Csángómagyar küldöttség járt a Vatikánban, a pusztinai Szent István Egyesület képviselői: Nyisztor Tinka néprajzkutató, az egyesület elnöke, Tamás Magdolna énekes és Csobán Magdolna mesemondó. A delegáció kihallgatáson vett részt a Szentszéknél és petíciót nyújtott át a moldvai csángók anyanyelvű vallásgyakorlatának érdekében. A budapesti Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület vendégeiként, megszakítva hazafelé tartó útjukat, a küldöttség tagjai október 9-én sajtótájékoztatót tartottak Budapesten. A delegációt a Püspöki Kongregáció prefektusának, Giovanni Battista Re bíborosnak a titkára fogadta, majd Pietro Parolin vatikáni helyettes államtitkár. „Meglepett, hogy a minket fogadó vatikáni tisztségviselők milyen sok információval rendelkeznek a csángókról, még azt is tudta a bíboros titkára, hogy Pusztinán magyar ház épült” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Nyisztor Tinka. /Guther M. Ilona: Csángó küldöttség a Szentszéknél. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./ – A Vatikánban a iasi-i püspökségről azt a tájékoztatást kapták, hogy Pusztinán egyedül én tudok magyarul – idézte fel a történteket Nyisztor Tinka. A küldöttség számára az is világossá vált, hogy nemrég vatikáni közbenjárásra cserélték le a pusztinai plébánost és káplánt. A szeptember elején történt lelkészcsere következtében a faluba magyarul jól beszélő fiatal papok kerültek. Mindketten jelezték, csak a iasi-i engedélyt várják, készek elkezdeni a magyar misézést. Addig is megengedik, hogy a mise előtt a rózsafüzért magyarul mondják, és magyarul énekeljenek. /Gazda Árpád: Vatikánban lobbizott a magyar miséért a pusztinai csángó közösség három képviselője. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./

Lábnikon a gyermekek magyar iskolaként mutogatják a nemsokára átadásra kerülő épületet, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) közösségi házként határozza meg annak rendeltetését. Hegyeli Attila, a Csángó Oktatási Program vezetője közölte: a közösségi háznak többnek kell lennie egy iskolánál. Ide nemcsak a gyerekeket, hanem az anyanyelvű kultúrára szomjazó felnőtteket és öregeket is szívesen várják. Pusztina, Frumósza és Csíkfalu után Lábnik a negyedik település, ahol a csángómagyar szervezet közösségi házat épít. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) állami támogatás nélkül, adakozó magyarországi és nyugat-európai cégek és magánemberek segítségével próbálja megvalósítani a tervét Lábnikon. A Bákótól mintegy 30 kilométerre délkeletre fekvő településen a szövetség 2003 óta oktatja a magyar nyelvet. Az első évben húsz gyerekkel kezdték az iskolán kívüli foglalkozásokat. 2004-től már a helyi állami iskolában is anyanyelvként tanítják a magyar nyelvet, és a falu gyermeklétszámának csaknem 90 százaléka jelentkezett a magyarórákra. „Az összes Bákó megyei település közül itt értük el a legjobb arányt. Ez konkrétan 102 gyereket jelent, de a tanárok jelezték, hogy gyakran több gyerek ül az osztályteremben a magyarórán, mint ahánynak a szülei kérvényt tettek le a tanfelügyelőségre – magyarázza Hegyeli Attila. Most egy új lelkész került a faluba, aki eddig a Bánságban szolgált. Vele jó a kapcsolatuk. A tervek szerint a 150 négyzetméteres alapterületű nagyteremmel és a tanároknak szánt szolgálati lakásokkal ellátott közösségi házat október végén kellene átadnia a Palló Pál Rémusz által vezetett építkezési vállalatnak. Lábnikon a székelykocsárdi származású Orbán Attila és a Magyarországról érkezett Sütő Zsuzsa irányítása alatt a gyerekek játszva ismerkednek meg kultúrájukkal, hagyományaikkal, népszokásaikkal. A lábniki gyerekek azért is emlegetik magyar iskolaként az avatás előtt álló épületet, mert nagyszüleiktől hallhatták, hogy a falu népe ezelőtt egy fél évszázaddal már épített magának magyar iskolát. 1951-ben 140 tanuló járt ebbe az iskolába, ahol négy tanítónő oktatott. Az anyanyelvű óvodában egy magyar óvónő harminc gyerekkel foglalkozott. Az 1930-as népszámláláskor Lábnik falu 615 katolikusából 608 vallotta magát magyar anyanyelvűnek. Bár a hatalom mindent megtett, ez az arány az 1992-es népszámlálásra sem módosult. Ekkor a 941 lakosból 904-en voltak római katolikusok, s valamennyien ismerték és beszélték a magyar nyelvet. /Szucher Ervin: A negyedik közösségi házát építi a moldvai magyarság. = Krónika (Kolozsvár), okt. 18./

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége hetente két alkalommal, három-három magyarórát tart tucatnyi gyereknek immár Bákóban is, a Ion Luca Általános Iskolában. Jelenleg tizenegyen járnak Hegyeli Attila óráira. Hegyeli szerint a moldvai csángó falvakhoz képest – ahol az idősebb korosztály mégiscsak ápolja anyanyelvét és kultúráját – a 175 ezres lakosú Bákóban szinte minden csángómagyar asszimilálódott. „Szinte nincs olyan hét vagy akár olyan nap, hogy a négy bákói napilap közül valamelyik ne támadná a szövetségünket vagy a magyarságot. Alig adták be nyolc szülő kérvényét a bákói tanfelügyelőséghez, másnap valamennyiüket megkereste a helyi román sajtó, és valósággal kérdőre vonta őket. Szerencsére a gyalázkodó cikkek nem tántorították el döntésüktől. A 15. század elején magyar huszita központnak számító Bákóban a lakosság több mint felét a magyarok alkották, még a 16–17. században is. Erről tanúskodik több misszionárius szerzetes, Bernardino Quirini 1591-ben, Petrus Deodatus Bakovic 1641-ben és Bartolomeo Basetti 1648-ban keltezett okirata. A moldvai magyarság legfontosabb városában a 17. században a román és magyar bírók és elöljárók még felváltva viselték a tisztséget. Jelenleg Moldvában 16 helységben oktatják a magyar nyelvet, köztük 14-ben immár anyanyelvi tantárgyként az állami iskolákban is. Tavaly 661 gyerek számára kérvényezték a szülők az iskolai magyarnyelv-órák bevezetését, ez a szám a 2006/2007-es tanévben 981-re emelkedett. /Szucher Ervin: Identitásukat is keresik a Bákóban élő csángómagyarok. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

A csángók minden állampolgári kötelességüknek eleget tesznek, nem vonják ki magukat az adók határidőre való befizetése alól, a községeiket helyenként példás rendben tartják, vonakodás nélkül elvégzik a közmunkát, katonai kötelezettségeiknek eleget tesznek, jelentette a Hírszerző Szolgálat a Nagyvezérkar felkérésére a csángók román állammal szembeni magatartását illetően, 1942. november 15-én. A falvakban az erős nyomás következtében nem látszik egyetlen, a magyar eredetre utaló jel. A magyar beszéd és a lakosok etnikai eredetének az érintése tiltott. A lakosság a bensőségesebb körökben – családban, kocsmában, az utcai csoportokban, a mezőn -, ahová nem ér el a csendőr, valamint a falusi adminisztráció és klérus szeme és füle, magyarul beszélnek, néha-néha katolikus etnikai eredetükről is. (A moldvai katolikusok ügye politikai szempontból, 1942. november 17.) Mindez a Moldvai Magyarság augusztusi számában olvasható. /b. d.: A csángók és a román titkosszolgálat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./

Nagyenyed magyar közössége kicsit késve tartotta meg ünnepi megemlékezését a forradalomra. Dávid Gyula irodalomtörténészt, valamint Koczka György újságírót, a temesvári rádió szerkesztőjét hívták meg a rendezvényre, akik hosszú éveket töltöttek börtönben, az 56-os forradalom résztvevőjeként. A dr. Szász Pál Magyar Közösségi házban összegyűlt közönség először Dávid Gyulát hallgatta, aki az évforduló tiszteletére megjelent Erdélyi politikai elítéltek életrajzi adatai 1956–68, valamint Gazda Ferenc Elrabolt esztendők című könyvét mutatta be. Veres Sándor kezdeményezésére olyan levelezés indult Erdélyben, amelyet az emberek sokszorosítottak és továbbítottak. Az „Aki kapja, adja át” levelezési mozgalom annyira sikeres volt, hogy egy moldvai lakos még 1959-ben is kapott egy 56-os tartalmú levelet, amelyért bűnhődnie kellett. A kitalálónak 20 év börtön járt „jutalmul.” Dávid Gyula könyve 1400 ember adatait tartalmazza, a következő kiadásra pedig máris újabb és újabb adatok érkeznek. Koczka György humorosan ismertette keserű történeteit 56-ról. Egy vers elszavalásáért, a kispolgárinak nevezett Kossuth-nóta elénekléséért, vagy egy viccért súlyos börtönbüntetéseket szabtak ki. Az ítélkezők között élen járt a hírhedt magyar hadbíró Macskássy Pál, és számos ügyész. Fazakas János a Trabant-osztogató miniszterelnök-helyettes, gyalázatos szerepet játszott a megtorlás ideológiájának megfogalmazásában. /Bakó Botond: Aki kapja, adja át. 56-os ünnepi megemlékezés Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

Az Erdélyi Református Egyházkerület és a kolozsvári Diaszpóra Alapítvány tizennegyedik alkalommal osztotta ki az udvarhelyszéki Siménfalván a Czelder Márton- és Földes Károly-szórványdíjat. A Czelder-díj ezúttal Csíkszeredába, a Földes-díj pedig Siménfalvára került. Az idei Czelder Márton-díjat és a vele járó 800 svájci frankot Hegyi István csíkszeredai református lelkipásztornak ítélték. Először Csíkszentmártonban, majd Csíkszeredában és a hozzá tartozó szórványban munkálkodott. A Földes Károly-díjat az idén Mircse György, siménfalvi tiszteletbeli gondnok vehette át, a Szőke-Nyikó menti református szórványmagyarság hitének megőrzéséért tett szolgálatáért. Czelder Márton (1833–1889) református lelkész, misszionárius, egyházi író, szerkesztő volt. Tizenöt éves sárospataki diákként részt vett a szabadságharcban, két ízben is megsebesült. 1860-ban Románia délkeleti övezetébe, az akkor Moldva-Oláhországnak nevezett régióba ment, a kivándorolt magyarok körébe. Ott tíz év alatt egyházak és iskolák egész sorát szervezte meg, templomokat és iskolákat építtetett. 1865-ben veszedelmes emigránsként körözték az osztrák birodalomban. Földes Károly1891-ben született Mérán, elsőként ismerte fel a nemzet pusztulásának fokozott veszélyét. A szórványban Mezőújlakon és nagyon sok környező településen szolgált, Mezőújlakon iskolát teremtett. Ő az elindítója a szórványmissziónak, a Ki a Mezőségre! irányzatnak. Börtönben is ült, majd Szatmárnémetiben hunyt el 1968-ban. /V. J.: Szórványdíjak hosszú évek hűséges munkálkodásáért. Tizennegyedik alkalommal osztottak Czelder- és Földes-díjat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./

Temesváron a múlt hét végén arról tanácskoztak román, magyar, szerb értelmiségiek, hogy létezik-e, fenntartható-e még a Bánság legfőbb értéke: a működő többnemzetiségű közösség? Felmérések igazolják, hogy létezik ez a közösség. A szociológusok által megkérdezett román értelmiségiek többsége azt vallja, hogy közelebb áll hozzá a bánsági német, szerb, magyar, zsidó, bolgár, mint az oltyán, a havasalföldi vagy a moldvai román. A gondok azonban nyomasztóak. A kisebb létszámú nemzeti közösségek évente rendre nem költik el a nekik szánt kulturális támogatást. Egyre több kisebbségi szakembernek románra kell fordítania a szót, mihelyt a szakmájáról beszél, mert az anyanyelve már hiányos. Az anyanyelv funkciói a családi életre szűkültek, vagy már ott sem kapnak teret. A vegyes házasságokban rendszerint eltűnik a kisebbségi elem. És szemlátomást apad a kisebbségi közösségek lélekszáma. A kollokviumot a Diaszpóra Alapítvány rendezte. A bánságiak példát vehetnek a nagyszebeniekről, ahol a németség újra elnyerte az egész lakosság bizalmát, és az egész város, az egész megye javára fordíthatja kvalitásait. Szebenben a német líceum tanulóinak túlnyomó többsége román. Ez különben a temesvári német líceumra is egyre inkább jellemző. Kezdenek már érdeklődni a magyar nyelv iránt is. /Zsehránszky István: Nyelvi zsákutca. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./

A magyar szolidaritási ünnepségen, a Budavárban a Háromszék napilap főszerkesztője, Farkas Árpád révén átvehette az idei Bethlen Gábor-díjat. Bakos Istvánnak, a kuratórium elnökének felvezető szövege szerint Székelyföld és a magyar közösség hiteles tájékoztatásáért kapták a díjat. Az autonómia a kitüntetés-átadások alapszavaként is értelmezhető. Az idei Tamási Áron-díjat Ferenczes István nyerte el, a székelyföldi, a Székelyföld és a Moldvai Magyarság költő-főszerkesztője, s Sylvester Lajos Teleki Pál-érdemérmet kapott, mindez az erdélyi térségnek az autonómiaigényét emelte az érdeklődés középpontjába. A budapesti érdeklődésnek a kisugárzása eléri a világ legtávolabb lévő tájait is, ahol magyarok élnek. Az idei Márton Áron-díjat Sisa István, Egyesült Államokban élő közíró kapta, a budapesti Magyar Kultúra Alapítvány és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség társaságában. A Teleki Pál Emlékérem esetében. jelen van Ausztrália, Latin-Amerika, Észak-Amerika, Európa, a Kárpát-medence egésze, és a kurátorok nyitottságára jellemző, hogy a Trianon 86. évfordulóján Rieger Tibor szobrászművész Teleki-érdeméremmel jutalmazott 18 anyaországi kitüntetett mellé előbb 15 határon túli és nyugati szórványban élő magyar neve társult, akikhez a kitüntetések átadását megelőző napokban a Vértesaljai László atya neve is, Rómában és a forradalom 50. évében végzett magyarságszolgálata révén. Piotr Górecki pedig a Lengyel TV október 23-i hiteles tudósításáért és emberjogi kiállásáért kapott érdemérmet. Mindez a legkevésbé a magyarhoni sajtót érdekelte. /Sylvester Lajos: Díjat kapni öröm. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

Budapesten a Miniszterelnöki Hivatal az Új Magyar Szó megkeresésére közölte, a kétoldalú találkozón a román-magyar kapcsolatok szinte minden fontos témája terítékre kerül. Az együttes kormányülés lehetőséget nyújt az előző, bukaresti találkozón elhatározott feladatok számvetésére, illetve új, közös programok kidolgozására. Szó lesz a készülő észak-erdélyi autópálya rácsatlakoztatásáról a magyarországi és a nyugat-európai úthálózatra. Tárgyalni fognak az energetikai együttműködésről, a határátkelők modernizálásáról, valamint a közös vám- és útlevélkezelésről. Az uniós forrásokból megvalósítható közös turisztikai fejlesztések lehetőségei is terítékre kerülnek. Szó lesz a romániai kisebbségi törvényről, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem társfinanszírozásáról, a szórványoktatás minőségi javításáról, a műemlékek restaurálásával kapcsolatos gondokról, a Gozsdu Alapítványról, illetve olyan szimbolikus kérdésekről is, mint a gyulafehérvári Batthyanaeum ünnepélyes keretek között történő átadása. A verespataki bányaberuházás is napirendre kerül. Simicskó István a román-magyar kormányülés kapcsán levelet küldött Szilvásy György kancelláriaminiszternek, melyben arra kérte, „a kormányszintű kétoldali tárgyalások során különös hangsúlyt fektessenek a székelyföldi autonómia megteremtésének, az államilag finanszírozott erdélyi magyar egyetem felállításának, a moldvai csángók által kért rendszeres, magyar nyelvű vallásgyakorlás lehetővé tételének kérdésére.” /Guther M. Ilona: Közös kormányülés, közös témalistával. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./

Jövőre lesz tíz éve annak, hogy a Kovászna megyei ozsdolaiak sikertelenül próbálják visszaszerezni erdőségeiket a Vrancea megyei Tulnici községtől. Több mint kétezer hektárnyi erdőt veszített Háromszék az 1968-as megyésítéskor, ezt követelik vissza a volt tulajdonosok. A kárvallottak utolsó jogorvoslati reménye maradt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. Amennyiben a szomszédos megyétől végre visszakapnák a hivatalos iratokkal igazolható 2400 hektárnyi erdőtulajdonukat, a közeljövőben akár száz munkahelyet lehetne teremteni az alig 40 százalékban foglalkoztatott Ozsdolának. A tulniciak arra hivatkoznak, hogy az erdőket Stefan cel Mare moldvai vajdától kapták adománylevél alapján a XVI. században. /!/ Az egyesület érdekképviseletét felvállaló Tamás Sándor háromszéki parlamenti képviselő a vranceai törvénytelenségekre, valamint a konstancai törvényszék és táblabíróság elpolitizálására hívta fel a figyelmet. Nem erősítik meg a tulniciak tulajdonjogát a háromszékiek levéltárakban fellelt dokumentumai sem. Például az 1934-es keltezésű tulajdonlap és az 1931-es telekkönyvi kivonat részletesen feltünteti a jelenleg részben Tulniciban található ozsdolai birtokokat. Mi több, az 1923-as tulnici-i alapszabályzatban világosan szerepel az Osztrák- Magyar Monarchia határáig tartó birtokperem-vonal. /Domokos Péter: Strasbourghoz fordulnak az ozsdolaiak. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 14./

Bemutatták Skultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió egykori hírszerkesztője Vasfüggönyön át. A Szabad Európa Rádió mikrofonjánál – előtte és utána című könyvét a Marosvásárhelyi Rádió stúdiójában. Skultéty 1920-ban született Nagykaposon, Budapesten járt közigazgatási karra, majd 1945 januárjában a szovjet csapatok őt is elvitték „malenkij robotra”. Ceglédre, végül a moldovai Focsani-ba került. Innen megszökött, s Erdélyen keresztül hazament Magyarországra. 1947 októberében elhagyta Magyarországot és Párizsban telepedett le, ahol nemzetközi jogi tanulmányokat folytatott. 1951-től 1983-ig a Szabad Európa Rádió munkatársa Münchenben. „Nem létezett tévé, telefon, mobilkészülék, világháló. Hajnalban a szolgálatos hírszerkesztő asztalára került a Budapesti Rádió éjfélig sugárzott műsorának minden szava, leírva; kétszer egy héten a magyar nyelven megjelent Kárpát-medencei lapok cikkeinek összefoglalója, valamint a nyugati tudósítók magyarországi hírei. Az amerikai vezetőség nem ismert cenzúrát, de a gondos felismerésen, pontos információn, hitelességen volt a hangsúly” – fejtette ki Skultéty. /Berekméri Ildikó: „Nem magányos zsenik voltak, csapatmunka volt”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./

Az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács egy moldovai tanár kezdeményezésére úgy döntött, hogy a vallásos szimbólumok kitiltására vonatkozó javaslatot tesz az Oktatásügyi Minisztériumnak. A keresztény vallásos szimbólumok jelenléte a tantermekben, a folyosókon hátrányosan érinti azokat a gyerekeket, akik nem osztják a vallásos meggyőződéseket – vélte a testület. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspök helyettese, Kató Béla úgy véli: rendkívül cinikus ez a felszólítás. A vallásoktatás nem csupán egy tantárgynak, hanem egy életmódnak, életszemléletnek az átadása. Kató szerint a vallást ismét beszorítják a templom falai közé, az egyházakat a közélet perifériájára sodorják. Potyó Ferenc római katolikus általános helynök szerint ahogyan az Európai Unió alkotmányában sem Istennek, sem a keresztény gyökereknek nincs hely, itt is kezdenek fellépni a vallásos jelképek ellen. A keresztény ember minősége nem a külsőségekben, nem a szimbólumokban kell megnyilvánuljon, hanem életvitelében. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Nem lesz kereszt a tantermekben? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./

Zakariás Erzsébet két idén megjelent kötetét mutatták be november 20-án népes közönség előtt Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén. Az „Édesanyám kicsi koromban megtanított ...” Tanulmányok a hagyományos társadalomra jellemző asszonyi tudás kérdésköréből /Triade Kiadó/ című kötet 13 tanulmány a hagyományos paraszti életet dokumentálja, körüljárja a nemiség, a nemek szerepének megoszlása, az ide kötődő szokások témaköreit. A kötet Erdővidék kollektivizálás előtti, önellátásra berendezkedett organikus világát mutatja be. A másik kötet: Miesnapok képei. Moldvai csángó hétköznapok 1991–1993 (Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2006) több száz fényképet ad közre a fényképeket kísérő rövid és lényegre törő háromnyelvű szövegekkel. /F. I.: Mit ér az ember, ha néprajzos” Kettős könyvismertető a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./

Egy magára maradt, elnéptelenedett gyülekezet pásztora, Dobay György, az utolsó moldvai református lelkész próbálta menteni a menthetőt, majd maga is belefáradt, és 1897-ben lemondott egyházi szolgálatáról. Erejével és küzdelmével együtt fogyott el a református egyház Szászkúton. Az Erdélyi Református Egyházkerület és a kolozsvári Diaszpóra Alapítvány kezdeményezésére november 24-én az erdélyi és moldvai református gyülekezeti tagok és lelkészek kis csoportja tisztelgett az utolsó szászkúti református tiszteletes, valamint a többi elfelejtett lelkész sírja előtt. Vetési László református lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke elmondta, hogy az erdélyi szórvány lelkészek az 1995-ös algyógyi találkozón döntötték el, hogy szerény emléket állítanak Dobay György (1856–1925) volt szászkúti lévita lelkész, és a többi méltatlanul elfeledett lelkész emlékének. Toroczkay Rudolf kolozsvári vállalkozó adományából elkészült egy egyszerű sírkereszt. A közben ortodoxszá és katolikussá lett rokonok még meg tudták mutatni Dobay sírhelyét. A helyi paptól kellett engedélyt kérni a síremlék felállítására. Hosszas vita után megegyeztek, hogy a keresztet a kerítés tövében fel lehet állítani. /V. J.: Moldva – Szászkút. Síremlékállítás az utolsó moldvai református lelkésznek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

2000. november 4–5-én Klézsén, a Szeret–Klézse Alapítvány székházában ültek össze tanácskozásra azok, akik szívügyüknek érezték a moldvai csángók ügyét. Jelen voltak a minisztérium, az RMDSZ, az EMKE, a Babes–Bolyai Tudományegyetem és a Székelyföld, a Moldvai Magyarság folyóiratok, a Domokos Pál Péter Alapítvány, valamint a Csángó Szövetség képviselői. Ezen a tanácskozáson fogalmazták meg a „szerény felkérést egy csángó nap szervezésére”. A jelenlévők célja az volt, hogy a csángó napok révén megismertessék a moldvai magyarok ügyét. A kezdeti lelkesedés következtében sok városban, településen szerveztek csángó napokat: Kolozsváron, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószárhegyen, Csomafalván. Azonban annyira következetesen, mint Csíkszeredában sehol nem folytatták a kezdeményezést. Itt önerőből, az önkormányzat és a helyi intézmények önzetlen támogatása segítségével szervezik minden évben a Csángó Napot – mondta el a főszervező, Borbáth Erzsébet. A december 3-án kezdődő Csángó Napon megnyitják Ignát Mónika kiállítását, találkozót szerveznek a Moldvai Magyarság szerkesztőivel, majd a pusztinai Szent István Egyesület Rómában járt tagjaival. /Takács Éva: VII. Csángó Nap Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 30./

A térség egyik legnagyobb múltra visszatekintő rendezvényét, a XXX. Tatros Forrásánál Csángófesztivált tartották december 3-án Gyimesközéplokon. Az egykori szervezők úgy emlékeznek, Beke György sugallta 1969-ben egy író-olvasó találkozón, hogy a Gyimesek völgyében találkozzanak a Moldvában, Brassó és Déva környékén élő csángók. A rendezvény 1977 óta a Tatros Forrásánál fesztiválként vált ismertté a csángó népzenét és táncokat kedvelők számára. Az ünnepi szentmisén szenténekeket hallhattak a résztvevők a lujzikalagori meghívottak előadásában, majd a hagyományőrző csoportok felvonultak a főúton. A szabadtéri előadáson felléptek moldvai csángó hagyományőrző együttesek, a gyimesbükki, felsőloki táncosok és a házigazda gyimesközéplokiak csoportjai. /Ferencz Angéla: Csángófesztivál a Tatros forrásánál. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./

Egy gödi tanárember, Czadró József, csángó évet hirdetett saját magának. Elhatározta, hogy 2006-ban a lehető legtöbbet próbál összegyűjteni arról, amit a moldvai csángó magya­rokról tudni kell. Megvásárolt minden elérhető irodalmat, és kéthavonta helyszínel. Minden alkalommal színültig tölti személygépkocsija csomagtartóját, mert a Gyimesektől a Szeret partjáig mindenütt megsokasodtak a barátok, és egy kis apróság, figyelmesség nagy öröm lehet odaát. Pusztinára betért, mert november 24–26. között itt rendezték meg a III. Szeret Menti Népdalvetélkedőt a Pusztinai Magyar Házban. Klézsén is járt, ahol épül a Sze­ret–Klézse Közösségi Ház, magyarul oktatnak benne. /Balázs Árpád: Csángó év. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 7./

Toró T. Tibor, az RMDSZ parlamenti képviselője szerint az európai parlamenti választások összefogással az RMDSZ a Romániát megillető 35-ből három, vagy akár négy képviselői helyet is megszerezhet. Fontosnak tartja, hogy a romániai magyarság két jelképes személyisége, Markó Béla RMDSZ-elnök, illetve Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezessék a választási listát. Toró T. Tibor Antal Árpád képviselőtársával együtt azt javasolta, hogy a történelmi régiókban hozzanak létre választókerületeket, ami szerint Havasalföldet és Olténiát 13, Moldvát és Dobrudzsát 10, Erdélyt és a Bánságot 12 képviselői hely illetné meg, de kezdeményezésükkel az RMDSZ-ben is magukra maradtak. /P. L. Zs.: Ideális lenne három-négy hely az Európa Parlamentben. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./

A romániai családok több mint egyharmadának, mintegy két és fél millió háztartásnak legalább egy tagja dolgozott már hosszabb ideig külföldön – derül ki a Nyílt Társadalomért Alapítvány (Fundatia pentru o Societate Deschisa) által Ideiglenes külföldön tartózkodás címmel nyilvánosságra hozott tanulmányból. A rendszerváltás után a 18 és 59 év közötti munkaképes lakosság 12 százaléka vállalt munkát külföldön. A romániaiak vállalkozó kedve 2002-ben tovább nőtt, mivel attól kezdve már szabadabban mozoghattak a schengeni övezetben. A legtöbben Moldvából, Havasalföldről és Olténiából választották a külföldi vendégmunkát, Erdélyből viszont többnyire turistavízummal látogattak Nyugat-Európába. Az utóbbi öt évben a munkakeresők fele Olaszországot kereste fel, míg egynegyedük Spanyolországot választotta úti célnak. /K. E. G.: A romániaiak egyharmada dolgozik külföldön. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./

December 19-én két néprajzi vonatkozású kötetet mutattak be Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában: a társaság 14. Évkönyvét, melyet a 85. születésnapját ünneplő Szentimrei Judit, az erdélyi és az összmagyar néprajztudomány nagyasszonya iránti tisztelgés jegyében szerkesztettek, emellett Gazda László sepsiszentgyörgyi kutató Codex című helytörténeti munkáját. Az évkönyv kapcsán Gazda Klára, a kötet egyik szerkesztője meleg szavakkal méltatta Szentimrei Judit néprajztudós emberi és kutatói magatartását, aki a népi textília kutatójaként tanítványait is gyakran magával vitte útjaira, amelyek során 12 könyvnyi terjedelmű tudományos mű (monográfia, tanulmány stb.) született. Mindezek mellett különböző lapok szerkesztője volt és pályázatokat irányított. Gazda László könyve 35 magyar vonatkozású moldvai csángó település leírását tartalmazza. A méltató felhívta a figyelmet arra, hogy a helytörténetírás csak látszólag szerény műfaj, valójában azonban nagyon alapos, minden apró részletre kiterjedő kutatómunkát igényel. Gazda László már a diktatúra évei alatt szervezett kutatóutakat diákjaival a csángó falvakba. /Sándor Boglárka Ágnes: Ünnepi könyvbemutató a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./

A szentendrei otthon kényelme helyett a csángóföldi népnevelést választotta egy fiatal pár, Farkas-Ferenczék. A pedagógus házaspár először 2005-ben látogatott Gajdár faluba, de akkor még a magyarul folyékonyan beszélő idősebbek is elzárkóztak a nyelvórák bevezetésétől. Hiába jártak szinte házról-házra, senki nem mert helyiséget bocsátani a rendelkezésükre. Végül idén márciusban valaki beengedte őket a másfélszer kétméteres előszobájába, ahova első alkalommal mindössze három gyerek jött el. Később egyre többen érdeklődtek a foglalkozások iránt, karácsonyra már közel száz gajdári gyerek kapcsolódott be a fakultatív nyelvtanulásba. Farkas-Ferenczék korábban Bákóban laktak, de most úgy döntöttek: ki kell költözniük a megyeközponttól mintegy harminc kilométerre fekvő faluba. A közösség lassan befogadja őket. Egy ideje már nincs olyan család a faluban, amely féltené a gyerekét a pedagógus házaspártól. A két fiatal 2005 decemberében házasodott össze. Már akkor eldöntötték, hogy Erdélyben fognak letelepedni. 2006 februárjában Szentendréről Csíkszentdomokosra, Gabriella szülőfalujába jöttek. Aztán egy állomással tovább mentek. „Sokáig nyaggattuk Hegyeli Attilát, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége oktatási felelősét, hogy engedje meg, hogy itt Moldvában segítsünk neki” – mesélte Endre, aki kutatói ösztöndíjjal érkezett Romániába. /Szucher Ervin: Egymást szelídítő magyarok. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./

Az ígéretek ellenére továbbra sem használhatják anyanyelvüket a csángó-magyarok vallásgyakorlás közben Romániában. A hosszas kérelmezés és a Szentszéknél történt tavalyi látogatás ellenére még a templomi imát is csak román nyelven mondhatnak a moldvai Pusztinában. Nyisztor Tinka, a moldvai csángók szóvivője arról számolt be az Erdély Ma című internetes lapnak, hogy a iasi-i egyházmegye püspöke nem engedélyezte sem a magyar misét, sem a magyar nyelvű imádságot. November elsején, halottak napján is csak a bukaresti pápai nuncius beavatkozásának hála lehetett magyar ima a pusztinai templomban. Pusztinában a helyi plébános annyit ajánlott fel a csángóknak, hogy havonta egyszer lehet magyar imaóra a templomban, de erről is le akarta beszélni őket, majd kijelentette, hogy magyarul csak otthon lehet imádkozni, tájékoztatott a Magyar Nemzet. /Továbbra sem imádkozhatnak a csángók magyarul. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 16./

Életének 80. évében Budapesten elhunyt Beke György /Uzon, 1927. aug. 3. – Budapest, 2007. jan. 20./ ismert író, újságíró, műfordító. 1989 óta élt Budapesten. Tanulmányait Kolozsvárott végezte a Bolyai Tudományegyetemen. Munkatársa volt 1947–1948 között a sepsiszentgyörgyi Népi Egységnek, 1974-ig a Romániai Magyar Szónak. 1974 és 1987 között Kolozsvárott A Hét főmunkatársa, 1994-től Budapesten a Magyar Élet főszerkesztőjeként dolgozott, 1995 és 2000 között a Nyelvünk és Kultúránk felelős szerkesztője volt. Beke György 1992-től az Írószövetség választmányának tagja. Munkásságát számos díjjal jutalmazták. Kétszer kapta meg a Romániai Írószövetség díját 1970-ben és 1978-ban. 1996-ban Jósika Miklós-díjjal, 1997-ben Nagy Lajos-díjjal és Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjjal tüntették ki. 1999-ben vehette át a József Attila-díjat, 2001-ben Táncsics Mihály-díjban és Tekintet-díjban részesült. Számos regénye, interjúja, riportja jelent meg, első elbeszélése 1949-ben az Akasztott ember kötele címmel, utolsó regénye 2002-ben, címe Csángó történet. /Elhunyt Beke György író. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./ Beke György újra meg újra összerakta a maga, a mindannyiunk Erdélyét. De nemcsak Erdélyt. Havaselvét és Moldvát is, a nyugati meg a keleti magyar szórványt is, mindent, írta róla Sylvester Lajos. A magyarság egészének szellemi újrateremtője volt. Beke György 1989-ben telepedett át Budapestre. Vitte magával az otthont, a székelyföldi hazát, a szórványban élők gondját-baját, Európa legárvább kisebbségének, a moldvai csángóknak a keservét, és mindezt beolvasta, ráolvasta, a szemébe mondta az eltunyult népnek. A missziós tudatot és akaratot vitte magával. Beke György nem állt be a másságkeresők karába. Asztagnyi könyvkévét rakott össze. Beke Györgyöt a Kárpát-medence magyarságának egésze siratja és gyászolja, hisz emelt jó teherbírású szellemi boltívet a térség fölé. /Sylvester Lajos: Aki sokfelé, de mindig a szülőföldjén élt (Beke György halálára) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 22./ Aki közelebbről ismerte Beke Györgyöt, annak igen nagy műveltségű, a romániai magyarság és kultúrájának ügyében kiválóan tájékozott, a dolgokat, történéseket mindig összefüggéseiben látó és kereső emberként marad meg emlékezetében. 2003. augusztusában Arad vendége volt, mint a harmadik Böszörményi Zoltán riportverseny zsűrijének elnöke. Szeretettel és megértéssel beszélt a fiatalabb kollégák közel félszáz írásáról. /Jámbor Gyula: Beke György. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 22./

Határon túli magyar művészek mutatkoznak be több mint két héten át Győrött – közölte Tóth Tímea, a szervező Harmónia Művészeti Központ Kht. munkatársa. A február 6-ig tartó seregszemle – amelyet ezúttal ötödik alkalommal rendeznek meg – lehetőséget biztosít az anyaországi magyaroknak arra, hogy ízelítőt kapjanak a felvidéki, a kárpátaljai, a délvidéki és az erdélyi művészeti életből, a határon túli magyar művészeknek pedig fórumot kínál a bemutatkozásra. A rendezvényt a fesztivál fővédnöke, Duray Miklós felvidéki politikus, közíró nyitotta meg. A magyar kultúra napján, január 22-én a dunaszegi Rezeda népzenei együttes mutatta be legújabb albumát. Duma István András moldvai csángó író Csángó mitológia /Havas Kiadó, Kézdivásárhely, 2005/ című kötetét ismerteti január 23-án. Három nappal később Kóka Rozália mesemondó szórakoztatja a gyermekeket, s aznap moldvai táncház is lesz, ahol a talpalávalót a Cserefa együttes szolgáltatja. A programot Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes tanár csángókról szóló előadása zárja. A fesztivált kiállítás is kíséri, amelyen erdélyi és újvidéki fotóművészek mutatkoznak be. /Határon túli magyar összművészeti fesztivál. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 23./

A romániai magyarság autonómiatörekvései elleni kirohanásokkal, 19. századi román politikusok díszbeszédeinek felelevenítésével emlékeztek január 24-én országszerte Havasalföld és Moldva 1859-es egyesülésére. Az ünnepségek központi helyszíne Iasi volt. Gheorghe Nichita, Iasi város szociáldemokrata polgármestere az erdélyi magyarság autonómiatörekvései ellen intézett heves támadást. Saját bevallása szerint beszéde után Bogdan Olteanu a képviselőház liberális elnöke gratulált neki. Nichita a december elsejei ünnepségen is támadta a Székely Nemzeti Tanácsot, szélsőségességgel vádolva a szervezetet. /Farcádi Botond: Ünnepi beszéd az autonómia ellen. = Krónika (Kolozsvár), jan. 25./

Havasalföld és Moldva fejedelemség 1859-es egyesítésére emlékeztek január 24-én országszerte állami szervek. Temesváron a polgármesteren és a prefektuson kívül a megyei tanács képviselője, a rendőrség, a csendőrség és a hadsereg tisztjei helyeztek el koszorúkat Alexandru Ioan Cuza, az egykori fejedelemségeket összecsatoló volt uralkodó emléktáblájánál. Az egykori Trombitás Szálló arról nevezetes, hogy Cuza 1866-os száműzetése során itt éjszakázott utoljára “román földön” – így szerepel a feliraton. /!/ /P. L. Zs. : A román fejedelemségek egyesítésére emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 25./

Január 30-án indul a 38. Magyar Filmszemle. Beválogatták a filmszemle versenyprogramjába Kamondi Zoltán Dolina című alkotását is, mely Bodor Ádám Az érsek látogatása című regényéből született, és 2005 nyarán nagyrészt Erdélyben forgatták. A dokumentumfilmes versenyben szerepel Páskándiné Sebők Anna A vélt szabadság ára című filmje, amelyben az erdélyi magyarság sorsát tárja fel 1956-tól 1990-ig. Szintén a dokumentumfilmek között versenyez Kincses Rékának apjáról, Kincses Elődről forgatott alkotása, a Balkán Bajnok. Jakab Ervin Költözés című dokumentumfilmje pedig a moldvai csángó Csűri családról szól, akik szociális program keretében egy elnéptelenedő erdélyi faluba költözhetnek. /Sőregi Melinda, Budapest: Január 30-án rajtol a 38. Magyar Filmszemle. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 25./

A Budapesten néhány napja, 80 éves korában elhunyt Beke György író, újságíró a magyar nyelv ügyét mindig hűségesen szolgálta. Kezdő újságíró kora óta figyelte az anyanyelv mindennapjait. Talán nem is volt olyan könyve, riportja, tanulmánya, amelyben ne esett volna szó a magyar nyelv helyzetéről, a megmaradásban betöltött fontos szerepéről. A nyelvművelés közügy – írta csaknem negyven évvel ezelőtt. Rendszeresen felkereste a magyar nyelv erdélyi tudományos műhelyeit. A Budapesten néhány éve megjelent Védekező anyanyelv című könyvében Beke György szemügyre vette a határon túli oktatási és nyelvtörvényeket, beszélt a moldvai magyarság nyelvi börtönéről. A Kárpát-medencei magyarság egységes nyelvhasználatának szükségéről is beszélt. Több jeles személyiség nyelvről szóló eszmefuttatását lejegyezte vagy összegyűjtötte Beke György. Az egyik így szól: A bűnök közt legnagyobb az anyanyelv elvétele. Olyan lopás ez, amelyet az Isten nem bocsát meg. /Komoróczy György: Védekező anyanyelv – Beke György emlékére. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 25./

Az elmúlt másfél évtizedben kétségtelenül javult Erdélyben a magyar nyelvhasználat színvonala, ám közben folytatódnak a kedvezőtlen folyamatok is – vélekedett Péntek János kolozsvári nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár. Javultak a nyelv használatának feltételei, de jogilag egyetlen külső régióban sem vált hivatalossá a magyar (Szlovéniában regionálisan korábban is az volt). Romániában sem szűnt meg teljesen a nyelvhasználat korlátozottsága. Javult a korábban leépült szaknyelvek állapota. Azonban folytatódnak a kedvezőtlen folyamatok: a magyar nyelv regressziója földrajzi és demográfiai tekintetben; az alacsony szintű kétnyelvűség kiterjedése, amely nyelvcseréhez vezet, a magyarul beszélők jelentős részének kedvezőtlen magatartása, például a tannyelv megválasztásban. A globalizáció is a román nyelv dominanciáját erősíti. Az OTP Bank magyar ügyfeleivel is csak román levelezést folytat, a szupermarketnek Kézdivásárhelyen is csak román nyelvű feliratai vannak, s alkalmazottai jelentős részét Moldvából hozta. Péntek János szerint az elmúlt másfél évtizedben sok fiatal kallódott el, amióta az iskoláztatásnak sem a tehetség az alapvető feltétele, hanem a pénz. Ezért kezdeményeztek 2003-ban tehetségtámogató programot magyarul tanuló, többszörösen hátrányos helyzetben levő gyermekeknek. A Nyilas Misi programnak nyolcszáz támogatója van, java részük magyarországi vagy Nyugaton élő magánszemély. Ebből mintegy négyszáz tanuló támogatására futja. Romániában is vannak pénzes emberek, de köztük kevés a támogató, mindössze húsz. Számítani lehet arra, hogy az uniós csatlakozással újabb hullámok indulnak el Magyarországra, Nyugatra. A magyar nyelvű oktatás színvonala aggasztóan romlott. Jelentős mértékben leépültek a falusi iskolák, amelyek korábban a középiskoláknak és az egyetemnek is a legjobb diákokat adták. Amennyiben a kis és közepes falvas magyar régiókban és a szórványokban is végrehajtják az iskola-összevonásokat, a magyar iskolák több mint fele megszűnik. Ennek következményei beláthatatlanok. A magyar tanárképzés alapintézménye a kolozsvári egyetem. Az egyetemen belül azonban ennek sincs megfelelő helye, megfelelő belső intézete, lassan oktatói sincsenek. A magyar oktatásban szükség lenne oktatási szakintézményre, háttérintézményre. Nincs egyetlen személy sem, akinek az lenne a foglalkozása és a feladata, hogy tanterveket, tételeket állítson össze. Így ezeket vagy románból fordítják (többnyire rosszul), vagy tanárok, szakfelügyelők vállalkoznak a munkára. A tankönyvírás, tankönyvkiadás üzlet lett, politika lett. Sok tantárgynak nincs (megfelelő) tankönyve, a szakoktatásnak gyakorlatilag egyáltalán nincsenek. – A Nyilas Misi programnak nincs jó sajtója Erdélyben. /Domokos Péter: Itthon is verseny lesz. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), jan. 25./

Beke György műfajteremtő író volt, többnyire a Beke-művek révén váltak közhasznú fogalmakká az olyan szavak, mint a riportregény, riportnovella. Beke, a barangoló a szó fizikai, földrajzi értelmében is bejárta, belakta a magyarság Kárpát-medencei és ezen kívüli élettereit, szálláshelyeit. Orbán Balázs híres-neves munkájában, A Székelyföld leírásában Erdély egy szeletét – fontos, meghatározó szeletét – hozta értelmezhető közelségbe. Beke György Erdély egészének a lényegét, magyar esszenciáját hozta elérhető helyzetbe, és hozzávarrta Moldvát is. A Szeret menti csángók ország-világát ő egyesítette először Erdéllyel. /Sylvester Lajos: Beke György hazabarangolása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 27./