A marosvásárhelyi Vártemplomban emlékeztek meg március 3-án azokról az erdélyi magyar földbirtokosokról, akiket a kommunista rezsim 60 évvel ezelőtt elhurcoltatott otthonaikból, kitelepített és elkobozta vagyonukat. A történelmi vonatkozásról Tófalvi Zoltán publicista, történész beszélt, aki éveken át kutatta az akkori történéseket, dokumentumfilmeket készített, könyvet írt. Az elhurcolást országos szinten egységesen hajtották végre, pártaktivisták irányításával fegyveres csoportok rajtaütésszerűen meglepték, álmukból felverték e családokat. „Öregeket, gyermekeket, felnőtteket, betegeket otthonaik elhagyására kényszerítettek, teherautókra, Marosvásárhelyen lovas szekérre ültették őket. A megyeszékhelyen a milícia épületébe szállították, elvették a személyazonossági igazolványukat és másnap beütötték a DO betűket, ami kényszerlakhelyet jelentett. Lakásaikat kifosztották, vagyonukat elkobozták. Információink szerint 3000 családról lehet szó, de valószínűleg többen voltak. Össze kellene írni, hogy hány családot telepítettek ki, hurcoltak el. 1990 után végeláthatatlan küzdelem kezdődött, hogy vagyonuk legalább egy részét visszaszerezzék, évekig tartó perek indultak, a visszaszolgáltatás azonban legfeljebb 5 százalékban történt meg.” Ötvös József református esperes felidézte: amíg tehették, az arisztokraták, a földbirtokosok palotákat, középületeket, templomokat, iskolákat építettek. Az elmúlt 60 év alatt az egyetlen középület, ami Marosvásárhelyen épült, a Nemzeti Színház. Gróf Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke úgy vélte, az idősebbek számára egyfajta elégtétel e megemlékezés. /Antalfi Imola: A 60 évvel ezelőtt kitelepítettekre emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 5./

Varga László marosvásárhelyi nyugalmazott református lelkész tartott előadást március 3-án Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében, az Erdélyi Magyar Ifjak szervezésében, Az erdélyi magyar parasztság felemelkedése a román megszállás idején címmel. Az előadás első részében az 1930-as időszak hátteréről beszélt: az 1867-es kiegyezést követő fejlődésekről, egy igazán liberális kormányról, Budapest kiépüléséről, a továbbiakban pedig a románok Erdélybe való bevonulásáról és a parasztság meggazdagodásáról volt szó. Varga László rámutatott: az új rendszer ellenére minden falusi rendelkezett valamilyen vagyonnal, és nem élt olyan rosszul, ahogyan azt egyes források állítják. A magyar parasztság felemelkedését az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületnek (EMGE) köszönhette, mivel ők voltak azok, akik segítettek a gazdáknak a termés értékesítésében. A parasztság fő jövedelmét az alma és a lucerna termesztése jelentette. A második világháború kezdetével minden gazdának be kellett szolgáltatnia terméseinek egy bizonyos százalékát, ami arra késztette őket, hogy termőföldjeiket a lehető legnagyobb mértékben kihasználják. Így történt az, hogy a Szilágyságban a búzaföldeket napraforgó- és szójamaggal vetették be, Székelyföldön pedig elterjedt a burgonyatermesztés. /Braica Tünde: Erdélyi magyar parasztságról az EMÉ-nél. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./

Semmisnek nyilvánította a törvényszék március 5-én azt a helyi tanácsi határozatot, amely értelmében március 15-én népszavazást tartottak volna Csíkszeredában. A határozatot a prefektusi hivatal támadta meg a közigazgatási bíróságon, a törvényszéki döntés alapján a határozat érvényét vesztette. A végzés nem jogerős, megfellebbezhető, de szinte kizárt, hogy március 15-ig a Marosvásárhelyi Táblabíróság megváltoztatja az alapfokú döntést. A törvényszék korábban a székelyudvarhelyi tanács hasonló értelmű határozatát is semmisnek nyilvánította. /Elmarad az autonómia-népszavazás. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 6./

Február elején Marius Pascan személyében új prefektust neveztek ki Maros megyében. Feszült a hangulat Lokodi Edit megyei tanácselnök elnök asszony és az új prefektus között. A prefektus a közvélemény tudomására hozta, hogy Dorin Florea, Marosvásárhely polgármesterének terveit támogatja. Florea az elmúlt években durván támadta Lokodi Editet. A prefektus beiktatása után már másnap kinevezett egy háromtagú bizottságot, amely a megyei tanács 2008-as költségvetésének végrehajtását kellett volna ellenőrizze. Lokodi közölte vele, hogy ennek vizsgálata nem a prefektúra hatásköre, továbbá a pénzek elosztására vonatkozó határozattervezeteket az akkori prefektus is aláírta. /Antalfi Imola: Lokodi Edit: „Kértem Marius Pascant, ne lépje túl hatáskörét!” = Népújság (Marosvásárhely), márc. 6./

Március 6-án iktatják be tisztségébe Bálint Benczédi Ferencet, az erdélyi unitárius egyház új püspökét Kolozsváron, a belvárosi unitárius templomban. Bálint Benczédi Ferenc /sz. Segesvár, 1952/ a teológia elvégzése után, 1975-től Marosvásárhelyen dolgozott segédlelkészként, majd különböző gyülekezetekben lelkészként. 1979-től a Főtanács, majd az Egyházi Képviselő Tanács tagja, az utóbbi négy évben a kolozs-tordai egyházkör jegyzője. 1994-től a Kolozsvár-belvárosi egyházközség lelkésze. /Pap Melinda: Beiktatják az unitárius püspököt. = Krónika (Kolozsvár), márc. 6./

A Kolozsvári Rádió fennállásának ötvenötödik évfordulójára emlékeznek: 1954. március 15-én délután 4 órakor szólalt meg először a területi stúdió egy órás magyar és egy órás román adással. Rostás-Péter István főszerkesztő-helyettes és Maksay Magdolna osztályvezető tájékoztatott az ünnepi rendezvényekről és terveikről. Nyílt napokat rendeznek felnőtteknek, bemutatkoznak a magyar szerkesztőség munkatársai. Pár napon belül megújul a rádió honlapja. A marosvásárhelyi stúdióval cserekapcsolat keretében magyar népzene-állományukat fogják bővíteni. Rostás Péter István elmondta, adáskörzetükben közel 650 000 magyar él, ennek több mint tíz százaléka, azaz legalább hatvanötezer ember hallgatja rendszeresen a rádió délelőtti műsorait. /Nagy-Hintós Diana: Fennállásának 55. évfordulóját ünnepli a Kolozsvári Rádió. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./

Jon Fosse Alvás című drámáját mutatja be március 5-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Sorin Militaru rendezésében. Az előadás magyar nyelvű ősbemutatónak számít, a fordítás Deres Péter munkája. Jon Fosse norvég drámaíró a kortárs drámairodalom egyik legismertebb szerzője. Sorin Militaru immár harmadszor rendez Marosvásárhelyen. /Máthé Éva: Magyar nyelvű Jon Fosse-ősbemutató Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), márc. 6./

Marosvásárhelyen nagy szükség lenne egy magyar tannyelvű szakközépiskolára, ahol nem kerülnek hátrányos helyzetbe a diákok és a szakoktatás valóban anyanyelven történne – erre a következtetésre jutott azon pedagógusok többsége, akik Marosvásárhelyen részt vettek a szakoktatás jövőjéről szervezett kerekasztal-megbeszélésen. A magyar tannyelvű szakoktatás problémája, hogy nincs annyi osztály, ahányra szükség volna. Míg a román osztályok helyenként alig több mint tíz diákkal működnek, a magyar szakosztályokban előfordul, hogy 30 gyerek tanul. Keresett, jó szakok hiányoznak a magyar tagozaton, nincs elég mérnök-tanár és mester, s előfordul, hogy az oktatás színvonala sem megfelelő. Manapság már kevés mérnök vállalkozik arra, hogy a tanügyben helyezkedjen el. Nem is hirdetnek meg állásokat, a román tagozaton tanító mérnökök, mesterek jönnek át órákat tartani. Az is előfordul, hogy valamennyi szaktantárgyat román nyelven oktatnak a magyar szakos diákoknak, sőt az osztályfőnök sem beszéli tanítványai nyelvét. Van olyan szakközépiskola, ahol a magyar mérnöknek szándékosan a román tagozaton adnak órákat. Dr. Hollanda Dénes dékán ígéretet tett arra, hogy a Sapientián tanító tanárkollégáival együtt besegítenek a magyar nyelvű szakoktatásba. /(bodolai): A szakoktatás gondjai. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 7./

Nagy szükség van a sepsiszentgyörgyi magyar kulturális intézetre, hivatalos nevén a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjára. Magyarország és az elszakított részek között szükség van közvetítőre. Hadnagy Miklós, a központ vezetője elmondta, a gazdasági válság miatt 2009-es év rosszabb év lesz, mint az előző. A Magyarországról érkező nem hivatalos hírek szerint a 2008-as pénzügyi keretekhez képest húsz százalékkal lesz kevesebb a pénz. Tavaly körülbelül hatmillió forint állt rendelkezésre programok szervezésére, ehhez más forrásokat is meg tudtak mozgatni az erdélyi partnerhálózaton keresztül. A 2008. év végi kimutatás szerint körülbelül 18 millió forint ,,értékben” tudtak programokat felvonultatni Erdélyben. Kevés nagyobb rendezvény lesz. Az egyik a Zsolnay-kiállítás, amely február végéig volt Sepsiszentgyörgyön, a másik a Brassai-kiállítás lesz, száz éve született Brassóban Halász Gyula néven a világhírűvé vált fotóművész, akinek szeptemberben nyílik emlékkiállítása Brassóban. Mindkét kiállítás Bukarestben folytatja útját. Sepsiszentgyörgyön folytatják a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen szervezett Háromszéki TÉT Estek sorozatot, ígéretük van Stumpf István politológustól, az Orbán-kormány kancellárminiszterétől egy erdélyi előadókörútra, Csányi Vilmos etológussal is tárgyalnak, szeptemberre pedig Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátot várják. Kiállítások lebonyolításában is segítenek, Vinczeffy László Munkácsy-díjas festőművész kiállítása nyílik Szentendrén május elején, a képek szállítását a központ fizeti. Plugor Sándor halálának tizedik évfordulójára emlékkiállítás lesz Brassóban, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen, ennek létrejöttéhez nyújtanak segítséget. A Bács Lajos zeneszerző által színpadra állított Márton Áron-mise hanganyagának cd-n való kiadásához is hozzájárulnak. 2007-ben és 2008-ban Erdély 17 településére jutottak el, és évente több mint száz programot szerveztek, Hadnagy Miklós ezt 2009-re nem meri megígérni. /Váry O. Péter: Fél perc optimizmus (Interjú Hadnagy Miklóssal, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetőjével). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 7./

Magyar állami kitüntetéseket adományozott március 6-án Kolozsváron Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet olyan neves erdélyi személyiségeknek, akik munkásságukkal, tevékenységükkel és áldozatkészségükkel a magyar állam és nemzet elismerését érdemelték ki. A kitüntetéseket a március 15-i nemzeti ünnep alkalmával adta át Füzes Oszkár, aki kolozsvári tartózkodása során megtekintette Márton Áron napokban leleplezett szobrát a Szent Mihály-templom kertjében, és koszorút helyezett el a római katolikus püspök emlékére. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, illetve lovagkeresztjével tüntették ki Brassai Zoltán marosvásárhelyi akadémikust, dr. Csávossy György nagyenyedi agrármérnököt, Gaál András festőművészt, Kaba Gábort, Zsombolya RMDSZ-es polgármesterét és Péter Mihály marosvásárhelyi akadémikust. /(P. A. M.): Állami kitüntetéseket adott át Füzes Oszkár. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség arany érdemkeresztjét adományozták Gocz Józsefnek, ,,a magyar hon védelmében és a magyar katonai hagyományok ápolásában nyújtott kimagasló érdemeiért”. Gocz József /sz. Sepsiszentgyörgy, 1921/ 1940 decemberében vonult be önkéntesként a 27. tábori tüzérosztályhoz. Marosvásárhelyen elvégezte a tartalékos tiszti tanfolyam első évfolyamát. Több hadszíntéren harcolt, míg 1945 májusában amerikai fogságba esett, szabadulása után a szovjetek elhurcolták, s 1948 júliusában került haza. Gocz József a rendszerváltás óta kutatta a volt orosz hadifoglyok és a második világégésben a magyar hadseregben szolgált veteránok adatait, s tavaly megjelentette 1541, fogságba került háromszéki honvéd, 750 frontszolgálatos és ugyanannyi hadiözvegy adatait tartalmazó könyvét. Megromlott egészségi állapota miatt az ünnepélyes díjátadásra nem utazhatott ki Budapestre. /Szekeres Attila: Arany érdemkereszt Gocz Józsefnek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 7./

A magyar tannyelvű szakoktatás szükségességéről, valamint önállóan működő magyar szakközépiskola létrehozásáról tárgyaltak az elmúlt héten a Maros megyei oktatásügyi intézmények vezetői a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban megszervezett pedagógustalálkozón. A Romániai Magyar Pedagógusszövetség helyi fiókjának elnöke, Horváth Gabriella, akárcsak a Sapientia-EMTE jelen levő dékánja, Hollanda Dénes professzor azon a véleményen volt, hogy csakis különálló intézmény biztosítaná a magyar nyelvű szakoktatást Maros megyében. Pethő László mérnök-tanár, a vásárhelyi Electromaros Gimnázium munkatársa vitaindító felszólalásában siralmas helyzetképet vázolt a hazai szakoktatásról. „Itt olyan autószerelők kapnak diplomát, akik életükben egyetlen gyakorlati órán sem vettek részt – jegyezte meg a pedagógus. – A tanműhelyeket egyenként felszámolták, tönkrementek. A román szakoktatásban dolgozó tanárok érdemtelenül magas jegyeket osztogatnak, így a magyar tanárok sem lehetnek igényesek, mert akkor hátrányos helyzetbe hozzák a diákokat.” Papíron mindenütt léteznek magyar osztályok, azonban a szakoktatás román nyelven történik, kivételt talán az építészeti szakiskola képez. Többek szerint feltétlenül szükség van egy vásárhelyi magyar szakiskolára. Csintalan Sándor marosvásárhelyi római katolikus esperes úgy véli: az egyház a visszakapott épületei valamelyikében teret tudna biztosítani a szakiskolának. /Máthé Éva: Magyar tanintézményt hoznának létre. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./

Hatvan évvel ezelőtt, 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszaka hurcolták kényszerlakhelyekre a kastélyaikból, udvarházaikból kizsuppolt erdélyi nemesi családokat. A „kiűzetési” akció időzítése szigorúan titkos és egységes volt. Nagyon sokukat Dobrudzsába, a Duna-deltába deportálták, a szerencsésebbek Marosvásárhelyre vagy Sepsiszentgyörgyre kerültek. Különösképpen azokkal volt „kegyes” a hatalom, akik a nyugati határ mentén éltek. A kijelölt településeken a rendőrség a személyazonossági igazolványba pecsételte a hírhedt D. O. jelzést, ami a kényszerlakhely (domiciliu obligatoriu) román nyelvű rövidítése volt. A megbélyegzetteknek nem volt szabad elhagyniuk a város területét, és – végzettségüktől függetlenül – csak alsóbb rendű fizikai munkákra alkalmazták őket. A nemesi családokból származó fiatalokat jó évtizedig nem vették fel sem gimnáziumokba, sem egyetemekre, sőt az is előfordult, hogy a korábban bejutottakat egyik napról a másikra kirúgták. A kitelepítetteknek többnyire dohos pincék, mosókonyhák, padlászugok vagy vályogkunyhók jutottak lakásként. A legiszonyatosabb körülmények azokra vártak, akiket Dobrudzsába száműztek kényszermunkára. Tófalvi Zoltán publicista és történész az írástudók szerepvállalását kifogásolja a hatvan évvel ezelőtti események kapcsán. Számára érthetetlen, hogy néhány kivételtől eltekintve kevés hiteles írás, dokumentum látott napvilágot a teljes magyarságot érintő tragédiáról. Pozitív példaként Beczásy Istvánt említette, akinek ‘89 után volt ereje és bátorsága papírra vetni mindazt a borzalmat, amit 1949-től errefelé megélt /Beczásy István: Bekerített élet, Literator Kiadó, Nagyvárad, 1995/. Az egykori úri családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnöke, Haller Béla szerint bármennyire is furcsa, de a hatvan évvel ezelőtti kisemmizéseknek pozitív hordaléka is volt: a lakosság összefogása. Mint mondja, az emberek többsége rokonszenvvel viseltetett a földönfutóvá tett nemesek iránt. Tisza Kálmán kisgyermekként tanúja volt a zaklatásoknak, még a Bibliát is elvették. A koholt vádak alapján 14 évi börtönbüntetésre ítélt apja 1964 márciusában amnesztiával szabadult. Édesanyja a megfeszített munkába belebetegedett, hosszú időre munkaképtelenné vált, kórházba került. „Bátyám és én magunkra maradtunk, én pedig a csíksomlyói árvaházat is megjártam” – fűzte hozzá gróf Tisza Kálmán. /Szucher Ervin: Mészégető grófok, patkányirtó bárók. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./

Hauer Erich, nyugalmazott vajdahunyadi sebész-főorvost jelölték idén Hunyad megyéből az Ezüst-fenyő díjra. A marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartott átadási ünnepségen egészségi okokból nem lehetett jelen, az emlékplakettet és oklevelet otthonában vette át. Hauer Erich alapító tagja volt Vajdahunyadon az EMKÉ-nek, a Hunyadi János Humanitárius Társaságnak (HJHT), a Corvin Savaria Társaságnak, támogatta Déván a Segesvári Miklós Pál Egylet megalakulását, a Magyar Egészségügyi Társaság munkáját, a Hunyad és Fehér megyei szervezet megszervezését is elvállalta, és támogatta a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport tanárainak kezdeményezését, hogy létrehozzák a Hauer Erich Társaságot, 2003-ban meghalt fia emlékére. Jelenleg is a társaság elnöke. A legjobb eredményt elérő diáknak pedig Hauer Erich díjat osztanak egy kis anyagi juttatás kíséretében. Létrehozták a Vajdahunyadi Magyar Házat, amihez azután építettek egy újat. Orvosi rendelőt és magyar könyvtárat is alapítottak. Hauer Erich érdeme, hogy megalapították a Christiana nővérképzőt, ezzel Vajdahunyadon magyar tannyelvű asszisztensképzés indult. 1998-ban kezdték az első tanévet. Ebben nagy szerepet vállalt dr. Schmidt Alfréd kollegája is. Később elfogytak a diákok, leállt a magyar nyelvű képzés. Addig azonban 65 magyar gyermek anyanyelvén tanulta meg a szakmáját és elhelyezkedett az egészségügyben. /Gáspár-Barra Réka: „Nem sokat unatkoztam”. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 9./

Elhunyt Roth Endre (Temesvár, 1927. szeptember 30. – Kolozsvár, 2009. március 8.) professzor. Temesváron született, Aradon nőtt fel, Kolozsvár temeti. Itt teljesedett ki életműve, itt lett egyetemi tanár. A nyolcvanon túl is folytatta tudományos tevékenységét. Tavaly Németországban szociológiai szakkonferencián tartott előadást. Nem volt szakbarbár. A szociológus Roth Endre Shakespeare-könyvet is írt. Tanulmánya született a kilencvenes években végzett erdélyi magyar szociológiai kutatásról. Darmstadtban közölték előadását a romániai romakérdésről. Öt nyelven olvasott, magyarul, románul, németül tanított. /Szilágyi Júlia: Búcsú Roth Endrétől. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./ Emlékeztető: Roth Endre szociológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) a társadalomtudományok konzultáns professzora az utóbbi két évben a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi részlegén szociológiát tanított. /Csomafáy Ferenc: Rozsdásodik a nacionalizmus fegyvere. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2003. dec. 30./ Roth Endre néhány munkája Roth Endre: Shakespeare szociológiai olvasatban /Kriterion, Bukarest, 1983/ Roth Endre: Nacinalizmus vagy demokratizmus? /Pro Europa, Marosvásárhely, 2000/ Róth Endre: Szociológia és társadalom /Sapientia Alapítvány Kutatási Programok Intézete, Kolozsvár, 2004./ Roth Endre: Választásaim /Mentor, Marosvásárhely, 2006/

Szeley-Szabó László (1950. szeptember 14.– 2005. szeptember 28.) nemzetközi szinten elismert fotóművészre emlékeztek március 6-án Marosvásárhelyen, a Bernády Házban a természetfotós munkáit állították ki. Kedvenc témája a természet maradt, azon belül a madarak fényképezése. Emellett szerkesztett, 1999-ben megalapította az Erdélyi Nimród természetvédelmi magazint. /Nb.: A látó és a láttató. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 9./

A nyolcvan éve született Székely János költőre, próza- és drámaíróra, az Igaz Szó (a Látó elődje) egykori szerkesztőjére emlékeztek a március 7-én tartott Látó-esten a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Az 1992-ben, Marosvásárhelyen, 63 éves korában elhunyt Székely János emléke előtt tisztelegve olvastak fel verseiből, prózájából, drámáiból részleteket. Demény Péter szerkesztő kiemelte, Székely János bármit írt, akár verset, akár esszét, novellát, regényt vagy drámát, maradandót alkotott. Láng Zsolt szerkesztő azt a kort ismertetve, amikor a Caligula helytartója című dráma született. Az irodalmi estet követően a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Kincses Elemér rendezésében előadta Székely János 1972-ben született Caligula helytartója című drámáját. /Antal Erika: Emlékezés a Látó-esten. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./

Március 7-én tartotta rendes évi küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Ifjak Marosvásárhelyen. A tisztújítás során a küldöttek megerősítették tisztségében az elnökséget, így a szervezetet újabb egy évig vezeti Soós Sándor elnök, Bagoly Zsolt alelnök és Tarr Margit titkár. Úgy döntöttek, hogy elindítják a szervezet háromhavonta megjelenő újságját Édes Erdély néven. /Tisztújító küldöttgyűlést tartott az EMI. = Erdély.ma, márc. 10./

Valamikor a hetvenes években a Bethlen-kollégium hangulatos képzős bankettjein diákok, tanárok, szülők együtt ünnepelték a végzősöket. Ezúttal a tizenharmadik alkalommal megrendezett Bethlen-bál keretében elevenítették fel ezt a szokást. A főszereplők az öt végzős osztály tanulói. Lőrincz Helga, a kollégium tanára ceremóniamesterként igazgatta a rendezvényt. A Bethlen-bálra a véndiákok Marosvásárhelyről és Magyarországról is érkeztek. /Bakó Botond: Sikeres Bethlen-bállal ünnepelték a fiatalokat. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./

Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze, korábbi igazgatója vette át a második alkalommal odaítélt Kaszás Attila-díjat március 10-én Budapesten, a Nemzeti Színházban. Nemes Levente 1962-ben kezdte színészi pályafutását. Tíz évig a marosvásárhelyi Székely Színház, majd 1973 óta a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, utóbbi teátrumot 1992 és 2005 között igazgatta is. Több filmben és tévéjátékban szerepelt. Önálló előadóestjei a hetvenes-nyolcvanas évek emlékezetes művészi eseményeinek számítottak. 2007-ben Jászai Mari-díjat kapott. /Nemes Levente kapta az idei Kaszás Attila-díjat. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./

Az egyházak képviselőinek a kezdeményezésére március 11-én Dorin Florea polgármester és Csegzi Sándor alpolgármester találkozott a marosvásárhelyi történelmi egyházak képviselőivel. A marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal a különböző projektek támogatására ígért pénzösszeget nem fizette ki, 2008-ra összesen 354.669 lejjel tartozik a hivatal az említett egyházaknak. A megbeszélésen az is elhangzott, hogy a városvezetés jóval kisebb összeget nyújt a helyi költségvetésből a történelmi magyar egyházaknak, mint az ortodoxnak. Dorin Florea polgármester nem zárkózott el a támogatástól, de hangsúlyozta, ha nem tudják fenntartani az egyházi ingatlanokat, iskolákat, akkor adják vissza ezeket az önkormányzatoknak. /-vagy-: Találkozó egyházvezetőkkel. Az adósságot rendezik. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 12./

Tizedik évfolyamának 1–2., összevont számához érkezett az Agapé, a marosvásárhelyi Református Kollégium diáklapja. Van benne diákelnöki köszöntő, versszerűség, sztori, sztárpletyka stb. Szinte semmi sem derül ki a nagymúltú kollégium diákjainak mai életéről. /b.d.: A refis diákok lapja. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 12./

Kuszálik Péter ezúttal (is) felületesnek bizonyult. Nemrégiben egy helyütt Sütő Andrást Marosvásárhely egykori polgármesterének „nevezte ki”. Kuszálik a vele készült interjúban elmondta, Lakatos Éva megállapította: Nagy Pál közzétette egy 1946-os kiadvány címlapját, és idézett a lapból, Kuszálik bibliográfiájában azonban ez a kiadvány nem szerepel. Kuszálik Péter erre megmagyarázta, hogy az illető lapból egyetlen próbanyomat készült, de nem terjesztették. Nagy Pál most helyesbített: az 1946 őszén, Kolozsvárt kiadott Ifjú Erdély című lapból nem „egyetlen próbanyomat készült”, hanem körlevélnek nevezve, két háború közötti elődje folytatásaként, egy olyan lapszám látott napvilágot, melyet ők, akkori egyetemisták, teológusok, a lap szerkesztői és munkatársai terjesztettek a református diákság köreiben. Az Ifjú Erdély következő számának 1947 januárjában kellett volna megjelennie. Ennek a kinyomtatását valóban betiltotta a korabeli cenzúra. Kuszálik Péter tehát csak ezt látta, erre hivatkozott az interjúban. Nagy Pál ezt még február 20-án, az interjú megjelenését követően megírta, az ÚMSZ azonban csak most közölte. /Nagy Pál: Nem csak próbanyomat volt. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./

Hosszú ideje nem látott barátságtalan lépést tett Románia Magyarországgal szemben. A román légügyi hatóságok megtagadták, hogy Marosvásárhelyre leszálljon az a katonai repülőgép, amely Sólyom László magyar köztársasági elnököt szállította volna. A román fél előzőleg szóbeli jegyzékben fejezte ki aggályát az államfő március 15-re tervezett székelyföldi látogatása miatt. A román hatóságok szerint Sólyom a területi autonómia támogatásáról szóló üzenettel érkezett volna Erdélybe, és szerintük ez megosztotta volna a románokat és a magyarokat. A román hatóságok nem erősítették meg sem azt, hogy szóbeli jegyzéket küldtek Budapestre, sem azt, hogy visszavonták volna a repülő leszállási engedélyét, de tény, hogy Sólyomnak módosítania kellett eredeti programját, így március 14-én autóval utazik Székelyföldre. Sólyom László március 15-én utazott volna előbb Marosvásárhelyre, ahonnan helikopterrel folytatta volna útját Csíkszerdába. A székely város melletti Nyergestetőn elhelyezett kopjafa felavatásán, majd Hargita megye központjában esti fáklyás felvonuláson vett volna részt. Ehelyett március 14-én érkezik meg autóval, és csak a nyergestetői kopjafa-avatáson lesz jelen. Budapest értetlenül áll a román hatóságok azon döntése előtt, hogy a magyar államfő gépe nem kapott leszállási engedélyt Marosvásárhelyen. – Pillanatnyilag egy kicsit értetlenül szemléljük a történéseket. Nagyon reméljük, hogy itt valami félreértésről lehet szó – mondta Horváthné Fekszi Márta magyar külügyi államtitkár. Az MTI úgy tudja, hogy a bukaresti magyar nagykövettel korábban közölték: tartanak attól, hogy Sólyom László tervezett látogatása „nem olyan jelzést küld, amely megfelel a két ország közötti stratégiai partnerségi viszonynak”. A nagykövet azzal válaszolt, hogy éppen a látogatás román ellenzése küld a két ország stratégiai partnerségével ellentétes üzenetet. Traian Basescu államfő március 12-én nem kívánt nyilatkozni az RMDSZ korábbi közleményéről, amelyben a szövetség megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy Sólyom Lászlót eltanácsolták. A román államfő csak annyit mondott arra, tud-e a román külügynek vagy az elnöki hivatalnak ilyen kezdeményezéséről, hogy „ez a román hatóságok dolga”. /Nem engedték leszállni a román hatóságok Sólyom László gépét. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége 1978-ban határozta el, hogy emlékül és elismerésképpen Aranytollat adományoz a több évtizedes újságírói pályafutásuk alatt érdemes és kiemelkedő munkát végzett, elsősorban nyugdíjas kollégáknak. Az Aranytoll díjak idei, két, határon túli kitüntetettjének egyike a Népújság közelmúltban nyugalomba vonult főszerkesztője, Makkai János, aki 1962-től dolgozik az erdélyi sajtóban. 1990-től a marosvásárhelyi Népújság főszerkesztője. /Aranytollal tüntették ki Makkai Jánost. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 14./

Segesváry Viktor négy kontinens számos országában élt, több, egymástól különböző vezető beosztásban dolgozott, változatos témákban, három nyelven írt meg huszonkét történeti, művelődéstörténeti vagy eszmetörténeti kötetet, vendégszónokként számos kérdéskörben tartott előadást. Hogyan fért bele mindez most betöltött nyolcvan évébe? Teológus diplomát szerzett. Képzettségét Svájcba menekülése után két magas fokú diplomával „toldotta meg”. Előbb a genfi Református Teológiai Karon avatták a református teológia doktorává (1968), majd ugyancsak Genfben, a Nemzetközi Tudományok Főiskoláján, politikai tudományokban szerzett doktorátust (1973) Segesváry Viktor régi erdélyi család sarja. Apja 1926-ban átszökött Magyarországra, fia már Miskolcon született. Észak-Erdély visszatérése után a család ismét Kolozsvárra költözött. Ifj. Segesváry Viktor 1940–1944 között a Református Kollégium diákja volt, az érettségi vizsgát a háború után már Budapesten tette le. A Keresztény Diákok Egyesületének egyik alapítója volt; ezért 1949 januárjában eltávolították a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karáról. Akkor iratkozott át a Református Teológiai Akadémiára, ahol 1954-ben lelkészi diplomát szerzett. Az 1956-os forradalom idején a Keresztény Ifjúsági Szövetség társelnöke volt, ezért száműzetésbe kényszerült. Közel másfél évtizeden át Genfben élt, ahol előbb a francia–svájci református magyarok lelkésze, 1961–1963 között pedig felvállalta a Genfi Afrika-Intézet főtitkári teendőit. New Yorkban 1984–1994 között az ENSZ tervosztályának és műszaki együttműködési-fejlesztési részlegének főtanácsadója-konzultánsa volt, majd 2002-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Földrajztudományi Tanszékének, illetve a MTA Településfejlesztési és Regionális Bizottságainak meghívott előadója. Egyik munkája, a Magyarság és modernitás (2004) című tanulmánykötete felmérte az új társadalmi, gazdasági, művelődési és politikai kihívásokat. Segesváry Viktor ötvenöt év után egyhetes látogatásra jött Erdélybe. A Marosvásárhelyen megjelenő Látóban közölt hosszú beszámolója tanúskodik arról, mit jelentett számára ez az erdélyi út: „Visszatértem oda ahonnan jöttem – lelkileg és szellemileg – visszataláltam létem gyökereihez, az erdélyi patakok és folyók zúgásához, az erdők fáinak susogásához, gyermekkori felejthetetlen emlékeimhez. Életutam végre visszavezetett azok közé az emberek közé akikhez, mint a magyarság egy részéhez, tartozom.” Segesváry Viktor 22 kötetnyi összes műve, a Hollandiai Mikes Kelemen Kör kiadójának gondozásában, 2004–2006 között felkerült a világhálóra, és bekerültek az Országos Széchényi Könyvtár elektronikus katalógusába is. Ezzel ő az első Nyugaton élő magyar író, akinek teljes életműve a világhálón elérhető. /Lőwy Dániel: Évforduló – Gyarapodó életmű a lassan folyó időben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./

* Marosvásárhelyen az 1848-as eseményekre való emlékezés Bem tábornok emléktáblájának a megkoszorúzásával kezdődött, melyre kevesen gyűltek össze. A Magyar Polgári Párt a Petőfi-szobornál ünnepelt. Csintalan László római katolikus főesperes keserűségének adott hangot, mondván, hogy három ünnepet kellett meghirdetnie, holott összefogásra lenne szükség. Méltatta az Erdélyi Magyar Ifjak kezdeményezését, akik fáklyásmenetükkel összekötötték a két helyszínt. Az MPP ünnepélyén Kali István megyei alelnök a nemzet leépülésére és a forradalmi tizenkét pont újbóli időszerűségére hívta fel a figyelmet. Az RMDSZ megemlékezésén Kelemen Atilla megyei elnök kifejtette: még nagyon sokáig szeretnénk itt úgy élni, hogy magyarságunk és román állampolgárságunk összeférhető legyen. Tizenkilenc év után először az eseményt a Marius Pascan prefektus is megtisztelte jelenlétével, Emil Boc kormányfő üzenetét tolmácsolta. * Az utóbbi évek legnagyobb szabású március 15-ei ünnepségének lehettek tanúi a kézdivásárhelyiek: a felvonulásra a helyi diákokon kívül a környező falvakról is érkeztek lovasok, szekeresek, valamint háromszéki és határon túli hagyományőrzők vonultak fel, akiknek Rácz Károly polgármester nemzeti színű emlékszalagot ajándékozott. A politikamentes rendezvény díszszónoka Koltai Róbert, a Kormorán együttes frontembere volt, aki testvérének, Koltai Gábornak a gondolatait tolmácsolta. Koltain kívül a Zúg a március című, diákok számára megszervezett szónokverseny nyertese, Nagy Babos Rebeka mondott beszédet, majd a Kormorán együttes énekelt. Gábor Áron szobra előtt áldást osztottak a történelmi egyházak képviselői. A főtéri rendezvény rendhagyó módon csatajelenettel zárult, amelyben felső-háromszéki és szegedi hagyományőrzők vettek részt. A székelyek az osztrákokkal csaptak össze. * Sepsiszentgyörgyön is rendhagyónak bizonyult az ünnep: a metsző szélben kokárdák lobogtak, első ízben kapott ilyen díszítést az 1918. december 1. sugárút. A Székely Március nevű politikamentes rendezvényt együtt szervezte az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. A háromezres tömeg lelkesen ünnepelte a díszegyenruhában feszítő lovas huszárokat. „Szembe merünk fordulni a gyarmatosítókkal, a militarizálókkal, akik ellehetetlenítették a mára esedékes autonómia-népszavazásunkat, és akik megpróbálták megakadályozni a Magyar Köztársaság elnökét, hogy hazajöjjön hozzánk, és együtt ünnepeljen velünk” – fejtette ki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester. Éhn József, a Társaság a Kárpát-medencei Magyarságért elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU-nak el kell ismernie az őshonos kisebbségek jogait, majd a budapesti Honvéd Színház művészeinek előadásában szabadtéri előadásra került sor. Nagyváradon a szokásos menetrend szerint zajlott a március 15-ei megemlékezés: délelőtt a különböző városnegyedekben álló emlékműveknél koszorúztak, majd Rulikovszky Kázmér emlékműve előtt hajtottak fejet az emlékezők. A hagyományos ökumenikus imádkozásra ezúttal a Szent László római katolikus templomban került sor, majd az ezernél is több ünneplő Szacsvay Imre szobrához vonult, ahol Tőkés László volt a főszónok, akit a közös magyar EP-lista vezetőjeként mutattak be. Ezt követően huszárok vezette fáklyásmenettel vonultak a Petőfi parkba, ahol megkoszorúzták a költő szobrát. /Március 15: Erdély-szerte méltón ünnepelnek. = Krónika (Kolozsvár), márc. 16./

A tanácsi határozat ellenére 2008-ban Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester lényegesen több pénzt juttatott az ortodox egyháznak, mint a többi felekezetnek. A magyar egyházi vezetők azt is kifogásolták, hogy a polgármester több mint fél éve nem utalta át a visszaszolgáltatott egyházi épületekben működő iskolák bérét. A római katolikus, a református, az unitárius és az evangélikus egyház képviselői még február 27-én beadvánnyal fordultak a városvezetőkhöz, magyarázatot kérve, miért nem lépett életbe az egyházak támogatására vonatkozó tanácsi határozatot. A magyar egyházak vezetői azt sem értik, a hivatal miért nem utalta ki számukra a tanács által tavaly novemberben megszavazott 240 ezer lejes gyorstámogatást. /Szucher Ervin: Számon kért ígéret Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), márc. 16./

Kovács András Ferenc (KAF) költő, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője volt a nagyváradi Várad folyóirat Törzsasztal sorozatának március 13-i vendége. A Szatmárnémetiben született költővel a hagyományokhoz híven Kőrössi P. József nagyváradi születésű, Budapesten élő novellista, publicista és Szűcs László nagyváradi költő, újságíró beszélgetett. KAF, a világirodalmi rangú kortárs magyar líra képviselőjeként számon tartott költő mesélt a színházzal való szoros kötődéséről. Verseket 1977-től kezdett közölni, továbbá gyermekverseket, esszéket, irodalmi tanulmányokat valamint műfordításokat is. KAF a rendszerváltás után Marosvásárhelyre költözött, ahol 1990-től a Látó szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője volt, majd 2008-tól a lap megbízott főszerkesztője lett. 1997–1998-ban a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának igazgatója volt. /Totka László: KAF-folt a Törzsasztalon. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./

Ilyen még nem volt a rendszerváltás után: nincs magyar alprefektus Maros megyében. Feltevődik a kérdés: jó volt, hogy volt? Biztosan előny volt a korábbi megyei önkormányzati vezető, Virág György, majd utóda, Lokodi Edit Emőke számára, hogy az élen nem voltak egyedül, volt kihez magyarul szólniuk. Azonban függetlenül attól, hogy létezett-e magyar alprefektus vagy sem, a kormány megbízottja mindenkor azt csinált, amit éppen akart. Igaz, lélektanilag nem mellékes, hogy az intézmény élén ott van-e egy magyar. Azonban visszanézve az utóbbi húsz évre: miként sikerült keresztülvinni a magyar lakosság akaratát? Csakis civil összefogással. Amikor idén a tanfelügyelőség nem akart elég kilencedik osztályt indítani ahhoz, hogy a magyar nyolcadikosok anyanyelvükön folytathassák tanulmányaikat, a magyar pedagógusszövetség, valamint a Civil Elkötelezettség Mozgalom aláírásgyűjtést szervezett. A sajtó világgá kürtölte ezt, így meglett a kellő osztályszám. Itt, Vásárhelyen 1990 óta nem tüntetett a magyarság. Ha létezik egy erős civil szervezet, akkor mellé állhatnak, ha felvállalja a civil ellenállást. Akkor a magyar közösség megmozdulása így nem lenne sem RMDSZ-, sem MPP-párti. Ez többet ér, mint egy hatáskör nélküli alprefektus. /Máthé Éva: Civil kurázsi. = Krónika (Kolozsvár), márc. 17./