Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2009. február 4.
Jövő héttől a Budapest körzetében sugárzó Radiocafe 98.6 hallgatóihoz is eljut a marosvásárhelyi Erdély Fm. Műsorcserében állapodtak meg. A Radiocafe 98.6 célcsoportja a 24-48 év közötti hallgatóság. Műsorainkkal olyan dinamikus, élő imázst igyekszünk kialakítani bennük az itteni magyarságról, amely ellenpontja a Duna Televízió által formált, dokumentum jellegű Erdély-képnek – mondta Kelemen Attila Ármin, az Erdély FM igazgatója. /Nagy Székely Ildikó: Randevú a hang hullámain. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 4./
2009. február 4.
Marosvásárhelyen az ARTeast Alapítvány által működtetett Bolyai utcai B5 Stúdióban megnyílt Irsai Zsolt marosvásárhelyivé lett képzőművész, több szépirodalmi lap – köztük A Hét, illetve a Látó – egykori, illetve mai külső munkatársa tárlata. A művész három évtizede nem jelentkezett egyéni kiállítással. /Nagy Botond: Interaktív tárlatnyitó avagy egyéni kiállítás harminc év után. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 4./
2009. február 5.
Ami megismétlődhet, az, úgy látszik, megismétlődik, ha magyar–román viszonyról van szó. Jelesen a mesterségesen táplált kisebbrendűségi érzés (,,Merjünk nagyon kicsik lenni!”), a túllihegett jószomszédi viszony egyoldalú (!) fenntartása, akár Románia és Magyarország, akár Szlovákia és Magyarország, akár Szerbia és Magyarország, akár Ukrajna és Magyarország viszonyáról van szó (,,Ne sértsük meg a szomszédok érzékenységét!”). Hát mi nem is sértjük, 1945 óta pedig különösképpen nem. Ez már a ,,dicsőséges” szocializmus és internacionalizmus kora volt a Kárpát-medencében is, a becstelen nemzetárulás után Kádár János Marosvásárhelyre ment, hogy kimondja: Magyarországnak semmiféle területi igénye nincs Romániával szemben, hozzátette, hogy pártja és kormánya semmilyen módon nem kíván beavatkozni a szomszédos baráti ország belügyeibe, az erdélyi magyarsággal szembeni román bánásmódba. Következhettek az erdélyi magyarokkal szembeni megtorlások, a Bolyai Egyetem felszámolása, az iskolák ,,eltagozatosítása”, a mértéktelen román betelepítések erdélyi városokba (később már falvakba is!). Kádár elvtársnál csak utóda, Grósz Károly viselkedett ostobábban, aki besétált Ceausescu csapdájába. Kádár szellemi örökösei csak gumilövedékekkel lövetik nemzettársaikat, véresre veretik őket, s nincs következmény a nagy magyar demokráciában. Kifelé pedig folytatódik a gazsulálás, Medgyessy Péter Adrian Nastase társaságában az Erdély elszakítását ünneplő ,,nagy egyesülés” évfordulóját a budapesti Kempinski Szállodában ünnepelte /2002-ben/, s hallgatta megilletődve: ,,Ébredj, román... vége a barbárok (magyarok) uralmának. ” Ezt folytatja Gyurcsány Ferenc kormányfő, s hiába mondja a magáét egyedül és igazi döntési jogkörök nélkül Sólyom László köztársasági elnök, az ő szavára nevetgélnek a ,,baráti” szomszédok. Basescu államfő budapesti hivatalos látogatásán kimondta: Romániában soha semmiféle kollektív jog és autonómia nem biztosíttatik a magyarok számára. /Magyari Lajos: A Kempinski-szindróma (Kárpát-medence) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 5./
2009. február 5.
A szovátai Bernády Közművelődési Egylet elmúlt évi tevékenysége változatos volt. Januárban Dzsingisz kán és a mongol birodalom című előadás hangzott el, majd dr. Veér Győző beszélt az ujgurokról. Februárban jótékonysági estet szerveztek a Mezőhavas népi zenekar, a Szent Ferenc Alapítvány és a szovátai Szent József Otthon javára. A műsor bevezetőjét Mester Zoltán tartotta. Márciusban, Wass Albertre emlékeztek. A március 15-i megemlékezésen a kulturális műsorok szervezését ezúttal is az egylet vállalta fel. Áprilisban együtt ünnepelték az EMKE megyei szervezetével a magyar közművelődés napját Marosvásárhelyen. Az egylet Intermezzo kamarakórusa Fülöp Judit vezetésével fellépett. Júniusban a nagybányai művésztelep tárlatát nézték meg. Szeptemberben Beder Tibor, a Julianus Alapítvány, a Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöke volt az egylet vendége. Október 6-án a református egyházzal közösen emlékeztek meg az aradi vértanúkról. Az egylet emlékezett a 70 éve elhunyt dr. Bernády Györgyre. Mester Zoltán előadásában kirajzolódott Bernády kevéssé ismert profilja: az Erdély magyarsága iránt aggódó ember arca, akinek városvezetése idején a városnak – a huszonötezer lakosú Marosvásárhelynek – tizennégy (!) közkönyvtára volt, és öt magyar napilapja. Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla Felső-Nyárád menti fotóalbumát mutatta be novemberben Józsa András tanár, helytörténész. Nagy Lajos székelykeresztúri tanító néprajzos könyvét mutatták be: Katonadalok a siklódiak emlékezetében. Decemberben az egylet szervezésében mutatták föl a szovátaiaknak a Bocskay Vince szobrászművész munkásságát méltató albumot. Még ebben a hónapban Kovács Mózes ny. agrármérnök harmadik könyvével ismerkedtek a városka emberei. Kovács Mózes kutatja s papírra teszi a szűkebb pátria, a Sóvidék és környéke közelmúltját. Az Intermezzo mellett a 15. Mátyás Huszárezred és a Mátyás Vilmos vezette Mezőhavas népi zenekar elmaradhatatlan tényezői a városkultúrának, jelezte a rendíthetetlen hitű Mester Zoltán. Ebben az ében volt már elődadás, melyet Magyar himnuszok az évszázadok folyamán címmel dr. Orosz-Pál József és Józsa András tartott. /Bölöni Domokos: Mester Zoltán, a reménymagyar. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 5./
2009. február 5.
Szélyes Ferenc, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésze, a Csűrszínházi Napok ötletgazdája és fő szervezője elmondta, tavaszra elkészül a mikházi csűrszínház fedett nézőtere. A június 26–28-ára tervezett mikházi Csűrszínházi Napok műsorterve már összeállt. „Nyolc évvel ezelőtt egy százéves csűrben akartuk felállítani a színpadot, de kiderült, hogy életveszélyes az épület, ezért előtte szereltük fel a színpadot és a nézőteret” – idézte fel a kezdeti időket Szélyes, aki akkor egy fedett színpad és fedett nézőtér megépítéséről kezdett terveket szőni. Hosszas tervezés, pályázás után az idén megvalósul az elképzelés. /Antal Erika: Fedett nézőtér Mikházán. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 5./
2009. február 7.
A temesvári Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke Marosvásárhelyen részt vett az RMDSZ – EMNT tárgyalásokon, ahol Markó Béla felajánlotta Tőkés Lászlónak az RMDSZ Európai Parlamenti listájának vezető helyét, de a független EP-képviselő ezt nem fogadta el. A következő RMDSZ-EMNT tárgyalásra február 12-én kerül sor. Abban volt egyetértés az RMDSZ és az EMNT küldöttsége között, hogy gyors döntést szeretne mindkét fél. Kétségtelen, hogy Tőkés László olyan munkát kezdett el Brüsszelben és Strasbourgban, amit folytatni kell és érdemes, olyan csapásokat nyitott meg az erdélyi magyar külpolitika előtt, amelyek azelőtt zárva voltak, hangsúlyozta Toró. Az is kétségtelen, hogy az autonómia kérdésében szükséges a magyar összefogás. /Pataki Zoltán: „Hiteles személyeket a magyar összefogás listájára!” = Nyugati Jelen (Arad), febr. 7./
2009. február 8.
Január 28-án a kolozsvári Verbum Kiadó székhelyén kettős könyvbemutató volt, Sebestyén Péter és Szőcs Béla egy-egy új könyvét ismerhették meg az érdeklődők. Gál György Attila, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület gondnoka hangsúlyozta, hogy ez a második alkalom, amikor a kiadó saját könyveiből tartanak bemutatót. Szőcs Béla nyárádszeredai plébános Használjátok fel Isten kegyelmét! című sorozatának 2007-ben megjelent első kötete az advent-karácsonyi időszakra szóló elmélkedéseket tartalmazza, míg a 2008-ban megjelent második kötet a szerző nagyböjti és húsvéti elmélkedéseit hozza. A most bemutatott harmadik kötet az évközi időre kínál gondolatokat. Sebestyén Péter marosvásárhely-szentimrei plébános új könyve egy rádiós sorozat elhangzott anyagát gyűjtötte egybe. A Marosvásárhelyi Rádió ökumenikus vallási műsorában elhangzott elmélkedéssorozat tavaly októberben ért véget. /Vass Csongor: Kettős könyvbemutató a Verbum Kiadónál. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 8./
2009. február 9.
A marosvásárhelyi Cantuale Énekegyüttest köszöntötték Erdőszentgyörgyön, akik a helyi Bodor Péter Művelődési Egyesület meghívására a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör díszvendégeként érkeztek. Kovrig Magdolna egyesületi elnök, Bölöni Domokos újságíró, Baricz Lajos papköltő, Sebestyén Péter plébános, Ráduly János /több könyv szerzője/ szólaltak fel a műsor keretében. Fokozta a hangulatot Bölöni Domokos harsány hahotával fogadott humoreszkje. /Damján B. Sándor: A tízéves Cantualét ünnepelték. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 9./
2009. február 10.
Roland Schimmelpfennig Nő a múltból című színdarabját országos bemutatóként vitte színre 2008 márciusában a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Az elmúlt évad kiemelkedő sikerű produkcióját Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is megtekinthette a közönség. 2008 júniusában Kisvárdán a Határon Túli Színházak XX. Fesztiválján az alkotók a magas színvonalú rendezői és színészi munka elismeréséül Kisvárda Város Díját kapták meg, Berekméri Katalin pedig kiváló alakításáért a kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által felajánlott egyéni díjat érdemelte ki. Marosvásárhelyen február 14-én 25. alkalommal látható a Nő a múltból. /Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár: Huszonötödik alkalommal jön a Nő a múltból. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 10./
2009. február 12.
Nevetségesnek, de egyben veszélyesnek tartja az egyház Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester ötletét, miszerint újra kellene államosítani az egykori felekezeti iskolák visszaszolgáltatott épületeit. Florea azzal indokolta elképzelését, hogy az omladozó ingatlanok veszélybe sodorják a diákok testi épségét. Példaként a Bolyai Farkas Gimnázium és a jelenlegi Unirea Főgimnázium épületét említette, amely alapos renoválásra szorulna. Másrészt, véli Florea, ”az egyháznak nem az iskoláztatással, hanem a templomozással kellene foglalkoznia”. ”Már lejárt az az idő, amikor mindennek a középpontjában az egyház állt. Ez ment az inkvizíció idején, most viszont más világot élünk, ezt a papoknak is meg kellene érteniük” – érvelt a polgármester. Dorin Florea megígérte, hogy hamarosan kezdeményezi az iskolaépületek újraállamosítását. A polgármestere néhány évvel ezelőtt a helyi önkormányzat tudta nélkül, de a tanács nevében bírósági úton próbálta megakadályozni az egyházi épületek visszaszolgáltatását. Kezdeményezése kudarcot vallott. Bálint István önkormányzati képviselő, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója kifejtette, amióta a kolozsvári székhelyű Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) átvette a hajdani Református Kollégium épületét, számos beruházás történt. Bálint István méltányolja az egyház erőfeszítéseit, annál is inkább, mivel aránylag rövid időn belül sikerült kijavítani a tetőzetet és a csatornákat. Bálint István emlékeztetett: amíg a polgármesteri hivatal volt a tulajdonos, addig sem fektetett több pénzt az épület karbantartásába, mint az egyház. ”A polgármester úr utoljára májusban fizetett bért, azóta semmit nem utalt a számlánkra. Inkább ez kellene őt foglalkoztassa” – jelentette ki Kovács István, az Erdélyi Református Egyházkerület menedzsere. A polgármesteri hivatalnak havonta 25 ezer lejt kellene átutalnia az EREK számlájára. Pap Géza püspök vállalta, hogy az összeg egy részét az EREK az épület renoválására fordítja. Marosvásárhelyen hasonló gondokkal küszködik a római katolikus egyház is, amelynek több tanintézményi épületéért a városháza hónapok óta nem fizeti a szerződésbe foglalt házbért. Az épületek újraállamosítási szándékával kapcsolatosan Ötvös József, az egyházkerület generális direktora kifejtette, ”a városháza csak olyasvalamit vehet vissza, ami az övé volt”. Csintalan László római katolikus főesperes szerint a cél nem is annyira az újraállamosítás, sokkal inkább a románosítás lenne. Dorin Floreát az zavarja, hogy ezek az épületek magyar célt szolgálnak. /Szucher Ervin: Újraállamosítana Dorin Florea. = Krónika (Kolozsvár), febr. 12./
2009. február 12.
Több mint két éve tartó pereskedés után jogerős bírósági döntés született arról, hogy a Vatra Romaneasca szervezetnek ki kell költöznie Marosvásárhelyen a Kultúrpalota épületéből, ahol 5 irodahelyiséget – közel 100 négyzetméter felületet – foglal el. A szervezet a sajtó segítségével akarta felhívni a figyelmet az ügyre, mondván, nekik „örökös” helyük van a Kultúrpalotában. A bírósági végzést, valamint a törvényes végrehajtó általi kilakoltatást visszaélésnek minősítették, úgy próbálták beállítani, hogy a kilakoltatás a románok ügye és a magyar önkormányzati vezető közötti ellentét eredménye. A Vatra Romaneasca alapemberei kivonultak, így Florin Oproiescu, a Vatra Romaneasca országos szervezetének alelnöke, továbbá a Kossuth utca-perben elhíresült dr. Ioan Sabau ügyvéd. A végrehajtó a jogerős bírósági döntésre hivatkozva, felszólította a szervezet vezetőjét, hogy adja át az irodákat. Ez nem történt meg. Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök megjegyezte, a Vatra Romaneasca Egyesület nem használta irodának a helyiségeket, az ajtó mindig le volt lakatolva. A Vatrának van székhelye a városban. /Mezey Sarolta: A „végrehajtás” csődöt mondott. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 12./
2009. február 13.
Sikerült egyezségre jutnia február 12-én Kolozsváron az erdélyi magyar politikai élet két meghatározó vezetőjének, Markó Bélának és Tőkés Lászlónak. Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke megállapodtak abban, hogy az Európai Parlamenti választásokra létrehozzák a magyar összefogás listáját, amelyen közösen szerepelnek az RMDSZ és az EMNT jelöltjei. A lista jogilag és törvény szerint az RMDSZ és a tulipán jele alatt indul, tartalmában az összefogás üzenetét fogja továbbítani. Markó Béla beszámolt arról, hogy megegyeztek a közös politikai célok egyeztetése érdekében a távlati együttműködésről is. Tőkés László hangsúlyozta az autonómia fontosságát, emlékeztetve arra, hogy árral szemben kell haladni, és csak akkor van esélyük, ha összefognak. Tőkés László mellett jelen volt az EMNT másik két vezetője, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor, Markó mellett pedig az RMDSZ részéről Kelemen Hunor ügyvezető elnök, Borbély László és Kovács Péter ügyvezető alelnökök, valamint Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója. „Az összefogás listáját Tőkés László fogja vezetni, az RMDSZ és az EMNT által jelölt személyek pedig 75, illetve 25 százalékban szerepelnek majd ezen. Abban is megegyeztünk, hogy a negyedik hely az EMNT-é lesz” – mondta Markó, hozzáfűzve: a felek kötelezően egyeztetni fognak a listán szereplő személyekkel kapcsolatosan. A megállapodást február 22-én írják alá Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen. Április 3-án létrehozzák az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot (EMEF), amely paritásos alapon működik majd. Tőkés László közölte: „Az EMNT pártok feletti szervezetként alakult meg. Ebben az értelemben sikerült felülemelkedni a pártpolitikai korlátokon. ” Az autonómiáról szólva, az EMNT elnöke emlékeztetett arra, hogy míg Sólyom László magyar államfő támogatja és lehetségesnek tartja az autonómia törekvéseket Erdélyben, Traian Basescu államelnök határozott nemet mondott a székelyföldi területi autonómiára. Tőkés László felhívta a figyelmet arra, hogy rövid időn belül szintén közösen létrehoznák a Kisebbségi Autonómia Tanácsot. Tőkés László felhívást intézett az RMDSZ-hez, hogy támogassa a vasárnapi választásokon az MPP kolozsvári polgármesterjelöltjét. Arról szólva, hogy e megállapodásnak miért nem részese az MPP, Tőkés hangsúlyozta: ennek a pártnak az elődszervezete, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) kezdettől fogva tagja volt az EMNT-nek, a párt képviselői benne vannak az EMNT vezetőségben is. Markó Béla úgy vélekedett: az MPP elvetélt kísérlet volt az RMDSZ-szel szembeni alternatíva létrehozására, hiszen miután bejegyeztették ezt a pártot, az önkormányzati választásokon csekély támogatást szerzett, az őszi parlamenti választásokon pedig nem volt képes megegyezni az RMDSZ-szel, független jelöltjeit sem tudta bejuttatni a parlamentbe. Ezzel szemben Tőkés Lászlót és az EMNT-ben dolgozó munkatársait az RMDSZ-en kívüli politikai áramlatok hiteles képviselőinek tekinti a szövetség – tette hozzá Markó Béla. /P. A. M. : Kiegyezés Kolozsváron: létrejött az összefogás listája. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./
2009. február 13.
A marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem mesteris osztálya Molnár Ferenc Az ördög című előadását, a kolozsvári Babess–Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Karának harmadéves végzős osztálya pedig Molière Tartuffe-jét mutatta be az elmúlt időszakban. /Musca Szabolcs: Ördögök. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./
2009. február 13.
Mintegy másfél évvel ezelőtt, egy csíkszeredai író-olvasótalálkozón Pomogáts Béla neves budapesti irodalomtörténész bejelentette: megírja az erdélyi irodalom teljes történetét! A Pallas-Akadémia Kiadó mindjárt fölvállalta a kiadását, mert nagy szüksége van ennek az összegzésre az erdélyi önismeretnek és -becsülésnek. Január 20-án, a magyar kultúra napjai keretében, a csíkszeredai polgármesteri hivatal tanácstermében ünnepi hangulatban mutatták be a Magyar irodalom Erdélyben (1918-1944) című könyvet – a Pallas-Akadémia kiadó 500. köteteként! –, amely a vállalt irodalomtörténet első kötete, s tartalmazza mindazokat a jelentős irodalmi dokumentumokat is, melyek az illető korszak erdélyi szellemi életének meghatározó gondolatait, törekvéseit hordozzák. Az erdélyi magyar irodalomról több könyv és tanulmány is készült, közülük csak egynek volt összefoglaló jellege: Kántor Lajos és Láng Gusztáv munkája, a Romániai magyar irodalom című munkának, ez azonban csak az 1945 és 1970 közé eső korszakot dolgozta fel. Szükség volt egy új és átfogó irodalomtörténeti összefoglalásra. Pomogáts Béla úgy érzi, könyve két területen hoz újat, először is abban, hogy egy közel százesztendős korszakot tekint át, másodszor pedig abban, hogy ezt az összefoglalást nem terhelik meg a korábbi: marxista-leninista irodalomfelfogás kötelező babonái. Tehát olyan írókról, például Nyírő Józsefről vagy Cs. Szabó Lászlóról, is tárgyilagosan beszélhet, akik korábban nem kaphattak helyet az irodalomtörténeti folytonosságban. Pomogáts Béla (Budapest, 1934) irodalomtörténész, kritikus a budapesti Piarista Gimnáziumban, majd a budapesti tudományegyetemen tanult. Részt vett az 1956-os forradalomban, egy időre internálótáborba került. Pályáját középiskolai tanárként kezdte, 1965-től az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, 1992-től igazgatóhelyettese. 1990-től a Literatura szerkesztője, később főszerkesztője. 1992 óta az Anyanyelvi Konferencia, 1995–2001 között a Magyar Írószövetség, legutóbb pedig az egykori Illyés Közalapítvány elnöke (2002–2007). Az irodalomtudomány akadémiai doktora. Számos díja közül megemlítendő a József Attila-díj (1991), Év Könyve Jutalom (1992), Kisebbségekért-díj (1996), Széchenyi-díj (2003). Marosvásárhely és Kalotaszentkirály díszpolgára. Hetvennél is többre tehető megjelent köteteinek száma. Kutatási területe a 20. századi, illetve a jelenkori magyar irodalom. Az erdélyi irodalmat érintő számos alapmunkája (A transzilvanizmus, Akadémiai Kiadó, 1983; Jelenidő az erdélyi magyar irodalomban, Magvető, 1987; Kisebbség és humánum. Műértelmezések az erdélyi magyar irodalomból. Tankönyvkiadó, 1990; Romániai magyar irodalom, Bereményi Kiadó, 1992; Erdélyi tükör, 1995; Épülő hidak. Magyarok és románok, Pont, 1998), illetve a csíkszeredai Pallas-Akadémiánál kiadott tanulmánykötetei (Erdély hűségében, 2002; Kulcsok Erdélyhez, 2003; Erdélyi tetőn, 2004; Felelősség Erdélyért, 1-2-3, 2005–2006) valósággal predesztinálták a Magyar irodalom Erdélyben című nagyszabású vállalkozásának megírására. Pomogáts Béla elmondta, írt egyszer egy magyar irodalomtörténetet is /Az újabb magyar irodalom 1945–1981 /Gondolat, 1982/ , „s mindenki feljelentett, aki úgy érezte, hogy nem elég magasra srófolt jelzőkkel illettem, s terjedelmileg is hátrányba került másokhoz képest. ” /Cseke Gábor: Van erdélyi irodalomtörténet. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./
2009. február 13.
Akiket fog a figura /Mentor Kiadó/ címmel Barabás László néprajzkutató, a Marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola igazgatója kötetét mutatják be február 13-án Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A könyvben 126 településen gyűjtött 915 népszokás hiteles leírását találja az olvasó. Barabás László elmondta, első nagyobb kötete Sóvidéki népszokások címmel 1998-ban jelent meg, abban is szerepelt a farsangi ünnepkör és 2000-ben adta ki az Aranycsikók, maszkurák, királynék című kötetet, amely a közép-erdélyi dramatikus népszokásokról szól. A mostani könyv a farsangi ünnepkörről, dramatikus szokásokról szóló írások összegzése, amely Marosszék régiót öleli fel. A szerző 1982-től gyűjtötte az anyagot. Az volt célja, hogy minél sokoldalúbban dokumentálja a szokásokat, ezért fotósokkal, filmesekkel dolgozott együtt: Bálint Zsigmond, Schnedarek Ervin, Miholcsa Gyula, Haragos Zoltán, Jakab Tibor, József Ferenc, Molnár Zoltán és mások voltak a munkatársai. /Máthé Éva: Akiket fog a figura Marosszéken. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./
2009. február 13.
Hármas kötetbemutatónak és tárlatnyitónak adott helyet Marosvásárhelyen a Bernády Házban, a Hargita Megyei Kulturális Központ által kiadott három fotóalbumot ismertették és az intézmény által szervezett oroszhegyi fotótáborban született munkák tárlatát nyitotta meg a házigazda, Nagy Miklós Kund. A három kiadvány: a marosvásárhelyi Bálint Zsigmond munkáit tartalmazza a Lélekőrző falvaim, Ádám Gyula csíkszeredai fotográfus Arcpoétika című albuma ,a harmadik kötet Székelyföldi vízikerekek nyomában című album, mely a 2008-as Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron A legszebb könyv címet kapta meg. /Nagy Botond: Lélekőrző arcpoétika. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 13./
2009. február 14.
A 80. évében elhunyt Siklódy Tibor festőművész /Mezőbánd, 1929. máj. 5. – Marosvásárhely, 2009. február 9./, előzőleg évtizedek óta keményen küszködött a betegségével. Alkotásai Marosvásárhely, a magyar közösség jelentős értékei közé tartoznak. Állandó témája, ihletője, éltető eleme a természet és abban az ember nyoma. /Nagy Miklós Kund: Ne tegyük múlt időbe! = Népújság (Marosvásárhely), febr. 14./
2009. február 16.
Az alkotmányt lobogtatva érkezett Háromszékre Traian Basescu államfő. Bár a székelyek korábban bocsánatkérésre szólították fel az államfőt, ő ráerősített: Romániában soha nem lesz területi autonómia. A Székelyföldet fellendítendő, még a héten elküldi a minisztereket a térségbe, akiknek előfutáraként tanácsosa, Eckstein-Kovács Péter elkezdi „információszerző” megbízatását. „Eldöntött tény, hogy Románia nemzetállam, a területén nem hozható létre területi autonómia” – szögezte le Traian Basescu. Az államfő közel öt órán át tárgyalt a Kovászna és Hargita megyei tanácselnökökkel, illetve a székelyföldi városok polgármestereivel. Basescu nem tartotta magát a zárt ajtók mögötti egyezséghez, hanem – amint a sajtó szeme elé került – egész pályás letámadást indított a magyar politikusok ellen. Az elnök megismételte korábbi tézisét, miszerint a Hargita és Kovászna megyei önkormányzatoknál etnikai tisztogatás folyik a románokkal szemben. „Mutassanak nekem egyetlen román nemzetiségű igazgatót, osztály- vagy irodavezetőt a Hargita vagy Kovászna megyei tanácsnál vagy magyar vezetésű polgármesteri hivatalnál, és visszavonom, amit mondtam” – provokálta az elnök az RMDSZ-es vezetőket. A megszólított vezetők nem válaszoltak, az ÚMSZ viszont közölt példát: Marin Nicolae a Kovászna Megyei Tanácsnak alárendelt Útügyi Igazgatóságot vezeti. Tamás Sándor elmondta, a Kovászna megyében a román nemzetiségű igazgatók részaránya közel hatvan százalékos, ha a teljes intézményi hálózatot tekintjük, de javarészük a kormánynak alárendelt struktúrák élén áll. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint „Traian Basescu csapdát állít saját magának, amikor azt nyilatkozza, hogy Székelyföldön etnikai tisztogatás folyik a románok ellen”. Antal emlékeztetett: az államelnök azt hangoztatja, hogy Románia nemzeti állam. „De ha ebben az országban csak románok élnek, akkor ki tud etnikai tisztogatást végezni?” – tette fel a kérdést Antal, aki átadta Basescunak azt a petíciót, amelyet múlt vasárnap olvastak fel a magyar intézményvezetők leváltása ellen szervezett tüntetésen. Basescu azzal utasította vissza a dokumentumról való tárgyalást, hogy ő csak reális problémákról hajlandó beszélni. Az államfő a közel egy órás sajtótájékoztató idején többször felolvasott Románia alkotmányából. „A magyar politikusok, amikor az autonómiáról beszéltek, nem mondták el az embereknek, hogy Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam” – idézte az alkotmány első cikkelyét Basescu. Hozzátette: egyetért a „helyi autonómia” minél nagyobb kiszélesítésével. A székelyföldi önkormányzati vezetők Basescu érveire reagálva elmondták: a spanyol alkotmány első cikkelye is a nemzetállamiságot hangsúlyozza, azonban a második pontja kimondja a régiók autonómiáját, felsorolja ezek hatáskörét. Basescu a korábbiaknál is hevesebben támadta az RMDSZ-t, amelyet – amellett, hogy a térség elmaradottságáért tett felelőssé – nem lojális partnernek és „szavazatvadásznak” nevezett. A államfő kitért a Magyar Polgári Szövetséggel fenntartott korábbi kapcsolataira is, amelynek elnökét – Szász Jenőt – székelyudvarhelyi polgármesterként empátiából támogatta. „Ugyanaz történt vele, ami velem bukaresti főpolgármesterként: akadályozták munkájában” – fejtegette Basescu, az RMDSZ-re utalva ezzel. Nem létezik kormányprogram arról, hogy moldovai románokkal népesítsék be Kovászna és Hargita megyét, jelentette ki Basescu. Az államfőt Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök tájékoztatta arról, hogy tavaly ősszel levelet kapott a belügyminisztérium egyik illetékesétől, aki arra kérte, hogy teljesítse egy moldovai család Székelyföldre telepedési kérését. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a Román Kommunista Párt archívumából megszerzett, 1985-ből származó átirattal bizonyította, hogy erőszakosan zajlott a románság Székelyföldre való betelepítése; abban ez áll: „(...) hogy Marosvásárhelyen a románok száma az összlakosságon belül elérje vagy meghaladja a következő két éven belül az 50 százalékot, az szükséges, hogy engedélyezzék ebben az időszakban 7600 román nemzetiségű alkalmazását a szocialista egységekben (...). ” A moldovai Vasile Botnaru kérésében egy olyan kormányprogramra hivatkozott, amely Kovászna és Hargita megye benépesítését érinti. Eckstein-Kovács Péter, Traian Basescu kisebbségügyi tanácsosa kifejtette: nem tehet arról, hogy Basescu mit nyilatkozik a magyar ügyekről. /Kovács Zsolt, Lokodi Imre, Isán István Csongor: Az asztalt verte Basescu. Nekiesett az RMDSZ-nek az újra a Székelyföldön „üdül” államelnök. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./ Basescu elnök február 14-én először Kovászna és Hargita megyék rendőrfőnökeit, majd a prefektusokat fogadta, ezután ebédre látta vendégül a két megye tanácsának vezetőit és a háromszéki polgármestereket. Az államfő kifejtette, hogy a decentralizáció híve, majd bírálta az RMDSZ-t, hogy hosszú évekig volt kormányon és nem támogatta hatékonyan a két székely megyét. . /Bíró Blanka: Basescu a Székelyföldön: decentralizáció igen, autonómia nem. = Krónika (Kolozsvár), febr. 16./
2009. február 16.
Az RMDSZ-nek éles, de konstruktív ellenzéki szerepet kell betöltenie, kritikusan kell figyelemmel kísérnie a román nagykoalíció minden egyes lépését, ugyanakkor támogatnia kell minden valódi reformintézkedést – mondta február 14-én Marosvásárhelyen Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Az időszerű politikai kérdések megvitatása mellett a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) meghallgatta az Ügyvezető Elnökség féléves beszámolóját, és arról határozott, hogy az április 25-én tartandó RMDSZ-kongresszus helyszínére pályázatot írnak ki. A Szövetségi Állandó Tanács Kelemen Hunort nevezte ki az RMDSZ országos kampányfőnökévé. Markó felvázolta azt az egyezséget, amelyet az RMDSZ az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) kötött: a magyar összefogás listáján az RMDSZ és az EMNT jelöltjei 75:25 százalékos arányban szerepelnek majd. /Markó: Éles, de konstruktív RMDSZ-t. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./
2009. február 16.
Az eltüntetett szobrok, műemlékek számát illetően talán sehol sem jártak el oly keményen a múlt tárgyi emlékeinek az elfeledtetésében, mint a határvárossá vált Aradon. Nagyvárad, Szatmárnémeti, Kolozsvár, Marosvásárhely sem járt jobban. Murádin Jenő jeles kolozsvári művészettörténész A megsebzett szobor című munkája (Kolozsvár, Kriterion Kiadó, 2008) erről szól, könyve tárgyilagos repertóriuma az erdélyi műemlékrombolások egyik fontos szegmensének: a köztéri szobrokat ért atrocitásoknak. Erre a feladatra eddig még nem vállalkoztak. Murádin nemcsak kataszterét állította össze a ledöntött, szétfűrészelt, esetenként beolvasztott köztéri szobroknak, hanem felvázolta azt a történelmi, politikai hátteret, de főleg a társadalmi lélektant, amely e pusztítások motivációjául szolgált és azt, ahogyan ezt az erdélyi magyarság megélte. Az aradiak még szerencséseknek mondhatják magukat, hiszen megmaradt a szobor és hosszú, áldozatos harcok árán sikerült kiszabadítani rabságából, restaurálni és újraállítani. Nem úgy, mint a zilahi Wesselényi-szobrot, amelyet 1935 márciusában az éjszaka leple alatt döntötték porba és kőtalapzatát szétverték. A bécsi döntés után visszakerült a helyére, de 1950 után hosszú ideig bedeszkázva állt, 1990 után pedig több sérülés érte. Murádin 123 ilyen „sértett” szobor főbb adatait gyűjtötte kötetbe. – Az aradi lajstrom nyolc szobrot tartalmaz, majdhogynem teljes. /Puskel Péter: Erdélyi műemlékrombolások repertóriuma. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 16./
2009. február 17.
A magyar nyelvhasználat hiányát kifogásolja Marosvásárhelyen a Civil Elkötelezettség Mozgalom. A szervezet nyílt levélben szegezte Dorin Florea polgármesternek kérdéseit: miért nem kerültek magyar nyelvű közhasznú és tájékoztató jellegű feliratok a Tudor Vladimirescu negyedben nemrég megnyitott munkaponton, az itt dolgozó alkalmazottak miért nem tudnak válaszolni a magyar adófizetők nyelvén és miért nincsenek magyar nyelvű feliratok sem kifüggesztve? A szervezet figyelmeztet: az irodában elhelyezett egynyelvű táblák diszkriminálják a város magyar lakosságát. /A kétnyelvűséget kérik számon Dorin Floreatól. = Krónika (Kolozsvár), febr. 17./
2009. február 18.
Az RMDSZ és az EMNT vezetői február 22-én, vasárnap, Marosvásárhelyen írják alá a választási együttműködésre, a magyar összefogás listájának létrehozására vonatkozó megállapodást – jelentette be Markó Béla szövetségi elnök bukaresti sajtóértekezletén. Az RMDSZ vezetője rámutatott, az erdélyi magyar közösség szempontjából nagyon fontosnak tartja a Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével kötött megegyezést. A létező nézetkülönbségek ellenére mindkét fél elfogadta a szolidaritás szükségességét, a brüsszeli jelenlét és a magyarság hosszú távú érdekképviselete érdekében. Traian Basescu államelnök hétvégi, székelyföldi nyilatkozatai kapcsán Markó Béla leszögezte, az RMDSZ szívesen lát minden ilyen látogatást – hiszen a román politikusok ritkán látogatnak a két megyébe -, de azt nem, hogy véleményt mondanak anélkül, hogy az ottani helyzetet ismernék. „Értékeljük az elnök azon szándékát, hogy megismerje Székelyföld problémáit, de azt nem tudjuk értékelni, hogy kampánycélokra használja ezeket a látogatásokat”- fogalmazott. /Vasárnap aláírják az RMDSZ–EMNT együttműködést. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 18./
2009. február 18.
A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék visszautalta a bukaresti táblabíróságra a Benedek Imre kontra Központi Választási Iroda (BEC) perét. A november 30-i általános választások eredményeinek véglegesítése után a marosvásárhelyi orvos-politikus a bírósághoz fordult. Panaszában Benedek Imre azt kifogásolta, hogy a BEC, felrúgva a mandátumok elosztásának algoritmusát, megfosztotta Maros megyét egy nyolcadik parlamenti képviselői tisztségtől, helyette az ázsiai-afrikai körzetben induló Kötő Józsefnek ítélte az RMDSZ-t illető mandátumot. Az RMDSZ még az elmúlt év decemberében Benedek Imrének az RMDSZ-ből való kizárásáról döntött, 2009 elején eltávolították a Maros Megyei Területi Képviselők Tanácsának éléről, majd elveszítette a megyei önkormányzati képviselői mandátumát is. Benedek Imre védelmére több marosvásárhelyi és környékbeli RMDSZ-aktivista kezdeményező bizottságot hozott létre, mely aláírásokat gyűjt az orvos-politikus szervezetbe való visszafogadása érdekében. /Szucher Ervin: Benedek-ügy: mindent elölről. = Krónika (Kolozsvár), febr. 18./
2009. február 19.
„Én soha nem értettem egyet azokkal a politikusokkal, akik azt mondják: az egyház ne avatkozzon bele a politikába. Az egyházi embereknek igenis kell, hogy legyen szavuk a politikában, csak az arányokra kell vigyázni” – nyilatkozta Tempfli József. A nagyváradi római katolikus megyés püspököt annak kapcsán kérdezte a lap, hogy az RMDSZ Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT) marosvásárhelyi ülésén elhangzott javaslat szerint Tempfli lehetne a júniusi EP-választásokon az RMDSZ-jelöltlista második helyezettje, Tőkés László mögött. Tempfli Józsefet – aki megyés püspöki tisztségét március 7-én adja át Böcskei Lászlónak –a Bihar megyei RMDSZ javasolta a második helyre. A 78 éves Tempfli József elmondta: egyelőre csupán felvetés szintjén hangzott el a lehetőség, hogy EP-képviselőjelöltséget vállaljon. „Amennyiben hivatalos felkérésre kerül sor, természetesen megfontolom az ajánlatot” – tette hozzá a püspök. /Tőkés mögött Tempfli? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 19./
2009. február 19.
Február 17-én mutattak be Marosvásárhelyen a Bernády Házban Balás Éva Párhuzamos merülés /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ című kisregényét. A szerzőnek ez a második kötete, de mivel először állt szemtől szembe a közönséggel, méltatásában szerzőavatásnak nevezte az eseményt Nagy Miklós Kund. Évekkel ezelőtt Balás Éva – civilben tanítónő – Fintor(ta)szeletek /Impress Kiadó, Marosvásárhely/ című kötete került az olvasók elé. A szerző gyakran szerepel novelláival a Népújság Múzsa nevű kulturális mellékletében is. /Antal Erika: Szerzőavatása Bernádyban. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 19./
2009. február 20.
Marosvásárhely zajlottak a IV. Bod Péter Napok rendezvényei. Jakab István, a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ menedzsere elmondta, az ötnaposra nőtt esemény során igyekeztek minden korosztályt megszólítani: az óvodásokat mesével és tánccal, az érettebb közönséget az intézmény névadójáról, illetve az 500 éve született Kálvin Jánosról szóló előadással. Az egyik napon a marosvásárhelyi Református Kollégium diákjai mezőségi dallamokra ropták a táncot. Fellépett Kilyén Ilka színművésznő is. Ősz Sándor Előd kolozsvári lelkész a kálvinizmus és a kisebbségi lét összefonódásáról beszélt. Sikeres volt Bálint Zsigmond fotóművész kiállítása, ahol 40 Maros megyei templom képe sorakozott. /Nagy Székely Ildikó: „Létünkre letekintve” IV. Bod Péter Napok. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 20./
2009. február 21.
Vida Gábor 1968-ban született az Arad megyei Kisjenőben. Diplomát a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar-francia szakán 1994-ben szerzett. 1994-től a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője. Hagyományos prózát ír, számos kötete jelent már meg a marosvásárhelyi Mentor Kiadó (Búcsú a filmtől 1994-ben, Rezervátum 1998-ban) és a budapesti Magvető Kiadó (Fakusz három magányossága 2005-ben, Nem szabad és nem királyi 2007-ben) gondozásában. /Névjegy. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./
2009. február 23.
Az európai parlamenti választásokon bejegyzendő „magyar összefogás” listájáról, az erdélyi autonómia-törekvések közös képviseletéről, valamint az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) létrehozásáról írt alá megállapodást február 22-én, vasárnap Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában Markó Béla, az RMDSZ és Tőkés László, az EMNT elnöke. Tőkés László szerint a megállapodás nem párt-, hanem nemzeti érdeket szolgál. Azok, akik emiatt őt megalkuvással, elveinek feladásával vádolják, szem elől tévesztik, hogy az erdélyi magyarság ügye elsősorban erkölcsi kérdés. Tőkés László ezzel arra utalt, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP), a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a polgári oldal más szervezetei is bírálták őt amiatt, hogy az RMDSZ-szel kiegyezett. Markó a két szervezet több vezetője, a történelmi magyar egyházak képviselői és újságírók jelenlétében emlékeztetett: többször próbálkoztak az egyezség megkötésével az RMDSZ és a szövetségen kívüli politikai áramlatok leghitelesebb képviselőjének tekintett Tőkés László között. Az SZNT és az MPP a szavazáson nem vett részt. Az ülésén jelen volt Szász Jenő MPP-elnök és EMNT-alelnök is, de ő sem szavazott. Az aláírt dokumentumok a két szervezet együttműködését, illetve a júniusi EP-választásokon történő együttes jelöltállítást szabályozzák. Az egyik az erdélyi magyarság kollektív identitásának megőrzését és gazdagítását, a belső önrendelkezésen alapuló közösségi autonómia-formák elismertetését tekinti fontos célnak, és ennek közös képviseletét írja elő. Az EP-választásokra összeállítják a „magyar összefogás listáját”, s azt az RMDSZ nevében jegyeztetik be. A jelöltek 75 százalékát az RMDSZ, 25 százalékát pedig az EMNT nevezi meg. A listát Tőkés László vezeti, a második és harmadik helyre az RMDSZ, a negyedik helyre pedig az EMNT nevezi meg a jelölt személyét, A másik megállapodás az EMEF létrehozásáról szól. A testület paritásos alapon jön létre, tagjainak felét az RMDSZ, másik felét az EMNT elnöke jelöli (hat-hat személyt). /Markó és Tőkés aláírta a magyar összefogás megállapodását. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./ Tőkés László kifejtette: európai parlamenti képviselőként nyilvánvalóvá vált számára, hogy az együttműködés nélkül nem lehet eredményeket elérni, nem lehet autonómiát, magyar nyelvű felsőoktatást teremteni, rendezni a csángók problémáit, és az egyházi javak visszaszolgáltatásának kérdéseit. Markó Béla és Tőkés László aláírta az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozásáról szóló dokumentumot is, a testületnek a közös autonómiakoncepció kidolgozása, és a fontos stratégiai kérdések megvitatása lesz a feladata. Az SZNT úgy döntött, hogy kilép az EMNT-ből, ennek egyik oka pedig az RMDSZ-szel közösen állítani tervezett jelöltlista. Izsák Balázs, az SZNT elnöke szerint a „függetlenedés” oka nem csupán a közös listaállítás, hanem az SZNT és az EMNT eltérő elképzelései a Székelyföld autonómiájával kapcsolatban. Az SZNT elnöke szerint a szervezet továbbra is együttműködik majd az EMNT-vel, és értékeli Tőkés László munkáját az Európai Parlamentben. /Aláírták a közös jelöltállításról szóló EMNT-RMDSZ megállapodást. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./ A megállapodás szövege: Koalíciós MEGÁLLAPODÁS a közösségi autonómia-formák közös képviselete és az európai parlamenti választásokon való együttműködés érdekében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács között: Tudatában annak, hogy az erdélyi magyarság kollektív identitásának megőrzése és gazdagítása, a belső önrendelkezésen alapuló közösségi autonómia-formák elismertetése szempontjából kulcsfontosságú az autonómia-program egységes megjelenítése és következetes képviselete, Felismerve a politikai pluralizmus és az abból eredő verseny korlátait egy számbeli kisebbségben élő nemzeti közösség érdekeinek érvényesítése esetében, Azon meggyőződés által vezérelve, hogy az erdélyi magyarság stratégiai céljainak érvényesítéséhez önálló külpolitikai fellépésre van szükség, az európai parlamenti képviselet pedig a közösségi érdekvédelem egyik legfontosabb külpolitikai eszköze, amelynek tükröznie kell a közösség sokszínűségét és egységét, Egyetértve abban, hogy közös fellépéssel az erdélyi magyarok európai parlamenti képviselete erősebb lehet, A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megállapodik a következőkben: I. Az azonnali és távlati közösségi célok tisztázása, kiemelten az autonómia-törekvések összehangolása és közös képviselete érdekében: 1. Közösen hozzák létre az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot (EMEF), melynek működését külön megállapodás szabályozza. Az EMEF április hónap elején alakul meg. Az EMEF keretében keresik a megoldást arra, hogy az erdélyi magyarság személyi elvű autonómiája intézményrendszerének megvalósítására és működtetésére hivatott Kulturális Autonómia Tanácsát (KAT) közösen hozzák létre. Az RMDSZ a szövetség soron következő – 2009. áprilisi – kongresszusán napirendre tűzi az erre vonatkozó határozatok módosítását, az EMNT pedig soron következő – 2009. áprilisi – plenáris ülésén erre vonatkozó határozatot fogad el. Az RMDSZ és az EMNT közös munkacsoportot hoznak létre, amelynek feladata cselekvési terv kidolgozása és a konkrét lépések összehangolása a Székelyföld területi autonómiájának megvalósítása érdekében. Az érintett önkormányzatokkal együttműködve, közös munkacsoportot hoznak létre, amelynek feladata cselekvési terv kidolgozása és a konkrét lépések összehangolása a magyar többségű, illetve jelentős magyar lakosságú közigazgatási egységek sajátos jogállásának elismertetése érdekében. 1. Támogatják a székelyföldi önkormányzati elöljárók által kezdeményezett Székelyföldi Memorandum gondolatát, és vállalják annak képviseletét a különböző hazai és nemzetközi fórumokon. Hasonló jellegű memorandum kidolgozását kezdeményezik az interetnikus környezetben és a szórványban élő erdélyi magyar közösségek sajátos problémáinak bemutatására, és vállalják ennek képviseletét a különböző hazai és nemzetközi fórumokon. 2. Az RMDSZ által kidolgozott és a Velencei Bizottság által pozitívan véleményezett törvénytervezetet az EMNT két erre vonatkozó tervezetének rendelkezéseivel összehangolva, közösen lépnek fel egy olyan kisebbségi törvény elfogadása érdekében, amely megteremti a kisebbségi közösségek kulturális autonómiájának jogi kereteit. 3. Az RMDSZ együttműködik a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanáccsal, és megvizsgálja teljes jogú tagként való részvételének lehetőségét ebben a testületben. II. Az EP-választásokon való közös fellépés érdekében: 1. Az RMDSZ és az EMNT belső koalíciós jelölt-listát állít a 2009. június 7-én tartandó EP-választásokon „Magyar összefogás” név alatt. 2. A hatályos törvényes feltételeket mérlegelve, a belső koalíció jogi keretét az RMDSZ jogi személyisége adja, tehát „A magyar összefogás listáját” az RMDSZ nevében, a tulipán jele alatt jegyeztetik be, politikai tartalmát a jelen megállapodásban megfogalmazottak határozzák meg. 3. „A magyar összefogás listáján” szereplő jelöltek 75%-át az RMDSZ, 25%-át az EMNT nevezi meg. A belső koalíciós partnerrel való egyeztetés után, mindkét szervezet maga dönt jelöltjeiről. A jelölési folyamat során a felek kötelezően érvényesítik a Temesvári kiáltvány 8. pontjában megfogalmazottakat. „A magyar összefogás listáját” Tőkés László, az EMNT elnöke vezeti. 4. „A magyar összefogás listájának” 2. és 3. helyére az RMDSZ, 4. helyére az EMNT nevezi meg a jelöltek személyét. 5. A lista többi helyére a felek felváltva nevezik meg a jelölteket, a fenti arány tiszteletben tartásával. A felek vállalják, hogy időközi mandátumcserék esetében is megtartják a választásokon kialakult mandátumarányt. A választók minél hatékonyabb mozgósítása érdekében a felek saját kampánystábbal rendelkeznek, és önállóan kampányolnak, de kampányrendezvényeiket összehangolják. A különböző elképzelések összehangolására, valamint a közös fellépések megtervezésére és kivitelezésére kampányegyeztető bizottság alakul, amelybe mindkét fél 3 – 3 személyt javasol. A hivatalos szavazócédula kivételével az összes kampány-kiadványon, illetve nyomtatott és audiovizuális kampány-eszközön feltüntetendő az RMDSZ és az EMNT jele, továbbá a „magyar összefogás” felirata. Az RMDSZ és az EMNT egyaránt kiveszik a részüket az induláshoz szükséges támogató aláírások összegyűjtéséből, illetve a kampány finanszírozásából. Közös munkacsoport dolgozza ki a „Magyar összefogás” – RMDSZ-EMNT-belső koalíció európai választási keretprogramját, az alábbi sarokpontok szerint: a. a különböző közösségi autonómia-formák nemzetközi képviselete; Románia EU-tagságából eredő lehetőségek kiaknázása Erdély modernizációja érdekében; a régiók Európája, valamint ezen belül Erdély és Kelet-Közép-Európa felértékelése az EU reformfolyamatában; A közös választási program véglegesítésénél a felek képviselői egyetértési jogot gyakorolnak. 6. A RMDSZ és az EMNT által nevesített jelöltek a választási kampányban a közös választási program mellett a saját értékrendjüket, célkitűzéseiket és prioritásaikat képviselik. A megválasztott európai parlamenti képviselők saját szervezetüknek tartoznak felelősséggel, de keresik a konzultációs lehetőségeket és a konszenzust a magyar közösséget érintő ügyekben. „A Magyar összefogás listáját” 2009. március 23-ig véglegesíti az RMDSZ és az EMNT. Az RMDSZ nevében az EMNT nevében Markó Béla. elnök; Tőkés László, elnök. Marosvásárhely, 2009. február 22. MEGÁLLAPODÁS az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozásáról Az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének és érdekvédelmének hatékony működtetése szükségessé teszi egy hiteles egyeztető fórum létrehozását, olymódon, hogy a közösség érdekérvényesítő képessége a politikai sokszínűség hasznosításával tovább erősödjék. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megállapodik az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (továbbiakban EMEF) létrehozásában. 1. Az EMEF a politikában és a közéletben jelentkező különböző vélemények és álláspontok egyeztető fóruma. Működésének elvi alapjai: a bizalom és a közösségi szolidaritás helyreállítása, a választói akarat és a demokrácia szabályainak tiszteletben tartása, a munkamegosztás és esetenként az egységes fellépés a közösségi érdekérvényesítésben, a konszenzusalapú döntéshozatal. 2. Az EMEF paritásos alapon jön létre. Tagjainak felét az RMDSZ elnöke, felét az EMNT elnöke jelöli. Az EMEF, a két szervezet elnökén kívül, akik egyben a társelnöki tisztséget is betöltik, további 12 tagból áll. Az EMEF működési szintjei és tanácskozási rendje: országos vezetői szinten – szükség szerint, de évente legalább kétszer ülésezik, szakértői szinten – szükség szerint. 3. Az EMEF általános feladata közös álláspont kialakítása a romániai magyar közösség egészét érintő politikai kérdésekben, kiemelten az alábbiakban: a közösségi autonómia különböző formáinak egységes képviselete a hazai és külföldi fórumokon, választási együttműködés részleteinek kidolgozása az önkormányzati, parlamenti és EP választásokon, a romániai és magyarországi közpénzeken alapuló támogatási rendszerek hatékonyságának növelése, munkacsoportok kialakítása döntés-előkészítés céljából. 4. Az EMEF a megalakulását követő hónapokban a következő területeken hoz létre munkacsoportokat: a különböző közösségi autonómiaformák koncepcióinak egyeztetése, és egységes jogi kodifikációja, a választási törvények módosítása, diszkriminációmentes és kisebbségbarát választási rendszer kialakítása céljából, alkotmányos reform, saját alkotmánytervezet kidolgozása, felsőoktatási és közoktatási stratégia kidolgozása, beleértve a felekezeti oktatást, a szociális rendszer reformja, beleértve a nyugdíjrendszert is, a fiatalok szülőföldön való boldogulásának programja, a politika, az egyházak, illetve a szakmai és rétegszervezetek együttműködésének összehangolása a támogatási rendszer újragondolása annak érdekében, hogy hatékonyabbá és átfogóbbá tegyük azt. 5. Az EMEF döntéseit konszenzussal hozza meg, határozatai formálisan ajánlás jellegűek. Az EMEF konkrét szervezési és működési rendjét saját maga határozza meg, közvetlenül megalakulása után. Markó Béla, az RMDSZ elnöke; Tőkés László, az EMNT elnöke. Marosvásárhely, 2009. február 22. /Krónika (Kolozsvár), febr. 23./
2009. február 23.
2009. február 21-én, Marosvásárhelyen ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága, úgy döntött, hogy az SZNT független, önálló testületként működik tovább. Az SZNT a továbbiakban is kész az együttműködésre, a romániai magyarság többi szervezetével, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, a Magyar Polgári Párttal, az RMDSZ-el, a magyar egyházakkal és a székelyföldi önkormányzatokkal, a civil szervezetekkel, amelyek felvállalják Székelyföld autonómiáját. Az együttműködés feltételei, hogy az RMDSZ képviselői március 15-ig visszavonják a kisebbségi törvény tervezetét, illetve benyújtják a parlamentbe a Székely Nemzeti Tanács autonómia statútum-tervezetét, az összes RMDSZ-es többségű székelyföldi önkormányzatba március 15-ig beterjesztik a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett népszavazásra vonatkozó határozat-tervezetet, végül: a Magyar Polgári Párt és az RMDSZ önkormányzati tisztségviselőin keresztül hozzák létre a székely székek önkormányzatainak szövetségeit, illetve ezekből a székelyföldi önkormányzatok szövetségét, és hívják össze az SZNT védnöksége alatt a székelyföldi önkormányzati nagygyűlést. /A Székely Nemzeti Tanács kivált az EMNT-ből. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 23./
2009. február 23.
Törvény kellene garantálja az arányos etnikai képviseletet a közintézményekben – jelentette ki Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján Frunda György szenátor. Szerinte az RMDSZ-nek közeljövőben ki kellene dolgoznia az erre vonatkozó jogszabályt, ugyanis etnikai és nem politikai kérdésről van szó. Kifejtette, románok és magyarok egyaránt egyenlő, a lakosság összetételének megfelelő arányban kell, hogy képviselve legyenek az illető megye közintézményeiben, így Szilágy megyében a tisztségek 15, Marosban 38, Kovásznában 75 és Hargitában 80 százalékát magyar nemzetiségű személyek kellene hogy betöltsék. „Örvendetes, hogy Traian Basescu államfőt foglalkoztatja a két, többségében magyarlakta megye helyzete, de sajnálatos, hogy ahelyett, hogy pozitív üzenetet fogalmazna meg, az ellentéteket szítja” – fogalmazott Frunda. Arra is kitért, hogy nem azért nincsenek román igazgatók a két megye vezetőségében, mert a választottak elleneznék ezt. „A románok, amikor meghallják, hogy milyen alacsony fizetések vannak a közigazgatásban, inkább valamelyik közintézménybe vagy katonai egységben próbálnak elhelyezkedni – háromszor akkora javadalmazásért” – nyilatkozta Frunda György. /Pap Melinda, Szucher Ervin: Arányos képviseletet javasol Frunda. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./