Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Marosvásárhely/Székelyvásárhely (ROU)
15982 tétel
2005. augusztus 16.
Augusztus elején a Marosvásárhely – Zalaegerszeg Baráti Társaság jóvoltából 33 marosvásárhelyi és 8 nyárádselyei gyermek Egerváron nyaralhatott, s részt vehetett a Zalaegerszegen szervezett kézműves táborban. A rendezvényt pedagógusok kezdeményezték. Az erdélyi gyerekeken kívül még 26 zalaegerszegi is jelen lehetett a táborban, így alkalom volt a barátságok kialakítására. Jövőre a szovátai Teleki Oktatási Központ látja majd vendégül a magyarországiakat, ahol hasonló tevékenységeket terveznek. /- vagy -: MA-ZA tábor Zalaegerszegen. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./
2005. augusztus 17.
Az elmúlt héten ötödször vert sátrat Ádámoson a szórványtábor, az Alsó-Kis- Küküllő Menti Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének /ALKISZ/ egyik csúcsrendezvénye. Gagyi Zoltán, a dicsőszentmártoni Traian Gimnázium tanára, az ALKISZ elnöke elmondta, hogy a szervezet célja a térség magyar fiatalságának összefogása, érdekvédelme. Ifjúságivezető-képzőket, vetélkedőket, koncerteket, tanfolyamokat, gimnazistanapokat szerveznek. Sikeresen pályáztak az Illyés Közalapítvány, a Communitas, a Kis-Küküllő Alapítvány, illetve az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium támogatásaiért. Vinczi Levente ádámosi ezermesternek, a királyfalvi fiatalok egy lelkes csapatának és Bordi Andrásnak köszönhetően idén is felépült a tábor ebédlősátra, konyhája, irodája, a mosdó, a zuhanyozó, két pince és két mellékhelyiség. A szórványtábor gazdag programmal várta a vendégeket. Miklós Mónika népdalokat és néptáncot tanított. Balog Zsolt marosvásárhelyi orvos az elsősegélynyújtásról tartott előadást, majd a nagyobbakkal a párkapcsolatokról beszélgetett. Az egyik legszórakoztatóbb tevékenység az érvelési verseny volt, amelyet Füleki Zsuzsa vezetett. Öt év alatt 530 gyerek táborozott Ádámoson. /Nemes Csilla: Szórványtábor Ádámoson. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 17./
2005. augusztus 17.
Bónis Johannát, a Marosvásárhelyi Történelmi Múzeum történészét bízták meg ideiglenesen az intézmény vezetésével. Az ideiglenes kinevezés két hónapra szól, a megyei tanács ezt követően szervezi meg a versenyvizsgát, ha sikerül, akkor elnyerheti a végleges kinevezést. Most meg kell ismernie a múzeum éppen aktuális és folyó ügyeit, amiből eddig őt teljesen kizártak. A döntésekről csak utólag értesült. Szerinte változtatni kell azon, hogy a múzeum vezetősége, adminisztrációja három épületben van szétszórva. Elsőrendű fontosságú lenne a Kultúrpalotában levő raktárak elköltöztetése és a helyiségek kiállítóteremmé való visszaalakítása. /(bodolai): A múzeum nagyobb figyelmet érdemel. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 17./
2005. augusztus 20.
Augusztus 20-át, Magyarország nemzeti ünnepét Erdélyben tölti Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke. Augusztus 19-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában legősibb nemzeti ünnepünk jelentéséről, Szent István király nagyságáról beszélt. Kitért arra, hogy az Aranybulla 1222-ben foglalta törvénybe Szent István ünnepét: „Rendeljük, hogy a szent király ünnepét minden esztendőnként, hacsak valami nehéz ügyek gondja vagy betegségünk meg nem tilt minket, Fehérvárat tartozzunk megülni”. Dávid Antall József miniszterelnököt idézte: „Azt jelenti Szent István öröksége, hogy magyarság, kereszténység, európaiság elválaszthatatlan egymástól, s ebben gyökerezik egész szellemiségünk, európaiságunk. Minden magyar embernek augusztus 20-a azt jelenti, hogy megőrizzük múltunkat, jelenünkben mindent megteszünk a hazáért”. /Antalfi Imola: Augusztus 20. – az egyetemes magyarság jelképe. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 20./
2005. augusztus 24.
Pest megyében építkezik a román titkosszolgálatokkal hírbe hozott erdélyi házaspár. A Szatmári házaspár cáfolja az ellene felhozott vádakat. A Magyar Nemzet Sz. I. monogramját közölte, az Index című internetes újság írta meg, hogy Szatmári Tiborról, az RMDSZ volt magas rangú tisztségviselőjéről, valamint nejéről, Ildikóról van szó. Szatmári Tibor és felesége már évek óta Magyarországon él, egyikük sem szándékozik visszatérni Romániába. A Krónika úgy értesült, hogy Markó Béla RMDSZ-elnök korábban felháborodott hangon kérte számon Verestóy Attila szenátoron: „miért nem tájékozódott időben arról, hogy Szatmári Tibor a hírszerzés embere?” Verestóy ugyanis annak a bizottságnak az RMDSZ-es tagja, amely a szenátus és a képviselőház nevében gyakorolja az ellenőrzést a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) fölött. Szepessy László, az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatalának igazgatója, Szatmári Tibor sajtóiroda-vezető egykori felettese elmondta, a sajtóból értesült a magyarországi kémtörténetről, a házaspár állítólagos szerepéről. Gorka Sebestyén budapesti nemzetbiztonsági elemző a Krónikának elmondta, a román titkosszolgálatok roppant aktívak a térségben, beleértve Magyarországot. Markó Béla szövetségi elnök 1999. június 15-én nevezte ki Szatmári Tibort az RMDSZ sajtóirodájának vezetőjévé. Szatmári aránylag hamar, 2000. március 10-én lemondott tisztségéről, távozása okaként ellenben eltérő érveket sorolt fel a nyilvánosság, illetve Markó Béla előtt. A sajtónak szétküldött nyílt levelében azt írta: az utóbbi félév politikai történéseit figyelembe véve úgy érzi, képtelen egy olyan szervezet sajtókapcsolataiért és médiastratégiájáért felelni, amely nem ért egyet saját magával. „Nem tudom elfogadni, hogy miért állítja az RMDSZ-t az alapszabály szerint képviselő tiszteletbeli elnök, hogy kommunista és totalitarista módszerekkel vezetik a szervezetet. Nem tudom elfogadni, hogy most, a parlamenti választások előtt az RMDSZ egyik vezető testülete sem határolódott el a tiszteletbeli elnök azon kijelentésétől, hogy nem lenne nagy kár, ha a parlamentbe sem jutna be az RMDSZ.” – írta Szatmári. Markó Bélának címzett másik, bizalmas feljegyzése más magyarázatot rejt. Szatmári Tibor ebben azt írja: mivel meggyőződése, hogy jelen pillanatban (vagyis 2000 tavaszán) az RMDSZ és vezetősége a romániai magyarság érdekeit képviseli, nincs szándékában ártani a szövetségnek. „Nem fogom említeni az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatalában használatos titkosszolgálati és kommunista módszereket, a mindennapi megaláztatást és az alkalmazottak iránti krónikus bizalmatlanságot.” Szatmári Tibor 1992-ben az Erdélyi Magyar Kezdeményezés platform több dokumentumának is aláírója, a neve mellett vagy a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt (RMKDP), vagy az RMDSZ Kolozs megyei szervezete szerepel. 1994. április 18-án a Kolozs megyei szervezet ügyvezető testületének titkárává választották, 1995. júniusától szerkesztette az Ügyvezető Elnökség Sajtófigyelőjét. 1995-től az SZKT, ezen belül a Kelemen Kálmán vezette RMKDP tagja. 1996-ban aktívan részt vesz az RMDSZ választási kampányában, elsősorban a rádiós szerepléseket szervezte; 1997. október 3–4-én az RMDSZ elnökének tanácsadójaként számolt be a marosvásárhelyi kongresszuson a szövetség külpolitikai tevékenységéről. 1999. június 15-től Markó Béla kinevezte Szatmári Tibort az RMDSZ sajtóirodájának vezetőjévé, funkciójáról 2000 márciusában lemondott. 2001. szeptember 29-én az SZKT ülésén Szatmári azt kérdezte Markó Bélától, meddig tesz még elvtelen engedményeket a szövetség egységét fenyegető Reform Tömörülésnek és Tőkés Lászlónak. Arra is rákérdezett, hogy az RMDSZ miért nem teszi szóvá a nemzetközi fórumokon a Fidesz „négyéves aknamunkáját”, mely az RMDSZ legitim vezetőségének a megdöntésére irányul. 2002. november 5-én Szatmári Tibor bekerült a kongresszusára készülő RMDSZ programmódosító bizottságába. Szatmári Ildikó (lánykori neve Bajkó) a kilencvenes évek közepén Kötő József oktatásügyi államtitkár kabinetfőnöke volt, 2002 szeptemberében a magyar Oktatásügyi Minisztérium politikai államtitkárának határon túli oktatási tanácsadójává nevezték ki. 2004-ben a HTMH-hoz került, ahol az év áprilisában a hivatal főosztályvezetője lett, és az oktatásért, fejlesztésért, egyházi kapcsolatokért és művelődésért felelt. Emellett tagja az Apáczai Közalapítvány kuratóriumának, amelynek alapító okirata kimondja: a testület elnökét akadályoztatása esetén Szatmári Ildikó helyettesíti, és ebben az esetben őt teljes körűen megilleti az elnök jogköre. A kuratórium mandátuma – így a Szatmári Ildikóé is – idén május 31-én lejárt, de a kormány még nem nevezte ki az újabb kuratóriumot. Szatmári Ildikó a HTMH-ban 2005. április végéig dolgozott. /Szatmáriék tagadják a kémkedést. = Krónika (Kolozsvár), aug. 24./
2005. augusztus 24.
Augusztus 23-án Marosvásárhelyen hivatalosan is megnyílt a Bolyai Alkotótábor. Ötödszörre grafikusok és szobrászok, hazaiak és magyarországiak a művésztelep vendégei. A polgármesteri hivatal és az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság szervezte tábor évről évre más műfajok, irányzatok képviselőit gyűjtötte egybe. /N.M.K.: A Bolyaiak szellemében, ötödször. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 24./
2005. augusztus 24.
Mosonmagyaróvár Kossuth Lajos Gimnáziumát és a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumot már több mint egy évtizedes testvériskolai kapcsolat köti össze. A magyarországi diákok és kísérő tanáraik júliusban látogattak Marosvásárhelyre, míg tizenkilenc bolyais diák augusztus elején utazhatott egyhetes táborba. A táborban nemcsak az erdélyi tanintézményt, hanem a pozsonyi Duna utcai gimnázium diákjait is vendégül látják. /Bolyaisok és kossuthosok közös tábora. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 24./
2005. augusztus 25.
„A parlament két házelnökének leváltása megerősítené a kormánykoalíciót” – nyilatkozta Markó Béla RMDSZ-elnök. Ugyanakkor a Marosvásárhelyen tartózkodó Adrian Nastase képviselőházi elnök kizártnak tartotta, hogy az RMDSZ „alkotmányellenes lépésre” szánja el magát. /Salamon Márton László: Markó leváltaná Nastasét és Vacaroiut. = Krónika (Kolozsvár), aug. 25./
2005. augusztus 25.
Hervadt virágokkal fogadta az Erdélyi Magyar Ifjak képviselője Szili Katalin országgyűlési elnököt Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában, a december 5-i népszavazás kimenetelére utalva. A politikus magánjellegű látogatásra érkezett Erdélybe, ennek fő állomásai: Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy. Szili Katalin civil szervezetek, egyházak és az RMDSZ képviselőivel folytat megbeszéléseket. Elmondta: szükség van egy korszerű nemzetpolitika megfogalmazására, amely kiterjed a határon túli magyarság vidék fejlesztésére, oktatására, kulturális életére és mezőgazdaságára is. Románia uniós csatlakozásával kapcsolatban Szili Katalin megállapította: Magyarország számára is fontos, hogy ez az ország 2007. január elsejétől az EU teljes jogú tagjává váljon. Szili jelezte: a jövő héten, egyeztetni kíván a parlamenti pártokkal a határon túli magyarok bizottságának létrehozásáról, ez állandó jelleggel működne a magyar parlamentben. /E.-R. F.: Marosvásárhelyre látogatott Szili Katalin. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./
2005. augusztus 25.
Augusztus 24-én Marosvásárhelyen négyszemközti találkozóra került sor Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Adrian Nastase, a képviselőház elnöke között. A megbeszélés után Szili Katalin kijelentette: örül a találkozónak, mert még a közös kormányzás idején kialakult kapcsolat jó hatással volt a csatlakozási felkészülésre. Az aktuális politikai eseményekről is tájékoztatták egymást. Adrian Nastase kiemelte a két parlament, illetve az MSZP és az SZDP közötti kiváló kapcsolatokat. /(mózes): Szili-Nastase- találkozó. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./
2005. augusztus 26.
A Magyar Polgári Szövetség marosvásárhelyi szervezete augusztus 25-én egy nagyobb kenyérszállítmánnyal segítette az udvarhelyi árvízkárosultakat. Székelyudvarhelyen az árvíz három pékséget öntött el, így az ivóvíz mellett a kenyér vált a legnagyobb hiánycikké. /Kenyéradomány Udvarhelynek. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 26./
2005. augusztus 26.
Farkaslakát, Tamási Áron szülőfaluját, akárcsak a többi árvíz sújtotta települést segítenünk kell minden lehetséges eszközzel – nyilatkozta Csíkszeredában Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, aki magánjellegű látogatáson tartózkodik Erdélyben. A hét első felében Nagyváradra, Kolozsvárra és Marosvásárhelyre látogatott, majd Szovátára és Parajdra vezetett útja, ahol Hargita megyei vendéglátóival együtt a sóbányát tekintette meg. Felkereste az árvíz sújtotta Korondot és Farkaslakát is. Szili Katalin megdöbbenéssel beszélt arról, amit a helyszínen látott. – Csíkszeredában megnézte az új, Makovecz Imre tervezte templomot. A szocialista politikus Csíkszeredában ellátogatott a Sapientia Egyetemre, ahol megmutatták neki az oktatási intézményt, fogadta Bíró Zoltán egyetemi tanár, aki vidékfejlesztés, az európai uniós csatlakozás és a térségfejlesztés romániai kérdéskörébe avatta be a vendéget, az egyetemi oktatás ezzel kapcsolatos feladatait vázolta. Találkozott az egyetem személyzetével, megtekintett több előadótermet, labort s a korszerű étkezdét is. Szili Katalin Csíksomlyón elzarándokolt a kegytemplomba, meglátogatott több nagycsaládost. A Székelyföldre először látogató elnök asszony hangsúlyozta: otthonról hazaérkezett. /Dobos László: Szili Katalin Székelyföldön. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./
2005. augusztus 29.
Marosvásárhelyen augusztus 27-én Somostetőn jótékonysági céllal rendezett az RMDSZ megyei és marosvásárhelyi szervezete gulyáspartit. A Hargita megyei árvízkárosultak megsegítésének céljával szervezték meg, a résztvevők ingyen juthattak hozzá az ennivalóhoz, cserébe mindenki lehetőségéhez mérten adományozott az árvízkárosultaknak. /Koszta Ferenc: Gulyáságyú a lőtéren. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 29./
2005. augusztus 30.
Augusztus 29-én Marosvásárhelyen a prefektúra mellett működő névadó bizottság elutasította a volt Kossuth Lajos (jelenleg Calarasilor) utca eredeti nevének visszaállítását. Ugyanezen az ülésen, amelyen a bizottság magyar nemzetiségű tagjai nem voltak jelen, utasították vissza a székelyvéckei tanács azon javaslatát, hogy a kultúrházat Visky Árpád színészről, a falu szülöttjéről nevezzék el. A bizottság tagjai: Grigore Ploesteanu történész, Iulian Boldea irodalomtörténész és Viorel Vasies főiskolai tanár, Soós Zoltán régész és Spielmann Mihály történész. A testület két magyar tagja akadályoztatás miatt nem tudott részt venni az ülésen. Spielmann Mihály rámutatott, a marosvásárhelyi tanács több mint két éve döntött arról, hogy Marosvásárhelyen a Kossuth Lajos utca visszakapja eredeti nevét. A tanács döntését megfellebbezte egyrészt a polgármester, másrészt a prefektusi hivatal, formai hibákra hivatkozva. A későbbiek során, 2004-től kezdődően többször is összehívták a bizottságot. Érdekes módon, a román nevek esetében semmiféle bizonyítást, semmiféle levéltári dokumentációt, tudományos munkatársi véleményt nem kérnek, azokra minden további nélkül rábólintanak. A Kossuth utca, vagy Visky Árpád esetében azonban a bizottság fenntartásokkal élt. A bizottság kifogása az volt, hogy a pártállami időkben letartóztatott és meggyilkolt vagy politikai öngyilkosságba menekült Visky Árpád körül a vádak tisztázatlanok. A bizottság három román tagja csak abban az esetben hajlandó Visky Árpád nevére rábólintani, hogyha őt csak a pártellenes tevékenységért ítélték el. Ha államellenes tevékenységért, akkor nem. Kossuth Lajossal szemben a román nép érzékenységéről beszéltek, azonban nem biztos, hogy valaki is a közemberek közül tudná pontosan, hogy kicsoda Kossuth Lajos. Spielmann Mihály szerint fel kell oszlatni ezt a bizottságot, állítsanak fel egy másikat, amelybe a román, a magyar és a német etnikum három-három tagját jelöljék. Egy olyan testületnek, amely a kisebbségek ügyét nem támogatja, nincs értelme hogy működjön. /Spielmann Mihály a névadó bizottság feloszlatását követeli. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./
2005. augusztus 30.
Szili Katalin országgyűlési elnök marosvásárhelyi látogatásakor többek között Bálint István, a Bolyai Líceum igazgatója és dr. Kolozsvári Zoltán mérnök a Sapientia tanáraként olyan jelenségre hívta fel a figyelmet, amely már évek óta emészti az erdélyi magyarságot: az értelmiségeik elvándorlására. Vannak magyarországi „fejvadász” tanárok, akik azért keresik fel a nagynevű iskolát, hogy a végzős középiskolásoknak továbbtanulási lehetőséget, bentlakást ajánljanak fel Magyarországon. Így meglesz az a létszám, biztosítani tudja a tanár saját állását. Piacképes vállalatok létesítésével, újabb munkahelyek teremtésével, megfelelő javadalmazással talán valamennyire meg lehetne állítani a kivándorlási tendenciát. Ehhez kellene közös stratégiát kidolgozni. /Vajda György: Fogyatkozó értelmiség. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./
2005. augusztus 30.
Nyáron voltak jó szigetek és rossz szigetek. Jó sajtója volt a marosvásárhelyi Félszigetnek. Az igazi a budapesti „nagytestvér”, a Diáksziget volt, ahol kizárólag remek dolgok történtek. „Tusványos” fogadtatása meglehetősen ambivalens volt, a gyergyószentmiklósi EMI-tábort pedig masszív rendőri jelenlét és gyanakvás kísérte. Az RMDSZ, sem a többi magyar szervezet nem lépett fel a szervezők s az ott jelen levő fiatalok védelmében. Hasonló volt a helyzet az anyaországban, Nógrádverőcén és Kismaroson megrendezett Magyar Szigetnek, melynek főszervezője a Hatvannégy Vármegye Ifjúsága, kifejezett célja pedig – a Diáksziget kozmopolitizmusával szemben – a magyar zenekultúra, a magyar könnyűzene és a magyar hagyományok ápolása. Valakinek már elő kellene állnia s megmagyarázni, miért baj az, ha magyar fiatalok magyar zenét hallgatnak, a magyarság történelmét tanulják, magyar értékeket vállalnak fel, népszerűsítenek? – tette fel a kérdést Gábor Attila. /Gábor Attila: Jó szigetek, rossz szigetek… = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./
2005. augusztus 30.
Augusztus 25-én indult útnak a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum tizenöt tagú küldöttsége azzal a szándékkal, hogy 1100 km-t megtéve Magyarországon kerékpárral érintse a Bolyai nevet viselő oktatási intézményeket. Nagyváradtól kezdték a kerékpártúrát. Szeretettel várták a küldöttséget Debrecenben és Szerencsen is. /Jó úton a Bolyaisok. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./
2005. augusztus 31.
A múlt héten Marosvásárhelyen rendezett III. SIMFEST-en, a helyi tévéstúdiók és független alkotók fesztiválján első díjat nyert Bartha Csaba temesvári rádiós és televíziós szerkesztő-riporter a Simonyifalva – Satu Nou című 1999-ben készített filmjével. /(P. L. Zs.): Díj Bartha Csabának és Simonyifalvának. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 31./
2005. szeptember 1.
Már 1997-ben megfogant az ötlet, hogy a székelyvéckei kultúrotthont a település neves szülöttéről, Visky Árpád színészről nevezték. A névadó bizottság elutasította a székelyvéckei helyi tanács tervét. Dr. Kincses Előd hívott össze sajtótájékoztatót, kifejtve, Visky Árpádot, a szocialista rendszer áldozatát ismerte személyesen, és ügye mindvégig foglalkoztatta. Visky a marosvásárhelyi színházi élet tehetséges művészeként többször konfliktusba keveredett a Szekuritátéval. Sepsiszentgyörgyre költözött, ahol egy pohár bor mellett hangoztatott „nacionalista, irredenta” kijelentéseinek vádjával letartóztatták. 1983-ban öt év börtönre ítélték. Visky két évi börtön után szabadult, eleinte nem tudott színészként elhelyezkedni. Később újból a sepsiszentgyörgyi színtársulathoz került. Itt hunyt el tisztázatlan körülmények között. A művész holttestét a marosvásárhelyi református temetőben helyezték el. Temetése 1986-ban a rendszer elleni néma tüntetéssé vált. Kincses Előd a bukaresti katonai törvényszékhez a Visky-ügyben. Idén áprilisban érkezett a válasz, hogy azok már nem találhatók a törvényszék archívumában, átkerültek a Szekuritáté Iratait Tanulmányozó Tanácshoz. Az ügyvéd véleménye szerint már ez a tény is annak bizonyítéka, hogy Visky Árpád a kommunista rendszer ellenségének számított. /Mészely Réka: A párt vagy az állam ellen vétett Visky Árpád? = Népújság (Marosvásárhely), szept. 1./
2005. szeptember 1.
Tavaly megalakult Marosvásárhelyen egy új színházi és összművészeti egyesület, a Yorick Stúdió. Már bizonyították sokoldalúságukat a Nasztasszja Filipovna című, Dosztojevszkij-regényen alapuló, háromszereplős előadásukkal. Az idei művészeti évadban első rendezvényük Losonczi Bélának, a Zsámbéki Rakétabázis Csoport tagjának Párhuzamok című egyéni tárlata. A különleges hangulatú kiállításon a látogatók kérésére többször is levetítették Harsányi Zsolt immár Simfest-díjas rövidfilmjét, A kapcsolatot is. /Nagy Botond: Yorick második tárlata. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 1./
2005. szeptember 2.
A mi Mata Harinkat Mucuskának hívják. A Szatmári házaspár Erdélyből települt át, állítólag a Román Hírszerző Szolgálatnak dolgoztak, a nő – Mucuska – több mint bizalmas kapcsolatba keveredett néhány politikai nagymenővel, a férfit Markó Béla többször is a szövetség magyarországi nagykövetének ajánlotta be a székesfővárosban, írta Oláh István. A kémhisztéria előállt, az is igaz, a történet valószínűségéhez sem fér kétség. A szekusdosszié fantomja is kísért, újabban magát Markót támadja egy bukaresti román lap, azt állítva, hogy marosvásárhelyi lapszerkesztőként jó kapcsolatai voltak azzal a szekus tiszttel, akit ráállított a hatalom. /Oláh István: Heti híres. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 2./
2005. szeptember 3.
Farkaslaka község árvíz sújtotta településeiről eddig legalább tízezer köbméter iszapot, hordalékot és szemetet szállítottak ki a három kijelölt szeméttelepre. Farkaslakán az udvarok 80–90 százalékát már megtisztították a hordaléktól, az utcákról és a patak medréből is folyamatosan szedik össze a hordalékot. Segítenek a szomszéd települések lakói, illetve a Maros, Kovászna és Brassó megyéből érkezett önkéntesek is. A gazdaságok fertőtlenítését marosvásárhelyi, brassói és budapesti szakemberek végzik. Farkaslaka községben 13 ház teljesen megsemmisült, 21 jelentős mértékben károsodott, további 398 házban kisebb károk keletkeztek. /Sarány István: Iszaphegyeket mozgatnak Farkaslakán. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 3./
2005. szeptember 6.
Szeptember 1-2-a között Marosvásárhelyen zajlott a szakképzett és szakképzetlen tanárok, tanítók és óvónők vizsgája. Fejes Réka tanfelügyelő közölte, a magyar anyanyelvű tanítók közül 67 jelent meg a vizsgán, közülük 14-nek nem sikerült a vizsgája. A helyettesítői állásokra a magyar tagozaton 68-an pályáztak, 20 vizsgázónak nem sikerült ez a megmérettetés. Hatvan magyar anyanyelvű tanító véglegesítő vizsgát tett augusztusban magyar/román nyelv és irodalomból, módszertanból és pedagógiából. Marosvásárhelyen augusztus 25-én pedig 40 magyar tanító szerezte meg a kettes fokozatot. /Mészely Réka: Helyettesítői állásokra pályáztak. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 6./
2005. szeptember 6.
Temesváron a Csiky Gergely Állami Színház társulatában két friss diplomás színésznő kezdte meg pályáját. Borbély Bartis Emília Gyergyóremetén született, Békéscsabán végezte a színi iskolát. A tanítóképző elvégzése után egy évre szerepszerződése volt a gyergyószentmiklósi Figura Színházban, miközben tanított is. Temesváron már az augusztusi mini-évadban fellépett. Lőrincz Rita Baróton született, érettségi után Marosvásárhelyen a Színiakadémián kötött ki. A két művésznőt nemcsak a társulat, hanem a közönség is szeretettel fogadta. /Szekernyés Irén: Két friss diplomás a társulatban. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 6./
2005. szeptember 6.
Marosvásárhelyen a Diakóniai Otthonban megnyílt a Csanád címet viselő képzőművészeti tábor alkotásainak tárlata. Lukácsy Szilamér erdőcsinádi református lelkipásztor, a tábor házigazdája elmondta, immár harmadszor szerveztek képzőművészeti tábort Erdőcsinádon, idén a tábor címadója-ihletője Csanád vezér volt. A főszervező képzőművész, Miholcsa József számára csodák sorozatát jelentette a tábor: az első csodát Erdőcsinád szépsége jelentette, a táborszervezők, a házigazda szeretete. A másodikat a meghívottak azonnali igenlő szava, míg a harmadikat az egy hét alatt született alkotások, azok színvonala. /Nagy Botond: Jel a jövőnek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 6./
2005. szeptember 8.
A moldvai és az erdélyi helyzetről tájékozódik a Budapesti Fővárosi Önkormányzat kisebbségi, emberi jogi és vallásügyi bizottsága. A Tirts Tamás által vezetett nyolctagú küldöttség a magyar politikai paletta majdminden pártját képviseli. Moldvába indulásuk előtt Csíksomlyón, Gergely István plébánosnál beszélgettek az együttműködés lehetőségeiről. – Elsősorban a moldvai csángómagyarok számára Rekecsinben épülő iskola helyzetéről kívánunk tájékozódni a helyszínen – mondta Tirts Tamás. Közölte: találkoznak a moldvai csángó magyar szervezetek és az általuk működtetett oktatási program vezetőivel, felkeresve több csángó falut. Előzőleg Gyimesfelsőlokon az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban felkeresték Berszán Lajos igazgatót, majd Gyimesbükkön Deáky András vendégszeretetét élvezték. Erdélyi körútjuk során felkeresték a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi karait is, megállapítva, hogy a magyar állami segítséggel létrehozott és működtetett intézmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A két héttel ezelőtti udvarhelyszéki árvíz következményeit is felmérték a küldöttség tagjai, ugyanakkor budapesti cégek által felajánlott segélyeket juttattak a térségbe. /Sarány István: Budapesti képviselők látogatása. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./
2005. szeptember 9.
Különleges tanév előtt áll Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum: 1961 óta most válik teljesen magyar oktatási intézménnyé, 44 év után. A líceumnak igazolnia kell, hogy mint magyar nyelvű iskola helyt tud állni – emelte ki Bálint István igazgató. A múlt tanévet jó eredményekkel zárta a líceum, az iskolaátlag elérte a 8,70-et. A több mint 260 diákból kettő nem ment át az érettségin, de a pótérettségin már felkészülten vették az akadályokat. Az iskola az országban ezzel a médiával az elsők közé sorakozik fel. Emellett a diákok országos és nemzetközi tantárgyversenyen öregbítették az iskola hírnevét. Az új tanévtől bővül a tanulók létszáma, kiteljesedik az elemi és gimnáziumi oktatás. Tavaly a végzősök 8%-a választott határon túli felsőoktatási intézményt. A polgármesteri hivatal által átutalt pénz kevés, a Bolyainak van a legnagyobb épületrendszere és diáklétszáma. /Mészely Réka: Tanévkezdés előtt a Bolyai Líceum. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 9./
2005. szeptember 10.
Siralmas állapotban van sok iskolaépület. Segesvár szomszédságában, Erked faluban a gyermekek otthonról visznek széket az iskolába. 2000-ben Hajdu Gábor akkori egészségügyi miniszter fellépett azért, hogy a veszélyes iskolák ne nyithassák meg kapuikat. Emellett szólt, hogy országos szinten 200 iskolaépületben nem volt megfelelő fűtés, 1200-ban nincs vezetékes víz, megfelelő szeméttároló, 4300 iskola tantermeiben pedig penészesek a falak. Hajdu Gábor igazát támasztotta alá, hogy 2001-ben a Vaslui megyei Negresti falu óvodájának, 2002-ben a Botosani megyei Mesteacan elemi iskolájának, 2004-ben a bukaresti 3-as számú általános iskola tantermének mennyezete leszakadt, ez utóbbi öt gyermeket sebesített meg. A román sajtó legutóbbi, 2005. január 14-én közzétett felmérése szerint az országban mintegy ezer olyan iskola működött törvényen kívül, amelyben a legszükségesebb higiéniai feltételek is hiányoztak, vagy az épület állaga veszélyt jelentett gyermekek és pedagógusok testi épségére. Itt az új tanév, az új művelődési miniszter bejelentette a bukaresti hatalmas ortodox székesegyház építési munkálatainak megkezdését, miután Marosvásárhelyen, Pascani-ban, Marosfőn, Gyimesben és Torockón befejezték az ortodox kolostorok építését. Az elmúlt hetek árvizei csupán Hargita megyében ezermilliárd lej kárt okoztak, a kormány előzőleg ugyanennyit utalt ki ortodox templomok építésére, ebből 20 ezer dollárt a Kovászna megyei Sepsililyén 30 ortodox híve számára, miközben Gyergyó vidékén kétezer katolikusra jut egy templom, noha ők is ugyanolyan adófizetői az államnak, mint ortodox polgártársaik. /Barabás István: Foltos szeptember. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 10./
2005. szeptember 10.
Átadták az idei színiévad első díjait a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Az Erdős Irma-ösztöndíjról van szó, amelyet dr. Erdős Bartha István felesége, a Székely Színház néhai művésznője elhunyta után alapított. Idén Nagy Dorottya színművésznő és László Csaba színművész kapta az Erdős Irma-díjat, az emlékgyűrűt pedig Kárp György színművész érdemelte ki. A díjalapító, 1957 óta Svédországban élő professzor férj üzenetét Harsányi Zsolt olvasta fel. /Nagy Botond: Átadták az Erdős Irma- ösztöndíjakat. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 10./
2005. szeptember 10.
Augusztus 13-án ünnepelte 77 születésnapját Dávid Gyula irodalomtörténész, a Polis Kiadó elnöke. Dávid Gyula könyvkiadót vezet, köteteket szerkeszt, eközben saját munkáira már alig jut ideje. Kolozsváron végezte az egyetemet, bejutott a Móricz Zsigmond Kollégiumba. Ebben az időben készültek az új középiskolai tankönyvek, őt bevonták a kollektívába. Az Irodalmi Könyvkiadó 1950 végén elkezdett kiépülni Kolozsváron Földes László vezetésével, odahívták és 1951 februárjától kezdve a kiadónak ő lett a szerkesztője. 1953-ban aspirantúrára felvételizett ösztöndíjas helyre. Dávid Gyulát hét év börtönbüntetésre ítélték, azt le is ülte. A börtön után a román irodalommal foglalkozhatott. Az irodalmi kapcsolatokat kutatta, így született meg a Találkozások című kötete. Közben megírta Jókai Mórnak az erdélyi tárgyú műveiről szóló monográfia-jellegű kötetét, 1972-ben pedig megjelent a Mikó Imrével közösen írt, híressé vált Petőfi Erdélyben című könyve. Ezután következett Tolnai Lajos Marosvásárhelyen című tanulmánya. Időközben Balogh Edgártól megörökölte a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztését, ennek a harmadik kötetét már ő szerkesztette. Azóta megjelent a negyedik, és most már majdnem készen van az ötödik. Dávid Gyula tavaly elkezdte módszeresen gyűjteni a volt politikai elítéltek életrajzi adatait. Nagyon sokan vannak, akikről mindenki elfelejtkezik. Szeretne munkatársaival összeállítani egy kötetet, amely a Romániában elítélt, politikailag üldözött magyarok életrajzi adattára lenne. – A Polis Kiadó új sorozata a Prospero könyvek, az erdélyi magyar színészet nagyjairól szólnak. Lohinszky Loránddal készült az első könyv, utána jött Orosz Lujzáé. Készen van az Elekes Emmával készült beszélgetés. László Gerő nem érte meg, de az ő kötete is készen van, és már szerkesztésre vár a Vitályos Ildikóval készült interjú kézirata. A másik sorozat, szintén Demény Péter ötlete nyomán, a Kettős tükörben címet viseli. Olyan írói monográfiák vannak a sorozatban, amelyekben a szerző olyanformán írja meg egy-egy írónak az életét és az írói pályáját, hogy abban egy kicsit a saját élete is benne van. Megjelent már Gellért Sándor Kölcsey-könyve, Németh László Széchenyije, a harmadik pedig Szilágyi Domokos Kortársunk Arany János című munkája volt. Idén folytatódott Féja Géza Móricz Zsigmondjával, Schöpflin Aladár Adyjával, Németh Andornak 1944-ben írott és megjelent könyve József Attiláról. A legutolsó Lászlóffy Aladár Szabó Lőrinc költői helyzetei című könyve. /Köllő Katalin: Megpróbáltunk előre menekülni. Születésnapi beszélgetés Dávid Gyulával. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./