Jogvédő lakossági fórum
Március 13-án Nagyváradon kezdődött és március 19-én ér véget az az emberi jogvédő körút, melyet a Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő, Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Gábor Áron-díjas ügyvezetője és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogászai, szakértői, médiamunkatársai alkotta küldöttség tett Erdélyben, illetve a Székelyföldön. Szerda este Kézdivásárhelyen jártak. 
Útjuk célja a székely-magyar közösség önrendelkezési küzdelmét, illetve egyéni és közösségi jogai érvényesülését gátló körülmények felderítése, a magyarellenes román hatósági intézkedések kivizsgálása és a jogokért való kiállás erősítése volt. A misszió végén széles körben terjesztendő emberi jogi jelentést és tényfeltáró dokumentumfilmet mutatnak be. Két helyszínen – Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen – nyilvános lakossági fórumot, illetve több erdélyi településen zártkörű szakmai megbeszélést tartottak jogvédőkkel, jogsértettekkel és autonomistákkal. A román titkosszolgálat és a központi román média is figyelemmel kísérte a körutat. Bogdan Diaconu parlamenti képviselő, a szélsőségesen magyarellenes Egyesült Románia Párt elnöke egyenesen azt kérte a hatóságoktól, hogy Morvai Krisztinát ne engedjék be az országba. Szerda este a Vigadó színháztermében megtartott közel három és fél órás lakossági fórumon mintegy százötvenen vettek részt. A találkozó kezdetén a szervezők hat olyan videofelvételt vetítettek le, amelyeken Morvai Krisztina szólalt fel az Európai Parlamentben a székelység autonómiatörekvései és a „kézdivásárhelyi terroristák” ügyében. „Ceauşescu meghalt, a kommunizmus összeomlott Romániában, de a megfélemlítettség, a kiszolgáltatottság és jogfosztás megmaradt, ezért nekünk, a csonka Magyarországon élőknek kötelességünk feltárni a határon túli testvéreinket ért jogsértéseket” – jelentette ki Morvai Krisztina, aki meglepetésének adott hangot annak kapcsán, hogy tapasztalata szerint több erdélyi nagyvárosban az ott élő magyarok nem élnek a törvény biztosította nyelvi jogainkkal. Gaudi-Nagy Tamás a több európai államban jól működő autonómiaformákra hívta fel a hallgatóság figyelmét, amitől az illető állam sokszínűbb és gazdagabb lett. „A székelységnek joga van szabadon használni nemzeti szimbólumait és anyanyelvét, és ahhoz is joga van, hogy saját sorsáról döntsön” – hangsúlyozta. A Jobbik listáin a korábbi ciklusban országgyűlési képviselői mandátumhoz jutott Gaudi-Nagy Tamás azzal a javaslattal állt elő, hogy Kézdivásárhelyen is alakítsanak magyar jogászokból álló jogvédő segélyszolgálatot.
A jogászokkal együtt látogatott szülővárosába a jelenleg Los Angelesben élő, emigrációs kérdésekre szakosodott Jánossy Mária ügyvéd is. Arról beszélt, hogy az amerikai városban számos nemzetiség él együtt, mindenik szabadon használhatja zászlaját, az állami hivatalokban is szabadon használhatják anyanyelvüket, és ettől az Amerikai Egyesült Államok nem omlott össze.
Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke székely zászlóval, Tóth Bálint, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szóvivője pedig Székelyföld térképével ajándékozta meg a két jogvédőt. A lakossági fórum második felében Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás a hallgatóság kérdéseire válaszolt, majd a jelenlevők közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vessenek véget szabadságjogaink korlátozásának!
Elfogadhatatlannak és felháborítónak tartjuk, hogy magyar emberek gyülekezéshez és szimbólumhasználathoz való jogát korlátozzák a hatóság képviselői Marosvásárhelyen és Kolozsváron.
A szabadságjogainkat sértő intézményi túlkapások folytán a magyar közösség amúgy is megingott biztonságérzete még inkább csökken.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség tiltakozik az ellen, hogy Marosvásárhelyen a csendőrség 84 magyar embert bírságolt meg azután, hogy békés, incidensektől mentes szabadságnapi felvonuláson vett részt, mindeközben Kolozsváron a csendőrség olyan "illegálisnak" nevezett zászló eltávolítását követelte a békésen felvonuló március 15-i tömegből, amely hivatalosan is elfogadott szimbólum Romániában.
Nyomatékosan kérjük, hogy Erdély városaiban vessenek véget a magyarság ellen irányuló egyértelmű boszorkányüldözésnek, hiszen evidens, hogy Marosvásárhelyen és Kolozsváron is békésen ünneplő közösségre vetették ki hálójukat a csendőrségi alkalmazottak.
Hangsúlyozottan követeljük, hogy a közbiztonság felelősei a közveszélyek elhárításával foglalkozzanak, ne békés embereket bírságoljanak meg, ne az Erdély- zászló vagy székely zászló eltávolítását tekintsék hivatali teendőik kiteljesítésének.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség mindkét fent említett esetben kéri a hatósági eljárások pontos indoklását, hiszen az alaptalan szankciók kirovása ellentmond a jogállamiság elveinek.
A romániai magyarság nem olyan országban akar élni, ahol folyamatosan megfélemlítik!
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Népújság (Marosvásárhely)

Szakoktatás – titkolt egyeztetés
Dorin Florea elsorvasztotta a szakoktatást Marosvásárhelyen. Úgy látszik, 16 év múltán ezt maga is felismerte, de szégyelli bevallani, ezért titokban tárgyal az érintett vállalkozókkal.
A szakoktatás helyzetén sokat segítene a Református Kollégium magyar szakiskolai osztályainak beindítása, amit a Maros Megyei Tanfelügyelőség megakadályozott. A tanintézmény olyan szakok indítását tervezte, amelyekre komoly piaci igény van. Érdeklődő is lett volna bőven. Az általam is támogatott kezdeményezésre a megkeresett marosvásárhelyi nagyvállala-tok pozitívan válaszoltak. Szándéknyilatkozatban jelezték, hogy partnerszerződést is kötnek a leendő szakiskolával.
Tény, hogy a még működő, ám egyre fogyatkozó szakiskolák siralmas állapotban vannak. Óriási érdektelenséggel küszködnek, hiszen megfelelő laboratóriumok és felszerelések hiányában nem lehet jól képzett szakembereket kinevelni. Ezen mielőbb változtatni kell, ám a tegnapi titkos tárgyalás ismét mutatja a városvezető szakoktatás iránti érdektelenségét.
Nem győzöm hangsúlyozni az oktatás fejlesztésének fontosságát. Mentalitásváltásra van szükség. Mielőbb. 16 éve a jelenlegi vezetőségnek nem sikerült. Marosvásárhelyen ilyen téren is haladéktalanul változás kell.
Soós Zoltán polgármesterjelölt sajtóirodája. Népújság (Marosvásárhely)

Rekord számú bírságot róttak ki Marosvásárhelyen
A szervezők szerint megfélemlítés zajlik
Nyolcvannégy embert bírságoltak meg összesen 70 800 lej értékben a székely szabadság napja marosvásárhelyi megemlékezés és tüntetés videófelvételeinek a tanulmányozása után – tudatta a marosvásárhelyi csendőrség. Múlt csütörtökön, a székely szabadság napján a szervezők becslése szerint mintegy 15 ezer tüntető követelt Marosvásárhelyen autonómiát Székelyföldnek.
A közlemény szerint 50 embert azért bírságoltak meg összesen 61 ezer lej értékben, mert az érintettek „be nem jelentett, be nem iktatott, vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek; szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor azt tapasztalták, hogy a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedetek történtek”.
A tájékoztatás szerint a nagy számban kirótt bírság annak a következménye, hogy a hatóság álláspontja szerint a résztvevők engedély nélkül vonultak a főtérre a prefektusi hivatal elé. 
A csendőrség közlése alapján 34 embert csendháborításért bírságoltak meg összesen 9800 lej értékben. A csendőrség veszélyes tárgy viselésének a tettenéréseként számolt be közleményében arról az esetről, amikor egy résztvevő a zsebkésével faragta le a zászlórúdja hegyesnek talált végét. A hatóság közölte, hogy az illetőt átadták a rendőrségnek.
Ciprian Căluşer, a csendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta: más hatóságok bevonásával azonosították azokat a felvételeken látható személyeket, akik nevére bírságot állítottak ki. Szabadság (Kolozsvár)

Fekete március
Marosvásárhely 1990-es fekete márciusáról – az események közeli követőjeként, olykor aktív résztvevőjeként – sem sok újat mondhatok. Ennek ellenére kötelességemnek érzem minden adódó alkalommal rögzíteni: akkor vált nyilvánvalóvá, hogy az, amit romániai forradalomnak neveznek, egy előre kitervelt forgatókönyv szerint zajlott. A romániai magyarok követeléseinek teljesítése pedig nem állt a „szerzők” szándékában. 
A diktátor házaspár karácsonyi ajándékként tálalt agyonlövetése után alig két hónappal, veszélyben érezve kiváltságaikat, előjogaikat, a román sovénnacionalisták heves ellentámadásba lendültek. Az események hátterében ott volt a kezdeti elbizonytalanodása után magához tért, intenzíven dolgozó Szekuritáte. Az ideiglenesen háttérbe vonult titkosszolgálati erők átszervezésének, törvényesítésének igazolásaként szükség volt az etnikai konfliktusra. A két szándék találkozása szülte – a szászrégeni és szatmárnémeti főpróba után – Marosvásárhely fekete márciusát, a magyarellenes pogromot.
Huszonhat esztendő telt el azóta, hogy március 19-én a félrevezetett, leitatott fejszés-dorongos Görgény-völgyi román parasztok rátörtek a városra. Az RMDSZ székházának megostromlása, felgyújtása, a Sütő András elleni gyilkossági kísérlet után a „szövetség” helyi vezetői gyakorlatilag „illegalitásba” vonultak, irányítás nélkül hagyták a vásárhelyi magyarságot. Másnap, az előző napon átélt borzalmak miatt, a város főterén tüntető-tiltakozó magyar tömeg előbb a maga erejére szorítkozva, majd a környékbeli falvak lakosságának és a helyi cigányságnak a segítségével visszaverte a vasvillákkal, fejszékkel, dorongokkal felfegyverkezett román agresszorok újabb támadását. 
Az utcán nyertünk, később, a tárgyalóasztalok mellett viszont veszítettünk. Ezt követően, a román hatóságok megtorló intézkedéseitől, a szélsőséges nacionalisták bosszújától tartva, vásárhelyiek ezrei hagyták el az országot. Hiányuk ma érződik a leginkább, s nem csak Vásárhelyen. Azóta is hiába várjuk a történtek kivizsgálását, a bűnösök – szervezők és végrehajtók – megnevezését és felelősségre vonását.
Szentgyörgyi László. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A magyarság állami elnyomása
Egyediek és megismételhetetlenek vagyunk 
Egymást érve jönnek a magyarellenes állami intézkedések, amelyek Tőkés László kitüntetésének visszavonásával folytatódtak a korábbi afférok (Mezei, Ráduly, Antal, Bekéék letartóztatása) után: a csendőrség 84 személyt bírságolt meg a székely szabadság napján való részvételért. Az sem kifejezetten magyarbarát gesztus, hogy március 15-én Kolozsváron belekötöttek az Erdély-zászlóba.
A csendőrség marosvásárhelyi mobil egysége közleményben tudatta csütörtökön, hogy a székely szabadság napján zajlott megemlékezés és tüntetés videofelvételeinek tanulmányozása után 84 személyt bírságoltak meg összesen 70 800 lej értékben. 
Bírság 84 személynek
A közlemény szerint 50 résztvevőt azért bírságoltak meg összesen 61 ezer lej értékben, mert „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek; szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedeteket tapasztaltak”.
A csendőrség tájékoztatása szerint 34 személyt csendháborításért büntettek összesen 9800 lej értékben. Ciprian Călușer, a csendőrség szóvivője szerint a nagy számban kirótt bírság annak a következménye, hogy a hatóság álláspontja szerint a résztvevők engedély nélkül vonultak a főtérre, a prefektusi hivatal elé. Arra a kérdésre, hogy március 15-én, a magyar nemzeti ünnepen és december elsején, a román nemzeti ünnepen is hasonlóképpen járnak-e el, a szóvivő kijelentette, nem hasonlíthatók össze ezek az események a székely szabadság napjával.
Izsák Balázs elmondta, a csendőrség vezetőivel való egyeztetések egyikén személyesen adta át a csendőrség parancsnokának a városházán bejelentett forgatókönyvet és a bírósági határozatot, amely a bejelentés tudomásul vételére kötelezi a polgármestert. Hozzátette, mindezt a csendőrséggel folytatott megbeszélés jegyzőkönyvében is rögzítették. László György, az SZNT jegyzője az MTI-nek elmondta, egyértelmű megfélemlítési akciónak tartja a bírságot, amelyet maga is peres úton készül kifogásolni: „Így próbálják befogni a szájunkat!” – magyarázta.
A megbírságoltak között szerepel a bélafalvi Boldizsár Béla is, akire 500 lejes büntetést sóztak, amiért – a tanú által alá sem írt jegyzőkönyv szerint – „hangoskodott”. Lapunknak elmondta, nemcsak megfellebbezi a bírságot, hanem zaklatásért be is pereli a marosvásárhelyi csendőrséget. (Mi több, olyanokra is bírságot róttak ki, akik jelen sem voltak Marosvásárhelyen. Lásd írásunkat a 2. oldalon.)
Tiltakozások: Sabin Gherman, RMDSZ
Már beszámoltunk arról, Kolozsváron civil ruhás rendőrök akadályozták meg, hogy a március 15-ei ünnepi felvonuláson többen Erdély zászlójával vonuljanak. Az esetről felháborodottan beszélt Sabin Gherman autonomista a tévéműsorában, szerinte a csendőrök csak végrehajtják, amit fent kigondolnak, a román nacionalizmus és magyarellenesség legfentebbről, az országot vezető SRI felől fúj.
Állásfoglalásban ítélte el a tömeges megbírságolást Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is. „Elfogadhatatlannak és felháborítónak tartjuk, hogy magyar emberek gyülekezéshez és szimbólumhasználathoz való jogát korlátozzák a hatóság képviselői Marosvásárhelyen és Kolozsváron. A szabadságjogainkat sértő intézményi túlkapások folytán a magyar közösség amúgy is megingott biztonságérzete még inkább csökken” – áll a szövetségi elnök által aláírt állásfoglalásban. 
Az RMDSZ mindkét fent említett esetben kéri a hatósági eljárások pontos indoklását, hiszen az alaptalan szankciók kirovása ellentmond a jogállamiság elveinek. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Etnikai háborúra hívják a román pártokat?
Soós Zoltán független jelöltként az egyetlen esélyes, aki képes leváltani a jelenlegi városvezetést – fogalmazott Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke, aki a Szociál-Demokrata Párt (PSD) maros megyei elnökének, Vasile Gligának a nyilatkozatára reagált.
A román politikus arra szólította fel a román pártokat, hogy fogjanak össze, mert csak közös erővel győzhetnek a magyarokkal szemben. Veszélyes politikai felhívásnak tartja ezt Brassai, aki szerint Gliga etnikai jellegű választási háborúra hívja a román pártokat. „Nagyon óvatos kell lenni az ilyen kijelentésekkel” – hangsúlyozta az RMDSZ megyei elnöke.
Brassai Zsombor úgy véli, néhány nap választ el az 1990-es márciusi események évfordulójától, a politikai pártoknak nem az a feladata, hogy etnikai alapon szálljanak szembe egymással, hanem valós változásokat kellene zászlajukra tűzniük. Ezért is jelentős az üzenete annak, hogy Soós Zoltán független jelöltként indul Marosvásárhelyen a polgármesteri tisztségért. Mert az igaz ugyan, hogy a magyarok jelöltje, de az etnikai negatív sablonok, előítéletek lebontása is ott van a célkitűzései között. Éppen ezért, nem csak a magyaroknak, de a románoknak is érdekükben áll, hogy Soósra szavazzanak, hiszen jelenleg ő az egyetlen esélyes jelölt, aki megváltoztathatja a jelenlegi helyzetet, leválthatja a mostani városvezetést.
Mind Marosásárhely önkormányzatában, mind a megyei tanácsban szükség van olyan politikai projektekre, amelyek valódi változást hoznak társadalmi, gazdasági szinten. Ezért is fontos tudni, hogy az RMDSZ nyitott minden olyan politikai vagy társadalmi szervezet előtt, amely elkötelezte magát a politikai változások iránt – mutatott rá Brassai. Éppen ezért Soós Zoltán mögé felsorakozhatnak mindazok, akik változást akarnak. maszol.ro

Kelemen Hunor: Marosvásárhely fekete márciusa kötelez
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség fontosnak tartja azt, hogy az igazság kiderüljön 1990 fekete márciusáról, hiszen erre a történelmi igazságra kell alapozni a magyarok és románok közötti tartós etnikai békét – írja a 26 évvel ezelőtti marosvásárhelyi eseményekről emlékező pénteki állásfoglalásában Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke felidézi, hogy 26 évvel ezelőtt a magyarság jogos kiállása vezetett etnikai összecsapásokhoz a városban.  Sütő András írónak, az RMDSZ Maros megyei elnökének felhívására százezer magyar ember válaszolt példátlan szolidaritással: Marosvásárhely utcáin gyertyával és könyvvel követelte a békésen felvonuló tömeg az önálló magyar iskolahálózatot, a magyar nyelv szabad használatát és jogvédelmet a romániai magyar közösségnek.
Kelemen Hunor szerint 1990 februárjának és márciusának követeléseiről egy 2016 márciusában készített leltár után kijelenthető: az önálló magyar iskolahálózat javarészt kiépült, bár Besztercén és Dicsőszentmártonban akadozik a magyar iskola létrehozása, a tanügyi törvényt pedig nem alkalmazzák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.
Törvény szabályozza a kisebbségek szabad nyelvhasználati jogát is, azonban ezt az utóbbi években egyre-másra igyekeznek korlátozni intézményi szinten. Az RMDSZ benyújtotta a parlamentbe a kisebbségi törvénytervezetet, amellyel azonban 2005 óta adós a romániai törvénykezés.
„Bőven van még teendőnk a magyar közösség jogbiztonsága megteremtésének terén és ebben még az sem tántoríthat el bennünket, hogy az 1990-es években tapasztaltakhoz hasonló ellenállásba ütközünk, hogy gyakorta a jogállamiságot számon kérve ingereljük a többségi politikumot. De nem engedhetünk az akkori követelésekből” – állapítja meg az RMDSZ elnöke.
A politikus szerint Marosvásárhely magas vérdíjat fizetett azért, hogy a romániai magyar közösség jogköveteléseinek súlyuk legyen az országos politikában. „Marosvásárhely hőseinek tartozunk azzal, hogy az akkor megfogalmazott közösségi célok mellett továbbra is konokul kiálljunk, ezredszer is megvédjük azt, ami a miénk. Marosvásárhelynek azonban legfőképpen az igazsággal, az akkori történések feltárásával, hiteles vizsgálatával tartozik a hazai igazságszolgáltatás” – zárul a közlemény. maszol.ro

Március fekete napjai
Huszonhat év. Azóta már egyetemet is végzett az 1990-ben született ifjúság, és túlnyomó többségüket a pályakezdés nehézségei és reménységei között egyáltalán nem foglalkoztatja, hogy mi történt a kommunista diktatúra utáni első szabad március 15-ei ünnepséget követően Marosvásárhelyen. A helybeliek valószínűleg tudják, hogy volt valami zűr a magyarokkal, de hát az egyik fél így meséli, a másik úgy, nem lehet tudni az igazságot. Nagyobb gond manapság, hogy az áhított jólét megteremtésére csak a nyugati országokban kínálkozik lehetőség.
A kivándorlás ijesztő méreteket öltött, és nemcsak az anyagi érdek hajtja el Romániából az embereket, hanem az a megrekedt, befülledt, bénító hangulat is, amely a közéletet uralja. Az állam alig-alig működik – a független kormányfő szerint az intézményvezetők közel kilencven százalékát politikai alapon, szakértelem nélkül nevezték ki az elmúlt években, és ez meg is látszik a dolgok menetén –, és változásnak semmi jele, még mindig nem a rendteremtésen, hanem a feszültségkeltésen és a zavaros állapotok fenntartásán dolgoznak az illetékes szervek. Hitele már semminek sincs, a korrupcióellenes harc is átláthatatlanná vált, gyanús elemek keveredtek bele, néhány ügyből több lóláb is kilóg, miközben világos törvénysértések maradnak büntetlenül.  Itt tartunk most, a hat ember halálát – és százak sebesülését, ezrek meghurcoltatását – követelő 1990-es etnikai összecsapás, Marosvásárhely fekete márciusa után huszonhat évvel. Az idő nem gyógyított ezen a sérülésen, csak elmélyítette, és most újra piszkálják, mérgezik a lelkeket ugyanazok az okos fiúk. Tudjuk, hogy akkor a volt Securitate rendezte a véres előadást, amelynek eddig csak néhány magyar szereplőjét ítélték el. Azóta Erdély legnagyobb magyar többségű városa román többségűvé vált, de úgy tűnik, ez sem elég, most is zaklatni kell a szabadságot, anyanyelv-használatot, önrendelkezést, lényegében 98 éve megígért jogokat követelő magyarokat. A parasztokat, bányászokat már nem lehet felültetni ellenük, de a karhatalom mindig kéznél van, jobb híján a bírság is megteszi...
Semmi kétség: lényeges, gyökeres változás nem történt a látszólag fejlődő román demokráciában, ma is sötét erők feketítik be a magyarok napjait. A legrosszabb mégis az, hogy nincs védelem: noha az RMDSZ legismertebb vezetőiből többen is Marosvásárhelyen élnek, milliméternyi előrelépést sem tudtak elérni a közösségi jogokban, sem a magyar feliratok, sem az orvos- és gyógyszerészképzés, sem a történelmi rehabilitáció terén. Sőt! A csütörtöki bírságözön után Kelemen Hunor boszorkányüldözést emlegetett, és megállapította, hogy „tovább csökkent a magyarok biztonságérzete”. Úgy tűnik, hátrálunk. És ez nagy baj.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jó lehallgatást! 
Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke március 15-én Sepsiszentgyörgyön imigyen szólott: „Fenséges Istenünk, köszönjük, hogy meghallgatsz és nem lehallgatsz minket…” Szerencsére azt is tudjuk, hogy a Román Hírszerző Szolgálatnak (RHSZ) kell megköszönnünk, hogy gondunkat viseli, vigyáz ránk, és ennek érdekében lehallgat bennünket, nehogy mind hazaárulóvá vagy terroristává váljunk. Eddig temérdek volt a dolguk, az összes bűnözőt, a korruptakat, politikusokat nekik kellett megfigyelniük, lehallgatniuk vagy lenézniük.
Az alkotmánybíróság eldöntötte, hogy csak a terrorizmussal kapcsolatos vagy az ország biztonságát érintő tettek gyanúsítottjait figyelhetik meg. Így a romániai magyarokra – akik nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek – több idejük jut majd. A rács mögé zártak egyelőre még csak repesnek a boldogságtól, mert abban reménykednek, hogy mivel legtöbbjüket az RHSZ lehallgatásai és megfigyelései alapján ítélték börtönre, most kiszabadulnak. Sokan, akik ellen bűnvádi eljárás folyik, fellélegezhetnek, és vidáman intézhetik sötét ügyeiket, amíg pontosan el nem dől, hogy kik is fogják ismét lefülelni őket. Abban bíznak, hogy az ország javainak szétlopása nem számít majd nemzetbiztonsági kockázatnak, így megfigyelésük nem tartozik az RHSZ hatáskörébe. Az eddigi bizonyítékokat törvénytelenül gyűjtötték, és így semmisnek kell tekinteni azokat.
Most, hogy az RHSZ megszabadul a köztörvényes bűnözők megfigyelésének nyűgétől, vigyázó szemeit és füleit még jobban a magyarokra irányíthatja. A bűnüldöző szervek sokkal hatékonyabban tudnak fellépni és megelőzni olyan kellemetlenségeket, mint amilyenek a székely szabadság napján is történtek a Marosvásárhelyre tartókkal. Mint ismeretes, a törvény emberei az utolsó percben léptek fel a bajok megelőzése érdekében az autóbuszokra, és akkor derült ki, hogy az ünnepelni készülőknél olyan zászlók vannak, amelyek nyele a megengedettnél hosszabb, vastagabb vagy hegyesebb. Ha  a hírszerzők nagyobb hangsúlyt tudnak fektetni az ilyen ünnepségeken részt venni szándékozók megfigyelésére (amire – reméljük –  ettől arrafelé lesz lehetőségük), akkor a zászlónyélgyártás folyamatába is idejében beavatkozhatnak, hogy azok rövidebbek, vékonyabbak és tompábbak legyenek. A vásárhelyi ünnepségek szervezőit is idejében le lehetett volna fülelni és begyűjteni 29 napra, s nem került volna sor a törvénytelen felvonulás megszervezésére és lebonyolítására. Kolozsváron is el lehetett volna érni néhány házkutatás elrendelésével és az Erdély-zászlók lefoglalásával, hogy ne az ünnepségen kelljen törvénytelenül intézkedni. A magukkal bicskát vinni akarókat még odahaza, a konyhában fel tudták volna tartóztatni, amikor éppen zsebükbe akarták rejteni zsebkésüket. S a székely terroristákat is még idejében meg lehet akadályozni, hogy tűzijátékot vásároljanak bombagyártás céljából.
Ha elegendő szakember szabadul fel, az is megoldható, hogy az ünnepelni érkezőket ugyanolyan kapukon át engedjék az események helyszínére, amilyenek a repülőtereken vannak. Így ki lehetne szúrni azokat, akik különféle vágó- vagy szúrószerszámmal érkeznek. El kell kobozni a kisollókat, körömvágókat, körömreszelőket. Csomagjaikat meg ugyanúgy át lehet világítani, akár a reptereken, és az egy decinél több folyadékot is el kell konfiskálni, mert előfordulhat, hogy az nem víz vagy hűsítő, hanem folyékony robbanóanyag, például nitroglicerin. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Soós Zoltán szolidarizál a megbírságoltakkal
A szolidaritás mindennél erősebb, ha baj van. Lehetőségeket keresek a március 10-i esemény után jogtalanul megbüntetett több mint 80 magyar ember megsegítésére. Bízom benne, hogy sokan mások is csatlakoznak, akik elítélik a hatósági túlkapásokat, és egyetértenek azzal, hogy a kisebbségek gyülekezési és szimbólumaihoz való jogát korlátozni nem lehet. Ezt a jogot Románia alkotmánya szavatolja!
A Florea-féle multikulturalitás Marosvásárhelyen újból csődöt mondott. Az alaptalan szankciók kirovása pedig ellentmond a jogállamiság elveinek.
Véget kell vetnünk a szándékosan szított etnikai konfliktusoknak, véget kell vetnünk a magyarság ellen indított hadjáratnak. Marosvásárhely mindannyiunk otthona. A város lakói egyenlő jogúak. Nem tűrhetjük tovább, hogy olyan polgármester vezesse, aki mindezt nem tartja tiszteletben – olvasható Soós Zoltán polgármesterjelölt közleményében. Népújság (Marosvásárhely)

Ott él, ahol szeretik és meg is becsülik
Kovrig Magdolna köszöntése
"Mint az égő fáklya, mely setétben lángol, S magát megemésztve másoknak világol..." Batsányi Jánosnak A magyar író című verse érvényes a népnevelőre, a tanítóra is, akiről később Gárdonyi Géza, mintegy a felvilágosodás nagy költőjének magasztos gondolatát folytatva, azt írta, hogy olyan lámpás, mely minél inkább világít másnak, annál inkább fogyasztja önmagát. Azt is tőle idézem, hogy a néptanító szívét vasból alkotta az Isten, hogy elbírja azt a sok kegyetlen lábat, amivel a sorsa meggázolja.
Kovrig Magdolna szíve valamiféle rendkívüli, nagyon időtálló nemesacélból lehet. A szó legnemesebb értelmében népe nevelője – talán mostohán indult gyermek- és ifjúkora is erre a nehéz feladatra jelölte, a nem kevés szenvedés fokozott beleérzőképességgel gazdagította lelkét, kitűnő pedagógiai érzéke a mesterség iránti kellő szakmai alázattal párosult, személyisége pedig sajátos vonzerőt sugárzott; tanítványai, a gyermekek, a tanulók, a diákok: felnőtt korukra is tisztelettel és szeretettel emlegetik, számosan rajongva köszöntik, valahányszor alkalom nyílik rá. Most alkalom nyílhat, hiszen a kedves tanárnő élete újabb fordulóhoz jutott, március 20-án, születésnapján köszönthetjük.
Környezetét, mint jó kertész a gyümölcsöst, szorgalmas és hűséges munkával gyarapította; közösségépítő és - összefogó, -megtartó volt és maradt pályájának mindenik stációján, különösen pedig Erdőszentgyörgyön.
Személyében a Kis-Küküllő menti városka művelődési életének kiemelkedő alakját, a műkedvelő színjátszó mozgalom örökmozgó szervezőjét, a térség egyik legismertebb és legmegbecsültebb tanárát tiszteljük és szeretjük.
Közíróként, újságíróként pedig a szűkebb pátria 2002-ben indult kulturális és közéleti lapjának, a kéthavonta megjelenő Erdőszentgyörgyi Figyelőnek egyik alapítóját, mindmáig szorgos és kitartó főszerkesztőjét is ünnepeljük. (A lap közelesen eljut a 160. számához.)
Mindkét szakma teljes joggal tarthatja magáénak a tanárt és az újságszerkesztőt-újságírót.
Öt éve, a hetvenedik születésnapon többek között így summázta életét a századik számához érkezett kiadványnak adott interjújában: "Én úgy érzem, örömöt leltem abban, amit végeztem. Ha újrakezdeném, akkor is tanár lennék. Lehet, ha ép, egészséges vagyok, talán a színészi vagy rendezői pálya csábított volna, de ezek szóba se jöhettek az én esetemben. Viszont a tanári hivatás is adott annyi elégtételt és örömet, mint az előzőek, ha nem többet".
Bongárdon született, Jobbágyfalván, Nyárádszeredában, Marosvásárhelyen, Erdőszentgyörgyön járt iskolába. Kolozsvárhoz kapcsolták egyetemi évei, mondja Székely Ferenc, a riporter. Majd ezt kérdi: "A te szülőfölded hol van?"
"Nem egyszerű eldöntenem – válaszolja a kérdezett. – Mégis azt hiszem, a szülőföld ott van, ahol az ember leéli életét, szeret, szeretik és ..."
Kedves Tanárnő, drága Magdika, Isten éltessen sokáig!
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

EMME-premier a fény jegyében
Marosvásárhelyen is bemutatkozott az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME). A Bernády Házban nyílt kiállításukra sokan voltak kíváncsiak. Híre már megelőzte a fennállása 16. évébe lépett alakulatot, az pedig, amit a március 11-én nyílt tárlaton a vásárhelyi közönség elé vittek, nem okozott csalódást. Sokféleségében is színvonalas, érdekes anyaggal nyújtanak betekintést az EMME-tagok alkotói világába. A vizuális művészetek megannyi válfaja képviselteti magát a kiállításon, nemzedéki, területi hovatartozás tekintetében is átfogó a jelenlét. A legidősebb kiállító, a kolozsvári Gedeon Zoltán 94, a legifjabb, a marosvásárhelyi Kentelki Gábor18 éves. A tömörü-lést 2000-ben hozták létre Csíkszeredában, Kolozsváron talált igazán otthonra, rendezvényeit legtöbb esetben a vele egyidős Apáczai Galéria látja vendégül. A kincses városban lakik, dolgozik a tagság legnépesebb csoportja, de máshonnan is egyre többen csatlakoznak hozzájuk. A mostani kiállításon nyolc marosvásárhelyi művész munkái láthatók. Mellettük brassói, sepsiszentgyörgyi, szatmárnémeti, felvinci, szegedi, debreceni, budapesti, bajai, miskolci művészpedagógusok küldték el műveiket a tárlatra, és a Felvidék, Délvidék egy- két reprezentánsa se maradt ki a bemutatkozásból, sőt még a távoli Montreal is hallat magáról Sipos Sándor digitális nyomatai által. Mintegy félszáz névvel találkozhatnak a művészetkedvelők, nincs módunk valamennyiüket felsorolni. Azt viszont el kell mondanunk, hogy az EMME évente két nagy seregszemlét rendez, tavasszal és ősszel, és tárlataik egységét mindig a közös tematika biztosítja. A tavalyi őszi tárlatot a Fény és talaj címmel hirdették meg, három rendkívüli jelentőségű alkotóegyéniségre, Johann Sebastian Bachra, Orbán Balázsra és Moholy Nagy Lászlóra összpontosítva, akiket 2015-ben kerek évforduló állított a közérdeklődés előterébe. Hármuk életműve ihlette meg a benevezőket, s hogy miképpen, azt a művészetkedvelők immár Marosvásárhelyen is megtapasztalhatják.
A kiállítást a megnyitón házigazdaként méltató Nagy Miklós Kund művészeti író a fentieken kívül arra is felhívta a figyelmet, hogy az EMME a műalkotásokban megidézettek révén akárha hazaérkezett volna, hiszen a barokk muzsika óriása, Bach a vásárhelyi zenebarátoknak is nagyrabecsült kedvence, s a d-moll toccata és fúga című szerzemény mindegyre felcsendül a Kultúrpalota orgonáján. A fotográfia hőskorában a fényképezést Victor Hugótól tanuló legnagyobb székely, Orbán Balázs kivételes jelentőségű fényképeit vásárhelyiek – a hagyatékot felfedező Mészáros József s a "fényíró" anyagát feldolgozó, könyvben megjelentető Erdélyi Lajos – mentették meg az utókor számára. A XX. század első felének sokoldalú avantgárd művésze, a híres Bauhaus egyik alapembere, Moholy Nagy László pedig a Marosvásárhelyről indult, hasonlóan újító szellemű művész, Bortnyik Sándor személyében talált olyan követőre, aki a Bauhaus elvei szerint tanított Műhely elnevezésű budapesti grafikai magániskolájában. A hármas főhajtáson túl azonban, amint a cím is sugallja, a tárlat fő jellemzője a fény, amely földtől az égig, álomtól a valóságig valamiképpen meghatározza, beragyogja az életünket. A kiállított munkák is fényben fogantak, fényt árasztanak, a lét, a lélek árnyékos oldalát felmutató művek is a fénynek köszönhetően képesek igazán "életre kelni".
"Csak a derű óráit számolom" – hangzott el a továbbiakban költői megfogalmazásban. A kiállítás főszervezője, az EMME kolozsvári irányítója, Székely Géza képzőművész versmondással lepte meg a hallgatóságot. Annak a szellemnek a jellemzésére, amelyben a tárlat született, Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben című versét érezte a legtalálóbbnak. A fényt s a zenét, a lélek muzsikáját magasztalja az is. Másképp persze, mint a műtárgyak, de hasonló indíttatásból, ugyanolyan érzékenységgel. Székely Géza festménnyel, grafikával is kapcsolódott a kiállítás témájához. Van még példa a kettős megközelítésre. De nem csak ez adja a tárlat egyik fő sajátosságát: a változatosságot. Ez főleg a műfaji sokszínűségből fakad. Festészet (olaj, akril, akvarell, pasztell, tempera), szobrászat, egyedi és sokszorosított grafika, számítógépes, kísérleti grafika, kerámia- és textilművészet, fotográfia, digitális művészet egyaránt fellelhető a galériában, és mégsem zavaró az ilyenkor elkerülhetetlen eklektika, a Bernády Házban harmóniát érzékelünk. Egyéntől, szemlélőtől függően mindez színekből, ritmusokból, formákból összeálló egységes dallammá is összeállhat. Ki lehet próbálni a kiállítótermek csendjében, ha egy újabb látogatás során több időt tudnak szentelni rá.
Azt még tegyük hozzá, hogy a közönség személyesen is köszönthette a megnyitón a vásárhelyieket: az EMME-tagokhoz ezúttal társult Kákonyi Csilla festőművészt, Bálint Zsigmond fotóművészt, a város művészközösségébe nemrég beilleszkedett Eperjesi Noémi grafikust, valamint a korábbi résztvevőket, Hunyadi László szobrászművészt, a festő Gergely Erikát, Czirjék Lajost és Kentelki Gábort, a textilművész Kozma Rozáliát. A kolozsváriak közül Székely Géza mellett a korábban itt egyéni kiállításon is bemutatkozott Horváth Gyöngyvér grafikus és Palkó Ernő keramikus is részese volt a jó hangulatú, baráti találkozásnak. A következő években talán még sor kerülhet a folytatásra is.
(N.M.K.) Népújság (Marosvásárhely)

Bírósági jogorvoslatra biztat az SZNT (Székely szabadság napja)
Törvényellenesnek és súlyosan jogsértőnek nevezte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azt, hogy a csendőrség megbírságolta a székely szabadság napján rendezett marosvásárhelyi autonómiatüntetés résztvevőit, illetve szervezőit, és felhívást intézett az érintettekhez, hogy forduljanak bírósághoz az intézkedés ellen.
Az Izsák Balázs SZNT-elnök által aláírt közlemény szerint a székely szabadság napján mintegy tizenötezer ember igazi székely méltósággal rótta le kegyeletét Marosvásárhelyen a székely vértanúk emléke előtt, és állt ki Székelyföld területi autonómiája mellett, a szervezők pedig mindenben eleget tettek a gyülekezési jogról szóló törvény előírásainak, és a polgármesteri hivatalhoz benyújtott előzetes bejelentésnek megfelelően jártak el. „A rendfenntartó hatóságok egyrészt biztosították a rendezvény helyszínén, majd a felvonulás útvonalán a résztvevők biztonságát törvényes kötelezettségüknek megfelelően, másrészt viszont olyan szükségtelen, zaklató intézkedéseket tettek, amelyek a résztvevők állampolgári jogait sértették, de súlyosan diszkriminatívak is” – állapítja meg az SZNT. A csendőrség eljárását az SZNT törvényellenesnek és súlyosan jogsértőnek tartja, és felhívást intézett az érintettekhez, hogy a bírságolási jegyzőkönyvek kézhezvételétől számított 15 napon belül forduljanak panasszal a bírósághoz ezen büntetések ellen, emlékeztetve, hogy a bírósági keresetnek felfüggesztő hatálya van. „Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a jogtalanul kirótt büntetésekkel szemben minden érintett hatékony jogorvoslattal tudjon élni, ugyanakkor a nyilvánvaló jogtiprás tényét közöljük a Bukarestbe akkreditált nagykövetségekkel és különböző nemzetközi szervezetekkel” – szögezi le az SZNT. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar közösség biztonsága elsőrendű célunk
Marosvásárhely fekete márciusa kötelez
A romániai magyar közösség történelmének sorsfordító pillanatai voltak azok, amelyeknek közvetlen tanúja és elszenvedője Marosvásárhely magyarsága volt 1990 márciusában, nemzeti ünnepünk után.
A közösség érdekvédelmi szervezete, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára ez a fordulópont egyben mércéje is annak, hogy mit sikerült megvalósítani az akkori követelésekből, és melyek azok a célok, amelyekért továbbra sem adhatjuk fel a küzdelmet, még akkor sem, ha a körülmények kedvezőtlenek, a támadások egyre több irányból jönnek.
Huszonhat évvel ezelőtt a magyarság jogos kiállása vezetett etnikai összecsapásokhoz.
Sütő András író, az RMDSZ Maros megyei elnökének felhívására százezer magyar ember válaszolt azóta is példátlan szolidaritással: Marosvásárhely utcáin gyertyával és könyvvel követelte a békésen felvonuló tömeg az önálló magyar iskolahálózatot, a magyar nyelv szabad használatát és jogvédelmet a romániai magyar közösségnek.
1990 februárjának és márciusának követeléseiről egy 2016 márciusában készített leltár után kijelenthetjük: az önálló magyar iskolahálózat javarészt kiépült, bár fájó pont, hogy Besztercén és Dicsőszentmártonban akadozik a magyar iskola létrehozása, a tanügyi törvényt pedig nem alkalmazzák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Törvény szabályozza a kisebbségek szabad nyelvhasználati jogát is, azonban ezt az utóbbi években egyre-másra igyekeznek korlátozni intézményi szinten. Benyújtottuk a parlamentbe a kisebbségi törvénytervezetet, amellyel 2005 óta adósunk a romániai törvénykezés.
Bőven van még teendőnk a magyar közösség jogbiztonsága megteremtésének terén, és ettől még az sem tántoríthat el bennünket, hogy az 1990-es években tapasztaltakhoz hasonló ellenállásba ütközünk, hogy a jogállamiságot számon kérve gyakorta ingereljük a többségi politikumot. De nem engedhetünk az akkori követelésekből.
Marosvásárhely magas vérdíjat fizetett azért, hogy a romániai magyar közösség jogköveteléseinek súlyuk legyen az országos politikában.
Marosvásárhely hőseinek tartozunk azzal, hogy az akkor megfogalmazott közösségi célok mellett továbbra is konokul kiálljunk, ezredszer is megvédjük azt, ami a miénk.
Marosvásárhelynek azonban legfőképpen az igazsággal, az akkori történések feltárásával, hiteles vizsgálatával tartozik a hazai igazságszolgáltatás.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség fontosnak tartja, hogy az igazság kiderüljön. Tudnunk kell, hogy valójában mi történt 1990 fekete márciusában Marosvásárhelyen.
Hiszen erre a történelmi igazságra kell alapoznunk a magyarok és románok közötti tartós etnikai békét mindannyiunk jóléte, biztonsága érdekében.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Népújság (Marosvásárhely)

Székely szabadság napja
Jogsértő a bírságolás
Törvényellenesnek és súlyosan jogsértőnek nevezte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azt, hogy a csendőrség megbírságolta a székely szabadság napján, március 10-én rendezett marosvásárhelyi autonómiatüntetés résztvevőit, illetve szervezőit, és felhívást intézett az érintettekhez, hogy forduljanak bírósághoz az intézkedés ellen.
A szerkesztőségekhez péntek este eljuttatott, Izsák Balázs SZNT-elnök által aláírt közlemény szerint a székely szabadság napján mintegy tizenötezer ember "igazi székely méltósággal" rótta le kegyeletét Marosvásárhelyen a székely vértanúk emléke előtt, és állt ki Székelyföld területi autonómiája mellett, a szervezők pedig mindenben eleget tettek a gyülekezési jogról szóló törvény előírásainak, és a polgármesteri hivatalhoz benyújtott előzetes bejelentésnek megfelelően jártak el.
"A rendfenntartó hatóságok egyrészt biztosították a rendezvény helyszínén, majd a felvonulás útvonalán a résztvevők biztonságát törvényes kötelezettségüknek megfelelően, másrészt viszont olyan szükségtelen, zaklató intézkedéseket tettek, amelyek a résztvevők állampolgári jogait sértették, de súlyosan diszkriminatívak is" – állapítja meg az SZNT.
A csendőrség eljárását az SZNT törvényellenesnek és súlyosan jogsértőnek tartja, és felhívást intézett az érintettekhez, hogy a bírságolási jegyzőkönyvek kézhezvételétől számított 15 napon belül forduljanak panasszal a bírósághoz ezen büntetések ellen, emlékeztetve, hogy a bírósági keresetnek felfüggesztő hatálya van.
"Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a jogtalanul kirótt büntetésekkel szemben minden érintett hatékony jogorvoslattal tudjon élni, ugyanakkor a nyilvánvaló jogtiprás tényét közöljük a Bukarestbe akkreditált nagykövetségekkel és különböző nemzetközi szervezetekkel" – szögezi le az SZNT.
A Maros megyei készenléti csendőrség csütörtökön közleményben tudatta, hogy nyolcvannégy embert bírságoltak meg összesen 70.800 lejre. Bár a csendőrség szóvivője több ízben megerősítette, hogy nem történt rendbontás, a nagyszámú bírságot azzal indokolta, hogy a hatóság álláspontja szerint a résztvevők engedély nélkül vonultak a főtérre a prefektusi hivatal elé. Népújság (Marosvásárhely)

Emberként alkotni embereknek
„A magyar színjátszásban nagyon mélyre le kell ásni ahhoz, hogy megtaláld az igazgyöngyöt, a románban már a felszín alatt csillog valami, csak nem biztos, hogy a gyöngy. De ilyen az élet is: ha Bukarestben leszállsz a vonatról, azt látod, hogy egy páran verekednek, vagy a peron közelében éppen szül egy cigánylány” – születésnapi beszélgetés Kincses Elemér marosvásárhelyi rendezővel.
– Örül-e annak vagy zavaró tényezőnek tekinti, hogy a Wikipédia önről írott szövegének már a második mondata így hangzik: Kincses Előd öccse.
– Egyáltalán nem zavar, büszke vagyok rá.
– Hetvenévesen miként látná magát a színpadon, ha fiatal korában nem vált, és színész marad?
– Talán egy jó közepes színész lettem volna. Persze fiatal kezdőként még zseninek hittem magam, de a Kolozsváron eltöltött esztendők kijózanítottak; a sétatéri színházban belülről és alulról ismertem meg a pályát. Nagyon sok pincért és kocsislegényt játszottam, ezen kívül egy-két, legfeljebb három jelentősebb szerepet kaptam. Nagyon sokszor ültem oldalt, a soromra várva… de hiába. Akkor többre hivatottnak éreztem magam, de ha ennyi idő után őszintén magamba nézek, meg kell vallanom, hogy gátlásos voltam és túl sokat gondolkodtam. Ez főként abban nyilvánult meg, hogy elkezdtem a mondatot, és közben az járt a fejemben, hogy be tudom-e fejezni.
Mindig be voltam tojva, amikor fel kellett mennem a színpadra, s akkor voltam boldog, amikor kijöttem. Az igazi tehetségeknél ez pont fordítva van; egy hús-vér színész fürdik a szerepében, a színpadon érzi igazán jól magát.
– Elképzelhető, hogy nem a színpadon érte volna meg ezt a kerek hetven évet?
– Nem lehet tudni… Tény, hogy Isten nagyon fiatalon a kezembe adta a tollat, lehet, hogy valahol szerkesztő lennék vagy író, esetleg horgász… A legszívesebben viszont erdőőr vagy vadászmester lettem volna, habár manapság már annyi az orvvadász, hogy egy csomót le kellene lőnöm. A lényeg az, hogy ha már nem lehettem volna rendező, olyan életet szerettem volna élni, amely sokkal közelebb hoz a természethez.
– Nagyon régóta kiderült, hogy remekül ír – regényt is, drámát is. Nem bánja, hogy talán az időhiány miatt, kevesebbet tudott foglalkozni ezzel a típusú alkotómunkával, mint amennyit szeretett volna?
– Nem feltétlenül időhiányról van szó. Úgy érzem, hogy megfért bennem a két alkotói munka, az írás és a rendezés. Van olyan időszak, amikor a színházi próbán egyszer csak azon veszem észre magam, hogy gondolatban a regényemmel vagy a színdarabom valamelyik jelenetével foglalkozom, illetve az íróasztal mellett a színházi gondokon, éppenséggel a második jelenet végén töprengek. Persze ezeket a gondolatokat el szoktam hessegetni, mert amikor az ember ír, akkor írjon, amikor meg rendez, akkor rendezzen.
– Amikor most, hetvenévesen vonalat húz…
– Ne mind emlegesse azt a hetvenet!
– Átfogalmazva, amikor az ember tizennyolc évnyi fiatalságot és ötvenkét esztendőnyi tapasztalatot hordoz magával, miként képzeli el a jövőjét: több rendezéssel vagy több írással?
– Nagyon furcsa kérdés, ezen még nem is gondolkodtam… A tavaly nagyszerű évadom volt, öt meghívással, többek között a budapesti Nemzeti Színházba, ehhez képest az idei kétségbeejtően alakult, mindössze két meghívással. Ez olyan, mint amikor állnak a nénik a Rákóczi téren és vagy viszi őket a bácsi, vagy nem. Minden a bácsi ízlésétől függ. Nem mindig egyezik a meghívók ízlése az enyémmel, s mivel a színházban a meghívó az úr, nekem, rendezőnek, vállalnom kell annak az ódiumát, hogy az vagyok, aki vagyok, azt vallom a világról, amit vallok, és olyan színházat csinálok, amilyent csinálok. Azaz emberit – emberi módon, embereknek. Mindenkinek szuverén joga eldönteni, hogy szüksége van rám Budapesten, Bécsben, Szabadkán vagy Székelyudvarhelyen, vagy nincs. Mert ez nem tőlem függ.
– Ezek szerint nem nőtte bele magát abba a divatkorszakba, amelyben a rendező maga az atyaúristen, aki mindent magának rendel alá, színházat, közönséget, színészt…
– Soha nem nőttem bele és nem is fogok. Azzal áldott meg a sors, hogy olyan nagy rendezők mögött ülhettem, mint Harag György, Liviu Ciulei vagy Major Tamás. Teljesen különböző emberek, de azon túl, hogy a szakma óriásainak számítanak, van még egy közös vonásuk: egyikük sem akart uralkodni a színészek fölött. Harag a legnagyobb színészeket is valami elképesztő szelídséggel irányította; Ciulei baráti hangnemben suttogta a zseniális instrukcióit. És micsoda humora volt!
Emlékszem, egyszer, amikor Ion Caramitrunak, Gina Patrichinak és Toma Caragiunak magyarázott valamit, viccesen felkiáltott, hogy „ilyenekkel kell próbálnom, holott nekem színészekre volna szükségem”. Harag és Ciulei lelki rokonok, gyermeteg emberek voltak, akik imádták a játékot. Aki ismerte, tudja, milyen nagy élvezettel és tudással römizett meg pókerezett Harag György; annál jobban már csak a színházcsináláshoz értett.
– Pályafutása során nemcsak a szakma kiválóságai mellett dolgozhatott, de megadatott az is, hogy az erdélyi magyar színjátszáson kívül gyakran belekóstoljon az anyaországi, a határon túli magyar és a román teátrumba. Mi az, ami a leginkább megkülönbözteti, illetve összeköti ezeket?
– A teljes másság köti őket össze. Hogy csak egy példát említsek a próbafolyamatból: ha egy elsőéves magyar színis lánytól azt kéred, puszilja meg a partnerét, visszakérdez: „tanár úr, ugye nem a száját?”. Ha ugyanezt kéred egy román diáklánytól, továbbviszi a gondolatot: „tanár úr, nem fektethetem le?”. Félreértés ne essék, ez nem értékítélet, ilyenek vagyunk, és ez különböztet meg a színpadon is. A magyar színjátszásban nagyon mélyre le kell ásni ahhoz, hogy megtaláld az igazgyöngyöt, a románban már a felszín alatt csillog valami, csak nem biztos, hogy a gyöngy. De ilyen az élet is: ha Bukarestben leszállsz a vonatról, azt látod, hogy egy páran verekednek, vagy a peron közelében éppen szül egy cigánylány. Budapesten nyúzott embereket találsz, akik futnak a pénzük után. Románia, a maga balkáni légkörével színjátszó ország.
Nézzük csak a temetéseket, milyen egy székelyföldi és milyen egy olténiai. Nem minősíteni akarom egyiket vagy másikat, csak hangsúlyozni, mekkora különbség van a kettő között. Míg a székelyek levett kalappal könnyeznek, az ország déli részén a temetés valóságos színház, ahol a szereplők partitúrákat adnak elő. Hogy melyik az igazabb? Ez hatalmas kérdés, amelyre nehéz választ adni.
– Azért az utóbbi egy-két évtized csak hozott némi átfedést…
– Nagyon sokat. Azt még nem tudtam magamban eldönteni, hogy ez jó vagy rossz, de talán inkább jó.
– Kanyarodjunk vissza az íráshoz: mekkora szerepet játszik a tollforgatásban az, hogy megrögzött horgász? Már csak azért is érdekelne, mert a halászok aztán tudnak mesélni!
– Tudok én a halászat nélkül is nagyokat hazudni, de a halászat mégiscsak jól fog, hisz amíg a vízparton ülök és a nagy fogásra várok, a csöndben és az egyedüllétben van időm gondolkodni. A horgászat egy kicsit hasonlít is az írásra, hisz egymagamban kell boldogulnom. Ülök az asztalnál, és ha azt akarom, a papíron London elevenedik meg, ha akarom, Nyíregyháza vagy éppenséggel a mennyország. Egyébként a rossz rendező is azt hiszi, hogy egyedül van, holott emberekkel építi vagy építheti fel az új világot.
– Nemcsak nagy horgász, nagy futballszurkoló is. Minek örül jobban: egy nagy halnak vagy egy nagy gólnak?
– Attól függ, ki fogja vagy ki rúgja! A legutóbbi halászélményem totálbalsiker volt; barátommal, Koós Gyurival, a Marosvásárhelyről elszármazott állatorvossal halásztunk a Tisza-tónál, amikor akkora harcsát akasztottam, hogy egyszerűen kettétörött a botom. Gyorsan felhívtuk a környék legjobb horgászát, hogy ilyen esetben mi a teendő. Kérdezte, hányas damilom van, 35-ös, mondtam, na jó, akkor várj egy negyedórát, és vágd el – érkezett a válasz. Reménytelen helyzetbe kerültem, pedig akkora feje volt a harcsának, mint az enyém. És ez nem horgászmese!
– Közvetlenül a ’89-es rendszerváltás után korszakot alkothatott volna a marosvásárhelyi színház, pontosabban annak magyar tagozata élén. De mintha egy idő után kicsúszott volna a keze közül, majd kicsúsztatták önt, közvetlen utódai pedig lecsúsztatták a színházat.
– Talán még korai ezt így megítélni, viszont tény, hogy nem igazán voltam én jó színházigazgató. Nem szerettem sem ordítani, sem koldulni. Az más kérdés, hogy Victor Ioan Frunzát én hoztam először Vásárhelyre, az erdélyi társulatok közül mi jutottunk ki először a POSZT-ra, a neves pécsi fesztiválra, és mi nyertük meg a Kisvárdai Fesztivált. A színház meg nem csúszott ki a kezemből, hanem szép csendben kicsúsztatták. Ennek esztétikai okai voltak, és nemcsak. Sajnos. És ezzel visszatértünk oda, hogy mi a nevem, és kinek vagyok az öccse.
Kincses Elemér
1946. március 9-én született Marosvásárhelyen. Előbb szülővárosában színészi diplomát, majd Bukarestben rendezői oklevelet szerzett. Pár évig Kolozsváron játszott, majd felhagyott a színészi pályával; Kolozsváron kezdett rendezni, de 1975-től a marosvásárhelyi színház rendezője volt, majd művészeti igazgatójaként dolgozott nyugdíjazásáig. Kezdetben modern hangvételű, tragikus drámákat, a hagyományt és az újító törekvéseket ötvöző színpadi műveket rendezett. Ezeket a tapasztalatait a ’70-es években klasszikus művek megszólaltatásában kamatoztatta. A ’80-as évektől drámaíróként is bemutatkozott, több saját művet állított színpadra Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Marosvásárhelyen. Pályafutása során számos társulatnál megfordult, közönségsikert aratott és több rangos díjat begyűjtött. Munkáját 1996-ban Pro Cultura Hungarica Emlékplakettel jutalmazták. Már színipályája kezdetén elkötelezte magát az írásművészetnek is. Első írását az Utunk közölte (1967), Mondjátok, nem félünk című darabjával (1970) pedig már kiforrott drámaíróként jelentkezett.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Üzenet a román hatalomnak
– interjú dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédővel – 
Március 13–19. között a Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogászai és szakértői jogvédő körúton jártak Erdélyben. A március 16-i, kézdivásárhelyi lakossági fórum után kérdéseinket dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvédnek, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjének tettük fel.
– A Nemzeti Jogvédő Szolgálat milyen eszközökkel tud hatni a román politikumra, hogy az erdélyi magyarok helyzete javuljon?
– Tényfeltárást és azon alapuló jogvédő munkát végzünk erdélyi ügyvédpartnereinkkel. Az eredményeket nyilvánosságra hozzuk, és dr. Morvai Krisztina EP-képviselő tagunk révén az Európai Parlamentben megjelenítjük. Ez a körutunk is azért jött létre, hogy felmérjük, melyek az erdélyi magyarok életét jellemző jogsértések, tipikusnak mondható hátrányos megkülönböztetések. Találtunk is jó néhányat, mint például a nyelvhasználat, utcanévtáblák problematikája a 20 százalék fölötti részarányú településeken is, és úgy tűnik, hogy ezt egyrészt a román hatalom okozza, ugyanakkor sok esetben a magyar képviseletek sem érvényesítik a jogot, amelyet a nemzetközi egyezmények és a román jogszabályok is elég komoly szinten biztosítanak. Monitorozó jogi jelentést és magyar, angol, illetve román nyelvű dokumentumfilmet készítünk erről az útról, majd eljuttatjuk ezeket az Európai Unió, az Európa Tanács és az ENSZ minden szintjére, és természetesen a magyar és román kormányok részére is. Úgy vélem, a széleskörű figyelemfelhívás lehetetlenné teszi, hogy a román hatóságok részéről tapasztalható magyarellenes démonizálás sikerre vezessen.
– Be tud számolni tényleges eredményekről is?
– Még országgyűlési képviselőként, Kalmár Ferenc kormánypárti képviselővel 2011-ben sikerrel kezdeményeztem a Kisebbségi Jogvédő Intézet felállítását, amely jelenleg a Kárpát-medencében biztosít olyan magyar ügyvédeket, akik a magyarsághoz való tartozás miatti, illetve diszkriminációs ügyekben képviseletet vállalnak. Munkájukat azonban még ismertebbé és hatékonyabbá kell tenni. Emellett egyfajta ösztönző, jogtudat-ébresztő hatást szeretnénk kifejteni. Partnereink révén tényleges ügyeket is tudunk vállalni, ahogy azt tettük a kertjében Wass Albert-szobrot állító, és emiatt meghurcolt Tóth Ferenc esetében Menyhárt Gabriella nagyváradi ügyvéd útján. Rozsnyai Sándor sepsiszentgyörgyi ügyvéd pedig hatékony védelmet nyújtott olyan fiataloknak, akik december 1-én szerveztek ellentüntetést, és emiatt érte őket retorzió. Minél több ilyen egyéni jogvédő ügy zajlik, annál egyértelműbb az üzenet a román hatalom számára, hogy tervét, a teljes beolvasztás politikáját nem fogja tudni végrehajtani.
– Vannak-e olyan politikai partnereik, akik segítségével az erdélyi magyarok ügyét előre lehetne mozdítani?
– Dr. Morvai Krisztina független EP-képviselővel együtt, meglévő kapcsolatrendszerünk igénybevételével, jó értelemben vett lobbizással próbáljuk felhívni a magyar és román kormány, illetve az Európai Unió szerveinek figyelmét a nemzetközi jogilag megalapozott, európai minták szerinti székely önrendelkezési törekvésekre, illetve az egyre elharapózó magyarellenes jogsértésekre. Ennek keretében állunk ki a nemzetközi jogi standardok szerint egyértelműen politikai fogolyként, hónapok óta önkényesen, bizonyítékok nélkül fogva tartott két kézdivásárhelyi vármegyés, Beke István és Szőcs Zoltán ügyében. Örömteli, hogy Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes nemrég elítélően nyilatkozott erről az eljárásról, és magyarázatot kért a román hatóságoktól. Fontos hír, hogy dr. Morvai Krisztina tavaly decemberi EP-beli felszólalását követően elkezdődött az ügy európai szintű kivizsgálása, és nemrég kaptuk meg a tájékoztatást az Európai Bizottságtól (EB): az ügy jelenleg Franz Timmermans, az EB emberi jogokért felelős alelnökénél van.
– Milyen a viszonyuk a HVIM-mel?
– Mindenkivel jó a viszonyunk, aki felvállalja a nemzeti jogérvényesítést, nyitottságot mutat az együttműködésre a magyarok–székelyek jogvédelme körében. Örömmel vettük, hogy a monitorozó utunk során többek között a HVIM tagságára is tudunk támaszkodni, de ugyanígy Marosvásárhelyen a CEMO-val (Civil Elkötelezettség Mozgalom) és a Székely Nemzeti Tanáccsal is volt egy sikeres fórumunk. Márai Sándor örökérvényű sorait ajánlom mindenki figyelmébe: „Úgy tanítottak, hogy minden veszély ellen van fegyver. S a leghatalmasabb a jog és a lelkiismeret.” 
Daczó H. Barna. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Pályázatok révén támogatnák a fiatal vállalkozókat
Tizennégy Kárpát-medencei települést keres fel a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a 2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve elnevezésű program keretében. A kezdeményezők, akik a hétfőn Marosvásárhelyen tartottak előadást, az ifjú vállalkozók megsegítését tűzték ki célul.
A Magyar Állandó Értekezlet 2015. december 3-i plenáris ülésének döntése értelmében a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága elindítja a 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve programot. A magyar kormány szerint az elmúlt esztendők tanulságai azt mutatják, hogy a gazdaságfejlesztés tud a leginkább hozzájárulni a szülőföldön maradáshoz és boldoguláshoz, ezért az idén az 1976. január elseje után született külhoni magyar fiatalok kiemelt támogatásával kíván hozzájárulni a nemzetpolitikai célok megvalósításához.
Vissza nem térítendő támogatás
Az államtitkárság három- és hatmillió közötti vissza nem térítendő összeg megpályázását teszi lehetővé. „Az idén segítséget kívánunk nyújtani a külhoni magyar fiatal vállalkozóknak, valamint a külhoni magyar oktatási intézmények fiataljainak vállalkozói készségeik fejlesztésében, vállalkozási ötleteik megvalósításában. Igyekszünk mindenben segíteni, ahhoz, hogy egy most induló fiatal vállalkozónak sikeres legyen az üzlete, vagy egy már aktív cégvezető fel tudja futtatni az üzletét. Reményeink szerint olyan vállalkozások fognak születni a Kárpát-medencében, amelyek munkahelyet teremtenek, hozzájárulnak a fiatalok szülőföldön maradásához és boldogulásához, aktivizálásához, a külhoni magyar közösségek gyarapodásához. Mint ahogy azt is reméljük, hogy ha annyira sikeres lett a vállalkozás, az illető személy magyar munkaerőt fog alkalmazni” – mondta el a lapunknak Hajnal Virág programfelelős. Kérdésünkre, hogy a támogatottaknak vállalniuk kell-e, hogy majd szülőföldjükön kamatoztatják a nemzetpolitikai államtitkárságon keresztül szerzett szakmai tudásukat, illetve üzleti gyarapodásukat, az intézmény stratégiai főreferense határozott igennel válaszolt. Azt is hozzátette, hogy a támogatás megpályázása a magyar állampolgársághoz is kötött.
Felkarolt vállalkozási ötletek
A Sapientia egyetemen hétfőn megtartott előadáson elhangzott, hogy a program keretében a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága össze kívánja gyűjteni a Kárpát-medencei magyar fiatal vállalkozókat, segítséget szándékozik nyújtani a vállalkozási ötlettel rendelkező ifjaknak cégük elindításához, amelyhez biztosítja a szakmai tanácsadást, képzést, hálózatépítő eseményeket, mentorálást. Az illetékesek külön hangsúlyt próbálnak fektetni az agráriumban vállalkozni kívánók támogatására is.
A pályázati kiírás csak április elején jelenik meg, addig a vallalkozokeve.hu honlapon vagy a 2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve nevű Facebook-oldalon lehet a kérdéssel kapcsolatos információkat találni. A pályázati felhívás annak lebonyolítója, a Bethlen Gábor Alap Zrt. honlapjára is felkerül. Az idén mindkét kategóriában százöt-százöt pályázat jut támogatáshoz. „Tudjuk, hogy ez nagyon kevés, de ez az év inkább arról szól, hogy felhívjuk a gazdaságfejlesztésre a figyelmet, tudatva, hogy a nemzetpolitikai államtitkárságnak ez is pont olyan fontos, mint az oktatás. Ezek az első lépések, a későbbiekben nagyobb hangsúlyt fog kapni a külhoni magyarok gazdaságfejlesztése” – tette hozzá Hajnal Virág.
A Marosvásárhelyen elkezdett felvilágosító körút kedden Székelyudvarhelyen, szerdán Sepsiszentgyörgyön, csütörtökön Csíkszeredában folytatódik. Az államtitkárság munkatársai május végén Szatmárnémetibe és Kolozsvárra látogatnak.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro

Megalakult a Nyugdíjas Orvosok és Gyógyszerészek Klubja
Alakuló ülését tartotta Marosvásárhelyen a Studium-Prospero Alapítvány által életre hívott Nyugdíjas Orvosok és Gyógyszerészek Klubja hétfőn. A résztvevők megegyeztek: ezután minden hónap utolsó hétfőjén 16 órakor találkoznak a volt Rigó utcai Stúdium Szakkönyvtárban.
„Köszönjük, hogy végre valahára minket, öregeket is valahol emberszámba vesznek” – mondta Péter Mihály professzor – aki 43 évet tanított a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem mikrobiológiai tanszékén 16 évvel ezelőtti nyugdíjazásáig – a hétfői eseményen, amelyre a nyugalmazott orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek voltak hivatalosak.
Csatlakozott hozzá Bocskay István fogorvos-professzor is, aki három ízben is dékáni tisztséget töltött be az egyetemen, és saját számításai szerint mintegy hatezer diák került ki a kezei közül. Brassai Zoltánné Daróczi Erzsébet azt javasolta, hogy hívják meg a klubba azokat az idős oktatókat, akik részt vettek az egyetem létrehozásában, illetve Marosvásárhelyre költöztetésében, Lüdke Bósy Ibolya pedig arra tett javaslatot, hogy hallgassanak meg például történelmi előadásokat is.
Több ehhez hasonló ötlet hangzott el a Nyugdíjas Orvosok és Gyógyszerészek Klubjának alakuló ülésén, hiszen az eseménysorozatot létrehozó Studium-Prospero Alapítvány munkatársai arra vállalkoztak, hogy az érintettekkel közösen dolgozzák ki a klub tevékenységét és programjait.
„Azért szerveztük meg a klubot, hogy önök jól érezzék magukat. Számítunk az önök támogatására és segítségére, tanulunk az önök munkásságából és kitartásából, és értékeljük azt. Forduljanak bizalommal az alapítvány csapatához, hiszen segítünk, amiben tudunk, és szóljanak olyan egykori pályatársaknak, oktatóknak, akikhez esetleg nem jutott még el a hír a klub létezéséről” – szólt a jelenlevőkhöz az alapítvány ügyvezető elnöke, Vass Levente, aki szerint nem szabad megfeledkezni azokról, akik egykoron „hátukon vitték” az erdélyi magyar orvosképzés ügyét.
„Hiánypótló az alapítvány tevékenysége, amely a magyar állam támogatásával szolgálja a közösséget, érezteti hatását nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Székelyföldön és a Partiumban is. A mai rohanó világban sokszor megfeledkezünk nagyszüleinkről, pedig a személyes példák igencsak fontosak, mert ezeket a történeteket visszük magunkkal. Ez a célja ennek a klubnak, a magyar kormány számít önökre” – fogalmazott Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál.
A jelenlevők arról döntöttek, hogy a továbbiakban minden hónap utolsó hétfőjén 16 órakor találkoznak, a volt Rigó, jelenleg Gheorghe Avramescu utca 11. szám alatti Studium Szakkönyvtárban.
Gáspár Botond. Székelyhon.ro

„Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!”
– ez a mondat 1990. március 20-án, a marosvásárhelyi vérengzés idején hangzott el, amikor a város magyar lakosságát a környező falvakból odasiető cigányok védték meg a lincselni készülő román tömegektől. Puczi Béla egyike volt annak a hat embernek – hárman közülük romák, református vallású magyar cigányok –, akiket az összecsapások után őrizetbe vettek a román hatóságok. Puczi Bélát kilenc hónapnyi előzetes letartóztatás után utcai huliganizmus vádjával több mint másfél év börtönbüntetésre ítélték. “Hatunk közül az egyikünket addig verték, amíg belehalt” – emlékeztetett a hat elítélt elszenvedett borzalmaira.
A forradalom után nem telt bele sok idő, és a nép érezte, hogy valahogy nem jó úton halad ez a demokratizálás. Aztán a munkahelyek is mind kezdtek megszűnni, és egyre több volt az összekoccanás a magyarok meg a románok között. Zajlott az elrománosítás, de a magyarok, akiknek fontos pozícióik voltak a helyi közigazgatásban, nem adták be a derekukat. Akkor kezdték a nép összeuszítását, és akik nem tudták tollban kiönteni bánatukat, azok erőszakkal, meg ököllel próbálták.
A helyzet addig ment, hogy tizenhatodika után már nem dolgozott senki. Egész gyárak be voltak zárva, hogy a románok és a magyarok ne kerüljenek össze a gyár területén. Tizenkilencedikén délelőtt pálinkáztunk a víkendtelepen néhány baráttal, aztán hazamentem, lefeküdtem. Délután azzal költ a feleségem, hogy megjött az első hullám, egy kisebb csoport Hodákról, megvertek néhány szentgyörgyi magyart, és mentek tovább, be Vásárhelyre. Aztán estefelé jöttek többen a hírrel, hogy az RMDSZ székháznál megy a csata. A Sütőékre [Sütő András író] aznap este rágyújtották a padlást, a Barabás Józsefnek a fejébe vágták a fejszét és falhúzó csákánnyal eltörték a lábát. Az én tizenhat éves kisfiamba is belevágták a fejszét.
Akkor éjjel már senki nem aludt. Őrségben volt mindenki, cigány, magyar. Megállítottunk, s átvizsgáltunk minden autót. De csak egyetlen fegyvert találtunk, egy magyarnál. Átadtuk a rendőrségnek, igazolni tudta, hogy vadász, épp a Havasokból jött haza. Másnap reggel aztán megindultak a hodákiak.
A városba csak rajtunk keresztül tudtak bemenni. Mindenki az utcán volt, a magyar pap meghúzatta a harangokat, később meg is hurcolták érte. Vagy ezer ember gyűlt össze Szentgyörgy központjában, elbarikádoztuk boronákkal, traktorokkal az utat. Onnantól kezdve autó már nem tudott átmenni. A legtöbben visszafordultak, egyedül egy tíztonnás billencs tudott elmenni. Az olyan fanatikus volt, hogy belehajtott volna a tömegbe. Átjutott.
Ezek az emberek, akik bejöttek Vásárhelyre, nem gondolták, hogy ők lesznek a román hősök. Azzal etették be őket, hogy Vásárhelyen a magyarok ölik a román gyerekeket. Kitudódott az utolsó tárgyalásunkon, már a román asszonyok vallották be, hogy a férje úgy be volt itatva drogos itallal, hogy a saját házát fejszével vágta le. Nem tudták mit csinálnak, java részük nem tudta.
Bementünk Vásárhelyre megnézni, mi a helyzet. Beálltunk a tömegbe, hallgattuk a beszédeket. Köztünk és a románok között egy vékony kordon rendőrökből meg sorkatonákból. Hat-hét óra körül már hol innen, hol onnan indult meg a tömeg, dobálták egymást, és egyre feszültebb lett a hangulat. Ekkor érkeztek meg a marosvásárhelyi cigányok Gondos Károly és Boldizsár Máté vezetésével, irtó sokan. Jöttek végig lefelé a Bolyai utcán, ami pont a két tömeg közötti részbe érkezett le a térre. Ők már felkészülve érkeztek, nem úgy, mint a magyarok, akik csak a főtér padjairól tudták felszedni a léceket. Nem tudták először, ki a román, ki a magyar, odakiáltottak hát románul: hol vagytok testvérek? A románok visszakiáltottak: – Itt vagyunk! Na jó, ha ott vagytok, akkor megyünk mi nektek. Előbb a magyarok sem tudták, hogy kik azok, egész addig, amíg meg nem indultak a cigányok a románok felé. Egyikőjük elkiáltotta magát: – Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!
A harc nem tartott tovább két óránál, de a hajsza egész reggelig folyt. Senki nem tudta, hogy kik vannak még a városban, és van-e náluk fegyver. A románok menekültek, amerre tudtak, erdőn, mezőn keresztül.
Részlet a Puczi Béla: Marosvásárhely, 1990: három napig magyar – egy roma a barikád magyar oldaláról /Roma Sajtóközpont – RSK/ – című könyvéből.
Puczi a börtöntől és a megtorlástól félve Magyarországra menekült abban a reményben, hogy ott befogadják, “hiszen magyar”, de csak majd tíz év után kapott politikai menekült státuszt. Ez idő alatt megjárta a bicskei menekülttábort és a magyar menekültügyi hivatalnokok irodáit, Franciaországban élt évekig vasútállomásokon, majd lakókocsikból álló Párizs környéki roma karaván-telepek egyikén.
Amikor Párizsból visszajött Magyarországra, bujkált a rendőrök elől, amit annyira tökélyre vitt, hogy egy igazoltatás során le kellett buknia ahhoz, hogy egyáltalán megtudja: már egy éve megkapta a politikai menedékjogot Magyarországon.
Puczi Béla sorsa viszont soha nem rendeződött: majd húsz év küzdelem, keserűség és magány után egy Magyarországgal és a saját magyarságával kapcsolatban hitt mítosszal a háta mögött halt meg 2009-ben Budapesten. Nyomorban, betegen, munka és hajlék nélkül.
P. S.
Puczi Bélát személyesen ismertem. Évekig a Nyugati Pályaudvar környékén hányódott. Hol kimosdottan, hol nagyon leszakadtan. Látszott, hogy szívesen beilleszkedne a magyar társadalomba, de folyton szorongott nem is létező, vagy éppen lejárt papírjai miatt. Ez az élethelyzet lassan felőrölte az idegeit.
Amikor megjelentek az emlékiratai, éppen abban a nyomdában dolgoztam, ahol az élményeit rögzítő kis füzetet kiadták. Én világítottam le az ofszet-lemezeket.
Nem tudom, hogy aztán sikerült-e hazatérnie, talált-e otthon családot, gyermeket, munkát, vagy reményt, de azt láttam, hogy számkivetettként élt évekig. Mindig magyarul érzett, de csak pár óráig lehetett büszke arra, amit tett a marosvásárhelyi magyarság érdekében. Hős és áldozat, akire illendő ilyenkor emlékezni. Puczi Béla és társai cselekedeteit a magyar állam a későbbiekben elismerte.
A “tisztességes” román sajtó most megint tele van olyan “dokumentumokkal”, amelyekkel azt kívánják igazolni egyesek, hogy a marosvásárhelyi atrocitásokat az ottani magyar közösség és annak vezetői gerjesztették, hogy végérvényesen megrontsák a “testvéri” viszonyt a román és a magyar etnikum között. Azt írják, hogy a hamis tényeket a magyarok és fizetett ügynökeik, titkosszolgálati bérencek vitték ki Nyugatra, hogy örökre megmérgezzék a marosvásárhelyi miliőt. Olyan emberek mondják ezt többnyire, akik valamilyen úton-módon kedvezményezettjei voltak a kommunista betelepítési politikának, annak a folyamatnak, amely a város etnikai arányainak megváltoztatását, az ottani magyarság gerincének megroppantását szolgálta.
Az Élő Székelyföld Munkacsoport egy évvel ezelőtt részt vett a Fekete Március huszonötödik évfordulóján szervezett előadássorozaton, ez alkalommal azonban megelégszik a figyelem ismételt felkeltésével.
Emlékezzünk hőseinkre! Emlékezzünk az áldozatokra! És próbáljuk úgy viselni magunkban az események lelki nyomait, hogy azokat átadhassuk a következő nemzedéknek. Éljen bennünk az igazságszomj, a jó szándék és a magyar érdek valóságossága. Ebben a mételyes és csúf Európában mást most nem is tehetünk.
Simó Márton. eszm.ro

Brassai Zsombor szerint
Politikai együttműködésre van szükség
A múlt héten a Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei elnöke nyilatkozatban kérte fel a román pártokat, közösen hozzák létre az UDMR román változatát, mert a magyar veszélyt csak úgy lehet elhárítani, ha a politikai alakulatok félreteszik hiúságukat, ambícióikat, és egy olyan szövetségben egyesülnek, amely a magyarok ellen védi meg Marosvásárhely és Maros megye érdekeit. Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke sajtótájékoztatón reagált erre a felszólításra, amelyet rendkívül veszélyesnek nevezett.
A sajtótájékoztatón Brassai kijelentette: "Rendkívül veszélyes nyilatkozatnak tartom, mert egy olyan választási háborúba szólítja a román politikai pártokat, amelynek egyértelmű etnikai jellege van. Ne felejtsük el, hogy most van az évfordulója a gyászos emlékezetű fekete márciusnak, amely mély, nehezen gyógyuló sebeket hagyott Marosvásárhely társadalmában. Azt gondolom, hogy rendkívül érzékeny téma, és nagyon kellene vigyázni vele. Úgy tűnik, a kolléga nem fordított erre figyelmet, pedig abból a Szászrégenből származik, ahol olyan nyitottság mutatkozik a lakosság részéről, amely lehetővé tenné, hogy szakmai és emberi érdemei folytán Nagy András ismét polgármester legyen. Értem, hogy az etnikai kártyák sokszor hasznosak voltak az elmúlt 26 évben, és ezeket gyakran használták a pártok, de azt hiszem, ezt ma már a kor és a korszellem meghaladta. Igaz, hogy Romániában változást kér a társadalom, de azt hiszem, hogy nem ebbe az irányba. Arról is meg vagyok győződve, hogy mind Marosvásárhelyen, mind a megyei tanácsban olyan politikai projektekre van szükségünk, amelyek egyértelmű változást idéznek elő, elsősorban gazdasági, közigazgatási értelemben, de társadalmi vonatkozásban is. Éppen ezért úgy gondolom, valóban szükség van a politikai együttműködésre mind Marosvásárhelyen, mind a megyében, de nem etnikai jellegűre, hanem olyanra, amely radikális változásokat idéz elő a politikai életben".
Hangsúlyozta: az RMDSZ nyitott minden olyan politikai erő, társadalmi szervezet előtt, amely elkötelezné magát a változások mellett. Ennek bizonyítéka, hogy Soós Zoltánt, akit, bár magyarok választottak meg összmagyar előválasztáson polgármesterjelöltnek, független jelöltként támogatják, jelezve, nyitottak arra, hogy "elhárítsanak minden politikai sorompót a változás elől". Az, hogy Soós Zoltán független polgármesterjelöltként fog indulni, lehetővé teszi, hogy fölsorakozzanak mögé azok a politikai erők – magyarok és románok –, amelyek valóban változást akarnak Marosvásárhelyen. "Azzal is szembe kell nézzen mind a politikum, mind a társadalom, hogy az egyetlen jelölt, akinek ma valós esélye van arra, hogy leváltsa a jelenlegi vezetést, Soós Zoltán. Az, hogy független, a politikai, a nemzetiségi és etnikai küszöböket is megszünteti – jelentette ki Brassai Zsombor.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföldi körúton a "2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve" program
A szülőföldön maradásra ösztönzik a pályakezdőket
A 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program keretében negyven év alatti székelyföldi pályakezdő vállalkozókat támogat Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága. Tegnap a marosvásárhelyi Sapientia Egyetemen szakmai konzultáción vehettek részt az érintettek, magyarországi, sikeres vállalkozásokat működtető szakemberek osztották meg velük tapasztalataikat.
Negyven év alatti székelyföldi pályakezdő vállalkozók támogatása céljából márciusban Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága a Design Terminállal együttműködve négy székelyföldi helyszínen szervez szakmai találkozót. A székelyföldi konzultációsorozatokat a "2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve" program keretében Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában tartják.
A program részeként a magyar kormány 525 millió forint értékű pályázatot ír ki áprilisban, amelyre 40 évnél fiatalabb vállalkozók 3-6 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak. Ily módon mintegy 100-120 határon túli magyar vállalkozó vagy vállalkozni vágyó fiatal kaphat támogatást a magyar államtól.
Ezt megelőzően a Kárpát-medencében 14 helyszínen kerül sor a konzultáció- körútra, ahol gyakorlott mentorok tartanak többórás szakmai előadásokat. A tréning nyolc kiválasztott vállalkozás számára egy személyre szabott konzultációs fórummal egészül ki, amely keretében a vállalkozások térítésmentes, 45 perces intenzív tanácsadásban részesülhetnek PR, marketing, kommunikáció, pénzügyi tervezés, illetve üzletfejlesztés területeken. Tegnap a székelyföldi körút első állomásaként a marosvásárhelyi Sapientia Egyetemen közel százfős hallgatóság gyűlt össze. Dr. Dávid László rektor a romániai magyar műszaki képzés fellegvárának nevezte az intézményt, és rámutatott, együttműködésre van szükség az egyetem, valamint a helyi vállalkozók között ahhoz, hogy a fiatalok jövőképét meg tudják alapozni. Ellenkező esetben a végzettek elhagyják szülőföldjüket és külföldön keresnek megélhetést. Hasonlóan vélekedett dr. Kelemen András dékán is, aki prioritásnak nevezte azt, hogy itthon hozzanak létre működő kisvállalkozásokat. Mint mondta, a diákjaik nagyobb arányban maradnak itthon szülőföldjükön, mint a többi egyetem végzősei. Dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja szerint Románia és Magyarország között jók a gazdasági kapcsolatok, és a fiatal vállalkozók arra kell törekedjenek, hogy minél jobban kiaknázzák az ebben rejlő lehetőségeket. Soós Zoltán polgármesterjelölt úgy véli, Marosvásárhely gazdasági fejlettségi szempontból is alulmarad Szebennel, valamint Kolozsvárral szemben, és a szellemi tőkét, amit a fiatal vállalkozók jelentenek, mindeddig nem sikerült hatékonyan kiaknázni.
Hajnal Virág programfelelős, a Nemzetpolitikai Államtitkárság szakembere lapunknak elmondta: a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának eddigi tematikus programjai során az oktatásra fektették a hangsúlyt, idén azonban a gazdaságfejlesztés irányába szeretnének elmozdulni, és szakmai tanácsadással, illetve pénzügyi támogatással segíteni a Kárpát-medencében élő kezdő vállalkozókat, valamint azokat a fiatalokat, akiknek esetleg van egy jó ötletük, és szeretnék kibontani, illetve sikeres vállalkozássá alakítani.
– Hosszú távú segítségnyújtásban gondolkodunk. A pályázat egyik eleme, hogy üzleti tervet kell készíteniük a vállalkozóknak, fel kell vázolniuk, hogy amire pályáznak, az hol helyezkedik el az ő hosszú távú üzleti stratégiájukban. A vállalkozói élet velejárója, hogy hosszú távon kell gondolkodjanak, fel kell mérjék a piaci környezetet, a lehetőségeket, az ötletük egyediségét, így tudnak majd hosszú távon sikeressé válni. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a gazdaságfejlesztés tud leginkább hozzájárulni a szülőföldön maradáshoz és boldoguláshoz. A támogatás által szeretnénk elősegíteni, hogy ezek a fiatalok otthon tudjanak megélni, és esetleg majd magyar munkaerőt alkalmazzanak. A Design Terminál mentorai, akik az előadásokat tartják és szakmai tanácsokkal segítik a fiatalokat, maguk is cégvezetők, magyarországi ifjú vállalkozók, akik saját maguk is megtapasztalták a vállalkozás összes kockázatát – hangsúlyozta a programfelelős. A szakmai találkozók iránt mindenik székelyföldi helyszínen nagy volt az érdeklődés, Marosvásárhelyen több mint százan, Csíkszeredában pedig közel százötvenen jelentkeztek.
Tavaly a szakmai képzést támogatták
Mint ismeretes, 2015 a külhoni magyar szakképzés éve volt, amikor 500 millió forintot fordítottak a tematikus év projektjeire. Lapunk arra volt kíváncsi, a támogatás eredményeképpen milyen előrelépések történtek a szakképzés terén a Székelyföldön. Hajnal Virág kifejtette, a támogatásnak köszönhetően több helyszínen is sikerült tanműhelyeket, tangazdaságokat létrehozni, fejleszteni. Többek között Sepsiszentgyörgyön létrejön egy húsfeldolgozó tanműhely, ahol a diákok elsajátíthatják a húsfeldolgozó-hentes mesterség rejtelmeit. Kolozsváron a Református Kollégium Szakképző Intézetében nemrég adták át a magyar állami támogatással korszerűen felszerelt asztalosműhelyt. Akadt olyan tanintézet is, ahol ösztöndíjszerű támogatásra pályáztak, annak érdekében, hogy a diákok utazási, illetve bentlakási, étkeztetési költségeit fedezni tudják. – A Nemzetpolitikai Államtitkárság munkáját háttérintézményünk, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet segíti, a Hét Fa kutatóintézettel közösen tavaly készítettek egy munkaerő-piaci kutatást, ennek alapján dől el, hogy hová adunk támogatást. Ők felmérték, milyen munkaerő-piaci igények vannak az adott környéken, és ha arra válaszol az illető, szakképzést nyújtó intézmény, akkor hosszú távú segítséget tudunk majd nyújtani. Nagyon fontos, hogy a szakképző intézmények egy-egy régióban közösen gondolkozzanak, hogy ne ugyanazokat a szakokat hirdessék meg, hanem összehangolt, egymást kiegészítő legyen a kínálatuk. Mi így tudunk támogatást nyújtani és utána felvenni a kapcsolatot a munkaerőpiac képviselőivel. Például a kolozsvári Református Kollégiumban a diákok 99 százalékának már munkaszerződése lesz, amint elvégzi a szakképzést – fogalmazott a programfelelős.
Menyhárt Borbála. Népújság (Marosvásárhely)

Az első 70 év rendezvénysorozat összegzése
Kezdődhet a következő 70 év!
2016. március 10–16. között került sor Az első 70 év címmel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház szervezésében a színházalapítást idéző évfordulós rendezvénysorozatra, melynek során kilenc színházi előadást, kilenc kísérőrendezvényt, illetve folyamatosan nyitott intézményt kínált Thália hajléka az érdeklődőknek. A rendezvénysorozatra többek között Budapestről, Bukarestből, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Miskolcról érkeztek színházi alkotók, írók, színészek, rendezők, tervezők, kritikusok, közéleti személyiségek.
Az ünnepségsorozat nyitánya Molnár Ferenc Az üvegcipő című színművének bemutatója volt (rendező: Mohácsi János). A telt házas premier alkalmával nyújtották át Berekméri Katalin kiváló színésznőnek az egyik színházalapító emlékére elnevezett Kemény-díjat, amelyet a Bioeel kozmetikum- és gyógyszergyártó cég támogatásával hoztak létre.
A színházalapítás 70 évvel ezelőtti mozzanatát felidéző tárlatnyitón emlékeztek az egykori alapítókra: Tompa Miklósra, báró Kemény Jánosra, Kovács Györgyre, de kiállítással tisztelegtek az utódok a valamikori műszaki munkatársak emléke előtt is. A kísérőrendezvényeken felmerült egy színházmúzeum megalapításának gondolata. A rendezvénysorozat különleges mozzanata volt a marosvásárhelyi felekezeti temetőkben a kopjafaavatás és a kegyeleti séta, aminek alkalmával az intézmény kötelékében elhunyt, Marosvásárhelyen nyugvó művészek emléke előtt tisztelegtek a Tompa Miklós Társulat színészei, az elhunytak hozzátartozói. Az esti előadásokon, délelőtti és délutáni kísérőprogramokon kívül a színház ezúttal egy éjszakára is nyitva maradt, mely alkalommal este tíztől reggel hatig rendelkező próba civileknek, szakmai beszélgetések, zsonglőrködés, színházi kvíz, meseolvasás, festés, majd reggeli torna tartotta éberen a résztvevők népes táborát.
Az egyhetes rendezvénysorozat iránti érdeklődés, mely a résztvevők számában is megmutatkozott – közel háromezer néző váltott jegyet – igazolta a szervezők igyekezetét.
A következő hetven év már el is kezdődött. A társulat egyszerre két előadás próbáit is elindította. Lázár Ervin A kisfiú meg az oroszlánok című meseregényét Demény Péter alkalmazta színpadra. A zenés, cirkuszi artistaelemekben is bővelkedő előadás Ruszuly Ervin és Keresztes Attila rendezésében kerül bemutatásra. És három évtized elteltével újra szülővárosában rendez Tompa Gábor. Samuel Beckett A játszma vége című művének színrevitele az évad kiemelkedő eseményének ígérkezik. Népújság (Marosvásárhely)

"Lantom s kardom tied!"
A Csak tiszta forrásból bartóki gondolat jegyében zajlott március 13-án Mezőkölpényben a 168 évvel ezelőtt kirobbant 1848–49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezés. A falu apraja és nagyja, illetve a vendégek ünneplőbe öltözve, szívből énekelték a zsúfolásig megtelt kultúrotthoban az ősi zsoltárt: térj magadhoz, drága Sion, van még néked Istened. Erről a szép hitvallásról szólt Imreh Jenő mezőkölpényi református lelkipásztor áhítata is, aki a zászlóra kitűzött jelszó fontosságáról és annak szóban, tettben történő megvallásáról szólt, felhíva a figyelmet a hitvalló üzenetre: mivel Isten velünk, ki ellenünk?!
Az áhítatot követően a Szabó Júlia karvezető által irányított szabédi unitárius vegyes kar előadása következett, hazafias dalok éneklésével ’48 hangulatát és üzenetét erősítették az ünnepelni vágyókban.
A korábbi hasonló jellegű rendezvényektől eltérően, ebben az esztendőben a márciusi eseményre és hős fiatalokra emlékező ünnepségen nem meghívott vendégek adtak elő, hanem a falu reménységét és jövőbe vetett hitét erősítő gyerek- és ifjúsereg. A gyerekek és fiatalok egy része a sajátos kölpényi tánccal rukkolt elő, amelyet A Tánc Mestere díjjal kitüntetett Szabó Teréztől, Teri nénitől tanultak. A református ifjúsági csoport tagjai a Lantom s kardom tied, óh szabadság című Petőfi-verses összeállítást adták elő, szerep- és korhű öltözetben. A verses összeállítás (Imreh Jenő lelkipásztor munkája) Petőfi vallomásokkal teljes útját és átélt élményeit fémjelzi az 1848. március 15. és 1849. július 31. közötti időszakban. S főként itt, Erdélyben átélt élményeit, megírt verseit és megfogalmazott hitvallását igyekszik bemutatni. A címadó verset éppen ’49-ben Marosvásárhelyen írta… Ezt az élménydús utat és az átélt élményeket helységekhez köthető jelképes ábrázolás tette színessé. Hiszen az előre elkészített térképen az utat és a helységeket megvilágító gyertyaszálak szinte lármafákká minősültek. Jó volt úgy átélni a ’48-ra való emlékezést, hogy közben saját erőforrásból, saját hamvából gyúlt újra ki a lármafa, s együtt örömmel és hálával nyugtázhattuk: nyelvében és hagyományaiban él a nemzet. S ez a forrás tisztasága, kiapadhatatlan volta és a jövőre nézve garanciát jelentő lehetősége áldássá válhatott.
Az ünnepség zárómozzanatában Szabó József Levente, Mezőcsávás község polgármestere emelte ki a rendezvény fontosságát, a közösség élni akarását és értékeinek képviselését megerősítő alkalmak szükségességét szorgalmazta. Mindenkinek megköszönte munkáját, és Isten vezetését, áldását kívánta az egész közösség életére.
Imreh Jenő lelkipásztor. Népújság (Marosvásárhely)

Magyar Örökség díjas a Határok nélkül
Szombaton adták át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a Magyar Örökség Díjakat. Az erdélyi kitüntetettek nevét és munkásságát szükséges megismernie a hazai közönségnek is.
Mindenekelőtt a díjazottak nagyváradi vonatkozása tölti el megelégedéssel az olvasót. A Határok nélkülcímű közkedvelt rádióműsor és munkaközössége is részesült a kitüntető címben. Dr. Szili Katalin jogász, humánökológus, miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke méltatásában, laudációjában hangsúlyozta, hogy „az alkotó közösség napról-napra tudósít, hírt ad a magyar nemzetrészek életéről, törekvéseiről, összeköt, elhozza hangjukat Magyarország és a világ magyarsága számára. A hiteles tájékoztatásért Budapesten a szerkesztőségben, Lánczi Ágnes és Benkei Ildikó, valamint  Moszkovits János, illetve vendégszerkesztőként ifjabb Tóth György és Bereki Anikó felel, aki a kéthetente készít kulturális tartalmú Határok nélkült. Erdélyben, a Partiumban, és a Bánság romániai részén Oláh-Gál Elvira Csíkszeredáról, Erdei Edit Zsuzsánna Marosvásárhelyről, Szilágyi Szabolcs Kolozsvárról, Ionescu Nikolett Nagyváradról, Pataky Lehel Zsolt Aradról, Lehőcz László pedig Temesvárról jelentkezik. A Délvidéken, Vajdaságban, illetve a Bánság szerbiai részén, Újvidéken: Ternovácz István, Szabadkán: Németh Ernő, Nagybecskereken és Muzslyán: Kónya-Kovács Otília, Kárpátalján, Ungváron: Iváncsik Attila, Felvidéken, Pozsonyban: Haják-Szabó Mária tudósít napról-napra. Magyarországon Miskolcról segíti a felvidéki munkát Mács Ildikó, aki gyakran jár át Kassára, Rimaszombatba és a Gömöri térségbe. Salgótarjánból Tarnóczi László látogat el rendszeresen a Felvidékre, Mátészalkáról Zsoldos Barnabás Szatmárba, a Partiumba, Ungba, Ugocsába, Budapesten pedig Cservenka Judit a diaszpóra és a Kárpát-medence magyarságának hiteles, tapasztalt ismerője és megismertetője. Nélkülük nem szólalhatna meg napról-napra az este fél hétkor kezdődő Határok nélkül.”
Nemzetpolitika naprakészen
A műsor hitelesen tájékoztat a Kárpát-medence és a diszpóra magyarságát érintő politikai, kulturális, oktatási, identitás és társadalomszervezés aktuális kérdéseiről, nem megfeledkezve a történelmi hagyományokról, illetve az egyházak közösségszervező tevékenységének bemutatásáról sem. A legfrissebb hírek mellett a Határok nélkül kiemelt figyelmet fordít a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek autonómia-törekvéseire és a számbeli kisebbségi léthelyzetből következő jogérvényesítésre és jogvédelemre egyaránt, feltárva a kisebbségekkel kapcsolatos állami politikai és a magyarságot érintő szakpolitikai hátteret is. „Mi tehát a határok nélkül? Nem csak hírforrás, hanem nemzetpolitika naprakészen. Hiszen az összetartozáshoz elengedhetetlen az egymásról való tudás, a magyarság képviseletéhez pedig a tájékozottság és a felkészültség, mivel magyarnak lenni nem csak születés és közjog, de minőség kérdése is, különösen a XXI. század gyorsan változó kihívásai közepette, amikor a tömegtársadalmak által kínált információs és identitásdömpingben az egyének és közösségek boldogulásának egyik legerősebb biztosítéka az önazonosság megőrzése. Ebben jelent tájékozódási pontot a Határok nélkül, melynek Márai Sándor gondolatával gratulálok a Magyar Örökség Díjhoz: „A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes.” – hangsúlyozta a laudátor.
Gratulálunk Ionescu Nikolettnek, városunk közkedvelt rádió és televízió riporterének, aki az itt lakó magyarságunk életének eseményeit hűen tolmácsolja, „felteszi” városunkat a magyarság egyetemes térképére. Mivel nem lehetett jelen a felemelő ünnepségen, ezért a díjat számára a Körös-parti templomban adjuk át Húsvét napján.
Veres-Kovács Attila, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke,
a Magyar Örökség Bíráló Bizottságának tagja. erdon.ro

Versünnep-elődöntő Marosvásárhelyen!
Az utóbbi esztendők egyik igen jelentős versenyévé nőtte ki magát a Versünnep Fesztivál. A magyarországi Versünnep Alapítvány által szervezett vetélkedőre többek között magyarországi és határon túli magyar színművészek, színművészetis hallgatók, előadóművészek nevezhetnek be, a legjobbak – több elődöntőt követően – az április 10-én esedékes döntőn méretkezhetnek meg egymással a budapesti Nemzeti Színházban.
A vers- és prózamondás, valamint énekelt vers, versmegzenésítés kategóriákkal rendelkező versenyt ez évben Tóth Árpád születésének 130. évfordulója, Pilinszky János születésének 95. és halálának 35. évfordulója, Babits Mihály halálának 75. évfordulója valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére szervezi a Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon, a nevezéseket színművészek és előadóművé- szek, hivatásos zeneszerzők (komolyzenében felsőfokú végzettséggel, könnyűzenében szakirányú végzettséggel), valamint hivatásos hangszeres és énekes előadóművészek, zenekarok, művészeti egyetemek, szakirányú közép- és felsőoktatási, könnyűzenei képző intézmények hallgatói adhatták be.
Az első kategóriában három mű volt nevezhető, amely lehetett vers, próza, publicisztika, egy közülük Tóth Árpád vagy Pilinszky János vagy Babits Mihály által írt mű, egy az 1956-os forradalom és szabadságharc témájával foglalkozó, egy pedig kortárs magyar költő, illetve író verse vagy prózai műve kellett legyen. E kategóriában azok jelentkezését várták, akik magyarországi vagy határon túl élő, hivatalos minősítéssel rendelkező színművészek vagy előadóművészek, avagy színművészeti főiskola vagy egyetem hallgatói, továbbá hivatalosan bejegyzett művészeti intézmény színészhallgatói.
A második kategóriában két művel lehetett nevezni, komoly- vagy könnyűzenei stílusban: Tóth Árpád vagy Pilinszky János vagy Babits Mihály alkotásának megzenésített változata, egy az 1956-os forradalom és szabadságharc témájával, vagy egy kortárs magyar költő, író művének megzenésített változata. Ami a díjakat illeti, minden kategóriában több, nagy értékű pénzjutalom, képzőművészeti alkotás és ajándéktárgy kerül odaítélésre.
A versenynek marosvásárhelyi vonatkozása is van. Egyrészt két évvel ezelőtt a Versünnep döntőjébe került és igen szép eredményt ért el a marosvásárhelyi Csíki Hajnal színművésznő, másrészt idén vásárhelyi elődöntőre is sor kerül: az eseményt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház látja vendégül, és március 24-én, csütörtökön 17 órától kerül rá sor a Nagyteremben. Az elődöntőn a közönség ingyen lehet jelen, a 0 lej értékű jegyeket a színház jegypénztáraiban lehet kiváltani. A megmérettetés idei erdélyi résztvevői: Albert Nagy Ákos, Bertóti Johanna, Buzogány Márta Gabriella, a Mácsafej zenekar és a Szent Cecília együttes. A zsűri tagjai: Kilyén Ilka, Tompa Klára és Bokor Barna, a Tompa Miklós Társulat művészei. Műsorvezető: B. Szabó Zsolt.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Nyirő József törölve? Akkor legyen Wass Albert!
Az MTA állásfoglalása szerint nem viselheti közterület Nyirő József nevét. Kecskeméten is változtatni kell, a közgyűlés két lehetséges névadó közül készül dönteni. Nem fogják elhinni, ki az egyik jelölt: Wass Albert.
A Magyar Tudományos Akadémia minden diplomácia tudását összeszedte, hogy egy politikailag kényes ügyben ne sértse meg a kormány érzékenységét. Végül azonban arra jutott, a törvény szerint nem megengedhető, hogy közterületet nevezzenek el Nyirő Józsefről. Itt az akadémia korábbi állásfoglalása:
„Nyirő József (1889 – 1953) „jelentős irodalmi tehetség volt, különösen korai novellisztikája, valamint önéletrajzi regénye (Isten igájában) említésre méltó. A negyvenes évek elejéig, vagyis az életmű legfontosabb szakaszában, népi jellegű plebejus demokrata álláspontot képviselt, az erdélyi Helikon íróközösségébe tartozott.
Később a szélsőjobboldalra tolódott, Szálasi hívévé vált, a soproni nyilas országgyűlésen is részt vett, majd a nyilas vezetőkkel együtt hagyta el az országot. Több szélsőséges orgánumot szerkesztett, emigrációja után is politikailag aktív maradt, beállítottsága nem változott.
Nyirő József szépirodalmi munkásságában a szélsőséges politikai nézetek nem jelennek meg – az általa szerkesztett lapok szerkesztőségi cikkeiben azonban kétségtelenül igen. Alakjának árnyalt megítéléséhez tehát – az Országgyűlés elnökének szavaival egyetértve (sajtótájékoztató, Marosvásárhely, 2012. május 24.) – külön kellene választanunk politikai és írói munkásságát (így járt el a közoktatási kormányzat is, amikor Nyirő József prózáját a NAT részévé tette).
A közterületek elnevezésére vonatkozó, hivatkozott törvényi hely azonban nem tesz lehetővé ilyen elkülönítést, további mérlegelést. Nyirő József tagadhatatlanul tevékenyen részt vett az egyik XX. századi önkényuralmi rendszer fenntartásában, így nevének közterület-elnevezésként való felhasználása – kétségbevonhatatlan írói erényei ellenére – a törvény betűje szerint tilalom alá esik. Megjegyzendő, hogy Székelyudvarhelyen több mint egy évtizede utca viseli a nevét, nyilvánvalóan a román hatóságok tudtával és engedélyével."
A kecskeméti közgyűlés a napokban több közterület átnevezéséről is tárgyalni fog, közéjük tartozik a Nyirő József köz is. Két javaslat merült fel. Az egyik Jakab Antal (1909 – 1993) erdélyi katolikus püspök, aki Márton Áron püspök munkatársa volt. A másik: Wass Albert író.
A Tett és Védelem Alapítvány az ország több pontján kezdeményezte a Nyirő József nevét viselő utcák átnevezését. Pásztor Tibor, az alapítvány munkatársa a Jakab Antalról szóló javaslatot nem csupán elfogadhatónak, hanem kifejezetten támogatandónak tartja.
Wass Albert ellenben teljességgel elfogadhatatlan. Lehet – mondta az alapítvány munkatársa –, hogy Wass Albert a törvény szerint nem sorolható azok közé, akik részt vettek önkényuralmi rendszer megalapozásában vagy működtetésében, de köztudottan szélsőjobboldali és antiszemita volt.
Cz. G. nol.hu

Regemondók a Vlaicu iskolában
Első ízben szervezték meg kedden az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozatán az Országos Regemondó Vetélkedő megyei fordulóját a III. osztályos diákok számára. A zsűri pontozásai alapján az országos szakaszra továbbjutott Hallai Mónika (Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, felkészítő: Németh Emese) és Bella Viktória Csenge (Pécskai 2-es számú Általános Iskola, felkészítő: Bella Hajnal Annamária).
A zsűri tagja volt Mikes Sarolta (ny. magyartanár), Ilyés Ibolya (Pedagógusok Háza, módszertani irányító), és Viszhányó Aranka (tanító, Aurel Vlaicu Ált. Isk.).
A monda- és regemondó verseny célja a magyar nyelvi és történelmi hagyományok őrzése, a regék, mondák megtartása, mesélése, anyanyelvünk ősi szavainak az újjáélesztése, a népi nyelv alkotó erejének a megismerése, továbbá a tiszta, értelmes, összefüggő beszéd szorgalmazása.
A döntőre Marosvásárhelyen kerül sor, április 22–23-án.     
Sólya Emília

Régiós viták újratöltve
A román szakértői kormány vezetője, Dacian Cioloş idén januárban Temesváron nyilatkozott arról, hogy kormánya napirendre tűzné a régiósítást, de sietett leszögezni, hogy erről „politikai” döntés kell. Összeállításunkban a román régiós viták eddigi 150 évét mutatjuk be. Az írásból kiderül: Romániában soha nem működött igazi önkormányzati rendszer.
Nagyon is gyakorlati okok miatt mindig támogattam a régiósítási terveket. A kormány újraindíthatja a vitákat – és ha igény lesz rá, valószínűleg meg is teszi –, de meg kell értenünk, hogy bizonyos döntéseket a politikumnak kell meghoznia. Egy szakértői kormány nem vállalhatja ezeket magára. A nép által megválasztott politikusoknak kell dönteniük: a pragmatikus, gyakorlati részein túl a regionalizáció elsősorban politikai döntés. Túlságosan fontos ahhoz, hogy csak rövidtávú politikai célok elérésére használja valaki – szögezte le Dacian Cioloş temesvári sajtóértekezletén.
Február végén a kormányfővisszatért a régiósításra. Elmondta, újra kellene gondolni a helyi adók és illetékek rendszerét – példaként a tulajdonadót hozta fel –, és beszélt a jelenlegi megyék alacsony hatékonyságáról. Megoldási lehetőségként felvetette nyolc régió létrehozásának a lehetőségét és a megyei tanácsok felszámolását. A jelenlegi területi-közigazgatási rendszernek a miniszterelnök szerint három nagy baja van: különösen faluhelyen, de regionális szinten is erős a fragmentáció; emiatt súlyos hiányosságokkal küzdenek a fejlesztési programok. A helyi közigazgatási egységek pénzhiányban szenvednek, soknak nincs jövedelme, így csak a leosztásokra, a transzferjövedelemre támaszkodhatnak. A kormányfőtörvénnyel szüntetné meg azokat a közigazgatási entitásokat, amelyekhez kevesebb, mint 3–5 ezer lakos tartozik. Mint fogalmaz, ezek az egységek szegények, működési költségeik nagyok és alacsony szintű szolgáltatásokat nyújtanak.
„A megyei tanácsok rendszerint csak területi feladataikra és érdekeikre összpontosítanak: túl kicsik ahhoz, hogy ösztönözni tudják a gazdasági fejlődést. A regionális fejlesztési tanácsok sem képesek teljesíteni azokat a feladatokat, amire létrehozták őket, az erőforrásokat és a munkát sok elszigetelt projektre fecséreljük el, amelyek hatása csekély. Ez történik az úthálózattal, a víz- és a csatornarendszerekkel, de néha az iskolákkal is” – összegezte a bajok főforrásait a miniszterelnök. Cioloş szerint, ha minden marad a régiben, 2020 után még nagyobb lesz az ország leszakadása, mert a kétezerhúszas évek elejétől az európai uniós pénzeket versenyben lehet majd elnyerni, ehhez pedig felkészült és kompetens, valamint versenyképes helyi adminisztráció kell.
Egy kis történelem
A romániai régiósítási tervek idén matuzsálemi korba lépnek, ugyanis 154 éve zajlik a vita arról, hogy kemény, központosított vagy a decentralizációra épülő, a történelmi tájegységeknek megfelelő, erős államigazgatás felel-e meg Romániának. E tárgyban rengeteg írás, cikk, tanulmány íródott több nyelven is, de mivel közülük sok politikai „meghajtó motorral” született, érdekesebb elolvasni Bajtalan Hunornak az Erdélyi Társadalom című társadalomtudományi szakfolyóiratban megjelent rövid összefoglaló tanulmányát, amelyik érzelemmentesen leltározza fel a történteket (www.erdelyitarsadalom.ro).
A fejedelmi vérből származó Barbu Catargiu – felmenői közt volt Constantin Brâncoveanu és Barbu Vãcãrescu – Párizsban tanult többek közt jogot, filozófiát és gazdaságtant, amikor szokatlan feladattal találta szembe magát: egyeztetni kellene a frissiben létrejött állam – Románia két különböző összetevőjének, Moldvának és Havasalföldnek a – területi-közigazgatási rendszerét. A jeles román szakember felszámolta volna Moldva vidékekre (þinut) épülő rendszerét, hogy kiterjessze a havasalföldi megyerendszert. Elképzelése szerint széles jogkörökkel felruházott, négy történelmi tájegységre épülő régiót kellett volna létrehozni. Javaslata a politikai-hatalmi elit kemény ellenállásába ütközött, hiszen úgy vélték, hogy bizonyos régiók gyors megerősödése veszélybe sodorhatja a fiatal román állam integritását. Barbu Catargiu részletesen kidolgozott javaslata ellenére az 1864. április 2-án elfogadott törvény a havasalföldi megyerendszert terjesztette ki Románia akkori területére. Ez Trianon után is érvényben maradt 1925. június 14-ig, de bizonyos előírásai a mai romániai közigazgatást is meghatározzák. Barbu Catargiut pár hónapos kormányfői munka után agyonlőtték.
Az első világháborút követő területszerzés komoly kihívások elé állította az új Romániát, hiszen Besszarábiával, Bukovinával és Erdéllyel nemcsak területeket kapott, hanem egy módosított vidékrendszert (þinuturi), osztrák körzeti (bezirk) rendszert és a magyar vármegyerendszert.
Ismét győzött az erős régióktól való félelem: 1925-ben vezették be az adminisztratív egyesítési törvényt: Romániának 71 megyéje és 429 járása lett. A tarthatatlan helyzet miatt 1929-re ismét fellángolt a központosítás-régiósítás vita. A liberálisok erősen központosított, centralizált államot akartak, a konzervatívok viszont régiókra tagolták volna az országot. A vitából a Maniu-vezette konzervatív Nemzeti Parasztpárt került ki győztesen: az 1929. augusztus 3-án megszavazott új közigazgatási törvénnyel a történelmi régiók mentén hét minisztériumi igazgatóságot hoztak létre, de működésüket a bukaresti hatalomnak rendelték alá. A felemás megoldás nem volt jobb az addigi megyerendszernél: 1938-ben eltörölték a megyék jogi személyiségét és tíz új tartományt jelöltek ki anélkül, hogy figyelembe vették volna a történelmi tájegységeket.
A kommunizmus hozta el a gyökeres átalakulást: az 1950-ben elfogadott úgynevezett „rajonálási” területrendezési törvény felszámolta az évszázados román megyerendszert és szovjet mintára 28 tartományt hozott létre, ezek 200 járásba (rajonba) tagolódtak. 1952-ben 18-ra csökkentették a tartományok számát, 1956-ban 16-ra, de mindez semmit sem változtatott a központi hatalom és a helyi közösségek viszonyán, a Maros–Magyar Autonóm Tartományban sem lehetett önrendelkezés.
1965-ös hatalomra kerülésével Nicolae Ceauşescu hadat üzent az addigi közigazgatási rendszernek: az 1968-ra kidolgozott új területi-közigazgatási reform keretében 39 megye született. Ezt a megyerendszert toldották meg 1981-ben még két megyével.
1989 utáni esélyek
E rövid történelmi visszapillantóból is jól látszik, hogy másfél évszázad alatt Romániában mindig a centralizáció hívei győztek, valós önkormányzati modell nem alakulhatott ki. Veress Emőd, a Romániai Magyar Jogtudományi Közlönyben megjelent írásában feleleveníti, hogy a prefektus intézményének romániai bevezetése az 1800-ban létrehozott francia napóleoni mintára alapozott, de az 1989-es rendszerváltás után merítettek a két világháború közötti romániai modellből és hagyományokból is. A rendszer lényege, hogy a prefektus a kormány képviselője, ő vezeti a minisztériumok és a többi központi szerv területi-közigazgatási egységekbe decentralizált közszolgálatait. A prefektus a közigazgatási bíróságon támadhatja meg a megyei és a helyi tanácsok vagy polgármesterek döntéseit, amennyiben ezeket törvényellenesnek véli. A megtámadott aktus jog szerint felfüggesztettnek tekintendő.
A román alkotmány 122. szakasza tisztán kimondja, miért nem működhet az önkormányzati rendszer: „Romániában az önkormányzatok államigazgatási felügyeletét a prefektus végzi.”
Az átöröklött megyerendszerről és a prefektusi túlkapásokról már a kilencvenes évek elején kiderült, hogy nem beszélhetünk a szó nyugati értelmében vett önkormányzatokról. Ez újra elindította a regionalizációs vitát, amelyet most már az uniós csatlakozás is motivált. Az EU-hoz való közeledés felvetette a statisztikai célú területi egységek (röviden: NUTS) nómenklatúráját, amely nyugat-európai mintára lehetővé teszi az összehangolt regionális statisztikák elkészítését. A NUTS-osztályozás a tagállamok gazdasági területét osztja fel. A regionális statisztikák összehasonlíthatósága megköveteli, hogy a földrajzi régiók a népesség tekintetében összehasonlítható méretűek legyenek. Egy-egy közigazgatási egység NUTS-szintbe történő besorolását a népesség-küszöbértékek alapján határozzák meg: a NUTS1 szint 3–7 milliós, a NUTS2 800 ezer–3 milliós, a NUTS3 150–800 ezres lakost feltételez.
Lesepert magyar elképzelések
1989 után elsőként az Adrian Năstase által vezetett kormány hozakodott elő a regionalizálással, de 2011-ig jegelték a tervet, amikor Traian Bãsescu és az Emil Boc vezette kormány ismét elővette. Megvalósítására – a parlamenti többség birtokában – az igazi esélyes a Szociálliberális Unió (USL) volt, de a körülötte kialakult viták miatt a kezdeményezés 2013 végén elhalt.
Michel Barnier uniós biztos 2002-es romániai látogatásán fogalmazódott meg az az európai uniós elvárás, hogy Romániát európai mintára kellene fejlesztési régiókra felosztani. A román és magyar értelmiségiekből álló Provincia-csoport által közzétett memorandum – amelyben a romániai politikai régiók nyilvános megvitatását javasolták – váratlanul heves ellenreakciót váltott ki a román politika és sajtó képviselőiben, az Adrian Năstase-vezette román kormány a régiósítást levette napirendről.
Az RMDSZ 2007 októberében mutatta be a fejlesztési régiók új felosztására vonatkozó javaslatát. Tervezetében Székelyföld hagyományos történelmi régióként külön egységet alkot az ország többi gazdasági régiója mellett. A szövetség által elkészített hatástanulmány 16 fejlesztési régiót ajánlott, azonban a román politikai elit érdemben nem foglalkozott vele.
Az Erdélyi Magyar Néppárt régióterve szerint Erdélynek 6 régiója lenne: a Bihar, Szatmár és Szilágy megye területeiből álló Partiumi régió, Kolozsvár központtal az észak-erdélyi régió, Marosvásárhely központtal a Székelyföld régió és Nagyszeben központtal a Szászföldet magába foglaló dél-erdélyi régió. Temesvár lenne a Bánsági régió fővárosa, amely Arad megyét is igazgatná, Brassó pedig a Barcaság régióközpontjaként van feltüntetve.
Liviu Dragnea kormányfőhelyettes 2013 februárjában jelentette be, hogy a kabinet év végéig szándékszik létrehozni az új régiókat. A bukaresti rádiónak így fogalmazott: „nem biztos, hogy nyolc régió lesz, csak az, hogy székely régió biztosan nem lesz”.
2013 novemberében a Ponta-kabinet felelősségvállalással elfogadta a decentralizációs törvényt, 2014 januárjában az alkotmánybíróság egészében alkotmányellenesnek minősítette. A törvényt megtámadó Demokrata Liberális Párt (PDL) egyik kifogása az volt, hogy a jogszabály megkérdőjelezi a román állam egységes jellegét.
Úgy tűnik, a kör ismét bezárult.
Willman Walter. Erdélyi Napló (Kolozsvár)