Kelemen Hunor persona non grata lehet Marosvásárhelyen
Cseh Gábor, az EMNT alelnöke Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatón elmondta: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, megsértette a város magyarságát azzal, hogy a széles körű támogatottságnak örvendő magyar együttműködést olyan „lecsónak” nevezte, melyre – véleménye szerint – nincs szüksége a marosvásárhelyieknek.
Kezdeményezik az EMEF összehívását
 Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezetője beszámolt arról, hogy Tőkés László és Szilágyi Zsolt közös levelet küldtek Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének, melyben – a korábbi alkalmakhoz hasonlóan – ismét az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását kezdeményezik. „Elengedhetetlen, hogy az EMEF keretei között újra egyeztessenek a tárgyaló felek, s közös fellépéssel vessenek véget az erősödő magyarellenességnek. A terrorvád kapcsán az RMDSZ részéről mindeddig inkább csak cinkos hallgatást tapasztaltunk. Ha eddig különböző okok miatt nem tartották fontosnak, hogy egy asztalhoz üljünk, hát most itt az alkalom” – mondta Sándor Krisztina. itthon.ma//erdelyorszag

Vasszékelyek az első világháborúban
Harminc pannóra szerkesztve mutatja be az 1914 és 1918 közötti, összes székelyföldi kiegészítésű, különböző fegyvernemekhez tartozó gyalogezredek és zászlóaljak történetét a Székelyek az első világháború harcterein című kiállítás. Harminc pannóra szerkesztve mutatja be az 1914 és 1918 közötti, összes székelyföldi kiegészítésű, különböző fegyvernemekhez tartozó gyalogezredek és zászlóaljak történetét a Székelyek az első világháború harcterein című kiállítás. A március 2-ig a Magyarság Házában látogatható tárlat Nagy József gyergyóremetei történész kutatásaiból, a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatásával jött létre 2014 decemberében a centenáriumi évforduló alkalmából. A többéves kutatómunkával összeállított és rendszerezett információhalmaz fényképekkel, térképekkel, korabeli újságcikkekkel kiegészülve tárja elénk a székelyföldi katonák háborús éveit a hadba indulástól a különböző frontok csatáin át a hadifogság tapasztalatáig.
Az alapos hadtörténeti kutatás egyik érdeme, hogy nemcsak a nagy háború kontextusában vizsgálja a székelyföldi alakulatok ténykedését, hanem azt is elénk tárja, hogy az adott korszakban mindebből mi volt érzékelhető a hátországban, a korabeli székelyföldi sajtó miről és hogyan számol be. Például Egy székely repülőtiszt bombázta Milanót címmel a Székely Napló hasábjain már másodjára méltatják a bethlenfalvi P. A. huszár főhadnagyot, „aki hadseregünknek talán egyetlen székely származású repülőtisztje”, és közlik a „Milanó ellen intézett dicsőséges, fényes sikerű támadásáról” írt eredeti feljegyzéseit: „Közelednek már a kérdéses kémények, de igen a zöld-fehér-piros gépek is! Jobbról egy, balról kettő! Az ember nem is akarja hinni, hogy gonosz szándékkal közelednek, olyan helyesek, színesek és könnyedek. Akárcsak játékszerek volnának. De bizony ülnek is benne! […] Már itt a cél. Újra eldob a szél, – nem vagyok pontosan felette. Na, ha ez folyton így fog menni?! A dóm még nem érdekel, van egyéb látnivaló. Most már három direkt engem követ. Mindegyikhez szóródik egy kis seria. – Kettőnél tisztán látom a bennülőket! Újra itt a cél. Intek: kicsit balra, kicsit vissza, jobbra célzok, – most! Le mind az öttel. Egy helyen már nagy füst. Ég valami. Nagy robbanást látok az enyéimből. Jó helyen vannak. Ezeket már nem tehetik más helyre. Hosszú, rechts um! Nem látok egy ellenséges gépet se! Fotografálom a célt! Most látom a várost, a dómot; felséges kép! Ezt is rákapom a lemezre. Adieu híres város. Most már történhetik bármi. Azaz inkább ne, – menjünk csak szépen haza!”A cs. és kir. 82. gyalogezred bakáit a „vasszékelyek” névvel illették, ennek emlékét őrzi az 1917. december 8-án felavatott (majd 2000-ben visszaállított) szobor is Székelyudvarhely főterén. Vitézségük legendájának egyik fontos pillére, hogy parancs nélkül soha, a legválságosabb helyzetben sem hátráltak meg. Tamási Áron író 1916-tól szolgált az ezred soraiban, több írásában megemlékezik az áldozatokról és a túlélők küzdelmeiről. De nemcsak szépirodalmi munkák teszik átélhetővé a háborús évek megpróbáltatásait, hanem naplók, levelek, emlékiratok által is kirajzolódnak a világégés szemtanúinak emberi tapasztalatai. Olvashatjuk Imets Béla 22-es honvéd hadnagy visszaemlékezését az 1914. december 12-i neusandezi bevonulásra, vagy 1915-ből egy ruszin parasztház lakóira, az anyára és a lányára, akik „félelem nélküli nyugodtsággal” tekintenek az otthonukba lépő, sáros, elrongyolódott egyenruhájú ellenséges katonára.
Érzékletesen mutatja be a lövészárokban zajló életet Kémenes Mór tanító, 22-es honvéd hadapród 1915. április 20-án keltezett levelében: „Éjjel 11 óra van most. Künn gyönyörűen világít a hold. A csillagok, mint valami mennyei őrszemek, vigyáznak a két alvó rajvonalra. Mert az őrszemeken kívül, akiket épp most vizsgáltam meg, alszik itt mindenki és minden. Én meg idehúzódom lakosztályom nyitott kandallójához és levelet írok. […] Most künn a futóárokban lépéseket hallok. Csak a fölváltott tábori őrs. A parancsnok jelentkezik. Idegesen zavarom tovább. Megint csend. A tüzem is lankad. Meglököm a legényemet: – Friss gallyat a tűzre! A legény felriad: – Hadapród úr, azt álmodtam, hogy béke volt, s mi zeneszóval vonultunk be Vásárhelyre, s minden virágos volt, s a leányok meg az asszonyok integettek. Mi meg örültünk.”
Nagy József a marosvásárhelyi 22-es gyalogezredről szóló előadásában hangsúlyozta, hogy azért fontos a háború tanulmányozása, mert így érthetjük meg, mire képes az ember a békéért. A történész úgy véli, mindig fel kell eleveníteni a világháborúk tapasztalatait, hogy megérthessük, mekkora árat fizettek a múlt században élők azért a békére törekvésért, amely a mai európai gondolkodást meghatározza. A korábban Csíkszeredában, Gyergyóremetén, Csíkmadéfalván és Budapest Főváros Levéltárában kiállított vándortárlat a Magyarság Háza után valószínűleg Ópusztaszerre és Egerbe érkezik, majd visszatér Erdélybe. eloszekelyfold.com

Izsák Balázs azt üzeni… 
Izsák Balázs azt üzeni,  Vásárhelyre fel kell menni. Ha még egyszer azt üzeni,  Mindnyájunknak el kell menni!  Éljen a székely szabadság, s a magyar haza!  „Ejsze” jobb lesz most elmenni,  Az ügyünkért síkra szállni,  Mert, ha nem lesz több üzenet,  Mindnyájunkat elvesztenek!  Éljen a székely szabadság, s a magyar haza!
Már előre látom némely kedves olvasó rosszallását és tiltakozását, hogy Kossuth Lajost sejtetem összehasonlítani Izsák Balázs úrral, de ez túlzás, mert Kossuth Lajos csak egy van, úgy ahogy Batthyányi, Széchenyi és Petőfi Sándor is csak egy volt és van. És ebben igazat is adnék a kedves olvasónak, mert a jelenlegi előjáróink közül nincs olyan személyiség, aki nyomukba léphetne. De bátorkodom felhívni mindenkinek szíves figyelmét, hogy ennek alapján megvizsgálhatjuk a másik oldalon történő, egyszerű emberek hozzáállását is. 
Vajon a hőskorbeli székelyeket is nem lehetne ugyanígy egyedieknek nyilvánítani? A népet, mely odaadta saját fiait, s ha kellett önmaga is elment, hogy szaporítsa a magyar honvédek számát. És nem holmi szombat, vasárnapi békés felvonulásokra, zászlólengetésekre, hanem élet-halál harcokra. Levette harangjait, hogy ágyúkat öntsenek belőle, odaadta állatait, és búzáját, hogy a honvédeket élelmezni tudják. Mert, ahogy a korabeli krónikások írták, Bem apó nem engedélyezte a székely honvédeknek a rablást. Áldozatokat hozván tehát végig a történelem folyamán, még az értelmetlen háborúkban is. 
Nem lett volna nekik is biztonságosabb az a megalkuvó magatartás, amelyet sajnos ma egyre több magyar követ, hogy, feladom, nem küszködöm többet, török, tatár, osztrák, orosz vagy román alattvaló leszek? Családot nevelek, földet művelek más nemzetek szolgálatában, és fejet hajtok a hódítók előtt. Adót fizetek, és csendes nyugalomban sínylődöm életem végéig! 
Ők maguk is hősök voltak, nemcsak a nemzet nagyjai, mert átvészelni annyi szenvedést, bánatot és csalódást hatalmas, hősiességig menő kitartást igényelt. És akkor fel lehet tenni újra az előbb elhangzott kérdést: nekünk, közszékelyeknek, jogunkban áll, hogy nyomukba léphessünk? 
Ha őszinték akarunk lenni, akkor be kell vallanunk, hogy jelen pillanatban kisebbségi magyar sorsunk bármennyire is sanyarú, nem kér olyan nagy erőpróbákat, mint őseinktől kért. A mostani nemzetmentő akcióink sikerét nem szuronyrohamok döntik el, taposó aknák kerülgetése, illetve mások öldöklése, hanem egyszerű demokratikus jogainkkal való békés élés. Ha még azt sem bírjuk megtenni, akkor ez nagyon szomorú, mert elmondhatjuk, mint ahogy az előbb utaltam rá, hogy a székely ember is olyan egyedi, amely csak volt, de már nincs, mert nem üti a mércét úgy, mint elöljáróink sem ütik a Kossuth, Széchenyi és a Batthyányi mércéjét! 
A lelátókról nagyképűen lekiabált bírálatokat hallgatok, vagy olvasok, miszerint nevetségesek azok a módszerek, melyekkel az SZNT harcol. Ilyen a menetelés, a határok kivilágítása, felvonulás, tüntetés, nemzetközi fórumokhoz intézett panaszok és a többi. De arra a kérdésre, hogy szerintük hogyan kellene, komolyan harcolni nem adnak semmilyen választ. A bírálat javaslat nélkül olyan, mint az okoskodás megvalósítás hiányában. De egy szempontból még rosszabb, ugyanis nemcsak félrevezet, hanem elbizonytalanítja, elkedvetleníti azokat az embereket is, akik tennének valamit az ügyért. A magyarság demoralizálása egyike a legtöbbet ártó eszközöknek, fakadjon egyszerű feltűnőségi viszketegségből, rosszindulatból, vagy hatalmi és anyagi érdekből! Olyan, mint egy rákos daganat az élő szervezetben, amit azonnal el kell, távolítani mielőtt összeomlást okozna, és amit hadiállapot esetén egyszerű főbelövéssel távolítottak el.
Az erdélyi magyarok problémái csupán abból az egyszerű okból fakadnak, hogy léteznek. Most nem arról beszélünk, hogy Erdély területén a történelmi időkben mindig is ne lettek volna különböző nemzetiségek, mint a szászok, magyarok, románok, szláv népek, örmények, zsidók és mások. De voltak okos fejedelmek, akik a különböző népeket úgy vezettek és koordináltak, hogy ne egymás rovására szaporodjon el számuk, és mások elnyomásával erősödjenek meg. Hanem, hogy egyforma jogokkal rendelkezzenek, és minden nép tehetsége szerint járuljon hozzá kincses Erdély fejlődéséhez. Lásd Bethlen Gábor korát, aki, amikor a több nemzetiség veszélyével riogatták így válaszolt: egy szép, gazdag ország olyan, mint egy virágos rét és annál szebb minél változatosabb virágok pompáznak benne. Jó is lett volna a sokszínűség, és még magasabbra ívelt volna Erdély gazdagsága, ha megmaradt volna az egyetértés is. Csakhogy egy nép jobban elszaporodott, mint a többi, kivált a közösségből, és hiába éltek magasabb életszínvonalon, mint a környező országokban élő testvéreik, egyesült nemzetet alkotott velük, és ettől a perctől véget ért Erdély virágzása.
A nemzetállam féltékenységből, bizalmatlanságból nem tűri meg a nemzeti kisebbségeket, még akkor, sem ha ez gazdasági és kulturális visszaeséssel jár. Lépésről, lépésre szorította ki önmagából a más nemzetiségieket, minden történelmi fordulatot felhasználva erre a célra, eszközökben nem válogatva, a világ szeme láttára és hallgatólagos beleegyezésével olyan fondorlatos módon, amire talán nincs példa a történelemben. 
Az utolsó roham most Székelyföld mielőbbi beolvasztásáért folyik, és ebben ne kételkedjen senki, mert ugyan most, azután, hogy elnyelték majdnem egész Erdély területét, pontosan velünk tennének kivételt? Akkora veszélyt látnak bennünk, hogy még a nagyobbat jelentő migránsáradattal sem törődnek. Minden lehetséges erőt bevetnek ellenünk: a politikum zömét, a vérszomjas nacionalistákat, a hírszerzőszolgálatot, de még az ortodox egyházat is.
És mégsem ez a legnagyobb veszély. A legnagyobb veszélyt egy nemzetre nem a külvilág jelenti, amint már említettem, hanem a belső, saját testünkben ártó rákos daganatok. A különböző politikai pártok széthúzása, kik akarva, akaratlanul ellenségeink vágya szerint cselekednek. Mint például a marosvásárhelyi történések, hogy inkább vesszen a székelyek fővárosa, mint Mohács annak idején, ha nem én leszek a polgármester! Vagy vágjuk ketté az élő gyermeket, ha nem lehet az enyém! De még itt sincs vége, mert az állandó civakodás és a „devidá et impera” hatására is napról napra demoralizálódik a székely közösség. Az a közösség, aki alig négy emberöltővel ezelőtt nyomorékra verte a Habsburgokat és a forradalom ellen garázdálkodó martalócokat, és bizonyára nem győzte volna le senki, ha meg nem töri őt az orosz túlerő. Annak a maroknyi embernek a leszármazottjait is kik megadás helyett inkább hősi halált haltak a Nyerges-tetőn! 
Talán lesz, aki megéri közülünk, de ne úgy érje meg, hogy olyan ötven év teltével kényelmetlen kérdést szegezzen neki történelmünket olvasó unokája: 
- Nagyapa, hol voltatok ti, amikor népünk megsemmisítése folyt? Milyen jogon korcsosítottatok el bennünket? Úgy, ahogy őseitek megőrizték számotokra a földet, nyelvet, kultúrát és virtust, úgy nem lett volna kötelességetek nekünk átadjátok?
Székely testvéreim! Nem hiszem, hogy ezt akarjuk, és ha nem ezt akarjuk, akkor legyünk ott március tizedikén, a vásárhelyi Postaréten és mindenütt ott legyünk, amikor és ahol szükség lesz ránk, hogy lelkiismeretünk tiszta maradjon! 
Sebők Mihály. Erdély.ma

Kik itt éltek, az értelmes lét lehetőségeit egyengették…
In memoriam Marosi Barna
A néhai marosvásárhelyi írónak, újságírónak, publicistának, a Duna Televízió néhai alelnökének, Molter Károly legkisebb fiának emléke előtt tisztelgett múlt hét péntek délutánján a Kultúrpalota kistermében megjelent teljes telt házas közönség.
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ által szervezett emlékesten a ceremóniamester, Barabási Tivadar színművész köszöntötte a résztvevőket, illetve elmondta: Marosi Barna több évtizedes munkássága jóval több volt, mint publicisztika. Első írásait 1951-ben a Vörös Zászló közölte, riportkötetei nagy sikernek örvendtek. A marosvásárhelyi és erdélyi magyarság iránt elkötelezett értelmiségi maradt a Duna Televízió elnökeként is.
1931. szeptember 29-én született Marosvásárhelyen. Molter Károly fia, Marosi Péter és Marosi Pál öccse. 1950-ben érettségizett a helyi Református Kollégiumban. 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett kémiatanári és vegyészi diplomát. 1954–58 között a bukaresti Előre riportere, később szerkesztője. 1958-ban ’56-os állásfoglalása miatt távoznia kellett a sajtóból, tíz évig vegyészként dolgozott, előbb a bukaresti Reactivul vegyi üzem munkása (1958–59), majd a marosvásárhelyi cukorgyárban vegyészmérnök, kémikus (1959-68). 1968-tól újra az Előre marosvásárhelyi tudósítója. Riportjai a napi aktualitáson túlmutató, irodalmi alkotások. Az Előre Kiskönyvtárának szerkesztőbizottsági tagja, több riportantológiában – Hazánk új arca (1986), Sokágú termőfa (1986), Tenni és teremteni (1987), Jövőépítők (1987) – is megjelentek írásai. 1989 decemberétől 1993-ig a Romániai Magyar Szó új formájának szerkesztő publicistája, kommentátora. 1993-tól szabadúszó. 1996-tól a Duna Tv munkatársa, főszerkesztő, műhelyvezető, 1998-tól alelnök 2000. december 1-ig. Dános Miklóssal közösen írta a Két hét a Dunán című riportkönyvet 1957-ben, Beke Györggyel és Kenéz Ferenccel együtt mutatja be a Csőposta című könyvet 1974-ben, s közben szerepel Bekével és Cseke Péterrel az Emberarcok riportkötetben 1976-ban. Saját riportkötetei közül kiemelkedik a Megbolygatott világ (1974), melyben többek között felidézi az elmúlt századfordulóról Bernády György marosvásárhelyi polgármesterségének városépítő hagyományát. Más önálló kötetei: Kapu utca 10. (kisregény, 1965, 2. kiadás: 1969); Sújtólégben – rezesbandával (Zsil-völgyi napló, 1979), Bernády György városa (1993, 2. kiadás: 2006).
Györffy András színművész Karinthy Frigyes előszó című versét mondta el, majd Ötvös József református lelkipásztor beszédét hallhatták a jelenlévők.
– Minden emlékezésben a múlt egy szelete elevenedik meg előttünk. Megjelenik a kor hangulata, színe, illata. Elnémult szavak szólnak újból, és arcok jelennek meg köztünk. Arcok, amelyeken látszanak a lerakódott igazságok és igazságtalanságok, amelyeket el kellett hallgatni – mert mindig voltak és lesznek csak álmokban megélt történetek. Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írott II. levele negyedik részének hetedik verse volt az egyik lelki kapaszkodónk abban, hogy itt maradhassunk, megmaradhassunk. Kellett legyen egy választott igénk, csak így lehetett élni, túlélni. A cserépedénybe zárt kincs a hit, az ember reménysége. Az ember szeretete. Ezt a huszadik századi erdélyi ember érti a legjobban. A szeretet birtokában nem vagyunk elhagyottak. Ezen életet éljük itt azóta, amióta Molter idejött, majd felnőtt a három fiú a kollégium tanári lakásában. Barna a legkisebb volt, de még elmondhatta: hazajárt hozzájuk az Erdélyi Helikon majd mindegyik jelentős alkotója. Ő pedig hús-vér valóságban élte meg a későbbi változásokat – mondta a számos személyes emlékkel, történettel gazdagított beszéde során Ötvös József.
Méltatásában Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus, esszéista hozzátette: Molter Károly fia vitathatatlan tekintélynek örvendett diáktársai között.
– A nagy hírű kollégium tanári lakásaként szolgáló épületben otthonra lelt az értelmes szó, a cselekvés útjait kereső párbeszéd. Erdély minden tájáról jöttek ide vendégek, és ide tértek be azok is, akik a magyarországi irodalom képviselőjeként látogattak Marosvásárhelyre. Móricz, Kosztolányi, Tamási lába nyomán lépkedett, aki elsétált a szokatlanul magas ablakok alatt. Szinte érthetetlen volt számomra, hogy Marosi Barna mégis vegyész kívánt lenni. 1950- ben a Bolyai Tudományegyetem kémia szakára felvételizett, és tanárként diplomázott, majd újságíróként helyezkedett el az Előre című lapnál. Nem kezdőként indult, dunai útirajza könyv formájában is eljutott az olvasóhoz. Hamarosan azonban váratlan fordulat következett: kiderült, hogy az adott körülmények között a vegyészi diploma nagyon hasznos lehet az újságíró számára. '58-ban vegyész lett, később a vásárhelyi cukorgyár alkalmazottja. A torz, embertelen diktatúra következménye volt ez. Az '56-os szabadságharc okán a rendszer a fiatal írástudók életébe sorsformáló és torokszorító hatékonysággal avatkozott be. Őt is elnémították, mert eltért a véleménye a hatalométól, és ezt nem titkolta el. Egy évtized után térhetett vissza ugyanazon lap vásárhelyi tudósítójaként. Írásaiban jelentkezik a sokoldalú tájékozottság, a pontos megfigyelés és a tágabb összefüggések ismerete. Olvasmányos mozzanatokra lelünk a mondandóban. A leírói jellegű szövegbe beleszövődnek a magyar történelem színes szálai, ami írásait a szokványos riportok fölé emeli. Úttörő szerepe volt Bernády György emlékének újrafelidézésésében, 1974-ben kötetben is közölte a modern város megteremtőjének gondolatébresztő történetét, a könyv 1993-ban bővített kiadásban ismét megjelent, és közben a Köteles utcai épületben virtuálisan továbbra is jelen voltak azok, akik a század elején oda látogattak. A Marosi Ildikó által ott szerkeszett szövegek hozzájárulnak jelenünk megértéséhez is. Ezt az életművet és életutat csak az adott kor és hely függvényében lehet elemezni. Jellegzetes erdélyi és kisebbségi sors az övé: a szorongató viszonyok egyik csapdahelyzetében nem tudott nemet mondani, és a rákényszerített kompromisszum bénítólag hatott egész életére. A zaklatott sorsú város közelmúltjáról beszél az utca, amelyben lakott. Kik itt éltek, az értelmes lét lehetőségeit egyengették. Kinek emlékét méltatni próbáljuk, azok közé tartozott, akik a kisebbségi sors könyörtelen szorításában is gyarapították azon értékeinket, amelyek élhetővé formálták az életünket. Akik a kudarcos küszködések sorában is a szellem szavait érvényesítették, ahogy lehetett. E mai városban már az azonos nyelvűek sem tudnak egymással a józan ész szavaira figyelni: elődeinktől azt is meg kell tanulnunk, hogy hogyan lehet és kell bölcsen cselekednünk – mondta Gálfalvi Zsolt, majd az emlékest második felében Györffy András Marosi Barna Bernády- könyvéből, Farkas Ibolya színművésznő pedig a szerző Megbolygatott világ című kötetéből olvasott fel, majd Bartha Lajosnak, Bartha Ilkának, Barabás Borókának és Weber-Csíky Borka Boglárkának, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia előadóművészeinek játékát hallhatta az emlékező közönség.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Egy gyermekszínész emlékei a marosvásárhelyi Székely Színházról
Virág György emlékirata
A gordiuszi nézőpont
A marosvásárhelyi Székely Színház köré szövődő legendáriumba – Kovács Levente monografikus tanulmányának gondolatmenete szerint – valóban létező, szemtanúk és résztvevők által megerősített és hitelesnek mondott elemek és motívumok épülnek be: "Csupa olyan tényező, amelyeket akár egy romantikus rege kellékeként értelmezhetnénk".
E legendáriumban tulajdonképpen az a gyönyörű – állapítja meg az idézett szerző –, hogy mindezek "jórészt valóban megtörténtek, vagy hasonló módon történtek, csupán a funkciójuk más kissé a valódi történetekben" (lásd Kovács Levente: i.m. 14–15.).
Virág György itt következő visszaemlékezéséről már bevezetésként elmondható: emlékírói bravúrral oldotta meg a legendák oszlatásának, az alkotóelemek közötti hiteles arányok kiválasztásának és megmutatásának nehéz munkáját.
Mesterfogása tulajdonképpen egy gordiuszi csapást helyettesítő gordiuszi nézőpont kiválasztását jelenti emlékiratában: gyermekkori-gyermekszínészi tapasztalatait felidézve a szerző programszerű tudatossággal csak az egykori eseményeket és értékítéleteket fűzi össze az emlékeket hálóként befogó epikus narratívába, és – ugyancsak tudatosan – védekezik a felnőttkor diktálta minden utólagos hatás és szempont korróziója ellen: "téved, aki azt hiszi, hogy felnőtt fejjel kívánok mérlegelni. Nem és nem! Csak az akkori gyermek beszélhethitelesen a vele együtt serkent Székely Színházról".
Olvasóként és szerkesztőként társai lehetünk az emlékirat szerzőjének ebben az időutazásban, ha időnként szerepet cserélünk egymással és/vagy vele.
Felhívás ez valamiféle interaktív együtt olvasásra és szerkesztésre, de leginkább a Székely Színház történetével kapcsolatos lappangó dokumentumok feltárására. Ha olvasóink közül bárki egykori fényképek, újságkivágások, dedikált műsorfüzetek stb. birtokában van, fölkérjük: legyen egy másolat erejéig ennek a visszaemlékezés-sorozatnak a szerkesztője is.
Minden, a Népújság szerkesztőségébe behozott és itt lemásolt dokumentum végállomása – akár közlésre kerül, akár nem – a méltó és egyetlen jogutód, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat archívuma, hiszen értelemszerűen ott a helye.
Lázok János
Előszó
A marosvásárhelyi Kultúrpalota pódiumából átalakított színpad alatti szobában-pincében három gyerek játszik. Magukra vannak, és azzal szeretnék meglepni a Városba távozott szüleiket, hogy elrejtőznek. Az egyik sarokban nagy ruhásláda. Nagyszerű búvóhely! Ki gondolta volna, hogy mikor magukra hajtják a láda fedelét, a rajta lógó horog beakad, és a láda börtönébe zárja őket? Pedig ez történt. A fogyó levegő hiányában már fulladoznak, amikor betoppan Serbán Gyula díszletező. Csak éppen beütötte az orrát Virágékhoz, az egyszobás "komfortba", hogy némi savanyúcukorkával kedveskedjen a gyerekeknek. Az ajtó nyitva volt, de sehol senki. Ekkor figyel fel a motoszkálásra. Gyanút fog, felnyitja a láda fedelét. A ládában, félig aléltan, egymás hegyén-hátán a három Virág gyerek: Pista, Emi és Gyuri.
Én a legkisebb voltam, akkor talán négyéves. Így maradtunk meg mindhárman. Ennyire közel voltam a Székely Színházhoz, ennek a közelségnek köszönhetem az életem!
Édesapám kárpitos volt, kommandói (1911, Háromszék megye, Magyarország) születésű. Kolozsvárra került, ott szagolta meg a masztikot (szakáll és bajusz ragasztására használt színházi kellék). 1944-ben, amikor én születtem, már színházi ember volt, a Kolozsvári Nemzeti Színháznál, díszletező-, majd színpadmester. Édesanyám (1912, Szentkatolna, Háromszék megye, Magyarország) akkor még "csupán" három gyerekük nevelésével bajlódott. Később, 1957-ben lépett a Székely Színház alkalmazottai közé, amikor velünk együtt nőttek a gondok is. Ruhatárosként 1970-ig, nyugdíjazásáig, fél normával ott dolgozott.
Én a színházban gyermekeskedtem. Első színházi szereplésemre Kolozsváron nem is emlékezhetem, hiszen csecsemőként vittek a világot jelentő deszkákra, és olyan éktelen sápítozást rendeztem, hogy az alakításnak emlékezetes sikere lett.
Még nem voltam hároméves, amikor a gázfűtés csábításának és az újonnan alapított Székely Színház igazgatójának, Tompa Miklósnak a hívására Marosvásárhelyre költöztünk. Előbb a tanklaktanyában egy függöny választotta el a kétgyerekes (Miki és Jutka) igazgató "lakását" a mienktől, majd rövid ideig a Berek utcában, a kisállomás környékén laktunk. Ezután kerültünk a színpad alatti pincébe, még később a Kultúrpalota egyik emeleti tantermébe.
Ott zajlott körülöttünk a színház élete, helyesebben a mi életünk a színpad, az öltözők, a raktárak, a társalgó, a palota rejtelmes félhomályba vesző folyosói, beugrói, rekeszei között. Én ezeknek az éveknek vagyok mind a mai napig elfogódott lelkű és elfogult szem- és fültanúja.
Az én történetem gyakorlatilag ott kezdődik, ahol a színházé: zsenge gyermekkorom Vásárhely állandó "játékháza" csodájával egyszerre indult, s téved, aki azt hiszi, hogy felnőtt fejjel kívánok mérlegelni. Nem és nem! Csak az akkori gyermek beszélhet hitelesen a vele együtt serkent Székely Színházról. A parókát, bajuszt, szakállat ragasztó masztikot én is megszagoltam. Még a siker ködös felhője is meglegyintett. Megfertőzni azonban nem tudott, de illata ma is át-átdereng emlékeimen, mint egykori szerelmes képzeletén a jázminbokor tavaszi lehelete.
Az emlékek
Ülök egy halom tárgyi emlék közepén, és megpróbálom gondolatokba fogalmazni mindazt, amit számomra a huszadik század ötvenes éveinek Marosvásárhelyi Székely Színháza jelentett. Forgatom a megsárgult újságkivágásokat, fényképeket, plakátokat, drága jó édesanyám féltve őrzött "kincseit", melyek egykori "tündöklésem" megörökítői a világot jelentő deszkákon. Meghatottan nézegetem a nagyméretű fényképet, amely a színház szinte teljes személyzetét örökíti meg a Kultúrpalota színpadán, a korszak egyik fényes esztendejében. Büszkeséggel fedezem fel rajta újra és újra felejthetetlen édesapámat, mint egyikét a sok-sok lelkes műszakinak. Minél mélyebben merülök el a tárgyi emlékek szemlélésében, annál inkább erőt vesz rajtam a bizonytalanság, hogy nem tudom átadni olvasóimnak mindazt az élményhalmazt, amely meghatározta gyermekkoromat és bizonyára egész további életemet is.
A feladvány annál nehezebbnek tűnik, mivel elsősorban nem a társulat történetét írnám meg, arra nem vagyok felkészült vagy elhivatott, hanem szívem szerint inkább azoknak szánom írásomat, akik nem élhették át azt a varázslatos időszakot, amelyben Marosvásárhely hangulatát alapvetően a színházban és körülötte történtek határozták meg. Bizonyára sokan fogják túlzásnak vélni ezt az állítást. Bevallott elfogultságom számlájára is írhatják, de nekem meggyőződésem, hogy ritkán adódik egy város történetében olyan időszak, amelyben a művelődés (nem csak a színház!) ilyen fontos szerepet tölt be. Ráadásul egy olyan korban, amelyet proletárdiktatúraként tart számon, joggal, a történelem.
A bevezetőben említettem, hogy 1944-ben, Kolozsváron (akkor Magyarország) születtem, de írásom szempontjából fontos, hogy a sétatéri színház gondnoki lakásában töltöttem első éveimet. Édesanyám finom főztjét a mindig éhes művészek gyakran dicsérték, amikor próbák szünetében egy kis kóstolóra beugrottak hozzánk. Természetesen minket, a három Virág gyereket is cirógattak (István bátyám 1940-ben, Emília nővérem 1942-ben született) vagy éppen bosszantottak egy-egy vicces kiszólással. Engem Andrási Marci bácsi bosszantott folyton azzal a kérdéssel, hogy van-e tej, amire én toporzékolva válaszoltam: nincs! Legalábbis később Marosvásárhelyen sokszor emlegette mind a népszerű Marci, mind szüleim ezt a történetet.
Akaratos, kissé talán elkényeztetett gyereknek számítottam, mint általában a legkisebb testvér. Nem hiszem, hogy pólyásként megjelenve érthetően visítottam volna a színpadon, de tény, a későbbi években Marosvásárhelyen a mindenható direktor, Tompa Miklós, a "gazda", ahogy székely színházi körökben mondták, azzal bízott rám néha szöveges szerepeket is, hogy úgymond jöjjön az a szép beszédű gyermek! Könnyű dolgom volt, mert mindig "kéznél voltam", hiszen a színpad alatti lakásunkban színházi kellékek, ruhák és az ezzel járó naftalinszag közelében éltük mindennapjainkat. Nem csoda talán, hogy később sem sikerült pirospozsgássá nevelkednem, megmaradtam sápadt arcúnak.
De hát hogyan is lesz valaki gyermekszínész? A közelség a színházhoz csak az egyik oka volt "elkötelezett-ségemnek", a másik, hogy tulajdonképpen minden gyerek szívesen szerepel, bizonyos határokon belül pedig bármelyikük képes eljátszani megírt, betanított szerepeket. Fontos megjegyeznem, hogy az akkori művészeknek szinte egyáltalán nem voltak gyerekeik, így a műszakiak gyerekei kapták a legtöbb esetben ezeket a szerepeket. Visszatekintve azt is meg kell említenem, hogy édesapám nagyon közeli kapcsolatban volt Tompa Miklós igazgatóval, akinek egyik kedvelt sakk- és kártyapartnere volt, ezért talán még gyakrabban kaphattam olyan (gyermek)színészi feladatokat, amelyek még pénzt is jelentettek a család számára. Bizony, akkoriban elég szépen jutalmazták az ilyen, alkalmazottakon kívüli fellépéseket, ami családunk szűkös körülményei közepette igencsak jól fogott. Azt is hozzá kell tennem, hogy az áldott emlékezetű báró Kemény János, a színház alapítója is arra törekedett, hogy a társulat valamennyi tagja jól érezze magát az intézetben, és ez a légkör valóságos családdá forrasztotta azt a közösséget. Így történhetett meg, hogy nem ritkán testvéreimmel együtt léphettünk fel, de a többi műszaki (Bereczki Károly asztalos, Huszti György főszabász, Gáll Mózes díszletező, Köpeczi Jenő fodrász, de akár Bordi András festőművész, a Kultúrpalota gondnoka, Nagy András, a Palota kapusa) gyerekei is ott toporogtak a színpadon, amikor erre alkalom nyílott. Összefoglalva tehát, nem valamilyen különleges színészi tehetség teremtett alkalmat a sokszori fellépésre, hanem az adott színházközeli állapot. Jellemző egyébként, hogy az egykori gyermekszínészekből, minden előnyük ellenére, Nagy András és Huszti Zsuzsa kivételével, egyikük sem jutott be az 1954-ben Kolozsvárról Marosvásárhelyre költöztetett színiakadémiára, de belőlük sem vált színész végül. Ki tudja, talán ők is folyamatosan azt a varázst keresték próbálkozásaik során, amelyet átélhettek a Székely Színházban, és ezt nem találván, másként alakult a sorsuk. Ezen is el lehetne merengeni egy kicsit! De: valamennyien boldogok voltunk, és büszkék vagyunk arra, hogy az akkori idők legnagyobb színművészeivel együtt szerepelhettünk. Számomra legendák, felülmúlhatatlanok maradtak mindmáig azok, akiket akkoriban csodálhatott Marosvásárhely színházjáró közönsége és a gyakori turnéknak köszönhetően a Magyar Autonóm Tartomány kisvárosai vagy akár a Zsil völgye hálás nézői.
Az állítólag szép kiejtésem ellenére sem mondhatom, hogy akár mozgásban, akár "helyezkedésben" meghaladtam volna a "népség-katonaság" fogalomkörébe sorolt statiszták színvonalát. Ez persze nehezen mérhető, hiszen gyermekek esetében a mindenkori kritika sokkal elnézőbb, mint a színművészetet magas szinten, hivatásként végző felnőttekkel. Ezzel együtt arra is emlékszem, hogy szüleim nem elsősorban annak örvendtek, hogy szerepléseimmel "pénz áll a házhoz", hanem büszkék és elégedettek voltak a gyakori fellépések okán. Mint minden szülő, ők is reménykedve hittek abban, hogy gyerekeik többre viszik majd az életben, mint ami számukra sikerült. Igaz ez akkor is, ha nem feltétlenül a színművészet felé irányítottak egyikünket sem.
Szándékom szerint azonban csak a magam nevében írok, azért hát másra bízom az elmélkedést afölött, hogy miért alakult így az egykori gyermekszínészek életpályája. Ha egyáltalán foglalkoztatni fog bárkit is ez a gondolat a leendő színháztörténészek közül.
A kedves olvasót tehát arra kérem, legyen megértő, ha most következő értékítéleteimet a bevallott elfogultság befolyásolja, hiszen a bevezetőben is említett gyermek minősíti az egykorvolt legendákat, nem az időközben sok évtizedet maga mögött hagyott felnőtt. Mindössze tehát azt kísérelem meg, hogy gyermeki emlékeimet idézzem fel azokkal kapcsolatban, akik egykoron a Marosvásárhelyi Székely Színház meghatározó személyiségei voltak: színművészek, műszakiak, irodai alkalmazottak vagy a segédszemélyzet tagjai.
(Folytatás a 2016. február 22-i lapszámunkban) Népújság (Marosvásárhely)

Előválasztást szervez Maros megye több településén az RMDSZ
Szászrégenben Nagy András korábbi elöljárót, jelenlegi tanácsost indítaná az RMDSZ a polgármesteri székért. Brassai Zsombor, a szövetség Maros megyei elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy szerinte Nagy Andrásnak jók az esélyei, van remény visszanyerni a polgármesteri széket.
Ugyanakkor hozzátette, bízik abban, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szászrégeni szervezete lesz olyan bölcs és nem fog ellene jelöltet állítani a Maros megyei városban. Nagy András Maria Precup polgármester letartóztatása, majd ideiglenes felfüggesztése kapcsán korábban úgy nyilatkozott, nem mások nyomorúsága árán, hanem az idei választásokon szeretné visszanyerni a városvezetői széket.
A 2016-os költségvetés elfogadása kapcsán a szászrégeni RMDSZ-frakció közleményt is kiadott, melyben a befektetések fontosságát hangsúlyozták, amelyeket szerintük lehetőleg RMDSZ-es polgármesternek kell folytatnia. Nagy András 2004 és 2012 között töltötte be a polgármesteri tisztséget a Maros megyei városban, ahol a magyar lakosság számaránya 26 százalék.
Erdőszentgyörgyön Csibi Attila Zoltán indul újabb mandátumért, a fiatal polgármester ugyanis úgy döntött, újabb négy évig vezetné a várost. „Az eltelt négy év alatt megteremtettük az alapokat, de az infrastruktúra-fejlesztés nem elég ahhoz, hogy Erdőszentgyörgy egy valóban élhető, korszerű város legyen, a városi élet minden velejárójával” – értékelt az elöljáró. Rámutatott, márpedig annak kell lennie, hiszen az egykori nagyközség méltán vívta ki magának a városi rangot. A fejlődés megindult, sok mindent sikerült megoldani, de mindez csak az alapokat jelenti egy folyamatban, mutatott rá az elöljáró.
Csibi Attila Zoltán szerint azért is szükség van a következő négy évre, hogy megélhetést teremtsenek az itt lakóknak. A másik érv, amely a folytatás mellett szól az a jobbára fiatalokból álló csapat, amellyel sikerült az alapokat megteremtenie, tette hozzá. „A csapat 90 százaléka tovább megy, folytatni akarja a munkát, amit elkezdtünk, bűn lenne leállni” – fogalmazott a polgármester. Előválasztás Marosludason
Marosludason – Marosvásárhely mintájára – állóurnás előválasztást szerveztek, amelyen nem csupán a helyi önkormányzati képviselőjelölteket, de a megyei tanácsosjelölteket is rangsorolták – mondta el Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. Mivel Ludas két részből áll, két urnát állítottak fel: egyet a városban, egyet pedig az Andrássytelepen.
Az előválasztáson valamivel többen mint kétszázan adták le voksukat, tette hozzá Brassai. Rámutatott, a ludasi önkormányzatban kevés a magyar képviselő, ám a politikai alkunak köszönhetően évek óta van magyar alpolgármester Kis István személyében. Kis István lapunknak elmondta, első mandátumát tölti a városvezetésben és szándékában áll polgármesterjelöltként indulni a helyhatósági választásokon. Ludasnak jelenleg három magyar tanácsosa van, az előző mandátum idején azonban négy volt, és idén is ezt szeretnék elérni.
Változásra számítanak Koronkán
Előválasztáson döntenek a polgármesterjelölt személyéről a Marosvásárhely melletti Koronkán is, ahol kiderült, hogy Takács Olga polgármesteri pályafutása egyetlen mandátumra korlátozódik. A polgármesterrel egyetemben több tanácsos is bejelentette visszavonulását, köztük Nagy Márton, a település korábbi elöljárója is. A megvalósítások mellett az elmúlt négy évben a koronkai önkormányzat több közigazgatási pert is elveszített, ugyanakkor nem úgy fejlődött, mint más, Marosvásárhely körüli peremközség.
Az RMDSZ helyi választmánya úgy döntött, február 27-én, szombaton mozgóurnás előválasztást szervez. A megüresedett tisztségre Takács Szabolcs jelenlegi alpolgármester és Kis Árpád vállalkozó jelentkezett. Míg előbbi a folytonosságra alapoz, hangsúlyozva, hogy Koronka Maros megye egyik legnagyobb és leggazdagabb önkormányzata, kihívója éppen a jelenlegi községvezetés „megkopását” veti az eddigi elöljárók szemére.
Kis ugyan nem vonja kétségbe az elért eredményeket, de úgy véli, az elégedetlenkedő lakosság „új arcot” kér. Szerinte a legnagyobb gond a közösség körében tapasztalható egyre nagyobb közöny, a vezetőknek erre kell megoldást találniuk. Mindkét jelölt az RMDSZ választmánya előtt vállalta, hogy amennyiben nem nyer az előválasztáson, nem indul el függetlenként vagy más párt színeiben. Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök szerint az is biztató jel, hogy Takács Szabolcs és Kis Árpád abban is megegyeztek, hogy az előválasztási kampányban tartózkodnak majd a személyeskedő negatív kampánytól. Krónika (Kolozsvár)

Szabott időkben – Gondolatok az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár kapcsán
Emlékkonferenciát rendezett Szabó T. Attila (Fehéregyháza, 1906. január 12. – Kolozsvár, 1987. március 3.) nyelvész, történész, irodalomtörténész, néprajzkutató születésének 110. évfordulója alkalmából január 29-én és 30-án Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya. Az alábbiakban közzétesszük Szabó T. (E.) Attila biológusnak, Szabó T. Attila fiának a rendezvényen elhangzott előadásának szerkesztett változatát.
Szabott időket nem illik túllépni, ezért a tiszteletköröket átvágva rögtön a dolgok közepébe vágok. In medias res ... ahogy valaha mondották volt. Köszönet a lehetőségért, hogy a meghívás kapcsán elgondolkodhattam két kérdésen: 1. Hogyan határozzák meg a „szabott idők" az egyén, a család, a közösség teljesítményét? És ezt megfordítva (mai magyarul: inverzben): 2. Hogyan határozza meg a teljesítmény az egyén, a család, a közösség – és önmaga, tehát maga a teljesítmény – számára szabott időt? Biztos feleletek ezekre a kérdésekre nincsenek, csak lehetségesek.
Néhány izgalmas elméleti kérdés
Kolozsvárra készülőben Az ember tragédiáját olvastam újra esténként. Madách Imre a második színben Luciferrel mondatja ki: „Minden, mi él, egyenlő soká él, / a százados fa és az egynapos rovar. / Eszmél, örül, szeret és elbukik, / midőn napszámát s vágyait betölté. / Nem az idő halad, mi változunk... Látod a hangyát és a méhrajt: / ezer munkás jár dőrén összevissza, / vakon cselekszik, téved, elbukik, / de az egész, mint állandó egyén / együttleges szellemben él, cselekszik / ... Portested is széthulland így, igaz, / de száz alakban újólag felélsz / és nem kell újra semmit kezdened / ha vétkezel, fiadban bűnhödől/ köszvényedet őbenne folytatod / amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, évmilliókra lesz tulajdonod". (Madách 1862)
Az idézet kapcsán előbb elméleti kérdésekről, a biológiai és nyelvi fejlődés (evolúció) lehetséges párhuzamairól fogok röviden beszélni az idő és az információ viszonya kapcsán. Az időről azért, mert édesapám az idő és az idők embere volt... különleges időérzékkel megáldva. És nehéz időkben élt. Különben is itt egy születés 110. évfordulójára emlékezünk ma, Krisztus születésének 2016. évében. Az információról azért, mert édesapám egész életében ezzel foglalkozott: a magyar szavak információtartalmával és ennek fejlődésével térben (nyelvjárások) és időben (nyelvtörténet). És mindhárom kérdésről azért, mert szakmám szerint (mint biológust) a jelenségek időbeni fejlődése, az evolúció kapcsol csak össze az itt ünneplők többségével.
Az élet tudománya az örökletes (genetikai) üzenetek tartalmával és fejlődésével foglalkozik. A nyelvészet a tanult nyelvi (memetikai) üzenetek (a nyelvi információk) tartalmával és fejlődésével. Mindkét információ időben és térben változó, fejlődik, evoluál. Az üzenetek apró változásai határozták meg, határozzák meg és fogják meghatározni az életnek – a biológiai életnek és a nyelv életének – a fejlődését. A genetikai, a biológiai evolúció 150 éve tudományos tény. A nyelvi evolúció felismerése is ezzel nagyjából egy időben következett be. Tudásunk történetében ez viszonylag rövid időtáv. A genetika és a memetika közötti hasonlóságok és különbségek alapos elemzése még a jövő nemzedékekre vár.
Hasonló a helyzet az információ és az idő közötti kapcsolat esetében is. Az idő és információ között van összefüggés („kezdetben vala az ige"), de ennek a kapcsolatnak a lényege egyelőre ismeretlen. Még az sem világos, hogy az idő függ-e a rendszer változását irányító információtól (ezért minden rendszerben másként telik az idő?), vagy a rendszer változását irányító információ függ-e az időtől? Angolul is kevesen írtak erről (Pratt 1992, Matsuno 1998, Hitchcock 2001, Thurtle 2007, Kuhn 2015), magyarul pedig alig találtam érdemleges adatot erre a témára a kibertérben (Bárány–Horváth 1998, Biró 2006). A biológiai és a nyelvi evolúció és az időbeliség közötti kapcsolatok azonban a 2000-es évek óta egyre jobban foglalkoztatják a kutatókat.
Biológiai létünket, testi életünket gének változatai (allélformák) és ezek kombinációi határozzák meg. Bár az allélek anyagi hordozója a DNS, de a DNS-be kódolt információ anyagtalan. A lélek: allélek. Ezek az allélek és az allélek sajátos összletei (a populációk) csak addig élnek, amíg az egyéneknek vannak utódai. Szellemi létünk tanult információs egységei a szavak és ezek sajátos kombinációi. A szavaknak is számtalan alak- és jelentésváltozata fejlődött ki időben és térben egyetlen nyelv keretében is – a nyelvcsaládokról nem is beszélve. A szavakat alkotó jelsorozatoknak is van anyagi hordozója (levegő, pergamen, papiros, szilícium), de maga a jelekbe kódolt információ itt is anyagtalan.
Ez izgalmas párhuzam az időben és térben zajló biológiai és nyelvi evolúció között. Egyéniségünk öröklött tulajdonságainkból és tanult tudásunkból – génjeink (pontosabban alléljeink) és mémjeink (szavaink és a mögöttük álló ismereteink) összességéből adódik. Mémjeink is csak addig élnek, amíg sikerül átörökíteni őket utódainkra. Ameddig él és öntudatos a hordozó népesség. Az adott nyelvet, kultúrát őrző populáció. Ebben a mai nemzedék számára talán az külön is figyelmeztető, hogy az elszálló szó illékonyságát és anyagtalanságát úgy 5000 éve a fába, csontba, cserépbe, kőbe rótt, pergamenre és papírra írt üzenet, majd 500 éve a nyomtatott szavak állandósága követte. Ezt az állandóságot a szemünk előtt váltja fel a kibertér illékonysága. Tessék csak megkérdezni az iskolák diákjait és tanárait. Ezek az új jelenségek a nyelvi evolúció szempontjából sem elhanyagolhatók .
Messzire vezetne a genetika és memetika, a biológiai és a nyelvi evolúció hasonlóságainak és különbségeinek elemzése. Csak azt szerettem volna most érzékeltetni, hogy a biológia és a filológia egymást metsző halmazok, bár az átfedés arányaiban jelentéktelennek látszik. Jelentőségében viszont alighanem nagyobb, mint azt ma gondoljuk.
A 111 év üzenete
Elméleti kérdésektől a mai évforduló valóságába visszatérve: hogy is mondta Lucifer? „Portested is széthulland így, igaz, / de száz alakban újólag felélsz / és nem kell újra semmit kezdened.../". Hogy az értékteremtő szellem száz alakban újólag feléled, arra bizonyság az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár utóélete és ezen belül a mai nap is. Az is igazolható a TÁR kapcsán, hogy „Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, évszázadokra lesz tulajdonod..." (elnézést a pontatlan idézetért, de Madách bizonyára azért beszél évmilliókról, mert elsősorban az élet fejlődésére, a biológiai információkra gondolhatott).
Ma azonban itt a magyar nyelv üzeneteiről, a nyelvi információkról beszélünk. Ezért álljunk meg egy pillanatra Az ember tragédiája következő négy szavánál: „ha vétkezel, fiadban bűnhödől". Alaptétel, hogy a szülők nyelvi hanyagsága – és az ezzel járó gondolkodásbéli hanyagság – a megszületendő (még vétlen) nemzedékekben bosszulja majd meg magát igazán. Szerencsére a madáchi tétel fordítottja is igaz: az érdemek is öröklődhetnek. Néha még érdemtelenekre is. Családtagként ezekről az „érdemtelenül is öröklődő érdemekről" szólnék néhány szót a következőkben.
Szabó T. Attila vér szerinti felmenői közül a Szabók és a Bartókok székely gyökerei a hagyomány szerint konok kunokig és bősz besenyőkig vezethetők vissza. A református Szabókat jó 300 éve telepítették át Kézdiszék területéről a Duna mellé, a török időkben elnéptelenedett Ordasra és környékére. Dédapámat, Szabó Lajost még gyermekkorában a szó legszorosabb értelmében az út mellől szedte fel, majd tanítatta ki és alkalmazta a Gernyeszeghez tartozó (felsőszőcsi) birtokaira Teleki Mihály, Erdély kormányzója és családja. Szabó Lajos könyvtárából családunk örmény ága, a Bogdánffyak jóvoltából került birtokomba néhány – ma is sokat idézett – mezőgazdasági szakkönyv (pl. Nagyváthy 1822). Dédapám s felesége – a szekerestörpényi születésű, görög katolikus Törpényi Lenka – révén ún. „asszonynemes" volt.
A felmenők nemessége esetünkben nem a cím- és rangkórság okán, hanem a törekvő természet bizonyítékaként fontos. Lenka családtörténeti kéziratának csak a címét őrizte meg a hagyomány (Egy nemes család története), az írás maga sajnos még Désaknán elveszett. Egyik fiuk, Károly ugyancsak gazdatisztnek tanult Kolozsmonostoron, azon az akadémián, ahol magam is 20 évig dolgoztam. Gyógynövényekről írt cikkeinek felkutatása terveim közt szerepel. Károly volt az, aki Törpényi dédanyám T betűjét elsőként viselte vezeték- és keresztneve között – lévén kollégiumi osztálytársai között időnként még 2-3 más Szabó Károly is. A sepsiszentiványi Bartókok révén Károly is „asszonynemes" lett.
A Bartók család területi gyökereit előnevük jelzi. A református Károly a századforduló éveiben vette feleségül a katolikus Bartók Ida tanítónőt, aki 1906-ig 6 gyermeket szült neki. Közülük ötöt özvegyen nevelt fel ma nehezen elképzelhető körülmények között. Mivel reformátushoz ment feleségül, felekezeti iskolákban nem taníthatott, állami iskolákban pedig 1919 után azért nem, mert nem tudott románul. Végül a dési református elemi iskola tanítónője lett. Az anyának és a tanítónőnek sokat köszönhet a magyar nyelvtudomány – és mi is, hogy ma itt emlékezhetünk.
Férfibarátságok üzenete
Genetikáról a memetikára térve az életmű és benne a TÁR genézise miatt szólni kell az író és iskolaigazgató Kovács Dezsőről, idősb Szabó T. Károly legjobb barátjáról. Kovács Dezső is máramarosi volt, nyarait diákkorában Felsőszőcsön töltötte. Idősb Károly és Dezső levelezése Bartók Ida hagyatékában megőrződött, és elő van készítve közlésre. Ez a kapcsolat már memetikailag fontos. Szabó T. Károly korán meghalt (minden jel szerint májmételyes agytályog alakulhatott ki nála; vélhetően ő is minden forrásba beleivott, mint később a fia, Édesapám is).
Két fiának, Károlynak és Attilának Kovács Dezső pótapja lett Kolozsváron. Mindkét fiú okos volt és tehetséges. Károly jól rajzolt, és sikeres író lehetett volna belőle, ha nem szól közbe Trianon. Károly ugyanis a 20-as évekre már katonaköteles lett, és a román sorozás elől kétszer is átszökött Magyarországra. Egyszer a románok fogták el, egyszer a magyarok toloncolták vissza. Egyik vagy talán mindkét alkalommal a fellegvári kaszárnyákba került, ahol félholtra verték. Édesapám ezért egész életében babonásan kerülte a Fellegvárat egészen az MTA-tagság átvételéig (ezt ugyanis a magyar konzulátus – mit sem tudva az érintett ellenérzéseiről – éppen a fellegvári Belvedere Szállóban szervezte meg).
Kollégium, teológia, egyetem
Szabó T. Attila 1919-ben, az uralomváltáskor még csak 13 éves volt; őt még nem csapta annyira tarkón a történelem. Bekerült abba a kollégiumba, ahova talán nagyapja, majd később biztosan apja és később fia is járt, és itt Kovács Dezső vette szárnyai alá. Kovács igazgató úr jó tanár és jó író volt. Külön is figyelt a kollégium irodalmi önképzőkörére. Ebben a körben az 1920-as években együtt szerepeltek az arisztokrata csemeték (mint pl. Wass Albert, Atzél Ede) a polgárdiákokkal, olyanokkal, mint pl. a későbbi orvosprofesszor Gündisch Mihály vagy éppen Szabó T. Attila.
Kovács Dezső csak nagyon indokolt esetben avatkozott bele az önképzőkör életébe. Én Édesapámtól két esetről tudok. Az első eset 1925-ben történt, ennek egy nyomtatott műsorfüzete is fennmaradt. Ekkor Wass Albertet hívatta be magához Kovács igazgató úr. Wass Albert éppen a költő és miniszter Octavian Goga román nemzeti lelkesedéstől fűtött versét fordította le, és mutatta be a körben. Kovács Dezső megdicsérte a vers és a fordítás irodalmi értékeit, majd felhívta Albert úrfi figyelmét a versek aktuálpolitikai vonatkozásaira és céljaira. Nem tudom, csak sejtem, hogy Wass Albert nem mutatott be több Goga-fordítást a kollégiumban.
A másik eset már érettségi után, 1929 táján történhetett ugyan, de közvetlenül kapcsolódik Szabó T. Attila pályaválasztásához. Ezt sajnos sem időben, sem tartalmában nem ismerem pontosan, mert Édesapám (érthető okokból) nem szívesen beszélt róla. Elejtett szavaiból annyira emlékszem, hogy a beszélgetés nem volt kellemes. Shakespeare Hamletjének az Arany Jánost pontosítani szándékozó újrafordítása és egyéb versfordítások kapcsán Kovács Dezső (már nem mint igazgatója, hanem mint atyai jó barát) eltanácsolta Attilát az irodalmi babérok utáni ácsingózástól. Hogy utólag hálásak lehetünk Kovács Dezsőnek ezért a beszélgetésért, az egészen biztos. De a fordítások között voltak figyelemre méltó munkák is.
Egyébként idősb Szabó T. Attila irodalmi késztetései genetikai és memetikai értelemben sem mentek végleg veszendőbe. Magam is sokat fordítottam veretes szakszövegeket Darwintól Mendelen át J. Huxley-ig. Körünkben van a mai magyar költészet képviseletében unokája, a költő Szabó T. Anna, aki – talán nem teljesen véletlenül, de biztosan nem egészen tudatosan – éppen Shakespeare-elemzéseivel és újrafordításával érdemelte ki a „filológia doktora" címet. Anna révén köztünk vannak fiai is, a dédunokák, a negyedik fordítónemzedék: Dragomán Gábor és Pál Gábor három ifjúsági regénnyel a háta mögött bizonyára a legfiatalabb magyar műfordító, öccse, Palika pedig – kiadói felkérésre – a napokban közli 10 évesen első kritikáját egy általa rekordgyorsasággal elolvasott mesekönyvről.
Mindez elsősorban a genetika és a memetika összefüggésében érdemelt itt említést. A Kolozsvári Református Kollégiumban és később a Református Teológián, majd az egyetemen Szabó T. Attilának Kovács Dezső mellett több további szellemi atyja is volt: Gombocz Zoltán, Csűry Bálint, Tavaszy Sándor, György Lajos és mások. De mindenekelőtt magyartanára, később atyai jó barátja és első fiának keresztapja, Brüll Emánuel. Valamennyijükről ismételten is megemlékezett; a hivatkozásokat az érdeklődők Éder Zoltán kitűnő összefoglalásának – Szabó T. Attila nyelvtudománytörténeti munkássága c. munka 8. fejezetében találják meg.
A Brüll Emánuellel való közelebbi kapcsolat tulajdonképpen egy arisztokrata osztálytársnak, Atzél Edének köszönhető, aki néhány diáktársával együtt valami diákcsínyébe Manó bácsi zsidó származását is be akarta keverni az egyik magyaróra előtt. Az otrombaságot Édesapám erélyes hangon ellenezte, és ez (emlékeim szerint a nyitott osztályajtón át) a Manó bácsi füléig jutott. Ezt követően Brüll Manó külön is figyelt Szabó T. Attilára, és ő irányíthatta később Gombocz Zoltán és Csűry Bálint szemináriumai, valamint Kelemen Lajos felé is. Bizonyság erre a Brüll-hagyatékból hozzám került és ugyancsak feldolgozásra váró Gombocz-levelezés. Szabó T. Attila és Brüll Emánuel levelezése ugyancsak feldolgozásra vár.
Édesapám a magyar nyelv iránti érdeklődését tehát részben Brüll Manónak köszönhette, és a kölcsönös rokonszenv köztük sírig tartó barátságként rögzült. De ez egy külön történet volna. Általános tanulságai miatt viszont szólni kell itt röviden a vészkorszak tragikus napjairól, amikor Brüll Emánuel is a hírhedt kolozsvári téglagyár deportáltjai közé került. Édesapám teljes mértékben osztotta Márton Áron álláspontját: aki tud, annak segítenie kell. Szerencséjére Budapesten, a Külföldiek Kollégiumában diáktársa volt annak a Mester Miklósnak, akinek államtitkárként éppen joga volt menlevelek kiállítására.
Édesanyám szűkszavú elmondásából tudom (Édesapám soha nem beszélt erről), hogy amikor barátaival együtt hírét vették Manó bácsi és társai internálásának, Édesapám ment „futárként" egy éjszakai vonattal Pestre, és egy következő vonattal hozta is a menleveleket. Pest felé menekülőkkel zsúfolt vonaton utazott; Kolozsvárra jövet már egyedül volt a vagonban. A történet mára „folklorizálódott", több változata létezik... én ezt a változatát tudom. Maga a történet messze túlmutat az egyéni sorstragédiákon, sőt még egy közösség tragédiáján is: a kolozsvári zsidóság tragédiája máig hatóan Kolozsvár tragédiája, és egyben a magyarság tragédiája is. Hogy milyen kapcsolatban lehet az életmű háború utáni sorsával és a SZT megszületésével, folytatásával, az még kutatandó.
A TÁR családi vonatkozásai
Ennek kapcsán beszélnünk kell mindenekelőtt feleségéről, dr. Csáti Éváról és nyelvész fiáról, dr. Szabó T. Ádámról is. 2015 végén emlékeztünk mindkettőjük halálának 20. évfordulójára. Csáti Évának édesapám az életét köszönhette – többszörösen is. Először, mert olyan időkben ment hozzá feleségül, amikor teljes létbizonytalanságban volt, és idegrendszere az 1930-as évek erdélyi reménytelenségében teljesen kimerült. Hozzáment az anyai tiltás ellenére – bár édesapja jóváhagyásával. Másodszor a háború utáni nagy tisztogatások idején, amikor egy ideig eltartotta őt három fiával együtt. Harmadszor 1956 és 1959 között, amikor a Bolyai Egyetem felszámolása, a Csendes Zoltánék és a Szabédi László tragédiái kapcsán édesanyánk diagnosztizálta az idegösszeomlást és intézte el Marosvásárhelyen, Miskolczi Dezső klinikáján az akkor még kínvallatással felérő radikális kezelést. Ezt azért fontos – a család kérésére nagyon megkurtítva – itt elmondani, mert 1956-nak nemcsak halálos áldozatai, börtönviseltjei, de olyan szenvedői is voltak, akikről nem esik szó.
Külön szál a történetben a „Szabédi-ügy". Édesapám hagyatékából birtokomban van az a Szabédi László, Márton Gyula és Szabó T. Attila közötti levelezés, ami Szabédinak a román és magyar nyelv közös gyökereit bizonyítani kívánó, a szó jó értelmében vett internacionalista nyelvészeti monográfiájának szakmai bírálatára vonatkozik. Kényes téma, kényes időkben. Márton Gyula a feladatot nem vállalta; átruházta a még kezelés alatt álló Szabó T. Attilára. A keletkezett bírálat lényege: a munka jó és újszerű. De ami jó benne, az nem új, ami új benne, az nem jó. A következmények ismeretesek. Édesapám soha nem tudta megbocsátani magának, hogy az 1959-ben a Bolyai Egyetem felszámolását irányító későbbi államfő és az őt kiszolgáló román állambiztonság mellett ezzel a (szakmailag vállalható) bírálatával maga is hozzájárulhatott egy tragédiájához.
A Szótörténeti Tár mutatói és a szaknyelvek
1987 márciusában, édesapám halálának éjszakáján – egy csöppet sem valószínűtlen állambiztonsági beavatkozás árnyékában – Trabanttal osztottam szét a TÁR cédulaanyagát a munkatársak között. Egy lefoglalás minden folytatást kizárt volna. Számomra a TÁR anyaga elsősorban természettudományi adatai és a szaknyelveink története szempontjából volt fontos. 1987 és 1989 között – a felfordult világban – a folytatás az anyagmentés ellenére is reménytelennek látszott. Hála a „memetikai örökösöknek" – elsősorban Benkő Samunak és az EME-nek, illetve Benkő Lorándnak és körének, majd Fazakas Emesének, Tamás Csillának és munkatársaiknak, illetve a helynévanyag tekintetében Hajdu Mihálynak, Makay Emesének, Bárth M. Jánosnak és munkatársaiknak, a munka újraindult, illetőleg a helynév-monográfiák sora is megindult.
1972 és 1987 között magam is a TÁR természettudományos címszavainak szerkesztője voltam. Nagyon sok botanikai (és nemcsak) kérdésben nyitotta fel a szememet ez a munka; itt most csak az óvilági alakor (Triticum monococcum) és a bab (figyelem: Vicia faba és nem a paszuly, az amerikai Phaseolus vulgaris) kívánkozik példaként említésre. A magyar alakornemesítés sok tekintetben az SZT-ra vezethető vissza. A TÁR-nak köszönhető jórészt a magyar történeti és népi növénynevek iránti érdeklődésem és a Péntek János professzor úrral való barátságunk, együttműködésünk is. Az SZT természettudományos vonatkozású nyelvi anyaga is a történeti Erdély európaiságának vitathatatlan bizonyítéka. Európa pedig egészen napjainkig a kulturális evolúció magterülete volt bolygónkon. Most ne gondoljunk azzal, hogy immár maga az európaiság is vitatható. Bízzunk abban, hogy ez megmarad. Akkor viszont az SZT munkásainak is európai léptékben érdemes gondolkodnia. Éppen ezért:
1. Az SZT magyar, román és német mutatóinak és az SZT szaknyelvi köteteinek az elkészítése sürgető feladat;
2. A mutatókat és a szaknyelvi köteteket már ki kell egészíteni, és kereshetővé kell tenni a világ mai tudományos nyelvén, angolul írt értelmezésekkel;
3. A mutatókat és a szaknyelvi köteteket a kibertérben is hozzáférhetővé kell tenni;
4. Az SZT nemzetközi használatát minden eszközzel serkenteni és támogatni kell szakmai körökben, különösen a magyar nyelvterület társkultúráiban, de az EU-ban is;
5. Ennek érdekében egy erdélyi (és összmagyar) nemzetközi publikációs stratégia is kívánatos volna.
Az SZT szaknyelvi pótköteteinek az előkészítése egyébként egy egész konferencia vagy inkább szakmánkénti konferenciasorozatok tárgya kellene hogy legyen.
Szótörténeti Tár(ak) a kibertérben
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a jelenkori nyelvi evolúció magyar nyelvterületen is a beszélt nyelvtől az írott és nyomtatott nyelven át a digitális nyelvfejlődés felé tart. Ezt sejtettük meg 1989–1990 között Szombathelyen, amikor elkészítettük az első magyar digitális, nyelvtörténeti CD-ROM-ot: a TÁR első négy kötetének legrégebbi nyelvi adatait tartalmazó, elsősorban természettudományos igényű adatbázist. A fejlődés gyorsaságára jellemző, hogy az akkor készült CD ma már csak speciális eszközökkel volna használható, azonban az IIF program keretében elkészítették ennek a CD-nek a kiberváltozatát, az Erdélyi Magyar Elektronikus Szótörténeti Tárt, amelyik a http://emsz.db.iif.hu „honlapon" kutatható. Ez a „strukturált" adatbázis igencsak mostoha körülmények között készült ugyan Budapesten és Szombathelyen, de a kiberidőskálán matuzsálemi kora – 2015-ben volt 25 éves – ellenére ma is használható, és bizonyos, főként szaknyelvi, természettudományi célokra könnyebben, gyorsabban és eredményesebben használható fiatalabb testvéreinél.
Az EME honlapján az első négy kötet vált eddig – sziszifuszi munkával, de kiváló minőségben – kiber-hozzáférhetővé. Megbízhatósága nagyobb, de (vélhetően kiberhelyzete miatt) nagyon lassú, és a PDF-formátum eredményessége sem jobb, mint az előbbié. A tanulságok elemzése azonban már egy külön történet volna.
Összegzés és végszavak
Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár a magyar nyelvi evolúció közel félezer éves kövületgyűjteménye. A közösségi tudásnak és a szavak információtartalmának időbeni változásait dokumentálja; általános és nyelvi evolúciós jelenségeket tükröz. Az SZT messze túlmutat az erdélyi és a magyar tudományon – európai összefüggésekben értelmezendő.
Nyilvánvaló, hogy ez az előadás csak vázlatos lehetett; évszázados idők és terek nem férnek percekbe. Az is világos, hogy Nem /csak/ az idő halad, mi /is/ változunk. De talán nem volt érdektelen ezeket leírni és részben elmondani azért, hogy, ami a miénk volt, évszázadokra... tulajdonunk maradjon és gyarapodjon.
Szabó T. (E.) Attila
A szerző biológus. Krónika (Kolozsvár)

Székely szabadság napja - Izsák Balázs: semmilyen peres fejlemény nem akadályozhatja meg a tüntetést
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Izsák Balázs szerint semmilyen peres fejlemény nem akadályozhatja meg azt, hogy március 10-én, a székely szabadság napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) megtartsa a bejelentett marosvásárhelyi megemlékezést és tiltakozást.
Az SZNT elnöke azt követően nyilatkozott erről az MTI-nek, hogy kézhez kapta annak az ítéletnek az indoklását, amelyben a törvényszék a székely szabadság napja rendezvényeinek a tudomásul vételére kötelezi Dorin Florea polgármestert.
Izsák Balázs elmondta, a gyülekezési törvény szerint a polgármester a bejelentés utáni 48 órában tilthat be egy rendezvényt. Ezt Dorin Florea nem tette meg tavaly tavasszal, amikor az idei rendezvényt bejelentették. Ehelyett egy válaszlevélben korainak minősítette a beadványt, és elhárította a véleménynyilvánítást. Ezt a levelet értelmezte a bíróság, és kötelezte tudomásulvételre a polgármestert.
Izsák Balázs megjegyezte, ha a polgármester fellebbez, akkor sem kérhet olyasmit a bíróságtól, aminek nincsen köze a per tárgyához. "Ha születne is másodfokú ítélet március 10. előtt, annak sem lehet az a tárgya, hogy a bíróság tiltsa be a rendezvényünket. A per ugyanis nem erről szól"- magyarázta Izsák Balázs. Hozzátette: nincs kétsége afelől, hogy a polgármesteri hivatal mindent el fog követni a tiltakozás akadályozásáért, de a tiltásra nincsen eszköze.
Az SZNT elnöke hétfőn egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón ismertette azt az indoklást, amellyel a bíróság alátámasztotta az SZNT számára kedvező ítéletét. Kijelentette: az indoklás minden vonatkozásban az SZNT törvényértelmezését támasztja alá. Nyomatékosította, hogy a gyülekezési jog alapvető jog, ami nem jóváhagyáshoz, hanem bejelentéshez kötött. Izsák Balázs elmondta, az indoklás megerősítette azt a meggyőződését, hogy Marosvásárhelyen az elmúlt években a polgármesteri hivatal módszeresen megsértette a gyülekezési jogot. Hozzátette: ennek a gyakorlatnak véget kell vetni.
Az SZNT 40 ezer résztvevővel számol a március 10-i marosvásárhelyi rendezvényen. A rendezvény megemlékezéssel kezdődik a székely vértanúk emlékművénél, majd tiltakozó felvonulással és a Maros megyei prefektusi hivatal előtti tüntetéssel folytatódik. MTI

Bejutó helyet ajánlott az RMDSZ a Néppártnak a marosvásárhelyi tanácsosi listáján
Erős magyar képviseletet akarunk Marosvásárhelyen. Az összefogás már megvalósult a magyar polgármester-jelölt személyében, ezt erősítené egy közös tanácsosi lista, amelyen bejutó helyet ajánlottunk a Néppárt számára. Ezt egyelőre nem fogadták el, de bízunk abban, nem ma mondták ki az utolsó szót” – nyilatkozta Péter Ferenc, az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének politikai alelnöke február 15-én, hétfőn, azt követően, hogy a Szövetség városi szervezete az Erdélyi Magyar Néppárt városi szervezetének küldöttségével találkozott.
„A megegyezés reményében ültünk asztalhoz. A jogi keretek figyelembe vételével tanácsosi helyeket ajánlottunk az RMDSZ listáján az EMNP-nek, amelynek ezidáig nem sikerült tanácsosi helyet szereznie Marosvásárhelyen” – hangsúlyozta a Szövetség Maros Megyei Szervezetének politikai alelnöke. Rámutatott: az RMDSZ biztos abban, hogy az összefogás mozgósító hatására növelni tudja a marosvásárhelyi magyar önkormányzati képviselők számát. „Olyan ajánlatot tettünk, amely egy mandátumot garantálna, egyet pedig az összefogás által megalapozott jó eredmény esetén szerezne meg a néppárti jelölt” – tette hozzá Péter Ferenc.
„Sajnos, a néppárti kollégák egyelőre nem fogadták el nagyvonalú ajánlatunkat. Bízunk benne, hogy ma még nem mondták ki az utolsó szót, és a saját pártjuk, de elsősorban az erős vásárhelyi magyar képviselet érdekében fognak dönteni” – összegzett a politikai alelnök, aki kiemelte: a Szövetség ajánlata az utolsó pillanatig érvényes lesz.
Közlemény. Erdély.ma

Hárítanak az igazságügyi intézmények Rádulyék ügyében
Többszöri levélváltás után sem derült ki egyértelműen, hogy valójában melyik igazságügyi intézmény illetékes arra, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által benyújtott, a Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen indult büntetőper tárgyalásának áthelyezésére vonatkozó kérésről egy másolatot bocsásson rendelkezésünkre.
Nem annyira az információszolgáltatás nehézkessége, hanem inkább az ellentmondások, és az illetékességek elhárítása miatt érdekes és tanulságos az a levelezés, amit több igazságügyi intézménnyel, hatósággal folytattunk az elmúlt két hétben – számol be keddi címlaptörténetében a Csíki Hírlap. Arról a dokumentumról kértek egy másolatot, amelyet a DNA nyújtott be a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához kérve, hogy Csíkszereda tavaly lemondott polgármestere és hivatala gyakorlásától eltiltott alpolgármestere ellen indult pert ne Csíkszeredában, hanem Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Törvényszéken tárgyalják.
Másolat helyett összefoglaló
A levelezés már akkor megkezdődött, amikor a február 1-jei tárgyaláson elhangzott, hogy az ügyészség peráthelyezési kéréssel élt. Első címzettünk a DNA  bukaresti központja volt, ahonnan azt az operatív válasz jött, hogy az igényelt információért a Hargita Megyei Törvényszékhez kell fordulni. A másolatot ezért a törvényszéktől kérte a napilap, amely hamarosan válaszolt, hogy a dokumentumot a Marosvásárhelyi Ítélőtáblától kell igényelni, mert az az egyetlen illetékes törvényszék, amely eldönti, hogy ezt elküldi vagy sem. Az ítélőtábla, amelynek szintén továbbították a kérést, küldte az eddig egyetlen, lényegi információkat is tartalmazó választ az ügyben – az ügyészségi kérés egy rövid összefoglalóját.
Eredménytelen körök
Az összefoglalót már ismertettük, az indoklás fontos része a következő: „A vádlottak által betöltött polgármesteri és alpolgármesteri tisztség, az a tény, hogy a lakosság nagy többsége választotta meg őket, és a közösség sajátossága megerősítik azt az elfogadható gyanút, hogy a Hargita Megyei Törvényszék bíráinak pártatlanságát mindez befolyásolhatja”. Az ítélőtábla egyúttal közölte, hogy magát a dokumentumot a DNA marosvásárhelyi területi irodájától kell igényelni, mivel ők nyújtották be ezt. Következett a marosvásárhelyi irodánál való érdeklődés, az írásbeli kérésre pedig meg is jött a válasz – a dokumentum másolatát az ítélőtáblától kell kérni, mert ez az egyetlen illetékes törvényszék, amely arról dönthet, hogy hozzáférhető vagy sem ez az információ. A Csíki Hírlap természetesen újabb megkereséssel fordult az ítélőtáblához.
Kérdések válasz nélkül
Mivel a levelezések közben újabb kérdések merültek fel, néhányat ezek közül megfogalmaztunk a helyzet pillanatnyi alakulása szerint általunk illetékesnek vélt igazságügyi intézmények felé. Megkérdeztük, hogy miért az elsőfokú tárgyalás kezdetén nyújtotta be az ügyészség a peráthelyezési kérést, és nem korábban. Azt is megkérdeztük, mit ért a vádhatóság az áthelyezési kérés összefoglalójában említett, a lakosság sajátosságára vonatkozó indokláson. A kérdések közül egyikre sem kaptunk még választ – számol be a Csíki Hírlap. Székelyhon.ro

Marosvásárhely: nem jutott közös nevezőre az RMDSZ és a néppárt
A közös tanácsosi listát illetően nem jutottak egyezségre az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) marosvásárhelyi szervezetei. A szövetség egyetlen biztos befutó helyet ajánlott a néppártnak – a tulipán jelvénye alatt.
Egyetlen kérdéskörben egyezik a két párt álláspontja: mind az RMDSZ, mind az EMNP a biztos bejutók között szeretné látni Portik Vilmost, a néppárt nemrég leváltott megyei elnökét. A jelenleg alelnöki tisztségből politizáló fiatalember nevét elsőnek egyébként Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke vetette fel. A két alakulat párbeszéde azonban ezzel zsákutcába futott; míg az RMDSZ nagyvonalúnak tekinti a hétfőn este tette ajánlatát, a néppárt úgy érzi, a nyolcadik, elméletileg befutónak számító hely, valamint a tizenkettedik pozíció átengedése egy olyan városi listán, amelyről 2012-ben tíz magyar képviselő került az önkormányzatba, korántsem tükrözi a tavaly meghirdetett valós összefogás fogalmát.
„Úgy látszik, Marosvásárhely közélete még nem érett meg eléggé ahhoz, hogy valóban közösségközpontúvá váljon” – értékelte lapunknak az eddigi tárgyalások eredményeit Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi elnöke. Szerinte az RMDSZ nem értékeli megfelelőképpen a néppárt összefogásra összpontosító erőfeszítéseit. Kérdésünkre, hogy több befutó hellyel kellene értékelni-e ezt, Jakab nemmel válaszolt. Kifejtette, hogy felfogásukban a magyar–magyar egyezség nem csupán Portik beszippantásáról kellene hogy szóljon. „Azt kértük, hogy az EMNP őrizhesse meg arculatát és autonómiáját. Ne csupán egy sereghajtó helyet kapjon olyan körülmények között, hogy már most frakciófegyelemről beszél az RMDSZ. Úgy érzem, Marosvásárhely magyar közössége ennél jóval többet érdemel” – fogalmazott Jakab.
„Erős magyar képviseletet akarunk Marosvásárhelyen. Az összefogás már megvalósult a magyar polgármesterjelölt személyében, ezt erősítené egy közös tanácsosi lista, amelyen bejutó helyet ajánlottunk az EMNP számára. Ezt egyelőre nem fogadták el, de bízunk abban, nem ma mondták ki az utolsó szót” – nyilatkozta a szövetség honlapján Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei szervezetének politikai alelnöke azt követően, hogy a szövetség városi szervezete a néppárt városi szervezetének küldöttségével találkozott. „Olyan ajánlatot tettünk, amely egy mandátumot garantálna, egyet pedig az összefogás által megalapozott jó eredmény esetén szerezne meg a néppárti jelölt” – tette hozzá Péter Ferenc. A szövetség politikusa hangsúlyozni kívánta, hogy mindezt olyan körülmények között tették, hogy a néppártnak 2012-ben nem sikerült egyetlen tanácsosi helyet sem szereznie sem a marosvásárhelyi, sem a megyei önkormányzatban.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro

Bethlen Gábor-szobor az őszi kampányra
Nyílt pályázatot hirdet az RMDSZ Maros megyei szervezete Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egész alakos szobrának elkészítésére. A magyar politikusok tervei szerint az alkotást a főtéren, a Kultúrpalota közelében állítanák fel.
Tekintettel arra, hogy Bethlen ezelőtt négyszáz évvel emelte szabad királyi városi rangra Marosvásárhelyt, a pályázat kiírója rendkívül szűk időt szabott meg a makettek leadására. A tervpályázatokat legkésőbb április 14-ig lehet leadni. A szövetség nem titkolt szándéka a műalkotást az őszi választási kampányban felállítani. 
Az RMDSZ azt szeretné, ha a bronzból öntött köztéri szobor akár három és félméteres lenne, a talapzata pedig legtöbb másfél méter. „Fontos, hogy a szobor Bethlen Gábort korabeli öltözetben ábrázolja. Az alkotás ugyanakkor mechanikai sérüléseknek ellenálló, külön gondozást nem igénylő, tartós és időtálló kell legyen” – áll az ezer eurós pályázati kiírásban.
A pályamunkákat szakbizottság fogja értékelni, és ezt követően a szakmai zsűri javaslatát figyelembe véve születik döntés a szoborpályázat eredményéről. A nyertes terv kiválasztása a kivitelezésre vonatkozóan nem jelent további elkötelezettséget a pályáztató számára. Továbbá a műalkotás teljes költségét fedezik, de a kiadás nem haladhatja meg a százezer eurós pénzösszeget. Egy alkotó akár több pályaművel is jelentkezhet, de ez a költségtérítés emelését nem vonja maga után.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro

Lesz felvonulás a székely szabadság napján
Az alkalmat az adta erre a sajtótájékoztatóra, hogy a hét végén kézhez kaptuk az írásos indoklást abban a perben, amelyet a polgármesteri hivatal ellen indítottunk, és amelynek az ítéletét január 8-án már ismertük – nyilatkozta tegnap Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Elsősorban nem csak azért nevezte fontosnak az indoklást, mert a polgármester kilátásba helyezte, hogy az írásos indoklás kézhez vétele után fellebbezni fog, hanem mert úgy gondolják, hogy az indoklás tartalma Marosvásárhelyen mindenki számára tanulságos lehet. Ennek, és a korábbi tapasztalatok tükrében megállapította, nem először jár el törvénytelenül Marosvásárhely polgármestere a gyülekezési jog gyakorlását illetően. "Nem először történik meg az, hogy a 60/1991-es számú, a gyülekezési jogra vonatkozó törvényt önkényesen értelmezik, és önkényesen alkalmazzák.
A kérésünket azzal az elhárító indoklással utasították vissza a tavaly tavasszal, hogy több mint egy évvel korábban letettük az előzetes bejelentést, jóllehet a törvény azt mondja, hogy legkésőbb három nappal a rendezvény előtt kell letenni."
Mi a különbség a legkevesebb és a legtöbb között?
A továbbiakban az elnök felolvasta a bíróság indoklását, amely elmagyarázza, mi a különbség a legkevesebb és a legtöbb között. Eszerint a törvény megszabja ugyan, hogy legkevesebb három nappal az esemény előtt be kell jelenteni, de azt nem, hogy mikor lehet legkorábban. Következésképpen, nincs törvényes alapja a korai visszautasításnak. "Tehát a legtöbb és a legkevesebb közötti különbség probléma Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalának, a bíróság kellett nekik tisztázza".
Azért tartotta fontosnak felhívni erre a figyelmet, mert, mint mondta, más civil szervezetek is beleütközhetnek ebbe a gyakorlatba.
Elmondta, hogy 2014-ben a polgármesteri hivataltól egy olyan átiratot kaptak – még mindig perben állnak emiatt –, amelyben közölték, nem hagyják jóvá a székely szabadság napi felvonulást. A törvény értelmében a polgármester 48 órán belül betilthatja a rendezvényt a törvény megszabta feltételek mellett. A betiltás egy közigazgatási, jogi aktus, az átiratnak azonban nincs jogi következménye. Erről 2014 óta vitáznak a bíróság előtt a polgármesteri hivatallal. Most a bíróság kimondta, hogy az átirat nem közigazgatási okirat, és nincs kötelező jogi ereje, nem tekinthető betiltó határozatnak.
Az SZNT elnöke hangsúlyozta: a gyülekezési jog alapvető jog, amihez nem kell külön jóváhagyás. Tanulságosnak nevezte az indoklást az SZNT számára is abban az értelemben, hogy megerősítette, hogy ha a polgármesteri hivatal részéről túlkapást észlelnek, akkor a bírósághoz kell fordulni. Az előzetes bejelentésnek megfelelően lesz tehát megemlékezés, lesz felvonulás és lesz tüntetés a székely szabadság napján.
Izsák Balázs a Népújság kérdésére elmondta, hogy a rendezvény március 10-én 16 órakor megemlékezéssel kezdődik a Székely vértanúk emlékművénél, és 17 órakor ér véget a prefektúra előtt. A rendezvény három részből áll: megemlékezésből, felvonulásból és tiltakozó tüntetésből. "A Székely Nemzeti Tanácsnak egyetlen célja van: Székelyföld területi autonómiája, az autonómiáért tüntetünk, de Románia tervezett közigazgatási átrendezése ellen is, hiszen ennek a veszélye nem múlt el" – mondta végül az SZNT elnöke.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Országos versmondó és népdaléneklő verseny
Az unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 2016. február 12-14. között közel száz résztvevővel Kolozsváron szervezte meg a XIX. ODFIE versmondó és népdaléneklő versenyt.
A rendezvény helyszínéül a János Zsigmond Unitárius Kollégium szolgált. A péntek délutáni beiratkozást követően beszélgetős műsorra került sor Mesterek társaságában címmel. Meghívottaink voltak László Noémi költő, Kocsis Tünde rendező és Bárdos Réka népdalénekes. A moderátor Rácz Norbert Zsolt kolozsvári unitárius lelkész volt. Később a fiatalok műhelymunkán vehettek részt, a népdalosok Bárdos Rékával, a versmondók pedig Kocsis Tündével. Vacsora után táncházra került sor, amit Nagy Vanda és Császár Szabolcs, a Duruzsló néptáncegyüttes oktatói vezettek.
A tulajdonképpeni verseny szombat délelőtt kezdődött egy alkalmi áhítat után, melyet Benczédi Zsófia elsőéves teológiai hallgató tartott. Az idei versenyre 35 fiatal jelentkezett Erdély különböző településeiről: Homoródszentpéter, Homoródalmás, Kisbacon, Olasztelek, Gyergyószentmiklós, Szentháromság, Székelyszáldobos, Vargyas, Oklánd, Kolozsvár, Magyarandrásfalva, Marosvásárhely, Nagyajta, Székelykeresztúr, Szentábrahám, Kissolymos, Ürmös, Köpec, Barót, Korond, Gagy, Gyepes és Székelyszenterzsébet.
A versenyen felváltva a népdalos és versmondó kategória jelöltjei léptek fel. A versenyt színesítették korábbi dobogósok fellépései: Dénes Erzsébet énekelt, hegedűn Palkó Zalán Koppány kísérte, szintén énekelt Ilkei Loránd. A LángÓl zenekar megzenésített verseivel hangolódhattunk még inkább a rendezvényre. Ebéd után a Zurboló néptáncegyüttes lépett a színpadra, a talpalávalót a Harmadik Zenekar húzta. Ezt követően a gálaműsor keretén belül Fekete Hunor népdalelőadását, majd a bírálóbizottság tagjai közül Timaru Carina esti énekét hallgathattuk meg, amit a díjak kiosztása követett. Vacsora után a Bemugri, azaz a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium színjátszó csoportja adta elő a VÉR-TEST-VÉR című előadását. Gitáresttel zárult a verseny napja.
A versmondó verseny első díját Sánta Orsolya (Kolozsvár) érdemelte ki. A dobogó második lépcsőfokára Isztojka Máté (a Berde Mózes Unitárius Gimnázium képviseletében) lépett, a harmadik díjat pedig Nagy Norbert (Marosvásárhely) érdemelte ki. Különdíjban részesültek: Vincze Csenge (Kolozsvár), Farkas Anna (Kolozsvár). Bátorító díjjal térhetett haza Hajas Vince (Homoródalmás). A háromszék- felsőfehéri egyházkör különdíjait Tatár Ágnes Tekla (Ürmös) és Ilkei Klementina Imelda (Barót) vihették haza, Szőcs Boróka (Marosvásárhely), valamint Csibi Kriszta (Marosvásárhely) pedig a Magyar Ifjúsági Tanács díjait, utóbbi a közönségdíjat is kiérdemelte.
A népdaléneklő versenyen a bírálóbizottság első díját Sükei Katalin (Olasztelek) nyerte. A második helyezést Ilkei Árpád (Vargyas) kapta meg. A harmadik díjat Balázs Helga (Gyergyószentmiklós) vitte haza. Különdíjat kapott: Lakatos Ágnes (Kisbacon). Népdal kategóriában a háromszék- felsőfehéri egyházkör különdíját a nagyajtai Fekete Kincső (Nagyajta) érdemelte ki, a közönség kedvence pedig Sükei Katalin (Olasztelek) lett.
Vasárnap a kolozsvár-belvárosi unitárius templomban Jobbágy Júlia segédlelkész alkalmi szolgálatával zárult a rendezvény, amelynek a támogatója a Bethlen Gábor Alap.
Az ODFIE elnöksége. Népújság (Marosvásárhely)

Székely szabadság napja – Florea: lehet felvonulás, de csak rendben
Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester szerint felvonulhatnak Marosvásárhelyen a székely szabadság napja résztvevői, de csak rendben.
A polgármesternek a székely szabadság napjára vonatkozó nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség idézte szerdán.
„A polgármesteri hivatal soha semmilyen felvonulást nem tiltott be. Csupán egy olyanfajta megnyilvánulást tiltottunk, amely sértette mások épségét, vagy bántott másokat. (...) Nekem nem felel meg, hogy a város lakói fizessenek a végtelenségig egyes úgynevezett vezetők ostoba stratégiáiért" – idézte a polgármestert a hírügynökség. Dorin Florea kijelentette, ha a résztvevők a székely vértanúk emlékművétől be akarnak vonulni egy petícióval a város központjába, ezt megtehetik, de csak akkor, ha rendben vonulnak.
A polgármestert a törvényszék kötelezte arra, hogy vegye tudomásul a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) bejelentett megemlékező és tiltakozó megmozdulását, miután a tavalyra tervezett hasonló rendezvényt betiltotta, és elhárította az idei március 10-re bejelentett rendezvény tudomásulvételét.
Dorin Florea helytelenítette, hogy az efféle kérdésekről a bíróság dönt, mert szerinte az ilyen rendezvények miatti felelősség az önkormányzatokat terheli.
Izsák Balázs hétfőn az MTI-nek elmondta, semmilyen peres fejlemény nem akadályozhatja meg azt, hogy március 10-én, a székely szabadság napján az SZNT megtartsa a bejelentett marosvásárhelyi megemlékezést és tiltakozást. Az SZNT elnöke szerint a bírósági ítélet megerősítette azt a meggyőződését, hogy Marosvásárhelyen az elmúlt években a polgármesteri hivatal módszeresen megsértette a gyülekezési jogot. Hozzátette: ennek a gyakorlatnak véget kell vetni.
Az SZNT 40 ezer résztvevővel számol a március 10-i marosvásárhelyi rendezvényen. A rendezvény megemlékezéssel kezdődik a székely vértanúk emlékművénél, majd tiltakozó felvonulással és a Maros megyei prefektusi hivatal előtti tüntetéssel folytatódik.
MTI. Erdély.ma

Rákóczi szövetségek tanácskozása Dálnokon
Február 12–14. között Dálnokon, a Barabás Miklós Központban került sor a különböző megyék Rákóczi szövetségei képviselőinek találkozójára.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára elmondta, hogy a tanácskozás célja a szövetség erdélyi tevékenységeinek – különös tekintettel a beiratkozási programokra – hatékonyabbá, eredményesebbé tétele, ugyanakkor az erdélyi partnerek emberi és szakmai együttműködésének erősítése.
Bevezetőként Takaró Mihály irodalomtörténész Magyar kultúra tegnap, ma és holnap című előadásában megfogalmazta, hogy ünnepelni már tudunk, ám a hétköznapokkal még baj van, hiszen a legújabb generáció számára nem hívó szó a dicső múlt, mert a kitárult, globalizálódott világot szeretné élni, nem a nagyapái életét. Ha lehetőséget teremtünk arra, hogy a gyerekeket szívesen írassák a szülők magyar iskolákba, ahol magyarul mernek gondolkodni és álmodni, akkor a magyar kultúra többé nem csupán gúnyát jelent, hanem életük részévé, a bőrükké válik. Rajtunk múlik, hogy a krízisből katasztrófa vagy katarzis lesz. Figyelmeztetett, hogy pedagógusként ne váljunk teljesen mozaiklátásúvá, mert a nemzet ereje gyengül, ha a mozaikrészek nem alkotnak egységet.
Kémenes Lóránt türi plébános beszámolt arról, hogy délutáni iskolát nyitottak, ahol magyar származású román gyermekekkel foglalkoznak, játékos magyarnyelv-tanulással ébresztgetik a mélyen alvó anyanyelvet. Hangsúlyozta, hogy a szórványban élő tudja igazán támogatni a szórványban élőt, és ehhez háttér lehet a tömbmagyarság.
Jelen volt az erdélyi Rákóczi szövetségek elnöke, Csorba Árpád István, aki feladatának érzi az olyan szövetségek támogatását, feltérképezését, amelyek lelkesedése lankadni kezdett. A marosvásárhelyi Rákóczi Szövetséget képviselte Szilágyi Nándor és Hargitay Tamás közgazdászként. Korodi Éva, szintén Marosvásárhelyről, angol szakosként vett részt a találkozón. Hargitay Tamás felajánlotta a segítségét az információ hatékony áramoltatásában.
Dr. Vass Levente szülőként és politikusként szólalt meg, kérdésfelvetése: országos projekteket hogyan lehet létrehozni, és meddig lehet fenntartani? Megfogalmazta, hogy alulról építkezve lehet minőséget elérni, olyan hálózatot kiépíteni, amely biztonságérzetet ad a társadalomban.
Erdei Ildikó a magyarság szempontjából 5% alatti szórvány-nagyvárost, Temesvárt és környékét képviselte. Játszóházas hétvégi programmal várják a magyar óvodáskorúakat, kismamaklubot vezetnek. Fodor Judit a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tevékenységéről számolt be.
Kéry Hajnal, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese elmondta, hogy a beiskolázási program sokféle ellenállásba ütközött, főleg a két tannyelvű óvodákban, de előrelendült az ügy, személyes jelenlétével is buzdítja a pedagógusokat, szülőket, hogy a magyar tagozaton való továbbtanulás mellett döntsenek. A beiratkozási program hozzájárult ahhoz, hogy 100-150 gyerekkel többen iratkoztak magyar osztályokba.
Balázs Gyöngyi, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány elnöke beszámolt, hogy négy gyerekkel indultak 1999-ben, majd 98 gyerekkel újraindították a magyar oktatást. Igazi sikert jelent Válaszúton a gazdaképzés is.
Gyergyószentmiklósról Selyem Antónia, Aranyosgyéresről Szabó Hajnalka volt jelen. Dést Tárkány Margit és Varga Loránd képviselte. Varga Loránd megjegyezte: nagyon oda kell figyelni, hogy ne az egyéni érdek irányítson.
Pálinkás Barnabás, a Rákóczi Szövetség főmunkatársa utalt arra, hogy idén is működtetik a diákutaztatási programot, regionális vezetőképzőket szerveznek, nyári táborokat, tanártovábbképzőket.
Gratulálunk, és sok sikert kívánunk!
Fábián Anna Olga. Népújság (Marosvásárhely)

Halasztás: még nem lesz 24 órás a Kolozsvári Rádió magyar adása
Biztatás Marosvásárhelyről: ha nehéz is, meg kell csinálni!
Többnyire a műszaki feltételekkel indokolják, hogy nem indulhat el a tervezett időpontban, március 15-én a Kolozsvári Rádió egész napos magyar nyelvű műsorfolyama.
Rostás-Péter István főszerkesztő-helyettestől megtudtuk: a késés oka a közbeszerzési eljárások hosszadalmas folyamatában rejlik, összefüggésben azzal, hogy a szükséges technikai eszközöket a Román Rádiótársaság szerzi be. Az adók megfelelő bemérése és a különböző engedélyek megszerzése egyaránt időbe telik, szeptemberig azonban mindenképpen szeretnének a procedúra végére járni – ha nem sikerül, akkor elveszítik ezt az új, 98,8-es Mhz-es frekvenciát. Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztő-helyettese megjegyezte: nincs alternatívája az egész napos magyar rádiózásnak, ha van rá lehetőség, akkor azt mindenképpen meg kell ragadni. Náluk három évvel ezelőtt vált külön hivatalosan a magyar és a román műsor, a jelenlegi 106,8-as
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Kastély helyett szellemi épület
Tizedik alkalommal állít ki Marosvásárhelyen a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, amely ez alkalommal a 2015-ös alkotótáboraiban született művekből rendezett be tárlatot a Bernády-házban.
A Lázár-kastély körüli örökösi viták miatt székhely nélkül maradt Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központnak sikerült bebizonyítania, hogy épület nélkül is képes megállni a lábán, arra a „szellemi épületre” alapozva, amit az eltelt negyven év alatt sikerült létrehoznia – hangzott el a kedd esti megnyitó alkalmából a Bernády-házban. A kiállítás korábban a csíkszeredai Vármegye Galériában volt látható.
Nagy Miklós Kund, a kiállítás házigazdája, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának elnöke nem sorolta fel mind a 32 alkotó nevét, de megemlítette Ütő Gusztávot, aki a „képzőművészeti prérin” egyike volt a lázadóknak, a kísérletezőknek, és most „visszatért egy bizonyos, újabb szemlélethez”.
Siklódy Ferencet eddig grafikusként ismerték, magyarázta a méltató, most festőként mutatkozott be. A kiállított művek közül a házigazda kiemelte Asztalos Zsolt Bibliába csomagolt című alkotását is. Ez egy installációszerű alkotás, amely a Biblia lapjaiba csomagolt mezőgazdasági eszközöket mutat be, például gereblyét, kapát, villát. Ezt úgy értékelte Nagy Miklós Kund, mint a fiatal generáció felé nyitást, vagyis folytatását annak, ami mindig is jellemezte a szárhegyi művésztelepet.
„Egy csaknem bigott katolikus környezetben valaki szerszámokat csomagolt a Biblia lapjaiba, nem csoda, hogy volt némi visszhangja, pedig ha jobban belegondol a néző, akkor nem is akkora blaszfémia, mint ahogy az első hallásra/látásra tűnik” – hívta fel a figyelmet Czimbalmos Attila, a szárhegyi művészeti központ igazgatója.
Örökös viták
Czimbalmos arra a kérdésre, hogy mikor nyitják meg a kastélyt, azt mondta, hogy az a hétezernél is több mű, ami a gyűjteményt alkotja, kompenzálja a kastély elvesztését. De hogy konkrétan kinyit-e újból a szárhegyi Lázár-kastély, arra nem lehet választ adni.
„Mi is ugyanolyan külső szemlélői vagyunk ennek a vitának, mint bárki más, az örökösök pedig évről évre többen vannak, tehát úgy tűnik, hogy belátható időn belül ez az ügy nem rendeződik” – fogalmazott Czimbalmos.
Egyben tartják a gyűjteményt
A kiállításmegnyitón jelen levő Barabás Éva festőművész, a korábbi táborok résztvevőjeként az iránt érdeklődött, hogy a művészek a saját alkotásaikat visszavásárolhatnák-e. Ő ugyanis annak idején fizetetlen szabadságot vett ki, hogy Szárhegyen alkothasson. Valamikor, talán a hetvenes évek végén született egy megállapodás arról, hogy ha a műalkotások valamilyen okból kifolyólag elkerülnek Szárhegyről, akkor a tulajdonjog visszaszáll az alkotóra.
Ez a kérdés még tisztázásra vár, a művészeti központ az összegyűlt munkákat egyelőre a célközönséghez szeretné eljuttatni. „Ez ugyanis az egyedüli ilyen jellegű gyűjtemény Romániában, amit nem hordtak szét” – hívta fel a figyelmet Ferencz Zoltán, a központ művészeti vezetője.
Antal Erika. Krónika (Kolozsvár)

Buntát leváltották, Arros lesz az RMDSZ jelöltje Székelyudvarhelyen
Arros Orsolyát nevezte meg székelyudvarhelyi polgármesterjelöltjének az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének elnöksége február 19-i határozatában, Bunta Leventét pedig leváltották a szövetség udvarhelyi szervezetének elnöki tisztségéből, őt Birtalan József váltja.
Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöksége pénteken leváltotta a szövetség városi elnöki tisztségéből Bunta Leventét, mivel úgy gondolják szembe fordult a párt elveivel. Ezentúl Birtalan József tölti be megbízottként a tisztséget.
Az RMDSZ területi szervezetének feladata orvosolni az előválasztással kapcsolatos problémákat annak érdekében, hogy a párt sikereket érhessen el a június 5-i helyhatósági választásokon – nyilatkozta a Szövetség pénteki udvarhelyi sajtótájékoztatóján Verestóy Attila, széki elnök. „Egy olyan városi elnöknek a működésével, ügyködésével, aki szembe fordul a saját szervezeti szabályzatával, illetve az RMDSZ területi szervezet és az országos szabályzatfelügyelő bizottság döntésével nem tartjuk kivitelezhetőnek” – magyarázta miért hívta össze az elnökségi tagokat, hogy szavazzanak Bunta Levente a helyi szervezet elnöki tisztségéből való felfüggesztéséről. Kezdeményezését elsöprő többséggel megszavazták a jelenlévők: egy tartózkodás volt és egyvalaki érintettség jogán nem szavazott. Bunta ígérete ellenére nem jött el a gyűlésre. „Igazolatlanul hiányzik sorozatosan az elnökségi ülésekről. Már ez önmagában egy olyan tény, ami aggályossá teszi az RMDSZ városi elnöki tisztségének betöltését. (…) A mostani fájdalmas, de szükséges volt” – fogalmazott Verestóy.
Kovács: elég volt a cirkuszból
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke kijelentette: „Székelyudvarhelynek nem cirkuszra van szüksége.” Úgy látja, hogy a város egy helyben topog, kihasználatlanul hagyva azokat a pénzügyi lehetőségeket is, amivel nagyon sok környékbeli település vezetősége él. „Nem az kell, hogy teregessük a szennyest, hanem hogy sorakozzunk fel egy jelölt mögött, aki képes jó irányba fordítani a városnak és a közösségnek a sorsát” – véli. Rámutatott, az RMDSZ elvek és szabályok alapján működik: míg a szabályok értelmezhetők és módosíthatók, addig az elvek nem. „Az nem elv, és nem megoldás, hogy elbújunk a 6. cikkely 2. bekezdésének a harmadik mondatában egy vessző mögé, vagy kezdjük értelmezgetni a szabályunkat újra és újra” – magyarázta az ügyvezető elnök Bunta Leventére utalva, aki szerinte ki kellett volna álljon a lakók elé és hagyja, hogy ők döntsenek a jelöléséről. A polgármester legsúlyosabb hibájának azt tartotta, hogy akarata érvényesítés érdekében a román igazságszolgáltatással fenyegetőzött a sajtóban.
„Azzal az igazságszolgáltatással, amely (...) sorozatosan veszi le a községháza feliratokat a magyar önkormányzatok épületéről, azokhoz, akik azt mondták Székelyföld nem létezik” – fogalmazott.
Új elnök, kitolt határidő
Az udvarhelyszéki elnökség egyhangú döntéssel jelölte ki a helyi szervezet ideiglenes vezetőjét, akinek Birtalan Józsefet választották – jelentette be Verestóy Attila. Mint mondta, neki lesz a feladata rendet teremteni Udvarhelyen – ebben támogatni fogják a környező települések polgármesterei, illetve az RMDSZ ifjúsági szervezete. „Én valóban egy feladatot kaptam: nem ajándékot, nem kitüntetést. De úgy gondolom, hogy ez a feladat kötelező számomra, ha a kollégák megszavazták és mindenki biztosított a támogatásáról” – értékelt Birtalan. Kifejtette, nem először van ebben a helyzetben, 2008-ban is hasonló megbízást kapott, akkor széki elnöki széket kellett betöltenie egy rövid ideig. Lehetőséget szeretne teremteni arra, hogy az udvarhelyiek beleszólhassanak az RMDSZ politikájába, amit zárt ajtók mögött nem lehet. Úgy gondolja, hogy meg kell állítani, az utóbbi időben kirobbant „nyilatkozat-háborút,” inkább az embereket kell meghallgatni.
Verestóy Attila elmondta, mivel február végéig kitolták a tanácsosjelöltek dossziéjának leadási határidejét, de „az RMDSZ városi szervezetének kulcsa” még nincs a területi szervezetnél, a jelentkezők a széki irodánál adhatják le a dokumentációt.
Tárgytalan az előválasztás
Az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, csak Arros Orsolya adta le a polgármester-jelöltséghez szükséges dossziét, így értelmét veszti az udvarhelyi előválasztás. Kovács bízik benne, hogy napokon belül összehívhatják a Hargita Megyei Egyeztető Tanácsot, hogy megerősítsék Arros jelölését, és terjesszék elő a Szövetség Állandó Tanácsának. „Akkor félre tudjuk tenni ezt a cirkuszt, ezt a huzavonát, amelyikbe magunkat kergettük bele helyi szinten” – szögezte le.
Bíró Barna Botond, a székiek ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a városi szervezet 120 tagjának közel egyharmada írta alá azt a Buntának címzett petíciót, amelyben egyebek mellett felkérték: tevékenyen álljon a szervezet élére, álljon ki a döntései mellett. Az aláírók a nyílt előválasztás mellett tették le a voksukat, amely mostanra okafogyottá vált. Elmondta, több mint 1200-an regisztráltak az előválasztásra. A bizalmukat megköszönve kijelentette, a szövetség a továbbiakban is számít a véleményükre.
Mi lesz Buntával?
Verestóy szerint Bunta az új törvényt kihasználva – miszerint három ember is beírhat egy pártot – beírat egy pártot és annak színeiben vagy függetlenként fog indulni a polgármesteri címért, az RMDSZ-szel szemben. „Tegye, az ő dolga, az ő elképzelése. Szerintem ez egy kudarcra ítélt vállalkozás, mert ha valaki azt hiszi, hogy Udvarhelynek még egy Szász Jenőre van szüksége, akit úgy hívnak, hogy Bunta Levente az téved” – véli a területi elnök. Hangsúlyozta, Bunta még RMDSZ tag, amíg szembe nem fordul a szövetséggel, addig részt vehet az érdekképviselet politikai életében. „Ha még ezt is megteszi, akkor az RMDSZ-en kívül is van élet – mondta néhány ember és azóta is próbál megkapaszkodni a politikai színtéren. Nem nagyon sikerül” – tette hozzá. Kétségesnek tartotta, hogy Buntának sikerült összegyűjtenie a jelöléséhez szükséges támogatói aláírásokat, ahogyan azt is, hogy a „két híve” további 900-900 szignót kapott. „Jelen pillanatban a 98 százalékos ismertségű polgármester támogatottsága 1 százalékkal kisebb, mint az – a még hatvan százalékot sem elérő ismertségű – jelölt támogatottsága. Ez lehet hogy megtudta, és ezért állt egy ilyen kerülő útra” – részletezte Verestóy, hozzátéve, hogy a felmérések még nem teljesek.
Bunta korábban személyeskedett Verestóyval
A területi elnök sajnálatát fejezte ki, amiért Bunta folyamatosan, a román sajtó cikkeit idézve (amelyek az erdőirtásokkal kapcsolatos vádakról szólnak) támadja őt – ezt már személyeskedésnek veszi. „Soha semmilyen erdőtulajdonom, sem fakitermelési cégem nincs, nem volt és nem is lesz. Ezt a polgármesterek, az illetékesek nagyon jól tudják” – szögezte le. „Ezt ne vegye már át az RMDSZ hű katonája, harcostárs és egykori mentoráltam is. (…) S ha már a meggazdagodásról beszélünk, arról beszélhetünk sokat. Arról inkább kéne beszélni, hogy mit tesz az ember, ha lehetősége van: hogyan segíti a közösséget, hogyan áll a közösségi érdekek mögé azzal a forrással, amivel rendelkezik. Ezt megtehetné az a polgármester is, aki imitt-amott épít házakat – hangsúlyozta.
Arros: versenyre készültem
„Én hónapok óta egy tisztességes versenyre készültem, ahol nem szűk körben döntenek, hanem minden udvarhelyi ember beleszólhat abba, hogy ki legyen az RMDSZ polgármesterjelöltje a városban. Vállaltam a nyílt versenyt, Bunta Levente viszont kihátrált. Köszönöm az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének bizalmát” – fogalmazott Arros Orsolya a döntés kapcsán az RMDSZ közleménye szerint. Üdvözölte, hogy ez a döntés megszületett, mert így véget lehet vetni a találgatásoknak és annak a folyamatos huzavonának, amely az elmúlt hetekben elbizonytalanította az udvarhelyi embereket.
Arros Orsolya hozzátette: a megmérettetés így sem marad el, hiszen a június 5-i választásokat senki nem tudja majd időhúzással és taktikázással kikerülni, kizárólag a székelyudvarhelyi emberek döntenek arról, hogy kit választanak városvezetőnek.
Mi vezetett idáig?
Három településen döntött úgy a helyi szervezet, hogy urnás előválasztást tart: Homoródszentmárton(két jelölt), Máréfalva (három jelölt) és Székelyudvarhely – magyarázta Verestóy Attila az RMDSZ területi elnöke, hozzátéve, hogy a székiek ezt minden esetben jóváhagyták. Ezután Bunta Levente udvarhely polgármester többször bírálta a szövetséget, majd bejelentette, hogy nem hajlandó részt venni az előválasztáson, ahogyan másik két jelölt sem – Jakab Áron Csaba és Benedek Árpád Csaba –, akik állításuk szerint szintén megszerezték az ehhez szükséges támogatást.
Folynak a jelöltállítások
Kovács Péter elmondta, Erdély mind a 16 megyéjében dolgoznak a jelöltállításon – evvel április 17-ig kell elkészülniük –, amivel párhuzamosan megtartják a tevékenységi beszámolókat is: nyíltan, a közösség előtt. Megerősítette a szövetség összefogását az MPP-vel, hozzátéve, hogy ez versenyt is jelent azon közösségek esetében, ahol a magyar képviseletet nem veszélyeztetik. Mint mondta, a törvény nem engedi meg, hogy koalícióra lépjenek az EMNP-vel, hogy részt vegyek egy új választási párt megalakításában. Ennek ellenére nyitottak a tanácsosjelölt listáik – ahogyan Marosvásárhelyen is –, amelyeken befutó helyeket is ajánlanak a néppártiaknak. A párt stratégiai célja közelebb kerülni a közösségekhez – „amin még van javítanivaló” –, megerősíteni politikai helyzetüket, a modernizálás és biztonságot nyújtani a magyar közösségek számára.
Fülöp-Székely Botond . Székelyhon.ro

Nemzetpolitikai Kutatóintézet: egyre erőteljesebb a civil jogvédelem
A civil jogvédelem egyre erőteljesebben vesz részt a jogsértések és a közösségi jogtiprások tematizálásában Erdélyben - állapította meg a Nemzetpolitikai Kutatóintézet legújabb, az MTI-hez pénteken eljuttatott összegzésében.
A kutatóintézet elemzése szerint a civil jogvédelem jogosan tölti ki sokszor azt az űrt is, amit a politikai érdekképviselet hagy maga mögött ilyen téren, valójában azonban az lenne a kívánatos, hogy ezek a civil jogvédő és -kiterjesztő kezdeményezések - a konstruktív kritikán túl - a politikai érdekképviselettel együttműködve, azt kiegészítve és egymást erősítve fejtsék ki tevékenységüket. Azaz közösen, ki-ki a maga eszköztárával élve érjenek el eredményeket.
Az összegzésben, amely 1989-től tekinti át a civil jogvédelem helyzetét, kiemelték: az RMDSZ 1989 végétől viszonylag hosszú ideig komoly közösségi jogvédő szerepet vállalt. Olyan jelentős akciókat szervezett, mint például az 1990. február 10-i gyertyás-könyves tüntetés, amelyen országszerte százezrek vettek részt a Bolyai Egyetem visszaállításáért és általában a magyar nyelvű oktatás védelmében. Kitértek arra is, hogy egy egyszerű nyelvi jog védelmében (egy gyógyszertár magyar nyelvű felirata) tartották a márciusi marosvásárhelyi tüntetést is, amely "Marosvásárhely fekete márciusa" néven közismert magyarellenes pogrommá változott. Szintén jelentős aktivista-mozgalmár hangulat hívta életre az RMDSZ-nek 1993-ban az Európa Tanácshoz intézett és híressé vált Memorandumát, amelyben először (és azóta is egyedülálló módon) foglalja össze a romániai magyar közösség elvárásait az Európa Tanácshoz való csatlakozás előtt. Az RMDSZ 1996 végén bekövetkezett kormányzati szerepvállalásával egyidejűleg fokozatosan beszűkült annak mozgalmár jellege - állapították meg.
Kitértek arra is, hogy a magyar civil jogvédelem területén számos civil szervezet, közösség és lelkes magánszemélyek is fejtenek ki jelentős munkát. Olyan területet fednek le, amelyben a politikai érdekképviseletnek alig vagy egyáltalán nincs mozgástere, illetve amit az különböző okoknál fogva elhanyagol.
Ilyen az anyanyelvi jogok érvényesítése a gyakorlatban vagy a különböző közösségi jogsérelmek monitorizálása.
Az elemzés a jogvédő, jogkiterjesztő tevékenységeket időrendben is két csoportra osztja, az egyik a 2001-2012 közötti korszak, amikor a civil szervezetek leginkább a jogalkalmazás fontosságára, proaktív tevékenységre fókuszáltak, a másik a 2012 utáni időszak, amikor a jogalkalmazás kikényszerítésére összpontosított tevékenység fokozatosan kiterjedt a jogsértések és a jogfosztások körére, az azok ellen való fellépésre.
A választóvonal a két korszak között a buzau-i bíróságnak a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítására vonatkozó alapfokú ítélete lehet, illetve erre a 2012. szeptember 1-jei sepsiszentgyörgyi Igazság Napja néven adott közösségi válasz, amely rádöbbentette az erdélyi magyar társadalmat a jogfosztások intézményesülő dimenziójára - olvasható az anyagban.
Az elemzés az első időszak szervezetei között említi a Bolyai Kezdeményező Bizottságot, a Nyelvi Jogok Portált, a Civil Elkötelezettség Mozgalmat. Megállapították, hogy a 2012 utáni korszakot a sokkal intenzívebb, erőteljesebb civil tevékenység jellemzi. Ekkorra már - írták - nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon nehéz jogbővítésről beszélni, miközben nem csupán a létező jogok alkalmazása ütközik számtalan akadályba, de az is külön harc tárgya, hogy a már megszerzett jogokat ne vegyék vissza.
A kétnyelvűség érdekében aktiváló szervezet az "Igen, tessék!" Mozgalom, amely abból az ötletből indult el, hogy "Igen, tessék" matricákat helyeztek el olyan cégek, kereskedelmi egységek bejáratánál, ahol magyarul is kiszolgálják az ügyfeleket, és ezt azok nyilvánosan fel is vállalják. Mára a mozgalom két nyelven működő céges regisztrációra alkalmas online felületet hozott létre, emellett az anyanyelvű szolgáltatásokat keresők számára telefonos tudakozót működtet, ingyenes közösségi havilapot juttat el 18 ezer kolozsvári és környéki háztartásba.
Kifejezetten jogsegélyre épül a Jogaink Egyesület, majd 2013 elején alakult meg és hamar ismertté vált a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, amelyet az RMDSZ hozott létre azzal a céllal, hogy egy országos közösségi jogvédelmi civil hálózatot építsen ki. MTI

Múzsák érintése Üvegcsűrön
Művész diák és táncosok faluja
Szórványban észrevétlenek maradnak a fények, ha nincs kéz, amely magasra emelje a lámpást, melyből életre kelnek. Görgényüvegcsűrön más a helyzet. Az önállóságát két éve elvesztett helyi iskola, amelyről keddi lapszámunkban írtunk, olyan értékeket rejt magában, melyeknek híre már a határon is túljutott. Ilyen a nyolcadik osztályos Fleischer Balázs. Az üvegcsűri tanintézetért felelő Szász Teréztől, a községközponti erdészeti líceum aligazgatójától tudtuk meg, hogy tavaly Üvegcsűrön szervezték meg a III. osztályosok regemondó versenyének megyei szakaszát, és mivel a verseny tematikája a görgényi várhoz kapcsolódott, az akkor hetedikes Balázs kartonból és poliészterből elkészítette a vár makettjét. Munkáját később egy Kárpát-medencei képzőművészeti versenyre is benevezték. A görgényi vár makettjét II. díjjal jutalmazta Budapesten a zsűri, és ki is állították a budai várban. A tehetséges tinédzsert többször is megihlette az otthoni táj, ötletes grafikákon és rajzokon fogalmazta, fogalmazza meg azóta is mindegyre ragaszkodását a helyhez, ahonnan származik. Szász Teréz azt is elmondta, hogy Balázs kilencediktől Marosvásárhelyen szeretne továbbtanulni a Művészeti Líceumban vagy a Bolyaiban. A pedagógus szerint inkább az utóbbi felé hajlik, de rajztudása fejlesztéséről sem szeretne lemondani.
Üvegcsűr másik büszkesége a 130-as létszámú Csalogány néptánccsoport. Életkor szerint négy csoportra oszlanak a táncosok, akik közül a legnagyobbak már középiskolások, de hétvégén hazajárnak próbákra. A Csalogányt a vidék tánccsoportjainak vezetését felvállalt Simon Szabolcs szászrégeni tanár irányítja. A pedagógus korábban helyettesítő tanárként Üvegcsűrön testnevelést tanított, de az idei tanévtől megszűnt a posztja. Ennek ellenére a Csalogányért minden hétvégén elmegy a faluba. A gyerekek számos néptánctalálkozón vettek részt, és minden évben jelen vannak a vajdaszentiványi tánctáborban is, ahonnan rendszerint valamilyen új tánccal térnek haza. Most éppen a március 15-i ünnepségre készítenek elő táncjátékot, amelyet a magyar szabadság ünnepén Régenben mutatnak be. Természetesen Üvegcsűrön is megemlékeznek az 1848-49-es szabadságharcról, de mivel a kultúrotthon felújítás alatt áll, az ünnepséget az iskolában tartják meg – tette hozá Szász Teréz.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Erdő mellett estvéledtem
Születésnapi beszélgetés a 75 éves Olosz Katalin folklórkutatóval, irodalomtörténésszel
– Kovásznán született, abban az évben, amikor Észak-Erdély – rövid időre bár – visszakerült az anyaországhoz.
– Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelynek tagjai végigélték a második világháború éveitől kezdve a 20. század kelet-európai történéseit, a vörös diktatúrát, a tradicionális társadalmi szerkezet és életforma szétzilálódását, az 1989-es fordulatot és a nyomában kibontakozó lehetőségeket. Édesapám a Brassó megyei Keresztváron volt közmegbecsülésnek örvendő felekezeti kántortanító. Szüleim a második bécsi döntés hírére hazaköltöztek Kovásznára, hiszen országhatár választotta volna el mindkettőjüket háromszéki szüleiktől, rokonaiktól. Így születtem Kovásznán 1940 decemberében. Családom és tágabb környezetem – a székely nagyközség – életvitele döntő módon meghatározta életszemléletem alakulását. Gyermekéveim idején még működtek a hagyományos társadalmi-gazdasági struktúrák, még a polgárosultabb Kovászna élete is a rendtartó székely faluközösség normáihoz igazodott. Beleszülettem egy olyan közösségbe, melynek élete és tevékenysége a tradíciók mentén szerveződött. Ennek alapvető jellemzője az önellátásra való berendezkedés volt. Csak ritkán és indokolt esetben fordultak specialistához, a ház és a gazdaság minden más ügyes-bajos dolgát a családtagok oldották meg, a természet adta és a megtermelt javakat az utolsó morzsáig hasznosították. A falusi értelmiségiek életvitele kisebb-nagyobb mértékben különbözött ugyan a paraszti társadalom hagyományos normáitól, de alapvetően azt is az önellátó tradicionális társadalom elvárásai igazgatták. Az én családom esetében már csak azért is hangsúlyos szerepet kapott az önellátás és a takarékosság elve, mert egyetlen tanítói fizetésből kellett megélnie az öttagú családnak. Olyan családban nőttem fel, ahol a könyv szeretete mellett a kétkezi munkának is becsülete volt, és hangsúlyos szerep jutott neki. Édesapám értett földműves ősei mesterségéhez csakúgy, mint az asztalosmunkához, foglalkozott gyümölcs- és rózsanemesítéssel, az önkéntes tűzoltótestület parancsnokaként pedig részt vett a tűzoltás veszélyes munkájában. Édesanyám a háztartás vezetése, a kert gondozása, a szövés-varrás mellett mindenféle kézimunkához értett. Különösen kedvelte és tökélyre vitte a csipkeverést, melynek Kovászna környékén egyedüli művelője volt. Ilyen szülők mellett tanultam meg, hogy a munka nemcsak a létfenntartás biztosítéka, de örömforrás is lehet. Kovásznai iskolás éveim furcsa kettősségben, mondhatnám úgy is, állandó "vigyázzállásban" teltek. Külön kellett választanom az otthoni diskurzust az iskolaitól, figyelnem arra, hogy mit lehet elmondani az iskolában és miről tanácsos hallgatni. Édesapám állását veszélyeztette volna bármilyen elszólásom. Akkoriban, a kiélezett osztályharc idején, a tanítók csak egy kicsivel voltak "jobbak", elfogadhatóbbak a papoknál és a kulákoknál. Csak azért tűrték meg őket, mert nagy volt a tanerőhiány – egyáltalán, az értelmiségiek hiánya.
– Sepsiszentgyörgyön járta ki a középiskolát, amely akkor még 10 osztályos volt. Mit jelentett a nagy múltú iskolában tanulni az '50-es évek derekán, Sztálin halála után, az ’56-os események idején?
– Szüleim a sepsiszentgyörgyi leánylíceumba írattak be. Szigorú házirendet tartó bentlakásba kerültem, csupa falusi lány közé. A zömében Háromszékről összesereglett gyerekek kiváló bizonyítói voltak annak, hogy még egy olyan kis területen is, mint amilyen Háromszék, hányféle árnyalata lehetséges a nyelvjárásnak, a szokásoknak. De ott tapasztalhattam meg a kiélezett osztályharc gyerekekre kiterjesztett súlyos kardcsapásait is. Csendes, jó magaviseletű, jó képességű és szorgalmas lányokat távolítottak el az iskolából származásuk vagy szüleik társadalmi helyzete miatt. Voltak közöttünk olyanok, akiket örökbe adtak kuláknak vagy osztályidegennek nyilvánított szüleik azért, hogy gyermeküket más néven beírathassák a középiskolába. Mégis jó volt tágasabb gyermekközösségben élni, megtanulni alkalmazkodni szabályokhoz, tanulótársakhoz, tanári elvárásokhoz.
– Magyar nyelv és irodalom szakot választott a kolozsvári Bolyai Egyetemen, amely közben ’59-ben egyesült a Babessel. Milyen emlékeket őriz az egyetemről, a tanárokról, évfolyamtársairól, az "egyesülésről"?
– Vegyes érzelmek és emlékek társulnak egyetemi éveimhez. 1958 őszén jutottam be az egyetemre, az első szemesztert a Bolyain végeztük. E félév tele volt lidércnyomásos történésekkel: egymást érték az éjszakába nyúló kari gyűlések, melyeken az '56-os magyar forradalom eseményeivel "kompro-mittálódott" diákokat zárták ki az egyetemről, tanársegédeket távolítottak el a tanszékről, aztán valamennyit perbe fogták, és súlyos fogházbüntetéseket szabtak ki rájuk. Nyomott hangulat uralkodott a karon. Féltek a tanárok, féltek a diákok, s ez a félelem és rossz hangulat csak fokozódott a második félévben, mikor bekövetkezett a két kolozsvári egyetem "egyesítése", ami a magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetem felszámolását jelentette. Kötelező módon betereltek arra a nagygyűlésre, amelyen Szabédi László professzornak, aki korábban az egyesítés ellen szólt, nyilvános "önkritikát" kellett gyakorolnia, s aki ezek után öngyilkos lett. És láttam felsőbb éves magyar diákokat, akiket kivezényeltek a pódiumra, hogy "lelkesen" kérjék a két egyetem egyesítését. Ilyen légkörben kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat. Tanáraink az erdélyi tudományosság nagynevű professzorai voltak: Szabó T. Attila, Jancsó Elemér, Antal Árpád, Márton Gyula, Gálffy Mózes, Virgil Vatasianu, akiktől sokat lehetett tanulni – ámbár azt is hozzá kell tennem, hogy nem föltétlenül szaktudományukból. A nyelvészet például nem vonzott különösebben, de Szabó T. Attilától nagyon sokat tanultam: emberi és tudósi magatartása, alázata, ahogyan egyszemélyes intézményként kitartóan folytatta levéltári kutatásait, előadásainak, írásainak nyelvi kimunkáltsága, szabatossága és eleganciája példaként állt és áll mind a mai napig előttem. Virgil Vatasianut, a művészettörténet professzorát is emberi magatartása, kulturáltsága, hatalmas tudása, toleranciája miatt tartottam meg jó emlékezetemben. Román nyelvű előadásait együtt hallgattuk a román filológusokkal, de jó előre közölte velünk, hogy nála tetszés szerint öt nyelven – románul, magyarul, németül, franciául vagy olaszul – lehet vizsgázni, nem az számít, hogy milyen nyelven beszélünk, hanem a felkészültség. Igen sokat köszönhetek Antal Árpádnak, a 19. századi magyar irodalomtörténet professzorának, a reformkor kiváló kutatójának. Részben neki tulajdonítható, hogy érdeklődésem a népköltészet felé fordult. Harmadéves koromban osztotta ki a feladatot, hogy a székely népballada-kutatás történetéről írjak szemináriumi dolgozatot. E dolgozat elkészítése során jöttem rá, hogy szívesen foglalkoznék a szájhagyományozó költészettel, különösen a népballadával, annak dacára, hogy akkoriban nem volt néprajzos képzés az egyetemen. Mire ötödéves lettem, már célirányosan a népköltészet felé orientálódtam, államvizsga-dolgozatot is e tárgykörben írtam.
– Hogyan történt az egyetem utáni kihelyezés?
– A dékánátus kifüggesztette azoknak a helységeknek a nevét, amelyekben a magyartanári állás megüresedett. Városi hely nem volt, falvak között válogathattunk. Nagyon nehezemre esett megválni Kolozsvártól, holott tudtam, hogy semmi esélyem nincs az ott maradásra. A vizsgaeredmények sorrendje szerint elsőnek választhattam. Akkor derült ki, hogy a vásárhelyi Pedagógiai Főiskola magyar tanszéke frissen végzett diplomást keres gyakornoki állás betöltésére. Helyzeti előnyömet kihasználva így kerültem Marosvásárhelyre.
– Pedagógusi munkakörét rövidesen kutatói állásra cserélte: 1967. január elsején átment a Román Akadémia Társadalomtudományi Központjának fiókjához.
– A ’60-as évek közepe táján felbukkantak olyan hangok, hogy a Pedagógiai Főiskola beiskolázási kereteit szűkíteni fogják, és ez a tanszemélyzet számának csökkentését is jelentette. Tudtam, ha a tanszékről valakit elbocsátanak, az én leszek, a legutolsónak érkezett, legfiatalabb és legkisebb rangú munkatárs. Kocziány László figyelmeztetett, hogy az akadémiai kutatóintézet hamarosan meghirdet egy kutatói állást, ha gondolom, pályázzam meg. Vegyes intézmény volt nyelvi tekintetben és a szakmai megoszlás szempontjából is. Főleg történészek dolgoztak benne, néhány szociológus, két irodalomtörténész, én a folklórkutatásra szakosodtam. Néhány évig folkloristaként dolgoztam, és magyarul írtam az intézeti munkáimat. Ekkor készítettem elő kiadásra a magyar-gyerőmonostori gyűjtésemet, mely eredetileg államvizsga-dolgozatnak készült, írtam meg az erdélyi magyar népköltészet gyűjtésének/kutatásának dualizmus kori történetét (kiadására nem került sor). A ’70-es évek közepe táján valamelyik munkacsoporthoz kellett csatlakoznom, s ennek következtében sajtótörténettel, irodalomtörténettel foglalkoztam, román nyelven írtam meg az éves penzumot. A népköltészet már csak "úri passzió"-ként kapott helyet az életemben.
– Mi volt első írása, amire, úgy érzi, hogy felfigyelt a szakma?
– 1963-ban jelent meg első írásom a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben, mely egy Kádár Kata-balladát mutatott be. Túlzás volna azt mondani, hogy ez volt a szakmai belépőm, de észrevették, hiszen egy ritka, jobbára már csak régi gyűjtésekből ismert klasszikus népballada élő változatát közöltem Zágonból. A szakma hat évvel később figyelt fel rám, a Magyargyerőmonostori népköltészet (1969) című kötet megjelenésekor, melynek visszhangja támadt Romániában, Magyarországon. Szakmai fórumokon, irodalmi folyóiratokban, heti- és napilapokban méltatták a kötetet, mely egyetlen kalotaszegi falu akkori folklórtudását mutatta be.
– Hogyan alakult pályája a könyv megjelenése után?
– A gyerőmonostori kötet, mely mára már könyvritkaságnak számít, elismerő és lelkes fogadtatása ellenére sem jelenthetett számomra követhető utat. Hangrögzítő eszköz és zenei ismeretek hiányában dallam nélküli szövegeket gyűjtöttem, ami a 20. század második felében már alig volt elfogadható. A kötethez ugyan a szerkesztés utolsó pillanatában sikerült csatolni Almási István gyerőmonostori dallamgyűjtésének darabjait, de a dalok túlnyomó többsége kotta nélkül jelent meg. Rádöbbentem, hogy nem folytathatom a terepmunkát, holott a legsürgetőbb folklorisztikai feladatnak tekintettem a szájhagyományban még fellelhető költészet darabjainak összegyűjtését. Olyan szakterületet kellett keresnem, mely összeegyeztethető az intézeti feladatok végzésével, s nem igényel műszaki felszerelést. Mivel a kutatóintézetben sajtó- és irodalomtörténeti munkák kerültek terítékre, érdeklődésem a népköltészet történeti forrásainak kutatása, a történeti folklorisztika felé fordult. Gyűjteni kezdtem az anyagot a romániai magyar népballada- katalógushoz is. Menet közben alakult ki és állandósult a munkamódszerem, hogy bármilyen forráskiadvány vagy kézirat került a kezembe, kijegyeztem magamnak minden olyan adatot, ami számomra érdekes vagy hasznos lehet egyszer. Évek múltával így hatalmas adatanyag gyűlt össze észrevétlenül, melynek birtokában újabb kutatási témák körvonalazódtak. Kutatásaim során ismeretlen részletek bukkantak elő viszonylag jól feltárt életművek esetében is, de az is előfordult, hogy más jelentést kaptak korábbi megállapítások. A források vallatása révén lehetőségem nyílt több téves folklorisztikai állítás cáfolatára, bizonyos problémák új szempontú megvilágítására. Rájöttem, hogy a magyar népköltészet kutatásának történetében rögzült egy sor olyan megállapítás, melyet valamikor papírrra vetett a tudományág valamelyik szaktekintélye, s azt fenntartás nélkül veszik át az egymást követő nemzedékek kutatói. A források vallatása révén fogalmazódott meg a következtetés: a jóhiszemű kételkedésnek nagy szerepe van a kutatásban, nem kell látatlanban mindent elfogadni, még ha a szakma kiválóságai mondják is.
– Munkásságát illetően új szakasz kezdődik 1990 elején, amikor megalakul a Kriza János Néprajzi Társaság, s mint aktív tag, annak szinte mindegyik eseményén jelen van.
– A fordulatig keveset publikáltam, jóllehet folyamatosan dolgoztam. Ennek oka nemcsak az egyre szigorodó cenzúrában keresendő, hanem abban is, hogy egy sor tanulmány megírására nem kerülhetett sor, mert a forráskutatás minduntalan megtorpant, ahogy a határainkon kívül eső kézirattárak, levéltárak, könyvtárak dokumentációjára lett volna szükség. De még a hazai levéltárak állományának tanulmányozása is akadályba ütközött. A félbemaradt anyaggyűjtésekből csak félmunkák születhettek volna. Hiányzott az a társadalmi-kulturális-tudományos közeg, mely írásra, publikálásra serkenthetett volna, mely biztos hátteréül kínálkozhatott volna a tudományos műhelymunkának. Ezt hozta el 1990. Újraéledtek régi tudományos és közművelődési egyesületeink, újak születtek, melyek intézményes keretet és közlési lehetőséget biztosítottak a tudományok legkülönbözőbb ágait művelő, addig magányosan dolgozó kutatóknak. A ’90-es években megjelent dolgozataim csaknem kivétel nélkül annak köszönhetik megszületésüket, hogy újraéledt az Erdélyi Múzeum-Egyesület, mely intézményes hátterével, kutatói ösztöndíj biztosításával támogatta munkámat. Azokban a napokban, melyeket a történelem Marosvásárhely fekete márciusaként tart számon, Kolozsváron megalakult a Kriza János Néprajzi Társaság. Ennek a társaságnak köszönhetem nagyon sok írásom születését. Évkönyveiben kezdettől fogva megjelenési lehetőséget biztosított a konferenciákon elhangzott előadásoknak és más dolgozatoknak. Négy kötetem kiadásának gondját- baját vállalta magára a Kriza Társaság, azt hiszem, nem kell külön magyarázat ahhoz, hogy mit köszönhetek neki.
– Külön foglalkozott Kriza János néprajzgyűjtő tevékenységével és életével, amely gazdagabbá és teljesebbé tette a Kriza-életművet. Milyen anyag állt az ön rendelkezésére?
– Kriza János életével és tevékenységével egyetlen vonatkozásban foglalkoztam: törlesztettem a magyar folklórtudomány százötven éves mulasztásából egy keveset azzal, hogy Kriza János szétszóródott hagyatékából összegyűjtöttem és sajtó alá rendeztem a Vadrózsák második kötetét. Mára már szinte feledésbe merült, hogy 1863-ban a Vadrózsáknak csak az első kötete jelent meg, és hogy Krizának nem sikerült napvilágra segítenie a tervezett második és egy esetleges harmadik kötetet, s az utókor sem váltotta valóra eredeti elgondolását. A törlesztés azonban most sem teljes, a második kötet nem tartalmazza a meséket és mondákat, jóllehet közel nyolcszáz oldalas könyv lett belőle.
– Több műfajban több kötete jelent meg az elmúlt 50 év során.
– Köteteim többségéről már esett szó, itt csak azokat említem, amelyek kimaradtak. 2003-ban jelent meg a Mentor Kiadónál válogatott tanulmányaim gyűjteménye Víz mentére elindultam. Tudománytörténeti, népismereti írások címen. 2005-ben Kovács Ágnes ketesdi népmesegyűjteményének újrakiadása (A rókaszemű menyecske) és 2006-ban a Régi erdélyi népballadák című válogatás, melyet eredetileg Faragó József készített sajtó alá egy trilógia harmadik részeként. Van egy irodalomtörténeti munkám is: 2004-ben, Brassóban, a Fulgur Kiadónál jelent meg Zajzoni Rab István megtalált kézirata, de nem önálló kötetben, hanem a Bencze Mihály által szerkesztett Zajzoni Rab István: Összegyűjtött írások című kiadvány második kötetében Naplójegyzetek. Fiatalkori zsengék címen – nevem feltüntetése nélkül (297–452. lap).
– Min dolgozik jelenleg?
– Nyugdíjas éveimben irgalmatlanul feszes munkatempóban igyekszem lezárni megkezdett kutatásaimat, közreadni tudományos eredményeimet, hogy ne maradjon utánam feldolgozatlan anyag. 2009-ben hagyta el a nyomdát a Szabó Sámuel-kötet, ugyancsak 2009-ben jelent meg a Ne mondd, anyám, főd átkának című kötet, mely egy szabédi napszámosasszony 1895-96-ban rögzített ballada- és dalrepertoárját öleli fel. Ezt követte 2011-ben a Fejezetek az erdélyi népballadagyűjtés múltjából című tanulmánykötet, majd 2013-ban a Vadrózsák második kötete. Idén jelenik meg Kanyaró Ferenc kolozsvári tanár és tanítványainak 19. század végi – 20. század eleji, négyszáz darabot meghaladó ballada- és epikus énekgyűjteménye, melynek kéziratai ismeretlenül lappangtak egy évszázadon át három különböző kézirat- és levéltárban.
– Díjak, elismerések…
– A Magyar Néprajzi Társaság külföldi levelező tagja – 2007. Az Európai Folklór Intézet Európai Folklór emlékérme és oklevele – 2010. EMKE Bányai János-díj – 2010.
Nagy Miklós Kund. Népújság (Marosvásárhely)

ANTAL ÁRPÁD JÖVŐ IDEJE ÉS A SZÉKELYFÖLDI MAGYARSÁG
Bár az előző esetek tükrében akár biztató fejleményként is kezelhetnénk, hogy az első körös kihallgatás után nem a fogva tartást rendelte el az ügyészség, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ügye lélekfagyasztó hatást gyakorolt a romániai magyar közhangulatra. Éppen úgy, ahogy azt az intézkedés eltervezői és kivitelezői szánták. Főleg azzal együtt, hogy az elöljárót kényszerintézkedésként hatvan napra eltiltották hivatala gyakorlásától.
A többi, a körítés semmiben sem különbözött a híres-hírhedt Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) korábbi fellépéseitől. Hajnali házkutatás után félnapos ellenőrzés a hivatalban, irodalepecsételés, majd a kamerák tüzében és a mikrofonok zajában az elsötétített ablakú furgonok elindultak Bukarestbe a gyanúsítottal. Akit valamivel éjfél után ugyan szabadon engedtek, de néhány órán belül vádlott lett, miután a nyomozó hatóság bejelentette: bűnvádi eljárást indít a háromszéki megyeszékhely első embere ellen. A DNA közleménye szerint Antal Árpádot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank között 2010-ben kötött hitelszerződéssel összefüggésben gyanúsítják a közpénzből garantált kölcsön nem rendeltetésszerű felhasználásával. A becsült kár félmillió euró.
Az intézkedés nyomán keletkező erkölcsi kár azonban felbecsülhetetlen. Antal Árpád célkeresztbe kerülésével ugyanis bezárult a kör: Csíkszereda és Gyergyószentmiklós után Sepsiszentgyörgy is elesett. E három település vezetői jelentették ugyanis a székelyföldi önkormányzatok vezetőinek kemény magját, akik városgazdai feladatuk többnyire elismerés által övezett ellátása mellett a szimbólumhasználat, a nyelvhasználat, az önrendelkezés ügyében az államhatalommal vívott mindennapi gyürkőzésekben is karakteres pozíciót foglaltak el.
Egy évvel korábban Antal Árpád úgy fogalmazott: 2015-ös tevékenységének eredményessége elsősorban azon múlik, hogy hagyják-e dolgozni. Hogy kik, hogyan és miért? Természetesen a rendszer. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik ülésén elhangzott beszéde nyomán a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság, a DIICOT által indított vizsgálódásai ugyanis időt és energiát foglaltak le, a pszichés nyomásról nem is beszélve, hiszen ha az embert az foglalkoztatja, vajon mikor hívják be, kevésbé képes a munkájára koncentrálni.
Az utóbbi időben egyre kevesebb illúziót érdemes táplálni: a román nemzetállamot építő rendszer változatlanul dolgozik, legfeljebb más eszközökkel, mint ’89 előtt, és lassabban jelentkező eredményekkel. Az elmúlt negyedszázadban e tevékenység két nagy sikert tudhat a magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban választotta le Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban a következő célpont nyilvánvalóan Sepsiszentgyörgy gyengítése.
A Háromszékre nehezedő nyomás fokozásával a rendszer működtetői valószínűleg úgy okoskodnak, hogy a másik irányú peremvidéktől befelé kezdik gyengíteni Székelyföldet. A székelyföldi terroristahálózat december elsejei, épp a román nemzeti ünnep reggelén való felgöngyölítése azóta sem hozott új elemeket, a két célszemély viszont változatlanul vizsgálati fogságban várja a viktimizálás barkácsmunkájának újabb bizonyítékait.
Miután a világszerte mintaként emlegetett korrupcióellenes hadjárat díszletei között Romániában ma népszerűtlen dolog megkérdőjelezni a DNA intézkedéseinek megalapozottságát, egyelőre Antal Árpád ügyében is csak a várakozás marad. Az azonban mindenképpen elgondolkodtató, hogy a rajtaütést olyan időpontra időzítették, amely kétségessé teszi az elöljáró újabb mandátumért való indulását a júniusi önkormányzati választásokon. És az elbizonytalanítás újabb jeleként kezelhetjük azt is, hogy Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere gondolkodási időt kért annak eldöntésére, vállal-e újabb mandátumot a céhes város élén.
Ha a DNA-vizsgálat és annak következményei Antal Árpád politikai-közéleti pályájának végét jelentik, azzal a székelyföldi autonómiamozgalmat érheti az egyik legnagyobb veszteség: a háromszéki vezetők nyomása nélkül az RMDSZ vezető testületeinek prioritáslistáján ugyanis borítékolhatóan hátrébb sorolódik a térségi önrendelkezés kérdése. De a fejlemények átírhatják a Kelemen Hunor által vezetett érdekvédelmi szervezetnek a magyar kormánypártokkal való viszonyát is, hiszen Sepsiszentgyörgy polgármestere központi szerepet játszott abban a folyamatban, amelynek végén a sokáig szocialista elkötelezettségű, a Fidesszel fagyos viszonyban lévő RMDSZ végül átjutott a túlsó partra.
Az egzisztenciális törékenység, a mesterségesen gerjesztett etnikai konfliktusok, a romániai magyarsággal szemben folyamatosan alkalmazott kettős mérce, a titkosszolgálati üzelmek és erőszakszervezeti elnyomás generálta légkörben egyre több erdélyi magyarban felmerülhet a kérdés: megéri ebben az egyre ellenségesebb, kiszorítóbb, idegenebb országban maradnia? Vállalni bármiféle közéleti, vezetői szerepet?
Antal Árpád ügye nem a jelenről, sokkal inkább a székelyföldi magyarság jövőjéről szól.
Csinta Samu. Magyar Idők (Budapest)

Úgy tűnik, csak román turistákat várnak a várba
Vrem bilingvism! Kétnyelvűséget akarunk! – ez a szöveg olvasható a már korábban és más helyeken is felbukkant piros matricán, amelyet anonim civilek ragasztottak a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal által a vár környékére kihelyezett pannókra. A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen gerillacsoport azok után lépett, miután a városháza egynyelvű jelmagyarázattal próbálja megértetni a várról készült térképet.
A városházi vezetők egyébként azt ígérték, kiköszörülik a csorbát, de sem a térkép egynyelvű jelmagyarázatán, sem a hátán lévő háromnyelvű, de pontatlanságokat tartalmazó szövegen nem módosítottak.
„A turistatérképek egynyelvűsége sajnos tovább gyengíti a város magyar lakosságának helyzetét. Fontos kiemelni, hogy Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalában és a városi tanácsban az RMDSZ jelentős számban van jelen, a városnak RMDSZ-es alpolgármestere van és a tanács legnagyobb frakcióját (a testület 47 százaléka) is az RMDSZ-képviselők képezik. Csoportunk célja, hogy Marosvásárhelyen minél előbb megjelenjenek a kétnyelvű utcanévtáblák, de törekvéseinkkel egy időben szomorúan tapasztaljuk a magyar nyelv folyamatos kiszorulását a város állami intézményeiből, a magyarul beszélő alkalmazottak számának csökkenését. Azt is látjuk, hogy a közigazgatáson belül egyre felerősödő egynyelvűség ellen nem emelnek szót választott elöljáróink, pedig tiltakozásukra óriási szükség van” – olvasható az anonim szervezet közleményében. A csoport tagjai szomorúan állapítják meg, hogy Marosvásárhelyen nem igazán kellett várni Bogdan Diaconu törvénytervezetének elfogadására, hisz az önkormányzat már évek óta az egynyelvűségre szavazott, és ehhez megkapta az RMDSZ tanácsosok és alpolgármester hallgatólagos hozzájárulását.
A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen gerillacsoport nemcsak a magyar feliratokat hiányolja a térkép jelmagyarázatából, hanem a külföldi turistáknak szánt angolt, esetleg németet is.
Az RMDSZ tanácsosa és polgármesterjelöltje, Soós Zoltán rövid közleményben reagált a történtekre, közvetlenül Dorin Floreát téve felelőssé a magyarságot ért újabb pofonért. A magyar politikus már a táblák megjelenése után a városháza illetékes szakosztályához fordult, ahol azt ígérték, haladéktalanul kicserélik azokat, ám néhány nap elteltével sem történt semmi. „Ez is jól mutatja Dorin Florea polgármester multikulturalitás iránti mély elkötelezettségét. Mint szokásos, maszatolnak ez ügyben is” – állítja Soós.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro

Nyelvismeretfüggő sürgősségi ellátás
Egy friss külföldi tapasztalat jut eszembe, ahogy a kolozsvári sürgősségi gyermekkórházban megalázott kislány esetét olvasom. A svájci kórházban, ahol ismerősömet megműtötték, az ágyához ki volt függesztve, hogy angol nyelven lehet hozzászólni, műtét előtt pedig megkérték az intézmény magyar nemzetiségű asszisztensét, hogy a betegnek anyanyelvén is pontosan magyarázza el, hogy mi vár rá. Hol áll ettől a kolozsvári sürgősségi gyermekkórház, ahol a balesetet szenvedett olaszteleki 17 éves lánnyal, aki az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által meghirdetett versenyen népdaléneklésben az első lett, sértő módon bántak. Állítólag azért, mert ő és szülei nem beszélnek jól románul, és segítőkész emberek vállalták, hogy fordítanak. A lányt egyébként Kolozsvár egyik főtéri átjáróján ütötte el egy szabálytalanul közlekedő autóbusz, amely áthajtott a lábfején, s összetörte annak csontjait. A kolozsvári sebészorvost, aki ellen indult már eljárás azért, mert a hálapénztől tette függővé a gyermekek ellátását, annyira feldühítette, hogy a verseny szervezői is segíteni akartak a fordításban, hogy a szerencsétlenül járt lányt kiutalta a kórházból.
Korábban Marosvásárhelyen is tudósítottunk olyan esetekről, amikor a beteg nemzetisége miatt utasították el az orvosi ellátását, vagy a kórházba utalt vidéki székely asszonyra napokig rá se néztek, életfontosságú gyógyszereit sem biztosították. És voltak mások is, akik elpanaszolták, hogy emberi méltóságukban sértették meg őket, de nem merték vállalni a nyilvánosságot. Ha a kolozsvári eset nyomán nem mondják ki tisztán és világosan az egészségügyi szolgáltatásokhoz való feltétel nélküli hozzáférés jogát Romániában, akkor hasonló történetek fogják még borzolni a kedélyeket. Annál is inkább, mivel a nemzeti türelmetlenségről tanúskodó szellemiség a legfelsőbb fórumokról indul. Emlékezzünk csak vissza, hogy a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Hatóság az alkotmány, a betegjogi törvény és a nemzetközi egyezségek előírásait figyelmen kívül hagyva a MOGYE chartája kapcsán megtiltotta a magyar nyelv használatát egyetemi hallgató és beteg között. Ilyen előzmények után miért ne basáskodhatna a kolozsvári sebészorvos? És vajon nem ebbe az irányba tartanak-e azokon a marosvásárhelyi klinikákon is, ahonnan módszeresen kiiktatták a magyar alkalmazottakat? A Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház 2-es Számú Általános Sebészetén például 18 sebészorvosból egy magyar nemzetiségű, a 31 középkáderből pedig hat-hét. Az Ortopédiai és Traumatológiai Klinikán 11 orvosból egy magyart találunk, 22 középkáderből öt-hatot. A dialízis részlegen a 11 alkalmazottból mindössze egy magyar nővér dolgozik, és említhetnénk még az intenzív terápiai klinikát, és néhány kivételtől eltekintve másokat is. Ilyen káderpolitika láttán nem nehéz elképzelni, hogy a szóban forgó egységekben, ahonnan fokozatosan kiszorul a magyar személyzet, hogyan fognak viszonyulni, szót érteni azokkal a betegekkel, akik a román nyelv hiányos ismerete mellett a nemzeti különbözőség feloldására alkalmas hála eszközével sem rendelkeznek.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Várat magára a többnyelvűség
A képviselőházban hallgatólagosan elfogadott Bogdan Diaconu-féle magyarellenes törvénytervezet eredményeit vélik felfedezni a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen „gerillacsoport” tagjai. A civilek a városháza által a restaurált vár köré kitett tájékoztató táblákon megjelenő térképek egynyelvűségét kifogásolják.
Odafricskáztak az RMDSZ-nek
„Vrem bilingvism! Kétnyelvűséget akarunk!” – ez a szöveg olvasható azokon a piros matricákon, amelyeket a kizárólag román nyelvű pannókra ragasztottak fel. A civilek ugyanakkor nemcsak a magyar feliratokat hiányolják, hanem a külföldi turistáknak szánt angol, esetleg német nyelvű tájékoztatást is. A városházi vezetők még a múlt hét elején megígérték, hogy megoldják a problémát, de sem a térkép egynyelvű jelmagyarázatán, sem a hátán lévő háromnyelvű, de pontatlanságokat tartalmazó szövegen nem módosítottak.
„A turistatérképek egynyelvűsége sajnos tovább gyengíti a város magyar lakosságának helyzetét. Fontos kiemelni, hogy Marosvásárhely polgármesteri hivatalában és a városi tanácsban az RMDSZ jelentős számban van jelen, a városnak RMDSZ-es alpolgármestere van és a tanács legnagyobb frakcióját (a testület 47 százaléka) is az RMDSZ-képviselők képezik – olvasható a civilek közleményében. – Célunk, hogy Marosvásárhelyen minél előbb megjelenjenek a kétnyelvű utcanévtáblák, de törekvéseinkkel egy időben szomorúan tapasztaljuk a magyar nyelv folyamatos kiszorulását a város állami intézményeiből, a magyarul beszélő alkalmazottak számának csökkenését. Azt is látjuk, hogy a közigazgatáson belül egyre felerősödő egynyelvűség ellen nem emelnek szót választott elöljáróink, pedig tiltakozásukra óriási szükség van.”
A csoport képviselői rámutatnak, Marosvásárhelyen nem igazán kellett várni Bogdan Diaconu törvénytervezetének elfogadására – amely törölné a kétnyelvű feliratozás és anyanyelvhasználat jogát a közigazgatásban –, hisz „az önkormányzat már évek óta az egynyelvűségre szavazott, és ehhez megkapta az RMDSZ-tanácsosok és -alpolgármester hallgatólagos hozzájárulását”.  Soóst is zavarja
Az RMDSZ tanácsosa és polgármesterjelöltje, Soós Zoltán rövid közleményben reagált a történtekre, közvetlenül Dorin Floreát téve felelőssé a magyarságot ért újabb pofonért. Soós már a táblák megjelenése után a városháza illetékes szakosztályához fordult, ahol azt ígérték, haladéktalanul kicserélik a feliratokat, ám néhány nap elteltével sem történt semmi. „Ez is jól mutatja Dorin Florea polgármester multikulturalitás iránti mély elkötelezettségét. Mint szokásos, maszatolnak ez ügyben is” – állítja Soós.
Be nem tartott városházi ígéretek
Nem először fordul elő, hogy a városháza megígéri, bizonyos táblákról „lefelejtett” magyar nyelvet maradéktalanul pótolja. Két év telt el, amióta az iskolákért felelős igazgatóság azóta szülési, majd gyermeknevelési szabadságra távozott igazgatónője lapunk észrevételére megígérte, hogy azokban a tanintézetekben is kifüggesztik a kétnyelvű táblát, ahol addig még nem tették ki. 
Még ennél is régebbi az az ígéret, amelyet a polgármesteri hivatal volt sajtószóvivője tett, amelynek értelmében a Dózsa György úton felszerelt jelzőlámpákhoz, a gyalogosok tájékoztatására készült egynyelvű táblácskákat kétnyelvűekre cserélik ki.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Elhunyt Zolcsák Sándor, szatmári születésű festőművész
Élete 82. évében, hosszas betegség után elhunyt Zolcsák Sándor erdélyi festőművész, iparművész - tájékoztatta a család hétfőn az MTI-t.
Zolcsák Sándort egy ceglédi kórházban február 18-án, csütörtökön érte a halál.
1934. június 14-én született a Szatmár megyei Sándorhomokon (Nisipeni). A szatmárnémeti római katolikus főgimnáziumban, majd a szatmárnémeti tanítóképzőben végezte középiskolai tanulmányait. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett 1958-ban diplomát Kádár Tibor és Abodi Nagy Béla tanítványaként.
Marosvásárhelyre költözött, ahol feleségével, Porzsolt Borbálával szabadfoglalkozású festőművészként, valamint üveg- és iparművészként alkotott. Számos romániai és külföldi egyéni és csoportos tárlaton állították ki műveit.  Az erdélyi magyar képzőművészek Barabás Miklós Céhének és a Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetségnek is a vezetőségi tagjai közé választották. Méltatói Erdély egyik legkiválóbb arcképfestőjeként tartják számon. Portréi az ábrázolt személynek valamilyen sajátos megközelítését mutatják meg. Művészetének erőteljes expresszív jellege van.
1990-ben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi intéző bizottsága elnökévé választották, és ebben a tisztségben élte át Marosvásárhely fekete márciusát, a magyar közösség elleni pogromkísérletet. 1991-ben lemondott a politikai szerepvállalásról.
Zolcsák Sándor holttestét hamvasztás után szállítják Marosvásárhelyre. Temetéséről a család később intézkedik. szatmar.ro

Marosvásárhely: meggondolta magát az EMNP, a lista harmadik helyét kéri
A múlt heti eredménytelen tárgyalások után új javaslatot tett a marosvásárhelyi EMNP az RMDSZ-nek a tanácsosi jelöltlista összeállítására: többek között a harmadik és a kilencedik helyet kérik. Ezt az RMDSZ nevében nyilatkozó Vass Levente választmányi elnök elfogadhatatlannak tartja.
Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi szervezetének elnöke hétfőn nyílt levélben új javaslatokat tett az RMDSZ-nek a tanácsosi jelöltlista összeállítására. A két fél múlt heti tárgyalásain az RMDSZ egy biztos befutó helyet, a nyolcadikat, illetve a tizenkettedik helyet ajánlotta fel jelöltlistáján, ám ezt akkor a Néppárt küldöttsége nem fogadta el.
Az EMNP most azt szeretné, ha a tavalyi előválasztások második helyezettje, Portik Vilmos megkapná a lista harmadik helyét.  Javaslatuk szerint a hatodik helyre a marosvásárhelyi történelmi egyházak közösen jelölnének valakit, a kilencedik helyre az EMNP marosvásárhelyi szervezete kapná meg, a tizenkettedik helyre pedig a marosvásárhelyi civil szervezetek által javasolt személy kerülne.
Jakab Istvánék javaslatukat a tavalyi előválasztás eredményére alapozzák. A nyílt levél szerint ugyanis ez volt „az egyetlen tényleges és számokban is mérhető megmérettetés” a politikai alakulatok marosvásárhelyi szervezetei között. „(Az előválasztás) eredményét figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy tíz magyar ember közül négy nem az RMDSZ jelöltjére szavazott, illetve a közös dolgainkban véleményt nyilvánító marosvásárhelyi magyarok közül minden harmadik személy a néppárt jelöltjét támogatta szavazatával” – olvasható a levélben.
Az EMNP szerint ez a javaslat egyszerre teremthet hiteles összefogást és erősítheti meg az RMDSZ szövetségi jellegét is. „Ha pusztán az előválasztási matematikát vennénk alapul, a néppárt a tárgyalások során minden harmadik helyre igényt tarthatott volna, hiszen a párthovatartozásunk feladása a matematika mellett ehhez megteremtené az erkölcsi alapot is. Mi ugyanakkor fontosnak tartjuk azt, hogy a marosvásárhelyi összefogás ne csak politikai alkut tükrözzön, hanem a lehető legszélesebb mértékben érjen el a csalódottságával küzdő magyar közösséghez” – írják.
„Nehéz így az EMNP-vel tárgyalni”
Az EMNP-vel tárgyaló RMDSZ-es küldöttségnek tagja Vass Levente is. A marosvásárhelyi szervezet választmányi elnöke a Maszol megkeresésére elmondta, a néppárti javaslatot és a mellette felhozott érveket. „Nehéz egy olyan partnerrel tárgyalni, aki most a korábbi javaslataitól eltérő kéréseket fogalmaz meg” – mondta Vass Levente arra utalva, hogy az EMNP a múlt héten az RMDSZ listájának két befutó helyére, a nyolcadikra és a kilencedikre tartott igényt.
A választmányi elnök szerint téves az a néppárti érvelés, miszerint a lista összeállításakor a tavalyi előválasztás eredményét kell figyelembe venni. Szerinte a négy évvel ezelőtti önkormányzatok választások eredményei a mérvadóak. Akkor az RMDSZ tíz jelöltet juttatott be a marosvásárhelyi helyi tanácsba, és kilencszer annyi szavazatot kapott, mint az EMNP.
Vass Levente emlékeztetett arra, hogy Portik Vilmos tavaly maga hangsúlyozta, hogy nem a Néppárt jelöltjeként indult az előválasztáson, és a szavazócédulákon sem szerepelt a neve mellett a Néppárt jele. „Értelmetlen ilyen puffogtatásokkal ellehetetleníteni a tárgyalásokat, amelyek egyébként jó hangulatban zajlottak” – jelentette ki.
Az EMNP-nek arról a javaslatáról, hogy az egyházaknak is legyen szava a tanácsosi lista összeállításakor, a választmányi elnök kijelentette: az RMDSZ éppen múlt csütörtökön kezdeményezett egy találkozót a marosvásárhelyi történelmi egyházakkal az önkormányzati választások témájában. „Konzultálunk az egyházakkal, számítunk a támogatásukra” – fogalmazott.
Vass Levente kérdésünkre elmondta, a múlt héten nem tűztek ki új tárgyalási időpontot a felek, így nem tudni, hogy mikor ül ismét egy asztalhoz az EMNP és az RMDSZ küldöttsége. „Egy biztos: mi az utolsó pillanatig, a jelölési határidőig fenntartjuk azt az ajánlatunkat, hogy az EMNP kapja meg a lista nyolcadik és tizenkettedik helyét” – mondta az RMDSZ-szervezet választmányának elnöke. maszol.ro

Csak hívásra „menetel” a háromszéki RMDSZ 
A marosvásárhelyi székely szabadság napján való részvételre biztat a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezete, az RMDSZ megyei vezetősége azonban attól teszi függővé a mozgósítást, hogy mit vár el tőlük a szövetség vásárhelyi vezetése és Soós Zoltán polgármesterjelölt – adja hírül Bíró Blanka a kronika.ro-n.
„A székely szabadság napja a cselekvés pillanata, alkalom arra, hogy minden magyar és székely kiálljon az igazságért” – fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke. Kifejtette, a román hatalom a titkosszolgálatok segítségével próbálja megfélemlíteni a magyarokat.
A sajtótájékoztatón jelen volt Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) leváltott és a pártból is kizárt sepsiszéki elnöke, aki a Magyar Megmaradásért Mozgalom képviseletében több, a magyar közösséget ért sérelmet sorolt fel. Emlékeztetett, hogy a bíróság elutasította a székelyföldi turisztikai szövetség bejegyzését, módszeresen tüntetik el a községháza feliratokat, és a képviselőház hallgatólagosan elfogadta a magyar nyelv használatát korlátozó tervezetet. „A titkosszolgálatok kivették a vezetést a politikum kezéből, az autonómiamozgalmat megpróbálják öszszemosni a terrorizmussal” – mutatott rá.
Az MPP március 10-én autóbuszokat indít Marosvásárhelyre. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke úgy nyilatkozott, annak függvényében döntenek a székely szabadság napján való részvételről, hogy a választásokra készülve mit tartanak előnyösnek a marosvásárhelyi magyarok és Soós Zoltán polgármesterjelölt. „Ha azt mondják, legyünk ott, ott leszünk” – szögezte le Tamás Sándor – írja a kronika.ro. Erdély.ma

A zádokfakürt híradása
Mit jelent a zádokfa? Ott áll a kötet szójegyzékében: zádokfa (szádok, száldok, szódok): hárs. A háncsából készített kürttel egymásnak adtak jelt, hírt veszedelem, baj esetén a hegyek pásztorai. Jó esetben viszont akár egy könyv is betöltheti a jeladó kürt szerepét.
Egy esős, borús szerda délután, 2016. február 3. Szépszámban érkeznek, gyülekezeti tagok és a bemutatóra sereglő irodalomkedvelő érdeklődők a Marosvásárhely-Felsővárosi Református Templomba, ahol a bibliaóra keretében, Kántor Attila lelkész, házigazda szolgálata után Donáth László lelkész-író Zádokfakürt című novelláskötetét ismerteti.
A Kriterion Könyvkiadónál tavaly megjelent könyv a 2013-as, A pap tehene című válogatást követi.
A szöveget gondozó Bölöni Domokos rövid méltatásával indul a bemutató,  ezáltal nyerünk rövid bepillantást a szerző írói világába, aki „későn érkezett utasként”, az irodalom perifériájára kényszerülve, a kiadóknál afféle írogató falusi papként elkönyvelve rótta elbeszéléseit, történeteit, többnyire az asztalfióknak, de rendíthetetlenül...
Kökényszüret című önéletírásának befejezéséhez közeledve keserűen fakad ki Donáth László: „Bizony, bizony, kökényt szüreteltem”, majd ezzel zárja: „Itt pontot tehetek. Életem regénye befejezéséhez közeledik.Valaki tán feljegyzi, ami még hátra van?”
Az író unokája, a Marosvásárhelyen élő Nagy Donáth Katalin meghatódva köszönte meg a Kriterion Kiadó igazgatójának, H.Szabó Gyulának a lehetőséget, a kiadásban nyújtott segítséget, valamint Bölöni Domokosnak a válogatás és szöveggondozás munkáját. Elmondta, hogy a könyvvásárok alkalmával, látogatóként hallotta, amint egyik-másik író, költő könyvbemutatójára hívják a résztvevőket. Eljátszott a gondolattal: mi lenne, ha egyszer a hangosbemondó  Donáth László kötetének bemutatóját hirdetné? Innentől kezdve küzdelmes, de egyenes út vezetett a 2013-as és 2015-ös bemutatókig. Családja segítségével és áldozatos munkájával, az álom valóra vált. A nagyapa kézirataiból előbb kézzel másolta át a szövegeket, majd számítógépre kerültek.  „Vannak még a kökénybokron leszedegetni való kökényszemek” – mondta befejezésképpen Nagy Donáth Katalin, jelezve hogy talán egy harmadik könyvre való anyag is összeáll majd. 
Ifjabb Nagy Donáth Katalin, a dédunoka felolvasta a kötetből A székely s a jókedvű úr című történetet. H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó igazgatója méltatta Donáth László rokonszenves írói világát, gazdag és humoros, de a tragédiát sem kerülgető szemléletét, népi gyökerű elbeszélői stílusát. Példaértékűnek tartja Nagy Donáth Katalin konok kitartását a nagyapa munkásságának feltárásában, művei kiadásában. Jelzés ez az olyan utódoknak, akik kevésbé felelősen kezelik a hagyatékokat, pusztulni hagyják felmenőik munkáját, rosszul sáfárkodnak az ölükbe hullott tálentumokkal. Az igazgató nem érkezett üres kézzel, három másik kötetet is hozott magával, friss termést, Cseres Tibor: Őseink kertje, Erdély, Dienes András: Négy nap című regényeit, valamint Ambrus Lajosnak A sünkirályfi című mesekötetét.
Az estet beszivárványozta a Vártemplom Musica Humana  női kamarakórusa, amely Csíky Csaba karnagy vezetésével magas színvonalú műsorral foglalta kezdési-zárási keretbe az együttlétet (Bartók Béla: Bolyongás; Levél az otthoniakhoz, Kerényi György: Hej, tulipán, Csíky Boldizsár: Forgós-ropogós; Szól a nóta, Kodály Zoltán: Esti dal). Csíky Csaba karnagy érdekes adalékként jegyezte meg: az 1999-ben készült Erdélyi magyar novellafüzér című hármas tévéfilm zenéjét, melynek egyike éppen egy Donáth László-novellából készült, ő írta.
„Vissza szeretnénk adni Erdélynek Donáth Lászlót” – mondotta H.Szabó Gyula az első kötet megjelenésekor; és lám, immáron másodszorra is sikerült. 
A szűkebb pátria képviseletében megtisztelték jelenlétükkel a találkozást Gilyén Levente etédi, Gilyénné Bódi Katalin kőrispataki református lelkészek és Nagy Endre etédi önkormányzati tanácsos. Remélhetőleg A zádokfakürt, A pap tehene című kötethez hasonlóan, bemutatásra kerül majd az év folyamán az író szülőfalujában, Etéden is. 
Doszlop Imre, Lídia Naómi. Népújság (Marosvásárhely)