Hátrálva előre?
Heves indulatokat, elvakult magyarellenes nyilatkozatokat váltott ki a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozását célzó indítvány. A román pártok, illetve a helyi román nyelvű média képviselői az Unirea Főgimnázium, a helyi románság elleni merényletként értelmezik a szándékot, s ebből következően hangos ellenpropagandát folytatnak ellene. A római katolikus oktatási intézmény újraindítását a városi önkormányzati képviselő-testületnek kellene jóváhagynia, miután az iskolaalapítók beszerezték az ehhez szükséges jóváhagyásokat. A jól ismert, kákán is csomót kereső akadékoskodás, a hivatali húzd meg-ereszd meg jogosan vált ki felháborodást, elkeseredést a vásárhelyi magyar lakosságban.
A Klastrom utcai oktatási intézmény főépületét 1905-ben adták át rendeltetésének, 1908-ban pedig egy új épülettel, a tanodával bővítették ki. Kiemelendő: a teljes építkezés a római katolikus egyház költségén, a hívek segítségével történt. 1948-ban a román állam felszámolta a felekezeti oktatást, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium épületében előbb a magyar tannyelvű, majd 1962-től a román tannyelvű leánygimnázium működött, a mai Unirea Főgimnázium elődjeként. 2004-ben a román állam ugyan visszaszolgáltatta az épületet a római katolikus egyháznak, de a 2005-ben újraindított római katolikus felekezeti osztályok a mai napig nem költözhettek vissza saját épületükbe. Ezek a száraz tények.
Ezzel szemben a román oldalon egyes firkászok azt próbálják elhitetni, hogy az épület soha nem tartozott a gyulafehérvári érsekség tulajdonába, a nemrég lecserélt liberális alpolgármester pedig egyenesen azt állította, hogy azt „Emil Dandea polgármester ajándékozta a városnak”. A hisztériakeltők szerint a szeparatista magyarok „kirúgják a román tanulókat” az épületből. Azt elfelejtik, hogy a 2005-ben visszaszolgáltatott épületet a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 15 évre bérbe adta az iskolafenntartó városházának, de az nem tett eleget kötelezettségeinek, nem fizette ki a bért, ezért a katolikus egyház 2012-ben bírósági úton felbontotta a megállapodást. Magyarán: az Unirea jelenleg jogtalanul használja a római katolikus egyház tulajdonát képező épületet.
A helyzet megoldását újabb, immár sokadik kompromisszumtól remélik. A polgármester állítása szerint a római katolikus egyház, amennyiben a helyi önkormányzat beleegyezik az új felekezeti oktatási intézmény létrehozásába, hajlandó lenne újabb, legalább 25 évre szóló bérleti szerződést kötni a városházával, biztosítva ezáltal az Unirea zavartalan működését. Cserében a maradék két kisebb épületben létrehoznák az önálló felekezeti oktatási intézményt.
Az eset kísértetiesen hasonlít arra, amikor annak idején az államosított házba – amolyan kakukkfiókaként – beköltöztettek egy-két „egészséges származású” családot, a volt tulajdonosnak pedig nagy kegyesen megengedték, hogy az egykori cselédszobában húzza meg magát. Adódik a kérdés: belemegy-e az egyház egy hasonlóan megalázó egyezségbe?
Szentgyörgyi László, Székelyhon.ro

Nemzeti örökség lesz a Teleki Téka
A román nemzeti örökség részét képezhetik majd a jövőben a marosvásárhelyi Teleki Tékában őrzött értékes kötetek, hogy ezáltal is akadályozzák ezek ellopását.
Ciprian Dobre, a Maros megyei önkormányzat elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a testület kiutalta a könyvek szakértői felméréséhez, osztályozásához, és a nemzeti örökségbe való felvételéhez szükséges pénzösszeget. Rámutatott, ennek hozadéka, hogy csak a művelődésügyi minisztérium jóváhagyásával lehet majd tanulmányozni az évszázados köteteket, az átlagolvasók csak ezek másolatához vagy fakszimile kiadásához férhetnek hozzá.
A tanácselnök szerint megakadályozható, hogy a 2010-ben tapasztalthoz hasonló lopás történjen, amikor 538 értékes kötetnek veszett nyoma. Az 1550 és 1700 között megjelent kiadványok Magyarország és Erdély történelmét mutatták be, illetve az adott kor matematikai, asztronómiai, geometriai és jogi állapotát örökítették meg értékes illusztrációkkal, gravírozásokkal díszítve.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója – ahova a Teleki Téka is tartozik – arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellopott köteteknek nehéz a nyomára bukkanni, az ügyben még folyik a nyomozás. Soós Zoltán arra is rámutatott, hogy a lopás többnyire rendelésre történik. Nincs olyan közép-európai közgyűjtemény, amely ne találkozott volna a jelenséggel, mondta.
Romániában az okozott gondot, hogy a 90-es években megszűnt az örökség védelmére vonatkozó törvény, így 6–7 évig semmi sem szabályozta az értékes kiadványok, kegytárgyak védelmét, idézte fel Soós, aki szerint ebben az időszakban történt a legtöbb lopás.
A Teleki Tékát 1802-ben alapította gróf Teleki Sámuel, több mint 250 ezer értékes kiadványt tartalmaz.
Krónika (Kolozsvár)

Hétköznapok a hátországban (Sepsiszentgyörgy az első világháború idején - 3.)
Bevezetik a sajtócenzúrát
Az egész ország területére kötelezően érvénybe lépett a sajtócenzúra, tilos volt minden olyan közlemény, amely kudarcokról, vereségekről és veszteségekről kívánt beszámolni. A sajtó figyelmébe ajánlották a román közvéleményt kedvezőtlenül befolyásoló írások közlésétől való eltekintést is.
1914. október elsején a belügyminisztérium a lakosság tudomására hozta, hogy szigorúan tilos az oly riasztó hírek koholása és terjesztése, melyek a nagyközönség körében nyugtalanságot és aggodalmat gerjeszthetnek. Akik ezt megszegték, azokat 15 napig terjedő elzárással és 200 korona bírsággal büntethették. Ezért, a kellemetlenségek elkerülése végett, mindjárt a háború kitörése után, 1914. július 31-én báró Szentkereszty Béla főispán utasításban jelzi elvárásait a helyi sajtó, jelesen a Székely Nép főszerkesztője számára: „Szíveskedjék igen szigorúan és komolyan figyelmeztetni az újság szerkesztőit, hogy hadi eseményekről kizárólag a sajtóirodától kapott közleményeket használják, ellenkező esetben a törvény által biztosított legszigorúbb rendszabályok alkalmazására adnak okot.”
1915-ben és 1916-ban a főispáni éberség továbbra is az újság háborúval kapcsolatos tudósításait tekintette különösen fontos és a közvéleményt befolyásoló tényezőnek. 1915. május 25-én a magyar miniszterelnök rendeletét továbbította a főispán: „A román király, a román kormány és pártvezérek érzékenységét érintő megjegyzésektől és egyáltalán olyan hírek közlésétől szigorúan tartózkodjék, amivel a román közvéleményt kedvezőtlenül befolyásolhatná, Románia jövőbeni magatartásával ne foglalkozzanak.” Más alkalommal a katonai parancsnokság részéről érkező felszólításra reagált, melynek értelmében a magas rangú katonai és polgári személyek utazásairól tilos volt hírlapi közléseket adni. 1915. július 3l-én egy újabb főispáni megkeresésben már érezhető az önbizalomvesztés, a biztos győzelembe vetett hit egyre inkább szertefoszlott. 1916-ban a hátországban uralkodó siralmas állapotokról, a munkaerőhiányról, a tavaszi és nyári mezőgazdasági munkálatokban tapasztalható fogyatékosságokról, a katonaságnak ideiglenesen átengedett lovakról, a parlagon maradt területekről, a gépek hiányáról szóló híreket sem volt szabad közzé- tenni, mert ezek külföldre kijutva az ország helyzetét a valóságosnál súlyosabbnak tüntették volna fel, a kedvező hírek viszont idehaza olyan indokolatlan reményeket kelthetnének, amelyek a későbbiekben csalódást okozhatnának. Más alkalommal arra figyelmezteti a főispán a Székely Nép főszerkesztőjét, hogy az olasz frontról érkező hivatalos jelentéseket, bármilyen vonatkozásúak is legyenek, tilos kommentálni.
Győzelmi ünnepek, kitüntetések
A háborús propaganda részének tudható be az is, hogy a győztes kimenetelű ütközeteket nagy felhajtással ünnepelték meg. 1914. december 2-án például, amikor a monarchia csapatai Belgrádot bevették, Sepsiszentgyörgy zászlódíszbe öltözött, estére pedig Bálint Dénes polgármester a ’48-as obeliszknél hazafias ünnepséget hirdetett.
A hősi halottak iránti tisztelettel és kegyelettel azt akarták kifejezni, hogy a közvélemény a legnagyobb elismeréssel és megbecsüléssel viszonyul nem csak a csatatéren harcoló katonák iránt, de az elesettek emlékét is hasonló módon ápolja. Sepsiszentgyörgy első hősi halottja, Jordáky József a 24. honvéd gyalogezredből 1914. szeptember végén esett el. Temetésén a város vezetői, lelkipásztorai mondtak búcsúbeszédet. A gyászmenet előtt katonai díszkíséret haladt, utána pedig a tűzoltózenekar és a református egyházi dalárda. A gyászkocsit báró Szentkereszty Marietta, Kelemen Lajosné, az összes önkéntes vöröskeresztes ápolónő és cserkészek kísérték. A lelkészi búcsúztatók mellett Bálint Dénes polgármester méltatta hősiességét, a katonaság díszsortüze mellett helyezték örök nyugalomra, a temetési ceremónia a himnusz eléneklésével végződött. A háború következő sepsiszentgyörgyi áldozata szintén a 24. honvédezredbeli őrvezető, Gyárfás Miklós, aki 1914. szeptember 29-én az ungvári kórházban halt bele súlyos sebeibe. 1915-ben a Központi Hatalmak és a monarchiával szövetségben álló, de magát semlegesnek tekintő Románia viszonya feszültebbé vált, de az erdélyi kérdés továbbra is alkudozások tárgya maradt. Német oldalról akkor is erős volt a nyomás, ha romlott a hadi helyzet, de akkor is, amikor sikereket értek el a keleti hadszíntéren, hiszen Románia hadi képességére igen nagy szükség lett volna. A gorlicei áttöréskor látták elérkezettnek az alkalmat, amikor Romániát aktív együttműködésre lehetett volna megnyerni. A németek román vezetőkkel tárgyaltak a monarchia föderatív átalakításáról. A háború állása és kilátásai nem sok jóval kecsegtették a Központi Hatalmakat, mindezek ellenére a vármegye és a város vezetése is rendületlen bizalmat igyekezett sugallni a lakosság felé. Szentkereszty főispán is az 1915. január 30-i vármegyei közgyűlésen beszédét a győzelembe vetett hite kinyilatkoztatásával kezdte: „A háború még nem ért véget, de annyit már megállapíthatunk, hogy a létért való jelenlegi óriási küzdelmünk másképpen nem végződhetik, mint a mi teljes győzelmünkkel.” A 24. honvéd gyalogezred, a 9. honvéd huszárezred, a 2. közös huszárezred és a 2. közös gyalogezred legénysége jórészt háromszéki ifjakból állt. A harctéren vitézséggel kitűnt katonák példáját népszerűsítik: Herszényi Ferenc sepsiszentgyörgyi közigazgatási gyakornok, tartalékos zászlós, Hamar Endre tartalékos, Kozma Lajos honvéd őrnagy elsőkként kapnak vitézségi érdemkeresztet, Nagy Elek tartalékos honvéd őrnagy legfelsőbb elismerést (signum laudist) nyert. A sepsiszentgyörgyi Dálnoki Veress Lajos főhadnagyot a 9. huszárezredből másodszor tüntették ki, a 24. honvéd gyalogezredet a hadvezetés kimagasló teljesítményéért „gárdaezred” elnevezéssel jutalmazta. Miután a vármegye vezetése gratulált, Hauser Sándor ezredparancsnok mondott köszönetet a lelkesítő szavakért: „Legyen meggyőződve a tekintetes törvényhatóság, hogy a Kárpátok zordon bércei között őrt álló 24-es honvédeknek ezen meleg szavak buzdítólag fognak hatni a további küzdelmekben.”
Az ezred a háború folyamán a galíciai ütközetekben, továbbá a Kárpátokban az ország határainak védelmében, végül a Németország ellen indított orosz offenzíva visszaverésében vitézségével szerzett babérokat, amit a császár is elismerésben részesített. A marosvásárhelyi 9. huszárezred parancsnoka, Eder alezredes válaszában szintén hangsúlyozta: „Vezetésem alatt álló ezred tisztikara és legénysége a hadjárat kezdete óta derekasan és vitézül kiveszi részét abból a gigászi küzdelemből, mely legszentebb javainkért, édes hazánkért és királyunkért folyik.” A messzi földön harcoló és elhulló katonák győzelmébe vetett hit, valamint a sajtócenzúra szigora is bizonyára oka lehetett, hogy Sepsiszentgyörgy polgárait meglepetésként, teljesen váratlanul érte az 1916. augusztus 28-án éjszaka történt román betörés.
Cserey Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zenei emlék Kőrispataknak
Állandó kiállítást nyitottak meg és könyvbemutatóval színesítették a szervezők a Kőrispatakon immár kilencedik alkalommal megszervezett Szalmakalap fesztivál programját. A szombati, egész napos rendezvényre Marosvásárhelyről és Magyarországról is érkeztek részvevők.
Kőrispatak a múlt században a szalmafonásról és a népzenéről híresült el, ezekre tették a fő hangsúlyt a 9. Szalmakalap fesztivál során – mutatott rá a szervezők részéről Szőcs László, Etéd község polgármestere. A Szalmakalap-készítők Hagyományőrző Egyesülete, Etéd Község Polgármesteri Hivatala és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által megszervezett szombati rendezvény a helység központjában, a Szalmakalap-múzeum közelében zajlott, a múzeum udvarán kiállítást nyitottak az egykori kőrispataki népi zenekar emlékére: éppen hetven éve annak, hogy Lajtha László népzenekutató felfedezte őket, és Budapesten hanglemezfelvételt készített muzsikájukról. A kiállítás anyagát korabeli dokumentumok, fényképek és eredeti hanglemezfelvételek képezik, amelyeket Pávai István székelykeresztúri származású népzenekutató segítségével állítottak össze – ismertette a Szőcs László, hozzáfűzve, az állandó tárlatot valószínűleg a helyi kultúrotthonba helyezik majd át.
Helyi születésű lelkész könyvét mutatták be
A fesztivált megelőzően péntek este nótaestet tartottak a helyi kultúrotthonban, majd szombat reggel az erdőszentgyörgyi huszárok és a parajdi fúvószenekar muzsikával ébresztette a kőrispatakiakat. A délelőtt tizenegy órai ünnepi istentiszteleten, amelyen a református és unitárius egyház képviselői is jelen voltak, bemutatták Demeter Sándor Loránd kőrispataki születésű unitárius lelkész Legyen világosság című prédikációkat, elmélkedéseket és verseket tartalmazó kötetét. A szertartást követően megkoszorúzták az első és második világháborús emlékművet, az ünnepségen koszorút helyezett el többek közt egy marosvásárhelyi csapat is, akiket kimondottan ez a mozzanat vonzott a rendezvényre – tájékoztatott a szervező.
Ezt követően az 1944-es hanglemezfelvételeket készített kőrispataki zenekar tiszteletére emléktáblát avattak, majd Sármási Bocskai János, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa Varázslatos Kis-Küküllő mente című könyvét mutatták be. Délután két órától a kulturális műsorokat láthattak-hallhattak a részvevők: a néptáncprodukciókon és népdalokon kívül kabaréjeleneteket, illetve modern táncelőadást is figyelemmel lehetett kísérni. Négy órakor különféle vetélkedők, ügyességi játékok kezdődtek, majd este a Jászmagyarok együttes koncertjére és hajnalig tartó utcabálra várták a szórakozni vágyókat.
Tapasztalatcsere a szalmakalapról
A falutalálkozónak is nevezhető rendezvényt minden évben a Szalmakalap múzeum avatásának dátumához – július 21-éhez – legközelebb eső hétvégén tartják meg. A fesztiválra évente mintegy ezren látogatnak el, ugyanis a helyieken és környékbelieken kívül a magyarországi testvérvárosokból is érkeznek részvevők. Idén többek közt hajdúnánásiak is jelen voltak, akik otthon szeretnék újraéleszteni a szalmakalap-készítés hagyományát – itt tapasztalatcserén vettek részt. A fesztivál alkalmából a Szalmakalap múzeumot is számos érdeklődő látogatta meg.
Kovács Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója ekképp fogalmazott a rendezvényről: „Etéd község falvaiban kultúránk sajátságos elemei köszönnek vissza. A híres siklódi harangláb, az énlaki unitárius templom, a küsmödi Bereczki Zsigmond-féle ház mind védjegyei a térség kulturális értékeinek. Ma Kőrispatak van a figyelem középpontjában a Szalmakalap fesztivál és a világon egyedülálló Szalmakalap múzeum révén. A szalmafonás itt élő hagyomány, élő népi mesterség és erős turisztikai vonzerőt jelent, a rendezvény ezeknek az identitás őrző és erősítő értékeknek a továbbadását szolgálja.”
Bálint Kinga Katalin, Székelyhon.ro

Elhunyt Papp Kincses Emese
Hosszas betegség után, életének 72. évében elhunyt Papp Kincses Emese csíkszeredai irodalomtörténész, publicista, egyetemi oktató, politikus, az erdélyi magyar közélet jeles személyisége.
Marosvásárhelyen 1943. május 5-én született, de életének jelentős része Csíkszeredához kötődik. Kincses Előd ügyvéd és Kincses Elemér író, drámaíró, rendező testvéreként szülővárosában, a Bolyai Farkas Líceumban érettségizett, majd a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári diplomát magyar-német szakon.
Tanított Kisbaconban, Gyergyóalfaluban, Csíkszeredában. Megszerezte az irodalomtudományok doktora címet, de nagy fájdalmára ennek ellenére nem engedték abban az időszakban Csíkszeredában középiskolában magyart tanítani. Az 1989-es eseményekkel a politikai életbe is belépett, az RMDSZ alapító tagja és a Hargita megyei szervezet titkára lett. 1991-94 között az EMKE alelnöki tisztségét is betöltötte, 2012-ig Hargita megyei önkormányzati képviselőként is dolgozott. A közéleti szerepvállalást természetesnek tartotta, mert meggyőződése szerint az értelmiségnek nemcsak az önmegvalósítás a feladata, hanem a népszolgálat is. Rendszeresen közölt publicisztikai írásokat a sajtóban, több kötete is megjelent.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem indulása után az egyetemen magyar művelődés- és tudománytörténetet tanított, 2004 óta a Magyar Tudományos Akadémia határon túli köztestületének volt a tagja. Nagyon szeretett tanítani, öröm volt számára mindazt, amit az évek során megtanult, átadni tanítványainak. Átdolgozta Páskándi Géza A költő visszatér című rockoperáját, amelyet Csíkszeredában 1996. március 15-én Ne késsetek, harangok címmel mutattak be. Később a Role zenekarral együttműködve Árpádházi Szent Erzsébetről, Székely golgota címen a Madéfalvi veszedelemről, majd Szent László királyról írt és rendezett oratóriumot illetve rockoperát.
Papp Kincses Emese 2002-ben EMKE-életműdíjat kapott, 2007-ben Julianus-díjjal ismerték el tevékenységét, 2011-ben pedig a Németh Géza Egyesület díjával jutalmazták. Idén februárban pedagógusi pályafutása, valamint az erdélyi magyar közéletért és az erdélyi magyar kultúra ápolásáért végzett önzetlen tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült.
„Én a politikában is, az irodalomban is, az általam írott és rendezett előadásokban is léleképítéssel foglalkozom. Nem tudom ezeket különválasztani. Mindegyik esetben ugyanaz a célom: értékek közvetítése” – vallotta korábban a Csíki Hírlapban megjelent interjújában. Papp Kincses Emesét szerdán 15 órakor helyezik örök nyugalomra Csíkszeredában a Szentlélek utcai temetőben. A gyászszertartást Tőkés László végzi.
Papp-Kincses Emese /Marosvásárhely, 1943. máj. 5. – Csíkszereda, 2014. július 20./
Székelyhon.ro

Szeretet mint egyetlen mentőöv...
Negyedszer ébredt a gernyeszegi kastély
Több nemzedéket és kultúrát fogadott "szárnyai alá" szombaton a gernyeszegi Teleki- kastély. A nagyközönség előtt negyedszerre megnyíló grófi hajlék minden korosztály számára kínált valami emlékezeteset, az évszázados fák alatt szaladgáló, a kastély udvarán társasjátékozó, kézműveskedő gyerekek, a letűnt korok hangulatát egy pohár sör mellett ízlelgető fiatalok és a patinás termekben személyes emlékeket visszajátszó idősebb korosztály is fénnyel telítődött, megpihent ezen a napon. Ami pedig az etnikai sokszínűséget illeti, bár a rendezvény megnyitójának kizárólag magyar közönsége volt, a későbbiekben román látogatókkal és angol vendéggel is találkoztunk.
A Gernyeszegi Teleki Kastély Egyesület a 65 éve bekövetkezett államosítás felidézésére összpontosított a minden eddiginél gazdagabb rendezvény szervezésekor. A kastélynap első mozzanata – talán jelzésértékűen – a 17 éves Ferencz András Közép-erdélyi kastélyok. Válaszúttól Marosvécsig című fotókiállításának megnyitója volt. Ezt megelőzően Kálmán Attila történész, majd gróf Teleki Kálmán, a kastély tulajdonosa köszöntötte az egybegyűlteket.
– Egy kastély életében fontos, ha belakják, ha élet van benne, ebben pedig a családnak van fontos szerepe. A gernyeszegi Teleki család visszatért, és próbálja széppé tenni, visszaadni a kastélyt a közösségnek – mondta a történész. Gróf Teleki Kálmán a pillanat fontosságára hívta fel a figyelmet, és hangsúlyozta, a család önerőből nem tudja megmenteni a kastélyt, ahhoz mindenkinek a munkájára szükség van.
Kastélysorsok tizenéves szemmel
"Elhagyatva, megkopva, romjaikban történelmünk fontos tanúi. A kastélyokba azonban lassan visszatér az élet. Jelentheti ez azt, hogy a 65 évvel ezelőtt eltüntetett erdélyi arisztokrácia is elfoglalja az őt megillető helyet a közéletben...?" – olvashatták Kozma Attila gondolatait a kiállítás anyagát ismertető plakáton. A megnyitón a történész azt emelte ki, hogy a rendeltetésüket 1949-ig teljesítő műemlékek több művészeti irányzat őrzői a reneszánsz kortól a 19. század végének építészeti stílusáig, de nemcsak műépítészileg, hanem történelmük miatt is figyelemre méltóak.
– Tíz-tizenöt éve kezdődött el a kastélyok megmentése. Ez egy lassú folyamat, rengeteg önkéntesen, szeretetből végzett munka tartozik hozzá. A kastélyokat csak a szeretet mentheti meg – tette hozzá a történész. A nagy felbontású fényképeket sajátos panoramikus képfeldolgozással alakító bolyais diák alkotásait Plájás István a fotóművész szemével láttatta.
– Meglepő, hogy egy tizenhét éves fiatal ilyen kiállítást tud összehozni, és az is, hogy nem csúcstechnológiával, hanem kézi munkával dolgozik. Amikor két szögből fotózunk, a vonalak sohasem találkoznak. Ferencz András ezt is megoldotta, lehetetlen megtalálni, hogy hol ragasztotta össze a lefotózott darabokat. De még ennél is dícséretesebb a témaválasztás, az a hagyaték, amire igyekszik felhívni az emberek figyelmét.
Időutazás kicsiknek és nagyoknak
A tárlatnyitó után Kozma Attila a Visszatérőben a Teleki-kastély című dokumentumfilmet ajánlotta a közönség figyelmébe, amelyet tavaly a Simonffy Katalin kezdeményezte negyedik médiatáborban az Erdélyi Televízió munkatársaiból, illetve a Babes-Bolyai Tudományegyetem újságírás és média szakon tanuló diákjaiból szerveződött stáb készített Keresztes Péter rendező-operatőr irányításával. A helyi lakosok kastélyhoz fűződő emlékeiből születő alkotást ez alkalommal többször is megtekinthették az érdeklődők.
Ferencz András kiállítása mellett, a szomszédos teremben az erdélyi főnemesség 1949 utáni életét megörökítő tárlat várta a látogatókat. A kiállítás többek között arra is választ adott, hogy a vagyonukból kiforgatott földbirtokosok milyen "kenyérkereső" foglalkozásokat végeztek Marosvásárhelyen, név szerint megnevezve az asztalosokat, ácsokat, bolti eladókat, cipőtalpalókat, egér- és patkányirtókat, állatgondozókat és még számtalan, betűrendbe szedett szakma nemesi származású művelőit.
A kora délutánt a gyereknép számára többállomásos kalandjáték tette izgalmassá. Korhű öltözetben várták a hajdani "kastélylakók", hogy a kis játékosok megtalálják őket a termekben vagy a kertben, és a feladatok teljesítése – labdadobálás, kirakós, várépítés, találós kérdés – után kiérdemeljék az udvarhölgyi, udvarmesteri címet.
154 család kálváriája
Kastélynapi újdonságnak számított az erdélyi főnemesség államosítás utáni életét felidéző két beszélgetés, melynek során gr. Teleki Kálmán és gr. Kálnoky Tibor, majd gr. Haller Béla és gr. Degenfeld Schonburg István pergette vissza az időt. Az emlékezés előtt dr. László Márton történész villantotta fel a sötét színjáték előzményeit. Az izgalmas ismertető során elhangzott, hogy az 1848 nyarán kezdődött államosítás először a bankok, bányák, főbb infrastruktúrák, a vasút és a hajóparkok felé irányult, a következő évben pedig a gyógyszertárakat, majd a bérházakat is célba vette. A nagybirtokok államosítása nemcsak az ingó és ingatlan vagyon eltulajdonítását jelentette, a volt tulajdonosokat az osztályharc nevében kényszerlakhelyre szállították. Éjszaka törtek rájuk otthonukban, és rendszerint mindössze egy tízkilós csomagot engedélyeztek elvitelre.
– 1949. március 2-án este 8 órakor indult be a gépezet. Egyidőben hajtották végre a listán szereplő családoknál, azért, hogy azok ne tudják egymást értesíteni, és ne legyen mód a menekülésre. Maros megyében 90 birtokot és 154 családot érintett az államosítás. Egy alkalommal az egyik szolgát is felpakolták a teherautóra, mert azt hitték, hogy családtag, ez az ügy később tisztázódott. Az elkobzott javakra a Nemzeti Múzeum, illetve az Akadémia tartott igényt, a bútorok egy része helyi vállalatokhoz és iskolákhoz került. A javakról készült leltárok sok esetben nem találtak, a vagyontárgyak eltűnését nem lehetett nyomon követni – hangsúlyozta a történész.
Félig a föld alatt
Gróf Teleki Kálmán megdöbbentő részletességgel idézte fel a Görbe utca 52. szám alatti, 25 négyzetméternyi szuterén berendezését, ahol a kilakoltatás után 19 éven át lakott a család – kezdetben hatan, aztán egyre kevesebben –, a félig föld alatti otthonét, amelyben édesapja "passzióból" fogta a patkányokat.
Az államosítás előtti éveket az idősebbektől hallott történetekből elevenítette fel a Teleki család leszármazottja, akit, 1947-es születésű lévén, nem kötnek személyes emlékek ahhoz az időszakhoz.
– A szüleim itt éltek, a kastélyban. Apám mintagazdaságot vezetett. 1944-ben, amikor a front közeledett, Pomázig menekültek. Budapest mellett vészelték át a háborút. Azután apám, aki nagyon kötődött Erdélyhez, a hazatérés mellett döntött. Üres kastély fogadta a szüleimet, egy kicsit a németek, keményebben a falu hordott szét mindent, ami pedig megmaradt, azt a szovjet csapatok tüntették el. 1945-től újra itt lakott a családunk, de a testvéreim Vásárhelyen tanultak, így ők nem élték át azt a súlyos, márciusi éjszakát.
A Teleki család leszármazottja azt is elmesélte, hogy édesapja hogyan szerezte vissza az eltulajdonított bútorokat a falubeliektől. Megbízható emberektől derítette ki, hogy kinél vannak a javak, szekérrel ment el a szóban forgó házakhoz, aztán igen diplomatikus módon vette vissza tulajdonát, mondván, "jaj, Pista, hogy örülök, hogy azt az asztalt nekem megtartottad." Az államosítás során azonban mindent lefoglaltak a párt emberei.
– Tizenhét éves koromig soha nem utazhattam a szüleimmel – ezt érzékelte leginkább az életet ellehetetlenítő tiltásokból az egykori gyermek, aki a milícián való kötelező "jelenéseket" viszont egészen viccesnek találta, ott ugyanis "vidám társadalmi élet zajlott" akkoriban.
Gróf Teleki Kálmán apja többek között a rókatelep kocsisaként biztosította családja megélhetését, édesanyja nyelvórákat adott. Ami a tanulási lehetőségeket illeti, bátyja fémipari líceumot végzett, 1952-ben "normális körülmények között" érettségizett, Böske nővére 14 éves korától dolgozott, így esti tagozaton végezte a középiskolát, Juliánna nővérét pedig 11. osztályban eltávolították az iskolából. Kálmán hét osztályt járt Vásárhelyen, és mivel itt nem volt lehetősége továbbtanulni, Vajda-hunyadon végezte a középiskolát. A kiszolgáltatottság korának legsötétebb pillanata számára 1957-ben, egyik nővére letartóztatásakor következett be.
– Gondolt-e a család a kivándorlásra? – tette fel az egyik alapkérdést Kozma Attila.
– Ez nálunk folyamatosan téma volt. A szüleim úgy gondolták, hogy itt mindig is hátrányos helyzetben lesznek, innen meg kell próbálni elmenni – mondta gróf Teleki Kálmán, aki 1982-ben telepedett ki Belgiumba, 11 évvel azután, hogy nővére Németországba ment férjhez.
"Nem látom a romokat"
A gernyeszegi Telekiek sorsát a kőröspataki gróf Kálnoky család élettörténetével állította párhuzamba a történész. Gróf Kálnoky Tibor a Nyugaton élő főnemesség szemszögéből elevenítette fel az erdélyi birtokok államosításának időszakát, illetve az azt követő évtizedeket.
– Amerikában csak a pénz számított, a létért kellett küzdeni – mondta a gróf, akinek nagyanyja az "új világban" felszolgálóként kapott rövid ideig munkát, és egy átalakított tyúkólban lakhatott. Kálnoky Tibor Nyugat-Európában nőtt fel, 1987-ben járt először Erdélyben.
– Jöttünk, hogy lássuk a köveket, a régi helyeket, de közben találkoztunk az emberekkel is, akik nagyon kedvesek voltak. A lényeg még itt volt.
A múltidézés végén Kozma Attila beszélgetőtársai jövőképéről érdeklődött.
– Én nem nézem, hogy mi történt, és azt sem, hogy most mi van. Én nem látom a romokat, hanem csak azt, hogy mindabból, ami itt van, mit lehetne csinálni – utalt erdélyi terveire gróf Kálnoky Tibor. A Teleki család leszármazottja így összegzett az elkövetkezőket illetően:
– Nincs jövőképem, a jelennek élek. Mindennap próbálok tenni valamit, kis lépésekben igyekszem előre haladni, és örülök, ha ez sikerül. Nem szabad belegondolni a nagy dolgokba, mert csodát nem tehetek.
Nagy Székely Ildikó, Népújság (Marosvásárhely)

Meghalt Papp-Kincses Emese
Hosszas betegség után, 71 éves korában, vasárnap meghalt Papp-Kincses Emese csíkszeredai irodalomtörténész, egyetemi oktató, az erdélyi magyar közélet jeles alakja.
Papp-Kincses Emese 1943-ban született Marosvásárhelyen, a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-német szakán diplomázott 1965-ben. A két világháború közötti erdélyi magyar történelmi regényről írt értekezésével szerezte meg 1979-ben az irodalomtudományok doktora címet.
1991 és 1994 között az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) alelnöke volt. Oktatói pályája során székelyföldi középiskolákban, majd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tanított. Az erdélyi magyar közélet aktív tagjaként rendszeresen közölt publicisztikai írásokat az erdélyi magyar sajtóban.
Közéleti szereplését az 1999-ben megjelent Virrassz velem című, vallomásos számvetéskötetben idézte fel. 2006-ban Ha meglebben a függöny címen regényt, 2008-ban Gonosz novellák címen elbeszéléskötetet jelentetett meg. Siklódi Ferenccel közösen írt Fekete tükör című „látványregényét” júniusban mutatták be Csíkszeredában.
Átdolgozta Páskándi Géza A költő visszatér című rockoperáját, amelyet Csíkszeredában Ne késsetek, harangok címen mutattak be 1996-ban. Megkedvelvén a műfaj sajátosságait, később Árpádházi Szent Erzsébetről, Székely Golgota címen a Madéfalvi veszedelemről, majd Szent László királyról írt és rendezett oratóriumot, illetve rockoperát Csíkszeredában.
Az erdélyi magyar ellenzék kimagasló egyénisége volt, így az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt közleménnyel búcsúznak tőle, és kiemelik: „Papp-Kincses Emese közéleti tevékenysége és az erdélyi magyar kultúráért végzett áldozatos munkája mindannyiunk számára példaértékű lehet, halálával pedig pótolhatatlan űrt hagy maga után.”
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Katolikus gimnázium – a tanács térfelén a döntés
Mind a sajtó, mind számos civil szervezet arra számított, hogy a marosvásárhelyi tanács július 8-i soros ülésén napirendre kerül a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozásának ügye. A felszólalás szándékával Kerekes Károly parlamenti képviselő is részt vett a gyűlésen, és kissé meglepettnek tűnt, amikor megtudta, mégsem képezi vita tárgyát az Unirea Főgimnázium épületében működő új, magyar középiskola alapítása, nem terjesztettek elő ilyen értelemben határozattervezetet. (Nem túl jó a kommunikáció RMDSZ-berkekben – állapítottuk meg –, ha Kerekesnek a sajtósoktól kell megtudnia, miről (nem) lesz szó a tanácsülésen...)
"Természetesen" több változat is keringett arról, hogy miért is nem került napirendre az Unirea- ügy. Volt tanácsos, aki úgy tudta, bizonyos jóváhagyásokat nem tudott időben beszerezni az iskolaalapítást kezdeményező Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, mások szerint az iratcsomót nem sikerült megfelelően összeállítani, vagy politikailag nem tudtak megegyezni a frakciók stb.
A hírek szerint az RMDSZ-frakció hamarosan rendkívüli tanácsülésen próbálja egy utolsó nekirugaszkodással "átpréselni" a testületen a katolikus gimnázium létrehozásával kapcsolatos határozattervezetet, ehhez igyekeznek partnereket találni. Ha döcögve is, a hivatalos folyamat elindult, hiszen a megyei tanfelügyelőség – bár fogcsikorgatva – rábólintott az engedélyezésre, már csak a városi közgyűlésnek kell megszavaznia azt, hogy Marosvásárhelyen a II. Rákóczi Ferencz Római Katolikus Gimnázium, a nem mellesleg! katolikus egyház tulajdonát képező tanintézményben, helyet kaphasson. Gyakorlatilag a katolikus egyháznak azért kell szinte-szinte könyörögnie, hogy saját ingatlanában "egyházközeli állami iskolát" hozhasson létre, miközben az iskolaalapítást ellenzők szeparatizmust kiáltanak és a minőségi oktatás szétrombolásának szándékával vádolják a kezdeményezőket. Az lehet, hogy "csak" formai döntésről van szó, de volt már számos példa formainak tekinthető, elpolitizált, nemzetiségi síkra terelt jogos ügyekre, amelyek révbe juttatásához évek kellettek. A legutóbbi: a Bernády iskolanévadás.
A rendkívüli tanácsülésnél maradva, vagy nagyon simán, gyorsan döntés születik az Unirea helyzetéről, ami azt jelezné, hogy a háttérben az RMDSZ megegyezett a PDL-vel (a liberálisok és a pészédések részéről kizárható a pozitív hozzáállás), vagy folytatódik, esetleg eldurvul a július 8-i ülésen megtapasztalt RMDSZ-es és liberális erődemonstráció, amivel időlegesen leállították a sportszövetségeknek folyósítandó pénzbeli támogatást, illetve elutasították a PD-L által igen óhajtott téglagyári csarnokok megvásárlását. A helyzetet tovább rontotta a marosvásárhelyi állatkert igazgatójának, Kopacz Andrásnak a leváltása közvetlenül a közgyűlés utáni napon, amit sokan a fentiekkel hoztak összefüggésbe, és a PDL-s városvezetés részéről történő megtorlásként értelmeztek. Az iskolaalapítási kérdésben mindennek ellenére mégiscsak a PDL-vel kell közös nevezőre jutnia az RMDSZ-nek azért, hogy "kiharcoljon" valamit, amire van igény, van lehetőség, nem ártanak vele senkinek és aminek "a harmónia városában" abszolút természetesnek kellene lennie.
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

Közeledni a hangszer lelkéhez – Interjú Molnár Tünde vásárhelyi orgonaművésszel
A fülledt nyári napokon szellemi-lelki felüdülést ígér a marosvásárhelyi Nyáresti orgonahangversenyek sorozata. A templomi koncertekről Molnár Tünde orgonaművész nyilatkozott, akinek hangversenyeit 11. éve hallgathatja a közönség.
– Nyaranta, amikor a város kulturális élete lankadni kezd, önnek köszönhetően mégsem maradunk zenei élmények nélkül. Immár 11. éve a marosvásárhelyi nyarak velejárója a Nyáresti orgonahangversenyek koncertsorozat. Meséljen röviden az elmúlt tíz nyárról.
– A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia és a Maros megyei tanács szervezésében 2004-ben új koncertsorozat indult a zenekedvelők számára, a Nyáresti orgonahangversenyek.
Vasile Cazannal, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatójával közösen, nagy örömmel terveztük és készítettük elő a Kultúrpalotában tartott orgonakoncert első sorozatát, amely négy fellépésből állt. Ezek száma a következő években növekedett, mígnem 2006-ban a Kultúrpalota nagytermének restaurálása kiszorította az orgonahangversenyeket.
Ekkor új ötlettel álltunk a közönség elé: mutassuk be, szólaltassuk meg Marosvásárhely műemlék orgonáit. Ezáltal régi álmom valósult meg, hiszen a nyári templomi koncerteknek hagyománya van, Brassóban, Szebenben, Medgyesen, Segesváron, Kolozsváron. Elsősorban azért, mert az erdélyi orgonák értékes hangszerek, továbbá a térség évszázadokra visszamenőleg gazdag orgonairodalom bölcsőhelye.
– Hangversenyei koncepciója évente változik. A múlt héten kezdődött fellépések témája: Stílusok és zenei formák sokszínűsége az orgonazenében. Mit fed a cím, és hol zajlanak a további koncertek?
– Színes és lendületes, dallamos és meditatív, régi és kortárs műveket választok. Az idei sorozat megnyitó koncertjét július 17-én a Kultúrpalotában tartottam, immár a 101 éves Rieger Ottó Opus 1800-hangversenyorgonán. A július 20-ai orgonaestre a Gecse utcai református templomban került sor, ahol vallásos ihletésű, bibliai témára, gregorián dallam feldolgozására készült orgonakompozicíókat mutattam be.
A következő koncert a toccaták és prelúdiumok hangzásvilágát tükrözi július 24-én a Bolyai téri unitárius templomban. Júliusban az utolsó orgonaest a Vártemplomban lesz, 27-én, amelynek tematikája: Meditációk orgonára. Augusztusban a variáció, a forma, a fantázia, a fúga szerkezetű műsorösszeállítások következnek. Céljaim között szerepel a hazai orgonairodalom megismertetése, de más népek zeneszerzőinek művei is érdekelnek.
A kultúrák párbeszédét ápolom tudatosan a zenén keresztül, és ennek érdekében az erdélyi román, magyar, német nemzetiségű zeneszerzők orgonára írott kompozícióinak bemutatóit, illetve ősbemutatóit vállaltam fel. Európa közös zenei hagyományának történetében Erdély rendkívül színes etnikai összetételével fontos régió a sajátos kultúra megteremtésében, ápolásában, új elemek befogadásában és beolvasztásában, újrateremtésében és kisugárzásában.
– Mik a tapasztalatai: mennyire érdeklődnek a vásárhelyiek az orgonazene iránt?
– Szép számmal jönnek el a Nyáresti orgonahangversenyekre. Vannak olyan zeneszeretők, akiknek életük első szimfonikus koncertjét a Nyáresti orgonahangversenyek egyik előadása jelentette, azóta pedig rendszeres látogatói a filharmónia koncertjeinek. Sokszor szólítanak meg az utcán rajongóim, hogy elmondhassák, milyen jó egy templomban megnyugodni, lelkileg megpihenni az orgonazene mellett.
Azonban azt is hozzá kell tennem, Marosvásárhelyen múltja van a nyári koncerteknek. Elődöm, Kozma Mátyás orgonaművész sokat tett a vásárhelyi orgonazene felvirágoztatásáért koncertjein és orgonára komponált szerzeményein keresztül. Sajnos a kommunizmusban az orgona klerikális hangszernek számított, ezért a nyáresti koncerteket abba kellett hagyni. Sok időnek kellett eltelnie, amíg újra engedélyezték.
– A városban nyolc sípos orgona létezik. Van-e kedvence ezek közül?
– Egy orgonistának mindig is közelednie kell a „hangszer lelkéhez”, gyakorláskor ki kell tapasztalnia a sípsorokat és olyan regisztrálási lehetőségeket kell használnia, amellyekel gyönyörködtetni tudja a hallgatóságot. Számomra mindenik marosvásárhelyi orgona egyformán kedves, az más kérdés, hogy vannak olyanok, amelyeken több mindent lehet lejátszani, hisz a klaviatúrák, a billentyűk száma és sok egyéb más tényező korlátozhatja az orgonaművek előadását. Például kis méretű orgonán nem lehet egy nagyobb lélegzetű Bach, Franck, Reger, Messiaen kompozicíót előadni.
– A Román Színházi Szövetség éves díjátadóján minden marosvásárhelyi büszke volt a Kultúrpalotában városukat képviselő művészekre. Fellépőként milyen érzés volt ott lenni a 2014-es UNITER-gálán?
– Minden koncertemet egyedi pillanatnak érzem, közös bennük az emberek közötti kapcsolatok elmélyítésének szándéka a zene üzenete által. Számomra megtiszteltetés volt a felkérés, örvendek, hogy jobban megismertethettem a világ előtt a Kultúrpalotában található hangszerek királynőjét – a 101 éves Rieger Ottó-orgonát – , amely még ma is Kelet-Európa egyik leghitelesebb és legszebb romantikus hangzású hangversenytermi orgonája.
Vass Gyopár, Krónika (Kolozsvár)

Tumultus a MOGYE-felvételin
Országszerte az orvosi egyetemeken van a legnagyobb túljelentkezés idén is, nincs ez másként Marosvásárhelyen sem. Az egyetem 480 tandíjmentes helyére 1784-en jelentkeztek, a beiratkozottak csupán egyharmada magyar. Szerdán megkezdődött a felvételi.
Nem panaszkodnak az egyetemre felvételizők száma miatt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, Szilágyi Tibor rektorhelyettes is általában elégedett a jelentkezők számával. „Sokan választották idén is az egyetemünket, ez jó, bár a jelentkezőknek csupán egyharmada magyar. Ez hasonló az elmúlt két-három év eredményeihez” – mondta a rektorhelyettes.
Alátámasztják ezt a statisztikák is, ugyanis országos szinten az oktatási intézmény román felvételizői között van a legnagyobb versengés. Míg az általános orvosi szakra a 135 államilag támogatott magyar tannyelvű helyre 304 diák jelentkezett, azaz 2,2 diák egy helyre, addig jóval nagyobb az érdeklődés a román tagozaton, a szintén 135 államilag támogatott helyre 702 jelentkező, vagyis 5,2 diák küzd meg egy helyért. Ezen kívül van még nyolcvan fizetéses hely, amelyet a felvételi eredmények függvényében osztanak majd szét a román és magyar tagozaton, az elmúlt évek tapasztalata azonban az, hogy csak román diákok jutottak be a tandíjas helyekre.
Tumultus az egyetem előtt is
Az általános orvosi karon szerdán zajlott a felvételi: a diákok 10 órától 13 óráig vizsgáztak, az egyetem főépületében. Biztonsági okokból az intézmény főkapuja be volt zárva, így be senki nem mehetett, és csak a mellékbejáraton lehetett kijönni. Éppen ezért az egyetem épülete előtti járdán és úton is nagy volt a tumultus, ugyanis barátok és hozzátartozók várták a vizsgázókat. 12 óra körül már kezdtek szállingózni a diákok kifelé, miközben egymást közt beszélték a vizsgatételeket, megoldásokat.
„Nem volt olyan nehéz, viszont úgy látom, hogy van benne hibás kérdés is, remélem, hogy azt nem veszik számításba” – mesélt kérdésünkre tapasztalatairól Csipor Bernadett, aki régóta készül már az orvosira. Amióta kijött a gyakorló könyv márciusban, azóta készül a vizsgára, ezért reméli, hogy sikerül bejutnia. Bors Boglárka Csíkszeredából érkezett, hogy az általános orvosira felvételizzen. „Voltak ismeretlen kérdések is, de nem volt annyira nehéz, legalábbis nekem. Bár volt egy-kettő, ami megfogott” – mondja a diáklány, aki már év közben olvasgatta a vizsgakönyvet, de akkor inkább érettségire készült. Az utóbbi két hétben azonban semmi egyébbel nem foglalkozott, csak a felvételire készült.
Tesztkérdések a felvételin
A diákok amúgy választhattak, hogy biológiából, fizikából vagy kémiából felvételiznek, majd a vizsgán egy száz kérdésből álló tesztet kaptak. Az első hetven kérdés feleletválasztós volt, vagyis a kérdésre meg voltak adva a válaszlehetőségek, amelyek közül el kellett dönteni, melyik a helyes. Az utolsó harminc kérdés pedig igaz-hamis típusú teszt volt. Szilágyi Tibor szerint kicsit más volt idén az anyag, s más a teszt is, de a módszer az előző évekhez hasonló volt.
Szerdán az általános orvosi, a fogorvosi és a gyógyszerészeti szakokon zajlott a felvételi vizsga, július 24–25-én a testnevelés és sport szakra, július 25-én az általános nővérképző, balneo-fiziokinetoterápia és rehabilitáció, táplálkozástan és dietétika, fogtechnika, orvosi kozmetika és kozmetikai termékek technológiája szakokra szerveznek vizsgát.
Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro

Tusványos 25 – Beáll az EMNP az MPP ernyője alá?
Ha egy a tábor, akkor miért kettő vagy akár annál is több a zászló? Ugyanakkor a felmerülő igények ellenére vajon miért nem születik meg a politikai pártok között az egység? – tette fel a kérdést Csinta Samu moderátori tisztségben Biró Zsoltnak, a Magyar Polgári Párt elnökének és Toró T. Tibornak, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökének a kérdést csütörtök délután a 25. Tusványosi szabadegyetemen az Egy a tábor, hány a zászló? című pódiumbeszélgetésen.
Biró Zsolt a kérdésre válaszolva kihangsúlyozta, hogy az az egy tábor, amiről beszélünk nem más mint maga az erdélyi magyarság. A legfontosabb feladat a pluralizmus maga helyén való kezelése, fel kell nőni a többpártrendszerhez és akkor talán lesz esély a sokat hangoztatott autonómia kivívására. Toró T. Tibor szerint mindkét párt a bálványosi folyamat szellemi terméke. Hozzátette: ott van a helye mindkét pártnak a nemzeti táborban, és a Biró által említett pluralizmus mindig is ott volt a Néppárt szemléletében is, viszont a pluralizmus sérelme nélkül az erdélyi magyarokat nem lehet egy szervezetbe tömöríteni. Szerinte a fő törésvonalat a román főhatalomhoz való viszonyulás jelképezi. Két tábor létezik: az ún. „labancok", akik azt gondolják, hogy mindenképpen be kell épülni a főhatalomba és készek arra is, hogy elárulják a magyar ügyet ennek érdekében, illetve az ún. „kurucok", akik távol maradnak a főhatalomtól és megpróbálják megvalósítani az autonómia leginkább kívánatos szintjeit.
Biró Zsolt erre reagálva megjegyezte, hogy nem szabad az erdélyi magyarságot ilyen szinten két táborra osztani. Észre kell venni, hogy egy kisebbségi közösség vagyunk, amelyben együttműködésre van szükség. Annál is inkább furcsállja Torónak ezt a hasonlatát, mivel amikor az MPP-t létrehozták, Toró még az általa említett „labancok" oldalán harcolt, az RMDSZ ernyője alatt politizált.
Toró történelemnek nevezte Biró megjegyzését, és hozzátette, hogy a Néppárt jelen pillanatban arra törekszik, hogy az RMDSZ oszd meg és uralkodj elvét megszüntesse és rákényszeríts, hogy végre kezdje el az autonómista elvet követni.
Biró szerint nem engedhetik meg maguknak, hogy aki nem úgy gondolkozik autonómia-ügyben, mint a Néppárt azzal „nem barátkoznak". Az MPP a választás szabadságát vallja, szerinte minden virág virágozhat. Amikor együttműködésre van szükség, akkor mindent meg kell tenni, hogy megteremtődjön ennek a feltétele. Példának okáért megemlítette a kézdivásárhelyi autonómiahatározat elfogadását, amely egy RMDSZ-es polgármester jóváhagyásával született meg. Nem megoldás a skatulyázás – tette hozzá Biró.
Toró vitába szállt. Kijelentette: Biró „maszatol a témában", mert nyilvánvaló, hogy az RMDSZ ellenérzéssel kezeli az autonómia kérdését. Például eddig egyszer se szabta a kormányra lépésének feltételeként az autonómia biztosítását.
Toró bevallása szerint a Néppárt létrehozása „lehet, hogy nem volt a legjobb döntés", de most félre kell tenni a sérelmeket és a két kis párt együtt kellene felkészüljön a 2016-os választásokra. Arra a kérdésre, hogy miben látja erre a megoldást, Toró megjegyezte, hogy szerinte ezt az önkormányzatoknál kellene kezdeni. Biró szerint viszont az önkormányzatoknál csak akkor lehet eredményt elérni, ha többséget tudnak teremteni az RMDSZ-el szemben.
A közönség soraiból felszólaló Sándor Krisztina EMNT-vezető javaslatára egy ad-hoc szavazásra is sor került, amelyben a hallgatóság döntő többsége kinyilvánította abbéli akaratát, hogy a két pártvezető üljön egy asztalhoz, és folytasson tiszta, átlátható, érthető párbeszédet egymással, majd álljanak a közösség elé egy konkrét közös programmal.
Biró megjegyezte, hogy 2014 végéig körvonalazódni fog az MPP-n belül a jelöltek listája a 2016-os választásokra, és javasolta, hogy ahol nincs jelen egyik kispárt sem, ott dolgozzanak össze, viszont azt sem kell elfejteni, hogy versengeni lehet, de bizonyos helyeken etnikai alapon kell döntést hozni. Például Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, Nagyváradon arra kell törekedni, hogy magyar polgármesterjelölt kerüljön a választásokra. Az MPP erre nyitott. A döntés a Néppárt kezében van.
Toró szerint közös értékek alapján kell egyezségre jutni, hogy rátudják kényszeríteni az RMDSZ-t a későbbi integrációra. Az RMDSZ-el csak konjunkturális partnerséget lehet kötni, ami természetesen szükségszerű, de nem minden áron.
A feszültség kicsit megtört, amikor Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke a közönség soraiból felszólalt és kérte a pártok vezetőit, hogy húzzanak vonalat és egyesüljön a két párt, erősítsék meg egymást. Sőt mi több kezdeményezett a jelenlévők között egy gyors szavazást, amelyben arra kérte a jelenlévőket emeljék fel a kezüket azok, akik akarják, hogy leüljenek tárgyalni az elnökök – a többség erre természetesen felemelte a kezét.
Arra a kérdésre, hogy az autonómiát hol kell keresni mindkét pártvezető egyetértett abban, hogy mindenhol kell keresni: Brüsszelben, Budapesten, Bukarestben, az önkormányzatokban sőt mi több önmagunkban. A beszélgetést Biró zárta, amelyben kihangsúlyozta, hogy van értelme az MPP-RMDSZ paktumnak, mert jelen pillanatban is dolgoznak egy közös statutúmtervezeten, amely az SZNT statútumára épül és ha minden a tervek szerint alakul, akkor szeptemberben a parlament asztalára kerül. Tehát van értelme a keretegyezménynek, csak tartalom kell hozzá.
A beszélgetésből nem igazán lehetett kivenni, hogy mikor lesz az a bizonyos EMNP-MPP tárgyalás, viszont a terv megszületett, a Tusványosi nagyközönség tanúsíthatja, a többi már csak a pártvezetőkön múlik.
György Erzsébet, Erdély.ma

Honnan indult és hová jutott Tusványos
A bálványosi tábor nem a politikusokért született, nem azért, hogy ők el tudjanak érni valamit, hanem a civilek – orvosok, költők, újságírók stb. – gondolataiból keltették életre, és ebből nőttek ki a politikai elképzelések – fogalmazta meg Sántha Attila költő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy ennek ma is így kellene lennie, a politikának kellene követnie a civilek gondolatait, nem manipulálással próbálkoznia, hanem a közösség elvárásaihoz igazodnia.
A Huszonöt esztendőm hatalom? címet viselő beszélgetés résztvevői régi tusványosozók voltak, és Smaranda Enache, valamint Dinu Zamfirescu arra is rámutatott, milyen nagy szükség lenne arra, hogy ismét helyet kapjon a szabadegyetemen a román–magyar párbeszéd. Sokszínű, szerteágazó, saját élményekre, emlékekre, tapasztalatokra épülő beszélgetés alakult ki szerda délben a fősátorban, ahol Tusványos 25 esztendejének állandó résztvevői, alapítói, fontos meghívottjai kaptak szót. Orbán Balázs András, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója, a beszélgetés moderátora két kérdéssel fordult a meghívottakhoz: mi volt az, amit 25 éve meg akartak teremteni, és mi az, amit ma megtennének?
Szabó Miklós budapesti neonatológus elmondta: az erdélyiek és egymás gondolatainak megismerése vezette ide negyedszázaddal ezelőtt. Bár sokszor elhangzott, mennyi cselekvés, elképzelés eredt Tusványosról, ő úgy gondolja, bár az itteni történések hatottak, de önmagukban nem képviseltek politikai erőt, ami megvalósult, azt az itt megforduló politikusok valósították meg. Ugyanakkor a 2004. december 5-i népszavazás azt is bebizonyította, hogy Magyarországon manipulálhatóak az emberek, lesöpörtek egy alapvető testvéri szimbólumot, és Tusványosnak erre nem volt hatása. Szerinte a legnagyobb gond, hogy nem volt elég erő az elmúlt 25 évben, hogy megfogalmazzák azt a nemzeti minimumot, amely ugyanazt jelenti a világ bármely táján élő magyarnak. Igazi hatalmat az jelentene, ha ez sikerülne – hangsúlyozta. David Campanale, a BBC újságírója felidézte, hogyan került Kézdivásárhelyre 1989 decemberében, milyen gondolatok fogalmazódtak meg benne akkor.
Sántha Attila elmondta, a 25 év alatt a tusványosi táborok segítették önmaga számára is tisztázni, hol vannak a határai az embert meghatározó két fogalomnak: az autonómiának és a szolidaritásnak. „Az autonómia mutatja a szabadságunkat, a szolidaritás a közösséghez tartozást. Ha ennek a kettőnek az egysége megvan valakiben, és megfelelő arányban van meg, az nagyon jó dolog. Talán ez a bálványosi tábor sikerének kulcsa és az, hogy olyan emberek alapították, akik jót akartak” – fogalmazott. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga elnöke arról szólt, hogy milyen világot álmodtak 25 esztendővel ezelőtt: egy pluralista társadalmat, valós demokráciát, ahol működik a hatalmi ágak szétválasztása, ahol tiszteletben tartják az emberi jogokat, a szólásszabadságot, amelyben létezik a tolerancia, és amely odafigyel a nemzeti közösségekre, elvárásaikra, amely minél távolabb áll az ötven éven át uralkodó kommunista totalitárius rendszertől. Mindez azonban teljesen kudarcba fulladt, ami ’89 után Romániában következett, eloszlatott minden kezdeti reményt, csak az 1996–2000 közötti időszakban jutottak hatalomra olyanok, akiknek közük volt valamelyest az ellenzékiséghez, és ragaszkodtak a kezdeti valós értékekhez. 2004 óta mindmáig olyanok irányítják az országot, akik demokratává vedlettek át, mert látták, hogy a Nyugat nyerte meg a hidegháborút. Emiatt az átállás miatt a jelenlegi rendszer is autoriter, populista, nem a szakértelem, hanem a politikai kritériumok meghatározóak minden kinevezésnél, fiatalok tömege hagyja el az országot, mert kontraszelekció működik, szinte teljesen eltűnt a szabad sajtó, és ismét eluralkodott a törekvés, hogy Románia egyvallású, egy nemzetiségű állammá váljon, eluralkodott a nacionalizmus. Nagyon fontos lenne a civil társadalom megerősödése, hogy újra vállaljon közéleti szerepet, a fiataloknak pedig meg kellene ismerniük a totalitárius múltat, és felismerniük az ismét előretörő populista, nacionalista önkényuralmat. Igen veszélyes, hogy ma már alig van különbség az úgynevezett demokratikus pártok és a szélsőséges erők között – hívta fel a figyelmet. Tusványos 25 évének hatalmáról nem, esetleg eredményeiről beszélhetünk – vetette fel Eckstein Kovács Péter RMDSZ-es politikus, aki szerint a tábor jellege rendkívül hullámzó volt a negyedszázad során. 1990-ben a véres marosvásárhelyi események után az interetnikus kapcsolatok rendezése, a demokrácia kibontakoztatása volt az elsődleges cél, majd néhány évig ellenzéki kerekasztalként működött, román és magyar résztvevőkkel, és volt olyan időszak, amikor magyar–román kormányülést tarthattak volna itt. Idővel elmaradtak a román politikusok, ám a román értelmiségiek közül néhányan ma is állandó vendégek. Közösségi dolgaink, Európa ügyei, a Románia és Magyarország közötti viszony, úgy tűnik, örök témák, és az őszinte tenni akarás végig jellemezte, és ma is jellemzi az itt felszólalókat – vélekedett.
„Huszonöt év alatt erősebbek lettünk, hatalmasabbak nem” – kezdte felszólalását Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke. Tusványos erőssége talán az információ, az a plurális, sokszínű ötlethalmaz, amely itt felmerül – vélekedett. Ő is utalt a Smaranda Enache által megfogalmazott elmúlt 25 évre, arra a környezetre, amelyben Tusványos létezett, létezik. A zsákmányrendszer és a korrupció állandó jellemzői voltak a romániai valóságnak, az uniós csatlakozás után ezek uniós zsákmányrendszerré és korrupcióvá züllöttek. De európai problémákká váltak Románia etnikai, nyelvi, regionális különbözőségből adódó gondjai is, és most már az a nagy kérdés, az új Európai Bizottság képes lesz-e változtatni közönyén, és ezzel a kérdéssel is foglalkozni. Tusványos erősségei között említette, hogy kevés olyan hely létezik a Kárpát-medencében, ahol egy asztalnál ülhet és vitázhat író, orvos, a volt vagy éppen aktuális miniszter, a rockzenész, a román és magyar értelmiségiek színe-java, ahol nincsenek tabutémák, nyitottság uralkodik.
Dinu Zamfirescu liberális politikus felidézte, hogy 1990-ben Horia Rusuval együtt érkezett a bálványosi szabadegyetemre, ahol azok a gondolatok, témák merültek fel, melyek korábban az emigrációban is foglalkoztatták. A Smaranda Enache által is felsorolt eszmékért harcoltak, és barátok közé érkeztek, hogy jobban megismerjék őket. Ez akkor teljesült, és bizony, most is szükség lenne arra, hogy a magyar–magyar párbeszéd mellett szolgálja a román–magyar párbeszédet is – vélekedett. A második körben Smaranda Enache is visszatért e kérdésre, mint mondotta, jó, hogy kialakult Tusványos fesztiváldimenziója is, de félő, eltapossa a szabadegyetemet. A román jelenlét háttérbe szorult, sokan fideszes rendezvényként könyvelik el, és politikai megfontolásból távol maradnak. Jó volna, ha a tábor visszanyerné kezdeti jellegét, ismét teret nyerne a román–magyar párbeszéd, mert a magyar közösség olyan elvárásait fogalmazzák itt meg, melyek nem megvalósíthatóak csak Budapest segítségével, szükség lenne arra, hogy a románság is megismerje, megértse, elfogadja ezeket, ehhez pedig elengedhetetlen a román politikusok jelenléte – vélekedett.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közösségépítés magyar rendezvényekkel
A magyar közösségi élmény megerősítése, identitás megőrzése, magyar összetartozás: a Rendezvény, rendezvény, rendezvény! (Kár)pótól vagy fejleszt? című beszélgetést hallgathatták meg az érdeklődők péntek délután a Cseh Tamás-sátorban Tusványoson.
Az Oláh-Gál Elvira újságíró vezette beszélgetésen Kolozsvári Magyar Napok, a Vásárhelyi Forgatag, a Gombaszögi Nyári Tábor, a Szent László Napok, a Brassói Magyar Napok főszervezői, valamint a Rákóczi Szövetség főtitkára a panel címében feltett kérdésre keresték a választ.
A (kár)pótlásnak és a fejlesztésnek a Rákóczi Szövetség a maga tevékenységével igyekszik megfelelni. „Mi azokat a magyarokat szeretnénk kárpótolni, akik nem a mai Magyarország területén élnek. Azokat a családokat szólítjuk meg, ahol billeg az identitás, ahol kérdés, hogy magyar iskolába íratják-e a gyermeket a szülők. Ifjúságszervezéssel foglalkozunk, határozottan a középiskolásokat szólítjuk meg. Van igény a programjainkra és talán sikerül kárpótolni is és fejleszteni is a Kárpát-medencei magyar összetartozás tudatát” – osztotta meg a jelenlevőkkel Csáky Csongor, a szövetség főtitkára.
Közösségi élmény
Az idei Gombaszögi Nyári Tábor a múlt héten zajlott le. A rendezvényt először 1928-ban szervezték meg, jelenlegi célkitűzése, hogy összefogja a felvidéki magyar egyetemistákat. „Nem egy hiánypótló rendezvényről van szó, hiszen ez a legbeágyazottabb felvidéki tábor. Rendezvényünk szerepe a fejlesztésben rejlik, hiszen huszonnyolc civil szervezet talál ilyenkor egymásra, amelyek mindenféle programsátrak és programrészek megszervezésével hozzák össze ezt a nagy egészet. A mi célkitűzésünk, hogy Pozsonytól Nagykaposig egy közösségi élményt biztosítsunk azoknak a felvidéki magyaroknak, akiknek egyébként ilyen jellegű rendezvényre máshol nincs lehetőségük” – mutatott rá Orosz Örs főszervező.
Tartást, élményt nyújt
Mindkét felvetett szempont érvényesül a Kolozsvári Magyar Napok esetében – véli Gergely Balázs főszervező. „Mindenki ismeri Kolozsvárnak a közelmúltját. A Kolozsvári Magyar Napokkal a fél évszázadon keresztül kiéheztetett közösségnek talán sikerült megteremteni azt a lehetőséget, hogy újra a teljes közösségi élmény örömét meg tudják élni. Mert nem volt módjuk sem a kommunista időszakban, sem Funar ideje alatt. És utána még jó néhány évig sajnos a tehetetlenség és az apátia miatt nem született hasonló rendezvény. Ilyen értelemben teljesen nyilvánvaló, hogy kárpótol a rendezvényünk. Ami a fejlesztést illeti, az első és legfontosabb, hogy egy teljes közösségi élményt nyújt, tehát egy atomizálódó, széteső, hitevesztett kis közösségekre, vagy egyénekre szakadt ötvenezres kolozsvári magyarságot sikerült összerántani. A kolozsvári magyarok hatvan, hetven százaléka részt vesz a rendezvényen. Ez egy olyan tartást, élményt nyújt, amiből aztán utána egy egész éven át lehet táplálkozni érzelmileg, szellemileg. Látszik az, hogy megváltozott valahol az önbecsülésük, a tartásuk, egy kicsit kiegyenesedett gerinccel mozgunk a saját városunkban.”
Elmondta, egy másik fejlesztő hozadéka ennek a rendezvénynek, hogy megpróbálják megmutatni azokat az értékeket, amelyeket többségében nem ismernek a velünk együtt élő nemzetiségek.
Nem szédít, épít
Ez a Vásárhelyi Forgatag idei szlogenje. Azt kellene építeni, amit az elmúlt 15 év szétcincált – mondta el a rendezvény főszervezője, Portik Vilmos. „Szétzilált és hitehagyott közösséget igyekszünk valahogy újra kohézióba kovácsolni. Rendezvényünk egy kicsit a kolozsváritól és a nagyváraditól is különbözik, legalábbis a háttere. Az első perctől kezdve, mikor ennek a rendezvénynek a gondolata megfogalmazódott, tudtuk, hogy Vásárhelyen olyan különleges helyzet van, hogy ha belevágunk ebbe, akkor meg kell próbálni a lehető legnagyobb magyar konszenzus révén szervezni. Míg a tavalyi évben attól volt hangos a média, hogy a polgármester nem engedélyezi, hogy Vásárhely területén legyen, és minden nyilvános programunkkal kiszorultunk a szomszédos helységnek a területére, az idén azt szeretnénk, ha attól volna hangos, hogy meg tudjuk ismételni. És bár idén sem kapunk segítséget a polgármesti hivataltól, meg tudjuk csinálni a saját, a közösség erejéből. Vásárhelyen olyan akkut közösségi problémák vannak, amelyre ma már politikai erő, szervezet nem tud választ adni. Egy teljesen más szempontokat, stratégiákat és célokat tömörítő kezdeményezés tudna és ilyen lehet a Vásárhelyi Forgatag.”
Csoda és új szín a város életében
Csomortányi István, a nagyváradi Szent László Napok főszervezője szerint rendezvényük új színt vitt a város életébe. „Egy negyvenes évekbe visszamenő kezdeményezést említenék meg ennek a rendezvénynek az elődjeként, hiszen akkor már megszervezték Nagyváradon a Szent László napokat. Aztán a jól ismert történések miatt nem folytatódott. A mi rendezvényünk nem is keveset pótol, hiszen gyakorlatilag a város magyar napjait szerveztük meg. Az 1992 óta évről évre szervezett Varadium az idők múltával megkopott, szükség volt valami fiatalosra, lendületesre.”
Tóró Tamás, a Brassói Magyar Napok főszervezője elmondta, kisebb csoda, hogy sok-sok év után magyar kulturális programokon lehet részt venni Brassóban. A rendezvényt idén ötödik alkalommal szervezik meg.
Péter Beáta, Székelyhon.ro

Üzenet Kárpátaljára
Nem volt ugyan tabudöntögető, nyílt és őszinte magyar–román párbeszéd a legbefolyásosabb bukaresti közéleti szereplők részvételével, de azért Tusványos román törzsvendégei nem maradtak el.
Smaranda Enache, Dinu Zamfirescu ott voltak, fel is vetették, hogy érdemes volna folytatni a dialógust. Sabin Gherman újra előadást tarthatott arról, hogy mit jelent számára az erdélyi identitás, Sergiu Constantin a dél-tiroli autonómia műhelyébe nyújtott betekintést – nem volt túl sok román résztvevő, politikus meg egyáltalán, de egy minden eddiginél keményebbnek ígérkező államfőválasztási kampány előtt talán nem is lehetett elvárni ennél erőteljesebb részvételt bukaresti vagy helyi román politikusok részéről.
A magyar–magyar párbeszéd is olyanná sikerült kicsit, mint Mátyás király története az okos leánnyal, aki hozott is ajándékot meg nem is, fel is öltözött, meg nem is. Volt is párbeszéd, meg nem is: a székelyföldiek ugyan eljöttek, de az RMDSZ csúcsvezetése nem képviseltette magát. A jobboldal elnökeinek vitája pedig meglehetősen felemás eredménnyel zárult: bár egymásra utaltságukkal tisztában vannak, sérelmeiken túllépni nem tudnak, így aztán Toró T. Tibor Néppárt-elnök hiába döngetett kaput, falat, Bíró Zsolt MPP-elnök mindegyre csak pártja régóta nem létező függetlenségét féltette. Jobban működött viszont Tusványos Kárpát-medencei magyar találkozóhely-funkciója: a nemzetpolitikai kerekasztal egyfajta seregszemlévé nőtte ki magát, melyen a külhoni magyar szervezetek vezetői nem csak siránkozva vázolják helyzetüket, de megosztják tapasztalataikat, tanulhatnak egymás történeteiből, megoldásokat villantanak fel. Mindenekelőtt pedig kinyilváníthatják szolidaritásukat: így lesz egyszeriben minden erdélyi számára fontossá, hogy például a felvidéki Komárom ne váljon Marosvásárhellyé, a muravidékieknek sikerüljön összehozni ama mintagazdaságot, mely talán kínálhat munkalehetőséget, megélhetést magyar fiataloknak, szurkolhatunk annak, hogy tovább fejlődjék az egyetlen működő autonómia, a vajdasági. Abban meg csak reménykedni tudunk, hogy a kárpátaljai magyarok is megéreznek valamit abból az aggódó féltésből, amely a tekintetekből áradt, amikor képviselőjük, Brenzovics László az ukrajnai helyzetet ecsetelte. Talán meghallják Tusványos hangját, és sikerül erőt meríteniük az itt elhangzott szavakból, abból, hogy a magyar kormány illetékesei biztosították őket támogatásukról, és a Kárpát-medence magyarsága szolidáris velük.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Saját államfőjelöltet indíthat a Néppárt (Nemzetpolitikai kerekasztal Tusványoson)
A magyar állam feladata a magyar nemzet fennmaradásának elősegítése, a nemzet tagjai életminőségének javítása – fogalmazta meg Semjén Zsolt budapesti miniszterelnök-helyettes tegnap délután Tusványoson A rész és az egész című, Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár által moderált nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen.
A külhoni magyar szervezetek vezetői ismertették közösségük helyzetét, a nemzetpolitikai építkezés folytatását kérték a budapesti kormánytól. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke azt is bejelentette: az EMNP komolyan fontolgatja saját államfőjelölt indítását az őszi elnökválasztásokon. A Tusványoson immár hagyományosnak számító nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen idén is részt vettek a jelentősebb Kárpát-medencei magyar szervezetek vezetői, csupán az RMDSZ képviselője nem volt jelen. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese felszólalásában azt hangsúlyozta: a könnyített honosítás révén zajlik a nemzet közjogi értelemben vett egyesítése, a külhoni magyar szervezetek és programok támogatására jelentős, minden eddiginél nagyobb költségvetési forrást, évi 21 milliárd forintot szánnak. Fontos eredménynek nevezte továbbá, hogy az alapvető nemzetpolitikai célok tekintetében immár konszenzus alakult ki Magyarországon. Semjén szerint nem csak a pártok, de a társadalom egésze egyetért azzal, hogy a külhoni magyarokat megilleti az állampolgárság, a szavazati jog és az autonómia különböző formái. Ez utóbbi kapcsán nyomatékosította: Magyarország semmi olyant nem kér, ami másutt ne működne, amire az unió más tagállamaiban ne lenne példa. Az autonómia nem valamilyen magyar találmány, nem valamilyen extrém magyar követelés, mint ahogy azt a román belpolitikában is beállítják: az emberi jog a közösség szintjén, az emberi jogok királynője – szögezte le. A kárpátaljai helyzetre utalva pedig leszögezte: nem folyhat vérünk olyan háborúban, amelyhez a magyarságnak semmi köze. Mint mondta, a kárpátaljai magyarság számíthat a magyar államra, az egyetemes magyarságra. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a szervezet megerősödve került ki az elmúlt egy év választásai után. A vajdasági magyarok fele már megkapta a kettős állampolgárságot, és jelentős részük részt vett a magyarországi választásokon. Kitért arra is: a VMSZ úgy döntött, részese lesz a szerbiai parlamenti többségnek, államtitkári szinten részt vesz a kormányzásban. Írásos megállapodást kötöttek hát a kormánypárttal, mely dokumentum tartalmaz mindent, amiért a VMSZ síkraszállt az elmúlt időszakban. Így a következőkben pontosan mérhető majd a szervezet politikájának eredményessége is.
A nyugati végvár is élni akar – mondta Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, aki a Szlovéniában élő kis lélekszámú magyarság speciális gondjairól, terveiről számolt be. A saját iskolák és egyházak nélküli közösség olyan országban él, ahol viszonylagos jólét uralkodik, ez is nehezíti a nemzetiségi ügyekre való odafigyelést, ugyanakkor gondot jelent a munkanélküliség okozta elvándorlás. A szervezet egyik fontos terve – melyet Magyarország támogatásával kívánnak megvalósítani – egy mintagazdaság és hungarikum-központ létrehozása, ahol fiataloknak kínálnának munkalehetőséget, és amely eszköz volna a nemzeti-kulturális identitás megőrzésében is.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnökének beszámolója szerint a felvidéki szervezet megerősödve került ki az elmúlt időszak választásaiból – először állítottak saját államfőjelöltet! –, ám előttük a helyhatósági voksolás, melynek során meg akarják őrizni pozícióikat. Kiemelt figyelmet fordítanak Komáromra, fontos lenne, hogy egyetlen magyar jelölt szálljon versenybe, mert nem szeretnék, ha a 60 százalékban magyarok lakta város az erdélyi Marosvásárhely sorsára jutna. Dolgoznak továbbá a felvidéki magyarság autonómiakoncepcióján is, bármennyire is tabunak számít ez a fogalom Szlovákiában.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint a legfőbb cél a közösségi autonómiák kiépítése – e tekintetben érthető, ha bírálják az RMDSZ-t: kormányzati részvételük eredményei ugyanis nemzetpolitikai szempontból nehezen értékelhetőek. Az EMNP szerint a romániai államfőválasztás igen fontos, de nem az a tét, hogy összetereljék a magyarság szavazatait, aztán ezt valamiért áruba bocsássák Bukarestben – többször bebizonyosodott: nem is működik ez. Sokkal inkább lehetőség a választás arra, hogy a magyar jelölt bemutassa, lojalitásáért a magyarság mit vár el Romániától – autonómiák, nyelvi, oktatási jogok stb. –, illetve román állampolgárként milyen országot vizionál: a Néppárt például föderatív államberendezkedést, decentralizációt javasol a 21. századi, korszerű Romániáért. A magyar jelöltnek ezeket kellene bemutatnia a kampány során, és ha a Néppárt nem kap garanciákat arról, hogy a komoly bizalomdeficittel induló Kelemen Hunor ezt megteszi, akkor komolyan fontolgatja saját államfőjelölt indítását – mondta a pártelnök. A kárpátaljai magyarság legerősebb fegyvere a remény és a szolidaritás – mutatott rá Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, kifejtve: jelenleg az olyan alapvetőnek számító problémákkal küszködnek, mint a biztonság. Kárpátalján részleges sorozást rendeltek el, olyan hadseregbe vihetik a magyar fiatalokat, amelyben golyóálló mellény sem biztosított, kelet-ukrajnai menekültek érkeznek a térségbe, mindeközben rengeteg fegyver található magánembereknél is, úgyhogy egyelőre az is eredménynek számít, hogy komolyabb rendbontás nem volt. De aggódnak a gazdasági kilátások miatt is – a költségvetés összeroppanhat a háborús állapotok, a katonai terhek növekedése nyomán, elszabadulhat az infláció, leállhat bizonyos intézmények finanszírozása, továbbá gondot okoz, hogy az oroszok nem szállítanak gázt Ukrajnába – ami érkezik, azt Magyarország és Szlovákia adja, de a tél beálltával gondok adódhatnak, nem lesz fűtés. Némi reményt ilyen körülmények között a Porosenko elnökkel kötött megállapodásuk jelenthet, az államfő ennek aláírásával elkötelezte magát bizonyos kisebbségi jogok biztosítására, de a politikai bizonytalanság is nő, a kormánykoalíció felbomlott, választások következhetnek. Nem mindegy viszont, hogy a válság miként zárul le: mivel van ennek etnikai komponense, fennáll a veszély, hogy a konfliktus lezárása után lesöpörnek mindenféle kisebbségi kérdést az asztalról – figyelmeztetett Brenzovics.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

TUSVÁNYOS 2014
Kérdezz-felelek Tamás Sándorral és Borbollyal: autonómia, romák, Schweighofer-ügy
Két megyei elnök versus két újságíró: válaszok kényes és kevésbé kényes kérdésekre Tusványoson.
Kérdezz-felelek: 2 megyei elnök versus 2 újságíró. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke válaszolt kényes és kevésbé kényes kérdésekre szombaton délután a 25. Tusványoson. A két politikust Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelős szerkesztője és Kozán István, a Csíki Hírlap főszerkesztője kérdezték.
Balázsi-Pál Előd először a székelyföldi megyék közti együttműködésre és a tanácselnökök közti viszonyra kérdezett rá: míg 2008-ban együtt kampányoltak, és komoly együttműködés mutatkozott a két megye között, mintha most kevésbé a közös munkán lenne a hangsúly.
Borboly szerint a szándékok szintjén nem változott semmi, de a közigazgatás és a bürokrácia útvesztőiben minden jó ügy elveszhet, pl. a közös tanácsülések szervezését a jelenlegi törvények nem engedik. Tamás Sándor egy konkrét példával is illusztrálta, hogy bár az akarat megvolt, egy fejlesztési kérdésben, a székelyföldi hulladékgazdálkodás kapcsán nem sikerült közös uniós pályázatot erre leadni, a jogszabályok, a bürokrácia és Székelyudvarhelyen egy magáncég megjelenése lehetetlenítette azt el.
Társadalomszervezés terén viszont a tanácselnökök és a polgármesterek egyeztetnek, megbeszélnek különböző témákat, és rengeteg közös rendezvényük van (Székely családok napja, Székely ruházati alap, a Székely vágta, a Székelyföldi Grafikai Biennálé, a Székelyföldi Fotóbiennálé stb.) Lokodi Edit Emőkével, a Maros megyei tanács volt elnökével is szerveztek közösen programokat, Maros megye polgármestereivel most is vannak programjaik, és működik a Székelyföldi Önkormányzati Tanács, amelynek a székelyföldi polgármesterek 95%-a tagja.
Székely termék: erősség lehet
Hargita megyében a tejfeldolgozók kezdenek beindulni Csomafalván, Gyimesközéplokon, megmentésre került a székelykeresztúri vajgyár, Konstancán megnyílt a székely termék üzlet – reagált Borboly Kozán felvetésére, miszerint Csíkszeredában bezárt a helyi székely termékek boltja. Felhívta a figyelmet, hogy e termékek népszerűsítése és a kisvállalkozók sikere mindenki közös felelőssége, vásárlással lehet a helyi gazdaságot fenntartani. Hatvan-hetvenéves emberek – a termelők – versenyeznek a multikkal, kell a fiatal generáció, szükség van a fiatal gazdákra – hangsúlyozta. Jó hír, hogy Hargita megyében nőtt a gazdálkodók aránya, és egyre többen vesznek részt tanfolyamokon.
Tamás Sándor elmondta, minden hónapban van a városokban helyi termék vásár, aminek hátterében sok logisztika és háború van a hatóságokkal, azért, hogy a három kötés saját termesztésű zellert áruló néni kipakolhasson.
Borboly szerint pl. fél hektáron ribizlit termelve jobban meg lehet élni, mintha valaki reggeltől estig robotol egy gyárban minimálbérért. A nyugati rabszolgamunka is lehet perspektíva, sokan gyűjtenek pénzt és s hazajönnek. Kozán felvetésére, miszerint állítólag menekülnek az emberek a Hargita Megyei Tanácstól, Borboly leszögezte: nehéz ott dolgozni, mert mindennel foglalkoznak, legjobb esetben 200 euró a bér, eközben meg a munkatárs millió eurós elszámolásokat ír alá – aki nem bírja cérnával, az elmegy, de kerül helyette más. Valóban tíz-tizenkét órát kell dolgozni, de közben tapasztalatot szereznek a munkatársak, aki egy évig náluk dolgozik, majd elmegy, utána megcélozhatja az ezer eurót.
Hely az RMDSZ-en belül, kormányzati szerepvállalás haszna
Az RMDSZ-en belüli erőviszonyok tekintetében hol állnak a tanácselnökök, benne vannak a top 5-ben? „Vékonydongájú fiú vagyok, vidékről jöttem, nem szólok bele a nagypolitikába” – poénkodott Balázsi-Pál Előd kérdésére Tamás Sándor. Komolyra fordítva a szót, úgy fogalmazott: „a nulladik körben is benne vagyunk, és formálisan az elsőben is”.
Hargita megye tanácsa költségvetésében nem jelent különbséget, hogy az RMDSZ kormányon van vagy sem – mondta Borboly.
Tamás szerint a napi működés szintjén segít, ha vannak a kormányban emberei a szövetségnek, de persze a „kéne valami pénz” nem elég, kellenek ötletek, pályázatok. Ha az megvan, akkor tud működni az érdekkijáró politizálás. Van pénz az országban, de az a kérdés, ott vannak-e a képviselőink, akik elmondják, mire kellene nekünk finanszírozás, s ha nincsenek ott, a pénzt nélkülünk osztják el – vázolta a helyzetet.
Roma integráció
Kozán egyik kérdése a községi, városi romák integrálására vonatkozott. Borboly röviden úgy válaszolt, próbálnak ezzel is foglalkozni, minden jó ötlet itt is elkel. Tamás Sándor elmondta, a roma integráció szerinte önként vállalt önkormányzati feladat, Kovászna megyében van egy program, közösen egy bukaresti alapítvánnyal óvodaépítést terveznek és roma óvodások támogatását, jó fél év múlva lesz ennek kifutása, uniós támogatás nélkül nem megy.
Párbeszéd a románsággal, autonómia
Meg kell keresni az utat, hogy a románsággal közös asztalhoz üljünk, vegyenek részt a helyi termék projektben, ha nekik megéri, közös ponton vagyunk; a problémák hasonlóak, a fiatalok elvándorlása a román és magyar közösséget is érinti – ha ezeket kibeszéljük, és közös pontra helyezkednek, akkor lesz eredmény, vélte Borboly.
Tamás Sándor szerint nyilvánvaló, hogy a románok nélkül a parlamentben nem lehet megszavaztatni az autonómiát, de kell egy világos vonalvezetés, hogy mit akarunk; lehet korrekt módon a románokkal szemben politizálni, beszélgetni a román emberekkel, tiszteletben tartva az ő nemzeti identitását, és hangsúlyozva a magyar identitás fontosságát sokakat ki lehetett billenteni „nemzetállami hitéből” – fogalmazott.
Borboly hiányosnak tartja a románok felé történő kommunikációt, az erdélyi románság érdekeire való apellálást az autonómiáról való diskurzusban. Hiányolja, hogy amikor az esti tévéműsorokban egyes adókon a romániai magyarság törekvéseit járatják le, miért nincs ott például Izsák Balázs SZNT-elnök. Sokkal sikeresebbek lennénk, ha összehangolnák, hogy ki mivel foglalkozik, helye lenne ebben az együttműködésben Kelemen Hunor mellett Szász Jenőnek és Toró T. Tibornak is – fogalmazott. Borboly úgy fogalmazott, az egyik legfontosabb stratégiai cél Maros megye és Marosvásárhely visszanyerése, mindenkinek segítenie kellene abban, hogy legyen közös magyar jelölt 2016-ban.
Tamás Sándor szerint is értelmes munkamegosztásra lenne szükség, buta, aki azt mondja, nincs helye más pártnak a romániai magyar közéletben, van élet az RMDSZ-en kívül is, de szükség lenne egy definíciótárra, hogy ugyanazt értsük, ha valamit mondunk. Például azzal az EMNP-szlogennel, miszerint „Székelyföld a székelyeké”, nem ért egyet, hiszen 12 évi képviselői pályafutása során eleget hadakozott az ellen a mentalitás ellen, hogy „Románia a románoké”. Székelyföld a székelyek mellett a románoké, cigányoké, örményeké, szászoké is, és élnek itt olyan magyarok is, akik nem székelyek – magyarázta. Nem önrendelkezést, hanem területi autonómiát akarunk a Székelyföldön, de ha az autonómia szó sem tetszik, akkor különleges státusú régiót akarunk – ez a kifejezés már érthető az angolok számára is – érvelt a fogalmi keretek tisztázásának fontossága mellett.
Schweighofer-ügy A rétyi fafeldolgozó kapcsán Balázsi-Pál Előd azt kérte, sorolják föl a pró és kontra érveket az osztrák beruházás kapcsán. Borboly Csaba szerint ez a háromszékiek és a háromszéki politikusok hatásköre, ezért nem kommentálja, viszont hangsúlyozta: Hargita megyében lassan ötödik éve foglalkoznak a fenntartható erdőgazdálkodással, hiszen sok kis fafeldolgozó van, ezek adják a nem állami munkahelyek jó részét Hargita megyében, őket segítik. Szerinte az lenne a fontos, hogy a nyersanyagot ne Kínába vigyék, miközben Romániába behozzák a külföldi építőanyagot, „zárjuk rövidre a kört”, épüljenek fából a házak, a közbirtokosságokat meg kell győzni, ne adják el idegennek a fát, akkor a Schweighofer vagy a kínai vevő nyersanyag nélkül maradna – mindez rajtunk is múlik – fogalmazott.
Tamás Sándor szerint van egy adag érzelmi töltet a beruházást ellenző, szakmailag eléggé fel nem készült civil szervezetek megközelítésében, és azzal szemben erős szakmai érvek hozhatók fel. Erdésztechnikus is vagyok, harminc éve végeztem, értek a szakmához – tette hozzá. Mielőtt a Schweighofer-beruházást bejelentették, a tanács konzultált a szakma képviselőivel, a fában érdekeltekkel: erdőtulajdonosokkal, erdőgazdálkodókkal, fafeldolgozókkal, rönkszállítókkal, és „senki nem mondta, hogy nem”. Volt, aki kérdőjeleket fogalmazott meg, mások azt mondták, hogy együttműködnének az osztrák cég vezetőivel, technológiák, nyersanyag adásvételéről.
A Schweighofernek Háromszéken elenyésző erdőtulajdona van, nem a más erdejét fogja kivágni, hanem felvásárolja azét, aki eladja neki, ez szabadpiaci kérdés – fogalmazott. Az erdő 95%-a magántulajdonban van – hívta fel a figyelmet. Rétyen népszavazást tartottak, amelyen a lakosság 75%-a részt vett, és 97% azt mondta, hogy igen. Százötven-kétszáz fős helyi közmeghallgatásokat tartottak, az emberek egyedüli kérdése az volt, mikor lehet munkahelyre jelentkezni – jelentette ki Tamás Sándor. A munkahelyek kérdése nem elhanyagolandó, 650 új munkahely létesül a gyár felépítésével, és az azt kiszolgáló beszállítók további kétezer embernek biztosítanak munkát.
A Transindex tudósítója felvetette, szélesebb körű közvitát kellett volna szervezni a beruházásról, hiszen az erdő nagy része ugyan magántulajdon, de mégiscsak egy közös érték, erőforrás. Miért nem történt meg ez a szélesebb közvita, és miért nem kért a megyei tanács környezeti hatástanulmányt a beruházásról? Tamás Sándor szerint hibás a kérdésben rejlő állítás. „A megyei önkormányzat negyven jóváhagyást kért a különböző államigazgatási intézményektől, köztük a környezetvédelmi hivataltól egy környezetvédelmi tanulmányt, ami egyébként is jóváhagyás, 92 oldal, ezt közvitára bocsátották Réty községben és az interneten, beérkezett 12 észrevétel, amely után a környezetvédelmi államigazgatási hivatal kiadta a jóváhagyását az építkezési engedély kiadására” – magyarázta.
Felvetésünkre, miszerint a bürokratikus feltételek teljesítésén túlmenően – ezek a környezetvédelmi tanulmányok ugyanis ebbe a kategóriába tartoznak – egy valós hatástanulmánynak is el kellett volna készülnie, amely nemcsak a gazdasági és erdészeti, hanem a természet- és környezetvédelmi szempontokat is figyelembe veszi, és amelynek elkészítésében civil szervezetek, szakértő biológusok, ökológusok is részt vesznek, a tanácselnök azzal válaszolt, szerinte a törvény dönti el azt, hogy mi a „valós hatástanulmány”, mit kell tartalmaznia, milyen szakemberek kell elkészítsék, és ki kell őket felkérje.
A törvény szerint a megyei tanácsnak kötelessége a környezetvédelmi igazgatóságtól kérni egy jóváhagyást. „Azt is a törvények határozzák meg, a környezetvédelmi hatóság mit kell csináljon ahhoz, hogy egy ilyen környezetvédelmi hatástanulmányt elvégezzen” – tette hozzá. Két civil szervezet beperelte a megyei tanácsot a törvényszéken éppen ebben a kérdésben, és a törvényszék elutasította a keresetüket – közölte.
Vázolta: nem a megyei önkormányzat kell felkérést fogalmazzon a hatástanulmány elkészítésére, a megyei önkormányzat hatásköre mindössze az építkezési engedély kiadása vagy ki nem adása. Az építkezési engedély kiadását feltételekhez kötik. Van egy csomó kötelező jóváhagyás, és van, amit – tekintetbe véve a beruházás nagyságát – lehet kérni pluszba. A Kovászna Megyei Tanács a kötelezőeken túlmenően kérte ezeket is, pl. régészeti szakfelügyeletet, amire a törvény egyébként nem kötelezte. „Törvényességi szempontból mindent lefödtem, még azt is, ami nem lett volna kötelező. A következő szint az, hogy az államigazgatási intézmények elvégzik a munkájukat” – magyarázta. Ezek az intézmények kétrendbeli eljárásban negyven engedélyt adtak ki a cégnek, és ezután a megyei önkormányzat összehívta ezeket az igazgatókat, akik megszavazták, hogy kiadhatjuk az építkezési engedélyt a cégnek. „Ezek után nem tudom, még mást mit lehetett volna tenni” – fogalmazott Tamás Sándor.
A fenyő százhúsz éves korára odaérik, hogy ki kell vágni, a fakitermelés nem ördögtől való dolog, üzemtervek vannak, a székelység ősidők óta a fakitermelésből él meg – tette hozzá még mindehhez Borboly Csaba.
Transindex.ro

Magyar orvos- és gyógyszerészképzés: jelen és jövő a MOGYE-n
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) az egyetlen olyan intézmény, ahol a közel másfél milliós erdélyi magyarság az anyanyelvén képezhetné gyógyítóit.
Az 1945-ös királyi rendelettel való létrehozása – kizárólag a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés érdekében! – után 1962-ig csak magyar nyelven működött, országos és nemzetközi hírnévre tett szert. A román tagozat létrehozását a Román Kommunista Párt 1962-ben telefonon rendelte.
A kétnyelvű oktatás bevezetése ürügyén erőszakos elrománosítás kezdődött, magyar nyelven csak előadásokat lehetett tartani, a gyakorlatok, szemináriumok, megbeszélések, diplomavizsgák kizárólag román nyelven zajlottak. Nagyszámú magyar oktatót nyugdíjaztak és bocsátottak el, egyre kevesebb magyar hallgatót vettek fel. A kommunista diktatúra 1989-es bukásakor az elsőéves magyar hallgatók aránya nem haladta meg a 15 százalékot (korábban fele-fele volt az arány!), az oktatóknál pedig a 33 százalékot. Huszonnégy évvel a fordulat után a magyar oktatók aránya még kisebb, nem éri el a 30 százalékot sem!
Kirakat-multikulti
A multikulturálisként meghatározott MOGYE személyi struktúrájának etnikai térképe ma így fest: a rektor román, 3 prorektor román, 1 prorektor magyar. Mindhárom dékán román, a szenátusi elnök román, a gazdasági igazgató román, a dékánhelyettesek közül 2 román, 3 magyar, az adminisztratív személyzet 9 ügyosztályának valamennyi vezetője román, a dékáni hivatalokban 15 titkárnő közül 14 román, 1 magyar.
A 4800-as diáklétszámból 1750 magyar. ’89 decembere után az egyetem magyar diákjai, tanerői és a magyarság akkori politikai képviselői a paritás elvének tiszteletben tartását követelték, sztrájkoltak is ennek érdekében. Mindhiába: 24 év után így néz ki a „paritás”! A magyar oktatás visszaállítását és fejlődését – a magyar nyelvű gyakorlati oktatás és ezáltal az oktatói utánpótlás kinevelésének akadályoztatásával – eszközökben nem válogatva gátolja az egyetemi szenátus kétharmados román többsége.
A 2011 januárjában elfogadott 1-es számú új román tanügyi törvény által kijelölt három multikulturális egyetemen előírták, hogy a kisebbségek az egyetem keretében létrehozandó önálló tagozatokon, oktatási vonalakon maguk szervezhetik meg a teljes körű anyanyelvi oktatást. A két másik multikulturális egyetem – a kolozsvári Babeş–Bolyai és a marosvásárhelyi művészeti – a tanügyi törvény kisebbségi rendelkezéseit tiszteletben tartva alkotta meg alapszabályzatát, az egyetemi chartát.
A MOGYE-n a kétharmados román többségű szenátus az egyetemi autonómiára hivatkozva elutasította a törvénynek az anyanyelvi oktatás kiterjesztésére vonatkozó rendelkezéseinek az egyetemi chartában történő rögzítését és alkalmazását. Számos tevékenység esetén a román nyelv kizárólagos használatát írták elő. Ennek következtében a korabeli román oktatási minisztérium törvényellenesnek nyilvánította az új chartát, és elutasította annak jóváhagyását.
Miután minden próbálkozás kudarcot vallott, az Ungureanu-kormány a tanügyi törvény által biztosított egyetlen lehetőséggel élt: kormányrendelettel létrehozta a külön magyar kart. Ezt a tanügyi törvény 132. szakaszának 5. bekezdése alapján hozott kormányhatározatot a Victor Ponta és Crin Antonescu által vezetett ellenzék törvényellenesnek nevezte, erre a nem létező törvénytelenségre hivatkozva bizalmatlansági indítványt terjesztett elő, és megbuktatta a kormányt.
Az előző kabinet tanügyminisztériumának megalapozott törvényességi kifogásait semmibe véve a Ponta-kormány jóváhagyta a törvénysértő egyetemi chartát, nem törődve azzal, hogy a magyar nyelvű gyakorlati oktatást és szemináriumokat, a magyar nyelvű diplomavizsgát a tanügyi törvény egyenesen előírja! Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi charta előírásai szerint a tanagyag 30 százalékát magyarul, 70 százalékát pedig románul kell elsajátítani.
Tudomásunk szerint a világon sehol nem alkalmazott megoldás, hogy a magyarul leadott tananyagot a szemináriumok, a gyakorlatok során román nyelven kell visszaadni! Sérül tehát a magyar hallgatók óhaja/joga, akik a tananyag tökéletesebb elsajátítása érdekében választották az anyanyelvi oktatást.
Nagymamáddal is románul
A MOGYE chartája egyáltalán nem tartalmazza a tanügyi törvény 135. szakaszának a kisebbségi nyelven történő oktatást szabályozó rendelkezéseit, amelyek előírják a teljes körű anyanyelvi oktatást és az önálló anyanyelvi – esetünkben a magyar – tagozatok létrehozását. Ennek következtében a 2011. évi 1-es tanügyi törvény 128. szakaszának rendelkezéseit kellene alkalmazni, miszerint a törvénytelen előírásokat tartalmazó egyetemi charta abszolút semmis. Ezt az „apróságot” azonban a romániai bíróságok egyelőre nem hajlandók kimondani, sőt, azt állapították meg, hogy a charta abszolút törvényes.
Április–május folyamán e témában három törvénysértő ítélet is született. Az első ügyben a Maros megyei törvényszék elutasította a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) által kezdeményezett közigazgatási panaszt. A felperes kezdeményezéséhez támogató mellékbeavatkozóként csatlakozott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a Magyar Polgári Párt (MPP) és – féléves késéssel – az RMDSZ. A közigazgatási eljárásban a charta törvénysértő, a teljes körű magyar oktatás visszaállítását tiltó rendelkezéseinek hatályon kívül helyezését próbáltuk elérni. A 2011 novemberében indított perbe önállóan beavatkozott a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) is. Az elsőfokú, elutasító ítélet ellen benyújtott megalapozott fellebbezéseket a Maros megyei törvényszék 2014. április 23-án elutasította.
A második pert 2013 novemberében indította az RMOGYKE (elnöke Kincses-Ajtay Mária) és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (elnöke Tubák Nimród). A bukaresti táblabíróságon azt szerettük volna elérni, hogy állapítsák meg: a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottságnak (ARACIS) kizárólag a marosvásárhelyi használatra megalkotott szabálya érvénytelen. A kifogásolt szabvány – amelyet csak az ARACIS orvosi albizottságának honlapján tettek közzé – kimondta, hogy ha az egészségügyi alapképzés nem románul, hanem más nyelven történik, a diák-páciens viszonylatban csak a román nyelvet lehet használni.
Elrendelték azt is, hogy a klinikai gyakorlatok kizárólag román nyelven folyhatnak. Megjegyzendő, hogy az ARACIS 15 albizottsága közül csak az orvosi albizottság honlapján található egy, a főszabályozást kiegészítő módosító sztenderd. A rendelkezés szó szerint betartása esetén a magyar orvostanhallgató idős, románul gyengén beszélő nagyanyjához a klinikai gyakorlat során nem szólhatna magyarul.
A tiltást a MOGYE szenátusának román kétharmada a klinikai gyakorlatokon kívül kiterjesztette a preklinikai gyakorlatokra – beleértve az anatómiát is, noha a halottak már nem beszélnek –, a szemináriumokra és a diplomavizsgákra is. Ezt jogilag trükkös módon oldották meg: a vonatkozó tevékenységi körök szabályozásakor beszúrták azt a mondatot, hogy a tevékenység az „ARACIS szabályozásnak megfelelően”, vagyis kizárólag románul folytatható.
Az RMOGYKE és a társuló RMDSZ az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordult, és kérte annak a ténynek a megállapítását, hogy ez a szabály diszkriminálja a magyar orvos- és gyógyszerészképzést. A CNCD 2013. október 16-ai határozata etnikai szavazással elutasította megalapozott panaszainkat.
A tanács két magyar tagja kitűnően indokolt külön véleménye viszont megállapította, hogy az ARACIS rendelkezése és annak chartába foglalása diszkriminatív, mivel sérti az anyanyelvi oktatáshoz való jogot; a kommunista korszak asszimilációs politikáját folytatva megakadályozza a magyar káderutánpótlás képzését. Álláspontjuk szerint az ARACIS-sztenderdnek a chartába való beemelése az az alibi, amellyel igazolni próbálják a tanügyi törvény vonatkozó rendelkezéseinek semmibe vételét. A bukaresti táblabíróság szeptember 19-én tárgyalja a határozat ellen benyújtott panaszunkat. Megszelídített magyar képviselet
Miután április 23-án megszületett a Maros megyei táblabíróság jogsértő, diszkriminatív egyetemi chartát helybenhagyó jogerős ítélete, fontosnak tartottuk, hogy az április 30-ára a bukaresti táblabíróságra kitűzött, az ARACIS-sztenderd érvényességét elbíráló tárgyaláson a két felperest (RMOGYKE és MMDSZ) támogatandó ebbe az ügybe is avatkozzon be valamennyi magyar politikai erő. Körlevélben kértem fel az RMDSZ, az EMNT, az EMNP és az MPP elnökét, hogy a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés védelmében lépjenek be a perbe. Sajnos csak az EMNT és az EMNP érezte át az ügy fontosságát, az időközben ismét kormányra került RMDSZ és az MPP nem volt hajlandó beavatkozni a közigazgatási eljárásba.
Az RMDSZ-vezetés elutasító döntése szerfelett elgondolkoztató, igazolja Victor Ponta román miniszterelnök érvelését, aki azzal indokolta az RMDSZ újabb kormányba léptetését, hogy ezáltal „megszelídíti” a magyarság képviseletét. Az RMDSZ ugyanakkor azt hangoztatta: többek között azért lépett be a kormánykoalícióba, hogy meg tudja oldani a MOGYE-n a magyar oktatás ügyét.
A szövetség a 2011-ben indított marosvásárhelyi közigazgatási perbe is csak a koalíciós Ungureanu-kormány megbuktatása után vállalta fel a támogató beavatkozást. Ismételten bebizonyosodott: a magyar orvos- és gyógyszerészképzés érdekében csak akkor áll a sarkára az érdekvédelminek mondott szövetség, ha ellenzékben van.
Az RMDSZ passzivitása nehezen védhető, mivel a magyar oktatás visszaállítása ügyében csak jogi úton vagy polgári engedetlenséggel lehetne előrelépni. A Ponta-kormány „születési hibájának” következtében – mint jeleztem, a MOGYE-n a magyar fakultás létrehozását elrendelő kormányhatározat ellen benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal buktatták meg az Ungureanu-kormányt – nincs abban a helyzetben, hogy kormányhatározattal törje meg a szenátus ellenállását.
Feledékeny RMDSZ-illetékesek
A magyar oktatók megelégelték, hogy a MOGYE szenátusának román kétharmada nemcsak a tanügyi törvényt, hanem annak politikai nyomásra felpuhított, 2012 szeptemberében megkötött egyezségbe foglalt előírásokat sem hajlandó betartani. Tiltakozásképpen beadták lemondásukat, a vezetőtestületekbe beválasztott tagok pedig bojkottálják ezek tevékenységét mindaddig, míg nem állítják helyre a törvényességet. Szinte érthetetlen, hogy Markó Béla volt RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor jelenlegi elnök és Király András tanügyi államtitkár miért száll szembe a törvény által biztosított jogok alkalmazását kicsikarni akaró magyar tanerők tiltakozó lépéseivel.
Sajnálatos módon az RMDSZ-illetékesek „elfelejtették”, hogy ma már senki sem beszél az önálló kolozsvári Bolyai Egyetem visszaállításáról. Ha a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésből hiányzó 70 százalékot nem sikerül pótolni, Marosvásárhelyen is beállhat a Bolyai-szindróma, a politikai ellenszélben küzdő magyar oktatók és diákok elfásulnak, beletörődnek a jelenlegi helyzetbe. Az egyetem vezetősége a hangadó magyar professzorokat újabban bűnvádi feljelentésekkel vegzálja. Némi reményre ad okot, hogy MOGYE-ügyben nincs egyetértés a Fidesz-kormány és az RMDSZ-vezetés között – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes például teljes mértékben támogatja a magyar tanerők tiltakozó lépéseit.
Az általunk szorgalmazott jogi megoldás a bukaresti Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék kezében van. Ha a fellebbezési eljárásban kedvező ítélet születik, annak azonnal érvényt lehet szerezni a MOGYE-n. A magyar oktatást korlátozó ARACIS-sztenderd védelmében a MOGYE beavatkozott a bukaresti táblabíróságon az RMOGYKE és a MMDSZ által indított perbe. A bizonyítási eljárás során kiderült, hogy az ominózus, a magyar nyelv kitiltását rögzítő jogszabály valójában nem is létezik.
Elsősorban azért, mert a nevelésügyet szabályozó 2005. évi 75-ös módosított kormányrendelet 17. szakasza kimondja, hogy az ARACIS-sztenderdeket jóvá kell hagynia a tanügyminisztériumnak, és azokat kormányrendeletbe kell foglalnia. Amikor a tárgyaláson felvetettem, hogy kötelezzék az ARACIS-t a minisztériumi jóváhagyás és a vonatkozó kormányrendelet bemutatására, az ARACIS jogi képviselője beismerte: ezt a különálló szabályt nem hagyta jóvá az oktatási minisztérium, és nem foglalták kormányrendeletbe sem. Ráadásul az ominózus szöveget az ARACIS tanácsa 2010. július 22-én fogadta el. Mivel a 2011. évi 1-es tanügyi törvény 5. szakasza kimondja, hogy valamennyi, a törvénnyel ellentétes rendelkezés hatályát veszti, az elméleti oktatáson kívül a román nyelv kizárólagos használatát előíró ARACIS-szabályt hallgatólagosan is hatályon kívül helyezték.
A bukaresti táblabíróság ennek ellenére elutasította az RMOGYKE és az MMDSZ közigazgatási keresetét, sőt érdemben helybenhagyta a MOGYE magyar oktatásellenes beavatkozását. A Leonard Azamfirei rektor által aláírt beavatkozás tételesen tartalmazza, hogy az elméleti oktatáson kívüli tevékenységek, gyakorlatok, szemináriumok, záróvizsgák nyelve a román, kijelentve azt is, hogy mindez nem diszkriminálja a magyar oktatást. Érvként hozzáfűzi, hogy sok magyar diák olyan előrelátó, hogy eleve a román tagozatra iratkozik be… Ezeket az érveket jellemző módon a táblabíróság ítéletének indoklása is tartalmazza.
Újjáépítés?
Ilyen körülmények között a magyar főtanszékek létrehozása, amelyért ádáz küzdelmet folytatnak a magyar tanerők, nem járna lényeges eredménnyel, ha az elméleten kívüli oktatás továbbra is csak románul folyhatna. Oda jutottunk, hogy ezt az alkotmány- és tanügyi törvényt, nemzetközi egyezményeket sértő álláspontot az elsőfokú ítélet helybenhagyta, miközben egy nem létező jogszabályt alkalmazott.
Ezt a lehetetlen helyzetet a bukaresti Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék előtt sorra kerülő fellebbezési eljárásban mindenképpen meg kell változtatni. Mindehhez elengedhetetlen a nemzetközi figyelemfelkeltés, az összmagyar összefogás. A legfelső ítélőtáblán sorra kerülő sorsdöntő tárgyalás előtt feltétlen tudatosítanunk kell a román vezetésben, milyen rossz fényt vet a román igazságszolgáltatásra egy ilyen ítélet, súlyosan sértve az európai normákat, a román alkotmányt és a tanügyi törvényt.
Bármilyen nehéz, de át kell törni a román média és politikum által felállított hallgatás falát. Jellemző módon a bukaresti ítéletet ismertető sajtótájékoztatóra a magyar média egyetlen képviselője jött el, míg a román sajtót senki sem képviselte.
Ha az őszi bukaresti fellebbezési tárgyalás mégsem hoz változást, be kell látnunk, hogy az 1945–46-ös Romániával szemben a 2014-es év Romániája nem hajlandó biztosítani a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzést. Ez esetben vissza kell térni az 1946-os megoldáshoz, amikor Marosvásárhelyen az orvos- és gyógyszerészképzés magyarországi professzorokkal indult el, akik kinevelték az erdélyi utánpótlást.
A Sapientia egyetem keretében vagy a romániai magyar orvos- és gyógyszerészképzést támogató anyaországi egyetemek kihelyezett tagozataként lehet megoldást találni erre az égető és fájó kérdésre. A fent vázolt megoldásokat a problémáinkat jól ismerő dr. Misetta Attila professzor, a pécsi orvosi fakultás dékánja is helyesli. Igen fontos a négy magyarországi orvosi és gyógyszerészeti egyetem pozitív hozzáállása is: már két évvel korábban úgy döntöttek, hogy szükség esetén tevőlegesen is részt vállalnak a káderhiány megoldásában.
Kincses Előd, Krónika (Kolozsvár)

Pusztító áradások hétvégéje Erdélyben
Hargita és Beszterce-Naszód megyében egyaránt áradásokat okoztak a hétvégi esőzések, közben Marosvásárhely utcáit is elárasztotta egy felhőszakadás során lezúduló vízmennyiség, a szintén Maros megyei Nagyernye fesztiválját pedig meg is kellett szakítani az esőzések miatt. Emberáldozatról nem érkezett információ.
Hatalmas árvíz öntötte el vasárnap a Radnai-havasok lábánál található Beszterce-Naszód megyei Újradnát. Marius Rus, a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője elmondta, a felhőszakadás nyomán megáradt patak egy ingatlant teljesen tönkretett, egy idős házaspár pedig csak nehezen tudott elmenekülni a vizek útjából, a férfi orvosi ellátásra is szorult. A Sajónagyfaluhoz tartozó Sajószentivánon 57 háztartást öntött el a víz tegnapra virradóra.
Hargita megyében szombaton délután okozott károkat az eső. Gazdasági épületekbe és lakóházakba is bement a víz Farkaslaka község néhány településén. Farkaslaka, Szentlélek, Bogárfalva és Malomfalva lakóit kilenc év után ismét megriadtak. Ezúttal nem volt olyan magas a vízszint, mint 2005-ben, körülbelül másfél méterrel alacsonyabban özönlött le az áradat, de így is komoly gondokat okozott.
Kovács Lehel polgármestert telefonon értük el, szabadságáról sietett haza a hír hallatán. Elmondta, hogy az előzetes felmérések alapján több mint 250 gazdaságot érintett az áradás a községben, rengeteg lakóházba bement a víz, a kutak megteltek iszappal, utakat, hidakat, pallókat sodort magával a hirtelen lezúduló vízmennyiség.
Szombaton este hét óra után Bogárfalvára még az úton hömpölygött lefele a víz: a település alacsonyabb részein több házat is elárasztott, és a kerteket elmosta, a gazdasági épületeket is elöntötte.
A Dergő-patak medre nem tudta elnyelni a hirtelen lezúduló esőt. Bálint Vencel, a falu egyik lakója elmondta, hogy habár nem volt akkora a vízszint, mint 2005-ben, ezúttal is óriási anyagi kárt okozott az áradás. Székelyszentléleken a kultúrotthon környékén nem lehetett járni. A bogárfalvi Dergő-patak és a Loki-patak találkozásánál könnyebben mozdítható tárgyakat sodort magával a víz. Rengeteg épületet elárasztott, csűröket, lakóházakat rongált meg.
Balázsi Dénes nyugalmazott lelkész panaszolta el, hogy sajnos a falu kimaradt az árvízvédelmi szabályozási programból, így a sok vizet ott sem tudta elnyelni a patakmeder. A helyiek elmondták, még sertéseket is magával vitt az áradat. Az emberek tehetetlenül várták, amíg a vízszint leapadjon. Közben pedig már gyülekeztek a tűzoltóautók: az udvarhelyszéki önkéntes és hivatásos alakulatok is odasiettek segíteni a takarításban. E két település között ráadásul nem olyan rég került az útra új aszfaltréteg, ami teljesen tönkrement.
A községközpontban hasonlóan nagy gondot okozott az áradás. Ott is lakóházakba, műhelyekbe és gazdasági épületekbe folyt be a víz. Malomfalván is egy-két házat elárasztott. Az előzetes felmérések szerint mintegy egymillió eurós kárt okozott Farkaslaka községben a szombat délután és este lezúdult árvíz.
A hirtelen lezúduló eső a Nagy-Küküllő felső részén is gondot okozott, Zetelaka községben is néhány gazdaságot elárasztott a víz. Ugyanakkor villámcsapás következtében vált a lángok martalékává két gazdasági melléképület Kápolnásfalun.
A szombat esti felhőszakadás számtalan bosszúságot hozott a marosvásárhelyieknek is: az utcák, terek tavakká változtak, a közlekedésben fennakadások keletkeztek. Eközben a szakadó eső félbeszakította szombat délután a szintén Maros megyei Nagyernye fesztiválját, néhány percig még búzaszem nagyságú jég is hullott.
Krónika (Kolozsvár)

Új magyar gimnázium alapításáról döntött Marosvásárhely
Megszavazta a marosvásárhelyi városi tanács a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium megalapítását, amit hosszas politikai egyeztetés előzött meg.
Az új magyar tannyelvű katolikus iskoláról Peti András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselő alpolgármester a Transindex hírportálnak elmondta, az önkormányzat kétharmados többséggel fogadta el a határozatot, amelyet a helyi román pártok sokáig elleneztek. Az RMDSZ-nek a Demokrata Liberális Párttal (PDL) kötött politikai alku nyomán sikerült megszereznie a közgyűlésben a többségi támogatást.
Tamási Zsolt, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kuratóriumának tagja az MTI-nek elmondta: a tervek szerint 2015 szeptemberétől költöznek be az újonnan alapított intézmény osztályai a római katolikus egyház birtokában lévő épületbe, amelyben jelenleg a marosvásárhelyi Egyesülés nevű gimnázium és középiskola működik. Ez utóbbi oktatási intézmény vegyes – román és magyar – tannyelvű, az osztályok nagy többségét a román osztályok teszik ki. Ez az iskola Marosvásárhely egyik elit tanintézménye.
A megállapodást nehezítette, hogy a helyi román pártok és a tanfelügyelőség attól tartott, a római katolikus iskola létrehozása és az épületbe beköltözése miatt az Egyesülés iskola kiszorul jelenlegi székhelyéről.
Tamási Zsolt cáfolta, hogy kiszorítanák a már ott működő osztályokat, a két iskola az épületet megosztva működhet az ingatlanban. A mostani elfogadás után a prefektusnak is láttamoznia kell az önkormányzati határozatot, majd a Maros megyei tanfelügyelőség az oktatási minisztérium láttamozása nyomán bocsáthatja ki az iskola alapításáról szóló iratot.
A kuratóriumi tag elmondta: amennyiben a továbbiakban nem emelnek akadályt az iskola alapításának útjába, akkor a tanintézmény már szeptemberig végleg elnyerheti jogi személyiségét, és elkezdheti működését a jelenleg a helyi Bolyai líceumban működő katolikus osztályokkal.
Az önkormányzati határozat értelmében az iskolaalapításhoz még arra is szükség van, hogy az egyház kössön hosszú távú bérleti szerződést a marosvásárhelyi önkormányzattal, valamint a két haszonélvező iskolával. Ennek a szerződésnek az értelmében válik ugyanis lehetővé az 1903 és 1905 között Kőrössy Albert Kálmán tervei alapján épült ingatlan felújítása európai forrásokból.
Az új iskola a tervek szerint a következő öt évben tizenhét osztállyal fog működni.
MTI, Erdély.ma

Magyar nyelvű orvosképzés a felvételi eredmények tükrében
A politika kudarca
A magyar közvélemény természetszerűleg még mindig sokat foglalkozik a marosvásárhelyi orvosképzés ügyével. Sajnos, egyáltalán nem tapasztal jobbulást a magyar nyelvű oktatás terén. Annak ellenére, hogy a legutóbbi kormányba (is) immár tartósan belépő RMDSZ állítólag "feltételnek" szabta az előrelépést. Igaz, még sok minden megvalósulatlannak bizonyult; ahogy mostanában mondani szokás: meghatározatlan időre "jegelték".
Ráadásul a felvételi eredmények ismertetésekor a szülők, barátok, rokonok mély csalódással értesülhettek arról, hogy az orvosi és a fogorvosi szakok tandíjköteles helyeire idén sem került be egyetlen magyar hallgató sem. A román végzősök több mint ötszörös túljelentkezése miatt annak a 134 magyar orvostanhallgatónak is örülni kell, akik tandíjmentes helyre jutottak be, egyesek alacsonyabb médiával, mint a legjobb kieső román felvételizők.
Három évvel ezelőtti, akkor még a vészesen hallgató médiában (szerkesztő megjegyzése: a szerző figyelmen kívül hagyja, hogy a Népújság 1990 első napjaitól részletesen követte a MOGYE sorsát és minden véleménynek teret adott, amely a magyar oktatás ügyét szolgálta) szókimondónak bizonyuló elemzésemben (Önálló magyar tagozat: közeledünk vagy távolodunk? – Népújság/www.e-nepujsag.ro 2011. július 27/28.) jó néhány olyan megállapításra jutottam, ami azóta sem változott. Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok, elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek, hogy legyenek magyar jelentkezők és a bejutási- továbblépési feltételeknek megfelelő tanárok, hogy létezzen megfelelően színvonalas magyar oktatás és kutatás. És negatív megkülönböztetés, jogmegvonás esetén szavunkat hallathatjuk, különböző módon felléphetünk –akár a politikusokkal, szülőkkel, értelmiségiekkel, újságírókkal együtt.
A kisebbség számára az oktatás, kiemelten a felsőoktatás, legfontosabb igényeinek a teljesítése elsősorban politikai kérdés. Igazi jogállamban lehetne jogi alapon meghozott döntés, szakmai indoklással. Közelmúltbeli példákat adhatunk a Bolyai Egyetem létrehozásától és beolvasztásától a Sapientia-EMTE megteremtéséig, a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzés történetén át. Ezért három évvel ezelőtti megállapításom időszerűségéből semmit sem veszített: "politikusainkon áll vagy bukik: a gyakorlatban is be tudják- e bizonyítani, hogy a tanügyi törvény valóban előrehaladást és nem visszafejlődést jelent a magyar nyelvű orvosképzés részére."
Az autonómia diadala
És miközben az erdélyi magyar politika kudarcán és saját tehetetlenségünkön túl a cikkben emlegetett stratégiahiányra és a széthúzásra sem találtunk gyógyírt, az egyetemi autonómia és a román jogalkotás diadalmenetének asszisztálhatunk. Ennek egyik jó példája a 2003-ban elfogadott 1432. számú kormányhatározat által az 2004/2005-ös tanévtől a marosvásárhelyi orvosegyetem magyar hallgatói számára érvénybe lépő, külön beiskolázási számokon túli fizetéses helyek betöltése. Eleinte az utolsó magyar hallgató nagyobb médiával jutott be, ezért az egyetem szenátusa a tandíjköteles helyeket megfelezte a román és a magyar hallgatók között. Néhány éve a helyzet megváltozott, ezért ugyanazon szenátus autonóm döntése alapján a médiák sorrendjében történik a helyek betöltése. Ez azt jelenti, hogy harmadik éve a román hallgatók viszonylagos túljelentkezése miatt a tandíjas helyekre csak román diákok kerültek be. Két éve sikerült fele-fele arányban újabb tandíjas helyeket kicsikarni a tanügyminisztériumtól, míg a tavaly óta a MOGYE szenátusa a külföldi diákoknak kijáró 5000 eurós tandíjas helyeket hozott létre a román és a magyar nyelvű oktatás keretében. A tavalyi gyakorlat szerint a hazai és a magyarországi szülők szegényebbeknek bizonyultak, mint a spanyolhoniak és az Itáliába kerültek, akik könnyebben kigazdálkodták a busás tandíjat csemetéik számára.
A marosvásárhelyi magyar oktatás helyzetének az elemzése alapos tanulmányok tárgyát képezi (meg is kellene írni őket!). De tekintsünk kissé a felvételis jelentkezési arányok mélyére! El kell fogadnunk, hogy a románul felvételizők magasabb aránya miatt az orvosi karon 9,67-es osztályzattal esett ki elsőként az a jelentkező – itt fogytak el a fizetéses helyek –, aki a magyar tagozatra simán bejutott volna (9,44 volt az utolsó bejutó átlaga). Azt is kiszámíthatjuk, hogy a magyar jelentkezők középmédiája valamivel alacsonyabb, mint a román jelentkezők középmédiája. De gondoltunk-e arra, hogy mi rejlik a háttérben, hogy ez időben mi történik a körülöttünk működő orvosegyetemeken? Bár a vizsga mindenhol ugyanakkor zajlott, miért lett nagyobb a túljelentkezés Marosvásárhelyen? Első rálátásra ellentmondásosnak tűnik a helyzet, hiszen az orvosegyetem körüli elmarasztaló híradások, feszültségek nem bizonyulhatnának vonzónak a jelentkezők számára.
Az országos adatok azt bizonyítják, hogy az utóbbi években nőtt az érdeklődés az orvosképzés, az egészségügyi pálya iránt. Vajon a szakma megbecsültsége emelkedett, vagy az orvosi diploma lett kiváló útravaló az országból elkívánkozó fiatalok számára?
Továbbá, két olyan fontos megállapításunk lehet, ami mások számára a MOGYE-autonómia sikerét bizonyítja. Hiszen a felvételi módszertanának az elfogadása mindenhol és mindenkoron az egyetem szenátusának a kompetenciája, a törvényes keretek betartásával. És itt formailag egyáltalán nem marasztalható el a kétharmadnál nagyobb többséggel rendelkező MOGYE-szenátus. Esetleg szakmailag, erkölcsileg.
Egyrészt Marosvásárhelyen az orvosi és fogorvosi karra még mindig egyetlen tantárgyból kell tesztet írni. Amikor az egykori három kötelező tantárgy kettőre, majd egyre csökkent, Marosvásárhely orvosegyeteme együtt lépett, rögtön követte a bukaresti, jászvásári, kolozsvári, temesvári és krajovai egyetemek határozatait. Másképpen a szigorúbb elvárások miatt felvételizőket veszített volna. Amikor viszont a már említett egyetemek a színvonal emelése miatt bevezették a két tantárgyra alapuló tesztvizsgát, akkor Marosvásárhelyen a kezek nem lendültek magasba. És így nyertek újabb jelentkezőket, akiknek nem kell a biológia mellett a kémiát is bebiflázniuk. Ugyanúgy alacsonyabban határozták meg az elvárásokat, mint az utóbbi huszonöt évben alakult, 1989-ben még nem létező orvosképző egyetemek.
Másrészt Marosvásárhelyen az írásbeli tesztkérdések 90 százaléka pontosan megtalálható Barron`s idén románra és magyarra lefordított anatómia és élettan könyvében, és csupán 10% új kérdés. Mondhatni, a gyengébb képességűek számára is bemagolható. A legtöbben anatómiát választanak, és ha viszonylag jó az érettségi jegyük (10 százaléka a végső jegynek), akkor eséllyel pályáznak. Nehezebb viszont a bejutás a kevésbé magolósak és a rosszabb érettségijük miatt hátrányosabb helyzetből indulók számára.
Megállapításaimat az idei statisztikák is alátámasztják. Szeben "engedékenyebb", kevesebb történelmi múlttal rendelkező orvosi karán összesen 136 diákot vettek fel az orvosi és a fogorvosi képzésre 9,48-as és 9,43-as utolsó bejutó jegyekkel, miközben 5,3-szoros volt a túljelentkezés. Az adatok hasonlítanak a marosvásárhelyiekhez. Teljesen eltérőek viszont a kolozsvári adatok: csupán háromszoros túljelentkezés az orvosira, kilenc olimpikon után az első bejutó 9,73-at ért el, a 290 tandíjmentes hely utolsó bejutója 7,36-ot. Közben aránytalanul kevés, csupán 20 a tandíjas helyek száma (ugyebár, itt nincs numerus clausus), és csupán egy moldáviai diákot vettek fel a kivételezettek sorában (Marosvásárhelyen két tucatnyi moldávot, romát és katonaorvost). Mellesleg, a fogorvosira az első helyezett 8,89-et, az utolsó bejutó 6,01-et ért el.
Az adatok nyilvánosak, az interneten megtalálhatóak. Elemzésünknél viszont már el kell gondolkodnunk. Vajon az A kategóriás kolozsvári orvosegyetem kevésbé színvonalas és kevésbé vonzó lenne, mint a B besorolású marosvásárhelyi? Vagy ők a minőséget fontosabbnak tartják, mint a nemzetiségi érdekek diktálta mennyiséget?
A remény sugara
Végül, milyen tanácsot adhatnék a kétségbeesett kiesőknek, leendő felvételizőknek és szüleiknek? Bár a magyar felvételizők idén (is) csak maguk között versengtek az orvosi és a fogorvosi karok tandíjmentes helyeire, a viszonylagos bejutási arány mégis jobb volt, mint az írásomban említett egyetemek románul felvételiző hallgatói esetén. És bár a helyzet kétségtelenül előnytelennek tűnik, hiszen kisebbségi létünk akár pozitív diszkriminációt kíván, semmiképpen se legyünk kishitűek! Éltessen a remény sugara! Talán készüljünk fel jobban, és másfelé irányulás helyett mégis fogadjuk el: Marosvásárhely orvosegyeteme szakmai, közösségi szempontból még mindig többet nyújt a magyar diák számára. Ezért érdemes jobban ráhajtani az érettségin és a tesztvizsgán.
Egyébként a mi időnkben, a nyolcvanas években szinte íratlan szabály volt, hogy a magyar diák jobban készüljön fel a felvételire. Az én 40-es létszámú osztályomból az akkori 5. számú Ipari Líceumban Szatmárnémetiben (előtte és utána Kölcsey nevét hordozta az iskola) mindenki egyetemre jutott, ami akkoriban sokkal nagyobb teljesítménynek bizonyult.
Dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár
*
Dr. Ábrám Zoltán újabb írását vitaindítónak szántuk. Ugyanis a szerző nem beszél az oktatók felelősségéről, akik közül sokan, a szerzőt is beleértve, az elmúlt negyedszázadban aktívan politizáltak, politizálnak mind az RMDSZ- ben, mind más magyar pártban. Vagy arról, hogy a magyar oktatók némelyike, a saját karrierépítését előtérbe helyezve, mennyit ártott a közös ügynek. Mindeddig kerülendő témának tartották az oktatói utánpótlás rossz stratégiáját, a román utódokat kinevelő magyar professzorok eseteit. De az oktatás minőségét, a kivándorlást elemző cikkeknek is teret adunk.
Karácsonyi Zsigmond, Népújság (Marosvásárhely)

Szobrot állítottak gróf Petky Dávidnak Marosszentgyörgyön
Július 27-én, vasárnap a marosszentgyörgyi római katolikus templom kertjében, a temető bejárata mellett, felavatták gróf Petky Dávid mellszobrát. Így fejezte ki háláját az utókor annak a nemesnek, aki felvállalta az egyház gondját, udvarába ferences szerzetest hívott, hogy családjának és a birtokán szolgáló katolikusoknak lelki gondozója legyen, a templomot használható állapotba hozta, és így az egyházközség második alapítójává vált.
A szentmisét követően, amelyet ft. Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes tartott, sor került az avatóünnepségre. A szobrot Baricz Lajos, az egyházközség plébánosa, Kiss Gyula, a Nordenlor Kft. vezetője és felesége, Anna, valamint Miholcsa József szobrászművész leplezték le, majd a főesperes megáldotta az alkotást. Ezt követően Baricz Lajos elmondta, hogy tulajdonképpen miért is állítottak szobrot gróf Petky Dávidnak Marosszentgyörgyön. Kifejtette, Petky Dávid 1660-ban született, kamarás, aki 1690-ben Lipót császártól kapta a grófi méltóságot. 1715-1725 között a királyi tábla ülnöke, később Kolozs vármegye főispánja, guberniumi tanácsos. Az Ilibándon 1710-ben felépíti a Szentkereszt nevű temetőkápolnát. Ez a kápolna ma is áll Marosszentgyörgy és Marosvásárhely között, szeptember 14-én tarják a kápolna búcsúját. 1720-ban visszaszerezte az 1566-ban a református egyház tulajdonába átkerült templomot. Azt a saját költségén rendbe hozatta, a beomlott mennyezetet kazettás mennyezettel helyettesítette, elkészíttette a templom három oltárát, a szószéket. Az oltárképet is ő adományozta. Haranglábat építtetett, és megkezdődött a rendszeres római katolikus egyházi élet, ezért méltán tekintik a marosszentgyörgyi római katolikus egyházközség második alapítójának. Az ő nevét viseli a cserkészcsapat és a község egyik utcája is.
– Az idei év az erdélyi főegyházmegyében a plébánia éve. Ennek égisze alatt több rendezvényt szerveztünk, de szeretnénk most látható módon is megörökíteni, plébániánk alapítójának szobra által, a második alapítást – mondta Baricz Lajos.
A szobrot Miholcsa József készítette, aki elmondta, hagyományőrző huszárként is tevékenykedik, de a hagyományőrzés nemcsak ezt jelenti, hanem azt is, hogy megőrizzük hitünket, népviseletünket, kultúránkat. Azért vállalta el a munkát, mert kihívásnak vette azt, hogy egy olyan nagylelkű elődről készítsen szobrot, akiről hiteles ábrázolás nem maradt fenn, így olvasmányai alapján, lélekből ihletődött, amikor elkészítette az alkotást. A szoborállítást támogató cég vezetője, Kiss Gyula kifejtette, így szeretné kifejezni háláját azért, hogy immár 25 éve cége, munkája Marosszentgyörgyhöz köti, így jelképesen is megköszöni mindezt a községbelieknek. Még lesz egy terv, amelyet az önkormányzattal közösen kiviteleznek majd, és a közösségnek a szolgálatára bocsátanak, de ezt még nem árulta el.
Baricz Lajos megköszönte még Albert Lajosnak, Izsák Lajosnak, Lovász Zoltánnak, Szabó Jánosnak, Moldovan Aurelnek, Petréd Imrének és munkatársainak, hogy a környéket is rendbe tették. A szabadságon levő Sófalvi Szabolcs polgármester pedig levélben üdvözölte az ünneplőket. Ezt szintén a plébános olvasta fel.
A rendezvény az egyházközségben működő csoportok rövid műsorával zárult, amelyen fellépett a gróf Petky Dávid cserkészcsapat, a Jubilate és Szent Cecília énekcsoport, a Jubilate Deo alcsoport valamint a Kolping Család énekkara.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)

Újjászületések
Bocskay Vince szobrászművész műhelyében
Kemény, időtálló bronzruhába öltözteti, s közben lelket is lehel történelmünk, nemzetünk nagyjaiba, akik Erdély és Magyarország kisebb-nagyobb városaiban közvetítik a múlt üzenetét. Míg korábban a groteszk kisplasztikában remekelt, a rendszerváltás óta egymás után kapja a megrendeléseket térszobrok, emlékművek készítésére. Bocskay Vince szovátai szobrászművész legutolsó köztéri szobrát július 10-én, a református világtalálkozó alkalmából avatták fel Sepsiszentgyörgyön. A református vártemplom előtti régi piactérre, amely Kálvin János (1509–1564) nevét viseli, a "magyarrá fogadott" genfi reformátor 2,4 méteres alakját mintázta meg. A szobrot Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a nyugati kereszténység határkövének nevezte.
– Katolikus vallású lévén, hogyan talált meg ez a feladat? – beszélgettünk el az avatóünnepség kapcsán Bocskay Vincével.
– A gróf Mikó Imréről készült szobrom (1998) annyira beépült a szentgyörgyiek tudatába, lelkébe, hasonlóképpen a zágoni Mikes Kelemen-mellszobor (1997) is, hogy a tervezett Kálvin-szobor kapcsán újra rám gondoltak. Az ötlet Incze Sándor nyugalmazott református esperestől, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány elnökétől származik, aki arra gondolt, hogy az idei Kálvin-évben (halálának 450. évfordulóján) tartandó világtalálkozón egészalakos szobrot kellene állítani a reformáció vezéralakjának. Az ötletgazda mellé szegődött Keresztes László nyugalmazott Mikó kollégiumi tanár, védnökséget vállalt Kató Béla református püspök, s a helyhatóságok is felajánlották a támogatásukat. Ezek után megkerestek, én elfogadtam a felkérést, elkészítettem a makettet, s 2013 áprilisában bemutattam egy szakemberekből álló bizottságnak. Megtekintette Kató Béla püspök, Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke s Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is. Nem volt kifogásuk ellene.
– Milyen források alapján érett meg benned Kálvin alakja?
– Tudtam, hogy Szász Tibor felsősófalvi református lelkész tudományos szinten foglalkozott Kálvin Jánossal, s őt kértem meg, hogy biztosítsa a szükséges szöveget és képanyagot. 10-15 képből kellett leszűrnöm a lényeget, s közben óvakodtam attól, hogy a meglévő Kálvin-szobrokat ismételjem. Igyekeztem minden sallangot mellőzni, ezért elhagytam a berettjét, azzal a gondolattal, hogy ne amiatt hasonlítson Kálvinra. A berett alatti sapkát viszont megtartottam, hogy kifejezőbb legyen a fej, a szép formájú koponya. Sokat töprengtem, hogy adjam-e a kezébe a könyvet, hiszen szinte minden szobrán az Institutióval (Institutio Christianae Religions – Tanítás a keresztyén vallásról) ábrázolják. Úgy döntöttem, hogy elhagyom a könyvet is, mivel az volt az érzésem, hogy a szobrot életképpé változtatja, narratív, elbeszélő jelleget kölcsönöz neki. Végül, minden színpadi kelléket mellőzve, letisztítottam, amennyire csak lehetett. A taglejtésre alapozva, a kezek mozdulatával próbáltam sugallni az általa terjesztett hit térhódítását a lutheri mondásnak megfelelően: "Itt állok, másként nem tehetek."
– Hogyan készült a ruha?
– Bár a legtöbb ábrázoláson bundát visel, igyekeztem korhű hangulatot kelteni, a kompozíció szerves részévé tenni az öltözéket. Az volt a célom, hogy a palást orgonasípokra emlékeztető redői révén a néző tekintete lentről önkéntelenül is fölfele irányuljon, az alsó rész nagyobb hullámzásától a felső rész apróbb ráncain keresztül a kihajló gallér puritán tisztaságáig, hogy aztán abból mintegy kirobbanjon a kompozíció lényege, a portré.
– Hogyan kristályosodott ki benned Kálvin személyisége?
– Az én olvasatomban határozott, konok, aszkéta típusú, szikár alkat volt, s ezt kellett sugallnia a portrénak, hogy hitelesen kifejezze mindazt, amit Kálvin a saját korában véghezvitt.
Három elemmel éltem a legfőképpen, a portréval és a két kézzel. Minden szobrom megfogalmazásakor ugyanolyan jelentőséget tulajdonítok a kezeknek, mint a fejnek, mivel a kéz is portré a maga nemében, s pont annyira jellemző a személyiségre, mint az arc. Egyéni vonásokat kell tükröznie, mert nincsen két ember, akinek egyforma lenne a keze.
– Mi befolyásolta a szobor méretét?
– A 2,40 méteres nagyságot a tér mérete követelte meg. A köztéri szobrok legfontosabb feltétele, hogy beilleszkedjenek az adott térbe. Nem szabad azt a hatást kelteni, mintha a szobor kinőtte volna a teret, ellenkezőleg, olyan kell legyen, mintha onnan nőtt volna ki.
Amikor megbízást kapok egy szoborra, legelőször a helyszínt mérem fel. Ezután dől el, hogy milyen méretarányban készítem el a makettet. Számomra a makett azért fontos, hogy kiderüljön: a végleges változaton mit kell módosítani. Miután megállapítom a hibákat, s gondolatban kijavítom azokat, elkezdődhet a nagy szobor előkészítése.
– Az átlagember számára titokzatos, érdekes folyamat az, ahogy egy szobor megszületik. Megkérlek, avass be ebbe a munkába!
– Először is a forgóállványra készül el az acélszerkezet, ami másfél tonna agyagot kell hogy elbírjon, annak ellenére, hogy a szobor belül üresen marad. Az acélra farácsozatot szerkesztek, ami az agyag tartóváza lesz. Amikor a váz készen van, arra rakom fel az agyagot. Kezdetben Szovátán bányásztam, ma Korondról veszem. Ugyanabból az agyagból mintáztam már királyt, grófot, püspököt stb. Minél többször hordom fel, annál finomabb lesz. Miközben rakom az agyagot, a maketthez képest sok minden megváltozik, a szobrot ugyanis már más nézőpontból látom. Egy nagy szobor készítése csupa "csalás", ugyanis tudni kell, hogy alulról szemléli az ember. Egy templom magasan levő, csodálatos barokk szobrait közelről megfigyelve, a dülledt szemek, a torz vonások láttán valósággal megijed az ember. Fent ugyanis torznak kell lennie ahhoz, hogy alulról a megfelelő méretekben lássuk.
A nagy szobrok megformálása létráról történik. Akinek kevesebb a gyakorlata, nem tudja, hogy a szobornak nem a létra tetejéről, hanem alulról nézve kell természetesnek hatnia. A gyakorlat során az ember megszokja, hogy a látszati csalódást beszámítva mennyit kell torzítani. Minél magasabban van a fej, annál inkább úgy kell alakítani a természetes arányokat, hogy nagyobbra mintázzuk a fej részleteit. A negatív és a pozitív formák közötti különbséget, a mélyedéseket és kiemelkedéseket is el kell torzítani, mert a térbe kikerülve a valódihoz képest nem lesz túlzott a megjelenítés. Ha a természetes arányok szerint dolgoznánk, a tér felemésztené a formát, ami látszólag ellaposodna, elvesztené a plasztikáját. A fény-árnyék játék pedig elsikkadna, ha nem lennének túlzottak a negatív-pozitív formák közötti különbségek.
– Milyen érzés, amikor az agyag felkerült a tartószerkezetre?
– Amikor az agyagszobor elkészül, még mindig nem tudjuk, csak sejtjük, hogy mit csináltunk. Az egész folyamatban az a legizgalmasabb pillanat, amikor a köztéren a helyére kerül, azt tekinthetjük az igazi vizsga pillanatának.
– Mi történik az agyagszoborral?
– Ez lesz az öntőminta, amelyről gipsznegatívot veszünk. Mivel egy több mint kétméteres szobrot nem lehet gipszel beburkolni, a felületét kis darabokra osztom fel. Lemezeket szúrok az agyagba, amelyekkel felparcellázom. 30-40 felületet kapok, s ha a gipsz tejfölvastagságúvá vált, minden rekeszt kitöltök vele. Amikor elkészült, az agyagot kimossuk belőle, miközben a gipsz felvette az agyag formáját. A formát öntőviasszal kenjük ki olyan vastagságban, amilyen a fém fala kell hogy legyen. A bronzszobor ugyanis belül üres, s olyan szépen szól, akár a harang. A viaszpozitívon belüli üreget tűzálló anyaggal (homok, kvarcliszt, gipszlé) töltik ki, ami egy kemény magot alkot. A gipszet kívülről leszedik, de a viasz marad. Erre kívülről egy köpenyt húznak a magot alkotó tűzálló anyagból, s a köpenyen egy beöntőcsatornát hagynak. Ha készen van, "szép gyöngén megfogják", "s beteszik a tűzbe", ahol kiolvad a viasz, s a két tűzálló réteg között megmarad levegőből a szobor. Ezután kiveszik a kemencéből, s a viasz helyére beöntik a bronzot. Ha minden megfelelően történt, a szobor nem torzul el. Volt tanítványom, Sántha Csaba önti Szovátán, nagy szakértelemmel. Amikor kihűlt, leverik a köpenyt, kiverik a magot belőle, s készen van a szobor. A fugák helyén maradó ormókat cizellálni kell, majd a patinázás következik. Ha barnára akarjuk patinázni, akkor kénmájjal (kénpor, szóda, víz) kezeljük a felületét. Ha zöldes patinát szeretnénk, akkor kékkő vizes oldatával fújjuk le. Ha szükséges, acélcsapokat helyezünk el a szobor alján, hogy a talapzatra minél tartósabban fel lehessen fogni.
– Bernády György polgármester egész alakos bronzszobrát jól ismerjük Marosvásárhelyen, akkora tömeg talán soha nem gyűlt össze, mint az 1994-es avatáson, s Bocskay Vince készítette a Don- kanyari hősök bronz emlékművét is a katolikus temetőben (2005). Hol láthatók a többi szobraid, emlékműveid, kérlek, sorold fel, kiket álmodtál kőbe, bronzba az elmúlt évek során!
– Petőfi Sándort (1992, Szováta; 1993, Százhalombatta), Mikes Kelement (1997, Zágon), Apor Vilmos vértanú püspököt (1998, Gyula), gróf Mikó Imrét (1998, Sepsiszentgyörgy), Patatich Ádám érseket (2000, Kalocsa), Bod Pétert (2001, Felsőcsernáton), Márton Áron püspököt (2005, Kolozsvár; 2008, Szováta), Szent Lászlót (2009, Csíkszépvíz), Sütő Andrást (2011, Sopron) és Deák Farkast (2012, Nyárádszereda).
– És az emlékművek?
– A két világháború hőseinek emlékműve Szovátán, a politikai foglyoké Székelyudvarhelyen (1996), millenniumi emlékoszlop Nagyváradon (közös munka, 2000), millenniumi emlékmű Székelykeresztúron (2001), az 1848-as forradalom és szabadságharc valamint a két világháború hőseinek emlékműve Kézdivásárhelyen (2002), az 1956-os elítéltek emlékműve a Kolozsvári Református Teológiai Intézetben (2006).
– Milyen érzés a szobrász számára, amikor egyik vagy másik alkotásával találkozik? Gondolom, nagyon büszke vagy…
– Jaj, dehogy, messze áll tőlem a büszkeség. Ha elmegyek egy szobrom mellett, valósággal visszahúz, s a hibákat látom még álmomban is.
– Ezek szerint utólag sem könnyű szobrásznak lenni.
– Amilyen nehéz, olyan szép is. Amikor elkezdek gondolkozni egy munkán, szenzációs elképzeléseim születnek, a képzeletem szinte határtalan, de ahogy dolgozni kezdek rajta, az elképzelt mű egyre szűkebb határok közé szorul, s végül örülök, ha legalább egy kis százalékban sikerül megvalósítani azt, amit szerettem volna, s amit ki merek adni a kezemből. A kisplasztikákat a műteremben el lehet rejteni, de egy köztéri szobor óriási felelősséget jelent, mivel szünet nélkül hirdeti magáról a jót és a rosszat is.
– Tekintve, hogy ennyi nehézséget, ennyi vívódást okoz, választanád-e még egyszer a szobrászatot?
– Soha nem bántam meg, s ha újrakezdhetném, csak ezt tenném. Amikor hozzáfogok egy szoborhoz, mindig ugyanazt az izgalmat érzem, olyan gyomoridegem van, mint amikor elkezdtem a pályát.
– Megtörtént-e, hogy a szobor nem olyan lett, ahogy elképzelted?
– Hogyne, előfordult, hogy a kész gipszet semmisítettem meg.
– Egész pályafutásod alatt rajzott tanítottál Szovátán, majd néhány évig a székelyudvarhelyi Palló Imre művészeti iskolában. Hogyan hatott ez a munkádra?
– Több kár volt benne, mint haszon, mégis úgy érzem, hogy a gyermekektől mindig tanul az ember, elsősorban az önmagával szembeni igényességet, s azonkívül a felelősségre való törekvést is. Azt viszont már nem fogom megtudni, hogy a 40 éven át tanítással töltött idő alatt mit tudtam volna a műteremben megvalósítani. Azt tervezem, hogy az idén, ahogy nyugalomba vonulok, beköltözöm a műterembe, s folytatom a kisplasztikát, amit a legjobban kedvelek.
– Tudom, hogy az egyik lányod díszlet- és jelmeztervező, az ajtón túl is leselkedik valaki, s itt, a műteremben kisgyermekmunkák vannak. Az öt unokád közül melyik érdeklődik a szobrászat iránt?
– A legnagyobbik szépen fest, s én vigyázok, hogy a tehetségét megőrizze.
– A gyermek Bocskay Vincére ki "vigyázott"?
– Apai nagyapám kőfaragó volt Görgény- üvegcsűrön, édesapám műbútorasztalosként a szovátai Bernády-villa kapuját és szakállszárítóját faragta. Ötödik osztály után kezdtem el rajzolni, s az első találkozásom a képzőművészettel egy Kusztos Endre- kiállítás volt Szovátán. Hetedik osztálytól írattak be a marosvásárhelyi művészeti iskolába. Bár grafikusnak készültem, IX. osztályban, amikor szakot kellett választani, Hunyadi László szobrászművész emberként, tanárként és művészként olyan hatással volt rám, hogy a szobrászat mellett döntöttem, s amikor érettségiztem, egyértelmű volt, hogy a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemen tanulok tovább – emlékezik Bocskay Vince Kossuth Lajos hófehér mellszobra előtt, amit megrendeltek, de elfelejtették visszamondani, s így a gipszminta a műteremben jobb sorsra vár. Biztos vagyok benne, hogy megkerül a helye, ahogy abban is, hogy sok különleges kis- és nagyobb szobor kap testet és lelket a keze nyomán az ősztől megszaporodó időben.
Bodolai Gyöngyi , Népújság (Marosvásárhely)

Félezer fiatal színjátszó találkozója
Az előzetes jelentkezések alapján csaknem félezer fiatal vesz részt az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet által 18. alkalommal megszervezett ifjúsági színjátszó találkozón, amely Szentháromságon veszi kezdetét csütörtök délután a hagyományos zászlós felvonulással. A résztvevők csaknem harminc településről érkeznek, és vasárnapig táboroznak együtt.
Közel 500 fiatal részvételével ma kezdődik a 18. ODFIE színjátszó találkozó a Maros megyei Szentháromságon az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) szervezésében. „A színjátszó tevékenységek mindig is döntő szerepet játszottak az ifjúsági egyletek önszerveződésében és a köztük levő kapcsolatok erősítésében.
Ezért az utóbbi tizennégy évben – 1997-től kezdődően – az ODFIE keretében működő ifjúsági egyletek színjátszó csoportjai számára országos találkozókat szerveztünk, átlagosan 15–20 csapat, illetve 450–500 amatőr színjátszó fiatal és ún. műélvező részvételével” – áll az erdélyi unitárius ifjúságot és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalokat tömörítő szervezet közleményében.
Az idei, július 31–augusztus 4. között zajló rendezvényre az előzetes bejelentkezések alapján közel ötszáz fiatalt várnak Szentháromságra Alsófelsőszentmihályról, Bencédről, Bölönről, Dicsőszentmártonból, Erdőszentgyörgyről, Firtosmartonosról, Felsőrákosról, Homoródalmásról, Homoródszentmártonról, Homoródszentpálról, Homoródszentpéterről, Kissolymosról, Kolozsvárról, Korondról, Magyarsárosról, Marosvásárhelyről, Oklándról, Sepsiszentgyörgyről, Szabédról, Székelykeresztúrról, Székelyudvarhelyről, Székelyszentmihályról, Szentábrahámról, Szentgericéből, Szőkefalváról, Tordáról, Újszékelyről, Ürmösről és Vargyasról.
A rendezvény zászlós felvonulással kezdődik csütörtökön 16 órától, ezt az ünnepi megnyitó és a csapatszemle követi, a színielőadások bemutatása másnap kezdődik, a rendezvény egésze pedig vasárnap éjszaka zárul. A szervezők közlése szerint a színjátszó találkozó teljes hétvégéjére helyszíni bejelentkezés esetén 60 lej részvételi díjat kell fizetni. Az elszállásolás családoknál, illetve a sátortáborban történik. Több információ a rendezvény honlapján olvasható.
Krónika (Kolozsvár)

Lehet másképp is politizálni Marosvásárhelyen?
Sajtótájékoztató az RMDSZ- nél
– Nagyon rég nem találkoztunk, tudatosan tartózkodtam attól, hogy sajtótájékoztatót tartsak, mert nem igazán voltak olyan pozitív üzeneteink, amelyekről beszámolhattunk volna a választópolgároknak. Márpedig én teljes mértékben meg vagyok győződve arról, hogy manapság, amikor a politikum válságban van, a választóknak pozitív üzenetekre volna szükségük. Az elmúlt hónapokban erre nem volt lehetőségünk. Ma viszont, úgy gondolom, több hónapos egyeztetés után sikerült elérni, hogy nyugodtan elmondhatjuk összegzésképpen: lehet másképp is politizálni Marosvásárhelyen. És nemcsak az RMDSZ-re, nemcsak a magyar politikumra gondolok, hanem a románra is.
Ezekkel a szavakkal vezette fel mondandóját tegnap Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, aki Peti Andrással, a szervezet marosvásárhelyi elnökével közösen számolt be az utóbbi időszak pozitív eseményeiről.
A továbbiakban azzal a meggyőződéssel nyugtázta a változást, hogy a következőkben is ezt az irányt tudják majd követni, és Marosvásárhelyen, de a megyében is megtalálják hozzá a politikai partnert, könnyebben, mint eddig. Tudatában van annak is, mondta, hogy választási évben vagyunk, amikor a kedélyek sokkal indulatosabbra váltanak, a szavazatszerzési ambíciók felülírják olykor a józan észt is, ennek ellenére reméli, hogy az az együttműködés, amit most sikerült elkezdeniük, nem vált rossz irányt, hiszen olyan szélsőségek fogalmazódnak meg Marosvásárhelyen, Maros megyében, amivel nagyon nehéz bármit is kezdeni politikai vitákban, mint például: lehet-e vagy sem magyar nemzetiségű román állampolgár prefektus, iskolaigazgató vagy közintézmény-vezető. Ennek ellenére azt hiszi, hogy az utóbbi napokban történt változások mégiscsak egy más típusú hangot ütöttek meg, és ennek mentén tudják a következőkben a kérdéseket is eredményesebben megoldani.
Marosvásárhely, a jövő városa projekt
Peti András elmondta, hogy elindították a Marosvásárhely, a jövő városa kampányprogramot, aminek az apropóját az képezte, hogy Marosvásárhelyen egy új szellemiséget szeretnének meghonosítani, amelyben a különböző nemzetiségek jól érzik magukat. Elsősorban az Unirea líceumot említette, amelyről az elmúlt napokban döntött a városi tanács: létrehozzák a római katolikus főgimnáziumot, másfél millió lejt különítettek el restaurálásra, és jóváhagyták egy hosszú távú bérleti szerződés megkötését, ami lehetővé teszi európai uniós pénzek lehívását. Ugyanakkor elmondta, hogy 36 év után megtörtént a Bolyai sportpályájának a felújítása, a Sportolók utcában, még Bernády idejében épült óvoda teljes felújítása is folyamatban van, illetve Besében az Al. Ioan Cuza iskolához tartozó óvoda és iskola – amelybe nagyrészt roma gyerekek járnak – mellékhelyiségeinek bővítése, korszerűsítése is zajlik. A következő időszak legfontosabb kihívásának a Református Kollégiumhoz tartozó cserealji óvoda közköltségének fedezését, a Református Kollégium Forradalom utca 8. szám alatt található elemi iskolája ügyének a megoldását, illetve a Szabadi úti református egyházközség gyülekezeti házában is működő magyar tannyelvű óvoda problémájának megoldását nevezte.
Elmondta, hogy folytatják a magyar utcanévtáblák kihelyezését, a városi tanácsüléseken az anyanyelvhasználat érdekében 180 ezer lejt különítettek el a költségvetésből a fordítógépre, a szinkrontolmácsok kiválasztása folyamatban van. Végül reményét fejezte ki, hogy a Sütő András-szobor ügye is megoldódik.
Népújság: Olyan körülmények között, amikor egyesek elképzelhetetlennek tartják, hogy magyar ember betölthesse a kormánybiztosi tisztséget, illetve miután hónapok óta elakadt a magyar prefektus kinevezésének ügye, most, hogy más koalíciós partnert találtak, mi lesz, mi lehet az ügy kimenetele? Annál inkább, hogy a kormányzó PSD megyei elnöke a kezdetektől vehemensen tiltakozott a magyar prefektus gondolata ellen.
Brassai Zsombor: – A prefektus ügyében az országos szintű egyezség működik, nem megyei vagy helyi szintű egyezség szabályozza, hogy lesz vagy nem lesz magyar prefektus. Többször elmondtuk, megismétlem, hogy Nagy András személyében mi megtaláltuk a legmegfelelőbb jelöltet, aki betölthetné ennek a megyének a kormánymegbízotti tisztségét. Ragaszkodunk ahhoz, hogy kinevezzék. De, mint korábban is hangsúlyoztam, az RMDSZ legfontosabb partnere a magyar választópolgár, és a magyar választópolgárok, magyar közösségek érdekeit tartjuk szem előtt. Amennyiben ezeket az érdekeket valamilyen más egyezség vagy valamiféle más alku jobban szolgálja, természetesen hajlandók vagyunk újragondolni ezt a kérdést. Egyelőre ott tartunk, hogy nekünk van egy, véleményünk szerint megfelelő jelöltünk, és várjuk a PSD részéről elképzelésünk teljesítését vagy esetleg a kérdés újratárgyalását.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

Másképp politizál Vásárhelyen az RMDSZ
Más hangot ütött meg az utóbbi időben a politizálásban az RMDSZ Marosvásárhelyen. Sok még a teendő, de a normalitás felé tartanak, jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Brassai Zsombor, a szövetség Maros megyei elnöke az elmúlt hetek román és magyar vonatkozású ügyeire utalva.
„Nem volt pozitív téma, pozitív üzenet, amiről az elmúlt időszakban beszámolhattunk volna, márpedig úgy gondolom, hogy most, amikor a politika válságban van, erre van szükség. De íme, több hónapos egyeztetés után elértük: lehet másképp is politizálni Marosvásárhelyen, és amikor ezt mondom, akkor a román és a magyar politikumra is gondolok. Korábban szélsőségek fogalmazódtak meg, mint például hogy magyar nemzetiségű román állampolgár nem lehet Maros megyében iskolaigazgató vagy közintézmény-vezető. Változás történt, és a továbbiakban is ezt az irányt követhetjük még akkor is, ha indulatosabb időszak következik az államfőválasztás miatt” – mondta Brassai Zsombor, majd átadta a szót a szövetség helyi elnökének, Peti András alpolgármesternek, aki a Marosvásárhely a jövő városa elnevezésű új politikai programot ismertette.
„Ez az új hangulatról szól, amikor a különböző nemzetiségek jól érzik magukat egymás mellett, kölcsönös tiszteletben élnek, és ez a magyar és a román közösséget egyaránt megerősíti” – vázolta a program lényegét Peti. Elmondta, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium ügyében megtalálták a legmegfelelőbb, kompromisszumos megoldást, 36 év után leaszfaltozták a Bolyai- sportpályáját, felújították a Bernády korában épült Sportolók utcai 16-os számú, valamint a Besében található óvodát, most következik a Református Kollégium cserealjai óvodájának, valamint Forradalom utcai elemi iskolájának a korszerűsítése, továbbá a Szabadi úti református gyülekezeti ház tatarozása.
Ezután a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének folyamatát említette, de a helyi tanácsban az anyanyelvhasználat gyakorlása érdekében vásárolt szinkrontolmács-berendezés és fordító alkalmazására kiírt versenyvizsgáról és a Sütő András-szobornak a Színház térre való költöztetéséről is beszámolt.
A Maros megyei prefektus kinevezésével kapcsolatban Brassai Zsombor elmondta, ezt nem befolyásolja a vásárhelyi, a Demokrata–Liberális Párttal való együttműködés, hiszen az országos szintű egyezség eredménye a Szociáldemokrata Párttal. Mint mondta, a tisztségre megtalálták a legmegfelelőbb személyt, Nagy András korábbi szászrégeni polgármestert, és ragaszkodnak a kinevezéséhez, de amennyiben a nagyobbik kormánypárt jobb alkut kínál, hajlandóak erről tárgyalni.
Gáspár Botond, Krónika (Kolozsvár)

Ha elakad a folyamat...
A Katolikus Státus nem írja alá
Tegnap arról írtunk, a marosvásárhelyi városi tanács megszavazta a jelenleg az Unirea Főgimnázium által használt épületben egy katolikus kollégium létrehozását. Nos, túl szép lett volna, ha ilyen simán intéződik az ügy: mára kiderült, hosszú az út a mennyországba.
A törvényes út így néz ki: a prefektúra ellenőrzi törvényességi szempontból a tanácshatározatot, ezután a tanfelügyelőség terjesztheti fel az új iskola létrehozásáról szóló javaslatot az oktatási minisztériumhoz. Ha az oktatási minisztérium is jóváhagyja, akkor jogi személyként fog létezni az iskola.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Státus kuratóriumának tagja, Tamási Zsolt ehhez köti az Unirea Főgimnáziumnak otthont adó épület helyzetét rendező szerződés aláírását a polgármesteri hivatallal. A római katolikus gimnáziumot létrehozó városi tanácshatározat egyben felhatalmazta a polgármestert arra, hogy szerződést kössön az Unirea Főgimnázium épületének tulajdonosával, a Római Katolikus Egyházzal, illetve a Státussal az Unireának az épületben való működéséről.
Tamási elmondta, jelenleg is folynak az egyeztetések a marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal, és addig tartanak, amíg minden részletben megegyeznek, kompromisszumra jutnak.
„Problémák akkor lehetnek, ha ez a tanácshatározat, ami a folyamatban csak egy lépés, valahol megakad az iskola jogi személyként való elfogadása közben. Azonban, ha ez megtörténik, nem írjuk alá a szerződést. Tehát mi csak akkor fogunk szerződést aláírni, ha az kifejezetten tartalmazza a jogi személyiséggel rendelkező katolikus iskolát. A Státus érdeke elsősorban az, hogy a vásárhelyi magyar közösség által megfogalmazott igénynek megfelelően magyar tannyelvű iskola jöjjön létre az egykor létező II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium nyomán” – mondta Tamási.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Eredmény van, csak rossz
Számon sem lehet tartani, hányadik szószegése az SZDP-nek, ami a Maros megyei prefektusi tisztséggel történt. Ígérgetett, halogatott, kitért, és alig három hónapi türelemjáték után elérte, hogy az RMDSZ maga kérte a patthelyzet feloldását. És még elégedett is, mert két széket kapott cserébe. Ez nem csoda, ha már azt is ünneplik Marosvásárhelyen, hogy a strada Paul Chinezu alatt Kinizsi Pál utca olvasható. A világ nem röhög rajtunk, mert csak mi érezzük a fordítás fonákságát.
Most már mindenki boldog, a politikusok elkönyvelhetik a sikert – a magyarok azt, hogy kiharcolták a magyar utcaneveket, a románok azt, hogy övék a kormánybiztos –, a jónép örülhet a cirkusznak, mert a kenyérből egyre kevesebb jut, a történészek és más szakemberek nincsenek döntéshelyzetben. Mert Romániában nem a tudás és a hozzáértés számít, csökönyösen ragaszkodnak a politikai alapú kinevezésekhez, a tisztség jutalom, megvonása büntetés, a hatékonyság nem szempont. Így fordulhat elő, hogy a vízügyi igazgató árvíz idején rendszeresen nyaralni megy – kármegelőzés úgy sincs, csak utólagos segély, amit a hős megmentő szerepében fellépő kormányfő osztogat –, és így kerül víz alá sok más reményünk is. Az SZDP szénája rosszul áll Maros megyében, ezért kellett neki a prefektusi tisztség – magyarázzák. S hát a magyarságé? A volt kommunista utódpárt népszerűsége Erdély-szerte mérsékelt volt és maradt, közben azonban az egykor első székely megye, a volt autonóm tartományi központ elrománosodott: 2000-től – már 14 éve! – nincs magyar polgármester Vásárhelyen, 2012-ben pedig a megyei tanácselnök megválasztásához is kevés volt a magyar szavazat. Az orvosin a három éve elfogadott törvény ellenére sem alakulhatott önálló magyar tagozat, a nagy nehezen engedélyezett II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium csak úgy költözhet be saját épületébe, ha az Unirea líceumtól elfér. A magyar közösségnek szervezett Vásárhelyi Forgatagot nem engedik be a városba, mert nem szól a románokhoz. Paul Chinezu szól? Majd az új prefektus... Aki a törvények betartatásáért felelős megbízottja a kormánynak. Illetve annak a pártnak, amely 2006-ban, még a jelenleg börtönben ülő Adrian Năstase miniszterelnöksége idején kimondta a prefektusi tisztség politikamentesítését. Akkor el is végeztettek valami gyorstalpaló közigazgatási képzést az éppen tisztségben levőkkel, de a következő választásokig megfeledkeztek a saját törvényükről, és maradt a politikai alku. Nem örvendetes az RMDSZ újabb hátralépése, mégsem az a legnagyobb baj, hogy csak az alprefektus magyar. Hiszen a prefektus sem az egyetemnek, sem a városnak nem parancsol, a kisebbségek anyanyelv-használati jogaiért pedig nem fog perelni. A baj az, hogy a törvények betartása ezen a szinten opcionális.
Demeter J. Ildikó, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar alprefektust neveztek ki Maros megyébe
A csütörtök délutáni kormányülésen határozott a kabinet arról, hogy Maros megyébe magyar alprefektust neveznek ki. Délelőtt az RMDSZ megyei és vásárhelyi elnöke közös sajtótájékoztatóján a megyei elnök még arról beszélt, hogy a Maros megyei magyar prefektus ügyében az országos szintű egyezség működik, illetve, az RMDSZ Nagy Andrást találta a legmegfelelőbb jelöltnek, és ragaszkodnak ahhoz, hogy kinevezzék.
– Mi a véleménye erről a 180 fokos fordulatról? – kérdeztük Brassai Zsombort, az RMDSZ megyei elnökét.
– A sajtótájékoztató óta volt Bukarestben egy koalíciós tárgyalás, illetve azt követően egy kormányülés, ahol ismét felmerült a Maros megyei prefektusi tisztség kérdése. A jól ismert okok miatt a megyei Szociáldemokrata Párt vezetői mereven elzárkóztak ettől a lehetőségtől, illetőleg attól, hogy magyar nemzetiségű személy töltse be a tisztséget. Ez számunkra, egy más megközelítésben, alkulehetőséget teremtett. És mint ahogy már sokszor hangsúlyoztam: nekünk elsősorban a magyar közösség és a magyar érdekek a partnereink, ennek mentén döntöttünk úgy csütörtökön délután, hogy belemegyünk a cserébe: Hargita megye kapja meg a magyar prefektust, Maros megyébe pedig magyar alprefektust nevezzenek ki. Ez meg is történt, Nagy Zsigmond nyárádszeredai jegyzőt javasoltuk, illetve fogadta el a kormány és nevezte ki a csütörtök esti kormányülésen.
– Nyilván magától értetődő a kérdés, hogy mi az alku ára?
– Gondolom, sem az újságíró, sem az olvasó nem csodálkozik azon, ha óvatosabban fogalmazok ebben a vonatkozásban. Nyilvánvaló, az egyik legfontosabb kihívás, ami a magyar érdekvédelmet illeti, az a magyar oktatás ügye. Maros megyében különösképpen fontos kérdés ez, hiszen Marosvásárhelyen is vannak olyan megoldatlan oktatásügyi kérdések, amelyek régóta váratnak magukra, de a szórványvidéken is vannak problémák. Mi ezeket tartjuk szem előtt, illetőleg a helyi Szociáldemokrata Párttal ezekben a kérdésekben igyekszünk eredményes tárgyalásokat folytatni. Gondolok itt arra, hogy például Marosvásárhelyen van 38 oktatási intézmény, ebből mindössze ötben töltünk be vezetői pozíciót. De gondolok arra is, hogy Dicsőszentmárton környékén hosszú évek óta a térségi magyar közösség igyekszik magyar iskolaközpontot létrehozni, illetőleg a magyar önálló iskola révén a magyar oktatást hosszú távon szavatolni, és folytathatnám a sort.
Azt gondolom, hogy amennyiben a Szociáldemokrata Párttal ebben a kérdésben tovább tudunk lépni, akkor megérte ezt az alkut megkötni.
– Ez így jól hangzik, de a legutóbbi városi tanácsülésen, a római katolikus főgimnázium létrehozásának legvehemensebb ellenzője, a két – azóta már menesztett – liberális tanácsos mellett, éppen a Szociáldemokrata Párt tanácsosa volt. Ezek nem sok jót ígérnek, számolni kell ezzel a jövőbeni egyezségek során.
– Ezzel számolnunk kell, ilyen aberrációk voltak és valószínűleg lesznek. Ezzel együtt azt gondolom, hogy mégiscsak a megegyezést kell keresnünk, mert egy olyan patthelyzet, hogy van ugyan egy nekünk ígért prefektusi tisztség, és még sincs prefektus Maros megyében hónapok óta, sem román, sem magyar, semmivel sem visz előbbre. Tény, zavaró, hogy a partner soraiban vannak olyanok, akik xenofób módon velünk szembefordulnak. Sajnos, a megyei szervezet elnöke is óvatlanul megfogalmazta nem egyszer, hogy nem tud magyart elképzelni a kormánybiztosi tisztségben, de ezzel együtt azt gondolom, mégiscsak az alku művészetének lehetőségével élve előbbre jutunk, ha egyezkedünk. Semmivel sem lennénk előbbre, ha makacsul tartanánk magunkat egy olyan egyezményhez, ami kivitelezhetetlen.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

Átadták az első sapientiás okleveleket
Tegnap került sor az első hivatalos sapientiás oklevelek átadására az egyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem oklevelét a 2012-ben kommunikáció és közkapcsolatok, illetve mechatronika szakon, valamint a 2013-ban kommunikáció és közkapcsolatok, mechatronika, számítástechnika, automatika és alkalmazott informatika, kertészmérnöki valamint informatika szakon államvizsgázott diákok vehették át. A tavalyelőtti évfolyamról 37, a tavalyiról 109 diák számára készült a tanulmány befejezését igazoló, sapientiás oklevél – tájékoztatott Palkó Réka, a marosvásárhelyi kar sajtófelelőse, akitől azt is megtudtuk, hogy azok a diákok, akik tegnap nem tudták átvenni az oklevelet, az elkövetkezőkben az egyetem Rektori Hivatalában, Kolozsváron tehetik ezt meg.
Mint ismeretes, a Sapientia egyetem 2007-ben kérvényezhette először a 2001-ben indult szakjainak akkreditácóját, és mivel az elkövetkezőkben a törvény által előírt három szak akkreditációját megszerezte, 2009. június 19-én az intézmény akkreditációját is kérhette. Az intézményi akkreditációs felmérés 2010 áprilisában zajlott, ezt követően 2010 júliusában az ARACIS (Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség) plénuma jóváhagyta az egyetem akkreditációját. A tanügy-minisztérium ennek alapján törvénytervezetet dolgozott ki, amelyet a román kormány elfogadásra a Parlament Felsőháza elé terjesztett. A Szenátus jóváhagyását (2011. december 6.) követően 2012. február 28-án a Képviselőház is megszavazta a törvényt. Az akkreditált Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozását kimondó törvény az államelnök aláírását, 2012. március 28-át követően, a Hivatalos Közlönyben való megjelenéstől (2012. április 3.) számított három napon belül lépett hatályba. Az intézményi akkreditáció elnyerésétől kezdődően áll jogában az egyetemnek az akkreditált szakokon államvizsgát szervezni, és oklevelet kiadni az államvizsgázott diákok számára. Korábban a sapientiás hallgatóknak brassói, temesvári, marosvásárhelyi egyetemek, illetve a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem vizsgáztatóbizottsága előtt kellett tudásukat bizonyítaniuk, és az illető intézmények oklevelét kapták meg.
Nagy Székely Ildikó, Népújság (Marosvásárhely)

(Szín)játszó fiatalok a nagykorúság fényében
Körülbelül 450 fiatal színezte át csütörtöktől vasárnapig a szentháromsági világ csendjét. Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) színjátszó találkozójának első alkalommal adott otthont a nyárádmenti falucska. Amint azt Fülöp Júlia szervezőtől megtudtuk, a nagykorúságba lépett rendezvénynek egy összetéveszthetetlen főszereplője is lett Evetke, a legkedvesebb egyletes személyében, aki nem más, mint az ODFIE nyári rendezvényeinek új reklámarca. Erre emlékeztettek a "színháromsági" produkciók helyszíne, a művelődési ház felé vezető "Evetke legyen veletek" feliratok is. A rendezvény hangulatát a kerítésen díszelgő táblácskák is tükrözték: "Kedvenc mindenem a bicikli", "A rasztaszív örökké dobog", "Jó, jó, jó, de jó nekem".
Az idei találkozón 14 produkciót – az alsófelsőszentmihályi, szent-ábrahámi, szentgericei, szabédi, homoródszentpéteri, homoród- szentpáli, felsőrákosi, illetve a Vargyasról, Bölönből, Kolozsvárról, Székelykeresztúrról és Marosvásárhelyről érkezett csapatok előadásait – láthatták az egybegyűltek. A bemutatott darabokat háromfős bírálóbizottság – Máthé Annamária és Szabó Eduárd színművészek, a szervezők részéről pedig Dézsi Szilárd – értékelte. Az előadás-sorozatok között egykori egyletesekből lett színészek tartottak műhelymunkát az érdeklődőknek. Fülöp Júliától azt is megtudtuk, hogy bár a színjátszó találkozó résztvevői többnyire a 14 és 18 év közötti korosztályhoz tartoznak – a találkozón 14 éves kortól lehet részt venni –, huszon-, harmincévesek is minden évben szép számban jelen vannak, egyszerűen azért, mert nehéz itthagyni ezt a társaságot.
– Mi az idei rendezvény újdonsága? – kérdeztük Júliát.
– Nem is újdonságról, hanem sajátosságról beszélnék: a rendezvény felnőttkorba lépett. Ezt a rendezvény teljes ideje alatt apró jelekkel érzékeltettük. A 18-as szám mindegyre felbukkanó szimbólummá vált, a péntek éjszakai vetélkedő egyik feladata is arról szólt, hogy a versenyzőknek olyan tárgyakat kellett gyűjteniük, amelyeken ez a szám megjelent, de a társkereső játék is kapcsolódott a nagykorúvá válás számához.
– Mit jelent, miért fontos az ODFIE-s színjátszó találkozó? – tudakoltuk a kolozsvári két csapattal, a First Generationnal és a Next Generationnal érkezett Szilágyi Szilamértól.
– A színjátszás, az, hogy közösen valósítunk meg valamit, kiváló lehetőség a közösségépítésre. Ez a találkozó jó alkalom arra, hogy az unitárius ifjúsági egyletek bemutassák egymásnak előadásaikat, úgymond megmutatkozzanak egymás előtt. Az ifjúsági egyletek összetétele négyévenként változik, a 18 év fölöttiek ugyanis egyetemre mennek, helyettük új tagok jönnek, és a változás függvényében módosul az előadások minősége is. A szervezés viszont évről évre jobb. Az első "színjátszókon" körülbelül 200 fiatal vett részt, mára megkétszereződött a számuk. De mi nem a mennyiségi növekedést tartjuk szem előtt, nem tömegrendezvényt szeretnénk létrehozni, hanem a minőség szempontjából igyekszünk évről évre magasabbra állítani a mércét. A 18. színjátszó találkozó mindenképpen mérföldkőnek számít a rendezvény életében, jelzésértékű, hogy sikerült megszakítás nélkül ennyi időn keresztül megszervezni.
Az előadások témaköre igen változatos volt, sötét tónusú, igazi színészi átéléssel előadott Tamási-feldolgozás és vidám, táncos Shakespeare-paródia, egy mai Rómeó és Júlia is szerepelt a kínálatban. A székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium színjátszó csoportja, a Bemugri egy dán írónő, Jane Teller Semmi című – megjelenése után betiltott, majd kötelező iskolai olvasmánnyá tett – műve alapján készült darabot vitt színre. Erről, illetve a "színjátszóval" kapcsolatos élményeiről az egyik szereplőt, a tizenkettedik osztályba készülő Varró Boglárkát kérdeztük.
– A színjátszó csoportot vezető lelkész- és vallástanárunk, Lakatos Sándor mindig olyan darabot választ erre az alkalomra, amelyet mások nemigen ismernek, és eredeti motívumokkal igyekszik azt színpadra vinni. Iskolakezdés után már elkezdjük megbeszélni a darabot, és október végére a szereplőválasztás is lezajlik. Hetente egyszer szoktunk próbálni, és mindig csiszolunk, változtatunk valamit a produkción. A színjátszót azért is szeretem, mert itt mindig sok baráttal találkozom, akiket az év többi részében nem láthatok. Ugyanakkor sok új emberrel is megismerkedem, tegnap például tízegynéhány ismerőst szereztem – mondta a diáklány, aki harmadik alkalommal vesz részt a színjátszón, és mostanra már egészen otthon érzi magát a rendezvényen. Boglárka azt is elárulta, hogy a középiskola után kommunikáció, média szakon, reklámgrafikán vagy színművészetin folytatná tanulmányait.
Az alsófelsőszentmihályi Ferencz Szilárd az egyik legrégebbi színjátszósnak számít, ő ugyanis először 2002-ben jött el, az évek során pedig megszakításokkal összesen tízszer vett részt a találkozón.
– Szórványvidéken élünk, egy maroknyi fiatal tartozik a színjátszó csoportunkhoz, vallási hovatartozástól függetlenül. Úgy is mondhatnám, hogy inkább afféle magyar ifjúsági kör ez – mondta Szilárd, majd arról is beszámolt, hogy a bemutatásra hozott Házassági paródia című darabot egy idős tanítónőnél találták egy régi papíron, és nem sikerült kideríteni a szerző nevét. Mindössze öten játsztak a produkcióban – tette hozzá –, ezért egyeseknek kettős, illetve hármas szereposztásban kellett közönség elé lépni.
– A 2000-es évek közepén többen voltunk, a régiek azonban már kinőttek a színjátszóból, és az újakat egyre nehezebben lehet megszólítani – tette hozzá a fiatalember.
Az ODFIE-sek Szentháromságon töltött négy napját az előadások, műhelymunkák, játékok mellett számos koncert tette emlékezetessé. A színpad körüli, de a művelődési ház környékét és az egész falut is átjáró hangulat igazolta az egylet honlapján olvasható állítás igazságát: "én az évet két részre osztom: színjátszó és a többi…"
Nagy Székely Ildikó, Népújság (Marosvásárhely)