Balázs Ildikó: Wass Albert erdélyi korszaka*
1923–1944
Irodalom iránt fogékony diákként, majd bölcsészhallgatóként, gyakoroló magyartanárként Wass Albert író ismeretlen volt számomra. 1989-es halálhírét bemondta a Magyar Rádió, közöltem tehát én is az osztályommal magyarórán. A halálhír ráirányította nemcsak az ország figyelmét, hanem családom tagjai is emlékezni kezdtek rá. Apám, Balázs András (1909-2000), akitől az író vagy a "gróf" nevét gyerekkoromban többször is hallottam, a Wass család vasasszentgothárdi uradalmának gazdatisztje volt 1937-1938-ban. Gróf Wass Albertet képzett gazdászként, íróként és a munkaadójaként is tisztelte.
Később a családi kapcsolódás másfajta személyes kötődésre is ráirányította a figyelmem: gyerekkoromban több nyarat töltöttem apai nagyanyám, Balázs Róza falujában a mezőségi rokonoknál, Nyíresen, Déstől 8 kilométerre. Azonos földrajzi környezet, azonos kulturális, nyelvi és nemzetiségi közeg, mint Wass Albert szülőföldjén. Nyíres északi irányba mintegy húsz kilométerre van Vasasszentgothárdtól. Az ottani sós vizű, tarka kövecses patak, a szelíd lankák, kaszálók, nagy kiterjedésű, több száz éves erdők, bivalycsordák; romános akcentusú, elnyújtott beszédű, archaikus nyelvű magyarok beleépültek gyermekkorom vakációs világába. Ahogy feltámadt az író iránti országos és határokon túli érdeklődés, ugyanúgy kezdtem elmerülni nyelvi és szellemi világában – s a felismerés meglepetésével találtam meg sorai közt apám nyelvi fordulatait, szólásait, gondolkozásbeli hasonlóságokat.
Az ösztönzés viszont, hogy Wass Albert íróval foglalkozzam, műveit felkutassam, érmelléki apósomtól, Deák Andrástól (Piskolt, 1930 – ) származott. Elhangzott a Magyar Rádióban az Üzenet haza című vers, s feladatul kaptam, hogy kiderítsem, ki a szerző, és szerezzem meg a verset. Írtam a rádiónak, megküldték a gépelt szöveget. Elmentem a sárospataki városi könyvtárba, és kivettem az összes könyvét; nem volt sok. Utána kutatni kezdtem a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárában, s elém helyeztek olyan kiadványokat, melyek csodálatot és borzongást váltottak ki belőlem: az Erdélyi Szépmíves Céh abaposztós kiadványai még hagyján. Hanem az ötvenes években, Amerikában megjelent Magukrahagyottak műbőrkötésben! Olyan kiadványok, melyekhez az Országos Széchényi Könyvtár raktári állományából z-jelzettel (zárolva), csak kutatói igazolványom ellenében juthattam hozzá.
Elhatároztam, hogy feldolgozom az életművét. Konzultáló tanáromtól, Márkus Bélától azt a tanácsot kaptam, hogy a Wass- könyvek megjelenési évében kutassam át az erdélyi irodalmi folyóiratokat, keressem meg a könyvekről szóló recenziókat, kritikákat, hogy legyen kiindulási alapom. Óriási anyag tárult fel. Csak a Csaba című regényről mintegy negyven ismertetés került elő. Összeállítottam saját kutatásom megkönnyítése végett egy bibliográfiát, mely könyv formában megjelent, s amelyet végig kézikönyvként használtam a disszertáció írása során: a Wass Albert életmű-bibliográfia 1923–2003 című művet.
A kutatás során feltárult előttem a két világháború közötti erdélyi irodalmi élet – egészen más megvilágításban, mint ahogy Erdélyben a középiskolában vagy Debrecenben az egyetemen tanulhattam. Egy világ, melyhez csak kegyelettel nyúlhatunk az eltelt évtizedek távlatából: egy kisebbségbe szorult nemzet emberfeletti önfenntartó, azonosságmegőrző mozgalma, kultúra- és irodalomszervezése; a Kemény Zsigmond Társaság munkája, melynek Wass Albert fiatalon tagja volt; különböző irodalmi, közéleti és szaklapok tevékenysége, melyeknek munkatársa volt; az Erdélyi Szépmíves Céh munkássága, mely öt könyvét adta ki, valamint az Erdélyi Helikon szépirodalmi lap élete, melyben Wass Albert mintegy hússzor publikált prózát – mintha a kisebbségbe került nemzetrész panteonjában járnék.
A korabeli antológiák vizsgálata nagy értékű dokumentumanyagot fejt fel: az Új Arcvonal, a kétnyelvű Cot la cot – Vállvetve, melyben Wass Albert román szereplőjű és témájú írással szerepel; az Új erdélyi antológia, Séta bölcsőhelyem körül. Erdélyi elbeszélők és a Kemény Zsigmond Társaság által kiadott Erdélyi Hírmondó, mely a társaságnak Észak- Erdély anyaországhoz való visszatérte utáni magyarországi felolvasó-körútról tudósít.
Wass Albert végigélte a huszadik századot, beleszületett az egykori monarchiába, eszmélésének ideje az első világháború idejére esett. Írói kibontakozása a két világháború közötti romániai magyar irodalmi életbe vitt. A második világháborúban harcolt, aminek következményeként először Németországban, majd az Egyesült Államokban több mint fél évszázadot élt emigránsként. Szülőföldjére nem térhetett vissza látogatóba sem.
A Mezőség világa – a jellegzetes természeti alakzatok, az ott lakó magyar és román, valamint szórványosan előforduló örmény, zsidó, szász nemzetiségek, a különféle hit- és mondavilág – elkápráztatja a félárvasága folytán érzékeny lelkületű, érdeklődő gyermeket. A vadászat és halászat, a természetjárás fiatal életének tartozéka. Ezt írásaiba építi, mint környezetet, gondolkodási és nyelvi világot, s ebből építkezik még akkor is, amikor fizikailag nagyon távol kerül a szülőföldtől. Többféle nyelvi hatás éri: Szentgothárdon természetes a románok jelenléte – gyermekkorában megtanulja a nyelvüket. Édesanyja apjától való elválása után Bécsben él, a gyermek Wass Albert néhány nyarát ott tölti, németül is megtanul olyan szinten, hogy a későbbi külföldi tanulmányok nem okoznak gondot. A Mezőségen és Kolozsváron töltött gyermekkor és a diákévek, majd mezőgazdasági felsőfokú tanulmányai (Debrecen, Hohenheim/Németország, Párizs) után hazatér szülőföldjére gazdálkodni.
Főúri származása sokféle kötelezettséget ró rá. 1934-ben hazatér a vasasszentgothárdi családi birtokra, amelyből a román földosztást követően mindössze 200 hektár megművelhető föld maradt, valamint további pár száz hektár erdő. Ugyancsak 1934-ben veszi át nagyapjától a Széki egyházmegye gondnokságát, mely szintén kötelezettségeket rótt a családra. A Wass család ugyanis a pujoni és szentegyedi református egyházközség fenntartója volt (Vasasszentgothárdon nem volt már száz évvel korábban sem református gyülekezet, a hívek száma elenyészett. Az udvarház lakóin kívül alig éltek magyarok a faluban s az uradalomban.) A református egyházban tisztséget viselni ugyanakkor nemcsak kötelesség, hanem lehetőség is. Wass Albert műveiben – nyelvi, képi világában – többszörösen megnyilvánul református, vallásos műveltsége. Világképét átszínezi a természet szeretete és ismerete folytán valami fűben-fában élő istenben való hit – egyfajta panteisztikus-animisztikus gondolkozás. Írásainak különlegessége a megszemélyesített természetleírás, melyben mesefiguraként elevenednek meg a domborzati formák, a természet elemei. Erdélyi helyszínei a Mezőség (Kemény Zsigmond és Sütő András világa) és a Keleti-Kárpátokban a Kelemen, az Andrenyásza, az Istenszéke, a Borgói- havasok. A felvillantott helyszínek: Marosvásárhely, Szamosújvár, Kolozsvár, Szászrégen, Déda, Galonya, Ratosnya, Szalárd. A vadászat, mint írásainak toposza és életvitelének szenvedélyes tartozéka, szinte minden művében téma és motívum. Ezzel fonódik össze a komplex jelentésű puska – az emberi méltóság, önrendelkezés, hatalom – motívuma.
Ugyanebben az évben megnősül, s ez a feladat ugyancsak kötelezettségekkel jár: hat fia, akik közül öt megérte a felnőttkort, ma képzett tagja a társadalomnak. Apjuk emlékére tett alapítványuk révén az erdélyi magyarság támogatói.
Wass Albertre nemcsak irodalmi tevékenysége rótt munkát: szakcikkíróként dolgozik vadászati szaklapoknak, 1940-ben pedig Szolnok-Doboka vármegye vadászati szakfelügyelője lesz. Ugyanez év elején neki ítélik a Baumgarten-díjat írói tevékenységéért. Az első, nagy sikerű regényét, a Farkasvermet, megjelenését követően szlovákra és csehre fordítják.
Különös módon a magyarországi lapokkal és kiadókkal (Révai) is kapcsolatot tart olyan módon, hogy nemcsak anyaországi magyar, hanem a magyarországi németek lapjában is megjelennek rövidprózái német nyelven. Fordítójuk a Pester Lloyd munkatársa, akinek személyét illetően csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. Később egy másik jelentős fordítója első felesége, Eva Wass von Czege (született Eva Siemers), aki még az erdélyi korszakban írt, lebegő líraiságú Tavak könyvét fordítja németre (Märchen vom See). A későbbi időszakban további két könyvét fordítja nagy empátiával, kitűnő nyelvi fordulatokkal, hely- és háttérismerettel: Erdők könyve (Märchen vom Wald) és Adjátok vissza a hegyeimet! (Gebt mir meine Berge wieder!). Egyetlen német fordítója sem érte el azt a színvonalat és mívességet, amit Czegei Wass Éva. Később összesen hat nyelven jelentették meg műveit – szlovák, cseh, német, angol, holland, spanyol nyelven –, folyamatban van japán és török fordítása. Sajnos, idegen nyelvterületen nem vált ismertté.
Erdélyi és mezőségi íróként különös téma- és motívumvilágot hozott létre. A motívum a latin ‘mozgó, mozgásban levő’ jelentésű szó a mű alapegységét, legkisebb jelentéshordozó elemét jelöli. Olyan ismétlődő, variálódó eleme, mely egy alkotó életművében, egy műfaj, nép vagy térség művészetében visszatérő és alapvető jellemző. Mivel Wass Albertről az elmúlt években – e munka vizsgálódásaiba nem tartozó okokból is – nagyon sokat írtak, szükségesnek láttunk olyan elemzési szempontot keresni, mely irodalmi munkásságának alapegységét felfejtve objektív fogódzót nyújt az életmű értelmezéséhez.
Motívumainak, világalkotó elemeinek egy része a természettel függ össze, annak valamely eleme (fa, őzbak, kék hegyek, természet), más részük a társadalom szerkezetét, folyamatait irányító képviselők, a papok. Széles teret kapnak a misztikummal, mágiával kapcsolatos elemek is, mint a rontás, szem, időből kiszakadt (látó) öregember. Ezek minden írásában visszatérő motívumok, melyek a regények, prózák szövedékét átfonják. A fáknak kivétel nélkül minden művében megelevenednek a különböző fajtái: leggyakoribb a fenyő, kőris, dió, elszórtan fellelhető a jegenye, kökény(bokor). Szorosan összefüggenek a helytállás és a hazaszeretet, az otthon és a szülőföld fogalmával. A keresztény kultúrkörben a lélek szinonimája a madár – ennek fajtái Wass Albertnél a bagoly, vércse, holló, későbbi írásaiban pedig gyakori a lappantyú. Ezek részben éjjeli, másrészt mind ragadozó madarak – uralkodói szimbólumok. A temetés motívum lehetőséget teremt a társadalmi keresztmetszet elkészítéséhez. Fiatalkori motívuma a csajka, hajó vagy csónak – a létsíkok összekötője – későbbi írásművészetében válik szervező elemmé, akárcsak a kiteljesedő nyom motívum, mely fiatalkori termésében még a vadászathoz kötődik, később az életműhöz, amit egy ember létrehoz és örökségül hagy (Elvész a nyom). A teremtéstörténet és a mítosz is teret kap Wass Albertnél (Tavak könyve, Csaba).
Figyelmet érdemel Wass Albert időfogalma, időkezelése. A természet változásainak nyomon követése, a szubjektív és objektív idő ábrázolása impresszio-nisztikus vonást kölcsönöz leírásainak. Gyakori a címadásban jelzett évszak. A köznapi (havasi, román) emberek nemcsak főszereplők számos művében, fiatalkori elbeszélésében, később pedig nagyregényeiben, hanem írói azonosulást kínáló figurák, olykor cselekvési alternatívahordozók. Bár nem minden írásában ábrázolja a más nemzetiségűeket életvitel-azonosságot kínáló alakokként, hiszen a történelem változásai a történelmi folyamatok értelmezésére, az együtt lakó népekről árnyaltabb gondolkodásra késztetik. Olyan időszakot, századot élt át egy többnemzetiségű országban (először az Osztrák-Magyar Monarchia, majd Románia részeként létező Erdélyben), melyben minden gondolkodó rákényszerült a történelmi folyamatok és azokon belül nemzeti és önazonosság- kérdések boncolgatására. Így a legtöbb regényéről nem állapítható meg egyértelműen, hogy történelmi regény lenne. A történelem nála vagy cselekményhordozó, vagy háttér. A konfliktusok többnyire a lélek síkján zajlanak.
Ha címadását vizsgáljuk, sokszor világít rá valamilyen jelenségnek a fonákjára, árnyoldalára, amit a Farkasverem, A kastély árnyékában cím asszociál. A Mire a fák megnőnek címe az életmű egyik alapvető elemét, a Csaba mítoszt tartalmazza; nevelődésregény a világgal való szembehelyezkedést kifejező című Egyedül a világ ellen. A Tavaszi szél – kettős motívumot tartalmazó cím – a lélek és újrakezdés motívumainak egyesítése. Hasonló a vihar – változás, a történelem forgataga – a történelmi témájú, a hunokról szóló kisregény címében: Vérben és viharban. Műfajilag nehezen elhelyezhető a Jönnek!, mely – címadása folytán is – a publicisztika irányába mutat: irodalmi riportregény.
Wass Albertet az erdélyi irodalom ígéretes tehetségeként tartották számon a helikoni közösségen belül. Írói termékenysége mintegy húsz év alatt mutatkozott meg, amíg Erdélyben alkothatott. Minőségi irodalmat erdélyi korszakában a Farkasverem megjelenésétől számított tíz év alatt alkot. Gyakran említik Nyirő Józseffel és Tamási Áronnal egy sorban, ám a tematikai, földrajzi- helyszíni hasonlóságokon, valamint alakjaik hasonlóságán túl mindhárom életmű olyan színesen egyéni, hogy nehéz az összehasonlítás. Az ígéretes tehetség valójában a német emigrációban bontakoztatja ki szárnyait, legszebb regénye, A funtineli boszorkány című trilógiája már ott keletkezik.
A Wass-életmű folyamatos megjelentetése az emigrációs és hagyatékban lappangó műveket is lassan hozzáférhetővé teszi. Számos apróbb részlet helyezi az életművet más megvilágításba, s mutat rá nagyobb összefüggésekre. A német emigrációs anyag feltárása folyamatos, így német nyelvű műveinek kiadása is remélhetőleg hamarosan elkezdődik.
(A kutatás lezárult 2008 áprilisában)
*A Mentor Kiadónál frissen megjelent kötet előszava. Népújság (Marosvásárhely)

"Kultúránkban hordozzuk..."
Szuicidprevencióról Mayer Tamással
Míg szűkebb környezetünkben a gazdasági válság kezdete óta nem nőtt az öngyilkossági ráta – a Maros megyei, csökkenő tendenciát mutató statisztikákat két héttel ezelőtt ismertettük mellékletünkben –, a világszintű felmérések ilyen értelemben igen elgondolkoztatóak. Az Egészségügyi Világszervezet adatai1 szerint 2000-ben egymillió befejezett öngyilkosságra került sor a világban, illetve kétmásodpercenként próbált meg valaki véget vetni az életének. Ilyen mutatók mellett fokozott felelősség hárul az idén 50 éves Nemzetközi Szuicidprevenciós Szövetségre, illetve az európai, országos vagy akár helyi szinten működő szervezetekre. Elejét lehet-e venni az öngyilkossági ráták további növekedésének, illetve sikerrel járhat-e a mutatók "visszabillentésére" irányuló törekvés? A jelenségről a svédországi SPES3 megbízott országos titkárságvezetőjével, Mayer Tamással beszélgettünk.
– Mire engednek következtetni a svédországi statisztikák?
– A legutóbbi hivatalos adatok 2008-ból származnak, melyek szerint 1970 óta az öngyilkossági ráta egyenletesen csökkenő tendenciája volt érzékelhető. 1970-ben százezer lakosból 22-23 vetett véget életének, 1980-ban 19-20, 1990-ben 17, 2000- ben és 2008-ban pedig 12-13. Tudomásom szerint az öngyilkossági ráta jelenleg nálunk kicsivel magasabb, mint Romániában. Svédországban az öngyilkosság férfiaknál kb. háromszor olyan gyakori, mint a nőknél, így a 15–44 éves korosztályon belül férfiak esetében ez a vezető halálozási ok, míg a nők körében "csak" a második leggyakoribb! Régóta világjelenség, hogy a szebbik nem képviselői közül ugyan többen kísérlik megtenni a végzetes lépést, de a férfiak impulzívabbak, drasztikusabb módszerekhez folyamodnak, s emiatt az ő esetükben sokkal gyakrabban végzetes a kísérlet. És ami igen figyelemreméltó: a teljes lakosság tekintetében folyamatosan csökkenő tendencia ellenére a 15–24 év közötti svédországi fiúk körében az öngyilkossági ráta hosszú ideje gyakorlatilag változatlan. Hogy mi ennek a magyarázata, arra még keresik a választ a kutatók.
– Ön jó húsz éve él Svédországban, de rendszeresen hazalátogat Magyarországra. Bizonyára figyelemmel kíséri az otthoni adatokat.
– Míg a nyolcvanas években Magyarországon nagyon magas volt, 40-45 között mozgott az öngyilkossági ráta, az utóbbi évtizedekben látványos csökkenés érzékelhető, de a ráta még mindig igen magas: 25 körüli. Számos, magyarságkutatással illetve szuicidológiával foglalkozó szakember megfogalmazta már, hogy az öngyilkosságra való hajlam feltehetőleg a kultúránkkal összefüggésben álló sajátosságunk. Ezért bizonyára ezzel is magyarázható, hogy nemcsak a magyarországi, hanem a világ bármelyik táján élő, magukat magyarként azonosító személyek körében4 – az adott ország fejlettségétől függetlenül – magasabb az öngyilkossági ráta, mint a lakosság egészében. Az öngyilkossági statisztikákat sajnos torzíthatja, ha a hátrahagyottak – netán a hatóságok alkalmazásában állók – valamiért eltitkolják az esetek egy részét, illetve, ha valahol korábban a nem teljesen egyértelmű eseteket is öngyilkosságnak számolták, egyszer csak elkezdik azokat balesetnek minősíteni.
– A SPES 1987-ben alakult, jelenleg 12 megyei szintű szervezettel és három járási szintű részleggel rendelkezik. Ön a Stockholm megyei szervezethez tartozik.
– Célkitűzéseink között szerepel, hogy mind a 21 megyének legyen saját SPES-szervezete. Helyi csoportjaink elsősorban a hozzátartozók számára igyekeznek támaszt nyújtani – országos szövetségünk jogelődje is kifejezetten ebből a meggondolásból alakult, csak 1997 körül bővült tevékenységi köre –, de ez is egyféle szuicidprevenciónak számít, a hátrahagyottak ugyanis sok esetben késztetést éreznek arra, hogy "kövessék" az elhunytat. Az öngyilkosság feldolgozása az egyik legnehezebb feladat, az érintettek folyamatosan azon tépelődnek, mit tehettek volna a kilátástalannak érzett helyzetből menekülni vágyó személy megmaradásáért. Az öngyilkosok meggyászolása legalább három évig szokott tartani, de vannak olyan tagjaink is – többnyire házaspárok –, akik már évtizedek óta így élnek, a gyász életformájukká, személyiségük részévé vált. Helyi csoportjaink legkomolyabb eredményének az számít, ha gyakorlatilag megmenthetjük valakinek az életét. Az elmúlt 2-3 évben ennek legalább három esetben magam is voltam szem- és fültanúja Stockholmban.
– Hogy zajlanak ezek a foglalkozások?
– Képzett személyek beszélgetnek a hozzátartozókkal. Aki nem akar a csoport előtt megnyílni, félrevonulhat az egyik irányítóval. A képzett beszélgetők is lehetnek érintettek, de fontos, hogy a feldolgozás előrehaladott szakaszában legyenek. Ezek a találkozások azért is fontosak a hátrahagyottak számára, mert megszüntetik lelkükben az elszigeteltség – netán: kitaszítottság – érzését, hiszen végre akadnak emberek, akik igazán megértik a fájdalmukat, s akikkel semmilyen idevágó beszédtéma sem tabu. Heti rendszerességű esti összejöveteleinken korábban nagyon szélsőségesen alakult a létszám, hol ketten, hol tizennyolcan voltunk a néhány képzett beszélgetőn kívül, de idén folyamatosan sokan jönnek hozzánk, és szinte mindig legalább két újonnan hátrahagyott is részt vesz a foglalkozáson. Ez minden bizonnyal annak is tulajdonítható, hogy tavaly ősz óta Stockholm megye valamennyi rendőrautójában van tájékoztató lap megyei szervezetünkről, amelyet az öngyilkosságról értesített hozzátartozóknak át tudnak nyújtani.
– A svéd kormányzat mennyire érzi szívügyének a szuicid-prevenciót?
– Ezen a téren az utóbbi fél évtizedben megtörtént a régóta várt nagy áttörés. 2003-2006 között átfogó felmérést végeztek a svéd pszichiátria helyzetéről, s javaslatcsomagban részletezték a szükséges tennivalókat5. A készítők mindvégig nagymértékben támaszkodtak a Nemzeti Mentál-higéniás Együttműködés nevű, pszichés betegek és hozzátartozóik szervezeteit egyesítő ernyőszervezetre is, melynek a SPES volt az egyik kezdeményezője. 2007-ben végre az illetékes miniszter is kiállt a SPES első számú szívügye: az öngyilkossági "Vision Zero" mellett. 2008-ban így a svéd közegészségügyi kormányprogramba is bekerülhetett egy új, szuicidprevenciós fejezet, benne a "Vision Zero"-val és kifejezetten a SPES számára megfogalmazott feladatokkal!6 Tavaly pedig nagyszabású, többéves multiplikátor-képző program indult annak érdekében, hogy megváltozzon a svéd lakosság hozzáállása a pszichés betegségekhez – s ez segíteni fogja mind a szuicidprevenció, mind a hátrahagyottak támogatásának ügyét.
– Mayer Tamás nem először jár Marosvásárhelyen.
– Tavaly is részt vettem a Segítők Baráti Körének konferenciáján, idén novemberben is eljövök. Nagyszerű dolgokat művelnek ezek az emberek! Eléggé nyilvánvaló, hogy Vásárhelyen is – és egész Erdélyben – jó szolgálatot tehetne egy szuicidprevenciós és hátrahagyottakat segítő szervezet. Múlt év tavaszán Faludi Csilla aneszteziológus asszisztenssel közösen elindítottuk hát a Marosvásárhelyi Szuicidprevenciós Kezdeményezést: internetes körlevelet küldtünk ki olyanoknak, akikről úgy gondoltuk, támogatnák az ötletet. 21 címzettnél jártunk sikerrel – nagy örömünkre két- két pszichiáternél illetve lelkésznél is –, s néhány találkozóra is sor került. Ugyan folyamatosan számíthattunk a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Segítők Baráti Köre megértő és aktív segítségére, mégis már egy éve pihentetni kényszerülünk az ügyet, mivel a továbblépéshez már szükség lenne egy olyan szervezetre, amely "adoptálja" az "újszülöttet", anyagi hátteret és erkölcsi súlyt egyaránt biztosítva számára. Ami a – remélhetőleg hamarosan új erőre kapó – kezdeményezés legsürgősebb tennivalóit illeti: első lépésként egy nyitókonferenciára, távlatilag pedig egy telefonos lelkisegély-szolgálat beindítására gondoltunk. Tudományos kutatások eredményeire alapozva szinte biztosra vehető, hogy hatékony öngyilkosság-megelőző munkával Erdélyben mintegy 300-500 (!) magyar életét lehetne megmenteni évente. S mivel ráadásul a magyarságra vonatkozó öngyilkossági statisztikákban is bizonyára túl vannak reprezentálva a kollektív identitás megőrzése szempontjából kulcsfontosságú humán értelmiségiek és művészek: ennél jobb – netán még közös cselekvési programhoz is vezető – beszédtémát nemigen tudnék ajánlani az erdélyi magyarság politikusainak!
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Megalázó felújítás: nem állítják helyre a magyar emlékeket Marosvásárhelyen
Nem állítják vissza a magyar történelmi személyiségeket ábrázoló vitrailokat a régi marosvásárhelyi városházára, és a megyei önkormányzatnak, illetve a prefektusi hivatalnak otthont adó épületet elcsúfító, magyarellenes szövegeket tartalmazó márványtáblákat nem távolítják el a javában zajló restaurálás során. Az egymillió lejre rúgó munkálatokat az tette elkerülhetetlenné, hogy az épület kocsifelhajtója és előcsarnoka egy öt évvel ezelőtt szakszerűtlenül elvégzett munkálat következtében megrongálódott.
Jelentős, egymillió lejt érő restaurálási munkálatokba kezdtek Marosvásárhely régi, tornyos városházán. A részleges helyreállítási munkálatok során az előcsarnokban és a lépcsőházban kicserélik a villanyhálózatot, kijavítják a plafonon megjelent repedéseket, majd sablonok segítségével festik újra a szecessziós motívumokat.
Megtisztítják továbbá a csillárokat, kijavítják a csempeburkolatot, felcsiszolják a márványpadlót. A bejáratnál ezzel párhuzamosan megerősítik a megsüllyedt boltíveket, illetve megjavítják a fölötte található erkélyt. A szakemberek szerint a hat hónaposra tervezett beavatkozást az idő és egy néhány évvel ezelőtt elkövetett hanyag felújítás tette szükségessé. Akkor úgy padlózták újra a díszteremből nyíló erkélyt, hogy az esőlevezetőket eltömítették, a magának egérutat nyerő víz pedig lényegesen megrongálta az épület szerkezetét.
A régi, szecessziós stílusban épült városháza Marosvásárhely szimbólumának számít, amely a múlt század elején Bernády György városépítő polgármester idején készült a lakosság pótadójából. A szecessziós épületet két budapesti műépítész, Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte. Ottjártunkkor szorgos fiatalok ifj. Molnár Dénes, Kiss Lóránd és Pál Péter irányításával éppen az előcsarnok falait és plafonjait tisztították.
A helyreállítási tervet készítő marosvásárhelyi Proiect Rt. műépítésze, Keresztes Géza elmondta, az idei restaurálási szakaszban két fontos dolgot kell megoldani. „Az esővíz beszivárgása miatt a kocsiáthajtó egyik lába megsüllyedt, emiatt a boltív megrepedt. Mivel az a falat is húzza előre, az előcsarnok plafonján is megjelentek a repedések, mindez egy korábban, szakszerűtlenül végzett munkálatnak köszönhetően” – vélekedett a tervező. Építőmérnök kollégája, Csákány Dezső mára sem derítette ki, ki lehetett az, aki a boltívek fölötti erkélyen úgy cserélte ki a kőpadlózatot, hogy elzárta a vízlevezetőket. „A szakszerűtlen és engedély nélkül végzett munkálatnak nincs gazdája. Pedig alig néhány évvel ezelőtt végezték el” – tette hozzá.
Eredetiség – már csak az emlékezetben
A főbejárat feletti szecessziós vonalvezetésű attikafal díszítése több ízben is változott. Eredetileg a város régi címere színes majolika virágdíszek közé került, a Marosvásárhely szabad királyi város székháza felirattal. Ezt még Trianon után a bevonuló román hatalom lecserélte, majd Erdély visszafoglalása után néhány esztendeig semmiféle felirat nem ékesítette a falat. Az 1950-es évek végén a virágdíszek eltűntek, de felkerült a város új címere.
Ez sem bizonyult hosszú életűnek, mert 1965-ben az épületet átvevő Román Kommunista Párt jelvénye váltotta. Ekkor a főbejárat előtti kocsifelhajtó és nyitott terasz felépítményének kőből faragott mellvédjéről a város és a vármegye címerét is lefaragták. Hasonló sorsra jutott az előcsarnok oldalfalában lévő nagy emléktábla is, melyet összetörtek. A város egykori színes címere a főlépcső berakásos üvegablakából is kikerült, megürült helyét az ólomkeretben közönséges üveggel pótolták. A lépcsőpihenő két oldalán díszes keretben egy-egy rózsaszínű márványtáblát helyeztek el, melynek felirata örökítette meg a székház tervezőinek és kivitelezőinek nevét.
A kommunisták hatalomra kerülése után a két márványtáblát kalapáccsal törték darabokra. Nem úszta meg a magyarellenesség tombolását az emeleti gyűlésterem sem. Az öt színes ólomberakásos üvegablak közül valamikor a középső Ferenc József királyt ábrázolta Szent István palástjával, a többiekben Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Deák Ferenc és Kossuth Lajos portréi voltak. Ezeket még 1921-ben kiszedték. A vitrailok egy része néhány éve közszemlére került a megyei múzeumban. Állapotuk azonban lehetővé tenné, hogy bármikor visszakerüljenek a helyükre.
A sértő táblák maradnak
Kérdésünkre, hogy mi lesz a főbejárat körüli homlokzatra összezsúfolt, magyarellenes szöveget tartalmazó márványtáblák sorsa, sem Bartha József, sem Márton Katalin nem tudott pontos választ adni. A megyei önkormányzat gazdasági, illetve beruházási igazgatója nem tudnak arról, hogy a főbejárat restaurálása alkalmával szó lenne a táblák leszereléséről. Annak ellenére, hogy már évek óta felmerült valamennyi tábla eltávolításának lehetősége, erre nem valószínű, hogy az idei helyreállítási munkálatok alkalmával sor kerül.
„A táblák nem illenek egy ilyen jellegű épület főbejáratához. Ezt már többször is hangoztattam, és szorgalmaztam az eltávolításukat, de mindmáig nem találtam meghallgatásra. Ha jól tudom, annak idején még csak építkezési engedéllyel sem rendelkeztek azok, akik a feliratokat kifüggesztették” – nyilatkozta lapunknak a megyei önkormányzat gazdasági igazgatója. Kolléganője, Márton Katalin sem tud arról, hogy a restaurálás során a bejáratot visszaállítanák eredeti formájába. „Úgy tudom, nem volt szó a táblák eltávolításáról” – mondta. A pontos választ Lokodi Edit Emőkétől szerettük volna megtudni, ám a munkálatok leszerződtetését aláíró megyei tanácselnök nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre. „Most nincs időm nyilatkozni, mert dolgozom” – fizetett ki kurtán-furcsán.
Az 1990 után, a kolozsvári Funar-modell szerint felkerülő román nyelvű márványtáblák a Maros megyét a „horthysta terror alól felszabadító” 15 ezer román hős halottnak, a trianoni döntést megelőző balázsfalvi nagygyűlés résztvevőinek, az első világháborúban elesett román katonáknak és a ’89-es forradalom helyi áldozatainak állítanak emléket. A forradalmárszervezetek már évekkel ezelőtt elkészíttettek egy kétnyelvű táblát is, de annak felszerelését a mindenkori prefektus akadályozta, mondván, hogy a régi városháza nem karácsonyfa, ahova mindenki kiaggathatja a tábláját. A feliratos márványdarab sokáig a kabinetfőnök irodájában rostokolt. Egy ötödik tábla, amelyet 2000 után a prefektúra hallgatólagos beleegyezésével és a megyei önkormányzat asszisztálása mellett, szintén a román nacionalista szervezetek a torony talapzatára helyeztek, azokról az állítólagos bebörtönzött román embereknek állít emléket, akiket a torony alatti pincében a magyarok tartottak fogva és kínoztak meg.
„Elvonatkoztatva a táblák szövegétől, ezeknek akkor sem lenne helyük a bejáratnál, főleg a jelenlegi, összezsúfolt formában. Kifüggesztői nem is kaptak rá engedélyt. Eltüntetésükhöz sajnos nem elegendő a műemlékvédelmi hatóságok véleményezése, politikai akaratra is szükség lenne” – fejtette ki Keresztes Géza. Megítélésében a márványlapokat múzeumban kellene közszemlére állítani.
A vitrailokról szó sem lehet
Míg a magyarságot sértő táblák valószínűleg a helyükön maradnak, sem az előcsarnok falára festett címerek, sem a lépcsőházi díszes ablakok ólomkristályos vitrailjai hatvan év után sem kerülnek vissza. A nacionalista-kommunista hatalom által eltávolított magyar történelmi címerek, illetve Kossuth Lajos, Deák Ferenc, II. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor arcképei és Ferenc József koronázást ábrázoló képe továbbra is múzeumi tárgy marad.
„Műemlék jellegű épületről lévén szó, mi szerettük volna valóban eredeti állapotában visszaállítani, de a prefektúra közbenjárására a művelődési minisztérium nem hagyta jóvá a címerek visszahelyezését” – sajnálkozott Márton Katalin. Az üvegfestmények már korábban a helyükre kerülhettek volna, amikor egy magyarországi szakembercsoport elvégezte az összes díszablak restaurálását és a hiányzó elemek kiegészítését. A művelődési minisztérium azonban akkor is negatívan véleményezte a teljes helyreállítást. Kelemen Hunor kulturális tárcavezetőt lapzártánkig nem sikerült elérnünk, azonban a felújítási munkálatokat még elődje, Theodor Paleologu engedélyezte ebben a formában.
Főbejárat csak főbejáróknak
A fél év múlva elkészülő munkálatokat a nagyközönségnek aligha lesz alkalma megcsodálni. Az épületben működő két intézmény, mellőzve a civilizált államok gyakorlatát, húsz évvel a diktatúra megdöntése után is mindössze az oldalsó mellékbejáratot tartja nyitva az ügyfelek számára. A főbejárat a mai napig is csak a kiváltságos helyzetet élvező intézményvezetők, alkalmazottak és politikusok előtt áll nyitva.
„Bárhol Európában a személyzet az oldalsó vagy hátsó bejáratot használja, a főbejárat az adófizető állampolgároké. Úgy látszik, nálunk megrekedt az idő, vagy csak az épületben dolgozó vezetők cserélődtek, a pórnépet lenéző mentalitás maradt a régi” – panaszolta el lapunknak a város egyik jó hírnévnek örvendő nyugdíjas pedagógusa, akit ottjártunkkor éppen a szolgálatot teljesítő őr ellentmondást nem tűrő hangon a kiskapuhoz küldött át. Hasonló véleményt képvisel Keresztes Géza is, mondván, hogy ebből is kitűnik, mennyire tiszteli a politikai hatalom adófizető szavazóbázisát.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Nem (csak) Erdély volt a tét
Koszta István egyike azon Romániában élő magyar újságíróknak, akik filológiai végzettséggel nem a tanári pályát választották, hanem a sajtó berkeiben kezdtek dolgozni. Már az 1989. decemberi események után közvetlenül érezte, mit kell tennie. Ott volt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt 1990. december 27-én Marosvásárhelyen tartott első országos kongresszusán, amelyen megválasztották a párt 11 tagú országos vezetőségét. Köztük volt Koszta István is. A sajtóban létrehozta a Pulzus című, gazdasági élettel foglalkozó lapot. Munkássága mind jobban bizonyítja, hogy rátalált arra az útra, amely mind tudatosabban tükrözi azt az irányt, amellyel az Erdélyben és a nagyvilágban élő olvasóinál mind jobban elérheti az önazonosság hatékony fejlesztését. Tényfeltáró könyvei beszédes bizonyítékai ennek. Legújabb könyve: Nem (csak) Erdély volt a tét. Alcíme: Kései tudósítás a párizsi konferenciáról (312 oldal, Kárpátia Stúdió Kft. 2010).
Maga a könyv unikum, ennek is köszönheti szokatlanul nagy sikerét. Az első kiadás hetek alatt (nem túlzás) elfogyott, már a második kiadást nyomtatják a budapesti Korrekt Nyomda nyomdaüzemében. A Tóth Gábor által tervezett borító megragadja az olvasó figyelmét, zsúfoltságával beszédesen bizonyítja, a könyv tartalma nem mindennapi. A címlap fotója a trianoni „békekonferencia” megnyitása. Febt a szerző neve, a könyv címe, alcíme, majd a kép alatt szalagcímben: Titkosított jelentések, eddig nem publikált dokumentumok. A hátsó borító képei: Clemenceau, Wilson és Lloyd George a diktátum aláírása után. Alexandru Vaida-Voevod (a magyar országgyűlés alsóházának jegyzőkönyve szerint Vajda Sándor) portréja. 1899. május 25. és egy bécsi orvostanhallgató diák aláírása. A fülszövegből gondolatsornyit idéznék: „Vajda-Voevod levelei a párizsi békekonferenciáról, olykor beszámoló, összegező tájékoztatói azért fontosak, mert abban a békéről alig szóló, általános zűrzavarban eligazítanak arról, hogy ki, kivel, hányszor, hol és mikor, meg miért, vagy mennyiért…”
Nem véletlen, hogy a könyvhöz Raffay Ernő történész, a vizsgált kor egyik legjobb magyar ismerője írt előszót. Így fogalmaz: „Trianonról és következményeiről szóló, minden szempontból körültekintő elemzést adó történelmi mű még nem született meg, de talán nem is fog hosszú ideig… Íme egy könyv, amely arról szól, hogy korántsem vagyunk minden titkok birtokában, kilencven év után is lehet megdöbbentően újat mondani… Ajánlom Koszta István könyvét minden magyar olvasó kezébe. Megérthető belőle nemcsak a Magyar Királyság tragédiája, de a különbség is a magyar és a román politikai elit (például gróf Tisza István és Brăteanu vagy éppen gróf Bethlen István és Alexandru Vaida-Voevod) szellemi és morális állapota, valamint érdekérvényesítő tehetsége között is.”
Koszta István tudatosságát jellemzi: a budapesti könyvhétre megjelent könyvet 2010. június 4-én, a nemzeti összetartozás napján du. 4–5 óra között a budapesti Vörösmarty téren a 80. számú Püski-pavilonnál dedikálta először, másodszor pedig az Erdélyi Magyar Igazság Klubban mutatta be. Ezt követte az erdélyi körút, csíkszeredai bemutató, majd Nagyszeben, ahol a könyvet az előszót író Raffay Ernő mutatta be. Kolozsvárról megtisztelő meghívást kapott, a Román Akadémia kolozsvári Gheorghe Bariţiu Történeti Intézetének konferenciatermében nemzetközi konferencia keretében mutatták be. A rendezvény védnöke Nicolae Edroiu, a Román Akadémia levelező tagja, a román–magyar történész vegyes bizottság elnöke, az intézet igazgatója volt, a moderátor pedig Lucian Nastasă-Kovacs, az Akadémiai Intézet főállású kutatója, a jelenkori történelem munkacsoport vezetője. Koszta István kötetét dr. Stelian Mânduţ ajánlotta a történésztársadalom figyelmébe. A hiánypótló munka Vaida-Voevod 1918–20-as, a párizsi béketárgyalásokról hazaküldött szigorúan bizalmas, máig nem publikált rejtjeles üzeneteit dolgozza fel. A dokumentációt alaposan ismerve írta, fordította és bő jegyzetanyaggal látta el a szerző. A könyv egyaránt szól románokhoz és magyarokhoz. (A nem könnyű, de kitűnőre sikeredett fordítást dr. Lakatos Artur Lóránd történész végezte.) Az egykori magyar országgyűlési képviselő Vaida-Voevod a Trianon után létrejött „Nagy-Románia” első miniszterelnöke volt, ám erdélyi autonomista elképzelései miatt hamar kiszorult a hatalomból.
A harmincas években közel került a jobboldali eszmékhez, így – bár háborús rémtettek nem fűződnek a nevéhez – a második világháborút követően munkássága tabutémává vált. Történettudományi recepciója máig rendkívül foghíjas és egyoldalú, többek közt ezen is szeretnének változtatni a konferencia szervezői.
A könyvbemutatóval egybekötött konferencián Kónya Hamar Sándor kolozsvári író-filozófus Demeter Béla politikai kálváriájáról beszélt. Szávay István történész-politológus a Vaida-Voevod személyiségével kapcsolatos képet árnyalta, többek közt elmondta: Vajda Sándor mint parlamenti képviselő egy pillanatig sem feledkezett meg arról, kik küldték őt a magyar palamentbe, kitűnő szónokként következetesen a románság érdekeit képviselte. Szónoki technikája a következő volt: mindig általános kérdést vetett fel, majd azt kifejtve eljutott a nemzetiségi problémához. Valamennyi felszólalásában a nemzetiségi kérdés került központba. Tudta érvényesíteni a magyarországi románság érdekeit, hangsúlyozta, hogy a monarchiában a magyarok és a románok egymásra vannak utalva. Az előadásokból kiderült: a Koszta István által közölt szövegek két részre oszthatók: Alexandru Vaida-Voevod Párizsból Iuliu Maniunak, illetve a kormányzótanácsnak írt levelei átfogják az ún. békekonferencián rendkívül tanulságosan és eredményesen tevékenykedő román delegáció első párizsi munkaévét (1919. január–november). A második rész: feljegyzései és emlékirat-töredékei, az 1920. év első negyedévének történéseit és azok összefüggéseit tartalmazzák. Vaida-Voevod levelei azért is fontosak, mert eligazítják az olvasót a párizsi békekonferencia munkálataiban.
A hallgatóság közt jelen volt Csucsuja István, a BBTE történettudományok professzora, volt dékánhelyettes, Vekov Károly volt RMDSZ-es országgyűlési képviselő, egyetemi tanár, Sipos Gábor, az EME elnöke, egyetemi tanár, Vasile Puşcaş, Románia EU főtárgyalója, egyetemi tanár, Zagyva György Gyula magyarországi képviselő, több akadémiai és egyetemi munkatárs.
Koszta István könyve hét nagy egységre tagozódik. Mindenik tartalma a maga egészében olyan információkat tartalmaz, melyek ismerete nélkül csak hiányos képünk lehet. Az ebben a részben elmondottakat árnyalja és egészíti ki a közel 35 oldalnyi függelék. Ehhez van csatolva a levelek jegyzéke és a névmutató, és kézbe vehetünk egy román térképet is, amely 1915-ben ábrázolja Erdélyt és Bukovinát. A kötetet érdemes figyelemmel olvasni, benne az ember előtt feltárul egy olyan világ, amelyről azt gondolta: ismeri. A könyvet elolvasva rájöhet arra, még sok tanulnivalója volna, ha ezt a kort tényleg szeretné megérteni.
Csomafáy Ferenc. Vasárnap (Kolozsvár)

Bogdan Diaconu: Tiltsák ki Szegedi Csanádot Romániából!
Szegedi Csanádnak, a Jobbik európai parlamenti képviselőjének nemkívánatos személlyé nyilvánítását kéri a román hatóságoktól Bogdan Diaconu, a román Konzervatív Párt (PC) alelnöke.
A politikus vasárnapi közleményében azt kéri az illetékes román hatóságoktól, hogy ne szemléljék tétlenül Szegedi Csanád „Románia feldarabolására irányuló bujtogatásait”, és nyilvánítsák nemkívánatos személlyé Romániában. A magyarországi politikus EP-képviselői irodát nyitott Marosvásárhelyen, és pénteken bejelentette, hogy a Jobbik baráti kört alapít az erdélyi városban.
A román parlamentben maroknyi törvényhozóval rendelkező, gyakran nacionalista hangvételt megütő konzervatívok alelnöke szerint Szegedi Csanád legutóbbi marosvásárhelyi nyilatkozataiban arra bujtogatta a székelyeket, hogy vonuljanak az utcára autonómiaköveteléseik érvényesítése érdekében, ami a román politikus szerint veszélyes precedens lenne.
Diaconu szerint „a magyar politikusoknak nem szabad elfelejteniük, ha meg akarják szerezni Románia egy részét, hogy Erdély már akkor is a románoké volt, amikor a magyarok évszázadokkal ezelőtt barbárokként elözönlötték a Kárpát-medencét”.
A román politikus a Jobbik romániai tevékenységének a betiltását követeli, mert „Románia egy részének az autonómiáját támogatják”, ami alkotmányellenes. A román Mediafax hírügynökség tudósítása szerint Szegedi Csanád pénteken Marosvásárhelyen kijelentette, hogy egyetért azzal az állásponttal, miszerint a székelyeknek békés utcai tüntetéseken is követelniük kell az autonómiát, ha más megoldás nem létezik.
Duna Televízió. Erdély.ma

Csupa csapás az élet – Moldvaiak Erdélyben
Fülöp G. Dénest, a marosvásárhelyi református vártemplom lelkészét nem csángóügyben kerestük fel. A véletlen folytán alakult úgy vásárhelyi látogatásunk és templomnézésünk, hogy amikor megtudta, mi járatban voltunk a Szeret mentén, elkezdte mesélni, hogyan csapódott hozzá segédlelkész korában, az '50-es évek végén a „csángómentés" ügye, és mennyit nyomott a latban ez a törvényszéki tárgyalások idején, amikor szabadságvesztésre ítélték. Esti beszélgetésünk a paplak szobáinak padlótól mennyezet magasságáig érő könyvespolcok előtt kezdődött, s a csángó ügyekről átindázott egyéb témákra is. Arra például, hogy most rendezik át a könyvtárat, az ő korában már a végső számvetésre is gondol az ember, s ezért, terveik szerint, mintegy háromezer kötet könyvet adományoznak szülőfaluja, Alsósófalva könyvtárának. A könyvek sorsa aztán visszacsalogatott a messzi múltba, vízum nélkül kalauzolt Hollandia felé, majd a második világháború sóvidéki eseményeihez kanyarodtunk vissza. A szerteágazó témakört egy rendkívül sokrétű munkát magára vállaló papi család elkötelezettsége, karizmatikus személyiségjegyeik fogják egybe.
Fülöp G. Dénes: 1948-ban volt a tanügyi reform, akkor, úgy látszik, a magyar oktatás számára fenntartottak egy kis engedményt. Az akkori magyar politikusoknak volt az elképzelésük, hogy a Kárpátokon túlról csángó földi gyermekeket hoznak át, akiket például a keresztúri tanítóképzőben négy iskolai év alatt átnevelnek azzal a céllal, hogy ezek a gyermekek visszamennek a saját csángó világukba, és ott szolgálják a népüket. Ez az egyik legésszerűbb megoldás lehetett, a gyermekek ugyanis nem tudtak írni, olvasni, nem akarom őket lebecsülni, de ez egy nagyon nagy dolog volt az ő életükben. Később,
1951-ben, ötvenkettőben Székelykeresztúron végzett tanítókat is neveztek ki csángó földre. Az egyik ilyen fiú volt, emlékezetem szerint, Illyés Jóska parajdi származású fiatal tanító, aki két-három esztendőt töltött csángó földön. Barabás Lajos volt osztálytársam is, aki cserkészügyekkel foglalkozott Szentegyházasfaluban 1990 után. Különben velünk korábban börtönt is viselt a Duna-delta lágereiben.
Én közelebbről Bartis Árpáddal, az akkori Magyar Autonóm Tartomány főtanfelügyelőjével kerültem kapcsolatba a csángó ügyek révén. Ezek között a falak között voltam 1959-ben segédlelkész. 1959. május másodikán megérkezett ide, ez elé az ajtó elé tizennégy csángó gyermek. Pont itt, a hátam mögött lévő falak mellett a templomnak nekiépítve volt a harangozói lakás, Ferenczi bácsiék laktak benne, s Ferenczi néni főzött a gyermekeknek. Három-négy napig velük voltam, mert nem találtam sehol Bartis Árpád bácsit, aki most is él, hála Istennek. Hivatalos úton volt Csíkban. Az én feladatom az volt, hogy ezeket a gyermekeket átadjam valakinek, és a további rendelkezést aztán tőle fogom kapni. Hát hazavártuk, és az történt, hogy elmondta nekem, nincs, akire rábízza a gyermekeket. Ezért én vigyem tovább őket. Mondanom sem kell, 1959-ben vagyunk, a nagy letartóztatások korszakában. Azt mondta, hogy ad nekem, úgymond, egy delegációt, amivel vigyem ki a gyermekeket egy olyan iskolához, ahol bentlakás is van az iskola mellett. Sáromberke volt ez a kiválasztott hely, ahová minden előzetes értesítés nélkül a Magyar Autonóm Tartomány tanügyi osztálya főnökének megbízólevelével marosvásárhelyi segédlelkészként, aki nem túlságosan közismert a vidéken, megjelentem a gyermekekkel. Gáncstalan lovagként arra kértem az ottaniakat, hogy fogadják be és szeressék ezeket a gyermekeket, nehogy kigúnyolják a sáromberkiek. A rövid szünet alatt felsorakoztak a tanáriban, az asztal egyik oldalán a tanítók, tanárok, a másikon a gyerekek. Elmondtam, az a cél, hogy értelmiségiekként visszakerüljenek csángó földre. Ez most, utólag megítélve is a gyermekek és a csángó népcsoport életében egy valóban jelentős akció volt.
A három-négy nap alatt, amíg a gyermekek itt voltak, és vártuk Bartis Árpád bácsit, mert csak meg kell érkeznie egyszer, kedves későbbi atyai barátom, Lestyán Feri bácsi, aki most Gyulafehérváron püspökhelyettes, s aki akkor Marosvásárhelyen volt lelkipásztor, adott ceruzára, füzetekre pénzt. Utána elvittem a gyermekeket Nagy Lajoshoz, a kistemplom lelkipásztorához, és ott népdalokat is énekeltek. Akkor hallottam azt, hogy Azért szeretek én faluvégen lakni, / Mert a rózsám odajár lovát itatgatni, / Lovát itatgatja, magát fitogtatja, / Gyenge orcicskáját szellő csókolgatja. Ez egy megható jelenet volt.
Valami olyasmi volt ez, mint amikor éppen ezek közül a falak közül 1557-ben idejöttek a székely gyermekek latin nyelvet tanulni, s innen mentek tovább Európa felé. A gyermekek átjöttek a Kárpátokon, hogy anyanyelvükkel s az erdélyi civilizációval megismerkedjenek. Sylvester Lajos. Erdély.ma

Erdélyi (szélső)jobbra át?
„Társszervezi” a szélsőségeseket felvonultató EMI-tábort a Hargita Megyei Tanács
Miután a tavaly még „megelégedett” azzal, hogy költségvetési finanszírozással járuljon hozzá a magyarországi szélsőjobboldal több ismert képviselőjét felvonultató EMI-tábor sikeréhez, idén a Hargita Megyei Tanács társszervezővé lépett elő az Erdélyi Magyar Ifjak gyergyószentmiklósi rendezvényén.
Mint megtudtuk, a holnapután kezdődő, vasárnapig tartó tábor közpénzből történő támogatását az azóta elmélyült gazdasági válság ellenére is szinte kétszeresére növelte a megyei önkormányzat.
Gyergyó: EMI-tábor Jobbik-parádéval
A szélsőségesnek ítélt magyarországi politikusokat felvonultató gyergyói tábor tavaly már vehemens bírálatokat kiváltó költségvetési támogatása kapcsán Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét többszöri próbálkozásunk ellenére nem sikerült tegnap megszólaltatni. Tavaly Borboly erről lapunknak úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett önkormányzat nem működhet ideológiai szűrőként, és mint elnök, ő nem cenzor. „Nem bírálhatom fölül 325 ezer Hargita megyei ember gondolkodásmódját és értékrendjét” – védekezett akkor Borboly.
Petres Sándor megyei önkormányzati alelnöktől megtudtuk: a testület nyolcezer lej támogatást szavazott meg az EMI-tábor számára; tavaly ugyanerre a célra 5000 lej jutott. Az alelnök nem kívánta kommentálni azt a felvetésünket, hogy a megyei tanács által folyósított pénz idegengyűlölő, revizionista dalokat éneklő zenekarokhoz kerülhet. Az ÚMSZ egyébként úgy tudja: a támogatás szavazásra bocsátásakor a megyei tanács RMDSZ-frakciójából ketten szavaztak a határozattervezet ellen.
A Hargita Megyei Tanács döntését, miszerint költségvetési finanszírozással járul hozzá az EMI-tábor sikeréhez, lapunk által megszólaltatott politikusok – Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Eckstein-Kovács Péter, az államfő kisebbségügyi tanácsosa és Aurel Vainer zsidó kisebbségi képviselő – vehemensen bírálták.
„Nem tudom, milyen érvei vannak Borbolynak, de mint hogy hamis indokokkal jöjjön, inkább vállalja fel nyíltan, hogy ő egy ilyen szélsőséges szervezettel szimpatizál” – fogalmazott akkor élesen Kelemen Hunor, miközben Eckstein és Vainer a szélsőjobboldali eszmék székelyföldi terjedése miatti aggodalmát fejtette ki.
Csík: zsidózás határok nélkül
Ami a szélsőjobboldali eszmék székelyföldi terjedését illeti, ezt látszik alátámasztani az a csíkszeredai eset is, melyről lapunk hétvégi számában tájékoztattunk.
A csíkszeredai törvényszékhez alá tartozó ügyészség múlt héten indított eljárást a Székely Gárda elnevezésű, a Magyarországon betiltott Magyar Gárda mintájára Erdélyben létrehozott szervezet két alapító tagja ellen, mert „Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál” feliratú plakáttal demonstráltak egy helyi bevásárlóközpont előtt.
A szervezők fenntartják, hogy az akcióhoz engedélyt adott a helyi önkormányzat. Antal Attila csíkszeredai alpolgármester megkeresésünkre elmondta, a demonstrációra vonatkozó engedélykéréshez vélhetőleg nem csatolták a kérvényezők a felirat pontos szövegét, ezért kaphattak engedélyt.
Marosvásárhely: teljes jogú jobbikosok
Csíkszereda és Gyergyószentmiklós mellett Marosvásárhely is otthonává vált a magyarországi szélsőjobboldali politikának: a hétvégén Vásárhelyen tartott fogadóórát a városban nemrégiben megnyitott irodájában Szegedi Csanád jobbikos európai parlamenti képviselő, illetve megalakult a Jobbik Baráti kör is. Az erdélyi építkezés szó szerint „határokon átívelő”: a kezdeményezők jelezték, a frissen alakult marosvásárhelyi szervezet tagjai a magyarországi Jobbik teljes körű tagjaivá válnak.
Ami az EMI-tábort illeti, „díszvendégnek” idén is Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, a Magyarországon betiltott Magyar Gárda félkatonai szervezet vezetője számít. Az európai parlamenti képviselő idén a Radikális változás? című előadásával örvendezteti meg a Hargita megyei sátorozókat.
A tábor szervezői beharangozójukban jelzik, az érdeklődők személyesen tájékozódhatnak az „erő pártjának” lehetőségeiről, kilátásairól, és kapcsolatba léphetnek a radikális politikai nézeteiről ismert pártvezetővel.
Legitimizált szélsőjobb?
Az RMDSZ egyes politikusai sem vetik meg egyébként a szélsőjobboldalinak tartott rendezvényen való szereplés lehetőségét. Felszólalóként, az EMI-tábor vendégeként tünteti fel az idei program Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert és Tamás Sándor megyei tanácselnököt is.
Máté Árpád Levente RMDSZ-es képviselő is megerősítette lapunknak, hogy meghívást kapott a táborba, és el is fogadta azt, ám más irányú elfoglaltságai miatt – éppen parlamenti szakbizottsági ülésen vesz részt azon a napon – mégsem lehet jelen. „Ha nincs a szakbizottsági ülés, részt vennék” – erősítette meg az ÚMSZ-nek a politikus.
Kérdésünkre, tud-e arról, hogy a tábor szombati napjának vezérszónoka Vona Gábor lesz, és esténként szélsőjobbos zenekarok lépnek fel, Máté kijelentette: „nem láttam a tábor programját”. Hozzátette, nem kívánja kommentálni azt, hogy kiket hív meg az EMI a rendezvényeire. Új Magyar Szó (Bukarest)

Nem tolongtak a Jobbik vásárhelyi baráti körének megalakulásán
Első határon túli baráti körét alakította meg Marosvásárhelyen a szélsőjobboldali pártként elkönyvelt magyarországi Jobbik. A hétvégére meghirdetett eseményre közel húsz szimpatizáns gyűlt össze a Szegedi Csanád EP-képviselő által Vásárhely belvárosában nemrég nyitott irodájában. A baráti körbe beiratkozottak egyből párttagságot is nyertek, függetlenül attól, hogy Erdélyben valamelyik politikai alakulatnak a tagjai vagy sem. Marosvásárhely után a Jobbik az idén még Baróton, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon szeretne baráti köröket alakítani.
Stílusosan, fehér ingben és vitézkötéses Bocskai-mellényben fogadta a Jobbik első határon túli baráti körének alakulására érkezőket a párt európai parlamenti képviselője, Szegedi Csanád. A Marosvásárhely központjában bérelt negyedik emeleti kis irodát közel húsz, többnyire helybéli, illetve a városban tanuló fiatal érdeklődő töltötte meg. A közép- valamint az idősebb korosztályt nagyjából egy-egy személy képviselte. A bemutatkozásból és a beszélgetésből hamar kiderült: senki nem akar kimondottan politizálni. Az összeseregletteket a közösségért való tenni vágyás vezényelte a baráti kör alakuló ülésére.
Az érkezők nem is tudták: belépésükkel párttagságot is nyernek. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az erdélyi magyarság közérzetének javulása érdekében mielőbb tenni kell. Valami olyasmit, amit a romániai magyar pártok nemigen vállalnak fel – állapították meg az ifjak. Ezt hangoztatta Szegedi Csanád is, aki úgy érzi, a jobbikosoknak be kell kapcsolódniuk a város közéletébe. „Nem politizálni, hanem első sorban megemlékezéseket, kulturális eseményeket szervezni akarunk. Ugyanakkor, amikor és ahol szükség van, a város magyarsága érdekében is hallatjuk majd szavunkat” – mondta a házigazda szerepébe került vendég. Szegedi gyorsan hozzáfűzte: a Jobbik Baráti Köre majd a románsággal való jó együttélés jegyében próbálja a magyar érdekeket képviselni.
Hogy miért éppen Marosvásárhelyen, és a közeljövőben talán Baróton, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon és más erdélyi településeken? „Azért, mert a Jobbik egy határokon átívelő párt, amely Budapesten az erdélyi magyarságnak is meg szeretne felelni” – magyarázta a Szegedivel együtt érkező Novák Előd országgyűlési képviselő. Ilyen tekintetben a jobbikosok már is van, mire büszkélkedjenek – hangsúlyozta a két fiatal politikus, majd a Trianon-emléknap és a tanulók határon túli, egykori magyar területre való kirándulások állami finanszírozásának a megszavazását nevezte a parlamentben eltöltött első néhány hónap legnagyobb eredményének.
Nem népes, de lelkes tábor
A baráti kör alakuló ülése előtt Szegediék mintegy tíz-tizenöt személyre számítottak, végül tizenheten gyűltek be a képviselői irodába. „Az egyik barátom javaslatára iratkoznék be a Jobbikba. Nem látok semmi kivetnivalót abban, hogy ezek a fiatalok a nemzeti érzelmekre és értékekre alapozva, kissé másként, főként a közösségért politizálnak, nem mint azok, akik húsz-harminc éve képtelenek megválni székeiktől” – érvelt belépése mellett egy neve elhallgatását kérő fiatal. Kérdésünkre, hogy miért nem vállalja névvel is tagsági minőségét, a huszonéves fiú környezete előítéleteire hivatkozott. Mint mondta, meghökkenésére még azok közül is, akik kimondottan magyar érzelműek, visszahúzódást tapasztalt. „Az egyik unokatestvérem megpróbált lebeszélni a baráti körbe való belépésről, mondván, hogy mi lesz, ha kitudódik, hogy anyai nagyanyánk román volt?” – mesélte a fiatalember.
A közép- és az idősebb nemzedék távolmaradására vonatkozó felvetésre Vitus Örs irodavezető derűlátóan reagált. Mint mondta, a péntek esti csak az alakuló ülés volt, még sokan csatlakozhatnak a baráti körhöz, és egyébként is számítanak a tapasztaltabb személyekre. Hozzátette: az iroda mindössze másfél hónapos működtetése alatt több mint kétszázan megfordultak az Ifjúsági utca 2. szám alatti épületben, jobbára idős emberek. Kíváncsian kérdeztük, egy magyarországi párt brüsszeli képviselője miként segíthet egy romániai magyarnak. „Többnyire jogi tanácsadással. Az az igazság, hogy olyan kérdésekkel fordultak eddig hozzánk, amire eleve lenne megoldás, csakhogy az emberek nem tudják, hova menjenek – látta be Szegedi Csanád, aztán elszólta magát: – A többség lényegében gratulálni jött az irodanyitáshoz”.
Örültek „a Spielmannok támadásának”
Felvetésünkre, hogy a megjelent tizenöt-húsz személy kissé nem kevés a több száz értelmiségihez képest, akik a nyár elején a Jobbik marosvásárhelyi jelenléte ellen aláírásukkal tiltakoztak, Vitus Örs irodavezető határozott nemmel válaszolt. „Nem tudom, hogy az aláírók mennyire értelmiségiek, mint ahogy azt sem, hogy valóban több százan vannak-e. Mindaddig, amíg a listán Michael Jordan vagy Biszku Béla neve is szerepel, akik közül egyik sem értelmiségi, de még csak nem is vásárhelyi, nem hinném, hogy ezt a tiltakozást komolyan kellene venni. Egyébként Kézdivásárhely polgármestere és mások is tiltakoztak amiatt, hogy valaki az ő nevükben is aláírta az elektronikus formában közlekedő levelet” – fejtette ki Vitus Örs.
Irodavezetője eszmefuttatását Szegedi Csanád azzal toldotta meg, hogy ugyanúgy, ahogy Magyarországon az SZDSZ és az MSZP támadásai elismerést jelentenek a Jobbik számára, „Erdélyben a Spielmannok támadása” is felér a dicsérettel. Kérdésünkre, hogy EP-képviselőként, azon kívül, hogy a tiltakozást kezdeményező Spielmannok egyike zsidó származású, még mit tud Sebestyén Spielmann Mihályról, Szegedi szintén kérdéssel válaszolt: „Spielmann zsidó? Nem tudtam.” Marosvásárhely és egyben Erdély egyik legelismertebb történésze és könyvtárosa, a Teleki Téka vezetője, Sebestyén Spielmann Mihály közíró volt az első, aki az iroda megnyitása után a Népújság hasábjain az auschwitzi áldozatok, valamint félig kiirtott családja nevében tiltakozott az ellen, hogy Marosvásárhelyen vagy bárhol Erdélyben a Jobbik irodát vagy bármi egyebet nyisson
Konzervatívok: nem kell a Jobbik Romániában
A Konzervatív Párt (PC) kéri a román hivatalos vezetést, hogy nyilvánítsák nemkívánatos személynek Szegedi Csanádot. Bogdan Diaconu PC-alelnök szerint erre azért van szükség, mivel a jobbikos EP-képviselő „uszította” a székelyeket, hogy vonuljanak az utcára és követeljék az autonómiát. „Veszélyes precedenst teremt ez az uszítás. Kérjük a hatóságokat, hogy ne nézzék tétlenül a Románia szétdarabolását célzó uszításokat és nyilvánítsák nemkívánatos személlyé Szegedi Csanádot” – írta vasárnapi közleményében Diaconu.
„Mi ez a Jobbik párt, amely idejön, hogy kioktassa Romániát? A Jobbik elnevezése hasonlít a Csillagok háborújának egyik szereplőjére, Jabbára, akihez kapzsiságában hasonlít is. Ha a magyar politikusok Románia egy részét akarják, nem szabad elfelejteniük, hogy ez a föld a románoké, akárcsak századokkal ezelőtt, amikor ők barbárokként elözönlötték ezt a vidéket” – fogalmaz a PC alelnöke.
A PC alelnöke úgy véli, a romániai Jobbik-szervezetek létrehozása Erdély egy része autonómiájának támogatása céljából „nyílt támadás” a román alkotmány és az állam ellen. Ezért a konzervatívok kérik, hogy a hatóságok tiltsák be a Jobbik romániai tevékenységét.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Vérkép
„Marosvásárhelyen megalakult a Jobbik Baráti Kör”– olvasom. Erre iszonytató szüksége is volt, hiszen ellenségeik köre is azonnal megalakult, amint betették lábukat a vásárvárosba.
Nem kicsinyded volt meglepetésük, midőn tudomásukra jutott, hogy rövidlátóbbnál többet látók úgy ítélték meg, semmi keresnivalójuk sincs ezen a trianonilag kiszabott, szétszabdalt földabroszon.
A köralakítás kapcsán nyilatkozott szósszegedi csanárdok, mondván: vérfrissítésre van szükség az erdélyi (romániai) magyar politikában. Bizonyára csak elszólás volt, hiszen valójában vérfürdőt akart mondani, ami természetesen tiszta helyzetet, borotvált ábrát és táblát (tabula rasa) teremt majd a politikum arculatán.
Odanyilatkozott: akik egykor tiltakoztak, mára belátták, hogy a Jobbik irodája pozitív hatással van a közéletre. Miként a pestises belátta, hogy amióta e súlyos kórban fetreng, ráadásul kolerát is szerzett, és azóta sokkal jobban van. De nem állt itt meg, miként a cég nevéből is kiderül, állásokat fog teremteni. Ugyanis a Jobbik román-angol kiejtésben dzsobik (job = szolgálat, munka) azt jelenti munkaközvetítő. (Két bével, mert nyilván többet ad, mint Románia.)
Munkahelyeket teremt, aszfaltoz, közbiztosít, bojlereket szerel be ingyen, termopán helyett tulipán lesz az ablakokban, magyarosan. Megakadályozzák az orvosok és kedvesnővérek elcsángálását, itthon fognak ülni ezentúl és frissíteni fogják a vért, mindenkit át fognak képezni hematológussá, vérelemzővé, állami egyenes adók helyett véradót fogunk fizetni, minden fajtisztától lecsapolják a hemoglobint, amiben aztán átfürdetik Erdély közéletét.
Aki pedig hitetlenkedik, az kap az fejére egy szép hematómát. Lesznek véraláfutó versenyek, és felállítják a vérfertőző klinikákat. A reteráton légfrissítő helyett használj vérfrissítőt!
A művelődéstől sem riadnak vissza, pályázatot írnak ki a legjobb harci induló, a leggyorsabb romaverő címért, zsidó és más nemzetidegen szerzőkből raknak tábortüzet, amely mellett a harcosok egy jobb(ik) vérfürdő után szittyogni fognak pihenésképpen.
Alig várjuk a Jobbik könyvtárisztogató, múzeumsöprögető, színházrobbantó, káderszűrő alakulatait, akik majd a románság újabb jobbjával (a Noua Dreaptával) és a Konzervgyárral találkozva az eszmebarikádon, együtt legeltetik a jövőben a nyájjá idült és szelídült barikákat.
Ja, a végén mégiscsak kibújt a szeged a csalánból: „Nekünk – szemben a többi párttal – semmiféle megfelelési kényszerünk nincs”. Valóban, senkinek sem kellenek, semmilyen erdélyi normának nem felelnek meg.
Ahogy mondani szokás: a Góbi sivatag tágasabb.
Sebestyén Mihály. Új Magyar Szó (Bukarest)

Csángó gyerekek nyaralnak Biharban
Bihar megye – Tizenöt Bákó megyei gyerek nyaral ezen a héten a sólyomkővári táborban. Az árvízsúlytotta területről érkezettek Biró Rozália nagyváradi alpolgármester, illetve a megyeszékhelyi önkormányzat RMDSZ-es tanácsosainak meghívására érkeztek megyénkbe.
Csángó viseletbe öltözött gyerekek, és egy ugyancsak népviseletben lévő asszony ült csütörtök délelőtt Nagyvárad Polgármesteri Hivatalában, a díszterem asztala körül. Ők voltak azok – tizenöten, két kísérővel (nem mindenki volt népviseletben) – akik a héten a sólyomkővári táborban nyaralnak. Házigazdaként Biró Rozália alpolgármester köszöntötte a vendégeket, illetve azokat a támogatókat, akik lehetővé tették számukra az üdülést. Az elöljáró románul és magyarul mondta el, miként is jött létre ez a nyaraltatás, mi a program, illetve tolmácsolta Ilie Bolojan polgármester üdvözletét is, aki egyéb közbejött elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen. A vendégek nevében Alexandrina Sandrescu tanárnő köszönte meg a lehetőséget, majd a gyerekek alkalmi műsorral fejezték ki hálájukat: népdalokat énekeltek. Túlnyomó többségüket magyarul, erős tájszólással, és mint később kiderült, nem volt véletlen, hogy nehezen formálódtak ének közben a magyar szavak. A kis produkció után ajándékozás következett, a gyerekek édességekből, könyvekből összeállított csomagokat vehettek át.
Önkéntesek foglalkoznak velük
Az ünnepség végeztével, míg a gyerekek, illetve a kíséretükben lévő Benkea Irén szülő átöltöztek, Biró Rozáliától megtudtuk: a kapcsolat nem szakad meg a nyaralás végeztével, a várad-velencei RMDSZ-szervezet az egyik gyerek “örökbefogadását” tervezi, ami azt jelenti, hogy továbbra is kapcsolatban maradnak vele, támogatják, ünnepekkor vendégül látják. Az alpolgármester asszony azt is hozzátette, hogy a nyaraltatás ötletének megszületése után felvették a kapcsolatot Benke Pál Bákó megyei RMDSZ-elnökkel, hogy az ottaniak döntsék el, kik is legyenek, akik nyaralni jönnek. Így esett a választás Somoska (Somusca), Klézse (Cleja) és Szeucsest (Saucesti) községekre. A táborozókkal naponta önkéntesek foglalkoznak, a nagyváradi, de Szentjánoson tanár Biró Erzsébet ellenben végig mellettük van. Tőle tudtuk meg, hogy a sólyomkővári táborban Jakabfy Emma, Bitte Rozália, Rozsnyai Mónika tanítónők fordultak/-nak meg, akik kézművesfoglalkozásokat tartanak, Fehér Emese a mézeskalácskészítés fortélyaira tanította őket, de a táborba várják Buzogány Csoma István evangélikus és Farkas Antal református lelkészeket is.
“Csángóul” beszélnek
Naponta vannak játékok, sokat kirándulnak, esténként tábortűzet gyújtanak, és a gyerekek nagyon szeretik a társasjátékokat. A hat fiú és 9 lány 10 és 14 év közötti, magyar nyelvet csak az iskolán kívüli, fakultatív oktatás keretében tanulnak. A nagyobbak még ebben sem vettek részt, ez meg is látszik beszédükön. Értenek magyarul, és beszélnek is, de érdekes módon egy idő után “elvesztik a fonalat”, vagyis átváltanak románra, mert úgy jobban boldogulnak. Például Benkea Irén, aki mint szülő van jelen kísérőként, fiát Ludovik-nak szólítja, de magyarul beszél, pontosabban “csángóul”, ami a magyar és a román szavak keverését jelenti. A gyerekek szegény családokban élnek, mondta el Biró Erzsébet a tőlük hallottak alapján, tapasztalata pedig, hogy nagyon jólneveltek, szófogadóak.
Vasárnap utaznak haza
A városházáról a Szent László téren és a Nagyvásártéren (December 1 park) át vezett a kirándulók gyalogos útja a Várig. Közben Biró Erzsébet volt az idegenvezető, meg-megállva a fontosabb épületeknél. Minek kell külföldre utazni, amikor az országban is ilyen csodálatos helyek vannak? – kérdezte közben Alexandrina Sandrescu tanárnő. A Várban Jakabfy László mérnök várta a csapatot, aki a főkapunál mindjárt el is mondta a műemlék történetét, majd kalauzolta őket a falak és bástyák között. Betértek a Matyi Műhely Bábszínházba is, ahol Meleg Attilától tudták meg, amit Erdély egyetlen magyar magánbábszínházáról tudni érdemes. A Várból a Bazilikába, a főutcára vezetett a csoport útja, ebédre a Vízügyi Igazgatóság székhelyére voltak hivatalosak, délután pedig Félixfürdőre utaztak. A Bákó megyei gyerekek Bihar megyei nyaralása vasárnapig tart, amikor hazaindulnak Sólyomkővárról, közben megállnak Marosvásárhelyen, meglátogatni a helyi állatkertet. erdon.ro

Jobbik-szervezet alakul Erdélyben?
MTI
Jelenleg nem szerepel a Jobbik tervei között, de hosszú távon nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy megalapítsák a párt romániai szervezetét – mondta Szegedi Csanád, a párt európai parlamenti képviselője a România liberă című napilapnak.
A magyar politikus – aki korábban Marosvásárhelyen irodát is nyitott – elmondta: a Jobbiknak az a célja az erdélyi baráti körök megalapításával, hogy nyomást gyakoroljon az RMDSZ-re és a Magyar Polgári Pártra. Így nem zárják ki azt a lehetőséget sem, hogy a baráti körök tagjai függetlenekként indulnak majd a romániai helyhatósági választásokon.
A politikus a magyar párt erdélyi jelenlétére vonatkozó kérdés kapcsán leszögezte, hogy a Jobbik baráti köreinek célja Székelyföld területi autonómiájának megvalósítása, a magyar nyelv hivatalossá tétele, valamint a közbiztonság javítása és a roma közösség körében tapasztalható bűnözés csökkentése, de emellett új munkahelyek teremtését és a korrupció visszaszorítását is feladatuknak tekintik.
A Krónika című kolozsvári napilap tegnap Vitus Örsöt idézi, aki az EP-képviselő marosvásárhelyi irodájának vezetője. Vitus szerint azoknak a romániai magyaroknak, akik tagjai akarnak lenni a Jobbik romániai baráti köreinek, előbb a magyarországi pártba kell beiratkozniuk.
Nem így látja Kerekes Károly, az RMDSZ jogász végzettségű parlamenti képviselője, aki szerint román állampolgárok nem iratkozhatnak be magyarországi pártba. Mint ismert, Vona Gábor, a Jobbik elnöke hétvégén a gyergyószentmiklósi EMI-tábor vendége lesz. Új Magyar Szó (Bukarest)

Régészparadicsom Erdélyben
Marosvásárhely mellett jelenleg két erdélyi város közelében is régészeti ásatások folynak. Székelyudvarhely mellett 14. századi templomra és temetkezési helyre bukkantak, Nagyváradon pedig szkíta leletek feltárásán dolgoznak.
Nemrégiben fejezték be a Hargita megyei Csíkszenttamás község határában – egy csaknem 22 hektárnyi területen – azokat az előzetes régészeti ásatásokat és felszíni kutatásokat, melyek a szakemberek szerint azt bizonyítják, hogy ez Hargita megye eddig ismert legnagyobb, összefüggő régészeti lelőhelye. Amint arról lapunkban is beszámoltunk Marosvásárhely központjában jelenleg is folynak az ásatások.
A régészek a volt ferences kolostor és templom helyén két-három méterrel ásnak a felszín alá, hogy pontosan feltérképezzék a kolostor és templom nyomvonalát. Mivel a Színház tér korszerűsítési munkálatait hamarosan be kell fejeznie a kivitelezőnek, a régészek csupán úgy menthetik át a jövő nemzedékének az ásatás eredményét, ha színes kövezettel jelölik meg azt a területet, ahol a kolostor állt, illetve a falak nyomvonalát.
Templomromok Udvarhelyen
A Székelyudvarhelyi Fenyéd község határában késő-középkorból származó templom és a körülötte található temetkezési hely feltárásán dolgoznak a Haáz Rezső Múzeum régészei.
„Az elmúlt évek során tett terepbejárások során kiderült, hogy ezen a helyen valószínűleg egy templom maradványai vannak, mivel a talaj felszínén habarcsos köveket, téglákat és emberi csontokat fedeztünk fel. Ezek egyértelművé teszik régész számára, hogy templomra és temetkezési helyre bukkant” – mesélte lapunknak Sófalvi András.
Ottjártunkkor megtudtuk, hogy az ásatások során egyelőre a feltételezhetően 14.-15. században épült, úgynevezett Csonkatemplom észak-dél irányú falát, illetve néhány sírt sikerült feltárni, tárgyakat vagy egyéb útmutatókat még nem talált a csapat. A régész szerint a Csonkatemplommal kapcsolatban egyelőre még nagyon kevés dolgot tudnak.
„Ha ez volt Fenyéd első temploma, akkor miért nem e köré épült a település? Elméletileg lehetett kápolna is, amit egy tehetős személy épített, viszont a feltárt sírok nem erre utalnak” – sorolja a frissen felmerült kérdéseket Sófalvi, aki reméli, hogy az ásatások két hét múlva esedékes befejeztével tisztábban fognak látni.
Szkíta unikumok Váradon
Amint arról a napokban lapunkban hírt adtunk, a nagyváradi Szálka dombon – egy terelőút építési munkálatai közben – Észak-Nyugat Románia legkomplexebb, legnagyobb régészeti lelőhelyére bukkantak, ahol az országban egyedülálló szkíta leleteket találtak, illetve nagyon hosszú idő óta először tárhatnak fel dák kori település-maradványokat.
„Itt szinte megszakítás nélkül éltek, mintegy hatezer éven keresztül, ami igen ritka dolog. Mi több, az átlagosnál is sűrűbben lakott, ami szintén különlegessé és gazdaggá teszi a leleteket” – hangsúlyozta lapunknak az ásatások fontosságát Lakatos.
A feltárásokat vezető régész szerint hét régészeti korszak ível át a lelőhelyen, a késő neolitikumtól a 17. századig. Mint megtudtuk, a leletek a Körösvidéki Múzeumba kerülnek, ahol még hosszadalmas munka vár rájuk: tisztítás, rekonstruálás, restaurálás. A leletmentő ásatást a terelőút befektetője, a nagyváradi önkormányzat finanszírozza, mely kilencven napot engedélyez a régészeti munkálatokra.
Baloga-Tamás Erika, Totka László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Miben sántikál a Jobbik?
Katonai fegyelemmel őrizték a hétvégén a hatodik EMI-tábort: Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke látogatott Gyergyószentmiklósra, hogy beszámoljon az érdeklődőknek a szélsőjobboldal erdélyi és magyarországi terveiről.
Katonai zubbonyt imitáló egyenruhába bujtatott őrök, a Magyar Gárda tagjainak sorfala jelezte: kiemelt fontosságú esemény, és nem pusztán egy egyszerű, koncertekben és más kulturális programokban bővelkedő város végi diáktábor zajlik a Békény völgyében.
Kihelyezett pártülés, „útszéli” stílusban
Ottjártunkkor a „hivatalos” karhatalom – néhány csendőr – csak a tábor területén kívül téblábolt békésen kávézgatva, bent azonban nem békeidőket idézett a táborhangulat.
„A magyarság szíve Székelyföldön dobog, és nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy a politikai központ is áthelyeződik ide” – fogalmazott a tábor központi rendezvényén lelkesen tapsoló, időnként bekiabálásokkal helyeslő, jól szervezett közönségének Vona Gábor.
Tavaly még parlamenten kívüli kis párt képviselőjeként volt meghívott itt a magyarországi politikus, aki ma már jelentős parlamenti erővel a háta mögött, „beváltott” ígéretekkel és nagyszabású tervekkel érkezett hagyományosnak mondott gyergyószentmiklósi látogatására. Programbeszédek és új politikai szövetségkötések helyszínévé vált az Erdélyi Magyar Ifjaknak a Gyergyóból Moldva felé vezető út mentén szervezett tábora.
„A Fidesz lohol a Jobbik nyomában, és azt a politikai programot valósítja meg, amellyel mi kampányoltunk” – figyelmeztette hallgatóságát a szélsőjobb valódi szerepére és erejére Vona Gábor, aki szerint ennek a ténynek köszönhető a kettős állampolgárság megszavazása, a Trianonemléknap bevezetése és a határon túli iskolai kirándulások intézményesítése.
A beharangozóval és a hivatalos állásfoglalásokkal ellentétben nem volt jelen többezres tömeg Gyergyóban: a szélsőjobbos politikus szavait mintegy 250-300 ember követte a tábor leglátogatottabb sátrában. Előadása az ötnapos rendezvénysorozat egyik legnépszerűbb eseménye volt, ám a törzsközönség nem erdélyiekből állt össze.
A Magyarországról ide látogató Vonát jelentős részben a Jobbik Magyarországért Mozgalom polóit és jelvényeit viselő vendégek, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai, valamint a Magyar Gárda szintén Magyarországról érkező egyenruhásai hallgatták: Budapestről kihelyezett politikai ülés helyszínévé vált Gyergyószentmiklós kedvelt turistaövezete.
Fontos az érzés
Az általunk a helyszínen megkérdezett gyergyóiak szerint a Hargita Megyei Tanács által kiemelten támogatott rendezvényre a helyiek fenntartásokkal látogatnak ki: nagyobb tömegben csak az esti koncerteken és sörözéseken vesznek részt.
„Ide olyan együttesek is eljönnek, amelyeket a többi erdélyi fesztiválra nem hívnak meg, én ezért is járok ide. Nem mondom, fontos, ami napközben elhangzik, de a legfontosabb az az érzés, amit itt magába szív az ember, ide értve az esti bulikat. Itt együtt vagyunk a magunkfajtákkal” – számol be lapunknak élményeiről egy sátorárnyékban hűsölő, húsz év körüli fiatalember.
A felemás érdeklődés vagy részleges érdektelenség ellenére a szervezők sajátos témákkal készültek az idén. Az egyetlen mérvadó támogatót, a Hargita megyei önkormányzatot népszerűsítő többméteres banner árnyékában Kohnról és Salamonról szóló zsidóviccek, a cigány népszaporulatot érintő megjegyzések és egy új pártépítési stratégia követik egymást.
Nem helyi érdekű
Vona Gábor több mint másfél órás beszédében összegzi a magyarországi parlamenti pártok és a Jobbik viszonyát, vázolja a Magyar Gárda jövőjét, ismerteti a Jobbik Magyarországért Mozgalom erdélyi terjeszkedésének mikéntjeit és hogyanjait, utalva a romániai magyar kisebbségi politikai szervezetekhez fűződő kapcsolatára is.
„A Jobbik nemzetpolitikája olyan fordulatot eredményez, amelyet a Fidesz már nem fog tudni követni. Olyan következményei lesznek, amelyek a Jobbik malmára hajtják a vizet” – hangzik a figyelmeztetés. Vona szerint a cél a politikai közösség átszervezése, és ebben az átszervezésben kulcsfontosságú lehet az erdélyi szervezet- és kapcsolatépítés.
„Politikai példaképem – vallja be a pártelnök – az a Bethlen Gábor, aki Erdélyből szervezte meg az összma- gyarság képviseletét és felemelkedését.” Mint állítja, ezt az „erdélyi” hangsúlyváltást kívánja követni a Jobbik is akkor, amikor baráti köröket szervez. Mint arról hírt adtuk, az első ilyen jellegű csoportosulás az elmúlt napokban jött létre Marosvásárhelyen.
Várhatóan a következő időszakban több erdélyi településen is hasonló körök jönnek majd létre – jelenti be a politikus. Vona már a teljes Kárpát-medencét átfogó pártszervezetet vizionálja, miközben elismeri, a teljes jogú tagszervezetek határon túli alapítása egyelőre jogi akadályokba ütközik, ezért „szövetségeseket” keres Erdélyben.
„Szomorúan állapítom meg, hogy az erdélyi politikusok is azoknak a nótáját húzzák, akik ezért a nótáért fizetnek” – fogalmaz lakonikusan az országgyűlési képviselő, de nem ad konkrét választ a kérdésre, hogy milyen viszony fűzi a Jobbikot az RMDSZ-hez és az EMNThez. Azt azonban jelzi, hogy a Székely Nemzeti Tanáccsal már felvették a kapcsolatot a további együttműködés érdekében, és parlamenti pártként „szívesen támogatják azokat, akik nyitottak a szövetségkötésre”.
Az erdélyi lobbi
A nyitásra már csak azért is szükség van, derül ki felszólalásából, mert Magyarországon a Jobbik a Fidesz és az MSZP, valamint a „globális trükkel és tőkével” létrehozott LMP „ellenszelében”, „úthenger alatt” politizál, itt azonban még van esély az építkezésre. Vona szerint fontos cél, hogy ne csak kettős állampolgárságot, de szavazati jogot is biztosítsanak a Magyarország határain kívül élők számára.
A táborlakóknak a Jobbik elnöke azt javasolja, gyakoroljanak nyomást a későbbiekben a helyszínre érkező Kövér Lászlóra, a Fidesz parlamenti képviselőjére, a magyar Országgyűlés újdonsült elnökére. „Háromszáz székely legényt kell felsorakoztatni itt, a többit pedig bízzák ránk” – magyarázza a pártelnök.
Vona Gábor előadása után Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökségének tagja kér szót. „A Székely Nemzeti Tanács egészen biztosan nem a más nótáját húzza” – szögezi le Borbély. A közönség nevében beszélő erdélyi politikus arra is utal: valóban szükség lenne a jobbikos pártépítés „Kárpát-medencei” kiterjesztésére.
Azt azonban, hogy ennek a terjeszkedésnek lehet-e tömegbázisa, az EMI-tábor látogatottsága alapján nehéz eldönteni. Ottjártunkkor az Árpád-sávos lobogókkal feldíszített „művészsátorban” néhány ember érdeklődött csupán, elkerülte a közönség a szórványsátort, a kézműves és a gyereksátor környékén sem találtunk számottevő résztvevőt.
Mint arról korábban beszámoltunk, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke azzal indokolta a rendezvénysorozat kiemelt támogatását, hogy több ezer itt élő fiatal kulturális-közösségi igényét elégíti ki ez a tábor. Ez az igény azonban a helyszínen nem volt érezhető.
Parászka Boróka. Új Magyar Szó (Bukarest)

Sikeresen célba ért Csíkszeredában a KorszakVáltó kerékpártúra
A kárpát-medencei baráti összefogás üzenetét hordozó KorszakVáltó Határon-Túra minden bringása sikeresen teljesítette a Budapest és Csíkszereda közötti 757 kilométeres távot.
Az augusztus 14-én startoló kerékpártúra résztvevői öt magyar és öt romániai megyét érintve, 8 nap alatt a Budapest-Eger-Debrecen-Székelyhíd-Zilah-Kolozsvár-Marosvásárhely-Székelyudvarhely-Csíkszereda útvonalon érkeztek célba szombaton.
A baráti kapcsolatok ápolásán kívül a túra jótékony küldetését is teljesítette, a csíkszeredai gyermekotthon javára a nevezésekből 300 ezer forint adomány gyűlt össze, amelyet a Dévai Szent Ferenc Alapítványon keresztül adtak át a rászoruló gyermekeknek – tájékoztatták a szervezők vasárnap az MTI-t.
„Leírhatatlan, hogyan fogadtak minket mindenhol, minden nap azt hittük, a terített asztalt, a szíves vendéglátást már nem lehet fokozni, de mégis. Az utolsó napon célállomásunk Csíkszereda előtt 10 huszár várt ránk, és tisztelegtek előttünk. Csíkszeredában Balogh György konzul hintóval kísért minket a központba, ahol a gyönyörű Mikóvárban tartottak fogadást a tiszteletünkre. Ezután közösen áttekertünk a gyermekotthonba, ahol átadtuk az adományokat. Vasárnap reggel a kerékpárok a Schwinn-Csepel jóvoltából biztosított teherautókkal indultak haza Budapestre. Az egész túrát tekintve hihetetlen élmény volt ez a nyolc nap, az emberek, a táj, az időjárás, minden szempontból” – értékelt Eisenkrammer Károly főszervező
MTI. Krónika (Kolozsvár)

Úz-völgyi zarándoklat
Úz völgyében idén 16. alkalommal szervezik meg a hagyományos augusztus 26-i népünnepélyt, amelynek híre-neve az úzi sírkert emlékműállítása óta elcsurgott másfél évtized alatt a Kárpát-medence magyarságának élő emlékezetébe épült.
A csíkiak és háromszékiek összefogása révén emelt emlékmű zarándokhellyé vált. Holnap kora reggel dr. Szőts Dániel háromszéki szervező és egykori fiatal frontharcos vezetésével Sepsiszentgyörgyről indul kisbusz, útra kel a Sepsiszentgyörgyi Reménység Nyugdíjas Klub kórusa, a szentivánlaborfalvi férfi dalárda, Kovásznáról a református férfikórus is. Marosvásárhelyről az Erdélyi Kutató Csoport 1915—1945 civil szervezet tagjai kelnek útra, hogy a Gyimes völgyén keresztül Úz völgyét megközelítsék, és az első világháborús német hősi halottak síremlékének tönkrement kőkeresztjét kicseréljék.
Az úzi ünnepség két színhelyen zajlik: a rendezvény súlypontja az úzi sírkertben lévő emlékműnél lesz, de a megemlékezések színtereként szerepel az 1917-ben épített hadikápolna is a Mogyoróstető lábánál. A csíkszentmártoni szervezők negyven fenyőcsemetét ültettek el az úzi sírkert kipusztult óriásfenyőinek pótlására, a háromszékiek tíz darab, Rétyi Nyírből származó csemete telepítésével teremtik meg az egykor nyírfakeresztekkel jelölt sírhelyek hangulatát. Az úzi ünnepség holnap 13 órakor kezdődik.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mi történt 1989 decemberétől 1990 májusáig?
Ismeretlenek tüntették el az iratanyag egy részét, egyesek máig ódzkodnak mesélni az egyes településeken történtekről: a 89-kutatás résztvevőivel beszélgettünk.
A hiányos dokumentumok és a máig az emberekben élő félelem is akadályozza az 1989 végén és 1990 elején több erdélyi városban történtek rekonstruálását, az egyesek által forradalomnak, mások szerint puccsnak nevezett eseménysor kapcsán. Idén indult a Kisebbségkutató Intézet és a Progress Alapítvány közös kutatási projektje a '89-es események kapcsán Bárdi Nándor történész kezdeményezésére. A kutatás többek közt azt célozza, hogy a még meglévő dokumentumokat – újságokat, plakátokat, fényképeket, videó- és hangfelvételeket, iratokat, jegyzőkönyveket stb. – összegyűjtse, és ezek alapján rekonstruálja az 1989 végétől 1990 májusáig történt események kronológiáját, elsősorban a romániai nemzeti kisebbségek szemszögéből. A különböző városok a temesvári események visszhangjára reagálva mind-mind megélték a maguk „kis forradalmait”; több helyen is halálos áldozatokat követeltek az események, lincselések is voltak. Ebben az öt hónapos intenzív periódusban alapították meg a Nemzeti Megmentési Front helyi szervezeteit, az RMDSZ-t, a MADISZ-t, illetve számos kisebbségi szervezetet is. A marosvásárhelyi etnikai konfliktus, a fekete március kihatott más településekre, az ottani magyar-román viszonyokra. Ennek visszhangjára, illetve a máig tisztázatlan, háttérben folyó események, szerepek felderítésére is fókuszál a kutatás; a vizsgált periódus záróeseménye az első szabad választás 1990 májusában.
A kutatás során a fontosabb erdélyi városokban, municípiumokban, ahol jelentős számú kisebbség él, egy-egy helyi kutató igyekszik összegyűjteni a fellelhető dokumentumokat. Gondot jelent, hogy több erdélyi városból is a kilencvenes évek elején ismeretlenek elvitték felsőbb utasításra a Nemzeti Megmentési Front irattárát. „Elsősorban magyar szempontú kronológiák készülnek, de igyekszünk a jelentősebb kisebbségekre is odafigyelni, elsősorban Temesváron, Aradon, Szatmáron, Nagyváradon, Nagybányán, ahol több nemzetiség is együtt él. Elsősorban megyeközpontokat választottunk, illetve van néhány olyan kisebb város, amely bár nem megyeközpont, de fontos, hogy megjelenjen. Remélhetőleg sikerül a 89-es események magyar értelmezését is bevinni a román történeti diskurzusba” – vázolta az elképzelést Gidó Attila, aki Novák Csaba Zoltánnal együtt kutatásvezetőként koordinálja a helyi kutatók munkáját. A kutatás kiemelten figyel arra, hogyan vesznek részt már a kezdetektől vagy lépnek be utólag a kisebbségek képviselői a hatalmi struktúrákba. A dokumentumokból összeállt településspecifikus kronológiákat ezért interjúkkal is kiegészítik, amelyeket a helyi kutatók olyan személyekkel készítenek, akik cselekvő részesei voltak az eseményeknek a szóban forgó időszakban. Azokban a városokban – eddig összesen 13 településen –, ahol már tavasztól dolgoznak a helyi kutatók a témán, már elkészült az eseménykronológia. „A kutatás első fázisából néhány érdekességet már megállapíthatunk, bár természetesen ezt nem tekinthetjük végeredménynek, hiszen a történelemről való vélekedés szubjektív dolog. Kísérleteztünk az események szakaszolásával, és úgy gondolom, nemcsak az általam kutatott Marosvásárhely esetében érvényes ez, hanem a többi városnál is” – magyarázta kérdésünkre Novák Csaba Zoltán. „Négy szakaszt azonosíthatunk be: a temesvári eseményektől a Ceaușescu-házaspár meneküléséig tartana az első, december 16-22. között. Van egy nagyon rövid időszak, az új hatalmi szerkezet kiépülése december 22-től körülbelül január elejéig. A december 29-től február elejéig tartó időszakot a Nemzeti Megmentési Front határozza meg, majd február elején alakulnak meg a nemzeti egység ideiglenes tanácsai, amelybe már a Fronton kívüli szervezetek is beépülnek: újjászervezett politikai pártok vagy frissen alakult szervezetek. A Nemzeti Ideiglenes Tanács tevékenysége egészen a májusi választásokig alkotja a negyedik időszakot” – mondta. Forradalom volt-e vagy puccs 1989-ben? „Én úgy látom, kettős folyamat találkozik valahol térben és időben. Semmiképp sem hanyagolható el a népmozgalmi része, nagyobb erdélyi városokban – Temesvárhoz hasonlóan Kolozsváron, Szebenben, Brassóban, Marosvásárhelyen – még a diktátor bukása előtt is van nagyobb tömegmegmozdulás, illetve több esetben számos halálos áldozatot követelő beavatkozás a hadsereg részéről. Mindenképp van tehát forradalmi tömegjellege az eseményeknek” – tette hozzá. Ebben az időszakban nagy a kádermozgás; január végére, február elejére olyan struktúra alakul ki, amely gyakorlatilag alárendelt Bukarestnek. Ám azelőtt viszont napokra megszűnik a központi hatalom befolyása, a Securitate visszahúzódik, a régi pártstruktúrák szétesnek, gyakorlatilag az egyedüli erő a hadsereg. „Egyre többen látják úgy bukaresti szemszögből is kutatók, hogy a hadseregnek nagyon fontos szerepe volt, sokkal fontosabb, mint gondolnánk. Merem állítani, gyakorlatilag a hadsereg döntötte el, melyik legyen az az új politikai struktúra, amely Romániát a változás útján viszi. Ők fogadják el az Iliescu által vezetett új hatalmi struktúra működését, éspedig azért, mert ennek a csoportosulásnak van olyan praxisa, amely lehetővé teszi, hogy az állam működése gyakorlatilag folytatódjon. Nagyon sokan a nomenklatúra tagjai voltak a 60-as, 70-es években, majd valamilyen ok miatt a Ceaușescu-féle pártvezetésből kikerültek” – magyarázta Novák. A székelyföldi városokban egyértelműen magyar szervezésben alakulnak ki az új hatalmi struktúrák. Marosvásárhely érdekessége, hogy ellentétben a többi nagyobb erdélyi várossal, ahol a magyarság viszonylag későn, december 22. után épül be a hatalmi szerkezetbe, itt párhuzamos struktúrák alakulnak ki. A hadsereg minden más nagyobb városban uralja a helyzetet, Marosvásárhelyen azonban az első napoktól kezdve Király Károly révén egy erős magyar mag alakul ki. Novák Csaba Zoltán szerint ez a kettős hatalmi megosztás a fő oka annak, hogy később az indulatok elszabadulnak, nem sikerül stabilizálni a helyzetet.
Néhány kronológiakészítővel az általuk kutatott városokban tapasztalt helyi specifikumok kapcsán a szelterszi társadalomtudományi táborban beszélgettünk, miután a kutatásvezetők bemutatták a projektet a tábor résztvevőinek. Kolozsváron rengeteg halálos áldozatot és sebesültet szedett a forradalom. A magyarság szinte az első percektől képviseltette magát a hatalmi struktúrákban, a politikai, egyházi és diákszervezetek révén is – mondta el kérdésünkre Fodor János történész. A fekete március után, főleg mivel időközben itt is megalakult a Vatra Românească, érezhető volt egy etnikai konfliktus kiéleződése, amelyet azonban sikeresen csillapítottak a városban – tette hozzá a kolozsvári kronológia készítője. A kutatónak szerencsére rendelkezésére álltak a Kolozsvári Rádió korabeli hangfelvételei, az írott sajtó archívuma is megvan. Hátravan még az egyházi, RMDSZ-iratok átvizsgálása. Bár a kutatók nagy része fiatal, és mondhatni gyerek vagy kamasz volt a szóban forgó események idején, Fodor János nem tapasztalt emiatt akadályokat, nem akarták „megmondani neki a tutit” azok, akik felnőtt fejjel érték meg 1989-et. „Mindenhol segítőkész emberekre találtam, különösebb magyarázkodás nélkül sikerült megszereznem a kívánt dokumentumokat, remélhetőleg ez nem változik az adatgyűjtés további fázisaiban sem” – mondta a Transindexnek.
Szatmárnémetiben teljesen békésen zajlott le a forradalom, egy tüntetés volt december 23-án. Megyei és városi szinten is a hadsereg volt az, amely minden fontos tisztséget és pozíciót betöltött, a magyarság képviselőinek csak december végén sikerült bekapcsolódniuk a Nemzeti Megmentési Frontba – mondta el a Transindexnek a szatmári kronológia készítője, Sárándi Tamás. 1990 februárjában a magyarság helyi vezetői megelégedetten nyilatkoznak az elért eredményekről, teljesen békés átmenetként zajlik a magyar nyelvű oktatás visszaállítása, a Kölcsey Ferenc Gimnázium már januárban megkezdi működését. Március elején azonban helyi szinten is megalakul a Vatra Românească, nekik „köszönhetően” zajlik le Erdélyben a Marosvásárhely után a második legnagyobb összetűzés március 15. kapcsán, és a békés folyamat megtorpan – tette hozzá. Szatmárnémetiben igen nehéz összegyűjteni a dokumentumokat, nemhogy a Front irattára, de még a helyi újság korabeli lapszámai sem voltak fellelhetőek. Ami maradt, az az RMDSZ-nél fellelhető csekély anyag – sorolta a buktatókat a kutató, felhívva a közvélemény figyelmét, hogy akinek birtokában van bármilyen kordokumentum, bocsássa rendelkezésre, ezzel is segítve az események megértését. Hargita megyében ebben az időszakban elég sok lincselés történt, így Székelykeresztúron is – itt egy rendőrt öltek meg a tüntetők. Itt is megalakultak a Front, az RMDSZ helyi szervezetei, érdekességként pedig a Székely Ifjak Fóruma, amelynek képviselője később be is jutott a parlamentbe – mesélte Vass Réka. A kisvárosban megoszlanak a vélemények, hogy népfelkelés történt-e, vagy – mint ahogy sok vezető beosztású ember gondolja – megrendezték a „forradalmat”. „Azt tapasztaltam, hogy az emberek készségesek egy bizonyos pontig, érdeklődéssel fogadnak, hiszen ez a témát senki nem kutatta eddig Keresztúron. Ám van egy pont, ahol egyszer csak bezárulnak a kapuk, nem hajlandók se nyilatkozni, sem pedig forrásokat vagy anyagokat a rendelkezésemre bocsátani. Arra szoktak hivatkozni, hogy ha nem is ők, de a családjuk veszélybe kerülhet. Én próbálom mindenkivel tisztázni, hogy nem igazságot tenni jöttem, és nem értékítéleteket megfogalmazni, a kutatásnak ugyanis nem ez a célja. Minden alkalommal hangsúlyozom a Kisebbségkutató Intézet diszkrécióját, azt, hogy ezek az anyagok kutatók számára lesznek hozzáférhetőek” – mondta a helyi kronológia készítője. Kézdivásárhelyen Miklós Katalin készíti a kronológiát. Itt is egy lincselés áll az események középpontjában: Aurel Agache őrnagyot megölik, és a milícia épületét is felgyújtják 1989-ben. Mivel egy román nemzetiségű személy hal meg, a későbbiekben a román hatalom, illetve egyes politikai pártok támogatásával sikeresen kreálnak belőle etnikai ügyet. Miközben máshol az országban a hasonló lincseléseket vagy nem vizsgálják ki, vagy a tettesek általános amnesztiát kapnak, Kézdivásárhelyen öt embert vádolnak. „Az ügynek máig ható következményei vannak, a népharag áldozatául esett őrnagy halála után fotók és tanúvallomások alapján összeállítanak egy vádiratot, amit 1997-ben véglegesítenek, 1999-ben pedig ítélet születik a feltételezett elkövetők ellen. Akik nem menekülnek el, 4-7 évi börtönbüntetést kapnak, illetve pénzbeli kártérítés kifizetésére kötelezik őket. Ám 2002-ben is perek sorozata indul. Végül Strasbourgban mindkét félnek – a vádlottaknak és az ifjabb Agache-nek is – kártérítést ítélnek meg, előbbieknek azért, mert diszkriminatív módon volt összeállítva a perirat, a családnak pedig az ítélet miatti késedelemért” – foglalta össze röviden Miklós Katalin. Nagybányán a hatalomátvétel aránylag békés zajlott. December 23-án nagy tömeg gyűlt össze a város központjában, melynek tetemes részét a környék vállalatainak munkásai adják, és bár az indulatok elszabadultak a megyeháza „bevételénél”, az eseményeknek nem volt súlyosabb sebesültje. A közigazgatási szervekben a katonaság hangsúlyos jelenléte tapasztalható – vázolta kérdésünkre az eseményeket a nagybányai és zilahi kronológia készítője, Kiss Ágnes. A nagybányai fejlemények különlegessége a bányaipari alkalmazottak részvétele, akik tüntetéseket és sztrájkokat szerveznek; követeléseiket Bukarest fokozatosan teljesíti (például béremelés, különböző juttatások). Hálájukat a Nemzeti Megmentési Front és Iliescu-párti tüntetéseken való részvétellel fejezik ki több alkalommal is. További érdekesség, hogy korán megalakul a környezetvédő mozgalom, tüntetéseket és aláírásgyűjtést szerveznek a környezetszennyező anyagokat kibocsátó gyárak ellen. Még december folyamán megalakulnak Máramaros megyében a magyar és német kisebbségi szervezetek, februárban pedig az ukrán (RUSz). Jelentős többségi-kisebbségi konfliktusra nem kerül sor. Zilahon a hatalomátvétel teljesen békésen zajlott. A rendőrség, katonaság, Securitate villámgyorsan átállt. Jelentős többség-kisebbség konfliktusra nem került sor, bár provokációnak minősíthető események akadtak. Például március 15-re virradó éjszaka ismeretlenek festéket öntenek a zilahi Wesselényi-szoborra – foglalta össze Kiss Ágnes. A zilahi kutatást akadályozza, hogy nyoma veszett a megyei Ideiglenes Nemzeti Megmentési Front iratanyagának; elkallódott az a pár múzeumhoz beküldött élménybeszámoló is, amelyek Cornel Grad történész, Gheorghe Şişeşteanu szociológus és Bajusz István muzeológus felhívására érkeztek. A tervek szerint a kronológiákat önálló kötetben jelentetik meg jövőre, illetve egy konferenciát is szerveznek ebben a témában. A kutatás anyaga várhatóan az interneten is elérhető lesz majd az Adatbankban.
Bakk-Dávid Tímea. Transindex.ro

Magyar Orvosok Világtalálkozója
Az idén Budapesten augusztus 22-e és 24-e között került sor a négyévenként megrendezésre kerülő világtalálkozóra a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) szervezésében.
A találkozón az anyaországiakon kívül főként a környező országok magyar egészségügyi dolgozói vettek részt, de képviseltették magukat az amerikai és a németországi magyar orvosi egyesületek is. A megnyitóra 22-én a Parlament épületében került sor. A találkozót üdvözölte Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, Mikola István, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke, Réthely Miklós, az egészségügyért is felelős miniszter, Pálinkás József, az MTA elnöke, Tulassy Tivadar a Semmelweis Egyetem rektora s több társaság, egyesület képviselője. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület üdvözletét Egyed Zsigmond Imre professzor, szakosztályi elnök tolmácsolta. A megnyitó ülést Süveges Ildikó professzorasszony, a MET elnöke, a világtalálkozó fő szervezője vezette. A parlamenti plenáris ülésen a magyarságot és az emberiséget érintő problémákat felvető öt előadás hangzott el. A további ülések a Kempinski Szálló termeiben folytak tíz szekcióban.
A 350 résztvevő között szép számmal voltak erdélyi, kolozsvári, marosvásárhelyi orvosok, egészségügyi szakdolgozók. Részvételüket dr. Széman Péter szilágysomlyói főorvos, a MET Kárpát-medencei alelnöke szervezte. Ő a „Kisebbségi orvos-beteg kapcsolat”-ról tartott előadást, Gaal György az erdélyi orvos- és sebészképzés történetét ismertette.
A négy év múlva sorra kerülő világtalálkozót előre láthatóan Pécs fogja vendégül látni
G. Gy. Új Magyar Szó (Bukarest)

Fontos és szükséges
Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ helyi képviselőivel találkozott
Tegnap Marosvásárhelyen a városi és a megyei tanács RMDSZ-frakciója találkozott Markó Béla szövetségi elnökkel, az RMDSZ- képviselőkkel, szenátorokkal és Borbély László környezetvédelmi miniszterrel. A tanácskozás végén Kolozsváry Zoltán frakcióvezetőt kérdezte a Népújság.
– Mi volt a célja a találkozónak?
– Ez a találkozó nagyon esedékes volt és fontos, azért is, mert Markó Béla kimondta, hogy ezeket a találkozókat meg fogjuk ismételni. Egyrészt nekünk, azoknak, akik helyi szinten képviseljük az RMDSZ-t és a magyarságot, fontos, hogy közvetlenül egyeztessük elképzeléseinket az RMDSZ központi vezetésével, de épp annyira fontos, hogy ők is belelássanak a helyi problémákba, mert ezek a sajátos helyi gondok, kérdések figyelmet érdemelnek, és nagyon sok olyan helyzet van, ami meghaladja a városi tanács lehetőségeit. Tulajdonképpen a találkozó ahhoz volt hivatott hozzájárulni, hogy számunkra világos legyen a központi vezetés elképzelése, ők pedig megismerjék a mi sajátos problémáinkat, hogy mennyire tudunk vagy nem tudunk Floreával együtt dolgozni, milyen politikát próbálunk folytatni.
Részletekbe menni nyilván nem lehetett, nem is ez volt a cél. Hanem az, hogy kialakítsunk egy olyan eszmecseremódot, amely időről időre eljuttatja visszajelzéseinket a megyei és a felső vezetéshez. Ugyanis az volt az érzésem, hogy a megyei vezetés sokkal jobban ismeri a városon kívüli területek hangulatát és problémáit, mint a városét.
Különösen fontos most, ebben az időszakban, amikor a városi képviselet nagyon éles problémákkal kerül szembe, hogy csak két dolgot említsek: a távhőszolgáltatás kérdése és a kerülőút. Mi nagyon határozottan kiálltunk, sajnos kevés eredménnyel. De beszéltünk a kombinátról és a repülőtérről is. Ezeknek a felvetése volt a viszonylag rövid, de értelmes beszélgetés témája. Meghallgattuk a központi vezetés álláspontját és rövid tájékoztatását a kormányzati részvétellel kapcsolatosan, másrészt pedig mi magunk elmondtuk azt, amit fontosnak tartunk.
– Született valamiféle döntés?
– Nem arról van szó, hogy itt döntések szülessenek, vagy hogy ebben a fázisban határozatokat hozzunk. Egyszerűen a kétoldalú tájékoztatás a lényeg, és egy bizonyos munkamódszer kialakítása. Vásárhely nagyon fontos számunkra, hiszen még mindig a legnagyobb többé-kevésbé magyar nagyváros, ezért oda kell figyelnünk, mert a jelenlegi áldatlan helyzetben a hangulati lemorzsolódás az RMDSZ-ről szükségessé teszi, hogy szembenézzünk a dolgokkal, és próbáljunk meg olyan elképzeléseket kidolgozni, amelyek a város lakói, s ezen belül a magyarság érdekeit szolgálják.
– Mondta, hogy folytatni kívánják ezeket a találkozókat. Ez csak elvi megegyezés volt, vagy meg is egyeztek egy konkrét időpontban?
– Konkrét időpontban nem egyeztünk meg. Annyira dinamikus időszakot élünk, hogy ez roppant nehéz lenne, de időről időre, a szükségletek függvényében ilyen találkozókat fogunk szervezni.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Politikusok a Félszigeten
Nemcsak szórakoztak, politizáltak is
A fesztivál utolsó előtti napján politikusi felvonulás volt a Félszigeten. Pénteken délután Borbély László környezetvédelmi miniszter több olyan rendezvényen részt vett, melyek célja a környezetvédelem tudatosítása volt a fiatalokban. Díjakat adott át a zöldkvíz nyerteseinek, illetve a szavalatokat előadóknak. Kitért a szelektív hulladékgyűjtés helyi furcsaságaira: miközben Marosvásárhelyen megkezdődött a szelektív hulladékgyűjtés és az elmúlt hónapokban 75 tonnányi szemetet gyűjtöttek így össze, a köztisztasági vállalat elszállítja és gyakorlatilag "összeönti" a külön gyűjtött hulladékot. Erre megoldást kell találni, hiszen a szerződés nem így írja elő – tette hozzá. Az Energomur kapcsán bírálta a prefektus akadékoskodását, azt, hogy a főispán a közigazgatási bírósághoz fordult a távhőszolgáltató adósságai miatt, modván, nem a prefektus dolga egy tanácsi határozat időszerűségét megállapítani, a törvényesség szempontjából kell neki eljárnia. A miniszter ismételten megpróbál egyeztetni a tanáccsal és a polgármesterrel a város fontos létesítményeinek: pl. a stadion és más sportlétesítmények sorsát, az itt tervezett beruházásokat illetően. Szombaton délelőtt Markó Béla miniszterelnök-helyettes látogatott el a fesztiválra. Az RMDSZ elnökét Bodor László fesztiváligazgató kalauzolta. A kormányfőhelyettes újságírói kérdésekre válaszolva az RMDSZ prioritásairól beszélt. Hangsúlyozta, az RMDSZ kormányzati és parlamenti tevékenységének elemzését követően hoznak meg bizonyos döntéseket, de az őszi törvénykezési ciklusban elsőbbségi kérdésként az oktatási törvény elfogadása valamint a kisebbségi törvény holtpontról való kimozdítása szerepel. Markó Béla azt is hangsúlyozta, az RMDSZ nem szándékozik kilépni a kormánykoalícióból. Délben a meghirdetett programhoz képest jelentős késéssel érkezett meg Daniel Funeriu oktatásügyi miniszter, aki Dumitru Matei megyei főtanfelügyelő és Claudiu Maior alpolgármester kíséretében igen sietősen nézett körül a fesztiválon. Újságíróknak is szűkszavúan válaszolt, kijelentette: szeretné, ha az új tanév szervezési szempontból (órarend, tananyag stb.) jól kezdődne. A kora délutáni órákban Kelemen Hunor kulturális miniszter már a MIÉRT-sátorban beszélgetett, ahonnan átvonult a sajtótátorba, a Szomszédnéni Produkciós Iroda, majd Badár Sándor magyarországi humorista előadásait megtekinteni. Eddig minden évben, talán egy kivételével, részt vett a Félsziget rendezvényein, a koncerteken, ezúttal azonban időhiány miatt sem a Europe, sem az Omega produkcióin nem maradhatott. Amellett, hogy beszélt a Félsziget rendezvényeinek jelentőségéről az erdélyi magyar kultúra szempontjából, politikai nyilatkozatokat is tett. Prioritásnak nevezte az oktatási, a nyugdíj-, a kisebbségi, a közalkalmazottak egységes bérezésére vonatkozó törvények elfogadását, az ország régióinak átszervezését. Hangsúlyozta: jelenleg az ország érdeke azt kívánja, hogy stabilitás legyen, ezért az RMDSZ nem ír alá bizalmatlansági indítványt, nem szándékozik kilépni a kormánykoalícióból és az előrehozott választások gondolatát is elveti. A korlátozások bevezetése után immár gazdaságélénkítő intézkedések bevezetésére lehet számítani, "amivel az RMDSZ is adós". Az esti órákban még egy-két sörsátornál látható volt a miniszter. A MIÉRT–RMDSZ focimérkőzésre is sort kerítettek, az RMDSZ 4-2-re győzte le ellenfelét, a meccs után a játékosok a MIÉRT–sátorban "békültek" néhány korsó hideg sör mellett.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

A második bécsi döntést 70 éve hozták meg
(MTI) – Hetven éve, 1940. augusztus 30-án hirdették ki a második bécsi döntést, amely Észak-Erdélyt visszaadta Magyarországnak.
Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, a magyar népesség egyharmadát. A magyar politika fő célja ezután a területi revízió lett, amelyhez a fasiszta Olaszországnál és a nemzetiszocialista Németországnál keresett támogatást. 1938-ban az első bécsi döntés visszaadta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, majd 1939 márciusában, Csehszlovákia megszűnése után a magyar hadsereg Kárpátaljára vonult be.
Amikor a Szovjetunió 1940 júniusának végén kierőszakolta Romániától Besszarábia és Észak-Bukovina átadását, a Teleki-kormány részleges mozgósítást rendelt el és csapatokat vezényelt a román határra. Német nyomásra augusztusban magyar-román tárgyalások kezdődtek, ezek kudarca után kiéleződött a két ország viszonya. A németek azonban nyugalmat akartak a térségben, már csak a Szovjetunió ellen tervezett háború miatt is. Így az augusztus végén egyeztetésre Bécsbe rendelt magyar és román delegáció azzal szembesült, hogy a német és olasz vezetés által meghozott döntés meghallgatására érkeztek.
Az augusztus 30-án a Belvedere-palotában Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter által kihirdetett második bécsi döntés Észak- Erdélyt Magyarországnak ítélte, ugyanakkor szavatolta a megmaradt román területek integritását. Az átcsatolt terület 43 591 négyzetkilométer volt, a 2.185.456 lakos 51,4 százaléka volt magyar. Visszakerült Szatmárnémeti, Nagyvárad, Kolozsvár, Nagykároly és Marosvásárhely, továbbá Máramaros és a Székelyföld. A bonyolult etnikai viszonyok, a magyar és román többségű területek keveredése, a Székelyföldnek a trianoni magyar határoktól való nagy távolsága miatt egymilliónál több román lakos is Magyarországhoz került, ugyanakkor mintegy 400 ezer magyar Romániában rekedt.
A magyar hadsereg 1940. szeptember 5-én lépte át a határt, az egyetlen halálos áldozatokat követelő fegyveres incidensre 9-én Ördögkútnál került sor. A parlamentbe 48 erdélyi magyar képviselő került be, 3 hely jutott a németségnek, az egymillió románnak fenntartott 12 mandátum betöltetlen maradt.
A területgyarapodásért az ország komoly árat fizetett. Növelni kellett a Németországba irányuló nyersanyag- és élelmiszerszállításokat, radikális lépések történtek a „zsidókérdésben”, a hazai német kisebbség egyetlen törvényes szervezetének a náci befolyás alatt álló Volksbundot ismerték el, az ország csatlakozott a tengelyhatalmi szerződésekhez, folytatódott a versenyfutás a náci Németország kegyeiért. Az „ország-gyarapítás” utolsó állomása 1941 áprilisában a Délvidék megszállása volt, ekkorra Magyarország Trianonban megállapított területe közel kétszeresére nőtt, a lakosság négymillió fővel gyarapodott, s a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része a határok között élt.
A második világháborús vereség után az 1947. február 10-i párizsi béke visszaállította Magyarország 1938 előtti határait, semmisnek mondta ki az első és a második bécsi döntést, sőt a Szigetközben három falut át kellett engedni Csehszlovákiának. Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi fotográfiai múzeum létesülhet
Régi katonai fotográfiák Csíkmenaságról címmel nyílt kiállítás a csíkszeredai megyeháza galériájában csütörtökön a Magyar Fotográfia Napja alkalmából, Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ és az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület szervezésében.
Régi katonai fotók
A kiállítás anyagát nagyított és eredeti, katonai fényképek képezik. Az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület gyűjteményéből először láthatók eddig még ki nem állított magyar és egyetemes fotótörténeti ritkaságok: Orbán Balázs, Veress Ferenc, Szathmári Pap Károly, Balogh Rudolf, Országh Antal, Erdélyi Mór, valamint Eugene Cuvelier, Nadar, Giacomo Caneva, Bonfils, Roger Fenton fotográfiái. Károly Veronka, a csíkmenasági Művelődési Ház igazgatója korabeli leveleket olvasott fel, amelyet a frontról vagy hadifogságból írtak a távol levő katonák. Molnár Attila, az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület elnöke elmondta, hat éve indult a kezdeményezés, hogy megszülethessen ez a kiállítás. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kifejtette, a megyei önkormányzat nem véletlenül karolta fel a kiállítás megszervezését, hisz közös végső cél az erdélyi fotográfiai múzeum létrejötte. „Talán a leendő múzeum becses darabjaiból láthatunk itt néhányat: eddig még soha ki nem állított ritkaságokat” – mondta a tanácselnök. A tárlat szeptember 15-ig tekinthető meg.
Fiatalítana a fotóklub
A Magyar Fotográfia Napján szervezett piknikkel egybekötött kiállítást a középkori várerőd udvarán a marosvásárhelyi Fotóklub vasárnap. A rendezvény ötletgazdája, Török Gáspár fotóművész elmondta: a fő cél az, hogy azokat a fiatalokat, akik kiállításon még nem merik bemutatni fotóikat, megnyerjék a rendezvénynek. „Ide nyugodtan elhozhatták a képeket, hiszen itt oldott a hangulat” – mondta el Török. A tavalyi első piknik óta gyarapodott a fotóklubtagok száma, több fiatal is csatlakozott az egyesülethez. A Fotóklub jelenlegi elnöke, Incze István kifejtette, idén több érdekes kiáltással lepték meg a vásárhelyi érdeklődőket, a Várgalériában kéthetente cserélődnek a tárlatanyagok. Mint mondta, a vásárhelyi fotósok hamarosan Brazíliában állítják ki fotográfiáikat. Török Gáspár azt is kifejtette, hogy november 2-án, a FIAP (Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség) 60 éves születésnapján meghívásos kiállítást szerveznek Marosvásárhelyen a Romániában élő összes olyan fotóművésszel, akiket kitüntetett a FIAP. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (MAFOSZ) 2003-ban kezdeményezte a fotográfia napjának megünneplését; választásuk azért esett augusztus 29-re, mert 1840-ben Vállas Antal matematikus, fizikus és földrajztudós ezen a napon mutatta be a Magyar Tudós Társaság ülésén a fényképezés, a dagerrotípia készítésének módját. Krónika (Kolozsvár)

Iskolakezdés előtt
Nagy a forgalom ezekben a napokban a megyei tanfelügyelőségen, ahol az iskolakezdés előtti utolsó teendőket rendezik. A pontos összkép, ahogy általában lenni szokott, az első iskolai napok, hetek után tisztázódik, de a főbb erővonalakat már látni lehet. Ezekről kérdeztük Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest. A válaszokból az derült ki, hogy kevesebb gyerek, kevesebb osztály indul az idén, néhány kicsi iskolát bezárnak, fiatalítják az iskolák vezetőségét és vannak a versenyvizsgán sikeresen szerepelt pedagógusok, akiknek nem tudtak állást biztosítani. Ugyanakkor azt a szándékot is meg kell említenünk, hogy a lehetőségek függvényében a működő tagozatok, osztályok megőrzésére törekedtek.
A prefektúra kollégiumi ülésén hangzott el a napokban, hogy 26 oktatási intézményt szüntetnek meg az új iskolai évtől, a kisteremi elemi osztályt, a csöbi I-IV. osztályt, a várhegyi elemit, a marosvásárhelyi 21-es számú óvodát. Köztük a szépen rendezett szakadáti iskolát, amelyet mintaként emlegettünk, vagy a bözödi felső tagozatot, ahonnan nem lesz könnyű Erdőszentgyörgyre ingázni, Feketelakról Bándra pedig még nehezebb, mivel elemista gyerekekről van szó. Miért kellett lemondani ezekről az iskolákról, tagozatokról?
Elsősorban azért, mert nagyon leapadt a gyermekek száma, másrészt az épületek fenntartása a gyereklétszámhoz képest nagyon költséges, és a helyhatóságok iskolabusszal rendelkeznek. Az I-IV. osztályt ott szüntettük meg, ahol négy alá csökkent a kisiskolások száma. Véleményünk szerint a központi iskolában jobb körülményeik lesznek a tanulásra.
Mi a helyzet Marosvásárhelyen?
Kezdő osztályokat (V., IX.) 20-as létszám alatt nem indíthatunk, a többi megmaradhat kevesebb diákkal is ebben az iskolai évben. Néhány esetben kénytelenek voltunk kivételt tenni, így például az 1-es számú iskolával, mivel abban a városrészben nincs más oktatási intézmény, amelybe átirányíthattuk volna a gyermekeket.
A szakhatóság 29 olyan tanintézményről készített jegyzéket, amelyek nem rendelkeznek közegészségügyi működési engedéllyel. Miért nem kaphatták meg az engedélyt és mit tett, tesz a tanfelügyelőség a helyzet rendezése érdekében?
Az ellenőrző bizottságokban a helyhatósá-gok, az iskola-egészségügyi szakemberek mellett a tanfelügyelőség képviselői is részt vettek. A listán szerepelő vásárhelyi óvodák tömbházakban működnek, a vidéki iskolák gondját a polgármesteri hivataloknak kellett volna megoldani, amit néhány településen meg is tettek, és reméljük, ezek az iskolák, óvodák a napokban lekerülnek a listáról. A legnagyobb gondot számunkra továbbra is a marosvásárhelyi Művészeti Líceum jelenti, mivel a szakmai gyakorlótermeket kénytelenek voltunk átköltöztetni a bentlakásba, ahol be kellett volna már szerelni a villanyt. Bár többször kértük, figyelmeztettük, érthetetlen számunkra a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal hozzáállása.
Egy sor tanintézményben az ideiglenesen kinevezett igazgatók, aligazgatók helyébe új pedagógusok kerültek az iskolák vezetőségébe. Miért volt szükség a cserére, amely ellen többen is tiltakoznak?
Frissíteni, fiatalítani akartuk az iskolák vezetőségét, hogy az újonnan kinevezett tisztségviselők a versenyvizsgára időben felkészülhessenek. Sok helyen nem akarják elfogadni a változást, a kollégák közül pedig egyesek nem merik vállalni a tisztséget.
Köztudott, hogy a napokban zajlik a pótérettségi. Milyen eredményekre számítanak a diákok eddigi teljesítménye alapján?
Reméljük, hogy ötven százalékon felül lesz a sikeresen vizsgázók aránya.
Betöltötték-e a pedagógusi helyeket, maradtak-e még üres állások?
Mind a 9.201 állás betelt, de ma még lehetőségük van a címzetes tanároknak az egymás közötti cserére.
Lesz-e elegendő tankönyv az idén?
Mivel az idén kevesebb a gyerek, és kaptunk új könyveket is, minden tanuló megkapja a tankönyvcsomagot. A nehéz helyzetben levő gyerekeknek járó tanfelszerelés biztosítása érdekében most van folyamatban a versenytárgyalás.
Leépítésekre kényszerülnek a tanfelügyelőségen is. Kinek kell távoznia?
A 27 tanfelügyelői állás megmarad, az adminisztratív személyzet számát kell 15-ről tízre csökkenteni, erre keressük jelenleg a megoldást.
Az iskolai év szeptember 13-án elkezdődik, és arra szeretnék biztatni valamennyi kollégát, hogy merjék vállalni a felelősséget.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Nekünk főképp a nyelvi türelmetlenséggel van gondunk!
Egy Énlakához, akár Lövétéhez hasonló településen, ahol csak székelyek élnek (több száz ilyen települése van a Székelyföldnek), olyan szabadon szárnyal a magyar nyelv, mint Magyarország bármelyik településén. A rendőrség, csendőrség, törvényszék, prefektúra és egy-két hivatal kivételével így van ez a Székelyföld többségében székelyek lakta városaiban is. Így van, de csak addig, míg többségbe nem kerül a románság. 1992-ig így volt ez Marosvásárhelyen is, és még így van Sepsiszentgyörgyön. De már nem sokáig.
Nekünk nem a román emberek, hanem a tömeg az ellenségünk. Az a sok emberből összeverődött amorf tömeg, amelytöbbségbe kerülve úthengerként söpri el a nyelvi jogokat. Velük a harcot csak a tömbbe szerveződött székelység képes felvenni olyanformán, ha megtartja lakhe- lyének többségi arányát, sőt növeli is azt és ragaszkodik a nyelvéhez. Minden más próbálkozás csak lassítja de nem állítja meg ezt a folyamatot.
Megvalósítható igaz történet
A történet színhelye a Székelyföld hajdani szép fővárosa, Marosvásárhely. Ezt a várost Bethlen Gábor, Erdély magyar fejedelme emelte városi rangra 1616-ban. Legimpozánsabb történelmi épületei a trianoni döntés előtt épültek, Bernády György magyar polgármester építtette ezeket. Az sem mellékes, hogy egészen a 2002-es népszámlálás időpontjáig a Székelyföld hajdani szép fővárosában az itt élő székely magyarok száma minden időkben meghaladta a betelepedő románok lélekszámát.
Ma az utcán elvétve hallani magyar beszédet, és a román feliratok mellett elenyésző számban van magyar. A kereskedelmi egységekben és az intézményekben szinte egyedülállóvá vált a román nyelv használata. Már-már úgy tűnik, mintha egy számunkra teljesen idegen városban tartózkodnánk. Pedig a város lakosságának fele még mindig magyar.
De meddig? – fogalmazódott meg a magyarok pártjának egyik vezetője fejében a kérdés. Aztán a közeledő március 15-ére gondolva merész tervet eszelt ki. Mi lenne ha ezen a napon…, és sürgősen munkához látott.
Először a szervezet vezetőivel beszélte meg, aztán sorra kapcsolódtak be a cselekvő magyarok, és egy hónap alatt a hírvivők eljutottak minden magyarhoz a városban. Már csak pár nap volt hátra az ünnepi napig, melyet izgatottan várt a város magyar része. Sokan, bár az elején nagyon nehezen ment, ki is próbálták. Volt, aki a munkahelyén, mások egy-két hivatalban vagy a bevásárlóhelyeken próbálkoztak. Többségük megrettent, amikor meghallotta saját hangját és meglátta a rámeredő szemeket. Aztán, amikor a közelükben mások is próbálkoztak, bátrabbakká váltak. Pedig az elején úgy tűnt, hogy az ég is leszakad. De nem szakadt rájuk.
Aztán elérkezett az ünnep napja, március 15. Reggeliben egymást érték a kérdések és a biztatások a családi közösségekben. Egyfolytában működtek a telefonok. Akkor abban maradunk, ahogy megbeszéltük?! És ehhez tartsuk magunkat egész nap?! – kérdezték egymástól és biztatták egymást. De voltak olyanok is, akiknek inukba szállt a bátorságuk és otthon maradtak. Nem akartak kockáztatni, na meg úgy érezték, hogy ehhez ők nem elég bátrak.
Óriási, eddig még nem látott számban gyűltek egybe a város főterén, ahol az ünnepséget tartották. Az ünnepség a szokásos forgatókönyv szerint zajlott le, felvonulás, beszédek, műsor, majd a két himnusz, a magyar és a székely eléneklésével zárult. Eddig még simán ment minden, most kezdődött az, amire már egy hónapja készültek. Aztán elindultak a családok, barátok, ismerősök, az összeverődött csoportok a vendéglők, a piac, a bevásárlóközpontok irányába. Sokuknak a homloka izzadt, másoknak a szíve vert jobban, és voltak olyanok is, akiknek a lába botladozott. De úgy mentek, mint Hunyadi János magyarjai a nándorfehérvári csatába. Itt csak előre lehetett menni, akárcsak a csata idején.
Ugyanis az egész város magyarsága felfogadta, hogy a mai nap csak magyarul szólal meg, bárkivel is találkozik, lett légyen az akár maga a prefektus is.
A vendéglőkben és más szolgáltató egységekben az elején arra gondoltak, hogy magyarországi turisták lepték el a várost, akik nem értik a román nyelvet, aztán gyorsan magyarul tudókat kerítettek, akik a tolmács szerepét töltötték be. Aztán az egyik román ajkú kiszolgáló felismerte panellakásbeli magyar szomszédját, és örömmel üdvözölte, majd megkérdezte, honnan jött ez a vendégsereg. Nagy meglepetésére szomszédja magyarul válaszolt kérdésére, mire ő megkérdezte, persze ismét románul, hogy nem ismer rá? Dehogynem, volt a válasz, de ma mi, marosvásárhelyi székelyek csak magyarul vagyunk hajlandók beszélni. Még sok ehhez hasonló eset után a románság is tudomást szerzett erről a furcsa elhatározásról. Az elején csak vonogatták a vállukat. Megjön majd az eszük, mondogatták és egy legyintéssel elintézték.
Az utóbbi húsz év legszebb napját élték meg a vásárhelyiek. Ma igazán otthon érezték magukat abban a városban, melyet székely őseik alapítottak. Bátraknak és hősöknek érezték magukat. Győztek! Egyenes tartással kiálltak a nyelvhasználati jog és a valódi kétnyelvűség mellett. Nem kellett ehhez konferencia, kongresszus meg parlamenti szereplés, az egyénekre lebontott közös cselekvés hozta meg a sikert.
Aztán nemsokára az egyházi ünnepeken, karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor is tartottak "Csak magyarul" napokat a "Csak románul" napok ellensúlyozására. Aztán a rákövetkező év minden hónapjának első napja, majd első hete, első két hete, végül minden napja magyar nappá vált. Aztán a város román lakossága is lassan elfogadta, hogy a város magyarságának is joga van saját nyelvét használnia, saját városában. Egyre többen tanultak meg magyarul, megszokottá és gyakorlattá vált, hogy a román románul, a magyar magyarul beszélt egymással, de olyan is előfordult, hogy a román magyarul, a magyar románul társalgott egymással. Marosvásárhely példája követőkre talált Tordán, Kolozsváron és Erdély minden olyan városában, ahol magyarok éltek.
Ennek következménye, hogy napjainkra a Kárpát- medence területén a magyarság legközelebbi barátja a román nép és tűzbe mennének egymásért.
A történet álomszép. Csak azért nem tudott még valósággá válni mert…
Csíkszerda, 2010. július 29.
Beder Tibor

Kései elégtétel
Nehéz elégtételt venni az elrabolt évekért, de Fülöp Sándornak ez részben sikerült: kiírta magából1. Holott a történelem sok évet elrabolt életéből. Ilyen elrabolt esztendők voltak a katonaság – holott ezt nem így fogták fel annak idején a férfiak, éltek még olyan eszmék, mint hazafiasság, önfeláldozás, kötelességtudat –, de mindenképpen elrabolt évek voltak a hadifogságban eltöltött keserű évek és a dühöngő osztályharc áldozataként egy mondvacsinált ügyért kapott hat év fegyházbüntetés is.
Fülöp Sándor akkor született, amikor felszabdaltak egy ezeréves államot. Nem véletlenül írja a kötet bevezetőjében a szerkesztő, Papp Annamária, hogy a szerző: „egyidős az erdélyi magyarság kálváriájával, ugyanis 1920. augusztus 17-én született, valamivel több, mint két hónappal az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírása után.”
A könyv műfaji besorolását Murádin János Kristóf történész így határozta meg: „Nem tudományos történelemkönyvet tart kezében az olvasó. Olyan korrajz ez, amely élő emlékek sorából tevődik össze. A szemtanú, az események átélője írja le benne mindazt, ami vele történt. Igazi 20. századi sors az övé! Fülöp Sándornak ugyanis igencsak kijutott a múlt század pokoljárásából. Kétévi katonáskodását fél év aktív frontszolgálat súlyosbította, majd négy év szovjetunióbeli hadifogság pecsételte meg. Mindezzel azonban még korántsem ért véget a szerző 20. században átélt kálváriája, hiszen 1956 felemelő pillanatáért hat év politikai fogsággal kellett fizetnie. Emlékezéseit ezekről az időkről is följegyezte”.
„Munkája régen elveszett naplójának aprólékos rekonstrukciója” – írja Murádin. – „Igényes, pontos, mégis olvasmányos mű. Az átélt élmények – éppúgy, mint a szenvedések – elevenek, mintha nem is érződne rajtuk öt évtized kényszerű hallgatásának nyomasztó súlya.”
Állítása alátámasztásához magát a szerzőt hívja segítségül: „Emlékeim ma is frissek. Fülemben az induló szerelvényen fölzendülő hetyke katonadal, majd az ágyúdörgés, géppuskakattogás, kézigránátok lángot és fekete füstöt vető robbanása…”
Hetyke katonadal... Minden benne van ebben a két szóban. A fiatal nemtörődömség, a túlfűtött érzelem, a katonás „snájdigság”, a kaszárnya bajtársias hangulata, a felettesek oktalan zaklatása. Később a hetyke katonadal elfojtott sóhajokká alakult: a gyimesközéploki és a gyilkostói, majd a rahói tisztiiskolai kiképzés után frontszolgálat következett. S a frontszolgálat után kínkeserves és megalázó hadifogság volt a jutalom. Közben a határok ide-oda mozogtak, éppen úgy, mint Fülöp Sándor születésének évében, s így történhetett meg, hogy elindult Kolozsvárról s megérkezett Clujra.
Középkori hagyományokat éltető, de közben korszerűsödő Magyarországról vonult be s egy önmagát haladónak mondó, a proletár internacionalizmus jegyében vívott osztályharc színterévé vált Romániában szerelt le. Így örökíti meg ezt az 1948. évi nyári nap történéseit naplójában:
„VI. 24., csütörtökre virradóan
Éjfél után érkezünk haza, Kolozsvárra: Bernád Zsigmond, Dobri János, Fülöp Sándor, Kató Kázmér, Kiss Gábor, Lőrinczi Ferenc, Mihályfalvi Miklós dr., Nagy Vilmos dr., Novák Miklós, Pócsai Károly és Székely András.
Szerencsés utat kívánva a Marosvásárhelyig tovább utazó Daróczi Lacinak, meg a Székelyföld felé tartó többi volt hadifogoly-társainknak, leszállunk a vonatról, és körülnézünk. Első benyomásunk nem öröm, hanem lehangoltság. Az 1944. június 2-i amerikai szőnyegbombázástól még romos az állomás épülete és annak környéke. Csak a törmeléket takarították el úgy-ahogy. Imitt-amott sápadozik egynéhány villanykörte a sötétben. Valamennyien a Főtér felé megyünk, a szőnyegbombázástól egészen a Szamos hídjáig romos utcán. Sehol egy lélek útvonalunkon. A régi vashídnak nyoma sincs. Áthaladva az ideiglenes póthídon, nemsokára ott állunk a Mátyás-szobornál testületileg. A Szent Mihály-templom zárva. Ilyenkor nem térhetünk be. Hazatérés előtti fogadalmunknak a templom falain kívül a szobor talapzatánál teszünk eleget. Egy hálaadó ökumenikus miatyánkot mondunk el szerencsés hazatérésünkért, majd egymástól elköszönve széledünk el. Ki-ki a maga otthona felé tart.
Így végződött keresetlenül kalandos utazásom Kolozsvártól Clujig.”
A hadifogságban szerzett orosz nyelvtudásával kereste kenyerét: tanított középiskolában és egyetemen, közben tanult. Hányattatásai azonban nem értek véget, az ötvenes évek osztályharca minduntalan keresztbe tett karrierjének, míg végül az 1956-os magyar forradalmat követően őt is letartóztatták egy, a zsebébe csempészett – ma már csak mosolyra fakasztó, akkoriban azonban kapitális bűnnek kikiáltott tartalmú – cetli alapján: „Pártunk és kormányunk miután a Sovietunio hathatos támogatásával kinyalta Titonak a segét, nyalják ki az enyémet is szüret után hasmenéskor, mert az egész egy alias banda, akik kiszipolyozzák a szerencsétlen népet.” A cetli alján még az állt, hogy „Elolvasás után tébd el”. Egyik „jóakarója” csúsztatta a zsebébe a cetlit, a kötetben a szerző felfedi e meghasonult nő kilétét is.
Olvasmányos, mindvégig lenyűgöző kötet Fülöp Sándor önéletírása. A legizgalmasabb talán a gyimesi korszakot, majd a frontszolgálatot és a hadifogságot leíró rész, a legdöbbenetesebb viszont a román börtönökben töltött esztendőkről szóló fejezet. A könyvet a szerző által írt versek, no meg korabeli fényképek, illetve háborús emléktárgyakról készült felvételek teszik teljessé.
A kötet kései elégtétel a napokban 90. életévét ünneplő szerzőnek, tanulság az olvasónak.
1Elindultam Kolozsvárról, megérkeztem Clujra. Fülöp Sándor élete a harctéren, a szovjet fogságban és a román gulágon, Csíkszereda, 2010, Pallas-Akadémia Könyvkiadó
Sarány Istvá. Szabadság (Kolozsvár)

Felgyújtották az RMDSZ autóját
Ismeretlen tettesek felgyújtották az RMDSZ tulajdonában levő egyik hivatali személygépkocsit Marosvásárhelyen. A rendőrség kiszállt a helyszínre, és nyomoz az ügyben. Az RMDSZ elnöki hivatalának igazgatója, Szepessy László használta azt a gépkocsit, amelyben ismeretlen tettesek már korábban is kárt okoztak, például kivágták a gumijait, vagy savval öntötték le.
Tegnapra virradó éjszaka kettő és három óra között Szepessy László lakása közelében gyújtották fel az autót, amelyről a lángok átterjedtek a mellette parkoló gépkocsira is, szerencsére az időben érkező tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk a tűz továbbterjedését.
Szepessy László lapunk érdeklődésére elmondta, elég furcsa lenne a véletlennel magyarázni, hogy éppen az általa használt gépkocsit rongálták meg többször is az utóbbi hónapokban. Az elnöki hivatal igazgatója úgy véli, a tettesek megfélemlítési szándékkal követték el tettüket.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Terényi Edét köszöntötték
A Quadro Galériában kiállítással és koncerttel köszöntötték szeptember 6-án, hétfő este barátai és tisztelői a hetvenöt éves Terényi Edét, Kolozsvár és Erdély művészetének egyik fontos egyéniségét.
„Harminchét évesen találkoztam először életemben Dante Alighieri elbűvölő és lebilincselő alkotásával, az Isteni Színjátékkal. Azóta akarva akaratlanul ennek a műnek a hatása alatt élek, mintha Dante vezetne engem a világban, éppen úgy ahogy Vergilius vezette őt az alvilág különböző fokozatain keresztül” – mondta el lapunknak az ünnepelt zeneszerző, muzikológus, akinek ezúttal a grafikáit is láthatták az egybegyűltek.
A grafikus zenész
A tárlatnyitón az érdeklődők a művész – Dante Alighieri Isteni Színjátéka által ihletett – Dantesca című grafikasorozat darabjait, valamint a Dante kertjében című sorozat grafikáit tekintették meg.
„Sokan kérdezték tőlem, hogy miért épp az alvilági témákat festem és miért nincsenek bennük emberi alakok. Nos, úgy érzem, hogy az alvilág sokkal színesebb, sokkal több benne a művészi fantázia. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a helyszínek érzéki megjelenítése, alakok nélkül, vagy azok gondolati megragadása a grafika eszközeivel, sokkal érdekesebb” – magyarázta Terényi a Quadro Galériában látható munkáival kapcsolatban.
„Miután megszületett ennek az ünnepi kiállításnak az ötlete, elkezdtünk reprodukciók után keresgélni, amelyek alapján összeállítottuk volna az eredeti képanyagot. Így találtam rá több olyan grafikára is, amelyek nem képezték eredetileg a kiállítási anyag részét, viszont úgy éreztem, hogy ezeket is föltétlenül ki kell állítanunk, hisz egy különleges úton járó művészről van szó. Mind művészi koncepciója, mind pedig anyagkezelése egyszeri és megismételhetetlen. Szuggesztív erőt árasztó munkákról van szó” – méltatta a művészt Székely–Sebestyén György, a Quadró Galéria vezetője.
A zeneszerző grafikus
Az ünnepi megnyitóra ellátogató, érdeklődő közönségnek valódi összművészeti élményben lehetett része: a tárlatnyitó egyik fénypontját ugyanis a New York-i Forte Duó előadása jelentette. Az Artur Kaganovsky és Szilveszter Kaganovsky Eszter zenészpáros Terényi Ede szerzeményeket adott elő hegedűn és brácsán. Az alkalomra összegyűltek, a szakmabeli valamint a művész baráti társasága és egy pohár borral koccintva köszöntötték a 75 éves művészt. Az érdeklődők a kiállítást szeptember 17-ig tekinthetik meg hétköznaponként 11 és 18 óra között.
Hetvenöt év a művészetek szolgálatában
Terényi Ede 1935-ben született Marosvásárhelyen. Zeneszerző, muzikológus és 1958-tól a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia tanára, ahol zeneszerzést, összhangzattant, ellenponttant valamint zenedramaturgiát tanít.
1983-tól a zenetudományok doktora, kutatási területe: a modern zene harmónia elmélete, az európai zene generációs fejlődés-spirálja, a zenedramaturgia operai és szimfonikus zenei területen. Tagja a Román és a Magyar Zeneszerzők Egyesületének, 1994-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Több rangos kitűntetésben is részesült, mint a Román Akadémia George Enescu díja (1980), Bartók-Pásztory díj (1994), a Román Zeneszerzők díja (1974, 1978), Erkel-díj (2001)
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)

Sokaknak világítottunk
Pénteken délután 6 órai kezdettel kettős könyvbemutatóra kerül sor a Bernády Házban. Dr. Nagy Lajos és dr. Bárányi Ildikó megszerkesztette a Marosvásárhelyen 1959-ben és 1960-ban végzett orvosok és gyógyszerészek fél évszázados visszaemlékezéseit tartalmazó köteteket, Múló évek sodrásában, illetve Sokaknak világítottunk címen. A több mint 150 visszaemlékezést tartalmazó két kötet bemutatójának házigazdái dr. Bárányi Ferenc és dr. Szász István Tas. Népújság (Marosvásárhely)

Elhunyt Irsai Zsolt
Életének 54. évében rövid, de súlyos betegség után elhunyt Irsai Zsolt képzőművész, művészetpedagógus, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója. Nagy Pál, Bretter György, Feszt László és Nica Ioachim tanítványaként, a kolozsvári Ion Andreescu főiskola diákjaként kezdett el dolgozni a hazai korszerű, alternatív művészeti oktatás megteremtéséért. 1990-1992 között a Jelenlét folyóirat grafikai szerkesztőjeként végzett hiánypótló, úttörő munkát.
A méltatlan kompromisszumokat elutasító művészi habitusára jellemző, hogy a főiskola elvégzésekor a korabeli művészeti, egzisztenciális állapotok kritikájaként három éves alkotói sztrájkot hirdetett. Széles körben ismert munkái 1996-tól Anna elrablása címmel készített installációk. Tagja volt az Apolló; MAMŰ; a RÓZSA művészeti csoportosulásoknak.
2003-tól a Marosvásárhelyen megjelenő A Hét vizuális szerkesztője, főmunkatársa. Közreműködésének köszönhető, hogy a hetilap a kortárs vizuális kultúrát naprakészen közvetítette az erdélyi olvasók számára. 2007-től a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen működő díszlettervezői szakon végzett felbecsülhetetlen értékű munkát. Alapító tagja a Marosvásárhelyen működő B5 Stúdiónak. Új Magyar Szó (Bukarest)

Fiatalodó közösség, megmerevedő egyház - interjú Ötvös József lelkésszel (Ötvös József református lelkipásztor 1952. augusztus 27-én született a Maros megyei Pókán. A Kolozsvári Protestáns Teológia elvégzése után 1977 és 1983 között a Görgényszentimrei Missziói Egyházközségben szolgált, majd 1983 és 1995 között Jedden volt lelkipásztor. 1995–2002 között a marosvásárhelyi VIII. Cserealji Egyházközség, 2002-től a marosvásárhelyi I. Vártemplom Egyházközség lelkésze. 2000-től a Marosi Református Egyházmegye esperese, 2001-től az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadója, generális direktora. Kötete: Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok (Kolozsvár, 2004), több rádióadást szerkesztett, és száznál több cikke jelent meg hazai egyházi és világi kiadványokban. Több hazai és nemzetközi egyházi és világi szervezet tagja, a hazai GAW (Gustaw Adolf Segélyszervezet) elnöke.)
„Az új egyházak a kisebb közösségek körében képesek a közvetlen hangot megtalálni, ami a nagy egyházakban már nem lehetséges. Viszont ha nekik is nő a közösségük, ugyancsak személytelenebb lesz a kapcsolatrendszerük. Márpedig az emberek igénylik a személyes kapcsolatot. ”
A kommunizmus idején sokan olyan neveket adtak gyermekeinknek, amelyek nem fordíthatók románra. Három fiáé nemcsak lefordíthatatlan, hanem jó hangzású, patinás magyar név. Tudatosan választottak? – A nyolcvanas években nősültem, akkor született az első két fiam. Akkor már a szülőfalum nevét sem lehetett magyarul leírni. Tehát félig-meddig tudatos, belső ellenállás lapul a nevek mögött. Csíksomlyói születésű feleségemet Emese Erzsébetként, engem viszont Iosifként vezettek be az anyakönyvbe, hivatalosan ma is az vagyok. Feleségemmel mindketten választottunk neveket, így lett az elsőszülött Koppány Bulcsú, a középső Ajtony Atilla – a régi helyesírás szerint –, a harmadik pedig Tétény Álmos. Valójában Töhötöm kellett volna hogy legyen, de az nem talál az Ötvöshöz, így ennek a Tétény változatát választottuk. A kedvenc neveink különben a Taksony és Szörény voltak, de az előbbi csúfolkodásra adott volna okot, a Szörény meg összeolvadt volna az Ötvös szó végével.
Lesz-e lelkészutánpótlás a családban?
A nagyobbik fiunk történész, és éppen értesített, hogy Arad közelében kelta sírra bukkant. Apósomat ’56 miatt elítélték, tehát ő a magyar forradalom szellemében élt, és ez az unokáján csapódott le – érdekli a történelem. A középső most végzi a konzervatóriumot Kolozsváron, már tanít a népfőiskolán. Klasszikus zenei képzéssel a tarsolyában talán dzsessz- és rockzenével foglalkozik majd. A kisebbik most kezdi a középiskolát, talán ő majd a papi pályán folytatja.
Szülei pókai földművesek voltak. Gyerekkorában gyakori jelenség volt, hogy egy paraszti származású fiúból pap lett?
Már a teológián tanultam, amikor tudatosodott bennem, hogy mennyire igaz rám is, amit ott tanítottak: a lelkészi munka hivatás, ugyanakkor ebben az is benne van, hogy valaki hív minket. Ha az emberben nem párosul az isteni hívás és a hivatástudat, akkor nagyon nehéz ezt végigcsinálni. Utólag értettem meg, hogy tizenkettedikes koromban következett be az életemben az elhívás, amit akkor nem ismertem fel. Számomra mindig megnyílt valamilyen tér. Egyedüli gyerek voltam. Mikor az első osztályt kezdtem, indították meg nálunk az 5–8. osztályt. Elődeimnek, ha tanulni akartak, más faluba kellett menniük iskolába. Gyerekkoromban értették meg a pókai emberek, hogy a kollektív gazdálkodás visszalépést jelent az életükben. Roszszabb lett a megélhetés, ezért majdnem mindenki megpróbálta taníttatni a gyermekét. Ennek a káros következménye az lett, hogy kiürültek a falvak. Ugyanakkor egy-két felnőtt is meghatározta az életemet. Amikor elvégeztem a 4. osztályt, akkor került oda két évre tanítani Deé Nagy Anikó, a Teleki Téka későbbi igazgatónője, aki 5. és 6. osztályban magyarra és oroszra tanított. Később édesapámmal úgy döntöttünk, hogy mezőgazdasági szakiskolában fogok tanulni.
Tipikus, becsületes parasztcsaládban nőttem fel, ahol értéke volt a földnek, a földművelésnek. Deé Nagy Anikó azt javasolta, iratkozzam be a Bolyai Farkas Középiskolába, de édesapám eleinte félt, hogy nem állom meg a helyem. Amikor leérettségiztem, olyan egyetemet kerestem, ahol nem szükséges a romántudás. A bentlakás pedellusa, Kiss Géza javasolta a teológiát. Édesapám is egyetértett vele, hogy pap legyek. Ő azért nem lehetett pap vagy tanító, mert egyedüli fiú volt a családban, és a földdel kellett foglalkoznia. De mély hitű ember volt. A nyolcvanas években a teológia magyar sziget volt, zárt közösség, ahol kifejlődött bennünk a magyarság iránti felelősségérzés, de ez szerintem nem a tananyagból, hanem a légkörből származott. 1958–59-ben, az ’56-os forradalom után a teológián kemény rendőrségi beavatkozás történt, embereket vittek el, és akkor az intézmény „magába zárkózott”, hogy megelőzze az ilyesmit. Engem is felelősségre vontak, amikor marosvásárhelyi középiskolásokkal egy kolozsvári vendéglőben találkoztunk, de a teológia felvállalta, hogy a résztvevőket megbünteti. Mai napig hálás vagyok ezért, hogy a professzorok vállalták ezt a fajta igazságtalan büntetést azért, hogy ne legyünk kiszolgáltatva az államhatalomnak.
Az egyetemi évek után Görgényszentimrére került. Ott mekkora gyülekezetet, milyen helyzetet talált? – Aki jelessel végzett, államvizsgázott, kérhette, hogy doktorálhasson, és én jelentkeztem is, viszont az akkori püspök nem akarta ezt engedni. Így is bejutottam a szebeni teológiára, viszont fél év után mégis állami kinevezést kaptam. Ezt nem lehetett visszautasítani, mert akkor elvesztettem volna a diplomámat. 1977. március 5-én utaztam Szentimrére, az autóbuszon hallottam, hogy azelőtt való este földrengés volt. Ez úgynevezett missziós egyházközség, amelynek nagyon szép múltja van. Görgényszentimre fejedelmi vár volt, a községben kiváló erdészeti iskola működött, s ami ritkaságszámba ment: a papi lak előtt aszfaltozott út volt. A reformátusság kisebbségben volt. Az a falu a hatvanas években még polgári közösségként működött, például két magánfodrászattal, a polgári családok napszámosokkal dolgoztattak.
Egyházilag az egész Görgény-völgye hozzám tartozott – a katolikus Görgényüvegcsűr, a zömében ortodox Laposnya, Libánfalva, Hodák. Akkor még nem volt magyargyűlölet, csak a marosvásárhelyi pogrom idején fejlődött ki. Annak idején egy budapesti hölgy kérésére a libánfalvi kocsmában román parasztoktól tudtam meg, hol van eltemetve a hölgy fia, akit katonaként mészároltak le, s ott temették el a román temetőben, amikor visszavonulóban volt a magyar hadsereg. Az az ortodox pap is segített a sírt felkutatni, aki 1990 márciusában felszólította a románságot, vonuljon be Marosvásárhelyre. Később Alsóidecset is hozzám csatolták, ez eredetileg szász település volt, a szász templomban egymás után, békésen folyt a román-ortodox, a német-evangélikus és a magyar-református szertartás. Ha a politikum nem avatkozik közbe, akkor e vidéken jól megférnek egymással a különböző ajkú emberek.
Ebben az időszakban sikerült templomokat felújítania, sőt egy új templom építése is a nevéhez fűződik. – Görgényszentimrén és Üvegcsűrön kevés pénzből, helyi erőből, némi holland segítséggel tataroztunk templomokat. Lelkipásztori szolgálatom alatt épült új templom Marosagárdon, ahol ortodox, görög katolikus és református hajlék van egymás mellett. A görög katolikusok a rendszerváltás után visszavették a templomukat az ortodoxoktól, akik emiatt nekifogtak építkezni, de mivel túl sok téglát vásároltak, a többletet felajánlották a református gyülekezetnek, amely a régi vályogtemplom helyett újat épített.
A Marosvásárhely közvetlen közelében fekvő Jedd már egészen más világ volt, mint a Görgény-völgye, majd következett Vásárhely, ahol a belvárosi, vártemplomi gyülekezet lelkésze lett. – Vásárhelyen – Jedd után – előbb a cserealji közösség élére kerültem. Érdekes kihívás volt. Varga László tiszteletes szolgált ott, ő akkor politizált, s ha el kellett mennie valahova, akkor én helyettesítettem, hiszen ez a gyülekezet közel esik Jeddhez. Mikor elment nyugdíjba, engem hívott a közösség. Kelemen Ferenc, a rádió munkatársa interjút készített velem, és én elmondtam, hogy egyházi műsoraiban néha hibás kifejezéseket használ. Erre ő azzal válaszolt, hogy meghívott műsort szerkeszteni. Így bekerültem a város közéletébe, ismert lettem, rádiós műsoriamból, a lapokban megjelent cikkeimből született a Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok című kötetem. Cserealja az 1988–89-es években alakult közösség, amelyet Csiha Kálmán hozott létre a népes lakótelepen, a Tudor negyedben. Sok magyar fiatal költözött ide faluról, hiszen ez volt ez egyik megélhetési lehetőség. Több mint 5000 reformátust tartottak nyilván, nagy részük a Nyárád- és a Küküllő mentéről származott. A cél az volt, hogy ne veszítsük el őket. Varga László tudta, hogy közösségi épületre van szükség, de református templomra nem adtak építési engedélyt, ezért egy polgári házat vettek meg, s kiütötték a belső falait. Így lett – sokáig torony nélküli temploma a közösségnek.
A Vártemplomba bekerülni, az ide tartozó református gyülekezet élére állni bizonyára rangot jelent egy lelkésznek. – Kihívást is jelentett, nem bántam meg, hogy átjöttem, bár élőbb gyülekezet volt a cserealji. Ez a gyülekezet kissé Marosvásárhelyt szimbolizálja. Itt 3700 a nyilvántartott hívek száma. Elődöm, Fülöp G. Dénes 18 évig a legmegfelelőbb pásztora volt a gyülekezetnek. Helytállt a Ceauşescu-korszak utolsó éveiben, és a rendszerváltás után kiváló külföldi kapcsolatai révén sok mindent meg tudott valósítani. A huszadik század kiválósága volt ő a Vártemplomban – Tóthfalusi József, Csíky József, Mester István után. 2002-ben ment nyugdíjba, és a presbitérium jó ideig kereste az utódját, végül rám gondoltak. Sok lelkipásztor „kiég”, mert nincsenek sikerei. Nálam ez nem következett be. Egyik komoly sikerélményem az orgonához kapcsolódik. Mikor idekerültem, a Vártemplomban a régi, műemlék orgona nem működött, helyette elektromos orgonát használtak. Egy Csehországban lengyelként született ismerősöm, aki 16 évesen Németországba menekült, értesített, hogy ott fölöslegessé vált egy orgona. Molnár Tünde orgonaművész ajánlotta, fogadjuk el, nem baj, ha egy templomban két versenyorgona van. A gyülekezet úgy döntött, hogy előbb a régit kell megjavíttatni. Így is történt, majd a németországit is működőképessé tettük, így két működő orgonánk van, e téren a Vártemplom egyedülálló az erdélyi református templomok között. Ez azért jó, mert Erdélyben a templom már nemcsak egy lelki közösség vasárnapi találkozásának a helyszíne, hanem magyar kulturális közösségi hely. Fülöp Dénes a nyolcvanas években a templom melletti termet gótikus közösségi teremmé építtette újra, az esperesi hivatal tanácstermében pedig mostanában képzőművészeti kiállításokat szervezünk.
A Vártemplom gyülekezetében hogyan alakult a hívek száma?
Amikor idekerültem, Fülöp Dénes azt mondta: egyik legfontosabb feladat az öregekkel való foglalkozás, mert ez a városrész kiöregedett. De pár év múlva megfordult a dolog, eltávozott az élők sorából az idős generáció, bár jobbára még most is az idősek járnak templomba, 250–300-an. Viszont húsvétkor a fiatalok is megjelennek, igaz, általában külföldön élnek, s az ünnepekre hazajönnek. De most már az itthon élők körében is sok a keresztelő, a konfirmáció. És ami igen örvendetes: egyre több magyar család vállal harmadik gyereket. A gyülekezet korképe szerint nagyjából kiegyenlítődtek a generációk, viszont igaz, hogy számszerűen fogy.
Mi a véleménye a rendszerváltás után megerősödő jehovista és egyéb, kisebb egyházakról? – Ma ez már nem annyira jellemző. Ennek a folyamatnak vannak pozitív vonatkozásai is. Például az, hogy a pünkösdista egyház meg tudta szólítani a cigány közösségeket, és bizonyos mértékben civilizálta ezeket. A hagyományos egyházaknak ez nem sikerült. Pedig fontos dolog, hiszen Erdélyben becslések szerint egymillió roma él. Talán a Hit gyülekezete talált leginkább utat a fiatalok felé. Úgy látom, hogy ezek az új egyházak a kisebb közösségek körében képesek a közvetlen hangot megtalálni, ami a nagy egyházakban már nem lehetséges. Viszont ha nekik is nő a közösségük, ugyancsak személytelenebb lesz a kapcsolatrendszerük. Márpedig az emberek igénylik a személyes kapcsolatot. Egyik katolikus társam fogalmazott úgy: a mi legnagyobb problémánk, hogy az egyház kezd megmerevedni.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület már korábban beindította öntisztulási folyamatát, sorozatosan leplezik le azokat a református lelkészeket, akik kapcsolatban álltak a kommunista állambiztonsági szervekkel. Az Erdélyi Református Egyházkerület körében próbálják-e feltárni ezt a káros kapcsolatrendszert? – Rájöttünk arra, hogy e téren még mindig folyik a manipulálás. A mi egyházkerületünk létrehozott egy vizsgálóbizottságot, amely megállapítja, hogy az eddig ismert anyag alapján a lelkészek együttműködtek-e a Szekuritátéval. Ez azt is jelenti, hogy megvédenek esetleg ártalmatlanul meggyanúsított embereket. Ehhez arra van szükség, hogy mindenki kérje ki az iratait, és mutassa fel azokat. Én láttam a saját iratcsomómat, illetve annak egy részét megkaptam Bukarestben. A nyolcvanas években több esetben kihallgattak, a belügyisek tudták rólam, hogy vannak nyugati kapcsolataim. Felkészültem rá, hogy mi lesz a dossziémban, és nem az volt benne, amire számítottam. Tehát valakik még mindig szelektálnak. Igényeltem, fedjék fel annak a húsz személynek a nevét, akik rólam jelentettek, ez fokozatosan zajlik, egyelőre hat nevet ismerek, egyházi személyek is vannak közöttük.
A püspökhöz eljuttatott, velem kapcsolatos iratcsomóban viszont ezeknek már csak a fele jelenik meg. Sajnos egészen reális képet még nem lehet összeállítani. Iratokat visszatartanak, amelyekről nem akarnak beszélni, vagy fel akarnak használni valakik ellen. Az irataim között olyasmi is szerepel, hogy én jelentettem valakiről, és amikor utánanéztem, kiderült: Baciu százados tesz jelentést egy velem folytatott beszélgetés alapján. Erre mondhatnám, hogy az egész nem igaz. De ha igaz, akkor minek tekinthető ez? Az én jelentésemnek? Vagy az ő jelentésének? Az ő szemükben mi, tanárok, lelkészek eleve irredenta elemekként voltunk elkönyvelve. Tehát én hat olyan személynek a nevét ismerem már, akik rólam jelentettek, és ezek után újból elolvastam a jelentéseket. Örülök, hogy szembesültem velük, mert soha annyi jót nem mondtak rólam, mint ők. Egyikük egyetemi tanár. Nekem senki nem ártott, semmilyen hátrányt nem szenvedtem 58 éves koromig amiatt, hogy esetleg felkértek valakit, jelentsen rólam.
Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)

Az RMDSZ nem lép ki a kormányból
Marosvásárhelyen ülésezett a TEKT
Tegnap Marosvásárhelyen ülésezett az RMDSZ Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT). A tanácskozás zárt ajtók mögött zajlott. Markó Béla szövetségi elnök elmondta, hogy a TEKT a szokásos ülését tartja, a két hét múlva sorra kerülő Szövetségi Képviselők Tanácsának ülését előkészítendő.
„A Területi Elnökök Konzultatív Tanácsában minden alkalommal megtárgyalják a soron következő Szövetségi Képviselők Tanácsa ülését. Tegnap is a 25-i tanácskozás előkészítésére ültek össze. Szervezési kérdésekről beszéltek elsősorban, de ugyanakkor, ugyanúgy, ahogy a parlamenti frakciókkal találkoztak Árkoson, úgy, ahogy a Szövetségi Állandó Tanács is megbeszélte ezt a kérdést, a területi elnökökkel is tárgyalunk a prioritásainkról. Arról, hogy melyek az őszi teendőink, a céljaink. Ezúttal természetesen nemcsak a parlamenti és kormányzati prioritásokról, hanem a területeken működő koalícióról is szó lesz” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke.
Újságírói kérdésre válaszolva, amely szerint vannak olyan hangok is az RMDSZ-ben, amelyek a kormányból való kilépést szorgalmazzák, Markó Béla kijelentette: Valóban voltak ilyen felvetések, de kevesen szorgalmazták, és akik ezt tették, azok sem tudták komoly argumentumokkal alátámasztani. Az RMDSZ parlamenti csoportjainak többsége továbbra is a kormányzati felelősségvállalás mellett áll ki, természetesen szorgalmazva a szükséges reformok meghozatalát, a decentralizációt, ami a koalíciós partnernek is célja. A viták nem arról szólnak, hogy az RMDSZ kormányban maradjon-e vagy kilépjen a kormányból, hogy ellenzékbe vonuljon, a viták a kormányzásról, a reformokról szólnak.
Az elnök elégedetten nyilatkozott az RMDSZ-miniszterekről és államtitkárokról, akik szerinte jó munkát végeztek.
A franciaországi kitoloncolásokról elítélően nyilatkozott: „Egy olyan Európában élünk, amely egységesnek szereti magát nevezni, ezért azt hiszem, a romakérdést is közösen kell megoldanunk, ami nem azt jelenti, hogy Romániának nem kell megoldásokat keresnie. De Franciaország azzal, hogy kitoloncolta a romákat, bebizonyította, hogy neki sincs megoldása erre a problémára. Azt hiszem, helytelen eljárás volt” – jelentette ki Markó Béla.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)