Defenzívvé vált a magyarság
Interjú Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéddel, a fekete március egyik főszereplőjével.
Tőkés László egykori ügyvédjeként 1990 januárjában bejárása volt az államfőhöz, a miniszterelnökhöz. Hogyan dolgozta fel, hogy alig két hónap alatt közellenséggé vált?
– Amit román részről kaptam, az rosszul esett, de nem lepett meg. Bukarestben végeztem a jogi egyetemet, egyedüli magyar voltam az évfolyamon, az évfolyamtársaim előttem leplezetlenül beszéltek a magyarokról, megtapasztaltam hát a gondolkodásukat. Engem inkább azoknak a magyaroknak az árulása viselt meg, akikkel együtt indultam, akiket tanítottam arra, hogyan kellene politizálni. Amikor Magyarországra menekültem, azt hittem, a választások után a mentelmi jogom birtokában hazajöhetek. Úgy alakult azonban, hogy Smaranda Enachét is, engem is töröltek a választási listáról. Az RMDSZ nem fellebbezett az ítélet ellen, így Markó Béla került helyettem a szenátusba.
– Bánja, hogy akkor szerepet vállalt?
– Nem. Feltétlen meg kellett próbálnunk jó irányba vinni Románia szekerét. Ha újra kezdeném, akkor is elvállalnám, pedig akkor nagyon vacilláltam. Tudtam a történelemből, hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit. Azt sajnálom, hogy nem kerültem be a legelején a román törvényhozásba. Meggyőződésem, hogy a felkészültségemmel, a magyar műveltségemmel, a bukaresti kapcsolataimmal, a bukarestiek ismeretével jó irányba tudtam volna befolyásolni az RMDSZ politizálását. Talán azért engedtek csak öt és fél évvel később haza, mert akkorra már kialakult az az RMDSZ-garnitúra, amelyet a hatalom kézben tudott tartani.
– Úgy tartja, a marosvásárhelyi román–magyar összecsapásokat gondosan megrendezték. De ki lehetett a rendező?
– Ion Iliescu államfő, Petre Roman miniszterelnök, Victor Athanasie Stănculescu hadügyminiszter, Mihai Chiţac belügyminiszter, és a régi rendszer haszonélvezői. Stănculescut és Chiţacot azóta a forradalmárok elleni temesvári sortüzek miatt el is ítélték. Számukra életbevágóan fontos volt, hogy a közvélemény ne azt firtassa, ki lövetett Temesváron vagy Bukarestben, hanem foglalkozzon a magyarveszéllyel. De az is ösztönözhette őket, hogy akkor járt le a Szekuritáté állományának a három hónapos fizetett szabadsága. Okot kellett szolgáltatni a Román Hírszerző Szolgálat létrehozásához.
– Miért éppen Marosvásárhelyt választották az összecsapás helyszínéül?
– Két olyan város volt Romániában, ahol nagyjából fele-fele arányban éltek magyarok és románok: Szatmárnémeti és Marosvásárhely. Március 15-én Szatmárnémetiben próbáltak magyar-román összecsapást szítani azzal, hogy lemondatták a két legmagasabb rangú magyar tisztségviselőt, Pécsi Ferencet és Formanek Ferencet. A szatmárnémeti magyarság viszont nem vonult az utcára a védelmükben, így hát az avasi román parasztokat sem szállították már be a városba, és az összecsapás elmaradt.
– De miért nem Kolozsváron szítottak, ahol húsz százalék körüli a magyarok aránya?
– Különbség van a verés és a verekedés között. Ha csak verik a magyarokat, az egyértelmű pogrom, és nemzetközi tiltásokba ütközik. Ha viszont verekedés van, az értelmezhető, magyarázható.
– Marosvásárhely mintha ma is egy kicsit másképpen viselkedne, mint a többi erdélyi város. Talán az is jellemző, hogy épp itt akarnak szobrot állítani Ştefan Guşă tábornoknak, Ceauşescu vezérkari főnökének.
– A Ceauşescu idején történt tömeges betelepítések hatása érződik ma is az erdélyi városokban. A betelepített regátiakat egyfajta kolonizációs tudattal látták el. Ők úgy érezték, azért költöznek ide, hogy ez a föld örökre román és ortodox legyen. A betelepítés olyan káderek idehozatalát is jelentette, akik más városokban nem tudtak sikerrel haladni a szamárlétrán. A Vatra Românească Egyesület holdudvarát is azok alkották, akik féltek, hogy egy szabad versenyhelyzetben nem tudják már megőrizni előjogaikat. Féltették a pozíciót, amelyet nem érdem szerint, hanem a származásuk szerint szereztek. Ez a garnitúra továbbra is úgy tartja, ha valamit elleneznek a magyarok, az csak jó lehet. Pedig hát Ştefan Guşă a hadsereget arra használta, hogy a románokba lövetett Temesváron. Az áldozatok 90 százaléka román volt. Marosvásárhelyen megszűnt a román–magyar barátkozás. Békés egymás mellett élés zajlik, mint a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Teljesen párhuzamos világokban élünk, protokollkapcsolatokat tartunk fenn egymással. A mélyebb, tisztázó beszélgetések műfaja itt nem létezik.
– Mintha Ceauşescu álma teljesült volna be a városban. Többségbe került a románság, román a város polgármestere. És mindez 1989 után alakult így.
– A román polgármester egy Iliescu–Markó-paktum következménye. Az RMDSZ sokkal fontosabbnak tartotta, hogy a megyei tanács elnöki tisztségét szerezze meg. Marosvásárhelyen ugyanis erős volt Markóék belső ellenzéke. A 2000-es helyhatósági választások első fordulójában 168 szavazat hiányzott ahhoz, hogy Fodor Imre megszerezze a polgármesteri széket, a rá leadott szavazatoknak pedig közel 10 százalékát érvénytelenítették, a legtöbbet öt körzetben, ahol óvni kellett volna. Engem azonban a választás előtt félreállítottak a megyei RMDSZ-elnöki székből, és a szavazókörzetek szintjén nem óvták meg a szavazatszámlálást. Csak városi szinten óvtak, azt meg elutasították. Ha a szavazókörzetek szintjén kérték volna a szavazatok újraszámlálását, azt nem lehetett volna elutasítani. Így ment el a polgármesteri tisztség.
– De azóta volt másik választás is.
– Közben Dorin Florea megerősödött, és sikerült megőriznie tisztségét. Sajnos a demográfiai törvényszerűségek is a románokat segítik: jelentősen különbözik a marosvásárhelyi magyar és román közösség korfája. Míg a magyar közösség elöregedőben, a betelepített románok általában fiatalok voltak, akik azóta gyerekeket szültek. Az én gyermekkoromban az itt élő románok jól beszéltek magyarul, ha egy boltba bementél, magyarul szólt hozzád az eladó, mára már csak a poftiţi hallatszik. Kezdi elveszíteni magyar jellegét a város. De egy sor olyan magyar orvosról, magyar ügyvédről is tudok, aki nem írja már ki magyarul is az órarendet az ajtajára.
– Van ebben szerepe a fekete márciusnak?
– A fekete márciust követő retorziónak van szerepe. Annak, hogy az igazságszolgáltatás az áldozatból csinált agresszort. Defenzívvé vált a marosvásárhelyi magyarság. A közhangulatot ma az jellemzi: ne szólj szám, nem fáj fejem.
– De nem járult ehhez ön is hozzá? Hiszen a márciusi forró napokban ön is folyamatosan arra kérte a magyarokat, hogy maradjanak otthon, legyenek türelmesek.
– Volt 1990 februárjában egy békés, gyertyás-könyves tüntetés Marosvásárhelyen, amelyet Sütő Andrással ketten szerveztünk. Százezer magyar vonult fel gyertyával és könyvvel a kezében a magyar oktatásért. Akkor a magyarság óriási erőt mutatott. Amikor azonban láttuk, hogy egy véres konfliktust akarnak kirobbantani, úgy gondoltuk, nem játszhatjuk el azt a szerepet, amelyet a diktatúra hívei ránk osztottak. Elleneztük hát az összecsapást.
– Elsősorban a román elemzők hangoztatják, hogy 1990 márciusában könnyen koszovóira fordulhatott volna Románia története.
– A fekete március után 100 ezer magyar hagyta el Erdélyt. Ha az eredeti forgatókönyv érvényesül, valószínű, ennél jóval nagyobb lett volna a kivándorlók száma. Ahogy Koszovót szerbtelenítették, úgy ürült volna ki Erdély is.
– Koszovó szerb vonatkozásait említi, de hát ott az albánok lázadtak fel azért, mert nem kapták meg az őket megillető jogokat. Nem vezethetett volna itt is egy afféle koszovói forgatókönyv a Székelyföld autonómiájához?
– Attól tartok, ha itt a koszovóihoz hasonló konfliktus alakul ki, mi abban nem albánok lettünk volna, hanem elüldözött szerbek.
Gazda Árpád. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Markó: 1990 márciusában polgárháború is kitörthetett volna
Az RMDSZ-szel nem konzultáltak az 1990 márciusi, marosvásárhelyi események 20 évfordulóján tartott rendezvényekről, a szövetség külön rendezvénysorozattal emlékezik a Fekete márciusra – jelentette ki pénteken Markó Béla. Az RMDSZ elnöke szerint a húsz évvel ezelőtti események polgárháborúba torkollhattak volna.
Marosvásárhelyen az Erdélyi Nemzeti Tanács (EMNT) és Kincses Előd ügyvéd a Pro Európa Liga (LPE) csatlakozásával kétnapos rendezvénysorozattal emlékezik meg az 1990-ben történt véres etnikumközi konfliktusról. Markó Béla az EMNT rendezvényeivel kapcsolatban azt mondta pénteken, hogy „jobb lett volna, ha velünk is konzultálnak a rendezvénysorozat programjának összeállítása előtt, mivel több RMDSZ-beli kollégám is részese volt az 1990. márciusi eseményeknek. Markó szerint „nem jó, ha esetleg mások próbálnak nekünk ilyen rendezvényeket szervezni”, tájékoztat az Agerpres.
Markó Béla hozzátette: végső soron rendjén van, ha többen is úgy gondolják, hogy „elérkezett a tanulságlevonás pillanata az akkori eseményekkel kapcsolatban”.
Az EMEF-en szó volt a megemlékez közös szervezéséről
Mint arról korábban beszámoltunk, a kétnapos rendezvénysorozat szervezői pénteken 19 órától Az igazság és tolerancia menetére hívják a marosvásárhelyieket. A tervek szerint a menethez csatlakozók gyertyával a kezükben azt az útvonalat járnák be az egykori városházától a Kendeffy-palotáig, amelyet a húsz évvel ezelőtt, capinákkal (fakitermelésben használatos emelő, fafeszítő csákányokkal) felfegyverkezett Maros- és Görgény-völgyi román parasztok megtettek. A résztvevők a kegyelet gyertyáit helyeznék el a Bolyai-téren, az RMDSZ húsz évvel ezelőtti székháza előtt. Ez az a hely, ahol a tudatlan tömeg előbb a „Bolyai-testvéreket” kereste, hogy leszámolhasson velük, mert magyar iskolát akarnak, majd a pártszékház padlására menekült Sütő Andrást és Juhász Ilonát bántalmazta, félig megfosztva szemük világától.
Kali István, az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke korábban azt nyilatkozta a Krónikának „Mi még az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon megpróbáltuk bevonni az RMDSZ-t is a szervezésbe, de amolyan felemás választ kaptunk. Miután Markó Béla utólag kijelentette, hogy ő semmiféle fáklyás menetnek nem híve, világossá vált, hogy számukra nem kívánatos egy efféle megemlékezésen részt venni”.
A szövetség Miholcsa Gyula több mint 11 órás dokumentumfilmje köré szervezi a megemlékezést. Az ismert marosvásárhelyi operatőr-rendezőnek az 1990. márciusi eseményekről szóló alkotását három részben, a Színművészeti Egyetem stúdiótermében vetítik le. A románul is feliratozott film bemutatását beszélgetések követik. Az RMDSZ vezetői egyébként pénteken megkoszorúzták Sütő András sírját, további rendezvények zajlanak a Bernády-házban is.
Markó: fennállt a polgárháború veszélye
Markó Béla és az RMDSZ több vezető tisztségviselője pénteken találkozott az 1990 márciusi véres összecsapások magyar sebesültjeivel és a halálos áldozatok özvegyeivel. Markó virágcsokrokat nyújtott át a férjeiket – Gémes Istvánt, Csipor Antalt és Kiss Zoltánt – húsz évvel korábban elveszített asszonyoknak, és a sebesülteknek, Cseresznyés Pálnak, Szabadi Ferencnek és Juhász Ilonának. Az özvegyek és a sebesültek ezenkívül anyagi támogatást is kaptak az RMDSZ Szolidaritási Alapjából. Markó elmondta, erre a találkozóra minden évben sor kerül.
A találkozó után az RMDSZ elnöke azt mondta: az 1990. márciusi, marosvásárhelyi események az erdélyi magyarok szabadságért folyó harcának egyik mozzanata volt. Ez a harc „nem a románok ellen irányult, akiket tulajdonképpen megtévesztettek és egy másik közösség ellen uszítottak, hanem azok ellen, akik megszervezték az akkori eseményeket, akik konfliktust robbantottak ki a két közösség között” – fejtette ki Markó Béla. A szabadságharc a régi rendszer képviselői ellen irányult, akik 1990 márciusában megpróbálták elgáncsolni az 1989 decemberében elért eredményeket, és megpróbálták leállítani a demokratizálódási folyamatot, tette hozzá.
Markó szerint ha az akkori „ellenforradalmi” kísérlet sikerült volna, fennállt volna a veszélye egy polgárháború kirobbanásának, ez pedig hosszú időre megbénította volna a romániai átalakulás folyamatát. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Román-magyar gyász
Marosvásárhelyen az 1990. március 19–20-i véres eseményekre emlékeznek ma és holnap. Az RMDSZ, mint minden évben, ez alkalommal is az elnöki hivatalban tartja a megemlékezést, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) fáklyás felvonulást és kerekasztal-beszélgetést szervez.
Az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóit, a sokévi börtönre ítélt, és bántalmazott Cseresznyés Pált, Szabadi Ferencet és Juhász Ilonát fogadja ma délben az RMDSZ Szövetségi Elnöki Irodájában Markó Béla miniszterelnök-helyettes és a szövetség több vezetője.
Az immár hagyományos találkozón nyújtják át azokat az adományokat, amelyeket az ügyvezető elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóiknak. Ez a gesztus ugyanakkor nem csak a jelenlévőknek, hanem a számtalan névtelen áldozatnak is szól, mindazoknak, akiket a marosvásárhelyi események során bántalmaztak.
Az EMNT fáklyás menete
Az EMNT és Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája A szeretet márciusa elnevezésű rendezvénysorozatára várja a résztvevőket ma és holnap Marosvásárhelyen, ahol az 1990. márciusában történt eseményekre, azok áldozataira emlékeznek. Ennek keretében kerül sor ma este hét órakor az Igazság és tolerancia nevű fáklyás menetre.
A szervezők a Kultúrpalota előtt várják mindazokat a – magyar, román és cigány – résztvevőket, akik egyetértenek azzal, hogy békében is lehet élni egymás mellett, akik közösen szeretnék megelőzni az etnikai konfliktusokat. „Örüljünk együtt az 1989-ben kiharcolt szabadságnak, az 1989. decemberében Temesváron bebizonyított szeretet és szolidaritás nevében közösen lépjünk az etnikai uszítás ellen” – olvasható a felhívásban.
A menet végigvonul a főtéren, fel a Bolyai utcán, a jelenlegi törvényszék épülete elé, ahol húsz évvel ezelőtt az RMDSZ székháza működött.
Maratoni filmvetítés
Háromnapos, maratoni filmvetítést szervez a Bernády György Közművelődési Alapítvány március 19–20–21-én a Művészeti Egyetem stúdiótermében, ahol bemutatja a Marosvásárhely fekete márciusa című, tizenkét órás dokumentumfilmet. A vetítés ma délután 17 órakor kezdődik az Egy kis történelem, December, Január, Iskolák című fejezettel, majd az 1990. februári események felidézésével folytatódik, március 15-el bezárólag.
Kerekasztal az együttélésről
Szombaton délelőtt a belvárosi római katolikus plébánia Deus Providebit Tanulmányi Háza ad otthont annak a Közös múlt, közös jövő, otthon Európában című kerekasztal-beszélgetésnek, ahol a Pro Europa Liga társzervezésében magyar és román értelmiségiek, közéleti személyiségek tanácskoznak az együttélésről, annak lehetőségeiről.
A rendezvényen európai parlamenti képviselők jelenlétére is számítanak a szervezők. Március 20-án, holnap délután 17 órakor a Vártemplomban ökumenikus istentisztelettel zárul a megemlékezés-sorozat, ahol a Kárpát-medence történelmi egyházainak magas rangú képviselői is jelen lesznek.
Markó Attila: a város gyásza egész közösségünk gyásza
„Két évtizede Marosvásárhelyen megtörtént az, amire senki nem volt felkészülve: a frissen visszaszerzett szabadság megmutatta méregfogát, és képtelen volt féken tartani a hirtelen kibontakozó és megerősödő nacionalizmust, intoleranciát, gyűlöletet” – írja Markó Attila kisebbségügyi államtitkár szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében, hangsúlyozva, hogy a város gyásza nemcsak a marosvásárhelyiek, hanem az egész romániai magyar közösség gyásza.
„A marosvásárhelyi fekete március és az ezt követő két évtized legfontosabb tanítása mégis az, hogy lehetünk akár ellenzékben, akár kormányzati eszközök birtokában, lehetnek partnereink vagy barátaink, ám igazi családunk csak saját közösségünk lehet” – írja Markó Attila. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Három napig magyar (Romákat tüntettek ki a Terror Házában)
Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok! — ezt a szállóigévé vált mondatot kiabálták húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen a város minden pontjáról összesereglő cigányok a botokkal és kövekkel felfegyverzett, félrevezetett, leitatott, feldühödött, zömmel környékbeli románok gyűrűjébe került magyaroknak. Egyiküket múlt héten Petőfi Emléklap a Helytállásért elismeréssel tüntették ki a Terror Háza Múzeumban, ahol a húsz évvel ezelőtti véres eseményekről és azok áldozatairól emlékeztek meg.
A kitüntetettek között volt Lőrinczi József, Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kis Péter, Tóth Árpád és Puczi Béla, utóbbi három egykori elítélt már csak posztumusz elismerést kapott. Balog Zoltán, a magyar Országgyűlés Emberjogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnöke úgy vélte: húszéves adósság megkésett visszafizetését kezdte meg a magyarság a mostani kitüntetés és emlékezés gesztusával. Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója emlékeztetve arra, hogy a húsz évvel ezelőtti magyarellenes pogrom kitervelője és irányítója a megbuktatott pártállami elit és a Szekuritáté volt, arra is felhívta a figyelmet, hogy bár ismertek a pogrom irá­nyítói, a történtek után egyetlen románt sem vontak felelősségre, viszont húsz magyar cigány komoly börtönbüntetést kapott. A magyarok ellen feltüzelt és felbérelt 1500 románnal elhitette a hatalom, hogy Erdély ki akar szakadni Romániából, és megostromoltatták velük az RMDSZ székházát, ahol mindössze 79 magyar tartózkodott a padláson, szétzúztak mindent, amit ott találtak, majd szabad elvonulást ígértek a magyaroknak, de ezt nem tartották be, Sütő András írót ekkor verték meg úgy, hogy elvesztette fél szeme világát — folytatta. Tőkés László európai parlamenti képviselő kitért arra: a magyarok március 15-i ünnepsége adott alkalmat arra a román titkosszolgálatnak, hogy a magyarok ellen pogromot szervezzen. 1990-ben a román kormány Magyarországra kente a marosvásárhelyi vérengzés kirobbantását, a vádaskodás leple alatt pedig ,,újjáalakították a régi kommunista titkosszolgálatot ugyanabban a szellemben, a posztkommunizmus egyik alapintézményeként". Kincses Előd, a Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front akkori alelnöke szerint azért nem sikerült a nemzetek közötti összefogás, mert a rendszerváltás során hatalomra kerülők nem voltak érdekeltek Románia demokratikus útra terelésében.
Puczi Béla emlékezik
A tavaly Magyarországon elhunyt Puczi Béla egyike volt annak a hat embernek, akit a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi összecsapások után őrizetbe vettek. Magyarországra menekült, a Roma Sajtóközpont munkatársai készítettek vele interjút, az ő és a romák szemszögéből meséli el a három nap történetét.
,,Azért a forradalom után nem telt bele sok idő, és a nép érezte, hogy valahogy nem jó úton halad ez a demokratizálás. (...) Aztán a munkahelyek is mind kezdtek megszűnni, és egyre több volt az összekoccanás a magyarok meg a románok között. Tizenkilencedikén délelőtt pálinkáztunk a víkendtelepen néhány baráttal, aztán hazamentem, lefeküdtem. Délután azzal költ a feleségem, hogy megjött az első hullám, egy kisebb csoport Hodákról, megvertek néhány szentgyörgyi magyart, és mentek tovább, be Vásárhelyre. Aztán estefelé jöttek többen a hírrel, hogy az RMDSZ-székháznál megy a csata. A fiam s még néhányan a segítségükre indultak. (...) Akkor éjjel már senki nem aludt. Őrségben volt mindenki, cigány, magyar. Másnap reggel aztán megindultak a hodákiak. Mindenki az utcán volt, a magyar pap meghúzatta a harangokat, később meg is hurcolták érte. (...) Azzal etették be őket, hogy Vásárhelyen a magyarok ölik a román gyerekeket. Kitudódott az utolsó tárgyalásunkon, már a román asszony vallotta be, hogy a férje úgy be volt itatva, hogy a saját házát fejszével vágta le. (...) Beálltunk a tömegbe, hallgattuk a beszédeket. Köztünk és a románok között egy vékony kordon rendőrökből meg sorkatonákból. Ekkor érkeztek meg a marosvásárhelyi cigányok Gondos Károly és Boldizsár Máté vezetésével, irtó sokan. Nem tudták először, ki a román, ki a magyar, odakiáltottak hát románul: hol vagytok, testvérek? A románok visszakiáltottak: itt vagyunk. Na jó, ha ott vagytok, akkor megyünk mi nektek. Előbb a magyarok sem tudták, hogy kik azok, egyikőjük elkiáltotta magát: ne féljetek, magyarok, mert itt vannak a cigányok! Így kezdődött el a románok kiverése a városból. A harc nem tartott tovább két óránál, de a hajsza egész reggelig folyt."
Részlet Puczi Bála Három napig magyar című könyvéből — Roma Sajtóközpont, Budapest, 2000. (Összeállítás a www.mult-kor.hu nyomán) Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szükségünk van az igazságra!
A fáklyásmenet résztvevői nyomozati eljárást követelnek
Tegnap este 7 órakor, a Közigazgatási Palota elől indult az Igazság és Tolerancia Fáklyásmenete, amelyet Marosvásárhely fekete márciusa emlékére szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, és amelyen részt vett Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke, dr. Kincses Előd ügyvéd és Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke. A menet azt az útvonalat követte, amelyet 1990. március 19-én a Görgény völgyéből beszállított, leitatott parasztok tettek meg. A résztvevők égő gyertyát helyeztek Sütő András sírjára.
A résztvevők felhívást intéztek Traian Basescu államfőhöz, Emil Boc miniszterelnökhöz és Románia főügyészéhez, Laura Codruta Kövesihez, amelyben emlékeztetik őket, hogy 20 éve provokálták ki a marosvásárhelyi fekete márciusi etnikai konfliktusokat, de – a civil társadalom, az erőszak áldozatai és a sajtó többszöri sürgetése ellenére – ma sem ismert az igazság. Felhívják a figyelmet, hogy "a tények fel nem tárása és a bűnösök meg nem nevezése miatt – húsz év után is – közösségünkre igazságtalanul rásütik a kollektív bűnösség fájdalmas bélyegét, és ez egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan".
Az igazság kiderítéséért és a törvény előtti egyenlőség követelményének megfelelően követelik, azonnal újra kell kezdeni az 1990. március 19-20-i marosvásárhelyi konfliktus megszervezői elleni nyomozati eljárást, és kérik azoknak az azonosítását, akik: * eldöntötték és megszervezték a felfegyverzett parasztok Marosvásárhelyre szállítását, * akik megszervezték a népi milíciákat és a székelykocsárdi állomásig szállították azokat a bányászokat, akiket a marosvásárhelyi polgárok ellen akartak bevetni, * akik Zalatnán és a mócok földjének más helyiségeiben mozgósítottak azért, hogy az ottani lakosságot Marosvásárhelyre szállítsák.
Ugyanakkor kérik, hogy "a hatályos törvényeknek megfelelően mindazokat büntessék meg, akik az 1990. március 20-án, az előző napi, az RMDSZ, KDNPP- és NLP-székházat megtámadók és feldúlók, a marosvásárhelyieket súlyosan bántalmazók ellen Marosvásárhely főterén békésen tüntető polgári lakosság elleni erőszakos megnyilvánulásokat megszervezték".
Felhívják a figyelmet, hogy "a gyászos emlékű 1990 fekete márciusi események komolyan rombolták Románia nemzetközi hírnevét és semmissé tették a román forradalom győzelme által szerzett hitelünket. Azoknak a sötét manipulációknak a sorát nyitották meg, amelyeket az Egyetem téri tüntetők 1990. június 13-15-i szétverése, az egymást követő bányászjárások jelentettek. Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események késleltették az ország demokratizálódását, az EU- és NATO-csatlakozásunkat, súlyosan veszélyeztették a belbiztonságot, a Magyarországgal való jószomszédi viszonyt és megmérgezték a román-magyar együttélést, a véres balkáni konfliktusoknak az előestéjén".
Szükségünk van az igazságra! Igazság nélkül nem létezhet jogállamiság, tolerancia, kölcsönös bizalom és megbékélés! – olvasható egyebek mellett a felhívásban.
(mózes) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Marosszentgyörgyi kitüntetettek
Marosszentgyörgy Marosvásárhely "keleti kapuja". Az volt 1990. március 19-én is, amikor a község magyar és cigány lakosai igyekeztek feltartóztatni a városra rontó Görgény-völgyieket. Az "ellenállás" következményeként hat marosszentgyörgyi lakost – Lőrinczi József, Puczi Béla, Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kis Péter és Tóth Árpád – két-két évnyi börtönbüntetésre ítéltek, amit Nagybányán töltöttek le. Hárman közülük már az Örök Béke honába költöztek.
A 20. évforduló kapcsán a marosszentgyörgyi hősöket illetve hozzátartozóikat a budapesti Terror Háza Múzeum (THM) és a Polgári Kultúráért Alapítvány Emléklap a Helytállásért kitüntetésben részesítette. A kitüntetést a THM dísztermében március 11-én adták át a jelenlévőknek. Puczi Béla kitüntetését özvegye, Puczi Mária, Szilveszter Kis Péter és Tóth Árpád emléklapját Baricz Lajos plébános vette át. Ugyanakkor átadták a Szent István Király Emlékérmet is.
A meghívottakat fogadta az Országházban Bajnai Gordon miniszterelnök is, aki érdeklődéssel hallgatta a résztvevők visszaemlékezéseit. A végén összegzésül többek között ezeket mondta: "… amit ott akkor önök tettek, azt nemcsak önmagukért, nem is csak Marosszentgyörgyért és Marosvásárhelyért, hanem mindenhol élő minden magyarért tették…, mert ahol egyetlen magyar is igazságtalanul szenved, ott szenved benne az egész magyar nemzet… Kissé késve bár, de szeretném megköszönni önöknek bátor helytállásukat a magam, a jelenlegi, az előző kormányok és az egész magyar nép nevében is… Ennek tudatában hajtok fejet a kitüntetettek hősiessége előtt."
A kitüntetést és az ünnepséget úgy élték meg a marosszentgyörgyi meghívottak, mint akik erkölcsi elégtételben részesültek – többi helytálló társaikkal együtt.
(szentgyörgyi) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A magyarság szabadságharca volt ’90-ben
Az RMDSZ elnöke a húsz évvel ezelőtti véres események áldozataival, illetve áldozatainak hozzátartozóival találkozott
"Úgy gondolom, kötelességünk életben tartani azoknak az emlékét, akik áldozatul estek a véres eseményeknek, éskötelességünk emlékeztetni rá mindenkit, hogy akkor mi történt, éppen azért, hogy ne ismétlődhessen meg" –hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke tegnap a marosvásárhelyi szövetségi elnöki hivatalban, ahol ahúsz évvel ezelőtti március 19-20-i véres események áldozataival, illetve áldozatainak hozzátartozóival találkozott,szimbolikus támogatással jelezve, hogy ezt az áldozatot a szövetség nem felejtette el.
Az eseményen Markó Béla mellett Szabó Árpád, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke és Szepessy László, a szövetségi elnöki iroda igazgatója vett részt.
Kísérlet volt a demokratikus kibontakozás megállítására
Markó rámutatott, húsz év, két évtized telt el az 1990 márciusi események óta, azóta felnőtt egy generáció, lehet, sokan nem is tudják, vagy csak hallomásból tudják, hogy akkor mi történt Marosvásárhelyen. Az elnök úgy fogalmazott, hogy tulajdonképpen akkor ez egyfajta szabadságharca volt a marosvásárhelyi és a környékbeli magyarságnak és magának az erdélyi magyarságnak. Szabadságharc nem azok ellen a románok ellen, akikkel ott megütköztek, akiket félrevezettek a szervezők, és akiket ráuszítottak a magyar emberekre, hanem azok ellen, akik a háttérből irányították ezeket az eseményeket és akik nagyrészt a régi rendszer emberei voltak.
Véleménye szerint tulajdonképpen "egy nagy és veszedelmes kísérlet volt akkor Marosvásárhelyen, hogy ami 1989 decemberében elindult Romániában, azt valamiképpen megállítsák és visszafordítsák. Ha úgy tetszik, egyfajta kísérlet volt egy ellenforradalomra, hogy mindazt, amit ki akartunk alakítani, azt megakadályozzák. Nemcsak a magyarság szempontjából, de tulajdonképpen kísérlet volt a demokratikus kibontakozás megállítására is, hiszen, ha sikerült volna itt, Romániában véres polgárháborút kirobbantani, amire volt akkor esély, nyilvánvalóan mindaz semmivé vált volna, ami 1989 decemberében megvalósult. Tehát szervesen kapcsolódik 1989 decemberéhez".
A magyarok nem hagyták magukat megfélemlíteni
Kijelentette, tulajdonképpen itt, Marosvásárhelyen azok akartak visszaütni 1990 márciusában, akik ezáltal semmissé akarták tenni az 1989 decemberi változásokat is, és meg akarták félemlíteni egyúttal a magyarságot. "Mi azért tartozunk köszönettel azoknak, akik szembefordultak akkor ezzel a kísérlettel, mert ők akadályozták meg tulajdonképpen azt, hogy a régi rend embereinek szándékai érvényesüljenek. Azért kell rájuk emlékeznünk, mert ami akkor történt, meghatározta mindazt, amit mi utána Romániában cselekedtünk, és azt is, amit elértünk, hiszen tulajdonképpen a magyarság szabadságküzdelme azáltal érvényesült, hogy akkor a magyarok nem hagyták magukat megfélemlíteni" – mondta az RMDSZ elnöke.
Ugyanakkor külön emlékezett Sütő Andrásra, aki 1990. március 19-én veszítette el a fél szeme világát, aki már nincs közöttünk. Sírjára a találkozó előtt helyeztek el koszorút.
Ezek után adták át az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóinak, a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pálnak, Szabadi Ferencnek, illetve Juhász Ilonának a virágcsokrot és adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el erre a célra.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Ősbemutató!
Film a fekete márciusról
Majdnem telt házas közönség előtt kezdődött el a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány által összegyűjtött anyagból Miholcsa Gyula hat DVD-lemezes, összesen mintegy tizenkét órás dokumentumfilmjének vetítése a Stúdió Színházban, péntek délután. A Marosvásárhely fekete márciusa címet viselő filmes alkotás a szomorú események kezdetének huszadik évfordulóján megszervezett ősbemutatója estéjén elsőként Borbély László miniszter, az alapítványelnöke szólt a magyar–román vegyes hallgatósághoz, a média jelentős számban jelen levő képviselőihez.
– Húsz év telt el. Mi történt azóta? Minden évben szoktunk szervezni megemlékezéseket. A mostanin sokan itt vannak azok közül, akik ott voltak akkor a padláson, akik nagyon megszenvedték azt a márciust. Ami történt, az ördögi és profi módon meg volt szervezve, nem volt a véletlen műve. '89-ben azt hittük, eljött a demokrácia, a szabadság. Tévedtünk. Egy 1986-os pártdokumentum szerint még 7321 román család betelepítésére volt szükség a marosvásárhelyi etnikai arányok megváltoztatásához. És igaz, hogy a halál nem válogat, de a forradalom vásárhelyi áldozatai is többségükben magyarok voltak. Kilencvenben pedig eme megváltoztatási kísérletnek, majd a diverziónak voltunk szenvedő alanyai. Mennyire becsapottak, naivak, manipulálhatóak voltunk! A sötét erők szépen, profi módon megszervezték a háttérben március huszadikát. Mi úgy éreztük, a megemlékezéseken kívül tennünk is kell valamit. Ez a tizenkét órás film tellett tőlünk, több mint 1500 dokumentum van a birtokunkban. Amelyeket annak idején az ügyészségnek is leadtunk. Csak ott éppen senkit sem érdekelt. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik képeket, felvételeket, dokumentumokat juttattak el hozzánk. Sütő András kért meg egykoron, hogy készítsünk dokumentumfilmet a történtekről. A film elkészült, és hamarosan egy újabb, igaz Fehér könyvet is kiadunk. Így az utókor is láthatja, hogy mi, magyarok megálltuk a helyünket – mondta Borbély László, majd mindenkit meghívott a ma déli kettő és négy óra között zajló, Bernády Ház-beli beszélgetésre.
Miholcsa Gyula, a film készítője a film szerkezetéről beszélt, mint mondta, az interetnikai összetűzés kifejezés nem helytálló, hiszen valakik levezényeltek ide valakiket. Ugyanakkor néhai Schnedarek Ervinnek köszönte a felvételeket, ő volt az, aki az események, a káosz közepén több kameraállásból is filmezni, filmeztetni tudta a történteket. Az is neki köszönhető, hogy 1989. december 21-től márciusig minden napról készült filmfelvétel. Így sikerült megtalálni a száz nap kronológiai sorrendjét.
A beszédek közben egypercnyi csenddel adóztak a jelenlevők az elhunytak emlékének, majd elkezdődött a filmvetítés. Az igen érdekesnek bizonyuló alkotás először Erdély történelmét mutatja a román, illetve a magyar történetírás szemszögéből, majd Marosvásárhely történetét ismerteti igen objektíven és tényszerűen a kezdetektől napjainkig. Nem hallgatja el vásárhelyi és erdélyi szinten sem a tudatos elrománosítás, sem a betelepítés tényét. Mindezek után tér rá a vásárhelyi szomorú események boncolására.
A vetítés holnap délelőtt tíz órától folytatódik, a hat lemeznyi film megvásárolható, ára 120 lej.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Főpróba
Marosvásárhelyi vagyok, de 1991 óta Nagyváradon élek. Az 1990 marosvásárhelyi márciusi összecsapásokkal kapcsolatban szeretnék megírni egy olyan, az eseményekhez fűződő lényeges dolgot, melyről alig tud egypár ember, és sajnálom, hogy nem írtam meg ezeket a dolgokat hamarabb, hogy bekerült volna a holnapi újságjukba, mert nagyon lényeges!!! Sokszor hallom és olvasom, hogy meglepetésszerűen érte a marosvásárhelyi magyarokat és románokat, de akik szervezték, azok egy nagyon precíz forgatókönyvet készítettek jó előre.
A román forradalmat, mely államcsíny volt, a gyulafehérvári római katolikus teológián éltem át, ahol V. éves teológus voltam. Nagyon örültünk és sokat imádkoztunk azokon a napokon, hogy Isten óvja meg az embereket a kegyetlen haláltól és sikerüljön megnyerni – amennyire lehet békésebben – a csatát a diktátor és emberei ellen. Végre legyen béke és szabadság, mert eleget szenvedett egyházunk, népünk. Sikerült !!! De nem gondoltuk, hogy ilyenformán. Alig telt el egypár hét, és az együtt szenvedő nép már össze is verekszik. Miért??? Ez a kérdés. Valóban azért, hogy a forradalom alatt kidobott szekusok és főnökeik visszatérhessenek előző munkahelyeikre, mert máshoz nem értettek, csak a zsaroláshoz és a megfélemlítéshez. Vagyis féltek, hogy dolgozniuk kell. És elkezdődött a szervezkedés.
1990. március 4-e volt, vasárnap, ebéd után. 14 órától a teológusok kimehettünk sétálni a városba. Én úgy döntöttem, hogy maradok és a tv-t nézem a klubban, mert most már volt adás, persze nem Ceausescuról. Kb. 15 óra lehetett, amikor az egyik III. éves barátom, Mellou István nagykárolyi teológus futva jött vissza a városból, hogy magával vigye a videokamerát, amit a teológia segélyként kapott a forradalom után külföldről, és a rektor úr, ft. Hajdú Gyula őrá bízta, hogy alkalmi ünnepeken filmezzen. Azt mondta nekünk, hogy a várbeli kultúrotthon előtt nagy tömeg van, és valakik az erkélyéről beszédet tartanak. Minden bekiabálásuk magyarellenes, ezért figyelt fel a dologra. Ezennel elment, és kb. egy óra múlva tért vissza keményen lihegve, mert a tömegből egypár ember rájött, hogy nem közéjük tartozó és el akarták kapni, hogy elvegyék a kamerát. Sikerült elfutnia és a teológia felé vezető kis utcákban hamar visszatérnie az épületbe. Mivel a klubban videolejátszó is volt, azonnal megnéztük, hogy mit vett fel március 4-én délután (!).
És szörnyülködve néztük!!! Amikor a géppel a kultúrotthon felé tartott, az ortodox székesegyház előtti placcon rengeteg marosvásárhelyi kocsi volt leparkolva, majdnem mind lefilmezte a számtábláikat. Azután felment ő is az erkélyre és az uszító beszédeket tartó elvtársakat lefilmezte, akik kemény rágalmakkal illették Kincses Elődöt, Király Károlyt és más magyar értelmiségieket. A nagy tömegben hallatszik, hogy elvegyülve hangadók vannak és elkezdenek kiabálni: "Király sovinist". Az emberek, akik a Nyugati- Kárpátokból lehettek, mócok voltak, akik alig tudtak valamit ezekről az emberekről, vagy semmit, de mivel felhergelték őket, torkukszakadtából kiabáltak. A filmező azután a tömegben elvegyülve is filmezett elég sokáig, míg két szekusnak szemet szúrt a dolog és feléje tartottak a tömegből, de ezt hamar észrevette István, és tette magát, hogy el akar menni, majd kiáltottak, hogy álljon meg. Futásnak eredt és ők utána. A következő napokban szinte feledésbe merült az egész, mert nem gondoltuk, hogy ez csak egy bemelegítés volt és egy pár nap múlva folytatódik Marosvásárhelyen. Amikor március 19- én kitört a vérengzés, és ezt mi a tv-ben láttuk, akkor Mellou István teológus megmutatta a felvételt a rektor úrnak, amiről tudott már, csak nem nézte addig meg, mert nem gondolta, hogy ez lesz, ami lett. Gyorsan magához hívatta az egyik IV. éves és egy V. éves marosvásárhelyi osztálytársamat és a felvételt elküldette velük haza Marosvásárhelyre. Egy titkos levelet adott nekik, hogy elvigyék a felvétellel együtt az akkori főesperesnek, ft. Csató Bélának, akinek megírta, hogy adják oda az RMDSZ-elnöknek. A főesperes felvette a kapcsolatot az RMDSZ- elnökkel, és a teológusokkal együtt elmentek arra a titkos helyre, ahol akkor tartózkodtak és éppen gyűléseztek egy pincében. Amikor megérkeztek, ott feltették a fölvett videofilmet és a kocsiszámokat már jól ismerték, név szerint a gazdájukat, akik szekustisztek és cinkosaik voltak, azaz a beépített besúgóik. Ezek kis számokból álló táblák voltak, csak három szám, amit a szekusok kaptak meg a kocsiikra. A városban tudták, hogy kik a kocsik tulajdonosai. Akkor jöttek rá az RMDSZ összegyűlt tagjai, hogy ez nem most kezdődött, hanem előre megtervezett volt. Amikor visszatértek a teológusok, mesélték, hogy mit láttak a városban és szörnyülködtünk, hogy miként történhetett meg. Erről kellett tudjon Iliescu elnök is, ezért nem jött le Marosvásárhelyre, hogy lecsillapítsa a kedélyeket.
Isten irgalmazzon nekik és azoknak is, akik elhunytak ÁRTATLANUL!!!
Moldován Gellért Lajos pap-tanár. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Ellenforradalmi kísérlet is volt a fekete március – állítja Markó Béla
A húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi véres március nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének a része volt, hanem ellenforradalmi kísérlet is, amelynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult – mondta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Markó Béla.
Az RMDSZ elnöke marosvásárhelyi irodájában fogadta a két évtizeddel ezelőtti összecsapásokban meghalt Kiss Zoltán hozzátartozóit, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pált, Szabadi Ferencet, illetve Juhász Ilonát. A találkozón átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak.
Markó kifejezte meggyőződését, hogy nem spontán eseményekről volt szó, azokat meg kellett szervezni, hiszen faluról hoztak a városba embereket, akiket botokkal fegyvereztek fel. Továbbra is az a kérdés – mondta –, hogy mindez kinek állt érdekében. Emlékeztetett: a két közösség között egyenlőtlen volt a helyzet, amennyiben a románság a magyarokhoz képest több joggal és lehetőséggel rendelkezett. Az ilyen fajta egyenlőtlenségnek mindig megvannak a haszonélvezői, nyilvánvalóan nekik állt érdekükben ilyen viszályt szítani – mondta. Szerinte jól jött ez a konfliktus a régi rend képviselőinek is. „Egyre inkább meggyőződésem: nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének a része volt mindez, hanem ellenforradalmi kísérlet is, amelynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult” – mondta. Hozzáfűzte: ha ugyanis sikerült volna tartós etnikai konfliktust kirobbantani, polgárháborús helyzetet kialakítani, a demokratikus folyamat is elakadt volna.
Az 1989-es decemberi eseményekre is kevéssé derült fény, a kormány csak most oldotta fel a titkosítás alól az akkori eseményekkel kapcsolatos iratokat. Marosvásárhely márciusa egyesek számára még ennél is kényesebb – tette hozzá Markó –, hiszen a románok között még mindig lehetnek olyanok, akik továbbra is vallják, hogy a véres események szervezői a román nemzeti érdeket képviselték a magyarok „indokolatlan követeléseivel” szemben. Ma még nem lehet tudni pontosan, hogy az akkori hatalom képviselői közül kik voltak azok, akik ezzel egyetértettek vagy egyszerűen csak szemet hunytak felette, és nem tettek semmit akkor, amikor cselekedhettek volna – mondta az MTI-nek az RMDSZ elnöke.
Bár a marosvásárhelyiek közérzete mára alapvetően megváltozott, az a húsz évvel ezelőtti március visszavetette magát a várost, amelyet még a befektetők is évekig elkerültek, a két közösség viszonyát is sokáig beárnyékolta a kölcsönös gyanakvás – fejtette ki Markó. – Ez most, húsz év múltán már nem jellemző, de nem szűntek meg a problémák, feszültségek.
Hangsúlyozta: ma már bizonyos kérdések nem a román–magyar viszonyról szólnak. Marosvásárhelyen például most azon fáradozik a romániai magyarság, hogy megakadályozza a szoborállítást az egyik „ellenforradalmárnak”, Ştefan Guşă tábornoknak. Az egykori vezérkari főnök a temesvári tüntetők közé lövetett, és ennek akkor a Ceauşescu-diktatúra ellen tüntető románok is áldozatul este. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Emlékezzünk! - Meghívó Marosvásárhelyre
Húsz esztendővel a romániai – és kelet-közép-európai – rendszerváltozás után, intő figyelmeztetésként hangzik felénk Jánosnak, a szeretet apostolának szava: „Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsük amit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk” (2. Jn. 8).
„Akik az igazságban járnak” (2. Jn. 4), gyakran szembe találják magukat a hazugsággal, a gyűlölettel, a gonoszsággal. Nekik szól Pál apostol bátorító biztatása: „Kövesd az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetemben, akik tiszta szívből segítségül hívják az Urat” (2. Tm. 2,22).
Az elmúlt két évtizedben olyképpen kellett végighaladnunk a rendszerváltozás göröngyös útján, akadályain és buktatóin, miképpen a kereszthordozás stációin. Már a kezdet kezdetén súlyos próbatételt jelentett számunkra Marosvásárhely Fekete Márciusa”.
2010. március 19–20-án erre emlékezünk, és az „elkezdett munka”, a rendszerváltozás töretlen folytatásának szándékával kívánunk szembenézni a húsz évvel ezelőtti eseményekkel, melyek nem csupán hogy megrontották a magyar–román kapcsolatokat, de a beindult demokratikus változásokat is lefékezték, és utat nyitottak a lopakodó posztkommunista visszarendeződés előtt. A volt titkosszolgálat – a Szekuritáté – burkolt helyreállítása ellenforradalmi nacionál-kommunista forgatókönyv szerint terelte tévútra a dicsőséges romániai – temesvári – forradalmat.
Országunk kommunizmus utáni átmeneti korszaka nagy mértékben hasonlít a volt szovjet tábor országainak sorsához. Kárpát-medencei magyarságunk saját hazájában, valamint a környező országokban – többé vagy kevésbé változatos formában és alakban – fokozott mértékben volt kénytelen elszenvedni nem csupán a diktatúra visszatérését, hanem ezzel együtt a kommunista ideológia helyébe lépő nacionalizmus feléledését.
Emlékezzünk, hogy az igazság erejével munkáljuk a békességet!
Emlékezzünk, hogy az 1989-ben kivívott szabadság örömével folytathassuk a demokratikus rendszerváltozást!
Emlékezzünk, hogy az akkor ébredt szeretet és szolidaritás erejével küzdhessük le az embereket és népeket megosztó gyűlöletet!
Hitben és igazságban való közös emlékezésünk ellopott forradalmunk Fekete Márciusából vezessen bennünket a remélt jobb jövőnket ígérő Szeretet Márciusába!
A szervezők szeretettel hívnak mindenkit Marosvásárhelyre, az EMNT szervezésében sorra kerülő rendezvényekre:
– március 19-én, pénteken este 7 órakor az igazság fáklyásmenetével emlékezünk a tragikus eseményekre.
– március 20-án, szombaton 10 órától nemzetközi konferencia veszi kezdetét Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában címmel (helyszín a Deus Providebit Tanulmányi Ház, Rózsák tere 61. sz.).
Március 20-án délután 5 órakor kárpát-medencei ökumenikus találkozó lesz a Vártemplomban, testvéregyházaink vezetőinek és képviselőinek részvételével.
Hitünk és sorsunk közösségében szeretettel hívjuk és várjuk.
Nagyvárad, 2010. március 10.
Tőkés László
EP-képviselő,
az EMNT elnöke. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szomorú évforduló – Kik és miért rendeztek fekete márciust Marosvásárhelyen?
Húsz évvel ezelőtt, 1990 márciusában Marosvásárhelyen olyan véres összecsapások voltak románok és magyarok között, amelyek során öt ember (három magyar és két román) meghalt, 278-an pedig megsérültek. A konfliktus mögött az 1989-es rendszerváltás nyomán megszületett új hatalom és a hírhedt Szekuritáté embereit kell keresni. A marosvásárhelyi etnikai összetűzéseket utóbbiak provokálták ki, az alábbiak okán.
A szekusoknak az 1989. decemberi rendszerváltó események, valamint korábban a kommunizmus idején játszott dicstelen szerepe miatt a tömegek körében maga a Szekuritáté intézménye 1990 márciusában rendkívül népszerűtlennek számított, mondhatni közutálatnak örvendett. A Szekuritátét az új hatalom képviselői a rendszerváltó események során törvényen kívül helyezték. (Ezt azért is meg kellett tenniük, mivel korábban ez az erőszakszervezett számított a megdöntött rendszer legfőbb tartópillérének.) Ám a Ceauşescu idején politikai rendőrség és titkosszolgálat szerepet egyszerre betöltő Szekuritáté törvényen kívül helyezése azt is jelentette, hogy Románia (legalább hivatalosan, formailag) titkosszolgálat nélkül maradt. Új titkosszolgálatot kellett alakítani. Azonban az országban akkor olyan szekus-ellenes közhangulat uralkodott, hogy azok, akik a Ceauşecu-diktatúra megdöntése nyomán hatalomra jutottak, túlságosan kockázatosnak vélték, csak úgy, valamilyen nyomós okra való hivatkozás nélkül Szekuritáté-jogutódot létrehozni.
Nos, a nyomós okot, amelyre való hivatkozással egy héttel az 1990-es március 19-i és 20-ai véres események után a hatalom új birtokosai már bátran létrehozhatták a Román Hírszerző Szolgálatot, a Marosvásárhelyen történtek szolgáltatták. Persze ehhez a tömegek kellő félretájékoztatására, illetve arra is szükség volt, hogy az ottani eseményeket a célnak megfelelő „tálalásban” hozzák a román közvélemény tudomására. A szekusok számára azonban ennek a feladatnak a „szakszerű” kivitelezése sem okozott gondot, hiszen 1989 decemberéig a Szekuritáté keretében külön álhír-terjesztő ügyosztály is működött.
Az egész jól megtervezett és hatásosan levezényelt akció lényege pedig a következő volt: nagyszabású tömegverekedést kiprovokálni románok és magyarok között, erről készült felvételeket a televízióban is bemutatni, mégpedig úgy kommentálva, hogy minden azért történt, mert a magyarok – kihasználva a helyzetet, hogy Szekuritáté hiányában nincs olyan szerv, amely fellépjen ellenük – túlzó követelésekkel álltak elő, illetve el akarják szakítani Erdélyt Romániától. Miután ezzel a maszlaggal megetetették, a román közvélemény addig Szekuritáté-ellenes része is azt kezdte el mondogatni, hogy a Szekuritáté szükséges rossz, ilyen szervre mégiscsak szükség van, mert íme, mire vetemednek a magyarok, ha nincs…
Így történt, hogy ugyanabban az országban, ahol 1990 márciusának az elején még erősen szekusellenes hangulat uralkodott, 1990 márciusának a végén a Szekuritáté jogutódját, a Román Hírszerző Szolgálatot már mondhatni közkívánatra alakították meg.
Szatmárnémetiben nem sikerült
A Román Hírszerző Szolgálat megalakítása érdekében szükségesnek ítélt román-magyar tömegverekedés színhelyéül eredetileg Szatmárnémetit szemelték ki. 1990. március 15-én lényegében itt is a Marosvásárhelyről ismert forgatókönyvet alkalmazták volna: bepálinkáztatott avasi románokat Szatmárnémetibe szállítanak, akik nekiesnek a szabadságharc évfordulója megünneplésére összegyűlt magyaroknak – és jöhet a tömegverekedés, meg a magyarellenes uszítás a médiákban.
Az erre a célra kiszemelt – a köznyelv által osányokként emlegetett – román népcsoport tagjairól tudni kell, hogy megsérteni bizony nem tanácsos őket, mert ebben az esetben hamar ütnek, sőt gyakran szúrnak is, mégpedig késsel. Azonban – bár, ha ilyesmire kerül sor, eszükbe sem jut félre állni – ok nélkül általában nem kezdeményeznek verekedést. Nos, Szatmárnémetiben legalább részben a szekusok által ide irányított osányok ez utóbbi tulajdonsága miatt nem következett be nagyobb szabású román-magyar összecsapás. Úgy is mondhatnánk, hogy a nagy „késelők” hírében álló osányok (a Görgény-völgyiekkel ellentétben) nem hagyták magukat az orruknál fogva vezetni.
Boros Ernő. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Smaranda Enache: „Megbélyegzett ember, nemzetáruló lettem”
"A belügyi szerveknek főként az nem tetszett azokban a napokban, hogy a forradalmi hevület mennyire közel hozta egymáshoz az erdélyi magyar és román közösséget, hogy hirtelen egymásra találtak. Ez hosszú távon erdélyi autonomista törekvésekhez vezethetett volna. Sikerének akkor lett volna komoly esélye, ha mind a magyarok, mind a románok óhajtották volna az autonómiát. Szerintem, és sok más értelmiségi szerint főként ezért hoztak létre törésvonalat a két etnikum között."
Játsszunk el a gondolattal, hogy 1989. december végén járunk, és ismét összegyűlünk mi, marosvásárhelyi magyar és román értelmiségiek, és létrehozzuk azt a bizonyos Barátság Platformot, amit annak idején aláírtunk, közzétettünk, mert hittünk abban, hogy eljött a „szeressük egymást, gyerekek” szlogen megvalósulásának boldog korszaka. Vajon tehettünk volna valamit másképpen? Megakadályozhattuk volna a márciusi véres konfliktust? Vagy olyan konspiratív gépezet indult be, ami ellen esélyünk sem lett volna cselekedni?
– Sok mindent tehettünk volna, de ahhoz tudnunk kellett volna, hogy valójában mi is történik. Meggyőződésem, hogy kész forgatókönyv alapján történtek a marosvásárhelyi események, és mi ezt nem vettük észre. Decemberben a tömeg azt skandálta a városban, hogy testvérek vagyunk, sovinizmus nem létezik, az emberek komolyan gondolták, hogy a forradalom a nemzeti ellentéteket is feloldja. De a közhangulat nagyon rövid idő alatt romlott. Január végén már nemzetiségi összecsapás történt Szászrégenben, amelyet a Vatra Românească elődje, a Frăţia Românească provokált. A Vatra február 6-i, a vásárhelyi Sportcsarnokban rendezett nagygyűlésén igen kemény jelszavak hangzottak el, mint például: „Magyar vért akarunk inni!”. Ha jól emlékszem, olaj volt a tűzre François Mitterand francia elnök kijelentése is, már ami a magyarokkal szembeni igazságtalan bánásmódra vonatkozott. Januárban a Cuvântul Liber megyei lapban naponta megjelent valamilyen uszító cikk, például arról, hogy az önálló magyar iskolák szeparatizmushoz, külön magyar kórházak, járdák létéhez vezet... A közszolgálati televízió is táplálta ezt a hangulatot, megjelentek a vérlázító térképek Erdély elcsatolásával kapcsolatban. Nekünk, itteni értelmiségieknek semmilyen tapasztalatunk nem volt a válságkezelésben, nem voltunk tisztában a nagy geopolitikai folyamatokkal.

Smaranda Enache
1950. március 31-én született Marosvásárhelyen, orvos családból származik. Bukarestben bölcsésztudományi diplomát szerzett, specialitása a magyar és a francia nyelv, pár évig Bukarestben fordítóként dolgozott, majd Marosvásárhelyen tanított. 1983-tól a rendszerváltásig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház irodalmi titkára, majd művészeti igazgatója.
1990 után a Társadalmi Dialógus Csoport ügyvezető igazgatója, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga alapító tagja, társelnöke. 1998 és 2001 között Románia finnországi és észtországi nagykövete. Az Alianţa Civică szervezet alapítója, számos hazai és nemzetközi emberjogi szervezet tagja. Cikkei jelentek meg a Gazeta de Mureş, Revista 22, Altera, Secolul XXI, Provincia, Uncaptive minds (SUA) kiadványokban.
Számos emberjogi tanulmány, kötet szerzője, társszerzője. Több magyarországi díj kitüntetettje, megkapta Marosvásárhely díszpolgára címét is, de lemondott róla, amikor azt egy erre nem méltó marosvásárhelyi személyiségnek is odaítélték.

"A jövő csak igazságra építhető"
2010. március 19-én, a Marosvásárhelyi Fekete Március tragikus eseményeinek huszadik évfordulója alkalmából az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Pro Europa Liga az Igazság és Tolerancia Menetére hívta a város polgárait.
A résztvevők a Románia elnökéhez, miniszterelnökéhez és főügyészéhez intézett felhívásban kérték a Fekete Március értelmi szerzőinek és megszervezőinek megnevezését és felelősségre vonását.
Mi, a „Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában” nemzetközi konferencia részvevői, csatlakozva ezen felhíváshoz, megerősítjük:
A Fekete Március véres eseményei nem a két nemzeti közösség – a román és a magyar – közötti szembenállás következménye, hanem a hatalmukat és befolyásukat veszélyeztetve érző posztkommunista erők restaurációs kísérlete, melyet etnikai konfliktus gerjesztésével próbáltak leplezni és igazolni. A Marosvásárhelyi Fekete Március és az azt követő, hasonló forgatókönyv szerint zajló események – különösképpen az ún. bányászjárások – kimutatható módon késleltették a demokratikus átalakulást, Románia euroatlanti integrációját, és mindmáig érzékelhető módon hosszú időre megmérgezték a román-magyar viszonyt.
Az erőszakos események értelmi szerzőit és szervezőit meg kell nevezni, bíróság elé kell állítani és meg kell állapítani a felelősségüket. Amíg ez nem történik meg, a szégyenfolt ott marad a demokratikus jogállamnak tekintett Románia arcán.
Szükségesnek tartjuk A Kommunizmus Bűneit Feltáró és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet hatáskörének kibővítését a ’90-es évek posztkommunista bűneinek kivizsgálásával.
Marosvásárhely önkormányzati elöljáróinak felelőssége és a romániai igazságszolgáltatás újabb szégyene, hogy a kommunista rezsim ellen felkelő temesváriakba lövető Ștefan Guşă tábornok szobrának felállítása engedélyt kapott, miközben az Európai Néppárt Kongresszusa határozottan elítélte a kommunista rendszerek egykori tisztségviselőinek dicsőítését.
A Marosvásárhelyi Fekete Március huszadik évfordulóján ezúton adunk hangot meggyőződésünknek: a jövő, Marosvásárhely, Erdély, Románia, és az egész Kárpát-medence országainak jövője csakis az igazságra épülhet. Nemzeti közösségeink közös jövője érdekében tehát igazság- és jóvátételt követelünk, a társadalmi igazságosság és a demokratikus jogrend maradéktalan érvényesítését.
Marosvásárhely, 2010. március 20. Forrás: erdon.ro

Az Igazság Fáklyás Menete
Mintegy másfélezren gyűltek össze a marosvásárhelyi Kultúrpalota előtt 2010. március 19-én, pénteken este, hogy a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi Fekete Márciusra emlékezve részt vegyenek az Igazság Fáklyás Menetén.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), Tőkés László EP-képviselő irodájaés a Pro Europa Liga (PEL) által szervezett megmozduláson Kincses Előd ügyvéd, egykori marosvásárhelyi vezető magyarul, míg Smaranda Enache, a PEL társelnöke románul olvasta fel a szervezők Felhívását, amelyet Traian Băsescu államfőhöz, Emil Boc miniszterelnökhöz és Laura Codruţa Kövesi főügyészhez intéztek.
A húsz éve történt marosvásárhelyi pogromkísérlet kapcsán a Felhívás szövegezői rámutatnak: a civil társadalom, az erőszak áldozatai és a sajtó többszöri sürgetése ellenére az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekről az igazságot ma sem ismerjük, ahogy nem ismerjük a teljes igazságot az 1989. decemberi forradalomról sem és az azt követő bányászjárásokról sem, mivel az igazságszolgáltatás a mai napig nem volt hajlandó feltárni az akkori történéseket. Mint megfogalmazzák: a tények fel nem tárása és a bűnösök meg nem nevezése miatt – húsz év után is – a magyar közösségre igazságtalanul rásütik a kollektív bűnösség fájdalmas bélyegét és ez egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan. Épp ezért a Felhívás támogatói kérik azoknak az azonosítását, akik eldöntötték és megszervezték a felfegyverzett parasztok Marosvásárhelyre való beszállítását, akik megszervezték a népi milíciákat és a székelykocsárdi állomásig szállították azokat a bányászokat, akiket a marosvásárhelyi polgárok ellen akartak bevetni, valamint azoknak az azonosítását, akik Zalatnán és a Mócok földjének más helyiségeiben mozgósítottak azért, hogy az ottani lakosságot Marosvásárhelyre szállítsák.
„Kérjük, hogy a hatályos törvényeknek megfelelően mindazokat büntessék meg, akik 1990. március 19-én értelmi szerzői voltak az RMDSZ, NKDP és NLP székházai megtámadásának és feldúlásának, az ezeket védő marosvásárhelyi polgárok súlyos bántalmazásának, illetve akik egy napra rá, március 20-án megszervezték a Marosvásárhely főterén békésen tüntető polgári lakosság elleni erőszakos megnyilvánulásokat” – áll a dokumentumban.
A Felhívás felolvasása után a fáklyásmenet résztvevői – jelentős karhatalmi biztosítás mellett – a volt RMDSZ-székházhoz vonultak, ahol Tőkés László püspök románul, illetve Kecskés Csaba marosvásárhelyi unitárius esperes magyarul mondta el a Miatyánkot. Az emlékezők innen Sütő András és Jakabffy Attila sírjához vonultak, és a kegyelet gyertyái mellett nemzeti imáinkkal tisztelegtek a marosvásárhelyi hősök előtt.
Közös múlt, közös jövő
A Szeretet Márciusa elnevezésű rendezvénysorozat másnapján délelőtt 10 órától kezdődött a „Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában” című konferencia, amelyen házigazdaként Kali István, a maros-megyei EMNT elnöke köszöntötte a Deus Providebit Tanulmányi Ház konferenciatermét zsúfolásig megtöltő résztvevőket.
Tőkés László EP-képviselő, a rendezvénysorozat kezdeményezőjeként megnyitó előadásában abbéli reményét fogalmazta meg, hogy „emlékezésünk békévé oldja a múltat”. Mint mondta: a közös rendezvény a megbékélést szolgálja, ilyen értelemben köszönetet mondott a PEL-nek és kiemelten Smaranda Enache emberjogi harcosnak, valamint Kincses Előd „egykori és jelenlegi ügyvédjének”, hiszen szomorú aktualitás, mutatott rá Tőkés, hogy a marosvásárhelyi bíróságokon Kincses Előd képviseli a Ștefan Gusă tömeggyilkos tábornok szobrának felállítását megakadályozni kívánó keresetüket. Az EMNT elnöke ugyanakkor hiányérzetének is hangot adott, amiért az RMDSZ nem vállalt közösséget ebben a rendezvénysorozatban. Elismeréssel említette a Bernády György Alapítvány által készíttetett tizenkét órás dokumentumfilmet, amely érdemben hozzájárul a múltfeltáráshoz, talán sikerül leépíteni az épp húsz évvel ezelőtt erőszakolt sztereotípiákat, jelentette ki az egykori temesvári lelkipásztor, mint ahogyan a román közszolgálati televízióban sugárzott háromrészes filmsorozat is ezt a célt szolgálja.
Ugyanakkor nem hallgathatjuk el azokat a megnyilvánulásokat sem, amelyek a román szélsőségek köreiből indulnak, és a magyar veszély újbóli feljátszásával gyakorlatilag az önigazolást keresnek. A püspök ezzel a szombatra, épp március 20-ra tervezett maroshévízi román nagygyűlésre utalt, és amint megfogalmazta: a szeparatizmus vádját már megint azért veszik elő, hogy az egységes székelyföldi régió tervét ellehetetlenítsék.
1989, Temesvár: a hiteles forradalmat jelenítette meg – jelentette ki az erdélyi EP-képviselő. Ezzel szemben – „Temesvár szellemével” ellentétesen – 1990 márciusának Marovásárhelyét „Ceuşescu kísértete” járta be. Temesvár szolidaritáson, tolerancián és szereteten alapuló összefogását a gyűlöletre és a mondvacsinált ellenségképre alapozott „ellenforradalom” törte meg.
A biztató kezdet – Temesváron a bűnösök elleni per, a Temesvári Kiáltvány, a Nemzeti Megmentési Front kisebbségbarát nyilatkozata stb. – után a rendszerváltozást eltérítették, mondta a püspök. A gyűlölet forgatókönyve a marosvásárhelyi Fekete Márciusba torkollott: nem interetnikai konfliktusról kell beszélnünk, hangsúlyozta Tőkés, hiszen nem egy szimmetrikus viszonyról volt szó: inkább agresszorokról és áldozatokról van szó. Mindezt azért tervezte meg a volt kommunista nómenklatúra, hogy visszatérhessen a hatalomba a Szekuritáté, berendezkedtek a posztkommunista erők, elindultak az első „szabad” parlamenti választáson – végezetül a kommunistáknak és a titkosszolgálatnak sikerült átmentenie a hatalmukat. Ma, Marosvásárhelyen nem egyedi megemlékezést tartunk, hívta fel a figyelmet az EMNT elnöke, hanem az egész térségünket sújtó, a volt szovjet tömb országaiban két évtizede tartó visszarendeződés ellen, a posztkommunista struktúrák továbbélése ellen tiltakozunk.
A rendszerváltozást folytatnunk kell, szögezte le Tőkés László, az 1989-ben elkezdődött folyamat eredeti szellemében harcoljunk a jóvátételért, azonosítsuk a bűntettek elkövetőit, vonjuk felelősségre őket. Nemzetközi példák egész sora mutatja, hogy bő két évtized után immár Európa is képes szembenézni a kommunizmus örökségével, az Európa Tanács, az Európai Parlament, az Európai Néppárt elítélték a bűnös rendszert, illetve a volt kommunista blokk országainak múltfeltáró intézetei képviselőinek prágai tanácskozásán még egy nemzetközi büntetőbíróság felállításának igénye is megfogalmazódott. De a nemzeti kormányoknak is megvan a saját felelősségük a kommunista múlttal való őszinte szembenézés tárgykörében – ezt a cél kívánja szolgálni a konferencia is, zárta beszédét Tőkés László.
Smaranda Enache köszöntő beszédében többek között felvillantotta Kincses Előd és az ő közös sorsát: 1990 márciusa után mindkettőjüket közellenségnek kiáltották ki, őt munkahelyéről is eltávolították, illetve megakadályozták, hogy mindketten elinduljanak a rákövetkező parlamenti választáson. A PEL társelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a civilszféra hozzájárulása a múltfeltáráshoz: ezért szervezték a fáklyásmenetet, és ezért is nagy öröm, hogy a konferencián a magyarok mellett részt vesznek román és zsidó történészek is. Az emberjogi harcos rámutatott: a nemzeti kisebbségek jogaiért, külön tekintettel a magyar közösségre továbbra is ki kell állni, mert az erdélyi magyarságot történelmi múltja miatt ez megilleti, másfelől a kisebbségek ezt igénylik is.
Kincses Előd köszöntőjét azzal a kérdéssel indította: eljutottunk-e a Fekete Márciustól a Szeretet Márciusáig? Az egykori marosvásárhelyi vezető szerint a szeretet márciusa még vágyálom, előíró jellegű jövőkép, akárcsak a tízparancsolat. Épp azért, mert a román és magyar közösség a maga két külön világát építi, számára nagyon disszonánsnak tűnik, jelentette ki az ügyvéd, hogy RMDSZ nem vett részt a fáklyás felvonuláson, mint ahogyan a román pártok sem. „Annak idején nem UDMR-ét alapítottunk, hanem RMDSZ-t, és szeretnénk, ha így is viselkedne” – mondta az egykori marosvásárhelyi hős, akit a fekete március után emigrációba kényszerített az akkori román hatalom.
A megnyitó előadások után Korpos Dalma, Tőkés László kolozsvári irodájának vezetője felolvasta Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövetének levelét, Gróh Gáspár, Mádl Ferenc kabinetvezetője az egykori köztársasági elnök üzenetét tolmácsolta. Király Károly egykori erdélyi magyar politikus is levelet intézett a résztvevőkhöz, amelyben egyebek mellett ezt írta: „A márciusi események nem spontán, nem román-magyar ellentétekből születtek, hanem mesterségesen táplált, szervezett és kirobbantott hatalmi, kormányzati eszközökkel támogatott, tragikus események voltak. Emlékeinkből kitörölni nem szabad, a múltat megváltoztatni nem lehet. De ha kellő tisztelettel és alázattal viszonyulunk hozzá, útravalóul adhatjuk a levont tanulságokat gyermekeink és unokáink részére.”
Ezután az EMNT által meghirdetett „Családom fekete márciusa” című, esszé– vagy interjú-pályázat nyerteseinek adta át a díjakat Farkas Márta zsűrielnök. A középiskolás diákok és egyetemi hallgatók által beküldött pályaművek közül III. helyet Kusztos Dávid, a marosvásárhelyi Református Kollégium IX. osztályos tanulója, a II. díjat Dénes Hunor Levente, volt Bolyais diák, II. éves joghallgató, ezzel egyenértékű különdíjat Simon Alíz Tímea, a Művészeti Líceum tanulója, míg a fődíjat Szabó Dániel, II. éves egyetemi hallgató nyerte el.
A marosvásárhelyi magyarok mellett harcoló, emiatt igazságtalanul bebörtönzött és üldözött magyarok és magyar-cigányok helytállásukért nemrégiben a Terror Házában megkapták a Petőfi emléklapot – a konferencián pedig Bajnai Gordon miniszterelnök levélben értesítette őket, hogy a Kisebbségekért Díjat adományoz nekik, miután jogszabály-módosítással azt külhoniakra is kiterjeszti. A díjakat Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Emberjogi Bizottságának elnöke és Schmidt Mária, a Terror Házának igazgatónője adta át Lőrincz Józsefnek, Szilágyi Józsefnek, Sütő Józsefnek. Puczi Béla érdemeit post mortem ismerhetjük csak el, az ő díját felesége, Puczi Mária vette át. További posztumusz elismerésben részesült: Szilveszteri Kis Péterés Tóth Árpád – hozzátartozóik annyi sérelmet és megaláztatást szenvedtek el 1990 márciusa utáni két évtizedben, hogy sem a budapesti díjátadóra, sem Marosvásárhelyre nem jöttek el, nevükben Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át a díjat.
Az ünnepélyes díjátadókat követően két tömbbe csoportosítva került sor a konferencia előadásaira. Balog Zoltán a teológiában ismert „helyettes elégtétel” fogalmából indult ki. Helyettes elégtételről akkor beszélünk, amikor nekünk kellene valamiért helytállnunk, felelősséget vállalnunk – de nem tesszük, viszont van valaki, aki ezt helyettünk megteszi. A fideszes politikus rámutatott: Közép-Kelet-Európában ez gyakorta előfordul, és nagy dolog, hogy vannak olyanok, akik képesek erre. A marosvásárhelyi roma hősök példáját azért tartotta fontosnak, mert a roma-probléma egész Európa számára egyre akutabbá válik, és a rengeteg – politikai manipuláció eszközeként felhasznált – negatív példa mellett szükségünk van a pozitív példák felmutatására. Ez a mi felelősségünk, jelentette ki Balog, ezeket a példákat kell mindig szembeállítanunk azokkal, akik minket akarnak szembeállítani.
Az első előadássorozatban felszólalt Wiliam Totoc, berlini újságíró, számtalan tanulmány és könyv szerzője, aki az „Egy fiatal harcos portréja” című filmet esettanulmányként bemutatva a feléledő román szélsőséges mozgalmakról beszélt, elítélve a múlt misztifikálását és a nacionálkommunizmus meghosszabbítását.
Matuska Márton délvidéki újságíró arról a „csodáról” beszélt, hogy Trianon után 90 évvel egy magyar ember felszólalhat a szerb parlamentben, Boros Zoltán televíziós szakember a Marosvásárhelyen húsz évvel ezelőtt létrejött, mesterségesen táplált „tömeges pszichózis” rejtelmét boncolgatta. A média felelősségét hangsúlyozta Éhn József, a Társaság a Kárpát-Medencei Magyarságért elnöke is. Dr. Ábrám Zoltán, a marosvásárhelyi események résztvevőjeként emlékeit elevenítette fel, és rámutatott: „Húsz év eltelt, és ma már egészséges összegzést végezve szükség szerint önkritikusnak kell lennünk. További kérdéseket kell feltennünk magunknak. Miért fogyunk napról napra, és miért csökken a magyar emberek közötti szolidaritás? Miért nem tudunk olyan értékrendet teremteni a sorainkban, amely a krisztusi szeretetre épül? […] Miért nem tanultunk eleget 1990 fekete márciusából?”
Hozzászólásában Tófalvi Zoltán történész a hiteles adatok nyilvánosságra hozatala mellett érvelt, míg Mircea Suhăreanu a Pro Europa Liga részéről Marosvásárhely fokozatos elrománosítása mellett tanúskodott.
A konferencia második paneljét Schmidt Mária történész előadása vezette fel, aki párhuzamot vont a 2006. őszén történt budapesti eseményekkel. A Terror Háza vezetője véleménye szerint 2006-ban is a hatalom provokálta az embereket. Tanulságként megfogalmazta, hogy a provokációt mindig és mindenkor le kell leplezni. A történész at kérteTraian Băsescu államfőtől, hogy tegye meg azokat a gesztusokat, amelyekkel a Fekete Március sebeit be lehetne gyógyítani.
Gabriel Andreescu bukaresti emberjogi harcos felhívta a figyelmet arra, hogy a tragédián túl léteznek olyan momentumok, amelyekről nem beszéltünk eddig. 1990 márciusa után a magyar kérdés olyan szinten tevődött fel, amelyhez az addigi kurzuson szocializálódott román értelmiségek nem szoktak hozzá.. A központosító, homogenizáló államszemlélet addig nem engedte meg, hogy a kisebbségi kérdést érdemben feltegyék, mutatott rá a szakember. A zsidók nélküli antiszemitizmus kérdését leválasztva a problémakörről, Andreescu szerint a kisebbségek mai napig egyfajta provokációt jelentenek a többségi, homogén nemzetben gondolkodók számára. A másfélmilliós magyar közösségnek saját kultúrája van, érvelt a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó professzor, teremtő módon járulnak hozzá az ország életéhez. Ezért a jövő nagy tétje a magyar régiók létrejötte lesz.
Balog Zoltán rövidre fogott előadásában a konferencia mottójaként választott tételt boncolgatta, mely szerint a jövő csak igazságra épülhet. A politikus kijelentette: nem a történelmi igazságról van szó, hanem az egyetemes emberi és a kisebbségi jogok alapján levezethető igazságról, a demokratikus jogállam igazságáról. Az emberjogi bizottság elnöke kijelentette: fundamentális kérdésekben nem lehet engedni. Még azokban sem, amelyek nem népszerűek a saját körünkben: mert ha ezekben engedünk, erkölcsi jogainkat veszítjük el, hitelességünket és legitimitásunkat. Az erőszak a gyávák eszköze, mondta Balog, és sajátosan közép-kelet-európai történet az, amikor a társadalmi békét a polgároknak kell megvédeniük az államhatalommal szemben. Végezetül megosztotta azt a spirituális tapasztalatát, mely szerint végső soron mindig az igazság győz a jogbitorlókkal szemben.
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke arról beszélt, hogy az elszakadt részeknek figyelniük kell egymásra, mert tapasztalataink kiegészítik egymást. Ugyanakkor a nemzeti integráció mellett tett hitet, a magyar kormány nem hagyhatja a határon túli magyar közösségeket. A határmódosítás nélküli politikai integráció két pillére: az autonómia és kettős állampolgárság – fogalmazta meg a délvidéki politikus.
Mikola István volt egészségügyi miniszter előadásában rákérdezett: valóban a szeretet márciusa lett a gyűlölet márciusából? Rámutatott: mindkettő aktív emberi érzés – be kell vetni magunkat annak az érdekében, hogy valóban belülről fakadóan tudjuk megélni. Kijelentette: erős anyaországra lenne szükség. A magyar nemzet befogadó, erős nemzet volt, a honfoglaló magyarok ilyen nemzetet alkottak meg, Szent István királyunk ezt teremtette meg. Ehhez képest, hívta fel a figyelmet a volt miniszter, a legfrissebb kutatások szerint a magyar népesség 53 százaléka anómiás (az anómia az az állapot, amikor egy társadalomban megszűnnek vagy felborulnak a normák, a szabályok, az emberek elvesztik a fogódzóikat, gyökértelenekké válnak). Őket nehéz mozgatni, de annál könnyebb manipulálni. A gazdasági válságon túl morális válságban van Magyarország, következésképpen erkölcsi erő és önvizsgálat szükséges. Mindez a békés egymás mellett éléshez is elengedhetetlen – hangsúlyozta a fideszes politikus.
A konferenciát Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke zárta. A résztvevők Zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben megerősítették: a Fekete Március véres eseményei nem a két nemzeti közösség – a román és a magyar – közötti szembenállás következménye, hanem a hatalmukat és befolyásukat veszélyeztetve érző posztkommunista erők restaurációs kísérlete, melyet etnikai konfliktus gerjesztésével próbáltak leplezni és igazolni. A Marosvásárhelyi Fekete Március és az azt követő, hasonló forgatókönyv szerint zajló események – különösképpen az ún. bányászjárások – kimutatható módon késleltették a demokratikus átalakulást, Románia euroatlanti integrációját, és mindmáig érzékelhető módon hosszú időre megmérgezték a román-magyar viszonyt. A résztevők külön kitértek arra is, hogy Marosvásárhely önkormányzati elöljáróinak felelőssége és a romániai igazságszolgáltatás újabb szégyene, hogy a kommunista rezsim ellen felkelő temesváriakba lövető Ștefan Guşă tábornok szobrának felállítása engedélyt kapott, miközben az Európai Néppárt Kongresszusa határozottan elítélte a kommunista rendszerek egykori tisztségviselőinek dicsőítését. Abbéli meggyőződésüknek is hangot adtak, hogy „a jövő, Marosvásárhely, Erdély, Románia, és az egész Kárpát-medence országainak jövője csakis az igazságra épülhet. Nemzeti közösségeink közös jövője érdekében tehát igazság- és jóvátételt követelünk, a társadalmi igazságosság és a demokratikus jogrend maradéktalan érvényesítését”.
Marosvásárhely, 2010. március 20.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája. Forrás: erdon.ro

„Békés együttélés”
Húsz évnyi eredeti román demokrácia után, a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom évfordulóján semmibe bele nem törődve mondhatjuk el: a többségi nacionalizmus vadhajtásai máig burjánzanak, még ha nem is vaskosodnak fojtogató, agresszív, gyilkos liánokká. (Bár vannak köztünk olyan nemzettársainak, akik szerint egyfajta látens népirtás mindmáig zajlik a bukaresti hatalom szemhunyása vagy épp tevőleges hozzájárulása mellett ellenünk, azt azért el kell mondanunk, hogy mi magunk, romániai magyarok is passzívan asszisztálunk ehhez.) A kisebbségi magyar közképviselet politikai – bár sokszor csak konjunkturális – súlya mind az állami, mind a helyi közigazgatásban, hatalomgyakorlásban nyilvánvalóan zavarja az „itt minden a miénk, mert megszereztük” elvét valló többségi nacionalistákat. Acsarkodnak is, lent is, fent is. Ritka nap, hogy ne vennék elő a sértett nemzeti önérzet aduját, s hogy csak a mi szűkebb pátriánknál maradjunk: hol a magyar egyházaknak juttatott adógarasokat sokallják, hol a legnagyobb „magyar-román” futballistáról „derítik ki” – mihelyst róla neveznek el egy stadiont –, hogy antiszemita, fasiszta ügynök volt, hol a szocializmusban tönkretett magyar irodalmi emlékhely, a Léda-ház tatarozása ellen ágálnak, hol a holnaposok tervezett szobrára sokallják a közpénzt a hagymakupolás honfoglalás és városidegen köztéri elemek sűrű importja közepette. S ha mindez nem elég a honfiúi indulatok felkorbácsolásához, hát jó alkalom rá március 15-e méltóságteljes megünneplése, amiről árgus szemű – amúgy felületesen tájékozott, saját anyanyelvüket is törő – román újságírók siettek szétkürtölni, hogy egyes honi magyar politikusok disszonáns hangot megütve autonómiáról szónokoltak, Magyarországról pedig szélsőséges kommandók jöttek át az itteni magyarok jogait követelni. (Mintha mi nem is lennénk képesek erre.) Húsz év alatt mi változott ezen a téren? Mi mondjuk a magunkét, ők meg a magukét. Mi kérünk, ők nem adnak. Erre mondják a dörzsöltebb, Európát is megjárt, saját pecsenyéjüket is mindig jól megsütni tudó politikusok: jól elvagyunk mi itt egymás mellett.
D. L. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

A szeretet márciusa
Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában
Mottó: Emlékezzünk, hogy az 1989-ben kivívott szabadság örömével folytathassuk a demokratikus rendszerváltozást! Emlékezzünk, hogy a húsz éve újjáébredt szeretet és szolidaritás erejével lépjünk fel az etnikai gyűlöletkeltés ellen!
A szeretet márciusa című nemzetközi konferenciával folytatódott szombaton délelőtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Pro Európa Liga és Kincses Előd ügyvéd szervezésében Marosvásárhely fekete márciusa huszadik évfordulója alkalmából tartott rendezvénysorozat.
A Deus Providebit Tanulmányi Házban a résztvevők Tőkés László európai parlamenti képviselő, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke és Kincses Előd ügyvéd visszaemlékezéseit hallgathatták az meg az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekről.
Így volt – így legyen
A konferencián felolvasták Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetének, illetve Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, valamint Bajnai Gordon magyar kormányfő üzenetét, majd két szakaszban folyatódott a rendezvény. Az első rész – Így volt – az emlékezésé volt. Ezen bemutatták Király Károly levelét, majd William Totok újságíró, Ábrám Zoltán egyetemi tanár, Matuska Márton újságíró, Boros Zoltán tévés szakember, Éhn József, a Társaság a Kárpát-medence Magyarságának elnöke előadásait követő vita után, Így legyen címszó alatt Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója, Gabriel Andreescu politológus, ÁgostonAndrás, a Vajdasági Demokrata Párt elnöke, Mikola István és Balog Zoltán magyar országgyűlési képviselők és Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke beszélt.
Családom fekete márciusa
A rendezvényen került sor a Családom fekete márciusa című pályázat díjainak kiosztására: az I. díjat Szabó Dániel másodéves egyetemi hallgató kapta, II. helyezett Dénes Hunor Levente II. éves joghallgató, volt bolyais diák lett, a második helyezéssel egyenlő különdíjat Simon Alíz Tímeának, a művészeti líceum tanulójának ítélték, a III. díjat Kusztos Dávid, a Marosvásárhelyi Református Kollégium IX. osztályos tanulója kapta.
A szeretet kultúrája a mi identitásunk tartóoszlopa
A rendezvénysorozat szombaton 17 órától a Vártemplomban tartott Kárpát-medencei ökumenikus találkozóval zárult. A találkozó előtt Tőkés László a Népújságnak elmondta: "A hit dimenziójában próbálunk sorsunkon felülemelkedni, a megbocsátás, a szeretet szintjére emelkedni, hiszen mi olthatná ki – mint víz a tüzet – a gyűlöletet más, mint a szeretet. Ne elégedjünk meg a tolerancia se hús, se hal semleges kifejezéssel. Nekünk vannak keresztyén hagyományaink, vannak keresztyén gyökereink. Mi a szeretet hitét valljuk, és a szeretet kultúrája a mi identitásunknak a tartóoszlopa. Tehát, amikor a Kárpát- medencéből összegyűlnek az egyházaink képviselői, és egyházaink hívei a maguk sokszínűségében képviselik a keresztyénséget, akkor mintegy Európának is üzenünk, hogy ha a válságaira megoldást akar találni, akkor nem elég csupán számolnia, statisztikákat készítenie és egyenleteket megoldania, vissza kell találnia gyökereihez".
(mózes) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A Marosvásárhely-Vártemplomi Kárpát-Medencei Ökumenikus Találkozó állásfoglalása
Egyházaink lelkiismereti és hitbeli kötelességüknek tartják, hogy kiálljanak híveik jogainak és emberi méltóságának védelmében, a társadalmi igazságosság és jogosság érvényesülése érdekében, határozottan visszautasítva bármely, az emberi és kisebbségi jogokat sértő diszkriminációt.
A marosvásárhelyi református Vártemplomban megrendezett ökumenikus találkozón Egyházaink testvéri közösségben összegyülekezett képviselői és tagjai ebben a szellemben emlékeztek meg az 1990 márciusi, marosvásárhelyi tragikus eseményekről és azok áldozatairól. A jelenlevők fájdalommal állapították meg, hogy az 1989-es romániai népfelkelés, „Temesvár szellemével” ellentétben 1990 „Fekete Márciusán” az alighogy megbuktatott nacionál-kommunista rezsim átkos szellemének kísértete tért vissza Erdélybe, és végezte romboló munkáját Marosvásárhelyen.
A csodálatos temesvári forradaloma kommunista visszarendeződés útját egyengető ellenforradalmi agresszióba csapott át.
A „Megváltó Karácsony” idején tapasztalható nemzeti-kisebbségi összefogás helyét a más néven újjáalakuló, volt Szekuritáté által mesterségesen előidézett megosztottság foglalta el.
A „divide et impera” – „oszd meg és uralkodj” – módszerét alkalmazva, a posztkommunista hatalom, a román többség, valamint a kisebbségi magyarok és cigányok között a meglévő szeretet helyett újból a gyűlölet magvait hintette el.
Az Ökumenikus Találkozó résztvevői értetlenségüknek adnak hangot amiatt, hogy minden erre irányuló törekvés, kísérlet és követelés ellenére az 1990 márciusi, marosvásárhelyi eseményekről az igazság húsz év után még mindig nem derült ki, mint ahogy az 1989-es forradalomról és az azt követő, sorozatos bányászjárásokról sem ismerjük a teljes igazságot.
Mindezeket szem előtt tartva, Egyházaink ökumenikus közössége egyöntetűen támogatja a „Fekete Március” 20. évfordulója alkalmából rendezett marosvásárhelyi Fáklyásmenet Felhívását az igazság- és jóvátétel, valamint a román–magyar megbékélés érdekében.
Az erdélyi tolerancia és Temesvár szellemében, Marosvásárhely „Fekete Márciusa” ellenében a Szeretet Márciusának krisztusi üzenetét hirdetjük meg, az önmagát értünk áldozó és harmadnapon feltámadott Úr Jézus evangéliumát idézve: „Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek; nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Jn. 14,27)
Az Európai Nemzetek Közösségének nagy Családjában, az Európai Unió
Duna-stratégiájának lelki-szellemi kiterjedésében József Attila: A Dunánál című versének értelmében valljuk, hogy: „A múltat be kell vallani (…) A harcot, amelyet őseink vívtak, / Békévé oldja az emlékezés, / s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
Marosvásárhely, 2010. március 20. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Fehér könyv a fekete márciusról
Az 1990-es marosvásárhelyi eseményekkel kapcsolatos évfordulós megemlékezéseket rendeztek a hét végén.
Március 19-én az RMDSZ vezetősége megkoszorúzta Sütő András síremlékét, majd a szövetségi elnöki hivatalban Markó Béla az összetűzés kárvallottjaival, az áldozatok hozzátartozóival: az események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán családtagjaival, az egykor börtönbe zárt Cseresznyés Pállal, a súlyosan bántalmazott Szabadi Ferenccel, illetve Juhász Ilonával találkozott.
Markó kifejtette: annak idején a vásárhelyi és a környékbeli magyarság egyfajta szabadságharcot vívott a letűnt rendszer retrográd erőivel szemben, akik a háttérből irányították az eseményeket. Úgy véli: húsz évvel ezelőtt ellenforradalmi kísérlet történt, amelyet a magyar közösség bátorsága meghiúsított.
Ellentmondásos vallomások
A művészeti egyetem stúdiótermében vetítették azt a 12 órás dokumentumfilmet, amely a húsz évvel ezelőtti eseményeknek állít emléket. Szerzője, Miholcsa Gyula, az RTV munkatársa a Krónikának elmondta: hároméves munka eredményét láthattuk. A film megrendelője a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány volt, amelyet Borbély László miniszter, parlamenti képviselő vezet. Miholcsa szerint a legértékesebb anyag a néhai Schnedarek Ervintől származott. Ő és munkatársai szinte percről percre megörökítették mindazt, ami 1989 decemberének utolsó napjaitól kezdve Vásárhelyen történt.
A többi, nem kevésbé értékes anyag a Román Televíziótól, a Magyar Televízió Fekete Doboz című műsorából, és a temesvári forradalmárok egyesületétől származik, a film alapötlete pedig az volt, hogy rekonstruálják a helyes és pontos kronológiát. „Rengeteg meglepő dologgal szembesültem. Egyesek önmaguknak mondtak ellent különböző pillanatokban: általában román megszólalókkal fordult ez elő, mert ők akarták elkerülni, hogy a valóságot kimondják” – mesélte Miholcsa.
A legvérmesebb, 1990 februárjában szervezett vásárhelyi Vatra Românescă rendezvényről nincs felvétel, oda annakidején nem engedték be a magyar újságírókat, az RTV archívuma sem őriz erről dokumentumot. A Fekete Doboz munkatársaitól valóságos harctéri jeleneteket kaptak, kameráikkal egészen közel kerültek a verekedő csoportokhoz – ezek a szerkesztők szólaltatták meg március 19-én a cigányokat is, akik a magyarság mellé álltak.
Profi provokáció volt
„Nekem erkölcsi kötelességem volt Sütő Andrással szemben az, hogy a filmet elkészítessem. Három év munkája van benne. Most is végigfut a hátamon a hideg, ha megnézem. Ne feledjük: az események a jugoszláviai folyamat előtt zajlottak. Mindenki számára egyértelmű ma már az, hogy profi provokációról volt szó – akik kirobbantották, azoknak a tervei között talán az is szerepelt, hogy Romániában, Erdélyben katonai diktatúrát vezessenek be. Annak idején a tankok egy hónapon át a város határában állomásoztak” – fejtette ki lapunknak Borbély László, aki a film vetítése előtt köszönetet mondott azoknak, akik fényképeket, videofelvételeket, dokumentumokat vittek be az alapítványhoz.
„1500 dokumentum van a birtokunkban, ezek húsz év alatt gyűltek össze. Jó részüket már 1990-ben átadtuk az ügyészségnek, és azok alapján fel lehetett volna göngyölíteni az ügyet” – tette hozzá Borbély, aki bejelentette, hamarosan elkészül az átfogó Fehér könyv a húsz évvel ezelőtti eseményekről. A filmvetítés kezdetén Tőkés László is jelen volt, viszont az RMDSZ vezetősége, a szövetségi politikusok távol maradtak az EMNT által szervezett, péntek esti tüntetéstől. Tőkés László a Krónikának elmondta: „Nem kaptam meghívást a filmvetítésre, de erre nem is volt szükség, hiszen a sajtóban többször megjelent, hogy erre sor kerül. Úgy gondolom, hogy a megemlékezésben együtt kell lennünk.”
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Milyen hatással volt Románia jelenkori történelmére mindaz ami 1990 márciusában történt?
A frissen keltezet romániai demokrácia harmadik honapjában, azaz 1990 márciusának idusán, a világ felfigyelt Marosvásárhelyre, de sajnos a figyelem az itt lezajlott eseményeknek köszönhető.
Hogy milyen hatással volt Románia jelenkori történelmére mindaz ami 1990 márciusában történt? Erre próbál válaszolni, húsz év után, Kincses Előd ügyvéd, aki abban az időben a Maros megyei ideiglenes tanács alelnöke volt és Gabriel Andreescu, professzor, emberjogi aktivista, a „Noua revista a drepturilor omului” igazgatója.
Kincses Előd: „Véleményem szerint ez nagyon lelassította Románia Európai Uniós csatlakozását, hiszen ha nem rombolják le azt a nimbuszt amelyet a tv által közvetített álforradalommal kivívtak maguknak akkor minden valószínűség szerint Románia az első körös csatlakozó lett volna, tehát Magyarországgal, Csehszlovákiával és Lengyelországgal együtt. A NATO csatlakozás is hamarabb megtörtént volna és nem tartott volna az Iliescu rendszer olyan sokáig. Sokkal hamarabb el lehetett volna kezdeni a privatizációt, nem történt volna meg az államosított lakások javának az átjátszása a szekusok és pártaktivisták részére és akkor egy korrektebb visszaszolgáltatást lehetett volna csinálni. Azt hiszem egy szuszra, eleget mondtam, hogy mennyi sok bajt okozott ez”
Gabriel Andreescu: „Egy antidemokratikus rezsim határköve volt, amely az egyre szabadabb Romániát a párt második vonalában meghúzódó manipulátorok kezére akarta átjátszani. Egy olyan esemény amely a multikulturalitás demokráciáját nem ismerő román többség előtt kirobbantotta a modern demokrácia és a magyar közösség problematikáját. Az eseményeket kővetően, Románia lett Európa fekete báránya….. Véleményem szerint az események után jelentek meg azok a lelkiismeret központok, azok a román szerveződések melyek hidat építettek a két közösség között, híd mely az 1996-s politikai változáshoz vezetett, és amelyet a valódi demokrácia és nem a kirakat Románia intézkedésének lehet tekinteni. …. Románia, most 2010-ben sem szebb de az, hogy stabilabb határok között élünk, az történelmi szempontból nem akármi. Az eseményeket a román társadalmon belül zajló, negatív illetve pozitív kihatású, a román-magyar viszonyról szóló harcokhoz kötöm”.
Smaranda Enache: „még most is ott él az emberekben a félelem”
Smaranda Enache a Pro Európa Liga (PEL) társelnöke úgy érzi, „nem helyes az, hogy még mindig eltitkolják előttünk az egész igazságot a marosvásárhelyi eseményekről”. Szerinte, a gyertyás, fáklyás menetem azok vettek részt akik egy kicsit bátrabbak „mert bizony még most is ott él az emberekben a félelem” vagy a családjukban emlékeztek illetve nem akartak hozzájárulni, hogy egy ilyen menet „újra felnyisson elfelejtett sebeket”.
„Remélem nem ez lesz az üzenet, az üzenet az, hogy Románia egy érett demokrácia, amelyik megengedheti magának, hogy feltárja a nyilvánosság előtt az összes titkos dokumentumot, amely elkészült a márciusi események előkészítő forgatókönyvében és az események napjaiban. Ezekhez nekünk most jogunk van”, tette hozzá a PEL társelnöke.. Forrás: erdon.ro

Március fekete fehérben
A magyarok Marosvásárhelyen emlékeztek, a románok Maroshévízen gyűléseztek
A párhuzamosság jegyében szervezett megemlékezéseket a hétvégén az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a véres marosvásárhelyi események húszéves évfordulója alkalmából. Markó Béla RMDSZ-elnök előbb megkoszorúzta Sütő András sírját, majd fogadta az áldozatokat és hozzátartozóikat.
„Sokkal kevesebben vagyunk most, mint húsz évvel ezelőtt” – sajnálkoztak március 19-én, Marosvásárhelyen a Tolerancia és igazság címmel meghirdetett fáklyásmenet résztvevői. Ők azért vonultak fel tömött sorokban az egykori összecsapások helyszínén, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek a két évtizeddel ezelőtti eseményekre.
Fegyelmezetten indult útra a másfél ezer felvonuló a Kultúrpalota elől, hogy a Bolyai utca és a törvényszék érintésével végül a református temetőig, Sütő András sírjáig jusson el. A menetet végig szakszerűen kísérte a csendőrség, a nézelődők is csendben figyelték a menetelőket, nyoma sem volt a húsz évvel ezelőtti feszültségnek. Bár több százan érezték úgy, hogy gyertyafénnyel kötelességük emlékeztetni az egykori agresszióra, mégis feltűnő volt a távolmaradók aránya.
Párhuzamos emlékek
Az egyik lehetséges magyarázat az lehet, hogy míg az utcán Tőkés László és az EMNT felhívására demonstráltak, addig a Színművészeti Egyetemen az RMDSZ szervezésében Miholcsa Gyula és Simonffy Katalin dokumentumfilmjét, Az én márciusomat tekinthették meg az érdeklődők.
„Nem demonstrálni akarok, hanem emlékezni, ezért számomra ez a dokumentumfilm, és az, hogy sok-sok kortársammal, szemtanúval és áldozattal együtt nézhetem meg, többet jelent, mint az, hogy utcára vonuljak” – magyarázta választását egy idős filmnéző. A békésnek szánt fáklyás felvonulás hamar politikai hangsúlyt kapott: Kincses Előd törvényszék előtt rögtönzött beszédét egy bekiabáló zavarta meg.
Kincses zavartan hagyta el a helyszínt: „Köszönöm, hogy megőrizte a megemlékezés méltóságát, és hogy meghallgatott” – vetette oda a rendbontónak a távozó. A rend a református temetőig tartó séta alatt helyreállt, az emlékező civilek között a magyar gárda tagjai, valamint több EMNT-hez közeli politikus képviselte.
Közös szempontok
Markó Béla az RMDSZ elnökeként marosvásárhelyi irodájában fogadta a két évtizeddel ezelőtti összecsapásokban meghalt Kiss Zoltán hozzátartozóit, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pált, Szabadi Ferencet, illetve Juhász Ilonát. A találkozón átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az ügyvezető elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak és hozzátartozóiknak.
„Egyre inkább meggyőződésem: nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének része volt mindez, hanem ellenforradalmi kísérlet is, melynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult” – nyilatkozta az eseményekkel kapcsolatban Markó, aki a nap folyamán megkoszorúzta a húsz évvel ezelőtti véres események során fél szemét vesztett Sütő András író sírját is.
Tőkés László az EMNT által szervezett kerekasztal-beszélgetésen egyébként Markóhoz hasonlóan fogalmazott: a politikus szerint a fekete március eseményeinek feltárása elengedhetetlenül hozzátartozik a rendszerváltás befejezéséhez. A találkozón az eseményeken részt vevő romák számára átadták Bajnai Gordon miniszterelnök és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök üzenetét is. A kerekasztal-beszélgetésen részt vett és felszólalt Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, valamint az események több szemtanúja is.
„Fehér könyvet” ígérnek
„Azt gondolom, csak akkor fogjuk tudni teljes egészében látni és feldolgozni, hogy mi történt, ha egy vegyes, román–magyar tudományos bizottság dolgozik majd együtt” – vélte a lapunknak nyilatkozó Novák Csaba Zoltán történész, akit a Bernády Házban szervezett állófogadáson kérdeztunk meg. Az ismert marosvásárhelyi kulturális központban a házigazda Borbély László miniszter szervezett állófogadást azoknak az érintetteknek, akik közösen nézték végig a Bernády György Közművelődési Alapítvány által életre hívott maratoni dokumentumfilmet.
Borbély László, az alapítvány elnöke is egyetértett azzal, hogy adós még a magyar közösség a történtek feldolgozásával, és ígéretet tett a márciusi események szakmailag megalapozott, és teljes körűen dokumentált „fehér könyvének” összeállítására. Arra a kérdésre, hogy miért nem sikerült közösen emlékezni a teljes közösséget érintő eseményekre, Borbély László egyértelmű választ adott: „Ez itt Marosvásárhely, aki a helyiek múltjára akar emlékezni, az a helyiekkel közös összefogásban teheti azt meg, a párhuzamos rendezvények szervezői pedig ezért nem léptek időben”. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

A történelem nem ismétlődhet meg!
Konklúziók az 1990. márciusi marosvásárhelyi események kapcsán
Van-e remény, hogy valaha fény derüljön a felbujtók, szervezők kilétére, hogy az igazságszolgáltatás valóban megbünteti azokat, illetve azokat bünteti meg, akik kirobbantották a márciusi véres eseményeket? Ezt a kérdést intéztük az RMDSZ elnökéhez, valamint A szeretet márciusa szervezőihez, résztvevőihez.
Ellenforradalmi kísérlet volt, nem csak magyarellenes megmozdulás
Markó Béla: – Nem tudom, fény deríthető-e arra, hogy kik és mi módon szervezték azt, ami akkor Marosvásárhelyen történt. Egy biztos: tudnunk kellene, hogy mi történt akkor, és meg vagyok győződve, hogy egyes dokumentumok napvilágra kerülésével, titoktalanításával sok információhoz hozzájuthatnánk. Nem csak a múlt szempontjából fontos ez, hanem a jövő szempontjából is, azért, hogy elkerülhessük, hogy azok, amik akkor történtek, megismétlődhessenek. Nem hiszek abban, hogy a történelem csak úgy, magától nem ismétlődhet meg. Akkor nem ismétlődik meg, ha ismerjük bizonyos események okait, és ezeket az okokat újból és újból elkerüljük vagy kiküszöböljük. Azt, ami Marosvásárhelyen akkor, március 19-én és 20-án történt, előre eltervezték és előkészítették. Nyilván az agresszorok nem spontánul gyűltek össze, faluról is nagyon sok embert behoztak, botokkal fölfegyverezték őket, és máig nem derült fény arra, hogy ezt kik csinálták, kik tervezték, kik szervezték.
Nemcsak magyarellenes megmozdulás volt, hanem ellenforradalmi kísérlet is, a régi rend emberei, akik 1989 decembere után nagyon hamar felocsúdtak és megpróbáltak visszaütni, minden bizonnyal ezt a román-magyar szembenállást is megpróbálták felhasználni arra, hogy a demokratizálódási folyamatot lebénítsák. Hiszen, ha sikerült volna itt egy tartós etnikumközi konfliktust kirobbantani, polgárháborús helyzetet teremteni, akkor leállt volna az ország demokratizálódása is. Egyfelől a magyarok jogköveteléseit akarták vérbe fojtani. Ez azért nem sikerült, mert a magyarok szembefordultak és megakadályozták, másrészt egyúttal a demokráciát is föl akarták számolni, ami szintén ebből az okból nem sikerült. Ebben a térségben ez volt az első erőszakos etnikai konfliktus, amelyet nem sikerült kiterjeszteni itt, Romániában azoknak, akik elindították.
El kell jutni a fejéhez, ahol a hal büdösödik
Kincses Előd: – Véleményem szerint nagyon lelassította Románia európai uniós csatlakozását, mert ha nem rombolják le azt a nimbuszt, amelyet a televízió által közvetített álforradalommal maguknak kivívtak, akkor minden valószínűség szerint Románia első körös csatlakozó lett volna Magyarországgal, Csehszlovákiával és Lengyelországgal együtt. A NATO-csatlakozás is hamarabb megtörtént volna, és az Iliescu-rezsim nem tartott volna olyan sokáig. Sokkal hamarabb el lehetett volna kezdeni a privatizációt, nem történt volna meg az államosított lakások javának az átjátszása a szekusok és pártaktivisták részére, és egy sokkal korrektebb restitúciót lehetett volna csinálni. Azt hiszem, egy szuszra épp eleget mondtam, hogy mennyi bajt okozott a fekete március.
Annak, hogy kiderüljön a teljes igazság, hogy a kitervelőket és szervezőket, kivitelezőket felelősségre vonják, akkor lehet esélye, ha lesz politikai és jogi akarat, hiszen van kiktől elindulni: lehet tudni, hogy mit mondott az ortodox pópa a templomban, az ortodox pópa meg kell mondja, hogy neki ezt ki sugallta, aki sugallta, meg kell mondja, hogy ő honnan hallotta, és akkor el fogunk jutni oda, ahol a hal is büdösödik, a fejhez, vagyis Iliescuhoz, Petre Romanhoz, Stanculescuhoz és Chitachoz. Ami a politikai akaratot illeti, az uralkodó párt és az államelnök eléggé kétkulacsos politikát folytat.
Nem lehet a végtelenségig titkolni a valóságot
Gabriel Andreescu: – Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események a demokratikus folyamatok ellen irányultak, és vissza akarták helyezni jogaiba a szekuritátét, ami sikerült is. Sikerült feluszítani a multikulturalitás és a demokrácia eszméitől teljesen idegen románságot. Paradox módon pozitív következmény, hogy a magyar kisebbség éppen ezzel adott lökést a politikai és civil öntudat kifejlődésének. A marosvásárhelyi márciusi események után Románia Európa fekete báránya lett, amikor az európai integráció ideálja, amely 89 után logikusnak és természetesnek tűnt, a messzeségbe került. Az események idején és rögtön azokat követően "kialakultak azok az úgynevezett "öntudatos román körök", amelyek nem óhajtották a változást. Azóta megváltoztak a dolgok, az emberek rájöttek, hogy a román-magyar viszonyban az 1996-2000-es magyar kormányzati részvétel szinte egy második forradalmat jelentett. A márciusi eseményeket a román társadalom belső harcának tekintem, amelyek a káros hatások mellett pozitív következményekkel is jártak a román–magyar kapcsolatokban.
Az igazság kiderítésének van esélye most, amikor a résztvevők elmondták, hogy őket behívták Vásárhelyre. Az ügyészség ezt bizonyítéknak kellene tekintse. Hogy ez nem történik meg, azt bizonyítja, hogy a politikai többség szintjén nincs akarat, hogy felderítsék az igazságot. Elég, ha a parlament összetételét nézzük. Mégis, azt hiszem, nem lehet a végtelenségig tagadni, titkolni a valóságot, a dolgok menete afelé halad, hogy fény derüljön az igazságra. Ehhez elég jó példa, hogy a szekuritáté dossziéiba ma már beletekinthetünk. Tehát optimista vagyok, tudom, hogy nem ma vagy holnap derül ki az igazság, de esély van, hogy legalább holnapután.
Sok pénzre lenne szükség, nem csak szólamokra
Smaranda Enache: – Sokat tárgyaltunk erről az elmúlt húsz év során. De azt hiszem, hogy most egy olyan történelmi pillanathoz jutottunk, amikor nyíltan beszélhetünk a márciusi eseményekről, az ellentétekről, de ugyanakkor arról is, hogy mindenek ellenére létezik egy közös múltunk, létezik egy közös jelenünk, és meg vagyok győződve, hogy lesz közös jövőnk is. A mindennapi életben sokat haladtunk előre. Az emberek képesek együttműködni és továbblépni. De fájdalmas számomra, hogy kialakultak a szélsőségek mind a románoknál, mind a magyaroknál. Ezeket a szélsőségeket nyugtalanítja, hogy a két nép, a két közösség Erdélyben meg tud békélni, és próbálnak szítani, próbálnak fiatalokat bevonni. Azt hiszem, olyan programokat és közös akciókat kellene létrehozni, amelyek kizárják a szélsőségek befolyását. Épp most zajlik Hévízen a román civil fórum, ahová bevonták az Új Jobboldalt és a Vatra Româneascat is. Ugyanakkor a marosvásárhelyi fáklyás tüntetésen is megjelent egypár magyar gárdás fiatalember, akikre egyáltalán nincs szükség ilyenkor, de amíg nem beszéljük ki ezeket a dolgokat, amíg a két kormány nem invesztál többet, több pénzt is abba, hogy a megbékélés létrejöjjön és tartós legyen, addig még lesznek problémák. A francia–német megbékélés modelljét még nem vettük át, mert a két kormány nagyon kevés pénzt fektetett abba a román–magyar ifjúsági irodába, amiről szó lett volna. A francia–német modell olyan volt, hogy több mint hatmillió fiatal utazott a két országba, és úgy jött létre húsz év alatt ez a megbékélés. Nálunk is nemcsak szólamokra, nemcsak rendezvényekre lenne szükség, hanem konkrét pénzre és politikai akaratra is, hogy zárjuk ki a szélsőségeket és egy tartós román–magyar megbékélést tudjunk létrehozni.
Nem szabad a lezárt múlt kategóriájába zárni
Tőkés László: – A megrendülés és meghatódás érzése mellett nem lehet eltekinteni a politikai-jogi természetű valóságtól. Igazságot kell tenni, ki kell deríteni azt, megoldást kell találni jogi és politikai értelemben arra, ami egykor történt, nem lehet a fesztív megemlékezés ködébe burkolni, nem szabad a lezárt múlt kategóriájába zárni, hanem megoldást kell találni például a román–magyar együttélésre, a vásárhelyi magyarság jelenére és jövőjére, a tovább élő kommunizmus változatos formában és alakban megjelenő kérdéseire és nehézségeire. A felhívásunk erre nagyon alkalmas volt, és az a demonstráció is, amely stílszerűen a húsz évvel ezelőtti tüntetésekre és ellentüntetésekre emlékeztetett, meghaladva azokat, mert azok az ellentét jegyében születtek. Adekvát módon kifejezte politikai szándékainkat: megbékélés, rendezés, megoldáskeresés. Szombaton a tudományosságra esett a hangsúly, románokkal–magyarokkal több oldalról, több szemszögből, minden fél meghallgatásával próbáltuk helyre tenni a dolgokat, itthon Európában, itthon Erdélyben. Otthont a hazában, mondtuk ezelőtt húsz évvel. Most ha Románia és Magyarország is Európában van, és itt vannak a magyarországiak és itt vannak a sokat szenvedett délvidékiek, a felvidékiek képviselői, akkor valóban legyünk otthon Európában és nemzetközi összefüggésben gondolkozzunk.
A rendezés nem lehet partikuláris. Itt nem holmi egyedi esetről volt szó, a kommunizmus minden nyomorúsága öröksége, a nacionalizmus és a kettő kombinációjában a nacionálkommunizmus és a kommunista ideológiát felváltó sovén nacionalizmus minden gondjával-bajával szembe kell néznünk, ami Kárpát-medencei kérdés, európai kérdés. Ez Európa ügye, mert ha nem akarja importálni ezeket a nyomorúságokat a tagországokkal együtt, akkor ezeknek a végére kell járnunk.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Lőrincz József: Így diktálta a lelkiismeretünk - Interjú
Petőfi Emléklap a Helytállásért díjjal tüntették ki Budapesten, a Terror Háza Múzeumban azt a néhány marosszentgyörgyi romát, aki 1990 márciusában a magyarság segítségére sietett, és akiket emiatt a román igazságszolgáltatás két évre börtönbe vetett és megalázott. Hatuk közül ma már csak hárman élnek. A mindenki által Kókának ismert Lőrincz József büszke az elismerésre.
Semmit sem bánt meg. Kóka „az igazság nevében” segítette a magyarokat
Gondolt-e arra, hogy 20 év után még valaki emlékszik arra, amit önök tettek a magyarságért, és ezért ki is tünteti?
– Őszintén szólva, nem hittem volna, hogy valakinek is eszébe jut a marosszentgyörgyi cigányság. Arról meg álmodozni sem mertem volna, hogy miután Budapesten átvesszük a kitüntetést, még az Országházába is eljutunk, ahol a magyar miniszterelnök fogad.
– A protokolláris részén túl miről szólt ez a találkozó?
– Jó félórás beszélgetés volt, melyre elkísért a papunk, Baricz Lajos. Miután a kormányfő megdicsért azért, amit tettünk a magyarságért, megkért, hogy meséljük el, miként zajlottak a március 20-i, marosszentgyörgyi események. Mi meg elmagyaráztuk, hogy kimentünk a tetőre és tettük, amit tennünk kellett.
– Miért épp a magyarokat segítették? Elvégre ugyanúgy állhattak volna a románság oldalára is.
– Így diktálta a lelkiismeretünk. Mi mindig is a magyarokhoz álltunk közelebb, ők azok, akik ha kell, segítenek, ők azok, akik őszintébbek hozzánk. Aztán láttuk azt a borzasztó igazságtalanságot, amit velük művelnek. Láttuk, hogy támadják őket.
– Azonkívül, hogy később börtönbüntetésre ítélték, a márciusi összetűzésben meg is verték?
– Engem nem, de nagybátyámat, unokaöcsémet és sok barátomat igen. Nem mondom, én is kaptam, de adtam is. Aztán amikor már úgy volt, elszaladtam.
– Felidézne néhány mozzanatot a történtekből?
– A szomszéd településről, Nagyernyéből telefonáltak, hogy kamionokkal jönnek a felfegyverkezett görgényvölgyiek. Ott már halálra gázoltak egy magyar embert abból a tömegből, amely megpróbálta őket feltartóztatni. Itt is áthaladt vagy két-három teherautó, amelyet egy fekete kiskocsi vezetett fel. Utána a magyarok a tetőn keresztbeállítottak egy vontatós traktort, amely elzárta az utat. A románok kénytelenek voltak megállni és megküzdeni a szentgyörgyiekkel. Akkor már ott voltunk mi is, a Csorgó meg a Temető utcában lakó cigányok. Csak úgy repültek a kövek a hodákiak kamionjaiból: nem nézték, hogy asszonyokat vagy gyerekeket dobnak főbe. Azonkívül karókkal, botokkal érkeztek, mi meg azt ragadtunk kézbe, amit lehetett. Harcoltunk, mert védenünk kellett Marosszentgyörgyöt.
– Hamarosan hatukat bíróság elé állították; csak a cigányokat. Bíztak a román igazságszolgáltatásban?
– Hogy lehetett volna bízni, hiszen csak cigányok meg magyarok voltak a letartóztatottak között! Hiába kezdték az egész cirkuszt a románok, közülük egy embert nem csuktak le! Minket hatunkat láncba vertek, pisztolyt szögeztek a tarkónkhoz, egyszer falhoz is állítottak, szóval megaláztak, majd két évre lecsuktak. Már a rendőrségi zárkában, Marosvásárhelyen kiverték a fogaimat, amikor azt mertem mondani, hogy nem vagyok hibás. Egyfolytában köpdöstek és ütöttek. Ugyanígy folytatódott a vásárhelyi börtönben is. Az egyik tiszt, valami Kendernek hívták, ha jól emlékszem, de a neve ellenére román ember volt, az aztán naponta ütött. Egyszer annyira megrúgott, hogy legurultam a lépcsőkön, máskor meg úgy beütötte a fejem, hogy elájultam. Olyan nap nem volt, hogy ne kapjak! De nem csak én, a másik öt szentgyörgyi cigány társam is. Egyszer meglátogattak valami magyarországi meg hollandiai tévések, azok le is filmezték, milyen kék meg zöld az egész testem. Miután átkerültünk a nagybányai börtönbe, megváltozott az életünk. Ott a parancsnok kijelentette, hogy aki hozzánk mer nyúlni, annak vele gyűlik meg a baja. Bányán még csak nem is sértegettek, oly rendesen bántak velünk. Az őrök is, a rabtársak is.
– A testi sértések a mára is kihatnak?
– Sajnos igen. Ha felidegesítem magam, egy ideig lebénul a bal karom. Többször kerültem kórházba, de az orvosok sem tudják, mi lehet a baj. Tóth Árpád viszont rögtön a szabadulása után, alig harmincvalahány évesen meghalt. Őt még mielőtt börtönbe vetették volna, szinte megsüketítették, amikor befektették a tank alá, majd beindították a motort. Szilveszter Kiss Péter és Puczi Béla Magyarországon halt meg. Egyikük sem volt idős.
– Szabadulása után visszavették a munkahelyére ?
– Nem, pedig sokat kérleltem a főnököket. A Constructorul szövetkezetnél dolgoztam, de sem oda, sem máshová nem alkalmaztak. Mindenütt, ahol próbálkoztam, már tudták, hogy ki vagyok, és nem akartak, vagy nem mertek felvenni.
– Miből él?
– Az elején vasat meg rezet gyűjtöttem, aztán kezdtek hívni maszekolni. Szakmám szerint kőműves vagyok. Amikor látták, hogy becsületes munkát végzek, visszahívtak. De még így sem könnyű, nincs mindig munkám. Három kiskorú gyerekem van, akiket egyedül nevelek. Szerencsémre a plébános úr még segít ezzel-azzal.
– Az RMDSZ és egyáltalán a magyarok segítették az utóbbi húsz évben?
– Szabadulásunkkor az RMDSZ-től kaptunk egy kis pénzt meg valami ruhaneműt. Azóta semmit. Még jó, hogy az állam adja a gyermekpénzt.
– Szemrehányások, fenyegetések voltak a románok részéről?
– Itt a faluban él egy Doru nevezetű ember, aki többször is hangoztatta, hogy elvágja a torkomat. Egyszer leültettem és megbeszéltem vele az ügyet. Nem tudom, hogy megértette vagy sem, de azóta békén hagy.
– Bajtársai közül a szabadulást követően többen is Magyarországra költöztek. Ön miért maradt itthon?
– Nem kívánkoztam el. De útlevelet sem akartak csinálni. Egyikünknek, Sütő Józsefnek csak három évvel ezelőtt adták ki a személyazonossági igazolványát, anélkül meg nem lehetett útlevelet kérni.
– Húsz év távlatából bánja azt, amit tett?
– Nem bánok én semmit! Nem minden magyar érdemelte meg a cigányok segítségét, de a többsége igen. Szucher Ervin. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Öt határon túli magyar színház vendégjátéka Budapesten
- Öt határon túli magyar színház mutatkozik be Vendégségben Budapesten cím alatt péntektől május végéig az Égtájak Iroda szervezésében.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Shakespeare III. Richárd című drámájának pénteki, vígszínházbeli előadásával kezdődik a sorozat. A darabot Tompa Gábor, a kolozsvári színház igazgató-főrendezője állította színpadra három évvel ezelőtt, azóta is játsszák havonta legalább egyszer - mondta el az MTI-nek a rendező, aki az egyesült államokbeli San Diegóban az egyetem rendezői tanszékét vezeti.
"Rendkívül korszerű, szinte brechti darab a III. Richárd, Shakespeare egyik korai drámája és anélkül kortárs, hogy ez erőltetett lenne" - fogalmazott a műről.
Arra a kérdésre, hogy miért nézzék meg a kolozsvári előadást a budapestiek, azt válaszolta: a választások előtt különösen érdekes lehet a darab, mert "a háborúk legtöbbjét a médiában, meg a politikai kulisszák mögött vívják és ott koronázzák meg III. Richárdot is. A néző szimpatizál ezzel a gazember királlyal, mert Richárd nyílt kártyákkal játszik, vállalja a gazemberségét és nagyobb formátumú, mint az őt megkoronázók társulata" - magyarázta Tompa Gábor.
Különlegessége a drámának, hogy színpadra lép benne Közép-Európa legidősebb aktív színésze, Senkálszky Endre, aki 96. évében van, 1938-tól folyamatosan a kolozsvári társulat tagja és most újabb darabban kapott szerepet - jegyezte meg a rendező.
Tompa Gábor azt is elmondta, hogy láthatják a budapestiek szombaton a Merlin Színházban Visky András Visszaszületés című darabját, amelyet szintén ő rendezett és amely Visky Hosszú péntek című színművének ikerdarabja, sok színpadi elem megmaradt, csak más a szövege. A Hosszú péntek Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című regényének színpadi változata, a Visszaszületés pedig az 50-es évek kommunista lágeréletéről szól, "várjuk a Messiást, mikor megjön, megöljük" - foglalta össze röviden.
A Visszaszületés tavaly az avignoni színházi fesztivál legjobb előadása lett 50 kritikus szavazata alapján - tette hozzá.
Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című darabját vasárnap délután mutatja be a kolozsvári társulat a Pesti Magyar Színházban. Hétfőn ugyanott Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című előadását láthatják a nézők a világhíres Andrei Serban rendezésében. Serban romániai születésű amerikai állampolgár, 1973 óta New Yorkban él, a Columbia Egyetem színész tanszékét vezeti 1974 óta.
Tompa Gábor Magyarországra, ha hívnák sem tudna jönni rendezni, mert a következő két évadban tele van munkával, Beckettet rendez az Egyesült Államokban, a Comédie Francaise-ben Shakespeare Viharját állítja színpadra és Kolozsvárott is két darab vár rá.
Föllép még az Égtájak fesztiválon a Szabadkai Népszínház magyar társulata, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Yorick Stúdió Marosvásárhelyről és a Dramacum Bukarestből. Forrás: MTI

Dr. Pongrácz Antalra emlékeznek
Dr. Pongrácz Antalra, Marosvásárhely egykori kiemelkedő személyiségére emlékeznek március 27-én, szombaton 9 órától a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Sportcsarnokában: a 2008-ban elhunyt elismert fogorvos, egyetemi tanár és kimagasló eredményeket elért sportoló tiszteletére emlékversenyt szerveznek.
Pongrácz Antal egész életében elsőrendű feladatának tekintette a rászoruló betegek gyógyítását, megsegítését, a szakmai pályafutásuk kezdetén lévő fiatal orvosok támogatását. Az Egyetemi Sportklub Vívószakosztályának elnökeként meghatározó szerepe volt a fiatal, tehetséges sportolók képzésében is. Az egykori párbajtőröző 1980-ban BEK-győzelmet aratott, kétszeres országos és kétszeres Balkán-bajnok volt, a Román-kupát hétszer hódította el. Három olimpián is részt vett, az 1972-es müncheni játékokon negyedik lett.
A Dr. Pongrácz Antal Egyesület kezdeményezésére, a rendezvény keretében 13 órakor emlékplakettet helyeznek el a sportolóról elnevezett sportcsarnok falán. A Communitas Alapítvány által támogatott domborművet Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész készítette.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak az ünnepségre.
Dr. Pongrácz Antal (Marosvásárhely, 1948. március18. – Marosvásárhely, 2008. március18.) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Lendvai karaván
Négyen jöttek, egy egész közösséget képviseltek a marosvásárhelyi Bernády Házban. Nem túl nagyot, de kerek egészet, a szlovéniai, muravidéki magyarságot, amelynek létszáma nem éri el a tízezret, de intézményrendszerét, szellemi, kulturális aktivitását tekintve azt is el lehetne képzelni, hogy százszor annyian vannak. Bence Lajos költő, író, Halász Albert költő, néprajzkutató, Patyi Zoltán tanár, az ottani Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet munkatársa és Császár Sebestyén képzőművész, szintén az említett intézet alkalmazottja a Nagy Miklós Kund vezette beszélgetés során szemléletesen érzékeltette, hogy a legkisebb határon túli, Kárpát-medencei magyar közösségnek milyen lehetőségei vannak a megmaradásra, arra, hogy megőrizve jellegzetességeit, teljes értékű életet éljen és az összmagyarság nagy családjában is méltán örvendhessen az őt megillető figyelemnek, elismerésnek.
Közel másfél évtizede már felléptek egypáran a Látó Irodalmi Színpadán. Most kedden egy nagyobb körút, egy anyaországi pályázati kezdeményezés jóvoltából jöhettek el Erdélybe. Az Irodalmi karaván, amely fölött itt az EMKE és a Közép-erdélyi Magyar Művelődési Intézet gyámkodott és útját Vincze László egyengette, szerdán már Kolozsváron vendégeskedett, csütörtökre Szilágycseh közönsége várta. A közeljövőben a kárpátaljai, aztán a felvidéki tollforgatók követik őket. Azokról a régiókról is sok újdonságot megtudhatunk majd, ezúttal azonban maradjunk a szlovéniaiaknál, pontosabban a lendvai Muratáj folyóirat mnukatársainál, akik természetesen – mint ahogy az ilyen közösségek esetében lenni szokott – nem csak egy-két foglalatossághoz kapcsolhatók, hanem mindenesek, munkájuk révén sok-sok egyéb területhez is kötődnek. Így elmondhatták, milyen élénk a muravidéki magyarok művelődési élete, milyen nehézségeik adódnak az anyanyelvi oktatásban, hogyan működik a lendvai hetilap, az ottani Népújság, amely már a fél évszázadot is betöltötte, a helyi magyar rádió, televízió, a könyvkiadás, a tudományosság, a hagyományőrző népi mozgalom, a képzőművészeti, kiállító tevékenység. És mindezt kiadványokkal is gazdagon illusztrálták, számos könyvvel, folyóirattal ajándékozva meg a jelen levő érdeklődőket. A Muratáj illetve frissebb versköteteik anyagából a két költő, Bence Lajos és Halász Albert fel is olvasott.
Előző, 1997-es vásárhelyi látogatásuk alkalmával az is szóba került, hogy akár előre is kiszámítható, mikor tűnik el az aggasztóan apadó, akkor magát hivatalosan magyarnak valló tízezer főnyi népesség. És noha azóta néhány ezerrel kevesebben vannak, mégis optimistábban nyilatkoztak most a vendégek. Mert azóta a hatékony önszerveződésnek illetve a szlovén állam és az anyaország támogatásának köszönhetően is újabb meg újabb dolgokat meg tudtak valósítani, és további merész tervei is vannak a lendvai magyarságnak. Múzeumalapítás, esetleg színtársulat létrehozása például. Igazán biztató, hogy ha jelentős is a lemorzsolódás, sok elképzelés kivitelezésére garancia is van: a fiatalok közül igen sokan a magyarországi képzési fokozatok legmagasabbikát elérve hazatérnek és felvállalják mindazt, amit a szülőföld feladatként rájuk bíz. Sőt, erőteljes vonzereje is van a régiónak. Patyi Zoltán az anyaországból települt át oda, és immár negyedszázada gyarapítja a helytállók táborát. Három társa pedig az előző megállapításra szolgál követendő példaként. Nem túlzás a kijelentés: Lendván és környékén az átlagnál jóval több az önmaga képességeit meghatványozó "muszáj Herkules". Jó volt néhányukkal újra tapasztalatot cserélni.
N.M.K. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Műszaki fejlesztések a Sapientián
Jelentős infrastrukturális fejlesztéseket eszközöltek az elmúlt időszakban a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karán: az intézmény Déva utcai épületének bővítése és modernizálása céljából a tavalyi év folyamán véghezvitt megvalósításokról Tonk Márton, az EMTE kolozsvári karának dékánja számolt be tegnap délelőtt a sajtó képviselőinek. A reggelivel egybekötött értekezleten Keresztes Saroltával, a Sapientia PR-felelősével is megismerkedhettünk, Márton Orsolya, a kolozsvári Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke és Györkös-Mányi Csaba alelnök pedig a múlt héten szervezett erdélyi felvételi kampánykörút tanulságairól számolt be.
Tonk Mártontól megtudtuk: a 2009 júniusa és októbere között végzett munkálatok eredményeként két szinttel bővült a Déva utca 19. szám alatti ingatlan, ez pedig új oktatási és adminisztrációs tisztségek bevezetését tette lehetővé.
Nagyobb felület, korszerű technika
– Az eredetileg mintegy 450 négyzetméteres ingatlan felülete több mint duplájára növekedett, jelenleg 1024 négyzetméter, ezáltal az új funkciók (az előadó- és szemináriumtermek, díszterem, dékáni hivatal, az Európai Tanulmányok Tanszék irodája és a média szak mellett működő gyártásvezetői iroda) mellett a már korábban létező tevékenységek is nagyobb felületen, jobb körülmények között működhetnek. Sor került a médiastúdió kibővítésére is, amelynek felülete megháromszorozódott – magyarázta Tonk.
Az oktatást és művészeti tevékenységet szolgáló technikai fejlesztésekkel kapcsolatban kiemelte: a filmkészítés során eddig használt DV-technikát új generációs HD-technikával váltották fel, felújították a belső és külső filmezéseket kiszolgáló lámpakészletet, és egy Dacia Logan MCV típusú személygépkocsit is beszereztek. Az informatika terem számítógépparkja is megújult, az előadó- és szemináriumtermek mindegyikét a modern oktatást lehetővé tevő videoprojektorral, valamint számítógéppel látták el. A könyvtári felület is bővült, a vendégtanárok elszállásolása érdekében pedig kényelmes vendégszobákat rendeztek be az épület legfelső emeletén. A kibővült épület berendezése és az új technika beszerzése mintegy 130 ezer eurós befektetést igényelt, ezt a kar saját forrásokból és pályázatokból fedezte – tudtuk meg a dékántól.
Jól sikerült kampányturné
Sikeres kampánykörútról számoltak be a kolozsvári Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői is: az általuk kezdeményezett, a csíkszeredai karokkal közösen véghezvitt projektben összesen 32 diák vett részt, hármas csoportokban mutatták be az egyetemet az ország 35 középiskolájának végzős hallgatói számára. Márton Orsolya HÖK-elnök elmondta: a március 16-a és 19-e között megszervezett turné keretében 1500 végzős középiskolai diákot sikerült megszólítaniuk Erdély nagyobb városai (Marosvásárhely, Beszterce, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Nagybánya stb.) mellett a kisebb településekre (Margitta, Négyfalu, Szilágycseh stb.) is sikerült eljutniuk. Az eddigi évek gyakorlatától eltérően idén teljességgel a diákokra volt bízva, hogy miként szeretnék bemutatni az egyetemen zajló oktatást és a diákéletet. – Fontos volt, hogy az érdeklődők az ő szemszögükből ismerjék meg az egyetemet, legyenek azok negatív vagy pozitív tapasztalatok, de mégiscsak hitelesebb, mintha mi mesélnénk el ezeket a dolgokat – magyarázta Tonk Márton.
– Milyen is a diákélet, mit jelent egyetemistának lenni, hogyan működik a bolognai rendszer, az ösztöndíj- és a kreditrendszer, illetve miért fontos, hogy az egyetemen hallgatói önkormányzat működjön, ezekre a kérdésekre próbáltunk választ adni – magyarázta Györkös-Mányi Csaba HÖK-alelnök, aki az ország öt nyugati megyéjébe látogatott el a kampány során. Mint mondta, jóleső érzéssel töltötte el mindannyijukat, hogy már a turné második napján jelezték a középiskolás diákok egyetemre való jelentkezési szándékukat a kolozsvári kar titkárságán.
Folyamatban az akkreditáció
A felvételire egyébként július 9. és 23. között kerül sor, akárcsak eddig, a Környezettudományok és a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakra iratcsomóval, a Filmművészet, fotóművészet és média szakra pedig kétfordulós felvételi során lehet jelentkezni. Remélik, hogy idéntől a jogászképzést is sikerül beindítani az egyetem kolozsvári karán. Tonk Márton azt is elárulta: folyamatban van az egyetem teljes akkreditálása is, a végleges jegyzőkönyv kiállítása érdekében a minőségellenőrző bizottság munkatársai és a hallgatói önkormányzatok képviselői április 14-én és 15-én keresik fel a rektori hivatalt. A folyamat várhatóan május-júniusra fejeződik be, ezt követően a kormánynak kell az akkreditálásra vonatkozó törvényjavaslatot előkészítenie, a szakbizottságokban zajló egyeztetések után pedig a parlament szavazza meg azt.
Az akreditációs szakbizottság egyébként két héttel ezelőtt vizsgálta meg a kolozsvári karon zajló Filmművészet, fotóművészet és média szak tevékenységét, az elkészült jelentés egyetlen elmarasztaló kitételt sem tartalmaz – tette hozzá a dékán.
FERENCZ ZSOLT. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Bál a színházért
Hajnal felé forrósodott fel igazán a hangulat, amikor az Autóstop együttes és Koszorús Kálmán játékára szinte mindenki a porondon ropta a táncot a pezsgő mulatságon, amelyet a színházi világnap előestéjén szervezett a Székely Színház Egyesület a Tompa Miklós Társulat művészi munkájának további támogatására.
Amint az esten kiderült, válságos időben is vannak jó barátai a színháznak, bár jelentőségéhez mérten lehetnének többen is. Hisz ahogy a bál díszvendége, Cselényi László, a Duna Televízió elnöke fogalmazott, az iskola és a templom mellett a színház is ugyanolyan fontos tartópillére a nemzetiségi létnek. Ezért kellene minden művészetet kedvelő embernek tisztelegnie a színészek előtt, akik sokszor nehéz körülmények között végzik munkájukat – hangsúlyozta Kelemen Hunor kultuszminiszter, a bál védnöke, aki ígéretet tett, hogy a marosvásárhelyi közönség a 2012–13-as évadot egy szépen felújított színházban fogja elkezdeni. Ami pedig a második alkalommal megszervezett színészbált illeti, Bajtai Erzsébet, Füzes Oszkár bukaresti nagykövet neje megígérte, hogy támogatni, gondozni fogja ezt a szép hagyományt, amely fontos szerepet tölt be az anyanyelv megőrzésében. A nagykövet asszony gratulált Kilyén Ilkának, a Székely Színház Egyesület elnökének, aki a bált megelőzően vette át Kolozsváron a Pro Cultura Hungarica és a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje kitüntetéseket. Nagy István műsorvezető a Tompa Miklós Társulat művészeit hívta színpadra, akik a költők nyelvén beszéltek a színházról, majd a Tiberius vonósnégyesnek tapsolt a közönség. Az elkomolyodó hangulatot egy Gruppenhecc-jelenet oldotta fel, azt követően a színház művészei bizonyították sokoldalú énekesi, táncosi tehetségüket operett-jelenetekkel, pergő csárdással fűszerezve a hangulatot, amit kiegészített a kolozsvári Belloni mester galambot és nyulat varázsló bűvészmutatványa, majd a Bekecs táncegyüttes lélekből előadott fergeteges tánca is.
A bálanyát Szélyes Ferenc kérte fel a nyitótáncra, a színházi világnap üzenetét Balázs Éva színművésznő tolmácsolta a közönségnek. Miközben a gazdagon megrakott asztalokon az Anna Panzió kínálta a finom falatokat, a táncporondon a jótékonysági bál fontos pillanata, az aukció is elkezdődött. Bár sokan ajánlották fel alkotásaikat, a vásárlókedvet a válság befolyásolta, s így nem mindenik munkának került gazdája. Kellemes színfoltja volt a bálnak Albert Attila, a Bioeel vezetőjének ajándéka. Az ötszáz euróval járó nívódíjat az idén Berekméri Katus vehette át, akinek "sokoldalú, elhivatott, lelkes és a közönség tetszését elnyerő munkájáról" a társulatvezető, Kövesdi István mondott laudációt. Megválasztották a bál szépét is, s a legmutatósabb hölgynek járó címen Fodor Piroska és Ritiu Ilka osztozott. A Székely Színház Egyesület Maszk- díját színpadi alakításaiért Balázs Éva művésznőnek adták át, s a szervezésben kifejtett értékes munkájáért Nagy Istvánné Fodor Piroska, Bányai Kelemen Barna és Szabó Annamária kapott elismerő oklevelet. Volt tombola és párkereső tánc, és jó hangulat, kellemes beszélgetések, alkalom, hogy a résztvevők megszólítsák kedvenc színészüket.
Gratulálunk a fellépő színészeknek, elnézésüket kérve, hogy mindenikük nevét nem soroltuk fel, és a szervező Székely Színház Egyesületnek, amely ily módon próbálja a Tompa Miklós Társulat évről évre fogyó költségvetését pótolni, s a szponzoroknak is, akiknek Nagy István mondott köszönetet. Reméljük, hogy jövőre is lesz színészbál népesebb részvétellel, nagyobb adakozási kedvvel, hisz a színház a miénk, s ha azt akarjuk, hogy megmaradjon, megnevettessen és elgondolkoztasson, hogy tartalmasan szórakoztasson, akkor szeretni, támogatni kell.
Bodolai Gyöngyi. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Húszéves hazai civil társadalom
„Ne legyünk szerények, mert akkor senki sem figyel ránk” – hangzott el azon a Marosvásárhelyen rendezett konferencián, amelyen a romániai civil társadalom kialakulását ünnepelték.
A romániai civil társadalom kialakulásának huszadik évfordulóját ünnepelték pénteken a marosvásárhelyi Bod Péter Diakónia és Tanulmányi Központban. A civil társadalom szerepe a tolerancia, a szolidaritás és esélyegyenlőség európai értékeinek a képviseletében című értekezlet főszereplői Sógor Csaba EP-képviselő, valamint Smaranda Enache, a Pro Europa Liga (PEL) társelnöke volt.
A rendezvényen többnyire a PEL tagjai, szimpatizánsai gyűltek össze, hogy egy kötetlen beszélgetés keretében megemlékezzenek a PEL fennállásának huszadik évfordulójáról, és arról, hogy húsz éve kezdett kiépülni Romániában a civil társadalom. Sógor Csaba beszédében EP-képviselőtársát, Schöpflin Györgyöt idézte, aki szerint nem véletlen, hogy korábban Kelet-Európában alakultak ki a kommunista diktatúrák, ugyanis itt igen gyenge volt a civil társadalom. Sógor emlékeztetett arra, hogy Európában 2010 a szegénység, 2011 pedig az önkéntesség éve, amikor a civil mozgalmaknak még inkább a társadalom motorjaivá kellene válniuk.
Az Európai Parlamentben épp a napokban tárgyaltak egy olyan kezdeményezésről, amelynek értelmében, ha a testület nem tárgyal egy bizonyos témát, akkor lehetőség legyen arra, hogy az Unió polgárai aláírásgyűjtés nyomán napirendre tűzhessék azt.
Haller István államtitkár, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) tagja, aki a civil társadalmat képviseli a testületben, arra intette a hallgatóságot, hogy „ne legyünk szerények, amikor a jogaink érvényesítéséről van szó, mert akkor senki nem figyel ránk”. Haller felvázolta azt az utat, amelynek során Romániában létrejött a hátrányos megkülönböztetés kiküszöbölését szavatoló törvény, amely most már összhangban van az uniós direktívákkal.
Az Európa Tanács felkérésére éppen a PEL dolgozta ki annak idején azokat a kritériumokat, amelyek figyelembevételével meg lehet állapítani azt, hogy bizonyos esetekben valóban hátrányos megkülönböztetés ér-e egyes embereket, csoportokat, vagy sem. Ugyancsak az emberi jogi szervezet készítette el a 90-es évek elején az első tanulmányt arról, hogy diszkrimináció terén hol áll Románia. Annak idején a politikusok nem vettek részt ennek a vitáján, mert tabutémának tartották a hátrányos megkülönböztetést.
A Divers Egyesület elnöke, Koreck Mária azt hangsúlyozta, hogy a civil szervezetek csak szívós kitartással maradhatnak fenn, érhetnek el eredményeket. Ugyanakkor azt is elemezte, hogy Romániában még mindig csak látszólag létezik a hatóságok tevékenységének az átláthatósága, sok esetben a helyi önkormányzatok csak mímelik azt, hogy demokratikusan járnak el, és hogy bevonják a döntésekbe a civil társadalmat.
A Maros megyei Nők Fórumának elnöke, dr. Lucia Briscan a nők társadalmi szerepéről, Sárkány-Kiss Endre nyugalmazott egyetemi tanár a civileknek a környezetvédelemben betöltött szerepéről értekezett. A Maros Megyei Tanács főtitkára, Cosma Paul az önkormányzat és a civilek együttműködési modelljeit vázolta.
Smaranda Enache azt vette számba, melyek voltak azok a legfontosabb civil megmozdulások, amelyek során a PEL más társadalmi szervezetekkel együtt konkrét eredményeket tudott felmutatni. Ilyen volt például az, hogy a civilek megakadályozták a Segesvár mellé tervezett Drakula Park felépítését. Emellett már a kezdet kezdetén felemelték szavukat a kolozsvári Caritas pilótajáték ellen. Igen hasznos volt a több évben megszervezett Demokrácia Kollégiuma, melynek keretében sok fiatal ismerkedett meg a demokratikus társadalom alapszabályaival, a tolerancia, szolidaritás fogalmával, értékelte Enache.
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Műemlékvédelem Erdélyben
IV. szovátai konferencia
Kétévente szervezik, az idén már a negyedik konferencián vehettek részt mindazok, akiket szakmájuk vagy egyéb kötődöttségük okán érdekelnek a műemlékvédelem cseppet sem elhanyagolható kérdéskörei. Az idén körülbelül negyvenen vettek részt az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és az Arcus Egyesület által a hét végén szervezett, Műemlékvédelem Erdélyben című szovátai konferencián, a Teleki Oktatási Központban, ahol az elmúlt két évtizedben Erdélyben és a Partiumban az épített örökségről készült felmérésre összpontosították a figyelmet, illetve arra keresték a választ, hogy a műemlékeket megvédeni hivatott állami, egyházi, illetve civil intézmények milyen adatbázissal rendelkeznek. Ugyanitt mutatták be az épített örökség és annak ingóságain végzett kutatások és helyreállítások eredményeit. Csortán Ferenc műemlékvédelmi szakembertől megtudtuk: a viszonylag alacsony költségvetéssel megszervezett ülésszak igen rangosnak és színvonalasnak bizonyult.
– A két és fél napos konferencia vasárnap délután ért véget, szombat este Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter is megérkezett műemlékvédelmi tanácsosával, számos szakember gondjait meghallgatta. Műemlékvédelmi szakemberek, építészek, restaurátorok vettek részt az ülésszakon, amelyen számos igen érdekes és nívós előadás hangzott el, új könyveket mutattak be, amelyeket meg is lehetett vásárolni. A résztvevők közül több szakemberrel megnézetik a készülő műemlékvédelmi törvénykönyvet – mondta Csortán Ferenc.
Az ülésszakra húszperces előadásokkal lehetett jelentkezni, amelyeket követően még tíz percet szántak a témával kapcsolatos vitára a szervezők. A résztvevők a következő címeken tartottak előadásokat (a többnapos programból a teljesség igénye nélkül válogattunk): Jánó Mihály: Megjegyzések a kolozsvári Szent Mihály-templom falképeinek ikonográfiájához, Kiss Tímea – "De cultu imaginum". Adalékok a 16. századi erdélyi protestáns nyomtatványok képillusztrációihoz, Orbán János: "Csíki Márton őkegyelme új házot építtetett" – a marosvásárhelyi Sáros utca 1. szám alatti épület történetéből, Marián Gyöngyvér: Fritz Balthes, egy segesvári építész a 20. század elején, Magdó Eszter: A vízaknai fürdő kiépülése a század eleji építészet tükrében, Entz Géza: Műemléki inventarizáció Magyarországon és a Dehio kézikönyv, Tőkés Erzsébet: Házsongárdi restaurálások, Sófalvi András: Udvarhelyszéki várak és mesterséges barlangok felmérése és régészeti kutatása (2005- 2009), Soós Zoltán: Régészet és rekonstrukció, a marosvásárhelyi ferences kolostor feltárása és lehetséges hasznosítása, Csortán Ilona: Urbanisztikai és kulturális adatbázis az aktuális területfejlesztési folyamatokban, Barabás Kisanna: Római katolikus egyházi gyűjtemények Marosvásárhelyen, Berke Márta: "Ezen ajtó nyílik ..." – Kastélyok, kúriák és udvarházak ajtajai a 17- 18. századi Erdélyben, Feketics Erika: A Teleki Téka két vászonképének a restaurálása, Pál Péter: A székelyderzsi és székelydályai falképrestaurálás eredményei 2008-ban és 2009-ben, Nagy Béni: A tűzkárosodott besztercei evangélikus templom elveszett értékei.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)