Marosvásárhely fekete márciusa
DVD-n a ’90-es eseményekről készült film
Lapunkban már írtunk a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának kezdeményezéséről, nyilatkozott róla Borbély László kuratóriumi elnök és az 1990-es történéseket több mint 11 órás összeállításban felelevenítő film készítője, Miholcsa Gyula operatőr is. Most a film bemutatójával kapcsolatosan pontosítunk. Erre március 19-én és 20-án kerül sor a Stúdió Színházban. Az első nap 17 órától két DVD-lemezről (1 óra 43 perc és 1,08) a decemberi, januári előzményeket, az iskolaügyeket illetve a februártól március 15-ig lezajlott eseményeket, az orvosi egyetemen történteket ismerhetik meg a nézők. Március 20-án, szombaton 10 órai kezdettel ugyancsak két DVD-ről a ’90. március 16. és 20. között tragikus összetűzésekbe torkollott konfliktusos helyzetet idézi fel a kétnyelvű filmösszeállítás. Az utolsó részt, amelynek időtartama szintén négy órányi, délután 16 órától lehet megtekinteni.
A kétnapos rendezvény szervezői kérik azokat, akik a film által felelevenített 1990-es periódusban a történések aktív résztvevői vagy szenvedő részesei voltak, a napokban jelentkezzenek személyesen vagy telefonon a Bernády Házban ( Horea u. 6. sz. tel.: 0265/266-855). Természetesen a filmvetítésen is számítanak jelenlétükre. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Fáj a feje?
A Fáj a feje? című háromrészes dokumentumfilm témája az 1990. márciusi marosvásárhelyi román–magyar konfliktus. Az alkotás több fejezetből áll, amelyekben megszólalnak a tragikus események megvertjei, a verőlegények, a "megfigyelők" – marosvásárhelyi színészek és rendezők, valamint a hadsereg és a politikum képviselői. A szerzők 20 évvel az események után keresik a tragikus események hátterében rejlő igazságot, miután az állam ennyi idő alatt nem volt képes megtenni.
Az alkotás kétnyelvű dokumentumfilm, mint egy helységnévtábla egy olyan településen, ahol magyarok és románok élnek együtt. A marosvásárhelyi TVR, valamint a TVR1 közös összeállításaként létrejött film szerzői: Bereczki Edit és Cornel Mihalache. A filmet március 13-án, 20-án és 27-én, szombatonként 17 órától sugározza a marosvásárhelyi TVR és március 15-én, 22-én és 29-én, hétfőnként 23 órától a TVR1 csatornán tekinthető meg.
Nézzék meg és nem fog fájni a fejük! Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Az önkormányzatoknak felelősségük van Székelyföld autonómiájának a kivívásában
Március 15. legyen munkaszüneti nap
Kedden a Székely Nemzeti Tanács és a Székelyvásárhely Egyesület fórumot szervezett a Kultúrpalota kistermében a magyar nyelv hivatalos nyelvként való elismeréséről Székelyföldön. A Népújság kérdésére Izsák Balázs, az SZNT elnöke elmondta, céljuk az, hogy Marosvásárhely lakossága is ismerje meg, mi készül Sepsiszentgyörgyön, milyen határozattervezeteket hoznak nyilvánosságra, bocsátanak közvitára: tulajdonképpen egy helyi előkészítése ennek, segíteni beemelni a közbeszédbe ezt a témát, az ott megfogalmazott határozatokba kitűzött célokat.
Az elnök a fórumon arról beszélt, hogy Romániában nyomban az első önkormányzati választások után kormánymegbízottat neveztek ki, aki ellenőrzést gyakorol az önkormányzatok fölött, megtanították a polgármestereket és tanácsosokat, hogy "az ő hatáskörükbe nem tartozik politika, csak a közvilágítás, legelőtakarítás, az utcák, vagyis korlátozzák magukat olyan tevékenységekre, amelyek nem zavarják a központi hatalom köreit. Megpróbálták fenntartani azt a diktatúrából örökölt beidegződést, hogy a ténylegesen fontos, a közösségeket érintő döntéseket messze, a központban hozzák. Ezt sulykolták a polgármesterekbe, tanácsosokba, hogy nincs feladatuk a közösség szellemi örökségének megőrzésében, nem szólhatnak bele olyan politikai döntésekbe, amelyek arról szólnak, hogy az ő hatáskörüket ki kell bővíteni".
Kijelentette: tudatosítani kell az önkormányzatokban, hogy igenis felelősségük van Székelyföld autonómiájának a kivívásában, szerepet kell vállalniuk ebben.
A pénteki sepsiszentgyörgyi önkormányzati nagygyűlés határozattervezeteit Kiss István, a Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi elnöke, illetve Csíki Sándor, Marosszék Székely Tanácsának alelnöke olvasta fel.
A jegyzők jobban félnek a prefektustól, mint a tanácstól
Csíki Sándor szerint Romániában nem létezik önkormányzatiság. A kifejezés szépen hangzik, de inkább helyhatóság van. Tapasztalta tanácsosként, hogy a saját határozattervezeteit, de a nyárádszeredai tanács határozatait is semmibe veszi a román állam. Legutóbb két, a Csaba-szoborral és a Bocskai térrel kapcsolatos tervezetét támadta meg a prefektus. "Ebben az országban nem úgy működik a demokrácia, hogy az önkormányzat valamit elképzel, a tanács megszavazza és az elkezd működni. Sajnos, nálunk a prefektus, vagy más magas rangú tisztségviselő kitalál valamit, leszól a polgármestereknek, a jegyzőt időnként szőnyegezteti. A jegyzők jobban félnek a prefektustól, mint a tanácstól. Hiába jövünk ötletekkel, utcanév vagy a magyar nyelv használata ügyében, a jegyző azt mondja, igen, de őt a prefektus szőnyegre fogja hívni. Jó lenne, ha elérkeznénk a demokráciának abba a szakaszába, amikor a helyi kezdeményezéseket a jegyzők támogatják, a polgármesterek elfogadják, és működik a demokrácia". Andrássy Árpád, az SZNT jegyzője arra hívta fel a figyelmet, hogy amikor anyanyelvről beszélünk, az oktatást sem szabad megkerülni.
Egy másik határozattervezet arról szólt, hogy "március 15. legyen munkaszüneti nap a Székelyföldön, mert Székelyföld minden polgárának joga van szabadon megünnepelni ezt a napot".
A kérdésekre és észrevételekre válaszolva, amelyekből nem hiányoztak az RMDSZ-nek szóló bírálatok sem, Izsák Balázs egyebek között kijelentette: Mindig a jövőbe kell tekintenünk és bíznunk abban, hogy amit a tegnap nem tudtunk megtenni, azt holnap meg tudjuk. Akár azt is, hogy összefogjunk adott kérdésben. Minden rendelkezésre álló eszközt fel kell használni, a közvéleményben tudatosítani kell, mellé kell állítani az önkormányzatokat és élni a nemzetközi jog kínálta lehetőségekkel is.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

„Három napig magyar”
„Három napig magyar” – legtömörebben így lehet összefoglalni mindazt, ami az 1990 „Fekete Márciusa” miatt börtönbe zárt marosmenti cigányokkal történt. Ezt az életérzést Puczi Béla egykori elítélt fogalmazta meg egy vele készült interjú-kötetben. Ezt idézte Budapesten Schmidt Mária főigazgató a Terror Háza és a Polgári Kultúráért Alapítvány által közösen alapított Petőfi Emléklap a Helytállásért díjátadóján, 2010. március 11-én.
A megemlékezéssel egybekötött ünnepséget tízperces film vezette be, amelyben megrázó képsorokkal idézték fel a húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen történteket. A nagyszámú érdeklődő annak is tanúja lehetett, amint Sütő András megverve, fél szemét elveszítve is a szülőföldön való maradás mellett tesz hitet: „ha lehet”.
És hogy ne lehessen, ennek céljából minden lehetőt megtett az egykori Szekuritáté – jelentette ki Schmidt Mária történész, aki egyértelműsítette: a marosvásárhelyi pogrom-kísérlet a volt kommunista nómenklatúra hatalomátmentését és a titkosszolgálatok újjáalakítását voltak hivatottak előkészíteni. Iliescu akkori ideiglenes államfő hathatós támogatását élvezte az akkoriban megalapított Vatra Românească „kulturális egyesület”, amely vehemens magyargyűlöletével tulajdonképpen az egész pogromot levezényelte.
A történészasszony emlékeztetett: 1989. karácsonyán magyarok és románok együtt döntötték meg a diktatúrát – 1990. márciusában viszont épp azért ugrasztották egymásnak a békésen egymás mellett élni kívánó nemzetiségeket, hogy ne tudjanak összefogni a bukott eszme kiszolgálói ellen. A Fekete Március eseménysorozata tulajdonképpen a dezinformálás, a figyelemelterelés eszköze is volt egyben. Az akkor a magyarok mellett kiálló marosszentgyörgyi és Marosvásárhely környéki cigányok közül többeket súlyos börtönévekre ítéltek, míg a románok közül senkit sem találtak bűnösnek. Közös szégyenünk, hogy húsz évig adósok maradtunk a köszönettel és az elismeréssel – jelentette ki a Terror Házának vezetője. Ők nagyon nagy árat fizettek hősiességükért – emlékeztetett Schmidt Mária. A Magyarországra menekült Puczi Béla például tíz évig várt, míg megkapta a menekültstátuszt (közben Franciaországot is megjárta, de onnan is visszatoloncolták); soha se munkát, se állampolgárságot nem kapott – emlékeztetett Schmidt Mária.
Tőkés László volt királyhágómelléki püspök a babiloni fogságból hazatért zsidók építő munkájának példázatával vezette fel köszöntőjét. 1990. január 5-én a Nemzeti Megmentési Front még megkövette a kommunizmus bűnei miatt a kisebbségeket, és állásfoglalásában egyéni és kollektív jogokat ígértek – ehhez képest viszont február végén Ion Iliescu már az erdélyi megyék „szeparatizmusáról”, tulajdonképpen a magyar revizionizmusról beszélt, mesterségesen szítva a magyarellenes hisztériát. Fél évszázad múltán az első szabad magyar nemzeti ünnepünk, 1990. március 15-e kiváló alkalmat kínált erdélyi magyar közösségünk megalázására.
Az utódkommunisták az „oszd meg és uralkodj” elve alapján cselekedtek, mutatott rá az EP-képviselő: szembefordították egymással nem csupán a magyarokat és a románokat, hanem a különböző társadalmi osztályokat is: a bányászokat a bukarestiekkel, az egyszerű munkást az értelmiséggel, a forradalmárokat pedig egyszerűen „lehuligánozták”. 
A marosvásárhelyi szomorú emlékű események következtében „újrakeresztelték” a Szekuritátét, mondta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, továbbá a pogromkísérlet és a bányászjárások egyenes folyományaként elmaradtak a felelősségre vonások: bár Dan Voinea katonai ügyész legutóbb a prágai nemzetközi kommunizmus-ellenes konferencián is kijelentette, hogy beazonosították mind a forradalom ideje alatt gyilkolókat, mind a későbbi események felelőseit, mai napig nem álltak bíróság elé. Jogőrzés helyett jogorzás törént, idézte az egykori temesvári lelkipásztor.
Tőkés László nagyon fájlalta, hogy az „áldozatból lett bűnös”. Azért csatlakozott Schmidt Mária kezdeményezéséhez, hogy talpára álljon a felfordult világ, hogy megtörténjen az elmaradt igazságtétel. Ugyanakkor – mint mondta – ő „is osztozik a szégyenben”, és elismerte, hogy ez csak szerény kezdete annak, amit megérdemelnek „cigány testvéreink”. Tőkés örömmel fogadta azt a hírt, hogy Bajnai Gordon is fogadta a kitüntetetteket és megígérte, „utánanéz a jóvátétel” lehetőségének. Az EP-képviselő rámutatott, hogy az egykori közös fellépés jó példát mutat a cigánykérdés rendezésére a mának is. „Össze kell fognunk cigány testvéreinkkel” – mondta. Tőkés László abbéli fájdalmát is kifejezte, hogy a kommunizmus áldozatait még mindig alsóbbrendűnek tekintik a holokauszténál. „Rossz íze van a holokauszt tagadását tiltó törvény egyoldalúságának, a kommunizmus áldozataira is hasonlóan oda kell figyelnünk” – fogalmazott.
Végezetül a püspök a megemlékezések további állomásaira hívta fel a figyelmet: március 17-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben szerveznek konferenciát a „Fekete Március” tiszteletére, 19-én Marosvásárhelyen az Igazság Fáklyás Menetével emlékeznek, 20-án délelőtt nemzetközi konferencia keretében gondolkodnak magyarok, románok, illetve meghívott EP-képviselők a közös múltról és közös jövőről, míg délután a Vártemplomban Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagygyűlést tartanak.
Temetetlen holtak felett járunk – kezdte beszédét Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Polgári Kultúráért Alapítvány egyik alapítója. A politikus hiánypótlónak tartja a díjat, ugyanakkor elkésettnek is. Meggyalázták az emberi méltóságot akkor és azóta is – hívta fel a figyelmet. Felidézte Puczi Béla egy mondatát, mely szerint három napig volt csak magyar. Ez szívbemarkoló, a mi felelősségünk – fogalmazott. 
Sok adósságunk van a múltból – jelentette ki Balog. Ki győzi ezeket kifizetni, „hol vannak a sok temetetlen holt eltemetői?” – tette fel a kérdést a politikus. Az állam feladata lenne? – vetette fel. Felszólította a mindenkori kormányt, hogy erkölcsi és anyagi jóvátételt adjon ezeknek az embereknek. Megígérte, hogy ezért ő személyesen is dolgozni fog. „De az igazi Magyarország mégiscsak a civil kurázsiból áll” – jelentette ki Balog Zoltán. Szerinte minden változás úgy kezdődik, hogy valakik döntenek, amihez pedig szív kell. 
Végre meg kell értetni, meg kell írni, hogy itt – a Kárpát-medencében és Magyarországon is – igenis van, volt békés egymás mellett élés – mondta. Balog szerint fontos, hogy ez minél világosabb legyen. Bár vannak, akik a gyűlöletből szeretnének erőt meríteni, ez csak erőszakot szülhet – figyelmeztetett a politikus. Mi azt mondjuk: „Ne féljetek, itt vagyunk” – fogalmazott. 
Egymásra vagyunk ítélve – ezt mondja Balognak a cigányok 1990-es csatakiáltása. Racionálisan sem hagyhatjuk figyelmen kívül a hazánkban élő 700-800 ezer cigányt, mert nélkülük nem fog menni. És nem elég a kormányok elszántsága, kell az emberek, a szív döntése is – fogalmazott Balog. Hangsúlyozta a megbékélés szükségességét, mert „megpróbálni csak ezt érdemes”. 
A társ-díjalapító felszólalása után átadták a Petőfi Emléklapot a Helytállásért Lőrinczi Józsefnek, Sütő Józsefnek, Puczi Béla özvegyének és Szilágyi Józsefnek. Szilveszteri Kis Péter és Tóth Árpád, aki a letartóztatása és vallatása közben történ bántalmazásba halt bele 1991-ben, posztumusz részesültek elismerésben, az ő emléklapjaikat Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át.
Az eseményen felszólalt Kincses Előd, a Maros Megyei Megmentési Front alelnöke és Baricz Lajos atya is. Előbbi felidézte, hogy ő fogta vissza a Securitate emberei által mesterségesen feltüzelt székelyeket, hogy ne induljanak meg Marosvásárhely ellen. 
Budapest, 2010. március 11.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája/ Magyar Nemzet Online. Forrás: tokeslaszlo.eu/cikk

Dinoszauruszok tavasza
Adrian Păunescu ismét a Szociáldemokrata Párt (PSD) kultúra, egyházak és kisebbségek témakörért felelős ideológiai osztályát vezeti.
Nicolae Ceauşescu egykori udvari költője húsz évvel a rendszerváltás után sem vonult vissza, kisebbségellenes magatartásával mai napig is feszültségkeltő tényező az etnikumok közötti viszonyban. Megkérdőjelezhetetlen karizmájával és költői tehetségével még most is a fiatalabb nemzedékek lelkét fertőzi magyarellenességével. Egyértelműen rossz jel az RMDSZ számára, hogy a PSD ideológiai boszorkánykonyhájában a kisebbségellenes állásfoglalásairól hírhedtté vált bárd lett újból a „főszakács”, hiszen a szociáldemokraták eddig sem viszonyultak különösebb megértéssel a kisebbségi törvénytervezet iránt. Ráadásul a PSD-ben a Păunescuéhoz hasonló fontossággal bíró funkcióra tett szert az a Lia Olguţa Vasilescu is, aki nemrég a Nagy-Románia Párt színeiben koptatta a parlamenti bársonyszéket. Az oktatási kérdésekre szakosodott hölgy főbenjáró „érdemet” vívott ki magának a kisebbségi törvénytervezet elsüllyesztésével.
A politikai életnek ezek a legfrissebb fejleményei összhangban vannak az Adrian Păunescut publicistaként befogadó napilapnak, a Jurnalul Naţionalnak a minapi „felfedezésével”. Az újság azt veti Markó Béla miniszterelnök-helyettes szemére, hogy magyar nyelvű meghívót is küldött miniszterelnök-helyettesi irodájából a magyar nemzetiségű iskolaigazgatóknak és tagozatvezetőknek egy oktatási szakmai tanácskozásra, amit nemrég Marosvásárhelyen tartottak.
Számos román politikus önelégültséggel hajtogatja, hogy Románia teljesítette a tőle elvárható maximális kisebbségvédelmi jogrendszert, és hazánk ezen a téren mintaértékűvé vált Európában. Csakhogy a magyar nyelv természetes használata rendszerint heves tiltakozást vált ki Erdélyben vagy a bukaresti hivatalokban. Jó példa erre a kolozsvári helyzet is, ahol húsz nyelven, még kínaiul is ki van írva a város neve, de még véletlenül sem találja a 60 ezer magyarnak is otthont adó városba látogató a feliratok között a Kolozsvár nevet. Ilyen körülmények között nevetséges elhallgatni a többségi társadalom tudatalattijába mélyen beágyazódott magyarfóbiát, vagy akár a magyarok elég jelentős részénél is tapasztalható románfóbiát. Ezeket a viszolygásokat és ösztönös félelmeket el lehet kendőzni, de hosszú távon ismét a marosvásárhelyi „fekete márciushoz” vezethetnek, ha nem kezeljük őket. A gyógyír pedig csak a párbeszéd, valamint a másik kultúrájának, nyelvének és történelmének a megismerése lehet.
BORBÉLY TAMÁS. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Balog Zoltán: a magyar kormánynak kárpótlást kell adnia a marosvásárhelyi áldozatoknak
Balog Zoltán fideszes képviselő szerint a mindenkori magyar kormánynak anyagi és erkölcsi kárpótlást kell nyújtania az 1990-ben Marosvásárhelyen elkövetett magyarellenes pogrom áldozatainak, bebörtönözötteinek vagy hozzátartozóiknak, akik között a magyarokért kiálló cigányok is voltak.
Balog erről Budapesten egy megemlékező rendezvényen beszélt, ahol felszólalt Schmidt Mária, Kincses Előd, Tőkés László, és felolvasták Bajnai Gordon levelét is. Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke a Terror Háza Múzeum és a Polgári Kultúráért Alapítvány közös rendezvényén kitért arra: 1990-ben nem először fordult elő, hogy a magyarok segítségére sietett egy másik kisebbség, amelynek tagjait meghurcolták, mert segítettek a magyaroknak az ellenük indított pogrommal szemben. Mint mondta, a magyar állam a pogrom áldozataival szemben az őket megillető kárpótlással még mindig adós, pedig az a leghelyesebb, "ha a mi sorsunkat mi magunk intézzük".
A politikus hangsúlyozta: meg kell írni, közzé kell tenni és meg kell értetni mindenkivel, hogy évszázadokon keresztül volt, és ma is van békés egymás mellett élés Erdélyben, ahol "mindig volt szeretet és tolerancia a nemzetiségek között."
Balog Zoltán arról is szólt hogy Magyarország előrelépése, boldogulása "nem fog menni a cigányság nélkül", akik mintegy 700-800 ezren élnek az országban. "Egymásra vagyunk ítélve" - fogalmazott -, majd hozzátette: "a békés egymás mellett élés mellett kell állást foglalni, bármi történt is Olaszliszkán, Tatárszentgyörgyön vagy Kislétán".
A rendezvényen felolvasták Bajnai Gordon miniszterelnök levelét is, melyben a kormányfő nemzeti és személyes tragédiának nevezte a Marosvásárhelyen 1990. március 19-20-án történt magyarellenes pogromot. Mint írta, sokan életükkel vagy szabadságukkal fizettek a nemzeti önrendelkezés és a kisebbségi magyar nyelven való oktatás melletti kiállásukért. Marosvásárhelyen alapvető emberi jogokat ért brutális támadás, de minden csepp vér a szabadságot erősítette Erdélyben - mutatott rá Bajnai Gordon.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója köszöntőjében arról beszélt: magyar szeparatizmussal és polgárháborús veszéllyel fenyegetett 1990 elején a hivatalos román állami vezetés, ami figyelemelterelő hadművelet volt arról, hogy a pártállam és a titkosszolgálat átmenthesse hatalmát.
A magyarok ellen feltüzelt és felbérelt 1500 román paraszttal elhitette a hatalom, hogy Erdély ki akar szakadni Romániából, és megostromoltatták velük az RMDSZ székházát, ahol mindössze 79 magyar tartózkodott a padláson. A románok szétzúztak mindent, amit ott találtak, majd tárgyalások után szabad elvonulást ígértek a magyaroknak. Ezt nem tartották be, Sütő András írót ekkor verték meg úgy, hogy elvesztette fél szeme világát – folytatta.
A főigazgató arról is beszélt, hogy az erdélyi cigányok segítettek ekkor a magyaroknak, ekkor skandálták azt az azóta már szállóigévé vált mondatot, hogy "Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!". A pogrom során három embert szándékosan halálra gázoltak, a gyilkosok megbízói ismertek, de azóta sem kérték őket számon - hangsúlyozta.
A magyaroknak segítő romákat perbe fogták emberölési kísérlet és a román állam vagyona megrongálásának vádjával, melynek során tetemes pénzbírságot és néhány hónapostól másfél évig terjedő börtönbüntetést róttak ki rájuk.
Tőkés László európai uniós képviselő kitért arra: a magyarok március 15-i ünnepsége adott alkalmat arra a román titkosszolgálatnak, hogy a magyarok ellen pogromot szervezzenek. Egymásnak ugrasztották nem csak a román és a magyar nemzetiséget, hanem a különböző társadalmi rétegeket is.
Felhívta arra a figyelmet, hogy ez a taktika most is érvényes, ennek alátámasztására felhozta azt az egyébként kudarcba fulladt kísérletet, melynek során bukaresti romákat akartak volna elhozni Csíkszeredára, hogy tüntessenek az ottani székely magyarok ellen.
1990-ben a román kormány "Magyarországra kente" a marosvásárhelyi vérengzés kirobbantását, a vádaskodás leple alatt pedig "újjáalakították a régi kommunista titkosszolgálatot, ugyanabban a szellemben, a posztkommunizmus egyik alapintézményeként".
A politikus azt mondta: Bajnai Gordon ígéretet tett arra, hogy "utánanéz a jóvátétel lehetőségeinek" a marosvásárhelyi vérengzés kapcsán, ennek végrehajtása azonban a volt püspök véleménye szerint a román kormányon múlik.
Beszédében egyoldalúnak nevezte a holokauszttagadásról szóló, kedden Sólyom László államfő által aláírt törvényt, mert szerinte - noha "a zsidóság fájdalmára is oda kell figyelni" - más típusú üldöztetés tagadását is büntetni kellene.
Kincses Előd, az 1990-ban működött Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front akkori alelnöke a román média 1990-es tevékenységéből kiemelte: az azzal fenyegetőzött, hogy a magyarok el akartak szakadni Romániától. Meglátása szerint azért nem sikerült a nemzetek közötti összefogás, mert a rendszerváltás során hatalomra kerülők "nem voltak érdekeltek Románia demokratikus útra terelésében".
Az ünnepi alkalmon a magyarok mellett kiálló cigányok közül a Petőfi emléklap a helytállásért nevű elismeréseket Balog Zoltán adta át. Lőrinczi József kőműves, Sütő József vállalati alkalmazott, Szilágyi József asztalos személyesen vette át a díjat, míg Puczi Bélának, Szilveszteri Kis Péternek és Tóth Árpádnak posztumusz ítélték oda a díjakat. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Akkreditációs remények
A román büdzsére is számít az akkreditációért a napokban folyamodó egyetem
Benyújtotta a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége a Román Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottsághoz (ARACIS) az intézményi akkreditáció megszerzéséhez szükséges dokumentációt. Az elsősorban magyarországi költségvetési forrásokból finanszírozott felsőoktatási intézmény nagy reményeket fűz az akkreditáció elnyeréséhez.
Az elsősorban magyarországi költségvetési forrásokból finanszírozott felsőoktatási intézmény nagy reményeket fűz az akkreditáció elnyeréséhez, mert ez számtalan előnyt jelente a felsőoktatási intézménynek és közel kétezer hallgatójának – tudtuk meg tegnap Dávid László rektortól.
Az előnyöket sorolva az egyetem vezetője elsők között a finanszírozási lehetőségek bővülését említette. „Az akkreditált egyetemeknek a pályázás is könnyebb, kedvezőbb elbírálást kapnak” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek a rektor, megemlítve, hogy a Sapientia eddig csak alapítványként tudott pályázni.
Az akkreditálás a diákok számára is számos előnnyel járna: beindulnának a diákcsere-programok (mint például a Socrates), amelyeken eddig a hallgatók csak úgy tudtak részt venni, ha „hozzácsapódtak” valamelyik másik intézményhez. Ezenkívül az egyetem maga szervezhetné meg saját államvizsgáit, s a diákok nem más egyetem oklevelét vinnék haza, hanem a Sapientiáét – sorolta Dávid László.
A rektor arra is számít, hogy az állam a diákoknak is számos juttatást biztosít majd. „Az ösztöndíjak mellett szerintem a tömegközlekedési eszközök, vonatjegyek finanszírozása a legfontosabb” – hangsúlyozta. Dávid László nem rejtette véka alá: jogosnak érezné, ha az egyetem működéséhez nemcsak a magyar állam, hanem a román kormány is nyújtana anyagi támogatást.
„A nálunk tanuló diákok családjai mind adófizető polgárok, tehát megilleti őket a román állam támogatása” – magyarázta. A rektor úgy tudja, a román költségvetési források csupán az akkreditáció birtokában nyílhatnak meg a Sapientia számára. „Ez azonban nem-csak szakmai, hanem politikai kérdés is” – jelentette ki.
Dávid László arra számít, hogy az egyetem már májusban választ kap a felsőoktatás minőségét ellenőrző bukaresti bizottságtól az akkreditációs kérésre. Rostás Zoltán, az ARACIS Konzultatív és Audit Bizottságának tagja szerint azonban a rektor túlzottan optimista. „Az akkreditáció rendkívül komplex folyamat” – magyarázta lapunknak a professzor, aki maga is a Sapientia oktatója.
Első mozzanataként az ARACIS több kötetnyi dokumentációt kért az egyetemtől; ez elsősorban az intézmény működésével kapcsolatos kérdésekre ad adatszerű választ. A következő mozzanat a helyszínelés lesz.
Az ARACIS úgynevezett nagybizottsága a Sapientia „főhadiszállására”, Kolozsvárra látogat el, várhatóan áprilisban, s ezzel párhuzamosan három csíkszeredai és két marosvásárhelyi szakon szakmai bizottságok vizsgálódnak majd néhány napig. „A bizottság tagjai a tanszékvezetőkön, gazdasági igazgatókon, könyvtárosokon kívül szóba állnak a diákokkal, sőt felkeresik azokat a munkáltatókat is, akik Sapientián végzett hallgatókat alkalmaztak” – tájékoztatta lapunkat Rostás Zoltán.
A helyszínelő bizottságok ezután jelentést írnak a tapasztaltakról, ez kerül a havonta egyszer ülésező ARACIS-tanács asztalára. „Így inkább úgy fogalmaznék: a Sapientia még az idén választ kap a kérésére” – mondta az ÚMSZ-nek a professzor. Pozitív válasz esetén az egyetem akkreditálását előbb egy kormányrendelet, majd a parlament szavazata szentesítené.
Válasz a bírálóknak
Mint ismert, korábban több szakember bírálta a Sapientián zajló oktatás színvonalát, illetve azt, ahogyan az intézmény gazdálkodik a magyar államtól kapott pénzzel. „Az a tény, hogy már tíz akkreditált szakunk van, önmagában is bizonyítja, hogy az oktatás az intézményünkben jó minőségű, s ha májusban ezt az öt szakot is elismerik, az csak felteszi a pontot az i-re” – válaszolta a bírálatokra a rektor, aki szerint a Sapientiának, mint akkreditált, tudományos intézettel rendelkező egyetemnek, „nincsen párja az országban”.
„A felsőoktatási piacon ádáz harc folyik, hisz egyértelmű, hogy mindenki szeretné megszerezni a jó hallgatókat. Nekünk az a tapasztalatunk, hogy amint a diákok megismerkednek a Sapientiával, felfedezik benne a lehetőséget és kitartanak mellette” – mondta lapunknak az intézmény vezetője.
Király: magánegyetemeknek nem jár támogatás
„Magánegyetemek eddig nem kaphattak állami támogatást Romániában, az akkreditáció nem teremt automatikusan jogalapot az ilyen jellegű kiegészítő finanszírozáshoz” – nyilatkozta lapunknak Király András.
Az oktatási államtitkár szerint azonban ha az új tanügyi törvényt elfogadja parlament, akkor esély lehet arra, hogy az állam a magánkézben lévő felsőoktatási intézmények működtetéséből is ki vegye a részét. „Ez azonban annak a függvénye – tette hozzá Király –, milyen szövegváltozatot fogad el a parlament, és milyen jellegű kiegészítésekkel élnek a törvényalkotók.”
Cseke Péter Tamás, Fleischer Hilda. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

"Három napig magyar"
Petőfi Emléklap a Fekete Március cigány hőseinek
"Három napig magyar" – legtömörebben így lehet összefoglalni mindazt, ami az 1990 "Fekete Márciusa" miatt börtönbe zárt Maros menti cigányokkal történt. Ezt az életérzést Puczi Béla egykori elítélt fogalmazta meg egy vele készült interjúkötetben, ezt idézte Budapesten Schmidt Mária főigazgató a Terror Háza és a Polgári Kultúráért Alapítvány által közösen alapított Petőfi Emléklap a Helytállásért díjátadóján 2010. március 11-én.
A megemlékezéssel egybekötött ünnepséget tízperces film vezette fel, amelyben megrázó képsorokkal idézték meg a húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen történteket, így a nagyszámú érdeklődő láthatta Sütő Andrást, amint megverve, fél szemét elveszítve is a szülőföldön való maradás mellett tesz hitet: "ha lehet".
És hogy ne lehessen, ezért mindent megett az egykori Szekuritáté – jelentette ki Schmidt Mária történész, aki egyértelműsítette: a marosvásárhelyi pogromkísérlet a volt kommunista nómenklatúra hatalomátmentését és a titkosszolgálatok újjáalakítását voltak hivatottak előkészíteni. Iliescu akkori ideiglenes államfő hathatós támogatását élvezte az akkoriban megalapított Vatra Româneasca "kulturális egyesület", amely vehemens magyargyűlöletével tulajdonképpen az egész pogromot levezényelte.
Az akkor a magyarok mellett kiálló marosszentgyörgyi és Marosvásárhely környéki cigányok közül többeket súlyos börtönévekre ítéltek, míg a románok közül nem találtak bűnöst, hívta fel a figyelmet a Terror Háza vezetője – és közös szégyenünk, hogy húsz évig adósok maradtunk a köszönettel és az elismeréssel. Ők nagyon nagy árat fizettek hősiességükért – emlékeztetett Schmidt Mária. A Magyarországra menekült Puczi Béla például tíz évig várt, míg megkapta a menekültstátust (közben Franciaországot is megjárta, de onnan is visszatoloncolták), soha se munkát, se állampolgárságot nem kapott. "Van miért pironkodnunk" – fogalmazott.
Tőkés László volt királyhágó-melléki püspök a babiloni fogságból hazatért zsidók építő munkájának példázatával vezette fel köszöntőjét, majd az igazságtételt sürgette.
Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Polgári Kultúráért Alapítvány egyik alapítója hiánypótlónak tartja a díjat, ugyanakkor elkésettnek is. Meggyalázták az emberi méltóságot akkor és azóta is – hívta fel a figyelmet. Felidézte Puczi Béla egy mondatát, mely szerint három napig volt csak magyar.
A beszédek után átadták a Petőfi Emléklapot a Helytállásért Lőrinczi Józsefnek, Sütő Józsefnek, Puczi Béla özvegyének és Szilágyi Józsefnek. Szilveszteri Kis Péter és Tóth Árpád, aki a letartóztatása és vallatása közben történt bántalmazásba halt bele 1991-ben, posztumusz részesültek elismerésben, az ő emléklapjaikat Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át.
Az eseményen felszólalt Kincses Előd, az akkori Maros Megyei Megmentési Front alelnöke és Baricz Lajos atya is. Előbbi felidézte, hogy ő fogta vissza a Szekuritáté emberei által mesterségesen feltüzelt székelyeket, hogy ne induljanak meg Marosvásárhely ellen. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Míg Marosvásárhelyen még utca sem őrzi a nevét, Havadon szobrot állítanak Kossuth Lajosnak
Míg Marosvásárhelyen utcát sem sikerült elnevezni róla, a várostól alig 20 kilométerre fekvő Havadon szobrot állítanak a magyar nemzeti forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjának, Kossuth Lajosnak. A magyar többségű településen március 14-én 11 órakor, megemlékező ünnepség keretében avatják fel a forradalmár-politikus mellszobrát. Az eseményen jelen lesz és beszédet mond Markó Béla, az RMDSZ elnöke, dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, Lokodi Edit, a Maros Megyei Tanács elnöke, valamint Veress Gergely Domokos, Havad polgármestere.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak az ünnepségre. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A kutatómunka dicsérete
Marosvásárhely és a Székely Társaságok
Örömmel és az írástudóknak járó elismeréssel lapozza és mélyül el olvasásában, aki kézbe veszi a kolozsvári Korunk két idei számát. A borítók modern grafikája, a tartalomjegyzék gazdag olvasmányígérete ébren tartja az olvasó érdeklődését. Tematikus számok. A januári 1. szám, a "Virágok hatalmá"- nak dedikált versanyaga, tanulmányai, olvasmányai és képanyaga a virágok szépségének, majd szinte csodatevő hatalmának bizonyítása. A publicisztika számos műfajában összegzik a szerzők, olvasmányosan, mit jelent a magyar históriában, költészetben, a képzőművészetben és a mindennapi életben a virágok "hatalma". Olvashatunk a gyimesi kaszálók csodálatos növényvilágáról, a sütés- főzésben felhasználható virágokról, a gyógyításban hasznosakról, és még százféle bab-babonáról, miközben szebbnél szebb virágcsendélettel találkozunk a cikkek illusztrációjaként, nemkülönben érdekes dolgokat tudhatunk meg a Romániai Rózsabarátok Szövetségéről. A második, a februári szám tematikája: Városi térvázlatok, neves műépítészek, város- és társadalomkutatók, publicisták, egyetemi hallgatók, irodalomtörténészek írásaiban mutatja be a téma hazai vonatkozásait, perspektíváit.
Mindkét szám História rovatánál szeretnék megállni, amely eddig kevésbé felkutatott témát dolgoz és tár fel folytatásban a Korunk idei két számában.
Balaton Petra történész, A székely társadalom önszerveződése és a Székely Társaságok című tanulmány szerzőjének még 2002-ben megjelent dokumentumkötete, a Székely Akció története, előzménye az ezekbe foglalt közlésének. A Székely Akció története az Erdélyi Történeti Füzetek 1. kötetébe foglalt XIX. század végi székely közgazdasági állapotok bemutatása, egyben a régió fejlesztését szolgáló, az erdélyrészi kormánykirendeltség fejlesztési programját ismertető dokumentum, Erdély, jelesen a Székelyföld históriájának olyan szelete, amely bizonyítja, hogy a magyar kormányok nagy lendülettel próbálnak cselekedni a XIX. század végén és a XX. század elején a Székelyföld felzárkóztatására, támogatni kívánják törekvéseit, mindazt a cselekvőkészséget, amely a népesség részéről is megmutatkozik. Így körvonalazódik Székely Akció néven minden társadalmi és állami tevékenység, amely az említett korszakban a székelység helyzetének javítására irányult. Minden jól indul, sőt kiterjed a négy székely megye területén kívülre is, az aranyosszéki, a Küküllő menti és a hétfalusi csángók körére is.
Az "akció" jegyében kialakulnak a széles körű társadalmi szervezkedések, társaságok, egyesületek, fórumok jönnek létre. A kormányok többnyire "merkantilista indíttatású, liberális gazdaságpolitikát" követnek ez ügyben. Éleződik a centrum és a periféria, a centrum és a hagyományos gazdaságpolitikát folytató területek konfliktusa. A székely kérdést, a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés szükségességét a Budapesten élő székely értelmiségiek vetik fel és cselekednek. Ugron Gábor, Bartha Miklós 1875-ben megalakítják a Székely Művelődési és Közgazdasági Egyesületet, amely 1000 Ft-os pályadíjat tűz ki a helyzet ismertetésére és feltérképezésére. Az egyesület működésének alapja lett az a könyv, amelyet ekkor Kozma Ferenc, a székelykeresztúri tanítóképző igazgatója megírt, és amely mindmáig "a régió gazdasági és szociális problémáit tárgyaló művek" alapja lett, előmozdította az egyesület működését, teendőinek meghatározását. Itt írja le a szerző mindazokat az intézményeket, amelyek az egyesület segítségével létrejönnek.
1886-ban alapítják meg a Székelyföldi Iparmúzeumot, és kezdeményezik a Kolozsváron megalakult Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesületet, az EMKE-t.
A "székely ügy" mellett meggyőződéssel, nagy cselekvőkészséggel szállnak síkra publicisztikával, nagy hatású tanulmányokkal Benedek Elek, Jancsó Benedek, Gaál Mózes, Petelei István, Kővári László, Szádeczky Lajos. Sok szó esik továbbá az EMKE bátorító, eredményes tevékenységéről, az 1891-ben megalakult EKE – Erdélyrészi Kárpát Egyesület – turisztikával és idegenforgalommal népszerűséget elért munkájával. Sok minden történik az ügyben a XX. század elején. Foglalkoznak a székelyek kivándorlásának okaival, 1902-ben megrendezik Debrecenben a Székely írók napját. A szerző előrevivő mozzanatként ismerteti a székely társadalom legnagyobb megmozdulását, az 1902. augusztus 28-30-án Csíktusnádon megtartott első székely kongresszust, mintegy 500 résztvevővel. Ez a kongresszus mondja ki, hogy a székely kérdés nemzeti ügy. 31 előadás hangzik el a kongresszuson.
Rózsa Mária. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Száz éve született László Gyula
Száz éve, 1910. március 14-én született Kőhalmon László Gyula Széchenyi-díjas festő-régész-őstörténész, a kettős honfoglalás elméletének megfogalmazója.
Gyermekkora szegénységben telt, a családot a trianoni béke után kiutasították Kolozsvárról. A Képzőművészeti Főiskolán diplomázott, ezután a Pázmány Péter Tudományegyetemen művészettörténetet, néprajzot, régészetet, földrajzot hallgatott, és summa cum laude doktorált. A Múzeumi Központban volt előadó, majd a Nemzeti Múzeum középkori osztályának vezetője. 1940-ben visszatért szülőföldjére, Kolozsvárott lett egyetemi tanár. Tanulmányokat publikált a honfoglaló magyarok erdélyi megtelepedéséről és művészetéről; ekkor készült el hatalmas műve, A honfoglaló magyar nép élete. A magyarság szellemi életének meghatározó alakja volt, de 1949-ben távoznia kellett Kolozsvárról.
Magyarországon nem fogadták tárt karokkal, évekig a Nemzeti Múzeum kiállítási ügyeivel foglalkozott. Katedrát csak 1957-ben kapott, 1980-ig volt a budapesti egyetem professzora. Nemzedékeket tanított-nevelt arra, hogy a tudományos alaposság egyik záloga a kételkedés jogának mindenkori fenntartása.
A honfoglaló magyarság életének avatott ismerőjeként számos könyvet és mintegy 700 tanulmányt, cikket publikált. Szokatlan és merész kérdésfelvetéseire sokakat zavarba ejtő válaszokat adott, így – saját szavai szerint – a régészet persona non gratájának számított.
Az 1960-as évek közepén dolgozta ki a "kettős honfoglalás" elméletét: eszerint a magyarság egy része már a Kárpát-medencében élt, amikor a IX. század végén az Árpád vezette honfoglaló magyarok ideérkeztek. Úgy vélte, hogy a Kárpát-medence temetőinek régészeti leleteiben 670 körül feltűnő "kései avarok", vagy ahogy díszítőelemeik nyomán nevezik őket, a "griffes-indások" jelenléte egy nagyszámú nép bevándorlásával magyarázható, amelyet ő a magyarság első betelepedési hullámával azonosított. Az ismert honfoglalás, amelyről minden igaz, amit eddig tudtunk, tervszerűen és békésen zajlott le, a honfoglaló magyarok a "kései avarok" települései mellé és nem rájuk települtek.
Elméletét a történészek jelentős része nem fogadta el, viszont számos felvetését helytállónak minősítették. Régészeti és nyelvészeti adatokat felhasználva az 1960-as években felvetette, hogy az uráli őshazát az eurázsiai erdőövezet nyugati részein kell keresni. Az uráli alapnépességet az úgynevezett szvidéri kultúrából származtatta (ez egy lengyelországi faluról kapta nevét). Álláspontja szerint az egységes nyelvet beszélő, kis területről szétvándorló finnugor ősnép elmélete nehezen igazolható, így az "összekötő nyelv" elméletét támogatta: eszerint nem egy, hanem sok ősnyelv volt, és a nagy területen szétszórt, kis csoportok között egymás megértésére alakult ki egy összekötő "közös jellegű" nyelv.
László Gyula képzőművészként is kiemelkedőt alkotott, számos kortársát és barátját rajzolta le. Kiállításaival sikert aratott, és műveit is maga illusztrálta. Munkásságáért megkapta a Fitz József- díjat 1988-ban, három évvel később Széchenyi-díjban részesült, a Nagy Lajos-díjat és a Budapestért díjat 1993-ban vehette át. Életének 89. évében, 1998. június 17- én hunyt el Nagyváradon.
Olvasóink is emlékezhetnek rá, hiszen Marosvásárhelyen is előadást tartott a KZST meghívására, és egyik utolsó interjúját a Népújságnak adta.
Nagy Attila. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Markó Béla RMDSZ-elnök felhívása március 15-e alkalmából
F E L H Í V Á S
Bárhol éljenek a világon, március 15-e a magyarok számára mindig és mindenhol a szabadságot, az egyenlőséget és a testvériséget jelenti. Ezt ünnepeljük itt, Erdélyben is, ahol e három szó fontosabb talán, mint bármely szegletében a világnak. Hiszen ez az üzenet, március 15. üzenete éltette közösségünket a történelem nehéz pillanataiban, és ezt tűztük zászlónkra 1989 után is, amikor újból összefogtunk e nemes célok megvalósítása érdekében.
Kimondtuk sokszor, és továbbra is mondani fogjuk: március 15-e számunkra nemcsak az 1848-as forradalom, hanem 1989. utáni közös szabadságharcunk ünnepe is.
Húsz éve annak, hogy 1990 márciusában, Marosvásárhelyen, a régi rend szélsőséges magyargyűlölő képviselői próbálták vérbefojtani közösségünk szabadságvágyát, jogküzdelmét.
Emlékezzünk meg méltóképpen a márciusi események áldozataira is, mindazokra, akik azokban a sorsdöntő napokban életüket áldozták az erdélyi magyarság ügyéért, közös szabadságunkért.
Az elmúlt 20 évben, példamutató egységgel, nehéz politikai küzdelemmel sikerült visszaszereznünk a szabad és méltó ünneplés jogát, elértük azt, hogy március 15-én, de mindennapjainkban is szabadon használhassuk nemzeti szimbólumainkat, himnuszunkat, piros-fehér-zöld nemzeti lobogónkat.
Összefogásra azonban ma is nagy szükség van.
Hiszen ha a szabadság elérhetővé is vált számunkra, a küzdelem folytatódik: még meg kell teremtenünk az erdélyi magyarság legfőbb célkitűzését, az autonómia, vagyis az önálló döntéshozatal különböző formáit, és ezt csakis egységesen valósíthatjuk meg.
Március 15-e ezért főként a nemzeti összefogás, a szolidaritás napja. Az elmúlt sok évtized ugyanis azt bizonyítja számunkra, közösségi létünk legalapvetőbb igazsága, megtartó ereje az egység. Amit eddig elértünk, azt csak összefogással érhettük el, és ez a jövőben sem lesz másként.
Nagy, közös felelősségünk, hogy ez a nap minden magyar ember közös ünnepe maradjon, és ne engedjük, hogy ezt az ünnepet bárki is önös politikai célokra használja fel. 1848-ban ugyanakkor minden nép, minden nemzet szabadságáért harcoltak eleink, és ma is mindenki ünnepe lehet ez a nap, nem a kizárólagosság, hanem a szabadság, egyenlőség, testvériség napja.
Ünnepeljük március tizenötödikét az idén is ugyanúgy, ugyanolyan méltósággal, mint eddig. Legyen jelen köztünk ugyanúgy, mint eddig a nemzeti lobogó, és csendüljön fel nemzeti himnuszunk a magyar nemzet ünnepén.
Emlékezzünk együtt a magyar szabadság és a világszabadság hirdetőire, a márciusi ifjakra!
MARKÓ BÉLA
az RMDSZ elnöke. Forrás: Erdély.ma

Nemzetek egymás mellett és ellen az 1848-49-es forradalom idején
A Kárpát-medencei nemzetek közös történeti múltjának egyik legkritikusabb pontja a történeti Magyarország magyar és nem magyar nemzetei közötti kapcsolat. Az 1848-as év mérföldkő ebben a folyamatban.
1848 történései az utókor számára is megkerülhetetlenek, az eltérően értelmezett események, nemzeti célokban megmutatkozó ellentétek újra és újra visszaköszönnek nemzedékről nemzedékre. A román, szerb vagy szlovák nemzet történeti emlékezetében az 1848-as magyar forradalom nem egy nagyszerű, dicső szabadságharcként jelenítődik meg, hanem a magyar uralkodó nemzetállam megvalósítási kísérleteként.
Számukra az 1848-as mozgalom a nemzeti függetlenség, az anyanyelvért vívott küzdelem példája, amelyet éppen a magyar nemzet ellen kellett folytatniuk. Kossuth Lajos és a magyar politikusok a nemzetiségek szemszögéből a magyar nemzeti türelmetlenség, a nacionalizmus megtestesítői. A magyarok számára viszont a nemzetiségek vezetői, mint például a román Avram Iancu, a bécsi udvar kiszolgálói, akik hátba támadva a magyar szabadságharcot, siettették annak elbukását.
Az 1848-as események eltérő megítélésére jó példa a közelmúltban az aradi Szabadság-szobor visszaállítása körüli vita vagy a marosvásárhelyi Kossuth Lajos utcanév körüli bonyodalmak. A szoborcsoport visszaállításának, valamint a Kossuth Lajos utcanév elfogadásának az ellenzői érveiket az 1848-as szabadságharc magyar történetírástól eltérő értelmezésére építik.
Az 1848 márciusában kibontakozó forradalmi hullám elindította a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok önállósodási mozgalmát. A társadalmi és nemzetiségi kérdés összefonódása eltakarta a magyar liberális elit elől a különböző népek nemzeti ébredésének jelentőségét. 
A magyar elit, miközben az egységes magyar nemzetállam megteremtésére törekedett, szembe került az éppen a magyar nemzeti mozgalom által elindított kárpát-medencei nemzetiségi mozgalmakkal. A nemzetiségek a társadalmi kérdések rendezésében elismerték a forradalmi magyar kormány erőfeszítéseit, de a magyar nemzetállam létrejöttében az itt élő népek eltűnésének veszélyét vagy nemzetté alakulásának megakadályozást látták. 
Erdély esetében is nyomon követhető ez a félelem. Az erdélyi szászok, akik a lakosság 11 százalékát képezték, területi autonómiájuk és kiváltságos helyzetüknek elvesztésétől tartottak. Az erdélyi románok, akik 58 százalékkal Erdély többségi nemzetét képezték, azt szerették volna elkerülni, hogy Erdély és Magyarország uniójával kisebbségi sorba kerüljenek. 
1848. március 15. a Kárpát-medencei népek egyetértését ígérte. Minden nemzet örömmel fogadta a bécsi és a pesti forradalom hírét, a szabadságjogokat meghirdető márciusi 12 pontot.
A kezdeti lelkesedést hamarosan felváltották a társadalmi és nemzetiségi szinten megfogalmazott várakozások. Mindegyik nemzet kérte önálló nemzetként való elismerését, az általa többségében lakott megyékben nyelvének használatát a kultúra és a közigazgatás minden szintjén.
Nemzetiségi oldalról a magyar forradalomhoz való kapcsolódás eltérő. Függött attól, hogy az illető nemzet a saját nemzettudatának fejlődésében éppen hol állt, mennyire jutott túl nemzetté válásának kulturális szakaszán. Ugyanígy a nemzetiségi vezetők politikai helyzetértékelése is számított. 
Meghatározó volt ugyanakkor az illető nemzetiség területi elhelyezkedése. A szórványban élő nemzetiségek a magyar forradalom mellett foglaltak állást. Tudni kell, hogy a reformkorban elindított jogkiterjesztő és nemzeti liberális politikának köszönhetően egyes nemzetiségeknél, mint az örmények, zsidók, svábok vagy a szórványban élő románok, szerbek, horvátok, szlovákok körében megindul egy önkéntes asszimilációs folyamat. Például az 1849. október 6-án Aradon kivégzett tizenhárom tábornok közül hárman német, ketten örmény, egy-egy szerb, horvát és osztrák nemzetiségűek voltak. 
A Kárpát-medencei románok az 1848-1849-es események idején megoszlottak: a tömbben élő erdélyi románok a forradalom ellen, míg a magyarországi románok a magyar forradalom mellett foglaltak állást.
Az erdélyi románok kezdetben elismerték Erdély és Magyarország uniójának történelmi szükségletét, de nem fogadták el annak megvalósulását addig, míg a román nemzetet nem ismerik el „bevett nemzetként”. 
A románság ugyanis sérelmezte, hogy Erdély vezetése a középkorból fennmaradó három rendi-politikai nemzet (ebben az értelemben a nemzet kifejezés nem etnikai csoportot jelentett), a magyar, a székely és a szász kiváltsága. A balázsfalvi román nagygyűlésen megfogalmazódott az erdélyi románok önálló nemzeti programja.
Kérték a román nemzet elismerését, a román nemzet számarányának megfelelő arányos képviseletet az országgyűlésben és a helyi közigazgatásban, a jobbágyfelszabadítást. Továbbá azt is kérelmezték, hogy az unió kérdéséről addig ne tárgyaljanak, míg a román „nem válik alkotmányos és szervezett a törvényhozás házában tanácskozó és határozati, szavazati joggal felruházott nemzetté.” 
A román-magyar konfliktus kirobbanását az is siettette, hogy a magyar nemes és a román jobbágy közötti társadalmi vita nemzeti színezetet kapott. Az erdélyi országgyűlés nem tette meg a románok felé azt a gesztust, hogy elismerje a románokat negyedik bevett nemzetként, még mielőtt megszünteti a középkori rendi nációk rendszerét. A román parasztok között továbbra is fennmaradt a jó császár mítosza, aki szerintük már rég meg akarta szüntetni a jobbágyságot, csak ebben a magyar nemesek akadályozták. Az erdélyi császárhű hadsereg, majd a bécsi udvar, kihasználva a magyar-román ellentétek fokozódását, sikeresen kijátszotta egymás ellen az erdélyi nemzetiségeket. Az erdélyi császárhű erőkre támaszkodva megszerveződtek a román nemzetőrségek, Nagyszebenben pedig megalakul a románságot lépviselő Román Nemzeti Komité. 
1848 szeptemberében a harmadik balázsfalvi népgyűlésen az erdélyi románok a fegyveres konfliktus mellett döntöttek. Erdély történetének tragikuma az itt élő nemzetek, magyarok, románok és szászok egymással való szembefordulása, az egymást pusztító polgárháború kitörése. A nemzetiségek engedtek Bécs csalóka szabadságígéretének, a magyar elit pedig képtelen volt kilépni a nemzetállam létrehozásáról szőtt álmából.
A Nyugati-Kárpátokban Avram Iancu, a „havasok királya” indított irtóháborút. Axentie Sever katonái Enyeden 800 személyt koncoltak fel és feldúlták a református kollégiumot és annak könyvtárát. A polgárháború szörnyű sebeket ejtett az itt élő nemzetek szívén, a gyűlölet könnyen megfertőzött mindenkit. 
A magyar-román konfliktusok idején is akadtak Erdélyben békeszigetek, ahol a helyi nemzetiségek kiegyeztek, hogy elhárítsák a vérontást. Példa erre Alvinc, ahol 1848. ősszén megszületett a Béke Kötés.
„… akármelyike is a magyarok közül valamely román lakót megtámadna, az olyan letett hite nyomán, keményen fog megbüntetni-ellenben ezen egyezésből és kötésből önként folj, miként a románok által se bántassanak a magyarok az Ő Felsége által megerősített törvényekben megírt büntetés terhe alatt.” 
Az erdélyi románokkal ellentétben a magyarországi románok a magyar forradalom mellett képzelték el a jövőt. Az itteni románság vezetői személyükben is kötődtek a magyar forradalom szabadság vívmányaihoz, közvetíteni próbáltak a magyar és az erdélyi román vezetők között. A román-magyar viszonyban voltak kísérletek a forradalom napjaiban a békejobb nyújtására, szövetségek kialakítására is. Bem József 1849 telén, Erdélybe érkezése után általános amnesztiát ígért. Brassóban Cezar Bolliac román forradalmi költő magyarbarát román lapot adott ki Espatriatul címmel.
Bolliac elítélte, hogy a románok Bécstől elámítva nem a közös ellenfél ellen, hanem a román jobbágyokat is felszabadító magyar kormány ellen fordultak. Ioan Dragoş bihari képviselő közvetíteni próbált Avram Iancu és Kossuth Lajos között, megkísérelte eloszlatni a Móc-vidéki románok bizalmatlanságát. A békítő törekvést azonban a politikai és katonai vezetőség közti összhang hiánya akadályozta. A katonai csatározások mellett az erdélyi román elit politikai síkon is Ausztria szövetségesévé vált. 
849 telén Andrei Şaguna ortodox püspök is kérte az orosz csapatok bevonulását Erdélybe. A román elit megfogalmazta az osztrák tartományok románságának önálló nemzetté való egyesítésének és román nemzeti közigazgatás megteremtésének óhaját.
A magyar kormány az 1849 májusának utolsó napjaiban kezdődő együttes orosz-osztrák támadás árnyékában legfontosabb feladatának a nemzetiségekkel való kiegyezést tekintette. Tárgyalások kezdődtek Pesten a Nicolae Bălcescu, havasalföldi forradalmár vezette román küldöttséggel. Az 1849. július 14-i szegedi magyar-román egyezmény, a Project de pacification garantálta a román többségű megyékben az anyanyelv használatát, akárcsak a nemzetőrségben, az oktatásban, a közigazgatásban, valamint elismerte a románokat külön nemzetként. Az egyezmény megteremtette a területi autonómia alapjait, amit nemcsak a románokra, hanem más nemzetekre is értettek ekkor. A magyar politikai elit egy év alatt felismerte, a Kárpát-medencében tarthatatlan a nemzetállam-koncepció
A pár nap múlva, 1849. július 28-án elfogadott nemzetiségi törvény kimondta, hogy a cél „minden népiségek nemzeti szabad fejlődésének” biztosítása. Amnesztiát hirdettek, s egyben nyitva tartották az utat a további meggyezés felé. Szintén ekkor született meg a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvény.
A forradalom bukása azonban közel volt: a magyar csapatok rövid időn belül, 1849. augusztus 13-án letették a fegyvert Világosnál az oroszok előtt. 
Kezdetét vette az osztrák terror. Az 1849. október 6-án kivégzett 13 tábornok a történelmi Magyarország és a magyar forradalmi hadsereg nemzetiségi sokszínűségét is jelképezte, amelynek tagjai hittek még az 1789-es francia forradalom idejében megfogalmazott Szabadság, Testvériség, Egyenlőség eszméinek megteremtésében a Kárpát-medence térségében. 
A magyar forradalmat és szabadságharcot két nagyhatalom egységes hadserege verte le. Nem a nemzetiségi kérdés megoldatlansága, polgárháborúvá fajulása okozta a vereséget. A magyar szabadságharc sikeréhez azonban elengedhetetlenül szükség lett volna a kárpát-medencei nemzetiségekkel való viszony rendezésére.
A magyar elit hibáztatható azért, hogy nem tett meg mindent a nemzetiségekkel való kiegyezés érdekében és túlságosan későn született meg a nemzetiségi törvény. Viszont a nemzetiségek vezetőit is felelősség terheli:Bécs megosztó politikájának eszközévé váltak, megtévesztették saját nemzettársaikat, saját maguk vagy Bécs érdemeinek tüntetve fel a magyar kormány által érvényre léptetett társadalmi reformokat és a magyar nemességet annak megakadályozójaként állították be.
A nemzetiségek a magyar szabadságharc bukása után jutalmul ugyanazt kapták, amit a magyarok büntetésként. A bécsi udvar a kialakult új helyzetben hallani sem akart a nemzetiségek követeléseiről, autonóm törekvéséről. 
Az 1848–1849-es nemzetiségi konfliktusok elhintették az egymás mellett élő népekben az egymással szembeni bizalmatlanságot. Az elmúlt másfél évtized történetírása eltérően ítéli meg a kor eseményeit, eltúlozva egyes nemzetek áldozatvállalását. Itt utalnék arra a téves adatra, amelyet román történészek és politikusok többször hangoztatnak, amely szerint 40 000 román polgári áldozata lett volna az erdélyi polgárháborúnak.
A korabeli forrásokat figyelembe véve több történész rámutat arra, hogy a magyar, román, német áldozatok összesen érhették el ezt a számot. A történetírás és a politikai elit felelőssége az 1848-as forradalom hiteles ábrázolása és annak megakadályozása, hogy téves eszmék hatását ne lehessen ideológiaként olyan eseményekre felhasználni, mint az 1990-es marosvásárhelyi fekete március. 
Gidó Csaba. Forrás: Transindex.ro

A határon túli magyarok is megemlékezek március 15-ről
Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján egyaránt fejet hajtottak a magyar polgári forradalom és szabadságharc emléke előtt
Szabad, egyenlő, testvéri életet, igazi demokráciát kell teremteni Erdélyben, Romániában - mondta hétfőn Marosvásárhelyen Markó Béla a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) március 15-i központi ünnepségén.
A politikus a magyarok helyzetének egyértelmű javulásának bizonyítékaként emlékezett vissza arra, hogy húsz évvel ezelőtt még egyetlen magyarul kiírt szó, a "gyógyszertár" felirat felbukkanása miatt pillanatok alatt ezreket sikerült összegyűjteni a magyarok ellen a városban, most pedig a román kormány miniszterelnök-helyetteseként hiába bírálják egyesek, mert hivatalos bukaresti kormányfejléccel magyarul küldött levelet magyar embereknek. "Megnyugtatok mindenkit, ezután is magyarul fogok írni azoknak, akik magyarul írnak nekem. Ezt a jogot mára kivívtuk ebben az országban, akárki akármit mondjon. Legyünk erre is büszkék" - szögezte le a szónok. Hangsúlyozta, hogy a jó ügy érdekében össze kell fogniuk a románoknak és magyaroknak, akár az együttes kormányzás révén is, nem szabad tűrni, hogy bárki is ismét száműzni próbálja a magyar nyelvet a nyilvános életből.
Kézdivásárhelyen az ünnepségen kiállították Gábor Áron 1848-as szabadságharcos rézágyúját, amelynek egyedüli megmaradt példánya negyven év után került ismét Székelyföldre. Tőkés László európai parlamenti képviselő azt hangsúlyozta, hogy az autonómia ügyét egyetlen romániai magyar szervezetnek sem szabad kisajátítania. A politikus Gábor Áronnak azt a kijelentését idézte, hogy "lészen ágyú", majd hozzátette, hogy "lészen autonómia" is. Hangsúlyozta, hogy szükséges Székelyföld gazdasági felemelkedése, mert az önrendelkezés alapja a gazdasági fellendülés.
Csíkszeredában is rendkívüli ünnepséget tartottak, ugyanis a magyar polgári forradalom kitörésének napján húzták fel először a Hargita megyei tanácsnak otthont adó épületre a székely lobogót, amely egy nemrég meghozott önkormányzati döntés szerint Hargita megye zászlója lett.
A romániai magyaroknak magyarságukra és román állampolgárságukra egyformán büszkének kell lenniük - ez az egyik fő gondolata annak a román elnöki hivatal által közzétett ünnepi nyilatkozatnak, amelyben Traian Basescu román államfő köszöntötte a romániai magyarokat. Basescu szerint a magyarok parlamenti képviselete, vezetőiknek a helyi közigazgatásban és a kormányban való részvételük biztosítékot jelent arra, hogy Romániában az etnikumok közötti viszony a normális keretek között alakul a továbbiakban is.
Emil Boc román miniszterelnök méltatta a Románia és Magyarország, valamint a románok és a magyarok közötti viszony elmúlt években tapasztalt fejlődését. Szerinte ezt a viszonyt ma már a barátság, az együttműködés és a kölcsönös tisztelet jellemzi, és megköszönte a romániai magyaroknak, hogy a románok erőfeszítéseivel együtt hozzájárultak annak kiépítéséhez - jelentette Garzó Ferenc, az MTI bukaresti tudósítója.
Szlovák értelmiségiek egy csoportja virágokat helyezett el hétfőn, március 15-e alkalmával Petőfi Sándornak a pozsonyi Medikus-kertben álló szobránál. A magyar nemzeti ünnep iránti gesztusértékű megemlékezésen majdnem kéttucatnyi szlovák értelmiségi - író, publicista, képzőművész, színész - vett részt. "Azért jöttünk ide, hogy tompítsuk a nacionalista indulatok élét. Akciónk felhívás, hogy nyugalomban és békében éljünk, s mindennapjainkat a nacionalizmus helyett az Európáért való küzdelem jellemezze" - mondta újságíróknak Zuzana Krónerová színésznő.
"Ha az 1848/49-es forradalmi időszaknak van valamilyen üzenete számunkra, a szlovák-magyar kapcsolatok számára, Közép-Európa számára, akkor az talán az, hogy semmi jóra nem vezet az etnikai elv abszolutizálása. A magyarok és a szlovákok az 1848/49-es forradalmat együtt veszítették el" - jelentette ki Rudolf Chmel irodalomtudós, aki a rendszerváltás után Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete volt, most pedig a Híd párt egyik alelnöke
Dunaszerdahelyen a városi ünnepségen, ahol több politikai, társadalmi, oktatási, egyházi és kulturális szervezet is képviseltette magát, több száz személy vett részt. A Szózat eléneklése után Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere szólt a jelenlévőkhöz és üdvözölte a megemlékezőket. Az ünnepi beszédek után átvonultak a Vámbéry téren található 1848-as emlékműhöz, ahol elhelyezték az emlékezés koszorúit és virágait.
Révkomáromban a megemlékezés hétfőn délután a Jókai szobornál kezdődött színes kulturális műsorral, majd pedig a Klapka téren folytatódott ünnepi beszédekkel. A több órás rendezvénysorozat este a városi művelődési központban fejeződött be - jelentette Kokes János, az MTI pozsonyi tudósítója.
Kárpátalján ezúttal Beregszászon tartotta központi rendezvényét az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség. Gajdos István, a szövetség elnöke, Beregszász polgármestere beszédében kiemelte: minden esély megvan arra, hogy az ukrajnai elnökválasztás és hatalomváltás után pozitív irányú változások következnek be a kárpátaljai magyarság életében, amihez hozzájárult a közösség tagjainak többsége is, amikor voksaival a kisebbségbarát Viktor Janukovicsot támogatta tette hozzá Gajdos.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungváron a Petőfi-szobornál tartotta központi rendezvényét. A szónok, Kovács Miklós, a szövetség elnöke, párhuzamot vonva a 162 évvel ezelőttihez hasonló összefogásra, a nemzetükkel való sorsközösség vállalására szólította a kárpátaljai magyarokat. Kiemelte, hogy a kárpátaljai magyarságnak a megmaradásért folytatott küzdelme csak akkor lehet eredményes, ha tagjai közül elegen vállalják gyermekeik magyar iskolába íratását vagy választásokkor a magyar pártra való szavazást - jelentette Varga Béla, az MTI tudósítója.
MTI. Forrás: Híradó.hu

Megemlékezés a Székely vértanúk emlékművénél
Jó érzés magyarnak lenni, különösen ilyenkor, március 15-én, amikor Kossuth Lajosék, Petőfi Sándorék végtelen szabadságszeretetére gondolunk. Olyan hatalmas, olyan végtelen szabadságot akartak ők itt Európának ezen a részén, hogy abból jutott volna bőven minden nemzetnek, és ha megvalósul az ő álmuk, senki sem lett volna híjával a szabadságnak errefelé – mondta ünnepi beszédében Markó Béla, az RMDSZ elnöke a marosvásárhelyi Postaréten, ahol többezres tömeg gyűlt össze emlékezni és ünnepelni.
Markó szerint jó érzés magyarnak lenni ezen a napon még Romániában is, ahol embernek lenni sem könnyű sokszor, nemhogy magyarnak, nem könnyű nyugdíjasnak, álláskereső fiatalnak sem lenni.
A gyertyás, könyves tüntetéstől kezdve zajlott a marosvásárhelyi magyarok szabadságharca
Rámutatott, nem könnyű visszagondolni a múltra, nem az 1848 óta eltelt százhatvankét esztendőre, hanem arra, ami húsz évvel ezelőtt történt Vásárhelyen. Az is szabadságharc volt, 1990. február 10-től, a gyertyás, könyves tüntetéstől kezdve zajlott a marosvásárhelyi magyarok szabadságharca, amely március 20-án tetőzött. "Ha akkor otthon maradnak a marosvásárhelyi és környékbeli magyarok, Ernyétől Szovátáig, és ha nem állnak mellénk a cigányok, ma szétvert, megalázott közösség lennénk. Így pedig azóta is itt vagyunk, magyarok vagyunk, számos jogunkat kivívtuk, és amit eddig nem sikerült, azt ezután ki fogjuk vívni" – hangsúlyozta, figyelmeztetve, hogy "nekünk ma erre a szabadságharcra is emlékeznünk kell". Köszönetet mondott a húsz évvel ezelőtti magyaroknak, a cigányoknak és azoknak a románoknak is, akik minden nacionalista nyomás ellenére megértették a magyarok követeléseit.
Köszönetet mondott ugyanakkor "a húsz évvel ezelőtti szabadságharc áldozatainak, halottainak, sebesültjeinek", Sütő Andrásnak és a többieknek. Mint mondta, "békés küzdelem volt ez a részünkről, és végig az maradt volna, ha a régi rend haszonélvezői ránk nem uszítják a félrevezetett, botokkal felfegyverzett falusi románokat, akik nem tudták, hogy az ő szabadságuk attól nem lesz kevesebb, ha a magyarok is szabadon használhatják anyanyelvüket".
Minket Petőfi Sándor szelleme vezérel
– jelentette ki a továbbiakban, aki világszabadságot akart, harcolt minden zsarnokság ellen, és minden nép szabadságát egyként megbecsülte. "Mi is megbecsüljük azokat, akikkel együtt élünk, a jó ügy érdekében összefogunk velük, együtt kormányzunk, amikor szükség van ránk, tudásunkat, képességeinket megmozdítjuk az ország, a megye, a város, legszebb szülőföldünk, Erdély érdekében, de nem tűrjük, hogy valaki is ismét száműzni próbálja a magyar nyelvet a nyilvános életből. Nem elég az sem, ami van, tovább kell mennünk előre a magyar nyelvhasználat kiterjesztésében, a magyar iskolarendszer bővítésében, a különböző autonó-miaformák megteremtésében.
Valahogy úgy kellene cselekednünk, hogy az utódoknak is legyen, amire büszkén visszanézniük. Például arra, hogy nem hagyjuk annyiban a múltat, és feltárjuk, ami történt".
Az igazságot ki kell deríteni!
Felhívta a figyelmet, hogy százhatvanegy éve nem tudjuk, mi lett Petőfi Sándorral, de azt sem tudjuk igazán, hogy húsz évvel ezelőtt itt Marosvásárhelyen mi történt, kik szervezték a pogromot, kik tervezték el és szervezték meg a magyarellenes megtorlást, kik bujtogattak, kik a felelősök azért, ami történt? Az igazságot ki kell deríteni! "Kérjük, hogy az 1990. március 19–20-ával kapcsolatos dokumentumokat is tegyék hozzáférhetővé, szüntessék meg a titkosságukat. Jogunk van tudni, hogy kik a bűnösök. Érdeke ez minden becsületes embernek, magyarnak, románnak egyaránt, mert ha tudjuk, mi történt, el tudjuk kerülni, hogy valaha ismét megtörténhessen. Nekünk Petőfi Sándorék álma szerint szabad, egyenlő, testvéri életet kell teremtenünk itt, Erdélyben, itt, Romániában. Más szóval: igazi demokráciát. Ma ünnep van, szép piros-fehér-zöld ünnep, örüljünk neki, tanuljunk a múltból, és legyünk egy pillanatig büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, és arra is, hogy marosvásárhelyiek vagyunk" – hangsúlyozta Markó Béla.
Közös történelmi múlt, közös európai jövő
Emil Boc miniszterelnök üzenetét Bárczi Győző alprefektus tolmácsolta, aki a kormány nevében köszöntötte a romániai magyar közösséget. Március 15-ét a magyar nemzet fontos ünnepének, az 1848-as forradalom kiemelkedő pillanatának nevezte, kiemelve, hogy "a románok és magyarok közösen hittek akkor is a szabadság, egyenlőség és demokrácia eszményében, ugyanakkor azok a legitim törekvések, amelyek ezekhez az eszményekhez fűződtek, mára a nagy európai család polgáraiként a közös jövő építéséhez vezettek". Rámutatott, hogy "Románia és Magyarország, valamint az itt élő románok és magyarok közötti kapcsolatok az elmúlt években jelentősen fejlődtek, s mára már baráti, együttműködésen és kölcsönös tiszteleten alapuló viszonnyá váltak", megköszönve ezt a romániai magyar közösségnek, amely a románokkal együtt jelentősen hozzájárult ennek a viszonynak a kialakításához". Ugyanakkor hangsúlyozta az RMDSZ szerepét, amely "komoly kormányzati partnerré vált", s köszöntötte a Magyar Köztársaságot is, "hisz közös a történelmi múltunk, de közös az európai jövőnk is".
A magyarság bebizonyította, hogy képes küzdeni a szabadságért
Traian Basescu államfő levelében, amelyet Marius Pascan prefektus olvasott fel, március 15-ét, a világ magyarságának ünnepét ugyanolyan felemelő pillanatnak nevezte, "akárcsak Románia nemzeti ünnepe minden román számára", hiszen "ezen a napon egyrészt az 1848-as európai forradalmi hullám részeként a magyar szabadságharc eseményeit idézzük fel, másrészt a magyarok, románok és más európai nemzetek törekvéseit a modernizációra és a nemzeti felemelkedésre. Mint mondta, "a történelem során a magyarság bebizonyította, hogy képes küzdeni a szabadságért. Megtette ezt 1956-ban is, amikor Közép- és Kelet-Európának irányt mutatva szembefordult a kommunista rendszerrel, és megtette ezt 1989 decemberében is azáltal, hogy részt vett Romániában a kommunista diktatúra megdöntésében".
Kiemelte: jelenleg Románia és Magyarország is ugyanannak az európai családnak a tagja, amelyben közös cél az állam modernizációja és jóléte, végül "minden romániai magyarnak örömet és jólétet kívánt, s azt, hogy bízzanak egy jobb európai jövőben".
1848 hagyatéka határokat átívelve köti össze a magyarság tagjait
Bajnai Gordon magyar kormányfő üzenetében úgy fogalmazott, hogy bármenyire távol élnek a hazától, bármilyen régen is szakadtak el az anyaországtól, 1848. március 15. emléke és hagyatéka határokat átívelve köti össze a magyarság tagjait. Egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk megtartása ezért fontos része összetartozásunk kifejezésének. Az 1848-as forradalomra és szabadságharcra való emlékezés lehetőség arra, hogy minden magyar próbálja megkeresni és megadni saját válaszait identitásának legalapvetőbb kérdéseire, függetlenül attól, hogy Magyarországon vagy a világ más pontján ünnepel.
Le a kalappal, marosvásárhelyiek!
Immár hagyományosan köszöntötte Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy a világon mindenhol – vidámabban vagy könnyesebben –, de ünnepel a magyarság. Magyar egyenességünket, szókimondásunkat, a követeléseink egyszerű, de lényegre törő megfogalmazását tudja a magyarság hozzáadni a kormányzáshoz, hogy ne csak mi, magyarok, de az ország minden lakója: románok, magyarok, németek, és mind a 18 nemzetiség úgy érezze, hogy egy demokratikusabb, jobb országban él.
Kossuth Lajost emlegette, aki az amerikai szenátusban is felszólalt, a Capitoliumban a világ demokratái között áll a szobra, és felkérte a prefektust, tegyen meg mindent, hogy Marosvásárhelyen ismét legyen Kossuth utca. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy Maros megyében 78 településen zajlottak megemlékezések, de arra is, ami húsz évvel ezelőtt, 1990 márciusában történt Marosvásárhelyen, és azt mondta, soha nem szabad elfeledni az események áldozatait, "az újkori hősöket".. "Tudjuk, hogy az erdélyi magyar ember egy kicsit nagyobb keresztet hordoz, de biztonsággal mondhatjuk, hogy ezt a keresztet hordozni fogjuk itt, Erdélyországban, Maros megyében és Marosvásárhelyen is" – zárta szavait Kelemen Atilla arra kérve Füzes Oszkár nagykövetet, hogy a magyarországi politikai csatározásokat ne szivárogtassák be Erdélybe.
Az ünnepi megemlékezés a székely himnusszal kezdődött, a magyar himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult. Fellépett Györffy András és Sebestyén Aba, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésze, Madaras Ildikó, a Marosvásárhelyi Filharmónia énekese, műsorvezető Nagy István színművész volt.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Farkas Miklós átvette a Segesvár díszpolgára címet
A segesvári önkormányzat januárban díszpolgári címet adományozott Farkas Miklósnak, a segesvári Gaudeamus Alapítvány alapítójának, a Mircea Eliade Főgimnázium nyugalmazott matematikatanárának. A díszpolgári oklevelet és a város kulcsát Dorin Danesan polgármester adta át március 6-án, a segesvári magyar középiskolai oktatás 50. évfordulójára szervezett ünnepi rendezvényen, dr. Mariana Gorczyca és Tóth Tivadar, a líceum igazgatója és igazgatóhelyettese jelenlétében.
Az önkormányzat a líceum vezetőségének javaslatára egyhangúlag fogadta el a Segesvár magyarsága számára megtisztelő cím odaítélésről szóló határozattervezetet, amellyel elismerte Farkas Miklósnak a segesvári oktatás és művelődés fenntartására és fejlesztésére kifejtett odaadó és önzetlen, majdnem 50 éves munkáját. Farkas Miklós, a város első magyar nemzetiségű díszpolgára Marosvásárhelyen született 1941. május 31-én. Tanár szülők gyereke, elemi iskolai tanulmányait 1947- ben kezdte el Marosvásárhelyen, a Református Kollégiumban, 1958-ban sikeres felvételi vizsgát tett a kolozsvári Bolyai Egyetem matematika-fizika szakára, ahol 1963-ban szerzett diplomát matematika-mechanika szakon. A segesvári Mircea Eliade Főgimnázium magyar tagozatán kezdte tanári pályafutását, ahol megszakítás nélkül, 42 éven át oktatta a matematikát. 2003- ban vonult nyugdíjba, de még két évig tanított. Több mint 1000 diák került ki a keze alól, 12 osztálynak volt osztályfőnöke. Amint a méltatásában elhangzott, kollégáival együtt sikerült olyan szellemiséget kialakítania, amelyet azokból a nagy hagyományokkal rendelkező erdélyi magyar iskoláktól "örököltek", amelyekben ők tanultak, s rövid időn belül a frissen alakult tagozat kiváló eredményekkel büszkélkedhetett. Diákjai eredményesen szerepeltek a matematikai olimpiák különböző szakaszain és az egyetemi felvételi vizsgákon. Több mint 20 éven keresztül vezette a Segesvár környéki matematikatanárok módszertani körét és a Romániai Matematikai Társaság segesvári fiókjának elnöke volt 23 évig. Szakmai és művelődéssel kapcsolatos írásai jelentek meg hazai lapokban és folyóiratokban : Matematikai Lapok, Tanügyi Újság, Korunk, A Hét, Helikon, Romániai Magyar Szó, Népújság stb. Több matematika tankönyvet írt a XII. osztályok számára. 1990. után, rövid ideig a helyi politikai élet résztvevője volt, alapító tagja és elnöke a helyi RMDSZ-szervezetnek. 1990. március 18-án vezetésével (RMDSZ elnöki, valamint igazgatóhelyettesi minőségében) a magyar tagozat tanulói egyórás, táblás felvonuláson (tüntetésen) vettek részt, önálló magyar iskolákat követelve.
A segesvári EMKE szervezet alapító tagja és elnöke volt (1993–1995), valamint az Erdélyi Múzeum Egyesület és a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagja napjainkig.
1993-ban – volt tanítványai és kollégái támogatásával – megalapította a segesvári Gaudeamus Alapítványt, amelynek elnöke volt 1993 és 2002 között, majd igazgatója napjainkig.
A Gaudeamus Alapítvány fő célkitűzése a segesvári és környékbeli szórványban élő magyar gyermekek anyanyelvű oktatásának támogatása. E célból az alapítvány 1999. óta szórványkollégiumot működtet, ahol 80 diáknak biztosít jó szállás-, étkezési- és tanulási körülményeket.
(a.) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A Petőfi szobornál ünnepelt az MPP és az SZNT
Marosvásárhely – A Calarasilor, volt Kossuth, utcai Petőfi szobornál ünnepelt a marosvásárhelyi Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács.
Az MPP és az SZNT képviselői mellett jelen volt Füzes Oszkár Magyarország nagykövete, a Hatvannégy Vérmegye fiataljai, egyházi, a polgármesteri hivatal valamint civil szervezetek képviselői.
Nagy László unitárius esperes az egység hiányára hívta fel a figyelmet, arra, hogy két helyen lehet ünnepelni Marosvásárhelyen, „két helyen ünnepelünk de külön”. Kifejezte azon reményét, hogy jövőre az ünnepség a Kossuth és nem a Calarasilor utcában fog zajlani.
Az utca nevéhez kapcsolódó nézeteltérések már 2005-ben elkezdődtek, amikor a helyi tanács a 255 határozatban megszavazta azt, hogy a Calarasilor utca újból a Kossuth nevet viselje. A tanácsi határozatott a Vatra Romaneasca szervezet törvényre vitte és azóta is folyik a pereskedés ez ügyben. Forrás: erdon.ro

Erős közösség ünnepe
Az autonómiakövetelések jegyében zajlottak a március 15-i megemlékezések
Szabad, egyenlő, testvéri életet, igazi demokráciát kell teremteni Erdélyben, Romániában – mondta tegnap Marosvásárhelyen Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ március 15-i központi ünnepségén. A politikus nem csupán az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékezett beszédében, hanem a húsz évvel ezelőtti véres marosvásárhelyi eseményekre is.
A Székely himnusszal indult Marosvásárhelyen az RMDSZ központi március 15-i megemlékezése, ahol a mintegy tízezer résztvevő nemcsak a 162 évvel ezelőtti, hanem az 1990-es eseményekre is emlékezett. A Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél tartott központi rendezvényen zökkenőmentesen, csendzavarás nélkül ért véget az ünnep, ahol a szónokok között elsőként Markó Béla, az RMDSZ elnöke mondta el ünnepi beszédét.
Az 1848-as szabadságharc kirobbanásának évfordulója kapcsán úgy fogalmazott, hogy minden nemzet történetében vannak fontos állomások, a nemzeti szolidaritásnak olyan példái, amelyekre újból és újból emlékezni kell. „Sokan vitatják manapság, hogy mi értelme van a nemzeti büszkeségnek, és nem vezet-e nacionalizmushoz, más népek gyűlöletéhez. Nem, éppen ellenkezőleg, aki joggal büszke nemzete történelmére, mert van, amivel büszkélkednie, annak nincsen amiért másokat gyűlölnie vagy megvetnie” – hangsúlyozta Markó.
Szerinte különösen jó érzés magyarnak lenni március 15-én, ugyanis ekkor Kossuth Lajosék, Petőfi Sándorék végtelen szabadságszeretetére gondolunk. „Olyan hatalmas, olyan végtelen szabadságot akartak ők itt, Európának ezen a részén, hogy abból jutott volna bőven minden nemzetnek, és ha megvalósul az ő álmuk, senki sem lett volna híjával a szabadságnak errefelé. Akkor nem sikerült. De büszkék vagyunk rájuk, mert a magyar nemzet legszebb, legjobb énjét mutatták fel együtt, szolidárisan” – mondta el Markó Béla.
Markó Béla nem csak 1848-ra emlékezett beszédében, hanem a marosvásárhelyi Fekete Márciusra is
Az 1990-es marosvásárhelyi eseményekkel kapcsolatban a miniszterelnök-helyettes elmondta: az is szabadságharc volt, a marosvásárhelyi magyarok szabadságharca. „Ha akkor otthon maradnak a marosvásárhelyi és környékbeli magyarok Ernyétől Szovátáig, és ha nem állnak mellénk a cigányok, ma szétvert, megalázott közösség lennénk” – mondta szónoklatában Markó Béla.
Az ünnepi szónoklatok sorozatát Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezete elnökének beszéde zárta, aki elmondta, Maros megyében 78 helységben ünneplik az 1848-as forradalom évfordulóját, de sok helyen emlékeznek a fekete március eseményeire is. Teremeújfaluban idősb Kiss Zoltánra emlékeztek, aki húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen veszítette életét, amikor halálra gázolta a görgényvölgyieket szállító teherautó.
Nyerges-tetői tisztelgés a kötelességtudók előtt
A hideg, havas idő ellenére több százan gyűltek össze a Csíkkozmáshoz tartozó Nyerges-tetői emlékműnél tisztelegni azok előtt, akik 1849. augusztus 1-én Gál Sándor vezetésével megpróbálták feltartóztatni a Háromszék felől betörő orosz csapatokat. Korodi Attila RMDSZ-es képviselő beszédében azt a költői kérdést tette fel, hogy vajon ma hányan adnák fel kényelmüket a lövészárokért.
Gyerkó László szenátor azt emelte ki, hogy a nyergestetői csata a szülőföld védelmének a jelképe, amelynek a hősei olyan áldozatot hoztak, amelyet a mai székely is meg kell hozzon nap mint nap.
Székely zászló a csíki megyeházán
Ünnepélyes keretek között vonták fel tegnap a székely lobogót Hargita Megye Tanácsának székházára az 1848–49-es szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A kék-arany színű lobogót a megye zászlajának fogadta el nemrégiben a megyei önkormányzat, amint Borboly Csaba tanácselnök fogalmazott: „visszahelyezte jogaiba a közösségi jelképet”, „Nem éri fel a nemzeti zászlót, de a mi múltunk szimbóluma” – érvelt Borboly, hozzátéve: tiszteljük a román zászlót is, amely „a román barátainknak a legkedvesebb”.
Sokkal vehemensebb hangot ütött meg Veres Dávid, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) csíkszéki soros elnöke, aki az autonómia kivívásának fontosságára helyezte a hangsúlyt, majd beszéde végén „Székelyföld nem gyarmat”, „Székelyföld szabad” jelszavakat skandálta.
Visszatérő motívum: Gábor Áron rézágyúja
Sűrű havazással indult, majd az ünnepség közben napsütésre váltott az idő Sepsiszentgyörgyön. A hideg ellenére szép számmal gyűltek össze a háromszéki megyeszékhely központjában az ünneplők. A várost piros-fehér-zöld kokárdákkal díszítették ki. A sepsiszentgyörgyi ünnepség az Erzsébet parki 1848-49-es emlékmű megkoszorúzásával kezdődött, majd a színház előtti téren felállított színpadon folytatódott az Emeld fel fejedet büszke nép című emlékműsorral.
A színpad előtt lovakkal vonult fel a Csillagőrző Egyesület, a 11. Székely Huszárezred hagyományőrző csapata és az uzoni Hagyományőrző Huszárok csapata. Az ünnepi beszédek fő gondolata Gábor Áron hazahozott ágyújához kapcsolódott. Köszöntőbeszédében Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester kiemelte: a negyvennyolcas harcok egyik „résztvevője” érkezett haza.
„Gábor Áron rézágyújáról van szó, melyet negyven év után hazahoztunk, mert a miénk, és mert a miénk, itthon kell maradnia. Amint ránézek, látom, hogy Gábor Áron kiáltja: »Lészen ágyú!«. Ez az optimizmus, ez a hit, amire ma is szükségünk van, hogy Székelyföld volt, van és lesz!” – mondta Antal Árpád és hozzátette: „egy ilyen nagy közös ügyünk Székelyföld demilitarizálása, földjeinknek a katonaságtól való mielőbbi visszaszerzése!”
Sepsiszentgyörgy polgármestere bejelentette, hogy az ünnepség helyszínén aláírásgyűjtésbe kezdenek, melyben kérik, hogy szolgáltassák vissza az eltulajdonított és militarizált területeket.
Ágyúval hívták a tömeget
Kézdivásárhelyen a hagyományőrző csapatok és a falvak felvonulása után Rácz Károly polgármester köszöntőjével kezdődött az ünnepség. Petőfi Sándor Talpra magyar című megzenésített verse Tolcsvay László előadóművész tolmácsolásában csendült fel, majd Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke szólt az ünneplő tömeghez, és a hazatért Gábor Áron-ágyúra mutatva kiemelte: „lészen nemcsak ágyú – ahogy mondta egykor Gábor Áron –, hanem lészen autonómia is”.
Kelemen Hunor művelődési miniszter beszédében kiemelte: szülőföldjére érkezett és mivel itthon érzi magát, nem jöhetett üres kézzel, hazahozta Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyúját, amelynek itt a helye ma, és itt lesz holnap is.
A művelődésügyi miniszter beszédét egy „Lesz-e autonómia?” felkiáltás szakította meg, amire Kelemen Hunor azt válaszolta: mindennek eljön az ideje, és ha együtt cselekszünk akkor sikeresek leszünk. Háromszéken 19 órakor a maksai Óriáspincetetőn meggyújtották az őrtüzet, amelyhez 21 óráig minden település csatlakozott.
Traian Băsescu: a romániai magyarok legyenek büszkék „hármas identitásukra”
A romániai magyaroknak magyarságukra és román állampolgárságukra egyformán büszkének kell lenniük – ez az egyik fő gondolata annak a román elnöki hivatal által tegnap közzétett ünnepi nyilatkozatnak, amelyben Traian Băsescu államfő március tizenötödike alkalmából köszöntötte a romániai magyarokat.
A dokumentum szerint a romániai magyarok számára sokkal könnyebbé és természetesebbé vált a magyarságukból, valamint a román és az európai állampolgárságukból adódó hármas identitásuk vállalása most, amikor Románia és Magyarország is tagja „a nagy európai családnak”, és az állam modernizációjára, valamint a jólét megteremtésére irányuló közös célokkal rendelkeznek.
Emlékeztetett arra, hogy a kommunista diktatúra idején az emberi jogokat és a nemzeti kisebbségek jogait semmibe vették az akkori hatóságok, az elmúlt húsz évben azonban visszafordíthatatlan lépéseket tett Románia a sokszínű és demokratikus társadalom kiépítésére, ahol a nemzeti kisebbségek jogait az alkotmány, de újabban a Lisszaboni Szerződés is szavatolja.
Emil Boc miniszterelnök ünnepi köszöntőjében méltatta a Románia és Magyarország, valamint a románok és a magyarok közötti viszony elmúlt években tapasztalt fejlődését. Rámutatott: ezt a viszonyt ma már a barátság, az együttműködés és a kölcsönös tisztelet jellemzi, és megköszönte a romániai magyaroknak, hogy a románok erőfeszítéseivel együtt hozzájárultak annak kiépítéséhez. Boc az RMDSZ szerepét is méltatta, amely – mint írja – komoly kormánypartnerré vált.
Antal Erika, Inczefi Tibor, Kovács Zsolt. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Király Károly: Tájékoztatás az alelnöki kabinet részére
Alelnöki kabinet, 1990. február 10., 32-es ikt.szám
Tájékoztatás
Erdély egyes övezeteiben veszélyes helyzet alakult ki, mivel bizonyos elemek felszították a nacionalista érzelmeket a diktatúra idejéből, amelyet az erőszakos asszimilációra való ösztönzés jellemzett. Rövidesen véget kell vetni ennek, ami a Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsára hárul, figyelembe véve a nemzetközi megegyezéseket, a svájci, svéd, finn tapasztalatokat, az 1918-as gyulafehérvári határozatot, az 1946-os nemzetiségi alapszabályt, továbbá a Nemzeti Megmentési Front nyilatkozatát.
Tárgyalni szükséges kormányszinten, tisztázva az egyenlő nemzetiségi jogokat, az etnikumok együttélési alapszabályait a demokratikus állam keretében. Részrehajlás nélkül tisztázni kell a felelősséget az egymásra uszítás, a gyanakvás, a bizalmatlanság, a vádaskodás légköre miatt. Ellenkező esetben mindennek beláthatatlan következményei lesznek, ártva az ország nemzetközi tekintélyének is. Továbbra is érkeznek címünkre az országból információk a jól szervezett nacionalista megnyilvánulásokról.
Maros megyében különösen kritikus a helyzet. Szászrégenben január 26-án magyarellenes tüntetésre került sor. Marosvásárhelyen megsemmisítették a kétnyelvű feliratokat, és a Vatra [Româneasca] tüntetést szervezett január 26-án, magyarellenes jelszavakkal, halállal fenyegetve a magyar vezető-személyiségeket.
(Rövidített fordítás)
Részlet Király Károly: Nyílt kártyákkal című könyvéből. Forrás: Erdély.ma

Fekete március az Erdélyi Magyar Televízióban
Fekete március – így ivódott be a köztudatba 1990 márciusa. Az akkori események szomorú hírnevet szereztek Marosvásárhelynek. Emlékükre külön műsorokkal jelentkezik az Erdélyi Magyar Televízió. Csütörtöktől vasárnapig este fél nyolctól exkluzív stúdióbeszélgetéseket láthatnak a nézők, amelyek meghívottjai résztvevői, valamint elemzői a márciusi eseményeknek. Szó lesz az események előzményeiről, lezajlásáról, következményeiről, a sajtó szerepéről, mindennek a hatásáról és a köztudatban fennmaradt emlékéről. Szintén az Erdélyi Magyar Televízió elsőként közvetíti a Dr. Bernády György Alapítvány megbízásából készült Marosvásárhely fekete márciusa című dokumentumfilmet. A Miholcsa Gyula által rendezett, hat részből álló film első részét csütörtökön 20 órától tűzte műsorára az ETV. A film következő részeit pénteken és szombaton 20 illetve 22 órától, valamint vasárnap 20 órától nézhetik meg az érdeklődők. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Ifjaink márciusi lendülete
Könyvbemutató és megemlékezés
A magyar szabadságharcra emlékeztek a Bolyai Farkas Líceumban, ahol az elmúlt pénteken és hétfőn mutattak be ünnepi műsort. Az iskola történelmi köre, a Novum Forum Siculorum tagjai a díszteremben léptek fel Hajdú Zoltán történelemtanár vezetésével és ugyanitt mutatták be a Maros megyei mondák, legendák és történetek című kötetet.
Elöljáróban Bálint István iskolaigazgató mondott ünnepi beszédet, melyben gratulált a diákoknak és irányító tanáruknak, akik az ötödik, szép kivitelezésű kötetüket teszik az asztalra e jeles nap tiszteletére. Az első kötet Marosvásárhely történelméről, a második nagyjainkról, a harmadik a Maros megyei műemlékekről, a negyedik a népszokásokról szól. Az ötödikben a megyében élő adatközlőket szólították meg, akik régi mondákat, legendákat és történeteket meséltek szűk pátriánk különböző vidékeiről. A történelmi kör gyűjtőmunkájába 80 diák kapcsolódott be, ami bizonyítja, hogy értékeink felkutatásának és megörökítésének fontosságát megértette a mai középiskolás generáció. A kötetről elismerően beszélt Józsa István tanár is, aki külön értékelte a kötet gazdag képanyagát. – A múltat megismerni, a jövőért dolgozni feladat – mondta befejezésül.
Hajdú Zoltán szerint, az új kötet összeállítása volt a legnehezebb, idén nem lehetett "csalni", a diákoknak ki kellett menni a helyszínre, el kellett beszélgetni az adatközlőkkel, s a hanganyagot is mellékelni kellett a szöveghez.
A történelmi kör tánccsoportja Nyárád és Küküllő menti táncokat adott elő, és láthattunk kalotaszegi legényest is. A színjátszó csoport Sötét lobogó címmel a márciusi eseményekhez fűződő összeállítást mutatott be. A színpadon versmondók, színjátszók, énekesek, táncosok kivétel nélkül, szívből fakadóan a márciusi ifjak lendületével tették a dolgukat. Illesse dicséret azt, aki bátorította, tanította őket és elültette bennük a nemzeti érzés csíráját!
Mezey Sarolta. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Megvalósult kétnyelvűség marosvásárhelyi közintézményekben
Sorra kerülnek ki a magyar feliratok a marosvásárhelyi közintézményekre: az őrző-védő szolgálat után a megyei kórház és a prefektúra is kihelyezte az új „cégért”. Vannak azonban, akik nem tettek eleget a felszólításnak.
Húsz év után először került magyar nyelvű felirat a Maros megyei prefektúra épületére. A kétnyelvűsítést évekkel ezelőtt Bárczi Győző korábbi és jelenlegi alprefektus kezdeményezte, ám kísérlete eddig alprefektus kollégája ellenkezésébe ütközött.
„A magyar nyelvű tábla kifüggesztését Marius Paşcan prefektus is támogatta. Igaz, a felirat már évekkel ezelőtt kikerülhetett volna az épület három bejárata fölé, merthogy Ciprian Dobre egykori kormánymegbízottnak sem volt semmi ellenvetése. Akkoriban viszont Zamfira Pora alprefektus akadályozta meg, félremagyarázva a helyhatósági törvényt” – részletezte a Krónikának Bárczi. Pora, akit a Boc-kormány távolított el tisztségéből, az idők során számos magyar jellegű kezdeményezést akadályozott meg vagy próbált gátolni.
A földosztó bizottságban például ő volt azoknak a hangadója, akik a törvényekkel és kormányrendeletekkel dacolva vétózták meg a Maros menti erdők visszaszolgáltatását a nemesi családok leszármazottainak. Bárczi Győzőnek Zamfira Pora hiányában sem volt azonban könnyű keresztülvinnie akaratát: a hivatal alkalmazottai előbb csak az egyik homlokzatra kerülő felirat dokumentációját készítették elő.
Ezzel egyidőben az utóbbi napokban több, a megyei önkormányzat hatáskörébe tartozó intézmény homlokzatára is felkerült a magyar nyelvű felirat. Elsőnek a Kossuth (Călăraşilor) utcában működő megyei őrző-védő szolgálat vezetősége lépett, majd a megyei kórház következett. Ezzel szemben ígéretük ellenére sem cseréltek „cégért” a lakosság-nyilvántartási hivatal és a sürgősségi kórház illetékesei. Amint arról beszámoltunk, a Krónika ezelőtt egy hónappal fordult az ügyben Lokodi Edit Emőke megyei önkormányzati elnökhöz, aki azonnal utasította Dombi Károlyt és Florin Gomotîrceanut a táblák kicserélésére.
Mindketten egy hetet kaptak a kérdés megoldására, amire szavukat is adták. A tanácselnök januárban elmondta, hogy már több ízben küldött átiratot a 2001/215-ös közigazgatási törvényt megszegő intézményvezetőknek, azonban valamennyien hajthatatlanok maradtak. Kérdésünkre, hogy egy hónap után mi történik azokkal a vezetőkkel, akik négyszeresen túlszárnyalták az egyhetes ultimátumot, Lokodi Edit Emőke tegnap elmondta, ha lassan is, de jó irányba halad az ügy.
„A sürgősségi kórház igazgatója, Florin Gomotîrceanu a napokban teteti ki a táblákat, a lakosság-nyilvántartási hivatalban viszont nem tudom, mi a helyzet, ugyanis a napokban igazgatóváltás történt” – mondta Lokodi Edit Emőke, remélve, hogy hamarosan sikerül lezárni ezt a kérdést.
Szucher Ervin. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Meghamisított közelmúlt
Elgondolkoztató, hogy húsz évvel a halálos áldozatokat követelő véres marosvásárhelyi események után milyen mértékű diverzió folyik ma is. Központi és helyi lapok elevenítik fel a korabeli eseményeket a többség szemszögéből, anélkül, hogy néhány jó szándékú próbálkozástól eltekintve szembenéznének a valósággal.
A román és a magyar helyi sajtó szerepének összemosása csak egyik oldala a maszatolásnak. Ennél zavaróbb, hogy a nagy manipuláció előkészítését is a magyarok nyakába varrják, így például a Bolyai iskola önállóságáért és a magyar tagozatától megfosztott marosvásárhelyi orvosi egyetem egykori státusának visszaszerzéséért békésen tüntető diákok akcióját, a gyertyás-könyves felvonulást, március 15-e megünneplését, a Tudor negyedbeli patika üvegére festett magyar feliratot, amelyek ma egy demokratikusan működő államban természetes dolgoknak számítanak. Akkoriban irrendenta, soviniszta szörnyűségeknek tekintette a többségi nemzetet féltő tűzhelyszövetség, amelynek nagygyűléseiről, ahol a magyarságot sértő jelszavak, feliratok sem hiányoztak, hallgat a fáma.
És szándékosan megfeledkeznek vagy elbanalizálják a gondosan megszervezett március 19-i akciót, amikor a magyarok megfélemlítésére Vásárhelyre szállított és félrevezetett vidéki románok a középkor parasztlázadásainak hangulatában randalíroztak. Miközben Bolyait akarták megölni, merő véletlenségből az RMDSZ székháza előtt kötöttek ki, amelyet vad dühvel ostromoltak, a bennrekedt személyek, köztük Sütő András életére törve. A pártatlanság álruhájában tetszelgő központi sajtó továbbra is a március 20-án történteket részletezi, a magyarokra uszítottak között szerencsétlenül járt Mihai Cofarra fókuszolva. A magyar tüntetőkbe szándékosan vezényelt teherautó halálos áldozatáról, a bejövetel során halálra gázolt vidéki magyarokról mintha nem is hallottak volna. Ahogy azt sem tudjuk meg az eseményeket kommentáló főügyésztől, hogy a nagy buzgalomban, amelynek során naponta százával hallgatták ki az ipari egységek dolgozóit Cofar bántalmazóinak azonosítása érdekében, miért feledkeztek meg a magyar áldozatok gyilkosainak azonosításáról, s a szervezők megnevezéséről és törvény elé állításáról. A márciusi események nyomán 40 magyar és cigány embert ítéltek el hosszú börtönévekre, és mindössze két román kapott csendháborításért felfüggesztett büntetést.
A húsz évvel ezelőtt történteknél a ma is folyó manipuláció hagy még keserűbb szájízt azokban, akik percről percre végigélték, végigkövették és végigszenvedték az eseményeket. És feltevődik a kérdés: ha ilyen mértékben meg lehet hamisítani a közelmúlt történéseit, reménykedhetünk-e abban, hogy valaha sor kerülhet a távolabbi múlttal kapcsolatos "pontatlanságok", sztereotípiák tisztázására...
Bodolai Gyöngyi. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A fekete márciusról Brüsszelben
(MTI) – Az 1990. március 16-20-i marosvásárhelyi események kivizsgálása, tetteseinek, felbujtóinak felelősségre vonása is szükséges ahhoz, hogy befejeződjék a rendszerváltozás Romániában – vélte az Európai Parlamentben szerdán e témáról tartott konferencián Tőkés László.
"Ha helye volt annak, hogy a temesvári felkelésről, a rendszerváltozásról megemlékezzünk, rendkívül fontos … megismerni annak a mechanizmusát, ahogyan eltérítették az 1989-es romániai rendszerváltozás folyamatát, … helyreállítván a Securitatét" – fogalmazott a képviselő az általa szervezett brüsszeli tanácskozást követően az MTI-nek nyilatkozva.
1990 márciusának közepén a Vatra Româneasca elnevezésű nacionalista szervezet 13 busznyi, zömében ittas "tüntetőt" szállított Marosvásárhelyre a környékről, akik megtámadták a békésen demonstráló magyar nemzetiségűeket, az RMDSZ székházát pedig fejszékkel, husángokkal ostromolták. Az összecsapásoknak 3 magyar és 2 román halottja, illetve 278 sérültje volt, és még ma is vita tárgya, hogy mi robbantotta ki a zavargásokat.
Tőkés László elmondta, hogy a szerdai konferencia a fekete márciusra emlékező, négy rendezvényből álló sorozat egyik tanácskozása volt. Múlt héten Budapesten, a Terror Házában emlékeztek meg a történtekről – ott különös hangsúly került a cigányság részvételére –, a mostani brüsszeli rendezvényt követően, a hét végén pedig Marosvásárhelyen fáklyás felvonulást, konferenciát és ökumenikus találkozót tartanak.
Temesváron 1989 végén egymásra találtak magyarok, románok, valamennyi náció és vallás, rá néhány hónapra pedig a kommunista típusú visszarendeződés képes volt szembeállítani a románokat a magyarokkal, és visszaállítani a korábbi magyarellenes román politikai vonalat. Eltérítették a forradalmat, a kommunista visszarendeződésnek ez volt a nyitánya – fogalmazott Tőkés László.
Úgy vélte, a tanácskozáson Monica Macovei román EP-képviselő, volt igazságügyi miniszter találóan mutatott rá, hogy tulajdonképpen az 1989. decemberi erőszakos cselekmények, tömeggyilkosságok mögött, az 1990. márciusi marosvásárhelyi vérengzések mögött és a júniusi bukaresti bányászjárások mögött ugyanazok az erők működtek, mégpedig a tavasszal átkeresztelve újra létrehozott Securitate.
Külön foglalkozott a konferencia az etnikumok közti viszony és a média kapcsolatával, mert – mint Tőkés elmondta – a média manipulációja nélkül a marosvásárhelyi véres események nem történhettek volna meg.
Megállapították azonban azt is, hogy azóta már annyi változás történt Romániában, hogy hasonló, kártékony provokáció végrehajtása nem volna elképzelhető a média eszközeivel – foglalta össze Tőkés László a tanácskozáson elhangzottakat. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Egy elfelejtett MISZSZ-kongresszus
Amikor ezerkilencszázkilencven fekete márciusára gondolok, mindenekelőtt az RMDSZ-székház ostroma jut eszembe: a vasszekrénnyel eltorlaszolt ajtóba hasító baltavas látványa, a vérszomjas tömeg ordítozása, a padlásfeljárót elzáró kazán alatti tűzgyújtási kísérletek, a 79 padlásra menekült személy csendes számbavétele, neveink jegyzetfüzetbe vésése az esetleges halál árnyékában.
És a másnapi rémálom: ordítozás, öklök, üvegek, eltorzult arcok. Félelem és iszonyat. Marosvásárhely sok-sok eseményt megélt az évszázadok alatt, de ilyen gyalázatot keveset.
A fentiek mellett jelen soraimmal egy elfelejtett MISZSZ-kongresszusra emlékezem, amely fontos volt ugyan a romániai magyarság újkori történetében, az azt követő események miatt a közvélemény mégsem szerzett róla tudomást kellő mértékben. Ez érthető: a kongresszusi beszámolók, méltatások, interjúk helyett sajnos a márciusi véres események kerültek előtérbe.
Ifjúsági szervezeti vezetőként főszervezője, házigazdája voltam az 1990. március 17–18-án zajló marosvásárhelyi MISZSZ-kongresszusnak, amely a romániai magyarság 1989 utáni történetének első kongresszusa volt, öt héttel megelőzve az RMDSZ nagyváradi kongresszusát. A szervezés lázában – a már jelentkező baljós előjelek ellenére – nem gondoltunk arra, hogy a MISZSZ marosvásárhelyi kongresszusát beárnyékolják majd az azt megelőző és azt követő tragikus események. A gyülekezés napján került sor a gyógyszertári verekedésre, amelyből a kíváncsiskodó MISZSZ-küldöttek egyike- másika szenvedő alanyként került ki. Mindez rányomta bélyegét a kongresszus munkálataira, mindannyiunk közérzetére. Mégis, ki gondolta volna, hogy Sütő András március 17-én reggel írt köszöntőlevele, amely felolvasásra került a megnyitón, talán az utolsó írás volt, amelyet a Herder-díjas író két szemmel alkotott. Mindannyiszor beleborzongok, ahányszor visszapergetem magamban a kongresszus másnapja, március 19-e eseményeit, az RMDSZ- székház padlására szorulva eltöltött végtelen órák félelmeit és szorongásait.
Sütő András leveléből idézek: "Teljes szívemből köszöntöm ifjúsági szövetségeink forradalmi tanácskozását. Forradalmi? A jelzőt a kegyes és a kegyetlen valóság mondatja velem. Kegyes, mert félévszázados álmunk ölt testet abban, hogy jövőt formáló tanácskozás végett egybegyűlhettünk s anyanyelvünkön szólhatunk, és kegyetlen, mert a győztes karácsonyi forradalom utáni hónapok válságos időt hoztak ránk. Mindennapi kemény, sőt némelykor véres küzdelemre kényszerítő mozzanatokat, eget ostromló reményeink után csekély elégtételt és keserű kiábrándultságot, az országot elborító örömmámor után, a forradalomért hozott véráldozat után újabb gyászt, temetést, emberi tragédiákat."
Több mint 250 küldött, 16 megye és 21 körzet képviselői, számos külföldi meghívott vett részt a kongresszuson. "Az előző esti rossz ómen ellenére a kongresszus megpróbálta a barátság, a türelem, az építkezés szellemében kifejteni munkálatait. Ehhez a hangot a református, katolikus és unitárius egyház három segédlelkészének imája, a cserealji templom kórusának dalai adták meg." (Nagy Miklós Kund, Népújság, 1990. március 20.)
A megnyitón többek között felszólalt Szőcs Géza költő, akinek az emigrációt követően ez volt az első politikai közszereplése, Káli Király István, Tófalvi Zoltán, valamint Smaranda Enache és Emil Iovanescu emberjogi harcos, a budapesti 1988-as tüntetés szervezője. A központi és tagszervezeti beszámolókat követően viták folytak a MISZSZ jogi hátteréről, a szándéknyilatkozatról és az alapszabályzatról. A kor hangulatára jellemző, hogy kongresszusi állásfoglalásainkban csatlakoztunk a Temesvári Kiáltványhoz, nyíltan kiálltunk az ülősztrájkot folytató orvostanhallgatók, valamint a Pro Európa Liga mellett, elítéltük a Vatra Româneasca szervezet fasisztoid akcióit.
Megítélés kérdése, hogy naivak vagy éppen öntudatosak voltunk, amikor nyilatkozatunkban az önálló magyar iskolahálózat megvalósítása és a magyar nyelv szabad használata mellett a Bolyai Egyetem visszaállítását, független kulturális intézményrendszer biztosítását, Nemzetiségi Minisztérium létrehozását, nemzetiségi törvény kidolgozását és garantálását kértük.
Hiszem, hogy húsz évvel ezelőtt a misszesek önzetlen lelkesedésből akartak, akartunk valami szépet és jót. Aztán jöttek a hodáki fejszék, hullámokat vetett a kivándorlás, érdekek feszültek és kinek-kinek megélhetés után kellett néznie. Eközben megedződtünk, alkalmazkodtunk, továbbléptünk vagy félreálltunk, pusztába kiáltottunk vagy elhallgattunk, házasodtunk vagy elváltunk, megtagadtuk önmagunkat vagy túlságosan hűek lettünk hozzá, a trikónkat nyakkendőre és tekintélyes pocakra cseréltük. Miközben utánunk is felnőtt egy új nemzedék.
Dr. Ábrám Zoltán. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Rehabilitálni az ártatlanokat
Amint az 1989-es decemberi rendszerváltás körülményeit is vizsgálják, az 1990-es márciusi események ügyét is újból meg kell nyitni, és megtalálni az igazi felelősöket – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Smaranda Enache, a Pro Europa Liga (PEL) társelnöke.
A marosvásárhelyi emberjogi szervezet vezetője úgy véli, nem azok az egyszerű emberek felelősek a történtekért, akiket félrevezetve Vásárhelyre hoztak buszokkal és teherautókkal, és akik egymásnak estek az utcán, hanem azok a személyek, akik megszervezték a behozatalukat, valamint akik irányították az eseményeket.
Enache nem akar beletörődni a történtekbe, és szeretné, ha végre fény derülne az igazságra, ha rehabilitálhatnák az ártatlanul meghurcolt személyeket. „Civilként részt veszek a péntek esti fáklyás felvonuláson is, mert úgy érzem, hogy marosvásárhelyiként ez a kötelességem. Azt szeretném, ha minél több magyar, román és cigány jönne el, hogy együtt emlékezzünk a fekete márciusra” – mondta a PEL társelnöke, aki sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a hatóságok úgy tesznek, mintha mi sem történt volna, és senki nem szervez a hivatalosságok közül megemlékezést ezekben a napokban.
„Ezért félő, hogy újból etnikai vagy politikai színezetet kaphatnak a megemlékezési rendezvények. Remélem, hogy sem az Új Jobboldal, sem a Magyar Gárda nem szándékszik ellentüntetést vagy valami hasonlót szervezni” – mondta el Enache.
Tőkés László: ki kell vizsgálni a fekete márciust
Az 1990. március 16-20-i marosvásárhelyi események kivizsgálása, tetteseinek, felbujtóinak felelősségre vonása is szükséges ahhoz, hogy befejeződjék a rendszerváltozás Romániában - vélte az Európai Parlamentben tegnap e témáról tartott konferencián beszélve Tőkés László. „Rendkívül fontos megismerni annak a mechanizmusát, ahogyan eltérítették az 1989-es romániai rendszerváltozás folyamatát, ... helyreállítván a Securitatét” – fogalmazott az EP-képviselő.
Antal Erika. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Kutatómunka anyanyelven – marosvásárhelyi TDK
A marosvásárhelyi Kultúrpalotában tegnap délben tartották a XVII. Tudományos Diákköri Konferencia nyitóünnepségét. Az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Egyetem hallgatói által szervezett rendezvény célja, hogy a diákok anyanyelven mutassák be tudományos kutatómunkájuk eredményét, fejlődjön előadó- és vitakészségük, felkészüljenek az államvizsgára – hangzott el a szervező diákszövetség képviselőjének köszöntőjében.
Szép teljesítmény, hogy az idei tanácskozáson 229 dolgozatot és posztert mutatnak be a résztvevők 13 szak keretében – hangzott el a rendezvényt köszöntő dr. Nagy Örs rektorhelyettes beszédében, aki szerint a Diákszövetség érdeme, hogy az idén is neves külföldi vendégelőadókat hívtak meg. Nagy Örs professzor elismeréssel szólt a részt vevő diákok és a hallgatók munkáját irányító tanárkollégák munkájáról. A belföldi hallgatók mellett az idén nőtt a határon túli résztvevők száma is, akik tudományos dolgozatot mutatnak be a konferencián. A Diákszövetségnek köszönhetően a gazdasági válság ellenére is sikerült szponzorokat megnyerni, s elsősorban a megyei tanács támogatta a rendezvényt. A megyei önkormányzat nevében Szabó Árpád alelnök köszöntötte a résztvevőket. A nyitóbeszédeket követően dr. Lukovich Péter magyarországi vendégelőadó tartott érdekes előadást arról, hogy milyen jövője van a test természetes nyílásain keresztül történő sebészetnek, amely a lyuksebészet, robotsebészet után a jövő eljárását jelentheti. Az előadások mellett tegnap az általános sebészet, majd a fül-orr-gégészet, nőgyógyászat, szemészet és urológia szekcióban kezdődött meg a dolgozatok és a poszterek bemutatása.
A konferencia szombat délután dr. Czeiczel Endre előadásával, 19 órától gálaesettel és díjkiosztással zárul. Forrás: Erdély.ma

Azok a "fekete" napok…
(Húszéves az RMDSZ című kiadvány nyomán)
1990. március 15.
Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának első "szabad" megünneplése, incidensekkel, előzetes és hónapokig ismételgetett hisztérikus rágalmakkal. Az 1848-as forradalomra való békés emlékezéseket több városban megzavarják a Vatra Româneasca hívei. Szatmárnémetiben az ünneplőkre támadnak, magyarokat vernek meg.
Március 16.
A Tudor lakónegyedben lévő gyógyszertár bejáratára kitett kétnyelvű felirat ürügyén a Vatra Româneasca Szövetség magyarellenes provokatív tüntetést szervez Marosvásárhelyen. Magyarellenes tüntetések Szatmárnémetiben is. Az RMDSZ Országos Elnöksége nyilatkozatban, Maros megyei vezetősége, Sütő András aláírásával, nyílt levélben hozza a hatalom tudomására a magyarság fenyegetettségét.
Március 17.
• Marosvásárhelyen folytatódnak a magyarellenes megmozdulások. Feltüzelt román tüntetők behatolnak a református egyház felsővárosi hivatalába, bántalmazzák az ott tartózkodókat és feldúlják az irodát; eltávolítják az 1848-as emléktáblára a magyar követség által elhelyezett, piros-fehér-zöld szalaggal díszített koszorút. A rendőrség figyelmen kívül hagyta a helyi RMDSZ-vezetők ez irányú panaszát. Az RMDSZ elnöksége tiltakozik a magyarellenes provokációk ellen. A Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsa nem reagál az RMDSZ helyzetjelentéseire.
• Kolozsváron megalakul a Bolyai Társaság (április végén a Cégbíróságon megkapta a jogi személy státusát is). Célja az önálló magyar felsőoktatási hálózat kiépítése, a kolozsvári tudományegyetem visszaállítása.
Március 18.
• Folytatódnak Marosvásárhelyen a magyarellenes megmozdulások.
• Kolozsváron megalakul a Romániai Magyar Zenetársaság, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság.
Március 19.
Román nacionalista tömeg Marosvásárhelyen tüntet a magyarok ellen. A környékről 13 busszal hoznak további tüntetőket. Megtámadják a magyar nemzetiségűeket és leszaggatnak minden magyar feliratot. Az RMDSZ székházát fejszékkel, husángokkal ostromolják meg. Az épületben bennrekedt 75 személyt a rendőrség nem védi meg. Később a katonaság szabad elvonulást ígér a magyaroknak, viszont tétlenül szemléli, hogy a román tömeg láncokkal, botokkal támad a székházból távozókra. Sok a sebesült, Sütő András írót fél szemére megvakítják.
Március 20.
• Román tömegek rátámadnak a magyarokra, sok a sebesült. Este Iliescu elnök nyugalomra inti a románokat és a magyarokat. A válság kezelésére Bukarestben összeül az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottsága. A megbeszélésen részt vesznek a Nemzeti Liberális Párt képviselői is.
• Az RMDSZ nyilatkozatban tiltakozik a történtek miatt, és kéri az események kivizsgálását.
•Az RMDSZ vezetősége magyarországi és romániai értelmiségi találkozón vesz részt Budapesten, hogy párbeszédet kezdjenek a két nép és a két kultúra kapcsolatainak kritikus kérdéseiről. Nyilatkozatot adnak ki a szatmárnémeti és marosvásárhelyi magyarellenes provokatív akciókról.
• Székelyudvarhelyen 20 ezer ember részvételével a nagygyűlésen elutasítják a marosvásárhelyi Vatra Româneasca provokációját. Felhívásukat a román kormányszervekhez és az ENSZ-hez intézik.
Az előző napi események hírére az RMDSZ sztrájkot hirdet a gyárakban, de a türelmetlen munkások a város központjába vonulnak, hogy a megyei tanács székháza előtt tiltakozzanak az előző napi magyarverések ellen. Román tömeg is gyülekezik Marosvásárhely központjában, a katonaság kordont von a magyarok és a románok közé. Ismét Szászrégen környéki román falvakból hoznak teherautókkal, autóbuszokkal románokat, akik dorongokkal, fejszékkel, rönkhúzó csáklyákkal felfegyverkezve átszakítják a kordont, és megtámadják a magyar tüntetőket, akik védekezésül visszavágnak. Az összetűzésnek 6 halálos áldozata van, majdnem félezer a sebesült. A román kormány nyilatkozatában Magyarországot vádolja a marosvásárhelyi vérengzésért. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
(Korabeli feljegyzések)
Maros megye lakosságának kb. 50%-a magyar nemzetiségű. Ez a szám nem tükröződött az igazságszolgáltató szervek összetételében 1989 decemberében.
Úgy éreztük, hogy a "rendszer- váltással" ez a probléma is meg fog oldódni, de már 1990 januárjában elindult egy folyamat, amelyben olyan erők egyesültek, melyek meg akarták tartani a hatalmukat, sőt, még növelni is, ezért mindent megtettek és -tesznek, hogy a magyar nemzetiségű állampolgárokat – mint egyéneket és mint közösséget – teljesen háttérbe szorítsák.
A nyomozói és rendfenntartó szervekben, vagyis a rendőrségben az alkalmazottak között alig található egy-egy magyar származású egyén, esetleg egy elrejtett, kis faluban, ahol semmi jelentősége sincs jelenlétének. A rendőrök nagy része regáti megyékből származott ide, akik nem ismerik a magyar nyelvet, de akik ismerik, azok sem hajlandók beszélni.
A városi és megyei ügyészség összetétele sem változott semmit, a városi ügyészségen 13/0 és a megyeinél 8/1 a nemzetiségi arány, természetesen a magyarok hátrányára.
A városi bíróságon is maradt a 15/3-as, a megyei törvényszéken pedig a 8/1-es összetétel, ahol egyáltalán nem is érződik a magyar bírók jelenléte, egyrészt teljes kisebbségben levő minőségük, meg veszélyeztetettségük miatt sem.
Az 1989-es váltás után lecserélődtek az elnökök és alelnökök, élre kerülvén a volt párttitkárok meg a jelenlegi Vatra Româneasca alapító tagok.
Szomorú jelenség, hogy a magyar ügyvédek 80%-a nyugdíjba vonult, előrehaladt kora miatt, és az ügyvédi kamarában is teljesen elzáródott a kapu a magyar jelentkezők előtt, így egyre kevesebb lesz az a jogász, aki honfitársaink panaszát legalább meghallgassa anyanyelvünkön, ha nem is teljesen tőlük függ az ügyek kimenetele.
Az 1990. márciusi események után megkezdődött a magyar és cigány nemzetiségű lakosság elleni megtorlás, melynek keretében a támadók átalakultak "sértett felekké", míg a védekezők bűnözőkké lettek a törvény előtt, és koncepciós perek folyamán ezek példás büntetéseket kaptak, mivel minden felelősséget ezekre hárítottak.
A márciusi események után az ügyészség összeállított egy kimutatást, ahol a 35 dossziéból négy kivételével mind a magyarok és a cigányok elleni vádemelést kezdeményezik.
Abban a négy iratcsomóban, ahol román nemzetiségű személyek szerepelnek, és háromban magyar ember halálát okozták, hamarosan meg is állapították, hogy a halottak a hibásak, és a halálukat okozók nem felelnek a bűntettért.
Sajátos helyzet, hogy a főügyész is aláírta ezeket a vád alóli felmentéseket, hiába próbált az áldozatok családja igazságáért folyamodni hozzá. (dossziészám: 32/P/1990 és 32/P/1990)
Mindhárom haláleset – melynek áldozatai magyar emberek voltak, mégpedig Csipor Antal (Ernyéből), Gémes István (Sáromberkéről) valamint Kiss Zoltán (Marosvásárhelyről) – úgy történt, hogy a városba jövő, felfegyverzett román falusi tömegeket szállító autók elé próbáltak állni az emberek, hogy meggátolják a Vásárhelyre jutásukat, viszont egyszerűen áthajtottak rajtuk, több halált és súlyos sebesülést okozva.
Az autóvezetők (Covaci Ioan, Butilca Dumitru) nem találtattak hibásnak, sőt, egyikük sértett félként is szerepel, kártérítést kérvén azoktól a marosszentgyörgyi vádlottaktól, akiknek sikerült őt megállítani.
Ami a március 19-i eseményeket illeti, a VR szervezésében behoztak M-vásárhelyre több ezer Görgény völgyi parasztot teljes falusi fegyverzetben (ásó, kapa, vasvilla, fejsze, vasbot, szúrós végű vasalt fabotok, hatalmas kések, kövek, benzinnel töltött üvegek), akik egy része délelőtt már bent volt és csatlakozott a város román lakosságának egy részéhez, akik erőszakkal leváltották Kincses Előd ügyvédet az NMF megyei alelnöki tisztségéből, más része pedig délután érkezett harcra készen, leitatva, felbujtva, aminek okán aztán megtámadta az RMDSZ székházát.
Az RMDSZ székházában bent rekedt 29 személy a padláson torlaszolta el magát. Néhány óra múlva egy részüket a "hatóságoknak" sikerült hazugsággal lecsalniuk, ám ráengedték a felbőszült tömeget, így sokukat súlyosan megsebesítették.
A sebesültek között volt Sütő András Herder- díjas író, az RMDSZ elnöke, akit meg akartak gyilkolni, és akinek örökre elveszett fél szeme és sokszorosan megsebesült.
Sütő András és a 28 magyar sérült miatt nem került a bíróság elé csak egy román és egy cigány nemzetiségű személy, nem szerepelt egyik magyar sérült sem sértett félként vagy tanúként az ügyben, és nem volt beidézve az RMDSZ sem mint anyagi vagy morális károsult.
Mai napig senkit felelősségre nem vontak az RMDSZ és a 29 személy ellen elkövetett gyilkossági kísérletért, testi sértésért és az okozott anyagi károkért.
A két vádlott – Gorea Ioan náznánfalvi lakos, aki bottal verte a katonai gépkocsiba ott szorult magyarokat (köztük Sütő András) és Berchi Alexandru marosvásárhelyi lakos – a következő büntetésben részesült:
A 2968/1990 bírósági dossziéban kimondott 525- ös ítélet alapján Gorea Ioan súlyos csendháborítást követett el, és Berchi Alexandru erőszakkal, több személlyel együtt felfegyverkezve betört egy párt székházába. Előzőnél alkalmazták a bűnügyi törvénykönyv 321-es cikkelyének 2-es paragrafusát, utóbbinál a 88/1990-es törvényt, melyhez hozzájárultak a 74, 76-os cikkelyek a Btk.-ból.
Mindkettő büntetése 1-1 év, mely kötelezően munkahelyen töltendő le, anélkül, hogy valakinek kártérítést kellene fizetniük.
A felfolyamodás után is ez az ítélet végleges maradt.
Sütő András panaszát mai napig senki sem nyomozta ki, nem érdeklődött sem a rendőrség, sem az ügyészség az ügy felderítése iránt. Arról a 17 személyről, akiről aznap este (március 19-én) bejelentették, hogy azonosítva voltak, többé nem lehetett semmit hallani.
Bizonyíték van arra, hogy az autóbuszokat és a tehergépkocsikat a VR szervezet rendelte meg a szállítóvállalattól, Kincses Előd közölte a számlák másolatát az újságokban, de erről az igazságszolgáltatás emberei nem vesznek tudomást, és senki sem keresi, kutatja a pogromszervezőket és végrehajtóit.
A felelősség áthárítása Kincses Elődre irányult, aki emiatt nem tud hazatérni, mivel "állítólag" letartóztatási parancs van ellene.
(Folytatjuk)
Népújság (Marosvásárhely), 2010. március20.
A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
Jung Ildikó, Magos Méta
Néhány bűnügyi per rövid ismertetése
(Folytatás tegnapi lapszámunkból)
I. Dossziészám: 5262/1990, a Nagybányai Bíróságról
Vádlottak neve: Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kiss Péter, Tóth Árpád, Lörinczi József és Puczi Béla. Mindannyian marosszentgyörgyi lakosok, akiknek az a bűne, hogy kb. 6-800 emberrel együtt próbálták feltartóztatni a Régen és a Görgény mente felől Marosvásárhelyre jövő, verekedő szándékú emberekkel megtöltött autókat.
Ellenük felhozott vádak: közerkölcs elleni súlyos vétség, állami és magánvagyon- rombolás, testi sértés, verekedés. Mindenhol a bűntény súlyosbított formája. 321-es cikkely, 2-es paragrafus, 217, 218/2, 180, 181, 182 Btk.
Egyikükre sem lehetett semmit konkrétan rábizonyítani személyesen, de az ügyészség, a bíróság a KOLLEKTÍV FELELŐSSÉG alapján vád alá helyezte és elítélte őket. Különben a kollektív felelősség a román törvények alapján nem létezik.
A bíróság úgy határozott, hogy a "vétkesek" többek között Cováci Ioannak is 10.000 lej kártérítést kell fizessenek, aki halálra gázolta Csipor Antalt Ernyében és aki nem fizetett és nem lett megbüntetve Csipor Antal haláláért. A büntetés 1 év 4 hónap és 1 év 8 hónap között ítéltetett meg, munkahelyen való letöltéssel, amelyből 9 hónapot már börtönben töltöttek.
Az egyik vádlott, Tóth Árpád a sok lelki és fizikai megpróbáltatástól szabadlábra helyezése után nemsokára meghalt szívinfarktusban, 39 évesen.
A többi elítélt nagyon nehezen kapott helyett, ahol letöltse büntetését, egyesek Magyarországon kerestek menedéket, családjuk felbomlott. Visszatérve Covaci Ioan személyére, az ügyészség elfogadta mentségnek, hogy azért gázolta halálra Csipor Antalt és sebesített meg súlyosan még négy személyt, mert Ernyében megdobták a fejét egy kővel, és elvesztette eszméletét, nem is volt tudomása a gázolásról.
Ettől függetlenül tovább vezette a (kanyargós) úton a kocsit, 20-30 emberrel és kövekkel megrakva, egészen Marosszentgyörgyig, ahol a telefonon értesített emberek a faluból útját állták, kiráncigálták a kocsiból (teherautó) és megverték.
Az orvosi vizsgálat nem igazolta a feji ütést, de felmentették a vád alól.
II. Dossziészám: 5.230/1990, a Marosvásárhelyi Bíróságról
Vádlott: Vajda Dominic (Domokos), 58 éves sáromberki lakos (Dumbravioara), súlyos szívbeteg, aki ellen nyomozás indult azzal a váddal, hogy egy kb. 14-20 tagú csoporttal együtt megtámadtak egy autót és megvertek 4 személyt, akiből kettő a pogrom miatt lett behozva a városba.
A nyomozást csak Vajda Domokos és Vajda Ferenc ellen indították meg, mindketten április 4. és május 23-a között le voltak tartóztatva. Mivel bebizonyosodott, hogy egyikük sem tartózkodott a tett helyén aznap (Vajda Ferenc a faluban sem volt, Vajda Domokos végig annak a balesetnek a helyén volt és elsősegélyt próbált nyújtani, ahol D. Butilca halálra gázolta Gémes Istvánt), mindkettőt szabadlábra helyezték. Utána mégis pert indítottak, de csak egyedül Vajda Domokos ellen, közerkölcs elleni vétség miatt.
Teljesen hiábavaló volt 15 tanú vallomása, hogy el sem mozdult a halott mellől, akit ő talált meg, mégis Vajda Domokos 10 hónapra szóló, munkahelyen letöltendő büntetést kapott. Arra alapozott a vád, hogy az a két ember megismerte őt, aki felismerte Vajda Ferencet is, akit felmentettek vád alól.
Tehát ha 14-20 személy megállít egy teherautót, és a benne ülőket igazoltatják és megütik, akkor egyetlen ember felel, aki még ott sem volt.
Érdekes, hogy az autógázolás és a teherautó megállítása teljesen egy időben történt, kb. 600 m távolságra egymástól.
A sértett feleknek nem volt orvosi igazolásuk a bántalomról, és nem is tettek le panaszt.
A 650-es számú ítélet ellen fellebbezett az ügyészség, és a Megyei Törvényszék az 1717/1991-es dossziéban, a 99-es határozattal megemelte a büntetést 1 év és 6 hónapra a munkahelyen való letöltéssel.
Természetesen nem vették figyelembe az elítélt felfolyamodását, akinek teljes ártatlansága bizonyítva volt.
III. 2.800/1990-es iratcsomó, a Marosvásárhelyi Bíróságról
Az elítélt neve SZABADI FERENCZ szentimrei lakos, akit a 659/1990. számú határozat alapján 5 év börtönbüntetésre ítéltek alapfokon, mely végleges maradt, a Megyei Törvényszék 64/1991 számú ítélete által.
A vád ellene: munkahelyi visszaélés, testi sértés és közerkölcs elleni vétség, súlyosbított formában.
Az elítélt mint beteghordozó (brancadier) volt alkalmazva a megyei kórháznál, ahol szolgálatot teljesített március 20-án 7-15 óra között. Mivel hallotta, hogy mi történik a városban, 17.30 órakor visszament a kórházba, hogy szükség esetén segítséget nyújtson a szolgálatban levőknek.
A kötelessége abban állt, hogy a mentőautóból kisegítse a sebesülteket, kivegye kezükből az ütő-vágó eszközöket, és tolókocsiban, lábon vagy hordágyon elszállítsa őket a szolgálatos orvos rendelőjébe. A két szolgálatos orvos (román és magyar) valamint az elítélt kollégái bizonyították a tárgyaláson, hogy nem hagyta el munkahelyét másnap reggel 9 óráig, végig dolgozott.
A vádiratban az áll, hogy a mentőautóban megverte Petra Iliét, aki megsérült a város központjában, és akit ezért vittek fel a kórházba. Egyetlen bizonyíték Szabadi ellen ennek a "sértett félnek" a vallomása, aki különben minden alkalommal mást mond, de azt mindenhol elmondja, hogy felismerte Szabadit először a fényképeken, amelyeket a rendőrségen mutattak meg neki. A dosszié első oldalán 2 levelezőlap nagyságú kép van (a félreértések elkerülése miatt), ahol bemutatják Szabadit civilben és munkaruhában. A törvényszéki orvosi papírt kb. 40 nap késéssel állították ki Petra Iliének, 8-9 nap alatt gyógyuló sérülésről, amit egy üzemi orvos által kiadott igazolás alapján adott ki a törvényszéki orvos. Az üzemi orvos is csak a 9. napon látta a sérülést, tehát a teljes gyógyulás napján.
Ennek az igazolványnak az alapján Szabadit kötelezték 45 napi munkabér kártérítésére Petra Ilie számára, akinek kézzel írt nyilatkozata szerint kb. 300-an indultak Hodákról megvédeni Erdélyt a magyaroktól, vasbotokkal felszerelve.
A másik vád Szabadi Ferencz ellen, hogy megütötte Gliga Florét az orra és az álla alatt a kórház folyosóján, míg az egyetemisták éppen kötözték, legalábbis ezt állította az egyik tanú.
Gliga Flore bevallotta, hogy a főtéren megdobták egy benzinnel töltött üveggel, mely megpörkölte a homlokát és a szemöldökét.
Törvényszéki orvosi igazolása van arról, hogy 5-6 nap alatt gyógyuló égési sebe van a homlokán és a szemöldökén, Szabadinak a rovására megítéltek 3 hónapi munkabért, mivel az ütése miatt Gliga Flore nem tudott dolgozni 3 hónapig. Különben nyugdíjas.
Szintén a két szolgálatos orvos (dr. Lupsa Nicolae és Salati Csaba) azt állították a tárgyaláson, hogy a szolgálatuk alatt a sürgősségi részlegen március 20-án 14 órától 21-én 8 óráig semmi incidens nem volt, és ha lett volna, lehetetlenség, hogy ők ne tudjanak róla. Különben Szabadi F. nagyon szolgálatkész dolgozó.
Mellette szól az aláírt ív is, amivel a mentőállomás sofőrjei igazolják, hogy a vádlott nem tartózkodott egyik mentőautóban sem, sőt, a mentőállomás átiratot küldött, hogy saját egészségügyi kádereik kísérik a kocsikat a színhelyre és onnan a kórházba.
A Maros Megyei Törvényszék nem halasztotta el a tárgyalást, hogy a legfelső törvényszék átköltöztesse a dossziét más megyébe, sürgősen el kellett ítélni Szabadi Ferenczet.
A tárgyaláson Orza Aurel megyei ügyész "neispravit, om de nimic" szavakkal illette Szabadi Ferenczet, aki soha azelőtt nem volt elítélve.
(Folytatjuk)
Népújság (Marosvásárhely), 2010. Március 23.
A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
Jung Ildikó, Magos Méta
Néhány bűnügyi per rövid ismertetése (korabeli feljegyzések)
(Folytatás szombati lapszámunkból)
VI. Dosszié: 540/1991, a megyei törvényszéken
A vádlott: Cseresznyés Pál marosvásárhelyi lakos, aki különösen súlyos gyilkossági kísérletért lett a törvényszék elé állítva, mivel március 20-án egy hodáki embert, aki bottal jött a magyarságra támadni, és támadás közben leütötték, megrúgott.
A marosvásárhelyi orvosok szerint az az ütés, vagyis rúgás, amit a vádlott mért az áldozatra, nem veszélyeztette az életét, csak a többi ütés, amit másoktól kapott azelőtt, mégis a bukaresti törvényszéki véleményezés úgy mutatja, hogy az összes sérülés együtt veszélyeztették az áldozat életét. A szakértői véleményben azt is leírja az orvos, hogy a véleménye megfogalmazása előtt megnézte a videofilmet is, melyet egy írországi személy készített.
Folyamatban van a Legfelsőbb Törvényszéken a második elhelyezési kérés tárgyalása, amelynek döntése alapján marad az ügy Marosvásárhelyen, vagy máshol fogják letárgyalni.
A nyomozás alatt Cseresznyés Pált többször is kegyetlenül megverték, szándékosan kínozták.
A bírói testület és az ügyész nyíltan elfogult és átértelmezi a tanúvallomásokat, rendreutasítja a tanúkat, ha az igazat szándékozzák mondani.
A védelem kérését, hogy egy szakorvosi felülvizsgálat szülessen a meglevő orvosi kiértékelések alapján, mivel ezek ellentmondanak egymásnak, visszautasították.
Ha Marosvásárhelyen marad az ügy tárgyalása, nagyon szigorú kirakatbüntetés születik, amivel majd példát statuálnak (10 év börtön).
IV. Dossziészám: 3588/1990 a Marosvásárhelyi Bíróságról
1166/1990, a Maros Megyei Törvényszékről
Vádlottak: Hanzi Valentin és Galaczi József marosszentgyörgyi lakosok, akiket 4 évi börtönbüntetésre ítéltek köztisztviselő elleni sértésért, ami abból állt, hogy ittas állapotban összeszólalkoztak a polgármester-helyettessel, akit a lakosság akarata ellenére nevezett ki, és aki tisztséget töltött be a faluban 1989 decembere előtt is, és a veszekedés hevében megpofozták ezt az embert. Másnap már bocsánatot kértek és a "sértett fél" visszavonta feljelentését.
Hiába jelentette ki a sértett fél, hogy elismeri, a vita személyes ügyben történt, a törvényszék a büntetést csak egy évvel csökkentette, tehát maradt 3 év börtön.
A tárgyaláson Orza Aurel ügyész a két cigány származású elítéltet felháborodva küldte A…frikába, ami Ázsiának indult.
V. Dossziészám:1426/1991, Marosvásárhelyi Bíróság, 1069-es határozat
1851/1991, Maros Megyei Törvényszék 154
Az elítéltek neve: Papp Árpád, Füzesi András és Füzesi Albert, erdőcsinádi lakosok, akik a falu többi lakosával együtt kigyűltek március 20-án őrizni a falut, mivel oda is elért a hír, hogy a hodákiak fel akarják gyújtani a falvaikat.
A ténylegesen odajövő két kiskocsi utasait igazoltatni akarták, mivel a falun nem vezet út keresztül Régen vagy a Görgény mente felé, és innen indult a vita, melynek hevében tettlegesség ért az autóban ülő személyek közül hármat.
A falut őrizték és az eseményben részt vettek 200-300-an.
Állítólag ezek hárman próbálták csitítani a kedélyeket.
A tárgyaláson a vádlottak kibékültek a sértett felekkel, akiknek kifizették a kért kártérítést, és ezek visszavonták ellenük leadott panaszaikat. Alapfokon négy év börtönbüntetésre ítélték ezeket az embereket, és elég hosszú idő elteltével, 1992. január 8-án letartóztatták őket. A hivatalos vád: 321. cikkely, 2-es paragrafus Btk. és 217. cikkely, valamint 181-es cikkely Btk., vagyis testi sértés, rombolás és közerkölcs elleni vétség. A felfolyamodás tárgyalásán a megyei törvényszék tudomásul veszi, hogy nem létezik testi bántalmazás, sem rombolás, de fenntartják a közerkölcs elleni vétség súlyosbított formáját, és megmaradt a négy év börtön. Ami érdekes a tárgyaláson, hogy a három "sértett félből" kettőt börtönből kellett megidézni, akik lopás miatt voltak bezárva. Tehát: aki hazudik, az lop is, ahogy tartja a közmondás.
***
A megtorlás azonnal, március 20-a után megkezdődött, mivel már másnap összeszedték azokat a cigány férfiakat, akik a magyarok pártjára állottak, akiket saját társaik másnap besúgtak.
A 153/1970-es dekrétumot alkalmazták ezen személyek ellen, mely egy speciális törvény, és mely teljes kihasználást nyert Ceausescu idejében, mert azokat az egyéneket büntette, akik munkakerülőnek voltak nyilvánítva, és ilyen minőségben botrányt okoztak, verekedtek, prostitúcióval foglalkoztak vagy sértegettek.
A törvény hangsúlyozza, hogy értelme a szocialista rendszer védelmezése.
Az a 12 személy, akit ennek alapján büntettek meg, mind állandó munkahellyel rendelkezett, és semmilyen folt nem volt múltjukon.
Az 1708/1990-es iratcsomó alapján szabtak ki büntetést (1554-es ítélet): Horváth István – 5 hónap börtön, Puczi Kozák Béla – 4 hónap, Puczi Kozák Sándor – 3 hónap, Carcula György – 4 hónap, Kalló Géza – 4 hónap munkahelyen.
Ezeknek az embereknek a család ügyvédet fogadott és nem a maximum 6 hónap börtönbüntetést kapták, de ahol a családnak nem volt tudomása az esetről, ott mind 6 hónap börtönbüntetést kaptak, mert még a hivatalból járó védelmet sem biztosították. Pl. Kalányos János, Kurkuly Elek, Voika Dénes, Kalányos Ioan, Csikó Sándor. A dosszié száma: 1646, 1647, 1648, 1649/1990.
Megemlítendő, hogy ezen emberek szabadlábra helyezésük után nem kapták vissza munkahelyüket, pedig jó minősítésük volt.
Dossziészám: 5718, a városi bíróságról, 491/1991-es ítélet
1107/1991, a megyei bíróságon
A vádlott neve Máthé Lajos, akit szintén elítéltek közerkölcs elleni vétséggel 1 év és 6 hónapra, amit munkahelyen kell letöltenie, ugyancsak a március 20-i eseményekkel kapcsolatosan.
Jelenleg tárgyalja a Marosvásárhelyi Bíróság annak a négy embernek a helyzetét, akik Iklandon laknak, és kimentek az ernyei útra, hogy megpróbálják feltartóztatni a város felé autókon özönlő felfegyverzett embereket.
Ezen emberek: Lengyel Lázár, Vajda András, Tofán Mihály és Vass Sándor, szintén a hírhedt 321-es cikkely 2. paragrafusáért a Btk. értelmében kerültek törvény elé.
Az ügyészségi iratcsomó száma 431/P/1990, de a tárgyalások már folynak a bíróságon, ítélet még nem született. (Dossziészám: 303/1992, Marosvásárhelyi Bíróság)
Ezek az ügyek kapcsolatban vannak a márciusi eseményekkel, és még vannak meglepetések előkészítve számunkra, amit alkalomadtán majd bedob az ügyészség, és majd megint bíróság elé lesz állítva 5-6 ártatlan ember különböző falvakból, ahányszor csak figyelmeztetni akarnak, hogy mi itt másodrendű állampolgárok vagyunk.
Több ilyen dosszié van félig készen az ügyészségen, csak az alkalomra várnak az elindításukkal.
Ezeken az ügyeken kívül, ahol egy megadott tárgy körül forog minden, vannak egészen semleges ügyek, de a megítélésükben, az elítélésükben a fontos szempont mindig a nemzetiség kérdése.
Ugyanazon bűntettért más-más büntetés jár, vagy ha valakit elgázolnak, megvernek, és ráadásul magyar nemzetiségű, akkor maga az áldozat a tettes vagy pedig nem kerül meg az elkövető. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Memento – Marosvásárhely 1990
Húsz évvel ezelőtt robbant ki a „fekete március” néven hírhedtté vált marosvásárhelyi román–magyar etnikai konfliktus, amikor az erdélyi város főterén románok és magyarok verekedtek össze. Sok magyarázat született már arra, hogy miként történhetett meg a majdnem 300 sebesültet és öt halottat követelő vérfürdő. A román és a magyar közösségnek is megvan a saját igazsága az eseményekkel kapcsolatban, amelynek hátteréről hivatalosan semmit nem lehet tudni, hiszen húsz évvel a rendszerváltás után is még titkosítva vannak az akkori hivatalos iratok.
Amíg nem válnak tanulmányozhatókká, továbbra is csak a sötétségben fogunk tapogatózni, a románok és a magyarok pedig egymást fogják vádolni kollektíven. Az iratok nyilvánosságra kerüléséig azonban érdemes felidézni az eseményeket, hogy a húsz évvel ezelőtt született nemzedék is megismerje a rendszerváltás utáni időszak zavaros hónapjait. Remélhetőleg, ők tanulni fognak belőle.
1990 januárjában hivatalosan megalakult az RMDSZ, amely immár szabadon fogalmazhatta meg a romániai magyarság jogköveteléseit. A Ceauşescu-diktatúra utolsó tíz évében az általános emberi jogok korlátozása mellett a hatóságok jelentős mértékben megcsonkították a nemzeti kisebbség jogait is. A román kommunista nemzeti nacionalista történelemoktatáson felnevelt románok jelentős része 1990-ben értetlenséggel fogadta a magyarok jogköveteléseit, amelyek középpontjában az anyanyelvű oktatás állt. A Ceauşescu-rezsim egészen 1989-ig napirenden tartotta a „magyarveszélyt”, ezért 1990-ben a román közvélemény nagy részében – és főleg az erdélyi románokban – elevenen élt Erdély elvesztésének a réme. A magyaroknak a kisebbségi jogokra vonatkozó követeléseit úgy értelmezték, hogy „ki akarják szakítani Erdélyt Romániából”.
Romániában, de főleg Erdély nagyobb városaiban, így Marosvásárhelyen is a helyi román és magyar sajtóban számos olyan cikk jelent meg, amelyek hemzsegtek a félretájékoztatásoktól. Főleg a román lapok időnként nyíltan uszító, bujtogató cikkeket is közöltek. Másrészt a románok szerint a magyar lapok is elfogultsággal tájékoztattak, amiben valóban lehet némi igazság. A románok a romániai magyaroknak Magyarországgal való kapcsolatának a kezdeti kiépítési törekvéseit sem nézték jó szemmel. Ők a „magyar nacionalizmus” megnyilvánulásaként tekintettek Antall József akkori magyar kormányfőnek azon kijelentésére, hogy ő 15 millió magyar miniszterelnöke.
Az RMDSZ Marosvásárhelyen szervezte meg 1990. február 9-én a gyertyás-könyves tüntetést, amelyen százezren vettek részt. A csendben felvonuló hatalmas tömeg magyar iskolákat és egyetemet követelt. Ellenválaszként megalakult a Vatra Românească nevű civil szervezetet, amely kezdetektől fogva magyarellenes megnyilvánulásairól vált hírhedtté. A feszültséget az is növelte, hogy a magyarok március 15-én hosszú évtizedek után először ünnepelték meg az utcán a magyarság nemzeti ünnepét, amely alkalmából a magyar zászlót is kitűzték az ünnepségeken.
A marosvásárhelyi közhangulat március 16-án vett veszélyes fordulatot, amikor a város egyik gyógyszertárának a kirakatára magyar feliratot helyeztek el a többségben lévő magyar alkalmazottak. A román sajtóban megjelent uszító hangvételű cikk hatására mintegy ötven fős román tömeg vonult a gyógyszertárhoz, és eltávolította a feliratot. Ezenkívül több olyan esemény is történt, amely a mai napig sem tisztázódott. Ilyen volt az például, hogy a gyógyszertártól elindult, a város utcáin felvonuló román tömegbe egy magyar ember által vezetett jármű hajtott. A románok szándékos akcióra gyanakodtak még akkor is, ha a balesetet okozó gépkocsivezetőnek román volt a felesége. A feszültség növekedéséhez vezetett az is, hogy mai napig sem ismert személyek állítólag meggyalázták Avram Iancu marosvásárhelyi szobrát. A magyarok feltételezése szerint provokációról volt szó, hiszen egy olyan gyalázkodó feliratot helyeztek a szoborra, ami helytelen magyarsággal íródott.
Marosvásárhelyen akkoriban a románok száma már a város lakosságának 45 százalékát tette ki a kommunizmusban lezajlott erőteljes iparosítás miatt. A mára enyhe román többségűvé vált várost mai napig is „frontvárosnak” tekinti a román és a magyar közösség, így most is nap mint nap presztízsharc dúl a két közösség tagjai között a helyi közigazgatásban azért, hogy ki, hol és hogyan lakja be a köztereket, milyen szimbólumok jelenjenek meg a nyilvánosságban. A lakosság majdnem fele-fele arányban való megoszlása is alkalmas táptalajt jelentett arra, hogy elemi erővel törjön felszínre az évtizedek óta lappangó etnikai feszültség, amit maximálisra fejlesztett a hermetikusan bezárt kommunista rendszer, amelyben románok és magyarok nem igen beszéltek kölcsönös sérelmeikről.
A kedélyek március 19-én szabadultak el tragikus módon. Vasvillákkal, fejszékkel és dorongokkal felfegyverkezett Görgény-völgyi román parasztokat szállítottak buszokkal Marosvásárhelyre. A véres összetűzések után a románok maguk ismerték el, hogy polgármesterük, papjuk vagy éppen a postásuk szólt nekik március 19-e előtt, menniük kell Marosvásárhelyre, amikor megszólal a településükön lévő templom harangja, vagy a polgármesteri hivatal vészjelző szirénája, mert ott „ölik a románokat”. A román hatóságok mai napig sem derítették ki, hogy kik tájékoztatták félre a parasztokat, vagyis kik az eszmei elkövetők, akiknek a vétke sokkal nagyobb, mint a félrevezetett embereké.
A felheccelt román parasztok törtek-zúztak a város utcáin, békés járókelőket bántalmaztak, és rátámadtak az RMDSZ székházára. Az épületben rekedt mintegy hetven magyar közül a néhai Sütő András írót, az RMDSZ Maros megyei szervezetének akkori elnökét bántalmazták súlyosan, aki az ellene elkövetett erőszakcselekmények előtt biztosítékot kapott a kivezényelt rendfenntartó erőktől, hogy biztonságban elhagyhatja az ingatlant.
A tragikus ütközetre március 20-án került sor, amikor 15 ezer magyar vonult az utcára a román parasztok garázdálkodása ellen tiltakozva. A város főterén vékony katonai kordon választotta szét egymástól a két tábort, amely egymásnak rontott. Az esti órákban a létszámfölénybe került magyarok felgyújtották a román parasztokat szállító buszokat, az égő járművekből menekülőket pedig alaposan helybenhagyták. A véres ütközetnek összesen 278 sebesültje volt, ebből 190 román és 88 magyar nemzetiségű. Öt személy életét vesztette, közülük három magyar és két román.
Az ügyészségi vizsgálatok során 30 személy ellen emeltek vádat, többségük egy év börtönbüntetést kapott. A legsúlyosabb ítélettel a Magyarországra menekült Barabás Ernőt és Cseresznyés Pált sújtották, akiket tíz év szabadságvesztésre ítéltek. Ez utóbbit 1996-ban kegyelemben részesítette Emil Constantinescu volt román államfő.
BORBÉLY TAMÁS. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)