Népzene- és néptánctalálkozó zajlik Sepsiszentgyörgyön
Kallós Zoltán életművét összegző kiállítással, oltszakadáti szokásokat bemutató fotótárlattal és a Duna Művészegyüttes előadásával kezdődött pénteken Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány által szervezett XXVIII. Népzene- és néptánctalálkozó. Ma a meghívott hagyományőrzők, a házigazdák és vendégegyüttesek mutatkoznak be a hagyományos gálaműsoron, vasárnap a gyermektáncosoké a főszerep.
Kallós Zoltán kutatásainak és nemzetmentő tevékenységének fontosságát emelte ki Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója az Indulj el egy úton... című kiállítás megnyitóján a múzeum Toleranciatermében. Kallós Zoltán életútját, munkásságát Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár ismertette, kiemelve, hogy a Válaszúton született Kallós az erdélyi és a moldvai folklórral nem tankönyvek segítségével ismerkedett, hanem már gyermekfejjel szervesen belenevelődött szülőfaluja, szülőföldje magyar, román és cigány néphagyományaiba. Sorolta fontosabb állomásait: Válaszút, Kolozsvár, Vista, a moldvai Lészped, Gyimes, újból Kolozsvár és újból Válaszút, ahol jelenleg is él. Kallós Zoltán a XX. század egyik legszerencsésebb kezű és legtermékenyebb magyar folklórgyűjtője, aki szervesen folytatta Bartók és Kodály munkásságát – hangsúlyozta Pozsony Ferenc. „Meg tudta szólaltatni az erdélyi és a moldvai falusi embereket, tudásuk legjavát tudta hangszalagra rögzíteni. A Mezőségen, Kalotaszegen, Moldvában és Gyimesben évtizedeken át gyűjtötte a folklór számos műfaját, különösen az énekes és a hangszeres zenét, a népszokásokat, valamint a díszített tárgyakat. (…) Folyamatos szakmai, emberi és morális támogatást, biztatást kapott Kodály Zoltántól, Jagamas Jánostól, Andrásfalvy Bertalantól, Martin Györgytől és Hofer Tamástól, valamint számos más, kiemelkedő magyar művésztől, értelmiségitől.” Kallós Zoltánnak meghatározó szerepe volt az erdélyi és a magyarországi folklorizmus és táncházmozgalom kibontakoztatásában, nemzedékek sorát nevelte a néptánc és a népzenekultúra szeretetére – emelte ki a méltató.
A Kallós-kiállítást a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum állította össze és mutatta be tavaly márciusban Szentendrén, Sepsiszentgyörgyön január közepéig lesz látható. A tárlat történetét Bereczki Ibolya, a skanzen aligazgatója ismertette, aki lapunknak elmondta, a kiállított anyag a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a szentendrei szabadtéri múzeum és a válaszúti Kallós Múzeum tulajdona. A Kallós által kutatott négy tájegység egy-egy külön tömböt képvisel anélkül, hogy megbontaná a kiállítás egységét, a viseletek, cseréptárgyak mellett kiemelt helyet kapnak azok a fotók, amelyek Kallós adatközlőit, valamint gyűjtéseinek néprajzos útitársait örökítik meg, és üveg alatti kazettában láthatjuk azt a Loewe Opta típusú magnetofont, amit Kodály Zoltán adott Kallós Zoltánnak, és amely sokáig volt munkaeszköze a néprajzgyűjtőnek.
A Kallós Alapítvány tevékenységéről, a válaszúti szórványkollégiumról Balázs-Bécsi Gyöngyi, az alapítvány elnöke tartott rövid ismertetőt, kiemelve: azon dolgoznak, hogy mindazt a tudást, amit Kallós Zoltán összegyűjtött, átadják minden nemzedéknek, hisz a gyűjtések igazi célja a továbbadás, az értékek továbbéltetése. A tárlatnyitón közreműködött a Heveder zenekar, valamint a Háromszék és a Százlábú táncegyüttes.
Egy másik kiállítótérben, a Háromszék Táncstúdióban a Szeben megyei Oltszakadát szokásvilágából nyújtottak ízelítőt Ádám Gyula és Kovács László Attila fotói, amelyek két oltaszakadáti táborban születtek. A megnyitón Hankó Szilamér jelenlegi pürkereci evangélikus lelkész, aki 2010 és 2013 között szolgált Oltszakadáton, ismertette a száztíz lelkes magyar közösség életét, a képek pedig a helyi mestereket, a húsvéti kakasverőket, a lányok húsvéti megáldását és hétköznapi pillanatokat örökítenek meg.
Este a budapesti Duna Művészegyüttes a Tamási Áron Színházban mutatta be a Juhász Zsolt rendezte Puszták népe című táncszínházi produkciót, amelyben megjelenik a Mezőföld tánckultúrája mellett Magyarország más tájegységein valaha cselédsorban élők táncvilága is somogyi, sárközi, zalai, felvidéki, szatmári falvak és a Hortobágy lakóinak táncai révén. A találkozó első napja táncházzal zárult, ahol az addigi nézők közül is előkerültek a táncoslábúak. Fekete Réka
Háromszék
Erdély.ma

Sepsiszentgyörgyön is tüntettek a marosvásárhelyi iskoláért
MTI - Könyvet szorongatva mintegy ezren gyűltek össze Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégium épülete előtt, erősítve a tiltakozó megmozduláson felszólalók üzenetét: Nem hagyjuk az iskolát! A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium, de minden erdélyi magyar iskola védelmére Sepsiszentgyörgyön a belvárosi katolikus plébánia kezdeményezte az utcai megmozdulást, melyhez minden magyar történelmi egyház csatlakozott, sőt a magyar pártok is közösen mozgósítottak.
„Mélységes megdöbbenéssel, de hívő reménységgel állok ma itt, amikor újra utcára kényszerült a jogait kérő, élni akaró erdélyi magyar kisebbség” – mondta Szabó Lajos esperes-kanonok. Beszédét arra építette, hogy amit az ember elront, Isten helyrehozhatja. Nem valaki ellen harcolunk, másét nem igényeljük, jogos tulajdonunkhoz ragaszkodunk, mondta az esperes.
Antal Árpád polgármester felidézte az 1990-es könyves, gyertyás tüntetéseket, hogy már akkor tudták, ha lesz önálló magyar oktatási rendszer, akkor lesz jövő. „Aki iskoláinkat támadja, azt üzeni, nem akar az erdélyi magyarságnak jövőt ebben az országban” – fogalmazta meg az elöljáró. Hangsúlyozta az összefogás fontosságát és kifejtette, „az erdélyi magyarság olyan, mint az emberi test, Kolozsvár a feje, Székelyföld a stabil lába, a Partium és a Bánság a kezei, a szórvány a szíve. Akkor tudunk teljes életet élni, ha mindenki jól van, ha egymásra odafigyelünk.”
Emlékeztetett, hogy amikor Bukarestben úgy érezték, Székelyföld megerősödött, elkezdték a Mikó- ügyet, amikor Kolozsvárnak olyan magyar vezetője lett, hogy a kolozsvári magyarok kihúzhatták magukat az általuk épített városban, akkor odacsaptak, amikor a marosvásárhelyi magyarok kiheverték a fekete márciust, és intézményrendszert kezdtek kiépíteni, elkezdődött a római katolikus gimnázium ügye. „Kell érezzék Bukarestben, hogy ha szükséges, megmozgatjuk az országot, nem engedjük, hogy megfélemlítsék közösségünket, ellehetetlenítsék gyermekeink oktatását” – mondta Antal Árpád.
A megmozduláson Pap Attila református lelkész, Kovács István unitárius esperes és Zelenák József evangélikus esperes hirdettek igét és mondtak áldást. Az erdélyi magyar történelmi egyházak kiáltványát Dávid György plébános olvasta fel. A tiltakozáson a sepsiszentgyörgyi egyesített kórusok léptek fel, énekelt Szabó Fruzsina, valamint a Székely Mikó, a Mikes Kelemen és a Plugor Sándor iskolák diákjai Reményik Sándor Templom és iskola című versét sajátos értelmezésben, tömegkiáltványként mondták, sikoltották. A résztvevők a tüntetésre vitt könyveket az iskolák könyvtárainak adományozták.
Több városban kiálltak a vásárhelyiek mellett
Sepsiszentgyörgy mellett több erdélyi városban, Kolozsváron, Csíkszeredában és Szatmárnémetiben is tüntettek szombaton délután a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium és a magyar nyelvű egyházi iskolák védelmében – tudósít az MTI.
A kolozsvári tiltakozáson a Mátyás-szoborcsoporthoz gyűlt mintegy félezer tiltakozó előtt Kovács Sándor római katolikus főesperes kijelentette: nem szeretné, ha az iskolaügy etnikumközi vitává alakulna. „Ne féljünk azoktól, akik a testet ugyan megölhetik, életünket ugyan megnehezíthetik, de a lélek fölött nincs hatalmuk” – jelentette ki a főesperes. A tiltakozáson felszólaló Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közép-erdélyi alelnöke arról beszélt, hogy egykor azt remélték: a szövetségnek egyre kevesebb dolga lesz az érdekvédelemben, és egyre több az oktatás szakmai kérdéseiben. Csalódottan állapította meg, hogy továbbra is szükség van az érdekvédelemre.
A kolozsváriak közül sokan könyvvel és gyertyával a kezükben hallgatták végig a szónoklatokat, énekelték el a magyar himnuszt, a könyveket pedig – a szervező Római Katolikus Státus Alapítvány felhívásának megfelelően – a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium alakuló könyvtárának ajándékozták.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 35. (részletek)
A magyarok életében jelentős kulturális esemény volt A Hét megjelenése 1970. október 23-án. 1970-ben Bukarestben tíz magyar lap is megjelent: egy napilap, öt hetilap, egy havi és egy negyedéves folyóirat, valamint két fordítás: a Hivatalos Közlöny és egy havonta jelentkező méhészlap. A lapok arcéle változatos volt. Az Előre csapata néhány éve szerkesztett egy falusiaknak szánt hetilapot is, a többi újság a munkások, munkásfiatalok, pionírok, a tanügyesek és a könyvtárak számára készült.
A magyar értelmiségiek szerettek volna egy modern szociokulturális lapot, tudományról és művészetről szóló rovatokkal, amely a magasabb végzettségű olvasókhoz szól. Az irodalomra fókuszáló kolozsvári Korunk túl elitista volt, az Előrének pedig már amúgy is rossz volt a híre. Valamelyest élénkült az érdeklődés a Művelődés havilap iránt, miután András V. János 1969-ben de facto átvette vezetését.
A Hét indításával a neves, többkötes írót, Huszár Sándort bízták meg (egyikét azon szerencséseknek, akiknél a „jó” dossziéhoz tehetség is társult). A kolozsvári Dermata munkásaként kezdte, az irodalomhoz vonzódó fiatalembert a balos beállítottságú Gáll Ernő, az Utunk főszerkesztője karolta fel, akinek pártfeladata volt az írás iránt érdeklődő proletárok toborzása; alkalmazta, és továbbtanulásra biztatta, 30 évesen kinevezték a kolozsvári színház igazgatójának. Volt annyira bölcs, hogy meghallgassa a színházi szakemberek tanácsait, sikerült nagyszerű csapatot verbuválnia; az előadásokat Harag György rendezte. Hamarosan jó híre ment a kolozsvári magyar színháznak, Liviu Ciulei, akkoriban Románia egyik legjobb rendezője is kiszállt Kolozsvárra rendezni. 1964-ben Huszár dicsősége tetőfokán, hirtelen benyújtotta lemondását, ám ezzel a párt nem értett egyet, és büntetésből takarítónak tették meg egykori szerkesztőségébe. Huszár közel egy évig tárgyalt a hatóságokkal, mire elhatározta, hogy Bukarestbe költözik; felesége a frissen alakult televízió szerkesztőségében kapott állást. Huszár szabadon választhatta meg munkatársait, és valóságos vadászatba kezdett a jó szerkesztőkért Erdélyben és az Előrénél. Földes Lászlót nevezték ki főszerkesztő-helyettesnek, két év múlva, halála után előbb Márki Zoltán, majd 1975-től Horváth Andor vette át a helyét. Földes az Utunk egyik legjobb szerkesztője volt, de kirúgták a pártból és elbocsátották a laptól a magyar forradalom után. Hajdu Győző kollégája jelentette fel mint népellenséget, a magyarok elleni sablon szerint revizionizmussal és nacionalizmussal vádolta. Hajdu a későbbiekben is bojkottálta a lapot, és többen állítják azok közül, akik ismerik, hogy veszélyes ember volt. A párt beleegyezett Földes rehabilitálásába. A szerkesztőség 24 fős volt, a 20 oldalas lap 20 ezres példányszámban jelent meg, és főképp értelmiségiek olvasták. Több állandó rovattal jelentkezett: irodalom, zenei élet, színházi krónika (amelyet az Előrétől átkerült Kacsír Mária szerkesztett). A világirodalmi és filmrovatot a fiatal Horváth Andor vette át, aki a kolozsvári egyetemen végzett magyar–francia szakon, és egy tordai mezőgazdasági iskolában tanárkodott, amikor Bukarestbe hívták. A tudományos rovatot Dankanits Ádám vezette, ő az 1977-es földrengésben vesztette életét, s nemsokára a szintén a lapnál dolgozó felesége, a grafikus Varga Katalin is elhunyt. A rovat másik szerkesztője Ágoston Hugó lett, aki korábban Szászrégenben volt fizikatanár. Kezdetben a szerkesztőség rengeteg külföldi, főleg francia és magyar sajtótermékhez jutott hozzá, a lap teret adott a romániai magyar képzőművészeknek is. Voltak vidéki tudósítói és riporterei, számottevő pénzalappal rendelkezett. A szerkesztők feladata közé tartozott Fazekas János beszédeinek megírása is.
A főszerkesztő már az első számban, a vezércikkben letette a garast a párt mellett: a szocialista társadalom harcosának mondta magát, akinek fő célja szolgálni az RKP politikáját, a marxista-leninista ideológiát, a szocialista demokráciát. Az ilyesféle vezércikkek minden kiadványban kötelezőek voltak, és általában név nélkül jelentek meg. Aki megtagadta megírását, munkahelyével játszott Ez történt az Utunk szerkesztőjével, Tamás Gáspár Miklóssal, aki végül 1978-ban kivándorolni kényszerült. De akadtak, akiknek sikerült kibújniuk e feladat alól, őket állandóan piszkálták, nem kaptak prémiumot, vagy szankciókkal sújtották.
A lap hatalmas sikernek bizonyult. A „Dumnezeu” (Atyaisten) néven emlegetett Dumitru Popescu, a sajtó pártfelelőse is támogatta.
A szerkesztőség további értékes értelmiségiekkel bővült. 1970-ben került oda a marosvásárhelyi Gálfalvi Zsolt (sz. 1933). Egy évvel később elvállalta a művelődési tanács nemzetiségekért felelős osztályának igazgatóságát, de innen 1975-ben lemondott. Visszament A Héthez, és külsősként a televízió kulturális műsorainál is dolgozott.
1977-ben csatlakozott a csapathoz Rostás Zoltán. Habár már nehéz idők jártak a romániai sajtóban, a párt „a tömegek ateista nevelése érdekében” mégis jóváhagyta a lap tudományos melléklete, a TETT (természet, ember, tudomány, technika) megjelentetését. Ha ilyen igénnyel Erdélyből jelentkezett volna valaki, garantáltan zaklatták volna. A tudomány és kultúra különböző területéről közölt cikkekkel a lapnak meghatározó szerepe volt a magyarság tudományos, műszaki, szociológiai és politikai nyelvezetének formálásában.
A szerkesztők viszonylagos szabadsága azonban nem tartott sokáig. 1974-től az oldalak számát 16-ra csökkentették, majd nem sokkal később 12-re. A cenzúra is folyamatosan szigorodott, egyre több kötelező cikket kellett Ceaușescu felszólalásairól, a házaspár számtalan ünnepségéről, külföldi látogatásairól, vagy akár a mezőgazdasági kampányról közölni. Szaporodtak a pártvonalas, már egyenesen abszurd cikkek és versek, amelyekkel senki sem dicsekedhetett. Az egyik szerkesztő vallomása szerint az volt a legszomorúbb, hogy sokszor olyankor is zengték az ódákat, amikor nem volt kötelező. A lap kapott egy listát a tiltott témákról, ezek között a nemzetiségi kérdés is szerepelt. Bányai több újságíró interjúalanya is felsorolta a Ceaușescu-rendszerrel kötött kompromisszumok okait és indítékait: félelem, karrierizmus, cinikusság, annak a lehetősége, hogy a kötelező témák közé egyebet is beszúrhatnak. Huszár a lelkiismeretről beszélt. Mindenkinek a lelkiismerete határozta meg azt a pontot, ameddig elmehetett a kompromisszumban, s bár az felérhetett az árulással, a túlélés érdekében szükség lehetett rá. A hatalom még a terjesztési politikába is beavatkozott, Erdélybe mind kevesebb példányt postáztak, és egyre többet a magyarok által nem lakott területekre, ahol nem volt, aki megvásárolja, így visszaküldték a lapot.
Huszárnak több vitája is támadt Koppándi Sándor cenzorral, ,,a magyarság legundorítóbb figurájával”, aki túlbecsülte saját befolyását és hatalmát. A Fórum rovathoz ezrével érkeztek a panaszok szerte Erdélyből, és Huszár, akinek minderről tudomása volt, kezdett egyre kényelmetlenebbé válni a kommunista rendszer számára.
A hatalom elvárta a kiváltságos értelmiségiek háláját, és valószínűleg nem volt megelégedve a két főszerkesztő, Huszár és Horváth lojalitásával. Egy megrendezett botránnyal akarták őket a már amúgy is hanyatló laptól eltávolítani. Erre 1983-ban a nagy egyesülés ünneplése volt a megfelelő alkalom: a nyomdában fordítva kerültek az aláírások és a pecsét az egyesülési nyilatkozat reprodukciójára. Suzana Gâdea művelődési miniszter azonnal szerkesztőségi gyűlést hívatott össze, ahol várta a „bűnösök” önkritikáját és a többiek bírálatait. Azt állította, százasával kapott a magyarok gesztusát elítélő táviratokat és telefonhívásokat, holott a lapszámot bevonták a terjesztőtől. A két főszerkesztőt leváltották. Huszár megköszönte eltávolítását, mint fogalmazott, már amúgy sem érezte, hogy képes eleget tenni minden feladatának. Az elkövetkező évek zaklatásai miatt végül 1988 decemberében elhagyta az országot.
A lap vezetőségébe ezúttal „megbízható embereket” neveztek ki az Előrétől: Lázár Editet főszerkesztőnek és Barabás Istvánt főszerkesztő-helyettesnek. Barabás felesége, Béres Katalin lett később a párttitkár. A lap színvonala leromlott, de szigorúan követte a párt vonalát. Tulajdonképp az ország többi lapjánál is hasonlóan alakult a helyzet.
A Hét cenzora, Koppándi jegyezte szerkesztőként az 1981-ben megjelent, Romániai magyar nemzetiség című, a romániai magyarok áldásos helyzetét bemutató kötetet. Az RKP a nemzetiségi kérdést a marxista-leninista tanításoknak megfelelően egyszer s mindenkorra megoldotta, írta a könyvben. Most mi, magyarok „mint egyenlő polgárok, szoros egységben a szocialista Románia népeivel... immár új hidakat építünk: hidakat a jövő felé, a szocializmust felépítve, a kommunizmus felé”. A hazafias szólamokon és „szeretett vezérünk” dicsőítésén túl a kötet néhány olyan átfogó tanulmányt is tartalmazott, amelyek bemutatták a magyarok hozzájárulását az elvont vagy alkalmazott tudományokhoz, a természettudományokhoz, nyelvészethez, néprajzhoz stb. A több száz felsorolt név között néhány bukarestit is találunk, kiegészíti Demény 33 fős (2002-ben megjelent) listáját Zsidó László Bányai László elméleti fizikussal, Kahána Ernő szívgyógyásszal és dr. Demeter Andrással a Testnevelési Intézet fiziológia katedrájáról. Néhány írás szerzője jól ismert a bukaresti magyarok számára: Debreczi Árpád (az anyanyelvű tanításról írt), Demény Lajos (a román–magyar közös harci múltról), Gálfalvi Zsolt (a szocializmus korának magyar irodalmáról), Szász János (a kulturális társadalmi lapokról), Bodor Pál (a sajtóról, a magyar nyelvű rádió- és tévéműsorokról). Még a magyar egyházfőkkel is készültek interjúk, egyikben Mikó Imre a Ceauşescu-korban „az igehirdetés szabadságát” hangoztatta.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Még „él nemzet e (szórvány)hazán”...
A Nagyenyed környéki közösségeink már ráébredtek arra, hogy hiábavaló a népességstatisztikákon való kesergés, ehelyett folyamatosan olyan kulturális és hagyományőrző programokat kell szervezni, amelyek megmozgatják és összetartásra, egymás szeretetére buzdítják a magyarságot.
Humorest Csombordon
Az RMDSZ szórványkaravánja november 3-án, csütörtökön a jó borairól híres településen ingyenes humorelőadással, György Botond, Kun Zsolt és András Előd humoristák standup comedy produkcióival szórakoztatta az nézőket. „Nálunk jobban senki sem tudja jogainkat megvédeni, érdekeinket érvényesíteni. Mi vagyunk azok, akik a leginkább tudjuk, hogy mire van szükségünk: a magyar diákoknak magyar iskolára, hiszen nem mindegy, hogy anyanyelven tanulhatnak vagy sem. A magyar embereknek jól megfizetett munkahelyekre, hiszen nem élhetnek éhbérből, a magyar közösségnek pedig jól képzett szakemberekre. Közösségünk szépkorú tagjainak becsületes nyugdíjat kell biztosítanunk. Ez a feladatunk, ezért dolgozunk!” – hangsúlyozta Lőrincz Helga nagyenyedi alpolgármester, az RMDSZ Fehér megyei szenátorjelöltje, aki a csombordi magyar emberek, környékbeli tanárok és diákok előtt szólalt fel. Október és november folyamán Erdély-szerte összesen 12 helyszínre látogat el a karaván.
Szórvány-székely találkozó Marosdécsén
A sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes a X. Jubileumi Erdélyi Néptánc Antológián való fellépése adott alkalmat a miriszlói és a décsei kis magyar közösségekkel való találkozásra: útban Kolozsvár felé ismerkedéssel, előadással egybekötött pihenőt iktattak programjukba. A kapcsolatot Pillich Balázs, a Szarkaláb Néptáncegyüttes vezetője létesítette, aki több mint 3 éve jár a községbe néptáncot oktatni, és már szívügyének tekinti az itteni magyarság sorsát. A találkozóra november 4-én, pénteken, a marosdécsei kultúrotthonban került sor, elsőnek a sepsiszentgyörgyi csoport lépett a színpadra, vezetőjük, Virág Endre részletesen ismertette a bemutatott táncokat (moldvai, szilágysági, méhkeréki román táncok és szászcsávási cigány táncok), őket a házigazda Miriszló Gyöngye kezdő és haladó csoportja követte felcsíki, Küküllő menti és mezőségi táncokkal. A két csoport tematikája tökéletesen kiegészítette egymást, Erdély szinte valamennyi tájegységeinek valóságos képzeletbeli utazására hívta a népzene által a közönséget. A décseiek nagyon hálásak voltak, érzéseiket Gábor Ferenc református lelkész öntötte szép szavakba, megköszönve a szervezők, Szabó Csilla Erzsébet óvónő és Bányai Tímea helyi RMDSZ-elnök és a református közösség szervezésben nyújtott segítségét.
Az előadást közös vacsora és késő estig tartó táncház követte. A mulatságon alkalom adódott a tánccsoportok vezetőinek tapasztalatcseréjére is. Szabó Csilla, Virág Endre és neje, Ildikó, a Háromszék Néptáncegyüttes hivatásos táncosa hosszasan elbeszélgethettek a gondokról és sikerekről, és fölvázolták a kapcsolat lehetséges folytatását. A székelyek nagyon jól érezték magukat ezen a vidéken és a legmélyebb benyomás annak felismerése volt, hogy egy ilyen kis szórványközségben, mint Miriszló, minden gyereknek és fiatalnak be kell kapcsolódnia a „mozgalomba” ahhoz, hogy létrejöhessen egy néptánccsoport, ami végső soron összetartásra ösztönöz mindenkit.
A 30 fős székely csapat másnap továbbutazott, a helybelieknek viszont annyira megjött a kedve a mulatsághoz, hogy szombaton este szüreti batyubált szerveztek a jó hangulat betetőzéséért.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

„Ne hagyjuk az iskolát!” – több ezer magyar ember tüntetett Marosvásárhelyen
Hiába dolgoznak, alkotnak, hiába gazdagítják teremtő munkájukkal és adóikkal az országot, most is másodrangú állampolgároknak tekintik a magyarokat Romániában - hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton, a Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett marosvásárhelyi tüntetésen.
A politikus több ezer ember előtt beszélt, akik – a szervezők kérésére könyvvel a kezükben – a Vársétányon gyűltek össze, hogy a tiltakozzanak a felekezeti tanintézmény ellehetetlenítése és igazgatójának, Tamási Zsoltnak a meghurcolása ellen. Hasonló tüntetést tartottak szombaton Szatmárnémetiben, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is.
Kelemen Hunor - aki ezúttal az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány közgyűlésének tagjaként szólt a Vársétányon összesereglett több ezer tüntetőhöz - rámutatott: sem az egyház, sem Tamási Zsolt iskolaigazgató, sem a katolikus iskola újraindítását támogató tanfelügyelő nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. A politikus bejelentette: az RMDSZ memorandumot intéz az ügyben az államfőhöz és miniszterelnökhöz.
„Kérdem én: ki itt a tolvaj? Az, aki ellopta a vagyont és az intézményeket vagy az, aki visszaköveteli az elrablott vagyont és a bezárt iskolát. A válasz egyértelmű, ezért lassan mondjuk, hogy mindenki értse: sem az egyház, sem Tamási Zsolt, sem a tanfelügyelőség nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. Azért vagyunk itt, hogy ezt ország-világ tudtára adjuk. Több mint 400 gyerek családja és szülei bíznak ebben az iskolában, ők a katolikus egyház képviselte szellemiségben kívánják nevelni gyerekeiket” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke
Könyvvel a kezükben gyülekeztek
A marosvásárhelyi Vársétányra - jelentős, de diszkrét rendőri jelenlét közepette - többnyire kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek a történelmi egyházi közösségek, a magyar iskolák tanárai és diákjai, jelen voltak a magyar pártok országos és helyi vezetői.
A Ne hagyjuk az iskolát! jelmondattal meghirdetett demonstráció nemcsak címében utalt Reményik Sándor Templom és iskola című ismert versére: a szemerkélő hideg esőben, jelentős karhatalmi jelenlét közepette gyülekező marosvásárhelyieknek a szervezők a költemény szövegét tartalmazó szórólapokat osztogattak, hogy a demonstráció végén együtt szavalhassák el a kisebbségi sorba jutott erdélyi magyarságnak 1925-ben írt felhívást: "Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát".
Oláh Dénes, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosa, a Maros-Küküllő egyházkerület főesperese nyitotta meg a demonstrációt, majd a szervezők nevében Holló László, a Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke szólt a jelenlévőkhöz.
„Nem veheti senki rossz néven, hogy most, amikor iskoláinkat veszélyeztetik, a törvényesség rendkívüli útját választjuk, és utcára vonulunk. Azért vagyunk itt, mert a Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létét vonják kétségbe, azért vagyunk itt, hogy figyelmeztessünk mindenkit”- fogalmazott Holló László, majd őt követte Székely Szilárd, a gimnázium ideiglenesen kinevezett igazgatója, aki az iskola pedagógusainak üzenetét tolmácsolta.
A szülői közösség nevében Márton Gyöngyvér szólt a jelenlévőkhöz. Azt kérte az ügyészségtől, hogy ne játsszon több mint 400 diák jövőjével, ne lehetetlenítse el az iskola működését. A diákok üzenetét Kali Edina tolmácsolta: „Amit biztosan tudunk, hogy tanulni akarunk! Tanulni akarunk anyanyelvünkön, tanulni akarunk saját iskolánkban, és egyenlő állampolgárai akarunk lenni ennek az országnak!"
A tüntetés végén a jelenlévők együtt olvasták fel Reményik Sándor Templom és iskola című versét, ezt követően átadták könyvadományaikat, amelyekkel az iskola könyvtárát kívánják bővíteni.
Maszol/MTI
maszol.ro

Őrjárat-mozaik Erdélyből
Márai Sándor ugyan nem írt összefüggő őrjáratot Erdélyről, mégis legalább akkora anyag bontakozik ki Erdéllyel foglalkozó cikkeiből, mint a Kassai őrjáratból, amely mintegy cáfolata a Féltékenyek idegenek által lerontott város megromlott szellemiségének. Ezt bizonyítja a Kovács Attila Zoltán és Mészáros Tibor által összeállított Márai Sándor és Erdély című antológia.
Trianon tragikus következményeivel, Erdély nagy részének elvesztésével már a húszas évek legelején számot vetett és cikkeiben újra meg újra szembesült a tragédiával. Egyik vissza-visszatérő motívuma ennek a sorsközösség érzése, másrészt az erdélyi írók egymás iránt megmutatkozó szolidaritása, amely túlemeli őket az eszmei célkitűzések vitáin. Erdélyi emlék címmel írt erről egyértelműen:
„A kolozsvári napok legerősebb emléke maradt számomra az a másfél óra, melyet az Erdélyi Kör és a Hitel nevű folyóirat tagjainak és szerkesztőinek meghívására erdélyi és budapesti írótársaim társaságában eltölthettem. Először is: a régi kolozsvári ház bolthajtásos szobáiban olyan társaság gyűlt össze, amilyent Budapesten lasszóval is nehéz lenne összeterelni: »népiek« és »urbánusok« békés egyetértésben szemléltük egymást, s a találkozás valósága megint egyszer meggyőzött arról, milyen mesterséges az a távolság, melyet az irodalompolitikai és világnézeti harcok szakítanak az írók között. Kolozsvárott találkoztunk, s egyszerre megértettük, hogy vitaanyag lehet köztünk, de személyi ellentét nincsen: ugyanannak a sorsnak viselésére kötelez a közös feladat, a magyar irodalom művelése, a szellemi és társadalmi alapfogalmak tisztázása. A másik meglepetés: az erdélyiek válasza az anyaországbeli írók kérdéseire. A sorsközösség, melyet mindenki érez, aki ma Kolozsvárott a magyarság problémáiról vitatkozik, az erdélyiek szavában különös valóságérzékkel nyilatkozik meg.”
Rónay László
Kovács Attila Zoltán, Mészáros Tibor: Márai Sándor és Erdély /Helikon, Budapest, 2016.
Népszava

Imával és könyvvel az iskolákért
Jelképes helyszínen, a Székely Mikó Kollégium falainál gyülekeztek szombaton a tiltakozók Sepsiszentgyörgyön, mintegy ezren vonultak utcára könyvvel a kezükben nemet mondani a magyar iskolák ellehetetlenítésére. A felszólaló lelkészek egybehangzóan fogalmazták meg: hinnünk kell az ima erejében, Isten segítségével legyőzhetőek az ellenünk dolgozó sötét erők.
Pálffy Tibor színművész felvezetőjében röviden vázolta a Marosvásárhelyen a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum körül kialakult helyzetet. Nemcsak a korrupcióellenes ügyészség iskolaigazgató ellen felhozott vádjait ismertette (hivatali hatalommal való folyamatos visszaélés, úgy szolgáltatták vissza az iskolát a katolikus egyháznak, hogy soha nem volt a tulajdonában), de elmondta azt is, hogy az iskolát 1903–1905 között, a mellette álló diákotthont 1908-ban építette az egyház, és az 1948-as államosításig a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium működött benne. Szabó Lajos kanonok-esperes, szentszéki tanácsos szomorúan állapította meg, hogy kilúgozódni látszik a kétezer éves jézusi tanítás életünkből, a szeretet helyett a gyűlölet, erőszak, elnyomás, kizsákmányolás uralja. „A remény hozott ma ide, hogy amit az ember elrontott, amiből kilépni, amit megjavítani sem akar, azt helyreállíthatja a világ igazi ura, az Isten” – mondotta, kiemelve, ahol az emberi szó, okoskodás már nem segíthet, ott megsegíthet az Isten. A közös ima erejét igazolandó, az Ószövetségből, Eszter könyvéből idézett, és kiemelte: „Mi nem valaki vagy valami ellen harcolunk, népünk számára csupán az európai ember jogait kérjük, mi a másét nem igényeljük, de jogos tulajdonunkhoz ragaszkodunk. Nyelvünkkel, hitünkkel, intézményeinkkel nemcsak megmaradásunkat szeretnénk biztosítani, hanem szeretnénk hozzájárulni az egyetemes emberi kultúra, élet kiteljesedéséhez” – hangsúlyozta.
Antal Árpád polgármester felidézte az 1990-es könyves tüntetést, hogy már akkor tudták az utcára vonulók, ha lesz iskola, lesz erdélyi magyar jövő is. „Aki iskoláinkat támadja, világosan azt üzeni, nem akar az erdélyi magyaroknak jövőt ebben az országban”, ezt megakadályozni csak úgy tudjuk, ha betömjük az árkokat, és közösen lépünk fel. Üdvözölte mindhárom magyar párt jelen levő vezetőit, akik bizonyították, ha baj van, félre tudnak tenni minden ellentétet, képesek a közös fellépésre. Az erdélyi magyarságot egy emberi testhez hasonlította: „Kolozsvár a feje, Székelyföld a stabil lába, Partium és Bánság a kezei, a szórvány a szíve, a 3200 településen élő másfél milliónyi magyar ember egy-egy sejt”. „Akkor tudunk közösségként teljes életet élni, ha mindenki jól van, ha egymásra odafigyelünk, ha egymást segítjük.” Úgy véli, ezt a hatalmas erőt mások is észrevették, Székelyföld erősödésének a Mikó-ügy kirobbantásával akartak gátat vetni, majd a székelyföldi vezetők ellen indítottak támadást, „megpróbálták térden lőni a közösséget”, a kolozsvári magyarság felemelkedését a magyar alpolgármester elleni hadjárattal igyekeznek fékezni, Marosvásárhelyen pedig a mostani cirkusszal akarják visszahozni a fekete március romboló hangulatát. Rendkívül fontosnak nevezte, hogy több erdélyi nagyvárosban hasonló megmozdulásokat tartottak: „Kell érezniük Bukarestben, hogy ha szükséges, megmozgatjuk az egész országot, de nem fogjuk engedni, hogy megfélemlítsék közösségünket, hogy ellehetetlenítsék gyermekeink anyanyelvű oktatását.” Antal Árpád szerint kell hinnünk abban, hogy hamarosan ez a sötét korszak is véget ér, „Maradjunk talpon és menjünk előre. Isten óvja Erdélyt, Isten óvja Székelyföldet” – zárta beszédét. A sepsiszentgyörgyi tiltakozáson imát mondtak a történelmi magyar egyházak képviselői: Pap Attila református, Kovács István unitárius és Zelenák József evangélikus lelkész, az egyházak közös tiltakozó kiáltványát Dávid György katolikus plébános olvasta fel. Fellépett a város egyesített kórusa, a régi székely himnuszt Szabó Fruzsina énekelte el, és Reményik Sándor Templom és iskola című versét érdekes performansz formájában adták elő hangfelvételről a három nagy líceum – a Mikes, a Mikó és a Művészeti – diákjai. A rendezvény a himnuszok elékelésével zárult, majd ki-ki átadhatta a magával vitt könyvet, amelyek az iskolák könyvtárait gazdagítják.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hitünk, ha lenne
Nem kis veszteség az sem, ha a kommunista államhatalom által a múlt évszázadban elorzott javainkat nem hajlandóak visszaadni. Akkor sem, ha már 26 év eltelt a Ceauşescu-diktatúra bukása óta, úgy sem, hogy ez ügyben elég komoly nemzetközi nyomás is nehezedett Bukarestre.
Ennél még súlyosabb gond, ha a több évtized után mégiscsak, nagy nehezen visszaszolgáltatott ingatlanokat újraállamosítják, e rabláshoz az igazságszolgáltatást használva fegyverként. A Mikó-ügy, a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügye, az előbb csak elakadt, mára már teljesen leállított egyházi restitúció olyan fájdalmas csapás az erdélyi magyar közösség számára, amely ellen nagyon nehéz küzdeni, és amelynek hatását, áldatlan következményeit sokáig kell még elszenvednünk. Ugyancsak érzékenyen érint egyes magyar vezetőink partvonalra állítása legalábbis furcsa ügyészségi eljárások során. A székelyföldi városok polgármesterei, Kolozsvár tevékeny alpolgármestere után Tamási Zsolt József marosvásárhelyi iskolaigazgató meghurcolása pedig azért is oly aggasztó, mert azt jelzi: nem csupán politikusok, önkormányzati vezetők, de munkájukat végző egyszerű emberek is áldozatául eshetnek a korrupcióellenes küzdelem vadhajtásaként folyó tisztogatásnak, obskúrus erők által vezényelt elitcserének.
De a legnagyobb veszteség mégiscsak az, ha e zűrzavaros időkben a reményt, a hitet veszítjük el. A hétvégén Erdély több városában szerveztek tüntetést tiltakozásul a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ellehetetlenítése ellen. A megmozdulások célja a közösség szolidaritásának kinyilvánítása a meghurcolt igazgatóval, a közös fellépésben rejlő erő felmutatása, a hatóságok figyelmének felhívása jogsérelmeinkre. Az ügy fontos, közös, nemes: a magyar oktatásról, jövőnkről van szó. Mégis van hiányérzetünk: Marosvásárhelyen három-négyezren, Sepsiszentgyörgyön ezren voltunk, és e két székelyföldi város számít élenjárónak e tekintetben. Kolozsváron, Nagyváradon, más településeken ennél jóval kevesebben tartották fontosnak utcára vonulni. S bár nem feltétlenül csak a számok a fontosak, hisz olykor alig néhány ember ügybuzgalma és elkötelezettsége is elég a sikerhez, azért nem árt tudatosítanunk: a változáshoz, a biztonságosabb, kiszámíthatóbb, jobb élethez elsősorban elszántságra, hitre van szükségünk. És az bizony már nem a román államhatalom képviselőin, a bukaresti politikusokon, a titkosszolgálatokon, az ügyészeken, hanem kizárólag rajtunk múlik.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több városban is tüntettek a magyar iskolákért
Nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Kolozsváron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben is tüntettek szombaton délután a marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum és a magyar nyelvű egyházi iskolák védelmében.
Több helyszínen is felolvasták azt a petíciót, amelyben az erdélyi magyar történelmi egyházak kijelentették: a marosvásárhelyi katolikus líceum elleni ügyészségi eljárás után úgy érzik, hogy Erdély valamennyi magyar iskolája veszélybe került.
A kolozsvári tiltakozáson a Mátyás-szoborcsoport elé gyűlt mint-egy félezer tiltakozó előtt Kovács Sándor római katolikus főesperes kijelentette: nem szeretné, ha az iskolaügy etnikumközi vitává alakulna. "Ne féljünk azoktól, akik a testet ugyan megölhetik, életünket ugyan megnehezíthetik, de a lélek fölött nincs hatalmuk" – jelentette ki a főesperes.
A kolozsvári tiltakozáson felszólaló Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közép-erdélyi alelnöke arról beszélt, hogy egykor azt remélték: a szövetségnek egyre kevesebb dolga lesz az érdekvédelemben, és egyre több az oktatás szakmai kérdéseiben. Csalódottan állapította meg, hogy továbbra is szükség van az érdekvédelemre.
A diákság, valamint a református, az evangélikus és az unitárius egyház nevében szólók után a tiltakozók közösen mondták el Reményik Sándor Templom és iskola című versét, melynek minden szakasza azzal a felszólítással végződik: Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!
A résztvevők közül sokan könyvvel és gyertyával a kezükben hallgatták végig a szónoklatokat, énekelték el a magyar himnuszt, a könyveket pedig – a szervező Római Katolikus Státus Alapítvány felhívásának megfelelően – a marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum alakuló könyvtárának ajándékozták. (MTI)
Népújság (Marosvásárhely)

Magyarázat nélkül
Sajnos, sírnivalóan kevesen voltunk Kolozsvár Főterén szombaton kora délután azon az utcai megmozduláson, amelyet az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány szervezett a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatójával, Tamási Zsolt Józseffel való szolidaritás jegyében. Az óta is keresem a magyarázatot erre az érdektelenségre, közömbösségre, ám nem találom.
A népszámlálási adatok alapján Kolozsváron él hozzávetőlegesen 50.000 magyar ember. Magyar ember, aki valamikor magyar iskolába járt, vélhetően kolozsvári magyarként képzeli el a jövőjét, netán vannak gyermekei, unokái, barátai és ismerősei, akiknek szintén vannak gyermekei és unokái. A magyar média napok óta tele van azzal az országos gazemberségnek a hírével, amit most a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium igazgatójával elművelnek. És ennek ellenére létezik-e még erdélyi magyar, aki nem tudja, miről van szó?
És ne feledkezzünk meg arról a több ezer, Kolozsváron tanuló magyar egyetemi hallgatóról, vagy egyetemet végzett és ma már itt dolgozó fiatalról, akik szintén nem tartották fontosnak, hogy részt vegyenek a tüntetésen.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

A középkori Kolozsvár a régészet tükrében
Egy nemzetközi konferencia margójára
A hétvégén zajló nemzetközi történész-konferencia a 700 éve szabad királyi városi rangot kapott Kolozsvár múltjába tekintett vissza, bemutatva a kutatás legújabb eredményeit, érintve a várostörténet számos, eddig nem kutatott aspektusát.
Hasonlóan a 2000-ben megszervezett nagyszabású konferenciához, amely Kolozsvár 1000 éve címmel később kötetben is megjelent, ez a tudományos fórum is feltehetőleg majd egy tanulmánykötetben fogja közölni a négy ország 71 résztvevőjének előadását, amely fontos adaléka lesz a várossal eddig foglalkozó tudományos munkáknak. A nemzetközi konferencia számos új eredménye közül elsősorban a város középkori régészetével foglalkozó előadások érdemelnek nagyobb figyelmet, mivel a megszaporodó városi beruházások egyre nagyobb veszélyt jelentenek Kolozsvár amúgy sem nagy számú középkori emlékeire.
A konferencia pénteki előadásai közül egy teljes szekció foglalkozott Kolozsvár középkori emlékeivel és a kutatások új eredményeivel. Gáll Erwin, a bukaresti Vasile Parvan Régészettudományi Intézet munkatársa – Gergely Balázs és Nagy Szabolcs kolozsvári régészek közreműködésével készült előadásában – a kincses város úgynevezett „születésével” és legkorábbi, 11–14. századi emlékeivel foglalkozott. A témát monografikus formában is közölt szerzők kiemelték, hogy a jelenleg 30 helyszínen azonosított középkori lelőhelyek Kolozsváron és közvetlen környékén a nem megfelelő ásatási technikák, valamint az állandóan változó historiográfia nemegyszer torzító narratívái miatt alig ismertek vagy kevés információval szolgálnak. Bár a régészeti források összevetése a levéltári dokumentumokkal és kartográfiai ábrázolásokkal több részletre deríthet fényt, a 30 helyszín többségében máig közöletlen vagy félre- értelmezett régészeti anyag az immár kilenc éve haldokló Erdélyi Történeti Múzeum leltárában alussza álmát.
Gáll Erwin előadásában elmondta: mind a kolozsmonostori temető(k), mind a Főtéren a Szent Mihály templomban és környékén történt temetőásatások igen problematikusak mind azok kronológiáját, mind pedig a temetők fejlődésében és terjeszkedésében bekövetkezett változások tekintetében. Nem tudjuk biztosan, hogy Kolozsmonostoron tényleg létezhetett-e két templom, ahogy ezt nemrég Mordovin Maxim, az ELTE Régészeti Intézetének kutatója feltételezte. Ugyancsak problematikus a régi szakirodalom által 14. századinak datált kerámiaanyag pontos kora. Gáll Erwin kiemelte, hogy Kolozsvár kora középkori településtörténetének megértéséhez szükséges lesz nemcsak az utóbbi évek jól dokumentált ásatásainak részletes közlése, de a még kutatható és hozzáférhető régi ásatási anyag újraértelmezése is.
Feld István az ELTE egyetemi tanára a középkori Magyar Királyság városfalaival és azok kapuival foglalkozó előadásában kiemelte, hogy a témával – bár igen kecsegtető – sem a történeti, sem a régészeti kutatás nem foglalkozott mélyrehatóan. A történész felsorolta azokat a városfalakat, amelyeknek legkorábbi védművei viszonylag jól dokumentáltak régészetileg. Ezek közül Pest, Buda, Pécs városfalai a leginkább kutatottak, de viszonylag jól datálhatóak a nagyszebeni városfal fázisai is – elsősorban Radu Lupescu kolozsvári történész kutatásai révén. Érdekességként jegyezte meg, hogy Pest második, bővített városfala meglepően hasonlít a kolozsvári városfalhoz, amely a két erődítmény azonos korával – és akár tervezőivel – is magyarázható. Feld kiemelte, hogy a közeljövőben szükséges lesz a városkapuk fejlődésének részletesebb kutatására. A magyar történész megjegyezte: bár egyáltalán nem megnyugtató a hír, német nyelvterületen is csak nemrég jelent meg a középkori német városok városfalairól összefoglaló munka.
Különösen érdekes volt Lupescu Radu, a Sapientia EMTE történészének előadása Kolozsvár városfalairól. Az eddig ismert régészeti és levéltári forrásokat új, 19. századból származó kartográfiai és építészeti felmérések eredményeivel összevető kutatás számos pontban módosította a kincses város második középkori (a rómaival legalább a harmadik) városfaláról alkotott ismereteinket. Előadásában elmondta, hogy az 1366 óta ismert Óvár városfala már 1448-ban mint „Vetus castrum”, azaz régi vár, régi erődítés néven volt ismert és az új fal építése már 1404-ben megfogalmazódott. Az építés 1405 és 1500 között folyamatosan zajlott, a városfalat igen nagy számban megszakított városkapuk és tornyok nagy része már Mátyás király uralkodásának második felében állt (1460–1470-es évek). Ezek egy részét szerencsére évre pontosan lehet feliratokkal datálni.
Lupescu Radu a négy, legjobban dokumentálható városkaput elemezte előadásában. A Lakatosok céhe által fenntartott Híd utcai kaputornyot 1872-ben bontották le. Szerencsénkre, a városfal nagy részének lebontása előtt egy budapesti Régészeti Bizottság részletes jelentést és tervrajzot készített erről a kaputoronyról is. A Veress Ferenc fotóin és számos 18-19. századi festményen és metszeten is megjelenő háromszintes épület stílusában nagyban hasonlít a városfal többi kaputornyára és a vajdahunyadi vár egyik tornyára. Ez az 1477-ben épült kapu is a Mátyás korabeli építészet jegyeit viseli magán, bár a későbbi időkben többször módosítják.
A Monostor utcai Szűcsök kaputornyát 1843-ban bontották le, így ennek dokumentálása jóval szerényebb. Szerencsére nemrég került elő az az 1842-ből származó vázlat, amely a kapu lebontás előtti állapotát dokumentálja. Ugyancsak ismert Nagyajtai Kovács István és Jakab Elek 19. századi metszete a kapu címeréről, amely Lupescu Radu értelmezése szerint Mátyás király korára datálja a feltételezhetően 1476-ban befejezett kaput.
A Közép-utcai kaputorony, amelyet a Mészárosok céhe tartott fent, ugyancsak Jakab Elek munkája révén ismert. Ez volt a legnagyobb becsben tartott kaputornya a városnak, az óramester lakása, a város dobosának székhelye. Az ugyancsak a 15. században befejezett épületen állhatott a város első köztéri címere is, amelyet csak Nagyajtai Kovács István leírásából ismerünk. A városrendezés és a műemlékvédelem talán legkorábbi kolozsvári történeteként jelenik meg a Magyar utcai városkapu tragikus sorsa. Az 1872-ben lebontott kaput 1869-ben részletesen dokumentálják, de Veress Ferenc fotói is kiváló forrásként szolgálnak. A megmentésére indult kezdeményezés és városi civil mozgalom sajnos – ahogy számos mai műemlékvédelmi mozgalom esetében is – sikertelen volt, az épületet porig rombolják Kolozsvár gyors terjeszkedése és a bővülő forgalom miatt.
Rendkívül fontos előadás volt Csók Zsolt rövid beszámolója a jelenleg Kolozsváron folyó régészeti ásatásokról. Az Erdélyi Történeti Múzeum régésze hangsúlyozta, hogy a 2005 és 2015 között megtízszereződött ingatlan-beruházások és a nem megfelelő városrendészeti szabályzat miatt számos műemlék került veszélybe Kolozsváron. Külön problémaként emlegette a középkori régészek hiányát az átalakulás előtt álló múzeumban, valamint a középkori emlékek elhanyagolását az őskori és római emlékekkel szemben. Az elmúlt néhány hónapban 8 helyszínen zajló ásatások – többek között a Szent Mihály-templomban, a Petőfi utcában, a Református Kollégiumban, a Karolina téren és a Kinizsi Pál utcában – új adalékokkal szolgálhatnak a város középkori történetéhez és remélhetőleg felhívják a helyi intézmények és városvezetők figyelmét az egyre növekvő számú beruházásokra. Arra, hogy ezek nemegyszer olyan értékeket is veszélybe sodornak, mint legutóbb a Kinizsi Pál utcában történő bontás során a középkori városfalat is érintő építkezésnél megfigyelhető.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

Örök értékeink
Kallós-kiállítással nyílt meg a XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozó
A meghívott vendégek és a házigazdák jóvoltából az elmúlt hétvégén Sepsiszentgyörgy közönsége ismét tiszta forrásból meríthetett és annak tükrében gyönyörködhetett a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány által szervezett XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozón.
A rendezvény Kallós Zoltán életmű-kiállításának megnyitójával kezdődött, az oltszakadáti szokásokból ízelítőt nyújtó fotótárlat bemutatásával és a Duna Művészegyüttes fellépésével folytatódott. A szombat esti gálaesten hivatásos és műkedvelő táncegyüttesek, valamint hagyományőrzők gyönyörködtették fellépésükkel a nagyérdeműt. Vasárnap pedig a zsenge korosztály érdeklődő tagjait vezették be a kézművesség fortélyaiba, majd a megye több vidékéről összesereglett gyerektáncosok és énekesek mutatták be tudásukat. A rendezvény mindhárom napja táncházzal zárult.
A szépszámú érdeklődőt és vendégeket köszöntő Vargha Mihály, a kiállításnak otthont adó Székely Nemzeti Múzeum igazgatója megnyitó beszédében kiemelte, a Kallós-jelenség és annak hozadéka összegzésére a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkaközössége vállalkozott az elmúlt esztendőben. Nem rejtette véka alá, hogy merész ötletnek tartotta a Kallós Zoltán által bejárt út állomásainak, valamint az ennek során összegyűjtött néprajzi, illetve népzenei anyag hihetetlenül gazdag tárházának egy kiállítás keretei között történő bemutatását, éppen ezért nagy öröm számára, hogy ez végül jól sikerült.
Négy tájegység külön tömbként
A január közepéig látogatható tárlat történetét a szentendrei skanzen aligazgatója, Bereczki Ibolya tárta a jelenlévők elé, kiemelvén, hogy anyagában a Kallós által kutatott négy tájegység külön tömbként jelenik meg. Ugyanakkor Pozsony Ferenccel együtt felhívta a figyelmet a gyűjtő dokumentum- és művészi értéket egyaránt képviselő fotóinak közszemlére helyezett példányaira, melyeken kívül a Kodály Zoltán által neki ajándékozott és munkaeszközként használt Loewe Opta típusú magnetofon is megtekinthető.
A Kallós Alapítvány tevékenységéről és a szórványkollégiumról Balázs-Bécsi Gyöngyi, az alapítvány elnöke tartott tömör ismertetőt. A meghitt és emelkedett hangulatú eseményt a Heveder zenekar, valamint a Háromszék és a Százlábú táncegyüttes közös fellépése zárta.
A Háromszék Táncstúdió előcsarnokában berendezett és a Szeben megyei Oltszakadát szokásvilágát rögzítő fotókiállítás nem csak a találkozó újabb mozzanatát jelentette, hanem színfoltját is. Ennek megnyitóján Hankó Szilamér egykor ott szolgáló evangélikus lelkész elevenítette fel a falu egyedi hagyományait, melyek egy részét Ádám Gyula és Kovács László Attila művészi alkotásai rögzítettek a jelennek és jövőnek.
Teltházas gálák
A budapesti Duna Művészegyüttes Puszták népe című, Juhász Zsolt rendező által megálmodott táncszínházi előadását a Tamási Áron Színház zsúfolásig megtelt termében mutatták be. A darab összeállításában a rendezőt Illyés Gyula azonos című, emlékezéssel átszőtt társadalomrajzi kötete ihlette, melyben a szerző a Magyar-Alföld népének sorsáról és mindennapjairól, vagyis munkájáról, öröméről, bánatáról írt. És hogy ezt a tánc nyelvén miként sikerült megjeleníteni, arról a végén felcsattanó, majd hosszú percekig szűnni nem akaró taps mindent elárult!
Szombat este ugyancsak a Tamási Áron Színházban, teltház előtt tartották meg a gálaestet. Ezen a Duna Művészegyüttes, a Háromszék Táncegyüttes, a sepsiszentgyörgyi Kincskeresők és Százlábú, valamint a gyimesfelsőloki Kesice néptáncegyüttesek, továbbá a Csombordról, Magyarpéterfalváról, Magyarbecéből, Szásznagyvesszősről és Dombóról érkező táncosok fellépése szintén fergeteges sikert aratott, melyhez a talpalávalót húzó Heveder és szászcsávási zenekar muzsikája és a fellépő népdalénekesek szárnyaló hangja is nagyban hozzájárult. Amint a bevezetőben már említettük, vasárnap a gyerekeknek szerveztek kézműves-foglalkozásokat, és ők voltak a gálaműsor főszereplői is, melyen sepsiszentgyörgyi, illetve erdőfülei, nagybaconi, illyefalvi, kézdiszentkereszti és vargyasi néptáncegyüttesek szereztek örömet a nagyérdeműnek.
Kicsoda Kallós Zoltán?
A kivételes személyiség életét és munkásságát Pozsony Ferenc akadémikus, néprajzkutató, egyetemi tanár foglalta össze. Ennek során többek között megtudhattuk, hogy Kallós Zoltán a Kolozs megyei Válaszúton született és él, ahol az általa létrehozott alapítvány segítségével néprajzi múzeumot és szórványkollégiumot működtet. Az elemi osztályokat helyben végezte el, gimnáziumba Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön járt, tanítói diplomát pedig szintén Kolozsváron szerzett 1946-ban. Két éven át a kalotaszegi Magyarvistán, illetve a katonaság után Köbölkúton tanított, és folytatta egyre nagyobb hévvel a már diákkorában megkezdett népzenei és néprajzi gyűjtést.
Később bekapcsolódott a kolozsvári Folklór Intézet munkájába, miközben a Zeneakadémián tanult, majd egy éven át a moldvai magyar faluban, Lészpeden tanított. Itt döbben rá az állam elrománosító politikájára, mely a Kárpátokon túli magyarok addig megőrzött hagyományait is pusztulással fenyegette, ezért megszállottként lát neki a gazdag néprajzi, valamint vokális és hangszeres anyag összegyűjtéséhez. Tevékenységét a napról napra izmosodó diktatúra nem nézte jó szemmel, s mivel a sorozatos figyelmeztetések és fenyegetések ellenére sem volt hajlandó abbahagyni, letartóztatták, elítélték és két évre bebörtönözték.
Ezalatt a hatóságok betiltották a moldvai iskolákban a magyar nyelvű tanítást, így a Gyimesekben telepedett meg, ahol a nyolc év alatt faipari munkásként is dolgozott, hogy a gyűjtést folytathassa. A későbbiekben szabad művészként visszaköltözött Kolozsvárra, és a továbbiakban sem feledkezve meg a moldvai magyarságról, Erdély különböző vidékein, főleg Kalotaszegen és a Mezőségen gyűjtögette a magyar néptánc, dal és költészet még fellelhető gyöngyszemeit. Népszerűvé a Kriterion Kiadónál 1970-ben megjelent Balladák könyve tette, mely egyúttal meghozta számára a szakma elismerését is. Első gyűjteményes kötetét az idők során továbbiak követték, melyekben felbecsülhetetlen értékű anyagot mentett át az utókor számára.
Méltatója szerint a tavasszal 90. életévét betöltő Kallós Zoltán még életében jelképpé vált, hatása pedig messze túlnő folklórgyűjtői munkásságán. Nélküle és Martin György nélkül ugyanis nem lett volna például táncház-mozgalom, s így népzene- és népdalkincsünk sem vált volna széles rétegek kultúrája, valamint mindennapi élete részévé.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Erdélyben a magyar közösség önszervezése, megtartása a cél
Ismétli magát a történelem
Midőn Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a minap bejelentette, hogy a szervezet elnöksége minden szempontot mérlegelve úgy döntött, a párt nem vesz részt a 2016-os parlamenti választásokon, többen is úgy reagáltak: sikerült visszajutni oda, ahonnan elindultunk, tételesen az erdélyi magyar egypártrendszerhez.
A látszat valóban ez.
A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb. Ennek kibontását hadd kezdjük egy történelmi visszatekintéssel.
A gondolat, hogy az RMDSZ úgy kellene működjön, mint egy minden politikai erőt és társadalmi szervezetet integráló nemzeti önkormányzat, már 1990 februárjában megfogalmazódott, alapszabályzati alátámasztást azonban csak 1993. január közepén kapott a Brassóban megtartott kongresszuson.
Az alapszabályzat mellett a program is gyarapodott akkor egy lényeges elemmel, amiről három hónappal korábban Kolozsváron döntött a Küldöttek Országos Tanácsa. Ez pedig nem más, mint az autonómia, amely mindmáig éles vitákat generál a közösség politikai érdekképviseletén belül. Brassóban az is elfogadást nyert – részben a háttértárgyalások, részben a program szintjén –, hogy a szervezet minden olyan lépést megtesz az autonómia kiépítésének irányában, amely nem ütközik az etnokratikus, elnyomó román közjogi szabályozásba.
Ennek megfelelően elvégez egy belső népszámlálást, amely csak a magyarokra vonatkozik, létrehozza a nemzeti katasztert, majd ezt „választójogi névjegyzékként” hasznosítva megtartja a belső választásokat, aminek eredményeképpen létrejön a kétségbevonhatatlan legitimitású erdélyi magyar parlament. E testület lett volna hivatott a magyar jogköveteléseket megfogalmazni és képviselni mind kifelé, mind befelé, majd az autonómia intézményesítése után ez a testület vett volna át a román országgyűléstől bizonyos közhatalmi jogosítványokat.
A brassói kongresszus mindemellett arról is döntött, hogy megfogalmazást nyernek az úgynevezett autonómiastatútumok, amelyek az absztrakt autonómiakövetelést lefordítják a jogszabályok paragrafusnyelvére. E lépések megtételére kétéves határidőt szabott meg a Brassóban az RMDSZ legfelső döntéshozó testülete.
Működött is a sokszínűség egysége, a belső pluralizmus két esztendőn keresztül. Lejárt a kétéves határidő, de az előirányzott önépítő lépések közül egyet sem tett meg a szervezet az 1993 januárjában megválasztott elnök, Markó Béla vezénylete alatt. Markót ennek dacára 1995 májusában újraválasztották, ő pedig minden bizonnyal levonta a következtetést: az elnöki mandátum nem a program teljesítéséhez, hanem a középgárda támogatásához, érdekeltté tételéhez van kötve.
Ettől kezdve az autonómia talonba került, 1996 elején pedig már elkezdődött az RMDSZ-nek az autonomista pályáról való kiterelése és a kormányzati szerepvállalás pszichológiai előkészítése. 1996 végétől a szervezet a román kormány részeként még a kommunikációból is száműzte az „autonómia” kifejezést, miközben a román partnerekkel egyeztetett minimálprogramból szinte semmi nem teljesült.
Az autonómia programpontját komolyan vevő erők, élükön Tőkés Lászlóval, utóvédharcokat folytattak 2003-ig, amikor is a Szatmárnémetiben megtartott RMDSZ-kongresszus a belső választásokat kiváltotta egy részleges tisztújítással, a nemzeti kataszter kérdését hivatalosan is ad acta tette, az autonómiastatútumok ügyében pedig 2014-ig nem történt semmi.
2003-ban kezdődött el az erdélyi magyar politikai élet pluralizálódása, ami elvezetett a jelenlegi helyzetig, midőn a román nemzetstratégiai érdekeket kiszolgáló RMDSZ mellett két olyan politikai erő működik, amelyeknek az autonómia megteremtése a fő hivatalos programtézise. A Magyar Polgári Párt, amelynek két prominense az RMDSZ listáin indul, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt, amely vezetőinek állítása szerint a nemzeti felelősségtől vezérelve félreállt az útból.
A helyzet tehát hasonló a húsz évvel ezelőttihez, vannak azonban lényeges különbségek.
Egyrészt működik két RMDSZ-en kívüli bejegyzett párt, amelyek bármikor dönthetnek úgy is, hogy együtt vagy külön pástra lépnek az országos választáson. Létezik tehát egy nem túl erős, de mégiscsak érzékelhető kontroll, amely megóvja a közösséget a hatalom monopóliumával járó „áldások” egy részétől.
Másrészt érdemes az egész kérdést Kárpát-medencei, sőt, európai kontextusba helyezni. A magyar kormány látványosan támogatja az RMDSZ–MPP-szövetséget, ami mögött az húzódhat meg, hogy Orbán Viktor minél több frontot pacifikálni akar, hogy az országra és egész Európára leselkedő legnagyobb veszélyt, egy agresszív, asszimilálhatatlan, idegen, hódító kultúra képviselőinek beözönlését sikerüljön megállítani és legalább ezt a térséget megvédeni annak végzetes hatásától. Vélhetően ez húzódik meg a letelepedési kötvények megszüntetése mögött is.
A kormány inkább vállalta annak látszatát, hogy enged a Jobbik zsarolásának, de az alkotmánymódosítás ennek ellenére a Jobbik ellenállása miatt elbukott. Noha jelen pillanatban ez a legfontosabb sakkhúzás a létünkért folytatott játszmában. Pedig ha valaki, akkor Orbán nem az az ember, aki engedi magát megzsarolni.
Visszatérve az alapgondolatra. Tetszik ez vagy sem a hithű autonomistáknak, az RMDSZ félszívű szövetsége fontosabb a magyar kormánynak ebben a stratégiai pillanatban, mint az autonómiakövetelés parlamenti szintű képviselete Romániában. Mert bizony most lett volna reális esély arra, hogy a Néppárt a két székely megyében független képviselőt juttasson a törvényhozásba. Miközben az RMDSZ parlamenti helye mindenképpen biztosított az alternatív küszöb által, amit éppen e szervezet érdekében kodifikáltak: ha egy párt négy megyében elér húsz százalékot, akkor abban az esetben is bejut a törvényhozásba, ha országos szinten nem érte el a bűvös 5 százalékot.
Ugyanakkor középtávon Orbán nyilvánvalóan számítana Romániára is a Brüsszellel folytatott harcában. A román politika egyelőre megosztott ebben a kérdésben. Sajátos, hogy nemrégiben épp Victor Ponta dicsérte Orbán külpolitikáját. A román politika magyarellenessége rendkívül mélyen gyökerezik, és sokan nem tudnak ellenállni a csábításnak, hogy egy olyan kérdésben, amely nem jelent azonnali, érzékelhető veszélyt, kiszolgálják a globalista euroatlanti akaratot, hogy jó pontokat szerezzenek a saját szuverenitásért és a kontinens jövőjéért kiálló magyarokkal szemben. Ez tehát egy messze nem lefutott meccs.
Az viszont elég egyértelmű, hogy a magyar kormány most kardcsörtetéssel aligha fog tudni bármit is elérni a magyar önrendelkezés ügyében.
Az utóbbi száz évben sokat beszélt a magyar értelmiség a Nyugathoz való „felzárkózásról”. Ehhez képest napjainkban a legfőbb kérdés az, hogy miképpen sikerül megóvni a kommunista blokk nagyjából homogén keresztény nemzetállamait a nyugatról jövő veszedelemtől, a nemzetek ösztönös védekező reflexét leépítő, megbénító „öngyilkos buta liberalizmustól” (copyright by Kertész Imre) és a sáskalogika szerint előbb-utóbb keletre induló muszlim tömegektől. Ebben pedig nélkülözhetetlen az érintett országok stratégiai együttműködése. Kelet- és Közép-Európa országai vagy összefognak és kialakítanak egy szoros integrációt, függetlenítik magukat Brüsszeltől, vagy épp a határok átjárhatóságának lesznek az áldozatai.
Addig is, míg ez a kérdés eldől, Erdélyben a közösség önszervezése, megtartása a cél. Kérdés, hogy ebben mennyire lehet számítani az egyéni érvényesülést és a klikkérdekeket jellemzően a közösségi célok elé helyező RMDSZ-re. Mert az viszont tény, hogy szavazni ismét csak rájuk lehet.
Borbély Zsolt Attila
A szerző jogász-politológus
Magyar Idők (Budapest)

Gyergyóban születtek a legszebb erdélyi magyar dalok
A gyergyószentmiklósi No Sugar és a szárhegyi Dreamland Residents zenekarok egy-egy szerzeménye nyerte a Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet idén profi, illetve amatőr kategóriában. Az elismerés hatalmas lendületet ad az alkotóknak, az ezzel járó koncertfellépési és stúdiófelvétel lehetőségek pedig a népszerűsítésben nyújtanak hatalmas segítséget.
Alig pár héttel azt követően, hogy a Cseh Tamás Program keretében elnyert támogatásrólszámoltunk be, ismét örömhírt közlünk a No Sugarról: Hiszek benned című számával az együttes elnyerte a Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázat első helyezését profi kategóriában. A díjat szombaton vehették át a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban tartott gálaünnepségen.
Bereczky Botond, a No Sugar együttes gitárosa megkeresésünkre elmondta: nagyon örülnek az elismerésnek. Mint tájékoztatott: a pályázat esetében a profi kategóriába azokat az együtteseket sorolták a szervezők, akik már lemezt adtak ki saját szerzeményeikből. A No Sugar idén tavasszal lépte meg ezt a lépést: Hiszek benned címmel készítette el első kislemezét. A címadószámmal jelentkeztek a Legszebb Erdélyi Magyar Dal kiírására. A zsűri értékelése értelmében ezzel győzték le versenytársaikat.
„A dal egy része már régebben született. A szöveget jómagam és a zenekar egykori tagja, Barabás Árpád írta, hangszerelését viszont idén tavasszal véglegesítettük, átformálva az új énekesnőnk személyiségéhez” – avatott be a részletekbe Bereczky. Mint mondta, a No Sugar daloknak, így a nyertes dalnak sincs konkrét üzenete, valamennyi szerzeményükkel az a szándék, hogy érzelmeket, gondolatokat ébresszenek a hallgatókban. „Nekem például szólhat arról is ez a dal, hogy magamban hiszek, de másoknak jelentheti a szülők, barátok, szerelmek iránt érzett bizalmat. Egyik dalunkkal sem szándékunk, hogy konkrétumokat közvetítsünk. Arra törekszünk, hogy mindenkihez épp az a fajta üzenet érjen el, amit sajátjának érez ki belőle” – mondta a szövegíró-gitáros.
Újabb lendületet ad a hét végén kapott elismerés a No Sugar tagjainak, akik teljes gőzzel dolgoznak a jövő év elejére tervezett nagylemezükön. Addig viszont még hallhat újdonságokat a közönség az együttestől: hamarosan bemutatják a Progym jégkorongcsapatnak himnuszként szánt számot, illetve Karácsonyi dal című szerzeményüket. A közeljövőben a szélesebb közönség élőben is találkozhat az együttessel, hisz az elismeréseknek köszönhetően Erdély több városában, Magyarországon és Szlovákiában is lesznek koncertfellépéseik.
A szárhegyi együttes álma is valóra vált
Koncerteken lesznek hallhatók a Dreamland Residents szerzeményei is – a szárhegyi együttes Poros az ég című számával amatőr kategóriában nyerte el a Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet a hétvégén. A bandának nagy meglepetést és határtalan örömet jelent az elismerés, hisz egy éve még csak álom volt számukra ez.
„A tavaly a Bagossy Brothers Company Elviszlek című dala nyerte el ugyanezt a címet. Akkor mi elgondoltuk, hogy milyen megtisztelő lehet egy kisvárosi, egy gyergyói zenekarnak ez a neves díj. Álmodtunk mi is erről” – nyilatkozta lapunknak Mihály Csaba, a Dreamland Residents billentyűse. Kedvenc számukkal, a Poros az ég cíművel neveztek be az idei kiírásra, és várták, hogy történjen, aminek történnie kell. „Nem görcsöltünk rá a díjra. Már azt is megtisztelőnek éreztük, hogy az 52 benevezett dalból az első hat közé jutott a mi szerzeményünk” – mondta Mihály Csaba. Most, hogy már tudják, ők lettek a kategóriagyőztes zenekar, hatalmas lendületet kaptak, ugyanakkor a sikerrel járó feladatot is maguk elé tűzték. „Egy jó dolog történt velünk, egyik álmunk valóra vált, de nem kell ezt a sikert sem egymás között, sem mással szemben érzékeltessük. Ezt meg kell tanulnunk kezelni. Még nagyobb alázat kell legyen bennünk a munkánkkal szemben, mint eddig volt. Az egyértelmű, hogy ez a díj előre és még tovább késztet bennünket” – fogalmazott Mihály Csaba. Szövegíróként a nyertes dalról elmondta, érzelmeket közvetít.
„Amikor írtam, nem volt tudatos, hogy mit is szeretnék összességében átadni az embereknek. Az én akkori lelkiállapotomat írtam meg olyan formában, hogy annak legyen üzenete és tükrözze azt, hogy milyen attitűdben íródott. Csak utólag jöttem rá, hogy értelmezhető a szöveg: a kudarcokba belefáradt ember állapotát tükrözi, aki ahelyett, hogy felállna és küzdene tovább az álmai felé, egy kicsit félrevonul. Ugyanakkor a kontraszt is megtalálható benne: a kék égig el lehet jutni, csak a létrán fel kell mászni, törekedni kell. Egy társ is kell, aki a létrát tartja. Ha az önerő mellett a segítség is megvan, elérhetjük az álmainkat” – értelmezte a Poros az ég című dal szövegét Mihály Csaba.
A Dreamland Residentsről elmondta, a hattagú zenekar alig másfél éves, saját számokat pedig csupán egy éve kezdtek el írni, játszani. Alternatív folk pop sítusban játszanak. Egy sikeres pályázat révén az ősz elején készítették el első középlemezüket, az öt számot tartalmazó EP anyaga már megtalálható a Youtube-on. A tagok közül hárman Kolozsváron tanulnak, a távolság miatt összpróbákra csak kéthetente tudnak sort keríteni. A köztes időben mindenki nagyon komolyan gyakorol.
Az elkötelezett munka mellett egyelőre kíváncsian várják a visszajelzéseket a középlemezre és gőzerővel készülnek a nagylemezre, ugyanakkor tervük, hogy fellépések által minél szélesebb körben ismertekké váljanak.
A Legszebb Erdélyi Magyar Dalról
Második alkalommal hirdette meg idén májusban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és a Gitár East Egyesület a Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatot az erdélyi zenekarok számára. A kiírás célja, hogy bátorítsa a magyar nyelvű, saját szerzemények írását és előadását, illetve felkarolni azon zenekarokat, amelyeknek még nem volt lehetőségük megmutatkozni a nagyközönség előtt.
A győzteseket a szombati gálaesten hirdették ki a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban, ahol a zsűri (André Ferenc slammer, Balázs Imre József költő, Sántha Zsuzsanna énekes és Zilahi Csaba rádiós műsorvezető) értékelte is a pályázatra benyújtott dalokat.
A profi kategória második helyezettje a Koszika & The HotShots lett, a harmadik díjat az Ego Sum nyerte. Amatőr kategóriában második legjobbnak a Mary Grace zenekar, harmadiknak a Légió együttes egy-egy dalát értékelte a zsűri.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

„Lehessen magyarul is ügyet intézni” – ezért szükséges a nyelvi jogok kiszélesítése
Legyen a magyar a második hivatalos nyelv ott, ahol a magyarok többségben élnek; csökkenjen a felére az anyanyelv-használati küszöb azért, hogy minden olyan településen, ahol a lakosság egytizede magyar, lehessen magyarul is ügyet intézni – tűzte ki célul választási programjában az RMDSZ. Székelyföldön és Kolozsváron néztünk utána, mit jelentenének a magyar közösség számára ezek az intézkedések, illetve milyen értékben érvényesülnek a jelenlegi törvények.
Székelyföldön esetleges és helyzetfüggő a magyar nyelvhasználat biztosítása, hiába élnek többségben a magyarok, a közélet majd-minden területén tapasztalható a közösség nyelvi jogainak korlátozása – jelentette ki a Maszolnak Benkő Erika. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője szerint néhány éve azért hozták létre a jogsegély-szolgálatot, hogy védelmet tudjanak biztosítani azoknak, akiket hátrányos megkülönböztetés ér, és tapasztalataik szerint széles a panaszosok köre az etnikai diszkriminációtól a nyelvi jogok biztosításáig. Benkő Erika szerint tevékenységüknek köszönhetően némileg változott a helyzet, pozitív példákról is be lehet számolni.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat az elmúlt években kérdőívekkel kereste fel a háromszéki közintézményeket, önkormányzatokat, amelyekben a magyar feliratokról, tájékoztató kiadványokról, magyar formanyomtatványokról, magyar nyelvű honlapról, magyar nyelven is megfogalmazott határozatokról érdeklődtek. Tapasztalatok szerint már attól történtek előrelépések, hogy ezekre a dolgokra rákérdeztek az intézményvezetőknél. Voltak közintézmények és önkormányzatok, ahol korábban nem voltak sem magyar formanyomtatványok, nem létezett magyar ügyfélszolgálat és magyar honlap, de azáltal, hogy érdeklődtek, az érintett intézmények legalább részlegesen próbálták megoldani a hiányosságokat.
Többletkiadásokkal is jár
Benkő Erika szerint minden szinten tenni kell annak érdekében, hogy kiszélesedjenek nyelvhasználati jogaink. Hozzátette, hogy ő maga november 23-án, az ENSZ kisebbségügyi tanácsában mutat be egy jelentést és felkéri a nemzetközi fórumot, hassanak oda, hogy Románia tartsa be a kisebbségügyi vállalásait.
„Sajnos a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat keretében elvégzett munkánk során azt tapasztaltuk, annak ellenére, hogy Románia nagyszerű vállalásokat tett arra az anyanyelvűséghez való jog biztosítására, a gyakorlatban ez esetleges és helyzetfüggő” – mondta Benkő Erika. Szerinte a közhivatalok viszonyulása attól függ, hogy van-e megfelelő alkalmazott, aki el tudja végezni a kétnyelvűséggel járó többletmunkát, hiszen ha például egy beadványra magyarul kell válaszolni, a közhivatalnoknak azt először meg kell írnia románul és lefordítania magyarra.
A kétnyelvűség többletkiadásokkal is jár, ezért a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat azt szeretné elérni, hogy a román állam vállalja fel a kétnyelvűséggel járó plusz kiadásokat. „Rá kell vennünk a román államot, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel, ezért nem elegendőek a nemzetközi ajánlások, hanem világos törvények kellenek, hiszen a jelenlegi törvénykezések biztosítják a kétnyelvűséghez való jogot, de nem rendelnek melléke finanszírozást”– mondta Benkő Erika.
Abszurd helyzetek az igazságügyben
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője több problémát is felsorolt, olyan esetekről, ahol sérül az anyanyelvhasználati jog. Például előfordult, hogy a sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségi osztályán a beteg nem tudott anyanyelvén beszélni az orvossal. A jogvédő szolgálat panasza nyomán a sepsiszentgyörgyi kórház vezetősége elrendelte, hogy a sürgősségi osztályon mindig legyen legalább egy olyan személy, aki beszél magyarul, és tud kommunikálni a kiszolgáltatott beteggel. „Azoknak is gondjuk lehet az orvosi szaknyelvvel, akik jól beszélnek románul, ezért dolgoznunk kell azon, hogy az egészségügyben biztosítani lehessen az anyanyelv használatot” – magyarázta a jogász.
Benkő Erika szerint az igazságszolgáltatásban is van helye a jobbnak, hiszen törvény szerint a tárgyalásokon tolmács biztosítja az anyanyelvűséget, de ezt előzetesen kell kérvényezni. Emellett az az abszurd helyzet tapasztalható, hogy akkor sem zajlik a tárgyalás magyarul, ha a bíró, az ügyvéd és a felperes is magyar. Emlékeztetett, hogy az elmúlt rendszerben és a forradalom után is egy ideig ez bevett szokás volt az igazságszolgáltatásban, de ma már akkor is románul kell beszélni, ha minden résztvevő magyar.
Az emberek félelmét le kell építeni
A székelyföldi önkormányzatokban történtek előrelépések a magyar nyelv használata terén, de ennek minősége és mennyisége nagyban függ a polgármestertől és tanácsosoktól. Benkő Erika szerint van lehetőség magyar nyelven megfogalmazni a beadványokat, de sok esetben csak románul érkezik rá válasz. Törvény szerint azonban, ha valaki magyarul fordul a közhivatalhoz vagy önkormányzathoz, annak kötelessége magyarul is válaszolni.
Tapasztalatok szerint jelenleg ez 60 százalékban megtörténik, de még dolgozni kell rajta, hogy minden érintett közintézmény és önkormányzat betartsa a törvényt. Ez esetben az emberek félelmét, régi beidegződéseket is le kell építeni, mivel sokan azt tartják, hogy magyarul fogalmazzák meg a beadványaikat, kéréseiket, akkor kedvezőtlenül bírálhatják el azt, vagy késve kap rá választ. „Rajtunk áll, hogy a közintézmények hogyan kezelik ezt a kérdést. Tudni kell, hogy bármikor, bármilyen helyzetben jogunk van az anyanyelv használatra, ezért éljünk ezzel a lehetőséggel”, hívta fel a figyelmet Benkő Erika.
A Maszol érdeklődésére, hogy szokott-re élni az anyanyelvhasználati jogaival, egy sepsiszentgyörgyi férfi, T. Attila elmondta: előfordult már, hogy egy önkormányzathoz leadott magyar nyelvű kérésére kizárólag román nyelvű választ kapott. Hozzátette: hiányolja, hogy az iskolákban nem tanítják meg a gyerekeket arra, hogy miként kell magyar nyelvű beadványokat megfogalmazni. Tudomása szerint a tanterv tartalmazza, hogy a diákoknak meg kell tanítani a kérések, beadványok megfogalmazását, de tanárokon múlik, hogy azt kizárólag román nyelven-, vagy magyarul is megtanítják.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője szerint valóban fontos, hogy a fiatalokban tudatosítsák az anyanyelv használatának fontosságát. „Nagyon fontos, hogy mindenki megtanuljon beszélni román nyelven is, de legkönnyebben anyanyelvünkön tudunk érvényesülni ” – mondta Benkő Erika. Hozzátette: büszke arra, hogy miután a jogvédő szolgálat néhány éve intenzív levelezést folytatott az oktatási minisztériummal és a tanfelügyelőséggel, most sikerült azt elérni, hogy az ellenőrzőbe magyarul írják be a minősítéseket. Rossz volt hallani, hogy a gyerekek a „kitűnő” minősítés helyett azt mondták: „kaptam egy fb-t vagy foarte binét”, mondta Benkő Erika, aki szerint gyermekkorban kell kialakítani az öntudatot és kifejleszteni azt a mentalitást, hogy számít az anyanyelv és lehet érvényesülni magyarul is.
Antal Árpád: reális célkitűzés
Reális célkitűzés az, hogy a magyar nyelv legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön – jelentette ki a Maszol megkeresésére Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármesterének magyarázata szerint Romániára jellemző, hogy amit tíz év alatt nem lehetett megoldani, kedvező konjunktúrában egy nap alatt megoldódik. Rámutatott, hogy ha Szlovéniában lehet regionális hivatalos nyelv a magyar, ha Szerbiában négy nyelven, így magyarul is kiállítják az anyakönyvi dokumentumokat, akkor Romániában is lehet a törvényeket és az alkotmányt a valósághoz igazítani.
Antal Árpád szerint azért van szükség arra, hogy a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé váljon, mert ezáltal több tucat pert lehetne megspórolni, és véget lehetne vetni a folyamatos jogi herce-hurcának. A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint a magyar nyelv hivatalos státusa arra is jogi alapot teremtene, hogy a Székelyföldön szolgáló rendőröktől, csendőröktől megköveteljék a nyelvismeretet.
Még mindig nincs többnyelvű helységnévtábla Kolozsváron
Kolozsvár az erdélyi magyar kultúra fellegvára, ennek ellenére a rendszerváltás után sem került többnyelvű helységnévtábla a város határába. Pedig 2014. július 14-én még a bíróság is erre kötelezte az önkormányzatot, de Emil Boc polgármester fellebbezett arra hivatkozva, hogy a magyarság aránya nem éri el a húsz százalékot a városban. 2015. február 5-én a Kolozsvári Táblabíróság érvénytelenítette a korábbi ítéletet. Már ez a példa szemlélteti, mit jelentene a kolozsvári magyarok számára az anyanyelv-használati küszöb 20 százalékról 10 százalékra történő csökkentése.
Idén június 24-én mutatták be az RMDSZ és PNL közötti megállapodást a szövetség szervezeti vezetői, amely értelmében a kisebbségek etnikai arányától függetlenül háromnyelvű (román, magyar, német) helységnévtáblákat helyeznek azokon a Kolozs megyei településeken, amelyek helyi önkormányzatában a két párt van többségben. Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök elmondta, a megállapodás továbbra is érvényben van, viszont nem kötötték határidőhöz a dokumentumban szereplő kérdéseket.
Véleménye szerint ugyanakkor egy országra kiterjedő problémát általános szabályozással kell elérni, hogy többé ne interpretációkon múljon a nyelvi jogok betartása. Ezért is érett meg az idő a törvénymódosítási javaslatra.
„Azt szeretnénk elérni, hogy a törvényben határozottan megjelenjen az önkormányzat joga arra, hogy ha sem a tíz százalékos arány, sem az abszolút számú közösség nincs jelen, legyen joga dönteni ebben a kérdésben” – magyarázta. A képviselőjelölt szerint az alsó küszöbökről lehet vitázni, de a tíz százalék egy olyan cél, amit reálisan, egy adott politikai kontextusban el lehet érni.
Az a lehetőség is fennáll, hogy a törvénymódosítást követően polgármesterek továbbra is ellenállnának, de inkább az tapasztalható, hogy ahol a húsz százalékos küszöböt elérte a kisebbség, kitették a többnyelvű táblát – mondta el Csoma.
Bethlendi: fontos az ötezres küszöb
A Musai-Muszáj mozgalom képviselője, Bethlendi András szerint a küszöb csökkentése javít a nyelvi jogok helyzetén, mert így több település, tehát több magyar esne a törvény hatálya alá. Úgy véli azonban: a probléma abban rejlik, hogy Romániában viszonylag jó hogszabályok vannak, csakhogy ezeket nem tartják be. „A civilek szerepe, hogy számon kérjék ezeket, ha a politikum nem jár sikerrel. Kolozsváron ugyanakkor nem egy meghatározott küszöb miatt kellene kitenni a táblát” – tette hozzá Bethlendi.
Szerinte RMDSZ javaslatának előnye, hogy egy abszolút küszöböt is kijelöl, az ötezer főt, amely fölött az adott kisebbség közösséget nyelvi jogok illeti meg. Erre szerinte mindenképpen szükség van, mert nem csak az arányokat kell figyelembe venni, hanem egy nagyobb település több ezer fős magyar közösségének igényeit is. Ugyanakkor fontos arra odafigyelni, hogy amikor nem biztosítanak mindenkinek ugyanolyan jogokat, az visszalépést jelent. „Egy olyan küszöböt kell keresni, amelyiknél a legkisebb a visszalépés, de még működőképes tőle a rendszer. Ez a finnországi svédek példája, ahol nyolc százalékban és háromezer főben állapodtak meg” – fogalmazott Bethlendi.
Idén a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport helyi lakosok a többnyelvű táblára vonatkozó kérését gyűjtötte és adta le a polgármesteri hivatalnál, májusban arra buzdította a kolozsvári lakcímmel rendelkezőket, hogy csatlakozzanak a táblák kihelyezéséért indított perhez. 2015-ben számos villámcsődületet szerveztek, intolerancia díjat ítéltek oda. A bíróság idén február 15-én döntött: Kolozsvár magyarságát nem illetik meg a többnyelvű helységnévtáblák, a felperes Minority Rights Egyesület keresetét nem tartotta megalapozottnak. A felperes ismét fellebbezett, mert véleményük szerint a bíróság nem vizsgálta meg helyesen az ügyet és nem indokolta meg alaposan a döntését. A bíróság alapfokra visszaküldte az ügyet, a következő tárgyalás pedig december 6-án zajlik.
A törvényt nem tartják be
Szőcs Izabella jogtanácsos tapasztalata szerint Romániában a nyelvi jogok érvényesítésében nem a 20 százalékos küszöb jelenti a legnagyobb problémát. „Számtalan helységben hiába van meg a törvényes küszöb, nem tartják be a törvényt” – állapította meg. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a húsz százalékos arányt nem a jelenlegi adatok, hanem a közigazgatási törvény hatályba lépésekor érvényben lévő népszámlálás szerint kell vizsgálni. „Ez az időpont 2001. Kolozsváron is hasonló a helyzet, mivel 2001-ben a magyarok aránya jóval 20 százalék fölött volt. Tehát a törvényes alap létezik, csak a végrehajtás, a politikai akarat hiánya miatt nem hajtották végre, ezért szükséges pereskedni” – mondta a Maszolnak.
A küszöb csökkentése véleménye szerint Kolozsváron nem változtatna a jelenlegi helyzeten. Ha ugyanis tíz százalékos a küszöb, de a polgármester nem akarja végrehajtani a törvényt, akkor szintén perelni kell. „Úgy gondolom, hogy első sorban az olyan helységekben kéne végrehajtatni az anyanyelv-használati jogokat, ahol megvan a húsz százalék, és majd következhet a küszöb csökkentése. Az 1206/2001-es kormányhatározat tartalmaz egy listát, azokkal a helyiségekkel, ahol esedékes a tábla kihelyezése és a többi jog betartása. Mindenki figyelmébe ajánlom ezt a listát, mivel a felsorolt helységek többségében nincs tábla, a többi jogról nem is beszélve” – magyarázta Szőcs Izabella.
Kovács Zsolt/Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Kitüntetést kapott a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Communitas Alapítvány közös díját adták át kedd este Kolozsváron, a magyar nyelv napja alkalmából tartott ünnepségen a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének.
Ünnepi beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra emlékeztetett, hogy az idén először Romániában is törvény által szentesített ünnep november 13. a magyar nyelv napja. A politikus elmondta: azok a nagy nemzetek is védik a nyelvüket, amelyek nem is gondolják, hogy veszélyben lenne. Szerinte kisebbségi sorban nemcsak a nyelvet kell védeni fokozottan, hanem az anyanyelvhasználat jogát, az iskolát, a kétnyelvű feliratot, az utcanévtáblát is.
Kelemen Hunor megemlítette, hogy az RMDSZ a következő parlamenti ciklusban el szeretné érni, hogy csökkentsék a jelenlegi 20 százalékról tíz százalékra azt az arányt, amely fölött megilleti egy nemzeti kisebbséget az anyanyelvhasználat joga a települése közigazgatásában.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetségét (MCSMSZ) Tánczos Vilmos néprajzkutató méltatta. Mint fogalmazott, a szövetség 25 éve állhatatos munkával dolgozik a moldvai nyelvi asszimiláció lassításán, a nyelvi revitalizáción. A szervezet 25 településen indította be a magyar nyelv délutáni oktatását, több helyen az iskolákba is sikerült bevinnie a magyar nyelv oktatását. Több településen magyar házakat épített vagy vásárolt és alakított ki.
Táncos Vilmos megemlítette, az MCSMSZ az egyetlen csángószervezet, amely az egész moldvai csángó közösséget legitim módon és hitelesen képviseli. Tevékenységét erős „ellenszélben" fejtette ki, amikor minden kis sikerért aránytalanul sok munkát kellett befektetni. Úgy vélte, a díj nemcsak a szövetség mai vezetőinek szól, hanem azoknak is, akik az elmúlt két és fél évtizedben részt vettek a szervezet munkájában.
A díjat: Sántha Csaba szobrász a bölcső című alkotását, és a 20 ezer lejes (1,4 millió forint) pénzjutalmat Pogár László, az MCSMSZ elnöke vette át, a „fordítsa a jó Isten vissza maguknak" köszönettel. A kolozsvári Kaszinóban tartott ünnepi gálán a magyarfalusi moldvai csángók népdal és népmese-előadásának, Bogdán Zsolt színművész Dsida Jenő-estjének, valamint Laczkó Vass Róbert és Szép András megzenésített verselőadásának tapsolhatott a közönség.
MTI
Erdély.ma,

1956 áldozatairól
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében, a magyarországi székhelyű 1956-os Emlékbizottság jóvoltából néhány napig Marosvásárhelyen is látható lesz az 1956-os szabadságharcot felelevenítő kiállítás. A magyarországi és erdélyi résztvevőket bemutató kiállítás megnyitójára ma 17 órakor kerül sor a Kultúrpalota előcsarnokában. A megnyitó után levetítik A kolozsvári Bolyai egyetem 1956-os meghurcoltjait és áldozatait bemutató, 30 perces dokumentumfilmet. A kiállítást Soós Zoltán, a Maros Megyei múzeum igazgatója nyitja meg.
Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutató Szászrégenben
November 18-án, pénteken 18.30-tól a Sokarcú irgalmasság – vallomások, interjúk, tanulmányok című könyvet mutatják be a szászrégeni városi könyvtárban. Meghívottak Bereczki Szilvia, a könyv szerkesztője, Szőcs Csaba, a kolozsvári Verbum Kiadó igazgatója, Bara László plébános, Csog Ildikó pszichológus, Csog Árpád kémikus és Ludescher László, a Caritas ágazati igazgatója. Házigazda Kiss-Miki Melinda.
Népújság (Marosvásárhely)

Nézmesterek
Gyermekkorom egyik megrázó élménye volt, amikor porig égett második szomszédunk hatalmas gazdasági épülete és részben a lakóházuk teteje is. Történt mindez télvíz idején, a rendszerváltás előtt nem sokkal, amikor kétszer akkora eseménynek számított egy falusi disznóvágás, mint manapság. Ez főként a rokonság proteinháztartása miatt volt így.
Klasszikusan mindig ott voltak "a közelebbiek", a mindig szolgálatos nagymamák, menyecsketársak, sógor bácsik véres tálat fogni, hurkát vakarni, májast, kolbászt tölteni, csipkehájba göngyölni a tűrthúst. A disznótoros hangulatnak persze kötelező eleme volt a köményes pálinka. Még az is megtörtént, hogy a kora hajnali pálinkázás miatt félreszúrt a böllér, a disznó pedig azon véresen elszabadult a gyermekek nagyobb örömére, hogy vörösre permetezze a szűziesre behavazott udvart. Ahol viszont hajnalban kezdődik a pálinkázás, ott előbb-utóbb megbosszulja magát a disznó. Émika néniék disznaja csúfosan röfögött vissza a másvilágról. A csűr és a lakóház között sorakozó fészer, fáskamra, nyárikonyha környékén zajló disznótoros pálinkázások elaltatták a paraszti éberséget, a mosztos kályha pedig, amely nem égett volt ki teljesen, valahogy lángra lobbantotta a nyárikonyhát.
Az emereket hajnali négy órakor riasztotta édesapám, aki buszsofőr lévén kora hajnalban vitte volna környékbeli gyárakba a váltást. A nyomorúságos jármű, amely a ház előtt parkolt éjszakánként, még csak nem is köhögött a mínusz fokokban. Kanócolni kellett. Kemény fagyok idején bizony az egész család kivette a részét a kanócolásból. Benne volt a pakliban, hogy aznap hajnalban is korán költenek emiatt, előbb azonban édesapámnak kellett fölmérnie a terepet, így ő vette észre, hogy a szomszédban szikrázik a padlás. Tíz perc alatt legalább harminc ember volt kint lapáttal, csákánnyal, vödrökkel, az asszonyok menekítették az értékeket a házból, hordták a vizet, locsoltak, ki-ki a maga helyén. Ám akkor is voltak úgynevezett "nézmesterek", bizonyos Pali bácsi például, aki nagyszerű sopánkodással tudta dirigálni a felfordulást, a vödör fülét vagy a lapát nyelét azonban meg nem fogta volna. Minket persze bezártak a házba, de a nagyablakból alaposan megfigyeltünk mindent. Mire nagysokára megérkezett a tűzoltóság - az 1980-as évek derekán alig volt még vezetékes telefon az Új utcában! -, akkorra porig égett a hatalmas, zsúfolásig tömött gazdasági épület. Széna, szalma, deszka, borona, szerszámok, szekér és lábasjószág: mind odaveszett. Megsemmisült a nyárikonyha, meg fészer és a fáskamra, minden - a házon kívül. Már a szomszédos épületeket locsolták a népek, le ne égjen a fél utca, mert közel építkeztek egymáshoz az emberek. A kétkezi erőfeszítés látszólag kevésnek bizonyult a hatalmas tűz megfékezéséhez, mégis minden fontos érték megmenekült, ami az élet újrakezdéséhez kell. Ha tétlenül a tűzoltókra vártak volna, szomszédaink földönfutóvá lesznek. Apám napokig rákvörös volt a dühtől, amikor otthon szóba jött a csudát látó Pali bácsi, attól féltünk, ha legközelebb találkoznak, fényes nappal megveri az utcán a magatartása miatt.
Szombaton a főtéri tüntetésen úgy éreztem magam, mint aki 30-40 ezer Pali bácsi Kolozsvárjának üres piacterén ácsorog, miközben odaát, a "frontvárosnak" számító Marosvásárhelyen - a magam részéről oda is jóval több embert vártam a megmozdulásra! - éppen beletörlik valakik a lábukat a kínkeservesen elért eredményeinkbe. Mindkét unokahúgom a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium kisdiákja. Szeretnek ebbe az iskolába járni, Dodó tantárgyversenyeket nyer a maga korosztályában, Deli pedig, mint előkészítős csemete, már német nyelvű dalokat is énekel, kifogástalan muzikalitással. Nekem ezért is fontos, hogy ezt az iskolát ne illesse ártó szándékkal senki emberfia! De nem maradhat senki közömbös csak azért, mert történetesen egy másik városban, másik iskolában tanul a gyermeke, netán már lediplomázott. És végképp nem maradhathatna közömbös az a korosztály, amelynek ínségesebb időkben forradalmat is tudni kellene csinálni... Maroknyi magyarsággal viszont nyomást gyakorolni sem lehet egy olyan ügyben, ahol a legtöbbet éppen a következő nemzedék veszítheti. Az eseményt biztosító rendőrség diszkrét elszivárgása sajnos rólunk állít ki rossz bizonyítványt. Minek ennyi emberhez felügyelet?
Jódolgunkban sikerült kikapcsolni magunkban egy egész közösség immunrendszerét. Mennyire tudok e pillanatban örülni annak az ötven csíkszeredai diáknak, akik épp aznap jöttek ide tanulmányi kirándulásra, és valamennyien ott voltak a téren! Tudnánk mi, kolozsváriak tízezren is lenni, ha Mátyás tövében felütnék a lacikonyhát és ingyen csápolhatnánk egy nosztalgiazenekarra! De most csak Pali bácsik voltunk, pedig amikor a szomszéd háza ég, vödröt kell ám ragadni, nehogy holnap a saját házunk tetején táncoljanak a lángok! Lesz akkor majd sírás és fogcsikorgatás!
Laczkó-Vass Róbert
Szabadság (Kolozsvár)

Doktori iskola beindítását tervezi a Sapientia EMTE
Az elkövetkező néhány évben minden karon doktori iskola beindítását tervezi a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, így a kolozsvári karon állam- és jogtudományi, továbbá művészeti doktori iskola működne, de már 2017 tavaszától be lehet iratkozni arra a magyar nyelvű közigazgatási doktori iskolába is, amelyet a Sapientia EMTE a Budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel együtt valósít meg egy nemrég megkötött partnerségi szerződés alapján. Dávid László rektor és Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja ismertette a helyi sajtóval a tegnap kezdődött és két héten át tartó felvételi tájékoztató körutat is, amelynek keretében hat csapat (összesen 18 fő) ellátogat több mint száz erdélyi középiskolába, és a tizenkettedikeseknek mutatják be a Sapientiát, amely a kampány üzenete szerint a használható és minőségi tudás nyújtása mellett bensőséges légkört is biztosít egyetemistáinak.
– Az elkövetkező években a doktori iskola beindítását tervezzük. Csíkszeredában a közgazdaság, élelmiszertudományok és biotechnológia terén, Marosvásárhelyen informatikán és a villamosmérnökin, míg Kolozsváron az állam- és jogtudomány, továbbá a művészeti DLA terén működtetnénk doktori iskolát. A Budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel a közelmúltban megkötött partnerségi egyezmény keretében addig is – 2017. április 1-jéig – várjuk a jelentkezőket magyar nyelvű közigazgatási doktori iskolába – nyilatkozta Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, aki reméli, hogy 2020-ig sikerül megvalósítani a doktori iskolák beindítását.
A tegnapi sajtóeseményen azt is megtudtuk: a #sapiverzum mottó jegyében kezdődött el a Sapientia EMTE 2017-es egyetemi felvételi tájékoztató körútja. A november 25-ig tartó felvételi kampány részeként már hagyománnyá vált Az egyetem házhoz jön elnevezésű tájékoztató körút arra a koncepcióra épül, hogy a sapientiás hallgatók magyar nyelvű, minőségi és alkalmazható tudás birtokába jutnak, továbbá barátságos és összetartó diákközösség tagjai lehetnek.
– Az egyetem tegnap kezdte el két hétig tartó népszerűsítő körútját Erdély több mint száz középiskolájában. Kampányunk hallgatócentrikus, azaz tizennyolc hallgató látogat el ezekbe a tanintézetekbe, hogy népszerűsítse az egyetem 1170 alapképzéses helyét. Az 1170 helyből 547 tandíjmentes, 623 pedig tandíjas. A tandíjak összege idén is 250–450 euró közötti. A hallgatóink száma nőtt az elmúlt két évben, és ez számunkra azt bizonyítja, hogy a Sapientia EMTE-n szerzett tudás bármikor megállja a helyét a munkapiacon. Az őszi tájékoztató azért is időszerű, mivel a végzősök általában ebben az időszakban szokták eldönteni, hogy milyen egyetemre fognak felvételizni – magyarázta Dávid László rektor és Tonk Márton dékán.
Az egyetem vezetőitől megtudtuk: mesteri képzésen 318 helyet hirdetnek meg – ebből 161 tandíjmentes –, továbbá szándékukban áll Sepsiszentgyörgyön erdészmérnöki, míg Marosvásárhelyen építésmérnöki szakot indítani, amihez az akkreditációs folyamatot már el is kezdték. Az egyetemen egyfajta generációváltás is zajlik, hiszen a tizenöt évvel ezelőtti létesítéskor tevékenykedő tanárok egy része már elérte a nyugdíjkorhatárt, és ez az oktatói gárda közel 10 százalékának kicserélését jelenti. Az egyetemen most zajlanak a választások is, a rektori tisztségre a pályázatleadási határidő éppen tegnap járt le. Dávid László rektor kijelentette: már benyújtotta pályázati dossziéját, de azt nem tudja, hogy van-e kihívója.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

„Az egyetem házhoz jön” – Előre tervez a Sapientia
Tájékoztató körutat indít a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), melynek keretében az erdélyi középiskolásoknak kívánják bemutatni a tanintézet 2017/2018-as tanévre szóló kínálatát.
Előre tervez a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE): a felsőoktatási intézmény vezetői hétfőn ismertették a 2017/2018-as tanévre vonatkozó, a felvételivel kapcsolatos adatokat, ugyanakkor bejelentették, a jövő héttől tájékoztató körútra indulnak az erdélyi iskolákban.
Dávid László, az egyetem rektora a kolozsvári sajtótájékoztatón kifejtette: Az egyetem házhoz jön című kezdeményezés keretében összesen 18 sapientiás diák hat csoportba szerveződve népszerűsíti majd a felsőoktatási intézmény kínálatát a középiskolákban. Mint mondta, a következő évben is 32 alapképzéses és 12 mesteris szakon várják a jelentkezőket. A következő tanév újdonságának a Sepsiszentgyörgyön induló erdészmérnöki és a marosvásárhelyi építészmérnöki szak beindítását nevezte.
Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja ugyanakkor elmondta: az egyetem tájékoztató körútja november 25-én ér véget, és fő üzenete az, hogy a Sapientia használható, minőségi oktatást kínál leendő diákjaiknak. Emellett vonzó lehet a sajátos, a diákok által családiasnak nevezett légkör a fiatalok számára. Mint részletezte, ennek részben az is az oka, hogy a tanárok a nevükön szólítják a diákokat, hiszen nem több százas nagyságrendben veszik fel őket, így jobban oda tudnak figyelni az egyes diákok egyéni előmenetelére is. Hozzáfűzte: a legutóbbi egyetemi rangsorolások szerint a Sapientia EMTE több tudományos munkával büszkélkedhet, mint a többi magánegyetem együttvéve.
A dékán ugyanakkor elmondta: 2017-ben összesen 1170 alapképzéses és 318 mesterképzős helyet hirdetnek meg, ezeknek megközelítőleg a fele tandíjmentes. Alapképzésen összesen hetvennel több hely kiadó 2016-hoz képest. A tandíjmentes helyek száma is nőtt, 42-vel lesz több jövőre. A tandíj-hozzájárulás összege ugyanakkor változatlan marad: éves szinten 250 és 450 euró közt váltakozik szaktól függően. Az egyetem ugyanakkor az Erasmus mobilitási program mellett részt vesz a magyar kormány által finanszírozott Makovecz-programban is, amely a Kárpát-medence egészére terjesztik a mobilitási programot, azaz a jelenleg nem EU-tag Kárpátaljára és a Délvidékre is mehetnek áthallgatni az erdélyi diákok.
A dékán hozzáfűzte, ami a kolozsvári kínálatot illeti, újdonságnak számít, hogy február elsejétől induló egyéves hangmérnöki képzés immár akkreditált szakként indul el. Szintén újdonság, hogy megállapodtak a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, amely kihelyezi Kolozsvárra egyik közigazgatási doktori képzését. Erre 2017. április elsejéig várják a jelentkezőket.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Etnikai versenyhelyzetben a határon túli magyarok
MTI - Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója szerint etnikai versenyhelyzet van a szomszédos országokban, amit a magyarok úgy nyerhetnek meg, ha magyar intézményeket választanak a többségi helyett.
Kántor Zoltán a magyar szórvány napja alkalmából az M1 aktuális csatornán kedden elmondta, láthatóan csökken a magyarság száma a szórványban, jelenleg a külhoni magyarság 40 százaléka olyan településen él, ahol nincsenek többségben a magyarok.
A szakértő fontosnak nevezte, hogy az utóbbi években több határon túli városban – például Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Temesváron – is elkezdtek magyar napokat szervezni. Ezeken bemutatják a magyar kultúrát a többségnek és egyúttal erősítik a helyi közösséget is.
Az Országgyűlés tavaly nyilvánította november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának évfordulóját a magyar szórvány napjává.
magyaridok.hu

Bizonytalan remények és tétova kételyek
2016-ban, Poszler György Az erdélyi magyarság száz évéről-című könyve a Korunk Komp-Press kiadó gondozásában jelent meg. „Ami 1956 előtt és után Erdélyben, Kolozsvárt következett” című beszélgetés során Kántor Lajos bemutatta Poszler György esszéjét. A könyvbemutatóval egybekötött beszélgetés „A magyar szabadság éve Kolozsváron” elnevezésű rendezvénysorozat része.
Poszler György 1931-ben született, Kolozsváron. Az iskolai tanulmányait a piarista kollégiumban kezdte. 1945-ben családjával Budapestre költözött. Iskolai és egyetemi tanulmányait Magyarországon fejezte be. Széchenyi -díjas irodalomtörténész, esztéta. Erdélytől nem szakadt el. Az utóbbi 20-25 évben gyakran járt Kolozsvárra.
2015 júliusában küldte „Bizonytalan remények és tétova kételyek” című tanulmányát a Korunk folyóirat számára, alcíme „Az erdélyi magyarság száz évéről”. Életműve lezárásának tekintette. 2015. augusztus 13.-án meghalt. Amikor a könyvet szerkesztették, a címet megfordították. Az erdélyi magyarság száz évének történetét foglalja össze, írása illúziómentes, valóságos. A könyv első oldalán a kezdő mondat részlet a román nemzetgyűlés 1918. december 1.-i határozatából: „Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára.” „A Bizonytalan remények és tétova kételyek Trianontól, illetve a Kiáltó Szótól az 1989. decemberi Hívó Szóig, sőt a 2010-es évekig követi az eseményeket, a közösség, az intézmények és egyes erdélyi személyiségek sorsát” írja Kántor Lajos „A búcsúzó Poszler György” című fejezetben.
Az „Exkurzus Márton Áronról” című fejezetben tisztelettel ír a nagy püspökről. „ Ő áll a választóvonalon. Lezárva egy szakaszt, ami ’44-ig tart. Megnyitva a szakaszt, ami ’45-ben kezdődik. A lezáró aktus a szentbeszéd, amit a kolozsvári Szent Mihály templomban tart ’44 május 18.-án. Megnyitó aktus a levél, amit Groza Péter miniszterelnöknek ír, ’46 január 28.-án.”
Ekszkurzus Petru Grozáról - című fejezetben szerző kiemeli: „De irgalmatlanul nehéz a feladata. Sikerei is vannak, de kudarcai is… Groza terve félig sikerül. A terv, hogy megadja a magyarságnak a teljes egyenjogúsítást. És megkapja magyarságtól a trianoni határok igenlését. Félig. Mert az egyenjogúsítást csak szavakban adja-adhatja-, az igenlés helyett csak az elfogadást kapja-kaphatja.” Sajátos politikai helyzet alakult ki, a negyvenes évek második felében elkezdődött a politikusok megfélemlítése. Jónéhányukat letartóztattak, bebörtönözték.
Politikai szervezetek, intézmények sorsa
A politikai kártya (?) vára című fejezetben a szerző átfogó képet nyújt a Magyar Népi Szövetség történetéről, a különböző korszakairól. 1944-1953 között tevékenykedett. „ A Szövetségben, a negyvenes évek második felében – mint mindenütt Kelet- és Közép- Európában – elkezdődött a régi gazdasági, politikai és kulturális értékteremtő keretek szétverése, ezek vezetőinek és alkotónak kiszorítása vagy megfélemlítése….’49 őszén lesújt a külső hatalom. Letartóztatják a magyarság, ezen belül a Szövetség jó néhány vezetőjét. Balogh Edgár, Csőgör Lajos, Kurkó Gyárfás kerül börtönbe”. Könyvében az illúziókról és kételyekről szóló eszmecsere egyik nagyon érdekes fejezete „Az autonómia illúziója.” A Magyar Autonóm Tartománnyal (1952-1960) kapcsolatos történésekre, felszámolásának folyamatára összpontosít. Történetét illúziók veszik körül. „Fegyvertelen, sérülékeny illúziók egyfelől. Öntudatos, gőgös illúziók másfelől… Valami olyasmik, hogy Románia közepén egy sajátos Kis-Magyarország építtetett.” Bizonyos momentumokra reflektál. Poszler visszaemlékszik arra, amikor 11 év után megérkezik szülővárosába. Érzékeli a változásokat, például a város nevének módosítását. A mozikban az idegennyelvű filmek két felirata eltűnt. 1958 februárjában Kádár János vezette magyar kormányküldöttség érkezik Romániába. „A román diplomácia remekelt. Nyolc napig utaztatták a különvonatot az országban. Úgy, hogy utasai öt éjszakát a vonaton töltöttek. Ennek értelmezése nem tartozik ide. De az igen, hogy az autonóm tartományban a delegációt felfokozott illúziók fogadták. Marosvásárhely főterén a küldötteket óriási tömeg várta. Kállai Gyula államminiszter mondott beszédet: Megmondjuk világosan: nekünk semmiféle területi igényünk nincs.” A kolozsvári Bolyai Egyetemről (1945-1959) szóló fejezetben átfogó képet nyújt az intézmény történetéről, amelyet Sziszüphosz egyetemének nevez. 14 évet élt. „Ahogy felépítik és lerombolják… Rövid történetében a felgörgetés-legördülés ritmusa pontosan követhető.” Reálisan mutatja be az egyetemi életet. A Bolyai Egyetem felszámolása a vendégtanárok eltávolításával kezdődött. A Végjáték című fejezetben az 1956 utáni évek feszült hangulatát érzékelteti. „És a magyar Bolyai Egyetem a felszámolt politikai intézmények (Magyar Népi Szövetség) és tudományos szervezetek (Erdélyi Múzeum- Egyesület, Erdélyi Tudományos Intézet) után az utolsó megmaradt, reprezentatív, kisebbségi szellemi központ”. Az egyetem felszámolási folyamatát lepésről-lépésre tárgyilagosan követi. Az intézményekkel párhuzamosan felrajzol portrékat, akik a kisebbségi autonómiát építhetik és áldozatokról ír, akiket e harc felőrölt. A könyv zárósorai: „Keresem a méltó, talán valamennyire találó befejezést e kétségekkel és reményekkel, hitekkel és csalódásokkal teli történethez… Talán nem kellett volna elhinni mindent.”
Poszler György az irodalmár szemével elemezi az erdélyi magyarság száz évének történetét. Rendkívül érdekes, olvasmányos könyvet tart az olvasó a kezében. Érdemes elolvasni.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Arisztokraták honfoglalása – dokumentumregényben az erdélyi nemesi családok
Megjelent Csinta Samu újságíró Arisztokraták honfoglalása című dokumentumregénye, az Erdélyi újranemesítői kötet folytatása.
A szerző portálunk megkeresésére elmondta: az olvasói érdeklődés is motiválta a folytatás megírására, hiszen az első kiadás néhány hónap alatt elfogyott, ugyanakkor az is szempont volt, hogy még sok olyan erdélyi nemesi család van, amelynek aktív leszármazottja visszaigényelte, részben vagy teljesen vissza is kapta a hajdani családi vagyont, és ezzel életvitelszerűen kezdett gazdálkodni, „nem adták el lábon, és nem nyaralták el Balin”.
Már az első könyv megírásakor összeállt egy 10- 12 családos lista, a hatalmas mezőny, és a kiadói szempontok is azt sugallták, hogy ezt nem kell belezsúfolni egy kötetbe, idézte fel az író az Arisztokraták honfoglalása előéletét, melynek az alcíme Erdély újranemesítői II. is jelzi a folytonosságot.
Míg az első kötetben hat család története elevenedik meg a kitelepítés, a visszaszolgáltatás, az utána következő évek küzdelme, az új könyvben négy arisztokrata család vonul fel, és ebből kettő Csinta szerint, „igazi nagyágyú”, a sztárcsaládok a Bánffyk és a Kemények. Mellettük a Barcsay és a Csávossy családok történetével, múltjával, jelenével, létező vagy nem létező perspektíváival is megismerkedhet az olvasó. Az író elmondása szerint, sok órányi beszélgetést dolgozott fel, igyekezett olvasmányosan elővezetni, úgy regényesíteni az oral history kategóriába tartozó történeteket, hogy gondosan ragaszkodott a tényszerűséghez. „A beszélgetések során az első számú segítőm az első kötet volt, mert azok a szempontok, és megjelenítések, melyek abban megmutatkoztak, elhitették az arisztokrácia tagjaival, hogy az én érdeklődésem hiteles, alapos, nemcsak a pocsolya tetejét akarom csapdosni. Ezért nem volt semmi ellenkezés, mindenki a maga habitusának megfelelően szélesebbre tárt karral, vagy kissé gyanakodva fogadott, de mindenkinél eljutottunk az értelmes, alapos, kibeszélős beszélgetésekig” – fogalmazta meg Csinta Samu.
Rámutatott, a két kötet megjelenése közötti időszakban jelentősen megváltozott az aktuálpolitikai környezet, a második kötetben szereplő báró Bánffy Farkas mondta el, hogy a visszatérő arisztokratákat a román hatalom nem vette komolyan, így nem is gördített különösebb akadályokat a visszaszolgáltatás útjába, ez azonban megváltozott, most már a legegyszerűbb dokumentumokat is gyakran bíróságon kell kikényszeríteniük. „A román hatalom tudatosította, hogy az arisztokrácia potenciális veszélyt jelenthet a közösségi vezető képzésben. Ám ezek a családok nem tágítanak, és minden eszközzel azon vannak, hogy érvényesítsék a jogaikat. ez nem csak az érdekük, hanem az erdélyi magyar közösség érdeke is” – mondta el a szerző.
A könyvet november 16-án, szerdán 18 órakor Kolozsváron a Magyar Opera aulájában mutatják be, majd november 17-én csütörtökön 18 órakor Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter könyvtár Gábor Áron termében.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Körösfő, a legalább 740 éves falu
Körösfő első írásos említése 1276. november 25-éhez kötődik, az erdélyi káptalan dokumentumaiban így tűnik fel: „terram nostram Crysfew vocatam, in comitatu Byhorensi existentem” (a latin oklevél teljes szövegét Györffy György közli Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajzában).
A falu története egybefonódik temploma történetével, amely az évszázadok során sok nehéz időszakon ment át. A tatárjárások idején többször lángba borult Körösfő, 1661 júniusában pedig Ali pasa török csapatai tették szinte egyenlővé a földdel, meggyilkolva a templomba menekülő helybélieket – holttesteik a templomdomb tömegsírjában pihennek. 1674-ben Apafi Mihály fejedelem segítségével az elpusztított 11 kalotaszegi falut (Körösfő, Almás, Középlak, Darolc, Nagykapus, Gyalu, Türe, Mákó, Vista, Lóna, Fejérd) újjáépítették. A törökkel folytatott utóvédharc során azonban 1690. december 21-én Lajos badeni őrgróf csapatai Gyalu mellett szétvertek egy tatár hordát, amely Várad felé menekülve Körösfőt újra elpusztította, házait, templomát, a parókiát felégette. 1692-ben a körösfőiek a Bánffyaktól kaptak telket és segítséget a parókia és a templom újjáépítésére. Sebestyén Kálmán a Körösfői Riszeg alatt 2007 című könyvében azt is leírja, hogy 1763. június 23-án Kalotaszeget és környékét nagy földrengés rázta meg, az ezt követő szélviharban pedig a meggyengült templom összeomlott. 1764-ben a régi templom alapjaira építettek új templomot, amely ma is áll, sőt Erdély legszebb református templomai közé tartozik, miután az utóbbi fél évszázadban minden lelkipásztor szívügyének tekintette a templom karbantartását, féltve őrizte, tatarozta, ha kellett felújította. Általános tatarozást az elmúlt négy évben végeztek Sebestyén Ákos lelkipásztor – aki ez év nyarától Kolozsváron végzi szolgálatát – vezetésével: a tetőtől a beltérig mindent restauráltak az épületen.
Az istenháza ismét ünneplőbe „öltözik” november 19-én, a település első írásos említésének 740. évfordulójára. A 11 órakor kezdődő ünnepi istentiszteletet 12 órától könyvbemutató (Alsójárától Zsobokig – kalotaszegi krónikácskák) követi a Bartók Béla Művelődési Házban, majd a rendezvénysorozat a helyi iskolások ünnepi műsorával folytatódik. Délután 2 órakor a Kalotaszeg Néptáncegyüttes lép fel, este pedig élőzenével, tánccal, jókedvvel, közös vacsorával ünneplik meg az évfordulót (önrész 20 lej/fő, bejelentkezés szükséges).
Az évfordulóra új lelkipásztora is lett Körösfőnek: Károly Károly tiszteletes november 1-jén kezdte meg szolgálatát a faluban. A Parajd melletti Alsósófalván született, 2003-ban végezte el a teológiát Kolozsváron, majd Csíkszeredán és Marosvásárhelyen szolgált segédlelkészként. 2007–2016 között Marosfekete lelkipásztora volt, onnan érkezett Körösfőre, ahol eredményes szolgálatot, jó egészséget kívánunk neki és családjának.
PÉNTEK LÁSZLÓ
Szabadság (Kolozsvár)

Emlékműavatás Kolozsváron az 1944 őszén elhurcoltaknak
A Kolozsvárról 1944 októberében a Szovjetunióba hurcolt 5000 magyar civil férfi tiszteletére avatnak emlékművet november 19-én, szombaton a Házsongárdi temetőben.
A Szovjet Elhurcolások Kolozsvári Emlékbizottsága és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház emlékműállítással, valamint konferenciával hajt fejet az 1944 őszén szovjet lágerekbe ártatlanul elhurcolt kolozsvári magyar polgárok előtt.
A Gulág-Gupvi Emlékév keretében megszervezett esemény megnyitójára november 18-án, pénteken 18 órakor kerül sor a Reményik Sándor Galériában (Kossuth Lajos utca/B-dul 21. Decembrie 1989. 1. sz.), amelyen igei felvezetőt mond Ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspök, majd Benkő Levente történész az emlékműállítás folyamatát ismerteti, továbbá zenei műsort hallgathatnak meg.
A Gergely Zoltán szobrászművész által elkészített emlékmű leleplezését és felszentelését november 19-én, szombaton 11 órakor a Házsongárdi temető evangélikus-lutheránus sírkertjében (Avram Iancu utca 26. sz.) tartják. Az ünnepség alkalmával áldást mondanak a magyar történelmi egyházak vezetői, közéleti személyiségek köszöntői hangzanak el, a Kolozsvári Református Kollégium énekkara pedig kórusműveket ad elő.
Ezt követően 13 órától Emlékülésre várják az érdeklődőket az Agapé étterem és szálloda Márton Áron termében (Szentegyház/Iuliu Maniu utca 4.), ahol az adott témakörben Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja tart plenáris előadást. A konferencia keretében többek között Benkő Levente, Murádin János Kristóf, Nagy Alpár Csaba, Papp Annamária és Józsa István Lajos előadását hallgathatja meg a közönség.
Papp Annamária
Szabadság (Kolozsvár)

Amikor a vers megelevenedik
Jancsik Pál 80 éves
Jancsik Pál Brassóban született, ott is érettségizett, költői tehetségét Kiss Jenő fedezte fel, ő is lett első mentora. A költő nyelv és irodalom szakot végzett Kolozsvárt 1959-ben. Bölcsészdiplomáját, irodalmi készségeit szerkesztőként (rövid ideig, 1959-ben az Utunk folyóiratnál, 1971-től Dacia könyvkiadónál), lektorként (1960-től Ifjúsági Könyvkiadónál) érvényesítette, 1985-től a Korunk szerkesztőségi titkára volt. 1999 óta nyugdíjas, de a versírást nem hagyta abba…
A Tanulók Könyvtára könyvsorozat szerkesztőjeként iskolások, tanárok (és más kategóriájú olvasók) számára megkönnyítette a magyar és világirodalmi alkotásokhoz való hozzáférést olyan időben, amikor a könyvbehozatal (és ezen belül a magyar nyelvű könyveké) tilos volt. Műfordítóként is dolgozott: egy válogatás magyar nyelven – Mihai Beniuc Legszebb versei – az ő fordításában jelent meg 1962-ben, továbbá része volt a román népballadákat és népdalokat közlő Kihajtott a bükk levele(Bp. 1961), a Hej, zöld levél (1966) című kiadványok, az Építő Amfion (1967) és a Csillagok születése(1972) című antológiák létrehozásában; Mihai Eminescu, George Coşbuc verseinek magyar nyelvű, gyűjteményes kiadásában. Kultúraközvetítő munkásságához tartozik még Ion Vinea elbeszéléseinek válogatása (Sóhajok paradicsoma, 1975) és Ioan Alexandru legszebb verseinek kiadása (1976); német nyelvből is fordított (Hölderlin, Paul Celan szövegeket). Románul megjelent néhány verse (például a Tineri poeţi maghiari din România. Generaţia „Forrás” című, 1979-ben megjelent kötetben, Tudor Baltes fordításában).
A Tanulók Könyvtára könyvsorozat szerkesztőjeként iskolások, tanárok (és más kategóriájú olvasók) számára megkönnyítette a magyar és egyes világirodalmi alkotásokhoz való hozzáférést olyan időben, amikor a könyvbehozatal (és ezen belül a magyar nyelvű könyveké) politikai meggondolásokból tilos volt. (A Tanulók könyvtára sorozat egyes kötetei kísérő tanulmánnyal jelentek meg, ezek írása a szűkös 1970-es 80-as években a romániai magyar irodalomkutatók, kutató tanárok számára is némi közlési lehetőséget jelentett.) Ő maga egy-egy kötetre valót válogatott és tett közzé Szabó Lőrinc (Legszebb versei címmel, Bukarest, 1971) és Juhász Gyula (Emberi hitvallás címmel, Kolozsvár, 1975) költeményeiből. Költészetét többen méltatták a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban, Kántor Lajos foglalta össze munkássága első évtizedeinek jellemzőit. Később mások mellett Borcsa János értékelte verselő könnyedségét, Áprily-olvasmányokkal is összefüggésbe hozható természetimádatát.
Saját versesköteteit: Szomjas tenger (Bukarest, 1963), Tavaszi tánc (1965), Fűszálon csillag (Bukarest 1968), Szavak szemek (1979), Álommadár (Bukarest 1986) gyerekeknek szóló verseskönyvekkel szinte szabályosan váltogatva adta ki. Főleg romániai magyar lapokban közöl, gyermekközönségéhez kötetein kívül a Napsugár és testvérlapja, a Szivárvány révén szól. Gyermekvers-kötetei: Kicsi Jóska (1961, illusztráció: A. Tollas Júlia); Tavaszi tánc (1965), Verőfényben(1976), Pillangók tánca (1989), Mit tanácsolsz cinege? (2005, illusztráció: Szabó Zelmira),Fecskeszárnyon száll a nyár (2009, illusztráció: Abonyi Mária), Piripócsról Nárittyenbe (2010, illusztráció: Müller Katalin), A tó, a szarka meg a gyűrű (2010).
Idén a Koinónia kiadó jóvoltából igényes grafikai kiállítású kötettel jelentkezett újra (Kedvük ragyog, mint az ég. Versek gyermekeknek – Kürti Andrea és Sipos Gaudi Tünde rajzaival). A könyvbe mondókák, verses történetek, köszöntők, alkalmi versek mellé néhány műfordítását is beillesztette.
Jancsik Pált köszöntötték már „előzetesen” ez év júniusában a kolozsvári Stars Galériában Essig József kezdeményezésére, aki az 1990-es évek elején Fától fáig című, a kolozsvári területi stúdió magyar adása részére róla is készített portréfilmet. A Stars Galériában az volt a meglepetés, hogy kisebb-nagyobb gyermekek adták elő a költő Napsugár című versét, és hogy Kondrát Csabát (aki régebbecske volt gyermek) szép zenék komponálására ihlették a költő írásai. A gyermekek szívesen vállalt versmondására „a költő bácsi” bizony meghatottan rácsodálkozott, az apróbbak és nagyobbak pedig versengve mondogatták a játékos, derűs szövegeket.
De egy másik megelevenedésről is szeretnék szólni.
Jancsik Pál a 2016. július 25-i Helikonban közölte a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport jelképiségét firtató, versbe tördelt rigmusok és didaxis határán született (de archaizáló, regemondó, sánta-jambusos) mondatait. Maga sem gondolhatta, hogy születésnapján aztán éppen Fadrusz János Mátyás királya előtt gyűlnek össze a kolozsváriak, hogy hangot adjanak az igazságkeresésnek, hogy megfogalmazzák aggodalmukat a gyermekek itthoni (erdélyi, romániai) tanulási körülményeit illetően, az anyanyelvi képzés, a tényleges jövőnk érdekében.
… Ezért a játékos komolyságért, jelenlétért köszöntjük a 80-éves Jancsik Pált, alkotókedvet és erőt kívánva a „helyi verssel”, bízva abban, hogy nincs oda az igazság. (S hogy vers és élet között volt és lesz összefüggés.)
*
Jancsik Pál
Mátyás még vigyáz Kolozsvárra
Mátyás még vigyáz Kolozsvárra.*
több mint száz éve ez a dolga,
Fadrusz János ezért ültette
karddal és páncélban a lóra.

Már életében gondja volt ránk,
ezért foglalta rendeletbe,
hogy istenházát építsenek
a Farkas utcai telekre.

Farkas utca még sehol sem volt,
de állott már a szülőháza.
Ezernégyszáznegyvenháromnak
februárjában jött világra.

Mikor már hatalmas király volt,
bölcsőjét akkor sem feledte,
hálából szülőházát minden
adó alól mentesítette.

És mert igazságos király volt,
nevét a nép mesékbe szőtte,
s a mese hős tetteinél is
élőbben őrködik fölötte.

Hiába próbálták ledöntni
komor bivalyokkal a szobrát,
táblákkal, újfajta mesékkel,
festékkel hiába gyalázták.

Mátyás még vigyáz Kolozsvárra,
híre töretlenül világol.
de ne adja az Úristen, hogy
le kelljen szállnia lováról.
*Régi kolozsvári képeslap felirata
EGYED EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar Házak IV. Találkozója Kolozsváron
November 11–12-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szervezésében Kolozsváron tartották meg a romániai Magyar Házak IV. Találkozóját. A rendezvény keretében mutatták be dr. Fleisz János Az erdélyi magyar sajtó története 1940–1944 című kötetét.
A rangos rendezvénysorozat kezdőeseményére a kolozsvári EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházban került sor. Itt mutatták be Fleisz János Az erdélyi magyar sajtó története 1940–1944 című kötetét. Kós Katalinnak, az Emlékház vezetőjének köszöntője után a megjelenteket dr. Széman Péter, az EMKE országos elnöke üdvözölte, kiemelve az esemény fontosságát. A könyvet Benkő Levente történész, a kolozsvári Művelődés folyóirat szerkesztője mutatta be. Ebben ismertette a könyv struktúráját, tartalmi elemeit, értékeit. Hangsúlyozta, hogy a kötet nemcsak a korabeli sajtó helyzetét tisztázza, hanem komoly történelmi ismereteket is ad. Ezután a szerző elmondta, mi késztette arra, hogy a sajtótörténettel ilyen mélységben foglalkozzon, mi volt a könyv alapkoncepciója, és miért tartotta fontosnak ennek a bonyolult korszaknak a részletes bemutatását. Kifejtette, hogy várostörténészként igyekezett az egyes városokban, régiókban kialakult sajtót rangsorolni, mind mennyiségi, mind minőségi szempontból. A bensőséges esemény dedikálással zárult. A könyvbemutatót megtisztelte jelenlétével dr. Skelecz György kolozsvári konzul.
A kétnapos rendezvény a Magyar Házak szerepe a helyi értékek feltárásában, nemzeti identitásunk megőrzése érdekében. A Magyar Házak működésének fenntarthatósága nevet viselte, amely pénteken este a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban folytatódott a résztvevők bemutatkozásával. A szakmai civil szervezetek részéről Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége elnöke, az EMKE partiumi területi alelnöke bemutatta az általa vezetett szövetség sokrétű tevékenységét, kiemelve az olyan hagyományteremtő határok feletti kezdeményezéseket, mint a Magyar Kultúra Ünnepe, Művelődés Hete stb. Kitért a Partiumban és Bihar megyében folyó közösségépítő tevékenység általános helyzetére is. A bemutatkozásokból élénk tevékenység bontakozott ki, amelyet a sokszínűség és a sorozatos helytállás jellemzett.
Másnap a megnyitó és üdvözlések után Tibád Zoltán a Bethlen Gábor Alap, Márton Katalin pedig a Communitas Alapítvány pályázati rendszerét mutatta be, vázolták, hogyan lehet sikeresebben pályázni, de kitértek a pályázatok lebonyolítására és az elszámolás elkészítésére is. Az előadásokat hosszú közös megbeszélés követte. Végül Értékfeltárás címmel Jakab Antal Zsolt (Kriza János Néprajzi Társaság) mutatta be az értéktár-feltárások helyzetét, azonban az értéktár-bizottságok együttműködését és szerkezetét kevésbé sikerült megvilágítani. A megbeszélések során is kiderült, hogy a helyi értékek feltárása még kezdeti stádiumban van. Délután a Jó példák – sikeres programok a Magyar Házakban című tanácskozáson részletesen megtárgyalták a főbb teendőket, problémákat és azok megoldásának lehetőségeit.
Összességében megállapítható, hogy az elmúlt negyedszázadban az önerőből intézményesülő magyar közösség egyik legjelentősebb megvalósítása a Magyar Házak intézményeinek a létrehozása, mivel helyi szinten, elsősorban a szórványvidéken meghatározó szerepet töltenek be a magyar identitás megőrzésében. A jó hangulatú, sikeres találkozót jövőre is megszervezik.
Fleisz János Az erdélyi magyar sajtó története 1940–1944 /Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2016/
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Éhen és éberen
Még ma sincs a hatalmi elnyomás cinizmusának foka és határa. Bárhogy is számítom Habsburg II. Józseftől – ő parancsolta Magyarországon hivatalos nyelvvé a németet, törölvén a magyart –, Hitleren és Sztálinon is túl, illetve azokon innen, el máig. Sepsiszentgyörgyön három évvel ezelőtt ismét visszaállamosította a román hatalom az ősi Református Székely Mikó Kollégiumot. Marosvásárhelyen, Kolozsváron megszüntették a magyar egyetemeket, főiskolákat az ötvenes években. És ebben a romániai anyagi szegénységben azzal foglalatoskodik naponta a kormány, hogy megszüntessen újabb és újabb magyar tannyelvű intézeteket. Amíg még van amit.
Fölsorolni is nehéz, mennyi magyar egyházi ingatlant tart vissza ma is a román kormány. Emlékeztetek a két évvel ezelőtti bukaresti tüntetésekre, ahol a nép vitte a táblákra írt nemzeti nyomort: „Kórházakat akarunk, nem katedrálisokat! Iskolát és kenyeret!”
Marosvásárhelyen újabb egyházi tulajdonban levő magyar iskola eltörlésén ügyködik a hatalom, miközben a fizetések, nyugdíjak afrikai, ázsiai szinten. Van-e a hatalmi, nemzeti cinizmusnak foka és határa? A gyermekek, az öregek gyógyszer meg élelem híján nem törődnek a fasisztoid román pártok kampányrohamaival. És mi, őslakos magyarok itt 96 éve élünk a nemzeti elnyomás télidejében, a különböző román kormányok dermesztéseiben. Pártocskákra szétzilálva keressük a megoldást, a megmaradást. Nemzeti tél van és fagy, és lészen nemzeti hóbuckák alatt nemzeti halál – és nem csak a románok felé dobom ezt a hólabdát, hanem a magunk politikai portáira is.
Marosvásárhely – föl kellene már fognunk – egykor székely főváros volt, még „a mi időnkben” is. Ma már jelképértékű, ordító figyelmeztetés a magunk sorsára. Nem hallani ott magyar szót, az üzletekben vagy nincs olyan, aki tud magyarul, vagy nem mer válaszolni sem. A magyar nyelv napját november 13-án ott már román nyelven köszöntik bólogató bábok, miközben a magyar katolikus iskola igazgatója fogságban.
Nincs foka és határa a soviniszta diktatúrának. A gyűlölet tart bennünket éhen és éberen.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A Magyar Nyelv Napját ünnepelték Kolozsváron
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége vehette át kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány közös díját a Magyar Nyelv Napja alkalmából tartott kolozsvári ünnepségen.
Az ünnepi eseményt Laczkó Vass Róbert színművész moderálta, aki felvázolta, hogy 1844. november 13-án lett hivatalos a magyar nyelv az államigazgatásban és közoktatásban, ennek emlékére nyilvánította 2011-ben a Magyar Országgyűlés ezt a napot a Magyar Nyelv Napjává. 2015. november 13-án kihirdették azt a törvényt, amely a Romániában élő magyarok anyanyelvének napját hivatalos ünnepnappá nyilvánította, így ezekre a rendezvényekre a közösség állami támogatást is kap.
Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke beszédében rámutatott: „a Magyar Nyelv Napja mindazok ünnepe, akik beszélik, ápolják, csiszolják, tanítják a magyar nyelvet, és ha szükséges, megküzdenek érte, hiszen mindannyian tudjuk: nyelvében él a nemzet.” Elmondta, ez a küzdelem nem mindig akadálymentes, de ez összeköti a szülőföldön és szerte a világon élő magyar nemzetet. A Communitas Alapítvány elnöke kiemelte, egyebek mellett ma már érvényben van a húsz százalékos anyanyelvi küszöb, szerinte kijelenthetjük, hogy ma az anyanyelvünk közjogilag jobb helyzetben van, mint közel száz évvel ezelőtt. Takács Csaba összegzésében arra biztatott mindenkit, hogy továbbra is használja és ápolja a magyar nyelvet, majd eredményes munkát kívánt a következő generációnak.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elöljáróban a jelenlévő magyarfalusi csángó magyarokhoz szólt, mint elmondta, meghatározó élmény volt számára résztvenni a település első magyar nyelvű miséjén 2008-ban. „Egy közösség ereje nemcsak abban látszik, ahogy cselekszik, hanem abban is, ahogy emlékezik. Nemcsak abban, ahogyan dolgozik, hanem abban is, ahogyan ünnepel. Ünnepelni általában hősőket, vagy azokat a nagyszerű tetteket szoktuk, amelyeket neves vagy névtelen hősök hajtottak végre. A mai nap nem kapcsolódik hősökhöz, dícső tettekhez, forradalomhoz, ezért különleges” – mondta el a szövetségi elnök.
Szerinte nem kérdés, hogy miért kell az anyanyelvet ünnepelni, hiszen úgy, ahogy a szeretteink születésnapját megünnepeljük, úgy az anyanyelvünknek is kell egy nap, amit a szeretetnek, a fontosságnak, a kötődésnek szentelünk. „A mai napon azt ünnepeljük, ami nemzetté, közösséggé tesz bennünket. Különbözhetünk ezer és ezer dologban, gondolhatunk különböző dolgokat és gondolunk is különböző dolgokat a világról, a fontos vagy kevésbé fontos problémáiról, de egy valami biztosan összeköt bennünket, ez a magyar nyelv” – mutatott rá az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor tájékoztatott, a nyelvet azok is védik, akik nem gondolják, hogy az veszélyben van, ezért a nemzeti kisebbségeknek kétszeres kihívással kell szembenézniük, hiszen az elmúlt száz évben számos példa volt arra, hogy a kisebbségek nyelvét, kultúráját, identitását, elveit támadták. Feladat magyar nyelven megszólalni, de kötelesség azt megvédeni a támadásoktól, ezek ellen pedig közösségként kell fellépni. Kiemelte: védeni kell az iskolát, az anyanyelvhasználat jogát, a kétnyelvű feliratokat.
A szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ 2016-ban is javaslatokat tesz az anyanyelvhasználatra vonatkozóan, azt kéri, hogy húsz százalékról tíz százalékra csökkentsék az anyanyelvhasználati küszöböt, hogy ha valahol ötezer magyar ember él, lehessen használni a magyar nyelvet. „Ez ne kegy, hanem jog, törvényes kötelezettség legyen. Élnünk is kell a jogainkkal, élni a lehetőséggel, azzal, hogy magyarul beszélhetünk, hogy magyar iskolába irathatjuk gyermekeinket, hogy használhatjuk anyanyelvünket a hivatali ügyintézésben. Egyszóval, élni a lehetőséggel, hogy magyarok vagyunk, magyarok lehetünk” – fogalmazott Kelemen Hunor.
A nyelvművelő munka elismerésére alapította az RMDSZ és a Communitas Alapítvány azt a díjat, amelyet minden évben a Magyar Nyelv Napján adnak át egy olyan romániai magyar személyiségnek vagy intézménynek, amelynek a kultúra területén kifejtett munkája a nyelvművelés szempontjából is értéket jelent. Ezzel a kitüntetéssel idén a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) munkáját méltatták.
A díjazott szövetségről Tánczos Vilmos néprajzkutató mondott laudációt. Mint fogalmazott, a szövetség 25 éve állhatatos munkával dolgozik a moldvai nyelvi asszimiláció lassításán, a nyelvi revitalizáción. A szervezet 25 településen indította be a magyar nyelv délutáni oktatását, több helyen az iskolákba is sikerült bevinnie a magyar nyelv oktatását. Több településen magyar házakat épített vagy vásárolt és alakított ki. Tánczos Vilmos megemlítette, az MCSMSZ az egyetlen szervezet, amely a magyar úton járó csángó közösséget legitim módon és hitelesen képviseli. Tevékenységét erős "ellenszélben" fejtette ki, amikor minden kis sikerért aránytalanul sok munkát kellett befektetni. Úgy vélte, a díj nemcsak a szövetség mai vezetőinek szól, hanem azoknak is, akik az elmúlt két és fél évtizedben részt vettek a szervezet munkájában.
A díj Sántha Csaba szobrász A bölcső című alkotása, és egy 20 ezer lejes pénzjutalom, amelyet Kelemen Hunor szövetségi elnök és Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke Pogár Lászlónak, az MCSMSZ elnökének adott át. Pogár László köszönetét fejezte ki: az általa vezetett szervezet számára a díj erőt és biztatást nyújt az elkezdett munka folytatásához.
A kolozsvári Kaszinóban tartott ünnepi gálán magyarfalusi moldvai csángó népdal- és népmese-összeállítása, Bogdán Zsolt színművész Dsida Jenő szavalata, valamint Laczkó Vass Róbert és Szép András megzenésített verselőadása hangzott el.
Tasi Annabella
maszol.ro