Megrongálták Györgyfalva helységnévtábláját – a Néppárt feljelentést tesz
Szerda reggelre virradóan lefestették a Kolozsvár melletti Györgyfalva helységnévtábláján szereplő magyar megnevezést. Az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezete ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést.
Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke a helyszínen tájékozódott az egyértelműen magyarellenes megnyilvánulásról. Soós elmondta: elítélik a rongálást és ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek. „A Kolozsvártól 6 km-re található Györgyfalván többségében magyarok élnek, így világos, hogy a magyar felirat lefestését milyen indíttatásból követték el” – nyilatkozta Soós Sándor.
A Néppárt Kolozs megyei szervezete reméli, hogy a hatóságok mihamarabb az elkövetők nyomára bukkannak. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Erdély.ma

Eggyel több magyar előkészítő osztály indul Kolozsváron
Beindul minden tervezett magyar nulladik osztály a régióban
Az összes kolozsvári lakónegyedi iskolában lesznek magyar előkészítő osztályok, és vidéken sem szűnik meg egyetlen magyar előkészítő osztály sem.
Szabó Gábor, a magyar elemi tagozatért felelős Kolozs megyei tanfelügyelő közölte: a helyzet nem sokat változott tavalyhoz képest. Hasonló helyzetről számoltak be a Beszterce-Naszód, Fehér és Szilágy megyei szakfelügyelők is. Túljelentkezés miatt csak a János Zsigmond Kollégiumban hagytak jóvá az eredeti két előkészítő osztály helyett hármat. A tanügyminisztérium február 23-a és március 13-a között szervezte meg az előkészítő osztályba való beiratkozás első szakaszát. A több héten át tartó szakasz eredményeit tegnap összegezte a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség. Andreea Coroian-Goldiş, az intézmény szóvivője elmondta: a beiratkozási terv szerint 258 előkészítő osztály indult volna a megyében, ám ez a szám nem bizonyult elegendőnek: 260 osztályra lesz szükség.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Bartók-Pásztory-díjat kapott Selmeczi György
A kolozsvári születésű, a Kolozsvári Magyar Operával máig gyakran együttműködő Selmeczi György zeneszerzőnek, valamint a Nemzeti Énekkarnak és vezetőjének, Antal Mátyás karigazgatónak, karmesternek ítélték idén a Bartók-Pásztory-díjakat, amelyeket szerdán adtak át a budapesti Zeneakadémián.
A magyar zenei szakma legrangosabb elismerésének számító kitüntetéseket a hagyománynak megfelelően Bartók Béla születésnapján nyújtották át a kitüntetetteknek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
Fekete Gyula zeneszerző, kuratóriumi tag laudációjában úgy fogalmazott: Selmeczi György mindig azon fáradozott, hogy Magyarország határain túl is felhívja a figyelmet a magyar zeneművészet értékeire, és fordítva, hogy megismertesse a határon túli, az erdélyi magyarság művészetét az anyaország közönségével.
Úgy vélte, ennek a bartóki gondolatnak a megvalósítása emelhető ki mindenekelőtt az 1952-ben, Kolozsváron született díjazott munkásságából. Kiemelte azt is, hogy Selmeczi György az egyik legsokoldalúbb magyar muzsikus: zongoraművész, karmester, tanár, operarendező, és persze zeneszerző. Komponistaként szóló-, kamara- és szimfonikus művek, operák, valamint számos színházi és filmzene is fűződik a nevéhez – sorolta Fekete Gyula.
Selmeczi György beszédében megjegyezte: zeneszerzőként gyakran kiérdemli a Bartók-epigon „megtisztelő” címet. „Én azonban valóban megtiszteltetésnek veszem ezt a jelzőt, mert úgy gondolom, az a dolgunk, hogy Bartók nyelvét beszéljük. A mi életünkben már nem tudunk szabadulni ennek az örökségnek a súlyától, de nem is szabad ezt megpróbálnunk” – fogalmazott. A Bartók-Pásztory-díjat a zeneszerző második felesége, Pásztory Ditta zongoraművész végrendelete alapján 1984-ben hozták létre.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Kolozsvárra érkezett a Rólad szól! ifjúsági konzultációsorozat
Kolozsvári fiatalok fejthették ki a véleményüket az ifjúságot érintő kérdésekben a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett, Rólad szól! - párbeszéd a fiatalokkal konzultáció keretében pénteken. A 24 részes sorozat kolozsvári állomása volt az első, amelyen Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára is részt vett. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen szervezett konzultáció keretében a fiatalok a számukra kiosztott okostelefonokon szavazhattak a feltett kérdésekre, és igényeik szerint alakíthatták a beszélgetést. Így a konzultáció afféle demokráciajáték keretében valósult meg. Nyitóbeszédében Rétvári azért tartotta fontosnak a konzultációsorozatot, mert - mint fogalmazott - a döntéshozók a fiatalok véleményének ismeretében dönthetnek a fiataloknak szánt pénzforrások elosztásáról. Az államtitkár elmondta, hogy "adta magát" a helyszín, hiszen Kolozsvár idén Európa ifjúsági fővárosa, és sok magyar diák tanul a város egyetemein.
A politikus az MTI-nek nyilatkozva elmondta, az a céljuk, hogy a konzultáció négy hónapja alatt kétezer fiatalt személyesen, százezer fiatalt pedig az interneten keresztül szólítsanak meg. Rétvári kiemelte: a konzultáció keretében a kormány minden magyar fiatal véleményére számít, bárhol éljenek is. A február végén indult Rólad szól! párbeszédsorozat lebonyolításával az Emmi Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága az Új Nemzedék Központot bízta meg. A 24 részes konzultációsorozat 20 magyarországi és 4 határon túli helyszínen zajlik, a kolozsvári után április 7-én Szegeden, április 8-án pedig Szabadkán nyilváníthatják ki a fiatalok a véleményüket.
MTI
maszol.ro

Jövedelempótlás közpénzből (Botrány Kelemen Hunor sajtófőnöke körül)
Évi 44 ezer lej fizetést vesz fel a Kolozsvári Rádiótól Debreczeni Hajnalka, az RMDSZ elnökének sajtótanácsosa, bár a szerkesztőségben eddig senki nem látta, érdemi rádiós, szerkesztői munkát nem végez – ismertette tegnap az Átlátszó Erdély. A portál szerint ez a munkahely egyébként Kelemen Hunor sajtósának az RMDSZ oldalára feltöltött önéletrajzában nem szerepel. Debreczeni tegnap a Transindexnek azt nyilatkozta: „feladata a területi stúdiókkal való kapcsolattartás, stratégiák elkészítése, sajtómonitoring, illetve az egyéb kisebbségi csoportokkal való kapcsolattartás” volt.
Az ügyet egy szintén a Kolozsvári Rádiónál dolgozó újságíró, Vasile Luca fedte fel, akinek birtokába jutott az a dokumentum, melyben az Országos Rádiótársaság igazgatója jóváhagyja Debreczeni Hajnalka közszolgálati televíziótól való kihelyezésének meghosszabbítását három hónappal. Luca panaszt tett a korrupcióellenes ügyészségnél, a dokumentumok a Ziarul de Clujhoz szivárogtak ki. Debreczeni Hajnalka tavalyi vagyonnyilatkozata alapján teljes munkaidős alkalmazott az Országos Rádiótársaságnál, évente közel 44 ezer lejnyi jövedelemben részesül. Az RMDSZ tanácsosaként évente valamivel több, mint 12 ezer lejt keres. Az oknyomozó portál közölte: az adatok 2013-ra vonatkoznak. Rámutatnak arra is, hogy a Debreczeni esetében fennálló funkcióhalmozás a közszolgálati rádiót és televíziót szabályozó 1994/41-es törvény két paragrafusába is ütközik. A közszolgálati médiában dolgozó személyek nem lehetnek párttagok, és tilos részt venniük más rádió- vagy televíziótársaságok vezetőségében, sőt, végrehajtó tisztségük sem lehet. Az Átlátszó Erdély a Kolozsvári Rádiónál dolgozó forrásaira hivatkozva azt írta, Debreczeni soha nem jelent meg a szerkesztőségben, aláírása nem szerepel a jelenléti íveken, és anyagot soha nem adott le. És bár egy ideje a szerkesztőségben megindult a suttogás arról, hogy alkalmazotti státusban van, azt nem tudták, hogy fizetést is kap.
A portál szerint Debreczeni fizetése jelentősebb, mint a rádiónál dolgozó, sokszorosan túlterhelt szerkesztőknek. Egy átlagos szerkesztő havi fizetése 2000 lej körüli, amit a régiségi pótlék egészít ki. Bár a rádiónál a fizetés rendszerint nincsen összefüggésben az elvégzett munkával és ezen belül a szakmai teljesítménnyel, az RMDSZ sajtótanácsosa által felvett, havonta 3600 lejes fizetés akkor is magas – írják.
A Transindexnek nyilatkozva Debreczeni Hajnalka felidézi, a kolozsvári televíziótól került 2008-ban előbb a parlamenthez, majd a művelődési minisztériumhoz, és ezzel párhuzamosan alkalmazták a bukaresti székhelyű Román Rádiótársaságnál is, ahol a területi stúdiókért felelős főosztályra került. 2012-ben, amikor az RMDSZ nem volt kormányon, Bukarestből Kolozsvárra költözött, és kérte áthelyezését az ottani stúdióhoz.
Az Átlátszó Erdély szerint „azt beszélik, Debreczeni Hajnalka nem az egyedüli párthivatalnok, aki a közszolgálati médiában »parkol«”. Az RMDSZ védelméért és támogatásáért cserébe szemet hunynak efölött szerkesztők és vezetők egyaránt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kolozsvári demokrácia
A módszeres betelepítés eredményeképp Kolozsvár román többségűvé vált. A telepesek tekintélyes hányada nem szeret emlékezni arra, hogy Kolozsvár magyar város, magyar kultúrközpont volt. Mivel azóta számarányunk nem éri el a törvény által megszabott 20 százalékot, nem kötelező a település magyar nevének használata. Kit érdekel, hogy a románság az 1940-es években még tíz százalék alatt volt? Kit foglalkoztat, hogy a város magyar lakossága nem kérte, hogy az etnikai arányokat masszív betelepítéssel megváltoztassák?
A városvezetés a magyar név hivatalos használatát nem tartja jogosnak, de azt sem, hogy nevéből töröljék a Nicolae Ceauşescu által 1974-ben adott Napoca megnevezést. Kitartanak mellette, mert – a kitalált dák-római ősökre emlékezteti őket – a gyökértelen lakosság egy része ilyen nevű városban otthonosabban érzi magát. Érthető, mert sokan a magyar jellegű városközpont műemlék épületei között valóban kakukkfiókaként élnek. A dicső múltban révedező harmadgenerációs kolozsvári fiatalok skizofrén lelkiállapota neveltetésük tükre. A Románia–Spanyolország rögbimeccsen, amelyre az Európai Nemzetek Kupája keretében került sor, hatalmas fehér-fekete plakáton hirdették, akinek nem tetszik a Cluj-Napoca név, az elmehet a városból. A fiatal drukkerek szellemisége elüt attól, amit elvárnánk egy olyan várostól, amely 2015-ben Európa Ifjúsági Fővárosa címet viseli és a többnyelvűséget, a kultúrát képviseli.
A magyarok mellett a demokratikusan gondolkodó románok egy része sem ért egyet Kolozsvár nevének mellőzésével. Răzvan Lupescu úgy véli, hogy a magyar névhasználat a jóérzés kérdése. Ha azzal segíthetne, magyarnak vallaná magát, hogy meglegyen a névhasználathoz szükséges húszszázalékos lakossági arány. Úgy véli, hogy a név a város múltja, gyönyörű műemlékei révén is megilleti a magyarokat. Egy másik honfitársunk, Tudor Duică is úgy látja, hogy a magyar és német honfitársaink iránti tiszteletből is használni kellene a Kolozsvár nevet. Sajnálatosnak tartja, hogy a kommunizmusban épített negyedek komplexusos fiataljai, miután tiltakoznak a magyar városnév feltüntetése ellen, skandálva a Kifelé a magyarokkal az országból című slágert, megelégedéssel ülnek le „a tömbházak mögé némi manele, sör és tökmag társaságában”.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kongresszus előtt ülésezett az SZKT Zilahon
Az SZKT támogatta azt a javaslatot, hogy szűnjön meg a politikai alelnöki tisztség, és a főtitkárságot alakítsák vissza ügyvezető elnökséggé.
Megvitatta szombaton az SZKT az RMDSZ alapszabályához beérkezett módosító javaslatokat. Támogatta azt a javaslatot, hogy szűnjön meg a politikai alelnöki tisztség, és a főtitkárságot alakítsák vissza ügyvezető elnökséggé.
A szövetség áprilisi kongresszusán az SZKT véleményezésével bocsátják majd szavazásra a módosító javaslatokat, és a korábbi kongresszusok tapasztalatai alapján általában azokat fogadják el, amelyeket az SZKT is támogatott.
Kelemen Hunor szövetségi elnök beszédében azt mondta, az áprilisi kongresszus előtt az RMDSZ számára a legnagyobb kihívás, hogy megtalálja azt az irányvonalat, amely a közösség számára azt bizonyítja, hogy megbízhat benne. "Nekünk magunknak is meg kell változnunk ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni a támogatottságunk, hogy akkor, amikor – választások előtt – az emberek bizalmát kérjük, ne a társadalomnak azt a jelenlegi kilátástalanságát erősítsük, ami a képviseletet veszélybe sodorhatja. A kongresszus a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy ezeket a jó megoldásokat megtaláljuk" - mondta.
A választási rendszer tervezett módosításával kapcsolatban elmondta, az RMDSZ olyan alternatív küszöböt iktatna be a készülő törvénybe, amely akkor is biztosítaná a regionális pártok parlamenti jelenlétét, ha azok nem lépik át a jelenlegi ötszázalékos küszöböt.
Kelemen a belügyminiszérium tervezett közbiztonsági stratégiájáról is beszélt. Ennek "mögöttes gondolkodását, logikáját aggasztónak és elfogadhatatlannak tartjuk, hiszen az autonómiáért való békés utcai megmozdulásokat veszélyforrásként állítja be. Ez visszafelé mutat az időben, az asszimilációt és a félelmet próbálja erősíteni, száz évvel a gyulafehérvári kiáltvány után közveszélyesnek tekinti azokat a törekvéseket, amelyeket akkor helyénvalónak és természetesnek tekintettek” – mondta. Kelemen hozzátette: az RMDSZ azt kéri a kormánytól, hogy a jelenlegi formájába ne fogadja el ezt a stratégiát, álljon el attól is, hogy ezeket a diszkriminatív és korlátozó rendelkezéseket törvénybe foglalja.
Az RMDSZ hasonlóan aggasztónak minősítette az egyházi visszaszolgáltatások terén történő intézményi vizsgálódást is. „Ez a folyamat a törvényszegés árnyékába helyezi az egyháziakat, akadályozza a visszaszolgáltatást, ezen túl pedig elindíthatja a visszaállamosítást is huszonöt évvel a kommunista rezsim bukása után” – jelentette ki a szövetségi elnök.
Borbély László politikai alelnök az alapszabályzat módosításairól és a teendőkről beszélt. „Az RMDSZ alapszabályzatába 1993 óta nem vittünk be radikális változásokat. Voltak ugyan finomítások, de mindvégig a folytonosság, a következetesség jellemezte elképzeléseinket. És sokáig azt hittük, hogy nincs visszaút, a romániai intézmények megerősödtek, és a jogok, amelyeket a romániai magyarság kivívott magának, nem vonhatók vissza. Most viszont arra ébredünk, hogy vissza akarják venni azokat a területeket, épületeket, amelyeket a romániai magyar közösség jogosan visszakapott. Ha ma kellene a földtörvényről tárgyalni, nem tudom sikerülne-e meggyőzni a többséget arról, hogy a közbirtokosságaink megkapják, ami nekik jár. Tehát nem, hogy nem szabad hátradőlnünk, de meg kell találnunk a módját annak, hogy az Európai Tanács, az Európai Parlament ismét kiemelt figyelmet szenteljen a romániai magyar közösségnek, hiszen látjuk a televíziós műsorokban, egyes pártok politikai programjaiban, hogy ismét összefogni készülnek ellenünk" - mondta el.
Az elkövetkező évekre való felkészülésről Kovács Péter főtitkár elmondta, a szövetségen belüli struktúrák újratervezésről az elmúlt időszakban számos beszélgetést, konzultációt, műhelymunkát szerveztek, amely alapján körbevonalazódik az az irány, amelyen a jövőben haladni szeretne az RMDSZ, a megerősödésért.
"Az az alapszabályzat-módosító javaslat, hogy a Főtitkárságot Ügyvezető Elnökségnek kereszteljük vissza, nem elég, nem ér semmit, ha e mögé nem tudunk tartalmat állítani. Az egyik ilyen új tartalom pedig, a belső kommunikáció megerősítése kell legyen, a szervezetépítés – különös tekintettel a városi szervezetinkre” – sorolta a szövetség prioritásait Kovács Péter, hozzáfűzve, nagyobb hangsúlyt kell fektetni a politikai tervezésre, és koordinációra, a közpolitikai munkába hangsúlyosabban be kell vonni a szakmai szervezeteket, ugyanakkor kommunikációs szinten is erősítésre van szükség, legyen az média-, közösségi- vagy román nyelvű kommunikáció.
"A társadalomszervezés továbbra is kulcsfontosságú kell maradjon, ugyanakkor a humánerőforrás-managmentet újra kell gondolnunk, valamint a monitoring, a számonkérés, és a tudásátadás folyamatait" – nyomatékosított beszédében a Főtitkárság vezetője.
A további felszólalók között volt Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke, parlamenti képviselő, aki az előző napi sikeres négy rétegtalálkozóra utalva elmondta: a szövetség fontosnak tartotta az oktatással, a mezőgazdasággal, az örökségvédelemmel és a vállalkozásokkal kapcsolatos tanácskozások megszervezését, mert munkája során nem csak a máról, hanem a jövőről is gondoskodnia kell, ezáltal megteremtve a megmaradás feltételeit a jövő nemzedék számára.
Cseke Attila parlamenti képviselő a Partium frakció álláspontját ismertette a Kelemen Hunor szövetségi elnök által bemutatott újratervezésről. Rámutatott: az RMDSZ és a választópolgárok közötti kapcsolatot meg kell erősíteni, a problémákra csak a személyes kapcsolattartás lehet válasz.
„Az elmúlt heti, a romániai magyar közösségre nézve sértő, megbélyegző és mondvacsinált veszélyt tartalmazó belügyminisztériumi közvitára bocsátott stratégiát nagyon sok mindennel meg lehet kontrázni, de egy biztos, ez nem felel meg az uniós követelményeknek” – zárta beszédét Cseke.
A választási törvényekről szóló vita eredménye minden bizonnyal meghatározza a 2016-os évet – vezette fel hozzászólását Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki a kérdéskört a szórványközösségek szempontjából elemezte. „Amikor a parlamenti választási törvényről beszélünk, ne feledjük hozzátenni, hogy az RMDSZ három és hét évvel ezelőtt is elmondta, hogy orosz rulettként fog működni. Mindenkinek rossz volt ez a törvény, de mindenekelőtt a szórványközösségeknek volt a leghátrányosabb, ugyanis elvette az esélyt, hogy parlamenti képviselet elérésében reménykedhessenek. Az arányosság elvét, amelyet parlamenti frakcióink is fenntartanak, és a visszaosztási módszert, bár még nem lehet pontosan tudni, hogy fog működni, mi a szórványban nagy bizalommal fogadjuk. Ugyanígy érzünk az önkormányzati választások esetében is, ahol három százalékos választási küszöböt javasoltak képviselőink, örültünk volna, ha ez nemcsak a megyei tanácsokra, hanem a helyi önkormányzatokra is vonatkozna" – fogalmazott.
Utalva Kelemen Hunor brassói nyilatkozatára, mely a szórvány és a tömbmagyarság egységét szorgalmazta, Winkler Gyula, a Szórvány frakció vezetőjeként csatlakozott a korábban felszólaló Cseke Attilához, aki a Partium frakció nevében az erdélyi magyar közösség belső szolidaritásának szükségességéről beszélt. Az EP-képviselő megköszönte a Gazdasági Tanács konzultációját az RMDSZ gazdasági programja kapcsán, mint mondta, jó a program, de két év eltelte után árnyalataiban, prioritásaiban szükség lesz frissítésre. "Infrastruktúra, mezőgazdaság, energia, turizmus területein nem változnak a program hangsúlyai, de plusz árnyalatokat adnak a javaslatok, amelyeket a kongresszusi küldöttek elé terjesztenek" – mondta Winkler Gyula, aki utalt arra is, hogy az új Adótörvénykönyv kapcsán is szükség lesz további konzultációra.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke a Tulipán frakció képviseletében szólalt fel. „Amikor a kongresszusra készülünk, arról is beszélnünk kell, hogy a visszatekintésen túl a tervezésre is időt kell szánni. Talán a legfontosabb dolog, amelyet célként kell megfogalmaznunk: a következő helyhatósági választás alkalmával a Szövetségnek meg kell őriznie azokat a döntéshozatali tisztségeket, ahol jelenleg is tevékenykedik, ugyanakkor újakat kell szereznie ott, ahol az elmúlt időszakban kiszorult” – fogalmazott Szabó Ödön, aki arra is rámutatott: az elmúlt huszonöt évben az önkormányzati választásokon való sikeres szereplés az ezt követő parlamenti helyek megszerzésének biztos alapját jelentette.
Antal Lóránt, a MIÉRT új elnöke az egy héttel ezelőtt zajló országos küldöttgyűlésre reflektált felszólalásában: „a Magyar Ifjúsági Értekezlet küldöttei szinte kétharmados többséggel arra tették le a voksukat, hogy csak együtt tudunk erősek lenni. Igazolódni látszik, hogy nincsenek háborúk a régiók között, csak egy egészséges verseny van, ami fejlődést eredményez.” Hangsúlyozta: Kolozsvár-központú MIÉRT-re van szükség, hiszen a szövetség megyei, területi szervezetei gyakran panaszkodnak arra, hogy sok fiatal kerül úgy egyetemistaként Kolozsvárra, hogy a tanulmányai befejeztével már nem költözik haza, így pedig nehezebben tudják őket az otthoni programokba bevonni. „2014 Romániájában nem csak egy felvetés, hogy a bűnözésellenes szervek bármikor meghurcolhatnak valakit azért, mert kisebbségi jogokról beszél. Baj van a rendszerrel akkor, amikor a szenátusban olyan törvényjavaslattal állnak elő, miszerint büntetni kellene azokat, akik akár az autonómiát mint fogalmat a szájukra veszik” – ismertette Klárik László-Attila szenátor, aki a Székelyföld frakciót képviselte felszólalásában. A szenátor példájával a demokrácia veszélyeztetettségére hívta fel az ülésen jelenlévők figyelmét, ugyanakkor az érdekérvényesítés terén a még hangsúlyosabb fellépésre szólította fel a szövetség politikusait. (rmdsz-tájékoztató, mti)

Tranisndex.ro

Az Országos Ifjúsági Találkozóra készülve
Ismét Kolozsvár adott otthont március 16–18. között a romániai katolikus egyházmegyék ifjúságpasztorációs találkozójának. A megbeszélés végeztével Tamás Barna a gyulafehérvári főegyházmegye ifjúsági főlelkészével beszélgettünk a találkozóról, valamint az ifjúsági programok alakulásáról.
Milyen alkalomból tartottátok ezt a megbeszélést?
Évi rendszerességgel van egy-egy találkozónk, ennek az ideinek a célja az volt, hogy információkat kapjunk a nyári Országos Ifjúsági Találkozóról, bemutassák terveiket a szervezők, a Kolozsvár-szamosújvári görögkatolikus püspökség ifjúsági irodájának munkatársai. A rendezvényen házigazdaként jelen volt Folerentin Crihălmeanu püspök, és valamennyi egyházmegye képviseltette magát. Minden ifjúsági lelkészséget legalább két személy képviselt: a lelkész és a referens.
Ez a találkozó nagyon jó alkalom az ismerkedésre, a kapcsolatépítésre, a tapasztalatok megosztására. Első este az ismerkedésen volt a hangsúly. Visszatekintettünk az elmúlt évnek egy fontos őszi eseményére, arra, amikor a Világifjúsági találkozó keresztje Romániában volt, valamint minden egyházmegye beszámolt az élményekről.
A katolikus sajtó is beszámolt a Világifjúsági találkozó keresztjének az útjáról. Milyen visszhangok vannak erről az útról román körökben?
Felix Roca iaşi (jászvásári) ifjúsági lelkész képviselte országunkat az elmúlt években ebben a kezdeményezésben. Ő volt az, aki végigvitte a keresztet, aki leszervezte ezt az utat, s nagyon pozitív a véleménye. Elmondta, hogy a valóságok nagyon különböznek az egyházmegyék között, de itt tudni kell, hogy hat római katolikus és hat görögkatolikus egyházmegyéről van szó, ugyanakkor nemzetiségi különbségek is tapasztalhatók az egyházmegyék között. Különböző közösségekbe járt, mindenhol fogadták a püspökök is, a keresztnek székesegyházak adtak helyet. Több helyen, például Kolozsváron, Nagyváradon, talán Szatmáron is volt együttműködés a helyi római és görögkatolikus egyházak között. Mindenképpen nagy-nagy élmény volt a fiatalok számára és nemcsak, hisz kolostorokban, valamint gyermekotthonban is járt a kereszt.
Lendíti az összefogást ez a tapasztalat a nyelvi és a rítusbeli különbségek dacára?
Pozitívan meglep az, hogy a román anyanyelvűek hozzáállása is nagyon pozitív, nyitottak, hangsúlyozzák, hogy igen, ennek a (magyar) dimenziónak is képviselve kell lennie minden szinten és építi a kapcsolatot, az ismerkedést, érdeklődnek a programjaink iránt. Azt gondolom, hogy mi, a magyar egyházmegyék semmiképpen sem vagyunk lemaradva, nem kullogunk a sor végén. Egyházmegyéink példák a román anyanyelvűek számára, különösen a görögkatolikusok számára.
Vannak nagyon jó kezdeményezések, és a találkozó végén megfogalmaztunk egy kérést a Romániai Püspökkari Konferencia irányába: nagyon szeretnénk, ha kineveznének valakit ifjúsági lelkésznek, ő magának két munkatársat választana, akik koordinálnák az országos szintű magyar programokat. Itt gondolok a jövő évi krakkói Világifjúsági találkozóra, amire valakinek országos szinten szerveznie kell a bejelentkezést, nyilvántartást. A helyszínen pedig román nyelvű katekéziseket, szentmiséket, román nyelvű programokat kell szervezni. Mi haszonélvezői vagyunk a Magyarországi Püspökkari Konferencia ifjúsági irodája munkájának, hogy elmegyünk és részt vehetünk magyar szentmisén, magyar katekézisen, viszont nekik meg kell szervezniük ezeket.
Ha jól tudom, az Országos Ifjúsági találkozón Kolozsváron is lesznek magyar nyelvű programok.
Igen, nagyon nyitottak arra, a honlapjukon (intc.ro) is három nyelven jelennek meg az információk. Nagyon fontosnak tartják, hogy a programon is legyen fordítás: a katekézis, a tanítás és az összekötő szövegek szintjén egyaránt. A fordításban a Mária Rádió lesz partner. Természetesen a mi segítségünket is kérik ehhez, valamint önkénteseket és csoportvezetőket is. Csak bátorítani tudom a gyulafehérvári és más egyházmegyék magyar anyanyelvű fiataljait a részvételre, hisz nagyszerű alkalom ez arra, hogy eljöjjenek Kolozsvárra, Európa ifjúsági fővárosába, és ápolják a kapcsolatokat. Túl kell lépnünk a mi nemzetünk korlátain, határain, és a román testvérekkel is nagyon sok pozitív élmény és barátság köthet össze minket.
Lejegyezte Szőcs Csaba
Vasárnap (Kolozsvár)

Magyarországi jogalanyként kíván működni a Magyar Ifjúsági Konferencia
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2015. március 29., vasárnap (MTI) - Magyarországi jogalanyként kíván működni a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK), mely eddig csupán informális ernyőszervezete volt a világ magyar ifjúsági szervezeteinek.
Erről Szórád Gábor MIK-elnök beszélt vasárnap Kolozsváron, a MIK hétvégi ülésének témáit összegző sajtótájékoztatón. A kolozsvári tanácskozás munkálatain 38 Kárpát-medencei ernyőszervezet képviseletében mintegy száz fiatal vett részt.
Szórád Gábor az MTI kérdésére elmondta, a magyarországi jogi bejegyzést az nehezíti, hogy a MIK jelenleg kilenc régióban működő szervezeteket fog össze, és olyan tagszervezetei is vannak, amelyek az Európai Unión kívüli országokban működnek. A tagszervezetek alapdokumentumai is nagy mértékben különböznek egymástól. „Meg kell találnunk azt a formát, amellyel az összes tagszervezetünket magunkkal vihetjük ebbe az új jogalanyiságba” - jelentette ki az elnök. Szórád Gábor elmondta, a MIK jogi bejegyzése lehetővé tenné, hogy az ernyőszervezet pályázzon az Európai Unió forrásaira.
A konferencia zárónyilatkozatában a MIK üdvözölte a világ magyarságának példaértékű támogatását és szolidaritását az ukrajnai háborús és gazdasági krízis miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai magyarokkal. Arra kérte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy segítsen annak a tudatosításában, hogy a Kárpátaljára való beutazás biztonságos, és javasolta a magyar kormánynak, és a magyar vállalkozóknak, hogy indítsanak munkahelyteremtő programokat Kárpátalján.
Borzási Sarolta, a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa programsorozatot koordináló Share föderáció magyar alelnöke a sajtótájékoztatón kijelentette, a MIK tanácskozásához hasonló rendezvények teszik tartalmassá az ifjúsági fővárosi címet. „Az a feladatunk, hogy a rendezvényeken keresztül Kolozsvárt fiatalos élménydús városnak mutassuk be az idelátogatóknak” - jelentette ki az alelnök.
A MIK decemberi budapesti ülésén Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára jelentette be, hogy a kormányzat már dolgozik azon a törvénymódosításon, mely javaslattételi, véleményezési, tanácsadási, esetenként pedig egyetértési jogot is biztosítana a MIK-nek az ifjúságot érintő kérdésekben.
A MIK (a Magyar Állandó Értekezlethez hasonlóan) a magyarországi és külhoni magyar fiatalok és azok szervezeteinek legmagasabb szintű egyeztetési fóruma, amelyet alapítói 1999 novemberében hoztak létre Budapesten. Kolozsvár, (MTI)

A tudományos közösség építője – Díjazott az Erdélyi Múzeum-Egyesület
Évi közgyűlését tartotta Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében március 28-án, szombaton.
A közgyűlési beszámolókat követően tiszteleti taggá választották Kerekes László mérnök-professzort és Farkas Zoltánt, az EME agrártudományi szakosztályának elnökét, s átadták a fiatal kutatóknak járó Gróf Mikó Imre-díjat és a Gróf Mikó Imre-emlékplakettet.
A díjat, amelyet az EME és a Gróf Mikó Imre Alapítvány ítél oda elismerésként négyévenként, Ősz Sándor Előd levéltáros kapta a Bibliotheca Calviniana Transylvanica című forráskiadvány sajtó alá rendezéséért, az emlékplakettet pedig Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese vehette át az EME folyamatos működéséhez és az erdélyi magyar tudományműveléshez nyújtott támogatása elismeréséül.
A közgyűlésen az EME választmányának egyharmadát megújították, az elnökség viszont nem változott: továbbra is Sipos Gábor elnök és Bitay Enikő főtitkár vezeti az egyesületet. Sipos Gábor megnyitóját követően Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke az MTA elnökének üdvözletét tolmácsolta, és Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács ügyvivő elnöke képviseletében Kerekes Sándor tanácsos üdvözölte az egybegyűlteket.
Kerekes kiemelte az EME tevékenységének jelentőségét, melyet február 22-én a kincses városbeli Operabálon a Kolozsvár jelképe (Emblema de Cluj) kitüntető cím odaítélésével is elismert a megye vezetősége.
„Az erdélyi magyar tudományos élet keretintézménye 2014-ben is a magyar tudományos közösség szolgálatában állt. Eredményesen működtette intézményrészlegeit, így a tudományok művelőinek, illetve pártolóinak egyaránt teret adott könyvtárai, kutatóintézete, kiadója, a hét szakosztálya, valamint a hat fiókegyesülete révén. Ugyanakkor szorgalmazta, segítette a kutatás iránt érdeklődő ifjúsági kutatócsoportok munkáját is” – mutatott rá az egyesület főtitkára.
Az EME a kutatás iránt érdeklődők között igyekszik megtalálni mind a tapasztalt nyugalmazott egyetemi, mind az aktív oktatókat, kutatókat, akik révén a fiatal nemzedék is bevonható a tudományos élet vérkeringésébe. Az EME egyszerre kutatást végez, nevelői, oktatói szerepet is ellát, ugyanakkor közzéteszi és terjeszti a kutatási eredményeket, mindeközben tudományos közösséget épít a különböző szakterületeken – összegezte a főtitkár az egyesület kiértékelőjében.
Az egyesület aktív szerepet tölt be a helyi közösség tudományos életében, együttműködik a társintézményekkel, partnerekkel. Például a Kolozsvári Magyar Napokon könyvstandot működtet, előadásokat és kiállítást szervez. Ugyanez a szerepvállalás jellemzi a fiókegyesületek részvételét a különböző helyszíneken, így Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Szilágysomlyón, Zilahon.
„Az elmúlt évben az EME összesen 92 rendezvénynek volt a házigazdája. Kiadványaink mérlege: 31 könyv, 11 folyóirat. Tavaly összesen 22 kutatási programot működtettünk 13 főállású és 30 külső munkatárs részvételével. A közgyűlés elfogadta a 2015-ös év munkatervét, amely ugyanolyan tartalmasnak és színesnek mutatkozik, mint a tavalyi” – mondta el Bitay Enikő.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Nagyváradi könyvnapok anno
A huszonkét éves elszakadás ellenére Várad emlékét úgy őrizte meg az anyaország, amilyen az valójában volt, a pezsgő kulturális élet városának, falai közt írókkal, költőkkel, tudósokkal, művészekkel. Persze, a távolság megszépíti az emlékeket, de a város a tudatos sorvasztás ellenére is megőrizte a szellemi élet pezsgését és az idelátogatók nem érezték olyan mélynek az elszakadás okozta mély szakadékot, ami az évek során keletkezett. Azonkívül itt volt nekünk az erdélyi magyar irodalom és annak képviselői, akik azon igyekeztek, hogy a magyar szó megmaradjon ezen a tájon.
Illusztris vendégeket várt a város, az irodalom jeleseit ezeken a napokon, a könyvnapok idején. Gulácsy Irén, Ignácz Rózsa, Móricz Zsigmond, Mécs László és Nyírő József vendégeskedett volna a Holnap városában, hogyha csak néhány napra is, de elhozzák az élő magyar irodalom szellemét ide.
A város vezetése és a kereskedők pedig mindent megtettek azért, hogy a hazatérés utáni első könyvnapok sikerrel öregbítsék Várad hírnevét.
Három napon át kínáltatják magukat a magyar szellem termékei, a város szívében álló népi motívumos sátrakban. A helyi könyvkereskedők hetek óta versengenek a jobbnál jobb standokért, a Szent László tér és a Bémer tér kijelölt helyein. Mindenikük pompás sátrat állított, de a legszebbek azok voltak, amiket a sikeres festőművész, Balogh István tervezett.
A tervek szerint kilencvenhét könyv kerül az olvasóközönség elé. Ezek egyike a rég halott, tehetséges Iványi Ödön: A püspök atyafisága című regényének harmadik kiadása, a Szigligeti Társaság gondozásában.
A könyvnapok sikeres rendezéséért egy olyan régi, váradi könyvkereskedő felelt, aki az elmúlt évek alatt, legjobb tudása szerint szolgálta a város magyarságának érdekeit. Könyvkereskedésében és az általa kiépített hálózatban, az elnyomás évei alatt is kapható volt minden olyan magyar nyelvű könyv, amit a román cenzúra beengedett Erdélybe. Ez a könyvkereskedő cég volt az, aki kiépítette a könyvterjesztő hálózatot és megteremtette a lehetőséget a kedvező részletfizetésre, hogy a szegény sorsú irodalomkedvelőkhöz is eljusson a magyar szó, irodalmunk kincsei révén. Igen, kedves olvasók, Vidor Manóról van szó. Arról a Vidor Manóról, aki Herczeg Ferenccel, Bókay Jánossal, Harsányi Zsolttal tart fent baráti kapcsolatot, és akik egyetlen hívó szóra, bármikor lejönnek Váradra felolvasást, dedikálást tartani.
Vidor rendezi hát a könyvnapokat, de nem csak itt, hanem ő felel a visszatért Észak-Erdély más városainak, Kolozsvárnak, Marosvásárhelynek és Szatmárnak sikeres könyvnapi rendezéséért is.
A Vidor Manó könyvkereskedés, a Szigligeti színház előtt állította fel sátrát.
A Bémer tér egy másik sátrában, a Pannónia és a villamosmegálló közötti háromszögben, a Krausz István által vezetett Nemzeti könyvkereskedés állít ki, de az itt kiállított könyvek, a Rákóczi út 11 alatti boltban is kaphatók lesznek.
Az egyik legszebb sátor, a Hegedüs Hírlapiroda sátra a Bémer téren, a Magyar Általános Hitelbank előtt áll. Az övéké volt a legjobb és legsokoldalúbb kölcsönkönyvtár, magyar és német nyelvű könyvekből. Miután a városi könyvtár már nem töltötte be szerepét a magyar olvasóközönség számára, a Hegedüs kölcsönkönyvtár vette át ezt a szerepet, maradéktalanul kiszolgálva az olvasókat a megszállás évei alatt.
A régi, nagyhírű Sonnenfeld féle könyvkereskedést Simon István, egy anyaországból idekerült kereskedő vette át és sátrát “keresztény és hazafias indíttatásból” a Szent László templom mellett állítja fel.
A könyvnapokra aztán az ígért szépírók nem érkeztek meg, az olvasóközönség legnagyobb sajnálatára. Pedig Nagyvárad irodalmi múltja és a közönség ragyogó szeretete megérdemelte volna ezt a gesztust. Kárpótlásként itt volt azonban Gulácsy Irén és Ignácz Rózsa. A két írónő szinte fürdött a népszerűségben és természetesen az ő műveiket vásárolták és dedikáltatták a legtöbben a sátraknál. A közönség hamar elfeledte a “nagyok” látogatásának elmaradását és szeretetével halmozta el a két hölgyet. Hisz mindketten itthon voltak és ezt nem is titkolták…
Gulácsy Irén ellátogatott egykori munkahelyére, a Nagyvárad szerkesztőségébe. Emlékezni a kollégákkal a hősi időkre, a vezércikkekre, a sok fejtörésre, küzdelemre a megaláztatásokra, no és persze a sikerekre.
“Gulácsy olyan Nagyváradnak, mint Jókai Komáromnak, Móra Szegednek, Gárdonyi Egernek”, írja Tabéry a másnapi lapban. Ignácz Rózsa új munkája, a “Született Moduvában” is hatalmas sikert aratott. Ez a pusztulásra ítélt csángó magyarokról szóló munka volt talán a legnépszerűbb könyv a vásáron, Gulácsy munkái után.
A könyvvásár sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy Nagyvárad városa is képviselteti magát a vásáron. Dr. Soós István polgármester, Dalló Gyula kultúr tanácsos és Soós András a városi könyvtár vezetője nagy érdeklődéssel látogattak ki mindhárom napon a vásárra és jelentékeny összegért vásároltak könyveket a városi könyvtár számára. Annak a városi könyvtárnak, amely az elmúlt huszonkét esztendő alatt, nem sok magyar nyelvű könyvet, nem sok magyar író munkáját vásárolta meg.
Sajnos, az eseményt egy sajtópolémia is beárnyékolta. A Magyar Lapok egyik számában, lejárató cikk jelent meg a Sipos és Reich könyvkereskedésről. A cikk kufárkodással vádolja a céget, akiknek a magyar könyv csak haszonszerzés. Az igazi ok az, hogy a cég sátra az Országzászlóval szemben van felállítva és ez a tény igencsak szúrta a cikkíró szemét. A tény az, hogy a sátrak helyét a városi mérnöki hivatal jelölte ki, nem pedig protekciós alapon lettek elosztva. Az Esti lap válaszol a cikkre, így néhány napig van téma a két kispéldányszámú lap hasábjain. Akkor már olyan időket élt városunk és az ország, hogy még egy ilyen nagyszerű eseményt, mint a könyvnapok is be lehetett árnyékolni pár rossz ízű mondattal.
Így teltek az Első Magyar Könyvnapok eseményei városunkban, 1941. júniusának második hetében.
Farkas László, Nagyvárad
(forrás: Nagyvárad c. napilap 1941. júniusi lapszámai)
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ötletbörze a magyar összefogásról
Nem ragadós a marosvásárhelyi hárompárti összefogás példája a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, legalábbis egyelőre. A jövő évi helyhatósági választásokon való együttműködés lehetősége több helyen megragadt az ötlet szintjén.
Egyelőre nehezen elképzelhető a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, hogy marosvásárhelyi mintára összmagyar előválasztást szervezzen, majd ezt követően közös polgármesterjelöltet vagy tanácsosi listát állítson a három magyar politikai alakulat a 2016-os helyhatósági választásokon.
A Krónika megtudta, Brassó kivételével – ahol a 2012-es megmérettetéshez hasonlóan az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ismét közös jelöltállításban gondolkodik – a legtöbb településen továbbra is méregetik egymást, múltbéli sérelmeket emlegetnek az érintett politikai szervezetek képviselői.
Mint kiderült, Szatmárnémetiben még csak nem is körvonalazódik a marosvásárhelyihez hasonló együttműködés, holott a szatmári megyeszékhely esetében az RMDSZ már bejelentette: fő célja a 2012-ben elvesztett polgármesteri szék visszaszerzése lesz. Hegedüs Pál, a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei szervezetének elnöke érdeklődésünkre megerősítette: összefogásról még nem esett szó eddig. Úgy véli azonban, a tárgyalásokat az RMDSZ-nek kellene kezdeményeznie, hiszen „lényegében tőlük függ, hogy lesz-e együttműködés".
Az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezetője, Seres Ferenc a téma kapcsán csupán annyit nyilatkozott: pártja országos vezetőségének álláspontját várja az ügyben. Az RMDSZ megyeszékhelyi szervezetének egyébként tetszene a hárompárti együttműködés ötlete, Kereskényi Gábor helyi elnök legalábbis azt mondta a Krónikának, hogy már húsvét után megpróbálnak egyeztetni a néppárt és az MPP képviselőivel.
Azt azonban megjegyezte, bár a polgármesteri szék elvesztése miatt a két kisebb alakulatot nem tehetik felelőssé, annyi valószínűsíthető – hozzáadva az MPP és az EMNP által 2012-ben kapott voksokat az RMDSZ szavazataihoz –, hogy egy városi tanácsosi székkel többet tudhatott volna magáénak a magyar képviselet, ha négy évvel ezelőtt öszszezárnak.
Pataki Csaba megyei RMDSZ-elnök ugyanakkor még szélesebb körű magyar összefogást szeretne: amint lapunknak elmondta, bevonná az együttműködésbe a civil szervezeteket is. Az elnök szerint „az RMDSZ ajtaja nyitva áll, várják a potenciális partnerek jelentkezését".
Leveleznek, egymásra mutogatnak a bihariak
Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei elnökének összefogásra szólító felvetése óta a partiumi megyében is találgatás tárgyát képezi az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) esetleges összefogása a jövő évi helyhatósági választások kapcsán.
Bár Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos elnöke ezt a szövetség jelenlegi vezetése mellett nem tartja elképzelhetőnek, a néppárt helyi képviselete lát esélyt az RMDSZ-szel való együttműködésre. „Részünkről megvan a szándék az együttműködésre, de például az első lépés az lenne, hogy végre kapjunk egy választ arra a levélre, amelyben hetekkel ezelőtt kértünk találkozót Huszár István RMDSZ-es alpolgármestertől" – szögezte le hétfőn Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke.
Szerinte közös listaállításról kizárólag egy tárgyalássorozat dönthet. „Bár valóban vannak olyan személyek, akikkel problémás lehet az együttműködés, mi a magyarügyet tartjuk szem előtt" – szögezte le. A néppárti vezető lapunknak elmondta, amióta Kiss Sándor az általuk szervezett városi fórumon ad hoc bejelentette a közös jelöltek indításának ötletét, még nem volt alkalmuk személyesen beszélni róla. „Nagyon jó ez, csak meg kell tölteni tartalommal" – fogalmazott Csomortányi. Az EMNP-s politikus szerint azonban számos kérdés felmerül a téma kapcsán.
„Korrupt személyekkel nem tudjuk elképzelni az összefogást" – hangsúlyozta. Hozzátette azonban, az RMDSZ Bihar megyei szervezete „biztosan tud találni olyan jelölteket, akik nem keveredtek gyanúba". „Az elmúlt időszakban megfogalmazott bírálatoktól eltekintve a közösség érdekében sok mindenben egyet tudnánk érteni, és megtalálhatnánk a működőképes képletet" – mondta a Krónikának Csomortányi.
Azzal kapcsolatban, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára nagyváradi látogatása alkalmával kijelentette, hogy az EMNP-vel nincs amiről tárgyalniuk, Csomortányi rámutatott, „szerencsére nem Kovács Péter hoz döntéseket Bihar megyében", így nem is tulajdonít sok jelentőséget a nyilatkozatának.
Pedig úgy tűnik, Szabó Ödön, a szövetség Bihar megyei ügyvezető elnöke is hasonló véleményen van, lapunk megkeresésére ugyanis úgy fogalmazott: „a mi esetünkben Tőkés László visszautasította a javaslatunkat a néppárt nevében, arról pedig nem kaptunk hírt, hogy a helyi néppárt elhatárolódott volna Tőkés válaszától". „Ennél részletesebben nem kívánok válaszolni, mert nem hiszek az újságon keresztüli üzengetésben, s különben sem mondanám el a sajtónak, ha tárgyalást terveznék Csomortányival" – tette hozzá a szövetség politikusa.
„Ha elkezdünk izmozni..."
Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke nem lát fantáziát az összmagyar előválasztás megszervezésében. Mint mondta, hárompárti együttműködésről csak abban az esetben lehet szó, ha a jelöltek vállalják, hogy az RMDSZ színeiben indulnak a helyhatósági választásokon. Emlékeztetett: Kolozs megyében legutóbb 2004-ben szervezett előválasztást az RMDSZ.
Keizer Róbert, a Kolozs megyei MPP elnöke viszont azt tartaná normálisnak, ha nemcsak Marosvásárhelyen, hanem máshol is szerveznének összmagyar előválasztást. Mint kifejtette, Kolozsváron mindenképp tárgyalni kéne az együttműködésről annak érdekében, hogy a helyi magyarság képviselete ne csökkenjen a városi tanácsban.
„Ha elkezdünk izmozni, hogy ki az erősebb és ki a gyengébb, a magyarság további mandátumokat veszíthet a városi és a megyei tanácsban" – szögezte le Keizer Róbert. Hozzáfűzte: „eljött az ideje, hogy leüljünk tárgyalni, hiszen most nincs kampány, ezért nyugodt körülmények között lehetne stratégiát egyeztetni. Ha minket nem keresnek meg, akkor mi fogjuk kezdeményezni a tárgyalásokat" – ígérte meg a polgári párti politikus.
Soós Sándor, a néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke lapunknak elmondta: még tavaly augusztusban nyílt levelet írt az RMDSZ-nek ez ügyben, de azóta sem kapott választ. Soós úgy véli, Kolozsváron és a megyei tanács esetében közös listát kellene állítaniuk a magyar politikai alakulatoknak. Egyetért abban a polgári párti kollégájával, hogy ideje lenne leülni megbeszélni, hogyan lehetne elkerülni a magyar mandátumok elvesztését.
Mint részletezte: igaz ugyan, hogy a néppárt másfél százaléknál kevesebb szavazatot kapott a legutóbbi választásokon, de ez egy-két magyar mandátummal kevesebbet jelentett a kolozsvári és a megyei tanácsban. Emlékeztetett: az államelnöki választásokon némileg nőtt a néppárt támogatottsága Kolozs megyében. „Meg kell vizsgálnunk, hogy a megye településein hogyan lehet a magyar önkormányzati képviseletet a legjobban megerősíteni, egy-egy mandátum sorsa ugyanis a kisebb településeken gyakran csak 2-3 szavazaton múlik" – mutatott rá Soós Sándor.
„Hozzánk nem érkezett ilyen jellegű megkeresés" – ezt a választ kaptuk Faragó Pétertől, a szövetség Arad megyei szervezetének elnökétől, amikor a helyi szintű együttműködés lehetőségéről kérdeztük. Mint mondta, Arad megyében a néppártnak „csak néhány embere van", az MPP-nek pedig nincs megyei szervezete, így nem valószínű, hogy követni tudják a marosvásárhelyi példát.
Burián Sándor, a néppárt Arad megyei elnöke viszont úgy tudja, az RMDSZ határozottan elzárkózik a közös választási lista állításától. „A 2012-es helyhatósági voksoláson két település esetében merült fel a közös listaállítás ötlete, de a szándék elbukott, mert az RMDSZ csak úgy fogadta volna el a javaslatot, ha a szövetség listáin indulnak a néppártos jelöltek. Ez nyilván nem felelt meg nekünk" – magyarázta Burián. Az RMDSZ egyébként 2012-ben öt községben tudott polgármestert állítani.
Brassóban – ahol a legutóbbi a helyhatósági választásokon példaértékű együttműködést kötött az RMDSZ és az EMNP – egyelőre nem került szóba a közös listaállítás, tudtuk meg Kovács Attilától, az RMDSZ Brassó megyei elnökétől. A politikus azonban közölte: folyamatosan egyeztetnek a helyi magyarságot érintő kérdésekben, s a két alakulat minden bizonnyal közös brassói és megyei önkormányzati képviselői jelöltlistát fog állítani 2016-ban is.
Amint arról beszámoltunk, Marosvásárhelyen közösen szervez előválasztást és közös polgármesterjelöltet indít a három magyar politikai alakulat. A kezdeményezés mindeddig példátlan. Korábban egyébként az is felmerült, hogy az EMNP és az MPP közös jelölteket állít a jövő évi megmérettetésen, a két párt vezetői azonban egyelőre nem tárgyaltak a témáról.
Krónika (Kolozsvár)

Módosítottak a szabályzatokon
Kolozsváron tartotta közgyűlését március 28-án, szombaton a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). A közgyűlés elfogadta mind az alapszabályzat, mind a működési szabályzat módosításait, az etikai kódexet pedig közvitára bocsátják a tagok között. Ennek egyik újdonsága, hogy többek között az online felületekre és a kommentek kezelésére is kitér.
Rácz Éva Mária elnök beszámolójából kiderült, hogy 2013 októbere óta 35 személlyel bővült az egyesület tagsága, közöttük vannak visszairatkozók és pályakezdők egyaránt. A támogatásoknak köszönhetően egyebek mellett megjelent két riportkötet, a 2013-as és 2014-es, idén pedig a Beszterce-Naszód megyei Radnaborbereken szervezik meg a riporttábort, július 10-12. között. A MÚRE 25. éves fennállását május 15-16-án Csíkszeredában ünneplik meg, az őszi szakmai tanácskozás pedig a tervek szerint ismét Nagykárolyban lesz, szeptember 18-20. között.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A jövőnek kívántak üzenni a MOGYE oktatói
Hetven facsemetét ültettek el, és egy időkapszulát helyeztek el a földbe kedden délután a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) udvarán.
A rendhagyó akcióval az intézmény vezetősége a hetven évvel ezelőtti eseménynek kívánt emléket állítani, annak a napnak, amikor 1945-ben megalakult az egyetem.
Mivel a vezetőség úgy hirdette meg az akciót, hogy mindenki azt helyez az időkapszulába, amit oda illőnek talál (és ami el is fér), a magyar tagozat képviselői egy dossziét állítottak össze, amelyben helyet kapott az a hetven évvel ezelőtt napvilágot látott Hivatalos Közlöny, amelyben az egyetemlétesítési rendelet olvasható. A jövőnek szánták a 2011. évi 1-es számú tanügyi törvény anyanyelvű felsőoktatásra vonatkozó előírásait, valamint az elmúlt négy év – levelezésben, átiratokban, kérvényekben, újságcikkekben tükröződő – szélmalomharcát. Miközben Leonard Azamfirei rektor a multikulturalizmus fellegváraként emlegette a vásárhelyi egyetemet, a megbékélésre és összefogásra ösztönözve tanárokat és diákokat egyaránt, Peti András alpolgármester háromnyelvű hűtőmágnesét leszámítva, a Szilágyi Tibor volt rektorhelyettes és társai által elhelyezett csomag volt az egyetlen, amely magyar nyelven is hirdeti a jövő nemzedékeknek, hogy 2015-ben a MOGYE-n, ha részben is, de még zajlott anyanyelvű oktatás. A rektorátus részéről az elmúlt hetven év szépített változata került a földbe. Az egyetem vezetősége a 2045-beli mogyésoknak szánta a terjedelmes időkapszulát, amelybe még egy laptopot is csomagolt.
Mint ismeretes, a Mihály király által 1945. május 28-án aláírt 407-es törvényerejű rendelet értelmében június elsejei hatállyal Kolozsvárott magyar tannyelvű Állami Tudományegyetem létesült négy tudományos karral, és felvette a Bolyai Tudományegyetem nevet. Annak dacára, hogy a királyi rendelet azt is leszögezte, hogy a klinikákon mind a román, mind a magyar kar részére biztosítani kell a gyakorlati tevékenység lehetőségét, ezt a román fél már kezdettől fogva megszegte. Mivel nem engedték be a magyar kart a kolozsvári klinikákra, a fennmaradás érdekében kénytelenek voltak Marosvásárhelyre költözni, ahol az 1948-as tanügyi reform alapján váltak önálló intézetté. Tizenegy évvel később a két kolozsvári egyetem, a magyar oktatók és diákok tiltakozása ellenére, összeolvadt. Az így keletkezett Babeş–Bolyai Tudományegyetemen fokozatosan megszűntek a magyar csoportok. Pártutasításra, 1962-től Marosvásárhelyen az előadásokat magyarul és románul, a gyakorlati órákat csak románul tartották. A hallgatói részarány fokozatosan a román hallgatók javára billent. A ’80-as évek végére a magyarul tanulók aránya 20 százalék alá süllyedt. 2008-ra ez 50 százalékra emelkedett, de a magyar oktatóké nem haladja meg a 30 százalékot.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Negyven napon át kampányoltak a megfogant életekért Kolozsváron
Vasárnap álltak ki utoljára a kolozsvári Dominic Stanca szülészeti és nőgyógyászati klinika elé imádkozni és tüntetni azok, akik bekapcsolódtak a 40 nap az életért mozgalomba, és tábláikkal, de egyáltalán jelenlétükkel arra hívták fel a figyelmet, hogy minden megfogant élet érték, és van más, jobb választásuk is az abortuszra készülő nőknek. A kampányt ősszel is megismétlik – hangzott el a vasárnapi eseményzáró rendezvényen.
A közösség ereje
Az Agapé vendéglő legfelső emeletének egy körülbelül száz férőhelyes termében szinte kétszer annyian gyűltek össze, hogy közösen tekintsenek vissza az elmúlt negyven napra, amikor is 480 óra alatt összesen több mint 650 önkéntes állt ki a sugárút melletti járdára, a klinika falai elé. „Az első fél óra volt a legnehezebb, amíg le tudtuk győzni magunkban azt a hamis szégyenérzetet, hogy mit gondolnak vajon az emberek. Ehhez ki kellett lépnünk a komfortzónánkból” - mondta Dan Călinescu kapmányigazgató, aki örömmel emelte ki: csodálatos volt megtapasztalni, hogy különböző felekezeti és nemzetiségű fiatalok és idősek állnak ki együtt egy közös célért. Ferenc pápát idézte: sokkal több, ami minket közel vihet egymáshoz, mint ami eltávolíthat.
A közösség ereje válasz lehet az abortuszt fontolgató nőknek, akik valami miatt ezt a művi beavatkozást látják a legjobb megoldásnak. Dan Călinescu elmondta, a legtöbb embert a következő üzenetet hirdető tábla állította meg: „Nem tervezett terhesség? Mi segítünk neked!” mindenki a hogyanra volt kíváncsi. A válasz viszont egy kérdésben érkezett: mire lenne szükség igazából? Mert van, akinek az anyagi forrás hiányzik, nincs munkahelye, vagy alacsony a fizetése, másnak a szociális támogatás, megint másnak a lelkigondozói segítség, esetleg az életpárti, odaadó orvosi szolgálat hiányzik. „Ha néhány fiatal, aki egyáltalán nem szakember, egy nap alatt le tudta festeni a Stanca falait, 600 négyzetmétert, úgyhogy mindenki csodálkozott, akkor egyébre is képes lehet, képes lehet valós társadalmi problémákra valós megoldást találni” - mondta a projektvezető.
Mennyit fizettek a tüntetőknek?
negyven nap alatt 7 és 19 óra között mindig állt valaki a kórháznál. Ezt látva, többen megkérdezték a főszervezőt, mennyit fizet az embereinek. De akik a kampányban részt vettek, nem jutalomért tették, hanem keresztényi kötelességből: „Jézus azt mondta, hogy mi vagyunk a világ világossága. Ezzel, hogy kiálltunk az utcára, igent mondtunk az Ő tervére, vállaltuk, hogy igen, mi vagyunk a világ világossága. Természetesen Jézus a fény bennünk, mi inkább gyertyaként vittük Őt ki oda, ahol sötétség van” - fogalmazott Dan Călinescu.
A zárórendezvényen jelen voltak különböző felekezetek képviselői is, legmagasabb ranggal Florentin Crihălmeanu görög-katolikus püspök (Kolozsvár–Szamosújvár Egyházmegye), aki megköszönte a kampányban részt vevők bátorságát, hogy a megmosolygó vagy egyenesen elítélő, lenéző, haragos tekintetek és beszólások ellenére is kitartottak. Emlékeztette az egybegyűlteket: ahhoz, hogy ne irtózzunk mások szolgálatába állni, jó motivációra van szükség: az Isten és az emberek szeretetére – így szolgált közöttünk Jézus, aki azt mondta magáról: Ő a feltámadás és az élet. Akik tehát az életért kampányoltak, azok Jézust szolgálták.
Gyakorlati segítség - válasz a hogyanokra
A kampány célja az volt, hogy elkezdődjön egy párbeszéd az abortusz problémaköréről – mondta Dan Călinescu. Éppen ezért a zárórendezvény után nem csak vacsorával kínálták az embereket, hanem felajánlották a lehetőséget, hogy egy-egy asztal körül „munkacsoportokat” alakítsanak, összesen hármat.
Az egyik asztalnál azok találkozhattak egymással, akik egy-egy gyülekezeten belül foglalkoznának rendszeresen a témával, támogató csoportot alakítanának, lelkigondozást biztosítanának vagy imaórát szerveznének az érintettekért. Egy másik asztalhoz azokat hívták össze, akik a negyven napos esemény előtt is zajló szórólapozás folytatását segítenék a Stanca klinikánál, illetve nem csak papírral a kezükben, de információkkal a fejükben és szeretettel a szívükben állnának ott – hasonlóan ahhoz, ahogy Amerikában minden szülészettel szemben, ahol abortuszt is végeznek, van egy terhességi krízisközpont, ahol felvilágosítást és támogatást nyújtanak. A harmadik felkínált lehetőség volt, hogy üljenek le egymás mellé a jelenlévő nőgyógyászok, gyógyszerészek, háziorvosok, rezidensek, ápolók, és lehessen velük arról beszélni, hol találhatunk életpárti egészségügyi dolgozót, akihez bizalommal fordulhatunk. –
Kolozsváron a Pro Vita klinikán magyar nyelvű tanácsadásra is programáltathatják magukat az érintettek. Visky Mária minden szerdán várja azokat, akik terhességükkel kapcsolatos kérdéseiket, gondolataikat szeretnék megosztani valakivel. „A klinikán ingyenes terhességi tesztet és ekográfot lehet végeztetni, de többnyire nem ezért szoktak jönni, már tudják, mi a helyzet. Inkább arra van szükségük, hogy meghallgassuk őket. Volt, aki utólag elmondta: ha tudta volna, hogy ennyire felszabadító lehet egy beszélgetés, sokkal hamarabb eljön" - mesélte lapunknak az egyesület magyar önkéntese.
Zsigmond Júlia
maszol.ro

Hiánypótló kötetet mutattak be az 1989-es forradalom magyar vonatkozásairól
A 1989. december 22-től 1990 májusáig, az első szabad választásokig tartó időszak tizenkét erdélyi város elsősorban magyar vonatkozású történéseit összesítő tanulmánykötetet mutattak be hétfőn Kolozsváron. Az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) című tanulmánykötetet Bárdi Nándor, Gidó Attila, Novák Csaba Zoltán szerkesztette a Rendszerváltás Romániában. Kisebbségek részvétele az 1989-es forradalomban és önszerveződési formák program keretében készült kutatás alapján. A 2010-ben kezdődött kutatás nagymértékben a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) keretén belül zajlott.
Horváth István, az NKI vezetője elmondta: az 1989-es eseményeket sokan leírták felülnézetből, dokumentálták, hogy mi történt Bukarestben a nagy pártépületek környékén, hogyan működött az egész forradalom ott, ahol a kamerák jelen voltak. E mellett viszonylag kevés tudomásunk van arról, hogy mi történt azokban az erdélyi városokban, ahol magyarok és általában kisebbségek élnek, és az akkori eseményeket magyar szempontból megélők és alakítók emlékezete nem strukturált, nem rendszerezett. Ebben a kontextusban döntöttek úgy, hogy ezeket a történéseket nemcsak dokumentumok révén, hanem egyéb eszközökkel is rögzítik, azok révén, akik részt vettek, szemtanúk voltak, és rekonstruálni tudják nemcsak az események valamilyen tárgyszerűségét, hanem az azokhoz kapcsolódó akkori jelentéseket, érzelmeket és hangulatokat.
„Az egyik elképzelés, hogy több perspektívából kiindulva interjúkat készítünk, dokumentumelemzés alapján próbáljuk meg rekonstruálni az akkori történéseket. Ez a rekonstruálás, ez a fajta történelmi próbálkozás nem elszigetelt, hisz a Kisebbségkutató Intézet az 1945 utáni kisebbségi történetet, történelmet kutatja különböző módszerekkel, és ilyen szempontból ez egy hosszabb távú, perspektivikusabb kutatási projektnek a része” – magyarázta Horváth. Hozzátette: ebben a kontextusban a kötet mellett egy jelentős archívum is létrejött, amelyik az NKI keretein belül kutatható. Az NKI vezetője szerint az ilyen típusú történetírásnak az előnye és hátránya egyben, hogy az akkori eseményeket megélők beleszólhatnak és elmondhatják, hogy bizonyos történések nem pont így zajlottak, és szerintük hol kellene változtatni.
Gidó Attila, a kötet egyik szerkesztője és az NKI tudományos főtitkára elmondta, hogy a tanulmánykötet román nyelven is megjelent, hisz olyan kutatást igyekeztek elvégezni, amelyik a román történetírásba is beágyazható. A módszertanról szólva a szerkesztő megjegyezte: az összes esettanulmány megadott rendszerben készült, mindenhol strukturált interjúkat, kronológiákat készítettek, dokumentumgyűjtést végeztek, és ez alapján álltak össze az elemző értekezések.
A kutatásban a következő települések kaptak helyet: Temesvár, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Máramarossziget, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely. Kutatások a kötetből kimaradt településeken - Brassó, Zilah, Nagybánya, Székelykeresztúr - is folytak, viszont különböző okokból kifolyólag ezek a tanulmányok nem készültek el. A kötetet egy előtanulmány nyitja, amely a kutatási előzményeket és a kortárs romániai szakirodalmi kontextust taglalja. Gidó szerint ez azért fontos, mert az 1989-es forradalomról szóló kutatások lényegében elkerülik a magyar témát, a könyv pedig ezt a rést is használja ki. A kutatási eredményeket már csak azért is érdemes románul közzétenni, hogy a román történetírás is valamennyire képben legyen az 1989-es magyar vonatkozású eseményekkel.
A könyvbemutatót Fodor János: Forradalom és rendszerváltás Kolozsváron, és Novák Csaba Zoltán: A rendszerváltás és a romániai magyarság című előadásai zárták.
(tudósítónktól) Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) Szerkesztők: Bárdi Nándor, Gidó Attila, Novák Csaba Zoltán /Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, 2014/
Transindex.ro

Művelődés/március
A kolozsvári folyóirat márciusi számának vezércikket Dáné Tibor Kálmán, a lap főszerkesztője jegyzi, aki az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet köszönti fennállásának 130. évfordulóján.
Szabadság (Kolozsvár)

Harminc határon túli fiatalt támogat az Edutus Főiskola
Hat féléves ösztöndíjprogramot hirdetett meg a magyarországi Edutus Főiskola határon túli, doktori tanulmányokat folytató és doktorjelölt fiatalok számára kedden Kolozsváron. A nyílt pályázat nyertesei tagságot nyernek a Collegium Talentumba. 
„Ez nem csak egyfajta ösztöndíjprogram, hanem sokkal jelentősebb tudományos és emberi támogatást nyújt. A nemzetpolitikai stratégia része a külhoni magyar fiatal értelmiségiek segítése" – magyarázta Dr. Kandikó József, a Collegium Talentum elnöke a Babeş–Bolyai Tudományegyetem belvárosi épületében tartott sajtótájékoztatón.
Mint részletezte, a doktorjelölt hallgató személyes tutort kap, folyamatos publikációs lehetőséghez jut és nemzetközi konferenciákon vehet részt. A kedvező elbírálást nyert doktorjelöltek tíz hónapon keresztül havi 72 ezer forint (1060 lej) ösztöndíjat kapnak, amit a kötelező képzési programokon készpénzben fizetik ki a diákoknak. A szerződéseket ugyanakkor fél évre kötik, így aki nem végzi el az előírt féléves munkát, azzal nem kötnek új szerződést.
A Krónika kérdésére Kandikó József elmondta: a program idei költségvetése 150 millió forint, ez több mint a tavaly volt, így a korábbi húsz helyett összesen harminc jelentkezőt tudnak felvenni az ösztöndíjprogramba. Hozzáfűzte: mivel rendkívül sok szakterületről érkeznek az ösztöndíjas doktorjelöltek, ezért az előadások és vitafórumok többsége a magyarságtudattal, a nemzetfejlesztéssel, a közös történelmi és kulturális témákkal foglalkozik.
„Fontos megemlíteni, hogy támogatjuk a nyelvvizsgákat is, az idegennyelv-ismereti követelményeket nagyon szigorúan veszszük" – jelentette ki Kandikó József. A háromnapos továbbképzésekre egyébként félévente két alkalommal kerül sor, a diákoknak csak az útiköltséget kell fizetniük, a szállást és étkezést a program keretében finanszírozzák.
A részletes felvételi tájékoztató szerdától a www.collegiumtalentum.com oldalon érhető el. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese úgy értékelte: a Collegium Talentum egy jól felépített program, amely személyre szabott és pontosan feltérképezhető.
Idén is lesz Erzsébet-tábor szórványbeli diákoknak
Idén is meghirdette az Erzsébet-tábort a szórványban vagy kisebbségben élő diákok számára a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A rendezvényt idén is a székelyföldi Ivóban és a magyarországi, Balaton-parti Zánkán szervezik meg. A tábor romániai lebonyolító partnere a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
A pályázati kritériumok szerint a táborban Zánkán 8–15 év közötti, Ivóban pedig 12–18 év közötti, magyarul tanuló, szórványban vagy kisebbségben élő, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek vehetnek részt, akik a magyar kultúra ápolásában aktív szerepet vállalnak (néptánccsoport, cserkészcsapatok tagjai stb.).
Ivóban 2015 júliusában 280, míg a zánkai táborban 2015. augusztus 15–29. között 500 tanuló üdültetését biztosítják. Pályázni kizárólag csoportosan lehet, 10 diák, és egy őket ismerő pedagógus alkot egy csoportot. A táborozás önrésze 20 lej/fő. Az érdeklődők a pályázati csomagokat 2015. április 21., 15 óráig nyújthatják be az RMPSZ megyei vagy körzeti szervezeteihez. További információk a www.rmpsz.ro honlapon találhatók.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Az új Helikonból
Karácsonyi Zsolt A visszatekintés ereje című írásával nyit a kolozsvári Helikon március 25-ei száma. 
A lapszám közli Király László, Kovács Kristóf, Bálint Szilárd és Benő Attila verseit, illetve Tóth Mária, Kiss Nóra Titanilla, Madeleine de Scudéry (Bréda Ferenc fordításában) és Vágvölgyi B. András prózai írásait. Utóbbi író-filmrendezővel Kecskés Tamás Hunor nagyinterjúját is olvashatják az érdeklődők.
A nagy Kilometrik fiatal tehetségeket bemutató sorozatában Kulcsár Árpáddal Horváth Előd Benjámin beszélget. Szőcs István újabb eszszével jelentkezik, Ugron Nóra folytatja finnországi beszámoló-sorozatát a MAFFIN-ban, Főfai Rita tanulmányában Hemingway és Remarque regényeiben a militarizmus eszméit vizsgálja.
Jakab-Benke Nándor a Leviatán című filmről, Csuszner Ferenc Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című előadásról, Dénes Gabriella Berczell Imre Radnóti-kötetéről ír kritikát.
A Fülszövegben Codău Annamária Martini Yvette és Line Knutzon egy-egy gyerekkönyvét recenzálja. A képzőművészeti és a komolyzenei rovatok felelőse Portik Blénessy Ágota és Jakabffy Tamás.
Krónika (Kolozsvár)

Legfelsőbb bíróság: besúgó volt Fátyol Rudolf hegedűművész
Együttműködött a Securitatéval az ország egyik legismertebb hegedűművésze, Fátyol Rudolf – állapította meg kedden közzétett jogerős ítéletében a legfelsőbb bíróság.
A bukaresti ítélőtábla 2011. szeptember 30-án erősítette meg első fokon a Securitate Levéltárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) határozatát, miszerint a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója a kommunista titkosszolgálat besúgója volt.
A hegedűművész sikerrel fellebbezett a legfelsőbb bíróságon, amely 2012 februárjában visszaküldte a dossziét újratárgyalásra a bukaresti táblabíróságra. A táblabíróság 2013 júliusában érvénytelenített a Fátyol Rudolf besúgói múltjáról szóló CNSAS-határozatot. Ezúttal a CNSAS fellebbezett a legfelsőbb bíróságon, sikerrel, mert 2014 májusában elfogadták az óvását. Ezt az ítéletet támadta meg szintén a legfelsőbb bíróságon Fátyol, ám fellebbezését jogerősen elutasították.
Az igazgatót kerestük szerda délelőtt a filharmóniánál, de munkatársai szerint éppen próbán volt.
A nagykárolyi születésű, 58 éves Fátyol Rudolf Románia egyik legdíjazottabb hegedűművésze. 2011-től az egyik legrangosabb állami elismerés, a Román Kulturális Érdemrend lovagkeresztjének tulajdonosa.
"A romániai elit" tagja
A Wikipédia szerint egyetemi oklevelét a Kolozsváron található Gheorghe Dima Zeneakadémián szerezte meg 1984-ben, mestere a nagybátya, Ruha István volt. 1985-ben a szatmárnémeti székhelyű Dinu Lipatti Filharmónia szólistája lett belőle. 1990-ben az intézmény igazgatójává, valamint 2000. január 1-jén főigazgatójává is megválasztották.
Fátyol Rudolf Európa számos országában koncertezett már, mesterkurzusokat tartott több külföldi egyetemen, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián, jelenleg a Debreceni Egyetemen működik oktatóként.
2000-ben megkapta a Szent-Györgyi Albert-díjat. 2003-ban megszerezte a művészetek doktora címet, valamint ugyanebben az évben Szatmárnémeti díszpolgári oklevelét is átvehette. 2006-ban az „év művésze” elismeréssel jutalmazta a Romániai Zenekritikusok Szövetsége, 2007-ben kitüntették a Bartók Béla-emlékdíjjal is.
2009-ben a Román Kulturális Intézet, valamint a Román Akadémia beválasztotta Románia 150 legismertebb személyisége közé, ezzel bekerült a Cartea elitelor címet viselő kötetbe, melyben olyan személyek találhatók, akik Európa-szerte öregbítik Románia hírnevét és pályájuk során elismerésre tettek szert.
Cs. P. T.
maszol.ro

Az EME legújabb könyveit ismertették Kolozsváron
A tudósok általában tudósoknak írnak, fegyverük a szakterminológia és a mások számára elérhetetlen szakirodalom, az Emberek és kontextusok sorozat keretében megjelent legutóbbi öt kötet azonban éppen ezt a műhelyt kívánja megnyitni az olvasók számára – fejtette ki Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) gondozásában megjelent kiadványok kolozsvári bemutatóján.
Mint részletezte: a néprajzi kiadványok általában vagy néprajzi gyűjtéseket közölnek, vagy értelmezik azt. A most megjelent kötetetekből azonban az is kiderül, hogy az ember hogyan „használja” a kultúrát.
„A kötetek a kultúrát használó embert akarták láthatóvá tenni, a tudós ember műhelyét nyitják meg a nagyközönség előtt” – magyarázta a professzor. Hozzáfűzte, a tudományos könyvsorozat hat éve indult és évente nagyjából két könyv jelent meg benne.
Az eseményen először Molnár Eszter mutatta be Vajda András Az írás és az írott szó hatalma. Az írás a mindennapokban egy Maros menti településen című kötetét. Ezt követően Vajda Andráson volt a sor, hogy bemutassa Szalma Anna-Mária A fénykép a mindennapi életben. Fényképkorpuszok antropológiai elemzése című könyvét. Czégényi Dóra A mágikus erejű pap. Szerepek és helyzetek című kötetét Tánczos Vilmos mutatta be, majd Jakab Albert Zsolt beszélt részletesen a Keszeg Vilmos által szerkesztett Lokális történelmek. A lokális történelem alakzatai című tanulmánykötetről.
Rostás Péter István Keszeg Vilmos Aranyos-vidék. Honismereti könyv című kötetét méltatta. Cégényi Dóra arra a kérdésre, hogy miért épp A mágikus erejű pap címet adta könyvének, elmondta: a könyv elsősorban azokat a hiedelmeket mutatja be, amelyek a magyar közösségben élnek a román papokról.
„Ha azt a címet adom, hogy: A román pap…, nehezebb lett volna támogatókat találni a könyv kiadásához” – ütötte el tréfával a kérdést a szerző. Hozzáfűzte, a kötet nem készülhetett volna el Keszeg Vilmos segítsége nélkül, összesen 107 ember gyűjtéséből szerepelnek szövegek a könyvben. A szerző eredetileg a szakmának szánta a kötetet, amelyet adatbázisként is használhatnak a kutatók.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Versek a világot jelentő deszkákon
Összesen három előadással készül a magyar költészet napjára a Kolozsvári Állami Magyar Színház, mindhárom a vers mai világban való létét értelmezi – jelentette be Visky András, a színház művészeti vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
Hozzáfűzte: a kolozsvári középiskolás diákokat is bevonják az előadásokba. A fűnyírógép (ODAKINT) című zenés-verses előadásban a diákok azokat a verseket mondhatják el, amelyeket ők maguk választottak erre az alkalomra, a színház pedig ehhez helyszínt és technikai hátteret, fényeket, aláfestő zenét biztosít, illetve megzenésített verseket „ad hozzá”.
Versszelfik az ünnepre
Visky András elmondta: arra is megkérték az önkéntes alapon jelentkező diákokat, hogy készítsenek „versszelfiket”, azaz olyan, mozgóképsorokat, amelyek mai, hétköznapi környezetbe helyezik a kiválasztott verset, ezeket levetítik az előadás ideje alatt. A színház stúdiótermében megtartott produkcióra két alakalommal: április 4-én szombaton és 10-én pénteken kerül sor.
A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött – hangsúlyozta Visky András. Hozzáfűzte, noha csak két előadást terveznek, reméli, hogy a közönség kiköveteli magának a további előadásokat. Azt szeretnék, ha minden évben be tudnák vonni a diákokat valamelyik produkciójukba.
Ugyanakkor bejelentette: április 11-én, szombaton kerül sor a Villanyborotvám (ODABENT) című stúdiótermi előadásra, amelyben a klasszikus verseket kortárs zeneszerzők megzenésítésében hallgathatják meg a nézők.
József Attila, Weöres Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor és Tandori Dezső verseinek Ligeti György, Kurtág György, Selmeczi György, Csíky Boldizsár, Gárdonyi Zsolt, Gyöngyösi Levente és Orbán György által megzenésített változatait énekli el Sámson Melinda, akit két másik fiatal zenész, Béres Melinda és Horváth Edit kísér hegedűn és zongorán.
Ady-est Csíkban és Kolozsváron is
A Csíki Játékszín április 11-én, szombaton két eseménnyel ünnepli a magyar költészet napját. Délelőtt 11 órakor Tizenegy címmel versnapi városköszöntő hangzik el a Csíki Játékszín lépcsőin. Az idei versösszeállításban magyar költők ars poeticái szerepelnek. Szabó Enikő színművész tizenegy költő művét válogatta erre az alkalomra, amit a társulat tolmácsolásában hallgathatnak meg a csíkszeredaiak.
József Attila, Ady Endre, Babits Mihály, Dsida Jenő, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Nagy László, Orbán János Dénes, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós és Weöres Sándor művei kerültek be az idei összeállításba. Szabó Enikő Budapesten lép fel a költészet napján, a tizedik Versünnep Fesztivál döntőjébe általa megzenésített versekkel jutott tovább. A döntő a Nemzeti Színházban kerül megrendezésre.
A csíki moziban 19 órakor Bogdán Zsolt Ady-estjét látja vendégül a Csíki Játékszín. A „... függök ezen a zord élet-párkányon...” című pódiumműsor a szatmárnémeti Harag György Társulat és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciója. Az előadás szereplője Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas, érdemes művész, szerkesztő-rendezője pedig Szugyiczky István, a szatmárnémeti társulat örökös tagja. Az előadásra 15 lejes áron válthatók belépők.
Bogdán Zsolt Ady-estjét másnap, április 12-én a kolozsvári közönség tekintheti meg újra este 8 órai kezdettel a stúdióteremben.
Kiss Előd-Gergely 
Krónika (Kolozsvár)

A megtisztító, felemelő ünnep
Miben rejlik a gyülekezet, az egyházi közösségek megtartó erejének titka? A volt kolozsvári, immár hat éve marosvásárhelyi plébános és egyházi publicista, Oláh Dénes a hit rejtelmeiben igazít el. Húsvétváró beszélgetésen jártunk a 33 éve szolgáló római katolikus főesperesnél.
– A marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Egyházközség plébániája, udvara, épületei, étkezdéje hétezer lelket számláló nagy gyülekezet főhadiszállása. A csendes falusi vagy külvárosi parókiák, plébániák meghittségéhez szokott ember csodálkozva nézi a nyüzsgést, az egymást követő szentmiséket, lelkigyakorlatokat, az egyházi és világi foglalkozások sokaságát. Szereti ezt a nagyvárosi munkát?
– A lelkem mélyén mindig falusi pap akartam lenni, ezért erre csak 3 évet kaphattam az eddig eltöltött 33 évnyi szolgálatból. A városi pasztoráció kicsit másabb. A városi ember sokkal több külső hatásnak van kitéve, több odafigyelést igényel. Sok faluban még működnek a megtartó közösségek, akármit szervezünk, odahozza az embereket. A városnak nagy a szétszedő ereje. Csúnya szóval fogalmazva, a városi embereknek jó meleget kell készíteni ahhoz, hogy egybetartozzanak. Nehezebb eljutni a szívükhöz, de igen hálás közösség. Ha egy tízemeletes lépcsőház negyven családjából csak öt-hat gyakorolja a hitét, az elenyésző arány. Ezért számukra az egyházi közösség a megtartó erő. Ha a városi ember felfedezi, hogy a gyülekezet olyan közösség, ahova örömmel járhat, nagyon jó egyházközség alakul ki.
– Minden azon múlik, hogy a gyülekezetnek közösségépítő, jó lelkésze legyen?
– A mai világ jellegzetessége, hogy a közösségek léte jórészt a karizmatikus emberektől függ. Ha a lelkész képes megszólítani őket, a szó jó értelmében be tud bújni a bőrük alá, beengedik őt a szívükbe és a lelkükbe. Egyszer azt mondtam: a harmadik évezred plébániáját a plébános és baráti köreként képzelem el. Minden aktív hívemnek a barátommá kell válnia. Aki nem lesz a barátom, azt nem tudom megszólítani. Látni kellene vasárnaponként, amikor a szentmiséről kilépő emberekből körök alakulnak az udvaron. Mindenik azt szereti, ha odalépek hozzájuk. Az emberek nemcsak azt várják el, hogy gyerekeikkel foglalkozzam, és meglátogassam az öregjeiket, hanem álljak szóba velük, megkérdezzem, hogy vannak.
– Jórészt városi gyülekezetekben szolgált. Mindenhol egyformán várták a húsvét ünnepét?
– Van egy rádióműsorom, ahol ünnepek előtt elmondom: az ünnep nem úgy kezdődik, hogy reggel felkelek, és megnézem a naptárban, hogy ma húsvét van. Ha ezt akkor reggel vesszük észre, már nem ünnep. Minden ünnep olyan mélységű, és annyit ér, amennyit rákészülünk. Ezért van karácsonyi előkészületre az adventi négy hét, húsvét előtt a hat hét keresztút. Katolikus hitünk szerint ennek a csúcsa egy jól végzett szent gyónás, amikor a lelkünkben végzünk nagytakarítást. Bűnbánatom csak akkor teljes, ha néven is nevezem a bűnt, amit elkövettem.
– Templomaink rendszerint a nagy ünnepeken telnek meg. Aki ünnepek alatt sem jut el szentmisére vagy istentiszteletre, átérezheti-e húsvét üzenetét?
– A házhoz szállított üdvösség mítoszát el kell felejtenünk. Egy tévés vagy rádiós istentisztelet azokon segít, akik valamilyen okból akadályoztatva vannak. Ha viszont az ember veszi magának a fáradtságot, és ünneplőbe öltözve eljön, az ünnep kisugárzó erejéből, az isteni kegyelemből ő is részesül. A közösségi erő a hit megéléséhez abban az emberben is elindíthat metamorfózist, aki ritkábban jut el templomba. A közösségben átélt kegyelem legszebb példája egy jól megkomponált zarándokút. Többször vezettem zarándoklatot Medzsugorjéba. Elmagyaráztam híveimnek, hogy nem szenzációt látni megyünk, hanem a szenzáció bennünk fog végbe menni. Szinte repültünk hazafele: a hat nap hitben feltöltődött és összekovácsolt csapatot hozott össze, ami a kegyelem legszebb átélésének példájaként rögzült bennünk. Erre a kegyelemre vágyunk húsvét ünnepén is.
– Hogyan tapasztalja: az emberek a karácsony vagy a húsvét üzenetét képesek jobban befogadni?
– A karácsony kicsit az érzelem, a húsvét a hit ünnepe. A kicsi Jézuskával be lehet kopogni az emberek szívén. Karácsony a megajándékozott emberiség ünnepe, hiszen Isten a fiát küldte nekünk. Viszont mekkora dolog az, hogy Jézus az utolsó vacsorán odaadja a kenyeret és a bort: ez az én testem, ez az én vérem, vegyétek és egyétek. Majd nagypénteken végighordozza keresztjét, és megfeszíttetik. Ünnepe annak van, akiben tudatosul: Jézus érte halt meg. Feltámadása után összesen 10-11 alkalommal jelenik meg övéinek, nemcsak együtt esznek és isznak, hanem a feltámadottól parancsot is kapnak: hirdessétek az evangéliumot, kereszteljétek meg az embereket. Én veletek maradok. Ők ezt nemcsak, hogy elhitték, hanem elindultak, és életüket adták érte. Kétezer éve ez az egyház hite. Pál apostol azt mondja: ha Krisztus nem támadt volna föl, akkor hiába való volna a mi hitünk. A hit adja a létalapját mindannak, amit teszünk. Ezért a hitünk központja a húsvét. A húsvétban nyer értelmet küzdelmünk, szenvedésünk és lemondásunk.
– Mennyire nehéz ma istenfélő keresztény embernek lenni és megmaradni?
– A hitük szerint élők soha nem voltak túlsúlyban a társadalomban. Ez a réteg mindig egy kisebbség volt, de vallom, hogy építő kisebbség. Az embereket rengeteg információ éri, amit viszont a lelkész képvisel, az csak egy a sok közül. Létezik egy közhangulat. Egy buzgó család gyereke, aki rendszeresen eljár hittanórára, a heti 168 órából velem tölt kettőt. Utána egy csomó helyen egészen mást tapasztal. Nagyon karizmatikus papnak kell lennie annak, aki ellensúlyozni tudja benne a többi kihívást. Elevenen él bennem annak a kolozsvári kisfiúnak a története, akit egyszer megkértem vallásórán, hívja el szüleit is a templomba. Azt üzenték a gyerektől, hogy hülye vagyok. Keresztény emberként csak erős hittel lehet megállni a világ kihívásai előtt. Kik a hangadók a munkahelyeken, a világi közösségekben? Legtöbbször olyanok, akik semmit nem képviselnek, csak rombolnak. A hittel élő ember inkább szerényen meghúzódik. Gyakorta gúnynak, csípős megjegyzéseknek van kitéve, mégis kitart hite mellett. A hívő sok közönyös ember között él. Veress László nyugdíjas paptestvérem megfogalmazása jut eszembe: a közöny a bűnön túli állapot. Akinek ez beférkőzik a lelkébe, olyan lesz, mint a kiégett tetőcserép. Pedig Isten azt akarja, hogy már itt, a földön boldogok legyünk, csak nem tudjuk, hogyan kell boldoggá válni, tartalmas életet élni.
– Mi történik, ha valaki csalódik saját papjában, és emiatt fordít hátat gyülekezetének?
– Ne feledjük, hogy a pap is ember, neki is meg kell vívnia a saját harcát. Meggyőződésem, hogy a lelkipásztorok nemcsak a templomban, hanem az utcán is szeretnének lelkipásztorok maradni, mert csak így van hitele annak, amit mondunk. A papi hivatás nem nyolcórás munka: ő mindig pap, és soha nem magánember. Van egy teóriám: az Ószövetség végén maga a mindenható Isten is belátta, hogy a felhőkből nem lehet szót érteni az emberrel, ezért Fiában, Jézusban vált emberré. Nagyon fontos tehát a személyes kapcsolat. Ha a magatartásomban, az életvitelemben, a szolgálatomban a hívem meglátja azt a többletet, hogy én valakinek a nevében beszélek, és cselekszem, akkor ez sok embert meg fog érinteni. Amikor tavaly a csíksomlyói búcsúra készültem, tudtam, hogy beszédemmel tömegeket nem fogok megszólítani, de embereket igen.
– Európában egyre kevesebben vállalják a papi hivatást, egyre kevesebben járnak templomba is. Az egyház új evangelizációról beszél. Mivel lehet elmélyíteni a hit kérdését?
– Jézus 12 embert választott ki, az egyház megalakulásakor 120-an lehettek, az első pünkösdkor háromezren keresztelkedtek meg. Amikor Pál apostol Kis-Ázsiában megalakította saját sejtjeit, mindössze néhány embere akadt a hatalmas pogány tengerben. Ehhez képest a ma élő sok százmillió hívő egy hatalmas keresztény tömeget képez világszerte. Szükség van az evangelizációra. A gyerekekkel, fiatalokkal intenzíven foglalkozunk. Táborokat szervezünk, nagyon komolyan vesszük a bérmálásra történő felkészülést. Én optimista vagyok. Fiatal koromban egyszer egy ünnep előtt azon búslakodtam, hogy szülőfalumban, Korondon kevesen járnak a templomba. Az idős plébános erre azt mondta: ha 1911-ben, amikor a mai templom épült, mindenki járt volna Isten házába, kétszer ekkorát kellett volna építeni. És igaza lett: a háromezer lélekből nagy ünnepeken legalább ezerötszáz mindig eljön, és zsúfolásig megtöltik a templomot.
– Tud-e igazán felszabadultan ünnepelni a ma embere?
– Sajnos nem! A legnagyobb ünneprontó a televízió, mert mindig eléje kívánkozunk. Ha igazából ünnepelni akarunk, vissza kell térnünk eleink szokásaihoz. Az egyházi ünnepekhez kapcsolódó népszokásainknak megvan a helyük, a szépségük, a varázsuk. Nem hiába mondjuk, hogy hagyományaiban él a nemzet. Az ünnepnek van egy komoly teológiai tartalma, töltete, amit kiegészít a játék. Mert ünnepelni kell! A templomi szentmise, istentisztelet után jön az ünnepi ebéd, és utána következnek az ünnepi játékok. Az ember homo ludens, az Úristennek öröme telik a játszó emberben. A mogorva, mindenben kritikus, hibát kereső ember képtelen felszabadulni. Játszani csak a könnyed ember képes, aki megtisztult, túljutott feszültségein, a metamorfózison. Erre való az ünnep, amely megtisztít, felemel, kiemel a gondokból.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Életre keltek a könyvek Kolozsváron (GALÉRIA)
Ingyen elvihető könyvek, barátságos hangulat és „fellapozható” politikusok, újságírók, művészek és szakemberek színesítik Kolozsvár első magyar nyelvű élő könyvtárát a La Cizmărie kávézóban. A családias hangulatban zajló esemény, a Perspi20 - KönyvTuri kuriózumnak számít, hiszen eddig még Kolozsváron nem volt rá példa, hogy magyar nyelven "olvassunk" élő könyveket, ráadásul kiadványokat is lehet csereberélni.
Az első egy órában több mint száz könyv cserélt tulajdonost, és félóránként tűnnek fel újabb alkotások, amelyeket jellegzetesen három csoportba lehet osztani: szakkönyvek, történelmi írások és ponyvaregények. Az sem ritka, hogy egy-egy könyv belső oldalán személyes gondolatok kerülnek elő, esetleg bátorító szavak egy irodalom-tanárnőtől. A cserebere nagyon jól működik, ám a résztvevők többsége gátlásosnak bizonyult, nem mindenki mer szóba elegyedni az élő könyvekkel.
Este hét óráig őket lehet, illetve lehetett lapozgatni: Vallasek Júlia, Kulcsár Szabolcs, Kovács Péter, Várady Csongor, Dimény Áron, Balázsi-Pál Előd, Borzási Sarolta, Szabó-Gy. Zsombor, Bagaméri Noémi, Borzási Judit, Hankó Renáta, Mák Arany, Váta Lóránd, Rés Konrád, Gödri Csilla, André Ferenc, Halmen Balázs, Imecs-Magdó Levende, Jakab-Benke Nándor, Könczey Elemér, Bethleni András, Banga Szilárd, Krippán Kinga, Lukácsi Előd, Makkai Júlia, Szép Gy. Bálint, Zörgő Noémi, Geréd Imre, Horváth Anna és Vetési Nándor.
A rendezvény főszervezője, Mák Arany elmondta, hogy a meghívottakat egy előzetes kutatás alapján válogatták ki. Felmérést végeztek arról, hogy kik azok a személyiségek, akik a kolozsvári egyetemisták körében példaképnek, népszerűnek számítanak, és az eredmény alapján állították össze a meghívottak listáját. Azt is elárulta, hogy jövőre is terveznek élő könyvtárat, amelynek nem celebek lesznek a meghívottjai. Az eseményt a Perspektíva szervezte. 
maszol.ro

Korunk/április
A 2015. áprilisi Korunk személyes vallomások és tanulmányok sorával kíván hozzájárulni Erdély képzőművészeti térképéhez. A budapesti Nemzeti Galériában ebben a hónapban megnyíló nagy erdélyi kiállítás (1920–1990) biztosította alkalom egyes törekvések, jelentős alkotói életművek továbbgondolására késztette a szerkesztőt és a neves munkatársakat, festőművészt, szobrászt, keramikust, műkritikust és művészettörténészt, a kétezres évekig, máig tágítva a vizsgált időszakot, időközben lezárult művészpályákra koncentrálva. Így kerül az emlékezés és elemzés középpontjába a Homoród-mentéről Párizsba jutott kiváló szobrászunk, Román Viktor, a Németországban elhunyt egykori kolozsvári művész-tanár, Tóth László és a nagyváradi Jakobovits Miklós. Erdély egész területét átfogó térkép rajzolódik ki a lapszámból, szövegben és színes meg fekete-fehér reprókban. Összefoglalás olvasható a Sepsiszentgyörgyön elindított EMŰK-ről, az Erdélyi Művészeti Központ történetéről.
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsváron startol az erdélyi Páva-turné
Erdély három városában találkozhatnak és mulathatnak az érdeklődők jövő héten a népszerű népzenei és néptáncos tehetségkutató, a Fölszállott a páva versenyzőivel: az MTVA és a Hagyományok Háza vetélkedőjének tavalyi és tavalyelőtti évadában megismert művészek április 9-én Kolozsváron, 10-én Marosvásárhelyen, 11-én pedig Sepsiszentgyörgyön lépnek színpadra.
A fél 8-kor kezdődő koncerteket 10 órától táncház követi. A közönséget tizenegy egyéni és csoportos előadó szórakoztatja majd, köztük a turné három szervezője, a kolozsvári Tokos zenekar, a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes és a sepsiszentgyörgyi Szilak legénytánckar. A rendezvénysorozattal az erdélyi közönség figyelmét és támogatását köszönik meg – hangsúlyozta a tegnapi sajtótájékoztatón Vajas Albert, a Tokos zenekar tagja.
Szabadság (Kolozsvár)

Ifjúság – Rendhagyó márciusi ünnep
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
Negyven kolozsvári brassais diák utazott Debrecenbe, a Határtalanul program keretében, hogy találkozzon egyik legrégebbi testvériskolájával, amelynek névadója szintén Brassai Sámuel.
Több mint húszéves ez a kapcsolat, és éreztük, hogy Brassai professzor szellemisége igazi kapocs közöttünk. Negyven kolozsvári brassais diák találkozott a színpadon negyven debreceni brassaissal, és közösen emlékeztünk meg március 15-e jelentőségéről.
Veres Brigitta, Laskay Nimród, Báthory István Elméleti Líceum
Szabadság (Kolozsvár)

„Szavakból virág, táguló világ”
Huszadik alkalommal rendezték meg március 19–22-én Kolozsváron az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny országos szakaszát, a sátoraljaújhelyi és győri versenyek erdélyi elődöntőjét.
SZÉMAN E. RÓZSA
Szabadság (Kolozsvár)

Marosvásárhely márciusa (1.)
Lelkemben és tudatomban 1990. március 19-e, 20-a sebei az idő múlásával sem hegednek! Tényeket közlök – történész alapfoglalkozásom is erre kötelez.
Dr. Demény Lajos akadémikus, akkori oktatásügyi miniszterhelyettes a következőket írta: „Akkor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum önállósítása körüli vita országos méretűvé terebélyesedett. (Demény Lajost Ion Iliescu ideiglenes államelnöknek Tőkés László, Domokos Géza és Király Károly 1990. február 1-jén javasolta oktatási miniszterhelyettesnek az azonnali hatállyal menesztett Pálfalvi Attila egyetemi tanár helyébe – szerz. megj.) Sikerült rávennem Mihai Şora miniszter urat, hogy miniszteri rendelettel saját aláírásával rendelje el a marosvásárhelyi Bolyai Líceum önállósulását. Mi több, sikerült rávennem, hogy döntését a televízió magyar adásában indokolja meg. Minden erőfeszítésünk ellenére fellépésünk nem sikerült. Marosvásárhelyen a miniszteri rendelet végrehajtási napjára, 1990. február 6-ára időzítették (és be kell ismernem, kitűnő szervezésben és óriási erőbedobással) a Vatra Românească alakuló gyűlését a helyi sportcsarnokban. Az utcára vitték a román diákok és egyetemi hallgatók ezreit, a volt titkosszolgálat és a hadsereg bizonyos tisztjeinek szervezése alatt.
Ugyancsak február 6-án – nem Ion Iliescu és Petre Roman kormányfő tudta nélkül – a Közoktatási Minisztérium egész vezetőségét rendkívüli és minden normális működési szabályt megszegő módon Drăgănescu miniszterelnök-helyetteshez rendelték. Ott állottunk a már annyiszor említett Gheorghe Manole (orvosdoktor, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke – szerz. megj.) által bevezetett és Marosvásárhelyről érkezett mintegy negyven személyből álló vatrás csoport előtt, amelyet egy Sabău nevezetű egyén vezetett.” Az öt órán át tartó támadássorozat végén – amikor Mihai Şora minisztert haza- és nemzetárulónak nevezték – Demény Lajos miniszterhelyettes megkérdezte: a marosvásárhelyi csoport kiket képvisel, kiktől van megbízatásuk? A Sabău Pop-Ioan vezette csoport képtelen állításaira kérte a gyűlés felfüggesztését, a románra fordított, a kolozsvári Szabadság napilapban megjelent, állítólag románellenes cikk eredetijének bemutatását és egy kívülálló, semleges tolmács azonnali behívását. Kiderült: a marosvásárhelyi tiltakozócsoportot Gheorghe Manole, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke készítette fel, amikor a kolozsvári Szabadság gyalázott számát az asztalra tették, abban semmi nem volt mindabból a „románellenességből”, amelyről a marosvásárhelyi csoport olyan vehemensen beszélt.
A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom kidolgozói – írja visszaemlékezésében dr. Demény Lajos kiváló történész, volt oktatásügyi miniszterhelyettes – taktikát változtattak: negyedik miniszterhelyettesnek kinevezték a kétes jellemű Hans Otto Stampot: „A szebeni szász szociológus szűkebb körökben ismert volt, mint olyan, aki a Securitatéval és a nyugatnémet kontrainformációs szervekkel egyidejűleg együttműködött.”
Birtokomban Mihai Şora irodalomtörténész, oktatásügyi miniszter távirata Marosvásárhelyre, amelyben elrendeli a Bolyai Farkas Gimnázium – a volt, lassan 500 éves Református Kollégium – magyar tannyelvű oktatási intézménnyé való átalakítását. 1989. december 21-étől – amikor az alig tizennégy éves kisfiamat elvittem a Ceauşescu-rendszer ellen tüntetni – Marosvásárhely, Maros megye legújabb kori történéseinek krónikása voltam és maradtam. Az akkor szerzett gyomorfekélytől azóta sem sikerült megszabadulnom!
Az 1990. február 10-ei százezres könyves-gyertyás marosvásárhelyi felvonulásról külön tanulmányt írtam, hiszen a románokat – ahogyan Cristopher Dodd szenátor írta – valósággal sokkolta: tudtak arról, hogy elenyésző számban vannak ugyan magyarok, de február 10-én hirtelen, a föld alól Marosvásárhely utcáin megjelent százezer méltóságteljesen tüntető magyar! A könyves-gyertyás tüntetés után – végső kétségbeesésben – pontosan felmértem: párbeszédet kell kezdeményezni Marosvásárhely román lakosságával! Sajtótörténeti kuriózum, hogy 1990. február közepén megjelent szerkesztésemben az egyetlen lapszámot megért, gyönyörű kiadásban, tördelésben az olvasók asztalára eljuttatott, Dialog címet viselő folyóirat, amely vezércikként a Dialogare necesse est! mottót tűzte zászlajára. Később Egy lap tündöklése és bukása című tanulmányomban vázoltam: a marosvásárhelyi nyomda román nyomdamestere „véletlenül” hogyan ejtett kalapácsot a már kiszedett laptükörre. Ma már azt is tudom: minden olyan próbálkozás, mely az erdélyi magyarság jogsérelmeit, követeléseit, a jövővel kapcsolatos elképzeléseit román nyelven eljuttatni kívánja a többségi román nemzethez, eleve kudarcra van ítélve! Egyszerűen nem hisznek a kísérletezőnek!
Az első pillanattól kezdve, 1990. március 6-ától A Hét szerkesztőjeként minden nap jelen voltam az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar diákjainak ülősztrájkján. Én kalauzoltam a Fekete Doboz munkatársait, amikor felvételeket készítettek a sztrájkoló diákokról. Egyedi felvételek készültek! Negyedszázad eltelte után is pontosan emlékszem: talán soha nem lesznek olyan kiváló magyar orvos- és gyógyszerész hallgatói az egyetemnek, mint akikkel 1990. március elején örök barátságot kötöttem! Mivel ismertem a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetét, már-már törvényszerű volt, hogy 1990. március 19-én délután a Maros megyei RMDSZ engem „delegált”, hogy részt vegyek az N. S. Dumitru és Verestóy Attila vezette parlamenti küldöttség és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román–magyar küldöttsége közötti „tárgyaláson”. Az idézőjel nem véletlen: a megegyezés szerint 1990. március 19-én délután négy órakor a román és a magyar tagozat két-két tanárának, illetve két-két diákjának kellett volna tárgyalnia a parlamenti küldöttséggel. A magyar diákok, tanárok betartották a megegyezést, a románok nem! Amikor délután négy órakor megérkeztem az OGYI épületébe, síri csend fogadott. Teljesen gyanútlanul beléptem az egyetemi szenátus tanácstermébe. Szembe találtam magam a román tagozat teljes tanári karával – akik még a családtagjaikat is meghívták! –, nagy részük részeg volt, és másfél órán át suhogó egyedül vitatkoztam, érveltem a magyar nyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem létjogosultsága mellett. 
Közben filmfelvétel is készült, mindegyre az arcomba világítottak!
Megvallom: úgy éreztem magam, mint Szibériában vagy a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiban érezhették magukat a politikai elítéltek. Ha eltűnök, senki sem fogja tudni, hol vagyok! Amikor a szenátus tanácstermébe beléptem, egy műanyag zacskóban a diktafont bekapcsoltam. Olyan üvöltés, az emberi mivoltukból kivetkőzött egyetemi tanárok hangzavara fogadott, hogy a legnagyobb szakértők sem tudják kiszűrni az ellenem, illetve az erdélyi magyarság ellen irányuló vádaskodásokat. Azok a román egyetemi tanárok, kiváló sebészek, akik magyar professzoroktól tanulták a medicinát, olyan mélységekbe zuhantak, mintha puszta fizikai létük is veszélybe sodródna, ha megalakulna a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem.
Huszonöt évi kutatás után joggal állíthatom: a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fokozatos elsorvasztását, majd végleges felszámolását az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtásának ürügyén határozták el a legfelsőbb párt- és államvezetés szintjén, és ehhez a stratégiához foggal és körömmel ragaszkodnak! A véglegesítés szakaszában lévő, A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetemben részletesen taglalom: 1962-től kezdődően hogyan katapultáltak a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe sztárnak kikiáltott román tanárokat, köztük a később Nicolae Ceauşescu kedvencének számító Dr. Pop D. Popa szívsebészt. A mi drámánk: a román nacionálkommunista kurzus felerősödésében támogatókra találtak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásában. Hadd ne említsek nevet: volt olyan rektora a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetnek, aki azért nem ment el a református papként szolgáló apja temetésére, nehogy klerikalizmussal vádolják.
Ma már vallom: volt egyfajta tudatosság abban, hogy a romániai román és magyar értelmiségi elit legkiválóbbjai számára – köztük Mircea Dinescu, Smaranda Enache – 1990. március 19-én és 20-án Budapesten szerveztek kerekasztalt! A Maros megyei RMDSZ – úgymond – vezetőség nélkül maradt. A 24 tagú megyei elnökségből mindössze öten álltunk a vártán: Borbély László, Kincses Előd, Szepessy László, Czire Dénes és alulírott. Téves minden olyan állítás, amely szerint március 20-án a hatalmas felháborodás – úgyszólván – elsöpörte a magyar elit minden próbálkozását! Állandó telefonkapcsolatban álltunk a vidéki RMDSZ-szervezetekkel! Alulírott délelőtt tizenegy órakor a marosvásárhelyi rádióstúdió magyar nyelvű adásában külön felhívásban kérte: a magyarok ne üljenek fel a provokációnak, a főtéren ne reagáljanak a román szélsőségesek támadásaira. Azt is megfogalmaztam: soha nem lehet lemosni azt a szégyent, hogy a 20. század egyik nagy magyar írójának, Sütő Andrásnak leitatott és félrevezetett románok verték ki az egyik szemét. Ott voltam a március 20-ai „interetnikus összecsapás” – ahogyan sajnálatosan aposztrofálják az akkor történteket – minden fontos mozzanatánál. Bárhogy magyarázzák: 1990. március 20-a az erdélyi magyarság egyik nagy győzelme! 
Sem a Görgény-völgyi, sem a mezőségi román lakosságot többé Marosvásárhelyre különböző magyarellenes ürügyekkel behozni nem lehet! Krónikásként és nem harcosként láttam, amint a kétségbeesett marosvásárhelyi magyarok másodpercek alatt puszta kezükkel széttörték a főtéri padokat és szembeszálltak a támadókkal, megfordítva a reménytelennek látszó csata kimenetelét. Magassarkú cipőben megjelenő csinos magyar nő valahogyan lapáthoz jutott és úgy vágta képen a rá támadót, hogy az soha nem felejti el!
Lassan már 25 éves megválaszolhatatlannak tűnő kérdés: miért sikerült a Görgény-völgyi, mezőségi románokat a magyarok ellen hergelni? Azért, mert egy 1849-es, az osztrák császárnak, Ferencz Józsefnek is eljuttatott jelentés szerint Görgényhodák, Libánfalva, Mezőpagocsa azon falvak közé tartozik, amelyeket – állítólag – a magyar forradalmárok földig romboltak, és részesei voltak a senki által nem bizonyított 40 ezer román áldozatnak. Holott az 1850. évi népszámlálás az említett településeken nemhogy veszteséget, hanem szaporulatot regisztrált!
1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjeként minden esztendőben dokumentumfilmet készítettem a fekete március egy-egy kevésbé ismert fejezetéről. Megszólaltattam a Görgény-völgyéből Marosvásárhelyre tartó románok által halálra gázolt, háromgyermekes sáromberki Gémes István özvegyét, gyerekeit, az ugyancsak halálra gázolt nagyernyei Csupor István hozzátartozóit, a teremújfalusi Kiss Zoltán özvegyét – aki akkor lelte halálát, amikor 1990. március 20-án a Marosvásárhely főterén tüntető tömegen átszáguldó teherautó megállt az alsó, egykor görög katolikus, ma ortodox templom lépcsőjén. Megszólaltattam a marosszentgyörgyi roma származású Tóth Árpád özvegyét, akinek férjét az 1990. március 20-át követő magyarellenes retorzió idején a dübörgő tank hernyótalpa elé fektették.
Lányommal, Tófalvi Zselykével közösen megírtuk a tíz év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál igazi drámáját Marosvásárhely márciusi mártírja címmel. Ott voltam a marosvásárhelyi törvényszéken, amikor Cseresznyés Pál ügyének tárgyalásakor bennünket, a teremben ülőket másfél órára bezártak, hogy a vád tanúja szabadon kószáljon Marosvásárhelyen, és elhozza az állítólagos tanút, aki Cseresznyés Pál bűnösségét igazolja. Tanúja voltam és vagyok Cseresznyés Pál lecsúszásának, de álljon elő bárki, aki annyi verés és megalázás után nem nyúl a pohár után. Mihailă Cofariu éppúgy áldozat, mint Cseresznyés. Koczka György tévés szerkesztő barátomnak bevallotta: az ortodox pópa figyelmeztette őket, hogy Marosvásárhelyre kell menniük a magyarokat megleckéztetni! Mihailă Cofariu – bárhogyan próbálja a román média fényesre csiszolni emlékezetét, valójában fejszével, rönkhúzó csákánnyal (capinával!) magyart ölni jött Marosvásárhely főterére, nem angyalként ereszkedett alá. Tudom, ha erőm, energiám engedi, megírom Marosvásárhely fekete márciusának az eddigi forrásoktól eltérő történetét.
Mindezt azért is írom, mert a következő „frontváros”: Sepsiszentgyörgy! Igen, a következő frontvárosnak Sepsiszentgyörgyöt szemelték ki, és következik Csíkszereda, a „kört” bezárja Székelyudvarhely. Szerencsére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ennek tudatában van. Az ő szavait idézem: „Van erről egy elméletem. Eszerint a román nemzetállam-építő rendszer változatlanul dolgozik, csak más eszközökkel, mint 1989 előtt, és lassabban képes eredményeket felmutatni. 
Korábban pártdöntés alapján egy-kettőre megépítették az etnikai arányok megváltoztatását is jelentős mértékben célzó ipari létesítményeket, illetve végrehajtották az ezekhez kötött nagy lakosságbetelepítéseket, ami a regionális tudat kiölését is célozta, hiszen az erdélyi románokat is szétszórták az országban. Az elmúlt 25 esztendőben e tevékenység két nagy sikert tudhat magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban leválasztotta Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban nyilvánvalóan elsősorban Sepsiszentgyörgy, másodsorban Háromszék gyengítése a következő célpont, ebben az összefüggésben talán érthető, miért vagyok éppen én a célpont.” ( Csinta Samu: Jövőkép az aknafedő mögül – Interjú Antal Árpáddal)
Akinek illúziói vannak azzal kapcsolatosan, hogy Románia önszántából területi autonómiát biztosít Székelyföldnek, nagyon téved! Románia csak nemzetközi nyomásra hajlandó hasonló gesztusokra. Ahogyan az történt 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéskor, vagy Besszarábia Szovjetunióhoz való annektálásakor. Mindezek ellenére vagy mindezek mellett: Székelyföld autonómiájának kérdését minden lehetséges alkalomkor a nemzetközi közvélemény tudomására kell hozni! Támaszunk a kiváló fiatal történészgárda, akiket holmi „nyári mesékkel” nem lehet megvezetni! Az erdélyi magyarság feladata: minden információs csatornán kiépíteni a kapcsolatokat a fiatal román történész nemzedékkel. Így kap „történelmi hátszelet” huszonöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi megemlékezésem is!
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sors és jelkép
Fejezetek az erdélyi magyar képzőművészet történetéből 1920–1990
A magyarországi kulturális élet nagy összművészeti eseménye, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik kiemelkedő rendezvényeként április 24-én a Magyar Nemzeti Galériában megnyílik az erdélyi magyar képzőművészetnek szentelt Sors és jelkép elnevezésű kiállítás. A tárlat páratlan a maga nemében. Erdély művészete ekkora figyelemnek még sosem örvendhetett, minden eddiginél nagyobb merítésű, átfogóbb, sajátos szempontú válogatást visznek közönség elé. A kiállítás több mint félszáz magyarországi, romániai, németországi köz- és magángyűjtemény kollekcióiból kölcsönzött munkákat. Minderről a tárlat kurátorával, Szücs György művészettörténésszel, a budapesti Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató- helyettesével beszélgettünk.
– Célegyenesben a kiállítás szervezése, előkészítése. Időben eléggé nagy és bonyolult korszakot fog át, több szempontból sem lehetett könnyű összehozni ezt a gazdag anyagot.
– Nem, de éppen mert ilyen nagy korszakot áttekintő kiállítás még nem volt, fel kellett vállalnunk a kihívást. Az I. világháború és az 1989-1990-es fordulat közötti időszakot legalább két markáns korszakra lehet tagolni: az egyik a két világháború közötti periódus, amelynek az elején egy más állam kereteibe került magyar közösségnek kellett számot vetnie azzal, hogyan tovább. A második nagy korszak talán kevésbé 945-höz kötődik, inkább a 40-es évek végéhez, a szocialista korszak eljöveteléhez. Számolnunk kell azzal is, hogy az észak-erdélyi karéj pár évig Magyarországhoz tartozott, tehát volt egy rövid reintegráció, amikor ismét új gondolkodási mód alakulhatott ki. Kicsit tágnak tűnik ez a történelmi és művészeti szempontból is összetett, ellentmondásokban bővelkedő intervallum, más elképzeléseket is átgondoltunk, de végül úgy döntöttünk, hogy ezt a nagyon széles merítést csináljuk meg, hiszen a későbbiekben kisebb-nagyobb kiállítások fogják majd ezt kiegészíteni. Számos galériával vagyunk kapcsolatban, és megbeszéltük, hogy az április 24-én nyíló kiállítás nyitva tartása alatt szatellitkiállításokat rendeznek, a weblapon egymásra tudunk hivatkozni, és a hálózat egy kicsit gazdagítja ezt az egyébként is nagy kiállítást.
– Egy ilyen aránylag nagy korszakot egyszerűbb úgy átfogni, hogy elsősorban a művészi csoportosulásokra összpontosítanak a rendezők? Milyen fő elv érvényesült a tárlat koncepciójának a kidolgozásában?
– Gondoltunk arra, hogy centrumok hálózatával próbáljuk ezt az időszakot leírni. Beszélhetünk Nagybánya megújulásáról egyfelől, aztán arról, hogy Nagyváradtól Kolozsvár veszi át a stafétát a 20-as években a Korunk folyóirat és más hasonló dolgok miatt, miközben Nagyváradon is folytatódik egy nagyon komoly művészeti élet. Marosvásárhely az ’50-es évek után válik meghatározóvá, nem utolsósorban a művészeti líceumból kiáramló, illetve odatelepedő művészek, Nagy Pál, Balázs Imre, Zsigmond Attila és számos jeles társuk révén. Kolozsváron grafikai iskoláról szoktunk beszélni Banner Zoltán nyomán, és valóban, a ’60–70-es években az ottani képzőművészeti főiskola hatásaként is robbanásszerűen tör fel Cseh Gusztáv, Árkossy István és a többiek csapata. Így is össze lehetett volna rakni az anyagot, de mégis azt gondoltuk, hogy az erdélyi magyar művészet fogalmát úgy szerencsésebb letapogatni, ha olyan tematikus egységeket állítunk össze, amelyeken belül a kérdésfelvetés a tematikus tartalmakra vonatkozik. Ilyen például a tájfestészet és a tájban munkálkodó ember. Ez kissé sztereotip módon társul az erdélyi művészethez. Próbáljuk végigkövetni a Nagybányáról kiinduló, illetve az azzal párhuzamos szálakat, mint amilyen Nagy István művészete, és folytatjuk Szolnay Sándorral, a marosvásárhelyiekkel, egészen a ’80-as évekig. Igyekszünk felmutatni, hogy a táj mint gondolat, mint kifejezési lehetőség, mint hordozó hogyan változik az évtizedek során. Akárcsak egy életművön belül is milyen változások lehetnek. Pittner Olivér például a 30-as évek legelején, amikor Dél-Amerikából hazaköltöznek, konstruktív, kristályszerű alakzatokat fest, viszont Marosvásárhelyen már organikus, furcsa, szürreális hatású gyökereket. Tehát egy-egy mikrokörnyezetet is érdemes megvilágítani. A marosvásárhelyi vizsgálódások irányai ekképpen felsokasodnak. Az absztrakt irányába elnyúló sajátos mikrokörnyezetet ismerünk például Albert Lászlónál, Nagy Pálnál, szóval ilyen értelemben ott más a közeg. Ezeket végiggondolva, egyazon kiállítási térben látható az a mozgás, ami a tájfestészetet mint problematikát hordozza. Hasonló módon nézzük meg a húszas évek avantgárdját, a húszas-harmincas évek klasszicista törekvéseit, Szolnay Sándort, Jándi Dávidot Nagybányán, Fekete József szobrászt, akivel kicsit az art deco irányába megyünk el. Lesz szociális piktúra, ahol a társadalomkritika is megjelenik, mondjuk Leon Alexnél, szóba jöhet Gy. Szabó Béla Liber Miserorum metszetkönyve, tehát az ábrázolásból korábban kiszorult harmadik világ, vagy a "negyedik rend" művészete, ahogy Dési Huber István fogalmazott, de ugyanakkor belép az utópia is, hiszen Mattis Teutsch János, akit avantgárdistaként ismerünk már a 10-es években, és egyrészt Bukaresthez, másrészt Németországhoz, harmadrészt a Kassák körhöz is kapcsolódott, ekkor már nagy konstruktív freskótervekkel, utópikus megnyilvánulásokkal jelentkezik.
– Többnyire lezárt életművek kerültek szóba. Ma élő alkotók művei lesznek-e a kiállításon?
– Természetesen. Az volt az elv, amit különben nem túlzottan szigorúan tartottunk be, hogy lehetőség szerint legyen néhány olyan 90 utáni mű, akár áttelepedett, akár otthon maradt alkotóktól, amely éppen a kilencvenes váltásra reflektál. Az áttelepedett művészeknél is az otthon készült alkotásokra koncentráltunk, hogy abban a kultúrkörben, az ottani kiállítási szisztémában, szellemi közegben született alkotások beszélgessenek egymással. És ahogy közeledünk a kilencvenes év határáig, sokan képviselik a '84 körülre nagyjából eljött MAMŰ Társaságot. Krizbai Alex, Nagy Árpád Pika, Elekes Károly és társaik több Vásárhelyt készült munkája lesz látható a kiállításon. Sajnálatos módon a '91-ben meghalt Baász Imrének azok a dokumentumai már nem kerülnek be, amelyek a Szent Anna-tavi performance fesztivál indításánál vagy a 90-91 körüli szervezéseiben születtek. Viszont a Kalevala időszakában készültek és a későbbi megújító grafikák, a rácsos, hálós szimbolizmus művei szerepelnek.
– Az előkészítő munka egy egész nagy csapatot vett igénybe?
– A koncepció kidolgozásában erős kontrollokkal próbáltuk megvalósítani az elképzelésünket. Ebben az Erdélyben működő, az ottani művészetet nagyon jól értő művészettörténészeket is megkérdeztem, különböző generációkat. Például Murádin Jenőt, Vécsi Nagy Zoltánt vagy Székely Sebestyént. Mindenik egy kicsit másképpen látja a művészettörténetet. Itt kolléganőm, Boros Judit volt az, akivel megbeszéltem és teszteltük a tárlat kidolgozását. A végső döntés az enyém maradt, de mindenképpen szerettem volna, hogy azok a vélemények legalább elhangozzanak, amelyekkel Budapestről nézve esetleg nem számolok. Nem mondom, hogy ez egy konszenzusos kiállítás. Szerintem vitára késztető, akár a beválogatott, illetve kimaradt művészek szempontjából, akár koncepciójában, akár belső arányok, megközelítés tekintetében. De talán ez is lenne a feladata, hiszen az előbb említett új kiállításokat serkentheti, és új szempontrendszereket is érvényesíthet.
– A nagyközönséget elsősorban a kiállítás érdekli, de természetesen mint minden ilyen jelentős rendezvénynél, lesz kísérőanyag is. Egy nagy, átfogó katalógus is készül. Az sem kis munka.
– Dokumentáljuk a kiállítást. De valójában a katalógus lesz maradandó. Nem a tárlat leképezése egy az egyben. Bár a kiállítás szerkezetét a műtárgylista előtt föl fogjuk tüntetni, hogy kiderüljön, milyen struktúrában mutattuk be az alfabetikus sorrendben közreadott anyagot, ez inkább egy problémafelvető, tanulmányi katalógus. Azt kértem a szerzőktől, hogy egy-egy problémát, korszakot modellszerűen villantsanak fel, és a jelenségeket próbálják reflektíven nézni. Az idősebb nemzedékből például Gazda József és Banner Zoltán személyes emlékeket is be tudott keverni a szövegébe, ami már forrásértékű. Olyanokat például, hogy egy-egy kovásznai tárlat vagy egy-egy marosvásárhelyi lapszám milyen kompromisszumok árán jöhetett létre. A katalógusba így személyes fotók is be tudnak kerülni. Ettől talán életszerűbbé válik, közelebb hozza a mai nézőhöz ezt a több szakaszra oszló korszakot.
– Végül egy személyesebb jellegű kérdés. Hetek óta ezzel kelsz, ezzel fekszel, annak idején a Nemzeti Galériában rendezett nagybányai kiállítás hozott számodra sok szakmai elismerést. Ettől is ilyesmit remélsz? Bár azt is említetted, vitát is szülhet a rendezvény.
– Nagybánya egy más kérdés volt. Csorba Géza akkori főigazgató-helyettessel társrendezőként csináltuk azt a kiállítást, de mivel a kutatásokat én tovább folytattam, és számtalan kiállítás, kiadvány, megnyitószöveg, cikk született ebben a témában, az valahogy rajtam ragadt, és indulásként nagyot lendített rajtam. Ez a kiállítás talán szerencsés időben egy olyan összegzés lehet, ahol én már semmiféle szakmai vagy más elismerésre nem számítok. Ettől én nem változom, viszont az biztos, hogy maga a Nagybánya-kutatás mindig egy erdélyi kutatással is együtt járt. Most lehetőség nyílik arra, hogy egy nagyobb összefüggésrendszerbe helyezzem a nagybányai megújulási szakaszokat, illetve folyamatokat, és olyan rendszerbe tudom fogni a párhuzamos, egyéni élményeimet, művészekkel való barátságot, kiállítások megnyitását, műteremláto-gatásokat, ami által az erdélyi kultúra, illetve művészettörténet folyamatos átélése, kutatása a magam számára is történeti összefüggésbe kerülhet. Leírva, végiggondolva én magam is tágabb és mélyebb rálátást kapok erre a nagyon hosszú XX. századi korszakra.
– Túl az érzelmeken, vannak olyan vélemények, hogy az erdélyi művészetet némiképp a provinciával azonosítják. A kiállítás, illetve a kiadvány ezt mennyiben tükrözi vagy cáfolja?
– Nyilván a nézőpont budapesti. Mint mondtam, a kiállításba és a katalógusba bevontam az erdélyi művészettörténészeket is, de a munkatársainkkal próbáltunk egy olyan kiállítást összerakni, amivel azt szeretném bizonyítani, hogy minden évtizedben, minden korszakban, minden generációban volt néhány olyan művész, aki minimum a magyarországi kiemelkedő művészekkel párhuzamosan azonos minőséget hozott létre, és alkalmanként akár európai nívón is tudott szerepelni. Ilyenformán a megszokott átlagművészetet nem akartam bemutatni. Nem akartam, mert félrevezető lenne kiállítani az ’50-es évekbeli, szocreálnak nevezett propagandaművészetet, vagy a későbbiekben modernizmussal egy kicsit felfejlesztett, szintén szocialista realista nézőpontot, hanem azt próbáltuk elérni, hogy a budapesti vagy a külföldi látogató meghökkenve úgy érezze, itt most egy nagyon összeállt, nagyon magas és erős művészet alakult ki. Természetesen számos olyan műtárgy lesz, amely az építéssel, a szociális munkával kapcsolatos, vagy egy-egy tartományi tárlaton üdvözölt tematikájú mű, de mai szemmel sem bántó kompromisszum. Nagy Albertnél például, aki az erdélyi művészetben sokakra hatott, az építés soha nem kimondott szocreál, nála a munkásábrázolásnak mindig részben ironikus, részben drámai megjelenése van, ahogy Derkovits Gyulánál is elmondható ez. Vagy van például Ferenczi Noéminek egy Rőzsehordója, amit ugyancsak kiraktunk, hiszen ő a ’20-as években dolgozott, élt Erdélyben. Ziffer Sándorral állított ki. Ferenczi Noémi munkaábrázolása se az a fajta propaganda vagy kultuszművészet, amit nem szeretünk. Summázva azt gondolom, hogy reményeink szerint ez mind a budapesti, mind a nemzetközi tájékozatlanabb közönséget meghökkentő, érdekes, minden szekcióban valamiféle élményt, izgalmat nyújtó tárlat lesz. Nem névsorolvasás, és nem egy olyan mechanikus tárlat, hogy összeírjuk a 300 legjelentősebbnek tartott művészt és évtizedenként mindenkitől kirakunk egy művet. Bizonyára egy olyan kiállítást is meg lehetne nézni, de úgy éreztük, hogy ez akkor semmiről nem szólna. Így viszont, hogy egy szerkezetet, egy olvasatot, fejezeteket adunk ennek a ’70 évnek, talán a nézők fejezetenként egy-egy dologra, problematikára jobban koncentrálni tudnak, és a későbbiekben talán más erdélyi művészeket is látva, igazítani, illeszteni tudják ennek a képzeletbeli utazásnak az egyes állomásaihoz.
– A budapesti idegenforgalmi csúcs idején is nyitva lesz a kiállítás?
– Április 24-től augusztus végéig tart nyitva, pont a nagy turistaszezonban. Talán Erdélyből is sokan, esetleg éppen csoportosan is megtekinthetik. Már az elején felmerült az is, hogy milyen jó lenne ezt a kiállítást vagy valamelyik változatát Erdélyben is valamilyen módon bemutatni, de helyproblémákba ütköztünk, mert ez több mint 400 művet tartalmazó kiállítás, még akkor is, ha Cseh Gusztáv Hatvan főember című alkotása hatvan kisgrafikát jelent, vagy Nagy Imrének néhány portrésorozata akár egy húszas tétel lenne. Ekkora kiállítási tér Erdélyben sajnos nincs. Viszont a redukció is véges, hiszen ha az anyagot felére, harmadára csökkentjük, akkor már nem erről a kiállításról beszélünk. Egyébként az erdélyi anyagot sem látta senki így egybegyűjtve, az önmagában is érdekes lehetne még Erdélyben is. De legalább ennyire izgalmas lehetne a Magyarországról összegyűjtött, vagy csak a Nemzeti Galériában megtalálható jó művek gyűjteménye is. Mindezekre mi nyitottak vagyunk. Lelkesedésben nincs hiány, eddig bármelyik városban voltunk Erdélyben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, mindenhol azt mondták a szervezésbe bekapcsolódók, hogy mennyire jó lenne ezt itt is bemutatni!
– Ezt magunk is megerősíthetjük. Legyen nagy siker a kiállítás!
– Mi is ugyanezt szeretnők.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)