Klaus Johannis válaszolt az autonómia-petícióra
Semmitmondó választ kapott az Erdély autonómiáját kérő petíciójára az elnöki hivataltól Fancsali Ernő. Az Autonomy for Transylvania Facebook-oldal működtetője egy hónapja juttatta el az államfőhöz a 14 700 ember által aláírt dokumentumot. A válaszlevelet Klaus Johannis egyik tanácsadója fogalmazta meg. Andrei Murariu a tulajdonképpeni válasz helyett több alkotmánycikkelyt sorol fel, egyebek mellett a Románia nemzetállami jellegére, területi egységének sérthetetlenségére vonatkozó paragrafust. Idézi azt a cikkelyt is, amely szerint Románia elnöke az ország területi egységének szavatolója.
„Az elnök úr tanácsadója méltó választ fog kapni levelére, melyből kiderül, hogy végig sem olvasta a petíciót s így meg sem próbálta értelmezni azt. S ha igen, akkor nem érti az autonómia és függetlenség közti fogalmat, az etnikai és gazdasági autonómia közti különbségeket. Ez a válasz egyenlő a nullával” – kommentálta a levelet a sajtóhoz eljuttatott állásfoglalásában Fancsali Ernő. A petíció Erdély történelmi hagyományaira hivatkozik, önrendelkezést és kolozsvári regionális kormányzást kér a történelmi Erdély, valamint a Bánság, Partium és Máramaros részére. Szövegét az Autonomy for Transylvania Facebook-oldal köré szerveződő fogalmazta meg, amelynek vezetője a Kolozsváron élő Fancsali Ernő, akivel korábban a maszol.ro interjút is készített. Lényege, hogy a mindenkori román kormány gyarmatként kezeli Erdélyt, a régióban összegyűjtött adók jogtalanul Moldvát és Olténiát gazdagítják. „A régiónk képes lenne az önfenntartásra. Vannak erdőink, ásványvizeink, jelentős turisztikai potenciálunk, Romániában egyedülálló középkori városaink, több száz vár és kastély, egy egyetem ami a multikulturalitásnak köszönhetően az élen van az ország egyetemei sorában. Ami a másé az nem kell, de ami a miénk azt nem adjuk!” – olvasható a petícióban, amelyet sok román ember is aláírt.
maszol.ro

Bemutatkozik a Magyar Nyelvstratégiai Intézet Kolozsváron
Szerdán mutatják be Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán a Magyar Nyelvstratégiai Intézetet. A rendezvény keretében sor kerül a Magyar Nyelvstratégiai Intézet és a Termini Egyesület együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírására. Az intézmény céljait és működését annak igazgatója, Bencze Lóránt professzor ismerteti. A vendégeket Mile Lajos főkonzul köszönti, a találkozó során az alábbi kiadványokat is bemutatják:
Sorbán Angella: Kisebbség és kétnyelvűség. A kétnyelvűség szociológiai aspektusai az oktatásban és a munkaerőpiacon. Bemutatja Péntek János professzor, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet szakmai igazgatója, a Termini Egyesület társelnöke.
Gróf Annamária, N. Császi Ildikó, Szoták Szilvia (szerk.): Sokszínű nyelvészet – nyelvi sokszínűség a 21. század elején. Írások Kolláth Anna tiszteletére. Bemutatja Szoták Szilvia, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet főtanácsadója, a Termini Egyesület elnöke.
Benő Attila: Kontaktusjelenségek az erdélyi magyar nyelvváltozatokban. Bemutatja Máthé Dénes egyetemi docens. Időpont és helyszín: 2015. március 18., szerda 17.00 óra, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa (Kolozsvár, Főtér 23. szám, belső udvar).
maszol.ro

Nem indul eljárás a háromszéki provokációk miatt
Bűncselekmény hiányában elutasította a sepsiszentgyörgyi bíróság Mădălin Guruianu két decemberi feljelentését: az Új Jobboldal tagjai tehát nem skandáltak magyarellenes szövegeket, a kézdivásárhelyiek pedig nem sértettek törvényt a gyászlobogók kitételével.
Örömét fejezte ki a március 15-e alkalmából szervezett ünnepségek békés lefolyását illetően Mădălin Guruianu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) sepsiszentgyörgyi elnöke, valamint üdvözölte a kolozsvári megemlékezés alkalmával történteket: ahol a szélsőségesnek és nacionalistának minősített Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom négy tagját a szervezők kérésére a csendőrök kivezették a mintegy félezres tömegből. Mint magyarázta, egyértelmű az üzenete ennek a történésnek: sem az szélsőséges szerveződéseket, sem pedig azok szimbólumait nem látják szívesen a nemzeti ünnepnapokon szervezett megemlékezéseken és felvonulásokon.
A párt helyi vezetője különben még tavaly év végén feljelentést tett a rendőrségen a december elsején megszervezett felvonuláson részt vett Új Jobboldal (Noua Dreaptă) tagjai, valamint azon kézdivásárhelyi személyek ellen, akik gyászlobogót tűztek ki épületükre. Ezzel kapcsolatban elmondta, a hatóságok vizsgálatok eredményei alapján nem történt egyik esetben sem a magyarok, sem a románok elleni gyűlöletre buzdítás, sem pedig diszkriminatív jellegű tevékenység. Mint magyarázta, azon néhány ház tulajdonosainak vallomásában – amelyeken látható volt a gyászlobogó – az olvasható, hogy nem ők helyezték ki azokat, nem is látták kik tették oda, illetve nem is távolították el azokat, ugyanis nem zavarta őket.
A Nemzeti Liberális Párt helyi elnöke ugyanakkor korábban szégyenletesnek minősítette az Új Jobboldal december elsején, Sepsiszentgyörgyön véghezvitt akcióját, valamint elutasította az ultranacionalizmust és a szélsőségességet. Mint magyarázta, nem első alkalommal látogatott el az Új Jobboldal Sepsiszentgyörgyre, így ebben az esetben még súlyosabb vétséget követtek el a magyarellenességet skandáló szervezet tagjai. A feljelentést követően mindkét fél képviselőit behívták, ennek megfelelően tehát az Új Jobboldal több tagját, valamint a felvonulók „útjába kerülő” magyarokat is. A felvonulást szervező Sebastian Pârvu, valamint több, a szélsőséges szervezet tagja által tett vallomásban is az olvasható, hogy az említett napon nem skandáltak magyarellenes vagy gyűlölködő szövegeket. Grigoraş Cristian, brassói elnököt is meghallgatták a hatóságok ez ügyben, aki úgy értékelte a helyzetet: nem vettek észre semmilyen rendbontást, sem gyűlöletre buzdítást, valamint magyarellenes kifejezéseket sem skandáltak, sőt, a szervezet képviselőjeként gyakran provokációk érik őt, amelyeket minden alkalommal ki kell védenie.
Mădălin Guruianu az esethez hozzátette, amennyiben a „Kifelé a magyarokkal az országból!” jelszavak sem a sepsiszentgyörgyi bíróság, sem pedig a rendőrség véleménye alapján nem gyűlölködő, akkor nem tudja mit tehetne még ez ügyben, hiszen ő nem jogász, hogy ezt az esetet továbbvigye nemzetközi színterekre. A liberális párt helyi sepsiszentgyörgyi vezetője a világhálón is fellelhető videót bizonyítékként említette, illetve kifejtette: a hivatalos válasz szövegében semmilyen utalás nem történik a már említett audiovizuális eszközre.
Kolozsváron egyébként vasárnap, a március 15-ei magyar nemzeti ünnep apropóján szervezett felvonulást az Új Jobboldal, melyen többek között azt skandálták: „Autonómiát csak a börtönben”, „Ki a korcsokkal az országból”.
A magyar ünnepség befejezte után, délutánra engedélyezett akció keretében a mintegy százfős tömeg a Széchenyi (Mihai Viteazul) térről a Főtéren keresztül vonult a Bocskai (Avram Iancu) térre. A rigmusok között szerepelt a „Levizeljük a ti Magyarországotokat”, „Hargita, Kovászna román föld” és más magyarellenes szólamok. Codrin Goia, a szervezet kolozsvári vezetője azzal az ötlettel állt elő, hogy a „magyar szeparatizmust” megszüntetendő Sepsiszentgyörgy kellene legyen Románia fővárosa, mivel szerinte ez egycsapásra megoldaná a szeparatizmus, illetve a Székelyföld gazdasági elmaradottságának kérdését.
A kolozsváriak vasárnapi reakciójából inspirálódva az elkövetkező ünnepségeken és eseményeken, amelyeken részt vesz, személyesen fogja megfigyelni a rend őreivel az extremisták viselkedését, és kérni fogja azon személyek elvezetését a helyszínről, akik bármely párt, vagy szervezet jelképeit viselik magukon, vagy viszik vagy magukkal – mondta Guruianu, aki hozzátette: amennyiben ez nem történik meg, annak kell vállalnia a felelősséget, aki az önkormányzatnál az esemény engedélyeztetését kérte.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

A Világ Igazai közé kerülhet Gyárfás Elemér
A két világháború között időszak egyik legjelentősebb erdélyi magyar politikusát zsidómentő tevékenységéért tüntetheti ki a Jad Vasem Intézet.
A második világháború alatt sok ismert és ismeretlen román állampolgár tett tanúbizonyságot az emberi szolidaritásról, hisz életük és szabadságuk kockáztatásával zsidókat, romákat mentettek meg a haláltól. Bátorságuk példával szolgál számunkra. Nagyon szeretném, hogy a következő években az áldozatokra való emlékezéssel párhuzamosan próbáljunk minél több olyan bátor román állampolgárt megismerni, akik ilyen gesztusokat tettek a világháború alatt” – mondta 2015. január 27-én, a nemzetközi holokauszt-emléknapon Klaus Johannis államfő.
Az elnöki óhaj hamar meghallgatásra talált, hisz egy kezdeményezésnek köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy az Izrael által 1953-ban, Jeruzsálemben alapított, a holokauszt kutatásával, oktatásával, forrásainak gyűjtésével és bemutatásával foglalkozó tudományos intézet, a Jad Vasem a Világ Igaza kitüntetést adományozza Gyárfás Elemérnek, aki élete kockáztatásával mentett zsidókat a holokauszt alatt.
Az erdélyi magyar politikus, szenátor, jogász, közgazdász és publicista személyének elismerését Varga Andrea és Gabriel Catalan történészek javasolták az intézetnek, amely pozitívan véleményezte a felterjesztést. A Jad Vasem miután áttanulmányozta a felterjesztők által küldött bizonyítékokat, azt válaszolta, hogy azokból egyértelműen kiderül Gyárfás Elemér zsidómentő tevékenysége, ám a kitüntetés odaítéléséhez szükség van a körülmények részletes feltárására is. A kezdeményezők a sajtónyilvánosságtól remélik, hogy sikerül olyan még élő tanúkra, rokonokra, ismerősökre, felmenőkre, valamint családi visszaemlékezésekre, korabeli beszámolókra találni, amelyek segíthetnek az ügy pozitív végkimenetelében.
Gyárfás Elemér mindeddig ismeretlen tevékenységére úgy derült fény, hogy Varga Andrea Gyárfás unokájának, Gyárfás Mariannának jogi képviselőjeként a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság Levéltárában (ACNSAS) kutatott, és a kutatómunka során olyan korabeli nyilatkozatokra bukkant, amelyekből kiderült: a két világháború közti erdélyi magyar politikai élet egyik legfontosabb, ugyanakkor legvitatottabb személyisége zsidókat mentett a kolozsvári gettóból.
Varga és Catalan a Jad Vasemnek címzett levelükben azt írják: dr. Gyárfás Elemér zsidókat segítő tevékenysége a személyiségéből fakadó szerénység és alázat miatt maradt a homályban, valamint amiatt, hogy Romániában és Magyarországon egyaránt rossz szemmel nézték demokratizmusát, és az erdélyi magyarok és románok közötti válaszfalak lebontására irányuló aktivizmusát. A levélírók hangsúlyozzák, hogy míg a magyarok teljesen alaptalanul román szimpatizánsként könyvelték el, addig Romániában irredentaként tekintettek rá, és mindkét fél azzal vádolta, hogy a két szemben álló ország szélsőséges rezsimjeivel működött együtt. Holott Gyárfás Elemér nem tett egyebet, mint a Dél-Erdélyben maradt magyarság hivatalos képviselőjeként úgy próbált tárgyalni a budapesti és bukaresti kormányokkal, hogy minél több kedvezményt biztosíthasson az őt megbízó közösségnek.
A második világháború után a kommunista politikai ellenfelei hazaárulással vádolták és azt állították, hogy együttműködött az Antonescu-rezsimmel és a Sztójay-kormánnyal. Az ellene indított eljárás során elkobozták minden vagyonát és hozzátartozóinak zaklatását halála után sem hagyták abba. Gyárfás Elemér unokája ez ügyben fordult az igazságszolgáltatáshoz, és a levéltári kutatások alatt derült fény a nagyapa zsidómentő tevékenységre, amelyről magának a családnak sem volt tudomása.
Ki volt Gyárfás Elemér?
Gyárfás Elemér a Kis-Küküllő vármegyei Borzáson született 1884. augusztus 27-én. Kolozsváron, Budapesten és a Sorbonne-on végezte jogi tanulmányait, majd Erdélybe hazatérve 1909-ben ügyvédi oklevelet szerzett, és aktív szerepet vállalt a közéletben. 1917-18-ban Kis-Küküllő vármegye főispánja, 1918-ban pedig a helyi Nemzeti Tanács elnöke volt, majd 1921-ben a Magyar Szövetség élére került. 1921 után már az Országos Magyar Párt elnöki tanácsának tagja, 1926-tól Csík megyét képviselte a bukaresti szenátusban, ahol főleg egyházpolitikai, kulturális és közigazgatási kérdésekkel foglalkozott.
Ebbéli tapasztalatainak köszönhetően szerepe volt az erdélyi római katolikus egyház és a román állam között létrejött konkordátum megszövegezésében. Az erdélyi Római Katolikus Népszövetség alapítója és alelnöke, az Egyházmegyei Tanács tagja, 1933-tól pedig a Katolikus Státus világi elnöke volt. A dicsőszentmártoni Közgazdasági Bank, majd az Erdélyi Bankszindikátus elnöki, valamint a Románia Magyar Népközösség elnöki pozícióját is betöltötte 1941 és 1944 között. Publikációit, tanulmányait és cikkeit a Magyar Kisebbség, az Erdélyi Tudósító, a Kis-Küküllő, a Keleti Újság közölték, míg főmunkatársa volt az Erdélyi Lapoknak.
Már 1910-től amellett állt ki írásaiban, hogy az erdélyi magyaroknak meg kell ismerniük a román nyelvet és irodalmat, és le kell bontani a két népet elválasztó falakat. Állást foglalt az anyanyelven oktató felekezeti iskolák védelme érdekében, de a társadalmi kérdéseket kizárólag valláserkölcsi szempontból ítélte meg, nem véve számításba a nép, a munkásság követeléseit. Erdélyi problémák c. publicisztikai munkájának alapgondolata szerint "az erdélyi magyarságnak a [...] világtörténelmi hivatása, hogy összekötő kapocs legyen a Közép-Európa tengelyében elhelyezkedett román és magyar nép között", e célt azonban szűk osztályszempontok szerint értelmezte.
Legjelentősebb munkája Bethlen Miklós kancellár küzdelmes életét mutatja be az önálló erdélyi fejedelemség utolsó szakaszában. Cserei Mihály fő műve, a Historia (170912) nyomán jellemzi a politikust, s közli a Diploma Leopoldinumés az Olajágat viselő Noé galambjaszövegét, továbbá Bethlen Miklós Supplicatióját és a bécsi fogságból nejével és fiával folytatott levelezését, valamint sajtó alá rendezte Gyárfás Elek 1844-es úti-naplóját. Az erdélyi katolicizmus történetével foglalkozó tanulmányain kívül figyelemre méltó a Supplex Libellus Valachorumról szóló értekezése, amely ismerteti a román nép egykori követeléseit, s azok elutasítását a társadalmi és történelmi körülményekkel magyarázza. 61 évesen, Bukarestben halt meg 1945. október 4-én.
Sokoldalú személyiség
Gyárfás Elemért a két világháború között a román és a magyar hatóságok egyaránt szélsőségesnek nevezték. A világháború évei alatt filoszemitának tartották, (felesége édesanyja zsidó származású volt), a háború után antiszemitának bélyegezték. Romániában természetesen revizionizmussal és irredentizmussal vádolták, míg Magyarországon voltak hangok, amelyek árulónak és román pártinak nevezték. Sokoldalú tevékenysége miatt folyamatosan a nyilvánosság kereszttűzében volt, kortársai ellentmondásos személyiségnek tartották.
Úgy gondolta, hogy a 20. század eleji Magyarország szociális feszültségeinek oka a keresztény eszmeiség visszaszorulása. A problémakezelést egy autoriter politikus szerepvállalásától várta, ugyanakkor a nemzetiségi kérdésnek is nagy figyelmet szentelt. Ugyan a korabeli magyar nemzeti állameszme keretein belül mozgott mégiserőteljesen bírálta a magyar nemzetiségpolitikát, a nemzetiség asszimilációjára irányuló törekvéseket, és a velük szemben elkövetett erőszakosságokat. A dualizmus liberális nemzetiségpolitikáját elhibázottnak tartotta, mert nem tudott eredményes nemzetiségpolitikát felmutatni.
Politizálásában alapvetően konzervatív beállítottságú volt, kisebbségpolitikusként egy rugalmasabb, nyitottabb politika mellett kötelezte el magát, és többször tett tanúbizonyságot liberális felfogása mellett is. Gyárfás Elemér politikai gondolkodásáról és a róla kialakult képről bővebben itt olvashatnak. Az újonnan napvilágra került dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy Gyárfás Elemér személyesen is közbenjárt a zsidó ismerősei, barátai érdekében, és kitűnő hivatalos, személyes kapcsolatai útján sikerült olyan speciális iratokat, engedélyeket szerezni számukra, amelyek révén megmenekültek az internálástól/deportálástól. Jelenleg az alábbi személyek esetében van írásos bizonyíték a zsidómentő tevékenységre.
Korabeli tanúnyilatkozatok
Dr. Lakatos Sándor: a marosvásárhelyi ügyvéd Gyárfás Elemér gyerekkori barátja volt, 1944 júniusában internálta a Sztójay-kormány. Ekkor fordult Gyárfáshoz segítségért, aki a magyar belügyminisztériumi kapcsolatai révén elérte, hogy felmentsék a zsidó törvények hatálya alól. 1944 júliusa végén szabadult a gettóból, egy nappal azelőtt, hogy a fogvatartottakat Auschwitzba szállították. Lakatos Gyárfás közbenjárásának köszönhetően így a biztos haláltól menekült meg. Lakatos Sándor 1946. április 27-én keltezett nyilatkozatában azt állította, hogy Gyárfás további 4 zsidó származású személy esetében is elérte a zsidó törvények hatálya alóli felmentést.
Dr. Farkas Ernő: a kolozsvári ügyvéd esetében szintén Gyárfás Elemér volt az, aki Budapestre utazott és elérte, hogy barátja, a dicsőszentmártoni ügyvéd, Dr. Farkas Béla fiát kiengedjék a gettóból. A közbenjárásról az édesapa 1946. május 8-án, Dicsőszentmártonban írt nyilatkozata tanúskodik. Békési József: a “Distribuţia” Kőolaj Társaság ügyvezetője, akinek Gyárfás Elemér 14 évig, 1934-ig volt a felettese dicsőszentmártoni Közgazdasági Bankban. Békésit és családját szintén Gyárfás mentette meg a deportálástól, aki budapesti kapcsolatait felhasználva elérte, hogy a család ideiglenesen a Horthy Miklós út (ma Horea út) 10. szám alatti lakásban maradhasson, megmenekülve így a deportálástól. Békési József 1946. május 4-én a Népbíróságnak írt vallomásában arról is beszámol, hogy Gyárfás a dicsőszentmártoni Közgazdasági Bank zsidó származású alkalmazottainak, Löb Ernőnek és Goldstein Erzsébetnek tiszteletben tartotta vallásos meggyőződését, és munkaszüneti napot biztosított számukra, hogy megtarthassák a szombatot. A nyilatkozatból az is kiderül, hogy Gyárfás valamikor 1930 és 1932 között a szenátusban szólalt fel egy zsidó özvegyasszony védelmében, akitől el akarták venni egyik szabadalmát. Békési szerint az ügyet a korabeli sajtó nagy érdeklődéssel követte.
Egy dicsőszentmártoni román parasztember, Petru Trifon 1946. május 8-án kelt vallomása megerősíti azt, hogy Gyárfás Elemér nemcsak a zsidókkal szemben tanúsított tisztességes, jóhiszemű magatartást, hanem a románokkal szemben is, és nem alkalmazott semmiféle diszkriminációt, épp ellenkezőleg, mindig barátságos és segítőkész volt irányukba. A dokumentumokból tehát kiviláglik, hogy Gyárfás Elemér sem antiszemita, sem románellenes, sem irredenta nem volt, hanem minden állampolgárt egyenlőnek tekintett, és több zsidó családot is megmentett a biztos haláltól.
A fenti dokumentumok annak az ügyiratnak a részét képezik, amelyet a kommunista rezsim indított Gyárfás Elemérrel szemben a kolozsvári népbíróságon. Az 1945. évi 77-es számú ügyiratban zajló vizsgálatokat az után is folytatták, hogy a vádlott időközben elhunyt. Az ügyet végül kénytelenek voltak lezárni, mivel semmi bizonyítékot nem találtak arra vonatkozóan, hogy Gyárfás háborús bűnös lett volna, vagy szerepet vállalt volna az ország lerombolásában.
Tanúk, információk kerestetnek
A Világ Igaza kitüntetéshez a felterjesztők tehát olyan tanúvallomásokat, információkat, bizonyítékokat várnak a fenti nyilatkozatok kapcsán, amelyek révén a Jad Vasem Intézet meghozhatja döntését. Varga Andrea ugyanakkor egy, Gyárfás Elemérnek szentelt kiállítást szervezne 2015-ben Románia szenátusában, és egy dokumentumfilmet is szándékában áll készíteni a korabeli romániai magyar közélet jeles személyiségéről. Gyárfás Elemér életének és tevékenységének eddig ismeretlen részletei segíthetnek tovább árnyalni a róla kialakult, némiképp leegyszerűsített képet.
Jad Vasem holokauszt-emlékközpont
A Jad Vasemet 1953-ban a holokauszt dokumentációjának, kutatásának és pedagógiai feldolgozásának világközpontjaként, ill. emlékhelyeként hozták létre. Az intézet az Emlékezés hegyén, Jeruzsálemben található. A kiterjedt terület múzeumnak, kiállításoknak, emlékműveknek, kutatói és oktatási központoknak, archívumoknak és könyvtárnak ad otthont. Az intézet által alapított „Világ Igaza” kitüntetés azon megmentők emlékét őrzi, akik olyan nemzetek tagjai voltak, amelyek a gyilkolást előkészítették, kollaborálták, vagy ellenálltak. Magyar vonatkozása a „Világ Igazai fasor”, amelyben 1956 óta tiszteli meg a Jad Vasem azokat a nem zsidó embereket, köztük magyarokat (id. Antall József, Apor Vilmos, Bay Zoltán, Karig Sára, Keken András, Király Béla, Koren Emil, Márton Áron, Raile Jakab, Schlachta Margit, Sztehlo Gábor), bajorokat, lengyeleket és olaszokat, akik életük kockáztatásával mentettek zsidókat a holokauszt alatt. Minden Világ Igaza ültet (vagy számára ültetnek) egy örökzöld fát Jad Vasemben, ami a nevét viseli, ezzel jelképezve, hogy „aki egy embert ment meg, egy egész világot ment meg”. Az intézet 2014. január elsejéig 810 magyar és 60 román állampolgárt tüntetett ki a Világ Igaza elismeréssel.
transindex.ro

Többletmunkával és -kiadással jár a templom restaurálása
Elkészülnek a határidőre a négymillió eurós munkálatok
Még javában zajlik Kolozsvár egyik patinás műemlékének, a Farkas utcai református templomnak a restaurálása. A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT), az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) és a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség tavaly október végén, a munkálatok felénél szervezett nyílt napot, amelynek keretében az érdeklődők nem csak előadásokat hallgathattak meg a restaurálási folyamatról, hanem meg is látogathatták a templomot.
Az azóta eltelt négy és fél hónap alatt a munkálatok jelentősen előrehaladtak, és a júliusi határidőre el is készülnek. Maksay Ádám, a főtervező M&M Design képviselője most főleg azokról az előre nem látható munkálatokról tájékoztatta lapunkat, amelyek a restaurálási folyamat során merültek fel, és amelyeket a felújítás teljessége szempontjából kötelező módon el kell végezni. Egyes munkafolyamatok már lezárultak, mások pedig csak most kezdődtek el.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

A MOGYE-ügy 70 év távlatából
A megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelő Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) március 13-i rendezvényének meghívott előadói, dr. Lőrinczi Zoltán, dr. Szabó Béla és dr. Szilágyi Tibor egyetemi tanárok az orvosi és gyógyszerészeti egyetem ügyét tekintették át nem csupán a címben feltüntetett 25, hanem a megalakulásától eltelt 70 év távlatából. A témához kapcsolódó vita során a hozzászólók a helyben topogás mélyebb okait és a továbblépés lehetőségeit vették számba. A marosvásárhelyi Deus Providebit Házban szervezett beszélgetésen Tubák Nimród, az MMDSZ elnöke adta át a szót a meghívott professzoroknak.
Küzdelmünk a román törvényeken alapul – szögezte le már a bevezetőben Szilágyi professzor, majd a Mihály király által 1945. május 28-án kiadott 407-es törvényerejű rendeletet ismertette, amely a magyarság létjogosultságát elismerve 1945. június 1-jével elrendelte a magyar tannyelvű orvosi kar létrehozását a magyar előadásnyelvű kolozsvári állami egyetem keretében. A 406-os törvényerejű rendelet pedig arról szólt, hogy az Észak-Erdélyből Nagyszebenbe telepített román orvosi kar visszaköltözik Kolozsvárra. Bár a királyi rendelet azt is leszögezte, hogy a klinikákon mindkét kar részére biztosítani kell a gyakorlati tevékenység lehetőségét, ezt a román fél már kezdettől fogva megszegte. Mivel nem engedték be a magyar kart a klinikákra, a fennmaradás érdekében kénytelenek voltak Marosvásárhelyre költözni, ahol az 1948-as tanügyi reform alapján váltak önálló intézetté.
Az erdélyi magyarság 1945-ben törvényesen kapott egy jogot, amit egy tulajdonnak tekinthetünk, s amit fokozatosan csorbítani kezdtek. Ha a kommunizmus alatt elvett épületeket vissza kellett szolgáltatni Romániában, akkor egy szellemi tulajdont, az anyanyelvű oktatáshoz való jogot úgyszintén – hangsúlyozta az előadó. Majd hozzátette, hogy ezt próbálják megakadályozni egy olyan játszmával, ami szerint az elvett tulajdont még a visszaszolgáltatás előtt rendbe kell hozni.
Bár a 2011-ben életbe lépett tanügyi törvény lehetővé tette az önszerveződést a három erdélyi multikulturális egyetemen, a MOGYE-n a tanárok lelkesedése, akik ezt életbe akarták ültetni, egy azóta is tartó kálváriába torkollott – mondta Szilágyi professzor, majd kitért a gyógyszerészeti kar körül kialakult botrányos eseményekre.
A diákszövetség megalakítása a mai nemzedékek számára mitikus ködbe vész – vette át a szót Lőrinczi Zoltán professzor, aki kiemelte az induláskor megnyilvánult töretlen egységet, lelkesedést, fegyelmet és szolidaritást, amit ma nehéz elképzelni. Az akkori "bányászjárásos" nehéz időkben nem volt könnyű elkerülni a hallgatók megosztottságát, de a szövetség, ami ma önkormányzatként működik, akkoriban mozgalomként alapozta meg azt, amire a későbbiekben építeni lehetett.
1945-ben az egyetem megalakítását aláírók nem számítottak arra, hogy egyéni csoportérdekek hol és hogyan fogják a magyar egyetem építését megakadályozni, s arra sem, hogy a klinikákon becsapják előttük a kaput, ami ma is folytatódik. 1968-ig Marosvásárhely a Maros Magyar Autonóm Tartomány központja volt, s azért jöttek ide a betegek, mert magyarul szólt hozzájuk az orvos. Az egyetem gerincét 1962-ben egy telefonos utasítással roppantották meg, s ezt követően már nem az volt, amiért I. Mihály király "Isten kegyelméből" megalapította. Miközben az említett utasítást követően egyre fogyott a magyar hallgatók száma, és sokan az érvényesülés érdekében átálltak a másik oldalra, az államvezetés is beleszólt abba, hogy hány diákot lehet felvenni.
– Magyar nyelvű oktatást akarunk, de kinek? – tette szóvá Szabó Béla professzor, a magyar tanári kar vezetője a teremben levő hallgatók számára utalva, akikért a rendezvényt szervezték. Erdélyi magyar kisebbségiként folyamatosan tenni kell az anyanyelvi oktatásért, ahogy elődeink (hibáik ellenére) is tették a dolgukat. Ebben a tenni akarásban a diákság kellene a legmotiváltabb legyen. A mai oktatók pedig akár hátra is dőlhetnének a székükben, de nem teszik, mert fontos számukra egy olyan jövőkép biztosítása, miszerint érdemes Marosvásárhelyen magyar diáknak lenni, aki a végzés után megtalálja Erdélyben is a számítását. A továbbiakban elmondta, hogy hiába próbáltak a tanügyi törvénynek érvényt szerezni, ez a politikum bevonásával sem sikerült. Miután minden helyi kísérlet kudarcot vallott, a kormány felülről történő beavatkozása annak a létébe került.
Úgy gondoltam, hogy a XXI. század elején az Európai Unióban az emberi fejekben történt egy olyan fejlődés, ami lehetetlenné teszi, hogy megismétlődjék az, amiért 1946-ban a magyar egyetem kénytelen volt Marosvásárhelyre költözni… Érdekes módon van egy sarkalatos törvény, s egy 17 tagú akkreditációs bizottság fölülírhatja a törvény azon rendelkezését, amely szerint a klinikai gyakorlat magyar nyelvű lehetne – tette szóvá Szabó professzor. Majd utalt a miniszterek jelenlétében aláírt hétpontos egyezségre, amit nem tartottak be.
Véleménye szerint blöff volt, hogy a gyógyszerészeti karon nem lesz felvételi vizsga. Sajnos, mindig az történik, hogy csavarnak kettőt a csavaron, majd visszacsavarnak egyet, s azt sikertörténetként tüntetik fel – mondta, majd megjegyezte, hogy a történtek során a közember reakciója keserítette el a legjobban. Akik nem a felvételi vizsga melletti kiállást vállalták, hanem már első perctől a kibúvókban gondolkodtak. Emellett a diákság hozzáállása is aggasztja, s úgy gondolja, hogy nemcsak a tanárok, a diákok oldalán is sok a tennivaló.
A hosszú beszélgetés során, amelyben a közönség egyes tagjai is aktívan részt vettek, a felmerült kérdésekre adott válaszokban tisztázódott egy sor kérdés, amit a kívülállók talán nem látnak pontosan, s még a körön belül lévők közül sem mindenki, az akadémikustól az utolsó éves hallgatóig.
Mivel a tanügyi törvény biztosítja a teljes körű anyanyelvi oktatást, erről a jogról nem lehet lemondani. A magyar tagozat önállósulására azért van szükség, hogy kiszámítható jövőt biztosítson a hallgatóknak, akik jelenleg hiába szerepelnek jól a rezidensvizsgán, szakorvosként csak kevesen tudnak a klinikákon elhelyezkedni. 50 év óta sajnos nem a magyar tagozat illetékesei választják ki az oktatókat, ami meg is látszik azon, hogy sokan nem vállalják velük a közösséget. Bár az utóbbi időben meghirdettek tanársegédi állásokat a magyar hallgatók számára is, azt olyan körmönfont módon tették, hogy ahol volt jelölt, azt elriasztották vagy nem engedték át a vizsgán, s ahol éppen nem volt, ott hoztak ki állást. A klinikákon egyre rosszabb a helyzet. A klinikavezető esetleg egy magyar adjunktust tűr meg, s legfeljebb egy tanársegédet, akik kiszolgáltatott állapotban vannak, s alig van már Marosvásárhelyen olyan klinika, ahol fel lehet nevelni a rezidenseket.
A gyógyszerészeti kar akkreditációja nem a tanárok mulasztása miatt akadozik, ahogy megpróbálják elhitetni. Csak a tartalomjegyzéke kétoldalnyit tesz ki azoknak a beadványoknak, amelyeket az akkreditálás érdekében megfogalmaztak. Bár a törvény azt írja elő, hogy az oktatási programokat nyelvenként, földrajzi helyenként hagyják jóvá, a MOGYE esetében törvényt bontanak azzal, hogy egy programot két nyelven akkreditálnak. Hiába mentek el a gyógyszerészeti kar ügyét tárgyaló szenátusi ülésre a vezető tisztségekből korábban kivonult magyar oktatók, hogy elmondják véleményüket, a szavazást egy hét elteltével elektronikus úton bonyolították le. Természetesen az önálló magyar nyelvű gyógyszerészeti oktatás ellenében. A szaktárca vezetőjének látogatása sem hozott megoldást. Bár több beadvánnyal fordultak hozzá, láthatóan az egyetem vezetőinek a pártján áll.
Meddig tartható a passzív rezisztencia? Nem kellene egy független egyetemet létrehozni most, amikor még vannak olyan oktatók, akik vállalnák az újrakezdést?; lehetséges ugyanis, hogy a 150 oktatóból évek múlva esetleg csak 50 marad – vitatták meg ezt a lehetőséget is. Majd elhangzott, hogy egy jól irányított akcióval a magyar oktatók ellen akarják hangolni a társadalmat. Az egyetem vezetéséből való kivonulásukra azért volt szükség, hogy felhívják a figyelmet: belülről megoldhatatlanná vált a helyzet, de akinek kellett volna, sajnos nem hallotta meg. Azt pedig, hogy a szenátusban, az egyetem vezetésében maradva a jelenlétükkel is hitelesítsék a magyar nyelvű oktatás ellen hozott határozatokat, nem vállalhatták tovább. Kivonulásuk nem jelenti azt, hogy cserbenhagyták a diákokat, mivel az adminisztratív és oktatói feladatokat továbbra is ellátják. Ugyanakkor tudják, hogy a tanügyi törvény életbe léptetésének ügye a román társadalom jelenlegi helyzetének a tükre. Hogy kedvezően változzon helyzet, minden szinten az ügy melletti kiállásra, az összetartozás megerősítésére van szükség – hangzott el végkövetkeztetésként az estébe nyúló vita során.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Tisztelet a nemzet hőseinek? Már kukában a kegyelet virágai
Horváth Anna: nagy valószínűséggel vissza fogjuk helyezni a koszorúkat
Egyik olvasónk, Deák Levente a Szabadság Facebook-oldalára elküldött fényképeivel hívta fel a figyelmet arra, hogy Kolozsváron a Biasini-szállónál elhelyezett piros-fehér-zöld pántlikás koszorúk bekerültek három nagyméretű, piros-sárga-kék koszorú mögé, a földre.
Lapunk fényképésze először tavalyinak hitte a képeket, hiszen mint azt az egy nappal korábban készült fotói is tanúsítják, ilyen alakú koszorúkat nem helyezett el senki a március 15-i ünnepségen. A koszorú pántlikáján jól olvasható az „Omagiu eroilor neamului” és a „Primaria şi Consiliul Local Cluj-Napoca” szöveg (Tisztelet a nép hőseinek – Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa), holott az ünnepségen ezen intézmény jóval kisebb koszorúján a „Tisztelet Petőfi Sándor költőnek” felirat állt. Végül többen felkerestük a helyszínt, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, ám az akciónak kukázás lett a vége: onnan szedtük ki az „igazi” koszorúkat, a magyar és a román pántlikásokat egyaránt.
BALÁZS BENCE, PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

Az űrlap alja
Váradon a Boldog Észak szerzője
Pénteken folytatódik a Várad folyóirat Törzsasztal sorozata, a vendég ezúttal a Boldog Észak című regény szerzője, a Norvégiában élő Kun Árpád.
Március 20-án, pénteken 18 órától az Illyés Gyula Könyvesboltban várják az érdeklődőket az újabb Törzsasztal-estre. Kun Árpád József Attila-díjas, Déry- és Aegon-díjas író, költő, műfordító. 1965-be született Sopronban, jelenleg Norvégiában él. 1984-től jelennek meg írásai. 1985-1991 között az ELTE BTK magyar-történelem szakos hallgatója volt. 1995-től a párizsi Sorbonne-on tanult, ahol francia irodalomból szerzett diplomát. 1996-tól az ELTE BTK esztétika szakára is járt. Kolozsváron két éven át hétvégi gimnáziumot szervezett.
Egyetemen tanított francia festészettörténetet, forgatókönyveket írt egy tévésorozatnak, majd Bordeaux-ban volt magyar lektor 2003 és 2005 között. Sokáig a tengeren túlra készült, hogy angol nyelvű író lehessen belőle, ez a mai napig nem sikerült.
2006 óta feleségével és négy gyerekével Norvégiában lakik. Egy fjord-menti faluban házi kisegítőként dolgozik időskorúak mellett. Eddig hét vers- és prózakötete jelent meg. A Boldog Észak c. nagyregénye 2014-ben elnyerte a ma könyvért adható – nem állami – legrangosabb elismerést, az Aegon-díjat.
Regényének hőse Aimé Billion (Szeretett Billion) afrikai születésű fekete férfi, ázsiai (vietnámi) beütéssel, akit az afrikaiak fehérnek, a fehérek afrikainak tartanak. Norvégiában különös kapcsolatba keveredik az általa ápolt törpe születésű, mozgássérült nővel, Grétével.
Kun Árpád beszélgetőtársa ezúttal is Kőrössi P. József, a találkozó előtt a Boldog Észak kedvezményes áron megvásárolható a helyszínen. A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Többnyelvű helységnévtáblákkal „stoppoltak" civil aktivisták a Kolozsváron
A kolozsvári többnyelvű helységnévtáblákért fellépő Musai-Muszáj civil kezdeményezőcsoport felhívására csütörtök délután mintegy harmincan álltak ki stoppolni a kolozsvári városháza elé erdélyi és európai települések többnyelvű helységnévtábláival a kezükben.
A mindössze pár perces villámcsődület résztvevői ismételten a multikulturalitás és a többnyelvűség fontosságára kívánták felhívni a figyelmet, azáltal, hogy olyan települések példáját mutatták fel, ahol a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése nem ütközik a hatóságok elutasításába.
Akadt az alkalmi stopposok között olyan, aki a dél-tiroli Bolzano/Bozenbe akart utazni és sílécet is vitt magával, de olyan is, aki Brasov/Brassó/Kronstadt táblával vagy a Kolozsvár szomszédságában fekvő Vlaha/Magyarfenes táblájával a kezében integetett az elhaladó autósoknak. A civil kezdeményező csoport tagjai a csődület idején kérvényeket töltettek ki az érdeklődőkkel, amelyekben azt kérték Kolozsvár polgármesterétől, hogy a város bejárataihoz kerüljenek ki többnyelvű helységnévtáblák.
A Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport azt követően indított látványos akciósorozatot a város többnyelvű helységnévtábláiért, hogy egy holland egyesület keresete nyomán a bíróság alapfokon kötelezte a várost a többnyelvű táblák kihelyezésére, a polgármesteri hivatal fellebbezése nyomán azonban a másodfokon ítélkező bíróság érvénytelenítette a határozatot, mert úgy találta: a holland egyesület nem pereskedhet a kolozsvári magyarok nevében.
A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább ötödét, de húszszázalékos kisebbségarány alatt sem tiltja az anyanyelvű feliratozást. A legutóbbi népszámlálás szerint a kolozsvári a második legnagyobb magyar közösség Erdélyben a marosvásárhelyi után. A csaknem 50 ezer kolozsvári magyar azonban a város 310 ezres összlakossághoz viszonyítva csak 16 százalékot tesz ki. A városháza több ízben azzal hárította el a kétnyelvű feliratozásra vonatkozó magyar kéréseket, hogy a törvény nem kötelezi erre.
MTI
Erdély.ma

KMDSZ: 210 diákot kellett volna kizárni
A Kolozsvári Magyar Diákszövetségnek 210 diákot kellett volna kizárnia – de nem a szervezetből, hanem az immár 22. kiadásához érkezett Diáknapokra regisztráló egyetemisták közül.
A szervezők azonban idén is úgy döntöttek, hogy nem korlátozzák a csapatok számát, hiszen a KMDSZ-nek éppen az a célja, hogy minden játszani vágyó kolozsvári egyetemistának lehetősége legyen részt venni az év legnagyobb buliján.
Szabadság (Kolozsvár)

Megbírságolták Funart a magyar nyelv gyalázásáért
Kétezer lejes bírság kifizetésére kötelezte az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) Gheorghe Funart, amiért Kolozsvár volt polgármestere a „lovak nyelvének” nevezte a magyart a közszolgálati televízióban.
Emellett a politikusnak egy országos napilapban, saját költségén meg kell jelentetnie a megbírságolásáról szóló közleményt. A CNCD a szerdán kiszabott büntetést azzal indokolta, hogy Gheorghe Funar kijelentése diszkriminatív, mert a magyar nyelvvel szembeni „ellenséges hangulatot” teremt. "Az ilyen kijelentések interetnikai intoleranciát szítanak, ezért büntetendők" – idézte a HotNews a testület határozatát.
Kolozsvár magyarellenes megnyilvánulásairól ismert volt polgármesterét Tánczos Barna szenátor panaszolta be tavaly októberben a diszkriminációellenes tanácsnál, miután Gheorghe Funar államfőjelölttel együtt vett részt a Román Televízió egyes csatornája választási vitaműsorában. A román politikus magyargyalázó kijelentései ebben a műsorban hangzottak el.
Tánczos a stúdióban két nyelven, magyarul és románul is köszöntötte a nézőket és a meghívottakat. Gheorghe Funar ezen bukott ki. Előbb felhívta az RMDSZ-es politikusának figyelmét arra, hogy Romániában él. „Arra kérem, hogy többet egy szót se ejtsen ki a lovak nyelvén, az ország hivatalos nyelve a román” – jelentette ki. Hozzátette, ha megnyeri az elnölválasztást, gondoskodik arról, hogy Romániában ne lehessen magyarul megszólalni, „köztelevízióban sem”.
Tánczos tőlünk tudta meg a hírt
Tánczos Barna szenátor a maszol.ro-tól értesült csütörtökön arról, hogy a CNCD jogosnak ítélte a panaszát, és megbírságolta Funart. Lapunknak felidézte: még a tévévita napján benyújtotta a panaszt a diszkriminációellenes tanácshoz. A testület napirendjére tűzte az ügyet, és megkapta a volt polgármester álláspontját is a műsorban elhangzottakról. "Funar olyan, képtelenségekkel tűzdelt választ küldött a CNCD-nek, hogy ha azt nyilvánosságra hozná, még háromszor ekkora büntetést kapna" – mondta az RMDSZ politikusa.
Tánczos szerint a diszkriminációellenes tanács által kiszabott büntetéseknek hosszú távon éppen az az egyik céljuk, hogy a nyilvános térben felelőtlen politikusok ne tehessenek többé ilyen kijelentéseket. "Lehet, utópia azt hinni, hogy a jelenség megszűnik. De a felelőtlen kijelentések számát mindenképpen csökkenteni lehet. Akit ugyanis egyszer megbüntetnek, másodszor már meggondolja, hogy miket nyilatkozik" – magyarázta.
A szenátor elmondta, a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszával nem feltélenül Gheorghe Funar megbírságolását akarta elérni, csak fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy nem lehet felelőtlenül sértegetni egy nemzetet "egy egész ország szeme láttára".
Cs. P. T.
maszol.ro

A haza nagyjainak örökösei
Kossuth- és Széchenyi-díjakat adott át március 15-én Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A Kossuth-díjasok közt két erdélyi gyökerű művészt is tisztelhetünk.
Összesen 15 Széchenyi- és 14 Kossuth-díjat adományoztak a kormány előterjesztésére nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából. Mindezeken túl több mint harminc különböző fokozatú érdemrendet is kiosztottak. A névsor tehát jó hosszú volna, melyet mellőzendő az erdélyi vonatkozású és közismertebb díjazottakat emeljük ki.
Nem csak Budapest
Ha az idei díjazottak listáját böngésszük, észrevehetjük, hogy a kiemelt teljesítményt nyújtó tudósok, művészek, közéleti személyiségek többsége Budapesten született. De két erdélyi születésű kitüntetett is színesíti a palettát, ugyanis Kossuth-díjban részesült Bács Ferenc nagyszebeni születésű színművész és Szőcs Géza Marosvásárhelyen született író, költő.
Bács Ferenc 1936. június 19-én született, orvosnak tanult Marosvásárhelyen, ám mégis a színészi hivatást választotta. Pályáját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban kezdte 1960-ban, 1977-ben áttelepült Magyarországra. Játszott Miskolcon, Győrben, majd Budapesten a Vígszínházban, a József Attila Színházban és a Nemzeti Színházban. A Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész kellemes orgánumával, markáns egyéniségével, jó megjelenésével hamar népszerűvé vált, szerepformálására az emberi méltóság és a visszafogott gesztusok jellemzők. Bács Ferenc az elismerést rendkívül sikeres színházi, televíziós és filmes pályafutása során kifinomult művészi eleganciával megformált alakításai, emlékezetes szinkronszerepei, valamint rendezői alkotómunkája elismeréseként érdemelte ki.
Szőcs Géza 1953. augusztus 21-én született. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–orosz szakán szerzett bölcsészdiplomát. 1981–82-ben az Ellenpontok című szamizdatkiadványt szerkesztette, a Szekuritáté többször is letartóztatta. 1986-ban Svájcba menekült, 1989-ben rábízták a Szabad Európa Rádió budapesti irodájának megszervezését. 1990 márciusában Kolozsváron megválasztották az RMDSZ főtitkárának, később a párt alelnöke is volt. 1999-ben kilépett az RMDSZ-ből. 1992 óta az Erdélyi Híradó Könyv- és Lapkiadó Kft. elnöke, valamint a Magyar Szemle című lap szerkesztő-bizottsági tagja. Volt kultúráért felelős államtitkár, a 2015. évi Milánói Világkiállítás kormánybiztosa. 2011-ben a Magyar Pen Club elnökévé választották. Első verseskötete, az 1975-ben megjelent Te mentél át a vízen? egy csapásra nemzedéke és a romániai magyar költészet élvonalába emelte. Lírája avantgárd ihletésű radikális költészet, verseiben nyíltan fogalmazta meg az elnyomatásban élő kisebbségi magyarság sorskérdéseit. A József Attila- és Babérkoszorú-díjas író, költő az egyetemes magyar irodalmat erdélyi gyökereiből táplálkozó, egyedi stílusú művészetével gazdagító költői-írói alkotómunkája elismeréseként kapott Kossuth-díjat.
Zenészek előnyben
Idén több zenei pályán alkotó előadóművész is díjban részesült. Benkó Sándor, a Benkó Dixieland Band együttes vezetője a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át. Tolcsvai Béla gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró egyedi stílusú és sokoldalú dalszerzői, előadóművészi pályája elismeréseként részesült Kossuth-díjban. Oszvald Marika Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész a magyar operett ikonikus alakjaként nyújtott emlékezetes, a műfajt éltető alakításai, valamint páratlanul sikeres művészi munkája elismeréseként vehette át a Kossuth-díjat. Megosztva részesült elismerésben Magyarország egyik legnépszerűbb dzsesszzenekara, a Hot Jazz Band. Az együttes tagjai páratlanul sikeres, külföldön is nagyra értékelt, a tradicionális dzsessz autentikus megszólaltatására épülő előadóművészi tevékenységük, valamint a magyar könnyűzenei örökség ápolását szolgáló, értékőrző művészi munkájuk elismeréseként váltak Kossuth-díjasokká.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyar zászlót égettek Kolozsváron
étfőn, március 18-án, a CFR - Rapid mérkőzés kezdetén a Rapid szurkolótáborában egy magyar zászlót égettek el. Nő a feszültség a március 22-én sorra kerülő magyar - román zárt-kapus találkozó előtt?
A bukaresti Rapid drukkerei nem csak magyar zászlót, hanem a kolozsvári csapat szurkolói sálját is elégették. Habár a két csapat között eddig baráti hangulat volt, úgy tűnik, a pénteken sorra kerülő magyar-román mérkőzés, elvette a Rapidosok józan eszét.
Kíváncsian várjuk, milyen következményei lesznek az incidensnek?
http://itthon.ma/erdelyorsza

Három nyelven stoppolták le a csendőrkocsit
A kolozsvári kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséért harcoló Musai-Muszáj civil kezdeményezőcsoport tegnap újabb villámcsődülettel rukkolt elő: délután a polgármesteri hivatal és a Béke tér közötti járdaszakaszon öt percen keresztül két- és háromnyelvű úti célokkal autóstoppoltak.
Nem túl sok sikerrel – tegyük hozzá –, hiszen csupán egy csendőrkocsi húzott félre, de miután nem került sor semmilyen incidensre, az sem vette fel őket. Egy szorgalmas rendőr viszont felírta magának a táblákon látható városneveket, hogy mi célból, azt (még) nem tudni. Az akció üzenete egyébként az: ha más hazai településeken (pl. Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Temesváron, Brassóban stb.), de sok külföldi nagyvárosban (Prága, Bozen, Kassa, Zára) is lehetséges a többnyelvű helységnévtáblák használata, akkor Kolozsvár sem maradhat ki a román és magyar, sőt német feliratozásból.
Szabadság (Kolozsvár)

Nagy szükségünk van magyar műszaki képzésre és mérnökökre
Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka huszadszor
Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tegnap kezdődött el a Fiatal Műszakiak XX. Tudományos Ülésszaka.
A hagyományszámba menő rendezvény szervezője az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya, társszervezője a Sapientia-EMTE, fővédnöke Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnöke pedig Gyulai József, a Novofer Alapítvány kuratóriumi elnöke. A résztvevők 11 egyetemről és 4 tudományos intézetből érkezett erdélyi és magyarországi diákok, fiatal kutatók; a 191 szerző 79 dolgozat keretében figyelemre méltó kutatási eredményeket mutat be. Amint azt megnyitójában Bitay Enikő, az EME Műszaki Tudományos Szakosztályának elnöke elmondta, a fórum célja változatlan: a fiatalok ösztönzése, a tudományos kapcsolatok kialakítása, a magyar műszaki nyelv művelése. A korábbi ülésszakok gyümölcseként húsz konferenciakötet – azokban összesen 1514 dolgozat – látott napvilágot, melyek elérhetők az Erdélyi Digitális Adattárban.
Szabadság (Kolozsvár)

Bölöni és Kedei Udvarhelyen
A két szerző Bölöni Domokos és Kedei Zoltán életének korábbi korszakai a sóvidéki Korondhoz köthetők. Az írói és a képzőművészi pályakezdés minden alkotó számára meghatározó, kedves a hely, ahol ez a nagykorúsítási folyamat lezajlik. Bölöni majd' két évtizedig, Kedei csak két esztendőn át dolgozott Korondon, de az utóbbi években mindketten egyre gyakrabban bukkannak fel ismét ifjúságuk helyszínein, többek között azokon a rendezvényeken is, amelyeket a Firtos Közművelődési Egylet szervez, és úgyszintén jelen vannak az Ambrus Lajos által szerkesztett antológiákban is.
Kedei Zoltán két évvel ezelőtt egy sóvidéki antológia számára megrajzolta az ott publikálók arcképeit, s túl a kötetben való megjelenésen ez az "anyag" olyannyira tárgyiasult, hogy immár, állandó tárlatként tölti meg az új korondi művelődési ház előcsarnokának falait. Hadd lássák a népek, hogy milyen sokan indultak az írói pályára a Sóvidékről.
A székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban ez alkalommal még inkább hazahívják a két alkotót, hiszen ritkán és keveset járnak mostanában ebben az általuk is kedvelt városban. Bölöni Domokos Mosolygó kis pöttyös, szovátai pisztráng és Szélrózsa kankalin című prózaköteteit, illetve Kedei Zoltán Megtépázott álmodozás című, lírai jegyzeteit tartalmazó képes könyvét mutatják be. A kettős író-olvasó találkozóra 2015. március 26-án, csütörtökön, délután 6 órától kerül sor a Látvány- és Hangzóanyagtárban.
* * *
Nem történt tévedés, amikor Kedeit is íróemberként emlegetjük, hiszen a képzőművész ír is!
A képeiről? Vagy csak úgy mellékesen?
Ezt a jó barát, Bölöni (aki a kötet szerkesztője is) jobban tudja.
Nem véletlenül adta a Lélegző gyöngyszemek címet rövid, értelmező írásának: "Kedei Zoltánnak a ceruza és ecset mellé tollat is adott a kezébe az Úr. Vigaszként talán a felhőtlen gyermekkor elveszett édenéért, az ősi tulajdonból kiakolbólított és a lét peremére taszított család kálváriájának enyhítésére, a tehetség és szorgalom szerinti tisztes boldogulás hiányának pótlására. Adta az ecsethez a látomásos lebegést, a színek szeretetét, a formák kedves gyülekezetét, és adta a tollhoz az emlékezés szabadságát, a lélek üvegharangjának csendüléseit, a művészi szép keresésének izzását. Tálentomaival aztán szerény lehetőségei szerint gazdálkodott a művész. Ideje hajlatán része a betakarításnak az is, amit alkotás közben vagy a munka szüneteiben gondol vagy álmodik. Ezek itt egy élet apró villanásai, lélegző gyöngyszemek. Napnyugtakor nem keveredhetnek el a föld porával. A lélek szentjánosbogarai, esti vagy éjszakai halk reflexiók. Kép és szöveg harmonikus együttese: fények és jelek izgalmas muzsikája. Szivárványos ajándék."
Hogy Bölöni munkássága iránt is felkeltsük az érdeklődést, hadd ajánljuk pár szóban őt is az érdeklődők figyelmébe. A recenzens nem más, mint a rendezvény szervezője. (sm)
Kinek és miért kell a mi földünk
Bölöni Domokos múlt évben kiadott egyik könyve (Szélrózsa kankalin. Kriterion könyvkiadó, Kolozsvár, 2014) nem csupán pipacsos borítójával hívja fel magára a figyelmet az üzletek polcain, hanem – főleg a szerzőt ismerő és közléseit figyelemmel kísérő olvasó szemében – azzal a lehetőséggel is, hogy újabb írásait könyvvé szerkesztve vehetjük kézbe. A kiadvány könyvként tetszetős, csaknem másfélszáz oldalas. A Matei László szerkesztette kemény borító színével melegséget sugall, tapintása is kellemes. Amikor először végigforgatjuk, feltűnik: a szerző szülőfalujáról, Dányánról és a családjáról találunk benne néhány fotográfiát.
Színesek a frissebbek, fehér-feketék az évtizedesek. Ez már olyan jelzés, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Hogy nem a szerzőtől eddig megszokott hangvételű és stílusú novellák gyűjteménye a kötet, a két nagy fejezet címe is alátámasztja. Az első, Mondatok az életemről címmel kereken a századik oldalig tart. Egyetlen téma köré csoportosíthatók az ide sorolt írások: milyen az erdélyi magyar falu? Bölöni ezt nem csupán íróként látta és láttatta eddig, hanem újságíróként is. 1990-től nemrég történt nyugalomba vonulásáig a marosvásárhelyi Népújság munkatársa volt, akit nem riasztottak el a poros utak, a lehangoló mindennapok.
A falu szolgálatában tevékenykedett, sűrűn megfordulva a marosszéki kisebb településeken is. Saját falujáról, Dányánról így fogalmaz: „Egy kicsiny, eldugott faluból jövök, de az a pár év, amit születésemtől ötödik elemista koromig ott töltöttem, meghatározó volt életemben” (A szűkebb pátriáról). Milyenek voltak régebb a falvak, kinek kell ma a föld, hogyan változtak meg a régről ismert települések? – teszi fel a kérdést, és hol lírai emlékezések, hol pedig szigorúbb szemű riporteri beszámolók adják meg a választ. Szó esik sárról és hitről, kollektivizálásról meg temetőkről, tejről és szalonnáról. Egyik írás a Mézvirágillat címet kapta. A másik fejezet (Arany a tűzben) rezignált hangú alcímet visel: Őszi búcsú a huszadik századtól. Mindjárt az első írás az ismert orosz lírikus, Szergej Jeszenyin egyik sokat idézett versének első sorát idézi, Rab Zsuzsa fordításában: Bokraink közt már az ősz barangol. A fejezet emlékezéseiben, vallomásaiban líraivá szelídül néhol a kesernyésség is, közösségi eseményeket, fontos történéseket idéz fel. Felhasználja jól ismert szerzőink egy-egy sorát, kifejezését (Ady, Árpily, Bözödi, Csokonai, Dsida, József Attila, Kosztolányi, Petőfi stb.) Mintha csak annak okán tenné a szerző, hogy már elbúcsúztunk a múlt századtól, azzal együtt egy ezredévtől is. De lássuk csak, milyen lelkülettel csúszunk, csúsztunk át a következő évezredbe?
P. Buzogány Árpád
Székelyhon.ro

Nőtt az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának pályázati kerete
Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala idén is meghirdeti pályázati kiírását, amelyre a nem-kormányzati és non-profit szervezetek részéről érkező, az etnikumok közötti interkulturális, valamint az intolerancia legyőzésére, megelőzésére irányuló pályázati projektekkel lehet jelentkezni. A programokra a Kormány által jóváhagyott keretösszeg a tavalyinál kétszázezer lejjel több, azaz 2.200.000 lej – tájékoztatott az intézmény vezetője, Laczikó Enikő RMDSZ-es államtitkár. „Ugyanakkor két újítást is bevezettünk: a hagyományos kulturális és kisebbségi programok vissza nem térítendő támogatásának igénylése mellett pályázni lehet a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Főváros projekt keretén belül megvalósuló eseményekre is” – ismertette az államtitkár.
Az előbbi keretében a következő irányelvekre épülő pályázatok nyerhetnek támogatást: a nemzeti kisebbségek nyelvének és jogainak ismerete és ismertetése különféle területeken; újító jellegű megoldások népszerűsítése az interkulturális oktatásban, kiemelten a roma közösségek oktatásba történő bevonására; a kultúra- és vallásközi párbeszéd terjesztése. Továbbá pályázni lehet azon projektekre is, amelyek a nemzeti kisebbségek anyagi és szellemi kulturális tulajdonának megismerését és értékesítését, a sajátos jellegű hagyományos mesterségek újjáélesztését, a hagyományos mesterségeket művelő vállalkozók képzését, a kisebbségek sajátos kifejezési formáinak népszerűsítését, a nemzeti kisebbségi fiatalok közösségi és közéleti tevékenységeit szorgalmazzák. 2015-ben az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának második pályázati kiírását csak abban az esetben hirdetik meg, amennyiben az első pályázati szesszió után a költségvetési keret ezt még lehetővé teszi. A tavaszi kiírás leadási határideje április 20., részletes információkat a www.dri.gov.ro honlapon, a Támogatási alap menüpontban találnak. „Az ifjúsági főváros keretében megvalósuló rendezvényeknek a következő témák egyikét kell érinteniük: a kisebbségek és az oktatás viszonya, a nemzeti kisebbségek történelme, kultúrája és hagyományai, a nemzeti kisebbségekhez tartozó kulturális örökségek, valamint a kisebbségi jogok” – mutatott rá Laczikó Enikő.
maszol.ro

Újrafogalmazza javaslatait az RMDSZ
A héten újrakezdett alkotmánymódosítási munkálatokról Biró Rozália Bihar megyei RMDSZ-szenátor, az alkotmánymódosító bizottság tagja elmondta: mivel tavaly a szövetség javaslatait is tartalmazó tervezet több pontját alkotmányellenesnek minősítette az alkotmánybíróság, újabb javaslatokat kell megfogalmazni.
A bizottság egy alkotmányjogászokból álló tudományos testülettel március 31-ig jelentést készít arra vonatkozóan, hogy a jelenleg alkotmányosnak ítélt és a Velencei Bizottság által elfogadott elvek milyen összképet nyújtanak az alkotmánytervezetről. A politikai alakulatok április 25-ig tehetik le módosító javaslataikat. (Krónika)
MÉG A DACIA-KÁRPÓTLÁSOKAT SEM RENDEZTÉK. A képviselőház pénzügyi és költségvetési bizottsága ezen a héten tárgyalta azoknak az állampolgároknak a követeléseit orvosló törvénytervezetet, akik 1989 előtt a valamikori országos takarékpénztárba (CEC) helyeztek pénzt az akkor csak állami jóváhagyással megvásárolható Dacia személygépkocsira, és mivel ezt nem kapták meg, évekkel később átutalták letétjüket a Román Fejlesztési Bankba (BRD), ahonnan még mindig nem kapták vissza. A készülő jogszabály szerint a kártérítés összegét a letét létrehozásától 2013. december 31-ig számolják ki. Azok számára, akik nem tudták igazolni a betét létrehozását a takarékpénztárban, a kártérítést attól a pillanattól kezdve számítják, amikortól a pénzt átutalták a Román Fejlesztési Bankba. (RMDSZ-tájékoztató)
TÖBBNYELVŰ STOPPOLÁS KOLOZSVÁRON. A Musai-Muszáj civil kezdeményezőcsoport felhívására csütörtök délután mintegy harmincan álltak ki stoppolni a kolozsvári városháza elé többnyelvű táblákkal. A villámcsődület résztvevői a multikulturalitás és a többnyelvűség fontosságára kívánták felhívni a figyelmet olyan példákkal, ahol a többnyelvű helységnévtáblákat a hatóságok nem utasítják el. Akadt az alkalmi stopposok között, aki a dél-tiroli Bolzano/Bozenbe akart utazni (sílécet is vitt magával), más a Braşov/Brassó/Kronstadt vagy a Vlaha/Magyarfenes táblával a kezében integetett az elhaladó autósoknak. A civil kezdeményező csoport tagjai a csődület idején kérvényeket töltettek ki az érdeklődőkkel, amelyekben azt kérték Kolozsvár polgármesterétől, hogy a város bejárataihoz kerüljenek ki többnyelvű helységnévtáblák. (MTI)
SZÜLETÉSNAPI BÉLYEG A HÍRSZERZÉSNEK. A Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) megalapításának 25. évfordulója alkalmából jubileumi bélyeget hoz forgalomba Hírszerzés a demokrácia szolgálatában felirattal a Román Posta filatéliai vállalata. A Romfilatelia szerint az RHSZ „a nemzeti igazságért és biztonságért küzd, és a jogállamiság, a román értékek védelmezője”. A bélyegből és kisívből álló 14,50 lej névértékű emlékkiadványon a szolgálat címerén és a román nemzeti színeken kívül a jubileumra utaló 25-ös szám bináris számrendszerben (11001-ként) jelenik meg, a bélyegre pedig egy kizárólag ultraibolya fényben látható nyolcszögű csillagot is nyomtattak, amely a hírszerzők jelvényére utal. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kettős mérce vagy diszkrimináció?
Nem volt uszítás
Az Új Jobboldal 2014 decemberi felvonulásáról videofilm is készült, mindhiába, az illetékesek nem tudják bizonyítani, hogy elhangzott-e fasizmusra emlékeztető szlogen, s ha igen, az uszító jellegű volt-e! Hosszú hallgatás után megszólal a Kovászna megyei ügyészség, s úgy dönt, nem indíthat bűnvádi eljárást az Új Jobboldal ellen, mert nem igazolt az uszítás.
Igaz ugyan, hogy az Új Jobboldal szimpatizánsai azt skandálták, hogy „Kifelé a magyarokkal az országból!”, de ehhez a jelszóhoz nem társult olyan gesztus, amely „közvetlenül vagy közvetve nemzeti gyűlöletre vagy diszkriminációra” uszított volna. Nos, ha az nem uszítás, hogy „ki a magyarokkal az országból”, akkor ehhez én nem tudok viszonyulni – nyilatkozta Mădălin Guruianu, a Liberális Párt sepsiszentgyörgyi elnöke. Ezzel egyetértünk.
A rendőrségi kivizsgálás kimerült abban, hogy megérdeklődték a szélsőséges Új Jobboldal vezetőitől, uszító jelszavakat kiabáltak-e, ők pedig azt válaszolták, hogy semmi sértő nem hangzott el. Sőt, még az út szélén álldogálók provokálták őket! Olyan is akadt, aki a felvonulás útján saját házának erkélyére kitette a székely zászlót! E provokátor szerencsés lehet, mert meg sem büntették, akárcsak azokat, akik Kézdivásárhelyen december elsején fekete zászlót helyeztek ki kapubejáratukhoz! E nagyfokú tolerancia mutatja a háromszéki hatóságok mértéktartását! Ne feledjük, március 15-én Arad rendőrei arra hivatkozva tiltják meg a székely lobogó használatát, hogy az be van tiltva!
Rendőrségi védelem és fellépés
Amikor 2013. december elsején a szélsőséges zöldinges banda, az Új Jobboldal hívei teljes lendülettel ordítozzák, hogy „Székelyföld román föld! Ki a székelyekkel! Menjenek haza Ázsiába!”, ezt a rendőrség védelme alatt teszik, akárcsak a korábbi években, illetve 2014-ben.
Lehet, hogy bizonyos hatósági személyek érzékeny fülének tetszetős szöveg a székelyek Ázsiába küldése, de az itt élő őshonos székely lakosságot vérig sérti. Ennek bizonysága, hogy a megaláztatást nehezen viselő székely fiatalok 2013. december elsején spontán ellentüntetéssel válaszoltak az Új Jobboldal „baráti” jelszavaira. Természetes, hogy az egyenlőség elvét valló rendőrség ekkor közbelép! Az alig félszáz székely fiatalt összeterelik a Református Székely Mikó Kollégium mellett, a park felőli oldalon, a páncélautók szomszédságában, és nagyszámú rendőr és zsandár zárja közre őket. Azokat, akiket nemzetiségi mivoltukban megsértettek. A rendőrség feladata lett volna az egyenlő mérce alapján az uszító jelszavak ordítóit is közrefogni, leállítani! A rendteremtés fenti formája ékes példája a kettős mércének! A szélsőséges magyargyűlölők Erdély-szerte, Kolozsváron, de Bukarestben, a stadionokban, az utcákon is ordítozhatják, hogy a magyarok takarodjanak ki az országból, mert nem kell tartaniuk büntetéstől. A megkülönböztetés, a kettős mérce alkalmazása megkérdőjelezi a román demokráciát. Jelzi, hogy a médiában megnyilvánuló magyarellenesség, a hazafiságban tobzódó politikusok tévécsatornákon közreadott eszméi, többek közt az, hogy a 750 ezer székely és szülőföldje, Székelyföld nem létezik, beérett. Újabban Erdély sincs! A hatalom ura az elmúlt években pénzbeli büntetések sorát szabja ki egy-egy magyar szóért, szimbólumért. A hatalmat nem érdekli a székelyek önérzete, de megalázónak tekintik a románokra nézve még a Székelyföld latin nevének rövidítését tartalmazó SIC táblát is. Nemrég e táblát a Kovászna Megyei Prefektúrával szemben festékkel szórták le, persze a tettesek nem kerülnek elő! Miért? Mert sokan az együttélést úgy képzelik el, hogy kuss a magyarnak, húzza meg magát szülőföldjén.
A párhuzam kedvéért
A 2014. március 10-ei marosvásárhelyi felvonulás után a kézdivásárhelyi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kilenc tagjára a marosvásárhelyi csendőrség 21 500 lej bírságot rótt ki. Az aránytalanul magas, 1000–4000 lejes pénzbüntetések miatt a fiatalok hosszú pereskedésre kényszerülnek. Bár a törvényszéki döntések többsége csökkenti a bírságot, ez nem megnyugtató. A román hírtévékben közvetlenül az esemény után a csendőrség szóvivője még azt nyilatkozta, hogy aznap nem történt semmi, ami miatt bárkit elő kellett volna állítani vagy megbüntetni, de pár nap elteltével, minden valószínűség szerint a belügyminisztérium nyomására, kiküldik a büntetéseket. Ha ez így van, akkor a hatalom célja nemcsak a kihágások orvoslása, hanem a megleckéztetés, a félelemkeltés. Pénzbírság kifizetésére kényszerült Hodor István, Tóth Bálint, Pap Ferenc Géza, Salamon Csaba, Szőcs Csongor, Szőcs Zoltán, Varga László Előd. A 2014. márciusában tüntető székely fiataloknak nem volt elég, hogy végigjárják a hosszú pereskedések kálváriáját, de 2015 márciusában a rendőrség újabb kihallgatásokra rendeli őket. Igaz, most már tanúként a 2014/P/3876-os bűnügyi iratcsomó kapcsán. Céljuk adatgyűjtés Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke ellen „gyűlöletre és a megkülönböztetésre való bujtogatás” miatt. A rendőrségnek egy év után eszébe jut, hogy a marosvásárhelyi felvonuláson olyan jelmondatok is elhangzottak, amelyek román állam- és alkotmányellenesek. Izsák Balázs bűne, hogy a tüntetés idején nyilvánosan is kiáll Székelyföld területi autonómiája mellett, valamint a békés megemlékezésre és autonómiatüntetésre való ösztönözés. Úgy tűnik, a közösségi jogok követelése büntetendő, de az őshonos székely nép elűzését skandálóké nem.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Arcok egy régi Vásárhelyről
Bemutatták a Csiha Kálmán életéről szóló dokumentumfilmet
Teljes telt ház, ismerősök sokasága, családias hangulat, igazi közösségérzés – mindez jellemző volt a szerda esti eseményre: ekkor mutatták be Marosvásárhelyen a Csiha Kálmán néhai református püspök életéről szóló, Jobb az Úrban bízni című dokumentumfilmet. A premiert egy előbemutató előzte meg, amelyre tavaly decemberben, Csiha Kálmán egykori szolgálati helyén, az általa oly nagyon szeretett Gecse utcai Kistemplomban került sor – erről szóló tudósításunkat a korábbiakban olvashatták.
A márciusi premiernek a Kultúrpalota kisterme adott otthont, du. 6 órakor már tűt sem lehetett leejteni a teremben. A filmvetítés előtt, az est felvezetőjeként Ötvös József lelkipásztor állt a kisterem színpa-dára, aki elöljáró beszédként elmondta: úgy gondolja, hogy Csiha Kálmán és azok, akik a filmen láthatók, különleges nemzedéket alkottak. – Mi vagyunk a következő generáció, és a mi feladatunk, hogy ne merüljön feledésbe a nemzedék, amelynek talán legmarkánsabb alakja volt. 1988-ban, a kommunizmus utolsó előtti évében Vásárhelyen nyolc református gyülekezet volt, négy, egykoron politikai fogoly lelkipásztorral: Fülöp Dénes, Csiha Kálmán, Varga László és Bustya Dezső. Úgy gondolom, hogy Csiha Kálmán itt, Marosvásárhelyen volt igazán boldog, itt vált igazi személyiséggé. Eleve elrendelés volt ez, és amikor az egyházmegyétől Marosvásárhely díszpolgárának kellett javasolnunk valakit, egyöntetűen őt választottuk. Ha jól emlékszem, egyszerre kapta Csíky Boldizsárral és Lohinszky Loránddal a kitüntetést. Irigylésre méltó felállás – igazi erdélyi panteon. Ha valaki közismertté válik, elkerülhetetlenné lesz az összehasonlítás. Nagy elődei közül őt Makkai Sándorral hasonlították össze, és kiállta a próbát. Hite, kedvessége és bátorsága legendás volt. Büszkék voltunk rá.
Balla Tünde, a film szerkesztője elárulta, az Érsemjén melletti Barantón, az államtól visszaszerzett régi családi birtokon ismerte meg az akkor már nyugalmazott püspökként élő Csiha Kálmánt, ott készített vele interjúsorozatot. – Az ismeretség, az életrajzi adatok sokasága sokat segített ugyan, de ezt a filmet maga Csiha Kálmán szerkesztette. Az én dolgom annyi volt, hogy az önéletrajzi írásai, a prédikációi és az ismerősök, barátok, családtagok csodálatos reflexiói alapján összerakjam a filmet. Köszönöm a családnak, hogy rendelkezésünkre bocsátották a féltve őrzött Csiha- hagyatékot, és remélem, hogy a film végén Önök is ugyanolyan meghatódva állnak majd, ahogyan mi álltunk a vágóasztal mellett. Mert azt hiszem, Csiha Kálmán mindenkit megváltoztatott, akivel kapcsolatba került.
Csorba Sándor, a Pro Semjén Egyesület elnöke, az alkotás producere hozzátette, úgy érzik, tartoznak Csiha Kálmánnak azzal, hogy hiteles képet fessenek róla, és megőrizzék őt az utókornak. – A Pro Semjén Egyesület 2009-ben alakult abban a faluban, ahol Kazinczy Ferenc, Fráter Lóránd és Csiha Kálmán született. Emléküket mellszobrok és emlékszobák őrzik, a Csiha Kálmán-szoba 2008-ban készült el. Mellszobrát – a filmvetítésen is jelen lévő Hunyadi László szobrászművész alkotását – 2009-ben avattuk. Vannak olyan vállalkozások, amelyeket végigkísér a gondviselés. Ez a film is ilyen, szinte csak papírmunka volt vele. A célunk az volt, hogy Csiha Kálmánt mint embert, barátot, családtagot mutassuk be elsősorban. Mert ő mindig, minden körülmények között a szó legnemesebb értelmében ember tudott maradni – mondta Csorba Sándor, majd elkezdődött a DTV által nagyváradi és debreceni forgatócsoporttal készített, Vojtkó Ferenc felelős szerkesztő, valamint Balla Tünde és Lakatos Attila szerkesztők rendezte alkotás. A Magyarország Köztársasági Elnöki Hivatala és Áder János elnök úr által is támogatott dokumentumfilm végigkíséri Csiha Kálmán életútját: a családfától és a Barantóról indul ez az út, majd következnek a nagyváradi iskolai évek, a szülők kitelepítése és csíkszeredai kényszerlakhelye miatti magány és nélkülözés, Kolozsvár és a református teológia, a szerelem és esküvő, az arad-gáji első gyülekezet, majd letartóztatás, és az 1957-es koncepciós Fodor- perben tízévnyi szigorított börtönre ítélés. Marosvásárhely, Szamosújvár, Jilava, Periprava börtönei és munkatáborai, felesége, Csiha Emese helytállása, majd a szabadulás és a boldog családi évek Gógánban és Gógánváralján, utána Marosvásárhely és a gyülekezetek önállósulása – szervezői munkásságának köszönhetően tíz egyházközség lett az addigi négyből. 1989, majd püspökválasztás Kolozsváron. Az egyház ingatlanjainak visszaszerzési folyamata, a református kollégiumok újraindítása és új templomok, gyülekezeti házak, diakonisszaképzők, központok megvalósítása: tízévnyi püspöki szolgálata alatt 218 új ingatlan épült (azt mondta akkoriban: "Ha nem adják vissza, ami a miénk volt, építünk helyettük újakat" – a szerk.). Szeretett feleségének halála, nyugdíjba vonulása és utazásainak kezdete, amelyek során a negyvenhárom országba szétszórt magyarság vándorprédikátoraként szolgálta nemzetét. Majd újra a Barantó és az utolsó, megrendítő nap. Mindez interjúkon, történeteken, fényképeken, dokumentumokon, filmfelvételeken keresztül állt össze letisztult, teljes és világszínvonalú alkotássá, amely dokumentumértékén túl, akárcsak az előbemutatón, ezúttal is megidézte a néhai püspök, Marosvásárhely szeretett lelkésze emlékét.
A vetítést követően Györffy András színművész szavalta el Csiha Kálmán utolsó, Indulás előtt című versét, szép keretet adva ezáltal a telt házas, mégis családias eseménynek – amely alatt ismét megelevenedett a mára szinte teljesen elveszett Régi Vásárhely.
Népújság (Marosvásárhely)

Hosszú távú, nagy ívű nyelvstratégiát dolgoznának ki
Együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Nyelvstratégiai Intézet és a Termini Egyesület vezetői, Bencze Lóránt és Péntek János professzorok múlt héten Kolozsváron, a magyar főkonzulátus rendezvénytermében.
A jelenlévőket Albertné Simon Edina konzul köszöntötte, hangsúlyozva: örömmel vállalták a felkérést, hogy befogadják a könyvbemutatóval egybekötött eseményt, a Széchenyitől ránk maradt szállóige ugyanis napjainkban is időszerű – ma is nyelvében él a nemzet. – Nemzeti önazonosságunk egyik lényeges alkotóeleme az anyanyelv, a nyelvhasználat. A főkonzulátus is lényegesnek tartja, hogy a magyar nyelv és nyelvhasználat kutatásának minden aspektusa megvilágításba kerüljön, a Kárpát-medence regionális sajátosságaira is odafigyelve – mondta.
Bencze Lóránt, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet igazgatója kifejtette: a budapesti székhelyű hivatal egyedülálló, hiszen ez az első ilyen Magyarországon.
Szabadság (Kolozsvár)

Kecskeméten megalakult a határon túli szakképzést segítő klaszter
Kecskeméten aláírták a Duna Régió Szakképzési Klaszter alapító okiratát, amely a határon túli magyarlakta területeken folyó a szakképzéshez és felnőttképzéshez nyújt támogatást.
Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára (képünkön)elmondta: a klaszterben hazai és határon túli szakképző intézmények, civil szervezetek és megyei önkormányzatok is részt vesznek, de a magyar állam is tagja.
Grezsa István, a nemzetpolitikai államtitkárság miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a magyar kormány a szülőföldön maradás érdekében segít abban, hogy a határon túli magyar fiatalok komoly szakmai ismeretekhez jussanak, amely a helyi gazdaságot erősíteni fogja.
Fontosnak nevezte, hogy végre a „tettek mezejére” léptek, és a szakképzés évéhez 500 millió forintot is rendelt a költségvetés, amelyre pályázni lehet tanműhelyek, tangazdaságok fejlesztésre, szakmai együttműködés kialakítására.
Emlékeztetett arra, hogy Kolozsváron és Beregszászon is Orbán Viktor miniszterelnök átadott egy-egy magyar tannyelvű szakképző intézményt.
Grezsa István örvendetesnek nevezte, hogy a kolozsvári szakképző intézménybe való jelentkezések nem a magyar tannyelvű gimnáziumból vont el a diákokat, hanem a román tannyelvű képzésből sikerült hallgatókat toborozni.
Palotás József, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal főigazgató-helyettese elmondta, hogy Hargita megyéből indult a kezdeményezés, hogy az eddigi szakmai együttműködést egy klaszter keretei között folytassák.
Szólt arról, hogy a nemzetpolitikában 2015 a szakképzés éve, melynek egyik célkitűzése, hogy a duális szakképzés a határon túl is erősödjön, ennek az érdekében jött létre a klaszter.
Az együttműködési klasztert aláírók között volt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, aki az MTI-nek elmondta, hogy a fiatalok szülőföldön maradásában jelent komoly segítséget a magyar kormány támogatása, valamint a klasztertagok együttműködése.
Fontosnak nevezte, hogy „a fiatalok lássanak jövőképet” szülőföldjükön, és olyan szakmunkát tudjanak vállalni, hogy akár önfenntartóként, akár vállalkozóként, akár szakmunkásként otthon megtalálják a boldogulásukat.
Szavai szerint „Romániában a szakképzés szét lett verve, igazából padlón van”, ezért nem várhatnak arra, hogy mikor oldják meg központilag.
A klaszter alapító okiratát mintegy húsz együttműködő szervezet, közöttük szakképző, felnőtt képző, felsőoktatási és kutató intézmény, szakmai kamara, civil szervezet és önkormányzat írta alá. A határon túli régiók közül a Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról és Felvidékről is voltak aláírók.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Kis-Küküllő mente – Bonyha, Kund, Dányán, Gógán
"Szegény év az idei"
Idén sem lesz víz- és csatornahálózat
2015-ben a tavalyinál kisebb költségvetésből gazdálkodik Bonyha – tudtuk meg Jors Ioan polgármestertől, aki pontos adatokat nem bocsátott a rendelkezésünkre. Az elmúlt évben nem történtek nagy változások a Kis- Küküllő menti községben, a Bonyhához tartozó Jövedicsen 900 méteren leaszfaltozták a 72-es községi utat, híd épült a községközpontban a Jövedicsi-patak fölött, Gógánban és Kundon lekövezték az utcákat, és a bonyhai George Cosbuc utcában is elvégezték a kövezést. Emellett elkezdték felújítani a kerítést a községközponti piac körül, ahol ünnepek alkalmával évente ötször, illetve minden hónap második vasárnapján állatvásárt tartanak – tájékoztatott a polgármester. Egyelőre száz méteren készült el a megrongálódott régit helyettesítő új kerítés, idén folytatni szeretnék a munkát. Suteu Alexandru alpolgármester elmondta, hogy rendszerint nemcsak a környező településekről, de Fehér, illetve Szeben megyéből is jönnek árusok a bonyhai állatvásárokra.
Az idei tervek között egy 850 méteres út aszfaltozása szerepel Bernádtól, a munkálatot a helyi költségvetésből finanszíroznák. A község a Leader program révén egy többfunkciós, kaszálásra, illetve sáncok takarítására is alkalmas munkagépet nyert 96.500 euró értékben, a héát szintén önerőből kell fedezni. Ami a víz- és csatornahálózat kiépítését illeti, az önkormányzat nem tett le pályázatot a munkálatok kivitelezésére.
– A Küküllő-völgyi infrastruktúra- fejlesztés, a vidék víz- és csatornahálózatainak kiépítése szerepel a Maros Megyei Tanács 2016-ra vonatkozó átfogó stratégiai tervében (a masterplanban), ezért nem tartottuk szükségesnek erre pályázni – mondta a polgármester. Azt azonban a községgazdák is elismerték, hogy az infrastruktúra hiánya távol tartja a befektetőket. 2008-ban egy holland vállalkozó 450 hektár földet vásárolt Bonyhán, most azonban távozni készül. Egy Szeben megyei gazdálkodó viszont három éve vette bérbe, és azóta is műveli a földek 70 százalékát.
– Terméssel fizet, és ez rendkívül előnyös a nagymértékben kiöregedett lakosság számára – vélte Jors Ioan. A községgazda azt is megemlítette, hogy a birtoklevelek kiállításával még gondok vannak, a CESAR projekt keretében nyert világbanki támogatásnak köszönhetően azonban az elkövetkezőkben ingyen parcelláztathatják, telekkönyvelhetik földjeiket a bonyhai gazdák.
Nőtt a létszám a bonyhai iskolában
Mivel Küküllőszéplakon megszűnt a felső tagozatú magyar oktatás, két nyolcadikos széplaki diák tavaly ősztől a bonyhai iskolában folytatta tanulmányait. Az alsó tagozaton a 2013–14-es tanévben bővült a létszám, amikor vegyes, magyar–román, illetve magyar–cigány családokból származó gyerekeket román osztályból magyarba írattak át – tudtuk meg Gyerkó Annamáriától, a bonyhai iskola aligazgatónőjétől, aki szerint valószínűleg az anyanyel-vükön tanuló magyar gyerekeknek járó támogatás késztette a szülőket erre a lépésre. A bonyhai iskola magyar oktatásban részesülő kisdiákjai összevont osztályokba járnak, két előkészítős és 8 másodikos, illetve 5 elsős, 4 harmadikos és 5 negyedikes osztozik tantermen és pedagóguson. A felső tagozat is összevonva működik, az ötödikesek és hetedikesek – 16, illetve 6 diák –, valamint a hatodikosok és nyolcadikosok – 2, illetve 11 diák – járnak egy osztályba. Az óvodai oktatás a községközpontban egyelőre külön csoportokban zajlik, a településnek ugyanis 14 magyar óvodása van, de Gyerkó Annamária szerint az előre látható létszámcsökkenés miatt két-három év múlva össze kell majd vonni a magyar és román csoportot.
A község falvai közül még Gógánban tanulnak anyanyelvükön az alsó tagozatos magyar gyerekek. Itt azonban apadt a diákok száma, a település nyolc magyar iskolása egyetlen összevont osztályba jár. Az óvodai oktatás is egyetlen összevont csoportban zajlik, a három magyar óvodással Fazakas Csilla végleges kinevezéssel rendelkező óvónő magyarul beszél.
Dányánban nincs magyar nyelvű oktatás, a falubeli gyerekek valamennyien román osztályba járnak. A magyar diákoknak Lőrinczi Edit tanítónő anyanyelvükön is elmagyarázza a leckét, emellett heti két alkalommal magyarul is tanulhatnak.
Gyerkó Annamária azt is elmondta, hogy a bonyhai diákok közül sokan Vásárhelyen végzik el a középiskolát, akik pedig nem vesznek részt a nyolcadikosok országos tudásfelmérésén, rendszerint dicsői tanintézetekbe mennek vagy otthon maradnak, és segítenek szüleiknek a gazdálkodásban.
– Milyen eredményt értek el a mostani nyolcadikosok a március elején zajlott próbavizsgákon? – kérdeztük az aligazgatónőt.
– Magyar nyelv és irodalomból jól teljesítettek, a legnagyobb jegy 9,60 volt, és csak ketten kaptak ötösön aluli osztályzatot. A román vizsga is elég jól sikerült, matematikából azonban gyengék az eredmények, csak két diák ment át a próbavizsgán, és a legnagyobb jegy 5,50 volt – tájékoztatott az intézményvezető. Gyerkó Annamária arról is beszámolt, hogy az idei tanévben a magyar tagozaton több a végleges kinevezéssel rendelkező tanár, mint a korábbi években. Ugyanakkor a diákok között tantárgyversenyek díjazottjai is vannak. Az ötödikes Fábián Paul – a négy faluba ingázó Ozsváth Ilona vallástanárnő diákja – a vallás tantárgyverseny megyei szakaszán harmadik lett, és továbbjutott az országosra. A megmérettetésen a szintén ötödikes Lakatos Annamária és Stupariu Norbert is szép eredményt ért el, mindketten ötödikek lettek. A két diák a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei szakaszán is részt vett. Fábián Nóra a román tantárgyverseny megyei szakaszán képviselte a bonyhai iskolát. Felkészítő tanára, Bordi András délutánonként a Harangvirág együttes gyerekeinek néptáncot tanít.
Javításra vár a kundi kultúrotthon
Varga István helyi tanácsossal, aki 2012-ig polgármesteri, majd egy rövid ideig alpolgármesteri tisztséget töltött be a községben, kundi otthonában beszélgettünk. Arról kérdeztük, melyek a megoldatlan problémák, hiányosságok Kundon?
– 2002-ben nagyobb javítást végeztünk a kultúrházban, német támogatással láttunk neki a munkának, a falubeliek kalákában dolgoztak. Most újabb, főleg külső munkálatokra lenne ott szükség, esőzés idején ugyanis befolyik a víz az épületbe – mondta az érdekképviselő.
– Tizenhárom évvel ezelőtt alakítottuk ki a kultúrotthon konyháját, amelynek azóta beszakadt a mennyezete – tette hozzá ifjú Varga István vállalkozó, a tanácsos fia, aki szintén szívén viseli a falu sorsát. Ő mutatta meg nekünk a leromlott állapotú épületet, amelynek egyik falán még ott díszeleg egy szép, magyar, román, szász és cigány táncospárt megjelenítő festmény.
Nincs buszjárat a faluba
A tanácsos arra is felhívta a figyelmünket, hogy az utóbbi időben a tömegközlekedés is problémássá vált Kundon. Tavaly óta, bizonyára az alacsony utasszám miatt, nem jár kisbusz a faluba, így ha valakinek a településen kívül akad elintéznivalója, és nincs saját autója, alkalmira kell várnia vagy felkérezkedhet a hajnalban érkező, kenyeret szállító autóra. A Balázsfalva – Parajd közötti vonatjárat megszüntetése pedig csak fokozza a problémát.
A hatvanadik ajándék
Varga Edömér már gyermekkorában rajongott az állatokért. A 27 éves kundi fiatalember három éve szerzett állatorvosi diplomát a kolozsvári egyetemen, de nem ejtette rabul a városi élet, hazajött, és azóta is apjával közösen vezeti az otthoni gazdaságot. Szeretne választott szakmájában elhelyezkedni, de jelenlegi munkáját is szeretettel végzi, és sohaegyetlen percre sem vágyódott el szülőfalujából.
– Edömér itthon végezte az 1–4. osztályt. Akkoriban még volt magyar nyelvű oktatás a faluban, mi több, éppen abban az évben indult az első magyar osztály, amikor ő iskolás lett – mesélte édesanyja, aki mindig fontosnak tartotta, hogy gyermekei – Edömér mellett a jelenleg Kolozsváron nemzetközi kapcsolatok szakon mesteriző és szociális munkás szakot is végző 22 éves Izabella és a Vásárhelyen sportszakon diplomázott 25 éves Alpár – anyanyelvükön tanuljanak. Edömér már ötödik osztályban eldöntötte, hogy állatorvos lesz.
– Az 5-8. osztályt Medgyesen jártam, aztán az udvarhelyi középiskolában állat- egészségügyi technikusi szakon tanultam tovább. Ott nagyon jó képzést kaptunk, 27-ből 20-an mentünk egyetemre, és 18-an el is végeztük – tette hozzá a fiatalember. Szülei közben azt is felidézték, hogy nagyobbik fiuk míg tanult, legtöbbször otthon töltötte a hétvégéket, és első útja mindig az istállóba vezetett. Édesapja, Varga Károly 1995-ben kezdett el gazdálkodni, amikor felbomlott az állami gazdaság, ahol korábban dolgozott.
– Kezdetben 10 hektár földem volt és két- három tehenem. Mára 90 hektárra nőtt a terület, egy része a saját tulajdonom, a többit bérlem. 25-30 hektáron kukoricát, 10-15 hektáron szalmásgabonát termesztek, a terület többi részét legeltetésre használom. A földet két traktorral művelem meg. Ami az állatállományt illeti, ma reggel született meg a hatvanadik borjú – újságolta az idősebbik gazda, aki a gazdaság 60-70 százalékát, 52 hektár földet és 45 állatot adott át nagyobbik fiának. Vargáék főként fejősteheneket tartanak, a bikaborjakat rendszerint eladják a bonyhai állatvásáron. Az Edömér gondjaira bízott 45 tehénből 20 fejős, a többi növendék. A fejést két 2x2-es, azaz egyszerre két állat fejésére alkalmas géppel végzik, és a tejet, napi 400 litert, a Hochland tejfeldolgozó vállalatnak adják el. A tejkvóta eltörlésének híre nem ijesztette meg a családot.
– Számunkra ez nem jelent változást. Most egy kicsit fel van fordulva a piac, de aztán majd újra minden elrendeződik – véli Edömér.
– Megéri állattartással foglalkozni? Van nyereség? – kérdeztük.
– Jól ki kell tudni számítani a dolgokat, és akkor nyereség is lesz. Aki csak a számlákat böngészi, az jobb, ha hozzá sem fog ehhez a munkához. Csak akkor éri meg ezzel foglalkozni, ha az értéket nem kizárólag a pénzben, hanem az állatban is meglátjuk – értett egyet apa és fiú.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Színházi világnap Kolozsváron
Ötnapos rendezvénysorozattal ünnepli keddtől szombatig a Kolozsvári Állami Magyar Színház a pénteki színházi világnapot.
A rendezvény része a miniévad is: az idei évad bemutatóit újra műsorra tűzik, kedden az Aki elzárja az éjszakát, szerdán Az öreg hölgy látogatása, csütörtökön A vágy, pénteken a Ványa bácsi, szombaton pedig a #hattyúdal lesz látható.
„Megéri ünnepelni, mert itt a tavasz, mert elővesszük a bicikliket, és megnyitjuk a legfrissebb és legnépszerűbb előadásainkból álló miniévadot. Mert a színházi világnap nálunk az idén öt napig tart…” – sorolja az érveket az intézmény közleménye.
Az ünnepi rendezvények idején csütörtök kivételével mindennap lesz kulisszalátogatás, amelynek során a színészek 25 fős csoportokat vezetnek végig a színfalak mögött. A kulisszalátogatásra a vilagnap@huntheater.ro e-mail címen lehet jelentkezni.
A teátrum idén is megszervezi a már hagyományossá vált világnapi asztalitenisz-bajnokságot, melyen az intézmény színészei és a sajtó képviselői vesznek részt. A bajnokságra kedden 16 és 19 óra között kerül sor a Bulgakov kávézó teraszán, ahol Laczó Júlia készül bográcsgulyással.
Délutánonként és esténként „színházmozi” várja az érdeklődőket az emeleti előcsarnokban, ahol korábbi előadások felvételeit lehet megtekinteni. Csütörtökön héttől ismét lesz színházi vacsora a VIA étteremben, a vacsorát idén Laczó Júlia álmodja meg. Péntek este tíztől a Livingroom hetedik beszélgetésének meghívottai fiatal színészek, Imre Éva, Marosán Csaba, Sigmond Rita és Vatány Zsolt lesznek. A teljes program elérhető a Huntheater.ro oldalon.
Krónika (Kolozsvár)

Megálltak egy szóra Markóval
Kolozsváron találkozott a közönség MARKÓ BÉLA költővel. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája Álljunk meg egy szóra című új irodalmi est sorozatának első meghívottját László Noémi, a szervezet korábbi elnöke faggatta közéletről, költészetről, az erdélyi magyar irodalom helyzetéről. A Bulgakov kávéházban rendezett beszélgetést Kustán Magyari Attila rögzítette.
Mivel a kincses városban ritka vendég, első ízben azt a kérdést kapta Markó Béla, mikor járt utoljára Kolozsváron. Markó elmondta, a Román Televízió versversenyének eredményhirdetésén, egy évvel ezelőtt.
A közelmúltról beszélve megjegyezte, eltelt tíz esztendő úgy, hogy nem vetett papírra irodalmi szöveget, akkoriban érezte politikusi mivoltának ideiglenességét, amely, ha több évtizedig is tartott, átmeneti korszakként is értelmezhető.
Mint mondta, az a kérdés, mi köze a politikának az irodalomhoz, akarva-akaratlanul szóba kerül, de nem csak a személye kapcsán, ez ugyanis közéletünk problémája: az alkotó lehet-e közéleti ember, szóljon-e bele a politikába? Amikor meglehetős intenzitással ismét elkezdett verseket írni, érzékelte, hogy a költő is hozott anyagból dolgozik, nem igazán lehet szétválasztani a különféle lírákat. Visszaemlékezett arra, hogy tizen- és huszonévesen meg sem próbált kötött formában írni, sem klasszikus időmértékes formákat, sem modernebb, nyugati időmértékes formákat nem használt, így első szonettkísérletei a nyolcvanas években jelentek meg, harmincas éveiben, amikor a konvenciórombolás után a klasszikumhoz való visszatérés jelentette a rendszerrel való valamelyes szembenállást. Arról is beszélt, a kisebbségi társadalom érdekei kívánják, hogy konzervatív legyen, minden modernizációs kísérlet gyanús számára, mert azt sugallja, elvesznek az értékek, s identitását fenyegetik ezzel. Ennek van köze az irodalomhoz, ugyanis a két világháború közti és utáni irodalmat úgy határozzuk meg, mint ami nyelvileg rendkívül gazdag, ez pedig annak az érdeknek az oka, ami Trianon után jelent meg: a nyelvet gazdagon kell tartani. Arról is beszélt, hogy az erdélyi magyar irodalom és magyar irodalom kettéválasztásáról mit gondol. Többedmagával tiltakozott, hogy egyfajta rezervátumba zárjanak minket, ennek ellenére még az iskolában is külön tankönyv létezett a magyar és a romániai magyar irodalom oktatására. – Nem erdélyi magyar író vagyok, hanem író vagyok, egyetlen magyar irodalom van – jelentette ki hozzátéve, erdélyiségét természetesen nem tagadja le, ez egyfajta többlet.
Mentsége az írónak, az alkotónak sincs, mert nem a másik emberen, hanem rajta áll, mit alkotott végül.
Szonettjeiben a tücsök, a darázs, a veréb, a hangya sok szerepet kap egyébként is. Markó elmondta, bár nem természetben élő ember, mindig urbánusnak vallotta magát, az állatvilág közel áll hozzá már csak azért is, mert néhány éve olyan helyen laknak, amelynek közelében erdő is húzódik. Nem tartozik a különösebben vallásos emberek közé, ennek ellenére az isten, a kereszt is gyakran megjelenik a szonettjeiben. Azt gondolja ugyanis, hogy a világot nem ismerjük, ezért készséggel elfogadja, hogy mellettünk, fölöttünk, körülöttünk sok minden van, amit nem tudunk. Ettől függetlenül azt gondolja, a krisztusi szenvedéstörténet emberi történet attól függetlenül, volt-e vagy sem feltámadás.
Néhány szót az erdélyi irodalmi életről is ejtett. A megosztottságot és feszültséget említette, úgy érzékelve, hogy a hazai magyar irodalmat szerencsére nem jellemzi olyan szétdaraboltság, ami a párbeszéd hiányát is okozná. Ezzel szemben Magyarországon nincs átjárás, ez pedig rossz, hiszen életbe lép „a mi kutyánk kölyke” mechanizmus, amely a kritikában úgy jelenik meg, hogy a miénket nem bántjuk, a másikról meg nem beszélünk. Markó az est végén verseket olvasott fel új kötetéből, az Elölnézetből.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Fejjel a nemzetállamnak
A nyavalygáson és a vesszentrianonozáson kívül mit kezdjünk azzal a tragédiával, amellyel nap mint nap együtt élünk? Nézzünk szembe vele – mondja Molnár Gusztáv.
Tényleg minden másképp történt, mint ahogy Molnár Gusztáv 1989 körül megjósolta? Politológusok vesézték ki az 1988-ban országot váltó gondolkodó elképzeléseit. Tömör gyönyör volt hallgatni, hogy létezik még valódi – és nyilvános! – gondolkodás Erdély jövőjéről, a nemzetállami logikákról, magyarok és románok együttélésének mikéntjéről vagy arról, összenő vagy inkább szétfejlődik Európa.
Ami alkalmat adott erre: megjelent és az EME-nél múlt héten bemutatták a harmadik kötetét az Alternatívák könyve sorozatnak, amelyben Molnár Gusztáv, a magát szakcímkék alól kivonó, politikai, politológiai, filozófiai és országhatárok mentén gondolkodó értelmiségi foglalja össze írásait a magyarságról, nemzetpolitikáról, Európáról.
Bretter György tanítványaként az utolsó, még „nemzedékként promotálható” csoport (Bakk Miklós kifejezése) tagja, Molnár Gusztáv a Bihar megyei Szalárdon született 1948-ban, Nagyváradon érettségizett, Kolozsváron végzett 1971-ben a Babeș-Bolyai Egyetem történelem-filozófia szakán. A Kriterion könyvkiadónál dolgozott Bukarestben, a Limes Kör alapítója volt, majd miután az állambiztonsági szervek tettek róla, hogy ne tudjon úgy dolgozni, ahogy szeretett volna, 1988 tavaszán áttelepült Magyarországra.
1991-2003 között a budapesti Teleki László Alapítvány főmunkatársa, 2000-2002 között a Kolozsváron kiadott, regionalizációval és autonómiákkal foglalkozó Provincia lap felelős szerkesztője volt. 2006-tól a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, azóta hosszabb időszakokat tölt ismét szülőfalujában, Szalárdon.
A rendszerváltás körüli időszak írásaiból válogatott harmadik kötetnek lesz elektronikus, kiegészített változata is – biztatott a Pro Philosophia Kiadó munkatársa, Ilyés Szilárd, és tervezik a negyedik, esetleg ötödik kötetet is a szerző 1993 utáni írásaiból.
1991-2003 között a budapesti Teleki László Alapítvány főmunkatársa, 2000-2002 között a Kolozsváron kiadott, regionalizációval és autonómiákkal foglalkozó Provincia lap felelős szerkesztője volt. 2006-tól a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, azóta hosszabb időszakokat tölt ismét szülőfalujában, Szalárdon.
A rendszerváltás körüli időszak írásaiból válogatott harmadik kötetnek lesz elektronikus, kiegészített változata is – biztatott a Pro Philosophia Kiadó munkatársa, Ilyés Szilárd, és tervezik a negyedik, esetleg ötödik kötetet is a szerző 1993 utáni írásaiból.
Hogy miért olvassunk bő húsz éves „értelmiségi okoskodásokat” (Salat Levente kifejezése), olyan elképzeléseket a múlttá vált jövőnkről, amelyek nem váltak valóra? Ez magukat az „okoskodókat” is foglalkoztatja – fejtegette a kötet első méltatója, Salat Levente politológus, mert jól tudják, hogy a világ nem viselkedik úgy, ahogy a tudós ember szeretné
De néha mégis, jött elő két ellenpéldával Salat: Jean Bodin 1575-ben fogalmazza meg a szuverenitás elméletét, 1648-ban nagyjából eszerint rendezik át Európa térképét, és ez az államiság mai napig érvényes alapelve. John Stuart Mill 1861-ben írta le, hogy a jó kormányzás egyik feltétele az állam és a nemzet egybeesése, Salat szerint Woodrow Wilson 1918-ban épp ennek a javaslatnak megfelelően rendezi át a világot mai napig érzékelhető hatállyal.
Fiatal társadalomkutatók erdélyi csoportja viszont arra a megállapításra jutott – cáfolta saját optimizmusát Salat –, hogy az erdélyi magyarságnak nagyon jólképzett a szellemi elitje, ám a szellemi elit hatása az erdélyi magyar politizálásra nulla, vagy ahhoz nagyon közeli.
Molnár Gusztáv könyve valahol e két szélsőség között helyezkedik el, vélte Salat, aki szerint túloz a könyv fülszövege, hogy a kötet szinte minden bekezdését megcáfolta a történelem. Az Alternatívák könyve szerinte azért is érdekes, mert olyan dokumentumok gyűjteménye, amelyek a rendszerváltás körüli történéseket magyarázzák el a mai olvasónak egy nagyon aktív szereplő szemszögéből.
És a be nem következett jóslatok mellett nagy felismeréseket is tartalmaz, amelyeket az idő igazolt:
lejárt a nemzetállami abszolutizmusok kora,
olyan integrációnak kell jönnie, amely megrendszabályozza valamennyire és összefogja a nemzetállamokat,
a liberális minimum a kelet-európai országok integrációjának feltétele kell legyen (két évvel a koppenhágai kritériumok megfogalmazása előtt),
a térség stabilitása érdekében szükséges a NATO védelmi garanciáinak kiterjesztése,
a kisebbségi kérdés emberjogi kérdésként kell, hogy megjelenjen az integráció folyamatában,
az integráció a megoldás a Kelet-Közép-Európát szétfeszítő feszültségek csökkentésére.
Ami ígéret maradt a kötetben, az egy dráma története,
véli Salat Levente. Az egyik az a gyakori gondolat, hogy az európai integráció lebontja a nemzetállamok kizárólagosságát, centralizáltságát, miközben az Európai Unió működésének perverz következménye ennek épp az ellenkezője: felértékelődött a nemzetállamok szerepe. Salat szerint azért, mert az unióban felmerült problémák kezelésére nincs elég bölcsesség, koncepció.

A nemzetállami logikák felerősödését Salat Magyarországon dupla drámaként érzékeli épp a kötet másik vezérgondolata, a magyar nemzetpolitika szempontjából. Már 1988-ban megfogalmazza Molnár Gusztáv, hogy az összmagyarság gondolatát a kultúrából, a szellemi életből be kell vinni a politikába, és ezt 1992-ben úgy írja le, hogy a magyar nemzet egysége pluralisztikus egység, amely tiszteletben tartja az anyaország és a különböző magyar nemzeti közösségek egymással szembeni autonómiáját.
Ennek a föderatív nemzeteszmének Salat szerint ellentmondanak a legutóbbi nemzetpolitikai döntések, amelyeket az erdélyi magyarság feje fölött hoztak meg Budapesten, és amelyek felrúgják az erdélyi magyarság autonómiáját. Amikor az erdélyi, felvidéki stb. magyar közösségek autonómiát követelnek, írta Molnár Gusztáv 1992-ben, akkor nemcsak a többségi nemzetek állami asszimilációs törekvéseivel fordulnak szembe, hanem a magyar nemzetállam liberális és illiberális hagyományaival is.

Salat szerint nem jött be az a meglátás sem, hogy a fő geopolitikai aktorok a nemzetállamok feletti és alatti szerveződések lesznek, épp hogy visszatérőben van a klasszikus geopolitikai érvelés. Drámai eleme a kötetnek és Molnár Gusztáv habitusának, véli Salat, hogy rendkívül mély és alapos tudása a románság eszmetörténetéről mégsem közelíti, hanem akaratlanul is távolítja a két közösséget.
Az elvesztett illúziók Erdélyről ma stratégiai koncepciók,
emelte ki a kötet másik méltatója, Bakk Miklós politológus azt az 1988-as esszét, amely a magyar-magyar viszonyt tárgyalja. A négy illúzió, amit Molnár Gusztáv szerint már akkor elveszítettünk:
a transzilvanizmus illúziója, hogy Erdély külön entitás és külön identitás;
a politikai realitásokat és a status quókat figyelembe vevő, de az autonóm nemzeti célokat követő politikai beilleszkedés illúziója (M.G. történelmi példája erre az Országos Magyar Párt);
a kommunista (vagy kizárólagos) párttal kötött szövetség illúziója (történelmi példa a Magyar Népi Szövetség);
a minden további nélküli magyar-román barátság illúziója (a civil társadalmon belüli liberális hídépítés illúziója).
Az a dráma, mondja Bakk Miklós, hogy az akkori illúziók ma stratégiai kiindulópontok, koncepciók, ezek éltetik az erdélyi magyar politikai kezdeményezeseket. Elszegényedett a képzelőerőnk, hogy nem tudunk újat megfogalmazni, vagy a történelem logikájából következik, hogy nincs is más stratégiai lehetőség? – késztet szembenézésre a politológus.
A Provincia-körnek és eszmei-politikai műhelynek mindössze kétéves pályája igazolja Bakk szerint, mennyire illúzió volt a transzilvanizmus, sőt még inkább az a tény, hogy a mai transzilvanista szerveződések ugyanabban a körben topognak, amelynek a téziseit már az első Provincia-viták megfogalmazták ezelőtt 15 évvel.
A politikai beilleszkedés illúzióját az RMDSZ képviseli, sőt megalakulásának első, nagyon rövid szakaszában az RMDSZ még a harmadik illúzióval is kacérkodott, mondta Bakk Miklós: 1990 januárjában Domokos Géza fölkérést kapott arra, hogy az RMDSZ szekerét kösse a Nemzeti Megmentési Fronthoz.
Politikai inkonzisztencia jellemzi a negyedik illúziót, amely főleg a blogoszférában csúcsosodik ki olyan kritikai megjegyzésekben, hogy RMDSZ-nek fel kellene hagynia az etnikai politizálással. Ennek az álláspontnak a képviselői viszont – és itt Bakk Miklós Magyari Nándor Lászlót említette –, úgy képzeli el a maga politikai hátországának megszervezését, hogy az valahol RMDSZ-közeli forrásokra támaszkodna.
Egy politikáért élő értelmiségi ujjlenyomata és korképe
a kötet abból az időszakból, amikor a politika még a 9 éves gyerekeket is foglalkoztatta – szűrte át a könyvet saját tapasztalatain ifjabb Toró Tibor politológus. Szerinte Molnár Gusztáv ezekben az írásokban egyszerre próbálja meg megérteni és befolyásolni azt a világot, amelyben él: Magyarországot, Romániát, Közép-Európát és kiemelten Erdélyt.
Egyszerre keres mélyebb összefüggéseket és próbál ideológiát építeni a politikai cselekvéshez: román eszmetörténetből vezeti le, milyen buktatói lehetnek a román-magyar viszonynak, milyen gondolatokon alapul a román nemzetfogalom, és ezeknek milyen kihatásai lehetnek ránk.
Molnár Gusztáv sajátosan erdélyi szemszögből ír – állapítja meg Toró –, Erdély-központúságból léptetné tovább a magyar nemzetkoncepciót, és Erdélyt látja kulcsnak abban, hogy Románia visszatérjen az európai útra. Mindkét lehetőség utólag fokozatosan beszűkült – jegyzi meg Toró.
Az értelmiségi politizálás azért volt bukásra ítélve,
mert túlzott fontosságot tulajdonított az ideológiának, eszmetörténetnek, véli az ifjú politológus. Az értelmiségi politizálás abból indult ki, hogy a politikai cselekvés alapja egy koherens világkép kell, hogy legyen, illetve az ezt irányító értékek. A politikusoknak rendelkezniük kell egy bizonyos ideológiával, aminek formálásában az értelmiségi részt vehet, és ezzel talán befolyásolhatja a döntéseket is.
A posztszocialista térség politikai életében ezek nem számítottak – mondja Toró –, a politikusok már akkor sokkal pragmatikusabbak és cinikusabbak voltak, és ez a pragmatikus és cinikus politizálási stílus honosodott meg mind Magyarországon, mind Romániában. A sikeres politikai pártok csak látszólag szerveződtek ideológiák mentén, valójában érdekek, hálózatok és klientúrarendszerek alapján szervezték meg őket.
Az ideológiák és politikai programok politikai termékké váltak, így ez a típusú attitűd vesztes lett a térségünkben. Toró két ilyen terméket említett:
az autonómiát és a határon átnyúló nemzetegyesítést.
A társnemzet és az autonómia fogalma a '96-os kormányrakerülés után eltűnik, majd kommunikációs sémává válik; az SZNT, EMNT, MPP és EMNP létrejötte után szimbolikus állóháború alakul ki a fogalom körül. Miközben hiányoznak a konkrét lépések, tervezhetőség, előbbre vivő tényezők – bírált Toró.
A határon átnyúló nemzetegyesítés fogalma nagyon hamar a magyar belpolitikai élet egyik bunkósbotjává vált, az ellenfél kiszorításának eszközévé a diszkurzív térből. Amikor a fogalmat a státustörvény behozza, akkor a határon túl való boldogulást is jelentette, ahol partnerség létezik a magyar kormány és a határon túli közösségek vezetői között. A könnyített honosítás bevezetése után azzal, hogy közvetlen közjogi kapcsolatot alakít ki a határon túli magyarokkal, a magyar állam átnyúlik a határon túli politikai vezetők feje fölött.
Ha a fogalomhoz nem társítunk konkrét közpolitikai lépéseket, mondta a politológus, akkor teljesen más típusú nemzetegyesítést is szolgálhat: konkrét jelek vannak arra, hogy nem határon átnyúló nemzetegyesítéssel viszi tovább a trianoni traumából a magyar nemzetet, hanem egy határon belüli nemzetegyesítés is következménye lehet.
A magyar közösségnek Erdélyben tragikus a léthelyzete,
ezt akkor is és most is így gondolja – derült ki Molnár Gusztáv sokfelé ágazó válaszaiból, amelyeket méltatói felvetéseire adott. Már a Limes-körben is a romániai magyarság helyzetével való kíméletlen és ideológiamentes szembenézés volt a célja, mondta, ezért a kötet első esszéje sem épp szívderítő olvasmány.
(Viszont kalandos az írás története: eredeti kéziratát és három gépelt példányát annak idején a Szeku elvitte a szerzőtől, aki a szöveget nem olyan régen a CNSAS-tól – a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól – kapta vissza, a szekus tisztek széljegyzeteivel együtt.)
Molnár akkor még látott politikai kiutat, ma már nem. Evidens volt számára, hogy határrevízióra nincs lehetőség, de a nemzetegyesítést ettől függetlenül és pluralisztikus módon megvalósíthatónak gondolta.
Az identitásválasztás szabadságára épülő politikai filozófiája azért tette lehetővé a pluralisztikus nemzetfogalmat, magyarázta, mert az alapvető emberi jogok közé sorolta a nemzeti identitás választását is. Nemcsak adottságként tekintett a nemzeti identitásra, hanem választottként is, opció jellege megnyilvánul például a népszámláló hivatalnokok kérdésére adott konkrét válaszban.
Ez egy antietatista álláspont, amely szerint a civil társadalom alulról fölfelé szervezi magát politikai társadalommá. Ez főként a közösséggel szemben ellenséges vagy totalitárius állam kikapcsolására, feleslegessé nyilvánítására alkalmas álláspont, de nem számol az állam létével, amelyet nem lehet megkerülni, főleg ha az egy nemzetállam – véli ma már Molnár.
A nemzetállam saját logikája szerint hegemóniára törekszik,
bele van kódolva, hogy ha a nemzet és az állam nem esik egybe, akkor az állam mindent elkövet, hogy essen egybe, erre nagyon hatékony és nem csak erőszakos eszközei vannak. A trianoni utódállamok is nemzetállamok, egyáltalán nem igazságosak, azokban sem esett egybe nemzet és állam – vázolta a politológus.
Az a magyar közösségek tragédiája – véli –, hogy a döntő vonatkozásban ezzel nincs esélyük szembeszállni, bár a kulturális ellenállás eszközeinek széles skálája áll rendelkezésükre, például egy életképes szellemi elit.
Sőt minél demokratikusabb egy nemzetállam berendezkedése, annál nehezebb ezt a hegemóniáját ellenezni, mert az annál félelmetesebb és hatékonyabb. Ez kilátástalan és tragikus alaphelyzetet teremt, amellyel viszont szerinte együtt lehet élni.
Az utolsó erdélyi esély
A Provincia-kört úgy tekinti, mint a nemzeti státus elismertetéséért vívott baráti küzdelem terepe.
„Ha nekem az az őrült ötletem támad, hogy én nemzet vagyok, nem egyszerűen kisebbség vagy nemzetiség, akkor arra vágyom, hogy ezt a státusomat ismerjék el azok, akiket ez leginkább érint. Világos volt, hogy ezt az elismerést országos szinten nem érhetjük el soha, Erdélyen belül viszont volt rá esély: az erdélyi román szellemi elitnek volt egy velünk rokon gondolkodású csoportja, de ott is nagyon rezgett a léc, amikor a magyarok saját közösségükről társnemzetként beszéltek Erdélyen belül” – emlékezett vissza Molnár Gusztáv a kétezres évek elejének nagy vitáira.
„Az volt az utolsó pillanat, amikor ezt megtehettük, de már akkor nagymértékű illúzió volt benne, hiszen az arányok döbbenetesen megváltoztak” – vonta le nem kevésbé tragikus következtetést a politológus.
Tragikus alaphelyzet szerinte, hogy mi ragaszkodunk a nemzet mivoltunkhoz, mert minél inkább ragaszkodunk ehhez, annál fájdalmasabb számunkra látni, hogy a nemzetállam minket nem ismer el ilyenként soha. Ennek a dilemmának a politikai feloldását nem látja, csak a feloldás kulturális stratégiáit.
Aki tehát meg szeretné őrizni az illúzióit, az ne olvassa Molnár Gusztáv írásait. Vagy vállalja az átgondolásuk kockázatát. Mi több, szívesen olvasnánk Molnár Gusztáv mai jóslatait például annak fényében, hogy Oroszország hét éve rendszeresen megszegi Európa másik dédelgetett elvét, más államok szuverenitását.
Sőt még szívesebben néznénk, ha ma mondjuk videóblogot indítana a szalárdi orákulum.
(Bocs, Guszti, ezt nem tudtam kihagyni.)
Szabó Tünde
foter.ro/cikk

Antal Lóránt: Kolozsvár-központú MIÉRT-re van szükség
A hétvégi tisztújító küldöttgyűlésen Antal Lóránt lett a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) új elnöke. A 150 küldött 94 szavazatát elnyerő fiatal politikust első elnöki teendőiről, elképzeléseiről, a területi szervezetek közötti feszültségekről, az RMDSZ közelgő kongresszusáról kérdeztük. Melyek az első lépések, amelyeket a küldöttgyűlés után meg kell tennie a MIÉRT-nek? Az egyik legfontosabb teendő – ahogyan azt a programomban is leírtam –, hogy Kolozsvár-központúvá tegyük a MIÉRT-et. Korábbi, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanácsban tapasztaltak alapján is látom, hogy miután a fiatalok érettségi után többségében Kolozsvárra kerülnek, eltávolodnak az ifjúsági szervezetektől, így különálló tér, iroda volna szükség ebben a városban. Elsősorban az elszármazó fiataloknak volna szükségük erre, másrészt viszont ez volna az első lépés abba az irányba, hogy az egyéni tagságot valósítsuk meg. Az alapszabályzat jelenleg is támogatja az egyéni tagságot, de az elmúlt években nem foglalkoztunk a kérdéssel, a megvalósítandó iroda viszont Erdély bármely sarkából becsalogathatná az egyetemistákat. Nem szeretem egyébként az iroda szót: rögtön egy íróasztalra gondolunk és néhány hivatalos holmira, én viszont olyan helyiséget képzelek el, mint amilyen az udvarhelyi Szabad Európa Kávéház lett: fiatalos, barátságos, és nem csak gyűlésre, hanem előadásokra, találkozókra is megfelel.
A MIÉRT tisztújító küldöttgyűlésén elhangzott, hogy nem szeretné, ha területek közti, székely-szórvány tengely menti viták lennének. Hogyan oldhatók fel ezek? A szavazás is erőteljes üzenettel bírt: a 150 küldött között volt székelyföldi, partiumi, szórványbéli, közép-erdélyi, akik közül 94-en engem szavaztak meg. Ez azt mutatja, hogy valójában nincs területek közti harc. Azt mondtam a gyűlésen is, hogy a harc képzetét mesterségesen tartották fenn, és valamilyen szinten manipulálni akartak, elterelni a figyelmet a valós problémákról. Vannak persze véleménykülönbségek, de ezek abból adódnak, hogy minden terület specifikus problémákkal bír, ezeket meg az adott területen élők ismerik. Meg kell fogalmazni azt az alapelvet, hogy ne lépjünk át egymás kertjén, ne próbálja megmondani a székelyföldi a szórványban élőnek, mit hogyan tegyen, és fordítva. A MIÉRT szerepe sem az, hogy a területi tanácsok dolgába beleszóljon. Véleménye szerint mi az RMDSZ áprilisi kongresszusának tétje a MIÉRT számára? A kongresszus értelemszerűen fontos a MIÉRT számára, hiszen egyrészt elnököt választunk, másrészt az RMDSZ új programokat, ötleteket kell kitaláljon annak értelmében, hogy minél tágabb körben ismerhesse és képviselhesse az erdélyi magyarok problémáit. Milyen most az RMDSZ és a MIÉRT viszonya? A viszony jó, azonban mint ifjúsági szervezet erőteljesebben kell érvényesítenünk az érdekeinket. Nem az RMDSZ dolga az, hogy a problémáinkat megoldja, itt egy fordított kapcsolat áll fenn: mi kell kérjük és felsoroljuk azt, hogy mire van szükségünk, kissé erőteljesebben – ha szabad így fogalmaznom – kell lobbiznunk az erdélyi fiatalok érdekeiben.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro,
maszol.ro

Forradalom és rendszerváltás Marosvásárhelyen
A Bernády Házban a fenti címmel tartott hétfő délután előadást Novák Csaba Zoltán, a marosvásárhelyi Román Akadémia Gheorghe Sincai Társadalomtudományi Kutatóintézetének munkatársa. Ugyanitt került sor az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) tanulmánykötet bemutatójára, amelyet Gagyi József, a Sapientia EMTE tanára ismertetett.
Az előadásról, illetve a kutatásokról Novák Csaba Zoltánt kérdeztük:
– 25 éves a romániai rendszerváltás. Ennek kapcsán átfogó kutatást szervezett a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet 12 olyan településen, ahol a magyarság többségben van vagy nagy arányban van jelen: Aradon, Temesváron, Nagyváradon, Szatmáron, Máramarosszigeten, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, Székelyudvar-helyen, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. Főleg városokban vizsgáltuk meg, hogyan zajlott le a rendszerváltás az illető településen, illetve az adott magyar közösség hogyan szervezte meg önmagát. Minden településen egy helyi történész vagy történelemtanár készítette el a kutatásokat: egy dokumentációt az adott település rendszerváltásra vonatkozó történetében, a település eseményeinek kronológiáját, illetve minden településen öt-tíz személlyel készítettek életútinterjút. Ezek az anyagok megtalálhatók az intézet irattárában, de a honlapon is hozzáférhetők. A kutatás tehát föltérképezi, hogy hogyan szerveződött meg a romániai magyarság.
– Mi volt a közös vonás, melyek voltak a különbségek?
– Három típusú rendszerváltás-történetet lehet rekonstruálni Erdélyben magyar szempontból. Az első a Székelyföldön, vagyis a tömbmagyar vidékeken lezajlott rendszerváltás, ahol a magyarság aktívan részt vett a forradalmi eseményekben, és a számarányának megfelelő arányban került be a helyi vezetésbe. Van egy szórvány típusú rendszerváltás, ez általában a nyugat- vagy közép-erdélyi városokra jellemző, Aradra, Temesvárra, Nagyváradra, de akár Kolozsvárra is, ahol a magyarság számarányát tekintve kisebb arányban volt jelen, és külön fejezet Marosvásárhely, ahol egy sajátos keveréke zajlik a két típusnak. Itt a magyarság kellő súllyal van jelen a városvezetésben, de erős ellenlépés kezdődik el az 1990. januári időszaktól folyamatosan, ami majd elvezet a fekete márciushoz.
– Beszélt a romániai magyar szervezetek megalakulásáról is.
– Romániában a ’80-as években az erőteljes diktatórikus elnyomás miatt nem alakult ki a magyarországihoz vagy a lengyelországihoz hasonló demokratikus ellenzék, értelmiség. Ezért nehéz volt újraszervezni a diktatúra utáni új hatalmi szerveket, úgy fölállítani, hogy megkerüljék az egykori kommunista pártot. Az RMDSZ – és általában a magyar közösség – kemény szorítás után talált önmagára ’89-ben. Csodával határos módon egy 45-50 éves diktatúra után, szétvert intézményi hálózattal, szinte a semmiből, heteken belül a legelemibb szervezetektől egészen a politikai érdekképviseleti szervezetig megszervezi önmagát, új erővel töltődik fel, s olyan gyors volt ez az újjászerveződés, hogy sok románban azt az érzést keltette, hogy kívülről irányított és szervezett folyamat volt.
Nagyon nehéz volt érdekképviseleti szervezetet létrehozni, hiszen minden olyan intézmény, amely hátteret jelenthetett volna egy ilyen csoportosulásnak, a ’80-as években gyakorlatilag fölszámolódott. Egyetlen olyan értelmiségi kör működött Romániában 1989-ben, amelynek teljes Erdély-szintű lefedettsége volt, a Kriterion kiadó és a Domokos Géza által vezetett kiadói hálózat értelmisége, illetve a különböző helyi lapoknál működő értelmiségi csoportok. Ezekre épül majd az RMDSZ. Tehát a többnyire elszigetelt, de egymással informális kapcsolatban levő magyar értelmiségiek azok, akik megszervezik az RMDSZ-t, amely későbbi hetekben, hónapokban kiegészül egy nagyon jelentős szerepet játszó műszaki értelmiséggel.
– A romániai rendszerváltásnak az erdélyi magyarság szempontjából van egy másik nagyon fontos vetülete: az etnikai, nemzetiségi kérdés.
– Tudjuk azt, hogy a Ceausescu-rendszer utolsó időszakában az asszimilációra hajtott. Nagyon fontos volt, hogy a rendszerváltás után hogyan fog viszonyulni a kérdéshez a Nemzeti Megmentési Front. Úgy tűnt, hogy pozitívan viszonyul a kérdéshez, január elején ki is adtak egy nyilatkozatot, de valamikor január-február tájékán fordulat történt, amit úgy neveznek, hogy az ellopott forradalom. Ebben az Iliescu által vezetett új csoport – kénytelen vagy jószántából – alkut kötött azokkal a csoportokkal, amelyek tagjai az egykori nómenklatúrába tartoztak, vagyis a Román Kommunista Párt érdekszférájába tartozó csoportokkal. Ennek égisze alatt 1990 februárjában, majd később, a nyár folyamán a bukaresti bányászjárásokkal, Erdélyben a marosvásárhelyi eseményekkel gyakorlatilag átmentette a régi elit a pozícióit 1990-ben, és egy mérsékelt, amolyan peresztrojka típusú rendszerváltásról beszélhetünk Románia esetében.
Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990)
"Az 1989-es események magyar szemszögből való kutatása 2010-ben indul a kolozsvári NKI keretében. A kutatás lezárásaként készült el a 12 esettanulmány (…). A cél az volt, hogy a romániai rendszerváltásnak egy eddig kevésbé ismert oldalát – tételesen a magyar kisebbségi szerepvállalást és önszerveződést – szakszerűen, történeti kutatásokkal dokumentáljuk és értelmezzük" – olvasható egyebek mellett a Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán által szerkesztett, Gagyi József egyetemi tanár által bemutatott tanulmánykötet hátlapján.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Győri és kolozsvári zeneiskolások kórusainak közös hangversenye
Nem mindennapi hangversenynek adott otthont szombat délután a kolozsvári evangélikus-lutheránus templom: győri és kolozsvári zeneiskolás diákok hangjának csengése töltötte be a teret röpke kétórányi időre, igazi örömöt varázsolva a jelen lévő szülők, tanárok és zenekedvelők szívébe.
FEKETE ADÉL
Szabadság (Kolozsvár)
Szabadság (Kolozsvár)

Bizonytalan tenni akarás – Interjú Csinta Samuval az Erdély újranemesítői című könyvéről
Hat erdélyi nemesi család – Kálnoky, Apor, Mikes, Haller, Bethlen, Teleki – történetével, az egykori tulajdonok visszaigénylésével és annak buktatóival, a hagyományok, értékrendek megőrzésével foglalkozik az Erdélyi Napló főszerkesztője, Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyve, amely a budapesti Heti Válasz Kiadó gondozásában jelent meg.
– Általános érdeklődés vagy személyes élmény alapján kezdte el érdekelni az erdélyi nemesség aktuális helyzete?
– Semmiféle arisztokrata leszármazással nem büszkélkedhetek, tehát nem innen fakad az érdeklődésem. Gyermekeim közül kettő is osztálytárs volt a Kálnoky-család két gyermekével, ennek révén megismerkedtünk a szülőkkel, elkezdtünk beszélgetni, egyfajta barátság alakult ki köztünk.
A beszélgetéseink során valami izgatóan különleges minőséget kezdtem érzékelni értékrendben, környezetben egyaránt, az általuk elmondott történetek is olyasmiről szóltak, hogy van, kell, hogy legyen valamiféle kötőanyaga ennek az osztálynak, amelyet annak idején felszámolásra, eltüntetésre ítélt a kommunizmus.
Mindenféle nyomor és nyomorgatás ellenére azok a nemesi származású emberek, akik itt maradtak, itt vészelték át a kommunizmust, és leszármazottaik mondhatni ugyanazt és ugyanúgy mondták, ugyanazokkal a hangsúlyokkal és meggyőződéssel, mint azok, akik már nyugaton születtek, ott szocializálódtak, és csak később jöttek vissza. Elsősorban ez a „kötőanyag” kezdett érdekelni.
– Ez a „kötőanyag”, az értékrend tehát az egyik közös elem a családokban. Milyen egyéb kritériumok alapján választotta ki épp ezt a hat családot?
– A sajátos értékrend valóban mindenképpen közös bennük, amely szóhasználatban, prioritásokban is megmutatkozik, de nagyon érdekes közös vonás a családi kapcsolatok ápolása és kezelése is. Hiszen miközben – és most az itthon maradottakról beszélek – sokukat úgy nevelték, hogy legszívesebben egy életen át letagadták volna, hogy grófi vagy bárói ivadékok – mert csupa hátrányuk származott belőle –, otthon egyfajta kettős beszédet folytattak.
Nem beszéltek a múltjukról, arról, hogy annak idején milyen életet éltek, már csak azért sem, nehogy elszólja magát valahol a gyermek, amiből aztán hátránya származna az iskolában vagy bárhol máshol, a családi, rokonsági kapcsolatok azonban mindig kivételt képeztek. Ezek az emberek leginkább úgy tudtak ráeszmélni a múltjukra, hogy sűrűn nézegették a családi fényképeket, a családról beszéltek az öregek a fiataloknak. De nemcsak úgy, hogy ez a nagyanyád, az a nagynénéd, hanem mindig abban a struktúrában, ahogy ők is megtanulták: „ő itt a nagymamád, gróf Mikes Mihályné, született Bánffy Eszter”.
A beszélgetések során szinte felrajzolták a családfájukat. Ez is egyfajta megtartó erő, volt mibe kapaszkodni. Az alanyok kiválasztásával kapcsolatban: ki akartam találni a téma nem szokványos megközelítését. Történelemkönyvet eleget írtak róluk, egy-egy személyiséggel készült interjúkötet is van bőven, genealógiai, családfakutatási munkát sem akartam írni. Lássuk, melyek azok a családok, gondoltam, amelyek visszaigényelték, részben vagy egészben vissza is kapták a dolgaikat, és elkezdtek valamit kezdeni velük. Akik nem eladták a kastélyt, a birtokot, nem hagyják összeomlani, az amúgy is omladozó örökséget, hanem megpróbálják megmenteni, és ezzel apránként, akarva vagy nem akarva, de kezdenek újra részévé válni az erdélyi társadalomnak.
– Némi családtörténet azért értelemszerűen mégis van a könyvben. Időben mennyit tekint át a családok történetéből?
– Először úgy képzeltem, hogy ’90 január elsejétől veszem a dolgokat, de a közel száz órás hanganyagból rájöttem, hogy legalább ’49 március 3-ig, a kitelepítések éjszakájáig vissza kell mennem, különben nem válik érthetővé, hogy honnan jön az a mentalitás, értékrend, aminek nem szabadott volna többé felbukkannia, mert eltemették, elásták, felszántották és beszórták sóval.
– A családi kapcsolatok tehát ma is nagyon erősek. Mi a helyzet a családok közötti kapcsolatokkal?
– Természetesen összejárnak, bár nem mindenki mindenkivel, hiszen azért ők is csak emberek. Közös fórumként ott van például az arisztokratákat tömörítő Castellum Alapítvány. Meglátásom szerint meglehetősen formális szervezet, igazából csak arra szolgál, hogy tagjai tudjanak egymásról.
Hathatós segítséget nem tudott nyújtani sem az egykori tulajdonok visszaszerzésében vagy kezelésében, és csak részben tudom elfogadni erre azt a magyarázatot, hogy minden család, minden ingatlan helyzete különbözik egymástól, így pedig képtelenség volt kidolgozni egy egységes jogi képviseletet. Amúgy nagyon összezáró társaság, szinte sehol nem hallani olyat, hogy az egyik család a másikat lejárató módon beszélne.
– Erdélyben nagy probléma, hogy az ellehetetlenített arisztokrácia helyére sosem lépett egy tehetős és művelt polgárság – megfelelő arányban semmiképp sem –, amely képes lett volna átvenni az elődök helyét például a művészeti élet szervezésében, a mecenatúrában, általában Erdély képviseletében. A gyökereit, hagyományait megőrizni képes nemesség ön szerint meg tud-e újra erősödni annyira, hogy az egykori szerepeit részben legalább újra gyakorolni tudja?
– Hogy meg tud-e, arra nem tudok válaszolni, de szeretném, ha meg tudna. Ezek a családok a magyar történelem nagyon sok vezetőjét adták vallási vezetőktől kezdve miniszterelnökig, jelen voltak, alakították a történelmet. De nemcsak a kirakatban lévő emberek képviselték a rájuk bízott közösségeket, hanem az arisztokraták többsége.
Egyfajta imperatívusz volt, hogy a gróf, a báró felelősséggel tartozik az uradalma falvai, népei iránt. A legtöbb helyen a gróf fizette az orvost, a gyógyszerellátást, úgy nevelték ezeket az embereket, hogy a saját érdekük előtt is elsősorban a közösség érdekeit nézzék. Küküllővár, a hajdani Haller-uradalom sosem volt például egy magyar közösség, Balázsfalva és környéke mindig román többségű volt, de itt is a közelmúltban még mindig azt mondogatták az idősek, hogy azok voltak a jó idők, amikor a gróf vigyázott rájuk, gondoskodott róluk.
Azt az örökséget a mostani nemesi leszármazottak is ismerik, csakhogy az elmúlt 50–60 év nemcsak a „civilekben” igyekezett minél alaposabb agymosást elvégezni, hanem bennük is nagyon mély nyomokat hagyott, a közéleti érdeklődés, szerepvállalási kedv szempontjából erős károkat okozott. Tele vannak kételyekkel, bizonytalansággal, aminek ugyan már nem nincs létjogosultsága, de magukkal hozták a gyermekkorból, amikor tudták, hogy bármikor beviheti a Szekuritáté a szüleiket, hogy titkolni kell a származásukat.
Nagy részük még mindig képtelen arra, hogy belenőjön a szerepébe. Pedig szükség lenne rá, hiszen ezek a családok világszerte hihetetlen kapcsolati tőkével rendelkeznek Bajorországtól Angliáig. Olyan lobbierő lehetne ez Erdély számára, amit bűn nem kihasználni.
Bemutatók, helyszínek
Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyvét Sepsiszentgyörgyön április 9-én,Kolozsváron pedig április 14-én 18 órától mutatják be, de szerveznek bemutatót Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon is, valamint a pozsonyi és brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben is. A könyv szakmai bemutatója április 24-én a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon lesz.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)