Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kolozsvár (ROU)
29557 tétel
2006. szeptember 30.
Szeptember 28-án elhunyt Zsók Béla néprajzos. Monográfiájában /Én mindig itthon voltam. Néprajzi írások Déváról, Kriterion, Kolozsvár-Bukarest, 2000) a bukovinai székelyek Déva mellé telepedésére emlékezett. Zsók Béla népét, a madéfalvi veszedelemből származó bukovinai székelyeket szolgálta, ezt jelezte gyűjtése: Az egyszeri ember /bukovinai székely mesék, Zsók Béla gyűjtése, 1993/. /László Anna: Zsók Béla (1939–2006). = Nyugati Jelen (Arad), szept. 30./
2006. szeptember 30.
A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanári kara és hallgatósága szeptember 27-én ünnepelte a 90. életévét betöltött Tőkés István teológiai professzort, megjelentek az Erdélyi Református Egyházkerület és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület elöljárói, számos lelkész és sok más meghívott. A méltatások bemutatták az idős professzor termékeny életét. Szó esett sok szakmunkájáról, a harmonikus pedagógusi, igehirdetői, családapai, egyházi és közéleti munkásságáról. A Protestáns Teológiai Intézet leköszönő rektora, Dr. Juhász Tamás köszöntötte az ünnepeltet, majd az intézet tisztségbe lépő rektora, Dr. Geréb Zsolt. Ezután dr. Pap Géza emelkedett szólásra. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeteinek és lelkipásztorainak üzenetét Csűry István püspök-helyettes közvetítette. Végül maga az ünnepelt, Tőkés István professzor szólalt fel, hangsúlyozva, azt cselekedte, ami a kötelessége. Átadták az ünnepeltnek az évforduló alkalmából kiadott emlékkönyvet, amelyben 52 hazai és külföldi teológus közölt a Tőkés István hármas szakterületébe vágó munkákat. A díszebéden többen felszólaltak, köztük az ünnepelt fia, Tőkés László püspök is. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Csak azt cselekedtem, ami a kötelességem. A 90 éves Tőkés István professzort köszöntöttük. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./ Tőkés István /sz. Málnás, 1916. aug. 8./ a teológia elvégzése után külföldi tanulmányútra ment, ahonnan Vásárhelyi János egykori püspök hívta vissza Erdélybe. 1940 augusztusában kinevezték püspöki titkári állásba. E megbízással párhuzamosan volt főiskolai lelkész 1945 decemberéig. 1945-ben kinevezték az Erdélyi Református Egyházkerület központjában létrehozott egyházigazgatói, előadótanácsosi állásra. Ezt a felelősséget 33 éven át viselte. 1973-ban fogadta el a Protestáns Teológia Tanácsának meghívását a Református Újszövetségi Exegézis és Bibliai Teológia tanszékre, nyilvános, rendes professzori minőségben. Az intézet vezetősége Tőkés Istvánt erre a szolgálatra már a 60-as években is javasolta, de az állami hatóságok visszautasították ezt a kezdeményezést. Professzori megbízatását tíz éven át töltötte be, 1983 novemberéig, amikor is külső nyomásra, 67 éves korában nyugdíjazták. Tőkés István több mint száz tanulmányt írt, megjelent 15 önálló kötete, amelyek közül kiemelkedik a Második Helvét Hitvallás magyarázata (latin-magyar bilingvis szöveg), a Bibliai hermeneutika története – doktori dolgozata, a Korintusiakhoz írott első és második levél magyarázata, illetve a Hétköznapok és ünnepnapok című prédikációs kötet. A kolozsvári Református Szemle szerkesztője volt, több mint tíz éven keresztül, létrehozta a folyóirat gyülekezeti mellékletét. 1948-ban megírta a Román Népköztársaságban levő Református Egyház statútuma első főrészét. /Laudáció. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./
2006. szeptember 30.
Nevezték kincses városnak, volt Claudiopolis, Klausenburg, Kolozsvár, Cluj – egy idő óta hivatalos iratokban Cluj-Napocaként szerepel. Kolozsvár a históriában, erről szól a Korunk októberi száma, és természetesen 1956-ról is. /Korunk – 2006. október Kolozsvár a históriában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./
2006. október 2.
Hosszan tartó betegség után elhunyt Sütő András szeptember 30-án Budapesten. A melanomában elhunyt író az Országos Onkológiai Intézet betege volt. Sütő András /sz. Pusztakamarás, 1927. jún. 17./ 1949-ig Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója, majd tanulmányait megszakítva a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője lett. 1951-ben Bukarestbe költözött, mivel a szerkesztőséget oda helyezték át. Nem tudott azonosulni az ötvenes évek politikai viszonyaival, ezért 1954-ben lemondott állásáról és Marosvásárhelyre költözött, ahol egészen 1989-ig a helyi lapok főszerkesztői pozícióját töltötte be. 1965 és 1977 között parlamenti képviselő, 1974-től 1982-ig a Romániai Írószövetség alelnöki posztját töltötte be. 1980-tól kezdve a Ceausescu-rezsim betiltotta műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, ezért 1980 és 1990 között csak Magyarországon tudott publikálni. 1990 márciusában, a marosvásárhelyi pogromok idején elvesztette egyik szeme világát. Legismertebb művei: Mezítlábas menyasszony (dráma), Félrejáró Salamon (kisregény), Pompás Gedeon (dráma), Anyám könnyű álmot ígér (regény), Istenek és falovacskák (esszék), Egy lócsiszár virágvasárnapja (dráma), Csillag a máglyán (dráma), Káin és Ábel (dráma), Engedjétek hozzám jönni a szavakat (esszé), Szúzai menyegző (dráma), Advent a Hargitán (dráma), Szemet szóért (naplójegyzetek), Balkáni gerle (dráma). Díjai és érdemrendjei: Állami-díj (1951, 1953, harmadik fokozat), Bethlen-díj (1990), Kossuth-díj (1992), Kisebbségekért-díj (1995), A Magyar Művészeti Akadémia tagja (1996), A Magyarság Hírnevéért-díj (1997), A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1997), A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje – polgári tagozat (2005). /Elhunyt Sütő András. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./
2006. október 2.
Szeptember 30-án tartották Kide falunapját. Sokan összegyűltek az egyetlen magyar többségű Borsa-völgyi településen, feledtetvén az apadás tényét. Az ökumenikus istentiszteleten Solymosi Zsolt unitárius lelkipásztor hirdette az igét. Az istentisztelet után a résztvevők átgyalogoltak a nemrég pályázati pénzekből felújított tájházhoz, ahol bemutatták a Kide Egyesület által szerkesztett Kide füzetet. A kis kiadvány, román és angol kivonatot is tartalmaz, de alapjában magyar nyelven mutatja be a falut. A tájháznál tartott bemutató után átmentek ahhoz az épülethez, amelyet a Kide Egyesület nemrég vásárolt meg, ez most közösségi házzá alakult. Még sok munka kell ahhoz, hogy minden kidei otthon érezhesse magát benne, fejtette ki a Kide Egyesület elnöke, Kiss János kidei származású kolozsvári üzletember, a létesítmény megnyitása alkalmából. Este szüreti bállal, mulatsággal zárult az egynapos együttlét. /Ercsey-Ravasz Ferenc: A régi fényképek is kiszínesednek. XV. falunap és szüreti bál Kidében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./
2006. október 3.
Pécsen, a szeptember végi Kolozsvár Napokon, a Pécs Expón bemutatkozott három kolozsvári kiadó: a Polis, a Komp-Press és a Koinónia. Röviden ismertették Demény Péter a Koinonia Kiadó Éneklő Borz-sorozatában megjelent Visszaforgatás című regényét, a Komp-Press Buday György és Kolozsvár című könyvét, és Bányai Éva: Sikertörténet kudarcokkal. Bukaresti életutak című interjúkötetét, illetve a Polis Kiadó László Ferenc Bartók markában című művét. Ugyancsak Pécsen, a Korunk-Jelenkor irodalmi találkozón Kántor Lajos, Egyed Péter, Balázs Imre József és Demény Péter ismertették a Korunk történetét, majd felolvastak már megjelent, illetve készülőben levő munkáikból. A legnagyobb sikere a mini-konferencia volt, amelyen László Ferenc, Egyed Péter, Kántor Lajos, Balázs Imre József és Demény Péter tartottak előadásokat a Pécsi Tudományegyetem Irodalom Tanszékén egyetemista és doktorandusz hallgatóknak, az előadásokat beszélgetések, viták követték. /-f-: Mini irodalmi konferencia és könyvismertetők Pécsett. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./
2006. október 3.
Kolozsváron a Római Katolikus Nőszövetség Szent Rafael Körének és a Szent Gábor Ifjúsági Fórum évadnyitó ünnepségén, október 1-jén Timár Zoltán a Szent Mihály-templom plébánosa osztotta meg a résztvevőkkel elmélkedését. A Római Katolikus Pázmány Péter Gimnázium énekkarának fellépése után versek hangzottak el. /D. I.: Évadnyitó ünnepség a Katolikus Nőszövetségnél. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./
2006. október 3.
Schuller Jenő 1956-ban Besztercén volt tanár. Koholt vádak alapján 7 év börtönbüntetésre ítélték, ebből négyet töltött le Kolozsváron, Jilaván és Szamosújváron. A Bolyai Egyetem biológia szakán végzett 1954-ben, s fiatal tanárként Besztercére került. Diákjainak megtanította a Himnuszt és Szózatot, később a székely himnuszt. Csinált egy farmot a magyar tagozaton levő gyermekeknek a város szélén. Úgy nevezték a helyet, hogy Magyar telep.   1958-ban volt egy olyan törekvés, hogy a magyar tagozatokat olvasszák be a román tagozatokba. Három román tanár akarta meggyőzni Schuller Jenőt, vegye rá a magyar szülőket arra, hogy a gyerekeiket román osztályba írassák. Ő azonban kitartott: a 450 magyar gyermek megérdemli, hogy magyarul tanuljon. 1960. július 20-án bevitték Besztercére a Szekuritátéra. A vád szerint az egyik kollégájának azt mondta: jobb lenne, ha független Erdély lenne, mert csak akkor oldódik meg a nemzeti kérdés, továbbá szimpatizált az 56-os forradalommal. A másik vád az volt, hogy megtanította a Himnuszt a gyermekeknek. Az iskolakérdés nem szerepelt a vádak között, pedig őt azért tartóztattak le, mert nem egyezett bele a magyar tagozat megszüntetésébe.  Tanártásai ellene vallottak, 7 évre ítélték. Négyet töltött le. Ezalatt a négy év alatt banditának szólították a börtönben. A börtön után behívattak a Szekuritátéra, s megkérdezték: vissza akar-e menni a tanügybe. Ha igen, akkor vállalnia kell, hogy ha a Román Népköztársaság ellen valaki valamit tesz, jelenti. Ezt természetesen nem vállalta, s így nem kapta vissza az állását. /D. Szentes Szidónia: 1956 Erdélyben. Az első tárgyaláson senkit sem ítéltek el. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 3./
2006. október 3.
Hat évig raboskodott román fegyházakban Jancsó Csaba, amiért sepsiszentgyörgyi társaival együtt szolidarizált a budapesti ötvenhatos eseményekkel. Bukását a Székely Ifjak Társasága szervezésében történt negyvennyolcas obeliszk megkoszorúzása hozta. Tizenöt éves, nyolcadik osztályos diákja volt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumnak, amikor Budapesten kitört a forradalom. Október 24-én tizennegyedmagával együtt létrehozták a Székely Ifjak Társaságát (SZIT). A szervezet célja volt a felkészülés arra a pillanatra, amikor a magyarországi forradalom eléri Erdélyt, Székelyföldet. 1956 novemberében elbukott a szabadságharc Magyarországon, a szervezet tagjai azonban úgy döntöttek, hogy tenniük kell valamit. 1957. március 15-re virradóan megkoszorúzták titokban Sepsiszentgyörgyön a negyvennyolcas obeliszket. A következő évben, az 1848-as szabadságharc 110. évfordulója alkalmából ismét koszorúzásra készült a SZIT. A szekusok előre megjelentek, számítva arra, hogy a koszorúzás megismétlődik. Amikor Bordás Attila, Gyertyánosi Csaba és Jancsó Sándor elhelyezte a koszorút, váratlanul több helyről származó rendőrsíp füttye hallatszott. Csak Bordást tudták elkapni, a másik két fiatal elfutott. Bár nem vett részt az éjjeli akcióban, Jancsó Csabáért az iskolába jöttek el a szekusok, a másik két fiatalt is bevitték. Júniusban volt a tárgyalás, Macskássi Pál kolozsvári katonai törvényszéki bíró vezetésével. Jancsó Csabát 10 évre, a 29 éves Szalai Attila 18 évre, Molnár Bélát 6 évre ítélték, a többiek 7 és 15 év közötti elzárásra. Zsilaván a börtönben megverték Jancsó Csabát, mert megcsókolta az őt meglátogató édesanyját. Később Brailától 75 kilométerre lévő munkatelepre vitték, több száz társával együtt, ahol gátat építettek. Egy főnek naponta 3,2 köbméter földet kellett kiásnia. A kosz, a hiányos táplálkozás miatti legyengülés, a fertőzött, Dunából származó ivóvíz miatt 1960-ban kitört a tífuszjárvány, s ennek áldozata volt Jancsó Csaba is. Könnyebb munkára vitték, répát szedni Gradinára, ahol Páskándi Gézával együtt dolgozott. Jancsó Csaba 1964. augusztusában szabadult. Munka után esti líceumba járt, elvégezte a X. és XI. osztályt, majd érettségi után beiratkozott a faipari technikumba. A szekusok az évek során egy percig sem hagyták alább megfigyelését. /Domokos Péter: Erdélyi ötvenhatosok. Tíz év koszorúzásért. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./
2006. október 3.
Nagyenyeden a Bethlen Dokumentációs Könyvtár gróf Mikó Imre, a Bethlen Kollégium főgondnoki tisztségét 38 éven át betöltő közéleti személyiség és író emlékkiállításával nyitotta meg az új tanévet. Győrfi Dénes könyvtáros azért választotta a főgondnok személyét, mert szeptember 16-án emlékeztek meg halálának 130. évfordulójáról. “Erdély Széchenyije” 1838–1876 között volt a Kollégium főgondnoka. 1863-ban könyvtárának 5000 kötetét, valamint érmegyűjteményét az iskolának adományozta. Ő képviselte a Kossuth-kormányt a székelyek agyagfalvi gyűlésén, ő alapította meg 1859-ben a nevét viselő sepsiszentgyörgyi kollégiumot, és ugyanebben az évben létrehozta Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesületet. Az emlékére rendezett kiállításon első alkalommal kerül közszemlére az a 20 levél, melyet 1855–1864 között intézett a kollégium elöljáróságához. A kéziratok mellett néhány műve is megtekinthető, így az 1856-ban Kolozsváron kiadott háromkötetes Erdélyi történelmi adatok, a Pesten 1867-ben megjelent Benkő József élete és munkái. Az Irányeszmék, valamint Bod Péter élete és munkái című műve Pesten látott napvilágot 1861-ben, illetve 1862-ben. /T. I.: Gróf Mikó Imre-kiállítás a Bethlen-könyvtárban. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 3./
2006. október 4.
„Ebben az országban a román nyelv nem fakultatív” – ez a román nyelvű felirat olvasható a Kolozsvár központjában lévő Ema nevű bár falán. Vlad Rusu báros szerint nem sértő ez a kijelentés, ez a falfirka nem diszkriminatív jellegű, azonban érvekkel nem tudja alátámasztani állítását. Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács elnöke elítélendőnek találta a kolozsvári kocsma falfeliratát. A törvény határait súrolja a felirat, jelentette ki Asztalos. Az eset kapcsán felelevenítette a 2006. április elsején ugyancsak Kolozsváron történt esetet, amikor egy vendéglő tulajdonosának az az ötlete támadt, hogy a létesítmény ablakára kiírja: magyarokat nem szolgálnak ki. Elmondta, első lépésként a felirat eltávolítását fogja javasolni. /Kertész Melinda: A báros nem érti, miért sértő a felirat a kolozsvári kocsmában. = Krónika (Kolozsvár), okt. 4./
2006. október 4.
A Madách Irodalmi Társaság szeptember 22-23-án tartotta tizennegyedik szimpóziuma őszi ülés-szakát Csesztvén, Madách Imre édesanyja kúriájához, a Majtényi-kúriához közeli művelődési házban. A rendezvényt Andor Csaba elnök nyitotta meg. Asztalos Lajos /Kolozsvár/ a Tragédia általa készülő spanyol változatának ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik színét elemezte, majd további előadások következtek. A megjelentek Balassagyarmaton Madách Imre szobra előtt emlékeztek a nagy költőre. Befejezésként a résztvevők ellátogattak a felvidéki Alsósztregovára, ahol megtekintették Madách szülőházát, a Madách-kastélyt és a benne berendezett múzeumot. Örömmel tapasztalták, hogy az előcsarnokban a szlovák előtt terjedelmes magyar szöveg ismerteti a kastély történetét. /Asztalos Lajos: XIV. Madách Szimpózium. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./
2006. október 4.
Október 2-tól fehér karszalaggal végzik teendőiket a Krónika országos magyar napilap munkatársai. A szakszervezet által kezdeményezett tiltakozás oka, az érdekképviselet elnöke, Lukács János szerint az, hogy a kollektív munkaszerződés előzetes tárgyalásakor a lap vezetősége nem volt hajlandó tárgyalni egyes kérdésekről. /Szerkesztők, a tudósítók száma, javadalmazásuk, a rovatok és mellékletek kérdése stb./ Deák Attila, a kiadó vezérigazgatója szerint félreértésről van szó. Nem zárkóznak el a tárgyalás elől. /E.-R. F.: Japán sztrájk a Krónikánál. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./ Lukács János szakszervezeti elnök, elmondta, sok munkatárs több munkát is végez. A Krónika Kiadó Rt. részvényeinek 82 százalékát a Magyarországon székelő Hungarom Média cégcsoport birtokolja, a maradék 18 százalék egy romániai magánszemély és három jogi személy között oszlik meg. A Krónika többségi részvényeit birtokló Hungarom Médiánál ez év áprilisában zajlott tulajdonosváltás, amikor is az Ingatlanforgalmazó és Gazdasági Tanácsadó Rt. (Inforg) vált a cég tulajdonosává, és áttételesen a kolozsvári lapkiadó irányítójává. Az Inforg tulajdonosa a kolozsvári származású Nagy Elek üzlettársa, Nánásy Csaba. /Japánsztrájk a Krónikánál. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 4./
2006. október 4.
Kun György szobrait állították ki a Kolozsvár Társaság Galériájában. /Józsa István: Szoboridő. Kun György kiállítása a Kolozsvár Társaság Galériájában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./
2006. október 5.
Szilágyi Adalbert Bélát, Szilágyi Domokos testvérét megdöbbentett a sebtében világgá kürtölt hír: ,,Szilágyi Domokos szekusügynök volt.” 1956-ban mindketten a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem hallgatói voltak. Az egy hétig tartó tanulmányi kirándulásról Kolozsvárra visszatérve értesült arról, hogy Domi öccse eltűnt. Amikor viszontlátta, halálsápadt volt. – Mit tettek veled? – kérdezte. ,,Erről soha semmit ne kérdezz” – hangzott a remegő válasz. Később egyik évfolyamtársa elmondta: a pad alatt pillantotta meg feketére zúzott körmeit bal kezén. Az akkor 18 éves Szilágyi Domokosból ekkor csinálhattak ,,szekusügynököt”. /Szilágyi Adalbert Béla: Abszurd tetemrehívás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 5./
2006. október 5.
A magyar forradalom 50. évfordulójára jelenik meg a Polis Könyvkiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadásában az 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 című kötet. A kiadványt Dávid Gyula tanulmánya és egy, a nagyobb pereket adatszerűen bemutató fejezet vezeti be. Dávid Gyula, a Polis Kiadó igazgatója elmondta, a kolozsvári magyar főkonzulátusáról Szentpéteri István konzul megkereste őt azzal, hogy országos kiterjedésű adatgyűjtést kellene elkezdeni, ennek kiadását támogatnák. Közel 1400 személy az adatait sikerült összegyűjteni. Szükség volt levéltári kutatásra is. Fennmaradt a Magyar Autonóm Tartomány katonai ügyészségének az irattára, ez a marosvásárhelyi Állami Levéltárban van, innen származott 700 embernek az adata. Az egyházközségektől is sok anyag érkezett be. A könyvben a főanyag 1956–1965 között letartóztatottakra és elítéltekre vonatkozik, 1956-nak a romániai utótörténete ugyanis 1965-ig tart. /Köllő Katalin: Könyv az ’56-os politikai elítéltekről. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 5./
2006. október 7.
Erdély-szerte megemlékeztek az 1948–1949-es magyar forradalomról és szabadságharcról. A központi rendezvényeket az idén is Aradon tartották, ezeken részt vett Göncz Kinga magyar külügyminiszter és Markó Béla RMDSZ-elnök is. Kolozsváron a Házsongárdi temetőben Tamás András honvéd alezredes síremlékét koszorúzták meg, majd a szamosfalvi obeliszknél koszorúztak az RMDSZ megyei szervezetének vezetői. Markó Béla minden olyan kezdeményezést ellenez, amely az aradi Román – Magyar Megbékélés Park nevének vagy rendeltetésének megváltoztatására vonatkozik. Dorel Caprar, az aradi SZDP elnöke bejelentette: pártja a Román–Magyar Megbékélési Park statútumának megváltoztatására vonatkozó projektet fog javasolni a városi tanácsban. A szociáldemokraták multi-etnikumú parkot akarnak. /Egykor meghaltak szabadságért, egyenlőségért, testvériségért. Kegyeletteljes megemlékezés az aradi vértanúkra. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./
2006. október 7.
Kolozsváron az október 6-i megemlékezések az ünnep előestéjén kezdődtek. A hidelvi református egyházközség és a körzeti RMDSZ ökumenikus istentisztelettel és műsorral tisztelgett az aradi vértanúk emléke előtt. Dr. László Attila, Kolozs megyei RMDSZ-elnöke beszédében az aradi vértanúk példamutatását elevenítette fel. Makkai László, a hidelvi RMDSZ elnöke köszönetét fejezte ki a Claudiopolis Egyesületnek, az emlékkiadványért. /N.-H. D.: Október 6. Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./
2006. október 7.
Kolozsváron a fejedelmi kertben a XIX. század második felében állították fel a hét vezér szobrait, majd később a Fellegvárra szállították, ahol több ízben is megrongálták azokat. Az 1900-as évek elején a szobrok sürgős feljavítását határozták el a város vezetői. 1919-ben a bevonuló román hadsereg a magyar feliratokkal együtt ezeket a szobrokat is megsemmisítette. /Szakács János: A vezérek fellegvári szobrainak nyomában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./
2006. október 7.
Október 6-án Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) székhelyén Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából emlékünnepséget tartottak, amelynek keretében átadták a Magyar Művészetért Kuratórium (MMK) és a Herendi Porcelánmanufaktúra (HP) által felajánlott Bartók Béla-emlékdíjakat. A díjazott kolozsváriak a következők: Angi István, Bolyai Társaság, Egyed Emese, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke, Guttmann Mihály, Kolozsvári Állami Magyar Opera, Kriza János Néprajzi Társaság, László Ferenc, Péntek János, Széki Református Egyházközség, Tánczos Vilmos és Terényi Ede. Gubcsi Lajos az 1956-ra emlékező, általa szerkesztett A szabadság népe című kötetet ismertette. Az emlékünnepség előadói a házigazdáktól Tánczos Vilmos legújabb könyvét, a Folklórszólamokont kapták produkciójuk jelképes viszonzásaként. /Ö.I.B.: Bartók-emlékünnepség és díjosztás Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./
2006. október 7.
A közeljövőben Kolozsvár városa új térplasztikával gyarapszik, Márton Áron püspök szobrával. A monumentális alkotást a Szent Mihály-templom főbejárata melletti templomkertben helyezik majd el. Márton Áron szobra Bocskay Vince szobrászművész alkotása. Elmondta, hogy a szobor elkészítésére a római katolikus plébánia 2001-ben írt ki pályázatot. A bemutatott makett után az első díjat neki ítélték. 2002-ben fogott a szoborhoz, dolgozott az agyagmintán. Nem sokkal befejezése előtt a szobor váza megroppant és eldőlt, újra kellett kezdenie az egészet. Kilenc hónapot dolgozott rajta, hogy újból elkészüljön. Karcagon öntette, mert jó minőségű a munkájuk. Eddig négy szobrát öntötték Karcagon: Mikó Imre szobrát, amelyet Sepsiszentgyörgyön állítottak fel, Apor Vilmos szobrát, amely Gyulán van, Patasics Ádám kalocsai érsek szobrát, amit Kalocsán helyeztek el, és most a Márton Áron szobrát. Csíkszeredában készítik a talapzatot Márton Áron szobrához, andezitből, amit tükörsimára csiszolnak. Bocskay Vince jelenleg egy 1956-os emlékművön dolgozik. A Kolozsvár Társaság elnökeként Kántor Lajos hirdette meg egy 1956-os emlékmű pályázatát, amit Kolozsváron, a sétatéren szeretnének felállítani. A zsűri három díjat ítélt meg, az első díjat Szakáts Béla szobrászművész, a második díjat ő kapta. Az első díjas szobrot helyezik el a kolozsvári Sétatéren, de a kerek évforduló tiszteletére úgy döntöttek, hogy a második és harmadik díjas szobrot felajánlják annak, aki még szeretne 1956-os emlékművet felállítani. Amikor ez kiderült, akkor az Erdélyi Református Püspökség részéről jelezték, hogy szeretnék ezt a szobrot felállítani a Protestáns Teológia belső udvarán. /Takács Gábor: Márton Áron – a Szent Mihály-templom fenyőfáinak árnyékában. Látogatás Bocskay Vince szobrászművész szovátai műtermében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./
2006. október 7.
Bányai Péter elmondta, hogy apja /Bányai László/ kommunista volt. Illegalitásbeli. Hosszú évek, évtizedek vak sztálinizmusából az ’56-os budapesti, valamint a ’68-as prágai események gyógyították ki. Egy darabig még az emberarcú reformkommunizmus és revizionizmus híve maradt, élete végén azonban leszámolt kommunista hitével. Nagynénje az 50-es években ügyésznő Kolozsvárott; közben férje, a román ügyvéd politikai fogoly a hírhedt Duna-csatornánál. Bátyját 1958-ban, szovjet- és szocializmusellenes kijelentéseiért, kizárták az egyetemről. Akkor apja éppen oktatásügyi miniszterhelyettes volt. – Bányai Péter kapcsolatba került «nemkívánatos személyekkel», disszidensekkel, külföldi állampolgárokkal, követségi alkalmazottakkal. Később kiderült, 1970 óra figyelték. Először 1974-ben beszélgetett el vele az egyik szekus, de erről nem maradt feljegyzés a dossziéjában. Egy 1977-ben kelt dokumentum szerint Bányai elköltözött szülei lakásából, de a szeku nem tudta beazonosítani a pontos lakcímét. Bányai Péter szerint ez érthetetlen, mert a néptanács adta a lakást, ez a cím szerepelt személyazonossági igazolványában, munkahelyi nyilvántartásában stb. A szeku másik melléfogásáról Bányai Péter számolt be. Nicolae Manolescu irodalomkritikus lakásában mikrofonokat helyeztek el. Amikor sok év múlva Manolescu felfedezte dossziéját, ideges lett, számára súlyosan kompromittáló dolgok szerepeltek az említett beszélgetésekben. A dossziék szerint Manolescu minden szapulta a „Suszter”-t (ez volt Ceausescu gúnyneve), méghozzá szokatlanul trágár, és nyelvtanilag helytelen beszédmodorban. A lehallgatott beszélgetések igazolták, hogy Manolescu képtelen korrektül beszélni románul. Azután kiderült, miről is van szó. Pár ház távolságra tőle lakott egy Nicolae Manolescu nevű segédmunkás, tévedésből az illető lakásán helyezték el a mikrofonokat. Az 1977-es szekus jelentés jó magaviseletű emberként írja Bányai Pétert, akinek nincsenek negatív megjegyzései a politikai rendszerre. A Bányai-dossziéban 1983 és 1989 közt egy nagy „lyuk” tátong. A szeku érdeklődése Bányai iránt akkor éledt fel, amikor 1988 márciusában kérte az Izraelbe való végleges kitelepedést: elkezdték az ellenőrzését, álnevet kapott (ő lett „Banu”). Kiderült, hogy elfogtak egy Bányai László nevű személy által írt levelet, melyben azt írja le, hogy sikerült illegálisan kivándorolnia, és melyek az első benyomásai Ausztriáról. Ez valószínűleg félreértés: Péter állítása szerint soha nem kapott levelet Ausztriából. Öccse, Bányai László akkor már évek óta Nyugat-Németországban élt. Végül 1989 novemberében kelt jelentésben ajánlották, hogy hagyják jóvá Bányai kivándorlási kérelmét. 1989 november 18-án az ellenőrzést megfigyeléssé javasolták változtatni, mert Bányai rendszerellenes nyilatkozatot tett. A dosszié utolsó jóval a forradalom után, 1990. szeptember 28-án keltezték, fejlécén már a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerepel. Bányai nem csinált semmi olyasmit, ami az állambiztonságot fenyegetné, ezért ekkor javasolták a megfigyelés leállítását, és nevének a nyilvántartásokból való törlését. Ezt 1990. november 3-án jóváhagyták. „Ha igaz volna az, amit mondanak, vagyishogy a Szeku és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közt nincsen semmilyen kapcsolat, akkor ’89 decembere után kivétel nélkül minden politikai alapon történő megfigyelést le kellett volna állítani. A dossziém azt mutatja, hogy ez nem így történt, jogi értelemben ez az oldal a bizonyíték a Securitate-SRI kontinuitásra. Bár ellenem minden vád politikai volt, tíz hónappal Ceausescu bukása után jutott eszükbe újraelemezni a rólam szóló iratokat. Apropó, vajon mit csináltak ’89 december 22. és 1990. november 3. között? Elméletileg követniük kellett volna engem, mert az utasítás nem volt visszavonva. Megkaphatnám ezen megfigyelések dokumentumait?” /Sípos Zoltán (Transindex.ro): „Banu”, a megfigyelt – Bányai Péter szekusdossziéja. Kutyákkal, macskákkal eszik egy tányérból. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6., folyt.: okt. 7./
2006. október 7.
Megjelent Szakolczay Lajos (sz. 1941) irodalomtörténész Erdélyi ősz /Napkút Kiadó, Budapest, 2006./ című közel hatszáz oldalas kötete. A rangos kiadvány a XX. századi romániai magyar irodalom színe-javából mutat be tizenhárom költőt, próza- és drámaírót Kós Károlytól Lászlóffy Aladárig. Több mint húsz színművet mutatott be, melyekben Sütő András vezet 8 drámával, majd Tamási Áron (4), Székely János (4), Páskándi Géza (3) és Kós Károly (2). Sütő András legjobbnak tartott drámáját, az Egy lócsiszár virágvasárnapját Szakolczay négy előadás fényében mutatta be, négy város színházában /Kaposvár, Kolozsvár, Budapest, Békéscsaba/. Összegezve a látottakat, a leglíraibb előadás a Harag György rendezte kolozsvári Lócsiszár volt 1975-ben. A legjobban félreértett, már-már komédiába fullasztott tragédiát a budapesti Madách Színház provokálta Ádám Ottó színrevitelében. A prózaírók közül Szilágyi Istvánról írt a szerző, akinek Kő hull apadó kútba című könyvét Szakolczay a XX. századi magyar regény csúcsaként említette, a Hollóidővel egyetemben. /Kudelász Ildikó: Őszi tűnődés egy könyv fölött. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 7./
2006. október 9.
Új intézménnyel gyarapodott az erdélyi magyar anyanyelvi oktatási hálózat a Mezőségen. A Téka Alapítvány által fenntartott Téka Művelődési Központ, a Mezőségi Téka Szórványkollégium és a Mezőségi Néprajzi Múzeum intézményként, Téka Művelődési és Oktatási Központ néven működik tovább Szamosújváron – jelentették be október 7-én, a szórványkollégium új épületének ünnepélyes átadásakor. Balázs Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke elmondta: 2004-ben fogtak hozzá az új épület létesítéséhez. Az elnök köszönetet mondott az Apáczai Közalapítványnak, a magyar Oktatási és Kulturális Minisztériumnak, a Communitas Alapítványnak és az Illyés Közalapítványnak a támogatásért. Stark Ferenc, az Apáczai Közalapítvány kuratóriumának elnöke kifejtette: ez az új szórványkollégium a magyar–magyar szolidaritás bizonyítéka. – Az ezredforduló óta ez a 35. kollégium, amely az Apáczai Közalapítvány támogatásával épült – közölte Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány irodaigazgatója. – Tanúként vagyok jelen – mondta ünnepi beszédét dr. Kötő József EMKE-elnök. – 1997 januárjában dideregve vágtuk el az akkori kis házikó első avatószalagját. A jelenlévők megtekinthették a célszerűen berendezett 17 szobát. Külön helyiségben tartják majd a néptáncoktatást, és egy konferenciatermet is kialakítottak. A kollégiumavató után került sor az Égtájak Fesztiválra, amelyet a sepsiszentgyörgyi Gyűszűvirág régizene-együttes nyitott meg, majd a helybeli Kaláka Néptáncegyüttes szerepelt a színpadon. Fellépett még a kárpátaljai 2. Számú Általános Iskola és Zeneiskola kórusa, a felvidéki Nádas Néptáncegyüttes Farnadról, a vajdasági Tisza néptáncegyüttes Péterrévéről, a balánbányai Ördögborda Néptáncegyüttes, a kolozsvári Szarkaláb, a Bogáncs és a Kisbogáncs néptáncegyüttesek és a füleki Apropó Kisszínpad. /Nagy-Hintós Diana: Megnyílt a Téka Művelődési és Oktatási Központ Szamosújváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./
2006. október 9.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök október 7-én átadta Kolozsvár művészetkedvelő magyarságának a felújított és kibővített Reményik Sándor Galériát és gyülekezeti termet a püspökség székházának udvarán. Essig Kacsó Klára képzőművész köszönetet mondott az evangélikus püspökség munkaközösségének áldozatos munkájukért. Németh Júlia műkritikus rámutatott: Kolozsvár művészetkedvelő közössége máig sem heverte ki az Egyetemiek Háza hangversenyterme és a Szentegyház utcai galéria felszámolása okozta veszteséget. A pincegaléria a Zsoboki Alkotótábor tulajdonában lévő festményekből, grafikákból, szobrokból és kerámiákból álló kiállítással nyitotta meg kapuit. /Köllő Katalin: Új köntösben pompázó évszázados falak. Megnyitotta kapuit a Reményik Sándor Galéria. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./
2006. október 9.
Ősbemutatóként játszották október 7-én Temesváron Soren Kierkegaard, az egzisztencializmus atyjának tartott dán filozófus naplója nyomán Nagy András által írt A csábító naplója című darabot. Soren Kierkegaard és Regine Olsen legendás szerelmének – és boldogtalanságának – drámáját Kövesdy István kolozsvári rendező állította színpadra. /Pataki Zoltán: Csábításnapló Temesváron. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./
2006. október 10.
Sokan siránkoznak, hogy rohamosan fogy az erdélyi magyarság lélekszáma. Eközben nem veszik észre, hogy egy-egy évjárat körülbelül 18–20 ezer erdélyi iskolás korú gyermekéből – elsősorban a családok nehéz anyagi helyzete miatt – csupán mintegy hatezer jut el az érettségiig, és ennél is kevesebben vágnak neki az egyetemi tanulmányoknak. Péntek János, a Babes–Bolyai Tudományegyetem nyelvész professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja három évvel ezelőtt indította útjára a kolozsvári Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesületet (NYMTA), amelynek a célja, hogy a tehetséges, de anyagi szempontból szűkös családi környezetben élő erdélyi magyar gyermekek tovább tanulását elősegítse. Összefogva, két személy havi 1,3 millió régi lejjel támogathatja az egyesületen keresztül egy tehetséges gyermek tanulását. Ez az összeg, ami támogatónként havi ötezer forintnak avagy 20 eurónak felel meg, jelentős segítségnek számít, hiszen sok az olyan rászoruló család, amelyben az egy főre eső havi jövedelem 200–500 ezer régi lej között mozog. Az 1,3 millió lejnyi támogatás ezen családok esetében akár a család teljes jövedelmét is elérheti. Tavaly az egyesületnek csaknem 800 támogatója volt, akik összesen 387 rászoruló gyermek taníttatását támogatták. A tehetségek támogatás nélkül elvesznének. Péntek János legnagyobb keserűsége az, hogy a tehetős erdélyi polgárság részéről kevés támogatás érkezett. A tavalyi 800 támogató közül ugyanis mindössze 14 volt erdélyi, a többiek magyarországiak és nyugatiak. /Tibori Szabó Zoltán: Nyilas Misik „öregapja”, bocsánat! = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./
2006. október 10.
Pécsi L. Dániel Budapesten élő jelképtervező Erdély szerelmese lett, mely szerelem csakhamar átterjedt a többi elszakított területre is. A rendszerváltozás óta szervezője és résztvevője a felvidéki honismereti kerékpártúráknak. Pécsi L. Dániel a kilencvenes évek közepén kezdte el felkérésre elkészíteni első címereit. Járja a Kárpát-medencét, és csak tiszta forrásból gyűjti az adatokat az újabb és újabb címerekhez. Így mára már több mint száz címerét avatták fel szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágban, a 2000-ben tartott Református Világtalálkozó alkalmából elkészítette valamennyi magyar református püspökség címerét szerte a nagyvilágban. Közben Bartók Béla útján című vándorkiállítása járja a Kárpát-medencét, közel a harmincadik megrendezéshez. Jelenleg Gyergyócsomafalván a Borsos Miklós Emlékházban látható a tárlat, majd október 14-én Kolozsváron a Farkas utcai református templomban mutatják be, a történelmi címerek társaságában. Pécsi L. Dániel jelképtervező jelmondata: „Nemcsak nyelvében, jelképeiben is él a nemzet.” /Okos Márton: Egy kései végvári vitéz. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 10./
2006. október 11.
Méltó helyre, Kolozsváron a Bocskai-szülőházba – azaz a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem előcsarnokába – került Dr. Berek Lajos ezredes, a magyarországi Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem dékánjának legújabb Bocskai-szobra. A szobor létrejöttének támogatója vitéz Bánkuti Géza, az ’56-os Magyarok Világtanácsának elnöke volt. A szoboravatón többek közt jelen volt Dr. Egyed Ákos történész professzor, Kötő József EMKE-elnök, Geréb Zsolt, a Partiumi Egyetem rektora, Kerekes Sándor, a megyei tanács alelnöke és Cseh Áron főkonzul. Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke beszédében kifejtette: kevés nemzetnek és kevés városnak adatik meg az a gazdagság, hogy ilyen kis területen két király szülőházával büszkélkedhessen. – Az évszázadok távlatából lemérhetjük, mit tett Bocskai a magyarság Kárpát-medencei egységéért – fogalmazott Szilágyi Pál, a Sapientia rektora. Berek Lajos elmondta, hogy Kolozsváron ez már a második Bocskai-szobra, az elsőt tavaly adományozta az Erdélyi Történeti Múzeumnak. /Nagy-Hintós Diana: Újabb Bocskai-szobor Kolozsvárott. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./
2006. október 11.
Mintegy ötven év után az idei tanévtől ismét tanítják Kolozsváron a történelem karon a magyarság történetét – tájékoztatott Vekov Károly történész, egyetemi előadótanár. Utoljára Kolozsváron a Bolyai Egyetemen folyt hasonló képzés, ezt most a Babes–Bolyai Tudományegyetem történelem karán is sikerült bevezetni. Négy féléves tananyagról van szó, egyelőre csupán előadások formájában zajlik majd az oktatás, de remélhetőleg jövőtől már a szemináriumokat is beiktatják. „Valószínűleg mindez nem véletlenül történt, az egyetem körüli viták az elmúlt tanévben, a történelem karon oktató tanárok erre vonatkozó kérései egyaránt szerepet játszottak abban, hogy ez az elképzelés végre megvalósulhatott” – mondta Vekov Károly. Eddig a magyarságtörténet választható tantárgy volt, mostantól kezdve azonban kötelező tananyag lesz. Az előadásokon a hallgatók a honfoglalástól kezdve egészen napjainkig ismerhetik meg a magyarság történetét, beleértve a romániai magyar nemzeti közösségét is /P. A. M.: Magyarságtörténeti előadások a BBTE-n. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./