Céljuk továbbadni mindazt, ami az anyanyelvhez, a magyar kultúrához tartozik, mondta el Balázs-Bécsi Gyöngyi szervező, a Válaszúton tartott XV. Mezőségi Népzene- és Néptánctáborról. A Kallós Zoltán Alapítvány egyhetes táborában, a Kolozsvártól mintegy 25 kilométerre fekvő Válaszúton, a résztvevők tánc-, hangszer- és népdaloktatásban részesülhettek. A környékbeli falvakból – Ördöngösfüzesről, Szépkenyerűszentmártonból, Feketelakról, Búzából, Visából, Magyarszovátról, Magyarpalatkáról – adatközlő táncosok, zenészek és énekesek látogattak el esténként a táborba. A programot különböző előadások is kiegészítették – a tábor egyik vendége volt például Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató is, aki előadást tartott. /Kolumbán Éva: Bonchidai forgatós a „leginkább haladóknak”. = Krónika (Kolozsvár), aug. 14./

Idén decemberben lesz 17 esztendeje a temesvári népfelkelésnek és az érdekérvényesítési lehetőségek megnyílásának az erdélyi magyarság előtt. Közel két évtized: történelmi távlat. Borbély Zsolt Attila felvillant az elmúlt 17 esztendőből pillanatképeket. Ezzel akarja bebizonyítani, hogy a bolsevik, az bolsevik, aki párttitkár-lelkületű, az is marad, a neptunista, az neptunista. A Neptun-ügy 13 esztendős. A Markóék által dominált sajtótól nem várható, hogy megírja a Neptun-ügyet. Szólni kell a román nemzeti liberálisokkal a marosvásárhelyi pogrom után aláírt paktumról, melyben az RMDSZ elhatárolódott az autonómiaköveteléstől, szólni kell Agyagfalváról, Szőcs Géza 1991-es törvénytervezetéről, a Hargita megyei választási listahamisításról, az 1992-es Kolozsvári Nyilatkozatról, a bal-liberálisok sajtóoffenzívájáról, Borbély Ernő SZKT-elnökségének megtorpedózásáról, Tőkés László 1993-as hátbatámadásáról, a Nagy Benedek-ügyről, a Szőcs Géza elleni ismételt támadásokról, az 1996-os puccsszerű kormányalakításról, a Bolyai Egyetem elleni 1997-es libertinus támadásról, a Petőfi–Schiller egyetem torz ötletéről és politikai hátteréről, Alsócsernátonról, Érmihályfalváról és Nyárádszeredáról, a Kincses–Markó párharcról s annak passzív fideszes szemléléséről is. A tanügyi törvényről, a protokollumpolitikáról, a Magyar Ifjúsági Tanács /MIT/ lecseréléséről, az SZKT fokozatos elsatnyulásáról, egy magyar nemzeti önkormányzat román versenypárttá válásáról. /Borbély Zsolt Attila: A múlt tükörcserepei 2. Pillanatképek az erdélyi magyarság rendszerváltás utáni történetéből. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 15./ Előző rész: A múlt tükörcserepei 1. Az első lib-lab paktum. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2006. aug. 8./

Fiatal művészek léptek fel Kolozsváron, Farkas utcai református templomban tartott kamaraesten: Czumbil Bernadett (zongora), Tokaji Krisztina (gordonka) és Deák Sándor (klarinét). Évek óta összeforrott együttesről van szó. /Nagy-Hintós Diana: Fiatal romantikusok. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./

Vitéz Salamon László mondhatni véletlenül keveredett az 1956-os októberi forradalomba. Látogatóba ment nővéréhez a magyar fővárosba, amikor október 23-án kirobbant a tüntetés. A gyergyói Salamon is egyetértett az elnyomás elleni harccal, így ott vonult a nagy tömegben. Két nappal később már dúltak a harcok is, a Köztársaság téren, Szabadság téren. Október 31-én a politikai foglyok szabadulásakor ő is segített nekik átöltözni. Ezt fényképen megörökítették. Azután jelen volt egy letartóztatásnál, az is megvan fényképen. E két fénykép alapján tartóztatták le, és a kolozsvári katonai törvényszék elé került. Ezekért e fényképekért 10 év nehéz börtönre, öt év jogvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Következett a börtönélet, Szamosújváron. „A börtönben az ember kapott 10 deka kenyeret, egy tányér tercset, ami olyan mint, a híg puliszka, csorog ki a kanálból, délre zöldséglevest de zöldség nélkül, estére pedig zsírtalan árpakását meg egy darab málét. Napi 1400 kalória.” Elvitték a Duna-csatornához, Brailára. Naponta térdig érő vízben ültették a rizspalántákat, aztán vitték őket a hideg hajóba, a szállásra. Hat hónapon keresztül. Azután más munka következett. Ha nem volt meg a norma, este megverték őket. Vitéz Salamon László 1963-ban, az amnesztiával került haza Gyergyószentmiklósra. Azt mondják, Romániában semmi nem történt 1956-ban, de ez nem igaz. Diákok és tanárok százai voltak bezárva ’56 miatt. Magyarországon létezik egy külön '56-os Vitézi Lovagrend. A Lovagrendek Nemzetközi Uniója három esztendeje döntötte el, hogy 1956 hősei lovagok, ennél fogva befogadja őket a lovagság közösségébe. Azóta az 1956-os Vitézi Lovagrend nemcsak nevében, hanem nemzetközileg elismerten és erre méltóan lovagrend. Vitéz Salamon László erdélyi törzskapitány mellett az '56-os Vitézi Lovagrend Gyergyó két szülöttjét, a napjainkban Csíkszeredában élő Szilágyi Árpádot és a tekerőpataki születésű, ma Gyergyószentmiklóson élő Antal Jánost felvette soraiba, és vitézzé avatta, 2005 november 6-án. /Barabás Márti: Két budapesti fénykép buktatta le. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./

Ebben az évben is az RMDSZ által létrehozott intézmények kapták a legnagyobb tételű támogatást a Szülőföld Alap (SzA) kulturális, szociális, egyházügyi és médiakollégiumától. A Magyarországgal szomszédos hét ország magyarságától beérkezett pályázatokat a tavalyihoz képest idén 200 millió forinttal kevesebb összeggel, 600 millió forinttal honorálta a szakkuratórium, amely pályázatok útján tavaly még 400 milliót osztott szét kizárólag Erdélynek. A napokban közzétett kimutatás szerint a legnagyobb, 55 millió forintos tételt az RMDSZ által létrehozott Geszthy Ferenc Társaság kapta; az összeget a Déván tavaly megnyílt Téglás Gábor Iskolacsoport felépítésére és felszerelésére fordítják. Szintén az RMDSZ Iskola Alapítványa részesült 37 millió forintos támogatásban fiatal egyetemi oktatók letelepítésére szolgáló kolozsvári ingatlan felépítésére (ugyanerre a célra tavaly 55 millió forintot folyósítottak). További jelentős összeget, 23,5 millió forintot kapott a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatával közösen megvalósítandó felsőoktatási programjaira. A Kárpát-medencei sajtó legnagyobb, 19 millió forintos támogatását a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetségének az ukrajnai magyar média támogatását célzó pályázata nyerte el, míg a Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonában lévő két romániai kiadvány, a bukaresti Új Magyar Szó napilap 5,5, a nagyváradi Erdélyi Riport hetilap pedig ötmillió forintban részesült az SzA-tól. A SzA tanácsa a következő romániai pályázati prioritásokat fogadta el 2006-ra: a szórványvidéken működő magyar nyelvű oktatási és nevelési intézmények fejlesztési; magyar nyelvű felsőoktatási intézmények feltételeit javító beruházások; a magyar nyelvű média működési; illetve informatikai fejlesztések támogatása. Az egy évvel ezelőtt létrehozott Szülőföld Alap számára idén már csak 950 millió forintot különített el a magyar kormány a 2005-ös egymilliárd forinthoz képest. A támogatási keret legnagyobb, 45 százalékot kitevő szeletét – 427,5 millió forintot – a Romániából, a fennmaradó összeget a Szlovákiából, Szerbia és Montenegróból, Ukrajnából, Horvátországból, Szlovéniából és Ausztriából érkezett, nyertesnek ítélt pályázatok kapták. /Rostás Szabolcs: Erdélyt preferálja a Szülőföld Alap. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./

Nagy Zsolt informatikai- és távközlési miniszter majdnem két hete a Félszigeten közölte, hogy belső reformok szükségesek az RMDSZ-ben. A kolozsvári sajtótájékoztatón újra kifejtette véleményét Kelemen Hunorral együtt. Kérdéses, hogy Nagyot nem-e akarják eszköznek használni azok a második vonalban lévő politikusok, akik megunták már a jelenlegi vezetés évtizedes uralmát? Nagy akciójának megvan a legitimitása, vannak, akik háttérből segítik őt. Vajon a nagy öregek, Verestóyék, Eckstein-Kovácsék stb. mit szólnak ehhez a kérdéshez? Az RMDSZ-nek jól jönne egy belső indíttatású reform, mert ezzel megújíthatnák magukat anélkül, hogy rájuk fogják: az ellenzék súlya alatt hajoltak meg. /Lehoczky Attila: Nagy Zsolt bekeményít. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 17./

Nem sikerült közös álláspontot kialakítania a magyar protestáns egyházfőknek és a római katolikus egyháznak a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolának a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemhez (BBTE) való csatlakozásának az ügyében. Augusztus 17-én Kolozsváron megtartott zárt körű megbeszélésükön a püspökök meghallgatták dr. Jakubinyi György római katolikus érsek tájékoztatását a kialakult helyzetről, majd ezek után a protestáns egyházak vezetői is sorra kifejtették véleményüket a kérdéssel kapcsolatban. „Jó hangulatú, testvéries találkozó volt, de nem jutottunk egyetértésre” – jelentette ki a tanácskozás után a sajtónak Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Az egyházfő emlékeztetett, a Protestáns Teológiai Intézetet (PTI) a kilencvenes évek elejétől több alkalommal is felszólították, hogy csatlakozzon a BBTE-hez, de már a négy (római katolikus, görög katolikus, református és ortodox) teológiai kar létrehozásakor ellentétes nézetek érvényesültek. „Első pillanattól kezdve határozottan elzárkóztunk a teológia csatlakozásától, és ez most sincs másképpen. Ragaszkodunk az önállóságunkhoz, bár nagyon nehéz anyagi gondokkal szembesülünk, és a hívek nagy áldozatot hoznak az intézet fenntartása érdekében. Úgy érezzük azonban, hogy amikor a magyarság önálló anyanyelvű felsőoktatási intézményeiért harcolunk, akkor egyenesen szembe mennénk az üggyel, ha belépünk abba a BBTE-be, amely hamis multikulturalitás ürügyén tovább élteti Ceausescu művet, vagyis a Babes és a Bolyai egyetem erőszakos egyesítésének a jogalapján létrejött, a magyarságot diszkrimináló kolozsvári egyetemet” – vélekedett Tőkés László. Szabó Árpád unitárius püspök tájékoztatása szerint a protestáns egyházak vezetői tiszteletben tartják a római katolikus vezetők döntését. Dr. Jakubinyi György római katolikus érsek elzárkózott attól, hogy a megbeszélés után nyilatkozzon a sajtónak. A Gyulafehérvári Érsekség Sajtóirodájának közleménye szerint egyelőre csak kapcsolatfelvételről van szó a hittudományi főiskola és a BBTE között, és ezek után következne valójában az érdemi tárgyalás, amelynek célja olyan előnyök szerzése a főiskola részére, amely „létében és a képzettség minőségében” előrelépést jelentene. A dokumentumban hangsúlyozzák, hogy a főegyházmegyében a fontosabb intézkedések a Szentszék jóváhagyásával történnek. A közleményben leszögezik, hogy a csatlakozás csakis az egyház számára esedékes előnyök érdekében történhet: „Ez az egyetlen módja annak, hogy papjaink államilag is érvényes diplomát, kispapjaink ösztöndíjakat szerezhessenek, valamint különféle akkreditált posztgraduális képzésekben vehessenek részt.” Tőkés László emlékeztetett arra, hogy annak idején az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) határozottan ellenezte az alkotmány módosításának a megszavazását. Az egyházakat azzal nyerték meg, hogy a felekezeti oktatást egyenrangúvá teszik az állami és a magánoktatással. „Azt a szakaszt is megszavaztatták velünk, amely kimondja a nemzetállam létét. Tehát egyértelmű, hogy az autonómia ellen a felekezeti oktatás érdekében szavaztunk, de ennek ma még nyoma sincs” – mondotta a püspök. /Papp Annamária: Nincs egyetértés a katolikus főiskola ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18./

A római katolikus teológiát a Babes-Bolyai Tudományegyetembe integráló egyezséggel kapcsolatban római katolikus egyház vezetői nem kívánnak a nyilvánosság elé állni, valószínűleg azt jelzi, maguk is vívódnak: vajon helyes döntést hoztak-e? Az alapkérdés: miként finanszírozható az erdélyi papnevelés? Miként biztosítható a gyulafehérvári diploma állami elismertetése? Még Markó Béla miniszterelnök-helyettes is csak akkor értesült a krízisről, amikor a kolozsvári egyezség már megköttetett. /Gazda Árpád: Az érsekség kirándulása. = Krónika (Kolozsvár), aug. 18./

Kolozsvári állomásához érkezett a Szent István-zarándoklat, amelynek lényege az augusztus 20-át megelőző héten több, Magyarország határain túli magyarlakta városba eljuttatni első szent királyunk kardjának hiteles, megszentelt másolatát. A 2004. december 5-i népszavazás után döntöttek arról, hogy másolatot készíttetnek a kardról. Augusztus 20-án a kardot az erdélyi magyar települések egyik legtávolabbikában, a Kézdivásárhely melletti Szentléleken megtartandó perkői búcsúban mutatják meg. /Nagy-Hintós Diana: Nemzeti összetartás és muzsika. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18./

Statisztikai léptékben nézve pár ezer 1956-1959 között letartóztatott ember, több mint ezer kicsapott egyetemista, súlyos börtönbüntetések, húsz halálos ítélet történelmével szembesíti hamarosan Romániát egy Bukarestben készülő, Varga Andrea történész által koordinált kiállítás. Eredeti, egyedi, romániai '56-os dokumentumok bemutatásával készül megismertetni a közönséggel a kommunista/szocialista korszak történéseit az a vándorkiállítás, melynek anyagát a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) archívuma alapján készítenek elő jelenleg Bukarestben. A tervezett állomásokon Craiova, Temesvár, Arad, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Iasi, Brassó, Bukarest – a korszak bemutatásának célközönsége egyrészt a diákság, és célja a tudatosítás, a tolerancia is – mutatott rá Varga Andrea projektvezető, történész. A magyarországi események ugyanis jelentős rokonszenvhullámot keltettek a romániaiak, elsősorban az erdélyi magyarság körében. Ezért a Szekuritáte kíméletlenül lépett fel a magyar közösség ellen, részben az etnikum rendszerhez hű tagjainak segítségével. 1956-ban erős magyarok iránti szimpátiahullám volt megfigyelhető a román diákság részéről is, de ezt később, sajnos, nem sikerült életben tartani. Mindent egybevetve, a magyar közösségek részéről a szervezők több mint 30 ezres látogatói létszámra számítanak. A kor hangulatának érzékeltetése céljából a kiállítási tárgyak mellett az ötvenes évek vizuális-akusztikai emlékeiből is ízelítőt nyújtanak korabeli újságcikkek, hirdetések, a kor slágerzenei számai, hazafias énekek, vagy híradórészletek a rádió archívumából. A kiállítást októberben Brüsszelben egy Románia csatlakozásáról szóló rendezvényen, majd novemberben Budapesten a második magyar-román közös kormányülésen is bemutatják /Gergely Edit: Szembenézés a rácson át. Romániai '56-os dokumentumokból készül áttörő, interaktív vándorkiállítás. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 18./

Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd bejelentette: a kolozsvári ügyészséghez fordulva perújrafelvételt kezdeményezett Wass Albert író ügyében, akit a Kolozsvári Népbíróság 1946-ban háborús bűnösként halálra ítélt. Kincses a pitesti-i hadügyi, illetve a bukaresti külügyminisztérium levéltárából újabb bizonyítékokat szerzett Wass Albertre vonatkozóan. /Perújrafelvétel Wass Albert ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18./

Zsúfolásig telt a fesztiválsátor augusztus 18-án Kolozsváron, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány és a Szarkaláb Néptáncegyüttes szervezésében immár nyolcadik alkalommal megrendezett Szent István-napi néptánctalálkozó nyitómulatságán. A műsor első száma a Pillich Balázs vezette Szarkaláb néptáncegyüttes fellépése volt, ezt követően a többi együttes is színpadra lépett. A városházi fogadáson Emil Boc polgármester így fogalmazott: a rendezvény Kolozsvár egyik jelképévé nőtte ki magát. /N.-H. D.; Ö. I. B.: Újra együtt a néptáncosok nagy családja. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./

A Magyargorbó községhez tartozó Türének ma közel hatszáz lakosa van. Türe lakosságának többsége magyar: a négyszáz magyar mellett mindössze százhúsz román és negyven roma él a faluban. 1989 után a városban dolgozók hazatértek szülőfalujukba, hogy mezőgazdasággal foglalkozzanak. Az itteni föld alkalmas krumpli-termesztésre. Türében nincs munkalehetőség, a falu fiatalabb lakossága a közeli városban próbál munkát találni. Összevont osztályokban tanul a tizennégy gyerek és Kolozsvár különböző iskoláiban tanulnak tovább. Az óvodában húsz gyerekkel foglalkoznak. A falunak van egy nyertes SAPARD-pályázata, az abból származó pénzt az út aszfaltozására szeretnék fordítani. A faluturizmusba bekapcsolódnak. Évente megrendezik a húsvéti Nádas-menti kórustalálkozót, amelyre meghívják a környékbeli falvak kórusait. Ezen kívül minden évben szerveznek evangelizációs gyermekhetet, tájékoztatott Varga Zoltán református lelkész. /Türe – a sokgyermekes falu. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./

Magyarországon és Erdélyben országszerte emlékeztek augusztus 20-án az államalapító Szent István királyra. Kolozsváron augusztus 20-án a hagyományoknak megfelelően a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány szervezésében népviseleti felvonulással folytatódott a VIII. Szent István-napi Néptánctalálkozó. Ezt megelőzően az előző napon Magyarfenesen sikeres néptáncgálára került sor. A táncos-dalos fiatalok száma rekordot döntött. Kolozsvárra a tizennégy együttes nemcsak a Kárpát-medencéből érkezett, hanem Olaszországból és Lengyelországból is. Este a Diákművelődési Házban kezdődött volt az ünnepi zárógála. /Ördög I. Béla: Sikerrel zárult a Szent István-napi Néptánctalálkozó. Önazonosság- és hagyományápolás Kolozsvár utcáin. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./

„Legyen a besztercei magyar ifjúságnak is félszigete, itt a Cibles és a Radnai havasok között” – fogalmazott Kocsis András Beszterce-Naszód megyei RMDSZ-elnök Fiádon. A besztercei MADISZ által negyedik alkalommal szervezett hétvégi ifjúsági sátortáborba közel ötven fiatal érkezett a megye különböző magyarlakta településeiről. Gyárfás Zsuzsa, a Communitas Alapítvány irodavezetője a szervezetépítésről és a médiával való kapcsolattartásról tartott előadást, délután pedig a pályázatírásról és a támogatási rendszerekről beszélt. Szabó Attila történelmi ismertetőt tartott Szent István király koráról, a nemzeti ünnep jelentőségéről. A filmvetítést a kolozsvári Filmtett folyóirat szerkesztői biztosították. Borbély Károly, az Országos Ifjúsági Hatóság elnöke előadása után elmondta: „Magam is szórványban nőttem fel, és ismerem a jellegzetes problémákat. A szórványban élő fiatalnak fontos, hogy egy ilyen jellegű rendezvényen részt vehessen”. /Mayla Júlia: Ifjúsági tábor a hármashatáron. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./

A lap átvette a Népszabadságból a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel készített interjúból az általa új nemzetpolitikának mondott részt. A nemzetpolitika célja a „nemzet felemelkedése, megerősödése. Kitörni a történelmi sértettségből, s ha megváltoztatni nem tudjuk, akkor fordítsuk javunkra az új regionális realitást. Fejlesszünk, építkezzünk. Kössük össze a határ két oldalát utakkal, sínekkel.” „A szülőföld megőrzése nem röghöz kötést, lecövekelést jelent. Menni kell a világban, kapcsolatot teremteni, és a megszerzett tehetséget hazavinni. Eddig azt mondtuk: maradj otthon, ha kell, viseld ennek a keresztjét! De a maradásnak nem keresztnek kell lennie, hanem a felemelkedés lehetőségének.” Gyurcsány szerint a különböző országokban élő kisebbségi magyar közösségek kötődése az anyaországhoz nem egyforma. „Javuló feltételeket kell teremteni a szomszédos régiókban. Jobb munkahellyel, közlekedéssel, az identitás megőrzésének szabadságával és kiterjedt lehetőségével.” „Régióközi programokra, térségfejlesztésre 100 milliárd forintnyi összeg áll rendelkezésre. Azonban világosan látnunk kell, ez nem arról szól, hogy a gazdag magyar nagybácsi kisegíti a határon túlit. Ugyanis időközben olyan változások következtek be, amelyek eredményeképpen Temesvár tőkevonzása vetekszik, vagy meghaladja Debrecenét vagy Szegedét. Arad mondjuk Békéscsabának olyan vetélytársa lesz, hogy föl kell kötni a gatyát. Ezek a kihívások sokszínűbb, életközelibb, nem egyoldalú áldozatvállalást kérő, nem bezárkózó, hanem az együttműködő, mobilis és nyitott politikát igényelnek.” A Népszabadság közbevetette: a szerb, a román és a szlovák politikai elit egy részének célja a magyar nyelvterület csökkentése. Gyurcsány megmagyarázta: „A nacionalistáknak nem kell magyarországi kapaszkodó ahhoz, hogy nacionalisták legyenek. Magyar zászló égetéséhez nem kell budapesti biztatás. Ahhoz sem, hogy magyarokat verjenek a Vajdaságban. Praktikusan pedig, ha háromszor annyi pénzt költenénk kulturális támogatásra, és négy egyetemet építenénk föl minden határon túli városban, akkor is azt mondanák a nacionalisták, hogy hazaáruló vagyok.” Kijelentette: „Én a nemzeti progressziót képviselem a nemzeti radikalizmussal szemben.” A Népszabadság jelezte: nagy a lelki igény a határon túli magyarság körében, hogy közjogi kötődés jöjjön létre Magyarországgal. Gyurcsány ezzel nem foglalkozik, kijelentette: „Mi a politikai nemzetet köztársaságként értelmezzük, az állampolgárok cselekvő, jogokat, felelősséget és kötelességet tartalmazó viszonyban állnak egymással, ennek eredménye a köztársaság.” „Azt, hogy lehessen magyarként élni és boldogulni, és ez ne igazolványon múljon, hanem természetes legyen Kolozsvárott is, meg Kassán is, meg Újvidéken is, hogy büszkén lehet a magyarságot megvallani. Ebben kell segítenünk.” Gyurcsány a határon túli magyarok vezetőnek feltette a kérdést: „a magyarországi pártpolitizálásban akarnak részt venni a kisebbségi vezetők, vagy egy nyitott, új kapcsolatrendszert hozunk létre?” Nincs egység a határon túli politikában, lényegi különbség van a Magyarországon bal- és jobboldal között, a nemzeti radikálisok és a progresszívak között. A lelki igényre vonatkozóan jelezte, jövő év augusztusától rendszeresen megrendezik a világ magyarságának kulturális fesztiválját. A kapcsolatok súlypontja áttevődik a határ menti területek együttes és intenzív fejlesztésére. Gyurcsány a szomszédos országok kormányaival való együttműködést hangsúlyozta. Leszögezte, kiemelkedik 8–10–12 olyan határon túli intézmény, amelynek nemzetpolitikai jelentősége is van. Ezek egyetemek, iskolák, kollégiumok, médiumok. Ezek támogatására három-ötéves átfogó megállapodást kötnének. Szerinte az átszervezés célja, hogy világosan legyen, a támogatás „nem párt- és nem politikai finanszírozás.” Gyurcsány ismét bírálta a Magyar Állandó Értekezletet. Helyette miniszterelnöki szintű konzultációs fórum lesz. Nagy Csaba, Füzes Oszkár, Népszabadság, 2006. augusztus 19. /Gyurcsány: Merünk és tudunk változtatni. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 22./

Magyarországon és az egész Kárpát-medencében augusztus 20-án magyarok százezrei emlékeztek az államalapító Szent István királyra. Budapesten az esti tűzijátékot záporeső és hatalmas szélvihar szakította félbe: négy ember meghalt, és több százan megsebesültek.  A Szent István-bazilika előtt tartott ünnepi szentmisén Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek kinyilvánította: lehetőség van levonni múltunk tanulságait, megújulni hitünkben és az egymás iránti szolidaritásban. A magyar katolikus egyház vezetője bejelentette: megvan az egymillió imádkozó magyar. Ezzel Mindszenty bíboros kívánságát idézte fel, hogy „legyen a világon egymillió imádkozó magyar”. Most több is lett, hiszen több mint egymillióan küldték el aláírásukat, melyekből Szent István képét rakták ki, amint éppen fölajánlja a Szűzanyának az országot. Hódmezővásárhelyen a politikai erkölcsöt kérte számon Gyurcsány miniszterelnökön az Országgyűlés fideszes alelnöke, Áder János. Az ellenzéki politikus szerint annál nem érhet súlyosabb csapás egy nemzetet, mint hogy lemondjon arról, hogy számon kérje vezetőin az alapvető erkölcsi szabályok megtartását. Erdély templomaiban istentiszteleteken és szentmiséken emlékeztek államalapító királyunkra, számos településen ezt világi ünnepség követte. Székelyszentistvánon 1998-ban állítottak, szobrot Szent István tiszteletére, először Erdélyben. Néhány év múlva a község másik településén, Csókfalván Szent Imre herceg szobrát állították fel, és a szombati ünnepségen Kiss Dénes lelkipásztor bejelentette, jövő ilyenkorra a harmadik településen, Atosfalván tervezik Gizella királyné szobrának felállítását. Erdély legnagyobb Szent István-búcsúját a kézdiszentléleki Perkő kápolnánál tartották.  Valamennyi erdélyi rendezvény közül kiemelkedett a Szent István-napi kolozsvári néptánctalálkozó. /Szent István ünnepe. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 22./

Titkos szavazással választott új vezetőséget a kolozsvári Szabadság napilap szerkesztősége. Főszerkesztői székbe az 1975-ben Kolozsváron született Kiss Olivér-Tamás került. Elmondta, gyanította, hogy esetleg rá esik a választás. A főszerkesztő-helyettes Kerekes Edit maradt, a politikai rovat vezetője Újvári Ildikó lett, és a helyi hírek rovatvezetője pedig Balázs Bence. Köllő Katalin maradt a kulturális rovat vezetője. Kiss Olivér 11 éve tagja a szerkesztőségnek. – Továbbra is objektív anyagok, cikkek fognak megjelenni az újságban, nyilatkozta. Az egymástól eltérő vélemények a jövőben is megjelennek. – A Szabadság a legnagyobb példányszámban megjelenő kolozsvári napilap. /Vincze Judit: Beszélgetés Kiss Olivér-Tamással, a kolozsvári Szabadság napilap újdonsült főszerkesztőjével. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./

1893. augusztus 23-án Csíkverebesen született Sándor Imre. A vértanú papok egyike, a kommunista rezsim áldozata lett. A teológiát Gyulafehérváron és Budapesten végezte. Majláth Gusztáv Károly püspök 1916-ban szentelte pappá. 1930-ban az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség ügyvezető igazgatójává választották. 1940-től öt éven át Kolozsváron ő irányította a kettészakított egyházmegye északi részét, mint általános helynök. 1950 májusától, Boga Alajos letartóztatásával ő lett az ordinarius substitutus, azaz püspöki helytartó, de közel egy évre rá őt is letartóztatták. 1952. január 14-én a bukaresti Katonai Törvényszék 25 év kényszermunkára, vagyonelkobzásra és 10 évi állampolgári jogfosztásra ítélte hazaárulás címén. Négyévi raboskodás után 1956 telén a Ramnicu Sarat-i börtönben halt meg. /Erdély vértanú papja volt. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 23./

A most 84 éves gróf Degenfeld-Schonburg Sándor visszaemlékezései most már önálló füzetben olvashatók. (Az első változat egy korábbi Korunk-számban, majd az Álló és mozgóképek című, az erdélyi magyar arisztokrácia újabbkori történetét bemutató, Kovács Kiss Gyöngy szerkesztette, impozáns kötetben jelent meg.) Bánffy Miklós trilógiája az első világégés napjaiban zárul. Degenfeld-Schonburg visszaemlékezéseiben a Bánffy-regény lehetséges folytatása tárul fel. Degenfeld Sándor 1922-ben született, Kolozsváron – ma Münchenben él. Emlékezése a múlt század húszas-harmincas éveitől a XXI. század elejéig „viszi tovább” azt, ami az Erdélyi történetben megelevenedik. Az emlékezés kitér a szerző életére, Degenfeld Sándor Bolyai Egyetemen végzett közgazdász romániai (nagyobbrészt kolozsvári) hányattatásaira, bebörtönzésére. 1964-ben Németországba települt. Az erdélyiek nyomorúságát nem tudta elfelejteni, ezért feleségével karitatív munkát szervezett. Időnként Ceausescu Romániájába utaztak, hogy a támogatások hatékonyságát ellenőrizék. /Simon Levente: Az Erdélyi történet folytatása. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./

Hosszas betegség után elhunyt Bónis Johanna /Misztótfalu, 1950. jún. 21. – Marosvásárhely, 2006. aug. 22./, a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Bónis Johanna elvégezte Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem szakát. 1979-ben lett a Maros Megyei Múzeum munkatársa, 1982-től főmuzeológusként, az utóbbi két évben az intézmény vezetőjeként dolgozott. Fő kutatási területe Erdély történelme, ezen belül a középkori kézműipar, város- és céhtörténet, a művészeti intézmények fejlődése. Kötete jelent meg az erdélyi céhekről, a székelyföldi iparmúzeumról, képes útikalauzt írt Marosvásárhelyről. /Antal Erika: Elhunyt Bónis Johanna. = Krónika (Kolozsvár), aug. 23./ Mennyi történelmi, muzeális értéket átmentett Bónis Johanna, amikor ez bűntettnek számított. Álma az volt, hogy Erdélyi Magyar Múzeumot létesítsen Marosvásárhelyen, az egykori Székelyvásárhelyen. Könyvének dedikációjába is ezt írta Ötvös József lelkésznek: „a közösen megálmodott Erdélyi Magyar Múzeum-ügy sikerének reményében (...) 2003. karácsonyán”. Az Erdélyi Magyar Múzeum helyett Ráth Károly Alapítvány lett. – Nem Székelyföldön született, de a Székelyföldi Iparmúzeum lett Bónis Johanna élete. Ha egykor egy újabb Kultúrpalota homlokzatára felkerülnek a 20. század marosvásárhelyi személyiségeinek arcképei, akkor ott lesz Bónis Johanna arca is. /Ötvös József: In memoriam Bónis Johanna. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 24./

Erdélyi magyar találkozhat Magyarországon a lerománozással. Szűcs László főszerkesztő nemrég maga is tapasztalhatta mindezt Szegeden. Nyolcéves fia közölte vele: „Na látod, mondtam én, hogy mi románok vagyunk…” Miféle nemzetpolitika folyik itt bő másfél évtizede immár? Mit tettek az egymást váltó kormányzatok, hogy a határon belül élő tízmillió fogadja el a határon túl élő néhány millió magyart? – kérdezte. A legtöbb magyarországi hírműsor már harmadik napja román férfiként emlegeti az augusztus 20-i tűzijáték idején kitört viharban a Dunába veszett erdélyi magyart. A sportsajtó zöme következetesen CFR Clujként említi a román labdarúgó-bajnokságban vezető kolozsvári csapatot? Nem beszélve Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere legutóbbi, határon túli magyarokkal foglalkozó cinikus megnyilatkozásáról. /Szűcs László: „Na látod, mondtam én, hogy mi románok vagyunk…” – Idegen magyarok. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), aug. 24./ Demszky hívta a határon túli magyar fiatalokat, hogy jöjjenek minél többen át dolgozni.

Életének 77. évében elhunyt dr. Kiss Elemér /Brassó, 1929. aug. 25. – Marosvásárhely, 2006. aug. 23./ matematikaprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, jeles Bolyai-kutató. A középiskolát Csíkszeredában, egyetemi tanulmányait a kolozsvári Bolyai Egyetemen végezte. Az utóbbi másfél évtizedben Bolyai Jánosnak a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtárban található kéziratos hagyatékát tanulmányozta. A Bolyai-életmű eddig teljesen ismeretlen fejezeteire világított rá, kimutatva azt, hogy Bolyai János a számelmélet akkori aktuális kérdéseivel is foglalkozott. Nagy lelkesedéssel vett részt az Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapításában, a Sapientia Alapítvány marosvásárhelyi fiókjának első elnöke volt. /Elhunyt Kiss Elemér Bolyai-kutató professzor. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./ A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Műszaki és Humán Tudományok Kara mély megrendüléssel tudatja, hogy dr. Kiss Elemér matematikaprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, jeles Bolyai-kutató, életének 77. évében csendesen megpihent. A Marosvásárhelyi Tanárképző Főiskola matematikai tanszékének adjunktusa, 1976 és 1985 között tanszékvezetője volt. Az intézet megszűnése után a mostani Petru Maior Tudományegyetem tanáraként folytatta munkáját. Értékes kutatói munkája eredményeként 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjai közé választotta, 2006-ban pedig megkapta Marosvásárhely díszpolgára címét. /Dr. Kiss Elemér. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 24./ Három önálló könyv szerzője, több könyvnek társszerzője. Augusztus 18-án, a Marosvásárhelyen szervezett Bolyai Geometriai Tábor résztvevői felkeresték betegágyán. Kiss Elemér még átadta előadásának szövegét, amit előzőleg feleségének diktált éjjel három óráig. Augusztus 20-án magához hívta Oláh-Gál Róbertet, és megkérte, válaszolja meg tudományos levelezését. Ezt augusztus 21-én, halála előtt két nappal is folytatták. A tudományos és tanári munka mintaképe volt. /Oláh-Gál Róbert: Elhunyt Kiss Elemér professzor. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 24./

Elhunyt Soltész József /Szatmárnémeti, 1945. szept. 17. – Szatmárnémeti, 2006. aug./ költő, író, fordító. A lázadva alkotó megpihent. A Forrás második nemzedékéhez tartozó költő, novellista, regény-, mese- és drámaíró, műfordító, publicista a 70-es, 80-as években a kortárs romániai magyar irodalom egyik legismertebb, legtermékenyebb, egyben legvitatottabb alakja volt. Az irodalomkritika vegyes fogadtatásban részesítette: hol magasba emelte, hol letiporta. Tehetségét azonban nem vitatták. Az 1980-as évek derekától, a kemény diktatúra szorításban elhallgatott, s szinte kizárólag a műfordításnak szentelte munkásságát. Egyetemi évei után is Kolozsváron élt szabadúszóként, szerkesztőként, majd visszatért szülővárosába, Szatmárnémetibe. Nagyváradon élt több mint tíz évig. A Kelet-Nyugat szerkesztője volt a hetilap indulásától néhány hónapig. Igazi öntörvényű alkat volt, aki felrúgott minden társadalmi kötöttséget. /Pataki István: Elhunyt Soltész József. = Reggeli Újság (Nagyvárad), aug. 24./

Jó ezeréves múltunkról szólt a felvidéki költő dala Varga Csaba gitárművész előadásában Déván, a zárdatemplomban. A történelmi múltat ezúttal a barokk zene és tánc, a népdal és irodalmunk nagyjainak írásaival keltették életre a Szent Ferenc Alapítvány diákjai, munkatársai. Mozgalmas előadás idézte fel népünk 1100 éves Kárpát-medencei történelmét, a honfoglalást, a nemzeti ébredést, a szabadságharcot és Trianont. Karinthy Frigyes kevésbé ismert szavai hangzottak el: „Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.” A nyelv, a hit, a közös kultúra mindenféle határ ellenére összeköt bennünket felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, vajdasági, anyaországi magyarokat és erős, életképes nemzedék nő fel újra – erről szól a Szent Ferenc Alapítvány és számos nagyszerű egyházi és civilkezdeményezés Hunyad megyében, Erdélyben és az egész Kárpát-medencében. Ehhez az építőmunkához kérték Isten áldását a dévai zárdaudvaron. /Gáspár-Barra Réka: Ezerszáz éve ide köt a szó. A Szent Ferenc Alapítvány diákjai barokk tánccal, népdallal idézték a múltat. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 24./

Még mindig akadnak olyan nők, akik az újszülötteket sorsukra hagyják. Jobbik esetben a szülészeten. Gyakorta előfordul az is, hogy az örökbefogadó szülők még a gyerek világra jötte előtt megegyeznek a kismamával, „adja át” a gyermekét, majd egyszerűen kilopják a kórházból. Idén 40 újszülöttet hagytak sorsára Kolozsvár szülészetein, később az esetek nagyobb részében az anya mégis vállalta gyermekét, miután tanácskozott a Megyei Gyermekvédő Igazgatóság (MGyI) szakembereivel. Theodora Bertzi, a Román Örökbefogadási Hivatal elnöke szerint még mindig történnek törvénytelen örökbefogadások. /Továbbra is gyermekek tucatját hagyják el a szülészeteken. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

Augusztus 23-án a kolozsvári sajtóval találkozott Rácz Sándor, aki 1956-ban a magyar forradalom és szabadságharc idején a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöki tisztségét töltötte be, jelenleg pedig a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke. Rácz Sándor szerint túlságosan keveset foglalkoznak 1956 valós képével, mi több, az elmúlt ötven évben eltorzították, elhallgatták annak értékeit. Az igazságot azonban ki kell mondani, vallja, s ha ezt mi nem tesszük meg, akkor helyettünk senki sem fogja. A valós magyar forradalom és szabadságharc legfőbb erénye, hogy – a történelemből ismert francia és más forradalmaktól eltérően – nem engedett teret a szociális kérdések előretörésének, hanem mindvégig megőrizte szabadságkövetelő jellegét. Közvetett módon Románia is a „hős pesti srácok”-nak köszönhette, hogy területéről, a felkelés leverésében tanúsított buzgósága elismeréseként, a szovjet hatalom kivonta megszálló csapatait. Az utókor az anyaországban meglehetősen hálátlanul viseltetett 1956 emléke iránt, sőt sokak szemében ma már teher erről beszélni, fejtette ki. Az a társadalmi réteg, amely évtizedeken keresztül ellenforradalomként ismerte a történteket, már nem mutat érdeklődést a valós értékek feltárása iránt. Be kell érni annyival, hogy a tisztességesen gondolkodók rétege elfogadja az igazi múltat. – Történelmünk fekete pontja, hogy Mátyás király óta nincs egységes politikánk. A mai Magyarországot az idegenek egyszerűen meg akarják szüntetni, jól tudván, hogy számíthatnak a szomszédok velünk szembeni ellenszenvére. Európa magyarellenessége szintén kitűnő táptalaj a maguknak új hazát itt létrehozni szándékozók számára – vallja. A Kárpát-medence azonban, véli, egy és oszthatatlan, ezt mindenkinek érdemes tudomásul vennie. Rácz Sándor szegény munkáscsaládból huszonhárom évesen került a forradalom sűrűjébe. A barikádon őt „úr”-nak szólították, amiként ő is úrnak, nem pedig elvtársnak szólította Kádár Jánost, aki – miután tíz éjjelen keresztül tárgyaltak – két lehetőséget ajánlott fel neki: a miniszteri tisztséget vagy az országból való kiutasítást. Mindez Rácz Sándor elveivel nem volt összeegyeztethető, így a felkelés leverése után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szerinte az akkori munkások nemzeti érzése volt a garancia a tökéletes önrendelkezési forma elérésére. Kifejtette: a jelenlegi magyarországi politikai hatalom a Kádár-rendszer folytatója, ezért 1956 ma még élő hősei nem állhatnak a Gyurcsány-kormány mellé. A forradalom idei ötvenéves évfordulójára rendezendő őszi ünnepségen nem közösködnek a hatalommal, nem fogadják el az arra érdemtelenek részéről felállítandó két szobrot, hanem maguk emlékeznek a 301-es parcellánál, és külön utcai nagygyűlést hívnak össze – mondta el. Rácz Sándor nemrég értesült arról, hogy a kolozsvári önkormányzat határozatot fogadott el egy 56-os emlékmű felállításáról a Sétatéren, idén októberben. Úgy véli, ez a normalizálódás jele, de egy szobor akkor jó, ha azt az arra méltó emberek emelik. Rácz Sándort 1956. november 16-án a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökévé választották. A tanács 48 órás sztrájkot hirdetett Kádár János ellen, követelte Nagy Imre szabadon bocsátását. November és december hónapokban különféle ügyekben tárgyal a kormánnyal és a szovjet katonai vezetőkkel hol eredményesen, hol eredménytelenül. December 11–12-én a második 48 órás sztrájk során a NBKM követelte a letartóztatott munkástanács-elnökök szabadon bocsátását, és tiltakozott a 131 halálos áldozatot követelő salgótarjáni sortűz ellen. December 11-én Kádár a parlamentbe hívta tárgyalni, ahol letartóztatták. 1958. március 17-én, 25. születésnapján életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Büntetését különböző fogházakban töltötte, olyan társakkal együtt, mint Bibó István, Mécs Imre, Nagy László vagy Faddi Ottmár. Ablaka a vesztőhelyre nézett, ahol egy hónapon keresztül naponta öt-tíz forradalmár kivégzését látta. 1963-ban, külföldi politikai nyomásra, amnesztia révén szabadult. A Híradástechnikai Szövetkezetnél tudott elhelyezkedni, de ott is zaklatták. 1972. október 23-án balesetnek álcázott merényletet követtek el ellene, amelyben élete végéig tartó súlyos gerincsérülést szerzett. A hetvenes évek elejétől mintegy húsz éven keresztül illegális előadásokat tartott több magyar nagyváros magánházaiban, általában egyetemista hallgatóság előtt az ’56-os forradalomról és a kommunizmus bűneiről. 1987-től kezdve enyhült a rendszer szorítása. Rácz külföldi utakat tehetett, találkozott például Zbigniew Brzezynskivel, és fogadta id. George Bush is. 1988-ban még Göncz Árpáddal és Litván Györggyel együtt szervezni kezdték a Történelmi Igazságtétel Bizottságot (TIB), de Göncz és Rácz útjai hamar elváltak. 1989. június 16-án Nagy Imre újratemetésén az egyik szónok ő volt. 1993-ban az FKGP vezetését megszerző Torgyán Józsefhez csatlakozott, aki azonban később egyszerűen kitette őt a pártból. 2003. augusztus 18-án az MVSZ tiszteletbeli elnökévé választották. /Ördög I. Béla: Rácz Sándor: sokak számára 56 már teher. Kolozsváron járt az 1956-os forradalom egyik vezetője. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

Dr. Kovács László Attila, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára volt a meghívott előadóművésze augusztus 23-án a Farkas utcai református templomban megtartott orgonahangversenynek. Műsorán J.S. Bach-, Gárdonyi Zoltán- és egy Liszt-mű szerepelt. /Nagy-Hintós Diana: Visszatérő öröm. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

Török Árpád, a sepsiszentgyörgyi Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola tanára /sz. 1944/ diplomát a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem földrajz-biológia karán szerzett. Helytörténettel fiatal tanár kora óta foglalkozik. Pedagógusi pályafutását Csíkszentdomokoson kezdte el 1970 januárjában, és ahogy a nagyközségbe került, feltérképezte a települést, összeszedte a helyneveket. A Nagyhagymásról, a Gyimesek vidékéről, a Felcsíkról, a Gyergyó-övezetről és a Gyergyói-havasokról készült ismeretterjesztő dolgozatait a Hargita napilap is leközölte. A tanulókat is bevonta a kutatásba, az évek alatt nyolc nyári expedíciókat szervezett. Alaposan tanulmányozta a Keleti-Kárpátokat, képanyagot is összegyűjtött, még 50 éves diapozitívjai is vannak. Sepsiszentgyörgyre 1975-ben került középiskolai tanárnak, itt is bevonta diákjait a munkába. Azután az iskolájukban beindult a turisztikai posztliceális tagozat, ami külön lehetőséget jelentett arra, hogy a tanulók egy-egy témában megvizsgáljanak, leírjanak egy falut, jelenséget vagy templomot. Az évek során összegyűjtött ismeretanyag lassan könyvé, sőt könyvekké állt össze: három kötete jelent meg. A Sepsiszentgyörgyről szóló útikalauz ezelőtt öt évvel három nyelven, magyarul, románul és angolul, utána egy ötös sorozatot indított el, mely tartalmazza Sepsiszentgyörgyöt, az Olt-vidéket, a nyáron pedig megjelent a sorozat harmadik része, a Maros vidéke, a forrástól egészen Szegedig. A negyedik lesz Észak-Erdély, Bukovina, az ötödik Erdélynek tíz témakörben történő feldolgozása, bemutatása. Úgy látja, hogy inkább a külföldiek igénylik az ilyen típusú könyveket. /Némethi Katalin, Tibodi Ferenc: Csíkszentdomokostól Szentgyörgyig. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), aug. 25./

A Szabadság Kanadában élő olvasója szólt hozzá szülővárosa, Kolozsvár gondjaihoz. Az erdélyi magyarság országalkotó, történelmi kisebbség, ezért nemzeti szintű jogok illetnék meg. A 20 milliós román nemzetből egy kézen megszámlálhatók azok, akik a magyar törekvéseket jogosnak tartják. Egy nemzetnek Európában ahhoz, hogy megmaradjon, feltétlen szüksége van anyanyelvű egyetemre. Ha egy külön nyelvet beszélő népcsoportnak nincs értelmiségi rétege, akkor az eltűnő etnikummá züllik. Sajnos egyre többen ködösítenek. Sokan az egyetemet láthatóan összetévesztik az inasiskolával vagy szakiskolával. Borbély Tamás újságíró több cikkében hajtogatja a románokkal való „közreműködést”, a „betagolódást”. Felhozza, hogy az erdélyi magyarság és annak vezetősége egy „délibábot üldöz” az önálló magyar egyetem képében. Ez a délibáb ott van Kolozsváron. Magyarok építették, a románok elvették. Az erdélyi magyaroknak ki kellene állniuk az egyetem mellett, bár Borbély Tamás maradinak, provinciálisnak nevezi őket. Borbély Tamás cikkeiben ott szerepel a feltételezés, egy távlati, ködös jövő, amelyben erdélyi magyar és román nemzet testvériesen együtt él majd. Azonban az a tapasztalat, hogy a románság mindig is türelmetlenül, elnyomó módon lépett fel minden olyan megnyilvánulással szemben, ami magyar. /Macovei-Benczúr Sebastian László: Egyetemi önállóság közelnézetben. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./