Lemaradt Háromszék
Pályázatok írására buzdította a háromszéki lelkészeket Kovászna megyei látogatása során Nagy Mihály Zoltán, a vallásügyi államtitkárság magyar történelmi egyházakat képviselő szakreferense. Mint mondta, a megyéből kevesebb pályázat érkezik, mint az országos átlag.
Tavaly hozzávetőlegesen 40 millió lejt osztott ki pályázati úton az államtitkárság, ebből több mint 3 milliót kaptak a magyar történelmi egyházak. Nagy Mihály Zoltán Sepsiszentgyörgyön, majd Kézdivásárhelyen ismertette részletesen a plébánosokkal, lelkészekkel a pályázatok műhelytitkait.
A szakreferens elmagyarázta, hogy kell kitölteni az űrlapot, és néhány buktatóra is felhívta a jelenlevők figyelmét. Kifejtette, többek között a műemlék templomok restaurálásánál kell figyelni arra, hogy amennyiben „A” besorolású épületről van szó, csak szakirányú engedéllyel rendelkező cég végezhet javítási munkálatokat.
„A törvény értelmében például a magyar vagy latin nyelvű egyházi pecsétet nem fogadják el, ezért mindenkit arra kérünk, hogy készíttessen román nyelvűt is, ezekre az esetekre” – hangsúlyozta az államtitkárság elvárásait Nagy Mihály Zoltán. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a leadott pályázatokból egy másolatot mindig tartsanak meg, egy példányt pedig küldjenek el a püspökségre, mert így utólag is elő lehet keresni a dokumentációt.
Az államtitkárságnál templomépítésre-, javításra, de rendezvények szervezésére, szociális tevékenységekre és egyházi múzeumok támogatására is lehet kérni pénzt. Nagy Mihály Zoltán szerint azonban a román kormány által biztosított keret 90 százaléka templomépítési és -javítási munkálatokra megy el, ugyanis az ortodox egyházi kultúrában nincs jelen a szociális tevékenység, ezért nem értik, a magyar történelmi egyházak miért kérnek erre támogatást.
A szakreferens jelenlétét kihasználva Gödri Miklós református lelkipásztor át is adta a kálnoki műemlék templom restaurálásáról szóló pályázatot. Tamás Sándor tanácselnök elmondta, a megyei önkormányzat is különít el a történelmi egyházak támogatására összeget, és ezzel segíthet a nagyobb pályázatok előkészítéséhez szükséges dokumentációk elkészítésében.
A pályázati dokumentáció megtalálható a www.culte.ro honlapon, beszerezhető az egyházmegyei központokban vagy esperességeken is. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

A szülőföld visszaszerzése
Még óvodáskorú voltam, de már az olvasás tudományából annyit felcsíptem, hogy a nyomtatott betűket ki tudtam silabizálni. „C-é-r-n-á-t-u-l d-e J-o-s" — betűztem, valahányszor a mezőről hazamenet a szekérderekában kuporogva beértünk szülőfalumba, és egy szót sem értettem, hogy valakik mit akarnak ezzel a cérnát-tal.
A bécsi döntés előtt Erdély sorsának változása már a levegőben volt, olyannyira, hogy apám, lévén cséplőgép-tulajdonos, eltávozást kapott a besszarábiai koncsentráról, mert kenyérre minden államnak szüksége van. Az újabb hosszabbításért jelentkeznie kellett volna valamilyen hatóságnál, de nem tette meg, a Cernatul de Jos-i csendőrparancsnok durva ember lehetett, mert amikor a bárányt és némi pénzt eljuttattak hozzá a szüleim, akkor is fenyegetően üzengetett, hogy apámat visszavágja oda, ahol lennie kellene...
Aztán bekövetkezett a várva várt pillanat, 1940. augusztus 30-a, s a következő napokban a kerítésdeszka résein át kukucskáltam az anyai feddések ellenére, amint a szártekerős, kétszarvú csákós román katonák egymástól háromméternyi távolságra az út két szélén libasorba fejlődve, ütemes ritmusban vonulnak, úgy húszméterenként fél térdre ereszkednek, és a fegyvert lövésre emelik.
Vonultak a Cernatul de Jos településjelző tábla felé, amely aztán, még meg sem érkeztek a magyar honvédek, egyik percről a másikra eltűnt, mert valakik a bevonulókat köszöntő díszkapu ácsolása közben erre is szakítottak időt.
Az általános eufóriában, ha én nem is tudtam az érzést szavakba önteni, a település névtáblája láttán átsuhant rajtam, hogy valamit, a falu nevét visszakaptuk.
Elemi iskolás koromban természetes volt, hogy szülőfalumban minden kiírás magyar. A földrajzi és történelmi témájú leckéket, a házi feladatot, az olvasnivalókat rajongva szerettük. Nyelvünket csücsörítve kóstolgattuk az anyanyelv szavait. A háború után Kézdivásárhelyre, a kantai Nagy Mózes Gimnáziumba kerültem. Az impériumváltást azon érzékelhettük, hogy románóráink is voltak az órarendben, de az iskola magyar jellege megmaradt. Magyar—román balhék voltak azért, emlékszem, hogy visszajött a faluba Buletti, a hírhedt tanító, és az iskolából hazajövő apró gyermekek fülét felszaggatta a falu közti rét ösvényén, a Kertekben, mert azok az anyjuk nyelvén csiviteltek. Aztán „az oroszok" az atrocitások miatt kiparancsolták a román adminisztrációt és a félkatonai csoportokat Székelyföldről...
Nos, a kantai gimnáziumban csak a riasztó hírekből s a románórákból lehetett tudni, hogy valami változott. Egyébként nagy volt a diákok között a magyarkodás, és tanáraink is éreztették velünk, hogy magyarok maradtunk, különösen, amikor megjelent a Nemzetiségi Statútum, majd megalakult a Groza-kormány, és akkor senki sem hitte volna, hogy valaha is csak az egynyelvű Cernatul de Jos felirat kerüljön ki újra szülőfalum bejárataihoz.
A tanítóképzőben is anyanyelvünkön tanultuk a földrajzot és a történelmet. Emiatt szerettük is. Román szavakkal akkor találkoztunk, amikor a moldvai vagy a havaselvi földrajzi neveket, a települések, hegyek, folyók nevét kellett bevágni. Erdély nagyjából magyar szavakba öltöztetett maradt. Szerettük is ezeket a tantárgyakat. Gyakori kirándulásaink során azonosítani tudtuk a mesékkel, mondákkal, egyéb történetekkel. Ika vára, Bálványos vára, a Szent Anna-tó és a többiek, Benedek Elek és mások mesefeldolgozásai bearanyozták ezeket a tájakat.
Éreztük, hogy ez a föld, a táj, a falu és népe a miénk, úgy, egészben, ahogy van.
Aztán felnőtt koromban rontott ránk istenverésként nyelvünk megtépászása, szavaink elorzása.
Amikor egészen fiatalon kineveztek Kézdi rajon tanügyi osztályának vezetőjévé, huszonnyolc létesítendő román tagozatot örököltem, amelyet a brassói tartományi tanfelügyelőség akart ránk oktrojálni. A történetet másutt megírtam, most nem részletezem. Végül is nyolc ilyen tagozat maradt Kézdi rajonban.
Ennél is elidegenítőbb és súlyosabb érzelmi csapás volt, amikor a Kárpátok Géniuszának uralgása idején a történelmet és földrajzot minden iskolai szinten románul kellett tanulni, és román nyelvből tájszavaktól, népies fordulatoktól hemzsegő szövegeket kellett szajkózva bevágni.
Aztán következett az az időszak, amikor az iskolán kívül sem lehetett településneveinket anyanyelvünkön használni. Ezzel érzelmileg elvették tőlünk, elidegenítettek, nemcsak szavaktól, nyelvtől, beszédtől, hanem az államtól, ennek intézményeitől, a románságtól is.
Olvasom a híreket az új tanügyi törvénytervezetről, amely szerint a román nyelv tanulását speciális tankönyvek és kézikönyvek alapján kell majd tanítani. A történelmet és földrajzot is.
Jóleső érzés hallani, olvasni és majd alkalmazni is. Ezzel elidegenített szülőföldünket szerezzük vissza, ez a törvény közelít bennünket azokhoz az intézményekhez, emberekhez, magához az államhoz, amelynek keretében adatott élnünk és alkotnunk. És megfogalmaztatja velünk azt is, hogy parlamenti, kormányzati képviseletre szükségünk van.
Én erősen hiszem, hogy a tanügyi törvénytervezet vitájában a magyar pedagógusok tömegei is részt vesznek, kiemelik belőle azt, ami számunkra, a románság és az ország számára is üdvös, ami a szülőföld szeretetének és megbecsülésének, a jó közérzetű országépítésnek az alapja, és kigyomláltatják belőle azt, ami számunkra kedvezőtlen.
Sylvester Lajos. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Irodalmi Karaván a Magyar Költészet Napja alkalmából
A Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa az Irodalmi Karaván program keretében író-olvasó találkozókat szervez a Magyar Költészet Napja alkalmából.
Meghívott vendégek a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának képviselői: Balázs F. Attila költő, író, kiadóvezető, műfordító Hudák Katalin költő Szalay Zoltán jogász, prózaíró Pénzes Tímea író, költő, műfordító, újságíró, fordító
A rendezvénysorozat időpontjai és helyszínei:
– 2010. április 7., szerda 18.00 óra, Kézdivásárhely, a Vigadó Művelődési Ház kisterme, Gábor Áron utca 21. szám
– 2010. április 8., csütörtök 18.00 óra, Székelyudvarhely, a Városi Könyvtár látvány- és hangzóanyag részlege – 2010. április 9., péntek 18.00 óra, Csíkszereda, a Székelyföld kulturális folyóirat székhelye, Tudor Vladimirescu utca 5. szám
– 2010. április 10., szombat 18.00 óra, Gyergyószentmiklós, Pro Art Galéria, Gábor Áron utca
A rendezvény társszervezői: Vigadó Művelődési Ház, Kézdivásárhely Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Székelyföld kulturális folyóirat Salamon Ernő Irodalmi Kör, Gyergyószentmiklós Pro Art Galéria, Gyergyószentmiklós
A rendezvény támogatója a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium. irodalmikor.wordpress

Székelyföldi konferencia a hagyományápolásról
Kárpát-medence népművészeti értékeinek ápolása volt a témája annak a nemzetközi konferenciának, amely pénteken zajlott a Hargita megyei Máréfalván. A kiállítással egybekötött konferencia szombaton Kovászna megyében folytatódott.
A konferencia megnyitóján Dávid Lajos, Máréfalva polgármestere, majd Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke is köszöntötték a konferencia résztvevőit. Borboly elmondta, a konferenciát azért rendezték Máréfalván, mert a település már bizonyított, hiszen rendszerint hallat magáról a hagyományőrző tevékenysége révén.
Borboly szerint a konferencia azért fontos, mert „az értékeinket csak úgy óvhatjuk meg és menthetjük át a következő generációkra, ha ezek a kérdések állandóan napirenden vannak, ha beszélünk róluk.” A köszöntőbeszédeket követően előadásában Imre Károly, a Bács-Kiskun megyei önkormányzat képviselője beszédében hangsúlyozta: a népművészeti turizmus fejlesztését szorgalmazni kell. A konferencián Lukács László, a Székelyföldi Vállalkozók Egyesületének képviselője a turizmus fellendítését is elősegítő kézművesség és a népi iparművészet szerepére hívta fel a figyelmet.
A határokon átívelő rendszer kiépülését tartja fontosnak Pál Miklósné, a Békés megye Népművészetéért alapítvány elnöke, míg Csáki Rozália, a Civitas részéről a regionális és kulturális együttműködési lehetőségekről tartott előadást.
A kétnapos rendezvény idején a résztvevők meglátogatták a máréfalvi tájházat, kopjafát állítottak a Nyerges-tetőn, felkeresték Kézdivásárhely világörökség részévé nyilvánított főterét, és megnézték Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum anyagát. A rendezvény részeként kemencében sült lepényt, szilvapálinkát kóstolhattak a résztvevők. A konferenciát a székelyudvarhelyi Artera Alapítványon kívül a Békésmegye Népművészetéért Alapítvány, Háromszéki Népművészek és Kézművesek Egyesülete, az Erdélyi Kézműves Céh és a csíkszeredai Varga Károly Fafaragó Egylet szervezte.
Csáki Emese
Krónika (Kolozsvár)

Vidám nyelvöltők
Marosvásárhelyen a mozgókiállítás
Aligha volt még ilyen jókedvű utazóközönsége egy mozdulatlan járműnek, mint annak a citromsárga autóbusznak, amely tegnap óta várakozik a Bolyai líceum ebédlőjének udvara előtt. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és a Balassi Intézet tavaly, Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulóján indította útjára a Nyelvet öltünk! című mozgókiállítást, melynek látványossága maga a nyelv, illetve a magyar nyelvközösség aktuális nyelvhasználata. Az egyedi jármű már bejárta Magyarországot, majd Erdély felé vette az irányt: Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Kolozsváron is megfordult, a marosvásárhelyi háromnapos pihenő után pedig Székelyudvarhelyre, onnan Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre, Kézdivásárhelyre, majd Brassóba, végül Dévára tart. A vendégtárlat nálunk töltött első délelőttjén már 67 szimbolikus, Babits–Örkény–Tamási karikatúrás buszjegyet osztottak ki a szervezők.
– A buszunkra felszálló diákok egyik kedvence a Kazinczy-kvíz, ez egy érintőképernyős játék a nyelvújítási szavakról. Ugyanakkor a különféle nyelvi érdekességeket, térképeket is nagyon kedveli ez a korosztály, és a nyelvtörőink is népszerűnek bizonyulnak – mondta Kőrös Kata "buszkísérő", a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, akitől azt is megtudtuk, az erdélyi iskolai csoportok jobban érdeklődnek a kiállítás iránt, mint az anyaországiak.
– A busz egész felépítése tetszik. Amikor hallottam, hogy jön ide egy mozgókiállítás, valami fabódéra vagy tolókocsira gondoltam, ez a megoldás viszont zseniális. Nagyon élvezem ezt az "utazást" – mondta a hatodikos Fosztó Mátyás, miközben éppen arra igyekezett választ "érinteni", hogy mit neveztek nádméznek nyelvújítás előtti eleink.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Tudományos orvosi ülésszak
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztálya szervezésében, a kézdivásárhelyi kórház és a Magyar Tudományos Akadémia kolozsvári területi bizottsága társszervezésében mától szombatig mintegy ötszáz orvos részvételével tartják a céhes városban a XX. tudományos ülésszakot a Vigadóban és az Apor Péter Szakközépiskolában.
A rendezvény védnöke Rácz Károly polgármester. Ma 12 órától a Vigadóban a Keresztény Orvosok Szövetségének évi közgyűlésére kerül sor. A tudományos ülésszak ünnepélyes megnyitóját a Vigadó színháztermében 19 órától tartják, melyen a Vox Humana kórus is fellép. Holnap és szombaton plenáris és továbbképző előadásokra kerül sor, melyeket szekcióülések követnek. Szombat délután a résztvevők meglátogatják a csernátoni Haszmann Pál Múzeumot.
(Iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Minden bajra orvosság?
Cseke Attila az egészségügy decentralizációjáról
Cseke Attila egészségügyi miniszter a magyar polgármesterek múlt szombati találkozóján az egészségügy decentralizációelőtti és decentralizáció utáni helyzetéről beszélt. Mint mondta, az egészségügyi reformot és a decentralizációt úgy építették fel, mint egy stratégia utolsó elemét, amelyhez megelőző lépések szükségesek.
Első lépésnek az igazgatók, illetve a vezetőtanácsok számának a csökkentését nevezte. Ezáltal több mint 150 igazgató esett, úgymond, a reform áldozatául. A tárcavezető több példát említett, ahol az igazgatók száma indokolatlanul nagy volt. Kiemelten szólt a marosvásárhelyi megyei kórházról, ahol egy menedzser és tíz igazgató volt, ami szerinte teljesen indokolatlan mind pénzügyi szempontból, mind a döntés hatékonysága tekintetében.
A második lépés, ami április 1-jén lépett életbe, és amelyet "mindegyik egészségügyi miniszter megígért, de semmit sem tett", az úgynevezett történelmi tarifák kiegyenlítése. Ez a magyar közösség kórházait az évek folyamán nagyon hátrányosan érintette. "Mi ezt kiegyenlítettük, egyenlő esélyt teremtettünk minden kórháznak, mert egyenlő eséllyel, úgymond a nulláról kell induljon minden önkormányzat. Nem lehet az, hogy egy vakbélműtét Szilágysomlyón feleannyiba kerüljön, mint egy másik megyében, vagy ugyanabban a megyében, például Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy között voltak óriási finanszírozási különbségek.
Végül a kórházi ágyak leépítéséről szólt, fontos lépésnek nevezve, ami "azt mutatja, hogy van egy stratégiánk. Komoly felmérés után vagyunk és a következő egy-két hétben ezt a döntést is meghozzuk, miután az összes önkormányzattal egyeztettünk. Szakmai csoportok voltak a megyékben, és azt hiszem, ezt a döntést nem az önkormányzatoknak kell meghozniuk, belefér a minisztérium stratégiájába. Ezek után hiszem azt, hogy egyenlő eséllyel, hatékony struktúrával indulnak az önkormányzatok".
B típusú rezidensvizsgát vezetnének be
A betegek esélyegyenlőségéről, az anyanyelvhasználatról az egészségügyben témájú kérdésekre kijelentette, a problémák a decentralizációval megoldhatók. Mivel a helyi közigazgatási törvény azt írja, hogy az alárendelt intézményekben kétnyelvű feliratot lehet kitenni ott, ahol egy kisebbség számaránya húsz százalék fölött van, ez megtehető a kórházak esetében is, eddig ez nem volt lehetséges. Amint a kórházakat átadják az önkormányzatoknak, megoldódik a kétnyelvű feliratok kérdése. Ez közvetett, de nagyon fontos lépése a decentralizációnak, nyomatékosította.
A felvetésre, hogy az orvos-beteg kapcsolat nem szorítkozik csupán a feliratokra, azt válaszolta, hogy "ez a kérdés sokkal komplikáltabb", még "sok tényező hiányzik".
Véleménye szerint a magyar orvosok képzésével kapcsolatosan azokat a lehetőségeket kell megteremteni, hogy helyben maradjanak. Ilyen szempontból a rezidensvizsgát említette. "Szeretnénk bevezetni a B típusú rezidensvizsgát – ilyen volt már Romániában –, amely megadja a lehetőséget a jelöltnek, hogy kiválaszthassa, hova szeretne kerülni, miután a rezidensi periódust elvégezte. Ez jól működött, segíthet nekünk és a településeknek is, mert sok rezidens szívesen menne vissza abba a környezetbe, abba a kórházba, ahol dolgozott. Ezzel a magyar közösségnek is egy eséllyel többet nyújtanánk" – nyilatkozta Cseke Attila egészségügyi miniszter.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Magyartanár kényszermunkán (Ópra Benedekre emlékezünk)
103 éve született néhai tanárunk Kézdiszárazpatakon, paraszt származású pedagógusszülőktől. Az elemi iskolát a szárazpataki felekezeti katolikus iskolában végezte, ahol papok és kántortanítók nevelték hitre, Isten, Haza és embertársak szeretetére.
A középiskolát Kézdivásárhelyen a Római Katolikus Gimnáziumban végezte, ahol 1926-ban érettségizett. Egyetemre a mai Babeş—Bolyai Tudományegyetem elődjébe jelentkezett francia—magyar—román szakra, ahol 1932-ben megszerezte tanári oklevelét, majd Párizsban ösztöndíjasként tökéletesítette franciatudását.
Pályafutását Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában, a római katolikus gimnáziumban kezdi el, majd Szilágysomlyóra kerül, ezután visszatér Csíkszeredába. Innen az 1948-as államosítás után Brassóba költözött, és ott tanított magyar irodalmat a Fémipari és Elektrotechnikai Középiskolában. Az iskolák megszüntetése után, 1955-ben a mai Áprily Lajos Líceumban tanít.
A Brassói EMISZ /Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége/ megalakulásakor, mely egy időben történt az 1956-os eseményekkel, fiatal diákok, értelmiségiek, munkások tanácsokat kértek Ópra Benedek tanárunktól azzal a nem titkolt szándékkal, hogy beavassák őt tevékenységükbe. Ő válaszként csak annyit tanácsolt: ,,Fiaim, hogyha a magyar kultúra érdekében teszitek, akkor vonjátok be a széles értelmiségi és szakmunkás fiatalokat is. Tudjátok meg, akkor hal ki egy nemzet, ha feladatának teljesítéséhez nem hozza világra a megfelelő embereket." Ez volt tanárunk bűne, aminek alapján 25 évi kényszermunkára, teljes vagyonelkobzásra és tízévi polgári jogvesztésre ítélték azon hamis váddal, hogy rendszerellenes bűncselekményt követett el.
A kényszermunkán nem kímélve gyenge egészségét, állandó jelleggel bátorította, oktatta, nevelte a körülötte levő magyar fiatalokat, hirdette a szabadulás hitét még bilincsbe verve is. Sok hányattatást követően, hatévnyi börtön letöltése után 1964-ben közkegyelemben részesült. Távozáskor azonban szigorúan meghagyták, hogy minden, ami történt a hat év alatt a kényszermunkán, titok maradjon, és nem folytathatta tanári tevékenységét sem. Csak mint kétkezi munkást lehetett alkalmazni. Élete végéig továbbra is gerinces székelymagyar emberként oktatta, tanította magánúton a fiatal nemzedéket Csíkszeredában, valamint soha el nem felejtett szülőfalujában, Kézdiszá­razpatakon.
Tagadhatatlan, hogy a munkatábori körülmények, a végtelenül rossz bánásmód aláásta Ópra Benedek egészségét, és így szívgyengeséget, infarktust kapott, ami 1978. november 25-én a halálát okozta. Halála után 13 évvel a Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád post mortem kitüntetésben részesítette, és 1956-os emlékéremmel jutalmazta.
Életútját Kovács Erika az Igazság szolgája című kötetében írja le tényszerűen, melyben volt tanítványai, sorstársai, barátai is megszólalnak. Annak bizonyítására, hogy valóban az igazság szolgája volt, álljanak itt ezek az idézetek:
,,Ópra Benedek tanárunk bátorságban, példás életben, a szenvedés viselésében, hűségben messze megelőzött bennünket, igaz székely ember volt, küzdelme egy szebb és igazabb jövőért folytatott harcra hív."
,,Kemény, következetes, igaz ember, aki felelősséget érzett a rábízott ifjúságért."
,,Szigorú tanár volt, megkövetelte a tudást, és arra nevelt, hogy a székelynek tudásán, műveltségén keresztül kell felülmúlnia az elnyomókat, mert csak így tud fennmaradni."
,,Nem soviniszta szellemben beszélt, oktatott, de mindig azt mondta, hogy kisebbségben csak úgy lehet megmaradni, ha lesznek értelmiségiek, akik kézben tudják tartani, segítik a népet."
1948-ban a csíkszeredai végzős tanítványokhoz így szólt: ,,Az élet esetlegességében ez az iskola jelentette számotokra elsősorban a férfiélet alapját, a kötelességteljesítés komolyságát. Az emlékezés percében gondoljatok arra, hogy népünk egyik legrégibb iskolájának voltatok tanulói, amelyben hosszú századokon át kérges tenyerű édesapák és munkától, szüléstől elnyűtt édesanyák gyermekei voltak a ti elődeitek. Emlékezzetek vissza a csíki székelység nagy iskolájára."
,,Légy hűséges népedhez, az élet semmilyen csábítása el ne tántorítson tőle! Öröme legyen az örömöd, bánata neked fájjon a legjobban, jogtalanságát és szegénységét el ne tűrd. Emlékezzél gyermek- és ifjúkorod napjaira, kísérjen a tiszta lelkiismeret, a csíki havasok csendje, kicsi erdei tisztások békés derűje."
Mi, 1954-ben végzett növendékei, a Brassói Fémipari Technikum volt tanulói közeli kapcsolatban álltunk a mi Benci bácsinkkal, aki négy éven keresztül oktatott és nevelt. Mindenben magunkévá tesszük élete útját, jellemét, hazaszeretetét és közösségi munkásságát. Szelleme örökké élni fog bennünk, amit a kézdiszárazpataki I—VIII. osztályos Ópra Benedek-iskola kertjében elhelyezett emlékkopjafával fejeztünk ki 2006-ban.
Hogy feledésbe ne merüljön, 2010. május 8-án 9.30 órakor a csíkszeredai régi katolikus temetőben (a vasútállomás mellett), néhai tanárunk síremlékénél szintén emlékkopjafát avatunk n. t. Darvas Kozma József csíkszeredai esperes úr áldásával.
A megemlékezésre tisztelettel meghívjuk volt sorstársait, diákjait, barátait és tisztelőit.
ID. LŐRINCZ ISTVÁN
Kovács Erika: Az igazság szolgája /Kézdiszárazpatak, 2006/ Magánkiadás
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Markó: az RMDSZ nem fogad el visszalépést a kisebbségi oktatás terén
Amennyiben a parlament elfogadja az új oktatási törvényt, gyakorlatilag teljeskörűvé válik az anyanyelvű oktatás Romániában. Ebben a tekintetben az RMDSZ semmilyen visszalépést nem tart elfogadhatónak – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes csütörtökön Sepsiszentgyörgyön.
Az RMDSZ elnöke a megyeközpontban, illetve Kézdivásárhelyen találkozott a régió magyar tanintézményeinek vezetőivel, tanáraival, valamint a tanfelügyelőség képviselőivel, akikkel a készülő új oktatási törvényt, különösen az anyanyelvű oktatásra vonatkozó rendelkezéseket tekintették át.
Markó elmondta, a kormány által elfogadott, jelenleg a képviselőház oktatási bizottságában lévő jogszabály-tervezet még a korábbi, a kormány által felelősségvállalással elfogadott, majd az Alkotmánybíróság által hatályon kívül helyezett törvénynél is szélesebb anyanyelvi jogokat biztosítana a kisebbségi oktatás terén. Ennek elfogadásához azonban erős koalíciós szolidaritásra, a koalíciós egyezségek szigorú betartására van szükség. Markó Béla ezzel az oktatási szakbizottságban szerdán bekövetkezett koalíciós nézeteltérésre utalt, amikor a PD-L egyik képviselőjének támogatásával, 16-14 arányban elfogadták azt az ellenzéki javaslatot, melynek értelmében a történelem és földrajz ötödik osztálytól kezdődően csak román nyelven lett volna oktatható. Végül az RMDSZ nyomására a szavazásra visszatértek, és a tervezetet eredeti formájában fogadták el.
Erdély.ma

Markó: teljes körűvé válhat az anyanyelvi oktatás
Az új oktatási törvény által – amennyiben ezt elfogadja a parlament – gyakorlatilag teljes körűvé válik az anyanyelvű oktatás Romániában, és e tekintetben az RMDSZ semmilyen visszalépést nem tart megengedhetőnek – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes csütörtökön, Sepsiszentgyörgyön.
Az RMDSZ elnöke a megyeközpontban, illetve Kézdivásárhelyen találkozott a régió magyar tanintézményeinek vezetőivel, tanáraival, valamint a tanfelügyelőség képviselőivel, akikkel a készülő új oktatási törvényt, különösen az anyanyelvű oktatásra vonatkozó rendelkezéseket tekintették át.
A szövetségi elnök elmondta, a kormány által elfogadott, jelenleg a képviselőház oktatási bizottságában lévő jogszabálytervezet még a korábbi, a kormány felelősségvállalásával elfogadott, majd az alkotmánybíróság által hatályon kívül helyezett törvénynél is szélesebb anyanyelvi jogokat biztosítana a kisebbségi oktatás terén, ennek elfogadásához azonban erős koalíciós szolidaritásra, a koalíciós egyezségek szigorú betartására van szükség.
Markó Béla ezzel az oktatási szakbizottságban szerdán bekövetkezett koalíciós nézeteltérésre utalt, amikor a Demokrata-Liberális Párt (PDL) egyik képviselőjének támogatásával, 16-15 arányban elfogadták azt az ellenzéki javaslatot, melynek értelmében a történelem és földrajz ötödik osztálytól kezdődően csak román nyelven oktatható. A szövetségi elnök leszögezte: az RMDSZ nem volt és nem lesz hajlandó visszalépni a kisebbségi oktatást érintő nyelvi jogok tekintetében, következésképpen, az eset után rögtön megállították a munkát a parlament mindkét házában.
Az ezt követő koalíciós egyeztetésen egyértelművé tették: ilyen körülmények között az RMDSZ nem tud továbbhaladni, és nem fogad el olyan koalíciót, amelyben ki-ki a saját feje szerint szavaz. Ennek nyomán a demokrata-liberálisok ígéretet tettek arra, hogy a továbbiakban betartják a megállapodást, és a képviselőház plénumában korrigálják a szakbizottságban bekövetkezett „hibát” – mondta el az elnök, aki hozzátette: ilyenformán a koalíciós szolidaritás helyreállt, ugyanis a tervezet folytatódó vitájában már a megállapodásnak megfelelően fogadták el a többi kisebbségi vonatkozású cikkelyt.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Teljes körű magyar oktatás
A tanügyi törvénytervezetről, valamint az ezzel kapcsolatos koalíciós vitákról és megbékélésről beszélt tegnap Sepsiszentgyörgyön Markó Béla miniszterelnök-helyettes.
Az RMDSZ szövetségi elnöke elmondta, azért ment Háromszékre, mert olyan időszak van, amikor hasznos szorosabb kapcsolatot tartani a saját szervezettel, és azokkal, akiket a kormányban meghozott intézkedések jól vagy rosszul érintenek. Az RMDSZ-elnök szerint a háromszékiek jelezték neki, hogy hasznos lenne anyanyelvi oktatatási kérdésekben tanácskozni a pedagógusokkal. Erre került sor tegnap Sepsiszentgyörgyön a Puskás Tivadar Szakközépiskolában, majd Kézdivásárhelyen, a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központban.
A román nyelven kívül mindent magyarul
Az új oktatási törvény által – amennyiben ezt elfogadja a parlament – gyakorlatilag teljes körűvé válik az anyanyelvű oktatás Romániában, és e tekintetben az RMDSZ semmilyen visszalépést nem tart elfogadhatónak – jelentette ki Markó.
A szövetségi elnök elmondta, a kormány által elfogadott, jelenleg a képviselőház oktatási bizottságában lévő jogszabálytervezet még a korábbi, a kormány által felelősségvállalással elfogadott, majd az Alkotmánybíróság által hatályon kívül helyezett törvénynél is szélesebb anyanyelvi jogokat biztosítana a kisebbségi oktatás terén, ennek elfogadásához azonban erős koalíciós szolidaritásra és a koalíciós egyezségek szigorú betartására van szükség.
Markó Béla ezzel az oktatási szakbizottságban szerdán bekövetkezett koalíciós nézeteltérésre utalt, amikor is a demokrata-liberálisok egyik képviselőjének támogatásával, 16-15 arányban elfogadták azt az ellenzéki javaslatot, melynek értelmében a történelem és földrajz ötödik osztálytól kezdődően csak román nyelven oktatható.
Mint ismeretes, az RMDSZ határozott fellépésének eredményeként a tervezet folytatódó vitájában már a megállapodásnak megfelelően fogadták el a többi kisebbségi vonatkozású cikkelyt. Így alakulhatott ki az az ellentmondás, hogy – míg a történelem és földrajz oktatására vonatkozó cikkely román nyelvű oktatást ír elő, az utána következő rendelkezés kimondja: a román nyelven kívül minden tantárgy anyanyelven oktatható. Ezt az ellentmondást a plénumban fogják feloldani – mondta Markó Béla.
További eredmények
A törvény további, kisebbségi vonatkozású rendelkezései közül a szövetségi elnök fontos előrelépésnek nevezte azt is, hogy a román nyelvet és irodalmat végig sajátos tanterv szerint és tankönyvből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek, a líceumban is. Új kezdeményezés az is, hogy a diáklétszámtól függetlenül a kisebbségi iskolák elnyerhetik a jogi személyiséget, így bármilyen kis létszámú az adott iskola, pecséttel és aláírási joggal rendelkezhetnek.
A törvénytervezet egyik nagyon fontos cikkelye, hogy az intézmény vezetésében számarány alapján vesznek részt a kisebbségiek – a szórványban működő iskolákra nézve ez fontos rendelkezés. A miniszterelnök-helyettes szerint a fejkvótarendszer bevezetése komoly kockázatot jelenthetett volna a kis gyereklétszámmal működő magyar intézmények esetében.
„Ez számunkra elfogadhatatlan, ezért bevittünk az új tervezetbe egy nyelvi pótlékot, ami azt jelenti, hogy a kisebbségi iskolák eleve nagyobb szorzóval működnek, azaz több fejpénzt kapnak. Ez sem oldja meg problémánkat, így beiktattunk egy másik szempontot is, az úgynevezett diszperziós, szétszórtsági pótlékot: olyan közösség esetében, ahol gyerekek, családok szétszórtan élnek, megint egy jelentős emelés jár a gyerek után” – mutatott rá Markó Béla.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)

Mégis magyarul fogják tanítani a történelmet és földrajzot
Az új oktatási törvény által – amennyiben ezt elfogadja a Parlament – gyakorlatilag teljeskörűvé válik az anyanyelvű oktatás Romániában, és e tekintetben az RMDSZ semmilyen visszalépést nem tart elfogadhatónak – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes csütörtökön, Sepsiszentgyörgyön. Az RMDSZ elnöke a megyeközpontban, illetve Kézdivásárhelyen találkozott a régió magyar tanintézményeinek vezetőivel, tanáraival, valamint a tanfelügyelőség képviselőivel, akikkel a készülő új oktatási törvényt, különösen az anyanyelvű oktatásra vonatkozó rendelkezéseket tekintették át.
A szövetségi elnök elmondta, a kormány által elfogadott, jelenleg a képviselőház oktatási bizottságában lévő jogszabály-tervezet még a korábbi, a kormány által felelősségvállalással elfogadott, majd az Alkotmánybíróság által hatályon kívül helyezett törvénynél is szélesebb anyanyelvi jogokat biztosítana a kisebbségi oktatás terén, ennek elfogadásához azonban erős koalíciós szolidaritásra, a koalíciós egyezségek szigorú betartására van szükség.
Markó Béla ezzel az oktatási szakbizottságban szerdán bekövetkezett koalíciós nézeteltérésre utalt, amikoris a PD-L egyik képviselőjének támogatásával, 16-15 arányban elfogadták azt az ellenzéki javaslatot, melynek értelmében a történelem és földrajz ötödik osztálytól kezdődően csak román nyelven oktatható.
A szövetségi elnök leszögezte: az RMDSZ nem volt és nem lesz hajlandó visszalépni a kisebbségi oktatást érintő nyelvi jogok tekintetében, következésképpen, az eset után rögtön megállították a munkát a parlament mindkét házában. Az ezt követő koalíciós egyeztetésen egyértelművé tették: ilyen körülmények között az RMDSZ nem tud továbbhaladni, és nem fogad el olyan koalíciót, amelyben ki-ki a saját feje szerint szavaz.
Ennek nyomán a demokrata-liberálisok ígéretet tettek arra, hogy a továbbiakban betartják a megállapodást, és a képviselőház plénumában korrigálják a szakbizottságban bekövetkezett „hibát” – mondta el az elnök, aki hozzátette: ilyenformán a koalíciós szolidaritás helyreállt, ugyanis a tervezet folytatódó vitájában már a megállapodásnak megfelelően fogadták el a többi kisebbségi vonatkozású cikkelyt.
Így alakulhatott ki az az ellentmondás, hogy - míg a történelem és földrajz oktatására vonatkozó cikkely román nyelvű oktatást ír elő, az utána következő rendelkezés kimondja: a román nyelven kívül minden tantárgy anyanyelven oktatható. Ezt az ellentmondást a plénumban fogják feloldani – mondta Markó Béla.
A törvény további, kisebbségi vonatkozású rendelkezései közül a szövetségi elnök fontos előrelépésnek nevezte azt is, hogy a román nyelvet és irodalmat végig sajátos tantervből és tankönyvből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek, a líceumban is. Új kezdeményezés az is, hogy a diáklétszámtól függetlenül a kisebbségi iskolák elnyerhetik a jogi személyiséget, így bármilyen kis létszámú az adott iskola, pecséttel és aláírási joggal rendelkezhetne. Az elemi osztályokban a minősítést magyarul is beírhatják az oktatók. Pozitív diszkriminációt alkalmaznának a kisebbségi iskolákban az alapfinanszírozást illetően is, ami azt jelenti, hogy nagyobb kvótarendszer illeti a kisebbségi iskolákat. A törvénytervezet egyik nagyon fontos cikkelye, hogy az intézmény vezetésében számarány alapján vesznek részt a kisebbségiek - a szórványban működő iskolákra nézve ez fontos rendelkezés.
A miniszterelnök-helyettes szerint a fejkvóta-rendszer bevezetése komoly kockázatot jelenthetett volna a kis gyereklétszámmal működő magyar intézmények esetében esetében. „Ez számunkra elfogadhatatlan, ezért bevittünk az új tervezetbe egy nyelvi pótlékot, ami azt jelenti, hogy a kisebbségi iskolák eleve nagyobb szorzóval működnek, azaz több fejpénzt kapnak. Ez sem oldja meg problémánkat, így beiktattunk egy másik szempontot is, az úgynevezett diszperziós, szétszórtsági pótlékot: olyan közösség esetében, ahol gyerekek, családok szétszórtan élnek, megint egy jelentős emelés jár a gyerek után. A pozitív diszkrimináció ebben az esetben azt kellene hogy jelentse, hogy dupla fejpénzt adnak egy magyar vagy német gyerek után, ellenkező esetben sok helyen nagyon nehéz helyzetbe kerülünk” – mutatott rá Markó Béla. (hírszerk.)
Transindex.ro

Per helyett egyezkedés (Magyar oktatást kifogásol a prefektúra?)
Megtámadta a prefektúra, hogy a Babeş—Bolyai Tudományegyetem csak magyar szakokat hozzon létre a kézdivásárhelyi katonaneveldében — szól a sokak felháborodását kiváltó tudósítás, melyről utóbb kiderült, csak részben igaz. A prefektúra valóban megtámadni kényszerült azt a határozatot, melynek értelmében a céhes város tanácsa a BBTE kezelésébe adja a régi katonaneveldét, az ingyenes használatért cserében az egyetem felújítja az egyre jobban lerobbanó épületet, ám az oktatás nyelve csak harmadrangú hibaként szerepelt, ennél jóval nagyobb gondok voltak a dokumentummal — állítja György Ervin prefektus. Ha a kormányhivatalhoz fordul a városháza, pereskedés nélkül is kijavíthatták volna a hibákat — mondotta.
„A hír ugyanúgy igaz, mint a jereváni rádió egykori híre: nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem biciklit, hanem Ladát, és nem osztogattak, hanem fosztogattak" — válaszolta megkeresésünkre György Ervin prefektus. Hiába küldték el észrevételeiket, senki nem érdeklődött, meg sem próbálták kijavítani azokat — állítja. Kérték például az ingatlan telekkönyvét, de arról is dokumentum kellett volna, hogy senki nem igényelte vissza a 10-es törvény alapján. Nem volt helytálló a 49 évre történő ingyenes odaadás sem, ennyi időre koncesszióba adják az épületeket, ingyen tizenöt-húsz évre adható, azzal a kitétellel, hogy meghosszabbítható a szerződés, s valóban megjegyezték, nem helytálló, hogy csak magyar oktatás szerepel a majdani főiskola programjában, vagy a BBTE mindhárom nyelvét kellett volna felsorolniuk, vagy egyet sem — hangoztatja a hibákat György Ervin. Állítja, hogy intézménye feladata a törvényesség betartását vigyázni, így az észlelt hibákat kénytelenek jelezni, de mindig van mód a javításra, s most is az lett volna a járható út, de a kézdivásárhelyiek semmilyen módon nem reagáltak a felszólításra.
A kézdivásárhelyi városházán valószínűnek tartják, Rácz Károly polgármester távolléte miatt alakult ki a helyzet. A település vezetője Amerikában tartózkodott, Szarvadi József alpolgármester azonban leszögezte, helyesbítik a határozatot, valószínű, még e héten a rendes tanácsülésen napirendre tűzik, és addig a prefektúrával is egyeztetnek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld a kultúra területén is egységes arcot szeretne felmutatni
Székelyföld most már nemcsak a gazdaság és a turizmus, hanem a kultúra területén is meg akarja mutatni egységes arcát, ennek szellemében több mint száz kulturális rendezvénynek ad otthont egy hétnél is tovább a három székelyföldi megye: Kovászna, Hargita és Maros.
Ennek előzménye volt, hogy a csíksomlyói pünkösdszombati búcsút megelőző időszakban egy évtizeden keresztül megyenapokat szerveztek Hargita megyében azzal a céllal, hogy megmutassák az ilyenkor nagy számban érkező idegeneknek a térség kulturális, művészeti értékeit, ugyanakkor tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújtsanak vendégeknek és vendéglátóknak egyaránt.
"Az évtizedes szervezői tapasztalat, akárcsak az elmúlt időszakban kibontakozott székelyföldi együttműködés késztetett arra, hogy az egész régióra kiterjesszük a rendezvénysort" - mondta az MTI-nek Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Ennek szellemében most Hargita, Maros és Kovászna megye több települése gazdag programkínálattal várja a vendégeket.
Újdonság például az Első Székelyföldi Grafikai Biennále, amelyet közösen hirdetett meg a Gyergyószárhegyi Művészeti és Alkotóközpont, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központ. A versenyre 10 országból 283 képzőművész 693 alkotása érkezett. A zsűri végül 248 alkotást javasolt díjazásra, a legjobb munkákból kedden nyílik kiállítás Sepsiszentgyörgyön. Kassay Péter, a gyergyószárhegyi alkotóközpont igazgatója, a zsűri titkára elmondta: a verseny megszervezésével elsősorban a régió grafikai törekvéseinek felkarolása volt a céljuk, a nemzetközi kitekintésnek pedig az volt az előnye, hogy az erdélyi alkotók a külföldi grafikai trendeket is megismerhették.
A programok egy része már a múlt héten megkezdődött. Kézdivásárhelyen például a Nagy Mózes Napok rendezvénysorozata rajtolt, ezen kívül székelyföldi termékkiállítás és -vásár nyílt ezen a helyen. Árkoson a Fiatal Tehetségek Gáláját tartották meg. Marosvásárhely népzenei és néptáncos találkozó színhelye volt, Baróton Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Napok kezdődtek. Csíksomlyón megszervezték a Székelyföldi Családok Napját, a csíkszépvízi kultúrotthonban gyerekkoncertet tartanak, Ádám Gyula fotóművész fotóiból pedig kiállítást nyílt Marosvásárhelyen.
A helyi alkotók és a kultúra felkarolása nem tartozik közvetlenül a megyei önkormányzatok hatáskörébe, de erkölcsi feladat ezt erőteljesen és szervezett módon támogatni – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke. Kovászna és Hargita megye önkormányzata és az alárendelt intézmények összesen csaknem 200 ezer lejt (csaknem 50 ezer eurót) szántak a rendezvénysorozatra, a programpontokat műsorfüzetben, a www.szekelyfoldnapok.ro honlapon és plakátokon népszerűsítik.
"Minden, ami Székelyföld, azt egységesen, összehangoltan kell megjeleníteni" – emelte ki a három megye közötti együttműködést Tamás Sándor, aki az elmúlt időszakban az MTI-nek adott interjúiban is többször hívta fel a figyelmet a székelyföldi "brand" kialakításának fontosságára.
Eddig gazdasági és turisztikai területen sikerült megjeleníteni a Székelyföld márkát, most a kultúrán a sor - mondta Borboly Csaba. A Hargita megyei tanácselnök a csíksomlyói búcsúra is felhívta a figyelmet, amelyen az idei szónok Böjte Csaba dévai ferences szerzetes lesz.
Garzó Ferenc
MTI

Egymásra találás Kézdivásárhelyen
Közel negyven cég és szervezet részvételével kezdődött tegnap Kézdivásárhelyen az első Székelyföldi Termékkiállítás és Vásár. Az egyszerre hagyományőrző és -teremtő rendezvény vasárnapig látogatható.
A Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) által szervezett rendezvény elsősorban filozófiájában, üzenetében kíván más lenni, mint a szokványos kiállítások. A székelyföldi értékek felmutatása és tudatosítása, illetve a szolidaritás lehet ugyanis az egyik legfontosabb eszköz a székelyföldi gazdaság talpra állításában. ,,Az 1930-as évek elején is a közösség felrázása érdeké ben kezdeményeztek itt, Kézdivásárhelyen termékkiállítást, amelynek sikere meg is ijesztette a hatóságokat — idézte fel megnyitóbeszédében Rácz Károly, a házigazda város polgármestere. — Hasonló, mozgósító jellegű rendezvényekre van ma is szükség."
A kiállításon országosan is fajsúlyosnak tekinthető vállalatok is jelen vannak. ,,Ha nem bátorítjuk, ösztönözzük egymást, akkor nincs jövőnk" — fogalmazta meg jelenlétük okát a csíkszentkirályi Hargita Gyöngye Rt. tulajdonosa, Kurkó Árpád. A jakabfalvi Kelemen István négy családtagja és öt segítője által előállított tejtermékeivel aratott nagy sikert, a vásárlói igény pedig gyorsan kialakította a Kelemen-féle hatalmas szendvicset, amelybe kolbászkarikák is járnak. ,,Mi tudjuk, milyen finom dolgokat állítunk elő, azért jöttünk, hogy másnak is megmutassuk" — hangzott a kézenfekvő indoklás. De nemcsak megehető-iható termékek kínálják magukat a céhes városban, hanem például a székelyföldi emberek alkotó erejét és kreativitását ösztönző pénzügyi konstrukciókat kínáló LAM Alapítvány is. A vállalkozók információkat szerezhettek a Székelyföldi Termék márkanév mögé való besorolás lehetőségeiről is. A Székely Nemzeti Múzeum kiállítása az értékmentés és -őrzés fontosságából ad ízelítőt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldi rendezvényeink dimenziói
A hét végén is egymásra torlódtak a kisebb-nagyobb közösségek részvételét megcélzó kulturális, sport- és egyéb rendezvények, amelyek, ha számszerűsítjük az érdeklődést, hol átütő, hol mérsékeltebb sikerrel célba is értek, ezek szervezői, kivitelezői és a résztvevők számára is sikerélményt produkáltak.
A múlt héten olyan üdvözlendő elmozdulást is láthattunk, hogy megyei, sőt, székelyföldi szinten is az egymás sarkára lépő, egymásra torlódó és emiatt a siker hatásfokát csökkentő rendezvényeket tájékoztató szándékkal közös listára fogták. Ez történt a Székelyföld Napok három megyét egybefogó listájának összeállításával, amely ez alkalommal mellőzte az eddig szokásos intézményi vagy megyék közötti elkülönülést.
A Kézdivásárhelyen először megrendezett Székelyföldi Termékkiállítás és Vásár jó példa arra is, hogy a két szomszédos megye illetékesei az előző időszakban tapasztalható torzsalkodás helyett a közös fellépést választották. Ez a rendezvény a ,,termék" fogalmát az áru kategóriából kiemelve a székelyföldi szellemi termék számára is teret biztosított. Ily módon a bodosi mézespogácsa társaságában jól megfért és ezt más dimenzióba emelte a többszörös országos kézilabdabajnok és olimpikon Kicsid Gábor vagy a Tulit Zsombor képviselte székely hegymászók, a többkönyves író és világjáró Gazda József teljesítményével. A világjáró székely geológusok fotókiállítása, amelyet a Klivalab Egyesület szervezett, Székelyföld szellemi határait a dél-afrikai Jóreménység fokáig, a chilei Andok gerincéig és Izland magasságáig tolta arrébb. Kár, hogy ennek a nagyszabású termékkiállításnak és vásárnak a híre-neve nem ütötte át a politikai szférából erre a területre is beszivárgó ellenlábasság falát, amiről senki sem beszélt, de sokan érezték-tudták, hogy a háttérben az RMDSZ—MPP ellentét munkál, és ez apasztja az érdeklődést.
A hét végén a Sepsiszentgyörgyön zajló Háromszéki Kolbászparádé is a magyarság nemzeti integrációs törekvésének a lecsapódása: a Zalánpataki Szorgos Asszonyok vagy a Duna-deltát járó horgászok jelenlététől a békéscsabai, gyulai, veszprémi kolbászkészítőket is Székelyföldre hódította. Vegyük észre, hogy az európai integráció, az egymásra találás jelei-jegyei ezek, akkor is, ha a kolbászt nem éppen az uniós receptek szerint töltik, mert van eset rá, mint a mostani is, hogy a miénk ehetőbb.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyermekprogram a Székelyföld napokon
Május 18-án, 10 órától
Csipike, a gonosz törpe – bábjáték Szervező: GrafiRka Egyesület, Csíkszereda; Boszorka bábcsoport; Hargita Megyei Kulturális Központ; Kovászna Megyei Művelődési Központ
Helyszín: Kovászna, Városi Művelődési Ház
10 órától
Gyermek népdalvetélkedő
Szervező: Vigadó Művelődési Ház Helyszín: Kézdivásárhely, Vigadó Művelődési Ház, kisterem
10.00 és 11.30 órától
Hat kicsi pingvin – a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház előadása. Szervező: Vigadó Művelődési Ház Helyszín: Kézdivásárhely, Vigadó Művelődési Ház, színházterem
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Újságírókat vertek meg Kézdivásárhelyen, mert magyarul beszéltek
Szombaton hajnali négy óra körül a Függetlenség utcában hat marosvásárhelyi fiatalt bántalmaztak zömében berecki ittas fiatalok. Nagy Botond és Benedek István, a marosvásárhelyi Népújság újságírója, Árendás István, a rádió munkatársa, a negyedik megvert személy Nemes Attila. A verésből Nagy Botond huszonhárom éves barátnőjének is jutott, őt ököllel ütötték meg.
Nagy Botond elmondása szerint szálláshelyük felé tartottak, amikor szembejött velük két ismeretlen, egy román és egy magyar fiatal. A román azért kötött bele a marosvásárhelyiekbe, mert egymás között magyarul beszéltek. Egy harmadik személy közben bement a Sziklaszív vendéglőbe, ahonnan tíz-tizenegy fős csoportot hívott ki, és ezzel elkezdődött a tömegverekedés.
Váratlanul, hátulról támadtak a hatos csoportra. A túlerőben levők agyba-főbe verték a hat marosvásárhelyit, a lányokat sem kímélték. Nagy Botond hat-hét nap között, Nemes Attila nyolc-kilenc nap között gyógyuló sebekről kapott törvényszéki orvosi igazolást. Benedek Istvánnak a karját sebezték meg rúgásokkal, de ő nem jelentkezett a törvényszéki orvosnál. A rádiós Árendás István agyrázkódást szenvedett. A bereckiek verekedés közben azt kiabálták, hogy ne beszéljenek magyarul — mondotta érdeklődésünkre telefonon Nagy Botond.
Mivel valamennyi bántalmazott motoros, már hajnalban riasztották a kézdivásárhelyi motorosokat, akik valóságos hajtóvadászatot indítottak a támadók felkutatására. El is kaptak közülük párat, akiket reggel a rendőrség is előállított. Nagy Botond szerint nem igaz, ami a rendőrségi tájékoztatóban szerepel, a támadók nem hárman, hanem tizenhárman voltak. A bántalmazott újságírók írásos panaszt tettek le a kézdivásárhelyi rendőrségen. Az üggyel Szabó Levente foglalkozik.
Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) ügyvezető elnöke, a Népújság főszerkesztő-helyettese arra kérte kézdivásárhelyi kollégáit, hogy éberen figyeljék a fejleményeket, mert az egyik támadó egy katonatiszt fia, a testvére pedig rendőr, ezért véleménye szerint el akarják tusolni az ügyet, és egyszerű utcai verekedésként akarják feltüntetni. Karácsonyi Zsigmond a sajnálatos esetről Ambrus Attilát, a MÚRE elnökét is értesítette. Habár a támadók nem tudták, hogy kik az áldozatok, első alkalommal fordul elő, hogy újságírókat bántalmaznak a céhes városban.
Iochom István, Háromszék
Erdély.ma

Látszat egység, látszat Székelyföld
Az egységes Székelyföld létrehozatalával kampányoltak két évvel ezelőtt. Kovászna és Hargita megye eljövendő tanácselnökei a megyehatár jelképes eltüntetésével igyekeztek elhitetni, megválasztásuk esetén közösen gondolkodnak, terveznek, szerveznek, a térség összehangolt fejlesztése, a majdani autonómia alapjainak megteremtése lesz legfontosabb céljuk. Az RMDSZ színeiben induló Tamás Sándor és Borboly Csaba egyaránt mandátumot nyert, s az együttműködés látszólag zavartalan.
Havonta, kéthavonta közös sajtótájékoztatón jelentik be terveiket, elképzeléseiket, konferenciákat szerveznek, pályázatok garmadáját villogtatják, a gyakorlatban mégis alig tükröződik valami. Volt közösen életre hívott kerékpáros körverseny, s a napokban zajlik a Székelyföld Napok néven eladott rendezvénysorozat, amely az amúgy is létrejövő kulturális események csokorba szedéséből kelt életre, különösebb közös szervezés, összehangolás nélkül, egyetlen előnye talán, hogy a háromszéki, csíki vagy udvarhelyi érdeklődő tudomást szerezhet a szomszédban zajló eseményekről. Nem teljesen mellékes, de mégis látszategyüttműködés. A lényegi, gazdasági előrelépést is ígérő megmozdulásoknál a helyi érdek legyőzi a nagy székely öntudatot.
Így történt ez nemrég, amikor székely termékeket szállítottak magyarországi hipermarketekbe, s amikor a kezdeményező, a kivitelezést kitaposó Hargita megyeiek nagy igyekezetükben kitúrták a háromszékieket, székelyföldi termékként kizárólag tájaikon készült áru kerülhetett az anyaországi vásárlók kosarába. A két évvel ezelőtt a megyehatáron Erős Székelyföldet hirdető Borboly Csaba játszotta az értetlent és ártatlant, Tamás Sándor pedig kicsit sértetten mosta kezeit. S hogy a Hargita megyeiek ügyesebbek, az a hét végi kézdivásárhelyi vásáron is kiderült, jóval többen jöttek el bemutatkozni a civilek által kezdeményezett Székelyföldi Termékkiállításon, míg a szomszédos háromszéki települések, cégek sora ilyen-olyan meggondolásból nem találta fontosnak a jelenlétet.
Az elmúlt két év bizonyította: a Hargita megyeiek sokkal pontosabban tudják, mit akarnak, Háromszék legfeljebb vevő egy-egy ötletükre, csatlakozik néhány pályázathoz. Tetszik, nem tetszik, a kezdeményező, s így az irányító szerep is az övék. S ha már így alakult, jó lenne legalább annyit elérni, hogy ne a kistesvért elgáncsoló bátyként viselkedjenek, hisz kampányban az egységes Székelyföldről, a nagy közös családról áradoztak. A látszólagos béke a családban sem egészséges, a politikai érdekeknek alárendelt látszólagos együttműködés pedig hosszú távon többet árthat, mint használ. Elsilányítja, semmivé foszlatja a köztudatban s bennünk már egységesülő Székelyföldet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhelyi újságírókat bántalmaztak!
Abszurd helyzet: marosvásárhelyi magyar újságírókat vertek a Székelyföldön. Eddigi információink szerint nem azért érte őket a szombat éjszakai agresszió Erdély egyik legmagyarabb városában, Kézdivásárhely központi részén, mert újságírók, hanem azért, mert egymással magyarul beszéltek. Támadóik, akik pillanatok alatt agresszív falkává duzzadtak, kertelés nélkül kijelentették, nem tetszik nekik, hogy így társalognak. Nem csak azért furcsa az egész, hogy Gábor Áron szűkebb pátriájában történik mindez, még különösebb, hogy a verekedést kezdő bandában magyarok is voltak, vagy legalábbis olyanok, akik székelyesen, hibátlanul beszélték a nyelvünket. Vegyük úgy tehát, hogy nem újságírókat bántalmaztak, nem kollégáinkat és a velük levő barátokat, barátnőket támadták le barbár módon a nagy létszámfölényben levő agresszorok, hanem magyarságukért nemzettársainkat? Vehetjük, de semmivel se vigasztalóbb ez a változat. Ha már Kézdivásárhelyen se szólalhatunk meg nyugodtan anyanyelvünkön, akkor hova jutunk?!
Mint mondják, a szóban forgó bandának nem ez az első ilyen fegyverténye, hosszabb ideje igyekeznek rettegésben tartani a helyi lakosságot. Az ottani rendőrség talán tudja is, hogy kikkel van dolga, mégse tett eddig semmi különöset a lebuktatásuk érdekében. Éppen ezért nem léphetünk csak úgy, szó nélkül tovább a történteken. A közvéleményt tájékoztató, formáló sajtósokként kötelességünk úgy viszonyulni az ilyen helyzetekhez, hogy máskor ott se és máshol se kerülhessen sor hasonló támadásokra. Nyomon követjük tehát a fejleményeket. Kollégáink feljelentették az egyelőre ismeretlen tetteseket, és törvényes eljárással próbálnak elégtételt szerezni. De hogy pontosan hogyan is estek meg a dolgok, arról szenvedő félként Nagy Botond újságíró-kollégánk számol be a következőkben.
Túlerővel, orvul támadtak
Nagy Botond
Kézdivásárhelyi motoros barátainknál voltunk egy nagyszerű partin szombat este, ahonnan hajnalban, zuhogó esőben eljöttünk és gyalogosan indultunk a Hangya panzióban foglalt szállásunkra. Jó kedvünk volt, beszélgettünk, viccelődtünk, hat fiú és két lány. Nemes Noémi, a barátnőm, Vas Krisztina rezidens orvos, illetve Benedek István kollégám, Árendás István, a Marosvásárhelyi Rádió technikusa, Nemes Attila designer és jómagam. A Függetlenség utcában két "úriember" jött velünk szembe, egyikük durván meglökte a barátnőmet. Noémi visszanézett, mire az illető minősíthetetlen, magyarságunkban sértő szavakkal illette őt és minket – románul. Mi visszaszóltunk, hogy ezt mégis hogyan képzeli, mire magyarul beszélő társa közbeavatkozott és békíteni próbált, mondván, hogy a barátja apja rendőr és úgyis mindent elintéz, ne akarjunk balhét, mindenkinek jobb lesz és hasonlók. Mi ebbe beleegyeztünk és továbbindultunk a szállásunk felé.
Három-négy lépést tehettem, amikor a hátam mögött kiabálást hallottam. Megfordultam és Nemes Attila barátomat láttam, ahogyan bekapja az első ütést, leesik, a többiek pedig rúgni kezdik – mint kiderült, a békítési szándék csak azért volt, hogy az utcán tartsanak: közben egy harmadik barátjuk a pár méterre lévő Sziklaszív vendéglőbe futott, ahonnan még hét-nyolc bátor harcos rohant ellenünk és támadt minket hátba. Én beugrottam a verekedők közé, hogy kimentsem Attilát, egyet adtam, de kettőt kaptam is, köztük egy halántékra érkező rúgást a hátam mögül. Benedek István alkarját szétütötték, Árendás Istvánt pedig úgy fejbe rúgták, hogy arccal a kockakövekre esett és elvesztette az eszméletét. Utána újra Attila ellen és ellenem fordultak, a telefonomat kirúgták a kezemből, ezüst karkötőmet lerúgták a csuklómról, miközben védekeztem. És azt kiabálták, hogy: Mit képzeltek ti, szemét magyarországiak, hogy gondoljátok, ide jösztök és beszélhettek nálunk csak úgy, magyarul?
Attila védekezett, de ismét arcba ütötték, mire a barátnőm – Attila húga, vékony testalkatú, fiatal lány – a bátyja segítségére sietett és egyiküket orron vágta. Az illető erre megragadta a barátnőmet és a szemem láttára legalább egyszer ököllel halántékon ütötte. Én hagytam azt, aki velem foglalkozott és az illetőt megtámadtam, de közben hátulról lerúgtak. Krisztina a még eszméletlen Árendás Istvánnal volt elfoglalva, én felkeltem a földről, de addigra a támadók eltűntek. Felhívtam helybéli motoros barátaimat, akik négy autóval pár perc alatt a helyszínre siettek. Együtt bementünk a Sziklaszívbe, de támadóink már nem voltak ott. Közben a rendőrség is megjelent és együtt kerestük az utcákon az elkövetőket, de nem találtuk őket meg. Az őrsre mentünk, miközben motoros barátaim az utcákat rótták és kis idő múlva már telefonáltak, hogy valószínűleg berecki fiatalokról lehet szó. Szabó Levente nyomozó segítségével megírtuk a feljelentéseket. A rendőrség vasárnap délelőtt már rábukkant pár tettesre. Állítólag csak öten voltak, és közülük is csak három támadott. Ez több ok miatt is lehetetlen. Ők hárman – két román és egy magyar nemzetiségű fiatal – beismerték a dolgot, de azt mondták, mi kezdtünk románozni és ezért támadtak ránk. Ez sem igaz, soha, egyikünk sem mondott senkinek olyasmit, ami sértené annak nemzetiségét. Főleg nem négy, harminc körüli értelmiségi helyi, huszonéves suhancoknak. Egy hivatásos katona is volt köztük, aki állítólag nem verekedett, sőt, csitítani próbált. Lehet, hogy nem verekedett, de csitítást sem tapasztaltunk. És azt sem értjük, hogy legalább ő miért nem hívta a rendőrséget vagy a mentőket, amikor látta, hogy egy halántékon rúgott ember a földön fekszik percek óta. A dossziék a helyi rendőrség tájékoztatása alapján már az ügyészségen vannak. Per és kártérítési igények következnek. Nekem "csak" három fogamból törtek le darabok és az orrom, a szemem, Istvánnak pedig a karja dagadt el, de Attilát úgy szájba rúgták, hogy a felső hídja kettészakadt, négy műfoga csapostól tört ki az ínyből. Árendás Istvánt kórházba kellett vinni, enyhe agyrázkódást szenvedett.
***
A lényeg: nem hagyjuk annyiban. Nem a személyes bosszú hajt, hanem a tény: akik ilyet csinálnak, tanulják meg, hogy az ember nem tehet akármit a kénye-kedve szerint. Hogy egy jogállamban nem maradhat következmények nélkül, ha valakinek a nemzetiségével csúfolkodnak, miközben a barátnőjét ököllel ütik. Hogy azért vagyunk emberek, mert állítólag felelősen gondolkodunk. Hogy Kézdivásárhelyen éjjel, zuhogó esőben is sétálhassunk az utcán – mert a tavaly őszi magyarverést is állítólag bereckiek követték el. Nem nagy a falu, kétséges, hogy szépszámú fiatalsága volna. Az ember állítólag azt kellene tegye, ami jólesne neki, ha vele is tennék. Sem társaim, sem én soha nem kötődtünk az utcán senkivel. Senki nemzetiségét nem tettük szóvá. Mindezeket elvárjuk fordítva is, és lépünk az ügyben. "Harcostársainknak" pedig gratulálunk a bátorsághoz. Ahhoz, amely legalább kétszeres túlerővel, aljas módon, hátulról támad és amelybe belefér a lányok ököllel verése.
És ami a legszomorúbb: hogy lassan már meg sem lepődünk…
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Tiltakozó nyilatkozat
Románia kellős közepén, Székelyföldön egy 700 000-es lélekszámú székely-magyar közösség él. Még a legvadabb időszakban, a „Ceauşescu érában” sem sikerült az etnikai arányokat oly mértékben fellazítani, hogy a tömbmagyar vidék lakóinak identitása, kultúrája veszélybe kerüljön – márpedig erre a véres kezű diktátor nem sajnálta a fáradságot.
A diktatúra bukása után – amint erre számtalan alkalommal felhívtuk a nemzetközi közösség figyelmét – tovább folytatódott a demokratikus álca alatti többségi „homogenizáció”, az etnikai arányok megváltoztatása, a nemzeti kisebbségek megfélemlítési kísérlete.
Az ortodox expanzión túlmenően a nemzetállami törekvéseket dédelgető mindenkori államhatalom bevett gyakorlataként említhetjük Székelyföld militarizálását (túlzott mértékben telepítettek katonai egységeket a nagyobb magyar városok közelébe), valamint az állami erőszakszervezetek fölös mértékű megerősítését.
Az állampolgárok biztonságát megvédeni hivatott testület tagjai között elenyésző számban találunk olyanokat, akik magyar nemzetiségűek vagy ismerik a magyar nyelvet (Romániában csak az idén nyitották meg a Rendőrakadémia kapuit a magyar nemzetiségű fiatalok előtt; – mostantól évenként tizenöt helyet biztosítanak a magyar fiatalok számára Bukarestben.).
A Románia más vidékeiről idevezényelt karhatalmisták számára veszélyességi pótlékot biztosítanak – miközben az etnikai indíttatású, magyarok ellen irányuló atrocitások száma az utóbbi időben aggasztó módon elszaporodott. Ezeket nem ritkán a katonaság, a rendőrség és a csendőrség kötelékében szolgáló személyek, vagy azok családtagjai követik el.
A legutóbbi „magyarverések” kronológiája a következő:
2009. novemberében hajnali 3 óra körül az egyik kézdivásárhelyi (Târgu Secuiesc) pizza-étterem közelében levő parkolóban hat román fiatal súlyosan bántalmazott egy 22 éves berecki magyar fiatalt, aki szerencsétlenségére éppen akkor lépett ki telefonálni. Miután megszólították, hogy ne beszéljen telefonján magyarul, a támadók földre tiporták és összerugdosták, eltörték az egyik karját, és bal tenyerébe szúrtak. (Ezt megelőzően ismeretlen tettesek több alkalommal is megrongálták a környéken található helységnévtáblákat, festékszóróval lefújták Kézdivásárhely, illetve a hozzá tartozó települések magyar feliratait.)
2010. április 5-én súlyosan bántalmaztak több magyar fiatalt, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szeben megyei rendezvényén vettek részt Szászmedgyesen (Mediaş). Az ifjúsági összejövetelnek otthont adó medgyesi székházban 20 óra körül több ismeretlen jelent meg, akik a szervezők többszöri felszólítása ellenére sem voltak hajlandók távozni, mi több, verbálisan és tettlegesen is bántalmazták a magyar fiatalokat. Két súlyosan sérült magyar fiatalt mentővel kellett kórházba szállítani. A támadók jelentős anyagi károkat is okoztak, bútorokat rongáltak meg, üvegtárgyakat törtek össze.
2010. április 23-án, a Szent György-napok egyik éjszakáján két szórakozó gidófalvi fiatalembert vertek el a csendőrök Sepsiszentgyörgyön (Sfântu Gheorghe). Egy szóváltásba beavatkozó csendőrjárőr a fiatalokat leütötte, földre teperték, majd a járőrkocsi felé tuszkolták őket. Személyi tárgyaikat elvették, majd a csendőrségre szállították őket, ahol tovább folytatták az ütlegelést. Ott már öten estek nekik, leütötték, hajuknál fogva felemelték, és tovább verték őket. Negyedóra után bármiféle jegyzőkönyvfelvétel nélkül szélnek eresztették őket.
Legutóbb, 2010. május 15-én, szombaton hajnalban ugyancsak a székelyföldi Kézdivásárhelyen ismeretlen személyek hat marosvásárhelyi fiatalt – köztük három újságírót – bántalmaztak, mert magyarul beszéltek. Egy tízfős csoport provokált ki tömegverekedést. A megtámadott fiatalok szerint a támadók azt kiabálták, hogy ne beszéljenek magyarul. Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének ügyvezető elnöke arra kérte a sajtót, figyeljen oda az esetre, mert az egyik támadó egy román katonatiszt fia, ezért szerinte a hatóságok el akarják tussolni az ügyet, és egyszerű utcai verekedésként kezelik azt.
Felszólítjuk a román kormányt, kiemelten Vasile Blaga belügyminisztert, hogy a magyar nemzetiségű román állampolgárok adólejeiből is fenntartott állami erőszakszervezetek körében haladéktalanul vessen véget az etnikai gyűlöletnek. A történelmi Székelyföld sem nem gyarmat, sem pedig nem terroristafészek, hogy szükségesnek és indokoltnak lássék ilyen mértékű ellenséges érzület azok részéről, akik az állampolgárok védelmére és biztonságára esküdtek fel.
Ugyanakkor felszólítjuk az illetékes hatóságokat, hogy nemzetiségre való tekintet nélkül járjanak el az erőszakos cselekmények elkövetőivel szemben. Az erőszak csak erőszakot szül – márpedig a jelenlegi áldatlan gazdasági helyzetben, az állampolgárok elkeseredettségét kihasználva a szélsőségesek könnyűszerrel teret nyerhetnek.
Idén márciusban emlékeztünk meg Marosvásárhelyen a húsz évvel ezelőtti „Fekete Március” szomorú eseményeiről, amikor is román embereket uszítottak a békés magyar tüntetőkre.
Ne hagyjuk, hogy az etnikai konfliktusok újból lángra kapjanak!
Felkérjük a nemzetközi közvéleményt, hogy gyakoroljon nyomást a román kormányra az ügyek gyors kivizsgálása érdekében, hogy az egységesülő Európában ne cipeljük tovább terhes történelmi örökségünket, az etnikai szembenállásra és gyűlöletre épített nacionálkommunista állami és társadalmi gyakorlatot.
Strasbourg, 2010. május 19.
Tőkés László, EP-képviselő
Nyugati Jelen (Arad)

Székelyföldi rendezvények dimenziói
A hét végén is egymásra torlódtak a kisebb-nagyobb közösségek részvételét megcélzó kulturális, sport- és egyéb rendezvények, amelyek, ha számszerűsítjük az érdeklődést, hol átütő, hol mérsékeltebb sikerrel célba is értek, ezek szervezői, kivitelezői és a résztvevők számára is sikerélményt produkáltak.
A múlt héten olyan üdvözlendő elmozdulást is láthattunk, hogy megyei, sőt, székelyföldi szinten is az egymás sarkára lépő, egymásra torlódó és emiatt a siker hatásfokát csökkentő rendezvényeket tájékoztató szándékkal közös listára fogták. Ez történt a Székelyföld Napok három megyét egybefogó listájának összeállításával, amely ez alkalommal mellőzte az eddig szokásos intézményi vagy megyék közötti elkülönülést.
A Kézdivásárhelyen először megrendezett Székelyföldi Termékkiállítás és Vásár jó példa arra is, hogy a két szomszédos megye illetékesei az előző időszakban tapasztalható torzsalkodás helyett a közös fellépést választották. Ez a rendezvény a ,,termék" fogalmát az áru kategóriából kiemelve a székelyföldi szellemi termék számára is teret biztosított. Ily módon a bodosi mézespogácsa társaságában jól megfért és ezt más dimenzióba emelte a többszörös országos kézilabdabajnok és olimpikon Kicsid Gábor vagy a Tulit Zsombor képviselte székely hegymászók, a többkönyves író és világjáró Gazda József teljesítményével. A világjáró székely geológusok fotókiállítása, amelyet a Klivalab Egyesület szervezett, Székelyföld szellemi határait a dél-afrikai Jóreménység fokáig, a chilei Andok gerincéig és Izland magasságáig tolta arrébb. Kár, hogy ennek a nagyszabású termékkiállításnak és vásárnak a híre-neve nem ütötte át a politikai szférából erre a területre is beszivárgó ellenlábasság falát, amiről senki sem beszélt, de sokan érezték-tudták, hogy a háttérben az RMDSZ—MPP ellentét munkál, és ez apasztja az érdeklődést.
A hét végén a Sepsiszentgyörgyön zajló Háromszéki Kolbászparádé is a magyarság nemzeti integrációs törekvésének a lecsapódása: a Zalánpataki Szorgos Asszonyok vagy a Duna-deltát járó horgászok jelenlététől a békéscsabai, gyulai, veszprémi kolbászkészítőket is Székelyföldre hódította. Vegyük észre, hogy az európai integráció, az egymásra találás jelei-jegyei ezek, akkor is, ha a kolbászt nem éppen az uniós receptek szerint töltik, mert van eset rá, mint a mostani is, hogy a miénk ehetőbb.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelypetőfalvát elvitte a víz
Zabola községben Páva után Székelypetőfalvát is elérte az özönvíz. A hirtelen megáradó Haraly-patak tegnap elöntötte a helység központját, ahol csak traktorral lehetett közlekedni.
Három családot ki kellett telepíteni, további 50 bennvalót és 200 hektár mezőgazdasági területet elöntött a víz. A kézdivásárhelyi és helyi tűzoltók segítségével tegnap egész nap folyt a sárlé kiszívása az elárasztott pincékből, kutakból.
A polgárok veszteségei mellett a polgármesteri hivatal is komoly próbatétel előtt áll. ,,A pávai esőkárok után most épp ez hiányzott. Kezd nagyon megterhelő lenni az önkormányzat számára az esőzések okozta károk kijavítása, hidakat, pallókat, utakat kell felujítani, csupán önerőből. Sajnáljuk az embereket is, de ez senkinek sem hibája. A falu amúgy is szegény, ez most senkinek nem kellett volna. De az élet megy tovább” — mondta Ádám Attila polgármester. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb árvizek Háromszéken
Egyre nagyobb károkat okoz Háromszéken a szűnni nem akaró esőzés: a folyamatos áradás miatt a hatóságok nem haladnak az eddigi károk felmérésével. Tegnap mintegy 760 háztartás került víz alá egy heves felhőszakadást követően, tájékoztatta lapunkat a Kovászna megyei Készenléti Felügyelőség (ISU). Cocerhan Maria-Veronica szóvivő beszámolója szerint a lezúduló víz miatt Nagybaconból, Barótról, Szentkatolnáról, Bardócról, Maksáról, Mikóújfaluból, Esztelnekről és Árkosról jeleztek jelentősebb árvízkárokat.
Az érintett háztartások száma meghaladja a hétszázat, de több hidat, kutat és mezőgazdasági területet árasztott el a víz. Kovászna megyében több hete tart az esős időjárás, ezért a hatóságok be se tudják fejezni az áradások kárainak összegzését, máris nyakukon a másik árvíz. Kovászna megyében Bölön községet érintette leginkább az árvíz, de szinte nincs település a térségben, ahol ne lenne kár.
Az önkormányzatok eddig saját erejükből oldották meg a kármentést, a kormánytól még nem érkezett semmilyen támogatás. György Ervin prefektus azonban bízik abban, hogy sikerül pénzt szerezni a legsürgősebb javításokra. Háromszéken tegnap két országutat zártak le földcsuszamlások miatt.
A Kovászna megyei rendőrségtől származó értesülésünk szerint elrendelték a 11B jelzésű országút lezárását a Kézdivásárhely és Csíkkozmás közötti szakaszon, mivel az úttestet föld borítja, az aszfalt több helyen is beszakadt a víz súlya alatt.
Marian Ioniţă, a közlekedésrendészet parancsnokhelyettese szerint már hétfőn is csak egy sávon engedélyezték az autósközlekedést, de a földcsuszamlás veszélye miatt teljesen le kellett zárjniuk az országutat. Hasonló közlekedési tilalom van érvényben a 2D jelzésű országúton, Ozsdola és Tulnici között mivel Vrancea megye területén beszakadt egy híd.
Marian Ioniţă arra hívja fel az autóvezetők figyelmét, hogy a lezárt utak helyett használják a Kézdivásárhely– Torja, illetve Bükszád és Tusnád felé vezető utakat, a másik irányban pedig közlekedjenek az Oneşti–Bákó útvonalon.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Újabb árvízek Háromszéken
Háromszéken huszonnégy települést érintettek a hétvégi áradások: Kovásznát trópusi égszakadás sújtotta, Orbaiszék, Erdővidék, az Olt mente számos településén okozott gondokat a víz. Kézdivásárhely környékén egy 19 éves lányt villámcsapás sújtott, tegnap a sepsiszentgyörgyi megyei kórház intenzív osztályán ápolták kómás állapotban.
Harmadszor pusztított az ár Orbaiszéken
Harmadszorra került idén víz alá Zabola és Páva. A vasárnap esti ár minden eddiginél pusztítóbb volt, két hidat, tucatnyi átereszt rongált meg. Közel háromszáz hektár mezőgazdasági terület is víz alá került. Az utakról több mint ezer köbméter sódert, homokot mosott le, néhol csak a száz évvel ezelőtti kövezés maradt meg — mondta el Ádám Attila polgármester. A kár értékét meg sem próbálták még felmérni, de a helyrehozatal meghaladja önerejüket — hangsúlyozta. Tegnap reggel a tűzoltóság és saját motorpumpáik segítségével a pincékből, kutakból szivattyúzták a vizet. Már hétfő hajnalban elkezdték az utak melletti sáncok kiásását, az összegyűlt iszap, hordalék eltakarítását.
Papolcon az országúton átívelő hidat megkerülte az ár, elöntötte a szomszédos gazdaságot, majd az úttesten áthömpölyögve tért vissza medrébe. Pákéban is nagy volt a veszély, de összefogással megmenekült a falu. A Kovászna vize rönköket, hordalékot tornyozott össze, a falu és Barátos lakossága egész éjjel a torlaszok szétverésén dolgozott. Kisborosnyón hetven udvart öntött el a Nagypatakról lefolyó víz. Nagyborosnyó megmenekült, mert a nagypataki vízfolyás Kovászna-patakba torkollása előtti szakaszán korábban megemelték a gát magasságát. (Bokor)
Trópusi égszakadás Kovásznán
Vasárnap délután évek óta nem tapasztalt felhőszakadás sújtotta Kovásznát. Mindössze két óra alatt 65,7 liter csapadék hullott négyzetméterenként. Ezt a szívkórház meteorológiai állomásán mérték. Az égszakadás jégesővel kezdődött, 3—5 mm nagyságú szemcsemérettel, majd rendkívül agresszív villámlás kíséretében úgy zúdult az eső két órán át, hogy közben a hőmérséklet nem esett 22 Celsius-fok alá. Ez a jelenség már a trópusi esőzés kategóriájába lenne sorolható, ha nem kezdődött volna jégesővel, így a maga nemében akár parafenoménnek is lehet nevezni. A hirtelen megduzzadt Kovászna-patakán hatalmas mennyiségű faanyagot, szénaboglyát, tyúkpajtát, műanyag palackokat... vitt a víz, de volt, aki traktorgumit, fejőszéket is látott. Pincéket, kutakat, műszaki alagsorokat öntött el, több helyen a városi szennycsatorna betört földszinti fürdőszobákba. (Gyila S.)
Huszonnégy település érintett
Nem csak Orbaiszéken, Háromszék majd minden régiójában gondot okozott az árvíz. A Katasztrófavédelmi Felügyelőség nem végleges adatai szerint huszonnégy települést, négyszáz háztartást, harminc pallót érintett az ár. Erdővidéken Bölönben mintegy félszáz háztartásban tett kárt a víz, emellett megrongálta a 103E megyei utat, melyre korlátozást is elrendelt a rendőrség a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre, de Baconban, Középajtán is gondok adódtak. Az Olt mentén Sepsibükszádot, Mikóújfalut, Málnásfürdőt sújtotta az árvíz, Zalánpatak részben elszigetelődött, itt a brit trónörökös, Károly herceg birtokait is elöntötte az ár. (Farcádi)
Embert sújtott a villám
A megyei kórház intenzív osztályán ápolják azt a 19 éves lányt, akit villámcsapás sújtott vasárnap délután Kézdivásárhely környékén. A barátjával sétálgatott egy legelőn, mikor a zivatar kitört, és bár körülötte a juhok mind elpusztultak, a lányt a kísérője által riasztott mentősök újjá tudták éleszteni. Dr. Albert István igazgató-szóvivő közlése szerint kómás állapotban van — a létfenntartáshoz szükséges szervei ugyan tökéletesen működnek, és mozgatni tudja végtagjait, az agyát ellenben súlyos károsodás érte, és emiatt még mindig életveszélyben forog. De mivel már az is csodával határos, hogy túlélte a villámcsapást — általában azok menekülnek meg, akiket a magas feszültségű kisülésnek csak a szele érint, ezen a betegen viszont átment, látszik a helye —, és erős, fiatal szervezetről van szó, az orvosok remélik a legjobbakat. A teljes felépülés is lehetséges, de minden attól függ, hogy az agyi vérzés mennyire tud lokalizálódni, és ez a következő napokban dől el — magyarázta a kórház vezetője, hozzátéve: a sérült lány ellátásához minden szükséges műszaki felszereléssel rendelkeznek.
(demeter) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Válságban a kultúra Háromszéken (Elbocsátás művelési intézményeknél)
Igen érzékenyen érinti a háromszéki kulturális intézmények — művelődési központok, múzeumok, könyvtárak, színházak — tevékenységét a kormány utasítására az önkormányzatok által végrehajtott létszámcsökkentés.
Szerencsésebb esetben az intézmények a be nem töltött állások felszámolásával oldják meg a helyzetet — mint például a Székely Nemzeti Múzeumban. Másutt azonban számos alkalmazottól kell megválniuk az intézményeknek — például a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola vagy a Bod Péter Megyei Könyvtár esetében —, és ennek következményei riasztóak lehetnek.
A múzeum megússza
Úgy tűnik, különösebb „vérveszteség” nélkül ússza meg a kötelező leépítést a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. Vargha Mihály igazgató szerint az előírt tizennyolc munkahelyes leépítést úgy oldják meg, hogy felszámolják a létező, de az alkalmazási tilalom miatt betöltetlen állásokat. Ennek következtében egyetlen munkatárstól sem kénytelen elköszönni a múzeum vezetője. „Szívfájdalommal mondunk le a megfelelő működésünkhöz feltétlenül szükséges posztokról, de így legalább senkit sem kell utcára tennünk” — fogalmazott az igazgató.
A részben szerencsés helyzet előidézéséhez az is hozzájárult, hogy a múzeum 2009 végén már elköszönt attól a tizenkét munkatársától, akik nyugdíjasként tevékenykedtek.
Gondban a könyvtár
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban korántsem ennyire fájdalommentes az átmenet. „Nekünk hét és fél munkahelyet kell megtakarítanunk, amit betöltetlen állások felszámolásával, szerkezeti átalakításokkal, illetve fél munkaidős állás felajánlásával igyekeztünk megoldani — tájékoztatott Szonda Szabolcs igazgató. — Három és fél állást azonban, sajnos, így is csak leépítéssel tudunk felszámolni.” Az intézményvezető jelezte, hogy a könyvtár szakmai és az adminisztratív részét egyaránt érinti a tényleges „karcsúsítás”, konkrétumokat azonban nem mondott, arra való hivatkozással, hogy a döntést elsőként maga szeretné közölni az érintettekkel. Szonda Szabolcs egyelőre nem tudja, de valószínűsíti, hogy a személyzetcsökkentés jövőben a könyvtár nyitvatartási rendjét, az elkezdődött digitalizálási munka ritmusát, az intézmény promóciós tevékenységét is érzékenyen érinti.
A legnagyobb érvágás
A megyei önkormányzati alárendeltségbe tartozó intézmények közül a legnagyobb érvágást a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola kénytelen elviselni. Az elmúlt tanévben 650 hallgatót kiszolgáló iskolában 48 tanár adott órát, közülük 24-en az intézmény teljes körű alkalmazottjaiként. A sürgősségi kormányrendelet nyomán Szilágyi Zsolt igazgatónak 15,5 állás megszüntetését kell kigazdálkodnia, ami a részmunkaidős munkatársak egy részétől való elköszönést jelenti. A várható következmények igencsak riasztóak: megszűnik az iskola kézdivásárhelyi és bodzafordulói kirendeltsége, a baróti pedig erősen szűkíti kínálatát. Az említett városokból származó érdeklődők a sepsiszentgyörgyi iskolában képezhetik magukat, ahol a tanárok 50—100 százalékos óranövekedés és 25 százalékos bércsökkentés mellett igyekeznek majd fenntartani az iskola hírnevét. (Csinta)
Az M Stúdió alkalmazott is
„Gyerekének” elvesztésével, de alkalmazottak elbocsátása nélkül úszta meg a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a leépítési hullámot. Az elmúlt időszakban nagy volt a mozgás az együttesnél, sokan elmentek, adminisztratív személyzet és táncosok egyaránt, az alkalmazások zárolása óta tíz betöltetlen állás gyűlt fel — ezeket írta most le Deák Gyula, a táncegyüttes vezetője. Fájlalja viszont, hogy meg kellett válnia az M Stúdiótól, hiszen a Háromszék Táncegyüttes édesgyermeke volt, együtt dolgoztak, közös műszakkal, közös elképzelésekkel.
Az M Stúdió tizenkét fős személyzetét a Tamási Áron Színház vette át, a háromszéki művelődési intézmények közül ez az egyetlen, amely nem csak megmenekült a leépítéstől, de alkalmazni is tudott. Ami meg úgy lehetséges, hogy nemrég módosították a kötelező létszámcsökkentésre vonatkozó rendeletet olyképp, hogy azokra az önkormányzati fenntartású előadói intézményekre nem vonatkozik, melyeket 1989 előtt alapítottak. A Tamási Áron Színház 1948-ban létesült, tehát megmenekült a leépítésektől.
Nem így az Andrei Mureşanu Színház, melyet ugyan 1987-ben alapítottak a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház román tagozataként, de önálló intézményi státust 1992-ben nyert. A megyeszékhelyi román színháznál a be nem töltött állások megszüntetése mellett még három alkalmazottnak kellett távoznia.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat által fenntartott harmadik kulturális intézménytől, a Kónya Ádám Művelődési Háztól nem kellett senkinek távoznia, ott a három be nem töltött állást számolták fel.
Papíron nagyarányú leépítés történt még a Kovászna Megyei Művelődési Központnál, itt a húszfős keretlétszámot tizenkettőre csökkentették, elbocsátani viszont csak egy alkalmazottat kellett (takarítónő), miután a hét be nem töltött állást felszámolták. (vop)
A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalhoz költségvetési szempontból két művelődési intézmény, a Vigadó és a Báró Wesselényi Miklós Könyvtár tartozik. A leépítés egyik intézményt sem érinti különösebben, a Vigadó továbbra is négy egész és egy fél műszakban dolgozó munkatárssal marad, míg a városi könyvtártól egy könyvtáros és egy takarítónő nyugdíjba vonulásával senki mást nem kell meneszteni, a könyvtár öt alkalmazottal működik tovább.
A múlt esztendőben alakult színházat nem érinti a karcsúsítás, mert egyesület működteti. (Iochom)
Orbaiszéken Zágon érintett
A kovásznai művelődési ház és a könyvtár egyetlen alkalmazottját sem bocsátják el — közölte Lőrincz Zsigmond polgármester. Tordai Cecília, a művelődési ház igazgatója szerint jelenleg hatan dolgoznak teljes munkaidőben, ketten részmunkaidőben, de ez nem elég, legalább egy teljes referensi állásra lenne még szüksége az intézménynek.
Zabolán sem bocsátanak el, Barátoson is marad a félnormás könyvtáros, itt nincs is kultúrigazgató, mert az otthont visszakapta az egyház, Nagyborosnyón a szerkezeti felépítésben 22 állás szerepel, de csak 13 és fél betöltött, így egyetlen alkalmazottat sem kell útra tenni.
Az orbaiszéki összképet Zágon „rontja”: a leépítés itt a könyvtárost is érinti, teendőit a következőkben a Mikes Kelemen Kulturális Központ igazgatója látja el. (Bokor)
Új korszak előtt a baróti művelődési ház
A baróti művelődési háztól szeptembertől öt személyt bocsátnak el, a könyvelőnőt a polgármesteri hivatalhoz helyezik át, a Gyulai Líviusz Városi Könyvtár három alkalmazottja közül egynek mondanak fel, a négy falusi kultúrotthonban napi kétórás munkaidőben tevékenykedők mindegyikétől megválnak.
A legnagyobb érvágás a művelődési házat érte, hiszen az elbocsátottak közt van az intézmény vezetője, két műsorszervező, a raktáros és a takarító is.
A még hivatalban levő igazgató, Velencei András szerint a leépítéssel nem érnek el jelentős megtakarítást, hiszen a fizetések amúgy sem voltak magasak, a huszonöt százalékos csökkentés után pedig mindössze 500—600 lej lesz az átlagbér, viszont az ingatlan havi bére és téli hónapokban a fűtésszámla nem változik. „A művelődési ház tevékenysége nem csökken jelentősen, hiszen a megtartott műsorszervező-oktató által végzett tevékenységek folytatódnak, viszont komoly gondot okoz majd a kisegítő személyzet hiánya. Két emberre hárul mindaz a feladat, amit nyolcan végeztünk. Nekik kell átvenniük a raktáros, a kasszás és részben a takarítói feladatokat is, nekik kell elvégezniük a plakátolást is, de ezzel egy időben ott kell lenniük az irodákban, termet is kell rendezniük, kapcsolatot kell tartaniuk a partnerintézményekkel, esetenként pedig délután is vissza kell járniuk. Az az érzésem, nehezebb időszak vár a maradókra, mint a távozókra” — nyilatkozta Velencei András. (Hecser) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem tolongtak a Jobbik vásárhelyi baráti körének megalakulásán
Első határon túli baráti körét alakította meg Marosvásárhelyen a szélsőjobboldali pártként elkönyvelt magyarországi Jobbik. A hétvégére meghirdetett eseményre közel húsz szimpatizáns gyűlt össze a Szegedi Csanád EP-képviselő által Vásárhely belvárosában nemrég nyitott irodájában. A baráti körbe beiratkozottak egyből párttagságot is nyertek, függetlenül attól, hogy Erdélyben valamelyik politikai alakulatnak a tagjai vagy sem. Marosvásárhely után a Jobbik az idén még Baróton, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon szeretne baráti köröket alakítani.
Stílusosan, fehér ingben és vitézkötéses Bocskai-mellényben fogadta a Jobbik első határon túli baráti körének alakulására érkezőket a párt európai parlamenti képviselője, Szegedi Csanád. A Marosvásárhely központjában bérelt negyedik emeleti kis irodát közel húsz, többnyire helybéli, illetve a városban tanuló fiatal érdeklődő töltötte meg. A közép- valamint az idősebb korosztályt nagyjából egy-egy személy képviselte. A bemutatkozásból és a beszélgetésből hamar kiderült: senki nem akar kimondottan politizálni. Az összeseregletteket a közösségért való tenni vágyás vezényelte a baráti kör alakuló ülésére.
Az érkezők nem is tudták: belépésükkel párttagságot is nyernek. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az erdélyi magyarság közérzetének javulása érdekében mielőbb tenni kell. Valami olyasmit, amit a romániai magyar pártok nemigen vállalnak fel – állapították meg az ifjak. Ezt hangoztatta Szegedi Csanád is, aki úgy érzi, a jobbikosoknak be kell kapcsolódniuk a város közéletébe. „Nem politizálni, hanem első sorban megemlékezéseket, kulturális eseményeket szervezni akarunk. Ugyanakkor, amikor és ahol szükség van, a város magyarsága érdekében is hallatjuk majd szavunkat” – mondta a házigazda szerepébe került vendég. Szegedi gyorsan hozzáfűzte: a Jobbik Baráti Köre majd a románsággal való jó együttélés jegyében próbálja a magyar érdekeket képviselni.
Hogy miért éppen Marosvásárhelyen, és a közeljövőben talán Baróton, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon és más erdélyi településeken? „Azért, mert a Jobbik egy határokon átívelő párt, amely Budapesten az erdélyi magyarságnak is meg szeretne felelni” – magyarázta a Szegedivel együtt érkező Novák Előd országgyűlési képviselő. Ilyen tekintetben a jobbikosok már is van, mire büszkélkedjenek – hangsúlyozta a két fiatal politikus, majd a Trianon-emléknap és a tanulók határon túli, egykori magyar területre való kirándulások állami finanszírozásának a megszavazását nevezte a parlamentben eltöltött első néhány hónap legnagyobb eredményének.
Nem népes, de lelkes tábor
A baráti kör alakuló ülése előtt Szegediék mintegy tíz-tizenöt személyre számítottak, végül tizenheten gyűltek be a képviselői irodába. „Az egyik barátom javaslatára iratkoznék be a Jobbikba. Nem látok semmi kivetnivalót abban, hogy ezek a fiatalok a nemzeti érzelmekre és értékekre alapozva, kissé másként, főként a közösségért politizálnak, nem mint azok, akik húsz-harminc éve képtelenek megválni székeiktől” – érvelt belépése mellett egy neve elhallgatását kérő fiatal. Kérdésünkre, hogy miért nem vállalja névvel is tagsági minőségét, a huszonéves fiú környezete előítéleteire hivatkozott. Mint mondta, meghökkenésére még azok közül is, akik kimondottan magyar érzelműek, visszahúzódást tapasztalt. „Az egyik unokatestvérem megpróbált lebeszélni a baráti körbe való belépésről, mondván, hogy mi lesz, ha kitudódik, hogy anyai nagyanyánk román volt?” – mesélte a fiatalember.
A közép- és az idősebb nemzedék távolmaradására vonatkozó felvetésre Vitus Örs irodavezető derűlátóan reagált. Mint mondta, a péntek esti csak az alakuló ülés volt, még sokan csatlakozhatnak a baráti körhöz, és egyébként is számítanak a tapasztaltabb személyekre. Hozzátette: az iroda mindössze másfél hónapos működtetése alatt több mint kétszázan megfordultak az Ifjúsági utca 2. szám alatti épületben, jobbára idős emberek. Kíváncsian kérdeztük, egy magyarországi párt brüsszeli képviselője miként segíthet egy romániai magyarnak. „Többnyire jogi tanácsadással. Az az igazság, hogy olyan kérdésekkel fordultak eddig hozzánk, amire eleve lenne megoldás, csakhogy az emberek nem tudják, hova menjenek – látta be Szegedi Csanád, aztán elszólta magát: – A többség lényegében gratulálni jött az irodanyitáshoz”.
Örültek „a Spielmannok támadásának”
Felvetésünkre, hogy a megjelent tizenöt-húsz személy kissé nem kevés a több száz értelmiségihez képest, akik a nyár elején a Jobbik marosvásárhelyi jelenléte ellen aláírásukkal tiltakoztak, Vitus Örs irodavezető határozott nemmel válaszolt. „Nem tudom, hogy az aláírók mennyire értelmiségiek, mint ahogy azt sem, hogy valóban több százan vannak-e. Mindaddig, amíg a listán Michael Jordan vagy Biszku Béla neve is szerepel, akik közül egyik sem értelmiségi, de még csak nem is vásárhelyi, nem hinném, hogy ezt a tiltakozást komolyan kellene venni. Egyébként Kézdivásárhely polgármestere és mások is tiltakoztak amiatt, hogy valaki az ő nevükben is aláírta az elektronikus formában közlekedő levelet” – fejtette ki Vitus Örs.
Irodavezetője eszmefuttatását Szegedi Csanád azzal toldotta meg, hogy ugyanúgy, ahogy Magyarországon az SZDSZ és az MSZP támadásai elismerést jelentenek a Jobbik számára, „Erdélyben a Spielmannok támadása” is felér a dicsérettel. Kérdésünkre, hogy EP-képviselőként, azon kívül, hogy a tiltakozást kezdeményező Spielmannok egyike zsidó származású, még mit tud Sebestyén Spielmann Mihályról, Szegedi szintén kérdéssel válaszolt: „Spielmann zsidó? Nem tudtam.” Marosvásárhely és egyben Erdély egyik legelismertebb történésze és könyvtárosa, a Teleki Téka vezetője, Sebestyén Spielmann Mihály közíró volt az első, aki az iroda megnyitása után a Népújság hasábjain az auschwitzi áldozatok, valamint félig kiirtott családja nevében tiltakozott az ellen, hogy Marosvásárhelyen vagy bárhol Erdélyben a Jobbik irodát vagy bármi egyebet nyisson
Konzervatívok: nem kell a Jobbik Romániában
A Konzervatív Párt (PC) kéri a román hivatalos vezetést, hogy nyilvánítsák nemkívánatos személynek Szegedi Csanádot. Bogdan Diaconu PC-alelnök szerint erre azért van szükség, mivel a jobbikos EP-képviselő „uszította” a székelyeket, hogy vonuljanak az utcára és követeljék az autonómiát. „Veszélyes precedenst teremt ez az uszítás. Kérjük a hatóságokat, hogy ne nézzék tétlenül a Románia szétdarabolását célzó uszításokat és nyilvánítsák nemkívánatos személlyé Szegedi Csanádot” – írta vasárnapi közleményében Diaconu.
„Mi ez a Jobbik párt, amely idejön, hogy kioktassa Romániát? A Jobbik elnevezése hasonlít a Csillagok háborújának egyik szereplőjére, Jabbára, akihez kapzsiságában hasonlít is. Ha a magyar politikusok Románia egy részét akarják, nem szabad elfelejteniük, hogy ez a föld a románoké, akárcsak századokkal ezelőtt, amikor ők barbárokként elözönlötték ezt a vidéket” – fogalmaz a PC alelnöke.
A PC alelnöke úgy véli, a romániai Jobbik-szervezetek létrehozása Erdély egy része autonómiájának támogatása céljából „nyílt támadás” a román alkotmány és az állam ellen. Ezért a konzervatívok kérik, hogy a hatóságok tiltsák be a Jobbik romániai tevékenységét.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Az elhivatottságról - Antal Árpád emlékezete
Antal Árpád egyetemi professzor, szerkesztő 2010. július 6-án hunyt el Kolozsváron. Koporsóját a család apraja-nagyja és egykori diákjai vették körül, maguk is többnyire már idős emberek. Túlnyomórészt a magyar irodalom erdélyi tanárai.
A professzor hosszas, de türelemmel viselt betegség után hunyt el. A rá emlékezők arcán a tőle tanulható békesség és remény látszott, az elválás szomorúsága mellett a megtanulható jövőépítés bizonyossága. Innen a teljesség érzete, ha Antal Árpád emlékét idézzük.
Ő maga azt mondotta néhány éve, pályafutására visszapillantva: „megkíséreltük kompromisszumot vállalva is becsületesnek maradni”.
A tanár mint ember. A tanári szerep mint etikai kérdés… Ennek mibenlétéről gondolkozom a következőkben. Antal Árpád a székelyföldi Nyujtódon született Antal Árpád földműves és Török Mária varrónő fiaként. A Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát. Tudni kell, hogy magyar-francia-néprajz szakra iratkozott a kolozsvári egyetemre 1945-ben. Kedvenc tanárai (Gunda Béla, Zolnai Béla) távozásával aztán maradt a magyar szak egyedül, de az irodalmat mindvégig társadalmi összefüggéseiben kívánta szemlélni. Rövid középiskolai tanári munka után (Kézdivásárhely, Nagy Mózes Gimnázium) 1950-től 1987-ig, betegség miatti nyugdíjazásáig tanította a kolozsvári egyetemen a magyar irodalom történetét (főleg a XIX. század első felének irodalmát), a bevezetést a filológiába, rövid ideig a magyar művelődéstörténetet is.
Egy olyan korszakban, amelyben a hozzá hasonló helyzetű és meggyőződésű ember nem utazhatott külföldre (Magyarországra sem…), magyar irodalmat tanított Romániában, s ennek az egyetemi katedra mellett olyan lehetőségeivel is élt, mint a kommentált szövegkiadás (Katona, Vörösmarty, Arany, Vajda, Jókai, Mikszáth, Gárdonyi művei), ami iskolai segédkönyvként is felhasználható volt, de ami főleg a Tanulók könyvtára sorozatnak köszönhetően a klasszikus magyar műveltség jelentős forrása volt a magyarországi könyvkiadástól és könyvforgalomtól elzárt Románia magyar olvasói számára.. Tankönyvírásban meg kellett tapasztalnia a totalitárius rendszer alapvető kultúraellenességét: már kinyomtatott tankönyvét bezúzták, nem követhette használatát a középiskolai gyakorlatban. Egyetemi jegyzetét elkészíthette, 1979-ben jelent meg A magyar irodalom a reformkorban és az 1848-49-es polgári demokratikus forradalom idején című, 1959-es egyetemi jegyzetének átdolgozott kiadása (A magyar irodalom a reformkorban és 1848-49-ben címmel).
A nagy hagyományú középiskolai irodalomoktatást a tanárképzés iránti figyelmével szolgálta, az egyre romló iskolaviszonyok idején az olvasáshoz való rendíthetetlen jóviszonyban látta a közművelődés sarkalatos kérdését. Nem rajta múlt, hogy a magyar nyelvű könyvkiadás az 1980-as évek végére minimálisra csökkent. Nem annyira falusi származása, mint inkább a népi írók iránti fiatalkori lelkesedése, a falukutató mozgalmak iránti érdeklődése, néprajzkutató hajlama magyarázza a falusi olvasókörök múltjára vonatkozó kutatásait. Néprajzi jellegű kutatásaiban a történeti esemény folklorizálódásával és az egyetemes mondakincs erdélyi magyar jelenlétével foglalkozott. Éppen abban az évben tanította nekünk a reformkori magyar irodalmat, és arra emlékszem, megállt az előadásban és verset kezdett mondani. A kurzusillusztráció, A magyar költő című Vörösmarty-vers („Jár számkiűzötten az árva fiú…”) annyira váratlanul hatott ránk, akik a versmondásban kortársi szövegekhez vagy iskolai egyvelegekhez szoktunk, hogy nem túlzás talán, ha a szépség pillanatára ébredésnek nevezem azt a szerepből kiesést vagy éppen a személyesített tanítás lehetőségének megvillantását. Vörösmarty nyelvi varázslatához (annak közvetítéséhez, életre keltéséhez) az ő félig mosolygós lénye, tudós humora, halksága, áhítatos hangja kellett. A magyar nyelv és irodalomtudományi szakot ellátó tanszéket felelősségtudattal vezette, a munkahelyi feszültségeket mint örökös békítő enyhíteni próbálta. Nem volt rebellis alkat, igényességét a meghittség köreiben személyes lelkesedéssel, azon túl is felelősségtudattal és következetesen képviselte. És hogyan viselkedjék a tanár a nagy katasztrófák idején? Sirasson? Lázadjon? Meneküljön? Helyén maradt, belső tusakodással bizonyára, de a jövő nemzedékének fenntartva és éltetve az oktatásnak a politkumtól ritkán függetleníthető intézményét. Nem volt könnyű dolga, a diáklétszám alacsony volta mellett a középiskolai személyzetpolitika a beolvasztás (ellehetetlenítés) jeleit mutatta. (A reformkor irodalmi életének lelkesedése a mindennapi oktatási tárgya volt évtizedekig: a személyi kultusz Romániájában élve hogyis ne vezetett volna ez meghasonláshoz? Nála szívbetegséghez vezetett.) Határozott történelem-érzékelését tapasztalhatjuk abban a döntésében, hogy idős korban, gyönge egészségi állapotban is vállalta egy időre a tilalom évtizedei után 1990 újjáalakult Erdélyi Múzeum Bölcsészet-, Nyelv- és Irodalomtudományi Szakosztálya irányítását, azok közé tartozott, akik tudták, hogy több intézmény együttes, összehangolt működése nélkül a magyarságnak nincs jövője Erdélyben sem. Érdemes megvizsgálnunk, milyen személyiségeknek szentelt különös figyelmet. Élete nagy példaképét – immár a XXI. századba érve – Márton Áron püspökben jelölte meg. Monográfiát készült írni a szent életű, szabadságától, hatásköre gyakorlásától a zsarnoki hatalom által megfosztott püspökről, de néhány közlemény után kedvét szegték az ellentmondásos visszajelzések, a téma divatba jövetele. Egykori tanárai közül a már említett Gunda Béla, a nyelvész Gombocz Zoltán, Harkai Schiller Pál, György Lajos volt rá különös hatással (György Lajos irodalomtörténész, könyvtáros, tanár munkásságával külön is foglalkozott: György Lajos 1992). Szentiváni Mihálynak, az unitárius kollégium egykori nagy reménységének, népdalgyűjtőnek monográfiát szentelt, amelyet elismerően fogadott a kritika (Szentiváni Mihály. Monográfia. Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest, 1958). Szentiváni eszmetársáról, kortársáról, a püspökké lett Kriza Jánosról Faragó Józseffel együtt írtak könyvet (Bukarest, 1965). Saját kortársai közül Márton Áron püspök mellett Szabó T. Attiláról írt méltatást, írt a fiatal Gyulai Pálról, pedagógus pályákat vizsgálva Nagy Gézáról. A művelődési és tudományos intézményeket mint különböző nemzedékek együttműködésének ideális terepét tekintette. Fiatal korában a Móricz Kollégium révén ismerte meg a társadalmi dialógus lehetőségeit (1945–48), ennek továbbvitelében reménykedve lett szervezője és vezetője a kolozsvári Szabó Dezső kollégiumnak is (1946–47). A gyülekezési szabadságot korlátozó időben az irodalom szeretete révén kísérelte meg közvetlen környezetének, tanároknak, diákoknak, olvasóknak átadni tudását, egyszersmind az érzelmi intelligencia ajándékait. Szerkesztőként a Román Akadémia magyar nyelvű lapját, a kolozsvári székhelyű NyIrK-et szerkesztette, rövid ideig az Erdélyi Múzeum megbízott főszerkesztője is volt. Többszáz, általa irányított szakdolgozat jelzi lelkiismeretes egyetemi tanári munkáját és 1990-2008 között több sikeresen megvédett doktori disszertáció is (Benedek Elek levelezése; Széchenyi István naplói; Barcsay Ábrahám költészete; Jósika Miklós műveinek fogadtatása; a felvilágosodás erdélyi írónői; az érzékenység színháza; a katolikus népénekek forrásai; Shakespeare műveinek korai magyar recepciója; és a sort hosszan folytathatnók). Biztos értékrend, önképzés, a hétköznapok lelkiismeretes munkája: ez jellemezte témavezetői munkáját, s aki ismeri a tudományos kutatás természetét, tudja, hány elbizonytalanodás, visszatérés, tévedés árán lehet eljutni a legkisebb eredményig is. Ebben az egyénre szabott és láthatatlan munkában volt páratlan tehetségű tanárunk, Mesterünk. Ebben a versenyre épülő és magát sokféle technikával kényeztető, gúzsba kötő világban a beszélgetések híve maradt. Valami régesrégi intézmény ez, semmivel nem pótolható. Nemcsak az információk cseréje: a sejtések megfogalmazása, a bizalom révén a vélemények békés ütköztetése, szellemi útkeresés, társkeresés. Élete utolsó évtizedében a verskedvelő professzor Tóth Árpád és Novalis költészetében jelölte meg a szépség otthonos teljesítményeit. Naponta sétált – korábban ilyen sétákon ő próbálta feleségét, Jancsó Lya tanítónőt depressziójából visszabűvölni; immár őt, a fizikailag egyre erőtlenedőt kísérte valamelyik családtagja, ismerőse. Nem érhette meg 85. születésnapját (1925. július 24-én született, jaj, a sírkő 1924-et jelző felirata korrigálandó!...)
Immár más útra hívtak, drága Tanárunk. Hitedet, mint energiáidat is, szétosztottad, hogy biztos értéket örököljünk Tőled. Ennek a gazdagságnak a tudatában maradunk áldott ösvényeden.
Antal Árpád /Nyujtód, 1925. július24. – Kolozsvár, 2010. július6./
Egyed Emese, Helikon (Kolozsvár)

Harai Pál börtönemlékei
Harai Pál, szentkatolnai születésű nyugalmazott kanonok A börtönévek papi emlékei (Medgyes, 2010) címmel adta közre meghurcoltatása, sanyarú sínylődése epizódjait. Az előszóban dr. Czirják Árpád pápai prelátus így ír: „Harai Pál mesteréhez hasonlóan üldözést szenvedett az igazságért. Visszaemlékezéseiből mégsem a szomorú, hanem a boldog ember szól az olvasókhoz, és bátorítja őket, hogy a kudarcokban ne essenek kétségbe, az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál.”
A nagy lexikális tudással rendelkező, de végtelenül szerény ember szelíd lelke és törékeny alkata ellenére nagyon kemény tud lenni, ha a helyzet ezt megköveteli – áll a Székely Hírmondó 2010. június 25-i számában. „Hit, nemzet, becsület, emberség dolgában nem ismer tréfát, és hajlíthatatlan. Bár 83. évét tapossa, sugárzik belőle az életerő és energia. Szellemi és fizikai frissessége hitén kívül talán a közösségért felelősséget vállaló ember állandó tenni akarásából fakad. Könyvét sem öncélúan, hanem közelmúltunk feltárásának szándékával írta, hogy az elkövetett borzalmakat megismerve elkerülhessük azokat a csapdahelyzeteket, melyek megismétlődhetnek. Életét a közösségépítés és nemzetvédés jegyében küzdötte végig. Egyszerű földműves emberek gyermekeként született Szentkatolnán, 1928. január 25-én. Miután beiratkozott a gyulafehérvári teológiai főiskolára, azt bezárták a román hatóságok, ezért a növendékek otthon készültek, és titokban vizsgáztak. Márton Áron püspök és a teológia tanárainak 1949-es letartóztatása után azonban ez a lehetőség is szertefoszlott. Nehéz időszak következett, amely alatt alkalma volt megismerkedni a szekuritáté vasöklével is. Végül sok viszontagság után, 1952-ben szentelték pappá. Aradon, majd Sepsiszentgyörgyön, Csíkdánfalván és Brassóban volt káplán. A magyar forradalom leverése után ő is a megtorlás áldozatává vált, ugyanis 1958-ban koholt vádak alapján letartóztatták, és 10 év börtönbüntetésre ítélték. A román kommunista pokol Duna-deltai állomásainak megjárása és hat év kényszermunka után általános amnesztiával szabadult.
1985-ben Medgyesre, pályafutásának utolsó állomására került. A rendszer bukása után, a püspökség támogatását nélkülözve, saját vagyonát is felhasználva építette fel a Szent István templomot, valamint a hozzá tartozó Kolping ifjúsági és közösségi házat. A madarasi Hargitán vásárolt területen ifjúsági Kolping - tábort épít és működtet, s Baromlaka határában egy mintafarm létesítésének gondolatával vett házat. Ez utóbbi terve viszont rajta kívül álló okok miatt sajnos meghiúsult.
Helytállása és közösségformáló munkája elismeréseként Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben, az RMDSZ pedig Ezüstfenyő-díjban részesítette. Jelenleg a medgyesi vendégház egy szerény szobájának lakójaként segíti paptársai áldásos tevékenységét, immár nyugdíjasként.” (Bedő Zoltán)
Alább részleteket közlünk Harai Pál könyvéből.
Hogy mennyire kiosztott szerep és adott esetben még előre megjelölt felelet szerint történt a tárgyalás, álljon itt a következő eset. Macskási Pál az egyik vádlottól – nem írom ide a nevét – azt kérdezte, miért fordultak a katolikus papokhoz ezzel a levéllel. „Azért – hangzott a válasz –, mert tudtuk, hogy Márton Áron püspök rendszerellenes, és éppen ezért hathatós támogatást reméltünk a katolikus papoktól.”
Azonnal átvillant az agyamon, hogy ez a válasz betanított szöveg, lecke. Ezt már nem tudtam elviselni. Felugrottam a székről, és indulatosan ordítottam: „Hazudik, összejátszottak a szekuritátéval. Ha ez nem így lenne, hogy lehet az, hogy az EMISZ főnökét, Orbán Lászlót jóval utánam (talán augusztus 16-án) tartóztatták le. Honnan tudtak a levélről?” Talán mondtam még mást is, de nem folytathattam, mert két vagy három milicista rám ugrott és lenyomott a székbe. Nem akartam leülni, s még a kabátot is letaszították a vállamról.
Macskási bíró rendreutasított: „Mit gondol, tisztelendő uram? A szószéken van? Márton Áronnak ilyen papjai vannak?” Kis idő múlva szünetet tartottak, a törvényszék folyosójára kísértek, leültettek a fal melletti padokra. Egyszer csak Bartos őrnagy állt meg előttem, és fogait vicsorgatva mondta: „Tisztelendő uram, ezért még számolunk!”
*
Az ítélethirdetés 1959. március 19-én, Szent József napján történt. A 79 vádlott 1148 év, azaz ezeregyszáznegyvennyolc év börtönbüntetést és teljes vagyonelkobzást kapott.
*
Örömmel írtuk a lapokat, ha adtak. Mikor édesapám, máskor édesanyám és Janika, pap öcsém nevére címeztem. Így akartam kitapogatni, hogy életben vannak-e, arra gondolva, ha esetleg meghaltak, nem kapok csomagot, vagy megjelenik a feladó címen az özvegy jelzés.
Az élelmiszereken kívül nem kérhettünk mást. Igen nagy szükségem lett volna gumicsizmára. Kérni nem szabadott, de ha küldtek, kiadták a rabnak. Elhatároztam, hogy kérni fogok. Ki kellett találnom, hogyan rejthetem el a kérést. Sikerült is úgy elrejtenem, hogy nem találták meg. Ez nem az élelmiszerek között szerepelt, hanem a címzésben. Akkor éppen édesanyám címére küldtem a lapot: Harai Tereza, Loc. Catalina, str. Gumicsizmát nr. 42. Raionul Tg. Sacuiesc, regiunea Brasov. Arra gondoltam, hogy a Gumicsizma a levelezőlapot ellenőrző őrnek esetleg valami furcsa, kiejthetetlen, „bozgor” névnek tűnhet, de a szentkatolnai postásnak, még inkább szüleimnek valami mást fog jelenteni. Távolról sem gondolták, hogy elment az eszem, hanem arra, amire nagy szükségem van. A következő csomagban megjött a csizma, és ki is adták, nagy örömömre. Használtam, és sok kolléga is kölcsönkérte, amikor szolgálatos volt, és az udvaron bokáig érő sárban el kellett hozniuk a cseberben az ételt.
Szabadulásomkor, 1964-ben a csizmáimat hazavittem. Jó szolgálatot tettek. Emlékként meg kellett volna őriznem őket, de sajnos, elkallódtak. Megfakulva ugyan, de megmaradt az a lap, hogy az utókor emberei is láthassák, hogy az 1960-as években a Harai család a Gumicsizma 42. szám alatt lakott.
*
Leültettek a fűre, és a géppisztolyos katonák között kíváncsian vártuk, mi történik. A láger politikai tisztje jelent meg, és beszédet tartott nekünk. Mondanivalója a munkánkról szólt, amivel nem volt megelégedve. Nem fenyegetett, de nagyobb munkaütemet sürgetett. Némán hallgattuk végig, amiket a kukoricakapálás fontosságáról mondott. Sem ő, sem pedig a rabok többsége nem számított arra, ami ezután történt. A mindegyre nekünk szegezett kérdésre: „De ce nu lucrati?” (Miért nem dolgoztok?) – egyszeriben felszólalt egy bukaresti származású rab, ha jól emlékszem, Mihály király tanácsadója volt. Mondanivalója lényege: a rabok tudják, hogy mennek haza. Honnan tudjátok? – hangzott a politikai tiszt kérdése. – „Olvastuk az újságban” „Milyen újságban? Honnan kaptad az újságot?” Megkapta a választ, de olyant, hogy ma is mosoly jelenik meg az arcomon, amikor erre gondolok.
„Jöttünk az úton a kukoricásból, és összegyűrt újságot pillantottam meg, amit fölvettem. Újságpapírba csomagolt szalonna volt benne. A szalonnát megettem, és az újságot elolvastam.” Láthatóan zavarba jött a tiszt, de nem adta be a kommunista derekát. Ha még él, biztosan nagyobb nyugdíjat kap, hogy ilyen derekasan és gerincesen kiállott a kommunista ámítások és hazugságok mellett.
*
Az állomásra érve jegyet váltottunk, mindenki oda, ahol letartóztatták. Ugyanis egészen szigorú utasításunk volt, hogy hazaérkezésünk után legkésőbb 24 órával jelentkezzünk annál a szekuritáténál, ahol letartóztattak.
Az utazás részleteire nem emlékszem, de a brassói megérkezésre igen. Ahogy leszálltunk, elcsodálkoztunk a fogságunk ideje alatt épült modern állomáson. Elhatároztam, hogy gyalogosan megyek föl a plébániára. Nemcsak azért, mert általában kíváncsi a természetem, hanem mert reméltem, hogy találkozom néhány ismerőssel. Letartóztatásom előtt elég sok ismerősöm volt, hisz több mint négy évig vezettem Brassóban különböző lelkipásztori munkákat: szentmiséket, keresztelőt, temetést, esküvőt, nagyon sok gyermeket tanítottam hittanra. Sok más vallású ember is az ismeretségi körömbe tartozott. Brassó utcáin a Kolostor utcai templomig gyalogolva egy árva lélekkel sem találkoztam.
Hat év alatt ennyire megváltozott a világ és benne az emberek? Köztük én is?
(Válogatta: B. D.) Népújság (Marosvásárhely)

Mi történt 1989 decemberétől 1990 májusáig?
Ismeretlenek tüntették el az iratanyag egy részét, egyesek máig ódzkodnak mesélni az egyes településeken történtekről: a 89-kutatás résztvevőivel beszélgettünk.
A hiányos dokumentumok és a máig az emberekben élő félelem is akadályozza az 1989 végén és 1990 elején több erdélyi városban történtek rekonstruálását, az egyesek által forradalomnak, mások szerint puccsnak nevezett eseménysor kapcsán. Idén indult a Kisebbségkutató Intézet és a Progress Alapítvány közös kutatási projektje a '89-es események kapcsán Bárdi Nándor történész kezdeményezésére. A kutatás többek közt azt célozza, hogy a még meglévő dokumentumokat – újságokat, plakátokat, fényképeket, videó- és hangfelvételeket, iratokat, jegyzőkönyveket stb. – összegyűjtse, és ezek alapján rekonstruálja az 1989 végétől 1990 májusáig történt események kronológiáját, elsősorban a romániai nemzeti kisebbségek szemszögéből. A különböző városok a temesvári események visszhangjára reagálva mind-mind megélték a maguk „kis forradalmait”; több helyen is halálos áldozatokat követeltek az események, lincselések is voltak. Ebben az öt hónapos intenzív periódusban alapították meg a Nemzeti Megmentési Front helyi szervezeteit, az RMDSZ-t, a MADISZ-t, illetve számos kisebbségi szervezetet is. A marosvásárhelyi etnikai konfliktus, a fekete március kihatott más településekre, az ottani magyar-román viszonyokra. Ennek visszhangjára, illetve a máig tisztázatlan, háttérben folyó események, szerepek felderítésére is fókuszál a kutatás; a vizsgált periódus záróeseménye az első szabad választás 1990 májusában.
A kutatás során a fontosabb erdélyi városokban, municípiumokban, ahol jelentős számú kisebbség él, egy-egy helyi kutató igyekszik összegyűjteni a fellelhető dokumentumokat. Gondot jelent, hogy több erdélyi városból is a kilencvenes évek elején ismeretlenek elvitték felsőbb utasításra a Nemzeti Megmentési Front irattárát. „Elsősorban magyar szempontú kronológiák készülnek, de igyekszünk a jelentősebb kisebbségekre is odafigyelni, elsősorban Temesváron, Aradon, Szatmáron, Nagyváradon, Nagybányán, ahol több nemzetiség is együtt él. Elsősorban megyeközpontokat választottunk, illetve van néhány olyan kisebb város, amely bár nem megyeközpont, de fontos, hogy megjelenjen. Remélhetőleg sikerül a 89-es események magyar értelmezését is bevinni a román történeti diskurzusba” – vázolta az elképzelést Gidó Attila, aki Novák Csaba Zoltánnal együtt kutatásvezetőként koordinálja a helyi kutatók munkáját. A kutatás kiemelten figyel arra, hogyan vesznek részt már a kezdetektől vagy lépnek be utólag a kisebbségek képviselői a hatalmi struktúrákba. A dokumentumokból összeállt településspecifikus kronológiákat ezért interjúkkal is kiegészítik, amelyeket a helyi kutatók olyan személyekkel készítenek, akik cselekvő részesei voltak az eseményeknek a szóban forgó időszakban. Azokban a városokban – eddig összesen 13 településen –, ahol már tavasztól dolgoznak a helyi kutatók a témán, már elkészült az eseménykronológia. „A kutatás első fázisából néhány érdekességet már megállapíthatunk, bár természetesen ezt nem tekinthetjük végeredménynek, hiszen a történelemről való vélekedés szubjektív dolog. Kísérleteztünk az események szakaszolásával, és úgy gondolom, nemcsak az általam kutatott Marosvásárhely esetében érvényes ez, hanem a többi városnál is” – magyarázta kérdésünkre Novák Csaba Zoltán. „Négy szakaszt azonosíthatunk be: a temesvári eseményektől a Ceaușescu-házaspár meneküléséig tartana az első, december 16-22. között. Van egy nagyon rövid időszak, az új hatalmi szerkezet kiépülése december 22-től körülbelül január elejéig. A december 29-től február elejéig tartó időszakot a Nemzeti Megmentési Front határozza meg, majd február elején alakulnak meg a nemzeti egység ideiglenes tanácsai, amelybe már a Fronton kívüli szervezetek is beépülnek: újjászervezett politikai pártok vagy frissen alakult szervezetek. A Nemzeti Ideiglenes Tanács tevékenysége egészen a májusi választásokig alkotja a negyedik időszakot” – mondta. Forradalom volt-e vagy puccs 1989-ben? „Én úgy látom, kettős folyamat találkozik valahol térben és időben. Semmiképp sem hanyagolható el a népmozgalmi része, nagyobb erdélyi városokban – Temesvárhoz hasonlóan Kolozsváron, Szebenben, Brassóban, Marosvásárhelyen – még a diktátor bukása előtt is van nagyobb tömegmegmozdulás, illetve több esetben számos halálos áldozatot követelő beavatkozás a hadsereg részéről. Mindenképp van tehát forradalmi tömegjellege az eseményeknek” – tette hozzá. Ebben az időszakban nagy a kádermozgás; január végére, február elejére olyan struktúra alakul ki, amely gyakorlatilag alárendelt Bukarestnek. Ám azelőtt viszont napokra megszűnik a központi hatalom befolyása, a Securitate visszahúzódik, a régi pártstruktúrák szétesnek, gyakorlatilag az egyedüli erő a hadsereg. „Egyre többen látják úgy bukaresti szemszögből is kutatók, hogy a hadseregnek nagyon fontos szerepe volt, sokkal fontosabb, mint gondolnánk. Merem állítani, gyakorlatilag a hadsereg döntötte el, melyik legyen az az új politikai struktúra, amely Romániát a változás útján viszi. Ők fogadják el az Iliescu által vezetett új hatalmi struktúra működését, éspedig azért, mert ennek a csoportosulásnak van olyan praxisa, amely lehetővé teszi, hogy az állam működése gyakorlatilag folytatódjon. Nagyon sokan a nomenklatúra tagjai voltak a 60-as, 70-es években, majd valamilyen ok miatt a Ceaușescu-féle pártvezetésből kikerültek” – magyarázta Novák. A székelyföldi városokban egyértelműen magyar szervezésben alakulnak ki az új hatalmi struktúrák. Marosvásárhely érdekessége, hogy ellentétben a többi nagyobb erdélyi várossal, ahol a magyarság viszonylag későn, december 22. után épül be a hatalmi szerkezetbe, itt párhuzamos struktúrák alakulnak ki. A hadsereg minden más nagyobb városban uralja a helyzetet, Marosvásárhelyen azonban az első napoktól kezdve Király Károly révén egy erős magyar mag alakul ki. Novák Csaba Zoltán szerint ez a kettős hatalmi megosztás a fő oka annak, hogy később az indulatok elszabadulnak, nem sikerül stabilizálni a helyzetet.
Néhány kronológiakészítővel az általuk kutatott városokban tapasztalt helyi specifikumok kapcsán a szelterszi társadalomtudományi táborban beszélgettünk, miután a kutatásvezetők bemutatták a projektet a tábor résztvevőinek. Kolozsváron rengeteg halálos áldozatot és sebesültet szedett a forradalom. A magyarság szinte az első percektől képviseltette magát a hatalmi struktúrákban, a politikai, egyházi és diákszervezetek révén is – mondta el kérdésünkre Fodor János történész. A fekete március után, főleg mivel időközben itt is megalakult a Vatra Românească, érezhető volt egy etnikai konfliktus kiéleződése, amelyet azonban sikeresen csillapítottak a városban – tette hozzá a kolozsvári kronológia készítője. A kutatónak szerencsére rendelkezésére álltak a Kolozsvári Rádió korabeli hangfelvételei, az írott sajtó archívuma is megvan. Hátravan még az egyházi, RMDSZ-iratok átvizsgálása. Bár a kutatók nagy része fiatal, és mondhatni gyerek vagy kamasz volt a szóban forgó események idején, Fodor János nem tapasztalt emiatt akadályokat, nem akarták „megmondani neki a tutit” azok, akik felnőtt fejjel érték meg 1989-et. „Mindenhol segítőkész emberekre találtam, különösebb magyarázkodás nélkül sikerült megszereznem a kívánt dokumentumokat, remélhetőleg ez nem változik az adatgyűjtés további fázisaiban sem” – mondta a Transindexnek.
Szatmárnémetiben teljesen békésen zajlott le a forradalom, egy tüntetés volt december 23-án. Megyei és városi szinten is a hadsereg volt az, amely minden fontos tisztséget és pozíciót betöltött, a magyarság képviselőinek csak december végén sikerült bekapcsolódniuk a Nemzeti Megmentési Frontba – mondta el a Transindexnek a szatmári kronológia készítője, Sárándi Tamás. 1990 februárjában a magyarság helyi vezetői megelégedetten nyilatkoznak az elért eredményekről, teljesen békés átmenetként zajlik a magyar nyelvű oktatás visszaállítása, a Kölcsey Ferenc Gimnázium már januárban megkezdi működését. Március elején azonban helyi szinten is megalakul a Vatra Românească, nekik „köszönhetően” zajlik le Erdélyben a Marosvásárhely után a második legnagyobb összetűzés március 15. kapcsán, és a békés folyamat megtorpan – tette hozzá. Szatmárnémetiben igen nehéz összegyűjteni a dokumentumokat, nemhogy a Front irattára, de még a helyi újság korabeli lapszámai sem voltak fellelhetőek. Ami maradt, az az RMDSZ-nél fellelhető csekély anyag – sorolta a buktatókat a kutató, felhívva a közvélemény figyelmét, hogy akinek birtokában van bármilyen kordokumentum, bocsássa rendelkezésre, ezzel is segítve az események megértését. Hargita megyében ebben az időszakban elég sok lincselés történt, így Székelykeresztúron is – itt egy rendőrt öltek meg a tüntetők. Itt is megalakultak a Front, az RMDSZ helyi szervezetei, érdekességként pedig a Székely Ifjak Fóruma, amelynek képviselője később be is jutott a parlamentbe – mesélte Vass Réka. A kisvárosban megoszlanak a vélemények, hogy népfelkelés történt-e, vagy – mint ahogy sok vezető beosztású ember gondolja – megrendezték a „forradalmat”. „Azt tapasztaltam, hogy az emberek készségesek egy bizonyos pontig, érdeklődéssel fogadnak, hiszen ez a témát senki nem kutatta eddig Keresztúron. Ám van egy pont, ahol egyszer csak bezárulnak a kapuk, nem hajlandók se nyilatkozni, sem pedig forrásokat vagy anyagokat a rendelkezésemre bocsátani. Arra szoktak hivatkozni, hogy ha nem is ők, de a családjuk veszélybe kerülhet. Én próbálom mindenkivel tisztázni, hogy nem igazságot tenni jöttem, és nem értékítéleteket megfogalmazni, a kutatásnak ugyanis nem ez a célja. Minden alkalommal hangsúlyozom a Kisebbségkutató Intézet diszkrécióját, azt, hogy ezek az anyagok kutatók számára lesznek hozzáférhetőek” – mondta a helyi kronológia készítője. Kézdivásárhelyen Miklós Katalin készíti a kronológiát. Itt is egy lincselés áll az események középpontjában: Aurel Agache őrnagyot megölik, és a milícia épületét is felgyújtják 1989-ben. Mivel egy román nemzetiségű személy hal meg, a későbbiekben a román hatalom, illetve egyes politikai pártok támogatásával sikeresen kreálnak belőle etnikai ügyet. Miközben máshol az országban a hasonló lincseléseket vagy nem vizsgálják ki, vagy a tettesek általános amnesztiát kapnak, Kézdivásárhelyen öt embert vádolnak. „Az ügynek máig ható következményei vannak, a népharag áldozatául esett őrnagy halála után fotók és tanúvallomások alapján összeállítanak egy vádiratot, amit 1997-ben véglegesítenek, 1999-ben pedig ítélet születik a feltételezett elkövetők ellen. Akik nem menekülnek el, 4-7 évi börtönbüntetést kapnak, illetve pénzbeli kártérítés kifizetésére kötelezik őket. Ám 2002-ben is perek sorozata indul. Végül Strasbourgban mindkét félnek – a vádlottaknak és az ifjabb Agache-nek is – kártérítést ítélnek meg, előbbieknek azért, mert diszkriminatív módon volt összeállítva a perirat, a családnak pedig az ítélet miatti késedelemért” – foglalta össze röviden Miklós Katalin. Nagybányán a hatalomátvétel aránylag békés zajlott. December 23-án nagy tömeg gyűlt össze a város központjában, melynek tetemes részét a környék vállalatainak munkásai adják, és bár az indulatok elszabadultak a megyeháza „bevételénél”, az eseményeknek nem volt súlyosabb sebesültje. A közigazgatási szervekben a katonaság hangsúlyos jelenléte tapasztalható – vázolta kérdésünkre az eseményeket a nagybányai és zilahi kronológia készítője, Kiss Ágnes. A nagybányai fejlemények különlegessége a bányaipari alkalmazottak részvétele, akik tüntetéseket és sztrájkokat szerveznek; követeléseiket Bukarest fokozatosan teljesíti (például béremelés, különböző juttatások). Hálájukat a Nemzeti Megmentési Front és Iliescu-párti tüntetéseken való részvétellel fejezik ki több alkalommal is. További érdekesség, hogy korán megalakul a környezetvédő mozgalom, tüntetéseket és aláírásgyűjtést szerveznek a környezetszennyező anyagokat kibocsátó gyárak ellen. Még december folyamán megalakulnak Máramaros megyében a magyar és német kisebbségi szervezetek, februárban pedig az ukrán (RUSz). Jelentős többségi-kisebbségi konfliktusra nem kerül sor. Zilahon a hatalomátvétel teljesen békésen zajlott. A rendőrség, katonaság, Securitate villámgyorsan átállt. Jelentős többség-kisebbség konfliktusra nem került sor, bár provokációnak minősíthető események akadtak. Például március 15-re virradó éjszaka ismeretlenek festéket öntenek a zilahi Wesselényi-szoborra – foglalta össze Kiss Ágnes. A zilahi kutatást akadályozza, hogy nyoma veszett a megyei Ideiglenes Nemzeti Megmentési Front iratanyagának; elkallódott az a pár múzeumhoz beküldött élménybeszámoló is, amelyek Cornel Grad történész, Gheorghe Şişeşteanu szociológus és Bajusz István muzeológus felhívására érkeztek. A tervek szerint a kronológiákat önálló kötetben jelentetik meg jövőre, illetve egy konferenciát is szerveznek ebben a témában. A kutatás anyaga várhatóan az interneten is elérhető lesz majd az Adatbankban.
Bakk-Dávid Tímea. Transindex.ro