Szoboszlay Aladár székelyföldi szervezkedése (Az 1956-os forradalom Háromszéken)
Az 1956-os szervezkedési kísérletek döntő többsége a Székelyföldhöz — így Háromszékhez — vagy a Székelyföldről elszármazottak tevékenységéhez kapcsolódott. Ebben, természetesen, meghatározó jelentősége volt, hogy a székelység századokon át a keleti gyepűket védte, kiváló katonanépességként tartották számon.
A székelyföldi lustrák, katona-összeírások arról tanúskodnak, hogy Európa egyik legütőképesebb hadseregét a Székelyföld tudta hadrendbe állítani. Negyvenezer gyalogos és lófő székely minden időben komoly hadseregnek számított. Tudták ezt a magyar királyok, tudta Mátyás király, tudta Kossuth Lajos és Berzenczey László is, az 1848—1849-es háromszéki önvédelmi harcok páratlan sikere és fegyverténye ma is megdobogtatja mindannyiunk szívét. A székelyek hősiességét nagyon jól ismerték a moldvai, havaselvei fejedelmek is, akik a törökök támadása esetén azonnal a székelyekhez fordultak segítségért. Sem Ştefan cel Mare, azaz István vajda, sem Mihai Viteazul a székelyek katonai segítsége nélkül nem tudott volna csatát nyerni. Milyen furcsa és keserű fintora a történelemnek, hogy ma is akadnak történészek, akik a székelyek román eredetéről hadoválnak, "megideologizálják" a rovásírás román eredetét is... Törvényszerű volt, hogy Szoboszlay Aladár is elsősorban a Székelyföldön, Csíkszeredában, Torján, Kézdivásárhelyen és Marosvásárhelyen hozta létre konspiratív sejtjeit. A brassói sejt — akárcsak az Erdélyi Magyar Ifjak Szervezetének 78 elítéltje — szintén a Székelyföldről verbuválódott. Szoboszlay Aladár tájékozottságát bizonyítja, hogy amikor 1956. október 26-án megérkezett Torjára, azonnal az 1951 és 1955 között az Ozsdola környéki hegyekben bujkáló, Pusztai Ferenc által vezetett fegyveres csoport támogatására gondolt. A Háromszék olvasói jól ismerik Iochom István Pusztai, Jeges, Dézsi címmel a Székely Hírmondó kiadásában 2006-ban megjelent kiváló kötetet. Éppen ezért csupán azokra az információkra támaszkodom, amelyeket Szoboszlay Aladár fontosnak tartott, hogy újból hasonló fegyveres csoportok szerveződjenek Háromszéken. Az 1958. szeptember 1-jén a Securitate temesvári börtönében vele együtt kivégzett Tamás Imre csíkszeredai tanító a magyar forradalom előtt és a forradalom napjaiban arról tájékoztatta őt, hogy a székelyföldi és a szebeni hegyekben bujkáló fegyveres szökevények nyílt akciót indítanak Románia kommunista rendszere ellen, a támadásra Brassóban és Bukarestben egyidejűleg kerül sor.
Akkor Szoboszlay Aladár még nem tudta, nem tudhatta, hogy a csoport tagjait, Pusztai Ferencet, Dézsi Dénest, Máthé Györgyöt, azaz Jegest — akik 1950. augusztus 30-án agyonlőtték Okos Dezsőt, a kászonaltízi néptanács elnökét, 1952. október 6-án Ioan Piteşteanu milicistát, 1953. augusztus 10-én Gheorghe Pascut és Fogarasi Lászlót, a Securitate tisztjeit, 1953. október 23-án Kalányos Béla kászonaltízi lakost, az állambiztonsági szervek egyik besúgóját, vagyis a rendszer leggyűlöltebb és basáskodó képviselőit — tűzharcban likvidálták. Legádázabb ellenségük és végzetük — miként 1959-ben az ozsdolai molnárlegénynek, Szígyártó Domokosnak — Boros Lajos ozsdolai néptanácselnök és párttitkár volt, akiről Kovács György minden idők egyik legszörnyűbb és kizárólag hazugságokra épülő magyar "regényét", Az Ozsdola leányát "mintázta". Pusztai Ferenc és Dézsi Dénes 1954. augusztus 22-én este fegyverrel támadott Boros Lajosra. Boros fogadott lánya egy óvatlan pillanatban kisurrant, és értesítette a helybeli milicistákat. Valóságos hajtóvadászat indult Pusztaiék ellen. A hadművelet részletes leírása Florian Banu—Silviu Moldovan Bande, bandiţi şi eroi (Grupurile de rezistenţă şi Securitatea) című, az Enciklopédiai Kiadónál 2003-ban megjelent kötetben olvasható. Dézsi Dénest halálos lövés érte. Holttestét — mint a középkorban — három napon át Ozsdola központjában közszemlére tették. Pusztai Ferencet 1955. augusztus 10-én lőtték agyon Almásréten. Az ő holttestét — megfélemlítés szándékával — szintén kitették Ozsdola központjában. Jegest, azaz Máthé Györgyöt Kászonújfaluban egy tyúkketrecben lőtték agyon. A nevüket Felsőháromszéken és a Kászonokban ma is a legnagyobb tisztelettel említik. Mit vallott Szoboszlay Aladár a fegyveres szökevényekről 1957. november 30-án 7.40 és 16.35 óra között? "1956 augusztusában megérkeztem Bukarestbe, azonnal egy vonattal továbbutaztam Sepsiszentgyörgyre, ahol egy másik vonatra szálltam, és Gelencéig mentem. Ebben a községben Ráduly Géza római katolikus plébánoshoz mentem, akivel együtt voltunk teológusok. Megjegyzem: Ráduly Gézával már 1955-ben ismertettem a Keresztény Dolgozók Pártja létrehozására vonatkozó tervemet, amikor ismertettem a párt programját és ideológiáját, e célból a lakására mentem, s arra kértem, tanulmányozza a székelyek életét és gondjait."
Ráduly Géza
Ráduly Géza 1921. december 15-én született Kézdiszentléleken. Ragyogó tehetség, kiváló emlékezőképességgel áldotta meg a Jóisten! — így jellemezték paptestvérei és rabtársai. Nyolc éven át gyalog járt be a kantai Római Katolikus Főgimnáziumba. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főiskolán végezte teológiai tanulmányait. Kivételes tehetségét látva elöljárói a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemre küldték. A visszaemlékezések szerint Márton Áron püspök 1946-ban szentelte pappá. Előbb Gyergyószentmiklóson volt káplán, majd Gelencére helyezték. Gyergyószentmiklósi káplánsága idején, már 1951-ben letartóztatták. Szoboszlay Aladárt 1945-től, a gyulafehérvári teológiáról ismerte. Baráti viszony alakult ki közöttük. Szoboszlay Aladár először 1955 nyarán kereste fel Ráduly Gézát. "Egyetértettem egy ilyen párt létrehozásával, mivel elégedetlen voltam a jelenlegi rendszerrel, amely a materialista ideológián alapszik, és bizonyos jelenségeket egészen másként magyaráz, mint az egyház" — mondotta már az első kihallgatásán Ráduly Géza. 1955-ben Imecsfalván is találkozott Szoboszlay Aladárral Veres Imre helybeli plébános parókiáján. Szoboszlay Aladár azzal bízta meg, hogy új tagokat toborozzon. A beszervezésre Veres Imrét és az ozsdolai plébánost, Kosza Józsefet javasolta. Az utóbbiról megjegyezte, hogy a Securitate korábban egyszer már letartóztatta, mert kapcsolatban állt Pusztai Ferenccel és a Jeges "becenevű" szökevénnyel. Szoboszlay Aladár kérésére el is ment Ozsdolára Kosza Józsefhez, amikor azonban a szökevényeket szóba hozta, minden beszervezési kísérletet kategorikusan visszautasított. 1956 augusztusában Szoboszlay Aladárral közösen keresték fel Kosza József ozsdolai plébánost, de a beszervezési kísérlet ezúttal is eredménytelen maradt. Ráduly Gézát a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1958. május 30-án négy vádlott-társával együtt életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Temesváron, Aradon, Jilaván, Galacon, a brăilai Nagyszigeten, Luciu-Giurgeni-ben raboskodott. 1964-ben szabadult. Hét évig egy cellában volt a most 91 éves Ferencz Béla Ervin atyával, a gyergyószárhegyi Ferenc-rendi kolostor jelenlegi főnökével. Kiszabadulása után azonnal templomjavításba kezdett, kanonoki rangfokozatban irodaigazgatóként dolgozott, majd Madéfalván és Tusnádon volt plébános. Többen hangoztatták: első lett volna a püspök után. 1985. január 29-én Tusnádon hunyt el, Jakab László szerint Madéfalván. Szoboszlay Aladár így folytatta 1957. november 30-i vallomását: "Ezt követően Ráduly Gézával Kosza József ozsdolai plébánoshoz mentünk, akit ezúttal be is mutatott. A parókián egy másik római katolikus pap is volt — azt hiszem, Vitályos vagy Balog Sztálinvárosból (Brassóból — T. Z.), aki a pihenőszabadságát töltötte ebben a községben. A pap távozása után Kosza Józseffel beszéltem a mi Keresztény Dolgozók Pártjának nevezett felforgató szervezetünkről, annak terveiről és programjáról. Kosza Józsefnek beszéltem arról, hogy egy román—magyar konföderáció létrehozását javasolom, és erről a Magyar NK-ban egy volt politikussal (dr. Schmidt Géza volt kisgazdapárti képviselővel — T. Z.) is egyeztettem, aki egyetértett ezzel a dologgal.
Kosza József
(...) Ugyanazon alkalommal Kosza Józsefnek még azt is mondtam: a párt ügyét megtárgyaltam Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspökkel. Ugyanakkor arról is beszéltem, hogy embereimmel egy kormányellenes tüntetést terveztem Sztálinvárosba, ebből a célból intézkedtem is, hogy ezzel a tüntetéssel kapcsolatosan megismerjem a hadsereg álláspontját. Érdeklődve Kosza Józseftől, hogy ehhez az akcióhoz vannak-e megbízható emberei, ő azt felelte: nincsenek, nem értve egyet az említett tüntetéssel, amelyről neki beszéltem. Megjegyzem, hogy a beszélgetések egy részén részt vett Ráduly Géza is." Szoboszlay Aladár az 1958. január 5-i kihallgatás során beismerte: "Azért, hogy erősítsem az erkölcsi tartást, és a felforgató szervezet tagjait a vállalt akcióra ösztönözzem, azt mondtam a fontosabb tagoknak — ahogyan azt az 1957. november 5-i kihallgatási jegyzőkönyvben nyilatkoztam —, hogy bevontam a szervezetbe Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspököt is, és ő teljes mértékben egyetértett az általam elmondottakkal, azzal, ami a szervezet programját és célját illeti." A római katolikus plébánosok megnyerése érdekében Szoboszlay Aladár alaposan csúsztatott. 1955. július közepén Gyulafehérváron valóban felkereste a börtönből nemrég kiszabadult Márton Áront, aki pontosan tudta: minden lépését, mondatát ellenőrzik, mindenhol lehallgatókészülékek, "poloskák" vannak. Szoboszlay Aladár kísérletet sem tett — nem is tehetett — Márton Áron úgynevezett beszervezésére. Mindezek ellenére — ez is bizonyítja Márton Áron mindenekfölötti tekintélyét, tételesen is megfogalmazva: Ő a huszadik század legnagyobb magyarja! — az erdélyi kérdés megoldásával kapcsolatos terveikről tőle vártak tanácsot, véleményt. Nemcsak Szoboszlay Aladár beszélt Márton Áronnak a Keresztény Dolgozók Pártjáról, a magyar—román konföderációról, a református dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász, főgondnok is 15 oldalas "ENSZ-memorandum"-át hozzá vitte véleményezésre, Fodor Pál csíkszeredai mérnök, Márton Áron csíkszeredai iskolatársa a román—magyar lakosságcserére vonatkozó színes térképét is Erdély római katolikus püspökének adta át, hogy bólintson rá a tervezetére. A véres huszadik században két püspökünk tudta csak, a kompromisszumok kérdésében hol az ideális határ. A két püspök: Márton Áron és a református Ravasz László. Szoboszlay Aladár mindenkinél jobban tudta: ha konspirációs terveiben Márton Áronra hivatkozik, akkor az erdélyi római katolikus papság melléje áll. Kosza József ozsdolai plébános — Szoboszlay Aladár minden meggyőző képessége ellenére — rendkívül óvatos volt, és nem bízott a vendég pap állításaiban. Ennek komoly előzménye volt. A Csíkjenőfalván 1912. június 12-én született Kosza József plébános többször megjárta a Securitate börtöneit. 1953. szeptember 3-án Ozsdolán letartóztatták, majd a brassói börtönben tartották vizsgálati fogságban. Azzal vádolták, hogy a milícia és a Securitate alakulataival vívott harcban agyonlőtt Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes "szökevénnyel" kapcsolatot tartott fenn, élelmet juttatott el hozzájuk, sőt, meg is áldoztatta őket. Átvitték a marosvásárhelyi fegyházba, majd a brassói katonai törvényszék rendszer elleni szervezkedés vádjával egyévi fogházbüntetésre ítélte. 1954. július 1-jén szabadult. Később, a Szoboszlay-per tárgyalásán hiteles adatokkal bizonyította, hogy a "szökevényeket" nem szervezhette be, hiszen azok már régen halottak. Szoboszlay Aladár minden beszervezési kísérletét kategorikusan visszautasította. Gelencén felelősségre is vonta Ráduly Gézát: miért hozta a nyakára Szoboszlay Aladárt? Ennek ellenére Kosza József ozsdolai plébánost a feljelentés elmulasztásáért tíz évi fegyházbüntetésre ítélték.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elvitték Rácz Károlyt (Kézdivásárhely)
Tegnap délelőtt rajtaütésszerűen csaptak le a korrupcióellenes ügyészek a kézdivásárhelyi városházára. A hivatal előtt több bukaresti rendszámú kocsi parkolt.
Teljes hírzárlatot rendeltek el, a sajtó képviselőit egész nap nem engedték a városháza épületébe, több irodát lepecsételtek, és megkezdődtek a kihallgatások. A kiszivárogtatott hírek szerint az Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) brassói kirendeltségének munkatársai indítottak kivizsgálást feljelentés alapján a kézdivásárhelyi városházán Rácz Károly polgármester ellen. Az ügyészek akcióját megelőzően az elmúlt hetekben a számvevőszék munkatársai is pénzügyi kivizsgálást tartottak a kézdivásárhelyi városházán.
Rácz Károly polgármester tegnap fél 3 óra körül Eduard Predescu bukaresti ügyvéd társaságában érkezett vissza a hivatalba. A délelőtt folyamán a Profi Rádió munkatársának annyit mondott telefonon, hogy hétfőn sajtótájékoztatót tart, ezt 17 órakor volt felesége is megerősítette. Öt óra előtt pár perccel Rácz Károlyt magukkal vitték a korrupcióellenes ügyészek kék színű Dacia Loganjukban.
*
Hivatalos értesítést sem a sepsiszentgyörgyi, sem a brassói, de még a bukaresti Korrupcióellenes Ügyészség sem adott ki, ám a kiszivárgott hírek szerint kenőpénz elfogadásával vádolják Rácz Károlyt, az ügyészek által megjelölt pénzt fogadott el, igaz, állítása szerint ezt csak kölcsön kérte az illetőtől. Ügyészségi források szerint a céhes város vezetőjét előzetes letartóztatásba helyezik, és értesüléseink szerint Rácz az RMDSZ-t látja az ellene indított eljárás mögött, politikai bosszúhadjáratot gyanít. (-kas)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rácz letartóztatása miatt elmarad az MPP kongresszusa
Magyar Polgári Párt úgy döntött, hogy rendezvényei házigazdájának hiányában lemondja, illetve nem tartja meg kézdivásárhelyi, március 14-15-i rendezvényeit – közölte a párt sajtóirodája. Az MPP úgy értékeli, hogy rendkívüli és váratlan helyzet állt elő Rácz Károly polgármester előzetes letartóztatása következtében. Kézdivásárhelyre, március 14-ére hívták össze az MPP Országos Tanácsát, és a párt központi vezetése a városban szervezett március 15-i rendezvényeken kívánt részt venni. A közlemény leszögezi: „az ártatlanság vélelme alapvető emberi jog, a Magyar Polgári Párt bízik Rácz Károly ártatlanságában. Bízunk az igazságszolgáltatás objektív munkájában, melyre azonban árnyékot vet, hogy az ügyészség akciója egy olyan időpontban következett be, amikor Rácz Károly két fontos rendezvénynek lenne a házigazdája. Ugyanakkor, mivel a feljelentés egy RMDSZ-hez közel álló vállalkozótól származik, a Magyar Polgári Párt nem lepődne meg, ha az RMDSZ állna Rácz Károly letartóztatása mögött.” A párt a város polgármestere iránti együttérzésből és szolidaritásból mondja le rendezvényeit, ugyanakkor arra szólítja fel a város lakosságát, hogy „vegyenek részt az ünnepi rendezvényeken, méltósággal ünnepeljük meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját”. (hírszerk.)
Transindex.ro

Falvaink – Szörcse, Kovászna megye
A település Kézdivásárhelytől 16 km-re délnyugatra a Feketeügy bal partján fekszik. Közigazgatásilag Zabolához tartozik. A falu valószínűleg már Szent István korában létezett. 1567-ben Zeoche néven említik. Régi református fatemploma 1634-ben már állott, ezt 1833-ban lebontották, helyére építették 1840-ben a mai református templomot.
De itt található a Hadnagy kúria, amely jobb időket is megélt hajdanán.
Ebben a műsorban Daróczi Attila református lelkész, Daróczi Enikő óvónő, Demeter Bogyó Irma nyugalmazott óvónő, Molnár Magdolna, Harai Sarolta, Harai Gyula gazdálkodó, Kovács Attila fiatal gazdálkodó, Kovács Sándor malomtulajdonos, Benedek András (99) és felesége Matild (88) valamint Benedek József vállalkozó vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma

Előzetesben Rácz Károly (Korrupcióval vádolják)
Pénteken a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) brassói kirendeltségének ügyészei csúszópénz elfogadása miatt huszonnégy órára őrizetbe vették Rácz Károlyt, Kézdivásárhely polgármesterét.
A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben 2008-ban megválasztott polgármestert tetten érték, amikor az ügyészek által előzetesen megjelölt csúszópénzt fogadott el Áda Józseftől, a helybeli Demon Sped Kft. tulajdonosától. Szombaton ötórás tárgyalás után a Kovászna Megyei Törvényszék jóváhagyta az ügyészek kérését, és 29 napos előzetes letartóztatási parancsot bocsátott ki Rácz Károly nevére, akit szombat este nyolc óra körül megbilincselve kísértek minden valószínűség szerint a megyei rendőrség fogdájába. A vád: csúszópénzt kért és kapott
A Korrupcióellenes Ügyészség péntek késő esti közleménye szerint Rácz Károly egy éven keresztül tíz alkalommal fogadott el csúszópénzt, legutóbb, tettenérésekor tízezer lejt vett át a már említett cég vezetőjétől. Az ügyészségi tájékoztató szerint a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal 2010 februárjában kötött szolgáltatási szerződést egy céggel sóder és apró kavics beszállítására, Rácz Károly polgármesterként pedig egy bizonyos, de konkrétan meg nem határozott pénzösszeget kért a szerződés "problémamentességének" biztosítása fejében. A közlemény szerint Rácz Károly 2010 áprilisa és 2011 februárja között összesen 41 000 lejt vett át csúszópénzként: 2010 áprilisa és októbere között havonta négyezer lejt, novemberben tízezer lejt, idén pedig február 17-én háromezer lejt. A polgármestert a cég ügyvivője jelentette fel, a tettenérést március 11-én, pénteken szervezték meg, amikor Rácz tízezer lejt vett át feljelentőjétől. Aznap az ügyészek házkutatást végeztek Rácz Károly Turóczi Mózes utca 10. szám alatti lakásán, és a Villex cégnél is voltak. A városházáról a polgármester laptopját vitték magukkal. Az ügyészek Rácz Károlyt pénteken délután öt óra előtt pár perccel egy Hargita megyei rendszámú Dacia Loganban vitték magukkal.
Csak kölcsön volt?
Rácz Károly tárgyalása szombat délután kezdődött a Kovászna Megyei Törvényszéken, és zárt ajtók mögött öt órát tartott. A törvényszék épületében jelen volt Rácz Károly több családtagja, Kulcsár-Terza József és Lukács László, az MPP Kovászna megyei, illetve kézdivásárhelyi elnöke. Rácz védőügyvédje a sepsiszentgyörgyi Sorin Vidican és nem a bukaresti Eduard Predescu volt. A döntéshozatalt megelőzően a sajtónak nyilatkozó Vidican elmondta, a védelem szerint nincs elegendő bizonyíték, hogy védencét előzetes letartóztatásba helyezzék, mivel semmi nem támasztja alá, hogy a polgármester által elfogadott pénz csúszópénz lett volna, Rácz Károly csupán kölcsönkérte és -kapta a tízezer lejt. Az ítélet meghozatala után Sorin Vidican még annyit nyilatkozott, hogy 24 órán belül megfellebbezi a döntést, minden valószínűség szerint ezt hétfőn vagy kedden tárgyalja majd a brassói ítélőtábla.
Az RMDSZ lemondást követel
"Ha valaki korrupcióra adta a fejét, az kizárólag saját elhatározása, s nem külső — horribile dictu! — RMDSZ-hatásra történt! Mint ahogy a tragikus japán földrengés mögött is fölösleges RMDSZ-es összefüggést keresni" — olvasható abban a közleményben, melyet István Zoltán, az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének elnöke írt alá, így reagál arra a korábban felröppent vádra, mely szerint Rácz az RMDSZ-t látja az ellene indított eljárás mögött. Az elnök emlékeztet, hogy tavaly októberben már rámutattak a polgármester törvénytelen ügyködéseire, amikor volt felesége cégének akart átjátszani egy százezer eurós értékű telket. Akkor meg voltak győződve arról, hogy a Bioenergy-ügy a polgármester lemondásához vezet, ám rá kellett döbbenniük, hogy Rácz Károly nem úgy viselkedett, ahogy az adott helyzetben elvárható lett volna. Mostani őrizetbe vétele igazolja, megalapozott az RMDSZ gyanúja: a polgármesteri széket kizárólag vagyona gyarapítására kívánta használni. Az RMDSZ szerint a polgármester egyetlen — és utolsó — igazán becsületes lehetősége az volna, ha még a bíróság ítélete előtt benyújtaná lemondását — írja István Zoltán, aki azt is leszögezi, kezdeményezik egy olyan bizottság létrehozását, amely kivizsgálja az elmúlt időszak összes szerződését.
Az MPP szolidarizál
Elmarad az MPP mára tervezett kézdivásárhelyi kongresszusa, és nem érkezik kedden a céhes városba ünnepelni a párt vezetősége és Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke. A Magyar Polgári Párt sajtóirodája által kiadott hivatalos közlemény szerint a "Kézdivásárhely polgármestere iránti együttérzésből és szolidaritásból" mondják le az összes hét eleji kézdivásárhelyi rendezvényt. "Az ártatlanság vélelme alapvető emberi jog, a Magyar Polgári Párt bízik Rácz Károly ártatlanságában. Bízunk az igazságszolgáltatás objektív munkájában, melyre azonban árnyékot vet, hogy az ügyészség akciója egy olyan időpontban következett be, amikor Rácz Károly két fontos rendezvénynek lenne a házigazdája. Ugyanakkor, mivel a feljelentés egy RMDSZ-hez közel álló vállalkozótól származik, a Magyar Polgári Párt nem lepődne meg, ha az RMDSZ állna Rácz Károly letartóztatása mögött" — áll az MPP által kiadott dokumentumban.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pártos ünneplés Erdély-szerte
Ünnepi hangulatban, de korántsem feszültségektől mentesen telt március 15-e Erdélyben. Több városban külön ünnepeltek a magyar szervezetek, Kézdivásárhelyen viszont egységesen hátat fordítottak a civilek a politikusoknak.
Marosvásárhely: párhuzamos megemlékezések
Több helyszínre is ünnepi rendezvényt szerveztek tegnap Marosvásárhelyen: emiatt kevesen jelentek meg a városi RMDSZ-tagszervezet és az MPP által szervezett megemlékezésen. Népesebb közönség csak a délutáni, megyei RMDSZ által rendezett ünnepségen volt. Az idei megemlékezést az tette különlegessé, hogy most először piros-fehér-zöld szalaggal díszített koszorúkat helyezhettek el az ünneplők a hadsereg tulajdonában lévő Görög-ház falára.
Itt emléktábla emlékeztet arra, hogy Petőfi Sándor innen indult a segesvári csatába. Andrássy Árpád, a 7-es Számú Általános Iskola igazgatója a tanulók és a pedagógusok nevében kérvényezte a hadügyminisztériumtól a koszorúzást, az illetékesek pedig, a magyar nemzeti ünnepre való tekintettel, jóváhagyták a megemlékezést.
Az RMDSZ szervezésében a székely vértanúk emlékművénél Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke nyitotta meg az ünnepi szónoklatok sorozatát, aki az összetartozás, a szülőföld iránti szeretet, a „feltöltekezés napjának” nevezte március idusának ünnepét. Traian Băsescu üzenetét Szabó Árpád, alelnök, míg Emil Boc miniszterelnök szavait Bárczi Győző alprefektus tolmácsolta.
A megemlékezésen részt vett Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet. A magyar nagykövet felesége Schmitt Pál üdvözletét hozta, illetve felolvasta Orbán Viktor üzenetét. Bajtai hangsúlyozta: most a magyar nemzet „demokratikus egyesítése folyik”, de ez a folyamat – emlékeztetett a szónok – ugyanakkor „harc is, amit békésen kell megvívni”.
Csegzi Sándor alpolgármester a magyarság korszerű gondolkodását emelte ki beszédében, az elöljáró úgy fogalmazott: a történelmi viszontagságokon a haladó világlátás segítette túl a magyar nemzeti közösséget. Az MPP, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a református és az unitárius egyház, valamint a Siculitas Egyesület a Petőfi-szobornál külön ünnepelt. A rendezvényen jelentős számban vettek részt a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelképeit és a Magyar Gárda egyenruháját viselő demonstrálók is, akik árpádsávos zászlókkal tüntettek.
Kézdivásárhely: hitelüket vesztették
A Kovászna megyei kisvárosban a Gábor Áron téren népes közönség gyűlt össze a nemzeti ünnep tiszteletére: becslések szerint 10 ezer ember volt kíváncsi a helyi iskolák, a környező falvak és a 15. székely határőr-gyalogezred hagyományőrző csoportjainak a bevonulására. A kulturális műsor végén azonban, amikor a politikai szónoklatok kezdődtek, harmadára csökkent a résztvevők száma: vélhetően a napokban kirobbant korrupciós botrány miatt fordítottak hátat a civilek a politikusoknak.
A helyi önkormányzatot Szarvadi József alpolgármester képviselte, aki beszédében az egységet, a közösen kiharcolt eredményeket nevezte az 1848-as forradalom legfontosabb hozadékának, a jelen legfontosabb örökségének. Bardócz Csaba református lelkész, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdivásárhelyi elnöke a márciusi ifjak szellemét idézve 12 pontban foglalta össze, hogy 2011. március 15-én mit kíván Kézdiszék.
Beszédében utalt Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester korrupciós ügyére is, amikor kifejtette: „kívánjuk, hogy vezetőink ne a pártért és saját érdekeikért, hanem az emberekért, értünk cselekedjenek”. Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor a magyar nemzet szabadságszeretetéről és az összefogás erejéről beszélt. Sepsiszentgyörgyön mintegy hatezer ember ünnepelt, a kézdivásárhelyinél érezhetően derűsebb, bizakodóbb hangulatban.
Jelentős számú közönség kísérte figyelemmel az egész napos programsorozatot. Beszédet mondott Tamás Sándor háromszéki tanácselnök, aki a nemzetek közötti összefogás fontosságára, a lengyel–magyar barátság felemelő példájára és Székelyföld forradalmi örökségére emlékeztetett. Sajátos szempontból emlékezett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki kifejtette: „miközben emlékezünk a harcban jeleskedő ifjak tetteire, sokszor megfeledkezünk azokról a nőkről, akik kitartóan hazavárták férjüket a harcokból, akik odaadták az utolsó kanalakat is a házból, hogy legyen miből Gábor Áron ágyút öntsön.
Azokról a nőkről, akik eltemették szeretteiket, akik megözvegyülten a forradalom áldozataiként éltek keserves életet, nevelték árva gyermekeiket, és akik a jövő nemzedékek számára átmentették a szabadság nemes eszméjét”. Az elöljáró hozzátette: 1848-ban is fontos kérdés volt Erdély ügye, akkor is a nemzet politikai egysége lebegett mind a budapesti forradalmárok, mind a székelyföldi szabadságharcosok szeme előtt.
Most újra olyan időszakot élünk – fogalmazott az elöljáró – amikor, a 12 pontban megfogalmazott kérésnek megfelelően, egyfajta unió jön létre Erdély és Magyarország között. Most a kettős állampolgárság intézménye teremt hidat az emberek között.
Kolozsvár: kalács és tea
A Szamos-parti városban családias hangulatú ünnepség zajlott tegnap. A Biasini szálloda előtt László Attila alpolgármester szónokolt. „Sajnos nem mindig tudunk felhőtlenül ünnepelni. Mindig vannak, voltak és lesznek olyanok, akik szívesen zavarják meg mások közös örömét. Annak idején Petőfiék is szembesültek azzal, hogy forradalmi ünnepüket megzavarták, és nekünk kolozsváriaknak sem ismeretlen ez a jelenség.
De mi az ünneprontókat, zavargókat lenézzük és megvetjük. Ezen az ünnepen lehet megidézni és felidézni de beidézni, és felróni nem” – mondta a politikus, aki hangsúlyozta: senki sem szabhatja meg, hogyan ünnepeljen a magyar közösség. Kelemen Hunor kulturális miniszter üdvözlő levelét Molnos Lajos költő tolmácsolta. A tárcavezető levelében arra emlékeztette a kolozsváriakat: húsz éve szabad ünnep március 15-e, ám a történelmi évforduló üzenete elhalványulhat.
Az egykori forradalomnak új értelmet adott az 1989-es romániai rendszerváltás, Kelemen Hunor úgy véli, azóta az erdélyi magyarság a fennmaradásért folytatott küzdelemben él. A kolozsváriak a Deák Ferenc utcában levő Bem-emléktábla előtt is lerótták kegyeletüket tegnap: a résztvevőket egy szelet kaláccsal és meleg teával vendégelték meg a szervezők.
Szatmár: román–magyar béke
A román–magyar megbékélés jegyében zajlottak az ünnepségek Szatmár megyében. Erdődön szinte több román, mint magyar nemzeti szalagos koszorú került tegnap Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobrának talapzatára. Huszonegy évvel az atrocitásokig fajuló etnikai zavargások után teljes egyetértésben ünnepelték a márciusi forradalmat a helyi románok és magyarok.
A koszorúzáson megjelentek az önkormányzat román tagjai, és a többségében román fiatalokból álló fúvószenekar Cacu Mircea karnagy vezényletével megzenésített Petőfi-verseket adott elő. A megyei tanács liberális alelnöke, Ştef Adrian is beszédet mondott, közösen koszorúzott a két magyarországi testvértelepülés, Szakoly és Napkor vezetőivel.
A megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben Schönberger Jenő katolikus püspök és Kovács Sándor református esperes imájával kezdődött a megemlékezés. A helyi felszólalók mellett beszédet mondott Tilki Attila Fehérgyarmat polgármestere, a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke is. Az ünnepi hangulatot a Bartók Béla kórus fellépése, valamint a Harag György Társulat előadása biztosította.
Nagyenyed: diákoknak szólt
A civileké volt a főszerep Nagyenyeden: az ünnepi műsort a Bethlen Gábor Kollégium diákjai nyitották meg. A forradalom előtt tisztelgők meghallgatták a középiskolások számára kiírt Pápai Páriz Ferenc-pályázat értékelését. Szőcs Ildikó igazgató a magyar forradalom jelentőségét méltatta, beszédet mondott Kováts Krisztián megyei RMDSZ-elnök is. A kollégiumi megemlékezést Boros Emese népdalénekes műsora egészítette ki. A tisztelet virágait a vártemplomban található Széchenyi István- domborműnél helyezték el a résztvevők.
Székelyudvarhely: megköszönték
Tegnap a Márton Áron téren emlékeztek a székelyudvarhelyiek. Beszédet mondott Ladányi László, Hargita megye prefektusa, Bunta Levente polgármester és Mátyás Károly főesperes is. Koszorúztak a magyar politikai szervezetek helyi képviselői, a civil szervezetek tagjai, az iskolák, illetve művelődési intézmények vezetői is. Mátyás Károly katolikus főesperes beszédében kiemelte, hogy az emberi szabadság külön ünnepnapot érdemel.
Sokszor nehezebb feladat az egyéni szabadság kivívása, mint egy közösség szabadságáért harcba szállni – emlékeztetett az egyházi elöljáró – mert nehéz feladni az önös érdekeket. Bunta Levente köszönetet mondott a magyar államnak a magyar állampolgárság biztosításáért. A politikus úgy vélte: fontos, hogy úgy lehetnek magyar állampolgárok az erdélyiek, hogy nem kell elhagyniuk szülőföldjüket. Bunta kitért továbbá arra: a mindenkori magyar kormány felelős az erdélyiek egységéért.
Nagyvárad: pártos emlékezők
A párhuzamos ünneplés jegyében telt március 15-e Nagyváradon is. Ünnepi megemlékezést, koszorúzást tartottak a rogériuszi református templom melletti honvédemlékhelyen, Rulikowszky Kázmér síremlékénél, Nicolae Bălcescu és Szacsvay Imre szobránál, majd huszárok, cserkészek vonultak végig a Fő utcán a Petőfi szoborig. Az RMDSZ politikusai – Kis Sándor, a Bihar megyei tagszervezet elnöke, Bíró Rozália alpolgármester – az összefogás és a forradalmi örökség fontosságára hívták fel a figyelmet.
A magyar nemzeti ünnepen a helyi román politikai élet szereplői is képviseltették magukat, Traian Băsescu államelnök üzenetét Gavril Ghilea prefektus olvasta fel. Az EMNT is több helyszínen volt jelen: a szervezet által rendezett ünnepségek díszvendégeként Pelczné Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő, a Fidesz alelnöke volt jelen Nagyváradon. Új Magyar Szó (Bukarest)

Szoboszlai Aladár székelyföldi szervezkedése
Annak ellenére, hogy Szoboszlai Aladár 1956. október 24-e és november 2-a között egyedülálló kísérletbe kezdett a rendszerrel szemben álló belső ellenzék mozgósítására, éppen Kosza József teljesen ártatlan meghurcolása, elítélése ismételten felveti a rabtársak által is jogosan megfogalmazott kérdést: gyermekien naiv álmodozó, vezető szerepre vágyó, felelőtlen karrierista volt, vagy pedig népe szabadságáért az életét bármikor feláldozó, jövőbe látó lelkész-politikus? A kérdés cseppet sem szónoki. Szoboszlai rövid életútja a bizonyság rá: egyszerre volt gyermekien naiv álmodozó, felelőtlen karrierista, de népe sorsáért valóban aggódó és azért bármilyen áldozatra vállalkozó lelkész-politikus. Amikor kivégezni vitték, a foglár megkérdezte: nem fél a haláltól, a golyótól? Azt válaszolta: nem mi, lelkészek hirdetjük az örök életet?
Szoboszlai a Keresztény Dolgozók Pártja programjában azt is megjósolta: a szocialista rendszer bukása után az ipari vállalatokat részvényesítik, és a földbirtokosoknak visszaadják földjük egy részét. Mindmáig a szocialista rendszer és ideológia egyik legpontosabb diagnózisát fogalmazta meg: a marxizmus-leninizmus a félelmen alapul, ezért tudnak százmilliókat rabságban, diktatúrában tartani. Ha ez a hatalmas tömeg elindulna — ahogy 1989 végén történt —, egyszerűen elsöpörné az egész rendszert. A magyar—román konföderáció, amelyhez laza államszövetségben Ausztria is csatlakozna, valójában a Mittel-Europa egyik első elméleti kérdésfelvetése. Szoboszlai Aladár 1956. október 28-ra tervezte a második államcsínyt. Éjjel-nappal azon fáradozott, hogy a kommunista diktatúra ellen fellázítsa az országot. Az 1958. január 5-i vádemelésben az ügyész ezt tételesen megfogalmazta: "Amikor a Magyar NK-ban megkezdődött az ellenforradalom, Szoboszlai Aladár úgy vélte: elérkezett a pillanat az RNK államrendje ellen.
Miután megtudta, hogy a Magyar Népköztársaságban megkezdődtek az események, Szoboszlai Aladár Bukarestbe utazott, Constantin Drăgăniţă alezredes lakására, ahol Iris Drăgăniţăval, a feleségével megállapodtak abban: sürgősen Caracalra, a férjéhez megy, ismerteti vele a szervezetet, az akciótervet, az lett volna a feladata, hogy Szoboszlai Aladár kérésére a tankalakulatával az akció megkezdésével egy időben elfoglalja a középületeket. Iris Drăgăniţă teljesítette ezt a megbízatást, ami kiderül az ő, valamint Constantin Drăgăniţă alezredes és mások nyilatkozatából.
A Magyar NK-ban zajló ellenforradalom első napjaiban Szoboszlai Aladár Huszár Józseffel együtt Orbán István lakására ment, ahol konspiratív gyűlést tartott, ezen részt vett Tamás Imre is. (...) Ugyanazon este Szoboszlai Aladár és Huszár József Sepsiszentgyörgyre utazott, ahol a helyszínt azonosították, majd folytatták az útjukat Kézdivásárhely felé, ahol kapcsolatot teremtettek Kónya Istvánnal, akit azzal bíztak meg, hogy a Sepsiszentgyörgy melletti fegyver- és lőszerraktár megtámadása révén fegyvert kell szerezni, ezért Kónya István embereinek kell akcióba lépniük. Ugyancsak Kónya Istvánnak és embereinek meg kellett volna támadniuk a Bereck melletti fegyverraktárt, hogy az őrség megtámadására felfegyverezzék magukat. Kónya Istvánnak a hat géppisztolyon kívül, amit egyedül is beszerezhetett volna, még más fegyvereket is kellett volna szereznie azon a két fegyveren és pisztolyon kívül, amelyet Tamás Dezső szerzett és a felforgató szervezet rendelkezésére bocsátott. Szoboszlai Aladár és Huszár József gyanúsított Kézdivásárhelyről Torja községbe, Ábrahám Árpád római katolikus paphoz utazott, ahol konspiratív gyűlést tartottak, amelyen Szoboszlai Aladáron, Huszár Józsefen és Ábrahám Árpádon kívül részt vett Szörcsey Elek, Baróthi Pál, Lőrincz Károly és mások."
A Securitate által összeállított dokumentumokat minden esetben nagy-nagy fenntartással és forráskritikával kell és szabad tanulmányozni, hiszen a valóság és a fikció gyakran keveredik. Bizonyítható, hogy Szoboszlai Aladár 1956. október 28-ra valóban tervezte az államcsíny kirobbantását. Azonban az általa alapított sejtek nem működtek, nem vették komolyan elképzeléseit. Nem lehet eléggé elítélően minősíteni azt a naiv elképzelést, hogy a Csíkszereda—Sepsiszentgyörgy—Brassó—Bukarest között közlekedő vonatra a különböző településekről egyszerűen csak úgy felszállhatnak, méghozzá fegyverrel (?!!), arról ismerik fel egymást, hogy a szájukban meggyújtatlan cigaretta, a kezükben gyufásdobozt lóbálnak.
A Securitate beépülését bizonyítja, hogy a konspirálók minden lépését követve, 1956. november 2-án Sepsiszentgyörgyön az esti órákban az állomás környékén razziát tartottak. Szoboszlai Aladárnál és Huszár Józsefnél ott volt az a riasztópisztoly, amelyet Tamás Dezső Pataki Zoltán közvetítésével szerzett, és amelyet Orbán Péter adott át Szoboszlainak a csíkszeredai állomáson. Amikor a razziát észrevették, a pisztolyt az állomás előtti hídról az Oltba dobták. Szoboszlai letartóztatása után egy egész katonai alakulat mindenféle detektorokkal átfésülte az Oltot, s valahol Sepsiszentgyörgy alatt megtalálták a már rozsdás pisztolyt. Ezzel tárgyi bizonyítékot találtak a fegyveres összeesküvésre! Ez végleg megpecsételte a vádlottak sorsát. Innen már gyors és egyenes út vezetett a tíz halálos ítélethez és a többi vádlottra kiszabott 1300 év börtönbüntetéshez.
Valójában beszélgetésekről, tervezgetésekről, az erdélyi kérdés megoldásának elméleti felvetéséről tárgyaltak. Mindezek ellenére több halálos ítéletet hoztak, mint Ion Antonescu háborús bűnös csoportjának perében. Az 57 vádlottat a mindössze másfél oldalas, 1950/199-es számú törvényrendelet alapján ítélték el, amely kimondja: "Az előkészületi és kísérleti cselekmények befejezett cselekményként büntetendők." Magyarán: a gondolatban "elkövetett" bűncselekményt is halállal büntették. Erre a jogtörténetben sajnos nemcsak a szocialista Romániában volt példa. Ezért kell a Szoboszlai Aladár és társai ellen indított koncepciós per minden fontosabb mozzanatát a világ közvéleménye elé tárni...
Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rácz Károly lemondott az MPP alelnöki tisztségéről
Tisztségéből való felfüggesztését kérte pénteken Rácz Károly, a Magyar Polgári Párt (MPP) országos alelnöke, kézdivásárhelyi polgármesteri székét azonban megőrizné mindaddig, míg végleges ítélet születik korrupciós ügyében – jelentette be Szász Jenő, a párt elnöke Sepsiszentgyörgyön.
Az MPP vezetősége ügyészségi engedéllyel látogatta meg a sepsiszentgyörgyi fogdában a kézdivásárhelyi polgármestert. Szász Jenő a találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta, szükséges volt, hogy a kialakult helyzet politikai vetületeit tisztázzák. „Rácz Károly megelőzött bennünket, maga kérte, hogy tekintsük felfüggesztettnek a párt országos alelnöki tisztségéből” – mondta a pártelnök.
Szász Jenő ugyanakkor közölte, a személyes találkozás megerősítette abban, hogy a kézdivásárhelyi polgármester ártatlan, és a szervezet készen áll, hogy jogi segítséget nyújtson a csúszópénz elfogadásával vádolt elöljárónak. A pártelnök számára egyértelmű, hogy a polgármester letartóztatásának hátterében politikai játszma áll, vélhetően az RMDSZ áll az ügy mögött. „A polgármester saját jóhiszeműségének és nagyvonalúságának az áldozata. Az őt feljelentő Áda József vállalkozóval barátok voltak, ezért Rácz tőle kért kölcsön. Az RMDSZ közeli üzletember azonban feljelentette a polgármestert az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA), és megjelölt bankókat adott át” – magyarázta Szász.
Az MPP országos vezetősége a kézdivásárhelyi MPP-s tanácsta-gokkal is egyeztetett, abban maradtak, hogy segítik Szarvadi József alpolgármester munkáját. Mint arról beszámoltunk, Kézdivásárhely polgármestere március 12-én a korrupcióellenes ügyészek által megjelölt bankjegyeket fogadott el egy üzletembertől, a hatóságok lecsaptak rá és őrizetbe vették. Rácz a bíróság előtt azt vallotta, a pénzt kölcsönkérte barátjától, Áda József vállalkozótól, hogy kifizethesse cége határidős számláit. A prefektúra felfüggesztette Rácz Károlyt polgármesteri tisztségéből – amíg őrizetben van, feladatkörét Szarvadi József alpolgármester végzi.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

A 20. század erdélyi Bemje - életrajzi kötet Kratochvil Károlyról
A Székely Hadosztály parancsnokáról szóló könyvet mutattak be a szerdán délután a Hagyományőrzési Forrásközpontban.
Domonkos László szegedi származású, de Budapesten élő újságíró, közíró, a Duna Televízió munkatársa tavaly jelentette meg a Püski Masszi Könyvesház kiadásában a Székely Hadosztály parancsnokának, Kratochvil Károlynak az életrajzát Az elfelejtett parancsnok címmel. Egy évvel korábban Az elárult hadosztály címmel történelmi esszét jelentetett meg a Székely Hadosztály történetéről, szintén az említett kiadónál.
Az udvarhelyi könyvbemutatón a forrásközpont munkatársa, Mihály János tartott rövid bevezetőt, majd Erdei Katalin, a könyvkiadó igazgatója beszélt a Püski Masszi Könyvesházról, annak kiadványairól.
Domonkos László hosszú ideje kutatja az 1869-ben a monarchiabeli Brünnben (a mai csehországi Brno városa) született, de Brassóban gyerekeskedett, később pedig katonai karriert befutó Kratochvil Károly életét, aki harmincéves korában már a Ludovika katonai akadémia tanára volt. Az első világháborút követő igen zűrzavaros időben Kratochvil volt az, aki néhány ezernyi, főleg székely katonákból álló hadereje révén megálljt parancsolt az előrenyomuló román hadseregnek Erdély nyugati részén.
Az eseménysor, illetve Kratochvil Károly személye méltatlanul kevéssé ismert – hangsúlyozta Domonkos László, hozzátéve, hogy Magyarország történetírásában az utóbbi néhány évtizedben olyan mulasztások és bűnök történtek, amit ma is „nyög" az utókor – ezt szerinte jól jelzi, hogy ha megkérdeznénk, hogy hányan hallottak a Székely Hadosztályról, tíz emberből talán egy tudna valamit mondani róla.
Az első világháborút és az ún. „őszirózsás forradalmat" (ami egyes kutatók szerint sem őszirózsás, sem pedig forradalom nem volt) követően 1918 novemberében, Gyergyóholló térségében megjelentek az első román katonák Erdély földjén, majd fokozatosan megszállták Székelyföldet. Kolozsvárra, ahol jelentős magyar haderő tartózkodott, jelzett év karácsonyán vonultak be, mert a magyar kormány a nemzetközi megállapodás értelmében az ún. demarkációs vonalak mögé rendelte vissza a hadsereget. 1919. január 5-én a kolozsvári helyőrség parancsnokává még novemberben kinevezett Kratochvil Károly – miután az általa irányított hadtesteket teljes felszereléssel hazahozta az olasz frontról – a román betörés hírére főleg székelyekből álló haderőt toborzott.
A Székely Hadosztálynak nevezett haderő Kratochvil január 13-án kiadott hadparancsa nyomán a Máramarosszigettől (a Király-hágón át) a Belényesi-medencéig tartó, mintegy 170 kilométeres szakaszon gyakorlatilag lezárta a román hadsereg Magyarország felé nyomulását. Frontszakasz alakult ki, amit a hiányosan felszerelt magyar katonák egészen április 16-ig tartottak – e néhány hónap alatt állandó összecsapások voltak a két fél között.
„Eddig és ne tovább!" – ezt az elvet tartották szem előtt a magyar katonák, akik a Tanácsköztársaság, tehát a kommunisták hatalomátvétele (1919. március 21.) után egy hónappal, április 16-án kénytelenek voltak feladni állásaikat és a mai Magyarország észak-keleti részére visszavonulni. A történethez az is hozzátartozik, hogy a Károlyi-kormány egy francia ultimátum, az ún. Vix-jegyzék miatt mondott le márciusban: francia követelésre a magyar hadsereg a Tisza vonaláig kellett visszavonuljon, a kelet-magyarországi területekre a román közigazgatás terjedt volna ki.
Domonkos László elmondása szerint a Székely Hadosztály gyakorlatilag két tűz közé szorult – keletről a román hadsereg, nyugatról pedig a budapesti hatalmat kiszolgáló „szedett-vedett" vöröskatonák közé kerültek, utóbbiaktól nemhogy támogatást, de inkább támadásokat kaptak. Április 26-án Demecser községnél Kratochvil Károly kiadja utolsó hadparancsát, amiben – látva a reménytelenséget – katonáira bízza a további cselekedeteket. A katonákat hazaengedik, a parancsnokot internálják a románok: Brassóban házi őrizetben tölt majd két évet (itt ismeri meg feleségét, Izay Borbálát) – ahol eljárás folyik ellene, amiben a halálbüntetés is „benne van", de végül elengedik, 1922-ben pedig ismét katona lehet.
Aztán rövid időn belül, 1924-ben érthetetlen okokból mellőzik, nyugdíjazzák – a két világháború között igen aktív civil életet él (cikkeket, könyveket ír, egyesületeket hoz létre, előadásokat tart), kapcsolatban van Magyarország vezetőivel. A második világháború idején (ekkor már 71 éves) az akkori Magyar hadügyminisztérium kétszer is elutasítja azt az elképzelését, hogy székely katonákból szervezzen különleges haderőt – a háború végkimenetele, az orosz megszállás megtöri, 1946-ban meghal. A 20. század Bemjének is nevezett katonatiszt sírja a rákoskeresztúri temetőben van.
Domonkos a könyvbemutatón elmondta, hogy a Kratochvil-életrajz alapja a veszprémi levéltárban fellelhető 19 óriási doboznyi hagyaték, aminek feldolgozásában segítségére volt Nagy Szabolcs történész. A parancsnok halála után felesége, Borbála balatonszepezdi villájukban élt – a házba az új hatalom egy felvidéki családot telepített, akik összebarátkoztak vele, leszármazottaik mai napig ott élnek. Kratochvil Károly felesége 1982-ben hunyt el – gyerekük nem volt, fogadott fiuk az 1956-os eseményeket követően disszidált, fia ENSZ-katona lett, 1974-ben Cipruson békefenntartóként szolgált, ott érte a halál.
Domonkos László szerint Kratochvil Károly (akinek első erdélyi szobrát Kövér László avatta fel Kézdivásárhelyen 2009-ben) parancsnokságának és a Székely Hadosztály többhónapos harcának jelentősége abban állt, hogy a román hadsereg annyira megijedt az ellenállástól és a székelyek, magyarok haderejétől, hogy az eseményeket követően nem került sor Erdélyben etnikai tisztogatásra, illetve vérfürdőkre, mint 1848-ban.
A könyv kapható a Corvina könyvesboltban és a Hagyományőrzési Forrásközpontban.
Dokumentumfilm a Székely Hadosztályról
Kratochvil Károly életéről, illetve a Székely Hadosztályról idén dokumentumfilm készül – a film szerkesztője és a könyv szerzője, Domonkos László arra kéri azokat az erdélyi, székelyföldi személyeket, akiknek pl. apjuk, nagyapjuk a Székely Hadosztályban harcolt, visszaemlékezésekből, írásos emlékekből információi vannak a hadosztályról vagy annak parancsnokáról, jelezzék ezt saját e-mail-címén (dlaszlo@externet.hu), illetve a könyvkiadó elérhetőségén (1097, Budapest, Tóth Kálmán u. 33.,www.puskimasszikonyveshaz.com)
Katona Zoltán. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Az Orbán-kományt állította követendő mintának Tőkés
A korrupcióval szembeni magatartás tekintetében Romániának az Európai Parlamentről (EP) kellene példát vennie – mondta hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László, és egyben felszólította a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ): adjon számot az általa kezelt román és magyar költségvetési pénzekről.
A sajtótájékoztatón elhangzottakat az Európai Parlament alelnöki és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét betöltő Tőkés László nyilatkozatban fogalmazta meg. Az MTI-hez eljuttatott dokumentumban egyebek között utal arra, hogy a korrupcióval szembeni magatartás tekintetében Romániának az Európai Parlamentről kellene példát vennie, amely szerinte kérlelhetetlenül kiveti soraiból a korrupt politikusokat.
Tőkés felhívja a figyelmet a korrupcióra, mint a kelet- és közép-európai posztkommunista társadalmak rákfenéjére. „A kommunista diktatúra bukása után két évtizeddel Magyarországon is valóságos új rendszerváltozásnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a magyar társadalmat átszövő korrupciós esetek felgöngyölítése végre elkezdődjön” – állapítja meg az EMNT elnöke. Szerinte az Orbán Viktor vezette magyar kormány jó példát mutat, amikor önálló elszámoltatási kormánybiztossal folytat intézményes harcot a korrupció ellen.
Tőkés emlékeztet a romániai Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester folyamatban lévő korrupciós ügyére. Felveti ugyanakkor a kérdést: mi lehet a magyarázata annak, hogy a román médiával ellentétben a romániai magyar nyelvű sajtó túlnyomó része oly „kíméletes gyengédséggel” kezeli a korrupciógyanús RMDSZ-es politikusokat. „Minő anyagi erők és biztonságtudat munkál abban az RMDSZ-pártban, mely az erdélyi magyar közösségnek kijáró összes romániai és magyarországi költségvetési forrás fölött teljesen egymaga diszponál”, kizárólagos monopóliumot élvez a román adólejek és a magyar adóforintok százmilliói fölött? – teszi fel a kérdést Tőkés, megismételve azt a korábban is hangoztatott felhívását, miszerint az RMDSZ haladéktalanul adjon számot a romániai magyar közösségnek az általa kezelt és felhasznált, elköltött és elosztott román és magyar költségvetési pénzekről.
„Az anyaországi támogatási politika illetékeseit ezúton is felkérjük, hogy az eleddig a Medgyessy–Gyurcsány-kormányzat kedvezményezettjei sorába tartozott, zsákmányszerző RMDSZ-es körök iránt a kellő kritikát tanúsítsák, és az illő megszorításokat alkalmazzák” – olvasható a nyilatkozatban.
Tőkés szorgalmazza azt is, hogy a magyar kormány Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos hivatalán belül egy határon túli elszámoltatási kormánymegbízottat is nevezzen ki, aki hivatott volna a külhoni támogatási pénzek felhasználásának kivizsgálására, illetve a határ túloldalán elkövetett pénzügyi visszaéléseknek járna utána.
„Ne hagyjuk, hogy az RMDSZ pénzosztó szerepköréből kovácsoljon politikai tőkét” – hívta fel a figyelmet Tőkés László, példaként hozva fel, hogy a magyar állam adományából származó nevelési-oktatási támogatás elosztásának „eddigi monopóliumát” szerinte az RMDSZ, alig leplezett módon, saját választási kampánycéljaira használta fel. MTI

Tőkés elszámoltatná az RMDSZ-t
A korrupcióval szembeni magatartás tekintetében Romániának az Európai Parlamentről (EP) kellene példát vennie – mondta tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László, és egyben felszólította az RMDSZ-t, adjon számot az általa kezelt román és magyar költségvetési pénzekről.
A sajtótájékoztatón elhangzottakat az Európai Parlament alelnöki és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét betöltő Tőkés László nyilatkozatban fogalmazta meg. A dokumentumban egyebek között utal arra, hogy a korrupcióval szembeni magatartás tekintetében Romániának az Európai Parlamentről kellene példát vennie, amely szerinte kérlelhetetlenül kiveti soraiból a korrupt politikusokat. Tőkés felhívja a figyelmet a korrupcióra, mint a kelet- és közép-európai posztkommunista társadalmak rákfenéjére. "A kommunista diktatúra bukása után két évtizeddel Magyarországon is valóságos új rendszerváltozásnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a magyar társadalmat átszövő korrupciós esetek felgöngyölítése végre elkezdődjék" – állapítja meg. Tőkés emlékeztet az MPP színeiben megválasztott Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester folyamatban levő korrupciós ügyére. "A csontja velejéig korrupt román politikai élettel sokszorosan összefonódott RMDSZ szinte érintetlen korrupciómentességével szemben, íme, ez esetben is a kicsiny Magyar Polgári Párt egyik helyi politikusa keveredett ilyetén ügybe. Joggal feltételezhetjük, hogy Rácz Károly aligha az egyetlen és a legkorruptabb romániai magyar politikai közszereplő... Mi lehet a magyarázata annak, hogy minden, alapos gyanúra okot adó hír és társadalmi szóbeszéd ellenére az eltelt húsz év idején jóformán egyetlen magyar korrupciós ügy sem pattant ki Romániában?" – teszi fel a kérdést Tőkés. "Minő anyagi erők és biztonságtudat munkál abban az RMDSZ-ben, mely az erdélyi magyar közösségnek kijáró összes romániai és magyarországi költségvetési forrás fölött teljesen egymaga diszponál, kizárólagos monopóliumot élvez a román adólejek és a magyar adóforintok százmilliói fölött?" – folytatja, megismételve azt a korábban is hangoztatott felhívását, miszerint az RMDSZ haladéktalanul adjon számot a romániai magyar közösségnek az általa kezelt és felhasznált, elköltött és elosztott román és magyar költségvetési pénzekről. A magyarországi támogatási politika illetékeseit arra kéri, hogy "az eleddig a Medgyessy–Gyurcsány-kormányzat kedvezményezettjei sorába tartozott, zsákmányszerző RMDSZ-es körök iránt a kellő kritikát tanúsítsák, és az illő megszorításokat alkalmazzák". "Ne hagyjuk, hogy az RMDSZ pénzosztó szerepköréből kovácsoljon politikai tőkét" – hívta fel a figyelmet az Európai Parlament alelnöke, példaként hozva fel, hogy a magyar állam adományából származó nevelési-oktatási támogatás elosztásának "eddigi monopóliumát" szerinte az RMDSZ, alig leplezett módon, saját választási kampánycéljaira használta fel. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vádat emeltek Rácz Károly ellen (Előzetesben marad a polgármester)
Csúszópénz elfogadása miatt vádat emelt a Brassó megyei Korrupcióellenes Ügyészség Rácz Károly, Kézdivásárhely tisztségéből felfüggesztett polgármestere ellen. Tegnap délután a Kovásza Megyei Törvényszék is döntött, elutasította Rácz Károly kérését, és meghosszabbította a 29 napos előzetes letartóztatást.
A Korrupcióellenes Ügyészség tegnap közzétett vádirata szerint 2010. február 20-án Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester egy vállalkozótól (a feljelentőtől) csúszópénzt kért, hogy biztosítsa a polgármesteri hivatal és a feljelentő cége közötti szolgáltatási keretszerződés lebonyolítását. A szerződés összértéke áfa nélkül 2 123 224,5 lej, és a cég homok, kavics szállítását vállalta. A polgármesternek kellett volna biztosítania a megrendelést és az áru kifizetését, s ezért 2010. április–október és 2011. február–március között összesen 51 000 lejt kért és kapott a feljelentőtől. Az ügyészség március 11-én tettenérést szervezett, ekkor bukott le Rácz Károly, és másnap a Kovászna Megyei Törvényszék elrendelte 29 napos előzetes letartóztatását. A tegnap délután lezajlott zárt tárgyaláson a törvényszék jóváhagyta az ügyészek kérését, és meghosszabbította az előzetes letartóztatást. Rácz Károlyt ezúttal nem az eddigi két ügyvéd, a sepsiszentgyörgyi Sorin Vidican és a bukaresti Eduard Predescu képviselte, hanem az ugyancsak szentgyörgyi Ioan Avram. A döntés értelmében Rácz Károly szombattól számítva még legalább harminc napig a Kovászna Megyei Rendőrség fogdájában marad.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Készül a jövő évi választásokra az RMDSZ
A nyár végéig nevesítik nem csak az RMDSZ-polgármesterjelölteket, de összeállítják a tanácstagok listáját is, a megye városaiban pedig közvélemény-kutatás segítségével döntenek majd – mondta el Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnök, tanácselnök.
Tamást az erdővidéki polgármesterek Bölönben tartott alálkozóján kérdeztük arról, hogy elkészült-e a még tavaly bejelentett felmérés, amely segít majd négy-öt jelölt közül kiválasztani, ki képviseli Baróton a legnagyobb eséllyel az RMDSZ-t a következő helyhatósági választásokon.
Tamás Sándor elmondta: a decemberben bejelentett felmérés nem készült el, de valószínűleg még ebben a hónapban nekikezdenek, s május végéig kiértékelik és közzéteszik az eredményeket. Barót mellett közvélemény-kutatást végeznek Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Kovásznán is. A városi és községi tanácstagokat a nyár folyamán választják ki. Mint mondotta, azért sietnek a nevesítéssel, mert az MPP mellé felsorakozni látszik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is, ezért idejében szeretnének felkészülni a megmérettetésre. „El kell ismernünk, az RMDSZ-en kívül is létezik magyar politikai élet, ezért úgy vélem, minél markánsabban kell megjelenítenünk arcunkat. Ezért is hozzuk létre például a Székelyföldi Önkormányzati Tanácsot. Meggyőződésem, hogy Kovászna megyében minden jelentősebb településen győzni fogunk, hiszen igenis, bebizonyítottuk, ahol mi vagyunk vezető tisztségben, ott fejlődik a közösség, ahol pedig az MPP, ott minden stagnál. Ez látszik Baróton és Kézdivásárhelyen is. Mindannak ellenére, hogy Kézdivásárhely jelentős, mintegy tízmillió eurós költségvetéssel rendelkezik. Rácz Károlynak még lefestenie sem sikerült azt, amit mi építettünk. Baróton személyesen fogok kiállni az RMDSZ jelöltje mellett, mert meggyőződésem, hogy Barót többet érdemel” – mondotta Tamás Sándor.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rácz Károly: “Elvesztettem egy barátot”
A kézdi polgármester továbbra is állítja, kölcsönkérte azt az összeget, amely a vád szerint a feljelentő cége által több részletben fizetett kenőpénz egy része volt.
Rekordszámú újságíró volt kíváncsi Rácz Károly, Kézdivásárhely polgármesterének kiszabadulása utáni első sajtótájékoztatójára. A kenőpénz elfogadásával vádolt MPP-s politikus szabadlábon védekezhet, mivel azonnali hatállyal megszüntették előzetes letartóztatását. 
„A Brassói Táblabíróság végre hozott egy politikailag nem befolyásolt döntést, és elismerte, hogy azok a szedett-vedett állítások, amelyek az aktacsomókban szerepelnek, nem állják meg a helyüket. Nem hogy a letartóztatásomat meghosszabbítsák, de azonnali hatállyal megszüntették azt” – interpretálta a döntést Rácz. 
Bízik az igazságszolgáltatásban, és hogy fény derül arra, „mindez egy aljas támadás a személyem ellen”, illetve „politikai támadás”. Hogy kik és miért tették ezt, kik állnak a háttérben, az pontosan ki fog derülni – közölte. Rácz úgy véli, az RMDSZ áll a háttérben. „Elvesztettem egy barátot, de rengeteg másikat szereztem helyette” – fogalmazott. Megköszönte azoknak a támogatását, akik kiálltak mellette, és kifejezte reményét, hogy „kiderülnek a tények”. Rengeteg pletyka kering a városban, hogy mi lehetett a feljelentő motivációja – ezeket a polgármester nem kommentálta. „Ez a személy szégyent hozott a városra, és én mindent megteszek, hogy ezt a szégyent lemossuk” – tette hozzá. A tárgyalás részletei minden bizonnyal publikusak lesznek, az összes átirat és részlet elérhető lesz – hívta föl a sajtó figyelmét. 
A polgármester bemutatta a Brassói Táblabíróság április 8-i keltezésű végzését, amely kimondja: visszavonja a Kovászna Megyei Törvényszék által március 12-én hozott, Rácz Károly előzetes letartóztatására vonatkozó döntést, és azonnali hatállyal szabadlábra helyezi a vádlottat. Cáfolta, hogy a várost nem szabad elhagynia. 
A polgármester szerint előzetes letartóztatása alatt az ügyészek nem tudtak több bizonyítékot szerezni ellene, ám tőle megtagadták, hogy a telefonbeszélgetéseinek felvételét felhasználja a saját védelmére bizonyítékként, illetve hogy ártatlanságát igazoló tanúkat hozzon. „Amikor a táblabíróság elemezte a DNA által összeállított aktacsomót – amely végleges, mivel lezárták –, akkor láthatta összességében, hogy nincs alapja annak a vádnak, amit ellenem felhoztak. Emiatt nem kérték, hogy a polgármesteri funkciót ne tölthessem be” - vélte. Kulcsár-Terza József szerint a táblabírósági döntés azt is jelenti, hogy a korábbi, előzetes letartóztatásra vonatkozó Kovászna megyei bírósági döntés nem volt törvényes. „Azt majd az igazságszolgáltatás eldönti, bűncselekmény-e, ha valaki kölcsönkér egy olyan személytől, akivel a polgármesteri hivatalnak szerződése van. De a letartóztatás törvénytelen volt” – vélte. Szerinte példátlan, hogy a védelem bizonyítékait nem fogadta el az ügyészség – „de a pénteki döntéssel igazság lett, a továbbiakat meglátjuk”. 
Arra az újságírói kérdésre, milyen hatással lesz az MPP-re a per, visszakaphatja-e országos alelnöki tisztségét Rácz Károly, az illetékesek kitérő választ adtak. E témáról a szerdai elnökségi ülésen, Kézdivásárhelyen tárgyalnak majd az MPP vezetői. „Ez a hercehurca véleményem szerint mindenképpen publicitást adott a pártnak” – vélte Rácz. A jövő évi helyhatósági választáson egyes sajtóinformációk szerint az MPP ismét indítani szándékozik Ráczot. A polgármester leszögezte, számára fontosabb az ártatlanságát bizonyítani, mint hogy azon aggódjon, milyen lesz a politikai megítélése; még nem döntötte el, indulna-e a polgármesteri tisztségért. Az MPP politikusai cáfolták, hogy nézeteltérés lett volna a pártban Rácz ügyével kapcsolatban. Lukács László, a kézdivásárhelyi MPP elnöke a tagság nevében kifejezte reményét, hogy a polgármester tisztázni tudja ártatlanságát, és rágalomnak nevezte, hogy ők nem álltak volna ki Rácz mellett. Rácz megosztott néhány részletet ügye előzményeiről is. Saját bevallása szerint megválasztása után folyamatosan próbálták meggyőzni az RMDSZ-be való átállásról, „baráti javaslatokat”, majd tavaly-tavalyelőtt fenyegetéseket is kapott, hogy családostól költözzön el a városból. Mivel nem hátrált meg, ezért folyamodhatott az ellenség a lejáratás módszeréhez – vélte. 
Hogyan történt a „tettenérés”? „Egy nehéz helyzetben lévő vállalkozást próbáltam segíteni – válságban vagyunk. Egy baráttól kértem kölcsön egy összeget. Ő ezt az alkalmat csapdának használta fel, amelyet jól kitervelt, és előzetesen megegyezett a DNA-val. Ahogy ő kilépett az ajtón, be is rohantak, kérdezték, kaptam pénzt? Mondtam, igen. Kitől, milyen címen? Mondtam, kölcsönbe. Mennyit? Ennyit. Azzal vittek is.” A feljelentő Rácz szerint úgy próbált még ellene tanúkat szerezni, hogy körbetelefonálta azokat a cégeket, amelyeknek a polgármesteri hivatallal szerződésük volt, és kitálalta, hogy ő ennyi és ennyi pénzt adott a polgármesternek – eközben a telefonja le volt hallgatva. Ám egyetlenegy személy sem került, aki tanúsította volna, hogy ő is adott csúszópénzt a polgármesternek. „Az egész vádirat ennek az egy személynek a nyilatkozatain alapszik” – szögezte le Rácz.
„Olyan emberben bíztam meg, akiben nem kellett volna” – mondta. Rácz, mint elmondta, korábban is kért kölcsön más személyektől, ám ettől az illetőtől akkor kért először. (Mint ismeretes, a DNA-nak összesen tíz ilyen korrupciós esetről van tudomása, ugyanaz – a polgármesteri hivatallal sóder és kavics beszállítására szerződött – cég fizetett összesen 51 ezer lejt Rácznak a DNA szerint.) A polgármester azt mondta, a feljelentő cége 2009-ben 420 millió régi lejjel támogatta a városnapok megszervezését, 2010-ben pedig újabb 200 millióra tett felajánlást – ám sokáig nem tettek eleget a szponzorszerződésnek. Idén februárban 3000 lejt törlesztett ebből az illető, de nem utalta, hanem a polgármester elmondása szerint készpénzben adta oda neki, amit rendhagyó módon azért fogadott el, mert örült, hogy egyáltalán van „valamiféle előrelépés” az ügyben, hiszen közben a helyi tanács sürgette a városnapok elszámolásával kapcsolatban. Azt az összeget természetesen másnap be is vitte a könyvelőségre – tette hozzá Rácz. 
B. D. T.
Transindex.ro

Rácz Károly: kést döftek a hátamba
Rácz Károly szerint egyértelmű, hogy letartóztatásának hátterében politikai játszma áll, úgy véli, az RMDSZ áll az ügy mögött. A csúszópénz elfogadása miatt március 12-én letartóztatott, a hétvégén szabadlábra helyezett kézdivásárhelyi polgármester tegnap sajtótájékoztató keretében jelentette ki: bár György Ervin prefektus szerint visszakaphatja a polgármesteri jogkörét, még nem tudja, hogy a továbbiakban ellátja-e a városvezetői teendőket.
Elmondta továbbá, a sepsiszentgyörgyi törvényszéken méltatlanul bántak vele, és úgy véli, politikai nyomásgyakorlás hatására megtagadták, hogy a rögzített telefonbeszélgetéseit saját védelmére felhasználja, továbbá hogy beidézhesse az őt igazoló tanúkat. A brassói ítélőszék azonban Rácz szerint politikamentes döntést hozott, amikor pénteken azonnali hatállyal szabadlábra helyezte. Mint ismeretes, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által összeállított vádirat szerint a Magyar Polgári Párt (MPP) színeit képviselő Rácz tavaly februárban kenőpénzt kért egy vállalkozótól annak érdekében, hogy városvezetőként egyengesse a vállalkozó és a városháza között kötött szerződés zökkenőmentes lebonyolítását. A három évre szóló szerződés szerint Áda József vállalkozó sódert kellett hogy szállítson a városnak, áfa nélküli értéke pedig 2,12 millió lejre rúgott. Rácznak a folyamatos megrendeléseket, illetve a rendszeres kifizetéseket kellett volna biztosítania. A városvezető tavaly április és október, illetve ez év februárjában és márciusában öszszesen 51 ezer lejt kapott az őt utólag feljelentő vállalkozótól.
Rácz tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, az összeget kölcsönkérte az őt feljelentő üzletembertől. „Elveszítettem egy barátot, aki tőrt döfött a hátamba” – fogalmazott az elöljáró. Mint mondta, a városban több híresztelés is szárnyra kapott, miszerint Áda Józsefet adócsalás gyanújával vizsgálják, s a vállalkozó az RMDSZ segítségével próbált újabb szerződésekhez jutni, ezeket az információkat azonban egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja.
Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke szerint az igazságszolgáltatás arról kell hogy döntsön, hogy bűncselekménynek minősül-e, ha a polgármester kölcsönkér attól, akivel az önkormányzat szerződéses viszonyban áll. Elmondta ugyanakkor, hogy holnap Kézdivásárhelyen kerül sor a polgári párt országos elnökségi ülésére, ahol megtárgyalják, hogy Rácz Károly visszakapja-e az országos alelnöki tisztséget, amelyből azért kérte a felfüggesztését, mert amíg őrizetben volt, nem tudta feladatait ellátni. Rácz Károly ügyének első tárgyalására április 18-án kerül sor a sepsiszentgyörgyi törvényszéken.
Krónika (Kolozsvár)

Pletykák, vádak, cáfolatok (Tamás–Rácz szócsata)
Folytatódik a nyilatkozatháború Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester és az RMDSZ-es elöljárók között: a céhes város tanácsának legutóbbi ülésén Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is részt vett, és arra kérte a városgazdát, hogy saját korrupciós ügyeivel másokat ne próbáljon bemocskolni.
Hétfői sajtótájékoztatóján Rácz Károly – aki ellen a korrupcióellenes ügyészség csúszópénz elfogadása miatt vádat emelt, és akit pénteken helyeztek szabadlábra – a városban terjesztett pletykákról szólva azt is sugallta, hogy letartóztatása mögött az RMDSZ is állhat, és Tamás Sándor megyeitanács-elnök nevét a feljelentő rokonaként említette. Erre a kijelentésére reagált másnap István Zoltán jogász, az RMDSZ kézdivásárhelyi elnöke, sajtótájékoztatón utasítva vissza azokat a vádakat, amelyek szerint a polgármester letartoztatásához bármilyen köze lenne az RMDSZ-nek. Arra az újságírói kérdésre, hogy véleménye szerint ilyen esetben hogyan kellene viselkednie egy politikusnak, azt válaszolta, legalább bocsánatot kellene kérnie a közösségtől. Kifejtette: a múlt év őszén az RMDSZ már megakadályozott egy kétes ingatlanátjátszási ügyet, amelynek során egy értékes ingatlan Rácz volt felesége cégéhez került volna. Az elnök hozzáfűzte: “a polgármester meg akarta vezetni nemcsak az RMDSZ-es, hanem a saját tanácstagjait is”. A polgármester korrupciós ügyéről azt mondta: “A tettenérést követően első fázisban RMDSZ-közeli vállalkozónak nevezték a feljelentőt, hétfőn már barátnak. Arra vagyok kíváncsi, hogy a következő alkalommal milyen környezetben jelenik meg a vállalkozó neve.” A keddi tanácsülésen Tamás Sándor is jelen volt, felvetette Rácz Károly hétfői, vele kapcsolatos kijelentését, és megdorgálta az ülésen ott lévő elöljárót. Tamás leszögezte: nem rokona Áda Józsefnek, Kézdivásárhelyen él egy másik, gelencei származású Tamás Sándor, aki rokona az Áda családnak, majd nyilvánosan felkérte Rácz Károlyt, hogy “saját korrupciós ügyeivel kapcsolatosan sem az ő családját, sem pedig más családját Kézdivásárhelyen ne próbálja bemocskolni”. “Persze, megértem, hogy Rácz Károly és a mi becsületi szintünk különböző – fejtette ki –, a miénk talán egy kicsit magasabb szinten áll, de mindezzel együtt arra szeretném kérni nyilvánosan, az elkövetkezőkben tartózkodjon attól, hogy a saját korrupciós ügyeibe másokat is bele próbáljon rángatni.” Replikájában Rácz azt mondta, a megyei tanács elnökét tévesen tájékoztatták a sajtótájékoztatón elhangzottakról, és nem is feltételez részéről szándékos rosszindulatot. Azt is közölte, hétfőn ő elhatárolta magát mindenféle pletykától, ami a városban kering a témáról, nem kívánta azokat kommentálni, de ha óhajtja, akkor azokat nem tanácsülésen kell kiteregetni. Hangsúlyozta: az ő kijelentése nem erről szólt, ellenőrizni lehet, amit ő hétfőn mondott. “Rengeteg pletyka kering a városban és az interneten, a sajtóban arról, hogy talán a feljelentő személy – akit arra sem tartok méltónak, hogy nevét említsem – rokona lehet Tamás Sándornak, vagy az, hogy szerződését alá akartuk vetni mérési bizonylatoknak, vagy tárgyalásai vannak állami szervekkel, amik hatalmas adócsalásért folynak ellene, vagy netalán RMDSZ-es szerződésekre számított utólag, ha eltünteti Kézdivásárhely polgármesterét. Mindezeket a pletykákat én nem kívánom sem megerősíteni, sem megcáfolni, sem kommentálni, mivel annyi mindent beszélnek az emberek, hogy én ehhez nem is tudok hozzászólni” – hangzott Rácz Károly hétfői megjegyzése.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvbemutató
Kézdivásárhelyen ma, április 20- án 17 órától a Céhtörténeti Múzeum Incze László Kiállítótermében Sylvester Lajos közíró bemutatja dr. Szőcs Géza A család hangja című könyvét. Házigazdája Dimény Attila múzeumigazgató. A kötet a helyszínen megvásárolható, a szerző dedikál. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Eddigi leghosszabb erdélyi turnéjára indul a temesvári magyar társulat
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház, hagyományaihoz híven idén is erdélyi turnéra indul. A temesvári magyar társulat május 2–19. között eddigi leghosszabb erdélyi körútjára készül, amelynek során négy előadásukat hét erdélyi város közönsége láthatja. 
A turné töretlensége az elmúlt évek során gyűjtött tapasztalatoknak és az évről évre növekvő érdeklődésnek köszönhető. A vendégszereplések kitűnő lehetőséget biztosítanak arra, hogy a közönség betekintést nyerjen a temesvári magyar színház munkájába.
Az idei turné alkalmával a kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi közönség megtekintheti az idei évad három népszerű előadását: Veszedelmes viszonyok, Mellékhatások, Zián és Kopik, illetve a 2008/2009-es évad Amor omnia című nagysikerű produkcióját.
A Zián és Kopik című gyermekelőadás – Palocsay Kisó Kata rendezésében – a legkisebbeknek szól Gyergyószentmiklóson 2-án, Kézdivásárhelyen 3-án, Csíkszeredában 10-én, Marosvásárhelyen 12-én, Kolozsváron 16-án, valamint Székelyudvarhelyen 19-én.
A Mellékhatások című stúdióelőadás – Katona Gábor rendezésében – fiataloknak, idősebbeknek egyaránt elgondolkodtató és szórakoztató lesz Gyergyószentmiklóson 2-án, Kézdivásárhelyen 3-án, Sepsiszentgyörgyön 4-én, Marosvásárhelyen 17-én, valamint Székelyudvarhelyen 19-én.
Veszedelmes viszonyok címmel – Puskás Zoltán rendezésében – egy izgalmas musicalt láthatnak majd Csíkszeredában 9-én és Marosvásárhelyen 11-én.
Az Amor omniát – Peter és Zheni Pashov csodálatos árny- és fényjátékát – eddig itthon és külföldön is egyaránt nagy sikerrel mutatta be a temesvári magyar társulat. Töretlen sikerét bizonyítja a székelyudvarhelyi 5. Tánc tavasza fesztiválon való részvétel május 18-án.
További részletek a színház weboldalán: www.tm-t.ro. Jegyek elővételben az előadások helyszínein igényelhetők.
Nyugati Jelen (Arad)

(Erdélyi) magyar történetírók
Korunk, 2011. május
”A nemzeti ábrándokat történetírásunkból zárjuk ki. (…) komoly küldetésű nemzetnek főként a valóra kell törekednie, tudományban és műveltségben szintúgy, mint a politikai és társadalmi életben. (…) míg történeteinek mesés hajdanán és mitológiai képeken kapkod valamely nemzet, nem illeti meg a férfiasultság díszes címe” – hangzik gróf Mikó Imrének, a Magyar Történelmi Társulat első elnökének a szervezet megalakulásakor, 1867-ben elhangzott intése, amely a 21. századra sem vesztett időszerűségéből.
A Korunk legfrissebb lapszámának súlypontját az (erdélyi) magyar történetírás képezi; az összeállítás megkísérli összegezni az erdélyi historiográfia évszázadait, a kezdetektől a 20. századi történészek munkásságáig.
A felvezető tanulmányban Romsics Ignác a magyar – és ezen belül az erdélyi – historiográfia történeti elemzését adja, ezt követően hazai és magyarországi szerzők jóvoltából Szamosközy István, Cserei Mihály, Bod Péter, Mikó Imre, Kőváry László, Jakab Elek, Márki Sándor, Szádeczky Lajos, I. Tóth Zoltán, Makkai László, Pósta Béla és a Kolozsváron kialakult régészeti iskola, valamint Jakó Zsigmond történetírói tevékenységébe kapnak betekintést az olvasók.
”Twitteratúra”: klasszikusok 140 karakterben
Sokak számára a világirodalom egyet jelent vastag kötetekkel, emelkedett nyelvezettel és nagy szerzőkkel, most viszont már a Twitter közösségi portálon is olvashatók lesznek 140 karakteres bejegyzésekben a legjelentősebb művek.
Minderre két chicagói diák vállalkozik. Ők nemcsak Szophoklész Oedipus király, Goethe Az ifjú Werther szenvedései, Shakespeare Hamlet című klasszikusait, hanem modern kori slágereket, többek közt a Harry Potter-köteteket is feldolgozzák.
Az Alíz csodaországban például így kezdődik: “Oh! Egy fehér nyuszi, mint a Mátrixban. Menő film, ha az ember drogokon él”. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése a Twitteren így indul: “A fene ebbe a diákéletbe. Töméntelen munka, ócska szállás, és nekem van a legrondább kalapom az Urálnak ezen az oldalán”.
Ízelítő
2010. november 20-án a Kosztándi házaspár – Katalin és Jenő – képeinek bemutatására, Hegedűs Ferenc vállalkozó kezdeményezésére állandó galéria nyílt Kézdivásárhelyen. A megnyitóra aktualizált közös album jelent meg az Élet-Jelek Pallas- Akadémia sorozatban, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész gondozásában. (Deák Ferenc) * Örök igazság, hogy egy művészről teljes képet csak egy gyűjteményes kiállítás képes nyújtani. Még akkor is, ha az ott bemutatott munkák szinte mindegyike ismerős. Egységükben azonban másként hatnak, mondhatni új minőséget képeznek. (...) A múzeum birtokában lévő 80 metszet mellett Feszt László év elején, nagylelkű gesztussal, újabb 151 alkotását adományozta az intézménynek. (Németh Júlia) * Családi házuk közelében, a Szamos menti dombsághoz tartozó Csicsókeresztúron pár éve szobrot emeltek Torma Károlynak, a régésznek, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tagjának, Aquincum föltárójának. (Murádin János Kristóf) * Miklóssy Gábor (1912–1999) festőművész Pogány Ö. Gábor művészettörténésznek, a Magyar Nemzeti Galéria ny. igazgatójának írott levelét Zwikl András művészettörténész találta meg Budán, meglehetősen különös, lomtalanítási körülményekben. (...) Keserű és őszinte látlelet, jeremiáda a levél. A késői Ceausescu-korszak egy megmerevített pillanata, a valóság szinte szürreálisnak tűnő elemekkel történő átvilágítása, állapotrajza. (Sümegi György) * Tanárként távolságtartó volt, katonás, szigorú, de nem merev. Diákjai észrevétlenül szerették meg. Huszárkapitány volt – ahogyan Ioan Horváth Bugnariu emlegette, a szó legnemesebb értelmében. (Andrásy Zoltánról – Szuszámi Zsuzsa) * Goethe azt kérdezte, hogy melyik az a műalkotás, amely van olyan fontos, mint egy fa. Valovits László erőteljes vonalaival, kompozícióival az ember és művének útját, az alkotás folyamatát tanulmányozza, az alkotó emberi jelenlét drámáját képszerűsíti. (Józsa István) * Az erdélyi kastélyok életében a vigasságnak nagy becsülete volt. Igen sok nagyúr tartott a XVI–XVIII. században udvari bolondot, markalfit, mint aminőt Bánffy György produkáltatott a gyalui menyegzőn. Báthory Zsigmondot az olasz léhűtők, mimusok, udvari bolondok, tréfacsinálók, mágusok, szellemidézők egész serege vette körül; Bethlen Gábor bolondját Mihály bírónak hívták, ki a fejedelem lakodalmán Balassi Ferenc cserkesz nevű bohócával tört kelevézt. (Biró József) * Erdélyi Művészet, 2011/1.
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)

KAV-díjkiosztás a temesvári Diákházban
„Dicséretes, hogy egy maroknyi szórványközösség ennyire össze tud fogni egy jó ügy érdekében”
A hét végén a Magyar Nyelv Napjai és ezen belül a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő (KAV) házigazdája volt a Bartók Béla Elméleti Líceum. 
Három korosztályban – negyedikesek, V.–VIII. osztályosok és középiskolások – az ország nyolc megyéjéből, tizenkilenc erdélyi településről érkezett harminc, egyenként háromtagú csapat mérte össze magyar nyelvtudását és leleményességét a játékos, szórakoztató nyelvi vetélkedők során. Két napig a vetélkedők és a vendégfogadás lázában égett a Bartók Béla Líceum, a pedagógusok és a diákság. A rangos esemény tiszteletére a Juventus diáklap KAV-nak szentelt különkiadását is megjelentették, amely naprakészen az anyanyelvi vetélkedő díjazottainak listáját is közzéteszi!
A KAV ünnepélyes díjkiosztó ünnepségére szombaton délután került sor a Bartók Líceummal szomszédos Diákművelődési Ház nagytermében. A negyedik osztályosok versenyét, amely Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztője vezetésével zajlott le, a gyulakutai Fűszál csapat (Bálint Róbert, Dósa Eszter és Gáll Botond) nyerte, Bethlen bajnokait (Székelyudvarhely) és a Nyelvkukacokat (Kézdivásárhely) megelőzve. Ebben a korosztályban régiónkból a Temesvári vitézek (Bartók Béla Líceum) és az aradi Csigabiga (Aurel Vlaicu Iskola) vett részt a verseny döntőjén.
Az általános iskolások versenyét a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum Szokoták csapata (Éltes Rita, Albert Antónia, Müller Henriette-Annemarie) nyerte, a Nomen est omen (Balánbánya) és a Névvadászok (Székelyudvarhely) csapatok előtt. A Bartók Béla Líceum Csillagszem csapata (Franka Noémi, Szabó Anita, Szabó Nóra), felkészítő tanár Molnos Ildikó, dicséretben részesült.
A középiskolások korosztályban a másik nagymúltú sepsiszentgyörgyi iskola, a Székely Mikó Kollégium Rabonbán csapata (Boér Ilka, Kovács Gellért Pál, Márton-Simon Anna) diadalmasokodott, második helyen a Csilengi Dásza (Marosvásárhely), harmadik az Esthajnal (Nagyvárad).
A verseny tapasztalatairól, a versenyzők teljesítményéről dr. Váradi Izaabella (Oktatásügyi Minisztérium) az alábbiakat nyilatkozta lapunknak:
„Idén a versenyzők jelentkezése elmaradt a várakozásunktól, valami miatt kevés csapat jelentkezett a KAV-ra. Erről szólt a korábbi tanácskozásunk, hogyan próbáljuk kezelni ezt a problémát. Találtunk is rá megoldásokat, de a gyermekek felkészültségén ez szerencsére nem volt észrevehető. Olyan diákok jöttek el Temesvárra, akik foglalkoztak ezzel a tematikával, a nevekkel, nagyon szépek az eredmények, kicsi a pontszámkülönbség a győztesek között.” A temesvári KAV-döntő szervezőiről, a Bartók Béla Elméleti Líceumról elismerő szavakkal beszélt dr. Váradi Izabella:
„Óriási dolog egy országos KAV versenyt megszervezni! Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szándéka szerint olyan közösségeket érintenek meg a versennyel, amelyeket építeni szeretnének. Tény, hogy van a versenyszervezésnek építő hatása is. Ilyenkor egy közössségnek össsze kell fognia, át kell gondolnia saját múltját, identitását, a magyarság mentén kell felfűznie olyan programokat, amelyekkel a vendégeit fogadja. Úgy gondolom, hogy ez a temesváriaknak fantasztikusan jól sikerült, kitettek magukért! Végig éreztük, hogy odafigyelnek ránk, alternativ programok vannak, színházba, városnézésre vitték a résztvevőket és nagyon jók a vissszajelzések, a saját diákjaimat (a nagybányai csapat – szerk. megj.) is megkérdeztem. Kirándulásra vitték a gyermekeket, akik azt mondták, olyan sulit láttak – ez az újszentesi iskola –, amelyikbe ők is szívesen járnának! Dicséretes, hogy egy maroknyi szórványközössség ennyire össsze tud fogni egy jó ügy érdekében!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Egy régióba külön utakon? 
Össze kellene ülniük a három székelyföldi megye önkormányzatainak, és ezen az együttes tanácskozáson a népképviseleti demokrácia elve alapján ki kellene mondaniuk: nem egyeznek bele, hogy Kovászna, Hargita és Maros megyét bármilyen más megyével közös régióba próbálják sorolni – javasolta Fazakas Tibor, az MPP országos alelnöke, a háromszéki megyei testület tagja.
Fazakas felhívással fordult Kelemen Hunorhoz, az RMDSZ elnökéhez is, hogy támogassa az együttes ülés összehívását, és biztassa arra az RMDSZ-es többségű tanácsokat, fogadják el a javaslatot. Emlékeztetett: egy évvel ezelőtt is az egy régióba tartozás akaratának kinyilvánítását javasolta, amikor Kovászna és Hargita megye közös tanácsülését tervezték. Végül a politikai ellentétek miatt az az ülés elmaradt, az RMDSZ az MPP-t, a polgáriak pedig a szövetséget okolták ezért. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a Háromszék kérdésére leszögezte, nem értenek egyet a demokrata-liberálisok javaslatával, ám „még nincs végleges képlet arról, pontosan mit és hogyan gondolnak”. Azt is hozzáfűzte, „nem Fazakas Tibor mondja meg, mit tegyen az RMDSZ”. „Az a Fazakas Tibor osztogat tanácsokat, akinek a cégénél egyetlen magyar felirat sincs? Kivel fogjunk össze, a baróti polgármesterrel, aki a magyarellenes Dan Suciut veszi maga mellé tanácsadónak? Vagy Kézdivásárhely városvezetőjével, aki csak románul teszi ki az irányjelző táblákat?” – tette fel a szónokinak szánt kérdést Tamás Sándor. Elmondta, sokszor, sok formában kinyilvánították: egységes, különálló régióban képzelik el a három székelyföldi megyét, és most is megfogalmazták, hogy nem tartanak elfogadhatónak más regionális átszervezési megoldást. Tamás Sándor leszögezte, az RMDSZ foglalkozik a kérdéssel, tegnap Marosvásárhelyen a három tanácselnök találkozóján ez is napirendre került.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely Sziget Fortyogófürdőn
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi szervezetei június 24-én és 25-én harmadik alkalommal szervezik meg a Székely Sziget nemzeti fesztivált a Kézdivásárhely melletti Fortyogófürdőn. A szervezők idén újabb meglepetéssel kedveskednek a látogatóknak: a III. Székely Sziget nulladik napján, ma 21 órától ingyenes Farkasok koncert várja az érkezőket.
Az elszakított területekről (Délvidék, Felvidék, Őrvidék, Muravidék és Kárpátalja) érkező magyar nemzettársak számára a fesztivál látogatása ingyenes. A tizenkét év alattiaknak szintén, csupán szülői felügyelet kötelező. A kétnapos fesztiválon a Kárpát-medencei nemzeti zenei élet tíz legnevesebb zenekara lép fel. Itt lesz a Kalapács, a Transylmania, a Hungarica, a Role, a Romantikus Erőszak, a WerWolf és az Ismerős Arcok. Pénteken 10 órától a Gábor Áron-sátorban Szabó Ottó faszobrász, Salamon Ferenc szólásgyűjtő és ifj. Tompó László irodalomtörténész előadásai hallgathatók. Június 25-én, szombaton 14 órától Nemzetstratégiai Kerekasztal veszi kezdetét, amelyen jelen lesz Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítója, elnöke, Szegedi Csanád, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke, európai parlamenti képviselő, Zagyva György Gyula, a HVIM tiszteletbeli elnöke, a Jobbik országgyűlési képviselője, dr. Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke, Bardócz Csaba, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdiszéki elnöke és László György marosszéki MPP-elnök. A résztvevők díjnyertes borokat kóstolhatnak, íjászaton, repülőgépmodell- és barantabemutatón, rovásoktatáson, néptáncon, filmvetítéseken vehetnek részt, ismerkedhetnek őseink hagyományaival. A rendőrség és a titkosszolgálat – akárcsak az előző években – most is éber figyelemmel kíséri az eseményt és annak előkészületeit.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Domokos Pál Péter, a moldvai csángók apostola
Domokos Pál Péter Széchenyi-díjas magyartanár, történész, néprajzkutató, "a moldvai csángók apostola" – miként Beke György nevezte – születésének 110. évfordulójáról nekünk, székelyföldieknek erkölcsi kötelességünk megemlékezni.
A magyar nemzetrész legelárvultabb fiainak, a moldvai csángó magyarok sorsának alakulását hosszú élete során nemcsak figyelemmel kísérte, hanem, amint erre a mindenkori sanyarú időkben lehetősége volt, támogatta, s azt az archaikus szellemi kincset, amelyet a moldvai magyarok megmaradt töredékei birtokolnak, hozzáértő érzékenységgel emelte be a magyar kultúrába. Egyébként a csángó sorsot, amellyel azonosulni tudott, nemcsak megélte, hanem életének alakulása is sok mindenben hasonlatos, szülőföldjéről neki is el kellett bujdosnia, volt eset rá, hogy "cseberből vederbe esett", mert Magyarországon is üldöztetésben, mellőzésben volt része. Viszont képes volt arra, hogy hátrányos helyzeteit is előnnyé változtassa. Idősen is figyelemmel kísérte a csángók sorsának alakulását, és székelyföldi szülőföldjére hajlott korában is ellátogatott. A diktatúra éveiben, mikor Romániából kitiltották, Kézdivásárhelyen, életének egyik állomáshelyén Szőcs Mihály gimnáziumi igazgató barátját és kollégáját is felkereste, ahol bizony bújtatniuk kellett. A véletlen során jómagam is egy ilyen alkalomkor kerültem – Szőcs Géza lakásán – személyes kapcsolatba vele. Beszélgetésünk már az első percekben a moldvai csángók irányába kanyarodott. A kézdivásárhelyi tanítóképzőben Erőss Péter és Kaszap István pusztinai csángó gyermekek is tanultak. Osztálytársaim közül többen, köztük Buna István hétfalusi csángó a képző elvégzése után küldetéstudattal moldvai iskolát választott, feleségével, Molnár Olgával együtt. Ezt tették ismeretségi körömből mások is. A beszédtéma e közös szálaira aztán nagy nyomatékkal épült rá az, hogy a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum létesítésének előkészületei során találtam rá Szentkatolnai Bakk Endre paptanár 1896-ban kiadott könyvére, A kézdivásárhelyi Jancsó család és annak története című vaskos monográfiájára, benne a milkói római katolikus püspökség (Milcov) históriájára. 1991-ben, halála előtt egy évvel budai találkozásunk idején Domokos Pál Péter mintegy végrendeletként ismételte: minden moldvai csángót egyenként is meg kell menteni. Át kell menteni őket Erdélybe, mert otthon menthetetlenül beolvadnak a nagy többségbe. Az 1989-es romániai fordulat után ez az intelem úgy módosult, hogy otthon is, Erdélyben is, Magyarországon is "menteni" kell őket. Ez az ügy most minden kétséget kizáróan jobb úton van, mint negyedszázaddal ezelőtt. A magyar oktatás részben lehetségessé vált, a csángók közül népes értelmiségi csoport emelkedett ki, intézmények alakultak, a nem csángók közül is sokan misszióként vállalják a moldvai magyarság szellemi felemelkedését. Személyes kapcsolataink alakulására visszautalva tulajdonképpen arra is Domokos Pál Pétertől kaptam ösztönzést, hogy könyveimmel, publicisztikai írásaimmal támogassam a "csángó ügyet". Napjaink viszont, sajnos, újabb kihívásokkal terheltek: a legújabb jelenség, amire Domokos Pál Péter örökségének szellemében fel kell figyelnünk, az, hogy a moldvai csángók tömegesen vállalnak munkát nyugat-európai országokban. És ennek következtében áll elő az a helyzet, hogy missziós papjaik, az asszimiláció elkötelezettjei is követik őket, és elrománosításuk sok esetben Spanyol- és Olaszországban fejeződik be, a román nyelvű egyházi szolgáltatások révén. A csángóföldi munkaerő-fölösleget ajánlatos lenne akár program alapján is Magyarország felé irányítani. Domokos Pál Péter intelmének – minden csángót egyenként is meg kell menteni – így lehet és kell érvényt szerezni.
Domokos Pál Péter hatgyermekes földműves családban született 1901-ben Csíkvárdotfalván. Gyermekkorában megtapasztalta a csíksomlyói kegyhely pünkösdi búcsújának különlegességét. Ekkor találkozott először az ide zarándokló moldvai csángókkal. A csíksomlyói tanítóképzőbe járt, amit az 1916-os román betörés miatt egy időre meg kellett szakítania, Debrecenben végzett egy évet, majd otthon fejezte be tanulmányait. A csíkkarcfalvi tanítóskodás után Krajován a román hadsereg katonája. Ez idő tájt határozta el, hogy az elszakadt magyarságért tennie kell, beiratkozott a budapesti Tanárképző Főiskolára, ahol matematika, fizika, kémia, és ének-zene szakon végzett. 1926-ban hazatért, és Vulkánban, majd Csíkszeredában a tanítóképzőben tanított. Tudatosan hordani kezdte vasárnapokon és ünnepnapokon a népviseletet, néptáncokat tanult, hogy később továbbadhassa. Ő szervezte meg először Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napja néven ma is élő rendezvényt. Három év után elbocsátották, mert Magyarországon szerzett diplomáját a román állam nem fogadta el. Olvasott Bartók és Kodály népdalgyűjtő útjairól, akik szinte az összes magyarlakta vidéket felkeresték, kivéve a moldvai csángókat. Huszonnyolc éves korában indult első ízben a csángók közé. Moldvából visszatérve újra tanítani kezdett Kézdivásárhelyen, míg végleg el nem tiltották a pályától. Gyergyóalfaluba került három esztendőre kántornak. Összegyűjtött anyagát bemutatta Bartóknak és Kodálynak, további kutatásokra ösztönözték. A bécsi döntés után Hóman Bálint kinevezte a Kolozsvári Állami Tanárképző igazgatójává, 1943-ban summa cum laude doktorált néprajzból, Kelet-Európa történelméből és magyar irodalomból a kolozsvári egyetemen. A bukovinai székelyek Magyarországra telepítése kapcsán Teleki Pál is véleményét kérte. Domokos ellenezte a Bácskába való telepítést. 1944 őszén családjával Budapestre menekült, 1945-től a közoktatási, majd a népjóléti minisztériumban dolgozott. 1948-ban elbocsátották, mert a segélyezéshez amerikai civil adományokat vett igénybe. Szárászpusztán birtokot kapott, gazdálkodásba kezdett. Egyházaskozár, Szárászpuszta és Mekényes községekben a Bukovinából idetelepített székelyek közt tovább folytatta az anyaggyűjtést. Három év múlva elvitte az ÁVO, a földjét is elvették. Munkásként, jobbára építkezéseken dolgozott, később egy általános iskolában taníthatott. Ezután nyugdíjba vonulásáig (1961) Budapesten gimnáziumi tanárként tanított. 1991-ben könyvtára csángó vonatkozású anyagait átadta a győri Hungarológiai Tanszéknek. Százezer forintos alapítványt is tett olyan csángó fiatalok képzésére, akik diplomaszerzés után visszatérnek szülőföldjükre. Díjai, elismerései:
Bethlen Gábor-díj (1986); Széchenyi-díj (1991); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1991); Magyar Örökség-díj (2002); Magyar Művészetért-díj (2006, posztumusz). Munkái: A moldvai magyarság, 1931; Zemlényi János kéziratos énekeskönyve (XVII. század), 1939; Adalékok Moldva történetéhez, 1940; Mert akkor az idő napkeletre fordul. Ötven csángó magyar népdal, 1940; Moldvai csángó mese és négy csángó magyar ének, 1942; Rezeda. 96 csángó magyar népdal, 1953; Hangszeres magyar zene a XVIII. században, 1978; "...édes Hazámnak akartam szolgálni...", 1979; Az én Erdélyem, 1988; Rendületlenül. Márton Áron, Erdély püspöke, 1989; Moldvai útjaim, 2005.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdő János (Mementó)
Tizenöt évvel ezelőtt (1996. július 27-én) hunyt el Dr. D. Erdő János, az Unitárius Egyház 29. püspöke. 1913. április 28-án született Kézdivásárhelyen.
Elemi és középiskolai tanulmányait is ott végezte, ugyanis szülei a Felső-Fehér megyei Ürmösről a Vargavárosba költöztek. 1931–1935 között volt az Unitárius Akadémia hallgatója, majd pedig végzettje. A lelkészi oklevél megszerzése után az oxfordi Manchester College-ban folytatta tanulmányait, ahonnan hazajőve 1937-től kolozsvári segédlelkész, középiskolai vallásoktató lelkész. 1941-ben történelem és jog szakcsoportból teológiai magántanári vizsgát tett, majd 1946-tól az Unitárius Teológiai Akadémia, illetve 1949-től a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Fakultása rendszeres teológiai tanszékének tanára. A kommunista rendszer hamis vádak alapján elítélte, és 1959–1963 között politikai börtönök kínjait szenvedte végig Szamosújvártól a Duna-deltáig. Hazajövetele után újra a lelkésznevelést vállalta mint a reformátusokkal és lutheránusokkal közös általános vallástörténet és az unitárius vallástörténet rendes professzora. 1972-ben főjegyzővé, 1994-ben pedig püspökévé választotta az egyház legmagasabb törvényhozó testülete. Teológiai tanulmányai külön kiadásban jelentek meg, két évtizedig szerkesztője volt a Keresztény Magvetőnek. Életéről és munkásságáról kötetet jelentetett meg az egyház. Síremléke a kolozsvári Házsongárdi temetőben.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sirató egy könyvesboltért
Valamiből naponta kifogyunk. Belőlünk is kifogy a városunk egyszer. Addig azonban még vissza-visszanézek egykori kisvárosunkra.
Olyan kicsi volt ez a Sepsiszentgyörgy, annyira megélhető és áttekinthető, mintha éppen azelőtt, diákkorunk előtt egy héttel telepedtek volna le őseink, és sürgősen hozzáláttak megépíteni az otthont, a települést.
Most itt né, siratgatom azt a könyvüzletet, mely annyira hozzátartozott a városhoz, mint az óratorony. Nos, az a könyvüzlet mielőtt végleg átadta volna lelkét teremtő népének, egyszerűen bezárt. Bezárták, eltörölték, nem létezik.
Most kóborolhatunk az utcákon, minap állapította meg vendégem, hogy Jézusom, hiszen ez egy európai, ez egy gyönyörű város lett, nézd csak, mi volt itt... És emlékezik 64 évesen itteni diákkorára. És mivé varázsolták, és milyen a park...
És bezárták a könyvüzletet. Mert már nem volt üzlet, már nem hozott pénzt. Érdekes dolgok ezek. Ami állami volt, ami össznépi – hogyan nevezzem? –, azt eladták az utóbbi húsz évben, valaki megvásárolta, aztán bezárta. A Csíki utca első épülete volt tán száz éven is át, aztán most semmi. Nem megy a könyvüzlet.
Arra is emlékszem, hogy az északi falát egyszer csapó eső, zivatar takarta ki: az átázott sokszori festés, meszelés alól fölbukkant a cégér: Kossuth Kávéház. Sejtelmesen tűntek föl az öles, fekete betűk, hírül adván a csapó esőben, hogy ez nem mindig volt szocialista román őshaza... Légszomjjal haladok el napok óta az egykori üzlet előtt. Itt dedikáltam könyveimet, itt dedikáltunk, itt rajongtunk, itt rendeltük meg a hozzáférhetetlen könyveket. Itt a jelenlegi nagy semmi helyén mindig is könyveket leltünk. A tulajdonossal a Hargita-tetőn ismerkedtem meg véletlenül. Ő mondta, nem megy az üzlet, be kell zárni, nem fogy a könyv. Akkor arra gondoltam, vajon igaz az, hogy ma senkit nem érdekelnek a könyvek? Hol fogják megvásárolni a könyveinket? Mintha a Csíki utcát is csak azért tették volna rendbe, hogy formát s méltóságot kapjon a könyvesbolt. Bűvös szó a privatizáció, az vitte sírba Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy iparát, az uzoni szeszgyárat, és maradtak kenyér nélkül sok százan, családostul. Hová lett a Textilgyár? Hová a cigarettagyár híre-neve? Hogy van az, hogy a népnek magának semmi beleszólása nincs, nem volt az össznépi tulajdon sorsába? Ó, sok mindent nem értek, azt sem, miért nevezik ezt az egész balhét demokráciának? Siratok egy könyvüzletet. Földszinten kocsma a város, de kiesett az ablakán a könyvesbolt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erősdi kerámiát, dák érméket adnak a rézágyúért
Elcserélik Gábor Áron ágyúját: a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum erősdi kerámiát, dák ezüstérméket ad érte a Bukaresti Történelmi Múzeumnak. Vargha Mihály, a székely múzeum igazgatója lapunknak elmondta, ez az egyetlen módja, hogy az ágyú tulajdonjogát megszerezzék.
„Hiába, hogy az ágyút a Székely Nemzeti Múzeumból vitték el a hetvenes években, nincs mód arra, hogy az intézménynek visszaadják, viszont a múzeumi törvény lehetővé teszi a cserét” – magyarázta a döntés hátterét Vargha Mihály. A két múzeum vezetői megtárgyalták, hogy mit kérnek, és mit tudnak ajánlani az ágyúért cserébe, és mind a két fél számára kielégítő megegyezés született.
A Székely Nemzeti Múzeum a rézkorból származó 12 darab erősdi kerámiát, szerszámokat, festett edényeket és figurákat, a „szemerjai dák kincsből” 61 római ezüstérmét, valamint az ágyú másolatát adja át a bukaresti intézménynek Gábor Áron egyetlen fennmaradt eredeti ágyújáért cserébe. Kovászna Megye Tanácsa és a művelődési minisztérium kell még jóváhagyja, hogy a tárgyak átkerülnek megyei tulajdonból országos tulajdonba, illetve fordítva, és egyik múzeum kezeléséből a másik intézményhez, mondta Vargha Mihály. A múzeumigazgató hangsúlyozta, a rézágyú rendkívüli eszmei értéket képvisel, ezért nagyon fontosnak tartották, hogy a sepsiszentgyörgyi múzeumban maradjon, ám ennek csak a csere a törvényes útja. A híres székely ágyúöntőmester, Gábor Áron hetven ágyút készített, ezek közül csak ez az egy, 370 kilogrammos cső került elő 1906-ban, amikor a kézdivásárhelyi Rudolf-kórház udvarán csatornázási munkálatokat végeztek.
Az ereklyét 1923-ban a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban állították ki. 1971-ben alakult Bukarestben a Román Történelmi Múzeum, akkor a fővárosi szakemberek bejárták az ország minden múzeumát, és amit értékesnek találtak, államtanácsi határozattal elkobozták. Erre a sorsra jutott több tárgy a sepsiszentgyörgyi múzeum tulajdonából, köztük a Gábor Áron-féle ágyúcső. A sepsiszentgyörgyi muzeológusok 1990 óta többször is visszakérték az ágyút. A székely ereklyét tavaly március 15-én három hétre kölcsönözte vissza a sepsiszentgyörgyi múzeumnak a fővárosi intézmény, majd a művelődési minisztérium közbenjárására a kölcsönzést meghatározatlan időre meghosszabbították. Az ágyúcsőre kíváncsiak száma látogatottsági rekordot döntött, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Baróton több ezer látogató tekintette meg.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Népszámlálás vagy székelyszámlálás?
Nemrég arra biztattam a Romániában élő nemzettársainkat, különösen a székelyföldieket, hogy az őszi népszámláláskor vallják magyar nemzetiségűnek magukat, mert másképp a "székelykedők" révén megfelezzük a romániai magyar nemzetrészt, ha a magyar és a székely külön nemzetiségként soroltatja be magát.
Ennek előre és jól belátható következményei lesznek: nemzetiségként eljelentéktelenítjük magunkat a belpolitikában, nemzetközi síkon pedig két etnikai csoportra bontjuk azt, ami – kerek számot mondok – ezer év óta egy.
Egyik visszajelzés mögött húzódó mentalitás, miszerint "előbb székelyek vagyunk és csak másodsorban magyarok" a romániai népszámlálás esetében hamis és ártalmas. Azonos a nyelvünk, kultúránk, hitünk, őshonosságunk is azonos a Kárpát-medence egészében, s ezt történelmünk, államalkotó szerepünk évszázadai bizonyítják. Eleink képesek voltak, hogy Háromszéktől Turóc vármegyéig az egész térséget "belakják", és a magyarság, a magyar haza, az ország építését szolgálják, amíg ez lehetséges volt. A felmenői révén Turóc vármegyéből rézművesként Kézdivásárhelyre telepedett Turóczi Mózes – a család eredeti neve szerint Jeszenszky – minek vallaná ma magát? Magyarnak vagy székelynek ezzel az ősök lengyel származására utaló névvel? A székelység és magyarság elkülönítése egyszerűen lehetetlen. Jegyzetemben ezért is mondtam mindenki számára érthető hasonlatot: derékon felül ilyen és derékon alul olyanok lehetünk-e? Nem. Mint ahogyan egy anyajegy sem sorolhatja más kategóriába sem az egyént, sem egy közösséget. Afölött sem érdemes búslakodni, hogy a politikai szerepvállalóknak kellene, illetve kellett volna meggyőzniük az embereket, hogy vallják egységesen székelynek magukat. Először is: ezt politikusi hegyi beszédekkel nem lehet elérni. A megszámlálandó állampolgárok közé tartoznak, tetszik, nem tetszik, a havasi legelőn a juhait őrző pásztor, a "lenti" írástudatlan vagy funkcionális analfabéta is, akik nem járnak politikai babazsúrokba. A legtöbbet ebben a vonatkozásban az értelmiség tehetné, különösen falun, pedagógusok, tisztviselők, az egyház, elmagyarázván annak, akinek kell, hogy a székely zászlót akkor lehet majd időtlen időkig és mindenhol lobogtatni, ahol élünk, ha magyarokként számláltatunk meg. Mert nem lesz – nem lehet – majd külön székely oktatás, hivatalos székely nyelv – tovább nem sorolom –, de a székely szimbólumokat címereinkben, viseletünkben, irodalmunkban, a művészetekben akkor használhatjuk szabadon, ha sokan vagyunk. Tamási Áron elsősorban magyar író, "a legnagyobb székely", Orbán Balázs is, Márton Áron római katolikus magyar püspök volt és marad a közemlékezetben. Jékely, Áprily – származásukra nem, de életvitelük, értékteremtésük, alkotásaik révén igazi székelyek voltak, pedig nem a rovásírást művelték, amit, mint a székely ruhát, akkor "viselhetünk", ha sokan vagyunk. Magyarok. És a moldvai magyarokkal mit kezdjünk? Próbáljuk különválasztani a székelyes csángókat az északiaktól? Botorság. Persze, nem vagyok naiv. Lesznek, mint ahogy voltak az előző népszámlálás alkalmával nem egészen kétezren székelyek, sőt, úgy emlékszem, valahol Gyergyóban egy hun is akadt. A lényeg az, hogy arányaiban ne torzuljon a dolog, és minél kevesebben játsszanak majd "székelyesdit" a népszámlálás alkalmával. Székelyföldön – de másutt is – minél többen kellene népszámlálási biztosnak jelentkezniük. Most ez a legfontosabb, a szó szoros értelmében is nemzetmentő feladat és küldetés. "A medve, az asszony, a statisztika nem játék" – írta az egyik internetes olvasónk. Bizony: nem játék. De valamit eljátszani, azt el lehet, ha nem ismerjük fel, hogy kik és miért akarnak kijátszani bennünket, magyarokat, illetve székely magyarokat.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Végre kell hajtani a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatait – Felhívás
Felhívás Székelyföld választópolgáraihoz és az önkormányzati választások jelöltjeihez
2009-ben a Székely Nemzeti Tanács azzal a céllal kezdeményezte a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés életre hívását és működtetését, hogy az önkormányzatokat bevonja az autonómia küzdelembe, megteremtse az autonómia intézményeinek előfutáraként a régió elő-parlamentjét, világossá tegye, hogy az önkormányzatok cselekvően fel fognak lépni a közigazgatási reform során Székelyföld területi integritása mellett, és az önkormányzatok révén máris megkezdi valóra váltani Székelyföld autonómia statútumából azt, ami az önkormányzatok hatáskörén belül valóra váltható. Az önkormányzati választások előtt, mielőtt a jelöltek a programjaikat kidolgozzák, mielőtt a választók az elvárásaikat megfogalmazzák szükséges leszögezni: ezeket a határozatokat a választási előkészületek során iránymutató elvekként kell kezelni:
1. Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelően, a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
2. Székelyföld önkormányzatai támogatják a Székely Nemzeti Tanácsnak Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét, amelyet az autonóm Székelyföld alaptörvényének tekintenek, minden rendelkezésükre álló törvényes eszközzel segítik annak parlamenti beterjesztését, beleértve egy állampolgári törvénykezdeményezés támogatását. Településeiken népszerűsítik a tervezetet, terjesztik nyomtatott és digitális változatát, előadásokat szerveznek, hogy a választópolgárok azt minél alaposabban megismerhessék.
3. Népszavazásokat írnak ki Székelyföld településein a közigazgatási határok megváltoztatására vonatkozóan, hogy Székelyföldet különálló, autonóm közigazgatási egységként törvény által létre lehessen hozni. Vállalják a népszavazások megszervezését, bírósági meghiúsításuk esetén pedig közösen fordulnak az Európai Tanács Parlamenti Közgyűléséhez, hogy ezúton bírják rá a román hatóságokat Románia nemzetközi kötelezettség vállalásainak tiszteletben tartására.
4. A magyar nyelv hivatalos nyelv Székelyföldön, jogállása azonos az állam hivatalos nyelvével. Székelyföld minden polgárának joga van szabadon, azonos feltételek mellett használni szóban és írásban mindkét nyelvet. Székelyföld önkormányzatai biztosítják mindkét nyelv természetes és hivatalos használatát, elfogadva minden olyan rendszabályt, amelyre szükség van megismerésük érdekében, megteremtve minden olyan feltételt, amely garantálja teljes egyenlőségüket. A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés Házbizottsága az önkormányzatok szakértőivel közösen meg fogja határozni a közhivatalnokoknak azt a körét, amelynek kötelező módon beszélnie kell mindkét nyelvet: akik esetében a két nyelv ismerete a szakmai kompetencia részét képezi.
5. – A Székely Himnuszt, Székelyföld himnuszának nyilvánítják. - A Székely Nemzeti Tanács által 2004. január 17.-én elfogadott címert, zászlót és lobogót Székelyföld címerének zászlajának és lobogójának nyilvánítják, - A SIC rövidítést, Székelyföld rövidített regionális jelzésének nyilvánítják, és nemzetközi szabványosítását minden eszközzel segítik.
6. A székely székek önkormányzatai, sajátos regionális érdekeik megjelenítésére, közös érdekeik védelmére, közös programok végrehajtására nyolc önkormányzati társulásba tömörülnek. Ezek az önkormányzati társulások a következők: Bardóc-Miklósvárszék, Barót székhellyel, Csíkszék, Csíkszereda székhellyel, Gyergyószék, Gyergyószentmiklós székhellyel, Kézdiszék, Kézdivásárhely székhellyel, Marosszék, Marosvásárhely székhellyel, Orbaiszék, Kovászna székhellyel, Sepsiszék, Sepsiszentgyörgy székhellyel, Udvarhelyszék, Székelyudvarhely székhellyel. 7. A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést a székelyföldi közélet konszenzusra épülő intézményi keretének tekintik, a közösen hozott döntéseket végrehajtják, A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés évente legalább egyszer rendes munkaülésre ül össze
8. Programot dolgoznak ki azokkal a feladatokkal, amelyet az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának Regionális Kamarájában, valamint az Európai Parlament Régiók Bizottságában az elkövetkező időkben végezni kell. Megkereséssel fordulnak az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése és az Európai Parlament magyar képviselőihez, hogy Székelyföld autonómiatörekvését képviseljék, és közös programokat dolgozzanak ki Székelyföld népszerűsítése és regionális önkormányzásának valóra váltása érdekében. 9. Március 15. helyi jellegű hivatalos ünnep, s mint ilyen, munkaszüneti nap Székelyföldön.
Felkérjük Székelyföld választópolgárait, hogy tekintsék a fenti határozatokat minden jelölt számára kötelezőnek, kérjék tőlük számon, és csak olyan jelöltre szavazzanak, aki ezeket a programjába foglalta. Felkérjük Székelyföld önkormányzati tisztségviselőit, hogy a választásokig hátralevő időben tegyenek konkrét lépéseket a fenti határozatok gyakorlatba ültetésére. Felkérjük a pártok vezetőit, a székelyföldi közélet személyiségeit, az önkormányzati választások jelöltjeit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket, hogy a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés fenti határozatcsomagja a 2012-es önkormányzati választás elvi eszmei iránytűjévé váljon.
Marosvásárhely 2011. szeptember 01.
Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Erdély.ma

Magyar-román állambiztonsági kapcsolatok (1945-1982)
A kezdeti fagyos viszony 1956 környékén engedett fel: leveleztek, találkoztak, együttműködtek, sőt, csereüdülési program is létezett.
Első rész
A kontextus
Jelen tanulmány a második világháború utáni magyar-román kapcsolatok egyik fontos területét, a belügyi és állambiztonsági területen kifejtett együttműködést rekonstruálja. Erősen rendszerspecifikus – a Szovjetunió által létrehozott birodalmi/szövetségi struktúrákhoz köthető – jelenségről van szó, amely évtizedeken át jelentős befolyást gyakorolt a két szocialista ország viszonyára. Ismert, hogy a második világháború utáni időszakban a szovjet tömb létrehozása szoros együttműködésre késztetett olyan állambiztonsági gépezeteket, amelyek 1918 óta békeidőben is létfontosságú feladatnak tekintették az egymás elleni elhárító és hírszerző munkát. Példaként említhetjük a magyar és a román, vagy a magyar és a csehszlovák állambiztonsági szervezetek között szorgalmazott együttműködést. A szocialista országok belügyi/állambiztonsági szervei közelmúltbeli kapcsolatának mélyebb ismerete hozzásegíthet ahhoz, hogy túllépve a párt- és államközi kapcsolatok szűk metszetét, tágabb összefüggéseiben értelmezzük a magyar államszocialista rendszer felső apparátusanak hozzáállását a kisebbségi kérdéshez és a határontúli magyarok ügyéhez.
Milyen formális és informális keretek között működtek együtt a térség állambiztonsági szervei, és mennyire volt sikeres és gördülékeny a kooperáció? A folyamat kezdete alighanem a szovjet hadsereg 1944-45-ben végrehajtott előrenyomulására datálható, amikor Kelet- és Közép-Európa felszabadításával egy időben új, kommunista befolyás alatt működő erőszakszervezetek jelentek meg a térség országaiban. Noha a szovjet típusú állambiztonságok szervezeti felépítésükben és ideológiai célkitűzéseikben is Moszkva irányítása alatt álltak, a szovjet tömb országai igyekeztek összekapcsolni saját rendszereiket a horizontális információcsere és az operatív együttműködés céljából. Feladatuk rendkívül nehéz volt, mivel a szocialista államközösség egyik íratlan szabálya az egymás belügyeitől való távolmaradás volt. Bár a nem diplomáciai típusú információszerzés „baráti” minőségben is tiltott volt, a legtöbb ország – közöttük főként Románia – egyre gyakrabban tért el az előírástól, és hagyományos nemzetállami szemlélettel irányította a kémelhárító és hírszerző szerveit.
Intenzív kapcsolattartás, gyümölcsöző együttműködés (1948–1963) 
A két világháború közötti időszakban, majd a második bécsi döntést követő háborús években Magyarország és Románia kapcsolatait alapvető geopolitikai ellentétek határozták meg. Az Erdély hovatartozásáról folytatott diplomáciai, kulturális és gazdasági versengésben a két ország titkosszolgálata kulcsszerepet vállalt. Az ellentétes politikai célok és hatalmi érdekek miatt az együttműködés kibontakozását a közös német érdekszférához tartozás sem tette lehetővé.
A helyzet nem változott a háborút követő koalíciós kormányok alatt sem egészen 1948-ig, amikor mindkét országban létrejöttek a szovjet belügyi szervek mintájára felálló, közvetlenül Moszkva irányítása és felügyelete alatt működő új állambiztonsági szervek. Igen kevés forrással rendelkezünk az együtműködés alapjait tekintve döntő fontosságú kezdeti időszakról (1948–56). A magyar Belügyminisztérium iratanyagának jelentős része megsemmisült az 1956-os forradalom alatt, míg a román állambiztonsági iratokat kezelő bukaresti szaklevéltárban a román hírszerzés magyarországi tevékenysége máig minősített, azaz nem kutatható információnak számít. A fennmaradt magyar iratanyag szerint 1956-ig a két állambiztonsági apparátus elsősorban határrendészeti feladatok ellátása során segítette egymás munkáját: az 1948 óta gyakorlatilag lezárt magyar-román határt sokan próbálták illegálisan átlépni, míg mások csempészettel próbálkoztak, és a határon át történő „átbeszélés” is tiltott tevékenységnek számított.
Románia és Magyarország kommunista pártjai, valamint a két államapparátus egymástól szigorúan elszigetelten működött, és az információcsere diplomáciai vonalon is minimális volt. Ezt a szakirodalom részben a szovjetek „közvetlen” hatalomgyakorlásának, részben a két politikai vezetés közötti történelmi gyökerű bizalomhiánynak tulajdonítja, melynek történelmi és pszichológiai okai voltak. Ez az államszocializmus korszakában végigkísérte a magyar–román kapcsolatokat. Részben a technikai feltételek hiányosságai, részben a kétoldalú együttműködés iránti politikai akarat hiányában a szocializmus első éveiben alig találkozunk közös nyomozással, bizalmas adatcsere alapján végrehajtott intézkedésekkel. Ez figyelemreméltó körülmény, mivel 1949-ben több olyan koncepciós eljárást indítottak a magyar és a román kommunista hatóságok, amelyeknek fontos szálait vélték felfedezni egymás országában. Az erdélyi származású Rajk László letartóztatását (1949. május 30.) követően a román hatóságok párhuzamos nyomozásba kezdtek. A román belügyi szervek megkísérelték összekapcsolni az 1949. június 21-én letartóztatott Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök, Rajk László és Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség volt elnökének ügyét egy, a magyar revizionisták ellen vizionált kirakatperben. Rajk bukását követően le is tartóztatták Székelyudvarhelyen élő sógorát, Soós Józsefet a Rajkkal való kapcsolata miatt. A Securitate átal összegyűjtött nyomozati anyagok alapján Rajkot azzal vádolta a román pártvezetés, hogy 1946-ban belügyminiszterként „sovinista” álláspontot képviselt a magyar-román területi vitában, 1948 nyarán pedig külügyminiszerként Székelyföldön járt magánlátogatáson, ahol több helyi magyar kommunista politikussal és értelmiségivel – köztük az 1949-ben szintén letartóztatott Méliusz József íróval – találkozott. Ennek ellenére a két országban zajló koncepciós eljárásokat nem kapcsolták össze. Arról sincs tudomásunk, hogy nyomozótisztek utaztak volna a másik országba, vagy hogy összekötőkkel rendelkezett volna a két belügyminisztérium. 
Az 1950-es évek elején a magyar és a román belügyi szervek konkrét együttműködése két területre korlátozódott: egyrészt a második világháború alatt kompromittált személyek, elsősorban az 1940-44 között Észak-Erdélyben aktív, majd onnan eltávozott és azóta Magyarországon vagy ismeretlen helyen tartózkodó volt csendőrök és katonatisztek felkutatására és kiadatására. Az együttműködés másik vetülete a volt hadifoglyok ellenőrzése volt. 
1950-51 között a magyar hatóságok több száz, a szovjet hadifogságból hazatérő magyar nemzetiségű román állampolgárt hallgattak ki, majd adtak át a román szerveknek. Kivételt képez Demeter János erdélyi politikus testvérének, Demeter Béla kolozsvári újságíró-politikusnak az esete, aki 1944-es Magyarországra történő áttelepedése után Tildy Zoltán köztársaság elnök tanácsadójaként, majd a Külügyminisztérium Béke-előkészítő Osztályának Erdély-szakértőjeként működött. 1944 és 1946 között Demeter jelentős szerepet játszott a magyar béke-előkészítésben, amennyiben bizalmas információkat gyűjtött és továbbított Budapestnek az ismét román fennhatóság alá került Észak-Erdély politikai és társadalmi helyzetéről. 
Demeter vizsgálati dossziéjából kiderül, hogy az 1945 óta Magyaroszágon élő újságírót, aki 1946 nyarán a párizsi békekonferencián is részt vett a magyar kormány képviseletében, 1947-ben előzetes letartóztatásba helyezte az Államvédelmi Hatóság. Április másodikai kihallgatása alkalmával részletes vallomást tett a háború utáni politikai-diplomáciai tevékenységéről, amely egyébként teljes összhangban volt a magyar kormány, valamint a Magyar Kommunista Párt álláspontjával: a trianoni határvonalat „etnikai elveken” részlegesen korrigálni kell. 
Demetert később szabadlábra helyezték, és megszüntették az ellene indított eljárást. Négy évvel később, 1951. március 15-én balatonlellei otthonában viszont ismét felkereste az Államvédelmi Hatóság a minden tisztségétől megfosztott, elszigeteltségben élő volt politikust. Letartóztatását házkutatás követte, Demetert azonban már ki sem hallgatták, hanem április 18-án átadták a román hatóságoknak, hogy támogassák annak bizonyítását, miszerint a romániai vádlottak (Teleki Béla mellett Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök, Venczel József egyetemi tanár, Demeter János és Balogh Edgár befolyásos baloldali politikus) Erdélyt el akarták szakítani Romániától. 
Demeter Béla 1952. december 24-én halt meg a Bukarest melletti Văcăreşti börtönben. Az ő esetében bizonyítottnak tekinthető a kétoldalú együtműködés, de az eljárás módja (a fogoly előzetes kihallgatás nélküli átadása) a már említett kapcsolat esetlegességére, gyengeségére utalhat. A kooperáció intézményesülése egyértelműen az 1956-os forradalomhoz köthető. 
A magyar események erdélyi visszhangja tüntetéskísérletben, szórólapok terjesztésében, széleskörű „politizálásban” nyilvánult meg. 1956-ban a romániai magyar nemzetiségű lakosság egy részében nemcsak a román kommunista rendszer, hanem a kisebbségi lét méltósága, elviselhetősége iránti hit is megingott. A román hatóságoknak rá kellett döbbenniük, hogy nem ismerik az erdélyi magyar lakosság és értelmiség közhangulatát. Válaszul intenzív állambiztonsági hálózatépítésbe kezdtek és kemény megtorlásban részesítettek mindenkit, aki szolidaritását fejezte ki a magyarországi forradalmárokkal. 1956 sokféleképpen hatott a szocialista országok, és különösen Magyarország és Románia kapcsolatára. Noha az újrainduló román nemzeti államépítési folyamat zavarta a szomszédos Magyarországgal való viszonyt, a magyar válság új integrációs folyamatok elindítására késztette a Szovjetuniót és a kelet-európai kommunista államokat. 
Ehhez a rendkívül fontos területhez tartozott a magyar-román belügyi és állambiztonsági kapcsolatok folyamatos fejlesztése. A szakmai közvélemény előtt ismeretes Ion Mihai Pacepa volt tábornok, hírszerzőtiszt állítása, mely szerint a Magyarországon zajló politikai eseményektől tartó román pártvezetés már a forradalom előtti hónapokban elhatározta, hogy magyar származású (vagy anyanyelvi szinten beszélő) felderítő tiszteket küld Magyarországra. Bár az eddigi kutatások nem támasztották alá Pacepa állítását a román tisztek „tömeges beáramlásáról” az 1956-os forradalom leverése után újjászerveződő magyar állambiztonsági gépezetbe, figyelemre méltó, hogy 1957 elején Románia Vilhelm Einhorn, azaz Einhorn Vilmos belügyi tisztet nevezte ki a budapesti román nagykövetség tanácsosává. Einhorn tényleges budapesti tevékenysége máig feltáratlan. Másfelől a gyakori politikai konzultációk és a Nagy Imre-ügy „megoldásában” tapasztalható együttműködés, valamint a román és a magyar belügyminisztériumban párhuzamosan történő átszervezések, fontos kinevezések egybeesése (a megtorlást levezénylő Biszku Béla és Alexandru Drăghici belügyminisztereket szinte egyszerre nevezték ki) arra engednek következtetni, hogy 1956 novemberétől a magyar-román belügyi együttműködés intenzívebbé, közvetlenebbé vált. 1957 és 1963 között a két társszerv érintkezésére már nem csak szovjet irányítás vagy közvetítés mellett került sor, noha a levelezés továbbra is orosz nyelven folyt. A kapcsolatfejlesztésben kulcsszerepet játszott a magyar forradalom részvevőinek felkutatása és elítélése. Az ÁBTL iratanyaga egyértelműen bizonyítja, hogy a két BM rendszeresen cserélt információt „ellenforradalmi” eseményekbe keveredett román állampolgárokról. Az intézkedés több esetben súlyos bírósági ítéletekhez vezetett. 1962. január 25-én a BM II/6-b alosztálya az NKO és a román állambiztonsági szervek együttműködését kérte Nagy Gyula, Budapesten élő volt köpeci főjegyző és István nevű fia elleni terhelő anyagok gyűjtéséhez. 1958-ban Nagy István Magyaroszágon élő apját látogatta meg, és „visszatérésekor 98 db ellenforradalmi sajtóterméket akart magával vinni. Kurticson a határőrizeti szervek lefoglalták.” A román belügyi szervek válasza szerint „az 1959. február 25-i 285. sz. bírósági határozat értelmében Nagy Istvánt 7 évi szigorított börtönbüntetésre ítélték”. A köpeci születésű Nagy István elítélésének ténye eddig semmilyen tudományos adattárban nem szerepelt. De a belügyi szervek tájékoztatták egymást a magyarországi kapcsolatokkal rendelkező, már letartóztatásban levő román állampolgárokról is. 1958. október 30-án Harangozó Szilveszter és a belső elhárítás akkori vezetője, Hollós Ervin kérésére a Securitate kihallgatói Lakó Elemért és Varró Jánost, a kolozsvári Bolyai Egyetem augusztus 26-án őrizetbe vett oktatóit faggatták Czine Mihály irodalomtörténészről, aki 1956-ban ösztöndíjas aspiránsként járt Kolozsváron, és megismerkedett a két fiatal erdélyi pályatárssal. A román fél válasza szerint Varrót nem sikerült kihallgatni „rossz egészségügyi állapota miatt”, viszont orosz fordításban csatolták Lakó Elemér 1958. november 15-én készült kihallgatási jegyzőkönyvét, melynek eredeti példánya a román állambiztonsági levéltárban található. A két irodalomtörténészt végül 1959-ben 18 és 16 év börtönre ítélték; ismereteim szerint Czine Mihályt ez ügyben nem zaklatta a magyar politikai rendőrség. 
Jóval intenzívebben működött együtt a két állambiztonság 1960-1962 között, amikor kétoldalú megfigyelés alá vonták Domokos Pál Péter, Bodor György, Vita Sándor és más „jobboldali”, „nacionalista” – erdélyi származású és 1944 óta Magyarországon élő – értelmiségieket. A jobboldali értelmiségi körök elleni eljárásokról a kora Kádár-korszakban Standeisky Éva írt figyelemre méltó esettanulmányt. Ebben kifejti, hogy az 1905-ben Kézdivásárhelyen született Bodor György jogtanácsos a volt középosztály reformok iránt elkötelezett és a nemzeti tradíciókat az 1945 után uralmon lévőktől eltérően értelmező nagyszámú rétegéhez tartozott, amelyet a kisebbségben élő magyarok sorsa és Erdély hovatartozásának esetleges rendezése különösen foglalkoztatott. Ez veszélyérzetet keltett a kádári hatalomban, és kemény válaszra késztette. Bodort Püski Sándorral és Zsigmond Gyulával együtt tartóztatták le 1962 márciusában. Az ezt követő perben Zsigmond Gyulát háromévi börtönbüntetésre ítélték, Bodor György három és fél évet kapott. A legsúlyosabb büntetést – négy és fél évet – Püski Sándorra mérték. Témánk szempontjából fontos rámutatni a román és a magyar állambiztonsági együttműködés szerepére az említett ügy felgöngyölítésében és „realizálásában.” Miután a román hatóságok letartóztatták és elítélték Bányai Miklóst, Domokos Pál Péter erdélyi kapcsolatát, 1961 márciusában Budapestre utazott Domokos másik kapcsolata, Paál Gábor csíkszeredai ügyvéd. Ekkor a román belügy arra kérte a magyarokat, hogy vegyék őt szoros megfigyelés alá Budapesten, amit a magyar fél teljesített is. 1961. május 30-án a BM II/5-a alosztálya a következő beszámolóval és javaslattal fordult Bukaresthez: „Közöljük a Román Állambiztonsági Minisztériummal, hogy feldolgozás alatt tartunk egy nacionalista illegális csoportot, akik kapcsolatban állnak román állampolgárokkal. A feldolgozás alatt álló csoport több vezető tagja Romániából települt át Magyarországra. Így pl. Domokos Pál Péter 60 éves, pártonkívüli, tanár, budapesti lakos, dr. Bodor György 54 éves, pártonkívüli, vállalati jogász, budapesti lakos, dr. Vita Sándor 60 éves pártonkívüli, alkalmi munkás, budapesti lakos. A csoport egyebek közt azzal foglalkozik, hogy ellenséges tartalmú tanulmányokat készítenek, amelyeken az ún. »erdélyi kérdést« is tárgyalják. Ezen »tanulmányokat« és más nacionalista jellegű könyveket illegális úton kijuttatják a Román Népköztársaságba élő kapcsolataiknak. A RNK-ban élő kapcsolataik közül eddig a következő személyek merültek fel: dr. Jakó Zsigmond kolozsvári lakos, volt »Magyar Párt« képviselője, Tankanicz Ádám személyigazolvány száma: CM – 423397, könyvtáros, Bányai Miklós elítélt, dr. Paál Gábor. Számunkra hasznosan a fent leírt ügyben már régóta működünk együtt a román elvtársakkal. Az ügy feldolgozásának előrehaladott állapota szükségessé tenné, hogy rövid időn belül tisztázzuk a RNK-ba irányuló tevékenységét [sic!]. Javasoljuk az elvtársaknak, hogy a két minisztérium megbízottai ezen ügyben az együttműködés jobb megszervezése érdekében találkozzanak. A személyes találkozás megoldható lenne részletes, kölcsönös tájékoztatás, közös operatív intézkedések megbeszélése, pl. ügynökök kölcsönös utaztatása a kapcsolatok jellegének felderítésére és a bűncselekmények dokumentálására stb. Amennyiben szükségesnek tartják a fenti ügyben a további közös munkát, javasoljuk, hogy a találkozó az elvtársak által megjelölt időben és helyen, vagy Budapesten jöjjön létre. Válaszukat várjuk.” 1962 márciusában Nagyváradon találkozott a két nyomozóhatóság. Noha az értekezlet eredményeiről nem maradt feljegyzés, Hollós Ervin osztályvezető előzetes emlékeztetője jól szemlélteti az együttműködés mélységét: „A megbeszélés során – többek között – a következő kérdéseket vetjük fel, amelyek esetleges dokumentálása számunkra – a már jelzett ellenséges tevékenység félbeszakítása érdekében – különös fontossággal bír: Domokos Pál Péter 1945 előtti magatartása, tevékenysége. /:VKF/2-es besúgó volt?:/ Bányai Miklós korábban vallotta, hogy Domokos Pál Péter egy magyarországi illegális szervezkedés tagja. Az ezzel kapcsolatos dokumentumok számunkra igen fontosak. Bányai Miklós letartóztatása alkalmával lakásán néhány könyvet is lefoglaltak, amelyeket – állítólag Domokos Pál Pétertől kapott. Az ezzel kapcsolatos dokumentációt is lényegesnek tartjuk. Adataink szerint Domokos Pál Péter kapcsolatot tart Antal Áron tanár, csíkszeredai, dr. Paál Gábor csíksomlyói és Erőss Mária brassói lakosokkal. A kapcsolat jellegének és formájának dokumentálását kérjük. Adataink szerint dr. Jakó Zsigmond volt ügyvéd, cluji lakos kapcsolatot tart Domokos Pál Péter köré csoportosult nacionalistákkal. Ezzel kapcsolatos esetleges dokumentumok tanulmányozását is szükségesnek tartjuk. A felsorolt kérdésektől függetlenül, a megbeszélések során felvetjük a magyarországi nacionalista csoportosulások és romániai kapcsolataik esetleges közös operatív feldolgozásának szükségességét, lehetőségét is.” Az 1957-1963 közötti időszakban a legtöbb információt a román állambiztonsági szervek azokról a Romániába utazó magyar állampolgárokról szolgáltatták magyar kollégáiknak, akik politikai múltjuk (volt katonatisztek) vagy származásuk (papi család, „volt kizsákmányoló”) miatt az elhárító szervek figyelmébe kerültek, és az erdélyi magyar kisebbség helyzetével kapcsolatosan „helytelenül” nyilatkoztak ismerőseik, rokonaik előtt. 
A magyarországi és erdélyi magyar „nacionalistákról” folytatott közös nyomozások érezhetően felerősítették a román vezetésben azt az 1956 óta széles körben osztott vélekedést, hogy az erdélyi kérdés körül erős érzelmek uralkodnak Magyarországon és az erdélyi magyarok körében is, ezt pedig határozott nemzetiségpolitikával kell orvosolni. Az 1960-as évek elején az állambiztonsági együttműködés legérdekesebb vetülete a személyes kapcsolatok kiépítése volt. 1960 áprilisában Budapestre látogatott a Kolozs tartományi állambiztonsági szervek korábbi parancsnoka, Mihai Nedelcu ezredes, aki fontos szerepet játszott az 1956-os forradalmat követő romániai megtorlásban. A vele tárgyaló magyar állambiztonsági tisztek első kézből értesülhettek a román BM-ben zajló átszervezésekről, a szovjet mintára megalakuló Román Állambiztonsági Bizottságról, a határőrség áthelyezéséről a Honvédelmi Minisztérium ellenőrzése alá, valamint egy volt belügyminiszter-helyettes, Alexandru Mureşanu (eredeti nevén Ady László) eltávolításáról és letartóztatásáról „multjára való tekintettel”. 1963 februárjában pedig egy magyar állambiztonsági tiszt, Simon Tihamér, a Vas megyei RFK Politikai Osztályának vezetőhelyettese és dr. Szabó Péter, a Vas megyei főügyész utaztak Romániába. A látogatásnak operatív célja volt: 
egy Balozsán István nevű, háborús bűnökkel vádolt személy felkutatása, akiről olyan információk érkeztek, hogy Nagyvárad környékén tartózkodik. Bukarestben Marton György alezredes, a román BM bukaresti tartományi vizsgálati osztályvezetője fogadta a magyar küldöttséget, majd Nagyváradra kísérte, ahol két magyar nemzetiségű román tiszt, Jakab József százados, a vizsgálati osztály vezetője és Buzás Imre beosztott segítette a magyar nyomozók munkáját.
Két hét alatt húsz személyt hallgattak ki, négy szembesítési jegyzőkönyvet és kilenc felismerési jegyzőkönyet készítettek, valamint 28 polgári személyről gyűjtöttek operatív információt. Noha az általam tanulmányozott iratokból nem derül ki, eredményes volt-e a Romániában végzett nyomozás, az említett személyre vonatkozóan további, eddig fel nem dolgozott iratcsomó kutatható az ÁBTL-ben. 1963-ban pedig a két BM csereüdülésről állapodott meg. A román BM húsz helyet biztosított a tengerparti Mangaliában, a magyar fél pedig ugyancsak 20 helyet Balatonlellén, összesen 23 napra, amiből három napot a fogadó ország fővárosában kellett tölteniük az üdülő tiszteknek. A részvevőknek nemcsak az utazási költségeket fizették, hanem üdítőitalt, cigarettakészletet, kulturális intézmények látogatását, kirándulásokat, saját nyelvén nyomtatott újságot, tolmácsot és költőpénzt (1185 Ft-ot, 750 lej megfelelőjét) is biztosítottak. 1962-1963 között a két állambiztonsági szerv igen intenzív levelezést folytatott; két év alatt közel 800 oldalnyi iratcsomó gyűlt össze. A felek osztályvezetői szinten tárgyaltak, de előfordultak miniszteri vagy miniszter-helyettesi szinten kezelt kérések is. A közösen feldolgozott ügyek között találunk a román-magyar határon történt tiltott „átbeszélés” felderítésére irányulót, egy közös intézkedési tervet a budapesti holland nagykövet ellenőrzésére, aki 1963. január 14-18. között Romániába utazott országa bukaresti képviseletének megnyitása alkalmával, és egy összehangolt akciót magyar és román állampolgárok letartóztatására, akiket szabálytalan devizagazdálkodással vádoltak. Még nagyobb hangsúlyt kapott azonban a háborús bűnösök és a Nyugatra disszidált személyek felkutatása, valamint – miután 1960-tól vízummal ismét lehetővé vált a két ország közötti utazás – a Romániába látogató magyar állampolgárokról folytatott információcsere, vagy a magyar-román határon folytatott csempészet elleni fellépés. 
Stefano Bottoni. Transindex.ro
Magyar–román állambiztonsági kapcsolatok (1945–1982) II.
Az Erdély visszacsatolásával kapcsolatos híreszteléseket követően Románia támadó pozíciók kiépítésére törekedett Magyarországon.
A kapcsolatok befagyasztásától a formális együttműködésig.
Földes György 2007-ben megjelent átfogó monográfiájában 1963–64-re datálja az első komolyabb konfliktust a második világháború utáni magyar–román viszonyban, melynek időzítése korántsem volt véletlenszerű. Mindkét országban lezajlott ugyanis a politikai konszolidáció, de gazdasági téren kifulladni látszott az extenzív fejlődésre alapozó, túlközpontosított tervutasításos irányítás, és a KGST belső piaccá való alakulásáról szóló fejlesztési tervek nem enyhítették a kelet-európai szocialista államok kettős (a Szovjetunióval és a fejlett nyugati/tőkes államokkal szembeni) függőségét. Ebben az egyébként is feszült helyzetben éleződött ki a romániai magyar kisebbség helyzetéről folytatott vita, amelyben mérföldkövet jelentett Illyés Gyula nagy visszhangot kiváltó interjúja a párizsi L’Express című hetilapban az erdélyi magyar kisebbség elnyomásáról, majd ezt követően az MSZMP PB 1964. januári ülése, amelyen Kádár tőle szokatlan módon kifakadt a határkérdésről és a trianoni békeszerződés fájdalmas következményeiről.
A magyar–román állambiztonsági kapcsolatok fejlődését azonban nem elsősorban az Illyés-interjú és az azt követő nemzetközi botrány, hanem a Román Munkáspárt által 1964 áprilisában kiadott „függetlenségi nyilatkozat” akasztotta meg. Noha a KGST átszervezése körüli viták már évek óta mérgezték a térség országainak kapcsolatait, Bukarest ideológiai fordulata egyenesen válságba taszította Románia kapcsolatát nemcsak a Szovjetunióval, hanem a többi „baráti” szocialista országgal is. Mivel a BM nemzetközi kapcsolatok osztályának iratanyaga az 1964 utáni időszakra vonatkozóan rendezetlen, ömlesztett formában érkezett az ÁBTL-be, a levéltári kutatást ez rendkívül nehézzé és körülményessé teszi. Nehéz tehát megállapítani, hogy 1964 után valóban megszakadtak-e román viszonylatban az állambiztonsági kapcsolatok. Tény azonban, hogy 1964 és 1966 között egyetlen utalást sem találni a két BM közötti együttműködésére. 
A román állambiztonsági levéltárból származó adatok szerint 1965–1966 körül, tehát közvetlenül Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárrá választása után korszakos paradigmaváltás ment végbe a román belügyi stratégiában, amit a magyar társszerv nem vagy csak igen későn észlelt. 1964 tavaszán-nyarán Romániában nagy riadalmat keltettek azok a híresztelések, miszerint szovjet–magyar politikai egyezség körvonalazódik Erdély visszacsatolásáról. Az állambiztonsági szervek készültségét emelték, 1964 őszén több magyar nemzetiségű személyt őrizetbe vettek néhány napra, pl. Jordáky Lajos ismert kolozsvári szociáldemokrata politikust, akit a Securitate azzal gyanúsított, hogy más „jobboldali szociáldemokratákkal” (Bruder Ferenc, Pásztai Géza) memorandumot szerkesztett Erdély kérdéséről, amit az ENSZ-hez és a magyar kormányhoz kíván eljuttatni. 1966 januárjában a román BM egyik jelentése a magyar emigráció románellenes tevékenységéről számolt be, és néhány hónappal később Bukarestben már felső szintű állománygyűlést szerveztek „az egyes tartományokban tapasztalható magyar nacionalista megnyilvánulásokról”. Nicolae Pleşiţă, a BM Kolozs tartományi igazgatóság vezetője, később a hírszerzés magyarellenességéről ismert egyik irányítója kijelentette, hogy „lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy Magyarországra is ügynököket építsünk be, hogy ezek majd jelentsenek az ottani helyzetről, hogy felvegyék a harcot a magyarországi propagandától elvakult elemekkel, akik levelekkel és uszító anyagokkal bombázzák az itteni nacionalistákat, ellenséges cselekedetekre buzdítva őket”. 
Pleşiţă hozzászólása rendkívül fontos, mert arra enged következtetni, hogy Bukarest ekkor már szakítani készült a Varsói Szerződés azon alapelvével, hogy a tagállamok nem folytathatnak hírszerző vagy elhárító tevékenységet egymás ellen. Ezt az elhatározást erősítette meg az 1968-as csehszlovák válság. A prágai tavasz támogatása, majd augusztusban a szovjet bevonulás elítélése példátlan népszerűséget hozott a Román Kommunista Pártnak és személyesen Ceauşescunak. Ugyanakkor a háborús veszély riadalmat és pánikot okozott a lakosság körében. A magyar határőrség jelentése szerint szeptember elsején a Romániából visszatérő és a határon kikérdezett magyar turisták általános mozgósításról számoltak be: „Bukarestből Nagyvárad irányába páncélos és egyéb alakulatok vonultak. A vonatokon erős katonai ellenőrzés folyik, főleg röpcédulákat keresnek. A városokban megalakultak a munkás-milicia egységei, állítólag a helyi zavargások megakadályozására. A miliciában egyes források szerint csak román nemzetiségűek vehetnek részt. (...) Értesültünk arról, hogy Ceauşescu az erdélyi tartományokban előadásokat tart a magyarok megnyerése érdekében. Erdélyben elterjedt, hogy a szovjetek Erdélyt vissza akarják csatolni Magyarországhoz. A román fiatalok nagy része a hivatalos román állásponttal ért egyet. Romániában a 18 éven felüli lányok összeírása folyik azzal a céllal, hogy szükség esetén behívják őket katonai szakszolgálatra. A román szervek cseh és szlovák nyelvű propagandaanyagot adnak a csehszlovák turistáknak. Biharkeresztesen 12 darab ilyen röplapot találtak az egyik csehszlovák gépkocsiban, amelyet elkoboztak.” Ceauşescu lelkesedése Dubček különutas reformpolitikája iránt nem egyszerű taktikai fogás volt, hanem egy új nemzetpolitika szerves részét alkotta. Ennek legfőbb elemeit Románia 1967-ben fektette le, amikor a szovjet tömbben elsőként ismerte el az NSZK-t, és a „hat napos háború” után sem szakította meg diplomáciai kapcsolatait Izraellel. Ezek után logikus lépésnek tűnik az a Marius Oprea és Dennis Deletant által feltárt körülmény, hogy a prágai invázió napjaiban, 1968 augusztusában Románia új állambiztonsági operatív egységet létesített, melynek célja a többi VSZ-tag hírszerző szerveinek hárítása volt. 1972-ben 0920. sz. katonai egységre, 1978-ban 0110. katonai egységre keresztelték a növekvő létszámú, szigorúan titkos alakulatot, mely 1989-ben már több mint háromszáz operatív tiszttel rendelkezett. Bizonyítottnak tűnik tehát, hogy a hatvanas évek második felétől Románia támadó pozíciók kiépítésére törekedett Magyarországon. 
A többi VSZ-tagtól eltérően, akik legfeljebb „kémelhárító rezidentúrát” működtettek Budapesten, vagy – lásd a fent idézett 1968-as példát – a hazatérő állampolgáraikon keresztül próbáltak bizalmas értesülésekhez jutni, a hetvenes és nyolcvanas években a román állambiztonsági szervek ellenségként kezelték Magyarországot, kiképzett ügynöki hálózatot és számos technikai eszközt vonultattak fel ellene. A hatvanas évek második felétől paradox helyzet alakult ki a két állambiztonsági szerv kapcsolatában. Egyfelől Románia távol tartotta magát a szovjet tömb országainak katonai együttműködésétől, megnehezítve a többoldalú együttműködést: kilépett a Varsói Szerződés egyesített parancsnokságából, rendszertelenül vett részt a tagállamok többoldalú állambiztonsági egyeztetésein, vagy különvéleményt fogalmazott meg a vitatott kérdésről. Ennek következtében egyrészt magyar–román viszonylatban is megszűnt a rendszeres és ügyszerű együttműködés. Másrészt a prágai tavasz előtti időszakban többnapos konzultációt tartottak Bukarestben (1966. május 2–7.) és Budapesten (1967. május 10–15.) a két állambiztonsági apparátust érintő legfőbb kérdésekről (az Egyesült Államok és a NATO katonapolitikája, az enyhülés megítélése és az ideológiai diverzió elhárítása). 
A fennmaradt jegyzőkönyv szerint a két belügyminiszter, Benkei András és Cornel Onescu részletesen megvitatta az együttműködés megvalósításának általános feladatait: „– Az információkat a két szerv – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – futárposta vagy rejtjeles kapcsolattartás útján küldi meg egymásnak. – Kölcsönösen tájékoztatják egymást azokról az adatokról, amelyekből az állami és a társadalmi rend biztonságának veszélyeztetésére lehet következtetni. – A két ország illetékes szervei – szükség esetén – megtárgyalják az együttműködés folyamán felvetődött kérdéseket. – A MNK belügyminisztere és a RSZK belügyminisztere vagy azok helyettesei /helyettese/ évenként megbeszéléseket folytatnak a jelen Jegyzőkönyvben foglalt határozatok teljesítésének értékelése és a további együttműködés érdekében szükséges intézkedések foganatosítása céljából.” 
Az egyeztetések azonban elakadhattak. 1967. október 27-én Benkei már csak azt javasolta román kollégájának, hogy legalább „a polgári, családjogi és bűnügyi jogsegélyről szóló – 1958. október 7-i egyezményből adódó rendőri feladatok végrehajtására” kössenek kétoldalú megállapodást. Ez lehetővé tette volna, hogy az egymás országába beutazó egyes magyar, illetve román állampolgárok által elkövetett „törvénybe ütköző cselekedetekkel kapcsolatos eljárást” egységes szabályozás és eljárás szerint rendezzék. A magyar tervezet szerint nemcsak a kiadatási kérelmekről értesítették volna egymást a felek, hanem kölcsönös tájékoztatást vállaltak volna a másik fél állampolgárai ellen indított nyomozásokról. 1968. március 4-én Márkus Sándor rendőr ezredes, a BM Nemzetközi Kapcsolatok és Tájékoztató Osztály vezetője Onescu válaszát közvetítette Benkeinek: 
„Tisztelt Miniszter Elvtárs! Értesítem, hogy az egyik fél országából a másik fél országában tartózkodó állampolgárok által elkövetett törvényellenes cselekedetekkel kapcsolatos eljárás egyesítése tárgyában kötendő egyezménytervezetet megkaptuk. Az okmányt figyelmesen tanulmányoztuk. Az egyezménytervezet tartalmazza azt a helyzetet, amely megfelel a mi jelenlegi szükségleteinknek, azonban megköveteli az érvényben levő jogszabályozás megváltoztatását. Figyelembe véve az egyezménytervezet megszövegezését, amely szerint – a BM-on kívül – egy sor feladat hárul más állami szervekre is, továbbá figyelembe véve azt a tényt, hogy az egyezménytervezet egy sor olyan kérdést is tartalmaz, amelyek meghaladják ezen minisztériumok hatáskörét, úgy véljük, hogy a tervezetben szereplő kérdéseket csak a két állam között megkötött egyezménnyel lehet szabályozni.” 
A visszautasító román választ a csehszlovák események követték, amelyek néhány hónapig lehetetlenné tették a tárgyalások újrafelvételét. 1969. május 12–17. között aztán ismét Bukarestben egyeztettek a felek és – valószínűleg szovjet nyomásra – aláírtak egy, a diplomáciai protokollnak megfelelően immár nem oroszul, hanem magyarul

Kihalófélben Románia?
Jelentősen csökkent az elmúlt félévben a születések és a házasságkötések száma
A második világháború óta nem kötöttek ilyen kevés házasságot Romániában, és az ötvenes években született utoljára ilyen kevés gyermek: az ország megindult a demográfiai lejtőn 2011 első félévében – derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
Húsz éve nem csökkent olyan drasztikusan a hazai lakosság számaránya, mint amilyen mértékű lakosságcsökkenésről az idei év első hét hónapjának összesített adatai árulkodnak. A Statisztikai Intézet szerint idén júliusig 10 százalékkal kevesebb gyermek született Romániában, mint a tavalyi év első hat hónapjában.
A születésszámhoz hasonlóan a házasságkötések aránya is jelentősen visszaesett 2010-hez képest: az idei év első félévében alig valamivel több, mint ötvenezer pár döntött úgy, hogy összeköti az életét, míg tavaly júliusig 80 ezer esküvőt tartottak. Ha a trend folytatódik, akkor idén csupán százezer házasság létrejöttére lehet számítani. Idén várhatóan a születések száma sem haladja meg a kétszázezret, ez pedig azt jelenti, hogy 1955 óta nem csökkent ilyen jelentős mértékben a hazai lakosság száma.
Mindenkit érint a népességfogyás
A népességszám alakulásának negatív hatásai szakértők szerint rövid, közép- és hosszú távon is érezhetőek lesznek. Éveken belül radikálisan csökken a beiskolázható gyermekek száma, és ez a teljes oktatási rendszer átalakítását eredményezi. 1990-ben még 4,5 millió gyermek és fiatal vett részt a hazai közoktatásban, 2010-ben már csupán 3,2 millió diák ült iskolapadba.
Az előrejelzések szerint két-három éven belül 3 millió alá csökken a tanulók száma. A kormány ezt a negatív folyamatot több intézkedéssel is igyekszik mérsékelni, például a kötelező oktatás idejének meghosszabbításával, az iskolaelhagyók számának csökkentésével, az integratív oktatási rendszer fejlesztésével, de ezek a próbálkozások csupán részlegesen mérsékelik az akut diákhiány problémáját.
Születések száma /ezer fő/ 1971: 522, 1981: 390, 1991: 323, 2001: 241, 2011: 180.
A születések száma az utóbbi negyven évben
A munkaerőpiac is várhatóan elnéptelenedik, és ez azt jelenti, hogy megnő a vendégmunkások iránti igény. Ez a folyamat azért is lesz rendkívül gyors – állítják a szociológusok –, mert a népességfogyással párhuzamosan a hazai munkaerő- elvándorlás is állandó.
A társadalmi biztosítási rendszer válsága akkor teljesedik majd ki, ha 15-20 év múlva megkezdődik az 1966-os, abortuszt tiltó dekrétum nemzedékének nyugdíjazása. 1967 és 1977 között ugyanis 2 millió gyerek született, ez volt a hazai népességszaporulat csúcsa. Az aktív népesség aránya a nyugállományban lévők felét sem éri majd el, ez azt jelenti, hogy egy munkavállalónak két nyugdíjas járandóságát kell majd biztosítania.
Elhalasztott gyerekek
A népességcsökkenés részben időszakos jelenség – nyilatkozta lapunknak a legfrissebb demográfiai adatokról Kiss Tamás szociológus, aki szerint a jelenleg tapasztalható népességfogyás mögött a családok „elbizonytalanodása” áll.
A kutató hangsúlyozta, a három éve tartó gazdasági világválság és a szociálpolitikai megszorítások miatt is csökken a gyermekvállalási kedv. „Ez nem azt jelenti, hogy a családok végleg lemondanak a gyerekvállalásról, csupán azt, hogy néhány évre elhalasztják” – tette hozzá Kiss Tamás.
Az idei visszaesés harmadik okaként a szülőképes nők számának csökkenését nevezte meg a szociológus. „Most lépnek szülőképes korba azok a nők, akik a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején születtek, és ebben az időszakban is alacsony volt a születésszám” – magyarázta.
Szülés – ideológiai alapon
Nemzetiségi szempontból jellemző adat, hogy a 2002– 2007 közötti időszakban, amikor a szülési kedv – elsősorban a kedvező szociálpolitikai intézkedések miatt – nőtt, a magyarok gyermekvállalási kedve magasabb volt, mint a románoké. „Elsősorban a középosztálybeli értelmiségi magyar családok vállalnak több gyermeket, ez pont a fordítottja a román családokban megfigyelhető folyamatoknak. A román értelmiségiek között az egygyerekes családmodell terjed” – nyilatkozta Kiss Tamás.
A demográfus szerint ez a különbség azzal magyarázható, hogy a magyar társadalomban a népességfogyás elleni küzdelemnek több mint nyolcvanéves hagyománya van, és könnyebben „rávehetőek” a gyerekvállalásra azok a családok, amelyek érzékenyek az ideológiai érvekre.
Összességében azonban – hangsúlyozta a szakértő – a romániai társadalom az egyszerű reprodukciós szint, azaz a jelenlegi populáció „újratermeléséhez” szükséges gyerekszám elérése sem biztosított. Ez statisztikailag akkor lenne biztosítható, ha minden hazai családban legalább 2,1 gyermek lenne.
Nagycsalád mint szubkultúra
Kiss Tamás a magyar családok „szaporaságát” a nagycsaládos szubkultúra elterjedésével magyarázza. Hasonlóan vélekedik Lénárt Erzsébet családsegítő szociális munkás is. „A gyermeket vállalók egymástól tanulják meg, hogy több gyereket könnyebb nevelni, a rövid távon nagyobb befektetések megtérülnek. Akár a ruháztatás, akár az étkeztetés költségeit tekintjük, a gyerekszám növekedésével csökkennek a kiadások” – magyarázta a marosvásárhelyi családsegítő.
Szerinte a nagycsaládosok között erősebb a szolidaritás, a gyermekekre való felügyeletet is könnyebben megoldják. „Tíz éve a három gyerek számított nagycsaládnak, ma már nem ritka a négy-, ötgyerekes magyar család sem” – mondta Lénárt Erzsébet.
A biztató adatokat erősíti Kovászna megye is, ahol az országos adatokhoz képest mérsékelt a lakosságfogyás aránya. A megyei statisztikai hivatal információi szerint 2009-ben 2478 gyerek született Háromszéken, tavaly 2468 újszülöttet anyakönyveztek, idén júniusig pedig 1.102 csecsemő jött világra. A szülések száma azonban kórházanként változik, a sepsiszentgyörgyi kórházban tavaly 1128 szülést bonyolítottak le, idén első félévben pedig 499 gyerek született. Ezt a csökkenést azzal magyarázzák, hogy sok szülő más településeken hozzá világra csecsemőjét.
Ezt igazolja az is, hogy a kézdivásárhelyi kórházban 3-4 éve egyre növekszik a szülések száma. A céhes városi szülészeten évente 700 csecsemő látja meg a napvilágot, sok szülő Sepsiszentgyörgyről vagy a szomszédos megyékből érkezik Kézdivásárhelyre. Hasonló jelenség tapasztalható a román–magyar határ mentén, ahol a nők jelentős része inkább magyarországi szülészetet választ, még akkor is, ha a beavatkozás költségeit jelentős részben a családok vállalják magukra.
„Nem tudom számokkal alátámasztani, de egészen biztosan hat a szülési kedvre az is, hogy a nők milyen szülés előtti és utáni gondozásban részesülnek. Egy rosszul levezetett szülés az anya egész hátralévő életét tönkreteheti. A megfelelő szülésfelkészítés, a szoptatási tanácsadás, a közösségi mentálhigiéniás ellátás pedig erősíti a gyermekvállalási kedvet” – magyarázta a várandós nők vándorlásának hátterét Kertész Erika debreceni szülésznő, aki rendszeresen lát el nagyváradi anyákat.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)