"Tüdős S. Kinga /sz. Sepsiszentgyörgy, 1948/ Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen párhuzamosan végezte a pszichológia és a művészettörténet szakot. A pszichológia szakra vették fel, azután Budapesten jelentkezett a művészettörténet szakra is. A két szakot nem lehetett társítani, így párhuzamosan végezte a két szakot. Bejutott az Eötvös Kollégiumba, megismerkedett olyan értelmiségiekkel, mint Csoóri Sándor, Utassy József, a két Kósa, Borsi Kálmán Béla. A diploma megszerzése után Budapesten a Magyar Nemzeti Galéria alkalmazta kutatónak. 1878-ban férjhez ment Tüdős István bukaresti pszichológus egyetemi tanárhoz. Csucsuja István a Iorga Intézetből hazament Kolozsvárra egyetemi tanárnak - ott van most is -, megürült a posztja. Demény Lajos, a nemzetiségi osztály vezetője hívta Tüdős S. Kingát, jöjjön az intézetbe, Csucsuja helyére. Sokat tanult Demény Lajostól és Vekov Károlytól, aki később Kolozsvárra távozott, jelenleg parlamenti képviselő. Demény Lajos tanácsára fordult a forráskutatás felé. Anyagot gyűjtött a Székely Oklevéltár következő kötetéhez. Tüdős S. Kinga 1995-ben szerezte meg a doktori címet, az 1935. évi székelyföldi katonai összeírásokat dolgozta fel, ez könyvalakban is megjelent: Erdélyi hétköznapok, Osiris Kiadó Budapest, 2001. Tüdős S. Kinga fontosabb tanulmányai és könyvei: Erdélyi védőrendszerek a XV-XVIII. Században /Osiris, Budapest, 1995/, ennek bővített változata a Háromszéki templomvárak /Mentor, Marosvásárhely, 2002/, Egy székely nemesasszony élete és személyisége Apafi korában /Tanulmány Lázár Erzsébet gyergyószárhegyi grófnőről, Sárospatak, 2000./, Székely főnemesi életmód a XVIII. század alkonyán /Kriterion, 1998/. Társszerzője volt a Scripta manent címmel 2001-ben Demény Lajos akadémikus 75. születésnapjára megjelent kötetnek. Legújabban a Duna Televízióban mutatja be Erdély műemléktemplomait. Tüdős S. Kinga elmondta, hogy nem fogadják tárt karokkal a levéltárakban, de amikor látják, hogy jegyzetel az asztalnál, beletörődnek. Munkássága, érdeklődési köre sokirányú. Tíz éve gyűjti az erdélyi iskolamesterek, deákok, papok, prédikátorok adatait. Hasonlóan gyűjti a végrendeleteket, az eddig összegyűlt anyagból elindítja az Erdélyi testamentumok sorozatot. A háromszéki anyag már összeállt: 1958-tól 1711-ig 140 ember végrendeletét teszi közzé forrásanyagként. A következő kötet lesz: Erdélyi főnemesek és nemesek testamentumai. A legizgalmasabbnak tartja az egyik következő kötetet: Erdélyi fejedelmek testamentumai. Nagy segítség számára, hogy a Mentor Kiadó vállalja munkái közzétételét. Tüdős Simon Kinga kitért arra, hogy a román szakkiadványok recenziókban közlik a magyar történészek munkáit, így a román történészek nagy vonalakban ismerik munkásságukat. A székely katonai összeírások, vagyis a lustrák, továbbá az általa közölt forrásmunkákban ezer és ezer személy adatai fordulnak elő, ezek mind magyar nevek. Hogyan lehet ezután hangoztatni, hogy Székelyföldön román őslakók éltek, akiket azután elmagyarosítottak. Ha egész vidékek /Kászon, Gyergyószék, Orbaiszék stb. - nem mutat ki egyetlen idegen hangzású nevet, akkor ezen nincs mit vitatkozni. Ahol elvétve előfordul román név, ott megjegyzik, hogy Havasalföldről vagy Moldvából jött ide. Demény Lajos a Székely Oklevéltár hatodik kötetében közli Marosszék, Aranyosszék, Csík, Gyergyó, Kászon és Udvarhelyszék 1635 és 1653 közötti összes hadköteles férfiainak névsorát. Ez elég bizonyíték. Rengeteg feltárni való anyag várja még a kutatókat a levéltárakban. Megírta Jobbágyélet a fejedelemkori Erdélyben című könyvét a következő alcímmel: Jövevényjobbágyok Háromszéken 1616-1698. Ez a munkája is igazolja, hogy nem igaz az a vád, hogy a magyar nemesek elnyomták a románokat. Az általa közölt szerződésekből más kép tárul elénk. Kiderült, hogy a román jobbágy még előnyöket is élvezett. / Tüdős Simon Kingával beszélget Barabás István. = A Hét (Bukarest), febr. 13., folyt.: febr. 20. /"

"Markó Béla RMDSZ-elnök márc. 6-án néhány órát hívei körében töltött Sepsiszentgyörgyön.Albert Álmos területi elnök szerint a Polgári Kör, az ASIMCOV, a Kereszténydemokrata Mozgalom, az alsó-háromszéki polgármesterek, falusi RMDSZ-vezetők amúgy is találkozóra, megbeszélésre készültek. Puskás Bálint szenátor, a Kereszténydemokrata Mozgalom megyei elnöke szerint az egységet meg kell őrizni. Markó Béla kifejtette, hogy az RMDSZ most sokkal erősebb, mint valaha, figyelemre méltó egyezményt sikerült tető alá hozni idén a kormánypárttal, jó úton haladnak a tulajdonjog rendezése, az egyházi ingatlanok és közösségi javak visszaszolgáltatása terén, az anyanyelvi oktatás kiteljesítése ügyében, elérték, hogy kormányprioritásként kezelik az Erdélyt átszelő autópályát, s rögzítették a Nastaseékkal aláírt paktumban, hogy bármilyen fajta területi, adminisztratív átszervezés csak az RMDSZ támogatásával történhet meg. Vannak, akik szerint egy szűk érdekcsoport kezébe került a szövetség, amely már rég nem követi a közösség hasznát, hanem önös célok nyomában halad. Markó mindezt nem így látja. Úgy véli, az RMDSZ-nek nincs szüksége tiszteletbeli elnökre, a civil társadalomnak, az értelmiségieknek, az egyházaknak, a sajtónak kell ellátnia az ellenőrző funkciót. A Magyar Nemzeti Önkormányzatot deklaráció szintjén létre lehet ugyan hozni, de haszna kevés lesz. Markó arról beszélt, hogy az aggodalom, a rossz közérzet indokolt például Kovászna megyében. Igen magas a munkanélküliség, a prefektúra és a kormánypárt által ellenőrzött intézmények megbénítják az önkormányzatokat, és bizonyíthatóan ellenünk dolgoznak. Olosz Gergely alprefektus leszögezte, hogy a Romániában érvényes törvények Kovászna megyében érvénytelenek, itt nem lehet közös erdőgondnokságokat létrehozni, az egykori állami gazdaságok földjét valós tulajdonosaiknak visszaadni, nem mozdul a magánerdészetek ügye. Demeter János, a megyei tanács elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy 2003. év folyamán az uniótól igen nagy pénzek érkeznek Romániába, sajnos, Bukarestben azon dolgoznak, hogy Moldva, Havasalföld felé irányítsák azokat. Háromszéken nagy mennyiségű földet, erdőt, telket, házakat vásárolnak fel brassóiak, bukarestiek. Ki kell dolgozni Székelyföld regionális fejlesztési politikáját. Szőke György vállalkozó szerint a csúcsvezetésnek lépnie kellene Verestóy szenátor ügyében, akinek rossz híre Focsani-tól Csíkszentsimonig, Bukaresttől Martonosig terjed. Megkérdezte: hogyan harcolnak az RMDSZ-es tisztségviselők a magyar vezetők kinevezéséért, miközben Verestóy szenátor Hungastro nevű sepsiszentgyörgyi cégében mind az igazgató, mind az aligazgató román. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese az RMDSZ értékrendjét firtatva azt kérdezte, melyik lenne az a három feltétel, melynek nem teljesítése a szövetséget partnerével való szakításra bírná. (Markó végül a tulajdon-visszaszolgáltatás megtorpanását, az egyetemi oktatásban kitűzött célok elmaradását, a 2004. évi állami költségvetésnek a magyarlakta vidékekre hátrányos voltát jelölte meg szakítópróbaként.) Tamás Sándor képviselő a megvalósult autonómia szeletének nevezte a 90 000 hektár visszaszolgáltatott erdőt, melynek értéke 400 millió dollár. /(simó): Markó Béla Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8./"

"Tizenegyedik alkalommal szervezték meg a szórványdíjak átadását okt. 4-én a Kis-Szamos mente Tőki völgyében, a felsőtőki református szórványgyülekezet templomában. Az istentisztelet után adták át a Czelder Márton- és a Földes Károly-díjat. Vetési László, a Diaszpóra Alapítvány elnöke röviden ismertette a díjakat. Mint mondotta, tíz évvel ezelőtt alapította a Diaszpóra Alapítvány a két díjat, hogy kitüntethessék azokat, akik a maguk közösségében mindent megtesznek az anyanyelv és a hit megmaradásáért, gyarapodásáért. Czelder Márton, a díj névadója, havasalföldi és regáti misszionárius volt a tizenkilencedik század második felében. Ő volt az, aki a Kárpátokon túli területeken először szervezett református gyülekezeteket. Földes Károly mezőségi tanító és igehirdető volt, aki egész életében vállalta a megmaradásért való harcot. A díjak idei kitüntetettjei Bíró Sándor tiszteletes és Czinege Sándor agrármérnök, felsőtőki egyházgondnok volt. Bíró Sándor az Esztényi Református Missziói Egyházközségben kezdte el lelkészi pályafutását, amelyhez a felsőtőki gyülekezet is tartozik. Az esztényi szolgálat után a gyergyószentmiklósi gyülekezethez került, amely szintén szórványgyülekezetnek számít Székelyföld katolikus vidékén. Szórványban való tevékenységéért, odaadó szolgálatáért Czelder Márton-díjjal tüntették ki. Czinege Sándor kicsiny egyházközségének - ma már csupán tizenhét lelkes - gondozásáért, önfeláldozó munkájáért kapta meg a Földes Károly-díjat. Jenei Tamás a Diaszpóra Alapítvány alelnöke, a díjak egyik alapítója hangsúlyozta: azokat tüntetik ki e nagy értékű díjakkal, akik részt vesznek az otthonteremtésben, s összekovácsolják a többieket is. Vetési László elmondta, hogy az idei díjkiosztási ünnepség rendhagyó volt. Első alkalommal választottak kis gyülekezetet a díjátadás helyszínéül, és ugyancsak először történik meg, hogy egy gondnokot saját gyülekezetében tüntessenek ki a Földes Károly díjjal. /Valkai Krisztina: Szórványdíjakat adtak át Felsőtőkön. Sokadalom az omladozó kis templomban. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./"

"Elsöprő többségben mondtak igent az ország alkotmányát módosító törvény elfogadásáról rendezett népszavazáson a választók. A szavazati joggal rendelkezők 55,70 százaléka adta le voksát. Az Ókirálysággal szemben az erdélyi megyékben felemásra sikeredett a referendum. Az urnák elé járuló személyek 89,70 százaléka egyetértett a parlament által elfogadott alkotmánymódosító törvénytervezettel, az ellenzők száma csupán 8,81 százalékot érte el. A szavazóbiztosok a leadott voksok 1,49 százalékát nyilvánították érvénytelennek. Az erdélyi megyékben a legtöbb szavazó Szatmár megyében (59,82 százalék) járult az urnák elé, legkevesebben Temes és Kovászna megyében adták le voksukat. Kolozs megyében 47,73 százalékos volt a részvételi arány. Ismét bebizonyosodott, hogy a Szociáldemokrata Párt az Ókirályságban a nagyúr, hiszen a részvételi arány alapján elkészített táblázat első kilenc helyezésén moldvai és havasalföldi megyék találhatók. A sereghajtók szinte kivétel nélkül erdélyi megyék. Temes, Kovászna, Brassó, Kolozs, Hunyad, Fehér megyékben a szavazati joggal rendelkezők fele sem járult az urnák elé, Maros, Bihar, Arad és Beszterce-Naszód megyében csak éppen hogy meghaladták az 50 százalékot. - A romániai magyarok szavazatai nélkül nem lett volna érvényes az alkotmánymódosító referendum - vélte Markó Béla, a RMDSZ elnöke. Hargita megyében a szavazók aránya csaknem elérte az 57 százalékot, vagyis meghaladta az országos átlagot - emlékeztetett a szövetségi elnök, hozzáfűzve, hogy kisebb, mindössze 46 százalékos volt a részvételi arány Kovásznában. Ion Iliescu államelnök örömét fejezte ki a referendum eredményessége miatt. Ugyancsak kedvezően nyilatkozott a népszavazás sikeréről a jelenleg ellenzékben lévő két párt vezetője. Teodor Stolojan, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) és Traian Basescu, a Demokrata Párt (DP) elnöke. Az ellenzék által legvitatottabb kérdés a mozgóurnák indokolatlanul sűrű használata volt. Stefan Mateescu, a Központi Választási Iroda szóvivője közölte, hogy a hét végi népszavazáson nem történt csalás, csak kisebb szabálytalanságokat állapítottak meg. Adrian Nastase miniszterelnök azzal vádolta meg a két demokratikus ellenzéki pártot, hogy arra buzdították az embereket: nemmel voksoljanak az alkotmánymódosításra. /Borbély Tamás: Kínkeservesen elfogadott alkotmánymódosítás. Indokolatlanul gyakran használták a mozgó urnákat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./"

"Ioan Rus belügyminiszter kijelentette: "Le kell szögeznünk, hogy többé nem fogadjuk el a román állam szuverenitásának figyelmen kívül hagyását. Biztos vagyok benne, hogy a törvény büntetni fogja ezt az alkotmánysértést". A nyolcvanéves elnyomó politika nem tud szakítani saját gyakorlatával, saját gondolkodásmódjával, beidegződéseivel s azok mechanizmusával, állapította meg írásában Gazda József. A hatalom fél egy leigázott nép nyelvétől, fél egy hazájától megfosztott nép hazaszeretetétől, hazájához, saját múltjához, saját történelméhez való ragaszkodásától, fél kultúrájától. Románia nem egységes! Románia történelme a regionalizmus történelme. Alig 150 éve, hogy van Románia, és 85 éve, hogy van Nagy-Románia, de a regionális színeket, Moldva, Havasalföld, Olténia és Erdély, a Bánság és a Partium színeit hiába mossák egybe. Félnek az emberi jogi harctól - mert mi más lenne az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, mint egy, a törvényesség keretei között megindított harcra felruházott érdekképviseleti testület. Fél a húszmillió a másfél milliótól, s félelmét azzal akarja leküzdeni, hogy uralkodik fölötte. /Gazda József: "Irredenták" reflektorfényben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 30./"

Bukarestben Erdélyhez hasonló eredmények születtek, gyökeresen eltérők az ország többi részétől. Míg Moldvában és Havasalföldön a kormánypárt /SZDP/ magabiztos győzelmet aratott, Erdélyben az ellenzéki liberális–demokrata szövetség diadalmaskodott, helyi, megyei tanácsokat vagy polgármestereket illetően egyaránt. Az SZDP szinte teljesen ellenőrzése alatt tartja az információ és véleményformálás elsőszámú forrását jelentő elektronikus médiát, s nagymértékben az írott sajtót is. 1992-ben, 1996-ban és kisebb mértékben még 2000-ben is szinte kettétört az ország a Kárpátok vonulatain. A főváros akkor is a nyugati tartományt követte, nem természetes környezetét. Több mint nyolcvan év után nyilvánvaló, hogy Erdélyben az értékrend még mindig lényegesen különbözik az ország többi részétől. /Chirmiciu András: Földrajz. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 23./

Az anyaországi Dr. Bárth János a legismertebb kortárs magyar néprajzkutatók közé tartozik. Három könyvét mutatták be Marosvásárhelyen. Elsőként a Varság, a székely tanyaközség /2001/ című kötetet méltatta Asztalos Enikő néprajzkutató. A munka Varság monográfiájának is mondható. A második könyv címe Gyimes-felsőloki emléklap, valójában a gyimesfelsőloki hitélet és egyházi élet monográfiája. A harmadik, legutóbbi kötet címe Úz-völgyi magyarok. A szerző saját munkaterületét történeti néprajznak nevezi. /N. B.: Erdélyi hegynézés. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 14./ Dr. Bárth János néprajzkutató a kecskeméti múzeum igazgatója elmondta, hogy 1990-től Zepeczáner Jenő, a székelyudvarhelyi múzeum igazgatójának a meghívására rendszeresítette erdélyi útjait. A varsági kutatás eredményeként látott napvilágot a Havasalja havasa című tanulmánykötet (1998). A vigasztaló Napbaöltözött Asszony (2000), Gyimesfelsőloki emléklapok (2003) című tanulmánykötetei népszerűek lettek. Legújabb könyve a z Úz-völgyi magyarok című vaskos tanulmánykötet. Tanulmányozta a település szerkezetrendszerét, interjúkat készített a település 76 lakójával. /Kristó Tibor: Úz-völgyi magyarok. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 14./

Okt. 30-án osztotta ki a Hunyad megyei Rákosdon az Erdélyi Református Egyházkerület és a Diaszpóra Alapítvány a Czelder Márton- és Földes Károly-díjakat a szórványban munkálkodóknak. Vetési László, a Diaszpóra Alapítvány elnöke közölte, hogy idén Kabai Ferenc szamosújvári lelkipásztor és felesége, Kabainé Hegyi Margit, valamint Vitéz Sándor, a hosdáti gyülekezetet több évtizeden át szolgáló gondnoka kapta a díjat. A Kabai lelkész házaspár hosszú évtizedeken keresztül szolgálta a szórványvidéki gyülekezeteket, megalapította az Emanus, illetve a Zakariás Házat, melyek több száz szórványban élő magyar gyermeknek nyújtják a délutáni foglalkoztatás, illetve a teljes kollégiumi ellátás lehetőségét. Czelder Márton lelkipásztor 1861-ben vándorolt ki a Kárpátokon túlra, Havasalföldre, hogy lelki támaszt nyújtson az 1848–49-es forradalom leverését követően idemenekülőknek. Földes Károly egy mezőségi elhaló gyülekezetet élesztett újjá, erősített meg. A 200 lelkes rákosdi gyülekezet felújított templomában került sor a díjátadásra. A maroknyi rákosdi gyülekezet valósággal kiharcolta magának, hogy saját lelkésze legyen, és önerőből újította fel templomát és parókiáját. /Gáspár-Barra Réka: Czelder Márton- és Földes Károly-díjak átadása Rákosdon. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 1./

Román–magyar üzletember-konferenciát rendeztek Debrecenben a székelyföldi befektetési lehetőségekről. Borbély László területrendezési miniszter Befektetési lehetőségek a Székelyföldön címen tartott előadást. Elmondta, míg a 2001 és 2004 közötti időszakban az akkori kormány Erdély számára 98,77 milliárd lejt különített el infrastruktúra-fejlesztésre, a havasalföldi megyék összesen 114,064 milliárd, a moldvaiak 132,318 milliárd, a dobrudzsaiak pedig 267,107 milliárd lejt kaptak hasonló célból. Hangsúlyozta: 2007 és 2013 között jelentős uniós forrásokra lehet majd pályázni Romániában, ahhoz viszont, hogy a pénzek lehívhatók legyenek, pályázni képes befektetőkre lesz szükség. „Ebben számítunk önökre” – zárta előadását Borbély. – Tulajdon-tudás-tranzit-turizmus-tartás – fogalmazta meg az „5T” elvét előadásában Matolcsy György volt gazdasági miniszter, a budapesti Növekedéskutató Intézet igazgatója. Matolcsy hangsúlyozta: a Kárpát-medencei földterületek magyar tulajdonban tartása egyre nehezebb feladat, amióta a főleg olasz befektetők földvásárlása Erdély-szerte elterjedt. A „tranzit” címszó alatt az autópályák építésének fontosságát hangsúlyozta. „Ausztria ma már csak jövedelme 8–10 százalékát köszönheti az idegenforgalomnak, de kezdetben ez az arány magasabb volt. Ezt az utat kell követnie a Székelyföldnek is” – tette hozzá. A „tartás” kapcsán figyelmeztetett: rossz kompromisszumokat nem szabad kötni, a közösségi méltóság pedig olyan célok révén tartható, mint a területi autonómia. Geréb László, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) székelyudvarhelyi képzési központjának ügyvezető igazgatója a belső tényezők – vállalkozóbarát gazdaságpolitika, infrastrukturális fejlesztések, lakossági derűlátás – fontosságát hangsúlyozta. Halász János, az ITD Hungary Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. romániai hálózatának vezetője igazat adott Matolcsy Györgynek abban, hogy a magyar kormánynak nincs koherens határon túli stratégiája. /Salamon Márton László: Debrecenből kéne jönni… = Krónika (Kolozsvár), máj. 11./

Lupescu Radu, a Sapientia Egyetem magyarságkutató tanára Hunyadi János alakja a magyar és a román történetírásban címmel tartott előadást június 3-án Kolozsváron. Az újkor magyar és román történészei Hunyadit egyaránt a sajátjuknak tekintik. A román történetírás a XIX. században Gh. Baritiu révén a család nemzetiségéről cikkezve propagálta a kibontakozó függetlenségi mozgalmat. Sokáig nem egységes álláspontjukat tükrözi, hogy mikor Ioan, mikor Iancu keresztnévvel illették a hőst, csak az 1960-as években Stefan Pascu, David Prodan és társai révén vették át a Iancu de Hunedoara nevet. Magyar részről a Hunyadi-kutatásban fordulópontot jelentett Elekes Lajos munkássága, akinek konklúzióját a magyarkutatás átvette és használja. Ennek értelmében Hunyadi János ősei havasalföldi bojárok voltak, akik Zsigmond király udvarába költöztek, majd háborús vitézkedéssel megkapták a családi fészket, Vajdahunyad várát. A marxista történelemszemlélet Hunyadi személyében a balkáni népek összefogását, a Moldova–Havasalföld–Erdély összekapcsolódást magyarázta bele a középkori múltba. 1989 után megmutatkoztak a román középkorkutatás gyengéi, mégis akadnak olyanok, akik kutatásaikat a korabeli Erdély vallási-jogi alapjaira helyezik. Tény, hogy Hunyadi János nemzetiségileg mindkét közösségé, történelmileg pedig törökverő hős, aki ezáltal a magyar történelem egyik kiemelkedő alakjává vált. /Ö. I. B.: Kié Hunyadi János? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./

Marosfőn július 10–16-a között zajlott a román történelemnek és civilizációnak szentelt VIII. Nyári Egyetem. Itt néhány nap alatt tisztáznak szaktekintélyek által kétszáz éve vitatott kérdéseket. Példának okáért A román történelem és civilizáció a Kárpát-kanyarban témájú eszmecsere szereplői visszamentek a történelem előtti időkbe, és megállapították: a román földet – beleértve Hargita és Kovászna tájait – a Cucuteni, vagyis a korai Európa legelőrehaladottabb kultúrája uralta, ebből fejlődött ki a dák, majd a román civilizáció, amelynek szószólói most Marosfőn találkoztak. A román nemzet kialakulására dr. Dorinel Ichim bákói muzeológus dolgozott ki elméletet: erdélyi, moldvai, havasalföldi románok a régmúlt idők folyamán vásárokban, majálisokon találkoztak, ismerkedtek, majd házasodtak, apa-, illetve anyatársakká váltak, és kész, így alakult ki Európának egy magas kultúrájú népe! Dr. Ioan Lacatus egykori sepsiszentgyörgyi pártaktivista, jelenleg a hangzatos elnevezésű Kovászna–Hargita Európai Tanulmányi Központ igazgatója határozottan elvetette Székelyföld autonómiájának gondolatát. A felszólalók súlyos hibának tartották a magyar iskolák különválását. Különösen súlyos a helyzet Udvarhely – Székelykeresztúr vidékén – jelezték a marosfői tudósok: itt a román gyermekek magyarul beszélnek. Gheorghe Bejan mérnök, a Moldvai Katolikusok Egyesületének elnöke felháborodva közölte, hogy Moldvában újra indulnak magyar osztályok. Egyetlen magyar szakember sem kapott meghívást Marosfőre, ahol mindenki mindenkivel egyetértett. Codrin Munteanu, az újszülött Hargita–Kovásznai Románok Társadalmi Fórumának elnöke kifejtette: „A román államnak tizenöt éve nincs stratégiája az itteni románság számára.” /Barabás István: Elemista egyetem. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 6./

Szeptember utolsó hetében hagyományos regáti, magyarságfelmérő misszióra indulnak a kolozsvári teológusok. A kilenc főből álló csapat ez alkalommal a Duna mentén a Szörénység és Bánság határvidékét járja be, kiemelt célja a szörénytoronyi (Turnu Severin-i) és orsovai magyarság felmérése. Emellett igyekeznek bejárni és feltérképezni a vidéket. A középkori magyar királyság határvidéke a Kárpátokat is túllépve egészen a Dunáig, a Kazán-szorosig húzódott, és a határok védelmére jelentős számú magyar és székely védelmi erő érkezett. Majd IV. Béla a szörénységi várak védelmével a johannitákat, a terület felügyeletével, Nagy Lajos király pedig a havasalföldi vajdákat bízta meg. A havasalföldi területen a magyarság korai jelenlétéről ma is számtalan magyar helységnév nyomai tanúskodnak. Magyar eredetű hely-, folyó-, pataknév és helységnevek többek között: Arpadia=Árpád, Secui=Székely, Almas=Almás, Unguri, Ungurelu=Magyarok, Orlea=Váralja, Buzau= Bodza, Arges=Argyas, Giula=Gyula, Magher=Magyar. A Kárpátok alatt Secuieni néven megye szerveződött, mely „a Székelyföld havaselvi meghosszabbítása” volt (Iorga), de a magyar királysághoz tartozást Craiova város neve és a régió, Ungrovlahia nevében is mindmáig megőrizte. Mindezek mellett – a feltételezések szerint – a protestánssá vált és elüldözött szászok által alapított, Kálvin (Calvini) nevét viselő helységnév teljesen egyedülálló Kelet-Közép-Európában. Későbbi évszázadokban is jelentős számú volt a kitelepedés, és ezt néhány évtized alatt az asszimiláció követte, de az 50-es éveket követő munkaerő-elvándorlással is számottevő magyar és székely népesség talált otthonra, megélhetésre. A kolozsvári református, unitárius és evangélikus teológus és vallástanárképzős fiatalok 1996-ban kezdték el Moldva, Havaselve és Dobrudzsa telepes magyarságának felmérését. Azóta, részben ennek a munkának köszönhetően, új missziós szórványgondozó gyülekezet alakult Ramnicu Valceán, magyar közösségek szerveződtek Craiován, Motrun, és számtalan városi és megyei RMDSZ-csoport is létrejött. A Vetési László szórványlelkész által vezetett missziós utat az erdélyi református egyházkerület szórványmissziós ügyosztálya és a Diaszpóra Alapítvány szervezi. Az út kiadásait az egyházakon kívül hazai és külföldi alapítványok fedezik. /Kolozsvári teológusok regáti misszióban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./

Szeptember utolsó hetében a hagyományos regáti magyarságfelmérő misszióra indultak a kolozsvári teológusok. Ez alkalommal a Duna mentén a Szörénység és Bánság határvidékét járják be, kiemelt cél a szörénytoronyi (Turnu Severin-i) és orsovai magyarság felmérése. Emellett igyekeznek bejárni és feltérképezni a vidéket, a helyi kisszámú magyar közösség által szervezett találkozókon vesznek részt, folytatják a gyülekezeti közösségek szervezését. Mint ismeretes, a középkori magyar királyság határvidéke a Kárpátokat is túllépve egészen a Dunáig, a Kazán szorosig húzódott, és a határok védelmére jelentős számú magyar védelmi erőt telepítettek ide. IV. Béla a szörénységi várak védelmére a johannitákat rendelte. Havasalföldi területen a magyarság korai jelenlétéről ma is számtalan magyar helységnév nyoma tanúskodik. A későbbi évszázadokban is jelentős volt a kitelepedés, majd a néhány évtized alatt lezajló asszimiláció, de az 50-es éveket követő munkaerő-vándorlással is számottevő magyar népesség talált otthonra, megélhetésre. A kolozsvári református, unitárius és evangélikus teológus és vallástanárképzős fiatalok 1996-ban kezdték el Moldva, Havaselve és Dobrudzsa telepes magyarságának felmérését. Azóta munkájuk nyomán új missziós szórványgondozó gyülekezetek alakultak. /Teológusok regáti misszióban. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 11./

Október 18-án Kolozsváron a Gaudeamus Könyvesházban a csíkszeredai Pallas–Akadémia Könyvkiadó újabb szellemi „termékeit” mutatták be. Páter Benedek Fidél (Székelyudvarhely, 1907 – Esztelnek, 1979) főatya Ferences kolostorok című könyve hiánypótló. P. Páll József Leó OFM, erdélyi provinciális kiemelte, hogy a tudós szerző, történetíró kimagasló ember és szerzetes volt. A válságos időkben vezette a ferences rendtartományt. Sas Péter budapesti művelődéstörténész, a könyv szerkesztője elmondta, ez már a harmadik kötet, amely Benedek Fidél kézirataiból megjelenik, és amelyben ismertette a gyergyószárhegyi, esztelneki, mikházi kolostorokat. Ezenkívül tárgyalja a rend máriaradnai és temesvári jelenlétét és olyan különlegességeket, mint a ferencesek hajdani moldvai, bákói és havasalföldi kolostora. Benedek Fidél a második világháborút követő egyházellenes időszakban írta meg kéziratait, kényszerlakhelyen, százféle nehézség és zaklatás közepette. Benedek Fidél beiratkozott a kolozsvári tudományegyetemre, majd annak elvégzése után, 1945-ben, a Tatárbetörés Csíkba, 1661-ben című szakdolgozatával doktori fokozatot szerzett. Ő még használhatta, feldolgozhatta és beépíthette tanulmányaiba a ferences rend levéltárának és könyvtárának 1951-ben elkobzott anyagát, így olyan forrásanyag szerepel munkájában, amely azóta sem áll a tudományos kutatás szolgálatában. /Fodor György: A ferences lelkiség és történelem nyomán. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

Vetési László, a Diaszpóra Alapítvány elnöke beszélt a szórványmisszióról, a szórványprogramokról és az alapítvány tevékenységéről. Rendszeres tevékenységük az algyógyi szórvány-lelkésztalálkozó és szórványtovábbképző, a szórványdíjazás, a szórványlap szerkesztése, tanácsadási munka lelkészeknek, pedagógusoknak. Emellett fontos az amerikai erdélyi szórvány-testvérkapcsolat is, a Válassz testvért mozgalom, amelyik egyedülálló a maga nemében: amerikai magyar családok rendszeresen támogatnak egy szórványgondozó egyházközséget és lelkészt. Ebben az évben szerették volna szervezni az Egyház és anyanyelv című konferenciát, mert égetővé vált a nyelvhasználat, nyelvcsere, nyelvváltás a romániai magyar történelmi egyházaknál és híveiknél. Folytatják a gyülekezetjárást az egyetemistákkal, teológusokkal, továbbá a romtemplomok takarítását, a nyári gyülekezeti missziót és a magyarságfelmérést. Emellett segítenek a rászorultakon, elsősorban nagycsaládosokon és gyermekeken. Nagyon fontos a Holt-tenger dokumentációs program. Erdély szórványterületein ugyanis gyors ütemű a tárgyi, szellemi értékvesztés, lassan alig marad utolsó tanú, emlékező egy-egy településen. Néhány éve kezdték el ezt a programot, hogy ezen a területen rögzítsenek mindent. A szórványközpontok között vannak a gyülekezeti házak, otthonok, menhelyek. Az igazán nagy feladatot az oktatási központok látják el. Ezek líceumok és elemi iskolák közé szerveződnek: falusi vagy városi bentlakások. A tudatos tervezés nyomán születhettek új oktatási intézmények, iskolák, mint a nagybányai Németh László, a máramarosszigeti Leöwey Klára Gimnázium, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont és a szilágysomlyói önállósuló magyar iskola. Különleges arculatot kölcsönöznek a szórványközpontoknak a teleházak, faluházak, magyarházak. További feladat a lefedetlen területek behálózása, különös tekintettel a Mezőségre, a Küküllők mente szórványvidékeire és Dél-Erdélyre. Nagy gond ezeknek az intézményeknek a fenntartása. A normatív jellegű fenntartás életbevágóan fontos. Sürgős feladat befejezni az építés alatt álló válaszúti, besztercei, felőri bentlakásokat. Anyagi okok miatt bezártak a medgyesi és hétfalusi iskolai bentlakások. A Diaszpóra Alapítvány foglalkozik a Kárpátokon kívüli misszióval is. 1996-ban jártak először a fiatalokkal Havasalföldön, a következő évben ezt Moldvában és Dobrudzsában folytatták, és azóta minden évben legalább egy kis csoport fiatal az ott élő és szolgáló lelkészekkel bejárja a Kárpátokon kívüli régiókat. Ebben az évben ellátogattak a régi Méhed, mai nevén Mehedinti megyébe, Szörényvárára (Turnu Severin). A regáti magyarság egy része rejtőzködve csendesen beolvadt, más része próbálja őrizni önazonosságát. /Dézsi Ildikó: „Szórványjárásunk célja a segítés, a szolgálat” Interjú Vetési Lászlóval, a Diaszpóra Alapítvány elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

Kovácsné József Magda Kápolnásfalu szülötte, köztudottan az onomasztika (névtan) jeles tudósa, elhivatott kutatója, aki doktori disszertációját is Udvarhelyszék Havasalja tájegységében fellelhető falvakban használatos névanyag feldolgozásáról írta 1983-ban. Kovácsné József Magda most napvilágot látott könyvében /Napok és nevek. Keresztszülők könyve, Művelődés, Kolozsvár, 2005/ segítséget kíván nyújtani a név megválasztásához. /G. D.: Kézikönyv – főleg nőolvasóknak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

Száz éve, 1905-ben temették el a Brassóban Koós Ferenc egykori bukaresti református lelkészt. Rá emlékezett 2005. december 10-én a Brassó-belvárosi Református Egyházközség. A református temetőben a hosszúfalusi diákok Bálint Ibolya tanárnő vezetésével megkoszorúzták a sírt, majd a belvárosi református templomban Kassay Géza lelkész szervezésében következett a megemlékező istentisztelet, melyet a Brassói Magyar Dalárda szereplése nyitott meg, Klára Mária karnagy vezetésével. Igét hirdetett Zsold Béla bukaresti lelkipásztor. Megemlékező beszédeket Koós Ferenc életéről és érdemeiről a következők tartottak: Bálint László esperes Brassó megyéből; Bántó István, a Bukaresti Művelődési Kör elnöke; Demény Lajos történész és Hochbauer Gyula tanár. Fellépett a Zajzoni Rab István Líceum furulyás csoportja és az Áprily Lajos Líceum /Brassó/ diákénekkara. Koós Ferenc 1828 körül született Magyarrégenben, ahol mellszobor hirdeti emlékét, a református templom kertjében. Közhuszárként részt vett az 1848-as szabadságharcban. A levert szabadságharc után Kossuth Lajos külföldre menekült híveiből emigrációs központok alakultak ki a nagyvilágban. Az egyik Bukarestben volt, ahol Koós Ferenc református lelkészként tevékenykedett. Lelkészi kinevezését Bukarestbe Bodola Sámuel püspöktől kapta, 1855-ben. Egy időben Koós Ferenc volt az egyetlen református lelkész Brassó és Konstantinápoly között. Ő hozta létre a bukaresti dalárdát, a magyarok olvasókörét és a Hunnia Magyar Kaszinót. Bukaresti tartózkodása alatt a havasalföldi szórványmagyarságot és a moldvai csángó-magyarságot is megkereste. Amikor 1869-ben osztrák nyomásra el kellett hagynia Bukarestet, Eötvös József miniszter Erdélybe nevezte ki tanfelügyelőnek, s a dévai tanítóképző igazgatójának, majd tanfelügyelő volt Máramarosszigeten, Besztercén, végül Brassóban. /Pitó Lajos, Brassó: Koós Ferencre emlékeztünk. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 13./

Hunyadi János-évnek deklarálták 2006-ot, hiszen a híres erdélyi történelmi személyiség 550 évvel ezelőtt, 1456-ban Nándorfehérvárnál (Belgrádnál) világraszóló diadalt aratott II. Mahomed török szultán serege fölött. Az a nap az egyetemes keresztény világ nagy ünnepe volt, s 550 éve minden délben megkondulnak a templomok harangjai az esemény emlékére. Déván a Történelmi és Régészeti Kör múlt heti összejövetelén az EMKE Hunyad megyei szervezete megnyitotta a Hunyadi János-évet a megye területén. Schreiber István, az EMKE Hunyad megyei elnöke tartott előadást törökverő Hunyadi János vitatott eredetéről. Hunyadi Jánost a magyarok, románok, szlovákok és szerbek is magukénak tekintik, két főbb vélemény tűnik valószínűbbnek. A tizennyolcadik századig szinte egyeduralkodó volt az a nézet, miszerint a híres erdélyi hadvezér Luxemburgi Zsigmond magyar királynak törvénytelen fia volt. Később teret nyert az a nézet, miszerint Hunyadi János a havasalföldi eredetű Wayk Buthi fia volt. Az 1993-ban az Akadémiai Kiadó gondozásában Budapesten megjelent Erdély rövid története így foglalt állást: “Wayk Buthi, Hunyadi János apja, valószínűleg havaselvi bojár eredetű volt, udvari vitézként szolgált Zsigmond királynak, aki 1409-ben Hunyad várát és uradalmát adományozta /Chirmiciu András: 2006 – Hunyadi János-év. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 16./

Ramnicu Valceán rendezték meg július 8-án az Első Regáti Szórványtalálkozót, amelyre több mint kétszáz magyar érkezett Craiováról, Targu-Jiuból, Ramnicu Valceáról, Orsováról, Ploiesti-ről, Motruról és Szörényvárról. A találkozón beszédet mondott Markó Béla RMDSZ-elnök, aki válaszolt a szórványban élő magyarok kérdéseire. Csorbai Lóránd református lelkész, a találkozó főszervezője, tíz hónapja a Ramnicu Valcea-i református közösség tiszteletese azt mondta, a lelkészek nagy része minél hamarabb szabadulni szeretne a regáti városból. „Sajnos a szórványmagyarság körében nagyon kevesen vannak, akik eljárnak templomba, és aktívan is részt vesznek a gyülekezeti életben.” – jelezte. Ramnicu Valceán az unitárius templom kicsinek bizonyult, emiatt a tágas baptista templomban gyűltek össze. A történet ezelőtt tíz évvel kezdődött, amikor egy Ramnicu Valcea-i magyar asszony kétségbeesett levele nyomán Vetési László református lelkipásztor magyarkeresőbe indult a regáti településekre. Első református istentiszteletét a város egyik kétszobás tömbházlakásában tartotta. „Nagyon sok minden változott, kevesebben vannak a városban, de többen vannak a templomban – hasonlítja össze a jelent a múlttal Vetési. – Bejárták az egész Havasalföldet, Szörényvártól Giurgiuig, magyarokat kerestek. Az EMKE hozott könyvtárat, és az RMDSZ helyi szervezete is megalakult. Vetési szerint a szórványban az egyházat tágabb értelemben kell venni, és tíz év alatt sikerült elérni azt, hogy Ramnicu Valceán vasárnaponként mindenki elmegy a maga templomába, aztán vallástól függetlenül eljön a magyar istentiszteletre is. – Ha én meghalok, kinek szóljon az asszony, hogy temessenek el? – kérdezi kétségbeesetten az orsovai Andrási Béla. – Meghalt egy református ember, Küküllővári Béla Orsován, és senki sem akarta eltemetni. Az orsovaiaknak végül mégis sikerült papot szerezniük, Makay Botond, a resicabányai református lelkész eltemette Küküllővári Bélát. A craiovai Kovács Péter József kezdeményezésére a prédikációk szövegét román nyelvre is lefordítják, hiszen a református istentiszteletre nemcsak magyar ajkú katolikusok, de románok is járnak. Serbanoaica Ilyés Klára, Targu Jiuból kitartóan harcol azért, hogy az ottani magyar közösségnek legyen honnan magyar szót tanulnia. Legfőbb célja jelenleg az, hogy – az RMDSZ segítségével – amolyan vasárnapi iskola formájában megszervezze a fakultatív magyar nyelvű oktatást. Önkéntest keres, aki megtanítaná az egykori bányászok Targu Jiuban maradt családjának gyerektagjait magyarul beszélni. Ehhez támogatást ígért Markó Béla RMDSZ-elnök. „A magyar közösségnek törvényes joga az is, hogy fakultatív rendszerben részesüljön magyar oktatásban” – tájékoztatta a szórványtalálkozó több mint kétszáz résztvevőjét Takács Csaba. Hozzátette, az RMDSZ vezetősége megvizsgálja, hogyan lehet egyvalakit foglalkoztatni, akár a Communitas Közalapítvány egy fiókjának kihelyezésével. Markó Béla arra tett ígéretet, hogy folytatják a szórványkollégium-programot, hogy minél rövidebb idő alatt megfelelő körülmények között lehessen biztosítani a szórványban élő összes magyar gyerek anyanyelvű oktatását. Nagy küzdelem folyik a megmaradásért Ploiesti-en is, az itteni magyar közösség egyik szóvivője a 68 éves Coman Vilhelmina. A ploiesti-i református templom felújításához kért támogatást, hiszen a két-három millió lej nyugdíjból élő hívek számára lehetetlen előteremteni az anyagi fedezetet. Bálint László brassói esperes lelkésztársaihoz hasonlóan azért küzd, hogy az anyagilag stabilabb körülmények között lévő gyülekezetek felvállalják a kis gyülekezeteket, a szórványban élőket. /Gujdár Gabriella, Tapasztó Ernő: Szórványsors vagy sorstalanság. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./

Másfél-kétezer hektárnyi erdő, illetve havasi legelő a tétje annak a vitának, amely a festői szépségű Úz-völgy tulajdonlásáról zajlik évek óta a Hargita, illetve Bákó megyei hatóságok között. A vitának nemcsak egyszerűen tulajdonjogi, hanem gazdasági, sőt történelmi, ezen belül magyarságtörténeti vonzatai is léteznek. Az 1968-as megyésítéskor ezt a részt, ahol egykoron székelyek ezrei születtek, nevelkedtek, és hazát védtek, Bákó megyéhez csatolták. Nemegyszer fordult már elő, hogy Hargita, illetve Kovászna megyei volt tulajdonosok, illetve örökösök fizikai ellenállásba ütköztek a szomszédos moldvai, illetve havasalföldi megyékben, valahányszor visszakérték a jussukat – az örökség jogán. A Kárpátok túloldalán levők is jól tudják: a székely közbirtokosságoknak, a Csíki Magánjavaknak, továbbá a megyei és helyi önkormányzatoknak bevételi forrást is jelent az eredeti tulajdonviszony helyreállítása. /Benkő Levente: Örökség jogán. = Krónika (Kolozsvár), aug. 11./

Cs. Gyimesi Éva szerint az RMDSZ „kezdettől fogva az összes potenciális hazai régiót megillető általános decentralizáció helyett csupán a székelyek javára követel területi önkormányzatot. Nagy hiba. Ez a jog nem csupán egy nemzeti kisebbség joga.” A Bánság, a Partium, Havasalföld, Moldva, Dobrudzsa stb. ugyanilyen jogon lehetne külön régió. „Csak magunkra vethetünk, ha mindezidáig – kevés kivétellel – még a román értelmiségi elit sem érti, miről is van szó.” Erről kellene értekezni a román lapokban. /Cs. Gyimesi Éva: Önkorlát.= Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./

Temesváron a múlt hét végén arról tanácskoztak román, magyar, szerb értelmiségiek, hogy létezik-e, fenntartható-e még a Bánság legfőbb értéke: a működő többnemzetiségű közösség? Felmérések igazolják, hogy létezik ez a közösség. A szociológusok által megkérdezett román értelmiségiek többsége azt vallja, hogy közelebb áll hozzá a bánsági német, szerb, magyar, zsidó, bolgár, mint az oltyán, a havasalföldi vagy a moldvai román. A gondok azonban nyomasztóak. A kisebb létszámú nemzeti közösségek évente rendre nem költik el a nekik szánt kulturális támogatást. Egyre több kisebbségi szakembernek románra kell fordítania a szót, mihelyt a szakmájáról beszél, mert az anyanyelve már hiányos. Az anyanyelv funkciói a családi életre szűkültek, vagy már ott sem kapnak teret. A vegyes házasságokban rendszerint eltűnik a kisebbségi elem. És szemlátomást apad a kisebbségi közösségek lélekszáma. A kollokviumot a Diaszpóra Alapítvány rendezte. A bánságiak példát vehetnek a nagyszebeniekről, ahol a németség újra elnyerte az egész lakosság bizalmát, és az egész város, az egész megye javára fordíthatja kvalitásait. Szebenben a német líceum tanulóinak túlnyomó többsége román. Ez különben a temesvári német líceumra is egyre inkább jellemző. Kezdenek már érdeklődni a magyar nyelv iránt is. /Zsehránszky István: Nyelvi zsákutca. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./

Toró T. Tibor, az RMDSZ parlamenti képviselője szerint az európai parlamenti választások összefogással az RMDSZ a Romániát megillető 35-ből három, vagy akár négy képviselői helyet is megszerezhet. Fontosnak tartja, hogy a romániai magyarság két jelképes személyisége, Markó Béla RMDSZ-elnök, illetve Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezessék a választási listát. Toró T. Tibor Antal Árpád képviselőtársával együtt azt javasolta, hogy a történelmi régiókban hozzanak létre választókerületeket, ami szerint Havasalföldet és Olténiát 13, Moldvát és Dobrudzsát 10, Erdélyt és a Bánságot 12 képviselői hely illetné meg, de kezdeményezésükkel az RMDSZ-ben is magukra maradtak. /P. L. Zs.: Ideális lenne három-négy hely az Európa Parlamentben. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./

A romániai családok több mint egyharmadának, mintegy két és fél millió háztartásnak legalább egy tagja dolgozott már hosszabb ideig külföldön – derül ki a Nyílt Társadalomért Alapítvány (Fundatia pentru o Societate Deschisa) által Ideiglenes külföldön tartózkodás címmel nyilvánosságra hozott tanulmányból. A rendszerváltás után a 18 és 59 év közötti munkaképes lakosság 12 százaléka vállalt munkát külföldön. A romániaiak vállalkozó kedve 2002-ben tovább nőtt, mivel attól kezdve már szabadabban mozoghattak a schengeni övezetben. A legtöbben Moldvából, Havasalföldről és Olténiából választották a külföldi vendégmunkát, Erdélyből viszont többnyire turistavízummal látogattak Nyugat-Európába. Az utóbbi öt évben a munkakeresők fele Olaszországot kereste fel, míg egynegyedük Spanyolországot választotta úti célnak. /K. E. G.: A romániaiak egyharmada dolgozik külföldön. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./

Életének 80. évében Budapesten elhunyt Beke György /Uzon, 1927. aug. 3. – Budapest, 2007. jan. 20./ ismert író, újságíró, műfordító. 1989 óta élt Budapesten. Tanulmányait Kolozsvárott végezte a Bolyai Tudományegyetemen. Munkatársa volt 1947–1948 között a sepsiszentgyörgyi Népi Egységnek, 1974-ig a Romániai Magyar Szónak. 1974 és 1987 között Kolozsvárott A Hét főmunkatársa, 1994-től Budapesten a Magyar Élet főszerkesztőjeként dolgozott, 1995 és 2000 között a Nyelvünk és Kultúránk felelős szerkesztője volt. Beke György 1992-től az Írószövetség választmányának tagja. Munkásságát számos díjjal jutalmazták. Kétszer kapta meg a Romániai Írószövetség díját 1970-ben és 1978-ban. 1996-ban Jósika Miklós-díjjal, 1997-ben Nagy Lajos-díjjal és Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjjal tüntették ki. 1999-ben vehette át a József Attila-díjat, 2001-ben Táncsics Mihály-díjban és Tekintet-díjban részesült. Számos regénye, interjúja, riportja jelent meg, első elbeszélése 1949-ben az Akasztott ember kötele címmel, utolsó regénye 2002-ben, címe Csángó történet. /Elhunyt Beke György író. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./ Beke György újra meg újra összerakta a maga, a mindannyiunk Erdélyét. De nemcsak Erdélyt. Havaselvét és Moldvát is, a nyugati meg a keleti magyar szórványt is, mindent, írta róla Sylvester Lajos. A magyarság egészének szellemi újrateremtője volt. Beke György 1989-ben telepedett át Budapestre. Vitte magával az otthont, a székelyföldi hazát, a szórványban élők gondját-baját, Európa legárvább kisebbségének, a moldvai csángóknak a keservét, és mindezt beolvasta, ráolvasta, a szemébe mondta az eltunyult népnek. A missziós tudatot és akaratot vitte magával. Beke György nem állt be a másságkeresők karába. Asztagnyi könyvkévét rakott össze. Beke Györgyöt a Kárpát-medence magyarságának egésze siratja és gyászolja, hisz emelt jó teherbírású szellemi boltívet a térség fölé. /Sylvester Lajos: Aki sokfelé, de mindig a szülőföldjén élt (Beke György halálára) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 22./ Aki közelebbről ismerte Beke Györgyöt, annak igen nagy műveltségű, a romániai magyarság és kultúrájának ügyében kiválóan tájékozott, a dolgokat, történéseket mindig összefüggéseiben látó és kereső emberként marad meg emlékezetében. 2003. augusztusában Arad vendége volt, mint a harmadik Böszörményi Zoltán riportverseny zsűrijének elnöke. Szeretettel és megértéssel beszélt a fiatalabb kollégák közel félszáz írásáról. /Jámbor Gyula: Beke György. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 22./

A romániai magyarság autonómiatörekvései elleni kirohanásokkal, 19. századi román politikusok díszbeszédeinek felelevenítésével emlékeztek január 24-én országszerte Havasalföld és Moldva 1859-es egyesülésére. Az ünnepségek központi helyszíne Iasi volt. Gheorghe Nichita, Iasi város szociáldemokrata polgármestere az erdélyi magyarság autonómiatörekvései ellen intézett heves támadást. Saját bevallása szerint beszéde után Bogdan Olteanu a képviselőház liberális elnöke gratulált neki. Nichita a december elsejei ünnepségen is támadta a Székely Nemzeti Tanácsot, szélsőségességgel vádolva a szervezetet. /Farcádi Botond: Ünnepi beszéd az autonómia ellen. = Krónika (Kolozsvár), jan. 25./

Havasalföld és Moldva fejedelemség 1859-es egyesítésére emlékeztek január 24-én országszerte állami szervek. Temesváron a polgármesteren és a prefektuson kívül a megyei tanács képviselője, a rendőrség, a csendőrség és a hadsereg tisztjei helyeztek el koszorúkat Alexandru Ioan Cuza, az egykori fejedelemségeket összecsatoló volt uralkodó emléktáblájánál. Az egykori Trombitás Szálló arról nevezetes, hogy Cuza 1866-os száműzetése során itt éjszakázott utoljára “román földön” – így szerepel a feliraton. /!/ /P. L. Zs. : A román fejedelemségek egyesítésére emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 25./

Felbolygatta a kedélyeket Neagu Djuvara Thocomerius – Negru Voda. Un voivod cuman la inceputurile Tarii Romanesti című legújabb könyve. Ebben a 90 éves történész leszögezte: a havasalföldi vajdaság alapítója, a román nemzet „atyja”, a legendás Negru Voda-ként ismert Basarab egyáltalán nem volt román, hanem kun. Ráadásul a párizsi Sorbonne egyetemen tanult Djuvara nemcsak a honalapító uralkodót, hanem a korai havasalföldi arisztokrácia zömét is etnikailag kunnak, kisebb részben pedig szlávnak határozta meg. Sőt, a dákoromán eredet kapcsán is felvetett kérdéseket: a rómaiakkal szemben elvesztett háború után a dákok további sorsa homályos, távolról sem olyan egyértelmű. A rómaiak által behozott katonák és telepesek nem voltak színtiszta itáliai latinok, hanem a többnemzetiségű birodalom balkáni, illetve közel-keleti részéről származnak. A nép a könyvet nemzetrombolásnak tekinti, mert a „kizárólagos dákoromán eredet”, s a „kontinuitás minden négyzetcentiméteren” című mítoszokat sulykolták beléjük. A kommunizmus nacionalista agymosásának nyomai nem tűnnek el. Különösen azoknál, akik a mai napig meg vannak győződve arról, hogy például Kolozsvár vagy Nagyszeben történelmi hagyatéka kizárólag román, amelyhez a magyaroknak vagy szászoknak semmi köze sem lehet. A visszajelzések azonban nem olyan visszautasítóak, mint tíz évvel ezelőtt, amikor megjelent Lucian Boia „Istorie si mit in constiinta romaneasca” című híres műve. A történelmi mítoszok akkori rombolását még egyértelműen nemzetárulásnak tekintették, akárcsak az ifjú kolozsvári történész, Sorin Mitu 1999-es tárgyilagos tankönyvét. /Chirmiciu András: Történelmi forradalom. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 22./

Elhunyt Izsák Sámuel (Marosvásárhely, 1915. dec. 15. – Kolozsvár, 2007. szept. 4.) orvos- és gyógyszerészettörténész. Hagyományőrző zsidó családban született, orvosi tanulmányait a Bolognai Egyetemen kezdte el, ahonnan azonban származása miatt időnap haza kellett térnie. Romániában évekre zsidó munkatáborba küldték. Orvosi oklevelét végül a háború után, 1948-ban, Kolozsváron szerezte meg, ahol 1967-ben az orvostudományok doktorává avatták, s ahol az orvostörténeti tanszék tanársegédje lett. Megnősült, felesége, Sára az Egység című kolozsvári zsidó hetilap riportereként és szerkesztőségi titkáraként dolgozott. Későn, 1977-ben kapta meg a professzori és a tanszékvezetői címet. Az erdélyi, a bánsági, a moldvai és a havasalföldi felvilágosodás-kori orvostudomány, a kolozsvári orvosi könyvkiadás, az oktatás- és kórházügy, a magyar–román orvosi kapcsolatok története érdekelték, ezeket kutatta. Cikkeit és tanulmányait magyar, román, francia és angol szaklapok közölték. Neki köszönhető a nagyszebeni Brukenthal Múzeum gyógyszerészeti gyűjteményének tudományos rendszerezése és a kolozsvári Gyógyszerészet-történeti Gyűjtemény létrehozása. /Tibori Szabó Zoltán: Izsák Sámuel (1915–2007). = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./

Megjelent Székely Mózes monográfiája, Szekeres Lukács Sándor munkája /Székely Mózes, Erdély székely fejedelme, Székelyudvarhely, 2007/, melyet székely körök és magánszemélyek támogatásával adtak ki. A fejedelem személyisége, életútja és vállalt történelmi hivatása okán a magyarság megmaradásáért folytatott harc legkiválóbb képviselői közé tartozik – írta róla a könyvet méltatva Varga Géza írástörténész. Székely Mózes mindössze három hónapig volt fejedelem. 1553-ban született Székelyudvarhelyen, lófő székely család sarjaként. Székely Mózes Báthory István fejedelem testőr katonájaként olyan sikeresen küzdött, hogy a fejedelem kinevezte a testőrség parancsnokának. A törökellenes háborúban számos sikeres csatát vívott. Rudolf császár biztatására Mihály havasalföldi vajda támadást intézett Erdély ellen. Báthory András fejedelem az erdélyi hadsereg vezetését Székely Mózesre bízta, de a fejedelem túl későn kezdte megszervezni a hadsereget. 1599-ben az erdélyi hadsereg Schellenbergnél vereséget szenvedett, a csíki székelyek a menekülő bíboros fejedelmet is megölték. Mihály vajda Székely Mózest kinevezte az erdélyi hadsereg parancsnokává, de hamarosan szembefordultak egymással. Székely Mózes elmenekült Lengyelországba. Mihály vajda és Giorgio Basta generális császári pénzen fogadott zsoldosokkal az 1601. augusztus 3-i csatában Goroszlónál vereséget mért az erdélyi hadseregre, melyet Székely Mózes és Csáky István vezetett. Székely Mózes, Bethlen Gáborral 1602–1603 telén megszervezte Erdély felszabadítását, elnyerte III. Mohamed szultán jóváhagyását, hogy Erdély fejedelme lehessen. 1603 márciusában indította csapatait a fejedelemség felszabadítására. 1603. májusában ünnepélyesen beiktatták fejedelmi tisztségébe. 1603 májusa és júniusa folyamán Erdély nagy részét felszabadította. A Habsburg-kormányzat Radu Serban havasalföldi vajdát küldte ellene. 1603. július 17-én, a Brassó melletti csatában vereséget szenvedtek az erdélyiek, a véres csatában – melyet Erdély Mohácsának is neveznek – mintegy 4000 magyar és székely vesztette életét, Székely Mózessel együtt. /(b. d.): Székely Mózes, Erdély székely fejedelme. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 27./