Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Háromszék
4433 tétel
2014. október 28.
Nem „szeparatista tevékenységre” kell a sepsiszentgyörgyi lőtér
Felháborítónak tartja Antal Árpád a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának Victor Ponta miniszterelnökhöz címzett nyílt levelét, miszerint szeparatista tevékenységre használnák a sepsiszentgyörgyi lőteret, amely területéből öt egyház is temetkezési helyeket alakítana ki.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az esetre reagálva elmondta, ez idáig több száz ingatlant adtak már át az önkormányzatoknak az elmúlt években, és azt tapasztalta, gyakorlatilag mindenhol máshol, csak Székelyföldön nem adtak át a korábban katonai gyakorlatozásra használt ingatlanokat. Antal Árpád kifejtette, hogy az önkormányzatok többnyire ipari parkokat, munkahelyeket, múzeumokat létesítettek ezeken a területeken, illetve épületekben, tehát a közösség javára tudták azokat felhasználni, és ez Sepsiszentgyörgy esetében sem történne másként.
„Nincs semmiféle székely szeparatizmus a visszaigénylésben”
Mint magyarázta, valószínűleg ezek a szervezetek tíz évvel le lehetnek maradva, mivel nem tudják, hogy Románia pont ennyi ideje vált NATO tagországgá. Hozzáfűzte, ennek egyik eredménye az is, hogy már megszűnt a kötelező sorkatonaság az országban, így nagyon sok katonai létesítmény nem működik, ahogyan a megyeszékhely területén található lőtér sem. Megjegyezte, meredeknek tartja a Kelet-Ukrajna és Románia helyzetét megemlítő párhuzamot, ugyanakkor a civil szervezetek azt is megfogalmazták, hogy a lőtér a román állam jelenlétét jelzi Háromszéken. Ezzel kapcsolatban a városvezetője csupán annyit fűzött hozzá: nincs semmiféle székely szeparatizmus a visszaigénylésben, és reméli, sosem kerül sor olyan esetre, amikor a román hadsereg tankjai lőnék szét a székelyföldi autonómiáért tüntetőket.
Temetők létesülhetnének a lőtéren
Antal Árpád öt olyan dokumentumot is bemutatott, amelyeket a történelmi egyházak vezetői írtak alá. A Kató Béla erdélyi református püspök kézjegyével ellátott, önkormányzathoz címzett kérésben három hektárnyi területet kérnek a reformátusok a lőtérből, temetkezési helyek kialakítása céljából. Antal közölte, hasonló kéréssel fordult még az önkormányzathoz Ioan Selejan ortodox püspök, Hajdu János római-katolikus főesperes, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök. Mindannyian temetkezési helyeik bővítésére igényelték a területeket.
Arra is kitért a polgármester, hogy a köztemetőben helyhiány miatt már nem lehet temetkezni. A városvezető kissé cinikusan megjegyezte, hogy nem az osztrák-magyar hadsereg kezére akarja átadni a román állam tulajdonában levő lőteret, hanem egy valós közösségi problémát szeretne megoldani. Olyan problémát, amelyet harminchét más megyében már megoldottak. Antal ugyanakkor felháborítónak tartotta, hogy amikor négy történelmi egyház püspöke, továbbá egy főesperes címzett kérést az önkormányzathoz, megvádolják azzal, hogy szeparatista tevékenységet folytatnának a lőtér visszaadását követően.
Mint ismeretes, korábban a védelmi minisztérium és a kormány részéről is pozitív volt a fogadtatás az igénylést illetően. Legutóbb az igazságügyi minisztérium utasította el a kérést, ugyanis a hetven hektárból csupán hatvankettőnek tisztázott a tulajdonjoga. A területeket különben nem csupán temetkezési célokra használnák, egy rehabilitációs központot, parkolót és emlékparkot is létrehoznának.
Arra is kitért a polgármester, hogy a köztemetőben helyhiány miatt már nem lehet temetkezni. A városvezető kissé cinikusan megjegyezte, hogy nem az osztrák-magyar hadsereg kezére akarja átadni a román állam tulajdonában levő lőteret, hanem egy valós közösségi problémát szeretne megoldani. Olyan problémát, amelyet harminchét más megyében már megoldottak. Antal ugyanakkor felháborítónak tartotta, hogy amikor négy történelmi egyház püspöke, továbbá egy főesperes címzett kérést az önkormányzathoz, megvádolják azzal, hogy szeparatista tevékenységet folytatnának a lőtér visszaadását követően.
Mint ismeretes, korábban a védelmi minisztérium és a kormány részéről is pozitív volt a fogadtatás az igénylést illetően. Legutóbb az igazságügyi minisztérium utasította el a kérést, ugyanis a hetven hektárból csupán hatvankettőnek tisztázott a tulajdonjoga. A területeket különben nem csupán temetkezési célokra használnák, egy rehabilitációs központot, parkolót és emlékparkot is létrehoznának.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2014. október 29.
Fontos a magyarság részvétele az államelnök-választáson
„A magyar szavazatokkal felmutathatjuk, hogy olyan közösség vagyunk, amellyel számolni kell” – jelentette ki Antal Árpád a közelgő államelnöki választásokkal kapcsolatban, és arra is kitért, hogy miért fontos Kelemen Hunorra szavazni.
Az, hogy milyen arányban megy el a magyarság az államelnök-választáson szavazni, meghatározza az elkövetkező tíz év történéseit, szerepvállalását a romániai politikai életben – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Mint a városvezető magyarázta, érezhető, hogy ezúttal lezárul egy korszak, és egy új kezdődik, a román politikai sakktáblán pedig újrapozicionálás történik, és aszerint veszik komolyan a szervezeteket, illetve közösségeket, ahogy most teljesítenek. Nem mindegy az sem, hogy Kelemen Hunor neve mellett hány szavazat lesz – fejtette ki Antal Árpád. Mint magyarázta, ezúttal az erdélyi magyarok szavazatával semmit nem lehet eldönteni, ugyanis egyik jelölt sem nyerhetné meg első fordulóban a választásokat, még akkor sem, ha minden magyar mellette szavazna, ugyanakkor a második fordulóba bejutó felállást sem befolyásolhatja.
Arra is kitért a polgármester, hogy amennyiben Kelemen Hunor kevés szavazatot kap Sepsiszentgyörgyön, vagy éppen Háromszéken, abban az esetben a helyi politikusoknak csökken a befolyása az RMDSZ-en belül. Azt pedig, amit Tamás Sándor, továbbá Antal Árpád képviselő, nem tudnák erőteljesen megjeleníteni a szövetségben, így az ő részükről a választások tétje, hogy milyen mértékű lakossági támogatást kapnak a háromszékiektől.
Antal szerint amióta Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke, azóta jobb irányba halad a szövetség, ebben pedig nekik is szerepük volt, hiszen kellő szavazatot és támogatást tudtak felmutatni a lakosság részéről a korábbi parlamenti, valamint önkormányzati választások alkalmával.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2014. október 29.
A hülyítésen túl
Sajnos az RMDSZ vezető tisztségviselőinek túlnyomó többsége már nem az erdélyi magyarság feltétlen érdekvédőjeként hallatja hangját, hanem egy romániai párt jól vagy rosszul képzett, minden hájjal megkent politikusaként, ám Antal Árpád és Tamás Sándor a kivételek közé tartozik.
Ha egy közvélemény-kutatáson megkérdeznék tőlünk, hogy egy esetleges, a jövőnket nagyban meghatározó tárgyalássorozaton ki képviselője érdekeinket a szövetség részéről, Sepsiszentgyörgy polgármestere, illetve a Kovászna Megyei Tanács elnöke előkelő helyen végezne.
Rendkívül szerencsés, hogy azok is így gondolták, akik ismét szükségét érezték tárgyalóasztalhoz invitálni a többség és kisebbség képviselőit. Sikerélményként hat, hogy háromszéki érdekvédőink – a kormányzás „életbevágó” fontosságát szajkózó bukaresti pártpolitikusainkkal ellentétben – ki merték mondani: az 1993-as neptuni találkozó következménye, a „kontrollkooptáció” elfogadása csapda volt: a magyarság hatalomba emelésével nem teljesültek a székelyföldi követelések.
Képviselőink – a mindenkori kampányok idején rendszerint diadalként világgá kürtölt „megvalósításokat” végre őszintén a helyükön kezelve – kijelentették, a NATO-s és uniós csatlakozás óta, azaz legalább hét éve gyakorlatilag semmilyen előrelépés nem történt a közösségi jogok terén, sőt a létező jogokat is igyekszik megnyirbálni a hatalom.
Fontos hozzátenni, hogy Antal Árpád és Tamás Sándor nem valamiféle partizánakciót hajtott végre, miután „rosszakaróik” igazságszérumot kevertek kávéjukba: háromszéki érdekképviselőink az RMDSZ elnökének felhatalmazásával vettek részt az amerikai közvetítéssel létrejött találkozókon.
Jó lenne azt is megtudni, hogy ezek az állítólagos amerikaiak kicsodák is, hogy most miként váltotta fel a Neptunon mediáló, tengerentúli központú Project on Ethnic Relationst egy idén Romániában bejegyzett, Friends of Project on Ethnic Relations nevű szervezet, vagy azt, hogy mégis kik képviselőték a román felet.
De egyelőre elégedjünk meg ennyivel: az üres, megtévesztő, hazug kampánydumákkal és magyarázkodásokkal csak saját magunkat hülyítjük – néha legalább a románoknak és az amerikaiaknak az igazat mondjuk.
Páva Adorján
2014. október 30.
Nincs szükség háttérsusmusra
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államelnökjelöltje keddi sepsiszentgyörgyi lakossági fórumán elítélte az RMDSZ román politikusokkal Pojánán folytatott tárgyalásait, és a kiszivárgott híreket alapul véve, miszerint Viorel Hrebenciuc jegyeztette be Bukarestben a közvetítő amerikai céget, kijelentette: „Nem susmussal, korrupcióval vádolt román politikusokkal tudjuk az autonómiát megvalósítani, hanem például a nagy meneteléshez hasonló megmozdulásokkal, amikor kinyilvánítjuk, hogy az autonómia Székelyföldön népakarat, és ezt a mindenkori román kormányoknak tudomásul kell venniük.”
Szilágyi Zsolt felidézte az 1993-as neptuni tárgyalásokat, az ott megkötött paktumot és annak következményeit. Akkor „azzal szerelték le a magyarság igényeit, hogy sötét hátterű amerikai segédlettel nyelvi és kulturális jogokat ígértek az autonómia helyett” – mondotta. Kitért arra, hogy a nemzetközi helyzet akkor is forró volt, a délszláv háború késztette lépésre az amerikaiakat, akik belementek ebbe a paktumba, annak dacára, hogy akkor is, később is minden, a jugoszláviai helyzetet stabilizálni hivatott rendezési tervet területi és etnikai autonómiára alapoztak. „Nagyon jól tudták az amerikaiak is és az európaiak is, hogy autonómiával lehet hosszú távú stabilitást teremteni” – mondotta, majd hozzáfűzte, „az a magyar politikus, aki két óvodai osztályért, kétnyelvű feliratokért és néhány hektár erdőért eladja nemzeti közösségének megmaradását, az nem viszi előrébb az ügyet”. Megfogalmazta kétségeit is, hogy az amerikaiak egyáltalán benne voltak-e a pojánai egyeztetésekben, mint mondotta, „Izsák Balázs kérdésére az amerikai nagykövetség megmondta kerek perec, semmi közük a Friends of Project on Ethnic Relations (FPER) nevű szervezethez”, ők úgy vélik, lehettek ott amerikai meghívottak, de a közvetítő egy Viorel Hrebenciuc által bejegyeztetett román egyesület volt.
Érthetetlen számára az is, hogy miért nem tanulnak az RMDSZ-es képviselők korábbi hibáikból, és hogy mit kerestek ott a háromszéki politikusok, ha tudták, hogy ugyanaz a közvetítő, ugyanaz a cél, mint húsz évvel ezelőtt. Felhívta a figyelmet, hogy az 1993-as PER-tárgyalások egyik központi figurája az a Larry Watts volt, aki történészként könyveket jelentetett meg később arról, hogy a Securitate milyen nyitott, nyugatorientált, modern szervezet volt. (Értesüléseink szerint Larry Watts Brassó Pojánán is jelen volt – szerk. megj.) Jogosnak ítélte a civil társadalom kérését, hogy vonják felelősségre azokat, akik egy bűnszövetkezettel akarnak autonómiát megvalósítani. „Hogy lehet a nemzetünk jövőjéről olyan emberekkel tárgyalni, szövetkezni, jövőt tervezni, akik fél lábbal már a börtönben vannak. Én csodálkozom azokon a helyi politikusokon, akik nem látják ezt, akik ahelyett, hogy gyorsan menekülnének abból a szobából, még inkább Hrebenciuc úr mellé szorítják magukat” – fejtette ki Szilágyi Zsolt.
Elmondta, az EMNT és az SZNT azt szeretné, ha ilyen tárgyalásokról szó van, akkor ne csak a bukaresti kamarillapolitika, de az erdélyi magyar autonómiamozgalom is jelen lehessen, és támogatta Izsák Balázs felvetését, miszerint Magyarország képviselőjének is ott lenne a helye, sőt, úgy vélik, ezeken az egyeztetéseken az Európai Bizottságnak is jelen kellene lennie, „mert mindannyian tudjuk, Erdély, Székelyföld, az autonómiák ügye biztonságpolitikai kérdés”.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 30.
Az autonómia ügyét szolgálják
„Mi nem kérünk háttérelemzést arról, ki fizeti a kávét és a vizet, ha egy beszélgetésre hívnak bennünket” – ezekkel a szavakkal hárította Tamás Sándor az RMDSZ háromszéki vezetője a pojánai tárgyalások szervezőivel, közvetítőivel kapcsolatosan megfogalmazott kifogásokat és leleplezéseket.
Az elmúlt hónapokban megkereste őket a belga, a francia nagykövet, az angol követség politikai osztálya, neves nyugati újságírók, és mindannyian egyetlen dologról érdeklődtek, a székelyföldi autonómiatörekvésekről. Ugyanezzel a kérdéssel hívta őket meg Allen Kassof a pojánai találkozóra, s mivel számukra az a legfontosabb, hogy az autonómiáról minden fórumon beszéljenek, elfogadták a meghívást. „Bárkivel, aki egy árnyalattal fehérebb, mint az ördög, bármikor, bárhol le fogunk ülni tárgyalni Székelyföld érdekében” – hangsúlyozta.
A támadásokkal kapcsolatban megjegyezte, „lehet, egyesek elveszítették arányérzéküket, vagy pártpolitikai célt szolgálnak vehemens megnyilatkozásaik”. Felidézte, Izsák Balázsék első reakciója az volt, hogy őket miért nem hívták meg, Tamás Sándor szerint valószínű azért nem, mert a kezdeményezők azokat akarták tárgyalóasztalhoz ültetni, akikről azt gondolják, valóban befolyással vannak a magyar közösségre. „Savanyú a szőlő. Egyik mondatukkal azt mondják, nekik is ott kellett volna lenniük, a másikkal pedig azt, nem is ér semmit, ha az autonómiáról beszélünk” – mondotta Tamás Sándor, aki azt is kiemelte, meggyőződése, minél többször, minél több fórumon kell az autonómiáról beszélni, pártszíntől függetlenül. Élesen támadta Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét, aki szerinte azt hiszi, az ő „hitbizományuk az autonómia, kizárólagos joguk van erről beszélni”, ám ugyanakkor feladta a pártsemlegességét, amikor az EMNP kampányához csatlakozott. Okfejtése szerint ők (háromszéki RMDSZ-vezetők  – szerk. megj.) átírták a pártpolitikai logikát, és nem pártérdeket, hanem nemzetérdeket szolgálnak, példaként említette a kettős állampolgárság megszerzéséhez nyújtott segítségüket, és kifejtette, „egy másik politikai oldalon ezzel ellentétes folyamat indult el”. Ezt hibának tartja, nem a kizárólagosságra kellene törekedni, hanem arra, hogy minél többen szolgálják az autonómia ügyét. „Székelyföld akkor tud talpon maradni, ha mindannyian Székelyföld ügyét visszük előre” – hangsúlyozta. Antal Árpád kiemelte, éppen azért hozták nyilvánosságra a találkozó tényét, mert ők nem hajlandóak titkos megbeszéléseken részt venni, titokban tartani, amit ott képviselőnek. Allen Kassof kereste meg őket, hogy szeretné elősegíteni a román–magyar párbeszédet. Sepsiszentgyörgy polgármestereként nem áll módjában ellenőrizni, ki titkosszolgálat ügynöke, ki képviselői a NATO-t vagy az amerikai külügyet, de azt látta, hogy képesek voltak egy asztalhoz ültetni a román politikai elit  képviselőit és a székelyföldi RMDSZ-es politikusokat, jelen volt az amerikai nagykövetség megbízottja és néhány befolyásos véleményformáló a bukaresti médiából. Mint fogalmazott, tíz éve politizál, de mindeddig nem volt alkalma ilyen szintű tárgyaláson részt venni, román pártelnökök, vezetők előtt mutatta be prezentációit, „Nem behúzott farokkal távoztunk, hanem nagyon markánsan képviselőtük Székelyföld autonómiájának ügyét” – hangsúlyozta. Feltette a kérdést bírálóinak: akkor a következő februári találkozóra elmenjen vagy ne? Rendkívül károsnak nevezte a most zajló folyamatot, ők mindig üdvözölték, amikor az SZNT nemzetközi kapcsolatokat épített, és törekedtek az árkok betemetésére is, elmentek, mozgósítottak a székely szabadság napjára, szervezőkként vettek részt a nagy menetelésben. Izsák Balázs is az RMDSZ-es önkormányzatok segítségével lépked előre, a székely zászlók kitűzéséért, az autonómiahatározatok elfogadásáért a jogi felelősség nem az SZNT-t, hanem a helyi tanácsokat terheli – mondotta. Meglátása szerint az SZNT és az EMNP vezetői most szétverik mindazt, amit eddig nagy nehezen felépítettek, ez pedig árt az autonómia ügyének is.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 30.
Mindenki kalendáriuma
Ismerkedjünk Háromszék természeti kincseivel
Hamarosan a Székely Nemzeti Múzeumban is meg lehet vásárolni a több mint két héttel ezelőtt napvilágot látott Háromszék természetkalendáriumát. A 260 oldalas kiadvány már beszerezhető Baróton is, Erdővidék Múzeumában, nemsokára pedig Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Kolozsváron is kapható lesz a megye természeti kincseit – a teljesség igénye nélkül – bemutató értékes kötet.
A most megjelent kötetnek van egy „kistestvére” is, amelyet tavaly februárban mutattak be. Nagy Tünde, a bővített kiadvány szerkesztője elmondta, már a kicsi készültekor felmerült egy terjedelmesebb könyv kiadásának ötlete, mivel nagyon nehéz volt kisméretű formátumban, 50 oldalba belesűríteni Háromszék természeti értékeit. A Háromszék kis természetkalendáriumát 500 példányban, ingyenesen terjesztették, iskoláknak is jutott belőle, illetve olyan diákoknak osztották szét, akik a természettudományok területén jó eredményeket értek el, versenyeken jól szerepeltek.
– A mostani 260 oldal is a teljesség igénye nélkül állt össze. Ide egyrészt azok a fajok kerültek be, amelyekkel gyakrabban találkozhatunk, mindez hónapokra leosztva, másrészt egy pár ritka faj is helyett kapott, amelyeknek leginkább a nyomaival találkozhat a természetjáró, mint például a hiúz. De ott van a mocsári béka is, meglehetősen ritkaságszámba megy, hogy valaki lencsevégre kapja ezt a kétéltűt párzási időszakában, amikor azúrkék nászruhát „ölt” – tájékoztatott a háttérmunkáról Nagy Tünde.
A kiadvány elsősorban ismeretterjesztő jelleggel és céllal készült, hangsúlyt fektettek arra, hogy a fiatalabb korosztályt is megszólítsák. Ez a törekvés elsősorban a nyelvezetben jelenik meg, hiszen a kalendárium anyagait a három szerző – Dombi Szilvia Helga, Gaál Zsuzsanna és Majos Andrea Aranka – olvasmányosan, élvezhetően írta meg. A Háromszék természetkalendáriuma ezer példányban jelent meg, 26 fotós és hobbi-természetbúvár 445 alkotását lehet megcsodálni benne; ők 95 százalékban háromszékiek. Az ötlet megszületésétől a kész kötetig több mint egy év telt el, hiszen az egyes fajok fotózása időigényes feladatnak számított, a természetfotózás köztudottan sok türelemmel, a megfelelő pillanat kivárásával jár.
A kalendárium 65 lejért Sepsiszentgyörgyön, a Kovászna Megyei Művelődési Központ Szabadság tér 2. szám alatti székházában is megvásárolható, hétköznapon 9 és 15 óra között. Támogatói: Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Fundamentum Egyesület. A könyv megjelenését a Bethlen Gábor Alap finanszírozta, kiadója a Háromszék Vármegye Kiadó. 
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. október 30.
Erdélyi magyar vita a román közvetítő miatt
A politikai és gazdasági korrupció árnyéka vetül a román–magyar párbeszédet célzó kísérletre Tőkés László EP-képviselő szerint, miután kiderült, hogy a számos bűncselekménnyel gyanúsított Viorel Hrebenciuc holdudvara húzódik a közvetítésre bejelentkezett Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) mögött. Közben az egyre nagyobb port kavart botrány közepette az RMDSZ háromszéki vezetői közölték, nem áll módjukban leellenőrizni, ki áll a tárgyalások hátterében.
Kölcsönös vádaskodást robbantott ki az erdélyi magyar politikusok körében a Krónika szerdai számában közölt információ, miszerint pénzmosással és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított politikusok, ügyvédek állnak a román–magyar párbeszédet szorgalmazó szervezet hátterében.
Mint megírtuk, az előzetes letartóztatásba helyezett Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata politikushoz és fiához közel álló személyek alapították idén májusban az Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) egyesületet, amelynek égisze alatt az RMDSZ politikusai kétszer is tárgyaltak idén a román pártok képviselőivel.
Az FPER alapítói ellen nemrég pénzmosás gyanújával indult bűnvádi eljárás annak a nyomozásnak a keretében, amelyben Hrebenciucékat több százmillió euró értékű erdőterületek illegális visszaszolgáltatása kapcsán gyanúsítanak befolyással üzérkedéssel, szervezett bűnözői csoport létrehozásával és pénzmosással.
A szervezet kilétének nyilvánosságra kerülése nyomán a Kovászna megyei Civil Felelősség 2014 társadalmi csoport azzal vádolja az RMDSZ-nek az eddigi tárgyalásokon résztvevő politikusait, hogy kompromittálták az autonómia ügyét és megtévesztették a közösséget a „hazugságaikkal”, emiatt az érintettek felelősségre vonását követelik.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke – aki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel együtt részt vett a Brassópojánán rendezett román–magyar megbeszéléseken – szerdán sajtótájékoztatót hívott össze a bírálatok hatására. Közölte, számunkra az a legfontosabb, hogy minden fórumon az autonómiát képviselőjék, ennek érdekében bárkivel hajlandóak tárgyalni, és a témában ugyanazt kívánják elmondani Kézdikőváron, Bukarestben és Brüsszelben is.
Az RMDSZ háromszéki szervezetének vezetője kifejtette, az elmúlt egy év alatt több külföldi diplomata és mérvadó külföldi sajtókiadványok képviselői keresték meg őket, a székelyföldi autonómiatörekvések iránt érdeklődve, ebbe a sorba illeszkedett Allen H. Kassof, a Project on Ethnic Relations (PER) szervezet volt elnökének megkeresése is.
„Savanyú a szőlő! Akik az amerikaiak által kezdeményezett magyar–román párbeszéd kapcsán most„hazaárulást” és „bűnszövetkezetet” kiáltanak, első alkalommal azt nehezményezték, hogy ők nem vehettek részt ezeken a tárgyalásokon” – jelentette ki Tamás Sándor, hozzátéve, nem a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és elnöke, Izsák Balázs kizárólagos joga az autonómiáról és a székely zászlóról tárgyalni, hanem jót tesz az ügynek, ha minél többen teszik ezt.
A politikus azzal vádolta Izsákot, hogy „a pártsemleges oldalról átlépett a pártpolitikába”, sőt azt is felrótta a szervezetnek, hogy „mivel nem az ő szájuk íze szerint képviselőte az autonómiát, kizárták az SZNT-ből” Biró Zsolt MPP-elnököt. Tamás leszögezte, Háromszéken ezentúl a nemzetpolitikát tartják szem előtt, és pártállástól függetlenül mindenki mellé oda állnak, ha előremozdítja Székelyföld ügyét.
„Nekünk nem áll módunkban leellenőrizni, hogy az amerikai titkosszolgálatok vagy a washingtoni külügy áll a tárgyalások hátterében, minket Allen H. Kassof hívott meg, hogy közvetíteni szeretne a románok és a magyarok között. Nem tudjuk, ki állt a háttérben, de képesek voltak egymás mellé leültetni a román politikai elit képviselőit, a bukaresti sajtó befolyásos véleményformálóit és a székelyföldi politikusokat” – magyarázta Antal Árpád.
Sepsiszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta, tőle nem kérheti számon senki az 1993-as neptuni találkozót, mert akkor még iskolába járt, ám tíz éve politizál, és azóta ilyen szintű megbeszélésen nem vett részt.
„Most az a kérdés, hogy elmenjünk-e a februári találkozóra. Ha árulónak bélyegeznek meg emiatt, nem megyünk el, de akkor a románok és az amerikaiak fogják eldönteni a romániai magyarság jövőjét” – szögezte le Antal. A politikus szintén azzal vádolta Izsákot, hogy elkötelezte magát egy politikai szervezet mellett, emiatt szerinte az államfőválasztás után az SZNT-nek újra kell gondolnia a szerepét.
Eközben élesen bírálta az RMDSZ-t Tőkés László európai parlamenti képviselő és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Szerdai kolozsvári sajtótájékoztatójukon Tőkés közölte, miközben Tamás Sándorék utólag tárják a nyilvánosság elé a brassópojánai tárgyalásokon elhangzottakat, mégis a korrupcióellenes ügyészség nyomozása biztosít teljes átláthatóságot arról, kik állnak a szerinte eleve hiteltelen román–magyar párbeszédkísérlet mögött.
„A politikai és gazdasági korrupció, továbbá a kampánycélzatú demagógia árnyéka vetül az egyeztetésekre, kompromittálva az etnikai paktumra irányuló kísérletet. Szembeötlő, hogy miközben magyar vonalon az RMDSZ kizárólagosságra törekszik, a román pártok közül valamennyi ott volt a FPER által szervezett találkozókon” – jelentette ki az EMNT elnöke.
Tőkés a kétoldalú tárgyalások előfeltételének nevezte, hogy az erdélyi magyar pártok, szervezetek vezetői egyezzenek meg a tekintetben, miről folytassanak tárgyalást a román féllel. Szerinte nincs értelme román–magyar párbeszédről beszélni mindaddig, amíg a magyarok nem tudnak közös nevezőre jutni.
Toró T. Tibor az FPER alapítói ismeretében átverésnek nevezte a kezdeményezést. Az EMNP elnöke úgy vélekedett, két magyarázat lehet arra, hogy miért bízták „bűnszervezetre” a román–magyar párbeszéd ügyét: vagy gyengén teljesít az amerikai külügyminisztérium, vagy semmi köze az egész folyamathoz.
„A párbeszéd az autonómiáról kell szóljon, nem másról, hiszen ez a megoldás. Tény, hogy eredmény csak párbeszéd útján lesz, és valószínűleg akkor lesz sikeres, ha a nagyhatalmak is segítenek, de elsősorban belső nyomásra van szükség a közösség részéről” – jelentette ki a politikus.
Toró hozzátette, a hiteles román–magyar egyeztetésekhez az erdélyi magyar politikai vezetők egységes fellépésére is szükség van, ezért jónak tartaná egy magyar–magyar kerekasztal megrendezését.
A téma kapcsán Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke úgy vélte, az erdélyi magyarság számára lehetőséget jelent, hogy az Egyesült Államok fokozott érdeklődést mutat Közép-Kelet-Európa, ezen belül a magyar–román viszony iránt. A Fideszes politikus szerint a közösségnek élnie kell ezzel az „exponáltsággal”. Németh Zsolt közölte, Magyarország figyelemmel követi az eseményeket, és a román–magyar dialógus tekintetében Budapest számára az erdélyi magyarok véleménye az irányadó.
Bíró Blanka, Rostás Szabolcs
Szabadság (Kolozsvár)
2014. október 30.
Lövészárok-politika lett az autonómiaképviselőetből
Az RMDSZ háromszéki politikusai számára a legfontosabb, hogy minden fórumon az autonómiát képviselőjék, a lényeg az, hogy bárkinek Kézdikőváron, Bukarestben vagy Brüsszelben is ugyanazt mondják – nyilatkozta Tamás Sándor. A Kovászna Megyei Tanács vezetője, a háromszéki RMDSZ elnöke szerint azok, akik most bűnszövetkezetet, árulást kiáltanak elvesztették arányérzéküket.
A politikus arra reagált, hogy a Krónika szerint nem amerikai, hanem Bukarestben bejegyzett civil szervezet közvetítésével zajlott Brassópojánán az a több napos kerekasztal beszélgetés, amelyen az RMDSZ és a román parlamenti pártok képviselői a Székelyföld jövőjéről tanácskoztak.
A lap szerint a Friends of Project on Ethnic Relations (FPER) egyesületet májusban jegyezték be Bukarest egyik kerületi bíróságán, és annak hátterében az a Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata politikus áll, akit korrupció gyanújával éppen kedden vettek őrizetbe az ügyészek. „A FPER nem amerikai, hanem román szervezet, amely csak azt a látszatot próbálja kelteni, hogy az Egyesült Államok közvetít a két fél között” - idézte a lap Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét.
„Egyesek számára savanyú a szőlő”
Tamás Sándor emlékeztetett, hogy a brassópojánai román-magyar tárgyalások első hírére egyesek még azért panaszkodtak, hogy őket miért nem hívták meg az eseményre. Kijelentette: a meghívottak személye nem rajtuk múlott, és úgy értékeli, a mostani támadások annak tulajdoníthatóak, hogy egyesek számára „savanyú a szőlő”.
A politikus elmondta: az elmúlt időszakban több amerikai, belga, francia és más országok diplomatái, illetve mérvadó nemzetközi kiadványok képviselői keresték fel a háromszéki magyar elöljárókat és a székelyföldi autonómia törekvések iránt érdeklődtek. Hozzátette: Izsák Balázs azt gondolja, kizárólagos joga van az autonómiáról, a székely zászlóról tárgyalni, holott az a jó, ha minél többen képviselőik az ügyet.
A háromszéki tanácselnök szerint Izsák Balázs átlépett a pártsemleges oldalról a pártpolitikába. Ezt is bizonyítja, hogy a napokban kirúgták Bíró Zsoltot, az MPP elnökét az SZNT-ből, mert nem az ő szájuk íze szerint képviselőte az autonómia ügyét. „Háromszéken arra törekszünk, hogy a nemzetpolitikát segítsük elő, ezért mindenki mellé odaállunk, aki Székelyföld ügyét előre viszi” – mondta Tamás Sándor.
„Nem állt módunkban ellenőrizni”
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, az RMDSZ helyi elnöke kifejtette: nem tartották titokban, hogy részt vettek a tárgyalásokon és azt se, hogy miről tárgyaltak. Rámutatott: őket Allen Kassof (szerk. megj: a Project Of Ethnic Relations szervezet volt elnöke) hívta meg a beszélgetésekre, és elmondta, hogy közvetíteni akar a magyarok és románok között. A polgármester szerint nem volt hiba részt venni a brassópojánai találkozókon, azt viszont nem áll módjukba leellenőrizni, hogy ki áll a tárgyalásokat szervezők mögött: "az amerikai titkosszolgálatok, a NATO vagy amerikai külügy".
Az biztos: a tárgyalás szervezői képesek voltak arra, hogy egy asztal mellé ültessék a román politikai elit képviselőit a bukaresti sajtó mérvadó véleményformálóit és a székelyföldi politikusokat – szögezte le. A sepsiszentgyörgyi elöljáró rámutatott: tíz éve politizál, ezért rajta senki nem kérheti számon Neptunt, de a tíz év alatt tudomása szerint ilyen szintű román magyar találkozó nem volt román és magyar politikusok között.
A háromszéki politikusok ezeken a találkozókon markánsan képviselőték a székelyföldi autonómia ügyét. Antal Árpád szerint most, hogy leárulózták őket, az a kérdés hogy februárban elmenjenek-e az újabb találkozóra, vagy beszéljék meg az amerikaiak és a románok, hogy mit kell kezdeni az itt élő magyarokkal?
„Újra kell gondolni az SZNT szerepét”
Antal Árpád kifejtette: mindig üdvözölték, amikor az SZNT nemzetközi kapcsolatokat épített, nem bagatellizálták azokat. Szerinte a brassópojánai román-magyar tárgyalásokat és az azon részt vevő magyar politikusokat érintő támadások kártékonyak, egyesek megpróbálják kiásni azokat a lövészárkokat, amiket Háromszéken megpróbáltak betemetni.
Emlékeztetett, hogy az RMDSZ most sem sajátította ki kampány célokra a Székelyek Nagy Menetelését, és a rendezvény idején se vittek magukkal pártjelképeket. Izsák Balázs pedig ma is az RMDSZ-es önkormányzati képviselőkkel lépked előre, olyan körülmények között, hogy a jogi felelősség a szövetség polgármestereit és helyi tanácsosait terheli az autonómiahatározatokért és a kitűzött székely zászlókért.
Antal Árpád szerint eddig értelmes munkamegosztás volt, de azzal, hogy Izsák Balázs felmegy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pódiumaira, elkötelezte magát egy politikai szervezet mellett, ezért újra kellene gondolni az SZNT szerepét. Kifejtette: ők soha nem kérték az SZNT-től, hogy legyen az RMDSZ mozdonya vagy utánfutója, hanem éppen azt, hogy legyen pártsemleges.
Kovács Zsolt
maszol.ro
2014. november 1.
Hagyományőrzés korhatár nélkül (XXVI. Népzene- és néptánctalálkozó)
Gyermekeket és idős hagyományőrzőket egyaránt színpadra szólít a sepsiszentgyörgyi Háromszék  Táncegyüttes a jövő hétvégi  (november 7–9.) XXVI. Népzene- és néptánctalálkozón. Idén a Gyergyói-medence falvaiból érkező adatközlők fellépése számít újdonságnak, ennek a vidéknek a hagyományos tánca és zenéje kevésbé ismert még szakmai körökben is, de Sepsiszentgyörgyre érkezik gyimesiek egy csoportja is, valamint a nyárádszeredai Bekecs és a kosteleki Szellő Néptáncegyüttes, a gyermeknapon pedig háromszéki települések gyermektánccsoportjai mutatkoznak be.
Kodály Zoltán és Bartók Béla múlt század eleji gyergyói gyűjtéseiből következtetni lehetett, hogy ha a hanganyag olyan gazdag, akkor a táncnak is annak kell lennie – hangsúlyozza Ivácson László, a Háromszék Tánc­együttes művészeti vezetője, aki ismertette, hogy a korán polgárosodó vidék régi stílusú néptánchagyományairól csak egy 1953-as filmfelvétel maradt hátra, majd a jelenkori állapotokat Berecz András és Farkas Tamás kezdte rögzíteni, az ő gyűjtésük nyomán indult el a Háromszék Táncegyüttes is a Gyergyói-medence falvaiba. A hétvégi találkozóra autóbusznyi hagyományőrző érkezik többek között Gyergyóditróból, Alfaluból, Csomafalváról, Újfaluból, akiknek táncában régi és új stílusú elemek keverednek.
Az együttes gyimesi hagyományőrzőket is meghívott a szombat esti gálaműsorra, amelyen a házigazda társulaton kívül fellép a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes (a 2014-es Fölszállott a páva tehetségkutató vetélkedő különdíjasa), amely pénteken önálló produkcióval, a Hagyatékok című folklórműsorral mutatkozik be az új stúdióban, és színpadra hívják a kosteleki Szellő Néptáncegyüttest (a 2012-es Fölszállott a páva vetélkedőn a legjobb határon túli produkció díjat kapta). Zenél a Heveder zenekar.
Pénteken Ádám Gyula gyimesi fotóiból nyílik kiállítás, szombaton Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza gyergyóditrói születésű igazgatója tart előadást Gyergyóditró népzenéje címmel. Mindkét este táncházba várják az érdeklődőket, zenélnek a meghívott hagyományőrző zenészek, az Üver, a Zer­kula, a Folker és a Heveder zenekar.
Az új stúdióban és a színház előcsarnokában rendezendő gyermeknap kézműves-foglalkozásokkal kezdődik, közreműködik a Guzsalyas Alapítvány, a Bodvaj és a Zöld  Egyesület. A gyermekgálán gelencei, nagybaconi, sepsiszentgyörgyi, kézdiszentkereszti, erdőfülei és vargyasi tánccsoportok lépnek fel.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 1.
Az Egyesült Államok és az erdélyi magyar autonómia
Bűnvádi eljárás folyik a Friends of the Project on Ethnic Relations egyesület alapítói ellen. Ez a civil szervezet kezdeményezte az új Neptun-tárgyalásokat. Idén júniusban Brassó Pojánán találkoztak az 1993-as Neptuni tárgyalások főszereplői, vagyis a Project on Ethnic Relations (PER) nevű hajdani civil szervezet egykori vezetői, valamint az RMDSZ és a jelenleg a SZDP-hez tartozó szociáldemokrata politikusok képviselői.
Az 1993-as neptuni tárgyalások zárt ajtók mögött zajlottak, az ott elhangzottakról és a megállapodásokról senki nem beszél szívesen, a harmadik résztvevőt, Tokay György egykori kisebbségügyi minisztert pedig sikerült kilenc évvel ezelőtt jó messzire, Litvániába küldeni nagykövetnek (nem sokkal azután, hogy a sajtóban elkotyogta, a Petőfi-Schiller Egyetemet csak azért találták ki, hogy elodázzák az önálló magyar egyetem ügyét).
A mostani tárgyalásokról az RMDSZ részéről első ízben Antal Árpád és Tamás Sándor beszélt. Ők azt mondják, eddig egy előkészítő beszélgetés és két tárgyalás zajlott, és hogy a találkozók idei folytatását a FPER kezdeményezte.
Ez az első hivatalos megnyilvánulása az RMDSZ-nek ebben a kérdésben, noha az elmúlt hónapokban az RMDSZ-közeli sajtón keresztül történtek óvatos előkészítő próbálkozások a kérdés kommunikálására, úgy csomagolva, hogy az Egyesült Államok ismét érdeklődik az erdélyi magyarok sorsa iránt, az RMDSZ pedig a közösség egyetlen legitim képviselőjeként ott van és helyt áll a vártán.
Az RMDSZ megszólalása „véletlenül” épp az elnökválasztási kampány utolsó hetében történik, ami azt jelzi, hogy a szövetség pozitív eredményként próbálja kommunikálni az ügyet, amelytől szavazatokat, mozgósítást remél. Megteheti, mivel a Brassó Pojánán elhangzottakról azt mondhat, amit akar, ellenőrizni nem lehet.
Csakhogy van néhány érdekes körülmény. A PER 2012 decemberében megszűnt, a Friends of the Project on Ethnic Relations nevű amerikai civil szervezet pedig nem létezik. Vagy ha létezik, nem amerikai. Izsák Balázs hívta fel a figyelmet a Facebookon arra (s nyomában többek közt a Háromszék is), hogy a bukaresti 2. kerületi bíróságon idén májusban bejegyezték az Asociaţia Friends of the Project on Ethnic Relations elnevezésű romániai civil szervezetet. Az SZNT elnöke azt is tudni véli, hogy az egyesületet az a Viorel Hrebenciuc jegyeztette be, aki 1993-ban a neptuni tárgyalások egyik főszereplője, az elmúlt húsz év romániai politikacsinálója volt, aki ellen most – egyelőre – három ügyben folyik bűnvádi eljárás, és akit éppen ezekben a napokban vettek őrizetbe. A romániai civil szervezetek jegyzéke szerint a Friends of the Project on Ethnic Relations alapítói Nicolae Mergeani, Victor Adrian Prodan és Constantin Beiu, cenzora Carmen Elisabeta Drăgoi, aki Mergeanival és Prodannal együtt gyanúsítottként szerepel a Viorel Hrebenciuc fia, Andrei Hrebenciuc ellen nemrég indított bűnvádi vizsgálatban.
Az 1991-ben létrehozott amerikai PER tevékenysége nagyjából a délszláv konfliktusok idején volt intenzív Kelet-Európában, és naivitás lenne feltételezni, hogy egy amerikai civil szervezet puszta önzetlenségből hirtelen elkezd érdeklődni a nemzeti kisebbségek sorsa iránt. Talán inkább arról lehet szó, hogy az Amerikai Egyesült Államok civil szervezeti köntösbe bújtatja sokrétű és nem mindig nyilvános, vagy a bevallott, paraváncélt követő globálpolitikai tevékenységét. Magyarán: az USA határain kívül jogvédelemmel foglalkozó amerikai civil szervezetek az amerikai külpolitika szereplői és az amerikai érdekek közvetítői. A PER megjelenése a térségben pedig a nagyhatalmi logika felől nézve teljesen érthető, hiszen a hidegháború végével, a kelet-európai kommunista diktatúrák bukásával és a Szovjetunió felbomlásával zavaros geopolitikai helyzet alakult ki, amit csak tetéztek a volt jugoszláv tagállamokban hosszú évekig folyó etnikai háborúk. Ezen a vonalon továbblépve nem túlzás azt mondani, hogy a PER hajdani romániai tevékenységének célja valamilyen középtávú stabilitás elérése azáltal, hogy a forró pont – a Balkán – szomszédságában levő interetnikus környezet – Románia – táborainak képviselőit a tárgyalóasztalhoz ültesse, és arra késztesse, hogy valamilyen megállapodást kössenek. Olyan megállapodást, amely lényegében nem oldja meg a problémákat, de az Egyesült Államok számára valamelyest előreláthatóvá és tervezhetővé teszi a következő éveket, évtizedeket. Ez azért fontos, mivel az 1990-es években kezdődött el a nagyhatalmi rekonfiguráció, az Egyesült Államoknak pedig fontos volt, hogy a szovjet befolyás megszűnésével vagy visszaszorulásával újabb befolyási övezeteket tudjon magáénak.
Most ismét hasonló a geopolitikai helyzet, ugyanis Moszkva újból bejelentkezett a globális befolyáspiacon, Románia pedig az ütközőzónában fekszik. Nem beszélve arról, hogy az Egyesült Államoknak a katonai hídfők (Kogălniceanu-légibázis, deveselui támaszpont, a rendszeresen Aranyosgyéresen állomásozó vadászgépegységek) mellett kemény érdekeltségei vannak a romániai palagáz vagy a fekete-tengeri kőolaj kitermelésében is, de említhetjük a Bechtelnek busásan tejelő „autópálya-építést” is.
Ezek fényében nem is furcsa, hogy az amerikai alelnök és a külügyminiszter idei bukaresti látogatása után januárban, márciusban, júniusban, majd ősszel ismét megjelent Romániában Allan H. Kassof, a PER korábbi vezetője.
Az sem furcsa, hogy idén nyáron amerikai diplomaták Székelyföldön jártak és érdeklődtek az autonómiatörekvésekről és arról, hogy nagyjából mi felelne meg a magyaroknak. Most, amikor nemsokára operacionális lesz az amerikai rakétapajzs romániai eleme. Most, miután az utóbbi években ismét előtérbe kerültek az erdélyi magyar autonómiatörekvések, intenzívebbé váltak az erdélyi magyar közösségi mozgások (felvonulások, menetelések, tiltakozások stb.), és amikor a román vezetés mereven elzárkózik a magyarok minden jogbővítő törekvésétől, előrevetítve egy befagyasztott vagy akár nyílt konfliktus lehetőségét is. Rengeteg kérdés van még nyitva, a lényeg az, hogy noha az FPER nem az eredeti PER, a helyzet kísértetiesen hasonlít az 1990-es években történtekre, a Netpun-mozzanatra, amelyről a közvélemény ma sem tud szinte semmit. A mostani tárgyalásokról is valószínűleg csak annyit, amennyit a nevünkben ott jelen levők elmondanak. Nem mellesleg kampányban.  (Forrás: Főtér.ro)
Fall Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 3.
A kisebbik rossz
Nem hozott meglepetést az államelnök-választás első fordulója, a részvétel az öt évvel ezelőttihez hasonlóan alakult, Háromszék, a székelyföldi megyék a sor végén kullogtak a jelenlét szempontjából, és az urnazáráskor közzétett exit poll eredmények igazolták az előrejelzéseket: két hét múlva Victor Ponta és Klaus Johannis szállhat ringbe a döntő megmérettetésen.
Tegnap nekünk, erdélyi magyaroknak is megadatott a választás luxusa, két magyar jelölt is szerepelt a cédulán, két hét múlva azonban már azon kell dilemmáznunk, a két rossz közül mégis melyik lehet a kisebbik. A szász Klaus Johannis, aki a kampány heteiben nem győzte románságát igazolni, a J-t is I-vé koptatta nevében, s ahol csak tehette, szajkózta: nem kell tartani, nem ad ő autonómiát a székelyeknek, még a szász történelmet is megtagadta, mondván, a szászoknak soha nem volt autonómiájuk Erdélyben. (!) Félő az is, ha ő lesz Románia elnöke, katolikusabb lesz a pápánál, s hogy vád ne érhesse, a magyarság minden igényét félresöpri. A külföld pedig többé egy pillanatig sem vonja majd kétségbe, hogy drága hazánk példásan megoldotta a kisebbségek helyzetét, hisz lám, a toleráns többség egy szászt választott államelnöknek. Még nagyobb veszélyeket hordoz azonban Victor Ponta megválasztása. Az RMDSZ nagy barátja és szövetségese szintén nem ígért semmi jót nekünk, magyaroknak, két és fél éves kormányfői regnálása alatt egy tapodtat sem léptünk előre, még a törvénybe rögzített jogaink érvényesítését sem sikerült elérnünk, ő az, aki nem győzi hangsúlyozni, hogy Székelyföld nem létezik, és autonómiát nem kaphatunk. Kormányzását az összevisszaság, kapkodás jellemezte, elérte, hogy megtorpanjon a gazdaság lassú növekedése, s most, hogy sorra kerülnek rács mögé korrupció miatt pártja és szövetségeseik legfontosabb emberei, hallani, készül már az amnesztiatörvény, és ha vörösbe borul Románia, minden fontos állami tisztség, hatalom a szocdemek kezébe összpontosul, csak idő kérdése, mikor készítik megtorpanásra a korrupcióellenes ügyészeket. Mostanáig Traian Băsescu jelentett egyfajta féket az SZDP kiteljesedése előtt, s ezt a szerepet lenne fontos átvennie valakinek, erre pedig csak Johannis lehet képes. Mint már annyiszor, ismét két rossz közül kell választanunk két hét múlva. Közösségünk sok jót egyiküktől sem remélhet, csak külföldi nyomásban bízhatunk, román politikusok autonómiát másképp nem adnak nekünk. Az ország szempontjából azonban Johannis a jobb választás, hozhat egy kis európai szellemiséget, és szavatolhatja azt, amit Ponta bizonyosan nem: a nagy román fertő megtisztításának folytatását. Ha a korrupció hétfejű sárkányának fejei sorra a porba hullanak, talán Románia is jobb, élhetőbb hellyé válik, románoknak és nekünk, magyaroknak is.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 3.
Reneszánszukat élik a kastélyok Erdélyben
Hivatalos statisztika hiányában civil szervezetek, alapítványok által készített összesítés alapján lehet felbecsülni, hozzávetőlegesen hány kastélyt, udvarházat koboztak el a kommunizmus idején Romániában, és ezek közül mennyit szolgáltattak vissza a rendszerváltás után a tulajdonosoknak.
Nem hivatalos adatok szerint a román állam csak az erdélyi magyar nemesektől mintegy másfél ezer kastélyt és udvarházat, továbbá ötvenezer hektár szántót és több százezer hektár erdőt kobozott el, és még mindig jelentős a megoldatlan restitúciós kérések száma. Bár az örökösök közül sokan visszakapták felmenőik kastélyát, udvarházát, rengeteg per van folyamatban a hazai igazságszolgáltatás fórumain vagy a strasbourgi európai bíróságon a földek és erdők tekintetében.
Haller Béla, a magyar nemesi családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnöke szerint a hazai törvényhozók is ráébredtek, hogy a helyi hatóságok, önkormányzatok érdeke ellentétes a volt tulajdonosokéval, ezzel magyarázható, hogy a tavaly elfogadott új, 165-ös számú restitúciós jogszabály már nem bízza a helyi hatóságokra a restitúciós kérések elbírálását.
„Számos esetben olyan földterületeket kell visszaadni, amiket 1990 után kiosztottak az embereknek, másutt kultúrház, iskola működik a kastélyban, udvarházban, így az érintett helyhatóság nagyon népszerűtlenné válna, ha ezeket visszaszolgáltatná. Emiatt sok kérést elutasítottak, a végtelenségig elhúzzák a restitúciót, vagy rendkívül rossz minőségű területeket, elbokrosodott legelőket ajánlanak az elkobzott földekért cserébe. Az új törvény viszont előírja egy központosított adatbázis létrehozását, ahol megyei szinten vizsgálják az eddig nem teljesített kéréseket, és az összeírt ingatlanok visszaszolgáltatását már nem bízzák a helyiekre" – vászolta a restitúció buktatóit lapunknak a marosvásárhelyi önkormányzati képviselőként tevékenykedő Haller Béla.
Hozzátette, mivel nem minden volt tulajdonos tagja a Castellumnak, az alapítvány sem rendelkezik központosított adatbázissal az elkobzott erdélyi javakról, ezek sorsáról.
A bukaresti Ion Mincu Műépítészeti és Urbanisztikai Egyetem hallgatói ugyanakkor egy 2008-ban útjára indított projekt keretében alaposan dokumentált, a nagyközönség számára is könynyen emészthető nyilvántartást készítettek Románia elfeledett építészeti emlékeiről. Az immár az Arché Egyesület égisze elatt folytatott, Monumente Uitate (Elfeledett műemlékek) elnevezésű kutatómunka keretében előbb Erdély és a Bánság, majd a Kárpátokon túli területek kastélyait, udvarházait térképezték fel, és tették közszemlére a www.monumenteuitate.org honlapon.
Adatbázisukban mintegy ezer műemlék, történelmi és építészeti szempontból értéket képviselő ingatlan szerepel – ennek fele Erdélyben található –, amelyek térképen is felkereshetők, ugyanakkor valamennyi kastély saját adatlapot kapott, melyen a diákok által készített fényképeken kívül megtalálható az eredeti tulajdonos és az építész neve, az épület aktuális állapota és funkciója is.
Ez az archívum is rávilágít, hogy a rekvirált épületek a kommunista rezsim idején nagyon rossz állapotba kerültek, hiszen miközben többségükben iskolák, árvaházak, kórházak vagy elmegyógyintézetek működtek, számos kastélyt a karbantartás hiánya közepette a mezőgazdasági termelőszövetkezetek használtak – nem kevés esetben gabonaraktárként vagy istállóként.
Ugyanakkor az egykori nemesek leszármazottainak az elmúlt években visszaszolgáltatott épületek közül sokat sikerült megmenteniük az enyészettől, sőt számos pozitív példát találni a kastélyok, udvarházak „felvirágoztatására". Az aranyosszéki Várfalva Jósika-kastélyt az örökös, Bánffy-Jósika Imre újíttatta fel, az almakeréki Apafi-kastélyt Károly walesi herceg alapítványa hozatta rendbe, míg a bonchidai Bánffy-kastélyt nemzetközi öszszefogás mentette meg.
Az Erdély Versailles-aként emlegetett kastély felújítását a Transylvania Trust Alapítvány végzi, rendszeresen szervezve nemzetközi építettörökség-felújítási szakképző programot, emellett Bonchidán immár hagyománynak számítanak a kastélynapok vagy az Electric Castle elnevezésű gépzenei fesztivál is.
Bánffy Farkas 2007-ben tért haza Erdélybe Magyarországról, és látott neki a családi birtok helyreállításának a Fehér megyei Fugadon, ahol néptánctábort, bálokat rendez, sőt annak megszervezésében is segíti a szórványban élő közösséget, hogy a gyerekek magyar iskolába járhassanak.
Háromszéken Mikes Katalin grófnő és fiai panziót működtetnek a többéves pereskedés után viszszaszerzett, 34 hektáros parkkal rendelkező zabolai birtokon, restaurálták a kastélyt, ahol Mikes Kelemen nevelkedett, és gróf Mikó Imre született, és ugyanitt néptánctáborok, kulturális rendezvények is helyet kapnak.
Ugyancsak az idegenforgalomra „fogad" az erdélyi arisztokrácia másik kiemelkedő személyisége, gróf Kálnoky Tibor. Felmenői leromlott állapotban lévő sepsikőröspastaki kastélyát sikerült visszaperelnie az államtól, Miklósváron ugyanakkor székely parasztházakat alakított át vendégházakká, a szintén felújítás előtt álló helyi kastélyt pedig a helyi önkormányzattól bérli.
A vendégházakba elsősorban Angliából és Nyugat-Európából érkeznek csoportok, hogy megismerkedhessenek az Erdélyben még élő paraszti kultúrával és az érintetlen természettel. Kálnoky gróf legnevesebb vendége – egyben rokona – Károly brit trónörökös, aki több épületet is vásárolt Zalánpatakon, továbbá Maros és Brassó megyében.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 4.
Háromszéki RMDSZ-vezetők: Mocskos kampány volt
Megköszönte a Kelemen Hunorra leadott szavazatokat és a jelenlétet is az RMDSZ háromszéki területi elnöke, és külön kiemelte a legjobban teljesítő településeket, ugyanakkor kemény kritikát is megfogalmazott a magyar versenypárt ellen. Tamás Sándor a tegnapi kiértékelőn az eddig történtek összegzése mellett a következő időszak teendőit is felvázolta, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester pedig kiegészítette az elhangzottakat.
Ahogy azt előre jeleztük, Háromszéken a választási részvétel magasabb volt, mint a 2009-es elnökválasztáson, illetve az idei EP-választásokon: ezúttal 79 469-en szavaztak a megyében, ami 43,12 százalékos arány. Ebből 38 773 voksot Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje kapott, ez az érvényes választólapok 50,41 százaléka. Kovászna mellett Árkos, Sepsibodok, Előpatak, Málnás, Réty, Kommandó, Zágon, Esztelnek és Kézdialmás lakossága szavazott 50 százalék fölötti létszámban – közölte Tamás Sándor.
Az EMNP jelöltjére, Szilágyi Zsoltra 7619-en pecsételtek abban a megyében, ahol 31 ezer támogató aláírást gyűjtött be, még abban a mindössze két erdélyi faluban is alulmaradt, ahol EMNP-s a vezetés: Maksán Kelemen 284, Szilágyi 60, Nagyborosnyón Kelemen 593, Szilágyi 80 szavazatot kapott; ez becsületbeli kérdés, és ebben is megbukott a Néppárt.
A háromszéki magyar voksok 84 százalékát Kelemen Hunorra adták le, és csak a maradék 16-ot Szilágyi Zsoltra. Többévi teljesítményt nézve pedig még rosszabb a helyzet: 2007-ben, amikor megjelent az RMDSZ ellenzéke, az EP-választáson versenytársként fellépő Tőkés László még mintegy 32 ezer szavazatot kapott, a 2008-as helyhatósági választásokon az RMDSZ versenypártja 22 ezret, 2012-ben a helyhatóságin 19 400-at, a parlamentin 10 ezret – sorolta Tamás, aki szerint a számok is bizonyítják, hogy nem lehet folyamatosan széthúzásra alapozni, nem lehet a Székelyföldet duzzogva építeni. Erről eddig nem sikerült meggyőzni a magyar ellentábort, de e beszédes kudarcok sorozata után remélhetőleg belátják tévedésüket, és a józan eszükre hallgatnak. A kampány alatt tartózkodtak a visszavágástól, noha az EMNP folyamatosan szapulta az RMDSZ-t, „a válaszadás ideje azonban vasárnap este kilenckor eljött”, és a székelyföldi magyarok nagy többsége „a józan ésszel és bátorsággal fölvértezett” jelöltre szavazott. A kampány nem volt jóízű, méltatlan támadások érték az RMDSZ-t, amiért az ellenjelöltet terheli a legnagyobb felelősség, hiszen a főleg az utolsó héten folytatott mocskos kampány egyik következménye az, hogy a magyarok egy része távol maradt, más része pedig román jelöltekre voksolt – fejtegette Tamás Sándor, aki azt is kétségbe vonja, hogy a Szilágyi indulását támogató 31 ezer aláírás valós, hiszen a valóságban negyedannyian sem álltak mögötte. Az emberek érzik, hogy ki mond igazat, és be is bizonyosodott, hogy a parlamenti választáson hangoztatott 6:3-as elmélet is öncsalás volt, a nagy garral beharangozott Mikó Imre gazdaságfejlesztési tervből sem született bár egy megvalósítás, most pedig a kétséges támogatottság ássa alá a néppárti vezetők szavahihetőségét. Nem helyes az út, amelyen jártak – szögezte le a megyei RMDSZ-elnök, és hangsúlyozta: értékválasztás történt, az RMDSZ jelöltje komoly esélyt kapott arra, hogy Székelyföld ügyét képviselője, a következő időszakban erre kell összpontosítani. A székely emberek méltóságát infrastrukturális fejlesztésekkel, munkahelyteremtéssel, az egészségügyi rendszer korszerűsítésével, biztonságos társadalmi berendezkedés megteremtésével, a jövő előmozdításával lehet visszaadni, ez a következő feladat – mondta végül.
Antal Árpád főként a kampányról beszélt, amelyhez hasonlóan mocskos, negatív küzdelmet legutóbb a 2008-as helyhatósági választásokon látott – ez esetben viszont meglepte, hiszen bizonyos értelemben tét nélküli a magyar verseny a román elnökválasztáson. Szerinte semmi értelme nem volt az utolsó napok szórólapozásának, plakátfestésének, falfestésének – olyanforma cselekvés ez, amikor az egyik csapat 8:1-re vezet (és ez a jelenlegi RMDSZ–EMNP arány), a 89. percben azonban a vesztésre állók még megpróbálják eltörni a nyerő csapat kapitányának a lábát. Antal is úgy véli, hogy a magyar–magyar verseny inkább demobilizáló, mint mobilizáló hatással volt a magyar választókra, ennek ellenére fontosnak tartja végiggondolni, hogy milyen együttműködést lehet tető alá hozni az erdélyi magyar szervezetek között. Újra kell gondolni a viszonyt, elsősorban a Székely Nemzeti Tanáccsal, mert Izsák Balázs elnök az utóbbi napokban civilből pártpolitikussá lépett vissza – vagy előre, kinek-kinek tetszése szerint –, és ezzel az elmúlt években betöltött szerepét tovább már nem tudja hitelesen képviselőni. Ez nagy kár, mert „mi az elmúlt években a lövészárkok betemetésén dolgoztunk”, és ezt a lehetőséget kompromittálta az SZNT. Antal szerint a hitelét vesztett Néppárttal sem lesz könnyű egy ilyen lejárató kampány után egy asztalhoz ülni – kínos helyzet, hogy támogatóik háromnegyede nem szavazott Szilágyira, s még kínosabb, ha a támogatói aláírások nem valódiak –, de távlatilag nem zárkóznak el tőle.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 4.
Nem mozgósított a magyar–magyar verseny
Nem mozgósított kellőképpen a magyar–magyar versenyhelyzet a vasárnap lezajlott államfőválasztáson: A részvételi arányok azt mutatják, a magyar többségű székelyföldi megyék jóval az 53,16 százalékos országos átlag alatt teljesítettek.
A voksolás jegyzőkönyvei 98,3 százalékának összesítése alapján Kelemen Hunor, az RMDSZ jelöltje 327 918 szavazatot kapott – ez országos viszonylatban 3,5 százalékot jelent –, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) támogatta Szilágyi Zsolt 52 809 voksot, azaz 0,56 százalékot tudhat magáénak.
Hargita és Kovászna megyében Kelemen végzett az élen, míg – a szociáldemokrata (PSD) Victor Ponta Hunyad és Krassó-Szörény megyei győzelmét leszámítva – az összes többi erdélyi és partiumi megyében Klaus Johannis, a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltje nyert.
Beszédes, hogy a két magyar jelölt összesen csupán 7960 szavazattal kapott többet, mint 2009-ben az egyedüli magyar államfőjelöltként induló RMDSZ-es Kelemen Hunor, akit öt évvel ezelőtt 372 764-en támogattak.
A számok azt mutatják, hogy a helyhatósági választások óta az erőviszonyok sem változtak: az RMDSZ megtartotta a 86 százalékos támogatottságát a magyarság körében.
Kelemen Hunor az urnazárást követően úgy nyilatkozott, a szövetség számára a következő időszakban biztosított a közösség támogatása ahhoz, hogy folytathassa a kampányban elkezdett munkát. A szövetségi elnök szerint az RMDSZ hiteles programmal állt a választók elé, amit az is bizonyít, hogy a szövetség olyan helyekről is kapott szavazatokat, ahol nem élnek magyarok.
Elmondta továbbá, a kampányban egy olyan Románia építéséről beszélt, ahol létezik a tisztelet, ahol az állam tiszteli és becsüli a polgárait, ahol a közösségek bízhatnak az állami intézményekben, ahol garanciájuk van a kisebbségeknek arra, hogy megőrizzék a nemzeti identitásukat.
Kovászna megyében – ahol a szavazópolgárok alig 43 százaléka járult az urnákhoz – Kelemen Hunor a voksok valamivel több mint felét gyűjtötte be. A szövetség jelöltje 38 779 voksot (50, 41 százalékot) kapott, a második helyen pedig némi meglepetést okozva Klaus Johannis végzett 11 509 szavazattal (14,9 százalék), a harmadik helyen pedig Victor Ponta követi 10 533 szavazattal. Az EMNP jelöltje 7619 vokssal csupán a negyedik helyen áll, a partiumi politikus a szavazatok 9 százalékát tudta begyűjteni Háromszéken.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke úgy értékelte, a magyar versenypárt mocskos, lejárató kampányt folytatott, és szerinte kérdéses, hogy a néppárt hogyan tudott a választások előtt több mint harmincezer támogató aláírást összegyűjteni Háromszéken. Benedek Erika, az EMNP megyei szervezetének vezetője szerint az RMDSZ támogatottsága enyhén csökkenő, a néppárté pedig növekvő tendenciát mutat a megyében.
Papírforma szerinti eredmények születtek viszont Hargita megyében, ahol a két magyar jelölt végzett az élen 44 százalékos részvétel mellett. A leadott szavazatok 62,97 százalékát Kelemen Hunor kapta, míg Szilágyi Zsoltot a szavazók 10,9 százaléka támogatta, a harmadik helyre pedig alig több mint 10 százalékkal Klaus Johannis került.
Borboly Csaba, az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke hétfőn úgy fogalmazott, a magyar–magyar cirkusz távol tartja a magyarokat a szavazástól, és emiatt nem lehet elérni a magyarság számarányához hasonló szavazatszámokat. A területi elnök kifejtette: választ kell találni arra a kérdésre, hogy tíz választóból miért csak öt ment el szavazni. Ezt többek között az elavult választói névjegyzékekkel, illetve a külföldön munkát vállalók nagy számával magyarázta.
A Maros megyében leadott érvényes szavazatok többségét az ellenzéki ACL jelöltje, Klaus Johannis szerezte meg (a voksok 32 százalékát), megelőzve az országos összesítésben első helyen végző szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnököt (26) – tájékoztatott a megyei választási iroda. A megyében a harmadik helyen az RMDSZ jelöltje, Kelemen Hunor végzett 22 százalékkal; a szövetségi elnökre 51 664-en szavaztak, míg a néppárt jelöltjét, Szilágyi Zsoltot 5738-an támogatták. A részvétel 47,81 százalékos volt.
Az RMDSZ jelöltje egyébként több mint 12 ezer szavazattal kapott kevesebbet a megyében, mint öt évvel ezelőtt. A gyengébb eredményt Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke azzal magyarázta, hogy a magyarok közül sokan egy esélyesebbnek ítélt román jelöltre szavaztak. Brassai szerint az RMDSZ aktív szavazókat veszített amiatt is, hogy a magyar települések lakosságának jelentős része külföldön tartózkodik.
Szatmár megyében főként a végső győzelemre esélyes jelöltekre adták voksukat a szatmári magyarok, véli egybehangzóan az RMDSZ és az EMNP. A körülbelül 35 százalékban magyarok lakta megyében a két alakulat összesen ért el 20 százalékot, amin belül bő 90 százalékot az RMDSZ tudhat magáénak.
Pataki Csaba, a szövetség megyei elnöke elmondta: a szavazatok számával nem elégedett, hiszen nagyon alacsony, 42 százalékos volt Szatmár megyében a részvétel, az arányok viszont megnyugtatták, hisz véleménye szerint a román jelöltekre leadott voksok nem számítanak protestszavazatoknak, a szatmári magyarok túlnyomó többségét pedig még mindig a szövetség tudja megszólítani.
Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke szerint a magyar–magyar versenyt tekintve a 2012-es helyhatósági választásokon elértekhez hasonlóan alakultak a szatmári eredmények. Az RMDSZ fölénye szerinte főképp annak tudható be, hogy a szövetségnek megvannak az eszközei arra, hogy mozgósítsa a szimpatizánsait, különösen falvakon. Szatmár megyében egyébként a voksok 32,4 százalékával Klaus Johannis végzett az első helyen, akit 31,6 százalékkal követ Victor Ponta.
Bihar megyében a szavazásra jogosultak 51,40 százalékos részvételi aránya mellett Johannis nyerte az első fordulót. A választási iroda tájékoztatása alapján Nagyszeben liberális polgármestere a voksok 37,31 százalékát gyűjtötte be, míg mögötte Ponta (32,24 százalékkal) és Kelemen Hunor (11,8) végzett.
A nagyváradi Szilágyi Zsolt végül 2,65 százalékkal csak a hetedik lett, s Csomortányi István, a Bihar megyei EMNP elnöke szerint részben azért fordulhatott elő, mert a magyarság egynegyede a PSD-től való félelme miatt már most, az első körben az ACL jelöltjére szavazott. A néppárti politikus ugyanakkor rámutatott, a partiumi megyében ők nemcsak megőrizték 2012-es támogatottságukat, hanem még javítottak, Szabó Ödön, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöke is rámutatott arra, a szövetség szavazói közül sokan voksoltak Johannisra.
Amint az várható volt, Klaus Johannis elsöprő győzelmet aratott Kolozs megyében is, Nagyszeben polgármestere a voksok 42 százalékát gyűjötte be, megelőzve a 23,7 százalékon megragadt Victor Pontát és a független Monica Macoveit, aki 7 százalékot kapott. Kelemen Hunor 7 százalékot ért el a vasárnapi választáson.
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 4.
Erdély a jobboldalra, az ország többi része a baloldalra szavazott
Erdély és Bánság ismét a jobboldalra szavazott, míg Olténia, Munténia és Moldva (a Kárpátokon kívüli térségek) ezúttal sem tagadták meg a szociáldemokratákat - írta kedden a liberális kötődésű román Adevarul című lap a romániai elnökválasztás vasárnap lebonyolított első fordulójának eredményeit értékelve.
Több román hírtelevízió, portál és nyomtatott lap is térképen mutatta be, melyik elnökjelölt végzett az élen Románia 41 megyéjében. A grafikákon az látszik, hogy Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő a Kárpátokon kívüli megyékben, valamint Hunyad és a Krassó-Szörény megyében előzte meg ellenfeleit. A két magyar többségű székelyföldi megyében (Hargita és Kovászna) Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RDMSZ) elnöke kapta a legtöbb voksot, míg Erdély többi megyéjében Klaus Johannis végzett az élen.
Romániában a korábbi választásokon is bebizonyosodott, hogy a jobboldalnak inkább Erdélyben, míg a baloldalnak inkább a Kárpátokon kívüli térségekben, a korábbi román királyság területén vannak támogatói.
A most is visszaigazolt jelenséget az Új Magyar Szó (Maszol.ro) portál úgy tálalta, hogy Erdély egy szász és egy magyar jelöltet támogatott.
Az Adevarul az IRES közvélemény-kutató cég által (az exit poll készítésével párhuzamosan) végzett szociológiai felmérést ismertetve arról írt, hogy Victor Pontára elsősorban az idősebb korosztály és az iskolázatlanabb, falusi emberek szavaztak, míg Klaus Johannis szavazótáborában több a fiatal, tanultabb, városi ember.
A Digi 24 hírtelevízió azzal egészítette ki a második fordulóba bekerült két elnökjelölt szavazóinak "portréját", hogy a Victor Ponta azokban a megyékben volt népszerűbb, ahol az országos átlagnál magasabb a munkanélküliek és nyugdíjasok aránya, ezzel magyarázva a szociáldemokrata jelölt győzelmét a - munka nélkül maradt bányászok és kohászok szociális gondjával küzdő - dél-erdélyi Hunyad, illetve bánsági Krassó-Szörény megyében.
Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök mintegy tízszázalékos előnnyel zárta az első fordulót Klaus Johannis nagyszebeni polgármesterrel, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltjével szemben. Ők ketten jutottak a romániai elnökválasztás november 16-án megrendezendő második fordulójába.
A magyar szavazók előtt álló dilemmáról cikkeznek az erdélyi magyar lapok
A magyar szavazók előtt álló dilemmáról, és a magyar jelöltek gyenge szerepléséről cikkeznek az erdélyi magyar lapok a romániai elnökválasztás első fordulója után.
A Krónika című erdélyi magyar napilap vezércikkírója úgy véli, Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) jelölt, kormányfő az első fordulóban elért tíz százalékos előnyével sem érezheti biztos győztesnek magát a második fordulóban a jobboldali Klaus Johannissal szemben.
A cikkíró szerint az első fordulóban a magyar szavazókat megszólító Kelemen Hunornak és Szilágyi Zsoltnak csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ,,kemény magját" sikerült szavazásra bírnia. A Krónika szerint ez mindkét párt számára kudarc. A cikkíró szerint nem biztos, hogy a magyar pártoknak el kell kötelezniük magukat valamelyik második fordulós jelölt mellett.
A székelyföldi Háromszék cikkírója szerint ,,szégyenteljesen alacsony volt" a magyar szavazók részvétele a választáson.
,,Kudarcot vallottunk, mindannyian. Nemcsak a politikai pártok, az RMDSZ és jelöltje, Kelemen Hunor, aki 50 ezerrel kevesebb voksot kapott, mint öt évvel korábban. Nem csupán az EMNP és képviselője, Szilágyi Zsolt, akinek alig több mint 50 ezer szavazatot sikerült összegyűjtenie" - állapította meg a cikkíró. Hozzátette: ,,miközben ujjal mutogatunk Bukarestre, miközben Székelyföld másságára hivatkozva harcolunk az autonómiáért - éppen jövőnk és közösségünk iránti felelősségérzetből, demokrácia iránti elkötelezettségből szerepelünk le egyre gyakrabban".
A kolozsvári Szabadság vezércikkírója szerint nem lehetetlen, hogy Klaus Johannis a választások második fordulójában legyőzze Victor Pontát, hiszen 2004-ben Traian Basescunak is 7 százalékos lemaradást sikerült győzelemre fordítania a második fordulóban Adrian Nastaséval szemben.
A cikkíró úgy vélte, a magyar szavazatok aligha dönthetik el a győztest, ezért elsősorban ,,a kommunikáció és a megkötött alkuk" szempontjából fontos az, hogy mit tanácsol az RMDSZ a választóinak a második fordulóra.
,,Ha az RMDSZ nyíltan kiáll Johannis mellett, akkor azt kockáztatja, hogy Ponta győzelme esetén nehezebbé válnak számára a tárgyalások és az alkuk. Ha viszont Pontát támogatja, akkor szembefordul szavazói egy részével, de talán olyan alku származhat a PSD-vel való megegyezésből, amelynek akár kedvező hozadéka is lehet a magyarságra nézve" - fogalmazta meg a szövetség előtt álló dilemmát. Úgy vélte, bárhogyan is döntsön az RMDSZ, a magyar szavazók többsége a jobboldali jelöltre adja a voksát.
A Népújság című Maros megyei napilap vezércikkírója úgy vélekedett, az erdélyi magyarság megint két rossz közül választhatja a kisebbiket a második fordulóban.
,,Egyik jelöltről a kormányfőként mutatott eddigi teljesítménye, a másikról pedig az eddigi nyilatkozatai alapján nem mondhatnánk, hogy maradéktalanul méltó a bizalmunkra" - állapította meg a Népújság cikkírója.
hirado.hu
2014. november 6.
Történetek elhurcoltakról és kivégzésekről
A 20. század viharait túlélő kisemberek történetein keresztül mutatja be több könyvében is Benkő Levente történész-újságíró a második világháborút követő zavaros esztendők históriáját. A kényszermunkára, a malenkij robotra elhurcolt erdélyi magyarok tragédiájáról és a közös történelemszemlélet esélyeiről beszélgettünk.
– Mit tudunk 70 év távlatából a Szovjetunióba elhurcolt mintegy hétszázezer magyar civil- és hadifogoly sorsáról?
– Nincs elegendő mértékben feltárva ez a történelmi időszak. Az 1989-es fordulatig tabutéma volt: családon belül meséltek róla a hozzátartozók, a túlélők, de a nyilvánosság előtt szóba sem jöhetett. Félévszázados lemaradást kell tehát pótolni és az idő ellenünk dolgozik, mert a rendszerváltás óta eltelt 25 évben nagyon sok túlélő és tanú halt meg. A levéltári forrásokat menet közben is lehet pótolni, de most az a legfontosabb, hogy az élő történelmet rögzítsük, szóra bírjuk a Gulágot megjárt embereket. Szerencsére egyre több magyar történész foglalkozik a témával, így, bár az útnak csak az elején járunk, a hatalmas lemaradás bepótolható.
– Tudjuk, hogy az 1944. augusztus 23-i román átállást követően hadjárat indult az ország területén élő magyar és német kisebbség ellen Dél-Erdélyben, majd a román és szovjet csapatok benyomulása után Észak-Erdélyben is. Szovjet stratégia volt az erdélyi magyarsággal történő leszámolás?
– Molotov szovjet külügyi népbiztos már 1943-ban kijelentette, hogy „a magyarokat meg kell büntetni”, ettől függetlenül 1944 őszén nem ők kezdték el a romániai magyar és a német kisebbség internálását. Az első intézkedéseket Bukarestben az augusztus 23-i átállás és a szeptember 12-i szovjet–román fegyverszüneti egyezmény megkötése közötti bő három hétben a román hatóságok hozták. A szeptember derekán aláírt egyezmény értelmében a szovjetek azt kérték, hogy a Románia területén található magyar és német állampolgárságú embereket internálni kell; ezzel szemben a román hatóságok az egyezményt úgy értelmezték, hogy az intézkedés az ország területén élő minden magyar és német nemzetiségű személyre vonatkozik. Összemosták az állampolgárságot a nemzetiséggel, ezzel az érintettek körét Erdély teljes magyar és német lakosságára kiterjesztették, s ez bizony az etnikai tisztogatás ismérveit is magán viselte. Voltak kivételek: a baloldali pártok közbenjárására sikerült megakadályozni a baloldali értelmiségiek és munkások egy részének az elhurcolását, de ennek dacára olyan közéleti személyiségek is lágerbe kerültek, mint például Kacsó Sándor. Mai ismereteink szerint negyvenezer és hetvenezer közé tehető az elhurcolt civilek száma, létezik olyan forrás is, amelyik csak az elhurcolt németajkú erdélyiek számát hetvenezerre teszi. Az elhurcoltak egyharmada soha nem tért haza.
– Mit mondanak erről a mai orosz történészek?
– Egy jeles orosz történésszel, Alexej Motrevics professzorral volt alkalmam beszélgetni a kérdéskörről. Szerinte Erdélyből nem internáltak, hanem hadifoglyok érkeztek a Szovjetunióba. Az orosz történetírás azért ragaszkodik ehhez, mert a román hatóságok által az Erdélyben összegyűjtött és internált magyar és német civil lakosságot hadifogolyként vették át és „könyvelték el” a szovjet hatóságok, a szovjet levéltárak pedig ezt a nyilvántartást vitték tovább. A mai orosz történetírásban tartja magát az a téves beállítás, hogy az egykori Szovjetunió határain kívülről nem hurcoltak el civileket, csak fogságba esett katonákat.
– Benkő Levente történész nevét sokan a Maniu gárdisták székelyföldi öldökléseit bemutató, Szárazajtával foglalkozó, két kiadást is megért kötetéből ismerik. Mennyire számított ez tabutémának Erdélyben?
– 1989 előtt tabutémának számított, csak szűk családi körben beszélhettek róla. De a rendszerváltás után is váratott magára a nyilvánosságban. Jómagam több embernek is jeleztem, hogy Szárazajtával végre foglalkozni kell. A kilencvenes évek első felében újságíróként kezdtem gyűjtögetni az adatokat. Magnóval jártam a falut, de a környékre elszármazott szárazajtaiakat is megkerestem. Sokan örültek az érdeklődésnek, hogy 50 év után végre valaki őket is meghallgatja. A személyes visszaemlékezések mellett a korabeli magyar és román sajtó beszámolóit, cikkeit is felkutattam. Akkoriban nehezen lehetett levéltári forrásokhoz hozzájutni. A háromszéki csendőrlégió 1944 őszi iratcsomóját sokszori kérvényezés ellenére sem adták ki. Előbb azért, mert a megyei levéltár akkori vezetői szerint nem is készült semmiféle feljegyzés, később meg azért, mert az iratanyag feldolgozás alatt állt. Tizenöt évembe tellett, amíg hozzájutottam.
Az időközben felnőtt fiatal történésznemzedékek megérttették, hogy a levéltár nem titkok őrzője, hanem információs forrásként működik. Az igazi áttörést mégis a Szekuritáté volt irattárának a tanulmányozhatósága jelentette: a Maniu gárdisták székelyföldi mészárlásáról 12 dossziényi feljegyzéshez, kihallgatási és tanúvallomási jegyzőkönyvhöz, nyilvántartáshoz, dokumentumokhoz jutottam hozzá. Ez tette szükségessé a könyv második, bővített és javított kiadását.
– Mi vezetett el a székelyföldi öldöklésekhez?
– A magyar hadsereg és a magyar közigazgatás távozásával egyféle átmeneti, törvényen kívüli állapot alakult ki 1944 őszén Észak-Erdélyben. A magyar lakosság teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került. Ekkor alakult meg Bukarestben a Iuliu Maniu önkéntes ezred hét osztaga, akik Észak-Erdély felszabadításáért akartak harcolni. Az eredeti szándék szerint a román reguláris hadsereg részeként vettek volna részt a bevetésekben, csakhogy a hadsereg nem igazán tudott mit kezdeni velük. Többségük végül beolvadt a román hadseregbe, a brassói zászlóalj parancsnoka, Gavrilă Olteanu azonban nem ezt az utat járta, hanem saját kezdeményezésre elindult Székelyföldre. Előbb a háromszéki Szárazajtán mészároltak, aztán átmentek a Csíki medencébe, majd Gyergyóba. A civil lakosság semmiféle ellenállásra nem rendezkedett be, magyar paramilitáris csoportok nem jöttek létre.
– Könyvében egyféle párhuzamot állít az ippi és az ördögkúti magyar atrocitásokkal. A kommunizmus évtizedeiben a román történészek folyamatosan ezt olvasták a magyar közösség fejére, míg a Maniu gárdisták mészárlását elhallgatták. Helytálló ez a párhuzam?
– Nem lehet meg nem történtté tenni egyik atrocitást sem. A rendszerváltás után magyar hadtörténész tárta fel teljes tárgyilagosságában a magyar katonaság által elkövetett szilágysági mészárlást. A Bécsi döntést követő napokban Nagyváradon összeült a magyar–román katonai vegyesbizottság, és rögzítette a román ki- és a magyar bevonulás részleteit. Az előírás szerint a román katonaság sem úttorlaszokat, sem fegyvereket nem hagyhatott hátra. De nem ez történt. A bevonuló magyar katonaság lőszert talált a margittai laktanyán. Az előírások ellenére ezt nem semmisítették meg helyben, hanem szekérre pakolták, és magukkal vitték. Ippen áthaladva, a rakományban egy gránát felrobbant, ami a magyar katonák között áldozatokat szedett. Akkor ki is vizsgálták az ügyet, csakhogy a Szilágynagyfaluban állomásozó magyar főhadnagyhoz merényletként jutott el a hír, ő pedig egy csapatnyi magyar katona részvételével pár napra rá vérfürdőt rendezett az ippi románság között, 157-en estek áldozatul, öregek, asszonyok és gyermekek is. Ördögkúton orvlövészek lőttek rá a magyar katonákra, válaszul pedig a bevonuló magyar katonaság sorozattüzet adott le a házakra, mintegy 80 civil halálát okozva. 1944 őszén, a román átállást követően a román sajtó jelentős része nagyon kemény magyarellenes hangulatot gerjesztett, amelybe a szilágysági tömegmészárlás megtorlásának a szándéka kinyilvánítottan is beletartozott, innen pedig egyenes út vezetett a székelyföldi öldöklésekhez. Alapvetően fontos azonban tudni: semmilyen elhurcolásért, atrocitásért soha nem egy nép a felelős, hanem azok a személyek, akik a történtekről döntöttek, és akik pontosan megnevezhetők.
– Ha a dáko–román kontinuitáselmélet területén nincs is áttörés, a jelenkor történetének román–magyar megítélésében közelednek-e az álláspontok?
– A 20. század eseményeit feldolgozó jelenkori történetírásban mindkét oldalon megvannak a kiegyensúlyozottság jelei. Elsősorban a fiatalabb történészek látják józanul a helyzeteket. Amikor román–magyar szembenállásról van szó, nem minden történész tud elfogulatlan lenni. De szerencsére vannak jövőbe mutató példák is. Illésfalvi Péter budapesti hadtörténész dolgozta fel nagyon jól dokumentáltan a magyarok által elkövetett észak-erdélyi vérengzések történetétet. Román részről elsőként Dumitru Şandru írt részletesen és jól dokumentáltan az 1944 őszén, a román hatóságok által tömegesen elhurcolt és internált magyar és német civil lakosságról. Míg a 2. világháború alatti és az azt követő román–magyar történések megosztják a történészeket, az 1956-os forradalom egy akolba tereli a két nép történetírását. Remek román nyelvű könyvek, tanulmányok jelentek meg 1956-ról. Le kéne őket fordítani magyarra, a mieinket pedig románra. A rendszerváltás előtti, illetve utáni évek igen hűvös állapotaihoz képest azért a jég kezd töredezni: sokan figyelnek a másikra, eljárunk egymás rendezvényeire.
Benkő Levente
Nagyajtán született 1961-ben, általános és középiskolai tanulmányait Ágostonfalván, majd Sepsiszentgyörgyön végezte. A rendszerváltás előtt a baróti székhelyű Köpeci Bányavállalatnál dolgozott. 1991 és 2003 között a sepsiszentgyörgyi Háromszék munkatársa. 2003–2009 között a kolozsvári Krónika munkatársa, 2009-től a Művelődés című folyóirat szerkesztője. 2006-ban a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia kara történelem szakán diplomázott. Kötetei: Szárazajta (1995), Volt egyszer egy ’56 (1998), Fogolykönyv (1999), Hova mennek a bányászok? (1999), Muszáj volt élni valahogy (2001), Bűn volt a szó (2002), Székely golgota (2003), Magyar fogolysors a második világháborúban I–II. (Papp Annamáriával, 2007), Az őszinteség két napja (2007), Manók, emberek, fehérnépek (2012).
– Van-e esély olyan közös történelemszemléletre, amelyet mindkét fél elfogad?
– Abból kell kiindulni, hogy a magyar–román történelemnek sok olyan pillanata van, amelyik egyik oldalról pozitívum, a másik oldalról pedig negatívum. Nincs ezzel semmi gond. Ha közös munka születik például az 1944. augusztus 23-i román átállásról, akkor mindkét fél megírja a maga álláspontját, amelyek megférnek egymás mellett. Az 1920. június 4-i trianoni békeszerződést a magyar fél egyértelműen negatívumként éli meg, a román fél pozitívumként, de ezen nem is kell vitatkozni. Innen kell továbblépni.
Benkő Levente |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. november 7.
Diszkriminált a kormány a kovásznai Fenyő szálló átadásával
Egyhangúlag diszkriminatívnak nyilvánította az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD)  a kormány azon sürgősségi rendeletét, mellyel a kovásznai Fenyő szállót a Kovászna és Hargita megyei ortodox püspökség tulajdonába utalta 2013 végén.
„Az Országos Diszkriminációellenes Tanács mintegy három hete hozott határozatot az ügyben, azonban az indoklás közzétételére pénteken került sor. Most közöljük ki a feleknek, a kormánynak és a huszonegy panaszosnak” – mondta el portálunknak Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CDND) elnöke. A döntés értelmében a kormány sürgősségi rendelete vallási alapon diszkriminált azáltal, hogy az ingatlant az ortodox egyház tulajdonába utalta, hiszen a vallástörvénynek és az alkotmánynak is az ellentmondva  hátrányos helyzetbe hozta a többi felekezetet. „Mi kértünk a kormánytól egy kimutatást arról, hogy adtak-e más egyházaknak is használatba ingatlanokat vagy más javakat, de ezt ők nem tudták bizonyítani. Ami érdekes ebben a döntésünkben az az, hogy egyhangúlag hoztuk meg” – emelte ki Asztalos.
„Mi nem tudunk megsemmisíteni sürgősségi kormányrendeleteket, mert erre nincs hatáskörünk, ezt csak az alkotmánybíróság tudja megtenni. Viszont véleményt mondhatunk. Álláspontunk szerint diszkriminatív a kormánynak az a gyakorlata, miszerint ingatlanokat ad át ingyenes használatra csak egy egyháznak. Diszkriminál a sürgősségi rendelet preambuluma is, hiszen indoklásában az áll, hogy a román ortodox egyház a román államnak egy alapvető intézménye, ez megszegi az állam semleges mivoltát a vallással és egyházakkal szemben. Orvosolnia kell a kormánynak az ügyet, de persze itt lesz alkotmánybírósági döntés is – fejtette ki Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke.
„Mi már akkor azt mondtuk, hogy nagyfokú diszkrimináció, hiszen a vallásügyi törvény és Románia alkotmánya is világosan kimondja, hogy megfelelő mértékben, de arányosan kell támogatni az ország különböző felekezeteket” – emlékeztetett Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke. Hozzátette: méltánytalanul aránytalan a magyarokkal szemben ami akkor történt, az egyházak arányosság elve alapján történő támogatásának figyelmen kívül hagyásának tekinthető ez a sürgősségi rendelet. Örvendünk annak, hogy végre van egy olyan hatóság, mely az igazat is kimondja - fejtette ki Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke portálunknak.
A diszkrimináció tilalmának érvényt kell szerezni – áll a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sajtószolgálatának közleményében. Emlékeztetnek, hogy az akkor kiadott közleményében Izsák Balázs azt javasolta a hátrányos helyzetbe hozott magyar egyházaknak, illetve azok kovásznai híveinek, hogy indítsanak pert a kormány ellen. A megszólítottak – Sepsiszéki Székely Tanácsa elnökének aktív közbenjárásával – annak megfelelően jártak el és közigazgatási bíróságon támadták meg a 114/2013-as Sürgősségi Kormányrendeletet, illetve a Diszkriminációellenes Országos Tanácsnál is panaszt tettek.
Ez utóbbi testület elnökének a tájékoztatása szerint helyt adtak a panasznak és megállapították, hogy a kormányrendelet diszkriminatív. Az SZNT szerint azonban a döntés felemás, amennyiben Asztalos Csaba azt nyilatkozta, hogy csak álláspontot fogalmaztak meg, ami jogi szempontból nem kötelező érvényű. „A vonatkozó jogszabály értelmében az Országos Diszkriminációellenes Tanács az elébe terjesztett megkeresések ügyében határozatot hoz, ami kötelező érvényű, ha az érintettek nem támadják meg bíróságon. Ez utóbbi esetben azonban a bíróság fog kötelező érvényű ítéletet hozni, tehát nem fordulhat elő olyan eset, hogy bárki a saját kénye-kedve szerint tartson be, avagy hagyjon figyelmen kívül egy diszkriminációs ügyben született határozatot vagy ítéletet” – jegyzi meg. Az SZNT úgy véli: „a Diszkriminációellenes Országos Tanácsnak fel kell hagynia a homályos, félreérthető megfogalmazások gyakorlatával, és a vonatkozó jogszabállyal összhangban, határozatban kell kimondania, hogy a 114/2013-as Sürgősségi Kormányrendelet diszkriminatív, ezért a kormány köteles azt visszavonni”.
A kovásznai Tündérvölgyben álló 89 szobás, több mint 9 millió lejes leltári értékű, kétcsillagos kezelőközpont átadása egyébként nagy felháborodást keltett a háromszéki közvéleményben és az épületadományozás diszkriminatív politikája ellen a magyar történelmi egyházak is felemelték szavukat.
Székelyhon.ro
2014. november 8.
Miről maradtunk le?
Megbízható partnernek tekinti az RMDSZ Victor Ponta kormányfőt – ezt nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, további szavaiból pedig azt lehetett érteni, hogy csak a szélsőséges Vadim Tudor felkarolása miatt nem támogatják a szociáldemokrata jelöltet az elnökválasztás második fordulójában. Nem tudjuk, felső szinten miért alakult ki ilyen jó vélemény a kormányfőről, lentről, a hétköznapok porából ugyanis egész másképp látszik a teljesítménye.
Kezdve azzal, hogy Victor Ponta annak a jobboldali kormányfőnek a megbuktatásával került hatalomra, aki a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzést próbálta törvényes mederbe terelni; azóta eltelt két és fél év, és a pár évtizede még teljesen magyar egyetemen egyre jobban szorulnak ki, már kisebbségben vannak a magyar hallgatók. És ha Marosvásárhelyen járunk, jusson eszünkbe, hogy a megye magyar prefektusának kinevezését is addig halasztotta ez a megbízható partner, amíg az RMDSZ lemondott róla. Ezt a szószegést egy plágiummal szerzett és hatalmi visszaéléssel megtartott doktori cím fejeli meg, ami a tisztességes munka és a valódi tudományos tevékenység megvetéséről tanúskodik. Nem éppen államfői erények ezek, és a képen a megvalósítások sem szépítenek. Kétharmados parlamenti többséggel rajtolt a Ponta-kormány, ígértek is azonnali alkotmánymódosítást, közigazgatási átszervezést, a kommunizmusban elkobzott javak teljes visszaszolgáltatását, munkahelyeket, uniós pénzeket, autópályákat és kisebbségi törvényt is – ezt még a Năstase-kormánytól örökölték –, de mindebből nem lett semmi. Sőt, a visszaszolgáltatás teljesen leállt, utóbb pedig annyira félrecsúszott, hogy már az újraállamosítás irányába fordult, és ezt is a telhetetlenül harácsoló szociáldemokrata politikusoknak, köztük a fiatal kormányfő apósának köszönhetjük. A régiók maradtak olyanok, amilyenek voltak – a Székelyföldet, a volt szász megyéket és a Mócvidéket is magában foglaló központi az egész földrészen a legkevésbé hatékonyak közé tartozik –, az egészségügyi és oktatási reformból eddig csak az elektronikus kártyát, illetve a tankönyvbotrányt láttuk. A kisebbségi jogok érvényesítését Háromszéken épp az SZDP helyi emberei akadályozzák... Amit mindenek helyett kaptunk, az a vég nélküli civakodás: elsősorban Traian Băsescu államfővel, aztán a liberális szövetségesekkel. Előbbit nem tudták idő előtt meneszteni, utóbbiakat igen, de ettől nem javult a helyzet, a várva várt fellendülés elmaradt, előre mutató és fenntartható intézkedések továbbra sem születtek, és a jogállam sem erősödött. Van ellenben kóborkutya-törvényünk, bár ezt sem alkalmazzák. Legalábbis nem megbízhatóan...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 10.
Piciny szoknyáktól termetes csizmákig (XXVI. Népzene- és néptánctalálkozó)
Nem lesz utolsó óra! – legalábbis Háromszéken, Székelyföldön, Erdélyben biztosan nem mindaddig, amíg a fiatal nemzedékek és a gyermekek tanulják és viszik, adják tovább az öregek táncát, muzsikáját. Ezt bizonyítja évről évre a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes által szervezett népzene- és néptánctalálkozó, amelyen különböző tájegységek adatközlői mellett fellépnek a hagyományőrző falusi és városi tánccsoportok, kicsik és nagyok, akik őrzik és továbbítják eleink folklórkincsét. A hét végén tartott találkozó is hirdette: rajtunk múlik, hogy ne kerüljön lakat a népi kincsesládára.
Ádám Gyula néprajzi jellegű fotókiállításának pénteki megnyitója és a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes Hagyatékok című folklórműsora után szombaton Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza igazgatójának a gyergyói népzenéről és néptáncról szóló eladásával folytatódott a XXVI. Népzene- és néptánctalálkozó. A gyergyóditrói születésű zenész és népzenekutató többek között említést tett arról, hogy a Gyergyói-medence hagyományanyagának felgyűjtésében felbecsülhetetlen értékű Albert Ernő, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium egykori igazgató-tanárának gyűjtőmunkája, az általa és tanítványai által feljegyzett/rögzített énekelt balladák sajátos kincstárát képezik a vidék hagyományainak.
A szombat esti gálaműsorban fellép Gyergyó vidéki falvak adatközlői, a gyimesi ifjak és öreg táncosok a találkozó hagyományőrző jellegét erősítették, a házigazda Háromszék Táncegyüttes és a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes a rendezvény hagyományéltet és -továbbadó szerepét hangsúlyozta, a kosteleki Vaszi Levente dalcsokra pedig ötvözte mindazt, amit a Tamási Áron Színház zsúfolásig megtelt nagytermének közönsége elvárt a találkozótól. Zenészek, szólisták neve kívánkozna a tudósításba, többek között meg kell említeni Erőss Judit dalait, valamint a Tiszta forrás népdalvetélkedő idei díjazottjai közül Szabó Fruzsina, Ráduly-Baka Rebeka, Erőss Réka énekét, a Heveder és az Üver zenekart, a gyimesi és gyergyói zenészeket. Külön dicséret a Hevedernek és Erőss Juditnak az első világháborúra emlékez percekért. A hajnalig tartó táncház hangulata után a vasárnapi gyermekgála is azt igazolta: ennek a kultúrának a kincsei korhatár nélkül a sajátjaink. Nem „édesek, aranyosak” a négy-öt éves székely ruhás kislányok, nem „jaj, de ügyesek” a tíz-tizenkét éves harisnyás legények, nem kell elnéznek lennünk, ha a nyurga serdülők ide-oda kalimpálnak, mert olyan minőségi produkciókat látunk a színpadon, olyan kiállást, tartást, amit már bátran lehet a nagyokéhoz hasonlóan bírálni, értékelni. És ez az igazi érték, ebben van az igazi hagyományozódás titka. Az érdem mindazoké, akik Gelencén, Nagybaconban, Kézdiszentkereszten, Erdőfülében, Sepsiszentgyörgyön felismerték: ha értéket adunk a gyermek kezébe, bármilyen piciny, megérzi, hogyan kell bánni azzal. Zenészek, táncosok, énekesek, oktatók, szervezők munkája sűrűsödik egy ilyen találkozóba, az érintett családok számára is ünnepnapok ezek – mint például a zenei tehetségét, virtuozitását felcsillantó tizennégy éves Dezső Attila prímás és tizenkét éves testvére, a brácsás Dezső István esetében –, reméljük, Sepsiszentgyörgy is magáénak érzi, a szakma pedig örvendhet, hogy újból sikerült tágra nyitni a kincsesládákat.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 10.
Megpezsdülhet a lovasélet
Színvonalas díjlovaglóversenynek adott helyet Illyefalva november első vasárnapján. Huszonnyolc versenyző három kategóriában állt rajthoz a Háromszéki Lovas Egyesület által hagyományteremtő szándékkal szervezett megmérettetésen. A viadal kitűnő szervezése, a nagyszámú versenyző, a felvonultatott lovak minősége, a lovasok tudása és megjelenése, a nézők népes tábora mind azt mutatja: Háromszéken megpezsdült a lovasélet, minden körülmény adott ahhoz, hogy a lovas szakágak, a lótenyésztés, a ló szabadidős kihasználása vonatkozásában is élvonalba kerülhessünk. Más kezdeményezéseket is számon tartunk, a Benedek-mezőn lovasiskola alapítását tűzte ki célul a Vadon Egyesület. Kíváncsiak voltunk tehát, hogy milyen munka zajlik a színfalak mögött, mit tesznek mindezért a lovasélet elkötelezettjei, milyen szabályok szerint kell megszervezniük a nyilvános eseményeket.
Meghonosítanák a díjlovaglást
A Háromszéki Lovas Egyesület még fiatal, idén tavasszal jegyezték be hivatalosan. Célként fogalmazták meg a lovas „szakma” népszerűsítését, a különböző szakágakban dolgozó versenyzők támogatását, lovas edzőtáborok szervezését – mondta el érdeklődésünkre az illyefalvi Filep Marót (Marci), a szervezet öt alapító tagjának egyike, az illyefalvi díjlovaglás versenyigazgatója. Rögtön hozzáfűzte: a díjlovaglás fejlesztését is szem előtt tartják, hiszen ez minden lovas szakág alapja. Máris tervezik, hogy tavasszal megszervezik a második illyefalvi díjlovagló-rangadót is.
– Hogyan lehetne megfogalmazni a díjlovaglás lényegét? – tettük fel a kérdést a lovas szakembernek. Válaszul lovas tematikájú könyvei közül vett el egyet, s abból olvasta: a díjlovaglás tulajdonképpen az idomító lovaglás magyar elnevezése. A versenyrendezés gondolata a campagne lovak díjazására alakított társaságtól indult, melyet Széchenyi Dénes 1872-ben alapított Pozsonyban. Tovább kutatva, a Wikipédia internetes lexikonban a következő meghatározást találtuk: a díjlovaglás egyrészt a lovassportok egyik szakága, melyet sokan a lovassportok királynőjének tartanak, másrészt a ló kiképzésének egyik módja. Díjlovas versenyeket rendeznek a kezdőtől egészen az olimpiai szintig. A díjlovaglás magyar elnevezése a szakág régi német elnevezésének (Preizreiten) tükörfordítása. A sportág neve jelenleg németül Dressurreiten, míg angol neve a dressage, francia eredetű szó, melyet általánosan edzésnek, kiképzésnek vagy idomításnak fordítanak – éppen ezért sokan használják a magyar nyelvben is az idomító lovaglás kifejezést. Alapvető célja a ló szervezetének, természetes adottságainak és az emberrel való kapcsolatának fejlesztése egymásra épül lépésekből álló kiképzési skála segítségével.
Díjlovaglásra minden ló megfelel, melyet mozgása alkalmassá tesz erre. Az alapfokú belovaglás körülbelül három hónapot tart, ez idő alatt kiderül, miben tehetséges a paripa. Már csikó korukban figyelik a lovakat, lényeges, hogy a későbbiekben a lovas alatt is ugyanezeket a mozdulatokat legyenek képesek megismételni – magyarázta Marci. Szakszemmel nézve van, hová fejlődnie a sportágnak, országos szinten elmaradás tapasztalható, nyilvánvaló az edzőhiány. Ezért tartják fontosnak, hogy újabb díjlovaglóversenyeket szervezzenek, hozzájárulva az utánpótlás neveléséhez, tisztább képet adva a lovasoknak, ló- és klubtulajdonosnak a díjlovagláshoz szükséges katonás fegyelemről, pontosságról. Azt is elmondta: a román lovasszövetség elnöke, dr. Kelemen Attila már támogatásáról biztosította. Mi több, az illyefalvi verseny bírája, Kele­men Melinda – akinek önzetlen munkájáért köszönettel tartozik a Háromszéki Lovas Egyesület – országos díjlovaglóversenyre hívta Filep Marótot és Bartha Zsoltot, a kézdialmási Táltos Paripa Lovarda edzőjét, lovasát. Ez is jó alkalom lesz arra, hogy a háromszéki szakemberek jobban belelássanak színvonalas versenyek kulisszatitkaiba – ezt a tapasztalatot értékesíthetik majd itthoni versenyek szervezésében.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 10.
Tudományban gazdagabban
Nem szakadhat meg a hagyomány, a Magyar Tudomány Ünnepének megszervezésére idén is méltó módon került sor Gyergyószentmiklóson.
Dr. Garda Dezső tudományos konferenciára hívott neves előadókat a Karancsi-terembe. Aki ott volt, megállapíthatta: nem feltétlenül van szükség arra, hogy más vidékekről, egyetemi központokból vagy akár a határon túlról jöjjenek ide tudósok, különböző tudományos területek tudorai, hogy kutatásaik eredményeit megismertessék. Megvannak a magunk elismert szakemberei, akiknek munkájuk éppolyan értékes, mint másoké.
A konferencia megnyitóján Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai vezető konzulja is beszédet mondott, melyben elhangzott: „A mai tudományos kutatások sikerétől függ, tudunk-e válaszolni a jövő környezeti kihívásaira, megértjük-e a társadalmi változásokat. Kijelenthetjük: abban, hogy a mai világ olyan vívmányokat tudhat magáénak, amelyek könnyebbé, elviselhetőbbé tették az emberek életét, és hatékonyabbá a társadalom működését, nem csekély szerepet játszottak a magyar tudósok”. Nagy Zoltán alpolgármester a gyergyószentmiklósi tudományos konferenciák fontosságát emelte ki.
Gyergyói ismeretek Gyergyóról
Ez a konferencia igazi gyergyói tudományos ismeretterjesztő esemény volt. Darvas Kozma József pápai prelátus, egyháztörténész Csíkszeredából érkezett, de előadásának tárgya nagyban kötődött Gyergyószentmiklóshoz, Gyergyószékhez. A pálos szerzetesekről kevesen tudják, hogy ezen a vidéken is tevékenykedtek, kolostorokat alapítottak. Például a mai szárhegyi ferences kolostor elődjét pálosok hozták létre, Gyergyóremete névadó remetéje is a fehér barátok közül való volt – derült ki az előadásból.
András Szabolcs gyergyószentmiklósi tanár a Fogarassi leánynevelő intézet jelentőségéről beszélt. A felemlített adatokból megállapítható volt: a múlt század több időszakában is kiemelkedően fontos volt a magyarságtudat megőrzésében az intézmény, oktatói, vezetői főként a két világháború között sokszor kockázatokat vállalva küzdöttek azért, hogy az iskola, az oktatás, az intézmény szelleme bármilyen nehézségek között magyar maradjon.
Civil szervezetekről, az Ethnográphia Gyergyóiensis Alapítvány és a Gránátalma Egyesület értékmegtartó munkájáról Kisné Portik Irén néprajzkutató beszélt, ismertetve a két szervezet  elfeledettnek hitt vagy feledésre ítéltetett, ősi hagyományok felkutatására és ezek megőrzésére fordított munkáját. Széles a paletta a tojásfestés-minták népszerűsítésétől, a farsangolás szokásának feltámasztásán át az úri hímzés újramegtalálásáig és továbbörökítéséig.
Az előadások sorát Garda Dezső egyetemi előadótanár, történész zárta Székelyföld önrendelkezésének évszázadai című bemutatójával. Elhangzott: Háromszéknek vagy Udvarhelynek a székelység történetében játszott fontos szerepéről sokan beszéltek, több adat ismert azokról a vidékekről. De tény: Gyergyószék jelentősége elvitathatatlan. Elődeink a székely történelem alakításából ugyanúgy kivették a részüket, mint mások, vagy esetenként magasabb szinten is. Például az első falutörvények közül kettő éppen Gyergyószentmiklóson és Újfaluban született.
Az esemény zárásaként a Garda Dezső szerkesztésében napvilágot látott A gyergyószentmiklósi örmények és az erdélyi magyar-örmény identitástudat című konferenciakötetet mutatta be Bákai Magdolna.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2014. november 12.
Pénzbeni támogatás pedagógusoknak
A háromszéki pedagógusoknak akár már ma a bankszámlájukon lehet az a százötven euró értékű támogatás, amit a kormány európai uniós alapokból juttat szakmai fejlesztés céljából. Az összegre a megyében 3033-an jogosultak, Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő tegnap írta alá az átutalásokat.
A pedagógusoknak és az oktatói kisegít személyzetnek járó támogatást nem kaphatják azok, akik jelenleg nem állnak szerződéses viszonyban valamilyen oktatási intézménnyel, illetve heti normájuk kevesebb a tizennyolc órás katedra felénél, továbbá azok, akik 30–60 napig helyettesítik betegszabadságon lévő kollégájukat, valamint a szakszervezeti vezetők, akik nem tanítanak legalább félállásban. Mivel a gyermeknevelési szabadságon lévő édesanyáknak erre az időszakra felfüggesztik a munkaszerződését, nem teljesítik a támogatás odaítélésének feltételét, ezért nem jogosultak a juttatásra – közölte Keresztély Irma főtanfelügyelő.
Mint lapunknak elmondta, Kovászna megye 2 241 400 lejt kapott az említett célra, ami 3202 személynek lenne elegendő, de kimutatásaik szerint csak 3033-an jogosultak a támogatásra, így a tartalékból meg tudják oldani az utólag tisztázott eseteket, például olyan helyzetben, ha valakit októberben alkalmaztak, és a fizetési nyilvántartásban még nem szerepelt, amikor a tanfelügyelőség összesítette az adatokat. A megyében 206 pedagógus nem rendelkezik bankkártyával, kézbe kapják a 700 lejt, a többieknek számlára utalják a pénzt, amit évente egy alkalommal kapnak ezután a jogosultak.
A főtanfelügyelő hangsúlyozza, a szakmai fejlesztés céljából megítélt támogatásról az érintetteknek nem kell számlával elszámolniuk, csupán egy típusnyomtatvány alapján nyilatkoznak júniusig az összeg felhasználásáról.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 12.
„Feltöltenék” Európa térképére a székely számítástechnikát
A székelyföldi számítástechnika kerüljön fel a Közép-Kelet- Európa térképére, az ágazat hazai ismertsége ne álljon meg Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben – ezt a célt tűzték ki az informatika területén vállalkozó székely szakemberek.
A székelyföldi informatikai és kommunikációs cégek szakmai uniója tavaly alakult meg, az IT Plus klaszter, a Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara IT- és kommunikációs szakosztálya, valamint a Csíki Vállalkozói Egyesület szervezésében november 28-29-én Tusnádfürdőn tartják a második, régión belüli számítástechnikai, innovációs és technológiai témájú szakmai konferenciát.
Bihari Béla, a Kovászna megyei kereskedelmi kamara szakosztályának elnöke szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, több cél is megfogalmazódott: a székelyföldi szakági cégek kapcsolati hálóját szeretnék erősíteni, de felveszik a kapcsolatot a meghatározó nagyvállalatokkal, felmutatják, milyen kitörési pontok vannak az ágazatban, melyek a régió felemelkedését is szolgálhatják. A romániai, elsősorban magyar érdekeltségű nagyvállalatok felé szeretnék kommunikálni, hogy a Székelyföldön erős számítástechnikai tömörülés van, mely megbízható és költséghatékony beszállító lehet.
Bihari Béla egyúttal arról is beszámolt, hogy pályázati forrásokból a klaszter elindította a legnagyobb helyi vállalkozások IT-átvilágítását, Háromszéken az ötven legnagyobb céget keresik meg, feltérképezik, hogy a számítástechnika és a kommunikáció területén milyen igényeik vannak.
Eddig hét cégnél jártak, és azt tapasztalták, hogy mindegyiknél szükség van valamilyen számítástechnikai termékre: menedzsmenti vagy telekommunikációs rendszerre, új vagy hatékonyabb honlapra, belső levelezőrendszerre, könyvelési programra. A vállalkozók azt is megfogalmazták, hogy ha tudnák, hogyan, szívesen rendelnének helyi terméket, mert annak gyorsabb lehet a szervizelése. A klaszter az átvilágítás eredményeit kiküldi a tagoknak, így juttatva további megrendeléshez őket.
A konferenciára egyébként 27 eladót hívtak meg az országból, Magyarországról és Németországból, a plenáris ülések témája a nagyvállalati számítástechnika, az innováció határok nélkül, a székelyföldi informatikusok lehetőségei és sikerei a globális piacon.
Az eladók között szerepel Farkas András, a Mol Románia IT-igazgatója, Demény Alpár, a magyarországi NNG, az iGO innovatív navigációs rendszerek kidolgozójának vezérigazgató-helyettese, Csorba F. Szilárd, a Richter Gedeon innovációra épül gyógyszercég IT-igazgatója, Spaller Endre, a Magyar Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke, Benyó Péter, az OTP Mobile vezérigazgatója, Rácz Attila, az oktatási segédanyagokra specializálódott Magic Solutions tulajdonosa. Érdeklődni, bejelentkezni az itpluscluster.ro honlapon lehet.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2014. november 13.
Az egyház nem szolgáltatás (Reformátusokról nem csak reformátusoknak)
Az elmúlt héten az Erdélyi Református Egyházkerület generális konventje a sepsiszentgyörgyi belvárosi református gyülekezetben tett hivatalos látogatást. Az ünnepi programsorozat nyitóakkordjaként Kató Béla püspök jelenlétében a felújított templomtoronyra elhelyezték az egyházkerület címerét és a székely címert, ezzel is jelezve a református közösség, valamint a székely nép identitásának létét és erejét. A ceremónia végén Pap Attilával, a gyülekezet lelkipásztorával beszélgettünk, aki készséggel számolt be a püspöki vizitációról, valamint a további teendőkről.
A lelkipásztor nehezményezte, hogy napjainkban az emberek az egyházra szolgáltatásként, és nem szolgálatként tekintenek. Ennek hátránya, hogy a befizetett egyházfenntartói járulék ellenében valamilyen szolgáltatást várnak, gyakran az egyházmegyét vagy egyházközséget érint szociális gondok megoldását. Továbbá a lelkipásztor kiemelte a háromszéki reformátusok egyházzal szembeni negatív attitűdjét is, amely – mint fogalmazott – gyakran tapasztalható a lelkész közvetlen munkatársai részéről is. Elmondta: találkozott olyan egyházközséggel, ahol a presbiterek kijelentették, azért van a lelkész, hogy imádkozzon az egyháztagok helyett is. Fontosnak tartja a mentalitásváltást, amely – mint mondta – nem könnyű feladat, azonban elengedhetetlen lépés a további építkezés szempontjából.
Hangsúlyozta a gyermekekkel, fiatalokkal való munka fontosságát, a vallásórák megtartását, a konfirmandusok hitbeli megerősítését. Eddigi tapasztalataira alapozva elmondta, ezek megszervezése és eredményes kivitelezése elsősorban nem a lelkipásztortól függ, hanem a szülőkkel, családokkal való személyes kapcsolat meglététől. Ezt a személyes kapcsolatot csak a gyülekezeti tagok otthonában lehet kialakítani a családlátogatások során. A lelkész megfogalmazta abbeli szándékát, hogy a közeljövőben felkeresi a kisgyermekes családokat. Szeretné nyitottá tenni a gyülekezeti szeretetszolgálatot, hogy ne csak az egyes tisztségeket betölt személyeknek legyen lehetőségük részt vállalni a gyülekezeti diakóniai feladatokban, hanem minden egyháztagnak. Végezetül egy kéréssel fordult a gyülekezet felé: a családlátogatások alkalmával fogadják nyitott szívvel és lélekkel a lelkipásztort.
Huszár Szilamér
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 14.
Gyarapodik az Erdélyi Könyvtár
Szeretnénk megköszönni a Háromszék napilapnak, hogy a budapesti Erdélyi Könyvtár létrehozásának ügyét felvállalta, hírt adott róla, és munkatársai révén önzetlen segítséget nyújt. Köszönjük az eddig összegyűlt adományokat, és szívesen várjuk a további felajánlásokat is.
Az Erdélyi Könyvtár gondolata Magyarországon is pozitív fogadtatásra talált, intézmények, cégek, magánszemélyek több ezer könyvet juttattak el hozzánk. Természetesen, ezek nem mind erdélyi vonatkozásúak, de tudjuk, hogy otthon nagy szükség van rájuk, ezért egyesületünk elhatározta, hogy folyamatos könyvgyűjtéssel, valamint erdélyi könyvtárak feltöltésével, ingyenes könyvespolcok felállításával igyekszik érdeklődők és könyv egymásra találását elősegíteni. Célunk minél több minőségi olvasnivalót összegyűjteni, majd azokat érdeklődési köröknek, igényeknek megfelelően szétosztani. Az elosztóhelyek működtetéséhez várjuk civil szervezetek, kulturális, oktatási, egyházi intézmények, könyvtárak, szerkesztőségek stb. jelentkezését az erdelyime@gmail.com e-mail címen. Reméljük, elképzeléseink egyre szélesebb körben találnak rokonszenvre, és a jó ügy érdekében határoktól független példás összefogást, együttműködést eredményeznek.
Üdvözlettel és köszönettel: B. Kis Béla, Erdélyi Magyarok Egyesülete, elnök, Budapest
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 14.
Háromszéki kalauz (Szárazajta és Zalánpatak, 22.)
Szárazajta régi település. Itt ringatták bölcsőjét Ajtai Abod Mihály (1704–1776) tudós tanárnak, Árva Bethlen Kata jó emberének és Gecse Dániel (1768–1844) neves orvosnak. A Gecse család ma is él nevében Szárazajtán.
A falu központján halad át a piros háromszög turistajelzés, mely a Matára érintésével a Harcsa-patak fejénél levő Csángó-tanya felett ér ki a főgerincre és összekapcsolódik a kék sáv gerincjelzéssel. Az Ajta pataka mentén leromlott, de egykor jól járható úton lehetett megközelíteni Közép- és Nagyajtát. A Baróti hegység nyugati gerincéről lefolyó patakok vidéke aránylag ismeretlen terület. Egy helyet Kurtavára néven emlegetnek a helybeliek. „Valamikor Szárazajta itt lenn feküdt – mondják –, és a Kakucsi malmokig húzódott.” Hogy itt emberek laktak, bizonyítják a begyepesedett mezsgyék, házhelyek, a régi temet meg a tatárkori ősi helynevek (Tatárvágás, Kinyír, Metsze). A nép emlékszik még, hogy Kurtavára egykori falai darázskőből voltak rakva. A szerteszét hever köveken forrómészvakolat nyomait fedeztük fel. ,,A vár nem a gazdagoké volt, a szegény emberek hordták össze menedék gyanánt” – mondta 1979-ben a 83 éves Német Béni. A Zalánpatak felé vezet út mellett – a Galat-tetőn – régészeti leleteket találtak. A Tekse- patak csendes völgyében még fészkel ritka és védett madarunk, a fekete gólya. Közép- és Szárazajta, valamint Zalánpatak határában, a számmal jelölt objektumok a következők: 1. Füveny-gödör, 2. Hidegkút, 3. Kurtavára, 4. Farkas-kútja, 5. Egresmez, 6. Kégyószeg, 7. Nagyköveshegy, 8. Bíró Samu-kútja, 9. Nagyorotás-árka, 10, Szcs Imre-kútja, 11. Burjányos árka, 12. Kakucs vagy Bojérárka fejében a Bojérkúttal, 13. Kerek­erd, 14. Mátis-kút, 15. Mátis-pataka, 16. Rakottyás-árka, 17. Bojzás-kút, 18. Bforrás, 19. Köhösfeji borvíz, 20. Korhána-árka, 21. Katrina-árka, 22. Német-kút, 23. Gecse-kút, 24. Rövidsarok árka feje, Msz-szel jelöltük a Meszest, Hb-vel a Hosszúbércet, Op-vel Orotás pusztáját, N-nel a Nádas-patakot, I-vel az Incze Pál nevű erdőt, F-fel a Füves-tett, M-mel Mihályka-, P-vel az Ánás-patakban a Pina-borvizet, H-val a Huccást, Zs-vel a Zsidók-kútját. Zalánpatak aránylag fiatal település. Kialakulását a sepsikőröspataki gróf Kálnoky család 1694-ben ide telepített üveghutájának köszönheti. A falu egykori helye praedium volt és Egyedmezejének hívták (1692). Üveggyára 1860-ban szűnt meg. Tűzvész pusztította. Termékeinek darabjait a sepsiszentgyörgyi múzeum és a helybeli kis történeti gyűjtemény őrzi, amely néhai Karácsony Zoltán családjának tulajdonában van, akivel együtt e sorok írója végzett helykutatást a jelenlegi kultúrotthon mögötti kertben. Zalánpatak ásványvizekben gazdag, több borvizes udvari kút is van. Ilyen például Préda György kútja. A térképen a falu déli részén a két Csuklyoni-forrást tüntettük fel. Az Ánás-patak völgyében a budapesti Ars Topia Alapítvány kalákás csoportja és a helybeliek népi fürdőt és mofettát építettek, s rendezték a környék borvízforrásait. A település kelet felőli bejáratánál Károly angol herceg és gróf Kálnoky Tibor régi falusi házakat vásárolt, melyekben szálláshelyeket rendeztek be. A térképlap DK-i sarkában számmal jelöltük a sepsikröspataki erdős övezet helyneveit: 26. Jávoros-kútja, 25. Bed Balázs-kútja, 27. Mogyrós-kút, 28. Mogyorós-patak, 29. Kövespatak, 30. Hegyesbérc-kútja, 31. Kövesponk.
A Háromszék lapárusító bódéiban és a szerkesztőségben már kaphatóak a Háromszéki kalauz fóliázott térképkockái, Kisgyörgy Zoltán 1984–85-ben a Megyei Tükör oldalain megjelent, 60 kockából álló, Hegyen-völgyön kalauz című megyetérkép-sorozatának első darabjai. A frissített, fóliázott térképvázlatokat hetente adjuk ki, de később is igényelhetek, illetve megrendelhetek a korábbi lapok. A fóliázott térképkockákat a 0267 351 504-es telefonon, a hpress@3szek.ro e-mail címen, illetve a lapárudákban lehet megrendelni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 17.
A tudomány és szellem megtartó ereje – Születésnapját ülte a sepsiszentgyörgyi alma mater
A történelem viharainak átvészelése és magyarként való megmaradásunk azon elődeinknek köszönhető, akik a folyamatos önvédelmi harc, az elnyomás hosszú évei alatt, valamint lélegzetnyi békeidőben egyaránt képesek voltak a nemzet érdekében úgy cselekedni, hogy utódaik még évszázadok elteltével is építkezhessenek az általuk lerakott alapokra. Áldozatos tevékenységük eredménye az anyanyelv és tudás fellegvárainak Erdély-szerte létrehozott hálózata is, köztük az elmúlt hétvégén fennállásának 155. évfordulóját ünnepelő Székely Mikó kollégiummal.
Czegő Zoltán véndiák Igazat vallani címet viselő versének Dancs Árpád tanár által megzenésített, az alma mater himnuszává nemesedett sorainak meghallgatása után Kondor Ágota intézményvezető köszöntötte a csengő hangjára csütörtök délben összegyűltek népes táborát. Az ünnepségsorozatot megnyitó beszédében az igazgatóasszony rámutatott, az esemény legszebb és legfontosabb hozadékának az együttlétet tartja, hiszen a visszazarándokoltakban rejlő élményekből és emlékekből áll össze a születésnapját ülő kollégium történelme is. Azé az iskoláé, mely az emberiség közös tudásának gyökerében felhalmozódott szellemi táplálékot hivatott átadni továbbra is az egymást követő nemzedékeknek.
A folytatásban Makkai Sándor Zászlóbontás című verse hangzott el egy tizenegyedikes diáklány tolmácsolásában, majd a gimnáziumi tagozat, Szántó-Dombora Anna zenetanárnő által vezényelt kórusa népdalokat adott elő, végül pedig a véndiákok és a tantestület képviselői koszorúkat helyeztek el az udvaron álló emlékműnél. A megemlékezés Csutak Vilmos egykori igazgató és Gróf Mikó Imre iskolaalapító szobránál folytatódott.
A tanulók és tanárok egy csoportja lerótta kegyeletét a vártemplomot körülvevő fal tövében az elhunyt mikós diákok és tanárok emlékét őrző 78 kopjafánál is, ahol az emlékhely létrehozásának kezdeményezője, dr. Szőcs Dániel idézte fel a múlt néhány jelent megtartó és jövőt formáló cselekedetét. Csikós Júlia könyvtáros, élve a kerek évforduló kínálta lehetőséggel, gróf Mikó Imre életére és tevékenységére, a tanoda alapítására és történetére, a falai között zajló diákéletre vonatkozó, valamint a véndiákok háláját és ragaszkodását tükröző okmányokat mutatott be Kádár István segítségével, az iskola régi dísztermében alakulófélben lévő múzeum anyagából. A konferenciateremben ugyanakkor rajz- és tárgykiállítás nyílt a kis- és nagydiákok alkotásaiból.
Bár Háromszék 1859-ben még alig heverte ki a magyar szabadságharc orosz szuronyok általi vérbefojtásának nemzeti tragédiáját, a múlton való értelmetlen rágódás helyett iskolaalapításba és építésbe fogott. És tette ezt azzal a meggyőződéssel, hogy az olyan értékeket adhat egy népnek, ami pénzzel nem vásárolható, és nem lehet elvenni vagy ellopni sem: szellemi kincseket, tudást, hitet és reményt – emelte ki az igazgatónő, a Tamási Áron Színház nagytermében megtartott ünnepség megnyitóján elhangzott köszöntőjében. És, hogy a felsorolt kincsekből az itt végzők azóta is részesülnek, jól bizonyították a vén és jelenlegi diákokból álló kórusok szárnyaló hangjai, a népi együttesek vérpezsdítő táncai, a dr. Albert Éva, Orbán-Barra Gábor és Stekbauer-Hanzi Réka ajkairól felcsendülő dalok, de a színjátszó csoport iskolaalapítást felelevenítő, valamint Kozma Orsolya népmonda előadása is. Az általuk nyújtott élményért pedig az előadókon kívül, Dancs Árpád és Péter Albert volt, valamint Szántó-Dombora Anna, Dobra Judit és Tókos Ibolya jelenlegi tanároknak, valamint Tőkés Edit és Zsolt táncmestereknek tartozunk köszönettel.
Pénteken, a kollégium dísztermében megtartott tudományos értekezleten Cserey Zoltán történész, Krecht Gyöngyvér Mária, Rab Sándor, József Álmos, Pénzes Loránd tanárok, Csikós Júlia könyvtáros, valamint Albert Ernő és Izsák Ferenc volt igazgatók előadásainak meghallgatása során, az iskola története és működése, illetve a falai között pezsgő szellemi és kulturális élet egy-egy szeletébe nyertek betekintést a jelenlévők, de tudomást szerezhettek a működésében különböző korokban fellépő nehézségekről is.
Délután ugyancsak a díszterem volt a helyszíne József Álmos véndiák ez alkalomra megjelentetett két kiadványa bemutatójának. Egyikük az Albert Ernő által 1954-ben alapított néptánccsoport négyéves működésének nehézségeivel és sikereivel ismerteti meg a hallgatóságot, a tagok visszaemlékezései és Antal Miklós fizikatanár fotóinak a segítségével, a másik pedig a Mikóban végzett és színészi pályára tért személyek névsorát és pályafutásuk rövid ismertetőjét tartalmazza.
Visszatekintve a két nap alatt átélt szellemi élményekre, nyugodt lélekkel megállapíthatjuk, hogy a Sepsiszentgyörgy egyik büszkeségét jelentő oktatási intézmény vezetői, volt és jelenlegi diákjai tudatában vannak szeretett iskolájuk múltban és jelenben betöltött, illetve jövőbeli fontos és nélkülözhetetlen szerepével, a segítségükkel megszervezett és általuk megvalósított évfordulós programok, események gazdagsága és színvonala legalábbis ezt sugallta.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma
2014. november 17.
Az elvesztett szövetséges
Valami csodálatos dolog történt tegnap Romániában – de mi nem voltunk részesei annak. Megmozdult az ország jobbik fele, a televíziók képernyőjén, a közösségi médiában szinte tapintani lehetett a feszültséget, érződött az elszántság, már-már forradalmi volt a hangulat, olyanok is igyekeztek az urnákhoz járulni, akik már régóta nem, akik eddig sosem. És mindenki ösztönösen tudta, mi a jó választás, érezte, hová tartozunk.
Megmozdult az ország ama része is, amely másutt, Románia határain kívül kénytelen megélhetést keresni – igaz, az már nem felemelő volt, hanem megalázó vagy inkább vérlázító. Román állampolgárok tízezrei – köztük magyarok is! – naphosszat álltak sorban európai nagyvárosok nagykövetségei előtt csak azért, hogy szavazhassanak. Sokan kisgyermekekkel utaztak több száz kilométert, nem sajnálva pénzt, időt, mert tudták: a sorban állás, a szavazáson való részvétel az egyetlen eszköz, amellyel büntethetik mindazokat, akik felelősek megalázásukért, alkotmányos jogaik korlátozásáért.
Mi ebből is kimaradtunk, nálunk alig néhányan lézengtek a szavazókörzetekben, s bár az első fordulóhoz képest valame­lyest javult a megyei részvételi arány, továbbra is a rangsor végén kullogtunk, ismét meg kellett tapasztalnunk a szégyent, hogy minden híradóban elmondják: a székelyek nem igyekeztek szavazni. Ezen pedig vajmi keveset segít, hogy Erdély más térségeihez hasonlóan Johannis nálunk, Háromszéken, Székelyföldön is legyőzte Pontát. De aztán ne is csodálkozzunk, ha a kutya sem törődik majd velünk. Ha válaszra sem méltatnak. Ha javaslatainkat semmibe veszik, tudomást sem vesznek rólunk. Megérdemeljük. Vétkes ebben az opportunista, két kulacsra játszó RMDSZ, amely antidemokratikus módon a közösség demobilizációján dolgozott. Nem érkeztek tegnap a telefonos üzenetek, nem apellált senki, mint más alkalommal mindig, a közösség erejére, melyet meg kell mutatnunk. De vétkesek a mozgósításban más alkalommal élen járó, most fölöttébb visszafogott egyházi vezetőink, és vétkesek vagyunk mindannyian, mert miközben hangosan kiáltunk a bennünket ért jogsérelmek, antidemokratikus megnyilvánulások ellen, ismét csúnyán elbuktunk a demokráciavizsgán. Jó, ha tudatosítjuk: szövetségest vesztettünk tegnap. Nem is feltétlenül Klaus Johannis személyében – aki a tegnap esti exit pollok szerint jó eséllyel Románia államelnöke lehet –, hanem mindazon románok, főként erdélyiek, városiak, fiatalok személyében, akik hittek abban, hogy együtt jobbá tehetjük az országot, együtt építhetjük Erdélyt. A többségi nemzet fiataljai, a demokraták, az értelmiségiek, a román transzszilvanisták szövetségét veszítettük el azzal, hogy nem voltunk elegen.  Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 17.
Eltávozott egy ferences
In memoriam Páter Tarzíciusz
Páter Aba után sokáig egyetlen, magányos lakója volt az esztelneki ferences zárdának, Páter Tarzíciusz, azaz Nagy István személyében. A falusiak tevékeny, jó gyakorlati érzékkel megáldott, ugyanakkor sajátos világszemléletű emberként ismerték a ferences testvért, aki 1928. november 25-én Rákosterebesen született, és a gyulafehérvári érsekség közleménye szerint szeptember 4-én hunyt el. Életének utolsó napjait már nem Esztelneken, hanem a csíksomlyói ferences testvérek körében töltötte, ahová 2013-ban egy agyvérzés után került.
 P. Tarzíciuszt életének 86. évében szólította magához a teremtő, miután 66 éven át szerzetesként, 57 évet pedig papként szolgált. Tevékenységét 1948-ban a Kisebb Testvérek Erdélyi Rendtartományában kezdte, de a ferenceseket vaskézzel üldöző kommunisták zaklatása miatt négy évig távol maradt a noviciátustól, és csak 1952-ben, Máriaradnán tette le fogadalmát. Pappá szentelésére Désen, 1957. november 24-én került sor. A Mária-templomáról híres aradi településen tíz éven át szolgált, majd onnan az egyik háromszéki határtelepülésre, Ojtozba került, ahol 1972-ig foglalkozott a katolikus hívek lelki nevelésével. A következő állomása már Marosvásárhely volt (1972–1977), utána Marosszentgyörgy következett (1977–1984), majd ismét Marosvásárhely (1984–1989). Esztelnekre a rendszerváltás idején került, és ott tevékenykedett a fennebb említett dátumig. 
Kesernyés világszemlélete volt: találkozásaink idején mindig a sárga veszedelem megjelenésére hívta fel a figyelmet, ami úgy tűnik, hogy be is következett, még ha nem is a kínai hadsereg formájában: az egész világot elözönlötte a keletről érkező áru. Másik baljóslata a kaukázusi (fehér) embertípus eltűnésére vonatkozott, aminek szintén van valóságalapja, hiszen rohamosan csökken a népesség, kevés gyerek születik Európában.
A ferences testvért 2014. szeptember 7-én, vasárnap a csíksomlyói kegytemplom kriptájában helyezték örök nyugalomra, miután az egyházi hajlékban engesztelő szentmiseáldozatot tartottak.
Helyét múlt év november 16-tól Szilveszter testvér (Kakucs Béla) foglalta el, akinek feltett célja, hogy ismét felvirágoztassa a zárdát, ami 1951 augusztusában az összes ferences kényszerű lakóhelye volt, miután a rezsim szolgái a veszélyes eszméket terjesztő testvéreket Erdély-szerte összeszedték. Csak 1956-ban kezdték elengedni őket, akkor tizenhárman maradtak Esztelneken. A kolostor temetőjében 69 ferences alussza örök álmát. 
Az esztelneki ferencesek
A ferencesek több mint 330 évvel ezelőtt jelentek meg Esztelneken. Az első formásabb kolostort a Szent György-kápolna mellett, fából építették fel. A földszintesen épült zárdáról ma is tanúskodik egy feliratos gerenda: „Ez a ház épült nagyontisztelendő Szebelébi Bertalan úr erdélyi püspöki helynök pártfogásával 1690 október 1-én.” Az építést az esztelneki születésű P. Nagy János, az iskolaalapító Nagy Mózes testvéröccse vezette. A kőből épült, emeletes zárda építése 1750-ben fejeződött be. Hamarosan kulturális központtá vált, gimnázium és bentlakás működött benne 50 éven keresztül, ahol a környékbeli gyermekek tanultak és elhelyezést nyertek. Mivel a fiatalság nagy számban jelentkezett, szükség volt segítségre, paptanárokra. Itt építették az első állandó színházat, ahol a tanulók iskoladrámákat adtak elő. A zárda a templommal együtt 1921. december 23-án leégett. Minden értéke, a könyvtárral és a sok kézirattal együtt a lángok martaléka lett. Az egykori négyzet alakú zárdának csak a keleti részét építették újra, a templomot, melynek falai még álltak, elhamarkodottan lebontották, majd a harmincas években a tornyot is. A régi zárdára egyedül az eredeti alakban fennmaradt kettős sekrestye emlékeztet, amely a zárda legrégebbi része volt. Ma ebédlőül és konyhául szolgál.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. november 17.
Johannis Háromszéken is győzött
Magasabb volt a részvétel a államelnök-választás második fordulójában Háromszéken, mint az első fordulóban. Ugyanakkor Keresztény-Liberális Szövetség elnökjelöltje Klaus Johannis toronymagasan nyert Victor Pontával szemben Háromszéken.
A Központi Választási Iroda összesített eredményei szerint Háromszéken a részvétel 49,87%-os volt a második fordulóban, míg az elsőben 43,12%. November 16-án összesen 91 859 szavazó járult az urnákhoz, 12 390-el több, mint két hete, az első fordulóban. Az RMDSZ háromszéki szervezetének párhuzamos szavazatszámlálása szerint, Kovászna megyében 99,5%-os feldolgozottságnál Victor Ponta 19 997 szavazatot kapott, azaz 22,2%-ot, míg Klaus Johannis 70 683 szavazatot szerzett, vagyis a voksok 77,8 százalékát.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke elmondta: a választásokat megelőző kampány egyik legfontosabb eredménye volt, hogy „mindkét román jelölt megtanult magyarul.” Az elnök reményét fejezte ki, hogy ez a tudás hétfőn is megmarad. „Számunkra – székely emberek számára – az a fontos, hogy olyan helyzeteket teremtsünk, hogy ne csak odafigyeljenek ránk, hanem tudjuk befolyásolni a bukaresti, budapesti és brüsszeli döntéseket” – nyilatkozta.
A voksolás után Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke úgy nyilatkozott: transzilvanistaként azt szeretné, ha olyan helyzet állna elő, ami összekovácsolja Erdély népeit. „Demokrata vagyok, ezért fontosnak tartom, hogy elmenjünk szavazni. Transzilvanista vagyok, tehát az erős Erdélyért szavaztam. Vége van egy tíz éves periódusnak, új korszak kezdődik. Nagyon fontos, hogy világosan és nagy legitimitással kirajzolódjon az, hogy Románia különböző régióiban az emberek hogyan képzelik el a jövőt” – mondta Antal.
Mădălin Guruianu, a Nemzeti liberális Párt (PNL) sepsiszentgyörgyi vezetője történelminek nevezte a háromszéki választási eredményeket, hiszen, mint mondta Romániának kisebbségi elnöke lesz. „Sepsiszentgyörgyön 1989 óta soha, egyetlen jelölt, egyetlen politikai alakulat sem ért el ilyen elsöprő eredményt, mint Klaus Johannis most. Sepsiszentgyörgyön a voksok 82 százalékát kapta meg, megyei szinten pedig 78 százalékot, ami arra utal, hogy idősek és fiatalok, vidékiek és városiak egyaránt összefogtak a jövő érdekében” – nyilatkozta Guruianu.
Bús Ildikó
Székelyhon.ro