Menesztették a székelyföldi prefektusokat
A kormány szerdai ülésén a három székelyföldi megye prefektusának leváltásáról döntött, az intézkedést csak tegnap tették közzé. A Kovászna és a Maros megyei kormánymegbízott az intézményből is távozik, Hargita megyében visszaállították az augusztus előtti állapotot a prefektus-alprefektus cserével.
Marius Popica április óta töltötte be a Kovászna megyei kormánymegbízotti tiszt­séget, őt a kormány döntése alapján Sebastian Cucu alprefektus váltja. Popica az utóbbi hetekben több, a magyar közösséget sújtó bírságot rótt ki, emiatt feszültté vált a helyzet Háromszéken. Az ügyben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Victor Pontával egyeztetett hétfőn, még mielőtt a szövetség úgy döntött, hogy megszavazza a negyedik Ponta-kormányt. Akkor Kelemen úgy nyilatkozott, hogy a kormányfő megígérte, megoldást talál a kovásznai helyzet rendezésére. Vasile Oprea Maros megyei prefektust a szociáldemokraták által támogatott Lucian Goga váltja. Az RMDSZ a héten közölte, hogy feljelentette Opreát az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, amiért a Bánffy-örökösök egyik erdő-visszaszolgáltatási perének áthelyezését kérte egy nem erdélyi bíróságra, arra hivatkozva, hogy a magyarok, mint a grófok leszármazottjai, veszélyforrást jelentenek az erdélyi és főként a szászrégeni bíróság függetlenségére. Ugyanakkor Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester egy tegnapi sajtótájékoztatón kijelentette: szerinte Oprea leváltása mögött nem az RMDSZ áll, őt a segesvári polgármester leváltása miatt távolították el. Hargita megyében Petres Sándor volt prefektus helyére Jean Adrian Andreit nevezték ki, aki korábban betöltötte már ezt a funkciót. Petrest idén májusban nevezték ki alprefektusnak, majd augusztusban prefektusnak, ekkor helyet cserélt a korábbi kormánymegbízottal, a szociáldemokrata Jean Adrian Andrei-jel, most pedig a kormány a visszacseréről döntött. Jean Adrian Andrei prefektusként több alkalommal is a székely és magyar jelképek, feliratok eltávolítására szólította fel az elöljárókat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Siratják a liberálisok a himnuszüldöző háromszéki prefektust
Egyetért a szenátus liberális alelnöke azzal, hogy a csütörtökön leváltott Kovászna megyei prefektus büntetett a magyar himnusz elénekléséért. Marius Obreját felháborította Marius Popica menesztése.
A Kovászna megyei szenátor csütörtöki közleményében emlékeztetett arra, hogy Háromszéken sorra váltották le a prefektusokat az utóbbi években. Szerinte ez „egy etnikai párt”, az RMDSZ nyomására történt így. „Nagyon meglep, hogy a Kovászna megyei prefektúra egy karriergyilkos intézmény lett. Vajon az újonnan kinevezett prefektust néhány hónapon belül szintén leváltják?” – fogalmaz a politikus.
A csütörtökön menesztett Marius Popica a HotNews portálnak azt mondta: szerinte azért kellett távoznia, mert betartotta a törvényeket. „Ezt azonban nem lehet állandósítani: Munteanu bolond, Marinescu bolond, Popica bolond. Nagyon nincs ez rendben” – jelentette ki a korábban leváltott prefektusokra utalva.
Mint ismert, a leváltott háromszéki prefektust Sebastian Cucu alprefektus váltja a kormánymegbízotti tisztségben. Az utóbbi hetekben éles vita alakult ki Háromszéken, miután Popica bírságot szabott ki a magyar himnusz eléneklése miatt. Az ügyben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Victor Ponta miniszterelnökkel egyeztetett hétfőn, még mielőtt a szövetség úgy döntött, hogy megszavazza a negyedik Ponta-kormányt. Akkor Kelemen Hunor úgy nyilatkozott, hogy a kormányfő megígérte, megoldást talál a kovásznai helyzet rendezésére.
maszol/HotNews

Román szerenád a háromszéki magyar elöljáróknak
A román himnuszt és karácsonyi énekeket énekelt mintegy száz személy hétfőn Sepsiszentgyörgyön, a megyeháza és a városháza előtt, válaszként az utóbbi napok magyarhimnusz-éneklésére.
Az Agerpres hírügynökség szerint a román népviseletbe öltözött és román jelképekkel, trikolórral felszerelt kántálók a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának hívására „örvendeztették meg” a háromszéki magyar elöljárókat, mintegy reakcióként azoknak az utóbbi időben tett nyilatkozataira.
Ioan Lăcătuşu, a szervezet vezetője elmondta, „ezzel a keresztény román gesztussal” akartak válaszolni az interetnikus konfliktusoktól tartó magyar elöljáróknak. Hozzátette ugyanakkor, hogy az államfőhöz és a kormányfőhöz készülnek fordulni, felhívva a figyelmüket arra, hogy az „etnikai enklávévá váló Székelyföldön nincs helyük a románoknak”.
A szervezők meglepetésére Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök kiment a megyeháza elé, és végighallgatta éneküket, majd a román himnusz elhangzása után beinvitálta egy pohár borra a kántálókat.
A megyei elöljáró megköszönte a karácsonyi köszöntést, a román himnusz éneklése kapcsán pedig rámutatott: látta, hogy szenvedélyesen énekelték, és reméli, hogy megértik, magyarként, székelyként ő is ugyanúgy érez a magyar jelképek és himnusz iránt. Nemzetiségtől függetlenül tisztelni kell egymást, egymás érzéseit és jelképeit, hívta fel a figyelmet Tamás Sándor. A városházán ugyan senki sem hívta be a kántálókat, azonban a szokásokhoz híven édességgel kedveskedtek nekik.
A székelyföldi városban a magyar közösség tagjai az elmúlt napokban minden délután elénekelték a magyar himnuszt a prefektúra épülete előtt, így tiltakozva az ellen, hogy Marius Popică korábbi Kovászna megyei prefektus megbírságolta a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezetét a magyar nemzeti ima éneklése miatt.
Krónika (Kolozsvár)

Csiszolatlanul, akár az élet
Hosszasan csöngetek, mert előzetesen lelkemre kötötte, hogy hosszasan csöngessek. „Tudja, kedves Samu, majdnem 99 évesen már nem rohangál az ember” – mondja a telefonban. Ajtót nyit, egész lénye csupa mosoly, majd úgy karol belém, mintha napi rendszeres látogatója lennék. A református egyház tulajdonában lévő lakás múlt század eleji polgári hangulatot áraszt, égig érő könyvespolcok árnyékában telepedünk le Tőkés István nyugalmazott református lelkésszel, egyházi íróval, teológiai professzorral, lapszerkesztővel. Korántsem utolsó sorban Tőkés László édesapjával, de ezt a „címkét” már bölcs mosollyal nyugtázza.
A gondviselés levelei
Hogy milyen volt ez az év? – kérdez vissza. „Egy ideje már nemcsak egy-egy évben gondolkodom, hanem tekintgetek vissza is, előre is. Egyfajta bogaram ez, a családtagjaim sokszor bosszankodnak, hogy sűrűn végigveszem életem periódusait. De hát mit tehetnék: 1916-ban születtem a Monarchiában, megéltem Trianont, gyermekként, majd ifjúként eljutottam 1940-ig. Itt rendszerint megállok, s azt mondom: ha meg kellene írnom, mit jelentett nekem az a periódus, azt mondanám, hogy éltem ’40-től ’44-ig. Gyorsan átszaladok a többin 1989-ig, azóta meg vagyunk, amiben vagyunk. Élek ma is, tele megválaszolatlan kérdésekkel. Életem igazi tükörképével azonban Eszter lányom lepett meg: egy könyvvel, amely a feleségemmel való levelezésemet tartalmazza – őt 1938-ban ismertem meg, vele éltem a 2001-es haláláig –, körülbelül ötszáz levél. Na, abban minden benne van, az az egyetlen hiteles dokumentum rólam.”
Az íróasztalon heverő könyvek halma alól előbányásztatja a leveles könyvet. Belelapozok, ha nem lennének képekkel illusztrált nyomtatott oldalakba szorítva, talán feszengenék is, amint a bensőséges megszólításokat is bőven tartalmazó levelekbe pillantanék. Talán látja rajtam a tartózkodást István bácsi, biztat, csak nyugodtan. „Ez az egész tükörképe annak, ahogy jártam, ahogy hallgattam vagy beszéltem, ahogy sírtam. Minden csiszolatlanul, ahogy az életem zajlott. Mélységekkel és magasságokkal. A szó legnemesebb értelmében rácsodálkozom: ez is én voltam? Segít még inkább megérteni, hogy az életem végig a gondviselés ölében zajlott.”
Lelkek orvosa
Arról, hogy valóban azt a feladatot rótta-e rá, amire a legalkalmasabbnak ítélte magát, amire a leginkább vágyott, nos, ebben ma is vannak még „vitái” a gondviseléssel. Mert főként ifjúsága idején, meséli, ő is tele volt elvekkel, világmegmentő álmokkal, tervekkel. Azt mondja, a hajdani leveleket olvasva többször az az érzése: te nem azzal foglalkoztál akkoriban. Te akkoriban családot alapítottál, igazi hívő erdélyi református embernek készültél, lelkipásztornak is. Akkor talán nem volt tudatában, de ma már kristálytisztán látja: semmi sem történt véletlenül az életében.
Mert alapjában nem lelkipásztor akart lenni, hanem orvos, de mivel hamar kiderült, hogy nem lehet kutatóorvos, elhatározta, hogy lelkész lesz. Négy év teológia, majd a németországi tanulmányok alatt alakulgatott a kép benne, mit is jelent lelkésznek lenni. Nem professzornak, nem teológusnak, hanem lelkésznek, a magyar falu embere gondozójának lenni. De menet közben minden másként alakult: 1940-ig külföldi tanulmányúton volt, ott érte utol Vásárhelyi János püspök levele, amelyben az elöljáró azt kérdezi: elvállalja-e a püspöki titkárságot. E feladat ellátása közben ébredt rá, hogy létezik lelkipásztori gondozás is. Egy ideig még feleségével együtt táplálta a falusi lelkipásztori álmot, voltak is meghívásai Háromszékről, Bodokról, Papolcról, de akkor már nyakig benne volt a főiskolások lelkészi szolgálatában. Tervezte egy kolozsvári főiskolás közösség létrehozását is, ezt azonban nem sikerült megvalósítania.
A lojalitás története
A püspöki titkárság beavatottsága, különleges státusa nehéz pillanatokat is tartogatott. Elöljárójával jelen volt 1949-ben Bukarestben, amikor a történelmi egyházak püspökeivel aláíratták az úgynevezett lojalitási nyilatkozatot. Márton Áron római katolikus püspök kivételével. „Ez volt életem nagy kérdése: miként lehet talpon maradni a román kommunista világban úgy, hogy közben ne adjam fel a hitéletemet, a magyarságomat. Bukarestben azt sem tudtam, hogyan rejtőzködjem a fényképészek elől. Ott mondtam el a püspökömnek, hogy a köztudatban az él, ő már-már árulója a református egyháznak, míg Márton Áron a nehéz helyzetben is helytáll. Azt mondta: nézz ide, fiam, nekem püspökként a református lelkészekre és családjukra is tekintettel kell lennem. Márton Áronnak és a lelkészeinek nincs családja, ő ezt a felelősséget nem viseli a vállán. És mögötte ott áll a római pápa is. Bárcsak eljönne az idő, amikor felelősségre vonnak a döntéseim miatt, tette hozzá. Azt tartotta, amíg a romániai egyházi élet az ortodoxok kezében van, a református egyház csak úgy maradhat meg, ha azt teszi, amit az ortodox egyház.”
Erdély megmentése
Tőkés István szerint nekünk nincs mit keresnünk a teljes Erdélyben. Ki kell jelölni földrajzilag is egy olyan területet, amelynek támogatásába az anyaország is mindent belead. „Üljenek össze a demográfusok, a filozófusok, a papok, és mondják meg, melyik az a terület, ahol a Székelyföldtől a határig még erdélyi magyar életet lehet építeni. A határokat persze nem lehet megváltoztatni, de el kell érni, hogy ez a terület az anyaország afféle előretolt helyőrsége legyen. Olyan világot kell ezen a területen kialakítani, ahová Budapestről is szívesen költöznek az emberek.”
Fogarasról például lemondana. Az ott élő magyaroknak azt mondaná: nagyon szeretlek benneteket, de költözzetek ide. Ha ott maradtok, ekként foglak tovább szeretni, de azt az ajtót az Úr becsukta. A gondolat érlelődéséhez azonban beszélni kellene róla. Meg kellene nézni, hol húzódnak a magyar élettér természetes határai. Ki kellene jelölni azt a területet, amely a magyar jövendőt ígérné. „Mert most sehol sincs magyar jövendő, még a Székelyföldön sincs. Sepsiszentgyörgyön gyermekkoromban még a macska is magyarul nyávogott, most a vasútállomáson azt mondják, poftiţi, ha jegyet akarok venni. Én megéltem azt az időt, amikor Kolozsvár lakosságának a 80 százaléka magyar volt, most pedig rongyos 18 százalékon vagyunk. László fiamnak is mondom, de ő leint, hogy ez csak álom.”
Engedelmesség az igazságnak
Nyolc gyermek, általuk 27 unoka és 12 dédunoka veszi körül. A sok gyermek persze sok aggodalmat is jelentett. Kérdezem, adódtak-e olyan pillanatok 1989-ben, amikor azt kívánta, László fia ne feszítse tovább a húrt, mert az életét veszélyezteti? Került-e ellentmondásba a szülői féltés a tudattal, hogy László igaz ügyet képvisel? „Lászlót mindenki féltette, és persze, hogy felmerült a gondolat a családban, okos dolog-e tovább feszíteni a húrt. A Panoráma-interjú előtt még nem gondoltunk arra, hogy bántódása eshet, utána azonban bármi megtörténhetett volna vele. De senki nem vádolta azért, amit tett. Nem mondta senki neki, hogy ne csináld tovább, én a legkevésbé. Az édesanyja is azt mondta: ha letartóztatják Lászlót, akkor is mellette kell állnunk.”
Azt mondja, László fia a családi gondolkodás továbbvivője. Egyfajta liberális szellemben nőtt fel, fiatal korában mindenkit kritizált. „A legnagyobb elismeréssel akkor adóztam neki, amikor egy interjúban így fogalmazott: semmit sem csináltam, csak azt, amit bármelyik becsületes református lelkész, aki teszi a dolgát. Az igazságnak engedelmeskedett.”
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Karácsonyi kormányajándékok
Akár a jóságos „Télapó”, úgy adakozott a Ponta-kormány a szent ünnep küszöbén: a jók sokat kaptak, a szófogadatlanok keveset vagy semmit.
Az év során már többször, jelentősen bővült az egyházak költségvetése, természetesen legnagyobb mértékben az ortodoxoké. Az egy éve elfogadott költségvetésben még 30 millió lej szerepelt a romániai egyházak finanszírozására, s azóta ezt többször kiegészítették, csaknem 20 millióval októberben, a választások küszöbén, december elején az ortodoxok ingatlanokat is kaptak ajándékba, s most a kormány tartalékalapjából újabb 12,3 millió lejt utaltak ki e célra, s mindennek a magyar történelmi egyházak legfennebb töredékét kapják. Hogy ki mennyit, arról a felelős kormányhivatal dönt, illúzióink nem lehetnek.
Sokkal átláthatóbb az önkormányzatoknak juttatott év végi ajándék, a Hivatalos Közlönyben tételesen megjelent, miként oszlik a tartalékalapból lecsípett 314 millió lej. Tartozásaik kiegyenlítésére kapják a pénzt, s itt is előnyben a „jók”, főként a kormánypártok szavazóbázisának tekinthető megyék részesültek a kegyből. Jelentős összeg (20 és 40 millió közötti) jutott a Giurgiu, Gorj, Teleorman, Neamţ, Olt, Dâmboviţa, Botoşani megyei településeknek, alig valami az erdélyieknek. Talán az RMDSZ szófogadó viselkedésének köszönhető, hogy éppen egy csepp csurrant a székelyföldi megyéknek is, Háromszéken Kézdialmás szerepel a listán 248 ezer lejjel, Hargita megyében egymillión osztozik kilenc település, Maros megyének ötmillió jutott, az is a megyei tanácsnak. Egy vasat sem kapott Kolozs vagy Szeben megye, de nem jutott Szatmárnak vagy Brassónak sem. Aki Johannist támogatta Victor Ponta ellenében, kérjen segítséget tőle – gondolhatták a pénzeszsákon ülő mindenhatók.
Jutott ellenben karácsonyi ajándék a belügyminisztériumnak, majdnem 9 millió lej fizetéskiegészítésekre, a honvédelmi tárca 274 millió lejt kapott egy repülőgép beszerzésére és a hadiipar fejlesztésére, a munkaügyi minisztériumnak pedig egy snagovi villát hozott a Télapó. Nagyvonalúan osztogatott tehát a kormány, úgy tűnik, nem sokat tanultak a novemberi elnökválasztás kudarcából. Ugyanazt folytatják, mint korábban, csak annak juttatnak kegyeikből, aki a szívüknek kedves. Érezhetik, nem sokáig övék már a puttony, így addig kell üríteni, amíg rendelkeznek felette.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kevesebben házasodtak
Idén is apadt Háromszék lakossága
Év végi statisztikai adatok alapján azt néztük meg, idén hogyan alakult Háromszéken a népesség száma. A városok anyakönyvi adatait összevetve elmondható, kevesebb gyerek született, mint tavaly, és csökkent a házasságkötések száma is.
Sepsiszentgyörgyön, a városháza anyakönyvi hivatalában december 11-ig 1001 csecsemő születését jegyezték, míg tavaly egész évben 1088 baba látta meg a napvilágot a megyeközpontban. Az elhalálozási adatok alapján az derült ki, hogy már december közepéig többen hunytak el, mint 2013-ban összesen, hiszen akkor 755 halotti bizonylatot állított ki a hivatal, idén december 11-ig viszont 763 esetet jegyeztek. Vélhetőleg kevesebb lesz idén a házasságkötések száma is, ugyanis tavaly a sepsiszentgyörgyi esketőházban 325 alkalommal hangozott el a boldogító igen, idén december 12-ig 294 pár fogadott örök hűséget egymásnak. A válások szempontjából némiképp jó hír, hogy tavaly 17 házasságot bontottak fel a polgármesteri hivatalnál, míg most december 12-ig még csak 9-et.
Kézdivásárhelyen idén 84 házasságot kötöttek, míg tavaly 96-ot. Ezen kívül 458 születési bizonyítvány állítottak ki, ebből 109 baba szülei rendelkeztek kézdivásárhelyi lakcímmel. Tavaly szinte száz gyerekkel született több Kézdivásárhelyen, azaz 553, ebből 125 kézdivásárhelyi. Idén idáig 210 halotti bizonyítványt állítottak ki, ebből 151 kézdivásárhelyi, tavaly valamivel több volt a halálesetek száma, azaz 234, ebből 151 kézdivásárhelyi lakos. A felsorolt adatokat december 12-én kaptuk, év végéig ez még módosulhat.
A fürdővárosban 2013-ban 175 újszülött látta meg a napvilágot (amiből 45 kovásznai), 2014-ben 157-en születtek (43 kovásznai). A boldogító igent 2013-ban 54, míg idén 56 pár mondta ki. Az elhalálozások száma is kevesebb, mint előző évben. 2013-ban 113 elhunytat jegyeztek (95 kovásznai), míg 2014-ben 110-et (88 kovásznai). A válások terén is csökkent a szám: 2013-ban négy pár, 2014-ben pedig két pár bontotta fel házasságát – tudtuk meg Dancs Ibolyától, a kovásznai polgármesteri hivatal anyakönyvvezetőjétől.
A baróti polgármesteri hivatalnál december 11-ig 133 születést iktattak, házasságot kötött 38 pár, 85 halálesetet jegyeztek. Válást egyetlenegy alkalommal mondtak ki. Tavalyhoz viszonyítva az adatok alig változtak: 2013-ban 143 születési, 44 házasságkötési és 94 halotti bizonyítványt kellett kiállítania Toma Éva anyakönyvvezetőnek. A ténylegesen baróti újszülöttek száma ennél jóval kevesebb: tavaly például a baróti kórháznál napvilágot látott 143 csecsemőből mindössze 22-en voltak barótiak, idén 130-an születtek eddig a baróti kórháznál, ebből úgyszintén csak 22-en helyiek. A prímet a baróti kórház által kiszolgált székelyszáldobosi, valamint magyarhermányi roma közösségek újszülöttei viszik, a szaporulat náluk a legmagasabb. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Két háború katonája (Murmanszktól Úz völgyéig)
Évtizedek felsejlő beszélgetései alapján, olykor csak a családi okiratok, fényképek segítségével idézhetem édesapánk, Kisgyörgy Béniám háborús történeteit. Zömét 1971-ben sírba vitte. Ha a két világháború kerek évfordulós alkalmát is lekésem, a többi is odavész.
Mozgósítás 1914-ben
Két évvel idősebb testvérbátyja, Kisgyörgy Pál, Pali bátyánk, 1914. december 29-én már katonaruhában készíttetett fényképet Brassóban az akkor még civil öccsével, apámmal. A kabinetkép hátlapján nagyanyám, Veress Eszter rögzítette a keltezést. Apám a következő év nyarán már katonaruhában állt fényképezőgép elé a brassói Kapu utcában. 18 éves volt. Árkosi család sarjaként, a Sepsiszentgyörgyi Iparos Tanoncziskola végzettjeként vonult be brassói alakulatához. (A császári és magyar királyi 2. gyalogezred állományát Háromszék és Brassó vármegyéből egészítették ki magyar, román, szász legénységgel.)
– Anyám biztatására ellátogattam minden közeli rokonhoz búcsúzni – emlékezett vissza. – Ez volt akkor a szokás, nyomtak a markomba egy-egy krajcárnyi útravalót. Brassóból Prágába vezényeltek, ahonnan kiképzés után az orosz harctérre vittek.
A Galícia felé tartó katonavonaton ismerkedett meg apámmal az Erdővidék Múzeumának néhai névadója, egykori kedves öreg barátom és kirándulótársam, Kászoni Gáspár (1896–1989). Emlékezetében megmaradt egy galíciai jelenet: „énekelgettünk apádékkal – mondta, de amikor megláttuk a nyírfaerdők szélén a vassisakos, fakeresztes katonasírokat, valami kimondhatatlan csend ülte meg a kupét”. Amikor a hatvanas években ezt említettem apámnak, ő is emlékezett. Mondanom sem kell, hogy elérzékenyülve ölelték át egymást egy alkalommal a baróti Diákdomb előtt. 1916. június 3-án estem fogságba – jegyezte fel egyik okiratában. Ami apánkkal azután történt, arról csak gyermekkori emlékezetem s néhány oroszországi fotó beszél. Az Urál-hegységben elképesztő szibériai télben vágták az erdőt, mesélte, akkor jutottak el nyitott teherautó tetején Murmanszkba is. Azt ígérték a hazavágyó magyar foglyoknak az oroszok, ha beállnak Kun Béla hadseregébe és pártjába, az oroszországi magyar kommunista pártba, hazaengedik őket. Civilnek öltözhettek, nagy volt az öröm. 1917-ben Jekatyerinburgban Lenint is hallották szónokolni. Civil ruhás vöröskatonák voltak, illegalitásban, ha felfedik őket a fehér gárdisták, azonnali fejbelövéssel járt. Mindezt kimondottan csak azért vállalta, hogy hamarabb hazajöhessen. Harkovban iparát folytatta, s mint félig szabad orosz állampolgár eljutott Odesszába is. Az orosz nyelv nem tűnt nehéznek, könnyen megtanulta. Édesanyánkat sok orosz levesételre megtanította, a teát oroszosan itta: a nyelve alá helyezett kockacukron keresztül szürcsölte. Csak sejtettük, hogy azt az éneket, amit nekünk is megtanított, egy orosz barátnőjétől tanulta. Kun Béla ígérete dugába dőlt, hazautazott Magyarországra, s apám csak kilenc év után, izgalmas körülmények között, álnéven érkezett Magyarországra 1925. július 3-án, egy Oroszországban már családot alapított barátja, Nyita Endre személyi okirataival. Romániában, szülőföldjén, nem fogadták, Vörös-Oroszországból érkezett foglyokra nincs szükség! – felelték. Ipariskolai végzettsége alapján alkalmazta a Magyarországi Iparosok és Lábbelikészítők Országos Szövetsége, ott dolgozott még három évet ortopédcipészként. 1928-ban tért haza, s hogy a sepsiszentgyörgyi sziguráncán ne kelljen mindennap jelentkeznie, azt csak nagyanyám tudta elintézni a korrupt politikai-rendőrfőnök feleségénél árkosi bivalytejjel, friss tojással és levágott libával.
A Bécsi döntés újabb meghívót hoz
Az interbellum idején énvelem és Benjamin testvéröcsémmel gazdagodott a család. Szentgyörgyről Árkosra költöztünk. A szentgyörgyi Víztartály előterében barakktábor épült (Árkos A- és B-táborok), ott láttam apámat először magyar katonaruhában 1944 tavaszán. Negyvennyolc éves volt. Nyolcéves gyermekként annyit értettem meg, hogy viszik a háborúba. Időlegesen Árkoson voltak kiképzésen, abból az időből maradt fenn katonacsoportképük. Július végén kapták a parancsot, indulhattak az Úz-völgyébe. Onnan még jött egy-egy üzenet, a továbbiakról már csak hazaérkezése után mesélt a családnak, barátainak. Anyám két gyerekkel (öcsém négyéves volt), védtelenül vártuk a háború eseményeit, nélkülözések közepette, a Geréb utcában. Apámat, a 11. székely határőrzászlóalj katonáját őrvezetőként a zászlóaljparancsnok, Serfőző János alezredes legényének tette.
– Amikor Moldvában a katyusák szólni kezdtek (augusztus 26-án lehetett), arra ébredtem, hogy a németek elmentek, s az alezredes úr is, de  visszaüzent nekem, hogy vigyem utána szekérrel a zsírosbödönben lesütött kolbászt és füstölt oldalast, valamint a vasládát a zászlóalj zsoldjával! Ne vigyél te semmit, biztatták az árkosi katonabarátok, Duka János és Gelei Ferenc, ’sze a nyomunkban a muszka. Te beszéled nyelvüket, ha utolérnek, a hegyek védelme alatt hazaérünk Háromszékre – mesélte. –Nem tehettem, mert Szentmártonban Dánér százados ránk ijesztett: ezzel a pisztollyal lövöm agyon, aki a magyar hazánk védelméből megszökik! Két fiúgyermekem, feleségem otthon van, ha hirtelen megfordul a harc, főbe lőnek. Aki akar, jöjjön velem, irány gyalogosan a Tolvajos-tető. Rohantunk a németek és a magyar tisztikar után egy értelmetlen háborúban. A tetőn meglepetés várt. Kiabált valaki: Béni úr, jöjjenek enni! Dámi volt, a kőröspataki rostakészítő cigány, ő is székely határőr volt velünk. Libát fogott, s estefelére kész volt a paprikás! Viszontagságos volt a menekülés. A németek sehol nem engedték, hogy pihenésre hajtsuk fejünket, még az istállókban sem. Gyötört minket az éhség, egy-egy, az oroszok elől elmenekült sváb család disznója mentett meg, akadtunk olyan pincére is, ahol még volt bor. Megbomlott a rend, mindenki menekült. Serfőző alezredessel véletlenül találkoztunk valahol Belső-Magyarországon. Kuruc ember volt, nem kedveltem. Amikor meglátta a szekéren a vasládát, felnyitotta. Fokra álltak benne a Horthy-papírpénzek, a zászlóalj kifizetetlen zsoldja. Felkiáltott: Kisgyörgy maga marha, maga hülye, idáig hozta ezt a sok pénzt, tegye le azonnal! (Serfőző alezredes úr a harcok első napján faképnél hagyta az öregekből, fiatalokból álló szentgyörgyi székely határőrzászlóalját, és valahonnan Sopron környékéről irányították vissza a tábori csendőrök – olvastuk Földi István egy visszaemlékezésében, Szőts Dani bátyánk, az úz-völgyi veterán pedig úgy hallotta Dobay Béla sepsiszentgyörgyi orvostól a háború után, hogy Serfőzőt a hadbíróság halálra ítélte. Egy hadbíró őrnagy beadott egy revolvert, és azzal öngyilkos lett, hogy szégyen – akasztás – ne érje. Dobay tudhatta, ugyanis tábori lelkész volt, Serfőző törzskarához tartozott. Sós Ferenc honvéd elmondta, hogy az egyik faluban ő őrizte puskájával a letartóztatott alezredest.)
Visszatérés Amikor a nyomukban voltak az oroszok,  már Ausztria földjén, a Stájer-Alpokban jártak, éhesen, meggyötörve, fáradtan gondoltak az itthoniakra, mireánk. Győzködték az apámmal egyidős székely katonák, a falubeliek, hogy forduljanak meg. Ments meg nyelvtudásoddal, Béni bácsi – mondták,  hátha nem esünk ismét fogságba. Megfordultak, szembe indultak a kegyetlen ellenséggel. De átadjuk a szót annak, aki résztvevője volt a visszatérésnek. Néhai Soós Ferenc kökösi lakos elmesélte a történteket néhai Sylvester Lajos újságíró kollégának. Idézzük az Úz-völgyi hegyomlás, 1996-ban megjelent dokumentum-kötetéből.
Lendvánál egy orosz járőr érdeklődött tőle, hogy milyen csapat ez? „Mondtuk, hogy az alakulat meg akarja adni magát, mert idegen érdekekért nincs amiért harcolni. Kijöttek az orosz tisztek, Kisgyörgy bácsi volt a tolmács, a puskákat összeszedték és a fákhoz verték a katonák. A szuronyt s a derékszíjat meghagyták. Tiszteletadásul. Fegyvertelenek voltunk, hagyták, hogy menjünk tovább. Felzárkózva, gyalog jöttünk egészen Rumig. Kíséret nélkül. Rumtól az oroszok kísértek Sárvárig. Ott kiszedték a tiszteket közülünk a zászlóstól kezdve, mi mentünk neki a Balatonnak, onnét Dunaföldvárnál átjöttünk a Dunán. Kecskméten ha nem lett volna tolmácsunk, lehet, hogy az oroszok minket is lekapcsolnak, s vittek volna fogságba. Bekísértek a parancsnoksághoz, kijött az orosz tiszt, Kisgyörgy bácsi beszélgetett vele, s kérdezte, honnét tudod ilyen jól a nagy orosz nyelvet? Kisgyörgy bácsi mondta, hogy ő is mint fiatal katona Oroszországban volt fogoly. Kérdi, hol? Mondja, hogy melyik városban volt utoljára hat évet. Melyik utcában? Mondja az utcát. Megnézi jól az orosz, hát te vagy Márton, azt mondja és összeölelkeztek.” (Soós Ferenc nem emlékezett jól apám keresztnevére).
– Az említett orosz tiszt őrnagyi rangban volt – mesélte később apám. Egy udvarban laktunk Harkovban, és megismert, egy bürgeri csizmát rendelt tőlem, ő egyetemista volt. Maradj mellettem tolmácsnak, mondta, pénzt küldünk a családodnak. Mindhiába, mi hazavágytunk. Papírt adott, egyfajta útlevélfélét, amit már Szegeden megmosolyogtak. Legyengülve, tetvesen, tele vérkelésekkel, feltört lábakkal indultunk hazafelé Kecskemétről vonattal. A zűrzavaros helyzet miatt nem mertek bemenni Brassóba. Apácán leszálltak, a bölöni erdőn keresztül indultak Árkosra. Figyelték a toronyból, s amikor megjelentek, megszólaltak a harangok. Mindenki könnyezett. Anyánkkal, Sikó Irénnel (1912–2011) vártuk nagyapám gejei háza előtt, Geje-mezeje felől érkeztek. Forró teával, pánkóval vártuk. 1945 kora tavasza lehetett. Meztelenül jött be a házba, tetűvel tele ruháját elégettük.
– Nem kellett fegyverrel harcolnom az Úz-völgyében, emlegette gyakran, de azért megszenvedtem ezt a háborút is. Száz idős székely embert hazahoztam, megmentettem nyelvtudásommal a hadifogságtól. Gyere ide dolgozni a rajoni pártbizottsághoz, Béni, kérte egy alkalommal Péter elvtárs munkáspárti vezető. Vöröskatona voltál Szovjet-Oroszországban, neked itt a helyed! Megmaradok az iparom mellett, felelte apám. A vörös hatalomból nem kérek, volt alkalmam megismerni. Az már itt van, negyven évig tovább sem megy.
Nem tévedett sokat. 1989-et már nem érhette meg.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kuti János: Huszonöt év (Szilveszter)
Nem gondoltuk volna
Amikor 25 évvel ezelőtt egy román politológus, Silviu Brucan (aki Ceauşescu egyik bírálója volt a forradalom előtt) azt jósolta, hogy húsz év kell, míg a románok megtanulják a demokráciát, mindenki rajta nevetett. Nem hittük. A forradalom óta eltelt 25 év, és mintha még mindig nem tanulták volna meg Romániában, hogy mi a demokrácia. Sokaknak úgy tűnik, hogy nem ilyen lovat, akarom mondani, demokráciát akartak.
A demokrácia (görögül) a nép uralmát jelenti. Akik visszasírják a régi rendszert, azok mondhatják, hogy a forradalom előtt is demokrácia volt, mégpedig népi! Utána jött az eredeti. Közben egy felmérés szerint Románia lakosságának 85 százaléka állítja, hogy 1989-ben nem is volt forradalom, hanem államcsíny, felfordulás, gengszterváltás, vagy amit akartok. Pedig egész biztos, volt forradalom, mert akkor rövid idő alatt egy hadseregnyi forradalmár született, akiknek ebbéli minőségükről papírjuk is van. Voltak, akik akkor, azokban a napokban valóban puszta kézzel álltak a fegyverek előtt, és voltak, akik nem, de papíron bebizonyították, hogy ők igenis, harcoltak, így ők is forradalmárokká váltak, és azóta is abból élnek.
A katonaság, milícia, Securitate tagjai lőtték az embereket Temesváron és Buka­restben. Aztán egy idő után már nem lőtték. Ezek közül is sokan forradalmár hősökké avanzsáltak, mint nálunk Háromszéken. Lőni lőttek azután is, csak azóta sem derült ki, hogy kik. És akkor még sok mindent nem gondoltunk volna. Ha valaki megjósolja, mi fog történni, nem hittünk volna neki.
Gondoltuk ugyan, hogy majd mindent lehet kapni az üzletekben, csak azt nem, hogy sokaknak nem lesz, amiből megvenniük. Reméltük, lesz villany, fűtés, benzin, csak azt nem, hogy luxus lesz mindezekre költeni. Abban bizakodtunk, hogy lehet majd utazni, és mindenki remélte, mehet majd Olaszországba műemléket nézni, Spanyolországba nyaralni, Franciaországba Párizst, a fény városát megnézni, de azt már nem tudtuk, hogy sokan koldulni lesznek kénytelenek, és hárommillióan (mások szerint ötmillióan) vesznek a kezükbe vándorbotot, hogy szerencsét próbáljanak, idegen földön keressék meg kenyerüket. Nem gondoltuk volna, hogy 25 év után sem lesz egy országhatárig elérő autópályánk. Azt sem, hogy a vonatok a régi gőzmozdonyok sebességével sem közlekednek majd. És sorolhatnám tovább.
Mi, magyarok is mámorban éltünk 25 évvel ezelőtt, gondolván, hogy az egyenjogúság boldog évei köszöntenek ránk. Elég hamar sikerült kijózanodnunk belőle. Már 1990 tavaszán jött a feketeleves: Marosvásárhely fekete márciusa. Azóta kaptunk még egy-két fekete (nyak)levest, és kapunk, ha kell: naponta, csak bírju(n)k nyelni.
25 éve magyarok együtt énekelték a románokkal a román himnuszt. Nem gondoltuk volna, hogy huszonöt év után a magyar himnusz éneklését már büntetni fogják. Nem hittük volna azt sem, hogy az egyházi javak és törvénytelenül elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása helyett megkezdődhet a kevés visszaszolgáltatott újraállamosítása. A demokrácia és a civilizáció újabb csúcsaira is eljuthatunk, akár a szocializmusban. Mert sok mindent megérhetünk még. Lehet korlátozni a szólásszabadságot, amire éppen most volt példa (és lehet belőle precedens), amikor a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság Antal Árpád megrekcumozására fenekedik. Mások is következhetnek. Sőt, a cenzúrát is vissza lehetne állítani.
És mi lesz a székely himnusszal?
Mindenki csodálkozik, hogy a székelyföldi kormánymegbízottakban túlbuzog a nemzetféltés. Hát hogyne buzogna, amikor így, utólag tudjuk meg a Külföldi Hírszerző Szolgálat volt elnökétől, hogy már hányszor leselkedett veszély a magyarok miatt Romániára. Mint mondta: „a nyugati hatalmak Erdély Magyarországhoz való csatolásával akarták megdönteni a kelet-európai kommunista rendszert. Washingtonban már 1986-ban kidolgoztak erre egy tervet”. Az viszont nem egészen érthető, hogy ezáltal hogyan bukott volna meg a kommunizmus, például Magyarországon. Azt is mondta, hogy a ’89-es forradalom idején a terv nagyon közel állt a megvalósuláshoz. Ceauşescu elvtárs is ezt mondta. Meg is céloztatta néhány rakétával Paksot. A nyulakat és az atomerőművet – ugyebár – bokrostul lövik. Ha valóban el is süti őket, és eltalálja az erőművet, akkor egész Európa sugárzott volna a boldogságtól.
Szerencsére most Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok közt olyan rossz a viszony, hogy azok legszívesebben Romániához csatolnák fél Magyarországot, hogy megdöntsék Orbánt. Ennek ellenére jobb félni, mint megijedni. Így nem csoda, hogy prefektusaink még a nem létező törvények szigorával is lecsapnának mindenféle irredenta megmozdulásra. Sőt, ezek az intézkedések egyre fokozódnak, akár a nemzetközi helyzet. Újabban A prefektusok tündöklése és bukása című darab van műsoron. Cserélgetik őket, mint sokan a fehérneműt. Csak éppen alsóból lesz felső, felsőből alsó, alprefektusból főprefektus, és fordítva. (Volt már nálunk egyszer kétfejű prefektus is.) Ezeket a frisseket viszont állandóan újra kell képezni, hogy húzzák el a magyarok nótáját. De ne a himnuszt. Mert azt még a magyaroknak sem szabad. Micsoda dolog az, csak úgy fogják magukat és énekelgetik? Mit szól ehhez Ponta? Hát hol vannak a vízágyúk? Vasárnaponként meg galád módon a magyar templomokban is eléneklik vallásos éneknek álcázva. Ennek véget kell vetni! Van sürgősségi kormányrendelet, mégpedig a 2001/1157-es, a zászló, himnusz és jelképek használatára vonatkozó.
Ezek szerint nem szabad csak úgy elénekelni Romániában sem a Moldovai Köztársaság himnuszát, amely úgy kezdődik: A mi nyelvünk… és a román nyelv dicsőítéséről szól? Ha ennek éneklését tiltják, akkor bosszúból bizonyosan a Moldovai Köztársaság is meg fogja tiltani a román himnusz alkalmi éneklését, náluk. Azt nem tudni, mi lesz a székely himnusszal, mert az egy nem létező ország, sőt, mondhatnánk, a nem létező Székelyföld himnusza. Ha nem létezik, akkor himnusza sem lehet. Ezek szerint az csak egy dal, de vajon szabad-e hagyni szabadon énekelni? Biztos, ami biztos, azt is be kell tiltani. A feliratokkal is állandóan baj van. (A zászlókról most nem beszélek, azt a témát már eleget lebegtettük-lobogtattuk.) Vissza kell térni a ’89 előtti állapotokra, amikor tilos volt a magyar feliratok használata. Abból nem volt baj, mint most, amikor hol a román felirat fölé, hol elébe kerül, ezenkívül a betűk mérete sem azonos. Az még elfogadható lenne, hogy kisebb legyen a magyar, mint a román. A helységek nevét is úgy kellene használni, mint régen, csakis románul, és olyan énekeket sem lenne szabad énekelni, amelyekben magyar helységnév szerepel. Például a Szép város Kolozsvár…  kezdetűt csak úgy, hogy Szép város Cluj-Napoca…  A Maros menti fenyves erdőt meg Mureş mentiként. De idegen népek népdalait is be kell tiltani, és a magyarok ugyebár idegenek, Mongóliában van a helyük. Menjenek oda a jurtákban pentaton dalaikat énekelni. Ünnepléseiket is korlátozni kell, mert olyankor beszédeket tartanak, és akkor azokat is szükséges cenzúrázni, akár az idegen nyelven megjelenő vagy Romániába behozott könyveket, újságokat, kiadványokat. Sőt, azokat is be lehetne tiltani. Oda jutottunk, hogy véleménynyilvánításukkal sajnos már a terrorelhárítás és szervezett bűnözés ellen harcolóknak kell megküzdeniük. Hová jutunk így?
Év végi zabahajrá
Szilveszterre mindenkinek alaposan fel kell készülnie. De akár a jó sportolónak, nem elég csak a hegy alatt abrakolni, az alapozást már idejében el kell kezdeni, hogy aztán végig tudjuk enni, inni a vendéglői menüt. Közvetlenül szilveszter előtt rövid háromnapos pihenő, és utána következhet a nagy megmérettetés, a szilveszteri buli, amikor is nagy zabahajrá vár mindenkire. Ahogy a sportban vannak öttusázók és tízpróbások (vajon a gazemberek miért hétpróbásak?), ugyanígy végig kell küzdenie mindenkinek az emberpróbáló szilvesztert is. Szerencsére már novemberben megkezdődnek a disznóvágások, és egy kiadós disznótor megfelelő alapozást jelenthet, ahol nagy mennyiségű köményes pálinkák elfogyasztása után zsírral tudjuk kenegetni gyomrunkat belülről. A köményes pálinka elengedhetetlenül szükséges, mert annak két fő komponense van. Az egyik az alkohol, amelyben a zsírok nagyszerűen oldódnak, a másik a kömény, amely a gyomornak legkitűnőbb barátja. A csecsemőknek is szelesség ellen köményteát adnak. Különben is az alkohol a legjobb fertőtlenítő- és tartósítószer. Belsőnket fertőtleníti és májunkat – abban pácolva – tartósítja. Ezenkívül az idegekre is jótékony a hatása, köztudottan a legjobb stresszoldó. Megszabadít mindenféle gátlástól is. Ha az ember nem vigyáz, segítségével nemcsak gátlásait vetkőzi le, hanem még emberi mivoltából is kivetkőzhet. De térjünk vissza az edzéshez. Megfelelő köményes elfogyasztása után bendőtágítónak következhet egy kiadós disznótor: agyas leves és utána zsírban sült hús, majd estére a véres, májas hurka. Mindezt feltétlenül el kell nyomtatni némi borokkal, lehetőleg magántermő szőlőből készülttel, mert az igazán ártalmas, és azt fogyasztván edződik a a gyomor. Edzésnaptárunkat igazíthatjuk a jeles névnapokhoz. Már novembertől alkalmatos névnapok sorakoznak a naptárban: Jolán, Erzsébet, Katalin és András. András napjára még szabadnap is jár, így egész napunkat az edzésre tudjuk szánni. Ne ijedjünk meg némi gyomorrontástól, sőt, ha hátul nem távozik a felesleg, akkor megteheti elöl is. A régi római szokást vissza lehet vezetni vészhelyzet esetére. Köztudott, ha már nem fért belükbe újabb fogás, akkor lúdtollal visszacsiklandozták torkukon át. De ezt csak vészhelyzetben gyakoroljuk, mert nem járul hozzá gyomrunk térfogatának növeléséhez, és nem edzi megfelelően emésztőszerveinket. Az új bort feltétlen meg kell kóstolni Márton napján, amikor is a sok disznóságot libával lehet váltani, mert sohasem lehet tudni, a karácsonyi menübe nem kerül-e némi szárnyas is. Aztán jöhet a december, amikor az elején formában tudjuk magunkat tartani némi Miklósok megünneplésével. Van még néhány Judit, Viola és Luca is. Luca napján az északi országokban már a fényt ünneplik. Vannak természetgyógyászok, akik a fényevést javasolják. Nem tudni, hogyan is történik ez, késsel-villával, netán nagykanállal, de a leghatásosabb fogyasztószerként ismerték meg néhányan, mint a közismert magyar énekes és trombitás Lagzi Lajcsi is, aki majdnem belehalt a fényevésbe. Aztán az Ádám-, Éva-, János-, István-, Tamás-, Dávid-napon be is lehet fejezni a felkészülést. Ajánlatos édességeket, tésztaféléket fogyasztani, hogy megfelelő formában maradjon inzulintermelésünk. A sportolók hajlamosak mindenféle doppingszert használni, de az nem becsületes. Egyszerű földi halandótól viszont nem tiltják. Jó, ha az átlagosnál többet dohányzunk, mert a füst tartósítószer, és így nemcsak emésztőrendszerünk, hanem tüdőnk is rendesen edződik, tartósítódik. Feltétlenül sok kávét kell fogyasztani, ami ébren tartja elpilledő idegrendszerünket, és szaporábbra serkenti a szív működését is. Kéznél tarthatunk esetleg valamilyen bioalapanyagú készítményt, ami minden háztartásban megtalálható. Ilyen például az ivószóda, amelyet sokan használnak az úgynevezett meszesgödör oltására, ha már nagyon ég. Ha mindet végigesszük, -isszuk, a jól végzett munka tudatával nyugodtan indulhatunk az utolsó csata megvívására: szilveszterezni. Ha viszont nem vagyunk megfelelően megedződve, akkor a szilveszteri menü felét sem leszünk képesek elfogyasztani, sőt, nagyon hamar a sárga földig esszük, illetve isszuk le magunkat. Ha mégis úgy érezzük, hogy nem vagyunk testileg-lelkileg tökéletesen felkészülve, legjobb, ha egy dögcédulát készíttetünk és akasztunk a nyakunkba, rajta nevünkkel, címünkkel és az értesítendő telefonszámmal, hogy ha netán rosszul leszünk, akkor tudjanak azonosítani, és értesíteni a hozzátartozókat és örökösöket. Sőt, legjobb, ha a szilveszteri asztalfoglalással egy időben megejtjük a kórházi ágyfoglalást is.
De vigyáznunk kell. Ha sikeresen túléljük a szilveszterestét, és nem vigyázunk, simán kiüttethetjük magunkat másnap a visszahíváskor.

Érettségifelkészítőt indított Székelyföldön a Nemzetstratégiai Kutatóintézet
Elsősorban román nyelv és irodalomból készíti fel érettségire a székelyföldi magyar fiatalokat az a program. A program keretében, amelyet a magyarországi Nemzetstratégiai Kutatóintézet és partnerei indítottak útjára hétfőn Székelyudvarhelyen, 850 székelyföldi magyar végzős diák vehet részt ingyenesen a tanév végéig a felkészítőkön. Mintegy kétharmaduk román nyelvből és irodalomból, harmadrészük pedig matematikából igényelte a segítséget. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke a hétfői sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta, Székelyföldön évek óta csak 50 százalék körüli a sikeres érettségizők aránya, és a legtöbben a román nyelv és irodalom vizsgán buknak meg. „Az általunk támogatott program éppen a legnagyobb nehézséget okozó akadályok leküzdését segíti" – fogalmazott.
Szász Jenő szerint a rossz érettségi eredmények azt is jelzik, hogy a román állam „olyannyira erőlteti a román nyelv és irodalom megismerését, és olyan tárgyi tudást követel", amelyet a kisebbségben élő fiatalok csak nehezen szerezhetnek meg. Hozzátette, a kialakult helyzet minden bizonnyal a fiatalok és a szülők kifogásolható hozzáállásán és a pedagógusok nem mindig lelkiismeretes munkáján is múlik. Az elnök azért tartotta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet illetékességi körébe tartozónak a diákok felkészítését, mert az intézet a humánerőforrás-gazdálkodást tekinti legfontosabb küldetésének. „Valamennyi gazdasági és természeti erőforrásnál nagyobb kincs a magyar kultúrkörhöz tartozó ember" – jelentette ki Szász Jenő.
Az MTI kérdésére elmondta, a programot hozzávetőleg 24 millió forinttal támogatja a kutatóintézet. A képzés során szerzett információkból a kutatóintézet olyan tudományos alapon nyugvó következtetéseket akar levonni, amelyek később az oktatásban hasznosíthatók, miközben gyakorlati segítséget nyújt a székelyföldi fiatal végzősöknek.
A programot Udvarhelyszéken a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) oktatási központja, Csíkszéken és Gyergyószéken a csíkszeredai Fidelitas Egyesület, Háromszéken pedig a sepsiszentgyörgyi Amőba Alapítvány bonyolítja le. Amint a tájékoztatón elhangzott, a programot az MÜTF indította el két évvel ezelőtt 50 diákkal. Az elmúlt tanévben már 400 diák vett részt benne, és több mint 80 százalékuk tett sikeres érettségi vizsgát.
MTI
Erdély.ma

Apadóban Szentgyörgy
A leggyorsabban öregedő országban élünk
A SEEMIG – a migráció és a migrációs hatások kezelése Délkelet-Európában nevű pályázat 8 ország 18 intézménye partnersége révén zajlott a Magyar Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vezetésével. Romániából a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet és Hargita Megye Tanácsa mellett Sepsiszentgyörgy önkormányzata is részt vett az elvándorlási trendek kutatását, az erre vonatkozó statisztikai adatok begyűjtését célzó projektben.
Az összesített adatokból néhány érdekesség Romániára vonatkozóan: itt figyelhető meg az egyik leggyorsabb mértékű népességöregedés a vizsgált országok közül. A külföldön tartózkodó több mint 3 millió állampolgár 71 százaléka 20 és 49 év közötti. A román hatóságok szerint 80 ezer hátrahagyott gyerek él az országban, az UNICEF becslése szerint viszont 350 ezer kiskorút hagytak otthon, egyharmadukat mindkét szülő.
Buja Gergely, a városháza pályázatíró munkatársa szerint Sepsiszentgyörgyön is gondot jelent a standardizált, aktuális statisztikai adatok hozzáférésének korlátozása.
A rendszerváltást követő periódusban Románia lakossága 4,9, Kovászna megyéé 4,6, viszont a megyeközponté 10 százalékkal csökkent! Az ezredforduló után a migráció tovább erősödött, 2002 és 2011 között az ország lakossága 7,2 százalékkal csökkent, Háromszéken 5,5, míg Sepsiszentgyörgy lakossága 9 százalékkal esett vissza.
Ha változik a helyzet, akkor a megyeszékhelynek a jól képzett, szakképesített fiatal vagy középkorú munkaerő hiányával kell szembenéznie a következő években. Ahhoz, hogy ez pozitív irányba változzon, gyermekvállalást ösztönző programok, munkahelyek, gazdasági fejlődés, átfogó tanügyi reformok kellenének, és az egészségügyi ellátás minőségén is szükség javítani.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A székelyföldi problémákról érdeklődött Potápi Árpád
Magyarország a gazdaság irányába tereli a nemzetpolitikáját, olyan rendszert szeretnének kiépíteni, amely lehetővé teszi a budapesti pályázást a külhoni magyar gazdasági szereplők számára is, jelentette ki sepsiszentgyörgyi látogatásakor Potápi Árpád.
A miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerint az elmúlt években Magyarország nemzetpolitikájának fő irányát a honosítás képezte, idéntől a szülőföldön való boldogulás támogatása kap nagyobb hangsúlyt. Az államtitkár szerint a magyar kormány a külhoni magyar szakképzés évévé nyilvánítja az idei esztendőt, mert rendkívül fontos, hogy a fiatalok olyan szakmát válasszanak, amely révén képesek megteremteni a megélhetést családjaik számára.
A magyar államtitkárral folytatott tárgyalást követően Tamás Sándor megyei tanácselnök kifejtette: a honosítási munka nem áll meg, de további, a nagycsaládosokat támogató programokra van szükség. A háromszéki elöljáró javaslata szerint a magyar anyák ösztönzése a gyerekvállalásra és az oktatási, nevelési támogatás rendszerének átalakítására lenne szükség. Ugyanakkor szükség van arra a gazdasági és közigazgatási háttértudásra, tapasztalatra is, amellyel Magyarország és a magyar vezetők rendelkeznek, hiszen a jó példák, a bevált módszerek eltanulása Székelyföldön is hasznos lehet.
A fiatalok itthon maradását és az aktív lakosság támogatását célzó programokat tartaná hasznosnak Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint ehhez eszköz lehet a gyermeknevelési támogatás, a gyermekvállalás ösztönözése a határon túli magyar édesanyák körében. Élénkítő hatással lenne a gazdasági helyzetre a magyar vállalkozók bevonzása Székelyföldre.
A Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyre tervezett agrártudományi kara kapcsán Antal Árpád elmondta, az új szakok beindításához hozzájárult a helyi önkormányzat, azonban a gyakorlati oktatás megszervezéséhez további területek vásárlására lenne szükség - ebben kérte a magyar kormány segítségét.
A találkozón Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a kapcsolatépítő találkozások fontosságára mutatott rá, amely ezúttal az államtitkár és a háromszéki vezetők között jött létre. Mint fogalmazott, ezek az alkalmak is rálátást biztosítanak a magyarországi elöljárók számára a székelyföldi problémákra, igényekre.
Kovács Zsolt
maszol.ro

Keöpeczi Sebestyén József, Románia címerének magyar alkotója (Ötven éve hunyt el)
Fél évszázada, 1964. december 27-én hunyt el Kolozsváron nyolcvanhat éves korában Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész, heraldikus. Az évfordulóra jelentette meg a Tortoma Könyvkiadó Keöpeczi Sebestyén József, a címerművész című, sokévi kutatáson alapuló, gazdagon illusztrált kötetemet. Ebből közlünk részleteket – az évforduló jegyében –, annál is inkább, hogy a világhálón főleg legendákon alapuló, ellenőrizetlen, téves információk keringenek a heraldikusról.
Származása A Sebestyén család háromszéki származású. Keöpeczi Sebestyén Jánost és általa apját, Pétert 1608. június 29-én Gyulafehérváron kiadott oklevelével emelte nemesi rangra és adományozott címert számukra és leszármazottaiknak Báthori Gábor, Erdély fejedelme. Keöpeczi Sebestyén József szülei: kőröspataki és köpeczi Sebestyén József és nagykállói Kállay N. Berta. Ifj. Sebestyén József 1878. november 12-én látta meg a napvilágot az akkor még Szolnok-Doboka vármegyei Széken. Apja épp vezértanító volt a faluban. 1881-ben már Magyarnemegyén, utóbb Nagysajón igazgató-tanító, végül Besztercére került. Az ifjú Sebestyén ott folytatta iskoláit, ahol apja éppen tanított. Beszterce után Budapesten az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdét az 1898–1899-es tanév első felében vendégdiákként látogatta. A híresztelésekkel ellentétben más egyetemek hallgatói nyilvántartásában nem szerepel. Indulása Keöpeczi Sebestyén József első címertani jelentkezését a Genealogiai Füzetek című, Kolozsváron kiadott családtörténeti folyóiratból ismerjük. A lapot csíkszentmihályi Sándor Imre indította, s az 1903-as év eleji indulásakor kadicsfalvi Török Pál segítette, ám a társszerkesztő megbetegedését követően, még elhunyta előtt Keöpeczi Sebestyén József került e minőségbe, minekutána előzőleg grafikusként bemutatkozott. Sebestyénnek több mint száz rajza, főleg címerrajza jelent meg, de nemcsak szerkesztője és grafikusa volt a lapnak, hanem szerzője is, tizenhat tanulmánya látott nyomdafestéket benne.
A Magyar Királyság címere
A folyóirat az első világháború kitörése s egyben a tulajdonos, kiadó, főszerkesztő Sándor Imre bevonulása miatt megszűnt, és Keöpeczi Sebestyén József Budapestre költözött. Kérelmet nyújtott be a Magyar Királyi Országos Levéltárhoz, hogy őt az intézményben előforduló címerfestési és díszírói feladatokkal megbízzák. A belügyminisztérium engedélyezte, hogy a kérelmező magát „az országos levéltár megbízott címerfestőjének” nevezhesse. Jókor volt jó helyen – e minőségében őt érte a megtiszteltetés, hogy az Osztrák–Magyar Monarchián belüli Magyar Királyság új középcímerét és állampecsétjét megrajzolja. Már dúlt a világháború, s a Monarchia még nem vette fel címerébe az 1908-ban annektált Bosznia és Hercegovina címerét. Az idő szorításában salamoni döntés született: 1915-ben mind az Osztrák Császárság, mind a Magyar Királyság középcímerébe berajzolták. A közös címereket a kor kiemelkedő címerművésze, Hugo Gerard Ströhl osztrák heraldikus rajzolta, a Magyar Királyság önálló jelképeit – az önállóság jegyében – magyar heraldikus, Keöpeczi Sebestyén József. Keze alól került ki a magyar középcímer és kiscímer két-két változatban, azaz angyalokkal mint pajzstartókkal és – hivatalosan első ízben – cserefa- és olajággal övezve, valamint a királyság középcímeres pecsétjének rajza. A korábban használatos címert bővítették. A nagypajzs felosztása megmaradt, az első negyedben Dalmácia, a másodikban Horvátország, a harmadikban Szlavónia, a negyedikben Erdély jelképe, a beékelést kettéosztották, Fiume címere szűkebb helyre került, balra tolódott, s a beékelés jobb felébe került Bosznia és Hercegovina címere. Köpecen Az első világháború során Sebestyén a 38. honvéd hadosztály 21. gyalogezredében teljesített szolgálatot. A Monarchia bukása után a szentkereszthegyi Kratochvil Károly altábornagy vezette Székely Hadosztály tisztje lett. Az alakulat 1919. április 26-ai demecseri fegyverletétele után Sebestyént mintegy hatszáz tiszttársával együtt a brassói Fellegvárba internálták, majd kényszerlakhelyet határoztak meg: Brassó 50 kilométeres körzetében választhatott települést. Köpecet – ahol addig még nem járt – gyakorlati megfontolásból választotta. Ott élt ismerőse: köpeczi Nagy Lajos nyugalmazott pénzügyminisztériumi számtanácsos, aki befogadta. Korábbi, rövid életű házasságai után ekkor következett be a Sebestyén élete további fordulását igencsak meghatározó egybekelés. Gazdája nevelt lányát, miklósvári Gyenge Ilonát vette feleségül 1919. augusztus 20-án a köpeci református templomban. Nászukból két fiúgyermek született: András László József 1920. július 11-én és Albert Lajos Viktor 1921. november 2-án. Sebestyén díszítette a köpeci református templomot, minekutána azt 1926-ban bővítették. Az eredeti templomhajó kazettás mennyezetű, hasonlóan kazettás mennyezettel látták el a déli bővítést is, ám a díszítés különbözik. A középső 4 x 4 kazettát helyi armalista családok címereivel díszítette. A mennyezet érdekessége, hogy a művész tükörben festette és tükörírással írta. A nyugati karzat mellvédjét szintén címerekkel díszítette. Középen a „Nemes Székely Nemzet” címere, melyet kétoldalt három-három fejedelmi családi címer övez. Ezek állapota igen gyatra, mivel a második világháború után, az 1950-es évek elején a helyi milicista el akarta tüntettetni a rendszerellenesnek minősülő jelképeket, és szódás vízzel megsúroltatta a festményeket. A karzat mögötti falon egy nagyméretű festmény: kék pajzsban tűzből újjáéledő fehér főnixmadár. Keöpeczi Sebestyén József rengeteg címert festett. Ezek közül némelyek ismertek, mások elpusztultak, s számtalan magánlakások falát díszíti. A címerfestés mellett dalárdazászlókat is tervezett. Püspökök címerfestőjének is nevezhetnénk. Ismertebb a tény, hogy Erdély mélyen tisztelt római katolikus püspökének, Márton Áronnak Sebestyén tervezett címert, de címert festett még Majláth Gusztáv Károly és Vorbuchner Adolf gyulafehérvári, Pacha Ágoston temesvári püspöknek, valamint Napholcz Pál kinevezett, de fel nem szentelt szatmár-váradi püspöknek. 1927 és 1933 között a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum foglalkoztatta külső munkatársként. Tagja volt a múzeum Igazgatóválasztmányának. Nagyrománia címere 1921-ben őt érte a megtiszteltetés, hogy a megnagyobbodott Románia címerét megalkossa. A címer alapját a korábban használt, a Szathmári Pap Károly által rajzolt jelkép képezte, s az I. Ferdinánd király által kinevezett, majd módosított címerbizottság több javaslata is hatással volt rá. A testület tagjai nem tudtak dűlőre jutni, s az uralkodó kapott Alexandru Tzigara-Samurcaş művészettörténész ajánlatán, felfogadta Sebestyént. A külföldi útjáról hazatérő Samurcaşt a király kinevezte a címerbizottságba. A tudós memoárjában leírja, a megbízott rajzoló a bukaresti természetrajzi múzeumban kitömött sasokat igyekezett lemásolni, a testületben oly nagy volt az egyet nem értés és tájékozatlanság, hogy erre felhívta a király figyelmét. Constantin Argetoianu belügyminiszter beleegyezésével a király engedélyezte, hogy megfogadja az „erdélyi Köpecen élő Sebestyén József címertani szakértőt”. Samurcaş még leírja, Sebestyén több vázlatot készített, s azok közül választott a király.
Sebestyén Köpecen rajzolta meg a Román Királyság címerét három változatban: nagy-, közép- és kiscímer. Ezt 1921. július 18-án fogadta el a szenátus, 20-án a képviselőház, az uralkodó az erről szóló törvényt 23-án kihirdette és 29-én hivatalossá vált. Apró módosításokkal a királyi korona nélküli egykori kiscímert fogadta el Románia parlamentje 1992-ben új államcímerül.
Kolozsváron A II. bécsi döntést, Észak-Erdély Magyarországhoz csatolását követően, Sebestyén már 1940 októberében felment Kolozsvárra, ahol Kelemen Lajos az Egyetemi Könyvtárban biztosított számára állást. 1942-ben miniszteri jóváhagyással megkapta a könyvtártiszti besorolást. A román hatalomátvétel után bizonytalanná vált sorsa, míg 1946 végén nyugdíjazták, ám huzamosabb munkaviszony híján igen alacsony nyugdíjat kapott. 1945. január 20-án felsége elhunyt. Nemsokára mindkét fiát elvesztette. András 1946. június 16-án öngyilkosságot követett el. Albert világgá ment, apjának írt utolsó ismert levelét Nyírbátorból 1946. november 16-án keltezte. Azt írta: „arra semmi szín alatt ne számítsanak, hogy én haza menjek”, míg a világ nem változik.
A megözvegyült címerművész újból házasságot kötött, utolsó felesége borbátvizi Balázs Hortenzia. Alkalmi munkákból és segélyekből tartotta fenn magát, a római katolikus és a református egyház foglalkoztatta. Kolozsvárra költözése után Sebestyén emléktáblákat tervezett és kivitelezett templomok számára. Ezek díszítőelemei főleg címerek. Utolsó emléktábláját a bikfalvi református gyülekezet megrendelésére halála előtt egy évvel, 1963-ban, 85 éves korában készítette. Sebestyén leszármazási táblákat is rajzolt. Azokat gazdagon illusztrálta az ősök családi címerével. Meghívókat, emléklapokat tervezett, tablók díszítését végezte, lásd a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium néhány végzős évfolyamáét. Halála esztendejében tervezte meg az Erdélyi Református Egyházkerület falinaptárát. Alkotásai ismeretében Keöpeczi Sebestyén József heraldikust méltán tekintjük a legnagyobb magyar címerművésznek.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A szabadság harcosaira emlékeztek
Kettős előadásnak adott otthont péntek délután a csíkszeredai városháza gyűlésterme: a székesfehérvári Kákics együttes népzenei visszaemlékezést nyújtott az I. világháború centenáriuma alkalmából, majd ezt követően Kádár Gyula történész Gábor Áronról szóló legújabb kötetét ismertette.
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat 139. alkalmán Ferenc Jóska fújatja a trombitát című műsorral kívántak tisztelegni az I. világháború áldozatai előtt, megemlékeztek a huszárokról, és végigjárták a hadszíntereket Szerbián, Galícián és Erdélyen át Doberdóig. A nagy számú érdeklődő a különböző hadszíntereken született, megénekelt katonadalok mellett korabeli jelentésekből és levelekből is hallhatott részleteket, mialatt a frontokon készült fényképeket vetítették.
Kádár Gyula Gábor Áron születésének 200. évfordulója tiszteletére írta legújabb könyvét – Gábor Áron életútja címmel –, hogy bemutassa azt az embert, aki a székely nép megmaradásáért, jövőjéért folytatott harcában a kitartás és a helytállás jelképe, a szabadság harcosa.
A szerző rámutatott arra, hogy az emberek többsége ugyan ismeri Gábor Áron ágyúgyártásban betöltött kimagasló szerepét, de alig tudnak arról, hogy ő volt a székely tüzérség megszervezője. „Gábor Áron érdeme az önálló székely tüzérség megteremtése volt, amely 65 évvel előzi meg az önálló magyar tüzérség felállítását. Ha nincs az ő forradalmi elkötelezettsége, akkor nincs ágyú, nincs önvédelmi harc. Gábor Áron ágyúi a háromszékieknek bátorságot adtak ahhoz, hogy vállalják a lehetetlent, az önvédelmi harcot” – fogalmazott a történész.
Az elmúlt 165 év alatt sok mítosz alakult ki Gábor Áron alakja körül, hisz sokan csak az ifjúságnak szánt, regényes históriákból ismerik. Kádár Gyula könyvében igyekszik felszámolni néhány megrögzült mítoszt, helyreigazítani téves adatokat.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Himnuszrepertoárral, furulyaszóval tiltakozott Hantz
Furulyakísérettel öt ország himnuszát adta elő szerdán Hantz Péter a Kovászna megyei prefektúra előtt, majd feljelentést tett saját maga ellen az intézménynél.
A tudományos kutató, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) tagja, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem volt oktatója magánemberként tiltakozott ily módon a magyarhimnusz-éneklés miatt kiszabott bírság ellen.
Az egyszemélyes flashmob keretében elénekelte Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország és Magyarország himnuszát, majd furulyán többször el is játszotta azokat, hogy meglegyen a prefektúra által említett „intonálás”.
A román himnusz eléneklésére csupán azért nem vállalkozott, mert a prefektúra korábbi nyakatekert érvelése szerint amennyiben az is elhangzik, a többi himnuszért sem szabható ki bírság.
A figyelemkeltő akcióra nem érkezett reakció a kormányhivataltól, ezért Hantz Péter annak iktatóirodájában megfogalmazott egy beadványt, melyben feljelentette saját magát, kérve: vizsgálják ki, büntethető-e tettéért. „Európai szintű botrány lesz, ha megbüntetnek európai nagyhatalmak himnuszának eléneklése miatt. Viszont ha ezt nem teszik meg, akkor a magyar himnuszért sem büntethetnek” – indokolta az akciót Hantz Péter.
A tavaly decemberben leváltott Marius Popică Kovászna megyei prefektus 5000 lejre bírságolta a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetét, amiért tavaly június 4-én az általuk szervezett sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen a résztvevők elénekelték a magyar himnuszt.
A volt kormánymegbízott magyarázata szerint ugyanis más állam himnuszát csupán a románnal együtt lehet megszólaltatni, énekelni ugyan lehet, de „intonálni” nem. A bírság tiltakozáshullámot váltott ki, a háromszéki megyeszékhelyen a karácsonyi ünnepek előtt több napon keresztül több ezren álltak ki a prefektúra elé a nemzeti ima védelmében, és többször is elénekelték a magyar himnuszt.
Bíró Blanka |
Székelyhon.ro,

Vizsgálja a DIICOT Antal Árpád SZKT-s beszédét
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Ügyészség (DIICOT) írásban kérte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), hogy bocsássa rendelkezésére Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek a Szövetségi Képviselők Tanácsa december 13-i ülésén elhangzott beszéde hanganyagát – közölte csütörtöki hírlevelében az RMDSZ.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára közölte, a szövetség eleget tett az ügyészség keddi kérésének. „Reméljük, hogy a DIICOT-nak elküldött hangfelvétel, valamint a felszólalás írásos kivonatának román változata elegendő bizonyíték arra, hogy a Szövetséget, Antal Árpádot ne vizsgálják ki terrorizmus gyanújával, illetve a mondvacsinált eljárást berekesszék” – jelentette ki Kovács Péter.
Az ügyészség decemberben közölte, hogy hivatalból bűnvádi eljárást indít az SZKT ülésén elhangzott felszólalások ügyében. A hatóság akkor nem tisztázta, hogy konkrétan melyik nyilatkozat alapján vizsgálódik, csak annyit közölt, hogy a terrorizmus visszaszorítása és megelőzése elleni törvény alapján vizsgálja, hogy az elhangzottak kimerítik-e a fenyegetés bűncselekményét.
Az RMDSZ főtitkára csütörtöki nyilatkozatában nevetségesnek tartotta az ügyészségi vizsgálatot. Emlékeztetett arra, hogy a szövetség 25 éve a párbeszéd útján próbálja képviselni az erdélyi magyarság érdekeit a romániai politikában.
A román sajtó korábban Antal Árpádnak az SZKT ülésén elhangzott kérését idézte a vizsgálattal összefüggésben. A román nyelvű híradások szerint a polgármester azt kérte Victor Pontától, utasítsa a Kovászna megyei prefektust, hogy hagyja békén a magyarokat, különben megismétlődhet Székelyföldön az 1990-es marosvásárhelyi román-magyar véres etnikai konfliktus.
Később az Active Watch bukaresti civil szervezet hívta fel a figyelmet arra, hogy a román sajtó rosszul fordította Antal Árpád kijelentését. Az RMDSZ által is közzétett felszólalásában Antal Árpád a következőket mondta: „Végül pedig Frunda tanácsos úrnak szeretném mondani, kérje meg a főnökét, a miniszterelnök urat, utasítsa helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat. Mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, minősíti a miniszterelnök urat is. És ha valakinek nem az az érdeke, hogy a románok és a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön valahol esetleg megint olyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 1990-ben, akkor minimális tiszteletet nyújtsanak irányunkban.”
MTI
Székelyhon.ro

Többet adott Bukarestnél a településeknek az EU
Több mint 800 millió euró EU-s pénzt költöttek tavaly a hazai önkormányzatok infrastrukturális és hulladékgazdálkodási beruházásokra, míg az állami hozzájárulás csak 240 millió euró volt. Az uniós források lehívásában tavaly Bihar megye járt az élen.
Mintegy 870 millió eurót sikerült lehívniuk Európai Uniós forrásokból tavaly a romániai megyei és helyi önkormányzatoknak. Az EU-s pénzek felhasználása terén óriási eltérések mutatkoznak a megyék között, a leghatékonyabb 36 ezerszer nagyobb uniós támogatásból gazdálkodhatott, mint a leggyengébben teljesítő.
Bihar elöl, Teleorman hátul
Az uniós források megcsapolásában 2014-ben Bihar messze kiemelkedett a mezőnyből, 113,4 millió euróhoz jutott hozzá. A Közbeszerzések Elektronikus Nyilvántartójának adatai szerint a pénz tekintélyes hányadát a város modern kori történelmének legnagyobb beruházására, a hőerőmű modernizálására fogják költeni, ami több mint 68 millió euróba kerül.
Tetemes összeget, 84,2, 67,7 és 67,5 millió eurót sikerült elnyernie Prahova, Kolozs és Iaşi megyének is. Az erdélyi önkormányzatok átlagban jól teljesítettek, Hunyad például 52,6, míg Krassó-Szörény 33,5 millió euróhoz jutott hozzá pályázati úton. A székelyföldi önkormányzatoknak sem kell szégyenkezniük. Hargita megyének ugyanis 13,4 millió eurót, míg Háromszéknek 21,3 milliót sikerült lehívnia. Kovászna megye egyébként többek között Maros, Brassó és Arad megyét is megelőzi ezen a téren.
A magyarlakta megyék közül Szatmár volt a legkevésbé hatékony az EU-s pénzek megszerzésében, mindössze 943 ezer euró a tavalyi mérleg, de Temes sem lehet elégedett a megszerzett 1,5 millióval. Országos viszonylatban Teleorman teljesített a leggyengébben. A Duna-menti megyében valószínűleg azt sem tudják, hogy eszik-e a pályázatírást avagy isszák, hiszen tavaly csupán 3100 euró értékben hívtak le uniós pénzeket.
Főleg infrastruktúrára fordítják
A lehívott pénz oroszlánrészét, 611 millió eurót infrastrukturális fejlesztésekre fordíthatják az önkormányzatok, ami több mint duplája az ilyen célra a kormány által a központi költségvetésből kiutalt összegnek. A második helyen a hulladékgazdálkodás áll, 194 millió euróval. Az Európai Unió anyagi támogatása nélkül nem tudnánk lényegi előrelépést felmutatni ezen a területen, melyre a kormány csupán 3,4 millió eurót szánt.
Informatikai felszerelés vételezésére 21 millió eurót kaptak EU-s forrásokból az önkormányzatok, míg tervek, elemzések, tanulmányok elkészítésére és stratégiák kidolgozására 11 millió eurót költhettek, a tej, kifli, alma programra pedig 339 ezer eurót fordíthattak. Azon tevékenységi területeken, amelyekre az Unió 870 millió eurós támogatást adott, az állam mindössze 473 millióval segítette az önkormányzatokat, ebből az összegből 96 millió euró a tej, kifli, alma programra ment el.
Pengő Zoltán
maszol.ro

A családkutató
Adatforrástárlatot nyitott múlt év decemberében az Erdélyi Genealógiai Társaság Sepsiszentgyörgyön a Köntés Kiállítótérben, és ez év elejéig családkutató információs pontot és családfarajzoló műhelyt működtetett itt Kocs János, a szervezet vezetője. A szűk hónap alatt mintegy száz érdeklődő fordult meg ott, öten tájékozódtak komolyan, s közülük két család kívánja megrajzolni saját ős- és családfáját.
Kocs János 1956-ban született Székelymuzsnán, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum elvégzése után a brassói műegyetemen szerzett villamossági mérnöki oklevelet. A sepsiszentgyörgyi IAME vállalatnál, majd a Selectronik kábeltelevíziónál dolgozott, jelenleg az RCS–RDS szolgáltatónál műszaki felügyelő. Családkutató, 2005-ben megalapította az Erdélyi Genealógiai Társaságot, melynek elnöke. Mostanig mintegy 245 ezer ember adatait dolgozta fel. Vele készítettünk interjút.
– Mikor szeretett bele a genealógiába? – Már kiskorom óta érdekelt a családtörténet, mivel nagyapán Argentínában élt, édesanyám ott született. Nem volt szabad levelezni, de én kíváncsi voltam, mi van vele. Az áttörés 1989 után jött, amikor megjelent az internet, és az egyik levelezőfórumon láttam, hogy valaki egy szomszéd falusi rokonsága – a mátisfalvi Pálhegyiek – felől érdeklődik. Visszaírtam, hogy ismerem Pálhegyi Gábort, testvérét, Bertát, és név szerint felsoroltam hozzátartozóikat: élettársakat, gyermekeket, vejeket, unokákat. Erre öt perc múlva érkezett a válasz, hogy amit én leírtam, az több, mint amit kétéves fizetett kutatómunka után egy magyarországi családkutató iroda küldött neki. Megkérdezte, lenne-e kedvem foglalkozni vele. Kedvem éppenséggel volt, az amerikai hölgy pedig mondta, tudja, hogy ez időt és pénzt igényel. Szerinte a mátisfalvi Pálhegyiek közül a világban mintegy 350 élhet. Ez véges szám, egyenként fel lehet keresni őket, s ha hajlandó vagyok neki ebben segíteni, állja a költségeket. Megvolt a módszer: elő a telefonkönyvet, felhívni minden Pálhegyit, időpontot egyeztetni, aztán elmenni a településekre, a temetőkbe, keresgélni az egyházi család- és anyakönyvekben az állami levéltárban, polgármesteri hivatalokban. 2004-ben már szabadon lehetett a levéltárban kutatni. A hölgy készült haza Erdélybe, megnézni, honnan vándoroltak ki a dédszülei. 2005-ben el is jöttek heten Amerikából. Megszerveztük a családtalálkozót Mátisfalván a kultúrotthonban, 150-en gyűltek össze Pálhegyiek és leszármazottak. Akkorra már 5700 személyt vezettünk fel egy 40 méteres családfára, amit kiállítottam. – Hogyan készítette az óriási családfát? – A hölgy, aki harmadik generációs amerikai, tudta, mivel jár a családkutatás, és felszerelt: küldött digitális fényképezőgépet, laptopot, családfarajzoló programot, riportermagnót, tehát mindent, ami szükséges volt. Mondta, számára ez nagyon fontos, műtétre készül, nem tudja, túléli-e, de azelőtt ezt szeretné lebonyolítani. Az erdélyi utat követően megműtötték, felépült. Utána még egyszer eljött Erdélybe, látszott rajta, hogy megkönnyebbült. Az 1700-as években a székelymuzsnai anyakönyvekben találtam egy Kocs-Pálhegyi házaspárt, szerinte én vagyok a legközelebbi erdélyi rokona, mert velem tud értekezni. Közben kerültek más érdeklődők is. Egy amerikai, aki az öt bukovinai székely faluba telepedett családok eredetét kutatta, az akkor Pesten élő Elisabeth Long kérte a segítségemet. A családnév alapján kikerestük az anyakönyvekből, mely településeken vannak hasonló nevű családok. Neki a DNS-minták levételénél segítettem, és én hordoztam a terepen. A most élő legidősebb férfiaktól vettünk DNS-mintákat (lepedéket). Megjegyzem, ugyanezt tettük a Pálhegyi család esetében is, és nagyon szépen találtak az eredmények. – Hogy indult be a nagyüzem? – Nem volt igazán nagyüzem. Szabadidőmben foglalkoztam családkutatással, és amikor 2007-ben megengedték a levéltári fényképezést, nagy lendületet vett a munka. Előzőleg 2006-ban már lemásoltam a tamásfalvi anyakönyvet, kifizettem az oldalankénti fénymásolási díjat, akkori pénzben egymillió lejt pengettem le az állami kincstárban. Egy magyarországi vegyészmérnök érdeklődött, s megelőlegeztem a kutatását. Amikor át akartam adni, s mondtam, hogy költségek is voltak, nem kellett. Öt év elteltével ismét megjelent, továbbra is ki akarta deríteni, hogy lófők voltak-e az ősei. Akkor rendeztük a régi számlát. – Hogyan kezdte a családfarajzolást? – Próbálkoztam Word- meg Excel-programban. Nem is néztek ki rosszul, de amikor valakinél harmadik feleséggel találkoztam, egyszerűen nem tudtam feltüntetni. Miután az amerikai hölgytől megkaptam a családfarajzoló programot, és megtanultam használni, rájöttem, egész elegánsan ábrázolható ez is. Székelymuzsna kis falu... Megrajzoltam a saját családfámat, a feleségemét, s ezek már sekély mélységben találkoztak: több ős is egyezett. (Felesége szintén székelymuzsnai származású, Gedő lány – szerk. megj.) Rájöttem, hogy az addig külön-külön ápolt családágakat össze kell vonni, mert vannak többön is megjelenő azonos egyének. Az összevonás után derült ki, hogy akkorra már közel 40 ezer személy adatait dolgoztam fel. – A program jelzi az átfedéseket? – Ha talál két azonos nevű, azonos dátumon született egyént, rákérdez, hogy ugyanaz-e. Nagyon meg kell vizsgálni, mert bizony megesett, hogy különbözött. A kilyéni és rétyi Székely családdal volt gondom. Amikor láttam, hogy három-négy hónapra születtek a gyerekek egymás után, gondoltam, hogy valami nincs rendben. Átvizsgáltam, s kiderült, a kilyéni előnevű Székelyek Rétyen éltek, és a rétyi előnevűek Kilyénben. Mindkét családban volt Székely Zsigmond, és mindkettőben Horváth Borbála is, és egy időben születtek gyermekeik. Aztán rájöttem, az egyik Horváth Borbálánál van egy P betű, azaz a Petrichevich-Horváth, a másiknál egy N, s akkor szétválasztottam az ágakat. Kiderült, akik a királybíró Székely Zsigmondtól származtatják magukat, azok valójában nem tőle származnak, és fordítva. – Milyen más érdekességekbe botlott? – Vannak „csapdák”... Nagyon figyelmesen kell böngészni a régi anyakönyveket. Nem egyszerű meglátni a különbséget a Kanyó, Kánya és Kónya, a Bartha és Barthó, Bartos és Bartus hasonló hangzású családnevek között. Egy fórumbejegyzésben írta valaki, hogy őse Bágyon született. Elmentem Csíkszeredába, a levéltárban lemásoltam a bágyi anyakönyveket, de nem találtam a családot benne. Rákérdeztem: Bágyon? Igen, Bágyon, jött a válasz. Amikor küldte a papirost, kiderült, nem a Hargita megyei Bágyon, hanem a Kolozs megyei Bágyonban élt a család. Ott megtaláltam. Vannak olyan helyek, ahova soha nem jutottam volna el, ha nem foglalkozom családkutatással. Gógán, Gógánváralja, Oláhdellő, Kisprázsmár, Szilágyerked, Szinérváralja... Ausztráliából jelezte egy elszármazott, hogy erkediek az ősei. Először mindketten azt hittük, hogy a Székelymuzsnával szomszédos Szászerkedről van szó. Aztán kiderült, Szilágyerked. Elmentem a Szilágyságba. Zilah után, Szatmárnémeti felé már messze bent jártam román vidéken, amikor megérkeztem a faluba, s rákérdeztem az első atyafira – románul –, hol találom a református lelkészt. Nem értette. Kiderült, egyetlen román sem él a faluban, de a szomszéd falu teljesen román. Más. „Anno” könyvtári ügyben levittem Demeter Lajost Uzonba, mondtuk Ungvári Barna tiszteletes úrnak, hogy le kellene másolni a családkönyvet. Igen, tudja, hogy le kellene másolni, de ki fogja azt megtenni. Én. Mikor? Most. Kihozta a nagy családkönyveket, aznap végigfényképeztem. Mondtam, utómunka, dupla felvételek törlése, számozás után viszem a másolatot. A tiszteletes nagyon meglepődött, amikor hónapok múlva átadtam a DVD-t. Annyi mindenki annyi mindent ígért már neki, s nem tartotta be. Megegyeztünk, hogy a magyar állampolgárság igénylése okán friss adatokkal kiegészített családkönyvet újból lemásolom, most már egészen más minőségben. – Milyen gondokba ütközött kutatásai során? – Nem egyértelmű a vonatkozó jogi háttér, de akad nehézség a hivatalokban is. Embere válogatja. Van, aki úgy értékeli, ha információt ad ki, azzal ő szegényebbé válik vagy csorbulnak lehetőségei. Ezt nem értem. Törvény engedélyezi minden száz évnél régebbi dokumentum szabad kutatását. Ennek ellenére gond van a katolikus anyakönyvek kutatásával, mert a plébániákon maradtakat nem engedik egészében lefényképezni. Azt mondják, erre rendeletük van. Kifejtettem, lehetetlenség, hogy egy egyház vagy plébános szerzői jogot formáljon az anyakönyvre, hiszen nem jószántából írta, s még csak nem is ingyen, mert kaptak juttatást. Ez közkincs. Ma már úgy lehet megosztani ezeket, hogy nem szegényedik senki, és nagy segítség lenne, mert vannak idős emberek, akik nem tudnak odautazni. – Hány nap volt a legtöbb, amíg nem foglalkozott családkutatással? – ...nehéz válaszolni. Megesett, hogy két napig, de három nem. – Mikor, hogyan alapította az egyesületet? – Megjelent a jogszabály a személyi jövedelemadó két százalékának felajánlási lehetőségéről, s gondoltam, úgyis annyi pénzt elköltök, próbáljunk meg valamit elszámolni. Párhuzamosan bejegyeztem az Erdélyi Genealógiai Társaságot és egy családkutató irodát. Reméltem, ez utóbbi beindul, s a családomnak lesz munkahelye. Megfuttattam, mekkora lehet az érdeklődés. Arra számítottam, tíz emberből egyet fog érdekelni a családja múltja. Nem jött össze. Megtöltöttük szórólapokkal a várost. Nem volt eredménye. Alább adtam: százból érdekel egyet, ezerből... Az sem jött össze. A valós adat: 100 ezerből érdekel egyet úgy, hogy áldozzon is rá. Erre vállalkozást építeni nem lehet. Tehát a családkutató irodát zároltuk. Maradt a civil szervezet. Családtagok, ismerősök átutalták az adójuk két százalékát, és kerültek támogatók is. Például Derzsi Sámuel baróti vállalkozó, aki hallott munkánkról, megkeresett, hogy fontosnak tartja, és szeretné támogatni. Biztatott, hogy másoljunk le minél több anyakönyvet, amíg nem gondol valaki egyet, és korlátozza a lehetőségeket. Őt elsősorban Erdővidék anyakönyvei érdekelték. El is készítettük. Aztán a Humaret Alapítvány utalt számlánkra. Került Amerikából, Svédországból, Olaszországból érdeklődő. Olaszországból inkább románok. Brassó mellől ortodox anyakönyvekből kellett adatokat gyűjteni. Bizony jól fogott a valamikori orosznyelv-tanulás, mert a görög katolikus és ortodox anyakönyveket cirill betűkkel írták. – Mennyi adatot sikerült eddig összegyűjteni? – Erdély összes anyakönyve a cél... Háromszék levéltárba került anyakönyveit mind lemásoltuk, nagyon sokat Csíkszeredában, Brassóban, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Besztercén, Zilahon. A tavaly felértünk Szatmárra és Nagybányára is. Nagyváradon kellene nyitnia a levéltárnak, ott költözés miatt évek óta zárva az olvasóterem. Azzal igyekszünk foglalkozni, amire igény van. Arad és Temesvár messze van, a vonzáskörükbe eső érdeklődőket átirányítom máshoz. Azzal, hogy egy csomó anyakönyvet lefényképeztünk oldalankét, még nincs vége a folyamatnak. Az utómunka településenként akár három hónapig is eltarthat. 760 adatforrást dolgoztunk fel. Ez nem csak anyakönyv, hanem szakkönyvek, folyóiratok is. Másoltuk a gyászjelentőket a Székely Nemzeti Múzeumból, a marosvásárhelyi Teleki Tékából. Megvannak a Háromszékben megjelent gyászjelentések ezelőtt egy évig. Ma már 14 500 név szerepel. Ennél jóval többen hunytak el a megyében 1990 után, de ennyien jelentettek meg a Háromszékben gyászjelentőt. Idáig 245 ezer személy szerepel az adatbázisban. Ezt befejezni nem lehet… – Melyek a további tervei? – Szép lenne főállásban végezni ezt a munkát, támogatókat kellene találni... Könyvet kellene írni… segítséget nyújtani családkutatóknak. Az anyakönyveket valahogyan jobban hozzáférhetővé kellene tenni. A társaság honlapján csak a másoltak jegyzéke szerepel. A Háromszék gyászjelentőit is kereshetővé kellene tenni. Újra kellene indítani a Genealógiai Füzeteket, még ha csak internetes változatban, akkor is. (Csíkszentmihályi Sándor Imre által kiadott, szerkesztett, 1903–1914 között Kolozsváron megjelenő családtörténeti folyóirat. A Genealógiai Füzetek társszerkesztője, szerzője s főképp illusztrátora volt Keöpeczi Sebestyén József címerművész, heraldikus – szerk. megj.)
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hallgatózik az ügyészség
Egy hónapos hallgatás után „hallgatózásba” fogott a bukaresti főügyészség Szervezettbűnözés- és Terrorizmusellenes Főosztálya (DIICOT) Antal Árpád nagy port kavart nyilatkozata ügyében.
Az RMDSZ csütörtöki bejelentése szerint a nyomozó hatóság a napokban írásban kérte az alakulatot, hogy bocsássa rendelkezésére Sepsiszentgyörgy polgármesterének a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) december 13-ai ülésén elhangzott beszéde hanganyagát. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára közölte, eleget tettek a vádhatóság kérésének.
„Reméljük, hogy a DIICOT-nak elküldött hangfelvétel, valamint a felszólalás írásos kivonatának román változata elegendő bizonyíték arra, hogy a szövetséget, Antal Árpádot ne vizsgálják ki terrorizmus gyanújával, illetve a mondvacsinált eljárást berekesszék” – idézte Kovácsot a szövetség hírlevele.
A politikus emlékeztetett decemberi kijelentésére, miszerint az RMDSZ 25 év alatt a politikai színtéren minden egyes alkalommal a párbeszédet választotta, olyan körülmények között is, hogy Románia határain túl ebben az időben nem minden esetben ez történt. „Ezért is nevetséges az ügyészség kivizsgálása” – tette hozzá a főtitkár.
Hasonlóképpen vélekedik Antal Árpád is, aki a Krónika kérdésére csütörtökön kifejtette: ha az ügyészek meghallgatják a beszédét, megértik, hogy alaptalan a vizsgálódásuk. Sepsiszentgyörgy polgármestere megerősítette, hogy az SZKT-n elhangzottakat továbbra is fenntartja.
„Furcsa, hogy most, amikor egész Európa a szólásszabadság korlátozásának veszélyeiről beszél, Romániában felmerül, hogy egy politikai nyilatkozatért bűnvádi eljárást indítsanak” – állapította meg a polgármester.
A DIICOT decemberben jelentette be, hogy terrorizmus gyanúja miatt vizsgálódik az RMDSZ miniparlamentjének marosvásárhelyi ülésén elhangzott felszólalások miatt. A nyomozó hatóság akkor nem tisztázta, hogy konkrétan melyik nyilatkozat alapján vizsgálódik, csak annyit közölt, hogy a terrorizmus visszaszorítása és megelőzése elleni törvény alapján vizsgálja, az elhangzottak kimerítik-e a fenyegetés bűncselekményét.
Antal Árpád az SZKT ominózus ülésén arról beszélt, hogy a prefektusok provokálnak a himnuszéneklés és a szimbólumhasználat miatt kiszabott bírságokkal.
„Végül pedig Frunda tanácsos úrnak, Victor Ponta miniszterelnök tanácsos urának, tanácsosának szeretném mondani, hogy kérje meg a főnökét vagy a tanácsoltját, a miniszterelnök urat, utasítsa a helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat. Mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, az minősíti a miniszterelnök urat is. És hogyha valakinek nem az az érdeke, hogy a románok és a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, a Székelyföldön, valahol esetleg megint ugyanolyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 1990-ben, akkor egy minimális tiszteletet nyújtsanak az irányunkban” – hangoztatta az RMDSZ által is közzétett decemberi felszólalásában Antal Árpád.
A román sajtó korabeli híradásai szerint a polgármester azt kérte Pontától, utasítsa a Kovászna megyei prefektust, hogy hagyja békén a magyarokat, különben megismétlődhet a Székelyföldön az 1990-es marosvásárhelyi román–magyar véres etnikai konfliktus. Az ügyészség annak idején ezek alapján jelentette be az eljárás beindítását.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Elvesztette Barót az autonómiapert
Alapfokon pert veszített Barót önkormányzata az autonómiahatározat ügyében, a nem jogerős ítélet semmisnek nyilvánítja a júliusban elfogadott tanácsi döntést.
Lázár Kiss Barna polgármester lapunknak elmondta, megfellebbezték a döntést, de felkészültek arra, hogy veszíteni fognak. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, a prefektúra eddig mind a három székely megyében megtámadta a bíróságon az összes autonómiahatározatot, arra hivatkozva, hogy szándéknyilatkozatot nem fogadhatnak el.
„Tudomásom szerint az utolsó ilyen dokumentumot Kovászna fogadta el október végén, de már azt is megtámadta a kormányhivatal” – mutatott rá Gazda. Elmondta, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) minden önkormányzatot arra biztat, hogy fellebbezzen, ehhez jogi segítséget is nyújtanak.
Elmondta, Háromszéken például a 44 önkormányzatnak a fele már igényelte a jogi iratcsomót. Az önkormányzatok esetében a táblabíróságok hoznak jogerős döntést, így véges a fellebbezési lehetőség, mutatott rá Gazda Zoltán, azonban hozzátette: ezek a határozatok akkor is hasznosak, ha a bíróságon kedvezőtlenül döntenek a sorsukról, hiszen ráirányítják a nemzetközi közvélemény figyelmét a székelyföldi autonómia ügyére.
A 153 székelyföldi önkormányzat több mint egyharmada bólintott rá az SZNT által javasolt tervezetre. A háromszéki Torja tavaly novemberben Daragus Attila polgármester javaslatára visszavonta korábbi határozatát, arra hivatkozva, hogy esélytelenek a prefektúra elleni perben. Az SZNT korábban összehangolt megfélemlítési kísérletnek nevezte a prefektusok támadását, és hangsúlyozta: az önkormányzatok a határozat meghozatalával nem követnek el törvénytelenséget.
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)

Túlszabályozott tanügy
A diákok és szüleik fellebbezhetnek az elemi, általános és középiskolában kapott jegyek ellen – többek között ezt tartalmazza az oktatási minisztérium által kiadott, már a Hivatalos Közlönyben is megjelent új tanügyi szabályzat, amely megtiltja a tanulók tiltakozáson való részvételét, és feltételekhez köti a civil szervezetek alapítását.
Noha a szülők és a diákok a szabályzat több pontját kifogásolják, az oktatási szakemberek szerint szükség volt egy egységes, az ország mind a 8500 tanintézetére érvényes rendszabály kidolgozására.
Király András oktatási államtitkár lapunknak kifejtette: az új szabályzat tulajdonképpen csak iránymutató, amelynek alapján az iskoláknak február közepéig kell kidolgozniuk saját belső működési előírásaikat. „Ezt a mankót minden iskola a maga arculatára formálja. Egy kis iskolában például nem kell ennyi szakbizottságot létrehozni, ennyi tevékenységi területet lefedni, de a dokumentum mindenképpen támaszt jelent, ha eddig értelmezési problémák adódtak a tanügyi törvény kapcsán” – magyarázta az RMDSZ-es politikus.
Király ugyanakkor úgy véli: a közel 180 paragrafus egy része fölösleges, ismétli a tanügyi törvény cikkelyeit, valószínűleg ezért tűnik sokaknak túlszabályozottnak. Szerinte nem kellett volna a szabályzatba is beleírni például, hogy mit jelent a közoktatás, vagy mit takar a tanügyi rendszerben a jogi személy, de azt hasznosnak tartja, hogy világosan megfogalmazták: mi tartozik a vezetőtanács hatáskörébe, melyek a diákok, a pedagógusok és a szülők jogai és kötelezettségei. „Egy jó iskola szervezettségéről ismert, egy rosszul szervezett iskola pedig soha nem teljesít megfelelően” – összegzett Király András.
„Pedagóguspróbáló” előírások
Azzal kapcsolatban, hogy sokak szerint a diákok jogait sérti, hogy például tanítási idő alatt nem lehet tüntetni az iskola területén, vagy a tanintézet vezetőségének jóvá kell hagynia a tanulók által alapított civil szervezeteket, az államtitkár úgy vélekedett: a diákoknak nemcsak jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak. „Ilyen megközelítésben az is sértheti a személyiségi jogaikat, hogy kötelező az órák látogatása” – fogalmazott a szakpolitikus.
Király szerint a problémáknak megfelelő és időben történő kommunikációval lehet elejét venni: ha a pedagógus, a diák és a szülő hatékony párbeszédet folytat, nem kerül sor iskolai tüntetésekre, és civil szervezet létrehozását sem akadályozzák meg. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a szabályzatban „pedagóguspróbáló” előírások is szerepelnek: ilyen például az osztályzatok ellen beadható fellebbezés vagy a diákokkal és szülőkkel szervezendő kötelező konzultáció.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke is úgy véli: szabályzatra mindenképpen szükség van. Rámutatott: a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (Makosz) képviselői azzal keresték meg őket, hogy kifogásolják a tüntetések szervezésére és a civil szervezetek alapítására vonatkozó elírásokat.
„Amennyiben ezek a cikkelyek valóban sértették volna a diákok személyes vagy alkotmányos jogait, mindenképpen támogatjuk a tiltakozásukat, de a Hivatalos Közlönyben megjelent szöveg alapos áttanulmányozása során kiderült, hogy ezek a feltételek nem olyan szigorúak. Civil szervezetet például abban az esetben nem lehet létrehozni, ha az sérti az iskola belső rendszabályzatát, vagy ellentmond a most megjelent módszertannak” – magyarázta a Krónikának az RMPSZ elnöke.
Burus-Siklódi Botond ugyanakkor reméli, hogy a magyar tannyelvű iskolákban nem lesznek visszaélések, az igazgatók, a tanárok nem élnek a megszorításokkal, de ezekben a kérdésekben egyébként sem egyedül az igazgatók döntenek, hanem a vezetőtanács, amelyben a diákok is képviseltetik magukat. A Makosz egyébként nyilvános közleményben is jelezte, hogy meglátásuk szerint a szabályzat nemcsak a diákjogokat, hanem az emberi jogokat is sérti, a szabad véleménynyilvánítási jog érvényesítésének megtagadásával.
Az iskoláknak házirendet kell kidolgozniuk
Az iskolák még ezen a héten megkapják a minisztérium új szabályzatát, a megyei tanfelügyelőségek ugyanis minden tanintézetnek küldenek egy-egy példányt a Hivatalos Közlöny vonatkozó kiadványából. Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő lapunknak kifejtette: közel egy hónap áll az iskolavezetők rendelkezésére, hogy áttanulmányozzák és gyűléseken megtárgyalják a dokumentumot, majd kialakítsák saját házirendjüket.
Az intézményvezető úgy véli: mint minden szabályzat, „ez sem tökéletes”, egyes cikkelyeket „alaposabban átgondolhattak volna”, de olyan előírások is bekerültek a dokumentumba, amelyek a korábbi szabályzat hibáit korrigálják hatékonyan. „Pró és kontra vélemények lehetnek, a diákok amúgy is szívesen tiltakoznak minden szabályzat ellen, de az előíráscsomagot miniszteri rendelettel elfogadták, megjelent a Hivatalos Közlönyben, tehát alkalmazni kell. Más kérdés, hogy utólag hányszor fogják majd módosítani, ahogy a tanügyi törvényt is” – fogalmazott Keresztély Irma.
Nem hoz jelentős változást az új szabályzat a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban – jelentette ki Bálint István igazgató, akinek elmondása szerint eddig is megbeszélték, ha egy diák szerint jogtalanul-e kapott alacsony osztályzatot. „Amíg nem tisztázódtak az ilyen ügyek, sosem került be a jegy a naplóba. A rendelet legfeljebb az eljárás adminisztrációs részét bonyolítja” – fogalmazott az intézményvezető.
Ellenkeznek a szülők
A szülők és a diákok már nem ennyire elnézőek az új szabályzattal kapcsolatban: a Háromszéken élő, kétgyermekes szülő, Orsolya például úgy véli, az együttműködésnek a felek jóindulata és bizalma alapján kellene létrejönnie, nem kényszerből és szigorú szabályok alapján.
„Ha bürokratikus úton történő fellebbezések, kérések, beadványok alapján kell megtudnom, hogy miért kapott a gyerekem rossz jegyet, vagy melyek a hiányosságai, annak már nem sok értelme van. Egyrészt kevés szülőnek van erre ideje, másrészt a többség attól tart, hogy ez a gyermekét érinti negatívan” – magyarázta az édesanya.
Orsolya szerint sokkal egyszerűbb, ha a tanárok hazaküldik a dolgozatot, és abból egyértelműen kiderül a pontozási rendszer, vagy a szülőértekezleten beszélik meg a felmerülő gondokat. Hozzátette: a szülők eddig is kérhették és átnézhették a dolgozatokat, tapasztalatai szerint pedig a diákok rendszerint a megérdemelt jegyeket kapják.
Egy szatmárnémeti édesapa egyenesen hajmeresztőnek nevezte azt az előírást, miszerint a szülők és a diákok fellebbezhetnek, amenynyiben nem elégedettek az osztályzattal. Lapunknak ugyanakkor azt is kifejtette: szerinte kimondottan hasznos volna, ha az iskolákban ismét engedélyeznék a testi fenyítést. „Amikor én gyerek voltam, gyakran osztottak pofont a tanárok, és nem haltunk bele, sőt egyes pedagógusokra hálával gondolok vissza azért, mert megtanították nekem, mi a fegyelem” – fogalmazott.
A visszaélésektől tart a vásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium egy tizenkettedik osztályos diákja, aki szerint mindaddig, „amíg a napló és az írószer a tanár kezében van, a diák vagy a szülő keresheti az igazát, úgy sem találja meg”.
„A dolgozatok újraértékelését szintén tanárok végzik, akik inkább tévedő kollégájukat fogják védelmezni, mintsem az igazságtalanul lepontozott diákot. Másrészt az érintett pedagógus bármikor bosszút állhat a tanulón, aki a következő jegyét is tőle kapja” – fogalmazott a diáklány. A Bolyai végzőse az érem másik oldalára is felhívta a figyelmet: meglátása szerint korrupcióhoz is vezethet az intézkedés, ugyanis lesznek olyan szülők, akik visszaélnek a lehetőséggel, és a jobb osztályzás kicsikarása érdekében megpróbálják lekenyerezni a tanárt.
Kötelezettségeket ró mindenkire a szaktárca
A minisztériumi szabályzat szerint a diák vagy a szülő részéről érkező fellebbezés benyújtása után öt nap áll a pedagógus rendelkezésére, hogy megindokolja az általa adott osztályzatot. Amennyiben a fellebbező fél nem elégedett a magyarázattal, írásban kérheti az iskolaigazgatótól az írásbeli vizsga újrajavítását, amit két másik szaktanárnak kell elvégeznie.
A tanintézeteknek azt is tiltja az új szabályzat, hogy nyilvánosságra hozza a diákok személyes adatait, illetve iskolai eredményeit. A tanulók nem szervezhetnek, illetve nem vehetnek részt olyan tüntetésen, megmozduláson, amely „befolyásolja az iskolai tevékenységet”, így például nem zárhatják le a folyosókat. Nem viselkedhetnek sértően, megfélemlítően, diszkriminatív módon sem társaikkal, sem a tanintézet alkalmazottaival, ugyanakkor a pedagógusoknak is tilos úgy megnyilvánulniuk – mind szóban, mind tettlegesen –, hogy az sértő legyen a tanulók számára.
A szülőknek kötelességük legalább havonta egyszer személyesen felvenni a kapcsolatot a tanítóval vagy az osztályfőnökkel, hogy tisztában legyenek gyermekük iskolai fejlődésével. A személyes találkozó idejét írásban is rögzíteni kell. Az elemi osztályosok szüleinek minden reggel az iskola bejáratáig kell kísérniük gyermeküket, amennyiben ez nem lehetséges, meg kell bízniuk ezzel valaki mást.
A szabályzat szerint minden iskolában létre kell hozni az erőszak megelőzéséért felelős bizottságot, az egyes tanintézetek diákjainak pedig megkülönböztető jelet – például kitűzőt, kendőt vagy egyenruhát – kell viselniük, hogy adott esetben a hatóságok azonosítani tudják, hogy melyik intézményhez tartoznak.
Krónika (Kolozsvár)

Angol és orosz nyelvű könyvben népszerűsítik a székely mofettákat
Megjelent az első olyan jelentős külföldi kiadvány, amely többek között Háromszék gyógyhatású vizeivel, mofettáival is foglalkozik.
Sophie Benge Healing Sources: Spas and Wellbeing from the Baltic to the Black Sea (szabad fordításban Gyógyító források: gyógyfürdők és jólét a Balti-tengertől a Fekete-tengerig) című könyvét a Prestel kiadóház adta ki angol és orosz nyelven.
A kiadó jelen van az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Németországban és Oroszországban, termékei bekerülnek a legnagyobb internetes terjesztő hálózatokba. A könyv 12 közép- és kelet-európai ország természetes gyógymódjait ismerteti, és külön fejezetet szentel a székely borvizeknek és mofettáknak. A kiadvány szerkesztése áttekinthető, fotóanyaga élményszerű, kitér olyan apróságnak tűnő részletekre is, mint a székelypetőfalvi borvízzel öntözött zöldhagyma.
Sophie Benge 2013 nyarán producerével és két fotóssal több napot töltött Háromszéken. Azzal ellentétben, amire a helybéliek számítottak, a csapat elsősorban a kevésbé kiépített borvízforrásokat, természetközeli állapotukban megmaradt feredőket találta érdekesnek.
Sophie Benge korábban lapunknak elmondta, a térség egyik legfontosabb vonzerejének a vidéki élet állandósságát látja, ő „a zsúfolt Londonban” él, és teljesen lenyűgözte a falusi élet egyszerű rituáléja, amely Európának ebben a részében változatlan maradt. Ittjártakor felmerült, hogy a tengerpartra is ellátogat, és az ott alkalmazott iszapkúrákról is ír, ám végül úgy döntött, a mofetták annyira egyedülálló természeti adottságok, hogy ezeknek szentel nagyobb teret a könyvében.
Albert Zoltán idegenforgalmi menedzser, aki Háromszékre irányította a szerzők figyelmét, úgy jellemezte a könyvet: ez nem útikalauz, hanem úti beszámoló, és ez teszi az egészet személyessé, megbízhatóvá, izgalmassá.
A kiadvány megérteti az olvasóval az anyatermészet holisztikus erejét és rámutat, hogy Háromszéken nemcsak a „kilúgozott” erőforrásokkal találkozik az ember, hanem „a gyógyítást belengi a vajákosok misztikuma”. A könyv megvásárlásához a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület nyújt segítséget.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Tankönyvírás közelről
Az új tanterv alapján elkészült két magyar ábécéskönyv egyikének mind a négy szerzője háromszéki, pontosabban kézdivásárhelyi. Olyan eszközt adtak a tanulók és a tanítók kezébe, ami szerethető, könnyen használható és a hétéves gyermek életkori sajátosságaira alapozva azokat a készségeket fejleszti, amelyekre később mindaz építhető, amivel az életben érvényesülhetnek – emelik ki munkájuk lényegét. Kocsis Annamária, a tankönyvíró csapat egyik tagja, 2014 szeptemberétől a Kovászna megyei magyar nyelvű elemi oktatásért felel, tanfelügyelőként is arra törekszik, hogy a kompetenciaalapú oktatást segítse Háromszék iskoláiban. A szakfelügyelővel arról beszélgettünk, milyen változásokat jelent az első osztályosok oktatásában az új magyar és román tanterv, illetve tankönyv.
Gyakran vádolják azzal a tankönyvírókat – és időnként nem alaptalanul –, hogy nincs kellő osztálytermi tapasztalatuk, a tudomány felől közelítik meg a tananyagot, olyan könyvet szerkesztenek, amely nem követi a diákok életkori sajátosságait, nincs összhangban a tanulók addig szerzett ismereteivel, és általában zsúfolt, túl sok és nehéz a feladatokban megfogalmazott követelmény. Az első osztályosok kezébe jókora késéssel, csupán januárban került Betűleső (marosvásárhelyi Kreatív Kiadó) és Betűvár (dévai Corvin Kiadó) szerkesztőiről ez nem mondható el, gyakorlott pedagógusok, akik nyelvészekkel, egyetemi tanárokkal együttműködve és saját tanítói tapasztalatukra alapozva választották ki a módszereket, szövegeket, feladatokat. A Kovászna megyei magyar tanítók közel fele-fele arányban választották a két ábécéskönyvet, a román elsős tankönyvek közül ellenben többen tanítanak a Kreatív Kiadó kiadványából. Ennek összeállításában szintén rész vett Kocsis Annamária (fotó), aki a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskolában tanított huszonkét esztendőt, gyakorló irányító volt a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudománegyetem tanítóképzőjének kézdivásárhelyi kihelyezett tagozatán, majd 2010-ben került Bukarestbe az oktatási minisztériumba, ahol a magyar óvodai és elemi oktatás országos felügyelőjeként dolgozott. Így csöppent a tanterv- és tankönyvírásba.
Kocsis Annamária elmondta, a minisztériumban azért vállalta el a tantervírást, mert látta, új szellemű csapat verődött össze, amely belátta, változtatni kell az I–IV. osztályban. Szerette ezt a munkát, de családi okokból hazajött. Az ingázás nem könnyű, és az ott kapott alacsony fizetésből nem tudta megoldani az utazgatást. Csernátonban iskolát igazgatott egészen addig, amíg felkérték, hogy vállalja el a tanfelügyelői állást. 2014 szeptemberétől végzi ezt a munkát, melyet nagyon szeret, de hiányolja a tanítást. Jár órát látogatni, így sokat van gyermekek és tanítók között, és reméli, még visszatér a tanterembe.
Gyakorlati tudásra van szükség
– Hogyan áll össze a tanterv? Mi alapján döntenek, hogy mi a cél, mi kerül be és mi nem? – Én úgy tartom, a tanítónak nem feltétlenül kell tudnia a tantervet, de ismernie kell. A korábbi tanterv korszerűtlen, már régóta nem használják a pedagógusok. Munkánk kezdetén az oktatási minisztérium oktatástudományi kutatóintézete kisebbségi osztályának csoportja kezünkbe adott egy tantervvázlatot, amelynek összeállításában felhasználták kutatásaik eredményeit. Uniós országok szakemberei közösen kidolgoztak egy alaptantervet, amelyet lefordítottak románra, ezt kaptuk meg, ezt az irányvonalat kellett követnünk. Ez az alaptervezet szabályozza a tantervet, erre építettük rá sajátos anyanyelvi jellegzetességeinket. A legfontosabb, hogy az új tanterv kompetenciaalapú, nemcsak tartalmi vonatkozású leírásokat tartalmaz, hanem a kompetenciák fejlesztésére vonatkozó útmutatókat is.
– Milyen készségek fejlesztését követi az új tanterv?
– Gyakorlati tudásra van szükség, ezért elsősorban olyan készségekről és képességekről van szó, amelyek a funkcionális nyelvhasználatra alapoznak azért, hogy fejlesszük a gyermekekben az önkifejezés képességét, hogy az élet különböző területein tudjanak már korai életkorban boldogulni. Fontos, hogy a gyermek értsen különböző jelrendszerekből, tudjon lépést tartani egy olyan világban, ahol nagyon sok minden függ a kommunikációtól. – Hogyan lehet ezt tanítani? Hogyan segíti ennek megvalósítását a tankönyv?
– Az eddigi tantervek és tankönyvek nem követték azt a négy általános célt, amit most négy alapkompetenciaként nevezünk meg: a szövegértést, a szövegprodukciót – vagyis a beszédet –, a szövegértő olvasást és az írásban történő szövegközlést. Az első lépéseket már az előkészítő osztályban megteszik ebbe az irányba, majd végigkíséri a diákokat egészen tizenkettedik osztályig. Az anyanyelvi oktatás és a kisebbségi gyermekek számára írt román tanterv tekintetében is úgy dolgoztuk ki a tantervet, hogy a ciklusok között ne legyen szakadás, ezért együttműködtünk az óvónőkkel, majd a tanárokkal, mivel már harmadik-negyedik osztályban megkezdődik egy új ciklus, és arra kell építeniük ötödikben.
– Hogyan készül egy tankönyv? Tudjuk, hogy mi a cél, milyen módszerek állnak rendelkezésünkre, de miként érjük el azt, hogy a tankönyv olyan eszköz legyen a gyermekek és a tanítók számára, ami segíti őket?
A módszertant, melyben leszögezik, hogy milyen követelmények, teljesítményleírók alapján kell szerkeszteni a tankönyvet, a minisztérium határozza meg. Az ábécéskönyv esetében megszabták, hogy ne csak a szövegértést és a betűtanítást kövesse, hanem hangsúlyt fektessen a másik két kompetenciára is, amelyek eddig háttérbe kerültek: a szövegértésre és a beszédprodukcióra. Fontos, hogy a kisgyermek beszédben helyesen használja anyanyelvét, ezt gyakoroltatni kell. Négyen voltunk a csapatban: Kisgyörgy Katalin óvónő, aki jelenleg előkészítő osztályos tanító a Nagy Mózes Elméleti Líceumban, Vollancs Szidónia, a Petőfi Sándor Általános Iskola tanítónője, Kerekes Izabella a Nagy Mózes Elméleti Líceumból és jómagam. Az első témákat együtt dolgoztuk ki, majd felosztottuk a feladatot, ami sokrétű volt, hisz digitális és papíralapú tankönyvet is kellett készíteni. Arra fókuszáltunk, hogy legyen szövegközpontú, minden betű tanításakor egy-egy versből, meséből induljunk ki, melyek hangzó anyagként megjelennek a DVD-mellékletben is, színész által, nagyon szépen előadva. Igyekeztünk az életkori sajátosságoknak megfelelő szövegeket keresni, mondókákat, ritmusokat, a dallam, és nem feltétlenül a tartalom alapján választottunk. Fontos, hogy a gyermek hallja a szöveget, mondja együtt a felolvasóval, dobbantsa, koppintsa ki a ritmust. A szövegek mellé képekkel, jelekkel ellátott feladatokat válogattunk, amelyeket az elsős gyermek meg tud oldani, és segítik őt a szövegértésében. Ahogy gyűltek a hangok betűképei, a betűk, írtunk újabb szövegeket, kezdetben szóoszlopokat, rövid mondatokat, amelyeket a gyermek a már megtanult betűkészlettel és az újonnan tanult betűvel kiegészítve olvashat. Tanácskoztunk nyelvészekkel, fonológusokkal, egyetemi szakemberekkel, akik segítettek. Megvan a tapasztalatunk az osztályteremből, de szükséges a tudományos megközelítés is, például, hogy milyen sorrendben tanítsuk a hangokat és azok betűképét. Ez nagyon fontos, mert figyelembe kell venni a hétéves gyermek életkori sajátosságait a hangképzésben, a hang kitartásában. Tudnunk kell, milyen nyelvi ismeretekkel rendelkezhet egy hat-hét éves gyermek. Meg lehet tanítani mindent időnap előtt – de nem érdemes. Ha megfelelő időben visszük be az adott ismeretet, jól begyakoroljuk a gyermekekkel, maradandóbb tudást érünk el, mintha elsietjük a dolgot. Ezért tartom jónak az előkészítő osztályt, mert ott hangutánzással, hangleválasztással, kommunikációs gyakorlatokkal olyan készletet adnak a gyermek kezébe, amire könnyen rá lehet építeni a betűtanítást. – Változott-e az írástanítás módszertana?
– Előkészítő osztályban betűelemekkel ismerkednek a gyermekek. Ezeket A4-es lapra rajzolják, kirakják magokból, cérnából, drótból, gyakorolják a levegőben a nagy motorikus mozdulatokat, azután szűkítik kisebbre az alakzatokat. Az előkészítő osztály végére három centiméteres sorok közé írják a betűelemeket, elsőben viszont a hagyományos sorközzel szerkesztett füzetekbe kell írniuk. Azért, hogy a betűgyakorlás könnyen menjen, készítettünk egy írásgyakorló munkafüzetet, ebben nagyobb méretben írhatnak a gyermekek.
Román mint idegen nyelv
– A romántanítás tanterve mennyire áll összhangban a magyar tanterv célkiűzéseivel és módszereivel? Egyeztettek-e e téren a román tanterv készítőivel?
- Igen, ugyanígy együttműködtünk, ráadásul én mindkét tantervíró csapatban részt vettem. Magyar tanítók dolgoztunk együtt, de román anyanyelvű tanárral is egyeztettünk, olyannal is, aki magyar tagozaton tanítja a románt. Az új román elsős tankönyvben sok módszertani útmutató segíti a tanítót. Most először készült olyan romántankönyv, amely fejleszti a kommunikációt. Tudjuk, hogy Székelyföldön a gyermekek nem nagyon hallanak román szót, az iskolában kell a nyelvet megtanulniuk. Arra fektettük a hangsúlyt, hogy ne betanult szavakat, mondatokat, képsorokat mondjanak, hanem kerüljenek a szavak szövegkörnyezetbe, a funkcionális nyelvbe. Több mint harminc románórát látogattam meg a megyében az elmúlt két hónapban, és nagyon ügyes megoldásokat láttam. Például van, aki csak románul beszél románórán, ugyanúgy, mint az idegennyelv-tanításánál. Természetesen, az olyan utasításokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy mi következik, mit fognak tenni, el lehet mondani magyarul, különben meg is riadna a gyermek, mert nem érti. De ha a tanító megmutatja azokat a tárgyakat az osztályban, a folyosón, az udvaron, amelyekről tanulnak, és azt sokszor ismétli, mindig ugyanúgy, könnyebben megjegyzi a gyermek, mintha feladatként kapná, hogy otthon tanulja meg a szavakat. Ha például a tanító azt mondja, hogy „mergem afară” (kimegyünk), akkor a gyakorlatban is kimennek az osztályteremből, majd ugyanígy megnevezik, amikor visszajönnek. Nem szabad fordítani a szavakat, mondatokat, hanem a mutogatások, történések által kell megértetni, hogy mi mit jelent, így lesz része a szó, a kifejezés a gyermek beszédének. Fontos a jelen idejű igehasználat az első osztályban, csak másodikban kell áttérni a múlt időre és harmadikban a jövőre, egyébként a gyermek összezavarodik. Erre korábban nem figyeltek, eddig a tankönyvekben hátul volt egy szöveg, amelyben megvolt, hogy milyen szavakat, mondatokat kell használni, a tankönyvi képek olyan olvasatúak voltak, mintha szövegek lennének, és azt meg kellett tanulni. Otthon a szülő még rádolgozott, nyaggatta a gyermekét, hogy ugyanúgy mondja vissza, így sokan meg is utálták a román nyelvet. Olyan szavakat kellett megtanulni, amelyekkel a gyermek a tankönyvben lévő képen kívül sehol nem találkozott, nem értette, miért szükséges, így nem is maradtak meg az emlékezetében, legfennebb egy napig, amikor bemagolta. Ezt kellene megváltoztatni. A jelenlegi tanterv kidolgozza, hogy miből mennyit szabad, kell tanítani. Fontos az archaizmusok, regionalizmusok kerülése, s hogy csak azokat a szavakat használják, amelyek hozzáférhetőek számukra. Második osztályban – amikor kezdenek olvasni és írni – lényeges, hogy csak olyan szöveggel foglalkozzanak, amely közel áll hozzájuk, amivel az életben is találkoznak.
– Remélhető, hogy a tapasztalaton alapuló nyelvtanulás érdekében ezentúl többet mennek ki a kisgyermekek az osztályból, az iskolából, ismerkednek a környezetükkel, a várossal, a természettel, a különböző létesítményekkel?
– Éppen ez az egyik legjobb módszer: kivinni az osztályteremből és a valóságban megmutatni, körüljárni, megtapasztalni mindazt, amiről tanulnak. Például, ha románórán együtt megy el az osztály szánkózni, és ott románul szól hozzájuk a tanító, minden szónak megvan a gyakorlati szerepe, és a gyermek könnyen megjegyzi. Nem szavakat kell tanítani, hanem olyan módszert használni, hogy a gyermek észre se vegye: minden órán beépül három-négy új szó a szókincsébe. El kell felejteni azt a kifejezést a román nyelv vonatkozásában, hogy második nyelv vagy nem anyanyelv, el kell ismerni, hogy számunkra idegen nyelv a román, és eszerint tanítani. Ezt Gabriela Droc, az elemi oktatásért felelős országos felügyelő is megerősítette, amikor ősszel megyénkbe látogatott.
*
Bár említett tankönyvek sok jót hoztak az első osztályosok oktatásában, kérdés, mikor és milyen lesz a folytatás, hisz a második osztályban magyarból csak egy tankönyv készült el, s amíg nincs még egy változat, a minisztérium nem ír ki licitet, románból pedig még nincs kész a tankönyv. Harmadik és negyedik osztályban jóváhagyták az új tanterveket, jövőre meg kell jelennie a harmadikos könyveknek. Kocsis Annamária arra biztatja a tanítókat, tanulmányozzák a tanterveket a minisztérium honlapján, és minél többen vállalkozzanak tankönyvírásra, -szerkesztésre, mert jó, ha lehet választani. Igaza van, de a választhatóságnál is fontosabb, hogy minél hamarabb jusson el az igazi reformszemlélet az oktatás minden szintjére.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Angolul a gyógyturizmusról
Külföldön is népszerűsítik borvizeinket
Lapunkban már többször megírtuk: Romániából egyedül Kovászna megye turisztikai látványosságairól számol be Sophie Benge Healing Sources: Spas and Wellbeing from the Baltic to the Black Sea című könyve, ami szabad fordításban annyit tesz, hogy Gyógyító források: Gyógyfürdők és jólét a Balti-tengertől a Fekete-tengerig. Ez az első jelentős külföldi kiadvány, amely a régió gyógyhatású vizeivel, mofettáival foglalkozik.
A turisztikai szakemberekből, fényképészekből, illetve írókból álló csapat 2013-as gyűjtőmunkája során Háromszéken is több napot töltött, a megye „gyógyforrásai” után kutatva. Az akkori beszámolójukból kiderült, a gyógyturizmus lehet Kovászna megye egyik legerősebb vonzereje. Azzal ellentétben, amire a helybéliek számítottak, a csapat elsősorban a kevésbé kiépített borvízforrásokat, a természetközeli állapotban megmaradt népi feredőket találta érdekesnek. Véleményük szerint az európai látogatók jelentős része éppen azok vadregényes, romantikus jellege miatt vonzódik a kelet-európai célpontokhoz, mely térségek lakói még őrzik a népi gyógyászat évezredes praktikáit is.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta:
– Több éve támogatjuk a népi fürdők újraépítését, mert az Aquasic Közösségek Közti Társulás által működtetett Borvíz útja révén megépült központok mellett kiegészítik a gyógyulási lehetőségek palettáját. Örvendtünk annak, hogy szakemberek is megerősítettek bennünket abban a hitünkben, miszerint ezek a fürdők nem csupán számunkra fontosak, hanem a hagyományos gondolkodást fűzik tovább, és kimondottan örvendünk annak, hogy a bennük rejlő örömöket külföldiekkel is megoszthatjuk. Ez az út nyilván hosszú, viszont egy ilyen rangos kiadvány fontos pontja a folyamatnak.
Albert Zoltán idegenforgalmi menedzser, aki Háromszékre irányította a szerzők figyelmét, így jellemezte a könyvet: ez nem útikalauz, hanem egy úti beszámoló, és ez teszi az egészet személyessé, megbízhatóvá, izgalmassá. A kiadvány megérteti az olvasóval az anyatermészet holisztikus erejét, és rámutat: Háromszéken nemcsak a „kilúgozott” erőforrásokkal találkozik az ember, hanem a gyógyítást belengi a vajákosok misztikuma is.
A könyvet a Prestel kiadóház adta ki angol és orosz nyelven. A kiadó angol nyelvterületen (Egyesült Királyság, Egyesült Államok), Németországban és Oroszországban van jelen, termékei bekerülnek a legnagyobb internetes terjesztőhálózatokba. Szerkesztése jól áttekinthető, fotóanyaga élményszerű, kitérve olyan apróságnak tűnő részletekre, mint a székelypetőfalvi borvízzel öntözött zöldhagyma.
A könyv megvásárlásában a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület nyújt segítséget.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csipkeművészeti tárlat Udvarhelyen
Csipkék százai díszítik a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum emeleti termeit – a magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvénysorozat keretében nyitották meg az Erdélyi csipkék című tárlatot, amely a csipkeművészet legfontosabb központjait és technikáit tekinti át.
Számos érdeklődő vett részt a Székely Nemzeti Múzeum reprezentatív időszakos vándorkiállításának megnyitóján, amelyet korábban a sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi közönség is megtekinthetett.
Szőcsné Gazda Enikő, a kiállítás kurátora elmondta, négy gyűjtemény anyagából származnak a kiállított csipkék, emellett a Haáz Rezső Múzeum gyűjteményének darabjai is kiegészítik a tárlatot, egyebek közt egy vetett ágy, valamint a székelyszentkirályi csipkék. A muzeológus hozzátette, céljuk a kevésbé ismert technikák és csipketípusok ismertetése
A megnyitón két fiatal tehetség élőben mutatta be Székelyföld leghíresebb technikáját, a székelyszentkirályi csipkeverést. A nyugat- és közép-európai összefüggő csipkeövezetek árnyékában Erdélyben is nívós csipkeművészet élt a 17. századtól kezdődően, melynek összegyűjtésére, áttekintésére nem sok hangsúlyt fektettek eddig a múzeumok.
A mostani tárlat az erdélyi csipke főként 19–20. századi kultúrtörténetét illusztrálja. A korai csipkeművészet remekei az egyházak és főúri udvarok köréből kerültek ki, és főként a nyugati csipkedivat Erdélybe áramlásáról árulkodnak: egyházi tárgyak, nemesi díszruhák, átmeneti műfajú hímzett-áttört kézimunkák járultak ahhoz, hogy Erdély lakossága megkedvelje a csipkét.
A kiállítás e korai, Nyugat-Európából importált ritkaságokkal indít, majd áttér Erdély híresebb központjainak ismertetésére: torockói, segesvári, székelyszentkirályi, háromszéki vert csipkék, székelyföldi magyar rececsipkék, szatmári és háromszéki frivolitás, dél- és nyugat-erdélyi román varrott csipke, árapataki rojtkötés, majd a 19. század végétől egyre inkább teret nyerő horgolt csipke divatjára világít rá, de kitér egy háromszéki iparművész, Szentkatolnai Bálint Benedek tüllhímzéseinek és terveinek ismertetésére is.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Megtűrten, magyarul Erdélyben
Tizennégy éve van érvényben az erdélyi magyarság nyelvhasználati jogait szabályozó 215-ös számú helyhatósági törvény, de Székelyföldön kívüli településeken felszínesen vagy egyáltalán nem alkalmazzák. Az okokról nyelvi diszkrimináció ellen harcoló szakemberrel és kisebbségkutatóval beszélgettünk.
Összességében 324 erdélyi településen szavatolja az anyanyelv használatát a 2001-ben elfogadott, majd a 2013-ban módosított 215-ös számú helyi közigazgatási törvény. Románia 2008-ban ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelynek vállalásai 2008. május elsején léptek érvénybe. Jogszabályokban tehát nincs hiány. Ha betartatnánk, és mi magunk is betartanánk a törvény előírásait, a magyarok lakta erdélyi települések zömében szabadon használhatnánk anyanyelvünket nemcsak iskoláinkban, hanem a polgármesteri hivatalokban és valamennyi helyi közintézményben. A törvényi szabályozás által biztosított széleskörű anyanyelvhasználat kívánatos állapotától azonban nemcsak a vegyes lakosságú megyékben és településeken, hanem még Székelyföldön is távol állnak. A központilag alárendelt különböző hivatalok és a többségi román önkormányzatok packázásain túl ez az állapot az erdélyi magyarság alulinformáltságával, a magyar politikai elit nemtörődömségével és közömbösségével, illetve az emberek kishitűségével magyarázható.
Büntetés nélkül nem megy
A törvény által védett anyanyelvhasználat akadályoztatásának legfontosabb fokmérője az Országos Diszkriminációellenes Tanács. A székelyföldi nyelvháború nyitányaként Hargita megyei, illetve háromszéki román szervezetek jelentettek fel megyei közgyűléseket és polgármesteri hivatalokat arra hivatkozva, hogy honlapjaikon nem szerepel minden román nyelven. Ez ébresztette rá az erdélyi magyar szervezeteket és magánszemélyeket a tiltakozás lehetőségére. A román médiában felkapott történetek a székelyföldi románok állítólagos diszkriminációjáról támpontot adtak a magyarok számára, hogy ők is jelentkezzenek a diszkriminációellenes tanácsnál a valóságban is megélt hátrányos helyzetük miatt. Az elmúlt években rengeteg beadvány érkezett magánemberek és civil szervezetek részéről – erősíti meg Asztalos Ferenc Csaba, a tanács elnöke is. „A hozzánk érkező panaszlevelek, és az általunk kivizsgált esetek nagy száma egyértelművé tette, hogy azokon a településeken, ahol nincs magyar polgármester, illetve a helyi közgyűlésben magyar többség, nem alkalmazzák a nyelvi jogokat szavatoló jogszabályt. Ez még azokra a Székelyföldön kívüli településekre is érvényes, ahol van ugyan magyar polgármester vagy alpolgármester, de a település szórványként él a többségi román települések között” – magyarázza az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke.
Eddig 64 erdélyi vegyes lakosságú településen indítottak eljárást, és hoztak valamilyen elmarasztaló határozatot. Első lépésként figyelmeztetik és megrovásban részesítik a vétkesnek talált helyi intézményt, illetve három hónapos határidőt adnak az észlelt szabálytalanságok kiküszöbölésére. Ha a megszabott határidőn túl sem változik a helyzet, pénzbírság következik. A büntetés ellen fellebbező helyhatóságot végül bírósági végzéssel kötelezik a nyelvhasználati jogok betartására. Az eljárás nem könnyű folyamat, a tanács azonban nem hátrál meg. Az eddigi eredmények biztatók, mert a megbüntetett polgármesteri hivatalok rendszerint beadják derekukat, másoknak pedig ez intő példa – magyarázza Asztalos Ferenc.
Kecskére a káposztát?
A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai ratifikációja után ismét a kormány és a parlament elé került a 215-ös számú helyhatósági törvény. A jogszabály alkalmazásának felemás tapasztalatait 2013-ban a kabinet új rendelettel próbálta korrigálni, megnevezte a törvény alkalmazásért felelős helyi szerveket: megyei közgyűlés, prefektúra, polgármesteri hivatal. Asztalos Ferenc szerint az a legnagyobb gond, hogy vegyes lakosságú megyékben és településeken eddig is ezek a helyhatósági vagy kormányszervek nem alkalmazták a törvénynek a nyelvi jogokat előíró passzusait. Nem marad más hátra, mint résen lenni, és jelenteni a diszkriminációellenes tanácsnál a visszaéléseket, de a tanács időnként hivatalból is lép.
Persze nem minden esetben nyer, ezt jól szemlélteti annak a két román személynek az esete is, akik azért pereskedtek, mert nem tartották törvényesnek, hogy a magyarok lakta településen a polgármesteri hivatalba történő versenyvizsgán feltételként szerepelt a magyar nyelv ismerete is. A szilágyperecsenyi polgármesteri hivatal jegyzői székére pályázó Florian Mocanu például a legfelsőbb bíróságon nyert a tanáccsal szemben. A bíróság úgy ítélte meg, hogy egy helyi önkormányzat csak abban az esetben kérheti számon versenyvizsgatételként a magyar nyelv ismeretét, ha a jelentkezőt kommunikációs osztályra alkalmazzák. Asztalos ezt bírósági visszaélésnek tekinti, hiszen egyértelmű, hogy falusi önkormányzat nem tarthat fenn kommunikációs osztályt: a falu jegyzője igenis az a személy, aki a helyi polgárokkal tartja a kapcsolatot, következésképpen ismernie kellene a nyelvüket is.
A kutató szemével
A helyhatósági törvény eddigi be nem tartásának története nem újkeletű. A Kisebbségkutató Intézet 2007-ben azzal próbált segíteni a polgármesteri hivatalokon, hogy honlapjára minden olyan űrlap magyar nyelvű változatát feltöltötte, amelyek szabadon felhasználhatók a helyi hivatalokban. A törvény alkalmazásáról azonban átfogó kutatás eddig nem született.
Úttörő vállalkozásnak számít hát a Bálványos Intézet és a Mensura Transylvanica politikai elemzőcsoport tagjainak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) égisze alatt elkészített kutatása Románia és a nyelvi jogok a közigazgatásban – Helyzetfelmérés címmel. A BBTE Politikatudományi Tanszékének és a Sapientia EMTE Európai Tanulmányok és Nemzetközi Kapcsolatok tanszékének oktatói – politológusok, szociológusok és jogászok – a kutatás keretében arra keresik a választ, hogy Románia milyen formában és mértékben biztosítja a magyarul beszélők nyelvi jogait. A kutatás arra is kitér, hogy az országnak milyen mértékben sikerült végrehajtania az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2012 júniusában a Nyelvi Charta romániai alkalmazása kapcsán megfogalmazott ajánlásait.
A 324 érintett erdélyi polgármesteri hivatal és hat megyei közgyűlés címére levélben, majd elektronikus postán, magyar nyelven, de kérésre románul is kiküldött, öt kérdést tartalmazó hivatalos levél arra keresi a választ, hogy a helyi önkormányzat magyarul is nyilvánosságra hozza-e határozatait és a gyűlés napirendjét? Milyen nyelven zajlanak a tanácsülések? Hány helyi intézményhez lehet írásban és szóban magyar nyelven fordulni? Hány magyarul tudó személy dolgozik az ügyfélfogadáson, ezek hány százaléka magyar?
Nincs pénz fordítóra
A kutatás valamennyi olyan erdélyi polgármesteri hivatalt górcső alá vett, ahol 20 százalék fölötti a magyarság részaránya. Mivel az adatok feldolgozása még zajlik, a kutatásvezető, Toró Tibor egyetemi oktató csupán néhány tapasztalatot tudott megosztani lapunkkal. A levelekre a megszólítottak mintegy 40 százaléka, azaz 131 polgármesteri hivatal válaszolt. A kutató szerint sok polgármesteri hivatalban nincsenek tisztában azzal, hogy egyszerű állampolgársági kérésre is kötelesek válaszolni, hivatalos felkérésre pedig annál inkább. A legtöbb válasz Székelyföldről érkezett, a legkevesebb olyan vegyes lakosságú megyékből, ahol sejthetően a legtöbb gond van a nyelvi jogok biztosítása terén.
Első látásra szembeötlő, hogy a tömbmagyar székelyföldi települések kivételével nem elterjedt a magyar nyelv használata a helyi közgyűlésekben. A törvény kimondja, hogy ha egy helyi tanácsnak legalább egyötöde egy kisebbséghez tartozik, ott a tanácsüléseken szabadon használható a kisebbség nyelve, azaz mindent fordítani kell: nemcsak a felszólalásokat, hanem a határozatok és jegyzőkönyvek szövegét is. Ezzel szemben ritkán alkalmaznak román–magyar tolmácsot, eddigi ismereteik szerint csak Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön. Ha erre helyi igény mutatkozik, a legtöbb vegyes településen a közgyűlés valamelyik tagja vagy a polgármester, alpolgármester fordít. Rendszerint azonban az „úgyis mindenki tud románul” szlogen érvényesül.
Ismeretlen fogalom a magyar kérvény
Az egyik legmegdöbbentőbb tapasztalat, hogy Erdélyben alig találkozni olyan polgármesteri hivatallal, ahol magyar nyelvű űrlapok is az állampolgár rendelkezésére állnak. Toró Tibor szerint a román nyelvű ügyintézés hagyományait még a kommunizmusból örökölte az erdélyi magyarság, és sokan negyed század elteltével sem tudnak megválni a berögződéstől, hogyha nem románul kérvényeznek valamit, sokkal lassabb és nehezebb az ügyintézés. A magyar nyelv térvesztésének tüneteiből is jól látható tehát, hogy az embereket nem bátorítják anyanyelvük hivatalos használatára. Sok polgármesteri hivatalban elkönyvelik, hogy mindenki tud románul, és ebbe a helyi magyar lakosság is belenyugszik. Toró szerint az erdélyi magyar politikum, elsősorban az RMDSZ felelőssége, hogy polgármestereit és alpolgármestereit rávegye a nyelvi törvények alkalmazására. Toró különösen rossz hatásúnak tartja, hogy a Székelyföldön – amelynek elsődleges példát kellene mutatnia – gyakran felületesen kezelik a nyelvi jogok alkalmazását. Innen kezdve a szórványtelepüléseken élőknek sokkal nehezebb a helyzetük.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ossz és uralkodj!
Immáron sok esztendeje tartó regionalizációs ködevés és szájtépés után, melynek egyetlen be nem vallott célja volt a központi kormányzati ellenőrzés rafináltabb érvényesítése – mellesleg pedig a valódi történelmi régiók, az etnikai arányokat tükröző tartományok eltagadása és fölszámolása –, a Ponta-kabinet hirtelen megvilágosodott újfent, s kétszínű és szemforgató módon juszt is kimondta, hogy Romániának mégis a legjobb a centralizáció. Mert ott fent, Bukarestben mindent jobban tudnak, mint az álmos és elmaradott provinciákon, s voltaképpen nincs is szükség megyei tanácsokra, a Bukarest-olümpuszon majd akkurátusan eldöntik, mennyi pénz jár – a sajátjából! – az esztelnekinek, a Flămânzi faluból valónak, a szatmári Ábosnak, a dobrudzsai Ovidiunak, a mócvidéki Iancunak és a székely Jedd nemzetségéből valónak. Hát ezért van kormány, hogy igazságot tegyen, s meg ne történhessen valahogy, hogy valamelyik megyei önkormányzat saját többsége politikai színezete után próbáljon osztogatni a visszaosztogatott alamizsnákból.
A helytartó, a prefektus, az esetleg beleszólhat, mert az a mindenkori kormány bölcsességeit, igazságosságát és teremtő szellemét képviseli. De a választott atyafiaknak semmi köze az egészhez, s ha már sikerült bezsebelni vidékről a pénzeket, szeretett kormányunk és kormánypártunk azt is jobban tudja mindenkinél, hogy kinek mennyit, miért lehet visszacsurgatni-csöppenteni belőle. Továbbá eldönti azt is, hogy milyen, már megnyert pályázatokhoz ád némi részesedést abból a pénzből, amit Európából éppen a vidékfejlesztésre adtak.
Románia kormányai soha nem voltak híresek az önkormányzatiság, a demokratikusan felálló helyi testületek támogatásában, de amit a Ponta–Dragnea kettős által vezényelt baloldali vircsaft elművel, az már a közigazgatási hülyeség világcsúcsának számít. Mintha Bukarestben jobban tudnák, hogy például Háromszéken hol kellene melegében befejezni egy csatornázást, iskolatatarozást, községi utat, mint Sepsiszentgyörgyön. Hát döntsenek ők helyettünk, rólunk, nélkülünk, s ez így megy már lassan száz esztendeje.
Bukarest olyannyira jobban tud mindent, hogy azt még az alapító Bucur pásztor sem hitte volna, mikor leszúrta furkósbotját.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Falvakon még várják a támogatást (Uniós élelmiszersegély)
Közel egy hónappal a határidő után sem érkezett meg Háromszék minden településére az uniós élelmiszersegély. Bár a munkaügyi tárca első körben azt ígérte, a jogosultak november derekától vehetik át a különböző alapélelmiszerekből álló támogatást, a megyeszékhelyen csak karácsony előtt sikerült kiosztani az első csomagokat, s néhol még pénteken kora délután sem tudták, mikor érkezik a sokak számára oly fontos szállítmány.
A kormánybiztosi hivatal összesítése szerint térségünkben péntekig 71 250 csomagot vettek át a célcsoportba tartozó munkanélküliek, kisnyugdíjasok, fogyatékkal élők, szociális segélyre szorulók, valamint a családi pótlékra jogosultak. Az étolaj, cukor, búza- és kukoricaliszt mellett laskát, májpástétomot, illetve sertés- és marhahúskonzervet tartalmazó dobozokat azonban Barátoson, Esztelneken és Rétyen mindeddig nem sikerült eljuttatni a hátrányos helyzetűekhez. Constantin Anna Zsófia, a prefektúra munkatársa szerint Háromszékre további 1748, uniós alapokból biztosított csomagnak kell megérkeznie.
Rétyen több mint 900 jogosultat tartanak nyilván. A kedvezményezettek az ünnepek előtt várták a támogatást, ám az bármikor jól jön – mondta lapunknak Dálnoki Lajos polgármester. Bár az igénylőkről időben tájékoztatták az illetékes tárcát, az önkormányzat még mindig nem kapott értesítést arról, mikor érkezik a szállítmány. Barátos önkormányzata közel 200 rászoruló számára kérte a támogatást, s további 30 csomagot kiegészítésként – közölte megkeresésünkre Kerestély Csaba polgármester. Esztelneken 210 körüli a jogosultak száma, ám az önkormányzat munkatársai hiába érdeklődnek naponta, egyelőre nem tudják, mikorra várhatják a csomagokat – mondta el lapunknak Varga Attila polgármester.
Pótlistán jegyzett kedvezményezettek a napokban is jelentkeztek a sepsiszentgyörgyi közösségfejlesztési igazgatóság raktáránál, hogy átvegyék az élelmiszer-támogatást, melyből pillanatnyilag mintegy ezer adag van készleten. Tankó Vilmos intézményvezető úgy értékelte, könnyebbé vált a segély szétosztása azáltal, hogy egyszerre és dobozokba adagolva érkezett, a rászorulók ellenben negatívumként élték meg, hogy az átvételt szavatoló szelvényeket már október-novemberben megkapták, a csomagokat azonban jó esetben csak december végén. Hozzáfűzte, a szelvény érvényessége tavaly év végén lejárt, de a szállítmányok késése miatt sokan nem tudták eddig felhasználni. Tankó szerint ellenőrzés során ez is okozhat gondot.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A drámai prognózis (avagy: Fábián Ernő igazsága)
A Charlie Hebdóval történtek kapcsán a sajtó, a hit, a vélemény, illetve a Homo Sapiens szabadsága napjaink legsúlyosabb-legdrámaibb dilemmájává vált, és ha az idő múlása koptat is valamit aktualitásából (reméljük: ideig-óráig lecsendesednek az indulatok), ne takarékoskodjunk a reflexiókkal. Azzal kezdeném, hogy csodálatos emlékű kovásznai tanárunk, Fábián Ernő a szó szoros értelmében előre látta a jövőt, mely napjainkban bekövetkezett.
Szaporán cikkezett – a Korunk, a Hét, Magyar Nemzet, Filozófiai Szemle stb. hasábjain, de a Háromszék vezéroldalán is – a bevándorlás, a kisebbségi lét (mondanám, felelősségemre: a „jött-mentség”) erkölcséről és szomorúságáról, előre látva, hogy előbb-utóbb számottevő idegen nemzetrészek alakulhatnak ki a világ ún. befogadó országaiban. Egyik négyszemközti beszélgetésünk alkalmával mondta Ernő bácsi, rá jellemző kedélyességgel (emlékezetből idézem): – Sanyika! Hallgasson rám! A franciák is előbb-utóbb megbűnhődik a múltat s jövendőt!
A francia hipp-hopp
Kell-e magyaráznom, hogy a világháborúkat követő két „igazságtevő” békediktátumról, majd a francia gyarmatbirodalom fénykorában kényszerűségből eltűrt színes bőrű betelepedésről és egyéb jogcímeken (pl. politikai menekültként) engedélyezett népességgyarapodásról lehetett szó közöttünk. Mondanivalóm felvezetéseként meredeken megjegyezném: ezeket a jövevényeket a II. világháborút követő időben a francia „vendégszeretet” feltelepítette Elzász-Lotaringia vidékére, mert ugyebár az elmúlt 250 évben ez a régió folyamatos hipp-hopp tárgyát képezte a Francia és Német Birodalom közt. Csak a közelibb múltra összpontosítva: az első világháború után, amikor ismét Franciaországnak ítélték oda a tartományt, Wilson amerikai elnök vehemensen tiltakozott, de számba se vették. Eltelt újabb negyed évszázad, és Hitler visszafoglalta a területet, melyen elvégre számottevő német nemzetrész élt, de 1944-ben Elzász-Lotaringia ismét visszatért Franciaországhoz. S bár lakossága önállósítani szerette volna ezt a vidéket (figyelem!), az igazságtevők hallani sem akartak róla.
Nyilvánvalóan abból a meggondolásból, hogy többé ne képezhesse cserebere tárgyát, a franciák a betelepítés sátáni módszeréhez folyamodtak. Nos, ezzel a manőverrel az ott rekedt német kisebbséget sikerült felhígítani bevándoroltakkal. Olyannyira, hogy ez a vidék Franciaország egyik legnagyobb népsűrűségű területévé vált. És hivatalosan már németek sem lakják, mert bár Mayerek, Schusterek... stb. lépten-nyomon fellelhetőek, de a francia törvény azt, kinek állampolgárságot is nyújtott, egyszerűen „français” (francia) néven jegyzi népszámlálások idején. Olyan „apróság”, hogy az illető netán német anyanyelvű-e vagy olasz, román, zsidó, Marokkóból, Szíriából, Mauritániából... stb. bevándorolt, vagy épp székely magyar, számára nem érdekes. De tartozunk az igazságnak azzal is, hogy például az elzászi Thionville-ben, melynek főterén az EU-t megálmodó Robert Schuman szobra áll, minden német birodalmi építményt műemléknek kijáró tisztelettel tartanak karban. Ottjártamkor épp a Kaiserliches Postamt (császári postahivatal) feliratot aranyozták újra az épület homlokzatán. (Ettől az állapottól mi Erdélyben még csillagászati távolságban vagyunk, lásd például a Székely Mikó Kollégium és egyebek kálváriáját.) Az imént említett francia „becsület” ellenpólusaként, valamivel később, az EU létrejöttének küszöbén, François Mitterrand elnökségének vége felé már könnyebb volt a tevét átfűzni a tű fokán, mint a bevándorlónak letelepednie, sőt, állampolgárságot is nyernie Franciaországban. S hát arra még emlékszünk-e, hogy már EU-tagságunk „reggelén” Nicolas Sarkozy következetesen összegyűjtögette és repülővel Bukarestbe visszaküldte a Romániából koldulókörútra kiutazó romákat? Rövidesen és nem ok nélkül a szintén EU-tag, sőt, a Romulus-Remus legendája révén testvérnemzeti Olaszországban is fellobbant a Románia elleni gyűlölet, s talán máig is füstöl, mint a Vezúv, melyről szakértők sem tudják, hogy mikor tör ki ismét.
Orbán Viktor védelmében
A közelmúlt aktualitására kapcsolva Orbán Viktor képmutató hisztériákat felkavaró kijelentéséről is szóljunk. A sajtóetikából (eddig) jelesre vizsgázott román vezérmédia (Radio Actualităţi) betű szerint idézte a magyar miniszterelnök interjújának magvát: „Nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani.”, majd Victor Ponta „agitációs brigádjának” Orbánt kioktató replikáját is, mely szeórint „a sokszínűség növeli az EU kohézióját”. A néhai Román Kommunista Párt utódszervezetének tradicionális magyargyűlöletéhez, sőt, (Ponta)Victor (Orbán)Viktor-ellenes aranyköpéseihez volt alkalmunk hozzászokni, mégpedig RMDSZ-es partnerközelségből, de hogy az SZDP mögött „őrangyalként” vigyázó Ortodox Román Egyháztól sem áll távol a politizálás, azt egy vízkereszt (bobotează) napján elröppent bukaresti főpapi beszéd is bizonyítja. A Radio România Actualităţi déli hírcsomagjában hallhattuk, helyszíni közvetítésből: ...a románság nem olyan keresztény nép, mint az, amely itt él közvetlen szomszédságában, s amely messziről érkezett, helyet foglalván ősi román tájakon, majd „la porunca Voievodului lor” (így! – Vajdája parancsára!) keresztelkedett meg. A románság – mely a dákoktól és a rómaiaktól eredeztethető, elmélkedett a pap – őskeresztény nép, mely a helyszínen, a Jordán folyó vizében vette fel hitét, több száz évvel az idegenek előtt... (emlékezetből idéztem a beszédből). Örvendetes, hogy a román lélek már egyre gyakrabban átlát a szitán (lásd például Johannis megválasztása). De talán még emlékezünk arra is, hogy kb. egy évvel ezelőtt országszerte tiltakozások estek dr. Raed Arafat védelmében, mert Băsescu durván hozzászólt a szíriai „jövevényhez”. Vesztére, mert az azonnal bedobta lemondását az egészségügy éléről! Exállamelnökünk nem mérte fel, hogy dr. Arafat nálánál tekintélyesebb embernek számít. Köztudott: román polgárok tömege ajánlotta fel adójának 2 százalékát az Arafat-alapította SMURD javára. …De szavunkat ne feledjük! Gyakran emlegetik az utóbbi időben, mégpedig Orbán nyilatkozatának apropóján, hogy Bukarest bezzeg mekkora „vendégszeretettel” fogadta a munkát-megélhetést kereső székelyföldi bevándorlókat, akik nagyjából cselédleányok voltak, és ott is ragadtak a román fővárosban. A hetvenes években Kolozsváron, egyetemista berkekben (!), de később a katonaságnál is hallottam, hogy a magyar leányok („unguroaicele”) finomat főznek, és a házasságban hűségesek (!), ergo: érdemes megpályázni őket feleségként. Szerintem a királyi román idők Bukarestjében kell keresnünk eme „folklór” gyökereit. De azt is mondogatják román nemzetféltők, hogy a nagy iparosítások idején mi, magyarok ellenszenvvel fogadtuk a mélynyomorból Erdélybe telepített román munkavállalókat, pedig mi is munkahelyet, tömblakást, iskoláztatást kaptunk... És ehhez a logikai vonalvezetéshez kapcsolják a magyar miniszterelnök szerintük „fasisztoid” nyilatkozatát. Orbán Viktor védelmére mondhatnánk, hogy őszintén és dokumentáltan beszélt, súlyos történelmi tények, népesség- és gazdaságstatisztikai érvek, nemzetközi jogi precedensek ismeretében, unión kívülről való, megélhetési és nem politikai menedékjogot kérő bevándorlók, tehát nem a magyarság szomszédai vagy Magyarország belső nemzeti kisebbségei ellen emelt szót.
Képmutató világbajnokok
Tudni illik, hogy a demokrácia világbajnokaként emlegetett Amerikai Egyesült Államok jelen pillanatban is fegyverrel-kutyákkal-villamos áramütéssel őrzi alsó határait a dél-amerikai bevándorlás megakadályozására. Ez nem újdonság! A hetvenes években Joan Baez (világsztár folkénekes és emberjogi aktivista) gyönyörű dalait mindenki dúdolta Kolozsvárott, és épp a nyomorúságba visszatoloncoltak iránti irgalomért szólt az ének. (Chilében ekkortájt katonai diktatúra dühöngött!) De napjainkban, Ferenc pápa Fülöp-szigeti látogatásáról készült TV-tudósításban láthattuk a bennszülött (katolikus) kislányt, aki azt nyilatkozta: imádkozik naphosszat, hogy szülei, akik idegenbe vándoroltak, találjanak valami munkát... (Hát nem szakad meg a néző szíve? De miként segíthetnénk?) Eközben Franciaországról (mely az 1789-es forradalom „szerzői jogcímén” a demokrácia bölcsőjének nevezhető) egyre gyakrabban halljuk, hogy bár kivonultak gyarmatbirodalmuk nagy részéből, de elpusztítottak vagy hazamentettek mindent, amit ők – a felsőbbrendű kultúra képviseletében – építettek, és a bennszülött népet mai napig nyomorban tartják olyan ravaszul kialkudott „békeegyezmények” révén, melyek továbbra is szentesítik a francia bankok uralmát és az ásványkincsek francia elővásárlói jogát ezeken a területeken. Honoré de Balzac, aki újságíró is volt többek közt a La caricature (!) című lapnál, jól diagnosztizálta a XIX. századi, korabeli jelent, s a jövőt is előre látta, amikor leírta: „...az élet napfényes oldalán sütkérezők kivetik maguk közül a nyomorultakat”, lásd: A szamárbőr című könyvét.
Az archimedesi szilárd pont...
Térjünk vissza az Orbán Viktort meglegyintő EU-szájhőspolitikus-vádra! Nézzük, mi a helyzet a talán földrajzi távolsága okán kevésbé ismert szigetországban, Japánban, ahol már ősidőktől nem verhetnek gyökeret mohamedán bevándorlók. Manapság, korlátozott időre (!), megbízhatóbb személyeket (pl. tudományos kutatókat) beengednek, de szigorúan felügyelik őket. Azt a japán nőt, aki házasságot köt egy mohamedánnal: kiközösíti hazájából a közvélemény! (Na, ezt azon melegében vessük össze a finomat főző, házasságukban hűséges „unguroájkák” esetével!) A japán nemzeti antiiszlamizmusról Komiko Yagi, a tokiói egyetem professzora így nyilatkozik: „Japánban létezik egy szellemi keret, egy közfelfogás. Ez szerint az iszlám egy nagyon szűk látókörű vallás, melytől ajánlatos távol maradni.” (Hm! Súlyos beszéd, nemde?) Erről Germanus Gyula (1884–1979) orientalista professzorunk, aki felvette az iszlám hitet, hogy annak mélységeit vagy akár számunkra félelmetes vetületeit is megérthesse, másként vélekedne. Kerek a világ, lehetetlen rajta „archimedesi” pontot találni az istenek, hitek, hívők és hitetlenek közti dulakodásban. És akkor – nem utolsósorban – miért ne lehetne igaza a nemzeti identitásában, sőt, mindennapi megélhetésében is fenyegetett magyarnak? Milyen jogcímen várhatná el Magyarországtól valaki, hogy letelepedési engedélyt/állampolgárságot nyújtson számottevő (!) távol-keleti vadidegen tömegnek, vállalva a filantropizmus „burkája” alatt besettenkedő terrorizmus veszélyét, miközben ötmillió magyar testvére él határain kívülre szorítva? És akikkel – mint „jöttmentekkel” – szinte nap mint nap kapcáskodnak azok a szomszédok, akik bár EU-tagállamok, a kereszténydemokrácia schumani eszméje iránt felesküdöttek, de bort isznak és vizet prédikálnak. Mikor mondjuk már ki a brüsszeli vagy akár a bukaresti parlamentben az igazat? Hogy mi valóban távolról érkeztünk a Pannon-medencébe, valóban Szent Istvánunkat követve vettük fel a kereszténységet, de több mint ezer év alatt hozzájárultunk a civilizáció bölcsőjének is nevezett Európa felépítéséhez. És azt is vegyék már észre Brüsszelben hablatyoló ellenfeleink, de az amerikai André Goodfriend figyelmébe is ajánljuk: – elvégre nekünk köszönheti Nyugat-Európa, hogy évszázadokkal ezelőtt nem érkeztek turbános-jatagános-„igazhitű” oszmán „vendégmunkások” Bonn, Berlin, Luxemburg, Brüsszel vagy akár Párizs utcáira is. Hány EU-politikus tudja például, hogy – többek közt – a déli harangszót is mi adtuk a kerek világnak?
Gyila Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem távolítják el a Székelyföld-molinót
Az RMDSZ háromszéki szervezete nem tesz eleget Sebastian Cucu prefektus kérésének, és nem távolítja el a sepsiszentgyörgyi prefektusi hivatallal szemközt kihelyezett Székelyföld-molinót – közölte pénteken Tamás Sándor, az RMDSZ- szervezet elnöke.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöki tisztségét is betöltő politikus elmondta, hogy az RMDSZ fél évre bérbe vette a területet, amelyen a 12 négyzetméteres, székely zászlóra emlékeztető SIC – Terra Siculorum (Székelyföld latinul) feliratú, fémkeretbe foglalt hirdetővászon áll.
"A saját identitásunkat fejezi ki, nem sért senkit, arra területet béreltünk, és ott hagyjuk, egyelőre fél évig" – jelentette ki a politikus.
A prefektus arra hivatkozva kérte csütörtökön az általa provokatívnak vélt molinó eltávolítását, hogy a helyi románság szombaton a közelben kívánja megünnepelni Moldva és Havasalföld egyesülésének évfordulóját. A kormány megbízottja a rendezvényt szervező civil szervezeteket idézte, amely szerint "az etnikai alapú területi autonómiát hirdető molinó szélsőséges, provokatív üzenetet hordoz, és sérti a románok nemzeti méltósághoz való jogát".
Tamás Sándor elmondta, hogy nagy tisztelője Alexandru Ioan Cuzának, a román fejedelemségek egyesítőjének, de Székelyföld már akkor is létezett, amikor Románia 156 évvel ezelőtt megalakult. A politikus nem tartotta kizártnak, hogy a szombati felvonuláson megrongálják a molinót, hiszen – mint fogalmazott – "a szervezők között ismert provokátorok is vannak, akiktől semmi jóra nem lehet számítani".
Az RMDSZ először 2012 novemberében tette ki közszemlére a molinót. Akkor Codrin Munteanu prefektusnak a székely szimbólumokat támadó intézkedései ellen kívánt tiltakozni vele. 2013 márciusában azonban eltávolította, miután Victor Ponta miniszterelnök új prefektust nevezett ki Kovászna megyébe. Az utánfutót, amelyre a molinó vázszerkezetét szerelték, tavaly decemberben vontatta be ismét a prefektusi hivatallal szemközti területre, az ellen tiltakozva, hogy – az azóta leváltott – Marius Popica prefektus a magyar himnusz énekléséért rótt ki bírságot.
Tamás Sándor kijelentette: "a molinó mostani kihelyezésével a himnuszénekléshez való jogot" állították vissza. "Nem a prefektusokat kell lecserélni, hanem a problémákat kell megoldani. Azt például, hogy ne büntessék ebben az országban a himnuszéneklést, hogy ki lehessen tűzni a helyi, a megyei zászlót vagy akár a székely zászlót" – jelentette ki Tamás Sándor.
Népújság (Marosvásárhely)

Kettős mérce: regionális szimbólumhasználat Romániában
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezete heti rendszerességgel angol nyelvű hírlevelet indított annak érdekében, hogy felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét a székelyföldi, erdélyi magyarság által elszenvedett diszkriminációra és különböző jogtiprásokra. A hírlevél célja az, hogy rendszeresen tudósítsuk a romániai és magyarországi nagykövetségek munkatársait, a különféle emberjogi szervezeteket, valamint külföldi politikai pártok képviselőit azokról a visszaélésekről és jogtiprásokról, melyeket az erdélyi magyarsággal szemben követnek el.
E heti hírlevelünkben arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a székely zászló helyzete 2013-hoz képest is sokat romlott, annak ellenére, hogy a probléma szerepelt az Amerikai Egyesült Államok Romániáról készített országjelentésében is, hogy a román hatóságok kettős mércét alkalmaznak a regionális szimbólumok tekintetében. Bírósági döntések kötelezik a polgármestereket arra, hogy a székely zászlót az intézmények homlokzatáról levegyék, azzal az indoklással, hogy Székelyföld nem adminisztratív egység, és Románia alkotmánya nem ismeri el a régiókat. Ennek ellenére Románia miniszterelnöke büszkén fotózkodott Moldova zászlójával, és Neamt váráról sem vetetik le bírósági döntéssel Moldova regionális zászlaját. Ez arra utal, hogy a román állam kettős mércét alkalmaz, csak a nemzeti kisebbségek nem használhatnak regionális szimbólumokat az országban. Arra is kitérünk hírlevelünkben, hogy a helyzet hasonló Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy zászlajával is. Idézzük Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnököt, aki elmondja, véleménye szerint Romániában vannak román és székely megyék, az előbbieknek szabad a helyi szimbólumhasználat, a székely megyékben tilos. A tanácselnök azt is kiemelte, hogy a Brassói Táblabíróság, mely a megyezászlót érvénytelenítette, egy olyan épületben található, amelyre Brassó megye zászlója is ki van tűzve, és ez is a kettős mérce bizonyítéka.
Népújság (Marosvásárhely)