Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Háromszék
4433 tétel
2014. április 9.
Újkori vándorfotósok Háromszéken (Szacsva napjai képeken)
Békebeli időket idéz a mai digitális képkészítés forgatagában Henning János sepsiszentgyörgyi fotográfus, akinek rendhagyó kezdeményezése a legeldugottabb, legkisebb háromszéki falvak lakóit ajándékozza meg a műtermi fotózás élményével. Így történt, hogy egy nemzetközi mozgalom irányvonalához csatlakozhatott Szacsva is, a településről tucatnyi fotós készített kordokumentumnak is beillő fényképsorozatot a napokban.
Szürke, esős délelőttön térünk le a Rétyi-tó mellett haladó főútról, néhány kilométernyi kavicsos szakaszon, időnként lépésben haladva érjük el a dombok közt megbúvó kis települést. A szacsvai óvodának is otthont adó művelődési ház kerítésén plakát hirdeti az ingyenes fotózkodási lehetőséget, s mire felállítják a rögtönzött műtermet, feszül a háttérként szolgáló ponyva, készenlétben a megvilágítást szolgáló állványok, fényforrások, bemelegszik a méretes csempekályha is. Piros kis ruha, fehér harisnya, alkalmi cipő – a hatéves Szilvási Kamilla Kriszta az elsők közt ünneplőben, nagymamájával áll a fényképezőgépek elé, s néhány perc múlva már kézbe is vehetik a műtermi felvételt. Mosolyogva nézik, láthatóan örülnek az ajándéknak – hasonló nem készült még róluk, de a felmenőkről sincs régi fotográfiájuk – mondják.
Lenyomat a mindennapokról
Henning János elképzelése mögé közel húsz amatőr és profi fotós, önkéntes sorakozott fel – Ábrahám Piroska, Kiss Bence, Sánta István, Antal Levente, Antal Attila, Sebestyén Béla, Kovács László Attila, Fogarasi Hannika, Kocsis B. János, Sándor Laura, Dénes Kinga, Nagy D. István, Henning Emese, Madarasi Csilla, Tóth Szabolcs, Kónya Albert Attila, Baricz Szidónia –, az alapötletet pedig a Help Portrait nemzetközi mozgalom szolgáltatta.
– Az év bizonyos napján egy fotós stáb felállít egy műtermet, s bárki, aki arra jár, készíttethet magáról egy fényképet, amit helyben, díjmentesen kézhez kap. Ezt dolgoztam át egy kicsit a saját formánkra – magyarázza Henning János. – Vándorfotósok járták a múlt század elején a falvakat, és csűrkapura szegezett, csiricsáré faliszőnyeg előtt fényképezték az arra járókat. Mi a lassan elnéptelenedő falvakba megyünk ki, dokumentum jellegű fényképeket készítünk, felállítunk egy műtermet, s akit ott lefényképezünk, ahhoz egyik fotósunk hazamegy, otthonában is felvételeket készít róla. Tulajdonképpen dokumentáljuk, hol, hányan és miként élnek, próbálunk adatokat is gyűjteni – hol születtek, fotózták-e őket műteremben, vannak-e régi felvételeik, a család szokásait próbáljuk feltárni, megtudni, hogy járnak-e fényképészhez. Akik eddig betértek hozzánk, azoknak nagyon tetszett a kezdeményezés, színes fényképeket kaptak, s ha már be mertek ide jönni, azt jelenti, nyitottak – vélekedett a kezdeményező.
Kincsek, sorsok, jövőkép
Sajátos módon jutalmazták az otthoni környezetüket is lencsevégre kapó csapatot a szacsvaiak, pár óra alatt több száz fotó készült a faluban. Néhány pillanatra megállt az élet, az emberek hagyták a munkát. Így nyílt meg a település 1300-as években épült, kicsiny templomának ajtaja, a mennyezet hatvan festett kazettáját, az 1795-beli Úr asztalát, a feltárt és látható falfreskókat, harangokat, a toronyból nyíló látványt, a szomszédos temetőt egyaránt megörökíthették a fiatalok. Tavaly nyáron kicsit felújítottuk a templom külsőjét, vakoltunk, meszeltünk, elvezettük a vizet, hogy ne ázzon, gombásodjon a fal – meséli Gál Zsigmond. Miközben felszabaduló fényképészre várunk a meleg csempe előtt, a gondnoki teendőket közel egy éve ellátó férfi bizalmasan ecseteli: nagy gond, hogy öregszik a jelenleg 126 fős közösség, kevés gyermek születik. A legidősebb lakos Tímár Anna néni, 94 éves.
Úgy nézek ki, mint egy öreg ember, de né’, itt van a ló és a csikó is – sorolja mosolyogva Fodor Antal, a lencsék előtt történteket a művelődési ház türelmesen várakozó, Bóklász névre hallgató kutyájával osztja meg. Úgy dereng, egyszer már készült róla kép műteremben, de azt már nem tudja felidézni, mikor is. Holnap hazajön édesanyám is, most a lányoknál van a városban, bemutatom nekik a képeket – szól vissza, aztán elbúcsúzunk, traktor érkezik, nyitni kell gyorsan a kaput. A 62 éves férfi a családi portán gazdálkodik, korábban közel negyven évig járt be a megyeszékhelyre dolgozni. Nyugdíjazásról is faggatom, bizonytalan választ kapok. Közben újabb csoport érkezik a szitáló esőben, a tízéves Ráduly Kingát édesapja kíséri, együtt lépünk be a rögtönzött műterembe. Egyszer jött egy bácsi, ő is fényképezett, voltak fények, esernyő is, de az a fotó nem tetszett – mondja kacagva. Ezúttal több felvétel is készül a kislányról, akit közben a bámészkodó falubeliek bátorítanak: „mosolyogj szépen”. Fotósok noszogatására végül többgenerációs felvétel is készül, édesapja és nagyapja is a lányka mögé áll egy pillanatra. Ebédidő előtt aztán mintha egymásnak adnák a kilincset a fényképezkedni vágyó szacsvaiak – néhány óra alatt közel ötvenen fordulnak meg a kamerák előtt –, a nyomtatókkal, fényképezőgépekkel, számítógépekkel megrakott asztalnál önkéntesek rögzítik az érkezők adatait. Fotózkodás után Berde Ferenc kedélyesen hívja a csapatot, nézzenek be hozzá, a nagyszülei házán dolgozik már egy ideje.
Nyugdíjasok vagyunk, nyáron inkább itt tartózkodunk, a feleségem közben az unokákra is vigyáz Sepsiszentgyörgyön – meséli. Takaros portán tornácos, tapasztott faház áll, vele szemben felújításra váró gazdasági épület, mely egykor gabonásként szolgált, s ugyanott kapott helyet a nyári konyha is. A szülői ház hátrább, de ezen még az eredeti, százéves ablakok vannak, s meg lehet nézni, a gerendák is szépek és épek – mutatja büszkén. A tágas ház tiszta szobáját egy régi bútordarab uralja, a szemközti sarokban pedig nagy gonddal őrzött, régi lámpát akasztottak szegre. Nagyméretű keretbe foglalva az első szoba falát is fényképek sokasága díszíti, az egyiken ünneplőbe öltözött nagynénit fényképeztek évtizedekkel korábban a tornác előtt. A legújabb felvétel immár a ház uráról készül – kezében régi fotókkal, a gabonás előtt, vasvillát tartva örökítik meg az utókornak.
Értéket rejtő falvak
A szacsvai megmozduláshoz amatőr fotósként csatlakozó Antal Attila első alkalommal dolgozott csapatban. – Nagyon közel áll hozzám minden, ami régi, házak, emberek, és itt bőven adódott ilyen lehetőség, így egyfajta lazításként éltem meg a mai napot – mondta el az ebéd utáni pihenő alatt. Úgy érezte, a helybeliek jobbára nyitottak voltak, és szakmai vonatkozásokban is jól sikerült a csapattagokkal egyeztetni.
– Ezt az egyszerűséget, őszinteséget, amit ezekben a falvakban találni, valósággal vadásszák a fotósok – állítja Kovács László Attila, a kezdeményezéshez társuló Camera Club Siculorum elnöke. – Nagyon sok magyarországi szakmabeli barátom van, akik éppen ezért, az itt még fellelhető nyitottságért jönnének hozzánk fényképezni. Itt bemehetsz az udvarra, behívnak a házba, a padlásra, a kamrába, pincébe, enned is adnak, ha kell. Székelyföldön még nagyon vendégszeretők az emberek, s azt tapasztaltam, hogy ez az emberszeretet, az idegenekkel szemben tanúsított öröm még inkább felszínre tör az eldugott falvakban. A templom gondnokát fotóztam, aki azt mondta, azzal, hogy ma ide jöttünk, felpezsdült az élet a faluban. Ilyen helyen, ahol szinte nem történik semmi, ilyenkor beszédbe elegyednek az emberek a fotóssal, értékelve érzik magukat. S igazából az a szép, amikor meg is kapják a fényképeket, ahogyan ma is történt.
– Volt olyan hely, pillanat, ember, ami/aki a mai akció alatt megfogott? – faggatom.
– Érdekes közeg ez a falu, bár jobbára idősek lakják, a fiatalok elmentek, viszont rengeteg a nyaraló – azt mondják a helybeliek, hogy számuk meghaladja a lakott házakét. Láttam ugyanakkor, hogy az emberek elszomorodottak, nehezen tudnak megélni a mezőgazdaságból, hiszen közel az erdő, a vadak tönkreteszik a termést. Mindez hozzánk tartozik, Háromszék egy szelete, ez, sajnos, az eldugott falvak sorsa.
A rögtönzött műtermi akciósorozatot idén további három-négy háromszéki kis településre terjesztené ki a kezdeményező Gyulai Ferenc Fotóművész Egyesület a megyei önkormányzat mellett működő Europe Direct Iroda, illetve a megyei turisztikai egyesület támogatásával, a stáb pedig díjmentesen, önkéntesként dolgozik. Az elkészült anyagot archiválják, Európa napjára pedig nagyméretű összeállítást terveznek a szacsvai fotókból. A kiválasztott településeket megörökítő fényképekből a tervek szerint album és kiállítás egyaránt készül majd.
Demeter Virág Katalin. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. április 19.
Vendégváros Budapesten (Sepsiszentgyörgy)
Húsz helyi zenész, a Cimborák Bábszínház és kézművesek népszerűsítik Sepsiszentgyörgyöt szombaton és vasárnap a III. Budavári Húsvéti Sokadalomban, de visznek magukkal Diószegi-féle pityókás kenyeret, hagyományos módon elkészített Bertis-termékeket, és bemutatják Háromszék vendégforgalmi értékeit is.
A hagyomány-művészet-gasztronómia jegyében szervezett budavári húsvéti vásáros fesztivál idei vendégvárosa Sepsiszentgyörgy, a háromszéki meghívottak a sokadalom első két napján mutatkoznak be. A rendezvény három napon keresztül reggeltől estig kínál programokat kicsiknek és nagyoknak, de főként a családoknak.
Több ezer látogatóra számítanak a koncerteken, gyermek- és felnőtt előadásokon, kézműves-foglalkozásokon, amelyek közül jó néhányat a sepsiszentgyörgyiek tartanak. Két előadással (Szegény ember királysága és Vitéz László csodaládája) vesz részt a Cimborák Bábszínház, fellép a Fabatka zenekar, valamint István Ildikó és barátai, táncházat tart a Folker együttes, és újból összeáll egy koncert erejéig a 2012-es sepsiszentgyörgyi utcazene-fesztivál nyertese, a Spontán zenekar. Incze Anikó gasztronómiai szakember készíti elő bemutatóra és kóstolóra a Diószegi- és Bertis-termékeket, foglalkozásokat tart a csernátoni Csiporkázó játszóház, szőni tanít a barátosi Bartók Erzsébet, nemezel Demeter Piroska, és ott lesz a tojáspatkolás kálnoki nagymestere, Kecskés József is. Aki pedig arra kíváncsi, milyen turisztikai látványosságai, üdülőhelyei vannak Háromszéknek, mindent megtudhat a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület jelen lévő tagjaitól.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. április 25.
Ferdítve fordítottak Székelyföld kapcsán
Ferdített a fordításkor a román média Der Freitag publikációjában megjelentekkel kapcsolatban, derült ki a szerző, Martin Leidenfrost nyilatkozatából. Az Antena3 hírtelevízió a német Der Freitag publikácóra hivatkozva nemrégiben azt közölte, hogy „Székelyföld a következő hely Európa térképén, ahol szeparatista etnikai konfliktus bontakozik ki”.
Tamás Sándor, a háromszéki RMDSZ elnöke hívta fel a figyelmet az esetre és elmondta, hogy megkeresték a Der Freitag-ban megjelent cikk íróját és megkérték, hogy pontosítsa állításait – közölte az RMDSZ Háromszéki területi szervezetének sajtóirodája.
Martin Leidenfrost megdöbbenve a fordításon azt nyilatkozta: „nagyon meglep, amit az Antena3 kihámozott a cikkemből, ugyanis az én üzenetem az ő értelmezésükkel teljesen ellentétes volt. Én az autonómia ügyére együttérzéssel tekintek, míg a román politikai elit Székelyfölddel kapcsolatos tájékozatlanságára meglehetősen kritikusan. Annál is inkább paradoxonnak tartom azt, hogy az Antena3 közölte a cikkemet, sajátos értelmezésben, mert én megneveztem az Antena3 televízió tulajdonosát a zászlóháború egyik kiváltójaként.
Ez a csúsztatásokkal teli, meghamisított cikk, és a cikkel kapcsolatos, a világhálón kialakult vita a legjobb példája annak, hogy milyen szinten ragadt meg a Székelyfölddel kapcsolatos párbeszéd. Sajnos azt kell mondanom, hogy a román médiában eddig semmi ésszerűt nem olvastam a regionalizációról” – fejtette ki a német újságíró.
Antal Árpád, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke is reagált az esetre. Szerinte a központi román média és a román politikusok egy része mindent megtesz annak érdekében, hogy „lehazudja Székelyföldet Románia térképéről”.
Antal úgy véli, hogy azáltal, hogy egyre több nyugati diplomata és újságíró tartja fontosnak, hogy a helyszínen tájékozódjon Székelyföld problémáiról és az autonómia ügyéről, ledőlhetnek. „a Bukarest által épített hazugság falai”.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro
2014. április 30.
Ma nyílik Sepsiszentgyörgyön a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékháza
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét? Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.” Márai Sándor: Mennyből az angyal A kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére Sepsiszentgyörgyön ma olyan emlékházat avatunk és nyitunk meg, amely méltó társintézménye – és nem konkurense! – a máramarosszigeti Kommunizmus Áldozatai Emlékházának és Kutatási Központjának, a budapesti Terror Házának.
Becslések és hozzávetőleges számítások szerint 1945 és 1989 között mintegy kétmillió állampolgárt hurcolt meg a román kommunista diktatúra. Kétmillió ember szenvedett a román gulágokon, a negyven politikai börtönben, a „halál csatornájaként” emlegetett Duna-csatornánál, a poklok poklaként emlegetett Duna-deltai megsemmisítő munkatáborokban, a közbűntényesek számára fenntartott, valójában szigorított fegyházakká változtatott büntetés-végrehajtási intézményekben. A kommunista hatalomátvétel után a leghírhedtebb hazai börtönökbe zárt politikai és szellemi – valójában lefejezett – elitet, a kuláklisták barbár kegyetlenséggel agyonlőtt vagy teljesen kisemmizett, földönfutóvá tett, öngyilkosságba kergetett több tízezer áldozatát, s az osztályellenségnek kikiáltott, ezáltal fizikai megsemmisítésre ítélt arisztokratákat, földbirtokosokat szintén joggal tekintjük a kommunizmus áldozatainak.
Fájdalmas számok
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulás, majd a forradalom leverése kiváló ürügyet jelentett a desztálinizációt csak mímelő román kommunista diktatúra számára a példátlan retorzióra. 1950 és 1968. március 31-e között 91 333 személyt tartóztattak le, közülük 73 636 gyanúsítottat állítottak hadbíróság elé. Rajtuk kívül adminisztratív büntetéssel további 25 740 személyt internáltak különböző munkatáborokba, megsemmisítő munkatelepekre. 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszakával kezdődően 60 000 állampolgár számára jelöltek ki kényszerlakhelyet. A magyar forradalom hatását a letartóztatási hullám fokozására a következő adatok bizonyítják: 1956 és 1962 között összesen 24 629 személyt tartóztattak le, a csúcsot 1959 jelentette, amikorra felgöngyölítették a szervezkedések és szervezkedési kísérletek döntő többségét, 8910 embert. 1950 és 1968. március 31-e között 129 személyt ítéltek halálra, közülük 34 legionárius, 10 egykori történelmi pártok tagja, 84 más kategóriájú és büntetlen előéletű. A kivégzésekről nincsenek pontos adataink. 1958-ban például az adatok szerint 34 halálos ítéletet hajtottak végre, ám a tényleges szám ennél jóval magasabb, hiszen a Szoboszlai Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett per tíz kivégzett áldozata közül a kimutatás csak három nevet említ, az érmihályfalvi csoportból kivégzett Sass Kálmán református lelkészt és dr. Hollós István hadbíró századost meg sem említik. 1957 és 1959 között 9959 elmarasztaló, azaz börtönbüntetéssel végződő ítéletet hirdettek ki, 45 személyt végeztek ki, 139 személy hunyt el a vallatások, illetve a börtönbeli kínzások, szenvedések nyomán. A túlélők visszaemlékezése szerint a romániai politikai börtönökben az életkörülmények a szovjet gulágokon megtapasztalt állapotoknál is rosszabbak voltak. A hírhedt szovjet hadifogságból – ki tudja, hány tetvetlenítés, költöztetés, testi motozás ellenére is – Zsigmond Ferenc, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet főtitkára hazahozhatta az azóta könyv alakban is megjelent, szivarpapírra írt naplóját, a romániai börtönökből egyetlen feljegyzés, naplótöredék sem kerülhetett ki! Szerzőjét azonnal könyörtelenül agyonverték volna! Így csak a véges emberi memória, visszaemlékezések segítségével idézhetjük meg a romániai börtönök szadista, embertelen, minden abszurd drámán túlmutató világát.
Betartott ígéret
Tavaly a Sepsiszentgyörgyön felavatott emlékparkban a beszédek során ugyanolyan lelkesedéssel fogalmazódott meg az ígéret – mint 1848. november 16-án (más források szerint 23-án) Gábor Áron bejelentése, „Lészen ágyú!” –: egy év múlva olyan emlékházat avatunk, ahol a földbirtokosok, arisztokraták kényszerlakhelyre hurcolásától, az erőszakos kollektivizálástól, Márton Áron erdélyi római katolikus püspök golgotajárásától kezdve a mérhetetlen emberi szenvedés dokumentumai, tárgyi emlékei egy helyen láthatók, tanulmányozhatók, ahová összegyűjtjük az eltelt huszonhárom esztendő levéltári kutatásainak, dokumentumfilm-termésének eredményeit. Így kap történelmi hátszelet a Háromszék 1848–49-es önvédelmi harcára való hivatkozás: ahogyan a háromszéki székely-magyarok több évtizedes kitartó küzdelem után hazahozták Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyúját – a Székely Nemzeti Múzeum egyik páratlan értékű darabját –, ugyanúgy a sepsiszentgyörgyi Terror Házába gyűjtjük össze mindazt, amit Márai Sándor a világ bármely táján, bármely országában élő egyetemes magyarság nevében örök érvényűen így fogalmazott:
„Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.”
Ebben az emlékházban fogunk – a másik magyar költőóriást, Ady Endrét idézve – „összebújni, akik egymás ellen annyit vétkeztünk”! Áll az emlékpark, és ma megnyitjuk – talán nem is annyira nagy túlzással és sarkítva – „az emberi szenvedés és szabadság emlékházát”. Minderre azért kerülhetett sor, mert az egykori politikai elítélt, Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke mert merészet és nagyot álmodni, s városának vezetése azt támogatta. Budapesten a Terror Házánál, Máramarosszigeten a Börtön-Emlékmúzeumban, Bukarestben a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács levéltárában látványtervezők, muzeológusok, történészek sokasága szorgoskodott, hogy a 21. század követelményeihez igazodó modern és ugyanakkor sokkoló kiállítást varázsoljon a szétszórt dokumentumokból, tárgyi emlékekből. Török József – merjük kimondani! – sepsiszentgyörgyi hályogkovácsként érzett rá a hihetetlenül nagy feladat kihívásaira, hadakozott, kért, kilincselt, udvarolt – ahogy a pillanatnyi helyzet megkívánta –, hogy elkészüljön élete legfontosabb műve: előbb az emlékpark, most pedig az emlékház.
E sorok írója talán a legközelebbi szemtanúja, követője volt ennek a nem mindennapi közelharcnak, és már az ötlet megfogalmazásakor felajánlotta: az 1990 elején megkezdett, a romániai, erdélyi ötvenhattal kapcsolatos kutatásai során megtalált legfontosabb levéltári dokumentumok, periratok, a letartóztatáskor készült, az emberi megpróbáltatásokat mindennél hívebben tükröző fényképek, az ítéletek, a kivégzési jegyzőkönyvek itt kapjanak őrzési helyet. Ugyanezt tette a Bolyai Tudományegyetem második csoportjának perében kutakodó Benkő Levente publicista, Ioana Boca, a romániai egyetemi hallgatók 1956-os szervezkedéseit tanulmányozó bukaresti kutató és azok a még életben lévő egykori politikai foglyok, akik legféltettebb tárgyi emlékeiket küldték el a készülő emlékháznak. Furcsa paradoxona a múzeumszervezéseknek: a sajátos, „velünk ez is, az is megesett” erdélyi sors velejárójaként a budapesti Terror Háza valóban döbbenetes fotómontázsáról, a máramarosszigeti börtön-múzeum márvány emléktáblájáról fájdalmasan hiányzik a Romániában kivégzettek, a börtönökben agyonvertek, agyonkínzottak, a halálba kergetett erdélyi magyar politikai foglyok neve, adatai. Ezért döntöttünk Török Józseffel úgy: a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért, azok teljes mértékű felvállalásáért Romániában kivégzett tizenkét erdélyi, partiumi, bánsági magyar és két román neve mellett a sepsiszentgyörgyi emlékházban feltüntetjük a Budapesten kivégzett nyolc erdélyi származású magyar nevét és adatait is!
Beszélő tárgyak
Az emlékház pannói, bemutatott tárgyai, dokumentumai – mint cseppben a tengert – az egész véres, egyéni és közösségi drámákkal teli 20. század közepével kezdődő történelmet megidézik, kezdve a kötelező beszolgáltatásokkal, padlások lesöprésével, a hírhedt kuláklistákkal, folytatva a földbirtokosságnak mint rétegnek a fizikai megsemmisítését előirányzó, 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszakára időzített deportálásával. Háromszék arisztokratáinak, földbirtokosainak is az embert próbáló szenvedés jutott osztályrészül: a kommunista diktatúra rájuk fogta, hogy az erőszakos kollektivizálás ellen ők lázították fel például a gidófalvi gazdaembereket, a karhatalomnak miattuk kellett erőszakot alkalmaznia. Büntetésképpen a sepsiszentgyörgyi kényszerlakhelyre hurcoltakat Dobrudzsa terméketlen, mocsaras területeire deportálták, ahol a földbe ásott kunyhókban, vályogházakban olyan méltósággal viselték a rájuk mért sorscsapásokat – többen közülük ott alusszák örök álmukat –, hogy a románság csodálatát is kivívták. Az elhurcolt háromszéki agrárszakemberek – köztük a drága emlékű dálnoki Beczásy Pista bácsi – honosították meg Dobrudzsában az addig ismeretlen krumplitermesztést.
Nem véletlen, hogy a sepsiszentgyörgyi emlékházban is méltó helyet és teret kapott a kisebbségi jogokért, minden kisebbség jogaiért, így az erdélyi magyar zsidóság deportálása ellen legkövetkezetesebben kiálló Márton Áron erdélyi római katolikus püspök golgotajárása. Nemcsak remélem, hanem biztosan tudom: a sepsiszentgyörgyi emlékház konferenciatermében is meghallgathatjuk a Kézdivásárhelyen 1968-ban született Msgr. dr. Kovács Gergely prelátus, a Kultúra Pápai Tanácsa irodavezetőjének, egyházjogásznak, Márton Áron boldoggá avatási ügye posztulátorának előadását, és megtekinthetjük Maksay Ágnesnek az 1980. szeptember 29-én, 84 éves korában elhunyt nagy püspök életútjáról készült dokumentumfilmjét. Különös ajándéka a kisebbségi sorsnak, hogy a 20. század magyar történelmében mindössze hárman tudták, meddig lehet elmenni a kompromisszumok megkötésében. Első helyen áll Márton Áron erdélyi római katolikus püspök, utána következik a mártírhalált halt felvidéki gróf Eszterházy János, aki a szlovák parlamentben egyedül szavazott a zsidó törvények és deportálások ellen, őket követi az ugyancsak erdélyi származású, Duna melléki református püspök, Ravasz László, a 20. század legnagyobb magyar gondolkodójának, Bibó Istvánnak az apósa. A mai nemzetiségi politikusok igazán tanulhatnának tőlük: a kompromisszumok kérdésében meddig lehet és kell elmenni! Belépve a sepsiszentgyörgyi emlékház belső termeibe, kibomlik előttünk az 1950-es évek második felének, végének, a hatvanas évek elejének, közepének teljes megtorló gépezete. Melyik politikai pert emeljem ki a hatvanegy szervezkedés és szervezkedési kísérlet közül? Hiszen a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért – az egyetemes jogtörténet furcsa fintoraként! – még 1965-ben is ítéltek el erdélyi magyarokat. Köztük éppen a Török József nevével fémjelzett tizenkét tagú csoportot, amelynek tagjait 1965. november 13-a és december 28-a között tartóztatták le. Mindez azért is az egyetemes jogtörténet egyik legfurcsább paradoxona, mert miközben Nicolae Ceauşescu arról papolt, hogy Romániában nincsenek politikai foglyok, elítéltek – a leghírhedtebb romániai börtönök tele voltak politikai foglyokkal.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. április 30.
Jánó Mihály kötetét mutatják be a Székely Nemzeti Múzeumban
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében Jánó Mihály művészettörténész legújabb kötetének bemutatójára kerül sor május 2-án, pénteken, délután 5 órakor.
A gelencei Szent Imre műemléktemplom című kiadványt Csáki Árpád történész méltatja, aki a következőket írja a Háromszék Vármegye Kiadónál megjelent könyv kapcsán:
„A gelencei Szent Imre plébániatemplom mára Háromszék legismertebb, az ezredforduló szakszerű helyreállítási munkálatainak köszönhetően legjobb állapotban található középkori műemléképülete. Hírnevét elsősorban a nagy felületeken megőrződött, kompozíciójában itáliai előképekkel rendelkező falfestményeinek köszönheti, faragott kőemlékei, festett faberendezése, oltárai révén ugyanakkor a középkortól a „virágos reneszánszon” át egészen a barokk művészetéig követhetjük a szakrális tér alakulását/alakítását. Ezek széleskörű megismertetését szolgálja Jánó Mihály újabb kötete.” maszol.ro
2014. május 2.
Hatalomátvétel és a szellemi elit lefejezése
2014. május 5.
A székely identitás tényezőiről
Rengeteg vita folyik a székelyek eredetéről. Kíváncsiak voltunk, hogy az eredet mennyiben játszik fontos szerepet manapság a székely identitásban, illetve hogy mire kellene odafigyelni az autonómia tervezése, megvalósítása során. Hermann Gusztáv Mihály történésszel, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Székelyudvarhelyi Tagozatának egyetemi oktatójával beszélgettünk, akinek fő kutatási területe a székelység újkori története.
– A legújabb régészeti kutatások eredményeképpen lehet-e új adalékokat felmutatni a székelyek eredetéről?
– Legszerencsésebb volna, ha rendelkeznénk elegendő írott forrással, de erről a korszakról csak nagyon kevés maradt fenn, és azok is a legtöbbször bizonytalanok. A kérdés egyik nyitja talán az lehetne, hogy elindultak nagyon komoly régészeti ásatások, míg korábban csak szórványosan végezhettek ilyen feltárásokat. Örvendetes, hogy jelenleg minden székelyföldi múzeumnál találunk megfelelő felkészültségű régész szakembert. Amikor a mennyiségi felhalmozódás eljut egy minőségi szintátlépéshez, akkor már lehet következtetéseket levonni.
Volna azonban egy másik út is: a nyelvészet. Ezek a kutatások megdöbbentő következtetéseket hoztak: az minden székely számára egyértelmű volt eddig is, hogy a székely nyelvjárás korántsem egységes. Akár Udvarhelyszéken belül is másként beszélnek a Küküllőmentén, mint a Nyikómentén és megint másként a Homoródmentén, de ha Csíkszékkel vagy netán Háromszékkel vetnénk össze a nyelvjárást, akkor még egyértelműbbek a különbségek. A nyelvészek azt is megállapították, hogy melyik székelyföldi nyelvjárás melyik nyugat-magyarországi vagy észak-magyarországi régióhoz köthető. Szerintem ez a terület még közel sincs maximálisan kihasználva, az itt érlelődő babérok nincsenek learatva.
Az is tudott tény, hogy a különböző területek szakembereinek véleménye lényeges eltéréseket mutat a székely eredetkérdés tekintetében. A szakma élvonalának publikációs eredményeit követve úgy tűnik, a régészek és a nyelvészek inkább a magyar eredet elméletének hívei, míg azok a történészek, akik a korabeli dokumentumok kutatásával foglalkoznak, főként a türk, ótörök, bolgár-török származást tartják lehetségesnek. Létezik egy egészséges szakmai vita, de a történelemfogyasztó azt mondja erre, hogy ez túl régóta tart, és ő már konkrét eredményt vár. Ilyenkor szokott megesni az, hogy elfogadják egy nem szakember véleményét, akinek egyáltalán nincsenek kritikai fenntartásai, és egy eredetmítoszt avanzsál történelmi elméletté.
– Talán nem is annyira fontos az eredet, hiszen a székely identitás, kiváltságos státus a letelepedéstől, vagyis a székek létrehozását követően alakulhatott ki?
– Ez így logikus volna a 21. században, de két éve mesteri fokozaton tanuló hallgatóimmal végeztettem egy felmérést azoknak a szülőknek a körében, akikkel ők pedagógusként kapcsolatban álltak. Ebben azt vizsgáltuk, hogy a mai székelyek identitásában, a kérdezettek szerint, mi játszik fontos szerepet? Legtöbben elsődlegesként jelölték meg az eredetet, csak a második tényező volt az összekötő közös történelem. A kortárs tényezők, mint a tömbjelleg vagy a gazdasági együttműködés, teljesen háttérbe szorultak, holott úgy vélem, hogy jelenleg a gazdasági kapcsolatok kiépítése volna a fontos, mivel a Székelyföld – jól belegondolva – sohasem rendelkezett belső gazdasági kohézióval: belső természetes határai, a folyók sugarasan szerteágazó folyásiránya és egyéb tényezők megakadályozták ezt.
– Mi történne, ha valamiképp jóváhagynák hirtelen a Székelyföld autonómiáját?
– Hát, túl derűlátó nem vagyok. Ha a jelenlegi helyzetből indulunk ki, szerintem nagy vita lenne az egyes régiók, az egykori székek között, hogy most hol legyen a központ. Sajnos, akik nem kívánnák az autonómiát, jól szórakozhatnának…
– 1968-ban, a „megyésítéskor” hasonló helyzetet használtak ki. Igaz, Marosszéket lekapcsolták Székelyföldről, de a megmaradt területből egy óriásmegye jöhetett volna létre. Először Sepsiszentgyörgy tiltakozott, hogy Csíkszereda legyen a központ, így jöhetett létre Kovászna megye, majd Székelyudvarhely és a jelenlegi megyeszékhely között folyt a harc, hogy hol legyen a közigazgatási székhely. A tömbmagyarságot így sikerült még jobban feldarabolni, megosztani. Ez egy felülről manipulált álvita volt.
– Azzal egyetértek, hogy ez egy álvita volt, azt nem tudom, hogy felülről irányították vagy sem. Mindenesetre az Udvarhely és Csíkszereda közti vita, amilyen fázisba 1968-ban eljutott, az már tragikomikus. Ez nagyon káros számunkra. Viccnek jó, egymást baráti társaságban ugratni megfelel, de komolyan beleélnünk magunkat e vitába nem érdemes, inkább túl kell lépnünk rajta a közös jövőnk érdekében.
Ha igaz, hogy ezt a vitát a megosztás érdekében felülről irányították, amit én nem állíthatok, akkor elmondhatom, hogy ezt a belső feszültséget a Habsburg kormányzat is leleményesen kiaknázta, például a határkatonaság szervezése során. Másfelől viszont, Mária Terézia a 18. században már oldott meg Csíkszereda és Székelyudvarhely közti konfliktust, amikor a Székelység pecsétjét ideiglenesen megkapta a csíki főkirálybíró, amíg új főtisztet neveztek ki Udvarhelyszéken, és nem akarta visszaadni. A királynő közbelépett, parancsba adatta, hogy szolgáltassák vissza Udvarhelynek a bélyegzőt.
Udvarhelyszék ugyanis korábban központi elhelyezkedése folytán fontos szerepet töltött be a székely közigazgatásban, az udvarhelyi főkapitány volt jogosult – a székely ispán mellett – összehívni a székely nagygyűléseket, ha dönteni kellett az egész népcsoportot érintő kérdésekről. Ez viszont nem jelentett semmiféle jogi kiváltságot a többi székkel szemben, amelyek továbbra is autonóm módon, egyenrangú félként működtek.
A modern világban ellenben elképzelhetetlen egy közigazgatási egység központ nélkül. Talán a német modellből kellene tanulnunk, mert Németország fővárosa Berlin, de hat szövetségi minisztérium továbbra is a korábbi fővárosban, Bonnban székel, a Német Akadémia Halléban működik, a bankok és pénzintézmények központja a Majna menti Frankfurt, Lipcse a könyvek városa, Düsseldorf pedig a divaté…
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro
2014. május 6.
Becsület, helytállás, hazaszeretet, hősiesség (Bemutatják a Kereszthegy című dokumentumfilmet)
Az 1940-es bécsi döntés után a Magyarországhoz visszakerült Észak-Erdélyt egyetlen hadtest felügyeletére bízták, ezen belül Székelyföldön két határvadász dandárt állítottak fel. Románia 1944. augusztus 23-i átállása után, 1944 szeptemberében szovjet csapatok törtek be a Gyergyói-medencébe.
A többszörös túlerővel szemben a magyar királyi 65. határvadász csoport vette fel a küzdelmet a Görgényi-havasok hegyláncához tartozó Kereszthegynél. A szülőföldjüket védő katonák helytállásáról, hősiességéről játékfilmes elemekkel tarkított dokumentumfilmet készített a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Katonai Filmstúdiója Nagy József kezdeményezésére. A gyergyóremetei ifjú hadtörténésszel a Székely Akadémia 2012-es évzáró előadásán találkozhatott a sepsiszentgyörgyi közönség. A filmet a napokban mutatják be Székelyföldön, Háromszékre is elhozzák: Sepsiszentgyörgyön a Székely Akadémia előadás-sorozat keretében vasárnap 13 órakor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében, Kézdivásárhelyen ugyanaznap 17 órakor a Vigadó nagytermében vetítik. Az alábbiakban Zsalakó István, a Magyar Honvédelmi Minisztérium médiacégének kommunikációs vezetője tájékoztatása alapján kedvcsinálót nyújtunk a filmhez.
Erdély visszacsatolása után a Magyar Honvédség helyi alakulatokat hozott létre, köztük a gyergyótölgyesi 21. határvadász zászlóaljt és három székely határőr-zászlóaljt. Ezek alkották a magyar királyi 65. határvadász csoportot, amely 1944 szeptemberében a szovjet csapatokkal vette fel a harcot. Ezekben a katonai szervezetekben székely apák és fiúk együtt küzdöttek és gyakran együtt haltak hősi halált. A film emléket állít a hősi halottaknak, akiket a történelem elfeledett, hiszen róluk évtizedekig beszélni sem lehetett, mondja Nagy József, aki 2008 óta készít interjúkat a harcokban részt vett veteránokkal. Nagy József 2009-ben megszervezte a veteránok találkozóját. Mintegy ötven hadastyán jött össze, emlékezett a hősi múltra, s énekelte együtt az egykori katonadalokat. Berszán-Árus György, a gyergyószentmiklósi Rubin Stúdió tulajdonosa segítségével videóra vették a találkozót. Az interjúk egy része a filmben is látható.
A film forgatókönyvírója és társrendezője Bárány Krisztián újságíró, akivel Nagy József kolozsvári egyetemi évei alatt ismerkedett meg. A fiatalok ötletét Maruzs Roland őrnagy, a HM kegyeleti főosztályának munkatársa karolta fel, közvetítésével a HM Zrínyi Nonporfit Kft. ügyvezetője, Bozsonyi Károly a születendő alkotás lelkes támogatójává vált. Szakértőnek Illésfalvi Péter hadtörténészt kérték fel.
A forgatások két helyszínen folytak. 2013 nyarán a Gyergyói-medencében, Gyergyóremete, Gyergyóditró, Gyergyótölgyes, Borszék körzetében dolgozott a stáb. Ott, ahol a fájdalom és az emlékezés a házak falai közé szorult, alig akad család, melyet ne ért volna veszteség a második világháború alatt. Rég nem látott magyar katonai egyenruhák bukkantak fel a forgatás napjaiban Gyergyóremetén, a soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjai viselték. Vasfegyelem, makulátlan egyenruha és felszerelés, a kor szolgálati és öltözködési szabályai szerint való megfelelés jellemezte a szakaszt. A fiúk zokszó nélkül, meghökkentő profizmussal hajtották végre, s olykor ismételték meg többször is a jeleneteket. A lakosság számára élményt jelentett, hogy – ha csak néhány napig is – újra magyar katonákat láthatott a faluban és környékén. Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere mozgósította a település lakosságát a forgatásra, Bakó Antal plébános kihirdette, hogy azon a napon jöjjön mindenki korabeli viseletben, mert bizony, Remetén ama napon két mise lesz. Az egyik kimondottan a forgatás kedvéért, a harctérre induló, búcsúzó katonákkal. És jöttek az emberek, statisztáltak. A helyi jelen és a múlt részesei ők, akik akarták, hogy jól sikerüljön ez a film. És ehhez önmagukat, arcukat, lelküket adták. A gyergyói forgatásokon fegyvermaketteket használtak.
A forgatás Magyarországon folytatódott, az Altiszti Akadémia csobánkai bázisán. Itt a maketteket felváltották a működő fegyverek. Dörögtek a hegyi ágyúk, kerepeltek a géppuskák, robbantak a tüzérségi imitációk. Ezekben a jelenetekben részt vett Csernák János színművész és filmbeli fiaként Fehér Tibor, a Nemzeti Színház tagja.
A film alkotói gyakran elgondolkodtak azon, vajon volt-e értelme a hallatlan túlerővel szembeni elkeseredett küzdelemnek. A becsület, a helytállás, a hazaszeretet, a hősiesség – nagyon fontos értékek. S ha mindez nem volna elég, vannak számokkal is mérhető tények. Ezeket a Kereszthegy című filmben Mécs Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész mondja el: „Ezeknek a székely fiúknak megkérdőjelezhetetlen szerepük volt abban, hogy fedezetük mellett Erdély területéről kivonhattak mintegy 150 000 katonát, a magyar 2., valamint a német 8. hadsereg maradványait. E haditett véráldozatát – a Székely Határvédelmi Erők részeként – a 65. határvadász-csoport is vállalta.”
A második világégés hősi emlékműveként tiszteli a környék népe a Kereszthegyet. Nemcsak, mert fentről kereszt alakúnak látszik. Főleg azért, mert itt vesztek el apák és fiúk a túlerő csapásai alatt a haza védelmében. A hősök emlékét immár három filmalkotás is őrzi. Utóbbi nem csak az emlékezést szolgálja. Talán választ ad az elmúlt hét évtized során sokakban megfogalmazódott, de nyilvánosan soha fel nem tett kérdésekre is.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 7.
Székelyföld autonómiájáról tárgyaltak
Székelyföld helyzetéről tájékozódott Háromszéken Kendra Pace, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének emberi jogokkal foglalkozó politikai attaséja. A megyeházán Tamás Sándor tanácselnök és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere fogadta a vendéget, akinek tiszteletére hétfőn amerikai zászlót tűztek ki az épület homlokzatára.
Az elöljárók részletezték a román hatalom jogtiprásait: a székely zászló betiltásának körülményeit, a nemzetiségi jogok bővítésének alkotmányos akadályoztatását, a kormánymegbízottak túlkapásait, a Székelyföldet évtizedek óta sújtó gazdasági bojkottot, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának elakadását, a Székely Mikó Kollégium körüli jogi visszaéléseket. Felhívták a figyelmet, hogy az ukrán válság az egész Kelet-Közép-Európai térség biztonságát veszélyezteti, ezért nagyon fontos, hogy a nagyhatalmak kellő körültekintéssel kezeljék a kisebbségben élő nemzetiségek problémáit. A háromszéki politikusok ecsetelték Székelyföld autonómiájának szükségességét, valamint a magyarnak második hivatalos nyelvként való elismertetési igényét a régióban. Hiába vannak törvények, melyek leszögezik, hogy mihez van joga az erdélyi magyarságnak, ha nem lehet ezeket gyakorlatba ültetni – mondta Tamás Sándor. Antal Árpád azt a politikai nyomásgyakorlást részletezte, aminek az erdélyi magyarok folyamatosan ki vannak téve mind a román politikum, mind a központi román média részéről, valamint a kettős mércét, melyet a román hatalom előszeretettel használ az erdélyi magyarokkal szemben. A fenyegetettség érzése egyre nő a magyarokban, olyan körülmények között, hogy a román állam egyetlen beruházása Sepsiszentgyörgyre egy hatalmas csendőrkaszárnya volt. Az is elfogadhatatlan számunkra, hogy míg Románia vezetői azonnal felhívást intéztek az új ukrán vezetéshez, hogy ne csorbítsák a kisebbségek jogait, így az ukrajnai románoktól se vegyék el a regionális hivatalos nyelvhasználati jogot, ugyanezt kerek perec megtagadják tőlünk – fogalmazott a polgármester. A tanácselnök kifejtette, a tény, hogy állandóan alkotmányellenesnek bélyegzik törekvéseinket, szabadságellenes felfogás, és ellentmond az európai értékeknek.
Az elöljárók kifejtették, az elmúlt két évtizedben a székelyföldi magyarok voltak a legkitartóbb hívei az Európai Uniónak, mert azt hitték, hogy a demokrácia elhozza a nemzeti kisebbségek számára is a megfelelő megoldásokat. Most viszont azt érzik, hogy az Európai Unió figyelmen kívül hagyja a kisebbségek problémáit, amikor kiszolgáltatja őket a nemzetállamok kénye-kedvének. Hozzátették, szerintük az Egyesült Államokra és az Európai Unióra hárul a felelősség, hogy a román állam képviselőivel megértessék, Romániában a kisebbségi kérdést, nevezetesen Székelyföld ügyét csak akkor lehet megnyugtatóan megoldottnak tekinteni, ha ahhoz a megoldáshoz a székelység is hozzájárul.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 8.
Tanácstalanság az autonómiaharc terén
Megoszlik a székelyföldi elöljárók véleménye az SZNT javaslatáról, mely szerint az önkormányzatoknak határozatot kellene elfogadniuk a Székelyföld jogállásáról. Többen úgy nyilatkoztak: egyelőre csak elviekben támogatják a szervezet javaslatát.
Továbbra sincs összhang a székelyföldi települések polgármesterei között a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslata kapcsán, hogy a székelyföldi települési önkormányzatok fogadjanak el határozatot a Székelyföld jogállásáról, és nyilvánítsák ki a közösség autonómiaigényét.
A február 12-én tett felhívást a szervezet május 3-án, a makfalvi székely majálison is megismételte, az elképzelés kivitelezésével azonban legtöbb helyen kivárnak az önkormányzati vezetők, sokan eleve kétkedve fogadták az ötletet, vagy, mint kiderült, nem pontosan tudják, mi a teendőjük.
Az SZNT terve szerint 153 székelyföldi önkormányzat egyszerre nyilváníthatná ki, hogy egyetlen, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. A területi önrendelkezést célzó határozattervezet azt is tartalmazza, hogy ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, sarkalatos törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke a Krónikának elmondta, meglepte, hogy több színmagyar székelyföldi község vezetője azzal takarózik, hogy nem kapta kézhez és nem is látta a határozattervezetet.
„Február 12. óta a honlapunkon bárki számára elérhető és letölthető a dokumentum, mindössze néhány perces munkát igényel. Sem a gyergyószentmiklósi, sem a gyergyószárhegyi, sem a gyergyóalfalusi, sem a makfalvi polgármesternek nem küldtük el külön, az ottani önkormányzatok mégis egyhangúlag megszavazták a tervezetet. Az egész mindössze politikai akarat kérdése” – magyarázta Izsák, aki az elmúlt hónapokban több elöljárót személyesen is felkeresett és tájékoztatott az SZNT felhívásáról és annak támogatási módozatáról.
Az SZNT elnöke igyekezett leszögezni: a határozattervezet megszövegezése előtt tárgyalásokat folytattak az RMDSZ-el. Példaként említette: míg Sepsiszentgyörgyön jó fogadtatásban részesült a kezdeményezés – Antal Árpád RMDSZ-es polgármester lapunknak is elismerte, a kezdeményezésről egyeztetett az SZNT-vel –, Csíkszeredában úgy tűnik, nem tetszett az ötlet.
„Válaszlevelében a Hargita megyei önkormányzat arról tartott nekem kiselőadást, hogy össze kellett volna gyűjtenünk a lakosság 5 százalékának a támogató aláírását. De hát ki beszélt itt állampolgári kezdeményezésről, amikor önkormányzati határozatokról van szó?” – tette fel a kérdést Izsák, aki azt sem értette, hogy több magyar nemzetiségű vezető miért levelezik a Székely Nemzeti Tanáccsal román nyelven.
Peti András marosvásárhelyi alpolgármester szerint sem az RMDSZ, sem az SZNT nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Vásárhelyen a magyarság képviselői kisebbségben vannak a helyi tanácsban, ezért a határozat megszavazásához legalább még egy politikai partnerre lenne szükségük. Ugyanakkor nem tartja helyénvalónak, hogy az amúgy is kényes kérdést a választási kampányban feszegessék.
„Majd május 25. után tárgyalhatunk erről, de addig napirendre tűzni csak azért, hogy valaki azzal vádoljon, hogy kampánycéllal rántottuk elő, teljesen értelmetlen” – vélekedett Peti, a vásárhelyi RMDSZ elnöke. Kérdésünkre, hogy más helyi elöljárókhoz hasonlóan ő igényli-e a párt felső vezetésének az utasítását, Peti András elmondta, hogy az ilyen jelentős politikai kérdésekben mindenképpen egyeztetni kell a megyei és az országos vezetőséggel.
Többen még hivatalos értesítésre várnak
„Ismerjük a dokumentum tartalmát, de hivatalos felkérést még nem kaptunk. Amint ez megérkezik, az önkormányzati képviselő-testület elé terjesztjük a határozatot” – mondta el érdeklődésünkre Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere. Az elöljáró hozzátette, soros ülését jövő héten tartja a testület, és mivel a napirend már összeállt, utólag nem módosítanak rajta.
Szentegyháza városvezetője is azt válaszolta kérdésünkre, hogy nem kapott felhívást az SZNT-től: Rusz Sándor szerint amint megérkezik a dokumentum, a hivatal jogászai áttekintik, és amennyiben jogi szempontból rendben találják, napirendre tűzik a határozattervezetet.
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztályán sem találták nyomát az SZNT felhívásának, a májusi önkormányzati ülésen feltehetően itt sem kerül napirendre az ügy. Thamó Csaba, a Székely Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezetének elnöke azonban érdeklődésünkre hangsúlyozta: az SZNT központi irodája már továbbította a felhívást a székelyföldi önkormányzatnak.
Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének ügyvezetője, Bíró Barna Botond szerint a dokumentum amúgy is ellentmondásos. „A székelyföldi önrendelkezésre vonatkozó szerves törvényt csak a parlament fogadhatja el, ezért nem hatékony, hogy helyi szinten az önkormányzatok is tanácshatározatot hozzanak a kérdésben. Nem ez a legjobb módszer a jég megtörésére” – véli az ügyvezető.
Elvi támogatást ígérnek Háromszéken
A háromszéki polgármesterek elvben támogatják a makfalvi felhívást, ám mint kiderült, gyakorlatban még nem foglalkoztak vele. Lázár Kiss Barna, Barót polgármestere a Krónikának elmondta, hetekkel korábban személyesen tárgyalt a témáról Izsák Balázs SZNT-elnökkel, támogatja az elképzelést, ám még egyeztetnie kell az RMDSZ frakcióval. Az erdővidéki város polgármestere kifejtette, tanulmányozni fogják a határozatok szövegét, és az alapján készítik majd elő a saját tervezetet. Bács
Benke László, Maksa néppártos polgármestere lapunknak elmondta, minden autonómiaharcot támogat. „Maksán jelenleg nincs tanács – három határozatképtelen ülés után a prefektúra feloszlatta a testületet –, de ha lenne, egy percet sem haboznék, azonnal napirendre tűzném az autonómia iránti igényt kifejező határozat tervezetét. Most azt a jogi megoldást keresem, hogy tanács nélkül miként lehet eleget tenni a makfalvi felhívásnak” – mondta Bács Benke László.
„Majd döntsenek ott fenn, az RMDSZ-ben”
A Maros megyei Székelyvécke polgármestere, Fekete Pál lapunkkal közölte, az SZNT felhívása nem volt téma a helyi önkormányzatban, és annak dacára, hogy a községben szinte mindenkit autonómiapártinak tart, mindaddig nem is lesz, amíg a döntést nem az RMDSZ felső vezetése hozza meg.
„Egyezzenek meg ott fent, vidéki polgármesterként én itt lent, a községben végzem a dolgom. Ha azt mondják, hogy ezt meg kell szavazni, megszavazzuk, miért ne? De nem akarok kilógni a sorból, mert amúgy is egyesek attól tartanak az RMDSZ-ben, hogy hátat akarok fordítani nekik” – fejtette ki lapunknak Maros megye legkisebb községének az elöljárója.
Szintén a felkérés hivatalos oldalát hiányolja Karácsony Károly, Nyárádgálfalva RMDSZ-es polgármestere is. Mint mondta, hallott valamit a makfalvi felhívásról, azonban neki írott dokumentumra lenne szüksége ahhoz, hogy bemutassa a helyi képviselői testületnek. „Persze, hogy autonómiát akarunk, de mit írjunk a tanácsi határozatba? Ezt is meg kellene mondani” – válaszolta Karácsony, aki szerint egy ilyen önkormányzati határozat elfogadása több mint biztos, hogy közigazgatási perrel végződne.
A téma kapcsán korábban nyilatkozó Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, a szövetség később alakítja ki álláspontját az SZNT javaslatával kapcsolatban, erről azonban azóta sem nyilvánított véleményt.
Az RMDSZ elnöke megjegyezte, kétségei vannak afelől, hogy ez a megfelelő útja az akarat kinyilvánításának. Megjegyezte, a romániai törvények értelmében az önkormányzatok csak olyan határozatokat hozhatnak, amelyeket a polgármestereknek kell végrehajtani, az SZNT által javasolt határozat viszont a kormányra és a parlamentre vonatkozik. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 10.
Sylvester Lajos emlékére
Ott kezdődik az ember, amikor megszületik? S ott végződik, amikor meghal?... Nem lehet ez így igaz! Hiszen létünk egészét határozza meg, kik, mik, milyenek voltak elődeink. Meghatározza személyiségünket, mit kaptunk otthonról szeretetben, erkölcsi tartásban, ízlésben, de az is, amit az elődök emlékéről kaptunk.
„Ha nem tudod, mi történt légyen, mielőtt megszülettél, gyermek vagy” – kezdi múltakat idéző nagy művét egy régi magyar történetíró, Virág Benedek. Rájönnek erre a ma még látszólag csak a jelennel elfoglalt fiatalok is, az ő számukra lassan múlt lesz, ami nekünk, időtöltötteknek még jelenünk része, akkor is, ha sajgó hiányérzet formájában van jelen bennünk… Így hullámoznak gondolataim, érzelmeim, amikor Sylvester Lajos kétéves hiányát juttatja eszembe május 10-e, s nem a román királyság megalakulását, mert az én magántörténelmemben az messze nem annyira fontos. De azok háromszéki közéletünk, szellemi életünk nagy veszteségei, Incze László, a rendtartó székely város tudója, Kézdivásárhely mindenese, Kónya Ádám, Háromszék jelenkori polihisztora és a harmadikként távozott Sylvester Lajos, minden háromszéki gondjának-bajának tudója, intézője, sokak személyes jó ismerőse, sokunknak jó barátja. Mindenki tud valamit, még az is, aki amúgy semmit sem, mert az is betölt egy helyet, amitől olyan hétköznapjaink világa, amilyennek ismerjük és szeretjük.
Mit tudott Sylvester Lajos, amit kevesen tudnak, amit ő tudott a legjobban? Odafigyelni „mindenre”, ami kis világunkban gond, baj, remény és öröm. Ezt a „mindent” túlzásnak vélhetjük, de lényegileg mégis igaz, mert annyit tudott Háromszék embereiről, tájairól, településeiről, múltjáról, jelenéről, amennyi egy mindenre kíváncsi, mindenért felelősséget érző ember fizikai lehetőségeibe belefér. Jóformán gyerekkorától járta a megye településeit, tájait. Ahol megfordult, mindenről tudni akart, mindenkit meg akart ismerni, mindenkire odafigyelt, mindenki fontosnak érezhette magát, amikor vele beszélt. Észben tartotta a köz- és sok-sok egyén gondját, s megpróbált eljárni ezeregy közösségi és személyi ügyben. Ezért is írt számtalan újságcikket, könyvek sorát, forgatott számos dokumentumfilmet. Egész lényével átélte, hogy javul a világ, ha odatesszük a vállunkat, ha dolgozunk érte. És ő mindig nekiveselkedett a gondok megoldásának – sokszor azok helyett, akiknek hivatali kötelessége lett volna, s azok helyett is, akik elmentek, hátrahagyva a bajokat. Nem megtagadta őket, hanem továbbra is kapcsolatban maradt velük, éreztetve, hogy a közösség most is számot tart rájuk. Mindenkivel együtt tudott haladni, aki a közért tett. Nem nézte, hogy ki melyik tömörülés tagja. Azzal fogott össze, aki valamit mozdítani akart és tudott. Milyen egyszerű dolog. S milyen nehéz leckét hagyott örökül mindannyiunknak…
Kiss Jenő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 13.
Magyar magyarul tanuljon tudományt (Apáczai Csere János emlékházat avattak)
Régi tanácstermét emlékházzá alakíttatta Apáca evangélikus egyháza, hogy a parókia udvarán ne csak a falu jeles szülötte életét-életművét bemutató állandó kiállítást kínáljon. A kiállítótér a Brassó megyei magyar faluról, Apácáról is szól.
Ötvenöt évvel ezelőtt még kisebbségben éltek a helyi románok és a román anyanyelvű romák ebben a faluban – ma fordított az etnikai összetétel a romák rohamosan növekvő lélekszáma miatt. Nyelvében és vallásában azonban él a hagyományaihoz görcsösen ragaszkodó magyarság, papjai és tanítói, de egész históriája is erről tanúskodik. „Megálló az ember, amíg él, / Por és hamu, hulló levél, / S nagy büszkén mégis azt hiszi, / Éltét tudja, meddig viszi!” – áll egy helybeli gébörös ház homlokán a bölcs felirat. Ötvenöt évvel ezelőtt Apáczai Csere János (1625–1659) halálának 300. évfordulóján az emlékünnepélyt ottani pedagógusokként szerveztük, s bizonyítgattuk a brassói kultúrvezetőknek, hogy Apáca szülötte volt, filozófiai és pedagógiai író, teológus, a hazai magyar művelődés, tudományosság és nevelésügy úttörője. A falu iskolájának homlokfalán álló emléktábláját is fényképen vittük az akkori megyei kultúrbizottsághoz, amelyet 1881-ben a Brassó Megyei Tanítótestület állított. Ezt is – miként a kakaslövés húsvéti népszokását – sok veszély fenyegette akkortájt, ám még a legsötétebb diktatúrának is fejet kellett hajtania Apáczai nagysága előtt: 1975-ben szobrot is állítottak emlékére az iskola előtt (Elena Hariga Avramescu műve), amelynek avatásakor Ortutay Gyula néprajzkutató, a Magyar Népköztársaság egykori közoktatásügyi minisztere helyezte el az emlékezés koszorúját.
Sok-sok intézmény és iskola mellett a helybeli is az ő nevét viseli. A május 4-én újonnan felszentelt emlékház avatóját megnyitó istentiszteletet abban a templomban tartották, amelynek a nagy tűzvész előtti falai között öntötték Apáczai fejére a keresztvizet. Ft. Adorjáni Dezső Zoltán, az erdélyi evangélikus-lutheránus egyház püspöke igehirdetésében hangsúlyozta: Apáczainak az iskolák felette nagy szükségességéről szóló munkája kisebbségi életünk oktatásügyének ma is útmutatója kell hogy legyen. „Magyar magyarul tanuljon tudományt, más nemzetekkel versenyt csak úgy állhat, építsünk Erdélyben felső oskolákat, hogy ne nézzen más nemzet kitsinylő szemekkel ránk!” – hangzott el Apáczai sokszor idézett mondata. A népes gyülekezethez szólt továbbá nt. Zelenák József, a Brassói Evangélikus Egyházmegye esperese-püspökhelyettes, Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, miniszterelnök-helyettes, az apácai származású Mátis Jenő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviseletében és Bölöni László, Apáca község alpolgármestere. Simon László helybeli evangélikus lelkész, az emlékház megteremtésének lelkes kezdeményezője örömmel nyugtázta, hogy a szülőfalu nagy ünnepére számos, Háromszéken és Sepsiszentgyörgyön élő, apácai származású személy is tiszteletét tette, s mert Apáca néprajzi szempontból is Erdővidék része, szeretettel fogadta a Kovászna megyei települések küldöttségeit-lelkészeit. A Magyar Külügyminisztérium által támogatott emlékházat Adorjáni püspök szentelte fel, s a munkálatokba hathatósan besegítő Vetró Bodoni Sebestyén András kézdivásárhelyi képzőművész mutatta be. A korszerű muzeológia megoldásait követő kiállítás bemutatja Apáczai Csere János életét, peregrinus éveit, munkásságát, és külön értéke, hogy anyagában több Apáczai-munka eredeti példányát is láthatjuk, mint a Gyulafehérváron 1654-ben kiadott Magyar Logikácska. Az emlékház előtt a helybeli egyházi kórus énekelt Simon Ilona lelkipásztor vezényletével, s a Hajnalcsillag táncegyüttes tanulókból és fiatalokból álló csoportja szórakoztatta a jelenlévőket. A szereplők szász elemeket is tartalmazó székely népviselete, a hely- és családnevek is azt bizonyítják, hogy Apáca magyar népe eredetében is erdővidéki székely, vallásában pedig a hétfalusi magyar csángóság része. A köményes pálinka és a helyi ínyencségként felszolgált tejfeles lepény után elhangzott pohárköszöntőjében mondta el e sorok szerzője azt, ami az emlékezésen nem hangozhatott el, de mindenképpen Apácához és nagy fia emlékéhez tartozik. Orbán Balázs is jelzi, hogy Apácán apácakolostornak kellett lennie valahol a falu déli részén, az 1960-ban itt végzett kutatás alkalmával megtaláltuk azt a bennvalót a Czerjék-szorosban, ahol a kolostor feküdt, s egy ón gyertyatartót is mint tárgyi bizonyítékot. A falu kopjafás temetőjében nyugvó Oláh István bácsitól gyűjtöttük a szájhagyományt, miszerint: „Csere János egy mulatság alkalmával esszekeveredett a nagyajtai fiatalokkal, akik látták, hogy eszes gyermök, csalogatták, s meggyőzték, hogy menjen fel velik Kolozsvárra felsőbb iskolába. Úgy is történt, s mert jó fejű volt, ott is maradt.”
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 13.
Háromszéki öngyilkosságok anatómiája
„Vannak jellegzetes székelyföldi okai a régebbi öngyilkosságoknak, illetve kísérleteknek, hiszen ami az utóbbi száz évben történt ezzel a néppel, magyarázatot ad erre. Azonban ma már hajlékonyabb a székelység, és jelen esetben a legfontosabb rizikófaktorok – a lelki megbetegedéseseken kívül – a megkülönböztetésekből fakadnak, melyek ezt a népcsoportot érik, illetve az alkoholizmus mélyen a kultúrában gyökerező léte” – magyarázta Ercse Ferenc pszichiáter.
A szakorvos szerint az öngyilkosság egy humán jelenség, mely közvetlen halálvággyal és az azt követő cselekvéssel jár. Bár az állatvilágban is megfigyelték, nem bizonyítható jelenségként. Társadalmi megítélése koronként változott, de másfél évszázaddal ezelőtt már betegségként könyvelték el. Ercse Ferenc fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a mai – szakmai körökben érvényes – megítélés szerint öngyilkosság nem egy betegség, hanem cselekmény, mely betegségek szövődménye.
„Kategorikusan elmondható, hogy egy komplex biópszichoszociális helyzet következménye, melynek kiváltó összetevői közt a szociális (főként a családon belül tanult) viselkedésminták ugyanúgy szerepet játszhatnak, mint a genetikai tényezők, a lelki betegségek vagy éppen egy krízishelyzet, személyes tragédia. Valójában az öngyilkosság fontos kiváltó tényezője a szociális helyzet is, a társadalom kórossága, mely bizonytalanságot szül. Értem ezalatt azt, hogy egyik napról a másikra már nem lehet úgy tervezni és kivitelezni az életet, mint régebb” – magyarázta a pszichiáter, a tévhitek eloszlatásáért kihangsúlyozva, hogy a depresszió nem feltétlenül vezet az öngyilkossághoz, bár leggyakoribb esetben depressziósok az elkövetők.
A veszélyeztetettek
A pszichiáter szerint az, aki önkezével akar véget vetni életének, általában szerfüggő (alkohol vagy drogok), illetve krónikus leépüléssel járó megbetegedésben szenved. Azok esetében is a problémáik megoldási módszerének számít, akik már egyszer megpróbálták, de nem sikerült. A lobbanékony, agresszív temperamentumú személyek, főként, ha a családban, a környezetükben volt rá példa, szintén megkísérelhetik befejezni életüket, ha stresszhelyzetben vannak. Ugyanakkor azok is elgondolkozhatnak, megkísérelhetik, akik egyedülállók és fokozottan elszigetelődnek a környezetüktől, a társadalomtól. Ez a típusú izoláció főként az idősekre jellemző. Fontos azt is tudni, hogy mivel figyelemfelkeltő tettről van szó, minden öngyilkosságnak van címzettje, ez lehet egy társadalmi helyzet, egy család, vagy akár egy bizonyos személy is.
A tipikus öngyilkos profilja
A szakma meghatározása alapján az öngyilkos profilja demográfiai szempontból a következő: középkorú, falusi környezetből származik, rossz az anyagi helyzete és férfi. Feltehetően tettének elkövetéséhez hozzájárul az alkoholizmus is. Az öngyilkossági kísérlet pedig a fiatalok és a nők körében gyakoribb jelenség. Általában tavasszal és ősszel, illetve évfordulókkor követik el.
Öngyilkossági kísérletek és öngyilkosságok számokban
A Kovászna megyei Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban 2011-ben 72 kísérletet jegyeztek, és egyetlen személy vetett véget életének. 2012-ben összesen 71 ilyen esetben mentettek a megyei kórházban, öt befejezett esetet regisztráltak. Tavaly 78-an kíséreltek meg önkezükkel véget vetni életüknek, négy személy hunyt el.
2014 első negyedévében már 37 személy kísérelt meg öngyilkosságot, közülük ketten haltak meg – közölte portálunkkal Nagy Demeter István, az intézmény szóvivője Hozzátette: 13 éves kortól 88 éves korig terjed az intézményben ilyen okok miatt ellátottak köre, túlnyomó többségük ugyanakkor a 30 és 50 év közötti korosztályból kerül ki. A közel két és fél évre vonatkozó adatokból leszűrhető, hogy a kísérletek esetében 70 százalék körüli a női elkövetők száma, így a férfiaké 30 százalék.
Az életmentést követően minden egyes elkövetőt kötelező módon pszichiátriai vizsgálatnak vetnek alá. A súlyos eseteket a kórház szakosztályára utalják be, míg a kevésbé súlyos állapotban lévőket pszichiátriai kezelésre való javaslattal engedik haza. De egy ilyen, gyógyszeres kezelés legkevesebb hat hónapig tart – mondta Ercse Ferenc. A pszichiáter szerint a befejezett öngyilkosságok esetében az arány férfiak körében magasabb, mint a nőknél, fordított, mint a kísérletet elkövetőknél.
Ami az öngyilkosság módját illeti, a szakirodalom szerint is jellemző, hogy alapbetegségtől függetlenül is a férfiak gyakrabban választanak „biztosabb” módszert, nőknél gyakoribb az enyhébb, akár eleve csak a figyelemfelhívást célzó öngyilkossági kísérlet. A férfiak leginkább a vonatot, az önakasztást vagy emeletről ugrást választják – mondta Papp Adolf. A sepsiszentgyörgyi Szociális Tanácsadó és Családterápiás Központ vezetője nemrégiben portálunknak hangsúlyozta: sajnos sehol sem tanítják az élet élvezetét, azt, hogy mit jelent a lelkiség, és azt sem, hogy mi a közösség, illetve annak ereje.
Az egymásra figyeléssel megelőzhető az öngyilkosság
Ercse rámutatott, hogy ezt a cselekvést megelőzni kell, és ebben legtöbbször a személy környezete segíthet, hiszen minden ilyen szándéknak előjelei vannak. Minden öngyilkosságnak van segítségkérő szakasza, melyet a szakma „crying for help”-nek nevez. A beszűkült gondolkodás az egyik fő jellemzője, és ha eldöntötte az adott személy, hogy végrehajtja tettét, egy rettenetes nyugalom szállja meg, majd rendben hagyja a dolgait. Ennek egyik fontos lépése a búcsúlevél is.
A családterápiás központ vezetője, Papp Adolf hozzátette: a társadalom azt sugallja, hogy csupán annak a személynek van értéke, aki teljesít. Az emberek többnyire annyinak érzik magukat, mint amit a fizetésükből megvehetnek a roskadozó polcok termékeiből. Emellett a pénzügyi intézetek csábításának engedve minden esély megvan az eladósodásra is.
Az öngyilkosság a szakirodalom szerint világon a tizedik leggyakoribb halálozási ok.
Szabó Enikő. Székelyhon.ro
2014. május 15.
Megtört a jég Háromszéken is
Uzon község önkormányzata – Háromszéken elsőként – elfogadta azt a határozatot, amelyben kifejezésre juttatják igényüket, hogy a többi 152 székelyföldi önkormányzattal közösen egyetlen, önálló közigazgatási régióba akarnak tartozni, amely a Székelyföld nevet viselje, és amelynek különleges jogállását egy sarkalatos törvény szabályozza és ahol a magyar nyelv is hivatalos nyelv.
Kiemelt jelentőségű, hogy a határozat ezúttal is egyhangú szavazással született meg, pártállástól függetlenül az összes helyi képviselő megszavazta azt. Bízunk benne, hogy a Székely Nemzeti Tanács felkérésének egyre több önkormányzat tesz eleget, a törvény adta autoritásukkal felmutatva azt a lakossági igényt, amelynek népszavazás által megerősítését a hatóságok antidemokratikus módon megakadályozták.
A sajtóban is megjelent vélekedésekkel ellentétben ez a lépés igen nagy jelentőséggel bír, jól mutatja ezt az is, hogy a határozatot elsőként elfogadó Gyergyószentmiklós önkormányzata már választ is kapott az Európa Tanács főtitkárának hivatalától. Ebben a hivatal jelzi, hogy megkapta a határozatot, illetve tájékoztatásul továbbította azt az Európa Tanács illetékes testületeinek, s biztosította a dokumentumot megküldő polgármestert, hogy munkájuk során figyelembe fogják venni azt. Minél több határozat érkezik meg az elkövetkező időszakban Strasbourgba, Brüsszelbe, Genfbe annál inkább várható, hogy azoknak konkrét eredménye lesz.
A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata. Erdély.ma
2014. május 17.
Árvák könnyeit letörölni - Báró Szentkereszty Stefánia, a székelyek Nagyasszonya (1842. február 5.–1906. május 26.)
1842 februárjában az égiek bizonyosan jókedvükben voltak, amikor báró Szentkereszty Istvánt és feleségét, vargyasi Daniel Annát kolozsvári házukban leánygyermekkel ajándékozták meg.
A család meglehet, jobban örvendett volna egy címet-rangot, hagyományt továbbvivő fiúnak, de belenyugodva Isten akaratába, keresztvíz alá tartva leánygyermeküket, Szent Istvántól kölcsönözve a nevét, Stefánia keresztnévvel illették.
A szülők leányuknak, valószínű, csendes családi tűzhelyet kívántak, ahol férje árnyékában, gyarapodó családja körében biztonságban élheti majd életét. De ember tervez, Isten végez. A gyermeknek más utat kellett járnia. Nem követte a hagyományos etikettek irányította úri életmódot, ahol még a szórakozásnak módját is előírták.
Születésekor nem is sejtették, hogy e kis csecsemő majd Szent István-i szellemben éli életét, s egykoron a szegények gyámolítójaként az „árvák könnyeit letörlő” Nagyasszonyaik közé sorolják a székelyek. Hogy vezér lesz belőle, aki maga köré gyűjti a szunnyadó tehetségeket, irányt és célt ad minden adakozó szívű embernek, kézfogásra bírja a közösség elheverő erőit. Előkelő, módos házba született, de kisgyermekkora és ifjúsága „édes örömek, de leginkább égető fájdalmak” között telt. Édesanyja korán elhunyt. Nemsokára szeretett jó apja, akinek mindent köszönhetett, szintén a fellegajtó nyitogatók közé szólíttatott. Ezek után sokan belerokkantak volna az élet nyomorába, de nem Ő. Nagy családot alapított: anyja lett a leányárváknak, és viselte gondjukat felnőtt korukig. Mivel szüleit nem támogathatta, hiszen azok korán elhunytak, kárpótlásként sok idős embernek nyújtott gyermeki gondoskodást. Andor testvérének élete, aki szomorú megpróbáltatásban, egy svájci intézetben éldegélte napjait, nem hagyta érzéketlenül a Nagyasszonyt. Az elesettek iránti érzületét a város szegényeire és elhagyott, magára maradt betegeire testálta, azoknak öregotthont, kórházat létesítve. Otthont az elesetteknek
Eszes, művelt emberhez méltóan mérlegelni és dönteni számára pillanat műve volt. Első ízben 1872 októberében emeli fel szavát egy megyei árvaház alapítása érdekében Sepsiszentgyörgy vagy Kézdivásárhely központtal. A két város közötti versengésre sok idő nem maradt. Kézdivásárhely telket ajánlott fel e nemes ügy érdekében, a városi polgárok pedig az első tíz árva gondozását vállalták magukra. A legfontosabb még hátra volt: az anyagi háttér megteremtése épp azokban az esztendőkben, amikor a nagy gazdasági válság egy évtizedre megbénítja az országot. A bárónő viszont útnak indult postakocsin, váltott lovakkal, hiszen akkor még errefelé nem vezetett vasútvonal. Személyes varázsával, szívhez szóló szavaival kérte és bírta adakozásra, akikhez bekopogott, Erdély és Magyarország törvényhatóságait. Egy esztendő leforgása alatt annyi pénzt sikerült egybegyűjtenie, hogy megnyithatta kapuját az Erzsébet királyné nevét viselő Háromszék Megyei Erzsébet Árvaleány Nevelő Intézet 1873. október 12-én.
A bárónő saját adománya, valamint a város nagylelkű pártfogása mellé sorakoztatta fel Széchényi Pál ipari és kereskedelmi, Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi, Bethlen András földművelés- és iparügyi minisztereket, Budapest városát, Bihar, Nyitra és Gömör vármegyét. Itthon pedig Isten tudja, hányszor hangoztak el segélykérő szavai: „Felkérem ezen gyűlést és nemes Háromszék lakosait”, karolják fel e szent ügyet. A háromszékiek nem késlekedtek, hiszen maradt még egy tál étel minden asztalnál, egy váltás fehérnemű, egy rend ruha vagy egy pár lábbeli egy árva gyermek részére. De perdült táncra a város és a környék lakossága bál idején, nyitottak tárlatot, hallgattak úgymond hangversenyt, helyeztek perselyt a templomokba, szántak árverésre vitrinből kivett dísztárgyakat, almáriumból kiemelt értékes tárgyakat, amelyek követték útját a bárónő ama gyönyörű antik művű legyezőjének, melynek bevétele az árvaleány intézetet támogatta. Ezúton vált hasznossá minden jóindulatú gondolat, tettrekészség, tánclépés és dísztárgy, s vált hasznára a közösségnek, de főképpen a 19 év alatt felnevelt 110 árva leánynak. Az intézetnek rendszere, célja volt: értelmet művelni, kézügyességet fejleszteni, hogy a munkában az ott nevelkedők örömüket megtalálják. Ezáltal vált a szülők nélküli, vagyontalan árvából szakácsnő, tanítónő, gondozó, szobaleány vagy önbizalmát visszanyerő, székely lelkiségét, szellemiségét továbbadó anyja gyermekeinek. Öregeknek menedék
Egy alkalommal Pap András kézdivásárhelyi városi tanácsos neje, Nagy Karolina a bárónő jelenlétében felvetette: szánandóbbak azok az emberek, akik család nélkül maradva öregségben, gyógyíthatatlan betegségben nyomorognak, s még koldulni sem tudnak. A bárónő azonnal felkarolta az ügyet, s 1874 őszén a városi képviselő bizottság elé írásbeli indítványt terjesztett egy menedékház létrehozására. A város támogatta. Megfelelő helyiséget biztosított örök időre annak létesítéséhez. Két hónap elteltével már tudott erről a vállalkozásról is Erdély és Magyarország, s nyílt meg a szíve császári és apostoli királyi fenségnek, Rudolf főherceg trónörökösnek, aki magánpénztárából jelentős összeget utalt a Stefánia Menedékház számlájára.
Azt azonban szükséges hangsúlyozni, hogy királyi fenség ide, főherceg oda, a város polgárai, a környékbeli községek lakói támogatása nélkül aligha működhetett volna bármelyik báró Szentkereszty Stefánia-intézet. A város elöljárósága ismét vállalkozott, biztosítva 12 szegény beteg egy-egy heti élelmezését, s gyűjtöttek össze kegyes adakozásból csaknem 5000 forintot. Jancsó Géza gyógyszerész pedig megígérte, míg ő Kézdivásárhely polgára, ingyenes gyógyszerellátást biztosít az intézetben lakóknak. Jól szervezett, részleteiben is kidolgozott menet szerint gyűlt a vegyes adomány a menedékház részére. A megnyitáskor rendezett bál alkalmával a kegyes adományok közé írtak szalonnát, bélhúst, csirke- és pulykahúst, skatulya szardíniát, kenyeret, befőttet, bort és borvizet, skatulya bonbont, süteményt, „lemonadet”. Felszerelésére adakoztak „laskaserítőt”, guzsalyt, ágylepedőt, rokolyát és levesmerőt, imakönyvet és tormástálat, keszkenőt, herbateát és számos más hasznos dolgot. A menedékházban lévő öregeknek reggeli, ebéd és vacsora is kitellett a jóakaratú emberek konyhájáról. Ezek mellett a kézdivásárhelyi asszonyok külön gyűjtést is felvállaltak. Így gyarapodott a menedékház éléstára több véka pityókával, kupa fuszulykával, köböl búzával, rakás murokkal, számos koszorú hagymával, különböző bútorokkal, lábbelikkel, ruhaneművel s egyéb hasznos dologgal.
Betegeknek kórház
Elképzelhető, ennyi vállalkozás, adakozás után a város és környéke már jócskán kimerült, de a bárónő tovább vitte a fáklyát. 1877 ősszén megalakította Kézdivásárhely városi és vidéki Rudolf Kórházát akkor, amikor még alig működött ilyen intézmény, s az egészségügy fejlettségét is szinte csak a nagyvárosok lakói élvezhették. Az újabb alaptőke előteremtése újabb nehézségekbe ütközött. A bárónő ismét útnak indult, s „a trón zsámolyától a kunyhókig mindenütt” hallatta hangját. A ház védnökségét a trónörökös Rudolf főherceg vállalta, aki a bárónő kérésére magánpénztárából 200 forintot adományozott.
Igaz, ezúttal hosszabb időbe telt, míg kapuit az intézmény megnyithatta, de 1884-ben ennek is eljött az ideje. Örvendetes tény: szaporodott a tőke, de sajnos, ugyanakkor a betegek száma is. 1892-ig összesen 2056 beteget ápoltak az intézetben. S ne feledjük, egy esztendő múltán is Erdély-szerte még igen kevés kórházat, pontosabban 29 működő egységet tartottak nyilván. Amikor a nehézségek mellé a közösség részéről lassacskán az unalom, a megszokás is felzárkózott, és lanyhult az adakozás népszerűsége, a jó barátok ismét az ügy mellé álltak. Ezúttal gróf Mikes Benedekné Moser Sofie rendezett zabolai kastélyában fényes estélyt, ahová annyian érkeztek, hogy adakozásukkal ismét kihúzták a kátyúba ragadt szekeret.
Templom és nőegylet
A ország szükségére az Úrnak szolgálatát teljesítő „földön megtestesült angyal, Zágoni báró Szentkereszty Stephanie úrhölgy”, ahogyan kortársai nevezték, már mindenre odafigyelt. Látván, hogy Székelyföld templomai, mint egyedüli s igazi őrtornyai a keresztényi gondolatnak és művelődésnek, mily szegények, az általa eddig létrehozott intézetek áldásos tevékenységének köszöneteként maga köré gyűjtötte a kézdivásárhelyi-kantai római katolikus iskolába a papokat és híveiket, s „az úrnak 1876-ik évében létrehozták a »kézdi-vásárhelyi Oltáregyletet« november hó 19-én árpádházi szent Erzsébet napján, Erzsébet felséges királyné dicső névünnepén”. A bárónő kedvenc évszaka kezdeményező készségét illetően az ősz lehetett, ugyanis 1871 szeptemberében felhívására megalakult a 16 tagból álló Zágoni Jótékony Nőegylet. Ezen újabb alapítvány már követte útját a jól bejáratott rituáléknak: dalra fakadtak a kórusok, megszólaltak a hegedűk egy-egy háromszéki udvarház vastag falai mögött tartott koncerten. Hat esztendő múltán, 1878-ban, amikor befejeződött Bosznia elfoglalása, a Monarchiából származó halottak száma meghaladta a 7000 főt, s ki tudja, hányan maradtak árván, család nélkül vagy sebesülten. A falu akkor is gyűjtést rendezett. A megsebesült katonák s az árvák segélyezésére a pénz mellett 7 kiló tépést és sebkötőt, 7 láda húskivonatot küldtek az arra szorultaknak. Éberen figyelték a világ eseményeit, nemzettársaik sorsát. 1879 tavaszán, amikor a megáradt Tisza egyik éjjelen átszakította a gátat, romba döntve Szeged városát, annak hírét véve, a zágoniak máris útnak indították a segélyt. Más alkalommal a bárónő arra kérte embertársait, hogy akik családjukban örömteljes eseményt ünnepelnek, gondoljanak a szegényekre, elesettekre, az őket felkaroló intézetre is, és küldjenek élelmet számukra. Jó példával ismét ő járt az élen, minden év augusztus 20-án édesapja és az ő neve napján egyheti élelmet küldött intézete részére.
Működött is megszakítás nélkül e szeretet lánca hosszú időkig. Hatékonyságát a szabad kezdeményezés biztosította abban a korban, amikor az egyik dualista vezető politikus arról szólt, hogy „olyan messze vannak innét a jó székelyek, hogy mire óhajtásuk idáig” ,azaz Budapestig ér, akkorra már idejét veszíti a kérelem, megbukik az eszme és javaslat. Végezetül: ennyi munka láttán kinek van bátorsága nagyságát mérlegelni báró Szentkereszty Stefániának? Hiszen ő egyike volt azoknak a géniuszoknak, akik jól tudták, a fennkölt eszmék, a veretes szavak elszállnak, mint a pillanat, ha nem fogja szolgálatra őket az ember. Halálának évfordulójához kapcsolódóan csupán egy rövid idézetet emelünk ki gyászjelentéséből: „zágoni br. Szentkereszty Stefánia úrhölgy az Erzsébet-rend és a koronás arany érdemkereszt tulajdonosa, tiszteletbeli alapítványi hölgy, Kézdivásárhely díszpolgára stb. stb. f. hó 26-án este 10 órakor, Budapesten, hosszú ideig tartó súlyos szenvedések után, angyali lelkét visszaadta Teremtőjének”. A gyászjelentő pontosan fogalmaz, hiszen a Nagyasszony a lelkét adta vissza Teremtőjének, de szellemiségét örökre nekünk hagyta, amikor 64 éves korában eltávozott az élők sorából. Örök mécsest hagyott számunkra, hogy világítson utunkon a nehéz időkben. Megemlékező sorainkat végezetül zárja Nagyasszonyunk gondolata: „Noha ezennel távozom körükből, de szememmel hű kísérőjük leszek ezentúl is.”
Úgy legyen.
Tüdős S. Kinga. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 20.
Címeres megyehatárkő
A brassó felől, a kökösi hídon érkezőket új megyekapu fogadja. A Wegroszta László sepsiszentgyörgyi építész által tervezett építmény emlékeztet a régi határkövekre, fából ácsolt sisakkal megtoldva. Háromszéki természetes anyagokból készült.
Talapzatát sepsibükszádi kőből rakták, azon négyoldalú csonka gúla csiszolt andezitlapokkal borítva, fölötte a Kós Károly által tervezett Székely Nemzeti Múzeum kaputornyára hasonlító, gelencei zsindellyel borított sisak. Az alapon Kovászna megye hivatalos címere, mely megegyezik a történelmi Háromszék jelképével. A címer háromszorosan is székely, hiszen ötvözi az úgynevezett régi székely címert – vörös szívet átdöfő kardot tartó páncélos kar –, az új székely címert – arany nap és növekvő ezüst holdsarló –, harmadikként meg ott a három csillag együttese, mely erősíti az „arma trium generum sicolorum”, azaz a székelyek három nemzetségének/rendjének címere kifejezést, mely sok esetben övezi a székely címert vagy pecsétet. JUDEŢUL COVASNA – KOVÁSZNA MEGYE – KREIS COVASNA – hirdeti a háromnyelvű felirat, hová is érkezett a látogató, átutazó vagy hazatérő. A távozónak szintén három nyelven, románul, magyarul és németül kívánnak jó utat. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke hangsúlyozza, különösen olyan időkben, amikor egyes bukaresti politikusok sértőként bélyegzik a magyarság ünnepeit, rendkívül fontos, hogy megmutassuk már a megye bejáratánál: mi Székelyföldön udvariasan, egymást nem sértve nyilvánulunk meg.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 21.
Újabb Pro Historia előadás Sepsiszentgyörgyön
Bronzba öntött történelem címmel tart előadást Kisgyörgy Zoltán geológiai és helytörténeti szakíró csütörtökön délután. Az eseményre a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Magyar Ifjak, Pro Historia előadássorozatának keretén belül kerül sor.
A Pro Historia előadássorozat újabb megállója alkalmával Kisgyörgy Zoltán, geológiai és helytörténeti szakíró tart értekezést Bronzba öntött történelem címmel a háromszéki harangok múltjáról és jelenéről csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. A szakíró a Harangoskönyv – Tornyok magasában Erdélyben című kötetében leírtakat összegzi, illetve meséli el gyűjtőmunkájának történeteit, tapasztalatait.
Mihály István, a sepsiszentgyörgyi EMI elnöke elmondta a Pro Historia előadássorozat a Rendhagyó Történelemóra rendezvényük továbbgondolásaként indult útjára. Az elnök kiemelte, hogy lényegében véve a sepsiszentgyörgyi EMI egész életét végigkísérte a többnyire Háromszék, illetve a magyarság történetét boncolgató eseménysorozat, amelynek célközönsége főként a fiatalság, de nemcsak. Mihály hozzátette a névváltoztatás is ennek érdekében történt, hiszen a fiatalabb generáció negatívan viszonyult a történelemóra elnevezésre, és nem vonzotta őket, hiszen úgy érezték, az említett tantárgy iskolán kívüli változatára mennének el.
Az előadásra a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház, 8-as termében kerül sor csütörtökön 19 órától, amelyre a szervezők mindenkit szeretettel várnak. A belépés díjtalan.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro
2014. május 24.
Otthonra lelt az Erdélyi Művészeti Központ (Megnyílt Kusztos Endre kiállítása)
Felavatták tegnap az Erdélyi Művészeti Központot (EMŰK) Sepsiszentgyörgyön a városi adóhivatalnak is székhelyet biztosító volt postaépületben. Előzőleg Kusztos Endre makfalvi származású, Szovátán élő képzőművész széngrafikáiból nyílt kiállítás a Lábas Házban. Az eseményeken részt vett Kelemen Hunor művelődési miniszter is.
A Lábas Ház kiállítótermében a házigazda Damokos Csaba, a Romániai Képzőművészek Szövetsége háromszéki fiókjának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke kifejtette, mit jelentenek a művészek, művészetek Sepsiszentgyörgynek, Háromszéknek. Tamás Sándor kiemelte, a város rászolgál arra, hogy Székelyföld kulturális központjaként tartsák számon. A megye és a város támogatja a művészeket, mert meggyőződésük, hogy Székelyföld jövőjének, autonómiájának alakításához elsősorban a kulturális hátteret kell biztosítani. Azt is elmondta, Romániában a megyék közül Háromszék, a városok közül Sepsiszentgyörgy fordít (nem költ! – hangsúlyozta) legtöbbet a kultúrára. Kelemen Hunor művelődési miniszter, mint fogalmazott, Csíkból jövet nem száll vitába a kulturális fővárosi megállapítással, de tény, hogy Háromszék, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely minőségi kultúrára fordít pénzt, és képzőművészeti szempontból megkerülhetetlenek. Az EMŰK-re utalva mondta, ha képesek vagyunk nagyot álmodni, utána összefogni, megvalósíthatjuk az álmokat. Kusztos Endrét és művészetét Vécsi-Nagy Zoltán művészettörténész méltatta. Kiemelte az 1972-ben a Magyar Nemzeti Galériában rendezett kiállítását, ami nagy megbecsülést jelentett. Elmondta, a sors különös fintora, hogy a 89 éves művésznek ez az első tárlata Sepsiszentgyörgyön. Kosztándi Jenő kézdivásárhelyi festőművész anekdotával szolgált: Miklóssy Gábor tanáruk a kolozsvári képzőművészeti akadémián végig keverte nevüket, őt Kusztándinak, évfolyamtársát Kosztosnak szólítva. Az EMŰK-székházban Vécsi-Nagy Zoltán már házigazdaként köszöntötte a megjelenteket. Hangoztatta, a kiállított művek mind sajátjaik, képzőművészek ajánlották fel a központnak. Örömét fejezte ki, hogy végre van székház, mert az erdélyi művészek szinte sorba állnak, hogy műveiknek kiállítótere legyen – mondta. Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere közölte, az EMŰK jogilag is létrejött, igaz ugyan, hogy egyelőre nem független, hanem a városháza irodájaként működik, s bejelentette, annak vezetője Vécsi-Nagy Zoltán. Szimbolikus térfoglalásról beszélt, mert azt mondják, az épület legfelső emeletén a volt Securitate lehallgatókészülékeit működtették, ők meg kiállítóteret alakítottak ki ott. Egyelőre ideiglenes a megoldás, az EMŰK néhány év múlva önálló intézmény lesz újonnan építendő székházzal. Hozzátette, Sepsiszentgyörgy tovább folytatja a kulturális építkezést, olyan gyűjtőkönyvtárat hoznak létre, amely Erdély Széchényi-könyvtára lesz. Vargha Mihály, az EMŰK kuratóriumának elnöke a Székely Nemzeti Múzeum partnerségéről biztosította a művészeti központot. Végül Kusztos Endre felajánlotta öt, kiválasztható művét az EMŰK-nek.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 24.
A legsúlyosabb ítéletek (A kommunista diktatúra áldozatainak emlékháza – 5.)
2007-ben a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadóval közösen elindítottam egy tízkötetes, az erdélyi, romániai ötvenhatnak, illetve az „erdélyi kérdés” megoldási kísérleteinek szentelt sorozatot. Eddig megjelent öt vaskos kötet. A több százezer oldalnyit kitevő, eddig ismeretlen levéltári dokumentumok, politikai perek levéltári iratainak jelentős része itt látható a sepsiszentgyörgyi emlékházban.
A Szoboszlai Aladár magyarpécskai, aradi, temessági, Óbéb községi római katolikus plébános nevével fémjelzett perben hozták a legsúlyosabb ítéleteket: tíz személyt halálra ítéltek és 1958. szeptember elsején a Securitate temesvári börtönében kivégeztek. Az életfogytiglani kényszermunkára ítélteken kívül a per többi vádlottját 1300 év börtönbüntetéssel sújtották. Nem tévedünk, amikor azt állítjuk: ez volt az ötvenes évek második felének legnagyobb politikai pere, hiszen több halálos ítéletet mondtak ki, mint a Ion Antonescu nevéhez kapcsolódó háborús bűnösök perében!
A mondvacsinált kémper
Az emlékházban nemcsak a perirat dokumentumai, hanem a többpártrendszert, a politikai pluralizmust sürgető Keresztény Dolgozók Pártjának programja is látható. A Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkész elsőrendű vádlott nevéhez kapcsolódó érmelléki per azért különleges, mert a román vádhatóság egy mondvacsinált „kémpert” indított: a Szabad Európa Rádió léggömbakciója során ledobott röpcédulák alapján úgy állította be, hogy a Münchenből induló kémrepülőgépek az érmihályfalvi temető kriptáinál landoltak, hogy adatokat gyűjtsenek Románia siralmas gazdasági, társadalmi és politikai helyzetéről. A per különlegessége: Sass Kálmán elsőként dolgozta ki a kantonális Erdély tervezetét, amelyben – a svájci modelltől eltérően – a kantonok határai nem esnek egybe a nyelvi határokkal! A bukaresti magyar éppen úgy tagja a magyar kantonnak, mint a tömbben élő székely-magyar. Ő fogalmazta meg: a szórvány kifejezés elsősorban a szórványban élők számára dehonesztáló. A per másik különlegessége: az előbb halálra, majd életfogytiglani kényszermunkára ítélt Balaskó Vilmos református lelkész emlékiratának köszönhetően pontos képet nyerhetünk a romániai siralomházak egyedi világáról. Balaskó Vilmos a halálos ítélet kimondása után egyetlen éjszaka leforgása alatt teljesen megőszült!
A jogászper
Dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász és nyolc társa úgy gondolta, hogy az erdélyi magyarság jogsérelmeit a „magyarkérdés” appendixeként az Egyesült Nemzetek Szervezete elé kell tárni. Az ENSZ-memorandum nevet viselő, tizenöt oldalas dokumentum egyedülálló a maga nemében: dr. Dobai István úgy képzelte el, hogy az ENSZ égisze alatt meg lehet és meg kell valósítani a báró Wesselényi Miklós árvízi hajós által 1848. június 18-án megfogalmazott lakosságcseretervet. Miközben a romániai közéletben a legsúlyosabb tabutéma az „erdélyi kérdés” volt, a Kolozsvári Katonai Törvényszéken az „erdélyi kérdés” megoldási módozatait vitatták. Ez az egyetlen romániai politikai per, amelyben „érintett” a magyar irodalmi, szellemi és politikai élet számos kiválósága: Németh László, Tamási Áron, Kodolányi János, Ravasz László, Bibó István. Dobai Istvánéktól teljesen függetlenül Fodor Pál csíkszeredai híd-, út- és vasútépítő mérnök szintén kidolgozta a magyar–román lakosságcseretervet, és kiszámolta, hogy a népcsere lebonyolítása nyolc évet venne igénybe, és több ezer vasúti szerelvényre lenne szükség. Az előbb említett, úgynevezett „hazaárulási perek” különlegessége abban áll, hogy vallási hovatartozásuktól függetlenül mindannyian Márton Áron püspöktől, a 20. század legnagyobb magyarjától kértek tanácsot, eligazítást.
Iskolások is belekeveredtek
Külön kell szólnunk a számbelileg legtöbb elítélttel „büszkélkedő” Erdélyi Magyar Ifjak Szervezetéről, az EMISZ-ről. Sok mindent leírtak, elmondtak az elsőrendű vádlottról, Orbán Lászlóról. De azt most és először fogalmazom meg: nagyon ismerte a magyar helyesírás szabályaival viaskodó szakmunkás tanulók világát. Kétlem, hogy ma akadna olyan tanár, pedagógus, aki rá tudná venni a szakmai iskolák tanulóit, hogy megírják szülőfalujuk történetét. Orbán Lászlót közel két napon át Márton Áron püspök is vendégül látta, és helyeselte a székelyföldi magyarság művelődési helyzetére vonatkozó tervezetét. Sem akkor, sem később nem volt egyetlen olyan szervezkedés sem, amely annyira pontosan látta a vegyes házasságok hátrányait, mint az EMISZ. A háromszéki, brassói, Udvarhely megyei szakmunkás fiatalokat tömörítő szervezet sokkal mélyebb, világosabb programot mondhatott magáénak, mint a jóval jelentősebbnek tartott, 1956-hoz kapcsolódó szervezetek! Most készítem elő kiadásra az 1000 oldalas forráskiadványt, amelyből egyértelműen kiderül: a román kommunista hatalom akkora veszélyt látott az EMISZ-ben, hogy felgöngyölítése után elrendelte a magyar nyelvű szakmunkásképzés azonnali felszámolását! Az emlékház most bemutatott dokumentumaiból az is egyértelműen kiderül: 1956-ban, 1957-ben, 1958-ban és 1959-ben a magyar értelmiségi képzés legfontosabb központja, a „Bolyai” Tudományegyetem ellen indítottak pert. Mint ahogy már 1956-ban elhatározták az európai hírnevű marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet kétnyelvűsítését, majd a magyar nyelvű oktatás fokozatos felszámolását. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ellen ma folyó hajszát jobban megértjük, ha megismerjük a Székely Ifjak Társasága, a SZIT itt látható periratát. A nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége a maga 59 elítéltjével, tanár-diák perével – a csíkszeredai Puskás Attila biológus, a sepsiszentgyörgyiek népszerű kutatója, közírója nevéhez kapcsolódó peréhez hasonlóan – önmagában jelezte, hogy a kommunista diktatúrával szemben álló ifjúság, értelmiség megtalálja a belső ellenállás modus vivendijét. Akárcsak a temesvári, kisdiákokból álló Bíbor Banda elnevezésű csoport vagy a Fekete Kéz elnevezésű, szintén szakiskolásokból, diákokból és egyetemi hallgatókból álló csoport.
Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 26.
Béke a hazatérőknek
Vannak választott hazák és hazafiak. Czetz János felmenői örmény bevándorlók voltak, menekültek a török népirtás elől, remek magyar hon- és hadfiak váltak belőlük. A mi gidófalvi emberünk 1822-ben született, a szabadságharcban tábornoki rangig vitte az erdélyi hadseregben, Argentínába menekült a kivégzés elől, ott megalapította az argentin katonai akadémiát, legyen nekik. Újabb időnkben gyakori a Székelyföld választása új és örökös hazának.
Vad László a magyarországi vitézi rend egyik főembere volt. Három évvel ezelőtt választotta Kézdivásárhelyt. Nem gondolta, hogy 59 évesen elmegy az egykori vitézek tábori karába. Jó itt nyugodni? – már sosem kérdezhetjük meg tőlük, Kossuthtól máig, Turintól Budapestig, Eresztevényig. A helyzet az, hogy a nyugtalan székelyek ma sem nyugszanak létező és nem létező babérjaikon. Nem akarja a román elnyomó hatalom, hogy megnyugodnánk, pedig nagyon ránk férne egy kevés béke, szántás, vetés, erdőlés.
Vad Lászlót személyesen ismerhettem, magam a sepsiszentgyörgyi vártemplomban foghattam vele kezet. Termetre, szervező és irányító tehetségre is kiváló férfi volt. Sokat tett a több, sokféle vitézi rend egyesítéséért. Nem sikerült neki. Előszeretettel kutatta a székelység történetét, rajongva szerette Erdélyországot. Így, legalább így egyesítette válla alatt az ősi magyar földet, ám ez bennünket ne vigasztaljon, hiszen használhatott volna még bőven az egységesben, nem csak odalenn.
És ha már egység, akkor a fájdalom s a gyász mellett azt is latolgatnom kellett a koporsó meg a sír mellett, hogy bizony itt, Háromszéken, Eresztevény temetőjében, pár méterre Gábor Áron sírjától is fanyalognak, kifarolnak a mai vitézek, el sem jöttek a temetésre a MÁSIK rendbéliek, s a harmadik hányadikiak. Miféle zászló alól s hová bújnak léha önérzetben a MÁSságiak? És a széthúzókat hátha be sem fogadja ez a föld, mely nyugodalmat nyújtott az élő és a holt hazatérőnek?
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. május 27.
Gábor Áron Budapesten
Lehet, nem sok újdonságot, de a további kutatásokra való ösztönzést helyezte előtérbe a május 22-én Gábor Áron, a székely tüzérség megteremtője címmel Budapesten tartott konferencia, ahol a fogadó intézmény, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténészei, illetve háromszéki történészek tartottak előadásokat.
A rendezvény a Gábor Áron Emlékév részeként, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum és Kovászna Megye Tanácsa rendezésében zajlott, ezúttal a budapesti közönség előtt, hogy majd októberben a sepsiszentgyörgyiek is megismerkedhessenek ugyanezekkel az előadásokkal. A konferencia fővédnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nem lehetett jelen a rendezvényen, üzenetében azonban megfogalmazta: „Ahogy utazunk Háromszéken (…), mindenhol felragyog a legendás ágyúöntő szelleme. Háromszék kiváló ezermestere azonban mindnyájunké.” Hasonlóképp az összmagyarság kincseként értékelte Gábor Áron alakját Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára is, kijelentve, az őrnagy nemcsak a székelység önbizalmát, de nemzetünk jövőbe vetett hitét is visszaadta. A köszöntőbeszédek sorát Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke zárta, kiemelve: Gábor Áron nagysága abban rejlik, hogy megmutatta, reménytelennek hitt helyzetből is ki lehet törni.
A konferencia első ülésszakát levezető Balla Tibor alezredes mintegy érdekességként felemlítette, 1913. március 1. a magyar honvédtüzérség megszervezésének időpontja, Gábor Áron mégis annak előtte bő hat évtizeddel már megteremtette a székely tüzérséget. A konferencián elhangzott előadásokat csupán felsorolásként idézzük ezúttal, az érdeklődők októberben a Székely Nemzeti Múzeumban úgyis meghallgathatják: Egyed Ákos a forradalmár Gábor Áronról beszélt, Süli Attila őrnagy Gábor Áron első ágyúinak történetét elevenítette fel, Bán Attila őrnagy az ágyúgyártás folyamatát, ennek kapcsán az 1848–49-ben a háromszékiek rendelkezésére álló kohászati lehetőségeket ismertette, Bordi Zsigmond Lóránd régész-történész pedig az 1849. július 2-i kökösi csatát ismertette. A második ülésszakban Csikány Tamás ezredes Gábor Áron tüzér kézikönyvét mutatta be, taglalva, abból mily mértékű ismeretekre tehetett szert Gábor Áron, Demeter Lajos helytörténész a székely nemzet hőse kultuszának kialakulását vázolta, alulírott a háromszéki Gábor Áron-szobrok, -emlékművek történetét ismertette, Négyesi Lajos hadtörténész a Rikában elásott/felrobbantott ágyúk keresésére indult expedícióról beszélt. Összefoglalóként Egyed Ákos professzor megállapította, az előadók a mélyfúrás módszerével egy-egy résztörténetet emeltek ki, igyekezve azokat az összképbe helyezni, és aláhúzta – miként előadása bevezetőjében is elmondta, hogy az ötven esztendeje írott könyve, a Háromszék, 1848–1849 című történelmi munkája megjelenése óta eltelt időszakban újabb adatok kerültek elő, ezek ismeretében ő maga is sok mindent ágondolt –, van még kutatnivaló Gábor Áronnal és korának történéseivel kapcsolatban is, hiszen sok még a nyitott kérdés.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 27.
Eltűnt a székely zászló a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkból
Eltűnt a székely zászló a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkból, hétfő reggel vette észre Kulcsár-Terza József, a lobogót egy évvel ezelőtt kihelyező MPP háromszéki elnöke, hogy nincs a helyén, ám tegnap estig nem sikerült megtudni, ki és miért vette le. Antal Árpádnak, a város polgármesterének szintén nem volt tudomása a székely zászló leszedéséről, és leszögezte: nem az önkormányzat rendelte el azt, nem ő adott utasítást eltávolítására. Hogy ki lehet a tettes, annak neki sem sikerült nyomára bukkannia.
Kulcsár-Terza József hétfő reggel iskolába vitte gyermekeit, és akkor tűnt fel neki a székely zászló hiánya, mint mondotta, szokásává vált minden alkalommal felpillantani, hogy még ott van-e, hisz a brassói táblabíróság nemrég utasította az önkormányzatot, hogy távolíttassa el a megítélésük szerint törvénytelenül kirakott székely jelképet. Rögtön telefonált a polgármesternek, aki semmit nem tudott a történtekről, arról azonban biztosította Kulcsárt, hogy nem ő rendelte el a zászló levételét. Egyelőre a lobogó eltűnésének időpontja sem egyértelmű, szombaton estefelé még a helyén volt, ezt követően vehette le valaki.
Kulcsár-Terza József szerint a tett illeszkedik a székely zászlókat érintő sorozatba, tavaly a Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi székházáról lopták le a jelképet, és nemrég Mikóújfaluban is eltűnt több, házakra kitűzött lobogó. „Olyanok tehették, akik nem tisztelik, nem tűrik el jelképeinket, így minket sem tisztelnek” – fogalmazott az MPP megyei elnöke. Kijelentette, fontolóra veszi, hogy bejelentést tesz a rendőrségen, és kéri, azonosítsák az elkövetőt.
Az Erzsébet parkban, az egykori Országzászló helyére tavaly június 4-én, a trianoni megemlékezés alkalmával húzta fel a nagyméretű székely zászlót az MPP. Dumitru Marinescu akkori prefektus a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt jelentette fel a lobogó miatt, keresete nyomán előbb a Kovászna Megyei Törvényszék határozott a parkban és a városháza homlokzatán található székely zászlók eltávolításáról, majd a polgármester fellebbezését követően a Brassói Táblabíróság is így döntött. Antal Árpád polgármester a Háromszéknek elmondta, a bírósági végzést megkapta, a prefektúráról azonban újabb felszólítás nem érkezett. Még nem döntöttek arról, mit tesznek, amikor eltűnt a parkban felhúzott lobogó.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 27.
Összefogni a testvérvárosok diákságát
Két testvérváros, Sepsiszentgyörgy és Kecskemét ifjúsága közeledését, kapcsolatteremtését hivatott segíteni az a program, melyre a Centrum Studiorum Egyesület (CSE) pályázott sikeresen.
A diákönkormányzati csereprogram első szakaszában április végén megyeszékhelyi diákszervezetek vezetői látogattak Kecskemétre, a napokban pedig Sepsiszentgyörgyön vendégeskedtek a Bács-Kiskun megye székhelyéről érkező ifjúsági képviselők. Az oktatásfejlesztésnek fontos része a diákok szerveződése, ezért lényeges, hogy egymástól több száz kilométerre élő fiatalok számára megteremtsék a tapasztalatcsere, tanulás és a további együttműködés lehetőségét – vázolta a pályázat kapcsán Zsigmond József, a CSE elnöke, akinek meggyőződése, diákönkormányzatiság vonatkozásában Erdély jobban áll, mint Magyarország.
A Kovászna Megyei Középiskolások Szövetségének elnöke, Tőkés Hunor úgy értékelte, a csereprogram kiváló alkalom arra, hogy a székely és magyar kultúrát megismertessék egymással a fiatalok, s megjegyezte: ez azért is fontos, mert bár a két testvérvárosban azonos nyelven beszélnek, mégis másképpen. A diákok közéleti szerepére Oltean Csongor HÁRIT-elnök hívta fel a figyelmet, s hangsúlyozta, Háromszéken jól működnek a diákszervezetek, erős az összetartó erejük.
Demeter Virág Katalin. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 27.
Winkler Gyula és Sógor Csaba újrázott
A leadott voksok 99,99 százalékának összesítése alapján az RMDSZ a szavazatok 6,30 százalékát gyűjtötte be a vasárnapi európai parlamenti választásokon, így biztosra vehető, hogy két képviselőt küldhet Brüsszelbe. A mandátumok elosztása azonban az ötszázalékos küszöböt át nem lépő pártok és független jelöltek szavazatainak újraosztása nyomán válik véglegessé.
Egy ideig úgy tűnt, hogy az RMDSZ három képviselőt is delegálhat Brüsszelbe, ahol a Fidesz–KDNP-listáról bejutott Tőkés Lászlóval összesen négyen képviselhették volna az erdélyi magyarságot. A közel százszázalékos feldolgozottság alapján azonban a szövetségnek be kell érnie két mandátummal.
Az RMDSZ jelöltlistáján Winkler Gyula és Sógor Csaba jelenlegi EP-képviselők foglalják el az első két helyet, harmadik Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke.
A hétfő kora estig beérkezett adatok alapján az RMDSZ országos szinten 350 659 szavazatot kapott, 81 080 vokssal kevesebbet, mint az öt évvel korábban megszervezett EP-választáson.
A megyei választási irodák által közölt végleges adatok azt mutatják, az RMDSZ öt megyében szerezte meg a voksok többségét. Hargita megyében a szövetség jelöltlistája a szavazatok 87 százalékát kapta meg, Kovászna megyében pedig az urnához járuló választópolgárok 76 százaléka voksolt a tulipánra.
A szövetség emellett Maros (40 százalékkal), Szatmár (35,5) és Szilágy megyében (27) is győzni tudott. Az RMDSZ 21,5, illetve 16,4 százalékkal a második helyen végzett Bihar és Kolozs megyében. Brassó megyében a végeredmény alapján az RMDSZ a negyedik legjobb teljesítményt tudta felmutatni, miután a voksok 6,8 százalékát kapta meg.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök urnazárás után jónak ítélte az RMDSZ választási szereplését; úgy vélte, az megfelelt a várakozásoknak. Szerinte az erdélyi magyar szavazók ezúton is megerősítették, hogy az RMDSZ mind az önkormányzatokban, mind a parlamentben, mind pedig az Európai Parlamentben hiteles képviselője az erdélyi magyarságnak.
Külön köszönetet mondott az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek, valamint „magyarországi barátainknak”, mindenekelőtt Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a megmérettetés előtt néhány nappal szavazásra buzdították a romániai magyarokat. Kelemen úgy értékelte, hasznosnak bizonyult a Magyar Polgári Párttal korábban kötött megállapodás, hozzátéve: a további együttműködés garantált a polgári alakulattal.
Winkler Gyula szerint ezen a megmérettetésen is bebizonyosodott, hogy az RMDSZ bírja az erdélyi magyar, a székely emberek bizalmát, szavazataik pedig visszaigazolták az alakulatnak az elmúlt 25 évben végzett munkáját. Sógor Csaba ugyancsak megköszönte a magyar közösség támogatását, a „felelős szavazatokat”.
Borboly: jobb lett volna összefogni
Az RMDSZ elsöprő győzelmet aratott Hargita megyében, a 2009-es eurovoksoláshoz viszonyítva azonban a szövetség kevesebb szavazatot kapott: míg vasárnap 80 708-an pecsételtek az RMDSZ-re, öt évvel ezelőtt 97 164 választópolgár támogatta a szövetség jelöltlistáját.
A székelyföldi megyében gyengébb volt a részvételi arány is, mint 2009-ben: vasárnap a szavazásra jogosultak 35,6 százaléka élt állampolgári kötelezettségével, öt évvel ezelőtt ez az arány 40 százalékos volt. A megyei választási iroda által közölt adatok szerint Hargita megyében a PSD–UNPR–PC választási szövetség 3553, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) pedig 1385 voksot kapott.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke hétfőn arra mutatott rá, hogy az RMDSZ szavazatainak több mint felét a székelyföldi megyékből kapta. Ezzel együtt gondnak nevezte, hogy nem tudtak az etnikai arányt meghaladó eredményt elérni, és azt is, hogy összefogásra irányuló javaslatait a szövetségen belül nem támogatták. Szerinte a „jajveszékelés” nem lehet kampányeszköz, a szavazást pedig nem lehet „alamizsnaként kérni”.
„A politikus ne könyörögjön, hanem sugározzon erőt, ne a félelemre, hanem a jó hangulatra, bizalomra, párbeszédre alapozzunk. Nem a választók a hibásak, ha nem mennek el szavazni, hanem a politikus, akinek nincs hitele” – jelentette ki az RMDSZ-es politikus, aki új irányt sürgetett a politikai diskurzusban, amelyben szerinte a választók mindennapi gondjai, ügyei is helyet kell kapjanak.
Kérdésünkre, hogy mivel magyarázható Hargita megyében a 2009-es EP-választásokhoz viszonyítva a mostani alacsonyabb részvétel, és az RMDSZ-re leadott kevesebb szavazat, Borboly azt mondta, ezúttal hiányoztak az Erdélyi Magyar Néppárt szavazói, akik akkor Tőkés Lászlót támogatták.
Az előző EP-választásokhoz képest jóval kisebb volt a részvételi arány Kovászna megyében is: 2009-ben a háromszéki választópolgárok 36,9 százaléka szavazott, míg vasárnap csupán 29 százalékot mértek.
Az RMDSZ-listát Háromszéken 39 700 választó támogatta, míg a korábbi EP-választáson a szövetség 13 615 szavazattal kapott többet. Második helyen itt is a szociáldemokraták végeztek 4075 vokssal, a demokrata-liberálisok pedig 1616 szavazatot kaptak.
Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszéki elnöke a Krónikának elmondta, bár jóval nagyobb részvételi arányra számítottak Háromszéken, az eredmény a magyarok számarányának megfelelően alakult. A sepsiszentgyörgyi polgármester rámutatott: bár az erdélyi magyarság ilyen szempontból felülteljesített, 2007-ben az RMDSZ és Tőkés László közötti verseny, majd 2009-ben az összefogás listája eredményesebben mozgósított.
Dicséret és bírálat Maros megyében
Az öt évvel ezelőtti eredményekhez képest kevesebb szavazatot kapott az RMDSZ Maros megyében is: vasárnap 57 082 választó támogatta a szövetség listáját, míg 2009-ben a szervezet 75 516 szavazatot kapott.
A május 25-én mért részvételi arány 30 százalékos volt, míg 2009-ben a szavazatra jogosultak valamivel több, mint 32 százaléka járult urnákhoz – közölte a megyei választási iroda. Maros megyében egyébként a PSD–UNPR–PC szövetség végzett az RMDSZ mögött 20,7 százalékkal, a liberálisok a voksok 11 százalékát kapták meg.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke úgy értékelte, a megyében sikerült az érdekvédelem minden egyes láncszemét összekapcsolni, és ezáltal megerősíteni a magyarság társadalmi is politikai tekintélyét.
Az RMDSZ-es Vass Levente azonban a szövetségi listára leadott szavazatok drasztikus csökkenésére mutatott rá hétfői Facebook-bejegyzésében. A leendő államtitkár szerint az 55 ezer potenciális marosvásárhelyi szavazó kétharmadának távolmaradása többféleképpen is magyarázható: a szövetség helyi szervezetének a vezetői tapasztalatlanok, kirekesztették a belső ellenzéket, és elmaradt a valós megújulás a szervezeten belül.
Győzni tudott a szövetség Szatmár megyében is: a tulipános jelöltlista 35 754 szavazatot, míg a PSD–UNPR–PC 28 642 voksot kapott (a szavazatok 28 százalékát). Itt a részvételi arány 33 százalékos volt.
Pataki Csaba szatmári RMDSZ-es szenátor a Krónikának elmondta, elégedett a vasárnapi eredménnyel. „A népesség fogyását is figyelembe véve elmondható, a szervezet lényegében 2 százalékkal több szavazatot kapott, mint amekkora a magyarság aránya a megyében, ennek függvényében bátran kijelenthetjük, hogy hasonló eredményt értünk el, mint 2009-ben” – kommentálta a végeredményt a szatmári politikus.
A Winkler Gyula vezette lista kapta a legtöbb szavazatot Szilágy megyében is, ahol 66 242 szavazóból 18 173-an támogatták az RMDSZ listáját. Második helyre itt is a PSD–UNPR–PC futott be a szavazatok 26 százalékával. A Szilágy megyei választási iroda által közölt adatok szerint a részvételi arány meghaladta a 33 százalékot.
Mozgósítás az utolsó száz méteren
Az RMDSZ-nek a választás napján „apait-anyait” bele kellett adnia ahhoz, hogy az erdélyi magyarlakta megyékben a részvétel elérje az országos átlagot. Amikor a szövetség vezetői azt tapasztalták, hogy a magyar választópolgárok szavazókedve elmarad a románokétól, a helyi és megyei szervezetek által terepre küldött aktivisták felmérés készítése ürügyén házról házra járva buzdították a magyarokat arra, hogy járuljanak urnák elé.
Hasonlóan agresszív kampány zajlott az interneten is. Kora délután az RMDSZ hírlevélben, valamint a közösségi oldalakon figyelmeztetett, hogy aggasztó a magyarok távolmaradása az urnáktól. Az alakulat híveinek szavazókedvét követő Barna Gergő szociológus adott pillanatban megkongatta a vészharangot, miszerint a magyar lakosság részvétele 10 százalékkal alacsonyabbra becsülhető az országos átlagnál.
A szakértő szerint ez az eredmény azért tekinthető aggasztónak, mert a magyar részvétel abszolút értékben is alatta maradt az országos részvételnek, de a különbség ennél is jelentősebb, ha figyelembe vesszük, hogy a 2007-ben és 2009-ben rendezett EP-választáson a magyar lakosság jelentősen mobilizáltabb volt a románokhoz képest.
Barna Gergő értékelése szerint a legnagyobb gond a nap első felében a Székelyföldön mutatkozott, ekkor Hargita, Maros és Kovászna megyében egyaránt sokkal alacsonyabb részvételt mértek, mint a korábbi megmérettetéseken. Két órával az urnazárás előtt ugyancsak olyan vészjelzést küldött szét az RMDSZ, miszerint a székelyföldi megyék idén rosszul teljesítenek, a régióban gyenge a választási részvétel, leginkább Kovászna és Maros megyében tapasztalható visszaesés e téren.
„Még vissza tudjuk fordítani a lemaradást! Az utolsó néhány órán nagyon sok minden múlhat! Számítunk Rád! Kérünk, tegyél meg te is mindent az erdélyi magyarság európai képviseletéért! Néhány szavazaton múlhat a választások sikere!” – hangzott a szövetség szavazásra buzdító felhívása.
Vasárnap egyébként Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke több Facebook-bejegyzésben is élesen bírta az RMDSZ honlapján napközben közzétett mozgósító anyagokat, melyek szerint a választásokon való részvétel tekintetében a székelyföldi megyék rosszul teljesítenek.
A csíkszéki RMDSZ-elnök szerint „az ilyen irományok azok hangját erősítik fel, akik azt mondják az RMDSZ-ben, hogy a főtitkárság, úgy ahogy van fölösleges pénzkidobás.” A Hargita és Kovászna megyében mért alacsony részvételi arányra vonatkozó másik hír kapcsán Borboly megjegyezte: „Aki az alábbit írta, az RMDSZ honlapjára, annak kár a továbbiakban a magyarságnak szánt, állami költségvetési forrásból fedezni a fizetését.”
Egy újabb bejegyzésben Borboly úgy fogalmazott, ha minden megyei RMDSZ-szervezet „úgy muzsikált volna”, mint a Hargita megyei területi szervezetek, az RMDSZ három mandátumot is szerezhetett volna.
RMDSZ-es EP-szereplés: beszédes számok
Romániában először 2007. november 25-én rendeztek európai parlamenti választást, az akkor eurohonatyává választott képviselők még csak kétéves „csonka” mandátumot szereztek. Az RMDSZ Frunda György vezette listájára 282 929-en szavaztak, ami a leadott voksok 5,52 százalékát jelentette, és két mandátumra volt elegendő.
Frunda a megmérettetés után lemondott brüsszeli mandátumáról, így a listán őt követő Sógor Csaba és Winkler Gyula kezdhette meg európai parlamenti pályafutását. A hét évvel ezelőtt függetlenként indult Tőkés László 176 533 szavazatot gyűjtött be (a voksok 3,44 százalékát), ezzel egyedüli romániai párton kívüliként bejutott az EP-be.
A 2007-es megmérettetésen 29,46 százalékos volt a részvétel. Két évvel később, 2009. június 7-én rendezték az első, „teljes értékű” EP-választást, ekkor szereztek Romániában először teljes, ötéves mandátumot az eurohonatyák, számszerint 33-an.
A 2007-es euromegmérettetéshez képest öt évvel ezelőtt létrejött a választási megállapodás a szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között, ennek megfelelően a Tőkés László vezette tulipános lista 431 739 voksot kapott, ami a leadott szavazatok 8,92 százalékát jelentette. Második és harmadik helyen Sógor és Winkler újrázott.
Az együttműködéssel nem sikerült maximalizálni az erdélyi magyar szavazatokat, hiszen közel 28 ezerrel kevesebb magyar voksolt 2009-ben az összefogás listájára, mint két évvel korábban Tőkésre és az RMDSZ-re együttvéve. Akkor országos szinten a szavazásra jogosultak 27,67 százaléka (5 035 297 szavazó) járult urnák elé. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 30.
Valóság és legenda
Középkori várak Háromszéken
Egy régóta kutatott, viszonylag mégis kevésbé ismert témáról, Háromszék középkori várairól tartott vetítéssel egybekötött, értékes, szigorúan tudományos alapokon nyugvó előadást a minap Bordi Zsigmond régész, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A szerzővel Kádár Gyula történész beszélgetett.
Amint a szakembertől megtudtuk, bár az erőteljes feltárási munkálatoknak köszönhetően, szinte könyvtárnyi irodalma van ennek a területnek, viszonylag mégis kevés idevágó ismerettel rendelkezünk. A háromszéki tudományos várkutatás tulajdonképpen 146 ével ezelőtt, Orbán Balázs Székelyföld leírása című munkája, III. kötetének a megjelenésével kezdődött. Ebben a szerző 46 várat, illetve erődítményt sorol fel vidékünkön, melyeket székely ősváraknak tartva, kialakítja a székely várrendszerről szóló elméletét. Azóta három régész nemzedék fésülte át az általa megjelölt helyeket, és kiderült, hogy Orbán Balázs többször is tévedett, ugyanis kiugró sziklafokokat is várromoknak feltételezett, de az erődítményekről szóló mondák is sok esetben alaptalannak bizonyultak. Végül megállapítást nyert, hogy Háromszéken 13 olyan épületrom van, melyek valóban a középkorban épült várak maradványai, ezek közül 12 a megye területén, 1 pedig, Bodzavár, Prahova megyében található, mivel Székelyföld a középkorban a Kárpátok külső feléig nyújtózkodott.
A tárgyalt területen a középkorban 3 fontos várépítési időszakot lehet megkülönböztetni, melyek közül a legkorábbi a 13. századra tehető. Ekkor 4 várat emeltek, az erősdi Csókást, a szacsvait, a málnási Herec és sepsibükszádi Vápa-várat. Szerepükre vonatkozóan a vélemények megoszlanak. Egyesek szerint, támadás esetén a környék lakosságának szolgáltak menedékként, ennek azonban ellentmond, hogy ilyenkor a székelység az erdőkbe húzódott, mert itt egy bekerített területnél nagyobb esély volt a túlélésre. Ugyanakkor, mivel a településektől távol, lakatlan vidékekre építették őket, az elérésükig is túl hosszú utat kellett megtenni. Egy másik feltételezés az ojtozi út védelmével ruházza fel ezeket, ehhez viszont túl távol épültek az úttól. Legvalószínűbb, hogy máshol haladt az akkori főút, ugyanis madártávlatból szemlélve e várak elhelyezkedését, érzékelhető, hogy egy vonalban találhatók, vagyis úgy tűnik, hogy egy észak-dél irányú, Erdélyből, Erdővidéken át a Bodzai-szoros felé tartó út mentén sorakoznak.
A 14. század háromszéki erődítményépítészetére, amint azt a Lemhényen felüli Almás vára, Bálványosvár, a Felső Csernáton után található Ika-vár, és az Olt menti (Sepsibükszád) Sólyomkő vára romjai igazolják, a lakótornyos magánvárak voltak jellemzőek, melyeket az előkelő székely nemesi családok, például az Aporok és Mikesek emeltek.
A 15. században bekövetkezett török támadások hatására, a Kárpátok átjáróit tették várakkal védhetővé Bodza vára, és a helytelenül Rákóczi várnak nevezett Ojtoz vára felépítésével. A Lécfalván fejedelmi parancsra felhúzott Várhegy vára a székelyek kordában tartását, míg a 17. században Lemhény mellett épült és császári katonaságnak helyet adó Hajdúk vára, a sócsempészet megakadályozását volt hivatott megoldani.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. június 1.
Kökös is igent mondott az autonómiára
Kökös község önkormányzata Háromszéken másodikként fogadta el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által javasolt, a Székelyföld jogállására vonatkozó határozatot – tájékoztatott Gazda Zoltán, az SZNT sepsiszéki elnöke.
A kökösi így a kilencedik székelyföldi település, amely igent mondott az autonómiára. Az SZNT felkérésének elsőként Gyergyószentmiklós tett eleget, majd a tervezetet Gyergyóújfaluban, Gyergyószárhegyen, Makfalván, Kápolnásfaluban, Székelyderzsen és a háromszéki Uzonban is megszavazták.
A dokumentum értelmében a helyi önkormányzati képviselők kifejezésre juttatják azon igényüket, hogy a többi 152 székelyföldi önkormányzattal közösen egyetlen, önálló közigazgatási régióba akar tartozni, amelynek különleges jogállását sarkalatos törvény szabályozza, és ahol az állam nyelve mellett a magyar is hivatalos nyelv. A határozatokról a tervek szerint értesítik a hazai és az európai uniós döntéshozókat.
Gazda Zoltán portálunknak elmondta, elektronikus postán minden önkormányzatnak elküldték a tervezetmodellt, és kérték, hogy tűzzék napirendre a dokumentumot. „Egyetlen elöljáró sem ellenezte, mindannyian úgy nyilatkoztak, támogatják a kezdeményezést. Mikóújfaluban például a júniusi tanácsülésen vitatják meg” – mondta az SZNT sepsiszéki elnöke.
Bíró Blanka. Székelyhon.ro
2014. június 3.
Trianon és nemzeti összetartozás napja Háromszéken
Filmvetítéssel és különböző rendezvényekkel emlékeznek a trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára kedden és szerdán Háromszéken.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Vargyasi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet kedden hat órától tart megemlékezést a Trianoni szerződés aláírásának évfordulója alkalmából. A tervezett program szerint a vargyasi unitárius parókia előtt tartanak megemlékezést, ezt követően pedig a helyi szeretetotthonban hét órától levetítik az Így veszett el Erdélyország című filmet.
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából ünnepi műsort szervez közösen Magyarország Kulturális Központja és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala szerdán, 16 órától a városban található Turul-téren. Rossz idő esetén nem a Kőrösi Csoma Sándor utca és Templom utca kereszteződésénél található téren, hanem a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében tartják a rendezvényt.
Ezt követően fél hattól a Magyar Polgári Párt tart megemlékezést az Erzsébet Parkban található székely zászló alatt. Az eseményen felszólalási lehetőséget kapnak az RMDSZ és az EMNP pártok képviselői, illetve az Erdélyi Magyar Ifjak, továbbá a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai. Harangszó jelzi majd a megemlékezés kezdetét.
A HVIM kézdivásárhelyi szervezete szerdán megemlékező felvonulást tart Kézdivásárhelyen fél hattól a Dózsa György és a Szabadság utca kereszteződésénél. Innen indul a felvonulás a Hősök terére, ahol rövid megemlékezésre kerül sor.
A trianoni békediktátum okán emlékeznek szerdán öt órától a vajnafalvi református templom kertjében is, közvetlenül a Trianon-emlékmű mellett.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro
2014. június 12.
Sylvester Lajosra emlékeztek
Plakettet idén, szobrot jövőre avatnak
A csernátoni Sylvester Lajos Községi Könyvtárban vasárnap számos érdeklődő jelenlétében avatták fel az intézmény falán elhelyezett, a névadót ábrázoló plakettet, majd munkásságáról is megemlékeztek.
A Vargha Mihály szobrászművész által készített plakett avatása előtt Bölöni Dávid polgármester nemcsak elöljáróként tartott rövid beszédet, hanem barátként is emlékezett „Szobor Lajira”, aki e melléknevét arról kapta, hogy a diktatúra alatt Háromszék-szerte számos emlékhely-állításnál bábáskodott. Ahogyan ő maga e ténykedésről vallotta: „a kisebbségi létben a jövőt nem tudnám elképzelni szimbólumok nélkül.”
Ezt követően bemutatták a Szobrainkkal szembenézve című kisfilmet, amelyben az ünnepelt Király Károly egykori megyevezetővel beszélget arról a korról, amelyben a kettős szerepvállalás volt az egyetlen járható út ahhoz, hogy Kovászna megye egyfajta erdélyi magyar kisebbségi modellé válhasson. Itt ugyanis a hatalom figyelő szeme ellenére magyar vonatkozású intézményeket hozhattak létre, szobrokat állíthattak elődeink tiszteletére.
Novák Zoltán történész a letűnt korszak tárgyilagos bemutatásával Sylvester Lajos munkásságának jelentőségét tette érthetőbbé. Váry O. Péter újságíró, Sylvester veje az újságíró, közíró közéleti szerepvállalásáról beszélt és arról, hogy 1989 után – visszavonulva a politikától – miként támogatta az utána jövő nemzedékek közéleti képviselőit. Ezt az ifjúságot felkaroló magatartást emelte ki a barátként emlékező Tamás Sándor megyetanácselnök is, elmondva, gyakran a publicistától merítettek erőt a mindennapi munkához. „De nemcsak a szobrok állítására, hanem a közösen kiadott könyvekre is jó érzés visszagondolni, mert ezek mérföldkövek, kordokumentumok az önismeretünkből. A közös anekdotázásokra is szívesen emlékezem, miközben nem szabad elfeledkezni, hogy a legfontosabb, a szoboravatás egyfajta térfoglalás is egyben” – fejtette ki az elöljáró, majd így folytatta:
„Nagy szükségünk van ilyen alkalmakra ma is, mert azok a folyamatok, amelyek a diktatúra ideje alatt mozgatták a közéletet, ha más formában is, de ma is érvényben vannak. Igaz, hogy ma már nem jön utánunk az a bizonyos „fekete kocsi”, mint annak idején az ellenzék megsemmisítésére, de a visszahúzó erők ugyanúgy léteznek, és ezekkel meg kell küzdeni. Ehhez ma is bátorság szükséges.”
Haszmann Pál a tőle megszokott veretes szavakkal ecsetelte Sylvester érdemeit, majd közölte a jelenlevőkkel, hogy régi szép szokás szerint szoborbizottságot hoznak létre, amely azon munkálkodik, hogy egy év múlva szobrot állítsanak a község híres szülöttének. Megjegyezte: az elképzelést a helyi és a megyei önkormányzat is támogatja.
Bagoly Miklós, a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetségének elnöke is megemlékezett Sylvesterről, akivel együtt adták ki a Kézdivásárhelyről elszármazott család sarjaként született Rákosi Viktor könyvét, a Hős fiúkat; ennek egy példányát a könyvtárnak adományozta. Ugyanakkor Ágoston József könyvtárigazgató megköszönte a magyarországi Szilágyi Lászlónak a felajánlott könyvadományt.
Jancsó Katalin
2014. június 17.
Vissza a természethez
Fesztivállal ünnepelik az Ika vára helyreállítását
A hétvégén Vissza a természethez néven falunapnak is beillő fesztivált tartanak Alsócsernátonban az önkormányzat által felújított Ika vára alatt, a készülő ünnepről és egyéb időszerű munkálatokról beszélgettünk Bölöni Dáviddal, a község polgármesterével.
– Alsócsernáton az aszfaltozott útjával, vízhálózatával, szennyvízrendszerével, szépen rendbe tett könyvtárával mintafalunak tekinthető Háromszéken. A község többi településén milyen munkálatokra készülnek?
– Ikafalván és Albisban írunk ki két közbeszerzési árverést multifunkcionális közösségi házak elkészítésére. A jelenleg használatos helyiségek nincsenek olyan állapotban, hogy oda érdemes volna befektetni javítás céljából, ráadásul az a tervünk, hogy az új építményekben gyűléstermet, orvosi rendelőt és várótermet képezzünk ki. Ezenkívül a LEADER-programon keresztül négy közterületet szeretnénk parkosítani, Alsócsernátonban az ANL-s tömbházak környékén és a központban, egyet az országút melletti piacnál, valamint egyet Felsőcsernátonban, az óvoda melletti területen. Ugyancsak Felsőcsernátonban tervezünk felállítani egy modern hídmérleget a meglevő négy kisteljesítményű helyett, mert nagy igény mutatkozik rá.
– Az Ika vára többé már nem Csonkatorony, befejeződött a helyreállítása.
– A legsürgősebb munkálatot befejeztünk, befedtük a tornyot, hogy megvédjük a további romlástól. Már nagyon régóta tervezzük a vár azon részeinek a feltárását, amelyek nem láthatóak. A délkeleti oldalon pár éve kezdtük el az ásatásokat, és rájöttünk, sok minden másképpen van, mint eddig elképzeltük, olyan részletek kerültek felszínre, amelyeket Orbán Balázs sem láthatott már. Derzsi Sámuel vállalkozó és csoportja, valamint Bordi Zsigmond Loránd régész előbb az erősség környékét tárta fel, majd megerősítették a régi falmaradványok torony körüli részét, visszabontották a torony meggyengült falrészeit, aztán visszaépítették az eredeti formájára. Közben találtak egy olyan kancsót is, amelyhez hasonló a szakemberek szerint csak Buda váránál került elő eddig. Ezek olyan értékek, amelyek arra ösztönöznek, hogy amit az őseink ránk hagytak, azt megbecsüljük. Ezért igyekeztünk, hogy a helyi költségvetésből különítsünk el annyi pénzt, amivel az öregtornyot megmenthessük. Voltak viták a torony befedésének módjáról, mivel erről nem létezik korabeli dokumentum, de a végleges formát a szakértők a korabeli várakkal összevetve alakították ki. Örömmel nyugtázom, többen is megerősítettek véleményükkel, miszerint az új tető beillik a képbe, olyan mestermunka, amely joggal dicséri Varga Ernő vállalkozó és munkacsoportja teljesítményét. Ezzel hosszú időre biztosítottuk a torony további létezését.
Ha az őseink képesek voltak Felsőháromszék legnagyobb alapterületű várát megépíteni az akkori gazdasági, technikai feltételek mellett, akkor nekünk kötelességünk a folytatásról is gondoskodni. Tervezzük az északnyugati torony feltárását és a várfal 60-80 cm magasságban való kiemelését, valamint konzerválását is. Az eddig elvégzett munkát ünnepeljük a hétvégén.
– Merthogy a nyár nemcsak a munkáról szól, hanem a kikapcsolódásról is. Más rendezvényeket is szerveznek az idén?
– Augusztusban az egykori néptánctalálkozót szeretnénk visszahozni az Ika vára alá. De egyelőre beszéljünk a hétvégén zajló eseményről. Mivel az Ika várára nemcsak a helyiek büszkék, hiszen mondhatni egész Háromszék ékessége, ezért a Vissza a természethez nevet viselő fesztiválunkra meghívtuk a szélesebb közönséget is. Reméljük, ezzel az ünneppel hagyományt teremtünk: a háromszéki családoknak szeretnénk a legkisebbektől a legidősebbekig tartalmas, egész napos időtöltést biztosítani. Nem véletlen, hogy június 21-ére, a nyári napforduló napjára időzítettük az ünnepet. Tudjuk, ezen a napon az őseink, még a 19. század elején is, nagy napfordulós, úgynevezett Szent Iván-éji ünnepeket tartottak. Erről még Felsőcsernáton nagy szülöttje, Bod Péter is megemlékezik, egyik munkájában megemlíti: „(…) a tűzugrás alkalmából a tűzbe dobott gyümölcsnek gyógyító erőt tulajdonítottak”. Mivel az Ika vára alatt a háborítatlan természeti környezet adott, többek közt az Erdélyi Konyha és a Boszorkánykonyha lapok szerkesztőivel közösen egy gasztronómiai vetélkedőt szervezünk, melynek témája az ehető vadnövények és gombákból készült ételek. Szerencsés egybeesés folytán a Háromszéki huszártoborzó is erre a napra esik, így annak több mint 150 résztvevőjét is meghívtuk a vár ünnepére, meg is vendégeljük őket a Török Zoltán tábori szakács által készülő huszárgulyással, majd műkedvelő csoportjaink előadását is megtekinthetik. De nemcsak rájuk és a vendégekre számítunk, hanem községünk apraját-nagyját is nagy szeretettel várjuk, hiszen családos napot tervezünk. A gyerekfoglalkozások, színpadi fellépések, természetismereti túrák, távcsöves csillagvizsgálás és sok más program mellett koncerteket hallgathatnak. Éjfélkor pedig az egészséget és életerőt biztosító régi szokással, a Szent Iván-éji tűz átugrásával zárjuk a napot.
Jancsó Katalin
10 órától főzőverseny: vadon termő, ehető növényekből és gombákból készült ételek. Ezenkívül: természetjárás: nyomkeresési, gomba-, rovar-, növényismereti túra a közeli erdőben szakemberek vezetésével. Játszóház az Ika Ifjúsági Egyesület, a Haszmann Pál Múzeum mellett működő Csernátoni Népfőiskola, a MÁRA Egyesület, a Csiporkázó Játszóház, a Székölykök-csapat, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem kézdivásárhelyi tagozata, a Zöld Nap Egyesület, a Nagy Mózes Líceum rajztagozatos diákjai és a kézdivásárhelyi EMI közreműködésével. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. június 18.
Helyes úton járunk – Az SZNT közleménye
Kovászna megye prefektusa körlevélben szólítja fel Háromszék önkormányzatait, hogy ne fogadjanak el az uzonihoz hasonló, „memorandumnak nevezett petíciót, amelyben az etnikai alapú területi szeparatizmust mozdítják elő”. Marius Popica „jogi” érvei között szerepel az is, hogy „egy ilyen tartalmú határozat törvénytelen, jogi alap nélküli, mert az alkotmány és a hatályos törvények által adott hatásköröket meghaladva hozzák meg azokat”. A prefektus ugyanakkor felszólítja a jegyzőket, hogy ne ellenjegyezzék a „mélységesen törvénytelen” határozatokat.
A februárban kezdeményezett határozatok értelmében a székelyföldi önkormányzatoknak olyan petíciót kellene elfogadniuk, amelyben egységesen nyilvánítják ki az általuk képviselt közösség autonómia iránti igényét, és teszik láthatóvá a nagyvilág számára azt, amit a prefektusi önkény a népszavazások korábbi meggátolásával el akar rejteni: a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni. További igényük az, hogy ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, egy szerves törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar is.
Kovászna megye prefektusának állításával ellentétben tehát szó sincs etnikai alapú területi szeparatizmusról, hiszen a hozott határozatok Székelyföld történelmi gyökerű egységének önkormányzati kinyilvánítását jelentik, autonómiája pedig minden itt lakó állampolgár közös értéke lesz. A körlevél arra az előítéletre épül, amelyet a román politikai elit alkalmaz, ha Székelyföldről van szó.
Beszédes, hogy ezzel a körlevéllel szinte egy időben hozta nyilvánosságra Hargita megye prefektusa, hogy hónapokkal korábban már megtámadta a közigazgatási bíróságon a Hargita megyében elfogadott határozatokat. Ellentmondásos érvelésének logikája szerint a kormány közigazgatási „reformtervezete” is alkotmányellenesnek minősül, hiszen „az ország közigazgatása községekbe, városokba és megyékbe szerveződik”. Nyilvánvaló, hogy központilag összehangolt megfélemlítési kísérletről van szó, a bukaresti hatalom vissza akarja rettenteni az önkormányzatokat attól, hogy azok megjelenítsék az őket megválasztó helyi közösségek akaratát.
Az önkormányzatok a határozat meghozatalával semmilyen törvénytelenséget nem követnek el. A határozat elfogadása, illetve nemzetközi megismertetése azonban komoly és megkerülhetetlen hivatkozási alapot teremt a közigazgatási reform során, és hozzájárul ahhoz, hogy beinduljon az évek óta sürgetett hivatalos párbeszéd Székelyföld autonóm jogállásáról, éppen ezért szükséges, hogy minél több önkormányzat szavazza azt meg.
A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata. Erdély.ma