Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Háromszék
4433 tétel
1992. június 16.
Összesítették Háromszéken is a népszámlálás adatait. Az 1977-es népszámlálás óta Konstanca megye után itt nőtt a legnagyobb mértékben a népesség. A Har-Kov (Hargita-Kovászna) jelentéssel ellentétben /hogy elmagyarosítják a románokat/, a nemzetiségi megoszlás másként változott. A megyében élő románok lélekszáma 1977-ben 38 948 volt, a megye lakosságának 19,6 %-át tették ki, 1992-ben viszont 54 517-en voltak /részarányuk 23,4 %/. Ugyanezen idő alatt a magyar lakosság adatai: 1977-ben 156 120 fő /78,4 %/, 1992-ben 174 968 fő /75,2 %/. Felekezet szerint 50 531-en vallották magukat ortodoxnak, 84 432-en római katolikusnak, 79 631-en reformátusnak, 10 648-an unitáriusnak és 1122-en görög katolikusnak. /B. Kovács András: Népszámlálás Háromszéken. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 16./
1992. június folyamán
"Egyed Ákos foglalta össze a honismereti tevékenység helyzetét. Az 1989-es változás után a Művelődés folyóirat továbbra is folyamatosan foglalkozott ezzel a kérdéssel, emellett a megújuló lapok közül néhány már a címével is jelezte a helytörténeti jelleget /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), Székely Újság (Kézdivásárhely), Szamosmente (Dés), Aranyosmente (Torda), Szabadság (Székelyudvarhely), Csíki Lapok (Csíkszereda), Kalotaszeg (Bánffyhunyad), stb./. Különösen a történelmi ismeretek terjesztésében eredményes munkát vállal a Székelyudvarhelyen megjelenő két folyóirat, a Székely Útkereső és a Székelység /alcíme: A Székelyföldet és népét ismertető folyóirat/. A kolozsvári Szabadság napilap melléklete, az Erdélyi Híradó kitűnt helytörténeti anyagok közlésében, így Kolozsvár régi utcaneveiről Asztalos Lajos értekezett. A Háromszék a megye településeit ismertette, a sajnálatosan megszűnt Székely Újságban pedig Binder Pál és Cserey Zoltán Kézdivásárhely gazdag 1848-as hagyományait ismertette. Értékesek a székelyföldi honismereti füzetek, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum által kiadott Múzeumi Füzetek sorozat és Csíkszeredában az Útravaló kiadvány-sorozat. Sepsiszentgyörgyön adják ki a Tulipán Füzeteket ismeretterjesztő folyóiratként. Egyed Ákos összefoglalójában kiemelt két könyvet, "amely a helytörténet és az egyetemes magyar történelem határmesgyéjén helyezkedik el": az egyik a Marosvásárhely és vártemploma /Budapest, 1990/ című, Medvigy Endre által szerkesztett tanulmánykötet, a másik a Pataki József válogatásával készült Kolozsvári emlékírók /1603-1720/ (Kriterion, Bukarest, 1990) című kiadvány. /Egyed Ákos: Honismereti tevékenység az erdélyi magyarság körében. = Művelődés (Kolozsvár), jún./"
1992. július 18.
Sepsiszentgyörgyön a kultúrpalotában a három újjászervezett hivatásos népitánc- és népzeneegyüttes egy előadásban lép fel júl. 18-án a Maros Művészegyüttes, a Hargita Állami Székely Népi Együttes és a Háromszék Állami Népi Együttes. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./
1992. augusztus 19.
Boros Zoltán, a tévé magyar adásának vezetője kifejtette, hogy szükség lenne a magyar nyelvű elektronikus média összefogására. A bukaresti televízió épületében 1990. jan. 8-án ismét sugározni kezdett a régi műsoridőben a magyar nyelvű adás. Több olyan városban is indult adás, ahol azelőtt nem is volt, így született meg a magyarul is sugárzó adás Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Temesváron, Brassóban, Aradon, ezek helyi adások voltak, valamint Kolozsváron a területi tévéadás. A marosvásárhelyi műsort hamarosan leállították, de a többi megmaradt. Ezekhez később csatlakozott a Háromszéki Televízió Alapítvány /Sepsiszentgyörgy/, majd Székelyudvarhely, legutóbb Gyergyószentmiklós kábeltévés adása. Megszületett az audiovizuális törvény tartalmi megszorítások tömkelegével, amely a jelenlegi hatalmat konzerválni hivatott jellege mellett szabályozta a fekvenciaelosztást is. Boros Zoltán két éve munkálkodik a Magyar Televízió és a Román Televízió közötti együttműködésen. Már 1990 májusában javasolta Hankiss Elemérnek, az MTV elnökének, hogy az MTV és a környező országok magyar tévéadásainak alkotócsoportjai között jöjjön létre állandó kapcsolat. Boros a műsorcserét sürgette, továbbá azt, hogy legyen állandó műsoridő az MTV-ben a külföldi magyar tévéműsorok sugárzására. Ugyanezt a javaslatát megismételte egy év múlva, 1991-ben, majd 1992 júniusában. Attól fél, hogy hiába. - Egy összefüggő magyar nyelvű elektronikus médiahálózatnak nincs legyőzhetetlen akadálya. - Néhány nappal ezelőtt parajdi kezdeményezésre kerékpáros staféta indult Budapestre, hogy felhívja a III. Magyar Világkongresszusát arra: a romániai magyarok szeretnék látni a műholdas magyar adást. - A Média MRG Alapítvány céljai között egy országos nemzetiségi tévéstúdió létrehozása szerepel. Az Intermédia Kft. többek között kereskedelmi Urh rádióadók beindításán fáradozik. - A jövő magyar műholdas adása nem szorítkozhat csak Budapestről sugárzott műsorra. Az adásban jelen kell lennie a kárpátaljai, erdélyi, bánsági, bihari, szatmári, csángó, délvidéki, felvidéki, őrségi magyarságnak is. Kell lennie egy olyan közös gondolatnak az összmagyarság sorsa iránt, amely fölül áll minden pillanatnyi érdeken. /Boros Zoltán: Néhány gondolat egy összefüggő magyar nyelvű elektronikus médiáért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./
1992. augusztus 29.
Adrian Nastase külügyminiszter aug. 28-án Szlovéniában, aug. 29-én pedig Horvátországban járt, aláírta a diplomácia kapcsolatok felvételét a két országgal. /Röviden rovat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./
1992. október 16.
Szept. 28-án Zágonban Chilat Stefan helyi rendőrőrsparancsnok minden indoklás nélkül összeverte, a földre terítette és rugdosta a 44 éves Török Rezsőt. Az arra járó 55 éves Török Elvíra megkérdezte a rendőrt, miért bántja Török Rezsőt, erre Chilat Stefan őt is megütötte. Ugyanaznap este Chilat Stefan berontott Bartos Árpád lakásába és agyba-főbe verte a mérnököt. Kirúgta metszőfogait, eltörte orrcsontját. A férfit bevitték a kovásznai kórházba, de ott olyan súlyosnak találták az állapotát, hogy továbbküldték Sepsiszentgyörgyre, a megyei kórházba. Magureanu ezredes azt nyilatkozta a Háromszék (Sepsiszentgyörgy) napilapnak, hogy nyomozás indult az ügyben. Ennek ellenére két héttel a történtek után Chilat Stefan még mindig rendőrőrsparancsnok és szept. 30-án Török Dezsőt 15 ezer lej, Török Elvírát 5 ezer lej pénzbírsággal sújtotta. /Igaz, felettesei ezt a büntetést elengedték./ Chilat Stefan 25 ezer lejt ígért Bartos Árpád mérnöknek, ha hallgat a történtekről. - A történtekről tudósító Inczefi Tibort Zágonban megállították a rendőrök, kocsijában fegyver után kutattak, bekísérték az őrsre, ahol 30 percig vizsgálták az iratait. - Okt. 9-i hatállyal tartalék állományba helyezték Chilat Stefant, és a rendőrség által összeállított ügyiratot átadták a katonai ügyészségnek. /Inczefi Tibor: Az esemény nem friss, de még fáj. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./
1992. október 18.
"Magyari Lajos költőt, a Háromszék /Sepsiszentgyörgy/ napilap főszerkesztőjét szenátorrá választották. Az anyaországnak "tennie kell a Kárpát-medence magyar kisebbségi tömegeiért, támogatnia kell az autonómiára irányuló, önrendelkezési törekvéseit, de az illető közösségre kell hagyni és bízni a forma és a megvalósítási mód megválasztását." - jelentette ki. /Mérték (Budapest), okt. 18. "
1992. október 24-25.
Farkas Árpádot választotta meg a Háromszék /Sepsiszentgyörgy/ napilap munkatársi gárdája főszerkesztőnek, miután az eddigi főszerkesztő, Magyari Lajos az RMDSZ szenátora lett. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 24-25./
1992. október 29.
A Transinfo hírügynökség jelentése szerint több alkalommal megvertek magyarokat. Zágonban a választást követő napon. Szept. 28-án egy helybeli rendőr, Stefan Chilati behatolt Boros Árpád agrármérnök, RMDSZ választási bizalmi otthonába, és ott úgy agyba-főbe verte a mérnököt, hogy kórházba kellett szállítani. Később egy Dobrita nevű ezredes egy nyilatkozat aláírására kényszerítette Boros Árpád feleségét, anélkül, hogy megengedte volna neki a nyilatkozat elolvasását. Ugyancsak Zágonban, szintén szept. 28-án a helyi rendőrök összeverték Török Violát és Török Dezsőt, sőt pénzbírságra ítélték őket, minden ok nélkül. Erről beszámolt a Háromszék is /okt. 3-i szám/. Több alkalommal rejtélyes gyilkosságok áldozatai voltak magyar fiatalok román kaszárnyákban. Legutóbb Kóródi Gyula /Börvely, Szatmár megye/ halt meg Botosaniban, egy kaszárnyában. Állítólag öngyilkos lett. /Új Magyarország, okt. 29./
1992. október 29.
Németh Gyula győri mérnök barátaival megalakította a Beszerce Csángó-Magyar Alapítványt Győrben. Már második éve csángó gyermekek győri nyaraltatását tették lehetővé. Idén 34 lészpedi és 8 szabófalvi gyermeket láttak vendégül. Lészpeden Fazakas József munkásember házában gyermekeket tanít magyarul írni, olvasni. Szabófalván Perka Mihály tanító csinálja ugyanezt. /Ferencz Csaba: Beszerce Csángó-Magyar Alapítvány. Határokon kívül. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 29./
1992. november 10.
A háromszéki RMDSZ választmánya tisztújító értekezletén az Erdélyi Magyar Kezdeményezés háromszéki csoportjának jelöltjét, Király Károlyt választották meg a háromszéki RMDSZ elnökének. A tisztújító közgyűlésen részt vett Domokos Géza, az RMDSZ elnöke is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./
1992. november 28.
A Transinfo megkésve jelenti, hogy Hídvég faluban B. milicista fényes nappal megvert egy lakost. Iochom István, a Háromszék (Sepsiszentgyörgy) napilap munkatársa a rendőrséggel együtt kiszállt a helyszínre, beigazolódott, hogy a helyi rendőrparancsnok visszaélt hatalmával. Nemsokára a megyei rendőrségre hívatták az esetről hírt adó Iochom Istvánt, és arra akarták kényszeríteni, hogy írjon alá egy előre elkészített nyilatkozatot: a lap bocsánatot kér B. rendőrparancsnoktól. Ezen a kihallgatáson jelen volt B. is. A Háromszék felháborodottan tiltakozott ezen eljárás ellen. /Pesti Hírlap, nov. 28./
1993. február 18.
Nisztor Tinka hazament Pusztinára, édesanyját meglátogatni, az újságíró vele tartott. Tinka Budapesten néprajz szakos egyetemista. Elmondta, hogy akik a Kemény Zsigmond Alapítványtól kapnak ösztöndíjat, azok aláírnak egy nyilatkozatot, hogy tanulmányaik elvégzése után hazatérnek. De ez szinte semmire nem kötelez. A legtöbben ott akarnak maradni. Sok csángó fiatalt segítettek abban, hogy Magyarországon tovább tanuljanak, de a legtöbb nem tud megfelelni a követelményeknek, sokan közülük pedig inkább munkát vállalnak, pénzt akarnak keresni. - A csángó falvakból számottevő az elvándorlás, sokan költöznek Székelyföld városaiba. /Ferenc Csaba: Moldvai magyarok otthon és idegenben. Bolyongás Csángóföldön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 16., 17., 18./
1993. március 10.
Az RMDSZ háromszéki választmánya állásfoglalásában kiállt Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke mellett, elutasítva a személye elleni irányuló és a romániai magyarságot megosztani kívánó próbálkozásokat. Tőkés Lászlónak az etnikai tisztogatásra utaló kifejezése a statisztikai adatok alapján kimutatható nagyméretű demográfiai változásokra, a szélsőséges nacionalista erők és a kolozsvári polgármester tevékenységére irányulnak. Felkérik az RMDSZ szenátorait és képviselőit, hogy nyilatkozataikban tartsák tiszteletben választóik akaratát. - Ehhez az Állásfoglaláshoz csatlakoztak a Kézdi-, Orbai-, valamint Sepsiszék RMDSZ-polgármesterei. /Állásfoglalás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./
1993. március 10.
"Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke nyilatkozatában az RMDSZ-en belüli frakciókról elmondta: "Nem lehet elvárni a több mint kétmilliós erdélyi magyarságtól, hogy egyformán gondolkodjék", a politikai irányzatok szerinti tagozódás nem mond ellent annak, hogy az RMDSZ kollektív érdekvédelmi szövetség. - Az egyes RMDSZ-frakciók által delegált szakértői munkacsoportnak kell kidolgozni az autonómia-elképzeléseket. - Tőkés László kijelentésével kapcsolatban Markó Béla hangsúlyozta, hogy az RMDSZ tiszteletbeli elnöke nem nyilatkozatot tett, hanem válaszolt egy újságíró kérdésére. "Fogalmazása valóban nem volt szerencsés..." "Tőkés László egy szóval sem állította, hogy Romániában szervezett népirtás vagy erőszakos kitelepítés folyik." A "szövegkörnyezetből világosan kiderült, hogy mire gondol: arra, hogy bizonyos gazdasági és egyéb módszerekkel "bíztatják" a kisebbségieket arra, hogy máshol próbáljanak meg boldogulni, a cinikus sugalmazásról nem is beszélve." - Az RMDSZ-t szerte világon mindenütt elismerik a romániai magyarság törvényes képviselőjének, csak Románia nem. /Bokor András: Beszélgetés Markó Bélával. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 10./ Markó Béla a Háromszék munkatársának is nyilatkozott. Az RMDSZ-en belül számtalan elképzelés, áramlat, ideológia és többféle érdek is létezik. Ez természetes. "Az lenne természetellenes, ha egy egész közösséget egy véleményre akarnánk kényszeríteni. Az RMDSZ vezetőjének legfőbb kötelessége: felismerje, hogy a részigazságokból tevődik össze a végső igazság, és úgy próbáljon építkezni, hogy ezek szabadon érvényesüljenek." Az RMDSZ-nek "a lehető legegységesebbnek kell lennie akkor, amikor a romániai magyarság, az erdélyi közösség érdekeit képviselik a politika színterén." /Simó Erzsébet: A szövetségi elnök nyilatkozik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./ "
1993. március 11.
Elhunyt a 80 éves Magyarországon élő, de tudományos munkássága révén az erdélyi műemlékekhez ezernyi szállal kapcsolódó dr. Entz Géza. Herder-díjjal jutalmazott művészettörténész életműve negyedéves egyetemistaként 1937-ben megjelent, a műgyűjtés történetét felvázoló könyvével kezdődött és fél évszázad múltán Szabolcs-Szatmár megye műemlékei című munkájával zárult. Kiemelkedő munkái között van A gótika művészete, Gótikus építészet Magyarországon, A Mátyás-templom és a Halászbástya. Több erdélyi műemlékeknek szentelt kötete született: Szolnok-Doboka műemlékei, A Farkas utcai templom, A gyulafehérvári székesegyház. Számtalan tanulmánya között vannak a székelyföldi templomerődökről szólók. /Székely Nemzeti Múzeum, Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság: A gótiak szerelmesének halálára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 11./
1993. március 11.
"Sepsiszentgyörgyre látogatott Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, találkozott az RMDSZ háromszéki és sepsiszentgyörgyi választmányával és parlamenti képviselőkkel. Székelyföld az összmagyarság kiemelt, kiváltságos letéteményese, jelezte a püspök. A tömbmagyarságnak nagyobb szerepet kell kapnia az RMDSZ-ben. /Benkő Levente: Nagyobb szerepet a tömbmagyarságnak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 9./ Márc. 6-án Kovásznára és Kézdivásárhelyre látogatott Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke és Markó Béla szövetségi elnök. Kézdivásárhelyen a látogatás idején feltűnően sok rendőr és csendőr volt, a rendőrség épület előtt pedig páncélautó állt. Tőkés László arról beszélt, hogy a székely-magyar tömb bázisa az RMDSZ, az egész magyarság túlélésének és jövőjének letéteményese. A hatalom el akarja szigetelni Székelyföldet, ezért is vették össztűz alá a Har-Kov jelentés idején. Megengedhetetlen, hogy ellenséges érzelmű tanfelügyelők döntsenek arról, hogy hány iskola kell Székelyföldön. Markó Béla azzal kezdte, hogy nehéz neki Kézdivásárhelyen, szülővárosában beszélni, majd az RMDSZ küldetéséről beszélt az egybegyűltekhez. A látogatás alkalmával a helybeliek kérdéseire is válaszoltak. Tőkés László püspök értelmezte vitát kavaró kijelentését az etnikai tisztogatással kapcsolatban. "nem véres folyamat ez, hanem magyartalanítás, több mint hetven éve tartó fokozatos kiszorításunk." "Az adminisztrációban alig vagyunk jelen. Olyan városokban, mint Kolozsvár, Marosvásárhely, Szatmár, magyar vállalatigazgató, de még aligazgató is alig van." "...a posta, a vasút területén alig dolgozik magyar, de a külügyminisztériumban sem találunk egyetlen becsületes magyar diplomatát sem." /Iochom István: Magunknak kell dönteni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 11./ "
1993. március 15.
Ion Iliescu államfő elnöki rendelettel mártírhőssé avatta Ion Agache Aurel őrnagyot, aki magyargyűlölő hatalmi visszaéléseiről volt ismert, kínzásokkal kifosztott, halálba kergetett embereket, az 1989-es fordulat idején a felbőszült tömeg lincselésének áldozata lett. Háromszéken óriási felháborodást váltott ki ez a döntés. A megyei ügyészség 1991. novemberében még úgy határozott, hogy Agache nem tekinthető mártírnak. /Transinfo: A mártírrá vált hóhér. = Pesti Hírlap, márc. 18./ Előzmény: Agache Aurel milicistát Kézdivásárhelyen 1989 dec. 22-én megölték a feldühödött emberek. Agache ékszereket és pénzt vett el emberektől zsarolással, megfélemlítéssel. Mindezt Ardeleanu Gavril ezredes, a Kovászna megyei rendőrség parancsnoka mondta el nyilatkozatában. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 1990. jan. 5. és febr. 3./. Simon Irén elmondta, mit csinált családjukkal Agache: törvénytelen házkutatás, napokon át kihallgatásra berendelés, az asszonyt megfenyegette, megöli, ha nem mondja meg, hol az ékszer. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 1991. márc. 15./ A cikk megjelenése után huszonhárom személy jelentkezett: Agache tőlük is ékszert, pénzt, élelmiszert vett el zsarolással, megfélemlítéssel. Közülük csak hárman mertek névvel nyilatkozni, a többi még mindig fél a megtorlástól. /Háromszék, 1991. ápr. 4./
1993. március 27.
Nagyváradon ült össze márc. 26-27-én az RMDSZ Szövetségi Képviselő Tanácsa /SZKT/. Megválasztották az ügyvezető testületet, majd az állandó bizottság tagjait. Elnök: Csiha Tamás, alelnökök: Borbély Imre, Ciszter Kálmán, Kolumbán Gábor, titkárok: Bunyovszky Lóránt, Borsos Géza, Toró T. Tibor. A létrejött frakciók: Magyar Demokrata Frakció - 20 tag, vezetője Borbély László, Szórványcsoport - 14 tag, vezetője Kakassy Sándor, Szabadelvű Csoport - 16 tag, vezetője Magyari Nándor, Partium Csoport - 14 tag, vezetője Márton Árpád, Erdélyi Magyar Kezdeményezés - 10 tag, vezetője Beder Zsolt, MISZSZ - 14 tag, vezetője Toró T. Tibor, Bethlen Gábor Frakció - 10 tag, vezetője Tőkés András. Az egyes frakciókba a feliratkozás még tart. Az SZKT ülésén hosszú órákon át tartó heves vita zajlott. Az SZKT hivatalosan tiltakozott az ellen, hogy a két magyar többségű megye élére román prefektusokat nevezték ki. Az ülés előtt a Katona Ádám vezette Erdélyi Magyar Kezdeményezés platform, illetve Király Károly, a háromszéki RMDSZ elnöke sürgette, hogy vonják felelősségre Verestóy Attilát, mert elhatárolta magát Tőkés Lászlótól. Az SZKT megtárgyalta Tőkés László kijelentését, nyilatkozatban fejezték ki az RMDSZ tiszteletbeli elnökével való egyetértésüket Hajnalra több képviselő hazautazott, nekik is elküldik a nyilatkozatot, és azt egyetértésük után hozzák nyilvánosságra. /Véget tért az RMDSZ nagyváradi tanácskozása. = Új Magyarország, márc. 29., Barabás Zoltán: RMDSZ- SZTK. Nagyvárad. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./ Az SZKT-ban a különböző platformok és a függetlenek között az erőegyensúly kialakulatlan, így a legkisebb véleményeltérés akadályozhatja az SZTK hatékony munkáját, illetve döntéseit. Tőkés László tiszteletbeli elnök kifejtette, hogy az RMDSZ parlamenti frakciójának vezetői, elsősorban Verestóy Attila elhatárolta magát Tőkés László etnikai tisztogatással kapcsolatos kijelentésétől. /Gyarmath János: Nehézkes érdekegyeztetés az RMDSZ-ben. = Magyar Nemzet, márc. 27./
1993. április 2.
"Ápr. 1-jén Székelyföldön nagyszabású tömegtüntetések zajlottak, tiltakoztak a román prefektusok kinevezése ellen. "Csíkiek, Csíkszereda lakosai! Csütörtökön, április 1-jén várunk benneteket Csíkszereda főterén, hogy együtt tüntessünk a román kormány magyarságot megalázó és igényeit semmibe vevő legújabb intézkedései ellen. Tárgyalások és sorozatos ígérgetések után a kormány nem csupán az ország többi részén, hanem még Hargita és Kovászna megyében sem talált egyetlen alkalmas embert e tisztség betöltésére. Mi ez, ha nem etnikai megkülönböztetés? Mi ez, ha nem alkotmány biztosította egyenrangú állampolgárságunk semmibevétele?" - így szól a csíki RMDSZ felhívása. Hasonló hangvételű felhívást fogalmazott meg külön-külön az udvarhelyszéki, a gyergyói és háromszéki RMDSZ is. Csíkszeredán tízezres tömeg gyűlt össze. Felszólaltak: Székedi Ferenc csíki RMDSZ-elnök, Sántha Pál Vilmos, a megyei tanács elnöke, Veress Dávid traktorgyári mester, dr. Tóth Zoltán gyimesközéploki RMDSZ-elnök, Ördögh Imre, a csíki RMDSZ alelnöke és Nagy Benedek képviselő. A tüntetés résztvevői nyilatkozatot fogadtak el, kifejtve, hogy a román prefektusok kinevezése etnikai diszkrimináció. Követelik, hogy a kormány vonja vissza intézkedését, ellenkező esetben a polgári engedetlenség különböző formáiban folyatják küzdelmüket. A nyilatkozatot eljuttatják a kormánynak, a kisebbségvédelmi európai fórumokhoz. Hargita megye tanácsának Állandó Bizottsága állásfoglalásában ugyancsak elítélte a kinevezést. Székelyudvarhelyen a főtéri nagygyűlésen tiltakoztak a prefektuscserék ellen. Barkóczy István, az RMDSZ Udvarhely széki elnöke nyitotta meg a nagygyűlést, majd Kovács Sándor római katolikus főesperes, Katona Ádám széki RMDSZ-alelnök, Hegyi Sándor református tiszteletes, Ferenczy Ferenc polgármester, Sófalvi László városi RMDSZ-elnök és Bardóczy Csaba szakszervezeti elnök mondott beszédet. Gyergyószentmiklós főterén 8000 ember tiltakozott a román prefektusok kinevezése ellen. /Gyűrűző prefektud-ügy. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3-4./ A székelyudvarhelyiek egyúttal követelték Verestóy Attila szenátusi frakcióvezetői mandátumának felülvizsgálatát. Kérték, hogy az RMDSZ etikai bizottsága vizsgálja ki Verestóy Attila kijelentéseit. /Ma: tüntetések Székelyföldön. = Új Magyarország, ápr. 1./ Csíkszereda főterén több mint tízezer, Székelyudvarhelyen több mint nyolcezer ember tüntetett. Csíkszeredán Székedi Ferenc, az RMDSZ csíki szervezetének elnöke mondott beszédet. "Minden politikai eszközzel fel fogunk lépni a prefektuscsere és a román prefektus kinevezése ellen" - jelentette ki. Kovászna megyében ápr. 2-án kezdődnek a tüntetések. /Botos László: Tízezrek tüntettek Székelyföldön. = Új Magyarország, ápr. 2./ "
1993. április 8.
Sepsiszentgyörgyön tanácskoztak ápr. 6-án a megye RMDSZ-polgármesterei és tanácsosai. Úgy határoztak, hogy nem működnek együtt az új prefektussal és ápr. 30-án lemondanak mandátumukról, ha addig a kormány nem vonja vissza határozatát. /Nyilatkozat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 8., Terjed a tiltakozás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 8./
1993. április 10.
A román kormány a két döntően magyarlakta megye élére román prefektusokat nevezett ki. Casuneanu, Kovászna megye új prefektusa a Vatra Romaneasca ideológiai élharcosa. Bíró Béla szerint nem a prefektusok román nemzetiségét kellene kifogásolni, hanem azt az ideológiát elutasítani, melyet a kormánypárt és tagjai magukénak vallanak. Bíró Béla bántónak érezte a sepsiszentgyörgyi tüntetés jeligéjét: Magyar prefektust akarunk! Magyari Lajos a Háromszékben azt is leírta: lehet a prefektus a földre szállt román igazságosság, akkor sem kérünk belőle. Bíró ezzel nem ér egyet, mondván hogyan lehet majd fölsorakoztatni egy így fogalmazott követelés mögé fölsorakoztatni a román ellenzéket és a nemzetközi közvéleményt? /Bíró Béla /Sepsiszentgyörgy/: Etnikai diverziók. = Beszélő (Budapest), ápr. 10./
1993. május 5.
Albert Ernő /Sepsiszentgyörgy/ tanár a háromszéki népballadák gyűjtőjeként ismert, nemrég jelent meg Édesanyám sok szép szava című monográfiája. Több kötetnyi kézirata vár kiadásra. Egy csángó családtól gyűjtött teljes népköltészeti anyaga az egyik. 1975 óta készen van a csíki népballadák kötete. A cigányságtól is gyűjtött, ezenkívül a háromszéki cigányság történetét is kutatta. Írásos bizonyítékokat talált arra, hogy az 1700-as években hogyan települtek át a cigányok Moldvából Erdélybe. /Ferencz Csaba: Mind nekem kellene befejeznem? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 5./
1993. május 12.
Matekovits Mihály /sz. Arad, 1946/ az RMDSZ Arad megyei szervezetének alelnöke, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének /RMPSZ/ megyei elnöke, az RMPSZ országos alelnöke aradi diákokat kísért el Sepsiszentgyörgyre, az ott folyó Határtalan Tanulmányi Versenyre. Matekovits Mihály már a fordulat előtt is az Arad megyei vezető magyar értelmiségiek között volt. Elmondta, hogy a fásultság és a közöny jelei náluk is megmutatkoznak. Sok aradvidéki gyermeke jelenleg Magyarországon tanul. Az aradi RMFDZ nagy gondja a magyar gazdasági szakemberek hiánya, sokan eltávoztak, kivándoroltak. Matekovits Mihály hangsúlyozta, hogy a szórványban élő biztonságérzetét Székelyföld adja. Náluk inkább az érdekvédelemnek van jelentősége, ezért jogi tanácsadás folyik az RMDSZ-szlkházban. Aradon a könyvtár számára négyezer könyvet tudtak összegyűjteni. /Matekovics János: Szórványban a határ mentén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 12./
1993. május 13.
Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke és Markó Béla RMDSZ elnök a közelmúltban háromszéki körúton vettek részt. Útjuknak az volt a célja, hogy az RMDSZ-ben teljes súlyával még nem jelen levő székelység nagyobb részt vállaljon a politizálásból. A székelység olyan többségben él, mondta Tőkés László püspök, hogy nincs benne veszélyérzet. Nem ismerik föl, hogy milyen fontos volna az önszerveződés. A széki öntudat tovább éltet egy tradicionális megosztottságot is. A Hargita megyei székek között ellentét van, pedig éppen a székek erejét kellene felszínre hozni. /Sylvester Lajos: Tőkés László püspök a háromszéki tapasztalatokról. = Új Magyarország, máj. 13./
1993. május 14-20.
Király Károly, az RMDSZ Háromszék megyei elnöke nem ért egyet az RMDSZ azon döntésével, hogy a román prefektusok kinevezése miatti tiltakozásul mégsem mondtak le a megyei magyar tisztviselők. Eredetileg ezt tervezeték, de azután a megváltoztatták a döntést. /Bíró Béla: Nyert ügyünk lett volna? = Brassói Lapok (Brassó), máj. 14-20./
1993. május 22.
Negyedik alkalommal rendezték meg Sepsiszentgyörgyön a népzene és néptánc találkozót máj. 21-22-én. A házigazda a Háromszék Népi Együttes. = /Népzene és néptánc találkozó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 22./
1993. május 25.
Máj. 23-án ünnepélyesen leleplezték Sepsiszentgyörgyön Mikes Kelemen szobrát a róla elnevezett líceum előtti parkban. A szobor a kézdivásárhelyi Vetró András műve. Sok ember és több vállalat összefogásával készült el a szobor alapzata és az öntése. /Sylvester Lajos: Nem bujdosik többé. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 22., Mikes Kelemen-szobor Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 25./
1993. május 25.
A múlt héten Kolozsvárott és Sepsiszentgyörgyön megalakultak a leendő Erdélyi Falufejlesztő Társaság területi csoportjai, megválasztották mindkét városban az ideiglenes intézőbizottságot. A háromszéki területi csoport vezetője Orbán Miklós agrármérnök, a sepsiillyefalvi LAM Alapítvány kuratóriumának tagja. Az egyesület alakuló ülésén jelen volt a magyarországi Falufejlesztő Társaság részéről Kemény Bertalan agrármérnök. Magyarországon falugondnokok vannak és az aprófalvakban a minisztérium kisbuszokat működtet, ezek viszik a gyerekeket iskolába. Célszerű lenne a falugondnoki hálózatot az erdélyi kis falvakban is létrehozni. Erdélyben a falvak elszigetelődése, pusztulása felgyorsult. Modell értékű viszont az illyefalvi mezőgazdasági alapítvány, a LAM, amely felkarolja a Háromszéken gazdálkodni akaró fiatalok ügyét. /Sylvester Lajos: Erdélyi falufejlesztő egyesület. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 25./
1993. május 26.
Lemondott Király Károly az RMDSZ háromszéki szervezete elnöki tisztségéből. A megyei vezetésben személyi ellentétek kerültek felszínre a prefektusügy kapcsán. /Választási válság Háromszéken. = Pesti Hírlap, máj. 26./