„Nekünk nem öröm 1918”
A román állam be nem tartott autonómia-ígéretei
Az erdélyi magyarságnak nem öröm 1918, és a román állam sem segített a veszteség feldolgozásában, mert nem tartotta be a száz évvel ezelőtti ígéreteket – hangoztatta egy székelyföldi rendezvényen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Erdély és a Román Királyság egyesülését kikiáltó gyulafehérvári román nemzetgyűlés közelgő centenáriumára utalva, írja az MTI.
A szövetség elnöke a magyar nyelv napja alkalmából szervezett gyergyóremetei rendezvényen beszélt az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat betartatlan autonómia-ígéreteiről, amelyeket a magyar érdekképviselet – választási programja szerint – be akar emelni a módosításra váró román alkotmányba. „Nekünk nem öröm 1918. Habár ezt nehezen értik meg, nekünk kötelességünk elmondani a román társadalomnak, hogy ami nekik öröm, nekünk veszteség, és száz esztendő sem volt elég arra, hogy feldolgozzuk az eseményeket. Ebben a román állam sem segített, mert nem tartották be az 1918-as ígéreteket” – mondta Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök szerint csak a múlttal való őszinte szembenézés lehet az alapja egy őszinte román–magyar párbeszédnek. „Ha ezt megérti a román társadalom, ha elfogadja, el lehet oda jutni, hogy az egymás iránti kölcsönös tisztelet más alapra kerüljön. Oda nem lehet eljutni, hogy mi ünnepeljük 1918-at, de a kölcsönös tiszteletre, nyitottságra, megértésre igen” – fejtette ki az elnök. Kelemen szerint nem mindegy, hogy a centenárium évében hogyan látja az erdélyi magyar közösséget a román társadalom, a világ, és a magyarok hogyan látják önmagukat. „Nekünk december 11-én (a parlamenti választások napján) azt kell tudnunk felmutatni, hogy erős közösség vagyunk, amely 100 esztendő után is itt van, ebben az országban, magyarként. Ha erős közösségként tudjuk látni és láttatni magunkat, akkor azt az újfajta építkezést, amely a történelmi léthez szükséges, Erdély jövőjét ez a nemzedék tudja biztosítani” – szögezte le a Szövetség elnöke.
A magyar nyelv napja alkalmából a Hargita megye tanácsa által alapított, a kulturális és oktatási kiválóságot elismerő Kájoni János-díjjal tüntették ki Berszán Lajost, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum alapítóját, Bajna György újságírót és Buzogány Árpád költőt. Az önkormányzat által indított Székelyföldi Akadémia keretében két könyvet mutattak be Gyergyóremetén: Daczó Katalin Emlékképek a nagy háborúból című írását, illetve Kovács Hont Imre Tanyavilág című riportkötetét.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Néptáncgálát tartanak Remetén
Hagyományos évzáró néptáncgála-műsorra várják a közönséget a gyergyóremetei Balás Gábor Művelődési Házba. A csütörtökön 18 órától kezdődő előadáson közreműködik a helyi Sirülő Néptánccsoport, Bartis Zoltán és zenekara, a Karmazsin Népi Együttes, Berecz András, Farkas Tamás, Ivácson László is.
Berecz András (fotó), Kossuth-díjas énekes és mesemondó ez alkalommal veszi át a Gyergyóremete Díszpolgára kitüntetést, melyet az idén júliusban tartott  XVII. Gyergyóremetei Falunapokon, a dísztanácsülésen fogadtak el. Az eseményen Berecz András nem tudott részt venni, már akkor jelezte a község önkormányzata, hogy a kitüntetés személyes átadására év végén fog sor kerülni, ünnepélyes keretek között.
„Berecz András a népi kultúra föltárója, megismertetője és megszerettetője, ugyanakkor a gyergyói néptánc és népzene hazakísérője. Több alkalommal járt Remetén anyagot gyűjteni, néptánctáboraink többszörös előadója és a Sirülő néptánccsoport mentora” – áll a díszpolgári cím odaítélésének indoklásában.
Pethő Melánia Székelyhon.ro

Naptár száznegyvenezer évre
70 éves lett Burján-Gál Emil szobrászművész, költő, szakíró. A születésnap ürügyén gyermekkorról, társadalmi átalakulásokról, művészetről, mesterekről, művészi hitvallásról, megvalósított és beteljesítetlen álmokról, irodalomról és esztétikáról beszélgetett az ünnepelttel Székely Ferenc.
– Mindjárt a háború után születtél Gyergyószentmiklóson, amikor Erdélyben még fortyogott a nagyfazék, bizonytalanság volt, szegénység, s Székelyföldön reggel is, este is szomorúan sütött a nap… Mesélj gyermekéveidről!
– Plebejus üknagyapám házában születtem, aki a napóleoni háborúk és a kiegyezés között élt hatvan évet. Fia egyéves volt, amikor a budai alagutat kezdték építeni, ő már nyolcvannégy esztendőt megélt, de lánya, apai nagyanyám, Kálmán Imre kortársa, 102 évig lehetett köztünk. Férje, Burján Tamás nagyapám Ady Endrével járhatott volna óvodába. Óvodáskoromból arra emlékszem, hogy szüleim, mikor mezőre mentek, leültettek a kicsi székre, előttem volt asztalnak a konyhaszék, rajta papír, olló, színes ceruza, azokkal eltöltöttem néhány órát hazatérésükig. Apám egyik lánytestvérének ma is őrzöm egyik olajfestményét – ennyi volt a vizuális felkészítőm. Vakáció előtt kiállította az óvó néni a kézimunkákat, én pedig csodálkoztam, mi dicsérni való van abban, hogy a kartonra előrajzolt állatfigurákat tűvel körül tudjuk szurkálni. (Ez a pontokkal való rajzolás felbukkant még főiskolás koromban, amikor ollóheggyel megkarcolt vonalak mentén kartonokat hajtogattunk, én óra-fogaskerékkel íveket pontoztam, így homorú-domború felületű síkok keletkeztek.) Elemista koromban jött divatba a kollektivizálás, a tanító néni hazaküldött agitálni: ha nem egyénileg művelik a földeket, akkor eltűnnek a parcellák közötti felszántatlan csíkok, velük pedig az ott fészkelő rágcsálók is. Erre apám legyintett, amiből levontam a következtetést: mezsgye van, róla pedig eltérő tartalmú állításokat lehet megfogalmazni. Az egy-valóság igazságára sütött másféleképpen a nap. Az akkor kollektivizált vagyonunkat máig sem sikerült visszaszerezni, az égi fény itt is fátyolos...
– Ki vette észre elsőbben, hogy a te kezedben másként áll az ecset, de még a toll is?...
– Hatodikos lehettem, amikor az alfalvi születésű Ambrus Imre tanárt Gyergyószentmiklósra nevezték ki. Rajzkört szervezett, tanítgatott és felvételizni küldött. Hetedikben már marosvásárhelyi diák voltam. Nagy Páltól kaptunk olyan feladatot, hogy írjunk a megyei tárlatról. Bordi András Erdőmunkás című életnagyságú akvarellje tetszett meg. Akkor szembesültem azzal, hogy külön lehet fogalmazni a kompozíció festőiségéről és az ábrázolt portré modelljének személyiségéről. Erre mondják, hogy együtt jár a mit és a hogyan, azaz: a jelenségi és a lényegi összefüggések, az ábrázolás meg a festői értelem. Nagy Pál irodalmi kört vezetett, amikor tanáraim: ifj. Bordi Géza és Péterfy László felszólalásra jelentkezett, visszafojtott csend várta. Középiskolás koromban kezdtem verseket fordítgatni, némi formaérzék-fejlesztés céljából. A szobrászatot a „mezsgye-tanulság” miatt választottam, mert az kézzel foghatóbb, tapinthatóbb, objektívebb kapcsolatot tett lehetővé az ábrázolásra kerülő modell és portréja között, mint a festészet.
– Marosvásárhely után következett Kolozsvár, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola. Mesélj az ottani évekről!
– Érettségi körül kezdtek megjelenni Bretter György cikkei az Utunkban; jó volt az óráira járni. Első éves koromban Földes László egy fél évig alkotás lélektant adott elő, közben be-bejártam a harmadévesek esztétikaóráira is, hogy majd, amikor minket tanít, tudjak kérdezni. Sajnos ’73 januárjában kikísértük a Házsongárdi temetőbe. A nyolcvanas években, kölcsön kaptam a korábban végzettektől a jegyzeteket, össze is állítottam egy kéziratra való szöveget; korábban Földes és Tóth Sándor is kiadták tanáruk, Gaál Gábor filozófiai előadásait. Salvanu Virgil ábrázoló geometriát adott elő (ami vizuális logika), ezt a tudást kamatoztattam műszaki rajzórákon Ditróban és Gyergyószentmiklóson. Egy ditrói, Gyergyószentmiklóson érettségizett diákom Budapesten bejutott az építészeti szakra. Szobrásztanárom négy éven át Korondi Jenő volt, közben fél évig Kós Andrástól tanultunk kompozíciót. Borghida Istvánhoz jártunk művészettörténet-órákra. Amikor Budapesten beszabadultam a Szépművészeti Múzeum állandó kiállítására, s a termek közepéből szétnéztem, melyik falon vannak a vonzó, s melyiken az érdektelen festmények, akkor láttam, hogy az előbbi csoportban lévő munkák alkotóiról tanultunk, a többi akadémizmus volt. A gyakorlat igazolta Borghida jól tájékozottságát.
– Első munkahelyed?
– Két évig voltam tanár Gyergyóditróban, az elemi és a középiskolában.
– Eközben, persze elkezdtél dolgozni…
– Diplomamegvédéskor megkérdezték: mit fogok később csinálni? Azt válaszoltam: valami olyasmit, mint Vasarely, csak térben. Megszidtak, hogy figurális diplomamunkámmal félrevezetem a bizottságot. Mintha ugyanaz kellene legyen az, amit tanítottak, azzal, amit alkotni fogok. Sikerült kitalálni a gömbszimmetrikus mozaikkompozíciót, ezekből állítottam ki Kántor JózseffelCsíkszeredában, de az elvtársak nem kértek a tirannus születésnapjára összegyűjtött ajándékok közé ilyenfajta munkáimból...
– 1987-ben munkanélkülivé váltál, s így vártad a „nagy változást”, ami ’89 végén el is jött…
– Megjelent a szekuritáté fehér könyve, s a 333. oldalon szerepelek, mint aki műszaki rajzórákon soviniszta eszmékkel fertőzöm diákjaimat. A megyei tanfelügyelőségen nem iktatták kérvényemet, hogy kerüljek ki a tanügyből. Feleségemtől ugyanakkor dicshimnuszt próbáltak kicsikarni; decemberben láthatatlanokká és telefontalanokká kellett válnunk, hogy lekéssük a januári születésnapra megjelentetett Omagiu-kötetek szerkesztési szakaszát. Most lenne, mivel megszégyenítsenek!...
– Ekkor már valóban közeledett a kommunizmus vége, de még mindig ki akartak „rakni” valakit a főterekre, tömeghelyekre. Kit akartak?
– A párttitkárok ízlésétől és megfelelni készségétől függött. Az Omagiu című kötet viszont divattá vált, nem maradhatott el.
– Mindig igent mondtál a megrendelőknek?
– Nem panaszkodom, nem tolakodtak. Viszont meghívtak 1976–78 között a KISZ által szervezett parajdi alkotótáborba. Zömében vásárhelyi művészetisekkel jöttünk össze. Három nagy méretű domborművet faragtam a sóbánya falaira.
– Egyéni kiállításaid legtermékenyebb évei 1982-ben zárultak. Mivel „sértetted meg” őket, hogy azután kevesebb munkát kértek tőled?
– Van egy felszólító levelem a megyei kiállítás szervezőjétől, hogy gyorsan hozzam haza a fémszobraimat, ilyen mondattal: „mivel alkotmányukat kiálló, hegyes vasak képezik, elhelyezésük szükségszerű megoldása következtében még balesetveszélyesek is”. A megyei lapban megemlítették, hogy kompozícióim „érdekes kísérletek”. Akkoriban írtam az esztétikámat, amit ’87-ben elküldtem a Kriterionnak. Két hétig vitte a posta. A ’89-es kiadói tervben szerepelt, de papírhiányra hivatkozva nem került nyomdába. És összeollóztam a Földes-előadásokat.
– Mi a lényege a Földes-előadásoknak?
– Földes három fejezetre osztotta a tudnivalókat. „A művészetek együtt rengeteg közös kérdést vetnek fel. Az esztétikát három nagy problémakörre osztjuk. 1. Az esztétikum, a művészet és a társadalom viszonya;
2. A műalkotás elemzése; 3. A művészet mint fejlődéstörténeti jelenség.”
Némileg sajátos, azaz művészetspecifikus nézőpontot érvényesített, mert míg a művészettörténet a hasonlókban mutatja ki a változásokat, az esztétika a teljesen különbözőkben keresi az azonosságot. „A különböző művészeti ágak közötti rokonság éppen a művészet sajátos voltában áll, ezen lényegi tulajdonságon belül azonban nagyon különbözők. A művészetek közti különbségek esztétikai elmélete fontos dolog. Mindabban rokonok, amit specifikumként tárgyaltunk. Minden művészeti ág közös tulajdonsága: tárgyában emberközpontú totalitás; eszméjében a különösség fokán van; kifejezési formája a művészi kép.” Így kezdődik a második problémakör.
– Beszéljünk a szobrokról is. Hol találhatók köztéri szobraid, és kit ábrázolnak?
– Sorolom: Gyergyószentmiklós főterén látható a három és fél méter magas Szent Miklós-szobor, a gyilkostói Oltárkőn áll egy hétméteres keresztem, a város határában, a Gac-oldal aljára egy tízméteres, gerendákból összeácsolt keresztem került, a székesfehérvári honvédek tömegsírja mellett. Az örmény származású dr. Fejér Dávid portréja a kórház előtt látható. Gyergyóremete központjába, a helység szülöttének, Cseres Tibor írónak a domborműve került, a község katolikus templomában a Herczeg Ferenc által festett mennyezetfreskót újítottam fel. Volt egy térplasztikám a város központjában lévő szökőkútban, amit kidobtak, később a Szent Miklós-szobromra mondták ki három alkalommal a száműzetést-elköltöztetést főtérrendezés ürügyén – majd minden ellenkezésem ellenére szürkére mázolták.
És ami hiányzik: 2006. augusztus 23-án benyújtottam egy kérvényt az RMDSZ-hez és az önkormányzathoz, adjanak helyet egy ’56-os emlékműnek. Erre mai napig sem kaptam választ. S hadd mondjam el, néhány éve tanácsi határozat nélkül vágták ki tőből egy ötméteres csőgömb kompozíciómat a Virág negyedben. (Egy Péterváron atomfizikát végzett kollégám számította ki, hogy milyen szögben kell összehegesztenem az egyenes csöveket, hogy szabályos gömböt alkossanak; ez lehet a Vasarely műveire utaló térkompozíció. Világpremier a maga kategóriájában.) Esetemben az önmeghatározás: „ez a democsokrácia lebuktatandók mázlija” teljes színpompájában nyilvánul meg.
– Voltál a Figura Stúdió díszlettervezője (is); mikortól datálódik kapcsolatod-szerelmed a színtársulattal?
– Egyoldalú vonzalom volt, amit elszabotáltak. Aztán 2002 januárjában lapátra tettek, munkanélküliként a Tanulók Házához nyújtottam be kérvényt, hogy tanárkodjam. Ideiglenes kinevezésemet érvényteleníttették, akkor kezdődött szobraim kálváriája is. Máig tart megörökölt földjeim visszaadásának huzavonája, amit azzal tetéznek, hogy a jó helyen lévő, és általam visszaigényelt területeket másoknak mérik ki, a beerdősödött területeket pedig tarvágással intézték el. Feleségem, Gál Éva Emese grafikus, kilenckötetes költő, 2004-ig a Romániai Magyar Szó tudósítója volt, három interjú miatt egy fenyveskezű patrícius 2001 januárjában beperelte becsületsértés címén. Pert nyert, mégis kipenderítették az újságtól, a Vaskertes Iskolában oktatott, s megbuktatták óraadásból, hogy ne lehessen kinevezett pedagógus. Ennyi megpróbáltatást a szekuritáté sem talált ki ellenünk! Ha visszakaptam volna az eladható területeket, több szobrom lenne. „Csutakerdőm fekete, / ködruhás kísértete / leng ’sohamár’ szobraim / sehol-talapzatain.” És kézirataink sem halmozódnának…
– Valahol olvastam, a szobrász, mikor egy nagy történelmi személyiség szobrát készíti, az arcmását formázza, mivel a „kép” a domináns elem, a többit saját énjéből adja hozzá. Te hogy vagy ezzel?
– Itt is muszáj, hogy érvényesüljön a két fő szempont: a mit és a hogyan. Az ábrázolt személyiség egyedisége és a szobrászat általános műfaji követelményei kell ötvöződjenek. Saját szubjektivitásommal ezt szolgálom. Így válik a látvány művészi képpé.
– Térjünk át irodalmi munkásságodra. Szinte annyira vagy elismert képzőművész, mint elismert költő és filozófus. Mikor írtad első versed, s hány jelent meg nyomtatásban vagy irodalmi portálokon elektronikus formátumban?
– Középiskolás koromban fordítottam egy kötetnyi verset, egyik kéziratpéldányom a bukaresti földrengés idején (1977) tűnt el, a másikat, egy sokak számára nem szimpatikus szerkesztő „veszítette el”. Viszont az elismertségemmel van egy kis bibi. Amikor kiderült, hogy a főtéri szobromat el akarják költöztetni, még a helyi plébános sem nyilatkozott. Amikor a Hargita Megye Tanácsa támogatta esztétika könyvem megjelentetését, két megyeközpont egy-egy nyomdája utasította el a kivitelezést. Ez akkor volt, amikor kiderült, hogy én vagyok a szerző. Csak a Magyar Elektronikus Könyvtár „fogadott be” néhány kéziratot. Köztük van a Váci Mihály költészetét elemző tanulmányom is. (Talán nem áll messze Szilágyi DomokosArany János-, és Lászlóffy AladárSzabó Lőrinc-monográfiájától.) Szegeden jelent meg a költő születésének 90. évében; egykori diákomnak, dr. Pál Elemérnek és kiadójának maradok érte hálás. És Beke Sándornak, aki az Erdélyi Tollban közölt részleteket Fülep Lajos munkásságát elemző tanulmányom bevezetőjéből. Idén a tavalyelőtti verstermésem következik – interneten is olvashatók.
– Tehát összegezzünk: nálad párhuzamosan halad(t) képzőművészeti életed, pedagógusi pályafutásod, költői-lírai gondolataid versbeöntése. Hogyan sikerült ezt az egészet egységes harmóniába terelned és művelned?
– Mivel elméleti okoskodásaim központjában az esztétikai valóságok állnak, azok pedig társművészeteken átívelő törvények, nincs úgynevezett törés a különböző területek között. Váci-tanulmányom hozadéka: verseim líraisága körvonalazottabb lett.
– 1990 után szinte minden évben jelent meg írásod egy-egy Korunk-számban. Mi kapcsolatod volt a kolozsvári folyóirattal?
– Korunk-béli jelenlétemet Aniszi Kálmán segítette, később Kereskényi Sándor, A Hétnél pedig a 2015-ben elhunyt Adonyi Nagy Mária figyelt fel rám. Közben összegyűlt egy kötetnyi próza, vers, kiállításokkal foglalkozó cikk.
– Feleséged, Gál Éva Emese szintén képzőművész, elismert, sokat publikáló költő, nagyszerű szerkesztő. Szoktatok egymásnak tanácsot adni, egymás alkotásait véleményezni, bírálni, vagy építő gondolattal segíteni?
– Természetesen. Festő-költő lányunkkal sem kivételezünk. Neki decemberben jelent meg első kötete, főiskolás éveiben tizenkét Picasso-repró festői értelmét, plasztikai jelentéseit fogalmazta át alanyi lírává. Megemlíthetem egyik művészetis osztálytársamat, a közeli Borszéken élt és költővé vált Kamenitzky Antalt – tavalyelőtt késő ősszel bekövetkezett halála napjáig tartottunk vers-diskurzust.
– Két bejelentett találmányod van, melyek ezek?
– Másfél. Az első: három öröknaptár; 1985-ben “ártunk és ormányunk” nem nyomtatott a következő évre naptárt, magamnak kellett januárban rögtönöznöm a tanterv elkészítéséhez egy naptárfélét, aztán ezt elkezdtem tökéletesíteni. Ennek következtében van egy nyolcszáz évre, egy ezerkétszáz évre és egy száznegyvenkétezer évre szóló változat. Egyik barátommal közösen egy műszaki témát találtunk ki.
– Korábban beszéltünk Földes Lászlóról. Milyen emlékeid vannak róla, mennyire aktuálisak FL gondolatai?
– Stefano Bottoni jelentetett meg egy tanulmányt az ’56-os forradalom erdélyi kihatásairól, miután megtalált egy 1958-ban magyarul írt feljelentést Földes László kijelentéseiről. Ezért tíz éven át nem közölhetett! A Hét indított egy véleményháborút, próbáltam hozzászólni, amiből ezt-azt idézett az a szerkesztő, aki korábban elmismásolta versfordításaimat. Máshol sem akadt lehetőség, hogy nyomdafestéket lásson. Ahogy Földes László nem közölhetett tíz éven át, úgy a róla megfogalmazott véleményem sem jutott nyilvánosságra. Földes László a társművészetekre egyaránt érvényes esztétikai valóságok ismerője volt, a szépirodalomra vonatkozó alapgondolata pedig a Schiller által 1794. augusztus 23-án Goethének küldött leveléből olvasható ki. Ehhez a vonulathoz tartozott az 1885-ben született Fülep Lajos is. Fülepnek mai napig vannak értékelői, Földessel csupán magam foglalkozom. Mivel még nem jutott a kompilált esztétikája nyomdába, egykori tanítványaitól még várok fennmaradt jegyzeteket, egyelőre csak a képzőművész-kollégáktól kaptam, jó volna zenész hallgatóitól is kölcsönözni. Előadásainak megjelentetése hozzáférhetőbbé tenné kötetbe gyűjtött értékes írásait sokak számára.
– Egy másik tanulmányodban Váci Mihály költészetét elemzed Túlzás a szép címmel. Kérlek, foglald össze a Szegeden megjelent kötet üzenetét.
– Ebben is az esztétikai valóságokra összpontosítottam, azok jelenségi és lényegi kettősségére, azaz: a mit és hogyan dialektikájára. Könnyű dolgom volt, mert Váci a legköltőibb költőnk, alkotóként ő mondott alapvető, megfellebbezhetetlen igazságokat az alkotófolyamatok törvényszerűségeit leíró művészi általánosításról. Munkássága hagyományteremtő lehetne.
– Hol jártál Európában, s hová szeretnél még eljutni?
– Budapestig jutottunk el nejemmel 80-ban és ’82-ben. Mostanában már nem kívánkozom Európa más fővárosainak

Értékteremtő munkájukat ismerték el az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjjal
A magyar kultúra napja rendezvénysorozat díjátadó gálával zárult vasárnap este Székelyudvarhelyen, amelyen az Udvarhelyszék Kultúrájáért-életműdíjat Pávai István székelyudvarhelyi születésű, jelenleg Budapesten élő népzenekutató vehette át, ugyanakkor elismerték az Udvarhelyi Fiatal Fórum, Zsidó Zsuzsanna rugonfalvi óvónő, valamint a Szentegyházi Hagyományos Huszáregyesületet értékteremtő tevékenységét is.
Ünnepélyesen, de szomorú hangulatban kezdődött vasárnap este az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjak átadása: a veronai tragédia áldozatainak adózott egy perc néma csenddel a közönség a székelyudvarhelyi Művelődési Házban.
Az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjat minden évben olyan személyek, szervezetek, egyesületek kapják, akik, illetve amelyek a közösségért, a magyar kultúráért tevékenykednek. A díjazottak munkásságát a Székelyföldi Stúdió által készített kisfilmek ismertették a jelenlévőkkel.
Az Udvarhelyszék Kultúrájáért Egyesület Életműdíját ez alkalommal a székelyudvarhelyi születésű, Székelykeresztúron nevelkedett, jelenleg Budapesten élő, szelíd és alázatos személyként jellemzett Pávai István népzenekutatónak ítélték oda. Fiatalabb korában a Hargita Megyei Népi Alkotások Házának volt a zenei irányítója, a csíkszeredai Művészeti Népiskola tanára, a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes művészeti titkára. Még Budapestre költözése előtt a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttesnél tevékenykedett szakmai tanácsadóként, később zenei szerkesztő, majd a kulturális műsorok osztályvezetője volt a Marosvásárhelyi Rádiónál. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszékének docense, a Hagyományok Háza keretében működő Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum vezetője.
A kiforrott, erős közösségként jellemzett Udvarhelyi Fiatal Fórum érdemelte ki idén az Udvarhelyszék Kultúrájáért Közösségi díjat, hiszen fennállása óta a diáknapok, a gólyabálok, a jégkarnevál mellett számos olyan kulturális programot szervezett, amellyel bizonyította, hogy képes az értékteremtésre. A díjat Vass Orsolya, az UFF vezetője vette át.
A rugonfalvi óvónőnek, Zsidó Zsuzsannának ítélték oda ezúttal az Értékteremtő díjat. A méltatás szerint a Vadrózsák Színjátszó Csoport vezetője „játszva teremt értékeket”, hiszen évek óta a közösség felnőtt tagjainak színpadi „edzője” és összekovácsolója.
„Mindenki ismeri Mihály József huszárkapitány vitathatatlan érdemeit” – hangzott a méltatás az Értékmentő díj átadásakor annak a személyiségnek, aki létrehozta és mai napig fenntartja a Szentegyházi Hagyományos Huszáregyesületet és ezáltal megéli a hagyományokat. Az est meglepetésvendégeként a huszárok teljes díszben, énekszóval vonultak végig a termen a színpadig, ahol köszöntötték könnyekig meghatódott kapitányukat. A huszáregyesület előadását a Cickom Énekegyüttes csengő hangon előadott sóvidéki népdalai követték.
Ferenczi Attila az irodalom rovatban Szini Lajos, Laji bá'-val való első „találkozásáról”, és a munkája, a Nyüszkölés a feredőn s a nagy viz martyán című könyv színpadra viteléről ír. Továbbá Szini Lajos írásainak nyelvezetére is kitér, kritizálóit, elmarasztalóit is idézi. Részleteket is közöl a folyóirat Szini Lajos írásaiból.
Portik Gabriella tanulmányában rávilágít, hogy migrációról nem csak ma beszélhetünk. Az 1941-44 közötti időszak elvándorlását, kitelepítését kíséri nyomon. Az önszántukból vagy kényszerülve kérdést járja körül a Börvelyi, Székelytelep kapcsán.
Nagy József a lapszámban az I. Világháború hadi eseményei a Békás- és a Tölgyesi szorosokban címmel közöl tanulmányt. A főszerkesztő felhívta a diákok figyelmét, csak olyan szakot válasszanak, amit szeretnek, továbbá felkérte, az itthon maradásnak egy erős szála lehet az, hogy az egyetemi évek alatt folyamatosan kapcsolatba legyenek az itthoniakkal, az otthon történéseivel. Bátorította a középiskolásokat, hogy írjanak, vegyék fel a kapcsolatot a szerkesztőkkel.
A Gyergyói Szemlét igyekeznek minden egyes településen bemutatni a szerkesztők, Kilyénfalván, Szentmiklóson, Szárhegyen már ismertették a folyóiratot. Január 25-én, szerdán 18 órától Gyergyóremetén a Községház Tanácstermében, 26-án, csütörtökön 18 órától Gyergyóalfaluban a Petőfi Sándor Művelődési Házban és 31-én, kedden 18 órától Gyergyószentmiklóson a Városi Könyvtárban mutatják be a folyóiratot, melyet az érdeklődők ingyenesen megkaphatnak.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro

Népzenét rögzítettek és közben táncra perdültek Remetén
Egy CD őrzi, és adja tovább azt a bizonyosságot, hogy most, a 21. században is létezik autentikus, sajátos népzene. A Túl a vízen című gyűjtemény egyedisége, hogy nem a múltat kutatja, hanem a köztünk élő zenészek, énekesek folklórkincsét rögzíti.
Összesen 70 percnyi eredeti gyergyói népzenét, népdalt tartalmaz az a lemez, amelynek bemutatására szombat estére Gyergyóremetére hívták a hallgatóságot. Négy gyergyószéki zenész és énekes, és három Magyarországról érkezett vendég révén szólaltak meg a dalok. Már az összeállítás is egyedi volt, a fellépők ilyen összeállításban még sosem zenéltek együtt.
Dsupin Pál, a lemez összeállítója furulyával, mellette Szabó Dániel, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője cimbalomjátékkal, Kádár Ignác, a Veszprém-Bakony Táncegyüttes művészeti vezetője gardonnyal egészítette ki azoknak a játékát, akik révén a zenei kincs ma is él és hallható. Koszta István citerás és Koszta Vencel hegedűs Csomafalváról, Vizoli Demeter énekes Alfaluból, Szőcs János furulyás-énekes Orotváról jött a remetei színpadra.
Ők voltak azok, akik megismertették a közönséggel a lemez hanganyagát, de ők voltak azok is, akik zenéje, dalai hallhatók a lemezen. Ott lett volna a helye, de nem lehetett jelen a gyűjtésben közreműködő orotvai Csirilla János és az alfalvi Vizoli Miklós.
Az elhangzott dalok, furulyaszólamok önmagukban is élményt jelentettek, de Szőcs János még valamit bebizonyított: a népzenénk olyan, hogy nem mindig kell hozzá egy zenekarvezető utasításai, néha egyszerűen muszáj táncra kelni, énekelni. Nem volt betervezve a műsorba, de ropta a legényest, nagy tapsot érdemelve, és a műsorba betervezett dalokhoz még ösztönösen fűzött hozzá néhányat.
Korábbi a sejtés, hogy létezik az egyedi gyergyói népzene és tánc. Most már bizonyíték is van erre. Már csak az a kérdés, hogy ismerjük-e, műveljük-e? – vetette fel a kérdést Laczkó Albert Elemér remetei polgármester, a lemez kiadásának ösztönzője. Az igényes kivitelű, a nóták szövegekeit írott formában is tartalmazó zenei kiadványnak, a Túl a vízen című CD-nek az adna igazán értelmet, ha minél szélesebb körben ismertté válna annak tartalma, és nem csak megőrzött népdalkincs lenne, hanem a dalok visszatérnének a mindennapi „használatba” is, a zenét pedig játszanák a népzenészek.
Amint az Benedek Tibor Magor zenetanár méltatásában elhangzott, gyergyói népzenét már több hasonló kiadvány őriz, olyan is van, amely eredeti gyergyói dalokat tartalmaz, régi hangfelvételek rekonstrukciójaként, de ez az első, amely valóban köztünk élő, gyergyói zenészek, énekesek muzsikáját, nótáit rögzíti. A korábbiak azonban nem érték el azt a hatást, hogy az azokon hallható dalok visszakerüljenek a mai népzenei körforgásba.
A CD-n hallható furulyaszó, a muzsika egyedi abból a szempontból is, hogy a zenészek egyedül, vagy minimális létszámú együttesekként zenélnek, így az egyéniségük is jobban kidomborodik.
Bartók Béláék már „temették” az igazi értékes, autentikus népzenét, de a Túl a vízen című CD bizonyítja, most, 110 évvel később is létezik, él. Készülhetne az újabb hangfelvétel is – hangzott el – hiszen az elmúlt néhány évben gyűjtött zenei anyag sokkal bővebb annál, mint ami ebbe a 70 percbe belefért. Több zenész, énekes muzsikája, dalai maradtak ki. 
A szervezők a lemezbemutatóra meghívták Gyergyószék településeinek zenészeit, táncosait, az eseményt követően pedig máris élővé vált a népi kincs, „tánckalákával”, bállal folytatódott az esemény.
Gergely Imre |
Székelyhon.ro

Kitűzik a kokárdákat Gyergyószéken
Ma már lehetőség van arra, hogy nyíltan emlékezzünk az 1848–49-es eseményekre, a forradalomra és szabadságharcra. Nincsenek tilalmak, csak az szabhat határt az ünneplésnek, ha egy településen kevésbé tartják fontosnak a megemlékező eseményeket. A nemzeti ünnep megélése lehetőség, de nem kötelesség.
Az alábbiakban összegyűjtöttük a gyergyószéki települések programjait, hol, hogyan és mikor emlékeznek a magyar nemzet nagy eseményére.
Gyergyószentmiklós Több rendezvény is része a gyergyószentmiklósi megemlékezésnek. A Fogarasy Mihály Szakközépiskolából indul a diákság és az érdeklődők 11 órakor a városi temetőbe, Kiss Antal őrnagy sírjához. Beszédet mond Máthé Árpád Zoltán, szaval Györfi Andrea, zenés műveket ad elő Ferencz Levente és kórusa. A megemlékezést koszorúzás zárja a temetőben. Szintén 11 órától kezdődik a Salamon Ernő Gimnázium 1848-as megemlékező irodalmi és zenés műsora a díszteremben, ugyanekkor emlékeznek a Vaskertes iskolások is tanodájuk dísztermében. Déli 12 órától ünnepi szentmisét tartanak a Szent Miklós római katolikus templomban, 13 órától a templomtól indul a felvonulás a Petőfi Sándor-szoborhoz, ezt követi a történelmi eseményre való megemlékezés és koszorúzás. Jelen lesz a szervező gyergyószentmiklósi önkormányzat és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ képviselete mellett közreműködőként a Figura Stúdió Színház, a Gránátalma Egyesület, a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar, a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusa, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, a Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület.
Alfalu A diákönkormányzat szervezésében idén is Történelmi sétával kezdődik a március 15-i megemlékezés Alfaluban. 10 órakor indul a diákság az 1948-as feltárt síroknál virágot helyezve el a helyi temetőben. 11 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melyet követően a templomkertben lesz zászlófelvonás, műsor és koszorúzás. A községhez tartozó Borzonton 14 órától veszi kezdetét a megemlékezés, melynek helyszíne a templom. Szentmisét követően a helyi diákság ünnepi műsorára kerül sor, majd zászlófelvonás és koszorúzás lesz a Szent István-szobornál.
Csomafalva A nemzeti ünnep rendezvényei 9.40-kor zászlófelvonással kezdődnek a Borsos Miklós téren, tíz perc múlva, 9.50-kor a templomkertben is felvonják a zászlót, 10 órakor pedig az ünnepi szentmise kezdődik. 10.50-kor Tisztelet a hősöknek címmel lesz megemlékezés a Kossuth Lajos-szobornál méltató beszédekkel, diákok előadásával, majd koszorúznak a szobornál és a hősök emlékművénél. Szárhegy A községlakók 11 órakor találkoznak a plébániatemplomban, 12 órakor felvonulnak a hősök emlékművéhez, ahol az ünnep méltatásárára és koszorúzásra kerül sor. 12.30-kor a művelődési házban kezdődik az iskolások ünnepi műsora, 13.30-tól a Cika-terembe várják az érdeklődőket a Retrospektív grafikai kiállítás megtekintésére.
Ditró Déli 12 órakor ünnepi szentmise kezdődik a kéttornyú templomban, majd a templommal szemközti háborús emlékműhöz vonulnak koszorúzni a ditróiak. A megemlékezés a művelődési házban folytatódik a Puskás Tivadar Szakközépiskola szervezésében. A színes program részét képezik az ünnepi beszédek is.
Remete Reggel 8 órakor lovas toborzóval kezdődik a remetei megemlékezés, 11 órakor szentmise, majd utána koszorúzás lesz a hősök emlékművénél. A rendezvények kulturális műsorral folytatódnak a művelődési házban.
Újfalu Az ünnepi szentmise 11 órától kezdődik, melyet a templomkerti emlékmű megkoszorúzása és a diákság ünnepi műsora követ.
Kilyénfalván kedden emlékeztek az 1848-as eseményekre.
Tekerőpatakon csak az iskolában emlékeznek a szabadságharc eseményeire. Tavaly is csupán az iskola szervezett ünnepséget, a korábbi esztendőkben az akkori önkormányzati képviselők gondoskodtak a méltó főhajtásról. A szervezésben részt vett a helyi RMDSZ és az önkéntes tűzoltók is. Az iskolában szavalatok és énekek hangzanak el, de többen is jelezték, hiányolják a nemzeti ünnepen a faluszintű megmozdulásokat.
Balázs Katalin
szekelyhon.ro

Szent László kreatív ihlető forrás volt
Sikeresen zárult a legnépesebb erdélyi vetélkedő
Az Erdélyi Római Katolikus Főegyházmegye kilencedik éve teremt lehetőséget arra, hogy a kisebb és nagyobb, katolikus és más felekezetű diákok összemérjék tudásukat, bizonyítsák hozzáértésüket a kreatív képességek minden terén. Az idén a Szent László-év volt a 9. kreativitási vetélkedő témája, amely a legnépesebb valamennyi erdélyi vetélkedő közül.
Országot építő lovagkirályunk példája, akit ma szentként tisztelünk, és akinek nevéhez csodák egész sora fűződik, több mint 1.100 résztvevő fantáziáját mozgatta meg, s késztette valóban eredeti, egyéni gondolkozásra, alkotásra, cselekvésre a korábbi évekhez képest sokkal magasabb szinten a versenyzőket.
A résztvevők számbeli növekedése mellett a minőség érezhető emelkedése töltötte el jó érzéssel, de nehezítette meg ugyanakkor az értékelő bizottságok munkáját. A diákok az idén is tíz kategóriában mérték össze tehetségüket, tudá-sukat, ügyességüket: szín- és bábszínjátszás, zene, tánc, sport, szavalás, irodalom, rövidfilm, plakát, rajz és dombormű, fotó.
A versenyek három színhelyen, a Római Katolikus Teológiai Líceumban, a Bolyai Farkas középiskolában és a Deus Providebit Házban zajlottak jól szervezetten, gördülékenyen, fennakadások nélkül.
A vetélkedőt pénteken délután a Bolyai középiskola dísztermében dr. Tamási Zsolt-József főszervező, a Gyulafehérvári Főegyházmegye Iskolai és Kateketiai Bizottságának tagja nyitotta meg, házigazdaként Hajdú Zoltán aligazgató, Székely Szilárd, a Római Katolikus Teológiai Líceum megbízott igazgatója, és Kelemen Márton, a rendezvény főtámogatója, a Maros Megyei Tanács képviselője köszöntötte a jelenlevőket, majd Balla Imre iskolalelkész adta áldását a vetélkedőre.
A verseny a tánccal kezdődött, amelyen a kisebbek, többnyire Akio Hayasi tanítványai remekeltek. A zsűri szerint megértették a versenyfelhívás lényegét, és a Szent László-kultuszhoz köthető gyermekjáté- kokat és táncokat adtak elő. Párhuzamosan a sport is elkezdődött, ahol szintén az elemi osztályok részéről volt nagyobb az érdeklődés. Érdekes, összetett vetélkedő volt – vágtafutás, kosárra dobás, helyből távolugrás és elméleti kérdések Szent Lászlóról –, amin szívesen vettek részt elsősorban a harmadikos, negyedikes kisiskolások olyan szoros, jó teljesítménnyel, hogy megosztott díjakat is kellett adnia a zsűrinek. A dramatizálás kategória zsűrije úgy vélekedett, hogy ennyire jól előkészített darabokkal nem találkoztak, ezért különdíjat is osztottak. Bábjátékban a Romulus Guga általános iskola diákjainak szólt az elismerés. Figyelemre méltó teljesítményt nyújtottak a Gyergyóremetéről érkezett színjátszók, a Bolyai iskola diákjai. Megható, bátor fellépés volt a Római Katolikus Teológiai Líceum hetedik osztályos tanulóinak mint szerzőknek is az előadása, amely arról szólt, hogy az iskola bajban van, ezért számba vették a teendőket, és kiálltak az igazuk mellett.
A Bolyai Farkas középiskola amfiteátrumában a filmet készítő diákok, köztük előkészítősök is, mutatták be munkájukat. A zsűri elnöke szerint az idei hálás, a gyermekekhez közel álló témát magas színvonalon dolgozták fel. A kisfilmek egy része a Facebookon, az Erdélyi Magyar Televízió Hitélet című oldalán is megtekinthető.
A vetélkedők szombaton délelőtt folytatódtak. A Bolyai líceum dísztermében a zene kategória versenyzői játszottak a legkülönfélébb hangszereken, énekeltek szólóban és vokális együttesekben a zsűritagok gyönyörűségére. Volt olyan díjnyertes résztvevő, aki furulyázott, énekelt és hegedült is. Kiemelkedő előadással adóztak Szent László emlékének a jobbágytelki iskolások. Meleg hangú dicséretet kaptak a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumból érkezett énekes fiatalemberek. Az énekelő, hangszeren játszó gyermekek mellett elismeréssel szóltak a felkészítő tanárokról is.
Népes részvétellel számoltak a fotó, plakát, naptár kategóriában, ahol ötletes, színvonalas alkotásokat mutattak be a versenyzők. A rajz és dombormű kategória volt a legnépszerűbb, több mint 400 rajz közül kellett válogatnia a zsűrinek a különböző korcsoportokban. A művészeti iskolás tanulók nemcsak zenében, a képzőművészet terén is tehetségre valló, színvonalas alkotásokkal jelentkeztek.
A szavaló diákok népes tábora sok szép szavalattal kényeztette a zsűrit, amelynek tagjai hosszas vita után tudtak csak dönteni a sorrendről.
Nem volt a legnépszerűbb szak, de tehetséges, éretten, árnyaltan gondolkodó kisebb és nagyobb diákok írását olvashatta a zsűri az irodalom ketegóriában. Az I-IV. osztályosok azt bizonyították, hogy jól ismerik Szent László hőstetteit, az V-VIII.-os diákok a kimeríthetetlen gyermeki fantázia segítségével vitézül harcoltak Szent László csapatában. A középiskolások, akik himnikus dicsérő költeményt vagy kisesszét kellett írjanak egy Szent László-himnuszból ihletődve, magabiztosan, szép gondolatokat, mély érzéseket kifejező írásokkal bizonyították íráskészségüket, alapos felkészültségüket. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai, szinte az összes felsős nyertes az ő körükből került ki, a marosvásárhelyi katolikus iskola diákjai, nagyernyei, szászrégeni versenyzők a gimnáziumi osztályokból, valamint a Bolyai iskola másodikosai és egy marosszentgyörgyi iskolás.
Az ünnepélyes díjkiosztás a virágvasárnapot megelőző szombat délutáni szentmise után következett, hosszan belenyúlva az estébe. A zsűrielnökök értékelték sorra minden kategória eredményeit, és a három korcsoportban 540 díjat és 180 dicsérő oklevelet adtak át a nyerteseknek. A nyeremény a kolozsvári Verbum kiadó által felajánlott könyvjutalom volt, és néhány kategóriában a Talentum Alapítvány díja.
– Amikor a szervezést elkezdtük, kevesen hittek benne, de azt, amit az Úr épít, függetlenül attól, hogy akarják vagy sem, nem lehet lerombolni – mondta a záróünnepségen dr. Tamási Zsolt. Főszervezőként köszönetet mondott az előkészületekben, majd a verseny lebonyolításában, a diákok teljesítményének az értékelésében részt vevő pedagógusoknak, szakembereknek, a felkészítő tanároknak és a Római Katolikus Teológiai Líceum önkéntes munkát vállaló 40 diákjának, akik a szervezésben segédkeztek. És természetesen a diákoknak, akik Maros, Hargita, Fehér, Kolozs, Bihar, Kovászna és Temes megyéből érkeztek vagy küldték el postán alkotásaikat. Hálával szólt a társszervező intézményekről, a Római Katolikus Teológiai Líceumról, a Pro Vita Cristiana Alapítványról és a Bolyai Farkas iskoláról, valamint a többi támogatóról: a gyulafehérvári érsekség, a Keresztelő Szent János és a Szent Mihály plébániák, kiemelt médiapartnerek, cégek, magánszemélyek, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutató a Magányosok Klubjában
Sebestyén Péter, a marosvásárhelyi Szent Imre plébánia lelkészének könyvét Kopacz Imola vezetőnk mutatta be a Magányosok Klubjában. Röviden vázolta a szerző életútját. Elemi iskoláit szülőfalujában, Szépvízen végezte, majd pappá szentelése után segédlelkészként Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Gyergyóremetén szolgált. Erdőszentgyörgyi szolgálata idején a Bözödújfaluból kitelepített hívek számára templomot építtetett. 1998-tól a marosvásárhelyi közszolgálati rádió Hitvilág rovatának állandó munkatársa, tagja a Szent György Lovagrendnek. Az Ezüstbeszéd című, nagyon szép kivitelezésű jubileumi kötetében az ezüstmisés szerző 25 évi papi szolgálatáért ad hálát. Nagyon szépen írja: A magyarságot ma nem az Európai Unió vagy a sok pénz menti meg a pusztulástól, hanem az erkölcsi és hitbeli felemelkedés. Merjünk kitartani Isten törvényei és egyházunk mellett! A könyv végén szívbemarkoló a búcsúztatója: „Testvéreim! Van beteljesedett élet! Ilyenkor, amikor az érett gyümölcs lehull az élet fájáról, nem a semmibe, a pusztulásba hull, hanem Isten tenyerére, aki átnyújtja a kezét a halál szakadéka fölött, és átsegít a halál kapuján.” Sebestyén Péter ezüstmisés plébános szavaival zárom írásomat: „A nyáj, ha elhanyagolják, szétszóródik, ha nem vezeti senki, megy a maga feje után, és magányossá válik, még inkább ki van téve a veszélyeknek. A pásztor feladata, hogy összegyűjtse őket. Jézus azért jött, hogy életünk része legyen, hogy megmutassa Isten végtelen szeretetét, és meghívjon ebbe a nyájba. Árpád-házi Szent Erzsébet, a középkor nagyasszonya mondja: ahol szeretetet vet az ember, ott öröm sarjad”. Köszönjük a szívhez szóló szavakat, ami segített abban, hogy lelkünk ráhangolódjon a húsvét üzenetére.
Czerán Erzsébet / Népújság (Marosvásárhely)

Halhatatlanok: Erdélyben először
A magyar huszárok 1914. őszi galíciai harcainak állít emléket a Halhatatlanok Limanowa – magyar győzelem 1914 című dokumentumfilm, melyben játékfilmes elemekkel mutatja be a rendező a nagy háború hadi eseményeit. A film először lesz látható Erdélyben.
A filmpremiert vasárnap tartják Gyergyóremetén 18 órától a Közösségi Házban. Az eseményen jelen lesz Bárány Krisztián forgatókönyvíró, rendező, aki a Remetén és a környékén forgatott Kereszthegy című film alkotója is. Az első világháború hadszínterein szinte mindenhol találunk magyar egységeket, számtalan siker is fűződik a nevükhöz, ám a legnagyobb jelentőségű és tényleg kizárólag magyarok által véghezvitt győztes csata a limanovai – emeli ki Bárány Krisztián. Ehhez méltón ápolták emlékét, a Nádasdy-huszároknak valóságos kultusza volt Magyarországon egészen 1945-ig. A lengyelek sem felejtettek. Krakkó környékén, egész Galíciában ismerik és tisztelik Muhr Ottmárt és huszárjait, az ezredesnek gyönyörű mauzóleumot állítottak, és még az egyszerű közhuszár sírján is mindig van friss virág, ég egy-egy gyertya. A lengyel-magyar barátság fontos mérföldköve Limanowa, amikor a magyarok megmentették szomszédaikat az örök ellenség orosztól.
Gergely Imre / Székelyhon.ro

Közigazgatási képzés magyar nyelven a BBTE-n
Az RMDSZ érdekelt a szakkifejezések anyanyelvi használatában
Magyar nyelvű, alap- és mesteri szintű közigazgatási képzést tervez indítani idéntől a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE). A közigazgatási anyanyelvű képzés fontosságáról és hasznáról önkormányzati vezetők értekeztek a BBTE egyik épületében megtartott kerekasztal-beszélgetésen. Magyar nyelvű, alapfokú közigazgatási képzés eddig csak a BBTE sepsiszentgyörgyi és szatmárnémeti kihelyezett tagozatán létezett, Kolozsváron nem, mesteri tagozat magyar nyelven pedig egyáltalán nem működött. – Tömbvidéken és interetnikus környezetben is nagyon fontos, hogy a közigazgatási szakkifejezéseket magyarul is használják azok, akik az adminisztrációt működtetik. Az RMDSZ ebben érdekelt, ezért vállalja az új közigazgatási képzés népszerűsítését. Meggyőződésünk, hogy az ügyintézésben dolgozók és dolgozni vágyók ennek köszönhetően még hatékonyabban szolgálják majd ki a magyar embereket – hangoztatta Kelemen Hunor.
A megbeszélés elején a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Politika-, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Kar dékánja, Călin Hintea a BBTE és különböző magyarországi egyetemek között eddig is létező, jól működő együttműködések fontosságát ecsetelte.
– Reméljük, hogy a szatmári és a sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatunk mellett megvalósulhat az az álmunk is, hogy Kolozsváron magyar nyelvű közigazgatási alap- és mesteri képzést indítsunk. A BBTE eddigi gazdag – több mint 500 alap- és mesterképzési programot tartalmazó – oktatási kínálatát egészíti ki Kolozsváron a magyar nyelvű közigazgatási képzés. A hangsúly most is a minőségen van, hisz minden programunk esetében ezt célozzuk meg. A hivatalos visszajelzések, azaz a rangsorok is azt mutatják, hogy az egyetemen minőségi oktatás folyik – összegzett Sóos Anna. A rektorhelyettes elmondta: az új programot tartalmazó kormányhatározatot ugyan még nem bocsátották ki, de remélhetőleg július elejéig ez megtörténik. Amennyiben a kormányhatározat még várat magára, akkor az érdeklődők csak ősszel felvételizhetnek erre a szakra. Soós Anna rektorhelyettestől megtudtuk: Kolozsváron húsz ingyenes helyre lehet jelentkezni a közigazgatási alapképzésen, magyar nyelven, de lesznek tandíjas helyek is. A két kihelyezett tagozaton (Szatmárnémetiben és Sepsiszentgyörgyön) is 20-20 ingyenes helyet hirdettek meg. A mesteri tagozaton a helyek száma még nem tisztázott. 
– Kiváló kezdeményezésnek tartom a magyar nyelvű közigazgatási képzést. Ahhoz, hogy egy állam eleget tudjon tenni állampolgárai elvárásainak, hatékony és nagyon jól képzett közigazgatási szerkezetre van szüksége. Romániában még sok a tennivaló e téren is, hogy azt érezzük: az állam ellátja azokat a feladatokat, amelyeket az adófizető elvár tőle – közölte Kelemen Hunor, majd a jelenlegi romániai közigazgatási szakemberhiányt említette. 
Balogh Márton egyetemi oktató azt hangsúlyozta: céljuk az, hogy a képzési program minél inkább megfeleljen az elvárásoknak, ez pedig a gyakorlati és elméleti szakemberek közti kommunikációt feltételezi. Kiderült: az oktatók között magyarországi szakemberek is lesznek.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke közölte: reméli, hogy ez az új szak majd gátat vet annak a régi beidegződésnek, miszerint „az elmúlt időszakban nagyon sokan azért iratkoztak be különböző képzésekre, hogy legyen egyetemi diplomájuk, és a közigazgatásban nagyobb fizetést kapjanak”. Megígérte: az elkövetkezőkben még jobban megerősítik az együttműködést a BBTE-vel. Kolozsvár alpolgármestere, Oláh Emese kifejtette: a közigazgatásban jól képzett, fiatal szakemberekre van szükség, és ezt elősegíti a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal és a BBTE közti együttműködés tágítása is. 
Markó Bálint rektorhelyettes pozitív fejleménynek nevezte Kolozsváron a magyar közigazgatási képzés beindítását, emellett a megyei adminisztrációkkal való jó kapcsolat kialakítását, az együttműködés és a tudásátadás jelentőségét hangsúlyozta. 
 – A magyar közigazgatási nyelvezet ismerete nagyon fontos. Még mos is előfordul, hogy egy magyarországi testvérvárosi vagy testvérmegyei kapcsolat során keressük a szavakat magyarul. A közigazgatási nyelvezetet az egyetemen kell elsajátítani. Szívesen vállaljuk, hogy a hallgatóknak szakmai gyakorlatot szervezünk – közölte Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.
A Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Vákár István elmondta: Kolozs megyében is jól fognak a magyarul tudó közigazgatási szakemberek.
Gyergyóremete polgármestere, Laczkó-Albert Elemér arra figyelmeztetett: az anyanyelvű közigazgatási képzés végzőseinek nagyon jól kell tudniuk románul is, illetve ismerniük kell a szakfogalmakat románul és magyarul, és egy felsőfokú román nyelvvizsga is jól fogna a székelyföldi önkormányzatokban dolgozó magyar személyeknek. Balla Ferenc, a Kolozs Megyei Tanács egyik RMDSZ-es tanácsosa már most megígérte, hogy beiratkozik a magyar közigazgatási mesteri képzésre. Lőrinczi Zoltán Kolozs megyei RMDSZ-es tanácsos azt vetette fel, hogy a közigazgatási szakot magyar nyelven végző fiatalokat egy-egy önkormányzat ösztöndíjjal támogathatná, így biztosítva be a szakképzett, fiatal munkatársat.
Fejes Zoltán Levente székely származású fiatal a líceumot magyar nyelven végezte, az egyetemen viszont románul tanult, hat éven át pedig a michigani egyetem doktori programjában vett részt. A büntető igazságszolgáltatásban kriminológusi végzettséggel rendelkező fiatalember a román és a magyar nyelv mellett az angol nyelv ismeretének fontosságát, a kritikus gondolkodás és a problémamegoldás elsajátítását hangsúlyozta.
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)

Szamosújvári Téka: több mint oktatás és tánc
Szamosújváron kellemes meglepetés fogad: kis irodahelyiség helyett tágas épület bentlakással, protokollteremmel, kézműves-foglalkozásra felszerelt szobával. Balázs Bécsi Attila, a Téka elnöke mindent megmutat: mi mindent értek el és tettek hosszú évek kemény munkája árán a mezőségi magyarságért. 
Balázs Bécsi Attila nemcsak felismerte, de tett is a mezőségi szórványmagyarságra leselkedő asszimilációs veszélyek ellen. Székelyföldről, tömbmagyar környezetből érkezett Szamosújvárra. Gyergyóremetén nevelkedett, csíkszeredai érettségije után 1982-ben felvételizett a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia szakára, majd a Ceauşescu-rendszer célzott kihelyezései miatt Moldvába került tanárként két és fél évre. Közben megismerkedett szamosújvári feleségével, így már nem volt kérdés: a rendszerváltozás után hazatér Erdélybe. Huszonhét évvel ezelőtt a helyiek kérésére Szamosújváron elvállalta a társadalomtudományok oktatását. A későbbi Téka-elnök érkezésével a magyarságtörténelem-oktatás is elindult. Az új tanár azonban nem elégedett meg a pedagógia nemes feladatával. Bevallása szerint szülei, tanárai, a gyergyóremetei közösség abban a hitben nevelte, hogy egy ember élete – főként értelmiségiként – csak úgy lehet teljes, ha saját nemzeti közösségéért is cselekszik. Amikor tanítani kezdett, nemcsak a leckét adta le, hanem igyekezett nevelni is.
A nyolcvanas évek elején bekerültem a kolozsvári táncház-mozgalomba, amelyet a kommunizmus földalattivá kényszerített egy időre. Akkor jöttem rá, hatalmas közösségformáló ereje van a néptáncnak, így Szamosújvárra kerülve táncházat szerveztem a helyi és a környékbeli fiataloknak. Szerencsére nyitott fülekre találtam” – meséli az alapítvány kezdeti időszakáról a szervezet elnöke. Az indulás nem volt zökkenőmentes: egy idő után a szülők türelmetlenül érdeklődtek, hogy gyermekeik hétvégenként hová tűnnek el órákra, így elsősorban az ők megnyugtatására hozták létre a Kenderkóc Néptáncegyüttest, amelyből később kialakult a ma is aktív Kaláka Néptáncegyüttes. Táncegyüttesből több funkcionális szervezet „Bűn lett volna nem kihasználni a tánc eredményétől felpezsdült fiatalok tenni akarását, így 1993-ban létrehoztuk a Téka Alapítványt. Egyrészt, hogy igényes kulturális keretet adjunk a munkánknak, másrészt, hogy civil szervezetként anyagi támogatásért pályázhassunk. Miután a Kaláka az országot képviselve kijutott egy franciaországi nemzetközi táncfesztiválra, a román városvezetőség felháborodva kitessékelt mindenhonnan, így próbahely is kellett” – tette hozzá Balázs Bécsi Attila. A tanári mesterség mellé ekkor új csapódott: ki kellett ismerni a pályázatírás csínját-bínját. Úgy tűnik, a szervezet elnökének ez nem okozott különösebb fejtörést: hamar megvásárolták a Téka mostani székhelyéül szolgáló épületet, amelyet Magyar Művelődési Központként újítottak fel és fejlesztettek az évek során.
A helyi magyar közösség fiataljainak már nem volt elég a táncház megszervezése. A Művelődési Központ keretében ma már állandó, szeptembertől júniusig évadszerűen működő programokat szerveznek: néptáncoktatást, kézműves-foglalkozásokat, kórust, színjátszókört, az alapítvány saját keramikus műhelyében rendszeres, szakmailag akkreditált képzéseket felnőtteknek is. Hetente több mint 600 érdeklődő látogat el az állandó tevékenységekre, és más alkalmi programok is születnek: nemzetközi néptánc-fesztivál, amelyre egyfajta helyi magyar napokként tekintenek, de az idősödő helyi néptáncosok, népdalénekesek Mezőségi Fesztiválját is 21 éve megrendezik. A környező falvak népi hagyományaira és annak őrzőire kíváncsi látogatók rendszerint év elején lefoglalják a szálláshelyeket a Téka bentlakásában és a helyi panziókban. A további kínálatban Betlehemes találkozók, nyaranta hét – kézművességgel, honismerettel, művészettel-irodalommal, zenével, néptánccal, keramikus-tűzzománccal foglalkozó – tábor, valamint évadnyitó és -záró fesztiválok is szerepelnek. „Gyönyörű és felemelő érzés kórusunkban negyven éneklő kisdiákot látni. Az újabb generációk folyamatosan váltogatják egymást. Nincs elveszett vagy közügyek iránt érdektelen nemzedék. Csak nem figyelünk eléggé rájuk, így kicsúszhatnak kezeink közül. A Téka célja ennek megakadályozása” – vallja az alapítvány elnöke. Hozzáfűzi: sokszor már ő maga sem tudja követni a tempót, de elmondása szerint dinamikus, jól összerázódott csapat áll a háta mögött, akiknek szinte már rutin a programözön megszervezése. A Téka elnökeként az ő szerepe ma a szervezet tevékenységének áttekintése és a működéshez szükséges anyagi alapok előteremtése.
A szervezetben jelenleg több intézmény is működik: a kulturális programokat biztosító Művelődési Központ, a mezőségi diákokat összegyűjtő szórványkollégium és a Tóvidéki Térségfejlesztési Program, amely a turisztikai célra kialakított feketelaki tájházat és táborközpontot, valamint a szépkenyerűszentmártoni közösségi házat működteti. A Tóvidéki programmal igyekeznek a környező vidék lehetőségeit is kihasználni, felvirágoztatni, megmutatni a nagyvilágnak az ottani magyar közösségeket is. Egyik legnagyobb projektjüket idén fejezték be: átadták ugyanis a szórványiskolát a helyi önkormányzatnak, a sportcsarnokkal és bentlakással kiegészített épület mellé azonban játszóparkot is terveznek. A Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum a tervek szerint jövőre felvenné Kemény Zsigmond erdélyi magyar romantikus író, publicista, politikus nevét, aki a Fehér megyei Alvinc faluban született és a Kolozs megyei Pusztakamaráson halt meg. A Téka 2000-ben csatlakozott a Válaszúton elindított szórványoktatási programhoz, amelynek keretében a gyerekeket olyan településekről gyűjtötték össze, ahol nincs oktatás vagy a magyar nyelvű tanítás hiányzik. E program korábban Szamosújváron is elindult, de a bentlakásos helyek hamar beteltek.
Hosszú küzdelem, példátlan színvonalú épület
„Előbb a Művelődési Központunk tetőtéri részét építettük ki, ahova akkor még nagyjából 20 gyereket tudtunk befogadni. Miután a helyi református egyházközség kilépett a programból, nyilvánvalóvá vált, hogy étkezdével is ellátott multifunkcionális, korszerű épületre lesz szükség, így konyhával, tanulóhelyekkel, bentlakási résszel ellátott szárnnyal toldottuk meg a Tékát, amelyben már 110 tanulót is el tudunk szállásolni” – fejtette ki Balázs Bécsi Attila. Az iskolai tanítás után sem maradnak magukra a gyerekek: délutánonként pedagógusok foglalkoznak mindenkire figyelve, hogy szükség esetén segítsenek és pótolják a hiányosságokat – ez pedig komoly vonzóerőt jelent, egyre több szülő íratja be a Tékához a legkisebb családtagot. Az igényesebb, gazdagabb tudású gyermekeket látva az alapítvány működtetői eldöntötték, mindezt iskolai szinten is biztosítani fogják. A szervezet elnöke elmondta, a szórványiskola felépítése előtt négy, román–magyar vegyes intézmény öt épületében tanultak a gyerekek, a románokhoz képest másodrangúként számon tartva, hiszen a magyar kultúra semmilyen formában nem jelenhetett meg az iskolák programjaiban. Az iskolák vezetői nem tagadták, hogy púp a hátukon a magyar osztály, így még örültek is a külön magyar tanintézmény tervének. Négy évbe telt, amíg végiglobbiztuk Erdélyt és Magyarországot támogatásokért. 2008-ban az elinduláshoz szükséges anyagiakat a magyar állami Szórvány Tanácstól kaptuk, két évre rá az új kormány pedig teljes mellszélességgel felvállalta a projekt megvalósítását. Miután pedig felmutattuk az addig elért eredményeket Orbán Viktor miniszterelnöknek válaszúti látogatásakor, megkaptuk a gyors befejezéshez szükséges támogatást is” – foglalta össze a szervezeti vezető az iskola születésének hátterét. Az RMDSZ időközben román állami támogatást igyekezett szerezni, sikertelenül: a támogatásra vonatkozó kormányhatározat megszületése előtt vagy leváltották a végrehajtói hatalom képviselőit, vagy eszükbe jutott, hogy egy civilszervezet csak közhasznú intézményként kaphat állami támogatást, mire pedig ezt bebizonyítva összeállt a határozat, újabb kormányváltás következett, és a téma lekerült a napirendről. Mindezt a helyi tanács és a tanfelügyelőség bürokratikus huzavonája sem könnyítette meg: végül sikerült a román iskolákból az újba átemelni a magyar osztályokat. Az iskola, bár államilag akkreditált tanintézmény, azóta is a Téka Alapítvány és a magyar állam támogatásával működik. A tornatermet is magyar állami pénzből és az RMDSZ támogatásával építették fel.
Okostáblák, tanító lépcsők
Balázs Bécsi Attila körbevezet az épületegyüttesben: a kisebb sportcsarnoknak is megfelelő tornateremben a hideg eső elől menekülve éppen a nyolcadikos diákok ballagnak élő gitárszóval, hangulatos szerepléssel. Hála Istennek sokan vannak. Az udvaron az iskola jelképe, a nagybetűs életbe átvezető híd és kapu, modern, műfüves focipálya, kinti előadásokért felépített színpad, odabent pedig ragyogóan tiszta, otthonos, meleg hangulatú, okostáblákkal, személyes könyvszekrényekkel felszerelt osztálytermek várják a jól döntő szülők gyermekeit. A lépcsőkön haladva a legkisebbek észrevétlenül sajátíthatják el a fokokra kiírt hét napjait, az évszakokat, az ábécét. Szabadidejükben a diákok sószobában olvashatnak, az iskola saját rádióműsorát szerkeszthetik, válogathatnak a gazdag könyvtár kínálatából, és márkás laptopokon tehetik le a számítógépes képességvizsgát. A szamosújvári szórványiskolában, a Mezőség egyetlen magyar tannyelvű oktatási intézményében jelenleg a környező vidék 26 településéről – Válaszúttól Ördöngösfüzesen át a Tóvidékig – több mint 470 magyar diák tanul. Az elnök szerint azonban az oktatás minősége hagy még némi kívánnivalót maga után.
„Sok mai fiatal pedagógusból hiányzik az elhivatottsági érzés, az önképzés, de ez az egész romániai közoktatásra jellemző. Az iskolánkban azonban egyre ambíciósabb tanári kar kezd kialakulni, de gyenge fizetéssel nehéz őket motiválni” – magyarázza az egykori oktató, majd hozzáteszi, évente 40 tanárnak kiosztott ösztöndíjjal egészítik ki a havi bért. Ugyanakkor kiderült, az egyetemre felvételiző diákokat is tudják ösztöndíjjal támogatni az Ignitas Egyesülettel való kapcsolatuk révén. A tanulmányok után hazaérkező vállalkozó szellemű fiataloknak pedig segítenek pályázatokat is írni.
„Húsz évnyi szórványbeli munka után úgy látom, a legfontosabb nem a sikeresen érettségizők számának növelése, hanem azoké, akik a tanulás után visszajönnek szüleik településére, hogy itt alapítsanak családot” – mondja Balázs Bécsi Attila hozzáfűzve, hogy magyarországi szervezetekkel együttműködve a Téka igyekszik gazdaságilag a Mezőséget vonzóvá tenni a fiatalok számára. Az alapítvány munkájának sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az összes mezőségi település közül egyedül Szamosújváron nem csökkent a magyar lakosság aránya az utóbbi néhány évben.  
Kádár Hanga Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Történészek szakmáztak Gyergyóremetén
Erdélyi történészek, művészettörténészek, régészek, és történelemtanárok, valamint Erdély történelmét érintő témákkal foglalkozó magyarországi szakemberek találkoztak Remetén és folytattak szakmai vitákat négy napon át. A Gyergyói Szemle Egyesület szervezésében megvalósult tábor az első ilyen jellegű szakmai találkozó Erdélyben.
Az Erdélyi Történésztábor célja az, hogy egy olyan fórum jöjjön létre, ahol mélyenszántóan lehessen vitatkozni, kibeszélni történettudományi kérdéseket. Ere a mindennapokban és a „gyorstalpaló” módon megszervezett konferenciákon nincs lehetőség – mondta el a Gyergyói Szemle Egyesület vezetője, Nagy József. Előadások zajlottak és kéziratviták, azaz publikálás előtt álló kutatási eredményeiket mutatták be egymásnak a jelenlévők kötetlen keretek között. A hozzászólások alapján várhatóan több tudományos munka is gazdagabb lehet.
Az előadásokat nem szánták a nagyközönségnek. Amint Nagy József jelezte, a felvetett témákat a szakmán kívüli érdeklődők számára csak hosszabb bevezetők révén lehetne érthetővé tenni, itt azonban egyből belevághattak a dolgok közepébe.
Összehangolnák a történelemkutatást
A történésztábor ugyanakkor annak az elképzelésnek a mentén is született meg, hogy remélték: összehozza majd a történészeket, közös munkafolyamatok indulnak el. Itt Erdélyben nagyon atomizált a történelemkutatás, a történész-társadalom. Amint Nagy József közölte, nincsenek összefüggő kutatási csoportok, nem jellemző az, hogy egy adott téma kapcsán együtt dolgozzanak a kutatók.
Ezért is volt meghívottja az eseménynek Ablonczy Balázs, aki a közelgő Trianon évforduló kapcsán létrehozott kutatói csoport munkájának megszervezését ismertette. Erősíteni kell a hálózatiságot, egyenként nemcsak eredményeket nehéz elérni, de egyre gyakoribb, hogy kutatók egyéb tevékenységekkel is kénytelenek foglalkozni a szakmai munkán kívül. A történésztáborban természetesen szó esett a következő években esedékes centenáriumi évfordulók témáiról is. Ezek nyilvánvalóak komoly kihívás elé állítják majd a történészeket is. Ugyanakkor az is megfogalmazódott, hogy nem könnyű az sem a történész-szakma számára, ami manapság nagyon divatossá vált, hogy hobbitörténészek által pufogtatott mítoszok kerülnek a közönség elé, például a székelyek őstörténete kapcsán.
A szakmai viták arra is teret adtak, hogy felvetődhettek olyan témák, amelyek még nincsenek megfelelően feltárva, és amelyeket érdemes lenne mélyebben kutatnia a történészeknek. Azt is megnézhették, kik azok, akik szakterületéhez közel áll az adott téma, és akik ezt a feladatot vállalhatják, itt, a történésztáborban megfogalmazott késztetés alapján.
Gergely Imre / Székelyhon.ro

Sándor Imre – egy erdélyi vértanú

Hunyad Megyei Magyar Napok
„Haza jött” a Vas megyei nagykövetség
A több mint egyhetes rendezvénysorozatot már nyolcadik alkalommal szervezték meg, az időpont mégis újdonság, mivel a korábbi években mindig május–június táján került rá sor.
Sporttal, vallásos dalokkal és testvérvárosi kapcsolatokkal kezdődtek. Vajdahunyadon a Corvin-Savaria magyar házban a magyarországi Vas testvérmegye küldöttségét fogadták a helyi magyarok. „Haza jöttetek”, így fogadta Ferenczi István, a májusban megválasztott új vajdahunyadi RMDSZ-elnök köszöntötte a népes Vas megyei küldöttséget, amely immár harmadik alkalommal jött el a Hunyad Megyei Magyar Napokra.
Az együttműködés hosszú múltra tekint vissza, Vas és Hunyad megyék, illetve Szombathely és Vajdahunyad már a rendszerváltás utáni első hónapokban testvérmegyei, illetve testvérvárosi kapcsolatot alakítottak ki, az együttműködés mégis az utóbbi években élénkült meg, hangsúlyozta Marton Ferenc, a Vas megyei közgyűlés alelnöke. Korábban ugyanis a kétoldalú kapcsolat inkább hivatalos, intézményi szinten zajlott, az utóbbi években viszont lejutott az emberekhez is, mindenekelőtt a civilszervezetek együttműködése révén. Megtisztelő Vajdahunyadra jönni, már itthon érzik magukat és feltöltődnek, kitartással, a nemzetbe vetett hittel és mindenekelőtt az összefogás felemelő példájával, hangsúlyozta Marton Ferenc, aki fontos fejleménynek tartja, hogy Magyarországon a szórványra is egyre jobban felfigyelnek, nem csupán a Székelyföldre.
Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke is köszöntötte a magyarországi vendégeket, amolyan jelképes Vas megyei nagykövetségnek nevezve a kétoldalú kapcsolat nevét viselő Corvin-Savaria magyar házat. A kohászvárosi magyarság kulturális és közösségi központjaként szolgáló ház ugyanis jelentős Vas megyei támogatással épült meg több, mint egy évtizeddel ezelőtt. A magyarországiak nemzeti zászlót ajándékoztak a házigazdáknak, utóbbiak pedig Fazakas Tibor vajdahunyadi képzőművész alkotásaival ajándékozták meg a vendégeket.
A hat csapat részvételével zajlott focibajnokság pénteken kezdődött el, de csak a szombati mérkőzések után ért véget. A csernakeresztúriak nyerték meg a tornát, megelőzvén a másik két Hunyad megyei csapatot, a dévait és a lupényit, illetve a kolozsvári, szegedi és mezőkövesdi vendégeket.
A magyar napok hivatalos megnyitójára szombaton került sor, ráadásul nem is valamelyik jelentősebb városban, hanem Lozsádon, az alig 200 lakosú, fele-fele arányban magyar–román faluban. A helyszín kiválasztása nem volt véletlen, mivel 2020-ban a település első okiratos megemlítésének 700. évfordulóját ünnepli, az RMDSZ falu-revitalizációs programot indított el. Akárcsak annyi más erdélyi falu, Lozsád népessége is folyamatosan csökken, a fiatalok elvándorolnak és főleg az idősek maradnak. Az életkörülmények javításával (aszfaltozás, közművesítés kibővítése) révén a folyamat megállítását, sőt, remélhetőleg visszafordítását célozzák.
A Hunyad megyei magyar napok szombati hivatalos megnyitójára Lozsád úgy megtelt élettel és pezsgéssel, hogy már az öregek sem igazán emlékeztek hasonlóra. A helyiek is szép számmal gyűltek össze a kultúrotthonnál, de dévai, vajdahunyadi, magyarországi és hollandiai vendégek is eljöttek. A megye két nagyvárosából sokan mentek el Lozsádra, és nyílván, hogy a Vas megyeieket is elhozták, sőt, Zsargó János, a vajdahunyadi református egyházközség lelkipásztora az éppen látogatóba lévő hollandiai testvérgyülekezet küldöttségét is elvitte Lozsádra. Aligha bánták meg, nagyszerű élményben volt részük.
A Martinyesdi községházán folytatott megbeszélés után (Lozsád oda tarozik) Székely Attila helyi tanácsos köszöntötte az egybegyűlteket, majd Adinel Botescu községi polgármester a parányi magyar közösség felkarolásának közös szándékát hangsúlyozta. Vetési László, a kolozsvári erdélyi református püspökség szórványigazgatója a belső összetartás fontosságát hangsúlyozta. A várak – melyek terén Hunyad megye kimagasló helyet foglal a Kárpát-medencében – megvédik a közösséget a külső támadásoktól, a belsőktől azonban már nem. A nemzeti megmaradás tartópilléreit, a templomot és az iskolát a közösségnek kell megőriznie. Marton Ferenc a testvérvárosi kapcsolat fontosságáról beszélt, Laczkó Albert, a Hargita megyei Gyergyóremete polgármestere pedig a szórvány és Székelyföld közötti kapcsolat kiépítésének lehetőségét említette fel a szórványfalú esetében. Sípos Szabolcs a Lozsádra beszolgáló szászvárosi református lelkipásztor a hit fontosságát ecsetelte, Winkler Gyula pedig 3 nyelven köszöntötte az egybegyűlteket: magyarul, románul és angolul. A kultúrotthonban ugyanis helyi románok is eljöttek együtt ünnepelni a magyarokkal, a holland vendégeket viszont nem tudta anyanyelvűkön, hanem csak a nemzetközi közvetítőnyelven megszólítani.
Az igazi látványra azonban az ünnepi beszédek után került sor, amikor a dévai szivárvány nyugdíjas-kórus, a martinyesdi néptánccsoport és a csernakeresztúri hagyományőrző egyesület lépett fel. Utóbbiak nagyszerű teljesítményét vastaps fogadta. Közben kint az udvaron mindhárom üstben elkészült a finom gulyás, melyet a helyiek és a vendégek sokáig falatozták, kellemes beszélgetések mellett és magyar nóták kíséretében.
Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)

Ragyogjanak az együttérzés csillagai!
Minél több! Hiszen ez jelzi, hogy egyre többen vannak, akik együtt éreznek a nélkülözőkkel. A Gyulafehérvári Caritas szervezet hagyományosan minden év októberében csatlakozik az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akcióhoz. Idén kilencedik alkalommal gyertyákkal világítanak meg egy-egy közteret, ahol minden egyes égő gyertya a sorsvállalást jelképezi.
Az akció lehetőséget teremt mindenki számára, hogy egy-egy gyertya meggyújtásával és ezzel egy időben nyújtott pénzbeli adományával láthatóan is kifejezze: minden nehézség ellenére fontos számára a közösség, és együtt érez a szegény emberekkel.
Az Egymillió csillag a szegényekért akció 1998-ban indult Franciaországban, s közel húsz év elteltével a Caritas Europa, a Caritas Internationalis és számos ország Caritas-szervezete – köztük a romániai is – részt vesz a szolidaritási akcióban.
A Caritas tavaly 16 helyszínen szervezte meg a gyertyagyújtást több mint 5.300 személy részvételével, a perselyekbe pedig 42.294 lej gyűlt össze. Az adományokból több mint 600 nehéz sorsú család és egyedül élő idős személy részére készítettek élelmiszercsomagokat. Ezzel az adománnyal tették szebbé a karácsonyi ünnepüket.
A Gyulafehérvári Caritas célkitűzéseiből adódóan hangsúlyt fektet arra, hogy a mindennapi, a szegénységet, szociális-egészségi problémákat enyhítő programjai mellett hasonló rendezvényekkel is felhívja az emberek figyelmét a nehezebb körülmények között élő embertársakra.
Idén október 13-án, pénteken este 6 és 8 óra között több erdélyi városban lesz gyertyagyújtás. Maros megyében négy településen égnek majd a gyertyák: Marosvásárhelyen a Színház téren, Marosszentgyörgyön a Szent György téren, Erdőszentgyörgyön a művelődési ház előtt, Szovátán a fürdőtelepen a Maros villa előtti parkolóban.
Továbbá: Csíkszeredában a Szabadság téren, Csíkkarcfalván a központban, Gyergyószentmiklóson a művelődési központ előtt, Gyergyóremetén a Cseres Tibor téren, Gyergyóditróban a Jakab Antal téren, Gyergyóalfaluban a Sövér Elek Iskolaközpont dísztermében, Maroshévízen a kultúrház előtt, Székelyudvarhelyen a Dávid Ferenc téren Székelykeresztúron a központban, Sepsiszentgyörgyön a Szabadság téren, Kézdivásárhelyen a Gábor Áron téren, Bereckben a Szent Miklós római katolikus templomban, Petrozsényben a színház melletti parkban.
– A készülődés elkezdődött, a Caritas munkatársai és az önkéntesek teszik a dolgukat, hiszen az évek során rutinra tettek szert. Tavaly Maros megyében eredményes volt az akció, hiszen 160 élelmiszercsomagot sikerült összeállítani – fogalmazott Molnár József, a Caritas kommunikációs felelőse.
Marosvásárhelyen a Színház téren idén is kedveskednek az adakozóknak. Egy finom teával, és akárcsak tavaly, műsorral készülnek, hogy még hangulatosabbá tegyék a teret. Énekel Boros Emese, kíséri Fülöp Csongor és Asztalos Zsolt. Mezey Sarolta / Népújság (Marosvásárhely)

Százak sorsvállalása a nélkülözőkkel
A hűvös idő nem tartotta vissza Csíkszereda lakóit, hogy együttérzésüket fejezzék ki a hátrányos helyzetben lévő embertársaik iránt: az idei Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akción 483 résztvevő 4416 lejt adományozott a rászorulók számára.
A Szabadság térre kilátogatók egy-egy gyertya meggyújtásával, valamint pénzbeli adományukkal járulhattak hozzá az idei szolidaritási akció sikerességéhez.
Az esemény alkalmából összeállított ünnepi műsor keretében elsőként Demeter Zsuzsa, a Gyulafehérvári Caritas Szociális Ágazatának képviselője köszöntötte a jelenlevőket, majd Tódor Attila segédlelkész áldásával vette kezdetét a gyűjtés. Ezt követően a csíkszentkirályi Vadrózsa néptánccsoport előadását, majd a Csík Klarinét Kvartett rövid koncertjét élvezhette az adakozó közönség..
Györfi Rita Erdős Virág a Világító testek című kötetében megjelent néhány rövidversét adta elő, végezetül pedig Török Csongor tűzzsonglőr tartott zenés-tüzes bemutatót. Az esemény ideje alatt Zengerling Vanessa, a szervezet önkéntesének gitárjátéka volt hallható. A Gyulafehérvári Caritas lelkes önkéntes csapata a rendezvény szervezésében és lebonyolításában nélkülözhetetlen segítséget nyújtott. A jelenlévők mosollyal, tapssal, kedves szavakkal illették az akciót és a produkciókat, sokan készítettek fényképet a mécsesekről, a fokozatosan bővülő alakzatról – írja közleményében a Gyulafehérvári Caritas. Tavaly egyébként Csíkszeredában 676 résztvevő 4495 lejt adományozott a szolidaritási akció során.
Pénteken este a hargitai megyeszékhely mellett további 16 helyszínen – Marosvásárhelyen, Marosszentgyörgyön, Erdőszentgyörgyön, Szovátán, Csíkkarcfalván, Gyergyószentmiklóson, Gyergyóremetén, Gyergyóditróban, Gyergyóalfaluban, Maroshévízen, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Bereckben és Petrozsényben – gyújtottak gyertyát, a nélkülözőkkel való jelképes sorsvállalás jegyében. Székelyhon.ro

Bálint Zsigmond emberközelben
Igen, ez az emberközelség egyik fő jellemzője a 80 éves marosvásárhelyi fotóművésznek, Bálint Zsigmondnak. Ez a címe – Emberközelben – a Bernády Házban nyílt nagy sikerű jubileumi tárlatának és a Communitas Alapítvány támogatásával, a csíkszeredai Pro Print Kiadó gondozásában kiadott szép albumnak is. A kiállítás igen elismerő közönség- és sajtóvisszhangnak örvend, az ünnepelt könyve fotósként is jól ismert kollégája, Ádám Gyula gondos, ötletes műszaki „tálalásában” került az olvasók elé, egyelőre elég kis példányszámban. Rövidesen több is lesz belőle. A Bernády Galériában látható fotókról már többen írtak, lapunkban is jelent meg róluk méltatás. Ma a háromnyelvű, elegáns könyv előszavából közlünk részleteket. Az írás szerzője a Bálint Zsigmond munkásságát évtizedek óta nyomon követő Nagy Miklós Kund.
„A kötet olyan képeket kínál a könyvbarátoknak, amelyek 2011 és 2017 között készültek. Nagyközségek, kis települések, a nagyvilág nyüzsgésétől távol eső, eldugott helyek, tanyák, erdők, mezők, szántóföldek, legelők lakói, éltetői, kisközösségei, családok és magukra maradottak, idősek és fiatalok, gyermekek és aggastyánok sorsa sejlik fel előttünk a kiadvány lapjain. Izgalmas, szép, drámai embermesék szólalnak meg bennünk, ha a fotókat szemlélve szabadjára engedjük a fantáziánkat. Hogy mondta József Attila Thomas Mann-nak? »mesélj arról, mi a szép, mi a baj,/ emelvén szívünk a gyásztól a vágyig». Olyan dolgokról regél, tudósít tehát, amik a Gyimesekben, a Csíki- vagy a Gyergyói-medencében, a Maros, a Nyárád, a Küküllők, a Homoród mentén, a Székely Mezőségen, Barcaságon, Kalotaszegen is évszázadok óta jelenvalók, ma is azok és remélhetőleg még sokáig ezután is nyomon követhetők. Az utóbbi hét esztendőben Bálint Zsigmond harminc táborban rögzítette a számára fontos látnivalót. Borospatakán, Makfalván, Zsobokon évente megfordult, a Hargita megyeiek szervezte fotótáborokban is vendégeskedett, Homoródalmáson, Homoródszentmártonban, Homoródkeményfalván, Gyergyóremetén, Csíkkarcfalván, Csíkszentgyörgyön, Székelyvarságon, Kőrispatakon. A Maros megyei Mezőbergenyét, a Brassó megyei Tatrangot is bejárta, körbegyalogolta kamerájával. Minden települést nem is tudunk felsorolni, az albumba válogatott fotók 38 helységben készültek. Azt viszont kijelenthetjük, hogy a képanyagból meggyőzően kiviláglik: a fotós programszerűen, tudatosan kötelezte el magát e terület mellett. Dokumentálni is akar. A mai magyar fotográfia egyik legjelentősebb alakja, a Kossuth- és Pulitzer-emlékdíjas Korniss Péter, a falusi lét, a népszokások autentikus ábrázolója szerint »a képen annak lenyomatát őrizzük – ami volt«. És tovább: »Idő és fényképezés elválaszthatatlanok. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat. A jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz«. Igen, kétségtelen, hogy ez így van. Bálint Zsigmond is tisztában van vele. De azzal is, hogy a pillanatot, a cselekvést megragadva, felmutatva, talán sikerül marasztalnia is azt, ami fontos, ami hasznos. Sok egyéni sorsot, magatartást, alapállást láttat meg, könyvéből azonban közösségi létállapot és közérzet, közös emberi vonások is kirajzolódnak. Azonos helytállás, egyazon méltóság, amit népünk generációkon keresztül adott tovább nekünk, jelenkoriaknak a múltból, s amit talán mi is hagyatékul hagyhatunk az utánunk jövőknek. A megmaradásnak ez is egyfajta záloga.
A fotós, aki időről időre visszajár bizonyos helyekre, sok érdekesség tanúja lehet. Azt is észlelheti, hogy valami, amit megörökített, hamar eltűnik a múlt ködében, de azt is, hogy másvalami évek teltével is tetten érhető. Netán átalakul, más formát ölt. Bálint Zsigmond a »tett« színhelyére visszatérők csapatát erősíti. Az emberekhez, témákhoz, jelenségekhez való viszonyulásából is markánsan kiviláglik a hűsége. Az albumba emelt felvételek ezt is szemléltetik. Van például Borospatakán egy keményen dolgozó többgenerációs család, még az első művésztelepi ottlétekor ismerkedett meg velük. A rá következő őszi összejöveteleken mindig hozzájuk vezetett az első útja. Első alkalommal a kenyérsütést fotózta náluk. Ezt a szertartást utóbb is minduntalan lefényképezte. Az elkészült fotókat is eljuttatta nekik. De mind többet meg is tudott róluk. A nagymamákról, szülőkről, gyermekekről. A fiatalok iskoláztatásáról, sorsuk alakulásáról. Szinte mintha családtag lenne, annyi mindenről értesült. Ők is úgy tekintenek rá, mint valaki kedves, közeli hozzátartozójukra. Ez a viszonyulás másfelé is megteremtette azt a bizalmat az »idegen«, a kívülről érkezett iránt, ami ahhoz szükséges, hogy alanyai kinyíljanak, teljes őszinteséggel álljanak, üljenek a kamera elé, elfelejtsék, hogy pózolniuk illik a fényképezőgép előtt. Ennek köszönhető, hogy felvételei többségén kicsik és nagyok önmagukat felvállalva, zavar nélkül, bátran néznek szembe a fotóssal, s szemükből, arcukról személyiségük méltósága sugárzik. Az otthonos közeg, a ház, a porta, a megművelt föld, a jól kúrált állatok, a becsületes munka tudata, a megszokott környezet biztonsága is benne lehet ebben, és mindaz, amit elődeik a régi időkből rájuk testáltak, az érzelmi töltet azonban már egyénenként változó. Abban viszont, hogy ezt se akarják eltitkolni, ismét felfedezhetjük a fotós érdemeit is.
Ha valaki nem ismerné az erdélyi magyar falut, ebből a fényképalbumból nagyon sok mindent megtudhat róla. A munkafolyamatokat az évszakok változásában, a dolgos hétköznapokat, férfi, nő szerepét a családban, a ház körül, a fontos és kevésbé nélkülözhetetlen dolgokat, tárgyakat, a kihalóban lévő mesterségeket, szokásokat, az élet fényeit és árnyékait, az életörömöket s az ünnepi alkalmakat, sok egyebet. A lelkieket is, a szeretet, a ragaszkodás megnyilatkozásait. A kötet legszebb képei talán éppen ezek: a kettős portrék, melyeken nagymama – unoka, anya – lánya, apa – lánya, dédnagyapa – dédunoka, férj – feleség párosa hirdeti szemérmesen az emberi érzelem melegét és annak felvállalását a kamera előtt. Annál szomorúbb, lehangolóbb a magány, amelynek képi kivetülése ugyancsak érzelmi hozzáállásra késztetheti a kötet lapozóit. Öregedik, néptelenedik a falu, mind több bennvaló marad üresen. A gyermekek, unokák elmentek, a nagyszülők, özvegyek egymagukban tengődnek. Kegyetlen állapot. Sok költő megverselte. A képek sugallta dráma ihletett lírai húrokat pendít. Hallgassunk csak bele Pilinszky Apokrifjába: »Ismeritek az évek vonulását,/ az évekét a gyűrött földeken?/ És értitek a múlandóság ráncát,/ ismeritek törődött kézfejem?/ És tudjátok nevét az árvaságnak?« A könyvben több kép is rímel ezekre a sorokra. A bánatot, a nosztalgiákat szerencsésen ellensúlyozzák a vitalitás, a vidámság, az életöröm jegyében született képek. Ahol gyerek van, ott ének, tánc, nevetés is jogot kér magának a faluban. Bálint Zsigmond erre is rátalált, ezt is kereste. Sőt a harsányabb humortól se riadt vissza. Ezt a tájainkon évtizedek óta felújított és általa is régóta nyomon követett farsangtemetés szolgáltatja. Alsósófalváról, Mezősámsondról, Kibédről tálalt hozzá pajkos jeleneteket.” Népújság (Marosvásárhely)

Érdekes adatokat közölt a statisztikai hivatal Hargita megyéről
Hargita megye lakossága a statisztikai hivatal adatai szerint 353 személlyel csökkent január elsejétől július elsejéig. A legtöbb lakosa Csíkszeredának van, míg a legkisebb község Székelyderzs – ismertették a számokat a hétfői prefektusi kollégiumon.
A Hargita Megyei Statisztikai Hivatal további érdekes adatokat közölt a megye lakosságával kapcsolatban, a születési és a halandósági mutatók mellett a házasodási, illetve a gyerekvállalási kedvről is érdekes képet kapunk, de vegyük sorra az érdekesebb számokat.
A megye lakossága a július elsejei adatok szerint 332 822 fő volt, ebből 168 643 nő és 164 179 férfi. A legtöbb lakosú települések a következők: Csíkszeredában 41 950 személy él, ezt követi Székelyudvarhely 38 457 lakossal, valamint Gyergyószentmiklós 19 935 lakóval. A községek közül Parajd áll a legjobban, ott 6998 ember él, azt követi Korond 6480 személlyel, majd Csíkszentdomokos (6365) és Gyergyóremete (6355).
A lakosság számát tekintve legkisebb község Székelyderzs 1060 lakóval, hátulról a második Kányád 1167-tel, a harmadik Székelyandrásfalva 1253 lakóval. Továbbá Hargita megye lakosságának 56 százaléka él falun, 44 százaléka városon.
A statisztikai hivatal által közétett adatokban a lakosság korosztály szerinti megoszlására is kitérnek: a 14 évnél fiatalabbak a megye lakosságának 16,14 százalékát teszik ki, 15-24 éves a lakosság 10,93 százaléka, míg a 25 és 64 év közöttiek 57,50 százalék. A 65 évnél idősebbek alig vannak kevesebben, mint a 14 évnél fiatalabbak, ők a megye lakosságának a 15,58 százalékát teszik ki, ugyanakkor a 85 évnél idősebbek az összlakosság 1,42 százalékát.
Csökken a lakosság
2017 első félévében az előző év ugyanazon időszakához viszonyítva nőtt az elhalálozások és csökkent a születések száma, így a lakosság 266 fővel lett kevesebb. Idén az első hat hónapban 1441 gyermek született a megyében, ez azt jelenti, hogy 1000 lakosra 4,3 újszülött jut, ez az arány falun 4,6, míg városon 3,9 százalék. Ez az arány megyei szinten a városok közül Székelyudvarhelyen a legmagasabb, 4,6 százalék, míg falun Nagygalambfalva 8,4 százalékkal. Városok közül a legalacsonyabb Tusnádfürdőn 1,8 százalékkal, míg falvak közül Bélbor, szintén 1,8 százalékkal.
Az újdonsült kismamák átlagéletkora 26,6 év, de a falun élő nők átlagban 25,8 éves korukban szülnek először, míg a városiak 27,9 éves korukban. Az újszülöttek 8 százalékának 15 és 19 év közötti az anyukája és idén, az év első felében egyetlen alkalommal szült 15 évesnél fiatalabb lány. Érdekes adat továbbá, hogy 424 gyermek, vagyis az újszülöttek 29,4 százaléka házasságon kívül született.
Nőtt a házasodási kedv
Tavalyhoz viszonyítva Hargita megyében nőtt a házasodási kedv, az év első felében 665 frigyet kötöttek meg, ez 9,7 százalékkal több, mint tavaly, az év ugyanazon időszakában. A legtöbb ember 25-29 éves korában házasodik, a férfiak esetében az első házasságkötéskor az átlagéletkor 31 év, míg nőknél 27,5 év.
Azonban nemcsak a házasodási, hanem a válási kedv is nőtt, majdnem ugyanilyen arányban, 168 válást jeleztek az év első felében, ez 9,9 százalékkal több, mint a tavaly ugyanebben az időszakban. A válások 15 százaléka kevesebb mint 5 évnyi házasság után ért véget. A válások egy százalékáért az egyik fél alkoholizmusa a felelős, a házasságok 50 százalékát közös megegyezés, míg 49 százalékát más okok miatt bontották fel. Kovács Boglárka / maszol.ro

A kortárs kultúra mint közös nyelv – Magyar Örökség díj erdélyi művészeknek
A gyergyói származású Molnár Levente világhírű operaénekest és Márton Árpád csíkszeredai festőművészt is Magyar Örökség díjjal tüntették ki a hét végén Budapesten.
Magyar Örökség díjjal ismerték el a gyergyói származású Molnár Levente világhírű operaénekes és a csíkszeredai Márton Árpád festőművész munkásságát a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a hét végén. A Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság döntése értelmében azokat díjazták, akiknek nevéhez köthetőek korunk, valamint a második világháborút megelőző időszak legjelentősebb magyar teljesítményei.
Bekapcsolni Erdélyt a világ komolyzenei vérkeringésébe
Molnár Levente művészetét, munkásságát Bocskor Lóránt színművész, a Virtuózok rendezvényigazgatója méltatta a díjátadón. „Művész és ember– ez a kettősség válik jelentőssé Molnár Levente életművében, aki fiatal kora ellenére olyan teljesítményeket tudhat maga mögött, amelyek bárkinek egy egész életre elegendőek lennének.
Mint mindig mondja, szeretne olyan világban élni, ahol a kortárs kultúra az a nyelv, amit minden ember beszél. Hiteles, meggyőző erővel tudja képviselni ezt az egész világban, munkássága bizonyíték arra, hogy az igaz tehetség utat törhet magának" – méltatta Bocskor Lóránt a gyergyóremetei származású Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekest, baritont, aki rengeteg felkérést kap a világ első kategóriás operaházaiból. A méltatásban elhangzott, az énekes folyamatosan azon munkálkodik, hogy Erdélyt rácsatlakoztassa a világ komolyzenei vérkeringésére.
Molnár Levente Gyergyóremetén született 1983-ban, érettségi után, 18 évesen debütált az aradi Nemzeti Színházban, 21 évesen pedig Budapesten, a Magyar Állami Operaházban játszott főszerepeket. Nemzetközi bemutatkozására 2007-ben a Cardiffi Énekversenyen került sor, ahol döntősként Carlo Rizzi vezényletével mutatkozott be. Egy évvel később már a londoni Covent Gardenben énekelt.
Az elmúlt években Berlinben, Bécsben, Bordeaux-ban, Münchenben, Londonban, Tokióban és Madridban is fellépett, dolgozott például Juan Diego Florez-szel és Rost Andreával, valamint Marco Armiliato, Ascher Fisch, Zubin Mehta és Kent Nagano világhírű karmesterekkel.
„Ha újrakezdhetném, akkor is tanár lennék”
Márton Árpád csíkszeredai festőművész munkásságát Banner Zoltán művészettörténész, költő méltatta a díjátadón.
Úgy érzem, erre az elismerésre nem is vagyok érdemes, én csak végeztem a dolgomat. A tanári munkában, a nevelésben is nagy elégtételem van. Ha még egyszer újrakezdhetném, csak a tanári állást vállalnám. Sokat segített nekem az, hogy ifjúság között élhettem, vagy hogy gyerekek között voltam” – nyilatkozott a művész a héten a Liget.ro-nak az elismerésről.
Márton Árpád középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végezte (1958), a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványaként szerzett diplomát (1964). Kompozíciókat, tájképeket, portrékat és portrékompozíciókat fest, melyeken drámai megjelenítő erővel fejezi ki a székelység ragaszkodását a szülőföldhöz.
Kiállításokon többször bemutatott festményei: Vihar; Kenyérszelő; Földanya; Parasztbánat; Kenyér; Madárijesztők; Asszony; Mindennapi kenyerünk; Ikarusz; Napraforgó; Féltés. Olajban és olajtemperában készült festményein, valamint akvarelljein a dekoratívan kezelt és fölfokozott színek kifejező erejére épít, s a téma rajzos, kemény, szűkszavú megjelenítésére törekszik.
A csíki művészközösség összetartó, markáns egyénisége. Számos egyéni kiállítást szervezett Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson. Részt vett külföldi csoportkiállításokon: New York (1974), Barcelona (1976), Krakkó (1977), Nürnberg (1980), Washington (1988).
Magyar Örökség elismerésben részesült még Bakó Annamária irodalomközvetítő és könyves szolgálata; Kovács Szilvia és az általa életre hívott „A legszebb konyhakertek" mozgalom, Bogdán József vajdasági magyar papköltő szolgáló élete; Hubay Jenő zeneszerző iskolateremtő hegedűművészete; Gyóni Géza költészete és patriotizmusa. Krónika (Kolozsvár)