A második világháború magyar hadseregében szolgált honvédek találkoztak Gyergyóremetén szeptember 6-án az első ízben megszervezett Gyergyói Veterántalálkozón. A honvédek találkozójának ötletgazdája a gyergyóremetei születésű Nagy József, a BBTE történelem szakos hallgatója, aki a második világháború gyergyói vonatkozásait kutatja. A 94 éves Blénessy Jenő bácsi könyvet is írt második világháborús élményeiről, illetve az orosz hadifogságban töltött éveiről. „Három generáció nőtt fel a második világháború óta, de még mindig feltáratlan, mi történt önökkel a harcok viharában” – fejtegette Laczkó Albert Elemér gyergyóremetei polgármester. A találkozón Illésfalvi Péter, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténésze Háború Gyergyóban – gyergyóiak a háborúban címmel tartott előadást. /Jánossy Alíz: Világháborús veteránok találkoztak Gyergyóremetén. = Krónika (Kolozsvár), szept. 7./

Lényeges előrelépés történt a Hargita megyei szeméttározó ügyében. A gyergyóremetei önkormányzat megszavazta a lerakó létesítését. Elhárult a helyszín hiánya miatti akadály, és a megyei önkormányzat továbbléphet a harmincmillió euró lehívása érdekében. /Hompoth Loránd: Gyergyóremetére kerül a hulladéktároló. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 29./

Ultimátumot kapott a munkálatok elkezdésére a Borvizek útja című projekt két cégből álló konzorciuma a székelyföldi önkormányzati vezetőktől, akik a kivitelező székhelyén, Temesváron jártak. Jövő héten Gyergyóremetén és Csíkszeredában, Csíkzsögödben kezdik el a kivitelezést. „Ez a harmadik alkalom, amikor feltámasztjuk a Borvizek útja programot”, hangsúlyozta Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester. Az első munkákat nyolc hónapja kellett volna elkezdeni. A Phare előcsatlakozási alapokból származó tízmillió eurós projekthez jelentős összegű önrésszel járultak hozzá az önkormányzatok. A beruházás az ásványvízre épülő hagyományos székelyföldi gyógyfürdőkultúrát élesztené fel. /Kovács Zsolt: Megalapozták a Borvizek útját. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 5./

Kivezette az egész évfolyamot Kolozsvár főterére tiltakozni T. Szabó Csaba, Kolozsvári Magyar Történészhallgatók Egyesülete elnökeként, volt köztük csíkrákosi, gyergyóremetei, szamosdarai, magyargéresi és kolozsvári magyar is. Kolozsvár emberemlékezet óta Erdély kulturális – és egy ideig politikai – fővárosa, központja volt. Ide sereglett a környék java. Ennek a városnak az utcái, száz és száz költőt, írót inspiráltak, születtek újjá itt emberek, közösségek. Ma Kolozsvár egy multikulturális város, mégis rendelkezik egy sajátos identitással. Kolozsvárnak szelleme van. A város múltja eltörölhetetlen, része marad jelenlegi identitásának is. A szatmári diák is lehet kolozsvári polgár, ahogy a csíki is. Amíg lesz egy maréknyi magyar egyetemista és olyan kolozsvári magyar, aki szívében hordozza ennek a városnak a szellemét, addig lesz múlt, jelen és jövő! /T. Szabó Csaba: Ki a kolozsvári polgár? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

Balázs-Bécsi Attila, aki nem a levegőbe építkezik
A szamosújvári Téka Alapítvány bentlakásában mintegy száz, mezőségi szórványvidékről származó gyermek lakik. Változatos délutáni foglalkozásokon, színvonalas rendezvényeken vehetnek részt. Hogyan nőtte ki magát egy 20 évvel ezelőtt indult táncházmozgalom ilyen hatalmas intézménnyé, amely a szórvány diákjait összefogja és neveli? Balázs-Bécsi Attila, az alapítvány „keresztapja” és elnöke áll mindennek hátterében.
Gyergyóremetén született, nyolc osztályt ott járt, majd az akkori csíkszeredai matematika-fizika líceumba, a mai Márton Áron Gimnáziumba került. Már ötödikes korában eldöntötte, hogy őt a történelem érdekli és történelemtanár szeretne lenni. Tanárai „régivágású, igazi pedagógusok voltak, akik a diktatúra ellenére is tág látókörben igyekeztek nevelni, miközben a közösség fontosságát is hangsúlyozták”. Tanárai mintája, valamint a bentlakás önszerveződő jellege – ahol mindenkinek kialakult a maga szerepe és felelőssége – határozták meg későbbi munkásságának alakulását.
Kétséges volt, hogy bejut-e az egyetemre, mivel akkoriban a történelem-filozófia fakultáson húsz helyre több mint négyszázan pályáztak, de már ebben is úgy tűnik, megtörte a jeget: iskolájának filológia osztályból előtte még nem jutottak történelem szakra. Az egyetemi évek a kommunista periódus „egyik legkeményebb időszakára” estek, de társaival együtt megpróbált minden művelődési lehetőséget kihasználni. Legjobb közösségformáló erőnek a táncház bizonyult, mivel igényes, és bármilyen formában nyitott szórakozást kínált. Ezért első évtől kezdve látogatta a táncházat, amit rá egy évre be is zártak, így a következő években „underground” táncházakat szerveztek. Kallós Zoltánnal is így találkozott, akivel bejárta a mezőségi falvakat; ekkor kezdett ismerkedni a vidékkel, és későbbi otthonával, Szamosújvárral.
Az egyetem elvégzése után, 1987-ben a tervszerű kihelyezések következtében Moldvába került, annak ellenére, hogy magas átlaggal végzett. „Amikor kitették a lehetséges helyeket, egy kollégámmal együtt elmentünk Zoli bácsihoz, ő pedig egyből rámutatott két falura, Jugányra és Burjánosra, azzal, hogy ott csángók élnek. Tehát odamentünk.” Ekkor már felesége, gyermeke volt Szamosújváron. Moldvában „önkéntes gyűjtőként” körbejárták a csángó falvakat, ami azonban tilos volt. „Elhatároztuk, hogy ha kiderülne, azt mondjuk: ha nem tetszik, küldjenek haza” – meséli nevetve.
A változások után Balázs-Bécsi Attilának lehetősége volt eldönteni, hogy Szamosújváron marad a családjával, vagy hazaköltözik velük a Székelyföldre. Nehéz döntés volt letelepedni szórványvidéken, de a külső hatás is nagy volt: a környéken nem volt, aki magyarul tanítsa a történelmet és társadalomtudományokat. Emellett az egyetemi évek alatt alkalma volt megismerni és megszeretni az itteni embereket, akiket nyitottnak, közvetlennek tart – így itt maradt.
1990-ben megszerezte tehát a végleges tanári helyet, de már akkor eldöntötte, hogy nem elégszik meg a tanítással, hanem valami „extrát” is hozni akar a város fiataljainak életébe. Saját magán tapasztalta a táncház közösségformáló erejét, a fiatalság pedig „széttartónak” bizonyult, így választása arra esett, amihez egyben a legjobban értett. Hogy még több fiatalt vonzzon, néha diszkót is szerveztek a néptánc mellett. Az érdeklődés nem maradt el: viszonylag rövid idő alatt, két év múlva már kialakult az a „kemény mag”, amely utána átvehette a táncoktatást.
„Sohasem titkoltam, hogy számomra a táncház eszköz és nem cél. Eszköze annak, hogy igényes szórakozási lehetőséget biztosítva igényes egyéneket és közösségeket neveljek ki. Nem akartam megragadni a táncház szintjén, ha mai kifejezéssel akarok élni, akkor a humán erőforrás nevelésének lehetőségét láttam az összejövetelekben.”
Maga a néptáncegyüttes 1992-ben alakult meg – ismét külső hatásra. Kettős igény mutatkozott meg, egyrészt szükség volt arra, hogy a gyerekek, fiatalok bemutassák a családjuknak is, amit tanultak, másrészt pedig a vidéknek nem volt még olyan magyar néptánccsoportja, amellyel nemzetközi versenyeken is szerepelhettek volna. Ezért hozták létre a Kenderkóc nevű együttest, amely később, 1994-ben vette fel a ma is ismert Kaláka nevet. „A névválasztás tudatos volt, mivel a kaláka a közösség érdekében végzett önkéntes munkát jelenti, a tánccsoport tagjai is részt vettek mindenféle egyéb munkában is.”
Mit szóltak a tősgyökeres szamosújváriak, amikor egy fiatal, nem-őshonos tanár kezdett szervezkedni? „Szerencsére első perctől támogattak, éreztették, hogy szükség van arra, amit csinálok – ha nem így lett volna, elmegyek. Legalább hat éven keresztül folyton hívtak: egyetemi tanárnak, Kolozsvárra a Brassai líceumba, rádiózni vagy politikai szerepvállalásra, de azt mondtam, be kell valamit fejeznem. Aztán mindig adódott egy újabb feladat, és maradtam.”
„Akkor is, most is szeretném, hogy megszűnjön az ’unalmas, isten háta mögötti kisváros’ képét hasznosító mentalitás. A világ közepe ott van, ahol te élsz, és neked kell pótolni a hiányosságokat, nem szabad a környezetet hibáztatni.”
A Téka Alapítványt 1993-ban jegyeztette be, harminc alapító taggal, mivel ekkor már szükség volt az intézményesülésre, és Balázs-Bécsi Attila egy civil szervezetben látta a megoldást. A művelődési központhoz szükséges épület megvásárlásáért már az alapítvány pályázott, amit 1995-ben meg is kaptak. Ekkor költöztek át a ferences kolostorból, amely eddig otthont adott a rendezvényeknek, és ettől kezdve igazi „kaláka-szellemben” bővítették mind az épületet, mind a programok skáláját. „Szívesen jöttek a gyerekek segíteni, ezáltal lett valóban a saját házuk, ami az ő kezük munkáját is viseli. Persze mi, ’felnőttek’ is itt voltunk egész nap, malteresen, meszesen.”
Lassan elkezdett kialakulni a néptánc melletti állandó programok képe is. Könyvtárat rendeztek be, képzéseket, foglalkozásokat tartottak, valamint körvonalazódott a rendszeres, nagyobb szabású rendezvények profilja is. 2009 januárjának összesítései azt mutatták, mintegy hétszázan vesznek részt a heti rendszerességű programokon, amelyek a felnőtt-és gyermekoktatástól kezdve a színjátszó körökön és kézműves foglalkozásokon keresztül a hangszeroktatásig (pl. hegedű, cselló) terjednek. Évi 8 rendezvényük közül a legrégebbi a szamosújvári tavaszi néptáncfesztivál, amelyet az idén tizenötödszörre rendeznek meg. Az őszi fesztivál pedig, amely eredetileg gyermek néptáncfesztivál funkcióját töltötte be, mára összművészeti programsorozattá alakult át, többek között orgona-és klasszikus zenei koncertekkel, kiállításokkal bővítve rendezik meg. Fontos még megemlíteni a 2005-ben induló Tóvidék-programot, amelynek célja a vidék falvainak kulturális és turisztikai rehabilitációja.
Az emberek a „Téka” hallatán nemcsak a néptáncra és programokra, hanem a szórványvidék gyerekeit összefogó bentlakásra is gondolnak. Ennek története 2000-ben kezdődött, amikor Válaszút és Szamosújvár csatlakozott egy szórványoktatási programhoz. Az egyezmény értelmében Válaszút vállalta az I-IV. osztályosok, Szamosújvár pedig az V-XII. osztályosok taníttatását, szállását, étkeztetését. Az egyezséget idén újítják meg, és Balázs-Bécsi Attila tervbe vette a támogatás kiszélesítését az innen kikerülő egyetemistákra is.
„Az utóbbi időben összetűzésekbe kerültem, mivel néhányan megkérdőjelezték a bentlakás szükségességét, iskolaközpontok létrehozásának fontosságát. Szeretném kiemelni, hogy miattunk egy falusi iskola sem szűnik meg. Olyan településekről fogadunk gyerekeket, ahol nincsen magyar, helyenként még román iskola sem, valamint olyan családból származókat, akiknek anyagi helyzete még a kötelező oktatásban való részvételt sem engedi meg. Haragszom, amikor íróasztalok mellől fogalmazzák meg az ellenvetéseket, miközben fogalmuk sincs a valódi helyzetről.”
A programhoz még mindig várják néhány falu csatlakozását. Nyári táborokat szerveznek a gyerekek számára, és ennek sikerélménye például Mezőkeszü: egyik tábor után jelentkezett egy gyermek, de ez elegendő volt ahhoz, hogy azóta évente egyre többen iratkozzanak be a Téka bentlakásába.
Az alapítványos bentlakás természetesen többet jelent szállásnál és étkezésnél. A gyakran halmozottan hátrányos gyerekek részére rehabilitációs programokat szerveznek; pszichológus, pszichopedagógus foglalkozik velük. A délutáni foglalkozásokat pedig a diákok igényei szerint is alakítják: ha valamit szeretnének, megszervezik nekik.
Az új bentlakás – részlet
Balázs-Bécsi Attila szerint azonban a szórványoktatási programnak csak akkor lesz finalitása, ha a legutóbbi terv, a mezőségi magyar iskolaközpont is megvalósul. „2006-ban, az új bentlakás avatása után összeültünk tanárokkal, szülőkkel, és megbeszéltük, hogy erre szükség van. Befejeztük a bentlakást, és ’hiányérzetünk’ támadt – kell még valamit építeni” – meséli mosolyogva. Nem tréfáltak, valóban megszülettek a tervek, három év kemény lobbizás után a tavaly minden szinten elfogadták a projektet, és idén már bele is kezdenek az építkezésbe. Ideális esetben 2013 őszén már beindulhat a jelenlegi állás szerint Kemény Zsigmond nevét viselő szamosújvári magyar iskola, amely a városi magyar nyelvű oktatás szétdaraboltságát is megszüntetné.
„Nemcsak abban gondolkodunk, hogy legyen magyar iskola, mert az milyen jó, hanem az oktatás az elvárt színvonalon kel történjen. Minden szempontból felszerelt iskolát fogunk építeni, és az is célunk, hogy adott szellemiségű nevelést biztosítsunk, amely vegyes adminisztrációjú iskolákban nem valósulhat meg. Nem a levegőbe építkezünk: felméréseink, dokumentumaink vannak az iskola szükségességére és létjogosultságára.”
Ezt a rengeteg megvalósítást és a jövőbeli terveket tekintve eszembe jut a „tanár úr”, amikor ötödikes koromban megtartotta nekünk az első történelemórát: amint lejárt az ötven perc, testületileg eldöntöttük, hogy szeretjük a történelmet. Jó tanár volt, és szerette is a munkáját. 2007-ben azonban otthagyta a „szép nyugdíjjal kecsegtető állást” – az intézmény akkorára nőtte ki magát, hogy egész emberre volt szükség.
Művészettörténészként még mindig szereti régi szakmáját, de egyre kevesebb ideje van rá. Időnként közöl egy-egy tanulmányt, vagy lektorálást vállal, de a pályázatírás és szervezés köti le az idejét. Állami támogatás nélkül, különféle alapokból kell havi 50.000 lejt előteremteni 103 gyermek ellátására és egyebekre. Nagy előnynek tekinti, hogy sikerült kitörni a magyarországi pályázatok „bűvköréből”, és már európai alapokra is pályáznak, sikerül egyéb forrásokat is lehívnia és menedzselnie. „Az én fizetésem kisebb, mint amennyit most tanárként keresnék. De sokkal szabadabb vagyok. Ez persze azt is jelenti, hogy többet dolgozom, de sohasem szerettem a kiszolgáltatottságot.”
Korábban visszautasította a politikai szerepvállalást, 2008 óta azonban tagja a Kolozs megyei tanácsnak. „Elvállaltam, de nincs ott a helyem. Nem az én köröm, én a civil szervezetek gondolkodásmódját, projektjeit képviselem. Befejezem, amit elvállaltam, de nem való ez nekem.”
Balázs-Bécsi Attila a sikerekről szinte mindig többes számban beszél. Nem feledkezik meg a tanítványairól, akik mára munkatársai lettek, vagy azokról, akik támogatták. Azt mondja, mindig félreállt, amikor látta, hogy kialakul a szakértői gárda, akik átvehetik a helyét. És belekezdett valami újabb programba. Március 15-én megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. “Ezt életpálya vége felé szokták átadni, mit akarnak, hogy nyugdíjba menjek?” – tréfált még a kitüntetéssel is.
„Egész életemben megtapasztaltam, hogy ha nagyon akarok valamit, sikerülni fog. Így volt ez az egyetemmel, a művelődési központtal, a saját házam megépítésével. Mindig azt mondták, nem is tudom, mibe vágok bele. Persze hogy nem tudtam – éppen ettől volt szép. De sikerült.”
Rácz Tímea
Transindex.ro

Csíkszentmárton: nemcsak a gyönyörű központra érdemes figyelni
Szentmárton és Csekefalva épített örökségét mutatta be Fekete Márta sepsiszentgyörgyi építész a helybélieknek június 29-én, kedden este a csíkszentmártoni sportközpontban rendezett falufórumon, Hargita Megye Tanácsa faluképvédelmi programjának keretében.
Ezzel újabb állomásához érkezett az az előadás-sorozat, amely egy tavalyi felmérés eredményeit ismerteti az érintett települések lakóival. A tanulmány a megyei önkormányzat felkérésére készült, a hazai Országépítő Kós Károly Egyesület építészei a hagyományos székely építményeket vették számba 14 Hargita megyei településen.
Elhangzott, hogy kevés község büszkélkedhet olyan központtal, mint Csíkszentmárton, ám azon kívül is számos értékes építmény található a településen. Az építész Szentmártonban 17 objektumot és 2 gazdaságot, a községhez tartozó Csekefalván pedig 25 épületet javasolt helyi védelemre. Ritkaságként említette a kétvedres kutat, amely fennmaradt, így még helyreállítható.
A községben számos hagyományos építményt megőriztek, például a polgárias, vakolatdíszes vagy a középen kiugró részes, hosszú tornácos házakat. Hasonlóképpen, számos székely kapu is fennmaradt. Nagyon sok a díszes ablak is, ezek és a tornácok díszítései is mutatják, hogy hajdanán presztízskérdés volt jó mesteremberrel végeztetni a munkát, míg manapság sokan a minták egyszerűségére törekszenek, mert sajnos a könnyű és gyors pénzszerzés a cél, mutatott rá Fekete Márta, aki szerint nem elég törvénnyel védeni az épített örökséget, ehhez a közösség akarata is szükséges. Az önkormányzatok adókedvezményekkel ösztönözhetik az építkezőket arra, hogy tájba illő házakat építsenek. Gergely András polgármester angliai példát hozott fel: az ott lakók nagyon büszkék regionális sajátosságaikra, és megbecsülik saját építészeti stílusukat. Fekete Márta javaslatokat tett építészeti szabályozásokra, ezeket a polgármester a tanács elé terjeszti, hogy belefoglalják a község következő általános rendezési tervébe.
Végül Fülöp Otília, a megyei tanács főépítésze átadta Gergely Andrásnak a Székely ház című kiadványt, amelyet az Országépítő Kós Károly Egyesület és a Kós Károly Egyesülés adott ki, és terjesztését felkarolta a megyei önkormányzat – eszerint minden Hargita megyei polgármester kap egy-egy példányt, hogy aki építkezni akar az illető településen, az ötletet meríthessen belőle.
Eddig Csíkszentimrén és Csíkszentmártonban tartottak előadást építészek, hogy felhívják a lakosság figyelmét épített örökségünkre. A szakemberek képekkel szemléltetik közlendőjüket, a munkaanyag minden helyszínen az előadás idején és utána két hétig tekinthető meg. Kéthetente újabb településen mutatnak be tanulmányt az illető községről. A következő állomás Kápolnásfalu, majd Gyergyóremetén, Kászonjakabfalván, Tusnádon, Székelykeresztúron, Csíkdánfalván, Csíkszentléleken, Gyergyótölgyesen, Gyergyóditróban, Lövétén, Siménfalván és Farkaslakán tartanak előadást.
erdon.ro

Székely önrendelkezés a tudományban (is) – Kisebbségi jövő a tudásalapú társadalomban – Konferencia Gyergyóremetén
A székelység kisebbségi létéhez, önrendelkezéséhez sokan sokféle szempontból közelítettek már, viszont a székelyföldi oktatás, kutatás és tudás autonómiája viszonylag ritkán került szóba. Ezért nevezhető úttörőnek a gyergyóremetei falunapok keretén belül szombaton megrendezett „Kisebbségi jövő a tudásalapú társadalomban” című konferencia, melyen neves előadók és fiatal tehetségek tárták az érdeklődők elé a székelyföldi tudomány jelen állását és jövőjét.
A konferenciát imával nyitó Orbán László esperes Wass Albertet idézve adta át a szót a tudomány képviselőinek, mely szavak akár a rendezvény mottóját is képezhették volna: „magyarnak lenni Erdély földjén annyit jelent, mint mindig egy lépéssel előbb lenni... egy kicsit többnek lenni minden tekintetben...”
Így vélekedett az első előadó, Andrew Balas remetei származású amerikai orvos-matematikus is, aki szerint ha a tudós, kutató nem tud kisebbségben lenni, elviselni, hogy nem ért vele egyet a többség abban, amit felfedezett, akkor sikeres sem tud lenni. A nagy felfedezések tehát mindig kisebbségben kezdődnek. Hogy ez Székelyföldön is megvalósulhasson, megalapította a Székely Előfutár Alapítványt, mely a Balás Elek nevet viselő ösztöndíjjal támogat minden évben tíz fiatal székelyföldi kutatót. A konferencia során ők is bemutatkoztak, beszámoltak tevékenységükről. A humán szekció ösztöndíjasai székelyföldi vonatkozású társadalmi jelenségeket vizsgáltak, hozzásegítve a székelységet saját hagyományainak, szokásainak és múltjának jobb megértéséhez. Kinda István, aki korábban a moldvai csángókkal is foglalkozott, dokumentumfilmet vett fel a téglavetés hagyományos mesterségéről Nagyborosnyón, Sütő István saját családtörténetén keresztül írta meg a vargyasi bútorfestés múltját és jelenét, Kiss Adél pedig a székelyföldi felnőttképzést vizsgálta. A természettudományos szekció ösztöndíjasai nemzetközi kutatóhálózatok munkájába kapcsolódtak be, Kovács Katalin egy román-magyar-cseh projekt keretén belül az intenzív lézerimpulzusokkal foglalkozik, melyek segítségével a rák molekuláris fázisában felismerhetővé válhat, Kovács Levente pedig a programozott sejthalált kutatja egy szegedi csoportban, amely munka szintén a rák gyógyítását célozza, hiszen a rákos sejtekbe programozott sejthalál megállíthatná a betegség elburjánzását.
Az ösztöndíjasok előadásai is abba az irányba mutatnak, amit Kötő József hozzászólásában kulcsszóként emelt ki: glokalizáció (a globális és lokális összekapcsolódása). Bekapcsolódni a nemzetközi körforgásba, kihasználni a globalizáció adta lehetőségeket, ahogy azt a természettudósok is tették, ugyanakkor figyelni a lokális jegyekre, székely jellegzetességekre és őrizni azokat, amire az ifjú társadalomtudósok tevékenysége is irányult.
A legtöbb vitát kiváltó felvetés a szintén a glokalizációval összefüggő önálló székelyföldi egyetem kérdése volt, melyet Andrew Balas nevezett meg célként. Az amerikai előadó szerint Székelyföldnek szüksége van egy mágnesként működő saját tudományegyetemre, amely lehetővé teszi a helyi kutatók együttműködését, akik speciális, helyi problémákra kereshetik majd a választ. Bíró Zoltán, a Sapientia dékánja szerint inkább a Székelyföldön működő állami és magánegyetemek, kihelyezett tagozatok szorosabb együttműködésére lenne szükség az egyéni munkavállalás helyett, egyeztető fórumra, közös hírlevélrendszerre, közös kiadványokra, akár közös kutatóhálózatra, valamint a térséggel való szoros kapcsolatra. Szerinte a székelyföldi autonómiát nem kérni kell valakitől, hanem, legalábbis tudományos téren, meg kell valósítani az intézmények együttműködése által.
És mivel a hagyományápolást Andrew Balas a közösség sikerességének és jó egészségi állapotának feltételeként nevezte meg (ellenpéldának felhozta a marginalizált indiánok esetében tömegesen jelentkező alkoholizmust és elhízást), olyan előadásokra is sor került, amelyek a székely múlttal foglalkoztak. Nagy József, Szabó József János, Egyed Ákos és Csikány Tamás is a székelység forradalmakban és háborúkban vállalt szerepét mutatták be, melynek egy szeletét élethűen meg is jelenítették másnap a hagyományőrző egyesületek a piski csata Maros-parti újrajátszásával.
Köllő Zsófia. Erdély.ma

Fapuskától óvó román rendőrség
Történelmi hadijáték közel kétszáz korhű egyenruhában és fegyverzettel felszerelt hagyományőrző előadásában – egyedülálló rendezvényt álmodtak meg Gyergyóremetén a falunapok alkalmából. A csata lezajlott, azonban nem a tervek szerint: a rendőrség nem engedélyezte, hogy a hagyományőrzők használják teljesen ártalmatlan, fából készült fegyvereiket.
Az 1849. február 9-én lezajlott piski csatára emlékeztek vasárnap Gyergyóremetén. Nagyszabású hadijátékra került sor a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Egyesület, székelyföldi hagyományőrzők, valamint a Román Katonai Hagyományőrzők Szövetség közreműködésével. A közel kétszáz szereplő részletesen előadta azt a küzdelmet, amikor Bem József tábornok legnagyobb győzelmét aratta az osztrák császári csapatok felett. Az egykori csata a Sztrígy folyón lévő híd megtartásáért, illetve elfoglalásáért zajlott, a székely alakulatok bátran rohanták le az osztrák csapatokat, és visszavonulásra késztették a császáriakat. Remetén, a Maros-parton felállított híd körül zajlott a küzdelem, gyalogosok, tüzérek, lovas huszárok csaptak össze. A csatajelenet alatt Csikány Tamás hadtörténész mesélte a korabeli eseményeket, hogy a küzdelem mozzanatai érthetőek legyenek. A hagyományőrzők korabeli egyenruhákat viseltek, fegyverük is volt, de csak fából készült utánzat. A tervek szerint az eredeti lőfegyverek alapján készült másolatokat használtak volna, ezt azonban nem engedélyezte a rendőrség. A hagyományőrzőktől megtudtuk, a rekonstrukciók egyáltalán nem veszélyesek, emberi élet kioltására nem alkalmasak, hiszen kis mennyiségű lőpor robban fel bennük, így hang és füst keletkezik, golyót azonban nem lőnek ki. Elmondásuk szerint egyébként Európa más országaiban engedélyezett a puskák használata, rendszerint alkalmazzák különböző bemutatók, hagyományőrző rendezvények esetén. A hasonló elven működő ágyúkat szintén nem hozhatták el Remetére. Laczkó-Albert Elemér polgármester elmondta, már négy hónapja kértek engedélyt, hogy a fontos kellékeket ide szállíthassák a magyarországi hagyományőrzők. „Hónapokig jártuk a rendőrséget, hitegettek, csalogattak, a legnagyobb baj, hogy nem mondták meg, mit kell tenni, hanem hallgattak és aztán az utolsó percben bejelentették, hogy nem lehet” – részletezte a község vezetője. Azt is elmondta, a művelődési minisztérium segítségét is kérték, még az utolsó percben is reménykedtek, de hiába, a válasz nemleges volt. A megyei rendőrség szóvivője lapunk kérdésére úgy nyilatkozott, nincs törvényes keret Romániában az ilyen eszközök használatára.
A hadijátékra így is kíváncsi volt a falu népe, a füst és hanghatás végül néhány durranásra korlátozódott, amit kis mennyiségű lőpor robbantása idézett elő. A rendőrség figyelmét viszont ez sem kerülte el: a rendezvény után behívatták a szervezőket, és ellenőrizték a hagyományőrzők felszerelését, attól tartva, hogy megszegték a tiltást. Miután megbizonyosodtak a kellékek teljes mértékű ártalmatlanságáról, a szervezők elhagyhatták a rendőrséget.
Lázár Hajnal
Hargita Népe (Csíkszereda)

Az oktatás decentralizálását sürgeti Markó
– Az új oktatási törvénytervezet nemcsak az anyanyelvű oktatás bővítése, hanem az oktatási rendszer decentralizációjaszempontjából is egy hatalmas lehetőség, ezáltal ugyanis a helyi közösségek, az önkormányzatok maguk dönthetnek majd a tanintézményeik sorsát illetően: ennek a decentralizációnak – akárcsak az egészségügyben – az RMDSZ a hajtómotorja – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken, Gyergyóremetén.
A szövetségi elnök Kelemen Hunor kulturális miniszterrel, Gyergyószék magyar iskoláinak igazgatóival, valamint a Hargita megyei főtanfelügyelőség képviselőivel tanácskoztak a magyar oktatás és a magyar pedagógusok helyzetéről, a készülő oktatási törvényről és a tanintézmények finanszírozási kérdéseiről. Az RMDSZ vezetői leszögezték: a szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy december 31-e után a pedagógusok a jelenleginél jobb, méltányosabb bérezésben részesüljenek.
A szövetségi elnök közölte: bár az oktatási jogszabály elfogadását a szenátus oktatási szakbizottsága akadályozza – itt ugyanis az ellenzék van többségben –, az őszi parlamenti ülésszakban fel kell gyorsítani ezt a folyamatot. Markó Béla szerint ugyanakkor a vita során az RMDSZ-nek kiemelten kell figyelnie arra is, hogy a tanulók után járó fejkvóta mértékét a kisebbségi oktatás számára megfelelő módon szabályozzák, ha ugyanis ezt nem differenciáltan alkalmazzák, számos magyar iskola kerülhet nehéz helyzetbe. Ezt alátámasztandó közölte: a magyar iskolák száma ma eléri a 12%-ot Romániában, ami a közösség 6,5%-ához viszonyítva jó arány, ám a helyzet korántsem olyan jó, mint amilyennek tűnik: ezeknek az iskoláknak a többsége ugyanis kis létszámú, ezért egy nem differeneciált kvótarendszer esetén jó részük megszűnhet. Az RMDSZ ezért vitte be a tervezetbe a nyelvi és a diszperziós kvótát: míg az előbbi magasabb fejpénzt biztosítana a kisebbségi diákok számára, a diszperziós kvóta azon kisebbségi iskolák esetében járna, ahol az alacsony tanulószám miatt a tanintézmény fenntartása lehetetlenné válna.
A szövetségi elnök arra emlékeztetett, az oktatókat is sújtó fizetéscsökkentések hatálya december 31-én lejár, ezt követően pedig a béreknek növekedniük kell: a következő időszakban az RMDSZ arra törekszik, hogy a pedagógusok számára méltányos bérezési rácsot alakítson ki a pénzügyminisztérium. Az oktatást érintő prioritásokról szólva elmondta: újra lendületet kell adni az iskolaépületek felújítását célzó programnak, és be kell fejezni az elindított, a gazdasági megszorítások miatt azonban félbeszakadt beruházásokat. Ebben a székelyföldi megyék is nagyon érdekeltek, hiszen a PNL-RMDSZ-kormányzás alatt számos fejlesztés indult a magyar településeken, így Hargita megye is "tele van" elkezdett beruházásokkal Most az a prioritás, hogy megyei szinten elkészüljön a magyar oktatás szempontjából kiemelt fontosságú beruházások listája, hogy annak megfelelően csoportosítsák az erre fordítható költségvetési forrásokat – hangzott el a tanácskozáson. Népújság (Marosvásárhely)

Székely, vagy magyar? – népszámlálás Székelyföldön
Székely, vagy magyar? Ez lesz a kérdés Székelyföldön a 2011-es népszámláláskor. Vezető politikusok szerint itt az ideje, hogy a székely nép meghatározza önmagát és vállalja önazonosságát. Azaz, hogy Székelyföldön magyarul beszélő székelyek élnek.
Nemzetiség szerint, állampolgárság szerint, vallás szerint – így csoportosították Gyergyóremete lakosait is a 2002-es népszámlálás után – magyarázza a nagyközség polgármestere.
Legutóbb 2002-ben, előtte 1992-ben szerveztek népszámlálást Romániában. A statisztikák szerint 1992-ben 1.624.959-en, 2002-ben pedig csaknem 200.000-rel kevesebben, 1.434.377-en vallották magukat magyarnak Romániában. Érdekesség, hogy egyik népszámlálási összesítésben sem szerepel, hogy valaki székely nemzetiségűnek vallotta volna magát. Holott vannak ukránok, szerbek, tatárok, lipovánok, bolgárok, horvátok, csehek, vagyis 17 nemzetiség fel van tüntetve a kérdőíven. Valószínű, hogy a „más nemzetiségűek" kategóriába kerültek azok, akik székelyként határozták meg önmagukat.
Másik érdekessége ezeknek a felméréseknek, hogy míg 1992-ben még nem volt lehetőség arra, hogy valaki csángónak vallja magát, 2002-ben már 1370 csángó nemzetiségű román állampolgár jelenik meg az adatbázisokban. De térjünk vissza a 2011-ben sorra kerülő számbavételre. A tervek szerint jövő év októberében kezdődő felmérésen a személyes adatokon túl a munkahelyre, valamint az életkörülményekre vonatkozó adatokat „veszik leltárba" a kérdezőbiztosok.
Gyergyócsomafalvának, a Gyergyói-medence nagyközségének önkormányzati képviselője azt mondja, hogy az öt éve kitett székely zászló bizony sokaknak szúrta a szemét. Ennek ellenére, nem vették le. Sőt, a Gyergyószéki Székely Tanács azt tanácsolja a székelyföldieknek, hogy vallják magukat székelynek a 2011-es népszámláláson.
Hargita megye egyik legnagyobb nyári ünnepsége az Ezer Székely Leány Napja rendezvény. A szervezők – Csíkszereda Önkormányzata és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes – nem titkolt célja erősíteni a székely öntudatot, lehetőséget teremteni arra, hogy az emberek büszkén viselhessék ősi viseletüket, a székely ruhát.
Székelyföldön mindig székelyek éltek. Ezt az öntudatot kommunizmus éveiben igyekeztek mindenki fejéből törölni – magyarázza Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, az Ezer Székely Leány Napja rendezvény egyik szervezője.
Közel egy év áll a székelyföldiek rendelkezésére, hogy eldöntsék: székelynek, vagy magyarnak vallják magukat a 2011-es népszámláláson. Nem árt jól meggondolni ezt, hiszen könnyen elvághatják maguk alatt a fát: ha mondjuk ismét a „más nemzetiségűek" közé kerülnek a székelyek. És a román politikum ismét kap egy magas labdát azzal, hogy lám-lám, milyen kevés magyar él Romániában.
Csata Orsolya
Duna Tv, TÉRkép. Erdély.ma

Elrejtené jelöltjeit az RMDSZ
„Minden megyei szervezetnek már a nyáron tudnia kell, kiket indít a jövő évi parlamenti és helyi választásokon” – jelentette ki a hétvégén Gyergyószentmiklóson Kovács Péter. Az RMDSZ újonnan megválasztott főtitkára ugyanakkor leszögezte, hogy a jelöltek személyét nem kell nyilvánosságra hozni, hogy más pártok ne járathassák le ezeket az embereket. Kovács az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által alakítandó Erdélyi Magyar Néppártban rejlő veszélyekre is felhívta a figyelmet. Szerinte „Tőkés új játékszerének” egyetlen célja van: minél mélyebbre döngölni az RMDSZ-t.
A tagsággal való közvetlen kapcsolattartásra, a választásokra való felkészülésre hívta fel a tagság figyelmét Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a szövetség Gyergyó Területi Küldöttgyűlésén a hétvégén. „Minden megyei szervezetnek már a nyáron tudnia kell, kiket indít a jövő évi parlamenti és helyi választásokon” – szögezte le Kovács. A főtitkár ugyanakkor leszögezte, hogy a jelöltek személyét nem kell nyilvánosságra hozni, hogy más pártok ne járathassák le ezeket az embereket. Kovács az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által alakítandó Erdélyi Magyar Néppártban rejlő veszélyekre is felhívta a figyelmet. Szerinte „Tőkés új játékszerének” egyetlen célja van: minél mélyebbre döngölni az RMDSZ-t. „Két törpe egymás vállára állva sem éri el a legfelső ágat, hogy leszedhesse a gyümölcsöt” – érvelt Kovács arra apropózva, hogy a parlamenti választások során a bejutáshoz szükséges választási küszöböt az RMDSZ esélyeit gyengítő Magyar Polgári Párt, illetve az új, létesülő Tőkés-féle párt együttesen sem éri el.
Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a politikusoknak fontos szerepük van a közhangulat alakításában, nekik kell elmondaniuk az embereknek, hogy „az RMDSZ döntései mögött komoly érvek vannak”. Éppen ezért a területi szervezet tagjait arra buzdította, hogy közvetlen találkozókon hallgassák meg az emberek gondjait, véleményét. „Új fejezet kezdődött ugyanis az RMDSZ életében, és a szövetség célkitűzése, hogy visszatérjen az emberekhez” – szögezte le az újonnan megválasztott főtitkár.
Az ülésen Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök összefogásra szólította fel az egybegyűlteket. „Az RMDSZ-nek nem kell tartania a konkurenciától sem Csíkban, sem Gyergyóban, sem Székelyudvarhely térségében. Nincs szükség Csík–Gyergyó–Udvarhely-konfliktusra” – fogalmazta meg beszédében az RMDSZ-es politikus. A küldöttgyűlésén egyébként meghallgatták és elfogadták Bende Sándor területi elnök éves beszámolóját, SZKT-tagnak választották Mik József borszéki, Laczkó Albert Elemér gyergyóremetei, Gábor László gyergyószárhegyi polgármestereket, illetve Barti Tihamért, az RMDSZ gyergyószentmiklósi szervezetének elnökét.
Jánossy Alíz
Krónika (Kolozsvár)

Az élet igazságait keresve
Beszélgetés Sebestyén Péter marosvásárhelyi római katolikus lelkésszel világi és vallásos szféra találkozásairól
Az ökuménia azt jelenti, hogy meglátjuk a jót, a szépet a másikban, és azt átvesszük, akár azért, mert a mi hitünkből hiányzik, akár azért, mert felismerjük benne az értéket, mondja római katolikus lelkész beszélgetőtársunk, aki azt vallja, hogy az ökuménében akkor lehetünk mindkét oldalon, ha elsősorban a sajátunkat vesszük komolyan, és azt mint értéket, mint gazdagságot kínáljuk fel, nem azért, hogy a másikat elnyomjuk, hanem azért, hogy azt az övé mellé helyezzük. Sebestyén Péter több könyvben elmélkedik ezekről a témákról – munkái keletkezéstörténetéről is kérdezzük.
Legutóbb két kötete jelent meg, a Kincs mélyre ásva. Biblikus gondolatok és a Gördeszkán a mennyországba. Melyek az előzményei ezeknek?
– A Kolozsváron megjelenő katolikus hetilapban, a Vasárnapban már több mint egy éve biblikus gondolatokkal jelentkezem, a heti igerész magyarázataival. A katolikus egyház liturgikus beosztása szerint hároméves ciklusra vannak felosztva a szentírási könyvek, amelyeket vasárnap magyarázunk, prédikálunk, amelyekre épül a liturgia. És az első év van ezidáig készen, ennek a termése a Kincs mélyre ásva című kötet.
Kiknek szánja ezt?
– Elsősorban a hívőknek, de azoknak is, akik nem jutottak el a templomba, vagy lemaradtak valamelyik vasárnapi prédikációról, habár a világhálón is folyamatosan követhető. Ami az előbbivel rokonítja a második kiadványt, a Gördeszkán a mennyországba című esszégyűjteményemet, az az a tény, hogy majdnem fél évig párhuzamosan futott a két írássorozat. A szóban forgó kötetem írásai a Központ című vásárhelyi hetilapban jelentek meg egy éven keresztül, 2009–2010-ben. Úgy gondoltam, összegyűjtöm egy kötetbe, mert tematikájában teljesen elüt a templomi szóhasználattól, hiszen világiak számára írtam, az a fajta sorozat, amely próbálja megértetni a laikusokkal, hogy életünk minden rezdülése valahogyan Isten jelenlétében zajlik, és kötődik a hitünkhöz. Ezért próbáltam olyan témákat is feszegetni, amelyek talán nem férnének bele egy klasszikus prédikációba. Így, a szószéket meghoszszabbítva, az esszé műfajában próbálom szembesíteni az embereket az örök igazsággal.
Melyek azok a világi témák, amelyek egy katolikus lelkészt leginkább foglalkoztatnak?
– Engem minden érdekel, ami jó és ami közelebb visz a felebaráti szeretetben a másik emberhez, illetve ami elősegíti az ember örök üdvösségét. Ilyen szempontból a világ jó, a Jóisten jónak teremtette, még akkor is, ha becsúszott az eredendő bűnre hajló természetünk, amely, bizony, elront dolgokat. Ezért mondhatom azt, hogy ezek a témák, kissé elkoptatott klisével élve, az úton hevertek, illetve a hétköznapjaink különféle vetületei, a pénztől a lelkiségig, a betegségtől és médiától a politikáig, megtalálhatók bennük.
Van-e olyan, ami jobban érdekli?
– Ami tényleg foglalkoztat, az a minden mögött rejlő igazság. A nagybetűs Igazság, Istennek az Igazsága, amely Jézus Krisztusban vált nyilvánvalóvá. Ennek a fényében olyan témák érdekelnek, mint a család, a pénz, a hatalom, a konfliktus, a betegség. Mind e köré próbálom csoportosítani, oly módon, hogy akár egy újsághír, egy pletykafoszladék vagy életmentő esemény mögött fellelhessem azokat a transzcendens távlatokat, amelyek elgondolkodásra késztetik az olvasót. És úgy gondoltam, hogy érdemes ezeket hosszabb formában, sorozatban is kifejteni, mert sokszor úgy tűnik, mintha csak pletykálnánk róla szűk családi körben, vagy a kocsmában beszélünk egymás között, baráti társaságban, esetleg a bulvármédia mint szenzációt tálalja, de közben az igazságot nem érintjük, nem merészkedünk mélyebbre. Arra vállalkoztam e kihívás nyomán, hogy megkíséreljem lehántani a felszínt, egy kicsit az evangélium fényénél tegyem helyére a dolgokat, lehetőleg mellébeszélés nélkül, ha kell, tisztázzam a félreértéseket és közhelyeket is. És közben az is kiderült számomra, hogy az esszé nem más, mint a lélek szabad szárnyalása, műfajilag is, azt mondják a szakemberek, az értelemnek, a szellemi önállóságnak, a szabadságnak a műfaja, egyfajta értekező próza. És ebbe minden belefér, ráadásul személyes hangvételű, tömör.
Sebestyén Péter (1968, Csíkszentmihály)
Római katolikus lelkipásztor, esszéíró. Elemi iskoláit Csíkszépvízen végezte, a gimnáziumot Csíkszeredában, majd tizedik osztálytól Gyulafehérváron, a kántorképzőben tanult, az akkori kisszemináriumban érettségizett. Teológiai tanulmányai elvégzését követően 1992-ben szentelte pappá Bálint Lajos megboldogult érsek. Rövid ideig Sepsiszentgyörgyön, majd Csíkszeredában és Gyergyóremetén szolgált, 1997-től önálló plébános lett Erdőszentgyörgyön, 2006-tól Marosvásárhelyen, a Szent Imre egyházközségben teljesít szolgálatot. Rádiós műsorait és sajtópublikációit szerkesztette könyvvé, tizenkét év alatt ugyanannyi kötete jelent meg, köztük egy népdalszöveg-válogatás is. A Gördeszkán a mennyországba ellentéte a másiknak, hiszen a kincs a mélyben van, a gördeszka pedig, még ha a mennybe is visz, a felszínen marad. Ön egy gördeszkás lelkész?
– Ezt majd a kritikusok eldöntik, hogy milyen lelkész vagyok, illetve a Jóisten tudja. Igyekszem a kincseket kiásni a mélyből, miközben a saját utamat járom a rámbízott közösségben, és ez az út, ha kacskaringós is és gördeszkán is hordoz, azért a mennyországba vezet. Ennyiben összekötődik a kettő. Időrendben a korábbi keltezésűek a „gördeszkás kincsek”, mint a mélyen zajló kincsásás nagyrésze. Amit ott kamatoztattam stílusban, gondolkodásmódban, azt most a biblikus gondolatokban tovább lehet követni, ha nyitott szemmel olvas az olvasó. De visszakanyarodva a gördeszkához: számomra mindig sokat jelentettek a tömör publicisztikai írások, akár tárca, akár novella, ahol egzisztenciális kérdéseket érint az író, olyan szinten, olyan stílussal, szép nyelvezettel, amely rám is nagy hatással van. A lényeg, hogy hétről–hétre készülni kellett, újabb és újabb témákat kellett felkutatni és kiásni a mélyből, és ez nem más, mint a hitem örömét megosztani másokkal. Úgy érzem, hogy az elmúlt évtizedek alatt összegyűjtött kincseket ezeken a témákon keresztül tudom átadni, mint a hit örömét, mint életigazságokat, és talán másoknak is segíthetnek hitük elmélyítésében. Egy kicsit érthetőbbé tettem a saját hitemet, kicsomagoltam azokat az elvont dogmatikai igazságokat, amelyeket több mint tíz éve folyamatosan sugároz a Marosvásárhelyi Rádió, azok a prédikációk szintén ilyen terepgyakorlatot jelentettek. De merem állítani, hogy ez a kötet egyfajta lezárás és egy új kezdet is, ami az íráspróbálkozásaimat illeti, mert teljesen más műfajt, más szintet képvisel.
Említette, hogy húsz éve lelkész. Mikor döntötte el, hogy lelkipásztor lesz?
– A Jóisten döntötte el hamarabb, mert a szüleimen keresztül kaptam az első impulzust gyermekkoromban Csíkszépvízen, ahol édesanyám templomi szolgálatban kántorként, majd később sekrestyésként szolgált, édesapám a templom kórusában énekelt. A templomi liturgia, légkör nekem második otthonom volt. Természetesen a nevelésünk idején is bíztattak, hogy tanuljatok, fiaim, és a három fiúból aztán én lettem pap, a középső bátyám kántor lett, a legidősebb otthon gazdálkodik. Mindhárman megjártuk a gyulafehérvári teológiai intézetet, tehát a kántoriskolát. Amikor el kellett döntenem a hetedik–nyolcadik osztályban, hogy mi leszek, hiszen gyakran faggatak felőle, volt, amikor azt mondtam, milicista akarok lenni, mert szerettem azért a rendet is. Másfelől lelkem legmélyen tudtam, hogy nekem itt a helyem, és soha nem tevődött fel komolyan a kérdés, hogy más legyek. Nekem ez az életem, nem voltak soha hivatásbeli kételyeim, se kísértéseim, hogy váltsak vagy meggondoljam magam. Az elején inkább attól tartottam, hogy nem ütöm meg a mércét, mert tisztában voltam vele, milyen magas intellektuális követelményeket támasztanak a vizsgák.
Ez azt jelenti, hogy nem is mérlegelte, miről kell majd lemondania?
– Így van. A hivatás olyan, mint a szerelem, érte mindent vállal az ember, a szívével gondolkodik, az agyával szeret, és fordítva. A papi hivatásban számomra soha nem a lemondások jelentették a fő problémát, azok a velejárói voltak legfeljebb, nem mondom, hogy ezzel könnyebb volt, néha fogcsikorgatva megy át az ember az ilyen kríziseken, de mindig az lebeg a szeme előtt, hogy aki hívta, annak válaszolnia kell, és ha már egyszer az alapvető döntést meghozta, akkor az lendíti előre, segítséget is ad. A papi szentségben Isten ad egy külön állapotbeli erőforrást, olyan segítséget, hogy az ember ki tudjon tartani, meg tudjon felelni annak, amit megfogadott, Istennek ígért. Ez működik a jó házasságban is, ez viszi előre még a konfliktusok ellenére is a kapcsolatot. Ilyen szempontból a papi hivatásomban is állandóan csak hívott újból és újból a Jóisten, és előrelendít, sőt, a kihívások által meg is erősít, mondván, így is szeretlek, segítlek és veled vagyok.
Hogyan látja húsz éves tapasztalattal a háta mögött, a mai felgyorsuló világban az emberek hite erősebb-e vagy gyengébb? Egyáltalán szükség van-e a hitre?
– Azt látom, hogy mindenki érzi a hit szükségességét, ki így, ki úgy próbálja a hiányt betölteni. A hagyományosan vallásos ember általában a templomi közösségben, a liturgiában találja meg, a kevésbé hívők, akik fiatalkoruk után egy kicsit elhanyagolják a hit dolgait, meglazítják kapcsolatukat az Istennel, azok esetleg ünnepi keresztényekké lesznek, néha-néha nosztalgiából erősítik meg magukat. Ismét egy másik réteg az értelmiségieké: ők a keresők vagy inkább csalódottak rétege, akiknek nemcsak az élmény fontos, hanem az értelmi meggyőződés, és ez a személyes kapcsolatokon keresztül működik. Ezért tartom fontosnak, hogy közösségek legyenek akár az egyházközség határain túl, az életben, ahol természetes legyen hitről, Istenről beszélgetni, megosztani egymás között a tapasztalatainkat. Én nem nevezném hitvitának, de mindenképp fórumok kellenének, akár a közéletben, akár egy rádióstúdióban, ahol ne csak a hétköznapi életünkről, a pénzről vagy az időjárásról, a politikáról beszéljünk, hanem életünk alapvető kérdéseiről is. Én ebben szeretnék segíteni a magam módján, kézbe adva azokat a felismeréseket, azokat a már helyettük is megrágott igazságokat, amelyek segítenek ebben, azért, hogy valóban őket is érdekelje. Mert hiszem, hogy mindenkinek szüksége van hitre.
Mi a véleménye az ökuméniáról?
– Az ökuménia elsősorban a keresztények egységéről szól, és nem a vallások egy tégelybe való egybekotyvasztásáról. A más vallásúaknál is azt keressük, ami összeköt, összefog, Isten teremtményei vagyunk, a bennünk lévő jó alapvetően azonos. Az ökuménében akkor lehetünk mindkét oldalon, ha elsősorban a sajátunkat veszszük komolyan, és azt mint értéket, mint gazdagságot kínáljuk fel, nem azért, hogy a másikat elnyomjuk, hanem hogy azt az övé mellé helyezzük. Gondoljunk csak a vegyes házasságokra, ahol katolikus, református, unitárius, evangélikus él egy családban. Na mármost, leghamarabb ott kellene megélnie egy hívő embernek az ökuméniát, hogy legyen nyitott a másik másságára, közben nem adva fel a sajátját. Ismerje meg az övét, értékelje és tegye mellé azt is, ami esetleg onnan hiányzik, vagy ami úgy tűnik, hogy a másikéban is megkapó. És ezért adjon hálát a Jóistennek. Csak nyerhetünk az ökuménia által. Ha felszínes marad és udvariassági szinten mozog, akkor üres, és tényleg nagyon könnyen csupán reklámszöveggé válik, aminek nincs súlya, értéke, nyoma életünkben. De ha komolyan vesszük, ahogy ebben a városban is az imahéten nagyon szépen kiviláglott, akkor értékteremtő, felemelő. Hogy a lelkük mélyén mi zajlik, nem tudom, de merem remélni, hogy előbb-utóbb az átlag hívők lelkében is mozdul valami azáltal, hogy bátran kinyitja a másik ember templomának ajtóját is, együtt imádkozik és elfogadja, hogy így is lehet imádkozni, és milyen jó, hogy annyi út visz Istenhez, és mindegyik közelebb tud vinni, ha szeretet van bennünk. Számunkra Jézus a mérce, és ha minden felekezet Jézushoz méri magát, akkor érdemes megélni az ökumenét, és ezért dolgozni.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Családbarát önkormányzatokat díjaz az RMDSZ
Húsz önkormányzat nyerte el idén a Családbarát közösségek címet, amelyet az RMDSZ ítél meg azoknak az önkormányzatoknak, amelyek erőfeszítéseket tettek egy családbarát közösség kialakítására - jelentette be ma Kolozsváron Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese, a program egyik kezdeményezője. Az idén díjazott önkormányzatok a következők: Gyergyóremete, Székelyudvarhely, Hargita Megye Tanácsa (Hargita megye), Sepsiszentgyörgy, Vargyas (Kovászna megye), Szászrégen, Nyárádszereda, Marossárpatak (Maros megye), Kraszna, Szilágycseh, Sarmaság, Szilágyperecsen, Tordaszentlászló, Szatmárnémeti, Kolcs, Alsólugas, Nagyszalonta, Biharfélegyháza, Kisiratos és Zsombolya. A politikus emlékeztetett arra, hogy a 2011. évi romániai népszámlálás eredményei által mutatott népességfogyási tendenciák előtérbe helyezték egy hatékony családtámogatási rendszer kialakításának szükségességét. Ennek értelmében az RMDSZ 2011 decemberében útjára indította az Együttműködés a magyar jövőért családpolitikai kezdeményezést. „Idén első alkalommal május 15-én, a család nemzetközi napja alkalmából díjazzuk a nyertes önkormányzatokat, akik jó példát mutattak a gyermekes családok életfeltételeinek javítását szolgáló intézkedéseikkel, a gyermekeket és fiatalokat támogató programjaikkal. Ennek megfelelően a településfejlesztésben érvényesítik a „Családbarát közösségek” program kritériumrendszerét, valamint a 2012-es helyi költségvetésbe belefoglalják a családtámogató és gyermekvállalást ösztönző programok finanszírozását, ezek kivitelezésében együttműködnek a civil, ifjúsági és egyházi szervezetekkel” - mutatott rá Horváth. A főtitkárhelyettes hozzátette, hogy a díjazottak közül kiemelkedő eredményeket ért el az idén Gyergyóremete község, ugyanis közel 2 millió lejt fordított az elmúlt évben magas színvonalú családtámogató programokra. Gyergyóremete községben mára már hagyománya van a családbarát programoknak, ugyanígy a civil, egyházi szervezetekkel való együttműködésnek. „Az önkormányzat olyan szolgáltatásokat, programokat finanszíroz, amelyek a közösség igényeire, szükségleteire válaszolnak. Ilyenek például a családsegítő program, a házi beteggondozás, falugondnoki szolgálat, fogyatékkal élő gyermekek számára foglalkoztató programok, rászorulók számára napi étkeztetés biztosítása és az afterschool program” - indokolta a döntést Tonk Gabriella, a program koordinátora kiemelve, hogy az önkormányzat figyelmet fordít az egészségügyi ellátás és az oktatás minőségére is, valamint a nagycsaládosoknak is különböző kedvezményeket biztosít. „Eredményei elismeréseképpen az RMDSZ Családpolitikai munkacsoportja különdíjban részesíti a községet. A díj egy brüsszeli kirándulás 15 gyergyóremetei diák számára, amelyet Sógor Csaba EP-képviselő, a munkacsoportja tagja ajánlott fel” - mondta el Tonk Gabriella. (hírszerk.) Transindex.ro

Szeretetből épült a kápolna
„Megvalósult, amiben korábban reménykedtünk, a szeretet építette fel a Szent Rita-kápolnát” – mondta a gyergyóremetei Bakó Antal plébános, utalva a hívek összefogására, adakozó kedvére. Az alszegi templomot téglajegyek értékesítéséből, a hívek adományaiból, a plébánia és a település önkormányzatának hozzájárulásából és kormánypénzből sikerült felépíteni. Remények szerint két hónap múlva tarthatják meg az első szentmisét az új kápolnában.
Alig több mint egy éve kezdték el a Fenekalja 55. szám alatt létesülő istenháza építését, Bakó Antal plébános akkor még csak a reményekre alapozva bizakodott abban, hogy idén nyárra sikerül befejezni a munkálatokat. Az építkezés megrendelője, a plébánia közel sem rendelkezett akkora anyagi kerettel, amiből sikerült volna megvalósítani a régi álmot, a templomépítést. „Sikerült kifizetnünk a munkálatokat” – adta hírül Bakó plébános, aki örömmel sorolta a remetei összefogás „tételeit”. Mint ismertette, az ezer darab kibocsátott téglajegyből ötszáz kelt el, az egyenként 50 lej értékű jegyek többségét az alszegi hívek vásárolták meg, de több, külföldre elszármazott falubéli is ily módon kívánta segíteni a kápolnaépítést. 250 euró volt a legnagyobb összeg, amit egyetlen személy fordított téglajegyvásárlásra. Az adományozók sorát több, nevét vállalni nem kívánó személy is gyarapította, Remete önkormányzata pedig 100 ezer lejjel, míg a román kormány 60 ezer lejjel járult hozzá a munkálatokhoz, így aránylag rövid idő alatt gyűlt össze a befektetés teljes értéke, a 400 ezer lejt meghaladó összeg.
„A munkálatok jelenlegi állása szerint abban reménykedünk, hogy két hónap múlva már a kápolnában tarthatjuk a szentmisét” – fejezte ki reményét a plébános. A munkálatokból már csak a nyílászárók beszerelése, a vakolás, festés, térrendezés és a kápolna bebútorozása van hátra. Bakó plébános külön örömét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy az építés minden fázisát helyiek végezték. „Jónak tartom, hogy falubelieket foglalkoztattunk, és azt is, hogy a hívek adományaikkal hozzájárulnak a kápolnaépítéshez. Így magukénak érzik majd az istenházát” – fogalmazott a plébános, aki abban is reménykedik, hogy vasárnapról vasárnapra megtelik majd a 200 férőhelyes kápolna.
Pethő Melánia

Frunda György, avagy a hazug ember és a sánta kutya meséje
A Krónika napilap pénteki lapszámában idézte Frunda Györgyöt. Már a cím is megtévesztő, hiszen e szerint az a személy nyilatkozik a kormányzatban való részvétel mellett, aki az utóbbi RMDSZ-es kormányban való részvétel idején mindig a kormányzati szerepvállalás ellen agitált rendületlenül – főleg a román sajtóban.
Most – a divatnak megfelelően – támadásba lendült az Erdélyi Magyar Néppárt által óhajtott föderalizmus ellen, és ezt szembeállítja az RMDSZ által „felvállalt”, úgynevezett „helyi és területi autonómiával.” Az RMDSZ örökéletű szenátora, elfelejtette azt, hogy 79 becsületes magyar ember, képviselőjelölt, már felesküdött az autonómiára. (Történt ez a János Zsigmond unitárius kollégiumban.)
Frunda nyilatkozatában olvashatjuk: „A szövetség szenátora emlékeztet az autonómia törvénytervezetére, amit nemrég visszautasított a felsőház. Szerinte azt a 2008-as választásokat megelőzően az RMDSZ két politikusa, Garda Dezső és Sógor Csaba konkrét kampánycélokkal nyújtotta be, s a szövetségnek egy különálló törvénytervezete van az autonóm régiókról.” – nos ez egyszerűen valótlanság.
Nagyon tisztelt szenátor úr! A Székely Nemzeti Tanács autonómia törvényét – melyet a 2004– 2008-as törvényhozási ciklusban sajnos csak ketten, Sógor Csaba és én vállaltuk fel – már csak azért sem nyújthattuk be kampánycéllal, mivel azt 2005 nyarán tettük le a képviselőház állandó bizottságához, nem pedig 2008-as választásokat megelőzően. Én meggyőződésből és népem iránti elkötelezettségből vállaltam tettemet és annak következményeit. Tudom, hogy ezért és a korrupció elleni elkötelezettségemért állítottak félre a politikai életből.
Azért hogy megszabaduljanak tőlem, megszüntették az RMDSZ területi szintjén a nép általi előválasztásokat 2008-tól, Gyergyó körzetét pedig három képviselői körzetbe osztották: Gyergyóújfalut, Gyergyócsomafalvát, Gyergyókilyénfalvát, Gyergyótekerőpatakot és Marosfőt a felcsíki képviselői körzethez csatolták, Ditrót és Borszéket a maroshévízi képviselői körzethez, míg Gyergyószentmiklóst, Gyergyóalfalut, Gyergyószárhegyet és Gyergyóremetét a Sóvidékhez és Székelykeresztúr környékéhez. Mindezt csak azért, hogy megszabadulhassanak tőlem. A félreállításomra tett erőfeszítések tehát sikerrel végződtek.
Most, négy év múlva csodálkozva tapasztalom, hogy Önnek (vagy Önöknek) a fő politikai ellenfele ebben a kampányban továbbra is én vagyok, aki visszavonultam a politikából. Ha azonban személyem volna Frunda úr vagy mások kampányának az egyik fő célpontja, állok elébe. Nyilvánossá tehetem egyeseknek a gyergyószentmiklósi fafeldolgozó vállalat privatizációja alkalmával történt, sajátos lépéseit, dokumentumokat közölhetek egyes magas rangú tisztségviselőknek a befolyásukkal való visszaéléséről, de ha gondolják, a korrupciós ügyek általam feltárt a sokaságának közlésére is vállalkozhatom.
Bár nem értek egyet az RMDSZ politikájával, mégsem szeretnék részt venni a magyarság megosztásában. Kérem, hagyják meg nekem azt a lehetőséget, hogy ne kelljen támadjam a magyarság ún. „érdekszövetségét”. Ne kényszerítsenek arra, hogy kiteregessek bizonyos korrupciós ügyeket. Én azt hittem, megelégszenek a félreállításommal. Úgy tűnik, Frunda György szenátor úr nem így gondolkozik. Az azonban mégis csak sok, hogy megrágalmazásom érdekében összetéveszti a 2005-ös esztendőt 2008-cal. 
Garda Dezső
Krónika (Kolozsvár)

Iskolát, óvodát avattak Remetén
Felújított iskolaépületet, újonnan épített óvodát adtak át november 18-án, vasárnap Gyergyóremetén. A megvalósítások a Vidékfejlesztési Alap 322-es kiírása mentén megnyert pályázat részét képezik.
A gyermeklétszám csökkenése igen fenyegető veszélyt jelent a remetei tejporgyári iskola megmaradására, ennek ellenére az 1960-as évek elején létesített épületet felújíttatta a község önkormányzata. A beruházás, mely az épület külső-, belső felújítását, illetve egy önálló hőközpont létrehozását foglalja magába, a Vidékfejlesztési Alap integrált pályázata részét képezi.
Huszonhárom évvel ezelőtti statisztikák szerint ebben az iskolában 43 alsó tagozatos és 36 napközis gyermek járt. Az idei tanévtől megszűnt az óvodai csoport, az iskolában pedig 12 diák tanul. „Sokat gondolkodtunk, hogy érdemes-e javítani egy olyan épületet, ahonnan lassan kifogynak a diákok. Az a döntés született, hogy igen. Reményeink szerint itt továbbra is iskola fog működni, de ha mégsem, akkor is a fiatalokat fogja szolgálni” – mondta az avatóünnepségen Papp Mihály, a Fráter György Általános Iskola igazgatója.
Az épületnek szánt rendeltetés kapcsán Laczkó Albert Elemér polgármester elmondta: már múlt tanévtől itt kaptak helyet az addig hosszú éveken át Szentmiklósra ingázó fogyatékkal élő remetei fiatalok, napközis foglalkoztatójuk mellett további tevékenységeknek is lenne még hely az épületben. „Az épületnek további funkciókat keresünk. Olyan tevékenységekre fogjuk használni, amik a gyermekek fejlődését szolgálják” – szögezte le a polgármester, mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy a településrészen nem „fogynak el” annyira a gyerekek, hogy az iskola épületét esetleg máshonnan érkezők táboroztatására kelljen használni.
„Valamikor, amikor a tejporgyár virágzott, ez az épület épült utolsóként. A gyár hanyatlása miatt jelenleg leszakadóban van a falunak ez a része. Azt kívánom, hogy a felújított épület legyen jelképértékű; az első olyan pont, ami ezt a falurészt a fejlődés útján elindítja” – fogalmazott a községvezető.
Egy másik beruházás, az alszegi óvoda átadására is sor került vasárnap. Az újonnan épített létesítmény szintén a Vidékfejlesztési Alap 322-es kiírása mentén megnyert pályázat révén jött létre. Az 500 ezer lejt meghaladó beruházással lebontásra került a régi, igen rossz állapotban lévő épület és felépült egy korszerű, jól felszerelt, konyhával és ebédlővel is ellátott napközis óvoda, melyben három csoportot indítottak az idei tanév kezdetén.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Pallas Akadémia-könyvadomány a könyvtáraknak
A Pallas Akadémia könyvkiadó április 1-jén lesz húsz éves, amit rendezvénysorozattal ünnepel. Tőzsér József, a kiadó igazgatója elmondta: a kiadó vezetői úgy határoztak, hogy az író-olvasó találkozók mellett minden településen, ahová ünnepi rendezvényeikkel megfordulnak, a könyvtáraknak nagyobb könyvadományt adnak át azokból a kiadványokból, amelyek 2000 és 2010 között jelentek meg. A könyvtárak 165 címből választhatják ki azt, amit érdekesnek tartanak, de nem tudtak megvásárolni. Csíkszeredában 54 címet választottak, Marosvásárhelyen 49-et, mondta Tőzsér a maszol.ro-nak.
Az akciót Gyergyószentmiklóson, Gyergyóújfaluban, Gyergyóremetén, Ditróban folytatják, majd Kolozs megyébe mennek, illetve más Maros megyei településeket is felkeresnek.
Tőzsér József a maszol.ro-nak elmondta, minden könyvtár a saját profiljába illeszkedő köteteket választ, így a Teleki Téka például inkább művészeti, irodalom- és művészettörténeti, valamint történelmi tematikájú könyveket választott, a falusi könyvtárak többnyire szépirodalmat, a különböző városi könyvtárak mindent, hiszen a profiljukba több minden belefér.
A felajánlást úgy az öt, mint a tíz éves évfordulón is megtette a Pallas Akadémia könyvkiadó, kisebb könyvadományokkal, egy-két könyvtár számára. „Úgy láttuk, hogy a könyvtáraknak, főleg a községi könyvtáraknak nincs pénzük, nem kapnak támogatást a könyvvásárlásra. Jóval több címet választ egy falusi könyvtár, mint egy városi. Ez azért van így, mert nincs semmijük. Olyan könyvtárban is jártam, amely 1989 óta nem kapott új könyvet" – mondta Tőzsér.
A köteteket mindenhol egy-egy ünnepség keretében adják át, meghívják a polgármestereket is, akik remélhetőleg a továbbiakban a könyvtárakról is gondoskodnak majd.
Maszol.ro,

Egy küzdelmes papi élet
Léstyán Ferenc ny. marosvásárhelyi főesperesről-protonotáriusról mind ez ideig nem jelent meg életrajz. Önéletrajzi feljegyzései sincsenek. Nem tartotta fontosnak, hogy magáról, papi munkájáról, meghurcoltatásairól írjon. Aktív papként keveset beszélt az elítéléséről és börtönéletéről. Amikor megöregedett, 90. évét betöltve, mesélgetett egyet-mást magáról. Röviden megpróbálom összefoglalni halálra ítélésének és szabadulásának történetét – életrajzának legfontosabb eseményeibe zárva.
Léstyán Ferenc 1913. február 11-én Csíkszentkirályon (Hargita megye) született. Elemi iskoláit szülőfalujában, középiskoláit a csíkszeredai római katolikus főgimnáziumban végezte. Első nekifutásnak sikerült az érettségije. Ezt azért emeltem ki, mert a két világháború közötti érettségi (baccalaureatusi) törvények értelmében a magániskolák végezettjeinek állami központi bizottságok előtt románul kellett érettségizniük, esetleg tolmács útján, aki nacionalista szellemben működött közre, s általában a jelentkezők 90 százalékát elbuktatták. Léstyán atya büszkén emlegette, hogy a kemény megpróbáltatást kiállta. Papi hivatást érezvén, 1933 őszén jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. 1937. március 13-án szentelte pappá dr. Vorbuchner Adolf segédpüspök. Három egyházközségben szolgált káplánként: Gyergyóremetén (1937–1938), Sepsiszentgyörgyön (1938–1939) és Tordán (1939–1942). Utóbbi helyen érte a 2. bécsi döntés. Torda határ menti városként romániai területen maradt.
Léstyán Ferenc segédlelkész tanúja volt a dél-erdélyi magyarok Észak-Erdélybe való inváziójának. Amikor tehette, segített a határátkelő embereknek. De nem sokáig, mert a szemfüles román sziguranca hamar gyanút fogott. Márton Áron püspök, hogy segítsen buzgó papjának „elrejtésében”, egy évre (1942–1943) a nagyvilágtól eldugottnak számító boicai plébániára helyezte, majd a gyulafehérvári Püspöki Archívumba „dugta” el (1943) mint levéltárost. De a hatóságok itt is rátaláltak. 1943. június 29-én, Szent Péter és Szent Pál ünnepén, a kerelőszentpáli bérmálás napján, amikor Léstyán Ferenc Márton Áront kísérte, kifüggesztették ajtajára a halálos ítéletet tartalmazó törvényszéki végzést. Előbb Nagyszebenbe vitték, s innen fegyveres kísérőkkel lebilincselt kézzel Brassóba kívánták szállítani, ahol az ítéletet végrehajtani szándékoztak.
Léstyán Ferenc a gondviselő Isten közbelépésének vallotta azt a pillanatot, amikor a Nagyszeben–Kiskapus vasútvonal végén át kellett szállniuk a Tövis irányából érkező vonatra. A Tövisről beérkező vonaton olyan sokan voltak, hogy a fogdmegek őt és egy másik elítélt társát nem tudták a fülkébe begyömöszölni, a folyósón maradtak. Ekkor született meg benne a szökési kísérlet. Bár éjjel volt, de kiszámította, hogy kb. mikor érkeznek Apácára. Társával együtt a robogó vonatból két irányban kiszöktek. Léstyán Ferenc a magyar határhoz közel ugrott ki. Bilincsbe vert véres kézzel visszafelé futott, és az őrök által leadott lövések nem találták el. Néhány év múlva tudta meg, hogy a „futás” kimaradhatott volna, mert nem működött a vonat vészféke. Véres kézzel és éhségtől gyötörve egy napig bujkált és tájékozódott. Amikor a magyar határőrséghez ért, iratok hiánya miatt nem tudta magát igazolni. Kérte, hogy vezessék be a baróti plébánoshoz, aki bizonyítani fogja kilétét. Így is történt. Márton Áron püspök azt üzente neki, hogy maradjon Észak-Erdélyben. Az 1944-es nagy meneküléskor sok pap elhagyta plébániáját. Léstyán Ferenc a pap nélkül maradt Ditróban szolgált egy ideig, tele rettegéssel, mert nem volt egyértelmű a háború befejezésekor meghirdetett amnesztiatörvény. Főpásztora 1945-ben egy tekintélyes katolikus egyházközségbe, Csíkkarcfalvára helyezte. Itt működhetett 1952-ig. Léstyán atya ezekről az évekről utólag megelégedéssel és örömmel beszélt. Pedig lelkipásztori munkájában sokat gáncsolták, az újságokban „zsíros parasztnak, az embereket szipolyozó kuláknak” minősítették. A karcfalviak pedig nagyon szerették, az öregek mai napig emlegetik.
Márton Áron letartóztatása után neki is szembesülnie kellett az Erdélyben kibontakozó békepapi mozgalommal. Egyik békegyűlésre sem ment el. Sikerült mindhárom (marosvásárhelyi, gyergyószentmiklósi, kolozsvári) nagygyűlésről távol maradnia, amiért a gyulafehérvári betolakodott egyházi kormányzat (1951 őszétől 1955. január 6-ig, Márton Áron szabadulásáig) elmozdította Karcfalváról, és Belső-Szolnok megye Désakna plébániára helyezte. Éppen az áthelyezésekor nála volt – az ordinarius substitutus pápai intézkedés értelmében – a titkos ordináriusi joghatóság (1952. február 4-től egy hétig). Azért csak egy hétig, mert akitől kapta a megbízást, Szilveszter Sándort szabadlábra helyezték, és ő a joghatóságot visszaadta.
Désaknáról dr. Gurzó Anaklét ferencessel és még néhány egyházhű pappal együtt szervezték az egyházi ellenállást a békepapi korszakban. Nem fogadták el a békekormányzatot, engedetlenséget színlelve valósággal bojkottálták az Adorján Károly nevével fémjelzett központot. Léstyán Ferenc tettét, akárcsak a társaiét, államellenes megnyilatkozásnak minősítették, s mint reakciós, demokráciaellenes klerikust letartóztatták és börtönre ítélték. A piteşti-i fogház embertelen körülményei között raboskodott 1953. augusztus 6. és 1954. június 6. között. Elmondása szerint a legkellemetlenebb az volt, hogy a zsúfolt zárkában elhelyezett cseberbe kényszerültek végezni szükségletüket, s egész éjjel abban a bűzben aludtak.
1955. március 24-én Márton Áron visszatérhetett Gyulafehérvárra. Első intézkedései között található Léstyán Ferenc kinevezése Marosvásárhelyre, a kiközösített Ághota Endre helyébe. A város vezetősége nem adott tartózkodási engedélyt. A püspök ez ügyben a kultuszminisztériumba írt. Végre a hatóságok is hozzájárultak, hogy Marosvásárhelyre mehessen lelkipásztornak. Egy évig a főtéri ferences templom igazgatója lehetett, mert Márton Áron rehabilitálni akarta a békekormányzat által „nyugdíjba” kényszerített Jaross Béla főesperes-plébánost, hogy aztán egy év múlva (1956) más körülmények között vonuljon nyugdíjba.
Léstyán Ferenc 1956-tól 1992-ig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János egyházközség plébánosa volt a szó nemesebb értelmében. Ezt követően tizenöt évig Gyulafehérváron élt. 1992–1997 között Bálint Lajos és dr. Jakubinyi György érsek vikáriusa volt. 1997-től tíz éven keresztül nyugdíjasként tovább tevékenykedett a főegyházmegye aulájában. A székesegyház legnépszerűbb idegenvezetőjének bizonyult. Készséggel és élvezettel ismertette a székesegyház történetét az idegenből idezarándokló embereknek. Ugyanakkor korát meghazudtolva szorgalmasan kutatta az érseki levéltárat, s az összegyűjtött anyagot könyvekben tette közzé.
Léstyán Ferenc 2006 őszén, hogy senkinek terhére ne legyen, bevonult a székelyudvarhelyi Pastor Bonus papi öregotthonba. 2008. július 14-én, 96 éves korában halt meg.
Lelkipásztori és népéért kifejtett munkáját értékelték egyházi elöljárói és az állami szervek is. 1970-ben pápai prelátus, 1993-ban apostoli protonotárius címet kapott. A politikailag megváltozott helyzetben 1992-ben Marosvásárhely díszpolgára, 1994-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje, 2002-ben Fraknói Vilmos-díj kitüntetettje lett. Hozzátehetjük: apostoli lelkületű hozzáállásával, szellemi-lelki felkészültségével, kitartó és szorgos munkájával ki is érdemelte ezeket.
Léstyán Ferenc ny. főesperes-plébános, pápai prelátus, apostoli protonotárius élete intő példa marad az utókor számára. Reméljük, hogy a hithűségért való küzdelme nem maradhat folytatás nélkül, és követendőkre talál!
Dr. Marton József
Vasárnap (Kolozsvár),

Örök emlék Léstyán Ferencnek
– Amikor Léstyán Ferenc apostoli protonotárius, nyugalmazott vikárius, főesperes-plébános születésének 100. évfordulója alkalmából az ünnepséget terveztük, nem számítottam ennyi emberre – mondta főtiszteletű Oláh Dénes főesperes a rendezvénysorozat szentmiséjén. Valóban, a munkanap ellenére is nagyon sokan voltak jelen a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban azok közül a katolikus hívek közül, akik elevenen őrzik szívükben Léstyán Ferenc emlékét, akik hálával gondolnak rá, s akiknek lelkében mély nyomot hagyott szeretete, segítőkész magatartása, a hívek iránti elkötelezettsége. A biciklis papnak is nevezett plébános tiszteletére Marosvásárhelyre érkezett dr. Jakubinyi György érsek, Tamás József püspök, és még körülbelül száz egyházmegyés pap gyűlt össze a szentmisére.
A tegnapi emlékünnepség egy Léstyán Ferencről készített dokumentumfilm levetítésével kezdődött, majd a szentmisével folytatódott, amelynek főcelebránsa dr. Jakubinyi György érsek volt. Beszédében kifejtette, hogy ha az Isten áldását adja egy közösségre, akkor jó papot küld közéjük. Ez történt a marosvásárhelyi katolikus hívekkel is, jó papot küldött közéjük, aki 1955 és 1992 között szolgált közöttük. A marosvásárhelyiek hálásak lehetnek azért, hogy Isten ilyen pappal ajándékozta meg őket, mint Léstyán Ferenc. Olyan pappal, aki hivatásszerűen szolgált és végezte közösségépítő feladatát.
Léstyán Ferenc az anyakönyvi bejegyzés szerint 1913. február 12-én Csíkszentkirályon született, azonban ez a valóságban nem így van. A Regátban két nappal korábban látta meg a napvilágot, ahol szülei vendégmunkásként dolgoztak. Csakhogy nem itt íratták be, mert azt akarták, hogy fiukat Magyarországon, Csíkszentkirályon anyakönyvezzék.
1932-ben a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. Lelkészi szolgálatát 23 évesen Gyergyóremetén kezdte, majd Sepsiszentgyörgyön, Tordán, Gyulafehérváron, Kolozsváron, Ditróban, Csíkkarcfalván, Désaknán folytatta. A diktatúra őt sem kímélte, a nagyszebeni hadbíróság halálra ítélte, majd egy koncepciós perben egy év börtönbüntetést kapott. Innen szabadulva került Marosvásárhelyre, ahol közel négy évtizedet szolgált.
1992-től Gyulafehérváron teljesített szolgálatot, majd nyugalmazott vikáriusként élt és dolgozott 2006 elejéig, akkor az udvarhelyi papi otthonba vonult, életének 96., papságának 71. évében itt érte a halál.
2008. július 16-án szülőfalujában, Csíkszentkirályon helyezték örök nyugalomra.
Nincs olyan marosvásárhelyi katolikus család, amelyben ne emlékeznének rá szeretettel. Erdély viharos huszadik százada tanújának, lángoló lelkű lelkipásztorának a szeretet és a mindenkori emlékezés jeléül emléktáblát állítottak a plébániatemplom belső udvar felőli falán. Ezt dr. Jakubinyi György érsek leplezte le, majd áldotta meg.
Baricz Lajos marosszentgyörgyi lelkész az ő tiszteletére írt költeményét olvasta fel. Az emléktáblát a szülőfalujából érkezett küldöttség is megkoszorúzta.
Az ünnepség keretében dr. Tamási Zsolt tartott előadást az atya életútjáról, majd bemutatták az általa szerkesztett, Erdély süveg nélküli püspöke. Msgr. Léstyán Ferenc, Vásárhely biciklis papja című kötetet. A kötetet Oláh Dénes főesperes méltatta.
Az ünnepség zárómomentumaként biciklis emlékkörúton vettek részt az emlékezők. Azt az utat járták végig, amelyen Léstyán atya heti rendszerességgel körbebiciklizett, kórházban fekvő beteg híveit látogatva.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),

Tudomány és helytállás – könyvbemutató
Dr. Balás András Tudomány és helytállás című könyvének bemutatójára kerül sor április 10-én 13 órától a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának 130. számú előadótermében.
A szerző kötetét – elmondása szerint – a tanulás örömének, a tudomány szeretetének, a felsőoktatáshoz való jognak és a kisebbségi sors becsületének népszerűsítésére szánta. Alkotásában közelről vizsgálja meg napjaink korszerű természettudományi és kisebbségi létből fakadó kihívásait nemcsak Erdélyben, hanem világszerte is. Az író kötetében határozottan állítja, hogy az igazi felfedezések a kisebbségben kezdődnek, és hogy a hagyományok ápolása a tudásalapú társadalomban mindannyiunk közös érdeke.
A székely-magyar származású, amerikai egyesült államokbeli egyetemi tanár, dékán iskoláit Budapesten végezte, az egyetemet pedig évfolyamelsőként zárta. Informatikai és szervezési szakemberként száznál több közleménye jelent meg, egy ideig az amerikai kongresszus munkatársaként dolgozott a washingtoni szenátusban. Megalapította a Székely Előfutár Alapítványt (Forerunner Federation), amely székelyföldi kutatókat támogat. Gyergyóremete díszpolgára 2010 nyara óta.
A könyv a Tortoma Kiadó gondozásában jelent meg 2012-ben.
Népújság (Marosvásárhely).

Ez az ének azért más, mert a hívő ember lelkéből jön"
A Kájoni János Egyházi Kórustalálkozót idén a gyergyóditrói egyházi kórus szervezte. A házigazdák az újfalvi, remetei, borszéki, maroshévízi, alfalvi, csomafalvi, tekerőpataki, tölgyesi, szárhegyi és három gyergyószentmiklósi énekkart fogadtak a Jézus Szent Szíve templomban.
A szombati találkozón több mint 350 csengő hangú hívőt láttak vendégül a nagytemplomban. Baróti László Sándor plébános üdvözölte a jelenlévőket, hangsúlyozva: a templomban azok énekelnek, akik Istent szolgálják, hisznek benne. „Ez az ének azért egészen más, mert a hívő ember lelkéből jön, és ez nagyon fontos” – fogalmazott a plébános, kiemelve a szentmiséket megszépítő kórustagok odaadó, fegyelmezett munkáját.
Az ünnepi szentmisét követően a kórusok egyházi énekeket adtak elő. A gyergyóújfalvi kórus Molnár Sándor karvezető irányításával énekelt; a maroshévízi kórus karvezetője Molnár Árpád, a gyergyóremeteié Bakos Károly; a gyergyószentmiklósi Örmény Plébánia kórusának Fejér Antal; a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébánia kórusának Puskás Emil, a tekerőpatakinak Ambrus Levente, a tölgyesinek Bartis Zsolt, az alfalvinak Kiss István, a szárhegyinek Bartalus Vince, a gyergyószentmiklósi Szent István Plébánia kórusának Király Sándor, a borszékinek Balázs Tibor, a csomafalvinak Ambrus Tibor. A házigazda gyergyóditrói kórus előadásában Bakos Ferenc irányításával hallhattunk egyházi kórusműveket. A szervezők, a ditrói római katolikus plébánia, a ditrói egyházi kórus és Gyergyóditró önkormányzata közös ebédre hívták a vendégeket a 27. alkalommal szervezett Kájoni János Egyházi Kórustalálkozó végén.
Centenáriumi zászlóval tüntették ki a ditrói egyházi kórust
A ditrói Jézus Szent Szíve-templom felszentelésének századik évfordulója alkalmából a rendezvénysorozat szervezői centenáriumi zászlóval ajándékozzák meg a település közintézményeit, a közösségért és a templomért tevékenykedő intézményeket és magánszemélyeket. A Kájoni János Egyházi Kórustalálkozón a ditrói egyházi kórus is részesült a kitüntetésben. Ünnepi beszédében az összefogás fontosságára, az egyházi kórus közösségmegtartó szerepére világított rá Puskás Elemér polgármester. Kovács Árpád András, a ditrói közbirtokosság elnöke pedig a közösségi élet, a szimbólumok nemzetmegtartó erejére hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva: szükségünk van ünnepeinkre, szimbólumainkra. „Ez a zászló utal a száz évvel ezelőtti és a mostani, a templom centenáriumi ünnepsége alkalmából létrejött közösségi összefogásra, ami követendő a továbbiakban is”. A nagytemplomot, a Jézus Szent Szíve szobrot ábrázoló, illetve „A ditrói nagytemplom százéves” feliratot tartalmazó lobogót Puskás Elemér polgármester és Kovács Árpád András, a ditrói közbirtokosság elnöke adta át a ditrói egyházi kórusnak. A karvezető Bakos Ferenc kántor vette át a centenáriumi zászlót.
Baricz Tamás Imola
Székelyföld.ro

Brüsszelben járt a gyergyóremetei önkormányzat és a WebKastély
Közös brüsszeli tanulmányúton vettek részt a gyergyóremetei önkormányzat munkatársai és a 2012-es WEBkastély vetélkedő dobogós helyezettjei. Sógor Csaba európai parlamenti képviselő mindkét csoportnak a tavalyi év folyamán ajánlotta fel az utazást, munkásságuk és eredményességük jeléül. -
Gyergyóremete önkormányzata 2012-ben elnyerte az RMDSZ által meghirdetett Családbarát Közösségek címet, amelyet az Együttműködés a magyar jövőért családpolitikai kezdeményezés keretében osztottak ki. Az önkormányzat 2012-ben közel két millió lejt fordított különböző családtámogató programokra. A helyi vezetőség kiemelt figyelemmel működteti a házi beteggondozó programot és a falugondnoki szolgálatot. Támogatják a fogyatékkal élőket, fejlesztik az egészségügyi ellátást, családsegítő programot működtetnek és az oktatás minőségének javítására is odafigyelnek.
A WEBkastély vetélkedő két éve indult útjára, a PONT Csoport által létrehozott Kastély Erdélyben Program részeként. A WEBkastély egy olyan online vetélkedő, amely az erdélyi kastélyok állapotáról kíván tájékoztatni. Arra törekszik, hogy elősegítse a kastélyok turisztikai értékeinek növelését és a közösség bevonásával élővé tegye őket. Sógor Csaba EP-képviselő már az első évben bekapcsolódott a programba és a csapattagokat brüsszeli nyereményutakkal ösztönözte a munkára. Akkor a gernyeszegi Teleki-kastély udvarmesterei utazhattak Európa fővárosába, idén pedig a vargyasi Dániel-kastély zöld lovagjai érdemelték ki a tanulmányi kirándulást.
”Abban bízom, hogy azok, akik eljutnak Brüsszelbe, megismerkednek a város hangulatával, betekintést nyernek a munkánkba, azok hazavisznek egy szeletet abból a multikulturális szellemiségből, amely itt fellelhető” – mondta Sógor Csaba EP-képviselő és hozzátette, minden olyan csoport, amely hasznos közösségfejlesztő munkát végez, megérdemelten vesz részt hasonló brüsszeli kirándulásokon.
Maszol.ro

Egy székely ember tudományról és helytállásról
Balás András Tudomány és helytállás (Tortoma Könyvkiadó, Barót, 2012) című könyvét mutatták be nemrég Budapesten. A székelyföldi őseit büszkén vállaló tudós orvos, egyetemi tanár a magyar fővárosban született, de az 1980-as évek végétől az Amerikai Egyesült Államokban él.
Számtalan angol nyelvű tanulmánya után most magyarul írt könyvében emlékezik a múltra, családja történetére. „A székely-magyar nemzet legjobbjai nélkül nem lehet magyar történelmet és nem lehet teljes világtörténelmet sem írni. A honfoglalástól kezdve a székelyek elöl jártak, nemcsak a hadjáratokban. Mindig kisebbségben, de sokszor a számukat messze meghaladó hatással” – írja a szerző megadva emlékezésének alaphangját, amelynek további megállapításai: első a közdelemben, utolsó a visszavonulásban, ez a székely hagyomány; a nagy felfedezések kisebbségben kezdődnek.
A kisebbségek hanyatlása és felemelkedése fejezetben megállapítja: a kisebbségi kultúrák eltűnésének folyamata felgyorsult, de ennek kárát minden nép megszenvedi. Emlékeztet, kétmilliós népesség is él kisebbségben, miközben Európában egyre több lett a kétmilliós ország. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy nem a számarány, hanem a veszélyeztetettség mértéke a legfontosabb jellemző egy kisebbségnél.
A magyar kisebbség vonatkozásában a nyelv megtartó ereje elsőrendű, megőrzése minden egyén feladata, gazdagsága pedig egyedülálló (csak egy példa: a helytállás fogalmát angolul csak több szóval lehet kifejezni). Balás András felhívja a figyelmet arra, hogy még a halottnak hitt nyelveket is fel lehet támasztani, erre példa az ír, a katalán vagy a walesi. Ezért is nagyon fontosnak tartja a nyelvek digitális megörökítését. De a jog eszközével is kell küzdeni a kisebbségek fennmaradásáért.
A kisebbségek iránti ellenszenv elemzésekor a szerző a pokolba vezető út tizenkét lépcsőfokát veszi alapul, így a többségi nemzetek kirekesztő magatartását olyan megközelítések jellemzik, mint a történelmi tények tagadása, a nyelv- és névhasználat korlátozása, az anyanyelvű felsőoktatás elsorvasztása, a jelképek tagadása, az erőszakos ki- és betelepítés, sőt, a fizikai megsemmisítés, a genocídium.
A könyv harmadik fejezete tulajdonképpen családtörténet, címe Elindulás otthonról: Isten, család, becsület és a székely hagyomány. Balás András feleleveníti édesapja, Balás Gábor és nagyapja, Balás Elek életútját, akik Balatonboglári házukban is Gyergyóremetére, Gyergyószentmiklósra, általában Székelyföldre emlékeztek. A család 1916-ban menekülni kényszerült, de hamar vissza is költöztek otthonukba. A nagy traumát okozó trianoni döntés után végleg elhagyják szülőföldjüket, de Balás Gábor később sem ejtett egyetlen rossz szót az elnyomó népekről, sem a németekről, sem a románokról, sem az oroszokról. A Balás család tulipános levelesládája nagy kincseket őrzött meg az orvos-író számára, az igazi élményeket mégis az apjával Erdélyben tett későbbi utazások jelentették. Budapesten a Semmelweis Tudományegyetemen kutató emberként jön rá Balás András arra, hogy a nagy felfedezések kisebbségben kezdődnek. Így érkezik meg az Amerikai Egyesült Államokba, ahol Ábelként sarkantyúzza meg a lehetőségeket. Amerikai életpályája Utah államban, Salt Lake Cityben kezdődik, itt nagy hatással volt rá a mormon kultúra. Különböző amerikai egyetemek kutatócsoportjainak tagjaként az információs rendszerek, illetve a egészségpolitikával kapcsolatos kérdések tanulmányozásával foglalkozik. Életútjának érdekes fordulata, amikor egy pályázat eredményeképpen a Capitoliumban dolgozhatott. Amerikából is a székelység életének, történelmének fordulói érdeklik a szerzőt, könyve hatodik fejezetében Balás Mihály székely szabadságharcosról közöl érdekes adatokat. A digitális eszközök adta lehetőséget is felhasználva kutatja családfáját, a csíkjenőfalvi Balás Mihályig vezetve vissza, aki 1599-ben a felkapaszkodott urakkal száll szembe. A Balás család Gyergyóremetére került, II. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1655-ben Balás Mihálynak és Jánosnak lófői címet adományoz vitézségéért. A székely szabadságjogok alapja, hogy a hazát és a királyt, illetve az erdélyi fejedelmet védték. A szerző elemzi a székelyek közös gazdálkodásának, önkormányzatiságának jellemzőit, és leszögezi: a székelység több évszázados küzdelme azért folyt, mert a betelepülő urak vagy a székely főnépek szembefordultak az ősi székely hagyományokkal. A Balások a tizenhetedik század után is meghatározó személyiségei a térségnek, de sokan a Székelyföldön kívül is, Balás Elek például Bem csapatában harcolt, a szerző nagyapja pedig magyar kormánytisztviselőként segítette Sümegi Vilmos parlamenti képviselőt, akinek nagyban köszönhető a székely körvasút megvalósítása Déda és Gyergyószentmiklós között, Gyergyószentmiklós városi státuszának megszerzése és a középiskola megépítése.
Szekeres Lukács Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Csűrszínház mint jövőbe mutató törekvés
Szombaton a Csíki Játékszín az idei évad első csűrszínházi színházi produkcióját, Gádor Béla–Tasnádi István Othello Gyulaházán című zenés vígjátékát hozta el Mikházára. A csíkszeredaiak nem először lépnek fel ezen a színpadon, tavaly Móricz Zsigmond Búzakalász című színművével szerepeltek. Mindkét darab rendezője, a társulat alapító igazgatója Parászka Miklós, akivel az előadást megelőzően a helyszínről, színházművészetről beszélgettünk.
– Miért jönnek vissza szívesen a Csűrszínházba, miért más itt fellépni, mint egy kőszínházban?
– Nagyon sokra tartom, hogy egy kulturális jelenség mögött egy szervesen beágyazódó folyamat van. Az, hogy egy kis faluban megjelenik a színház, a nagy kulturális központok szempontjából abszurdumnak tűnik, de valójában ez az igazán jövőbe mutató törekvés. Akkor őrizhetjük meg nézőinket, ha kis közösségek találnak rá a színházra. Hiszek a kultúra demokratizmusában, abban, hogy a színház nem az elitek kiváltságos privilégiuma vagy saját játékszere, hanem ugyanolyan mértékben bárki örömére megszülethet egy színházi produkció, és bárhol kifejleszthető a színházi élet. S erre jó példa a Csűrszínház. Rendkívül tetszik az a mikházi jelenség, amit Szélyes Ferenc színművész Csűrszínházi Egyesületén keresztül képvisel, a hagyományokra épülő makacssága és az újba, a jövőbe való kapaszkodása. Bármilyen téren az a legértékesebb, ha valami létrejön, épül és szervesen beépül egy közösség életébe. Ennek megtartó, jövőbe mutató ereje van. Ezért és a régi ismeretségünk alapján rendszeres visszatérő vendégei vagyunk a Csűrszínháznak.
– A tapasztalat azt igazolja, hogy a csűrszínházi nézőknek több mint fele marosvásárhelyi, aztán a környékbeliek, de kevesen jönnek el a faluból. Ön szerint miért nem érzi kellőképpen magáénak a falu a létesítményt?
– Ez egy hosszú folyamat, amelyhez lehet, hogy nem elég egy évtized. Ez a kérdés színházalapítóként is nagyon sokat foglalkoztat. A kulcsszó talán az igény felkeltése lehet, ami nem magától születik, hanem gerjeszteni kell. A Csíki Játékszín rendszeresen jár vidékre. Azt tapasztaljuk, hogy ahova visszatérünk, ott évről évre valami új történik. Akár úgy is, hogy a mi jelenlétünk hozzájárul ahhoz, hogy egy olyan helyi döntés szülessen, ami előrelendíti a művelődési életet. Erre a legjobb példa Gyergyóremete, ahol másfél évtizede rendszeresen fellépünk, s emiatt az önkormányzat úgy döntött, hogy felújítja a művelődési otthont, amelyet színvonalas, korszerű "színházzá" alakítottak. Nyilván ez nemcsak a mi hasznunkra válhat, hanem a közösséget is ösztönözheti arra, hogy színtársulat alakuljon, színvonalas előadásoknak legyen helyszíne a gyergyóremetei kultúrház. S ha már van ahova, akkor az emberek a munka után átöltöznek, színházba mennek, és kialakul az a reflexszerű rítus, a színházba járási szokás, ami kineveli az értő közönséget. Ezzel kapcsolatosan megemlíteném egy másik kezdeményezésünket: a hónap elején Csíkszeredában megszerveztük az első gyerek- és ifjúsági fesztivált Lurkó színház néven. Ennek az a célja, hogy új formában ágyazódjon be a kulturális kínálatba a rendezvényünk. A gyerekszínházba például nem iskola által szervezett bérletrendszerben, hanem családoknak felkínált belépést biztosítunk, így lehetőséget teremtünk arra, hogy zsenge gyerekkorban kialakuljon a színházba járás szokása. A családi látogatások elősegíthetik a belső kohéziót, a generációk közötti párbeszédet, az élmény közös feldolgozásával. S ez nemcsak a színháznak jó, hanem pozitív erővel hat a társadalomra is. Tisztában vagyok azzal, hogy ez a folyamat is hosszú távú, de eredményes lesz. Ilyen a csűrszínházi jelenség is. A színházba járás igényének a felkeltése mellett Mikháza a Csűrszínház által egy csomópont, találkozási hely, ahova eljönnek Marosvásárhelyről, a Nyárádmentéről. Igazi kulturális, turisztikai, idegenforgalmi helyszín lett, aminek természetesen csak akkor van igazán értelme, ha a falu lakosságát, a községet is meg tudja érinteni. Ez viszont komplexebb folyamat, hiszen függ a műsorpolitikától, a személyes kapcsolatoktól, a szervezési készségtől, az odafigyeléstől, amihez rengeteg türelem és kitartás kell.
– Ebben a hosszú távú folyamatban a műsorpolitikát is említette. Mennyire kell egy színház műsorpolitikáját igazítani a kor elvárásaihoz, ki az, aki meghatározza az igényt: a közönség vagy a színházi szakemberek?
– A színháznak három alapvető funkciója van: egy létfilozófiai, egy rekreatív- szórakoztató és a társasági életet alakító. Mi, általában szakbarbárok, színháziak az utóbbi kettőt el szoktuk felejteni. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a színház a társasági élet alakítója. S ezért is kezdeményeztük a Lurkó fesztivált. A színházba járással a nézők, együtt, közösen alakítanak ki szokásokat, megosztják az élményt, élményeket, találkoznak, s ebben az atomizáló társadalomban igencsak szükségünk van az ilyen találkozási helyekre. Ugyanakkor ott van a szórakoztató jelleg is. A mai élet kihívásaiba belefáradt ember vágyik arra, hogy újraépítse önmagát, hogy szórakozzon, s ezt nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Ez a funkció néha szitokszóvá minősül a szakmai berkekben, amit óriási butaságnak tartok, mert az elitista színházelméletet vallók közül sokan vannak olyanok, akik az esztétikai élmény létfilozófiai élményét helyezik előtérbe. Tulajdonképpen ezek a kategóriák átjárhatók, hatnak egymásra, együtt érvényesek, és e három szemlélet kiegyenlített érvényesítése, gyakorlása alapozhat meg egy korszerű, a közönség elvárásainak is megfelelő színházat. Az átjárhatóság persze nem azt jelenti, hogy e külön polcokra helyezzük a jól elkülöníthető darabokat. A legizgalmasabb szakmai, formai kihívást az jelenti, hogy olyan élményszerűvé kell tennünk egy-egy színpadi produkciót, amiben mindhárom funkció érvényesül, de a hatásrendszere megérinti a primér közönséget is. S erre a "kísérletre" alkalmas színtér a Csűrszínház is, ahova azért is érdemes eljönni, mert nem a megszokott kőszínházi körülmények között, és igen heterogén közönség előtt lehet kipróbálni egy-egy darab iránti befogadókészséget. És ott van még a Csűrszínház társadalmi- kohéziós szerepe is, aminek igen nagy jelentősége, hatása van, és kell legyen a környékre.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Népszámlálás: a hargitaiak 85 százaléka magyar
A 2011-es népszámlálás és lakásösszeírás hivatalos adatai szerint Hargita megye lakossága 310 867 fő volt a cenzus időszakában. A magyarság számaránya 85,21 százalék, a románságé pedig 12,96%.
Hargita megyében 310 ezren laknak, 42,6 százalékuk városon
Bemutatták pénteken a 2011-es népszámlálás hivatalos Hargita megyei adatait. Mint kiderült, a két évvel ezelőtt közölt részeredményekkel ellentétben nem 304 765-en laknak a megyében, hanem 6102 személlyel többen. Abos Maria Elena, a Hargita Megyei Statisztikai Hivatal vezetője szerint abból adódik a különbség, hogy az Európai Unió által előírt módszer alapján zajlott a tavalyelőtti összeírás, így nemcsak a számlálóbiztosok által összegyűjtött adatokra támaszkodtak, hanem egyéb, hivatalos regiszterekben összesített adatokat is felhasználtak. Az alább közölt adatok véglegesnek – és hivatalosnak – tekinthetők, és a 2011. október 20-ai helyzetet tükrözik.
Legnépesebb települések
A népszámlálás időszakában Hargita megye lakossága 310 867 főt számlált, közülük 157 295 (50,6 százalék) volt nő. A 2002-es népszámláláshoz képest a megye lakossága 15 355-tel csökkent. A legnépesebb települések: Csíkszereda (38 966 fő), Székelyudvarhely (34 257), Gyergyószentmiklós (18 377). A községek tekintetében a legtöbben Parajdon (6502), Gyergyóremetén (6165), Korondon (6135), Csíkszentdomokoson (6110), a legkevesebben pedig Székelyderzsen (1036) és Kányádon (1193) laknak. A hargitaiak 42,6 százalék városokban él.
Öregedő lakosság
Korcsoportonkénti eloszlás szerint a megye lakosságának 17,07 százaléka 0-14 év közötti, 12,24 százaléka 15-24 éves, 55,28 százaléka 25 és 64 év közötti, 15,41 százaléka pedig betöltötte 65. életévét. A teljes lakosság 1,24 százaléka 85 évnél idősebb. Összehasonlítva a rendszerváltozást követő első, 1992-es összeírás adataival, kitűnik, hogy drasztikusan öregszik a lakosság: 1992-ben a lakosság 37,4%-a volt 24-55 év között, 2001-ben pedig már 42,5%-a. A 75. életévüket betöltők számaránya a következőképpen alakult: 1992-ben 4,36%, 2011-ben pedig 6,42%.
Nemzetiség, anyanyelv, vallás
Mivel a 2011-es összeíráson a nemzetiségről, a felekezeti hovatartozásról és az anyanyelvről nem volt kötelező nyilatkozni, ezért csak azok adatait összesítették, akik válaszoltak az összeírók által feltett három kérdésre.
A nemzetiségi kérdésre 302 435-en válaszoltak, közülük 85,21% magyarnak (257 707), 12,96% románnak (39 196), 1,76% (5326) pedig cigánynak vallotta magát. A 2002-es cenzushoz képest növekedett a roma lakosság aránya (1,18%-ról 1,76%-ra), csökkent viszont a románok számaránya (14,06%-ról 12,96%-ra).
Az anyanyelvre vonatkozó kérdésre 302 448-an válaszoltak, közülük 86,43%-a magyar, 13,15%-a román anyanyelvűnek vallotta magát. A felekezeti hovatartozásról szóló kérdésre 302 144-en válaszoltak: 66,41% római katolikus, 12,71% református, 6,96% unitárius, 12,47 %ortodox, 0,57% Jehova tanúja, 0,27% baptista, 0,19% pünkösdista.
Oktatási szint, külföldön tartózkodás
Hargita megyében 3228 személy írástudatlan. A teljes lakosság 43,94 százaláka alapfokú képzésben részesült, 46,45 százalékának középszintű képesítése van, 9,61 százaléka pedig egyetemet végzett.
3445 olyan személyről tudnak, aki a népszámlálás időpontjában legalább egy esztendeje külföldön tartózkodott.
Kozán István
Székelyhon.ro

Pályázati lehetőségek, uniós tervek
Önkormányzati vezetőkkel és szakértőkkel találkozott Sógor Csaba EP- képviselő
Önkormányzati vezetőkkel, tanácsosokkal és közalkalmazottakkal találkozott Sógor Csaba Gyergyóremetén. A helyi önkormányzat szervezésében megtartott péntek délutáni beszélgetésen jelen volt Moldován József parlamenti képviselő és Veres-Nagy Tímea, a PONT csoport pályázati szakértője is.
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő szerint az Európai Unióban jelenleg számos olyan téma van, amelyről nekünk, erdélyi magyaroknak is gondolkodni kell. Az egyik legfontosabb a 2014–2020-as keretköltségvetés, amely az EU új prioritásai mentén biztosít lehívható európai forrásokat. A foglalkoztatás növelése, a kutatás és innováció fejlesztése, az energiahatékonyság, az oktatás, valamint a szegénység és társadalmi kirekesztettség elleni harc az Európa 2020 stratégia fő irányelvei. A találkozó résztvevői ezek mentén a kérdések mentén fejtették ki véleményüket.
Veres-Nagy Tímea, a PONT csoport pályázati szakértője aktuális pályázati lehetőségekre hívta fel a figyelmet. Mint mondta, önkormányzatok számára a gazdasági versenyképesség növelésének céljából inkubátorházak létrehozására, értékesítési láncok összehozására is vannak kiírások. A Regionális Operatív Program 5.2-es tengelyén turisztikai objektumok, természeti örökségek fejlesztésére lehet pályázni. Emellett pedig 2013 végéig belső menedzsment fejlesztésére egy német támogatási program is lehetőséget nyújt, amelynek keretében a pályázó önkormányzatoknak lehetőségük van német szakemberekkel tapasztalatot cserélni a hivatali menedzsment témában. A pályázati szakértő a Europe for Citizens Programot is megemlítette, amely testvérvárosi kapcsolatok ápolására biztosít európai forrásokat, az érdeklődők ennek keretében szeptemberig adhatják le pályázataikat.
Moldován József RMDSZ-es parlamenti képviselő a 2014–2020-as keretköltségvetés kapcsán elmondta, bár csökkennek az infrastrukturális beruházásokra előirányzott összegek, a vidékfejlesztési és mezőgazdasági tengelyeken erre továbbra is lesz európai pénzforrás. A képviselő úgy véli, az elkövetkezendő időszakban a közhivatalok főként olyan pályázatokat kellene kezdeményezzenek, amelyekkel munkahelyeket tudnak teremteni. Sógor Csaba hozzátette, ezzel párhuzamosan a munkaerő fejlesztésére is szükség van, mert szakképzett munkaerő nélkül a fejlesztés is nehezebb. Az EP-képviselő a kisvállalkozások létrehozását, a fiatal vállalkozók támogatását kiemelt jelentőségűnek tartja, hiszen, mint mondta, Kelet- Közép-Európa egyik nagy problémája az is, hogy az elmúlt évek során 7 millió ember nyugatra vándorolt, ott dolgozik, ott alapít családot és ott fizeti az adót. – Az fogja eldönteni a jövőnket, hogy mit tudunk tenni ennek a jelenségnek a visszaszorítása érdekében, hogyan tudjuk a kivándorlást megakadályozni – emelte ki Sógor Csaba.
Az EP-képviselő Gyergyóremete önkormányzatát pozitív példaként említette, amely számos pályázatot valósított meg, valamint közösségfejlesztő programokat bonyolít. Az előadók egyetértettek abban, hogy a civil szféra szerepe egy-egy közösség életében elengedhetetlen fontosságú. – Európának erősebbek azok a régiói, ahol erős a civil társadalom is – zárta Sógor Csaba EP-képviselő.
Népújság (Marosvásárhely)

Csökkenő közösségek a Székelyföldön és Partiumban
A Székelyföldön és a Partiumban egyaránt csökkent a magyarság száma a 2011-es népszámlálás végleges adatai szerint.
Kizárja a csalás lehetőségét a végleges népszámlálási adatok kapcsán Lőrinczi Ferenc, a Kovászna megyei statisztikai hivatal munkatársa, aki szerint a személyi számok használata ezt nem teszi lehetővé. Mint arról beszámoltunk, a csütörtökön bemutatott, végleges népszámlálási eredményeket számos szakember megkérdőjelezte, úgy vélve, gyanúra ad okot az a tény, hogy a februári részleges adatokhoz képest 1,1 millióval nőtt a lakosság száma, meghaladva a 20 milliós lélektani határt.
Lőrinczi Ferenc a Krónikának elmondta, a 2011 októberi népszámlálási adatokat kiegészítették, az otthon talált és nyilvántartásba vett személyek számához hozzáadták azokat, akikre úgy bukkantak rá, hogy a lakossági nyilvántartó passzív adatbázisát összevetették a pénzügy, az egészségügy, a nyugdíjpénztár és a munkaügy aktív adatbázisaival. A személyi számok alapján országos szinten közel 1,2 millióval nőtt ily módon a lakosság száma, magyarázta az illetékes. Lőrinczi Ferenc arra is rámutatott, hogy a nemzetiségek százalékarányát nem a végleges, már kiegészített adatból számolják, csak azokat veszik figyelembe, akik a számlálóbiztosnak nyilatkoztak nemzetiségükről.
A végleges adatok szerint Kovászna megyében a lakosság 73,7 százaléka magyar nemzetiségűnek vallotta magát, 22,1 százalék a román és 4,1 a roma nemzetiségűek aránya. Illés Andrea, a megyei statisztikai hivatal igazgatója elmondta, a 2002-es cenzus adataihoz viszonyítva 0,1 százalékkal csökkent a magyarok, valamint 1,2 százalékkal a románok aránya, viszont másfélszeresére nőtt a romáké. Ezek 75,3 százaléka magyar ajkú, míg 24,6 százalék azt vallotta, román az anyanyelve, mindössze 0,3 százalékuk beszéli a romani nyelvet.
Kevesebb városlakó Háromszéken
A két népszámlálás között 5,5 százalékkal, 12 270 személlyel csökkent a megye lakossága. Kovászna megye a 2011 októberi népszámlálás idején 210 177 stabil lakossal rendelkezett, a lakosság 50,8 százaléka nő, közölték pénteken a megyei statisztikai hivatal munkatársai. Továbbra is Kovászna az ország legkisebb megyéje, a térség legnagyobb városa Sepsiszentgyörgy 56 006 lakossal, Kézdivásárhely 18 491, Kovászna 10 114, Barót 8672, míg Bodzaforduló 7528 lakossal rendelkezik.
A községek közül Zágon a legnagyobb 5282 lakossal, a legkisebb Dálnok, ahol 957-en laknak. Illés Andrea arra hívta fel a figyelmet, hogy a két népszámlálás között megfordult a városon és falvakon lakók aránya, 2002-ben a háromszékiek 49,7 százaléka lakott vidéken, 2011-ben már 52 százalékuk élt falun. A népességfogyás leginkább városon érhető tetten, a romák által lakott falvakban, valamint a városokhoz közeli településeken nőtt a lakosság száma, így például növekedés észlelhető Előpatakon, Árkoson, Bölönben, Hídvégen és Illyefalván is.
A cenzus során az is kiderült, hogy elöregedőben a megye lakossága: több mint felét a 25 és 64 év közöttiek teszik ki, a kiskorúak (0–14 év közöttiek) aránya 17,5 százalék, a fiataloké (15–24 év) 12 százalék. A népszámlálás adatai szerint a háromszékiek 46,2 százaléka házas, de szinte ugyanekkora (41%) azok száma, akik soha nem éltek házasságban, több mint tízezren élnek élettársi kapcsolatban.
Több a roma Hargita megyében
Nőtt a lakosság száma Hargita megyében a 2011-es népszámlálás végleges adatai szerint, a magyarság számaránya 85,21, a románságé 12,96 százalék. Abos Maria Elena, a Hargita megyei statisztikai hivatal vezetője pénteken elmondta, a népszámlálás időszakában a megye lakossága 310 867 főt számlált, közülük 157 295 (50,6%) volt nő. A 2002-es cenzushoz képest a megye lakossága 15 355-tel csökkent.
A legnépesebb települések: Csíkszereda (38 966 fő), Székelyudvarhely (34 257), Gyergyószentmiklós (18 377). A községek közül a legtöbben Parajdon (6502), Gyergyóremetén (6165), Korondon (6135), Csíkszentdomokoson (6110), a legkevesebben Székelyderzsen (1036) és Kányádon (1193) laknak. A hargitaiak 42,6 százaléka városon él. Korcsoportonkénti eloszlás szerint a megye lakosságának 17,07 százaléka 0–14 év közötti, 12,24 százaléka 15–24 éves, 55,28 százaléka 25 és 64 év közötti, 15,41 százaléka pedig betöltötte 65. életévét.
A nemzetiségre vonatkozó kérdésre 302 435-en válaszoltak, közülük 85,21 százalék magyarnak (257 707), 12,96 százalék románnak (39 196), 1,76 százalék (5326) cigánynak vallotta magát. A 2002-es cenzushoz képest növekedett a roma lakosság aránya (1,18%-ról 1,76%-ra), csökkent viszont a románok számaránya (14,06%-ról 12,96%-ra). Az anyanyelvre vonatkozó kérdésre 302 448-an válaszoltak, közülük 86,43 százalék magyar, 13,15 román anyanyelvűnek vallotta magát.
Magyar térvesztés Maros megyében
A statisztikai adatok szerint 1990 után Maros megye lakossága népszámlálásonként 30–30 ezerrel csökkent. Míg az 1992-es cenzus alkalmával 610 ezren lakták a megyét, 2002-ben már csak 580 ezren éltek a térségben, 2011-re ez a szám 550 ezerre apadt. A megyében nemcsak a magyarság száma, de az aránya is csökkent a 2002-es népszámlálás adataihoz képest. Míg egy évtizeddel korábban a lakosság 39,3 százaléka vallotta magát magyarnak, jelenleg mindössze 38,1 százaléka mondta magát annak.
Hasonló helyzetben van a térség románsága is, amely 53,3 százalékról 52,6 százalékra apadt. Míg a valamikor jelentős szász és zsidó lakossággal rendelkező megyében már csak 1478-an (0,3 százalék) jelölték meg nemzetiségükként a németet és 86-on zsidót, a cigányság közel 47 ezerre gyarapodott, ami arányaiban is szinte két százalékkal több a 2002-ben regisztrált adatokhoz képest. A roma lakosság aránya a két népszámlálás között 7 százalékról 8,9-re nőtt, ezzel Maros megye országos első helyre került.
A magyarság térvesztése a megye összes városában tetten érhető. A 134 ezer lakóval rendelkező Marosvásárhelyen már csak 57 532 magyar (42,8 százalék) él a korábbi 70 108-hoz (46,7 százalék) képest. Szászrégenben 28,8 százalékról 24,8-ra, Segesváron 18,4-ről 16,5-re, Dicsőszentmártonban 17,7-ről 14,3-ra, Marosludason 25,2-ről 23,2-re csökkent a magyarok száma.
A statisztikai hivatal adatai szerint a 2002-ben még a megye legmagyarabb városának számító Szovátán is 90,1-ről 87,6-ra apadt a magyar közösség. Hasonló a tendencia Nyárádszeredában és Erdőszentgyörgyön is, ahol 84 százalékról 80,1-re, illetve 75,5 százalékról 73-ra csökkent a magyarság aránya. A megye legnagyobb községei továbbra is a Marosvásárhellyel összenőtt, vegyes lakosságú Marosszentgyörgy (9304) és Marosszentkirály, melyek létszámuk alapján a 2000 után várossá avanzsált Nyárádtőt (6945), Nagysármást (6942), Nyárádszeredát (5554) és Erdőszentgyörgyöt (5166) is megelőzik.
A magyarság számának csökkenését kommentálva Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök a Krónikának úgy vélekedett, hogy ennek kettős magyarázata lehet. Egyrészt a cenzus alatt, a szövetség megyei irodájába érkező számos panasz arra a következtetésre juttatta az RMDSZ-t, hogy nagyon sok magyart nem vettek nyilvántartásba. Brassai tudomása szerint elsősorban olyan személyekről van szó, akik más városban vagy külföldön folytatják tanulmányaikat. Másrészt a roma lakosság jelentős növekedése is hozzájárul a magyarság számarányainak csökkenéséhez.
Az elnök szerint az sem mellékes, hogy az adatok véglegesítése előtt a hatóságok csaknem egymillióval felduzzasztották az ország lakosságát. Kérdésünkre, hogy a 2000-es választáson elveszített marosvásárhelyi polgármesteri szék még visszanyerhető-e a 42,8 százalékos aránnyal, Brassai határozott igennel válaszolt. „Ha egységes politikai közösségként tekintünk a vásárhelyi magyarságra, akkor minden esélyünk megvan arra, hogy 2016-ban visszanyerjük a várost" – adott hangot derűlátásának az RMDSZ megyei elnöke.
Több a magyar Szatmár megyében
Közel 23 ezerrel csökkent Szatmár megye lakossága is az elmúlt tíz év során. A magyarok és a románok részaránya picit csökkent, a romáké emelkedett. A 2011-es népszámlálás végleges eredményei szerint a megyében 188 200 román, 112 600 magyar, 17 400 roma és 5 ezer német él. A románság aránya a tíz évvel korábbi népszámlálás eredményeit alapul véve 58,8 százalékról 57,9-re, a magyarságé 35,2 százalékról 34,7-re esett vissza, míg a romáké 3,7 százalékról 5,4-re emelkedett.
Ezzel párhuzamosan megnőtt a magyar anyanyelvűek aránya – a korábbi 39,1 százalék helyett most a megye lakosságának 40 százaléka nyilatkozta, hogy magyar az anyanyelve. A román ajkúak körében viszont csökkenés érhető tetten, arányuk tíz év alatt 59,4 százalékról 55,4-re esett. A városon élők 45,6 százalékot tesznek ki. A 24 éven aluliak aránya megközelítőleg 30, a 65 éven felülieké 14,3 százalék.
Nagyobb léptékben mérve a hivatalos adatok szerint a megye lakossága 1992 óta folyamatosan csökken, akkor több mint 400 ezer főt számláltak össze, tíz évvel később pedig 367 ezerre tették a létszámot. A mérések alapján elmondható, hogy jelenleg a népsűrűség megközelítőleg az 1956-os szinten van. A tavaly közzétett előzetes adatok körülbelül 329 ezres létszámot vetítettek elő, a végleges eredmények szerint viszont ennél 15 ezerrel vannak többen a szatmáriak, azaz 344 360-an lakják a megyét.
Szatmárnémetiben 35 441-en vallották magukat magyarnak, ami a 102 411 fős összlakosság 34,6 százaléka, Nagykárolyban a 21 112 lakosból 10 950 személy, azaz 51,8 százalék nyilatkozta azt, hogy magyar nemzetiségű. Tasnádon ez az arány 34,7 százalékos (8 631 fő az összlakosság), Sárközújlakon pedig 59,5 százalék (6 773-an lakják a kisvárost). A megyében a statisztika szerint az etnikai és a vallási hovatartozásáról közel 20 000 ember nem nyilatkozott, ezek túlnyomó többsége a megyeszékhelyen él – Szatmárnémetibe közel 18 800-ra tehető azok száma, akik nem diktálták be ezeket az adatokat.
Növekvő arányok Biharban
Arányaiban ugyan nőtt a magyar lakosság a románhoz képest Bihar megyében, de a száma csökkent a 2002-es adatokhoz viszonyítva: miközben több mint egy évtizeddel ezelőtt még 155 828 főt számláltak, addig a legutóbbi népszámláláson csupán 138 213-an vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Azonban a román nemzetiségűek 404 468 főről 366 245 főre történt visszaesésével kiegyenlítődtek az arányok.
„Nagyon fontos, hogy arányaiban sikerült megállítani a csökkenést" – jelezte lapunknak Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, aki ezt részben azzal magyarázza, hogy az elmúlt évtized második felében erőteljesebben megindult a románok migrációja, miközben Magyarország gazdasági ereje csökkent, így kevésbé vonzotta át a helyi magyarságot. Az aránynövekedést azzal is indokolja, hogy az elmúlt évtized kisebbségi szempontból sokkal nyugodtabb, konfliktusmentesebb volt, mint az azt megelőző, javult a romániai magyarság helyzete. „Reméljük, most, hogy megállt a százalékos fogyás, vissza is lehet azt fordítani" – mondta a képviselő, aki a gyerekvállalás ösztönzésében és támogatásában látja a megoldást. Példaként a Németországból származó családtípusú adózási modellt említette.
A magyarság csökkenése leginkább Nagyváradon érzékelhető, ahol 45 305 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek, ez kétszázalékos visszaesést jelent a 2002-ben jegyzett 27 százalékhoz képest. Szabó Ödön szerint ez részben a vegyes-házasságokkal és az erőteljesebb migrációval magyarázható, de az is közrejátszhatott benne, hogy az elmúlt évtizedben a megyeszékhelyről többen vidékre költöztek. Nagyszalontán 2002-ben 10 335 magyart számláltak, most 9868-an vannak, Érmihályfalván 8757-ről 7971-re apadt a számuk. Bihar megyében a magyarság többsége még mindig városon él, miközben a megye lakosságának zöme vidéken lakik.
Tízezres hiány Kolozsváron
A végleges népszámlálási adatok szerint Kolozs megyében összesen 103 591 magyar él, 18 710-el kevesebben a 2002-es összeírás hivatalos adataihoz képest, a magukat magyar anyanyelvűnek vallók száma ennél is kisebb: 102 928. Kolozsváron a leglátványosabb a magyar népesség fogyása, a tíz évvel ezelőtt regisztrált 60 281 fős közösség 10 716 fővel lett kisebb. A megye magyarságának drámai csökkenését jól mutatja az is, hogy 1941-ben 208 ezer magyart tartottak nyilván, de még 1992-ben is 146 ezernél több magyart számoltak össze.
A megye összlakossága is csökkent: 2011-ben 691 106 főt számláltak össze, míg 2002-ben 702 755 személy lakta Kolozs megyét. A magyarok túlnyomó többsége városon él, szám szerint 64 763-an, ebből 49 565 Kolozsváron, 1479 Aranyosgyéresen, 3781 Désen. Szamosújváron 3435, Tordán 3905, míg Bánffyhunyadon 2598 magyart számoltak. A végleges népszámlálási adatok szerint a községek közül Egeresen, Kisbácsban, Szászfenesen, Tordaszentlászlón és Széken van kétezernél több lelket számláló magyar közösség.
Krónika (Kolozsvár)

Csökken a gyergyószéki települések lélekszáma is

Remetén felavatták a remete szobrát
Fenyőfából ácsolt tutajformából emelkedik ki a ferences szerzetes alakja papi ruházatban, s bár ujjai görcsösek a fizikai munkától, kezében tartja az alapító okiratot, avagy a tudás szimbólumát. Arca erős vonású, tekintete mégis szelíd – ilyenné formálta alkotója Gyergyóremete első lakóját, Kendeffy Bonifác remetét. Kocsis Rudolf alkotását vasárnap leplezték le a remetei önkormányzat épülete előtt.
Gyakran, sok helyen állítanak szobrot ismert személyiségeknek, ezzel szemben Remetén a község első lakójának, Kendeffy Bonifácnak szobrát leplezték le. Minden remetei szimbóluma a remete, a szoborállításba is közel kétszázötven helybéli pótolt bele, és akár egy, akár 2500 lejt adományozott, neve bekerült a szobor talapzatába helyezett időkapszulába, jelezve, a remete által alapított településen lakók a jövőre, szépunokáikra is gondolnak.
„A mindenkori remeteieknek állítunk e szobor által, reméljük, évszázadokra emléket” – fogalmazott Mincsor Erzsébet pedagógus ceremóniamesterként a vasárnapi eseményen, melyhez a helyi tűzoltók álltak sorfalat, remetei és ditrói zenészek muzsikáltak, a Sirülő néptánccsoport tagjai táncoltak, Pál Anita Kinga és Góga Andrea diákok pedig szülőföldjükről szóló fogalmazásukat olvasták fel.
Az egybegyűltekhez Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke szólt, biztatva, legyenek konok, kitartó emberek, mindennap építkezzenek, ami elromlott, megjavítsák, és ahol nincs, ott utat vágjanak. „Ajándékban nem kapunk semmit, az a miénk, amit megteremtünk” – fogalmazott az elnök.
Remete küzdelmes múltját elevenítette fel a község szülöttje, Nagy Vilmos ötvösmester, aki több elszármazottal együtt tért haza ünnepelni, és mielőtt a háborúkról, sáskajárásról, árvizekről, faluégésről megemlékezett volna, szólt az aszkétaarcú, nagy akaratú tutajozó remeteiek első falubelijéről, Kendeffy Bonifácról, a ferences szerzetesről, aki a rengeteg erdőbe menekült 1560 körül, és remeteéletet élt, aki erkölcsi példát mutatott a remeteieknek, hogy megállják helyüket, bárhová is kerüljenek a nagyvilágba.
Laczkó-Albert Elemér polgármester alkotásról és alkotóról, akár az összeácsolt farönkökből születő tutajról, a Remetén kovácsolódott közösségről szólt: „Gyergyóremete a szobor, ő néz szembe velünk 446 évesen. Kezében az alapító okirattal, a szellem termékével: kultúrával, oktatással, hagyománnyal, tudással. (…) A mi szobrunk ereje nem a nagyarányúságában van. Itt nincs, soha nem is volt túlméretezett tékozlás, hanem a végső dolgokhoz való súrlódás a lényeg. Kocsis Rudolf nemcsak mint szobrász, de mint töprengő ember is ráérzett erre, ismer minket, tudja, hogy egy székely falu, a székely történelem nagysága sosem arány kérdése, hanem a lényeglátásé.”
Kocsis Rudolftól, az alkotótól – akinek felesége Remete szülötte – tudhattuk meg: az aradi műhelyben készült szobor a Metamorfózis nevet viseli, megformázásánál remetei emberek kezét és arcvonásait vette alapul. A község múltjának és jövőjének egyaránt emléket állító szobort Bakó Antal plébános szentelte meg, az egyetlen remetei ferences szerzetes, Laczkó-Dávid Anaklét pedig a remetének, remeteinek lenni kérdésére kereste a választ. „A remete nem menekült ember; azért vonult el valahonnan, hogy valakivel együtt legyen. A remete a találkozást kereste, és Isten közelségében otthonra talált. A remetei ember sem a hiábavalót, hanem Istent keresi, az élet forrásából megújulva képes az élet szép szolgálatára” – hangzott el, majd a szobor talapzatához került a remetei iskolák közös koszorúja.
Balázs Katalin?
Székelyhon.ro

Vişinescu magyar áldozata
Magyar áldozatát is sikerült azonosítani Alexandru Vişinescunak, a politikai foglyok fogva tartási helyéül szolgáló Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnokának: Sándor Imre római katolikus papról van szó, aki Márton Áron erdélyi püspök püspöki helynökeként is szolgált.
Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) szerdán hozta nyilvánosságra, hogy az eddigi öt mellett újabb hét olyan egykori politikai fogoly nevét derítették ki, akik abban az időszakban lelték halálukat a Râmnicu Sărat-i börtönben, amikor annak élén Vişinescu állt. Az IICCMER szerdai közlése szerint az újabb áldozatok kilétére a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) által átadott dokumentumok alapján derítettek fényt.
Sándor mellett hat olyan személyiség nevét tették szerdán közzé, akik vezető politikusok és értelmiségiek voltak a két világháború közötti Romániában, és a kommunisták hatalomra jutását követően mindannyiukat politikai okokból börtönözték be, mivel a rendszer ellenségeinek bélyegezték őket.
AZ IICCMER listáján Sándor mellett Ion Lugoșianu egykori ipari és kereskedelmi miniszter, (1957-ben halt meg), Theodor Roxin volt parasztpárti politikus (1960), Ion Gigurtu egykori miniszterelnök (1959), Constantin Hagea volt újságíró és parasztpárti politikus (1960), Gheorghe Leon jogász, közgazdász, egykori liberális párti gazdasági miniszter (1959) és Mircea Cancicov korábbi liberális politikus, ugyancsak volt gazdasági miniszter (1959) szerepel.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen.
Az első kiszemelt Alexandru Vişinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnoka, aki 1956 és 1964 között állt a fegyintézet élén, ez idő alatt pedig a terror légkörét honosította meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt tizenkét politikai fogoly halt meg a börtönben a Vişinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt. A most 88 éves egykori börtönparancsnok volt az első, aki ellen hivatalosan ügyészségi feljelentést tettek a bukaresti területi katonai ügyészségen több rendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A legfőbb ügyészség szeptemberben népirtás miatt indított bűnvádi eljárást ellene.
Egy erdélyi vértanú
Sándor Imre Csíkverebesen született 1893-ban. Iskolai tanulmányait Csíksomlyón és Csíkszeredában végezte el, majd teológiai tanulmányait Gyulafehérváron és Budapesten végezte. 1916. július 3-án Majláth Gusztáv Károly püspök pappá szentelte Gyulaférváron. Káplán volt Gyergyóremetén és Csíkszeredában, majd hitoktató Gyulafehérváron és Brassóban. 1934–39 között főesperes-plébános volt Székelyudvarhelyen. Később Márton Áron püspöki helynökké nevezte ki. A második bécsi döntés, vagyis Észak-Erdély felszabadulása után Kolozsvárról ő irányította a kettészakadt egyházmegye északi, Magyarországhoz visszakerült részét. Később, 1951. március 10-én letartóztatták, majd 1952. január 14-én a bukaresti katonai törvényszék 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélte hazaárulás címén. 1956. február 29-én a Râmnicu Sărat-i börtönben megfagyott. Holttestét - a többi politikai fogolyéhoz hasonlóan - jeltelenül temették el, ma sem lehet tudni, hol nyugszik. 2003. január 13-án megindították a boldoggá avatásához szükséges egyházmegyei vizsgálatot.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)