Kiosztották a Székelyföld díjakat
Daczó Katalin csíkszeredai újságíró-közíró, Markó Béla költő, és Buda Ferenc magyarországi költő részesült idén a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat nívódíjában. A debütdíjat a kolozsvári Adorjáni Pannának ítélte a szerkesztőség.
Daczó Katalin csíkszeredai újságíró-közírót, Markó Béla költőt, és Buda Ferenc költőt jutalmazta idén a Székelyföld irodalmi folyóirat. A díjakat csütörtökön adták át a csíkszeredai Székelyföld Galériában. Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője az MTI-nek elmondta, a 16 éve alakult folyóirat szerkesztősége évről-évre megvizsgálja, kik közölték a legjobb írásokat az illető évben a Székelyföldben. Ezeknek a szerzőknek adják át az év díjait. „Daczó Katalin olyan újságíró, aki alaposan utánanéz a témáinak, nem a világhálóról tájékozódik, hanem alaposan felkutatja a forrásokat. Az 1916-17-es csíkszeredai katonavilágról, valamint Márton Áron püspök és a csíkszépvíziek konfliktusáról közölt kiváló írást a Székelyföldben” – méltatta a szerzőt a főszerkesztő. Markó Béla a Székelyföldben közölt verseivel érdemelte ki a folyóirat elismerését. "Számunkra szinte felfoghatatlan, hogy miként tud valaki tíz év kihagyás után így visszatérni az irodalomba" – fogalmazott Lövétei Lázár László. A Székely Bicskarend Díjat Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas magyarországi költő, műfordító vehette át, akit a Fehérlófia című eposzáért díjazott a szerkesztőség. Amint a főszerkesztő megemlítette, ezt a díjat évről évre nem székelyföldi szerzőknek adják át, akik kiemelkedő írást közöltek a csíkszeredai folyóiratban. A folyóirat Szabó Gyula Debütdíját az egyelőre kötettel még nem rendelkező kolozsvári Adorjáni Pannának adták át rövidprózai írásaiért. Idén első ízben két különdíjat is átadtak: a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozat támogatásáért Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere és Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere részesült elismerésben. A csütörtöki díjátadó ünnepségen az ünnepelteket a Székelyföld szerkesztői – Molnár Vilmos, Fekete Vince és Lövétei Lázár László – méltatták, a díjakat Borboly Csaba, a folyóiratot fenntartó Hargita Megyei Tanács elnöke adta át. A díjátadó záróakkordjaként Buda Ádám az apja megzenésített versét adta elő.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Felcserélődtek az erőviszonyok – Interjú Kelemen Mártonnal
A marosvásárhelyi kétnyelvűségről, az érdekérvényesítésről, illetve az RMDSZ Maros megyét érintő megvalósításairól, terveiről beszélgettünk Kelemen Mártonnal, a Maros megyei önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetőjével, aki megpályázná a tanács alelnöki tisztségét is.
– Előnynek vagy hátránynak számít Kelemen Atilla parlamenti képviselő fiaként politikai és közigazgatási szerepet vállalni?
– Nem egyértelmű, hisz mindenképpen megvannak az előnyei és a hátrányai is. Ezen én is sokat gondolkodtam, mielőtt hosszú évekig mérlegeltem, hogy látható módon beszálljak-e a politikába vagy sem. Most azt kell mondanom, hogy összességében talán inkább előnyös Kelemen Atilla fiaként érkezni a politikába, hisz már felnövő gyerekként megadatott, hogy emberközelből megismerhessem és követhessem az apám és az általa vezetett szervezet tevékenységét. Persze mindez óhatatlanul spekulációkra, ilyen-olyan értelmezésekre is okot ad, ezért is haboztam jó ideig, amíg végképp úgy döntöttem, hogy vállalom ezt az utat.
– Spekulációnak tartja, az előnyök kategóriájába sorolja, vagy teljesen természetesnek tekinti, hogy szinte az utcáról besétálva, azon nyomban RMDSZ-frakcióvezető lett a megyei önkormányzatban?
– Ezt hogyan érti?
– Nem sokaknak adatik meg, hogy már az első mandátumuk elején a frakció élére kerüljenek…
– Spekuláció. Amikor a választások után a frakció megalakult, édesapám itt sem volt az országban, ha akarta volna, akkor sem tudta volna befolyásolni a választást.
– Azon túl, hogy egy demokratikus szavazás által jutott helyzetbe, hogy érzi, újoncként mivel érdemelte ki ezt a tisztséget?
– Nem kiérdemlésről van itt szó, egyszerűen jelentkeztem erre a pozícióra. Tulajdonképpen javasoltak. Nem is volt más, aki vállalta volna. Megtisztelőnek tartom, hogy a kollegák bizalmat szavaztak. Hogy mivel érdemeltem ki, ezt tőlük kellene megkérdezni. Szervezési, irányítási munkában 2012 nyara előtt is volt részem, kapcsolattartási és kommunikációs készségeim pedig csak hasznára válhatnak az RMDSZ-nek.
– Hogyan sikerül csapatba fogni azokat a tapasztaltabb kollégáit, akik közül eddig is akadt egy-kettő, aki időnként „különutasként” viselkedett?
– Jó csapat állt össze, nincsenek efféle gondok. Ugyanakkor létezik egy frakciószabályzat, melynek értelmében minden egyes kérdést megvitatunk, lehetőleg még a bizottsági ülések előtt. Nem mondom, hogy nem léteznek különvélemények, és azt sem, hogy ezeknek egyesek nem adnak hangot olykor. Ezzel nincs is gond. Az lenne az igazi probléma, ha nem tudnánk egységesen fellépni, hisz a Maros megyei önkormányzatban éppen ez az összetartás képezi az RMDSZ erejét.
– Szintén spekuláció vagy igaz, amiről a szervezetben sokan beszélnek: tíz hónappal ezelőtt az apja, utódként önt látta volna a legszívesebben az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöki székében?
– Ezt már a kollégák közül is sokan megkérdezték. A személyes döntésem volt, hogy nem vágok bele egy ilyen megmérettetésbe.
– Valaki vagy valakik részéről létezett egy ilyen felkérés vagy sugallat?
– Ezt nem mondtam. Beszélgetések ugyan voltak, nem feltétlenül édesapámmal, de nem jutottunk el a megmérettetési szándékig.
–Milyennek értékeli pártja másfél éves tevékenységét annak tükrében, hogy tizenkét esztendő után az RMDSZ elveszítette az önkormányzat vezetését?
– Nem vagyunk egyszerű helyzetben, hisz annak dacára, hogy továbbra is a legnagyobb frakciónak számítunk, egyértelmű, hogy az erőviszonyok eltolódtak. Mind Marosvásárhely, mind Maros megye esetében érződik, hogy hiába vagy a legerősebb, ha a polgármestert vagy a megyei tanácselnököt nem te adod, mozgáslehetőséged teljesen korlátolttá válik. Tudomásul kellett vennünk, hogy megváltoztak a játékszabályok, mindaz, amit addig a lehető legtermészetesebbnek tekintettünk, mára már olyasvalami, amiért komolyan meg kell küzdenünk.
Ettől függetlenül úgy érzem, a lehetőségekhez képest ebben az új helyzetben is elég sokat elértünk. Összességében véve, sikeres másfél esztendőt tudunk magunk mögött. Sikerült együttműködnünk Ciprian Dobre elnökkel, a Kultúrpalota százéves évfordulója kapcsán sikerült egy olyan multikulturális rendezvénysorozatot nyélbe ütni, melynek a magyar vonatkozásai semmivel sem maradtak alább a románnál, sőt.
– Viszont ez sem indult épp oly akadálymentesen, hisz a jelenlegi elnök, akit az RMDSZ is támogat, teljesen egynyelvű rendezvényként indította a Kultúrpalota évfordulóját. Ráadásul azt láttuk, hogy rögtön székfoglalója után a megyeháza folyosóiról az összes kétnyelvű feliratot románra cserélte, legutóbb pedig a Bernády György által létesített könyvtár falára helyezett el egy román nyelvű márványtáblát.
– Ami az épületen belüli táblákat illeti, ezek mára egységesek és ismét kétnyelvűek, az elnök kabineti bejárata mellé elhelyezett felirat kivételével.
– Mára valóban kétnyelvűek, de gondolom, hogy az RMDSZ és a civil társadalom kérésére vagy nyomására.
– Ez így van. De azt is meg kell nézni, hogy Ciprian Dobre lényegében a szakadt szélű, egy magára valamit is adó közintézményhez méltatlan, nyomtatott papírokat cserélte ki mutatós táblácskákra. Amikor ideiglenesen egynyelvű feliratok álltak az ajtók mellett, a kétnyelvű táblák már rég meg voltak rendelve. Ezt tanúsíthatom, hisz végigkövettem az egész folyamatot. Ami a rendezvénysorozatot illeti, azt is eleve kétnyelvűre terveztük.
– Az első hetekben kihelyezett Cultura ne unește (A kultúra egyesít minket) feliratú óriásplakátok nem erről szóltak.
– Amikor Dorin Florea polgármester tudomást szerzett a megyei tanács terveiről, rögtön bejelentette, hogy a városháza Őszi Fesztivált szervez. Erre kellett azon nyomban, pontosabban már másnap reagálni. Így kerültek ki a Kultúrpalota évfordulójával kapcsolatos első, valóban csak román nyelvű molinók. Mi már jó ideje dolgoztunk a magyar jellegű programok összeállításán, de abban a pillanatban még nem rendelkeztünk egy végleges változattal. Nemsokára ezek is nyilvánosságra kerültek.
A megyevezetés részéről soha semmiféle rosszindulatot nem tapasztaltam. Az más, hogy Dobre és csapata most kezdi tanulni, megszokni a kétnyelvűséget. Minden egyes rendezvénybe igyekeznek beleszőni a magyar elemeket is. Előfordul, hogy időnként ilyen-olyan megjegyzést kell tennem, emlékeztetve, hogy nem csupán egy-egy magyar feliratra, azaz apró gesztusokra van szükségünk, hanem tényleges kétnyelvűséget szeretnénk.
– Melyek a testület és különösképpen az RMDSZ-frakció idei tervei, melyek kimondottan magyar-specifikumnak számítanak?
– Ha magyar jellegzetességekről beszélünk, akkor ezek első sorban kulturális jellegűek. Az egyik legfontosabb a Félsziget Fesztivál hazatérésére.
– A kolozsvári szervezők viszont erősítik, hogy márpedig 2014-ben is a Gorbó völgyében szervezik meg a fesztivált. Elképzelhető, hogy két rendezvény is lesz az idén?
– Nem. Egy lesz, és az a marosvásárhelyi lesz. Ezt egyébként a kolozsvári szervezők is nagyon jól tudják. De, hogy tovább folytassam a gondolatot, ez alkalommal bejelentem, hogy a már hagyományos Marosvölgyi Fesztivál és a Görgényvölgyi Fesztivál mintájára idén magyar vidéken is szervezünk egy kistérségi rendezvénysorozatot. Egyelőre nem árulnám el, hogy hol, hisz folynak az egyeztetések, maradjunk hát annyiban, hogy valahol a nyárád- és a küküllőmenti, tömbmagyar régióban.
– Apropó Nyárád- és Küküllőmente, térjünk a gazdasági jellegű gondokra. Mikorra várható, hogy elkészüljön a két kistérséget összekötő út Nyárádmagyarós és Sóvárad között, mely nem csak lerövidítené a Marosvásárhely és Szováta közti távolságot, de jó pár kis falvat is felszabadítana a jelenlegi elszigeteltségéből?
– Nagy erőkkel dolgoznak, hisz 2015-re ennek az útnak el kell készülnie. Az egyetlen potenciális gondot a munkálatok finanszírozása jelentheti, hisz annak ellenére, hogy az út uniós alapokból készül, a megyei tanácsnak kell megelőlegeznie az építőket. Tudtommal eddig semmiféle fennakadás nem történt, ezért remélni merem, hogy az építőnek sikerül betartani a határidőt.
– Egy évvel ezelőtt az önkormányzat volt alelnöke, Lokodi Edit Emőke azt mondta, hogy talán ez az utolsó olyan nagyléptékű infrastrukturális beruházás, ami a megye magyarlakta vidékein történik. Semmi esélyt nem lát a Maros és Hargita megyét összekötő bözödújfalusi út leaszfaltozására?
– A tanács nem mondott le erre a tervről, mondhatnám úgy is, hogy a prioritásai között szerepel, de az önkormányzat saját költségvetéséből képtelen egy ekkora beruházásba kezdeni. Az RMDSZ melegen tartja a kérdést, amit azonban csak külső, akár állami, akár uniós forrásokból tudnánk megvalósítani. Felmerült a hitelezés lehetősége is, ám még egyetlen pénzintézet sem ajánlott előnyös feltételeket. Hasonló a helyzet a görgényvölgyi úttal is, ahol Laposnya és Gyergyóremete között kellene mintegy húsz kilométeren leönteni az aszfaltot ahhoz, hogy a két megyét összekössük.
– Az említetteken kívül melyek az RMDSZ-frakció idei prioritásai?
– Egy limitált költségvetés mellett érdekek ütköznek: mi azt szeretnénk, ha minél több, vagy legalább is a lakosság számarányának megfelelő pénz jutna a magyarlakta vidékekre, a román kollégáknak pedig azt, hogy a beruházások a tömbromán régiókba kerüljenek. Továbbra is fontos célnak tekintjük a kétnyelvűsítés folytatását, főként a tanácsnak alárendelt intézményekben.
– A Területi Képviselők Tanácsa jóváhagyta, hogy ön pályázza meg a Lokodi Edit Emőke távozásával megüresedett megyei önkormányzati alelnöki tisztséget. Született-e már egyezség arról, hogy amennyiben március elsején átveszi Lokodi helyét, nem csak afféle kirakatvezető legyen?
– Hogy mennyire volt csupán kirakattisztség az, amit Lokodi Edit Emőke elfoglalt, lehetne vitázni. Tény, hogy még nem tárgyaltunk egyik politikai partnerünkkel sem erről a kérdésről. Úgy érzem viszont, hogy az önkormányzatban eddig is méltányosan tudtuk képviselni a Maros megyei magyarságot. Abban is biztos vagyok, hogy az eddigieknél többet is el tudunk érni.
– Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök azt nyilatkozta, hogy megerősítenék az alelnök hatásköreit. Miben szeretne több beleszólást, mint elődje?
– Nem hinném, hogy gond lett volna Lokodi hatásköreivel. Még nem tudom, miként alakulnak a dolgok, de a kérdésre válaszolva elmondhatom, hogy a nagyvárosi övezet ügye az, ami a leginkább foglalkoztat. Ez az egyesület amolyan Marosvásárhely központú kisrégió, amely tizennégy települést foglal magában, ezek közül kilencnek magyar polgármestere van, és tizenegyben többségében magyarok laknak. Ezt a testületet jelenleg a megyei tanács elnöke, Ciprian Dobre vezeti, de sokan elégedetlenek az eredményeivel.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Székelyföld jogállása: nincs összhang a polgármesterek között
Megosztotta a székelyföldi települések polgármestereit a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslata, hogy a székelyföldi települési önkormányzatok fogadjanak el határozatot a Székelyföld jogállásáról, és nyilvánítsák ki a közösség autonómiaigényét
Az SZNT terve szerint 153 székelyföldi önkormányzat egyszerre nyilváníthatná ki, hogy egyetlen, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. A területi autonómiát célzó határozattervezet azt is tartalmazza, hogy ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, sarkalatos törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az SZNT egy korábbi, közösen kidolgozott forgatókönyv alapján fogalmazta meg felhívását az autonómiaigény ilyen formájú kinyilvánítása érdekében arra az esetre, ha a régiós népszavazásról szóló tanácshatározatokat a prefektusok „elkaszálják”. Meglátása szerint azonban jogilag nem helytálló, hogy az önkormányzatok „tanácshatározatban felszólítják valamire a kormányt”. A sepsiszentgyörgyi polgármester úgy véli, a tanácsi nyilatkozat lenne formailag elfogadható, a székelyföldi önkormányzatok nyilatkozatban kötelezhetnék el magukat az autonómia mellett.
A Krónika által megkérdezett háromszéki polgármesterek támogatják az autonómiaharcot, ám meglátásuk szerint egységesen kell lépni és olyan formában, ami kivitelezhető, és utólag nem támadható meg.
Berde József, Gidófalva polgármestere lapunknak elmondta, a következő megyei polgármester-találkozón kell napirendre tűzni a kérdést, majd abban a formában, ahogyan ott eldöntik, egyszerre kell lépni, hogy valóban hatásos legyen a megmozdulás.
Bács Benke László, Maksa néppártos polgármester leszögezte: székely magyarként minden autonómiaharcot támogat, de olyan határozatot kell kidolgozni, amelyet nem tud azonnal megtámadni a prefektúra.
Ráduly István, Uzon község polgármestere emlékezetett, az uzoni önkormányzat az SZNT minden felhívására pozitívan válaszolt, az autonómiaküzdelem minden formáját felvállalta. „Nem mondhatom meg előre, ez alkalommal miként fog dönteni a testület, de a határozatot napirendre tűzzük” – nyilatkozta lapunknak Ráduly István.
„Az önrendelkezés kérdését napirenden kell tartani”
Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere érdeklődésünkre elmondta, korábban, három-négy évvel ezelőtt, már fogadtak el hasonló témában határozatot, de akkor a prefektúra elgáncsolta a tanács kezdeményezését. „Az autonómia kérdésével foglalkozni kell, támogatom az ilyen jellegű akciókat” – hangsúlyozta a polgármester, de szerinte előbb a románságot kell meggyőzni, mert másképp nehéz lesz eredményeket felmutatni.
Becze Attila, Csíkcsicsó polgármestere az SZNT felhívásának kapcsán elmondta, még nem kapták meg Izsák Balázs levelét. „Ha hivatalok levelezőlistájára küldenék a felhívást, akkor minden önkormányzat biztosan megkapná. Annak ellenére, hogy hozzánk nem jutott el a nyílt levél, elindítottuk a tervezet előkészítését, de még várunk az előterjesztésével” – mondta Becze.
Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere leszögezte: egyetért Izsák Balázs SZNT-elnök önkormányzatokhoz címzett nyílt levelének tartalmával, az általa képviselt kezdeményezéssel az önkormányzat és támogatja az akciót. Mezei szerint a tervezet elfogadása közelebb viheti ezt a térséget ahhoz, hogy az itt élő székelység érdekeit hatékonyabban lehessen képviselni, hogy konkrét lépések is szülessenek a többéves elképzelés megvalósítása irányába.
A kezdeményezés azonban Mezei János szerint nem jelent azonnali megoldást. „A határozattervezet napirendre tűzése előtt egyeztetnünk kell a polgármesterekkel, hiszen helyi testület csak és kizárólag olyan döntéseket hozhat, amelyek a saját adminisztratív területére érvényesek. Meg kell találnunk azt a formát, amely az országos törvényes előírások értelmében testületi döntés tárgyát képezheti. Amint ez megtörténik, azonnal napirendre tűzzük a kezdeményezést” – mondta Mezei.
Tartanak a prefektúra beavatkozásától
Maros megyében a polgármesterek nagyon jól tudják, hogy egy ilyen tanácsi határozatot a prefektúra azonnal megtámadna, arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy jelenleg fel kell-e vállalni a harcot, vagy sem.
A megye egyetlen polgári párti polgármestere, a Makfalva élén álló Márton Zoltán szerint ez egy olyan lépcsőfok, amit nem szabad átugorni. „Nem hogy tartok a prefektus ellenlépésétől, biztos vagyok benne, hogy megtámadja a tanácshatározatot. Ettől függetlenül mi még ebben a hónapban meghozzuk a döntést” – szögezte le az MPP-s polgármester. Szerinte nemcsak a többségben lévő polgári tanácsosok, hanem az RMDSZ képviselői is meg fogják szavazni a kezdeményezést. „Nagyot csalódnék az RMDSZ-es kollégákban, ha valamiféle felsőbb utasításra szívük és eszük ellen döntenének” – tette hozzá.
Erdőszentgyörgyön szinte biztos, hogy az RMDSZ képviselői igent mondanak az SZNT felhívására. A kisváros polgármestere, Csibi Attila elmondta, még nem egyeztetett a frakcióval, de biztosra veszi, hogy tagjai kiállnak az önrendelkezés gondolata mellett. „A prefektus, ha akarja, megtámadja, de nekünk az a dolgunk, hogy tegyünk meg mindent a Székelyföld autonómiájáért” – fejtette ki a 2012-ben választott polgármester.
„Pótcselekvés, látszatmegoldás”
Sokkal óvatosabb álláspontra helyezkedett Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere, aki leszögezte: még kivár a határozattervezet napirendre tűzésével, hisz egyelőre nem egyeztetett senkivel. Szerinte előbb a magyar pártok és szervezetek kellene egyezségre jussanak, és csak utána lenne érdemes lépni. Meglátása szerint így a prefektusi gáncsoskodások ellenére is gördülékenyebben haladna az ügy.
Simon István kerelőszentpáli RMDSZ-es polgármester nem ismeri Izsák levelét, de különösképpen nem is érdekli. „Ha Izsák Balázs küld valamiféle papírt, megköszönöm, és ennyi. De nekem ő ne diktáljon, van egy elnököm, azt Brassai Zsombornak hívják, én vele tárgyalok” – nyilatkozta lapunknak Simon, hozzáfűzve, hogy a Marosvásárhelytől húsz kilométerre fekvő Kerelőszentpál a múltban Kisküküllő vármegyéhez tartozott, ezért sok köze nincs Marosszékhez.
Az elöljáró szerint egyetlen település sem ér el semmit egy ilyen önkormányzati határozattal, amit a bíróság amúgy is érvénytelenít. Simon István emlékeztetni kívánt arra a több évvel ezelőtt hozott döntésre, amikor a térség vezetői elhatározták, hogy megalakítják a székelyföldi önkormányzatok társulását, de a hatalom csírájában elfojtotta a kezdeményezést. A szentpáli polgármester szerint a „fölöslegesen hozott tanácshatározatok” helyett az RMDSZ vezetőinek a fellépésére volna szükség. „Ők kellene valami olyasmit kitaláljanak, ami át is megy a törvénykezésen” – vélekedett Simon István.
Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere egyenesen látszattevékenységnek nevezte a tervezett akciót. „Szerintem ez a kezdeményezés biztos, de fölösleges út a közigazgatási bíróságra annak, aki elfogadja. Ebben a formában nem lesz sikeres, ez csupán látszattevékenység” – fogalmazott kérdésünkre válaszolva. Ugyanakkor elmondta: február 27-én, csütörtökön tartják a következő tanácsülést, azt megelőzően szakbizottság keretében is megbeszélik a képviselő-testület tagjaival a témát. Az itt hozott döntés értelmében döntenek a tervezet sorsáról.
A téma kapcsán korábban nyilatkozó Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, a szövetség később alakítja ki álláspontját az SZNT javaslatával kapcsolatban. Hozzátette, az álláspont kialakításánál jelentős súlylyal esik majd latba, hogy miképpen véleményezi a tervezetet az RMDSZ keretében működő Székelyföldi Regionális Önkormányzati Tanács.
Az RMDSZ elnöke megjegyezte, többször is tárgyalt a tervezett önkormányzati határozatokról Izsák Balázs SZNT-elnökkel, és kétségei vannak afelől, hogy ez-e a megfelelő útja az akarat kinyilvánításának. Megjegyezte, a romániai törvények értelmében az önkormányzatok csak olyan határozatokat hozhatnak, amelyeket a polgármestereknek kell végrehajtani.
Az SZNT által javasolt határozat viszont a kormányra és a parlamentre vonatkozik. „Ha csupán arra jók ezek a határozatok, hogy az önkormányzatok elfogadják, aztán a prefektus megtámadja, a közigazgatási bíróság pedig érvényteleníti ezeket, akkor pótcselekvés az egész” – állapította meg Kelemen Hunor.
Összeállításunk szerzői: Barabás Hajnal, Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Kereszthegy – dokumentumfilm a második világháború erdélyi eseményeiről
Kereszthegy címmel dokumentumfilm készült a magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport második világháborúban tanúsított helytállásáról. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban kedden tartandó díszbemutatón Hende Csaba honvédelmi miniszter mond köszöntőt. A Gyergyói-medencében 1944 őszén zajló harcokat bemutató filmet a Honvédelmi Minisztérium (HM) társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztálya és a HM Zrínyi Nonprofit Kft. együttműködésében forgatták. A film forgatókönyvírója és rendezője két fiatal történész, Nagy József és Bárány Krisztián.
A HM ismertetője szerint „1944. szeptember 3-án a Békás-szorostól délre és északra is az akkori Magyarország földjére léptek a szovjet hadsereg felderítői. A támadó szovjet csapatokat a hozzájuk képest maroknyi székely erők német segítséggel sem tudták megállítani, de jelentősen lelassították az előrenyomulást."
„A kedvező terepviszonyoknak és a jó szervezésnek köszönhetően a Maros-völgyben szeptember közepétől több mint három hétig sikerült feltartóztatni a szovjetek előretörését és ezzel a Torda térségében küzdő magyar 2. honvéd hadsereg részeit megóvni a bekerítéstől. 1944. október 8-án a székely katonák csak parancsra ürítették ki állásaikat és vonultak vissza elsősorban azért, mert a hegyeken át megkerülő hadmozdulatot végrehajtó szovjet alakulatok már a védők háta mögötti területet fenyegették” – olvasható az ismertetőben.
A 65. székely honvéd határvadászcsoport harcait bemutató filmet részben eredeti helyszíneken forgatták. Látható benne több, egykori székely honvéddel készített interjú, a film a korabeli katonaéletről és a székely határőrség mindennapjairól is képet ad – írta a HM.
Bemutatók:
Április 29. Budapest, Uránia Filmszínház,17.00 óra Május 9. Gyergyóremete, 18.00 óra Május 10. Csíkszereda, 17.00 óra Május 11. Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely, 13.00 és 17.00 óra Május 13. Borszék Május 14. Marosvásárhely Május 15. Székelyudvarhely MTI. Erdély.ma

Székelyföldön is bemutatják a Kereszthegy című dokumentumfilmet
Székelyföldön is bemutatják a második világháború erdélyi eseményeiről, a magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport történetét bemutató Kereszthegy című dokumentumfilmet - közölte a filmet készítő Zrínyi Katonai Filmstúdió az MTI-vel.
A Gyergyói-medencében 1944 őszén zajló harcokat bemutató film a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya és a HM Zrínyi Nonprofit Kft. koprodukciójában, a Magyar Művészeti Akadémia közreműködésével született meg.
A magyarországi díszbemutatót követően a filmet Székelyföld lakossága is láthatja majd. Gyergyóremetén pénteken, Csíkszeredában szombaton, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen pedig vasárnap mutatják be a Kereszthegyet. Emellett több erdélyi televízió is műsorára tűzi az alkotást.
A 65. székely honvéd határvadászcsoport harcait bemutató filmet részben eredeti helyszíneken, a Gyergyói-medencében, Gyergyóremete, Gyergyóditró, Gyergyótölgyes, Borszék körzetében, részben pedig az MH Altiszti Akadémia csobánkai kiképző bázisán forgatták. A mű a korabeli katonaéletről és a székely határőrség mindennapjairól is képet ad.
A forgatáson a második világháború óta nem látott magyar katonai egyenruhákkal dolgoztak, ezeket a soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület, valamint a Magyar Tartalékosok Szövetsége Hagyományőrző Tagozatának tagjai viselték. A játékfilmes elemekkel kiegészített dokumentumfilmben látható több egykori székely honvéddel készített interjú is. A Honvédelmi Minisztérium (HM) ismertetője szerint 1944. szeptember 3-án a Békás-szorostól délre és északra is az akkori Magyarország földjére léptek a szovjet hadsereg felderítői.
A támadó szovjet csapatokat a hozzájuk képest maroknyi székely erők német segítséggel sem tudták megállítani, de jelentősen lelassították az előrenyomulást. A film forgatókönyvírója és rendezője két fiatal történész. A gyergyóremetei Nagy József – aki a székelyföld második világháborús hadtörténetével foglalkozik – több mint öt éve készít interjúkat a harcokban részt vevő veteránokkal.
Bárány Krisztián újságíró 2005-ben a kolozsvári tudományegyetem ismerkedett meg Nagy Józseffel és a 65. határvadászcsoport történetével. A film vezető rendezője Wonke Rezső stúdióvezető volt. Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban múlt kedden tartották a film díszbemutatóját, amelyen Hende Csaba honvédelmi miniszter mondott köszöntőt. Krónika (Kolozsvár)

Becsület, helytállás, hazaszeretet, hősiesség (Bemutatják a Kereszthegy című dokumentumfilmet)
Az 1940-es bécsi döntés után a Magyarországhoz visszakerült Észak-Erdélyt egyetlen hadtest felügyeletére bízták, ezen belül Székelyföldön két határvadász dandárt állítottak fel. Románia 1944. augusztus 23-i átállása után, 1944 szeptemberében szovjet csapatok törtek be a Gyergyói-medencébe.
A többszörös túlerővel szemben a magyar királyi 65. határvadász csoport vette fel a küzdelmet a Görgényi-havasok hegyláncához tartozó Kereszthegynél. A szülőföldjüket védő katonák helytállásáról, hősiességéről játékfilmes elemekkel tarkított dokumentumfilmet készített a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Katonai Filmstúdiója Nagy József kezdeményezésére. A gyergyóremetei ifjú hadtörténésszel a Székely Akadémia 2012-es évzáró előadásán találkozhatott a sepsiszentgyörgyi közönség. A filmet a napokban mutatják be Székelyföldön, Háromszékre is elhozzák: Sepsiszentgyörgyön a Székely Akadémia előadás-sorozat keretében vasárnap 13 órakor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében, Kézdivásárhelyen ugyanaznap 17 órakor a Vigadó nagytermében vetítik. Az alábbiakban Zsalakó István, a Magyar Honvédelmi Minisztérium médiacégének kommunikációs vezetője tájékoztatása alapján kedvcsinálót nyújtunk a filmhez.
Erdély visszacsatolása után a Magyar Honvédség helyi alakulatokat hozott létre, köztük a gyergyótölgyesi 21. határvadász zászlóaljt és három székely határőr-zászlóaljt. Ezek alkották a magyar királyi 65. határvadász csoportot, amely 1944 szeptemberében a szovjet csapatokkal vette fel a harcot. Ezekben a katonai szervezetekben székely apák és fiúk együtt küzdöttek és gyakran együtt haltak hősi halált. A film emléket állít a hősi halottaknak, akiket a történelem elfeledett, hiszen róluk évtizedekig beszélni sem lehetett, mondja Nagy József, aki 2008 óta készít interjúkat a harcokban részt vett veteránokkal. Nagy József 2009-ben megszervezte a veteránok találkozóját. Mintegy ötven hadastyán jött össze, emlékezett a hősi múltra, s énekelte együtt az egykori katonadalokat. Berszán-Árus György, a gyergyószentmiklósi Rubin Stúdió tulajdonosa segítségével videóra vették a találkozót. Az interjúk egy része a filmben is látható.
A film forgatókönyvírója és társrendezője Bárány Krisztián újságíró, akivel Nagy József kolozsvári egyetemi évei alatt ismerkedett meg. A fiatalok ötletét Maruzs Roland őrnagy, a HM kegyeleti főosztályának munkatársa karolta fel, közvetítésével a HM Zrínyi Nonporfit Kft. ügyvezetője, Bozsonyi Károly a születendő alkotás lelkes támogatójává vált. Szakértőnek Illésfalvi Péter hadtörténészt kérték fel.
A forgatások két helyszínen folytak. 2013 nyarán a Gyergyói-medencében, Gyergyóremete, Gyergyóditró, Gyergyótölgyes, Borszék körzetében dolgozott a stáb. Ott, ahol a fájdalom és az emlékezés a házak falai közé szorult, alig akad család, melyet ne ért volna veszteség a második világháború alatt. Rég nem látott magyar katonai egyenruhák bukkantak fel a forgatás napjaiban Gyergyóremetén, a soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjai viselték. Vasfegyelem, makulátlan egyenruha és felszerelés, a kor szolgálati és öltözködési szabályai szerint való megfelelés jellemezte a szakaszt. A fiúk zokszó nélkül, meghökkentő profizmussal hajtották végre, s olykor ismételték meg többször is a jeleneteket. A lakosság számára élményt jelentett, hogy – ha csak néhány napig is – újra magyar katonákat láthatott a faluban és környékén. Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere mozgósította a település lakosságát a forgatásra, Bakó Antal plébános kihirdette, hogy azon a napon jöjjön mindenki korabeli viseletben, mert bizony, Remetén ama napon két mise lesz. Az egyik kimondottan a forgatás kedvéért, a harctérre induló, búcsúzó katonákkal. És jöttek az emberek, statisztáltak. A helyi jelen és a múlt részesei ők, akik akarták, hogy jól sikerüljön ez a film. És ehhez önmagukat, arcukat, lelküket adták. A gyergyói forgatásokon fegyvermaketteket használtak.
A forgatás Magyarországon folytatódott, az Altiszti Akadémia csobánkai bázisán. Itt a maketteket felváltották a működő fegyverek. Dörögtek a hegyi ágyúk, kerepeltek a géppuskák, robbantak a tüzérségi imitációk. Ezekben a jelenetekben részt vett Csernák János színművész és filmbeli fiaként Fehér Tibor, a Nemzeti Színház tagja.
A film alkotói gyakran elgondolkodtak azon, vajon volt-e értelme a hallatlan túlerővel szembeni elkeseredett küzdelemnek. A becsület, a helytállás, a hazaszeretet, a hősiesség – nagyon fontos értékek. S ha mindez nem volna elég, vannak számokkal is mérhető tények. Ezeket a Kereszthegy című filmben Mécs Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész mondja el: „Ezeknek a székely fiúknak megkérdőjelezhetetlen szerepük volt abban, hogy fedezetük mellett Erdély területéről kivonhattak mintegy 150 000 katonát, a magyar 2., valamint a német 8. hadsereg maradványait. E haditett véráldozatát – a Székely Határvédelmi Erők részeként – a 65. határvadász-csoport is vállalta.”
A második világégés hősi emlékműveként tiszteli a környék népe a Kereszthegyet. Nemcsak, mert fentről kereszt alakúnak látszik. Főleg azért, mert itt vesztek el apák és fiúk a túlerő csapásai alatt a haza védelmében. A hősök emlékét immár három filmalkotás is őrzi. Utóbbi nem csak az emlékezést szolgálja. Talán választ ad az elmúlt hét évtized során sokakban megfogalmazódott, de nyilvánosan soha fel nem tett kérdésekre is.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyergyóremete néprajzi és építészeti értékeit próbálják megragadni a helyszínen megszervezett fotótábor résztvevői
Több éves szakmai együttműködés után második alkalommal érkeznek fotósok Gyergyóremetére május 9-14. között, a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) 28. fotótáborára kertében. Először 2007 őszén volt a község a fotótábor házigazdája, melynek eredményeként egy fotóalbum született, Óda Gyergyóremetéhez - Egy nagyközség miesnapjai címmel, és számos helyi turisztikai kiadványban szerepeltek az ott készült munkák. A fotósok célja folytatni az elkezdett munkát, megragadni az emberek kapcsolatát a tájjal és az épített környezettel.
A HMKK táborai egy-egy térségnek a néprajzi, építészeti értékeit, lakóinak hétköznapi életét hivatottak megörökíteni. Meghívottaik hazai és külföldi fotósok, akik alkotói szabadságot élveznek a táborokban, és műfaji megkötés nélkül dolgozhatnak. A fotótáborok anyagát vándorkiállításokon mutatják be, illetve kiadványokban jelentetik meg a szervezők.
A tábort Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa és Gyergyóremete Polgármesteri Hivatala szervezi meg. (hírszerk.)
Transindex.ro

Beépült értékek – Bemutatták a Kereszthegy című dokumentumfilmet
„A magyar katonák mindkét világháborúban tudásuk és erejük legjavát adták. Az, hogy a magyarság nemzeti közösségként túlélte a világháborúk után következő nehéz időszakot, és képes volt megmaradni a kommunizmusban is, annak tulajdonítható, hogy azok az értékek, amelyek erőssé tettek bennünket ezer év alatt, beépültek kultúránkba” – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, miniszterelnök-helyettes Gyergyóremetén, a Kereszthegy című dokumentumfilm bemutatóján pénteken este.
A játékfilmes elemekkel színezett alkotás a második világháborúban harcoló magyar katonák gyergyó-vidéki csatáiról szól, akik Illésfalvi Péter történész elmondása szerint példaértékűen álltak helyt, a reménytelenségben is vállalva a küzdelmet. A vetítésen diákokkal telt meg a gyergyóremetei közösségi ház rendezvényterme.
„Kiállta a próbát, a legkritikusabb közönség, a gyermekek érdeklődéssel nézték végig” – értékelték a film stábjának tagjai. A magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport történetét feldolgozó alkotás már témájában is egyedi, ezen túlmenően számos jellemzője teszi egyedivé – hangzott el a premiert követő sajtótájékoztatón.
Az alkotócsoport jelen lévő tagjai kifejtették, a filmvásznon megjelenő történetet a múlt homályából kellett „kibogarászni”, hisz a történelemkönyvek csupán bekezdésnyi részt szentelnek az amúgy évtizedekig elhallgatott eseményeknek.
Mint ismeretes, a film előélete a gyergyóremetei Nagy József történésztől indult, aki Székelyföld második világháborús hadtörténetével foglalkozik. 2007 óta készít interjúkat a harcokban részt vett veteránokkal, egy 2009-ben Remetén szervezett veterántalálkozót követően az interjúkat videóra rögzítették. Operatőrként a gyergyószentmiklósi Rubin Stúdió tulajdonosa, Berszán Árus György vállalt részt a munkában.
A felvételek kapcsán született meg a dokumentumfilm ötlete, a munkafolyamatba ekkor kapcsolódott be a budapesti Bárány Krisztián történész, aki Nagy Józseffel együtt társrendezője a Kereszthegy című filmnek.
„Volt egy utolsó pillanat, amikor ezeket az idős bácsikat még meglehetett szólaltatni, a velük készített interjú önmagában is egy kincs” – fogalmazott Bárány Krisztián. Rávilágított, a film egy rejtett, ám nagyon fontos üzenetet hordoz, ami legfőképp a fiataloknak szól. „Merjünk büszkék lenni nagyapáinkra, dédapáinkra. Ne csak az amerikai mozifilmek szereplőit ragasszuk ki szobánk falára, ragaszuk ki nyugodtan a 21-es határvadászok arcképét, mert hősök voltak” – mondta.
Csodának titulálta a filmet Bozsonyi Károly producer, aki szerint ma Magyarországon kevés olyan alkotás születik, ami hasonló szemlélettel fordul akár egy második világháborús, vagy egy történelmi témához.
Kifejtette, a filmben nem a vereség, a tévedés van a fókuszba helyezve, hanem azt próbálja felmutatni, hogy az eseményekben emberek vettek részt. Az alkotás rövidesen DVD-n is forgalomba kerül, jelképes összegért lesz megvásárolható. A magyarországi iskolákba eljuttatják, keresik annak lehetőségét, hogy a romániai magyar iskolák is megkaphassák a filmet.
Pethő Melánia. Krónika (Kolozsvár)

Kereszthegy
Világháborús székely hősök emlékezete
A Borsos Tamás Egyesület meghívására az M. Kogalniceanu (volt Kazinczy) utcai Bolyai Klubban múlt héten levetítették Nagy József, az ELTE doktoranduszának Kereszthegy című II. világháborús dokumentumfilmjét, melynek társszerzője Bárány Krisztián.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a 6 órakor kezdődött vetítést megismételték, hogy a szűknek bizonyuló teremből kintrekedtek is az élmény részesei lehessenek. A történelmi események élethű megfilmesítésére a második vetítésen is megtelt a terem – jelezte utólag László Lóránt, a szervezők egyike.
A háborús játékfilmeket idéző dokumentumfilm azoknak a hűséges székely határvadászoknak állít emléket, akik 1944 szeptemberében hetekig tartották a frontvonalat a szovjet túlerővel szemben. Hősies ellenállásuknak, áldozatuknak köszönhetően fedezetük mellett Erdély területéről kivonhattak mintegy százötvenezer magyar és német katonát. A kordokumentumokat helyettesítő archív fotók, az események szereplőinek visszaemlékezései, a lejátszott háborús jelenetek, 3D-s animációk fokozzák a hatást.
Erdély visszacsatolása után, 1940-től Gyergyó vidéke is Magyarország részeként a Magyar Királyi Honvédség fennhatósága alá került. A honvédség helyi alakulatokat hozott létre, köztük a gyergyótölgyesi 21. határvadász zászlóaljat, és három székely határőr zászlóaljat. Ezek alkották a magyar királyi 65. székely honvéd határvadász csoportot. A film azok emlékét idézi fel, akiket a történelem elfeledett, akikről a régi rendszerben beszélni sem lehetett.
Hét évtizednek kellett eltelnie, hogy elkészüljön az a film, amely felidézi a Gyergyói-medence hőseinek emlékét, az eseményeket, ugyanakkor megszólítja a túlélőket is. Egyúttal a második világháborúban viselt magyar katonai egyenruhákba öltözött szereplők révén hiteles korrajz bontakozik ki azokról a harcokról, melyek során a beszivárgás taktikáját választó orosz hadsereg bekerítette őket, és véres élethalálharcot vívtak.
A filmben megszólaló veterán harcosok közül néhányan a film utómunkái előtt távoztak az élők sorából. Bár nem élhették meg a bemutatót, az ízes székely nyelvjárással előadott színes történeteik emlékezetesek maradnak. Úgy tudtak mesélni a legnehezebb helyzetekről is a gyergyói, remetei, alfalusi, borzonti veteránok, hogy közben megmosolyogtatják a nézőt. A katonai imádságuk: "Miatyánk….szabadíts meg minket a futólépéstől…", vagy "jöttek az oroszok féfelé, mint a hangyák…", "a puskákat bontottuk e’, s raktuk éssze…". De az már konfliktusforrássá vált, ha magyarságukban sértették meg őket a magyarországi tisztek azzal, hogy "oláhba oltott székelyeknek" nevezték a nagy teherbírású székely katonákat. A frontra indulást megelőzően "a pap tartott egy szózatot. Fiatal csóró vót…" – élik újra a múltat, akárcsak a minap történtekről számolnának be, és közben fiatalos lendület keríti hatalmába mindannyiukat. A vasárnapi pihenőnapokon írt levelek is kordokumentumok: "Gyöngyvirágom! Úgy tudtam, hogy az embert ecce’ keresztelik meg az életben. A katonát azonban kécce’. Második a tűzkeresztség. Asztán úgy megkeresztelkedtünk, hogy az első es eszünkbe jutott. A keresztszülők se vótak valami barátságosak. Üzenem a falubelieknek, hogy a században ahány remetei van, mind jól érzi magát". A gyergyóremetei születésű Nagy József a Székelyföld második világháborús eseményeivel foglalkozik. Arra a kérdésre, hogy mi ösztönözte e film elkészítését, elmondta, hogy kutatómunkája során a levéltárakban nem talált arról a korról írott dokumentumokat. 2007-ben kezdett el interjúkat készíteni a harcokban részt vett egykori katonákkal, majd a két évvel később Gyergyóremetén szervezett veterántalálkozót követően a visszaemlékezéseket videóra is rögzítették. A székely hősöknek emléket állító hadtörténész elmondta, hogy a Kereszthegy című filmet két helyszínen forgatták: 2013 nyarán a Gyergyói-medencében: Remete, Ditró, Tölgyes, Borszék körzetében, majd Magyarországon, a csobánkai katonai bázison. A szereplők önként jelentkezett hagyományőrző csoportok voltak, ezáltal a film költségvetése is ennek megfelelően alakult. Az alkotás rövidesen DVD-n is forgalomba kerül, jelképes összegért lesz megvásárolható, hozzávetőleg 20-30 lejért, és az igénylők a volt Kazinczy utca 18. szám alatti Bolyai Klubban is előjegyezhetnek.
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)

Remete: a negyedik templomot szentelték
„Azok voltak kevesebben, akik kétségbe vonták, hogy Gyergyóremetén felépülhet a negyedik templom. Remetének van keresztény jövője. Mindig lesz, ki megnyissa ajtaját, innen fog erőt, hitet meríteni” – vélekedett a polgármester a remetei, alszegi templom csütörtöki felszentelésekor.
Isten hajlékának felszentelésére csak egyszer kerülhet sor, ilyenkor krizmával kenik meg az oltárt és a falakat. Remetén május 22-én Jakubinyi György érsek szentelte fel az új istenházát, a nagyközség negyedik római katolikus templomát. Ez volt ugyanakkor a szent hajlék első búcsúünnepe is, ugyanis védőszentjéül Szent Ritát választották.
Új templom a krízis sújtotta világban
Az alszegiek számára, főként, akik már nem tudnak messze menni, nagy áldás, hogy templom épült e részen. Szükségességét már Orbán László pápai prelátus, Remete korábbi plébánosa felismerte, és akkor vásárolta meg a birtokot, amikor az egyháznak még nem volt szabad területet vennie. A jelenlegi plébános ideérkezésekor már „egy hevenyészett hittantermet és haranglábat” vehetett át e területen, és folytathatta elődje álmát, a templomépítést.
„Megköszönjük a kegyelmet, hogy ebben a krízis sújtotta világban templomot építhettünk” – mondta Bakó Antal. Köszönte Máthé Zoltán tervezőnek, a támogatóknak és segítőknek. „Olyan jó volt az utóbbi hetekben nekem. Mindenki segíteni akart” – örvendezett, szólva arról is, hogy bár Szent Ritát választották a hajlék védőszentjéül, tartott tőle, nem lesz ereklye, őt ábrázoló szobor sem, míg a remetei származású ferences szerzetes, Laczkó-Dávid Anaklét meg nem ajándékozta a Szent Rita-szoborral. Szólt Szent Rita életéről, a lehetetlen dolgok intézőjéről, állítva: „ő a kézzelfogható szent, akihez el lehet jönni, hogy intézze lehetetlennek tűnő gondjainkat”.
Jakubinyi György érsek a templomszentelés menetéről és a védőszent-választás szokásáról is részletes tájékoztatást nyújtott az ünneplőknek, kiknek fele sem fért be az új istenházába. „Olyan élő egyházközség ez, amelyik rászorult egy új templom építésére. Ez a reménység jele, azé, hogy a többség itthon marad, nem indul külföldre kegyelemkenyérért. Az új templomot úgy koptassák, hogy tíz év múlva, javítás után utódom jöhessen újra megáldani!” – fogalmazott az érsek.
Része lenni a megismételhetetlennek
Világi méltóságok is szót kaptak az ünnepségen. Laczkó-Albert Elemér remetei polgármester szavait volt, aki meg is könnyezte. „Istennek házat építeni az embernek mindig vágya és igyekezete volt. De csak keveseknek adatott meg. Istennek hála, elkészült Remete negyedik temploma” – hívta fel a figyelmet az esemény súlyára a községi elöljáró, örömmel nyugtázva: immár az év minden évszakában, Szent Margit, István, Lénárd és Rita napján is búcsút szervezhetnek.
„Hálát adok az Istennek, hogy része lehetek ennek az új világnak, amit mi teremtünk” – mondta Verestóy Attila szenátor, akinek a közbenjárását állami támogatás megszerzéséhez többször megköszönték a templomépítők. Szerinte a templom visszahívja majd azokat is Remetére, akik a világban máshol kerestek egzisztenciát. „Mert lesz miért, lesz hová hazajönni”.
A közösség számára reményt szimbolizáló templom értékét emelte ki Bende Sándor megyei tanácsos is, aki szerint „nagy öröm, ha nem halottas kápolnát, hanem templomot építhetünk”. Az ünnepségre összeseregletteket az alszegiek várták mise után, süteménnyel, itókával kínálva, jövő ilyenkorra, a második búcsúünnepre is visszavárva.
Balázs Katalin. Székelyhon.ro

Gyergyóremete ünneplőben
Megpihenni, ünnepelni gyűltek össze július 12–13-án a remeteiek és hozzuk közel állók. A falunapok szerénynek nevezett, ám gazdag rendezvényei által lett helye a kikapcsolódásnak, a töltekezésnek, a községfejlesztés megünneplésének és az elismerésnek is.
A Férfi: erő és érzelem mottójú falunapon pedagógusok és diákok, a legrendezettebb porták tulajdonosai lettek kitüntetve, a legfőbb elismerés viszont két férfinak járt negyven, illetve négy év munkájáért. „Téved, aki azt hiszi, nincs helye a köszönetnek negyven év munkájáért Remetén a remeteiekért” – mondotta Laczkó-Albert Elemér a Pro Remete-díjat adva át a község nyugdíjazott jegyzőjének. Román Bálint öt polgármesterrel és nyolc alpolgármesterrel, valamint számos tanácsossal dolgozott együtt a negyven év alatt, és állítja, nem csak azért forgatták az aktákat, hogy ne legyen rajtuk por, senki ne mondhassa, hogy ingyenélők. A törvényt szem előtt tartva, a jó szándékot követve dolgozott, köszönve az elismerést.
A község díszpolgára Sándor Csaba lett, aki – a polgármester szerint – „a táncot nem csak tanítani tudja, ő is műveli”. Négy esztendeje jó hírnevét hallva kérték fel, tanítson Remetén is. Ma négyszáz remetei gyerek néptáncol, százötven növendék pedig olyan szinten, hogy helyük van minden színpadon. „Érdemesnek tartottak a kitüntetésre, de ezzel nagy keresztet tettek a vállamra az amúgy is meglévő mellé” – mondta Sándor Csaba, úgy vélve, a díj képében tulajdonképpen bizalmat kapott.
„Azt tekintem feladatomnak, hogy a gyermekekbe olyan tüzet gyújtsak, ami őseinktől származik. E híján nem teljes ember, e tűzzel a lelkében viszont a székely egy kicsivel többé válik. Ettől függ, hogy a gyermekek milyen szülők lesznek” – mondta Sándor Csaba, aki akárcsak a községi jegyző, egy Balázs József-alkotást is kapott ajándékba.
Balázs Katalin, Székelyhon.ro

„Balkáni területfoglalás” – hogyan lett éttermi terasz dísze Salacz Gyula mellszobra Aradon
Két év sem telt el azóta, hogy az utókor megpróbált méltóképp tisztelegni Arad leghosszabb ideig hivatalban lévő polgármesterének, Salacz Gyulának (1832–1915) az emléke előtt, szobrot állítva annak a személyiségnek, aki 26 évig (1875–1901 között) állt a város élén, és akinek gyakorlatilag a modernizálást köszönhette Arad. A 21. század embere azonban nincs tekintettel a nagy elődökre, ha meg nem is a saját nációjából való, tudomást sem vesz róla, de talán az a legjellemzőbb, hogy az anyagi haszonszerzés nem riaszt vissza senkit még a kegyeletsértéstől sem, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű az a személyiség, akinek emléket állított az utókor.
Jelen esetben, a Battyhány (Episcopiei) és Salacz Gyula utcák kereszteződésében Salacz Gyula mellszobrát és annak talapzatát – a Newsar információi szerint – az Ema del Mar nevű étterem „kebelezte be”, legalábbis a szobor körül kialakított ki térre telepítette teraszát, sőt attól sem rettentek vissza a vállalkozás működtetői, hogy a köztéri padokat is felszedjék, helyet csinálva saját asztalaiknak. Nem akármelyik étterem büszkélkedhet azzal, hogy egy műalkotás – nem is akárkié, hanem a neves aradi szobrász, Kocsis Rudolf alkotása – díszíti teraszát.
Elértük Kocsis Rudolfot egy gyergyóremetei szakmai konferencián, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy annak idején ő kikötötte: ha engedélyeznek is valamilyen vendéglátóhelyet a téren, a szobor körül három-négy méteres körzetet szabadon kell hagyni. „Volt vita is erről a tanácsban, beszéltünk a tulajdonossal is, és amikor megadták az engedélyt a terasznak, az volt a kikötés, hogy csak a fal mentén helyeznek el egy sor széket és asztalt. Énnél valamivel többet tettek ki. Igaz, a fal mentén meg hullana a vakolat a vendégekre, úgyhogy ez ilyen balkáni megoldás. A politika beleszól, és senki nem tud csinálni semmit” – nyilatkozta a művész. Érdeklődésünkre, és külföldi tapasztalatai alapján azt mondta, hogy Nyugaton teljesen elfogadhatatlan lenne ilyesmi, de senkinek se fordulna meg a fejében ilyen dolog…
Lehet, a tulajdonosok úgy gondolták, Salacz Gyula biztos nem fog panaszkodni, hogy dohányfüstöt nyel a szobra…
aradihirek.ro, Erdély.ma

Ha vagyunk, legyünk! – Beszélgetés Berecz András énekes-mesemondóval
A Gyergyóremetén harmadik alkalommal megtartott és hétvégén zárult Gyergyói Tánc- és Zenetábor vendége volt Berecz András Kossuth-díjas magyarországi mesemondó, énekes. Nem csoda, hisz ő „kísérte haza” a gyergyói dalokat, ő késztette arra a táncosokat, hogy felidézzék a régi emlékeket. Budapestiként lelt rá a régi anyagokra, és hozta vissza oda, ahonnan ezek származnak. A harmadik tánctáborban előadóként, bábaként volt jelen. Ő beszél a gyergyói „újdonsült régiségekről”, a tánc fontosságáról és arról is, hogy ha vagyunk, legyünk.
– Ön „hozta vissza” a régi gyergyói dalokat, majd segített visszaidézni a gyergyói táncokat, és íme, már a harmadik gyergyói tánctáborban találkozunk. Milyen érzésekkel van most itt?
– Nagyon örvendek, és várom a fejleményeket. Sok ember azt hiszi, hogy büszke vagyok valamire. Nekem a büszkeség a világnézetembe nem fér bele.
A büszkeségnek a helyét az öröm foglalja el. Én végül is semmit nem csináltam, csak véletlenszerűen olyan helyekre kerültem, ahol az újdonsült régiségek az ölembe estek.
Például a gyergyói zenék. Mert fent volt a világhálón, de mások nem a gyergyói fonográffelvételeket hallgatták. Nekem megakadt a fülemben, s így kicsit közöm van ahhoz, hogy az öregek újra elővették, megmutatták a régi táncot annak a nemzedéknek, amelyik ezt elfelejteni hajlamos volt. A régi gyergyói dal egyszer csak egy széles úton találta magát, és ez lett belőle: megindult a hangszeres zene, a tánc.
Új történetek tapadnak ehhez a gyergyói hagyománykutatáshoz, mint például a bottal táncoló ember, akinek a túlsó domboldalról furulyáznak a talpa alá. Gyönyörű emberi sorsok villannak fel, és azt is tudom, hogy ez egy végtelen történet. A gyergyóremeteiek valamiért – mert jó hallásuk van, jó szervezők, vagy talán mert összetartanak az itteniek –, nem tudom, mi a titkuk, de ráharaptak a régi dalokra. Tény, megszervezték a népdal- és néptáncoktatást, és tanítják az iskolában is. Ha gyenge vagy is, de erőidet összegyűjtöd, még csatát nyerhetsz. Itt meg tudtuk nyerni: azt a kevés fellelhető gyűjtést, ami ma van, összesepertük, és íme, fel tudjuk mutatni.
– Sokan kétkedve teszik fel a kérdést: a ma emberének szüksége van-e egyáltalán ezekre a régi dalokra, táncokra. Ön szerint hogy van ez?
– A mesélő, éneklő és táncoló ember tulajdonképpen maga az ember. Amikor az embernek gondolatai, érzései támadnak, s már nem fér a fejében, elkezd beszélni. Amikor érzi, hogy kevés az emberi szó, előveszi a száraz fát, s amit érez, azzal mondatja el. Mikor már az is kevés, énekbe fogja. Aztán úgy érzi, elég volt az üldögélésből, kirúgja maga alól a széket, és mindezeket az érzéseket eltáncolja. Sőt még vegyíteni is tudja az énekkel.
Tehát maga az ember jelenik meg ezekben a régi dolgokban úgy, ahogy valamikor összerakták a gyergyói embert: a szerelmest, a bánatost, a jókedvűt, a tusakodót, a hazátlant, aki mégis tudja, hogy hazája van. Aki néha útra kel, néha hazatalál, teli van bánattal és reménnyel. Aztán a dalból barátságok, szerelmek születnek, újra vannak kérdéseink az öregekhez, akiket sokszor meg sem hallgattunk. Mert gyakran előfordul, hogy az idős embert még a rokonsága sem kérdezi meg semmiről. Most a régi dalok kapcsán itt van millió kérdés, meg lehet rohamozni az öregeket.
– Idős adatközlő csoportok váltották egymást Remete színpadán a tábor estéin. Öregek, akik minél tovább táncoltak, annál érdekesebb figurákat mutattak, egyre inkább mosolyogtak. Mintha fiatalodtak volna közben...
– Ez igaz. Meg is értem őket. Elővehették a legény- és leánykorukat. Ha csak le-föl jártak volna a színpadon, már azt is megköszönhetnénk, hogy velünk megosztották, de ők ráadásul gyönyörűen táncoltak. A tánc egy nagyon okos, nagyon emberséges vívmány. Régen táncba üldözték a szülők a gyermekeket. Amelyik nem akart táncolni, annak a fenekét jól elverték. Táncolni egy rendes közösségben kötelező. A legszebb alkalom arra, hogy egymást megismerjék a fiatalok. Törvényesen lehet tapogatni a leánykát: a húsát megkóstolgatni, megcsípni a „csípejit”. Lám, milyen szép a magyar nyelv, még segít is, ha nem tudnád, hol csípd meg a leányt, hát a csípőjénél. Oda talál be a kezed. A medencecsont nem könnyen engedi, hogy lejjebb csússzon. Ahhoz már erősebb akarat kell.
A tánc arra való, hogy megpróbáljátok, a ritmus milyen együtt. Aztán, amikor elkezdtek forogni, tiétek a világ. A forgásban elmosódik a háttér, csak ti ketten maradtok. Csak forogsz, és egyetlenegy személy arca marad ebből az árva világból élesen látható: akivel táncolsz. Olyanok lesztek, mint két égitest, melyek azzal, hogy elmozdulnak együtt, tulajdonképpen ők maradnak egy helyben, s a világ elkezd forogni körülöttük. S ha még tánc közben el is kezdenek énekelni – üzennek. Vagy annak, akivel táncolnak, vagy annak, aki három párral odébb van. Olyan gyönyörűen bonyolult ez az egész. És amelyik társaság ebben összegyúródik, az nagy reménnyel később is összetart, mert bőven van, mire emlékezni.
– A táborban tartott előadásán többször is idézett egy gondolatot, amit frissen jegyzett meg itt, Remetén egy idős embertől: „Ha vagyunk, legyünk!”
– A takarékos beszéd fogyatkozóban van. Az okoskodó emberek egyik címere, hogy értelmetlenül beszélnek és sokat. Ez egy korszerű betegség, így ebben a világban csoda, provokáció, ha egy ember okosat, szépet tömören tud mondani, és Isten bocsássa meg, érthetően is. Ma Madarász Gyuri bácsitól hallottam ezt a mondatot, ez cseng a fülemben.
Ez a mondat nekem olyan, mint gyámkő a kupolának: ez tartja össze ittlétemet. Ugyanezt más csak nagyon körülményesen tudja mondani: ne félig csinálj valamit, tedd oda magad, mert úgy éri meg! Mert ez az egész élet, s a félig élt életnek nincs értelme. Ha eléd került valami, állj belé! Ne légy félember, ne hümmögj, ne keresd a kibúvót! Ha belépsz a színházba, ne az utolsó sorba ülj, csak mert onnan könnyebb kimenni! Akkor be se ülj. Ha beszélsz egy emberrel, ne félig figyelj oda, ne edd közben a mogyorót, hanem nézz a szemébe! Ne nyomkodd a kütyüdet, emeld meg a fejedet, és amiben benne vagy, vedd tudomásul, hogy az a tiéd!
Minderre Gyuri bácsi csak annyit mond: ha vagyunk, legyünk! Én erre azt mondanám: ha vagy, légy! És akkor még takarékosabb a szótagszám, és még mélyebbre leszalad az emberben. Én ezt biztosan hazaviszem, és hánykolódok vele.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Díjazták a Kereszthegyet
Különdíjat nyert a Varsóban megrendezett V. Nemzetközi Történelmi és Katonai Filmfesztiválon a magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport történetét bemutató, Kereszthegy című dokumentumfilm.
A világ számos országából, köztük Iránból, Kanadából, Braziliából, Svájcból, továbbá a Baltikumból is neveztek rövid és egész estés dokumentumfilmeket a lengyelországi szemlére. Karol Nowakowski fesztiváligazgató szerint „a magyar dokumentumfilm olyan magas művészi tudásról tesz tanúbizonyságot, amely irigylésre méltó”. Annak ellenére, hogy a fesztiválon katonai filmek versenyeztek, azok az átlagember számára is érdekesek lehetnek, hiszen olyan komoly történelmi témákat tárgyalnak, melyekről korábban nem folyt párbeszéd – nyilatkozta a fesztivál igazgatója. A történelmi dokumentumfilmek között a fesztiváligazgató a lett, a litván és a magyar alkotást emelte ki. Karol Nowakowasi azt mondta: a II. világháborús székelyföldi harcok történetét Lengyelországban eddig nem ismerték. Nowakowski szerint a Kereszthegy erénye a hitelesség, a veteránok megszólaltatása mellett pedig a művészi munka irigylésre méltó. A Gyergyói-medencében 1944 őszén zajlott harcokat bemutató film vezető rendezője Wonke Rezső, forgatókönyvírója és rendezője két fiatal történész: a Gyergyóremetén született Nagy József, aki a székelyföld második világháborús hadtörténetével foglalkozik, valamint Bárány Krisztián újságíró, aki a kolozsvári tudományegyetemen ismerkedett meg Nagy Józseffel és a 65. határvadászcsoport történetével. A 65. székely honvéd határvadászcsoport harcait bemutató filmet részben eredeti helyszíneken, a Gyergyói-medencében, Gyergyóremete, Gyergyóditró, Gyergyótölgyes, Borszék körzetében, részben pedig az MH Altiszti Akadémia csobánkai kiképzőbázisán forgatták. A filmben több mint száz statiszta vett részt. A forgatáson a második világháború óta nem látott magyar katonai egyenruhákkal dolgoztak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy

A románságnak is van helye az autonómiában
A Székelyföldön élő román közösségnek járó garanciák biztosítása volt az egyik fontos kérdésköre annak a pódiumbeszélgetésnek, amelyen Kelemen Hunor szövetségi elnököt a Gyergyói- medencében élő magyarok kérdezték pénteken a gyergyószentmiklósi Korona teremben. Az RMDSZ államelnökjelöltjének beszélgetőpartnere Bende Sándor, az RMDSZ gyergyó területi szervezetének elnöke és Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere volt.
Kelemen Hunor a beszélgetés felvezetőjében a kölcsönös bizalom jelentőségét emelte ki, amely nélkül nem működik sem barátság, sem házasság, sem a nagyobb közösségek közti viszony, és amely a pénznél is fontosabb. "Láthatjuk, hogy a jól teljesítő európai társadalmakban magas a bizalmi szint a közösségen belül és a közösségek között is. Amikor jövőnkről beszélünk, amelyet ebben az országban tervezünk, ezt a kérdést nem kerülhetjük meg. Mert a bizalom hiánya – ezt is tapasztalhatjuk – konfliktusokat termel újra, a folyamatos feszültségek pedig megterhelik a társadalmi viszonyokat" – jelentette ki az RMDSZ államelnökjelöltje, aki szerint Romániában az etnikai hovatartozás még mindig elsőrendű akkor, amikor az országos szintű ügyek terítékre kerülnek.
"25 év alatt rengetegszer elhangzott már az autonómia szó, de a hangoztatáson nem jutott tovább senki. Amikor egymás között beszéltünk, mindenki azt értett alatta, amit csak akart, és nem biztos, hogy ugyanazt. Most van egy tizenkilenc oldalas törvénytervezetünk, amelyről a kritikák hamarabb megjelentek, még azelőtt, hogy azt olvasták volna. Hosszú út elején állunk, és bízunk abban, hogy ennek az útnak a végén a törvényt elfogadják" – mondta Bende Sándor területi elnök, akinek mondandóihoz Laczkó Albert Elemér polgármester azzal csatlakozott, hogy a törvénytervezet kapcsán a legfontosabb az, hogy az ország megismerkedik ezzel a törekvéssel, a közvita során a Gyergyói-medencében élő románsághoz is eljut az üzenet.
"Jól választottunk, amikor a dél-tiroli modellt tekintettük alapként, hiszen úgy alakította ki az autonómia hatásköreit, hogy az ott élő közösségek nem tudnak egymás ellen cselekedni, ezen túl pedig biztosítja a valós kétnyelvűséget. A székelyföldi autonómiában élő románoknak is garanciákat kell biztosítanunk identitásuk megőrzésére, mert mi ugyanezt elvárjuk Romániától. Ezt a Székelyföld többi területén is támpontnak kell tekintenünk" – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint vannak olyan nyitott gondolkodású román vitapartnerek, akik megpróbálják megérteni a magyarok törekvéseit, de kételkednek is ezek helyénvalóságában. "Mi mindig azzal kezdjük a párbeszédet, hogy az ország területi integritását nem akarjuk megbontani, és ezzel meg is tettük a lépést a nyitottság felé, hiszen román partnereket keresünk, akik az előítéletek lebontásában segítenek. Csupán ezután fordulunk majd a politikumhoz, hiszen így nagyobb az esélyünk arra, hogy a törvényhozásban is érdemi vitára kerül sor" – fogalmazott az RMDSZ államelnökjelöltje, akinek hozzászólásához Bende Sándor azt fűzte hozzá, hogy Gyergyóban is beszélgetett már olyan román emberekkel, akik el szeretnék olvasni az RMDSZ autonómiastatútumát, mert érdekli őket, hogy miről szól ez a tervezet.
"Ne feledjük el, hogy ma annak a politikai közegnek tudunk üzenni, amely a kilencvenes években leülni sem akart velünk egy asztalhoz. Engem is állítottak meg román ismerősök, hogy megkérdezzék: mit is akartok ti? Az előítéletek lebontásában mindnyájan részt kell vennünk, minden magyar ember felelős ezek lebontásáért" – mondta a hallgatóság soraiból Dézsi Zoltán.
Az autonómia gazdasági felté-telei kapcsán Kelemen Hunor elmondta: nem tart attól, hogy ez a rendszer ilyen szempontból nem megalapozható. "Amennyiben a helyi adók jelentős része itthon maradna, és ebből tudnánk gazdálkodni, sokkal jobban boldogulnánk, mint eddig. Gazdasági szempontból sem szakadnánk el az országtól, de nem kellene Bukarestbe menni ahhoz, hogy jóváhagyást kérjünk különböző beruházásokra, hanem mindezt helyi szinten döntenénk el" – tette hozzá Kelemen Hunor, akinek mondandói kapcsán Gyergyóremete polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a térségben kevés a befektetés, sok az adminisztratív buktató, az intézmények pedig hatalmas összegek kifizetését várják el a vállalkozóktól. "Nagy befektetések nélkül ma nem tudjuk megállapítani, hogy igazán milyen munkavégzésre lennénk képesek, és ezért én az autonómia kérdése kapcsán a kitartó munkát húznám alá mint feladatot" – mondta Laczkó Albert Elemér.
A Magyar Polgári Párttal való együttműködést firtató kérdésre Kelemen Hunor elmondta: bár voltak viták a törvénytervezet kidolgozásakor, mégis sikerült egy olyan szöveget alkotni, amelyet az RMDSZ és az MPP is közvitára alkalmasnak tartott. "Az autonómia működtetése a közösség felelőssége, ezért együtt kell működnünk, a párbeszédet folyamatosan ébren kell tartanunk, és azt ajánlom, hogy soha olyat ne tegyün, és ne mondjunk, amiről nem szeretnénk, hogy a másik megtegye vagy elmondja ellenünk. Felelősen gondolkodó emberek vagyunk, akik felismerték, hogy vannak olyan kérdések, amelyekben az együttgondolkodást kell gyakorolnunk" – jelentette ki Kelemen Hunor és hozzátette: az RMDSZ az autonómiatervezetet kormányzati szereplőként mutatta be, ezért elutasítja azokat a vádakat, amelyek a megalkuvást emelik ki a törvénytervezet létrehozása kapcsán.
"Hogy kinek és mit hozott a Romániában most befejeződő éra, azt majd mindenki eldönti magának. Egy dolog azonban biztos: sok minden megváltozik a következő időszakban. Lezárulhat, de ki is tágulhat a mozgásterünk. Sok a dolgunk, sok mindent el kell magyaráznunk a körülöttünk élőknek, és közben azt is kell tudnunk, hogy mások is odafigyelnek arra, hogy mi, magyarok támogatjuk-e egymást" – jelentette ki végezetül a gyergyószentmiklósi beszélgetésen Kelemen Hunor.
Népújság (Marosvásárhely)

Orbán Balázs-díj a család és a munka jegyében
Ráduly-Baka Zsuzsanna erősdi református lelkész, Laczkó-Albert Elemér gyergyóremetei polgármester és Ludescher László, a gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője az idei Orbán Balázs-díj kitüntetettje.
A Székelyföld Napok keretében immár negyedik éve adták át a legnagyobb székelyről, a „szegény báróról” elnevezett Orbán Balázs-díjat, a rendezvénynek idén a marosvásárhelyi Kultúrpalota adott otthont hétfőn este. A kitüntetést azoknak adományozza a három székelyföldi megye, akik a térség érdekében folytatnak kimagasló tevékenységet.
Amint Orbán Balázs leszögezte: minden tagoltsága ellenére Székelyföld egységes egészet alkot, ennek jegyében 2011-ben Kovács Piroska, Váncsa György és Simon Judit, 2012-ben Beder Tibor, Haszmann Pál és Domokos Ilona, tavaly pedig a Kós Károly évben három egyesület munkatársai vehették át az elismerést – ismertette B. Szabó Zsolt műsorvezető. „A család az a biztos pont, ahol önzetlen szeretetet lehet kapni, a munka pedig a megélhetéshez szükséges” – e kettőnek, amely nem egymást kizáró, hanem kiegészítő, az összehangolásáért járt idén a 70 milliméter átmérőjű, 4 milliméter vastag, kör alakú díj.
A Maros megyei RMDSZ politikai alelnöke, Péter Ferenc szovátai polgármester a díj névadójáról elmondta, a néppel a népért cselekedett, nem siránkozó, hanem cselekvő ember volt, harmincéves közéleti munkásságát A Székelyföld leírása című hatkötetes enciklopédiában tette közzé, miután bejárta Székelyföld minden zegét-zugát. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a térség jövőjét illetően a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, hiszen „mindenki a mindennapokban hozzáad az értékekhez”.
„Ismerjük Székelyföld múltját, vállaljuk örökségét, ezen a szülőföldön kell magyarnak megmaradni. Erős Székelyföld erősebbé teszi Romániát is. Székelyföld jelentős változások előtt áll, reméljük, hamarosan eljön az az idő, amikor Maros megye román nemzetiségű tanácselnökével közösen adhatjuk át az Orbán Balázs-díjakat, mert ő is Székelyföld része” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Lukács Bence Ákos konzul elmondta,  a díj szimbolikus jelentőségén túl becsüljük meg a jövőnket, és Orbán Balázshoz hasonló kitartással, lelkesedéssel maradjunk szülőföldünk szerelmesei.
„Székelyföld és a székelyek léteznek, egyiket sem kell kitalálni. Marosvásárhelyen és Marosszéken erősíteni kell a székely öntudatot, mert az erdélyi magyarság számára Székelyföld amolyan belső anyaországként kell működjön. Területi autonómiára van szükség, amely nemcsak erős, hanem valós önkormányzatiságot eredményez, hogy Székelyföldön Székelyföld lakói döntsenek saját sorsukról. Meg kell állítani az elmúlt 25 év tendenciáját, miszerint naponta átlagosan 65 magyarral vagyunk kevesebben. A mostani díjátadó kis lépés, de a nagy menetelés során elmaradhatatlan” – mondta az MPP elnöke, Biró Zsolt.
Az Orbán Balázs-díjra mindhárom megye egy-egy személyt jelöl évente. Kovászna megye nevében a kitüntetést Tamás Sándor tanácselnök Ráduly-Baka Zsuzsanna erősdi református lelkésznek adta át, aki hatodik gyerekét várva a háromszéki szórványmagyarság mozgatórugója, 145 fős gyülekezetében élteti a magyarságtudatot.
Hargita megye nevében az elismerést Borboly Csaba tanácselnök Laczkó-Albert Elemérnek, Gyergyóremete negyedik mandátumát töltő polgármesterének, négygyerekes családapának adta át, aki a következőt vallja: „Életünket szervezzük az értékek mentén. Igyekezzünk az értékek mentén élni”.
„Székelyföld a székelyek mellett a románoké és a romáké is, és nemcsak gazdag és szép, hanem szociális gondjai is vannak, szegény is. Az egymásra figyelés az egyik legnagyobb kihívás, amellyel meg kell küzdenünk” – fogalmazott az RMDSZ Maros megyei elnöke, Brassai Zsombor, aki a nagykárolyi születésű Ludescher Lászlónak adta át a díjat. A gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője hat megyében folytatott tevékenységet koordinál, és úgy érzi, ez az elismerés nemcsak neki, hanem a mellette álló csapat 11 éves munkásságának szól.
A rendezvényen fellépett a Tiberius Quartet, Kilyén Ilka színművésznő, Buta Árpád bariton és a Dzseztán együttes.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Rendhagyó interjú, rendhagyó polgármesterrel
Gyergyóremete sok mindenről híres, az utóbbi időben pedig látványos fejlődésen ment keresztül. Polgármesterét Orbán Balázs-díjjal tüntették ki hétfőn, a Székelyföld Napok keretében. Az interjúban nem csak a községi elöljárót, hanem Laczkó Albert Elemért, az embert is kérdeztük.
Gyergyóremete viszi a prímet a környező településekhez képest. Nagyon sokat felődött a község, és közösségi élet is zajlik. Ön szerint mi a legjobb módja a közösség összekovácsolásának?
Csodálkozom, kívülről mindig több dicséretet kapunk, belülről nem vesszük észre. Néha eszembe jut az a mondás, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb. Valószínű, hogy Szárhegyről, Ditróból nézve Remetét, és fordítva másképpen látszik és fénylik. Az tény, hogy tudatosan törekszünk arra, hogy ne csak aszfaltot, utat, követ, betont rakjunk ide vagy oda. Adott pillanatban fontosabb, hogy mi történik az emberekkel, odafigyelünk-e rájuk, meg tudjuk-e hallgatni őket. Sok esetben egy kézszorítás, egy pillantás, egy "hogy vagy?" sokat számít. Nyilván, meg is várjuk a választ, hogy tényleg mondja el, azon túl, hogy jól van, mi van vele. Minden megvalósítást, kicsit vagy nagyot, átadással ünnepelünk. A rossz nyelvek azt mondják, hogy dáridózunk, mert van, aki így kritizálja. Ám azt hiszem, hogy a munka után jó megállni, visszatekinteni, hogy ne felejtsük el, honnan indultunk, és köszönjük meg a remeteieknek és mindazoknak, akik a projektben dolgoztak, hogy együtt gondolkodtunk, cselekedtünk. És igenis örülni kell, hogy megvalósult valami.
Mi történik akkor, amikor lejár a napi munka a hivatalban? Milyen, amikor hazaérkezik?
Sajnos jószerint a gyerekeim nélkülem nőnek fel. Ez a legnagyobb hátulütője és hátránya ennek a munkának. Nekünk négy gyermekünk van, a legnagyobb 18, a legkisebb pedig 8 éves. A nagyobbak már mondják is, hogy hiányoztam, kiestem az életükből, mert ez a munka, nekem legalábbis, napi több mint tíz-, inkább 12-13 óra. Amire hazamegyek, szeretem, ha otthon rend van, mindenki mosolyog, már az ágyhoz közelítenek főleg a kisebbek, egy-egy meseolvasás, kicsi beszélgetés még belefér. Tanulva a korábbi mulasztásból, rájuk most jobban igyekszem figyelni, másrészt pedig a lányokkal úgy látom, hogy nekem, mint apának könnyebb kapcsolatot teremteni. A lányok nem hagynak, ők érkeznek a kérdéseikkel, a mondanivalójukkal. Szombaton, olykor vasárnap is elszólít ez vagy az. Hétköznap fáradtan szoktam hazaérkezni, és minimális, fél vagy egy óra az, amit még az egész család ébren és együtt tölt.
Mi az, ami leginkább fel tudná bosszantani?
A szándékos, aljas rosszindulat nagyon tud irritálni.
És ami megnyugtatja?
Jó zene, kicsi beszélgetés, mozgás. Szeretem, ha el tudunk menni akár munkával összekötve is az erdőre, egy fél óra is segít. Szeretek gondolkodni, csendben lenni. Mindenféle zenét szeretek.
Van alkalom zenét hallgatni, olvasni?
Autóban. Az olvasásra igyekszem odafigyelni, hogy ne hagyjam abba, ez nagyon nagy veszély.
Gondolom, tudta, hogy ez a tisztség mivel jár. Ön miért akart polgármester lenni?
Nem tudtam. Kívülről egészen másképp festett. 1996-2000. között önkormányzati tag voltam, és Maroshévízen tanítottam. Nagyon szerettem a Maros-parti települést és magát a tanítást is. Rengeteg jó gyermek volt. Most is kívánom egy-egy vers hallatán, hogy milyen jó lenne egy magyar órát tartani! Elég elhanyagolt állapotok voltak, ha visszagondolunk, másképp csengett a neve akkor Remetének. 2000-től, ahogy elkezdtük, amikor rendet tettünk a központban, már hatalmas eredménynek számított, és látványos is volt. Így indult, és aztán hozta az élet a többit.
Mi az a vezetői álláspont, amit szem előtt tart, akkor is, ha pozitív energiák érik, akkor is, ha nincs sikerélménye egy napon?
Két dolog van. A fontosabb, hogy legyen önkontroll. Ez egy olyan munka, amelyben az ember alól nagyon hamar kicsúszhat a talaj, elég nagy hatalommal jár, és torzulásokhoz vezethet. Elfelejti az ember, hogy ki ő, hogy mennyire kiszolgáltatott és sérülékeny, hogy nem tőle függ itt minden, még akkor is, ha a látszat ezt sugallja. És hajlamosak vagyunk leegyszerűsíteni, hogy fehér és fekete, pedig nem. Egy polgármester igenis fontos egy ekkora közösségben, mint Remete, de egyedül szinte semmit nem tud megcsinálni. Szükség van testületre, jó munkatársakra, a falu támogatására, és annyi összetevőből alakul ki valami eredmény, hogy ihaj. Ha ezt elfelejtjük, és azt mondjuk, hogy én és én és én, és azt hisszük, hogy mi vagyunk az okosak, és mindent tudunk, nem vezet jóra. A másik pedig, hogy minden napnak meg kell találni a kicsi örömét, és este, amikor visszatekintek rá, abba kapaszkodni. Ha csak egy útátadáskor akarunk örülni, akkor vitte a víz a házat, mert az nem működik.
Milyennek gondolja önmagát? Hidegfejűnek vagy melegszívűnek?
Én indulatos ember vagyok. Sajnos nagyon hamar fel tud szaladni a pumpa… A bocsánatkérést azonban kötelezőnek tartom, ha nem úgy reagáltam le valamit, akkor elnézést kérek. Valaki azt mondta nekem nemrég, hogy élj úgy, hogy ne kelljen bocsánatot kérned, de ki az, aki ezt meg tudja tenni? Azt gondolom, hogy senki. Ha valaki ezt hiszi magáról, akkor szerintem valahol téved. A döntéseket pedig szeretem alaposan körbejárni, időt szeretek hagyni rá, több nézőpontot megvizsgálni, megkérdezni másokat. Talán ez is az egyik erősségünk, hogy egyszemélyes döntések nem születnek fontos kérdésekben.
Konfliktushelyzetben bíró vagy békebíró lenne?
Szeretem elkerülni azokat a konfliktusokat, ami a békebírósághoz vezetne. Valahol az igazság – tetszik, nem tetszik – középen van. Ez is az egyik nehézsége a polgármesteri munkának. Ott van az ártatlan választó, akire így tekintünk, szeretnénk megtartani a jó véleményét rólunk, megtehetjük, hogy nem döntünk egy vitás kérdésben, vagy elodázzuk, vagy mindkét félnek igazat adunk. Ez a legrosszabb. Ha kellemetlen is, de tudni kell nemet mondani. A legjobb tudásunk, a rendelkezésünkre álló információk szerint Remetén az a gyakorlat, hogy állást foglalunk, és azt mondjuk - bárkiről legyen szó -, hogy pillanatnyilag, adott helyzetben neki van igaza. Ez nem egyszerű, elég sok viszályt is szül. Főként a földek körül vannak a nagy nekifeszülések, rengeteg lehetőség az összeveszésre. Remélem, hogy békében, normálisan végig tudjuk csinálni ezt a munkát, minél kevesebb bíráskodással.
Melyiket tartja fontosabbnak, az igazságot vagy a kegyelmet?
Nagyon nehéz kérdéseket feszegetünk. Az igazság nagyon lényeges, de nem a legfontosabb. Az igazságnál fontosabb a szeretet és a kegyelem. 
Miért jó remeteinek lenni?
Nehézség, hogy Remete a medence legfiatalabb települése, ki vagyunk szorítva a hegy alá, negyedrangú földjeink vannak. Ebből ered, hogy a földművelés mellett fokozott mesterségbeli tudás szükséges. A munkahelyek hiánya erősen érezteti a hatását. Idén négy doktorált fiatal jött vissza Remetére, aki itt szeretne élni, de akkor eleve tudni kell, hogy milyen szakmát válasszak, hogy tudok abból megélni itthon. Sajnos kevesen választják a mezőgazdasághoz, földhöz kapcsolódó munkákat, ez most kezd felértékelődni, és bízom benne, erősödni fog, hogy magasabb szinten ezt tanuljanak. Most már megvan minden olyan adottság, ami városon van, ha az embernek nem az az igényszintje, hogy naponta színházba vagy komolyzenei koncertekre járjon. Víz-, csatorna-, út eléggé elfogadható. Egészségházunk van, az iskolánk is ügyesen teljesít, tánccsoportunk, fúvószenekarunk van, most születőben van egy új is a régi mellett. Könyvtárunk, könyvbemutatóink, komolyzenei és színházbérletünk van, az Ariel bábszínház is rendszeres vendége Remetének - ezek kulturális vonatkozásban segítenek, hogy jó legyen itt élni. Természetesen van, amit tökéletesíteni, de az alapok megvannak. Minden gyermeknek fel van ajánlva a lehetőség, hogy táncoljon, 400 gyermek néptáncol. De nem is a szám a lényeg, hanem, hogy mozog, megtanul egy kultúrát, és mindent, ami mögötte van, tartást, kötődést ad. Ez elkísér egy életen keresztül. Nagyon örülök, hogy ők ilyen gyökereket kapnak. Bízom benne és remélem, hogy az ő kötődéseik még erősebbek lesznek, és nem fog kiüresedni a falu.
maszol.ro

Tudományban gazdagabban
Nem szakadhat meg a hagyomány, a Magyar Tudomány Ünnepének megszervezésére idén is méltó módon került sor Gyergyószentmiklóson.
Dr. Garda Dezső tudományos konferenciára hívott neves előadókat a Karancsi-terembe. Aki ott volt, megállapíthatta: nem feltétlenül van szükség arra, hogy más vidékekről, egyetemi központokból vagy akár a határon túlról jöjjenek ide tudósok, különböző tudományos területek tudorai, hogy kutatásaik eredményeit megismertessék. Megvannak a magunk elismert szakemberei, akiknek munkájuk éppolyan értékes, mint másoké.
A konferencia megnyitóján Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai vezető konzulja is beszédet mondott, melyben elhangzott: „A mai tudományos kutatások sikerétől függ, tudunk-e válaszolni a jövő környezeti kihívásaira, megértjük-e a társadalmi változásokat. Kijelenthetjük: abban, hogy a mai világ olyan vívmányokat tudhat magáénak, amelyek könnyebbé, elviselhetőbbé tették az emberek életét, és hatékonyabbá a társadalom működését, nem csekély szerepet játszottak a magyar tudósok”. Nagy Zoltán alpolgármester a gyergyószentmiklósi tudományos konferenciák fontosságát emelte ki.
Gyergyói ismeretek Gyergyóról
Ez a konferencia igazi gyergyói tudományos ismeretterjesztő esemény volt. Darvas Kozma József pápai prelátus, egyháztörténész Csíkszeredából érkezett, de előadásának tárgya nagyban kötődött Gyergyószentmiklóshoz, Gyergyószékhez. A pálos szerzetesekről kevesen tudják, hogy ezen a vidéken is tevékenykedtek, kolostorokat alapítottak. Például a mai szárhegyi ferences kolostor elődjét pálosok hozták létre, Gyergyóremete névadó remetéje is a fehér barátok közül való volt – derült ki az előadásból.
András Szabolcs gyergyószentmiklósi tanár a Fogarassi leánynevelő intézet jelentőségéről beszélt. A felemlített adatokból megállapítható volt: a múlt század több időszakában is kiemelkedően fontos volt a magyarságtudat megőrzésében az intézmény, oktatói, vezetői főként a két világháború között sokszor kockázatokat vállalva küzdöttek azért, hogy az iskola, az oktatás, az intézmény szelleme bármilyen nehézségek között magyar maradjon.
Civil szervezetekről, az Ethnográphia Gyergyóiensis Alapítvány és a Gránátalma Egyesület értékmegtartó munkájáról Kisné Portik Irén néprajzkutató beszélt, ismertetve a két szervezet  elfeledettnek hitt vagy feledésre ítéltetett, ősi hagyományok felkutatására és ezek megőrzésére fordított munkáját. Széles a paletta a tojásfestés-minták népszerűsítésétől, a farsangolás szokásának feltámasztásán át az úri hímzés újramegtalálásáig és továbbörökítéséig.
Az előadások sorát Garda Dezső egyetemi előadótanár, történész zárta Székelyföld önrendelkezésének évszázadai című bemutatójával. Elhangzott: Háromszéknek vagy Udvarhelynek a székelység történetében játszott fontos szerepéről sokan beszéltek, több adat ismert azokról a vidékekről. De tény: Gyergyószék jelentősége elvitathatatlan. Elődeink a székely történelem alakításából ugyanúgy kivették a részüket, mint mások, vagy esetenként magasabb szinten is. Például az első falutörvények közül kettő éppen Gyergyószentmiklóson és Újfaluban született.
Az esemény zárásaként a Garda Dezső szerkesztésében napvilágot látott A gyergyószentmiklósi örmények és az erdélyi magyar-örmény identitástudat című konferenciakötetet mutatta be Bákai Magdolna.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Egy reneszánsz ember a 21. században
„Eddigi életemben általában, de a pályámon különösképpen sok izgalmas fordulat esett meg velem. Gondviselésnek nevezném, hiszen a magam módján hívő ember vagyok, és úgy gondolom, nincsenek véletlenek” – Beszélgetés Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművésszel.
– A főiskola elvégzése után azonnal Kolozsvárra került. Mit nyújt önnek ez a város, és mit nyújt ön a városnak?
– Pályámat Kolozsváron kezdtem, itt is próbálom kiteljesíteni. Nem vagyok őshonos kolozsvári, mégis magaménak érzem ezt a várost, hiszen annyi lehetőséget kínál a kibontakozásra, amennyit az országnak ebben a felében másutt keresve sem találnék. Adta magát, hogy minden erőmmel, tehetségemmel ide gyökerezzem, ugyanakkor a város is ezer szállal hálóz körbe engem.
Laczkó Vass Róbert
Gyergyóremetén született 1976. július 24-én. A székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanító-képző elvégzése után a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem színház-művészeti tanszékének hallgatója volt Csíky András és Keresztes Attila osztályában. Tanított a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban. 2000 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, a Kolozsvári Magyar Opera rendszeres munkatársa. 2000–2008 között a kolozsvári színházművészeti tanszék tanársegéde volt, beszédtechnikát oktatott.
Az a tizennégy év, amióta a Kolozsvári Állami Magyar Színház deszkáit koptatom – ha pedig az egyetemi éveket is ide számoljuk, idestova húsz év – éppen elegendő ahhoz, hogy az ember „feltalálja magát” a lehetőségei között, amelyeket tiszta lelkiismerettel, a szakmai tudása és kötelezettségei szerint a lehető legjobb módon megpróbál kiaknázni.
Ha magamat kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy kifejezetten lusta ember vagyok – az ember sose elégedjen meg saját magával –, de kifelé mégsem ez látszik.
Igyekszem több műfajban alkotni, mert nem szeretném, ha szakbarbárrá válnék abban, amit művelek. Úgy vélem, hogy a munkája, szakmája, művészete nem kizárólagos tulajdonsága az alkotó embernek. Lennie kell egyfajta józan rálátásnak is a világra, no meg felelősségnek is a tekintetben, hogy azokat a bizonyos talentumokat hogyan és kinek a javára használjuk, mert kötve hiszem, hogy magukért valók. Ezért írok például publicisztikát. És igen, verseket is írok, negyven felé közeledve jó lenne már összeszedni és kötetbe rázni őket.
– Élete főcsapása mégiscsak a színház. Annál is érdekesebb a választás, hogy sem születési helye, sem legifjabb éveinek színhelye régebben nem a színjátszásáról volt híres. Persze mára változott a helyezet...
– Változott bizony: ma már Gyergyóban is, Székelyudvarhelyen is színházi alkotóműhelyek működnek. Persze nem emiatt lettem színész. Csak azt mondhatom, ha őszinte akarok lenni, hogy soha nem készültem színésznek. Sokan elmondják a pályatársaim közül, hogy amióta az eszüket tudják, azóta a színház körül gravitálnak egész lényükkel és lényegükkel. Mi az igazság, nem tudhatom, az eredmény szempontjából nem is fontos. Minden szerettem volna lenni, amire jó példa volt a családban és a közvetlen környezetemben, és hát színészek nem igazán voltak.
Nagybátyám okán előbb orvos szerettem volna lenni, hittanos lelkipásztorunk révén később pap, hallgattam is másfél év civil teológiát. A tanítóképző negyedik évében – akkor ötesztendős képzés volt – gondoltam először, hogy mi lenne, ha...? A rendszerváltozás után egy kicsit társadalmilag is kieresztettük a gőzt, én pedig folyamatosan fennforogtam Székelyudvarhely megbolydult közéletében, mint az a bizonyos dugó, úgy is neveztek, hogy „perpetuum mobile”.
Lódenkabátban és kalapban jártam, és már akkor viseltem édesanyám családnevét, a Vasst. Egy lakkozott aktatáskával a kezemben járkáltam, szóval nagyon furcsa figurája lehettem Székelyudvarhelynek. Az irodalmi kreativitási versenyektől a bármiféle szavalóversenyekig folyamatosan fényeztem mindenütt a tanítóképző hírnevét. Jó volt lubickolni ebben a közegben, végül két magyartanárom – essék szó róluk, mert megérdemlik –, Toró Jolán és Miklós Ferenc vezettek rá, talán akaratlan, hogy érdemes ezen a csapásirányon elindulni.
– Azon kevés színész közé tartozik, aki a Kolozsvári Magyar Operában is rendszeresen fellép. Hogyan fedezte fel magának az operát, illetve hogyan fedezte fel önt az opera?
– Eddigi életemben általában, de a pályámon különösképpen sok izgalmas fordulat esett meg velem. Gondviselésnek nevezném, hiszen a magam módján hívő ember vagyok, és úgy gondolom, nincsenek véletlenek. Kétezerben diplomáztam a Babeş–Bolyai Tudományegyetem színházművészeti tanszékén, és még abban az évben gyors egymásutánban annyi jó dolog történt, hogy engedélyt is kellett rájuk kérni a tanáraimtól, mert közben államvizsgák ideje volt.
Akkor játszottam először nagyjátékfilmben, amit a néhai Maár Gyula rendezett, és szintén akkor kaptam az első felkérést énekes szerepre. Ez is filmes munka volt, Selmeczi György Kolozsvári operamesék című sorozatában. Közben a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződtem, az opera pedig nálunk ugyanott van. Az egyik szerep hozta a másikat, és roppant élvezem, hiszen a zenés ütemekbe fegyelmezett színház is színház a javából!
– Részt vett a kolozsvári opera utóbbi éveinek, évtizedeinek talán legnagyobb sikerű produkciójában, a Valahol Európában című musicalben, ahol 35 gyerekkel szerepelt együtt. Milyen volt megélni ezt a nem mindennapi élményt?
– Van egy alapszakmám, a pedagógia, tanítottam is egy évet Gyergyószentmiklóson. Egy bátortalan első osztályt vezettem át a tróger­kedésekkel teli második osztályba. Mai napig tartom velük a kapcsolatot, az egyik kislány – szeretném azt hinni: kicsit az én példám okán is – tanítónő lett azóta. Később az egyetemen is tanítottam beszédtechnikát, volt tehát gyakorlatom abban, hogyan kell egy osztályra való gyerekhaddal bánni.
De az, hogy a Valahol Európában harmincöt különböző habitusú, más-más iskolából való gyerekéből úgy tudott egy csapat összekovácsolódni a szemem láttára, tán kicsit az én segédletemmel is, hogy tizenöt telt házon legyünk túl, az egyedülálló történet lesz az életemben. Ez a fajta „trógerkedés” ugyanis megtanította a felnőtt szereplőket, köztük engem is arra, hogyan lehet és kell egyenrangú partnerként tekinteni mind a civil életben, mind a színpadon egy 6-7 éves gyerekre.
– Szerteágazó tevékenységei közé tartozik a fényképezés, amit nem akármilyen szinten űz, hiszen már kiállítást is láthattunk fotóiból...
– Ez is egy hobbi, végső soron összefügg az utazgatás varázsával. Cinikus barátaim – ilyenek is vannak – sanda irigységgel szoktak célozgatni arra, hogy mennyit tekergek a nagyvilágban, s hogy ki tudja, honnan és mennyibe kerül mindez. Pedig jelentem: én is pénzért dolgozom, nem is keveset, és hivatásom okán inkább csak nyaranta utazom távolabbra. Nem kerül olyan sokba, semmivel sem többe, mint bárki másnak egy láblógatós nyaralás, főleg ha az ázsiai országokra gondolunk, ahol elég egyszerű létezni. Az utazgatások kínálták az alkalmat, hogy megörökítsem a világot olyannak, amilyennek akkor és ott csak én látom. Maradandóbb élmény lesz minden utazás, ha szubjektív, általam készített képanyag mozaikjából próbálom újra meg újra összerakni a velünk történteket.
– Véletlenszerűen keres fel országokat, vagy jó előre megtervezett utak ezek?
– Kínálkozott olyan alkalom is, amely szinte véletlenszerűen jött össze. Pontosan arra a tíz napra volt szükségem, amikor éppen nem dolgoztam semmin, így el tudtam menni télidőben Indiába, ahol egy viszonylag elviselhető hőmérsékletű, száraz évszak várt ránk. Természetesen az utazások többségét előre meg szoktuk tervezni. Többes számban azért, mert nagyon szeretek olyan emberekkel utazni, akikkel ott helyben tágabb összefüggéseiben is meg lehet osztani az élményt, ami adott esetben sokkolja az embert.
Ázsia sokkolja az európai kultúrkörből kikacsingató embert. A legizgalmasabb utazásaim közé tartoznak azok, amelyeken történész-régész barátunk is részt vesz, hiszen ingyen és bérmentve vállalja az okostojás szerepét. Vele sikerült például olyan helyekre, múzeumokba is eljutni egy-egy utazás során, ahova lehet, hogy saját fejemtől nem is mentem volna el.
– Egész furcsa helyeken is járt: melyek a kedvencei?
– Az előbbiekből kiderül, hogy nagyon szeretem Ázsiát, ahol talán az a leginkább lenyűgöző, hogy az emberek ingyen és bérmentve tudnak mosolyogni, mi meg újabban ahhoz vagyunk szokva, hogy az emberek katatón módon gyalogolnak, végzik a dolgukat, a mosolyuk mögött pedig, amit például az utcán vagy a boltokban hivatalból megkapsz, látod a kényszeredettséget. Egy mosoly Ázsiában természetesnek számít akkor is, ha képtelenek veled kommunikálni, mert nem beszéltek semmilyen közös nyelvet. Így próbálnak valamilyen módon kapcsolatot teremteni. Sugárzik róluk az a fajta boldogság, amely nem kapcsolódik anyagiakhoz, nem is föltétlen az életkörülményeikhez, hanem önmagától való.
– Igen érdekes beszélgetőműsort vezet a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Az ön ötlete volt, vagy felkérték erre?
– Mindkettő. Jött a felkérés, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hiszen minden egyes beszélgetés kapcsolódik az utazásokhoz. A beszélgetősorozat címe Nyitott szemmel, azaz aki megfordul nálunk, annak látni és láttatni is akarnia kell. A cél az, hogy vendégeink úgy meséljenek el személyes történeteket, mutassanak be kultúrákat, hogy innen oda tekintve, onnan pedig visszanézve is tudjunk párhuzamokat találni, tanulságokat levonni. Vendégeim olykor a közönségünk soraiból kerülnek ki, hátizsákos turisták, köztük olyan is, aki például hat-hét ázsiai országban fordult meg akkor, amikor még a bacilusnak is nehéz volt kimenni az országból.
– Énekese volt a Kalapos Band című zenekarnak – miért csak volt?
– Sajnos letettük a lantot is, a kalapot is. Különös színfoltja marad a pályámnak. Mint légy a tejbe, úgy csöppentem a zenekarba, gyermek emberek kértek, hogy énekeljek velük olyasmit, amit nagyon szerettem volna, de ami tőlük valahogy nem volt magától értetődő. Magas színvonalú kortárs magyar lírával próbáltak közönséget szerezni maguknak. A zenekar egyes tagjai ma már külföldön tanulnak, mások ízlést és műfajt váltottak, nagy sajnálatomra két év után szétment a csapat. Közülük Szép András zongorista barátommal dolgozom tovább, nemrégiben saját szerzői és előadóesttel, a Maszek balladákkal jelentkeztünk.
– Tizennégy esztendeje játszik. Bejöttek azok az elképzelései, melyekkel nekivágott ennek a nehéz, de szép pályának?
– Szerencsére nem minden történik úgy, ahogyan azt eltervezzük. Nem is biztos, hogy azok voltak a jó elképzelések. Amikor az ember maga mögött hagyja az egyetemi inkubátorlétet, egyszeriben azt hiszi, hogy övé a világ, és meg is tudja váltani. Harminchárom éves koráig az embernek rá kell jönnie valamire: ha a világot addig nem tudta megváltani, utána már nem is fogja. Jézus belehalt harminchárom éves korában a megváltásba. Ha nekünk nem sikerül belehalni, akkor az a legbiztosabb jele annak, hogy kezdhetünk gondolkodni a saját életünk értelmén.
Aki azt mondja, hogy neki bejött minden számítása, az vagy nagyon szerencsés, vagy hazudik – ez utóbbiakból vannak többen. De nincs az a jelentéktelen, talán a habitusunktól is távol eső munka, ami ha mégis ránk vár, ne lehetne tisztelettel, magunknak is, másoknak is haszonnal elvégezni.
Nánó Csaba |
Krónika (Kolozsvár)

Több mint kétezer gyermek szülei dolgoznak külföldön
Hargita megyében a tanintézetekbe járó gyermekek 4,4 százalékának dolgoznak külföldön a szülei, az esetek mintegy 15 százalékában mindkét szülő határon túl keresi a kenyeret. Az itthon maradt gyermekek iskolai teljesítménye gyakran romlik, előfordul, hogy rossz társaságba csapódnak vagy különböző lelki problémák jelentkeznek náluk.
A Hargita megyei tanfelügyelőség adatai szerint a jelenlegi tanévben Hargita megyében összesen 2380 óvodás, elemista, felsős, középiskolás és szakiskolás gyermek szülei dolgoznak külföldön. A legtöbb érintett az elemisták között van, 660 elemi iskolás  gyermek szülője vállalt külföldön munkát. 338 óvodást, 627 felső tagozatost, 653 középiskolást, 102 szakiskolást érint még a jelenség. Ők összesen a megyebeli diáklétszám 4,4 százalékát teszik ki. Többségüknek az apja dolgozik külföldön, az esetek 57,9 százalékában ő az, aki külföldön keresi a betevőt. Nem ritka azonban az sem, hogy az anya vállal munkát külföldön, az esetek 26,9 százalékában van ez így. Kisebb arányban, 15,1 százalékban az is előfordul, hogy mindkét szülő határon túl dolgozik.
A szülők Angliában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Ausztriában, Hollandiában, Kanadában, Belgiumban, Svédországban, Magyarországon, Egyiptomban, Cipruson, Írországban, Finnországban, Norvégiában, Portugáliában, Irakban, Csehországban dolgoznak.
Az itthon maradt gyermekekre legtöbb esetben a nagyszülők vigyáznak, de van, akit nagynénjénél, nagybátyjánál, a szülők barátainál helyeztek el. Olyan eset is akadt, amikor a nagyobb testvér vigyázott a kisebbre. Az is előfordult, hogy a gyermek egyedül maradt otthon, így végül gondozásba vették, gyermekotthonba került.
A legtöbb érintett gyermek Balánbányán van, a Geo Bogza Általános Iskolának 108, a Liviu Rebreanu Szakközépiskolának 81 ilyen diákja van. Sok gyermek szülei dolgoznak még külföldön Parajdról, Maroshévízről, Gyergyóremetéről, Csíkszeredából, Gyergyóditróból, Székelykeresztúrról, Székelyudvarhelyről, Zetelakáról.
Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője pénteken sajtótájékoztatón kifejtette, idén nőtt azon gyermekek száma, akik szülei külföldön dolgoznak. Lucica Erdei tanfelügyelővel közösen ismertette, felmérték a helyzet, munkacsoportot hoztak létre és intézkedési tervet dolgoztak ki az egyedül maradt gyermekek támogatására. Az akcióterv indoklásában rámutatnak, az itthon maradt gyermek elhagyásként élheti meg a vele a történteket, ez bizonytalanság-érzethez, depresszív állapothoz, agresszív vagy indifferens magatartáshoz vezethet, csökkenhet a gyermek koncentrálóképessége, elveszítheti érdeklődését a tanulás iránt, romolhat iskolai teljesítménye, elszigetelheti magát a többiektől, nem talál motivációt. Kialakulhatnak magatartási zavarok, rossz társaságba keveredhet, ami nyomán fokozódhat az iskolaelhagyás veszélye is. Úgy látják, a külföldön dolgozó szülők gyermekeinek speciális igénye van az érzelmi támogatásra, egyéni megközelítésre van szükség esetükben és tanácsokkal kell őket segíteni.
A külföldön dolgozó szülők gyermekeinek megsegítésére tervezett intézkedések keretében tanév végéig a megyebeli tanintézetekben többek között tanácsadást nyújtanak az érintett gyermekeknek és azoknak is, akik gondjaira őket bízták. Különböző, a közösségi érzést erősítő iskola utáni tevékenységekbe vonják be az érintett iskolásokat.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Falugondnokok a hátrányos helyzetűekért
A Gyulafehérvári Caritas által működtetett Falugondnoki Szolgálat számba vette az idén végzett munkát. Kilenc kis Hargita megyei település hátrányos helyzetű, egyedül élő, idős lakói kérhettek részt ebben az évben a falugondnokság előnyeiből.
A falugondnoki tevékenység sokszínűsége révén volt, akihez fordulni, ha orvoshoz kellett menni, a patikából is így került haza a gyógyszer vagy községi kantinból az ebéd. Olyan is van, amikor semmi mást nem várnak a kicsi polgármesterként is emlegetett gondnoktól, csakhogy ajtójukat megnyissa, őket, a házhoz kötötteket pár szóra méltassa.
Antal Csongor irányító összegzéséből kiderül, hat szolgálat működik jelenleg kilenc településen: a Gyimesközéplokhoz tartozó Háromkúton (2004 óta), a Gyergyószárhegyhez tartozó Güdücön, a Farkaslakához tartozó Pálfalván, a Korondhoz tartozó Fenyőkúton és Pálpatakán (2008 óta), Gyergyóremetén (2011 óta), a Tölgyes községhez tartozó Recefalván, Péntekpatakán és Hágótőn (2011 óta).
Elszigetelt, várostól távoli kis településeken járultak hozzá idén is az idős, beteges emberek életminőségének javításához, a kis közösségek istápolásához. A beszámolóban Antal Csongor úgy fogalmazott, hogy „idén havonta átlagosan mintegy 570 személy részesült valamilyen szolgáltatásban e program keretén belül”.
A működtetési költségeit e szolgáltatásnak többen vállalják, így a kiadások 55 százalékát a helyi önkormányzat biztosítja, 5 százalékkal járulnak hozzá az ellátottak, 25 százalék származik támogatásokból, külföldi segítségekből vagy pályázatokból, illetve 15 százalékot biztosít a megyei önkormányzat.
A jövőt illetően új korszak kezdődik a falugondnokság életében, mely szervezési átalakítást jelent, a szolgáltatás nem fog változni – tudtuk meg a Caritastól. A falugondnokság átkerül a medikális és szociális ágazathoz, azaz az otthoni beteggondozáshoz. Az ágazati vezető, András Ildikó elmondta, a tevékenységben nem terveznek nagy változásokat, szorosabb együttműködés lesz a beteggondozókkal, és az adott településen felmerülő szükségletekre igyekeznek közösen megoldásokat találni.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

„Összevarrnák” a szálakat Hargita és Maros megye között
„Összevarrnák” az idő és a nem kimondottan magyarbarát rendszerek által elszakított infrastrukturális szálakat Maros és Hargita megye elöljárói. A két megyét jelenleg mindössze három aszfaltozott út köti össze, ezek számát szeretnék növelni, ugyanakkor a kövezett vagy földutakat is járhatóvá tennék.
„Az utóbbi évtizedekben annyira elvágták az infrastrukturális szálakat a két megye között, mintha két külön, egymástól határátkelővel elválasztott ország lenne” – utalt a Maros és Hargita megyét összekötő utakra Borboly Csaba.
A Hargita megyei önkormányzat elnöke elkeserítőnek és ugyanakkor természetellenesnek tartja, hogy a két megyét mindössze három aszfaltozott út köti össze: a Marosvásárhely–Csíkszereda 13A számmal jelzett országút Szovátánál és Parajdnál, a Szászrégen–Gyergyószentmiklós DN15-ös út Csobotfalvánál és Maroshévíznél, valamint a Segesvár–Székelyudvarhely 137-es út Héjjasfalvánál és Újszékelynél.
A negyedik, a bözödújfalusi tó partján kígyózó, Erdőszentgyörgy és Székelykeresztúr közötti út elkészítése még várat magára. A hargitaiak majdnem a megyehatárig eljutottak a korszerű aszfaltszőnyeggel, a Maros megyei 2012-es „hatalomváltás” azonban zsákutcába terelte a túlsó oldalon startra kész projektet. „Mi mindegyre keressük a megoldásokat, de a szándékunk csak akkor erősödhet, ha van viszonzása is. Én azonban nem érzem Maros megyei kollegám, Ciprian Dobre pozitív hozzáállását” – fejtette ki lapunknak Borboly Csaba.
Bözödújfalu felé – csak apránként
A Hargita megyei tanácselnök ezzel arra célzott, hogy bár néhány éve sikerült közös nevezőre jutnia Lokodi Edit Emőkével, a Maros megyei önkormányzat volt elnökével az utat illetően, a 2012-es helyhatósági választások után az új elnök, Ciprian Dobre törölte a prioritási listáról a megyeközi út felújítását.
Mindezt annak dacára, hogy négy évvel ezelőtt, 2011-ben a Maros Megyei Tanács jóváhagyta a műszaki tanulmányt, majd 2012 áprilisában el is kezdte a közbeszerzési eljárást. Azonban a tanácselnöki szék elfoglalása után Ciprian Dobre egyik első intézkedése a bözödújfalusi tavat megkerülő és a Hargita megyei Körispatakra átvezető út törlése volt.
„Végül sikerült megértetnünk az elnök úrral, hogy ez a térség is fontosnak számít, és 2014 vége felé elkülönítettünk 2,8 millió lejt az út megépítésére” – mondta el lapunknak Kelemen Márton, a Maros megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke. Számítások szerint az összegből mintegy két kilométernyi aszfaltot lehet teríteni a megye határáig vezető mintegy 13 kilométeres útszakaszra.
Kelemen azt reméli, ha évente egy-egy kisebb szakasszal megtoldják az utat, előbb-utóbb csak sikerül összekötni a két megyét és lerövidíteni a Marosvásárhely és Székelyudvarhely közötti távot. Az útra annál is inkább szükség van, mert nyári idényben lényegesen nő az amúgy is népszerű bözödújfalusi tó idegenforgalmi potenciálja. Az RMDSZ-es politikus annak a lehetőségét sem zárja ki, hogy amennyiben beindul az aszfaltozás, kormányprojektbe is be lehetne építeni a fennmaradt szakasz elkészítését.
A világörökséget is közelebb hoznák
Mindkét magyar politikus hasonlóan fontosnak tartja a Szederjes–Erked–Székelyderzs 133-as megyei út korszerűsítését is, hiszen ezáltal a Maros vagy Brassó megye felől érkező turisták számára is „megnyílna” a világörökség részét képező székelyderzsi unitárius erődtemplom. „Akkor pályázhatunk uniós alapokra, ha Maros megye vállalja a partnerséget. Eddig erre semmi biztosítékunk nincs” – fejtette ki Borboly Csaba.
A Marosvásárhely és a Gyergyói-medence közötti távolságot a két térség legszebb útja rövidíthetné le: a Szászrégent Gyergyóremetével a Görgény völgyén összekötő vonal. Valamikor ugyanis nemcsak szekerekkel és traktorokkal lehetett átkelni a hegyen, kisautók is jártak. Kelemen Márton szerint ma már a világ pénze nem lenne elég a modernizálására. Maros megyei oldalról a 153C jelzésű úton csak a királyi vadászkastélyáról híres Laposnyáig lehet aszfalton haladni, míg a gyergyóiak számára Remete jelenti a végállomást.
Az elképzelések szerint jó lenne rendszeresen kövezni és karbantartani a Bözöd és Gagy, Sóvárad és Siklód, Szolokma és Küsmöd, valamint Székelyvécke és Újlak közötti megyei vagy községi útszakaszokat is. Kérdésünkre, hogy a szálak „öszszevarrásában” Maros megye miért kullog a szegényebb Hargita megye mögött, Kelemen Márton úgy vélekedett: a szomszéd térség nemcsak kevesebb pénzből gazdálkodhat, de jóval rövidebb az úthálózat is, amelyről gondoskodnia kell.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)

Közelebb a harangok hangjához
Idén januártól új ügyvezető főgondnoka van az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Dézsi Zoltánnal a diktatúrában tanult filozófiáról, a tanári hivatásról, a harangszóba kapaszkodó lélekről, kivándorlásról és költészetről beszélgettünk.
– „Mit ér az életem, ha másképpen élem, mint amilyennek álmodom?” Évtizedek távlatából visszatekintve, ilyennek gondolta?
– Szerencsés vagyok, olyan dolgok történtek velem, amilyenekről ifjú koromban álmodni sem mertem volna. Bár úgy vélem, a szerencsére is fel kell készülni. Egyke voltam, szerény körülmények között éltünk Jódratosnyán, szórványban. Bár szüleim csupán néhány osztályt végeztek, mégis megérezték: gyereküket taníttatni kell. Több nagyszerű szellemi adottságú gyerek azért kallódott el generációkon át, mert a faluban magyar nyelven csak egy összevont osztály működött, így legtöbbjük jobb esetben szakmát tanult, és a közeli gyárakban helyezkedett el. Én amolyan vándordiák lettem, Gyergyóremete, Galócás, Szováta sok kitűnő pedagógusa egyengette az utam.
– A kommunizmusban nem volt könnyű úgy felnőni, hogy közben az egyházhoz is kötődjék az ember. Hogyan került kapcsolatba az egyházzal?
– Édesanyám katolikus, édesapám református presbiter volt, aki hite miatt a sok győzködés ellenére sem lépett be a pártba, mondván „én az Urat választottam”. Mindketten eljártak istentiszteletre és misére is, utóbbit ugyancsak a reformátusoknál tartották, mivel a katolikusok még nálunk is kevesebben voltak. Mivel nem laktunk messze a templomtól, a kegyszereket nálunk tartották, így gyerekként sokat segédkeztem a miséken. Szüleim hívő emberek voltak, református és katolikus vallási nevelést is kaptam. Református hitemhez azonban kétség sem férhetett, ráadásul nagy műveltségű lelkipásztorunk volt, Bakk Imre, akinek ugyancsak sokat köszönhetek.
– A filozófusokra talán még ma is furcsán néznek, fokozottan érvényes ez azokra, akik a régi rendszerben végeztek. Hogyan lehetett összeegyeztetni a diktatúrát a filozófiával?
– Nem filozófiára készültem. A világháború után sok vándorszínész járta a falvakat, ezért először én is színész szerettem volna lenni, de édesanyám lebeszélt róla. Néptanácsi ösztöndíjrendszer működött akkoriban, elhatároztam, külkereskedelmi szakot végzek, de Bukarestbe kellett volna mennem, így édesanyám arról is lebeszélt. Marosvásárhelyre iratkoztam a magyar–történelem szakra, ám az ösztöndíjat – talán munkás származásomra való tekintettel – áthelyezték a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem filozófia–pedagógia–történelem szakára. Falusi gyermekként így kerültem a nagyvárosba, ahol korábban sohasem jártam. Az első éjszakát a Tanítók Háza előtti parkban, aztán a kolozsvári vasúti állomáson töltöttem, mert még a bentlakást sem találtam meg. Kilencen voltunk a magyar csoportban, olyan közösséggé formálódtunk, amely ma is megtartó erő. Rengeteget kellett tanulnom, hiszen addig azt sem tudtam, mit jelent a filozófia. Bretter György a szemináriumokat tartotta, ott ismerkedtem meg a másképp gondolkodás örömével: jó példa erre, amikor Jean Paul Sartre filozófusnak Roger Garaudy kommunista írónak küldött levele révén „szelídítette meg” számunkra a marxista világnézetet, és elkalauzolt Hegel, Kant, Feuerbach világába. Nagy dolognak számított ez abban az időben.
– Miután végzett, hol sikerült munkahelyet kapnia?
– Három helyet ajánlottak, én Gyergyószentmiklóst választottam, mert édesanyám remetei származású volt. Eszembe jutottak szüleim, akik mindig arra tanítottak, hogy anyanyelvemen tanuljak, de tanítani is így a legszebb dolog a világon. Azóta is sokszor megköszönöm Istennek, hogy így gondolkoztak. Az idegen nyelvűséggel ugyanis a gyökereitől vágják el ma is a magyar gyerekeket Erdély-szerte. 1967-ben kerültem az iskolába, és az évek folyamán sok mindent kellett tanítanom lélektantól politikai gazdaságtanig. Diákjaimmal, régiekkel és újakkal ma is nagyon jó a kapcsolatom. Igaz ugyan, hogy KISZ-irányító is voltam, de a Székelyföldön ez nem politikát, hanem kulturális munkát jelentett. Színjátszó kör, szavalókör, néptánccsoport vezetőjeként sokat forgolódtam a fiatalok között. Író-olvasó találkozókat szerveztem mindazokkal, akikkel egyetemi éveim alatt megismerkedtem, Király László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Molnos Lajos, és még sokan mások minden évben iskolánk vendége volt. Hívtak újsághoz, megyei pártbizottsághoz, de én kitartottam a tanári pálya mellett.
– Aztán „elszegődött” politikusnak is, az RMDSZ színeiben Gyergyószentmiklós polgármestere, Hargita megye prefektusa, államtitkár, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke is volt. Miért vállalta ezt a szerepkört?
– Úgy lettem polgármester, hogy az 1989-es változások alkalmával a helyiek utánam jöttek. Többször telefonáltak december 22-én, hogy menjek, mert kellenek az emberek. A sokadik kísérletre beadtam a derekamat, szükség volt valakire, aki felajzott emberekkel, nagy tömeggel kommunikálni tud. Így kerültem bele aztán abba a forgatagba, amely továbbsodort.
– És miért hagyta abba? Megcsömörlött az RMDSZ politikájától?
– Nem, én inkább belefáradtam. De megmaradtam RMDSZ-tagnak, mert elkötelezettje vagyok a szövetségnek, bár nem mindennel értek egyet. Más vonalat képviseltem, de mindenképp a konszenzus embere voltam.
– Az egyházi tisztségekbe is csak úgy belesodródott?
– Presbiter voltam Gyergyószentmiklóson, aztán Marosfőre kerültem, ahol ugyancsak presbiter lettem. Ott a kis közösségnek templomot építettünk, hajlékot, amely átalakította életünket. Addig magánháznál tartották az istentiszteleteket, a templom megépítése után pedig három-négyszeresére nőtt a templomlátogatottság. A vaslábi románok, a gyergyói katolikusok is segítettek – nagy összefogással épült fel a templom, amelyhez természetesen felhasználtam a megyei kapcsolataimat is. E körülmények is talán a szerencse számlájára írandók.
– A globalizált, liberális világban egyre szűkül az egyház szerepe. Mit gondol, Erdélyben ma is harangszóba kapaszkodik a világ, a lélek?
– Sajnos a világ nem, pedig szüksége lenne rá. Csak néha, amikor vészhelyzetben van. A mai világ egyre távolodik a harangok hangjától ahelyett, hogy közeledne. Az emberek szívesebben mennek egy-egy vallási jellegű rendezvényre, mint istentiszteletre. Az egyháznak viszont igenis szüksége van rájuk, hogy betöltse a feladatát, szolgálja nemzeti közösségünket. Így maradhatunk meg erős közösségnek a hit jegyében. Ha csak a templomba járókat számoljuk, kevesen lennénk, ezért aztán új generációkat, fiatalokat kell felnevelni az egyház közelében.
– Mit tehet főgondnokként?
– Az intézmény feladatait világosan kell ismerni, együtt kell haladni a korral, felismerni az egyházat érő kihívásokat, képviselni a világiakat az egyházi testületek döntéseiben. Bár sok tisztséget töltöttem be, életem legnagyobb ajándéka, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka lehetek. A szabályzat szerint nincsenek konkrét feladataim, ám amikor elfoglalsz egy ilyen felelős tisztséget, tudásodat, tapasztalatodat, emberi alázatodat az egyház, a gyülekezetek, lelkipásztorok segítségére kell felhasználnod. Felekezeti társaid bizalma rendkívüli felelősséget ró rád.
– A három egyházkerületi főgondnok megegyezett, hogy az ügyvezetői főgondnoki tisztséget kétévente felváltva töltik be. Eddig Markó Gábor volt, 2015-től Dézsi Zoltán lesz, a ciklus utolsó két évében pedig Fekete P. P. János. Miért van erre szükség?
– A szándék azt jelenti, hogy a vezetőségben minden emberre szükség van. Jó lenne, ha egy-egy rövidebb periódusban mindhárman aktívabban vennénk részt az egyházi munkában. A három főgondnok rotációs ügyvezetői főgondnoksága különben csak erre a hatéves ciklusra vonatkozik, a megfelelő időben mindannyian lemondunk a következő javára. Különben szabályzatmódosításra lenne szükség.
– Az asszimiláció és a kivándorlás mellett a természetes apadás is nehéz helyzet elé állítja az egyházat. Hogyan látja az erdélyi reformátusság jövőjét?
– A számok kegyetlen valóságot mutatnak. Szívszorító volt kimenni a kilencvenes évek elején az állomásra, amikor beindították a székely gyorsot Budapestre. Rengeteg búcsúzkodó embert lehetett látni, úgy köszöntek el egymástól, mintha katonának mennének. Ma már más a helyzet: nem vonattal és nem Magyarországra, búcsúzkodás nélkül, de ma is mennek az emberek. És ez nem jó, sőt, veszélyes, és a folyamatot, sajnos, nem tudjuk megállítani, míg a közép-kelet-európai helyzet nem javul. Az is szomorú, hogy a közöttünk is egyre több a szétszakadt család: a szülők külföldön, a gyermekek a nagyszülőnél. Az egyháznak a lehetetlent is vállalnia kell, hogy a fogyást valamilyen szinten próbálja megakadályozni. A körülmények javítása érdekében mindenkire szükség van: egyházra, iskolára, kulturális intézményekre.
Dézsi Zoltán
Marosvásárhelyen született 1943. november 13-án. Gyermekkorát Jódratosnyán töltötte, 1961-ben érettségizett Szovátán. 1966-ban végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia-pedagógia-történelem szakán. Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban tanított 1996-ig. 1990–2008 között az RMDSZ színeiben Gyergyószentmiklós polgármestere, Hargita megye prefektusa, államtitkár, valamint az RMDSZ SZKT-nak elnöke. Tizenkilenc éve tanít a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyergyói és sepsiszentgyörgyi kihelyezett karán oktatáselméletet és neveléstudományt, ez utóbbi volt doktorátusi dolgozatának témája is. Költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) és a Romániai Írók Szövetségének tagja, több mint 20 kötet szerzője (Haranggal járnék, A Nap és a Hold mesélte, Amit az angyal itthagyott, Harangszóba kapaszkodik a lélek, Mesekalap, Hargitai medvetánc, Drótostót, Somlyószekerén stb.).
– Nemcsak oktatóként, egykori intézményvezetőként és politikusként vagy főgondnokként tartják számon, hanem költőként is. Hobbi ez, vagy annál több?
– Ha csak hobbi szintjén művelném, nem lehetnék a Romániai Írók Szövetségének tagja. A 22. könyvem megjelenése előtt állok. Számomra a költészet az érzelmeim és gondolataim kifejezésének egyik eszköze, már gyerekkoromban verseltem a magam módján. Egyetemi éveim alatt sok költővel ismerkedtem meg, de Király Lászlóhoz, Farkas Árpádhoz, Magyari Lajoshoz, és a Gaál Gábor irodalmi kör, az első és második Forrás-nemzedék nagyjaihoz képest mindig kicsinek éreztem magam. Ettől függetlenül mindig ott voltam, ahol verset írtak, vagy az irodalomról beszéltek.
– Mit mesél a gyermekeknek a Nap és a Hold?
– Szüleim sokat foglalkoztak nevelésemmel, sokat meséltek. Eleinte a Nap és a Hold nem jelentett szimbólumot, hanem két csodálatos égitestet, amely beragyogta a lelkemet, bejárta az életemet reggeltől reggelig. Lassan tudatosult, hogy erre a pályára fel van fűzve egy sor csodálatos történet, amely hitvilágunkkal és történelmünkkel kapcsolatos, beleégetve a génjeinkbe. Ezért szeretek mesélni a gyermekeknek, mert a mese áldást jelent, ugyanakkor élő, játékos, jótevő anyanyelvet. Hatalmas lehetőség arra, hogy gondolataik szárnyaljanak. És nemcsak mesélni, írni is szeretek nekik a szolgálat jegyében.
Somogyi Botond |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

TDM műhelymunka Gyergyószentmiklóson
Változó összetételben, de egyre több települési és kistérségi turisztikai egyesület, turisztikai információs iroda munkatársai gyűlnek össze havi rendszerességgel, hogy a székelyföldi turizmus problémáit és a szervezetközi együttműködések lehetőségeit megvitassák.
Az őszi fórum óta immár negyedik alkalommal gyűltek össze a Székelyföldi TDM Munkacsoport kezdeményezői. Akárcsak a Csíkszeredában, Korondon és Szovátán tartott korábbi találkozók, úgy a gyergyószentmiklósi Csíky-kertben, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozata épületében, az egyetemi kirendeltség és a Gyergyószentmiklósért Turisztikai Egyesület szervezésében zajló megbeszélésen három fő téma kapcsán folyt az ismertetés és a vita: eddigi szervezeti fejlődés, turisztikai vásárokra való felkészülés és TDM feladatkörök tisztázása.
Felvezetőként dr. Horváth Alpár egyetemi adjunktus ismertette a turisztikai desztináció menedzsment gondolatkörnek a Hargita megyében történő eddigi tematizálását, kiemelten a Hargita Megye Tanácsa által 2009-ben készíttetett megyei turizmusfejlesztési stratégiában szereplő, 3. tengelyt a turisztikai szervezetfejlesztésről, és azon belül is a 3.1-es intézkedést, amely a TDM megalapozásáról szól. Szó esett a magyarországi TDM szervezetfejlesztési folyamatokról, miszerint az 2005–2013-as Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia javaslatai az európai uniós források lehívását szolgáló Regionális Operatív Programokban nem egyszerűen marketingtevékenységre vagy turisztikai információs irodák létesítésére lehetett pályázni, hanem komplex szervezetfejlesztésre, amelynek csak részét képezték a Romániában jellemző támogatástípusok.
A magyarországi tapasztalatok alapján Romániában is meghonosítható egy felülről ösztönzött, de alulról szerveződő professzionális térségi turizmusirányítási rendszer, amely megfelelően felépítve a turisztikai vállalkozók és adott térségek turizmusgazdaságát hozhatja helyzetbe, teheti versenyképesebbé a hazai és nemzetközi piacon. A szakmai fórumok visszatérő témája a vállalkozói érdekvédelem kérdése a hatósági elvárásoknak való megfelelés során, hisz elég gyakran merülnek fel panaszok a hatósági ellenőrzések „stílusa” miatt. E problémára szükségesnek tűnik megfelelő jogsegély-szolgálat megszervezése a megyei önkormányzatok szakapparátusai segítségével.
A másik legégetőbb probléma a turisztikai munkaerő problémaköre, amely nagymértékben befolyásolja a turisztikai szolgáltatások minőségét a székelyföldi térségekben. A vállalkozói oldal elvárása a megfelelően képzett és megfelelő hozzáállású munkaerő megtalálása, ugyanakkor a munkahelyi stabilitás biztosítása.
A turisztikai vásárokra való felkészülést illetően a megbeszélésen részt vevő Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület, a Korondi Turisztikai Egyesület, a Gyergyószentmiklósért Turisztikai Egyesület, gyergyóalfalvi-borzonti vállalkozók képviselője, a gyergyóditrói, a gyergyóremetei és a madéfalvi, turisztikai információs irodák munkatársai javaslatokat fogalmaztak meg az egységes Székelyföld stand helykihasználására, design-megoldásaira és a közvetítendő üzenetek megfogalmazására vonatkozóan. Elhangzott, hogy a budapesti Utazás Vásár és a bukaresti Románia Turisztikai Vására rendezvényekre egyaránt úgy kell felkészülni, hogy a Székelyföld desztináció egységes jellegét, de ugyanakkor belső, kistérségi tagoltságát is meg lehessen jeleníteni, nemcsak a nagyközönséget, hanem az utazásszervező cégek képviselőit is megszólítva.
A tanácskozás keretében Pál Zoltán ismertette a román piacra szánt Székelyföld útikönyv kezdeményezését, amelybe nyolc kisebb desztináció szerinti tagolásba kerülhetnek be a vállalkozók által összeállított programcsomagok (élményígéretek), amely csomagok térségi népszerűsítésében a turisztikai információs irodák is érintettek. Gassner Wolfgang bemutatta azt a szolgáltatás-közvetítési és értékesítési koncepciót, amely jutalékrendszer alapján motiváltabbá teheti a turinfosok munkavégzését, illetve hozzájárulhat a turisztikai egyesületek bevételeinek növeléséhez. Felmerült az európai uniós forrásokból újonnan megnyílt turisztikai információs irodák számára egységes munkaköri leírások és módszertani segédlet, kézikönyv kidolgozása, szakmai továbbképzés szervezése például online-marketingeszközök témakörben. Felmerült az is, hogy be kell kapcsolódni a román többségű vidékeken működő hasonló szerveződések közötti tapasztalatcserékbe is. Mezey Zsolt (Hargita ADI/KFT), Fazakas-Csoma Szidónia és Dombora Lehel (Kovászna MTE) ismertették a Székelyföld-stand előkészületeit, alkalmat adva a két megye ügyintézési folyamatainak különbözősége megismerésére.
A turisztikai egyesületek és turisztikai információs irodák munkájának szakszerűbbé tétele érdekében a Székelyföldi TDM Munkacsoport számít az intézményfenntartók nyitottságára a további együttműködések erősítése terén, amelynek jegyében a következő TDM tanácskozásra március 10-én Sepsiszentgyörgyön, a Kovászna Megyéért Turisztikai Egyesület szervezésében a háromszéki megyeházán kerül sor.
www.adiharghita.ro
Erdély.ma

Elkészült a romániai „fantomtelepülések” térképe
Hargita megyében négy, Kovászna megyében egy falu került fel Románia „fantomtelepüléseinek” térképére, amelyet programozók, szoftvermérnökök és grafikusok egy csoportja készített el. Az országban összesen 126 olyan helység van, amelynek a 2011-es népszámlálás adatai szerint egyetlen lakosa – sok esetben háza – sincs. Romániai programozók, szoftvermérnökök és grafikusok egy csoportja elkészítette az ország „fantomtelepüléseinek” interaktív térképét. Összesen 126 olyan helységet tüntettek fel, amelynek a 2011-es népszámlálás adatai szerint egyetlen lakosa – sok esetben háza – sincs, vagy víz alá került, esetleg hulladéklerakat került a helyére, ennek ellenére szerepel a hivatalos településjegyzékben és postai kódja is van. Ezeknek a településeknek egy részét még a rendszerváltás előtti kommunista hatalom is törölni akarta a nyilvántartásból az 1989/2-es törvény alapján, ám ezt a jogszabályt 1990-ben hatályon kívül helyezték. „Rendet kellene rakni a romániai adatokban, ezért szorgalmazzuk a fantomtelepülések törlését” – írják a projekt kezdeményezői. –
Egyikük, Iurie Maxim a Hotnews portálnak elmondta: egészen érdekes helyzetekkel is szembesültek. Akadt például olyan település, amelynek a népszámlálási adatok szerint egyetlen lakosa és háza sincs, viszont van bejegyezett állatállománya. „A műholdas térképen is látszik, hogy még út sem vezet az illető faluhoz, mégis a nyilvántartás szerint teheneket és sertéseket tartanak ott” – magyarázta. Olyan települést is találtak, amelyben egy lélek sem lakik, a cégbírósági adatok szerint azonban cégeket is bejegyeztek a faluban.
A projekt megvalósítói elismerik: nem biztos, hogy a térképen feltüntetett – hivatalos forrásból származó – adatok minden esetben megfelelnek a valóságnak. Mindenesetre elküldték a „fantomtelepülések” listáját többek között a statisztikai intézetnek, a kataszteri hivatalnak, a kormány főtitkárságának és az adóhatóságnak is.
A 126 „fantomtelepülés” egy része erdélyi, partiumi, bánsági megyékben található. A térkép Szatmár megyében négy, Bihar megyében egy, Szilágy megyében kettő, Kolozs megyében hét, Maros megyében tíz, Fehér megyében tizenkettő, Hunyad megyében hat, Temes megyében négy ilyen falut tünet fel.
„Hosszúaszóval terveink vannak”
Hargita megyében a térkép szerint négy „fantomtelepülés” van: a Parajdhoz tartozó Sásverés, Martonka (Gyergyóremete), Hosszúaszó (Csíkszentlélek) és Vargatag (Gyergyószentmiklós). Kovászna megyében mindössze egy ilyen helységet tüntetett fel a térkép, a Szitabodzához tartozó Almást.
„Én Hosszúaszót nem nevezném fantomtelepülésnek” – jelentette ki a maszol.ro-nak Csíkszentlélek polgármestere. Pál Péter elmondta, a helység valóban egy elnéptelenedett, mindössze húsz házból álló falu, de ez nem azt jelenti, hogy nincs benne élet és az önkormányzat lemondott volna róla.
Az elöljáró tájékoztatása szerint jelenleg három gazdálkodó család tavasztól őszig kint él a községtől négy km-re lévő Hosszúaszón, amely négy mezei úton is megközelíthető. A házak nagy részét csíkszeredaiak vásárolták meg, akik a hétvégét szintén néha ott töltik. A falu az 1962-es tészeesítés után kezdett elnéptelenedni, 1910-ben 100-an, a hatvanas években 40-50-en lakták. „Nehéz volt bejárni onnan Csíkszeredába, az emberek már a hetvenes években kezdték eladni a házaikat” – mondta Pál Péter. A település ugyanakkor a község költségvetésében külön tételként szerepel, mert terveik is vannak fele. „Vadász- vagy egyházi turizmusban gondolkodunk, hiszen Hosszúaszó a Somlyó-hely lábától mindössze négy-öt kilométerre található” – számolt be a polgármester. - Cs. P. T.
maszol.ro

Könyvbemutató Gödemesterházán
Lezárult a "turné"
Vasárnap délben Gödemesterházán, a gyönyörűen felújított római katolikus templomban zárult az a könyvbemutató-sorozat, amelyen a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által 2013-ban Ratosnyán szervezett riporttábor "terméseként" megjelent Magyarok az Istenszéke lábánál című kötetet ismertették. Marosvásárhelytől Gyergyóremetéig tizenegy helységbe hívták meg az alkotókat: templomba, művelődési otthonba, közösségi házba, sőt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre is.
A hétvégén Márton István plébános volt a házigazda, aki a Maros völgyében teljesít szórványszolgálatot. Azon munkálkodik, hogy összetartsa a maroknyi magyar közösséget. A misére, mint mondta, nemcsak katolikusok, hanem reformátusok, sőt ortodoxok is járnak, azok a magyarok vagy vegyes családban élők, akik szükségét érzik annak, hogy egy közösséghez tartozzanak. A rövid misét követően a zsúfolásig megtelt templomban ismertették a Felső-Maros mentéről (Marosvécs és Maroshévíz közötti régió) készült kötetet, amelyben több riportban is a plébános munkájáról, a gödemesterházi magyarokról, a borvíztöltőről és a kőfejtőről esik szó. A gödemesterházi találkozón jelen volt Bodolai Gyöngyi, aki a könyvben Magyaróról és Fickóról írt, Bajna György gyergyószentmiklósi újságíró, aki a magyarói és disznajói kulturális élettel foglalkozott, illetve a ratosnyai hitélet múltját kutatta, Bögözi Attila, aki a gödemesterházi riportokat írta, Vajda György, aki a funtineli boszorkány nyomába eredt, illetve a Wass Albert-emlékállítás kálváriáját követte nyomon és a marosvécsi kastély visszaszolgáltatását, valamint Szucher Ervin, a kötet szerkesztője, aki Márton István plébánosnak köszönhetően a magyarság végvárának őrizőiről írt.
Az újságírók elmondták, lezárult egy sorozat, hiszen majdnem minden településre eljutottak. Nagyon hasznos "turné" volt, számos visszajelzés érkezett a kötetből kimaradt érdekesebbnél érdekesebb dolgokról, sőt már egy következő régió és egy új kötet témája is körvonalazódott. Valószínű idén az erdélyi kisebbségi együttélés lesz a könyv irányvonala, olyan vidéken, ahol a történelem során egykor magyarok, később szászok, ma pedig románok és romák élnek többségben. (A megjelent kötetről a szerkesztőségben érdeklődhetnek az olvasók.)
– Szükség van a visszajelzésekre, a segítségre, hiszen nemcsak a kötetben nyilatkozók, hanem sokan mások is mellénk álltak, segítettek jó szóval, szállással, ötletekkel, amit nagyon szépen köszönünk. A kötet valójában a riport eszközeivel úgy rögzíti a jelent, hogy megőrzi a jövőnek. Két gödemesterházi riportalanyom nincs már sajnos közöttünk, az általuk a gödemesterházi múltról elmondottakat talán a 24. órában sikerült rögzítenünk, ezért is fontosak számunkra az ilyen riportkötetek. Sőt, amit az anyagok felvételekor, 2013-ban leírtunk, az is valamikor majd kordokumentumnak számít. Mi folytatjuk a munkát! – mondta a könyvbemutató után Szucher Ervin szerkesztő.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Átimádkozott elmélkedések
– "Publicistaként", népszerűen fogalmazni, kivinni a templomból és közhírré tenni az evangéliumot, egyre nehezebb. Ám az első keresztény zsurnalisztáknak, az apostoloknak sem volt könnyű… – bátorítja magát az 1968-ban Csíkszentmihályon született Sebestyén Péter, akit 1992-ben szenteltek pappá, és állomáshelyein (káplánként Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Gyergyóremetén, plébánosként 2006-ig Erdőszentgyörgyön, és azóta Marosvásárhelyen) különös szorgalommal és kitartással igyekszik tollával is szolgálni az Urat: rádiós katekéziseiből, a különböző erdélyi lapokban megjelenő vallási és biblikus témájú jegyzeteiből, kisesszéiből, prédikációiból nem kevesebb, mint tizennégy könyv került ez ideig az olvasók elé.
"Erős életigenlés olvasható ki Sebestyén Péter írásaiból: pártolja a családot, a gyermekvállalást, a hit, a hagyományok megtartását, és elutasítja a deviánst, a természetellenest, az önzést, a fogyasztói világot, a gyökértelenséget és hitetlenséget – írja Zsidó Ferenc az Ajánlásban. – Meggyőző erővel mondja, hogy az előbbiek erőt adnak és kijelölik az ember helyét a világban, míg utóbbiak kezdetben a parttalan szabadság érzetével kecsegtetnek, hosszú távon azonban elidegenítnek, magányossá és céltalanná tesznek. (…) Sebestyén Péter jó érzékkel mozog azon a mezsgyén, amit múlt századi egyházi írók kijelöltek, de nyelvezete, ábrázolt problémahelyzetei jellegzetesen 21. századiak. A mai emberi lét alapdilemmáit boncolgatja: feloldani az ellentmondást siker és család, egyéni szabadság és közösségi összetartozás, kétely és hit között. Sok kihívás éri a ma emberét, és Sebestyén Péter szerint jól tájékozódni csak egyféle iránytűvel lehet: mely Istenre mutat. Az istenhit az ő értelmezése szerint nem valami statikus, kegyelmi állapot, nem is valami ósdi, fölösleges kacat, hanem nap mint nap megharcolt, kivívott életerő. Sebestyén Péter egyszerű, hétköznapi nyelven beszél, és szelíden: még akkor is, amikor a kritika hangján szólal meg, amikor a posztmodern társadalom rákfenéiről és az "ok-leveles keresztényekről" beszél. És nemcsak elmarasztal: folyamatosan mutat fel értékeket is. Ezek többsége (...) a vidéki élet, a haza- és földszeretet, a hagyományos értékek fogalomkörébe tartozik, de igyekszik megszólítani a hitetleneket is – amint erről a kötet címadó írása tanúskodik –, arra int, hogy a jólét fokozódásával ne forduljunk el Istentől, amint ezt a dekadenciára mindinkább hajló nyugati társadalmakban láthatjuk. Írásai olykor áttételesek, parabolisztikusak, máskor direktek, a problémát néven nevezők. A stílus ugyanakkor végig személyes marad, gyakoriak az emlékekre, élményekre való utalások, ezek bensőségessé, átélhetővé, hitelessé teszik Sebestyén Péter írásait. Arról ír, amit megtapasztalt, s azokhoz az emberekhez beszél, akiket jól ismer, kiknek problémái az ő problémái is. Nem prédikál, nem próbálja mindig kimondani az üdvözítő igazságot, viszont rávezet arra az útra, melyen aztán – remélhetőleg – megtaláljuk mi magunk."
"Minél egyértelműbben szeretném papírra vetni lelkem rezdüléseit" – ez a vallomás már-már ars poeticaként hangzik. Olyan olvasmányélményeket kíván nyújtani, amelyek megdöbbentenek, szembesítenek, felszabadítanak, elgondolkoztatnak, térdre kényszerítenek, ún. aha- élménnyel, egzisztenciális felismerésekkel szólítják meg a lelkeket. "Át-imádkozott elmélkedései" a szerzőt magát is újra meg újra önreflexióra késztetik. Írás közben tapasztalja meg, "hogy az evangéliumnak milyen átütő ereje van. Értékadó, személyiségformáló, gyógyító."
A kötet javát a Kisesszék, tárcák című, huszonöt írást tartalmazó rész képezi, a második egységben recenziók, beszámolók kapnak helyet. Csaknem minden esetben igyekszik beszédes címet választani, ilyeneket: Boldogság? Az mi?, Kifelé az iskolából!, Giccs, ami nincs, Lélekfuvallat, Melyik farkast eteted?, Szösszenet a székelyekről... Az olvasás örömét az is fokozza, hogy mivel ezeket az eszmefutamokat a közrádióban is fel szokta olvasni, igyekszik minél érzékletesebben és pontosabban fogalmazni. Ezt mondja: "Miután a nyersanyagot papírra vetettem, utána elkezdem nyírni, fésülni, faragni, csinosítani, hogy a mondanivaló átütő erejét egyre jobban kisajtolhassam. Az esszé amúgy is kegyetlen műfaj. Nem szereti a szószátyárokat. A világos vonalvezetés, a szikár tőmondatok, a mellbevágó igazságok és a gondolati mélység egyaránt jellemzik."
Az ihletről pedig ezt tudja: "Ha az ember megnyílik előtte, a Szentlélek közbelép és irányítja pennádat. A Lélek inspirál, ihletet ad. Ő szüli benned a gondolatokat, nyitja fel lelki szemeidet új felismerésekre, mondat ki veled addig rejtett összefüggéseket. Lázba hoz, nyugtalanít, sodor, ösztökél és indít. Elemi erővel, félreérthetetlenül áthat, átjár és felpörgeti küldetéstudatodat. A Szentírás betűi, szövegei megelevenednek, személyesen neked szólnak… A Lélek munkája nyomán író is, olvasó is munkatárssá, partnerré válik. Belső kényszert érez, hogy tolmáccsá alakuljon..."
Sebestyén Péter: A jólét délibábja? (Esszék), Státus Kiadó Csíkszereda, 2015. A kötet írásai elérhetők a szerző 2014-ben készült honlapján is: www.peterpater.com
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Falugondnoksági konferencia Torockón
A szociális problémákra a gondnokság az egyedüli lehetőség, amit csak jó szívvel lehet csinálni
Magyarországon 1989 óta, Erdélyben később alakultak az első falugondnokságok. Az eltelt 25 év alatt megerősödtek, tapasztalatokat szereztek, hálózattá fejlődtek. Abból a felismerésből születtek, hogy tájainkon, főleg vidéken egyre több a magára maradt idős vagy beteg ember, segítségre szorulnak a fogyatékkal élők, nő a csonkacsaládok száma. A falugondnokság tehát egy szükséglet, amit főleg az egyházak és a civil szerveződések vállalnak magukra. Magyarországon 1380 falu és tanyagondnokság, Erdélyben 27 szolgálja a vidéki társadalmat, amelyekből megalakult a Romániai Falugondnokság Szövetsége. A magyarországi Vas és Győr-Sopron megyei szervezet, a Brassais Véndiák Alapítvánnyal falugondnoksági konferenciát szervezett Torockón.
Az anyaországi falugondnokságok már kezdetben keresték a partnerséget az erdélyiekkel. 1993-ban Lakner Zoltán miniszteri biztos Torockón a polgármesteri hivatalban tartott tanácskozáson tett kezdeményezést a falugondnokság helyi megalapítására, amelyen megyei román vezetők is részt vettek. Az első falugondnokság a Nyárád mentén, Szentgericén alakult, majd a következő Gyergyóremete külső kerületében, Borzonton. Torockón 1995-ben Falugondnoksági Konferenciát tartottak, 1996-ban újabb konferencia volt a magyarországi Sarkadon. Közben a kezdeményező Kemény Bertalan (Berci bácsi) megkérte Szabó Zsoltot, a Művelődés folyóirat volt főszerkesztőjét, hogy dolgozza ki az erdélyi falugondnokság szabályzatát. Végül 2005-ben Veres Rudolf polgármestersége idején alakult meg Torockón a falugondnokság.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Gyergyószéki táborkínálat gyerekeknek
Gazdag a kínálat a gyergyói táborok palettáján – a feltaláló, régész, színjátszó, táncos, lovas palánták egyaránt találhatnak kedvükre valót. Azok a gyerekek sem kell messzire menjenek, akik csupán jó társaságra, esetleg kalandra vágynak. Az alábbiakban a művelődési központ hírlevelében megjelent táborozási lehetőségeket összesítjük.
A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum két korosztálynak szervez táborokat idén. Az elemi iskolások tematikus napok keretében ismerkedhetnek a természettudományokkal: július 6-10. között, naponta 9-től 16 óráig fénnyel, hanggal, levegővel, mozgással és időméréssel kapcsolatos kísérleteket végeznek, mindeközben megpróbálnak kapcsolódási pontot találni a megfigyelt jelenség és a hétköznapok között. Megtudhatják azt is, hogy a különböző tudományos megállapításokat hogyan használják a muzeológusok. A tanulás mellett sok-sok játék és kézműves foglalkozás segíti az együtt táborozás élménnyé válását. A zárónapon – immár hagyományosan – megírják a tábor krónikáját, és a tábori újság sok fotóval illusztrált, újabb lapszámát emlékül hazaviheti minden résztvevő.
Régésztábor a nagyobbaknak
Az öt-nyolcadik osztályos gyerekeket július 13–19. között a Pricske-tetőn zajló régészeti feltárás helyszínére hívja a múzeum. A táborozók betekintést nyerhetnek a régész munkájába, ki is próbálhatják magukat ebben a szerepben, és gyarapíthatják helytörténeti és történelmi tudásukat. Játékok és vetélkedők is szerves részei a programnak. A tábor egyik különlegessége a naponta továbbfejlődő drámapedagógiai foglalkozás lesz, amelyben megelevenítik a feltárás alatt álló egykori pricskei vesztegintézet életét, elképzelik, hogy a 18. század közepén kik dolgoztak ott, kik voltak azok az utazók, akik útjukat megszakítva kénytelenek voltak akár több hónapot ott tölteni. A zárónapon megjelentetik a tábori krónikát: a sok fotóval illusztrált lapot magával viheti minden résztvevő. A táborokba július 3-ig lehet jelentkezni a múzeum titkárságán vagy a 0266–365229-es telefonszámon naponta 9 és 17 óra között.
Kaland, alkotás Várbükkben
A Fenyőmag Gyerekfoglalkoztató Központ július 20. és 25. között Várbükkbe (5-ös km) várja a 8-12 éves gyereket egy tartalmas hétre, jó társaságra, kalandra és alkotásra. Jelentkezni július 5-ig lehet Eperjessy Kinga óvónőnél a 0744–882302-es telefonszámon. A tábor részletes programja megtekinthető a Fenyőmag Facebook-oldalán.
Csalamádé-tábor színjátszóknak
A Csalamádé színjátszó táborba a hetedikeseket és nagyobbakat várja a szervező Szín-kron diákszínjátszó csoport és a gyergyószentmiklósi Művelődési Központ. Mozgást, agytornát, közös és egyéni munkát, ugyanakkor sok-sok szórakozást ígérnek a résztvevőknek. Mindezt a július 3-23. között zajló táborban, aminek első hetében Güdücön műhelymunkákat tartanak, a második hétben a gyergyószentmiklósi színháznál intenzív próbafolyamat zajlik, a zárónapokon pedig az elkészült előadást mutatják be a környező településeken. A táborban a helyek száma korlátozott, a még néhány betöltetlen helyre a 0740–517174-es telefonszámon lehet jelentkezni július 2-ig.
Angol nyelvtábor két korosztálynak
Kids Camp névvel intenzív angol nyelvtábort hirdetnek 7-14 éves gyerekeknek Borzonton, a Dorka Panzióban. A 7–9 évesek július 15–19. között, a 10–14 évesek július 13–19. között táboroznak. A programban beszéd- és memóriafejlesztő, szerep-, illetve társasjátékok szerepelnek, ugyanakkor kreatív és szórakoztató foglalkozásokat is kínálnak a szervezők. Érdeklődni, jelentkezni a 0741–081604, illetve a 0748–124003-as telefonszámokon lehet.
Lovastábor „góbésan”
A Góbé Lovasudvar két időpontban is hirdet tábort: július 27.–augusztus 1-je, illetve augusztus 31.–szeptember 5. között. A kínálatban lovaglási, lóápolási ismeretek elsajátítása, lovasoktatás szerepel, vannak kedvcsináló programok és vetélkedők.
Érdeklődni, jelentkezni a 0740–085619-es telefonszámon lehet.
Tánctábor kezdőknek, haladóknak
Szintén augusztusi program a Gyergyói Néptánc- és Zenetábor, amelyet idén is Gyergyóremetén szerveznek 3-8. között. A táborban a néptáncoktatás három csoportban, három helyszínen fog zajlani. Oktatók: Farkas Tamás és Gál Nóra Magyarországról, Ivácson László, a Háromszék Együttes művészeti vezetője és Tekeres Gizella Sepsiszentgyörgyről, illetve Sándor Csaba, a balánbányai Ördögborda Táncegyüttes vezetője és Laczkó-Benedek Tünde, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosa.
A táncon kívül gyergyói népzenét és népdalokat is elsajátíthatnak a táborozók, idén a Magyarországról érkező Vizeli Balázs hegedű- és Dsupin Pál furulyaoktató foglalkozik a zene iránt érdeklődőkkel. Népdaloktató: Erőssné Sándor Judit. Jelentkezni július 26-ig lehet a 0752–241873-as telefonszámon vagy a bakai77@yahoo.com e-mail címen.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Búcsú a kolostorban
Július 16-án, Karmel hegyi Boldogasszony ünnepén, csütörtökön rendkívüli találkozó és azt követően búcsús szentmise színhelye volt a marosszentgyörgyi karmelita kolostor. A találkozóra Erdély különböző településein – Altorja, Árkos, Bereck, Csíkcsicsó, Csík-karcfalva, Csíkrákos, Csíksomlyó, Csík-szentdomokos, Csíkszentgyörgy, Csíkszereda, Feltorja, Gyergyóremete, Gyergyóújfalu, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Marosszentgyörgy, Marosvásárhely, Mikóújfalu, Nyárádköszvényes, Nyárádremete, Ozsdola, Sepsiszentgyörgy, Szárhegy – működő karmelita imacsoportok tagjai és a környező települések hívei – mintegy háromszázan – jöttek el.
A kolostor kertjében felállított oltár körül letelepülő híveknek 15 órától Hajlák Attila marosvásárhelyi atya, a lelkiségi mozgalom lelki vezetője tartott katekézist, oktatást Az vagyok, akit a Jóisten megálmodott, teremtett, szeret, meghívott és küldött témával. Ezután közös szentségimádás, zsolozsma, rózsafüzér, majd a szentmise következett. A szentmise főcelebránsa Hajlák Attila volt, a szentbeszédet Sebestyén Péter tartotta, de jelen volt még Bartalus Zoltán madéfalvi, Becze Lóránt székelykáli, László Szabolcs nagyernyei, Palkó Ágoston marosjárai és Baricz Lajos marosszentgyörgyi atya is.
A prédikáció után néhányan a skapuláré vállruhát vették át. Ez egy kis, nyakba akasztható, megáldott, posztó (nyaklánc-szerű) vállruha, amelyet a karmelita rend egyik alapítója, Stock Szent Simon (+1265) július 16-án látomásában kapott a Szűzanyától azzal az ígérettel, hogy aki viseli, nem jut a pokolba. Kezdetben csak a karmelita rend férfi- és női tagjai viselték, de aztán kiterjesztették azt az elkötelezett világi hívekre is. A prédikációból többek között azt is kiderült, hogy Deák Ferenc, a haza bölcse, bár nem volt katolikus, skapulárét viselt.
A szentmise végén Baricz Lajos – mintegy házigazdaként – a nővérek nevében köszöntötte a zarándokokat, és megköszönte jelenlétüket, fáradságukat, támogatásukat, amit a nővéreknek rendszeresen nyújtanak. Egyben bejelentette, hogy ezután minden évben a karmelita imacsoportok itt tartják évi nagytalálkozójukat, zarándoklatukat.
Ez a találkozó (melyet korábban a csíksomlyói kegytemplomban tartottak) és búcsú közelebb hozta a Karmel hegyi Boldogasszonyt és a karmelita nővéreket azokhoz a hívekhez, akik már évek, évtizedek óta a világban élő karmelita lelkiséghez tartoznak. A jelenlévők többsége nem volt még a kolostorban, és nem látott karmelita szerzetest, ami most, a Megszentelt élet évében megvalósult.
(Szentgyörgyi)
Népújság (Marosvásárhely)