"Boros Ernő nagykárolyi publicista, a Szatmári Friss Újság szerkesztője "Mindennap eljött a halál" című dokumentumkötete harmadfélszáz oldalon át foglalkozik a második világháború után Észak-Erdélyben bekövetkezett magyar- és németellenes, politikai indíttatású atrocitásokkal, különös tekintettel a Szatmár megyéből a barcaföldvári román királyi fogolytáborba hurcolt ártatlan emberek százainak kálváriájára. A jobbára az oral history módszerével készült, alaposan dokumentált kötet az Otthonom Szatmár megye sorozat 15. köteteként jelent meg a szatmári Szent-Györgyi Albert Társaság és az EMKE kiadásában, s a korabeli feljegyzések, naplórészletek mellett a túlélők és utódok visszaemlékezéseit tartalmazza el egészen a Földváron két évvel ezelőtt felállított, majd leromboltatott emlékmű történetéig és a román történelemhamisítás máig ható jelenségeinek feltárásáig. /Felejthetetlen. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 6./"

"Vincze Gábor szegedi történész felvállalta azt, amitől hazai történészek még ódzkodnak: az erdélyi kisebbségi szervezetek szerepének elemzését. E témakörből nemrég jelent meg testes tanulmánykötete. Aradon a Polgári Együttműködési Mozgalom meghívottjaként a Magyar Népi Szövetségről tartott érdekfeszítő előadást. Az erdélyi magyar történészek amolyan tabuként kezelik a háború utáni magyarság politikai és érdekvédelmi szervezeteinek /Magyar Népi Szövetség/ elemzését. Ugyanígy nem jelent meg megbízható tanulmány a Magyar Párt, vagy az 1944 tavaszáig működő Magyar Népközösségről sem. Vincze kimondta: a MADOSZ a Kommunisták Romániai Pártjának közvetlen irányítása alatt állott, tpvábbá mivel hevesen tiltakozott a II. Bécsi Döntés ellen, Észak-Erdélyben meglehetősen népszerűtlen volt. Ezért kellett megváltoztatnia a nevét Magyar Népi Szövetségre. Az MNSZ pártként működő politikai alakulat volt. Szó volt a Marosvásárhelyi Kiáltványról és a Román Szociáldemokrata Párton belüli Országos Magyar Bizottságról, illetve az 1946-os választási kampány idevágó részleteiről, valamint azokról a történelmi eseményekről, amelyek az 1947-es tisztogatás után 1953-ban az immár pár éve teljes passzivitásra kényszerült MNSZ feloszlatásához vezetett. /Puskel Péter: Anyaországi történész a Magyar Népi Szövetségről. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 7./"

"Boros Ernő Mindennap eljött a halál /Szent-Györgyi Albert Társaság és az EMKE kiadása, Szatmárnémeti, Otthonom, Szatmár megye sorozat 15. kötete/ című új könyvében a Brassó melletti Földváron létesített haláltáborról írt, ahova sok ezer magyart és több száz németet hurcoltak el a románok 1944 végén, 1945 elején. A könyvben több túlélő emlékezését közölte. A kötetben közölt dokumentumok egy része előzőleg megjelent a Szatmári Friss Újságban, másik része a Romániai Magyar Szóban. Boros Ernő etnikai tisztogatásról beszélt, amit a kötetben bebizonyított. A háború utáni békeszerződések határrendezése miatt volt szüksége a román hatalomnak arra, hogy Észak-Erdélyben, különösen a Partiumban a románság javára módosítsa a lakosság etnikai összetételét. A németeket, mint "háborús bűnös" nemzetet nyíltan lehetett internálni, a magyar lakossággal burkoltabb megoldásokat kellett keresni. A könyv idézte a román miniszterelnökség utasítását a vármegyék első tisztségviselőihez (Nat.I./197/450-VIII keltezéssel) a magyar lakosság kitelepítéséről. "Indok: szabotázs stb., fasiszta magatartás, rémhírterjesztés, izgatás, oroszokkal való összeférhetetlenség. Végrehajtás: minden kiutasítás a D1/ 6. utasítás szerint hajtandó végre, csupán a kiutasított személyekkel, szóbelileg közölhető, nyilvánosságra nem hozható, erről írásbeli végzés ki nem adható. Ingatlanok el nem adhatók, ingó dolgok túlsúlyban nem vihetők (hivatkozni a CFR nehéz helyzetére), mivel azokat román területen szerezték. Újságokban publikálandó a magyar nemzetiségiek soviniszta magatartása, amellyel lehetetlenné teszik az itt élő népek békés fejlődését és megélhetését". Boros a hozzáférhető dokumentumok alapján legkevesebb 40.000-re teszi a Földvárra hurcoltak számát. Közülük legalább ötezren meghaltak a táborban. De nem csak Földvár volt, hanem Hidvég, Lugos, Borosjenő, Temesvár, Belényes, Radna, Pitesti, Gyulafehérvár és még annyi más tábor. Egyetlen menekvés volt a haláltáborokból. Azok megmenekülhettek, akik írásba adták, hogy ezentúl románok lesznek. - Mintha az indokoltnál is félénkebbek lettünk volna a feltárásban, különösen abban, hogy a nagyobb, akár az EU nyilvánossága elé vigyük azokat, jegyezte meg a könyvet ismertető Sike Lajos. Ezt a könyvet le kellene fordítani románra is. Tananyagba kellene beépíteni a könyv mondanivalóját. Ismerje meg az ifjúság, miként bántak el nagyszüleikkel. /Sike Lajos: Tananyagba kívánkozik Boros Ernő Földvárról írt könyve! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./"

"A haláltábor utóéletéből. A ma 88 esztendős Czumbil István 1944 őszén magyar katonaként megsebesült a fronton. Mire a szovjet-román csapatok bevonultak szülőfalujába, Mezőteremre, ő már befejezte a háborút, és odahaza gazdálkodott. Néhány nap múlva a román csendőrőrmester kidoboltatta, hogy a magyar seregből lemaradtak jelentkezzenek az őrsön, ahol érvényes papírokat kapnak. Jelentkeztek, de nem igazolványt kaptak, hanem menetoszlopba rendelték őket a román csendőrök, és vitték őket a földvári haláltáborba. Csirák János nevű sorstársa emlékezett: 1944 novemberében a mi vidékünkről több emberszállítmányt irányítottak Földvárra, az övéké volt az utolsó. Az előző transzportokból a magyarok közül a fiatalabbakat, erősebbeket kiválogatták és továbbvitték Oroszországba, kényszermunkára. Mire ők utolsókként odaérkeztünk, az oroszok rájöttek, hogy a románok becsapják őket: a románok Erdélyből el akarják távolítani a magyarokat, és a valóságban az összeterelt magyarok nem partizánok, ahogy a románok állították. Az egész földvári tábor csak azért volt, hogy a magyar pusztuljon. És Földváron tényleg nagyon sokan meghaltak. Földváron földbe ásott, náddal fedett viskókban, ugyancsak földből készített ágyakon feküdtek, és nagyon fáztak, mesélte Kún Ferenc börvelyi túlélő. Enni alig kaptak, a tífusz is pusztított. Az idő múlásával egyre sűrűbben kellett temetni. Az 1944. szept. 12-én Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezményben ez állt: "A szövetséges kormányok a bécsi döntésnek Erdélyre vonatkozó határozatát semmisnek tekintik, és egyetértenek azzal, hogy a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak nagyobb része) adassék vissza Romániának." A szovjetek tehát nem kötelezték el magukat egész Erdély visszaadása mellett, de nem is zárták ki ennek a lehetőségét. Az 1944. szeptember 11-16. között megtartott második quebeci konferencián Franklin Roosevelt, az Amerikai Egyesült Államok elnöke a következő javaslatot terjesztette elő: Magyarország kapja meg Észak-Erdélyből az Arad-Szatmár határsávot, amely 14 500 négyzetkilométer és 1 millió 98 ezren lakják, Észak-Erdély többi része pedig kerüljön Romániához. - A román kormány azonban mindenáron egész Erdélyt akarta, ezért elhatározta: lépéseket tesz az ügy előmozdítása érdekében. Kezdődött az etnikai tisztogatás, a földvári haláltábor ezt szolgálta. Azután, hogy a román csendőrök sok magyart Földvárra juttattak, 1945 januárjában a szovjetek több ezer férfit és nőt Ukrajnába deportáltak, ahol többségüket évekig a dombászi szénmedencében dolgoztatták. A 89-es fordulat után a volt ukrajnai deportáltak előbb Magyarországról kaptak kárpótlást, majd Romániában is olyan törvény született, amelynek értelmében havi juttatásban részesülnek. A földvári haláltábor túlélői nem kapnak kárpótlást. Czumbil bácsi kérdése előbb a megyei munkaügyi igazgatósághoz, majd a Volt Politikai Foglyok. A Földvárra elhurcolt személyeket román csendőrök gyűjtötték össze, román katonák őrizték egy, a második világháború idején is végig Romániához tartozott Dél-Erdély területén fenntartott lágerben. A Földváron történteket tehát nem lehet a szovjetek nyakába varrni, be kell(ene) ismerni: mindenért, ami itt megesett, az akkori román hatóságokat terheli a felelősség. /A haláltábor utóéletéből. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 28./"

"A vádlott neve: Wass Albert /Litera Könyvkiadó, Székelyudvarhely/ címmel megjelent egy kis füzet a Pro Memoria sorozatában. Ebben eddig Szent István király intelmeinek kötete, gróf Apponyi Albert trianoni beszéde, a magyar státustörvény szövege látott napvilágot - egyebek mellett. A Wass Albert-dossziéból való dokumentumokat Szakács István Péter állította össze. Az író Wass Albertet és édesapját 1946. febr. 25- én Kolozsvárt a Népbíróság halálra ítélte - mindkettőjüket távollétükben. Ezen a "tárgyaláson" 63 vádlott fölött ítélkeztek, akik valamennyien anyaországi és erdélyi magyarok voltak: katonatisztek, földbirtokosok, gazdák, iparosok. Wass Alberték ellen az volt a vád, hogy 1940 szeptemberében, a bécsi döntés után, amikor a magyar honvédség bevonult Észak-Erdélybe, súlyos bűntetteket követtek el ezen a vidéken. A nacionalista-kommunista hatalomnak ezekkel a perekkel, a rendkívül súlyos ítéletekkel az volt a fő célja, hogy megfélemlítse a magyar lakosságot és kiforgassa vagyonukból a földbirtokosokat. Koncepciós perben hoztak ítéletet Wass Alberték ellen, kizárólag ellenük szóló tanúvallomások alapján. /Nagy Pál: "A vádlott neve: Wass Albert". = Népújság (Marosvásárhely), okt. 16./"

"Nemeshegyi Péter teológiai tanár és Vanyó László pápai prelátus mellett az erdélyiek közül idén Léstyán Ferenc nyugalmazott általános érseki helynök, Marosvásárhely egykori esperes-plébánosa részesült Fraknói Vilmos-díjban. Léstyán Ferenc a tervek szerint december 10-én veheti át az elismerést Marosvásárhelyen. Az immár harmadik alkalommal odaítélt díj azoknak adományozható, akiknek a munkássága kiemelkedő a teológia, a filozófia vagy az egyháztörténelem területén. Léstyán Ferencet 1937-ben szentelték pappá, 1942-től püspöki levéltáros volt Gyulafehérváron. Az Antonescu-korszakban letartóztatták, de sikerült Észak-Erdélybe szöknie; távollétében halálra ítélték. Később egy évet - ítélet nélkül - börtönben töltött, majd Désaknán kényszerlakhelyen élt. Szabadulása, 1955 után Marosvásárhely esperes-plébánosaként szolgált csaknem negyven esztendőn át. Öt kápolnát építtetett Marosvásárhelyen, s ő kezdte el Erdélyben a cigánypasztorációt. /R. Sz.: Kitüntették Léstyánt. = Krónika (Kolozsvár), nov. 21./"

"Bár minden év szeptemberében újra és újra megpróbálják szítani az ellenséges hangulatot az Ippre látogató politikusok, a település magyar és román lakói megtanulták: ki kell bírniuk egymás jelenlétét. A magyar többségű Ippot hét évvel ezelőtt a román nemzet mártírtelepülésévé nyilvánították, egy 1940-ben elkövetett mészárlás miatt. Hét éve a román parlament kibocsátotta azt a törvényt, amellyel a Szilágy megyei Ipp és Ördögkút falvakat mártírtelepüléssé nyilvánították. Azóta minden év szeptember 14-én megemlékeznek a faluban a központi emlékműnél, amelyet még a nyolcvanas években emeltek. A hivatalosságok, a megyei tanács, prefektúra, a polgármesteri hivatal és ortodox egyház képviselőin kívül ilyenkor egy történelemtanár eleveníti fel az 1940-ben történt eseményeket. Észak-Erdély visszatérése után alig egy héttel levélbomba áldozata lett két magyar honvédtiszt, akik történetesen Ippen tartózkodtak. Az akkor Magyarországhoz tartozó faluba bosszúkommandót vezényelt a magyar hadsereg: 1940. szeptember 14-én katonák lepték el a települést, kivezényelték házaikból a román lakosságot, és gyerekeket, nőket, öregeket sem kímélve mészároltak. Az öldöklésnek 157 áldozata lett, a legfiatalabb egy alig 3 hetes csecsemő, a legidősebb egy 80 év fölötti férfi volt. Emléküket nemcsak a falu központjában emelt obeliszk, hanem a temetőben levő tömegsír és annak felirata is őrzi. Hasonló események történtek Ördögkúton is. Ipp közel négyezres lakosságának kétharmada magyar - közölte Salánki Sándor polgármestertől, aki az RMDSZ színeiben került az öt faluból álló község élére. "A falu többségi magyar lakói is sajnálják az akkori eseményeket, a román lakosság viszont tudja, hogy nem a szomszéd magyar volt az, aki 40-ben lemészárolta a rokonságát, így nincs gond az együttéléssel" - mondta Salánki, aki szépnek nevezte az évenkénti koszorúzásokat, a vele együtt járó ortodox szertartást és a katonai parádét. A templom udvarán megtépázott első világháborús emlékmű áll; csupán a kettőskereszt és a hármashalom maradt rajta épen, a márványtáblát, amelyen Vörösmarty Szózatának első néhány sora volt olvasható, rég eltüntették. A polgármester szerint a község ebben az évben szándékszik az emlékművet felújítani, de az eredeti felirat helyett a két világháborúban elesett ippi hősök nevét vésik majd a táblára. "Már nem aktuális a Szózat, a Hazádnak rendületlenül légy híve..." - mondta Salánki. /Lukács János: Együttélés egy Szilágy megyei mártírfaluban. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./"

"Wass Albert erdélyi mellszobrainak eltávolítását követelte a Román Hősök és Mártírok Emlékét Ápoló Országos Szövetség, közölte az Adevaul című bukaresti román lap jan. 15-i száma. A lap szerint Maros megye két településén, a szászrégeni katolikus, illetve a magyarói református templom udvarán állítottak szobrot annak a Wass Albertnek, akit felelősség terhel a Kolozs megyei Vasasszentgotthárd és Omboztelke községben, 1940 szeptemberében, Észak-Erdély Magyarországhoz történő visszacsatolása után kegyetlenül lemészárolt román lakosok haláláért, és akit tetteiért 1946 márciusában a kolozsvári népbíróság háborús bűnök miatt halálra ítélt. Wass Albert, az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma számára készített önéletrajzában így vallott: "Az életem mindig is nyitott könyv volt. Az most is, és az lesz a jövőben is. Nincs rejtegetnivalóm, és nem kell elnézést kérnem egyetlen tettemért sem. Íróként, a Nemzetközi Pen Club tagjaként azt teszem, amit ennek a nagy szervezetnek a jelmondata hirdet: egy összekuszált világ emberiségének lelkiismerete vagyok". Az ún. Wass-ügy tisztázása érdekében jelentette meg a székelyudvarhelyi Litera Könyvkiadó is azt a mintegy harmincnégy oldalas könyvet, amely először hozza nyilvánosságra az 1946-ban, a kolozsvári népbíróságon zajló koncepciós per dokumentumait. A vádirat alapján Wass Endre és Wass Albert biztatta fel a község katonai parancsnokát, négy vasasszentgotthárdi román meggyilkolására, ugyanakkor Wass Albert bűnösnek találtatott tizenegy omboztelkei román lakos erőszakos halálával kapcsolatban is, a népbiróság szerint ugyanis Csordás Gergely hadnagy a gróf utasítására lövetett le románokat. A kommunista hatalomnak a koncepciós perekkel a magyar lakosság megfélemlítése volt a célja. A Wass Albertre kirótt halálos ítélet elsősorban az erdélyi magyar arisztokrata írónak szólt. Egyetlen szemtanú sem tartózkodott a tetthelyen, a vádlottak pedig nem voltak jelen a tárgyaláson. Maga Wass Albert öneletrajzában így emlékezett vissza: vadászatról hazatérve szerzett tudomást arról, hogy távollétében a határőrök elfogtak négy személyt. Az író értesülései szerint a foglyok szökni próbáltak, mire a katonák agyonlőtték őket. /Papp Annamária: Wass Albert vitatott utóélete. Romániában nem rehabilitálták az erdélyi írót. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./ A fasiszta jelképek kultuszát tiltó 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletre való hivatkozással kérte az Erdélyben felállított Wass Albert-szobrok eltávolítását a Vasile T. Suciu tartalékos ezredes, a Hősök és Mártírok Kultuszának Országos Egyesületének elnöke. Kérése nyomán Ioan Hidegcuti, a Művelődési és Vallásügyi Minisztérium államtitkára levélben szólította fel Bartha József holtmarosi református lelkipásztort és Pakó Benedek szászrégeni római katolikus kanonokot az egyház telkén felállított szobor "ügyének megoldására". Bartha Józsefet a Maros Megyei Ügyészség jan. 15-én kihallgatta a szoborállítás ügyében, ahol céloztak arra, hogy Wass Albert mellszobrának el kellene távolítani. Az ügyész szerint a népbíróság által háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert nevét nem viselheti utca, és nem szabad szobrot állítani neki. A következő kihallgatás jan. 17-én lesz. Bartha József az RMDSZ segítségére számít, valamint arra, hogy hamarosan megtörténik Wass Albert rehabilitálása. Pakó Benedek szászrégeni római katolikus kanonokot a polgármester felkérte a plébánia udvarán álló szobor eltávolítására. Pakó közölte, hogy erre nem hajlandó. Őt jan. 16-án hallgatják ki az ügyészségen. "Az ügyésznek azt fogom válaszolni, hogy egy sovén-nacionalista politikai perbe az egyház nem hajlandó beavatkozni, de személyesen még Pakó Benedek sem. Ez nem a mi perünk, ez a Wass Albert pere, amelyről nagyon jól tudjuk, hogy koncepciós per volt." Pakó Benedek azt is hozzátette, hogy Wass Albert egyik fia, Wass Huba NATO-tábornok, aki annak idején visszautasította magyarországi NATO-s kinevezését, de nem kizárt, hogy a romániai kiküldetést már vállalná. "Wass grófnak elküldtük a román nyelvű újságokban megjelent gyalázkodó cikkeket, hisz egy NATO-tábornokot nem gyalázhatnak ily módon." "Az RMDSZ felvállalta az ügyet, és úgy néz ki, hogy Frunda György lesz az ügyvédünk" - jelentette ki a kanonok. Szászrégenben 2001 augusztusában leplezték le a római katolikus plébánia udvarán Wass Albert mellszobrát. Ugyanabban a hónapban Holtmaroson a református templom udvarán, egy hónappal később pedig Vicén avatták fel az író szobrát. /Antal Erika, Gazda Árpád: Hadüzenet a Wass Albert-szobroknak. = Krónika (Kolozsvár), jan. 16./"

"Szili Katalin, Országgyűlés elnöke az találkozott Ion Iliescu államfővel, az EU-csatlakozásról és a globalizációs kihívásokról esett szó, Adrian Nastase miniszterelnökkel több konkrét kérdést vitatott meg az Országgyűlés elnöke. Szili Katalin elmondta, hogy a két törvényhozás közötti együttműködési program a kormányzati együttműködést segítheti. Nastase tájékoztatta Szili Katalint arról, hogy a román kormány felülvizsgálta az idegenrendészeti törvény módosításáról hozott korábbi sürgősségi rendeletét, s ennek megfelelően 100 ezer euróról 50 ezer euróra csökkentik azt az összeget, amellyel a külföldi beruházóknak rendelkezniük kell ahhoz, hogy tartós vízumot kapjanak Romániában meghatározott gazdasági tevékenység folytatására. Szili Katalin a találkozón tolmácsolta azt a kérést, hogy a román kormány fordítson figyelmet az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról hozott törvény végrehajtására. /Szili Katalin romániai látogatása. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 1./ Febr. 28-án Szili Katalin országgyűlési elnök által vezetett magyarországi küldöttség a képviselőházban találkozott az RMDSZ parlamenti frakciója tagjaival. A találkozón Szili Katalin kiemelte a környező országok parlamenti elnökeivel Budapesten, március 14-re időzített találkozót, melyre meghívta a parlamenti frakciók tagjait is. Dr. Kelemen Atilla részletesen ismertette a mezőgazdasági gondokat. Borbély László az Észak-Erdélyen áthaladó autópálya gyakorlati megoldásáról tájékoztatta a jelenlévőket. Pataki Júlia frakciótitkár felhívta a figyelmet arra, hogy más szakterületeken is fontos lenne az együttműködés, így a család-, egészség-, ifjúságügy területén, illetve a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség megteremtésének témakörében is. Tokay György képviselő az aradi szobor ügyére tért ki, amit az "összmagyarság szimbólumának tekint, és egyúttal megköszönte a magyar állam által nyújtott segítséget e terv a kivitelezéséhez. Markó Attila államtitkár-helyettes az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról tartott rövid beszámolót. Makkai Gergely képviselő kitért a Nyárádszeredán már tíz éve működő Szent István Kertészeti Távoktatási Egyetem helyzetére, és kérte a további támogatást. /Szili Katalin Kolozsvárra érkezett. Tárgyalás az RMDSZ parlamenti frakcióival. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./ "

"Borbély László képviselő, a Képviselőház titkára Budapestre érkezett és márc. 12-én Csillag István gazdasági és közlekedési miniszterrel találkozott. A felek a két ország közötti gazdasági együttműködésről tárgyaltak, megbeszéléseik során azonban különös hangsúlyt fektettek az Észak-Erdélyt átszelő autópálya kiépítésére. Borbély László képviselő az alapítványi támogatási rendszerek minél előbbi beindításáról tárgyalt Szabó Vilmossal, a Határon Túli Magyarokért Felelős politikai államtitkárral és Bálint-Pataki Józseffel, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökével. / Budapesten folytat tárgyalásokat Borbély László képviselő. = RMDSZ Tájékoztató, márc. 13. 2411. sz./ "

"Megoldottnak látszik a magyarországi közalapítványok helyzete, aminek eredményeként remélhetőleg a közeljövőben kiírhatják a határon túli magyar szervezeteknek szóló pályázatokat - jelezte Borbély László az RMDSZ ügyvezető alelnöke, aki márc. 13-án találkozott Budapesten Szabó Vilmossal, a határon túli magyarokért felelős politikai államtitkárral és Bálint-Pataki Józseffel, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökével. Borbély úgy tudja, hogy a támogatások mértéke nem csökken, a támogatott szakterületek pedig bővülnek. Borbély László Budapesten Csillag István gazdasági és közlekedési miniszterrel is találkozott, akivel a két ország közötti gazdasági együttműködésről tárgyaltak, különös hangsúlyt fektetve az Észak-Erdélyt átszelő autópálya kiépítésére. Miron Mitrea román szállításügyi miniszter a következő hetekben Budapestre látogat, ahol megfogalmazzák azt az Európai Unióhoz intézett szándéknyilatkozatot, amely az autópálya - projekt finanszírozási kereteit tartalmazza. Borbély László márc. 14-én a Valer Dorneanu képviselőházi elnök vezette román parlamenti küldöttség tagjaként részt vesz Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnöke meghívására a környező országok parlamenti elnökeinek budapesti találkozóján. /Incze Ferenc: Közalapítványok. = Krónika (Kolozsvár), márc. 14./"

"Márc. 30-án Kolozsvárra látogatott Miron Mitrea közmunkaügyi, közlekedési és lakásügyi miniszter. Közölte, hogy az elkövetkező időszakban nem lehet számítani a Kolozsvárt és Nagyváradot összekötő vasútvonal villamosítására. Boros János alpolgármester említést tett a szatmárnémeti RMDSZ-kongresszuson Medgyessy Péter és Adrian Nastase kormányfő által tett ígéretről, amely a Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Segesvár-Brassó-Bukarest autópálya megépítéséről szólt. Mitrea ezt elutasította, mondván, várni kell az észak-erdélyi autósztrádával, ugyanis az Európai Bizottság nem hagyta jóvá a finanszírozást. A 2,7 milliárd euróra tervezett projekt költségeit nem tudják fedezni. Hozzátette: leghamarabb az Arad-Konstanca autópálya épül meg, és még ebben az évben hozzálátnak a Bukarest-Brassó szakaszhoz. /Kiss Olivér: Lemondhatunk az Észak-Erdélyen áthaladó autópályáról? Függőben a Kolozsvár-Nagyvárad vasútvonal villamosítása is. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./"

"Az Észak-Erdélyen áthaladó Budapest-Bukarest autópálya projekt finanszírozási tervét ápr. 16-án írja alá a román és magyar miniszterelnök Athénban, és nyújtja át Romano Prodinak, az Európai Bizottság elnökének, jelezte Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke.Egyes sajtóhírekkel ellentétben az Európai Bizottság nem utasította vissza a Budapestet Bukaresttel összekötő, észak-erdélyi nyomvonalon haladó autópálya megépítésének finanszírozását. Borbély László a közelmúltban Csillag István magyar gazdasági és közlekedési miniszterrel találkozott Budapesten. "A magyar fél érdekelt a közös infrastruktúra-hálózat kiépítésében, ezen belül az Észak-Erdélyt Magyarországgal Borsnál összekötő sztráda építésének projektjében" - jelentette ki Borbély László. Az Észak-Erdélyt átszelő Budapest-Bukarest autópálya gondolata egyelőre csupán politikai kérdés, szakértői szinten egyelőre csupán a Szeged-Nagylak-Arad-Temesvár-Lugos-Nagyszeben útszakasz megvalósításán dolgoznak. A tervek szerint 2007-re sikerül Nagylakig bekötni a magyar autópálya-hálózatot, az észak-erdélyi sztráda azonban 2010 előtt aligha valósulhat meg a jelenlegi magyar pályatervek szerint. A magyar fél információi szerint a Nagyvárad-Kolozsvár autósztráda elkerülné a Királyhágót, Margittát és Zilahot érintve jutna el Kolozsvárra. /Incze Ferenc: A sztráda kikerüli a Királyhágót. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 2./"

"Beke György új Erdély-könyve, a Gyulafehérvár árnyékában /Státus Kiadó, Csíkszereda, 2002/ politikai telitalálat. Könyvébe belefoglalta a magyar kormány 2002. december elsejei erkölcsi mélyrepülését is. Az erkölcsi érzéketlenségnek ezt a nemzetet megalázó szintjét sem Károlyi Mihály, sem Kun Béla, de Rákosi és Kádár vagy Grósz Károly sem tudta - nem is akarták - alulmúlni. Ezt a fogadást Kovács külügyminiszter úgy próbálta erénnyé kalapálni, hogy hazudott. Azt állította ugyanis parlamenti felszólalásban, hogy 1918. december elseje nem is Erdély elcsatolásáról szól, ott ,,csak" egy népgyűlés volt, és mindezek után nem átallotta a román december elsejét és a magyar március 15-ét egybevetve közös nevezőre hozni. A magyar kormány saját honfitársai vélt nacionalizmusával, antiszemitizmusával van elfoglalva, ami azért okoz nagy gondot és igényel sok munkát, mert előbb létre kell hozni - legalábbis szavakban -, hogy legyen, ami ellen fellépni. A Kinyújtott kéz - levágott kéz fejezetben Beke azt elemezte, miként köszön vissza Gyulafehérvár eszmeisége, politikai törekvései a második világháború után. Iuliu Maniu pártja a háború utáni erdélyi magyarságot gyilkoló pogromok után. A Magyar Népi Szövetség a Román Kommunista Pártnak kötelezte el magát, olyannyira, hogy még a nemzetiségek számára esedékes nemzetközi kisebbségi garanciákat is visszautasították. (Bányai László véleménye szerint Gheorghe Gheorghiu-Dej, Teohari Georgescu személye a legnagyobb garancia ebben a kérdésben.) Dr. Takács Lajos, a magyar képviselőcsoport vezérszónoka 1947-ben Bukarestben nem csak elégtétellel nyugtázta Észak-Erdély visszacsatolását Romániához, hanem külön üdvözölte azt, hogy a békeszerződésből kihagytak bárminemű kisebbségvédelmi záradékot. Továbbá: ,,Meg voltunk győződve és meggyőződésünk azóta számtalanszor felerősödött, hogy a román munkás karja, a román földműves kérges keze és a haladó szellemű román értelmiségi szava sokkal nagyobb és hathatósabb védelmet nyújt nekünk, mint bármilyen záradék." Beke György Ágoston Vilmos - ismét egy erdélyi menekült - Debrecenben elhangzott felszólalására (1992) is kitért. Ebben Ágoston az 1968-as, a romániai magyar értelmiség számára felállított rafinált romániai csapdahelyzetről szól. - Ion Lancranjan uszító pamfletje Erdélyről 1982-ben és az utána következő kiadványok mutatták, hogy nem szűnt meg az uszítás. Ágoston Vilmos elemzéséből kiderül, hogy Ceausescu ugyanazt a módszert követte 1968-ban, mint korábban a Bolyai Egyetem megszüntetése alkalmával vagy később a 80-as években: taktikából paktumot kötött a romániai magyarsággal, azért hozta létre a kisebbségi intézményeket, hogy szembeállíthassa a magyarországi közös irodalmi és irodalmon kívüli törekvésekkel. Ágoston Vilmos hangsúlyozta: ,,Nem tudom, hogy milyen jogérzés szentesíti, hogy egyesek a Dnyesztertől a Tiszáig követeljék a román egyesülést, mikor ugyanezt a magyaroknak megtiltják. Csak az egyiknek van politikai, történelmi, ókori és feudális fenntartó joga a nemzeti egységre - s ne feledkezzünk meg témánkról, az egységes irodalomszemléletre, közös kultúrára -, míg a másik ugyanezen követelését jogtalannak, büntetendőnek tartják." Beke megállapította, hogy Közép-Kelet-Európa most évszázadokra rendezkedik be. Ez teszi különlegesen fontossá az önrendelkezés jogának elismerését a magyarság számára is. Sylvester Lajos hozzátette: A ,,Cserehátak", kaszárnyák telepítése, a románság üldözésének fantazmagóriái közepette ne próbáljuk móresre tanítani, eltávolítani vagy egyszerűen a szájukat befogni azoknak, akik autonómiát, a magyar többségű régiók, elsősorban a Székelyföld gazdasági prosperitását szorgalmazzák. /Sylvester Lajos: Beke György új könyve. Gyulafehérvár árnyékában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12./"

",,Engem már az sem érdekel, ha meggyalázzák, elég volt nekem az, ami az utóbbi négy napban történt." - fakadt ki Sauber Bernat, a Marosvásárhelyi Zsidó Hitközség elnöke a máj. 4-én, felavatott holokauszt-emlékmű körül kirobbant botrány kapcsán. Razvan Theodorescu kulturális miniszter a Marosvásárhelyi Zsidó Hitközség képviselői által elfogadott Remember Holocaust felirattal nem elégedett meg, hanem egy román nyelvű szöveg társítását kezdeményezte, és ebben kérik számon ,,a magyar fasiszta kormányon" a 6000 marosvásárhelyi zsidó elpusztítását. Ez nem a miniszter magánvéleménye, hanem az egykori román állam és a román kormány zsidók ellen elkövetett történelmi bűneinek az áthárítása a köztudatban a magyarsággal azonosítható magyar kormányra, szögezte le Sylvester Lajos. Tény, hogy magyar kiugrási kísérletet megakadályozó szándékkal a németek által megszállt Magyarországon Észak-Erdélyből 1944 májusában és júniusában 151 180 zsidót deportáltak, akiket a németek Auschwitzba szállítottak, és közülük mintegy 16 000 élte túl a haláltábor borzalmait. Romániában viszont már 1941-ben hozzáláttak a zsidók tömeges kiirtásához - egy évvel korábban, mint ahogyan a náci Németországban hivatalosan is elfogadták a ,,végső megoldást", a zsidóság teljes elpusztításának ördögi tervét. 1941 és 1942-ben sor került az észak-moldvai (Iasi, Dorohoi) és a bukaresti pogromokra, a transznisztriai térségben a bukovinai és a besszarábiai zsidókkal végeztek, a teljességében még fel nem göngyölített tömeges zsidógyilkosságoknak mintegy 300 000 személy esett áldozatául. Az akkori Románia területén elkövetett háborús bűnökért az ország vezetőjének, Ion Antonescu marsallnak halállal kellett bűnhődnie, akire Marosvásárhelyen még ma is a nevét viselő utca emlékeztet. Egyesek még mindig úgy gondolják, hogy az elődeik által elkövetett bűnöket teljes mértékben a romániai magyar kisebbség nyakába lehet varrni, kegyeleti megemlékezés és emlékműállítás ürügyén Marosvásárhelyen a románságot újra a magyar lakosság ellen hergelik. Sylvester összegezte: A marosvásárhelyi holokauszt-emlékmű román nyelvű feliratozása, a zsidóüldözés teljes felelősségének az akkori magyar kormányra hárítása és Wass Albert két, nem is köztérre állított szobra, a székelyföldi régió vagy a székelyföldi autonómia ellen indított hisztériakampány, a Székelyudvarhelyi Fórum ellen kezdett hatósági eljárás között az összefüggést nem nehéz észrevenni. /Sylvester Lajos: ,,Az sem érdekel, ha meggyalázzák..." = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 8./ "

"Máj. 20-án Miron Mitrea román közlekedésügyi miniszter Csillag István magyar gazdasági és közlekedési miniszter meghívására Budapesten tárgyalt. A hivatalos küldöttség tagjaként a tárgyalássorozaton az RMDSZ részéről jelen volt dr. Verestóy Attila szenátor és Borbély László képviselő, az RMDSZ ügyvezető elnökhelyettese. A látogatás során a résztvevők megbeszéléseket folytattak az Észak-Erdélyt átszelő autópályával kapcsolatos kérdésekről, az infrastruktúrát érintő más beruházásokról, valamint a teherszállításra vonatkozó problémákról. /Román-magyar közlekedési tárgyalások Budapesten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./ A magyar és a román fél együtt keresi meg az észak-erdélyi autópálya felépítéséhez szükséges pénzforrásokat, ugyanakkor külön-külön is kutatnak finanszírozási lehetőségek után. A két miniszter fontosnak tartotta a két ország miniszterelnöke által április 16-án Athénban Romano Prodinak átnyújtott levelet, amelyben a IV-es korridor megépítése mellett az észak-erdélyi autópálya megépítése is prioritásként szerepel. Csillag István magyar tárcavezető utalt arra, hogy az Észak-Erdélyt érintő autópálya-építés kapcsán remény van a tíz évvel ezelőtt kijelölt nyomvonal Magyarország számára előnyös megváltoztatásáról. A két miniszter megegyezett abban is, hogy a jövőben félévente egyeztetnek; a következő tárgyalást Konstancán tartják. /Salamon Márton László: Ígéretes tárgyalások Budapesten. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./"

"A román kormány határozottan leszögezi, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt - hangsúlyozta a román kormány legutóbbi ülése után kiadott közlemény. A kormány jún. 12-i ülésén jóváhagyta azt az együttműködési megállapodást, amelyet a Román Országos Levéltár kötött az Egyesült Államokban működő Holokauszt Emlékmúzeummal. A román kormány "támogatja azokat a kutatásokat, amelyek az Európában történt holokauszt jelenségét igyekeznek feltárni - egyebek között a román archívumokban lévő dokumentumok alapján is -, ugyanakkor nagy nyomatékkal hangsúlyozza azt a tényt, hogy Románia határain belül 1940-1945 között nem volt holokauszt". Romániában mind a mai napig sokan tagadják, hogy a románokat felelősség terhelné a holokauszt miatt. A romániai zsidósággal szemben elkövetett bűnök miatti felelősség elutasítását jól mutatja az is, hogy a közelmúltban Marosvásárhelyen avatták fel az első romániai Holokauszt-emlékművet, amelynek talapzatára az a felirat került, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösséget "a fasiszta magyar kormány" deportálta Auschwitzba. Az első Holokauszt-emlékmű színhelyének kiválasztása, az emlékműn lévő felirat is azt igyekszik sugalmazni, hogy zsidóüldözések a 2. bécsi döntést követően 1940-ben Magyarországhoz került Észak-Erdélyben történtek. Történelmi tény, hogy Magyarország német megszállását követően 1944 májusában és júniusában a magyar hatóságok 151 180 zsidót deportáltak Észak-Erdélyből. A németeknek átadott zsidókat Auschwitzba hurcolták, közülük alig 16 ezer ember élte túl a haláltábor borzalmait. A zsidók deportálása és tömeges kiirtása Romániában azonban már 1941-ben megkezdődött, szinte egy évvel azt megelőzően, hogy hivatalos programmá lett a náci Németországban a hírhedt végső megoldás: az európai zsidóság kiirtásának terve. 1941 és 1942 folyamán a bukaresti, jászvásári (Iasi), dorohoi pogromokban, a Dnyeszteren túli területeken felállított kivégzőtáborokban - ahová a Besszarábiából és Bukovinából elhurcolt zsidók kerültek - a jelenlegi kutatási adatok szerint 265-275 ezer zsidót öltek meg. Ezekért a tömeggyilkosságokért Románia akkori tényleges vezetőjét, Ion Antonescu marsallt terhelte a fő felelősség, akit háborús bűnök elkövetése miatt 1946-ban halálra ítéltek és kivégeztek. Az első romániai Holokauszt-emlékmű helyszínéül kiválasztott Marosvásárhelyen ma is a háborús bűnös Ion Antonescu marsall nevét viseli az egyik belvárosi utca. /Romániában nem volt holokauszt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./ Egy év és három hónap telt el azóta, hogy a Nastase-kabinet sürgősségi kormányrendeletbe foglalta: a holokauszt tagadása öt évig terjedő börtönnel büntethető. Most pedig a kormány leszögezte, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt. Ezen kormányközlemény után Nastasééknak kevesebb hitelük marad a nemzetközi közösséggel szemben. A fél évszázadon át tartó történelmi misztifikálás után a román vezetés végre elismerte: Romániában a negyvenes években több százezer áldozatot követelő zsidóüldözés folyt. Úgy tűnt, az amerikaiaknak sikerült tudatosítaniuk az Egyesült Államokba látogató román politikusokban: Románia mindaddig nem lehet a NATO tagja, amíg Ion Antonescu marsallnak állítanak szobrokat, amíg nem gátolják meg a román fasiszta diktátor kultuszát, az egyre hangosabbá és hivatalosabbá váló holokauszttagadást. Nagy garral elkezdődött az Antonescu-szobrok leszerelése, ám ahol már kisebb ellenállásba ütközött a dolog, ott ezt sem erőltették. A marsallról elnevezett utcák nevét szinte sehol nem változtatták meg, a nemzetféltő szónokok pedig háborítatlanul uszíthattak tovább a parlamenti pulpitusról, akár a kormánypárt színeiben is. Adrian Nastase miniszterelnök nem volt őszinte, amikor - egy évvel ezelőtt - így fogalmazott: "A jövőt nem lehet hamisításokra és mítoszokra építeni... Románia csakis akkor léphet a demokrácia útjára, és tagolódhat be az európai és euroatlanti struktúrákba, ha előbb őszintén szembenéz történelmével, és nem csupán a hősi cselekedeteket ismeri el és hangoztatja." /Salamon Márton László: Holokauszt, másként. = Krónika (Kolozsvár), jún. 14./ 1944 májusában és júniusában a magyar hatóságok 151 180 zsidót deportáltak Észak-Erdélyből. A németeknek átadott zsidókat Auschwitzba hurcolták, közülük alig 16 ezer ember élte túl a haláltábor borzalmait. A zsidók deportálása és tömeges kiirtása Romániában azonban már 1941-ben megkezdődött, majdnem egy évvel azt megelőzően, hogy a hírhedt végső megoldás a náci Németországban hivatalos programmá lett. 1941 és 1942 folyamán a bukaresti, iasi-i, dorohoi-i pogromokban, a Dnyeszteren túli területeken felállított kivégzőtáborokban - ahová a Besszarábiából és Bukovinából elhurcolt zsidók kerültek - a jelenlegi kutatási adatok szerint 265-275 ezer zsidót öltek meg. /Börtönnel büntethetők? = Krónika (Kolozsvár), jún. 14./"

"Romániában nem volt holokauszt, azaz Románia 1940-1945 közötti területén nem hajtottak végre gyilkosságot a zsidóság ellen - válaszolt jún. 16-án Razvan Theodorescu művelődési miniszter, a kormány állásfoglalására reagáló jeruzsálemi Jad Vasem Intézetnek. "A kimondott embertelen cselekedetek a Dnyeszteren túli területeken történtek, illetve a magyar horthysták által elfoglalt észak-erdélyi térségekben" - hangsúlyozta a tárcavezető. Románia határain belül 1940-1945 között nem volt holokauszt, de Románia részt vett a holokausztban - jelentette ki Razvan Theodorescu művelődési miniszter. A tárcavezető azt követően nyilatkozott a kérdésről, hogy komoly nemzetközi felháborodást keltett a román kormány múlt héten kiadott nyilatkozata, amely szerint Romániában az említett időszakban nem volt holokauszt. A foglalkozását tekintve történészprofesszor miniszter szerint a kormány nyilatkozata megfelel a valóságnak, mivel a román királyság határain belül "ugyan számtalan embertelen dolog, barbár cselekedet, jogsértés, pogrom történt, de nem volt holokauszt a szó nemzetközileg elfogadott értelmében: nem folyt egy nemzeti vagy vallási kisebbség módszeres kiirtása haláltáborokban". Románia az akkori Antonescu-kormány tettei révén részt vett a holokausztban, de ezek a tettek a román hadsereg által megszállt térségben, elsősorban a Dnyeszteren túli területeken történtek, nem Románia határain belül - magyarázta Theodorescu. Külön kitért arra, hogy Észak-Erdélyben "a fasiszta, horthysta Magyarország szervezte meg az ott élő zsidóságot Auschwitzba szállító halálvonatokat". Miután Románia Németország szövetségeseként harcba lépett a Szovjetunió ellen, Hitler arra kérte Ion Antonescu marsallt, hogy folytassák a háborút a Dnyeszteren túl is. Ennek elfogadásával politikai pályafutásának talán legsúlyosabb hibáját követte el Antonescu - állapította meg Theodorescu. Hangsúlyozta, hogy a Dnyeszteren túli terület, ahol valójában volt holokauszt, soha nem tartozott Romániához, mivel a terület 1941. augusztus 19. és 1944. január 29. között csak román fennhatóság alatt állt. "A zsidóságot innen Transznisztriába deportálták, ahol tömeggyilkosságot követtek el ellenük" - mondta. /Theodorescu védekezik. = Krónika (Kolozsvár), jún. 17./"

"Az izraeli külügyminisztérium bekérette Románia nagykövetét, mivel a bukaresti kormány olyan nyilatkozatot tett közzé a múlt héten, miszerint 1940 és 1945 között Románia határain belül nem volt holokauszt - közölték a román lapok. A román nagykövetet arról tájékoztatták, hogy "Izrael aggodalommal fogadta a román kormány nyilatkozatát, amely nem felel meg a történelmi valóságnak". Egyben felhívták a diplomata figyelmét arra, hogy a román kormánynak meg kell találnia a megfelelő módot a szerencsétlen nyilatkozat helyesbítésére, hogy a kétoldalú kapcsolatok ismét normális mederbe kerüljenek. A román lapok értesülései szerint az izraeli törvényhozás, a knesszet integrációs bizottsága rendkívüli ülésen vitatja meg a román kormány nyilatkozatát. A román sajtó csak a nemzetközi felháborodást és az izraeli diplomáciai lépést követően foglalkozott érdemben a román határokon belüli holokausztot tagadó nyilatkozattal. A liberális irányzatú központi román lapok részletesen beszámoltak a nemzetközi visszhangról, a nacionalista román sajtó többsége viszont úgy vélte, ez a téma nem érdekli a románokat. A Curentul című lap úgy fogalmazott, hogy bár a román kormány joggal tagadja a romániai holokausztot, emiatt a zsidó és cigány szervezetek haragját vonta magára. A lap külön hangsúlyozta: "A gyalázatos bécsi döntésekkel elrabolták Észak-Erdélyt országunktól, s az ajándékba kapott területen Magyarország brutális zsidó-, cigány- és románellenes közigazgatást épített ki. Ugyanebben az évben a Szovjetunió elorozta Romániától Besszarábiát és Észak-Bukovinát, Bulgáriát pedig megajándékozták Dobrudzsa déli részével. Milyen Nagy-Romániáról és milyen román közigazgatásról lehet tehát beszélni?" A Ziua című lap gyorsfelmérést végzett olvasói körében, s a válaszadók háromnegyede - 74,39 százaléka - úgy vélekedett, hogy Romániában nem volt holokauszt. /Román lapok a holokauszt-botrányról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./"

"A román kormány nemrég úgy döntött, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt. Mivel a román kormány erről a döntéséről közleményt is kiadott, az 1953-ban a holokauszttal kapcsolatos tények feltárására alakult jeruzsálemi Jad Vasem Intézet - Jean Ancel történész nemrég megjelent kétkötetes munkájára hivatkozva - szükségesnek tartotta rámutatni, hogy a román kormány döntésével szöges ellentétben a romániai területeken élő akkori 760 ezres zsidó népességből mintegy 420 ezren estek a holokauszt áldozatául, továbbá hogy a román hatóságok közvetlenül részt vettek a zsidók kiirtásában. Sőt: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Miután Izrael diplomáciai lépéseket is tett az ügyben, a román kormány és a hivatalos szervek visszavonulót fújtak, és magyarázzák a bizonyítványukat. Mint ismeretes, a nemrég Marosvásárhelyen felavatott holokauszt-emlékmű talapzatára az a felirat került, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösséget "a fasiszta magyar kormány" deportálta Auschwitzba. Romániában következetesen úgy igyekeznek beállítani a dolgot, mintha a zsidóüldözések kizárólag a 2. bécsi döntést követően 1940-ben Magyarországhoz került Észak-Erdélyben történtek volna. A román nacionalisták egyik kedvenc témája annak bizonygatása, hogy a mindenkivel toleráns románok a zsidókat sem bántották. Bezzeg a magyarok... A mindenkori román magatartás lényege így summázható: mindent letagadni, amit lehet. Magyarországon, épp ellenkezőleg, a háború után évtizedeken át bűntudatot igyekeztek sulykolni az emberekbe. Eredmény: a romániai, illetve a magyarországi köztudatban még jelenleg is az a homályos kép él, hogy Romániában a zsidókra nézve legveszélyesebb időszakot úgymond "meg lehetett úszni", a románok legalábbis kevesebb bűnt követtek el a zsidók ellen, mint a magyarok. Ezzel szemben a valóság az, ami a Jad Vasem Intézet közleményében áll: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Más szóval Romániában nem volt szükség a nácik közbeavatkozására ahhoz, hogy a zsidók többségét legyilkolják. A nácikkal szövetséges románok, minden más országgal ellentétben, ezt itt "saját erőből" oldották meg. Ezzel szemben mi történt a Hitler utolsó csatlósának kikiáltott Magyarországon? Erről az egyik legnagyobb holokauszt-szakértőnek tekintett zsidó történész, Randolph L. Braham A magyarországi holokauszt című könyvében írta: "A történelmi Magyarország zsidó lakossága létszámában 1910-ben tetőzött. A csaknem 21 milliós népességen belül 911.227 főt számlált, ami 5 százaléknak felelt meg. Közülük 471.355 zsidó élt a trianoni Magyarországon. Az első világháború után a trianoni Magyarország zsidó lakossága fogyásnak indult. Lélekszáma 1920-ban 473.355, 1930-ban 444.567 fő. (6,2 után 5,9, illetve 5,1 százalék.) A százalékos csökkenés folytatódott: 1941-ben már csak 4,9 százaléknyi a lélekszám, azaz 400.981. 1946-ban, a holokauszt hatására 143.624 fő - 1,6 százalék. Budapest lakosságának 1920-ban a 23,2 százaléka zsidó, 1941-ben 184.453 fő, azaz 15,8 százalék. Az 1938-39-ben Csehszlovákiától visszacsatolt területeken 146.000 zsidó élt. (68.000 a Felvidéken, 78.000 Kárpátalján.) 1940-ben Romániától visszakerült Észak-Erdély, ahol 164.000 zsidó élt, a Bácskában 14.000. (...) 1938 májusában jelent meg az első, 1939 májusában a második zsidótörvény. Ennek ellenére Lengyelországból és Szlovákiából a kegyetlenül szigorú zsidóellenes intézkedések miatt tömegesen menekültek az érintettek Magyarországra. Évről évre növekedett azoknak a zsidóknak a száma, akik Magyarországon próbáltak menedéket találni. 1943 novemberében már körülbelül 15 ezerre rúgott a számuk. (...) A légkör a kiéleződő antiszemitizmus következtében ugyan romlott, az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (OMZSA) és a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI) azonban jórészt zaklatásmentesen végezhette a dolgát, a magyarországi hatóságok nem gátolták tevékenységüket, sőt kifejezetten jó néven vették, hogy a lakosság egy részének anyagi gondjait maguk a zsidók vették a vállukra. (...) A hatóságok nem zaklatták őket, s a magyarországi zsidóság majdnem normális légkörben élhette életét, mintegy tudomást sem véve arról, milyen szenvedéseket állnak ki hitsorsosaik a szomszéd országokban, ahol ekkor már teljes lendülettel folyt a végleges megoldás gyakorlatba ültetése. (...) A német megszállásig viszonylag normális kerékvágásban haladt a zsidó közösségek élete. A vallásos, egészségügyi, iskolaügyi és jóléti intézményhálózat nemcsak a honi zsidóságot szolgálta, de a Magyarországra menekültek ezreit is. De a magyar zsidóság vezetői elkövettek egy súlyos hibát. Bár tudatában voltak annak, milyen sorsot szánt a náci Németország a zsidóknak, nem készültek fel a katasztrófára. Okok? A magyarországi zsidó vezetés vakhittel bízott abban, hogy őket nem sepri el a holokauszt. (...) A zsidó vezetés gyakorlatilag a deportálások elkezdődéséig hitte, hogy a magyarországi zsidóság, az európai zsidóság nagyobb közösségeitől eltérően, fizikailag akkor is viszonylag sértetlenül kerül majd ki a háborúból, ha gazdaságilag tönkre is megy. Annak a reményüknek, hogy valamiképpen csak megússzák, tápot adott az a tény, hogy Magyarország a biztonság szigete volt a háború négy és fél esztendején át tomboló pusztítás óceánjának kellős közepén. A magyarországi zsidó vezetők előtt nem volt ismeretlen, hogyan bánnak a nácik a zsidókkal ott, ahol ők az urak. Ennek ellenére nem világosították fel a zsidó tömegeket és nem tettek egyetlen hathatós óvintézkedést sem, amivel Magyarország megszállása idején elháríthatták vagy legalább csökkenthették volna a katasztrófát. Mint minden épeszű ember, a magyarországi zsidók is egyszerűen elképzelhetetlennek tartották emberek millióinak futószalagon történő kiirtását, a világ szeme láttára, a 20. században. Sejtették, hogy a határokon túl iszonyatosan bánnak a zsidókkal, de azzal áltatták és biztatták magukat, hogy az a "civilizált" Magyarországon nem eshet meg. (...) Magyarország megszállása idején Eichmann virágkorát élte. Magyarországon volt Európa utolsó, viszonylag érintetlen zsidó közössége. A magyarországi program kivitelezésére kijelölt Sonderkommandóban Eichmann legközelebbi munkatársai kaptak helyet, akik sokéves tapasztalatokkal rendelkeztek a végleges megoldás programjának megvalósításában Európa különböző országaiban. 1944. március 19-én vasárnap reggel a németek megszállták Magyarországot. Veesenmayer és a birodalomban lévő felettesei jól tudták, hogy a német megszálló hatóságok csak akkor képesek megfelelően működni, ha a magyar államapparátus támogatását élvezik. Tudták, hogy a hadsereg, a csendőrség és a rendőrség lojalitásának biztosításán kívül az állam egyéb központi és helyi igazgatási és végrehajtó szervei lojalitását is biztosítaniuk kell. Mikor megalakult a Sztójay-kormány, a németek ragaszkodtak ahhoz, hogy mind a különböző minisztériumok irányításával megbízott államtitkárokat, mind a fontosabb osztályok és részlegek vezetőit németbarát elemekkel váltsák fel. A csendőrség volt a magyarországi zsidók összegyűjtésének és deportálásának fő eszköze. A gettóba záráshoz, összegyűjtéshez és deportáláshoz igénybe vett csendőrök közül sokan sváb származásúak és nácibarátok voltak. A magyarországi holokauszt legtöbb túlélője tanúsítja a csendőrök kegyetlen és barbár viselkedését e rettenetes időszakban. A németek előbb a központi kormányszervekben hajtottak végre tisztogatást, majd a helyi szervekben. (...) Május eleje, az erdélyi zsidók gettóba vitele. A német megszállást követően a honvédelmi minisztérium, amely az előző négy-öt évben a zsidók szenvedéseinek egyik legfőbb okozója volt, most hirtelen egyike lett azoknak a kormányhivataloknak, amelyek zsidó életek mentésével kezdtek el foglalkozni. Feltételezhető, hogy néhány vezető katonához és politikushoz hasonlóan jó néhány katonai parancsnok is rádöbbent, mit is takar valójában a gettósítás és deportálás, és úgy érezték, hogy a zsidók megmentése érdekében mindent meg kell tenniük, amit csak tudnak." Tehát - nem magyar, hanem részrehajlással a legkevésbé sem gyanúsítható zsidó történész szerint - a náci megszállásig Magyarországon a zsidóknak viszonylag jobb sorsuk volt, mint a környező országokban, pogromokra ezt követően sem került sor, a deportálásokat a nácik erőpozícióból kezdeményezték. Igaz, a zsidók összegyűjtését és külföldre irányítását a magyar hatóságok együttműködése tette lehetővé. Azonban Romániában német megszállás nélkül, illetve minden külső kényszer nélkül, "saját erőből" gyilkoltak le több mint 400 ezer zsidót... /Boros Ernő: A román és a magyar holokauszt-mítosz. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./"

"Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke a vele készített interjúban jelezte, hogy Kovács László külügyminiszterrel három nappal korábban tárgyalt és egyeztetett Budapesten a kedvezménytörvény alkalmazásáról. A magyar kormány bármely képviselője konzultál az RMDSZ-szel, lehetőleg mielőtt a román féllel sor kerülne a megbeszélésekre. Az RMDSZ mára stabil részese a Románia és Magyarország közötti kapcsolatrendszernek. A kedvezménytörvény mostmár megfelel a különböző igényeknek, és tárgyalni már csak az alkalmazásáról lehet. Van néhány olyan kulcskérdés, amiről még csak vitázni sem szabad, például arról, hogy az oktatási támogatás közvetlenül a gyermekekhez, illetve a szülőkhöz jusson el. Terítékre került az Észak-Erdélyen áthaladó autópálya kérdése, ezt Markó az utóbbi évek egyik legnagyobb eredményének tekinti. A gazdasági kérdések mind nagyobb súlyt képviselnek az RMDSZ tevékenységében. Markó leszögezte, az autómia felépíthető, elérhető, decsak az érintett felek közötti tárgyalásos megegyezéssel. Európára jelenleg az a jellemző, hogy nagyon nagy különbségek vannak a kisebbségi kérdés kezelésében, megoldásában. /Gyarmath János: Tálcán nem kaptunk semmit Exkluzív interjú Markó Béla szövetségi elnökkel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 22./ "

"December 31-éig kérhetnek kárpótlást az etnikai alapon meghurcolt emberek. A második bécsi döntés nyomán a Romániában maradt országrészekből a visszatért Észak-Erdélybe menekült magyarok közül csak kevesen kérték a kárpótlást. Szakemberek szerint a magyar nemzetiségűek kárpótlását nehezíti, hogy még nem kerültek elő azok az iratok, amelyek a menekülő magyarok adatait rögzítik. Történeti források szerint az 1940. aug. 30-ai második bécsi döntést követően Dél-Erdélyből közel 200 ezer magyar menekült a Magyarországhoz visszatért Észak-Erdélybe, ahonnan viszont legalább annyi román távozott a Romániában maradt országrészbe.A kárpótlást igénylő román nemzetiségű állampolgárok legnagyobb része azzal igazolja etnikai alapon történt meghurcoltatását, hogy amikor 1940 őszén Észak-Erdélyből Dél-Erdélybe menekült, a román hatóságoknál jelentkezett, ahol nyilvántartásba vették, és segélyben is részesítették őket. Kolozsváron az utóbbi időben egyre többen keresik fel az állami levéltárat, amely kiállítja a kért dokumentumot. Kiss András kolozsvári nyugalmazott főlevéltáros szerint a Dél-Erdélyből Észak-Erdélybe menekült magyarokat is minden bizonnyal nyilvántartásba vették a magyar hatóságok, a baj csak az, hogy erről még nem került elő irat. A nemzeti hovatartozása miatt 1940. szeptember 6-a és 1945. március 6-a közötti időszakban meghurcoltak kárpótlásáról törvény rendelkezik. Valamennyi román állampolgár, akit a vonatkozó időszakban külföldi gettókba és koncentrációs táborokba hurcoltak, koncentrációs lágerekben vagy más helyeken fogva tartottak, kitelepítettek, kiutasítottak vagy menekülésre kényszerítettek, kárpótlásban részesül. Hasonlóan kárpótlásra jogosultak, akiket kényszermunkaosztagokba hurcoltak el, akik túlélték a "halálvonatot", akiknek férjét vagy feleségét nemzetiségi hovatartozása miatt kivégezték, és utólag nem házasodott újra. Az érintettek a besorolásuktól függően havi 300 ezer lejes juttatást kapnak a fogságban töltött minden hónapra, továbbá ingyenes gyógykezelésben és gyógyszeres ellátásban részesülnek, a városi közszállításban mindig, vasúton első osztályon, autón vagy folyami eszközön kísérőjükkel együtt évi 6 alkalommal ingyen utazhatnak. Emellett jár még évi egy ingyenjegy gyógyfürdőre, díjmentes rádió-, telefon- és televízióbérlet, elsőbbség telefonbeszerelésre, igénylésre pedig ingyenes nyughely.A nemzetiségi alapon történt meghurcolást kérésre az illetékes intézmények által kibocsátott hivatalos papírokkal lehet bizonyítani. Ilyen okmány lehet például a katonakönyv vagy a kényszermunkára hurcoltak esetén a pitesti-i 02405. számú katonai egység által kibocsátott bizonylat, de a tanúsító okmány származhat a Nemzetközi Vöröskereszttől vagy bármelyik koncentrációs táborból is. Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő elmondta: Maros megyében a Tg. Jiu-i lágert megjárt magyarok már kapják a kárpótlást. Kovászna megyében több mint 500 kérvényt tárgyaltak eddig, az esetek több mint 90 százalékában pozitív döntés született.Háromszéken több olyan egykori fogoly nyújtotta be kárpótlási kérelmét, akit 1944 őszén a barcaföldvári haláltáborba hurcoltak a román hatóságok. Az elbíráló testület azzal utasította el kérvényüket, hogy bár a benyújtott papírokból egyértelműen kiderül, hogy Földváron tartották őket fogva, nem igazolt az etnikai meghurcoltatás ténye. A kézdialbisi Bod András szerint igazságtalanság történt akkor is, amikor 1944 őszén otthonából sok társával együtt magyarságuk miatt Földvárra internálták, és most is, amikor kérvényét elutasították. /Benkő Levente: Csak a magyarok nem szenvedtek? = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./"

"Szept. 15-én Markó Béla szövetségi elnök, az RMDSZ bukaresti elnöki hivatalában fogadta Michael Guestet, az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövetét. A diplomata az RMDSZ prioritásairól érdeklődött az elkövetkező parlamenti ülésszakra vonatkozóan. Markó Béla az őszi időszak prioritásaiként az alkotmánymódosítás véglegesítését, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen két magyar kar létrehozását, valamint az egyházi ingatlanok visszajuttatásának minél gyorsabb ütemű megoldását jelölte meg. Az RMDSZ elnöke elmondta: a jelenlegi időszak legsúlyosabb problémájának az aradi Szabadság-szobor helyzetének megoldását tekinti, ezzel kapcsolatosan részletesen beszámolt a nagykövetnek. A találkozó során Michael Guest amerikai nagykövet, valamint Markó Béla szövetségi elnök részletesen tárgyaltak az Észak-Erdélyt átszelő autópálya építésének előkészületeiről. Az RMDSZ elnöke az elkövetkező időszak legfontosabb romániai gazdasági célkitűzésének nevezte az autópálya ügyét. A nagykövet kijelentette, véleménye szerint az autópálya megépítése gazdasági fejlődést eredményez az országban. /Michael Guest amerikai nagykövetet fogadta Markó Béla. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./"

"Az RMDSZ heti sajtóértekezletén Markó Béla szövetségi elnök, illetve Borbély László, az RMDSZ kormányzati tevékenységéért felelős ügyvezető tájékoztatta az újságírókat a hét eseményeiről. Markó Béla elmondta, az RMDSZ álláspontja szerint örvendetes esemény az, hogy szept. 23-án Medgyessy Péter miniszterelnök és Adrian Nastase kormányfő aláírták azt a megállapodást, amely a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény romániai alkalmazását biztosítja. Az esemény üzenete tulajdonképpen az, hogy közös erőfeszítések árán, illetve az RMDSZ közbenjárásának köszönhetően, képesekké váltak arra, hogy rendezzék a két ország között felmerülő kényes kérdéseket. A két miniszterelnök az Észak-Erdélyen áthaladó autópálya ügyében is megállapodott. Markó Béla szerint negatív konnotációval bír az a tény, hogy az aradi Szabadság-szobor helyreállításáról nem sikerült véglegesen megállapodni, bár a két miniszterelnök egyezséget kötött arra vonatkozóan, hogy közös megoldást találnak ebben az ügyben. A szövetségi elnök sajnálatosnak tartotta, hogy az aradi Szabadság-szobor visszaállítása körül kialakult vita miatt feszültté vált az RMDSZ és a kormánypárt közötti viszony. Hozzátette: meggyőződése, hogy ebben az esetben is képesek helyesen felmérni a legsúlyosabb problémákat, és megfelelő megoldásokat találni. Az RMDSZ támogatja az alkotmánymódosító törvény megszavazását, illetve részt vesz a népszavazást előkészítő kampányban is. /Az RMDSZ üdvözli a kedvezménytörvény alkalmazásáról szóló megállapodást. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 25./"

"Okt. 8-án Csíkszentdomokoson a vérengzés áldozataira emlékeznek. 1944. okt. 8-án tizenegy székelyt lőtt agyon a gyilkosságairól elhíresült Maniu-gárda a felcsíki településen. A Iuliu Maniu Önkéntes Zászlóalj magyarellenes gyilkosságok és fosztogatások sorozatát követte el Észak-Erdélyben. Az első vérfürdőt Szárazajtán rendezték, ahol 1944. szept. 26-án két székelyt lefejeztek, további tizenegyet sortűzzel agyonlőttek a Maniu-gárdisták. A magyarellenes atrocitásaikat tovább folytatva október 8-án Csíkszentdomokoson tizenegy székelyt végeztek ki. A kiszemelt áldozatokat a falu főterére vezették, majd fegyveres őrizettel a Gábor-kertbe hurcolták, és sortűzzel kivégezték őket. Agyonlőtték a 31 éves Albert Pétert, a 39 éves Bács Annát, az 54 éves Bíró Lajost, a 84 éves György Ágnest, a 29 éves Kedves Ferencet, a 31 éves Kósa Jánost, a 27 éves Kurkó Józsefet, az 52 éves Szakács Antalt, a 18 éves Szakács Imrét, a 19 éves Timár Sándort és a 32 éves Zsók Lajost. A mostani megemlékezésen a hozzátartozók és rokonok mellett a község egyházi és világi elöljárói, valamint az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének képviselői vesznek részt. /Benkő Levente: Az áldozatokra emlékeznek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 8./"

"Holtmaroson találkoztak a világháborúban szolgált, felső-marosmenti honvédek.Ökumenikus istentisztelettel kezdődött okt. 12-én a holtmarosi honvédtalálkozó, Bartha József holtmarosi lelkipásztor kezdeményezésére. Ott volt Szászrégen, Magyarrégen, Marosfelfalu, Marosvécs, Disznajó, Holtmaros, Magyaró, Fickó és Jód "honvédalakulata". Nemes Árpád magyarrégeni lelkipásztor megjegyezte: "amikor a padsorokra nézek, felelevenedik előttem a semmiből teremtődött honvédhadsereg, és az a csodálatos négy év, amikor Észak-Erdélyben is érezhettük, hogy ismét magyarok lehetünk". Meghurcoltatásuk és megaláztatásuk nem ért véget a fegyverletétellel egy időben. "Ellenségekké nyilvánították őket csupán azért, mert szerették a hazájukat és szülőföldjüket" - mondta a szószékről Nemes Árpád. Előkerültek az emléktárgyak, féltve őrzött zsoldkönyvek és dögcédulák, megsárgult képek. /Szucher Ervin: Légcsavar, zsoldkönyv és brómos tea. = Krónika (Kolozsvár), okt. 14./"

"Nincs kormánygarancia az észak-erdélyi autópálya építésére. A Budapest-Bukarest autópálya észak-erdélyi nyomvonaláról egy hónapon belül várható döntés. Adrian Nastase román és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök rögzítette: legkésőbb 2004 végén hozzákezdenek az autópálya építéséhez. Jelenleg a 2004-es költségvetésben csak a 4-es európai folyosó építésére (Arad-Brassó-Bukarest-Konstanca útvonal) szerepel előirányzott pénzösszeg. A honatya közölte, a Bors-Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó útvonalon majdan haladó autópálya egyelőre csak a tervezés szakaszában van, de nincs rá pénz. Pacurariu léggömbnek nevezte Rus kijelentését, miszerint 2004-ben elkezdődnek az észak-erdélyi autópálya építési munkálatai. Antal István képviselő viszont úgy tudja, az Észak-Erdélyben 422 kilométeres távon végighúzódó autópálya első 36 kilométere 2004-ben el fog készülni. /Lepedus Péter, Benkő Levente: Költségvetés autósztrádára szánt tétel nélkül. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./"

"Észak-Erdély visszacsatolására emlékeztek annak évfordulóján szept. 12-én Kolozsvárott, a nemzeti érzelmű fiatalokat összefogni kívánó Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet rendezésében. A még mindig élő félelem miatt a Belsőmonostori RMDSZ és a Pro Iuventute székháza nem telt meg. Herédi Zsolt szociológus, a rendezvény egyik házigazdája elmondta: fontosnak tartják a témáról történő felvilágosítást, mert az ellenpropagandák következtében a kornak és az eseménynek egy erősen torzított képe él a fejekben. Levetítették a Kelet felé! című filmet, amely a magyar királyi honvédsereg városról városra történő erdélyi bevonulásának, visszatérésének képeiből 1940-ben készített válogatás. A honvédeket mindenütt könnyeket fakasztó meghatottsággal fogadták az erdélyi magyarok. Sipos Gábor egyetemi docens, levéltáros szerint ez nem a propaganda felnagyítása, hiszen a nagyszülők mesélték: 1940 szeptembere leírhatatlan örömmel töltötte el Erdély magyarságát. A régi-új magyar közigazgatás nemcsak igyekezett egyenlő mértékkel mérni, hanem segítette is a kisebbségeket. Középiskolában mindenki számára kötelező volt a román nyelv tanulása, a görög katolikus és az ortodox papok fizetése a református papokénak háromszorosa volt, akárcsak a románul tanító magyar tanároké a többi tanári fizetéshez viszonyítva, a zömmel románok lakta vidékeken a közigazgatás a többség nyelvén folyt. A románságot semmiféle atrocitás nem érte, a visszatért területekről Dél-Erdélybe és a Kárpátokon túlra "menekülőket", a Trianon utáni román megszállást válogatott eszközökkel megvalósítókat rossz lelkiismeretük üldözte csak el. A fasiszta, antiszemita és más címkékkel ellátott Horthy-korszakot bátran tanulmányozhatnák a Romániát ma vezető politikusok, hiszen a szélsőségesnek mondott magyar kormány nemzetiségpolitikája háborús időkben is emberségesebb volt, mint a mindenkori román kormányoké békeidőkben. /Bagoly Zsolt: Észak-Erdély visszatért! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 28./"

"Szatmár megyéből kb. 5000 német etnikumú román állampolgárt 1945 januárjában a volt Szovjetunióba deportáltak, ez már ismert történelmi eseménynek számít. Az ott elhunytak emlékére mostanáig az érintett szatmári települések szinte mindegyikében állítottak már emlékművet. Egészen más a helyzet egy másik tragikus deportálás áldozataival. Szatmár megyéből - akárcsak Észak-Erdély más részeiről - 1945 januárja előtt, 1944 novemberében is deportáltak embereket. Ezt a deportálást a román (és nem a szovjet!) közigazgatás képviselői hajtották végre. 1944 októberében Szatmár megye községeibe visszaérkezett azoknak a román csendőröknek a nagy része, akik 1940-ben, a bécsi döntés után hagyták el Észak-Erdélyt. Elsősorban ezek a csendőrök megyénkből több száz magyar, illetve sváb férfit gyűjtöttek össze Szatmár megyéből, és vittek a hírhedt földvári haláltáborba. Ezeknek a deportáltaknak a sorsa a történészek előtt is alig ismert. Az RMDSZ által 1995-ben megjelentetett Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról című kiadvány Szilágy és Szatmár vármegye című, nyúlfarknyi fejezete a következő mondattal kezdődik: "Észak-Erdély eddig nem említett megyéire szórványos adataink miatt nem térhetünk ki." Boros Ernő, az emlékező cikk írója sorra járta valamennyi olyan Szatmár megyei települést - Bere, Börvely, Csanálos, Csomaköz, Domahida, Érkőrös, Gencs, Kaplony, Kálmánd, Kismajtény, Lele, Nagymajtény, Krasznaszentmiklós, Mezőpetri, Mezőterem, Nagyszokond, Szaniszló, Tasnád, Túrterebes, Szatmárudvari -, ahonnan a román csendőrök embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből válogatott. A román csendőrök a katonaviselt férfiakat Csanálosra vitték. A Csanálosra érkezőkről kísérőiratot fogalmaztak, miszerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Ezt követően fegyveres kísérettel vitték őket Földvárra vagy Focsaniba. Útjuk során ennivalót legfeljebb csak jószívű civilektől kaptak. Ha egy fogoly valamilyen gyümölcsöt fedezett fel a közelben, és éhségében kilépett érte a sorból, azt lelőtték. A katonák azokra az asszonyokra is rálőttek, akik ennivalót hoztak, közülük, kettő meg is halt. A láger egy szögesdrót kerítéssel körülvett marhalegelőn volt. A román csendőrök az orosz tisztnek elmondták, hogy ezek partizánok. Az oroszok ugyanis a partizánokra haragudtak a legjobban. A magyarok közül a fiatalabbakat, erősebbeket kiválogatták és továbbvitték Oroszországba, kényszermunkára. Azért fogdosták össze őket, hogy Erdélyből kipucolják a magyarokat. Az egész földvári tábor is azért volt, hogy minél több magyar elpusztuljon. És Földváron nagyon sokan meghaltak. A táborban a földön aludtak, takarójuk sem volt. A székelyföldiekkel együtt eredetileg 32 ezer magyart gyűjtöttek össze, de 1945 januárjában a többieket elvitték Oroszországba, 8500-an maradtak Földváron, olyanok, akik munkára már nem voltak alkalmasak. A Földváron maradottaknak legalább a fele sohasem tért haza. Földváron éheztették, ütötték-verték, megalázták az embereket. /Boros Ernő: 1944 novembere: indulás Földvárra. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 6./"

"Balázs Sándor Mikó Imréről írt monográfiáját (Mikó Imre. Élet- és pályakép, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003.) a televízióban Raoul Sorban és az Adrian Paunescu a "Batalia pentru Romania" (Harc [csata?] Romániáért) című műsorukban magyar fasisztát rehabilitáló munkának nevezték. Megtorló intézkedéseket helyeztek kilátásba, Paunescu szenátor pedig bejelentette, hogy e könyv miatt interpellál a szenátusban. Megdöbbentő, hogy Paunescu, az egykori udvari bárd kimondta: "íme, egy nacionalista, irredenta, zsidógyűlölő, náci, fasiszta", anélkül, hogy akár egy szót is megérthetett volna a könyvből. A könyv belső lapján ez olvasható: "Megjelent a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával." Emiatt a tévéműsorban megvádolták Magyarországot horthysta-fasiszta elemek újjáélesztésével. Sorban ahelyett, hogy arról beszélt volna, üldözte-e őt valaki is 1940-1944 között Kolozsváron, kitették-e állásából, mert román, ahelyett, hogy elárulta volna, mennyi fizetést biztosított neki pengőben az horthysta rendszer, a szenátorhoz hasonlóan antiszemitának, nácinak, zsidóüldözőnek minősítette Mikó Imrét. Azt, a Mikó Imrét, aki mentette a zsidókat. Ligeti Ernő, Janovics Jenő, Hegedűs Nándor, Kiss Mór, Ausch Jenő, Stainer Pál és családja, Szeghő Júlia és fia, Dobó Ferenc és családja, Székely Géza (budapesti ügyvéd), Gyalui (Rozenberg) Béla - nem is teljes listája azoknak a zsidóknak, akik Mikó Imrének, az "antiszemitának" is köszönhetik életüket. A kolozsvári zsidók deportálásának krónikása, Lőwy Dániel elismeréssel írt Mikó Imréről. Mikó úgy mentette meg Gyalui (Rozenberg) Béla osztálytársát a deportálástól, hogy hamis okmányokat szerzett be neki, amelyek "igazolták", miszerint Gyalui 1919-ben a Székely Hadosztályban harcolt, holott akkor mindössze hatéves volt. Az ügynek folytatása volt. Miután Gyalui (Rozenberg) megszabadult a haláltábortól, Kanadába távozott. Amikor Mikót eltávolították a tanügyből, az ő közbenjárására alkalmazták egy kis könyvesboltban elárusítónak. Ebben a magyargyűlölettől csöpögő adásban elhangzott még valami. Sorban azt állította, hogy nem a náci Mikót kell követésre méltó magyarnak kinevezni, hanem másokat, így mondjuk Bethlen Bélát. Bethlen Béla a Horthy-rendszert szolgálta Észak-Erdélyben, előbb 1940 őszétől 1944 márciusáig Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármegye főispánjaként, majd a legnehezebb időkben 1944. szeptember 2-ától a keleti hadműveleti területek kormánybiztosaként. Bethlen Béla valóban megmentett sok tordai zsidót. De ha ilyen érdemei voltak, akkor miért kellett a román bíróságoknak börtönbe juttatniuk őt? /Balázs Sándor: Mikó Imre, a fasiszta? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./"