"Gheorghe Funar máj. 15-re rendkívüli ülésre hívta össze a Kolozs megyei tanácsot, mellyel el akarja fogadtatni provokatív határozatát: Göncz Árpád csak akkor léphet be Kolozsvárra, ha elismeri az 1918-as egyesülést, ha elhatárolja magát Erdély múltja és jövője című könyvétől, valamint bocsánatot kér a román néptől a bécsi diktátum után Románia területén elkövetett atrocitásokért és elismeri, hogy Magyarország bűnös abban, hogy Észak-Erdélyben 1941 és 1944 között 152 ezer zsidót öltek meg. A tervezet szerint a városi tanács felhatalmazza Funart, hogy nyilvános gyűléseket és tiltakozó megmozdulásokat szervezzen azon szervezetekkel együtt, melyek védik a román nép érdekeit. - Funar ismételten Göncz Árpád könyvének mondja Bajcsy-Zsilinszky Endre munkáját, melyet Göncz Árpád fordított angolból magyarra. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./ Bajcsy-Zsilinszky Endre munkája 1944-ben Genfben angolul jelent meg, 1990-ben magyarul /Erdély múltja és jövője, Tinódi Kiadó, Budapest/, Göncz Árpád fordította és Vígh Károly történész írt utószót a könyvhöz. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./"

Okt. 31-én Sepsiszentgyörgyön a tanácsülésen Albert Álmos polgármester felolvasta Ion Gavra egységpárti képviselő okt. 29-én kelt, a képviselőház állandó bizottságának címzett levelét, melyben a Hargita és Kovászna megyében élő románok elnyomásáról írt. Többek között azt állította, hogy a két megye román lakói ugyanazokat az atrocitásokat élik át, mint Észak-Erdély román lakói a horthysta uralom alatt. Az RMDSZ újraállítja a magyar közigazgatást, az RMDSZ etnikai tisztogatást folytat, nincsenek román iskolák, nincsenek román templomaik. Albert Álmos Ion Bumbu egységpárti tanácsos véleményét kérdezte Gavra állításairól. Bumbu szerint ezek az állítások nem légből kapottak. Kónya Ádám közbevetette, hogy például Sepsiszentgyörgyön is van ortodox templom. Papp Attila a megyei prefektúra hivatalos adataiból idézett: a katonai, rendőri, hírszerzői szolgálatok vezetői kizárólag románok, 30 közintézményből 15 élén románok állnak, a megye 12 bírójából 9 román, annak ellenére, hogy a román lakosság aránya Kovászna megyében 23,4 %. /Szekeres Attila: Újhorhorthyzmus Székelyföldön? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 1./

A Német Demokratikus Fórum 1994-ben adta ki a Deportarea etnicilor germani in Uniunea Sovietica 1945 /A német etnikumúak deportálása a Szovjetunióba 1945-ben/ című dokumentumgyűjteményt, amely 70 ezer német nemzetiségű román állampolgár elhurcolásáról szól. A könyvben olvasható, hogy a román belügyminisztérium 1944. december 31-én a 32137-es számú parancsban adott utasítást a német nemzetiségűek internálására, majd az 1945. jan. 3-án kiadott 51093-as és 15345-ös számú útmutatókban tudatta a csendőrséggel és rendőrséggel, hogyan kell ezt megvalósítani. Észak-Erdélyből a szovjet hadsereg kiutasította a román közigazgatást, ezért ezen a területen maguk a szovjet katonák hurcolták el a németeket. /Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 26./

"Megtörte a hallgatást Emil Dumitru Steanta, a Fekete szokmányosok /Sumanele negre/ félkatonai szabadcsapatok parancsnokhelyettese, aki csapatával Észak-Erdélyben tisztogató akciókban vett részt 1944 és 1946 között. Csapata, akárcsak a többi csapat több kivégzést hajtott végre, majd visszavonult a hegyekbe, ahonnan csapásokat hajtott végre az új hatalom ellen. Végül a szovjetek kezére kerültek, Gavrila Olteanu parancsnokkal helyben végeztek, Steanta börtönbe került. Büntetéséből 18 évet töltött börtönben, 1964-ben szabadult. Éveken át hallgatott, most viszont a National bukaresti lapnak elmondta, hogyan is történt csapatának megalakulása. 1944. szept. 1-én Iuliu Maniu naszódi házában 11 román értelmiségi megalakította a Iuliu Maniu önkénteseinek századát azzal a céllal, hogy Észak-Erdélyt Romániához csatolják. 1944. szept. 14-én 800 felfegyverzett román fiatal indult el Brassóból Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Maroshévíz, Szászrégen irányába. Szárazajta és több hely vérfürdővé vált. A magyar lakosság a szovjetek segítségét kérték, akik megijedtek a "vasgárdista hordáktól". A szovjet hatóságok kiutasították Erdélyből ezeket a szabadcsapatokat. 1944. dec. 14-én Gavrila Olteanu, Paleancu és Steanta bejelentették, hogy a Fekete szokmányosok megkezdik harcukat a bolsevikok ellen. A Graiul sangelui, a Sinaiai Fegyveresek, a Vlad Tepes II. vasgárdista csoport és a Fekete szokmányosok oroszellenes merényleteket hajtottak végre. Steanta kijelentette: "Nem voltunk antiszemiták vagy magyarellenesek, csak a hazánkat védtük." A Fekete szokmányosok kérik rehabilitálásukat és azt, hogy állítsanak szobrot Gavrila Olteanu parancsnoknak. /Megszólal a "Fekete szokmányos". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./ Rettenetes vérengzések fűződnek ezeknek a szabadcsapatoknak a tevékenységéhez. Szárazajtán lefejeztek ártatlan magyar lakosokat. "

"Ion Iliescu volt román elnök, a legnagyobb ellenzéki párt elnöke aug. 28-án erdélyi körútra indul. Iliescu kifejtette, hogy az erdélyi románokat elárulta a jelenlegi hatalom, a mely megengedhetetlen kedvezményeket tesz az RMDSZ-nek. Szerinte az RMDSZ vezetői egyre gyakrabban utaznak Magyarországra és találkoznak a magyar kormány vezetőivel. Szerinte egy kormány és "egy más ország politikai pártja közötti egyezmények megengedhetetlenek és ellenszegülnek valamennyi nemzetközi normának. Mi több, veszélyeztetik az ország szuverenitását." /Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./ Az Észak-Erdélyt Magyarországnak ítélő bécsi döntés 58. évfordulója alkalmából kiadott nyilatkozatában Iliescu felszólította a román vezetőket, hogy "felelősségteljesen és egységesen lépjenek fel a magyar neorevizionizmus és irredentizmus követeléseivel szemben", továbbá "világos és egyértelmű választ adjanak mind az RMDSZ, mind a magyar kormány akcióira". /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./"

"Az Észak-Erdélyt Magyarországnak ítélő bécsi döntés 58. évfordulója alkalmából nyilvánosságra hozott nyilatkozatában Ion Iliescu volt román államfő, a legnagyobb román ellenzéki párt vezetője arra figyelmeztette a politikusokat, hogy az RMDSZ súlyos román-magyar válságot akar kirobbantani, olvasható a Ziua lapban. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./ Iliescu azt kérte a politikusoktól, hogy "felelősen és egységben lépjenek fel a magyar neorevizionizmus és irredentizmus követeléseivel szemben". Egy szilágysomlyói gyűlésen elítélte az RMDSZ-nek tulajdonított "képtelen szélsőséges túlzásokat, amelyek enklavizálásra és szeparatizmusra vezetnek". A volt államfő szónoki kérdésként felvetette: miért nem követelnek a magyarok egyetemeket Amerikában, Ausztriában, Németországban, Franciaországban, ahol - hangoztatta - több magyar él, mint Romániában. A kérdésre a következő választ adta: "Azért, mert csak bizonyos román területek sorsa érdekli őket". /MTI/"

"Július hónapban jelenik meg Vincze Gábor tanulmánykötete /Illúziók és csalódások. Fejezetek a romániai magyarság második világháború utáni történetéből, Status Kiadó, Csíkszereda/, melyben 350 oldalon az alábbi témákat mélyíti el: Határkérdés, kisebbségi kérdés. Tervezetek, javaslatok az "erdélyi kérdés" megoldására 1945-46-ban; Illúziók kora. Az "észak-erdélyi respublika" négy hónapja; A nemzeti kisebbségtől a "magyar nemzetiségű románok"-ig. Negyvenöt év romániai magyarságpolitikájának vázlata (1944-1989); Magyar vagyon román kézen. A második világháború utáni magyar-román vagyonjogi vita, különös tekintettel a magyar vállalatok, pénzintézetek kérdésére; Magyar föld román kézen. Az 1945-ös erdélyi földreform; A magyar szövetkezetek küzdelme önállóságuk megőrzéséért; A magyar tanügy helyzete 1944 és 1989 között; Fejezetek a Bolyai egyetem történetéből; A Magyar Népi Szövetség válsága; Csángósors a II. világháború után; Magyar egyházak a "népi demokrácia" éveiben.(1945-55); "Gúzsba kötve?" Gondolatok az 1945 utáni évek magyar nyelvű sajtónyilvánosságáról. A könyv egyik tanulmányt a Romániai Magyar Szó folytatásokban fogja közölni. Ebben a szerző arra tett kísérletet, hogy az eddig megismert magyarországi levéltári források, és romániai szakirodalom alapján felvázolja, mi is történt Észak-Erdélyben 1944 szeptemberétől 1945 márciusáig. /Illúziók kora. Az "észak-erdélyi respublika" négy hónapja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./"

Júl. 19-én tudományos ülésszakot tartottak Kézdivásárhelyen, a Céhtörténeti Múzeumban. Egyed Ákos akadémikus nemrég megjelent könyve (Erdély, 1848-1849, II. kötet) bemutatása kapcsán a forradalom és szabadságharc erdélyi sajátosságairól beszélt, kitérvén arra, hogy míg a Pesten megfogalmazott 12 pontban az unió az utolsó helyre került, a Kolozsvárott elfogadott programban már az elsõ helyen szerepelt. Ugyancsak az unióról szólt Pelyach István szegedi történész is, aki Magyarország középkori történetéig, az ország három részre szakadásáig nyúlt vissza elemzése során. Hangsúlyozta, hogy Szent István állama szerves egészet alkotott, s a '48-as uniós törekvések ennek visszaállítását célozták. Hajagos József Észak-Erdély szabadságharcában betöltött szerepérõl értekezett, Bóna Gábor a székely haderõ szerepét méltatta. Kedves Gyula hadtörténész a cári intervencióról megállapította, hogy az orosz hadsereg többszörös túlerõvel tört be az erdélyi szorosokon is, a székelyek keresztülhúzták számításait, hiszen Lüders tábornok nem tudott kijutni a magyar Alföldre. Végül Csikány Tamás megjegyezte: a magyar tüzérek a mai napig Gábor Áront tekintik példaképüknek. /Kézdivásárhely. Gábor Áron, a példakép. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 21./

"A dési születésű Randolph L. Braham, a New York-i City University professzora, a Holocaust világviszonylatban elismert kutatója. Megjelent munkája: A népirtás politikája. A Holocaust Magyarországon /Belvárosi Kiadó, Budapest, 1997./ Legújabb könyve /Román nacionalisták és a holocaust. Múlt és Jövő Kiadó Budapest, 1998./, arról szól, hogyan igyekeznek tagadni a román nacionalisták a román antiszemitizmust és a romániai zsidóság ellen elkövetett népirtást, illetve hogyan próbálják felhasználni a történelemhamisítást magyarellenes propagandájuk céljára. - Közismert, hogy a két román fejedelemségben rendkívül erős volt a nacionalizmus és az antiszemitizmus. A zsidók állampolgári jogait is csak későre, külső nyomásra ismerték el, a berlini kongresszus (1878) és a Versailles-i Békeegyezmény határozatai alapján. A két háború közt főleg a szélsőségesen nacionalista, antiszemita LANC, majd a Vasgárda tett szert nagy befolyásra. A Goga-Cuza-kormány embertelen zsidóellenes törvényeket léptetett életbe (1938), amelyeket a Gigurtu-kormány még szigorúbb rendelkezései követtek (1940). Az első tömegmészárlásokat a románok 1940-ben követték el, amikor a román csapatoknak át kellett engedniük Besszarábiát és Észak-Bukovinát a Szovjetuniónak. Ekkor a visszavonuló román katonai és csendőri egységek a zsidó lakosságon töltötték ki dühüket. Csak Dorohoion 52 zsidót lőttek agyon (1940. július 1.) A vasgárdista zendülés napjaiban (1941. jan. 21-23.) zsinagógákat gyújtottak fel, zsidók lakásait, üzleteit fosztották ki és csak Bukarestben legkevesebb 120 zsidót öltek meg, egyeseket a vágóhíd kampóira akasztottak fel. Az tömegméretű, szervezett népirtás Antonescu diktatúrája alatt ment végbe. A jászvárosi pogrom alkalmával (1941. június 29-30.), amelyet a román hadsereg és a helyi rendőrség hajtott végre a Gestapo közreműködésével, becslés szerint 4000-8000 életet oltottak ki, azzal az ürüggyel, hogy "zsidók rálőttek román és német katonákra" Ezt követően mintegy 5000 személyt - férfiakat, nőket, gyermekeket - két, tehervagonokból álló vasúti szerelvényre hajtottak fel, elképesztő zsúfoltságban és a rekkenő hőségben étlen-szomjan szállították őket állomásról állomásra. Az egyik vonat 8 óra hosszat, a másik hat és fél napon keresztül kóborolt cél nélkül. Közben mintegy 3000-en meghaltak a melegtől, szomjúságtól, sokakat az őrök lőttek le. A román területen elkövetett atrocitásokat még felül is múlták azok, amelyeket Ukrajna megszállt területein követtek el a román csapatok. Amikor 1941. október 22-én a szovjet partizánok felrobbantották a román hadsereg városi parancsnokságát, Antonescu parancsára megtorlásképpen 60 000 zsidót öltek meg. Az 1941. október 6-i kabinetülésen Antonescu kijelentette: "Ami a zsidókat illeti, intézkedem, hogy örökre és teljes mértékben eltűnjenek ebből az országból". Tervét több lépésben szándékozott megvalósítani. Először a besszarábiai és bukovinai zsidókat deportáltatta Transznisztriába (1941 ősze - 1942 nyara), mintegy 150 000 személyt, akik közül legfeljebb egyharmada élte túl a szörnyű állapotokat. A moldvai, havasalföldi és dél- erdélyi zsidók "végleges megoldására" később került volna sor, de közben megváltozott a hadihelyzet: a front megállt, sőt kezdett visszafelé mozogni. Már 1943 áprilisában Antonescu arról beszélt, hogy a háborút esetleg a szövetségesek nyerik meg, és akkor Romániát felelősségre vonják a zsidók kiirtásáért. Igyekezvén ellensúlyozni az eddigi 270 000 áldozat kezéhez tapadó vérét, leállította a deportálásokat, megtagadta a németek ilyen irányú kérését, sőt egyes zsidó csoportoknak lehetővé tette a Palesztinába való kivándorlást. Ennek ellenére a megmaradt zsidó lakosság kb. 10%-a egyéni vagy csoportos atrocitásoknak lett áldozata. Randolph L. Braham könyvében bemutatta, hogyan igyekeztek a román nacionalisták meghamisítani a történelmet. Antonescut háborús bűnösként elítélték, de a bűneiről nem sok szó esett. Amikor a kommunista párt "hazai" frakciója kiszorította a "moszkovita" frakciót (1952-54), akkor erős nacionalista vonal került uralomra, burkolt antiszemitizmussal Ceausescu idejében ez a nacionalizmus sovén, fasisztoid jelleget öltött: lásd az udvari költők és írók (Paunescu, Vadim Tudor, Lancranjan), a "hivatalos" történészek (Ardeleanu, Musat, Ilie Ceasuescu, Pascu) és a sajtóban buzgólkodók hadát, akik közül sokan még ma is mérgezik a közvélemény légkörét. Így a 270 000 áldozatról nem lehetett beszélni. Annál gyakrabban és hangosabban szónokoltak arról a 150 000 szerencsétlenről, akiket a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből és adtak át a németeknek. A cél kettős: kimutatni, hogy a román nép eredendően jó, szelíd, toleráns, demokratikus, ezzel szemben a magyarok véreskezű, fasiszta barbárok. Kifizetődő volt ezt a nótát fújni, tetemes erkölcsi és anyagi haszonnal járt. Rájött erre Raoul Sorban is, aki ráadásul még azt is állította, hogy számos zsidót mentett át Észak-Erdélyből Romániába, ahol azok tökéletes biztonságban voltak. "Érdemei" elismeréseként Sorban elnyerte az Igaz Keresztény címet, Izrael tiszteletbeli állampolgára lett, több alapítványtól, intézménytől jelentős anyagi támogatást járt ki magának. Ügyeskedése során támogatóra lelt Moshe Weinberger- Carmilly, volt kolozsvári neológ főrabbi személyében, aki a deportálások elől Romániába szökött. Hívei nemcsak azt vetik a rabbi szemére, hogy a válságos napokban cserben hagyta őket, hanem főleg azt, hogy nem figyelmeztette őket, milyen sors vár rájuk, pedig ezt neki tudnia kellett. Sorban és a rabbi kölcsönösen tanúskodtak egymás mentőakciói mellett, ezek idővel mind szaporodtak. Kezdetben csak pár családról volt szó, majd százakról, végül ezrekről, sőt tízezrekről. - A történelemhamisítás újabb lendületet vett 1989 után. Paunescu, Vadim Tudor és társaik "jó románként" igyekeznek beállítani Antonescut, valamint néhai gazdájukat, Ceausescut is, politikájuk alapja pedig a sovén nacionalizmus, az antiszemitizmus és magyarellenesség. Raul Sorban készségesen kiszolgálta ezt a vonalat; Paunescunak egy vele készített interjúja ezt a címet viseli: Antonescu marsall a román zsidóság megmentője. Paunescu és társai szerint a transznisztriai deportálásokkal Antonescunak csak az volt a célja, hogy a zsidókat kimentse a háborús éhezésből és járványveszélyből; Észak-Erdélyről szólva pedig a románok és zsidók közös szenvedéséről beszéltek. Végre Moses Rosen főrabbi megtörte a csendet, szóvá tette az Antonescu-féle népirtást és ezzel magára vonta a szélsőséges nacionalisták haragját. Ekkor a Sorban-Weinberger páros támogatóra talált Alexandru Safran, Románia egykori főrabbija személyében, aki utódával, Moses Rosennel ellenséges viszonyban volt. A román szenátus előtt tartott beszédében /1995. március 28./ elhallgatta Antonescu 270 ezer áldozatának mártíriumát és magasztalta Sorban professzor úr "nemes román szellemiségét". Safran rabbi beszédét lelkesen fogadták a történelemhamisító román nacionalisták: leközölte és pozitív hangnemben kommentálta a legtöbb országos sajtóorgánum, különösen a neofasiszta és antiszemita lapok. A román televízió és rádió is kiemeltem foglalkozott vele. Randolph L. Brahamot írásai miatt hevesen támadták a román szélsőséges nacionalisták. /Fey László: Akiket kétszer is megöltek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./"

Márc. 18-án Szilágysomlyón, a református egyház gyülekezeti termében Kós Károly Erdély kövei című grafikai kiállítását nézhették meg az érdeklődők, majd könyvbemutató követett. A Budapestről érkezett Tóth Pál Péter (az MTA demográfiai osztályának főigazgatója) mutatta be Szórványban című szociográfiai művét. A feldolgozott anyag (több mint 12 000 kérdőív) az Észak-Erdélyben, magyar és vegyes házasságban élő családok helyzetét mutatja be 1942-44 között. Egy hasonló jellegű felmérés a szórványban napjainkban is fontos lenne. /Benkő N. Ildikó: Grafikai kiállítás és könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./

Tóth Pál Péter /Budapest/ szociológus Szórványban /Püski, Budapest, 1999/ című könyvéről tartott előadást Nagyenyeden, a Bethlen Könyvtárban. Elmondta, hogy Észak-Erdélyben 1942 januárja és 1944 decembere között - azt követően, hogy a terület visszakerült Magyarországhoz - az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület irányításával a magyar és a nemzetiségileg vegyes családok körében kérdőíves vizsgálatot végeztek. A kitöltött családlapokat a háború végén Budapestre menekítették, de feldolgozásukra már nem került sor. A vizsgálat 709 településén 9998 magyar és 2854 vegyes, azaz összesen 12 852 családra terjedt ki, és több mint 130 ezer személyt érintett. A szerző munkájában kísérletet tett az anyanyelv, az otthon használt nyelv, a vallási életben való részvétel, valamint a különböző kulturális szimbólumok egymásra vonatkoztatott összefüggéseinek feltárására. A családok több mint 67 %-a olyan településen élt, ahol a magyar nemzetiségűek aránya nem érte el az 5 százalékot. Tóth Pál Pétert az adatfelvétel arról győzte meg, hogy a mindenkori hatalom törekvései mellett a magyar származásúak asszimilációjában a spontán folyamatok jelentős szerepet játszottak. /Győrfi Dénes: Szórványban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 3./

A földvári fogolytáborba (1944. szept. - 1945. júl.) nem csak környékbelieket zártak be, internáltak, a már akkor haláltábornak nevezett helyre észak-erdélyi, sőt kelet-magyarországi ártatlan magyarokat is. Észak-Erdély területére, a szovjet foglalást követően, visszatelepedett a román adminisztráció, jegyzőség, csendőrség, s az őket megelőző félkatonai szervezetek, melyek ártatlan magyarokat végeztek ki (Szárazajta, Szentdomokos), kényszerítve a lakosságot, hogy azt végignézze. A román csendőrök a környék minden megyéjéből vittek el, és zsúfoltak a földvári fogolytáborba ártatlanokat. A rabok embertelen körülmények között, étlen, szomjan küzdöttek életükért. Az egészségügyi ellátás hiánya, fertőző betegségek (tífusz), a fagy, vagy erőszakos halál végzett velük. A tábor két temetőjébe temették őket, kezdetben egy halottat egy sírba, aztán 20-25 hullát dobáltak egymásra. A földvári tábor áldozatai emlékére emeltek emlékművet, amelyet Ioan Cioca földvári polgármester irányításával jún. 24-én ledöntöttek. - Így, Európa felé - értékelte a történteket a lap. /Kiegészítés a lerombolt emlékműről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./ A ledöntésről: Boros Ernő: Halottgyalázás Földváron. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 28./

Ünnepélyesen átadták Papolcon a templomban a magyar zászlót és címert, melyet a papolci származású, Budakeszin élő Földes István, a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Közhasznú Alapítvány igazgató-elnöke adományozott a helybeli református gyülekezetnek. - Észak-Erdély felszabadítását követően anyaországi és partiumi városok a barátság, az együvé tartozás jeleként ún. országzászlóval ajándékozták meg a háromszéki településeket. Több helyen az idők viharai ellenére még a zászlótalapzatok is megmaradtak. Földes István tervezi, hogy testvértelepülési kapcsolatot teremt Papolccal. /Zászló- és címerszentelés Papolcon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./

Két éve jelent meg a könyörtelen belső kényszer hatására készült napló, Könczei Ádám naplója: Házatlan csiga. Könczei Ádám naplója (Tinivár, Kolozsvár, 1998). Írójának ereje a szenvedés elviselésében volt. Tizennyolc éves korától - a második bécsi döntés után Észak-Erdélybe került, szüleitől elszakadt, árva diák korától - korai, tragikus, 55 éves korában bekövetkezett haláláig vezette naplóját. Hátrányos családi származása - orvos apja, birtokos anyja - rossz ajánlólevél a háború utáni Romániában. Könczei megalkuvásra képtelen ember, aki magyar nyelv és irodalom szakos tanárként lett kényszerű munkanélküli. Könczei Ádám azt fájlalta, hogy nem tudott hivatásának élni. Népköltészetet, népzenét szeretett volna gyűjteni, de még pályakezdő tanárként egy koholt feljelentés miatt a tanügyből menesztették. Megszakításokkal ugyan, de hét év munkanélküliség várt rá olyan időszakban, amikor nemcsak munkanélküli-segélyt nem fizettek, de munkakerülés címén büntethetővé vált az, aki nem dolgozott. Aztán test- és lélekpusztító éveket töltött nyomdai munkásként. /Balázs Ildikó: Házatlan csiga. Könczei Ádám naplója. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 28./

A Korunk /Kolozsvár/ decemberi száma többek között a karácsony ünnepével, Pannonhalma jelentőségével, a múlt magyar filozófusaival foglalkozott. Nagy Mihály Zoltán-Vincze Gábor tanulmányának címe: Kolozsvár a román ″kiugrástól″ Észak-Erdély ″másodszori felszabadulásáig″. /A Korunk decemberi számából. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 23./

"Gaál György folytatásokban közölt kronológiájában /Kolozsvári kronológia/ 1944 októberéig ért: 1944. október 12-től 1945. március 13-ig Kolozsvár - Észak-Erdéllyel együtt - szovjet fennhatóság alatt autonóm terület volt, március közepén kebelezte be a román közigazgatás. 1944 októberétől a szovjet parancsnokság Tudor Bugnariu tanárt Kolozsvár polgármesterévé, Demeter János ügyvédet pedig alpolgármesterré, Teofil Vescan tanárt a megye prefektusává, Csőgör Lajos fogorvost pedig alprefektussá nevezi ki. 1944 decembere és 1948 februárja között Erdély címmel szociáldemokrata napilap, 1944-1952 között Világosság, a Magyar Népi Szövetség napilapja /szerk.: Balogh Edgár/, 1945 márciusától az Erdélyi Szikra című hetilap /Kommunista Párt Kolozsvár Kerületi Bizottságának lapja/, mely rövidesen Igazság címen napilapként jelent meg 1989 decemberéig. /Gaal György: Kolozsvári kronológia. Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./ Kolozsváron tehát 1944-1948 között három magyar napilap jelent meg. Azóta évtizedekig egy napilap volt /1989 december vége óta Szabadság néven/. Második magyar nyelvű napilappal Szőcs Géza akart indulni, azonban az Új Ezrednek csak négy száma jelent meg /1993. jan. 15-19./. A Krónika 1999. október 30-i indulása sikeres volt: azóta két magyar napilap létezik Erdély fővárosában. "

"Megjelent az Erdélyi Múzeum 2000. évi 3-4. füzete. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület bölcsészet-, nyelv- és történettudományi, valamint jog-, közgazdaság- és társadalomtudományi szakosztályai közlönyének legújabb száma gazdag tartalommal, a szórványkérdésekre koncentrálva jelentkezett. Néhány cím: A szórványkérdés a két világháború közötti történetírásban (Egyed Ákos); Asszimiláció ás identitásváltás küszöbén: egy észak-erdélyi református magyar szórvány, Domokos esete (Biczó Gábor); Szórványsors a történetekben (Keszeg Vilmos); Falu és modernizáció (Albert Ferenc); Egy Szeben megyei magyar szórványközösség (Pozsony Ferenc); A moldvai csángó népdalok és népköltészet gyűjtésével kapcsolatos dilemmák (Demény István Pál); A magyar és a vegyes családok szociológiai-demográfiai helyzete Észak-Erdélyben 1942-1944 között (Imreh István); Látlelet a szórványhelyzet nyelvi következményeiről (Péntek János); Szórványok kutatása (Bodó Barna); Az EME 2000. június 3-i közgyűléséről. /Erdélyi Múzeum (2000. 3-4. füzet). = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./"

"A Kisebbségvédelmi Főosztály kezdeményezésére 1999-ben kormányrendeletet fogadtak el (105. számú), amely a Romániában az 1940. szeptember 6-a és 1945. március 6-a között létező rendszerekben etnikai okok miatt zaklatott személyeknek bizonyos jogokat (kártérítést) állapított meg. A kormányrendeletet 2000-ben a 189. törvénnyel fogadták el, és a jogszabály az elmúlt évi novemberi 553. számú Hivatalos Közlönyben jelent meg. A képviselőház máj. 7-i ülésén Kónya-Hamar Sándor képviselő a miniszterelnökhöz intézett interpellációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvény módszertani szabályozásainak hiánya miatt sok munkaügyi igazgatóság tehetetlen egyes felmerült problémák megoldásában, a szabályozás elmaradása önkényeskedésre, súlyos visszaélésre adott lehetőséget. A földvári vagy Targu Jiu-i lágerekben az említett időszakban fogva tartott nemzetiségi közösségek tagjai nem részesülhetnek a jogszabály jóvátételi előírásaiban, erre vonatkozó kéréseiket sorozatosan visszautasítják olyan indokokkal, miszerint az egyik láger csak politikai jellegű volt, a másikban nem tartottak fogva civileket, nem is létezett kényszermunka alakulat. Kónya-Hamar arra is felhívta a figyelmet, hogy ezúttal is a többségi lakosság érdekében kívánták alkalmazni a törvényt, és Maros megyében például értesítették az Észak-Erdélyből annak idején elmenekült románokat, hogy nyújtsanak be kártérítési kérést. A képviselő szerint a jelenlegi körülmények között ez a jóvátételi törvény csupán propaganda jellegű. /Propaganda jellegű az üldözött kisebbségek kártérítésének törvénye. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./"

"Máj. 18-án Kolozsváron, a polgármesteri hivatalban bemutatták Ferenczy György Erdély Golgotája című, 1941-ben kiadott, és a Sedan Kiadó által román nyelven újra közölt könyvét. A hírhedt mű témája a magyar sovinizmus 1940-44 közötti erdélyi román mártírjai. Gheorghe Funar polgármester kijelentette: "Ezer éves ellenségeink újból megismételhetik a könyvben leírt atrocitásokat, ezért intézkedem, hogy a városban minden illegálisan tartott fegyvert idejében elkobozzanak, és hogy ebben az országban ne alkalmazzanak idegen törvényeket". /Könyvbemutató a városházán. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./ A könyvben olvasható: "Erdély szent földje mártírjainak állít emléket, akik a szélsőséges és soviniszta magyarok intoleranciájának, a vak gyűlöletének, valamint gyilkos indulatának váltak áldozataivá." 1940-44 időszakát akarják ezzel a "művel" ismételten átírni. Történelemhamisításról van szó, a kiadvány hemzseg a sok hazugságtól, csúsztatástól, abból a politikai célból, hogy a nemzetállam keretében egy közösség ellen tömeghangulatot teremtsenek. Mostanra időzítették ezt a kiadást, mert közeledik a közigazgatási törvény életbe léptetésének ideje, egyre aktuálisabbá válik a magyar státustörvény elfogadása. A könyv a bécsi döntés nyomán Észak-Erdélyt visszafoglaló "barbár és állati ösztönökkel felruházott, vandálok módjára viselkedő" magyarokról szól, akiknek tetteire "Európa civilizált országainak történelmében nincs példa". - Iuliufurok és hajdúgyőzők, sajnos egyre többen vannak, rájuk épít a mindenkori román hivatalos és nemhivatalos propagandaszerkezet. A kolozsvári polgármester jelenlétében lezajlott könyvbemutatóról, a Szabadság kivételével, láthatóan egyetlen helyi lap sem tudósított. /Ördög I. Béla: Könyvek és szponzoraik. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./"

"Romániában mostanáig megoldatlan az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának ügye; erre nincs, vagy éppen ellenkező előjelű politikai akarat mutatkozik - állapították meg júl. 25-én a bálványosi nyári szabadegyetem előadói. - Arra van politikai akarat, hogy ne szolgáltassák vissza az egyházi ingatlanokat - jelentette ki Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. A püspök hangsúlyozta, hogy míg mintegy 1000 ingatlan visszaszolgáltatására várnak a magyar történelmi egyházak, 1000 ortodox templom épült tíz év alatt Erdélyben. - Az alapszerződésből cinkos módon kihagyta a két fél az RMDSZ hallgatólagos beleegyezésével az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését - tette hozzá. - Az 580 elkobzott ingatlanunkból ötöt kaptunk vissza kormányrendelettel, de csak egyet birtokolunk ténylegesen - vázolta helyzetüket Tamás József, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye csíkszeredai segédpüspöke. Kató Béla püspök-helyettes bemutatta a gyülekezetében, Illyefalván végzett munkát, azt, hogy román állami támogatást nem kapott sem a gyermekfalu létrehozásához és működtetéséhez, sem az 1700 Kovászna megyei vállalkozást támogató, 7000 munkahelyet létrehozó alapítvány anyagi háttere biztosításához. A román görög katolikus egyház helyzetét Nicolae Anusca lelkész, a balázsfalvi görög katolikus érsekség mellett működő Caritas-szervezet igazgatója mutatta be. A román hatalom egyházához való ellenséges magatartását kommunista és pánszláv fogantatásúnak nevezve. Tőkés püspök kijelentéseire reagálva, Serban Mihilescu kormányfőtitkár megállapította: Tőkés László immár 11 éve aberráns kijelentéseket tesz. /Bálványosi nyári szabadegyetem. Nincs politikai akarat az egyházi ingatlanok visszaadására. Az RMDSZ-nek felül kell vizsgálnia irányvonalát. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ Magyarország határon túli támogatáspolitikájáról szólva Bárdi Nándor a Teleki László Alapítvány részéről - moderátor - a bevezetőben az elmúlt század magyar támogatáspolitikáját vázolta. Eszerint a két világháború közötti időszakban a jövőkép és a döntő stratégiai kérdés a revízió. Jancsó Benedek szerint: elvesztettük a területi integritásunkat, de meg kell őrizni a kulturálist. Budapesten a Népies Irodalmi Társaság foglalkozott az erdélyi ügyekkel, biztosította a két világháború között az erdélyi magyar kisebbség támogatását. Ennek a két oldala: a normatív támogatási politika, a másik a "tűzoltás". A magyar támogatás politikában e kettősség végig megvolt. A két világháború között az erdélyi támogatások nyolcvan százalékát normatív alapon, az oktatásra kellett költeni: ebből tartották el azt az 1800-1900 iskolát, amit az egyházak hoztak létre. Ezt 30-40 százalékban magyarországi pénzekből tartották el. A támogatáspolitika másik része, a politikai támogatás szoros gyeplőn keresztül működött. A második korszak 1940-1944 közötti. Gyakorlatilag Dél-Erdélyben nem lehetett ugyanazt folytatni. Működött a kölcsönösségi kisebbségpolitika: amit csináltak a dél-erdélyi magyarokkal, azt csinálták Észak-Erdélyben a románokkal. Sokkal fontosabb, ami Észak-Erdélyben történt. Gyakorlatilag egy képzésközpontú, tudásalapú modernizációs programot próbáltak megvalósítani: téli iskolákkal, gazdatovábbképzőkkel, az egyetemnek mindenféle más kurzusaival. A harmadik korszak 1944-48: továbbra is folyt a támogatás, Magyarországról a Kisgazda Párton keresztül az erdélyi szövetkezeti mozgalmat támogatták. A negyedik korszak - 1989-ig. Ekkor egyfajta családi, népi támogatás alakult ki. Spontánul szerveződött középosztálybeli vagy értelmiségi csoportok Magyarországról hoztak könyveket. A nyolcvanas évek második felében jelentkezett a gyógyszer a romániai gyógyszerhiány következtében. A magyar támogatáspolitika ötödik korszaka az, ami 1989 után létezik. 1990-1993-94 között döntően bizalmi alapon folyt, majd intézményesült. Negyven évig nem foglalkoztak kormányzati szinten a külmagyar problémával és meg kellett teremteni az intézményes hátteret. Közben a határon túli társadalom és intézményépítés igényelte e támogatásokat. Az 1994-98 között létrejönnek az Illyés Alapítvány és más támogatási formáknál is az adott országban működő alkuratóriumok. Körülbelül 300-400 ember vehet részt e rendszerben az egész Kárpát-medencében. Így sokkal nagyobb az ellenőrzése az erőforrásoknak. 1998-tól aztán gyakorlatilag kiépül a határon túli magyarság intézményrendszere, ezt kellene tovább fejleszteni, működtetni. - Elekes Botond, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának határon túli főosztályának vezetője szerint sajnálatos, hogy az adott országok államhatalmai nem teljesítik vagy szerény csak mértékben azon kötelességüket, hogy az ott élő magyar kisebbség jogos kulturális támogatását ellássák. Dobos András az Új Kézfogás Közalapítvány titkára szerint elsősorban a regionális együttműködés felé kell elmozdulni, ez irányba kell a támogatási formákat építeni és fejleszteni. Veress László, az Illyés Közalapítvány titkára részletesen beszámolt eddigi eredményeikről. Az eltelt tizenegy év után az Illyés Közalapítvány alapintézményként értékelhető. Tíz év 7,5 milliárd forintot jelentett. Érdekes a ciklusok szerinti megoszlás: 1990-994 1,2 milliárd Ft, 1995-1998-ban 1,7 milliárd és 1999-2002-es ciklusban 4,5 milliárd Ft fordítható határon túli támogatásra. A határon túli magyar szervezetek, így az erdélyi is, önhibáján kívül nem tudja maradéktalanul fenntartani intézményrendszerét. /Daczó Dénes: Vigyázó szemetek Tusványosra vessétek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./"

"Nem hozott áttörést a júl. 28-i marosvásárhelyi magyar-román kormányfői találkozó. Orbán Viktor és Adrian Nastase a munkamegbeszélésen nem jutott egyezségre a státustörvény alkalmazásának kérdésében, és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését illetően is csupán a tervekig jutottak el. A román miniszterelnökkel folytatott tárgyalás után a magyar kormányfő felkereste hivatalában Markó Béla RMDSZ-elnököt. Júl. 28-án egynapos nem hivatalos látogatásra Romániába érkezett Orbán Viktor. A magyar küldöttségben Orbánon kívül Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter, Németh Zsolt külügyi államtitkár, Gottfried Péter integrációs államtitkár, Borókai Gábor kormányszóvivő és Vízkelety Mariann, a miniszterelnöki hivatal gazdasági ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkár vett részt. A Nastase vezette delegációban jelen volt Vasile Puscas európai uniós főtárgyaló, Giorgiu Gingaras ifjúsági és sportminiszter, Eugen Dijmarescu gazdasági kormánytanácsos, Cristian Diaconescu külügyi államtitkár és Adrian Severin parlamenti képviselő. A két küldöttség több tagja különtárgyalásokat is folytatott, így például a két sportminiszter és a két gazdasági szakember a kétoldalú együttműködés specifikus kérdéseit tekintették át. A megbeszéléseket követő sajtóértekezleten Orbán Viktor elmondta: érdekes és hasznos volt a megbeszélés, amely "biztató folytatást" ígér. Szerinte három értelme volt a tárgyalásnak: tisztázták, hogy miben nem értenek egyet, kiderült, hogy miben egyezik az álláspontjuk, és lehetőség nyílt konkrét javaslatok és megoldások felvetésére. Orbán öt pontból álló javaslatcsomagot terjesztett elő tárgyalópartnerének: 1. indítványozta, hogy Románia a román nemzethez tartozó magyar állampolgároknak biztosítson ugyanolyan kedvezményeket, amilyeneket a magyar státustörvény nyújt a romániai magyaroknak; 2. a magyar kormány nevében felajánlotta, hogy igény esetén a kétoldalú egyezményben megállapított, jelenlegi nyolcezer fős magyarországi román munkavállalói létszámot 17 ezer főre emelik; 3. javasolta, hogy közös beruházás keretében építsék meg a magyar államhatártól Észak-Erdélyen keresztül Bukarestbe vezető autópályát; 4. felajánlotta, hogy állandóan Bukarestben tartózkodó európai integrációs szakértői csoportot bocsát a román kormány rendelkezésére, akik Romániának adják át a magyar integrációs tapasztalatot; 5. kezdeményezte egy 10-10 milliárd forintos közös beruházási alap létrehozását a Magyarország területén beruházni szándékozó román, illetve a Romániában beruházni kívánó magyar kis- és középvállalkozók számára. - A magyar kormányfő hangsúlyozta: a törvénynek nincs területen kívüli jellege. Ajánlást viszont a helyi közösségeknek, egyházaknak, szervezeteknek kell adniuk, mert ezek pontosan tudják, ki magyar, s a román érdek is azt kívánja, hogy csak a magyarok legyenek a jogszabály kedvezményezettei. Adrian Nastase üdvözölte a magyar javaslatcsomagot, ígéretet tett annak későbbi elemzésére, és a maga során felvetette: Magyarország mondjon le a románok magyarországi munkavállalását korlátozó létszámról, mert ha ez a kvóta nem létezne, a státustörvénybe foglalt gazdasági diszkrimináció is megszűnne. Nastase szerint a nemzetközi kisebbségvédelmi normák jelenleg nem teszik lehetővé a gazdasági és társadalmi kedvezmények biztosítását az anyanemzetek részéről. Nastase ezúttal nem javasolta a státustörvény alkalmazásának felfüggesztését mindaddig, amíg Magyarország az EU tagja lesz. Hozzátette: reméli, nem kell majd román igazolványokat kiállítani a romániai románoknak, hogy a magyarigazolványokat ellensúlyozzák. A magyar küldöttség felkereste hivatalában Markó Béla RMDSZ-elnököt, akit Orbán Viktor tájékoztatott a román kollégájával folytatott megbeszélésről. Ezt követően a magyar miniszterelnök és kísérete Tusnádfürdőre hajtatott, ahol Orbán Viktor - Adrian Severinnel és Markó Bélával együtt - részt vett és előadást tartott a Délkelet-európai vágyak és célok az európai integráció tükrében címmel rendezett fórumon. /Státusügyben a helyzet változatlan. Nem sikerült egyezségre jutnia Orbán Viktornak Adrian Nastaséval Marosvásárhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./"

"Jóllehet nem sikerült egyetértésre jutnia Orbán Viktor magyar és Adrian Nastase román kormányfőnek júl. 28-án Marosvásárhelyen tartott megbeszélésén, Eckstein-Kovács Péter szenátor aug. 3-i kolozsvári sajtóértekezletén pozitívnak értékelte, hogy mindkét fél részéről politikai akarat mutatkozott a találkozóra. Eckstein-Kovács előrelépésnek értékelte, hogy a magyarországi munkavállalás kérdésében mindkét fél nyitottnak bizonyult. A szenátor üdvözölte a magyar kormánynak azt a javaslatát is, hogy közös beruházás keretében építsék meg a magyar államhatártól Észak-Erdélyen keresztül Bukarestbe vezető autópályát. A szenátor tagja annak az RMDSZ keretében létrehozott szakbizottságnak, amely javaslatokat fogalmaz meg az alkotmány módosítására vonatkozóan. Tájékoztatása szerint nemcsak az alkotmány nemzeti kisebbségeket érintő előírásainak módosítására kívánnak javaslatokat tenni, hanem a dokumentum teljes szövegét szeretnék felülvizsgálni. Eckstein-Kovács Péter felháborodásának adott hangot amiatt, hogy Kolozsváron a polgármesteri hivatal a szenátori és képviselői irodák működtetésére olyan épületben jelölt ki székhelyet, amelyet az új ingatlantörvény értelmében a volt tulajdonosok jelenleg visszaigényelnek. Ennek következtében a felújítási munkálatokat, amelyeket valójában el sem kezdtek, leállították. A szenátor hangsúlyozta: Kolozsvárnak volt és van tanácsa. A sajtótájékoztatón egy magyarul feltett kérdésre az egyik román újságíró kolléga felháborodott: a többiekkel szembeni tiszteletlenségnek nevezte, hogy az illető magyar újságíró nem az állam nyelvén intézte kérdését a szenátorhoz. Eckstein-Kovács Péter elmondta: a kialakult gyakorlat szerint a kérdéseket magyarul is fel lehetett tenni, ez eddig soha senkit nem zavart. Ott még nem tartunk, hogy az RMDSZ székházában egyesek kikérjék, milyen nyelven beszéljenek. /Eckstein-Kovács Péter pozitíven értékeli a román-magyar miniszterelnöki találkozó. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./"

"Öt héttel a javaslattétel után a román fél még nem adott választ Orbán Viktor Marosvásárhelyen bejelentett ötpontos javaslatcsomagjára. Noha Adrian Nastase miniszterelnök korábban elmondta, hogy a válaszadás előtt a szakminisztériumok elemzik a javaslatokat, az illetékes tárcák sajtóosztálya alig szolgált információval a Krónika érdeklődésére. A szállításügyi tárca szóvivője nem tudja, miben segíthetné Magyarország az autópálya-építést. A román fél nem fogadta túl nagy lelkesedéssel az ötpontos javaslatcsomagot. A magyar kormányfő felajánlotta, hogy a román fél rendelkezésére bocsát egy állandóan Bukarestben tartózkodó, európai integrációval foglalkozó szakértői csoportot, amelynek költségeit a magyar kormány fedezi. Orbán Viktor ugyanakkor felajánlotta, hogy tetemesen hozzájárul a magyar határt Bukaresttel összekötő autópálya építéséhez, ha a román fél eldönti, hogy a nyomvonalat Észak-Erdélyen át húzza meg. A javaslatcsomag a kétoldalú munkavállalási egyezmény bővítésére is kitér: eszerint hétezerről tizennégyezerre emelnék a Magyarországon munkát vállaló román állampolgárok keretszámát. A marosvásárhelyi találkozón Orbán Viktor indítványozta a kis- és középvállalatok kölcsönös támogatását is. Az elképzelés szerint tíz-tízmilliárd forintos pénzalapot hoznának létre a Magyarországon beruházni kívánó román, illetve a Romániában beruházó magyar vállalkozások hitelezésére. Végezetül a magyar kormányfő javasolta, hogy Románia is dolgozzon ki a státustörvényhez hasonló jogszabályt a határain kívül élő románok támogatására. /E. Ferencz Judit: Románia nem kér a támogatásból? Feledésbe merült Orbán Viktor ötpontos javaslatcsomagja. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./"

"Szept. 5-én Victor Neuman temesvári történészprofesszora washingtoni Woodrow Wilson tudományos központba tartott előadást a dél-erdélyi és a bánáti zsidóság vészkorszakbeli sorsáról. Neuman az elmúlt hónapokat az Egyesült Államokban töltötte, és a washingtoni Holokauszt Múzeumban, illetve amerikai kormányzati levéltárakban is tanulmányozhatta a fő kutatási területének számító régióra vonatkozó írásos forrásokat. Azt a tényt, hogy a dél-erdélyi zsidóságot - ellentétben a második bécsi döntés értelmében magyar fennhatóság alá került Észak-Erdély zsidóságával - nem deportálták tömegesen a németek haláltáboraiba - és így "csupán" mintegy 10 százalékuk vesztette életét a vészkorszakban -, Neuman professzor elsődlegesen annak tulajdonította, hogy Antonescu a sztálingrádi csata után már nem hitt a németek győzelmi esélyeiben, és a deportálási tervek leállításával mintegy "jó pontot" akart szerezni a majdani győztesek szemében. E remélt "jó pontokat" vélhetőleg Észak-Erdély Romániához való visszacsatolása érdekében kívánta hasznosítani. /Washingtoni tájékoztató a dél-erdélyi zsidóságról. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 7./"

"Nagy elismeréssel méltatta Randolph L. Braham (a New York-i Egyetem professzora) Tibori Szabó Zoltán könyvét /Élet és halál mezsgyéjén. Kolozsvár, Minerva Művelődési Egyesület, 2001/. Ebben a szerző az erdélyi zsidóság tragédiájáról írt. A második bécsi döntéssel visszatért Észak-Erdélyben 164 ezer zsidó élt. A magyarok kezén marad zsidók sokkal rosszabb sorsra jutottak, mint a hagyományosan idegengyűlölőnek és antiszemitának tartott románokén maradt hittársaik. A dél-erdélyi zsidóság csaknem érintetlenül megmenekült, Észak-Erdély zsidósága Auschwitzban kötött ki. Ezen ellentmondásos helyzetet vette számba a "nagy tiszteletnek örvendő erdélyi újságíró, Tibori Szabó Zoltán". Tibori Szabó tanulmánya cáfolta román nacionalisták beszámolóit, amelyeknek célja a Ion Antonescu marsall nácibarát rezsimje által a második világháború idején elkövetett gyilkosságok szőnyeg alá seprése. Miközben rögzítette a magyarok felelősségét közel 600 ezer zsidó megsemmisítéséért, leleplezte a románok "humanizmusát" a magyarok "barbárságával" szembeállító román nacionalistáknak próbálkozásait. Az Antonescu rehabilitációjáért küzdő románok már az 1980-as évek közepétől kezdődően nagyjából két idős és személyesen érdekelt egyén kitalált mentési akcióira alapoztak. Ezek dr. Mosche Carmilly-Weinberger, Erdély fővárosa, Kolozsvár kisszámú neológ hitközségének egykori főrabbija, illetve Raoul Sorban román festő és egyetemi tanár, akit 1986 novemberében Népek Igazának ismertek el, s aki később Antonescu rehabilitálásának bajnokává vált. Az említett két személy által kreált mítoszok és legendák leleplezésével Tibori Szabó a történelmi igazságot segítette. A könyv többnyelvű könyv- és cikkbibliográfiát is tartalmaz, amely az 1984 és 2000 között Romániában megjelent, a magyar holocausttal foglalkozó írásokat veszi számba. /Randolph L. Braham (a New York-i Egyetem professzora): Élet és halál mezsgyéjén. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./"

1944 őszén Kolozson megjelentek a Maniu-gárdista félfegyveres alakulat emberei, hajtóvadászatot indítottak a volt honvédek felkutatására. Egyik vezérük Ilie Lazar, az egykori parasztpárt képviselője volt, a másik, a magyargyűlöletéről jól ismert Aldea tábornok, a Sanatescu-kormány belügyminisztere, aki nyíltan bátorította a csendőrséget is a magyarellenes kegyetlenkedésekre. A hajtóvadászat félbeszakadt, mert a szovjet parancsnokság kiparancsolta a mánista adminisztrációt Észak-Erdélyből. A hír hallatán a mánisták a foglyokat fegyveres kísérettel elindították a földvári haláltáborba. Mielőtt a földvári lágerből vitték volna őket az ukrajnai korsteni lágerbe, a vérhas és a tífusz már szedni kezdte áldozatait. A 33 elhurcolt kolozsi honvéd közül csak hatan élték túl a fogság borzalmait. /Kolozsi Gergely István: Maniu-gárdisták Kolozson. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./

Kolozsvárra a szovjet csapatok 1944. október 11-én hajnalban vonultak be, gyakorlatilag harcok nélkül. Megkezdték a zsákmányolást. Óra, töltőtoll, fényképezőgép, feltört üzletek apró árui mind-mind zsákmánynak számítottak. A fosztogatásban leginkább a kolozsvári lumpenek s a környékbeli falvak lakói jeleskedtek. Szovjet járőrök próbálták akadályozni a fosztogatást, de nem sok eredménnyel. A román hadsereg egységei 12-én vagy 13-án érkeztek meg. Veress Pál mesélte Nagy Istvánnak, hogy valamilyen rejtélyes lista alapján román–szovjet járőrök magyar értelmiségieket tartóztattak le, jogászokat, újságírókat, tanárokat, köztük kommunistákat is. Elhurcolták többek között a Református Kollégium több tanárát is. Egeresen román csendőrök és Maniu-gárdisták megkínozták és kivégezték azt a 12 bányászt és erőművi munkást, akik fegyverrel akadályozták meg, hogy a németek az egeresi villamosművet felrobbantsák. A Monostori úton magyarfenesi Maniu-gárdisták lemészárolták az Óvári családot, amely 44 nyarán részt vett az ellenállási mozgalomban. A gyilkosságot tehát nem szovjet katonák követték el. Következett aztán Szárazajta, Csíkszentdomokos, Belényes és más gyilkosságok, amelyekről Balogh Edgár, Demeter János, Kovács András visszaemlékezéseikben már hírt adtak. Ekkor, valamikor október közepén jelent meg Malinovszkij marsallnak, az Erdélybe bevonult II. ukrán front parancsnokának a rendelete, amelynek értelmében a román adminisztrációnak, a rendfenntartó erőknek, a gárdáknak és a hadseregnek 24 óra alatt el kellett hagynia Észak-Erdély területét, s azon csak a frontra menő alakulatok haladhattak át. – Nagy István megbízta fiát, ezt az emlékezést író Nagy Károlyt, hogy gyűjtsön anyagot önéletrajzi regénye 5. kötetéhez. Nagy Károly 1969 őszén Moszkvába utazott tudományos dokumentáció céljából. Borisz Polevoj 1967-ben egy íróküldöttséggel Kolozsváron járt, és elmondta, hogy 1944 őszén a kolozsvári szovjet parancsokságon dolgozott elhárító tisztként, alezredesi rangban. Nagy István kérte fiát, Hogy beszéljen Polevojjal, hogy megtudjanak részleteket a civil férfilakosság ’44-es elhurcolásáról. Nagy Károly beszélt is Polevojjal. Azt válaszolta, hogy a hadijog értelmében munkára vitték őket, hogy újjáépítsék azt, amit a tengelyhatalmak leromboltak. Polevoj kérte, keresse fel újra, addig előszedi az 1944-es feljegyzéseit. Polevoj a következőket mesélte el: A román hadsereg vezérkari főnöksége úgy tájékoztatta a szovjet hadsereg vezérkarát, hogy a magyar hadsereg helyben mozgósítással sok férfit hagyott hátra Észak-Erdélyben és Kárpátalján azzal a megbízatással, hogy a front átvonulása után folytassanak diverziós és partizán tevékenységet, akadályozva ezzel a szovjet hadsereg előnyomulását. Ugyanakkor átadták nekik a legveszélyesebb fasiszta elemek névsorát is. Ezért a bevonulás után városon a szovjet hadsereg járőrei, falun pedig a román csendőrség megkezdte a férfi lakosság összeszedését. Később fény derült arra, hogy a románoktól kapott lista nem a legveszélyesebb fasiszták nevét és a címét tartalmazta, hanem többségükben haladó szellemű magyar értelmiségiekét, sőt kommunistákét is. Ugyanebben az időben tájékoztatták a szovjet szerveket a román csendőrök kegyetlenségeiről, sőt nagyszámú gyilkosságról is. Ekkor a szovjet vezetés leállította a férfiak összeszedését, s Malinovszkij marsall parancsára a román hatóságoknak, a rendfenntartó erőknek és a Maniu-gárdáknak el kellett hagyniuk Észak-Erdély területét. Az elfogottak közül azokat, akik még a II. ukrán front hadműveleti területén voltak, szabadon bocsátották, de akiket már elszállítottak, azokon nem tudtak segíteni. Visszatekintve ezekre a szomorú eseményekre, nyilvánvaló, hogy a szovjet katonai hatóságok egy súlyos és aljas provokáció alapján jártak el. Ezt tudta meg Borisz Polevojtól. /Nagy Károly: Felszabadulás!? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8., A kulisszák mögött. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./

"Fodor Sándor szerint Medgyessy Péter miniszterelnök kolozsvári útja "nem okozott csalódást nekünk, romániai magyaroknak." Szép a jó szándék a közös gondok megoldására, de jobban örvendett volna legalább egy konkrét megegyezésnek. Ha például Adrian Nastase miniszterelnök megegyezik Medgyessy Péter miniszterelnökkel a Magyarországot Észak-Erdéllyel összekötő műút építésében. Egyelőre az a meggyőződés erősödött meg Fodorban, hogy Adrian Nastase miniszterelnök és Mircea Geoana külügyminiszter - kiváló politikusok. /Fodor Sándor: Kapcsolatfelvétel. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 9./ "

"Trianon óta minden népszámlálás harangkongatás az erdélyi magyarság feje fölött, az elmúlt tíz év alatt csaknem kétszázezerrel csökkent a lélekszáma. Alig van visszhangja e rendkívül szomorú ténynek. A szászok - történelmi léptékkel mérve - pillanatok alatt tűntek el Erdélyből. Az 1910-es népszámlálás szerint, leszámítva a székelyföldi kisvárosokat, a "legmagyarabb" város Szatmárnémeti volt 94,9 százalék magyar és 2,8 százalék román nemzetiségű lakossal. Nagyvárad lakosságának 91,04 százaléka volt magyar, 5,6 pedig román nemzetiségű. Marosvásárhely: 89,3 százalék magyar, 6,7 román; Kolozsvár: 83,4 százalék magyar, 13,4 román. A két nagy szász városban a lakosság százalékos megoszlása a következő volt: Brassó: 34,7 magyar, 27,6 román, 26,2 német. Nagyszeben: 50,2 százalék német, 26,3 román, 21,6 magyar. A fogyás az első világháború után kezdődött, amikor (1924-ig) az összezsugorodott anyaország 197.035 menekültet fogadott be Erdélyből, 106.841-et a Felvidékről és 44.903-at a jugoszláv területekről. Összesen tehát 348.779 főt. Hiába jelent meg 1921-ben a szervezkedésre, építkezésre és munkára felszólító Kiáltó Szó, a folyamatos kivándorlás tart napjainkban is. A két világháború között az erdélyi magyarság még tartotta magát, mivel fontos létfenntartó eszközök álltak rendelkezésére (magán- és közösségi tulajdonban). Kitartását bizonyítják az 1941-es népszámlálás adatai, amelyek a magyarság szempontjából a már említett városokban az 1910-es arányoknál is jobbak. Szatmárnémeti: 92,2 százalék magyar, 4,6 román; Nagyvárad: 92 százalék magyar, 5,2 román; Marosvásárhely: 94,5 százalék magyar, 3,9 román; Kolozsvár: 88,1 százalék magyar, 9,1 román. Az 1941-es népszámlálás Észak-Erdély összlakossága vonatkozásában a következő nemzetiségi összetételt állapította meg: 53,6 százalék magyar, 39,9 román, 3 százalék zsidó, 1,8 német. Tény, hogy az arányok alakulásába bizonyos mértékben beleszólt az 1940-ben elkezdődött magyar bevándorlás és román kivándorlás. A második világháború lezárása, a trianoni határok visszaállítása ismét fordított a migráció irányán. 1948 után az erdélyi magyarság anyagi bázisától megfosztva fokozottan kiszolgáltatott helyzetbe került. Jött számos régió etnikai arányainak megváltoztatása. Jelenleg Erdélyben 1.434.377 magyar él, 190.592 fővel kevesebben, mint 1992-ben. A legnagyobb székely városban, Marosvásárhelyen - először a történelem folyamán - kisebbségbe került a magyarság. Ez a kivándorlás nem jelzi az RMDSZ általános érdekvédelmi politikájának sikerét. Az erdélyi magyarság autonómiáját már nem is emlegeti az RMDSZ felső vezetése, pedig anélkül nem lesz szervezett, stabil magyar élet Erdélyben. Az erdélyi népességcsökkenés egyúttal a magyar(országi) nemzetpolitika csődjét is jelenti. A Határon Túli Magyarok Hivatala, a különböző szervezetek, alapítványok erőfeszítései ellenére a szülőföldön való megmaradás hangoztatása üres frázis maradt, mert annak feltételeit senki sem teremtette meg. /Németh János: Aki(k)ért a harang szól. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 23./"

"Románia két világháború közötti, 800 ezres zsidó közösségének több mint a fele vált a holokauszt áldozatává. Ezek közül több mint 150 ezret a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből, mintegy 270 ezren pedig óromániai, főképp moldvai és bukovinai pogromokban, illetve a román hadsereg felügyelete alatt álló besszarábiai és dnyeszterentúli haláltáborokban pusztultak el. A túlélőket Bukarest a kommunista érában jelentős devizaösszegekért adta el Izraelnek. Ma Romániában körülbelül tízezer zsidó nemzetiségű személy él, s ezek zöme idős ember. A román zsidóság holokausztjáról néhány történészen kívül az országban jóformán senki nem beszélt. Ennek fő oka a hagyományos román történelmi misztifikáció. Az Egyesült Államokban tett látogatásaik során, mind Mircea Geoana külügyminiszter, mind pedig Adrian Nastase kormányfő és Ion Iliescu államelnök számára amerikai tárgyalópartnereik egyértelművé tették, hogy Románia mindaddig nem lehet a NATO tagja, amíg az országban Ion Antonescu marsallnak szobrokat állítanak, a meglévőket el nem távolítják, a fasiszta diktátor kultuszának, illetve a legionárius és újfasiszta mozgalmak újbóli térnyerésének gátat nem állítanak. Egyértelművé tették a román vezetés számára azt is, hogy el kell ismernie: a negyvenes években Romániában zsidóüldözés folyt, amely több százezer áldozatot követelt. Adrian Nastase még Washingtonban megígérte: a felvetett kérdéseket Románia a legrövidebb időn belül orvosolja. Nastase azután beszédében felsorolta a román hatóságok aktív részvételével 1941-ben lezajlott bukaresti, jászvásári, besszarábiai és bukovinai pogromokat, amelyeknek mintegy tizenötezer zsidó esett áldozatául, emlékeztetett a későbbi gettósításokra és a Dnyeszteren túlra történő tömeges deportálásokra. - A jövőt nem lehet hamisításokra és mítoszokra építeni - szögezte le a miniszterelnök. Radu Ioanid történész, a washingtoni Holokauszt Múzeum Romániából elszármazott igazgatója kifejtette: Antonescu nem felelős az észak-erdélyi zsidóság Auschwitzba történt deportálásáért, azért a korabeli magyar és német megszálló hatóságokat terheli a felelősség. Ám a marsall és kormánya legkevesebb 250 ezer zsidó kiirtásáért felelős, akik között nem csupán román, de besszarábiai, bukovinai és dnyeszterentúli ukrán zsidók is voltak. Ezekhez pedig hozzáadódik a Regátban rendezett pogromok során elpusztított mintegy 15-20 ezer zsidó áldozat. A Nastase-kormány március 20-án sürgősségi kormányrendelettel rendezte a romániai zsidóság közösségi vagyonának tulajdonjogát. A jogszabály valamennyi templom, imaház, temető, rituális fürdő és vágóhíd egyetlen tulajdonosává a romániai zsidó hitközségeket tette. A másik sürgősségi kormányrendeletben megtiltották, hogy a háborús bűnösöknek Romániában szobrot emeljenek, róluk utcákat, tereket, parkokat vagy pedig szervezeteket nevezzenek el. Az utóbbi rendelkezés megszegőit hat hónaptól öt évig terjedő fegyházra ítélhetik. Az idegengyűlölő, antiszemita és újfasiszta szervezetek azonnal tiltakoztak. Elsőként a két világháború között létrehozott Romániai Legionárius Mozgalom, amely 1990 után újra aktivizálódott. Serban Suru, a mozgalom elnöke szerint a kormányrendelet sérti Románia alkotmányát, az emberi jogokat, a rendőrállam visszaállítását jelenti. Corneliu Vadim Tudor nyíltan antiszemita Nagy-Románia Pártja (NRP) is tiltakozott. Tudor közölte: Romániának nincs szüksége a NATO-ra. - Fel kell ajánlanunk Putyinnak, hogy cserében Besszarábiáért, Románia végképp lemond a NATO-csatlakozásról - mondta Tudor. A felháborodás miatt Nastasénak engedett. Leszögezte, hogy "a holokauszttal kapcsolatos viták nem vezethetnek a román nép bűnbakká történő kikiáltásához, csakis a korabeli kormány viseli mindenért a felelősséget". A miniszterelnök hozzátette: az ország érdekeinek megfelelően hoztak olyan intézkedéseket, amelyek "mindenütt elfogadott értékekhez igazodnak". Theodorescu miniszter is retirált: Ion Antonescu a történelem tragikus hőse volt, aki háborús bűnöket követett el, s megfizetett értük - mondta Kolozsváron. A miniszter azt is kijelentette, hogy "Romániában nincs antiszemitizmus, csupán néhány antiszemita létezik". A holokauszttagadók sorába Mircea Ionescu-Quintus és Norica Nicolai liberális szenátorok is beálltak. Quintus "a Moldvában évtizedekkel ezelőtt történteket" a valósággal ellentétben álló kitalációknak minősítette. Ion Iliescu államfő a NATO-tagjelölt országok március 25-26-i bukaresti tanácskozásával párhuzamosan a jelölt államokban működő zsidó szervezetek is találkoztak. Hozzájuk intézett üzenetében Iliescu leszögezte: "Antonescu marsall háborús bűnös, következésképpen minden személyére irányuló kultusz, indoklástól függetlenül, a demokratikus értékek iránt elkötelezett nemzetközi közösség ellen való". Ion Antonescunak minimum nyolc szobrot állítottak a Regátban: Bukarestben (a Munka téren), Jilaván (a börtön előtti téren), illetve Slobozia, Calarasi, Piatra Neamt (Karácsonykő), Tirgoviste, Bacau (Bákó) és Iasi (Jászvásár) vidéki városokban. A kilencediket Erdélyben emelték, Nagysármáson, s azt népes ortodox papküldöttség jelenlétében maga Andrei gyulafehérvári ortodox püspök szentelte fel. A rendeletek értelmében mindezeket el kell távolítani. Elsőként a Karácsonykő városában előtt álló Antonescu-szobrot távolították el. A kormány azt ígérte, a többi szobor elmozdítása rövid időn belül megtörténik, de a helyi vezetők ennek keményen ellenálltak. A jászvásári szobrot a helyi hatóságok nagy nehezen, titokban távolították el. Az 1997-ben felállított nagysármási szobrot ötven méterrel az eredeti talapzat mögé, a sebtében múzeummá avanzsált helyi ortodox fatemplom tornácára költöztették, a bákói pedig a helyi katonaiskolában állt kezdettől fogva, s a hatóságok szerint az nem számít nyilvános helynek. A bukaresti szobor viszont az ortodox egyház területén áll, azt a művelődési minisztérium és a pátriárka hivatalának jóváhagyásával emelték, a pap nem engedte meg, hogy ahhoz hozzányúljanak. Mindezek után Gheorghe Buzatu NRP-képviselő bejelentette: Jászvásáron, Pitestien és Marosvásárhelyen három további Antonescu-szobor felállítását tervezi a marsall nevét viselő liga. - Nagyon sok városban, így például Kolozsváron, Nagyváradon és Marosvásárhelyen a szóban forgó utcák még mindig a marsall nevét viselik. Kivételnek számít Adrian Severin volt román külügyminiszternek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése elnökének állásfoglalása, aki elítélte a történteket. Ápr. 27. és máj. 18. között, a FLAS (Frontul de Lupta Anti-Semita - Antiszemita Harci Front) nevében cselekvő ismeretlen tettesek meggyalázták az észak-moldvai Falticeni zsinagógáját, antiszemita jelszavakat írtak annak falára, s elloptak egy Tóra-tekercset. Júl. 2-ára virradóan szintén ismeretlenek betörtek a Dorna Vatra-i zsinagógába, szétszórták az imakönyveket és az egész templomot felforgatták. A szenátus megszavazta a zsidó közösségi vagyonnak a hitközségek tulajdonába visszajuttattását, de az utcanevek megváltoztatása és a megmaradt Antonescu-szobrok eltávolítása nem történt meg. Grigore Zanc kormánypárti szenátor, a szenátus művelődési bizottságának a tagja kijelentette: "Romániát nem lehet olyan országnak tekinteni, amelyben holokauszt történt, vagy amely részt vállalt a holokausztban". A kormány rájöhetett arra, hogy cselekedeteihez a közvéleménynek elegendő magyarázatot nem nyújtott, a nyugati partnereket pedig még ennél is kevésbé sikerült meggyőznie szándékainak őszinteségéről és komolyságáról. Ezért Razvan Theodorescu művelődési miniszter május végén a kormány nevében azt kérte a Román Akadémiától, hogy mielőbb szervezzen a holokauszttal és a 31/2002. számú rendelettel foglalkozó konferenciát, amelyre a hazaiak mellett külföldön élő történészeket is hívjon meg. Jún. 28-án került sor, ugyanazon a napon, amikor Bukarestben megkapták az Egyesült Államok Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottsága (Helsinki Bizottság) nyolc tagja Adrian Nastase kormányfőhöz intézett levelében leszögezte: az a tény, hogy egyes utcák még mindig Ion Antonescu nevét viselik, ellentétes a Nastase márciusi beszédében megfogalmazottakkal, amelynek értelmében Románia megváltoztatja "a fasizmussal és a szélsőségekkel kapcsolatos addigi kétértelmű magatartását". Ezek után a bukaresti Victoria Kormánypalotában létrehozták Románia korábbi miniszterelnökeinek arcképcsarnokát, s ott a Ion Antonescu arcképe is helyet kapott. /Tibori Szabó Zoltán: Románia és a holokauszt Huncutkodó szembenézés a múlttal. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ "