Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. június 8.
Kelemen Hunor: Az RMDSZ országszerte megőrizte az emberek támogatását
Szatmárnémetit visszanyerte az RMDSZ, Marosvásárhelyen azonban nem a magyar összefogás jelöltje nyerte az önkormányzati választásokat, mindazonáltal a választási eredmények azt mutatják: az RMDSZ továbbra is a legnagyobb romániai magyar politikai erő a vasárnap megválasztott közel kétszáz polgármesterrel – értékelte Kelemen Hunor szövetségi elnök a vasárnapi önkormányzati választások eredményeit hétfőn Kolozsváron. Kijelentette: minden választás kiváló alkalom arra, hogy egy politikai szervezet visszajelzést kapjon arról, mennyire képviselte jól az előző mandátumban a közösséget, hogy megfelelő jelöltekkel és hiteles programmal indult-e a választásokon. "Az RMDSZ jól vizsgázott, hiszen a június 5-i eredmények azt igazolják, hogy erős a kötelék a szervezet és választói között" – tette hozzá.
A négy évvel korábbihoz képest alacsonyabb választási részvétel mellett is a legerősebb romániai magyar politikai erő az RMDSZ, amely országszerte megkapta a munka folytatásához szükséges bizalmat, támogatást – mondta Kelemen Hunor, aki megköszönte az RMDSZ színeiben induló valamennyi jelölt munkáját, ugyanakkor méltányolta a jelöltek kampánystábjainak, önkénteseinek és a szervezet munkatársainak tevékenységét is. "2016-ban nagy volt az önkormányzati választások tétje, mert az is eldőlt, hogy sikerül-e a következő négy évben a közösség biztonságát megerősíteni minden tekintetben. Az RMDSZ színeiben 196 polgármester nyert mandátumot, és országszerte több független, illetve MPP-s polgármester is győzött az RMDSZ támogatásával" – sorolta az eredményeket az RMDSZ elnöke, aki szerint a közösség akkor lehet sikeres, ha a politikai szereplők között létezik együttműködés, és ez meghozza a várt eredményt. Ezzel a szövetségi elnök az MPP-vel kötött stratégiai megállapodásra utalt, amelyet az általa vezetett érdekvédelmi szervezet a későbbiekben is fenn szeretne tartani.
Az önkormányzati képviselők számát illetően az RMDSZ szinte mindenütt tudott erősíteni, vagy hozta a négy évvel korábbi támogatottságát, ami azt bizonyítja, hogy nem pártoltak el tőle a választók – emelte ki az RMDSZ elnöke.
Négy év kimaradás után a szövetségnek sikerült visszaszereznie Szatmárnémetit, ahol Kereskényi Gábor parlamenti képviselő lát hozzá a polgármesteri teendőkhöz. "Jó választás volt, hiszen felkészült, önkormányzati tapasztalattal rendelkező embert indítottunk, akinek bizonyára sikeres mandátuma lesz" – szögezte le Kelemen Hunor, és hozzátette: munkájában továbbra is az RMDSZ támogatását élvezi.
Marosvásárhelyt, sajnos, 16 esztendő után sem tudta visszaszerezni a magyarság, bár nagyon közel állt ehhez – mutatott rá az RMDSZ elnöke, aki szerint Soós Zoltán eredménye azt mutatja, jó döntés volt őt indítani az RMDSZ színeiben az előválasztáson, majd függetlenként a polgármesteri megmérettetésen. "Soós Zoltánnak egy nagyon decens és szép kampányt sikerült végigvinnie Marosvásárhelyen, és azt hiszem, hogy ezt nem csak a város szintjén lehet értékelni" – összegezte a szövetségi elnök.
Székelyudvarhelyen nem nyert az RMDSZ, június 5-én pedig az történt tulajdonképpen, aminek hónapokkal korábban kellett volna történnie a szövetség által tervezett, de végül meghiúsított előválasztáson. "Pontosan meg kell vizsgálnunk, hogy miért veszítettük el a polgármesteri versenyt, és le kell vonnunk a megfelelő következtetéseket a következő napokban az udvarhelyi kollégákkal közösen" – jelentette ki az RMDSZ elnöke, aki arra is emlékeztetett, hogy Szatmárnémeti mellett Kolozsvár az az erdélyi nagyváros, ahol a szövetség jól teljesített a választásokon: gratulált Horváth Annának az elért eredményhez, és méltányolta azt is, hogy egy RMDSZ-es önkormányzati képviselővel több kezdheti el munkáját a kolozsvári tanácsban. "Azt szeretnénk, ha az önkormányzati munka folytatása azt is jelentené, hogy Horváth Anna folytatja az alpolgármesteri tevékenységét" – tette hozzá Kelemen Hunor, aki szerint Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda is tovább haladhat a fejlődés útján a fölényes győzelmet arató RMDSZ-es polgármesterek, Antal Árpád és Ráduly Róbert munkája által.
Székelykocsárd az idei választások egyik legnagyobb meglepetése, hiszen 26 év után választottak a településen magyar polgármestert, az RMDSZ-es Csegezi Edit Zsuzsannát, ugyanakkor a Máramaros megyei Hosszúmezőt is a szövetség jelöltje vezeti, tizenkét év kimaradás után. A Brassó megyei Apácán ezzel szemben a magyar–magyar verseny kártékony hatása mutatkozott meg: háromszori újraszámlálás után végül az RMDSZ jelöltje győzött nagyon szoros eredménnyel. "Ugyanígy a Temes megyei Óteleken – ahol semmi értelme nem volt a magyar–magyar versenynek – indított polgár-mesterjelöltet az EMNP. Eddig magyar polgármestere volt a településnek, most pedig elveszítettük a tisztséget. Bebizonyosodott tehát, hogy segíteni nem tudtak ugyan, de ártani igen, és elsősorban az ott élő magyar közösségnek" – mutatott rá Kelemen Hunor.
Néhány megyében az RMDSZ első helyen végzett, a remények szerint pedig a megye vezetését is megszerzi a szövetség a következő napokban, mondta Kelemen Hunor, és hozzátette: Hargita és Kovászna vezetése mellett két másik megyében is pályázik tanácselnöki tisztségre a szövetség. "Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy hosszú évek után sikerült visszakerülnünk a temesvári önkormányzatba, és még azt sem tartom kizártnak, hogy ez a két mandátum a tanácson belül is fontos lesz" – jelentette ki végezetül Kelemen Hunor, aki szerint ez azt bizonyítja, hogy a bánsági kisebbségekkel való választási együttműködés gyümölcsöző volt, meghozta a várt eredményt.
(közlemény)
Népújság (Marosvásárhely)

Fogy a magyar, fogynak a szavazók
Az erdélyi magyarság katasztrófát előrevetítő eredményt produkált a vasárnapi önkormányzati választásokon, a politikai szereplők mégis önmagukat dicsérik, nyugtatgatják, sőt ünneplik – eget verő a mellébeszélés és a handabandázás. A mindenkori hatalom által dédelgetett „politikai elemzők” szerint azonban minden a papírforma szerint történt, gond egy szál se.
A „győztes” RMDSZ, valamint a két romániai magyar párt négy év alatt összesen 107.394 szavazatot veszített, legalábbis ami a megyei pártlistákra leadott voksokat illeti. Íme, a konkrét számok.
Az RMDSZ megyei listái 81.486 szavazattal kaptak kevesebbet 2016-ban, mint 2012-ben, azaz 16,57 %-kal. Az EMNP 6.061 szavazattal szerzett kevesebbet, a veszteség 13,69 %-os. Az MPP még ennél is gyengébben teljesített: 19.847 szavazattal gyűjtött kevesebbet most, mint négy évvel ezelőtt. Ez több mint ötven százalékos csökkenés.
Ehhez képest az RMDSZ és „elemzői” azt sulykolják, hogy növelte a fölényét a párt az erdélyi magyar politikai versenyben a másik két szereplőhöz képest, mert nekik csak ez tűnik fontosnak. Tény, hogy a magyar lakosság létszáma összességében is egyre jobban csökken Romániában – az öt év múlva esedékes népszámlálás talán már egymillió magyart sem talál itt, a 2011-es cenzuskor még 1,25 millióan voltunk, negyedszázaddal ezelőtt pedig 1,7 millióan –, és a szavazók számának fogyása nyilván ennek is betudható. Ugyanakkor az, hogy a szavazásra jogosultaknak még a fele sem él ezzel a jogával, illetve nem magyar pártokra voksol, az igencsak sokat mondó. Egyszerre jelzi a népesség fogyását, a politikai osztályból való kiábrándulását, a közéleti szerepvállalás elutasítását – összességében a közöny terjedését.
Ehhez mérten ismételten antagonisztikusnak és propagandisztikusnak bizonyult Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnek a magyar kormány nevében megfogalmazott és széltében-hosszában terjesztett álláspontja, aki úgymond „gratulációját fejezte ki a vasárnapi romániai önkormányzati választásokon induló magyaroknak az elért eredményekért.” Orbán Viktor kormányfő kereszténydemokrata helyettese ráadásul külön gratulált az RMDSZ-esek sikeréhez, merthogy „ Székelyföld két legnagyobb városában, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön nagy győzelmet arattak”. Ez azért kínos, mert egyrészt egyik kisvárosban sem forgott kockán egy pillanatig sem a magyar győzelem, másrészt Székelyföld legnagyobb-legnépesebb városa Marosvásárhely, ott pedig az RMDSZ kudarcot vallott, a másik két párttal karöltve. Ugyanakkor Székelyföld másik két „legnagyobb”’ városában, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson az RMDSZ simán alulmaradt magyar vetélytársaival szemben.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János is gratulált a romániai helyhatósági választásokon elindult magyar jelöltek választási sikereihez, de legalább nem próbálta meg részrehajlón dicsérgetni az eddigi támogatóinak egyötödét elveszített RMDSZ-t. Neki azt mondták, hogy „stratégiai fontosságú helyeken erősödött a magyarság önkormányzati jelenléte”, ám csak Szatmárnémetit hozta fel példaként, ahol az erdélyi nagyvárosok közül egyedüliként lesz magyar nemzetiségű polgármester.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt tartott fontosnak hangsúlyozni, hogy az eredmények szerint pártja továbbra is Erdély vezető magyar politikai ereje. Amit viszont annak függvényében érdemes értékelni, hogy az egész régió vezető ereje a Nemzeti Liberális Párt, amely a legtöbb erdélyi nagyvárosban és megyében győzött, bár országos szinten és a népesség egytizede által lakott fővárosban a Szociáldemokrata Párt lett a nyerő.
A román baloldali nacionalizmus és jobboldali nacionalizmus szorításában a romániai magyarság számára egyedül az autonómia jelentheti az életbiztosítást, de ennek eddig nem igazán volt élharcosa „Erdély vezető magyar politikai ereje”, ami különösen aggasztó. Választások ide vagy oda.
R. Balogh Mihály
itthon.ma//szerintunk

2016. június 10.
Rendhagyó születésnapi beszélgetés János Pál múzeumigazgatóval
A vár megszerzésétől a kapukulcs átadásáig
Kilencvenöt évet töltött június 4-én János Pál tanár, muzeológus, néprajzkutató és csíkszeredai múzeumigazgató. Rendhagyó módon a most közölt beszélgetés korábban készült – az egyébként idős kora ellenére is igen jó memóriával rendelkező – Pali bácsival, töredéke egy hosszú beszélgetésfolyamnak. Ez az oka annak, hogy az eseménydús életútból és gazdag életműből most, a születésnap környékén csak az egyik, de talán legfontosabb momentumot ragadjuk ki, abban bízva, hogy egyszer majd a teljes beszélgetés – ami tulajdonképpen János Pálnak egyféle tollba mondott önéletrajza is egyben – az olvasók elé kerülhet. A szerkesztés során ezért többnyire a kérdéseket sem őriztem meg. Úgy, hogy ezúttal is, a Pali bácsié a szó.
Kilencvenöt éves János Pál
János Pál 1921. június 4-én született Csíkdánfalván. Az elemi iskolát szülőfalujában, majd Málnáson, gimnáziumi tanulmányait Csíkszeredában, a tanítóképzőt Marosvásárhelyen végezte, a kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos oklevelet. 1959-től a csíkszeredai Múzeum munkatársa, 1964-től igazgatója 1981-es nyugdíjba vonulásáig. Muzeológiai munkássága mellett sokrétű tudományos, publicisztikai tevékenységet fejtett ki.
– Amikor múzeumigazgatóvá kineveztek, a Zakariás-házban, a későbbi Pionírházban működött a múzeum, de úgy gyűltek a tárgyak, hogy adott pillanatban már nem fértünk a régi helyen, és raktározásra nem volt lehetőség. Írtam egy akkor vakmerőnek számító cikket, hogy jobb sorsot érdemelne a Mikó-vár. Addig sok minden volt a várban, cukorraktár, traktoriskola, cipőgyárat is akartak létesíteni, így nem nagy lelkesedéssel fogadták az ötletet, főleg azok, akik akkor ott dolgoztak, az oktatómesterek, a tanárok, a traktoriskola igazgatója…. Aztán ráharaptak a gondolatra mások is, maga Fazakas János is, aki akkor a minisztertanács alelnöke volt, majd támogatója lett ennek az ügynek Fazakas Lajos, a megyei tanács elnöke, a Pártbizottság első titkára és sokan mások. Így sikerült elérni, hogy megkapjuk a várat olyan állapotban, amilyenben volt... siralmas állapotban. Azzal kezdtük, hogy elkészíttettünk egy négy és fél milliós restaurálási tervet. Hát az 1969-ben akkora összeg volt, hogy ép ésszel talán fel sem tudtuk mérni, s aztán pénz csak nem jött, se a minisztérium nem tudott adni, se a megye. (…)
A Nagy Imre-hagyaték
Amiután megszereztük a várat, megszerveztem a tisztelgő csoportot, amelyik Fazakas Lajosnak és a társainak köszönetet tolmácsolt azért, hogy a vár átkerült a múzeumhoz. Ennek a bizottságnak a tagja volt Nagy Imre, Koszti Pista alelnök, Hajdú Ingeborg rajoni alelnök, Pataki Imre, a gazdasági hivatal főnöke, valamint én magam, János Pál, a múzeum igazgatója.
Fazakas elnök 11 órára rendelt, hogy akkor fogad. Közben a guvernamentális telefonon a nagyfőnök jelentkezett és egy óra lett, de mi még mindig az előszobában mértük a lépéssel a szoba hosszát és keresztjét, Fazakast pedig a nagyfőnök faggatta vagy oktatta, nem tudom. Aztán egyszer jött a titkára Fazakasnak, mondja, hogy befejeződött a telefonbeszélgetés, nyílt is az ajtó, Fazakas megjelent, és olyan enyhe bocsánatkéréssel azt mondta, hogy saját hibáján kívül csúszott el az idő, de most kerüljünk bennebb. Bevonultunk az elnöki nagy irodába, s leültettek. Az első kérdése Imre bácsihoz szólt. Azt kérdezte: Imre bácsi, hogy tetszik az irodám? Imre bácsi zabos volt, kékült, zöldült, pirosult, ott akart hagyni minket, nem volt hozzászokva az ilyen kényszervárakozáshoz, eléggé összevont szemöldökkel és szúrós tekintettel azt mondja Fazakasnak: „Úgy lenyomtak ide, azt sem tudom, hogy hol vagyok! Körül se nézhettem!” Erre Fazakas biztatja, hogy nézzen körül. Feláll Imre bácsi, körülhordja a tekintetét, s azt mondja: „Tudja mit? Nem vagyok elbűvölve! A busmanoknak is elmenne ez az iroda. Itt semmi sem mutatja, hogy Hargita megye népének az elnöke itt székel. Hol van egy csíki festékes szőnyeg? Keletről hoztuk magunkkal, drága kincs, fél Európa ráhangolódott, szállítják innen, s Hargita megye elnökének egy rongy sincs belőle!” Erre Fazakas magyarázta, hogy faltól falig nagy szőnyeg van, de Imre bácsit nem érdekelte. „Hol van egy korondi cserép, amilyen az amerikai világkiállításon az amerikaiak szeme is felakadt, hogy lábbal hajtott korongon ekkora fazekat készítenek?” Fazakas rámutatott egy kisebb hamutartóra. Imre bácsi nem volt megszédítve. „Uram, köpőcsészének is kicsike!” „Még van-e valami?”– kérdi Fazekas. „Van! Megjelentettek egy turisztikai kézikönyvet, zsebkönyvet, abban azt merik írni, hogy hegyi patakjaink pisztrángban gazdagok. Én hivatásos halász vagyok. Törvényes módon tisztelem a rendet, a szabályokat. Nem mutatnák meg nekem is, hogy hol vannak ezek a pisztrángos patakok, mert én eleget járom a hegyi patakokat, de pisztrángot nagyon ritkán fogok. Az orvhalászok helyettem elvégzik ezt!” – „Van-e még valami, uram?” – „Van – mondja Nagy Imre. – Nincs a vadaknak, azoknak a híres vadaknak, amelyeket Európa-szerte irigyelnek tőlünk, a 23-24 ágú agancsos szarvasbikáknak, a kárpárti medvéknek, nincs egy védett hely, ahol csak ők lehetnének és biztosított életkörülmények között élnének. Az Udvarhely felé átvezető út a nagyerdőn vitt keresztül. Nagyerdő? Maholnap fenyő sincs! Úgy kezdett kinézni, mint a Szahara. Mert önök megtanultak erdőt irtani, de még nem tanultak meg erdőt ültetni! Ezt is meg kell tanulni!” Azt mondja erre Fazakas: „Imre bácsi, engedje meg, nekem is van egy kérdésem: mi lesz a Nagy Imre-i hagyatékkal?” Mintha robbanni készült volna Imre bácsi, a fejét elöntötte a tűz. Az ujját felemeli, és ilyenformán, hangsúlyosan ütemez: „Idefigyeljen, uram! Építsenek egy olyan képtárat, ahol én azokat a műveket kiállíthatom, amiket erről a vidékről s ennek a vidéknek az embereiről festettem, alkottam, és én a teljes megmaradt készletemet, vázlatokkal együtt szülővárosomra hagyom. Ez a beszéd, uram! – az orra előtt egy centivel elütött az ujjával. – Nem az, amit ön mond!” Azt mondja erre Fazakas: – „Kezet rá, Imre bácsi! Én vállalom, hogy ebben az évben a képtár felépül az Imre bácsi hozzájárulásával és utasítása szerint.” Kezet fogtak, s Fazakas mondta csendben: „Igyekszem megtartani a szavamat!” Az a nagy harc, ami a Nagy Imre-hagyatékért folyt Budapest, Kolozsvár és Marosvásárhely között, s amiben mi meg sem vakkanhattunk eddig, ezzel eldőlt. Ezzel a tisztelgő látogatással olyan alkalom született, ahol két igen fontos személyiség összemérte az erejét, és egyik sem veszített. De nyert Csíkszereda! Mintegy hatezer vagy annál is több alkotás került a város kezére. A Nagy Imre 75 éves születésnapjára a galéria elkészült, s a galériát berendeztük, képekkel, olyan kiállítással, amilyen addig csak Szeredában nyílt meg. A megnyitó előtti este öcsémmel a grafikai anyagot rámáztuk. Imre bácsi megjelent, és azt mondja: „Na, uraim, ebből holnap nehezen lesz megnyitó! Mindjárt leszentül a nap, s még a grafikák sehol!” Mondtam neki: „Imre bácsi, mielőtt az új nap felkel, minden rendben lesz!” Rendben is lett.
A múzeum támogatói és a neszkávésdobozok
Én azt tudom, hogy mikor eljöttem a múzeumtól, vagy 84 neszkávésdobozt hoztam el, vöröset. A múzeum költségvetéséből sose vettünk kávét, mert arra nem adtak pénzt soha, de én ma is vallom, hogy egy feketekávéval kétszer annyit el lehet intézni, mint egy hivatalos megrendelőlappal, mert a megrendelőlapra ráírták: „nincsenek feltételek”, vagy „zsúfoltak vagyunk”, vagy „nincs szakemberünk”, vagy anyagi dolgok miatt visszautasították, de amikor a feketekávét megitta egy direktor velem együtt a múzeumban, s két szót szólhattam, mindig megértettük egymást. A múzeum akkor is székely múzeum volt (csak a neve nem lehetett az), mindannyiunk közös ügye, azt akartuk életben tartani, gyámolítani, szeretgetni.
Általában újévre szép köszöntőt nyomtattunk és abból vagy kétszáz darabot elküldtem a segítőtársaknak, a múzeumbarátoknak. Két-három napig hordták a munkatársak, én magam is, s egyszer rájöttem arra, hogy akik a legtöbbet segítenek, azoknak többet kellene adni, ezért elmegyek személyesen is újévet köszönteni, így kerültem el többek között az IPICCF-hez, Rákosi Zoltánhoz. Meglepődött, de főzetett egy kávét, s rámkérdezett, hogy tulajdonképpen miért mentem? Erre elmondtam: „Azért jöttem, hogy neked és a családodnak, a munkaközösség minden egyes tagjának szívből kívánjak boldog új esztendőt, erőt, egészséget, jó munkát és sok sikert az új évben!” S akkor kérdezi, hogy „na, de tulajdonképpen miért jöttél?” Mondtam, hogy „a gyengébbek kedvéért elismétlem”. Felálltam, s ugyanazt elmondtam szóról szóra. Hát nem éppen nyomdafestéket tűrő szavakkal mondta: „Menj a ’kutyagumiba’, te ezért nem jössz ide…!” Mondom, „Zoli, most következik a történelmi lecke. Tudod, én egy intézmény igazgatója vagyok, aminek nagy feladatai vannak, de jóformán semmi pénze. Nekem az a feladatom, hogy egy 365 napos normális esztendőből 364 nap hajlongjak, hol itt kérjek, hol ott köszönjek valamit. Rájöttem arra, hogy egyszer én is jöhetek úgy, hogy nem kérek, hanem egyszerűen megjelenek, személyes tiszteletből boldog új évet kívánni. Ha Te lennél a múzeumigazgató, aki hajlongasz, bizonyára megértenéd!” Erre azt mondja: „Én most is megértettem! Többet itt az ajtót úgy ki nem nyitod, hogy én ne segítsek!” Én nem is nyitottam ki úgy soha. Akármire szükség volt, segítettek, nem egyszer, sokszor. Hát ilyen segítő sok volt a legelősöktől, a vízügyesektől, az erdőgépesítési vállalattól, a házgyártól, a bányavállalattól, a geológusoktól, kutatóktól, a kereskedelmi igazgatóságtól, mindenütt találtak egy módot, egy lehetőséget, az egyik nyomdaköltséget fizetett, a másik papírt adott, a harmadik szállítóeszközt, a negyedik kaput állított föl. Úgy költöztünk fel 50-70 ezer tárggyal a Zakariás-házból a múzeumba, hogy sehol egy lej szállítási költséget, munkadíjat senkinek ki nem kellett fizetnünk. Horváth Csaba, Nagy Benci egy-egy láda könyvvel vonultak, nem volt könnyű egy ilyen, mert az 50 kilós ládát lexikonokkal megtömtük, ott 2 ember markolhatta, amíg a körme leszakadt, hogy vigye fel az emeletre. Lehet, hogy a ruha leszakadt, vagy a köpeny, de a becsületbe hiba nem esett! Az altisztek is csinálták, nem kellett parancsolni senkinek, ott mindenki melléállt. Hatalmas munka volt! Régi faházakat állíttattunk úgy fel a múzeumkertben, hogy éhbérnek is kevés, amit ki tudtunk fizetni. Volt olyan nagy természetrajzi kiállítás, hogy Gál András, Márton Árpád festette a diórámákhoz a hátteret. Porfestéket vettünk, mert abból kellett, 17 lejbe került az egész nagyterem kiállításainak a berendezése. A semmiből kellett építkezni, a hőskorszaknak ez volt a hősiessége. Leküzdeni a nyomorúságot, a tehetetlenséget, a nincstelenséget.
Én tiszteltem, becsültem mindazokat, akik egy ujjal is támogattak. Például nagyon jóleső volt számomra, hogy Bálint Lajos, a későbbi érsek külön levélben köszönte meg, hogy támogattuk az egyházi műemlékek javítását, karbantartását, megóvását. Ha mást nem tudtunk csinálni, akkor Bukarestben közbenjártam és is, hogy engedélyezzenek egy kapitális javítást, amire az egyháznak sok pénze nem volt, s nekünk sem lett volna, hiszen emlékszem, hogy egész esztendőre költségvetési tételként 8000 lej szerepelt, s ebből vagy 150 műemlék épületet kellett volna rendben tartani... Legfeljebb örvendtünk, ha valaki valamit mozdítani tudott, mert akkor még a külföldi források nem működtek. A minisztérium jóindulatának megszerzése is gondot jelentett. Tamara Dobrin volt az alelnök az állami művelődési tanácsnál, gyimesi születésű, a somlyói barátok rendkívül úri módon fogadták, meg is hívták családjával, férjével, gyermekeivel egy fényes ebédre Somlyóra. Akkor megnyílt egy kapu a központi országos alapból, tudtak csúsztatni a somlyói kisbazilikának, a templomnak. De már például a Szent Antal-kápolna teljes javítási munkálatát a ferences János atya vállalta és az ő diplomáciai felkészültsége olyan magas volt, a városi tanáccsal is olyan kapcsolatot tudott tartani, a megyei főnökkel is, amilyen kapcsolatot mások nemigen tudtak biztosítani maguknak. A piactéren felszedtek valami kőlapokat, vagy inkább termésköveket, és azt ingyen és bérmentve a Szent Antal-kápolnához adták, és ki is szállították. A zsögödi Nagy Imre-lakásba ugyancsak a néptanács segítségével, személyesen Bokor Mózes alelnöki beosztásban, saját szolgálati kocsijával hordta le a kockaköveket. Hogy miért? Mert Imre bácsinak az volt az utolsó kívánsága, hogy egy ún. domokosi márványt, mészkövet hozzanak be, ne faragjanak semmit rajta, tegyenek egy kicsi táblát rá, vagy véssék rá a két évszámot, a születést és az elhalálozást, és a kettő között húzzanak egy vízszintes vonalat, ami azt jelenti, hogy végigdolgozta attól az időtől, ahogy megszületett a haláláig az életét. És hogy ezt meg tudjuk valósítani, Mózsi maga rakta fel a kockaköveket, amit kicseréltek, s azok felhasználásával aztán bent a kapubejárattól a ház elejéig kiköveztük a járdát, s a nagy követ is a ház tetején keresztül kellett a ház mellé lehelyezni, mert a gép nem tudott bemenni. Kívülről, a kocsiról a házon keresztül emelték át a követ és tették le oda, ahol ma is van. A sírkamrát, amibe bekerült az ezüst urna, amelyben voltak a hamvai, a tárolót kockakőből raktuk meg, ma is úgy van. A temetést, vagyis az urna elhelyezését én végeztem. Sokan megjelentek. Kénytelenek voltunk eltemetni, mert kezdték lopni az urna tartalmát. Jöttek az emberek, kérték, hogy mutassák meg az urnát, Veronka néni semmit sem sejtve, odaadta az urnát, fogták a csontok színesre égett darabkáit, s került olyan személy is, hogy emlékbe vitt magának. Ezt meg kellett szüntetni, s mielőtt az urna kiürült volna, így lezártuk, s egy előre meghatározott időpontban el is helyeztük a kőkamrába. Ma is ott van.
Amikor a múzeumot átadtam
a kulcsokat letettem, azt mondtam, hogy cimborák – én mindenkivel jól voltam, vagy majdnem mindenkivel, ez az igazsághoz tartozik –, azt mondtam, nézzétek, én az ablakokat betettem, az ajtókat is bezártam, hogy a huzat semmit ki ne vigyen! Jól nézzetek körül, most itt vagyok, bármilyen kérdésre válaszolok, de amikor átadtam mindent s elmentem, többet nálam nincs mit keressetek! Én magammal nem viszek semmit! Elhoztam a 84 üres neszkávésdobozt, amit én vásároltam, és ma is tudom, hogy az, hogy a múzeumnak annyi barátja volt, és annyi vállalat segített rajtunk, és mindenki igyekezett valahol beírni a nevét a becsületkönyvbe, annak is köszönhető, ahogy fogadtuk őket. Persze a nesszkávé csak ürügy volt arra, hogy melléje ülve sok jó ember szót értsen a közös cél érdekében. (…) Ha elölről kezdhetném? Akkor sem csinálnám másként. Úgy érzem, az én egész tevékenységem végeredményben szolgálat volt, igaz fogamzású, nagyon tisztességes szolgálat. Hány tanítványom volt? Nem tudom, de azt tudom, hogy sokan visszaemlékeznek olyan dolgokra, amiket nálam már a feledékenység mohája belepett. Már sok minden kikopott az agyamból, én magamat sem tudom meggyőzni, hogy miként kellene még a hátralévő nehéz perceket átélni és átértékelni. Egyszer megkérdezték tőlem, hogy újrakezdeném-e? Újra. Újrakezdeném, változatlanul.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

Megvédjük a jelképeinket
A Keleti-Kárpátok kanyarulatában él a székelynek nevezett népcsoport, amelynek sajátos történelme, gondolkodásmódja, szokásai, magatartása és viselete által megkülönböztetett szerep és hely jutott a magyar nemzettestben. Ennek a népcsoportnak a küldöttei 2009. szeptember 5-én a székelyudvarhelyi nagygyűlésen úgy határoztak, hogy az égszínkék mezőben ezüst félholdat és nyolcágú aranycsillagot hordozó, középen arany sávval hasított zászló legyen a jelképük. És attól a pillanattól kezdve, hogy képviselőink ezt eldöntötték, rajtunk kívül barátnak és ellenségnek egyaránt így kell rá tekintenie.
Tudatos választás eredménye volt tehát a székely zászló megszületése, fontossága pedig felbecsülhetetlen. A himnusz és a címer mellett ugyanis egyike azon nemzeti jelképeinknek, melyek a közösségi összetartozást hivatottak kifejezni és megjeleníteni. A zászló összeköt, lelkesít, hiszen rápillantván, nagyot dobban a szívünk. A zászló mögé egységesen fel lehet sorakozni ünnepnapokon, de vész vagy támadás esetén is. A zászló a bizonyítéka, hogy voltunk és vagyunk, illetve a biztosítéka annak, hogy leszünk, mert a körülötte összeforrt és öntudatos nemzeti közösséget a történelem viharai sem tudják szétszaggatni és megsemmisíteni.
Természetesen ezzel tisztában van a minket kis híján száz éve elnyomó és nemzeti létünkre törő bukaresti hatalom is. Nem véletlen tehát, hogy aljas módszerekkel próbálta és próbálja a használatukat megakadályozni Nagyváradtól Marosvásárhelyen, Csíkszeredán és Sepsiszentgyörgyön át Kézdivásárhelyig. Olyannyira, hogyha rajta múlna, még az emlékét is kigyomlálná a tudatunkból. Éppen ezért felszólítjuk, térjen jobb belátásra, mert a jelképeinket mindenképpen megvédjük. Bennünket, székelyeket ugyanis hatalmi szóval, nyomásgyakorlással vagy bírósági ítéletekkel nem lehet ezek megtagadására és önazonosságunk feladására kényszeríteni. Már csak azért sem, mert békességben ugyan, de nem szolgaként, hanem szabadon és magyarként akarunk a szülőföldünkön élni.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. június 13.
Aszfaltozásnál is fontosabbnak tartott szakoktatás
A szakoktatás fellendítése érdekében együttműködési megállapodást írtak alá a Hargita megyei önkormányzat, a tanfelügyelőség, a csíkszeredai önkormányzat, valamint a Csíki Vállalkozók Egyesületének elöljárói hétfőn a Székely Károly Szakközépiskolában.
Az együttműködési egyezmény Székely Károly Szakközépiskolára eső része, hogy ősztől villanyszerelő, autószerelő, lakatos, valamint karosszérialakatos szakot indítanak ott.
A megbeszélésen Barabás Csaba, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatója elmondta, az együttműködési megállapodás által mindegyik fél megpróbál majd tenni annak érdekében, hogy a szakiskolát végzett diákok tanulmányaik befejeztével rövid időn belül itthon, a szakmájukban tudjanak elhelyezkedni. Megjegyezte, az említett felekkel történő korábbi egyeztetések során sikerült leszögezni, hogy ezentúl melyik intézmény mivel járul hozzá a megyei szakoktatás fellendítéséhez.
Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere kifejtette, hogy az önkormányzatnál nagyon fontosnak tartják a szakoktatás fejlesztését, mivel egyre jobban tapasztalható a szakemberhiány Csíkszeredában. „Jól képzett helyi munkaerő nélkül nincs gazdasági fejlődés” – ismerte el Füleki. A Csíki Vállalkozók Egyesülete részéről Holló Csaba mindössze annyit mondott, hogy jelenleg és a jövőben is dolgoznak az említett szakemberhiánnyal kapcsolatos problémák orvoslásán; azt viszont nem fejtette ki, hogy pontosan mire is gondolt.
A tanfelügyelőség mindig is igyekezett olyan szakokat beilleszteni a beiskolázási tervbe, amelyeket megtanulva a fiataloknak nagyobb esélyük lesz itthon megkeresni a kenyerüket, de akár külföldön is helyt állnak tanult szakmájukkal – számolt be Görbe Péter főtanfelügyelő.
„Egyértelmű, hogy a gyermekeink számára biztosított feltételeknél nincs fontosabb. Aszfaltozhatunk, építhetünk, javíthatunk és vásárolhatunk, de kinek?” – tette fel a kérdést Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Mint mondta, a megyei önkormányzatnál minden lehetséges keretet felhasználnak a szakoktatás fellendítése érdekében. Hozzátette, sokkal fontosabbnak tartja a szakoktatás kérdését, mint például az utakét vagy bármilyen más, megyét érintő témakört.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

2016. június 14.
Hogy ne felejtsük el, milyen országban élünk
Jogerős bírósági végzés nyomán több olyan forgalmi táblát cserélnek le Csíkszeredában, amelyeken elöl szerepelt a magyar és csak utána a román nyelvű felirat. Ezek miatt korábban a prefektusi hivatal perelt, és nyert, idén pedig a Dan Tanasă vezette egyesület is pert indított a város ellen.
Az elmúlt napokban a Márton Áron, Nagyrét, Szék és Taploca utcák kereszteződésénél helyettesítettek újakkal két régi, megfakult forgalmi táblát, amelyeken már az is nehezen volt kivehető, hogy elsőként magyarul, majd utána románul tüntették fel az információkat. Két másik még a helyén van, és több ugyanilyen tábla található az Igazságügyi Palotához közeli körforgalom környékén, amelyeken viszont jól látszik, hogy elöl van a magyar és utána a román felirat.
A táblákon levő nyelvi sorrend miatt először 2010-ben bírságolta meg két alkalommal a közlekedésrendészet a polgármesteri hivatalt, de a jegyzőkönyveket bíróságon támadták meg, és keresetüket elfogadták. A prefektusi hivatal 2012-ben szólította fel a polgármestert és a helyi önkormányzatot a táblák eltávolítására. Ez nem történt meg, a pert követően a Hargita Megyei Törvényszék 2013 júliusában döntött arról, hogy ez a fajta kétnyelvűség nem megengedett, és ezek a táblák nem maradhatnak az említett két útkereszteződésnél. A város vezetősége a Marosvásárhelyi Ítélőtáblánál fellebbezett, amely ezt elfogadta, és az ügyet újratárgyalásra visszautalta a Hargita Megyei Törvényszékre, amely elfogadta a prefektus keresetét. „Jogerős bírósági végzésnek teszünk eleget a táblák cseréjével, ez a Márton Áron, Nagyrét, Szék és Taploca utcák, illetve a Vártér, Zöld Péter és Szász Endre utcák és a Testvériség sugárút kereszteződéseinél történik meg” – tájékoztatott kérdésünkre Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere.
Idén áprilisban a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) is beperelte Csíkszereda polgármesterét és helyi önkormányzati képviselő-testületét, azt kérve a Hargita Megyei Törvényszéktől, hogy kötelezze őket az összes olyan forgalmi tábla cseréjére a megyeszékhelyen, amelyeken a magyar feliratok megelőzik a román nyelvűeket, helyettük pedig a törvénynek megfelelően olyanokat helyezzenek ki, amelyeken a román megnevezések szerepelnek elöl. A dokumentumnak a Hargita Megyei Törvényszék által rendelkezésünkre bocsátott másolata szerint a panaszos az alkotmányra és a helyi közigazgatásról szóló 2001. évi 2001-es törvény előírásaira hivatkozik.
„Azok a személyek, akik egymást követték a csíkszeredai polgármesteri hivatal vezetésében, revizionista, sovén és egyértelműen románellenes eszméktől vezérelve sok éve próbálják elfogadtatni hivatalos nyelvként a magyar nyelvet Romániában” – írja az ADEC törvényszékhez eljuttatott keresetlevele, amely szerint az említett vezetők és helyi önkormányzati képviselők nem riadtak vissza az etnikumok közötti gyűlöletre való uszítástól és a románok elleni erőszaktól sem, hogy a magyar nyelv hivatalos nyelvként történő elfogadását kierőszakolják.
Kovács Attila

2016. június 16.
Újabb perek a székely zászló miatt
Pert indított a székely zászlót a Kovászna megyei önkormányzatnak adományozó Kulcsár Terza József ellen a prefektus. Csíkszeredában megfellebbezték a tanácstermi lobogók eltávolítását elrendelő ítéletet – számol be Bíró Blanka és Kovács Attila a kronika.ro-n.
Romániában már adományozni sem szabad – állapította meg keserűen Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke a sepsiszentgyörgyi székelyzászló-ügy újabb fejleményei kapcsán.
A polgári párti politikus a napokban kapta meg a bírósági idézést, miszerint őt is beperelte Sebastian Cucu prefektus, amiért székely zászlót adományozott a megye tanácsának. Az idézést postán kézbesítették, és egyelőre csak annyi derült ki, hogy Sebastian Cucu a Kovászna megyei törvényszék közigazgatási részlegén kérte: semmisítsék meg a zászló adományozására vonatkozó szerződést, vonják vissza a jelképet a megye közvagyonaként iktató tanácsi határozatot, illetve kötelezzék a tanács elnökét, hogy távolítsa el a lobogót a megyeháza díszterméből. A prefektus emellett az adományozó Kulcsár Terza Józsefet is beperelte.
A polgári párti politikus lapunknak elmondta, pereskednek, és reméli, érvényesíteni tudják az igazukat, ahogyan a himnuszperben is sikerült. „Ha kell, nemzetközi szintre visszük az ügyet, hiszen az elfogadhatatlan, hogy egy európai uniós országban egy népcsoport nem használhatja a zászlaját, és azt még adományozni is tilos” – jelentette ki Kulcsár Terza. Az MPP Kovászna megyei elnöke a márciusi tanácsülésen egy székely zászlót adományozott az önkormányzatnak, amit Tamás Sándornak, a közgyűlés elnökének jóváhagyásával ki is tűztek a díszteremben. Egy következő tanácsülésen az adományt határozatba foglalták, és a zászlót iktatták a megye ingó vagyontárgyai közé, leltári számot is kapott, így nem lehet eltüntetni. A prefektus már akkor jelezte, hogy törvénytelennek tartja a határozatot, mert szerinte a törvényesen el nem fogadott zászlókat nem lehet sehova kitűzni.
Csíkszeredában fellebbeznek
Eközben Csíkszeredában a jogerős ítélet megsemmisítését kérelmezi Füleki Zoltán alpolgármester abban a perben, amelyet a városháza tanácstermében kihelyezett zászlók eltávolítása érdekében indított a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), közölte lapunkkal az elöljáró. Az egyesület a pert mind első-, mind másodfokon megnyerte, a marosvásárhelyi ítélőtábla jogerős végzése értelmében a magyar és székely zászló, illetve a város lobogója nem maradhat a tanácsteremben. Füleki Zoltán az ítélethozatal előtt csíkszeredai polgárként, magánfélként kérte perbe beavatkozásának elfogadását az ítélőtáblától, de kérelmét nem vették figyelembe. Kérésében arra hivatkozott, hogy Tanasának nincs érdekeltsége az ügyben, de arra is, hogy nem a magyar állam zászlaja van a tanácsteremben, hanem a magyar nemzeté, az összmagyarságé. Ugyanakkor azért is tartotta fontosnak a beavatkozást, mert ha a hivatal jogerősen veszít a perben, nem fellebbezhet európai bíróságokon, ellenben egy polgár megteheti.
Felfüggesztett végrehajtás
Füleki Zoltán alpolgármester most kérése elutasítására alapozza azt a rendkívüli perorvoslati kérelmet, amelyet az ítélőtáblához fog benyújtani, emiatt kérve a jogerős bírósági döntés érvénytelenítését, mondta. „Ez azt jelenti, hogy amíg erről nem dönt az ítélőtábla, addig a jogerős ítélet végrehajtását fel kell függeszteni” – fejtette ki kérdésünkre az elöljáró, aki azután döntött a kérés benyújtásáról, hogy megérkezett a végzés írásbeli közlése a polgármesteri hivatalba. A tanácsteremben lévő székely, magyar és városzászlók így egyelőre a helyükön maradnak – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Új igazgató kerül a gyergyószentmiklósi könyvtár élére
Ferencz-Mátéfi Kriszta veszi át hamarosan az irányítást az önkormányzat alárendeltségébe tartozó Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. Az új igazgató eddig a Tarisznyás Márton Múzeumnál dolgozott.
Szerdán zárult a könyvtár menedzseri tisztségére kiírt versenyvizsga. Amint az önkormányzat közleményben tájékoztat, a három jelentkező közül az elbíráló bizottság már az ügycsomó alapján elutasított két személyt az előírt szakmai régiség hiányában. Egy jelentkező sikeresen továbbjutott az írásbelin, és a szóbeli vizsgán is megállta helyét vezetői elképzeléseiről számolva be. A vizsgáztató bizottság alkalmasnak látta tisztség betöltésére Ferencz-Mátéfi Krisztát.
A gyergyószentmiklósiak a Tarisznyás Márton Múzeumban már találkozhattak vele tárlatvezetőként, kiállításmegnyitókon méltatóként, két esztendeje, hogy Csíkszeredából „ide szegődött”, másfél éve itt is él. Mint mondja, szokja a közeget. Végzettsége szerint művészettörténész és könyvtáros. „Két, egymást kiegészítő szak ez, hiszen feldolgozás, gyűjteménykezelés mindkettő alapja. A versenyvizsga pedig kihívás volt, a szakmai fejlődés lehetőségét villantotta meg, ez motivált a jelentkezésre” – közölte, hozzátéve, a könyvtári munka eddig is foglalkoztatta, egyik könyve például a csíkszentmiklósi könyvtárról szól.
„A könyvtár statisztikáit nézve az derül ki, hogy a diákok képezik a látogatók zömét. Szeretném, ha nyitnánk a többi korosztály felé is, hiszen ez közkönyvtár, a középkorúak és idősek is jó lenne, ha ideszoknának” – fogalmazott. A generációk vonzását interaktív programokkal látja megvalósíthatónak, olyan lehetőségekkel, amelyek egyaránt szolgálják az információszerzést és kellemes időtöltést is. A játszva tanulás elvét követné a könyvtárba járók esetén, a munkatársakkal pedig olyan közösséget alakítana ki, amely együtt, egy célért, jó hangulatban munkálkodik.
Mielőtt elkezdhetné a munkát a gyergyószentmiklósi képviselő-testület el kell fogadja a versenyvizsga eredményét, és meg kell szüntesse a jelenleg ideiglenesen kinevezett ügyvezető, Poráczki Judit megbízatását, majd kinevezze az új igazgatót.
Balázs Katalin

2016. június 17.
Az irgalmasság arcai
Székelyudvarhely, Brassó, Marosvásárhely, Medgyes, Kolozsvár, Gyergyóremete, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda után Sepsiszentgyörgyön a Szent József-plébánián mutatta be június 19-én Bereczki Silvia segítőnővér, a Vasárnap és Keresztény Szó felelős szerkesztője a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület gondozásában Kolozsváron nemrég kiadott, Sokarcú irgalmasság Vallomások, interjúk, tanulmányok című kötetet.
Szabó Lajos kanonok-plébános házigazdaként köszöntötte a jelenlevőket, bemutatta a segítőnővért, akit a háromszékiek jól ismernek a különböző lelkigyakorlatokról.
Silvia nővér Az irgalmas szeretet átalakító ereje című előadásában kitért a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság évére – szerinte az irgalmasság út, amely egyesíti Istent és embert: kitárja az ember szívét arra a reményre, hogy bűneink korlátai ellenére is mindenkor szeret minket a jó Isten. A nővér több gondolatkört közvetített: az Isten odahajló szeretetéről beszélt, aki a rászoruló ember segítségére siet. Ez csoda és felhívás arra, hogy mi is ezzel a gondoskodó szeretettel, odahajló alázattal és dinamikus erővel közelítsünk egymáshoz.
A Sokarcú irgalmasság című kötetben különböző településeken élők vallanak arról, hogyan jelenik meg e téma az egyes emberek, szerzetesek, családok életében. Az irgalmasság gyakorlásának fontos és érzékeny voltáról tett tanúságot Kozma Ferenc lelki gondozó, mentős asszisztens, aki már hét éve önkéntes munkatárs a Bonus Pastor Alapítvány sepsiszentgyörgyi csoportjában. Elmondása szerint legtöbbször a bizalmatlanságot kell leküzdeni, de valójában arra vágynak a betegek, hogy valaki lehajoljon hozzájuk és felemelje valamilyen formában. A könyvbemutatón elhangzott: a közösségi élet az irgalmasság iskolája, akár szerzetesként, akár családban éljük. Dánél Francesca elöljáró nővér az árkosi Irgalmasság Anyja Kismamaotthonért felel, az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreinek rendjéhez tartozik. Beszélt azokról a helyzetekről, amikor emberi méltóságukban sérült lányanyáknak segítenek, hogy új életet kezdjenek. A könyvben Regina nővér is vall élettörténetéről, és megismerhetjük az Őrkőn lakó Szeretet Misszionáriusainak munkáját, akik a roma telep lakói között élik életüket.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több mint tízezer lejes bírság a székely zászló felvonásáért
Tizenegyezer lejes bírságot szabtak ki a hatóságok Tőke Ervinre, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csíkszéki elnökére a székely zászló – Csíkszereda főterén való – felvonásáért.
„Az eset után két büntetést is kaptam. Az egyik ezer lej, a másik tízezer lej értékű” – számolt be Tőke Ervin a pénteken Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatóján. „Az ezerlejes bírságot a csendőrség szabta ki rám, mivel szerintük engedély nélkül tartottam meg a zászlófelvonással járó ünnepséget, azonban fontos megjegyezni, hogy sem felszólalás, sem ének, sem semmi hasonló nem volt, tehát ez a büntetés nem indokolt. A nagyobb bírságot pedig azért kaptam, mivel nem a vonatkozó jogszabáylnak megfelelően vontam fel a zászlót. Azzal indokolják a tízezer lejes büntetést, hogy a zászlófelvonás nem felelt meg a 141/2015-ös törvénynek, amely a közigazgatási egységek zászlóinak használatáról rendelkezik. Viszont én a székely népnek a zászlaját vontam fel, tehát ez sem indokolt” – fejtette ki Tőke. Hozzátette, mindkét bírságot megfellebbezi.
Mint ismeretes nemrég megbírságolták az EMNP helyi szervezetének elnökét és elkobozták tőle a székely zászlót, amiért felvonta azt a csíkszeredai főtéren. A rendőrség állítása szerint Tőke illetéktelenül és megfelelő hatósági engedélyek nélkül húzta fel a lobogót.

2016. június 19.
Tetemes bírság a székely zászló felvonása miatt
Tizenegyezer lejes bírságot róttak Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csíkszéki elnökére, amiért június 3-án felvonta egy Csíkszereda főterén felállított zászlórúdra a székely zászlót – számol be Molnár Rajmond a kronika.ro-n.
A politikus pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, a csendőrség tízezer lejjel bírságolta meg amiatt, hogy megsértette a közigazgatási egységek lobogóinak felvonására vonatkozó, 2015-ben elfogadott 141-es jogszabályt. „Én a székely nép szimbólumát vontam fel, tehát a bírság nem indokolt, és természetesen fellebbezni fogok” – jegyezte meg Tőke Ervin.
A néppárti politikus elmondta, egy másik, ezerlejes bírságot is kapott a csendőrségtől, mivel szerintük engedély nélkül tartotta meg a zászlófelvonással járó ünnepséget. „Fontos megjegyezni, hogy sem felszólalás, sem éneklés, sem semmi hasonló nem volt, tehát érthetetlen a csendőrség lépése” – mondta Tőke, aki ebben a vonatkozásban is óvást fog benyújtani.
Az EMNP csíkszeredai önkormányzati képviselői 2013 februárjában vontak fel nagy méretű székely zászlót Csíkszereda főterén. A zászlóállítás per tárgyát képezte, de Tőke Ervin közlése szerint a lobogót még az ítélethirdetés előtt levették a korábbi helyéről, mert pünkösdkor épp oda állították fel a bérmáló Márton Áron püspököt ábrázoló szoborcsoportot. Ezt követően az EMNP egy négyzetméternyi területet bérelt a várostól a zászlórúd számára, és építési engedélyt is kapott a hivataltól, a prefektúra azonban ezt megtámadta a bíróságon, a városháza pedig nem hagyta jóvá a zászlófelvonási ünnepség megtartását. A ceremónia elmaradt, Tőke azonban a zászlót felvonta, a jelenlévő rendőrök pedig nem sokkal később le is vették a helyéről a lobogót, és bűnjelként magukkal vitték – írja a kronika.ro.

2016. június 20.
István, a király! – Jótékonysági koncert Csíkszeredában
Az Egyesület a remény kis emberei közösségért idén harmadszorra viszi színpadra az István, a király! rockoperát 200 mélyszegénységből érkező fiatal közreműködésével. Akárcsak az elmúlt években, most is nagy a készülődés: augusztus 20-án mindenkit szeretettel várnak a „a remény kis emberei” Csíkszeredába, a Szabadság térre a harmadik előadásukra!
Az egyesület azért jött létre, hogy hangsúlyozza a Kárpát-medencei árva és nehéz sorsú gyerekek szerepét és fontosságát, illetve támogassa őket, mind anyagilag, mind lelki téren, különböző programokkal, élményszerzési lehetőségek megteremtésével. Ezt támasztja alá a kultikus darab színpadra vitele is, immáron harmadik alkalommal, anyaországi és külhoni – Kárpátaljáról, Erdélyből, Gyimesekből, Moldvából és Vajdaságból érkező – fiatalok és önkéntesek szereplésével. Ezek a gyerekek vagy mélyszegénységből jönnek, vagy gyermekotthonokban nevelkednek. Az előadás célja, hogy a szervezők megmutassák a számukra az értékességüket, hogy képesek magukon túlmutatva, magukat felülmúlva olyan értéket teremteni, ami sok mindenki mást is megerősít.
Az első előadásra 2014. augusztus 30-án került sor Budapesten, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. Több mint 3000-en mentek el az ingyenes produkcióra, hogy megnézzék a „remény kis emberei” alkotását. A darab alatt a nehéz sorsúak támogatására is lehetőség nyílt. Az összegyűlt adományokból így a felejthetetlen két héten túl anyagi segítséget is tudott nyújtani az egyesület a hazaérkező gyerekeknek. Az előadás nem egyszeri volt, a szervezők 2014 őszén engedélyt kaptak a folytatásra, ezért a következő években a résztvevők származási helyére vihetik ki a magyarok számára kultikus darabot. Az első állomás Délvidék volt; Csantavéren 2015. augusztus 22-én, az ottani bazilika méretű Páduai Szent Antal plébániatemplom mögött kialakított színpadon lépett fel újra a lelkes csapat. A szervezők a rockopera alatt gyűjtést szerveztek, aminek eredményeképpen a zentai magyar kórház újszülött osztályára tudtunk egy 10.000 értékű reanimációs készüléket adományozni.
Idén pedig Székelyföld következik! 2016. augusztus 20-án, szombaton este fél 9-kor a csíkszeredai Szabadság téren lesz a harmadik előadás, melynek fővédnöke Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. A szereplők között a Hargita megyei 2-es és 3-as számú Gyermekelhelyező Központ fiataljai is helyet kapnak. A darab alatt befolyt felajánlásokat a csíkszentsimoni gyermekotthon felújítására fogják fordítani.
Szűcs Emese

2016. június 21.
Negatív az elmúlt évtized gazdasági mérlege Csíkszeredában
Közel 5000 munkahely szűnt meg és több mint 500 vállalkozás zárta be kapuit – így néz ki az elmúlt évtized mérlege Csíkszeredában. A város gazdasági helyzetéről és a véglegesítés előtt álló integrált városfejlesztési stratégiáról Kedves Imrével, a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció igazgatójával beszélgettünk.
„Az 1995–2000 közötti időszakban számolták fel az ipari tevékenységeket végző nagy gyárakat a megyeszékhelyen: a traktorgyárat, a Hargita bányavállalatot, a bútorgyárat, a Hargita Geológiai Kutató és Feltáró Vállalatot, ennek a gyors leépülési folyamatnak következményeit jelenleg is érezzük. A privatizáció nem volt sikeres. De nem az volt a legnagyobb probléma, hogy például a traktorgyárat eladták ócskavasként, hanem az, hogy az akkor ott dolgozó szakembergárdát nem használták fel. Ha valaki ma visszaállítaná a gyárat, nem lenne Csíkszeredában elég szakember, aki ott dolgozhatna” – osztotta meg véleményét Kedves Imre. Hozzátette, a szakemberek hiánya miatt a megyeszékhely jelenlegi vállalkozói sem tudnak fejlődni.
Visszatérve a rendszerváltás utáni időszakra, kifejtette, hogy a vállalkozókat akkor nem segítették megfelelő hitelkonstrukcióval, sem adókedvezményekkel. „Ráadásul a mentalitással is gond volt, mindenki maga próbált boldogulni” – jegyezte meg a pénzügyi igazgatóság vezetője. Ez ma sincs sokkal másképp, bár úgy látja, a fiatal vállalkozók próbálkoznak szövetkezni, klaszterekbe, egyesületekbe tömörülni. A 2008-as gazdasági világválsággal kapcsolatban elmondta, nem a tőkehiány, hanem a mentalitás jelentett problémát. „A pénz nem tűnik el, pénz mindig van arra, ha valamit akarunk tenni” – mondta. A legtöbb vállalkozó a jelenlegi piaci körülmények között is „összehúzza a nadrágszíjat”, leépít, a minimálbér megemelése pedig további pluszterheket rótt a cégekre.
Kedves Imre szerint sokat javítana a gazdasági életen, ha elfogadható adóztatást vezetnének be országos és helyi szinten egyaránt, továbbá, ha egyszerűsítenék a vállalkozások indításának módját. Ugyanakkor szerinte sokat segíthetne egy bizalmi alapon működő pénzszövetkezet létesítése, ahol a bankok kamataival összehasonlítva nagyobb kamatot kapna a pénzét letétbe helyező, és kisebb kamattal vehetne fel hitelt az igénylő. Sok vállalkozás ugyanis a felvett hitel utáni kamatok miatt került meglehetősen nehéz helyzetbe „1989 előtt négy bank működött a városban, ma már számuk megsokszorozódott, ilyen körülmények között egy pénzszövetkezetnek is lenne még helye, hasonló bizalomra épülő pénzszövetkezet működik például Dél-Tirolban is” – mondta Kedves, hozzátéve, hogy a helyi pénzeszköz bevezetése is javíthatna a város gazdaságán.
A városháza vállalkozóbarát hozzáállással, közművesítéssel, övezeti rendezési tervek elkészíttetésével járulhat hozzá a gazdaság fejlődéséhez, illetve a fűtés-, víz- és áramszolgáltatások versenyképessé, nyereségessé tételével, hiszen csak akkor lehet csökkenteni például a távfűtés árát, ha nyereségesen működnek a közművek. Az olcsó hőenergia pedig befektetőket is vonzhatna a városba. Kedves ugyanakkor kiemelte, nem tiszte az integrált városfejlesztési stratégiát minősíteni, azonban pozitívnak értékelte azt a tényt, hogy elkészítették, illetve hogy felbecsülték hozzávetőleg mennyi pénzre lenne szüksége a városnak.
A pénzügyi hivatal rendelkezésünkre bocsátott adatai szerint a megyeszékhelyen 2005-ben 4173 jogi személyt tartottak nyilván, tíz évvel később, 2015-re 3899-re csökkent a számuk. Ezzel ellentétben növekedett a csődbe ment vagy átszervezés, illetve felszámolás alá került cégek száma, 2005-ben egyet sem jegyeztek fel, 2012-ben azonban 492 jogi személy, 2015-ben 223 került ebbe a helyzetbe. Szembetűnő a veszteséggel működő cégek száma, 2005-ben 1219-nek volt nyeresége és 902-nek vesztesége, 2015-ben pedig 1097 valósított meg profitot, 712 azonban nem, 151 cég pedig sem profitot, sem veszteséget nem termelt. „Két oka van a kevés profitnak: az egyik az adóterhek nagysága, a másik a termék értékesítésének ára” – magyarázta a pénzügyi igazgatóság vezetője.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az adatok nem feltétlenül tükrözik a cégek valós pénzügyi helyzetét, a veszteséggel működő cégek többsége mindössze 1000 lej alatti veszteséget könyvelt el, ugyanakkor, mint kifejtette: az sincs jól leszabályozva, hogy mit írhatnak le költségnek. „Akadnak cégek, amelyek a nyereségüket elrejtik a költségekbe, például üzletkötésre egy szigetre utaznak, ami nem lenne indokolt, viszont egy ellenőrzésen fennakadhatnak, és a cégtulajdonosoknak vállalnia kell a felelősséget, ez pedig visszaüt a gazdaságra” – vázolta az intézményvezető. Az alkalmazottak számát tekintve a kereskedelmi egységek 2005-ben 13 568 személyt foglalkoztattak, 2015-re számuk 7369-re csökkent.
Csíkszereda városfejlesztési stratégiájából – ahogy Kedves Imre is kifejtette – kiolvasható, hogy az elmúlt évtizedben a megyeszékhely gazdaságának legfontosabb mutatói romlottak, lakossága, valamint a munkavállalók létszáma folyamatosan csökkent. Az okok a világválság előtti időkre nyúlnak vissza. A versenyképesség hiánya, az innováció alacsony foka, az oktatás és a gazdasági élet párhuzamossága, a munkaerőhiány és a nyersanyag drágulása hozzájárultak ahhoz, hogy megcsappant a vállalkozások száma, csökkent az üzleti forgalom és megszűnt számos munkahely. Mindezek elszegényedéshez, a fogyasztás csökkenéséhez és elvándorláshoz vezettek.
A cégnyilvántartási adatokat és az Országos Statisztikai Hivatal adatait használták fel a gazdasági elemzéshez. Ezekből többek között kiderült, hogy 2008 és 2014 között 500 céget számoltak fel Csíkszeredában. Emellett évente átlagosan 500 munkahely szűnt meg a városban működő cégeknél. A dokumentum arra is kitér, hogy nemcsak a vállalkozások, hanem az általuk reprezentált gazdasági teljesítmény is hiányzott. 2008 előtt átlagosan 4 százalék körüli profitot realizáltak évente, a gazdasági válság kirobbanása után két veszteséges évet is elszenvedett a helyi vállalkozói szféra, 2014-ben is csak 2 százalék fölé emelkedett a profit aránya. Ugyanakkor becsléseik szerint a városban 18 461 alkalmazottból hozzávetőleg 8000 közalkalmazott volt.
Csák László, a stratégiát készítő Planificatio Kft. vezetője ezzel kapcsolatosan elmondta, olyan gazdaságélénkítő intézkedésekre tettek javaslatokat, amelyeket a polgármesteri hivatal gyakorlatba ültethet. Ezek között szerepel a szakképzési rendszer fejlesztése, azaz tanműhelyek korszerűsítése, a nyugati ipari zóna megközelíthetőségének feljavítása. Ugyanitt egy inkubátorházat létesítenének, amely a vállalkozásokat segítené. Csák továbbá kifejtette, a humán erőforrás fejlesztése céljából képzéseket, tanfolyamokat indítanának. Emellett egy INNOKULT központ, azaz innováció és kulturális központ létrehozását is indokoltnak tartja, amelyhez az önkormányzat biztosítana helyet, például a Szakszervezetek Művelődési Házában. „A kulturális élet infrastruktúrája kapna helyet benne, és az innovatív vállalkozások számára jelentene inkubációt, ahol kedvező bérleti feltételek mellett működhetnének ott például induló információtechnológiai cégek, a kreatív iparban dolgozók, tervezők, formatervezők” – sorolta Csák.
A polgármesteri hivatalnak nem hatásköre a boltok felújítása, de megteheti, hogy rendbe teszi az üzletek előtti közterületet – fogalmazott az elemző. A stratégiában szereplő Kossuth üzletutca program erről szólna, az utcakép javításáról, hogy legyen egy szép vásárlóutcája a városnak. A Petőfi Sándor utca pedig inkább a szórakozást és a kikapcsolódást szolgálja, Csák szerint a két utca kiegészítené egymást. A stratégiát egyébként a Planificatio honlapján lehet megtekinteni, észrevételeket június 24-ig várnak.
Barabás Hajnal

Több mint ötvenen álltak sorba élelmiszersegélyért Csíkszeredában
Elkezdték az Európai Unió intervenciós tartalékaiból származó élelmiszercsomagok kiosztását kedden Csíkszeredában. A megyeszékhelyen 3070 jogosult részesülhet első körben a támogatásban, augusztus 5-étől pedig pótlistára lehet majd még iratkozni.
Több mint ötvenen várakoztak kedden, sokan már a kora reggeli óráktól a Hargita utcai raktár előtt, hogy átvehessék az Európai Unió intervenciós tartalékaiból származó élelmiszer-támogatást, bár azt csak délelőtt 11 órától kezdték el osztani. Biró Edit, a csíkszeredai városháza szociális osztályának vezetője elmondta, egyesek az utat is elzárták, ezért a csendőrség segítségét kellett kérniük a rend helyreállítására.
A csomagokat tavaly már év elején, januárban kiosztották, idén a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt csak most kezdhették el az élelmiszersegélyek kiadását. Azok, akik nem először részesülnek a támogatásban, úgy értékelték, hogy jobb a melegben várakozni, mint a téli hidegben. „Nagy öröm, hogy megkaptuk, később érkeztek meg a csomagok a tavalyhoz képest, de így is örvendünk” – hálálkodott az egyik jogosult, aki hatszemélyes családja számára vette át az alapélelmiszereket tartalmazó dobozokat. Egy másik elmondta, neki is nagy segítség a támogatás, bár főzni nem tud, így arra kényszerül, hogy eladja a dobozok tartalmát, hogy az árából tengődjön és némi főtt ételhez jusson. „Két hónapot is kitart számunkra az élelmiszer-támogatás, így sokat jelent nekem, hiszen nagyon kevés a fizetésem” – mondta egy gyermekét egyedül nevelő édesanya.
Csíkszereda polgármesteri hivatalának szociális osztálya eddig 5280 doboz élelmiszert vehetett át, és jövő hónap folyamán még további 1450 dobozt szállítanak majd a megyeszékhelyre. Tekintettel arra, hogy fejenként két dobozt kaphatnak a rászorulók, összesen 3365 adagot oszthatnak ki az elkövetkezőkben. Biró Edittől megtudtuk, frissített listájukon jelenleg 3070 személy szerepel, akiket arra kérnek, hogy augusztus 4-ig vegyék át a nekik járó támogatást a Hargita utcai raktárból, munkanapokon 11-15 óra között. Augusztus 5-étől ugyanis pótlistára lehet majd iratkozni azoknak, akik ugyan jogosultak, de nem szerepelnek a jelenlegi listán. Bővebb információkat a 0266-315120/115-ös telefonszámon vagy a polgármesteri hivatal 28-as számú irodájában igényelhetnek.

Húszezer átlagon felüli
A tehetséggondozás társadalmi összefogást igényel
Tévhit, hogy a tehetség utat tör magának, azt gondozni kell, méghozzá szakszerűen, mindehhez társadalmi összefogásra van szükség – erre próbálja felhívni a figyelmet a székelyföldi tehetségnap, amelyet harmadszor szerveztek meg. A vándorrendezvénynek Marosvásárhely és Csíkszereda után ezúttal Sepsiszentgyörgy adott otthont.
Egy közösség húsz százaléka átlagon felüli képességgel rendelkezik, egy százaléka pedig kiemelkedő tehetség. Régiónkra kivetítve ez húszezer átlagon felüli képességekkel rendelkező gyereket és fiatal tehetséget jelent, ezek kibontakozását szeretné támogatni a 2013-ban magyarországi mintára megalakult Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács.
Székelyföldön mindig volt hagyománya a tehetséggondozásnak, ennek konkrét példája, hogy közösségi összefogásból építettek iskolákat, mint ahogy a Székely Mikó Kollégiumot is. De nemcsak múltja, hanem jelene is van a társadalmi felelősségvállalásnak, hiszen tavaly Székelyföldi Tehetségalapot hoztak létre vállalkozók, közéleti személyiségek – hívta fel a figyelmet Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke a tehetségnapon megtartott sajtótájékoztatón.
Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár a Nemzeti Tehetség Program körül kialakult összefogást hangsúlyozta. Mint mondta, a Magyar Országgyűlés 2008-ban ötpárti konszenzussal támogatta a programot. Magyarországon évente 350 ezer fiatal tehetség kap segítséget, a program kibővítéseként, idéntől a határon túli tehetséggondozással foglalkozó civil szervezetek, köznevelési intézmények is jelentkezhetnek a kiírt pályázatok túlnyomó többségére, de egyénileg is lehet pályázni A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjra – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
A civil, szakmai oldalt képviselve szólalt fel Bajor Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács ügyvezető elnöke, aki elmondta, tehetséghálózatot hoztak létre, ma már 1400 tehetségpont van a Kárpát-medencében, ahol korszerű pszichológiai, pedagógiai módszertanon nyugvó tehetséggondozás zajlik. Ez a hálózatban működő tehetséggondozás példaértékű, amelyre Európában is kezdenek felfigyelni, tudtuk meg dr. Balogh László egyetemi tanártól, a Nemzeti Tehetségtanács elnökétől. A magyarországi előzményeket ismertetve elmondta, mindig is volt tehetséggondozás, de nem volt szisztematikus tehetségkeresés és egyéni fejlesztés. Megjegyezte, végre a gyermek került a tehetséggondozás középpontjába.
A harmadik székelyföldi tehetségnapon szakmai előadásokat és személyes életutakat hallgathattak meg a tehetséggondozásban részt vevő pedagógusok, mentorok, ugyanakkor székelyföldi tehetségek mutatkoztak be. Idén is átadták a Csutak Vilmos-díjakat, amely a tehetséggondozásban kiváló eredményeket felmutató székelyföldi szakemberek elismerése: életműdíjat kapott Gazda József kovásznai nyugalmazott magyartanár, író, valamint megosztott díjban részesült Szakács Ágnes, a Székely Mikó Kollégium tanítónője és Kakasi Zsolt, a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára.
Gy Turoczki Emese
---
Ízig-vérig székely volt
A 3. székelyföldi tehetségnap előfutáraként tartottak szoboravatót péntek délután a sepsiszentgyörgyi Eurocenter Amőba Oktatási Központ udvarán. Csutak Vilmos mellszobrát a budapesti alkotó, Túri Török Tibor ajándékozta a 20. születésnapját ünneplő oktatási központnak, a talapzatot a Puskás Tivadar Szakközépiskola készíttette el.
– Sokan feltették a kérdést, hogy miért kell még egy szobor Csutak Vilmosról, hiszen van már Sepsiszentgyörgyön, erre én azt válaszoltam, legyen minél több, hiszen minél több Csutak Vilmosra van szükség – emelte ki ünnepi beszédében Bereczki Kinga, az Eurocenter Amőba Oktatási Központ vezetője. – Nehéz időket élünk a romló oktatási helyzetben, gyermekeink, fiataljaink elmennek, nincsenek pozitív példák, amiből erőt meríthetnek.
Csutak Vilmos okosan gazdálkodó vezető volt: a Székely Mikó Kollégium legendás igazgatója, tanára, a múzeum őre, majd igazgatója, vezetése alatt épült a Székely Nemzeti Múzeum épülete és a leánygimnázium, azaz a mai Mihai Viteazul Főgimnázium.
– Ízig-vérig székely ember volt, Székelyföldért, nemzetéért élt és munkálkodott, olyan pedagógus, aki a legeldugottabb székely faluban nemcsak felkutatta a tehetséges gyermekeket, hanem sorsukat később is követte. Fontos volt számára a tehetség mint érték, de az is, hogy a tehetség azt a közösséget gazdagítsa, amelyik őt kitermelte, olyan példakép volt, akitől a mai tehetséggondozásban is tanulni lehet – hangzott el a szoboravatón.
Kisgyörgy Zoltán közíró neves mikós tanárokra emlékezett, beszédét anekdotákkal fűszerezve, de nem felejtve azt sem, hogy adósok vagyunk a híres tanáraink emlékének ápolásával. A mellszobrot az avatón jelen levő alkotó és Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója leplezte le, fellépett a Székely Mikó Kollégium két kisdiákja: Miklós Janka szavalt, Balázs Gergő énekelt.

2016. június 22.
Egy éve indult be az agrároktatás a Sapientián
Azt a célkitűzést követve, hogy minél szélesebb skálán legyen a magyar anyanyelvűeknek képesítés, szakosítás agrárvonatkozásban, a meglévő marosvásárhelyi karon működő kertészmérnöki, tájépítészeti alapképzés, illetve növényorvostani mesterképzés mellett 2015. szeptember 14-én elindult az agrármérnöki képzés a sepsiszentgyörgyi tanulmányi központban, amely a marosvásárhelyi kar alárendeltségébe tartozik. Nemsokára befejezi az első tanulmányi évét az első évfolyam. A tapasztalatokról dr. Nyárádi Imre-István adjunktussal, az agrár-mérnökképzés oktatási felelősével beszélgettünk.
A tanár elmondta, Romániában nappali tagozatos agrárképzés magyar nyelven csak ebben az intézményben van. Az egyetem legújabb fejlesztéseként létrejött tanulmányi központban 30 diák került beiskolázásra, pótfelvételit sem kellett szervezni, egyből beteltek a helyek. Hivatalosan öten vonták vissza iratcsomójukat, vannak, akiket nyilvántartanak ugyan, de nem igazán jártak az előadásokra. Nyárádi Imre-István szerint ennek az oka az, hogy amikor az első hónapban megtapasztalták az elvárásokat, akkor meghátráltak. Jelenleg 19 diák tanulmányi előmenetele jó, valószínűleg mindannyian másodévesek lesznek 2016 szeptemberétől. A tanár úr kifejtette, igencsak heterogén összetételű az évfolyam. Vannak érettségi után jelentkezett hallgatók, másoknak otthon komoly mezőgazdasági vállalkozásuk van, de jöttek őstermelők is, akik mezőgazdaságból élnek meg, megint mások pedig egyéb szakterületen dolgoznak, de a gazdálkodás felé irányulnának, és jöttek hallgatók elméleti líceumokból is. Néhányan tudják azt, hogy mik a lehetőségek a szakterületen, azonban vannak olyanok is, akik a korukból adódó naivsággal léptek erre a pályára, ezért a kötelező tananyag ismertetése mellett azon igyekeznek, hogy több ismeret birtokába jussanak, hiszen az egyetemi tanulmányaik elvégzése után tudniuk kell pontosan, hogy milyen lehetőségek vannak a gazdálkodásban, milyen kihívásokkal kell szembenézni, milyen támogatási lehetőségek vannak. Voltak találkozók az APIA szakembereivel, vidékfejlesztési szakértőkkel, s a központban volt a magyar kormány által támogatott Külhoni fiatal magyar vállalkozók éve című program keretében tartott felkészítő sorozat egyik állomása is.
Nyárádi Imre-István elmondta: tisztában van azzal, hogy nehéz felvenni a "harcot" az 1856-tól működő Szent István kertészettudományi karral vagy a gödöllői egyetemmel, vagy akár az 1869-ben beindult kolozsvári agrártudományi és állatorvosi képzéssel, de a tapasztalat azt igazolja, hogy a Sapientián végzett hallgatók, akiknek lehetőségük volt külföldön mesterképzésben részt venni, derekasan megállták a helyüket. Ez az egyetem még a kezdeteknél tart, lelkes tanárcsapat állt össze, mindenki bizonyítani akar, és ezért jóval többet tesz, mint a kötelező tananyag leadása, közvetlenebb a kapcsolat is a tanár és a diák között – mondta az adjunktus, majd hozzátette, minden karon – Csíkszereda, Marosvásárhely, Kolozsvár – létezik bentlakás, ahol a diákokat megfelelő körülmények között el tudják szállásolni. Sepsiszentgyörgyön szerződésük van egy középiskolával, amely felvállalta, hogy a beiskolázott összes diákot elszállásolja a saját bentlakásában, kedvezményes áron. Az idei év végén pedig használatba helyezik az egyetem saját bentlakását, ahol szálloda, tanári lakások és diákszálló is lesz, emellett egy konferenciaterem is várja majd az érdeklődőket, így aki 2016 szeptemberében magyarul szeretne tanulni, annak megfelelő oktatási és szállásolási körülményeket teremtettek.

2016. június 23.
Szövetségben a székelyföldi magánerdészetek
– interjú Kádár Tibor Sándor erdőmérnökkel –
Nemrég lapunkban is olvashatták a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetségének közleményét, melyben többek között arról tájékoztatták a nagyérdeműt, hogy több mint 3,6 millió csemetét ültettek el idén tavasszal a 15 székelyföldi magánerdészet által kezelt erdőterületeken. Ennek, no meg a magyar Országos Erdészeti Egyesület 147. vándorgyűlésének apropóján váltunk kíváncsivá az öt éve alakult szerveződés mibenlétére. Kérdéseinkre Kádár Tibor Sándor okleveles erdőmérnök, a szövetség sajtóreferense válaszolt.
– Mikor alakult a szövetség, milyen megfontolásból?
– 2011-ben alakult azért, hogy összefogja a magánerdészeteket és az ezeket létrehozó erdőtulajdonosi társulások szövetségeit, képviselje az érdekeiket, emellett kiemelten jelenítse meg a közbirtokosságok kérdéskörét. Mivel egy Székelyföldre jellemző tulajdonosi társulásról van szó, sajnos, ez a tulajdonforma igencsak kimaradt minden olyan kezdeményezésből, amely az erdészeti infrastruktúra fejlesztéséről, vonatkozó törvénymódosításról szólt.
Erdei iskolákra van szükség
– Mely magánerdészetek az alapító tagjai?
– A gyergyói, udvarhelyi, zetelakai, csíkszépvízi, szovátai, baróti és parajdi magánerdészetek, illetve az erdészeteket létrehozó tulajdonosi társulások alapították, utólag csatlakozott a csíki, a berecki és a kézdialmási magánerdészet, így a tagerdészetek mostanra több mint 200 ezer hektár erdőterületet kezelnek. A régióban tevékenykedő magánerdészeteknek és tulajdonosi társulásoknak természetesen nyitott a lehetőség a csatlakozásra, tagsági díj nincs. A vezetőség a szövetségben legaktívabban résztvevő erdészetvezetőkből áll össze, természetesen mindenki önkéntes alapon vállal tisztséget.
– A célkitűzéseik közül eddig mit sikerült megvalósítani, mik a közeljövőbeli és távlati terveik?
– Jelentős lépésnek tartjuk az Romániai Erdőgazdálkodók Szövetségével megkötött megállapodást, melynek értelmében szövetségünk mindenkori elnöke az országos egyesületen belül alelnöki tisztséget tölt be, illetve a szövetségnek egy helye van az országos egyesület igazgatótanácsában is. További egyezmények köttettek a Magyar Erdőgazdálkodók Országos Szövetségével is, amellyel ugyancsak jó kapcsolatokat ápolunk. A székelyföldi szövetség egyik nagy sikerének tartjuk, hogy sikerült összefogni és tanúsíttatni több mint 70 ezer hektáron a felelős és fenntartható erdőgazdálkodást, így a tulajdonosok ezekből az erdőkből FSC-tanúsított faanyagot értékesíthetnek. Jövőbeli feladatunknak az erdeiiskola-hálózat megszervezését tartjuk a régióban, az erdő szeretetére és tiszteletére hívni fel a figyelmet, erre biztatni a társadalmat az erdészek munkájának bemutatásával, erdei, tematikus programok szervezésével és különböző, erdőt érintő információknak a nagyközönséghez való eljuttatásával. Arra biztatni és segíteni ebben a társadalom tagjait, hogy megfelelő tisztelettel látogassák az erdőt, hiszen szépsége, csendje, gazdag élővilága miatt bőséges lehetőséget kínál a feltöltődésre, kikapcsolódásra is. Azt reméljük, hogy az erdőt megszeretve, vigyázni fognak annak szépségére, tisztaságára, és az erdészkollégákkal együtt törekedni fognak lakói megvédésére.
Nem a fafeldolgozók jelentik a veszélyt
– Mi az egyesület álláspontja a rétyi fafeldolgozó üzem tekintetében? Jót vagy rosszat tett a magánerdő-tulajdonosoknak? Veszélyezteti-e a székelyföldi erdőket?
– Nagyon nehéz állást foglalni ebben a kérdésben, mivel a probléma rendkívül összetett. A tulajdonosok az ország erdőtörvényének és idevonatkozó előírásainak a betartásával, illetve ezen felül bizonyos esetekben szigorú FSC-szabályok szerint kitermelt faanyag értékesítéséből élnek, és tartják fent az erdőgazdálkodási egységeket, természetesen figyelembe véve azt a jogos elvárást is, hogy a faanyag feldolgozása minél nagyobb fokon és helyben valósuljon meg. Amennyiben az erdészetek és erdőtulajdonosok felelős, fenntartható és ezáltal hosszú távú erdőgazdálkodást folytatnak, ahogy történik az egyesületi tagjainak esetében, főleg ahol FSC-tanúsított erdőgazdálkodás folyik, sem a rétyi feldolgozó, sem más feldolgozó működése nem tud kárt tenni az erdeinkben. Az üzemtervek (erdőgazdálkodási tervek) betartása nem akarat kérdése, hanem törvényes kötelezettség. Törvényes formában nem kerülhet nagyobb mennyiség kitermelésre, mint az üzemtervben előírt famennyiség, kivételt képezhetnek a természeti katasztrófák sújtotta övezetek, de reméljük, ezek elkerülik régiónkat.
– Mi a véleménye az „erdőradar” hatékonyságáról?
– Természetesen az erdészetek aktívan részt vesznek az erdők őrzésében, megóvásában a fatolvajoktól, ez a legfontosabb célkitűzéseink egyike, és egyben létfenntartásunk alapja is. Mi kategorikusan a törvények legszigorúbb betartása mellett kívánunk fenntartható erdőgazdálkodást folytatni, és a ránk bízott erdőterületeket megvédeni. Ez nem kis erőfeszítést igényel, mivel sok esetben szinte magunkra maradva kell megóvnunk az erdőállományt az illegális kitermelésektől, lopásoktól. Ezért minden kezdeményezésnek örülünk, amely a folyamatok korszerűsítését tűzi ki célul, és van hozadéka, eredménye, másfelől viszont az erdőradar-rendszer bevezetése rengeteg pénzbe és energiába került. Ennek az árát az erdészeteknek kellett megfizetniük, nap mint nap vesződni az informatikai rendszer hiányosságaival és az akadozó javítási folyamatok bürokráciájával.
---
A magyar Országos Erdészeti Egyesület június 22-25. között Székelyföldön tartja 147. vándorgyűlését. Az ünnepi program során a résztvevők az egyesület egyik alapítója, első titkára, majd tiszteletbeli elnöke, dr. Bedő Albert egykori országos főerdőmester és államtitkár nyughelyét is felkeresik a kálnoki unitárius temetőben, az ünnepi közgyűlést ma 10 órától tartják a sepsikőröspataki sportcsarnokban. Pénteken 9.30-kor a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban avatnak emléktáblát, 10.30-kor a vadászmúzeumban Bedő Albert-kiállítás nyílik.
A fenntartható erdőgazdálkodás helyi gyakorlatára és a térségbeli kulturális örökségre koncentráló terepi programok Háromszék, Erdővidék, Brassó és Csíkszereda környékének szakmai és kulturális látnivalóit mutatják be. A vándorgyűlés külön érdekessége, hogy érinti a 118 évvel korábban, 1898-ban ugyanezen térségben, Sepsiszentgyörgy központtal szervezett 32. vándorgyűlés egykori helyszíneit. Részletes program a vandorgyules.hu oldalon.
---
Kádár Tibor Sándor nagybaconi származású, az erdészet iránti kötődését édesapjától „örökölte”. Ez irányú tanulmányait a Brassói Erdőmérnöki Egyetemen végezte, 2008-tól a baróti magánerdészet, 2016-tól a zetelakai magán erdőgazdaság erdőgazdálkodási részlegét vezette. Közben, 2011-ben, részképzős ösztöndíjjal öt hónapot töltött a soproni erdőmérnöki karon, idéntől a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetsége közönségkapcsolatáért is ő felel.
„Szeretném, ha az emberek többet megtudnának az erdőgazdálkodásról, mert végső soron a társadalom határozza meg a nyersanyagok felhasználásának mértékét – mondja. – Az erdő legfőbb termékének tekintett fa is elsősorban a társadalom igényeinek megfelelően kerül piacra, ezért ha a társadalom pazarlóan használja ezt a természeti erőforrást (megújuló nyersanyagot), akkor az erdőkre gyakorol nagy nyomást, és azon keresztül ránk, szakemberekre is. A továbbiakban is nagyon fontos, hogy egységesen lépjünk fel érdekeink érvényesítésében, és a jövőben egy közös székelyföldi erdészeti stratégia kialakításában.”

2016. június 24.
Nem tehette le a hivatali esküt Ráduly Róbert Kálmán
A bíróság még nem küldte ki a végzést Ráduly Róbert Kálmán mandátuma érvényesítéséről, így Szőke Domokos látja el a csíkszeredai polgármesteri feladatokat mindaddig, amíg a megválasztott városvezető is leteheti a hivatali esküt.
Jean Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa az alakuló ülés kezdetén magyarul gratulált Csíkszereda önkormányzati képviselőinek, majd közölte, hogy Ráduly Róbert Kálmán, megválasztott polgármester csak egy következő ülésen teheti le a hivatali esküt, mert a csíkszeredai bíróság nem küldte ki a végzést a mandátuma érvényesítéséről.
”Amint megérkezik a végzés, újra összehívjuk a testületet, hogy a polgármester letehesse az esküt. Most megalakul az új testület és megszűnik a volt polgármester mandátuma, az önkormányzati képviselőkből pedig kiválasztanak két alpolgármestert. Közülük az egyik polgármesteri feladatköröket is átvesz” – magyarázta az eljárást a prefektus. Hozzátette, hasonló helyzetben van a tusnádfürdői és a balánbányai testület is. A prefektus után Antal Attila, polgármesteri feladatkörökkel felruházott leköszönő alpolgármester szólalt fel. Megköszönte mindenkinek a segítségét és támogatását.
Az alakuló ülést a legidősebb és a két legfiatalabb önkormányzati képviselő, Emil Bușe és Alina Maftei, illetve Tőke Ervin vezette. Először mandátumigazoló bizottságot hoztak létre. Minden önkormányzati képviselő mandátumát rendben találták, végül a tanácsosok szavazással erősítették meg a testület megalakulását.
Ezt követően javaslatot kellett tenniük az alpolgármesteri tisztségre. Fülöp Árpád Zoltán RMDSZ-es önkormányzati képviselő Füleki Zoltánt és Szőke Domokost javasolta a tisztségek betöltésére. Más javaslat hiányában ezt fogadták el. Egyenként szavaztak megválasztásukról: mindkét jelölt 15 mellette, 2 tartózkodó és 2 ellenszavazattal alpolgármesteri mandátumot szerzett.
Végül arról is dönteniük kellett, hogy Ráduly Róbert Kálmán eskütételének elmaradása miatt kit ruházzanak fel ideiglenesen polgármesteri hatáskörökkel. Füleki Zoltán Szőke Domokost javasolta. A testület ezt is elfogadta 16 mellette és 3 EMNP-s tartózkodással. Ezen kívül jóváhagyták a testület működési szabályzatát, a szakbizottságok összetételét, illetve Orbán Zsoltot megválasztották a következő három hónapra ülésvezető elnöknek
A testület összetétele
Csíkszereda Megyei Jogú Város 19 tagú önkormányzati testületében 13 képviselő jutott mandátumhoz az RMDSZ színeiben, míg az EMNP három, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két és a Szociáldemokrata Párt (PSD) egy tanácsossal képviselteti magát. A testületi tagok: András Hunor Jenő, Ábrahám Előd, Bardocz László, Bíró Hanna Barbara, Bors Béla, Fodor Levente, Füleki Zoltán, Fülöp Árpád Zoltán, Kirmájer Enikő, Orbán Zsolt, Szőke Domokos, Tófalvi Éva, Veress Dávid – RMDSZ; Szabó Soós Klára, Tőke Ervin, Mark Dezső Sorin – EMNP; Marius Țepeluș, Alina Maftei – PNL; Emil Bușe – PSD.

2016. június 27.
Írókkal beszélgettünk a Könyv-Várban
Könyvbemutatók, kötetlen hangulatú író-olvasó találkozók színesítették a Könyv-Vár sátor programjait a negyedik alkalommal megszervezett Szent László Napokon.
Pénteken délben a főleg történelmi tárgyú regényei révén ismert magyarországi Benkő László volt a meghívott vendég, aki az írói „műhelytitkok” mellett azt is elárulta, hogy miért tartja fontosnak az ilyen témájú regények megjelentetését. Véleménye szerint ugyanis aggasztóan keveset tudott/tud a mindennapok embere a jelentős történelmi személyiségekről, eseményekről – ezen szeretne változtatni regényei révén, mégpedig oly módon, hogy a többnyire száraz tényeket olvasmányos módon adja vissza az olvasóknak. Az olvasmányosság azonban soha nem mehet a tényszerűség kárára, hangsúlyozta Benkő László, épp ezért minden regényét több forrásból is ellenőrzött, a legújabb történelmi kutatások által igazolt ismeretekre építi fel. Mint megtudtuk, Kodolányi János írásai nyomán kezdett el foglalkozni a tatárjárással, amelyből 70–72 évet felölelő trilógia lett végül. De írt a Zrínyiekről is, és természetesen Szent Lászlóról – a lovagkirályról és koráról mindeddig két kötete jelent meg, A lázadás parazsán és A korona ára, illetve előkészületben van a harmadik, amely várhatóan idén szeptemberben lesz publikálva. A kiadványokat, mint a beszélgetés elején elhangzott, e héten szerdától kezdődően a nagyvárad Libris Antica üzletben lehet megvásárolni.
Ne tudd meg mi az…
Szombaton ugyancsak a déli órákban Csíkszeredából érkezett vendéggel beszélgetett Dénes László szerkesztő, újságíró a Könyv-Várban: György Attila szimpatikus közvetlenséggel szólt írói tevékenységéről, megjelent könyvei közül a Harminchárom és a Bestiarium Sicolorum címűeket mutatva be. A 2011-ben József Attila-díjjal is kitüntetett író Harminchárom című kötetében családtörténet és nemzeti múlt ötvöződik, harminchárom nemzedék, harminchárom férfi rövid történetének füzére. L. Simon László méltatása szerint György Attilának „sikerült egyszerre remek családregényt, történelmi regényt és időálló, értékes (a szélesebb közönség által is befogadható, olvasható!) szöveget megalkotnia. Családregényt, pontosabban családtörténetek sorozatát, s ezekből a történetekből és személyes történelmekből összeálló mozaikból kirajzolódik nemzetünk történelmének egy lehetséges olvasata is, hiszen «a nemzet, a nép, a világmozaik végső soron semmi más: családtörténetek sorozata: az egyéni összetevők, rejtélyes, titkosírással kódolt génkészletek összterméke»”. Teljesen más, könnyed hangvételű az író Bestiarium Sicolorum című alkotása, amely Könczey Elemér illusztrációival jelent meg, és amely tulajdonképpen mesés állatkönyv: valóságos és képzeletbeli állatok fantasztikus tulajdonságait ismerhetjük meg belőle, de a mai székely valóságról kapunk ugyanakkor képet a tréfás, de találó meghatározások által, melyek felvezetése: Ne tudd meg mi az…
Tököli Magdolna
erdon.ro

Újabb halasztást rendeltek el Rádulyék perében
A nyári törvénykezési szünet előtti utolsó tárgyalást tartották hétfőn Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán és alpolgármestere, Szőke Domokos elleni büntetőperben a Maros Megyei Törvényszéken.
Mint Milu Timoce, a Ráduly védelmét ellátó kolozsvári ügyvédi iroda ügyvédje kérdésünkre elmondta, érdembeli előrelépés nem történt az ügyben, kizárólag a per előzetes szakaszához kapcsolódó eljárásbeli kérdésekről volt szó, és újabb halasztást rendelt el a bíró.
Csak érintőlegesen tettek említést arról a szakértői jelentésről is, amelyet a perben magánfélként részt vevő Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal készíttetett el, amely megállapította, hogy a két megvádolt elöljáró nem okozott kárt a városnak, és a vádhatóság által jelzett, állításuk szerint jogellenes kifizetések jogszerűek voltak.
Tavaly júniusban az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Ráduly Róbert Kálmánt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg. A pert jelenleg a Marosvásárhelyi Törvényszék tárgyalja, a következő időpont szeptember 21-én lesz.

2016. június 28.
IV. Székelyföldi Jótékonysági Motorostalálkozó és Rockfesztivál
Fantasztikus hangulat, jó körülmények: ebből jövőre is kérünk!
Vannak rendezvények, amelyek ugyancsak próbára teszik azt, aki egy rövid cikkben próbálja visszaadni a lényegüket: ilyen a múlt héten, június 23–26. között Szentegyházán lezajlott IV. Székelyföldi Jótékonysági Motorostalálkozó és Rockfesztivál is, amelyet a legjobb megtapasztalni, megélni. Aki idén nem lehetett ott, annak talán a fotók nyújthatnak hitelesebb ízelítőt.
Csütörtöktől vasárnap reggelig ugyanis megállás nélkül zajlott az élet a találkozónak helyet adó kemping és strand területén, egymást követték az élő koncertek, a különböző versenyek, kísérő programok.
Kétségtelen, hogy a rockzene szeretete mellett a rendezvény gerince és éltetője a „hovatartozás érzése”, amelyet megtapasztalhattak a résztvevők, hiszen több ezer, hasonló érdeklődési körrel, értékrenddel bíró ember töltött együtt pár napot. Fiatalok és idősebbek, párok, egyedülállók és gyerekes családok, nemre, életkorra, foglalkozásra (sőt, nemzetiségre!) való tekintet nélkül azért érkeztek oda, hogy szórakozzanak, kikapcsolódjanak, feltöltődjenek – ez maradéktalanul sikerült is.
Picik, anyukák, apukák – nagyon sokan családdal jöttek
Mivel még zajlanak az utómunkálatok, a résztvevők pontos száma nem ismert, de legalább annyian voltak, mint tavaly (7000), talán még többen is, vélik a szervezők: Székely Motoros Összefogás néven a marosvásárhelyi Auld Cut MC, a székelyudvarhelyi Independent Eagles MC, a kászoni KMB Motors MC, a csíkszeredai Rebel Wolves MC és a kézdivásárhelyi Flagellum Dei MC klubok.
Mit meg nem teszünk kánikulában a frissítő nedűért!
Mint megszokhattuk, a motorosok segítenek, ahol tudnak: a mostani rendezvény nevében sem csak a jó hangzása miatt szerepel a „jótékonysági” megnevezés, a találkozó bevétele ezúttal két rászorulóhoz megy majd. Ezer euróval támogatják egy elektromos kerekesszék megvásárlását annak az udvarhelyszéki fiatalembernek a részére, aki mindkét lábát elveszítette, a fennmaradó összeget egy csíkszéki kiskorúnak juttatják, aki súlyos májbetegséggel küzd – mondta el Rancz Dezső a szervezők képviseletében.
Sokan, jó hangulatban
A fesztivál első napján, csütörtökön a Mazur, a Terra Siculorum és a Background állt színpadra, majd a Pokolgép hozta szokásos formáját fantasztikus hangulatú koncerttel. Jó ötletnek bizonyult, hogy már csütörtökön rajtolt a motorostalálkozó, nagyon sok embernek sikerült megoldania, hogy már az első napon ott lehessen Szentegyházán. Pénteken délután viszont már nagyon berobbant a hétvége, a délutáni–esti órákban érkezőkkel a strandhoz vezető lekanyarodónál levő torlódás sejtette, hogy jó néhányan lesznek a fesztiválon.
Színpadon az Aurora zenekar – mint mondták, ennyi „teát” rég nem ittak
A zápor sem vette el senki kedvét, sorra húzták fel a sátrakat, és gyülekeztek a színpadoknál, ajánlatos is volt a tempós berendezkedés, mert a program nem sokat késett: a magyar punkzene legendás bandája, az Aurora nem várakoztatta meg a rajongókat. A sort két tribute-banda, a Ramm-Brand(t) és az AB/CD folytatta, majd a Party Cover Band által játszott slágerekre lehetett bulizni. Szombaton a nagyszínpadon a Zorall sem okozott csalódást, a Bagossy Brothers Company után Ganxta Zolee és a Kartell, majd a Sex Action folytatta a színvonalas koncertek sorát, végül vasárnap az Inogsz dalaira kelt fel a nap.
Szombat délután versenyek is színesítették a programot: például a motorszépségverseny második díja Kézdivásárhelyre jött haza (a szervezőség saját motraival nem nevezett).
Szépségverseny: itt nincs olyan, hogy túl különleges
Igaz, ami igaz: a négy forró nap kétségtelen sztárja a sör volt, talán csak a gyerekek nem fogyasztották, a köré szervezett vetélkedők: sörivás Al Bundy-módra, sörmászóverseny stb. alatt a hasát fogta a közönség, Rancz Dezső született showmanként vezette le a programot.
Folyamatos volt az érdeklődés a felállított jurtánál, a játszótér és a strand végig teljes kapacitással üzemelt, a kiállított autócsodák és veterán motorok sem szűkölködtek hódolókban.
Egyik nagy pillanat a tombolanyeremény kihúzása volt, a Suzuki GSXF600 sport túramotor Székelykeresztúrra került, mégpedig oly módon, hogy a szerencsés fiatalembernek már van sajátja, ezt még azon melegében, helyben a testvérének ajándékozta.
Nem lett volna teljes a buli, ha elmarad a fesztivál egyik sajátos színfoltja, a szombati utcazenélés: a Crazy Plumbers rockabilly-zenekar páratlan hangulatot teremtett, a közönség nem bánta meg, hogy kitartott mellettük a sorozatos technikai akadályok ellenére is.
Külön kiemelendő, hogy a négy nap alatt semmiféle rendbontás nem történt, a szervezők köszönik minden egyes résztvevőnek, hogy bebizonyították: civilizált körülmények között is bulizhat együtt több ezer ember. Ugyanakkor a Flagellum Dei MC ezúton mond köszönetet minden szimpatizánsnak, támogatónak és médiapartnernek, akik az idők során együttműködtek a klubbal.
F. I.

2016. június 30.
Csíkszereda népességfogyásának okairól
Nyolc százalékkal csökkent 2002 óta Csíkszereda lakossága – legalábbis ezt igazolják a 2011-es népszámlálási adatok. A népességcsökkenés mellett jelentős elöregedési tendencia is jellemzi a város lakosságát. A demográfiai adatokat vettük górcső alá.
Csíkszereda városfejlesztési stratégiájában olvasható demográfiai adatok arról tanúskodnak, hogy 2002 és 2011 között nyolc százalékkal csökkent a megyeszékhely lakossága. 2002-ben ugyanis 42 029 volt a népesség száma, amely 2011-re 38 966 főre csökkent. A városban tapasztalt népességcsökkenés mérsékeltebben bár, de nagyjából megegyezik az országos folyamatokkal.
„Szemléletes a korcsoportok arányának alakulása 1992–2015 között, amely egyértelműen elöregedő társadalom képét rajzolja elénk. A 65 fölötti, illetve 45–65 közötti korosztály aránya folyamatosan növekszik, előbbi 5,25 százalékról 13,43 százalékra, utóbbi 17,39-ről 28,76 százalékra. Ezzel párhuzamosan pedig csökken a fiatal korosztályok aránya (20–41 évesek aránya 41,98 százalékról 38,78-ra, az 5–19 évesek 27,8 százalékról felére, 14,39 százalékra, a legfiatalabbak 7,58 százalékról, 4,64-re). Ezek az adatok előrevetítik a városi lakosság eddiginél is jelentősebb csökkenését, valamint a gazdaság további szűkülését. Ezek a potenciális vállalkozók és munkavállalók fognak hiányozni majd 5–10 év múlva a városból” – olvasható a dokumentumban.
Holott ez a ’90-es évek elején egészen másképp festett, „Csíkszereda egy viszonylag fiatal lakosságú városnak számított Romániában, az 5–45 év alatti korosztályok mindegyike jelentősen (2–6 százalékkal) meghaladta az országos átlagértéket”, viszont a rendszerváltást követő években elindultak a kedvezőtlen demográfiai folyamatok, mely a város elöregedési tendenciájához vezettek.
A stratégiában megfogalmazott elemzés szerint a népességfogyásnak két jellemző forrása lehet, egyrészt a születések és halálozások negatív különbsége, azaz kevesebben születnek és többen halnak meg, másrészt a negatív migrációs egyenleg.
„Csíkszeredában a születésszám csökkenése 2004 óta tendenciózusnak mondható. Fontos, hogy a Hargita megyére jellemző érték azonban általában magasabb mint a városi átlag, ez a vidéki többlet jelentheti a város lakosságának utánpótlását is” – fejtik ki a dokumentumban. A népességfogyás másik forrása – mint fentebb írtuk – az elvándorlás, amely az elmúlt évben a városban tizenötszöröse volt a megyei értéknek.
A 2004-es évszám ebből a szempontból is meghatározó, hiszen ekkor vándoroltak el a legtöbben a városból, 1000 lakosból 36-an. A gazdasági válságot követően (2008 után) újabb lendületet vett Csíkszereda elhagyása, amely az utóbbi években mérséklődni látszik (15 fő/1000 lakos évente). Tekintettel arra, hogy az elvándorlási arányok alacsonyabbak voltak megyei szinten, arra következtettek, hogy a Csíkszeredából elköltözők egy része nem költözik a megyehatáron túlra.
„Ez a lassan egy évtizede tapasztalt szuburbanizációs folyamattal is magyarázható, aminek során a városkörnyéki településekre költözik egy fiatal-középkorú, tehetősebb réteg” – indokolják a készítők. Összesítésükben pedig kitértek arra, hogy „Csíkszereda természetes szaporodási értéke nem mutat az országos összehasonlításban olyan kedvezőtlen értéket, ami indokolná a jelentős népességfogyást. A migráció mértéke viszont többszöröse a máshol tapasztaltnak. Stratégiai feladat tehát újra vonzóvá tenni a várost a fiatalok számára, megteremteni számukra a családalapításhoz szükséges induló feltételeket, kedvező lakhatási, adózási és vállalkozási környezetet szükséges teremteni a potenciális visszaköltözők számára is”
Gagyi József, a csíkszeredai Sapientia egyetem oktatójának elmondása szerint a rendszerváltás előtt tervszerűen az elit akarata szerint szabályozták a népességszaporulatot, mert megvolt az eszközük arra, hogy rákényszerítsék a társadalomra. Csíkszeredára a diktatórikus környezetben mesterségesen kialakított népességgyarapodás volt jellemző, ehhez hozzájárult az is, hogy megyeközpont lett, amelyet nagyméretű beköltözés követett. „A beköltözött emberek kettős életmódot folytattak, úgy éltek városon, hogy közben a falusi erőforrásokhoz is hozzáfértek, falun gazdálkodtak, állatot tartottak, megélni két lábon lehetett” – magyarázta Gagyi.
A népességszaporulat alakulását több tényező is befolyásolta. Egyrészt a ’90-es években módosították az abortusztörvényt, emellett a gyermekvállalási korhatár kitolódott, illetve azok, akik arra kényszerültek, hogy a városba költözzenek, visszaköltöztek vidékre. Ugyanakkor az is nagyban hozzájárult a népességcsökkenéshez, hogy megnyíltak az országhatárok. Az elmúlt 25 évben az egyik legmeghatározóbb év 2007 volt, amikor szabaddá tették az Európai Unión belüli mozgást.
Csíkszereda fejlesztési stratégiájából szemlézve az derül ki. hogy a város népességcsökkenése többek között annak köszönhető, hogy elköltöztek a lakók, de nem föltétlenül külföldre, hanem a mobilitás a környező falvakba, a szülőfaluba történt. Gagyi József okfejtése szerint „úgy kell kialakítani a környezetet, a várost, hogy akik ideiglenesen elmentek, azok visszajöhessenek. Az adózástól kezdve a lakásépítés megkönnyítéséig, a munkahelyteremtésig sok minden van, ami vonzóvá teheti a várost”.
Szervesen együtt a Csíki-medencével
Gagyi József egyetemi tanárt, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatóját is megkérdeztük arról, hogyan látja a demográfiai mutatók alakulását Csíkszeredában. Szerinte nemcsak a Csíkszeredára jellemző adatokat, hanem az egész Csíki-medencét kellett volna vizsgálni, hiszen, mint fogalmazott, „szervesen együtt van a medencével és azzal együtt kell vizsgálni, hogy mi történik például a nagyközségekben, vagy hol van például a fafeldolgozás, a sörgyártás központja”.
Javaslatok a stratégiához
A keddi csíkszeredai lakossági fórumon, amelyet a városfejlesztési stratégia közvitájaként tartottak, több javaslat és kérdés felvetődött a résztvevők részéről. Volt, aki a cigány közösségek felzárkóztatásához szükséges intézkedéseket hiányolta a dokumentumból, mások pedig kevésnek találták a gazdaságélénkítéshez az Innokult központot, szerintük nem elégséges az információ-technológiai cégekre alapozni, ugyanis nem tudnak sok munkahelyet teremteni. Volt, aki javasolta, hogy az Olt folyót és környékét is vonják be a város fejlesztésébe, hiszen más városban meghatározó a települést átszelő folyó.

Születésnapi beszélgetés a 75 éves Bágyoni Szabó István íróval, költővel
Felénk siető égi postások
– A magyar nyelv és irodalom szakos tanári diploma megszerzése után, 1964-ben első állomásod a Maros megyei nagysármási középiskola volt. Ha szüleim 1962-ben Pusztakamarásról nem Mócsra, hanem az egyazon távolságra lévő Sármásra adnak, hogy továbbra is magyarul tanuljak, tanárom lehettél volna… Hogyan emlékszel vissza erre a mezőségi nagyközségre, a század eleji, anyaországi telepesek utódaira, megmaradásukért, identitásmegőrzésükért való küzdelmükre?
– Kérdésedből sok mindent kiérzek. Példának okáért azt, hogy alaposan ismered Sütő Andris gyermekkori vidékét, a minden értelemben dimbes-dombos, tavas-tócsás Mezőséget. No meg azt is – és ennek örülök –, hogy ezek tudtában is bátorkodtál belelapozni A lovak estére hazaérnek című regényembe. Amely voltaképpen az általad is említett kérdéseket – magyar betelepítések, majd román „magyartalanítások”, iskoláink és egyházaink erkölcsi-anyagi leépítése stb. – próbálja feszegetni. Úgy tűnik, Sártelek – ez Nagysármás regénybeli neve – és környéke talán ilyen értelemben Erdély egészét, annak jövőbeni sorsát – és persze, annak kritikáját – sejthette volt a bukaresti „főolvasók” szemében, mert a kötet csak tízéves késéssel jelent meg – és persze, Budapesten. Ma is tisztelettel emlékszem Nagysármás és vidéke neves embereire, Hermán János tiszteletesre, aki dombról prédikálta szerte halotti búcsúztatóit, hogy öblös hangját az Úristenen kívül mi is hallhassuk, Páll András doktorra és segédjére, sógoromra, néhai Sarkadi Vilire, akik alatt nem pihent meg az egyfogatos kordély, valahányszor a telepeken élők egészségéről, mentésről volt szó. Meg Laci gyógyszerészre, a mesemondó Juliska nénire… És álljon itt még valami: Sármásra érkezésem talán első „felelős” megbízatása, a kollektív gazdaság kukoricafosztásán való részvételünk mellett, a népszámlálás helyi bizottságában való részvételünk… Hát részt is vettünk: de egyetlen magyar név után sem ceruzával jelöltük be a nemzetiségi hovatartozást. Ahogyan a központi „megbízott”, Sticlaru elvtárs követelte. Csak gyaníthatjuk, hogy az éj leple alatt hány nem román családból fabrikálhattak – radírozás után – román nemzetiségűt…
– Alig 3 év után léptél még egyet Kolozsvár felé. Pontosabban Tordára, ahol a középiskolai oktatáson kívül felruháztak aligazgatói teendőkkel is. Akkor kezdődött a nemzetiséget is romboló „aranykorszak”: az erdélyi magyarság elsorvasztásának „legtermékenyebb” időszaka… Mennyire lehetett követni és betartani, üllő és kalapács között, a sütői gondolatot: „úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk”?
– Torda előtt volt még egy megállóm: Harasztoson helyettes tanárkodtam egy éven át. Ezt a falut voltaképpen a Torda közeli lőtér és a Nagyenyed felé futó országút választja el szülőfalumtól, Bágyontól. Apósom – tudni kell, hogy voltaképpen a nősülésem lódított ki Nagysármásról Torda felé; feleségem ott dolgozott, lakásunk is ott várt rám… –, nos: apósom pöfögő kis Simsonjával furikázgattam naponta a tordai Jósika utca és a harasztosi iskola között. És nem kis veszélyek közepette – időnként bizony az épp lőgyakorlatot végző kiskatonák süvítő golyózáporai alatt… Most látom, ezzel a fejem fölött zajló kisded légi csatákkal sokat sejtető főpróbákat rendeztek számomra az égiek… Jó előre sejthettek volna valamit…? Vagy figyelmeztetni szerettek volna valamire? Gondolom, eddigi katedráim igen-igen változatos „összetétele” maga volt a figyelmeztető: Nagysármáson – a pályaválasztáskor behirdetett „középiskola” nem is volt középiskola, pontosabban a középfokon nem voltak magyar osztályok. Így óráim számát zeneoktatással, kórusvezetéssel pótolták; Harasztoson pedig csak a román V–VII. osztályokban „jutottam szóhoz” – tiszta magyar szakos végzettségem ellenére mateket, történelmet, ének-zenét kellett tanítanom… persze román nyelven. „Ne az égiekkel perlekedj, édes fiam! – nyugtatott édesanyám –, ezeket a tordai földieket kellene nagybátyádnak megkeresnie az érdekedben.” Tudni kell, hogy középiskolás koromtól én tordai nagybátyámnál, „Kicsi Pistánál”, a vidék híres csizmadiamesterénél voltam „kovártélyban” – mondhatni: szolgadiákként…, s csak nagy ritkán látogattam haza, Bágyonba. Kolozsvári egyetemi éveim alatt úgyszintén… Vásárhelyi Géza költőbarátom, falum körzeti orvosa egyik poharazgatásunk közben meg is jegyezte: „Maholnap én leszek az igazi bágyoni, kedves Bágyoni!” Visszatérve a kérdésedhez, a sütői gondolathoz: egyszer csak hagytam csapot-papot, a nem reám szabott katedrát, és munkahely után néztem Tordán. Így kerültem a város turisztikai hivatalához.
– Fontos volt, hogy néhai Lászlóffy Aladárral és Vásárhelyi Géza orvos-költővel Tordán 1970-ben beindítottátok a Jósika Miklós Közművelődési Kört, amely a kommunista diktatúra éveiben Aranyosszék talán legmeghatározóbb magyar szellemi műhelyévé vált…
– Igen, ma is úgy látom. Ezzel az akkor egyáltalán nem veszélytelen lépésünkkel bizony nem csupán a volt mészkői papköltő, Balázs Ferenc szellemi hagyatékát, a „magyar vidékfejlesztést”, mint mozgalmat élesztettük újjá, hanem – kissé nagyképűen fogalmazva – visszaadtuk annak az erdélyi városnak a hitét, amely város jó négy évszázaddal azelőtt a szabadság, a lelkiismereti szabadság gondolatát álmodta meg Erdély és Európa népei számára. Szabadon élni, lelki és szellemi szabadságban alkotni, magyarul is… Persze, föl kellett kutatnunk a város azon intézményeit, fórumait, neveket, akik a hajdani „magyar Torda” emblematikus figurái voltak – vagy lehettek. Hiszen 1970 körül sem helyi magyar színtársulat, sem tordai vagy Aranyos vidéki magyar lap már nem létezett… Hogy a régi református vagy unitárius gimnáziumokról ne is beszéljünk. És még valami: rendre haza kellett hívnunk – csalogatnunk? – azokat az irodalmi-közművelődési nagyságokat, akiket Torda és Aranyosszék szórt szét a világban: a két Lászlóffytól el egészen Székely Jánosig, Mikó Imrétől Létay Lajosig, Anavi Ádámtól el egészen a színész Miske Lászlóig, a szobrászművész Suba Lászlóig, az iparművész Egri Lászlóig… Nos, a Jósika Kör hatalmas helyi sikerei – és kiszállásai, hiszen ott voltunk mi a farkaslaki Tamási-emlékmű avatásán, ott a székelykeresztúri Petőfi-szobor avatásán; Kövenden és Torockón rendszerint felléptünk hol versműsorokkal, hol az épp aktuális Brassai Sámuel-emlékesteken – úgy látszik, mifelénk fordította a még létező magyar hivatalosság figyelmét. Történt ugyanis, hogy 1972-ben Nedelka Géza tanügyi inspektor meghívott, foglalnám el az ő rövidesen megüresedő posztját, a tordai Mihai Viteazul Líceum aligazgatói székét. Egykori tanárom ajánlatát elfogadtam, már azért is, mert tudtam: Géza Csíkszeredába készül, családot alapítani.
– 1974–89 között Kolozsváron kapsz állást, mégpedig az egyetlen írószövetségi hetilapnál, az Utunknál.
– Tovább kellett lépnem, bár nagyon szerettem tordai középiskolás tanítványaimmal dolgozni. Isten bizony, sokszor úgy éreztem magamat a katedrán, mintha a „jósikakörös” dolgaimat folytatnám. Katedrám összetételéről ne kérdezz! Magyar irodalomtörténetet az első évben nem taníthattam – lévén, hogy Imreh Lajos tanár úr, egykori középiskolai magyartanárom itt kollégám volt, és nem is akármilyen –, de tanítanom kellett filozófiát, politikai gazdaságtant és kutyafülét… Középiskolai időszakom második éve aztán megnyugtatóan kezdődött: Imreh tanár úr nyugdíjba vonult, én meg hozzáfoghattam elképzeléseim valóra váltásához. Végre, szakomat oktathattam! Igen ám, de történelmi ismeretek hiányában – már ami a Trianon utáni erdélyi históriát illeti – az elmélet csak üres szólam. Tettem a magam dolgát: kisded színpadi valamit írtam tanítványaim számára Egy nap az Erdélyi Helikon szerkesztőségében címmel, amelyben a vesztes magyarjaink közül felvonultattam a Kuncz-fiúktól Kós Károlyékig szinte mindenkit…, persze a nyertes Emil Isacot és Octavian Gogát is… Úgy tapasztaltam, hogy attól a „bemutatótól” számítva – mert külön „rendezvényen” mutattuk be – tanítványaim zömmel a maguk helyén tudták a történelmi változásainkat értelmezni. Hogy később aztán mi történhetett, nem tudhatom, de a téli vakáció első napjaiban jött a hír Kolozsvárról: tordai kinevezésemet a megyei főinspektor nem írta alá. Punktum. Hetekig feleségemmel együtt fásultan figyeltük sorsunk alakulását. És jött a megváltás! Életmentőnek bizonyult az Utunk főszerkesztőjének, Létay Lajosnak az üzenete – Mikó Ervin és Köntös-Szabó Zoltán hozták a hírt, személyesen –: van üresedés a lapnál, januártól szívesen fogadnak! Pillanatot sem gondolkoztam az ajánlaton. Mondtam is Köntös-Szabó Zolinak: „Mögénk álltak az égiek! Valaki nem felejtette el, hogy Létay apósa, a jó emlékezetű Lőrinczy Árpád tiszteletes úr bizony konfirmáltató papom volt Bágyonban…” Zoli fülembe súgta: „Ezt Létay bátyánk katonatársa, az a bizonyos Ceaușescu aztán meg ne neszelje!” És történt, hogy 15 éven keresztül „utunkos” lehettem.
– A kolozsvári évek teremtik meg a publikálási lehetőséget, s szinte két-három évente teszel le egy-egy kötetet az olvasók asztalára. Ezek közül egyik legjobb regényed a Kések ideje (1979), amelyben a múltat összekötöd a jelennel, s megszületik egy fájóan szép lírai vallomás szülőföldedről, az Aranyos mentéről, Bágyon vidékéről. Kritikusaid azon nyomban párhuzamot vonnak Sütő András korábban írt Anyám könnyű álmot ígér c. kötetével. Miről szól a kötet, hogyan fogadta a szakma?
– A könyv voltaképpen a mindenkori történelmi időknek kiszolgáltatott „collectáló” diákok életéről szól, akik hol európai peregrinációkon vesznek részt, hol önvédelemre alkalmas kések gyűjtését kénytelenek megszervezni… Mert másként elvesznének – akár a holland utcasarkokon, akár Aranyosszék mindig is veszélyeztetett kapualjaiban. A főhős Jeney Vaskóban álom és valóság kegyetlen kavarodása – olvasmányélmények és gyermekkori emlékek váltakozó valósága teremti meg azt a szülőföld-hangulatot, amely tovalendíti a témán netán eltöprengő olvasót. A szakma, örömömre mind Erdélyben – Kántor Lajos és Láng Gusztáv révén –, mind pedig Magyarországon – Fodor András által – megtisztelő elismeréssel fogadta prózámat, az időközben napvilágot látott versköteteimmel együtt. Aminek örülök, hiszen Budapesten kényesek ám a mi mondatainkra…
– Az 1989-es áttelepedés után következik néhány rövid-hosszabb időszak egyik-másik budapesti lapnál: az Uniónál, az Új Magyarországnál, a Pest Megyei Hírlapnál, a Szabad Földnél. Hogyan foglalnád össze ezt a periódust: valóban az anyaországi útkeresés és az önmegtalálás évei voltak ezek?
– Amennyiben újságírói mivoltomra gondolunk: ezek a lapok mindenképpen „az önmegtalálás” lehetőségei voltak. Anyagilag sem utolsók. Hiszen meg kellett ám kapaszkodnunk. Ráadásul: feleségem nem vállalhatott munkát, hiszen kisfiunk egyéves, karon ülő kis lurkó volt még… s az állampolgárságra is három évet kellett várnunk. Itt kell megemlítenem, hogy egyfajta szerencse is mellénk szegődött: az irodalmi lapok szerkesztői, versrovatvezetői – valamikor vendégeink is voltak kolozsvári lakásunkon – szinte hetente, havonta kérték írásaimat. Ma is őrzöm Bella Pista, Nagy Gazsi, Fodor Bandi, Masszi Péter, Turcsány Péter „sürgető” leveleit, Páskándi Géza pár soros „reagálásait”. Mindezek nem is elsősorban forintokat, hanem mellénk állást, emberbaráti biztatást jelentettek számunkra a világváros vállalt forgatagában… Persze magam sem tétlenkedtem. Az Unió s majd a PoLíSz is szinte mindenik lapszáma közölt erdélyi írást. Emlékszem, mekkora feltűnést keltettek Balázs Ferenc, aranyosszéki papköltőnk fotókkal kiegészített versei, naplórészletei – akárha a tordai Jósika Kör gerjesztette gondolatok így folytatódtak volna énbennem is. De fel-felszisszent az olvasó a Páskándi-írásokra is… Az Új Magyarország kolumnás írásomat hozta egykori kolozsvári lapom, az Utunk régi-új szerkesztőinek – Szilágyinak, Lászlóffynak, Királynak, Mózesnek, Sigmond Pistának – immáron helikonos elképzeléseiről, új lehetőségeiről. A PoLíSzt megjelentető Kráter Műhely Egyesület erdélyi témájú könyveit részben magam szerkeszthettem – örömömre. Végezetül hadd jegyezzem meg: a Pest Megyei Hírlap, s majd a Szabad Föld kulturális rovatvezetőjeként már-már napi kapcsolatban álltam például az akkor még Marosvásárhelyen élő és alkotó Sütő Andrással, de a kolozsvári Fodor Sándorral és a már Magyarországra költözött Huszár Sándorral is. Azt érezhettem, hogy az anyaországi lapok legalább annyira igényelték az erdélyi – főleg nagy öregjeink – írásait, mint mi az itteni „lehetőségeket”.
– Leltár című, Kós Károly halálára írt versedben írod: „kifogytak rajzos arcú, birsalma tekintetű aggastyánjaink”. Valóban megcsappant nagy öregjeink egykori népes hada?
– Fizikai valójukban sajnos meg… De hála az egeknek – no és az asztalunkra letett kézjegyeiknek –, szellemiségüket, nyelvben és nemzetben gondolkodó magatartásukat megtartotta az idő!
– Milyen kapcsolatot ápolsz az erdélyi írókkal, művészekkel, itteni olvasóiddal?
– Szerencsém van ezekkel az elektronikus kütyükkel – égi „postásokkal”, skype-pal. Amikor hiányoznak, mert hiányoznak, fogom magam és tárcsázok, vagy ezt-azt bepötyögöm a számítógépembe. Egyszóval: ilyenkor is az égiek sietnek segítségünkre. És amikor már nem tudok mit kezdeni ezzel a 75 éves embert meghaladó technikával, hívom Dávid fiunkat, és a dolgaink egyenesbe jönnek.
– Min dolgozol jelenleg?
– Ezekben a hetekben főleg megbicsaklott egészségi állapotom foglal le… De fáradt derékkal is ott kell lennem a budapesti könyvnapokon. Tavaly karácsonyra két kötetem is megjelent: esszékötetem Egy íróasztal vendégei címmel látott napvilágot Győrben, regénytrilógiámat pedig – Erdélyi hármasoltár címmel – a kolozsvári Kriterion jelentette meg.
Székely Ferenc
hargitanepe.eu

2016. július 1.
Bunkónómia
Figyelve a 17 éves Imets Tamás történetét, aki Csíkszeredából fiatal feltalálóként tett szert olyan hírnévre, hogy még a Duna TV is érdemesnek tartja bemutatni (Térkép, szombaton 11.55 órától), lokálpatrióta énem megkaphatja a maga büszkeségadagját. Időről időre felbukkan ebben a városban is egy-egy briliáns elme – lásd például Barabási Albert László esetét, aki szintén a városból indulva vált világhírű tudóssá.
Ezek a történetek azonban ritkák, s nem meghatározóak. S ráadásul ezen elmék közül szinte senki nem itthon kamatoztatja tudását.
Mert a városra – és környékére – mégiscsak az a jellemző, hogy kiürül. A napokban Csíkszereda városfejlesztési stratégiájának újraalkotása révén ismét vizsgálat tárgyaivá váltak a demográfiai adatok. Ha a népességfogyást vesszük alapul, akkor sajnálattal kell megállapítanunk, hogy véleményüket sokan már nem az sms-rovatban vagy internetes hozzászólásokban fejtik ki, hanem a lábukkal: elhúznak innen messze.
Én például azon generációhoz tartozom, amely értelmiségi tagjainak több mint felét, de az is lehet, hogy akár kétharmadát hiába keresném itthon. Középiskolai barátaim közül szinte senkit nem tudok elhívni egy (most már füstmentes) kocsmai beszélgetésre, az internet segítségével kommunikálunk néha egymással. Van, aki közülük ma már San Franciscóban, van, aki Tokióban él – mind egy-egy egyéni sikertörténet, de a közösség és persze az én számomra megannyi fájó veszteség.
Az országos, regionális kontextus persze meghatározó. Elgondolkodtató azonban látni azt a görbét, amelyben az 1992 és 2015 közötti Csíkszeredai demográfiai adatokat az országos és a Hargita megyei tendenciával hasonlítottuk össze. Ezen ugyanis világosan kirajzolódik, hogy Csíkszereda lakossága 1992 és 2007 között tulajdonképpen nem csökkent. Utána történt valami, ami beállította az országos trendbe a várost.
Nyilván a válasz adja magát: 2007-ben csatlakozott Románia az Európai Unióhoz. Ez azonban nem lehet az egyetlen magyarázat. A kilencvenes évek közepén ez a város az összes infrastrukturális hiányossága ellenére egy fiatal, pezsgő kisvárosnak tűnt a mostani, bár rendezettebb, de ennek ellenére irritált, mégis álmos, tehetetlen, a kilátástalanság jeleit viselő, szürke regionális centrumhoz képest.
Ez a megállapítás lehet szubjektív, de azok a tapasztalatok, amelyeket nap mint nap átél az ember ennek a városnak a flaszterét koptatva, nagyon is valósak. Ideges, magából kikelő autóssal találkozik az ember, aki legrosszabb Bukaresti módra képes leordítani az ember fejét csak azért, mert néhány másodperces várakozásra kényszerült; méltatlankodó, a nyilvános parkoló használatát kifogásoló szomszéddal futhatunk össze, aki inkább szól két rossz szót az emberhez, minthogy elismerje, hogy hibázott: ez egyetlen szerdai nap tapasztalata nálam.
Pécs nem a világ közepe, mégis a nyugalom, az előzékenység és a civilizáció szigetének tűnt napjaink Csíkszeredájához képest, amikor a napokban egy hetet ott töltöttem. Érdemes elgondolkodni: hogy mennyire élhető egy város, nem feltétlenül az aszfaltszőnyeg simaságától, a létező vagy hiányzó körforgalmaktól, a szökőkutak számától függ, hanem nagyban tőlünk, a lakóitól, attól, hogy mennyire vagyunk emberségesek egymással, mennyire figyelünk oda a másikra. Ezt az oldalát az élhetőségnek nehéz tanulmányokban tetten érni, de nap mint nap tapasztalhatjuk, ha az utcára merészkedünk. S nincsenek róla statisztikai adatok, de ott az emberben a szorongó érzés, ami aztán a lábbal való szavazásra sarkallhatja. Biztos, hogy mi ilyen Csíkszeredát szeretnénk?
Rédai Attila

Elég volt a kifogásokból: másfél évtized után tényleges kétnyelvűséget követelnek
Tiszteletet a közösségnek címmel indít kampányt a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) Maros megyeben, melynek keretében harminc olyan vidéki település önkormányzatát szólítja fel a kétnyelvűség teljes alkalmazására, ahol a magyar lakosság számaránya legalább 60 százalék körül mozog.
Amennyiben egy közösség anyanyelvét nem tisztelik, (…) akkor ezt a közösséget sem tisztelik” – olvasható többek között annak a harminc Maros megyei frissen beiktatott polgármesternek címzett levélben, melyet a Civil Elkötelezettség Mozgalom szétküldött. A civil aktivisták azokat a vidéki településeket választották ki, ahol a magyarság számaránya legalább hatvan százalék körül mozog. A harminc település közül huszonhetet RMDSZ-es polgármesterek vezetnek, egynek az élén polgári párti elöljáró áll, míg a másik községben szociáldemokrata, a harmadikban független jelölt nyert.
A CEMO-sok lényegében arra kérik az elöljárókat, hogy kezdjék el lefordítani az önkormányzatok által elfogadott vagy kibocsátott valamennyi határozatot, a jövőbeli közgyűlések napirendjét tartalmazó összehívót, valamint a város-, illetve községházán használt formanyomtatványokat.
„Nem elég kiharcolni a kétnyelvűséget, annak alkalmazásáért is felelősséget kell vállalni” – jelentette ki Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető elnöke, utalva arra, hogy a Románia által modellértékűnek tartott, sokat emlegetett közigazgatási törvény kibocsátásától a polgármestereknek lényegében másfél évtized állt rendelkezésükre, hogy megtegyék ezeket a lépéseket, de sokan közülük mindmáig csak részlegesen alkalmazzák a rendelkezést.
Szigeti reméli, azok után, hogy a választásokat megelőzően az RMDSZ az anyanyelv kötelező használatáról nyilatkozatot íratott alá jelöltjeivel, a polgármesterek, helyetteseik és az önkormányzati képviselők tartják magukat a felvállaltakhoz. „Nem afféle ostorcsattogtatást akarunk, de a polgármesterek válaszától függ, hogy milyen irányba indulunk tovább” – figyelmeztetett Szigeti Enikő. A romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvények hiányos, részleges vagy nem alkalmazása miatt a CEMO az idei év első félévében már több mint hetven peres és hatósági eljárást indított állami intézmények ellen.
A civilek szerint nem elfogadható mentség az, amihez a magyar polgármesterek is gyakran nyúlnak, miszerint a költségvetés nem teszi lehetővé a törvény biztosította kétnyelvűség alkalmazását. Erre mutatott rá a tavasszal a Marosvásárhely tőszomszédságában fekvő Koronka egyik román nemzetiségű tanácsosa, Daniel Cheşa is, aki bebizonyította, hogy a közérdekű információk magyar nyelvre való fordítása nem jelent különösebb anyagi megterhelést egy közigazgatási egységnek.
Marosvásárhely Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy előtt
Noha a kétnyelvűség területén még rengeteg kell korrigálni a Marosvásárhelyi városházán, a Civil Elkötelezettség Mozgalom vezetője, Szigeti Enikő szerint a statisztikák arról tanúskodnak, hogy Székelyföld egykori fővárosában még mindig jobb a helyzet, mint a két magyar többségű megye székhelyén, Csíkszeredában vagy Sepsiszentgyörgyön. A CEMO felmérései szerint az említett két település polgármesteri hivatalában ugyan sokkal többen beszélnek magyarul, mint a Marosvásárhelyi városházán, viszont a magyarra fordított dokumentumok aránya lényegesen kisebb.
Szucher Ervin

2016. július 3.
Ezrek a székely népviselet csíksomlyói ünnepén
Több ezren látogattak ki idén az Ezer Székely Leány Napjára a csíksomlyói nyeregbe. A regisztrációs adatok alapján 1775 leány és pontosan 800 legény jelent meg népviseletben. Nyolcvanöt évvel ezelőtt indult útjára a mozgalom.
Az előre meghirdetett jelentkezés szerint 2249-en érkeztek szervezetten, mellettük még nagyon sok érdeklődő látogatott Csíksomlyóra. A jövő évi rendezvényen a házigazda Tusnádfürdő lesz, ugyanis a lakosság számához viszonyítva onnan jelentek meg legtöbben népviseletben a találkozón.
Reggel a csíkszentimrei Zöld Fák Fúvószenekar ébresztette Csíkszeredát a város különböző pontjain, majd a Szabadság téren folytatódott az egyre növekvő tömeg szórakoztatása. A megnyitón Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, az ilyen és ehhez hasonló rendezvények által tudjuk megélni hagyományainkat. „Legyen ez a nap a székely konok meggyőződést felváltó szerény bizonyosság napja” – hangsúlyozta Barti.
Grüman Róbert, Kovászna megye önkormányzatának alelnöke beszédében kifejtette, a Székelyföldi önkormányzatok továbbra is támogatni fogják az ilyen típusú rendezvényeket. „A székely hagyomány, a népviselet él a XXI. században is” – jegyezte meg Grüman. Hargita megye testvérmegyéi is képviseltették magukat a rendezvényen. Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy itt lehetett, továbbá hitében erős, erkölcsében tiszta és önazonosságában szilárd ifjúságról beszélt. „Itt az Ezer Székely Leány Napján mindannyian otthon vagyunk. Hazát, hitet nem cserél az ember” – tette hozzá Török.
Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke szerint nagyon fontos, hogy megbecsüljük a leányokat, asszonyokat. „Azt kívánom, hogy ez az Ezer Székely Leány Napja még legalább 1000 évig legyen itt” – emelte ki Rideg. „Megdöbbentő látvány nézni ezt a gyönyörű szép tömeget, akik népviseletben várva itt összejöttek, az ember szíve nagyot dobban” – tette hozzá Bányai Gábor országgyűlési képviselő.
A beszédeket ünnepélyes felvonulás követte a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd az ünnepi szentmisét követően a résztvevők átvonultak a nyeregbe, ahol sok érdekes programmal várták őket a szervezők. A Zöld Fák Fúvózenekar itt is tovább emelte a rendezvény hangulatát, valamint kézműves kiállítás és vásár, illetve gyermekfoglalkozások színesítették a programot.
A házigazda Csíkszentimre által épített regisztrációs kapu az idén valóban egyedire sikerült: egy szarvast ábrázoló bejáratot készítettek. A néptánccsoportok bemutatói előtt ünnepi beszédek hangzottak el, többek között Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szólt az ünneplőkhöz. „Itt nálunk a legnagyobb a vallási elkötelezettség és elhivatottság, itt még mindig tele vannak a templomok, fontosak az ünnepek, fontos a keresztség, az elsőáldozás, a bérmálás, a házasság ünnepe. Ezért vagyunk ma itt, ezért lehetünk itt, mert nekünk ez az érték még megmAradt, megtartottuk – bár komolyan dolgoztak azon, hogy elvegyék tőlünk ezt a létfontosságú alappillért. Én nem feltétlenül hiszek a számmisztikában, de ez a nyolcvanötös azt jelenti, hogy H és egy E. Mondhatjuk erre azt, hogy Hajrá Erdély, de ezekkel a betűkkel kezdődik ennek a 31-ben kitalált eseménynek a jelmondata is, ami úgy hangzik, hogy: Hitében Erős!”
A rendezvény egyik legfontosabb pontját a hagyományőrző néptánccsoportok bemutatói jelentették, idén összesen 24 csapat lépett színpadra. A táncosok Csíkszentimréről, Csíkszeredából, Marosludasról, Borszékről, Csíkszentkirályról, Berekfürdőről, Csombordról, Kecsetről, Kászonaltízről, Szentegyházáról, Gyulakutáról, Csíkvacsárcsiból, Tusnádfürdőről, Csíkmenaságról, Csíkszentlélekről, Fitódból, Csíkszentdomokosról, Csíktaplocáról, Madéfalváról, Csíkcsicsóból és Csíkcsomortánból érkeztek.
Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere kérdésünkre elmondta, több éve vesz részt a rendezvényen, de ez az első alkalom, amikor nem szervezőként, csupán résztvevőként volt jelen. „Ez egy fontos találkozó, Vásárhelyről és Bukarestből is hoztunk vendégeket, hogy megismerhessék a székely kultúrát” – ismertette Kozma.
Deák Boglárka és Martóci Réka a tüsnádfürdői néptánccsoport tagjaiként vettek részt a rendezvényen. „Tőlünk körülbelül 80–100 ember jött el, nagyon sokat próbáltunk minden egyes nap. Jól érezzük magunkat és jó látni, hogy mindenki népviseletben van. Finom az étel, szépek a táncok, mindennel meg vagyunk elégedve” – mondták.
Brassóból is többen érkeztek, Ilyés Klára érdeklődésünkre elmondta, már harmadik alkalommal vesznek részt az eseményen. „Szépek a színes székely ruhák. Az előadás tetszett a legjobban, de a beszédek is szépek voltak. Jövőre is itt leszünk” – tette hozzá Ilyés.
A határon túlról is jöttek résztvevők, a Magyarországról érkező Valendorfean Katalin elmondása szerint nagyon jól érezte magát. „Azért jöttünk, hogy megnézzük a vidéket és a táncokat. Minden tetszik, a táj, a levegő, az erdő, a templom, az énekek és a kedves emberek”.
A rendezvényt a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány szervezte.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro|

2016. július 4.
Ezrek az Ezer Székely Leány Napján
Több ezren látogattak idén a csíksomlyói hegynyeregben tartott Ezer Székely Leány Napjára, a 85 éve meghirdetett hagyományőrző mozgalom felhívására 1775 leány és 800 legény öltött magára székely népviseletet – közölte a Székelyhon.ro hírportál.
A két világháború között indult, majd a kommunizmus bukása után újjáélesztett székely népviseleti seregszemle Csíkszereda főterén közös tánccal kezdődött, majd Hargita és Kovászna megye, illetve a meghívott testvérmegyék, Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun megye közgyűlése önkormányzati vezetőinek beszéde után a tömeg Csíksomlyóra vonult, és felkapaszkodott a pünkösdi búcsúk helyszínéül is szolgáló hegynyeregbe. Idén Csíkszentimre volt a házigazda, jövőre pedig Tusnádfürdő látja el ezt a szerepet, ugyanis a lakosság számához viszonyítva onnan jelentek meg legtöbben népviseletben a találkozón. „Itt, nálunk a legnagyobb a vallási elkötelezettség és elhivatottság, itt még mindig tele vannak a templomok, fontosak az ünnepek, fontos a keresztség, az elsőáldozás, a bérmálás, a házasság ünnepe. Ezért vagyunk ma itt, ezért lehetünk itt, mert nekünk ez az érték még megmAradt, megtartottuk, bár komolyan dolgoztak azon, hogy elvegyék tőlünk ezt a létfontosságú alappillért” – hangoztatta Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere az ünneplőkhöz intézett beszédében.
A Domokos Pál Péter néprajztudós által kezdeményezett Ezer Székely Leány Napját 1931-ben tartották először. A kommunista diktatúra idején betiltott közösségi rendezvényt 1990 óta ismét évről évre megszervezik.

2016. július 5.
Jövő héten startol a csíki Régizene Fesztivál
Nyolc országból érkező meghívottakkal várja koncertjeire a közönséget július 14-től a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, előzetesen pedig már a július 10-én nyitó Régizene Nyári Egyetem is kínál zenei élményeket – olvasható a szervezők által küldött közleményben.
Filip Ignác Csaba, a rendezvény művészeti tanácsadója kifejtette: a Csíkszeredai Régizene Fesztivált Románia legrégebbi és legnagyobb régizenei fesztiváljaként tartják számon; 1980-tól számítják a létrejöttét, míg a legnagyobb jelző azt jelenti, hogy az országban itt fordul meg évente a legtöbb világhírű együttes. A művészeti tanácsadó úgy véli, rangjelzője az eseménynek az is, hogy kik a meghívottai. Idén „Tanzen und springen, singen und klingen” a mottó, amit így fordított le a Hargita Megyei Kulturális Központ szervező csapata: „Táncolva ugrálni, dalolva zengeni”.
Szabadság (Kolozsvár)

A meghirdetett szakiskolai helyeknek csak fele telt meg egyelőre
A meghirdetett helyek fele telt meg az erdélyi szakiskolákban az első beiratkozási szakaszban. Az illetékesek a pótvizsgák után újabb jelentkezőkre számítanak.
Csupán a meghirdetett szakiskolai helyek fele telt be Kovászna megyében – tájékoztatott Kiss Imre főtanfelügyelő. Az illetékes szerint próbálják vonzóvá tenni a hároméves szakoktatást, azonban a szülők-diákok hozzáállása, mentalitása nehezen változtatható, bár a korábbi presztízsvesztésből sikerült lefaragni.
Az idei első beiratkozási fordulóban a 696 meghirdetett helyre 346 diák jelentkezett, ami 49,7 százalékos arányt jelent, ám az üres helyekre augusztusban és szeptemberben is lehet még iratkozni. Egyelőre nem is számítottak ennél jobb arányra, hiszen az elmúlt években is hasonlóan alakult a beiskolázás, abban bíznak, hogy a tanév kezdetéig a szakiskolai osztályok többsége megalakul, mondta a főtanfelügyelő.
Kifejtette, a Székelyföldi megyében 290 nyolcadik osztályos tanuló mAradt pótvizsgára, és 57 diákot nem tudtak lezárni, mivel nem volt elegendő jegye, vagy nem írta meg a félévi dolgozatokat. Ők csak ősszel tudnak beiratkozni kilencedik osztályba, velük a számítások szerint a szakiskolai helyek 80-85 százaléka betelik.
Túljelentkezés a népszerű szakokon
A megyében eddig csupán két szakiskolában volt túljelentkezés, a Sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolában a szakács, pincér és elárusító szakokra, míg a Kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskolába az autószerelő szakra jelentkeztek többen a meghirdetett helyek számánál, így ezekben a tanintézetekben írásbeli vizsgát szerveznek. Kiss Imre elmondta, ezek a legnépszerűbb szakmák, míg a hegesztő, villanyszerelő, asztalos, ács, kőműves vagy varrónő mesterség kevésbé vonzza a fiatalokat.
Üres fél osztályok Kolozsváron
Kolozs megyeben sem iratkozott be első körben elegendő gyerek a szakiskolákba – közölte megkeresésünkre Török Zoltán főtanfelügyelő. Mint részletezte, a Kolozsvári Református Kollégiumban a szakiskolai helyek mintegy fele kelt el. A három osztály szakmák szerint hat fél osztályra oszlik, ezek közül három telt be, míg három fél osztályban még vannak helyek. Víz-gáz szerelő, asztalos és villanyszerelő szakmára várnak még jelentkezőket. Emellett a Kolozsvári közlekedési, műszaki szakközépiskolában is mAradtak betöltetlen helyek, de a legtöbb üres hely Válaszúton, a mezőgazdasági szakközépiskolában várja az érdeklődőket.
Török Zoltán szerint azonban nem kell attól tartani, hogy iskolakezdésre nem lesz meg a szakiskolákban a szükséges diákszám. Kifejtette: nagyon sok nyolcadikos diák pótvizsgázni fog augusztus közepéig, hiszen elsőre nem mentek át a képességvizsgán és az eddigi gyakorlat szerint ezt követően szakiskolákba iratkoznak. A főtanfelügyelő-helyettes szerint a pótvizsgázók mintegy 90 százaléka jelentkezik majd szakmát tanulni. „Kolozs megyeben nem fordul majd elő, hogy nem lesz meg a szükséges létszám a szakiskolákban” – jelentette ki Török Zoltán.
Beiskolázási kampány Hargita megyében
Hargita megyében is számos szakiskolai hely mAradt betöltetlen, annak ellenére, hogy a megyei önkormányzat a szakoktatást népszerűsítő beszélgetéssorozatot és kampányt is szervezett. Ennek eredményeit a napokban összegezték az illetékes intézmények vezetői, illetve a Csík, Udvarhely és Gyergyó térségi szakközépiskolák igazgatói, aligazgatói. Elhangzott, hogy a Csíkszeredai szakiskolákban autószerelő, karosszérialakatos és festő/lakatos, villanyszerelő, ács és víz-gáz szerelő szakra várnak még diákokat, míg Székelyudvarhelyen asztalos, textil és mechanika szakon mAradtak betöltetlen helyek. Gyergyószentmiklóson pincérnek, péknek és kertésznek lehet még jelentkezni.
Az összegző beszélgetésen többek között elhangzott, hogy több iskolában nagyobb a munkaajánlatok száma, mint a végzősöké, de az alacsony bérezés miatt a fiatalok sokszor visszautasítják ezeket. Több iskolában, illetve szakon ugyanakkor túljelentkezés van. Barabás Csaba, a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a megyei tanács és az intézmények, vállalkozók összehangolt népszerűsítő kampányának fokozatosan, évek alatt lesz meg az eredménye, így tovább kell dolgozni ennek érdekében.
Görbe Péter főtanfelügyelő is úgy vélte, hogy nehéz megváltoztatni az elmúlt évtizedekben meggyökeresedett mentalitást, mely szerint csak az érettségizett vagy egyetemet végzett emberek érvényesülhetnek az életben. Szakmunkásra is szükség van, és meg is kell becsülni ezeket, hangsúlyozta a Hargita megyei főtanfelügyelő.
Nagy a lemorzsolódás
A szakiskolai diáklétszámot egyébként a nyolcadikosok körében egyre nagyobb méreteket öltő lemorzsolódás is csökkenti. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint ezt megelőzendő név szerint azonosítják a tanulókat, és megnézik, ki nem iratkozott be kilencedik osztályba, és az iskolaigazgatókat, osztályfőnököket és önkormányzati szakembereket is bevonva megkeresik a szülőket, és megpróbálják meggyőzni őket arról, hogy a gyerek folytassa tanulmányait.
Mint mondta, elsősorban a roma közösségekben van szükség felzárkóztató programokra, de vidéken is gyakran előfordul, hogy a 14–15 éves fiatal már inkább munkába áll, mint iskolába megy. Romániában a tíz osztály kötelező, az önkormányzat megbüntetheti a szülőket, ha nem küldik a gyereket iskolába, hívta fel a figyelmet a szakember, elismerve ugyanakkor, hogy tudomása szerint erre még nem volt példa.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Hegedüs Csilla: társadalmi nyomás alakul ki az épített örökségért
Kézzelfogható hatása van az RMDSZ ügyvezető elnöksége által szervezett Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket kezdeményezésnek, egyfajta társadalmi nyomás alakul ki ezen a téren – mondta el Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök a Maszolnak adott interjúban.
Június 30. és július 3. között közel száz fiatal táborozott az Örökségünk őrei kalotaszentkirályi táborában. Milyen élményekkel gazdagodtak?
Az Örökségünk őrei kezdeményezésben résztvevő iskolák nyertes csapatait hívtuk meg, így aztán jelen voltak dévai, Nagyenyedi, besztercei, Kolozsvári és kalotaszentkirályi diákok. Meg akartuk nekik köszönni a részvételt, hogy kiválóan védték az épített örökségünket, és éppen azért, hogy ezt még hatékonyabban tegyék a jövőben, szerveztünk egy kommunikációs napot is számukra Maksay Ágnes rendező, forgatókönyvíró, a Video Pontes stúdiótól Csép Gergő és Péter Anna, Krippán Kinga, a Paprika Rádió műsorvezetője, Benedek István és Tamás Ágnes kommunikációs szakemberek segítségével.
Milyen feladatot kaptak tőlük a táborlakók?
Azt kellett kitalálniuk, hogy szerintük hogyan fog kinézni Kalotaszentkirály száz év múlva. Nyolc csapat alakult, amelyekben összekevertük a diákokat, így megtapasztalhatták azt is, hogy milyen együtt dolgozni, közös arculatot tervezni vadidegen emberekkel. Rövid filmet is készítettek az elképzeléseikről, rádiós anyagot készítettek és online kommunikációt is tanultak. Számomra ugyanakkor nagy öröm volt, hogy amint beosztottuk a csapatokat, rögtön elkezdtek ötletelni, és érdekes elképzelések születtek, a helybeliekkel is jól működtek együtt.
Ez tökéletesen talál az Örökségünk őrei koncepciójával, hiszen az a cél, hogy megismertessük és megszerettessük a fiatalokkal az épített örökséget, ami az életük részévé válna. Ezt hozta a kalotaszentkirályi tábor is a feladatok mellett a kirándulással, tábortűzzel, filmnézéssel, csokievéssel és minden egyébbel, ami ehhez hozzátartozik.
Hogyan folytatódik a projekt?
Ősztől újra elindítjuk a kezdeményezést elsősorban a szórványmegyékben, mert az RMDSZ főtitkársága 2011-ben elfogadta a szórvány cselekvési tervet, amelynek része az Örökségünk őrei. Hunyad, Fehér, Beszterce és Kolozs megyeben biztosan folytatjuk ezt, Szeben és Brassó megyében szeretnénk felélénkíteni a projektet, ugyanakkor nagy öröm számunkra, hogy Maros megye és Csíkszereda jelezte, hogy szeretnének bekapcsolódni.
Egy iskolai éven keresztül zajlik majd a tevékenység, a tábort is meg szeretnénk szervezni, mert a kalotaszentkirályi Ady Endre iskola kiváló gazdának bizonyult, nagy szeretettel fogadtak, a helybéliekkel együtt.
Mindaz, ami az egy év alatt megszületett ötletként, hogyan foganatosítható a jövőben?
Kolozsváron a Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata örökbe fogadta az Uránia épületét, és ezáltal olyan sikeresen felhívták a figyelmet az értékeire, hogy a polgármesteri hivatal – Horváth Anna alpolgármester támogatásával – úgy döntött, megvásárolja az épület földszintjét. A fiatalok elkezdték visszahozni a köztudatba, hogy mennyire fontosak ezek az épített örökségek, és csak arra gondoljunk, hogy nekik vannak testvéreik, szüleik, nagyszüleik, akik szintén bekapcsolódhatnak. Nagyon-nagyon sokan megjelentek támogatóként, segítőként. Lassan kezd kialakulni az a nyomás, amely miatt kénytelenek lesznek a városvezetők kiállni az épített örökségek mellett.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro