Kultúrigazgató, akit Kodály „buktatott meg”
„A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett. (...) Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak” – beszélgetés Szép Gyulával, a Kolozsvári Magyar Opera vezetőjével.
– Az opera igazgatásán túl rendkívül sokoldalú tevékenységet fejt ki Erdély művelődési életében. A kolozsvári zeneakadémián kapta útravalóul ezt a sokoldalúságot?
– Rendkívül szerencsésnek tartom magam, amiért olyan tanári gárda oktatott minket, akikre mindig büszke lehetek: Jagamas János, Szenik Ilona, Márkos Albert, Vermessy Péter, Szalai Miklós, Demján Vilmos, Jodál Gábor, Pop Dorin, Florentin Mihăiescu. Zenei szempontból nagyon sok lehetőségre nyitották ki a szemünket, fülünket.
Olyan helyzetbe kerültem, hogy a tanárkodás mellett válogathattam a karvezetés, muzikológia, folklórkutatás, netán könnyűzene között.
Ennek következtében bátran, merészen, magabiztosan vágtunk neki az életnek. Bíztunk a tudásunkban, a felkészültségünkben, és úgy gondoltuk, megváltjuk a világot.
– Kezdetben zenetanárként...
– Az akadémia elvégzése után a Maros megyei Mezőszengyelre helyeztek ki zenetanárnak, az ottani román iskolába, ahol csak 1–4. osztály volt magyarul. Később Székelyudvarhelyen, a zeneiskolában, illetve Máréfalván kértem helyettes tanári állást, és hobbiból a helyi gépgyár férfikórusát vezényeltem.
– A táncházmozgalom jelentős hatással volt a hetvenes évek fiatalságának életére. Ön mikor csatlakozott?
– 1977-ben, amikor elindult. Kezdetben én is táncolni mentem, viszont kiderült, hogy hiányos a zenekar. Összeállt egy háromtagú együttes, ám a brácsás rövidesen kiszállt. Én zongorista voltam egész életemben, de arra nagyon büszke vagyok, hogy 25 évesen megtanultam brácsázni úgy, hogy addig soha nem volt vonó a kezemben.
Nem volt könnyű feladat, éjjel-nappal gyakoroltam, egy egész nyaram ráment, mire rendesen megszólaltattam a hangszert. Így lettem a székelyudvarhelyi Venyige zenekar brácsása. Közben elindultam gyűjtőutakra, és szerencsésen tudtam ötvözni a gyűjtött anyagot az iskolai tanítással: amit hallottam a gyűjtőúton, azt szinte másnap megtanítottam a gyerekeknek. Udvarhelyszéken csupán Vikár Béla végzett komolyabb gyűjtőmunkát a 20. század elején. Az anyagokat átcsempésztük Budapestre, a Tudományos Akadémiára és a Folklórkutató Intézetnek.
– Ön hogyan fogalmazná meg a táncházmozgalom hatását a kultúrára, a zenére, a fiatalok életére?
– A táncház megjelenését a 20. század talán legnagyobb magyar kultúrtörténeti fordulatának nevezném. Értékfelismeréshez vezetett a fiatalok körében, egy elfeledett hagyatékról sikerült a port leseperni, így élő, funkcionális, hatalmas értékeket hordozó kultúrvilág került elő. Kiderült, nem véletlenül volt a magyarság mindennapjainak része ezer évig. A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett.
Szép Gyula
1952. február 2-án született a Kolozs megyei Szucságban. 1975-ben diplomázott a Gheorghe Dima Zeneakadémia Muzikológiai és Zeneszerzési Fakultásának pedagógia szakán. 2010-től a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
Érdekes módon Erdélyben a zenészek irányították a táncházakat, belőlük lettek a táncoktatók is. Mi, zenészek, majdnem mind egyetemet végzettek, hamar rájöttünk, milyen kincset lehet kibányászni a népzenéből, hiszen itt hever a lábunknál, és sokkal szebb és értékesebb, mint a kétakkordos, gyenge diszkózene. Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak.
Ne feledjük, a magyar népzene – Vikárnak, Kodálynak, Bartóknak, majd a tanítványaiknak köszönhetően – össze van gyűjtve, rendszerezve van. A fiatalok nemcsak táncoltak, többé-kevésbé felkészülten elindultak gyűjtőutakra, gyakorlatilag ebből is mozgalom lett. Tömegével kezdtek falura járni – volt, aki a viseletért, mások a táncokért, a buliért vagy csak azért, mert ment a babájuk is. A lényeg az, hogy közel negyven év után minden magyarok lakta településen igazi népzenére táncolnak, a táncoktatók már nem az egykori budapesti állami együttes koreográfiáit majmolják, hanem valós táji ismeretekre építik népzene- és néptáncműsoraikat.
– Akadt meghatározó momentum az életében, amely a népzene oktatása és művelése mellett kötelezte el?
– Egyik barátnőm mutatta meg Kodály Zoltán Székely fonó című lemezét. Amíg hallgattuk az operát, olvastam a lemez mellékletét, melyben le volt írva a szöveg, és rájöttem, az egész nem más, mint egy Kodály által feldolgozott népdalfüzér. Mivel már tanítottam, rádöbbentem, milyen kevés népdalt ismernek a székelyföldi gyerekek, és a felnőttek sem sokkal többet. Az új hangzást szokták meg, nehezen tudták befogadni a régi stílust, idegenkedtek tőle. Azáltal, hogy én színpadi előadásra tanítottam a népdalokat, lassan megszerették őket. Beigazolódott, amit Kodály mondott: a népdalokat nem kell kiszakítani a környezetükből, hanem abban a talajban kell megmutatni őket, amelyben születtek, éltek.
– Alig huszonkilenc évesen kinevezték a székelyudvarhelyi municípiumi Művelődési ház igazgatójává. Nem volt gyanús senkinek?
– Valószínűleg sokféle tevékenységem miatt figyeltek fel rám a város és a megye vezetői. Elvállaltam, és volt is megbotránkozás Udvarhelyen: mi az, hogy egy tisztességes tanító bácsit, aki amúgy jól vezette a művelődési házat, felvált egy fiatal, hosszú hajú, nagy szakállú ismeretlen, aki még csak nem is székely? De hamar megszeretett a város, mert nyitottan közeledtem mindenkihez.
Úgy éreztem, a hivatásos művészeket kell megmutatni az udvarhelyieknek, az ő jelenlétüket arányaiban kevésnek éreztem. A műkedvelő előadások mellett egyre sűrűbben léptek fel hivatásos művészek is. Kezdett úgy tűnni, hogy aki magyar, és Erdélyben számít, Udvarhelyen is be akar mutatkozni. Az udvarhelyiek több színházi előadást láttak, mint a kolozsváriak vagy a marosvásárhelyiek, hiszen itt felváltva vendégszerepelt mind a hat erdélyi társulat. Végül éppen Kodállyal ütöttem meg a bokámat Székelyudvarhelyen, gyakorlatilag miatta (is) rúgtak ki...
– Mi történt?
– Kodály születésnapjára fesztivált szerveztem. Egymás után mutattuk be Kodály mindhárom színpadi művét – a Székely fonót, a Háry Jánost és a Czinka Panna balladáját, utóbbit először Erdélyben. Főleg az utóbbi verte ki a biztosítékot, újra meg újra betiltották. Nem tudták megmagyarázni, miért, egyszerűen a hangulata nem tetszett. Végül kirúgtak, és el kellett hagynom a várost, mert Székelyudvarhelyen nem engedtek elhelyezkedni, noha több iskola is alkalmazott volna.
– Mondhatni felfelé buktatták...
– Igen, zenei szakirányító lettem Csíkszeredában, a Hargita Megyei Alkotások Házában. Rendezvényeket szerveztem, de a megye falusi zenekarainak repertoárját is ellenőriznem kellett: én voltam a zenei cenzúra. Jóvá kellett hagyni például, hogy egy zenekar mit játszik a lakodalomban. Azt például tilos volt, hogy Hétre ma várom a Nemzetinél, mert maga a nemzet szó – hiába tudjuk, hogy egy szállodára utal – nem lehetett benne. Ettől persze mindenki játszotta. Az egyik zenekar beírta a repertoárlistájába az Un pumn de secui című dalt. Ezt mindenki aláírta, mert hiszen románul volt. Persze a székely himnuszról volt szó.
De Csíkból sem önként távoztam. A Kodály-fesztiválért magyar állami díjat kaptam, sok embert megismertem, állandóan jöttek a meghívók a magyar nagykövetségről mindenféle eseményre. Folyóiratokat, könyveket vittem onnan, Csíkban osztogattam őket. Egy szép nap letartóztattak, a Szeku elvitte a könyvtáramat, az állásomból pedig kidobtak. Egy napra a Gyimesbe helyeztek. Azért egyre, mert közben rájöttek, a magamfajtának Gyimes maga a paradicsom.
– Hogy lett ebből opera?
– Még udvarhelyi időszakomban, amikor az opera akkori zenei titkára beadta a kitelepedési kérelmét, megkérdezték, érdekel-e az állás? Négyszer versenyvizsgáztam, mind a négyszer megnyertem, de mivel nem volt kolozsvári személyim, és Kolozsvár zárt város volt, nem alkalmazhattak. Az opera pedig folyamatosan kiállt mellettem, és inkább nem vettek fel senkit. Félévente kiírták az állást, félévente jöttem versenyvizsgázni. Két évig ment ez így, végül 1988-ban kihallgatást kértem a pártbizottságnál. Elmondtam, hogy eredetileg nekem is kolozsvári személyim volt, csak a párt meg a haza érdekében oda költöztem, ahol megbíztak egy feladattal. Végül beleegyeztek, hogy elfoglaljam az állást.
A rendszerváltás után élveztem azt a hatalmas területet, amit be lehetett lakni. Nem voltak még civil szervezetek, rendezvények, így részt vehettem a Kallós Alapítvány létrehozásában, a Németh családdal én szerveztem az első táncháztábort Erdélyben, sokat ügyködtünk azon, hogy minden település lehetőleg civil szervezetet hozzon létre. 1990-től a Kolozs Megyei Művelődési Felügyelőségen az volt a feladatom, hogy a magyar kultúra gyakorlását szavatoljam a magyar közösségekben. Nem volt egyszerű, mert sok volt még a gyanakvó ember, éppen a néptánc kapcsán: azzal is vádoltak kutatók, hogy a román zenét magyarként adjuk el.
Szívesen vállaltam 2000-ben az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának vezetését, hiszen a képviselet infrastruktúrájával és háttérerejével lehetőségem nyílt a magyar kulturális életet átlátni. Az irodámban alkották meg az egyházak jogi képviselői és az RMDSZ politikusai azt az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatási törvényt, amit egy az egyben átvett a román kormány. Megtisztelő volt, hogy megszervezhettem a Millenniumi Sokadalmat, ami megelőzte a Kolozsvári Magyar Napokat.
– Előbb művészeti vezetőként dolgozott az operában, 2010 óta igazgatóként. Korábban milyen viszonyban volt a műfajjal?
– Megvallom őszintén, annyit tudtam az operáról, hogy egyetemista koromban néhány bemutatóra elmentünk. Diákéveinkben nem voltunk nagy operába járók, a zenetörténeti órákon az operarészen éppen csak átfutottunk. Új világ tárult elém, de nagyon megszerettem...
– Egészen egyedi produkciók fűződnek azóta a nevéhez. Hogyan született meg például az ötlet, hogy világpremierként az összes Erkel-operát bemutassa a kolozsvári opera?
– 1991-ben született az ötlet, amikor a Hunyadi László című operával Gyulán, Erkel szülővárosában léptünk fel. A gyulai Várszínház akkori igazgatójának tettem egy viszonylag felelőtlen ígéretet, miszerint bemutatjuk mind a nyolc Erkel-operát. Az akkori igazgató, Simon Gábor, Hary Béla karmester és Dehel Gábor rendező is az ügy mellé állt, megszereztük a kottákat, és végül kultúrtörténeti sorozat lett belőle. Az egyedüli opera vagyunk, ahol 10–12 év leforgása alatt az összes Erkel-operát bemutatták. Arra is büszkék vagyunk, hogy 1990 óta kortárs magyar operákat is folyamatosan színre viszünk, programszerűen ezt sem teszi senki.
– Közeledik a nyugdíjkorhatárhoz. A visszavonulás is közeleg?
– Elég régóta foglalkoztat a visszavonulás gondolata. Telik az idő, ugyanakkor megnyugtató módon szeretném látni az opera vezetésének jövőjét. Szeretném, ha még aktív koromban felváltana valaki, akinek átadhatok valamennyit mintegy három évtizedes tapasztalatomból. Büszke vagyok a társulatra, jól érzem itt magam, de a dolgok rendje az, hogy egyszer átadjuk a helyünket. Nincs bennem hatalomvágy, nem futkosok a titulusok után. Sikerült egy fiatal, jó minőségű csapatot összehoznom az operában, amely mégiscsak a legnagyobb, Magyarország határain kívül működő, hivatásos magyar intézmény. A maga nehézségeivel és szépségeivel.
Nánó Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Nem használható a magyar nyelv a romániai börtönökben
Súlyos, emberi jogokat sértő visszaéléseket észlelt a romániai büntetés-végrehajtás területén a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat. Országosan több olyan börtön is működik, ahol a fogvatartottak több, mint 20%-a magyar anyanyelvű (pl. Feketehalom, Csíkszereda, Marosvásárhely stb.).
Ezekben az intézményekben, mégsem lehet használni sem szóban sem írásban a magyar nyelvet, nem lehet magyar nyelvű rádió és televíziós adáshoz hozzáférni, nem lehet magyar nyelven tanárt és pszichológust igényli.
Miközben az elítéltnek joga van a törvény értelmében anyanyelvét használni és ezen a nyelven kommunikálni társaival, bizonyos esetekben ez fenyítést von maga után. A magyar nyelvhasználat miatt kialakuló konfliktusoktól, a többség haragjától az illető személyt nem védik meg kellően a hatóságok. A súlyos lelki problémákkal küzdőknek joga van terapeutát igényelni, de senki nem biztosítja, hogy az elítélt az anyanyelvén kapjon segítséget, így sok esetben hátrányosan diszkriminálják a magyar foglyokat.
Bizonyítható továbbá, hogy aki szóvá teszi nyelvi jogainak sérülését, a teljes büntetését kénytelen leülni, rossz magaviselet miatt nem szabadulhat korábban.
Közlemény
Erdély.ma

Székelytermék-botrány – Visszakoznak a fogyasztóvédők
Dagad a botrány a sepsiszentgyörgyi fogyasztóvédelem táján: sokan felháborodtak, miután kiderült, hogy az elvileg a háromszéki vásárlók érdekeiért létező megyei intézmény vezetője kifogásolja a Székely ízek feliratú termékeket. Tegnap a megyei kereskedelmi kamara is állást foglalt az ügyben, a fogyasztóvédelmisek pedig kijelentették: maradhat a reklámszöveg.
Bírságot nem a Székely ízek felirat, hanem a lejárt szavatosság miatt osztott a fogyasztóvédelmi hivatal – hangsúlyozta Mircea Diacon igazgató, aki azonban továbbra is úgy véli: nem tudhatjuk, milyen ízű a székely, az ételek édesek, savanyúak vagy keserűek lehetnek. Elismerte, hogy nincs olyan törvény vagy szabályozás, amely tiltaná a székely ízeket, de leszögezte: a termékeket kísérő címkék tartalmáról pontos és jól meghatározott rendelkezések vannak, a reklámnak máshol kell megjelennie. Arról, hogy létezik Román ízek felirattal ellátott termékcsalád is, nem tudott, és a Krónika napilapnak adott nyilatkozatára – amelyben kijelenti, hogy nemsokára székely illemhely és székely temető is lesz – sem kívánt emlékezni; ehelyett főnökéhez utasított, mert őt már túl sokan hívták a székely ízek miatt, még Magyarországról is.
A brassói székhelyű regionális fogyasztóvédelmi felügyelőséget irányító Sorin Susanu – akit a Csíkszeredában megszervezett hagyományos termékvásáron kirótt büntetések miatt két évvel ezelőtt már az országos diszkriminációellenes tanács is vizsgált – óvatosabban fogalmazott: ő maga nem volt jelen a kérdéses ellenőrzésen, de úgy értesült, hogy nem a felirat, hanem a lejárt szavatosság miatt bírságoltak. A maga részéről nem lát semmi kifogásolnivalót a székely ízek elnevezésben, mert „mindenki a maga reklámjával”, csak azzal nem ért egyet, hogy lejárt vagy egészségre káros élelmiszert forgalmazzanak. Hentesáruról volt szó, az különösen kényes, romlandó termék – magyarázta. Hozzátette: korábban valahol már árultak „erdélyi ízű” élelmet is, és kaptak olyan lakossági panaszt, hogy nem tudják értelmezni a jelentését, de úgy véli, hogy ez nem befolyásolja a minőséget.
Minden kereskedőnek érdeke, hogy megtalálja az általa forgalmazott termék eladási módját, és ahogy egyesek a Román ízek felirattal teszik ezt (például a Mega Image üzletláncnál többtucatnyi élelmiszert árulnak így), ugyanúgy a székelyföldi lakosok is büszkék lehetnek a hamisítatlan székely ízekre. Ez regionális termékstratégia, amit az egész világon alkalmaznak – tudatja a megyei kereskedelmi kamara tegnap kiadott közleménye. A Mircea Diacon fogyasztóvédelmi igazgatóhoz címzett állásfoglalásban a kamara elnöke, Édler András leszögezi: egy ilyen elnevezés csak akkor megtévesztő, ha például a Román ízek felirat egy görög terméken található.
Ha nem erről van szó, a fogyasztóvédelemnek nem kellene beleavatkoznia a cégek reklámpolitikájába, főként a jelenlegi, gazdasági szempontból bizonytalan helyzetben, amikor a vállalkozóknak inkább az állami intézmények támogatására van szükségük, mint zavarkeltésre vagy cselekvési szabadságukat korlátozó intézkedésekre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma

Könyv Dobón át egész Erdővidékről
Nem fukarkodott a dicséretben a Csíki Székely Múzeum munkatársa, Botár István vargyasi művészettörténész Fehér János legújabb, Dobó – Egykori település a Kormos mentén című könyvének szombati bemutatóján. A fiatal régész ajánlásában úgy fogalmazott, a kilencszáz oldalas, több jelentős levéltár adatait felhasználó kötet nemcsak Erdővidék és Háromszék, de Erdély történelmének jobb megismeréséhez is hozzájárul.
A könyvbemutatóra a Rózsa vendéglőben elkerített rész szinte kicsinek bizonyult a mintegy százhúsz vendég befogadására, és jól fogytak az olcsónak nem mondható – száz lejt kóstálva is csak a nyomdai költséget fedező – könyvek is.
Elsőként Derzsi Sámuel vállalkozó, a Dobó-Valál Egyesület elnöke röviden szólt az általuk támogatott, több éven keresztül zajló dobói régészeti feltárásokról, majd a most megjelent kötet anyagi támogatóinak mondott köszönetet. Hangsúlyozta, ha továbbra is élvezik ezt a fajta önzetlen segítséget, jó bő lesz a tervezett, Erdővidéki történelmi adatok címet viselő sorozatuk. Botár István is az erdővidékiek összefogását dicsérte, mondván: itt, a Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda által lesajnált szegény vidéken nem falunapokat támogatnak vagy éppen vágtáznak, hanem az értéket pártolják. Fehér János tervezett sorozatáról szólván kijelentette, megvalósulása esetén akár Orbán Balázs életművével is egyenrangúvá válhat. A most napvilágot látó kötetet nehéz, de érdekes olvasnivalóként jellemezte: izgalmas a vidék múltja iránt érdeklődő szakemberek számára, de több fejezet megragadhatja a civileket is, hiszen az évszázadokkal ezelőtti peres anyagok által emberi sorsok bontakoznak ki, megadatik a betekintés a régmúlt világ mindennapjaiba. „A kötet címe hazudik egy kicsit: csak Dobót említi, de sokkal többet ad, hiszen általa megismerhető Erdővidék és Háromszék középkori berendezkedése” – mondotta. Fehér János a kötet születéséről beszélt. Az alapját adó, rossz állapotban, szakadtan és vízfoltosan fennmaradt peres iratokat Székelyudvarhelyen találta meg, előbb csak átírását és rövid előszóval ellátva történelmi forrásként való közlését vette tervbe. Ám kíváncsisága nem hagyta nyugodni, s a gyulafehérvári püspöki levéltárban kutakodott tovább. Ott olyan adatokat talált, melyek magyarázatot adnak a falu elhagyására, fény derült önvédelmi stratégiájukra, megismerhetővé vált a Danielek birtokszerző szándéka, de a bárói család befolyásának csökkenése is, melyek miatt tovább kellett gondolnia szándékait. A tervezett sorozatról szólva kijelentette, az elmúlt tizenkét év kutatásaival felvértezve elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy akár településenként, akár témánként Erdővidék teljes középkori keresztmetszetét elkészítse.
Az Erdővidéki történelmi adatok második kötete, a Bölöni unitárius templomvár augusztus végén kerül ki a nyomdából.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Múzeumi estek Csíkszeredában
Egy, márciustól induló előadássorozat keretében a Csíki Székely Múzeum munkatársainak munkájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
„Népszerűsítő jelleggel indítjuk a múzeumi esték előadássorozatot, amelynek célja, hogy átláthatóvá tegyük a múzeum tevékenységét. A kultúrafogyasztók, múzeumlátogatók mindig a végterméket látják, mi úgy gondoltuk, érdekfeszítő lehet, ha betekinthetnek az alkotás folyamatában, ha megismerhetik, milyen intellektuális vagy művészi erőfeszítéseket tesznek a kollégák annak érdekében, hogy megvalósuljon egy kulturális produktum. Ki hogyan végzi a munkáját, a különböző szakemberek miben lelik örömüket, milyen nehézségekkel szembesülnek, apró kis titkok, amelyeket szívesen megosztanánk a nagyközönséggel” – mondta el portálunknak Gyarmati Zsolt. A Csíki Székely Múzeum igazgatója elismerte, nem rejtett szándékuk, hogy a rendezvénysorozattal bővítsék, „frissítsék” a múzeum baráti körét. „Évek óta van egy többé-kevésbé jól behatárolt csoport, ők szeretnek bennünket, mi is szeretjük őket, de szeretnénk megszólítani azokat, akik valamilyen okból eddig nem tartoztak a múzeumlátogatók körébe.”
Ladó Ágotától, a múzeum művészettörténészétől megtudtuk, a rendezvénysorozatot előkészítő beszélgetések során felmerült, hogy ennek segítségével a készülő várostörténeti kiállítást is népszerűsíteni lehetne. „Nagyon távolinak tűnik ugyan, de gyakorlatilag folyamatosan dolgozunk ezen, aktuális problémák merülnek fel, arra gondoltunk, hogy az érdeklődők betekintést nyerhetnének a kiállítás előkészítésébe. Erről is szeretnénk hírt adni, ugyanakkor megcélozni azt a csoportot, amely ritkábban jár múzeumba, erre kevesebb időt szakít.” A múzeumi estekre egyperces reklámfilmeket is forgatnak majd, amelyben bemutatkoznak a múzeum munkatársai, elmondják, mit szeretnek a munkájukban, vagy éppen mi a kedvenc múzeumi tárgyuk, ezzel is személyesebbé téve a látogatókkal való találkozást.
Az előadássorozat márciustól minden hónap első hétfőjén este fél héttől zajlik. Március másodikán az intézmény két múzeumpedagógusa, Demény Enikő és Kádár Kincső lesz az est házigazdája. „Interaktív előadást tartunk a múzeumpedagógiáról. Úgy tervezzük, hogy az elején lenne egy elméleti felvezetés magáról a múzeumpedagógiáról, annak gyökereiről, de arról is beszélnénk, hogy a vártörténeti és a néprajzi kiállítás hogyan épült fel egy múzeumpedagógus szemével, hiszen eleve úgy terveztük ezeket a kiállításokat, hogy múzeumpedagógiai eszközök is helyet kaptak benne. Az est során körbe is vezetjük a látogatókat ezeken a kiállításokon, illetve bevonjuk őket is egy múzeumpedagógiai foglalkozásba. De ez legyen meglepetés” – mondta Demény Enikő.
A múzeumpedagógus reméli, sikerül minél több pedagógust megszólítani, hogy jobban megismerjék munkájukat. A tervek szerint a múzeumpedagógusok bemutatkozása után, áprilisban Szabó András beszélne a Nagy Imréhez és a Nagy Imre képtárhoz kötődő munkájáról, májusban Ladó Ágota művészettörténészt, júniusban Benedek Éva papírrestaurátort és munkájukat ismerhetnék meg az érdeklődők.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

Mentik a műemlékeket – Egyedülálló stratégia Hargita megyében
Egyedülálló műemlékvédelmi stratégiát dolgozott ki a Hargita megyei önkormányzat: a 2023-ig megvalósítandó, a műemlékek megőrzését, fenntartását és helyreállítását célzó projekteket tartalmazó dokumentumot kedden mutatták be Csíkszeredában.
Borboly Csaba megyei tanácselnök elmondta: a stratégia kidolgozását egyéves előkészítő munka előzte meg, a munkaterv megvalósítása pedig azért is volt különösen fontos, mert az európai uniós pályázatoknál előnyt jelent az egységes stratégia. Az elképzelésekre a szakminisztérium is rábólintott, a megyei önkormányzat pedig legutóbbi ülésén fogadta el.
Tövissi Zsolt csíkszeredai építész, a műemlékvédelmi stratégia kidolgozója kifejtette: a dokumentum két nagy fejezetből áll, egyrészt bemutatja a megye műemlékeit és azok állapotát, a második részében pedig a rövid és hosszú távú – a karbantartást, helyreállítást és hasznosítást szorgalmazó – célokat fogalmazza meg.
A projekt a tervezett munkálatok becsült költségeit is tartalmazza. Hargita megyében 740 műemléket tartanak nyilván, Tövissi szerint azonban ezek csak a „piramis csúcsát” jelentik, hiszen számos értékes táj- és falukép, faluszerkezet van még a megyében, amelyek – bár műemlék jelentőségűek –, nem szerepelnek a hivatalos nyilvántartásban.
A megyei műemlékek 20 százaléka országos, 80 százaléka pedig helyi érdekeltségű. Legnagyobb részük, közel 50 százalékuk az egyház tulajdona, 36 százalék magánkézben van, a fennmaradó részért pedig a közösségek, helyi önkormányzatok felelnek. Hargita megyében a műemlékek többsége templom, de a státust székely kapuk és keresztek is kiérdemelték, Csíkszeredában például műemlék épület a Márton Áron Gimnázium épülete és az igazságügyi palota épülete.
A stratégiai célok elérésére több programcsomagot állított össze Tövissi. A szakember szerint fontos a műemlékek leltározása, feltárása és állapotuk folyamatos felmérése, emellett szükség lenne egy sürgősségi alap létrehozására, amelyből a halaszthatatlan beavatkozásokat, például a cserepek kicserélését finanszíroznák.
Barabás Hajnal
Krónika (Kolozsvár)

Székedi Ferenc: Egy évkönyv margójára
Arra kérem az olvasókat, ne hívják be a Google-t, tegyenek félre bármilyen világhálós eszközt, és vásároljanak erre az egyszerű kérdésre: kicsoda Kristály Sándor? Ha nem tudják, nincs semmi szégyen. A kiváló erdélyi matematikusokat nem kötelező ismerni. Az 1975-ben született, három doktori címet is szerzett csíkszentdomokosi Kristály Sándor pedig olyan egyetemi tanár, aki a világ majd minden nagy egyetemi központjában tartott előadásokat, és többek között olyan általános mértani modellel foglalkozik amelynek az euklideszi, a Bolyai- és a Riemann geometria is csupán sajátos esete. Kristály Sándor ugyabban a csíkszeredai Márton Áron gimnáziumban végzett, mint a hálózatkutató Barabási Albert László, és ha valaki többet akar megtudni róla, akkor még mindig ne lépjen fel az internetre, hanem vegye kezébe az említett iskola most megjelent évkönyvét az elmúlt tanévről; abban talál egy olyan olvasmányos interjút, amelyből azt is megtudhatja, mi a baj mifelénk a matekoktatással, és mit kellene tenni, hogy a diák az okos kütyük birtokában se feledjen el gondolkodni. Többek között azt, hogy – legyen kreatív. És erről szól az évkönyvnek egy egész, kiválóan felépített fejezete. Bevezetőben pszichológus vonja meg remekül felépített és közérthető tanulmányban a gondolkodás, az intelligencia és a kreativitás kereteit, majd tanárok írnak arról, hogyan csapódhat le mindez az iskolában. Kulcskérdés, ha úgy tetszik, az oktatás létkérdése ez a huszonegyedik században, amikor a lexikális ismeretátadásról át kellene térni valami másra és ez az átállás mifelénk olyan nehezen megy. A Nobel-díjas spanyol Ramon y Cajal neurobiológiai iskolát teremtett, az Oxfordi Neurobiológiai Intézet pályázatot hirdetett középiskolások számára, és a csíkszeredai Márton Áronból három pályázatot is elfogadtak, az egyik pedig második díjas lett. De ugyanez a középiskola szervezte meg tavaly a XXIII. Nemzetközi Magyar Matematika Versenyt , a résztvevők nagy elégtételére. Történelmi kutatásoktól kezdve a TIFF-en való diákrészvételekig rengeteg témát és címet tudnék felhozni ebből a háromszázötven oldalas évkönyből, amely logikus felépítésénél, minden vonatkozásra ráfigyelő szerkesztésénél fogva jóval több mint egy belső kiadvány: igazi könyv. Érdemes lenne szétküldeni más, hazai középiskoláknak is, ugyanakkor remélem, hogy eljut minél több szülőhöz, felnőtthöz, ha úgy tetszik, hogy lapozgatva-olvasgatva rájöjjenek arra, hogy napjaink fiataljai sem állandóan mobiltelefonokat nyomogató diákok, hanem részt vesznek az iskolán belüli és az iskolán kívüli életben, és nem is akárhogyan: megtalálják a helyüket a modernitásban ugyanúgy, mint a hagyományápolásban, igazolva, hogy az egyik nem zárja ki a másikat. Egy ilyen, mindenre kitekintő, a tanárok és diák közreműködésével készült évkönyv kéziratát nem egyszerű összehozni és megszerkeszteni. Rengeteg munka áll mögötte, mint ahogyan rengeteg munka áll azoknak az erdélyi magyar középiskoláknak a tevékenysége mögött, ahol sokszáz diáknak és szép számú pedagógusnak kell a munkáját irányítani. Márpedig ennek a sokrétű tevékenységnek a kibontakoztatásához igen nagy szükség volt az aligazgatói munkakörökre, amelyeket több román és egész sor magyar iskolában felszámoltak. És tették mindezt a legkisebb ellenállás nélkül. A román líceumok működése legyen a román pedagógusok gondja, de az a tény, hogy a magyar iskolákban – ahol a kisebbségi oktatás közösségépítő jellegéből kifolyólag jóval több a munka – mindezt senki nem tette szóvá keményebben, az ugyancsak szegénységi bizonyítvány. Hol voltak a szakszervezetek, hogy kiharcolják, legalább év közben ne módosítsanak a munkakörökön, hanem majd a nyári szünidőben beszéljék át a változásokat? Miként hallották hangjukat a szakmai szervezetek? És miért nem lépett fel a politikai érdekképviselet, hogy rámutasson: igenis, a kisebbségi oktatásban a feladatok nagyságára tekintettel levő pozítiv diszkriminációs politikai döntésre van szükség ahhoz, hogy ezek az aligazgatói állások megmaradjanak? Jó lett volna ez akár bemelegítésnek ahhoz az erőpróbához is, amelyet meg kell majd vívni, hogy csekély létszámú magyar iskolákat ne szüntessenek meg, vagy olyan megoldásokat keressenek, amelyek jók a diákoknak és a kisebb településeknek is. Ismerem a minisztérium több évvel ezelőtt meghozott rendeletének azokat a kitételeit, amelyek – amennyiben nincs huszonöt osztály és a diáklétszámra rá sem hederítenek – egy adott osztályszám alatti magyar iskolában csak akkor teszik lehetővé az aligazgatói állást, ha román osztály is működik. Íme a feladat: ezt a fél mondatot a rendeletből szépen ki kell iktatni. Konkrét, gyakorlati és a kisebbségi oktatás többlet terheivel jól magyarázható cél! Mint ahogyan a költségcsökkentésre való hivatkozáson is könnyű túllépni, amennyiben helyi, önkormányzati erőforrások pótlólagos igénybevételére gondolunk. Többek között azért is, hogy a jövőben is hasonló, gazdag tevékenységet összefoglaló évkönyvek jelenhessenek meg. –
maszol.ro

A földalatti „hadsereg”
Mint egyfajta időszakos rabszolgasághoz vagy jobbágysághoz, úgy folyamodtak a munkaszolgálathoz az államok a 20. század folyamán. Akár erről is elnevezhetnénk az egymást váltó diktatúrákat, amelyek az 1930-as évektől a’89-es rendszerváltásig a legkülönfélébb címeken sajtolták ki a férfiakból az ingyenmunkát. Sorkatona vagy mesterember, kisebbségi a háború előtt vagy után, úgynevezett kizsákmányoló osztályhoz tartozó vagy bármilyen mondvacsinált címen feketelistára kerülő személy – ha nem ítéltek szabadságvesztésre és kényszermunkára, akkor „dombelhárítóként” robotoltál a totalitárius államnak, jóváteendő „bűnöd”, amelyet minden ártatlanságod ellenére a fejedre olvastak. Léteztek azonban áttételesebb formái is e modern kori rabszolgaságnak.
Egyre lentebb
A csíkszentdomokosi Kristály József jórészt a Zsil-völgyi szénbányákban töltötte katonaidejét. A szolgálat csak ürügy és eszköz volt arra, hogy társaival munkaszolgálatra hurcolják az 1963-ban a család harmadik gyermekeként világra jött férfit. „A nyolcadik osztályt a hetvenes évek végén fejeztem be, tanulmányi eredményeim alapján tanáraim a továbbtanulást javasolták, de akkoriban építettük bátyáimnak – tíz, illetve kilenc évvel idősebbek nálam – a házakat, nősülés előtt álltak, kellett a pénz. A csíkszeredai traktorgyár szakiskolájában végeztem el a tíz osztályt, havi ösztöndíjat is kaptam, finommechanikusi diplomát szereztem. A traktorgyár 1981-ben nem tartott ránk igényt, átadtak a balánbányai vállalatnak, két héten belül el kellett foglalnunk az állást. Tizennyolc éves koromig az esztergályos műhelyben dolgoztam, akkor elvittek katonának, a lupényi szénbányában kerültem először a föld alá. Három hetes kiképzés és az eskületétel után pedig irány a szénfejtés.”
A lupényi bánya legmélyebb pontja 450 méter mély, az ő szektoruk 300 méteren működött. A munkavédelmi felkészítőn figyelmeztették ugyan a veszélyekre, első alkalommal mégis megtörtént, hogy többen zsúfolódtak a liftbe, mint ahogy szabad lett volna. A lift pedig a túlsúllyal folytatta az útját lefele, mellig süllyesztve az embereket az akna mélyén meggyűlt vízbe – akár meg is fulladhattak volna. A fejtést elég korszerű gépekkel végezték, szénfejtő kombájnokkal, ami levágta a szenet, az ráhullott a láncos krácerekre: kétoldalt lánc futott, s közöttük úgynevezett paletták szállították a szenet. Legalább hat ilyen szállítószalag működött a hatalmas szénfal tövében. Óriási nyomás alatt dolgoztak, a vasácsolat másfél hónap alatt szépen meghajolt. Az üreg mindig beomlott. Úgy termelték ki a szenet, hogy előbb két tárót vertek a szénréteg felé, s akkor kezdték a frontot fejteni. Ahogy szedték ki a szénréteget, és jöttek visszafelé, dróthálóval tartották meg a földet, hogy ne omoljon be, amíg fejtenek. Mikor egy szénréteget kivettek, alábújtak, és ahol elszakadt a háló, újrahálózták. A föld szépen jött le, s az a felszínen is meglátszott. Előfordult, hogy vízzel kevert sarat nyomtak be törmelékelés céljával. A módszert különben állítólag Balánbányán kísérletezték ki.
Patkányok között
„Tizennyolc hónapot töltöttünk ott, a teljes katonai szolgálatot. Rengeteg baleset volt, engem szerencsére elkerült. Azon a termelési vonalon hárman voltunk lakatos katonák minden váltásban egy öreg civil lakatos mellett. Ha elszakadt a krácer lánca, össze kellett toldani, ha a fogaskerekes hajtóművön szakadt el, meghegeszteni. Bekamerázták a fejtést és a felszínen képernyőn figyelték, mi történik lenn.”
Nem volt gond a szénporral sem, az amúgy is jóval kevésbé káros az egészségre, mint a balánbányai kőpor, ami nagyon sokak halálát okozta. Fennállt a robbanásveszély, de a szellőztetést jól megoldották. „Egy hónap után rám bízták a szellőztető táró felügyeletét, ez azt jelentette, hogy a vízgyülemléseket ki kellett szivattyúzni. Sokszor olyan nagy volt a nyomás, hogy csak hason csúszva tudtam közlekedni. Egyedül végeztem a munkám. Előfordult, hogy a sitt elején elvégeztem a dolgomat és egy beszögellésben leheveredtem. Ott szinte megettek a patkányok. A tízórainkat feltétlenül fel kellett akasztani a mennyezetre egy minél hosszabb vékony színesfém dróton, mert azon a patkány nem tudott lemászni. Ha letetted valahova, biztosan megették. Előfordult, hogy halkonzervet osztottak tízóraira a kaszárnyából – emiatt zendülés is kitört, a parancsnoknak kellett lecsendesítenie –, egy társunk pedig, aki már nagyon unta, bevágta a konzervet a sarokba, s otthagyta. Ahol szögletes lett a konzervdoboz, ott kirágták a patkányok. Én egyszer ijedtem meg a patkányoktól: csapdát állítottam, megfogtam egyet, de csak a farkát csípte oda. Elkezdett vészjelzéseket leadni, s amikor kilépek a táróba, valami surrogást hallok. Elborzadtam, amikor megláttam a rengeteg patkányt. Szembevágtam velük egy követ, mire szétrebbentek, aztán gyorsan eltapostam a sebesült patkányt. Most is megborzongok, ha eszembe jut.”
Másnapra a dögöt is megették a többiek. A bányászok különben szeretik a patkányt, etetik, irtani nem is volt szabad. A patkány ugyanis érzi a veszélyt, és jelzi, ha megnő a metánkoncentráció. Azért természetesen minden mester nyakában ott lógott a mobil metánmérő.
Betegség és zaklatás
Katonakolléga is járt rosszul, nem is egy. Egyiküket a leszerelés napján kapta el a krácer, egy ujjnyi vastag lánc, amelynek a húzófején fogak vannak, s abba akadnak bele a láncszemek. A katona átlépni akart rajta, megcsúszott, beleakadt a ruhája és betűrte maga alá, egy csángó, aki nem beszélt magyarul. Amikor a váltás végén jött a többiekért az autó, megvetették a lábukat és azt mondták, nem mennek, míg fel nem hozzák a szerencsétlenül járt társat. Megfenyegették őket, hogy nem szerelik le, büntetőszázadba küldik valamennyiüket – de nem sikerült megfélemlíteniük.
A „szervek” is nagyon korán figyelni kezdtek. Kristály József egyik osztálytársa Iaşi-ba ment egyetemre, ott belekeveredett valamibe és beszervezte a Szeku: ha nem áll kötélnek, kirúgják az egyetemről. Neki kellett jelentenie róla, de az egyik barátnőjét is beszervezték. „A szénbányában is ellentétbe kerültem egy kontrainformációs tiszttel, havonta kellett mennem kihallgatásra. Leszereléskor állok az iroda előtt, s hallom, a nevemet kiáltják. Vártam a menetlevélre, amikor kijön egy tiszt: ki az a Kristály? Mondom, én. Ez és ez a a kapitány elvtárs beszélni akar velem telefonon. Azt mondja nekem: „Măi bozgore, nu cumva să mergi acasă fără să treci pe la mine, că te aduc înapoi in cătuşe!” (Te bozgor, nehogy nekem anélkül menj haza, hogy benéznél hozzám, mert bilincsben állíttatlak elő!) Át is mentem, de nem volt az irodájában. Na, ha nincs, jegyezd fel, hogy ittjártam, kerestem, mondtam a kapusnak.”
Nyilatkozatot írt eleget, mondja, meg kérdőívet is. Volt, amit diktáltak, de írt nekik arról is, hogy a téeszekben hogyan néznek ki az állatok. Hogy milyen volt, amikor a pártfőtitkár látogatóba érkezett, s a magánmarhákat összehajtották, hogy bemutathassák a lesoványodott, kiéheztetett téesz-marhák helyett. „Az egész kommunizmus egy nagy hazugság volt. Ezt én leírtam, és nagyon nem tetszett nekik. A bátyáimat is meghordozták miattam. Miután leszereltem, még vagy kétszer zaklattak, de aztán békén hagytak. 1985-ben visszamentem Balánbányára, ezúttal már a föld alatt dolgoztam húsz éven át. Utána kedvezményesen, végkielégítéssel eljöhettem. Rengeteg volt a szilikózisos eset, sokan meghaltak időnek előtte, rokonaim is, nem egy. Nyugaton szűrővel óvják az embereket, nálunk ilyen nem volt. Pormaszkot adtak, de azt ki használta? Utóbb vízzel locsoltak, de az ötvenes-hatvanas években rengetegen kapták el a betegséget. Öt év munka után például a sógor bácsi, édesapám húgának a férje betegnyugdíjba került, még húsz évig húzta, de alig élt, nem tudott kaszálni, dolgozni.”
B. Kovács András
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyartanár Frumószán – Máthé Kriszta varázsráncos szeretetszoknyája
Ha Máthé Krisztát olvasod, amint a csángó hétköznapokról ír, azonnal autóba vetnéd magad, hogy meglásd, megtapasztald, megéld azt a csodát. Pedig moldvai éveik alatt sokszor a folyóból merték a vizet, gyertyával világítottak, és félméteres hóban kifogyott a tüzelőjük. Apróka leányecskájukkal sokszor hazafutottak volna abból az életből. Aztán mégis visszatértek, és otthonukká varázsolták. Máthé Kriszta titka alighanem éppen abban rejlik, amit ő maga írt le egyszer: van neki egy varázsráncos szeretetszoknyája...
Írásait – melyekből péntekenként lapunk Apróka eszponka című rovatában olvashatnak – százak megosztják, kedvelik, és a hozzászólásokban elismerés, már-már áradozás, sok szeretet és biztatás áramlik felé, meg valamiféle sóvárgás is, ami talán a leginkább annak szól, hogy minden küzdelem ellenére úgy tűnik, Kriszta a helyén van Frumószán – amire mindannyian vágyunk a saját életünkben. De idáig hosszú és göröngyös út vezetett 2006-tól. A mélységekről és magasságokról Krisztával e-mailben „beszélgettünk”.
Tíz nap alatt változott az életünk
– Magyartanár voltam Egerpatakon, Sepsiszentgyörgy mellett egy pici faluban, kemény munka volt, kezdő tanárként megfeszített tempóban okosítottunk maréknyi gyereket, hogy bejussanak a városi iskolába továbbtanulni. Két év után váratlanul behívtak Sepsiszentgyörgyre egy líceumba, nem volt kihívás. Tanév végére kezdtem azon gondolkodni, hogy az újságírói diplomámmal is kezdenem kellene valamit, mert nem éreztem jól magam a bőrömben, bántott, hogy júniusban sem tudtam még az összes tanítványom nevét. Szeretetre és megbecsülésre vágytam, szabad munkára, messze a papíron előre gyártott válaszoktól. 2006. augusztus végén egy kedves kis sepsiszentgyörgyi iskolai munkaszerződéssel a zsebemben találkoztam egy régen nem látott lánnyal, aki a kosteleki életükről mesélt, a varázslatról, a munka értékéről, a szabadságról. Bőszen emlegette Hegyeli Attilát, aki összetartja a csapatot.
Aznap délután kihívtam a páromat, Neagu Adriánt, egy pizzára a városba, elmeséltem a vágyamat, hogy menjünk Csángóföldre. Ő erről úgy mesél, olyan komolysággal kezdtem a mondandómba, hogy azt hitte, el akarom hagyni. Másnap Hegyeli Attila hívott, majd találkoztunk. Hamarosan ellátogattunk Frumószára, majd felmondtam a szentgyörgyi munkaszerződésemet, és 2006. szeptember elsején szó szerint kutyástól-macskástól Frumószára költöztünk. Tíz nap alatt változott az életünk.
Teljes gyerekkoromat átölelte egy gyimesi csángó származású fiú barátsága, ismertem hát ezt a temperamentumot, ami rám várt itt Moldvában. Ismertem, szerettem, értékeltem és tudtam kezelni.
Presztízskérdést a magyarórákból!
– Nem vártam semmire, én csak azt éreztem, hogy jó lesz. Otthon tömbházban laktunk, itt egy apróka szolgálati lakást kaptunk, fával fűtött világ ez, jó erős is a melege. Egy csapathoz tartoztunk, amit Hegyeli Attila vezetett a maga utánozhatatlan módján. Én védve éreztem magam, aminek a mozgatórugója nem volt más, mintsem annak a felismerése, hogy mindenkinek nehéz, külön kihívás a moldvai magyar oktatás. Akkoriban tanártalálkozók voltak havonta, összeültünk, jókat panaszkodtunk, sírtunk, nevettünk, barátok lettünk, elosztottuk a javainkat, segítettünk egymáson. Jó volt.
A frumószai román iskolában nem örvendtek nekem. Most már pontosan értem is az okát. Én magától értetődőnek kezeltem, hogy ha jövök, akkor végzem a dolgomat, de nem kaptam bizalmat, teret ahhoz, hogy dolgozhassak. Én lassan mérgelődök, sokáig bírtam a mellékszerepet a saját életemben, aztán egyszer kiborultam, hazamentem, majd azzal a világos tervvel tértem vissza harmadnap, hogy presztízskérdést varázsolok a magyarórákból. Vagyis hogy kiemelő, felemelő legyen magyarórára járniuk a gyerekeknek. Sikerült! Így aztán lassan termem is lett, elismerést is hozott iskolán belül a kitartó és érthető mód, ahogy én tanítok.
Út a feketelistára
– 2012 tavaszán váratlanul kipenderítették Hegyeli Attilát a csángó oktatási programból. Én még gyermeknevelésin voltam, akkor másfél éves volt a leányecskánk. El sem tudtam képzelni, mit csinálhatott, azt sem értettem, miért nem áll ki a maga igaza mellett.
Gyorsan lépett színre a RMPSZ (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) Csíkszeredából, jó szándékkal jöttek, kineveztek egy koordinátort, az egyetlent, aki vállalta, hogy Hegyeli nyomába lép(ne). Kemény munka a miénk, amit a fűtött irodákból nem lehet látni, főleg a Kárpátok másik feléről. Az új vezetőség soha nem jött ki a helyszínekre, a kommunikáció gyakorlatilag megszűnt, nem figyeltek oda ránk, úgy éreztük, értéktelennek tekintik a munkánkat. Voltunk páran, akiknek ez nem tetszett, s ennek hangot is adtunk, ez meg nekik nem tetszett.
Gyorsan kerültünk fel a feketelistára, nem csak mi ketten Adriánnal. A régi csapat két részre szakadt, egyesek alkalmazkodtak az új rendszerhez, a másik része pedig vagy harcolt, vagy szép csendben befejezte a tanévet és hazament, csömörrel, fájdalommal a szívében. Fájdalmat okoznánk a részletekkel, hogy mi lett a falujukból, hogy egyre kevesebb a gyerek, nincsenek új helyszínek, kevesebb az iskolai óraszám. Minek bántani a lelküket, minek? Persze papíron minden rendben van…
Nincs tűzifa
– Megszorítások következtek. Nem érkezett ki a frumószai tanároknak a házfenntartási támogatás, nem rendezték a ház adóját. Én nem szóltam bele sokáig, hiszen gyereknevelésin voltam, míg az első télen meg nem éreztem a csontig hatoló fagyot és annak a riasztó érzését, hogy nem lesz tűzifánk. Akkor hívtam fel az RMPSZ titkárnőjét és kiáltottam ki a lelkemet, rúgva egy jó nagyot önbecsülésemen azzal, hogy követeltem a jussunkat, a száraz tűzifát.
„Nem volt fánk, amivel tüzeljünk. Hetekig nem ’utalódott’ át a pénz, amivel venni kellett volna.
Hétköznap volt, Adrián Bákó városába ment intézkedni, Attila az iskolában volt.
Megállt egy szekér a kapunk előtt. Hosszú, havas fával volt megrakva. Kabátot, sapkát, sálat adtam a lányomra, majd az ölembe vettem és kimentünk az udvaron toporgó két ember (értsd: férfi) elé.
Mondom, hogy nincs pénzünk, nem tudunk fizetni és ígérni sem tudok semmit, így megértem, ha máshova viszik a fát. Egy szuszra mondom, valahogy túl kell esni a dolgon. Mindkettőjük gyerekei járnak magyarórára. Közben süllyednék el szégyenemben, de elvonja figyelmemet a kicsi ház tornácán árválkodó csutak. Az egyetlen fadarab, amivel rendelkezünk… Átszalad az agyamon, hogy nem voltam-e túl bátor az előbbi kijelentéssel, mi lesz, ha tényleg továbbállnak a fával?
– Majd fizetnek, mikor tudnak! – mondja foga közt az egyik ember, a másik nyitja a kaput.
– Isten fizejse! – mondom s indulok be a házba, mert nagyon hideg szél fúj, kicsi lányom orra meg nagyon piros.
Beérve a házba arra gondolok, hogy haza kéne menni. Elmenni innen, de azonnal, nem szégyenkezni. S cseng a telefon, s most is, mint annyiszor, egy épp jókor hívó keresztszülő hallgatja végig, hogy bizony olykor nem könnyű az életünk Moldvában. A beszélgetés végére megnyugszom, csendben nézem az ablakból a lerakott fákat, pár centi hó hullt már rájuk.
Megint csepegni fog a tűzben a fa, s lassan sötétedik, fel kéne vágni még…
2012 decembere
Frumósza”
Magyartanárok bolti hitellel
– A házfenntartási pénz gyakori elmaradozása miatt mindkét magyartanár bácsi hitelre vásárolt a helyi boltban. Megesett, hogy a teljes fizetést elvitte a bolt, másnap ismét hitelre vásároltunk. Akkor gondolkodtam azon, hogy haza kéne menni. Lejárt a gyereknevelési itthon töltendő időm, nem tudtam, hogy akarok-e vagy fogok-e tudni ilyen körülmények között dolgozni. Aztán betértek a csillogó szemű gyerekek a magyar házba, s nem volt szívem azt mondani nekik, hogy mennék, messze mennék innen.
Lányunk kétéves születésnapján 13 órát utaztam a kollégámmal, O. Attilával, hogy munkaszerződéssel térjünk vissza mindketten a nagy Csíkszeredából. December 7-én. Kisbusszal, vonattal, stoppal, gyalog, barátot megkérve, hogy Csicsóból hozzon be, mindennel mentünk, hogy mindkettőnknek munkája legyen legalább júniusig. Fájdalmasan megalázó volt. Mi úgy indultunk neki az útnak, hogy ha nem kapunk mindketten munkaszerződést, akkor együtt mondunk fel. Megtettük volna. Nagy összetartó erő a közös nyomor.
2012. december 8-tól mindhárman dolgoztunk, így: jómagam a támogatási háttérrel és az újonnan érkező gyereket tanítottam a magyar házban, Adrián a gyakorlati órákat végezte: bútorfestés, filmklub, internet óra, O. Attila az iskolában tanította szakképzetlen tanárként a magyart heti 18 órában, és szakképzett kémia szakosként a kémiát 6 órában. A faluban szerettek, mint mindig.
2013 nyarán O. Attila elment Frumószáról, ismét én lettem a szakképzett magyartanár a frumószai iskolában, továbbra is heti 18 órával, a magyar terem visszajárt, ismételten, kérés nélkül kaptam meg, szeretettel fogadtak.
Se villany, se víz – meséssé változtattuk az életünk
– 2013. augusztus utolsó napjaiban érkeztünk vissza Frumószára a nyári vakáció vége felé, kíváncsian vártuk az új életünket, kisleánykánk óvodába készült, én iskolába, nagy változás ez egy életben. Festeni akartunk, rendbe rakni a házat, ahogy ilyenkor szokás. Megérkeztünk, s nem volt villany, de villanyóra sem. Jeleztük az RMPSZ könyvelőjének, hogy oldják meg a dolgot, hiszen nekünk nem jár a házfenntartási pénz, így ők kellett volna a számlákat intézzék. Hazamentünk.
Szeptember 1-jén visszatértünk, de nem volt villanyóra, sem másnap, sem harmadnap, 22 napig… Se villany, se víz. De volt egy óvodába készülő lányecskánk. Az első nap rendkívüli feszültségben telt, akkor éjjel nem aludtam. Másnaptól pedig meséssé változtattuk az életünket. Nagyokat nevettünk a nagy mosdótálban fürdetett lánykánkkal a nagyszoba közepén, nevettünk az autónk akkumulátorára csatlakoztatott két pici égő mellett a vacsora alatt, megtanultunk hamar feküdni, zseblámpával a kézben olvasni az esti mesét, a Tázló patakára járni vízért. Nem tehettük rá ezt a súlyt egy pici gyerekre, ezt nem érdemli egy sem a világon. Képzeld, mosolygok, amikor ezt írom, életem egyik legnagyobb feladata volt ép ésszel kimászni ebből.
Amikor már két hete nem volt villany és víz a magyar házban, s már óvodába-iskolába jártunk, körlevelet írtam magyarországi támogatóinknak, hogy azonnal állítsák le a támogatásukat irányunkba, hiszen nem ér át a Kárpátok ezen felére a frumószai gyerekek magyar oktatására szánt támogatásuk. Hirtelen és azonnal megapadt a támogatás.
2013 őszén Adriánnak postai úton felmondtak, akkor már megkezdte a nyolcadik tanévét itt a frumószai magyar házban. Így maradtunk egy állami fizetéssel és egy RMPSZ-essel, amit én kaptam, házfenntartási pénz nem járt, de volt 100 gyerekünk, akik szerettek hozzánk járni, és volt tiszta lelkiismeretünk, nem csak papíron.
2014 júniusában közölte az RMPSZ vezetősége, hogy nem kíván velem együtt dolgozni. Máig nem tudom, miért. Így kerültünk Budapestre, született meg a Frumószai Magyar Oktatásért Nonprofit Kft., saját könyvelővel, könyvvizsgálóval, kell ez egy Moldvában magyarul tanító párnak, ha csak így lehet dolgozni, hát így lehet.
2014 szeptemberében egyikünknek sem volt munkaszerződése, kilencedik évünket kezdtük, folytattuk Moldvában. Életemben először a helyi román tannyelvű iskola igazgatónőjétől kértem segítséget, hogy vizsgázhassak a magyartanári helyre. Sikerült.
Sokáig Luca négyéves koráig terveztem az ittlétet. Azóta látom, hogy simán maradhatunk, ami kimarad a román tannyelvű iskolából, azt pótoljuk itthon. A mi leányecskánk kétesztendős korától átjár magyarórára, ami nem nehéz, hiszen egy küszöb választja el a gyerek- és hálószobánkat az osztályként szolgáló szobától. Ha valaki tudja, az én vagyok, hogy milyen könnyen okosítható.
– Pillanatok, amikor úgy érezted, ezt nem szabad tovább csinálni...
– Pillanataink, amikor menni akartam… 2012 telén szülői felelőtlenségnek tartottam, hogy tűzifa nélkül ért a reggel, ölemben egy kisgyerekkel, míg otthonomban minden adva lett volna, ami kell. Az Adrián felmondásának érkezésekor, mikor kezembe nyomta a postás a felmondólevelet október 15-én. 2014 szeptemberében a villany-víz nélküli 22 napos időszak első napján, akkor… Utoljára akkor. Érkezett egy hét akkor az életemben, amit nem ismétlek meg soha. Meg akartam mozgatni a világot, hogy a ránk mért igazságtalanságokat számon kérjem. Szinte hároméves volt akkor a lányunk, egy hét alatt tanult meg számítógépen játszani, egyedül aludni el, míg az anyja épp fájdalmát kiabálta szanaszét az éterben telefonját szorongatva. Épp egy hét volt… Látod, most nem mosolygok…
Egyszer csak kinyomtam a telefonomat s többet nem kértem segítséget. Ölembe vettem a lánykánkat, egy mozdulattal kikapcsoltam a számítógépet, ágyba vittem, mesét olvastam, aludva hagytam az ágyunkban, útban az iskola felé pedig megfogadtam, hogy soha többet nem engedem, hogy más vezethesse a mi életünket.
Szeretem, ha mosolyognak a gyerekek az óráimon
– Én érzésből tanítok, nagyon szeretem, ha mosolyognak a gyerekek az óráimon, én is gyakran mosolygok. Szeretem a magyar nyelvet tanítani a gyerekeknek, ezt mind érezzük. Itt Frumószán más világ van, az esetek nagy részében a gyerek kéri szüleit, hogy írassák be magyarórára, mert szeret járni, nem a szülő óhaja ez. Épp ezért tartós is ez a kötődés. Érzik, tudják az anyanyelvük értékét.
A moldvai magyar nyelvű oktatás két formában történik. Az egyik a falvakban házakban, magyar házakban történő magyarórák. A nagyobb falvakban pedig, illetve ahol lelkesebbek, kitartóak a gyerekek és a tanárok, van a hivatalos román tannyelvű iskolában is magyaróra, amit pontosan magyar anyanyelvi órának nevezünk.
Fontos, rendkívül fontos a magyarországi civil szféra támogatása, ami a keresztszülős program keretén belül bonyolódik. Önállósodásunk óta rengeteget írok az itteni életünkről, egyre többen tudnak rólunk, sok új támogatónk lett, megtiszteltetés ez számunkra.
– Mi lenne most a néhány legsürgősebben szükséges segítség?
– Az RMPSZ érkezése után Adrián kitalálta, hogy meg kéne építeni a kinti osztálytermet abból a faanyagból, amit az előző években érkezett támogatásokból vásároltunk. Fel is húzta az épületet, ami jelenleg egy fedett színpadnak néz ki, tavasztól késő őszig ott tanulunk a gyerekekkel. Kicsit szellős ugyan, de nem volt más megoldás. Ezt a termet szeretnénk ezen a nyáron befejezni, hogy fűthető legyen, és rendes osztálykinézete legyen. Megérdemlik ezek a gyerekek, hogy végre többen beférhessenek az iskolán kívüli órákra, hogy táncolhassunk a teremben, hogy ne tapossunk folyton egymás lábára.
– Meddig lehet folytatni ezt a munkát?
– Ameddig hisz még az ember lánya, fia a valódi értékekben, s azoknak befogadásában, átadásában, addig.
Luca lányunkat figyeltem a hétvégén, bárhol megélünk vele, olyan lett, pont amilyenre számítottam a frumószai élet összes hozadékával. Ez neki alap, nekem, nekünk szülőknek pedig végtelen öröm.
A velünk megesett történetek, tapasztalatok követni fognak minket bárhova, ahova eljutunk. Képzeld el, amikor Lucának arról mesélünk majd nagykorában, hogy milyen volt az első napja az óvodában. Egy életre erőt adunk neki, erőt és hitet önmagában. Szülőkként ennél nagyobb feladatunk nincs is.
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)

Királyi átverés gettónyugdíjjal
Valóságos tömeghisztéria robbant ki az önmagát a romák nemzetközi királyának tekintő Dorin Cioabă ígérete nyomán, miszerint német állami kárpótlásban részesülhetnek az egykor Transznisztriába telepített cigányok leszármazottai. Bár a német jogszabályok ezt nem teszik lehetővé, a cigányvajda nagyszebeni rezidenciáján több ezren – románok, magyarok, romák – igénylik a húszezer euróra taksált kártérítést, kifizetve a 25 lejes kezelési költséget.
Átverésgyanús pénzgyűjtés zajlik Nagyszebenben az önmagát a romák nemzetközi királyának tekintő Dorin Cioabă kezdeményezésére. A két évvel ezelőtti megkoronázása után pártot is alapított cigányvajda azzal hitegeti az embereket, hogy tárgyalásos úton vagy bírósági per révén tetemes kárpótlást csikar ki a német államtól a roma holokauszt romániai áldozatainak leszármazottai számára.
A dolog szépséghibája, hogy a szélhámosságnak tűnő akció keretében bárkinek elfogadják az igénylését a kezelési költségként felszámolt 25 lej ellenében, másrészt a legkevesebb biztosíték sincs arra, hogy a berlini kormány valaha is hajlandó lenne kártérítés kifizetésére.
Szebeni ostromállapot
A jelenségre a Krónika egyik csíkszeredai olvasója hívta fel a figyelmünket, akinek feltűnt, hogy az elmúlt időszakban a Csíki-medencéből is tömegesen utaznak a szebeni megyeszékhelyre kárpótlás reményében. Közvetítésének köszönhetően sikerült felvennünk a kapcsolatot egy székelyföldi férfival, aki szerdán egyik falustársával nyújtotta be kérvényét az erdélyi romák fellegvárának számító városban.
Kiderült, hogy a kártérítés híre szájról szájra terjed a lakosság körében, a legtöbben pedig annyit tudnak: nagy eséllyel pályázik mindenki a 20–25 ezer eurós kárpótlásra, akinek felmenője 1900 és 1944 között hunyt el valamelyik világégés idején hadifogságban vagy koncentrációs táborban.
„Százával állunk itt sorba, várjuk, hogy bejussunk. Mindenki hozta a tátája, nagytátája papírjait, azt kérik ezek. Sok pénzt ígérnek, de erősen kétlem, hogy lesz belőle valami. Ha végül semmit se kapunk, akkor is megéri megpróbálni, ennyi legyen a legnagyobb veszteségem az életben" – magyarázta az atyafi, akinek a 25 lejes kezelési költségen kívül száz lejébe került az oda-vissza út.
Interjúalanyunk – akinek az anyai nagyapja volt roma nemzetiségű – mindössze annyit tudott a „kárpótlási irodáról", hogy a szebeni Grâului utca 6. szám alatt, egy „kastélyban" működik, ahol azonban egyetlen szervezet vagy cég nevét sem tüntették fel. A felmenő halotti bizonyítványának és az igénylő keresztlevelének, személyi igazolványának fénymásolatával együtt átadott pénzösszegért mindössze pénztárblokkot kapott. Viszont mindenkinek azt ígérték, hogy néhány héten belül értesítik őket a fejleményekről. Kiderült, az igénylések benyújtási határideje február 28.-a, ezzel magyarázható, hogy a helyszínen különösen az elmúlt napokban több ezren fordultak meg.
A székelyföldi kérvényezőnek a sorukra várók egyikétől sikerült három telefonszámot is szereznie, amelyen állítólag tájékozódni lehet a kárpótlás körülményeiről. Többszöri próbálkozásunk ellenére sem a vezetékes, sem a két mobilszámon nem válaszolt senki; egyikről utólag kiderült, hogy a Dorin Cioabáé.
Porrajmos, a cigány vészkorszak
A hazai romák kitelepítését Ion Antonescu marsall, Románia Hitler-barát kormányzója rendelte el 1942. május 24-én. A romániai holokauszt tanulmányozására létrehozott nemzetközi bizottság adatai szerint 25 ezer, más források szerint több mint 30 ezer romát szállítottak Transznisztriába a gyéren lakott terület benépesítésének szándékával. A nomád romákat a román hadsereg gyűjtötte össze, és egy három hónapos út végén telepítette őket a ma a Moldovai Köztársasághoz tartozó, önállóságát 1991-ben kikiáltó Dnyeszter menti köztársaságba. A deportáltaknak a túléléshez szükséges legalapvetőbb feltételeket sem biztosították: arra kényszerültek, hogy földbe vájt vermekben, víz és élelem nélkül húzzák meg magukat. Lovaikat, pénzüket, ékszereiket elvették. A deportáltak közül 11 ezren meghaltak, a roma holokauszt, a porrajmos túlélői közül sokan visszatértek szülőföldjükre. Jelenleg mintegy százötven túlélőt tartanak nyilván az országban.
Kutakodásunk során aztán rábukkantunk, hogy a Grâului utca 6. szám alatt nem más működik, mint az üstkészítő és vándorcigányok Indi Rom elnevezésű egyesületének, valamint a roma közösség belső ügyeiben törvénykezni illetékes cigánybíróságnak, a Stabor Romanónak a székháza. Kiderítettük azt is, mi áll a kárpótlási hisztéria hátterében.
A romák nemzetközi királya titulusát 2013-ban elhunyt apjától, Florin Cioabától öröklő Dorin január 27-én, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján beszélt arról, hogy kárpótlást követel Németországtól a második világháború idején Transznisztriába deportált romániai cigányok leszármazottai számára.
A jogi és politikatudományi diplomával rendelkező cigányvajda szerint a kitelepítettek utódait fejenként húszezer eurós kártérítés és havi 200 eurós nyugdíj illeti meg, ennek folyósítása érdekében pedig ügyvédeket fogadott, hogy tárgyalásba bocsátkozzanak, megegyezés híján pedig pereskedjenek a német állammal.
„Tavaly november óta hatvan, Transznisztriát megjárt romániai roma részesül havi 200 eurós juttatásban, valamint ugyanezt az összeget megkapták nyolc évre visszamenőleg is, mintegy húszezer eurót. Mi azt szeretnénk, ha a túlélőkhöz hasonlóan ugyanezeket a jutattásokat a leszármazottak is megkapnák, hiszen a kisemmizés miatt semmit sem örököltek a felmenőiktől. Van a német államnak pénze, hiszen évente 7,5 millió eurót fizet a holokauszt zsidó, ukrán, orosz áldozatainak" – állította egy hónappal ezelőtt Cioabă.
A Romák Demokratikus Szövetségének Pártja (PADR), valamint a szebeni cigánybíróság elnöki tisztségét betöltő vajda közölte azt is: addig már hatezer személy nyújtotta be kárpótlási igényét. Ebből az következik, hogy a tőlük fejenként behajtott 25 lejjel számolva már akkor 150 ezer lejt gyűjtött össze a szebeni „uralkodói ház", nem beszélve az azóta jelentkezett, vélhetően több ezer igénylő által befizetett jutalékról.
Különben korábban Dorin apja szorgalmazta, hogy a zsidókhoz hasonlóan a cigányokat is nyilvánítsák a holokauszt áldozatainak. Florin Cioabă adott pillanatban 350 millió német márkát követelt kárpótlásként a német államtól a náci haláltáborokban elgázosított mintegy tízezer romániai cigányért.
Szigorú német feltételek
A szebeni romák kezdeményezése különösen a hatályos németországi kárpótlási jogszabályok ismeretében tűnik légvárnak. Az 1997-ben elfogadott német kárpótlási törvény értelmében bizonyos feltételek mellett úgynevezett gettónyugdíjban részesülnek azok a személyek, akik a német nemzetiszocialista rezsim idején, 1933 és 1945 között kényszermunkát végeztek valamelyik munkatáborban vagy lágerben.
A berlini kormány tavaly úgy módosította a jogszabályt, hogy annak hatálya immár kiterjed az egykor a náci Németország befolyása alatt állt valamennyi gettóra, vagyis a Románia területén működőkre is. Sőt a módosítás révén az illetmény visszamenőleges hatállyal, 1997 júliusáig is igényelhető. A törvény rögzíti, hogy a túlélők nem kárpótlásban, hanem havi nyugdíjban részesülnek, de kizárólag azok, akik bizonyítani tudják deportálásukat, és életük folyamán legalább öt évig (60 hónap) munkaviszonyban álltak; ebbe az időszakba beleszámítják a munkatárborban eltöltött időszakot is.
Fontos kitétel továbbá, hogy a gettónyugdíjra csakis a már elhunyt deportált házastársa (férj/feleség) jogosult, a leszármazottak – gyerekek, unokák – nem. Ráadásul a német hatóságok házassági oklevél felmutatását is követelik, amivel például a hetven évvel ezelőtt Transznisztriába hurcolt vándorcigányok többsége nem rendelkezik.
De még a házastárs is csak akkor igényelheti a juttatást, ha hozzátartozója még életében kérvényezte a gettónyugdíjat, de nem korábban, mint 2006 júniusa. Emellett kizárták a jogosultak köréből azokat a kényszermunkát végzetteket is, akiknek 2001-ben a genfi Nemzetközi Migrációs Szervezet közvetítésével már kártérítést folyósított a német állam. Akkoriban mintegy 5500 romániai roma részesült fejenként mintegy 7700 eurós egyszeri kárpótlásban.
„Uralkodói" magánakció
Az érintettek amúgy három németországi nyugdíjbiztosítónál is beadhatják dossziéikat, ahol a német hatóságok tájékoztatása szerint térítésmentesen történik a kérvények feldolgozása. Támogatást nyújt ugyanakkor az egykor deportáltaknak a román kormány keretében működő Romaügyi Hivatal (ANR) is.
Az intézmény például saját költségvetéséből fedezi az országos levéltárnál 45 lejbe kerülő igazolás kiváltását, amely alapján az érintettek bizonyíthatják, hogy annak idején elhurcolták őket Transznisztriába. Iulian Stoian, az ANR tanácsosa érdeklődésünkre elmondta, már csak azon okból is hallottak Dorin Cioabă akciójáról, hogy a bukaresti hivatalban naponta tucatnyian érdeklődnek a Szebenből elterjedt kárpótlási lehetőség iránt.
„Ez egy magánkezdeményezés, amelyért semmiféle felelősséget nem vállalunk. Remélem, Cioabă úr helyesen tájékoztatja a lakosságot, és tisztázza például, hogy a hatályos német jogszabályok alapján, rögzített feltételek mellett kizárólag nyugdíjigénylésre van mód, kártérítésre nem. Ezen túlmenően mindenkinek jogában áll ott igényelni bármit, és annyit fizetni ezért, ahol jónak látja, mi azonban azt javasoljuk, hogy a polgárok előzetesen alaposan tájékozódjanak az ügyben" – nyilatkozta Stoian a Krónikának a nagyszebeni hisztéria kapcsán.
Kérdésünkre a tanácsos nem tudta megmondani, hány egykori roma deportált kap gettónyugdíjat a Transznisztriába telepítés után, szerinte erről csak a német hatóságok rendelkeznek kimutatással.
Hűen tükrözi egyébként a kormányhivatal és a szebeni „uralkodói ház" közötti viszonyt Dorin Cioabă minapi Facebook-bejegyzése, amelyben sérelmezte, hogy az ANR nem nézi jó szemmel kárpótlásigénylő kezdeményezését. Sőt a roma király azzal a híveinek szóló üzenettel tette közzé profilján Vasile Daniel államtitkár, a romaügynökség elnökének fényképét: „ha esetleg találkoztok vele..."
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Használható az anyanyelv a börtönben
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat súlyos, emberi jogokat sértő visszaéléseket észlelt a romániai büntetés-végrehajtás területén, állításaik szerint több hazai börtönben nem biztosított az anyanyelvhasználat, nem igényelhető anyanyelvű oktatás vagy pszichológusi segítség. A csíkszeredai börtönben viszont biztosított az anyanyelv használata – tájékoztatott az intézmény igazgatója.
A jogvédelmi szolgálat szerint az országban több olyan börtön is működik, ahol a fogvatartottak több, mint 20 százaléka magyar anyanyelvű (például Csíkszereda, Feketehalom, Marosvásárhely stb.). „Ezekben az intézményekben mégsem lehet használni sem szóban, sem írásban a magyar nyelvet, nem lehet magyar nyelvű rádió és televíziós adáshoz hozzáférni, magyar nyelven tanárt és pszichológust igényelni” – írja a szervezet legutóbbi hírlevele. A jogvédelmi szolgálatnak arról is tudomása van, hogy a magyar nyelvhasználat miatt kialakuló konfliktusoktól, a többség haragjától az illető személyt nem védik meg kellően a hatóságok.
„A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat Háromszéki Szervezetét egy elítélt kereste meg, aki azelőtt már minden európai és romániai, börtönökkel foglalkozó bizottsághoz fordult jogai érvényesítése végett, de mindig visszakerült az ügye a börtönhöz belső kivizsgálásra” – tájékoztatott kérdésünkre Zsigmond József asszisztens. A szervezet munkatársa a helyszínen ellenőrizte az esetet, és megállapította, a sérelmek helytállók. „Ez Feketehalmon történt, de nincs ez másként sehol az országban” – állítja.
A csíkszeredai börtönben viszont az anyanyelvhasználat joga biztosított – közölte érdeklődésünkre Ioan Blaga, az intézmény igazgatója. „Itt a fogvatartottaknak van lehetőségük használni a magyar nyelvet. Nem utasítunk el egy kérést sem csak abból az okból, hogy magyar nyelven fogalmazták meg, sőt a meghallgatások során a fogvatartottak sok esetben magyar nyelven fejezik ki magukat” – tájékoztatott Blaga, aki hivatalos átiratban válaszolt kérdéseinkre. A büntetés-végrehajtási intézet alkalmazottainak mintegy fele legalább alapfokon ismeri a magyar nyelvet – tudtuk meg.
Az elítéltek celláiban a büntetés-végrehajtást szabályozó fontosabb törvények magyar nyelvű fordításai is rendelkezésre állnak, ugyanakkor a börtön könyvtárából lehet kölcsönözni magyar nyelvű könyveket. Magyar nyelvű tévéműsorok nézhetők, amelyek a városban szolgáltatást nyújtó egyik kábeltévés cég alapcsomagjában szerepelnek. A 2014–15-ös tanévben is indult magyar tannyelvű oktatás a börtönben, a Petőfi Sándor Általános Iskola keretében, az 1–4. osztályban 11 elítélt tanul, emellett még 17-en az 5–8. osztályos oktatás résztvevői – derült ki a tájékoztatóból.
Az igazgató közölte, jelenleg a börtön mindkét pszichológusi állása betöltetlen, ezeket igyekeznek betölteni, de ebben az esetben is a közintézményekre vonatkozó jogszabályok szerint kell eljárniuk. Bár a 2000 és 2012 között működött római katolikus börtönlelkészi állás megszűnt, az igazgató szerint a római katolikus és a református egyház képviselői időközönként lelkészi szolgálatot végeznek az intézményben.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Beszámoló a pedagógusszövetség tevékenységéről
A Romániai Magyar Pedagógusszövetség februári közgyűlésén hangzott el a számvetés a megyei szervezet 2014. évi munkájáról. Horváth Gabriella megyei elnök elmondta, hogy részt vettek a múlt évi Szülőföldön magyarul pályázat lebonyolításában, amit az idén is folytatnak. Mivel 2014-et a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság a külhoni magyar felsősök évének nyilvánította, az ajándékba küldött 88 magyar feltaláló című könyvből százat, a Kárpát-Pannon térség változó etnikai arculatáról szóló CD-ből pedig 130-at osztottak szét megyénkben.
Több tanácskozást is szervezett 2014-ben a pedagógusok szakmai szervezete: Értékek és dimenziók a Kárpát-medencei magyar köznevelésben (tavaly márciusban az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel – OFI-val – közösen), A befogadó iskola – módszerek és jó példák a gyermekközpontúságban (Csíkszereda), a körzeti magyar oktatás helyzetének megvitatása a segesvári Gaudeamus Házban, s idén februárban a romániai magyar közoktatási stratégiáról tárgyaltak az RMPSZ Szatmárnémetiben tartott kihelyezett ülésén.
Maros megyéből pedagógusokat küldtek magyarországi továbbképzésre (20) s a Bolyai Nyári Akadémia 16 szekciójának képzéseire (88), ez utóbbiak az Oktatási Minisztérium 10-10 kreditpontos oklevelét kapták. Tanácskozást szerveztek az oktatásügy felelős képviselőivel, felmérést készítettek a szakoktatásról megyénkben, megszervezték a középiskolás diákok számára meghirdetett Apáczai-, Mákvirág, Bolyai Farkas matematikai és Kós Károly magyar nyelv és irodalmi díjak átadási ünnepségén való részvételt.
A megyei szervezet kiosztotta az OFI-tól kapott 60 tankönyvből és kísérleti munkafüzetből álló könyvcsomagot, hogy segédanyagként véleményezzék a pedagógusok. Kiosztották továbbá a Communitas Alapítványtól kapott irodalmi és földrajzi atlaszokat.
Részt vettek az RMDSZ oktatási szaktanácsadó testületének ülésein, megoldásokat keresve a megyei oktatásügy gondjaira.
Többször értesítették az igazgatókat, hogy pályázni lehet a szakképzett közoktatási menedzser cím elnyerésére. Mindezen kívül továbbították a különböző pályázatokra, vetélkedőkre való felhívásokat – hangzott el Horváth Gabriella beszámolójában.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Rács mögötti jogviták
Bár a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat a romániai magyar rabok által elszenvedett súlyos visszaélésekre hívta fel a figyelmet, Ioan Blaga, a csíkszeredai börtön igazgatója érdeklődésünkre közölte, a székelyföldi intézményben nem sérülnek a magyar anyanyelvűek törvény által szavatolt jogai. Ezzel szemben egy fogvatartott szerint a feketehalmi börtönben nem igényelhető anyanyelvű oktatás vagy pszichológusi segítség.
Szó sincs arról, hogy a magyar elítéltek súlyos visszaélések áldozatai lennének a csíkszeredai börtönben – állítja Ioan Blaga, az intézmény igazgatója, akit azt követően kerestünk meg, hogy a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat a magyar rabokkal szembeni jogtiprásokra hívta fel a figyelmet.
Blaga a szerkesztőségünkhöz eljuttatott hivatalos átiratban közölte, a megyeszékhelyi büntetés-végrehajtási intézetben a fogvatartott magyarok gond nélkül használhatják anyanyelvüket, és azt állítja, eddig egyetlen kérvényt sem utasítottak el amiatt, hogy azt magyar nyelven fogalmazták meg. Blaga szerint a rabok a meghallgatásokon is használhatják anyanyelvüket. Az intézményvezető közölte továbbá, a börtön alkalmazottainak mintegy fele alapfokon ismeri a magyar nyelvet.
Az átirat szerint az elítéltek celláiban a büntetés-végrehajtást szabályozó fontosabb törvények magyar nyelvű fordításai is rendelkezésre állnak, ugyanakkor a börtön könyvtárából lehet kölcsönözni magyar nyelvű könyveket. Blaga közölte továbbá, azokat a magyar nyelvű tévéműsorokat is lehet követni, amelyek az egyik csíkszeredai kábeltévés cég alapcsomagjában szerepelnek.
Az igazgató azonban hozzátette, jelenleg nem tudnak pszichológust biztosítani a rabok számára, mivel mindkét állás betöltetlen maradt. Bár a 2000 és 2012 között működött római katolikus börtönlelkészi állás megszűnt, az igazgató szerint a római katolikus és a református egyház képviselői időközönként lelkészi szolgálatot végeznek az intézményben. A 2014/2015-ös tanévben pedig magyar tannyelvű oktatás is indult, az 1–4. osztályban tizenegy, az 5–8. osztályban pedig tizenhét elítélt tanul.
Nemrég a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat a Krónikához is eljuttatott közleményében foglalkozott a romániai magyar rabok helyzetével. Az általuk elszenvedett visszaélésekre egy Feketehalmon fogva tartott rab hívta fel a figyelmet, aki levelében arra panaszkodott, hogy napi rendszerességgel diszkriminálják a magyar börtönlakókat a Brassó megyei intézetben.
A 2013. február 28-ai keltezésű, román nyelvű írásában azt állítja, a feketehalmi börtön lakóinak mintegy negyven százaléka magyar nemzetiségű, ennek ellenére sem magyar pedagógust, sem pszichológust nem biztosítanak a számukra, és a hatályos jogszabályok ellenére a büntetés-végrehajtási szabályzathoz sem férnek hozzá anyanyelvükön.
Zsigmond József, a jogvédelmi szolgálat háromszéki szervezetének munkatársa elmondta, az elítélt korábban már minden európai és romániai, börtönökkel foglalkozó bizottságot megkeresett jogai érvényesítése végett, de mindig visszakerült az ügye a börtönhöz belső kivizsgálásra.
A jogvédelmi szolgálat szerint az országban több olyan börtön is működik, ahol a fogvatartottak több mint 20 százaléka magyar anyanyelvű (például Csíkszeredában, Feketehalmon és Marosvásárhelyen), ezekben az intézményekben azonban „nem lehet használni sem szóban, sem írásban a magyar nyelvet, nem lehet magyar nyelvű rádiós és televíziós adáshoz hozzáférni, magyar nyelvű tanárt és pszichológust igényelni".
A jogvédelmi szolgálatnak arról is tudomása van, hogy a magyarnyelv-használat miatt kialakuló konfliktusoktól, a többség haragjától az illető személyt nem védik meg kellően a hatóságok.
Gyergyai Csaba, Kovács Attila
Krónika (Kolozsvár)

„Rossz sajt nincs, csak tudni kell, mi legyen belőle”
Sánduly Edit, a Székely Sajtkészítő Kézművesek Egyesületének elnöke három éve foglalkozik kézműves sajtkészítéssel. Termékeit a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi hagyományos vásáron értékesíti. A sajtkészítés titkairól kérdeztük az Énlakán élő közgazdászt. Miért döntött úgy, hogy közgazdászként sajtkészítésbe kezdjen? A férjem létesített egy negyven egyedből álló bivalyfarmot Énlakán, a közgazdász logikám pedig nem hagyott nyugodni. Kiszámoltam a bivalyfarmnak a működési költségeit. Arra jutottam, hogy ezt helyre kell tenni: vagy a költségeket kell csökkenteni, vagy a jövedelmet növelni. A költségeket, amennyire a gazdaság működése lehetővé tette, csökkentettük, de a jövedelemnövekedés is foglalkoztatott. Ennek az egyetlen lehetséges módja, hogy magasabb szinten feldolgozott termék kerül ki a gazdaságból. Korábban a tejet ugyanúgy mi is leadtuk a tejbegyűjtő központoknak, mint mások, literenként 2 lejes áron. Ezért vágtam bele a tej feldolgozásába. Korábban volt már ilyen tapasztalata? Különösebb tapasztalatom nem volt. Gyerekkoromban egyszer a nagyanyám odatett, hogy én készítsem el a sajtot, mert neki el kellett mennie valahová. Akkor 8-10 éves lehettem, elmondta, mi a dolgom, én pedig megtettem, amire megkért. Rá 30 évre elkészítettem a következő sajtot. Szerencsés pillanat volt, mert amikor én erre készültem, akkor a Hargita megyei önkormányzat éppen egy kézműves sajtkészítő tanfolyamot hirdetett, ahová Magyarországról két kézműves sajtkészítő jött el, és tőlük tanultuk meg a kézműves sajtkészítés csínját-bínját.
Mennyi időre volt szükség mindazt megtanulni? Gyakorlatilag semennyi időre. A képzés egyhetes volt. A tanfolyamon az elméletet is, a gyakorlatot is megtanultuk, és olyan lelkesen adták át a tudásukat a magyarországiak, hogy gyakorlatilag már másnaptól bátorságot vettünk, és nekifogtunk sajtot készíteni. Azt tanultuk a tanárainktól, hogy rossz sajt nincs, csak tudni kell, hogy mi legyen belőle. Irányítani lehet az érési, érlelési folyamatot is, és akkor abból csak jó sajt lehet. Összeszámoltam egy alkalommal, hogy az utóbbi három évben a kézműves sajtkészítő tanfolyamokon közel 500-an vettek részt. Otthon mindenki kipróbálta, a családja, rokonsága számára készít kézműves sajtot, de a vásárra vinni a terméket nem volt bátorsága. Jelen pillanatban az 500-ból heten jelentünk meg a kézműves vásárokon. Milyen a székelyföldi sajtfogyasztó kultúra? Termékeinket elsősorban itt értékesítjük, Csíkszeredában és Udvarhelyen, a hagyományos termékvásáron. Itt hagyományőrzőek az emberek, főleg a hagyományokhoz közeli félkemény friss sajtokat kedvelik, de van bátorságuk kipróbálni az érettebb sajtokat is. A sajtfogyasztási kultúra alakulóban van jelen pillanatban. A lágysajtokat, amit mi penészes sajtoknak nevezünk, kevésbé kedvelik, de vannak fogyasztóink, akik azokat keresik. A keménysajtokkal is barátkoznak, azzal könnyebben. Kiváló vásárlók, tehát csak akkor kóstolnak a vásáron, ha vásárolnak is, ingyen hiába is kínáljuk, nem akar jóllakni senki sajtókóstoláson. Alkalmunk volt megkóstolni a sajtjai közül a hagymást, köménymagosat, sőt a pálinkásat is, ami újdonságnak tűnik.
Elsősorban az európai sajtokat ismerjük. A kézműves sajtok Európában hagyományosak, minden tájegységnek megvan a maga sajátos környezete, klímája, ami kialakította az arra a vidékre jellemző sajttartósító, -készítő módszerét. Ide tartoznak a svájci hegyi sajtoktól a francia lágy, a holland lyukas sajtokig, valamennyi tájegységnek megfelelő sajttípusa van. Itt nincs olyan párás levegő, mint Franciaországban, ezért a nedvességet és páratartalmat a penészes sajtokhoz a hűtőszekrényben állítjuk elő. A pálinkás sajt is kézműves sajtkészítő találmány, tartósítja a gyümölcspárlat a sajtot. A sajtra nemes gyümölcspárlatot öntünk, ez a pálinka beivódik a sajtba, majd két-három napos, de akár több hetes érleléssel átveszi a gyümölcs aromáját, de közben az alkohol elpárolog, tehát nem lehet berúgni tőle.
Van-e lehetőség a terjeszkedésre, mondjuk arra, hogy Marosvásárhelyre is eljussanak a kézműves sajtok?
Szerintem mindenképpen van lehetőség. Ennek a legelegánsabb módja az lenne, ha az ottani gazdák is készítenének sajtot. Mi szívesen átadnánk a kézműves sajtok tudományát, mert tudni kell, hogy mi a sajtokat családi gazdaságokban készítjük, tehát az állatok gondozásától, a takarmány előállításától a sajtkészítésig a család minden tagja kiveszi a részét a munkából. Ezért nehézkesebb távolabbi vásárokba utazni.
Volt már igény a sajtkészítés elsajátítására?
Volt, érkezett kérés, a Jára-mentéről, Kolozsvár környékéről, de végül nem szánták rá magukat a szervezésre, elmaradt a képzés. De ha összegyűlne mondjuk egy csoport Vásárhely környékén, szívesen mennénk.
Antal Erika
maszol.ro

KISEBBSÉGBEN: Van még 25 évünk?
A kérdés nem költői. Tárgyilagos, akárcsak a hozzá fűződő elemzések, de amint az oktatásról, oktatáspolitikáról, nevelésről vagy képzésről teszünk említést honi behatároltságunk ugarán, automatikusan válik áthallásossá. Soha nem volt negyedszázadnyi elherdálni való időnk, nem voltak feláldozható nemzedékeink, nincsenek ismételhető pillanatok arcunk évgyűrűin. A „mégis volt” romániai paradoxonja sokrétű, összenő benne éretlenségünk, céltalanságunk, évszázadok porát hordó megannyi nemzeti görcsünk, posztkommunistaságunk, néma cinkosságunk és kiszolgáltatottságunk minden apró állomása. Valószínű, mert ezt érdemeltük. Ennyire voltunk képesek. A tényszerű jelzés azonban, hogy erre az útkeresésre újabb 25 évünk is lesz, már túlmutat minden paradoxonon. Ha a következő 25 évben is csak ennyire leszünk képesek, valószínű, determináltságunk okán, nem is érdemlünk többet. Szándékosan indítottam Dr. Murvai László legújabb kötetének[1] záró alfejezet-címével, ugyanis a rá jellemző alapossággal körbejárt terület, hazai oktatásunk „háza tája” is rendezettebbnek tűnhetne, ha a folyamat végére is vetett volna az elmúlt 25 esztendőben értő tekintetet valaki. Betekintett volna például a nemzeti, egységes és egyéb üresen uniformizáló jelszó mögé, s megtalálta volna azt a rendszer által kilökött fiatalt, aki elméletileg az öntőmintában kapott útravalóval kénytelen hosszabb-rövidebb útján boldogulni. Ha ezáltal ráleltünk volna azokra az alapvető készségekre és szükségletekre, érzelmi és kreatív intelligenciára, amelyek kombinálása által egy ember érvényesülési lehetőségei gyakorlatilag végtelenek az eperültetvényeken túl is, ha felfedeztük volna, hogy a minőséget termelő szakoktatás nem az ördögtől való, s a kék munkaruha már nem feltétlenül a kulákoktól megkülönböztető, teherautók nyitott rakterén jelszavakat üvöltő szocreál valóságot tükrözi, talán maradt volna egy pár évünk a céltudatos elmozdulásra is.
Helyette hálót szőttünk törvényekből, rendeletekből és határozatokból, kövér pókként lebegünk a szélén, magánegyetemeink és olcsó diplomagyáraink legyeinek húsán mentve át aktivista múltunk jólétiségét – tisztelet a 25 esztendő múltán egyre számottevőbb kivételnek. A fiatalok statisztikai adatok, amelyeket legtöbbször arra sem méltatnak, hogy stratégiába szőjék számszerűségüket. Murvai László is kiemeli, hogy az 1995/84-es Tanügyi Törvényt váltó, olyannyira várt 2011/1-es Tanügyi Törvény 365 cikkelyéből 150 cikkely módosult 2014-ig, azaz, a törvény 41 százalékban már nem az, amit a parlament 2011-ben elfogadott. Enyhe vigasz, hogy a kisebbségi oktatásra vonatkozó cikkelyek nem módosultak, csak a keret, amelynek – ugye – elválaszthatatlan részelemei.
Murvai László újabb kötetének minden sora szervesen épül be abba az életműbe, amely tagadhatatlanul és egyedi módon válik a romániai magyar oktatás lelkiismeretévé. A szerzőnek és (mindenkori) minisztériumbeli csapatának köszönhetően részletesen feldolgozott, illetve szakmai szempontból értelmezett adatbázishoz juthatunk hozzá, amely önmagában elég volna egy alapos oktatási reform előkészítéséhez. Természetesen, ha szándékában állna ez bárkinek is. Az oktatási minisztérium kisebbségi ügyekkel megbízott egykori alkalmazottja, irodavezetője, vezérigazgatója, majd államtitkári tanácsosa - a többnyire évente (a sajtóban leközölt, és kötet formájában is) megjelentetett kisebbségi oktatás adattárán keresztül - megkerülhetetlenül hűséges kísérőként gyűjti, elemzi és osztja meg a romániai magyar oktatás szervezésére és minőségére vonatkozó információkat. További köteteiben, a Fekete fehér könyv (1996), a Számok hermeneutikája (2001), a Kulcsok és zárak (2005), a Körkép a romániai magyar oktatásról (2007) című műveiben letisztulnak az „új idők” kulcsszavai, és számok, rendeletek, határozatok, valamint törvénykeretek közé ékelve nyerik el végső formájukat. Azt a formát, amely a romániai magyar oktatás gyűjtőfogalma alatt teljes értékű képet nyújt a vizsgált időszak (1990-2007) minden fontosabb változásáról. A diagnózis – legalábbis a kisebbségi, ezen belül pedig a romániai magyar oktatás kérdéskörét illetően – teljesnek tűnik. A most megjelenő kötettel, amely a 2006-2013 közötti időszakot öleli fel, mindenképpen kiteljesül.
A három, élesen elkülönülő fejezetbe tömörített tanulmánysorozat olyan jövőképet sugall, amely nem ad okot túlzott optimizmusra. Apadó gyermeklétszám, szórványosodás, eredménytelen módszertan, túlzott információ-halmaz, 53,3%-os funkcionális analfabetizmus – és ez csak az utóbbi nyolc év eredményeinek tükrében. Szomorúan tehetjük fel a kérdést: hol marad a holnapi újrakezdéshez szükséges erőt tápláló optimizmus? Hol is maradhatna, ha nem bennünk, ráébredésünkben, a változtathatóságba vetett hitünkben. Az eredmények tükrében átértékelt helyes irány megtalálásában. Ennek az iránynak a követése során a Murvai László munkássága nélkülözhetetlenné válik. Mint egyébként minden olyan tanulmány, amely önismeretünk révén teszi lehetővé önkorrekciónkat, hibáink tudatosítása által gátolja meg azok jövőbeni megismétlését. Csak legyen még sok Murvai Lászlónk…
Klárik Attila
[1] Murvai László: Oktatásunk háza táján: 2006-2013. Magister Kiadó, Csíkszereda, 2014.
maszol.ro

Kökösbácstelekre jobb idő köszön
Az 1968-as megyésítéskor Kökös községhez csatolták az addig önálló faluvezetéssel rendelkező közeli Kökösbácsteleket. A település lakói Kökös lakosságának egyharmadát teszik ki. Mondanunk sem kell: a lepergett évtizedek alatt Bácstelek minden gondját-baját Kökös önkormányzatának kellett megoldania. Ezek között kettő nagyon fontos volt: védeni a település lakóit, házait a Feketeügy állandó áradásai idején, bekötőutat építeni a faluig, mert a folyó áradásakor se ki, se be nem lehetett járni a településről. Azóta is a Feketeügy bal partján haladó védőgáton lehet elérni a falut. – Végre megszületett az új aszfaltozott bekötőút építéséről szóló szerződés. Az út 4,7 kilométer hosszú, átfogja az egész települést – tájékoztatott Silviu Tăraş kökösi alpolgármester. Ráfér a bácstelekiekre – hangsúlyozták a helyiek, mert a jelenlegi főutat megviselték az évtizedek, tele kátyúval. Folyó menti település, csupán két kis mellékutcája van, ezekre folyami kavicsburkolatot hordat a községvezetés. Bácstelket évtizedekig fenyegette az árvízveszély. Idén tavasszal felette alacsony a Feketeügy vízállása, amit eléggé nehéz megmagyarázni, annál is inkább, mivel a falu keleti szélén a Kárpát-kanyar területének vizeit és hólevét hozza a Feketeügybe az olykor háborgó Tatrang. Csakhogy nem volt nagyon vastag és állandó a hótakaró ezen a télen, a kevéske csapadékot részben beitta az ősszel szárazon elalvó talaj, s végül azt sem kell elfelejteni, hogy a Feketeügy vízgyűjtő területe csak közepes nagyságú. Évek óta gond az is, hogy eléggé megviselt állapotban van a település kultúrotthona, melynek egyik szobájában a falu óvodája működik. A tetőzetén egy adott pillanatban becsorgott az eső, szégyen, nem szégyen, a szülők költségén tették újra használhatóvá a termet. A baj gyökere, hogy a helybeli görögkeleti egyházközség azt állítja: a kultúrotthon épületét visszakapták, ám a tulajdonjogról szóló hivatalos okmányt nem tudta felmutatni a csíkszeredai központú Kovászna–Hargita ortodox püspökség, márpedig ezt kérte, kéri évek óta a bukaresti egyházi javakat visszaszolgáltató központi bizottság. A helyzet ilyetén alakulása miatt sem az egyházközségnek, sem pedig a kökösi önkormányzatnak nincsen joga, hogy befektessen az épület felújításába. Ha az óvodát átteszik a helybeli I–VIII. osztályos iskolába – ahol bőven volna hely –, összeomlik a kultúrotthon – érvelt az egyik bácsteleki tanácstag.
Megoldódni látszik a falu másik panasza is, a gyatra közvilágítás. Az izzótestek mintegy felét gazdaságos égőkkel cserélték ki. A villanyvállalat a családi villanyórákat kihelyezte a kapuk elé, s ezt követi hamarosan az egész közvilágítási hálózat cseréje.
A helybeli iskolában ottjártunkkor nagy volt a csend. Dermişek Rodica tanárnő fogadott. – Nincs különösebb okunk panaszra – mondta. Szerencsére az épület köztulajdon, s ha valami baj van, a kökösi önkormányzat azonnal intézkedik. A fűtés is rendben volt. Itt is csökkenőfélben a tanulólétszám, vannak összevont osztályaink is. A pedagógusok zöme ingázik, mindenki úgy oldja meg, ahogy tudja. Kökösbácstelek kiterjedt legelői miatt jelentős állatállománnyal rendelkezik, a termőföld és a jószág tartja el a lakosság nagy részét. Helyben, az egykori téesz területének egy részén sikeresen működik az Olteanu-féle pékség. A kökösi önkormányzat olyan mellékgazdaság létrehozását tervezte Bácsteleken – és be is jegyeztette –, amelynek nyereségéből közhasznú tevékenységet valósítanának meg a közeljövőben. Bácstelek Dobollóhoz tartozó népes puszta volt, amely 1920-ig Háromszék vármegye Sepsi járásának része volt. Bácstelek és Farkasvágótelep összevonásából alakult ki, 1925-ben az önálló község. 2002-ben lakóinak 98,9 százaléka román, 1,1 százaléka magyar volt. Első írásos említése 1909-ből való, tehát nagyon fiatal település. A helyi szájhagyomány szerint az 1700-as évek legelején egy Lungu nevű bács (juhpásztor) telepedett ide juhaival Hétfalu vidékéről, így lett a lassan növekedésnek indult lakótelek neve Bácstelek (Băcel). A családok száma 1835-ben 48 volt. Az idő teltével lakói is szaporodtak, közvetlen közelében alakult ki az egy ideig hozzá tartozó Márkosrét (Lunca Mărcuşului) település. Görögkeleti temploma 1885-ből való, azelőtt az itteni kisközösség Kökös, Bikfalva vagy Dobolló anyaegyházainak filiája volt. A templomot 1893-ban szentelték fel Szent Miklós tiszteletére. 25 méter magas harangtornya messzire ellátszik a vidéken. A bácsteleki románság görcsösen ragaszkodik népi hagyományaihoz. Figyelmet érdemel a legények hajnalozása, a karácsonyi kolindálás és a verses újévköszöntés.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tiltakozó megmozdulásra szólítanak
„Egyenesedjenek ki, tegyék félre a félelmet, és ne a marosvásárhelyi polgármester, hanem a felelős székely polgármesterek után igazodjanak” – ezzel a felhívással fordult azon csíki önkormányzatok felé Csíkszereda polgármestere, amelyek még nem fogadtak el a Székelyföld jogállására vonatkozó, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által javasolt tanácsi határozattervezetet.
Rendhagyó sajtóeseményt tartottak csütörtökön Csíkszeredában: a romániai magyar pártok, illetve politikai kötődésű szervezetek képviselői közösen álltak ki a március 10-i székely szabadság napjának fontossága mellett. Az eseménynek az adott „löketet”, hogy az eredetileg Marosvásárhelyre tervezett felvonulásra Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem adott engedélyt. Sőt, a következő két évre is megtiltotta az SZNT által kezdeményezett felvonulást.
„Aggodalommal tapasztalom, hogy Marosvásárhelyen külön bejáratú törvények vannak, amelyek ellehetetlenítik a székely szabadság napját” – adott hangot véleményének Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, aki örült annak, hogy a tiltakozás mégsem marad el: Gyergyószentmikós és Sepsiszentgyörgy mellett Csíkszeredában is tartanak megmozdulást kedden.
„Március 10-én 17 óra 30 percre várunk mindenkit a csíkszeredai Szabadság téri székely zászlóhoz, ahol emlékeznünk kell a székely vértanúkra. Ugyanakkor tiltakoznunk kell a jogtiprás ellen. Az SZNT ezzel a felszólításával is az autonómia fontosságát hangsúlyozza, és arra kér minden székely önkormányzatot, hogy fogadja el a Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet” – sorolta Veress Dávid, az SZNT csíkszéki szervezetének vezetője. Mint fogalmazott, kedden több helyen kell világítótüzet rakni, amelyekkel jelezni lehet, hogy léteznek a székelyek. „Szokásba kell hozni az ébrenlétet, a vigyázzállást. Arra kérek mindenkit, hogy székely zászlóval jöjjenek a Szabadság térre.”
A csíkszeredai RMDSZ részéről Szőke Domokos, a városi MPP részéről Somay Péter, a városi EMNP részéről pedig Tőke Ervin volt jelen a tájékoztatón. Mindannyian hangsúlyozták: jó látni, hogy vannak ügyek, amelyek felülemelkednek a pártérdekeken, mivel „nemzeti ügyben egy irányba kell húzni”. Kozma István Florin CSTIT-elnök Tusnádfürdőtől Domokosig minden fiatalt vár a tiltakozásra. Tiboldi László EMNT-alelnök arra kéri a csíkiakat, hogy kedden este tegyenek gyertyát az ablakokba. „Korlátozzák a nemzeti jogainkat. Mi vagyunk itthon, élni csak szabadon érdemes, de ezért tenni is kell” – fogalmazott Tiboldi.
A felszólalások végén Ráduly Róbert a csíkszeredai önkormányzat részéről egy felhívást fogalmazott meg a csíki önkormányzatok felé. „Egyenesedjenek ki, tegyék félre a félelmet, és ne Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester után, hanem a felelős székely polgármesterek felé igazodjanak. Március 10-re hívjanak össze rendkívüli testületi ülést, és fogadjanak el Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet. Akiknek nincs bátorságuk erre, azok álljanak félre. Mutassák meg, hogy még van székely vér.”
Heten a huszonötből Érdemes tudni, hogy a csíki régióban a huszonöt önkormányzat közül eddig a következő önkormányzatok fogadtak el autonómiahatározatot: Csíkszereda, Tusnádfürdő, Csíkpálfalva, Csíkszentdomokos, Csicsó, Gyimesközéplok, Gyimesfelsőlok.
Kozán István
Székelyhon.ro

Nemes kaláka
Némi szorongással vegyes kíváncsisággal várom az idei március 10-ét. Két év „székelymártír” tapasztalata alapján ingadozom a hit és szkepticizmus között: vajon milyen reakciókat ébresztenek az emberekben a marosvásárhelyi polgármesteri tiltás saját lábaiban botladozó érvei? Megizmosodott-e olyan mértékben a civil öntudat, hogy a postaréti gyertyagyújtók magánemberként vonuljanak majd – mintegy spontán tömeget alkotva – a városközpontba? Vagy, és ez a minimalista elvárás, a gyertyák ellobbanása után mindenki hazahurcolja cafatokra tépett önbecsülését.
Mi tagadás, kétesélyes az ügy. Mert az elmúlt két év autonomista rendezvényei arról árulkodtak ugyan, hogy tömegben immár jól festünk, többé-kevésbé fegyelmezett erőt mutatunk fel, de vajon milyen az, amikor egyedül vagy kis csoportban kell szembenézni a túlkapásokra mindig hajlamos egyenruhásokkal, nem beszélve a szélsőséges megnyilvánulásokra „szakosodott” ellentáborral. Mint amikor először indul egymagában a kisgyerek iskolába, esetleg a boltba, ahol zord, köszönést nem fogadó és nem viszonzó felnőtt eladók leselkednek rá.
A székely vértanúk emlékművénél rendszeresített megemlékezés és az azt követő tüntetés az elmúlt években egyre több erdélyi magyar naptárában szorított magának kiemelt helyet. Növekvő jelentőségét mutatja, hogy a hatalom immár nem ártatlan összejövetelként kezeli, hanem igyekszik futóhomokos terepre szorítani, ahol minden gesztus magyarázható és félremagyarázható. A törvénysértés mezsgyéjén billegő kompromisszum felé sodort – és azóta az árulás, a megfutamodás bélyegét is megkapó – Székely Nemzeti Tanács nem is vállalta a provokátorok által bármikor tilosba billenthető rendezvény megszervezését. Ésszerűnek, felelősnek tűnő döntés egy hirtelen magára maradt szervezet vezetőinek részéről.
A folyamatosság biztosítása viszont létkérdés: több helyi rendezvénnyel kiváltani az egyetlen nagyot, továbbra is piros betűvel feltüntetni az időpontot a határidőnaplókban. Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson lesz, Csíkszeredában viszont, úgy tűnik, továbbra sem alakult ki az a mozgalmi bázis, ami elengedhetetlen a tűz fenntartásához. A kritikus hangoknak azonban nemcsak a helyi SZNT-seket kellene célozniuk, hanem a szervezettségéről híres Hargita megyei RMDSZ-t is. De Vásárhelyen is hiába keressük egyelőre a helyi önkormányzatban jelentős számbeli erőt képviselő tulipános frakció lobbitevékenységét, amely képes lehetett volna semlegesíteni a városházi aknamunkát. Márpedig a tét óriási és pártfüggetlen: fenntartani azt a tudati építményt, amelyet a Székely Szabadság Napja és a Székely Menetelés résztvevői építettek nemes kalákában.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Együtt tiltakoznak a magyar szervezetek Csíkszeredában
Rendhagyó sajtóeseményt tartottak csütörtökön Csíkszeredában: a romániai magyar pártok, illetve politikai szervezetek képviselői közösen álltak ki a március 10-ei székely szabadság napjának fontossága mellett – adja hírül a kronika.ro-n.
Az eseménynek az adott „löketet", hogy az eredetileg Marosvásárhelyre tervezett felvonulásra Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem adott engedélyt. Sőt a következő két évre is megtiltotta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett felvonulást.
„Aggodalommal tapasztalom, hogy Marosvásárhelyen külön bejáratú törvények vannak, amelyek ellehetetlenítik a székely szabadság napját" – adott hangot véleményének Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, aki örült annak, hogy a tiltakozás mégsem marad el: Gyergyószentmikós és Sepsiszentgyörgy mellett Csíkszeredában is tartanak megmozdulást kedden.
„Március 10-én 17.30-ra várunk mindenkit a csíkszeredai Szabadság téri székely zászlóhoz, ahol emlékeznünk kell a székely vértanúkra. Ugyanakkor tiltakoznunk kell a jogtiprás ellen. Az SZNT ezzel a felszólításával is az autonómia fontosságát hangsúlyozza, és arra kér minden székely önkormányzatot, hogy fogadja el a Székelyföld jogállására vonatkozó határozattervezetet" – sorolta Veress Dávid, az SZNT csíkszéki szervezetének vezetője.
Mint fogalmazott, kedden több helyen kell világítótüzet rakni, amelyekkel jelezni lehet, hogy léteznek a székelyek. „Szokásba kell hozni az ébrenlétet, a vigyázzállást. Arra kérek mindenkit, hogy székely zászlóval jöjjenek a Szabadság térre" – fogalmazott.
A csíkszeredai RMDSZ részéről Szőke Domokos, a Magyar Polgári Párt (MPP) részéről Somay Péter, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) részéről pedig Tőke Ervin volt jelen a tájékoztatón. Mindannyian hangsúlyozták: jó látni, hogy vannak ügyek, amelyek felülemelkednek a pártérdekeken, mivel „nemzeti ügyben egy irányba kell húzni".
A felszólalások végén Ráduly Róbert a csíkszeredai önkormányzat részéről egy felhívást fogalmazott meg a csíki önkormányzatok felé. „Egyenesedjenek ki, tegyék félre a félelmet, és ne Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester után, hanem a felelős székely polgármesterek felé igazodjanak. Március 10-ére hívjanak össze rendkívüli testületi ülést, és fogadjanak el a Székelyföld jogállására vonatkozó határozattervezetet. Akiknek nincs bátorságuk erre, azok álljanak félre. Mutassák meg, hogy még van székely vér" – mondta a csíkszeredai polgármester.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyébként csütörtökön közleményben jelezte: a törvényes előírásoknak megfelelően, hétfőn benyújtotta a kérvényt a 2016-os és 2017-es március 10-ei marosvásárhelyi felvonulás megszervezésére, a jogszabály által előírt 48 órán belül azonban nem kaptak választ a rendezvények betiltására vonatkozóan.
„Elmondható tehát, hogy semmilyen törvényes akadálya nincs annak, hogy a rendezvényeket megtartsuk, közvetkezésképpen azokat meg is fogjuk rendezni" – szögezte le közleményében az Izsák Balázs SZNT-elnök által aláírt közlemény.
Mint ismeretes, az Agerpres hírügynökség által idézett Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője azt mondta, a következő két évben biztosan nem lesz felvonulás a székely szabadság napján, a tömegmegmozdulások szervezésére vonatkozó kérelmeket vizsgáló városházi bizottság ugyanis negatívan véleményezte azokat – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Florea: helye van a megemlékezésnek, de nincs szükség szélsőségesekre
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere eszerint bárki méltósággal leróhatja kegyeletét március 10-én Marosvásárhelyen a székely vértanúk emlékművénél. A polgármester ugyanakkor azt üzente a szélsőségeseknek, hogy maradjanak otthon.
Az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint a polgármester egy pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a székely vértanúk emlékművét őrizni fogják a kivégzés évfordulóján. Hozzátette: az emlékművet megtisztították, és mint minden évben, köréje homokot és kavicsot szórtak, hogy ne legyen sár.
„Az egyszerű emberektől az egyesületekig bárki nyugodtan elmehet az emlékműhöz, hogy méltósággal lerója a kegyeletét a nagy elődök előtt” – jelentette ki a polgármester. Florea utalt arra, hogy a közösségi portálokon felhívások jelentek meg, amelyekben arra biztatják az embereket, hogy menjenek Marosvásárhelyre tiltakozni a székely szabadság napján.
„Nem engedélyezek semmiféle felvonulást szélsőségesnek és exhibicionistának, hogy azt higgyék, Marosvásárhelyen elérkezett a mennyország a szélsőségesek és a semmirekellők számára. Maradjanak csak otthon, és ott szervezkedjenek” – idézte az Agerpres hírügynökség a polgármestert. Korábban a polgármesteri hivatalnak alárendelt rendőrség főnöke, Valentin Bretfelean az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy fel fognak lépni a felbujtók ellen, ha tömeg gyűl össze az emlékműnél március 10-én.
A Székely Szabadság Napja rendezvényen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetőjének – Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak és Horváth Károlynak – a marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.
Az idei székely szabadság napján az SZNT Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Firtosmartonoson tart tiltakozó megmozdulásokat.
MTI
Székelyhon.ro

Szülőföldön magyarul: keddtől igényelhető a támogatás
Március 10-től igényelhetők a Szülőföldön magyarul program keretében a magyar tannyelvű óvodákba, iskolákba járó gyermekek és a magyar képzésben részesülő egyetemisták számára nyújtott támogatások: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közzétette a program 2014–2015-ös tanévre szóló felhívását a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköztámogatás, illetve a hallgatói támogatás igénylésére – adja hírül R. Kiss Edit a kronika.ro-n.
A magyar kormány által a határon túli magyar nyelvű oktatásban részt vevők támogatására működtetett programban április 24-ig lehet benyújtani az igényléseket.
A program romániai lebonyolítója továbbra is a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). A szervezet elnöke, Burus-Siklódi Botond hétfőn Csíkszeredában sajtótájékoztatón közölte, ebben az évben a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköztámogatás értéke 17 200 forintnak megfelelő lej, a hallgatói támogatásé pedig továbbra is 2800 forintnak megfelelő lej.
Mint ismeretes, korábban 22 400 forintnak megfelelő lejnyi nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköztámogatást hirdettek meg, de mivel a túlzottdeficit-eljárás elkerülése érdekében csökkentették a magyarországi kormányzati kiadásokat, az elmúlt két évben 17 200 forintnak megfelelő támogatást, 235 lejt fizettek. Idén már eleve erre az összegre hirdették meg az igénylési lehetőséget, ez az, ami biztosan kifizethető – közölte az RMPSZ elnöke.
Az eddig használt, saját fejlesztésű program helyett ettől az évtől a romániai igénylések feldolgozását is a magyarországi nemzeti informatikai rendszer keretében végzik – jelentette be Burus-Siklódi Botond. Közölte, felkészültek az új helyzetre, és mivel ebben a programban időigényesebb lesz az adatfeldolgozás, erre a munkára 43 új munkatársat alkalmaznak.
A nemrég elhunyt Márton Zoltán helyett Bartolf Hedvig korábbi Hargita megyei főtanfelügyelő végzi ezentúl az RMPSZ részéről a Szülőföldön magyarul program irányítását. Bartolf leszögezte, kérik, hogy minden jogosult igényelje a támogatást, hiszen kár lenne kihagyni ezt a lehetőséget.
Az RMPSZ már el is juttatta területi szervezeteihez a Szülőföldön magyarul program támogatásainak igényléséhez szükséges iratcsomagokat, ezt már osztják is az iskolákban. A csomagok válaszborítékban űrlapot, kitöltési útmutatót tartalmaznak. Burus-Siklódi ugyanakkor a határidő betartására szólította fel az igénylőket, az informatikai program ugyanis nem teszi lehetővé az április 24. utáni postai bélyegzővel feladott igénylések elfogadását – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Március 10. – A székely vértanúk
A Makk-féle titkos szervezkedés kezdete
Az 1848/49-es szabadságharc leverése után Magyarországon bevezetik az abszolutizmust. Erdélyben öt éven keresztül terror, ostromállapot uralkodik, ezt az időszakot – az akasztások, a kivégzések, a bebörtönzések nagy száma miatt – kötélkorszaknak nevezik. E rendszer a besúgók hálózatára, a modern alapokra helyezett politikai rendőrségre támaszkodik.
A magyarság egyre nehezebben tudja elfogadni az abszolutizmust, és egyre többen bíznak egy új szabadságharc kitörésében. Székelyföldön – 1851. július és 1853. október 6-a között – Makk József ezredes irányításával két titkos katonai jellegű szervezkedésre kerül sor. Az álhírek és az alaptalan derűlátás – bíznak az európai forradalmak kitörésében – megtéveszti még az emigráció vezetőjét, Kossuth Lajost is. 1851 tavaszán egy kiáltványt juttat el barátjához, Giuseppe Mazzinihez. Úgy tervezi, hogy az olasz földön állomásozó osztrák hadseregben szolgáló 30–40 ezer magyar katona, miután tudomást szerez a felhívás tartalmáról, azonnal vállalja a Magyarország szabadságának kivívásáért induló harcot.
Szervezési keretek
Kossuth 1851. június 25-én bízza meg Makk József ezredest az erdélyi titkos katonai mozgalom szervezésével. Makk elköveti azt a baklövést, hogy kiáltványban mozgósít az osztrák uralom ellen, így a hatóságok korán tudomást szereznek a titkos katonai szervezkedésről. Úgy tervezi, hogy településenként nyolc-tíz tagú gerillacsapatokat szerveznek, felkészülnek arra, hogy a felkelés kitörésének pillanatában átvegyék a közigazgatást, a kincstári pénztárakat, és lefegyverezzék a zsandárokat, majd a titkos alakulatok egyesülnek a hadsereggel. A szervezés mintája a Mazzini-féle „évszaki rendszer”. Magyarországot 12 kerületre, úgynevezett hónapra tagolják. Erdély három, Székelyföld egy hónapból áll. Minden kerületnek egy vezetője van. A hónapok hetekre, azaz megyékre, székekre bomlanak, majd napokra, vagyis településekre és további kisebb egységekre, órákra, percekre, másodpercekre. A legutolsó megnevezés az egyszerű katonát fedi.
A titkos mozgalomba bekapcsolódó csak a felettesét, illetve az alárendeltjét ismerheti. Az utasításokat titkosírással továbbítják. A mozgalomban való részvétel elvileg kockázatmentes, hacsak a legfelsőbb vezetésbe nem kerül áruló. A nők megszervezése a férfiakéhoz hasonló, de ők virágszervezetként (koszorú, csokrok stb.) működnek. Feladatuk a futárszolgálat szervezése, a mozgalom céljainak népszerűsítése, a szabadságharc egészségügyi ellátásának megteremtése.
A Török János vezette titkos mozgalom
Rózsafi Mátyás republikánus újságíró 1851-ben érkezik Erdélybe. Útja a legradikálisabb régióba, Háromszékre vezet. Orbaiszéken, Teleken felkeresi Horváth Károly földbirtokost. Két héten keresztül a Horváth-kúria valóságos főhadiszállássá alakul. Háromszéket hét körzetre osztják, ezek vezetőit Horváth személyesen bízza meg. Rózsafi itt találkozik Török János marosvásárhelyi református kollégiumi tanárral, akit Makk ezredes előzetes engedélyével a székelyföldi szervezet vezetőjévé nevez ki. Török köztiszteletben álló személyiség, az egyetemet Berlinben végzi, több didaktikai könyv szerzője és a magyar szabadságharc elkötelezett híve.
Székelyföldet négy hétre tagolja, amely megfelel a négy (nagyobb) székely széknek. Csíkszék élére Veress Ignác csíksomlyói páter kerül, aki nagy hatással van a csíksomlyói ifjúságra. A háromszékiek vezetője a korábban említett feddhetetlen jellemű Horváth Károly. Udvarhelyszék és Bardocszék vezetője Gálffi Mihály, Udvarhely megye közismert ügyvédje, míg Aranyos- és Marosszék irányítását Bíró Mihály kisgörgényi földbirtokos vállalja.
A szervezkedésbe bevonják a közép- és kisnemességet, az értelmiséget és a városi polgárságot, de szép számmal kapcsolódnak be egyszerű földművesek is. Törökék mintegy négy-ötezer embert akarnak katonai kiképzésben részesíteni. A szervezetbe a legtöbb tagot a Gálffi vezetése alatt álló Udvarhelyszéken mozgósítják. Így például Bereczky Sándor helységparancsnok 403 hadra fogható személyt vont be a titkos mozgalomba. A szervezés ekkor túllépi az összeesküvés szűk kereteit, katonai mozgalommá szélesedik.
Azonban a külföldi irányítóközpontokkal, az emigrációval való kapcsolattartás egyre nehezebb, a pénzhiány érezteti hatását, amihez még hozzájárul az osztrák titkosrendőrség kettőzött ébersége is. A mozgalom tömegbázisának növelésére Horváth Károly balavásári szőlőbirtokára, a szüret idejére – amikor nem feltűnő a nagyszámú résztvevő – megbeszélésre hívják össze nemcsak a székelyföldi, de az erdélyi és a pesti szervezetek vezetőit is. Megvitatják a különböző régiókkal való kapcsolattartás, a futárszolgálat és levelezés módját. A mozgalom azonban bármennyire eredményesnek tűnik, vesztésre van ítélve, mert kezdettől fogva a titkosszolgálat megfigyelése alatt áll. Bíró Mihály, beférkőzve Török és Horváth bizalmába, Maros- és Aranyosszék irányítójaként már augusztus derekától jelenti az eseményeket, megszerzi az évszaki rendszer működési szabályzatát és a titkos levelezések kulcsát is.
Török János – a balavásárhelyi titkos megbeszélésen – elköveti azt a hibát, hogy a titkos szabályzat ellenére egyszerre tart megbeszélést a mozgalom legfelsőbb vezetőivel és Kossuth pesti megbízottjával. Szerencsére a titkos szervezési szabályok Bírót megakadályozzák abban, hogy mindenkiről adatot gyűjthessen. Mivel az osztrákok ismerik a felkelés kitörésének tervezett időpontját, hogy minél több információhoz jussanak, nem siettetik a letartóztatásokat. A nyomozás elvezet Makk ezredes bukaresti lakásához is, de nem tudják megszerezni a mozgalomra vonatkozó dokumentumokat, és Makk elfogása is meghiúsul. Az első letartóztatásokra Magyarországon kerül sor. A csíkszéki mozgalom vezetőjét, Veress Ignácot 1851 decemberében Pesten tartóztatják le, majd januárban Pozsonyban akasztják fel. 1849. január 24-én fogságba vetik a székelyföldi mozgalom vezetőit. Később még hatvan gyanúsított kerül a vádlottak padjára. 1852. június 13-án újabb letartóztatások, majd a két évig tartó kihallgatás után a szebeni hadbíróság Török Jánost, Gálffi Mihályt és Horváth Károlyt kötél általi halálra ítéli. Kivégzésükre Marosvásárhelyen a Postaréten kerül sor.
A Váradi József vezette mozgalom
A második katonai szervezkedés 1852 júliusában kezdődik, és Bardocszékre, Háromszékre és Alcsíkra terjed ki. Makk ezredes Váradi Józsefet – egykori negyvennyolcas huszárt – nevezi ki a háromszékiek titkos katonai szervezkedése élére. A jogi végzettségű, dévai születésű, vállalkozó szellemű, bátor és erős önbizalommal bíró fiatalember épp olyan személyiség, aki alkalmas egy új katonai szervezet megteremtésére.
Szerencsére a korábbi mozgalom vezéralakja, Horváth Károly senkit nem árult el, így nem ismerik a háromszéki mozgalom résztvevőit. E mozgalom három hónappal hosszabb ideig tart, mint a korábbi, és eljut a katonai felkelés megindításáig.
Váradi szervezőmunkáját a háromszéki Szotyorban kezdi, Nagy Tamásné házából irányít. Székhelyét hamarosan a közeli Zoltánba helyezi át. Váradi a hatóságok félrevezetésére Benkő Rafaelné asszony szolgájaként szerepel. Az árkosi Bálint Áronnal együtt járják a háromszéki falvakat. Felkeresik a települések bíráit, a jegyzőket. Hamarosan már katonai gyakorlatokat is tartanak, miközben kapcsolatba lépnek a csíki titkos szervezettel is. Kiépül a rendszeres kapcsolattartás a Bukarestben székelő Makk ezredessel. Ezt a bibarcfalvi Bartalis Ferenc, Szabó Áron és Bogyor Sámuel szervezi, akik borvízkereskedői útlevéllel könnyebben kelhetnek át a határon. Egy alkalommal, amikor Váradi és társai Maksán tartják a megbeszélést, az egyik résztvevő titokban jelenti nemcsak az eseményeket, de Váradi tartózkodási helyét is. A hírhedt Kovács István kapitány nagyszámú csendőrrel, rajtaütésszerűen körülveszi a Benkő-udvarházat. Váradinak és Bálintnak az utolsó pillanatban sikerül elrejtőzniük egy titkos búvóhelyen. Mivel Zoltánban már nincsenek biztonságban, a hadiszállásukat áthelyezik Mátisfalvára, Benő Miklós házába. A házigazda lelkes hazafi, hamarosan 50 főből álló szabadcsapatot állít fel, és nagy mennyiségű fegyvert szállít Bibarcfalvára, amely Váradi utolsó állomáshelye lesz. Erdővidéken sikerrel folytatják a szabadcsapatok felállítását.
Végül Váradi 1853. október első napjaiban egy félszáz főnyi kis csapat élén Alcsíkba indul. A haditerv szerint a Csíkszentkirály melletti erdőségekben várják be a háromszéki és a csíki szabadcsapatokat, majd az egyesült erők meglepetésszerűen elfoglalják Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy hadipénztárait. A pénzt a sereg létszámának növelésére, felszerelésére és élelmezésére használják fel. Erre nagy szükség is van, mert a csapat élelmezése (pénz hiányában) értéktelen nyugta ellenében, rekvirálással nem megoldható, mert kiváltja a lakosság ellenszenvét.
A csíkszentléleki bíró egyik ökrének rekvirálása ellentétet vált ki a falusiak és a felkelők közt. Az előzetes felvilágosítás hiánya miatt a falusiak az ökör nyomát követik, így eljutnak Váradi csapatához, csak lövöldözéssel lehet távol tartani őket. Ennek híre eljut a csíkszeredai katonai főbiztoshoz is. A kialakult helyzetben Váradi József kénytelen elrendelni a visszavonulást Erdővidékre, de útra készülő kis csapatát 1853. október 6-án egy nagy létszámú császári katonaság meglepetésszerűen körülfogja. A felkelők szétszélednek, három szekér fegyver az ellenség prédája lesz. Váradi Márkosfalvára, majd Bélafalvára menekül.
Megkezdődnek a letartóztatások, a tizenhat vádlottból tizenegyen bibarcfalviak. A marosvásárhelyi hadbíróság Váradi Józsefet, Bartalis Ferencet, Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt kötél általi halálra ítéli. Váradi és Bartalis kivégzésére Sepsiszentgyörgyön az Őrkőnél kerül sor 1854. április 29-én. Mivel Bertalan László és Benedek Dániel megszöknek, csak elfogásuk után, május 27-én végzik ki őket a marosvásárhelyi Postaréten. A kegyelemben részesültek büntetése 15–18 évi várfogság. A vértanúk emléke előtt
A Székely Nemzeti Tanács 2013-ban március 10-ét – a székely mártírok kivégzésének napját – a székely szabadság napjává nyilvánítja. 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten végezték ki Török Jánost, Gálffi Mihályt és Horváth Károlyt. Azóta az emlékmű és környéke zarándokhelyé vált. A sepsiszentgyörgyi őrkői emlékműnél is rendszeresen megemlékeznek Váradi Józsefről és Bartalis Ferencről. 2013 óta a Bibarcfalván állított három kopjafánál koszorúznak Bertalan László, Benedek Dániel és Bartalis Ferenc tiszteletére, csak a Pozsonyban kivégzett Veres Ignácra nem emlékeztet semmi!
Mivel a vértanúk döntő többsége háromszéki, jogos igény, hogy a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban, a Honvédemlékmű közelében olyan obeliszk álljon, amelyen mind a nyolc vértanú neve olvasható. Mindnyájan a székely nép szabadságáért harcoltak, megérdemlik, hogy legyen közös emlékművük, ahol szabadon leróhatjuk tiszteletünket.
Vértanúhaláluk nem volt hiábavaló, mert az osztrák abszolutista kormányzat lemondott Magyarországnak az Osztrák Birodalomba való beolvasztásáról.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Szabadság térre várják a csíki székelyeket
Mindenki hozzon magával székely zászlót, kérik a kedd délután fél hatkor a csíkszeredai Szabadság téren kezdődő székely szabadság napi tiltakozó megmozdulás szervezői. Kettős eseményre készülnek: nemcsak az 1854. március 10-én kivégzett székely vértanúkra emlékeznek, hanem a székelyeket érő jogtiprások ellen is tiltakoznak. A történelmi csíki régió minden szegletéből várják a székelyeket.
Mivel az elmúlt években Marosvásárhelyen megtartott székely szabadság napi rendezvény megszervezését idén nem engedélyezte Dorin Florea, a város polgármestere, így kedden Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön is tiltakozó megmozdulás zajlik. A csíkszeredai megemlékezés és tüntetés 17.30 órakor kezdődik a Szabadság téren lévő székely zászlónál.
Csíkszentdomokosról szervezett formában szeretnék eljuttatni az érdeklődőket Csíkszeredába, hogy ott emlékezhessenek a 1854. március 10-én kivégzett székely vértanúkra – tudtuk meg Ferencz Alajostól. A település polgármestere elmondta, hétfőn még zajlott a résztvevők összeírása. Csíkszentdomokos egyike azon hét csíki önkormányzatnak, amely már elfogadta a Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet.
Gergely András polgármester érdeklődésünkre beszámolt, Csíkszentmártonban ugyan nem fogadnak autóbuszt, azonban tudomása szerint autókkal legalább ötven községbéli indul majd el, hogy részt vegyen a csíkszeredai eseményen. A helyi önkormányzat napirendre tűzte az autonómiahatározatról való szavazást, lejárt a kifüggesztésre szánt idő is, úgyhogy rövidesen döntenek ezzel kapcsolatban.
Szintén saját személygépjárműveikkel utaznak Csíkszeredába a csíkdánfalviak. Az ő esetükben is tervezik már, de csak később kerül sor a Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezet elfogadtatására. Az önkormányzat a konkrét döntéssel szeretne addig várni, míg a már elfogadott, de a prefektúra által megtámadott tervezetekkel kapcsolatban döntés születik – osztotta meg Bőjte Csongor Ernő polgármester.
A közelség miatt nem fogadnak autóbuszokat Csíkszentléleken sem, a megemlékezésen részt venni kívánó helyiek autókkal utaznak majd a megyeszékhelyre. Az autonómiahatározattal kapcsolatban Pál Péter polgármester kifejtette, a héten nem lesz napirenden ez a téma, mivel az ehhez hasonló kérdésekről csíki viszonylatban rendszerint tartanak egyeztetést, ők csak ezt követően terveznek lépni.
Kedd délután fél hatra Csíkszereda Szabadság terére hívja Csíkszék minden székely magyarját Csíkszék Székely Tanácsa, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, az RMDSZ Csíkszereda Városi és Csík Területi Szervezete, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Csík Terület Ifjúsági Tanácsa és a Minta. Az ott lobogó székely zászlóhoz egyrészt az 1854. március 10-én kivégzett székely vértanúkra emlékezni, illetve Marosvásárhely polgármesterének szólás- és gyülekezési szabadságot durván megsértő tiltása ellen demonstrálni várják a csíkiakat. Az eseményen továbbá tiltakozni fognak a kormány, a román politika központosító, a történelmi Székelyföld önkormányzási jogát, autonómiáját tagadó magatartása ellen, és szorgalmazzák, hogy a csíki önkormányzatok minél előbb fogadják el az autonómiahatározatot – áll a kezdeményezők felhívásában, akik arra kérnek mindenkit, hogy székely zászlóval menjen a Szabadság térre.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Emlékezés egy átkos korszak áldozataira
A kommunizmus romániai áldozatainak emléknapja alkalmából a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetsége Hargita megyei szervezetének kezdeményezésére hétfőn Csíkszeredában is megemlékeztek a diktatúra áldozatairól a Temesvári sugárúti emlékműnél.
„Egy átkos korszak áldozataira emlékezünk ilyenkor, akik életüket, szabadságukat és mindenüket feláldozták azért, hogy ennek vége legyen” – emelte ki a szervezők részéről Kelemen Csongor, az ’56-os vitézi rend hadnagya. A felszólaló hiányolta, hogy az ilyen megemlékezéseken nincsenek jelen Csíkszeredában a román nyelvű nemzettársak és a román egyházi vezetők. Nagy Benedek történész, volt politikai elítélt arról beszélt, hogy a parlamentáris demokráciának nincs alternatívája, és a volt politikai foglyok huszonöt éve megalakult szövetsége arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy a múlt hibái, amelyek diktatúrához vezettek, még egyszer ne ismétlődhessenek meg.
Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke azt mondta, az elnyomás korszaka tanulság kell legyen a politikusok számára, hogy csak alázattal, kompromisszumkészséggel lehet ellátni ezt a szerepet. Az erdélyi magyar történelmi egyházak képviseletében Darvas Kozma József római katolikus esperes és Solymosi Alpár unitárius lelkész mondott áldást, az emlékműnél pedig elhelyezték a kegyelet és megemlékezés koszorúit.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Bemutatkozott az Arcanum (Digitális tudománytár)
Erdélyi bemutatkozó és partnerkereső körútján Háromszékre is eljutott a budapesti Arcanum Adatbázis tartalomszolgáltató társaság. Szerda este a sepsiszentgyörgyi Tortoma Könyvesházban tartott vetített képes előadást Biszak Sándor cégvezető és Sütő Eszter marketinges. Bemutatták az Arcanum Digitális Tudománytárat és a Hungaricana közgyűjteményi portált, külön kiemelve a Mapire térképes keresőt.
Az Arcanum Digitális Tudománytár interneten hozzáférhető, folyamatosan bővülő számítógépes adatbázis, amely kétrétegű PDF-eket és keresőprogramot szolgáltat. Az adatbázis tudományos folyóiratokat, napi- és hetilapokat, hivatalos lapokat, lexikonokat, szótárakat, évkönyveket és könyveket tartalmaz. Korlátozás nélkül használható a rendszer keresője, szabadon böngészhető a dokumentumok tartalomjegyzéke, a megjelenítés viszont fizetés ellenében történik. A Hungaricana ingyenesen hozzáférhető, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával digitalizált közgyűjteményeket tartalmaz. Például az 1861 óta végzett népszámlálások adatait, az 1846 óta kötelező iskolai értesítőket, melyek igen fontos család-, illetve helytörténeti források. Közgyűjteményi könyvtárak anyagát is tartalmazza, például eddig 54 múzeum kiadványait, valamint Európa legnagyobb digitális képeslapgyűjteményét. Elsősorban a történelmi Magyarország területéről, de máshonnan is. Az előadók bemutattak néhányat a Sepsiszentgyörgyről készített korabeli képeslapokból, nagy részüket térképre helyezve. Az interaktív rendszernek bárki munkatársa lehet úgy, hogy képeslapokat áthúzással a megfelelő helyre visz a térképen. A feltöltött 300 ezer képeslapból közel 40 ezer már a helyére került.
Másik érdekesség, amire kitértek, a Mapire térképrendszer. Az Arcanum digitalizálta a Habsburg Birodalom első és második katonai felmérésének térképeit, és a Google térkép-funkciójával való összevetésből, egymásra helyezéssel megnézhető, mivé változott a régi terep, továbbá háromdimenziós rátekintést is nyerhetünk a területekre. Ezt Sepsiszentgyörgy és Szemerja vonatkozásában mutatták be. Magyarországon kívül Horvátországot is feltöltötték, jelenleg Kárpátalján digitalizálnak. A román hatóságokkal nem tudtak megegyezni a térképek kiszolgáltatásában, ám mégis beléptek Románia területére: a kárpátaljai állami levéltárban megtalálható az egykori Máramaros vármegye katasztrális térképe. Mutatták is, mennyire részletes: a parcellaszámokon kívül a tulajdonosok nevét is tartalmazza.
Az Arcanum nehezen hozzáférhető tartalmak egységesítését végzi. Biszak Sándor elmondta, legnehezebb az anyag beszerzése, mert sok esetben hat-nyolc könyvtárból kell begyűjteni egy-egy teljes évfolyamot valamely periodikából. Erdélyi körútjuk során Kolozsváron megállapodtak a Korunk folyóirat digitalizálásáról, Csíkszeredában a Csíki Lapok beolvasásáról egyeztettek, és remélték, következő állomásukon, Marosvásárhelyen sikerül a Látóval is megegyezniük. Sepsiszentgyörgyön szóba került a Nemere újság és a sepsiszentgyörgyi evangéliumi református kollégium értesítőjének digitalizálása.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szászrégenben történt
Mozgalmasak voltak az utóbbi napok, hetek Szászrégenben. A téli ünnepek lecsengése után hiányoltuk a művelődési rendezvényeket. A színházaink vendégjátékára, úgy látszik, már végképp nem számíthatunk, de igyekeznek kárpótolni ezt a különböző kulturális intézmények, alapítványok, mint a Kemény János Művelődési Társaság, a Humana Regun Egyesület, a Máncz János Alapítvány, a könyvtár, a kultúrház, az ifjúsági klub és az egyházaink is, amelyek nívós rendezvényekkel örvendeztetnek meg minket. Januárban a csíkszeredai Codex zenekar volt vendégünk, mely a radnótfáji új templomban régi zenét játszott, a kicsike templom zsúfolásig megtelt, szívet, lelket feltöltő muzsikájuk nagy sikernek örvendett a résztvevők körében. Szeptemberben, a Régeni Magyar Napokon visszavárjuk őket.
Februárban, a könyvtár nagytermében könyvbemutatóra került sor. Megismerkedhettünk a gyimesbükki Salamon József plébánossal, akinek Gyimes című könyvét dr. Barabás László, a szászrégeniek régi ismerőse mutatta be. A rendezvényre Salamon atya magával hozott négy fiatalt is, a három fiú húzta a talpalávalót, a tehetséges és szerény lány pedig csángó dalokat énekelt. A csángók nincsenek könnyű helyzetben, kisebbség a kisebbségben, de nagyon örvendtünk, hogy a plébános úr és a tehetséges fiatalok révén betekintést nyerhettünk az ő világukba is.
Szeretünk mi, szászrégeniek szórakozni is (farsangi bál is volt februárban), de szeretünk politizálni is, szeretjük, ha néhanapján találkozhatunk választottjainkkal is, kérdéseket teszünk fel, válaszokat várunk, hogy jól informáltak legyünk. Ezért örvendtem, örvendtünk mindannyian, amikor RMDSZ lakossági fórumra került sor itt, Szászrégenben. Évek óta nem tisztelt meg az RMDSZ felső vezetése, hogy velünk, egyszerű emberekkel találkozzon. Nagy szükség van az ilyen jellegű találkozókra, hiszen, hogy eljönnek, azt jelenti, hogy bíznak bennünk, mi is bennük, és hogy tényleg minden magyar számít. Brassai Zsombor megyei elnök és Nagy András helyi elnök mellett különösen örvendtünk Kelemen Hunor elnök jelenlétének. Terítékre került sok fontos és kevésbé fontos, kényes és kevésbé kényes probléma, mint a Mikó-ügy, Nagy Zsolt elítélése, a magyar politikusok és közéleti szereplők megvádolása, a fiatalabb generáció megszólítása, az oktatás fontossága, a nőszervezetek tevékenysége, mezőgazdasági problémák, a magyar–román kérdés, a magyar történelmi egyházakkal és a másik két magyar párttal való kapcsolatuk. Habár nem tartozik szorosan városunk problémái közé, azért érintették Marosvásárhely helyzetét, mely már sajnos nem az a város, ahol születtem, mind csak lefelé megy, és feltétlenül tenni kell valamit, félretéve a személyes ellentéteket, mert hiába kapálóznak egyesek az összefogás ellen, ez az egyetlen járható út. Tennivaló lenne itt, Szászrégenben is elég, és éppen ezért van szükség minél több ilyen személyes találkozóra, hiszen jövőre megint helyhatósági választások lesznek, szükség van mindenkire és egy járható útra, stratégiára a mostani körülmények között.
De térjünk vissza a művelődési élethez. Mint minden évben, az idén is szórakozhattunk a népszerű Hahota társulat szilveszteri kabaré- előadásán. Igaz, hol van már szilveszter, de ugyanolyan jól mulattunk és derültünk klasszikus kabaréjeleneteiken, ezúttal a helybeli ifjúsági házban, mert a kultúrházunk felújítás alatt áll. Mióta a Hahota létezik, talán ez volt a legsikeresebb előadásuk. Reméljük, a Gruppen-Hecc társulat politikai kabaréját is láthatjuk majd és azt is, hogy legalább a régeni napokon csak megörvendeztet a marosvásárhelyi társulat egy-egy előadással. A Bányavirágot két éve láttuk.
Március sem eseménytelen. Közeleg március idusa, a magyar szabadság nagy napja. Mi is méltóképen ünnepeljük minden évben. Március 14-én délután 6 órától lesz az ünnepi műsor a George Enescu nevét viselő ifjúsági klubban Petőfi márciusa címmel, vasárnap délben 12 órakor a római katolikus templom kertjében ünnepi megemlékezésre kerül sor, du. 6 órakor szintén a T. Klubban Gábor Áronról szóló darabot láthatunk a szentegyházi Ködszurkáló Kisszínház előadásában.
Demeter Judit
Népújság (Marosvásárhely)

Izsák Balázst vonják felelősségre...
Izsák Balázst, az SZNT elnökét vonják felelősségre, ha Marosvásárhelyen rendbontásra kerül sor a székely szabadság napi megemlékezéseken – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Lucian Goga Maros megyei prefektus. Goga azt is kiemelte, hogy Marosvásárhely multikulturális város, ahol békében élnek románok, magyarok és más nemzetiségűek. A prefektus szerint helye van a mai megemlékezésnek, de anélkül, hogy szélsőséges megnyilvánulások kísérnék. „Izsák Balázs úr kérelmezte a polgármesteri hivatalban, hogy megszervezhesse a megemlékezést, viszont nem tért vissza egy hivatalos átirattal, amelyben megjegyezné, hogy lemond az esemény megszervezéséről. Úgy vélem, ha igényelt valamit, és utólag elállt szándékától, azt írásban kellett volna közölnie. Úgy gondolom, azok, akik igényelték a megmozdulások megszervezését, továbbra is felelősek azok lebonyolításáért” – állította a prefektus, aki megjegyezte: a rendfenntartó erők készen állnak, hogy bármilyen rendbontás esetén közbelépjenek. Marosvásárhelyen ma délután 5 órától tartanak megemlékezést a Székely vértanúk emlékművénél, Kincses Előd ügyvéd felhívására. Ezen kívül Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában tiltakozó megmozdulásokat tartanak a betiltott marosvásárhelyi felvonulás miatt.
(Transindex/Erdély FM)
Nyugati Jelen (Arad)

Díj a székely önismeret erősítéséért
Székelyföld jelenének és múltjának kifogástalan szakmaisággal éveken keresztül végzett népszerűsítéséért, a székelyek autonómiaküzdelmének hiteles megismertetéséért, a székely önismeret elmélyítéséért és a székely közösségi tudat megerősítéséért a Székelyföld Stúdió részesült az idei Gábor Áron-díjban, amit hétfő este Marosvásárhelyen vett át az alkotói közösség 12 tagja.
Az ünnepi rendezvénynek ez alkalommal is a Kultúrpalota nagyterme adott otthont, ahol művészi műsor keretében adta át Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a díjat a Székelyföld Stúdió tizenkét munkatársának. Elhangzott, hogy a díjazott sajtóorgánum nem csak értéket őrző szerepet tölt be Erdélyben, de ugyanakkor értéket is teremt. Az SZNT autonómiastatútuma arról is rendelkezik – mondta Izsák Balázs –, hogy Székelyföld kormánya közszolgálati rádiót és televíziót létesíthet. „Ha holnap megvalósítanánk az autonómiát, a Székelyföld Stúdió lehetne a közszolgálati televíziónk” – hangsúlyozta Izsák, aki Jakab Endrének, a stúdió vezetőjének adta át a díjat, majd a közösség minden tagjának átnyújtotta az oklevelet.
A Székelyföld Stúdió munkatársainak többsége több, mint húsz éve tudósítja a Duna Televíziót – mondta Jakab Endre, köszönetét fejezve ki a díjért, amelynek mérföldkőnek nevezett a stúdió életében, és ígéretet tett, mint Gábor Áron, aki kijelentette, hogy lesz ágyú, hogy mindig lesz egy kamera Székelyföldön, ott ahol olyan események történnek, amelyek előreviszik a magyarságot.
A díjátadást követően Izsák Balázs a székely szabadság napja jelentőségéről beszélt. „Az ünnepnappal kapcsolatban vajon felmerült korábban valakiben az, hogy ezt is üldözni fogják, mint a székely zászlót?” – tette fel a kérdést. Az együvé tartozás és közös akarat fontosságáról is beszélt az SZNT-elnök, hangsúlyozva, hogy a jog útját járva, békével és szeretettel hirdetik, hogy „nép vagyunk, nemzet vagyunk, és elemi jogunk az önrendelkezés”. Üzenetet is megfogalmazott Izsák Balázs: „nem hátrálunk meg, és nem is fogunk soha meghátrálni”, majd hozzátette: „mindent, ami ellenünk van, a javunkra fordítunk”.
A sajtóhírek ellenére a 2016-os és 2017-es marosvásárhelyi autonómiatüntetés nincs betiltva, mondta Izsák, aki arra kérte azokat, akik az idei tiltakozó tüntetéseken szeretnének részt venni, hogy azt a hivatalosan bejelentett öt helyszín valamelyikén tegyék: Baróton, Csíkszeredában, Firtosmartonoson, Kézdivásárhelyen vagy Sepsiszentgyörgyön.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Petícióban sürgetik párbeszédre a kormányt
Párbeszédre szólítják a román kormányt a Székelyföld státuszáról abban a petícióban, amelyet kedden fogadtak el a székely szabadság napja alkalmából rendezett megemlékezéseken, illetve tiltakozó megmozdulásokon.
A többek között Baróton, Csíkszeredában,Firtosmartonoson,Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön felolvasott, a bukaresti kormánynak, parlamentnek és Klaus Johannis államfőnek címzett dokumentum a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és a régió önkormányzataival folytatandó egyeztetésre sürgeti a Ponta-kabinetet. Megállapítják, a kormány által tervezett közigazgatási átalakítás folyamata továbbra is rendkívüli aggodalomra ad okot, mivel a Székelyföldnek egy nagyobb közigazgatási egységbe tagolása ellentmond a közösség akaratának. A petíció szerint annak ellenére, hogy a székelyföldi önkormányzatok mintegy harmada által elfogadott autonómiapárti határozatokat a prefektusok az igazságszolgáltatás segítségével kívánják érvényteleníteni, egyre több közösség képviselői teszik le voksukat a tömbmagyar régió önrendelkezése mellett.
Súlyosnak tartja az SZNT által az 1854-es székely vértanúk kivégzésének évfordulóján megfogalmazott dokumentum, hogy Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester – az igazságszolgáltatás hallgatólagos közreműködésével – mondvacsinált okokra hivatkozva, jogtalanul korlátozza a gyülekezési- és szólásszabadságot, sértve a követelések érdekében fellépni kívánó állampolgárok alkotmányos jogait. „Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát. Székelyföld autonómiája azt jelenti, hogy történelmi szülőföldjén a székely-magyar többségi kollektivitás joga és tényleges képessége saját felelősségére és saját érdekében átvenni a közérdekű problémák jelentős részének megoldását, a szubszidiaritás elvének megfelelően” – állapítja meg a petíció.
Ebben követelik, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés során a Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót az SZNT által kidolgozott jogszabálytervezet alapján. Arra kérik a román kormányt és parlamentet, hogy a közigazgatási átszervezés során tartsa tiszteletben vállalt nemzetközi kötelezettségeit, és követelik továbbá, hogy a romániai hatóságok azonnal szüntessék be a székely jelképek üldözését, a jelképeket használó személyek és intézmények zaklatását, fenyegetését.
„Tiltakozunk a marosvásárhelyi hatóságok túlkapásai ellen, amellyel alkotmányos jogainkat, a véleménynyilvánítás szabadságát és a gyülekezési jogot sértik meg! Kérjük a jogtalan tiltások kivizsgálását és a törvénytelenül eljárók felelősségre vonását!” – szerepel a Székelyföld számára autonómiát, a székely népnek szabadságot követelő dokumentumban.
Székelyhon.ro

Autonómiát követelt Csíkszereda főterén a tömeg
Hiába ígérte meg Hargita megye prefektusa a Csíkszéki Nemzeti Tanács vezetőjének, hogy átveszi a petíciót, a kedd esti csíkszeredai tiltakozó megmozdulás végén zárva volt a prefektusi hivatal ajtaja. Így a téren összegyűlt, időnként autonómiát követelő jelszavakat kiáltó ezres lélekszámú tömeg keserű szájízzel hagyta el a Szabadság teret. A petíciót szerdán próbálják eljuttatni a prefektusnak.
Autonómiát, autonómiát! – kiáltották többször is a csíkszeredai Szabadság téren összegyűlt csíkiak kedden este, miközben a székely szabadság napja alkalmából rendezett megemlékezésen, illetve tiltakozó megmozduláson annak a petíciónak a szövegét hallgatták, amelyet a rendezvény végén a megmozdulás szervezői a prefektusnak szerettek volna átadni.
„Tiltakozunk Bukarest központosító, a székely népet támadó, a Székelyföld létét minduntalan tagadó politikája ellen! Kijelentjük, hogy Székelyföld volt, van és lesz! A székely csak úgy élhet, ha szabad! Székelyföld csak akkor igazi, ha nemcsak szülőföld, hanem haza is, mert haza csak ott van, ahol jog van!” – jelentette ki az egybegyűltekhez intézett beszédében Veress Dávid, a Székely Nemzeti Tanács csíkszéki elnöke.
A petícióból
Ezt követően a csíkszeredai Szabadság téren Veress Dávid felolvasta a bukaresti kormánynak, a parlamentnek és Klaus Johannis államfőnek címzett petíciót. A dokumentum a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és a régió önkormányzataival folytatandó egyeztetésre sürgeti a Ponta-kabinetet. A dokumentumban megállapítják, a kormány által tervezett közigazgatási átalakítás folyamata továbbra is rendkívüli aggodalomra ad okot, mivel a Székelyföldnek egy nagyobb közigazgatási egységbe tagolása ellentmond a közösség akaratának. A petíció szerint annak ellenére, hogy a székelyföldi önkormányzatok mintegy harmada által elfogadott autonómiapárti határozatokat a prefektusok az igazságszolgáltatás segítségével kívánják érvényteleníteni, egyre több közösség képviselői teszik le voksukat a tömbmagyar régió önrendelkezése mellett.
Székelyhon.ro