Háttal a jövőnek
Aki attól tartva maradt távol az RMDSZ legutóbbi kongresszusától, hogy – lévén tisztújításmentes, úgymond tét nélküli ülés – dögunalomba fullad, most kicsit sajnálhatja, hogy egyébbel töltötte a szombatját. A csíkszeredai sportcsarnokban ugyanis érdekes szeizmikus mozgásokra figyelhettünk. A romániai politikai mezőny „jó tanulója”, az RMDSZ előbb kicsit keménykedett, székelyzászlós kongresszusi pulpitussal izgatta a kedélyeket és a tévéközvetítések rendezőit, hogy aztán Victor Ponta elől már levegyék a provokatív textíliát, mintegy megüzenve: látjátok, tudunk mi olyanok is, meg ilyenek is lenni. Akár a hajdani kabaréban: ha én egyszer kinyitom a számat...
Csíkszeredában egyelőre csak félszájjal kimondott gondolatok hangzottak el, ám így is sokkal több minden, mint sok korábbi kongresszuson egybevéve. A román miniszterelnök ugyan nem tett konkrét, számon kérhető ígéretet a magyar szempontból forró ügyekben, de egyetlen kérdésben sem volt elutasító. Szózata egyszerre szólt a mindig kéznél lévő szövetségesként számon tartott RMDSZ-nek, de a jelen lévő liberális elnöknek is. A pengeváltás elől Crin Antonescu sem tért ki, közben az RMDSZ pedig joggal érezhette magát körüludvarolt hajadonnak.
A belpolitikai tárgyalásokra való felhívás tényén túl a biztató szavak legalább akkora mértékben voltak hivatottak növelni az RMDSZ presztízsét is. Az erőfelmutatást szolgáló látványos informatikai és hangzóelemek show-ja mellett a romániai és anyaországi mezőny legfontosabb személyiségeinek felvonulása minden irányba kikacsintó demonstráció volt. A Fidesszel való bokszmeccs MSZP-s „eredményhirdetése” mellett a legnagyobb magyar kormánypárt képviselője a legjelentősebb Kárpát-medencei magyar szervezetnek titulálta az RMDSZ-t. A kétoldali legitimáció azonban szólt a jelenlévő küldötteknek is, a szövetség ugyanis egyik legfontosabb feladatának tekinti tartani a lelket tagságában, miután kimerülni látszanak az elmúlt 15 esztendő során bevált motivációs eszközök.
Markó Béla és Borbély László régi időket és hatalmi arroganciát idéző retorikája révén azonban továbbra is begyűrűzik a múlt. Az egy a zászló eszméje önmagában talán nem is lenne vitatható, ha nem kiszorítósdi, megbélyegzősdi, kizárólagosdi övezné. A jövőt tükörből szemlélő vezetők azonban egyelőre képtelenek szemétre dobni a gyűlöletbeszéd-elemeket, amelyekre egyre kevesebb a vevő. Érzékelhető értetlenséggel állnak a rohanó idő esetenként jótékony forgatagában.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szerény kezdőktől megbecsült hittanárokig
Az öt-tíz éve még szerényen vizsgázó, majdnem síró kislányka ma brillírozik a katedrán – állítja Marton József, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dékánja. Összeállításunkban a világi teológusképzés hazai történeti térképét igyekeztünk felrajzolni.
A hazai világi teológusképzés kérdése 1990 márciusában merült fel katolikus berkekben. Bálint Lajos akkori segédpüspök vetette fel, hogy magyarországi minta szerint – ahol Nyíri Tamás kezdeményezésére és vezetésével már a kommunista időszakban működött a levelező teológia – el kellene kezdeni Erdélyben is a „laikusok”, azaz a nem papnak készülők teológiai képzését. Csató Béla akkori vikárius, Csiszér Albert brassói főesperes és Hajdú Gyula, a gyulafehérvári hittudományi főiskola rektora kezdte a szervezést. A kivitelezés gyakorlati része, a megoldások megtalálása leginkább Marton József teológiai tanárra hárult: ő járta körbe az egyházmegyét, tárgyalt a központnak kijelölt helyszíneken, az ottani, tanításra vállalkozó, a tanításhoz szükséges képességekkel és ismeretekkel rendelkező papokkal. Sőt, már kezdetben igyekezett bevonni világi tanárokat is a pszichológia, pedagógia, (egyházi) irodalom oktatásába. Marton József minderre tekintettel dékáni kinevezést kapott 1991-ben. „Miután a laikusok, a hívek hosszú éveken keresztül el voltak zárva a teológiától, hiszen 1990 előtt Erdélybe csak kevés új teológiai témájú kiadvány jutott be, egy-egy magyar nyelvű teológiai folyóirat, még az értelmiség is teljesen tájékozatlan volt ezekben a kérdésekben” – indokolta a képzés beindításának szükségességét.
A siker fokmérői
Az erdélyi katolikus hitű lakosság, az értelmiség teológiai műveltségének felzárkóztatása érdekében regionális képzési központokat hoztak létre Déván, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön, majd a gyulafehérvári mellett a szatmári, váradi és temesvári egyházmegyékben is. Az elképzelés sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy összesen 800-an jelentkeztek – és ki is tartottak. Az ötéves, levelező formában megszervezett, hétvégi, tömbösített előadásokat jelentő képzést a jelentkezők 20 százaléka annak rendje és módja szerint, záróvizsgát is téve, elvégezte. „Ezekkel a regionális és nem akkreditálható képzésekkel sikerült olyan tudásréteget megalapozni, amire még a későbbiekben hitoktatásra vállalkozó is alapozni tudott” – tartja Marton József. A kezdeményezés sikerét jelzi az is, hogy a tanulmányi segédanyagként szolgáló, kétezer példányban nyomtatott jegyzetek – a gregorián énektől a pszichológiáig terjedő 35 témájú – mind elfogytak. E jegyzetek megjelentetésével indult el újra az erdélyi katolikus teológiai irodalom kiadása.
Fordulópontok
A romániai teológiai képzés szempontjából fontos fordulópontnak számít az 1993-as tanügyi törvény, amely előírta az újonnan indított intézmények akkreditálását. Az 1991-ben még fakultatívnak tervezett iskolai hitoktatás kötelező lett az 1-8. osztályokban, egyetemi diplomával, tanári képesítéssel rendelkező hitoktatókra lett szükség. Ez pedig már egy másik célt körvonalazott. Marton József így idézi a történetet: „Az elején a más tantárgyakat oktató katolikus tanárokat vontuk be, alapos továbbképzést szervezve próbáltuk őket felkészíteni, bevonni a hitoktatásba. Az akkori idősebb generáció nemsokára nyugdíjba vonult, fiatalítani kellett. Azokra számítottunk hát, akik a levelező tagozatos képzést végezték. Ám akinek nem volt tanári diplomája, annak az intézmény akkreditációja hiányában mi nem tudtunk diplomát biztosítani.” 1995-ben elszaladt az utolsó lehetősége is annak, hogy államilag elismertté válhasson az intézmény: nem tudta ugyanis biztosítani a törvényben előírt tudományos színvonalat, nem rendelkezett megfelelő létszámú képzett tanári karral. A kommunista években ugyanis a teológiai képzés megtűrt volt csupán, álmodni sem lehetett teológiai doktorátusról, néhány tehetséges papnövendék is csak igen nagy nehézségek árán juthatott ki külföldre tanulni.
Az újabb fordulópont 1996-ban érkezett el: miután világossá vált, hogy nem akkreditáltatható a levelező tagozat, más irányba kellett lépni. Holló László, a kolozsvári kar tanára így vélekedik: „Az európai trenddel szemben Románia egyetemein épp az utóbbi 15–20 évben alakult több tíz teológia kar. Nyilván ezt Kelet-Közép-Európa legvallásosabb országában sem a teológia tudományának reneszánsza magyarázza, sokkal inkább egy tényleges helyzetből adódó gyakorlati kényszer. Egyfelől az 1989–90-es változások előtt az államvezetés a teológiák és a felvehető jelöltek számát minimálisra csökkentette, másfelől 1990 után az iskolai hitoktatás elindítása szükségessé tette a hitoktatóképzés megszervezését.” Összegzésképpen: a római katolikus teológia kar fennállásának első tíz éve (1996–2006) alatt 470-en – 311 lány és 159 fiú – felvételiztek sikerrel, közülük 2000 és 2009 között 338-an be is fejezték a tanulmányaikat.
Két kő között
A nappali képzés indítása nem tette zárójelbe a még rendezetlen levelezős kérdést. A tanügyi törvény lehetőséget nyújtott arra, hogy egy akkreditált intézményben különbözeti vizsgák révén érvényes licenciátust lehessen szerezni. Az immár működő saját karon 1997-ben szervezték meg a különbözeti vizsgákat: háromszáznál többen jelentkeztek, többnyire sikerrel vették az akadályt, érvényes tanári diplomát szereztek. Akadt azonban egy kis szépséghibája a rendezési folyamatnak. „Talán senki nem élte át, amit én: miközben a levelezősök szelekciós vizsgáit szerveztem, a nappalis növendékeim támadtak, hogy velük mi lesz, nem lesz így vallástanári hely számukra. Két kő között őrlődtem!” – fogalmazta meg a probléma lényegét Marton József, a megalakult kolozsvári kar dékánja, az egykori levelezőtagozat vezetője.
A nappali tagozatot végzők számára a kettős képzés kínált megoldást. Közülük sokan a másodszakkal helyezkedtek el, majd idővel a teológiai diplomának is hasznát vették, akár úgy, hogy időközben felszabadult a katedra, akár úgy, hogy néhány órában hittant is taníthatnak kiegészítésképpen.
A Sepsiszentgyörgyön élő Pénzes Lóránd így beszél a lehetőségekről: „Nagy kihívásnak tartom, hogy igyekezzem minőségi órákat tartani, hogy felkeltsem a diákok érdeklődését egyházunk tanítása iránt, hogy provokáljam őket egészséges keresztény értékrend kialakítására. Egy emberi számítás szerint eredményes óra után sokszor hálát adok Istennek, hogy eszköze lehettem, és ilyenkor azt érzem, ez az, amit érdemes, amit akartam csinálni. Már öt éve élem meg a munkahely kérdésének bizonytalanságát, az is megfordult többször a fejemben, hogy pályát váltok, mivel családosként azért előre kell tervezni. A szüleim segítsége nélkül valószínűleg néhány évet vendégmunkásként külföldön dolgoztam volna, hogy sikerüljön elindulni az életben. A pedagógusi fizetés a mindennapi kiadásainkat úgy, ahogy fedezi, feleségem gyereknevelési szabadságon van második fiunkkal, az egyházi segítség a plébániai közösségünkhöz való tartozásban nyilvánul meg, anyagi segítség nincs. Én a szerencsésebbek közé tartozom, de úgy érzem, egyházmegyénk nem képes eléggé segíteni a teológiát végzett értelmiségieken, sokuk még néhány év múltán is az útkeresésnél tart.”
Jövő és megbecsülés
Csiszár Klára az egyetem elvégzése után a szatmári püspökségen ifjúsági referensként dolgozott. „Néha éreztem megbecsülést, néha kevésbé. Motivációra, elismerésre mindenkinek szüksége van, tükör ez, amiben látod magad, ugyanakkor erőt is adhat a további munkához. A megbecsülés és annak kifejezése tulajdonképpen a motiválás egyik formája. A püspökségen szabad volt dolgozni, nem akadályozott senki, minden körülmény adott volt hozzá, ez a fajta motiváció azonban nem volt annyira magától értetődő. Inkább az volt a közhangulatban, hogy ezért a munkáért nem illik különösebb dicséretet, köszönetet várni. Persze volt rá példa, hogy azt éreztük, becsülik a munkánkat, de ennek kifejezése soha sem egyénileg történt, inkább kollektíve lehetett megtapasztalni. Voltak abszolút ellenpéldák is, cinikus megjegyzések, de ezeket a nehézségeket nem tekintettük igazi problémának, hiszen nem érintették gyökeresen munkánk célját. Örültünk a fiatalok fejlődésének, lelkesedésének, ez jelentette inkább a megbecsülést” – fogalmazott a ma már Bécsben habilitációs dolgozatát író Csiszár Klára.
Az 1996 óta végző világi teológusgenerációkról Marton József úgy tartja, hogy megállják a helyüket. „A plébános és a hitoktató együttműködése elengedhetetlen, ma már komoly együttműködés alakult ki. Amikor első fokozati vizsgákra kiszállunk, a plébánosok szeretettel fogadnak, támogatnak. Amikor az iskolába eljönnek velünk és látják, hogyan végzik ott a dolgukat a hitoktatók, örömmel könyvelik el, hogy ez komoly segítség a számukra is. A hasonló fokozati vizsgákon sokszor más emberrel találkozunk, mint aki itt, Kolozsváron végzett: az öt-hat-tíz éve még szerényen vizsgázó, majdnem síró kislányka ma brillírozik a katedrán! Büszkék lehetünk a hitoktatóinkra.”
Bodó Márta
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Arányosságot a kulturális-tudományos intézményekben! – Ülésezett a KAT elnöksége
Kedden, június 4-én Kolozsváron ülésezett az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának (KAT) elnöksége. A testület megvitatta az RMDSZ XI, csíkszeredai kongresszusán elfogadott dokumentumokat, a program és alapszabályzat módosítását. Megállapította, hogy a kongresszus döntései javítják a kulturális autonómia kiépítésének feltételeit.
A KAT elnöksége meghatározta a következő időszak cselekvési prioritásait. Ennek értelmében elkezdi a parlamentben elakadt kisebbségi törvény kulturális autonómia fejezetének aktualizálását, kidolgozza az egyes területek ágazati stratégiáit, ugyanakkor olyan konkrét, mindennapok gondjaira választ adó lépéseket tervez, amelyek a jelenlegi jogszabályi feltételek között is előrelépést jelentenek.
„Az építkezés érdekében talán újra kell gondolnunk az eddigi elképzeléseink egyes elemeit” – mondotta Székely István főtitkárhelyettes, a KAT elnöke. „A kilencvenes évek elején a kulturális autonómiát a civil társadalom irányából kívántuk felépíteni. Azt gondoltuk, ők fogják átvenni azokat az állami jogosítványokat, amelyek nemzeti identitásunk megőrzése, kultúránk fejlődése szempontjából meghatározóak. A civil társadalom ilyen mérvű feladatvállalása azonban Európa keleti felében sehol sem történt meg, a rendszerváltás egyik nagy adóssága továbbra is az államtalanítás, az autonóm világok térnyerése.”
A kilencvenes évek elején megfogalmazott elképzelések azonban nem számoltak a települési önkormányzatokkal, feladatvállalásuk növekvő mértékével. Most már egyértelmű, hogy tervezhető jövőt elsősorban az önkormányzatokra lehet alapozni, elkötelezettségükre, munkabírásukra. Itt vagyunk erősek, politikai széljárástól függetlenül.
A kulturális autonómia felépítése érdekében a realitásokból kell kiindulnunk. A székelyföldi önkormányzati intézményeket lehet magyar intézményekként működtetni, erre kell alapoznunk.
Az interetnikus környezet önkormányzati és állami fenntartású kulturális és tudományos intézményeiben etnikai arányunknak megfelelően kell jelen lennünk. Ez egyszerre vonatkozik az adott intézmény programstruktúrájára, költségvetésére, valamint főállású munkatársi körére. Ennek érdekében felmérjük, hogy az említett intézményekben jelenleg milyen ez az arány, és ott, ahol szükséges, kiemelt célként kezeljük a megfelelő struktúra kialakítását. Ennek elérése kiemelt feladat kell legyen az önkormányzati képviselet és a politika számára.
Interetnikus környezetben, valamint az önkormányzati háttér nélküli szórványban tovább kell erősítenünk a kulturális feladatokat vállaló civil szervezeteket. Olyan értékek hordozói ők, akik az eddigiekhez képest nagyobb odafigyelést, együttgondolkodást, támogatást érdemelnek.
A kulturális autonómia irányába történő előrelépést – a jelen feltételei között – e három elem, a székelyföldi, magyarként működtetett kulturális intézmények, az interetnikus környezet többségi intézményeinek magyar programjai, valamint a civil szervezetek intézményeinek szerződéses viszonyán alapuló, programszintű együttműködése jelenthet. Az együttműködés kialakításának koordinálását pedig a Kulturális Autonómia Tanácsában képzeljük el.
Erdély.ma

A néprajz szellemi régészkedés (Dr. Balázs Lajos indulása)
Jeles vendégelőadója volt nemrég a Székely Akadémiának Sepsiszentgyörgyön: az emberi sorsfordulatok szimbolikus rítusairól tartott előadást a székely és magyar néprajz évtizedek óta talán legeredményesebb kutatója, dr. Balázs Lajos nyugalmazott egyetemi tanár. A nagy sikerű kötetek íróját ez alkalomból kértük fel kis beszélgetésre személyes sorsáról, hogy emberi arcát, példáját is közelebb hozhassuk az olvasóhoz.
De előbb hadd idézzük, amit vállalt hivatásáról maga fogalmazott meg: „A tanári mesterség medréből ágazott ki és terebélyesedett néprajzkutatói szenvedélyem, illetve kötelességtudatom a magyarságtudomány művelésének, gyarapításának szolgálatában. A tanári pálya és egyéb elkötelezettségemmel párhuzamosan mintegy negyven esztendőt szenteltem az emberi élet sorsfordulóinak kutatására. Külön-külön monográfiát írtam egy általam tudatosan és körültekintően kiválasztott karakteres és reprezentatív székely falu, Csíkszentdomokos születési, házassági, elmúlással és halállal kapcsolatos szokásvilágáról, majd 800 oldalas könyvben foglaltam össze nemi kultúráját és erkölcsét. Több mint száz tanulmányt közöltem a fenti tárgykörök részkérdéseiről, melyekben elmélyítettem szokáskultúránk, szimbolisztikánk, rítusaink egészen ritka eseteit. Kutatásaim és tanulmányaim alapján vallom, hogy a székelység már a honfoglalás előtt rendelkezett összeálló, kiforrott beavató rítusrendszerrel, ami megóvta a szétzülléstől, és aminek köszönhetően részt vehetett a magyar nép legnagyobb vállalkozásában, a honfoglalásban.” A honfoglalás és honteremtés mint népünk kultúrájának próbája és bizonyítéka – íme az érdekes nézőpont, mely élénk figyelmet ébresztett előadása iránt is. Kérdéseink emberi indulására, választásai mozgatórugóira vonatkoztak, és ama szemléletbeli váltásra, melyben az alkotó erdélyi magyar értelmiség mintegy megerősítette, újrakötötte szövetségét népével a hatvanas-hetvenes években, a diktatúra begorombulása idején. Gondoljunk Sütő András nagy sikerű könyvére és annak jelképpé vált címére: Anyám könnyű álmot ígér. Igazi meglepetés, hogy első szakmai impulzusát kitől kapta a román szakos egyetemi hallgató Bukarestben.
Nálatok ez hogyan jelentkezik?
– Nem a megcsontosodott formula kedvéért mondom, de valóban egy román ember fordított a kutatás felé. És ez Mihai Pop (1907–2000) professzor, folklorista és antropológus volt, akinél doktoráltam is később a bukaresti egyetemen. Mai értelemben vett európai ember volt, máramarosi román nemesek, görög katolikus papok leszármazottja különben, aki magyarul, csehül és németül anyanyelvi szinten beszélt, s abszolút nyitottságot tanúsított minden nációval és kultúrával szemben. Egyetemi tanulmányai egy részét Prágában, Bonnban, Varsóban végezte, Dimitrie Gustinak is volt munkatársa. Nem hiszem, hogy ő tudatosan vezetett rá a kutatásra, egyszerűen tudományos kíváncsiságból azt kérdezte tőlem a vizsgán: az a bizonyos néprajzi szokás nálunk miként jelentkezik. „La voi asta cum e?” És én nem tudtam. Úgy éreztem, akaratlanul, de rám pirított. Nagyon elszégyelltem magam… Nos, engem már korábban foglalkoztatott, hogyan emelkedett fel az ember az állatvilágból, miként jutott el a közösségi szerveződés szintjére. Ebben a család és az egyén életében óriási szerepet játszott, hogy a három sorsfordulóhoz, a születéshez, a családalapításhoz és a halálhoz, temetéshez valamilyen módon viszonyulni kellett. Ennek törvényszerűen ki kellett alakuljon fokozatosan a kultúrája. Amúgy mindhárom esemény biológiai entitás, de egyben fantasztikus kultúrageneráló tényező is. Mert az embernek biztosítania kellett az emberi nagyságot mint méltóságot – pontosan e három eseményen keresztül. Nem akarom feltétlenül a vallásra terelni a témát, de azt mondom: Isten megteremtette az embert, de egy befejezetlen teremtményt hagyott itt, meggyúrta agyagból, lelket lehelt bele, de a további teremtés és alkotás az emberre maradt. Saját magának kellett kialakítania gondolkodását, a ráfigyelést arra, ami szép, és hogy ő is olyan szeretne lenni. Nos, én attól kezdve a magyar folklórt a románnal párhuzamosan kezdtem tanulmányozni. Belépőt szereztem a folklórintézet könyvtárába, ahol hatalmas magyar anyag volt: Bartók, Kodály nagy kötetei. Az Akadémiai Könyvtárban szintén rengeteg magyar anyagot találtam. Az öregúr elvitt Bukarest környékére gyűjteni, és nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy ne kérdezzen rám: ez magyarul hogy van? Annyira ment a kapcsolatunk, hogy amikor Ortutay Gyula néprajztudós, a budapesti egyetem rektora Bukarestbe látogatott, és előadást tartott a bölcsészkaron, behívott a tanszékre, és bemutatott Ortutaynak. Gondolom, büszkélkedni akart azzal, hogy magyar tanítványa is van. Ortutay szemináriumán különben én tolmácsoltam, és elég jól ment, akkorra ismertem már a magyar szakterminológiát is. Mit ad Isten, Ortutayval utána ugyan nem találkoztam, a műveit olvastam persze, de amikor első könyvem megjelent, Ortutay-emlékérmet kaptam Magyarországon, amiből kettő van Erdélyben, a másik a Faragó Józsefé.
Népszolgálat – A helyzet úgy hozta, hogy egyik vakációban a Kászonokba hívtak lakodalomra. Különben gyermekkorom Szentmártonban, Csíkszeredában telt. A Kászonok Csíkszentdomokoshoz hasonlít. Akkor döbbentem rá: a lakodalom színjátékszerű szokás. Akkor még ez ragadott meg, a további finomságokat később fedeztem fel. Mint színjátékra, mint dramaturgiai alkotásra figyeltem fel rá, s attól kezdve nagyon érdekelt. Fiatal voltam, valószínűleg a korom is közrejátszott. Annyira érdekelt a népi kultúra, hogy eljutottam oda: amikor ötödéves koromban megkeresett többek között engem is a Viaţa studenţească újságírója, és szándékaim felől kérdezett (ez 1965-ben történt), én azt feleltem: tanítani akarok, mégpedig a Székelyföldön. Mert én onnan vétettem, azt a népet akarom szolgálni, amelyből vétettem. Olvastam már Sütő András egyik-másik könyvét, Gárdonyi Géza A lámpás című műve hatott rám, Bródy A tanítónője mélyen megérintett. Később kis ravaszsággal úgy alakítottam a pályámat, hogy mindenütt szolgáljak is. Ahova helyeztek – tanár és iskolaigazgató voltam egy-egy évig Balánbányán és Szentsimonban, kulturális felügyelő a megyésítéskor megalakult művelődési bizottságnál, utána pionírtanácsi vezető –, mindenütt arra törekedtem, hogy megvalósítsam hitvallásomat, népemet szolgálhassam. Kezdeményeztem magunkért, titokban, csendben, ha másként nem lehetett. Hogy nem jelentettek fel? Ez számomra ma is nagy titok. Persze, intézményvezető voltam, de nem túl magas polcon. Megfigyelők mindenütt voltak. Amíg a kultúrbizottsághoz nem kerültem, nem volt lehetőségem terepre járni. Na, a megyét fel kell osztani! Jelentse be mindenki az óhaját. Gondolkodás nélkül rávágtam: Felcsík! Nem mertem megnevezni Szentdomokost, Madéfalvára, Dánfalvára, Karcfalvára kellett mennem, reggel elsőnek ott voltam, hamar elvégeztem a munkámat, és megálltam Szentdomokoson gyűjteni. Magnóval. A gyűjtést 1972-ben kezdtem el. Az öregek, Faragóék még publikáltak, a korábban összegyűjtött anyagaikat dolgozták fel, de a kutatást már nem nézték jó szemmel. Úgy gondoltam: nem muszáj tudniuk, mit teszek. Domokoson már megvolt az adatközlőim jelentős része, s az egyik hozta a másikat. Igen ám, de irányelv volt, hogy nem maradhat az ember sokáig egy helyen, mert megszokja. Átirányítottak Gyergyóba, menet vagy jövet megálltam Domokoson. Eltelt három esztendő, s elfelejtették, hogy Felcsíkon már voltam, megint oda kerültem.
Kiadványok – Első könyvem 1994-ben jelent meg, addig sokat közöltem, tanulmányokat a Művelődésben, a TETT-ben és a Népismereti Dolgozatokban. Emlékszem, a „lakodalmi perec” első ízben és változatban 1976-ban abban jelent meg. Ezeket számon tartották Magyarországon, annyira, hogy amikor 1990-ben kaptam egy levelezőlapot Gunda Béla professzortól Debrecenből, hogy vegyek részt a világkongresszuson, megkérdeztem: honnan ismer? Hát olvasta az írásomat. Ezek hitemben megerősítettek. Vagy Hoppál Mihály, a Folklórintézet igazgatója üzent, hogy küldeném el a könyveimet, s megírtam neki, Szilágy megyébe eljuttattam, hozassa el, ha tudja. Nos, ő pünkösdkor ott járt, és került egyet a könyveim kedvéért, tegnapelőtt azt írta: „a nagyobbikat nem tudtam letenni a kezemből”. Az Amikor az ember nincs es ezen a világon címűről van szó. (Lapunk sorozatot közölt a belőle vett szemelvényekből – szerk. megj.)
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több százan segítkeznek a gátakon az elszakított területekről
Erdélyből négy, a Kárpátaljáról egy busz érkezett Magyarországra, a legkritikusabb helyzetben lévő településekre.
Két busz indult Csíkszeredából, egy pedig Máramarosból – Szatmárról és Érmellékről gyűjtötte össze az önkénteseket. Nagyváradon éjjel fél 3-kor a Partiumi Keresztény Egyetem előtt gyülekeztek. Az egyik csapat azt vállalta, hogy 48 órán át segít majd az áradó Duna mentén, a gátakon. „Most megmutatjuk, mi a nemzeti összetartozás a határon túlról” – mondta a csapat egyik tagja.
Dunabogdányban száz erdélyi magyar szivattyúzta a vizet és hordta a homokzsákokat. „Ma jöttünk mi, és holnapig maradunk, még az éjszaka is dolgozunk, ha szükséges” – mondta egyikük. A külhoni magyarokat az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mozgósította. „Június negyedike most volt néhány napja, számomra ez még tetézi azt, hogy itt kell lennünk, hiszen a nemzeti összetartozás mi másban mutatkozna meg jobban, mint abban, hogy segítjük egymást, mikor bajban vagyunk” – mondta Nagy József Barna szervező, az Erdélyi Magyar Néppárt régióelnöke.
Esztergomba Székelyföldről jött segíteni egy százfős csapat, Tahitótfaluban kárpátaljai magyarok segédkeztek. Az önkénteseket a Kárpátaljai Református Egyház toborozta.
MTI
Erdély.ma

Németh Géza-emlékhely létesült Gyimesbükkön
Bővült a Deáky Panzió köré létesített történelmi emlékpark Gyimesbükkön. Az erdélyieket és a moldvai csángókat felpártoló református lelkész születésének 80. évfordulóján Németh Géza-emlékhelyet létesítettek az ezeréves határ közelében.
Németh Géza budapesti református lelkész volt, aki a nyolcvanas években kiállt az erdélyi menekültek mellett, megsegítésükre szervezte meg Budapesten az Erdélyi Gyülekezetet és a karitatív jellegű Reménység Szigete nevet viselő intézményrendszert. Németh Zsoltnak, a magyar külügyminisztérium államtitkárának édesapja sokszor járt Erdélyben, a Gyimesekben és a moldvai csángó falvakban.
A csíkszeredai pedagógusok egy csoportja Németh Géza 1995-ben bekövetkezett halála után – hálájuk jeléül – megalakította a Németh Géza Egyesületet. A Csikós Klára által vezetett egyesület 2003 óta évente kiosztja a Németh Géza Emlékdíjat, idén pedig emlékpadot, emlékhelyet létesített.
Deáky András gyimesbükki nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, a Bákó megyéhez csatolt település magyar nyelvű oktatását újraindító, a település számára minden téren maradandót alkotó, sikeres vállalkozó köszöntötte az emlékhelyavatóra egybegyűlt erdélyi, moldvai és anyaországi vendégeket, hangsúlyozva, hogy Németh Géza az 1980-as években sok erdélyi embernek adta vissza a hitet és a reményt.
Kisgyörgy Borbála az gyesület nevében ismertette röviden Németh Géza életpályáját, majd felolvasta Németh Géza A fehérvárcsurgói birkalegelőn című versét. Ennek egyik szakasza került fel az emlékpadra: "De annak, akit nyírnak / annak bőrébe valahogy/ mindig belebújok"/.
Csikós Klára, az egyesület elnöke Németh Gézával kapcsolatos személyes élményeit elevenítette fel, ökumeniai nyitottságáról, munkásságáról, meghurcolásáról, illetve lelkészi és irodalmi és tevékenységéről beszélt. Megtudtuk, hogy Németh Géza elsőként foglalkozott Magyarországon kábítószeres fiatalok lelki gondozásával, börtönmisszióval, menekült magyarok felkarolásával, ifjúsági vezetők képzésével.
A csíkszeredai Magyar Főkonzulátus nevében Szarka Gábor konzul köszöntötte az ünneplőket, majd felolvasta a Németh-család üzenetét. A levélben Németh Géza három fia, ifj. Géza, Zsolt és Áron az édesapjuktól kapott értékeket osztottak meg, emlékeztek arra a lelkészre, aki szinte mindvégig üldözött volt, de mégis részt vett a társadalom gondjainak megoldásában.
Az emlékhelyet Salamon József gyimesbükki plébános áldotta meg, mondott imát előtte, majd a padra leülve elmondta: „A padon ülve el tudunk gondolkodni a világ dolgain, születhetnek filozófiai gondolatok, de nagyon fontos, hogy a padra, embertársunk mellé leülve el tudunk beszélgetni, meg tudjuk beszélni fontos dolgainkat.”
A moldvai csángók legismertebb népdalénekese, a pusztinai Nyisztor Ilona, illetve Antal Tibor gyimesfelsőloki zenetanár szép népdalokat adott elő, majd a jelenlévők elénekelték a székely, a magyar és a csángó himnuszt. Ezt követően koszorúzásra került sor, többek között Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő nevében, Sógor Csaba koszorúját Lukács Borbála, a csíkszeredai Nagy Imre iskola tanárnője helyezte el. A gyimesi Németh Géza-emlékünnepség egy hársfa-, illetve két gesztenyefa-csemete elültetésével, illetve kerekasztal-megbeszéléssel zárult.
Dobos László
szekelyhon.ro

Több mint kétszázan ballagtak a Sapientián
Bocskai-díj Németh Zsoltnak
Szombaton Marosvásárhelyen tartotta központi évzáróját a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a marosvásárhelyi karon hét szakról 230 végzős hallgató vett búcsút az egyetemtől. A koronkai campusban tartott ünnepség díszvendége Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára volt, akit az egyetem alapításában és fejlesztésében nyújtott kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Bocskai István- díjjal tüntettek ki.
Mesterképzést szervezhet az egyetem
Dr. Dávid László, a felsőoktatási intézmény rektora a marosvásárhelyi ballagáson jelentette be, hogy az egyetem egy hete megszerezte a mesteri képzések indításához szükséges jóváhagyást. Hozzátette, reményei szerint a már jóváhagyott három szak mellett még ebben a hónapban további öt szak esetében szerzik meg a képzés elindításának a jogát – közölte a jó hírt a rektor, amit a hallgatók vastapssal fogadtak. Dr. Dávid László hangsúlyozta, a tizenhárom évvel ezelőtti vállalásnak, hogy létrehozzák és úgy töltik meg tartalommal ezt az egyetemet, hogy az versenyképes legyen a már hagyománnyal rendelkező felsőoktatási intézmények sorában, eleget tettek. – Azt hiszem, bebizonyítottuk, hogy megérte, végre teljes értékű egyetem lett a Sapientia, amelynek legfőbb érdeme, hogy alkot, értéket teremt és közösséget épít – fogalmazott a rektor, majd a végzősökhöz szólva, arra intette őket: bármit tesznek majd az életben, az nyomot fog hagyni, ehhez igazodva éljék az életüket. Szilágyi Pál, a Sapientia Alapítvány elnöke, valamint dr. Tonk Márton, a kolozsvári természettudományi és művészeti kar dékánja Németh Zsoltnak az egyetem alapításában szerzett érdemeit hangsúlyozták.
Győztünk!
Németh Zsolt azután szólalt fel az ünnepségen, hogy átvette dr. Dávid Lászlótól a Bocskai István-díjat, amellyel az egyetem alapításában és fejlesztésében betöltött szerepéért tüntette ki a Sapientia szenátusa. – Közel 12 évvel ezelőtt, amikor a Sapientia működési engedélyét megszereztük, Csíkszeredában találkoztunk, és akkor azzal kezdtem a beszédemet, hogy: Győztünk! A működési engedély megszerzése óriási győzelem volt számunkra, mert nagy ellenállással szemben kellett megalapítani az egyetemet, majd nyolc éven át ellenállásokba ütközve életben tartani. Voltak, akik kishitűségből azt mondták, törődjünk bele, hogy a román állam nem osztott ilyen lapot a romániai magyar közösségnek, mi viszont többre tartottuk a célt, és az idő minket igazolt. Ma is vannak kishitűek, akik 12 év sikeres működés után sem hiszik el, hogy az egyetem életben maradhat. Vannak, akik úgy vélik, a magyar kormány máshonnan vonja el a támogatást, amit az erdélyi magyar egyetemnek juttat. De ez nem támogatás, hanem befektetés a magyar nemzet, Románia és az egész Közép-Európa jövőjébe. Az önálló magyar intézmények lehetőséget teremtenek arra, hogy a magyarok otthon érezzék magukat a szülőföldjükön. Az önálló magyar oktatási intézmények a saját világát a saját szülőföldjén megszervezni képes magyar jövő bölcsői. Akik ellenzik az önálló magyar felsőoktatási intézményeket, sokan azért teszik, mert azt akarják, hogy a magyarságnak ne legyen ilyen jövője – fogalmazott az államtitkár, utalva egyben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozatának létrehozása útjába gördített akadályokra is. Hozzátette, a kulturális együttélésről szóló európai viták során vannak, akik az intézményeken belüli multikultu-ralitásért szállnak síkra. A magyar kormány viszont azokkal ért egyet, akik azt mondják, nem az intézményeknek kell multikulturálisaknak lenniük, hanem a társadalomnak. Ehhez pedig önálló szellemi műhelyekre, önálló intézményekre, önálló iskolákra van szükség az óvodától a felsőoktatásig. – Ezt nevezzük autonómiának – jelentette ki Németh Zsolt, majd az aggasztó népszámlálási adatok kapcsán, miszerint egyes térségekben a magyarság száma egyre csökken, hozzátette: – Nem tűzhetünk ki magunk elé kisebb célt, mint hogy megmaradjunk – zárta beszédét a politikus.
A ballagási ünnepségen jelen lévő dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere pár szóval magyarul köszöntötte a végzősöket, majd a Sapientiának a város életében betöltött fontos szerepéről szólt, kiemelve, hogy a felsőoktatási intézmény mindig is támogatta a város nagyméretű projektjeit. Dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar dékánja arra biztatta a hallgatókat, ne feledjék, a hittel és értelmes célért végzett munkának mindig meglesz a gyümölcse. – Legyenek értelmes céljaitok, de a pénzszerzés még önmagában nem az. Kövessétek lelkiismeretetek hangját, és nem fogtok eltévedni, ne menjetek el a jelenségek mellett anélkül, hogy magyarázatot keresnétek azokra – hangzott a dékán útravalója. Ezt követően dr. Imre Attila, dr. Forgó Zoltán, dr. Kovács Lóránt, dr. Kátai Zoltán és dr. Márton László, az egyes tanszékek vezetői búcsúztak diákjaiktól, majd Lukács Andor, a hallgatói önkormányzat elnökének szavait követően az egyházak képviselői Isten áldását kérték az egyetemet elhagyókra.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Dicséretes munkát végzett a székely csoport
Kétnapos, több helyszínre kiterjedő megfeszített árvízvédelmi munka után vasárnap este indulnak vissza Esztergomból az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt mozgósította székelyföldi önkéntesek.
A székelyföldi és belső-erdélyi csoport a péntek éjféli indulás után szombaton kora délután érkezett meg Esztergom belvárosába, ahol a Mária Valéria híd közelében azonnal a védművek homokzsákokkal való megerősítésébe kezdtek. A rendkívül magas vízállás miatt a csapatot később a Csenkei-hídhoz irányították át, vasárnapra virradóra pedig a szakemberek felügyelete mellett több önkéntes is őrjáratot teljesített, figyelve, nehogy átszakadjon a gát – ekkor érte el ugyanis a Duna az eddig mért legmagasabb, 816 centiméteres szintet.
A vasárnap 14 órai jelentés szerint Esztergomnál a vízszint stagnál, sőt, apadás várható. Csibi Zoltán önkéntes koordinátor a késő délutáni órákban arról tájékoztatott, néhány, autókkal érkezett székelyföldi csoport már visszaindult, a csíkszeredai buszok önkéntesei pedig hétfő reggel nyolc óra körül érkeznek haza. „A magyar hatóságoktól függ, hogy igénylik-e majd a további segítségünket, mi készen állunk újabb buszokat indítani” – közölte Csibi. A székely segítőket – akik katonák, tűzoltók, rendőrök és diákok mellé csatlakoztak – egyébként nagy örömmel fogadta az esztergomi közösség, hazatérésük előtt ismételten megköszönték a dicséretes munkájukat. Akárcsak a partiumi önkéntesekét a dunabogdányiak, ahol közös erővel homokzsákokból mintegy négy kilométer hosszúságú, kétsoros védvonal épült ki.
Pinti Attila
szekelyhon.ro

Székely segítség Magyarországnak
Húszfős háromszéki és három brassói csapat utazott Magyarországra segíteni az árvízvédelemben, az itteni önkénteseket a Minta, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezete toborozta.
Kolcza István, a Minta háromszéki elnöke péntek délben kapta a felkérést, éjfélig kellett embereket toboroznia, akkor indultak ugyanis a buszok Csíkszeredából. A húszfős csapat egy részét Dunabogdányba irányították – ott vízszivárgás miatt megerősítésre szorult a gát –, néhányukat Eszetergomba küldték, ahol igen magasan tetőzött a Duna, és szintén fokozott védekezés kellett, s voltak néhányan, akik pontosan nem is tudták, hol segédkeznek majd. A székelyföldi csapat egy nappal meghosszabbította az anyaországi segítségnyújtást, az eredeti tervek szerint vasárnap jöttek volna haza, de végül csak tegnap délelőtt indultak útnak. Csíkszeredából két autóbusszal utaztak Magyarországra az EMNP és a Minta által beszervezett székelyföldi önkéntesek.
(-kas)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csíkban ezren vizsgáznak
Elkezdődött június 10-én, hétfőn az idei érettségi román nyelvi készségfelmérő vizsgája. Ez a vizsga szerdáig tart, amikor az anyanyelvi készségfelmérő veszi kezdetét.
Csíkszeredában, Balánbányán, Gyimesközéplokon, Csíkszentmártonban és Csíkdánfalván 1250 diák iratkozott be az idei érettségire, közülük 216 diák végzett román tannyelvű tanintézetben. Csíkszeredában 1007-en iratkoztak érettségire a középiskolákban, közülük 168-an jártak román tannyelvű iskolába.
Az első vizsganapon Hodgyai László tanfelügyelő szerint nem adódtak problémák. „Semmi gondot nem jeleztek az iskolák” – közölte a tanfelügyelő. „Rendben beindult a vizsgáztatás reggel kilenc órakor” – mondta Borbély Botond is, a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola igazgatója. Közölte, ez a vizsga is kamerák előtt zajlik, a termekben ezzel az eszközzel is felügyelik a vizsgák folyamatát.
A készségfelmérő vizsgák június 28-án érnek véget, az írásbelik pedig július 1-jén kezdődnek el. A négy írásbeli után július 8-án teszik közzé az eredményeket.
Hargita megyében tavaly a diákok mintegy negyven százaléka érettségizett sikeresen.
R. Kiss Edit
szekelyhon.ro

Kiengedték Borboly Csabát – Csíkszeredából
Szerdán délután Csíkszereda nyugati kijáratánál sajtótájékoztató keretében hozta nyilvánosságra Hargita megye elnöke, hogy a Korrupció- ellenes Ügyészség saját hatáskörében úgy döntött, hogy a korábban kiszabott lakhelyelhagyási tilalmat az ország elhagyásának tilalmára változtatja Borboly Csaba számára.
Az Erdély.ma megtudta, a tilalom a mai dátumtól 30 napra szól, de az elnök bízik az ügyészség hatékony munkájában, és ennél hamarabb fogja lezárni a dossziét, majd továbbítani azt a bíróságnak. Ebben az esetben már a bíróság hatáskörébe fog tartozni ezen tilalom szükségességének elbírálása. Az ügyészségi közlés ugyanakkor arról is rendelkezik, hogy az elnök a hivatali feladatkörét ugyancsak mától 30 napon át nem gyakorolhatja, amely tilalom egyébként a szabadlábra helyezése óta van érvényben.
Kovács Csaba P.
Erdély.ma

Magyar ügyekben büntetett a romániai diszkriminációellenes hatóság
Három magyar vonatkozású ügyben döntött, kettőben pénzbírságot rótt ki szerdai ülésén a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) – tájékoztatta az MTI-t Asztalos Csaba, a testület elnöke.
A tanács 600 lejes pénzbírságot rótt ki Dan Gavrilescu szatmárnémeti labdarúgóra, amiért egy közösségi portálon a magyarok elgázosításával fenyegetőzött.
Ugyancsak 600 lejes pénzbírságot szabott ki a hatóság a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskolára, mivel a román és magyar tagozattal működő tanintézményben a korábbi felszólítás ellenére sem pótolták a hiányzó magyar feliratokat.
A CNCD diszkriminációnak minősítette Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester azon kijelentését, hogy „Csíkszeredában a magyar nyelv ismerete nem diszkrimináció, hanem kötelező”, és figyelmeztetésben részesítette a városvezetőt.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)

CNCD: nem kötelező a magyar nyelv ismerete Csíkszeredában
Három magyar vonatkozású ügyben döntött, kettőben pénzbírságot rótt ki szerdai ülésén az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) - tájékoztatta az MTI-t Asztalos Csaba, a testület elnöke.
A tanács 600 lejes pénzbírságot rótt ki Dan Gavrilescu szatmárnémeti labdarúgóra, amiért egy közösségi portálon a magyarok elgázosításával fenyegetőzött. Április elején Gavrilescu a magyarokat gyalázó kommenteket írt be Dorel Coica szatmárnémeti polgármester Facebook-oldalára, egyebek közt azt, hogy "mindannyiatokat elgázosítanálak, és lágerbe küldenélek!" A harmadosztályú Olimpia FC futballistáját Kereskényi Gábor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője panaszolta be.
Ugyancsak 600 lejes pénzbírságot szabott ki a hatóság a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu általános iskolára, mivel a román és magyar tagozattal működő tanintézményben a korábbi felszólítás ellenére sem pótolták a hiányzó magyar feliratokat. A nyelvi jogok érvényesítését szorgalmazó Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) azt kifogásolta, hogy a magyar feliratok kiszorulása a nyilvános térből a magyar tanulókban kisebbrendűségi, a románokban pedig felsőbbrendűségi tudatot alakít ki.
A diszkriminációellenes hatóság emiatt 2011-ben figyelmeztetésben részesített négy marosvásárhelyi kétnyelvű tanintézményt, a mostani bírságot pedig azért rótta ki, mert a Liviu Rebreanu iskola továbbra sem gondoskodott a feliratok pótlásáról.
A CNCD diszkriminációnak minősítette Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester azon kijelentését, hogy "Csíkszeredában a magyar nyelv ismerete nem diszkrimináció, hanem kötelező", és figyelmeztetésben részesítette a városvezetőt. Ráduly Róbert a város főterén felvont nagyméretű székely zászló februári avatási ünnepségén fejtette ki álláspontját a magyar nyelvhasználatról.
Asztalos Csaba beszámolt arról, hogy ez utóbbi - véleménye szerint etnikai alapon meghozott - döntését a tanács 7-2-es szavazataránnyal fogadta el, és a testület elnökeként kisebbségben maradt felmentő álláspontjával.
A bírságok összegét firtató kérdésre a CNCD elnöke elmondta: a 600 lej a korábbi minimális bírság volt. Áprilistól már a legkisebb pénzbüntetés is ennek az ötszöröse, a felső határ, az egyének kárára történt hátrányos megkülönböztetésnél, 30 ezer lej, a csoportok diszkriminációjánál pedig 100 ezer lej. Ezeket az ügyeket azonban még a bírságok megemelése előtt kezdték vizsgálni - magyarázta Asztalos Csaba.
Maszol.ro

Ervin atya nem lett vitéz
Másodjára akarták csütörtökön, Szent Antal-napján vitézzé avatni P. Ferenc Ervin ferences szerzetest. Sikertelenül. A sajtónak azt mondta, nem akarja kacagtatni magát. A kilencvennégy esztendős szerzetes autójával érkezett, szemüveg nélkül olvasott a szentírásból, a szárhegyi hősökre emlékezett a volt politikai foglyok kérésére tartott szentmisén.
A politikai meghurcoltakért végeztettek szentmisét a volt politikai foglyok csütörtökön a szárhegyi plébániatemplomban. A szentmise után Ervin atya vitézzé avatására kellett volna sor kerüljön. A templombejárat melletti emlékműnél viszont a tervezetthez képest más történt. Boldog, akinek hite van
A György Balázs plébános és Ervin atya által koncelebrált szentmisét – amint a kilencvennégy éves ferences szerzetes elmondta – a hősök emlékének szentelték. Felajánlották a börtönben kínzottakért, akik visszaadták lelküket, de megtartották hitüket, az üldözöttekért és családtagjaikért, mindazokért, akiket a zsarnokság üldözött. „Boldog, akinek hite van, mert tudja, miért szenved. A hit megtart minden körülmények között. Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van” – mondta Ervin atya, mindenkit kérve, hirdessék az evangéliumot ott és úgy, ahogy lehet, mert szörnyű az erkölcsi válság, munkás kell, mert sok az aratnivaló.
György Balázs a tiszteletről és szeretetről szólt, mint mondta, tisztelni valakit annyit jelent, mint elfogadni a másikat úgy, ahogy van. A szeretet nem érzelem, tettekben valósul meg, úgy, ahogy a másiknak jó.
Hitünket nem vehetik el
A plébániatemplom bejárata mellett állított emlékműnél gyűltek össze a szentmise résztvevői, volt politikai foglyok, közeli ismerősök. Itt tartott beszédet Ervin atya, hangsúlyozva, aki elfelejti a múltat és nem akar emlékezni, nem érdemli meg a jövőt. Szárhegy két nagy eseményére emlékezett, emlékeztetett a ferences szerzetes.
„Hatvanöt esztendővel ezelőtt történt. Ott ültem a ferences templom kerítése melletti egyszerű vaskeresztnél Páter Lukács Manszvét lábainál. Szent Antal-napján ő prédikált a Hiszekegyről. Elmondta, mit kell hinnünk. Szép volt, akkor mindenki tudta a Hiszekegyet. Most ki tudja? Harmadnap Páter Lukács Manszvétot a fogdmegek elvitték. Akkor még kicsi legények voltak a későbbi proletárok, de már éreztették a karmukat. Mi történt vele? Nem tudtuk elképzelni, milyen gazemberséget követhetett el. Csíkszeredába mentem, egy ügyvédhez, hogy járjon utána. Az ügyvéd hajdan pap volt, otthagyta a papságot, családot alapított. Manszvét atya mentette ki a pápánál, eskette meg őket. A felkérésre csak ennyit mondott az ügyvéd: családom van, de vállalom.
Tizenkét szárhegyi egyháztanácsost béreltem fel, fizettem az útjukat, hogy tanúskodjanak, mi volt a prédikációban. Négy gazember jött Csomafalváról, azt állították, hogy Manszvét atya mocskolta a kommunizmust, az állam ellen beszélt. A szárhegyiek mind a tizenketten igazolták, hogy csak a Hiszekegyről beszélt. Ítéletet kellett hozni, de a törvényszéki elnök, akit elsőnek kijelöltek, el kellett menjen anyósa temetésére, a másodiknak hirtelen vakbélgyulladása lett, egy maradt, egy örmény elnök, aki teljesen jó szándékú volt. Elmondatta az atyával a prédikációt. Elmondhatta, mert Manszvét atya minden prédikációját leírta és megtanulta szóról szóra. Ellenőrizhették, mert a szekuritáté elkobozta a prédikációs füzetét. Két évre ítélték el. Amikor kikerült, deportációba vitték Esztelnekre. Meghalt. Márványtábla hirdeti az ő dicsőségét. Nem szabad feledni a múltat, mindenkinek meg kell bocsátani, de ne feledjünk, tanuljunk belőle.
Hatvannégy évvel ezelőtt Ambrus József volt itt a plébános. Tanította a gyermekeket hittanórán. Ketten mentek be hozzá. Egy fiatal apácanövendék veszélyt sejtve beszökött a haranglábakhoz, meghúzta a harangot. A nép összefutott: viszik el a papot! Mi lesz most?
Miért voltak ott az illető elvtársurak? Rá akarták venni Ambrus Józsefet, hogy fogadja el a fizetését. Hallottatok ilyent, hogy követelni kell, hogy valaki fogadja el a pénzt? Ezt csak akkor értjük meg, ha elmondom, hogy én 1949-ben, úrnapján a zetelakiakkal ott voltam Udvarhelyen a búcsún. Ott volt Márton Áron püspök is. Utolsó rendelkezéseit adta. Mellette ültem mint ünnepi szónok, és amikor búcsúzott, elmondta végrendeletét: egyetlen papnak sem szabad elfogadnia a fizetést, amit ad az állam. Aki elfogadja, az áruló, ki van közösítve. Így már érthető?
Ambrus József megkapta, de postán visszaküldte a pénzt. Ezért jött a két illető. Zúgott a nép, s jobbnak tartották az urak, hogy elszeleljenek. Csergő Vilmos jött haza a mezőről, látta, hogy a nép összegyűlt, s egy pasas fut. Öreg volt, egy pálca volt a kezében, azzal egyet ráütött az elvtársra. Ez még nem lett volna baj. A két személy elment, s mit jelentettek, mit nem, éjfélkor Brassóból egy hadsereg kiszállt Szárhegyre: forradalom van. A községházánál aludt az őr, bizonygatta, dehogy van forradalom. Reggelre már körül volt fogva a község, a fekete kocsival szedték össze a népet, százat, százötvenet 3-4 nap alatt. Ott volt Czimbalmas Lajos is. Tizenhat éves volt. Első nap agyonverték. Csergő Vilmost elvitték Szamosújvárra, ott verték agyon. Ez az emlékmű azokért készült, akik Istenért, népükért, földjükért bebörtönzést, vértanúságot vállaltak. Tisztelet, becsület és hála, aki ezt az emlékművet létrehozta. Ez meg kell maradjon. A múltra emlékeztet, fejet kell hajtanunk mindazok előtt, akik vállalták a hitükért a vértanúságot. Mindenünket elvehetik, de a hitünket nem. Egy veszteség érhet bennünket, egyetlenegy: ha lemondunk hitünkről. Azt soha!”
Ervin atya nem kért kitüntetést
„Valami másnak kellett volna itt történnie, de azt nem is említem. Az én életemben is olyasmik történnek, amik kicsit felzaklatnak, amelyek miatt a fejemben is valami maradt, de nem sok” – mondta mosolyogva a szerzetes, majd kitüntetéssel teli zakóját vetette le, és terítette rá a vértanúk emlékművére. „Én, alázatos szegény barát tele vagyok kitüntetéssel. Nem tudom, miért. Nem tettem sokat. Most annyit teszek, hogy ezt a kabátot a kitüntetéseimmel együtt a vértanúk síremlékére teszem, itt hagyom a plébániának. Ezt a kabátot soha többet fel nem veszem, soha többet a kitüntetéseket fel nem teszem” – fogadta meg. Isten, áldd meg a magyart – szólt a himnusz a taps után, és elmaradt a vitézzé avatás. Senkinek semmi köze
Az ünnepséget követően a sajtó képviselői kérdezték Ervin atyát az elismerés elfogadásának elmaradásáról, és arról, hogy hamarosan a csíksomlyói rendházba megy Szárhegyről.
– Vitézzé avatásra jöttünk. Miért maradt el?
– Tavaly kellett volna a budapesti fő plébániatemplomban engem a történelmi vitézi rend tábornagya vitézzé avasson. Igazoltam a gyergyószentmiklósi főorvossal, hogy kórházban vagyok. Hát két helyen nem lehettem, mint Szent Antal! Akkor elmaradt. Most pedig elmaradt azért, mert elvesztettem az elküldött kitüntetést. De lehetséges, hogy odaadtam az öcsémnek, hogy őrizze meg, mert az örökölhető. Hogy is gondolják, én kilencvennégy éves koromban kacagtassam magamat, hogy vitézzé avatnak? Na, nézzen oda az ember!
– Ervin atya búcsúzik Szárhegytől?
– Én nem búcsúzom sohasem. Szárhegyről kétszer elhajtottak. Egyszer Szabó Anti községi szolga, a néptanács elnöke. El kellett fussak, küldte a milicistákat, s én nem akartam időnap előtt börtönbe kerülni. Utána, börtön után Császár milicista őrmester hajtott el. Én innen többet el nem megyek. Nézzék, van egy lelki és egy testi távozás. Testi távozás például a halál, lelki, amikor az ember megveti valakinek a társaságát és eltávolodik tőle. Én Szárhegytől nem távolodom el. Azt hiszik, kényes kérdéseket tudnak nekem feltenni? Én már vén diplomata vagyok!
– Augusztustól Csíksomlyóra megy Ervin atya, erre vonatkozott a kérdés....
– Hiába kérdezne rá. Magának férje van-e? Mikor verekedett utoljára férjével? Lehet hazudni, mert senkinek semmi köze ahhoz, hogy mi történik a családban. Ahhoz, hogy én megyek-e Csíksomlyóra, senkinek semmi köze.
Balázs Katalin
szekelyhon.ro

Ballagás megszentelt térben és időben
A Sapientia EMTE csíkszeredai karainak ballagási ünnepsége június 14-én a már hagyománnyá vált ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét.
A végzősök népviseletben öltözve gyülekeztek az egyetem előtt, ahonnan csoportosan vonultak ki a csíksomlyói kegytemplomhoz. Csapai Árpád egyetemi lelkész a bátorító szavak mellett az élet megpróbáltatásaira is felhívta a fiatalok figyelmét. „Mával egy szakasz befejeződik és kezdődik egy új. De minden vég egy új kezdetet jelent, egy folyamat részét képezi. Bizonyára mindannyian érzitek, hogy előttetek áll egy kihívásokkal teli ismeretlen jövő, de bátorítunk titeket, mérjétek fel ki és mi az, amire számíthattok a nehézségekben” – fogalmazott.
Szatmári Ingrid református lelkipásztor a megtett út fontosságáról és az ünnepi időről szólt a fiataloknak. „Nagy utat tettetek meg, amíg ide érkeztetek, és nem csak a három kilométerre gondolok, amíg ide értetek Csíksomlyóra, hanem az elmúlt évekre. Megérkeztetek ide, hogy együtt legyünk a megszentelt térben és időben. Ünnepeljük az elmúlt időszakot, vigyük Isten elé a megtett utat, a megvalósult álmokat és a megszerzett tapasztalatokat” – hangsúlyozta.
Az ökumenikus istentisztelet ünnepélyességét fokozták az egyetemi lelkészség zenészei és énekesei, akik alkalomhoz illő dalokkal szolgálták a közösséget.
A ballagási ünnepség szombaton a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában folytatódik, ahol a köszöntő beszédek után a hallgatók a tanulmányok befejezést tanusító oklevelet vehetik át, ugyanakkor díjazzák a kiemelkedő eredményeket elért hallgatókat.
szekelyhon.ro

,,Minden jót” a sapientiásoknak!
Legyetek bátrak, törekedjetek értékmentésre és merjetek cselekedni! Ne azt keressétek, hogy hol lehetne meghúzódni a rendszerben – ezekhez hasonló jó tanácsokkal látták el a Sapientia egyetem végzőseit Csíkszeredában.
Elballagtak szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai végzősei: a Műszaki és Társadalomtudományok Kar négy szakáról 92-en, a Gazdaság- és Humántudományok Kar hat szakáról pedig 99-en dobták magasba ballagó kalapjukat.
Közösséget képviselő intézmény
„Azt tudtuk, hogy amennyiben itt képzeljük el jövőnket, nagy szükségünk lesz erre az egyetemre, arra viszont nem számítottunk, hogy az intézmény ennyire sikeres lesz” – így köszöntötte a ballagókat Dávid László rektor, aki hozzátette: ennek az egyetemnek a legfőbb érdeme – azon kívül, hogy kinyitja a tudás kapuját, alkot és értéket teremt – nem más, mint a közösségi képviselet. „Azt kívánom, hogy a Sapientia legyen a katalizátora annak az összefogásnak, amelyre oly nagy szüksége van a nemzetnek.”
A Hargita megyei önkormányzat részéről Petres Sándor alelnök volt jelen, aki szerint a Sapientia megcáfolta azt a téves kolozsvári tézist, miszerint Székelyföld periféria. „Azoknak a professzoroknak volt igazuk, akik idejöttek vidéki egyetemet teremteni, és azoknak a diákoknak, akik állják a versenyt” – húzta alá Petres.
Egy újabb győztes esztendő
Zsigmond Barna Pálnak, Magyarország csíkszeredai főkonzuljának köszöntőjét kollégája, Szarka Gábor konzul olvasta fel. „Ezt az esztendőt egy újabb győzelemnek tekintjük, hiszen a tavalyi oktatási év végén elmondhattuk, hogy az akkreditációval lezárult a hőskorszak, idén pedig a mesterképzések indításának jogával már teljes értékű egyetemé vált a Sapientia. Adott tehát a lehetőség arra, hogy az erdélyi fiatalok szülőföldjükön, saját anyanyelvükön sajátítsák el a legmagasabb szintű ismereteket. Világlátásunkat bővíteni, tudásunkat szélesíteni ugyanis csak anyanyelvünkkel lehet. (…) A magyar állam kiemelten fontosnak tartja az anyanyelven való tanulás biztosítását a szülőföldön.”
Ráduly „követelései”
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a székely hadosztály őrnagyának, Gyurócsik Jászai Mihálynak 1926-ban, saját kiadásban megjelent, Tanulságok és igazságok a közelmúltból című visszaemlékezéséből idézett, beszédét pedig erre az idézetre építette. „Szeretném hinni, hogy akkor is fogjuk védeni Székelyföld portáit, amikor a mi portánk már elesett, mint amikor tették valamikor a székely hadosztály katonái. Azt is hinni szeretném, hogy ti majd nemcsak a portátokon belül fogtok helytállni, hanem a közösségben is.” Hozzátette, a végzős hallgatóknak is tudniuk kell, hogy a családjuk és az egyetem székelynek nevelte őket.
„Ezért arra kérlek, vagy ha úgy tetszik, azt követelem tőletek, hogy mindig maradjatok a székely hadosztály elkötelezett tagjai, most már nemcsak sorkatonaként, hanem tizedesként, szakaszvezetőként egyaránt” – így Ráduly.
Oktatói biztatások
„Székelyföldön nehezen tudom meggyőzni hallgatóimat arról, hogy a mai világban románul és angolul is jól kell tudni. Ugyanakkor itt még nem igazán tudják az élethosszig tanulás fogalmát sem, de sokan azt várják, hogy a hároméves egyetemi képzés után egy életre szóló munkahelyük legyen” – ezt már Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományok Kar dékánja mondta, aki egyúttal arra biztatta a ballagókat, hogy csatlakozzanak rá „az élethosszig tanulás trendjére”, utazzanak, ismerjenek kultúrákat, és tanuljanak nyelveket.
Az egyetem másik karáról, a Gazdaság- és Humántudományok Karról Lázár Ede dékánhelyettes szólt a hallgatókhoz. „Talán egyelőre csak korlátokat és elutasításokat láttok, pedig ennek a Székelyföldnek nagy szüksége van rátok. Azt kívánom, hogy értékteremtésre törekedjetek, ne azt keressétek, hol lehetne meghúzódni a rendszerben, egy kis nyugdíjas állást és hatáskört létrehozni, a potyautas-stratégia ugyanis vesztes stratégia. Legyetek bátrak, merjetek vállalkozni, hogy értéket teremtsetek saját magatok és Székelyföld számára” – buzdított a dékánhelyettes.
Az eseményen Sógor Csaba európai parlamenti képviselő két végzős diáknak egy-egy brüsszeli utazást ajánlott fel. Az idei ballagás üde színfoltjának számított a tavaly ősszel létrejött, jelenleg tíztagú Sapientia Fúvószenekar szereplése.
Bakó Zoltán
székelyhon.ro

A Csűrszínház mint jövőbe mutató törekvés
Szombaton a Csíki Játékszín az idei évad első csűrszínházi színházi produkcióját, Gádor Béla–Tasnádi István Othello Gyulaházán című zenés vígjátékát hozta el Mikházára. A csíkszeredaiak nem először lépnek fel ezen a színpadon, tavaly Móricz Zsigmond Búzakalász című színművével szerepeltek. Mindkét darab rendezője, a társulat alapító igazgatója Parászka Miklós, akivel az előadást megelőzően a helyszínről, színházművészetről beszélgettünk.
– Miért jönnek vissza szívesen a Csűrszínházba, miért más itt fellépni, mint egy kőszínházban?
– Nagyon sokra tartom, hogy egy kulturális jelenség mögött egy szervesen beágyazódó folyamat van. Az, hogy egy kis faluban megjelenik a színház, a nagy kulturális központok szempontjából abszurdumnak tűnik, de valójában ez az igazán jövőbe mutató törekvés. Akkor őrizhetjük meg nézőinket, ha kis közösségek találnak rá a színházra. Hiszek a kultúra demokratizmusában, abban, hogy a színház nem az elitek kiváltságos privilégiuma vagy saját játékszere, hanem ugyanolyan mértékben bárki örömére megszülethet egy színházi produkció, és bárhol kifejleszthető a színházi élet. S erre jó példa a Csűrszínház. Rendkívül tetszik az a mikházi jelenség, amit Szélyes Ferenc színművész Csűrszínházi Egyesületén keresztül képvisel, a hagyományokra épülő makacssága és az újba, a jövőbe való kapaszkodása. Bármilyen téren az a legértékesebb, ha valami létrejön, épül és szervesen beépül egy közösség életébe. Ennek megtartó, jövőbe mutató ereje van. Ezért és a régi ismeretségünk alapján rendszeres visszatérő vendégei vagyunk a Csűrszínháznak.
– A tapasztalat azt igazolja, hogy a csűrszínházi nézőknek több mint fele marosvásárhelyi, aztán a környékbeliek, de kevesen jönnek el a faluból. Ön szerint miért nem érzi kellőképpen magáénak a falu a létesítményt?
– Ez egy hosszú folyamat, amelyhez lehet, hogy nem elég egy évtized. Ez a kérdés színházalapítóként is nagyon sokat foglalkoztat. A kulcsszó talán az igény felkeltése lehet, ami nem magától születik, hanem gerjeszteni kell. A Csíki Játékszín rendszeresen jár vidékre. Azt tapasztaljuk, hogy ahova visszatérünk, ott évről évre valami új történik. Akár úgy is, hogy a mi jelenlétünk hozzájárul ahhoz, hogy egy olyan helyi döntés szülessen, ami előrelendíti a művelődési életet. Erre a legjobb példa Gyergyóremete, ahol másfél évtizede rendszeresen fellépünk, s emiatt az önkormányzat úgy döntött, hogy felújítja a művelődési otthont, amelyet színvonalas, korszerű "színházzá" alakítottak. Nyilván ez nemcsak a mi hasznunkra válhat, hanem a közösséget is ösztönözheti arra, hogy színtársulat alakuljon, színvonalas előadásoknak legyen helyszíne a gyergyóremetei kultúrház. S ha már van ahova, akkor az emberek a munka után átöltöznek, színházba mennek, és kialakul az a reflexszerű rítus, a színházba járási szokás, ami kineveli az értő közönséget. Ezzel kapcsolatosan megemlíteném egy másik kezdeményezésünket: a hónap elején Csíkszeredában megszerveztük az első gyerek- és ifjúsági fesztivált Lurkó színház néven. Ennek az a célja, hogy új formában ágyazódjon be a kulturális kínálatba a rendezvényünk. A gyerekszínházba például nem iskola által szervezett bérletrendszerben, hanem családoknak felkínált belépést biztosítunk, így lehetőséget teremtünk arra, hogy zsenge gyerekkorban kialakuljon a színházba járás szokása. A családi látogatások elősegíthetik a belső kohéziót, a generációk közötti párbeszédet, az élmény közös feldolgozásával. S ez nemcsak a színháznak jó, hanem pozitív erővel hat a társadalomra is. Tisztában vagyok azzal, hogy ez a folyamat is hosszú távú, de eredményes lesz. Ilyen a csűrszínházi jelenség is. A színházba járás igényének a felkeltése mellett Mikháza a Csűrszínház által egy csomópont, találkozási hely, ahova eljönnek Marosvásárhelyről, a Nyárádmentéről. Igazi kulturális, turisztikai, idegenforgalmi helyszín lett, aminek természetesen csak akkor van igazán értelme, ha a falu lakosságát, a községet is meg tudja érinteni. Ez viszont komplexebb folyamat, hiszen függ a műsorpolitikától, a személyes kapcsolatoktól, a szervezési készségtől, az odafigyeléstől, amihez rengeteg türelem és kitartás kell.
– Ebben a hosszú távú folyamatban a műsorpolitikát is említette. Mennyire kell egy színház műsorpolitikáját igazítani a kor elvárásaihoz, ki az, aki meghatározza az igényt: a közönség vagy a színházi szakemberek?
– A színháznak három alapvető funkciója van: egy létfilozófiai, egy rekreatív- szórakoztató és a társasági életet alakító. Mi, általában szakbarbárok, színháziak az utóbbi kettőt el szoktuk felejteni. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a színház a társasági élet alakítója. S ezért is kezdeményeztük a Lurkó fesztivált. A színházba járással a nézők, együtt, közösen alakítanak ki szokásokat, megosztják az élményt, élményeket, találkoznak, s ebben az atomizáló társadalomban igencsak szükségünk van az ilyen találkozási helyekre. Ugyanakkor ott van a szórakoztató jelleg is. A mai élet kihívásaiba belefáradt ember vágyik arra, hogy újraépítse önmagát, hogy szórakozzon, s ezt nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Ez a funkció néha szitokszóvá minősül a szakmai berkekben, amit óriási butaságnak tartok, mert az elitista színházelméletet vallók közül sokan vannak olyanok, akik az esztétikai élmény létfilozófiai élményét helyezik előtérbe. Tulajdonképpen ezek a kategóriák átjárhatók, hatnak egymásra, együtt érvényesek, és e három szemlélet kiegyenlített érvényesítése, gyakorlása alapozhat meg egy korszerű, a közönség elvárásainak is megfelelő színházat. Az átjárhatóság persze nem azt jelenti, hogy e külön polcokra helyezzük a jól elkülöníthető darabokat. A legizgalmasabb szakmai, formai kihívást az jelenti, hogy olyan élményszerűvé kell tennünk egy-egy színpadi produkciót, amiben mindhárom funkció érvényesül, de a hatásrendszere megérinti a primér közönséget is. S erre a "kísérletre" alkalmas színtér a Csűrszínház is, ahova azért is érdemes eljönni, mert nem a megszokott kőszínházi körülmények között, és igen heterogén közönség előtt lehet kipróbálni egy-egy darab iránti befogadókészséget. És ott van még a Csűrszínház társadalmi- kohéziós szerepe is, aminek igen nagy jelentősége, hatása van, és kell legyen a környékre.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Havonta kelljen javíttatni a múzeum kilincsét
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a nemrég alapított Erdélyi Művészeti Központ szerepe elvitathatatlan, főként azért, mert nem egy várost, hanem egy régiót szolgál ki. A szerteágazó intézményrendszer belső működéséről, külső képéről, a jövőt illető törekvéseiről Kustán Magyari Attila beszélgetett Vargha Mihály igazgatóval.
A csíkszeredai múzeum látványos vendégkiállításokkal szokott tarolni, a sepsiszentgyörgyi látszólag egy más irányvonalat választott. Mire fektetnek hangsúlyt?
Mivel óriási a gyűjteményünk, arra törekszünk, hogy bemutassuk saját anyagunkat is, úgy hogy „rendbe tesszük”, restauráljuk, kontextusba helyezzük, lásd Gábor Áron ágyúja, a zabolai szárnyasoltár, vagy az Apor-kódex példáját, amivel egyben intézményi szintű régi adósságunkat is törlesztjük. A mi intézményünket a British Museum mintájára tervezték, tehát egy konglomerátumként működik, de amellett, hogy a saját tárgyi hagyatékainkat ápoljuk, s bemutatjuk a közönségnek, fontosnak tartom, hogy bizonyos területen „szakosodjunk”.
Például a képzőművészet irányába, amelynek a szerepe az Erdélyi Művészeti Központ létesítésével tovább erősödhet.
Igen, hiszen egyrészt Sepsiszentgyörgyön létezik a Gyárfás Jenő Képtár, aminek komoly XIX-XX. századi törzsanyaga van, másrészt a városnak a megyésítés utáni évtizedekben komoly képzőművészeti szerepe volt egész Erdélyt tekintve. Most már elindult egy szakmai munka, kutatások folynak, fiatalokat vonunk be, emellett pedig egy szomszédos épületet restaurálunk az idén, ami a Központ kiállítóterme lesz. Egy komoly intézményt szeretnénk, ahová sok érdeklődő jön, ahol kibővül a már száz éve működő Székely Nemzeti Múzeum kínálata, ahol teljesebbé tudjuk tenni a székely magyarokról alkotott képet. Mert szívesen és okkal dicsekszünk a múltbeli, harctéri vitézségünkkel, Gábor Áronnal, de egy múzeumnak elsődleges feladata, hogy bemutassa helyünket a tudományban, a művészetben is. Hogy volt és van nekünk Mikes Kelemenünk, Kőrösi Csoma Sándorunk és Barabás Miklósunk is, akik által nemcsak védtük, hanem építettük is Erdélyt, Európát.
A nemrég elhunyt Jakobovits Miklóst többek között a Központ alapítójaként jegyezhetjük. Milyen emlékeket őriz róla?
Nagy alkotó és rendkívül lelkes ember volt, aki önzetlenül támogatott minket ebben a törekvésünkben. Az önzetlenségét és européer gondolkodását emelném ki: nem tudnám megszámolni, hogy hány erdélyi művésznek harcolt ki magyarországi kitüntetést vagy éppen támogatást. Nagyon drukkolt nekünk, hogy megvalósítsuk a Központot, a megjelent katalógusunkat többek között ezért is az ő emlékének ajánljuk.
Sikeres működésükhöz a döntéshozók támogatása is szükséges. Milyen a viszony a helyi önkormányzatokkal?
Támogatnak, segítenek, és mivel Székelyföld Kulturális Fővárosa szeretnénk lenni, a múzeum minden erejével bekapcsolódik ebbe a törekvésbe is. Sepsiszentgyörgyön nagyon jó a helyi közönség. Szeretettel, majdhogynem vallásos áhítattal jönnek be a múzeumba az emberek. Ha nem sikerül jól a hirdetés, akkor is számíthatunk egy 50-70 tagú törzsközönségre, amelyik az interneten, vagy az utcán rákérdez, hogy mikor érdemes ellátogatnia hozzánk. Kortárs képzőművészeti teret, az országban egyedülálló Magmát is létrehoztuk néhány évvel ezelőtt, ami nagyon sok erdélyi és magyarországi fiatal „fogyasztót” ide vonz. Magyarországon nagy gondok vannak, átalakulóban a teljes múzeumi szféra, gond van a kortárs művészetek háza táján is. Nálunk pedig egy nagy múltú múzeum befogadja a ma élő alkotókat, mert úgy gondoljuk, hogy ez is a kultúránk szerves része. Nem állhat meg a művészettörténelem Gyárfás Jenőnél.
Miből él egy múzeum ma?
Nyugaton egy ilyen típusú kezdeményezés, mint a Magma, civil pénzekből építkezik, mert szókimondó, provokál. Ezt a mai romániai pénzosztók nem igazán tudják elviselni, nem igazán jelent értéket számukra. Az Egyesült Államokban például a múzeumokat nem állami pénzzel finanszírozzák, minden magántőkéből működik, a kortárs is. Nálunk, ha megvonnák a támogatást, bezárhatnánk a kapukat. Nem tudok olyan erős magántőkéről, amire számíthatnánk – ilyen biztosan előfordul Bukarestben, de Székelyföldön egyelőre nem látok ilyen lehetőséget. A pályázati lehetőségek is szűkülnek, az Erdélyi Művészeti Központtal viszont szerencsések vagyunk, mert Magyarországról normatív támogatást kapunk.
Múzeumpedagógust azóta alkalmaznak, amióta Ön az igazgató. Mi a feladata?
A legjobb befektetés a múzeum esetén is a gyerek, aki nyitott, aki alakítható, és aki rácsodálkozik a dolgokra. Én is így lettem művész: ebben a múzeumban láttam először Gyárfás Jenőnek a fényképet meghazudtoló festményeit, de van például egy kollégám, aki akkor döntött úgy, hogy régész lesz, amikor ötödikes korában a néhai Kónya Ádám végigvezette őt itt a termeken. A múzeumpedagógia meghatározó funkció.
Egyéb újítások mellett talán a múzeumkert megnyitása az egyik legfontosabb lépés, amit az elmúlt években tettek. Miért érezték ennek szükségét?
Szokták kérdezni, hogy miért döntöttünk így, hiszen a múzeum a tudományé. Az emberek nem arra kell gondoljanak, hogy itt fizetniük kell, szépen fel kell öltözniük, és régi, poros tárgyakat nézegetniük. Mi azt szeretnénk, hogy ez egy élő hely legyen; aki például bejön ide, hogy megnézzen egy jazzkoncertet (a múzeumkert néhány éve a városnapok egyik fontos színhelye, nyaranta pedig rendszeresen ad otthont kulturális rendezvényeknek, családi programoknak – szerk. megj.), az legközelebb jegyet vált nálunk, kíváncsi lesz arra, hogy mi történik belül is. A múzeumpedagógus is azért fontos, mert ha a gyerekeket sikerül becsábítani, legközelebb magukkal hozzák a felnőtteket is. Többé nem arról szól az intézmény, hogy vasárnap délután felteszem a cvikkert, és mintegy szerepet játszva meglátogatom a múzeumot, hanem arról, hogy hozhatom az egész családot, tartalmasan tölthetem el itt a szabad időmet. Kávézót is tervezünk a múzeumba. Kós Károly előrelátó volt, de száz év az mégiscsak sok idő, ma nagyon hiányzik a múzeumból egy hely, ahol leülsz, megpihensz, elgondolkozol a látottakon, ahol a hasznos mellett a kellemesre is áldozhatsz. Egy egész komplexumra szükségünk van, hogy amikor eljön ide egy busznyi ember, akkor a látogatás után ne Brassóban ebédeljen, hanem nálunk, a múzeumkertben, mondjuk egy pohár szilvórium mellett. Hogy a nívós ismeretszerzés feltöltődéssel, a kellemessel társuljon. Sokszor mondjuk, az a jó, ha sűrűn kell javíttatni a múzeum kilincsét, annyian járnak hozzánk, annyira jó nálunk.
Beszéljünk azokról is, akiket nem igazán sikerül megfognia a múzeumnak. Kik ők?
Sepsiszentgyörgy is egyetemi városnak számít, itt működik a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néhány szaka. Kimutatásaink szerint viszont kevés egyetemi diák jár hozzánk. A digitális technikák annyira lekötik a figyelmüket, hogy nehéz becsábítani őket a múzeumba, persze vannak receptjeink: érintőképernyős felszerelések, több vetítés stb., ezen még dolgozunk. Ez a távolmaradás valószínűleg annak is betudható, hogy Sepsiszentgyörgyön nincsenek humán szakok a felsőoktatásban.
Ön nem csak mint múzeumigazgató, hanem szobrászként is közismert. A megye számos köztéri alkotást köszönhet Önnek, ezek mellett pedig elvontabb, saját ízlését tükröző munkái is vannak. Ez a kettősség mit jelent egy művész számára?
Annak örvendek, hogy számos munkát rám bíztak, hamarosan például elkészítem az első köztéri szobrom a szülővárosomban, Kézdivásárhelyen is, vagy a nemrég elhunyt Sylvester Lajos író plakettjét Csernátonba. Az emberek ezekért a munkáimért ismernek, a kisplasztikáimat pedig inkább a szakma értékeli, mert ezekben testesítem meg a saját lelkivilágom.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Gyermekvédelem Székelyföldön
A rendszerváltás előtt Románia gyermekvédelmi politikája a gyermek intézményesítésében merült ki, amely egyben a család és a helyi közösségek kivonását is jelentette a felelősség alól. Az ENSZ 1990-ben elfogadott Gyermekjogi Egyezménye után Románia is felvállalta, hogy a gyermekvédelem terén foganatosítja az egyezményben előírt normákat. 1997 júniusában Románia kormánya elfogadta a nehéz helyzetben levő gyermekek védelméről szóló 26-os sürgősségi rendeletet, amely megteremtette hazánkban is az új gyermekvédelmi rendszer alapjait, létrehozva a megyei tanácsokhoz tartozó gyermekvédelmi szervezeteket.
A megalakult Gyermekvédelmi Bizottságok, valamint Gyermekvédelmi Igazgatóságok szerepköre a nehéz helyzetbe jutott gyerekek védelmi eljárásainak meghatározása, alkalmazása és ellenőrzése lett.
Hargita megyében, a kezdetekről
1997. augusztus 1-én a Hargita Megyei Tanács létrehozta a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóságot, amely komplex szolgáltatások által biztosítja azóta is a megye gyermekeinek védelmét. Ezek a szolgáltatások a tanácsadás, a gyerekek családból való kiszakításának a megelőzése, védelmi eljárások javaslata, foganatosítása és ellenőrzése a Gyermekvédelmi Bizottsággal karöltve.
1998 és 2004 között a romániai gyermekvédelmi rendszer folyamatos reformokon ment át, alakult, javult, a nagy elhelyező központok szerepét alternatív megoldások vették át. Ez történt Hargita megyében is, ahol országos szinten az elsők között sikerült a lehető legkevesebbre csökkenteni a nagy elhelyező központokban levő gyermekek számát. Hargita megyében a reformok látványosabb változásai nagyrészt uniós programok segítségével történtek.
Ennek egyik jelentős eredménye a mamut elhelyező központok lebontása, átalakítása volt, amelyek azelőtt embertelenül nagy közösségekbe tömörítették az intézményesítésre rászoruló gyermekeket. A régi, „rezidenciális” központokban lehetetlen volt családi hangulatot teremteni, és megadni a gyerekeknek a számukra nagyon fontos, személyenkénti odafigyelést, gondoskodást. Az átalakítás után a régi központokból a gyerekek családi típusú elhelyező központokba kerültek, ahol kisebb létszámban, nagyobb odafigyelést kaphatnak a róluk gondoskodó személyzettől. Igazi családként velük együtt végzik a mindennapi házi munkát, ami egyúttal az életre való felkészítésüket is elősegíti. A jelenlegi formában működő Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság 2005. január 1-én jött létre a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és a Szociális Igazgatóság összevonásával. Az újonnan létesült intézmény a gyermek és családvédelem, valamint fogyatékkal élő gyermekek védelme mellett a felnőttvédelmet is ellátja, beleértve a fogyatékkal élő személyeket is.
A jelen, számokban
A megyében levő három klasszikus központból a két nagyobb – a csíksomlyói és a székelykeresztúri központok – felbontása után összesen 41 családi ház létesült szerte a megyében, lehetőleg azon helységekben, ahonnan a beutalt gyerekek származtak, megkönnyítve ezáltal a szülőkkel való kapcsolattartást. Ezek a központok jelenleg négy koordinációs központba tömörülnek. Az 1. számú koordinációs központ Székelykeresztúron működik, amely 15 házban összesen 132 gyermek védelmét vigyázza felül – ez a szám átlagot mutat, hiszen a létszám hónaporól hónapra változó. A 15 ház közül 10 Székelykeresztúron, 2 Siménfalván, 1-1 pedig Székelyudvarhelyen, Bögözben és Újszékelyen létesült.
A 2. számú koordinációs központ Csíkszeredában van, és 12 házat foglal magába, amelyekben összesen átlagosan 95 gyermek lakik. Ezekből a házakból, apartmanokból 5 Csíkszeredában, 3 Gyergyószentmiklóson, 1-1 pedig Szentegyházán, Tusnádfürdőn, Csíkszentsimonban és Csíkszentkirályon működik.
A 3. számú – ugyancsak csíkszeredai – központ 8 házat koordinál, átlagban összesen 115 gyermekkel. A házak közül 5 Csíkszeredában, 2 Csíkszépvízen, 1 Csíkdánfalván működik.
A 4. számú központ Felsőboldogfalván található, 6 háza közül 5 Oklándon és 1 Felsőboldogfalván van, amelyekben a gyermeklétszám átlagosan 31.
A harmadik, 25 beutalt gyermekkel működő várhegyi központ felbontásának érdekében előkészített projektet a kis létszám miatt nem fogadta el a szakminisztérium, így továbbra is klasszikus központként működik.
A megye 3 speciális iskolája melletti központok (a csíkszeredai Szent Anna Iskola, az oklándi és a bélbori mkisegítő iskolák), és a súlyosan sérült gyerekek elhelyező központjai (Székelykeresztúr, Maroshévíz) a gyerekek érdekében, a speciális személyzet foglalkoztatása miatt megmaradtak rezidenciális központoknak. Időközben a csíkszeredai Szent Anna speciális szakiskola átalakításának tervei is elkészültek, amely kormánypénzből (PIN) hamarosan átalakul családiasabb lakásotthonokká.
Jelenleg a speciális iskolák mellett működő központokban 208 gyermek van beutalva, ahonnan 82 a csíkszeredai Szent Anna speciális szakiskola, 86 az oklándi, 40 pedig a bélbori megsegítő iskola diákja.
A súlyosan sérült gyerekek központjaiban összesen 70 gyermek van elhelyezésben: 40 gyermek a székelykeresztúri, 30 gyermek a maroshévízi központ beutaltja.
Nevelőszülői rendszer
A reform másik jelentős eredménye a hivatásos nevelőszülői rendszer kiépítése volt, amely arra hivatott, hogy a gyerekek családi környezetben nevelkedjenek, a nevelőszülő otthonában, a saját családjában, a saját gyerekeivel együtt.
A kétszáznál is több hivatásos nevelőszülő kiválogatásával, képzésével, ellenőrzésével Hargita megyében kialakult egy erős nevelőszülői rendszer, amely egyik ideális alternatíva a rászoruló gyerekek elhelyezése szempontjából. Mivel a törvény szerint a 3 évesnél fiatalabb gyerekek lehetőleg családi elhelyezésbe utalandóak, a hivatásos nevelőszülőknél levő gyerekeknek idővel át kell adniuk a helyüket a kisebbeknek, így ők a továbbiakban családi típusú elhelyező központokba kerülnek. Jelenleg a hivatásos nevelőszülőknél levő gyerekek száma 451.
A gyermekvédelmi elhelyező rendszer lépcsőfokai
Amikor a rászoruló gyerekek elhelyezéséről döntenek, a Gyermekvédelmi Bizottság tagjainak a romániai gyermekvédelmi törvények szerint a lehető legoptimálisabb, családiasabb megoldást kell választaniuk, annak érdekében, hogy a gyermekek fizikai és szellemi integritása ne sérüljön a szolgáltatás során.
A prioritások sorrendje a következő: tanácsadással, anyagi segítséggel, nappali központok működtetésével megakadályozni a gyermekek családtól való elszakadását. Ha ez nem lehetséges, akkor a következő megoldás a gyerek elhelyezése saját rokonaihoz, ha ez sem lehetséges, akkor családi elhelyezés más, nem rokon családhoz, elhelyezés hivatásos nevelőszülőhöz, és ha ezek közül egyik sem lehetséges, csak akkor következik a családi típusú központba való elhelyezés, ha a gyermek nem kisebb 3 évesnél.
Jelenleg az igazgatóság nyilvántartása szerint 199 gyermek van rokonnál elhelyezve, és 50 más, nem rokon családnál.
„Variációk egy témára”
Abban az esetben, amikor a szülők anyagi gondok miatt nem tudnak a gyermekeikről gondoskodni, de szeretik, nem bántalmazzák őket, és ragaszkodnak hozzájuk, akkor a nappali központokba való utalás az ideális megoldás. Ebben az esetben a gyerekek esténként haza mehetnek a szülőkhöz, ily módon nem szakadnak el a családtól.
Teljes állami támogatással Hargita megyében jelenleg Maroshévizen működik nappali központ gyerekeknek, 17 hellyel, de még 28 gyermek ellátását támogatja a Gyermekvédelmi Igazgatóság. Ők alapítványok által működtetett nappali központokban részesei a szolgáltatásnak.
A fentieken kívül az igazgatóság keretén belül működik egy sürgősségi elhelyező központ, jelenleg 5 beutalt gyerekkel, és néhány hete egy fiatalok társadalomba való beilleszkedését segítő központ Csíkszentmártonon: 3 házban 12 fiatalkorú részesül szolgáltatásban.
A Gyermek telefonja program kibővült, és a felnőtt problémák fogadására is alkalmas. Arra hivatott, hogy a bántalmazott, molesztált, elhanyagolt gyerekek a szakigazgatóság tudtára hozhassák problémájukat, vagy akár környezetük, tanítójuk, szomszédjuk értesíthesse a hivatalos szerveket, hogy időben segíthessenek a rászoruló, bántalmazott gyerekeken. A bántalmazott, elhanyagolt, kizsákmányolt gyerekeket tanácsadói központ is segíti.
A vér szerinti szülők által elhagyott gyerekek számára a legideálisabb az örökbe adás, amely az egyetlen végleges gyermekvédelmi megoldás.
Az új törvénykezés lehetővé tette, sőt előírja, hogy a helyi önkormányzatok, közösségek, lehetőségeikhez képest felvállalják a saját közösségükből származó gyerekek problémáinak megoldását, és csak abban az esetben forduljanak a megyei igazgatósághoz, ha helyi szinten nem tudják orvosolni a bajt.
A leírtakon kívül az igazgatóság segíti alapítványok munkáját azáltal, hogy általuk működtetett elhelyező központokba beutalt 42 gyermek ellátását támogatja.
Bár jól képzett szakemberek irányítják a tevékenységet, anyagilag nem könnyű ezt a doméniumot fenntartani, hisz a legnagyobb közintézményről van szó, ami a költségvetését, valamint az alkalmazottak számát illeti.
Szerencsére Hargita megyében mind az igazgatóság, mind pedig a megyei önkormányzat mindent megtesz azért, hogy az állami szociális szolgáltatások sokoldalúak legyenek, és zökkenőmentesen folyjanak.
A Kovászna megyei gyermekvédelmi rendszerről
Akárcsak Hargita megyében, a szomszédos székely megyében is nagy változásokat hozott a gyermekvédelmi reform.
A klasszikus gyermekotthonok átalakítása, valamint számos új szolgáltatás létrehozása után a Kovászna megyei gyermekvédelmi rendszer jelenleg nagyon változatos, a követelményeknek megfelelő, magas szintű szolgáltatásokat nyújtja, a következők szerint:
1. Intézményesítést megelőző szolgáltatások:
– Nappali központ – Anyásközpont – Átmeneti központ – Súlyosan sérült gyermekek rehabilitációs központja – Nappali központ autisztikus és érzékelési zavarokban szenvedő gyermekek számára 2. Családba való elhelyezéssel és örökbeadással foglalkozó iroda 3. Hivatásos nevelőszülői hálózatot koordonáló iroda 4. Bentlakásos védelmi szolgáltatások: – Lakásotthonok – Utógondozó központ 18 évet betöltött fiatalok részére – Elhelyező központok 5. A gyermekek egészségi, szellemi és lelki állapotát felmérő iroda 6. Pszichológiai ellátás Sajátos érdekességnek számít Hargita megyéhez képest, hogy Kovászna megyében többféle szolgáltatást nyújtó egységekbe tömörülnek a központok, közösségi szolgáltatói komplexum néven. Gyereklétszámok az állami ellátásban, szolgáltatásban:
1. baróti közösségi szolgáltatói komplexum:
– lakásotthon: 11 – nappali központ: 14 – rehabilitációs központ: 27 – sérült gyerekek elhelyező központja: 15 2. sepsiszentgyörgyi közösségi szolgáltatói komplexum: – anyásközpont: 4 gyermek, 3 anya – nappali központ: 18 – 1. lakásotthon: 12 – 2. lakásotthon: 8 – 3. lakásotthon: 10 – illyefalvi lakásotthon: 12 – bodzafordulói lakásotthon: 12 – csernátoni lakásotthon: 24 3. kézdivásárhelyi közösségi szolgáltatói komplexum: – nappali központ: 13 – rehabilitációs központ: 60 gyermek, ebből 27 nappali csoportban, 33 ambuláns csoportban – kézdialmási lakásotthon: 13 – kézdisárfalvi lakásotthon: 8 – nyujtódi lakásotthon: 11 – kézdivásárhelyi lakásotthon: 12 – Szentkereszty Stephanie lakásotthon: 6 4. kézdivásárhelyi elhelyező központ: 48 5. sepsiszentgyörgyi nappali központ: 16 6. sepsiszentgyörgyi utógondozó központ: 14 7. oltszemi elhelyező központ: 91 8. sérült gyerekek kilyéni közösségi szolgáltatói komplexuma: – rehabilitációs központ : 27 – autista gyerekek rehabilitációs központja: 15 9. hivatásos nevelőszülői rendszerben elhelyezett gyerekek: 316 10. családokhoz kihelyezett gyerekek: 323 A cikk szerzője korábban a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság munkatársa volt 10 éven át. Irodavezetői tisztséget töltött be, rövid ideig aligazgató-helyettes is volt. Bíró Terézia Julianna
morfondir.ro
Erdély.ma

Évadot zárt a Csíki Játékszín
Ünnepélyes keretek közt zárta tizennegyedik évadját pénteken a Csíki Játékszín, a rendezvény keretében a gálaműsor szórakoztató jeleneteit láthatta a nagyérdemű, ugyanakkor a közönség, illetve a színészek értékeléseit is nyilvánosságra hozták.
"Ebenézer Scrooge, az Isten pénze főszereplője a musical zárójeleneténél szórni kezdi addig összekuporgatott pénzét, mivel rájött arra, hogy pusztán a pénz nem boldogít" – elevenítette fel ünnepi beszédében az évad legsikeresebb előadásának tanulságát Parászka Miklós színházigazgató. Természetesen – ahogy az esti műsor-összeállításból kiderült – a pénzhiány sem varázsolja örömtelivé életünket, mert a világ a pénz körül forog – erről szóltak a gálán a társulat tagjai által elénekelt dalok, illetve Csehov Jubileum című rövid szatírája és Vadnai László vidám jelenete.
Csíkszeredában igényli a közönség a színházat – fogalmazott Parászka Miklós, hozzátéve, hogy ezt a városi önkormányzat is így látja, hiszen 1 millió 300 ezer lejjel támogatta a Csíki Játékszín ezévi működését, a közel negyvenezer néző pedig 300 ezer lejjel. Egy élni akaró város polgárai színházba járnak, mondta a vezető, majd hozzátette, hogy mindig örülni szokott a telt háznak, ahogy ez történt az évad utolsó bérletes előadásán, a Képmutatók cselszövésén is. Ezúton is megköszönte a csíkszeredai származású Bogdán Zsolt érdemes művésznek, hogy vállalta az előadás főszerepét. A Képmutatók cselszövése lett a második legnépszerűbb előadás, a harmadik az Othello Gyulaházán, legkevesebb elismerést a nézők körében pedig a Karnebál váltotta ki.
A színészek a kisegítő munkatársak közül ebben az évadban Pál Mária ruhatáros és Szabó Noémi közönségszervező tevékenységét értékelték, ők kapták megosztva a Kulissza-gyűrűt. A szakmai elismerést, a Hunyadi László-díjat Vass Csabának ítélték oda. A közönség ebben a színházi szezonban Fülöp Zoltánt minősítette a legjobb színésznek, a fiatal Kiss Bora pedig a színésznőknél lett messzemenően a legnépszerűbb, ugyanis a nézőktől kapott 967 szavazatból 519-et gyűjtött be.
Szőcs Lóránt
Krónika (Kolozsvár)

A kisvárdai fesztiválon vendégszerepel a temesvári Parasztopera
Az utóbbi évek hagyományaihoz híven a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén is részt vesz a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján.
A temesvári magyar társulat idén a nagysikerű Parasztopera című előadását mutatja be, melyet hétfőn, június 24-én 21 órától a Várszínpadon (versenyen kívül) láthat a közönség.
A huszonötödik alkalommal megszervezett, június 29-ig tartó színházi fesztiválon öt ország 23 társulatának produkcióit tekintheti meg a közönség. Romániából Temesvár mellett, Arad, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti és Székelyudvarhely is képviselteti magát.
A fesztivált követően a temesvári színészeket a jól megérdemelt szabadság várja, ám nem mindenki örülhet a felhőtlen kikapcsolódásnak, hiszen közülük néhányan Upor László rendező vezetésével már javában készülnek a Martin McDonagh Leenane szépe című előadásra, amely a 2013/2014-es évad első bemutatója lesz.
Nyugati Jelen (Arad)

Kritika és felelősség
Torlódnak a szerkesztőségben az épített örökséggel kapcsolatos témák, egyik a másik után érkezik, keresni sem kell, hisz mindenki látja, hogy szotyog a vakolat a tavaly felújított vagy éppen tíz éve helyreállított templomról, templomtoronyról, és jelzik az olvasók, hogy nincs ez így rendben. Ahogy a csíkszeredai Szabadság téren sem, hogy már cserélni kell az egyik fajta térkövet, vagy hogy már több padot, illetve padaljzatot megrongáltak. Kezdenek többen figyelni környezetükre, annak állapotára, helyzetére, és ehhez az utóbbi években a városban végzett felújítások, új építések is hozzájárultak, látjuk, hogy van szép, szebb is annál, ami volt. Ehhez az újfajta igényességhez a kritikus hozzáállás is hozzátartozik, egyre többen látják, ha valami nincs rendben, és szóvá is teszik azt. És legyünk őszinték, gyakran van is, mit szóvá tenni.
Valami „szegény rokoni” szemérmetes szerénységgel nem szoktunk például beszélni arról, ha leomlik a külföldi támogatással egy évtizede restaurált templomtoronyról a vakolat, vagy igyekszünk a kis rossz mellett a nagyobbik jót nézni ilyenkor, például azt mondjuk, hogy bár már esik le a vakolat a tavaly felújított templom faláról, belül akkor is szép. Valahogy nem illett kritizálni eddig a készt, az ajándékba kapottat, a köz számára létrehozottat, de az az érzésem, hogy ez a mentalitás változik, egyre többen érzik úgy, hogy igenis, el kell mondani, ha valami nem jó, ha például már romlik az állaga egy tavaly felújított közösségi épületnek, vagy ha otthagytunk az enyészetnek egy néhány éve szépen kialakított parkot.
Ennek az újfajta, kritikus hozzáállásnak viszont felelőssége is van: vigyáznunk kell arra, ami van. Akár úgy, hogy nem tépjük le köztérről a rózsát, akár úgy, hogy igenis, megszólítjuk a facsemetét lerúgó suhancot, akár úgy, hogy megírjuk az újságba, ha a műemlék templomra „termopán” ablakot szerelnek.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Visszatérni a tiszta forrásokhoz
Megérkezett a lengyelországi Częstochowába a Fekete Madonna-zarándoklat, amelynek különlegessége, hogy a csíksomlyói kegyszobor másolatát is magával viszi.
A hitünkben megújulni, „felnőtté válni” úgy lehet, ha visszatérünk azokhoz a tiszta forrásokhoz, ahonnan az előttünk járó nemzedékek is táplálkoztak. Visszatérni azokhoz a szent helyekhez, ahol az imádsággal megszentelt környezet erre a megújulásra és hitünk „korszerűségének” megtalálásához reményt ad – ezekkel a szavakkal indították útjára Budapestről immár harmadszorra a Fekete Madonna zarándokvonatot. Különleges zarándoklat ez, hiszen általa jut el a csíksomlyói kegyszobor mérethű másolata a lengyelországi pálos kolostorba.
A világhírű czestochowai pálos kegyhelyre igyekvő szerelvénynek a száznál is több csíki és székelyföldi utasa mellett egy egyedi „vendége” is volt. Az egyik vonatkocsiban, „dobozolva” várta végállomását az immár Székelyföldet és Budapestet is megjárt csíksomlyói kegyszobor másolat. A történet még tavaly pünkösdkor kezdődött, amikor is a lengyelországi pálosok a Fekete Madonna kegykép hű másolatát adományoztak a csíksomlyói ferenceseknek. A szeretet és barátság ajándéka nem maradt viszonzatlanul: egy évre rá, ugyancsak pünkösdkor indult útjára Csíksomlyóról a marosszentannai Demeter József által készített Mária-szobor mérethű másolata, hogy elfoglalhassa méltó helyét a lengyelek lelki központjában.
Több mint hétszáz zarándok
Zsúfolásig telt szerelvények várták hétfő este az indulást a budapesti Nyugati-pályaudvaron. A harmadik alkalommal – a Misszió Tours Utazási Iroda által – szervezett Fekete Madonna zarándokvonatnak ezúttal egy különleges „utasa” is akad: a csíksomlyói kegyszobor fából készült hasonmása.
„Reméljük idén is lelkiekben gazdagít bennünket ez az út. Amely ezúttal kissé sajátosabb, hiszen a csíksomlyói Szűz Mária hasonmását visszük Lengyelországba” – fogalmazott az indulás előtti papi áldás során Tamás József csíkszeredai római katolikus segédpüspök. A vonatkocsikban több mint hétszáz zarándok várta már, hogy elkezdhesse a Felvidéken át vezető, sok száz kilométeres útját Częstochowába, köztük mintegy százötven csíki és székelyföldi zarándok is.
Budai: mindig volt valami különlegesség
„A tavalyi, általunk szervezett csíksomlyói Boldogasszony Zarándokvonat különlegessége az volt, hogy a Fekete Madonna képmásolatát szállítottuk Székelyföldre, amit ott óriási örömmel fogadtak” – jelentette ki az utazás közben adott interjúja során Budai László. A Misszió Tours Utazás Iroda vezetője kiemelte, ezúttal is tartogattak különlegességet, hiszen a kegyszobor hasonmását szállítják a lengyelek lelki központjába, a világ egyik legnagyobb zarándokhelyére.
„Ez számunkra egy különösen nagy kegyelem. Ha számunkra nem jelentene lelki többletet egy ilyen út, akkor nem is szerveznénk. Mi ezt azért tesszük, mert lelki megújulásra vágyunk mi magunk is, és ahhoz szeretnénk hozzá segíteni másokat is. És ahogy a jelmondatunk is kifejezi, mindezt a krisztusi, keresztényi tiszta forrásból gondoljuk megvalósítani” – nyomatékosított Budai.
Benne van a hit és a kultúra
Ugyanazt szolgálta Lengyelországnak a czestochowai kegyhely, mint a székelyeknek, illetve a világ magyarjainak Csíksomlyó: ott van benne a hit, ott van benne a kultúra és a nemzeti érzésben való elmélyülés – ezt már a zarándoklaton szintén részt vevő Urbán Erik ferences testvér fogalmazta. A csíksomlyói kegytemplom igazgatója kifejtette, örvend, hogy eljuthat a lengyelországi kegyhelyre. „Kettős érzés van bennem, hiszen egyrészt hivatalból vagyok itt, mint a kegyszobor átadója a ferences rend részéről, másfelől pedig mint egyszerű zarándok. A zarándoklat egyébként mindig a lelkiekkel van összekötve, célja a hitben való elmélyülés, megújulás” – magyarázta rövid beszélgetésünk során az egyházi méltóság.
Szintén a kegyszobor másolatának átadását méltatta Tamás József segédpüspök. „Nagy megtiszteltetés ez a gyulafehérvári főegyházmegye és a ferencesek számára. Persze már az megtiszteltetésnek számít, hogy a csíksomlyói kegyhelyen őrizhetjük a Fekete Madonna kegykép mását. A kegyszobor másolatának átadásával is rendhagyó eseménynek lehetünk majd szemtanúi. Általa Csíksomlyó a világ keresztényeinek a köztudatába is bele fog vésődni” – említette a segédpüspök.
Beer Miklós: újból reményt adhatunk Európának
„Örömmel kapcsolódom ehhez a zarándoklathoz. Lélekben ott voltam Csíksomlyón, amikor a pálosok adták át a Fekete Madonna hiteles képmásolatát. Hiszem azt, hogy ez a mostani találkozás a magyar és lengyel nép hitben megalapozott barátságát tovább fogja erősíteni, és reménységem az, hogy a hitében meggyengült Európának, itt az öreg kontinens közepén, újra tudunk bátorítást adni és reményt – mondta el kérdésünke Beer Miklós. A váci egyházmegye püspöke úgy fogalmazott, tulajdonképpen az egész életünk egy nagy zarándoklat. „És mi, hívő emberek így értelmezzük életünket, mintha az Isten felé vezető utunkat járnánk. Úgy akarunk megérkezni minden zarándokhelyre, azzal az örömmel és azzal az előrevételezett élménnyel, mintha már ott lennénk az Atyai házban. Éppen ennek az élményével akarunk aztán visszajönni a napi gondjainkhoz, feladatainkhoz, hogy ebből a reménységből kapjunk erőt” – osztotta meg az utazás alatt a zarándoklattal kapcsolatos gondolatait a váci püspök.
Bátor Botond: fájdalmas volt, amikor elvitték
„Általában amikor valakit megszeretünk, akkor tudjuk azt igazán, amikor elmegy. Nagyon fájdalmas volt amikor a budapesti pálos rendi Sziklatemplomból két hónap után elvitték a kegyszobor másolatát. Ez idő alatt ugyanis nagyon sokan fordultak meg templomunkban” – osztotta meg tapasztalatait Bátor Botond. A magyarországi pálos tartományfőnök szerint a Szűzanya különböző formában mutatkozik meg a világ különböző részein. Tulajdonképpen mindenhol ugyanaz, de valahogy minden nemzet a saját sorsának az alakítását csomagolja bele a Mária-tiszteletébe. „A csíksomlyói kegyszobor az elszakított magyarság egy nagyon fontos szimbóluma. Nehéz időkben kapaszkodtak a Szűzanya kezébe Csíksomlyón, ez adott erőt az ott lakóknak ahhoz, hogy kitartsanak hitükben, munkájukban” – fogalmazott a kegyszoborral kapcsolatban a pálos rendi elöljáró. A zarándokvonat pedig egyre csak szelte a kilométereket, közelítve végállomásához. A felvidéki határon, Párkányban megható, ünnepélyes fogadtatásban volt részük a zarándokoknak. Az utazás végül, egy felhőszakadás okozta árvíz miatt, a tervezettnél mintegy négy órával lett hosszabb. Ez azonban nem tágította el a zarándokokat attól, hogy zsúfolásig megtöltsék a Jasna Góra-i bazilikát az érkezés után tartott ünnepélyes szentmise alatt. A szerdai nap tartogatja egyébként az idei Fekete Madonna zarándoklat legfontosabb mozzanatát: a székelyföldi vendégek ünnepélyesen átadják a pálos szerzeteseknek a Csíksomlyóról érkező kegyszobor másolatát.
A Fényes Hegy
A Jasna Góra-i pálos kolostor – magyar jelentése Fényes Hegy – Lengyelország legnagyobb tisztelettől övezett zarándokhelye, Częstochowa városban, a Warta folyónál. Az épületegyüttes részben gótikus, részben barokk stílusú. A kolostor a lengyel vallási és nemzeti szabadság szimbóluma. Itt található Európa egyik legismertebb Szűz Mária ábrázolása, a częstochowai Fekete Madonna ikon, amely az 1382-es alapítás körül került a kolostorba. A Mária-kép csodáiról több hír kering. Az egyik szerint minden pénteken a vecsernye idején egy angyal keze a leplet levette róla, szombaton azonban ugyanazon időben újra letakarta. Teljes 24 óráig ragyogott a kép, nappal mint a nap, éjjel mint a hold. II. Gergely pápa Germán konstantinápolyi püspökhöz írt levelében pedig azt írja, hogy ahányszor a várost saracenusok vagy más hitetlenek ostromolták, a polgárok, bízva Mária védelmében, a képet az ájtatosok éneke és imája közben körülhordták, s mindig megmenekültek a veszedelemtől.
Rédai Botond
szekelyhon.ro

Kelemen: utcára vonulunk
Tamás Sándor megyetanácselnök és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kezdeményezésére tegnap az ojtozi Anselmo kastélyszálló kertjében tartották a megyei önkormányzati vezetők VI. találkozóját, amelyen közel kétszázan vettek részt, köztük Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Zsigmond Barna, Magyarország csíkszeredai főkonzulja.
A szövetség első embere kijelentette: úgy néz ki, a kormányerők arra kényszerítik a romániai magyar közösséget, hogy utcára vonulva tiltakozzon Székelyföld felszámolása ellen, a demonstráció szeptemberben esedékes. Antal Árpád bejelentése szerint július 12-én Sepsiszentgyörgyön vagy Tusnádfürdőn vitanapot tartanak a témában, ahová Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes is hivatalos.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Csíki Hírlap – 2013.06.26. A Fodor család neves képviselőinek, Fodor Ignác 1848–49-es honvédszázadosnak, Fodor Pál 1956-os szabadságharcosnak, Fodor Imre és ifj. Fodor Pál adományozóknak állít emléket az a márványtábla, amelyet június 29-én, szombaton, Szent Péter és Pál napján délután hat órakor avatnak fel a csíksomlyói Fodor Háznál.
Az emléktáblát Dóczy András és munkatársai zsögödi andezitből készítették barna felirattal. A szombati ünnepségen az ünnepi beszédek, az emléktábla leleplezése és megáldása után fellép az Árvácska Együttes, Antal Imre és zenekara hazafias énekeket ad elő, majd utcabál következik.
Fodor Ignác, az építő és honvédszázados A Fodor Házat Fodor Ignác építtette nejével, kászonjakabfalvi László Annával 1875-ben. Az 1826-ban született Fodor Ignác Csíksomlyón végezte el a gimnáziumot, majd 1848-ban a huszártiszti iskolát Kézdivásárhelyen. Határőrezredének egy része, mely Csíkban állomásozott, csatlakozott Bem seregéhez. Részt vett Bem erdélyi hadjáratának sok fontos csatájában (Vámosgálfalva, Vízakna, Szászváros, Szászsebes, Piski). Bem 1849. április 19-én Lugoson kitüntette. Orsovánál százada fedezte Perczel Mórék visszavonulását. Bem seregével Vidinen keresztül emigrált az akkor török fennhatóság alatt lévő Bulgáriába. Mivel amnesztiát ígértek neki, két évre rá hazajött, mégis haditörvényszék elé állították, és legénységi szolgálatra ítélték. Később elvégezte a jogot, mint ügyvéd többször védte a gyimesi csángók erdőterületeit. Sokáig volt a Függetlenségi Párt Csík megyei vezetője, ő hozta be Csíkba az első cséplőgépet.
Fodor Pál gazdálkodó és szabadságharcos Fodor Pál 1903-ban született, Csíksomlyón nevelkedett, Budapesten szerzett út-, híd- és vasútépítő mérnöki diplomát. Mint az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület Csík megyei vezetője, Csíkban meghonosította a Gül baba-pityókát, az ozsdolai búzát, és kezdeményezésére szimentáli apaállatokat, valamint mezőgazdasági gépeket hoztak a falvakba. A második világháborúban utász századparancsnok volt, majd amerikai és végül szovjet hadifogoly. Az 1956-os magyar nemzeti szabadságharc hatására dolgozta ki a román–magyar lakosságcserére vonatkozó részletes tervét, s készítette el azt a térképvázlatot, amelynek alapján – véleménye szerint – végre megnyugtatóan és mindkét nép számára elfogadhatóan lehetett volna rendezni a magyar–román s ezáltal az erdélyi kérdést. Ezt Márton Áron püspöknek is bemutatta 1956-ban Gyulafehérváron, remélve, hogy az akkori történések lehetővé teszik az erdélyi kérdés rendezését. 1957-ben tartóztatták le, ezért az elképzeléséért és „felforgatószervezet” létrehozásáért 25 évi fogházbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Vádlott társai voltak: Hajdu Leánder, Szőcs Izidor, Szentmártoni Odorik ferencrendi szerzetesek és Csiha Kálmán református lelkész, későbbi püspök. Őket 10 és 15 év közötti nehéz börtönre ítélték. 1994-ben post mortem ’56-os érdeméremmel tüntették ki.
Fodor Imre és ifj. Fodor Pál, az adományozók Fodor Imre és ifj. Fodor Pál 1937-ben a somlyói házban születtek mint ikertestvérek, majd Csíkszeredában érettségiztek. Édesapjuk elítélése következtében a bukaresti műegyetemről kizárták, és az elkobzott szülőházukból kitelepítették őket, csak később fejezhették a műegyetemet. Fodor Imre Marosvásárhely polgármestereként, majd mint a Székely Nemzeti Tanács elnöke következetesen és eredményesen dolgozott. Az Európai Unió előcsatlakozási alapjából Marosvásárhely 27 millió eurós támogatást kapott, amiből korszerűsítették a vízszolgáltatást. Az államosított házak visszajuttatása és a kétnyelvűség az ő idejében országos visszhangot keltett, eljárást indítottak ellene, mégis eredményes volt. Az ő elnöksége alatt bonyolították le a Székelyföld autonómiájára vonatkozó belső népszavazást, amely az első ilyen volt Trianon óta, eredménye ma is fontos hivatkozási alap. Egy sikeres, élménypedagógiával foglalkozó ifjúsági társaság alapítója, melynek nemzetközi tábora Szovátán működik. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével, majd Wass Albert-díjjal tüntették ki. Ifj. Fodor Pál Sepsiszentgyörgyön a textilgyár főmérnökeként sok közösségi tevékenységet támogatott, például a Csíki úti templom és sípálya építését. 1989 után az RMDSZ és a Nemzeti Megmentési Front megyei vezetőségébe választották. Az elkobzott, majd visszaszerzett szülőházukat a Fodor fivérek tíz évvel ezelőtt, 2003-ban a Csibész Alapítványnak adományozták, azzal a céllal, hogy a négy erdélyi magyar történelmi egyház szellemében működő ifjúsági házat alakítsanak ki benne. A nagyon leromlott épület felújítására és a padlástér kiépítésére a Csibész Alapítvány és annak vezetője, Gergely István, Tiszti munkája révén sikerült támogatást találni, az ügyintézésben Csíkszereda önkormányzata is segített. Az épület jelenleg ifjúsági szálláshely és iroda, szociális konyha, illetve több ifjúsági találkozó, tevékenység és sok hétvégi rendezvény színhelye. A Fodor Házban híres közéleti személyiségek is szívesen tartózkodnak, legutóbb, a csíksomlyói pünkösdi búcsú idején Áder János magyar köztársasági elnök volt a ház vendége.
csibesz.ro/wordpress/hu

Felavatták Márton Áron szobrát Gyulafehérváron
Felavatták Márton Áron püspök egészalakos szobrát a gyulafehérvári érseki palota udvarán június 29-én. A kolozsvári Gergely Zoltán szobrászművész alkotását Jakubinyi György érsek szentelte fel.
Potyó Ferenc érseki helynök az MTI-nek úgy nyilatkozott: ugyan az érseki székesegyház csonka tornya alatt berendeztek egy szobát Márton Áron emlékére, de fontos, hogy a püspök szellemisége az érsekségen is jelen legyen. „A püspök hellyel kínál bárkit, aki ott jár. Ez az ő jóságára, atyai gondoskodására, szeretetére utal" – értékelte az alkotást Potyó Ferenc. Mint rámutatott: Márton Áron – a börtönéveit leszámítva – Gyulafehérváron töltötte püspöki szolgálatának idejét, és akkor is a román többségű dél-erdélyi városban maradt, amikor a második bécsi döntés következtében Észak-Erdély magyar közigazgatás alá került.
„Őt már életében nagyon tisztelték, nemcsak a katolikusok, hanem a más felekezetűek is. Hithű főpap volt, de feladatának tartotta, hogy szóvá tegye nemzetének gondját-baját" – idézte a püspök alakját az érseki helynök, aki szerint a mostani emlékállítás boldoggá avatásának folyamatát is szolgálja. Az érsekség tavaly hirdetett meghívásos pályázatot a szobor elkészítésére. A püspök alakjának megformálására Gergely Zoltán szobrászművész kapott megbízást, aki olyan kompozíciót javasolt, amelyben az ülő püspök közelében két szabad padot is elhelyeznek. A padokat a csíkszeredai Dóczy András készítette.
Krónika (Kolozsvár)

A régióátalakítás ellen, az autonómiáért hirdetett tüntetést az EMNP
A romániai régióátalakítási tervek ellen, az autonómiáért hirdetett július 20-ra tüntetést Erdély megannyi településére az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
A valamennyi helyszínen egy időben, helyi idő szerint 20 órától tartandó megmozdulásokat Toró T. Tibor, az EMNP elnöke és Sándor Krisztina, az EMNT elnöke jelentette be szerda este egy Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón.
Toró T. Tibor a sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta, Erdély valamennyi olyan települését az esemény részesévé szeretnék tenni, amelyen megfelelő szervezeti háttérrel rendelkeznek, illetve amelyiken partnereket sikerül bevonniuk. A lehetséges partnerek között a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget említette (RMDSZ).

Háromszékből Kovászna
Nehéz, de hálás megrendelést kapott három fiatal történész: Novák Csaba Zoltán, Tóth-Bartos András és Kelemen Kálmán Lóránt Kovászna megye 1968-as megalakulásáról, intézményi berendezkedéséről írja az Újjászületés, Háromszékből Kovászna című könyvet.
A kézirat első változatának vitájára minap került sor, fel is merült egy s más, pedig ez még nem a szakmai berkekből származó hozzászólások alkalma volt. Csupán a korszakot megélt, többé-kevésbé a „megyecsinálás”-ban részt vevők mondták el észrevételeiket – ezekre most kitérni kár volna, hiszen a könyv végső változatában mindet tartalmazza majd. A könyv rendelésre készül tehát, Kovászna megye megalakulásának 45. évfordulóján, és a Haszmann Pál Múzeum szeptember 21-i, negyvenedik születésnapján mutatják be. A megye születésének kerek évfordulója lehet, jobb alkalom lett volna, de aktuálpolitikailag most a legjobb az időzítés. Most, amikor megszüntetni akarják Kovászna megyét, a könyv üzenet kell hogy legyen: miként közel fél évszázaddal ezelőtt az akkori Sepsi és Kézdi rajoni értelmiség kivívta az önálló Kovászna megye létrehozását, úgy a mostani felelős politikusainknak megakadályozniuk kell beolvasztásunkat. És recept is a készülő könyv egyben, mert bár a benne foglalt tanulmányok mindenike levéltári kutatásokon alapszik, melyek – nyilván – nem tartalmazzák, nem tartalmazhatják azokat a fondorlatokat, háttérszervezkedéseket, melyekkel anno 1967–68-ban – miután a „nagy székely megye” álma szertefoszlott – megakadályozták Háromszék Brassó megyéhez csatolását, azért a visszaemlékezések és a visszaemlékezők hasznos tanácsokkal szolgálhatnak. Persze, a módszerek és az eszközök negyvenöt év alatt sokat változtak, a cél azonban változatlan.
Az Újjászületést egyébként szűz területen való kutatás előzte meg, a román történetírás ugyanis nem szentel nagy figyelmet az 1960–1970-es éveknek. Ilyen szempontból úttörő munkát készít a három fiatal történész (kiknek a téma objektív megközelítéséhez épp életkoruk az egyik legfontosabb támpont), az alapkutatások hiánya meg segítség számukra, hiszen minden, a bukaresti, brassói, sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, marosvásárhelyi levéltárakban, de még a magyarországi külügyi jelentésekben, illetve a „székely kommunista” Fazekas János magánlevéltárában fellelhető iratot át kellett tanulmányozniuk, korábbi munkára, részkutatásokra nem támaszkodhattak. És így kerülhettek figyelmük középpontjába olyan dokumentumok, mint például a cenzori hivatal jelentései, melyek nemcsak a Megyei Tükört marasztalták el túlzott „magyarkodásáért”, de még a Székely Mikó Kollégium egykori diáklapját, a Gyökereket is. Számos adatot és adalékot tartalmaz a készülő kötet a kor történetéhez (Kovászna megye megalakulását, intézményi berendezkedésének kialakulását a történészek az 1968–1972 közötti időszakra szűkítették, a Király-éra vége és az országos gazdasági-politikai változások, az ideológiai kontroll kiteljesedése szabta meg a felső határt), és talán még egy anekdotákat tartalmazó rész is bekerül. Mert milyen kár volna feledésbe merülnie az 1970-es évek elején Erős várunk nekünk az ének címmel megszervezett dalos találkozó esetének, melynek román fordításáért – Forţa cîntecului – a szervezőket még dicséret is illette...
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Visszatér a végekre a Kárpátok Őre
Közel száz esztendeje lerombolt emlékmű támad fel poraiból Csomortánban. A Kárpátok Őre nevű alkotással az egykori határvédő székelyek előtt szeretnének tisztelegni a helybéliek. Az eredeti szobrot még 1915-ben állították fel Kolozsváron, ám a háború után Erdélybe bevonuló román csapatok katonái elpusztították azt. Ennek hű másolata került most a csomortáni iskola udvarára.
A végeken vagyunk. Az akkori Nagy-Magyarország legkeletibb pontjához esünk közel, alig 18 kilométerre van tőlünk Kóstelek – magyarázta az őrt álló honvédet ábrázoló szobor állításának apropóját Székely Csaba. A csomortáni fafaragó – az emlékmű egyik készítője – szerint valahol természetes, hogy a Kárpátok egykori őreinek emléket állító alkotás az említett településen kap helyet.
Mint megtudtuk, a szóban forgó szobor története közel száz évre nyúlik vissza. Első ízben ugyanis 1915-ben Kolozsváron avatták fel Szeszák Ferenc Kárpátok Őre emlékművét. Általa azon székelyek előtt tisztelegtek, akik Árpád fejedelem által kialakított védelmi rendszerben szolgáltak, melynek rendeltetése az volt, hogy megvédje a Kárpátok hágóit, szorosai a külső támadások ellen.
A rendszerváltás után Kolozsváron ismét fel szerették volna állítani ezt az emlékművet, de ez politikai okokból nem sikerült. Így került Horváth Béres János kaposvári születésű szobrász és Tóth Vásárhelyi József budapesti építész alkotása a magyarországi Szilvásváradra, a Szalajka-völgybe, amit a 2000-es évek elején avattak fel – tájékoztatott Ferencz Csaba, Csíkpálfalva polgármestere. A községvezető elmondta, egy ottani megemlékezés alkalmával hangzott el, hogy a Kárpátok Őrének tulajdonképpen a végeken lenne a helye. „Egy magyarországi vállalkozói csoport fel is karolta az ötletet, így került az alkotás Csomortánba” – fogalmazott az elöljáró.
Székely kapuk és a hont védő őr
Az emlékmű központi eleme egy több mint két méter magas, tölgyfából készült, határőrt ábrázoló szobor. Ezt egy minden oldalról csíki székely kapura emlékeztető, cserefából készült torony veszi körül. A talapzattal együtt az alkotás magassága eléri a hat métert. A szobrot Horváth Béres János készítette, a tornyot Székely Csaba és Török Csaba csomortáni fafaragók készítették, míg a talapzatot Forró Attila csíkszeredai vállalkozó készítette. Az emlékmű terveit Tóth Vásárhelyi József rajzolta.
Pénteken avatják a szobrot
A csomortáni iskola udvarán felállított Kárpátok Őre emlékmű megáldását július 5-én, pénteken 18 órától tartják. A szervezők tájékoztatása szerint az eseményen a történelmi egyházak, civil szervezetek és politikai pártok (RMDSZ, EMNP, MPP), illetve a Székely Nemzeti Tanács képviselői egyaránt részt vesznek. Az ünnepség egyúttal tisztelgés a dicsőséges pozsonyi csata 1106. évfordulója előtt.
Az első honvédháború
A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehető időszakban zajlott, a mai Pozsony (korabeli írásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc) alatt. A kora középkor egyik legjelentősebb ütközetéről van szó, ugyanis a korhoz mérten hatalmas hadseregek csaptak össze. A honfoglalás után a magyar fennhatóság területe nyugat felé megközelítette az Enns folyó vidékét, ezért akart a Keleti Frank Királyság döntő csapást mérni a magyarokra, hogy megsemmisítse vagy jelentősen visszaszorítsa őket a korábbi frank területekről, a Morva Birodalom és Pannónia területéről. A csata a keleti frank sereg megsemmisítő vereségével végződött, amiben a Luitpold bajor herceg és a Theotmár salzburgi érsek is elesett. A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar mezsgye határa lett. A honfoglalás e sorsdöntő csatával fejeződött be, egyben ez volt az első honvédő háború.
Rédai Botond
Székelyhon.ro

Közbirtokossági ösztöndíj sapientiásoknak
Közbirtokossági ösztöndíj létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karainak több vezetője és tizennégy közbirtokosság elnöke.
„Meg kell tennünk azokat a lépéseket, amelyek által a régió magáénak fogja érezni ezt az egyetemet. Egy tehetséggondozási program nagyon jó kezdetnek bizonyulhat” – így kezdte szerdán a közbirtokossági ösztöndíj létrehozásáról szóló megbeszélést Dávid László, a Sapientia egyetem rektora, hangsúlyozva, egy térség felemelkedése nem történhet meg egy helyben működő egyetem nélkül.
Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánja szerint régóta keresik a kapcsolatot a közbirtokosságokkal, a kigondolt tehetséggondozási programmal végre az itthoni tanulásra ösztönözhetik a jó képességű diákokat. „Mi azt tudjuk ígérni, hogy a közbirtokosságok által támogatott hallgatókat elitképzésben részesítjük” – fogalmazott Kósa. Kollégája, Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja szerint az egyetem célja olyan körülmények (például ösztöndíjtámogatási rendszer) biztosítása, amely a tehetségeket is e felsőoktatási intézménybe vonzza.
A tervezett ösztöndíjról
Az ösztöndíj lényege a következő: a közbirtokosságok megszabott összeggel – a javaslat szerint legalább havi 110 euróval – támogatnák olyan, kiváló tehetségű helyi fiatalok továbbtanulását, akik a képzés befejezése után itthon szeretnének dolgozni. Az egyetem ugyanakkor a támogatásért cserébe a diákokat bevonná a kutatási programokba, illetve egyéni tanácsadók révén felkészítené az országos és nemzetközi tantárgyversenyekre. Az elképzelés szerint az ösztöndíjra olyan sapientiás diákok pályázhatnának, akiknek legalább egy tantárgyból (a testnevelés kizárva) kilences volt az érettségi jegyük.
Ideje a jövőbe is fektetni
Pozitív volt a jelen lévő tizennégy közbirtokossági vezető hozzáállása a Sapientia ajánlatához. Rafain Zoltán, a Csíki Közbirtokossági Unió elnöke például azt mondta, eddig számos kultúrotthont és ravatalozót építettek a közbirtokosságok, most már ideje a jövőbe is fektetni, ne csak a múltba. Az eseményen az is elhangzott, hogy ezzel az ösztöndíjjal fel szeretnék éleszteni azt a hagyományt, amely évszázadokon keresztül jellemezte a székely népet: a közbirtokosságok jó képességű diákok tanulását támogatták.
A szerdai beszélgetésen a jelen lévő – tusnádi, vacsárcsi, bánkfalvi, csíkszentgyörgyi, kászonaltízi, kászonfeltízi, madarasi, rákosi, csicsói, csíkszentimrei, delnei, csíkszenttamási, karcfalvi és gyergyóditrói – közbirtokossági vezetők egy szándéknyilatkozatot írtak alá, vállalva, hogy amennyiben az adott közbirtokosságok tagjai is beleegyeznek, támogatni fogják a tehetséggondozási programot.
Az egyetem vezetői más közbirtokosságok jelentkezését is várják Hargita megye bármely településéről. Az ötletet amúgy Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és Hargita Megye Tanácsa is támogatja.
Kozán István
Székelyhon.ro