Így szólt százezrek ajkáról a magyar himnusz Csíksomlyón –
A csíksomlyói zarándoklat 2015-ben jubileumi évet ír. 500 éve teszik tiszteletüket Csíksomlyón mindazok, akik hálával és kéréssel a szívükbe jöttek el a szűzanyához.
Az idei év búcsújának a mottója a Hűség a hithez, a hazához és az anyanyelvünkhöz. Aki részt vesz a zarándoklaton olyan kegyelmet, szeretet és egységtudatot tapasztalhat meg, amelyet nehéz szavakkal leírni.
„Legyünk hűek őseink szent hitéhez és erényeihez, vagyis katolikus keresztény szent hitünkhöz, legyünk hűek nemzetünkhöz és szülőföldünkhöz, és legyünk hűek anyanyelvünkhöz, anyanyelvi kultúránkhoz”– mondta az egybegyűlteknek Jakubinyi György érsek.
A búcsú egyik legmagasztosabb pillanata, amikor ezrek ajkáról szól tiszta szívvel és lélekkel a magyar és székely himnusz.
magyarvagyok.info
Erdély.ma

Áder: a hűség, amiről a szentbeszéd szólt, mindenki számára megszívlelendő
Az államfő, aki feleségével, Herczegh Anitával közösen több százezer zarándok között vett részt a csíksomlyói szabadtéri szentmisén, a közmédiának nyilatkozott.
Mindenki számára megszívlelendőnek nevezte a csíksomlyói búcsún elhangzott szentbeszéd hűségről szóló üzenetét Áder János köztársasági elnök szombaton, a szertartás után a közmédiának nyilatkozva. Áder János, feleségével, Herczegh Anitával közösen több százezer zarándok között vett részt a Jakubinyi György gyulafehérvári érsek által a Kis- és Nagysomlyó hegy közötti nyeregben bemutatott szabadtéri szentmisén.
„A hűségről szólt ez a szentbeszéd, amit mindannyian megszívlelhetünk. A hit hűségéről, a szülőföldhöz és a nemzethez tartozás hűségéről, és az anyanyelv megtartásának hűségéről. Nehéz lenne ehhez bármit is mondani, azt gondolom, hogy ez pont elegendő útravaló mára, holnapra és holnaputánra mindannyiunknak, hogy ki-ki a pünkösdi ünnepeket e gondolatok jegyében töltse, továbbadva e gondolatok magvas tartalmát hozzátartozóknak, barátoknak, ismerősöknek" – mondta a köztársasági elnök.
Úgy vélte, a szentbeszéd egyaránt szólt azoknak is, akik elzarándokoltak Csíksomlyóra és azoknak is, akik a tévén vagy rádión keresztül követték a szentmisét, a hűség üzenete egyaránt megszívlelendő azoknak is, akik Magyarországról érkeztek, és azoknak is, akik Erdélyben élnek.
Áder János megjegyezte: elnökké választása óta harmadik alkalommal vett részt a csíksomlyói búcsún, amely számára a „legek" pünkösdje volt. Most volt a legmelegebb, most voltak becslése szerint a legtöbben és a három alkalom közül ez volt „a leggöröngyösebb út", amelyen felmászott a mise helyszínéül szolgáló hegynyeregbe – mutatott rá Áder János a székely himnuszra utalva, amelyet a szentmise végén – a pápai és a magyar himnusz után – együtt énekelt el a csíksomlyói nyeregben összesereglett több százezer ember.
Idén teljes búcsúval járó pápai áldásban is részesültek a csíksomlyói búcsú zarándokai abból az alkalomból, hogy idén 500 éves a csíksomlyói Mária-kegyszobor és az idei zarándoklatra az – ebből az alkalomból meghirdetett – jubileumi Mária-évben került sor.
MTI

Erdély.ma

A vándorapostol nyomában – Könyvbemutatós zarándoklat Erdélyben és Moldvában
A két éve elhunyt jeles népzenekutatóra, a határokon túlra szakadt magyarok ügyeit felkaroló, magyarságukban őket erősítő bencés páterre, a „csángók apostolára”, Jáki Sándor Teodózra emlékező zarándokcsapat járt nemrég Erdélyben és Moldvában. Útjuk során bemutatták azt az emlékkönyvet, amelyet pap- és szerzetestestvérei, egykori tanítványai, barátai, tisztelői és szeretett csángómagyarjai írtak, felidézve a páter pótolhatatlan szolgálatát a határokon túl élő magyarság körében. A kötet népes szerzőgárdájához tartozó zarándokok, prof. dr. Polgár Tibor András (a kiadás mentora, az atya egykori tanítványa), Oláh István (az egri fertálymesteri testület képviselője, a páter vezette csíksomlyói búcsúi zarándoklatok szervezője) és Toldi Éva veszprémi tanár, újságíró (aki számos alkalommal résztvevője és tudósítója volt a páter missziós programjainak) május 14-16-a között mutatták be A vándorapostol című emlékkönyvet, és felidézték a páterrel való találkozásaikat útjuk állomásain, Marosvásárhelyen, Csíkszeredán, Gyimesfelsőlokon és Pusztinán.
Marosvásárhelyen az áldozócsütörtöki szentmise után a ferences templomban a plébános, Sebestyén Péter atya közösségében tartották a zarándokok az első bemutatót. Péter atya elmesélte, hogy az 1990-es évek elején, csíkszeredai káplán korában találkozott számos alkalommal Teodóz atyával, aki gyönyörű, tiszta énekhangján a felcsendülő népénekekkel magával ragadta a híveket, s papi társaságban is könnyen dalra fakadt és dalra fakasztotta környezetét is. Tisztelték azért is, mert ő járta ki, hogy a kacsikai búcsúban magyarul is mondhattak misét a csángó zarándokoknak, s kezdetektől ő vezette csángó testvéreit a Nagyboldogasszony napi búcsúba. Szerették őt, aki papokon is segített, gyakran személyes pénzadományaival is, emlékezett a plébános.
Csíkszeredán a városi könyvtárban találkoztak a helybéliekkel a zarándokok Darvas-Kozma József atya szervezésében, ahová a futásfalvi plébános, Tifán Lajos is eljött. Lajos atya minden évben elkísérte Teodóz atyát a kacsikai búcsúba, a páter hosszú útjai során náluk szállt meg Futásfalván, s a helyi búcsúba is elvitte a csángókat mindig Sarlós Boldogasszony ünnepére. Csíkszeredán a városlakók számos emléküket osztották meg a zarándokokkal, hiszen Teodóz atya sokszor szolgált, előadást tartott közösségeikben.
Gyimesfelsőlokon Berszán Lajos atya volt a rendszeres szállásadója a páternek a Szent Erzsébet Líceumban, ahol sok-sok éjszakába nyúló beszélgetés, énekes együttlét részesei voltak. A „Vándorapostol” az iskola gyimesi és moldvai csángó növendékeinek is sokszor tartott előadásokat és megénekeltette őket.
A zarándoklat csúcspontja kétségtelenül a csángóföldi Pusztina volt, ahol a legtöbbet apostolkodott a páter. Itt Nyisztor Ilonka népénekes, a helyi Magyarok Házának ének- és néptáncoktatója és a helybéli közösség meghívására került sor az emlékkönyv bemutatójára. A program a csángó kisdiákok szavalóversenyével kezdődött, majd ének- és néptáncbemutatóval folytatódott. Megható és megrendítő élmény volt a zarándokoknak látni, milyen nagyszerűen valósul meg itt a páter álma, a csángómagyar kulturális örökség ápolása, a hagyományőrzés. A páter Moldvában (Kacsikában, Klézsén, Pusztinán, Lujzikalagorban…) 147 alkalommal járt – lelki (és gyakran testi) táplálékot hozva az „elárvult csángóknak” (ahogy szokta mondani), akiknek sorsát szívén viselte, lelkipásztori szolgálatát missziónak tekintette. A könyvbemutató után a helybéli asszonyokkal, gyermekekkel felidéződött az általa gyűjtött csángó Aranymiatyánk, valamint a Boldogasszony, Anyánk és számos búcsúi népének az emlékidéző együttlétben.
Toldi Éva

Erdély.ma

A kettős kereszt–hármas halom szimbólumról
Székelyföldi történész tanulmányát is értékelték Budapesten
Az 1996 novemberében felszentelt csíksomlyói Hármashalom-oltárt P. Bartók Albert házfőnök elképzelése alapján Makovecz Imre budapesti műépítész tervezte, az építési munkálatokat pedig a csíksomlyói plébánia egyháztanácsa kivitelezte. A csíksomlyói ferences kolostor területén felépült Hármashalom-oltár építményének jelentéshordozószimbólumáról beszélgettünk Rokaly József gyergyószentmiklósi történésszel, aki a budapesti Magyar Országos Levéltár Lovagtermében ünnepélyes keretek között oklevelet, kitüntetést, valamint a kettős kereszt stilizált másolatát vehette át az ősi jelképeket elemző tanulmánya elismeréseként.
Az 1940. február 15-én Gyergyócsomafalván született kutató tanulmányait a Babes–Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán végezte történelem, világtörténelem középkor, új- és jelenkor szakosítással, ugyanakkor jelentős eredményeket ért el a szertornában és a sakkban is. A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium tanára volt, az EME alapító tagja, a Magyar Történészek Világszövetségének tagja, az MTA által nyilvántartott külföldi tudományos kutató. 1978- tól, az első fokozati vizsgát követően, főleg tudományos kutatással foglalkozik.
– Ki adományozta a kitüntetést és milyen alkalomból? – kérdeztük a történészt.
– A Magyar Koronaőrök Egyesülete és a Miskolci Bölcsész Egyesület budapesti AMAMA Míveltség Alapítványával együttműködve adományozta a "ROVÓ BÁN - czím Örököse" Kettőskereszt-kitüntetést. Az AMAMA Alapítvány a kettős kereszt eszmeiségén alapuló eredeti értekezés, tanulmány, szakmai dolgozat, esszé stb. pályázati kiírását tette közzé, melynek tárgya a kettős kereszt jelképének a világossá tétele.
– Mi volt a pályázat kiírásának célja?
– A fő cél a kettős kereszt titkának megfejtése, jelképének a bemutatása volt, választ keresni arra, hogy vallási szimbólum, ékjel, képjel, hatalmi jelkép, illetve nemzeti szimbólum-e. Másik cél a pályázatra beérkezett tanulmányok megjelentetése a Kettőskereszt címet viselő könyvben. Amint dr. Gyárfás Ágnes, a Miskolci Bölcsész Egyesület elnöke fogalmazott, a tanulmányokból összeállított gyűjtemény a kettős keresztnek mint szakrális jelképnek az ősi forrással való közvetlen kapcsolatát hivatott megerősíteni, ugyanis az ősi kereszt élő elvének a kibontakoztatása elképzelhetetlen tabudöntögetések nélkül. "Mind a teremtő gondolat, mind a magyarságismeret avatott lelkek gondozó szeretete és elemző szakismerete révén kapott új megvilágítást" – olvasható a tanulmánygyűjtemény előszavában.
– Hány dolgozatot küldtek a pályázati felhívásra?
– Húsz szerző küldött be tanulmányt a Benedek Attila, az AMAMA Alap elnöke és Szelei István kezdeményezte pályázati kiírásra, az anyaországi szerzők mellett Ausztráliából, Felvidékről, Vajdaságból, valamint Erdélyből, és mindannyiunk munkáját elismerésben részesítették a szervezők. Amint a budapesti ünnepélyes könyvbemutatón elhangzott, mindenki egyedi módon közelítette meg a témát, a dolgozatokból tanulmánygyűjteményt állítottak össze, melynek felelős kiadója dr. Gyárfás Ágnes, a Miskolci Bölcsész Egyesület elnöke.
Versenyfutás a halállal
– Összefoglalná röviden saját elméletét?
– A kettős kereszt és a hármas halom a magyarok számára alapvető nemzeti szimbólumok, a székely magyar rovásírással egyidős a kettős kereszt, ezért ősisége vitathatatlan. Saját elméletem szerint a kettős kereszt függőleges tengelye az Istent jelképezi, a felső, rövidebb szárny az égi világot, az alsó, hosszabb szárny a földi világot szimbolizálja. A kettős kereszt a hármas halomba ékelődik, és egységes egészet alkot, amiként egy az Isten, amit a kettős kereszt függőleges ősfája testesít meg. A kettős kereszt és hármas halom kérdéskörére kitértem a tér-idő kontinuum összefüggésében is. A háromdimenziós tér képezné a kettős kereszt nagy szárnyát, az idő a kis szárnyát, a függőleges tengely pedig a végtelenséget, vagyis az egyistenséget. Jézus az égi és földi világ között teremt kapcsolatot, ezért is nevezte magát a fény, illetve a Nap fiának.
– Tudományos kutatása ütközött-e akadályokba a diktatúra éveiben, illetve könnyebbé vált-e napjainkban?
– Kimondott akadályoztatásban nem volt részem, úgy éreztem, hogy mind sportolói teljesítményeimért, az országos sakkbajnokságokon elért eredményeimért, mind tanárként tiszteltek. A Csíkszeredai Állami Levéltárban az utóbbi években is nehéz volt a kutatómunka. Három nyár alatt százhúsz alkalommal kellett bemennem, mivel a látogatás korlátozott, hetente csak négy alkalommal lehet tanulmányozni a dokumentumokat 9–13 óra között, az első félóra pedig a formaságokkal telik el.
– Mennyi idő alatt született meg a Marosvásárhelyen februárban bemutatott SZÉKI-TA. A székely eredetkérdés tisztázása című nyolcszáz oldalas műve?
– Négy kemény év munkája van a kötetben, ami napi tizennégy-tizenhat órát jelentett a számítógép előtt. Míg ez a munkám készült, voltaképpen versenyfutásban voltam a halállal, de lábadozásom ideje alatt is rendületlenül dolgoztam, mert attól tartottam, ha meghalok, nem lesz, aki befejezze a munkámat. Végül is, úgy tűnik, legyőztem a halálos kórt. Most érik be a munkám eredménye.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Kiegészítették a csíkpálfalvi honvéd-szobor emléktábláját
Csíkpálfalván 1942 óta áll egy első világháborús emlékmű. A honvéd-szobor különös történetéről és a falu híres szülötteiről a Kossuth Rádió munkatársa, Oláh-Gál Elvira készített riportot.
A nagyméretű honvéd-szobor egyedüliként a Kárpát-medencében átvészelte a történelem viharait, a kis település szimbólumává vált.
Az elmúlt napokban a hősök emléktábláját az újabb kutatásoknak megfelelően kiegészítették.
Az esemény tiszteletére rendezett ünnepségen Kovács Lajos elmondta, hogy a szobrot a csíksomlyói Ferencz István szobrász készítette.
Bíró Győző, az emléktáblák alkotója arról beszélt, hogyan sikerült a székely leleményesség által a kommunizmus idejében is megőrizni a szobrot.
A Ferences István költővel való beszélgetésből megtudtuk: ő büszke szülőfalujára, hiszen dicséretére válik e kis falunak, hogy három honvédszázadost adott az 1848-as forradalomnak. Hozzátette, hogy az 1956-os forradalomban is derekasan kivették a részüket a csíkszentpáliak. Kossuth Rádió
Erdély.ma

Ferences pap- és diakónusszentelés Csíksomlyón
A Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány kettős ünnepére került sor szombaton a csíksomlyói kegytemplomban: Guia Hugó ferences testvért diakónussá, Portik Lukács Lóránd ferences testvért pappá szentelték.
Az ünnepi szentmisét Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke és Tamás József püspök celebrálta a ferences testvérek és a környékbeli papság részvételével. A szentmise keretében az evangélium után kezdődött a szentelés szertartása: Bőjte Mihály csíksomlyói ferences házfőnök bemutatta a jelölteket az érseknek, majd a főpásztor homíliában buzdította őket és a jelenlevő híveket. „Minden újmisésnek az igazi első miséje a papszentelési szentmise” – emelte ki az érsek.
A jelöltek ünnepélyes ígéretet tettek a szolgálattal járó kötelezettségek vállalására, majd a főpásztor elé járultak engedelmességet ígérve neki és utódainak. A szentelést követte a beöltözés: Hugó testvér beöltözött a szerpapi öltözékbe, a keresztben viselt stólába és dalmatikába, majd átvette az érsektől az evangéliumos könyvet.
Portik Lukács Lóránd ferences testvért tavaly június 28-án szentelte diakónussá Jakubinyi György érsek, ő szombattól áldozópapként szolgálja a közösséget. A litánia alatt a szentelendők leborulva imádkoztak, kérve a szentek közbenjárását hivatásuk gyakorlásához. Ezt követte a kézrátétel és a felszentelő ima, miután Lóránd testvér magára ölthette a stólát és a miseruhát. A püspök és a felszentelt diakónus és áldozópap békecsókot váltottak, kifejezve köszöntésüket és befogadásukat a közösségbe. Az újonnan szenteltek a szentmise áldozati részét már együtt ünnepelték a felszentelő püspökkel. A szentmise a főpásztor ünnepi áldásával ért véget.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Emlékezés az Erdélyi Ferences Rendtartomány vértanújára
120 évvel ezelőtt, 1895. június 3-án született a Hargita megyei Zetelakán Boros Fortunát ferences atya és vértanú. A keresztségben a Domokos nevet kapta. 1911. augusztus 20-án, az erdélyi rendtartomány védőszentjének, Szent István királynak az ünnepén öltötte magára a ferences habitust Mikházán. Ünnepélyes fogadalmát Vajdahunyadon Trefán Leonárd tartományfőnök kezébe tette 1917. április 29-én. A következő évben, 1918. június 11-én a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban szentelte pappá gróf Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök.
1920-ban tanítói oklevelet szerzett Csíksomlyón. 1921–1931 között a rendtartomány kis szeráfi papnevelő kollégiumának történelem és földrajz szakos tanáraként és prefektusaként Székelyudvarhelyen tevékenykedett. 1922 decemberében Szegeden megvédte A Csíksomlyói 32 ferences confraterről írt doktori disszertációját. A rend által kiadott folyóiratokban, A Hírnökben és a Katolikus Világban több tanulmányt is közölt. Társszerkesztője és írótársa volt a Dicsőszentmártonban 1925-ben kiadott Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene című műnek. 1927-ben jelent meg Az erdélyi ferencrendiek című főműve.
1932-ben rábízták az erdélyi sajtóapostolkodás vezetését, a Szent Bonaventura Nyomda igazgatójaként. „Írásai az olvasók hitét erősítették. Mindenben az emberek iránti szeretet vezette” (Pap Leonárd: Boros Fortunát könyveiből, cikkeiből levont következtetések Kézirat, Székelyudvarhely 2003).
1942. július 29-én a csíksomlyói káptalanra összegyűlt testvérek Boros Fortunátot megválasztották az Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárójává. Nagyon nehéz időben vette át a provincia vezetését. Ferencz Ervin mondta róla:„Gondoskodott a rábízottakról. Ha tévedett, alázatosan belátta, és visszavonta tévedését. Hite föltétlenül megingathatatlan, szilárd és erős volt. A vallásos folyóiratokban írt cikkeivel készítette elő népét a megpróbáltatásokra. Szembenézett a jövővel. A szerzetesi élet imádságos gyakorlataiból merített mindenhez erőt. Szigorúsága mögé elrejtette a testvéri szeretetét. Fegyelmezett, bátor és bölcs, igazságos volt. Példaadó imádságos életet élt.” (Jegyzőkönyv, Szárhegy, 2003. január 22.)
Az 1948-as káptalan után brassói elöljáró lett, ahol a beteg ferencesek gondozását és a megboldogult Csiszér Elek atya boldoggá avatásának előkészítését bízták rá.
A titkosszolgálat dossziéjából kiderül, hogy Boros Fortunátot már 1946 óta megfigyelés alatt tartották. Sok üldözésnek és megpróbáltatásnak volt kitéve. Gyakran menekülnie kellett. 1951. augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka, amikor az összes ferences testvért a máriaradnai kolostorba vitték, őt Brassóban tartották, ott folyt a kihallgatása. 1951. december 8-án 24 hónapi munkatáborra ítélték. A Duna-csatornához, a „kivégző táborhoz” került, ahol a parancsnok így fogadta a rabokat: „Az elvtársak ne gondolják, hogy innen élve megszabadulnak, mert mi megöljük önöket golyó nélkül, a munka mezején.” A Capul Midia munkakolónia a többi munkatábor közül messzemenően kitűnt az elhalálozási százalékok tekintetében. Két biztos joga volt annak a rabnak: dolgozni vagy meghalni. Boros Fortunát egykori tartományfőnök haláláról két változat ismeretes: az egyik az, hogy egy rab parancsra lapáttal agyonverte mint hasznavehetetlen, beteg embert, a másik, a valószínűbb változat szerint a sok éhezés, a nehéz munka, a zord időjárás és a betegség (komoly cukorbetegség) felemésztette életét. Halotti bizonyítványa szerint 1953. március 18-án hunyt el.
A kommunista rendszer alatt még a nevét sem volt szabad kimondani, szülőfaluja mégis emlékkeresztet állított a temetőben az ő tiszteletére. Szűkebb környezete, rokonai, szerzetestestvérei, rabtársai vértanúként tisztelték. A rendszerváltás után Zetelakán az általános és a középiskolát róla nevezték el. Boros Fortunát rövid életrajzát a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság felterjesztette a Szentszékhez a 20. század új vértanúi névsorába, 2003. január 13-án pedig elindította az előzetes egyházmegyei vizsgálatot a boldoggá avatáshoz. 2003. március 16-án Bartók Albert ferences atya így emlékezett rá a zetelaki római katolikus templomban: „Beteljesedett, amit Fortunát főatya előre megmondott. A kommunizmus szépen, magától összeomlott, hála az Istennek, és amit Fortunát főatya tanított, hogy él az Isten, és győz az Isten, az most is áll, és ezután is állni fog.” (Ilyés András idézi: 50 éves a zetelaki középiskola 1961–2011)
Guia Hugó OFM
Vasárnap (Kolozsvár)

2015-ös erdélyi magyar tabulexikon
...avagy azoknak a témáknak a listája, amelyeket illik, muszáj, fontos, kényelmes, kötelező, elvárt, előzékenység agyonhallgatni.
szerkesztette: Kertész Melinda
Megismételtük 11 évvel ezelőtti ankétunkat az erdélyi magyar társadalom szent tabutémáiról. Újságíró kollégák véleményét kértük ki arról, hogy szerintük melyek azok a témák, amelyekről nem illik, kínos, vagy egyenesen veszélyes beszélni, a sajtós munka során tematizálni, vagy a ne szólj szám, nem fáj fejem típusú magatartás felöltésével kockázatmentesen lehet élni a hétköznapokat. A megismételt felmérés eredménye nem mutat szignifikáns eltérést a bő egy évtizeddel korábban készült tabulistához képest, az erdélyi magyar társadalom majdhogynem gondolkodási struktúrákba beragadt közösségnek tűnhet. Legfennebb egy-egy téma évült el időközben, például kipukkadt az Európai Uniós csatlakozástól várt Kánaán lufija, vagy a sajtó mindenhatóságáról alkotott kép meghiúsult - ehhez többnyire a politikailag elkötelezett hírtelevíziók járultak hozzá - és az utóbbi időszak történései miatt a meleg-téma sem számít már kifejezetten tabunak.
Összesen 11 kolléga válaszolt a felkérésünkre, ábécésorrendben: Balázsi-Pál Előd, Dénes Ida, Farkas István, Gergely Zsuzsa, Kustán-Magyari Attila, Oborocea Mónika, Papp Attila Zsolt, Papp-Zakor András, Sarány István, Szabó Tünde és Szilágyi Szabolcs
Nyilván nem tekinthető reprezentatívnak a felmérés, de szociológiai szempontoknak is próbáltunk eleget tenni: mintegy 40 kollégát kérdeztünk meg (de csupán egynegyedük válaszolt), fele-fele arányban férfiakat és nőket, nagy- és kisvárosiakat, székelyföldieket, közép-erdélyieket és partiumiakat, különböző politikai beállítottságúakat, főszerkesztőket, szerkesztőket, riportereket. A beérkező válaszokat összegeztük, majd egy listát állítottunk össze, és pontoztuk azt is, hogy egy-egy téma milyen gyakorisággal bukkan fel.
Dobogós tabutémák
Az erdélyi magyar politikusok korrupciója – 6 említés
Az RMDSZ-féle Veled vagyunk, XY! jelenség – annak a látszatnak a keltése, hogy a magyar politikus csak becsületes lehet – 5 említés
Az egyházak, egyházi méltóságok megkérdőjelezhetetlen tekintélye – 5 említés
A magyar oktatásnak a román oktatáshoz képest is silány minősége, ami a szórványra kiemelten jellemző – 5 említés
Az erdélyi magyarok intoleranciája, a másság gyűlölete – 4 említés
Személyi kultusz, Szent Tehenek
Wass Albert, Nyírő József, Orbán Viktor, Markó Béla, Bayer Zsolt, Szász Jenő, Tőkés László, Böjte Csaba, Ráduly Róbert, Barabási Albert-László, minden pap és lelkész, történész, néprajzos, helytörténész és képzőművész.
Egyházhoz kapcsolható tabuk
1. Egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása - a sajtóban például még csak fel sem merül az kérdésként, hogy miért jobb a szentgyörgyieknek, ha a Székely Mikó épülete az önkormányzat tulajdonában marad. 2. Vallásoktatás – alapvető tartalmi kérdőjelek nem merülnek fel
3. Csíksomlyó vallási tartalomtól való kiüresedése
4. Antiszemita egyházi megnyilvánulások
Sajtóhoz kapcsolható tabuk
1. Sajtómunkások, mint pártkatonák: számos példa van arra, hogy olyan újságírók, akik évekig vállaltak politikai szereplők, illetve pártok számára PR-munkát, hirtelen visszatérnek a sajtóba, mintha mi sem történt volna.
2. A sajtótermékek jövedelemforrása, az újságírók morális és anyagi kiszolgáltatottsága
3. A politikusoknak az őket kritizáló sajtóval, újságírókkal szembeni agressziója, „Aki tükröt tart, az ellenünk van” attitűd
4. Skanzensajtó – nem nyúl a tabukhoz
Az erdélyi magyarság intoleranciája, mint tabutéma
1. Melegek - a tematizálása kapcsán az utóbbi napokban tört meg a jég,az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága döntésénekhatására, viszont a megfogalmazott számos vélemény nem a toleranciáról tanúskodott
2. Patriarchális berendezkedés és a nők ezzel együtt járó hátrányos helyzete a romániai magyar társadalomban – a nőnek a családi/magánszférához kötése a társadalmi valóság, a kétkeresős családmodell ellenére. A családdal, gyerekneveléssel járó feladatok a nő nyakába való zúdítása, és ezzel együtt a nő önfeláldozó magatartásának dicsőítése
3. Családon belüli erőszak magánügyként való kezelése, ami a közpolitikákban is megnyilvánul, például a családon belüli erőszak áldozatait szolgáló menedékhelyek, segítő programok hiányában 4. Idegengyűlölet, rasszizmus, a gyűlöletbeszéd Magyarországról való importálása
5. Roma-kérdés – bár nem mondható el, hogy nincs tematizálva, azonban a diskurzusban a romák vagy munkakerülő élősködők, vagy kizárólag a többségi rasszizmus áldozatai, aki nem ezen sémák mentén közelíti meg a problémát, azt valamelyik klub exkommunikálja
6. Segítségre szoruló magyarok – nem esik szó arról, hogy a fogyatékkal élők és a hajléktalanok körében a magyarok az etnikai arányukhoz képest felülreprezentáltak
7. Erdély, mint prosperáló régió, amely önerőből is fent tudja tartani magát, a Románia déli megyéi és Moldva hibáztatása, amiért "hátráltatják Erdélyt a fejlődésben"
Kultúra terén megnyilvánuló magatartások tabusítása
1. Kulturális posvány magasztalása: a sajtó kritikátlanul áll hozzá számos szervezet tevékenységéhez, nem kérdőjelezi meg aktivitásuk minőségét, érdemként tüntetve fel az egyszerű létezésüket. Szórványban jellemző.
2. Elit kizárólagos hozzáférése a kultúrához: minimális az átjárhatóság a tömegkultúra- és a magaskultúra-fogyasztás közt; alig akad olyan nívós kulturális esemény, amely azok számára is kapaszkodókat nyújt a megértésben, akik nem jártasak a magaskultúrában
3. Kulturális fölény fitogtatása: székely élelmesség, a bánsági fölény, általában az erdélyi magyarság kulturális felsőbbrendűsége
4. Román kultúra lenézése
5. Az erdélyi magyarok szakmai felkészültségének idealizálása
6. Hagyományok fetisizálása, értékük felül nem vizsgálása, az a meggyőződés, hogy az egyetlen érvényes út a megőrzésük
A távlati gondolkodás hiánya, mint tabutéma
1. Múltba fordulás, a jövőkép hiánya: nincs vagy sekélyes a közgondolkodás arról, hogy mihez kezdjünk magunkkal mint politikai-kulturális közösséggel
2. Autonómia – ennek mantrázása, panacea-szerű megoldásként való feltüntetése
3. Székelyföldi szegénység – hárítás, annak hajtogatása, hogy „Bukarest nem ad pénzt”
4. Fiatalok elvándorlása
5. Kisebbségi sorson való rágódás, kisebbségi komplexus
6. Trianon tabusítása – senki nem vizsgálja meg a monarchiabeli interetnikus viszonyokat
7. Virtuális magyar világ kialakulása, elszigetelődés a magyarországi és a romániai valóságtól
Politikusokat övező tabuk
1. Politikai klientúra magyar berkekben
2. Korrupt magyar politikusok ügyei tematizálásának hiánya: nem "kifizetődő" olyan ügyekről beszélni a nyilvánosság előtt, amelyekben az erdélyi magyarság vagy annak prominens képviselője nem áldozat, hanem elkövető, néma cinkos, vagy felelőtlenül közönyös 3. Elnézzük az erdélyi magyar politikusoknak a pökhendiségüket, az általuk képviselt közösség felé tanúsítandó alázat hiányát
4. Magyar elöljárók kommunizmusban való tevékenységét mély csend övezi
5. A Communitas Alapítvány tevékenységét homály fedi
6. Politikai elit felelőssége a marosvásárhelyi helyzet kialakulásában
7. Az erdélyi magyar politikusok vagyonosodása
8. A politikusok üzleti és sajtókapcsolatainak agyonhallgatása
Politikai, közszférai tabuk
1. Az etnikai párt, mint alapséma: nem merül fel a közbeszédben az a kérdés, hogy lesz-e ennek egyáltalán jövője?
2. A Fidesz nemzetpolitikájának a következményei
3. Az RMDSZ, amely feladta az emberjogi alapú diskurzust
4. Az etnikai jelző ráhúzása a teljes erdélyi magyar társadalomra: mindent nemzeti, soha sem osztályrétegződés szerint látunk
5. Patetikus diskurzusok: függetlenül attól, hogy politikai, kulturális vagy társadalmi diskurzusról van szó, információszegény, könnyfakasztó beszédek hangzanak el. A tények mellőzése elősegíti a félretájékoztatást, az önámítást.
6. A székelyföldi románok valós helyzete
Oktatás terén felmerülő tabuk
1. Magyar oktatás gyenge minősége, különösen szórványban
2. Tinédzserek szexualitása, az erről való őszinte beszélgetés, a szexuális nevelés az iskolákban a biológia órai tananyaggal kimerül.
3. Felsőoktatás, a képzések megszervezésének gyenge minősége, aminek egyenes következménye, hogy sok fiatal külföldre megy tanulni
4. A BBTE magyar tagozata és Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közötti viszály
Futottak még:
1. Az élettér fokozatos leépülése
2. A magyar nyelv mellőzése a kereskedelemben, rossz megoldások
3. Közéleti személyek magánélete – Tőkés válása téma, ezzel szemben Markó válása tabu volt
4. Háború kitörésének veszélye
Transindex.ro

Búcsú a kolostorban
Július 16-án, Karmel hegyi Boldogasszony ünnepén, csütörtökön rendkívüli találkozó és azt követően búcsús szentmise színhelye volt a marosszentgyörgyi karmelita kolostor. A találkozóra Erdély különböző településein – Altorja, Árkos, Bereck, Csíkcsicsó, Csík-karcfalva, Csíkrákos, Csíksomlyó, Csík-szentdomokos, Csíkszentgyörgy, Csíkszereda, Feltorja, Gyergyóremete, Gyergyóújfalu, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Marosszentgyörgy, Marosvásárhely, Mikóújfalu, Nyárádköszvényes, Nyárádremete, Ozsdola, Sepsiszentgyörgy, Szárhegy – működő karmelita imacsoportok tagjai és a környező települések hívei – mintegy háromszázan – jöttek el.
A kolostor kertjében felállított oltár körül letelepülő híveknek 15 órától Hajlák Attila marosvásárhelyi atya, a lelkiségi mozgalom lelki vezetője tartott katekézist, oktatást Az vagyok, akit a Jóisten megálmodott, teremtett, szeret, meghívott és küldött témával. Ezután közös szentségimádás, zsolozsma, rózsafüzér, majd a szentmise következett. A szentmise főcelebránsa Hajlák Attila volt, a szentbeszédet Sebestyén Péter tartotta, de jelen volt még Bartalus Zoltán madéfalvi, Becze Lóránt székelykáli, László Szabolcs nagyernyei, Palkó Ágoston marosjárai és Baricz Lajos marosszentgyörgyi atya is.
A prédikáció után néhányan a skapuláré vállruhát vették át. Ez egy kis, nyakba akasztható, megáldott, posztó (nyaklánc-szerű) vállruha, amelyet a karmelita rend egyik alapítója, Stock Szent Simon (+1265) július 16-án látomásában kapott a Szűzanyától azzal az ígérettel, hogy aki viseli, nem jut a pokolba. Kezdetben csak a karmelita rend férfi- és női tagjai viselték, de aztán kiterjesztették azt az elkötelezett világi hívekre is. A prédikációból többek között azt is kiderült, hogy Deák Ferenc, a haza bölcse, bár nem volt katolikus, skapulárét viselt.
A szentmise végén Baricz Lajos – mintegy házigazdaként – a nővérek nevében köszöntötte a zarándokokat, és megköszönte jelenlétüket, fáradságukat, támogatásukat, amit a nővéreknek rendszeresen nyújtanak. Egyben bejelentette, hogy ezután minden évben a karmelita imacsoportok itt tartják évi nagytalálkozójukat, zarándoklatukat.
Ez a találkozó (melyet korábban a csíksomlyói kegytemplomban tartottak) és búcsú közelebb hozta a Karmel hegyi Boldogasszonyt és a karmelita nővéreket azokhoz a hívekhez, akik már évek, évtizedek óta a világban élő karmelita lelkiséghez tartoznak. A jelenlévők többsége nem volt még a kolostorban, és nem látott karmelita szerzetest, ami most, a Megszentelt élet évében megvalósult.
(Szentgyörgyi)
Népújság (Marosvásárhely)

A csíksomlyói Mária-kegyszobor 500 éve – Mária-tisztelet Erdélyben
A csíksomlyói kegyszobor 500 éves évfordulója alkalmából a Csíki Székely Múzeum emlékkiállítást rendez, ugyanis az erdélyi ferencesek által meghirdetett Mária-év ráirányítja a figyelmet a csíksomlyói Mária-szobor jelentőségére, és a kegyszobor mint Csíksomlyó éke, meghatározó emblémája szorosan kapcsolódik Csíkszereda város történetéhez és jelenéhez.
A kiállítás a Mária-szobor olyan tárgyi emlékeit – a Batthyány Ignácz püspök által adományozott fémkoronák és jogar, a kis Jézus ruhácskái, amelyekbe a 20. század közepéig öltöztették – mutatja be, amelyeket első alkalommal láthat a nagyközönség. A kegyszoborhoz kapcsolódó 18-19. századi metszetábrázolások, ferences források mellett levéltári dokumentumok tanúskodnak a Csodatevő Segítő Szűz egyházi elismeréséről.
A csíksomlyói Mária-tiszteletnek mindmáig érződő hatására és gyakorlatára elsősorban a fogadalmi tárgyak és a pünkösdi búcsús képek utalnak. Most ezt a hatást tágabb összefüggésben, az erdélyi Mária-tisztelet kontextusában mutatjuk be. Olyan tárgyi emlékeket – eredeti oltárszobrokat és oltárképeket – láthatnak az érdeklődők, amelyek térségünk Mária-tiszteletének sokszínűségét tárják fel.
A kiállítás megnyitójára 2015. július 30-án délután fél 6-kor kerül sor a Csíki Székely Múzeumban. A vendégeket Antal Attila, Csíkszereda megbízott polgármestere és P. Bőjte Mihály csíksomlyói ferences házfőnök köszönti. A kiállítást megnyitja és szakmailag ismerteti dr. Kovács András művészettörténész és Muckenhaupt Erzsébet muzeológus. A rendezvény házigazdája Gyarmati Zsolt múzeumigazgató. Közreműködik a Csíksomlyói Kegytemplom Kórusa.
A kiállítás 2015. július 30-tól szeptember 20-ig tekinthető meg a Csíki Székely Múzeumban (Csíkszereda, Vár tér 2. szám). Telefonszám: (004) 0266 372 024; e-mail: info@csikimuzeum.ro.
Nyitvatartás: keddtől vasárnapig reggel 9-től este 6 óráig. Utolsó belépés zárás előtt 30 perccel. Hétfőn, egyházi és állami ünnepeken zárva.
A kiállítás létrehozói: a Csíksomlyói Ferences Rendház és a Csíki Székely Múzeum. Támogatók: a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, a Kisebb Testvérek Rendjének Szent István királyról nevezett Erdélyi Rendtartománya és Csíkszereda Polgármesteri Hivatala.
Az erdélyi ferencesek sajtószolgálata
Erdély.ma

Korunk, Művelődés, Székelyföld
Lehet uborka- és falunapszezon, az erdélyi kultúra meghatározó havi kulturális kiadványai rendületlenül megjelennek; ha kánikula van, s ha éppenséggel szabadságon van a nép színe-java, akkor is elvihetők ezek a folyóiratok a hegyekbe, a tengerek martjára, de bármilyen külföldi helyszínre, vagy akár a szénaboglya tövébe is, hiszen vannak még honfitársaink páran, akik a szénagyűjtés és az olvasás klasszikus módozatait művelik.
A Székelyföldnél éppenséggel külön lapszám-bemutatót is tartottak, amelynek Balla Zsófia volt a vendége.
Korunk – 2015. augusztus
Történelem – (történelmi) regény
Mennyiben kellett már életében szentnek lennie István királynak, és miként viszonyulhatott a „pogány” nemzeti múlthoz? Hol végződik a nemzeti hősök iránti tiszttelet és hol kezdődik a gyalázkodás? Krónikás és Agatha Christie – mik a hasonlóságok és különbözőségek? Miért olvassuk ma is Krúdy királyregényeit? Mi a valóságalapja „Egör vára summájának”? Miként rajzolta meg Móricz a Tündérkertet, mi késztette Bánffy Miklóst az Erdélyi történet megírására? Hogyan esett Jókai „találkozása” a csíki székely krónikával? Miként értelmezhető a Wass Albert-jelenség? Mi a Hollóidő lét- és világértelmezési horizontja? Ezekre és hasonló kérdésekre keresik a választ a súlypont-tömb szerzői – Szegedy-Maszák Mihály, Veszprémy László, Zsoldos Attila, Kasza Péter, Oborni Teréz, Horn Ildikó, Hermann Gusztáv Mihály, Szász Zoltán, Pomogáts Béla, Romsics Ignác –, akik a történelem és történelmi regény közti kapcsolódásokat vizsgálják.
Művelődés – 2015. július
„Az erdélyi magyarság körében a népihez való időnkénti visszatérés nem pusztán divat, mint Magyarországon, hanem szükséglet: a megmutatkozás, azonosságunk megfogalmazásának és felmutatásának szükséglete, kényszere erősíti. A kisebbségi lét ad többlettartalmat, többletjelentést neki” – írja a Művelődési júliusi száma vezércikkében Sarány István. Írásában a szerző az első alkalommal 1931 júliusában megszervezett, manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Ezer Székely Leány Napja tartalmi-eszmei vonatkozásait ecseteli. A Közösség rovat hasábjain Horváth Sz. István a nyugatra vándorolt ember szemével boncolgatja az erdélyiség mivoltát, Dávid Lajos pedig a Krasznagyöngyről Csíksomlyóra gyalogosan elzarándokoló Szaniszló Józseffel beszélget. Kálóczy Katalin Berky Annával készített interjújából megtudhatjuk a szovátai Teleki Oktatási Központ létrejöttének körülményeit. A Kibeszélő rovatban Laczkó Vass Róbert Boros Loránd idegenvezetővel és a gábor-cigány kultúra szenvedélyes kutatójával beszélget. Az Enciklopédia rovatban Murádin Jenő a kolozsvári egykori Iparmúzeumot és gyűjteményeit mutatja be, a Galéria rovatban pedig Pásztor Csenge Bíborka a több évtizedes elzártság után előkerült erdélyi magyar portrékról értekezik. A Könyvesház rovatban Lakatos Artur a Killyéni András által szerkesztett többszerzős Retro-Sport, 2014 című kötetet ajánlja az olvasóknak. A Vadrózsák rovatban Szűcs György Áron érmelléki tájházakat és gyűjteményeket mutat be, Nyisztor Ilona pedig a nemrég Pusztinában lezajlott hetedik zenetáborról számol be. A lapszám színes borítóin Ádám Gyula és Pozsony Ferenc felvételei láthatók.
Székelyföld – 2015. július
A folyóirat a kánikula közepén is érdekfeszítő írásokkal örvendezteti meg az olvasót. Akár szabadság idejére is elvihető ez a lapszám, amely értékes és emlékezetes tartalommal töltheti ki pihenésünket, illetve újból és újból felhívhatja figyelmünket kultúránk sokoldalúságára és múltunk egy-egy szeletére. A Szépirodalom rovatban Markó Béla, Vajda Anna, Ferencz Imre, Bogdán Emese, Horváth Benji, Selyem Zsuzsa, Farczádi Róbert újabb írásait találjuk. A Disputában Fekete Vince: Balla Zsófia székfoglalója elé címmel ír köszöntőt, a továbbiakban pedig Balla Zsófia közöl saját írást. A Nobile Officiumban „A nemesi származás nem érdem, hanem következmény” címmel Oláh-Gál Elvira beszélgetés Bánffy Fruzsinával. Nagy Szabolcs: A gondok hullámai közt (Egy 1919. áprilisi jelentés Erdély védelmének kulcspontjából), Kis Krisztián Bálint: Adalékok a székelyföldi levente-egyesületek történetéhez címmel olvashatunk az Irattárban. A Ködoszlásban Hencz Hilda: Magyar Bukarest a kommunizmus alatt című írását találjuk (János András fordításában). Az Ujjlenyomatban Ambrus András: „Szivárvány havasán felnőtt rozmaringszál…” (Lejegyezte: Bálint Csaba). A Szemlében Báthori Csaba: Minden belülről származik (Markó Béla: Elölnézet), Adorjáni Anna: Csörömpöl a szó (Michel Houellebecq: Behódolás) címmel néhány közelmúltban megjelent kötetről közöl kritikákat a lap. A szerkesztők pedig Michel Houellebecq, Tóásó Előd, Rainer Maria Rilke és Ernest Hemingway egy-egy könyvéről, friss olvasmányélményeikről írnak. A Székely Könyvtár egyik pünkösdre megjelent kötetét (Csiki László Titkos fegyverek), a pályatárs, Vári Attila ajánlja. Végül ismételten felhívják a figyelmet a Márton Áron-pályázatra. A lapszámot Koter Vilmos munkáival illusztrálták.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Támogatás egyházaknak
Jövő évtől duplájára emelkedik a külhonban szolgálatot teljesítő egyházi személyek támogatása – jelentette be Soltész Miklós, a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára tegnap az erdélyi Máriaradnán, ahol a katolikus kegytemplom és volt ferences kolostor újraszentelésén, a Ferenc-rendi múzeum megnyitásán vett részt.
Azok az egyházi személyek, akik a különböző egyházakban szolgálnak, a hit megőrzése mellett a magyarság megőrzése érdekében is sokat tehetnek, és ez is nemzetpolitikánk része – magyarázta a támogatás rendeltetését Soltész Miklós. A kormány, illetve az Országgyűlés döntése alapján az eddigi 210 millió forintról 420 millió forintra növekszik a délvidéki, erdélyi-partiumi, kárpátaljai és felvidéki egyházi személyek támogatása. Erdélyre és Partiumra levetítve, a lelkészek jövedelempótlékának keretösszege az eddigi 90 millióról 180 millió forintra emelkedik. Az államtitkár megjegyezte: emellett a magyar állam más csatornákon keresztül is támogatja a külhoni egyházakat. Az elmúlt öt év során csak Erdélyben és Partiumban a magyar kormány több mint 620 millió forinttal támogatta az egyházi épített örökség megőrzését és felújítását, a három-négy millió forintos templomfelújításoktól a 40–50 millió forintos beruházásokig.
Soltész Miklós az egyház hit- és nemzetmegtartó szerepét hangsúlyozta a máriaradnai zarándokhely épített örökségének európai uniós támogatásból megvalósított felújításával kapcsolatban is. A temesvári római katolikus egyházmegyéhez tartozó, Aradtól 30 kilométernyire található Máriaradna – Csíksomyló mellett – Erdély egyik legfontosabb zarándokhelye, amelyet évente csaknem százezer látogató keres fel.
Reinholz András máriaradnai plébános a Temesvári Rádió magyar adásában korábban felidézte: a kegytemplomban őrzött Mária-kép tisztelete 1695-re vezethető vissza, amikor a Lippa-várát megszálló törökök felgyújtották a radnai fa­kápolnát. A tűzvészben minden elpusztult, csak egy tárgy maradt sértetlen a lángok között: a Szűz Máriát ábrázoló oltárkép.
A kétéves munkával tízmillió eurós költségvetésből felújított kegytemplom, illetve ferences kolostor újraszentelési ünnepségén Ferenc pápa rendkívüli meghatalmazottjaként Joachim Meisner bíboros, kölni nyugalmazott érsek celebrált pontifikális szentmisét. A német, román, illetve magyar nyelven lezajlott szertartáson számos romániai, szerbiai, horvátországi, magyarországi és németországi püspök, világi vezető és több ezer hívő vett részt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megidézték Csaba királyfi alakját Csíksomlyón
Az esősre fordult időjárás ellenére több tízezerren vettek részt a Csaba királyfi „székely nemzeti rockopera” Nagyboldogasszony-napi, csíksomlyói bemutatóján.
Az ősbemutatót a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban tartották 2011-ben, tavaly pedig Magyarországon, Püspökladányban is bemutatták. A Boldogasszony anyánk kezdetű himnuszt énekelve Bodó György gyimesközéploki plébános vezetésével több száz népviseletbe öltözött csángó vonult a Hármashalom oltár elé. G. Nagy Ilián, a mű megálmodója köszöntötte a közönséget, majd Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szólt a megmaradásról.
„Egy nép számára akkor van megmaradás, ha minden egyes magyarban benne él az egész magyar történelem és az egész magyar kultúra. Csaba királyfi megidézése egy új hajtás a magyarság fájának gyökérzetén, amellyel belekapaszkodunk ebbe a földbe” – hangsúlyozta a rendezvény magyarországi fővédnöke.
Darvas-Kozma József esperes-plébános Isten áldását kérte a mű alkotóira, a több száz főre tehető szereplőre és statisztára, valamint mindazokra, akik kizarándokoltak, hogy részesei lehessenek az előadásnak. „Hitünk megőrzése és nemzeti gyökereinknek a megóvása végett vagyunk itt. Meg akarunk maradni a jövőben is” – fogalmazott Darvas-Kozma. A címadó főszereplőt a sepsiszentgyörgyi Ráduly Botond Manó, a 2010-es Erdély Hangja tehetségkutató győztese alakította. A szereplők zömét helyi és székelyföldi énekesek, színészek formálták meg.
Iochom Zsolt
Krónika (Kolozsvár)

Áramkimaradást okozott a vihar Csíkszeredában
Erős széllökésekkel kísért vihar vonult végig Csíkszeredán hétfő délután. A néhány percig tartó heves esőzés nyomán a városban kisebb károk keletkeztek.
A felhőszakadás áramingadozást és -kiesést okozott Csíkszereda több lakótelepén. A fennakadás az egész megyét érintette, de a vihar elvonulása után mintegy két órával javarészt sikerült helyreállítani a szolgáltatást – közölte érdeklődésünkre Antal Imre, az Electrica Rt. Hargita megyei kirendeltségének vezérigazgatója.
A viharos szél a városban kisebb károkat okozott – tapasztaltuk terepszemlénken. A tömbházak cserepei érintetlenül maradtak, csupán néhány fáról került lomb a járdákra.
A szemetesek tartalmát szétszórta, míg a Szabadság tér Kossuth Lajos utca felőli részén lévő hirdető tetejét lesodorta a szél.
A rövid ideig tartó vihar miatt személyi sérüléshez nem riasztották a mentőket – tudtuk meg Péter Szilárdtól, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatójától.
A kora esti órákban sok helyen még nem sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást, olvasóink visszajelzése alapján a Müller László és a Kőrösi Csoma Sándor utcákban, a Testvériség sugárúton, valamint Csíksomlyó és Zsögöd nagy részében nem volt áramellátás cikkünk publikálásakor és frissítésekor. Ugyanakkor városszerte több helyen is biztonsági rendszerek szirénáztak az áramingadozás miatt. Több helyen megadták már a villanyt, viszont helyenként még nem elérhető a kábeltévé és az internetszolgáltatás.
Székelyhon.ro

Megelevenedett Csaba királyfi Csíksomlyón
Az esősre fordult időjárás ellenére több tízezerre tehető azon, szerte Székelyföldről, Erdélyből és Magyarországról érkezettek száma, akik részt vettek a Csaba királyfi „székely nemzeti rockopera” Nagyboldogasszony-napi, csíksomlyói bemutatóján.
A Csaba királyfi ősbemutatója a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban zajlott 2011-ben nagy sikerrel, tavaly pedig Magyarországon, Püspökladányon is bemutatták.
A Boldogasszony anyánk kezdetű himnuszt énekelve Bodó György gyimesközéploki plébános vezetésével több száz népviseletbe öltözött csángó vonult be a Hármashalom oltár elé.
Elsőként G. Nagy Ilián, a mű megálmodója köszöntötte a több tízezer fősre tehető közönséget, majd Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szólt a megmaradásról. „Egy nép számára akkor van megmaradás, ha minden egyes magyarban benne él az egész magyar történelem és az egész magyar kultúra. Évszázadokon át megpróbálták ellopni a történelmünket és a kultúránkat. Különösen így van ez az őstörténetünk tekintetében, a hunokkal, Attila királlyal és Csaba királyfival kapcsolatban. Ezért ez a ma este, Csaba királyfi megidézése egy új hajtás a magyarság fájának gyökérzetén, amellyel belekapaszkodunk ebbe a földbe. Ez a szülőföld, a mi földünk, a mi őseinknek a földje és mi itt itthon vagyunk!” – hangsúlyozta a rendezvény magyarországi fővédnöke.
Darvas-Kozma József esperes-plébános Isten áldását kérte a mű alkotóira, a több száz főre tehető szereplőre és statisztára, valamint mindazokra, akik kizarándokoltak, hogy részesei lehessenek az előadásnak. „Hitünk megőrzése és nemzeti gyökereinknek a megóvása végett vagyunk itt. Meg akarunk maradni a jövőben is! Ne feledjük el, hogy nekünk itt a Kárpát-medencében kiválasztottságunk és küldetésünk van” – fogalmazott Darvas-Kozma.
A köszöntő szavak után a székely zászlót megidéző köntösben Attila főpapjának szerepében egy élő rocklegenda, Rudán Joe szegezte a nézőknek a kérdést: „Tudjátok-e, ki volt Csaba királyfi?”. A mű végén Csaba ükunokája, Álmos visszatért fiával, Árpáddal és a vezéreivel. Ekkor a székelyek visszaadták a Csaba által rájuk bízott kardot. Attila kardját Álmos fiának, Árpádnak adta tovább, mondván, az ő dolga megvédeni a népet.
A rockopera záróakkordjaként a sokaság egy szívvel-lélekkel énekelte a Himnuszt és a Székely Himnuszt a csillagos ég alatt. A rockopera záróakkordjaként a sokaság egy szívvel-lélekkel énekelte a Himnuszt és a Székely Himnuszt a csillagos ég alatt.
rockoperát Bene Zoltán énekes, zenész hangszerelte, ugyanakkor közreműködött Gáspár Álmos sepsiszentgyörgyi zenész (IV. jelent) és Tóth László (1/3, 2/1 dala). A stúdiófelvételek Szakál Attila basszusgitáros készítette. Az előadást sepsiszentgyörgyi lovasíjászok tették még látványosabbá Pászka Lehel vezetésével. A csíkcsomortáni és a gyergyószéki táncosok mellett a debreceni Hajdú táncegyüttes és a püspökladányi Kenderkóc táncegyüttes tagjai is közreműködtek.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Székely kenyér és szabadság
Egy kis sepsiszéki település nagy ünnepe
Öntudaterősítő és a maga nemében egyedi eseményt, a Pityókás Házikenyér Napját ülték az elmúlt hétvégén Kálnokon, melyen a tikkasztó hőség ellenére is jelen volt a kis háromszéki település apraja-nagyja, hogy együtt adjon hálát a Jóistennek a mindennapiért, valamint közösen örüljön, lakomázzon és vigadjon. Ez alkalomból sor került a Székelyföldet körbe vágtázó lovas staféta ünnepélyes váltására is.
A helybéli fúvószenekar kíséretével kanyarodott ki a hatalmas székely zászlót méltóságteljesen hordozó huszárokból, valamint nemzetiszínű szalaggal körbefont házikenyereket és búzakoszorút vivő székely ruhás lányokból álló menet a helyi pékség udvaráról a művelődési ház felé. Itt már a falu népe és a vendégek kíváncsisággal vegyes türelmetlenséggel vártak rájuk, megérkezésük után pedig együtt énekelték a székely himnuszt, melynek akkordjaira a hősök emlékműve mellett állított rúdra felvonták a székely zászlót.
Versmondás könnyek közt
A nemzeti hovatartozás megvallásának e szívszorongatóan felemelő percei után Kisgyörgy Sándor polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, aki a jelen nehézségein a közösséget átsegítő hit és önbizalom, valamint a táplálékunkat biztosító kenyér tiszteletének fontosságát emelte ki ünnepi beszédében. A kenyérnek a székely és magyar ember életében betöltött fontos szerepét a szólásmondásainkban, népmeséinkben és mondáinkban való sűrű jelenléte is bizonyítja, hívta fel a jelenlévők figyelmét a kálnoki pityókás kenyeret sütő vállalkozás nevében felszólaló Nagy Mihály, aki a meghatottság könnyeivel küszködve olvasta fel a társával, Recsenyédi Bélával közösen megfogalmazott gondolatokat.
A kálnoki székely pityókás kenyér előtti, bensőséges hangulatú tisztelgés záróakkordjaként Recsenyédi Hanna elszavalta Pataki Edit Áldott kenyér című versét, majd Bács János nyugalmazott református, illetve Szabó Adél unitárius lelkipásztor közös imával végződő fohásza és áldása következett. Az ünnepség a művelődési ház kertjében folytatódott, melynek kapujában székely ruhás és kokárdás asszonyok jóféle köményes pálinkával és ropogós házikenyérrel fogadták a közönséget.
Népünnepéllyé terebélyesedett
A továbbiakban gondos kezek által felhúzott sátrak árnyékából lehetett követni a változatos műsorszámokat, miközben a szervezők jóvoltából az étvágyát és szomját is kedvére oldhatta bárki. A színpadon és a gyepen eközben mezőségi és cigány táncok, székely és csángó népdalok, humoros jelenetek, fúvószene és szavalatok követték egymást, de Recsenyédi Hanna, Attila és Hunor, valamint Molnár Hilda jóvoltából egy-egy gyalogos és lovas íjász bemutatót is végigizgult a nagyérdemű, miközben dr. Kádár László állatorvos nagy szakértelemről tanúskodó magyarázatát hallgatva a lovaglás és íjászat történetébe is betekintést nyert.
A délután egyik fénypontját kétségkívül a Székely lovasok a Székelyföldért elnevezésű váltó éppen soros lovasainak percre pontos megérkezése jelentette. Hatalmas taps fogadta a vágta és tűző nap együttes hatásától csatakos paripákat, és az őket hetykén megülő, szintén verítékes, de mosolygó legényeket. Ők azok ugyanis, akik egy lelkes és bátor csapat tagjaiként száguldanak végig ezen a nyáron is szülőföldünk határán, hogy tettükkel és a szélben csattogó, magasra tartott székely lobogóval bizonyítsák a létünket tagadó bukaresti hatalomnak, hogy mi akaratuk ellenére is még vagyunk, és lenni akarunk a jövőben is.
Székely staféta
„Mi, székely lovasok, ezen a módon juttatjuk kifejezésre szabadságvágyunkat és az ebből fakadó autonómia-igényünket” – fogalmazott Jakab Kevend, a háromszéki útszakasz megszervezője és ezúttal a staféta szerepét is betöltő lobogó egyik hordozója, aki Költő Zsomborral együtt Szárazajtától a zalánpataki szénégetőig továbbította azt. Miután átadták nekik, a váltó soron következő tagjai, Szucsu Attila és Veress Szilárd a polgármester elé járultak a székely lobogóval, hogy az érintett települések elöljáróihoz hasonlóan arra ráköthesse a Kálnokot jelképező szalagot, majd elvágtattak Árkos irányába.
Az esti órákban Gábor Áron kökösi emlékhelyén láttuk viszont szél tépte nemzeti ereklyénket, ahol meghajtották a székely szabadsághős emléke előtt, majd tovább ügettek vele a béldi híd felé. Amint megtudtuk, az éjszaka folyamán Felsőháromszéken volt ugyan némi késés, de azt a Török Albert által vezetett Kassai Lovas Íjász Iskola tagjainak köszönhetően a megye Katrosa felőli határáig sikerült behozni, így az őket felváltó csíki lovasok idejében érkezhettek meg Csíksomlyóra, majd az egyben végállomást is jelentő kiindulópontra, Csíkcsicsóba.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

István, a király
Antall József politikai örökségéről, az SZDSZ–MDF-paktumról, a kommunista rendszer által felhalmozott adósság átvállalásáról, a nemzeti szempontokat félreseprő privatizációról még sok vita folyik, mint ahogy arról is, hogy mindez a kormányfő végtelen naivitásából fakadt, vagy tudatosan, utasításra cselekedett. Utóbbi esetben sosem tudhatjuk meg, mennyire volt szándéka a mozgástér tágítása. Bármi is legyen az igazság, el kell ismerni: Antall József retorikában és szimbolikus kérdésekben igaz magyarként nyilvánult meg. S itt nemcsak emlékezetes kijelentésére gondolok, miszerint lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének tartja magát. Bár e kitétel nemzetpolitikai jelentősége aligha túlbecsülhető, sokan megállapították már, hogy ezen egyetlen mondattal töméntelen sérelmet tett jóvá az egykori miniszterelnök. Hanem arra is, hogy ellenállt a másik oldal történelemhamisító kísérleteinek, nem volt partner a „bűnös nép”, a „fasiszta nemzet” kommunista sztereotípiáinak aktualizálásában, Károlyi Mihály piedesztálra emelésében és Horthy Miklós diabolizálásában, sőt, hosszú interjúban méltatta az egykori kormányzót 1993-as újratemetésének idején.
Királydombi fordulat
Az is igen fontos kérdés, hogy Antall és pártja az 1100 éves államiságot szimbolizáló szentkoronás címer mellett tette le a garast 1990-ben, amit sikerült is elfogadtatni az 1918-ban és 1946-ban erősen kompromittált köztársasági hagyományt képviselő „kiscímer” ellenében. Hasonlóan fontos döntés volt az is, hogy a magyar állam hivatalos ünnepe augusztus 20. lett. Nemzeti ünnepünk március 15., valamint október 23., joggal vagyunk büszkék arra, hogy elődeink reménytelen küzdelemben is kiálltak a magyar szabadság, a magyar történelemformáló akarat, a magyar állami önállóság mellett, de méltó állami ünnepünk, különösen fiatal és területeinkből bőven részesedett államok gyűrűjében augusztus 20., amely a több mint ezer éves Kárpát-medencei magyar jelenlétre emlékeztet.
Ez az ünnep az utóbbi harminc évben szorosan összefonódik egy korszakalkotó mű, az István, a király című rockopera történetével. A nemzeti és a kozmopolita publicisztikákban egyaránt hangot adtak már azon vélekedésnek, hogy az emlékezetes királydombi premier idején még magát nyeregben érző, saját közeljövőbeli bukásával aligha számoló kommunista vezetés azért engedélyezte a rockopera bemutatását, mert azt saját legitimációjaként fogta fel: Kádárban Istvánt, Nagy Imrében Koppányt látta megtestesülni. Akár igaz e feltételezés, akár nem, össznépi szinten egészen más hatása volt a darabnak, a rendszer nem erősödött, hanem gyengült az István, a királynak köszönhetően. Számottevően erősödött viszont a nemzeti öntudat, amit a Kádár–Aczél-rendszer kilúgozni igyekezett az agyakból.
A darabnak semmi sem tudott ártani. Parádés szereposztásokban állították színpadra újra és újra a Népstadiontól, Sevillán, a Margitszigeten át Csíksomlyóig, tévés vetélkedőt is építettek rá. Hiába voltak a belemagyarázások, a darab azt is túlélte, hogy két éve Alföldi Róbert nyílt nemzetgyalázásra használta fel. Provokációja mindenkit felháborított, akiben a magyar érzésnek egy szikrája is ragadt, s lényegében ott maradt azon híveivel, akiknek lételemük a magyarság provokálása, akiknek a Szent Korona „svájci sapka”, Jézus „zsidó fattyú”, a Szent Jobb pedig „tetemcafat”.
Jövőtávlatok
Idén ismét színpadra állították a darabot, aminek külön értéke, hogy a legfőbb szerepek nagy részét az egykori ikonikus rocksztárok alakítják – Varga Miklós, Deák Bill Gyula és Nagy Feró –, akik mindmáig a műfaj élvonalához tartoznak. Az egyetlen kivétel Vikidál Gyula, akit vélhetően a jogos önkritika tartott távol Koppány ismételt megformálásától. Az új bemutató apropót adott Bródy Jánosnak, hogy ismét köztudatba dobjon egy hamis sztereotípiát, ezúttal a Magyar Nemzet című napilapot használva föl téveszméinek terjesztéséhez. Bródy tévedéseiben egy dolgot azért tisztelni lehet: a következetességet. A Ha én rózsa volnék, a Miért hagytuk, hogy így legyen?, a Szemétdomb, a Szó veszélyes fegyver rendszerkritikus szerzője, az István, a király szövegírója sokak megdöbbenésére a rendszerváltás idején a legmilitánsabb nemzetellenes, sőt, nemzetgyalázó társasághoz, az SZDSZ-hez csatlakozott, és azóta is kitart mellettük, illetve utódaik mellett. A rockopera csíksomlyói bemutatója idején az erdélyi magyar autonómia kérdését a szőnyeg alá söprő román–magyar látszatmegbékélést éltette, ami, úgymond, lehetővé tette, hogy román nemzeti ünnep alkalmából Budapesten lehessen pezsgőzni, és azt is, hogy Csíksomlyón bemutathassák az István, a királyt. Számára mellékes volt, hogy a Kempinskybeli 2002. december elsejei koccintás a magyarság megalázása volt, míg a nemzetünk szent hegyén bemutatott, szakralizálódott rockopera az optimális helyszín megtalálásáról szólt.
Ugyancsak Bródy nem egészen fél évtizeddel később Istvánban Gyurcsányt látta megtestesülni, míg Koppányban Orbánt fedezte fel. E téveszmét idén is továbbgörgeti, azt állítva, hogy Koppány mai utódai azt mondják, „nem leszünk gyarmat”, míg István hívei „európai Magyarországot akarnak”.
Ehhez képest az utóbbiak épp Európa és Magyarország felszámolásához nyújtanának segítő kezet, a bevándorlók tömegeinek befogadásával, a kontinentális olvasztótégely, a nemzetállami szuverenitást felszámoló föderatív Európa megteremtésével, a multikulturalitás hazug jelszavával. Hazug ez a jelszó, mert az asszimilálhatatlan tömegek beözönlésével az európai kultúra nem sokszínűsödik, hanem megszűnik. Az európai kultúra megteremtője és éltetője a nemzetállami sokszínűség, a nemzeti kultúrára és nyelvre ügyelő állam, még ha térségünkben, a trianoni békediktátum következtében kárát látjuk az utódállamok túlzott nyelvi „őrző-védő” tevékenységének.
Másik oldalról Szent István azért választotta az akkori hatalmi centrumok közül a pápát, azért ajánlotta fel országát a Magyarok Nagyasszonyának, mert önálló magyar államban gondolkodott. Műve, ha megcsonkultan is, de fennmaradt 1100 évig. S ha a Bródy szerint európai Magyarországot teremteni óhajtó, levitézlett, (Márait idézve) az eszmét feladó, csak a zsákmányt féltő kommunisták az 1918–19-es szétzülléshez hasonló kulcspillanatban magukhoz nem ragadják az irányítást, a magyar jövő távlatos Szent István hazájában.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Hitélet – Kolozsvári reformátusok Gyimesben
Egy-kétnapos erdélyi kirándulásokat szervezett közösségének tagjai számára a Kolozsvári Református Egyházmegye. A közösségépítő barangolások igen népszerűek, a gyimesvölgyit a túljelentkezés miatt meg is kellett ismételni.
Székelyföld után szeptember első felében a Gyimesek következtek, annyian jelentkeztek a kirándulásra, hogy egy hét múlva egy második csoporttal is megszervezte Floriska István, Erdély csodálatos tájainak nagyon jó ismerője, aki olyan útvonalakat választ, amelyek ámulatba ejtik a résztvevőket. Mindig sok földrajzi, történelmi és irodalmi tudnivalóval is gazdagodunk.
Hideg, borongós, esős időben indultunk, de Torda fölött már felvirradt a nap és végig szikrázó napsütésben, melegben volt részünk. Átutaztunk a vadregényes Felső-Maros völgyén, Wass Albert regényeinek és vadászhelyeinek területén, majd a Gyergyói és Csíki medencén áthaladva jutottunk el Csíksomlyóra. Felsétáltunk a Nagysomlyóra is, majd Csíkszeredán istentiszteleten vettünk részt.
Szabadság (Kolozsvár)

Elhunyt Fodor Imre
Marosvásárhely utolsó magyar polgármesterét és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) volt elnökét 78 évesen, otthonában érte a halál.
Az 1937-ben Csíksomlyón született Fodor Imre 1996 és 2000 között volt Marosvásárhely polgármestere. Tanulmányait derékba törte az 1956-os forradalom. Édesapját a romániai megmozdulásokban való részvétele miatt 1958-ban 25 évi kényszermunkára ítélték, emiatt az akkor ötödéves Fodor Imrét kizárták az egyetemről. Csak hat évvel később végezhette el az egyetem utolsó évét, és szerezhette meg a diplomát. Marosvásárhelyen az Azomureș vegyipari kombinát mérnökeként dolgozott.
Az RMDSZ jelöltjeként 1996-ban választották Marosvásárhely polgármesterévé. A tisztséget 2000-ig viselte, amikor mindössze 168 szavazat hiányzott ahhoz, hogy újabb mandátumot nyerjen. 2004-ig a város alpolgármestereként tevékenykedett.
1997 májusában ő volt a házigazdája Magyarország és Románia államfői, Göncz Árpád és Emil Constantinescu történelmi találkozójának.
Fodor Imre 2006 októberétől 2008 februárjáig a Székely Nemzeti Tanács elnöki tisztségét töltötte be. Elnöksége idején szervezte meg az SZNT azt az egész Székelyföldre kiterjedő mozgóurnás népszavazást, amelynek során több mint kétszázezren igényelték Székelyföld területi autonómiáját.
2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.
Székelyhon.ro

Elhunyt Fodor Imre, Marosvásárhely volt polgármestere
Marosvásárhely utolsó magyar polgármestere volt 1996-2000 között
1937-ben született Csíksomolyón, 1959-1964 között politikai okból eltávolították az egyetemről, 1965-ben szerzett végül energetikus mérnöki diplomát Bukarestben. 1992-1996 között a Maros Megyei Tanács és az RMDSZ SZKT-jának tagja volt, ezután Marosvásárhely polgármestere lett és az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának alelnöke.
Kiábrándulva a Markó-Frunda-Verestóy-féle RMDSZ politizálásából, 2003-ban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületében vett részt, majd az EMNT alelnöke és a Marosszéki Székely Tanács elnöke volt. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét.
Ez úton tudatjuk, hogy marosvásárhelyi búcsúztatására holnap (október 2-án, pénteken) 9.00 órától kerül sor a katolikus temető alsó kápolnájában, majd ezt követően 14.00 órától a csíksomlyói Fodor-házban vehetnek búcsút Marosvásárhely volt polgármesterétől, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács egykori alelnökétől. Fodor Imrét a csíksomlyói Szent Péter Pál temetőben helyezik végső nyugalomra.
Emléke legyen áldott!

Semjén: a magyar-román sorsközösség tudatosítását kell segítenie a megemlékezésnek
A magyar-román sorsközösség tudatosítását, a nemzet megmaradását kell segítenie az aradi vértanúk kivégzésére való megemlékezésnek – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden Aradon, október 6-i ünnepi beszédében.
Kiemelte: természetellenesek és kontraproduktívak a politikai villongások, hiába vannak utak a két ország között, ha nincs szellemi nyitottság az autonómia, a nyelvi jogok biztosítása és a szimbólumok tiszteletben tartása iránt.
Semjén Zsolt hangoztatta: minél több összekötő kapocsra van szükség a 450 kilométeres magyar-román közös határszakaszon, ezért szorgalmazta, hogy a tíz, már megépült közúti határátkelőt mihamarabb adja át a román fél a forgalomnak. Felidézte: a magyar-román együttélés 2012-ig bizalmi alapú, gyakorlatias és eredményes volt, az együttműködést azonban az utóbbi években politikai szinten elutasították, az utóbbi hetekben pedig „minősíthetetlen stílusú támadások" érték Magyarországot. Hangsúlyozta: ennek ellenére Magyarország továbbra is nyitott arra, hogy a két ország minél több szálon össze legyen kötve. Ennek egyik jó példája az lenne, ha az osztrák és szlovák határhoz hasonlóan „minél több határátkelő pont nyitna lehetőséget a mindennapi kapcsolatokra, hiszen csak így képzelhető el gazdasági együttműködés, az emberek között pedig minél szabadabb és szorosabb kapcsolat". Semjén Zsolt ünnepi beszédében szólt arról is, hogy a történelmi múlt nem szakítható el a jelentől és a jövő útkeresésétől.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szövetségi elnöke ünnepi beszédében kiemelte: a szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté. „Nem lehet egy nép szabad, amíg a vele élő más népek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak" – fogalmazta meg.
Kifejtette: számukra a szabadság azt jelenti, hogy nemzeti identitásukat, nyelvüket és kultúrájukat szülőföldjükön megőrizhetik. „Nem akarjuk másodrangú állampolgároknak érezni magunkat saját hazánkban" – hangoztatta hozzátéve: a romániai magyarság szabadságától nem lesz kevésbé szabad a többségi nemzet. Az 1848-49-es események arra tanítanak, hogy minden nemzedéknek tudnia kell áldozatokat hozni, megújulni és előre tekinteni – mondta Kelemen Hunor.
George Falca, Arad polgármestere az ünneplőkhöz szólva emlékeztetett: 15 éve ő volt az első román köztisztviselő, aki koszorút helyezett el a 13 aradi vértanú szobránál. „Hiszünk az értékekben, s az egyik legnagyobb érték egymás tisztelete" – mondta.
Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke szerint a magyarság – különösen Aradon és a szórványban – ideológiai és politikai törésvonalak mentén egyre megosztottabb, a megosztottság pedig gyengíti az erejét. „Szórványban élet-halál kérdése megmutatni, hogy vagyunk, és hogy bele akarunk szólni sorsunk irányításába" – mondta. Az ünnepi beszédek után közös imádkozás és a koszorúk elhelyezése következett.
Aradon a megemlékezés délelőtt kezdődött, amikor Urbán Erik csíksomlyói ferences atya, erdélyi érseki helynök celebrálásával szentmisét tartottak a római katolikus templomban. Ezt követően Kelemen Hunor a Szabadság-szobornál helyezett el koszorút a vértanúk emlékére.
Százhatvanhat éve, 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtisztjét – tizenkét tábornokot és egy ezredest -, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Október 6-át a kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává. MTI
Erdély.ma

Kései sirató Fodor Imréért
Hullnak, egyre hullnak színei az erdélyi magyarnak! Elment, az "örök vadászmezőkre költözött" Fodor Imre – a demográfiai adatok jelenlegi állása szerint – Marosvásárhely talán utolsó (?) magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács 2006 és 2008 közötti elnöke, az autonómiamozgalom egyik megtörhetetlen élharcosa. Az én drámám: túl későn értesültem a haláláról, és túlságosan messze voltam ahhoz, hogy ott lehessek a temetésén! Rendbontó nekrológomban nem a politikus, hanem Fodor Imre emberarcát próbálom meg- és felidézni.
Legutolsó találkozásunkkor, ez év májusában – az utóbb végzetesnek bizonyuló súlyos műtét után! – tele volt lendülettel, a Rá jellemző kifogyhatatlan optimizmussal: "Az emlékirataimat írom, és téged kérlek meg, hogy gondozd és lektoráld a kéziratomat!" – avatott be élete nagy titkába, és egyben azt is jelezte: több évtizedes meghitt barátságunk az évek múlásával semmit sem kopott, ugyanúgy megosztjuk lelkünk legbensőbb rezdüléseit, mint amikor áldott emlékű Édesapja, a huszonöt év kényszermunkára ítélt Fodor Pál és rabtársai, Csiha Kálmán, 1990 és 2000 között erdélyi református püspök, Hajdu Géza (Leander), Szőcs Ignác (Izidor), Stock Szentmártoni Bálint (Odorik) Ferenc-rendi szerzetesek golgotajárásáról szóló, a Korunk 2003. júniusi lapszámába szánt tanulmányt, illetve a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában 2010-ben megjelent 1956 erdélyi mártírjai sorozatom negyedik kötetét, a perirat monografikus feldolgozását készítettem. Megtisztelő volt számomra, hogy 2006-ban, mielőtt elvállalta a Székely Nemzeti Tanács hihetetlenül nehéz és emberpróbáló elnöki tisztségét, kikérte az én véleményemet is. Most, amikor az igaz barát elvesztése miatti fájdalmamat nem tudom és nem is akarom palástolni, megismétlem, amit akkor megfogalmaztam: »A székelyek Gondviselő Istene Téged predesztinált a Székely Nemzeti Tanács elnöki tisztségére! Az 1902. évi tusnádi székely kongresszus teljes anyagának, irodalmának közkinccsé tételével bebizonyítottad: még a történelmi Magyarország is – a hangzatos hazafias szólamok deklarálásán túl – valójában csak annyit tett a Székelyföldért, hogy időnként megszervezett egy-egy székely kongresszust, s aztán minden maradt a régiben! A nyomor, a gazdasági kilátástalanság elől menekülve tízezrek kerestek munkát, megélhetést a Kárpátokon túl, az Ókirályságban, derékba kapta őket a román asszimiláció, igen jelentős részük feladta identitását, őseinek a székely szabadságjogokért folytatott harcának még az emlékét is! Ugyancsak tízezrek – főleg Oklánd és Erdővidék, Székelyszenterzsébet régiójából – "tántorogtak ki" Amerikába, hogy aztán a román kommunista diktatúra az 1950-es években a hazamenekített tekintélyes vagyont könyörtelenül elkobozza! A két világháború között, majd a "létező szocializmus" negyvenöt éve alatt a tenyérből olvasott "székelyek román eredete" "gyufateória" felmelegítésén túl, a román nemzeti kommunizmus – miközben a román nép és az együtt élő nemzetiségek testvériségéről papoltak! – tűzzel-vassal irtotta a székely öntudatnak még az emlékét is, gondosan ügyelve arra, hogy Székelyudvarhely, Székelykeresztúr csak "Udvarhely"-ként, "Keresztúr"-ként rögzüljön a köztudatban. Székelyszentistván nevéért "névszörnyeteg" kitalálására is kaphatók voltak: így lett Atosfalvából, Székelyszentistvánból, Csókfalvából Hármasfalu! Az 1989. decemberi rendszerváltás utáni posztkommunista hatalom is annyira megszerette ezt a nevet, hogy az említett települések lakóinak többször megfogalmazott kérése ellenére sem hajlandó a több évszázados falunevek visszaállítására. Elsősorban azért, mert Székelyszentistván az egyetlen erdélyi település, amelynek neve az államalapító nagy királyra, Szent Istvánra utal! Imre! Neked kell vállalnod a Székelyföld területi autonómiájának zászlótartó szerepét!«
Fodor Imre kétévi székely nemzeti tanácsi elnöksége idején – hatalmi gáncsoskodások, megalkuvások, elbizonytalanodások, minden oldalról érkező fúrások közepette! – az egyik legnagyobb fegyverténnyel büszkélkedhetett: megszervezte az egész Székelyföldre kiterjedő mozgóurnás népszavazást. Kezünk aláírásával több mint kétszázezren igényeltük a Székelyföld területi autonómiáját! Drága Imre! Most, amikor úgy búcsúzom Tőled, hogy pontosan tudom, itt vagy közöttünk, vigyázó tekinteteddel csetléseinket, botlásainkat követed, megvallom: a Te ösztönzésed volt az egyik impulzus abban, hogy hozzáfogjak az erdélyi autonómiáknak – kezdve az Európában is páratlan, 1224. évi, az erdélyi szászoknak hatszáz éven át egyedülálló autonómiát biztosító Andreanummal –, az "erdélyi kérdés" kialakulásának, akuttá válásának, a megoldási kísérleteknek, tervezeteknek – beleértve a nagyhatalmak tervezeteit! – a teljességre törekvő, 1000 oldalas kötetben való bemutatásához. A történészszakmának, a hazai és európai politikusoknak, a magyar, román és német ajkú olvasóknak olyan "bedekker"-t szeretnék összeállítani, amelyben kibomlik előttünk az "erdélyi kérdés" ezeréves története.
Drága Imre! A nekrológ címét is – a fájdalmasan korai haláloddal! – a torzóban maradt emlékiratod telitalálat címéből kölcsönöztem: "Emlék-évgyűrűk"! Nagyon nehéz örökséget, feladatot testáltál rám: az időközben általam megtalált, Édesapádról, Rólad, ikertestvéredről, Palkóról összeállított megfigyelési és követési dossziék, ügynökjelentések, a csíkcsekefalvi Fodor családra vonatkozó levéltári kutatások alapján kell befejeznem a megkezdett krónikát! Az építész, az író Kós Károly intelmét követve: az erdélyi ember azt tanulta, hogy az apák dolgát folytatják az utódok. Édesapátok még a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiból is azt az életre szóló erkölcsi parancsot fogalmazta meg iker fiainak – négyévi kegyetlen börtönbüntetés után engedélyezték az első levelezőlapot, közben eltemettétek Édesanyátokat, amiről csak utólag szerzett tudomást! –: "vigyázzatok…a gerincetek egyenes tartására, ne hanyagoljátok… édesanyátok nyelvét!" Az üzenet akár mottója is lehetne a rendhagyó "Emlék-évgyűrűk"-nek! Édesanyátok, Annemarie von Dobschütz – ősnemes porosz család sarja, nagyapád, Karl von Dobschütz tábornok, a nácik hatalomra jutása után tiltakozásként nyugdíjaztatta magát! – Édesapátok hatására lett székely- magyarrá, vállalta a kisebbségi sorssal járó üldöztetést, a kilakoltatást, a saját bőrén tapasztalta meg az erdélyi magyar sorsot! Az "édesanyátok nyelve" egyaránt jelenti a magyar és a német nyelvet, de inkább az előbbit! Családi krónikád mindennél jobban bizonyítja: Erdélyben nincs – úgymond – jelentéktelen család! Sűrítve, borostyánként őrzi Erdély, a Székelyföld viharos történelmét! Dédnagyapád, Fodor Ignác huszártiszti iskolát végzett Kézdivásárhelyen. Az 1848-as magyar forradalom kitörése után ezrede a Csíkszéken állomásozó csapatokkal együtt csatlakozott Bem József seregéhez. Több véres csata, a magyar szabadságharc bukása után őrnagyként Bem seregével Vidinbe emigrált. A száműzetésből 1851-ben tért vissza Erdélybe. Dédnagyanyád, kászonjakabfalvi László Anna annak az idős László Józsefnek lánya, aki vajdahunyadi bányanagyként szolgálati lakásában, a vajdahunyadi várban fogadta 1849. április 14-én Bem Józsefet, az erdélyi hadsereg vezérkarának egy részét, és a legnagyobb magyar költőt, Petőfi Sándort! Kevés család büszkélkedhet ilyen felmenőkkel!
A dédnagyszüleid által 1875-ben Csíksomlyón épített házban – amelyet Édesapád huszonöt évi kényszermunkára való elítélésének "mellékbüntetéseként" 1958-ban elkoboztak, Édesanyádat, Téged és ikertestvéredet, a sepsiszentgyörgyi Textilgyár mindenki által tisztelt mérnökét, ifjabb Fodor Pált (Palkót) kilakoltattak, a 2001-ben visszakapott épületet 2002-ben átadtátok a tizennyolcadik életévüket betöltött árvaházi gyerekek gondozását felvállaló Csibész Alapítványnak – látta meg a napvilágot a nemrég elhunyt kiváló író, Fodor Sándor, alias: "Fodorúr". Külön fejezetet szenteltél az "Emlék-évgyűrűk"-ben az Outward Bound ifjúságnevelő mozgalomnak, amelynek erdélyi meggyökerezésében, a Szováta melletti tábor megépítésében oroszlánrészed volt! Több ezer erdélyi magyar fiatal – aki csodálatos élményeknek, kalandoknak volt a részese – most érzi igazán azt a pótolhatatlan űrt, amely haláloddal támadt! Szerencsére a nyugdíjazásom előtt – a Veled készített interjúval megkoronázva! – elkészítettem a dokumentumfilmet.
2015 májusának elején ott ültünk Simon Csaba vegyészmérnök hétvégi házában, és mindannyiunkat, Fülöp Gézát, az információk kutatóját, bibliográfust, Fülöp Mária és Ferenczi Klára könyvtárost, Maros megye szellemi múltjának búvárlóit, a témakörben több kötet szerzőit, Héjja Sándort, a vegyipari kombinát kiváló automatizálási mérnökét, Berecz Irén kötet- és tanulmányszerzőt és alulírottat – a legbensőbb barátaidat – a Rád jellemző következetességgel alkotó munkára, könyvek megírására biztattál! A közös barátaink ekkor mondták el: a marosvásárhelyi vegyipari kombinátban ma, ötven év után is, egykori részlegeden az Általad akkor lejegyzett, már-már tudományos igényű útmutatásaid szerint végzik a munkát! Immár történelmi hátszelet kap mindaz, amit röviden Fodor Imre életműveként aposztrofálunk. Biztos vagyok abban, hogy ez az életmű közkinccsé válik, beépül nemcsak a marosvásárhelyiek, hanem az erdélyi magyarság mindennapi életébe. Osztom közös barátunk, dr. Ábrám Zoltán marosvásárhelyi búcsúztatásodkor megfogalmazott gondolatait: "Tudom, érzem, hogy Fodor Imre megalkuvások nélküli igazmondását és helytállását nem értékelte és még nem értékeli eléggé Marosvásárhely, Erdély népe. De eljön az idő, amikor a Bolyaiak városában – a halálakor el nem ismert névadóhoz hasonlóan – többet fognak beszélni róla. Arról a példamutató személyiségről, aki egyelőre (vajon meddig?) Marosvásárhely utolsó magyar polgármestere".
Ringasson szelíden, mint az álom, a Téged felnevelő, dajkáló szülőföld, Csíksomlyó édes anyaföldje, római katolikus temetője. Emléked tetteidben és a megjelenésre váró "Emlék-évgyűrűk"-ben él tovább!
Tófalvi Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)

Megemlékezés a Vesztőhelyen
„Minden nemzedéknek tudnia kell talpra állni”
Hosszú évek óta nem voltak ennyien az aradi Vesztőhelyen október 6-án, idén ugyanis, mint köztudott, a Megbékélési parkban elkezdődött felújítási munkálatok miatt a megemlékezésre és koszorúzásra a váraljai obeliszknél került sor.
A rendezvényen Arad megyét és várost Adrian Ţolea ideiglenes megyei elnök, Gheorghe Falcă polgármester, Bognár Levente alpolgármester képviselte. A prezídiumban Aradról még helyet foglalt Király András államtitkár (a Szabadság-szobor Egyesület elnöke) és Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök. A megemlékezést megtisztelte jelenlétével dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kiss László Ferenc ezredes, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének katonai attaséja és Schiffer András a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke. Jelen volt továbbá a magyar Országgyűlés és a román kormány több képviselője, civilszervezetek, helyi önkormányzatok és egyéb intézmények vezetői is lerótták kegyeletüket a tizenhármak emléke előtt.
A rendezvényt Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke nyitotta meg, majd Gheorghe Falcă aradi polgármester szólt a jelenlevőkhöz, hangsúlyozva: csakis úgy élhetnek békességben egymás mellett románok és magyarok, ha kölcsönösen tiszteletben tartják a másik értékeit, és gyermekeiket is ebben a szellemben nevelik.
„A mi szabadságunktól nem lesz kevésbé szabad a többségi nemzet”
Kelemen Hunor országos RMDSZ-elnök így szólt az egybegyűltekhez: „A szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté vagy egy népé. Nem lehet egy nép szabad mindaddig, amíg a vele együtt élő más nemzetek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak. (…) Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nyelvünket és kultúránkat szülőföldünkön akarjuk megőrizni. Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nem akarjuk másodrangú állampolgároknak érezni magunkat saját hazánkban, szülőföldünkön, és amit magunk számára kérünk, azt nem akarjuk mástól elvenni. A román többség nem lesz kevésbé szabad, ha nem korlátozza anyanyelvhasználatunkat, nemzeti szimbólumaink használatában nem akadályoz és a román gyerekek sem veszítenek semmit, ha a magyar vagy más nemzetiségű iskolások saját anyanyelvükön tanulnak. Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nem a honvédelmi miniszter mondja meg nekünk, hogy miről beszélhetünk, és miről kell hallgatnunk. Ezt nem tudjuk elfogadni, ebből nem kérünk. Neki és a hozzá hasonlóakban gondolkodóaknak üzenjük innen, hogy a mi szabadságunktól nem lesz kevésbé szabad a többségi nemzet”.
Kelemen az aradi Szabadság-szobor kiszabadításának és újraállításának példájával élve hangsúlyozta: minden nemzedéknek tudnia kell talpra állni és megújulni a kudarcok után. „Az Aradon kivégzett tizenhárom katonai vezető áldozata volt az abszolutizmus arrogáns önkényének és hőse egy nemzetnek. Mindazt, amit tettek nem önös érdekből cselekedték. Igazságért kiáltottak, szabadságért harcoltak, a magyar nép nevében tették mindezt úgy, hogy közülük sokan nem is voltak magyar anyanyelvűek. Emberi nagyságukat csak növeli, hogy a magyar forradalom hármas jelszava számukra egyben erkölcsi kötelesség is volt” – fogalmazta meg az RMDSZ-elnök a vértanúság üzenetét a mának és a jövőnek.
„Hosszú idő és nagy türelem kell ahhoz, hogy az előítéletek enyhüljenek”
Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta: minden nemzet másként vélekedik az aradi tizenháromról, utalva az aradi Szabadság-szobor legutóbbi meggyalázására is. „Hosszú idő és nagy türelem kell ahhoz, hogy az előítéletek enyhüljenek és a valós történelem szóhoz jusson. Ez nehéz, de nem lehetetlen” – utalt a Szabadság-szobor 11 évvel ezelőtti újraállítására.
A miniszterelnök-helyettes kitért a román és a magyar állam közötti együttműködésre is, mely az utóbbi időben nem volt éppen felhőtlen politikai vonalon, Magyarországot több támadás is érte a román kormány irányából. „Mi most is nyitottak vagyunk mindenre, ami a két ország közötti partnerséget szolgálja, és ami erősíti, hogy Magyarország és Románia minél több szálon legyen összekötve. Azt szeretnénk, ha nemcsak például Ausztria és Szlovákia, hanem Románia irányába is minél több határátkelő pont nyitna lehetőséget a mindennapi kapcsolatokra, hiszen csak így képzelhető el gazdasági együttműködés, annak fejlődése, az emberek között pedig minél szabadabb és szorosabb kapcsolat”. Semjén szerint a két ország közötti politikai viszályok csakis hátráltatják e térség fejlődését, a román és magyar emberek érdekét.
Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök a magyarság megosztottságára célzott, mondván, ez gyengíti egy nemzet erejét, szétforgácsolja fejlesztő törekvéseit és egységességét, ezért minden magyarnak – így az aradiaknak is – arra kell törekednie, hogy összetartásra buzdítsa népét. Ezt a célt szolgálja a most megnyitott Ereklye-múzeum is, ami azt jelképezi, hogy, ha kell, képesek vagyunk vérünket áldozni a szabadságért.
A beszédek után az egyházi vezetők irányításával magyar, román és német nyelven is elhangzott a Mi Atyánk, majd Urbán Erik OFM érseki helynök, csíksomlyói templomigazgató megáldotta a megemlékezőket.
A rendezvény a hagyományos koszorúzással ért véget.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Erdély legidősebb magyar papja ma is aktív
A 98. évébe lépett nemrég elején Bíró Antal atya, aki ma Böjte Csabának segít: a szászvárosi ferences kolostorban berendezett gyermekotthonban él, rendszeresen misézik, prédikál.
Nézem a kezét. Ujjai helyén mintha görcsösen, szeszélyes könnyűséggel kanyargó szőlőkacsok, erősen kapaszkodó, szép erezetű öreg fa gyökerei lennének. Finoman a karomra fonódnak; ha nyomatékosabban mond valamit, nemcsak a hangját emeli meg, szorít egyet az ingemen.
Odalett a csont, az ízület
– Látja, tanár úr, a begombolkozás is nehezemre esik – mondja. Ragaszkodik hozzá, hogy tanár úrnak szólítson. Az imént azt kérdezte, mivel foglalatoskodtam eddig életemben; régvolt munkám keltette fel leginkább az érdeklődését. Ő is tanított: az 1940-es években Székelyudvarhelyen mint ferences barát németet és magyar irodalmat.
– A börtönben ment tönkre mindkét kezem. Pedig nem vertek meg, hanem meghúzta a cement a pincében, ahol tartottak. Az öregedéssel pedig csak súlyosbodott az állapota: odalett a csont, az ízület. Tavaly márciusban ráadásul elestem, három helyen eltört a lábszáram. Porckopás van a térdemben, rázuhantam a folyosón a kőpadlóra. Elölről kezdtem az életemet a kilencvenhetedik évemben. Magatehetetlenül feküdtem hetekig, mint egy pólyás baba. Újra meg kellett tanulnom mozogni, járni, kérem szépen. Jobban félek, mióta nincs fájdalmam. Ezért is keresem a kezeket. Akkor biztonságban érzem magam.
Az egykor szászok lakta, építőmesterei munkáját nyomaiban őrző Szászváros felett esős-borús az idő. A ferences rendház hatalmas, boltíves folyosója is sötétbe burkolózik. Késő délután érkeztünk meg Antal atyához, Erdély legidősebb papjához, Csaba testvér egyik segítőjéhez. Öt-tíz éves gyerekek lepik el pillanatok alatt a folyosót; vége a tanulóidőnek, kezdődik a vacsora, juhsajt van és főtt tojás. Magyar–román keveréknyelven beszélgetnek egymással és a nevelőkkel. A gyerekek sokszor szegény román családokból érkeznek Szászvárosba, később átkerülnek Csaba testvérhez Dévára; autóbusszal és vonattal negyven perc a távolság. A gyerekek körbevesznek minket, határozott mozdulattal kezet nyújtanak. Három-négy kar nyúl felénk egyszerre: az idegenből jött a legérdekesebb ebben a pillanatban. A nevemet mondom, az egyik visszakérdez:
– Ti-be-ri? Tiberiu? Én is Tiberiu vagyok – vágja rá büszkén. Aztán beözönlenek az étkezőbe. Antal atya mellett a kis asztalon ott a főtt tojás lefedve, mellette egy tepsiben rizses lecsó hűl. Ő főzte magának. Az íróasztalon világoskék papír szálkás betűkkel. „Előttük van” – betűzöm ki a szöveget; oldalt az Alföldy-féle irodalomkönyv és egy Jókai, a Mire megvénülünk. Az ablak előtt címeres magyar zászló.
– A rabonbán unokája vagyok, tetőtől talpig székely – feleli, mikor a gyermekkoráról kérdezem. – Zetelaka mellől, Küküllőkeményfalváról származom. Onnan mentem barátnak.
Vékonyka kötetet mutat, végigpörgetem, beleolvasni nincs idő, folytatná a beszélgetést. Látom, hogy versek.A saját költeményei. Tavaly gyűjtötte össze és egészítette ki őket, amikor beteg volt.
– Nem is költemények ezek a szó mai értelmében. Regös vagyok én, krónikás.
Aztán fejből mondja, s megfogja a kezem:
– „Áron püspök! Erdély fia, sziklajellem a javából, / Csodát fakaszt minden szava, akár Mózes a sziklából.” Tanítani akarok vele, tudja, tanár úr? Mert a csodák megtörténnek, s bizony azt is tudhatjuk, ha egy kicsit gondolkodunk, hogy a csodának kétféle módja van: a hivatalos, amit a római kúria elismer, s van kérem ezen túl milliónyi magáncsoda is. Olyan esemény, olyan személy szava az ember életében, ami irányadó, ami a szemét felnyitja.
Nekem Áron püspök, a szent életű Márton Áron volt ilyen irányadóm, ilyen Úristentől kapott csodám. Egyedül szentelt engem a gyulafehérvári püspöki kápolnában. Hatan várakoztunk a növendék barátok közül a papságra. Péter és Pál napján ötöt felszentelt, nekem meg kellett várni, amíg betöltöm a huszonharmadik évemet. Különleges ajándék volt. A szertartás után, jövőre lesz hetvenöt esztendeje, széket hozatott nekem, szemben magával leültetett, úgy, mint ahogy mi ülünk most. Szépen lassan a következőket mondotta. „Fiam! Tudod-e, mire vállalkoztál?” A kérdés hirtelen jött, mellbe vágott. „Nehéz idők előtt állunk. Most kaptam a jelentést a Vatikánból, hogy Oroszországban hogyan üldöznek két jezsuita atyát.” Aztán elmondta a statisztikát: hány papot börtönöztek be, végeztek ki eddig a kommunisták. „Ez vár ránk is” – mondta 1941-ben, amikor még kevesen sejtették a háború kimenetelét. Mindig hangsúlyozom: nemcsak azokat kell boldoggá avatni, akik börtönben haltak meg annak idején, hanem azokat is, mint Márton püspököt, akik példamutatóan éltek.
Szinte a püspökkel egy időben került fogságba is. Márton Áron a negyvenkilences csíksomlyói búcsúról távozva, miután sofőrje Székelyudvarhely és Segesvár között kicselezte a letartóztatására igyekvő titkosrendőröket, kerülő úton visszatért Gyulafehérvárra. Nem sokkal később Bukarest felé menet fogták el, s került börtönbe, majd 1967-ig házi őrizetbe.
– A negyven esztendőn át legutolsónak hitt csíksomlyói körmenetre én vezettem 1949-ben a zetelakai keresztalját – mondja Antal atya. – Több tízezren voltak a somlyói nyeregben. Márton Áron püspököt négy gyimesi csángó kísérte lóháton, hogy megvédjék. Mikor visszaértem Zetelakára, a káplánunk körmenettel fogadott a falu határában. A központba érve a káplán elkezdte énekelni a Himnuszt. Zúgott egész Zetelaka, mint az őserdő. Még aznap este üzent a közelben tartózkodó püspök: hívják össze a környék papságát, mert testamentáris szavakat akar mondani nekünk. Röviden beszélt: „Ki tudja, találkozunk-e még?! A kötél a nyakamon; csak azt várom, mikor húzzák meg. Nem mondok nektek egyebet: engedelmeskedjetek a mindenkori törvényes püspökötöknek. Egyébbel ne törődjetek. Vállalom a sorsomat, vállaljátok ti is!”
Megfogja a karomat, a szemembe néz áthatóan, egészen közelről. Értelem, érzelem s az akaraterő csillog benne egyszerre. Keménykötésű férfi, szenvedéllyel beszél, néha szinte kiabál, máskor egészen lehalkítja a hangját, főleg, ha elkomorul.
– A káplánomat a Himnusz éneklése miatt keresték ugyan a rendőrök, de addigra elbujdosott. Engem nem sokkal később, augusztus 29-én, a mohácsi vész évfordulóján tartóztattak le. Harminchárom napig vallattak. Egy olyan fiatal magyar férfi vette föl az adataimat, akit én elnökként érettségiztettem. Hogy hívják az urat? – kérdezte. Szégyelld magadat, mondtam, nézd meg az érettségidet, hogy ki írta alá! – folytatja az atya, s haragosan felemeli a hangját; mintha itt lenne vallatója, s neki mondaná. – Egy mellényben és egy ingben voltam a Securitate pincéjében, akkor kezdődtek az ízületi nyavalyáim is. Azt követelték, írjam alá, hogy a kommunizmus ádáz ellensége vagyok. Persze hogy nem írtam alá, kérem szépen. Száz tanút hozunk, válaszolták. Mondom, egyet hívjanak! Nem hívtak.
A jegyzőkönyvbe mégis bekerült, hogy „a rendszer ellensége”, s a papír végigkísérte az életét a változásig. Aztán szabadon engedték, visszamehetett szerzetestársai körébe. A rend működését nemsokára betiltották: 1951. augusztus 20-án éjjel Erdély 22 ferences kolostorából százhúsz barátot szedtek össze. Hamarosan mindannyian a nagy máriaradnai rendházban találták magukat, az orosz katonák szomszédságában. Végül három részre osztották a kisebb testvéreket: a teológiai tanárok és a növendékek Désre, mások Körösbányára kerültek. Bíró Antalt a székelyföldi Esztelnekre helyezték, a Kárpátok aljába. Misézni lehetett, de őrizték őket. A teológiai tanárok titokban tovább folytatták az oktatást, s aztán négy fal között felszentelték a klerikusokat. A közelben lakó rendtárs, Csaba testvér is még az illegális időkben lett ferences.
– Amikor megszüntették a kényszerlakhelyeket, feltették a kérdést: hová akarok menni szolgálni. A Kárpátokba, Pálpatakára szerettem volna kerülni, falusi emberek, medvék és farkasok közé, távol a külvilágtól. Mondtam is. Az állam nem engedte, elővették a jegyzőkönyvet, hogy ellensége vagyok a kommunizmusnak. Nem maradhattam a székelyek között, ki kellett takarítaniuk engem Erdélyből! A Bánságba, a Temesvári egyházmegyébe, Neudorfba, egy sváb faluba helyeztek a német nyelvtudásom miatt. Negyvenhét esztendeig voltam ott. Német nyelvtudás, hát igen – sóhajt. – Amikor a diplomát szereztem, azt mondta a vizsgáztató: maga ugyan Nyikó menti dialektusban beszéli a németet, ellenben a grammatikája tökéletes. Ezzel a Nyikó menti dialektusommal miséztem a sváboknak, ezzel kereszteltem, eskettem, temettem őket. Amikor el akartak helyezni, küldöttséget menesztettek Temesvárra, visszakértek.
Megáll egy pillanatra, megtörten néz rám.
– Fáradt vagyok, tanár úr, bronchitisem van, eddig bírtam hanggal – mondja.
Tamási Áron huncut székely volt
Szedelődzködnénk, de váratlanul lendületesen folytatni kezdi. Csaba testvérről beszél, arról a negyven évvel fiatalabb paptársról, aki Márton Áron mellett talán a legnagyobb hatással volt rá életében. Böjte Csaba néhány évvel Ceausescu bukása után érkezett Dévára. Egy szobát hagytak meg az előző rendszerben a plébánosnak, a ferences kolostor többi helyisége romokban állt.
– Oda jártak be korábban piszkolni, szeretőzni. Csaba a lakatot az ajtóról letörte, kitakarított, s elkezdte maga köré gyűjteni a gyerekeket. Amikor ezt meghallottam, s láttam, milyen hatása van, csatlakoztam hozzá, a gyerekeket sokszor az éhhaláltól mentő kis csoporthoz. Életre hívtuk a Szent Antal Alapot. Ami pénzem volt, beleadtam. Ott állok mögötte: Szászvárosban ő hivatalosan a plébános, de én misézek a bentlakóknak és a szászvárosi, szórványban élő magyaroknak. Először Csaba vitt át Magyarországra, missziót tartottunk Szentesen. Így mutattam be őt: „Ama régvolt hadak útját rég belepte a múlt pora, ne várjátok a királyfit, nem jön vissza többé soha. De Isten megszánt minket, helyette jött másik Csaba, csuhában jött, nem lóháton, az ő neve Böjte Csaba.” Mióta mellette vagyok, egyértelművé vált: annál, milyen vallású, sokkal fontosabb, hogy jó vagy rossz-e az ember.
A kisegyházak néha még jobban is segítik Csaba testvért. Ötven-hatvan éves férfi jött hozzánk a minap. Azt mondta, pünkösdi lelkészként bejár a debreceni börtönbe, felkeresi a cellákat. Raboskodik ott egy marosszéki fiú, nem tudom, mit csinált. A kisfia nyolcéves, nálunk van Szászvárosban. A lelkész annyi csomagot hozott, amennyi a csomagtartójába belefért. Aztán ugyanebből a pünkösdi gyülekezetből két hét múlva hárman jöttek, hogy segítsenek, két hónap múlva pedig egy zsák rizst és egy zsák cukrot küldtek a gyermekeknek. Idejött tizenkét nazarénus leány a nyáron, kitakarították az egész kolostort, rendbe szedték a kertet.
A regösségről, a dalnokságról érdeklődnék megint, ő azonban az eszmei-irodalmi előképekről beszél.
– Két nagy írónkat is hallhattam élőben: még papnövendékként Tamási Áront. Huncut székely volt a kopasz fejével. Ő mondta, hogy a székely kétszeresen magyar ember. Nyirő Józseffel pedig beszéltem is, amikor 1942-ben a kolozsvári moziban bemutatták az Emberek a havasont. Elöl ült, vele a stáb, Szőts István rendező. Látta, hogy szerzetesek vagyunk, odajött hozzánk a vetítés után. Gratuláltunk a filmhez. Tudtuk, hogy otthagyta a papságot, megnősült, református lett. „Becsüljétek meg a csuhát! – mondta. – Engem azóta ver az Isten, amióta a reverendát ledobtam magamról.”
Bíró Antal atya viszont hű maradt.
– Jövőre lesz a hetvenötödik évfordulója, hogy Áron püspök pappá szentelt. Remélem, megünnepelhetjük. Minden testrészem rossz már. Azért adok hálát Istennek, hogy a szívemet, a fejemet megőrizte.
Pethő Tibor
mno.hu / Magyar Nemzet
Erdély.ma

POTÁPI: A TERÜLETI AUTONÓMIA GAZDASÁGI HATALMAT IS JELENT
A nemzetpolitikai államtitkár szerint Románia nem lesz mindig elzárkózó
– Magyarország minden lehetséges politikai eszközzel támogatja a székelyek területi autonómiára való törekvéseit. Minden nemzetközi fórumon, ahol a székelyek ezzel a kérdéssel megjelennek, vagy ahol mi ezt be tudjuk vinni a tárgyalásokba, fellépünk az ügyben – jelentette ki a Magyar Időknek a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki vasárnap részt vett a felújított madéfalvi Siculicidium emlékmű újraavatásán.
Potápi Árpád János elmondta, mint ahogy egy család, úgy egy nép esetében is igaz, hogy elsősorban önmagán kell segítenie, és nem mástól kell a megoldást várnia. – Ez így van az autonómia kérdésében is. A székelyeknek maguknak kell a sorsukat alakítaniuk, nem várhatják, és nem is remélhetik, hogy Brüsszel vagy Bukarest megoldást hoz majd. Először meg kell fogalmazniuk jogos igényüket és céljukat, ez pedig az autonómia. Ezt az ügyet a Székely Nemzeti Tanács is több éve felkarolta, de a székelységnek is ki kell állnia, és ki kell tartania az elhatározása mellett – szögezte le a nemzetpolitikáért felelős államtitkár. A politikus úgy véli, ez annál is inkább igaz, mert a székelység, történelme folyamán, nagyrészt autonómiában élt, még a román szocializmus alatt is volt Székelyföld önálló tartomány.
Potápi Árpád János ezt azért is tartja fontosnak, mert „az autonómia nemcsak politikai kategória és önrendelkezés, hanem gazdasági hatalom is”. – Ha a székelység eléri a területi autonómiát, akkor minden értelemben saját kezébe veheti a sorsát – hangsúlyozta a politikus. Kiemelte ugyanakkor, hogy minden próbálkozás kevés, amíg a román kormány és közvélemény a nemzetközi porondon ezt nem támogatja. – Ezzel együtt kész tervekkel kell rendelkeznünk arra az esetre, ha meglesz a területi autonómiára a fogadókészség – fűzte hozzá. Arra a felvetésre, hogy Bukarest folyamatosan mereven elzárkózik attól, hogy a területi autonómiáról tárgyaljon, az elért eredményeket hozta fel. – Tíz éve még beszélni sem lehetett erről, hát még harminc évvel ezelőtt, ma pedig már napi szinten téma ez a kérdés a román parlamentben. Ez óriási előrelépés. Hiszem azt, hogy a román közvélemény és politika sem lesz mindig ennyire elzárkózó – mutatott rá Potápi Árpád János.
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár beszélt a felújított madéfalvi Siculicidium emlékműről is. – Miként az emlékmű elkészítése, úgy a mostani felújítás is összefogás eredménye. Egyrészt Hargita megye önkormányzata és a madéfalviak pénzzel és munkával segítették az emlékmű felújítását, de az összeg egyharmadát a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága biztosította. – Fontos kérdésről van szó, mert amíg szakrális értelemben Csíksomlyó, addig hazafias szempontból a madéfalvi emlékmű Erdély központja – jegyezte meg Potápi Árpád János, aki díszpolgári címet kapott az emlékmű felújításához nyújtott segítségéért. – Nagyon jólesik a díszpolgári cím, annál is inkább, mert életemben ez az első – fűzte hozzá.
Magyar Idők (Budapest)

Üllő, kalapács és tűzhely
A csíkszeredai Nagy István Gábor festő, grafikus és díszműkovács. Tagja a Csíki Kézműves Egyesületnek, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetségnek és alapító tagja a Lépések Színekben és Formákban a Művészetért Alapítványnak.
„Szépvízen nevelkedtem, a szomszédunkban lakott egy kovács, akinek volt egy velem egyidős fia. Mivel ő nem mehetett játszani, amíg a feladatait el nem végezte, mi, a játszótársai is segítettünk. Szeget egyengettünk, szenet törtünk, apró feladatokat láttunk el, bár akkor még nem is szerettük. Időközben megkedveltük, s már oda jutottunk, hogy versenyeztünk, ki nyomhatja a fúvót az öreg mesternek. Nekem voltak különböző elképzeléseim, hogy mi leszek, ha nagy leszek, de a kovácsmesterség nem is jött szóba. Aztán bekerültem 1980-ban Csíkszeredába, és úgy hozta az élet, hogy kovács szakiskolába jártam, majd az iskola elvégzése után ipari kovácsként dolgoztam 21 évig. Akkor változott a helyzet, a cég bebukott, nyolc hónapig a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnél voltam díszlettervező, de egyre gyűlt bennem az ötlet, az elképzelés, hogy még mi mindent lehetne kipróbálni a kovácsolás terén” – meséli Nagy István Gábor.
A fiatalember időközben a Hargita megyei Művészeti Népiskolánál elvégzett egy hároméves festészet-grafika szakot, kapcsolatba került Máté Jenő kozmási kovácsművésszel, és egy alkalommal, amikor Gyergyószárhegyen részt vett a Széptermető Kalákában és kovácsolást tanult, „megfertőződött" a díszkovácsolással.
Nagy István Gábor ma már Csíksomlyón egy kis műhelyben készíti az egyedi kovácsoltvas dísz- és használati tárgyakat. Bár – mint megjegyzi – a jelenlegi kovácsműhely műteremként indult, festmények születtek itt, aztán úgy hozta az élet, hogy ablakrácsokra volt valakinek szüksége. „Előkerült a szomszédos műhelyből egy porszívó, a földön két tégla között tüzet csináltunk, s ott kezdtük hajlítani a vasat, kísérleteztünk, a végén elkészültek az ablakrácsok. Aztán egyik munka hozta a másikat” – eleveníti fel. Azt mondja, útja bármerre is vezetett, egy adott pillanatban mindig a kovácsoláshoz érkezett, nem csoda, ha már nagyon megszerette, bár tudja, ez olyan szakma, amely gyakorlásához mindig tanulni kell.
A díszműkovács elméletileg mindent készít – korlátok dísztárgyak, tűzszerszámtartók –, ami vasból létezhet, díszít és használható is – mondja, amikor arról kérdezem, mi kerül ki a somlyói műhelyből. Nagy népszerűségnek örvendenek a szálfegyverek – fokosok, kardok, kések, bárdok –, melyeket a hagyományőrzők, a huszárok használnak. Most – jegyzi meg – egy segítővel dolgozik, de bizony volt idő, amikor a felesége fogta meg a vas végét.
Azt mondja, bármit is készít, minden ütésbe beleviszi a szívét, lelkét, tudását, szeretettel csinál minden egyes darabot. Ma már megrendelésre dolgozik, de megengedheti magának, hogy nem vállal el bármit. „Sokszor van az, hogy a megrendelővel még vitába is kerülünk, mert giccset kér. Az ilyent kihagyom, vagy máshová irányítom. Nem vállalom. Az ilyen dolgokhoz nem adom a nevem. Lassan odajutottam, hogy megengedhetem ezt magamnak. Ehhez idő kellett, eleinte bármit vállaltam, mert kellett a pénz, most is kell, de már nem mindenáron” – mondja elszántan.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

Archaikus imádságok Pusztinából
Mindenszentek estéjén a pusztinai Magyar Házban mutatták be Nyisztor Tinka Magyarul imádkoznak Szent István gyermekei a templomban című imádságos szöveggyűjteményét. A kötetbemutatón archaikus magyar nyelvű énekek és imádságok hangzottak el, majd a résztvevők a gyertyákkal és lámpákkal kivilágított pusztinai temetőben imádkoztak anyanyelvükön őseik sírjánál.
Az anyanyelvű vallásosság és az imádságok szerepéről, kapcsolatáról Pozsony Ferenc egyetemi tanár beszélt. Kiemelte: a Keleti-Kárpátok soha sem jelentettek átjárhatatlan határt a Moldvában és az Erdélyben élő magyarok között, évszázadokon át nemcsak az emberek, hanem velük együtt a szellemi és a tárgyi javak is folyamatosan közlekedtek. A Moldvában élő római katolikus magyar falusi közösségek életében jelentős egyházi és társadalmi szerepet játszottak a deákoknak nevezett kántorok, akik korábban Csíksomlyón és a Kézdivásárhely melletti Kantában tanultak, majd imádságos- és énekeskönyveikkel együtt életük végéig hűséggel szolgálták egy-egy csángó falu népét. A szerző a Bethlen Gábor Alap támogatásával válogatta, szerkesztette azt a magyar nyelvű, archaikus imádságokból álló szöveganyagot, amit pusztinai kegyes asszonyok és férfiak egészen napjainkig használnak advent és nagyböjt idején, valamint a halott melletti virrasztókban. Pozsony Ferenc elmondta, mivel ezek a vallásos szövegek rendre kiszorultak a hivatalos templomi szertartásokból és gyakorlatból, csak a privát térben, a szájhagyományozódás és az írásbeliség révén maradtak fenn nemzedékről nemzedékre. Éppen ezért a Csíkszeredában megjelentetett imádságos kiadvány nagyon fontos hiányt pótol. A Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ és a pusztinai Szent István Egyesület által kiadott kötet Ádám Gyula 1980–1990-es években készített drámai fotóit is tartalmazza.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Először vizsgálták meg tudósok a csodatevő csíksomlyói kegyszobrot
Mit rejtett a Szűzanya szobrának belseje? Többek között ez is kiderült, amikor korszerű tudományos eszközöket vetettek be a megvizsgálására.
A csíksomlyói kegytemplomban található Szűz Mária-szoborhoz számos csodás hiedelem, legenda és történelmi feltételezés fűződik, holott konkrét tudományos vizsgálatnak mindeddig nem vetették alá. A székely hitélet szent tárgyaként a pünkösdi búcsújárás évszázados hagyományát megteremtve
a Kárpát-medence egyik legtitokzatosabb kegyhelyévé tette Csíksomlyót, ahova százezrek zarándokolnak évről évre.
Egy szakemberekből álló kutatócsoport nemrég átfogó természettudományos/régészeti vizsgálatnak vetette alá a szobrot, melynek eredményeiről Benkő Elek, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Régészeti Intézetének igazgatója számolt be Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem keretében működő Történeti Intézet meghívására.
A kegyszobor átfogó vizsgálatát két egymástól független tényező tette lehetővé. Egyrészt kapcsolódott ahhoz a Csíki Székely Múzeum által végzett kutatáshoz, mely a kolostor múltjának materiális szempontok szerinti feltárására irányul a 15. század közepétől egészen napjainkig. Ugyanakkor a kutatás nem valósulhatott volna meg, ha az MTA Régészeti Intézete több nyertes pályázat révén nem fejleszti a műszerparkját a bioarcheológiában használatos korszerű eszközökkel. A többek között mikroszkópokkal, endoszkóppal, UV-lámpával végzett vizsgálatok eredményét egy tanulmánykötetben összegzik a tudósok, ebből kaphatott ízelítőt az előadáson résztvevő közönség.
A kegyszobor származására vonatkozó feltételezések ellentmondásosak. Az bizonyos, hogy a szobor nem tartozik a kolostor eredeti berendezéséhez, származása pontosan nem ismert. 1526-nál régebben készülhetett, és eredetileg egy mellékoltár főalakja volt. Értékének felbecsülésekor két álláspont ütközik: egyesek szerint Erdély legnagyobb és legszebb Madonna-szobra, míg mások azt állítják, hogy sérült, átfaragott, másod- vagy harmadrendbeli munka. Kinek van igaza? Az előadás végére ez is kiderült.
Az első feltételezés, mely cáfolatot nyert a kutatók vizsgálatai nyomán, hogy a szobor hársfából készült. Mikroszkopikus méretű mintát vettek a kegyszoborból, amelyet megvizsgálva kiderült: az alapanyag juharfa, akárcsak a hozzá tartozó Szent Borbála- és Szent Katalin-szobroké is. A kegyszobor 253 centiméter magas, maga Szűz Mária alakja 191 centiméter, tehát az életnagyságnál nagyobb. A szobor egy gömbön áll, amelynek az alját szakszerűtlenül fűrészelték le, de ez még nem azt jelenti, hogy az egész szobrot átfaragták volna. Alsó része a nyers fáig lekopott, mivel régi szokás, hogy a zarándokok Isten anyjához könyörögve megsimogatják a szobor lábát, ruhájukat, kegytárgyaikat hozzáérintik.
A szobrot a 19. században átfestették, de a Szűzanya kezénél látszik, hogy az eredeti festés melegebb színű volt. Az újkori laparanyozás eredményeképpen aranyfüst-lemezekből vastag, tömör réteget alkottak a szobor egyes részein.
A Madonna arcán több sérülés látható. Az egyik legenda szerint a 17. században egy tatár vezér lándzsát szúrt az arcba, melynek nyomai a mai napig láthatóak. A mostani vizsgálatokból azonban kiderült: a fa anyagában található csomó az oka a szemmel látható szabálytalan felületnek. Az UV-vizsgálat éles tárggyal történt karcolások nyomait tette láthatóvá: ez annak tudható be, hogy az idők folyamán öltöztették, a székely katolikus főúri családok felajánlásával értékes ékszerekkel díszítették a szobrot, ugyanakkor a kezében található jogart és a koronát is időnként kicserélték. A fejdíszekhez kapcsolódik az a csoda, miszerint a hívek látni vélték, amint angyalok leeresztik a koronát a Szűzanya fejére. A hiedelem szerint, ha a mellékalakok visszalépnek, az halált vagy pusztulást jelez előre.
A Szűz Mária karján ülő Kisjézuson – de a főalak belsejében is – megfigyelhető, hogy a szobor nem egyetlen fából volt kifaragva, hanem több összetoldott farészből alkották meg. Hogy milyen lehetett a szobor eredeti festése, az a rendházban található egyik olajképből derül ki, mely 1747-ben készült, és régebben a templomban állt. A szobor jellegzetes középkori részletei figyelhetőek meg az alkotáson.
Molnár Mihály vezetésével a fő- és a mellékszobrokból mintát vettek, és radiokarbon kormeghatározást végeztek, melynek eredménye nem okozott túl sok meglepetést. A Szent Katalint ábrázoló szoborból vett minta alapján megállapították, hogy a juharfa, amelyből készült, a 15. század első felében volt csemete. A Madonna-szobor vászonalapozásából vett minta pedig arra mutatott rá, hogy a textil ennél régebbi, azaz a szobor készítői nem friss anyagot használtak az alapozáskor. A szobor pontos korának meghatározása Benkő Elek szerint a művészettörténészekre hárul, akik az 1510-es éveket jelölték meg a keletkezés időpontjául.
A szobor üreges belsejét endoszkóppal is megvizsgálták, a készülékkel készített felvételeket Kolozsváron is levetítette az előadó. Mint mondta: elsősorban feliratokat, jelzéseket kerestek, de semmi ilyesmit nem találtak. Ehelyett apró- és papírpénzek, papírra vetett imák, levelek tucatját „halászták” ki a szoborból, melyeket a hívek főleg a már említett, lefaragott gömbtalapzat résén keresztül helyeztek el. Az endoszkóppal megállapították: a szobron semmilyen égési nyom nem látható, pedig a templomot az 1661-es török-tatár dúlás alkalmával felgyújtották.
Az előadás összegzéseként végül Benkő Elek elmondta: a vizsgálatok rámutattak arra, hogy a szobor eredeti, tehát nem volt újrafaragva. A szobor tisztelete a 17. század óta töretlen, jelentősége a csíksomlyói búcsú hagyományában megkérdőjelezhetetlen. A kutatócsoport számára rendkívüli élmény volt a felállványozott kegyszobrot közelebbről is szemügyre venni – fogalmazott az előadó, aki szerint a szobor sokkal szebb, mint ahogy korábban gondolták.
Méltán büszke rá tehát a katolikus székelység...
foter.ro

Boldogasszony ötvenöt arca
Kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban
Vagy a magyarok nagyasszonya témájának ötvenöt különféle értelmezése kortárs képzőművészek víziójában. A Székely Nemzeti Múzeumban tegnap megnyílt, Boldogasszony című rendkívüli tárlat a csíksomlyói Szűz Mária-szobor ötszáz éves évfordulója alkalmából meghirdetett Mária-év hozadéka, megálmodói, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) és a Kárpát-Haza Galéria a kiállítás céljaként a magyar nemzet megmaradásának zálogát jelentő keresztény hit és nemzeti értékrend felmutatását jelölték meg, a magyar összetartozást jelképező Mária-kultusz tudatosításával a nemzet határokon átívelő újraegyesítése szolgálatának jegyében.
Egy csúszó kiállításmegnyitó mentsége, hogy a látogatók bőven ráérnek böngészni a tárlat anyagát. És érdemes is a Boldogasszony tárlaton hosszabban elidőzni, hiszen – épp a felkért alkotók művészeti sokszínűsége, no meg „témaérzékenysége” okán – az első látásra eklektikusnak tűnő tárlat valójában nagyon is egységes, összképében döbbenetes akár. Talán ezért is nevezte bevezetőjében a múzeum igazgatója, Vargha Mihály – maga is kiállító szobrászművész – merésznek a kiállítást. Megnyitóbeszédében az NSKI vezetőjének, Szász Jenőnek a helyettese, Fráter Olivér alelnök kiemelte, Szent István országfelajánlása óta a magyarságnak, bármily nehéz sorsa lett légyen az elmúlt ezer év során, Szűz Máriához való hűsége töretlen, a mára utalva pedig megjegyezte, Máriát az iszlám is elfogadja, így a magyarok nagyasszonya kapocs a három nagy világvallás között. Tamás Sándor, a Székely Nemzeti Múzeumot fenntartó Kovászna Megye Tanácsának elnöke beszédében arra világított rá, hogy a kiállító művészek a Kárpát-medence megannyi szegletéből valók, de a témára való érzékenységük a szétszóratott magyarság gondolati összetartozását jelenti. Végezetül Hegedűs Enikő művészettörténész a tárlat igen alapos méltatásában kiemelte, a felkért művészek a magyar Mária-kultusz tágabb értelmezésére törekedtek, saját kifejezésmódjuk mellett környezetük kultúráját, népi világuk motívumvilágát is beépítve alkotásaikba. A kiállításmegnyitót mintegy keretbe foglalva Szabó Fruzsina Réka borzongatóan szép énekhangja nyitotta és zárta, ráadásként pedig, spontánul, a megnyitón szép számban részt vevők az alkalomhoz leginkább illő régi magyar himnuszt, a Boldogasszony, Anyánkat énekelték el.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyben Csíksomlyón tárul ki a kapu
Ferenc pápa rendelkezése értelmében a Szeplőtelen Fogantatás ünnepét követő vasárnap, advent 3. vasárnapján (december 13-án) minden egyházmegyében – székesegyházban vagy a társszékesegyházban, akár egy sajátosan jelentős templomban – az egész Szentév időtartamára kinyitják az Irgalmasság Kapuját, Csíksomlyón erre a 12.30 órakor kezdődő ünnepi liturgia keretében kerül sor – tájékoztatott körlevelében Jakubinyi György római katolikus érsek.
A pápa bullájában az Irgalmasság Szentévének idejére a következőket ajánlja: fokozottabban éljék meg az év nagyböjtjét, ennek negyedik vasárnapja előtti pénteken és szombaton „24 óra az Úrért” elnevezésű ájtatosságot tartsanak, az egyházmegyékben szervezzenek népmissziókat.
Szabadság (Kolozsvár)