Megélt multikulti
Multikulti hitvallása – hogy „immár egymás mellett élünk, és ez mennyire jó nekünk” – megbukott – jelentette ki Angela Merkel 2010-ben. Na, igen, tetszett volna megkérdezni a trianoni határmódosítás utáni utódállamokba került magyarokat, megmondtuk volna, hogy ez lesz.
A multikulti hitvallása – hogy „immár egymás mellett élünk, és ez mennyire jó nekünk” – megbukott – jelentette ki Angela Merkel 2010-ben. Na, igen, tetszett volna megkérdezni a trianoni határmódosítás utáni utódállamokba került magyarokat, megmondtuk volna, hogy ez lesz.Sőt, azt is meg tudjuk mondani, hogy még mi fog következni, ha a bevándorlás így folytatódik, ugyanis mi pontosan tudjuk, milyen az, amikor egy addig kisebbségben élő közösség hatalomra kerül, és többségi logika alapján újraszervezi a társadalmat, közigazgatást stb. Gyakorlatilag erről szól az elmúlt szűk száz esztendőnk. Tapasztalataink alapján megmondtuk volna, hogy az „egymás mellett” azt jelenti: párhuzamos világokban élünk.
Sokfelé éltem és jártam Erdélyben. Ha keresnem kellene egy szimbolikus képet, amely Románia hozadékát egy jelenségben sűríti számomra, akkor az a következő lenne: vasárnaponként a tömbházak közötti játszótérre felhúzott ortodox templomból hangszórókon kierősítve harsog románul az Ige. Természetesen nem az ortodox vallás ellen beszélek. Hanem az államegyházzá előléptetett ortodox egyház agresszív térhódításáról, amit mi „hagymakupolás honfoglalásként” nevesítünk. Sokat tudunk mi, kisebbségbe szorult magyarok a multikulturalizmusról. Tudjuk, hogy a multikulti többnyire egynyelvű, és ez a nyelv mindig a hatalom nyelve.
(Egyébként a pedigrés „európai” gyakorlat kapcsán tessenek elmenni Flandriába, mondjuk, ötven-száz kilométerre Brüsszeltől, és kérdezzék meg a flamandokat a vallonokról, a többnyelvűségről, hasonlókról. Egy liberális toleranciabajnok ott kapna agyvérzést, amilyen szűkszavú válaszokat adtak nekünk. Elég morcosan.)
Mi Európának ezen a felén már régóta tudjuk, hogy milyen az, amikor megváltoznak az etnikai arányok. Amikor tömegével érkeznek olyan más nyelvű és más kultúrájú emberek, akik számára az épített örökségünk semmit sem jelent, városnapokon, fesztiválokon lazán a templomaink tövében könnyítenek magukon. És ha emiatt panaszt akarnál tenni, akkor olyan hivatalnoknak kellene elmagyaráznod a sérelmet, akinek például még a telekkönyv és a birtoklevél sem jelent semmit. Támadásként értékeli, ha védenéd, ami – immár – közös érték, mert szerinte az nem közös, hanem az övék. Nem az államé, nem a városé, nem közvagyon, hanem az övék. Győztesként áll szóba a legyőzöttel. Tapasztaltuk azt is, hogyan lehet elidegeníteni gyermekeinktől szülőföldünket. Egyszerűen át kell nevezni a településeket, utcaneveket, tájegységeket, meg kell változtatni a közigazgatási határokat. Hogy a személyes példámnál maradjak: Szentegyháza a szülővárosom, Székelyföld legmagyarabb települése, majdnem száz százalékban magyarok lakták, lakják. Tudatos önnevelés kellett ahhoz, hogy ne a település román nevét használva határozzam meg magam „vlahicaiként”. És ha megkérdezném az otthoniakat a kisrégió kapcsán, amelyben élnek, tízből nyolcan Hargita megyét mondanák, a maradék kettő összeveszne, hogy Udvarhelyszékhez vagy Csíkszékhez tartozunk-e. Orbán Balázst – a XIX. században élt néprajzgyűjtő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja – a lelkekben is felülírta Ceauşescu 1968-as megyésítése.
Megéltük azt a tudathasadásos állapotot, amikor a hivatalos okmányainkban idegen néven szerepeltünk. Ha pedig olyan keresztnevet választottak szüleink, amelyet nem lehetett románra lefordítani, akkor meg abba futhattunk bele, hogy a hivatalnok nem tudja kiolvasni a kettős mássalhangzót; eléggé frusztráló tud lenni, amikor az ingerült tisztviselőnek betűzöd az „sz”-et. És sorolhatnám. De inkább lefordítanám a jövőt. Régóta kísért és fel-feltolul bennem egy kép a „multikulti” hallatán: hajnalban Csíksomlyón felhangzik a müezzin imára hívó éneke. Írhatnak több terabájtnyi publicisztikát a ballib véleményvezérek az abszolutizált emberi jogok nevében, de én ezt egész egyszerűen nem akarom.
Demeter Szilárd (Heti Válasz)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

KOCSIS TÜNDE: SZERZETESRENDEK ÉS SZÍNJÁTSZÁS
A Játéktér 2014. őszi számából
Bodó Márta Iskola és színház című könyvéről[1]
Amikor a szerzetesrendekre gondolunk, a színjátszás talán az utolsó dolog, ami eszünkbe jut róluk. Közvetlenül valóban nem jellemző a szerzetesekre, de egyféleképpen mégis életük része lehet(ett) a színjátszás. Felfedezték ugyanis, hogy milyen hálás eszköze a nevelésnek, így szerzetes tanárokként darabszerzők és rendezők kerültek ki soraikból.
Bodó Márta Iskola és színház című kötete a 2007-ben megvédett doktori dolgozata egyik részének szerkesztett változata.[2] A cím és az alcím ‒ Iskola és színház. Az iskoladráma neveléstörténeti és pedagógiai szerepe ‒ talán a könyv legeredetibb tartalmi részét nem említi, mégpedig azt, hogy milyen mértékű és minőségű volt Erdélyben a katolikus férfi szerzetesrendek által vezetett oktatási intézményekben az iskolai színjátszás, és milyen szerepet töltött be a nevelés területén. E konkrét, kissé szerteágazó, ám mégis egységes kutatást alaposan vezeti fel a kötet első része, amely a nevelés elméletének és gyakorlatának alakulását követi nyomon az ókortól napjainkig, illetve rámutat arra, hogy a keresztény neveléselméletben milyen helyet foglal el a dramatikus gyakorlat.
A kötet erénye, hogy a szerző a (köz)ismert történelmi, neveléstudományi, helytörténeti, irodalomtörténeti, filozófiai stb. adatok és elméletek között olyan ismereteket „csepegtet” el, amelyek érdekesek és újszerűek lehetnek. Ezt közvetlen, a tudományos értekezés normáit tiszteletben tartó, mégis gördülékeny nyelvezeten teszi.
Kíséreljük meg hát, hogy Angi Istvánnak a kötet előszavaként szolgáló összefoglalója után ‒ a kötetből szemelgetve ‒ egy másik összefoglalót is az olvasók elé tárjunk.
Bizonyára újdonságként hat sokunk számára, hogy kik voltak az első pedagógusok. Amikor a rómaiak meghódították Görögországot, sok ezer művelt görög polgárt hurcoltak Rómába rabszolgának. A gazdag római családok drága pénzért megvásárolták és gyermekeik tanáraiként „hasznosították” őket. Ezeket a rabszolgákat nevezték pedagógusoknak ‒ görögül: ’gyermekvezető’. A szegényebb rómaiak csemetéit az iskolákban ugyancsak (felszabadított) görög rabszolgák tanították, s amíg a gyermekek naponta hat órát zsámolyukon ültek kezükben viasztáblácskával, előttük ült a tanító a támlás karosszékben, amit katedrának neveztek. (26.)
A szerző részletesen leírja a történelmi, művelődési korok világképét, s hogy ezekhez hogyan hasonul, ezeket miként „táplálja” a nevelés és a színház.
Már ebben a neveléstörténeti részben találkozunk a három, Erdélyben is jelentős szerzetesrend „nevelésfilozófiájával”.
Loyolai Szent Ignác Jézus Társaságát, az ún. jezsuita rendet missziós céllal hozta létre, de hamar rájött, hogy a messzire küldendő térítő papnövendékeket hatékony eszközökkel nevelni kell, emiatt hangsúlyt fektetett az oktatás kidolgozására. (48.) Szent Ignác szerint a diákoknak tanulmányaik során kell a keresztény értékeket magukba szívniuk. A Ratio Studiorumot, ezt az első, világszerte alkalmazott, alaposan kidolgozott tanítási rendszert első ízben 1586-ban a rend tanügyi szakértői dolgozták ki. Kezdetben a tanítási program az átlag reneszánsz iskolákéhoz hasonlított: a latin ékesszólás fejlesztését hangsúlyozta. „Modern” oktatási programja volt: a diákok aktivizálására törekedett, a kíváncsiság felkeltésére a tananyag tanításának változatos módszertanával. (55.) A hangsúly a humán tárgyakra, a szabad művészetekre és a tudományokra került, a klasszikusok tanulmányozására. Továbbá a kritikus és önálló gondolkodás, a hatásos beszéd, a meggyőző és szép írás is fontos helyet kapott benne, miként a testmozgás, a játék és a szórakoztató feladatok is. (59.) „A Ratio Studiorum előírta a növendékpapok és tanárok dramaturgiai képzését, a színielőadások rendszerességét a rend iskoláiban, megszabta az előadások számát, tisztázta azok körülményeit.” (107.) 1773-ban, a jezsuita rend feloszlatásának évében a magyar korona fennhatóságához tartozó területen 42 jezsuita intézmény létezett. (61.) Ezekben több mint 8000 diák tanult. A reáltantárgyakat és az idegen nyelveket az iskolai órákon kívül tanították.
A Ferenc-rend a 13. században telepedett le magyar földön, de nem volt tanításra szakosodott rend, csupán a rendtagok képzésére, a hagyományos klerikus műveltség elemeinek elsajátít(tat)ására fektette a hangsúlyt. Latintudás, imák, zsoltárok, liturgikus ismeretek, hitszónoki feladatok – s noha kevesebb hangsúlyt kapott a (zsoltár)éneklés, éppen az erdélyi, csíksomlyói kolostor mégis élen járt Kájoni Jánosnak az éneklés egységesítésére tett törekvései által. Ennek foglalatja a Cantionáléja. (50.) Erdélyben a ferenceseket a történelmi események (mégis) iskolaalapításra késztették. Így a reformáció után alapították csíksomlyói iskolájukat, amely kiemelkedő szerepet töltött be a vidéken. Saját ferences iskolatípusuk, tanrendjük viszont nem volt, az éppen uralkodó iskolatípus mellett kínálták a hitbeli alapismereteket. Az erdélyi ferencesek tanítási módszere is a Ratio Studiorum volt 1751-ig, amikor lett saját tanítási rendjük is, de 1773-ban Mária Terézia tanügyi rendelete, a Ratio Educationis ‒ amely, kötelező lévén, egységesítette az iskolatípusokat – a saját jelleget háttérbe szorította. „A 17. században indult szervezettebb, tudatos formában a ferences oktatás.” Ez a hittudomány és a bölcselet mellett kézimunkát, rendtörténet-ismeretet, orgonálást, gregorián éneklést tanított, és persze a szertartásokra vonatkozó ismereteket. Továbbá német nyelvet. (53.)
A piaristák még az alapító életében, 1642-ben megtelepedtek magyar földön, a felvidéki Podolinban. Az önálló magyar rendtartomány pedig 1717-ben alakult meg. Ebben az évben telepedtek le Erdélyben, Besztercén; 1725-ben Nagykárolyban, 1730-ban Máramarosszigeten, 1741-ben Medgyesen, 1751-ben Szentannán. 1776-ban Mária Terézia megbízásából ők vették át a jezsuiták intézetét. (67.) „José de Calasanz, az előkelő, de elszegényedett aragóniai család sarja hivatását Róma szegénynegyedeit látva ismerte fel.” Ingyen kezdte tanítani a szegényebb családok gyermekeit, sőt, utcán kallódó gyermekeket, kezdetben elsősorban hitbéli ismeretekre – később kegyes iskolának nevezték el az iskoláit, melyek az ingyenes népoktatás elindítói lettek. (63.) Az iskolát adományokból tartották fenn, és az alapismeretek átadása volt a cél: írni, olvasni, számolni tanítottak, és a leglényegesebbre, a hitigazságok átadására törekedtek. A piarista iskolában „minden pedagógiai tevékenység formai elve, alapvető jellege a vallásos, hívő lelkület, a pietas”. (64.) A szegényebbek keveredtek jobb módúakkal, sőt, nemesi származásúakkal is – ez észrevétlenül is szociális gondolkodásra, érzékenységre nevelte az utóbbiakat. Saját használatra kapott tankönyvük volt, ami újdonság volt abban a korban. (66.) A piarista iskolák számára fontos volt, hogy a diákok a matematika és a természettudományok terén is képzettek legyenek.
A szerző egy piarista szerzetes tanár kapcsán kitér egy érdekes jelenségre: a 18. században megfigyelhető „házi színház” gyakorlatára. A piarista történész, irodalmár, drámai párbeszédszerző Bolla Márton házi tanítója volt gróf Bánffy György erdélyi főkormányzó két fiának. A gróf és felesége a Kinderfreund című gyermekfolyóirat magyarra fordításának megrendelői és támogatói. Ebben egy házi használatra szánt színdarab is található. Bár e darabokat inkább olvasásra szánták, de olykor a családnak, ismerősöknek elő is adták őket a gyerekek. Témájukat a mindennapi életből merítették, céljuk az etikai-erkölcsi hatáskeltés volt, a megkívánt viselkedésminták játékos begyakorlását tették lehetővé. Fiú- és lánygyermek egyaránt játszhatott bennük.[3] (76.)
A gazdag forrásanyag, a számos idézet és példa a kutatás szakszerűségét igazolja, amelyek mellett – nem tolakodó módon, de – érezhető a szerző kiállása a keresztény hit és a katolikus iskolák mellett. Továbbá a kötetnek nyilvánvaló szándéka az is, hogy promoválja az iskolai színjátszást számos haszna és szépsége miatt, ily módon nemcsak a múltat sorjáztatja (példaként), hanem a jövőre is hatással kíván lenni.
A kötet második tartalmi egysége a kolozsvári jezsuita (később piarista), a csíksomlyói obszerváns ferences, a kantai minorita gimnáziumok és a gyulafehérvári Majláth-gimnázium vonatkozásában tekinti át az iskolai színjátszásnak az oktatás és nevelés folyamatában betöltött szerepét. (89.) Ezt a képet egészíti ki az iskolai színjátszás vonatkozásában megvizsgált két jelentős, a két világháború között megjelent folyóirat: az Erdélyi Iskola és a Jóbarát.
A protestáns kollégiumok korábban elkezdték a drámajátszást, mint a jezsuiták, ám a jezsuiták által előadott darabok rövid időn belül a legdíszesebb körülmények közt bemutatott játékok lettek. (106.) A témákat a történelemből, a latin és görög klasszikusokból, külföldi missziókból, a szentek életéből és a helyi hagyományokból vették. Többségüket a jezsuita tanárok írták. (107.) Indián tematika is került a hazai fiúk elé, a Dél-Amerikát megjárt jezsuita tanárok jóvoltából. De Afrikából, Indiából, Kínából is sok színpadi történet származott. (108.) A színielőadásokat a retorikai képzés kiegészítéseként fogták fel. Retorikai tankönyvként Cypriano Soarez (1524‒1593) jezsuita retorikáját használták a kolozsvári iskolában is, mely érthető formában dolgozta fel az antik retorika nagyjait. (110.) A jezsuita iskolai színjátszás mennyiségében is jelentős: a magyarországi jezsuitáknál (még mindig csak töredékesen feltárt, de így is) több ezer a színielőadások száma. (115.) S emellett a legjobb európai színdarabtermést is közvetítették az antik szerzőktől a modernekig. (116.) „Illei János jezsuita Tornyos Péter című farsangi témájú komédiája volt az egyike az elsőknek, amelyeket az iskolai előadás keretein kívül, immár hivatásos társulat is előadott.” Érdeme a darabnak ízes, népi fordulatokban bővelkedő magyar nyelve. (156‒157.)
A piarista iskolák előbb és nagyobb mértékben használták az anyanyelvet, mint a jezsuiták, ez pedig a szélesebb körű sikert, befogadást tette lehetővé. (122.) Náluk jellemző volt a hazafias érzület, továbbá szép hagyománya volt a zenei oktatásnak és a kórusvezetésnek. (121.)
Kolozsváron Pállya István volt az első iskolaigazgató 1776-tól 1782-ig, maga is iskoladráma-szerző, és neki is szerepelt darabja az első hivatásos színtársulat(ok) műsorán. Kolozsváron Janovits Jenő 1900-ban ismeretterjesztési és közönségnevelési céllal diákelőadásokat kezdeményezett, és partnerekre akadt a kolozsvári piarista iskola szerzetes tanáraiban. Magyar drámatörténeti előadások című sorozatában 1911‒12-ben 26 magyar színművet nézhettek meg az érdeklődők. A diákoknak a színházi matinékat előadások vezették fel, amelyeket a város neves személyiségei és saját tanáraik tartották. (175.)
Érdekességszámba mehet, hogy a piarista önképzőkör 1901‒02-ben Pázmány Péter nevét vette fel; ekkor volt Kuncz Aladár VII. osztályos diákja a kolozsvári gimnáziumnak, az önképzőkör keretében ő is tevékenykedett. (140.)[4]
A csíksomlyói ferenceseknél is maguk a tanárok írták a misztériumos színdarabokat. Olykor sokan, némely darabban 120−130-an is szerepeltek, és nagy hallgatóság előtt adták elő őket az iskola színháztermében vagy a Kis-Somlyó-hegy oldalán. A Mária-társulat gondoskodott a „Csíksomlyón előadott darabok lejegyzéséről, díszletekről-jelmezekről, tagjai a darabokban szereplő diákok s az ezeket rendező tanárok”. (91.) A vallásos műfajok voltak túlsúlyban: így a (nagypénteki, nagyszombati) passiók, misztériumok és moralitások. A csíksomlyói passiók jellegzetessége: a Máriával kapcsolatos jelenetek nagy száma mellett az apokrif jelenetek sokasága. Szívesen szerepeltettek a darabokban ördögöket és egyéb allegorikus alakokat is, valószínűleg a szórakoztatás céljával, valamint ez a barokk világkép beszüremkedése a passiók szövetébe. Továbbá – nem is annyira meglepő módon – sok bűnös ifjút megjelenítő kép is bekerült az „itteni” passiókba. A versben íródott passiók nem jelenetekre, hanem stációkra tagolódnak, a keresztútjárás tizennégy stációjához hasonlóan, s „minden állomásnál a drámaszöveg előadását megakasztja egy bűnbánati ének közös előadása”. (95.) A passiók hatásosságát mutatja egy szóhagyományban fennmaradt eset, amikor az ifjak annyira megjelenítették a szereplő személyeket, hogy egy nagypénteki előadás alkalmával a felindult nép Pilátust és a keresztre feszítő zsidókat meglincselte. (102.) Pünkösdkor inkább világi témájú vagy hősies történelmi darabokat mutattak be. Összesen 98 dráma maradt meg, ezekből 67 magyar nyelvű.
A kantalai minorita drámák összegyűjtése, kiadása és vizsgálata Kilián István érdeme. (103.) 18. századi magyar szövegekről van szó: 11 vallásos (moralitás, misztériumjáték, passió, dramatizált bibliai história, dialogizált újszövetségi példabeszéd és szentek életéről szóló darab) és 9 profán témájú (világtörténeti dráma, szerelmi, féltékenységi dráma, istenparódia, társadalmi bohózat, szatíra). A minorita iskolák a jellemfejlesztés mellett a közönség nevelését és szórakoztatását is célul tűzték ki. A társadalmi szatírák ugyanis a környék közéletét, közösségi visszásságait figurázzák ki. Ez azért is volt fontos, mert a nem katolikus többségű város más valláson levőket is igyekezett megszólítani. (104‒105.) A minoriták diákjai és iskolai előadásainak nézői is a szegényebb, falusi, kisvárosi rétegből kerültek ki.
A gyulafehérvári Majláth-gimnázium[5] Vörösmarty önképzőkörében is zajlott színjátszás; itt mindvégig elsöprő többségben voltak a vidám, tréfás darabok, jelenetek, monológok, és elenyésző volt köztük a vallásos, erkölcsnemesítő előadások száma. (154.)
Az Erdélyi Iskola című lapot oktatási-népnevelési szándékkal a keresztény pedagógusok iskolai munkájának segítésére és a népművelés támogatására létesítette 1933-ban Márton Áron akkori kolozsvári katolikus pap, egyetemi lelkész és György Lajos egyetemi tanár. Az 1944-ig működő lap évi négy füzetben jelent meg. (160.) Fontosnak tartotta a népi színjáték hagyományának gyűjtését és közlését. De az iskolai színielőadások mikéntjére vonatkozó elméleti cikket is közölt, előadásra ajánlott szövegek, összeállítások, népi darabok mellett. (163.) A szavalókórus divatja már az első szám hasábjain kirajzolódott. Gyakorlati útmutatást kapott a műkedvelőcsoport-vezető, hogy mikor hasznos megoldás a szavalókórus, és szavalókórusra dramatizált, alkalmazott verseket is ajánlottak a lap szerzői. (170.) A II. világháborúig nagyobb divat volt a színdarabok előadása, a 40-es években a versmondás lett hangsúlyosabb és a karének, a zenei számok.
A Jóbarát című, katolikus szellemiségű ifjúsági lap hasábjain az erdélyi (katolikus) iskolák életéről, a cserkészmozgalomról, az Erdély-szerte működő Mária-társulatok[6]tevékenységéről és a diákok szépirodalmi szárnypróbálgatásairól értesülünk. Köztük nem ritka a színielőadás híre, de a színikritika és a színdarabközlés sem. A lap szerkesztősége és kiadóhivatala a kolozsvári Római Katolikus Főgimnáziumban volt, amelyet a piarista rend vezetett.
Hálásak lehetünk a szerzőnek az összegyűjtött anyagok gazdagsága és színessége miatt. Elkelne egy vagy több hasonló kutatás a protestáns iskoladrámák és iskolai színjátszás témájában is, hogy a leírtakat kiegészítve teljesebb képet lássunk az erdélyi iskolai színjátszás múltjáról.
A szerzővel egy helyen nem értünk egyet. Állítása szerint a „bukaresti, zsidó gyökerű Moreno kifejlesztett egy mára elterjedt módszert, amelynek »felfedezése« keresztény keretek közt sokkal korábban megtörtént, csupán a megfelelő népszerűsítést szolgáló eszközei hiányoztak (vagy nem is alkalmazott ilyeneket) ahhoz, hogy a pszicho- és bibliodráma, a drámapedagógia és más »újító« módszerek egy-egy keresztény szerzetes- vagy iskolahálózat nevét viseljék”. (193.) Amit Jakob Levy Moreno megalapozott, ti. a pszichodrámát, az mára egy módszertanilag alaposan kidolgozott terápiás önismereti módszer. A bibliodráma ugyancsak szigorú keretekkel és sajátos módszertannal bíró önismereti csoportfoglalkozás. Hogy mindkettő dramatikus eszközökkel dolgozik, és hogy a bibliodráma bibliai történetek és személyek megjelenítése által „tart tükröt”, az még kevés ahhoz, hogy egymás mellé tegyük e célirányos módszereket a szerzetesek által vezetett iskolai színjátszással. A népszerűsítés tehát nem mérvadó ez ügyben. Ezek a 20. század második felében elterjedt „újító” önismereti módszerek a hatékonyságuk miatt terjedtek el és vívták, illetve vívják ki maguknak a népszerűséget. Ez természetesen semmit sem vesz el a szerzetes iskolákban zajlott színjátszó tevékenységek érdemeiből, a vitathatatlan önismereti és személyiségfejlesztő jellegükből.
Egy – a könyvben talált – idézet parafrazálásával zárjuk a kötet, a szerző, a recenzáló és az olvasó „együttműködését”, maradva azzal a tudattal, hogy a színház a társasjáték egyik legszebb (és tegyük hozzá: legfejlesztőbb) formája…[7] (167.)
[1] Bodó Márta: Iskola és színház. Az iskoladráma neveléstörténeti és pedagógiai szerepe. Verbum Kiadó, Kolozsvár, 2009.
[2] A doktori dolgozat másik részét az Egyház és színház c. kötet tartalmazza (Verbum, Kolozsvár, 2012).
[3] Abban a korban csak a fiúk fellépése dívott. A Ratio Studiorum egyenesen előírta, hogy csak fiúk léphetnek fel, és még a női arcfestés és a női kosztümök is tiltottak voltak. (76.)
[4] Egy másik, talán ma már meglepő adat: Kolozsvár lakossága 1890-ben 81,2%-ban magyar, 1900-ban 85,4, 10,8%-ban román, 3,2%-ban német. „Viszont a nem magyar nyelvűek 95,4%-a beszélt magyarul! A színház nem valami ellenében volt nemzeti, hanem a magyar kultúra ápolása és terjesztése érdekében.” (144.)
[5] Ez maradt a kommunista uralom idején az egyetlen katolikus iskola Erdélyben.
[6] „A Mária-kongregáció a katolikus ifjakat tömörítő ifjúsági szervezet volt, hitbuzgalmi és kulturális-önképzési jelleggel. Minden csoportja foglalkozott alkalmi színielőadással.” (176.)
[7] A pontos idézetből részlet: „A színház mint a társasjáték egyik legszebb formája…” Forrás: R. Hajek Sárának az Erdélyi Iskola 1936. novemberi számában megjelent írása.
Transindex.ro

Március 10. – A székely vértanúk
A Makk-féle titkos szervezkedés kezdete
Az 1848/49-es szabadságharc leverése után Magyarországon bevezetik az abszolutizmust. Erdélyben öt éven keresztül terror, ostromállapot uralkodik, ezt az időszakot – az akasztások, a kivégzések, a bebörtönzések nagy száma miatt – kötélkorszaknak nevezik. E rendszer a besúgók hálózatára, a modern alapokra helyezett politikai rendőrségre támaszkodik.
A magyarság egyre nehezebben tudja elfogadni az abszolutizmust, és egyre többen bíznak egy új szabadságharc kitörésében. Székelyföldön – 1851. július és 1853. október 6-a között – Makk József ezredes irányításával két titkos katonai jellegű szervezkedésre kerül sor. Az álhírek és az alaptalan derűlátás – bíznak az európai forradalmak kitörésében – megtéveszti még az emigráció vezetőjét, Kossuth Lajost is. 1851 tavaszán egy kiáltványt juttat el barátjához, Giuseppe Mazzinihez. Úgy tervezi, hogy az olasz földön állomásozó osztrák hadseregben szolgáló 30–40 ezer magyar katona, miután tudomást szerez a felhívás tartalmáról, azonnal vállalja a Magyarország szabadságának kivívásáért induló harcot.
Szervezési keretek
Kossuth 1851. június 25-én bízza meg Makk József ezredest az erdélyi titkos katonai mozgalom szervezésével. Makk elköveti azt a baklövést, hogy kiáltványban mozgósít az osztrák uralom ellen, így a hatóságok korán tudomást szereznek a titkos katonai szervezkedésről. Úgy tervezi, hogy településenként nyolc-tíz tagú gerillacsapatokat szerveznek, felkészülnek arra, hogy a felkelés kitörésének pillanatában átvegyék a közigazgatást, a kincstári pénztárakat, és lefegyverezzék a zsandárokat, majd a titkos alakulatok egyesülnek a hadsereggel. A szervezés mintája a Mazzini-féle „évszaki rendszer”. Magyarországot 12 kerületre, úgynevezett hónapra tagolják. Erdély három, Székelyföld egy hónapból áll. Minden kerületnek egy vezetője van. A hónapok hetekre, azaz megyékre, székekre bomlanak, majd napokra, vagyis településekre és további kisebb egységekre, órákra, percekre, másodpercekre. A legutolsó megnevezés az egyszerű katonát fedi.
A titkos mozgalomba bekapcsolódó csak a felettesét, illetve az alárendeltjét ismerheti. Az utasításokat titkosírással továbbítják. A mozgalomban való részvétel elvileg kockázatmentes, hacsak a legfelsőbb vezetésbe nem kerül áruló. A nők megszervezése a férfiakéhoz hasonló, de ők virágszervezetként (koszorú, csokrok stb.) működnek. Feladatuk a futárszolgálat szervezése, a mozgalom céljainak népszerűsítése, a szabadságharc egészségügyi ellátásának megteremtése.
A Török János vezette titkos mozgalom
Rózsafi Mátyás republikánus újságíró 1851-ben érkezik Erdélybe. Útja a legradikálisabb régióba, Háromszékre vezet. Orbaiszéken, Teleken felkeresi Horváth Károly földbirtokost. Két héten keresztül a Horváth-kúria valóságos főhadiszállássá alakul. Háromszéket hét körzetre osztják, ezek vezetőit Horváth személyesen bízza meg. Rózsafi itt találkozik Török János marosvásárhelyi református kollégiumi tanárral, akit Makk ezredes előzetes engedélyével a székelyföldi szervezet vezetőjévé nevez ki. Török köztiszteletben álló személyiség, az egyetemet Berlinben végzi, több didaktikai könyv szerzője és a magyar szabadságharc elkötelezett híve.
Székelyföldet négy hétre tagolja, amely megfelel a négy (nagyobb) székely széknek. Csíkszék élére Veress Ignác csíksomlyói páter kerül, aki nagy hatással van a csíksomlyói ifjúságra. A háromszékiek vezetője a korábban említett feddhetetlen jellemű Horváth Károly. Udvarhelyszék és Bardocszék vezetője Gálffi Mihály, Udvarhely megye közismert ügyvédje, míg Aranyos- és Marosszék irányítását Bíró Mihály kisgörgényi földbirtokos vállalja.
A szervezkedésbe bevonják a közép- és kisnemességet, az értelmiséget és a városi polgárságot, de szép számmal kapcsolódnak be egyszerű földművesek is. Törökék mintegy négy-ötezer embert akarnak katonai kiképzésben részesíteni. A szervezetbe a legtöbb tagot a Gálffi vezetése alatt álló Udvarhelyszéken mozgósítják. Így például Bereczky Sándor helységparancsnok 403 hadra fogható személyt vont be a titkos mozgalomba. A szervezés ekkor túllépi az összeesküvés szűk kereteit, katonai mozgalommá szélesedik.
Azonban a külföldi irányítóközpontokkal, az emigrációval való kapcsolattartás egyre nehezebb, a pénzhiány érezteti hatását, amihez még hozzájárul az osztrák titkosrendőrség kettőzött ébersége is. A mozgalom tömegbázisának növelésére Horváth Károly balavásári szőlőbirtokára, a szüret idejére – amikor nem feltűnő a nagyszámú résztvevő – megbeszélésre hívják össze nemcsak a székelyföldi, de az erdélyi és a pesti szervezetek vezetőit is. Megvitatják a különböző régiókkal való kapcsolattartás, a futárszolgálat és levelezés módját. A mozgalom azonban bármennyire eredményesnek tűnik, vesztésre van ítélve, mert kezdettől fogva a titkosszolgálat megfigyelése alatt áll. Bíró Mihály, beférkőzve Török és Horváth bizalmába, Maros- és Aranyosszék irányítójaként már augusztus derekától jelenti az eseményeket, megszerzi az évszaki rendszer működési szabályzatát és a titkos levelezések kulcsát is.
Török János – a balavásárhelyi titkos megbeszélésen – elköveti azt a hibát, hogy a titkos szabályzat ellenére egyszerre tart megbeszélést a mozgalom legfelsőbb vezetőivel és Kossuth pesti megbízottjával. Szerencsére a titkos szervezési szabályok Bírót megakadályozzák abban, hogy mindenkiről adatot gyűjthessen. Mivel az osztrákok ismerik a felkelés kitörésének tervezett időpontját, hogy minél több információhoz jussanak, nem siettetik a letartóztatásokat. A nyomozás elvezet Makk ezredes bukaresti lakásához is, de nem tudják megszerezni a mozgalomra vonatkozó dokumentumokat, és Makk elfogása is meghiúsul. Az első letartóztatásokra Magyarországon kerül sor. A csíkszéki mozgalom vezetőjét, Veress Ignácot 1851 decemberében Pesten tartóztatják le, majd januárban Pozsonyban akasztják fel. 1849. január 24-én fogságba vetik a székelyföldi mozgalom vezetőit. Később még hatvan gyanúsított kerül a vádlottak padjára. 1852. június 13-án újabb letartóztatások, majd a két évig tartó kihallgatás után a szebeni hadbíróság Török Jánost, Gálffi Mihályt és Horváth Károlyt kötél általi halálra ítéli. Kivégzésükre Marosvásárhelyen a Postaréten kerül sor.
A Váradi József vezette mozgalom
A második katonai szervezkedés 1852 júliusában kezdődik, és Bardocszékre, Háromszékre és Alcsíkra terjed ki. Makk ezredes Váradi Józsefet – egykori negyvennyolcas huszárt – nevezi ki a háromszékiek titkos katonai szervezkedése élére. A jogi végzettségű, dévai születésű, vállalkozó szellemű, bátor és erős önbizalommal bíró fiatalember épp olyan személyiség, aki alkalmas egy új katonai szervezet megteremtésére.
Szerencsére a korábbi mozgalom vezéralakja, Horváth Károly senkit nem árult el, így nem ismerik a háromszéki mozgalom résztvevőit. E mozgalom három hónappal hosszabb ideig tart, mint a korábbi, és eljut a katonai felkelés megindításáig.
Váradi szervezőmunkáját a háromszéki Szotyorban kezdi, Nagy Tamásné házából irányít. Székhelyét hamarosan a közeli Zoltánba helyezi át. Váradi a hatóságok félrevezetésére Benkő Rafaelné asszony szolgájaként szerepel. Az árkosi Bálint Áronnal együtt járják a háromszéki falvakat. Felkeresik a települések bíráit, a jegyzőket. Hamarosan már katonai gyakorlatokat is tartanak, miközben kapcsolatba lépnek a csíki titkos szervezettel is. Kiépül a rendszeres kapcsolattartás a Bukarestben székelő Makk ezredessel. Ezt a bibarcfalvi Bartalis Ferenc, Szabó Áron és Bogyor Sámuel szervezi, akik borvízkereskedői útlevéllel könnyebben kelhetnek át a határon. Egy alkalommal, amikor Váradi és társai Maksán tartják a megbeszélést, az egyik résztvevő titokban jelenti nemcsak az eseményeket, de Váradi tartózkodási helyét is. A hírhedt Kovács István kapitány nagyszámú csendőrrel, rajtaütésszerűen körülveszi a Benkő-udvarházat. Váradinak és Bálintnak az utolsó pillanatban sikerül elrejtőzniük egy titkos búvóhelyen. Mivel Zoltánban már nincsenek biztonságban, a hadiszállásukat áthelyezik Mátisfalvára, Benő Miklós házába. A házigazda lelkes hazafi, hamarosan 50 főből álló szabadcsapatot állít fel, és nagy mennyiségű fegyvert szállít Bibarcfalvára, amely Váradi utolsó állomáshelye lesz. Erdővidéken sikerrel folytatják a szabadcsapatok felállítását.
Végül Váradi 1853. október első napjaiban egy félszáz főnyi kis csapat élén Alcsíkba indul. A haditerv szerint a Csíkszentkirály melletti erdőségekben várják be a háromszéki és a csíki szabadcsapatokat, majd az egyesült erők meglepetésszerűen elfoglalják Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy hadipénztárait. A pénzt a sereg létszámának növelésére, felszerelésére és élelmezésére használják fel. Erre nagy szükség is van, mert a csapat élelmezése (pénz hiányában) értéktelen nyugta ellenében, rekvirálással nem megoldható, mert kiváltja a lakosság ellenszenvét.
A csíkszentléleki bíró egyik ökrének rekvirálása ellentétet vált ki a falusiak és a felkelők közt. Az előzetes felvilágosítás hiánya miatt a falusiak az ökör nyomát követik, így eljutnak Váradi csapatához, csak lövöldözéssel lehet távol tartani őket. Ennek híre eljut a csíkszeredai katonai főbiztoshoz is. A kialakult helyzetben Váradi József kénytelen elrendelni a visszavonulást Erdővidékre, de útra készülő kis csapatát 1853. október 6-án egy nagy létszámú császári katonaság meglepetésszerűen körülfogja. A felkelők szétszélednek, három szekér fegyver az ellenség prédája lesz. Váradi Márkosfalvára, majd Bélafalvára menekül.
Megkezdődnek a letartóztatások, a tizenhat vádlottból tizenegyen bibarcfalviak. A marosvásárhelyi hadbíróság Váradi Józsefet, Bartalis Ferencet, Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt kötél általi halálra ítéli. Váradi és Bartalis kivégzésére Sepsiszentgyörgyön az Őrkőnél kerül sor 1854. április 29-én. Mivel Bertalan László és Benedek Dániel megszöknek, csak elfogásuk után, május 27-én végzik ki őket a marosvásárhelyi Postaréten. A kegyelemben részesültek büntetése 15–18 évi várfogság. A vértanúk emléke előtt
A Székely Nemzeti Tanács 2013-ban március 10-ét – a székely mártírok kivégzésének napját – a székely szabadság napjává nyilvánítja. 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten végezték ki Török Jánost, Gálffi Mihályt és Horváth Károlyt. Azóta az emlékmű és környéke zarándokhelyé vált. A sepsiszentgyörgyi őrkői emlékműnél is rendszeresen megemlékeznek Váradi Józsefről és Bartalis Ferencről. 2013 óta a Bibarcfalván állított három kopjafánál koszorúznak Bertalan László, Benedek Dániel és Bartalis Ferenc tiszteletére, csak a Pozsonyban kivégzett Veres Ignácra nem emlékeztet semmi!
Mivel a vértanúk döntő többsége háromszéki, jogos igény, hogy a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban, a Honvédemlékmű közelében olyan obeliszk álljon, amelyen mind a nyolc vértanú neve olvasható. Mindnyájan a székely nép szabadságáért harcoltak, megérdemlik, hogy legyen közös emlékművük, ahol szabadon leróhatjuk tiszteletünket.
Vértanúhaláluk nem volt hiábavaló, mert az osztrák abszolutista kormányzat lemondott Magyarországnak az Osztrák Birodalomba való beolvasztásáról.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csángók – A csángók a román nemzetállamban
A csángók történelmi vesszőfutása nemhogy nem ért véget a 18. században, a román nemzetállam megszületése csak rontott helyzetükön. Az asszimiláció mégis a 20. században vált igazán brutálissá: a katolikus egyház és a román állam egyesült erővel igyekezett végleg elrománosítani a csángókat. A moldvai csángók történetének legelső szakasza, és a kezdeti, szerencsés évszázadok áttekintése után – a rövid „újévi különkiadás” előtt – a 18. század végénél fejeztük be a csángók történetének rövid összefoglalását. Pontosabban azzal, hogy erről a korszakról, amikor Moldvát az isztambuli görög tisztviselők, a fanarióták közül kikerülő fejedelmek irányították, a csángók vonatkozásában keveset tudunk. A 19. századból már több adatunk van a csángók történetéről, de sok jót, hasonlóan a megelőző két évszázadhoz, ez a korszak sem tartogatott számukra.
A román állam megalakulásától 1920-ig
1821-ben a román vajdaságokban fölkelés robbant ki a törökök ellen, s bár a fölkelést leverték, a fanarióták korszakának mégis vége szakadt. 1821-től kezdve a Porta ismét a helyi előkelőségek közül nevezte ki a fejedelmeket, s a török függőség más vonatkozásokban is jelentősen gyengült: a török hatalom a fejedelmek kinevezésén kívül tulajdonképpen csak az adófizetésre korlátozódott. A két vajdaság, Havasalföld és Moldva egyesülésének első fázisa az volt, hogy 1831-ben mindkét fejedelemségben elfogadták az ún. Szervezeti Szabályzatot, amely később csaknem három évtizeden át közös alkotmányukként működött. 1859-ben mindkét fejedelemségben Alexandru Ioan Cuzát választották uralkodónak, ő egyesítette Havasalföldet és Moldvát Románia néven. Cuza polgári reformokat vezetett be: véghez vitte a jobbágyfelszabadítást, szekularizálta az ortodox kolostorok vagyonát, kötelezővé tette a közoktatást. Ebben az időben, 1860-ban, illetve 1864-ben alapították a jászvásári és a bukaresti egyetemet. 1878-ban a törökök végül elismerték Románia függetlenségét, 1881-ben pedig Románia királysággá alakult.
Cuza reformjai próbáltak ugyan segíteni az ország gazdasági helyzetén, fejlődni kezdett az ipar és a külkereskedelem, és megszűnt a jobbágyság, de a földbirtok túlnyomó része nagybirtokosok kezén maradt. Így a parasztok kénytelenek voltak bérelni földjüket, s ez csak jogi szempontból különbözött a korábbi jobbágyrendszertől, tényleges változások sem a mezőgazdaság szerkezetében, sem az emberek életkörülményeiben nem történtek.
Ezek a történeti események és gazdasági következményeik csaknem azonos mértékben érintették a csángókat és Moldva más népeit. Kulturális következményeik azonban nem. A 19. század elején Európa számos országában lezajlott nemzetté válási folyamat az „egy ország – egy nemzet” eszme jegyében többnyire a korábbinál rosszabbra fordította az országon belül élő nemzeti kisebbségek sorsát. Ez történt a csángókkal is: a 16. század két rövid periódusát kivéve, amikor Nyúzó István (1551–1552), illetve Rettenetes János (1572–1574) volt a vajda, a 19. század előttről nincs adatunk arra, hogy a moldvai állam üldözte volna a területén élő magyarokat, akkor sem, amikor korábbi (a 14–16. századig tartó) befolyásuk megszűnt. A 19. században kezdődött az a nyílt asszimilációs politika, amely napjainkra csaknem teljesen beolvasztotta a románságba a csángókat, s melynek legfőbb végrehajtója – meglehetősen sajátos módon – mindvégig a katolikus egyház volt. Erre érdemes lesz egy későbbi írásban bővebben visszatérnünk.
Az asszimiláció azonban más területeken is érvényesült. A 19. század végén épült ki Romániában az elemi iskolák hálózata, ennek megszervezésekor szóba sem került, hogy a csángók anyanyelvükön tanulhassanak. Az iskolákba román, lehetőleg ortodox vallású tanítókat helyeztek, s mivel a gyerekek nem tudtak románul, a „tanulás” kínkeservesen ment. Ezért vagy nem jártak iskolába, vagy tanítójuk tanult meg magyarul – de ha ez kiderült, az ilyen tanítót állásából elhelyezték. A csángókat a homogenitásra törekvő román állam megpróbálta módszeresen „eltüntetni” azzal, hogy románként kezelte őket. Ezt az elvet követve torzították el az 1930-as népszámlálási adatokat annak érdekében, hogy a moldvai katolikusok minél nagyobb számban legyenek román nemzetiségűként kimutatva. A népességnyilvántartás szintén asszimilációs eszközzé vált: a csángó neveket vagy a román fonetikának megfelelően írták át, vagy lefordították románra, esetleg új, „román hangzású” névvel helyettesítették. 1857-ben hiába választották képviselővé a szabófalvi Rab Jánost, arra való hivatkozással, hogy nem ortodox, nem kerülhetett a nemzetgyűlésbe. A „nem ortodox keresztény” megjelölés Moldvában elsősorban a csángókra vonatkozott: ekkor a magyar és a katolikus Moldvában már jó ideje azonos jelentésű.
Nagy-Románia megalakulásától Ceauşescuig
Románia életében a következő legjelentősebb változás Nagy-Románia megalakulása volt. A Magyarországot sokkoló trianoni döntés, ahogyan Mikecs László fogalmazott, „a csángók sorsának nagy pillanata” lehetett volna. Egy országba került Erdély és Moldva, megszűntek a határok az egykori és a moldvai haza között, oldódhatott volna az elszigeteltség, és elképzelhető lett volna, hogy az erdélyi magyarság a csángók jogaiért is elkezd harcolni.
Mindez azonban nem következett, nem következhetett be. A magyar revíziótól való egyre erősödő félelemben a román államnak éppen elég gondja volt az erdélyi magyarsággal, nem akart még Moldvában is magyarokat látni. Nemcsak őshonosnak számító lakosságot, hanem kutatókat, érdeklődőket sem: a Moldvában gyűjtő néprajzosokat sokszor titulálták revizionista kémnek. Veress Sándor 1930-ban egész Moldvára kiterjedő bukaresti engedéllyel gyűjtött népdalokat, de hivatalos papírjai ellenére folyamatosan letartóztatástól tartott. Lükő Gábor elsősorban a román népélet tanulmányozására utazott Moldvába, de 1933-as útja alkalmával revíziós propagandistának bélyegezték és kiutasították az országból. Az erdélyi, tehát román állampolgár Domokos Pál Péternek az 1930-as években álruhában kellett Moldvát járnia, a szintén erdélyi Mikecs László pedig már egyáltalán nem tudott terepre menni. Baumgartner Sándor, a jászvásári teológia tanára látta azt a csendőröknek szóló utasítást, amelynek megfelelően minden kíváncsiskodó magyart ki kell utasítani a csángó falvakból. A csángók asszimilálása továbbra is elsősorban a katolikus egyház hathatós közreműködésével zajlott, sőt, még a korábbinál is erőteljesebben és kíméletlenebbül.
A második világháború után az új román államban sem vált a csángók élete könnyebbé. Mivel kevés volt a szétosztható birtok, a földreform az etnikailag vegyes területen többnyire a kisebbségi csoportok kárára zajlott: a csángók jogok földigénye többször nem teljesült.
Ugyanakkor viszont Petru Groza miniszterelnöksége idején megvalósulni látszott az, amiben Mikecs László korábban reménykedett: az erdélyi magyarságot képviselő Magyar Népi Szövetség a moldvai magyarság érdekeinek képviseletét is megkísérelte fölvállalni. 1947 őszén magyar iskolákat kezdtek szervezni, az oktatás néhány hónappal később indult. A Román Kommunista Párt két okból is támogatta a MNSZ kezdeményezését: egyrészt úgy gondolták, hogy az írástudás terjesztésével a csángókat ki lehet vonni a katolikus egyház befolyása alól, másrészt úgy vélték, hogy az iskolákon keresztül hatékonyabb propagandamunkát végezhetnek. 1953-ig mintegy 40 magyar tannyelvű iskola és óvoda működött rövidebb-hosszabb ideig, körülbelül 120 pedagógussal. A moldvai pedagógushiány megszüntetése érdekében 1951–1952-ben nyolchónapos székelykeresztúri gyorstanfolyamra iskoláztak be 25 csángó fiatalt, de mire megkapták a diplomájukat, addigra jórészt megszűntek a magyar iskolák.
Nagy igény nem mutatkozott rájuk: a szülők ugyanis nem szívesen íratták be gyerekeiket ezekbe az iskolákba. Az épületek sokszor alkalmatlanok voltak a tanításra, gondot jelentett fűtésük, nem volt elegendő tankönyv. Az erdélyi tanítók egy része száműzetésnek érezte Moldvába helyezését, sokan képesítetlenül kerültek oda. Egy részük nem tudott románul, és ezt a falusiak nem nézték jó szemmel; voltak, akiknek erkölcseire, magatartására panaszkodtak. Másrészt az iskolákat a Népi Szövetség kezdeményezte, ez az emberek tudatában szorosan kapcsolódott az új rendhez, az új ideológiához, ezzel együtt a kommunista ateizmushoz. A mélyen vallásos csángók nem voltak hajlandók gyerekeiket a szerintük istentagadó tanítók kezére adni. Ebben nagy szerepük volt papjaiknak, akik a magyart egyszerűen „az ördög nyelvének” kiáltották ki. Éppen ezért a szülőket rendszeresen meg kellett győzni arról, hogy nem kerülnek pokolra azért, mert gyermeküket magyar iskolába íratták.
A Népi Szövetség más módon is igyekezett kapcsolatot teremteni a moldvai magyarokkal. A moldvai falvakban is sorra alakultak szervezetei, 1948-ban például jelentős segítséget nyújtott ahhoz, hogy a csángók részt vegyenek a csíksomlyói pünkösdi búcsún. Az iskolákat aztán végül mégsem az érdektelenség és ellenségesség miatt zárták be, hanem a Sztálin halála után megváltozott román kisebbségpolitika miatt. Az 1953/54-es tanév elején néhány kivétellel Moldva valamennyi magyar tannyelvű iskoláját megszüntették, és 1953-ban „feloszlatta magát” a Népi Szövetség is. Az 1950-es évek közepén átmenetileg enyhült az asszimiláció szorítása, és 1956-ban elkezdték töredékesen újraszervezni a magyar oktatást. 1959-ben azonban végérvényesen megszüntették a moldvai magyar tannyelvű oktatást.
Csángósors a Kárpátok Géniusza uralkodásának idején
Románia már az 1950-es évek közepén önálló, „nemzeti utat” követett a „szocializmus építésében”, s a nemzeti ideológia Ceaușescu uralomra jutásával méginkább fölerősödött. A csángók anyanyelvének sorsa ezzel még az 1930-as években tapasztaltaknál is rosszabb lett. A változatlanul erős egyházi elnyomás ugyanilyen erőteljes állami elnyomással egészült ki. Továbbra is alkalmazták a népszámlálások manipulálását: az 1948-as cenzus például Moldvában mindössze 6600 magyart mutatott ki, noha ez volt az az időszak, amikor egymás után nyitották a magyar tannyelvű iskolákat. Ugyanezt a technikát alkalmazták az 1977-es és az 1992-es népszámláláskor is.
Az 1950-es évek közepét megelőzően az erdélyi kutatók széles körű etnográfiai gyűjtést folytattak Moldvában. Ezek eredményeinek publikálására azonban, néhány kivételtől eltekintve, már nem volt mód. Az 1960-as, 1970-es években a csángókról szóló napi- és hetilapcikkek elsősorban azzal foglalkoztak, hogy milyen nagy mértékben „modernizálódik” Bákó és Románvásár vidéke. Az 1980-as években már gyakorlatilag nem jelenhetett meg csángókkal kapcsolatos tudományos publikáció, viszont a román tudomány hivatalos ideológiájává vált Dumitru Mărtinaș nézete a csángók eredetéről (1985). E szerint a csángók valójában elmagyarosított románok, éppen ezért minél előbb vissza kell kapniuk „eredeti” nemzetiségüket és nyelvüket, a románt.
A csángókat igyekeztek hermetikusan elzárni Erdélytől. A csíksomlyói búcsúra utazókat megverték, megfélemlítették. Volt, akit azért figyeltettek és zaklattak folyamatosan, mert Erdélyben táncház-találkozókon vett részt; egy öreg deákot (vallási vezetőt) kémkedéssel vádoltak meg, s a házkutatás után a Securitate az idős ember magyar lakodalmas verseket tartalmazó füzetét és 19. századi magyar énekeskönyvét vitte magával. Kallós Zoltánt koncepciós perben elítélték, az akkori bukaresti magyar nagykövet szerint egyértelműen politikai motivációból, különösen csángó kutatásai zavarták a hatalmat. Kallóst a nyugati emberi jogi szervezetek és a média tiltakozására végül kiengedték, de az 1980-as években tovább erősödött a magyarországi és erdélyi kutatók, látogatók addig is gyakorolt zaklatása, akár bántalmazása. A romániai fordulatot megelőző évekre Moldva lényegében bezárult a magyarok előtt.
Politikai képviseletről, anyanyelvi oktatásról ilyen körülmények között szó sem lehetett. 1945 és 1989 között mindössze egyszer, 1973-ban jutott el a hivatalos magyar diplomácia Bákó néhány falvába. A bukaresti magyar nagykövetség három munkatársának beszámolója nyomán a nagykövet ugyan ijesztőnek ítélte az asszimiláció erőszakosságát, mégis úgy vélte, hogy a csángókkal kapcsolatban semmiféle kérdést nem kívánatos hivatalosan fölvetni a román államnak. A magyarországi és az erdélyi ellenzéki csoportok tettek néhány kísérletet arra, hogy fölhívják a pápa és a világ figyelmét a csángók jogfosztottságára, de próbálkozásaik nem keltettek visszhangot. A csángókat tehát még azok a kisebbségi jogok sem illették meg soha, amelyeket a szocialista Románia többi kisebbsége úgy-ahogy megkapott.
Szakirodalom Mărtinaş, Dumitru: Originea ceangăilor din Moldova. 1985. Mikecs László: Csángók. 1989 Szász Zoltán. A románok története. 1991. Vincze Gábor: Asszimiláció vagy kivándorlás? 2004.
Sándor Klára nyest.hu
Erdély.ma

Nem kell őszig várni a kedvenc olvasmányra
Megjelent a Székely Kalendárium húsvéti kiadása
Évközi, egészen pontosan húsvéti-pünkösdi különkiadással rukkol elő a Székely Kalendárium! A 272 oldalas, teljesen színes kiadvány követi az eddigi irányvonalat, vagyis Székelyföld értékeinek olvasmányos formában történő feltérképezését.
A szerkesztők ezúttal kiemelt teret szenteltek a gasztronómiának (megannyi ételrecepttel, konyhatippel, régi fortélyok felidézésével), valamint a húsvéti és pünkösdi népszokásoknak, de remek bel- és külföldi kirándulási tippekkel is szolgálnak a nyári vakációkhoz, verőfényes hétvégekhez, Székelyföld feltárt és megfejtésre váró múltjában kalandoznak, hasznosnak ítélt ismeretekkel traktálják a gazdálkodókat, természetjárókat, háziasszonyokat, megcsillantják a székely humor utánozhatatlan gyöngyszemeit.
Riportot, interjút olvashatnak Kilyén Ilka marosvásárhelyi színművésznővel, Ferencz Lehel gyergyóújfalui biokertésszel, dr. Cey-Bert Róbert Gyula őstörténet-kutatóval, gasztronómiai szakíróval, dr. Munzlinger Attila gyergyószárhegyi asztrofotóssal, Nagy Lajos kézdivásárhelyi cipészmesterrel, Márton Simon testnevelő tanárral, a csíki biatlonsport meghatározó személyiségével, a Földet körbekarikázó székelyudvarhelyi Kobrával, alias Szabó Zoltánnal. Betekintést nyerhetnek Csíksomlyó rejtélyes múltjába, kedvcsinálót találnak a Mária-út bejárásához, székelyföld legrégebbi templomai vagy az Enyed környéki ódon kastélyromok felkereséséhez, netán egy törökországi kiránduláshoz.
A természetbarátok vadon növő virágokra, gyógynövényekre, gombákra vonatkozó ismereteiket gyarapíthatják, de borvizeinkről, mofettáinkról is megtudhatnak egyet s mást. Emellett régi székely fűszerekről, naturkozmetikumokról, divatról is szó esik, kiderül, melyik Székelyföld legkisebb faluja, vagy hogy Fickón miért nem kedvelik a húsvéti locsolókat. A kötetet Magyari Lajos, Czegő Zoltán, Balla Ede Zsolt, dr. Balázs Lajos, Bernád Ilona és más jeles szerzők írásai színesítik, számos művészi természetfotó varázsolja egyedi értéktárrá, a megannyi anekdota mellett Muszka Sándor székely egypercesei csalnak mosolyt az arcunkra, de viccekben, rejtvényekben, fejtörőkben sincs hiány.
Egyszóval a szerkesztők most is egész évben érdeklődéssel és élvezettel lapozgatható kiadványt tettek le az olvasó asztalára, újabb bizonyítékát nyújtva Székelyföld, mint kincsesbánya kimeríthetetlen voltának. Enélkül – bárhány kötet is sorakozzon rajta – üres maradna a könyvespolca! Kapható lapterjesztőknél, újságárudákban, az ismertebb könyvesboltokban, de online is megrendelhető – ára 13 lej. További részletek a www.kalendarium.ro honlapon.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csaba királyfi a csíksomlyói nyeregben
Csíksomlyón mutatják be a Csaba királyfi székely rockoperát augusztus 15-én. A rendezvény első számú díszvendége maga a székelység lesz – mutatott rá a mű szerzője, G. Nagy István Ilián csütörtökön, a díszbemutató kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
Több csíkszeredai és székelyföldi zenész, énekes közreműködésével valósul meg az a nagyméretű előadás, amelynek díszbemutatóját a csíksomlyói nyeregben tartják meg. A mű szerzője elmondta, két kiemelt érdekessége is van az előadásnak: egyik, hogy Csaba királyfiról ilyen nagyszabású művet nem írt még senki a magyar kultúrtörténetben, a másik, hogy hét éve nem volt ilyen jellegű bemutató a nyeregben. „Az engedélyeket megkaptuk, elsőként Ráduly Róbert Kálmán állt az ügy mellé. Megkerestük az egyházat is Csíksomlyón, ők is hozzájárultak ehhez a bemutatóhoz.” A produkció kapcsán, melynek már volt egy bemutatója Magyarországon és egy Erdélyben is, elmondta, olyan előadásra törekednek, amely pártok, vitatkozás, ellentmondások fölött áll.
Nemzetegyesítő eseménynek nevezte Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a tervezett rendezvényt, nemcsak a rockopera témája miatt, hanem azért is, mert az alkotók határokon átnyúló összefogásával valósul meg. „Ami a politikai vonzatát illeti, nem emlékszem olyan, a nyeregben történt eseményre, amely valami megosztó politikai jelleggel bírt volna, és tudom, hogy ez a mű a névvel kezdődően, a történettel, a tartalommal folytatva egy olyan katarzist tud adni a székely közösségnek, amelyre a mai világban nagy szükség volna.” A polgármester rámutatott, hogy fontos hellyé nőtte ki magát Csíksomlyó a nemzeti kultúra, a néphagyomány és a nemzeti tudat ápolása tekintetében. „Itt jó néhány jelentős rockeseményre is sor került az elmúlt néhány évben. Az egyik, talán a legfontosabb magyar rockopera, az István, a király bemutatásával indult a sorozat, de Koltay Gábornak, Papp Kincses Emesének és legutóbb az egri barátainknak láthattuk a színvonalas produkcióját a nyeregben.”
„Azt szeretném felmutatni ezzel a művel, hogy itt olyan nép él, amely nagyon büszke lehet a saját múltjára, kultúrájára” – hangsúlyozta G. Nagy Ilián. A próbákat május végén, június elején kezdik el. A produkcióban látható, hallható lesz többek között János Kinga csíkszeredai énekes, Gergely Mátyás énekes, zenész, Krizbai Imre énekes, zenész, Bene Zoltán énekes, zenész, aki Gáspár Álmos sepsiszentgyörgyi zenésszel együtt hangszerelte a rockoperát. Csaba királyfi szerepében Ráduly Botond Manó lesz látható, Látód, a főmágus pedig Rudán Joe.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy vegyük észre ez alkalommal, milyen zenészeink vannak. „Nagyon örvendek annak is, hogy a világ szeme Csíksomlyón van, annak is, hogy van egy csodálatos történelmi múltunk, de számomra a legerősebb kapaszkodó az, hogy amit akár Gergely Mátyás, vagy akár Bene Zoliék csinálnak itt Szeredában, azt igenis értékelik Budapesten. Köszönjük G. Nagy Iliánnak, hogy számunkra felmutatja nemcsak a múlt, hanem a jelen értékeit is.”
A mű szerzője felkéri a székelyföldi néptáncegyütteseket, hogy jelentkezzenek a díszbemutatón való részvételre, ahol két momentumban szeretnének „nagyszabású székely táncos társaságot” felvonultatni.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Megélt multikulti
A multikulti hitvallása – hogy »immár egymás mellett élünk, és ez mennyire jó nekünk« – megbukott – jelentette ki 2010-ben Angela Merkel német kancellár. Na, igen, tetszett volna megkérdezni a trianoni határmódosítás utáni utódállamokba került magyarokat, megmondtuk volna, hogy ez lesz.
Sőt, azt is meg tudjuk mondani, hogy még mi fog következni, ha a bevándorlás így folytatódik, ugyanis mi pontosan tudjuk, milyen az, amikor egy addig kisebbségben élő közösség hatalomra kerül, és többségi logika alapján újraszervezi a társadalmat, közigazgatást stb. Gyakorlatilag erről szól az elmúlt szűk száz esztendőnk. Tapasztalataink alapján megmondtuk volna, hogy az „egymás mellett” azt jelenti: párhuzamos világokban élünk.
Sokfelé éltem és jártam Erdélyben. Ha keresnem kellene egy szimbolikus képet, amely Románia hozadékát egy jelenségben sűríti számomra, akkor az a következő lenne: vasárnaponként a tömbházak közötti játszótérre felhúzott ortodox templomból hangszórókon kierősítve harsog románul az Ige. Természetesen nem az ortodox vallás ellen beszélek, hanem az államegyházzá előléptetett ortodox egyház agresszív térhódításáról, amit mi „hagymakupolás honfoglalásként” nevesítünk.
Sokat tudunk mi, kisebbségbe szorult magyarok a multikulturalizmusról. Tudjuk, hogy a multikulti többnyire egynyelvű, és ez a nyelv mindig a hatalom nyelve. (Egyébként a pedigrés „európai” gyakorlat kapcsán tessenek elmenni Flandriába, mondjuk, ötven-száz kilométerre Brüsszeltől, és kérdezzék meg a flamandokat a vallonokról, a többnyelvűségről, hasonlókról. Egy liberális toleranciabajnok ott kapna agyvérzést, amilyen szűkszavú válaszokat adtak nekünk. Elég morcosan.)
Mi Európának ezen a felén már régóta tudjuk, milyen az, amikor megváltoznak az etnikai arányok. Amikor tömegével érkeznek olyan más nyelvű és más kultúrájú emberek, akik számára az épített örökségünk semmit sem jelent, városnapokon, fesztiválokon lazán a templomaink tövében könnyítenek magukon. És ha emiatt panaszt akarnál tenni, akkor olyan hivatalnoknak kellene elmagyaráznod a sérelmet, akinek például még a telekkönyv és a birtoklevél sem jelent semmit. Támadásként értékeli, ha védenéd, ami – immár – közös érték, mert szerinte az nem közös, hanem az övék. Nem az államé, nem a városé, nem közvagyon, hanem az övék. Győztesként áll szóba a legyőzöttel.
Tapasztaltuk azt is, hogyan lehet elidegeníteni gyermekeinktől szülőföldünket. Egyszerűen át kell nevezni a településeket, utcaneveket, tájegységeket, meg kell változtatni a közigazgatási határokat. Hogy a személyes példámnál maradjak: Szentegyháza a szülővárosom, Székelyföld legmagyarabb települése, majd’ százszázalékban magyarok lakták, lakják. Tudatos önnevelés kellett ahhoz, hogy ne a település román nevét használva határozzam meg magam „vlahicaiként”. És hamegkérdezném az otthoniakat a kisrégió kapcsán, amelyben élnek, tízből nyolcan Hargita megyét mondanák, a maradék kettő összeveszne, hogy Udvarhelyszékhez vagy Csíkszékhez tartozunk-e. Orbán Balázst – 19. században élt néprajzgyűjtő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja – a lelkekben is felülírta Ceauşescu 1968-as megyésítése.
Megéltük azt a tudathasadásos állapotot, amikor a hivatalos okmányainkban idegen néven szerepeltünk. Ha pedig olyan keresztnevet választottak szüleink, amelyet nem lehetett románra lefordítani, akkor meg abba futhattunk bele, hogy a hivatalnok nem tudja kiolvasni a kettős mássalhangzót; eléggé frusztráló tud lenni, amikor az ingerült tisztviselőnek betűzöd az „sz”-et. És sorolhatnám.
De inkább lefordítanám a jövőt. Régóta kísért és fel-feltolul bennem egy kép a „multikulti” hallatán: hajnalban Csíksomlyón felhangzik a müezzin imára hívó éneke. Írhatnak több terabájtnyi publicisztikát a ballib véleményvezérek az abszolutizált emberi jogok nevében, de én ezt egész egyszerűen nem akarom.
Demeter Szilárd
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Válogatás egy hivatásos versrajongótól
A Kriterion könyvkiadó 101-111-123 vers elnevezésű antológiasorozatának két kötetét mutatták be nemrég Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A kötetek anyagát Mirk László magyartanár válogatta és szerkesztette.
Önmagát építő könyvsorozatnak nevezte H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója a versantológiájuk láncolatát. A múlt héten bemutatott két kötet közül az egyik Csíksomlyóról szól, 101 vers és ének Csíksomlyóról címmel látott napvilágot ezelőtt négy évvel, épp a pünkösdi búcsú előtt. Akkor elmaradt a bemutatója, így most egyszerre méltatták a tavaly ősszel megjelent 123 vers a családról című kötettel.
„A kötet erről a híres szakrális helyről, többek között a csodatevő kegyszoborról, a pünkösdi zarándoklatról, Kájoni Jánosról, Domokos Pál Péterről szól. A katolikus gimnázium és tanítóképző szellemisége késztetett arra, valamint a hit köteléke miatt éreztem erős késztetést arra, hogy költők, dalszerzők, szövegírók Csíksomlyóról szóló verseit, dalait évszázadokra is visszamenően felkutassam, csokorba kössem és kiadjam. Bevallom, nem volt könnyű dolgom, mert bármennyire nagy és fényes múltja van Csíksomlyónak, mégse írtak róla annyi verset, mint például Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Nagyenyedről, Brassóról. Ezért hosszú búvárkodásomba telt, amíg sikerült 85 versre rátalálnom körültekintő válogatás után” – magyarázta Mirk László. A kötetbe válogatott versek mindenekelőtt a csodatevő segítő Máriáról szólnak, akit mennyei rózsának, liliomszálnak, ég úrnőjének, asszonyok asszonyának neveznek. Aztán olvashatunk többek közt a Salvator-kápolnánál otthonra lelt remetéről, Somlyó nagy szülöttéről, Domokos Pál Péterről, a csángók apostoláról, a híres páter Kájoniról, a csíksomlyói gimnáziumban három évig diákoskodott Gábor Áronról többek. A kötet különlegessége, hogy kottával közöl verseket. A szerkesztő tizenhat Mária-éneket válogatott össze Márk József atya segítségével.
A másik bemutatott kötetben a szerzők sorát az 1859-ben született Benedek Elek indítja, a kötetzáró verset pedig az 1985-ben született csíkszeredai Noszlopi Botond írta. Így tehát 124 év, 68 hazai magyar költő 123 versével ismerkedhet az olvasó, amikor átlapozza a kötetet. A versek megszólítottai között vannak édesapák, édesanyák, gyermekek, nagyszülők, unokák, a család apraja-nagyja. A kötetben mégsem egy illuzórikus családképpel találkozunk, még az érzelmi fűtöttségű versek sem csak erről szólnak, amint az a könyv ajánlásából is kiderül. A versekből kiemelt sorok intarziaszerűen illeszkednek bele az ajánlásba – magyarázta Mirk.
„Nagy gondot okozott nekem, hogy mi legyen az előszóban, mert mindent elmondtak már eddig a családról, én csak sokadszorra mondanám el azt, amit már mindenki tud. Aztán még egyszer átolvastam a verseket, és logikai összefüggést kerestem. És összekötve a versidézeteket állt össze az ajánlás.”
A könyv illusztrációit a kolozsvári Báthory István Elméleti Középiskola diákjai készítették.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro

Ervin atya kálváriája
„Eltelt a nagyhét, az egyház hivatalos kálváriája. A nagypéntek is eltelt, amely után húsvét következik. Az én ügyemben azonban már két éve tart a kálvária, s még mindig csak remény a feltámadás” – így válaszolt Ervin atya, ferences szerzetes arra a kérdésre, miért nincs hír arról a napelemes beruházásról, melyet már tavaly be kellett volna üzemelni. A csíksomlyói ferences kolostorban élő szerzetes elmesélte a beruházás históriáját, hogy „az okosak tanuljanak az én káromon”.
– Honnan kezdődik a történet, egyáltalán egy szerzetes hogyan került kapcsolatba a napenergiás áramfejlesztéssel?
– 2013 tavaszán megjelent egy spanyol cég, felajánlotta a szárhegyi vezetőségnek, hogy a határban száz hektáron hajlandó egy nagy befektetést végezni, fotovoltaikus parkot létrehozni, amennyiben ezzel egyetértenek. Én is felkaptam a fejemet, sokat olvastam a napelemes áramfejlesztésről, és elmentem arra a gyűlésre, amelynek döntenie kellett, elfogadják-e az ajánlatot. A tulajdonosok csak bérbe kellett volna adják földjüket, évente négyszáz eurós bérleti díjért hektáronként. Ez kétszerese az APIA adta területalapú támogatás összegének.
– Akkor a kecsegtetőnek tűnő ajánlat ellenére eléggé megoszlott a községlakók véleménye. Ön melyik táborhoz tartozott?
– Nekem már voltak róla ismereteim a napelemes rendszerekről, egy kolozsvári rokonomnál is érdekelődtem, aki energetikai főmérnök. De voltak információim Németországból is, így amikor a spanyol befektető engem is megkeresett, egyből érdeklődést mutattam a lehetőség iránt. Arra gondoltam, hogy provinciai szinten ki tudjuk fizetni a 100-120 ezer euró értékű befektetést, a létesítmény pedig ott lesz a szárhegyi ferences kolostor kertjében. A tervet tanulmányozásra átadtam a vezetőségemnek, tárgyaltunk róla, ki is mérték a kertünkben a területet, azonban a műemlékvédelem nem egyezett bele, mert igen közel van a műemlék templomhoz. Kútba esett a terv.
– Tulajdonképpen ekkor vette kézbe az ügyet ön, hogy saját vagyonából ruházzon be...
– Jött egy ötletem. Van nekem a káposztáskertben egy megfelelő területem, megcsinálom én magam. Be merem fektetni a családomnak, az őseimnek a teljes vagyonát, és megcsinálom saját nevem alatt. Azt is elárulom, hogy nemcsak a család birtokait fektettem be. Kincses Előd segítségével Kolozsváron megnyertem a Szoboszlay-per megsemmisítését és a kártalanítást. Nem is reméltem, hogy valaha én kártalanítást kapok. Hárman élünk még, ketten tanúskodtunk, és Uram Isten, nem is merem kimondani, százezer euró körül kaptunk. Egyetlen eurót sem tettem félre, befektettem. Úgy gondoltam, az áramfejlesztő jövedelmét a szárhegyi szegény, jó viseletű, szorgalmas gyermekek taníttatására szánom a Kájoni Akadémia Alapítványon keresztül. Úgy számoltam, öt esztendő alatt kihozza a létesítmény a befektetett összeget, utána a rendszer legalább 20-25 évig termelni fog, és minden hónapban legalább 10 ezer lej hasznot hoz, ami 3-4 gyermek taníttatásához elegendő. Meg voltam győződve, hogy ez a beruházás remek. Meg is mondtam a bankigazgatómnak: ő öt százalék kamatot ad a pénzemre, én pedig tizenötöt tudok termelni. Tönkre fogom tenni a bankot. Jól vagyunk az igazgatóval, megkísérelhettem a tréfát.
– Ekkor úgy tűnt, a beruházás sínre került. Ma már tudjuk, hogy csak ezután kezdődött igazán a kálváriája. Mi történt?
– A kolostorral felbontottam a szerződést, én visszafizettem a már befektetett pénzt, és újabb tárgyalásokat kezdtem a céggel. A kolostorral 2013. április 2-án kötöttük a szerződést, én pedig július 6-án. Rögtön meg is indult az építkezés. Időközben a szerződés értelmében a menedzsernek kellett volna intéznie az összes dokumentumot, ugye, én természetesen nem voltam erre képes. Ő vállalta is minden hivatalos akta intézését. Isten tudja, hogy ennek érdekében hányszor voltunk közjegyzőnél, össze sem lehet számolni, hány papírt írtunk alá. Örvendtem, hogy haladunk, mentem mindennap, ahová vittek. A papírokkal együtt intézték az építkezést is. Szépen haladtunk, el is érkeztünk augusztus 3-ig, amikor a szerződés értelmében a bekötésnek meg kellett volna történnie. Éppen azon a napon a kolostort és Szárhegyet el kellett hagynom. Nem is gondoltam akkor arra, hogy ilyen érdekeim is fűződnek Szárhegyhez. Csíksomlyóról közbe-közbe érdeklődtem, mennyit termel a rendszer. Azt válaszolták, hogy kedden be fogják kötni. Aztán hogy a következő kedden, de biztos, mert már a kábelt is kihúzták, tíz centiméter hiányzott az országos áramszolgáltató rendszere és az én létesítményem között. Aztán sok kedd következett, én nem értettem, mi a helyzet. Közben egy másik oldalról is vihar keletkezett.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Felújítják a csíksomlyói Hármashalom-oltárt
Javítási munkálatok zajlanak a csíksomlyói nyeregben a Hármashalom-oltárnál; a felújítást a magyar kormány ötmillió forinttal támogatja – számolt be az M1 aktuális hírcsatorna.
A műsorában elhangzott, hogy a Makovecz Imre tervei alapján 19 évvel ezelőtt készült, a pünkösdi zarándoklat búcsús szentmiséjének helyszínéül szolgáló építmény felújítása mára elkerülhetetlenné vált. A munkálatok során kicserélik a tető zsindelyborítását, korszerűsítik a szigetelést és a vízelvezetést. Mivel öt évvel ezelőtt villámcsapás érte az oltár keresztjét, ezért az építményre villámhárítót is szerelnek. Böjte Mihály, a csíksomlyói ferences rendház házfőnöke megjegyezte, hogy a szerződés értelmében egy héttel a búcsú előtt be kell fejeznie a kivitelezőknek a munkálatokat, és reményét fejezte ki, hogy ezt be is tudják tartani.
A kegyhely jubileumi év keretében – egyebek mellett a pünkösdi búcsún – emlékezik meg arról, hogy ötszáz éve készítették el a csíksomlyói Szűzanya-szobrot. A május 22-24. közötti csíksomlyói búcsúra ismét több tízezer zarándokot várnak. 
MTI
Erdély.ma

Fogadalommegújító ferencesek
1209. április 16-án hagyta jóvá a szentatya a ferences rend reguláját, ekkortól tekinthető hivatalosan is létező rendnek. Ezt ünnepelték a szárhegyi kolostorban Csíksomlyóról, Székelyudvarhelyről és Esztelnekről érkezett ferences szerzetesek. Az ünnep alkalmával szerzetesi fogadalmukat is megújították, illetve lelki napot tartottak.
A házigazda, a Szárhegyen szolgáló Anaklét testvér a délelőtti beszélgetésekről elmondta: „arról volt szó, hogy engedjük, érintsen meg Isten igéje. Kérdés volt, hogy mire törekszünk, haladunk-e előre a Krisztus-követésben. Felmerült a kérdés: honnan lehet megállapítani, hogy fejlődünk, nem ott tartunk, mint egy jó pár évvel ezelőtt. Mert napjaink telnek, de életünknek célja van, előre kell haladni, a helyben maradás szégyen a mi számunkra. A szentatya mondja: nem azt várják el az emberek, hogy tökéletesek legyünk, hanem hogy sodrásban legyünk, törekedjünk, és életünk az Úrra irányuljon.”
A Megszentelt élet évében abban is igyekeznek „haladni”, hogy minél többen megismerjék a rendet, bejáratosak legyenek a kolostorba. „Igyekszünk több programot felmutatni, hogy megismerjenek bennünket, ugyanakkor ez egy jó alkalom, hogy eszközökké váljunk, s így az emberek Istenhez kerüljenek közelebb. A segítő nővérekkel közösen terveztünk számos programot, a szárhegyi kolostor is jó helyszín arra, hogy elsősorban lelki célra használódjon fel. Így nemcsak programokat szervezünk, hanem azoknak helyet is biztosítunk” – fogalmazott Anaklét atya.
Volt már a szárhegyi kolostorban lelkinap hitoktatóknak és pedagógusoknak, módszertani nap, lelkigyakorlat az udvarhelyi ferences kollégium gimnazistái számára, egyháztanácsosoknak, és az Iskola másként-programnak is része volt ez a helyszín, osztályok látogatták meg a templomot, beszélgettek fogadójukkal a szerzetesi életről.
Egyébként a segítő nővérek és a ferences szerzetes bejár az iskolai tanórákra is, beszél az egyháztörténelem keretében a hivatásról. „A hitoktatók hívnak meg, bemutatva az osztályoknak, hogy íme, itt vannak hús-vér szerzetesek, mesélnek magukról, sőt még kérdezni is lehet. Volt olyan kérdés, hogy van-e tévénk, internetünk, mennyit imádkozunk, böjtölünk, házasodhatunk-e, s ha nem, hogyan éljük meg a szülői hivatásunkat, ha nem lesz gyermekünk.”
Különleges eseményről is beszámolt a szárhegyi szerzetes. Felkereste őt egy házaspár, akik huszonöt éve élnek együtt, s közölték: az ezüst lakodalmat nem csinnadrattával akarják megünnepelni, hanem csendesen, elvonulva, bocsánatot kérni és megköszönni egymásnak és az Istennek a negyed évszázad történéseit. Kérték, egy hétvégét tölthessenek a kolostorban. „Erre másnak, másoknak is van lehetőségük, ha el akarnak a világtól vonulni. Mert a kolostorban ugyan szerzetesek laknak, de ez nem csupán a szerzeteseké, hanem mindazoké, akik együtt akarnak lenni különösen magával az Úrral” – ajánlotta fel a lehetőséget a szerzetes.
Balázs Katalin 
Székelyhon.ro

Aranymise Csíksomlyón
Szűknek bizonyult a csíksomlyói kegytemplom szombaton délben, Boros Károly nyugalmazott főesperes aranymiséjén. Volt és jelenlegi híveinek ezrei zarándokoltak el a csíksomlyói kegytemplomban bemutatott hálaadó szentmisére.
A csíkszentdomokosi születésű Boros Károlyt ötven évvel ezelőtt, 1965. április 25-én szentelte pappá Gyulafehérváron Márton Áron püspök. A taplocaiak közkedvelt Karcsi bácsija 2011-ben vonult nyugdíjba, jelenleg Felvidéken, a Csallóközben, a Dunaszerdahelytől 3 km-re fekvő, 1200 lelket számláló Egyházkarcsa lelkésze.
Boros Károly itthon szerette volna bemutatni aranymiséjét, erre kért és kapott rögtön engedélyt a csíksomlyói ferencesektől. Ünnepi beszédének elején sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egy kicsit „Boros-központú" lett az esemény, hiszen három, szintén 1965-ben felszentelt paptársa, a csíkszenttamási születésű Antal József Árpád, a kászonaltízi Bodó Imre és a székelyszentkirályi születésű, hosszú éveken át csíkszentmiklósi plébános, Gergely Géza szintén aranymisés, és róluk kevesebb szó esett. A hálaadó szentmisét a négy aranymisés és Tamás József püspök celebrálta. Jó érzés volt tapasztalni, hogy Boros Károlyról volt hívei mellett Csíkszereda és Hargita megye elöljárói, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselői, illetve a történelmi magyar egyházak képviselői sem feledkeztek meg.
Boros Károly 1940-ben született Csíkszentdomokoson, teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte. Felszentelését követően Márton püspök Madéfalvára helyezte ki káplánnak, de innen pár hét után a rendőrség „elzavarta”. Ezt követően Gyergyóalfaluban volt káplán, majd 1968-tól Kapnikbányán, 1981-től Petrillán és Lónyaitelepen, 1984-től pedig Csíktaplocán plébános. Tizenkét éven át, 2000-2012 között a felcsíkiak, az oldalcsíkiak és a gyimesiek főesperese volt.
Szentbeszédében az aranymisés elsősorban papi pályájára emlékezett vissza, ennek fény- és árnyoldalaira. Először arról beszélt, hogy ő is szerepelt a szekuritáté által kijelölt 18 személy között, akiket – Pálfi Gézához hasonlóan – el szerettek volna tétetni láb alól. Háromszor próbálták megölni a kommunista hatalom emberei. Az első Kapnikányán 1973. november 1-jére volt kitűzve, amikor el szerették volna üttetni Trabantját. A második ugyancsak Kapnikbánya környékén történt, amikor Zündapp kismotorjával Erzsébetbányára igyekezett papi teendőinek elvégzésére, a harmadik pedig a Zsil-völgyi plébánoskodása idején, amikor Gyulafehérvárra utazott vonattal, és a hátszegi vonatállomáson kövekkel megdobálták, betörték a vonat ablakát – de ő csodás módon megmenekült. „A Szűzanya nem hagy el, csak mi ne hagyjuk el” – mondta Boros Károly, aki az aranymiséjén azokért is imádkozott, akik 2011-ben Csíkban morális lejáratási kampányt indítottak ellene.
Papi pályáján fénynek nevezte azt, hogy mindig voltak jó hívei, bárhová szívesen visszatér, és azt, hogy sikerült az általa szolgált közösségekben a lelki építkezés. Csíktaplocán több mint 20 éven át minden hónap 12-én engesztelő szentmisét, virrasztást tartottak, ennek a folytatása a Csíksomlyón minden hónap első szombatján tartandó Mária-köszöntő. Csíktaplocán az ő idejében épült fel a ravatalozó, illetve a Taplocához tartozó csibai templom. Boros Károly esperes alapítója és elnöke volt az Ezer Székely Leány Alapítványnak, az ő vezetésével indult újra az 1990-as években a kommunista időkben betiltott rendezvény. Többek között az ő érdeme, hogy 2003-ban bemutatták Csíksomlyón az István, a király rockoperát, majd a 2000-es évek közepén a többi más nagy sikerű előadást a Hármashalom-oltárnál.
A csíksomlyói aranymisén részt vevők egy emlékképet kaptak távozáskor. Ez a győri Könnyező Szűzanyát ábrázolja. Mise után Boros Károlyt virágcsokrokkal köszöntötték tisztelői, a templom előtti téren több mint egy órán át beszélgetett régi ismerőseivel, barátaival.
Dobos László
Székelyhon.ro

Meghívják az államfőt (Csaba királyfi Csíksomlyón)
Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én tartják a Csaba királyfi című székely nemzeti rockopera díszbemutatóját a csíksomlyói nyeregben, a Hármashalom-oltárnál. A rendezvényre meghívják Klaus Johannist, Románia elnökét is – jelentette be G. Nagy Ilián, a rockopera szerzője tegnap Sepsiszentgyörgyön a háromszéki megyeházán tartott beharangozó sajtótájékoztatón.
G. Nagy Ilián elmondta, eddig három előadás volt, az ősbemutatót Gyergyószárhegyen a Lázár-kastély kertjében telt házzal tartották 2011. augusztus 20-án, utána egy – anyagi okokból – rövidített változatot Gyergyószentmiklóson mutattak be, és a szerző szülővárosában, Püspökladányban volt egy nagy sikerű előadás tavaly augusztusban. A székelyföldi énekeseknek köszönhetően páratlan sikerük volt az előadásoknak – tette hozzá a szerző. Elmondta, úgy készülnek a díszbemutatóra, hogy az méltó ünnep legyen, hiszen a székelység legnagyobb mitikus alakjáról szól. Érdekesség az is, hogy Csaba királyfiról nem írtak még egész estét betöltő irodalmi vagy zenei művet. Szőcs Géza költő, politikus írja a rendezvény katalógusának előszavában, hogy a rockopera cselekménye azon a helyszínen zajlik, ahol másfél évezreddel korábban valóban megtörtént – mutatott rá a szerző. G. Nagy Ilián közölte, az őskeresztény ihletettségű, régi magyar és csángó imákat is felhasználó mű a rock, a klasszikus és a népzene ötvözete. A szerző bejelentette, senkivel nem konzultálva úgy döntött, a díszbemutatóra személyes meghívót küld a román államfőnek: hadd ismerkedjék a székelység történetével. A tájékoztatón jelen volt három sepsiszentgyörgyi közreműködő. A főszereplő, a Csaba királyfit alakító Ráduly Botond Manó rockénekes, „Erdély hangja” elmondta, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy részt vehet ebben a produkcióban, és örvend a sikernek. Az Attila királyt alakító Oláh-Badi Alpár zenész, operaénekes közölte, kihívás volt számára a szerep, és nagyszerű dolognak tartja, hogy végül Csíksomlyón is bemutatják. Gáspár Álmos zenész, aki a negyedik jelenetet hangszerelte, és szólógitározik a darabban, a stúdiómunka olajozottságát emelte ki.
A tájékoztatón jelen lévő Tamás Sándor tanácselnök örömét fejezte ki, hogy a rockoperának háromszéki vonatkozásai is vannak, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a helybeli Ráduly Botond Manóban garanciát lát az előadás sikerére.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely Fesztivál Budapesten
Néptánc és nótaszó, óriás székely zászló, székely ruhás leányok és legények, 25 ezer töltött káposzta és Igazi Csíki Sör fogadta mindazokat, akik az elmúlt hétvégén a budapesti Millenáris Parkba látogattak az első alkalommal megszervezett Székely Fesztiválra.
A három nap alatt a látogatók megcsodálhatták a székelyek kultúráját és gasztronómiáját, énekelhettek és táncolhattak, megkóstolhatták a saját készítésű ételeket és italokat, megismerhették a székely asszony talpraesettségét, a székely férfi virtusát, leleményességét, furfangos észjárásával együtt – áll Kovászna Megye Tanácsa sajtóirodájának közleményében.
Pénteken a megnyitón igazi székely szimbólum talált táptalajra a Millenáris udvarán, hiszen hargitai fenyőcsemetét ültettek. Felcsendült a csíksomlyói déli harangszó is. Ezt követően a rendezvény védnökei köszöntötték az egybegyűlt népes közönséget. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke örömét fejezte ki azért, hogy ezzel a szemlével újból lebonthatták a határokat, hiszen közös Székelyföldben, közös székelyföldi jövőképben gondolkodnak. „Lebonthattuk a távolságot is, mert bár igaz, hogy Ojtoz 777 km-re van Budapesttől, mégis itthon érezzük magunkat a fővárosban.” Szándékosan nem csak egy néprajzi értékekben gazdag, archaikumokat őrző Székelyföldet kívántak az érdeklődő közönség szeme elé varázsolni, hanem meg akarták jeleníteni a jövő Székelyföldjét is – hangsúlyozta. „A kiállított anyag egy tükör, elsősorban bennünket szembesít a még meglevő értékeinkkel. Arra, hogy büszkék lehetünk aranykezű kézműveseinkre, évszázadokon át megmaradt népszokásainkra, egyszerű, de tájegységenkénti jellegzetességekkel bíró népviseletünkre, táncainkra, népi építészetünkre, hagyományos ételeinkre, szakrális építészeti emlékeinkre. Hiszem, hogy ez a találkozó, ez a vásár eléri kettős célját. Minket, székelyeket megerősít, az anyaországiakat pedig arra ösztönzi, hogy gyakrabban jöjjenek Székelyföldre” – zárta szavait az elnök.
Székelyföld hírnökei itt vannak Budapesten! – fogalmazott Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, aki örömének adott hangot, hogy a hat éve elkezdett Székely termék mozgalom odáig jutott, hogy most már Székely Fesztivált tartanak Budapesten. A fővédnök, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a rendezvény elsősorban azon Magyarországon élőknek szól, akik még nem jártak Erdélyben, Székelyföldön. Köszöntőjében elmondta, hogy szeretné, ha a nemzet fővárosában kapnának olyan ízelítőt, melynek köszönhetően a fesztivált követően késztetést éreznének ellátogatni Székelyföldre: „Célunk az volt, hogy Székelyföld megmutassa magát Budapestnek. Szükségünk van arra, hogy a szálak újjáépüljenek minden vonalon. Hiszem, hogy nemcsak a kultúra, a művészet, az oktatás kapcsol össze bennünket, hanem nagyon fontosak a gazdasági csatornák is. Magyarországnak, a magyar közösségnek szüksége van arra a gazdasági vérkeringésre, amelybe Székelyföldet is be kell kapcsolni. Azok a vállalkozók, akik ma itt vannak, olyanok, akik tőlünk 800 km-re hoznak létre értéket, állítanak elő gazdasági produktumot. Nekünk szükségünk van arra, hogy az a magyar vállalkozás, amely ott létrehoz egy terméket, szolgáltatást, az itt is meg tudjon jelenni, találjon olyan kapcsolódási pontot, amelyen keresztül mi is működünk és ők maguk is erősödni tudnak.”
A fesztiválon a kárpátaljai magyarok megsegítésére indítottak gyűjtést, elkészítették a magyarság összetartozásának térképét, amelyet elsőként a védnökök dedikáltak, majd az eseményen jelen levő Láng Zsolt II. kerületi polgármester és Péter Ferenc, Szováta város polgármestere is. A térképre a helyszínen lehetett licitálni.
Pénteken Hargita megye szolgáltatta a programokat. A Székely Fesztivál remek lehetőséget biztosított a Székely termékeknek és a termelőknek a bemutatkozásra, ugyanakkor a nap folyamán több ízben láthatták a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest különböző tájegységek táncaival. A nap kiemelt vendége volt Sóvidék, majd a Székely Legendárium Likaskő című rajzfilmjét is bemutatták. A rendezvényről nem hiányozhatott az Igazi Csíki Sör és az Erdélyi Pálinka Lovagrend sem. Emellett bemutatkozott a Székely könyvtár, a Székely konyha, fotókiállítás nyílt a Hargita megyei településekről, és nagy érdeklődés övezte a mesterségbemutatókat is. Szombaton Háromszék volt a főszereplő. Tematikus és turisztikai – többek között a borvizeket, népszokásokat, népi hagyományokat, valamint Háromszék épített, természeti kincseit és értékeit bemutató – kiállítások vonzották az érdeklődőket. A programok között borvízkóstolás, fafaragás és pásztorfurulya-készítés is szerepelt. Emellett népi játékok, népzenei előadások, könyvbemutatók, bábszínház is színesítette a kínálatot. A talpalávalót háromszéki muzsikusok húzták, a táncos produkciót a Perkő Néptáncegyüttes szolgáltatta. Vasárnap Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoztak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat. A látogatók sokasága bizonyította, hogy a Székely Fesztivál ideális programlehetőség a hétvégére a család apraja és nagyja részére. Sokan a helyi finom ízeket keresték, érdeklődtek a székelyföldi programlehetőségekről, turisztikai ajánlatokról, gyógyfürdőzési kínálatokról. Azok, akik már megfordultak Székelyföldön, szívesen meséltek a gondos vendégszeretetről, a természeti csodákról, míg mások számára a fesztivál keltette fel az érdeklődést egy közeljövői látogatásra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hitélet – Érseki helynököt a szerzeteseknek
A csíksomlyói kegytemplom igazgatóját, Urbán János P. Erik OFM atyát kérte fel egy teljesen új tisztség, a szerzetesek „érseki helynökévé” Jakubinyi György gyulafehérvári érsek – hirdette legutóbbi, áprilisi körlevelében a főpásztor.
(F. GY.)
Szabadság (Kolozsvár)
Szabadság (Kolozsvár)

Hazahozott misztériumjátékok
Kétszázötven év után érkeztek haza Csíksomlyóra a Szűzanya életéről szóló misztériumjátékok. Az eredeti csíksomlyói ferences iskoladrámák alapján összeállított, magyar nyelvű liturgikus előadásokat gödöllői és piliscsabai előadók a kegytemplomban mutatták be április 26-án, húsvét negyedik vasárnapján.
Amikor meghirdették az 500 éves kegyszobor előtt tisztelgő jubileumi évet, akkor ötletként felmerült: újra elhívják a piliscsabai színtársulatot, hogy bemutassanak egy-egy részletet azokból a kincsekből, amelyek ott lapulnak a csíksomlyói ferences kolostor könyvtárában. „Csíksomlyó nemcsak a hitnek, hanem a kultúrának is az őrzője volt, és ezeket a kincseket közkinccsé kell tenni. Így kelt életre ezen az ünnepen a történelemnek egy kis részlete” – válaszolta kérdésünkre Urbán Erik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója.
Az Angyali üdvözletről, illetve Szűz Mária és Erzsébet találkozásáról szóló, középkori magyar nyelvű misztériumjátékot a gödöllői premontrei Szent Norbert Gimnázium egyházzenészei és a gödöllői Kántorátus tagjai vitték színre.
„Ez a liturgikus játék az angyali üdvözletnek és Mária Erzsébetnél való látogatásának az evangéliumi történetét meséli el. Könnyű gregorián dallamokat fűztünk egymás után, így kerekedett ki egy kis negyedórás misztériumjáték. Egy pici dramatizált mozgással adtuk elő, hogy érthetőbbek legyenek a szerepek” – mondta Kocsis Csaba kórusvezető, gödöllői egyházzenész az előadással kapcsolatosan. A kórusvezető azt is kiemelte: nagy jelentőségű az egész Kárpát-medencei magyarság számára a csíksomlyói kegyhely. Azért is hozzák el ide diákjaikat, hogy ők is átérezzék azt az élményt, ami megtapasztalható ezen a helyszínen, ahogyan az egyházzenei képzésben tanult népi énekek, gregorián tételek, többszólamú darabok, orgonaművek itt „kézzelfogható módon jelennek meg”. A gödöllői középiskolai, ötéves egyházzenés képzés diákjai „ebben a korban a legfogékonyabbak mindenféle lelki élményre” – mondta Kocsis Csaba.
Az előadókat a gödöllői egyházzenei képzés vezetője, Balogh Piusz premontrei perjel is elkísérte, és az előadást megelőzően szentmisét celebrált a kegytemplomban. „A gregorián énekek, valamint azok a népénekek, amelyek a Boldogságos Szűz Máriáról vagy éppen most a húsvét öröméről szólnak, nemes hagyományai az egész Magyarországnak, magyar kincsünknek. Bár háromszáz, ötszáz vagy ezeréves énekekről van szó, ezeknek az éneklése nem ódon dolog, hiszen ifjak és frissek ezek a dalok, és ezt mutatja az is, hogy nem csak öregek, hanem ifjak és minden korosztály ezeket zengi és énekli. S az, hogy magyar nyelven tudunk gregoriánt énekelni, nemes népénekeket zengeni, iskoláinknak, például a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnáziumnak és az egyházzenei képzésének is köszönhető. Tananyagunk, és liturgiai gyakorlatként ezt használjuk és visszük mindenfelé, s lám az egykori régi magyar területeknek az egyik végétől a másikig mindenhol zengeni tud és mindenhol a hitnek a teljességét tudja közvetíteni” – mondta a premontrei perjel.
Az előadás második részében a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészeti és Társadalomtudományi Karának Boldog Özséb Színtársulata tartott előadást. Ők immár a harmadik iskoladrámát „hozták haza” Csíksomlyóra. 2009-ben 18. századi passiójátékot, 2013-ban pedig a csíksomlyói ferences úrnapi játékot mutatták be a kegytemplomban. Ezúttal a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének növendékeivel együtt, az első pünkösd után történteket és a Szűz Mária mennybevételéről szóló liturgikus előadást mutatták be. Ez a misztériumjáték egyetlen a magyar irodalom lelkiség-zenetörténetben, a 18. században egy ferences szerzetes paptanár írta, akinek egyelőre nem tudni a nevét. Az iskoladrámát annak idején Nagyboldogasszony ünnepén mutathatták be a ferences gimnázium diákjai. „Az 1990-es évek közepén Kedves Csaba irodalomtörténész foglalkozott vele. Ő készítette az első leiratát, a kézirat alapján gépelt formát, és abból egy-két versszak kiemelésével gyakorlatilag 99 százalékban, szövegében, dallamaiban, énekeiben az eredeti Csíksomlyói Mária mennybevétele misztériumjátékot hozta haza a Boldog Özséb színtársulat Csíksomlyóra” – mondta Medgyesy S. Norbert, az előadás szövegének összeállítója. Az egyetemi adjunktus szerint a csíksomlyói misztériumjátékoknak az a titkuk, hogy a legmélyebb, legfontosabb teológiai tényeket és üdvtörténeti eseményeket népi módon, hétköznapi módon, de emelkedett stílusban mondja ki. Szent térben, szent időben való szent szövegek ezek, olyan módon, hogy ezt mindenki mind a mai napig megértse. Benne volt a Szentháromság teológiája, a Szűz Mária mennybevételének dogmája, a végén pedig himnikus és litániázó részek foglaltak helyet, amelyek nyelvezete Kájoni János működésére, a 17. századra vezethetők vissza. Az elhangzott énekeket is kivétel nélkül a Csíksomlyón 1676-ban kiadott Kájoni Cantionaléból vettük, és láthatjuk, milyen könnyen megeleveníthetők ezek az ősi szép kincsek: elég hozzá egy orgonakíséret és egy kivetítő, és az egész ünneplő közösség együtt énekelte a szereplőkkel. Izgalmas volt még a darab első jelenete, amikor pünkösd után a tizenkét apostol elmegy a világ tizenkét tájára, felveszi ennek a cikkelyét és közben tizenkét részre osztva elmondja a Credót, a Hiszekegyet, korabeli nyelvezettel. Ennek az előképe Domokos Pál Péter szerint egy dramatikus Credo, amit a 15. században a Kárpátokon túl, Moldvában, a szereti püspök, Nicolas Renato, Vadász Miklós udvarában, az ő iskolájában mutattak be. Ez a dramatikus Credo a középkorból származik, barokk jelmezekkel és barokk nyelvezettel himnikus magasságokban jár, és mind a mai napig érthető” – hangsúlyozta az előadás végén készített interjúban Medgyesy Norbert egyetemi adjunktus. Az elhangzott énekeket Farkas Domokos orgonajátéka kísérte, az előadást pedig Barta Árpád rendezte, a nyelvészeti tanácsadó Huszthy Bálint volt. A Boldogasszony szerepét Kucséberné Farkas Mirtill játszotta.
„Nehéz szavakba foglalni azt, hogy milyen érzés, élmény volt számomra – mondta a főszereplő. – Már évekkel ezelőtt befejeztem az egyetemet, és ebben a színjátszóban is már nagyon sok szép évet töltöttem el, de befejeződött számomra ez a korszak és iskolában tanítok. Kislányom született tavaly, és azt hittem, hogy nekem már nem adatik meg újra visszatérni a színjátszóba. Ennek ellenére megkerestek, és nagyon-nagyon örültem, hogy még egyszer eljuthattam ide. Két évvel ezelőtt jártam itt utoljára, amikor itt, a Szűzanyánál kértem, hogy édesanya lehessek. És ez megadatott egy évvel ezelőtt, úgyhogy ezért is volt nekem nagyon fontos, hogy visszajöhettem, és itt lehetett a kislányom is. Ez különösen nagy töltetet adott nekem ahhoz, hogy átéljem ezt a szerepet.”
A csíkszeredai hívek ezúttal is örömmel és meghatódva fogadták a „hazahozott” iskoladrámákat. Mindkét előadást vastapssal jutalmazta a közönség. Csíksomlyót a magyar nyelvű diákszínjátszás bölcsőjének is tekintik a műfaj szakértői. Az 1980-as években a kegyszobor alatt, elrejtve találták meg a 104 magyar nyelvű középkori iskoladráma szövegét tartalmazó könyvet. Ezeket a misztériumjátékokat több száz évvel ezelőtt a neves csíksomlyói gimnázium tanárai írták, és a diákok egy-egy ünnep keretében mutatták be.
Csúcs Mária
Vasárnap (Kolozsvár)

A Boldogasszony Zarándokvonat az idén minden eddiginél több zarándokkal indul Csíksomlyóra
Ma, május 21-én, helyi idő szerint 7:58-kor a budapesti Nyugati pályaudvar 10. vágányáról Beer Miklós váci megyés püspök áldásával indult el a 15 kocsiból álló szerelvény, melyen mintegy 800 zarándok utazik.
A határátlépés után 15:45 órára érkezik a zarándokvonat Kolozsvárra, ahol Mile Lajos főkonzul köszönti a rajta levőket, majd ft. Kovács Sándor főesperes imája után indulnak tovább.
Marosvásárhelyre 18:39-kor fut be a különvonat, ahol rövid ünnepség keretében ft. Oláh Dénes főesperes köszönti a csíksomlyói búcsúba tartó zarándokokat.
A vonat 21:14-kor megáll Maros-hévízen, Czirják Károly köszöntője után indulnak tovább, hogy 22:00 órára megérkezzenek a Boldogasszony Zarándokvonat utasai Gyergyószent-miklósra. Itt már hagyományosan kisebb tömeg várja a zarándokokat. Az ünnepélyes fogadást ft. Portik Hegyi Kelemen főesperes imája és áldása zárja.
Május 22-én Madéfalva (10:27) érintésével a Gyimes völgyébe robog a vonat. Itt a kontumáci kápolnánál helyi csángókkal együtt szentmisén vesznek részt (14:00), melyet Tamás József püspök mutat be, és Tímár Asztrik ferences atya prédikál.
A szombati csíksomlyói búcsú után, május 24-én, pünkösdvasárnap 8:00 órától ünnepi szabadtéri szentmise lesz Gyergyószentmiklós főterén. Itt Portik Hegyi Kelemen főesperes lesz a főcelebráns, és Böjte Csaba ferences szerzetes mondja a szentbeszédet.
Május 24-én, a hazafelé tartó úton Nagykároly (18:45) után Debrecenben (19:59) lesz köszöntőünnepség. Debrecenben ft. Felföldi László helynök-plébános köszönti majd a hazatérő nagyszámú zarándokot.
A szervezők szeretettel várják magyarországi és erdélyi barátaikat az állomásokra, hiszen már maga a hangulatos nosztalgiavonat is igazi látványosság, de jó alkalom lesz arra is, hogy a kihangosított vonat zarándokaival együtt fohászkodjanak nemzetünk lelki megújulásáért az állomásokon tartandó ünnepségeken.
Népújság (Marosvásárhely)

„Imádkozunk értetek” – Ünneplő tömeg fogadta Marosvásárhelyen a zarándokvonatot
Csütörtök este 8 óra előtt pár perccel megérkezett Marosvásárhelyre a Boldogasszony Zarándokvonat. A Csíksomlyóra tartó mintegy 800 zarándok fogadására kigyűlt vásárhelyiek a nagyállomás pályaudvarának teljes területét ellepték, pár hónapos babától nyolcvan éven felüli, kétrét görnyedt, kisszékkel érkező asszonyig minden korosztály képviseltetett. Amikor a vonat látótávolságba került, a mezőcsávási fúvószenekar a Befordultam a konyhára című, megzenésített Petőfi-versre zendített rá. A zarándokokat ft. Oláh Dénes főesperes köszöntötte.
– Aki zarándokol, az úton van. Térben jut el valahonnan valahova, de ezzel párhuzamosan egy lelki utat is be kell járnia. Ti, kedves zarándokok, Csíksomlyóra indultatok, de valójában a Szűzanya felé tartotok A Szűzanya felé, aki mindannyiunkat meg akar segíteni életünk gyökeres megváltoztatásában – hallhattuk a kihangosított főesperesi szavakat. Ft. Oláh Dénes arra is felhívta a figyelmet, hogy a zarándokok példaképei a napkeleti bölcsek, akik az evangélium tanítása szerint más úton tértek haza, és azt kívánta a vonat utasainak, hogy ők is másképpen, lélekben megerősödve induljanak majd vissza otthonaikba a búcsúról.
Ezt követően Budai László, a Boldogasszony Zarándokvonat szervezője a zarándokok nevében megköszönte a vásárhelyieknek a fogadtatást, amely nem egy utazónak csalt könnyet a szemébe. Pálmai Árpád, a zarándokvonat karnagya vezetésével énekelve imádkoztak az egybegyűltek, majd távozók és maradók együtt mondták el a miatyánkot és az üdvözlégyet. Az együttlét utolsó perceiben a csíksomlyói középkori Mária-himnusz csendült fel, végül nemzeti imánkat énekelte a tömeg. A vonat a székely himnusz éneklése közben indult tovább Gyergyószentmiklós felé. Az egyik utazó hölgy szavai most is a fülemben csengenek:
– Imádkozunk értetek. Ti vagytok a mi aranytartalékaink. Szeretünk titeket!
Nagy Székely Ildikó
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

Áthaladt a Boldogasszony, követi a Rákóczi
Többéves hagyományt követve tegnap délután áthaladt a kolozsvári vasútállomáson a csíksomlyói pünkösdi búcsúra zarándokolókat szállító, Boldogasszonynak elnevezett magyarországi különvonat.
A zarándokok rövid pihenőt tartottak az őket jó szóval, pogácsával és Főterünk képeslapjaival fogadó kolozsváriak körében. Oláh Emese, az RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezetének elnöke szerint mindig felemelő érzés ezeket a jelképes üzenetet hordozó perceket közösen átélni. A szervezésből kivette részét a KIFOR is, áldást mondott Kiss Endre római katolikus lelkész, Mile Lajos kolozsvári főkonzul pedig a magyarságtudat ápolásának jelentőségét emelte ki. A vendégek nevében Budai László szervező fejezte ki köszönetét a fogadtatásért. A hangszóróból elhangzott nemzeti imánk, a Székely Himnusz és a Szózat. Ma délután három órakor a Rákóczi Ferenc Emlékvonat zarándokutasait köszöntik a lelkes kolozsvári magyarok.
Szabadság (Kolozsvár)

Csíksomlyón is bemutatják a Csaba királyfi rockoperát
Több tízezer nézőt várnak augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján a csíksomlyói búcsú helyszínére, ahol több száz szereplő bevonásával mutatják be a magyarországi G. Nagy Ilián művét, a Csaba királyfi című rockoperát.
A produkció népszerűsítése céljából Horváth Anna kolozsvári alpolgármester, Szőcs Géza erdélyi származású Kossuth-díjas költő és politikus, Csulák Péter magyar konzul, az egyik főszerepet alakító Szabó Hunor rockénekes és nem utolsósorban a darab szerzője nyilatkozott a sajtónak.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Petőfi versével fogadták a zarándokokat Marosvásárhelyen
A feltúrt, építőteleppé változtatott vasútállomáson több mint kétezer marosvásárhelyi várta csütörtök este a Boldogasszony zarándokvonatot. A 800 zarándokot szállító szerelvény érkezését a menetrend szerint este fél hétre várták, ám az 8 előtt valamivel érkezett meg, viszont ez sem szegte azoknak a kedvét, akik kimentek a fogadására.
Tavaly elkerülte Marosvásárhelyt a zarándokvonat. Idén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mozgósította a magyar közösséget, hogy aki teheti, legyen kint az állomáson.
A Kolozsvárról érkező szerelvényt a mezőcsávási fúvószenekar fogadta a Befordultam a konyhára című megzenésített Petőfi-verssel. Főtisztelendő Oláh Dénes főesperes a helyszínen elmagyarázta, mit jelent a zarándokút fizikailag, illetve lelklieg annak, aki egyik helyről a másikra zarándokol. Elmondta, az nemcsak helyszínt változtat, de ő maga is változik.
A fogadtatásért Budai László, a Boldogasszony zarándokvonat szervezője, valamint Pálmai Árpád karnagya mondott köszönetet. A Miatyánk és Üdvözlégy imák után a csíksomlyói Mária-himnuszt énekelték közösen, majd a magyar himnuszt. A zarándokvonat a székely himnusz éneklése közben távozott Marosvásárhelyről Gyergyószentmiklós irányába.
Antal Erika
maszol.ro

Marosszéken kezdte magánlátogatását Áder János
Megérkezett Székelyföldre a csíksomlyói búcsúba tartó Áder János, Magyarország köztársaság elnöke. Pénteken a gernyeszegi Teleki-kastélyt kereste fel.
Áder János és felesége, Herczegh Anita, mint ismeretes, idén is részt vesz a szombati csíksomlyói búcsún. A köztársasági elnök magánlátogatáson tartózkodik Székelyföldön. Repülővel érkezett Marosvásárhelyre, ahonnan Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul társaságában pénteken délután Gernyeszegre utazott, ahol Teleki Kálmán kalauzolásával látogatást tett a Teleki-kastélyban
Gernyeszegről, mint beszámoltunk róla, Áder János és Herczegh Anita gépkocsival utazik Csíkszeredába. A legfőbb magyar közjogi méltóság és neje ezúttal is – akárcsak tavaly – a csíksomlyói Fodor Házban száll meg, majd szombaton délelőtt az ünnepi kordonnal indul a csíksomlyói szentmise helyszínére, a nyeregbe.
Székelyhon.ro

A pünkösdi búcsú szónoka
Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, a romániai örmény katolikus ordinariátus apostoli kormányzója a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat ünnepi szónoka.
Jakubinyi György 1946. február 13-án született Máramarosszigeten. Elemi, általános és középiskolai tanulmányait szülővárosa magyar iskolájában végezte 1952–1963 között, ugyanott érettségizett, majd 1963–1969 között Gyulafehérváron a Megtestesült Bölcsességről elnevezett Hittudományi Főiskolán teológiai tanulmányokat folytatott. Isten szolgája, Márton Áron püspök szentelte pappá a gyulafehérvári székesegyházban 1969. április 13-án. 1969–1970-ben a szatmár-nagyváradi római katolikus ordinarius substitutus, Msgr. Sipos Ferenc kormányzó titkára volt, ezt követően Márton Áron püspök felkérésére Rómába ment, ahol 1970–1972 között a Pápai Gergely Egyetem Teológiai Karán folytatott tanulmányai után általános teológiai, 1972–1974 között a Pápai Biblikus Intézet Bibliai Karán tanulva, biblikus licenciátust szerzett.
Hazatérve, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán a papságra készülők nevelője lett. Ezt a feladatot 1974-től 1992-ig látta el, közben biblikus tudományokat, introductiót, exegézist, szentírási héber és görög nyelvet tanított, de szükség szerint más tárgyakat is, például a Római Katolikus Kántoriskolában 1975–1977 között latin nyelvet. 1978. június 1-jén a budapesti Pázmány Péter Hittudományi Akadémia Hittudományi Karán megszerezte a teológiai doktori fokozatot. Doktori értekezésének címe: A Jelenések könyve eukarisztikus tana a II. Vatikáni Zsinat fényében.
II. János Pál pápa 1990. március 14-én gyulafehérvári segédpüspökké nevezte ki. Püspökké szentelésére a csíksomlyói kegytemplomban került sor 1990. április 29-én. 1991. július 19-én ugyancsak II. János Pál pápa kinevezte a romániai örmény katolikusok apostoli kormányzójának. A szamosújvári örmény székesegyházban iktatták be 1992. március 1-jén. Msgr. Bálint Lajos érsek betegnyugdíjba vonulását követően II. János Pál pápa 1994. április 8-án kinevezte gyulafehérvári érseknek. Beiktatására ugyanazon év április 21-én került sor a gyulafehérvári székesegyházban. 1996 húsvétján Jakubinyi György érsek kezdeményezésére került sor a főegyházmegyei zsinat meghirdetésére, amely 22 dokumentumban vázolta fel azt az utat, amelyen a Gyulafehérvári Főegyházmegyének sajátos erdélyi viszonyok között meg kell élnie az evangéliumot az új évezred kezdetén. A főegyházmegye alapításának ezredik évfordulójára millenniumi évet hirdetett meg, amely 2008 szeptemberétől 2009 szeptemberéig tartott. Főegyházmegyei teendői mellett számos előadás, nemzetközi és ökumenikus szimpózium, kongresszus, konferencia meghívott előadója.
Írói munkássága is jelentős. Fontosabb művei: Bevezetés az Ószövetségbe; Bevezetés az Újszövetségbe; Máté evangéliuma; A bizalom és szeretet útja; Hirdesd az Igét! Gondolatok a vasárnapi és ünnepnapi szentírási szakaszokhoz; Romániai katolikus, erdélyi protestáns és izraelita vallási archonológia; A szentek nyomába Erdélyben; A Romániai Katolikus Örmények Ordináriátusa. Számos díj birtokosa: tudományos és főpásztori munkásságáért 2001-ben a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem díszdoktorrá avatta; 2002-ben elnyerte Budapesten a Szent István Társulat Stephanus-díját, 2003-ban a Fraknói Vilmos-díjat a szórványmagyarságot mentő és Márton Áron emlékét ápoló tevékenységéért; judisztikai tanulmányaiért 2006-ban Budapesten Scheiber Sándor-díjjal tüntették ki; 2010-ben biblikus munkásságáért a 22. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencián megkapta a Gnilka-díjat, 2010. október 22-én pedig a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést. Papi és püspöki jelmondata: „Magnificat” (Lk 1,46).
Összeállította: Fr. Urbán Erik és Borsodi L. László
Székelyhon.ro

Felújított csíksomlyói szakrális hely
Eredeti formáját megtartva hétmillió forintból újították fel a csíksomlyói Hármashalom-oltárt. A pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjének helyszínén, az oltárszínpadnál, pénteken délben további támogatás lehetőségéről is szó esett.
„Ferences közösségünk hálás az emberi segítéségért és a közreműködésért. Köszönjük a magyarországi egyházi államtitkárságnak és Soltész Miklós államtitkár úrnak a nagylelkű, ötmillió forintos támogatásért. Láthatjuk, hogy a vállalkozónknak, Antal Andrásnak sikerült idejében befejeznie a munkát, nekünk nem is volt kétségünk efelől. Nagyon szép munkát végeztek” – mondott köszönetet a Hármashalom-oltár előtt Böjte Mihály, a csíksomlyói kolostor házfőnöke.
Mint kifejtette, nagyon sokan nyújtottak segítséget, beleértve a konyhásokat is, akik főztek a munkásoknak. „Nagyon hálásak vagyunk a névtelen adakozóknak is, mert a perselyadományokból pótoltuk ki azt a kétmillió forintnyi összeget, ami még szükséges volt a munkálatok befejezéséhez.”
Soltész: össznemzeti ügy
„A pünkösdi búcsú a magyarság nagy ünnepe ebben a csodálatos környezetben, ennél a gyönyörű oltárnál. Annak ellenére, hogy katolikus szertartású szentmisénk lesz pünkösd szombatján, azt kell mondanom, hogy ez az összmagyarság ünnepe, mert nagyon sokan utaznak ide más tájakról. Ehhez az ünnephez járult hozzá a magyar kormány egy kis segítséggel. Köszönöm szépen a ferences atyáknak azt az áldozatvállalását, amit itt végeznek Csíksomlyón, hiszen ez össznemzeti ügy. Ötmillió forinttal tudtuk támogatni az oltár felújítását” – fejtette ki Soltész Miklós egyházügyi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.
Egyébként nem csak Csíksomlyóra jutott a kormánytámogatásból: csak ebben az évben székelyföldi templomokra, illetve közösségi programokra és közösségi célú létesítmények felújítására több mint 140 millió forinttal támogatta a magyar kormány az egyházakat.
További támogatásra számíthatnak
Látva az oltár előtti falépcső cserére szoruló elemeit, portálunk kérdésére Soltész kifejtette: amennyiben a ferences atyák részéről megalapozott kérés érkezik további munkálatok támogatására a magyar kormány fele, biztos, hogy a következő évben támogatják a felújítás folytatását.
„Jövőben is folytatjuk az együttműködést. Nagyságrendet még nem mondok, mivel fel kell mérni az oltár környékén még elmaradt munkálatokat, de biztosan bekerül abba a támogatási rendszerbe, amit a magyar kormány évek óta elindított a második Orbán-kormány kezdete óta itt Székelyföldön is.”
Tizenötmillió forint Lezárult az idei csíksomlyói támogatás első, a Hármashalom-oltár felújítására vonatkozó része, a második szakasza további 15 millió forintot tartalmaz, ez az összeg a héten meg is érkezett a Ferenc-rendiek számlájára: ebből kétmillió forintot a kegytemplom toronysisakjának lefestésére költenek, ugyanakkor tervben van a z
Kozán István
Székelyhon.ro

Díszlet, tartalom
Elég volt az értelmetlen zászlólengetésből, a nemzeti romantikából. Öntudatra kell ébredni. Eljött a tettek, a munka ideje – ez volt a tavalyi csíksomlyói pünkösdi búcsú szónokának, Oláh Dénes főesperesnek az egyik üzenete a több százezres ájtatos tömeghez. A búcsús szentmisék prédikációi manapság már szinte mindig túlmutatnak a hiten, a vallás igéin, az egyházon, hisz a felekezetek is aktív részesei a közéletnek, a vallási közösségek és ezek vezetői politikailag is aktívak. Nem mindig és nem mindenhol veszik azonban ezt jó néven. Az úgynevezett liberális társadalmakban például a hit, a vallás ügyeit inkább a magánszférába szorítanák vissza: mindenkinek privát ügye, hogy miben hisz, hová jár templomba. Igen ám, de általában az istentiszteletek, a vallási élet különböző eseményei egyáltalán nem privát események: a benne részt vevő közösségek nyilvánosan élik ezt meg. Olyan ellentmondás ez, amelyre nem adott mai napig elfogadható választ a individualizmusra, az egyéni jogokra épített, úgynevezett nyugati típusú kultúra. Mint ahogy ez a válasz hiányzik az erdélyi magyarság, mint nemzeti közösség kollektív jogainak biztosításához is.
Ami az oltárról elhangzik évről évre a csíksomlyói nyeregben, az fontos. Meghallgatja a zarándokok tömege, a magyarság vezetői, közöttük immár többedszer is a legfőbb magyar állami méltóság, Áder János köztársasági elnök is. A prédikáció üzenete mindig megszívlelendő: a búcsú szónoka helyzetet vázol, irányt is próbál mutatni. A mondanivalót átveszi a legtöbb sajtóorgánum, eljut a világ minden szegletébe, ahol magyarok élnek. Csak értő fülekre is szükség volna ott, ahol célba ér.
Mert mit szívleltünk meg Oláh Dénes tavalyi szavaiból? Dolgozunk-e többet, húzzuk-e jobban a hintót? Alázatosabbak vagyunk-e a néphez, egymáshoz? Öntudatra ébredtek-e nemzeti és egyházi közösségeink? Összefognak-e közösségeink tagjai, vagy továbbra is az egymás torkába való harapdálással vannak elfoglalva?
Persze költői kérdések ezek. De mi értelme a zarándokutat megtenni, a nyeregbe felkapaszkodni, az oltár elé több százezren összezsúfolódni, ha évről évre elengedjük a fülünk mellett a hallottakat?
A csíksomlyói búcsú nem Facebook-esemény. Nem azért van, hogy a részvevők élménytárát gazdagítsa. Nem az a funkciója, hogy helyszínén látványos szelfiket készítsünk. A csíksomlyói búcsú egy vallásos ünnep, ugyanakkor egy nemzeti szimbólum. Megélhető a hit, tapintható közelségbe kerül egy egész nemzeti közösség. De talán a legfontosabb mégis az volna, ha megértenénk az ott elhangzó kifejezések igazi értelmét, felfognánk a búcsú valódi mondanivalóját. Hisz ez az ünnep nemcsak látvány, nemcsak díszlet: tartalma is volna.
Rédai Attila
Székelyhon.ro

Hajnali zarándokok
Csíkkarcfalváról hajnali ötkor, a környező településekről nem sokkal utána indultak útnak a gyalogos zarándokok. A plébánosok, megyebírók által vezetett keresztalják hosszú sorokban kígyóznak Csíksomlyó irányába.
Reggel ötkor még alig pirkad, de már több százan várakoznak a csíkkarcfalvi vártemplom előtt. Hátizsákos fiatalok, esernyős családanyák, szekereken ülő férfiak várják az indulást. Az egyik hat-hét éves legény lekap egy magyar zászlót az egyik szekérről, majd odafut az egyik vele egyidős forma leánykához: „te most mész először a búcsúra, erre a zászlóra te vigyázz! Te viszed, te hozod haza” – adja ki a felelősségteljes felszólítást. Közben a megkonduló templomharang jelzi, hogy készülődni kell az induláshoz. Albert Tünde Mária kérdésünkre arról számol be, hogy családjával minden évben gyalog mennek a búcsúra. „Tíz éve járunk, minden évben gyalog, reméljük, hogy minél többet tudunk így menni. Amíg a Fennvaló megtart, addig remélhetőleg ebben a formában. Az egész család megy: a férjemmel és a gyerekekkel együtt négyen, a szomszédokkal is összetartunk, nem szakadunk el egymástól”. „Egyre többen vagyunk, tavaly mintha kevesebben lettünk volna” – szól közbe az egyik szomszéd. „Befelé mindig sokan vagyunk. Hazafelé kevesebben. Reméljük, hogy minél tovább fog tartani ez a hagyomány” – summázott a karcfalvi asszony.
„Szekérrel nyolc éve járok, azelőtt gyalog voltam. Most már nem annyira bírom a menést, de van lovam, s szekerem, s azzal megyünk” – mondja a szintén helybéli Fülöp István. „Sokan felülnek-e a szekérre visszafelé?” – kérdezzük tőle. „Én fel kell üljek, mert úgy tudom csak hajtani a lovat” – tréfálkozik. Hozzáteszi, a hazaúton már „vékonyabbak” a csomagok, a lónak is könnyebb dolga van.
A fiatal Bíró Zsolt már menet közben beszél az élményeiről, mert öt óra elmúlt, és indul a keresztalja. Elmondja: a tavaly nem sikerült részt vennie a Csíksomlyói búcsún, idén azonban nem akarta kihagyni. „Úgy tűnik, hogy a korábbi években nem volt ennyi fiatal, mint most. Négy-öt éve az idősek voltak többségben, most »cserélődik a generáció«. Visszafelé vonattal jövök, mert csak csűrben lenne ahol aludni, s most nem akarok” – indokolja a tervezett hazautat.
A gyalogosok menetét a szekeres karaván zárja. Egyikük visszaszól: hát maga hova tart? Üljön fel ide hezzánk!
Csíkdánfalván a zászlók díszítése közben kapjuk el az egyházközség két nőtagját, akiknek néhány fiatal segít. A díszítést és a templom előtti felsorakozást Lukács Zoltán harangozó koordinálja. „Minden évben mi díszítjük fel a zászlókat, és a keresztet, amit a zarándokok visznek” – számol be Kajtár Ilona néni. Azt is meg tudjuk tőle, hogy idén a fájós torka miatt nem tud részt venni a búcsún. „Csíksomlyóra nem sokszor voltam, mert a tejcsarnokban dolgoztam, s reggel kellett bevenni a tejet. A csarnoknál nincs se vasárnap se ünnepnap, mert a tej mejen essze” – emlékszik vissza. A zászlókkal kapcsolatosan azt is megtudjuk tőle, hogy a hármas-zászlót mindig a legények viszik, a kis fehéret pedig egy leány kell „elfogadja”. Az orgonával és másfajta virágcsokrokkal díszített kereszttel a megyebíró vezeti a zarándokokat – ezt már a harangozó teszi hozzá kiegészítésképpen.
A dánfalvi gyalogos zarándokok bevárják a karcfalviakat, majd maguk elé engedik őket, és csak utánuk indulnak. A plébános a csengettyűszó után a Szívem első gondolatát kezdi el mondatni, majd áldást kér a hívekre. A templom előtt az egyik ló megmakacsolja magát, és nem akar tovább menni az ostor „noszogatására” sem. Az út szélén bámészkodók közül egy nő fogja meg a kantárját, és vezetné, de egy férfi átveszi a neki való „feladatot”.
Az utolsó szekerek egyikén a csíkdánfalvi fúvósszenekar a Nyíljon ki szívetekben az öröm virág… című feltámadási éneket kezdi játszani.
Dánfalvát Jenőfalva, majd Csíkszentdomokos zarándokserege követi, az élen a maroknyi balánbányai csapat halad. Visszatekintve még megcsodálhatjuk, ahogy Felcsík irányából hosszú sorokban kígyóznak Csíkszereda felé.
Csíkajnádon kéttucatnyi ember készülődik az induláshoz, amikor odaérünk. Hozzájuk csatlakoznak a csíkszentmihályiak, a plébános vezetésével együtt indulnak Csíkszépvíz felé. „Minden évben gyalog megyünk oda-vissza, így teljes a búcsú. Csíksomlyóról hazafelé rövidítünk, nem megyünk be a város felé. Amikor hazaérünk, szembejönnek velünk a falu bejáratához az otthon maradt idősek. Harangszó kíséretében szoktunk érkezni a faluba. A keresztalját mindig megkínálják a vendéglősök, üzletesek” – tudjuk meg Kerekes Istvántól, akinek szavait Sipos István is kiegészíti: „Oda vissza olyan negyven kilométer az út.”
A zarándokcsoportban jócskán vannak fiatalok is. Kicsit noszogatni kell őket, hogy az idősebbek helyett vigyék a zászlókat, de Kerekes Istvánnak is jut egy zászlórúd. Az egyik vezérzászlót a megyebíró „kínálja”, egy kis nógatásra annak is kerül hordozója.
A zarándoksereg lassan eltűnik a házak között. Még látjuk amint egy fiatal pár feltarisznyálva szedi a lábukat utánuk. Eddig biztosan sikerült csatlakozniuk, és közösen úton vannak Csíksomlyó felé.
A többi keresztalja is érkezik.
Tamás Attila
Székelyhon.ro

„Érezzék csángó testvéreink is, hogy a Szűzanya várta őket”
A moldvai csángók számára idén a csíksomlyói kegytemplomban tartották meg a több éves hagyományra visszatekintő liturgiát. A csángó misét, akárcsak a tavaly, ezúttal is Berszán atya celebrálta.
Bár a csángó szentmise helyszíne a Szent Péter és Pál plébániatemplomhoz kötődik, annak néhány éve tartó restaurálása miatt, idén a csíksomlyói kegytemplomban tartották meg a liturgiát. „Imádkozzunk együtt azért, hogy mihamarabb legyen a plébániatemplom újra kultikus hely, hogy újra ott köszönthessük csángó testvéreinket” – kérte Kovács Attila plébános a szentmise kezdetén, majd hozzátette: a perselyes adományokat is erre a célra fordítják, hogy mielőbb befejezhessék a templom felújítását.
Berszán Lajos, a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium alapító igazgatója, a szentmise celebránsa elmondta, a világon több Mária kegyhelyen járt, és mindenütt érezte a Szűzanya jelenlétét. „Segített, várt, mint édesanyja a gyermekét” – fogalmazott az atya.
Éppen azért, aki a kegytemplomba jön el, vigasztalást, lelkierőt meríthet a nehézségek elviselésére is. „Köszönjük meg a Szűzanyának, hogy szeret minket. Érezzék meg a mi csángó testvéreink is, hogy vár itt a Szűzanya. Őseik nyomán, ezután is jöjjenek ide, mert itt elmondhatja az ember az örömét, bánatát, elsírhatja a könnyeit és elénekelheti: nem vagyunk árvák, édesanyánk a magas mennyekből , gondot visel ránk” – idézte prédikációjában az egyházi ének sorait a liturgia vezetője.
Az egyházi énekeket a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium kórusa adta elő.
A moldvai csángók számára az 1990-es évektől kezdődően kezdtek szentmisét tartani a csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmával, merthogy Moldvában nincs rendszeres magyar nyelvű liturgia.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Csíksomlyó örök
Csíksomlyóra zarándokolni: test és lélek tornája. Évente több százezren gyalogolnak ki a legnagyobb magyar katolikus búcsúnak otthont adó, két Somlyó-hegy közötti nyeregbe hitet s tartást erősíteni, gondolatokat pallérozni, csendet, békét, megnyugvást keresni.
Bár sokan emlegetik a pünkösdi csíksomlyói búcsút nemzeti, összmagyar ünnepnek, annak vallásos jellege, a mindenkori befelé fordulás lehetősége továbbra is felülír minden világi sajátosságot, ez Csíksomlyó esszenciája. Ám mivel évszázadok óta ferencesek doméniumán lépkedünk, kevésbé hangsúlyozott, de megfontolható, hogy pünkösd előtt s után egyaránt érdemes lenne azonosulni a ferencesek szemléletével, meríteni az egyszerűség és méltóság e ritka ötvöződéséből.
Jó arcokat, tekinteteket fürkészni a keresztalják között, jó érezni a hatalmas tömeg sehol másutt nem érzékelhető egységét. Történelmi tény, hogy ennyi magyar, székely ember szíve soha nem dobban olyannyira egyszerre, miként Csíksomlyón. Jó érezni ezt a békességet. Jó látni az alvó csángó gyermekeket, hallani az aligzöld levelek zizzenését Jézus hegyének északi oldalán, jó megpillantani a fák közül kilépőket, jó követni a zarándokok vég nélküli sorát. Még a májusi zápor is másként mos, mint bárhol máshol. Ennyi ember más körülmények között elviselhetetlen lenne, itt: halk morajlást, összekapaszkodást, együtt mondott imát jelent. S ha mindennek katalizátora, működtetője a hit, hát erre alapozva lehetne életképes jövőt tervezni.
Csíksomlyó megszokottsága ellenére mindig más. A szombati nagymisét magyarok milliói követik, e szentbeszédek tehát súlyosságra is rendeltettek. Böjte Csaba ferences szerzetes az általa hatalmas bazilikának nevezett csíksomlyói nyeregben öt esztendővel ezelőtt úgy fogalmazott, zarándoklásra soha nincs rossz idő, legfennebb gyenge ember, ám eközben gyengeségeink, gyarlóságaink legyőzésére ösztönzött. Az imádkozó, keresztény ember nem keseredik el, mondotta, nem jajveszékel, nem torpan meg, hanem hittel, alázattal cselekszik, így hát „vigasztalni, bátorítani kell, hinni az újjászületésben, újrakezdésben, hisz igazából mindenik szentírási történet erről szól”. Ne korlátainkat nézzük csupán, az élő Isten arra hívott, hogy legyőzzük gondjainkat, nehézségeinket, hogy összefogjunk, bátorított.
„Szent István nem nyafog, nem siránkozik, hogy mennyi pogány ember van, hanem nekiáll hatalmas életerővel, munkával, imádkozó szeretettel egy új világot teremteni itt, a Kárpát-medencében. Milyen jó lenne, ha mi is ezzel a Szent István-i hozzáállással viszonyulnánk a magunk feladataihoz, nehézségeihez.”
Ha beszélhetünk Csíksomlyó örök üzenetéről, hát Böjte Csaba megfogalmazta.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Daczó Árpád: A gyimesi Babba Mária
A Babba Mária elnevezéssel legelőször Csíksomlyón találkoztam. Egy csíkborzsovai asszony a fiacskájának így mutatta meg a csíksomlyói Mária kegyszobrát: – Né, látod, ott van a Babba Mária.
Kíváncsian kérdeztem akkor az asszonyt, hogy mit jelent a Babba Mária.
– Azt jelenti, hogy Szép Szűz Mária. Mert a babba azt jelenti, hogy szép. – Igen. Ha a gyermekeknek azt akarjuk mondani, hogy szép, azt mondjuk, hogy babba, babbás. Mert a babba, az szép.
– Igen. Ő a legszebb. Azért Babba Mária.
Egy másik alkalommal akkor találkoztam a babba szóval, amikor új ruhába öltözködtem. Meglátott egy menasági öreg. Kedvesen összecsapta a kezét, és úgy mondta: – Jaj, milyen babba!
– Babba? – kérdeztem. – Rég voltam én baba. Bár fiatalabb volnék!
– Nem baba, hanem babba. Két b-vel – magyarázta az öreg bácsi. – Babba annyi, mint szép. Babba. Babbás.
Amint a gyermek értelme nyiladozni kezd, a tátá és a mámá, az édesapám és az édesanyám szavai mellett a Babba Mária nevét tanulja meg legelőször. Ha egyebet nem is tud a gyermek, de kicsi kezével már a falra mutat, a Mária-képre. Az anya is boldog, ha gyermeke már meg tudja mutatni, hol van Babba Mária, s még inkább akkor, ha már fel is fohászkodik, összetéve kicsi kezét:
– Babba Mária, segélj meg! Babba Mária, légy velem!
Ez a gyermek első imája. Számára nincs is más Isten, mint Babba Mária. Annak bizonyításához, hogy Babba Mária tulajdonképpen a hold, az újholddal kapcsolatos szokások is hozzájárulnak. Ha valamelyik családtag kinn észreveszi, hogy újhold van, az bemegy, és kezdi kihívni a házból a többieket:
– Gyertek ki, valamit mutatok.
Nem mondja meg, hogy mit mutat, mert ha benn megmondja, akkor abban a hónapban valamit elront, pl. eltör egy tányért. Csak kinn mondja meg, hogy újhold van. Akkor aztán feléje fordulnak, és összetett kezekkel fohászkodnak.
Egyik este Gyepecén voltam. Épp akkor jött fel az újhold, amikor beléptem Kászoni Fekete Tamás (43, felesége, Csilip Mária, 40) udvarára. Ismerve már a szokást, bekiáltottam a házba:
– Jöjjenek csak ki, valamit mutatok!
Erre kijött az ember is, az asszony is. Örömmel nézték az újholdat. Amint vártam, hogy mondjanak valamit, az asszony hirtelen befutott a házba, kihozta másfél esztendős fiacskáját, férjének a karjára tette, és az újholdra mutatva mondta: – Né, Mihályka, Babba Mária! Felbútt a Babba Mária!
A gyermek odanézett. Kicsi karját is felemelte, s most o is mutatta: – Né, Babba! Né, Babba!
Erre az asszony örömében énekelve kezdte mondani:
– Mihályka már tudja, hol a Babba Mária! Mihályka már tudja, hol a Babba Mária! Közben körültáncolta a férjét. Majd elkapta a gyermek kezét, összecsókolta, és most már ellenkező irányban is körültáncolta a férjét:
– Mihályka már meg is mutatta, hol a Babba Mária! Mihályka már meg is mutatta, hol a Babba Mária!
Az apa mosolyogva állott ott egy helyben, a hold felé fordulva. Kezét gyermeke fejére tette, és boldogan nézte táncoló, éneklő feleségét. Közben kijött a házból egy nagyobb, már iskolás leányka. Az ember azt is, asszonyát is magához vonva, közösen kezdték mondani:
– Ebben a hónapban is segéljen meg a Babba Mária.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ilyen volt a Boldogasszony zarándokvonat gyimesi útja
A Gyimesekbe is elvitte pénteken a zarándokokat a Boldogasszony zarándokvonat, amely csütörtökön indult Budapestről. A 15 kocsiból álló vonat mintegy nyolcszáz zarándokkal indult el a budapesti Nyugati pályaudvarról május 21-én, utasai az ezeréves határnál, Gyimesbükkön misén vettek részt másnap.
Az idei csíksomlyói búcsú zarándokai teljes búcsúval járó pápai áldásban is részesülnek abból az alkalomból, hogy idén 500 éves a csíksomlyói Mária-kegyszobor és az idei zarándoklatra az - ebből az alkalomból meghirdetett - jubileumi Mária-évben kerül sor.
A csíksomlyói hegynyeregben 12.30-kor kezdődik az ünnepi szentmise. Az idei búcsú jelmondata, az „Oltalmad alá futunk” a jubileumi Mária-évhez kapcsolódik, a mise ünnepi szónoka Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke lesz.
Az eseményre a magyar kormány támogatásával újították fel a Makovecz Imre tervei alapján készült Hármashalom oltárt. A csíksomlyói búcsúra idén is magyarok százezreit várják szerte a világból. A zarándokok között lesz Áder János köztársasági elnök is.
Az idén ötszáz éves csíksomlyói Mária-szobor a világon ismert legnagyobb kegyszobor. A reneszánsz stílusú, hársfából készült alkotás magassága 2,27 méter, alkotója ismeretlen. (mti, hírszerk.)
Transindex.ro