Egyetlen kilövési engedélyt sem hagytak jóvá Hargita megyének
Elégedetlenségét fejezte ki szerdán Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, amiért nem adtak kilövési engedélyt „pont Hargita megyére, ahol a legtöbb a veszélyes medve, a legnagyobb a baj, és ahol a legtöbb sérült van”.
“Büntet a környezetvédelmi miniszter, hogy pont Hargita megyére, ahol a legtöbb a veszélyes medve, a legnagyobb a baj, és ahol a legtöbb sérült van, nem ad kilövési engedélyt? Ez lenne a válasz a július 5-i bukaresti tüntetésre, amikor ígéretet tett az intézkedésre?” – tette fel a kérdést Borboly Csaba a tanács által küldött közleményben.
E szerint a környezetvédelmi minisztérium hivatalos válasza alapján a rendelet kiadása óta 34 kérés érkezett, összesen 74 veszélyes medve kilövésére. Ez idáig ötöt hagytak jóvá, amelyek közül azonban egyik sem Hargita megyére vonatkozik. „A szakminisztériumi rendelet kiadása után Borboly Csaba többször fordult felhívással a vadásztársaságokhoz, illetve a polgármesteri hivatalok közbenjárását is kérte annak érdekében, hogy minél előbb kérvényezzék a kilövési engedélyt a veszélyes medvék esetében. Ehhez képest mostanig összesen 58 medve és 22 farkas kilövését kérvényezték Hargita megyéből, ezekből harmincat már a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség visszautasított, de több vadásztársulat egyetlen igénylést sem nyújtott be” – írja a közlemény.
Borboly a fogarasi medvetámadásról is beszélt, amely során egy 39 éves férfira és a 14 éves lányára támadt a medve, de arra is emlékeztetett, hogy rettegésben élnek egy Dâmboviţa megyei község lakói is, azonban ilyen esetekben is heteket kell várni a minisztérium intézkedésére. Hargita megye tanácsának elnöke azt állítja, „Románia engedte meg a túlszaporulatot, ezért az állam kell hogy tegyen ellene, ezt Európa is így látja”, ugyanakkor „a miniszternek is be kell látnia, hogy az áttelepítés nem megoldás, meg kell oldani a problémát, nem lehet megszabadulni tőle”. A megyében több tucat háziállatot öltek meg, méhkaptárakat dúltak fel, gyümölcsösöket, mezőgazdasági területeket rongáltak meg és 13 embert sebesítettek meg a medvék. Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megye gazdái, közbirtokosságai és önkormányzatai júliusban Bukarestben tartottak tüntetést a medvékre vonatkozó kilövési kvótával kapcsolatosan. Agerpres; erdon.ro

„Ki a magyarokkal az országból!”
A lelátókon megnyilvánuló magyarellenesség visszaszorítására hívta fel már több ízben is a romániai hatóságok figyelmét az erdélyi Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, több esetben feljelentést is tett. A jogszolgálat képviselői a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) néhány tagjával is találkoztak. Az együttműködés sikeresnek ígérkezik.
Az utóbbi időben megsokasodtak a magyarellenes megnyilvánulások. Valószínű, hogy ebben a „nagy egyesülés”közelgő évfordulója is közrejátszik, de talán inkább az, hogy a székelyföldi klubcsapatok egyre jobb eredményeket érnek el a különböző bajnokságokban. Legjobb példa erre a sepsiszentgyörgyi OSK, amely az idén nyáron harcolta ki a Liga 1-ben való indulás jogát, és ezzel a magyarellenes szurkolói attitűd is felerősödött. Az erdélyi magyarság ellen fokozódó ellenszenv megnyilvánulása adta az alapot arra, hogy a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat két tagja a Román Labdarugó-szövetség (FRF) képviselőivel találkozzék. A közösségünk elleni skandálások, erőszakos megnyilvánulások azonban nemcsak a focipályák lelátóin megszokottak, hanem már azon kívül is. Sőt, más sportágak esetében is.
Székelyföld román föld!
A múlt szezon végén a román női kosárlabda bajnoki döntőt a két nagy rivális, a kolozsvári U, valamint a szentgyörgyi Sepsi SIC vívta. A döntő harmadik, kolozsvári összecsapásán is felhangzottak a jól ismert magyarellenes rigmusok. Az U és a sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC összecsapásán a helyiek kemény magja egészen a lefújásig türtőztette magát. Amikor azonban a meccs a szentgyörgyi csapat győzelmével ért véget és a magyar szurkolók a székely himnuszt kezdték énekelni, elszakadt a cérna. Megszólaltak az ultrák, és a himnusz sorait válogatott trágárságokkal, magyarellenes rigmusokkal (Ki a magyarokkal az országból!, Székelyföld román föld!) próbálták elnyomni. Igyekezetük mégsem sikerült, mert a magyarok becsülettel végigénekelték a dalt.
Néhány hónappal később, ugyancsak Kolozsváron, a kosárlabda Európa-bajnokság csoportmérkőzéseinek román–magyar összecsapásán, szeptember 5-én hasonló eseményeknek lehettek szem- és fültanúi a nézők. A „kezdeményezők” ismét az U szurkolói voltak, akik a magyar himnusz ideje alatt hátat fordítottak a pályának, mérkőzés közben pedig többször is felhangzott a Kifelé a magyarokkal az országból! skandálás, de ennél többet is megengedtek maguknak, ugyanis a vulgáris szóhasználattól sem riadtak vissza. Természetesen a magyar kemény mag sem ijedt meg saját árnyékától, és válaszképpen felhangzott a Cigányok, cigányok! rigmus. Sokan valószínűleg a mai napig nem tudják, hogy a történet nem is a sportcsarnokban kezdődött, hanem a mérkőzés előtt az arénába való belépést megelőzően. Ekkor ugyanis az U szimpatizánsai egy magyar zászló elégetésével „hangolták”magukat a „sportszerű” szurkolásra. A helyszínen levő újságírók közül többen elmondták: az említett kemény mag sem a kosárlabda-, sem pedig a futballmérkőzésekre nem megy ki, csupán abban az esetben, ha a román csapatok magyar érdekeltségű együttessel kerülnek szembe. Ilyenkor „példamutatóan összefognak”, és nagy számban mennek ki a stadionba vagy a csarnokba, ahol elsősorban nem is a csapatukat buzdítják, hanem a magyarok elleni gyalázkodásra összpontosítanak.
Verekedés piknik közben
S ha már Kolozsvár, maradjunk a kincses városban. Az újabb magyarellenes – ezúttal tettlegességig fajuló – esetre nem is kellett sokat várni. Négy nap múlva ugyanis szeptember 9-én a magyar CFR-szurkolók piknikező, családi sportrendezvényt tartottak gyerekeikkel együtt. Az eseményre meghívták a debreceni és a felvidéki Dunaszerdahely csapatának a szurkolóit is. A kibérelt fellegvári sportpályán a békés flekkenezés közben egyszercsak megjelentek az U szurkolói mezeit viselő románok, behatoltak a területre és provokálni kezdtek. A szervezők felkérték őket a távozásra, az U-sok el is hagyták a területet, ám később visszamentek és verekedni kezdtek. Az első tettlegességre a magyar szurkolók grillrácsot ragadtak, így a kórházba végül csupán néhány U-szimpatizáns került. Ám nehogy azt gondolja a kedves olvasó, hogy ezek a skandálások, magyarellenes rigmusok elszigeteltek: a székelyföldi csapatok vagy a CFR mérkőzésein rendre felhangzanak. Legyen az futballmérkőzés, kézi- vagy kosármeccs, netán teremfoci. És akkor a híres Csíkszereda–Steaua hokimeccseken történtekről ne is írjunk, hiszen az külön oldalt igényelne.
Találkozás az FRF képviselőivel
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat nevében Benkő Erika és Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselői múlt héten Bukarestben tárgyaltak az FRF két osztályvezetőjével. A labdarúgó-szövetség székhelyén Adrian Stângaciu, a jogi osztály ügyvezetője, valamint Florin Sari, társadalmi felelősségvállalásért megbízott osztály ügyvezetője fogadta a szolgálat vezetőit. A párbeszéd kezdeményezésének előzménye, hogy a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat szeptember 14-én levélben fordult az FRF elnökéhez, Răzvan Burleanuhoz, azzal a kéréssel, hogy a kolozsvári U szurkolói bázis csapata, amiatt, hogy Kolozsváron magyarellenes rigmusokat skandálva magyar családokra támadt, a lehető legszigorúbb büntetést kapja –olvasható a szolgálat közleményében.
A találkozón a felek biztosították egymást együttműködési szándékukról, annak érdekében, hogy az idegengyűlöletet és a szimbolikus erőszakot visszaszorítsák a lelátókról. A román fél képviselői hangsúlyozták: határozottan elítélik az erőszak bármilyen formáját, a pályán, és azon kívül is. Kiemelték, hogy a sportnak mindenki számára a játék izgalmát és örömét kell jelentenie, ezért elhatárolódnak mindenféle rasszista, diszkriminatív és gyűlöletkeltő megnyilvánulástól. A román szövetség illetékesei készségesnek mutatkoztak együttműködni a lelátókon megnyilvánuló idegengyűlölet és a szimbolikus erőszak visszaszorítása érdekében.
„Nagyon örültem a Román Labdarúgó-szövetség meghívásának, ugyanis szerintem csak velük együttműködve lehet elejét venni annak, hogy a magyarokat becsmérlő inzultusok érjék sportesemények alatt. Szolgálatunk számos alkalommal fordult a szövetséghez, mert Romániában a magyarellenes törekvések az utóbbi időszakban aggasztó méreteket öltöttek. Tisztában vagyunk azzal, hogy történnek még hasonló esetek a sportban, viszont meggyőződésünk, hogy az agresszív idegengyűlöletet nem szabad eltűrni, főleg abban az esetben, amikor ez a fajta agresszió egy teljes közösséget érint, a mi esetünkben a magyar közösséget”–összegzett a találkozón elhangzottakról Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője. Hozzátette, a szövetségnek nagy szüksége lenne egy határozott álláspontra, mert ezáltal világossá tehetik, mi megengedett és mi nem a sportarénákban. „Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a sportnak a fair-playről kellene szólnia, nem a gyűlöletre való uszításról” – hangsúlyozta.
Határozottabb fellépést a gyűlöletkeltés ellen!
Csoma Botond parlamenti képviselő, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat kolozsvári vezetője jó kiindulópontnak tartja, hogy a szövetség a párbeszéd útját választotta e kérdésben. „Üdvösnek tartanám, ha a labdarúgó-szövetség határozottabban fellépne a gyűlöletkeltés ellen, főleg olyan esetben, amikor egy közösség, ebben az esetben a magyar közösség, folytonos célpontja ennek” – húzta alá álláspontjában a képviselő. Az RMDSZ-politikusok a tárgyaláson konkrét megoldási javaslatokkal is készültek, amelyeket átnyújtottak a szövetség képviselőinek. A javaslatok közé tartozik például az, hogy a játékvezető állítsa le a mérkőzést, ha kisebbségellenes rigmusok hangzanak el, vagy amennyiben valamelyik csapat szurkolótábora visszaeső, büntessék zártkapus mérkőzésekkel. Csomáék kérték, hogy az FRF minden esetben küldjön ki független megfigyelőt azokra a mérkőzésekre, amelynek kisebbségi vonatkozása is van.
A román fél megértőnek bizonyult
A szövetség különben pozitívan viszonyult az MJISZ leveléhez is. Rövid időn belül választ küldtek, amelyben teljes mértékben elítéltek mindenféle sportpályán vagy azon kívüli erőszakos, rasszista, diszkriminatív vagy gyűlöletkeltő megnyilvánulást, és elhatárolódtak ezektől. Ugyanakkor arra is kitértek, hogy a futballmérkőzéseknek a fair-play jegyében kell lezajlaniuk, és örömteli események kell, hogy legyenek – nyilatkozta lapunk megkeresésére Benkő Erika. A parlamenti képviselő elmondta: azt tapasztalták, hogy számos olyan sporteseményen, ahol székelyföldi csapatok vagy magyar vonatkozású csapatok vesznek részt – legyen szó a kosárlabdáról, kézilabdáról vagy akár jégkorongról –, a gyűlöletkeltő megnyilvánulások igen gyakoriak. Ezért ha a többi sportban is folytatódnak a magyarellenes megnyilvánulások, akkor a jogvédelmi szolgálat a többi szakszövetség segítségét is kérni fogja annak érdekében, hogy a magyarság jogai ne csorbuljanak a sporteseményeken.
„Az FRF belső szabályzata önmagában nem elég. Szükség van arra, hogy e rendelkezéseket olyan törvénybe foglaljuk, amelyben az ellenőrzési mechanizmusokat és a szankciókat is egyértelműsítjük, illetve figyelembe kell vennünk a nemzetközi szabályozásokat is. Meggyőződésünk, hogy e módosításoknak a meglévő sporttörvénybe kell bekerülniük. Ezt megelőzően konzultálni fogunk a sportklubok és egyesületek képviselőivel, valamint a sportszakemberekkel” –mondta Benkő Erika.
Arra a kérdésre, hogy amennyiben az országban eluralkodó nacionalista hangulat miatt a parlamentben a sporttörvény módosítása is elbukna, milyen más lehetőséget lát a sportpályákon dúló nacionalista megnyilvánulások megfékezésére, az RMDSZ képviselője azt válaszolta: „ebben az esetben az is lehetőség, hogy a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat nemzetközi fórumokhoz fordul, elsősorban a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA). Szövetségünk már korábban is sikerrel kérte a FIFA közbenjárását egy 2013-as román–magyar világbajnoki selejtezőn a román szurkolók által kifeszített magyarellenes transzparens miatt, amelynek nyomán a FIFA fegyelmi bizottsága 20 ezer svájci frank értékű büntetést rótt ki a román szövetségre”. Somogyi Botond / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Helytállás és hitvallás – interjú Tőkés Lászlóval
A Fidesz–KDNP erdélyi európai parlamenti képviselője, volt királyhágómelléki református püspök szerint ugyanolyan elszántság kell a határon túli magyar közösségek autonómiaküzdelmében, mint amikor 1989-ben szinte esélytelenül fordult szembe temesvári gyülekezete a Ceauşescu-diktatúrával. A Figyelőnek adott exkluzív interjújában a magyar reformációról, az erdélyi ökumenizmusról, a román nemzeti kommunista titkosszolgálati szemlélet továbbéléséről, Brüsszelről és a székely lármafagyújtásról beszél.
– Ez év október 31-én pont ötszáz esztendeje tette közzé Luther Márton a vallást, a hitéletet megújító tételeit. Ezt követően Zwingli és Kálvin is elindította mozgalmát, amely Magyarországon szintén hamar fogadtatásra lelt, a reformációnak még külön erdélyi magyar ága is kialakult, az unitarianizmus. A tordai országgyűlés 1568-ban, a világon elsőként törvénybe foglalta a vallásszabadságot, a katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius egyház, illetve a magyar, a székely és a szász közösség egyenjogúságát. Ön szerint mi a reformáció legnagyobb értéke a magyarság számára?
– A reformáció hozadékai közül a legfontosabbnak a magyar államiság folytonosságának a megteremtését tartom. Az ország háromfelé szakadásának idején Erdély lett a Szent István-i állam letéteményese. Első királyunk Krisztus nevében alapította meg a magyar államot. Fél évezreddel később, a reformáció szellemében alakult meg az Erdélyi Fejedelemség az unitárius II. János király (János Zsigmond fejedelem) vezetésével. Karakteresen magyar szellemiségben alakult tehát ki a Magyar Királyság utódállamának nevezhető Erdélyi Fejedelemség. Az ő uralkodása alatt tartott 1568-as tordai országgyűlés nemcsak Magyarország szempontjából, hanem nemzetközileg is komoly értékkel bír; a sajátlagosan magyar unitárius egyház megalapításával egyidejűleg a modern értelemben vett lelkiismereti és vallásszabadság előhírnöke lett Európában, megelőlegezve az ökumenikus keresztény törekvéseket.
– Ekkor Európa nyugati felében még dúlt a vallásháború.
– Igen, ezen időszakban irtották ki Franciaországban, Szent Bertalan éjszakáján a hugenottákat. Mi a vallásszabadság kihirdetésével előbbre jártunk. Emellett Erdély aranykorában, a XVII. században Bocskai, Bethlen, I. Rákóczi György fejedelem folyamatos harcot vívott a török uralom alatt megingott magyar államiság érdekében, valamint a Habsburg-elnyomás ellenében. A magyar reformáció így nagymértékben hozzájárult a magyar szabadságharchoz, s erre a magyar katolikusok is büszkék lehetnek, hiszen ugyanebben a korban Pázmány Péter volt a katolikus egyház megújulásának a vezéralakja. Ők voltak az egyházi megújulásnak, a nemzet megerősödésének a zászlóvivői.
– Ezek a történelmi példák – illetve a magyar ökumenikus türelem – is közrejátszottak abban, hogy a román kommunizmus legsötétebb, magyarellenes időszakában Erdélyben a templom volt a legfontosabb hely, ahol az ember megélhette magyarságát. A másik felekezet istentiszteletein, miséin, rendezvényein is sokan részt vettek, hogy megerősödjenek magyarságukban.
– Valóban. Én Kálvin alapművét, az Institutiót (a keresztény vallás rendszere – a szerk.) tartottam a kezemben, Luther szellemében hirdettem az igét, amikor a múlt század 80-as éveinek utolsó harmadában felléptem a temesvári szószékre, hogy a gyülekezet megélhesse a nemcsak tiltakozó, hanem a hitvalló, valami mellett kiálló szellemiséget. Lelki motiváltságunkban szerepet játszott ez a protestáns szellemiség. Az erdélyi tolerancia Temesvár szellemére is kiterjedt, így tudtak kapcsolódni hozzánk a forradalom előtt zsidók és görögkeletiek, valamint görögkatolikusok is, a város valamennyi nációját képviselő emberek. Visszatérve a reformáció ötszázadik évfordulójára, hadd tegyem hozzá, milyen csodája a Jóistennek, hogy amiképpen a reformáció utáni Erdély volt a Habsburg- és a török uralom alatt sínylődő Magyarország segítségére, most az államiságában erős, független anyaország segít bennünket, határon túlra került magyarokat. Akkor a magyar államiság volt a tét, most a külhoni nemzetrészek puszta megmaradása. Ezért harcolunk ebben a protestáns, kurucos szellemben. Nem véletlen, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett emlékbizottság olyan nagy hangsúlyt fektet a reformáció emlékévének Kárpát-medencei megünneplésére.
– A protestáns lelkész bátorsága kellett ahhoz, hogy 1989-ben Temesváron kirobbanjon a romániai forradalom. Most erről, valamint az 1956-os magyar forradalomról tartott előadást az Egyesült Államokban, a reformátusok, kongregacionalisták által alapított Yale Egyetemen és a fairfieldi magyar közösségben.
– Vannak helyzetek, amikor meg kell vallanunk a hitünket, amikor nem szabad hallgatni. Ezt nevezi a teológiai terminológia status confessionisnak. Ilyen volt Luther Márton számára a wormsi birodalmi gyűlés, amikor kimondta a császár és a rendek előtt, hogy „itt állok, és másképp nem tehetek”. Ezt tettük Temesváron, s ez érhető tetten 56-ot tekintve is, amikor a magyarság egy emberként kelt fel a szovjet elnyomás ellen. Kimondta a nemet egy ateista, kommunista diktatúrával szemben. Ez volt az üzenetem a Yale Egyetem rendezvényén. Igyekeztem jó hírvivője lenni a magyarságnak az angolszász egyházi világban, és úgy vélem, ez sikerült.
– Romániában 1956-ban Temesváron és Bukarestben volt tüntetés, de az egész erdélyi magyarság körében nagy volt a szolidaritás, a diákok gyűléseket tartottak, szervezkedtek. Ezért a magyarországihoz mérhető terror vette kezdetét, melynek legalább százötven halottja volt, és több mint huszonötezer politikai indíttatású letartóztatásra került sor az 56-ot követő években.
– Sajnos sokan még mindig nem tudnak erről, pedig több könyv is született róla, köztük Tófalvi Zoltán újságíró-történész tízkötetes műve. A román kommunista diktatúra újabb ürügyként használta fel 56-ot az erdélyi magyarság szétzúzására. Előtte, az 1940-es évek végén, az 1950-es évek elején felszámolták a Magyar Népi Szövetséget, beolvasztották a kommunista pártba. A magyar közéleti személyiségeket börtönbe zárták, élükön Kurkó Gyárfással, valamint más baloldali értelmiségiekkel és Erdély híres római katolikus püspökével, Márton Áronnal. Ekkor kezdték el fokozatosan felszámolni az erdélyi magyar iskolarendszert is. Az 56-ot követő megtorlássorozat volt a kegyelemdöfés. Lefejezték a magyar közéletet, kultúrát, oktatást, az egyházakat. Az erdélyi magyarság ezt a veszteséget azóta sem tudta kiheverni. A leszámolás legszemléletesebb eseménye Kádár János pártfőtitkár 1957-es bukaresti és marosvásárhelyi látogatása volt, ahol teljesen kiszolgáltatta az erdélyi magyarságot a román nacionálkommunistáknak. Ceauşescu hatalomra kerülésével még sötétebb évek következtek. Abból az időből hitvallásban és kiállásban Márton Áron katolikus vezető áll hozzám a legközelebb, aki felekezetre való tekintet nélkül védte a magyarság érdekeit, minden magyart, de a román görögkatolikusokért és a kollektíven megbélyegzett erdélyi németekért is kiállt. Nem véletlen, hogy Erdélyben a reformátusok, katolikusok, evangélikusok, unitáriusok vállvetve harcoltak a kommunizmus idején az elnyomás ellen, s a jogainkért való küzdelem a rendszerváltás után is folytatódott.
– Ahogy a kommunizmus idején elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatá-sáért, a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosítása ellen vagy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum megszüntetése miatt is együtt lépnek fel. Romániában nem szűnt meg a jogfosztásra való igyekezet, állandó elem a magyar autonómiatörekvéseket támadó magatartás, a magyar veszéllyel való riogatás. Önt pedig megfosztották attól a magas állami kitüntetéstől, amelyet 89-es forradalmi tevékenységéért kapott, mert szóba hozta Tusnádfürdőn, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyi, székelyföldi magyarságért, ahogyan azt Ausztria tette a dél-tiroliak esetében, s aminek az eredménye az észak-olaszországi régió jól működő autonómiája. Bíróságon támadta meg a kitüntetés visszavonását; tavaly novemberben elvesztette a pert, de az indoklást tizenegy hónapja nem küldték meg, pedig ez kellene a fellebbezéshez.
– Éppen most tettem panaszt a román Legfelsőbb Bírói Tanácsnál emiatt Kincses Előd ügyvéddel, aki már 1989-ben is engem védett. Még van egy jogorvoslati perem Bukarestben, mert az Antena 3 hírtelevízió egy három évvel ezelőtti adásában elvitatta a temesvári forradalomban vállalt szerepemet, és a műsorban többen – köztük volt securitatés (kommunista titkosszolgálati) főnökök – hazaárulónak és magyar kémnek neveztek. Tudomásul kell venni, hogy Romániában még mindig erős pozíciói vannak a volt titkosszolgálatnak, és ez az elmúlt 27 év történetét is átszövi. Ez a mentalitás máig meghatározó. Amikor megkaptam az állami kitüntetésemtől való megfosztásom indoklását, olvashattam a szakállas szekus érveket, hogy el akarom szakítani Erdélyt az országtól, hogy magyar irredenta és románellenes vagyok, aki veszélyezteti a társadalom békéjét. Lényegében tehát változó formában ugyan, de továbbra is érvényben van az a román nemzetstratégia, amely Trianon után Erdély elrománosítását, Ceauşescu diktátor szavaival élve homogenizálását tűzte ki célul.
Ez a nemzetstratégia átitatta az egész társadalmat, ezért bármikor be lehet dobni a magyar kártyát: a nemzetféltés a gazdasági nehézségeket is felülírja. A többségiek oldaláról ránk zúduló gyűlöletbeszédnek csak az őszinte román–magyar párbeszéd, a történelmi megbékélés tudna véget vetni.
– Ön több ízben szóvá tette a Szerbiában, a Timok völgyében élő románok (vlahok) helyzetét, mert őket a vajdasági románsággal ellentétben csak nemrég ismerték el kisebbségnek, nincs anyanyelvi iskolájuk, templomi szertartásuk. De szólt a bulgáriai vagy az ukrajnai románok érdekében is.
– Én az anyaország természetes védelmét kívánom a határon túli románoknak is, és ahányszor csak lehetőségem adódik, mindig kiállok a kárpátaljai vagy a bukovinai románok jogaiért is. Az ukrán oktatási törvény most éppúgy hátrányosan érinti őket, mint kárpátaljai nemzettestvéreinket. Nem mérek kettős mércével! Eddig az volt az érzésem, hogy a románoknak nem olyan fontos a 400 ezer fős ott élő közösség, mint nekünk a 150 ezres kárpátaljai magyarság. De most úgy tűnik, elindult valami, és közös pont lehet a magyar–román viszonyban. Mi megadjuk a tiszteletet a szomszédos nemzeteknek, de ezt fordítva is elvárjuk.
– A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az idén is megszervezi október 29-én este Székelyföld történelmi határainak a kivilágítását. Őrtüzeket gyújtanak az auto-nómiáért. Ön most is ott lesz? Ön szerint a katalán függetlenségi népszavazás miként hat a székelyföldi törekvésekre?
– Természetesen ott leszek. A katalóniai helyzet nem tesz jót nekünk, mert felerősíti azok hangerejét, akik az autonómiában eleve szeparatizmust látnak, és Skóciára vagy Katalóniára utalva rajtunk verik el a port, holott az erdélyi magyarság nincs abban a helyzetben, hogy összemérje magát ezekkel a példaesetekkel. Rendszeresen deklaráljuk, hogy nem akarunk függetlenséget, de úgy tesznek, mintha nem hallanák. Azt kellene észrevenniük, hogy mi vezetett el idáig Katalóniában, és mi miért jutottunk el odáig Erdélyben, hogy ilyen elkeseredett módon kiállunk az auto-nómia mellett. Azért, mert ez a megmaradásunk feltétele. Példaértékű ebben testvérszervezetünk, a Székely Nemzeti Tanács politikája, mert noha az EU-s nagypolitika viszonyrendszerében szinte eszköztelenek vagyunk, nem látunk más alternatívát, csak azt, hogy kivívjuk az önrendelkezésünket, számunkra ez létkérdés. És hasonló módon cselekszik az általam létrehozott Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is.
– Az EMNT, amely nemrég jelentette be, hogy mintegy 250 ezer honosítást, magyar állampolgársági ügyet segített elő, alig tíz napja Kolozsváron megerősítette szövetségét az SZNT-vel.
– Igen, együtt integrált autonómia-képviseletre törekszünk. Külön-külön nem megyünk semmire. Ilyen szempontból jól jön az önállósági törekvések összehangolásával foglalkozó magyar miniszterelnöki megbízott, Szili Katalin közvetítő szolgálata is, olyannyira, hogy az utóbbi időben még az RMDSZ-szel is asztalhoz ültünk. Ha nem sikerül a szövetség 90-es évek eleji indulásának a szellemében összefognunk, akkor autonómiatörekvéseink szétforgácsolódnak, politikailag súlytalanokká válnak. Mert nem lehetséges az, hogy kijön Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Brüsszelbe, később Izsák Balázs SZNT-elnök, majd Pásztor István, a VMSZ vezetője a Vajdaságból, utána pedig Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának irányítója, valamint Brenzovics László Kárpátaljáról, és ott vagyunk mi, az Európai Parlamentben tevékenykedő nemzetpolitikusok, s külön malomban őrlünk. Ha nem lépünk fel összehangoltan ebben a kedvezőtlen politikai és kisebbségjogi környezetben, nincs esélyünk. Ezért mindent meg kell próbálnunk, hogy változtassunk Brüsszel hozzáállásán. Itt van az Európai Bizottság (EB) által befogadott kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés, a Minority SafePack, amelyhez Európa-szerte gyűjteni kell az egymillió aláírást. És ott van még az SZNT-nek az európai nemzeti régiók védelméről szóló kezdeményezése, amely miatt perben áll az EB-vel. Az EP kisebbségi frakcióközi bizottságának a képviselőivel együtt át szeretnénk ültetni az unió jogrendjébe az Európa Tanács kisebbségvédelmi rendszerét.
– Mit fog mondani a székelyeknek vasárnap este, a lármafagyújtáskor?
– Ugyanazt, mint a Ceauşescu-diktatúra idején, 1989-ben Temesváron, amikor úgy tűnt, hogy semmi esélyünk nincs jogaink, szabadságunk kivívására, s mégis belevágtunk. A román nacionál-kommunista apparátus célja elhitetni: úgy sincs esélyünk, s a jelenlegi magyar kormányt megelőzők némelyike ugyanezt a kishitűséget táplálta. Ha állandóan Brüsszel egét kémleljük, és azt a szomorú következtetést vonjuk le, hogy egyetlenegy migráns emberi jogai jobban foglalkoztatják őket, mint egy több százezres őshonos nemzeti közösség sorsa, akkor én is szegre akaszthatnám a palástomat. Ha sok minden nem is kedvez nekünk, meg kell találnunk az áttörési pontot, ahogyan más európai kisebbségi nemzeti közösségek is kiharcolták a megmaradásukhoz szükséges autonómia valamelyik formáját. Politikai elszántságra van szükség, ezt vállalni kell.
NÉVJEGY
Kolozsváron született, 65 éves, nős, három felnőtt gyermeke van az első házasságából, két kiskorú a másodikból
1975-ben lelkipásztori diplomát szerzett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben
1975 és 1984 között segédlelkész Brassóban, Désen
1984-ben az állami és egyházi hatóságokkal szembeni ellenállása, kritikai tevékenysége miatt kizárják a papság köréből, két évig munkanélküli
1986-tól temesvári lelkész, az egyházi állapotokat és a romániai falurombolást bíráló megnyilatkozásaiért a kommunista hatóságok zaklatják
1989-ben a hatóságok pert indítanak ellene, megfosztják szószékétől, a szilágysági Menyő faluba száműzik, a kilakoltatás ellenében hívei és a hozzájuk csatlakozó temesváriak megmozdulása robbantja ki a forradalmat
1989 decemberében, 1990 elején a Romániát vezető Nemzeti Megmentési Front tagja
1990 és 2009 között a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke
1990-ben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alapító tagja, 2003-ig tiszteletbeli elnöke, 2012-ben kilép a szervezetből
1999-ben megalapítja a Partiumi Keresztény Egyetemet, azóta is tanácsi elnöke
2003-ban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alapító elnöke, többször újraválasztják
2004-től a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács alapító elnöke
2007-ben függetlenként, 2009-ben az RMDSZ–EMNT listavezetőjeként, 2014-től pedig a Fidesz–KDNP listájáról jut be az Európai Parlamentbe, amelynek 2010 júniusától 2012 februárjáig egyik alelnöke
Számos díjat, kitüntetést kapott, több külföldi egyetem díszdoktora, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje és a Magyar Becsület Rend birtokosa
Magyarul és több idegen nyelven megjelent könyvei ellenállási tevékenységét, nemzetpolitikai és egyházi írásait, elemzéseit foglalják össze Moszkovits János
Megjelent a Figyelő (Budapest) 2017/43. lapszámában. figyelo.hu

A Székelyföld nem Katalónia – Bukarest szándékosan összemossa az autonómiát és a függetlenséget
A Székelyföld nem Katalónia – Bukarest szándékosan összemossa az autonómia- és a függetlenségi törekvéseket Romániai magyar politikusok szerint nem lehet egy lapon emlegetni a katalánok függetlenségi, valamint az erdélyi, székelyföldi magyarok autonómiatörekvéseit. A katalóniai népszavazás kapcsán számos bukaresti véleményformáló azzal riogat, hogy a Székelyföld autonómiája a függetlenség „előszobája” lenne.
Aki olvasott életében, az tudja, hogy a Székelyföld esetében nem függetlenségről, hanem területi autonómiáról van szó, aminek semmi köze például a határmódosításhoz – szögezte le a Krónikának Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő. A politikust annak apropóján kérdeztük a spanyol tartomány függetlenségi, illetve a Székelyföld autonómiatörekvésének összefüggéseiről, hogy számos román politikus és véleményformáló előszeretettel összemossa a kettőt.
A bukaresti hírtelevíziók beszélgetőműsoraiban rendszeresen szerepeltetett Bogdan Chirieac külpolitikai elemző például a minap a Dcnews.ro portál hasábjain megjelent vezércikkében – párhuzamot vonva a katalán népszavazás és a székely autonómiaigény között nem kevesebbet állít, mint hogy a „Berlin–Budapest–Moszkva-tengely mentén politizáló” Orbán Viktor miniszterelnök befolyása révén 2018-ban népszavazásra kerül majd sor Romániában a Székelyföld autonómiájáról, de az is lehet, hogy a függetlenségéről. Miközben Chirieac szerint „tudományos szempontból” a Székelyföld nem létezik, az általa vizionált referendum időpontját március 15-ére, az összmagyarság ünnepére tűzhetik ki.
Hasonló eszmefuttatás látott napvilágot az Adevărul napilap honlapján Lulea Marius Dorin tollából. Az egyébként építőmérnökként tevékenykedő publicista szerint az autonómia – ahogy azt szerinte éppen Katalónia esete bizonyítja – az első lépést jelenti a függetlenség kinyilvánítása felé.
A katalán helyzet világosan mutatja, hogy Romániában miért nem fogadható el semmilyen autonómiakövetelés, mert az végül alkotmánysértéshez fog vezetni” – vonja le a következtetést az egyébként Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését szorgalmazó aktivistaként ismert Dorin.
Idézve az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglaltakat, Kulcsár-Terza József szerint egyetlen vonatkozásban lehet párhuzamot vonni Katalónia és a Székelyföld között: hogy minden népnek joga van szabadon élni és szabadon dönteni a sorsáról. A Magyar Polgári Párt (MPP) RMDSZ-színekben parlamenti mandátumot szerzett alelnöke valótlanságnak nevezte, hogy a székely önrendelkezés a függetlenség „előszobája” lenne.
„A románok ürügyként állítják ezt a hazugságot, hogy ne is tárgyaljanak az autonómiáról, mivel nem akarják megadni a Székelyföldnek ezt a jogot.
Szeretik megmondani nekünk Bukarestből miként éljünk, mit cselekedjünk, és hogy milyen jó nekünk itthon. Holott hadd döntsünk mi magunk ezekben a kérdésekben!” – nyilatkozta lapunknak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sepsiszéki küldötteként is tevékenykedő politikus.
A képviselő szerint a székelyeknek a Katalóniában zajló eseményektől függetlenül harcolniuk kell a jogaikért, egyedül azt kell figyelembe venniük, hogy az önrendelkezés jár a tömbmagyar régiónak, és nem szabad hagyniuk, hogy egyesek arról győzködjék őket, miszerint a katalán helyzet miatt „csendben kell maradniuk”. „Nekünk nem szabad visszalépnünk, mennünk kell a saját utunkon: ők függetlenséget, mi autonómiát kérünk” – szögezte le Kulcsár-Terza.
A politikus hozzátette: a magyarok nem kérnek mást, mint az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlésen elfogadott, többek között az összes együtt élő népnek teljes nemzeti szabadságot ígérő nyilatkozat betartását, ami szerinte a Székelyföld viszonylatában területi autonómiát jelent.
„Román testvéreink a centenárium megünneplése kapcsán gyakran beszélnek a még nagyobb egyesülésről, Románia és a Moldovai Köztársaság uniójáról. Márpedig ha ez megtörténne, akkor a moldovai gagauzok által élvezett önrendelkezés révén precedens teremtődne az új ország területén egy területi autonómiára. Kérdem én: ha szabad a gagauzoknak, akkor nekünk, székelyeknek miért ne lenne az?” – tette fel a kérdést a parlamenti képviselő.
Kulcsár-Terza kérdésünkre elmondta, az MPP választmánya szeptember 9-ei ülésén született döntésnek megfelelően idén be fogják terjeszteni a bukaresti parlamentben az RMDSZ-szel közösen kidolgozott, a székelyföldi területi autonómiát célzó törvénytervezetet, erről azonban még ezután tárgyalnak a szövetség vezetőivel.
A politikus nyomatékosította, a lépéssel nem szabad megvárni 2018-at, az egyesülés centenáriumának apropóján ugyanis a románok provokációnak tekinthetik a kezdeményezést.
Korodi Attila, az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője úgy véli: a katalóniai válság éppen azért árt az erdélyi magyarságnak, mert a román politika és a nacionalista sajtó arra törekszik, hogy az autonómiát összekeverje az elszakadási törekvésekkel.
A politikus a Heti Válasz magyarországi hetilapnak úgy nyilatkozott, Katalónia és a Székelyföld helyzete egyáltalán nem hasonlít, többek között ez az oka annak is, hogy a székelyföldi autonómiatervezet mintája nem a spanyolországi tartomány, hanem Dél-Tirol.
Arra a kérdésre, hogy a Székelyföld nem lehetne-e független, Korodi leszögezte: ez a lehetőség fel se merül, „öngyilkosság lenne Románia kellős közepén”. Izsák Balázs SZNT-elnök ugyanakkor nemrég úgy nyilatkozott: a katalánok és a székelyek között a legszembeötlőbb különbség az, hogy a Székelyföld autonómiát akar, ami épp ellentéte a függetlenségnek.
Őrtüzek a székely autonómiáért
Őrtüzek gyújtásával hívja fel a figyelmet a székely autonómiatörekvésekre október 29-én, vasárnap 18.30-kor az SZNT. Izsák Balázs elnök szerdai közleményében mindenkit arra ösztönöz, hogy „hittel, belső meggyőződéssel” vegyen részt ezeken a rendezvényeken.
„Ne hallgassunk azokra, akik megkérdőjelezik az ima erejét, akik a tűzgyújtást pótcselekvésnek nevezik. Gondolkozzunk el inkább azon, miféle belső láng készteti cselekvésre a katalánokat, hogy együtt és külön-külön kiálljanak népük érdekeiért. A küzdelem, amit ők felvállaltak, sokak szemében tűnhet reménytelennek. A katalánok szemében azonban nem. Nekik van igazuk” – állapította meg Izsák.
Az SZNT-elnök korábban a katalán népszavazás kapcsán közölte, a katalánok szabadsága az európai demokrácia ügye, és arra kérte a székelyeket, lobogjon minél több katalán zászló is az október végi őrtűzgyújtáson. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

23. Nemzetközi Vegyészkonferencia
Biotechnológiák és informatikai alkalmazások a kémiában
Beszélgetés dr. Majdik Kornéliával, az EMT Vegyész szakosztályának vezetőjével
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Kémia Szakosztálya immár 23. alkalommal szervezte meg a Nemzetközi Vegyészkonferenciát, melynek helyszínéül idén Hunyad megyét, illetve Dévát választották. A megyei tanfelügyelőség termeiben október 25–28. között zajló eseményen 160 kutató, vegyészmérnök, előadótanár, doktorandus és egyetemi hallgató vesz részt.
A konferencia első napját a megyével való ismerkedésre szánták a szervezők. Alkalom nyílt megismerni a marosillyei Bethlen Gábor szülőházat, a brádi Aranymúzeumot, Déva város nevezetességeit, a Szent Ferenc Alapítványt.
A helytörténeti kirándulás alkalmával beszélgettünk a konferencia elnökével, dr. Majdik Kornéliával, az EMT Vegyész szakosztályának vezetőjével.
– 1995 óta minden esztendőben megszervezzük a Nemzetközi vegyészkonferenciát, mely lefedi a kémia és vegyészmérnöki szakterületeket és magyar nyelvterületen a legjelentősebb ilyen jellegű tudományos rendezvényként tartják számon. Általában 150-160 résztvevővel számolunk. Ez a szám nagyjából fele-fele arányban oszlik meg erdélyi és magyarországi érdeklődők között. Az évek folyamán Kanadából, Hollandiából, Németországból, Szlovákiából is voltak előadóink. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minél tágabb körben meghirdessük a rendezvényt és alkalmat kínáljunk az egyetemi oktatóknak, kutatóknak, vegyészmérnököknek, egyetemi hallgatóknak, doktoranduszoknak, közép- és általános iskolai tanároknak, a találkozásra, a szakmán belüli újdonságok megismerésére, csúcstechnológiák, különböző kutatási irányzatok bemutatására. 23 éves múlttal a hátunk mögött örömmel tapasztalom, hogy már olyan előadóink is vannak, akik évekkel ezelőtt diákként voltak jelen a konferenciákon, most pedig egyetemen dolgozó oktatóként folytatják a kutatómunkát. És az is biztató jel számomra, hogy nagyon sok a visszatérő vendégünk.
– Idén milyen témákra összpontosít a konferencia?
– A megnyitót követően 4-5 plenáris előadás lesz, amely egyfajta kitekintést nyújt új kutatási eredményekre, majd következik a doktorandusz-plénum, ahol az ifjú kutatók mutathatják be 10 percben munkáikat, végül pedig szekcióelőadások lesznek. Idén a plenáris előadások tematikája a polimér kémiához, a kromatográfiás mérési lehetőségekhez, az élelmiszer-kémiához kapcsolódik. Utóbbi témában például a borhamisításról és a hamisítás kimutatásában alkalmazott analitikai módszerekről hallhatunk érdekesnek ígérkező előadást. De szó lesz prebiotikumok előállításáról, vércukorszint-csökkentő gyógynövények hatásának vizsgálatáról, fanedvminták elemanalitikai vizsgálatáról, illetve számos más rendkívül érdekes téma kerül terítékre.
– Romániában, illetve Magyarországon mennyire támogatott jelenleg a vegyi kutatás?
– Itt két síkot különböztethetünk meg. Van az ipart közvetlenül kiszolgáló kutatómunka és van a kifejezetten tudományos célú kutatás. Ez utóbbi hozzátartozik az egyetemek tevékenységi köréhez. Általában minden egyetemen van kutatócsoport, melyben tanárok, diákok, doktoranduszok, de hivatásos kutató vegyészek is részt vesznek. Van néhány kutatóintézet is az országban Bukarestben, Iaşi-ban, sőt Kolozsváron is van egy analitikai kutatóintézet. Az egyetemeken történő kutatómunkát a minisztérium projekteken keresztül támogatja. Ezen kívül vannak bel- és külföldi pályázatok, akár EU-s lehetőségek is. Ezeket meg lehet pályázni. Nem könnyű, de aki kutatni akar, annak van rá lehetősége. Amennyire rálátásom van, hasonló a helyzet Magyarországon is.
– Melyek azok a szakterületek, amelyekre nagyobb az igény pillanatnyilag? Merre tart a vegyi kutatás?
– Sokáig a BBTE kémia- és vegyészmérnöki karának dékánjaként dolgoztam és azt láttam, hogy megnőtt az érdeklődés a vegyészmérnöki képzés iránt. Keresettebbek lettek, jobban el tudnak helyezkedni Európában és a világon mindenütt. Úgy tapasztalom, hogy a biotechnológia és az automatizálás, az informatika alkalmazása a vegyi tudományban – ez az a két terület, ami robbanásszerűen fejlődik, amire óriási igény van. A mindennapi életben a biotechnológia nagyon tág fogalom. A vegyészethez kapcsolódva az élelmiszeriparban, környezetvédelemben, gyógyszeriparban válik jelentőssé. Persze a köztudatban a biotechnológiát gyakran társítják a génsebészettel, és sokaknak rögtön a klónozott juh, Dolly jut eszébe. De ennél sokkal tágabb fogalmat jelent és a biotechnológiai lehetőségek skálája hihetetlen iramban növekszik. Mint említettem, idei konferenciánk előadásainak sorában is gyakori az ehhez kapcsolódó kutatás bemutatása. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a szakmában dolgozók minél szélesebb körben megismerjék ezeket az újdonságokat, a hozzá kapcsolódó szaknyelvet és élő kapcsolat alakuljon ki egyes kutatók és kutatócsoportok között, amely a folytonos tapasztalatcserét biztosítja. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

Bányarobbanás áldozattal
Felfüggesztették a hobicaurikányi bánya működését, miután tegnap reggel munkabaleset történt a bánya egyik tárnájában: egyelőre tisztázatlan okból bekövetkezett gázrobbanás miatt egy bányász meghalt és három megsérült.
A hobicaurikányi bánya egyik tárnájában reggel 7 órakor történt egy robbanás. A tárnában négy bányász dolgozott éppen. A balesetben megsérült három bányász 43 és 52 év közötti, elhunyt társuk 43 éves volt. Az elhunyt bányász holttestét felszínre hozó mentőcsapat két tagját füstmérgezés miatt a petrozsényi sürgősségi kórházba szállították, de hamar kiengedték őket, ugyanis csak enyhe füstmérgezést szenvedtek. A három megsebesült vájárnak égési sérülései vannak, őket helikopterrel Bukarestbe vitték.
A mélyben dolgozó 56 bányászt a felszínre hozták, a szakértők vizsgálják a tárnákat, amelyekben akkor indulhat újra a kitermelés, ha meggyőződtek arról, hogy biztonságos leereszkedni a bányába.
Toma Petcu energiaügyi miniszter szerint még vizsgálják a baleset körülményeit, de az első adatok alapján nem lehet sújtólégrobbanásról beszélni, hanem a felgyűlt gáz lobbant be. „Fontos megjegyezni, hogy minden bányász rendelkezett védőfelszereléssel, és a gázkoncentrációt mérő felszereléssel is el voltak látva. (…) A sérült bányászok egy kibetonozott, védett helyen tartózkodtak. (…) Nem voltak elektromos vezetékek, amelyektől belobbanhatott volna a gáz, ezért nagy érdeklődéssel várjuk a területi munkafelügyelőség kivizsgálásának eredményeit, hogy kiderüljön, mi okozta a szikrát elsősorban, és honnan gyűlt a gáz” – nyilatkozta Toma Petcu.
A petrozsényi ügyészség bűnügyi eljárást indított a robbanással kapcsolatban. Háromszék; Erdély.ma

A Marosvásárhelyi Magyar Baptista Gyülekezet
500 éves a reformáció
Kik a baptisták, és mi közük van a reformációhoz?
Erre a kérdésre többször az volt a válaszom, hogy ugyanolyanok, mint a reformátusok a mi hitvallásunkban. A különbség két területen kiemelkedő: a keresztség gyakorlásában és az egyház vezetése, szervezése tekintetében.
A „baptista” megnevezés a görög „baptizó” szóból származik, amely „alámerülést” jelent. Nem mi választottuk magunknak, azért ragadt ránk, mert az első keresztyén gyakorlathoz hűen végezzük a hitvalló felnőttkeresztséget a víz alá merítés által.
Hisszük az apostoli hitvallást, mi is örömmel gondolunk a reformáció által létrehozott szellemi ébredésre, és örömmel valljuk magunkénak annak szellemi örökségét.
Sola scriptura, vagyis egyedül a Biblia bír isteni tekintéllyel, ezért a Szentírás hitünk és életgyakorlatunk legfelsőbb mércéje.
Sola fide, azaz egyedül hitből és hit által van az üdvösség, nem cselekedetekből. A hitből kapott megigazulás gyümölcsei a jócselekedetek, és nem a megigazulás megszerzői.
Sola gratia, jelentése egyedül, kizárólag kegyelemből van üdvösségünk. Bűnös emberként nincsen bennünk semmi, ami Isten kegyelmét kiérdemelné, vagy hogy jóindulatát felénk fordítaná.
Solus Christus, vagyis egyedül, kizárólag Krisztus a mi közbenjárónk. Ő egyetlen áldozatával kiengesztelte az Isten jogos haragját, és ő lett az egyetlen út az Atyához.
Soli Deo gloria, azaz egyedül Istené a dicsőség, mert mindent ő végzett el üdvösségünkért. Az örökkévaló Fiát adta értünk, a hitet is Ő adja, igéje által, mely Szentlelke meggyőző munkájaképpen jut a szívünkbe, és továbbra is a Szentlelke vezet el a Krisztushoz való hasonlóságra.
Szeretnénk a „Semper reformanda” szüntelen reformációt is gyakorolni: ha észrevesszük, hogy tanításunkban vagy jellemünkben eltérünk az Úr Jézus Krisztusétól, akkor azonnal visszatérjünk.
Nem gondoljuk, hogy mi lennénk az egyedül üdvözítő egyház, hanem elfogadjuk, hogy Istennek gyülekezete nem korlátozható külső egyházi keretekre. Azonban mi, baptisták, igyekszünk szorosan ragaszkodni a Szentírásban kijelentett igazságokhoz hitünkben, gyakorlati életünkben.
Gyökereink – rövid történelmi áttekintés
A reformáció harmadik és legradikálisabb ágaként emlegetett anabaptista mozgalomból származtatjuk eredetünket. Az anabaptista jelentése: újrakeresztelő. Azért nevezték így őket, mert a gyerekkeresztséget érvénytelennek tartották, a felnőtteket újrakaresztelték a Krisztusba vetett hitük alapján. Először gúnynévként alkalmazták az anabaptista nevet, azután nemzetközileg elfogadott szakkifejezés lett a teológia és történettudományi irodalomban. Különösen érdekes, hogy több helyen anabaptista csoportok jöttek létre majdnem egy időben, egymástól függetlenül Európában. Ez úgy történt, hogy a Szentírást olvasva többen rájöttek arra, hogy a bemerítés kérdésében, az egyház-állam kapcsolatát tekintve, valamint az egyházi hierarchikus vezetést illetően a reformátorok nem jutottak elég messzire. Voltak szélsőséges vonalai is az anabaptizmusnak. A reformáció főbb ágai, mind a lutheri, mind a kálvini vonal az anabaptisták egyházszervezetét több dologban példaértékűnek tartották, mégis üldöznivaló tévtanítóknak vélték. Úgyhogy mind a katolikus, mind a reformátori egyházak, mind a hatóságok egész Európa-szerte üldözték őket. Egyedül Bethlen Gábor erdélyi fejedelem biztosított számukra letelepedési lehetőséget, vallásszabadságot és adómentességet az 1622-es kolozsvári országgyűlésen. Majd 1625. augusztus 25-én a Bethlen Gábor által kiadott kiváltságlevéllel a Morvaországból érkező habán kézművesek (hutteriták) Alvinc környékén telepedtek le. Közöttük voltak jeles orvosok, tanítók. Az anabaptisták munkássága nagyban elősegítette Erdély iparának és kereskedelmének felvirágoztatását. A mai baptisták és az akkori anabaptisták közötti történelmi folytonosság megszakadt, és még teológiai vonatkozásban sem teljesen azonos. Szellemi őseinknek tartjuk őket, mert teológiai, etikai és egyházszervezeti párhuzamok találhatók a mai baptisták és az akkori anabaptisták között.
A tényleges, ún. modern kori baptisták 1609-ben jelentek meg Hollandiában, amikor Amsterdamban az első baptista gyülekezet megalakult. Úgy történt, hogy a királyi önkényuralom elől Hollandiába menekülni kényszerülő puritánok között többen felismerték a bemerítés fontosságát egy menonita gyülekezet hatására (Menno Simons reformációkori anabaptista vezető után hátramaradt gyülekezet), és bemerítkeztek. Így közel 40 taggal alakult az első baptista gyülekezet. Vezetőik John Smith és Thomas Helwys voltak. Mivel a politikai helyzet enyhült, Thomas Helwys 1612-ben hazautazott Angliába, és ott is alakítottak baptista gyülekezeteket. Majd az újra feltámadt üldözés következményeként 1639-ben eljutott e felekezet Amerikába is, ahol több baptista gyülekezet jött létre.
Európában 200 évvel később terjedt el a németországi Johann Gerhard Oncken (1800-1884) által, akinek egész Európára kiterjedt látása volt, és tőle maradt fenn az a híres mondat, hogy „minden baptista egy misszionárius”.
Németországból Magyarországon keresztül Erdélybe is eljutott a baptista hit a XIX. sz. második felében. Az úttörő munkások között érdemes megemlíteni Rottmayer Jánost, aki 1866-ban Kolozsvárra költözött, és a skót misszió megbízott bibliaterjesztőjeként több társával együtt sokfelé eljuttatták az evangéliumot. Ennek eredményeképpen megtért Kornya Mihály (1844-1917) Nagyszalontán. Ő volt az erdélyi baptista misszió legkiemelkedőbb alakja, aki munkatársaival együtt több mint 11.000 embert merített be, és ennek következményeképpen 1875-1920 között 220 gyülekezet is alakult. Ugyanakkor sok lelkipásztort és missziómunkást is szolgálatba állítottak. Mindezt elérték annak ellenére, hogy a baptista úttörők munkáját általános ellenszenv, üldözés és sokféle akadály nehezítette.
Napjainkban a baptisták a legnagyobb protestáns gyökerű vallásfelekezet a világon. Gyülekezetei több mint 220 államban és országban vannak jelen, és körülbelül 120 millió tagja van.
Romániában ma több mint 1700 gyülekezet létezik 150.000 taggal és hozzátartozóval. Országunkban a gyülekezetek a Baptista Gyülekezetek Uniójába szerveződnek, amely 1920-ban jött létre, székhelye Bukarestben van. A Romániai Magyar Keresztyén Baptista Gyülekezetek Szövetsége, mely magában foglalja a magyar baptista gyülekezeteket, országunkban része a Román Baptista Gyülekezetek Uniójának. Székhelye Nagyváradon található.
A baptisták már a kezdetektől harcoltak az egyén lelkiismereti és vallásszabadságáért. John Locke angol filozófus így nyilatkozott: „A baptisták hirdették elsőként a világon a teljes, hiteles, igazságos, egyenlő és pártatlan vallásszabadság lehetőségét”.
Ugyanakkor a modern keresztény misszió indítványozói is, amit William Carey (1761–1834) misszionárius neve fémjelez, akit a modern missziómozgalom atyjaként tartanak számon.
Gyülekezetünk története
Marosvásárhelyre a baptista misszió 1914-ben jutott el azáltal, hogy egy házat bérelve erre a célra, rendszeres alkalmakat kezdtek tartani. Székelyföldön már jóval korábban megjelentek baptista közösségek. A Brassó és Maros megye közti nagy területet Lőrik István prédikátor látogatta, a már meglévő 63 misszióállomást.
1924-ben merítkeztek be az első marosvásárhelyi baptisták, összesen kilencen. Bihar megyéből való V. Nagy Lajos munkálkodott 1924–1928 között, őt 1928-tól 1933-ig Lacikó Péter váltotta fel, aki itt kezdte frissen a szolgálatát. A harmincas évek elején bekövetkezett pénzügyi válság miatt a hívek mind elköltöztek. Majd 1938-ban újraalakult a gyülekezet – egészen 1940-ig – a Szántó utcában, 1940–1950 között pedig a Bolyai téren, egy házban tartotta összejöveteleit. Imaházként szolgált 32 éven át (1950–1982) az Eminescu u. 32. sz. alatti ház. A körülmények több okból sem voltak megfelelőek az egyre növekvő gyülekezetnek, amelyet már dr. Vass Gergely pásztorolt 1949–1990 között. Ennélfogva a gyülekezet elhatározta, hogy imaházat (templomot) épít már 1956-ban, ennek érdekében imádkozni és gyűjteni kezdtek.
Együtt a román testvérekkel
A hatvanas évek második felétől a városba költöző román baptisták is egyre többen csatlakoztak gyülekezetünkhöz. Az volt a gyakorlat, hogy az istentisztelet nagy része magyarul folyt, de volt igei üzenet románul is, és imádságok, énekek mindkét nyelven. Szép bizonysága volt annak, hogy Krisztusban „Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban”. (Gal 3,28.) Gyakorlati okokból azonban nem volt ideális helyzet. Hogy mindkét csoport a saját anyanyelvén tarthassa az istentiszteleteket, megegyeztek, hogy külön gyűlnek. Aztán 1979 júniusától sikerült a román testvéreknek is a Szabadság utca 12. sz. alatt imaházat kialakítani. Ebből lett aztán a Szabadság utcai baptista gyülekezet. Még azután alakult egy román baptista gyülekezet a Parângului utca 4A sz. alatt. Gyülekezetünkből más csoportok is váltak ki a 90-es évek elején és végén. De Isten kegyelméből és segítségével mindig újra megerősödött, és fenn tudott maradni. Gyülekezetünk lelkipásztorai voltak: 1990–1999 Vass András, 1999-ben rövid ideig Mike Béla, 1999–2008 között dr. Borzási István, a jelenlegi lelkipásztor 2004-től szolgál.
Az építkezés csodája
Először azt tartjuk isteni közbeavatkozásnak, hogy az egyházellenes kommunista rendszerben imaházépítési engedélyt kapott a gyülekezet, ami akkor nagyon ritka volt. A második csoda a gyülekezet felépítése esetében tanúsított összefogás volt. A gyülekezet viselte az építkezés terhét. A szakemberek és minden munkaképes férfi és nő a munkahelyi programjuktól függően délelőtt vagy délután ide érkeztek a munkahelyről, és innen indultak munkába, itt is étkeztek. Itt töltötték szabadságukat a munkával. Továbbá más baptista testvérek és a lelkipásztorok sokat segítették fizikai munkával is az építkezést. A Tudor Vladimirescu utcában már korábban megvett két telekre 1981-ben kezdtek el építkezni. 1982 végén már a lelkipásztori lakás földszintjén kialakított imateremben tudtak gyűlni. 1984-ben fogtak neki az imaház építésének. Azalatt, amíg nem voltak megfelelő körülmények, sokszor tapasztalta gyülekezetünk a testvéri összefogást más egyházakkal is, amiért hálásak vagyunk Istennek. Többször tartottak menyegzőt a református templomban, ugyanakkor bemerítéseket az adventista imaházban. Végül a példaértékű összefogás eredményeképpen 1989 októberében megnyitották az imaházat. Jelen voltak egyházi képviselők majdnem minden felekezetből. (Meg lehet tekinteni a youtube-on A marosvásárhelyi magyar baptista imaház megnyitója címmel, két részből áll.)
A jelen
Gyülekezetünk 100 baptistát tart számon, amiből 60 rendes úrvacsorázó tagunk van. A számok közötti különbség magyarázata az, hogy nálunk a gyerekek nem válnak automatikusan taggá, hanem csak ha már érett döntést hoztak Jézus Krisztus mellett, és a bemerítkezésben is vállalták az Úr Jézus követését. Az egyházfegyelmet is komolyan vesszük, amit Kálvin János az élő egyház ismérvei közé sorolt. Tehát, ha valamelyik tag bűnben él, és nem hajlandó megtérni belőle, felfüggesztődik a tagsága addig, amíg lelkileg helyreáll. Az ilyeneket hozzátartozóként tartjuk számon. Ezeken kívül még járnak hozzánk más felekezetű családtagok, barátkozók, illetve baptista diákok, akik éppen itt tanulnak. Valójában jóval több emberrel foglalkozunk, mint amennyit a fentebb említett számok mutatnak.
Az igazi hívő ember szereti az igét, és rendszeresen kíván táplálkozni belőle, ugyanakkor szereti a testvéreit is. Ezért alkalmainkon általában aki csak ott tud lenni, ott van. Egy-egy vasárnapi istentiszteleten a jelenlévők száma 50-70 között van.
Imaházunk a Tudor Vladimirescu u. 50. szám alatt, a Mureş Mall mögött, a Poklos-patak partján található.
Rendszeres összejöveteleink vannak vasárnap de. 10-től, du. 5-től. Bibliaóra szerdán 19 órától.
Ezenkívül még imaalkalmaink vannak több csoportban, ifjúsági alkalmak hetente, vasárnapi iskola gyerekeknek a délelőtti istentisztelettel párhuzamosan. Havonta van mosolyklub 3-11 éves gyerekeknek, és fiatal házasoknak alkalom. Ezekre szívesen várunk mindenkit. Szoktak is jönni alkalmainkra nem csak baptisták. Nyaranta több tábort is szervezünk gyerekeknek és fiataloknak egyaránt.
Célunk mindezzel, hogy az Úr Jézus parancsát teljesítsük: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Máté ev. 28,19-20a). Ez megvalósul az ige hirdetése és személyes bizonyságtételünk által. Vágyunk, hogy az Úr Jézus Krisztust ismertessük meg minél több emberrel, hogy megtérjenek és örök életet nyerjenek. Hiszen nem elég a vallásosság. Személyes, élő kapcsolatra van szükség, ami a hit és megtérés által jön létre.
A marosvásárhelyi gyülekezethez tartoznak kisebb közösségek, imaházak, és a helyi lelkipásztor látogatja őket: Radnóton, Héderfáján, Fintaházán. Ezeken kívül a megyében még vannak baptista gyülekezetek, leánygyülekezetek és misszióállomások a következő helységekben: Erdőszentgyörgy, Havadtő, Kelementelke, Gyulakuta, Székelyvaja, Havad, Makfalva, Szováta, Kibéd, Nyárádmagyarós, Nyárádszereda, Szászrégen, Kisfülpös, Gernyeszeg, Körtvélyfája, Abafája, Marossárpatak. Ezeken a helyeken van rendszeres összejövetel, legtöbb helyen imaház is. Kelemen J. Sándor lelkipásztor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem lesz V5
Románia nem fog a visegrádi négyekhez (V4) csatlakozni, a V4-eknek sem áll szándékukban bővíteni a jelenleg négy országra kiterjedő együttműködést – közölte a Radio France Internationale (RFI) egy Teodor Meleşcanu külügyminiszterrel készült interjút ismertetve.
Az ellenzéki média rosszallóan számolt be arról, hogy a szociálliberális kormánytöbbség vezető politikusai – köztük Teodor Meleşcanu külügyminiszter – az utóbbi hetekben több ízben jelezték: Bukarest érdekelt a V4-kel folytatott együttműködés fejlesztésében. Ellenzéki elemzők szerint nem egyeztethető össze a német–francia „uniós maghoz” közeledni próbáló román külpolitikával az, hogy Bukarest a – Brüsszellel sok tekintetben szembeforduló – V4-ekhez soroljon be.
Klaus Iohannis államfő korábban leszögezte: Románia nem osztja a visegrádi négyek nézeteit Európa jövőjét illetően, és jelenleg „nincs realitása annak”, hogy Románia közeledne a V4-ekhez. Háromszék; Erdély.ma

Krízishelyzetben az egészségügyi alapellátás
Az egészségügyi alapellátás egyre súlyosabb hiányosságaira hívták fel a figyelmet csütörtökön a Hargita megyei háziorvosok: a tiltakozó akció részeként egy dokumentumot nyújtottak be az egészségbiztosítási pénztárhoz, illetve a prefektusi hivatalhoz, amelyben az egészségügyi alaphálózat működésével kapcsolatos kifogásaikat rögzítették. A tiltakozó akciót az ország összes megyéjében megszervezték.
Csütörtök délelőtt tizenegykor minden megyében a prefektusi hivatal, valamint az egészségbiztosítási pénztár székháza elé vonultak a háziorvosok, de velük tartottak a különböző krónikus betegeket, a kismamákat és a gyermekmentő egyesületeket tömörítő szervezetek képviselői is. Ezt a nemrég létrehozott Szolidaritás az egészségért elnevezésű koalíció első tiltakozó akciójaként szervezték meg országos szinten. Arra próbálták ráirányítani a figyelmet, hogy az egészségügyi alapellátás olyan krízishelyzetbe került, ami már az emberek egészségét veszélyezteti.
Soós-Szabó Klára, a háziorvosokat tömörítő Hargita megyei szövetség elnöke lapunknak elmondta, egy dokumentumot nyújtottak be csütörtök délelőtt a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár székházához, illetve a prefektusi hivatalhoz. Ebben pontokba foglalták, hogy a háziorvosoknak és a betegjogi szervezetek képviselőinek milyen kifogásai vannak az egészségügyi alaphálózat működésével kapcsolatban. Többek között a fokozott bürokráciát, a páciensek fölösleges, intézménytől intézményhez való „járatását”, a szakmai kompetenciák háziorvosoktól való megvonását, illetve az egészségügyi alaphálózat rendkívül alacsony finanszírozását kifogásolják – sorolta Soós-Szabó Klára. Emlékeztetett, országszerte egyre kevesebb háziorvos tevékenykedik, és ha nem történik tényleges változás, a jelenleginél is nagyobb krízisbe kerül az alapellátás. Elmondta, a tiltakozó akció részeként november 15-én Bukarestben vonulnak fel az orvosok és a betegek, alapvető változtatásokat követelve a háziorvosi rendszerben.
Ha ennek sem lesz foganatja, akkor arra készülünk, hogy januártól nem írunk alá keretszerződést a biztosítási pénztárral – vetítette előre a szakember. Mint jelezte, eddig a diplomácia minden eszközét kimerítették, de így sem történt változás.
Az egészségbiztosító álláspontja
A Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár szerkesztőségünkhöz eljuttatott csütörtöki közleményében jelzi, nagyra értékelik a Szolidaritás az egészségért koalíciót, amely lehetőséget biztosít a háziorvosok, valamint pácienseik véleményének és érdekeinek kifejezésére. A benyújtott nyilatkozatban szereplő kéréseket az Országos Biztosítási Pénztár vezetősége elemzi, arra törekedve, hogy ezekre megoldást találjanak. Fontos ugyanakkor – teszik hozzá –, hogy a biztosítási pénztár már lépett a háziorvosok által jelzett problémák kiküszöbölése érdekében, emellett továbbra is azon dolgozik, hogy a 2018-tól érvénybe lépő egészségügyi keretszerződés tartós változásokat hozzon e téren. Ugyanakkor arra kérik a koalíció képviselőit, hogy legyenek nyitottak a párbeszédre, amely révén közvetlenül kifejezésre juttathatják problémáikat, továbbá tegyenek javaslatokat a jövőben érvénybe lépő keretszerződés szabályaira vonatkozóan. Molnár Rajmond / Székelyhon.ro

A patás ördöggé előléptetett autonómia
A katalán függetlenségi törekvések és a spanyol államhatalom között feszülő ellentétek romániai hullámaira a Magyar Polgári Párt Hargita megyei elnöke, Salamon Zoltán érzett rá leginkább, amikor egy sajtótájékoztatón így fogalmazott: „Bukarest elítéli a katalán függetlenségi nyilatkozatot, miközben a románok 1918-ban Gyulafehérváron hasonló egyoldalú nyilatkozat révén szakították el Erdélyt Magyarországtól és csatolták Romániához”. Azon túl, hogy e párhuzam sántít – a románok 1918-ban nem tartottak referendumot, a Gyulafehérváron közfelkiáltással elfogadott nyilatkozat pedig semmit nem ért volna, ha Budapesten nem alakul ki a proletárdiktatúra káosza, és a magyar hadsereg megvédi az ország határait –, alapjában mégis rávilágít arra a torz román közfelfogásra, miszerint a kisebbségeket kollektív jogok nem illetik meg. A katalán példából kiindulva a román politikai elit közveszélyesnek tart mindenféle autonómiaformát, amely az ő felfogásuk szerint előbb-utóbb szeparatizmushoz vezet. Nincs ebben semmi újdonság: a maholnap százéves romániai gyakorlat bizonyítja, hogy a kisebbségek számára az állam által támogatott beolvadás az egyetlen kívánatos, járható út, és minden egyéb önrendelkezési törekvés az egységes és oszthatatlan román nemzetállam ellen elkövetett merényletnek számít. Igazolják ezt az újabb kori román titkosszolgálati jelentések nyilvános passzusai is, amelyek nemzetbiztonsági kockázatnak minősítik az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket. Innentől fogva pedig sejthetjük, hogy a román államkassza milyen tetemes összegeket fordít az önrendelkezést valló erdélyi magyarok megfigyelésére. A katalán példa mégis elindított valamit Európa kisebbségben élő nemzeti közösségeiben. Ott, ahol a többségi nemzet hallani sem akar közösségi jogokról, előbb-utóbb a többségi társadalom is ráébredhet arra, hogy puskaporos hordón ül, ha nem partner e közösségek autonómiatörekvéseiben. Ennek kapcsán mondta Tőkés László az SZNT marosvásárhelyi fáklyás demonstrációján: „nem azért válnának ki a katalánok, mert autonómiájuk van, hanem azért, mert autonómiájukat lépten-nyomon megcsorbítják”. Az erdélyi és a székelyföldi magyarság még a megcsorbított katalán autonómiától is nagyon távol áll, és a helyzet mai állása szerint e téren ma sem tapasztalunk biztató elmozdulást a jövőre nézve. A román államhatalom akarata ellenére mégis tematizálja az autonómia ügyét, napirenden tartja, folyamatosan beszél róla, és ezzel erősíti az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek szükségességét. Mert igaz az a mondás, hogy amitől valaki fél, az előbb utóbb bekövetkezik. Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Fontos a forrásokig lemenni
Történelem-filozófiai szakot végzett, művészettörténettel egyik tanárának hatására kezdett foglalkozni. Könyvei, cikkei, tanulmányai hiánypótlók, sokszor rejtett dolgokról rántják le a leplet. Murádin Jenő az erdélyi művészettörténet egyik legbeavatottabb ismerője.
– Tordától néhány kilométerre található községben született értelmiségi szülők legkisebb gyermekeként. Milyenek voltak ezek az évek? – Bátyám hét, nővérem tizenegy évvel nagyobb. Nyolcvan évet töltök, ami nagy időtávlat, és ilyenkor mindig arra koncentrálok, mi az, amire a legrégebbről emlékszem. Talán hihetetlenül hangzik, de a bécsi döntés jut eszembe, pedig az 1940-ben volt, amikor hároméves voltam. Apámék a telepes rádión hallgatták óriási izgalommal a híreket, ugyanis nem tudtuk, mi lesz Aranyosszékkel, ahol szülőfalum is van, amíg ki nem derült, hogy átesik Dél-Erdélybe. Harasztos egyébként zsákfalu, ide csak utak vezettek, innen tovább már nem lehetett menni. Sáros falu, agyagos, nehéz földje van, az eke beletörik. Amire viszont igazán jól emlékszem, az a ’44-es frontátvonulás. Harasztos a bal szárnya volt a Torda ellen irányuló orosz támadásnak, tehát erőteljesen megszállta a katonaság.
– Ennek a megszállásnak milyen következményei voltak?
– Apám elmenekült, mert szeptemberben, amikor a magyar hadsereg Dél-Erdély ellen támadott, kántortanító lévén elénekelte a templomban a Himnuszt. Emiatt neki menekülnie kellett, én ottmaradtam anyámmal. Az asszonyok felmenekültek a padlásokra, mert az oroszoknak kedvenc szórakozásuk volt, hogy a fiatalasszonyokat, lányokat kergették. Láttam, amikor az első hadosztály bevonult, nem is oroszok voltak, hanem hegyes sapkájú, tatár, kirgiz kinézésű közép-ázsiai népség. Aztán jöttek a tankok, a lőszeres kocsik, de a gyerekeket „Ivánék” nem bántották. Az egyik orosz feldobott a levegőbe, cukorkát, csokoládét adott, felültetett egy tankra is, anyámék a padlás ablakából kétségbeesve nézték, mi lesz. De az egyszerű orosz ember nyilván az otthonhagyott családjára gondolt, így hát nem bántottak engem sem.
– Az iskolát is szülőfalujában kezdte?
– Igen, és akkor még palatáblára írtunk, ma már ezt felváltotta a táblagép…Táblakeretben volt, egy gumival rá volt kötve a palavessző. Apám, Murádin Lukács volt a tanító, ő ott volt szolgálatban 30 évig. Az a vidéki tanító volt, aki együtt élt a faluval, kérvényeket fogalmazott, viszonylag jól beszélt románul, bár Harasztoson a románok kiválóan tudtak magyarul. Akkoriban nem volt villany, nem volt aszfalt, a követ, amit ráhordtak a sáros utakra, egy év alatt elnyelte a föld, és kezdhették elölről. Megvolt a falunak a maga varázsa, de semmiféle kényelem nem volt, talán három-négy telepes rádió működött, köztük az apámé. Amíg ott voltam iskolás, feladatom volt többek között a lámpacső törlése, hiszen az mindig kormos lett a petróleumfüsttől. Később bevezették a villanyt, és elsőként Aranyosszéken a gázt. Ma már nem szívesen megyek ki Harasztosra, megváltozott a vidék, megváltoztak az emberek is, más lett az a világ.
– Később hol folytatta tanulmányait?
– A bécsi döntés után László bátyám, aki nyelvész lett, Gyulafehérvárra ment katolikus iskolába, a nővérem pedig Nagyszebenbe, szintén egyházi iskolába. Én Kolozsvárra jöttem a tanítóképzőbe. Azért nem gimnáziumba, mert számtanból katasztrofális voltam, apám, aki számtant is tanított, mindig mondta: te, fiam, csak az egyszeregyig jutsz el. Történész szerettem volna lenni, azt nagyon kedveltem, már gyerekkoromban is rengeteget olvastam, nem volt apámnak olyan könyve, amit végig ne olvastam volna, ha értettem, ha nem. Vagy az iskola nyitott ablaka alatt hallgattam, mit tanít apám, mit kérdez, így aztán, amikor felsőbb osztályokba kerültem, sok mindent tudtam már, vagy legalábbis volt fogalmam róla.
– Bár az volt az álma, mégsem lett a klasszikus értelemben vett történész. Hogyan történt, hogy másfele ment a pályán?
– Ha nem úgy alakulnak a dolgok, biztos történész leszek. A művészettörténet akkoriban még távoli dolog volt. Történelem-filozófia szakra felvételiztem az egyetemen 1958-ban, jól is ment. Azok között a kiválasztottak között voltam, akik Kolozsváron kaphattak állást. Csakhogy az egyetem után három hónapra elvittek katonának, és egy kolléga addig mesterkedett, amíg elfoglalta az állásomat. Constantin Daicoviciu volt az egyetem rektora, tudta, mi történt velem, és megvolt benne az a becsület, hogy hozott Bukarestből egy felmentést, így végül nem kellett elfoglalnom azt szilágysági falut, ahova kihelyeztek. Egy darabig munkanélküli voltam, majd az Igazság című kolozsvári napilaphoz kerültem. Ez az erdélyi sors, hiszen egy magyarországi ember azzal a képességgel nem egy napilapnál köt ki. De itt olyan kevés hely volt a magyarság számára, hogy az ember örvendett, ha álláshoz jutott.
– Milyen volt napilapnál dolgozni azokban az években?
– Szerencsém volt, hiszen művészeti kérdésekkel foglalkoztam. Mindig sajnáltam a mezőgazdasági rovatnál dolgozó kollégákat, hogy semmi nem maradt meg utánuk. Mezőgazdasági kampánycikkeket írtak. Kit érdekel az ilyesmi? A kultúrából mégiscsak marad valami. Az a művészeti élet, ami azokban az években volt, lecsapódik kiállítások, művészpályák bemutatatásának képében. Ugyanakkor jó társaság volt a lapnál. Sokszor az íróasztal alatt hagytam a táskámat, és átmentem a könyvtárba kutatni. Keszthelyi Gyula, a főnököm tudta ezt, de soha egy szót nem szólt. Egyébként Móra Ferencnek igaza volt: mindenkinek használ, aki napilapnál dolgozik, mert megtanulja a fegyelmet. Csak éppen időben abba kell hagyni…
– Mikor kezdett érdeklődni a művészettörténet iránt?
– Az egyetemen Virgil Vătăşianu volt a művészettörténet tanárom, aki olyan izgalmasan és érdekesen adott elő, hogy muszáj volt odafigyelni. Ide tartozik, hogy amikor felkerültem az egyetemre, akkor egyesítették a Bolyai és a Babeş egyetemeket, ami azt jelentette, hogy a tantárgyak egy részét románul, másik részét magyarul tanultuk. Voltak persze soviniszta tanárok, és olyan is, akiről tudtuk, kiválóan beszél magyarul, de az egyetemen nem szólalt meg. Ugyanakkor például David Prodan, aki a román középkori történészeknek igen jelentős alakja volt, azt mondta: beszéljen csak magyarul, úgyis megértem. Ugyanígy Vătăşianu is, akinek otthon magyar szolgálója volt, azzal magyarul beszélt. Daicoviciu annyira jól beszélt magyarul, hogy árnyalt kifejezéseket használt. Volt bennük nacionalizmus, de tudták, mennyit ér és mit jelent a magyar kultúra. Visszatérve, Vătăşianunál nagyon jól vizsgáztam, felmerült az is, hogy maga mellett tart az egyetemen. Ez nem történt meg, munkanélküli lettem, de valamit kellett tennem. Imreh István professzor, aki kedvenc tanárunk volt, ajánlotta, hogy olyasmivel foglakozzam, amivel közlési lehetőséghez is jutok. Így fogtam neki a művészettörténetnek nagy elkötelezettséggel, hiszen e nélkül nem lehet semmit sem művelni. Azt hiszem, nem volt olyan műterem, ahol ne jártam volna. Meg kellett ismerkedni az alkotókkal. És a könyvtározás sem elhanyagolható: soha nem hittem annak a művészettörténésznek vagy műkritikusnak, akit könyvtárban nem láttam soha.
– Könyvei nem csak műelemzésről szólnak...
– Életem fele levéltárban és könyvtárban telt el. Így jött az a felismerés, hogy van az erdélyi művészetnek olyan – viszonylag szűk – pászmája, ami nincs feltárva. Ebből születtek a könyvek – 55 kötetnél tartok –, és azok egy része az én történészi képzettségemet is tükrözi. Nemcsak műelemzésről szólnak a könyveim, hanem környezetrajzról is, hiszen fel kell tárni a körülményeket. Nyilván a műből kell kiindulni, de az, hogy a művek hogyan keletkeztek, különösképpen kisebbségi helyzetben, ahol a sorok között kellett kimondani valamit, ahhoz szükség volt ehhez a környezetrajzra: hogy éltek, miként élték meg azt a korszakot, milyen művek rejtetten, szimbolikusan mit jelentenek, mire kell figyelni. Annak a munkának, amit sok év alatt elvégeztem, az volt a végkövetkeztetése, hogy a magyar kultúra oszthatatlan. Hiába szabdalták szét a Kárpát-medencei térséget, ami itt megmaradt, és a magyarság által itt létrehozott értékek az egyetemes magyarság értékei. Ezt kell feltárni, megmutatni, hogy ez megmaradjon. A kolozsvári botanikus kert egykori aligazgatója, Gergely János egyszer elhívott, nézzük meg, hogy egy bizonyos növénynek milyen színű virágja van sík területen, illetve sziklafalban vagy szakadékban. Kicsit mások voltak, nem egyformák. Ilyen a magyar kultúra is: ugyanaz, de ha egy zordabb, szakadékosabb területen nyílik, akkor annak a virága kicsit más lesz.
– Össze lehet hasonlítani a magyarországi és az erdélyi magyar kultúrát?
– Sosem mondtam vagy írtam le, hogy az erdélyi kultúra vetekszik a magyarországival. Utóbbi sok szempontból magasabb rendű, mert megvoltak az iskolái, akadémiái, könyvtárai, lehetőségei, és a fejlődésben nem gátolták a kisebbségi helyzetből születő gondok. Ugyanakkor nem írható meg a mai magyarországi művészettörténet az esetek jelentős többségében anélkül, hogy ne vegyük figyelembe azt, ami a határon túl történt. Fadrusz János munkássága – aki a Felvidékről jött, és fontos munkái jelentős része Erdélyben vagy Pozsonyban van – nem írható meg csupán abból kiindulva, amit Magyarországon alkotott. Mednyánszky László úgyszintén felvidéki volt, oda kötötték a gyökerei. A kortárs művészetekre ez ma már kevésbé érvényes, bár ha belegondolunk, a marosvásárhelyi avantgárd MAMŰ-csoport tagjai 1989 előtt majdnem mind elmentek Magyarországra. De az ő művészetük sem választható el a szülőföldtől. Munkásságomat azért tartom hozzájárulásnak az egyetemes magyar művészettörténethez, mert ezeket a kapcsolatokat tárja fel.
– Intenzíven foglakozott a nagybányai művésztelep történetével is. Miért érdekelte az erdélyi művészetnek ez a fejezete?
– A nagybányai művésztelep története 1896-tos alakulásától 1918-ig ismert, de hogy utána 1944-ig mi történt, arról Magyarországon szinte senki sem tudott. Ez arra vezethető vissza, hogy Trianon után a telep átesett a határon. 1990 után fedezték fel újra a műkereskedők, és nekünk hatalmas, a kereskedőnek viszonylag kevés pénzért keltek el a nagybányai művek. Sok műtárgy áramlott ki az országból. Ennek az volt az oka, hogy a 90-es marosvásárhelyi pogrom után a fiatalok jelentős része igyekezett minél messzebb kerülni innen, és nyilván nekik pénz kellett a megélhetéshez. A szülők leakasztották a képeket a falról, és eladták műkereskedőknek. Így fosztódott ki ez a terület.
– Manapság is sok szó esik a nagybányai művésztelepről. Milyen körülmények vezettek a megszűnéséhez? Nem lehetne valamilyen formában újraindítani?
– Abban a formájában nem lehet. Thorma Jánosnak, a művésztelep alapítójának nagyszerű diplomáciai érzéke volt. Neki a román városvezetéssel nagyon jó volt a viszonya. II. Károly román király eljött hozzá Pál görög herceggel, és a fél műtermét felvásárolták. Ez hatott a városvezetésre. 1924-ben a szatmári törvényszéken önálló jogi személyiségként védték le a kolóniát, tehát nemigen lehetett hozzányúlni. A 30-as évek második felében a levegőben volt a revízió. Ekkor jött a pusztítás második hulláma, és államosították a festőiskolát. Ziffer Sándort és néhány román embert neveztek ki tanárnak, de nem működött az iskola, gyakorlatilag csődbe került. A bécsi döntés után Mikola András és Krizsán János újraalakította, ez működött 1944-ig. Az 50-es években új műtermek épültek, fiatalok kerültek oda, Tőrös Gábort és Véső Gusztávot kivéve mindannyian románok voltak. Az akkori iskola már nem a késő naturalista, avantgárdba hajló művészetet kedvelte, ugyanis felfedezték a máramarosi és avasi román népművészetet, ez pedig nem volt összetársítható a múlttal. A korszak lezárult, és nem hiszem, hogy valami történik, miután a jelenlegi városvezetés két évvel ezelőtt leromboltatta azt a házat, ahol Ferenczy Károly, Ferenczy Noémi és Mikola András élt, dolgozott. Nagybánya nagyon fontos volt a magyar művészet történetében, mert tulajdonképpen akkor léptek ki a szabadba a művészek. Ha pedig kilépsz a szabadba, megváltozik a festészet jellege.
– Említette, hogy a művészeket gyakran meglátogatta. Hogyan fogadták otthonukban, műhelyükben?
– Majdnem mindenki jól fogadott. Egy műteremlátogatást mindenki szívesen vett, mert a művész szereti megmutatni a munkáit. Sőt, egy-két kivételtől eltekintve a művészek műtermében idegen képet nem láttam. Ugyanis a művész nem akarja látni, csak önmagát. És mindenki szereti, ha írnak róla. Tele vagyok anekdotákkal, de hosszas lenne elmondani. Aurel Ciupe festőművésznél például többször is jártam, mindig magyarul beszélgettünk. Ő mondta még pályám kezdetén: ide figyeljen, fiam, ha nem jár Avram Iancuval és Mihai Viteazuval karonfogva, semmi esélye sincs. Olyan dolgokat mondott el nekem, amit román újságíróknak soha. Rengeteg dolgot tudtam meg tőle, főleg a két háború közötti „finomságokról”.
– A megsebzett szobor című kötetében az 1918 után elpusztított magyar emlékművekről ír. Hogyan történhetett meg ilyen barbárság?
– Nemcsak Erdélyben pusztultak magyar emlékművek, hanem az utódállamokban – Szerbiában, Szlovákiában – is ugyanez történt. A kötet egy repertóriuma azoknak az emlékeknek, amelyek 1918 után eltűntek vagy megsérültek. Marosvásárhely összes szobra – így a Bem- és a Kossuth-szobor – megsemmisült. Olyan ez, mint az ősembernél: ha felrajzol vagy elpusztít valamit, akkor az a korszak is eltűnik, kiiktatódik az emlékezetből. Ha nincs Mátyás-szobor Kolozsvár főterén, akkor Mátyás sem létezett – ez a felfogás vezetett a pusztításhoz. Egyébként Mátyás esetében bizonyos szkizofrénia nyilvánult meg, mert például a feleki románság 1919-ben bivalyszekerekkel akarta elhúzni a szobrot. Maga a románság akadályozta meg mondván, hogy Mátyás román származású. Mitikus eredetű gondolat: ha elpusztítom a szobrot vagy a képet, akkor elpusztul a hozzá fűződő emlék is. A régi tanárok, Ciupe és társai, sosem vettek részt ilyesmiben. A fiatalabbakban már más indulatok folytak, de engem soha nem ért inzultus a részükről.
– Mennyire volt ismert az ön munkássága az anyaországban?
– Német származású feleségem, Murádin-Beyer Katalin miatt sokáig nem kaptunk útlevelet, pedig alig beszél németül, és eszünk ágában sem volt kint maradni. Mikor végre kijutottam Magyarországra volt, aki megkérdezte: maga élő személy? Hiszen olvasták munkáimat, de látni nem láttak soha. A kapcsolat, ami a magyarországi művészettörténészekkel kialakult, 1990 utánra vezethető vissza. Ma már hetente felhívnak, ha valami határon túli dolog érdekli őket. A Magyar Művészeti Akadémia nyolc éve tagjává választott, ott még jobban összejöttem azokkal, akiket kevésbé ismertem.
– Több mint félszáz kötet szerzője, szinte megszámlálhatatlan cikket, tanulmányt írt. Sosem fáradt bele a munkába?
– Nagyon szeretem azt, amivel foglalkozom, nem éreztem tehernek azt a gyűjtő munkát, ami ezzel járt. Rengeteget jegyzeteltem, ezek ma is megvannak. Képkatalógusomból meg tudom mondani, melyik művésznek hol jelentek meg képei. Nem felesleges munka, mert a képek beazonosítását igenis segíti. A számítógép fontos segédeszköz, de nem mondja el az összefüggéseket. Távol áll tőlem, hogy elutasítsak bármilyen technikai újítást, azt viszont látom, hogy hiába kapja meg a fiatal készen, amit keres, az összefüggés nem jön ki a gépből. Aki nem olvas, ahhoz a dolgok rendszerezése nem jut el. Márpedig a fiatalok nagy része sajnos nem olvas. Tanárismerőseim panaszolják, hogy a gyerekek nem tudnak elolvasni egy klasszikust, mert nem értik a szöveget. Úgy vélem, fontos az embernek a forrásokig lemennie, anélkül nehezen tud boldogulni, ha igazán értékeset akar alkotni.
– Mi a titka e termékeny írói tevékenységnek?
– Bátyám azt szokta mondani, „könnyű neked egyik könyvet a másik után írni, amikor feleséged az íróasztalnál a széket a feneked alá tolja, hogy nyugodtan tudjál dolgozni”. Hálás vagyok neki, hogy majdnem minden könyvemben a legnagyobb segítségemre volt.
Murádin Jenő
A művészettörténész, szerkesztő, egyetemi docens 1937. november 23-án született a Kolozs megyei Harasztoson. Felsőfokú tanulmányokat a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen folytatott, 1963-ban szerzett történelem-filozófia szakos diplomát. A kolozsvári Igazság napilap munkatársa, majd a Napsugár főszerkesztője volt, 1991-től a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán oktatott és kutatott docensi beosztásban. Több száz művészeti és kritikai írásában behatóan foglalkozik a kortárs művészettel. Elsősorban az erdélyi, 1990 után a magyarországi képzőművészeti közéletnek is jeles közreműködője szervezéseivel, kiállítási megnyitó beszédeivel, műkritikáival. Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyar polgármester a magyar feliratok ellen
Jogerősen pert nyert Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) ellen, mely bírósági úton szerette volna a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére kötelezni a polgármestert és a város önkormányzatát.
Szigeti Enikő, a Cemo elnöke az MTI-nek elmondta: amikor a pert elindították, még Dorel Coica szociáldemokrata polgármester vezette Szatmárnémetit, de a per érdemi részére Kereskényi Gábor megválasztása után került sor. Megjegyezte, Kereskényi a per során többek között azzal védekezett, hogy az összes utcanév kétnyelvűsítése jelentősen megterhelné a város költségvetését.
Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti RMDSZ-es polgármestere az MTI-nek elmondta, a kétnyelvű feliratozás élharcosának tekinti magát, de nem fogadhatja el, hogy kívülről kényszerítsék erre. Megemlítette, hogy 2010-ben egy önkormányzati képviselőtársával maga nyújtott be határozati javaslatot arról, hogy a város valamennyi utcájára írják ki magyarul is az utcanevet, ezt azonban akkor a testület elvetette. Úgy vélte azonban, jó lenne, ha legalább nem ártanának azok, akik nem tudnak segíteni a szatmárnémeti problémák megoldásában. „Ha nagyban elvárjuk, hogy az erdélyi vagy romániai magyar közösségnek ne mondja meg se Bukarestből, se Budapestről senki, hogy mi a jó nekünk, ezt jogosan várjuk el kicsiben Szatmárnémetiben is” – jelentette ki az elöljáró, arra utalván, hogy a marosvásárhelyi Cemo kezdett a szatmári utcanevekért pereskedni. Abbéli nézetét is elmondta, hogy semmilyen törvény nem kötelezi a polgármesteri hivatalt a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére, és a bíróság sem kényszerítheti erre, mert az a hatalmi ágak szétválasztásának az elvét sértené. Hozzátette: a partiumi városban 2004 óta az a gyakorlat alakult ki, hogy fele-fele arányban neveznek el román és magyar személyiségekről utcákat, és a város terjeszkedése miatt létrejövő új utcáknak a nevét románul és magyarul is kiírják. Megjegyezte: az önkormányzati testület októberi ülésén 13 utcát neveztek el, és az egyhangúlag megszavazott határozat szövegében az is szerepel, hogy utcákra kétnyelvű utcanévtáblák kerülnek. Azt is megemlítette: jelenleg nagyszabású utcafelújítási munkálatok zajlanak Szatmárnémetiben, és e folyamat során is „nyitottak a kétnyelvű feliratozásra”. A polgármester úgy vélte: Szatmárnémeti utcáinak jelenleg mintegy tíz százalékán vannak kétnyelvű utcanévtáblák, és a kétnyelvűsítés a jövőben is folytatódni fog.
Az RMDSZ – belátván, hogy gyakran a magyar választottak sem érvényesítik a nyelvhasználatra vonatkozó jogokat – a 2016-os önkormányzati választások előtt valamennyi jelöltjével nyilatkozatot íratott alá annak a vállalásáról, hogy hatáskörüknek megfelelően érvényesítik a nyelvhasználati jogokat az önkormányzatukban. A szövetség éppen a regionális és kisebbségi nyelvek chartájára hivatkozva próbálta módosítani a helyi közigazgatási törvény nyelvhasználati fejezetét úgy, hogy az az utcanevekre is vonatkozzék. A parlament alsóháza által elvetett törvénymódosítási kezdeményezést jelenleg a felsőház vitatja. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kereskényi nem kér a kioktatásból: pert vesztett a szatmárnémeti utcanévtáblák ügyében a Cemo
Jogerősen pert nyert Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) ellen, mely bírósági úton szerette volna a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére kötelezni a polgármestert és a város önkormányzatát.
A nagyváradi táblabíróságon szerdán kimondott ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálja közölte. Szigeti Enikő, a Cemo ügyvezető elnöke a Krónika érdeklődésére úgy fogalmazott: annyira visszatetszőnek tartja az ügyet az RMDSZ-re és a szatmári polgármesterre nézve, hogy ő szégyelli magát az illetékes személy helyett.
Mint mondta, még csak a Szatmár megyei törvényszéken kimondott elsőfokú ítélet indoklását ismerik, de ez alapján megállapítható, hogy a bíróság figyelmen kívül hagyta a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményekre való hivatkozást. E hivatkozást az teszi szükségessé, hogy a 2001-ben elfogadott önkormányzati törvény csak a településnevek és az intézménynevek kétnyelvű feliratozását írja elő azokon a településeken, ahol egy nemzeti kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot.
Románia azonban 2008-ban olyan formában ratifikálta az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja. A charta szakértői a 2012-ben készített Románia-jelentésben külön kitértek arra, hogy az utcák nevét is ki kell írni a kisebbségek nyelvén. „A periratot aláíró Kereskényi Gábor polgármester a prefektus korábbi tiltását emlegette, ami egyáltalán nem helytálló, de többek közt azzal is érvelt, hogy egy civil szervezetnek nincs is perbeli minősége” – mutatott rá Szigeti Enikő, aki szerint Kereskényi a per során többek között azzal védekezett, hogy az összes utcanév kétnyelvűsítése jelentősen megterhelné a város költségvetését. Kérésünkről azt állítja, hogy sérti az önkormányzat pénzügyi autonómiáját. Ez utóbbi két érv egyben a lehető legnevetségesebb és legszomorúbb egy magyar politikusra nézve” – fejtette ki a Krónikának Szigeti.
Nem adja fel a Cemo
A Cemo vezetője továbbá megjegyezte: a bíróságnak címezett válaszában a polgármester egy soha fel nem merült problémáról is beszél. Kereskényi azt fejtegeti, hogy a közigazgatási törvény értelmében nem a városháza, hanem a képviselői testület feladata az utcák elnevezése. Szigeti Enikő szerint a Cemo nem követelte egyetlen utca átkeresztelését sem, csupán a román elnevezések lefordítását szorgalmazta. Az RMDSZ politikusa által aláírt két és féloldalas dokumentumban a polgármester azt is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a Románia által aláírt Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartája mindössze tájékoztató, semmiképp nem kötelező jellegű. Ezzel szemben a kisebbségvédelmi aktivista nyomatékosítani kívánta: a charta nemcsak orientatív elveket tartalmaz, hanem konkrét kötelezettségeket is. Többek között azt, hogy a nyelvi jogok alkalmazása többletforrásokat igényel – mutatott rá Szigeti Enikő. Ennek dacára a 2016. december 21-én megfogalmazott levelében Kereskényi Gábor arra kérte a bíróságot, utasítsa el a Cemo kérését. Szigeti Enikő elmondta továbbá, a vesztett per ellenére a Cemo nem hajlandó lemondani a kétnyelvű utcanévtáblák kiköveteléséről. Leszögezte: a közeljövőben egy szatmárnémeti lakhellyel rendelkező magánszemély fog újabb pert indítani, és szükség esetén akár Strasbourgig is elmennek. Kereskényi nem fogadja el a „külső kényszert" Kereskényi Gábor polgármester az MTI-nek elmondta, a kétnyelvű feliratozás élharcosának tekinti magát, de nem fogadhatja el, hogy kívülről kényszerítsék erre. Megemlítette, hogy 2010-ben egy önkormányzati képviselőtársával maga nyújtott be határozati javaslatot arról, hogy a város valamennyi utcájára írják ki magyarul is az utcanevet, ezt azonban akkor a testület elvetette. Úgy vélte azonban, jó lenne, ha legalább nem ártanának azok, akik nem tudnak segíteni a szatmárnémeti problémák megoldásában. „Ha nagyban elvárjuk, hogy az erdélyi vagy romániai magyar közösségnek ne mondja meg se Bukarestből, se Budapestről senki, hogy mi a jó nekünk, ezt jogosan várjuk el kicsiben Szatmárnémetiben is” – jelentette ki az elöljáró arra utalván, hogy a marosvásárhelyi Cemo kezdett a szatmári utcanevekért pereskedni. Abbéli nézetét is elmondta, hogy semmilyen törvény nem kötelezi a polgármesteri hivatalt a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére, és a bíróság sem kényszerítheti erre, mert az a hatalmi ágak szétválasztásának az elvét sértené. Hozzátette: a partiumi városban 2004 óta az a gyakorlat alakult ki, hogy fele-fele arányban neveznek el román és magyar személyiségekről utcákat, és a város terjeszkedése miatt létrejövő új utcáknak a nevét románul és magyarul is kiírják. Megjegyezte: az önkormányzati testület októberi ülésén 13 utcát neveztek el, és az egyhangúlag megszavazott határozat szövegében az is szerepel, hogy utcákra kétnyelvű utcanévtáblák kerülnek. Azt is megemlítette: jelenleg nagyszabású utcafelújítási munkálatok zajlanak Szatmárnémetiben, és e folyamat során is „nyitottak a kétnyelvű feliratozásra”.
Mint ismeretes, a helyi közigazgatás törvénye azokon a településeken nyújt anyanyelvhasználati jogokat valamely kisebbség számára, ahol e kisebbség helyi aránya meghaladja a húsz százalékot. A Cemo 2016 januárjában jelentette be, hogy stratégiai pereket indít a 43 százalékban magyarok által lakott Marosvásárhely, a 38 százalékban magyarok által lakott Szatmárnémeti és a 24 százalékban magyarok által lakott Nagyvárad kétnyelvű utcanévtábláinak az ügyében. Az RMDSZ – belátván, hogy gyakran a magyar választottak sem érvényesítik a nyelvhasználatra vonatkozó jogokat – a 2016-os önkormányzati választások előtt valamennyi jelöltjével nyilatkozatot íratott alá annak a vállalásáról, hogy hatáskörüknek megfelelően érvényesítik a nyelvhasználati jogokat az önkormányzatukban. A szövetség éppen a regionális és kisebbségi nyelvek chartájára hivatkozva próbálta módosítani a helyi közigazgatási törvény nyelvhasználati fejezetét úgy, hogy az az utcanevekre is vonatkozzék. A parlament alsóháza által elvetett törvénymódosítási kezdeményezést jelenleg a felsőház vitatja. Szucher Ervin, Gyergyai Csaba / Krónika (Kolozsvár)

Itt az írás, forgassátok...
„Itt az írás, forgassátok...” címmel indított sorozatot a ’89-es hazai változások sajtódokumentumaiból. Kölcsey halhatatlan sorát idézve a Vanitatum vanitas elejéről. Magában a versben azért az is benne van, hogy minden nemzedéknek meg kell vívnia a maga harcát, akármilyen reménytelennek is látszik az előrelépés.
Keresve sem találhattunk volna alkalmasabbat sorozatindítónak Magyari Lajos vezércikkeinél, melyek kivétel nélkül a korabeli induló Háromszék napilap első évfolyamában jelentek meg. Pontos lenyomatai annak a kornak, azoknak az eseményeknek, amelyek idehaza akkor történtek. Kivételes éleslátással, remek ráérzéssel és páratlan nyelvi erővel megfogalmazott írások ezek, nem véletlenül kapta meg értük elsők között a Magyar Újságírók Romániai Egyesületében megfogalmazott javaslatunkra az EMKE Krenner Miklós-díját 1993-ban. A leendő újságírók képzésébe bekapcsolódva előbb a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban, majd Kolozsvárt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem újságíró szakán a magyar írók publicisztikájáról beszélve évekig a műfaj legjobb, legjellemzőbb példájaként idéztük. Ezért is alig érthető, hogy az erdélyi magyar könyvkiadás fő szponzora, a Communitas pályázatán nem sikerült támogatást kapni ezeknek a vezércikkeknek a kiadására. Pedig a szerző egy ciklusban, az érdekképviselet-szándékú szervezet parlamentbe lépésének elején szenátora is volt a Kovászna megyei RMDSZ-nek, nem kis mértékben éppen sajtóbeli szereplésének köszönhetően. Hogy aztán Bukarestben a balkáni politika útvesztőiben nehezebben tájékozódott, aktív politikusként bizonyára kevésbé volt eredményes, az elképzelhető. Másoknak sem sikerült alapvetően megváltoztatni a romániai magyarság helyzetét, közösségi jogaink elismertetésében, életkörülményeink javításában, egyenjogúsításunkban, az egymás mellett élés feltételeinek megteremtésében, elkobzott egyházi és közösségi javainknak visszaszolgáltatásában maradt bőven tennivaló. Magyari Lajos negyedszázados üzenetei ma is túlnyomó többségben érvényesek, időszerűek. Akár napi olvasmányuk, bibliájuk lehetne ez az eseményeket szinte naplószerűen követő vezércikkgyűjtemény politikusainknak, hiszen érdekképviseleti szervünk céljai ma is ugyanazok, lévén alig változtak a körülmények. Az sem lehet kifogás, hogy a szerző egy megyei napilapban írta meg cikkeit, egyáltalán nem vidéki, adott esetben két kézre vívott csatát, egyaránt figyelt a világ, az ország és Háromszék történéseire, a tudatos külső és belső bomlasztókra, a barikád mindkét oldalán ellenünk kíméletlen harcot folytató janicsárokra és a jóhiszemű, de bizalmatlan, a céltalannak látszó küzdelembe belefáradtakra is.
Emlékszünk még a tévében közvetített szemfényvesztő forradalmi szappanoperára, amikor eléggé el nem ítélhető módon a főszereplők – ki tudja, milyen főrendező utasítására (?) – Istennek képzelték magukat, emberéleteket vettek el számolatlanul Temesváron, Bukarestben, Kolozsvárt és még sok helyt az országban egy hatalmi harcban. Hogy aztán utólag az elejtett igazságmorzsákból tudjuk meg: nemzetközileg is jól-rosszul előkészített változássorozatnak voltunk részesei, különböző szintű egyeztetések után. Óhatatlanul is gyanakvóvá válik az ember, s nem is kell föltétlenül összeesküvés-elméletek hívévé szegődnie, ha némi hasonlóságot érez, feltételez, lát az arab tavasznak nevezett dominójáték, az ukrajnai zűrzavar és a tájainkon negyedszázada lezajlott események között. Talán a kelet-európai változások is egy korábbi migrációs hullám elindításáért történtek? Románia népességének, ha igaz, 16 százaléka fogott vándorbotot 1990 óta.
Emlékszünk a bukaresti tévé ostromára is, arra, hogy mit, hogyan, illetve mit nem közvetítettek. Megdöbbentünk és felismerni véltük a temesvári törő-zúzó hangadó csoportok viselkedési formáját. Sajátos hazai technológiának vélhetnők, ha a 2006-os budapesti tévés cirkusz és kapcsolt részei legapróbb részleteiben is nem ugyanazon rendezői utasítások nyomán zajlanak. Még az elmaszatolásuk is kísértetiesen egybecseng. A kijevi zavargásokról is nagyon hasonlóak voltak a képek. Gondolhatjuk, hogy nem a tévéoperatőröket képezték ugyanazok a tömeglélektanban járatos személyek.
Vagy a marosvásárhelyi események 1990 márciusában... Ma már tudjuk: a belügyes csoportok egymás közötti és a hadsereg hatalmi harcának voltak áldozatai a halottak, sebesültek rövid távon, viszont sikerült elmérgesíteni a román–magyar kapcsolatokat s legalább fél évszázadra gyanakvást, bizalmatlanságot kelteni. Azt is tudjuk, hogy a főpróba Szászrégenben cigányellenes volt, ezért sem volt kétséges, miért vették fel ők is a harcot szinte azonnal a félrevezetett, leitatott Görgény-völgyi románokkal szemben.
Arra is emlékszünk, hogy Kolozsvárt is próbálták összeugratni a magyarságot a románsággal. De itt már rég eldőlt a városban az etnikai arány, számarányunk nem érte el a 25 százalékot. Mégis győzködnünk kellett mind az iskolákban, mind a különböző fórumokon és személyes beszélgetésekben kedves román ismerősöket: tán nem néznek annyira ostobának minket, hogy a több mint négyszeres túlerővel szemben bármilyen összetűzésbe hagyjuk magunkat beleprovokálni. Viszont igaz volt, hogy a Monostor gyárbezárás miatt munkanélkülivé vált tömegei még másfél évtizedig mozgósíthatók voltak, tán még ma is sok közöttük vevő a „magyar veszély” fölemlegetésére.Olvassuk hát figyelmesen Magyari Lajos írásait. Nagyon határozottan és világosan fogalmazza meg nemzetiségi közössége elvárásait, figyelmeztet, biztat csüggedőket, jó példák követésére sarkall, és azonnal felszisszen, ha jogsértést tapasztal. Néhány példával is érzékeltetni próbáljuk, az éppen időszerű feladatok megoldására hogyan mozgósít. Az első választások előestéjén megfogalmazza, hogy az erdélyi magyarságra három veszély leselkedik: a közöny, a fásultság és a megfutamodás. És hogyan érvel ez utóbbi ellen?
„A harmadik sátán az előbbi kettő fiókája és szüleménye. A megfutamodás. Hiszem, hogy nem gyávaságból fut senki, merem remélni, hogy ez fajtánk természetével ellenkező. De fut inkább a rajta-rajtunk elhatalmasodó reménytelenség miatt, s ezt ugyancsak belülről növesztjük-tápláljuk magunk. Ezért nehéz küzdeni ellene. De fordítsuk szembe véle az ugyancsak bennünk élő és munkáló dacot és konokságot: senki egy tapodtat se innen, bölcsőhelyünkről, szülőhazánkból nem lehet kiparancsolni minket.”
A tartalomjegyzékben a címek után a megjelenés időpontja is rögzítve. Sokat mondanak ezek a dátumok azért is, mert mutatják, milyen élesen, tisztán fogalmaz meg már idejekorán közelebbi és távlati célokat, figyelmeztet napi eseményekről szólva az iskoláink védelmében, a helyi közigazgatásban a magyar nyelv használatának, arányos képviseletünk érdekében. Ugyanakkor általánosabb veszélyre is odafigyel, például 1990. június 2-án: „el kell mondanom, hogy létezésünk legutóbbi öt hónapjának fergeteges fordulataiból, sajnos, a legjellemzőbbnek és a legtragikusabbnak azt a sok álszent szemforgatást és köpönyegfordítást tartom, ami oda vezet lassan, hogy ez az ország a korábbinál is rosszabb helyzetbe süllyedhet. Az ok kézenfekvő: nem akarunk szembenézni azzal a ténnyel, hogy új, más társadalmat csak új szemlélettel és új szemléletű kulcsemberekkel lehet teremteni.
Aki csak külszínként viseli éppen alkalmas meggyőződését, tegnap még elszánt kommunista, sőt Ceaușescu-lakáj volt, ma demokrata, holnap internacionalista, holnapután ultranacionalista, közben européer, majd »vátrapéer«, a privatizálás és a piacgazdálkodás híve, majd a »népvagyon szentségének« apostola, jobb agytekéjével az önkormányzat híve, a ballal a »szeparatizmus« elleni harc lovagja, egyik szemével Moszkva halványuló csillagán csügg, a másikkal Párizsra, Bonnra, Washingtonra, Tokióra, Stockholmra kacsint, egyik lába belegyökerezett a »kétezer éves rögvalóságba«, a másik a nyugat-európai autósztrádák aszfaltját koptatná – hát ne ígérjen az kibontakozást, gyors előrelépést ez országnak, e megpróbált népnek, mert úgysem ad mást, mint pótszert, ideológiai »nyekezolkávét«, szójával dúsított anyagi jólétet.”
Szeretnők remélni, hogy az olvasók nemcsak Háromszéken, hanem mindenütt, ahol az emberek még szívesen vesznek kezükbe veretes nyelven írott értekező prózát, ahol szűkebb vagy tágabb közösségünk sorsa iránt érdeklődnek, a felfedezés és az újrafelfedezés örömével fogadják az induló sorozat első darabját, Magyari Lajos vezércikkeit a fordulat évéből. „Itt az írás, forgassátok...”
Magyari Lajos: Lélekcserélő idők (Válogatott vezércikkek, 1989–1990), Kolozsvári Művelődés Egyesület, 2017 Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Útjára indították Kolozsváron az erdélyi magyar politikusképzőt
A politika ma már szakma, és nem lehet cinikusan tekinteni rá – hangzott el vasárnap a Kolozsváron zajló Erdélyi Politikai Iskola ünnepélyes megnyitóján.
Kelemen Hunor szövetségi elnök kihangsúlyozta, a politika ma már szakma, és nem lehet más, mint a közjó szolgálata, kisebbségi helyzetben pedig ezen túl kifejezetten az erdélyi magyar kisebbség képviselete is. „A politikára nem lehet cinikusan tekinteni, mint a hatalom megszerzésének és megtartásának műveleti technikájára, mert különben hibát hibára fogunk halmozni” – fogalmazott.
Kiemelte, az RMDSZ etnikai alapon szerveződik és ennek így is kell maradnia, miután a román pártok semmit nem ajánlanak a magyar kisebbség számára. Ugyanakkor az Európai Néppárt mellé szegődtek, és nem kívánnak máshol dolgozni, de az erdélyi magyar közösség ideológiailag sokszínű, és feladat, hogy ennek ellenére összetartson. Ma fontos kérdésekkel kell megbirkózni, a jogállamiság problémájával, a szabadságjogokkal, amelyeket a biztonságra hivatkozva korlátoznak – amelynek komoly veszélyei vannak. Felhívta a figyelmet a román-magyar párbeszéd fontosságára is, miután a bizalom szintje alacsony a két közösség között.
Dr. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője kiemelte, fontos, hogy elinduljon egy folyamat, amely kinevelheti egy a megmaradáshoz szükséges elitet. 2010 óta megtörtént az anyaország és a kisebbségi magyar közösségek viszonyának átalakulása, amelyet a korrekt párbeszéd jellemez – fogalmazott Gulyás, beszélve a kettős állampolgárság és választójog jelentőségéről is.
Ez egy hiánypótló esemény, egyrész azok számára szervezték, akik RMDSZ-struktúrákban dolgoznak, és új embereknek is lehetőséget akartak teremteni – fogalmazott Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke. „Kettős célja van egy ilyen rendezvénynek: hogy a fiatalok próbáljanak meg beleszólni a közéleti kérdésekbe, és az is, hogy minél több embert bevonjanak a folyamatba” – tette hozzá.
Beszélt arról is, a következő hónapokban kialakuló kapcsolatok is fontosak, hiszen több szakmából is érkeztek fiatalok az Erdélyi Politikai Iskolába, az ifjúsági szervezetek, az RMDSZ is szívesen várja az új jelentkezőket.
Dr. Szalai Zoltán, az MCC ügyvezető igazgatója a szervezők mellett a jelentkezőknek köszönte meg, hogy jelentkeztek.
Mint arról korábban írtunk, a Mathias Corvinus Collegium (MCC), az RMDSZ és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) közös rendezvénye 2017 novembere és 2018 májusa között négy hétvégi képzési alkalmat (Kolozsvár, Bukarest, Budapest, Kolozsvár), valamint a képzési alkalmak között megoldandó feladatokat foglalja magában. A program első hétvégéje 2017. november 3–5. között Kolozsváron zajlott. Kustán Magyari Attila / maszol.ro

Tüntetések országszerte
Az ország több nagyvárosában, illetve több külföldi fővárosban is tüntettek tegnap este az igazságügyi törvényeket módosító tervezetek ellen.
Bukarestben a parlament elé vonultak a résztvevők, mintegy húszezren tiltakoztak a kormánypártok módosító javaslatai ellen. A mozgósítás a Facebook közösségi portálon zajlott.
„A törvénycsomag elfogadása katasztrofális következményekkel járna Romániára és lakosaira nézve. Búcsút mondhatunk a független igazságszolgáltatásnak. Nem vagyunk magunkra az e törvények elleni harcban. A bíráktól és ügyészektől kezdve az Európai Bizottság elnökségéig mindenki a jogszabálytervezetek ellen foglalt állást. Itt az idő, hogy valamennyien tegyünk az ügy érdekében, ne legitimáljuk a korruptaknak az igazságszolgáltatás ellenőrzés alá vonására irányuló kísérletét” – áll a Nem akarunk tolvaj nemzet lenni mottójú felvonulást népszerűsítő Facebook-oldalakon.
Hasonló megmozdulásokat hirdettek vasárnap estére Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Nagyváradra, Temesvárra, Nagyszebenbe, Brassóba, Craiovára, Galacra, Jászvásárra, Focşani-ba, Suceavára, illetve Párizsba, Berlinbe, Rómába és Zürichbe is.
A Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és Dacian Cioloş volt miniszterelnök Románia 100 nevet viselő platformja bejelentette, hogy csatlakozik a tiltakozásokhoz. Háromszék; Erdély.ma

Több ezren tüntettek az országban és Kolozsváron
Az igazságszolgáltatási jogszabályok tervezett módosítása, továbbá más törvénytervezetek, a politikusok és a kormányzó pártok ellen tüntettek vasárnap délután és este Bukarestben valamint az ország több nagyvárosában. A hírügynökségek jelentése szerint a fővárosban este nyolc órakor már húszezres tömeg tiltakozott a kormány ellen, és követelte az igazságügyi minister lemondását, majd a tüntetők elindultak a kormány épületétől a parlament épülete felé.
Szintén sok embert sikerült mozgósítani az ország több más nagyvárosában: Nagyszeben központjában körülbelül kétezren gyűltek össze és a Szocáldemokrata Párt elleni jelszavakat skandáltak; több százan tiltakoztak a „tolvaj kormány” ellen Ploiesti és Jászvásár központjában, előrehozott választásokat követelve; Konstancán körülbelül 200, Besztercén néhány tíz tüntető gyűlt össze, Temesváron pedig már közel 700 személy, a felszólalók pedig azt hangoztatták, értse meg a kormány, hogy Romániában az erőt a nép képviseli.
Kolozsváron egyes becslések szerint körülbelül négyezer ember gyűlt össze, kezdetben a Főtéren, majd a tavalyi téli tüntetésekhez hasonló útvonalat járták be. Délután hat órakor kezdtek gyülekezni a tiltakozók, a Facebook közösségi portálon szervezett esemény iránt több mint 12 ezer ember mutatott érdeklődést, és közel négyezren jelezték részvételi szándékukat. A szervezők arra buzdítottak, hogy senki ne várjon csodákat vagy változást egyik napról a másikra, épp ezért ne csüggedjenek el hamar, és ne veszítsék szem elől a tiltakozás célját valamint okát: az igazságszolgáltatási törvénymódosítás már a parlament előtt van, meg kell tehát akadályozni, hogy korrupt politikusok ellenőrizzék az igazságszolgáltatást. A törvénymódosítással az is lehetővé válna, hogy akár egy köztörvényes bűnöző is államelnök lehessen – írták a szervezők. Hasonló tiltakozást november 9-ére és 12-ére is szerveznek. Szabadság (Kolozsvár)

Útjára indult az Erdélyi Politikai Iskola
Minél többen vegyenek részt a közéletben
Az Erdélyi Politikai Iskola megnyitóját tartották vasárnap, november 5-én Kolozsváron, a képzést a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) partnerségében – olvasható az RMDSZ és a MIÉRT sajtóközleményében. Az Erdélyi Politikai Iskola idén november és jövő év májusa között négy hétvégi képzési alkalmat (Kolozsvár, Bukarest, Budapest, Kolozsvár), valamint a képzési alkalmak között megoldandó feladatokat foglal magában, a program első hétvégéje most zajlott le, Kolozsváron.
A megnyitón Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arról beszélt, hogy minden nemzedéknek újra kell kezdeni a párbeszédet a többséggel: ez nemcsak politikai, de kulturális kérdés is. Annak a magyar embernek, aki ma közéleti szerepet vállal, képesnek kell lennie a párbeszédre, feladatszerűen kell megszólítania a többséget, világosan és egyenesen kell elmondani, mit akar a magyar közösség – fogalmaznak a közleményben. A szövetségi elnök szerint nagyon fontos, hogy a továbbképzés, a szakképzés lehetőségét keressék azok, akik közéleti és politikai szerepre vállalkoznak – ez egy olyan létkérdés politikai értelemben, amely abban segít, hogy a politikusi és közéleti szakma művelhetővé váljon, amellyel az RMDSZ az elmúlt évtizedekben is foglalkozott, és amelyet ezután sem kíván megkerülni. Hozzátette: a szövetségnek etnikai alapú szervezetként a következő évtizedekben is azon a pályán kell maradnia, amelyen eddig is járt, hiszen egyetlenegy román pártnak sincs ajánlata a magyar közösség számára, nem kíván a magyar üggyel foglalkozni. Meggyőződése, hogy a politikára egy pillanatig sem szabad cinikusan tekinteni, mint a hatalom megszerzésének-megtartásának technikájára. „Vannak olyan alapértékek, amelyek hiányát egy társadalmon belül mindig a kisebbségi közösségek éreznek meg a leghamarabb. Ma is szükségszerű feltenni a kényelmetlen kérdéseket, amelyekre ha válaszolunk, megtudjuk, hogyan is áll 28 évvel a rendszerváltást követően a jogállamiság. Azt látjuk, szinte mindenki jogállamról beszél, de mindenki mást ért ez alatt. Egyesek úgy gondolják, hogy a bűnüldözésnek és a titkosszolgálatnak kézen fogva kell járni egymással, mások nem így vélik. A hatalmi ágak szétválasztásának kérdésében is megoszlanak a táborok. Mi van akkor, ha egymásra csúsznak a hatalmi ágak, ha a kormány eszméletlenül gyakran visszaél a sürgősségi kormányrendeletekkel? Miért gondolják azt egyesek, hogy az igazságszolgáltatás területén csak az önszabályozás a járható út, hogy támadásként kell értelmezni minden, a parlament részéről érkező korrekciót? Kik hozzák ma a politikai döntéseket, azok, akiket az állampolgárok ruháztak fel, vagy azok, akiket a társadalom nem tud felelősségre vonni?”– Kelemen Hunor szerint ha nem tudunk jó válaszokat adni ezekre a kérdésekre, az egyensúlyok nagyon hosszú időre elcsúsznak a társadalmon belül, rossz irányba halad majd az ország.
A szabadságjogok-biztonság összefüggéséről elmondta: amikor az állam ma – a hibridháború és terrorizmus idején – korlátozni akarja a szabadságjogokat, mindig a biztonságra hivatkozik. A biztonságot értékesebbnek tekinti a szabadságjogok gyakorlásánál, tulajdonképpen elfogadhatóvá teszi, hogy korlátozzák a szabadságjogokat: „ha nem találjuk meg a megfelelő egyensúlyt a két tényező között, rendőri államot építünk ki. Azzal szembesülünk majd, amelyet már ma is érzünk: az állam bizonyos része, az erőszakszervek és a titkosszolgálatok kontroll alatt tartják társadalmat. Ez pedig nem helyes”
Azoknak, akik közéleti szerepet vállalnak, oda kell figyelniük a román-magyar párbeszéd kérdésére – véli az RMDSZ elnöke. A két közösség között ma alacsony a bizalom szintje, egy társadalom sem lehet sikeres akkor, ha gyanakodva néznek egymásra az együtt élő nemzetek.
Az RMDSZ elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a képzés létrejöttéhez, a résztvevőknek pedig azt kívánta: soha se adják fel azt, hogy kérdezzenek, soha se tekintsenek semmit adottnak. Oltean Csongor MIÉRT-elnök felszólalásában kiemelte, hiánypótló rendezvényről van szó, hiszen nemcsak az RMDSZ-es struktúrákban jelen lévő fiatalok számára szervezték, hanem a kívülről érkezőnek is – a jelentkezők pedig fele-fele arányban vannak. Elmondta, egy ilyen rendezvénynek kettős célja van: az, hogy a fiatalok minél inkább bele tudjanak szólni a közéleti kérdésekbe, illetve, hogy minél többen legyenek, akik részt vesznek ebben a folyamatban. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője annak fontosságáról beszélt, hogy kineveljék azt az elitet, amely a kisebbségi magyarok megmaradását szavatolja. Szólt az anyaországi és kisebbségben élők viszonyának javulásáról is, 2010 óta. Szalai Zoltán, az MCC ügyvezető igazgatója a jelentkezőknek is köszönetet mondott, amiért hajlandók többet tenni a társaiknál. Szabadság (Kolozsvár)

Határon túli ifjúsági konferenciát szerveztek nagyváradon
A Nagyváradi Ifjúsági Napok keretében, a Partiumi Keresztény Egyetem új szárnyának amfiteátrumában, november 3–5. között szervezte meg az Erdélyi Magyar Néppárt és a MINTA ifjúsági szervezet a II. Határon túli Ifjúsági Konferenciát, mely során a közélet számos területén tevékenykedő politikusok és szakértők előadásait hallgathatták meg a résztvevők.
A szombat délelőtti program Csizi Péter országgyűlési képviselőnek (FIDESZ) és Szilágyi Zsoltnak, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökének előadásával kezdődött, mely során nemzetközi és belföldi aktuálpolitikai kérdésekről beszéltek. Csizi Péter felszólalásában kitért az európai migrációs válság és az elhibázott brüsszeli bevándorlás-politika következményeire, majd hozzátette: nem véletlen, hogy a szemünk előtt zajló folyamatokban sokan összefüggést vélnek felfedezni, hiszen az európai balliberális oldal felmérte, hogy a zömében jobboldali és keresztény értékrend mentén szerveződő pártokkal szemben csak úgy tudnak előnyhöz jutni, ha a szavazók többsége zsigerből elutasítja a keresztény európai értékrendet. „Számunkra az a kérdés, hogy elfogadjuk és beletörődünk e folyamatba, s így igent mondunk a kötelező betelepítési kvótára is, vagy mint a történelemben már oly sokszor, megvédjük országunkat, s ezzel együtt a kárpát-medencei térséget is?” – tette fel a kérdést az országgyűlési képviselő.
Szilágyi Zsolt a magyar kormány külpolitikáját elemezve elmondta: Magyarország szomszédságpolitikájának egyik erőssége, hogy a vagy-vagy elvét felváltotta az is-is elve, mely értelmében a magyar külpolitika szereplői – a nemzeti érdek szem előtt tartásával – megpróbálnak a lehető legszélesebb körben tárgyalni. A Néppárt elnöke rámutatott: e széles körű párbeszéd és kapcsolatépítés az EU-s érdekérvényesítés során is kiemelt jelentőséggel bírhat. Az autonómiaküzdelem jelenlegi állapota kapcsán Szilágyi elmondta: az RMDSZ képviselői, bár kisebb megszakításokat kivéve szinte folyamatosan kormányon voltak, s számos alkalmuk lett volna rá, soha nem teremtettek olyan tárgyalási helyzetet, mely során egy-egy megállapodás feltételévé tették volna az önrendelkezést. „Látnunk kell, hogy célkitűzéseink megvalósításához román partnereket is szerezhetünk, hiszen az erdélyi románság sem elégedett Bukarest túlközpontosított politikájával. A rendszerváltás óta közel félmillió magyarral lett kevesebb Erdélyben, s belátható közelségbe került kultúránk és közösségünk teljes eltűnése. E folyamat mihamarabbi megállítása érdekében kell végeznünk munkánkat” – jelentette ki Szilágyi. A Néppárt elnöke ismertette az Európai Szabad Szövetség munkáját, a katalán helyzet kapcsán pedig elmondta: a spanyol többségnek és a madridi vezetésnek komoly felelőssége van a történtekben, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Néppárt álláspontja szerint kizárólag a békés párbeszéd jelenthet megoldást.
A testvérvárosi kapcsolatok témakörében Decsi Istvánnal, Pécs város alpolgármesterével Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, nagyváradi polgármesteri tanácsadó beszélgetett. Decsi felszólalásában röviden ismertette városa kulturális és gazdasági sajátosságait, majd kijelentette: egyik testvérvárosuk, a horvátországi Eszék, példája is jól mutatja, hogy a hamarosan a két város között létrejövő autópályás összeköttetés előnyeit a magyarországi és a horvátországi magyarok is megérezhetik. Az alpolgármester kitért a Pécs—Kolozsvár testvérvárosi kapcsolatra is, melynek gyökerei a 1990-es évekre nyúlnak vissza, amikor azonban – a Funar-érának köszönhetően – ez csakhamar el is hidegült, s csak azt követően, a Néppárt helyi szervezetének hathatós közbenjárására, normalizálódhatott újra e kapcsolat. „A helyi néppártosok motorjai voltak ennek a mára már gyümölcsöző együttműködésnek, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy az elmúlt években többször is részt vehettünk a Kolozsvári Magyar Napokon, ifjúsági csereprogramokat bonyolítottunk le, az elkövetkezendőkben pedig a kolozsvári és pécsi egyetemek műszaki és informatikai tanszékeinek együttműködését is meg szeretnénk valósítani” – mondta Decsi István.
Az ebédet követően az ifjúság kárpát-medencei helyzetéről tartottak kerekasztal-beszélgetést a jelenlévő ifjúsági szervezetek vezetői, majd Bogár Ildikó Nyolcszázezer – elhallgatott történelem, interjúk a Gulág túlélőivel című kötetét mutatták be. Varga Csaba nagyváradi hegymászó legutóbbi nepáli expedíciójáról tartott vetítéssel egybekötött beszámolót. Az esemény a nagyváradi Polgármesteri Hivatal tanácstermében ért véget, ahol Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke köszönte meg a résztvevők jelenlétét. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája; Erdély.ma

Antal Árpád: a városoktól vesznek el
Egymilliárd eurót vesz el a városoktól a kormány, a legtöbbet Bukaresttől és az erdélyi nagyvárosoktól, de a kisebbek is veszítenek az adózási módosítások miatt, habár nem egyformán – közölte Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki tegnap részt vett azon az egyeztetésen, amelyen a romániai municípiumok elöljárói próbáltak közös nevezőre jutni az SZDP és a kormány vezetőivel.
A hosszú megbeszélésen a kormány olyan kompenzációs rendszert javasolt, amely csak részben fedezi a városi költségvetésekből kieső jövedelmeket.
Antal Árpád a jövedelemadók 16-ról 10 százalékra való csökkentésével egyetért, mert fontosnak tartja, hogy több pénz maradjon az emberek zsebében, de úgy látja, hogy megfelelő kompenzáció híján a városok lehetnek a kormány által adózási forradalomnak nevezett átalakítás vesztesei. Költségvetésükben ugyanis a személyi jövedelemadókból befolyó összeg volt a legnagyobb tétel, és Sepsiszentgyörgy évek óta növekedő pályán állt, idén például 13,8 százalékos az emelkedés, ami jövőben valószínűleg eltűnik.
A kormány kompenzációs javaslata abból indul ki, hogy 2016. december 31-én összesen 11 milliárd lej maradt az önkormányzatok számláin – a városvezetők szerint az eljárások nehézkessége miatt –, ezért a megmaradt összeg fele és a hiányzó összeg közötti különbözetet fogja a városoknak kifizetni a kormány.
Tehát ha egy városnak hiányzik hárommillió leje a személyi jövedelemadóból visszaosztott összegből, ám tavaly a számláján maradt hatmillió, akkor nem kap semmilyen kiegészítést, amit úgy is le lehet fordítani, hogy elvesz az állam az önkormányzattól hárommillió lejt – magyarázta. Az elöljáró szerint 2018-ban már nem növekszik a személyi jövedelemadóból befolyt összeg, legjobb esetben a 2017-es bevételeket lehet majd elérni, azaz a beruházások is ezen a szinten maradnak.
A polgármester elmondta: Sepsiszentgyörgynek épp nem volt sok megmaradt pénze tavaly év végén, de több erdélyi város veszít jelentős összegeket; a kisebb települések pedig akár nyerhetnek is a rendszer módosításával. Demeter J. Ildikó / Háromszék; Erdély.ma

Meglepetés
Kossuthot ábrázoló dagerrotípiához kapcsolódó dokumentumra bukkant a Nagy Imre-hagyaték kurátora, Szabó András, aki annak próbáltutánajárni, hogy miként került a relikvia Bostonból Csíkszeredába.
Szeptember hatodikán történt, bő 31 kurátori munkaév után, de a jövő esztendei Nagy Imre-kiállítás előkészítő munkálatai sűrűsége miatt csak most tudtam megírni az alábbi történetet. Az idén friss technikai újításon átesett Nagy Imre Képtár új helyiségébe helyezem át irodámat. Dossziék, folyóiratok, könyvek, levelek, akták, fényképek, hanglemezek, hangszalagok stb. garmadáját kellett csoportosítva összepakolnom, át is néznem, s egyúttal mindezeket leporolnom, hogy költöztetésük után mihamarabb, rendben, polcra rakhassam. Köztük vannak azok az írógéppel készült leltári dossziék is, amelyeket már a Nagy Imre mester halála előtti napokban elkezdtek összeállítani, s amelyek alapján 1977-ben elkészítették a Csíki Múzeum, illetve alkalmanként még Hargita Megyei Múzeumként emlegetett intézmény képzőművészeti leltárkönyvét, amely egyaránt tartalmazza a Nagy Imre és más-más alkotók által adományozott vagy tőlük vásárolt kisebb-nagyobb hagyatéki műlajstromát.
1986 tavaszán, amikor Márkos András, Janitsek András, Mester László Zsuzsa képzőművészeket követő, sorban a negyedik elődömtől, Kántor József textilművésztől két hónapnyi leltározás után átvettem a képzőművészeti, illetőleg a Nagy Imre mester zsögödi szülőházában őrzött személytárgyi gyűjteményt, az akkor általunk fel sem lapozott leltárdossziék is jártak a kezemben, de tartalmukkal nem törődve, csupán dokumentum értéküket tekintve darabszámként vettünk róluk tudomást. Akkorra már átvették helyüket a hivatalos leltárkönyvek. Most pedig, a pakolás alkalmával mindenik dossziét átpörgettem, hogy valamelyest a belsejüket is leporoljam, s meglepetésemre, egyiknek az utolsó lapjai közül egy négybe hajtott papíros esett ki.
Kikerekedett a szemem, amikor a lapot szétnyitottam.
Egy 1901-ből származó, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatói fejlécével ellátott, előnyomtatott, kalligrafikus gyöngybetűkkel kitöltött, majd az igazgató által saját kezűleg aláírt köszönőlevelet tartottam a kezemben.
Olvasásakor első döbbenetemet maga a levél mint eddig ismeretlen tárgy váltotta ki, a másodikat a bennem átcikázó gondolat: 32 év után?!, a harmadikat, hogy a Csíki Székely Múzeum tulajdonában is van egy Kossut-dagerrotípia (leltárkönyvi adatai: szerzője: ?, címe: Kossuth Lajos, jelzet nélkül, keletkezésének dátuma 1852, műfaja: dagerrotípia, mérete: 215x164 mm, szerzeményezési módja: ?, szerzeményezés éve 1977, leltári száma: 930). Egyúttal pedig – mintegy megnyugvásként – az is eszembe jutott, hogy nem is olyan régen történt a 264 éve alapított, világszínvonalú British Museum esetében: gyűjteményükben rátaláltak egy addig ismeretlen régi könyvre…
Ezek után hozzáláttam a kereséshez. Az igazgatói kézjegy nem egyértelmű olvashatósága miatt a MNM honlapján kezdtem a keresést. És a múzeum főigazgatóit sorjázó weboldalán rá is találtam SzaLay Imre nevére, aki 1894–1916 között töltötte be az intézményvezetői tisztséget.
A leltárdossziéból előkerült akta szövege a következő:
„A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM IGAZGATÓJÁTÓL 423. sz.
Nagyságos Krécsy Béla főreáliskolai tanár úrnak, Budapest. A Magyar Nemzeti Múzeum igazgatósága hálás köszönetét fejezi ki az alább felsorolt ajándékért, melylyel Nagyságod a Nemzeti Múzeum régiség osztályát gazdagítani szíves volt. Budapesten, 1901 évi február hó 6.-án.
Szalay Imre (sk.) a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója.
Az ajándék tárgya:
Két Amerikában készült daguerrotyp ezüst lap, az egyik Kossuth Lajos álló, a másik Kossuth Lajos ülő és Pulszky Ferenc álló alakjával.”
A köszönőlevél tartalma alapján, az interneten, a tavaly még közszemlére is kitett budapesti Kossuth-portrékra is rákerestem, amelyekről többek között ez olvasható: „Kossuth Lajosról az egyik legismertebb dagerrotípia nem Magyarországon, hanem az Egyesült Államokban készült pár évvel az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után Southworth és Hawes stúdiójában. […] 1852-ben Kossuth Lajos – titkára társaságában – Pulszky Ferenccel kereste fel a fotóstúdiót, ahol Southworth és Hawes készítette el a mai bejegyzésben látható képeket. A Kossuth-dagerrotípiák hazaszállításának történetét eddig is ismerhettük, a korabeli újságok nyomán többen is megírták, hogy Krécsy Béla 1893-ban, Bostonban járván felkereste műtermében a már agg Hawes-t, aki neki adta az ott még fellelhető 17 darab, Kossuthot, illetve Kossuthot és Pulszkyt együtt megörökítő lemezt. Hazatérve Krécsy Béla a dagerrotípiákat honi múzeumoknak ajándékozta […].”
Akkor azonban még 29 esztendő volt hátra a Csíki Székely Múzeum első alapításáig, tehát Krécsy úr Csíkszeredának nem adhatott egyetlen példányt sem.
Az adomány köszönőlevelében említett két dagerrotípia nem más, mint a Mai Manó Ház honlapján bemutatott darabok, amelyek mellett a lapon még egy, a Museum of Fine Arts, Boston (Bostoni Szépművészeti Múzeum) tulajdonát képező Kossuth-portrét is bemutatnak. Ez pedig majdnem tökéletesen azonos a Csíki Székely Múzeum képzőművészeti gyűjteményébe 1977-ben beleltározott Kossuth-arcképpel, de láthatólag sokkal jobb állapotú. 1901-től 1977-ig 76, 2017-ig pedig – majdnem duplája – 116 esztendő telt el. S ki tudja, azalatt milyen Kossuth-portré kalandok játszódtak le, melyek egyik állomására Csíkszeredában sor került.
Most légy okos muzeológus!
Most? Tulajdonképpen, ha már leltárunkban volt, korábban kellett volna okosnak lennem. De mert engem nem történészi, hanem művészhagyaték-kurátori feladattal bíztak meg, nem kerestem, mi módon került hozzánk ez a fény-arckép.
Már későn, de még pislákoló reménnyel felkerestem a 96. esztendejét júniusban betöltött János Pál nyugalmazott múzeumigazgatót, hogy megtudjam: honnan, kitől került a mi Kossuth-dagerrotípiánk a múzeumba, mert a leltárkönyvben nincs erre utaló bejegyzés. Már semmire sem emlékszik. Felkerestem a 80 esztendős Szőcs János nyugalmazott muzeológust is, aki 1981–1985 között igazgatója is volt az intézménynek, de részletekre ő sem emlékszik.
Muckenhaupt Erzsébet régikönyv szakos kolléganőnk pedig, aki 1976-ban került a múzeumhoz, emlékszik, hogy friss muzeológusként hallotta említeni a dagerrotípiát, s látta is azt: „Emlékszem, hogy a frissen megvásárolt dagerrotípia dobozában volt a köszönőlevél is, de akkor annak nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget.
Megnézegettük és félretettük, de részletes információkhoz akkor én még nem jutottam.”
Valószínű, hogy a leltározáskor – tevés-vevés közepette – kerülhetett a köszönőlevél véletlenül abba dossziéba, amelyben én megtaláltam, és azt is valószínűnek tartom, hogy a korszak diktatórikus és a biztonsági szervek által állandóan figyelt intézményben csak a leglényegesebbre összpontosítottak: mihamarabb kerüljön leltárba!
Következtetésképpen összefüggést vélek az egyaránt 1852-es datálású MNM- és a CSSZM-beli Kossuth-dagerrotípiák között. Valószínű, hogy a hozzánk került portré
egyike annak a 17 darabnak, amit Krécsy Béla magával hozott Bostonból, de ide vezető útjának egy szakasza igencsak titokzatos.
A CSSZM irattárában őrzött I/1976-1977-es dosszié 122. lapja tartalmazza az 1974. október 30-án kibocsátott 63-as sz. törvény alapján a múzeumban működő Hargita Megyei Műkincshivatal 1977. esztendő negyedik évnegyedére szóló román nyelvű munkatervének a Vásárlási javaslatok előterjesztése című fejezetét. Ennek első bekezdése: „Kossuth Lajos fényképe (tulajdonosa Kerezsy László. Csíkszereda).” (A továbbiakban a Lőrincz Ferenc tulajdonát képező két Nagy Imre-portréra, egy-egy, a Gál József tulajdonában levő, Bem tábornokot és a Száva Erzsébet tulajdonában levő, Gecző János jogászt ábrázoló portréra, valamint a Kovács István tulajdonát kápező két cím nélküli Nagy István-olajfestményre kértek vásárlási keretet.)
Felhívtam telefonon néhai Kerezsy László nagyobbik – ugyancsak László nevű – fiát, aki 1977-ben már felnőtt volt, s megkérdeztem, ez ügyben hogyan és mire emlékszik? A következőt mondta el: „Édesapám a dagerrotípiát Bukarestben, az ócskapiacon vásárolta, mint: Öregember portréja. 3000 lejért adta el a múzeumnak.” Id. Kerezsy László múzeumbaráttól, amatőr kutatótól és műgyűjtőtől az idők folyamán nemcsak ezt, hanem több más tárgyat is vásárolt az intézmény. És ő volt az, aki elkészítette a csíkszentkirályi kőfejtőben 1953-ban robbantás alkalmával előkerült, a köztudatba dák leletként meghonosodott 14 darab aranyozott ezüstkincs másolatát is.
Sajnos a múzeum irattárában már nem találhattam meg a dagerrotípia megvásárlását igazoló pénzügyi dokumentumot, mert a Levéltári Törvény az ilyen típusú akták időszakonkénti megsemmisítését írja elő.
*
Véleményem szerint – bárhogy alakult is Kossuth-portrénk Budapest és Bukarest közötti sorsa, amelynek teljes rejtélyéről, ki tudja, valaha is fellebben-e a fátyol? – a dagerrotípiát megőrizve, a most előkerült eredeti köszönőlevelet egyeztetés után hivatalos formában át kell adnunk a mára jogos tulajdonosává avanzsált kibocsátójának, a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Maga őrizze az utókor számára! Hargita Népe (Csíkszereda)

Millióktól esnek el a városok (Jövedelemadó-csökkentés)
Derűlátásra nincs ok annak kapcsán, hogy a kormány január elsejétől tizenhatról tíz százalékra csökkenti a személyi jövedelemadó mértékét, úgy tűnik ugyanis, hogy a Szociáldemokrata Párt a választási ígéreteinek egyhányadát úgy akarja betartani, hogy – főképp az egyébként jól gazdálkodó, de eljárási akadályok miatt sokat felhalmozó – a városoktól vesz el pénzt – véli Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere tegnap pontos számításokkal erősítette meg, a kormány általi kompenzációs megoldás sem kedvez a municípium rangú településeknek.
Antal Árpád leszögezte: támogatja az adócsökkentést, hiszen ha az állampolgárok zsebében több pénz marad, csak üdvözlendő lehet. Ami a személyi jövedelemadó kezelését illeti, a polgármester kijelentette: eddig is egy torz rendszerről beszélhettünk, mivel az önkormányzatok számára a személyi jövedelemadó jelentette a legnagyobb bevételt, de az eloszlás nem volt igazságos. Bukarest esetében eszméletlen összegek folytak be, hiszen a multinacionális cégek székhelye a fővárosban található, miként az állami adminisztráció intézményei is, illetve egyes nagyvárosok is hatalmas összegeket zsebelnek be úgy, hogy közben ők nem tettek sokat ezért. Tény továbbá, hogy a szorgalmasabb közösségek lakta városokban nagyobb az adóból befolyó pénzösszeg, viszont a kormány éveken keresztül ezektől vont el, és azok kaptak, akik kevésbé voltak jól gazdálkodók. Bukarest folyamatosan azt üzeni: nem éri meg jól gazdálkodni – fogalmazott. A polgármester rámutatott, részben helytálló a kormánynak az a megállapítása, hogy az önkormányzatok sok elköltetlen forrást őrizgetnek, de ennek kettős oka van. Egyrészt a költségvetésben sokszor olyan összegek jelennek meg, melyeket uniós pályázatok önrészének fedezésére különítettek el, és ezek többéves felhasználásúak. A másik ok a közbeszerzési eljárásokban tapasztalt csúszások: hatalmas összegek maradtak egyes városok költségvetésében, mivel nem sikerült a kivitelezési szerződéseket megkötni, és az erre szánt forrásokat nem tudták felhasználni. Antal Árpád megismételte: a személyi jövedelemadó mértékének csökkenése, illetve a Tudose-kabinet által ajánlott kompenzációs rendszer elsősorban a municípiumi rangú városok esetében jelent problémát, a többieknél vagy a községeknél minimális változást hoznak az új rendelkezések, sőt, lehetnek olyanok is, amelyek nyernek belőle. A kormány állítása szerint, amit idén az önkormányzatok abszolút értékben begyűjtenek, az 2018-ban is befolyik. Sepsiszentgyörgy esetében, ha idén ötvenmillió lej a bevétel, jövőre is ugyanennyi lesz – mondják a kormány képviselői. Antal Árpád szerint azonban ez nem áll a lábán, az önkormányzatokat ugyanis kettős veszteség éri. Egyrészt 2018-ban a személyi jövedelemadóból a város nem tud 50 millió lejt begyűjteni, mivel 37,5 százalékkal csökkent az adó mértéke, tehát csak 35 millió lesz a reális bevétel. Elviekben a kompenzációs képlet szerint a kormány a kieső 15 millió lejt Sepsiszentgyörgynek „átutalja”, de pontosan itt van a gond. A képlet alapján ugyanis az átutalandó pénzből levonják annak az összegnek a felét, amely 2016 december 31-én az önkormányzat számláján szerepelt. Ez röviden annyit jelent, ha 30 millió volt a számlán, akkor a város nem kap semmit, ha ennek fele, akkor nagyjából ötmillió lejt fog kapni. Magyarán: minél több pénze volt egy önkormányzatnak a múlt év végén a számláján, annál kevesebb pénzt fog kapni a kormánytól. A másik veszteség abból fakad, hogy a jól gazdálkodó önkormányzatok esetében a személyi jövedelemadóból származó bevétel minden évben nő, Sepsiszentgyörgy esetében általában legkevesebb 10 százalékkal. Ezt az összeget jövőre indulásból elveszíti az önkormányzat, erre ugyanis a kompenzáció nem terjed ki. Sepsiszentgyörgy esetében ez nagyjából hétmillió lejes veszteséget jelent – magyarázta Antal Árpád. Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

1945: egy kíméletlen thriller Erdélyben
Török Ferenc 1945 című, 13 nemzetközi filmfesztiválon díjazott alkotásának lesz díszbemutatója Kolozsváron szombaton, november 11-én este fél 8-tól a Győzelem moziban. A vetítésen részt vesz Török Ferenc rendező és Szántó T. Gábor forgatókönyvíró. A filmnek további három romániai városban, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Bukarestben is lesz díszbemutatója november 10. és 13. között, a romániai mozikban november 10-től kezdik forgalmazni a produkciót, áll a Filmtett szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
„A Szántó T. Gábor novellája alapján készült filmdráma története 1945 augusztusának egyetlen napján játszódik, egy kelet-magyarországi faluban, ahol mindenki a jegyző fiának az esküvőjére készült. A téma a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon.”, olvasható a beharangozóban.
Török Ferenc filmje a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Panoráma szekciójában mutatkozott be idén tavasszal, ahol elnyerte a közönségdíjat. Összesen 13 fesztiválon díjazták, további 19 filmfesztivál versenyprogramjába hívták meg, bemutatták már New Yorban és Torontóban is, november folyamán további 25 országban kerül a mozikba, a hónap végén pedig Los Angelesben debütál. Az 1945 című alkotás a BBC Tíz film, amit meg kell nézni novemberben elnevezésű listáján is szerepel.
A Berlinálén Török Ferenc rendező elmondta, 12 évébe telt elkészíteni a filmet, amely western elemekkel, állandó feszültségre építő fekete ballada. Szántó T. Gábor forgatókönyvíró szerint a film azért rendkívül népszerű olyan országokban is, ahol nem ismerik a magyar történelmet, mert a téma „a világ minden pontján ugyanazt jelenti, ezért arat mindenütt sikert”.
A film forgatókönyvét Szántó T. Gábor és Török Ferenc közösen írta, operatőre a világhírű Ragályi Elemér, látványtervező Rajk László, zeneszerző Szemző Tibor, hangmester Zányi Tamás, vágó Barsi Béla. A fontosabb szerepeket Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra, Angelus Iván, Nagy Marcell, Szirtes Ági, Szarvas József, Znamenák István és Nagy-Kálózy Eszter alakítja. Szabadság (Kolozsvár)

A MÁV stratégiáját dicséri a román államvasutak magyar igazgatója
A vasútnak juttatott állami és uniós támogatások növelését tartja szükségesnek egyebek között a román államvasutak személyszállítási vállalata, a CFR Călători vezérigazgatója a Vasutas magazinnak adott interjújában, amelyben jó példaként tekint a magyar vasúti személyszállítási rendszerre.
Szentes József székelyföldi származású mérnök, aki 2014 óta vezeti a 13 ezer alkalmazottat foglalkoztató CFR Călători-t, a lapnak elmondta: a cég több mint 2200 vagonra rúgó, de elöregedett járműparkjából alig 870-et közlekedtetnek, feleannyit, mint amennyivel a MÁV-START tesz eleget közszolgáltatási szerződésének. Megjegyezte: a magyar vállalat nagyobb állami támogatásban is részesül, hiszen járatai évente 80 millió vonatkilométert összesítenek, míg a román államvasutak személyszállítási részlegének szerelvényei évente csak 53 millió kilométert futnak. Szentes elmondása szerint a CFR több mint 400 kocsija óránként akár 200 kilométeres sebességgel is közlekedhetne, de Románia lemaradt a pályafelújítással. Egyedül a fővárost a Fekete-tenger partvidékével összekötő Bukarest–Konstanca-pálya alkalmas az óránként 160 kilométeres sebességű közlekedésre. Szentes József közolte, a CFR Călători átlagsebessége az óránként 50 kilométert sem éri el, Bukaresttől a magyar határig csaknem 13 óra alatt jut el a vonat. Ez is az oka annak, hogy a nemzetközi vonatok kihasználtsága alig 25-30 százalékos.
„Irigy vagyok a magyar állammal kötött, tíz évre szóló pályaműködtetési, illetve személyszállítási közszolgáltatási szerződéseikre is: a költségkiegészítés olyan stabilitást jelent a hosszú távú üzleti tervezésben, amire már nyugodtan lehet építeni” – fogalmazott a CFR vezetője. Irigylésre méltónak nevezte az IC+ vagonok gyártásának elindítását is, ami járműállomány cseréjében hoz kiszámíthatóságot.
„A magyar vasúttársaságnál hosszú távon terveznek, okosan gondolkodnak” – állapította meg Szentes József.
Emlékeztetett arra, hogy a CFR Călători gyártási kapacitásait, járműjavító üzemeit többnyire eladták vagy felszámolták, újak létrehozása pedig tízszer annyiba kerülne, mint amekkora megtakarítást hozott az értékesítés vagy a leépítés.
Elmondása szerint Aradon remek vagongyár működik, de 2011 óta a román állam nem támogatja a vasút járműbeszerzéseit, emiatt a CFR Călători tetemes adósságot halmozott fel. Bár a vállalat az elmúlt három évet pozitív szaldóval zárta, a megtermelt profitot mindaddig nem tudja visszaforgatni fejlesztésekre, amíg nem dolgozta le 1,8 milliárd lejes adósságát. Szentes József azt reméli: előbb-utóbb Románia is növeli a vasútnak juttatott állami és uniós támogatásokat. Románia a közlekedésfejlesztési stratégiában előirányzott 49 milliárd euró harmadát (17 milliárdot) szánná a vasútra. Az európai átlag 50 százalék.
A CFR Călători részesedése a romániai vasúti személyszállításban 85 százalékos. Romániában négy vasúti magánvállalkozás végez még személyszállítást, és további kettő készül belépni a piacra, egyikük az aradi vagongyár. MTI; Krónika (Kolozsvár)

„Lépjetek túl az előző generációk rossz beidegződésein” – üzente Oltean Csongor a PSD fiataljainak
Nem a protokollnak akart eleget tenni, hanem az a tudat vezérelte, hogy egy jobb és élhetőbb Romániát építeni akaró fiatalok közé jöhet – mondta Oltean Csongor MIÉRT-elnök a Szociáldemokrata Fiatalok (TSD) mai kongresszusán.
A MIÉRT sajtóközleménye szerint a tisztségviselő kiemelte: a magyar fiatalok is egy olyan Romániát szeretnének, ahol autópálya köti össze Nagyváradot Bukaresttel és Jászvásárral, ahol a vonatok nem a 100 évvel ezelőtti átlag sebességgel közlekednek, ahol a cégalapítás és az ügyintézés gyors és hatékony, ahol nem az ismeretség, hanem az elvégzett munka minősége számít. Ugyanakkor az oktatás és az egészségügy fejlesztése nemcsak üres szólam, hanem a jövőbe való befektetés egyik legfőbb kritériuma, ahol a demokratikus értékek, így az emberi jogok és a jogállamiság nemcsak egy kodifikált eszme, hanem a hétköznapokban megnyilvánuló gyakorlat, ahonnan a fiatalok nem fejvesztve menekülnek, hanem jövőt építenek.
„Munkátok során a szakmaiság legyen az alapelvetek, döntsetek bölcsen, de fiatalként legyetek nyitottak az újra és lépjetek túl az előző generációk rossz beidegződésein” – tanácsolta Oltean Csongor a TSD frissen választott vezetőinek, akiket arra bátorított a jövő évi centenárium kapcsán, hogy a demagóg, populista és nacionalista üres szólamok helyett inkább az elkövetkező 100 év országépítéséről folytassanak párbeszédet a magyarsággal.
„Magyarként elismerem, többet és jobban kell dolgoznunk azért, hogy megtanuljunk románul. Elvégre a kommunikáció alapja a nyelv. Másfelől viszont elvárjuk, hogy egy olyan oktatási rendszer működjön, ahol a román nyelv elsajátítása ugyanolyan módszertani keretek között történik, mint az angol vagy bármelyik más idegen nyelv esetében. Fontos az is, hogy nem akarjuk szétszakítani az országot, csak otthonosabban szeretnénk élni benne, az időről időre fellángoló magyarellenesség nélkül” – üzente a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke a kongresszuson. Szabadság (Kolozsvár)

Figyelmeztetés vagy elismerés?
Klaus Iohannis államelnök és Románia főügyésze is komoly figyelmeztetésnek minősítette az Európai Bizottság jelentését a romániai igazságügyről, Tudorel Toader igazságügyi miniszter viszont elismerésként értelmezte azt.
Kinek van igaza, mit állít valójában Brüsszel a romániai igazságszolgáltatásról? – merülhetnek fel a kérdések az ügy kapcsán. A válaszok korántsem annyira egyértelműek, mint gondolhatnánk, érdemes ezért kissé visszaforgatni az idő kerekét. Az 1990-es éveket szekurista hatalomátmentés, vadkapitalista szabadrablás, mértéktelen korrupció, súlyos szociális és gazdasági problémák jellemezték, sokáig az euroatlanti integráció jelentette az egyetlen reménysugárt, hogy változhat valami Romániában. Szigorú követelményrendszere volt a nyugati elit klubba való belépésnek, Romániának egy sor reformot kellett végrehajtania. Az ország a legkorruptabb európai államok egyike volt, a nagyhatalmú politikai vezetők sérthetetlenek voltak, a politikai és az igazságügyi elit cinkostársakként dolgoztak az ország kifosztásán. Ezért 2007-ben is csak úgy vették fel Romániát az EU-ba, hogy Bukarest vállalta: az igazságszolgáltatásban tapasztalható hiányosságokat felszámolja, a folyamatot pedig az Európai Bizottság az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus részeként követi figyelemmel. Az európai nyomás meg is tette hatását, létrehozták a korrupcióellenes ügyészséget, kezdték felgöngyölíteni a nagykorrupciós ügyeket, miniszterek, nagyhatalmú politikusok ellen indult bűnügyi kivizsgálás. Csakhamar azonban a korrupcióellenes küzdelem is kezdett átcsapni valamiféle gusztustalan valóságshow-ba. Kamerák előtt, lehallgatási jegyzőkönyvek kiszivárogtatása révén, hatalmas sajtónyilvánosság közepette „végeztek ki” választott politikusokat, önkormányzati vezetőket, akiknek politikai karrierjét derékba törték. Gyakorta még vádemelésig sem jutott az ügy, más esetekben a bíróság felmentette az érintetteket, de volt példa, hogy ártatlanokat ítéltek el obskúrus érdekek miatt – a Mikó-ügyben született ítélet óta például a restitúció teljesen leállt. A kézdivásárhelyi fiatalok története is rávilágít arra, hogy van igazuk azoknak, akik ügyészállamról, a titkosszolgálatok és az ügyészség közötti összefonódás révén összeálló párhuzamos államról beszélnek. A baj csak, hogy ez utóbbiakat – ide sorolhatjuk a Szociáldemokrata Párt és a Liberális Demokrata Párt, illetve az RMDSZ képviselőit – sem feltétlenül a demokratikus értékek iránti elkötelezettségük vezérli, sokukat inkább saját bőrük mentése. Az országjelentés értelmezése ezért elsősorban politikai kérdés, az államelnök és köre kongatja a vészharangot az igazságszolgáltatás függetlenségéért, a kormányoldal meg igyekszik kiragadni pár kedvező mondatot. Mi pedig reménykedhetünk, hogy e végletek között hánykolódó ország egyszer majd csak megtalálja az egyensúlyi helyzetet, s olyan igazságszolgáltatási rendszere lesz, amelyben a bűnösöket megbüntetik – de nem hurcolnak meg ártatlanokat, nem hallgatnak le milliókat, s csak annak kell félnie, aki törvénytelenséget követ el. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Johannis kezében Kelemen Hunor állami kitüntetésének sorsa
Megfosztaná Kelemen Hunort a Románia csillaga kitüntetéstől az érdemrend becsületbírósága a december elsejei román nemzeti ünneppel kapcsolatos kijelentése miatt. A testület szerdán hozta meg döntését.
Costin Georgescu, az érdemrend becsületbíróságának elnöke – a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori igazgatója – szerdán este az Antena 3 hírtelevíziónak elmondta, a testület továbbította javaslatát Klaus Johannis államfőnek. Georgescu hozzátette, az elnöknek jogában áll dönteni arról, hogy visszavonja-e az állami kitüntetést az RMDSZ elnökétől.
„Kelemen Hunort a nyilatkozatai miatt javasoljuk kitüntetése visszavonására, mert nem tartja tiszteletben december elsejét, ami számunkra nemzeti ünnep. Ez az érdemrend Románia legmagasabb kitüntetése, amit tisztelnie kellene” – állapította meg Georgescu. Egyébként a becsületbíróságnak tagja Ionel Haiduc, a Román Akadémia volt elnöke, Constantin Degeratu volt vezérkari főnök, Șerban Brădișteanu orvos, Mircea Geoană volt külügyminiszter, Gabriela Firea, Bukarest szociáldemokrata főpolgármestere és Ecaterina Andronescu PSD-s szenátor, volt oktatási miniszter. Georgescu nyilatkozata szerint a testület szerdai ülésén Haiduc egészségi okok miatt nem vett részt, a becsületbíróság többi tagja közül öten az érdemrend visszavonása mellett voksoltak, egy személy tartózkodott.
Kelemen Hunor a kolozsvári Szabadság napilapnak augusztusban adott interjúban tett kijelentéseivel vívta ki maga ellen román politikusok és véleményformálók haragját. Az RMDSZ elnöke akkor kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”. „Az elmúlt évszázadban folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól” – állapította meg akkor a politikus.
Nyilatkozata miatt a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció (CNMR) a Kelemen Hunornak 2000-ben adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonását kezdeményezte. A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság élesen bírálta az RMDSZ-elnök által a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó kijelentéseit.
A CNMR emlékeztetett, hogy a román állam legmagasabb rangú kitüntetését „olyan románok” birtokolhatják, akik „elismerik, értékelik az országot és a történelmét, és feltétel nélküli lojalitást tanúsítanak a román állam iránt”.
A társaság szerint az RMDSZ elnökének nyilatkozata „a román állam megtagadásáról, a román történelem, kultúra és a románok alapvető jogainak az elvitatásáról szól, és Kelemen Hunor kiírta magát a román állampolgárok sorából”.
Nem Kelemen lenne amúgy az első erdélyi magyar politikus, aki véleménynyilvánításáért megfosztanak román állami kitüntetésétől. Tőkés László európai parlamenti képviselőtől ugyancsak az érdemrend becsületbíróságának javaslatára vonta vissza Klaus Johannis államfő 2016 márciusában a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapott meg az esemény huszadik évfordulóján. A kitüntetés visszavonását Victor Ponta korábbi kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
Alaposan megkérdőjelezi egyébként az érdemrend becsületbíróságának hitelességét, hogy a testületnek ma is tagja egy jogerősen elítélt személy. Șerban Brădișteanu szívsebész, egykori szociáldemokrata szenátort 2015-ben jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották bűnpártolásért, amiért kórházi beutalással próbálta megakadályozni, hogy az öngyilkosságot megkisérlő Adrian Năstase volt kormányfő esetében végrehajtsák a letöltendő börtönbüntetéséről szóló ítéletet.
Arról nem beszélve, hogy a volt szociáldemokrata miniszterelnök a mai napig birtokosa a magas rangú állami kitüntetésnek, holott erre nyilvánvalóan méltatlanná vált. Adrian Năstasét – aki 2002-ben kapta meg a Románia Csillaga nagykereszti fokozatát – két alkalommal ítélték el illegális kampányfinanszírozásért, zsarolásért és kenőpénz elfogadásáért összesen hat évre, amiből tizenöt hónapot letöltött. Bár a jogszabályok értelmében ő sem méltó már az érdemrendre, néhány bukaresti véleményformálón és a Temesvár Társaságon kívül soha senki sem vetette fel, hogy meg kellene fosztani a kitüntetésétől. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Mese- és balladamondók, balladaéneklők
A magyar népköltészet ünnepe
A Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny országos szakaszán Erdély, Partium és Bánság 12 megyéjéből, valamint Moldvából és Bukarestből 186 diák vett részt. A Háromszéket képviselő 24 tanulóból 16-ot díjaztak.
A mese irányt mutat és megerősít az igazságba vetett hitünkben. A mesében a jó mindig elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig meglakol, és helyre áll az ősi harmónia és rend, amire olyan nagyon vágyunk. A ballada az élet árnyoldalát mutatja be, a hitetlenséget, a bűnt nagyítja fel. Elmondhatjuk, hogy a népköltészetben benne van az egész világ, mi is mindannyian, ezért kell ápoljuk, tovább adjuk – mutatott rá Kömíves Noémi magyar szakos szaktanfelügyelő a záróünnepségen, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében.
Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztője szerint méltán lehetünk büszkék kultúránkra, szellemi és lelki értékeinkre. „Adtunk már Nobel-díjas tudósokat a világnak, és Oscar-díjas filmünk is van, de balladában és népmesékben is nagyhatalom vagyunk” – emelte ki. Emlékeztetett, jelentős népköltészeti gyűjteménnyel rendelkezünk, nagy nemzetek ennek egytizedét nem tudták összeszedni.
A verseny kategóriák és korcsoportok szerint, több helyszínen zajlott. Nem volt könnyű dolga a zsűritagoknak, hiszen évről évre felkészültebbek a versenyzők, a rangsorolás pedig egyre nehezebb.
Az elemi osztályos mesemondóknál a Székely Mikó Kollégium két kisdiákja végzett az első helyen. Az előkészítő osztályos Gajai Petra szép beszédével, természetességével, bátor kiállásával nyerte el a zsűri tetszését. A negyedikes Kovács Máté már rutinos versenyzőnek számít, több alkalommal vett részt mesemondó vetélkedőkön, de országos versenyen ez az első alkalom, hogy első díjjal jutalmazták.
– Az a jó mesélő, aki át tudja élni a történetet, bele képzeli magát a mesébe. Ezért a mese kell találjon a mesélő személyiségéhez – magyarázza a kisdiák.
– Nem számítottunk ilyen kiváló eredményre, mert nagyon erős volt a mezőny, hiszen ezen a versenyen az ország legjobb mesemondói vannak jelen. Máté kiváló teljesítményének nagyon örvendek, mert nagyon sok munka van az eredmény mögött – mondta Vinczeffy Réka, a végzős elemista tanítója. Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A románok és magyarok egymásra utaltságáról beszéltek egy nagyváradi konferencia előadói
A románok és magyarok egymásra utaltságáról beszéltek a nagyváradi polgármesteri hivatal dísztermében tartott pénteki konferencia román és magyar előadói.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Reconstructio Egyesület által szervezett konferencia résztvevői arra a kérdésre keresték a választ, hogy Erdély és Románia egyesülésének a küszöbönálló centenáriuma esélyt vagy veszélyt jelent-e a román-magyar kapcsolatokban.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke nyitóbeszédében a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva arra figyelmeztetett, hogy jelenleg Romániában és Erdélyben párhuzamos román és magyar monológok zajlanak. „Meg kell tanulnunk a közös erdélyi dialektust, mert ez az egyedüli lehetőségünk a jövő építésére” – jelentette ki Tőkés László. Úgy vélte: olyan reprezentatív román-magyar párbeszédre lenne szükség, amelyben a magyar oldalon a teljes erdélyi magyar társadalom képviselői ott ülnek, és nem a román állam választja ki a magyar tárgyalópartnereket.
Florin Birta, Nagyvárad liberális alpolgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a határ menti város száz beruházással kívánja ünnepelni az Erdély és Románia egyesülése óta eltelt száz évet. Hidakat, utakat akar építeni, amelyek mind a magyaroknak, mind a románoknak hasznára lesznek.
Gabriel Andreescu bukaresti politológus, egyetemi tanár arra figyelmeztetett, hogy rosszul indult a centenárium előkészítése, hiszen 2017 elején a Román Akadémia 84 tagja nemzetféltő, magyarellenes felhívást tett közzé. A politológus szerint a szimbolikus jelentőségű román intézményeket, amilyen az akadémia is, még mindig a Ceaușescu-diktatúra idején kialakult nemzeti kommunista ideológia hatja át. Hozzátette: bizonyítható, hogy az akadémikusok nyilatkozatának az értelmi szerzői a Securitate ügynökei voltak.
Dan Masca, a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja (POL) alapítója úgy vélte: ha az erdélyiek nem veszik kezükbe a sorsuk irányítását, a régió mindig Bukarest és Budapest „manőverezési területe” lesz. „Ha nem tesszük lehetővé, hogy minden közösség magát irányítsa, a gyermekeink más országot fognak választani” – jelentette ki a vállalkozó.
Hasonló szellemben szólalt fel Sabin Gherman televíziós újságíró, a korábbi „Elegem van Romániából” röpirat szerzője. Megbocsáthatatlan bűnnek tartotta, hogy az erdélyi románok, magyarok és németek nem hozzák létre azt a közös pártot, amely a tartomány autonómiájáért lép fel. „Ha nem tesszük le egy olyan párt alapjait, amelyben románok, magyarok és németek ott vagyunk együtt, és amely a három erdélyi hivatalos nyelvet felvállalja, soha nem fogunk győzni” – vélte Sabin Gherman.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint az erdélyi magyarság éppen az autonómiaköveteléssel bizonyítja a legjobban a román állam iránti lojalitását. Megjegyezte: a többkultúrájú régiók akkor teljesíthetnek jól, ha a kultúrák nem harcolnak egymás ellen. Ezért a románok és magyarok egymás iránti bizalmát kell erősíteni. Hozzátette: a tabumentes párbeszéd a bizalom újraépítését segítheti elő.
Hans Hedrich politológus, civil aktivista arra figyelmeztetett, hogy félre kell tenni az első világháború, és Európa azt követő átrendeződésének az etnocentrista szemléletét, hiszen a háború is és az azt lezáró béke is a földrész gazdasági szempontok szerinti újraelosztásáról szólt.
Szilágyi Ferenc, a Partiumi Autonómiatanács elnöke Románia és Magyarország egymásrautaltságára hozott fel példákat. Megjegyezte: földrajzi helyzete folytán Románia csak Magyarországon keresztül kapcsolódhat Nyugat-Európához, Magyarország viszont az erdélyi magyarok iránt viselt felelőssége miatt nem Nyugat-Európa felé, hanem a román határ felé építi az autópályákat, amelyek Románia kapcsolódását is szolgálják.
A konferencia második részében a magyar nyelvnek az üzleti életben betöltött szerepéről hangzottak el előadások. Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

Surján László Aradon: a román centenáriumon el kell viselni a másik örömét és el kell viseli a másik bánatát
Surján László szerint Erdély és Románia egyesülése centenáriumán magyaroknak és románoknak el kell viselniük a másik örömét és el kell viselniük a másik bánatát.
Az Európai Parlament volt alelnöke az aradi városházán beszélt erről szombaton az általa alapított Charta XXI megbékélési mozgalom szombati konferenciájának megnyitása előtti sajtótájékoztatón. Surján László úgy vélte: lehetetlen küldetésként lehetne címkézni a román és magyar értelmiségiek megbékélési kezdeményezését, de a történelem megtanította a két népet a lehetetlen helyzetek megoldására. Úgy vélte: azt kell megértetni, hogy ami az egyik nemzetnek öröm, az a másiknak bánat.
„Innen most az az üzenet megy Bukarestbe és Budapestre egyaránt, hogy van lehetőség arra, hogy egymást kölcsönösen tiszteljük” – fogalmazott a mozgalom elindítója. Megjegyezte: az Európai Unió nem arról szól, hogy románok és magyarok egymást marcangolják. Olyan idők járnak, amikor a két nép egymásra szorul.
„Szeretnénk megmutatni, hogy románok és magyarok akár a legkényesebb témákról is tudnak egymással úgy beszélni, hogy abból nem harag, hanem legalábbis megértés, ha nem is egyetértés jön ki” – fogalmazott Surján László.
A sajtótájékoztatón a házigazda szerepet betöltő Gheorghe Falca, Arad nemzeti liberális polgármestere kijelentette: városa garanciát vállal az üzenet képviseletére. Hozzátette: ha az aradi megbékélés parkjából – ahol egymással szemben helyezkedik el az aradi vértanúkra emlékeztető Szabadság szoborcsoport és az 1848-as román forradalom diadalíve – megmutatják azokat az értékeket, amelyekben hisznek, 2018 szép év lesz mind a románok, mind a magyarok számára, és arról gondolkodhatnak, hogy milyen közös tennivalóik vannak a következő száz évben mind Romániában, mind pedig az EU-ban.
A sajtótájékoztatón Gabriel Andreescu bukaresti emberi jogi aktivista fogalmazta meg, hogy nemcsak a román-magyar, hanem a román-román megbékélésre is szükség van. Amint elmagyarázta: a román társadalom is megosztott Erdély és Románia egyesülése 1918-as kinyilvánításának a centenáriuma előtt, mert vannak, akik magyarellenes kampány gerjesztésére használnák ki a centenáriumot.
Andreescu úgy vélte: a Román Akadémia tagjainak a februári magyarellenes, xenofób felhívása „kipukkant” ugyan, ennek ellenére 2018 veszélyekkel teli év lesz, mert a román ünneplés a beteljesedés érzése helyett magyarokkal szembeni ellenséges hangulatot alakíthat ki Romániában.
A Közös múlt, európai jövő című konferencia programjában román és magyar értelmiségiek előadásai szerepelnek a román-magyar viszonyról. (MTI)