Megtalálni a közös hangot (Román–magyar párbeszéd)
A románok és magyarok egymásra utaltságáról beszéltek a Nagyvárad Polgármesteri Hivatalának dísztermében tartott pénteki konferencia román és magyar előadói. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Reconstructio Egyesület által szervezett konferencia résztvevői arra a kérdésre keresték a választ, hogy Erdély és Románia egyesülésének küszöbönálló centenáriuma esélyt vagy veszélyt jelent-e a román–magyar kapcsolatokban.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke nyitóbeszédében a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva arra figyelmeztetett, hogy jelenleg Romániában és Erdélyben párhuzamos román és magyar monológok zajlanak. „Meg kell tanulnunk a közös erdélyi dialektust, mert ez az egyedüli lehetőségünk a jövő építésére” – jelentette ki Tőkés László. Úgy vélte: olyan reprezentatív román–magyar párbeszédre lenne szükség, amelyben a magyar oldalon a teljes erdélyi magyar társadalom képviselői ott ülnek, és nem a román állam választja ki a magyar tárgyalópartnereket.
Florin Birta, Nagyvárad liberális alpolgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a határ menti város száz beruházással kívánja ünnepelni az Erdély és Románia egyesülése óta eltelt száz évet. Hidakat, utakat akar építeni, amelyek mind a magyaroknak, mind a románoknak hasznára lesznek. Gabriel Andreescu bukaresti politológus, egyetemi tanár arra figyelmeztetett, hogy rosszul indult a centenárium előkészítése, hiszen 2017 elején a Román Akadémia 84 tagja nemzetféltő, magyarellenes felhívást tett közzé. A politológus szerint a szimbolikus jelentőségű román intézményeket, amilyen az akadémia is, még mindig a Ceauşescu-diktatúra idején kialakult nemzeti kommunista ideológia hatja át. Hozzátette: bizonyítható, hogy az akadémikusok nyilatkozatának az értelmi szerzői a Securitate ügynökei voltak. Dan Masca, a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja (POL) alapítója úgy vélte: ha az erdélyiek nem veszik kezükbe sorsuk irányítását, a régió mindig Bukarest és Budapest manőverezési területe lesz. „Ha nem tesszük lehetővé, hogy minden közösség magát irányítsa, a gyermekeink más országot fognak választani” – jelentette ki a vállalkozó. Hasonló szellemben szólalt fel Sabin Gherman televíziós újságíró, a korábbi „Elegem van Romániából” röpirat szerzője. Megbocsáthatatlan bűnnek tartotta, hogy az erdélyi románok, magyarok és németek nem hozzák létre azt a közös pártot, amely a tartomány autonómiájáért lép fel. „Ha nem tesszük le egy olyan párt alapjait, amelyben románok, magyarok és németek ott vagyunk együtt, és amely a három erdélyi hivatalos nyelvet felvállalja, soha nem fogunk győzni” – vélte Sabin Gherman.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint az erdélyi magyarság éppen az autonómiaköveteléssel bizonyítja a legjobban a román állam iránti lojalitását. Megjegyezte: a többkultúrájú régiók akkor teljesíthetnek jól, ha a kultúrák nem harcolnak egymás ellen. Ezért a románok és magyarok egymás iránti bizalmát kell erősíteni. Hozzátette: a tabumentes párbeszéd a bizalom újraépítését segítheti elő.
Hans Hedrich politológus, civil aktivista arra figyelmeztetett, hogy félre kell tenni az első világháború és Európa azt követő átrendeződésének etnocentrista szemléletét, hiszen a háború is és az azt lezáró béke is a földrész gazdasági szempontok szerinti újraelosztásáról szólt. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Autonómiatanács elnöke Románia és Magyarország egymásrautaltságára hozott fel példákat. Megjegyezte: földrajzi helyzete folytán Románia csak Magyarországon keresztül kapcsolódhat Nyugat-Európához, Magyarország viszont az erdélyi magyarok iránt viselt felelőssége miatt nem Nyugat-Európa felé, hanem a román határ felé építi az autópályákat, amelyek Románia kapcsolódását is szolgálják. A konferencia második részében a magyar nyelvnek az üzleti életben betöltött szerepéről hangzottak el előadások. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Aradról küldik tovább a tolerancia szellemét Bukarest és Budapest felé
Van lehetőség arra, hogy egymást kölcsönösen tiszteljük!”
Aggodalommal töltik el az embert azok a hírek, melyek 1918. december elsejével kapcsolatosak, nyilatkozta szombaton, az aradi Városházán dr. Surján László kereszténydemokrata politikus, a Charta XXI Megbékélési Mozgalom vezetője. Az Európai Parlament volt alelnöke a Közös múlt – európai jövő című konferencián a román egyesülés jövő évi centenáriumának kapcsán igyekezett megfogalmazni néhány gondolatot abban a reményben, hogy a 2018-as év ne az ellenségeskedés jegyében teljen el a románok és magyarok számára. „Az Európai Unió, a román nemzet és a magyar nemzet érdeke nem erről szól. Olyan időket élünk, amikor egymásra szorulunk. Az általam képviselt megbékélés mozgalma azt szeretné, hogy ne bízzuk ezt a megbékélést a politikusokra, hanem a magánemberek szintjén építsük. Szeretnénk megmutatni, hogy a románok és a magyarok akár a legkényesebb témákban is tudnak egymással beszélni, hogy abból nem harag, hanem legalábbis megértés, ha egyetértés nem is jön ki” – nyilatkozta a politikus.
A konferencián Gabriel Andreescu, az Emberi Jogok Új Folyóirata (NRDO) c. kiadvány igazgatója a román–magyar párbeszéd híveként azt mondta: a 2017-es évben tapasztalt visszhangok alapján meggyőződése, hogy a centenáriumot bizonyos politikai és érdekcsoportok egy magyarellenes kampánnyá fogják alacsonyítani. Utalt itt a Román Tudományos Akadémia tagjaira, akiknek az utóbbi időben több kisebbségellenes kirohanásai is voltak – például, amikor azt nyilatkozták, hogy a március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítása megsemmisítené a román egyesülés centenáriumának a megünneplését. Andreescu hozzátette: szerencsére nem mindenki értett egyet a „xenofób” megnyilvánulásokkal, több román történész is kiállt a normalitás mellett, így a kedélyek kissé lecsillapodtak. „Barátaimmal együtt úgy érezzük, hogy a 2018-as év egy érzékeny év lesz. Félő, hogy az ünneplés sokkal inkább a magyarokkal szembeni ellenségeskedés irányába fog eltolódni. A mai találkozónak éppen ez a célja, hogy érzékeltesse a román társadalommal, hogy nemcsak a magyarok és románok, hanem a románok és románok között is szükség van a megbékélésre” – nyilatkozta az emberjogi aktivista.
Surján László „lehetetlen küldetésnek” nevezte a megbékélésre vonatkozó törekvéseket, hiszen „az, ami egyik nemzetnek ünnep, a másik nemzetnek bánat”. Mégis úgy véli, van megoldás, mert van lehetőség arra, hogy egymást kölcsönösen tiszteljük. A kölcsönös tolerancia eszméjét innen Aradról szeretnék Bukarest és Budapest felé irányítani, nyomatékosította, megköszönve az aradi polgármesternek, hogy lehetőséget biztosított eme eszmefuttatások lebonyolítására.
Gheorghe Falcă aradi polgármester azt nyilatkozta, Arad egy különleges város, mondhatni a népek közötti békés együttélés szimbóluma. Erre ezután is garanciát vállalnak, a centenárium jó alkalom lesz arra, hogy közösen elgondolkodjunk, mit fogunk csinálni együtt a következő 100 évben mind Romániában, mind az Európai Unióban. „Szeretnék boldog lenni a barátommal és a szomszédommal, ott szeretnék lenni az ő ünnepléseiken, ugyanakkor azt is szeretném, ha ők is részt vennének az én ünnepeimen is” – mondta, hozzátéve: Aradnak meg kell tartania kapcsolatainak magas mércéjét és megmutatnia, melyek azok az értékek, amelyekben mindannyian hiszünk.
A Városháza Ferdinánd Termében tartott konferencián részt vett a Charta XXI Egyesület több tagja, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Miskolczy Ambrus Széchenyi-díjas történész, MTA doktor, Szokoly Elek, a Pro Európa Liga ügyvezető igazgatója, történészek, újságírók, civilszervezetek képviselői stb. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Új, erdélyi pártot szorgalmazott itt Gherman
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – a Reconstructio Egyesülettel közösen – ismételten megtartotta a 2013 óta rendszeresnek számító román–magyar konferenciát. Először Sepsiszentgyörgyön, majd Marosvásárhelyen és Kolozsváron tartottak ilyet – most pedig Nagyváradon.
Ismét Váradon járt, és újra húzónévként szerepelt egy konferencia meghívottainak sorában Sabin Gherman, aki egyébként az EMNT más rendezvényein is volt már vendég. A kolozsvári televíziós szerkesztő és műsorvezető, aki 19 évvel ezelőtt vált ismertté, az Elegem van Romániából című írásával, és azóta is a transzilván gondolat, az erdélyi románok, magyarok és más nemzetiségek együtt munkálkodásának, Erdély közös fejlesztésének híve, a Bukarest-központúsággal szemben, a váradi városházán tartott konferencia első paneljének egyik előadójaként kijelentette: „amíg Erdély Bécs és Budapest idejében létezett, addig Bukarest idejében már nem létezik”. Azaz a központosítás miatt háttérbe szorul. És ezzel anyagilag is veszít. Példaként említette, hogy Kolozsvár körgyűrűjét fejlesztenék, európai uniós támogatásból, de azért veszítenek el százmillió eurónyi finanszírozást, mert egy pecsétre kell hiába várni Bukarestben – és hasonló veszteségek sora éri Erdélyt, a Bukarest-központúság miatt.
Megvezetettek
Szerinte „a románok ugyanúgy meg vannak vezetve, mint a székelyek: a politikai vezetőik mindig a megfelelő ellenségképet mutogatják nekik, riogatják őket”, holott úgy véli, minden nemzetiségnek teljesen egyenlő jogokat kellene élveznie Erdélyben is, és együtt dolgozni a fejlesztéséért, úgy, hogy „mindenki biztonságban érezheti és megélheti az identitását”. Azt szorgalmazta, hogy az erdélyi románok, magyarok és németek hozzanak létre egy közös pártot. Ez kifejezetten erdélyi tömörülés lenne, amely az autonómiáját is zászlajára tűzné. Úgy véli, lehetetlen úgy haladni, ha nem próbáljuk meghaladni a mai politikai kereteket, ha nem közös, transzilván párt képvisel minket, és ha nem lesz teljes a jogegyenlőség, egészen odáig, hogy három erdélyi hivatalos nyelv is legyen például. Amúgy nem először beszél ilyen párt megalakításáról. Már évek óta hangsúlyozza fórumokon is, hogy nagy jövője lehetne egy olyan erdélyi pártnak, amelyiket közösen vezetnek románok, magyarok és németek, és amely az erdélyiséget helyezi politikája középpontjába. Más alkalmakkor már előadta, hogy 1998-ban, amikor az Elegem van Romániából! című röpiratát megfogalmazta, 4,6 százalékos népszerűségre tett szert, négy évvel később már 25 százalék volt azok aránya, akik elégedetlenek a központosított Romániával, és meglátása szerint, egy erdélyi párt gyorsan szert tehetne legalább 10 százalékos népszerűségre. Most, Váradon még hozzátette: „kezet mindig a többségnek kell nyújtania”. Bővebb kitekintésben pedig kiemelte: „mindenféleképp az EU-val kell tartanunk, ragaszkodnunk kell hozzá, a hibáival együtt is – és eljön majd az az idő, amikor a romániai unióellenes politikai szöveg is vállalhatatlanul alpárinak fog már számítani”, hiszen az egyetlen élhetőbb jövőképet és jelent is még mindig az EU kínálja.
Jogok biztosítása
Gherman ismét síkra szállt a magyarok jogainak totális biztosításáért is, még akkor is, amikor a hallgatóság köréből olyan hozzászólóktól kapott ironizáló feddést, ellenvéleményt, mint például a volt PUNR-s és volt PRM-s parlamenti képviselő és szenátor, Mihai Drecin történész. Gherman azzal vágott vissza: „Együtt kell fejlődnünk, és ne akarjuk már mi, a többség megmondani más nemzeti közösségeknek, hogy nekik mi a jó, akár oktatás terén, akár más területeken”. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartja, hogy „ne csak románul és magyarul gondolkodjunk, hanem közös szándéktól vezérelve, egyként alakítsuk ki erdélyi identitásunkat is – mert amíg ezt nem tudjuk elérni, addig a transzilvanizmus csak az elméletekben létezhet.” Hozzátette: jelenleg önálló erdélyi gazdaság nem létezik, még annyira sem, ahogy valamelyest létezik a Bánság, Moldva, Dobrudzsa gazdasága. Ezen úgy lehetne változtatni szerinte, ha közös, életminőséget javító projektekbe fognának az erdélyiek. „Ekkor világossá válna mindenkinek, menyire jól értjük egymást, mi, románok és magyarok, és menyire nem a különbségeket kell hangsúlyoznunk, hiszen sokkal több van, ami összeköt, a közös lakhelyünk és a közös céljaink is” – fogalmazott, jelezve, hogy az általánosságok azonban nem elegendőek, hanem együtt kimódolt és végrehajtandó, nagyon is konkrét projektek kellenek, gazdasági, közigazgatási- és kulturális téren is.
Ott is nehézkes
A nagyváradi konferencia második része a magyar nyelv üzleti életben való használatát járta körbe, mely során – Tiboldi László EMNT-alelnök moderálásával – előadást tartott dr. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, dr. Beretka Katinka, jogász, egyetemi tanár, Gelu Barna, a Bihar megyei Vállalkozók Szövetségének elnöki tanácsadója, Pajzos Csaba, az RMKT Bihar megyei elnöke, valamint Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke. Dr. Kántor Zoltán megemlítette: az anyanyelv-használati küszöbérték, azaz a 20% Szlovákiában és Romániában használatos, és az egész EU-ban ezek a legrestriktívebb ilyen küszöbértékek. A Szerbiából érkezett dr. Beretka Katinka az ottani anyanyelv-használati szabályozást mutatta be, Gelu Barna azt emelte ki, hogy az üzleti életben a kommunikációban is a gazdasági célok elérése a legfontosabb – és ha ez működik, az magával hozza a fejlődést sok más területen is. Pajzos Csaba többek között azt idézte, egy kutatás nyomán, hogy egy romániai magyar átlagosan 12 ezer óra alatt tanulja meg az államnyelvet, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az anyanyelv használata még a gazdaságban is fontos, mivel többet adunk el, és többet is vásárolunk, ha a tranzakciók közbeni kommunikáció anyanyelven folyik. Csomortányi István felszólalása zárta a konferenciát, amelyben kifejtette, hogyan áll az anyanyelv használata a kereskedelemben és a közszolgáltatási szférában – és az összes terület közül épp ez utóbbiban áll a legrosszabbul. Szeghalmi Örs / erdon.ro

Egyre kevésbé szeretnek minket a románok. Összeraktuk, miért
A Diszkrimináció-ellenes Tanács elnökét, Asztalos Csabát, János Réka pszichológust és Péter László szociológust kérdeztük az idegengyűlölet okairól.
Egyre nagyobb a társadalmi távolság a románok és a magyarok között – ez olvasható ki az Elie Wiesel Intézet által rendelt felmérésből, amelynek kisebbségekre vonatkozó adatait itt ismertettük részletesen. A Diszkrimináció-ellenes Tanács (CNCD) elnökével, Asztalos Csabával, János Réka pszichológussal és Péter László szociológussal beszélgettünk az előítéletekről.
Mi vezet az előítéletek kialakulásához?
Az előítélet általában valamilyen sztereotípiára épül. Az előítéletnek lehetnek társadalmi, történelmi, vallási, egyéb alapjai. „Egy csoporthoz tartozom, és azokkal szemben alakulhatnak ki ilyen érzések, akik nincsenek a csoportomban. Egyrészt azért, hogy a saját csoportomat kiemeljem – ez egy torzítás, ami abban erősít meg, hogy mi milyen jók vagyunk –, másrészt, ha társadalmi egyenlőtlenséget észlelek, ahhoz, hogy ezt el tudjam fogadni, rá kell fognom valamit a másik csoportra” – magyarázza János Réka.
Mennyire megbízhatóak a felmérés eredményei?
Amikor egy felmérés megbízhatóságát nézzük, három komponensre kell figyelnünk – fejti ki Péter László. Az első a mérés technikai vetülete: vagyis az, hogy az adatok nyilvánosságra hozásának során követik-e az ESOMAR szabványait – ez az európai piackutatók, véleménykutatók és médiakutatók szervezete. Ebben az esetben ez megtörtént. A kivitelező, a Kantar TNS egy nagy globális cég, világszerte végeznek rádióhallgatottsági méréseket, illetve műszeres méréseket is végeznek a tévénézésre vonatkozóan, tehát egy meglehetősen komoly cégről van szó. A megrendelő az Elie Wiesel Intézet, amely egy nagyon megbízható szervezet. A módszertani részek szintén fontosak: a mintavétel, a kérdések megfogalmazási módozata, a hibaküszöb feltüntetése. Az ESOMAR szempontok szerint ez a mérés teljesen rendben van – mondja a szociológus. Elfogadottság aránya a következő kategóriákban: Családtag, rokon / barát / szomszéd / munkatárs / Romániában lakjon / meglátogassa Romániát / ne jöjjön Romániába!
Mik befolyásolhatják a válaszokat?
Vannak olyan kényes kérdések – az interetnikai, faji, vallási jellegű kérdések rendszerint ilyennek számítanak –, ahol szokott számítani a csoporthatás, a saját csoport domináns véleménye, a közösség szintjén, a mindennapokban, kis csoportban osztott vélemény – mondja Péter.
Másrészt azok az elvárások is számítanak, amelyekről a válaszadók úgy gondolják, hogy a társadalom velük szemben támaszt, amikor próbálnak általuk érvényesnek tekintett normák szerint válaszolni, ezt amit dezirabilitásnak hívják – magyarázza a szociológus.
A válasz nagyon nagy mértékben függ a kérdezőtől is, az embereknek ugyanis van egy elképzelésük arról, hogy a kérdező milyen válaszokat szeretne hallani – teszi hozzá János Réka. Ha egy Bukarestben élő romántól egy román azt kérdezi, hogy befogadna-e magyarokat a családjába, a válaszoló, bár lehet, hogy minden évben magyar vidéken nyaral, de úgy gondolhatja, hogy a kérdező nem azt szeretné hallani, amit ő gondol, és másként válaszol – mondja.
Hogyan alakítja a média az előítéleteket?
Az etnikumok térben koncentráltan éltek, élnek, ezért a válaszadók jelentős részének nincsen semmilyen közvetlen kapcsolata ezekkel a csoportokkal. Azokban a kérdésekben, amelyek nem érintettek közvetlenül, a mindennapok tapasztalatában nincsenek benne, a megkérdezettek, hogy kompetens válaszokat adjanak – vagyis ne azt mondják, hogy nem tudom, nem érdekel, nem válaszolok – tulajdonképpen a média által forgalmazott domináns véleményeket ismétlik meg.
„A racionális modellben azt szeretjük mondani, hogy az emberek reflektálnak, tudatosak, és önállóan alkotnak minden kérdésben véleményt. Ez valójában nem így van: a népesség túlnyomó többsége a média által forgalmazott vélemények közül átvesz valamit, ami akkor és ott a domináns médiadiskurzusokban meghatározza a közhangulatot. Romániában a közönség nagy mértékben befolyásolható, éppen ezért nagyon nagy felelőssége van három aktornak: a politikusoknak, a média domináns személyiségeinek és az akadémiai és kulturális elitnek, hogy adott kérdésekben milyen véleményeket forgalmaznak, mert nagy a hajlandóság a népesség többségének részéről, hogy ezeket mechanikusan átvegye, és amikor megkérdik, hogy erről hogyan gondolkodnak, abból az igyekezetből, hogy valamit válaszoljanak, többnyire ezeket reprodukálják” – mondja Péter László.
János Réka úgy látja, a válaszokat nagy mértékben meghatározza, hogy egy adott pillanatban milyen ismeretekhez férünk hozzá, mi van a memóriánkban. Így jön be a média: például ha a kauflandos miccses esetet nagyon sokat láttam, hallottam, akkor ez számomra egy nagyon aktív kategória, és ha most kérdeznek meg a magyarokról, mint románt, akkor nyilvánvalóan ez jut elsőnek eszembe, és úgy is fogok válaszolni.
Voltak olyan témák, amelyek hozzájárultak ehhez a közhangulathoz: sportesemények, a román-magyar kormányközi kapcsolatok, december elseje, választások, március 15, az udvarhelyi miccs-ügy – hiszen pont abban a periódusban végezték az adatgyűjtést, amikor az az eset történt – sorolja Asztalos Csaba.
„Van a román sajtónak egy olyan része, amely egyszerűen űzi a magyarellenességet, itt gondolok a Realitatea, Romania TV vagy az Antena 3 adókra, vagy a B1-es Radu Banciura. Az Audiovizuális Tanácsnak is voltak ezzel kapcsolatban döntései, A Diszkrimináció-ellenes Tanácsnak is voltak ilyen döntései, és a bíróság is fenntartotta a mi döntéseinket, melyek szerint gyűlöletbeszédnek vagyunk kitéve” – fejti ki.
A CNCD elnöke felhívja a figyelmet, hogy ez a kommunikációtípus egy már erős előítéletekkel rendelkező román társadalomban csapódik le, ami csak megerősíti az előítéleteket, vagy újakat hoz létre, és az intolerancia egyre nagyobb lesz.
A nagy többséget a mainstream média befolyásolja, de vannak olyan csoportok, amelyeket a webkettes. Az Elie Wiesel-es felmérésben sajnos nincs korcsoportos bontás, ami lehetővé tenné ennek behatóbb vizsgálatát. „A fiatal generáció alig néz már tévét, rádiót is teljesen más modellben hallgat, a webkettes, a vlogok, a Facebook sokkal nagyobb hatással van rájuk. Ha a 24 év alatti korcsoportban az idegenellenesség és az intolerancia növekedése jóval nagyobb, mint az átlag, akkor ez egy aggasztó tendencia, mert akkor ellene is másként kell tenni, az ellentechnikák is másak” – vélekedik Péter László.
Szerinte a miccs-ügy tipikusan ezt a korosztályt célozta meg, ez valószínűleg befolyásolta az eredményeket. A szociológus ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a román mérsékelt véleményvezérek is aktivizálódtak az ügy kapcsán, és jelezték, hogy ez nem helyes, ez egy provokáció, webkettes propaganda. Szerinte a miccs-ügy marketinges kisebbségellenességnek nevezhető – mert itt a kisebbségellenesség igazából egy eszköz arra, hogy valaki magát marketálja, de „az eredmény szempontjából bennünket ez már nem nagyon melegít”.
Asztalos Csaba úgy véli, a társadalmi távolság növekedése több okra is visszavezethető, nem csak a médiára. Az elmúlt egy-két évben valóban sokkal intenzívebb a magyarellenesség a médiában, és csökkentek vagy majdnem eltűntek a párbeszéd-lehetőségek a romániai társadalomban a magyar közösség és a román többség között, nincs átjárhatóság a napi témák kapcsán a magyar és román sajtóban, a magyar és román közösségben – hívja fel a figyelmet.
„Ha megkérdez pár román sajtóorgánumot, hogy van-e magyar nyelvű újságírójuk vagy alkalmazottjuk, aki segítsen nekik abban, hogy a magyar közösség mindennapjairól tájékoztasson, akkor ki fog derülni, hogy nincs, főleg a gazdasági válság óta, amikor leépítések voltak a sajtóban. Így jutunk oda, hogy a román sajtó képviselői rólunk, magyarokról – és nem csak a politikáról – a Google Translate közvetítésével tájékoztatnak, és rengeteg hamis hírnek, tévedésnek vagyunk kitéve emiatt” – világít rá a strukturális problémák egyikére.
„Mi, magyarok, nem vagyunk jelen kellőképpen a román médiában, a hírtelevíziókban, hogy véleményt mondjunk különböző témákban. Rólunk beszélnek, anélkül, hogy bennünket megkérdeznének, és kígyót-békát ránk mondanak. Ennek most látszik a gyümölcse, ez a közvélemény-kutatás kimutatja. Az is igaz, hogy ami a politikai képviseletet illeti, generációváltás volt, és kevésbé kommunikálunk a román többség fele a politikai kommunikáció szintjén” – teszi hozzá.
A pozitív példák amúgy sem kapósak. „Egy amerikai lapot megvádoltak azzal, hogy folyton csak a negatív dolgokról írnak, ezért egy újságírójuk egy héten keresztül minden nap megírta az újságba, hogy aznap melyik postásokat nem harapta meg a kutya. Ez senkit sem érdekelt. Azt nem írjuk meg az újságban, hogy ma sem vertek meg magyart, hogy ma is kiszolgáltak románokat az udvarhelyi Kaufland miccsezőjében” – mondja János Réka.
Szalonképessé váló idegengyűlölet
„Az államok és a társadalmak nem találtak megoldást bizonyos témákra, és politikai korrektségben élték ki magukat, most meg visszanyal a fagylalt: a Brexit és az amerikai választások erre jó példák. A szólásszabadság nagyon fontos dolog, és a kényes témákat meg kell beszélni, de valahogy úgy, hogy ne uszítsunk, és valahogy úgy, hogy a mások emberi méltóságát tiszteletben tartsuk. A szólásszabadság nagyon fontos, de egy felelősséget is feltételez, nem egy olyan jog, amit csak úgy lehet gyakorolni. Ennek vannak határai, és felelősségteljesen kell gyakorolni. Az, aki felelősség nélkül gyakorolja a szólásszabadságot, az lényegében elítéli a szólásszabadságot” – vélekedik Asztalos Csaba.
Ha Rareș Bogdan elmondhat fűt-fát a tévében a magyarokról, ha Radu Banciu elmondhatja, hogy a magyaroknak a génjeiben van a terrorizmus, akkor a tévénéző is úgy érezheti, hogy most már ő is elmondhatja – teszi hozzá a CNCD vezetője, aki egyetért azzal, hogy ez a jelenség is befolyásolja a felmérés eredményét.
János Réka arra hívja fel a figyelmet, hogy maga a felmérés eredménye is vezethet a magyarellenes diskurzus felerősödéséhez. Egy politikus támogatása nőhet azáltal, hogy kimond bizonyos, eddig ki nem mondott dolgokat. Ezt a felmérést, amely azt mutatja, hogy ekkora a magyarok elutasítottsága, nagyon is ki tudja használni, ráadásul adatokra is tud támaszkodni, ami a meggyőzés egyik központi útja, hiszen logikai érvként tudja azt mondani, hogy az én népem nem szeretne itt magyarokat látni - magyarázza.
Részben Péter László is egyetért azzal, hogy szalonképes lett a magyarellenes diskurzus, és a lelátókról hoz példát. „Az, hogy a Sepsi felkerült az első ligába, nagy dolog, és elindított egy csomó mindent, mert mediatizálttá vált, hogy a lelátókon azt kiabálják, hogy: »Ki az országból a magyarokkal«. Kiáltották ezt hokimeccseken is, nem kérdés, csak az nem volt egy ilyen mainstream sport, és kiáltották a csíki szurkolók is, hogy »Cigányok, cigányok«, hogy »Bukarestben mindenki cigány«... Csak a foci egy másik szint, ezért az eset nagy nyilvánosságot kapott, bár a meccseket magukat nagyon kevesen nézik (átlagos ratingjük 1,53), de tudnak és beszélnek róla az emberek. Ha a lelátókon kiabálják, hogy »Afară, afară cu ungurii din țară«, akkor annak lehet olyan hatása, hogy egyesek egy felmérésben is azt mondják, hogy nem akarnak egy országban élni a magyarokkal” – véli a szociológus.
Rendszerszintű problémák
„Figyelembe véve a társadalmi viszonyokat, és azt, hogy a magyarok mindig veszélyforrásként voltak megjelenítve Romániában, az elmúlt évben pedig biztonsági kockázatnak minősítettek bennünket a román állam számára, ne csodálkozzunk, hogy nőtt a velünk szembeni intolerancia. Az autonómia témájától a katalán témáig, a centenáriumig, a gyulafehérvári kiáltvány harmadik pontjáig, addig, hogy miért akarjuk az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban, minden témában olyan szintre jutottunk, hogy racionálisan nem tudunk tárgyalni kisebbségi jogokról, a kisebbség és többség helyzetéről.
Az Adevărulnak két éve volt egy közvélemény-kutatása, amely szerint veszélyforrásként jelenik meg a román többség szemében a magyar és az orosz vonal, Magyarország és a magyar kisebbség, Oroszország és az orosz kisebbség. Ez nem véletlen, mert annak idején a magyarveszélyre és az oroszveszélyre építették a szocialista nemzetállamot. Ez most, 27 év után még jobban előjött, hogy a centenárium közeledik, és spekulációk jelennek meg abban a témában, hogy Magyarországnak milyen a kapcsolata Oroszországgal, hogy összefognak a románok ellen” – monja Asztalos Csaba.
Péter László rendszerszintű problémának tartja, hogy 2007 óta Romániának nincs országprojektje, amiben a kisebbségek, és ezen belül mi, magyarok, konstruktív partnerként tudnánk fellépni. „Nem tudjuk azt üzenni, hogy akarunk valamit, és mi is odatesszük a csontot. Enélkül mi is nehezen tudunk érvelni, múltbeli érvek vannak múltbeli sérelmek kapcsán, vagy azok mostani felelevenítése, például a miccs-ügyes sztoriban. Nincs egy Románia-projekt, amiben civil, és nem etnikai alapon részt tudna venni a magyarság, és el tudná magyarázni, hogy mi ezzel tudunk hozzájárulni a közügyhöz és a közérdekhez.”
A szociológus problémának tartja azt is, hogy 2015 és 2017 között 42%-ról 47%-ra nőtt azoknak az aránya, akik szerint Romániában általában a magyarok se nem osztanak, se nem szoroznak, azaz nem járulnak hozza az átlagos román jóléthez, vagy nem rontanak rajta. „Ez számomra azt juttatja eszembe, hogy kezdünk nem számítani. Hogy a megkérdezettek majdnem fele semlegesen gondol ránk, az azt mutatja, hogy egyre jobban tudatosítják, hogy nem vagyunk tényezők, és ezt a politikai folyamatok megerősítik: látszik az, hogy nem vagyunk a kormány nyelve, nem sok minden múlik rajtunk. Ilyen szempontból a szignifikánsan növekvő indifferencia aggaszt” – fejti ki Péter László, aki szerint ez a viszonyulás azt jelzi: vagyunk ugyan, de már nem kellünk.
Szerinte már kezdünk nem számítani abban a gazdasági és politikai szempontból is kialakult etnikai kompetícióban, amely a kétezres évek elején megszűnt konfliktus helyét vette át. Épp ezért az, hogy nem tartanak, nem félnek tőlünk, nem biztos, hogy nekünk a román társadalomban elfoglalt pozíciónk szempontjából jó, hiszen kezdünk súlytalanná válni – vélekedik. Balázsi-Pál Előd / Transindex.ro

Esély a párbeszédre?
Két konferenciát is szerveztek a hétvégén, egyiket Aradon, másikat Nagyváradon, mindkettőnek a magyar–román párbeszéd volt a témája, és mindkét helyszínen igen fontos gondolatok hangzottak el a többség–kisebbség kapcsolatáról, a közelgő centenáriumi év jelentette kihívásokról.
Az aradi rendezvényt Surján László volt EP-képviselő, a nagyváradit a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezte, szervezte, s bár első ránézésre furcsának tűnhet, hogy szinte egy időben zajlik két nagyjából azonos célokat felvállaló rendezvény, az mégiscsak örömmel tölthet el, hogy több ilyen fórumot is le lehet bonyolítani. Mintha-mintha a román résztvevők száma is gyarapodna lassacskán: a hasonló eseményekre évek, évtizedek óta előszeretettel visszajáró Smaranda Enachén, Gabriel Andreescun, Sabin Ghermanon kívül a felszólalók között fiatalabbakat vagy újakat is találunk: ide sorolhatjuk Hans Hedrich civil aktivistát vagy Dan Maşcát, a Szabad Emberek Pártjának vezetőjét. Persze, ez még mindig nem elegendő, jó lenne, ha olyan sokan lennének, hogy fel sem tudnánk sorolni őket, jó lenne, ha a hasonló rendezvényeket nem a magyar fél kezdeményezné. És az is szép lenne, ha ezeken a konferenciákon nem arról szólnának az előadók, mit kellene tenni, hogy az előítéletek falait leromboljuk, s hogy valódi párbeszéd alakuljon ki az Erdélyben élő magyarok és románok között, hanem például számvetést lehetne végezni arról, hogy az elmúlt időszakban hány közös programot tudtunk megvalósítani, együttes fellépésünk révén milyen problémákat tudtunk megoldani. Csakhogy ettől egyelőre távol állunk, s vélhetően nem is kerülünk közelebb, míg az erdélyi románság többsége továbbra is Bukaresttől várja a megoldást problémáira, s míg az erdélyi magyarság legerősebb szervezete, az RMDSZ nem fektet nagyobb hangsúlyt a regionális szövetségesek felkutatására, annál is inkább, mert Bukarestben lassan sem a kormánypártokkal, sem az ellenzéki alakulatokkal nem lehet már szót érteni. Kelemen Hunor és más RMDSZ-es vezetők az elmúlt időszakban szóltak a magyar–román párbeszéd eme parlamenten kívüli formájának szükségességéről – ha e kijelentéseket tettek is követik, minden bizonnyal tágulhat azok köre, akik megértéssel, empátiával viszonyulnak kéréseinkhez, és partnerként, nem veszélyforrásként tekintenek ránk. És akkor talán nem kellene ismét amiatt aggódnunk, hogy december elsején újra Sepsiszentgyörgyre látogat az Új Jobboldal, mert az erdélyi románságban olyan erős lenne a szélsőséges magyarellenesség elutasítása, hogy maguk állítanák le az újabb provokációt. Addig is azonban nekünk kell minden lehetséges fórumon tiltakoznunk a készülő újabb magyarellenes akció ellen. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem elég az adómentesség, stratégia is kell a műemlék épületek megmentéséhez
Komplex stratégia hiányában nem oldja meg a Kolozsvár belvárosában álló, leromlott állapotú műemlékek helyzetét a műemlékvédelmi törvény nemrég jóváhagyott módosítása, amely szerint adómentességet élveznek jövő évtől azok a felújított ingatlanok, amelyekben nem zajlik kereskedelmi tevékenység – véli Guttmann Szabolcs műépítész, az építészkamara erdélyi fiókjának elnöke.
Oláh Emese kolozsvári alpolgármester szerint ugyanakkor a jogszabály elsősorban a külvárosi ingatlanok felújítását segítheti elő. „Sem így, sem úgy nem fog működni rendesen a műemlékvédelem, amíg a szociális és gazdasági háló ismeretében nincs komolyabb rálátásunk arra, hogyan lehetne közpénzeket bevonni a projektekbe” – értékelte a Krónikának Guttmann Szabolcs a műemlékvédelmi törvény októberben jóváhagyott módosítását.
Az építészkamara erdélyi fiókjának elnöke rámutatott, jelenleg Romániában a legnagyobb gondot az jelenti, hogy nem ismerjük a tulajdonosok anyagi lehetőségeit. „Egy jó világban egy műemléket eleve olyasvalaki vesz meg, aki abban fantáziát lát, és tudja, hogy pluszkiadást jelent. Nálunk erről szó sincs, itt a szociális és civil szférától a nagymenőkig mindenki jelen van a történelmi városközpontban, óriási feszültségek vannak egy-egy udvartérben” – jelentette ki a szakember.
Újgazdagok stratégiája: műemlék mint befektetési felület
Az adómentesség előnyös lehet ugyan egy nyugdíjasnak, de nem oldja meg a restaurálás kérdését, vélte Guttmann. Egy újgazdag számára például az idén januártól bevezetett ötszörös pluszadó sem tétel, őt inkább az zavarja, hogy nem tudja reprezentációs állapotában élvezni a műemléket, tette hozzá. Ráadásul Kolozsváron is megjelent a – Bukarestben és Temesváron évek óta gondot okozó – jelenség, hogy az újgazdagok beruházási felületként tekintenek a belvárosi műemlékekre.
Már fantáziát lát az újgazdag a történelmi központban, felvásárol lakrészeket, de nem foglalkozik vele, mert várja, hogy majd magától megoldódik a probléma” – fogalmazott a szakember arra utalva, hogy a tulajdonos hagyja lepusztulni az ingatlant, míg az olyan állapotba nem kerül, hogy engedélyezik a lebontását és helyére akár többemeletes irodaház építését. „Én is alig hittem el, főtéri házak vannak ilyen állapotban. Ez egy ijesztő, de valós probléma” – hívta fel a figyelmet. Guttmann Szabolcs szerint stratégiára lenne szükség
Házról házra kell járni
Guttmann szerint az adómentesség vagy a többletadó kivetése elsősorban a középréteg körében lehet motiváló a műemlék felújítása érdekében. Ugyanakkor elismerte: elég kevés példa van a teljes korszerűsítésre, inkább foltozgatás zajlik, szerinte még messze vagyunk az ideális helyzettől. Ehhez rengeteg tényezőre, többek között a felújítási munkálatok szigorú szakmai felügyeletére lenne szükség.
„Nem az a cél, hogy újgazdag belvárosunk legyen, hanem az, hogy aki ott lakik, civilizált körülmények között éljen. Ehhez segítségre van szükség, házról házra kell járni, és nemcsak a műszaki problémákat, hanem a szociális és gazdasági problémákat is feltérképezni. Csak egy intézkedéscsomag által lehet közép- vagy hosszú távon hatékony rehabilitálási programot kidolgozni” – vélte Nagyszeben volt főépítésze.
Adómentességet élveznek jövő évtől a felújított műemlék épületek
Jövő évtől adómentességet élveznek azok a műemlék épületek, amelyekben nem zajlik kereskedelmi tevékenység, és restaurálták a homlokzatukat – áll abban a törvénytervezetben, melyet szerdán fogadott el a képviselőház.
Azt is lényegesnek tartja, hogy ne csak a homlokzatokra figyeljünk, hanem egész udvarterekben gondolkodjunk, mint ahogyan Németországban teszik, ahol egy-egy udvartér mentesül az adó alól adott feltételek teljesítésekor. Ezzel mindenki jól jár, hiszen egy szociális lakás helyett egy üzlet adóját szedi be a város, cserébe az udvarterek irányába próbálja meghosszabbítani a sétálóövezeteket. „Tulajdonképpen össze kell szőni a város érdekeit a lakosság érdekeivel. És ez magától nem fog sikerülni” – hangsúlyozta Guttmann, aki szerint komplex stratégia hiányában csak abban reménykedhetünk, hogy a homlokzatokról nem esik ránk a vakolat.
Városházi jó példa Nagyváradon
Bár Nagyváradon jóval nehezebb feladata volt az önkormányzatnak, hiszen az 1900-as években épült szecessziós ingatlanok homlokzatai gazdagabb részleganyaggal rendelkeznek, Kolozsvárral ellentétben látszik, hogy a város áldoz ezekre. Kolozsváron is szó volt arról, hogy a város áldozni fog a projektre, most mintha mégis megtorpant volna” – vélekedett Guttmann. A váradi városvezetés hozzáállása szerinte azért példaértékű, mert az önkormányzat is áldoz a műemlékekre, elég csak a városháza által megvásárolt két belvárosi épületre – a szecessziós múzeum és a szabadkőműves-páholy székhelyére, azok uniós forrásokból történő teljes körű felújítására – gondolni. „A váradi városvezetés úgy gondolta, ezzel példát tud statuálni a lakóknak is. Egy-egy épületet nagyon fontos közpénzből, példaértékűen felújítani, és megmutatni, miről van szó” – értékelt. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Élő falu a Kárhágó alatt
Zsákutcaszerű település a sepsiszéki Szacsva. Legközelebb fekszik a Bodzafordulói-hegyek erdőrengeteg borította központi részéhez, az ezer méter magasságot meghaladó Szeredő-ponkhoz. Itt ered Szeredő kútjából a Szacsva pataka. Kétoldalt erdős hegygerincek követik, lejtők szegélyezte mély völgye vadaskertnek ad helyet. Egy mellékgerinc meredek hegyormán a régmúltról hallgatnak a szacsvai vár kora középkori romjai. Lisznyópatak felől, Vadalma pusztáját érintve, a Kárhágó göröngyös lejtőjén érjük el azt a helyet, ahol hat irányba ágaznak el a mezei utak: itt emelkedik a Templomdomb.
Veszélyben a műemlék templom
Kissé megfeledkezett a történetírás Szacsváról, nevét csak a XVI. század derekán említik, holott a dombot koronázó protestáns templom északi falának vakolata alól a kunokkal verekedő Szent László királyunk tekint le a ma emberére olyan falképről, amely a XIV. században már létezett. A közelmúlt kisebb földingásai azonban éppen elegendőek voltak ahhoz, hogy láthatóvá váljanak az épület nyugatra néző, de későbbi bővítés eredményeként születő részének repedései. Így a templom mentése újból anyagiakat, sürgős beavatkozást igényel, annál is inkább, mert műemlékké teszi az 1791-ben készült falfreskója és a vidék egyik legszebb késő reneszánsz kori kazettás mennyezete.
Szacsva az egerpataki református anyaegyház leányegyháza. Nem csoda, hogy Dezső László Levente lelkipásztor és Gáll Zsigmond szacsvai gondnok minden lehetőt megmozgatott a hozzáértő mentés-javítás pénzbeli fedezetéért, ami messze meghaladja az alig 130 lelket számláló eklézsia anyagi lehetőségeit.
– Az egykori lelkészi lakás egy része összeomlott, a megmaradt két szobát ebben az esztendőben önerőből felújítottuk, bebútoroztuk, hogy legyen, ahol tartani az istentiszteletet – tájékoztatott a gondnok. – A hívek anyagi lehetősége kimerült, a templom tatarozásra vár, a bútorzatot védett helyre raktároztuk, s várjuk a jóakaratot. A paplak kőművesmunkáját Barabás Dénes végezte, s naponta aprómunkásként segített mindenben Tuțuianu Kosztika és Kovács Elemér Roland. Nemrég jöttünk haza a kolozsvári püspökségtől, anyagi segítség felől érdeklődtünk. – Ígéretet kaptunk mindenhol – mondta a beszolgáló fiatal lelkipásztor. – Számíthatunk a megyei és a községi tanács támogatására, felvettük a kapcsolatot a kultuszminisztériummal, ígéretet kaptunk az egyházkerülettől. Számítunk a magyar kormány segítségére, a dokumentációt szeretnénk letenni a Teleki László Alapítványon keresztül a Rómer Flóris Tervhez, de más környékbeli intézmények is jelezték, hogy segítségünkre lesznek.
A művészettörténész szemével
Jánó Mihály művészettörténészt arra kértem, összegezze a szacsvai falfestménnyel kapcsolatos véleményét.
– A templomhajó északi falán föltárt falkép a középkori magyarországi falfestészet sajátos ikonográfiai témája, a Szent László-legenda ún. üldözés jelenetét ábrázolja. A XIV. századi technikával készült falfestménytöredék azt a helyi szóhagyományt látszik megerősíteni, miszerint a mai templom helyén egy korábbi, középkori kápolna állt. A töredék a szent király glóriával övezett koronás fejét őrizte meg a leányrabló, menekülés közben visszanyilazó, föveges kun ábrázolásával együtt. Az eddig feltárt jelenet töredékessége ellenére igen gazdag a részletek és utalások tekintetében, pl. László király glóriája körvonalán kettétörnek a kun nyílvesszői, a két ellenfél, miközben egymással küzd, fölfelé tekint, ugyanarra a pontra, ahol a jórészt elpusztult falfelületen ruharedő alsó foszlányai sejlenek. E részlet a Dubnici krónika szövegére emlékeztet, amelyben a két küzdő hős fölött – László király és seregei védelmére – a Madonna jelenik meg. A Szent László-legenda üldözésjelenetének hasonló ábrázolását a bögözi és a maksai református templom XIV. századi ciklusaiban azonosítottuk. Ez a legendaváltozat feltételezhetően egy olyan történelmi eseménnyel hozható kapcsolatba, amely a székelyek és a tatárok 1340-es évekbeli gyakori küzdelmei során vált ismert hagyománnyá. 2004-ben a hajó déli oldalán és az északi oldal lábazati részén újabb falképtöredékek kerültek napvilágra, ezek festéstechnikája, szín- és formavilága megegyezik az északi falon látható, XIV. századi Szent László-legenda sajátosságaival. Feltehetően egy külön keretben megfestett Szent Erzsébet-kompozícióról van szó, ami azonban nem ismeretlen Erdélyben.
Múlt mellett az élő szacsvai jelen
Nem kérdés, hogy menteni kell templomunkat, s csak türelem meg kitartás a feltétele, hogy megújuljon. Ha nem is növekedő, de nem is apad a festői helyen fekvő Szacsva lakossága, s lám – ellentétben az elnéptelenedő falvakkal –, óvodája és iskolája is működik még. Igaz ugyan, hogy egykori iskoláját a lepergett évek során nem sikerült tatarozni, romossá vált, s miként Dombora Lehel, Réty község polgármestere elmondta, valószínű, hogy le kell bontani. Egy teljes létszámú I–IV. osztályt tanít itt évek óta Varga Erika tanítónő. A kultúrházban berendezett két osztályteremben megfelelő körülmények között folyik a tanítás. Hét kis óvodás mosolygott ránk, nem törődve a jövő gondjaival: várják a havat, a téli ünnepeket. – Mi mindig közösen szoktunk ünnepelni az iskolával – mondta a tanítónő és Csősz Ildikó óvónő. A vakációban itthon lesznek az V–VIII. osztályosok is, akik a rétyi Antos János-iskolában tanulnak. Rendeztek Márton-napokat, készítettek töklámpást, adventi koszorút állítanak össze, hangos énekléssel megkántálják a falut, és közösen készülnek karácsonyi iskolás műsorral. Biztató, hogy az elmúlt esztendőkhöz képest egyre több hétvégi ház épült fel a legfestőibb falurészeken. Több személygépkocsit is láttunk a zsákutca-faluban, s egy-két „jövevénnyel” beszélgetve az is kiderült, ha megkezdik a templom tatarozási munkálatait, őreájuk is számíthat az a faluközösség, amely befogadta őket. Nem ritka errefelé a hétvégi bakancsos turista sem, akik a Bodzai-hegyeket választják túrázásra. Viszont szereti ezt a szép és csendes helyet medve koma is.
Bekopogtattunk a sepsiszentgyörgyi Juhos család nyári üdülőházába, ahol a tulajdonos Juhos Csaba vállalkozó és felesége, Juhos Réka fogadott. A gyerekes és unokáknak is örvendő család tájba illő, kényelmes hétvégi házát terjedelmes gyümölcsös övezi, amelynek fái már termőre fordultak.
– A gyümölcsöst édesapámmal, Juhos József Barátoson élő nyugalmazott tanítóval telepítettük 2000-ben – részletezte vendégfogadónk. – A terület egy részét nagyenyedi csemetékkel ültettük be, a többit édesapám telepítette olyan magoncokkal, almákkal, körtefajtákkal és más gyümölcsfélékkel is, amelyeket barátosi kertjében nevelt. Nem igaz, hogy nem szereti a gyümölcsfa ebben a völgyben: gondozni és kezelni kell, meghálálja a munkát. A házigazda pincéjében megtekintettük almás polcait, ahonnan a legszebb pónyik-, batul-, tányéralmák, starkingok, kisasszony- és árpával érő almák mosolyogtak felénk. Terem itt egy pálinkának való leves körtefajta is, melyet papkörtének neveznek. Kellemes családi fészek ez, különösen, amikor megtölti a népes család. A tágas nappaliban távcső is várja az érdeklődő családtagokat, akik tiszta éjszakákon a Szaturnusz holdjait is megláthatják lencséin keresztül. Juhosék mesélték, hogy egy alkalommal gyümölcsösüket a medve koma is meglátogatta, de mert a kerítést azonnal visszaépítették, azóta nem tette tiszteletét.
A pomológus Juhos József tanító urat egy kézszorításra Barátoson mi is felkerestük. Ez év december elején tölti életének 90. esztendejét, amihez a legjobbakat kívánjuk. Sok barátosi egykori iskolás tanulta meg tőle a szemzés-oltás titkait és szerette meg a pomológiát.
Vendégház a bejáratnál
A Szacsvai domb nevet viseli az a vendégház Szacsva bejárati övezetében, mely nem csak a vadászni szerető közönséghez szól. Egy dombtetőn helyezkedik el, ahonnan Háromszék és a környező gyönyörű vidék számos része belátható. Kalauzunk, Kelemen Szilárd, az egység vezetője elmondta, ettől az évtől a vendég- és vadászház a kor minden elvárásának megfelelő, korszerű építmény, amely várja azokat az igényes vendégeket, akik a vad természet ölén, az erdők sűrűjében, a napsütötte, avagy a havas hegyi tisztásokon szándékoznak magas kényelmi szinten eltölteni szabadidejüket, megismerni a környék szépségeit és értékes épített örökségét is. Kellemes hangulatú szobák, kandallók, mesterszakács által készített ételek marasztalják az ide érkezőket, akik a szabad természet ölén nemes-míves élmények birtokába juthatnak – olvastuk a ház többnyelvű bemutatójában. A legkülönbözőbb szállítóeszközökkel járhatják be a környéket, szabadon sétálhatnak, és páratlan élményben lehet részük azoknak, akik a Szacsvai vadaspark állatai, szarvasok, őzek, muflonok, vaddisznók között szabadon sétálhatnak. A sétákat szolgáló terepkocsikat egy olyan jó állapotban levő Land Rover is kiegészíti, amelyet az egykori román államelnök, Nicolae Ceaușescu használt vadászatai alkalmával. Sárkány Árpád az Abies Hunting vezető tulajdonosaként elmondta, hogy készséggel támogatni fogja a kis település műemlék templomának mentő-védő munkálatait is. Dombora Lehelt, Réty község polgármesterét arról kérdeztük, számíthatnak-e a szacsvaiak az új esztendőben valamelyes más előrelépésre-fejlesztésre.
– Bukarestben letettük a 4000 méter hosszú szacsvai bekötőút tervezetét, készül az egerpataki és a szacsvai kultúrház teljes felújítási tervezete is. Kivitelezésükre reményeink szerint 2018-ban számíthatunk. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lucian Boia: Trianon egyetlen magyarnak sem ok az örömre
A románok és magyarok között a dolgokat valamivel nehezebb lesz megoldani, mint a franciák és a németek között – állítja Lucian Boia történész a News.ro hírügynökségnek adott interjúban.
Közös történelemkönyv kellene
Magda Grădinaru: Lucian Boia úr, újabb könyvet írt, amely a Nagy Egyesülés témáját dolgozza fel. Valójában a könyv nem kimondottan Nagy-Románia alapító aktusáról vagy aktusairól szól, mint inkább arról a tágabban értelmezett történelemről, amelynek ez, ezek részei. Tehát miért született ez a könyv, amely beleillik Nagy-Románia centenáriumába, de inkább centenárium körüli dolgokról beszél?
Lucian Boia: Így hasznosabbnak tartottam. A kontextus kevésbé ismert, és ezért próbáltam közép-európai, kelet-európai, délkelet-európai kontextusba helyezni Nagy-Románia létrehozását, mert a kontinens jelentős részén a Romániát jellemzőkhöz többé-kevésbé hasonlító nemzeti jellegű folyamatok zajlottak. Nemcsak mi hoztunk létre egy nagyobb Romániát, hanem akkor jött létre Jugoszlávia, Csehszlovákia, Lengyelország, a Balkánon is ugyanezek a politikai folyamatok zajlottak. A történelmi folyamat egészéről akartam beszélni, hogy minél jobban megértessem a román kérdéskört is.
– Ennek ellenére, mint mondja, Románia hiányzik az európai történetírási vitából, Románia a többiek szemszögéből nézve szinte egyáltalán nem számít a történelemben. Mit tehetne hozzá Románia az első világháborúról szóló európai narratívához?
– Sok helyen felülvizsgálják az első világháború értelmezését, láthatjuk, mit tettek a franciák, a németek, még egy közös történelemtankönyvet is kiadtak, amely többek között az első világháborúra is kitér. Megnéztem, figyelmesen elolvastam ennek a tankönyvnek a szóban forgó fejezetét, és meglepő, hogy mindkét fél nagyjából ugyanazokat az értelmezéseket adja. Még akkor is lenyűgöző, ha ez egy megegyezés eredménye.
– Lehetségesnek tart egyhamar egy ilyenfajta közös, román–magyar tankönyvet?
– Nem, nem tartom lehetségesnek, de ez azt bizonyítja, hogy a románok és a magyarok között a dolgok valamivel nehezebben megoldhatók, mint a franciák és a németek között. Azt hiszem, ennek van egy másik magyarázata is: természetesen a franciák és a németek is mészárolták egymást néhány háború során, de folyamatosan nagyjából azonos történelmi, kulturális, civilizációs szinten voltak, ilyen szempontból nincsenek frusztrációik, a franciák nem érzik magukat alsóbbrendűbbnek a németeknél, és a németek sem a franciáknál. Márpedig köztünk és a magyarok között bonyolultabb a helyzet, mert a románokat oly sok évszázadig uralták a magyarok, most pedig a magyarok érzik úgy, hogy a románok uralkodnak felettük. Ezek nehezebben gyógyuló frusztrációk, ez az igazság, de nem mondhatjuk a végtelenségig ugyanazokat a dolgokat a múltbéli nemzeti konfrontációkról – számunkra is, a magyarok számára is, de minden európai számára a jövő a kulcskérdés, nem a múlt. A magyaroknak természetesen nem tetszik Trianon, de ez nem jelenti azt, hogy nekünk románokként ne kellene örvendenünk 1918. december 1-jének.
Ki örül, ki emlékezik
– Mégis, ami ezt a Románia és Magyarország közötti kapcsolatot illeti, továbbra is eltérő, antagonisztikus ország-forgatókönyveink vannak. Mi a centenárium megünneplésére készülünk, Magyarország pedig arra, hogy – ahogy írja – megemlékezzen Trianonról.
– Rendben, ők megemlékeznek. Mit akarunk, kötelezzük őket arra, hogy örüljenek Trianonnak? Ez abszurd! Persze hogy nem tetszik nekik Trianon, persze hogy Magyarország nagyon sokat veszített, többet, mint ha megállapodással jutottak volna új határok kijelölésére. Legyőzött ország volt, és így alakult. Azt hiszem, képeseknek kellene lennünk a mi szempontunkból, románként örülni 1918. december 1-jének, de ugyanakkor megértenünk a magyarokat is, mert Trianon nem ok az örömre egyetlen magyarnak sem, akárhol is él. Ezt annyira nehéz megérteni? És újra elmondom, ebből a holtpontból az egyetlen kiút, ha mindkét oldalon, elmondva elképzelésünket a múltról, a jelenre és főleg a jövőre összpontosítanánk, mert a jövő másfajta lesz, mint a múlt volt. Hagyjuk a dákokat, az a lényeg, hogy a románok az utóbbi évszázadban egységes nemzetnek bizonyultak.
– Ön szerint túllépünk a nemzetállamokon?
– Megtörténik majd ez a túllépés is a nemzetállamokon, azt hiszem, és ki is merem mondani: senki sem annyira ostoba, hogy azt képzelje, ha a történelem még több ezer vagy tízezer évig folytatódik, akkor Románia a végtelenségig létezni fog. Vagy Magyarország, Németország, Franciaország. Végső soron a nemzeti jelenség azért megmarad, nem most fog eltűnni. Ennek ellenére a régi nemzeti projekt fölött megjelent az európai projekt, mely másvalami. Majd meglátjuk, hogy mi történik, de még egyszer mondom, fel kell hagynunk ezekkel a XIX. századi, nacionalista, ultranacionalista értelmezésekkel. Ezeknek a maguk idejében megvolt a szerepük. Nálunk az ókori Daciához kötött román nemzet olyan vízió volt, mely sokat számított a román állam egyesítési folyamatában. Vagy az egész Vitéz Mihály körüli mitológia. Úgy hiszem, most már nem igazán használ, ellenkezőleg.
– Azt mondja, hogy az első világháború végén megvalósított nemzeti konstrukciók közül Románia bizonyult a legszilárdabbnak. Egy egész évszázadnyi történelem igazolta egységét. Ebben van egy imázs- és geopolitikai tőke is?
– Azért mondtam, mert ez az igazság, nem azért, hogy kedvére tegyek az ultranacionalistáinknak. Végső soron ez az igaz­ság, és ezért mondom: hagyjuk a dákokat, hagyjuk Vitéz Mihályt is, az a lényeg, hogy az utóbbi évszázadnyi történelem során a románok egységes nemzetnek bizonyultak.
– Hasznosította ezt Románia? Előnyt kovácsolhatott volna a régióban ennek az egységnek az alapján, ami – íme – Csehszlovákiának, Jugoszláviának nem sikerült?
– Ezt nem tudom, mert a nemzeti egység csak az egyik aspektus, az is fontos, hogy mit kezdesz a gazdasággal, a társadalommal, a többiekkel fenntartott kapcsolatokkal, ezek közül nem mindegyik működött jól Nagy-Romániában és a mai napig létező Romániában. A szerbek is, a horvátok is, a bosnyákok is, a montenegróiak is szerbül beszélnek, és akkor gyorsan, talán túlságosan is gyorsan eljutottak ehhez a következtetéshez, hogy a nemzet-népek egyetlen nemzetbe gyűjthetők. Márpedig bebizonyosodott, hogy ez nem működött. Természetesen, egy nemzetet egy közös nyelv is jelentős mértékben összeköt, de sokszor más tényezők is közbeszólnak, amelyek még aktívabbaknak is bizonyulhatnak, mint a beszélt nyelv. Itt szó van a kérdéses közösség történelméről általában, a vallásról, a kulturális, civilizációs alapról. – A nemzet francia meghatározása győzött: a nemzet egy mindennapi népszavazás eredménye?
– Ez egy modernebb meghatározás, mint mondjuk, a német, amely szigorúan az etnikumot hangsúlyozza, és a beszélt nyelven keresztül illusztrálja a valamely nemzethez tartozást. Még egyszer: a nyelv nagyon fontos. A másik eset, mely szintén iskolapélda, Csehszlovákia ügye: az első világháború végén hozták létre szintén a csehek és szlovákok kvázi azonossága alapján, holott a szlovák nyilvánvalóan eltér a csehtől, bár nagyon közeli. Létrehoztak egy államot, melyet sokan egyfajta miniatűr Ausztria–Magyarországnak tartottak, mert Csehszlovákiába bekerültek a szudétanémetek, akik – ez érdekes elem – többen voltak, mint a szlovákok; ezenkívül egy földsávot Magyarországtól vettek el, és így tovább. Nos, Lengyelország koherensebbnek bizonyult, csakhogy Lengyelországot egyszerűen odébb tolták Európa térképén, és sok tekintetben eltér a korábbi, a második világháború előtti Lengyelországtól. Ezek közül Románia volt a legtartósabb, még annak ellenére is, hogy elvesztette Észak-Bukovinát, Besszarábiát, a Cadrilatert. Románia egysége esetében a vallás is számított, sokkal inkább, mint a dákok.
Hagyjuk a dákokat
– Mi volt az a többlet Románia esetében, vagy mit tett jól, hogy sikerült megőriznie ezt az egységet? – A nyelv persze nem elég, de mégiscsak az egység egyik eleme. A román nyelv tényleg olyan, melynek mindig is fokozott egységfoka volt. Számított a vallás. A románok nagy többsége ortodox, persze, egy adott pillanatban a görögkatolikus egyház is megjelent, de az külső aspektusában, azzal, ahogy az emberekhez szól, a katolikus dogma mellett megőriz ezt-azt az ortodoxiából. Ez nagyon sokat segített az erdélyi románoknak, hogy ellenálljanak a magyarosítási kísérleteknek, mert a magyarok és a románok nem tartoztak ugyanahhoz az egyházhoz, és ebben az ügyben az Egyház (Román Ortodox Egyház – a szerk.) is minden bizonnyal számított. Végső soron a román nemzet szilárdnak bizonyult. Ebből a térségből eltűnt Jugoszlávia is, Csehszlovákia is, de Románia megmaradt, és számomra rendkívül nevetségesnek tűnik, hogy egyesek, köztük történészek is a múltban mindenfele egységet látnak: a dák egységes nemzet volt, Vitéz Mihály egységről és újra csak egységről álmodozott, létezett egy középkori nemzet. Ugyanazok a személyek, akik akkora ügyet csinálnak a nem is tudom, hány évszázada létezett, sokkal inkább csak fiktív egységből, most, amikor tényleg egységesek vagyunk és rendelkezünk a román nemzet tudatával, azt állítják, hogy veszélyben vagyunk. Tehát a Boirebisztasz korabeli dákok egységesebbek voltak, mint a mai románok. Ez ostobaság. – Nem szereti a nemzeti eszmének ezt a Daciáig történő visszavetítését.
– Nemcsak visszavetítjük Daciáig, de már nem bízunk a román nemzet, a mostani román állam megmaradásában, és mindenféle szétesési meg veszélyelemeket látunk, másrészről pedig egy fiktív egységet csodálunk. Daciában, természetesen, nem volt egység. Ott volt az az egy évvel ezelőtti felháborodás a chişinăui amerikai nagykövet nyilatkozatai miatt...
– Szintén én készítettem a zűrt okozó interjút.
– Csak az igazat akartam mondani, amit az amerikai nagykövet is mondott: Besszarábiának az utóbbi két évszázadban természetesen más történelme volt, pontosan azokban az évszázadokban, amikor kikristályosodtak a nemzetek, tehát a történelem legjelentősebb évszázadaiban intenzív oroszosítási folyamatnak volt kitéve, ma pedig láthatjuk az eredményét. Ha ugyanolyan történelme lett volna, mint Románia többi részének, akkor Románia határain belül lett volna, és most nem beszélnénk besszarábiai esetről, ez egy másik történelem következménye. A könyvben is leírtam, ezek nem botrányos dolgok, ellenkezőleg, nyilvánvaló tények. Dobrudzsának még kevesebb közös történelme volt Romániával, mint Besszarábiának. 1878-ban Dobrudzsában több muzulmán élt, mint román, voltak még bolgárok is, és így tovább. Egyes román politikusok első reakciójukban nem is akarták Dobrudzsát, mert Dobrudzsát az oroszok kínálták Besszarábia déli részéért cserébe, amelyet a krími háború nyomán adtak vissza Moldvának. Végül elfogadták Dobrudzsát, holott egyesek továbbra sem voltak meggyőzve, akkoriban olyasmiket írtak róla, hogy szerencsétlen vidék, ez egy Oszmán Birodalom szélén fekvő és nagyon elmaradott régió volt, ahol a románok rendkívüli dolgokat hajtottak végre. Nem kell feltétlenül a dák ősökre hivatkoznunk, Dobrudzsában nem is voltak dákok, ott géták éltek. De itt van még ez a keveredés is: a géták és a dákok együtt géta-dákok voltak, tehát íme az egység a maga pompájában, de ezt is a modern történészek találták ki. Erdély elhúzott
– Lehet, hogy balkáni szokás ez a mitologizálás. Például az albánok is ezt a fajta diskurzust használják az ősi illírekről.
– Igen, persze, természetesen mindenfelé hasonlóan történik. A magyaroknál is: miért, a magyarok csak az Urál felől érkező törzseket jelentik? Természetesen magyarosítottak az egész térségben. Ez történik minden nemzetben, nem akarom, hogy nagy ügyet csináljunk belőle, a történésznek végső soron az igazság keresése a kötelessége. Természetesen nem tudjuk, hogy mi lesz néhány évtized múlva Besszarábiával, de Romániával sem. Természetesen lehetséges, hogy egyszer majd visszatér Romániához, de jelenleg valami más, mint Románia. És hogy még jobban megbotránkoztassam a nacionalistákat, a könyvben röviden azt is leírtam, hogy Moldva és Havasalföld mégiscsak két ország, amelyek földrajzilag is, nyelvileg is, kulturálisan is közel álltak, de nem voltak azonosak, egy kicsit eltérő történelmük volt. A moldvaiak mindig is moldvaiaknak nevezték magukat.
– A mi esetünkben nem a föderalizálásról van szó. De megemlíti, hogy Bukarest – Párizs mintájára – túl sokat vont magához: van a főváros és a többi, a vidék.
– Nincs semmilyen elkülönülési veszély, de nem lehet tudni, hogy mi történik néhány nemzedék múlva, ha a dolgok így, egyenlőtlenül folytatódnak. Jelenleg van egy dinamikus Erdély – nem az egész, mert Székelyföld nincs benne ebben a dinamikában –, és van egy sokkal gyengébb dinamikánk Moldvában. Néha-néha látom, hogy a moldvaiak tüntetnek az autópályák miatt, és természetes lenne, ha létezne egy Moldvát Erdéllyel egyesítő autópálya, és Munténiával is különben. Nem egészséges ez az egyenlőtlen fejlődés. – Mi hiányzik belőlünk, hogy megváltoztassuk a képzelet és a valóság közötti viszonyt, amikor erről a nemzeti egységről beszélünk?
– Az egység mindig képzelt. Ha azt kérdezi, hogy mi a nemzet meghatározása, mikor tekinthető nemzetnek egy közösség, a válaszom a következő: egy közösség akkor nemzet, amikor nemzetnek tekinti magát. Körkörös magyarázat, de számomra ez tűnik az egyetlen helyesnek. Visszatérve Jugoszlávia esetéhez: nemzetnek kellett volna lennie? Talán igen, de nem akartak az lenni. Ha nem terveztek nemzet lenni, akkor nem nemzet. A románok azért képviselnek nemzetet, mert nemzet akarnak lenni.
– Hogyan nézett volna ki Románia, ha – ahogy ön is említi – 1918-ban népszavazást tartottak volna Erdélyben?
– Az eredmény persze elvileg ugyanez lett volna, hiszen a románok abszolút többségben voltak Erdélyben. Itt van egy „ha”. Persze, az lett volna ideális, ha népszavazást tartanak, de nem csak Erdélyben, másrészt: nem tudom, hogy akkoriban mennyire lett volna hiteles a népszavazás, mert a háború éppen csak véget ért, a kérdéses területeket különféle hadseregek tartották megszállás alatt. Ahhoz, hogy egy népszavazás igazán vitathatatlan legyen, azt nyugodt, rendezett, törvényes körülmények között kell tartani. Márpedig egyértelmű, hogy rögtön a háború után ezek a feltételek nem nagyon voltak adottak. Szerencséjük volt a románoknak
– A köztudatban, de nemcsak ott, Bessza­rábia és Erdély között különbség volt, Erdély javára. Főleg, hogy a románok nem számítottak annyira jó háborús végeredményre.
– Egyesek számítottak rá. Mária királyné a végsőkig azt állította, hogy megnyerjük a háborút, vagyis a szövetségesek megnyerik a háborút, és velük együtt mi is, de ő angol volt, és hajthatatlanul hitt Anglia győzelmében. A románok, ha külön nézzük őket, az első világháborúban elvesztették a háborút, nem megnyerték. A szövetségesek szerencsére igen, és ezért mondta Carp, hogy a románoknak akkora szerencséjük van, hogy politikusokra már nincs is szükségük. A románok Erdélyért és Bukovináért léptek be a háborúba, és megkapták Erdélyt, Bukovinát, de Besszarábiát is – ami nem szerepelt az eredeti tervben –, mert az oroszok oldalán léptünk be a háborúba.
– Eleve Erdély mellett döntve és tudva, hogy ezáltal lemondunk Besszarábiáról.
– Igen, bár egyesek, az úgynevezett németbarátok arra hívták fel – helyesen – a figyelmet, hogy Besszarábiát román identitásában nagyobb veszély fenyegeti, mint Erdélyt. Erdélyben a magyaroknak voltak magyarosítási kísérleteik, amelyek nem igazán arattak sikert a románoknál, de Ausztria–Magyarország még ennek ellenére is jogállam volt, míg Oroszország autokrácia volt, Besszarábiában az oroszosítás ténylegesen megtörtént, és a románokra nézve sokkal kellemetlenebb következményei voltak, mint az erdélyi magyarosítás. A román köztudatban Erdély sokkal jobb helyzetben volt, mint Besszarábia, fontos szerepet játszott a modern román nemzet kialakulásának folyamatában, miközben Besszarábiának ebben semmilyen szerepe sem volt, mert orosz urai légmentesen elzárták. A köztudatban, de nem csak ott, létezett egy különbség, Erdély javára.
– A két világháború alatt, míg Besszarábia hozzá tartozott, helyrehozta Románia ezt a – mondjuk úgy – hibáját, hogy az első világháborús döntésével feladta? – Nem nagyon. A besszarábiaiak nem nagyon voltak elégedettek azzal, ahogy a románok bántak velük, ezt pedig később felhasználta a szovjet propaganda, és egyesek ma is felhasználják.
– Miről van szó a centenárium kapcsán? Nekem úgy tűnik, az a helyes, ha innen, a jelenből tekintünk vissza a nulladik pillanat felé, és hogy voltaképpen az elmúlt száz év történetéről van szó.
– Azt hiszem, hogy legalább a megelőző száz évről is beszélnünk kell, de nagyon odafigyelve, hogy ne fordítsuk a feje tetejére a dolgokat, túl messze menve a középkorba vagy az ókorba, ott is egységet látva, ahol nincs. Meg kell néznünk, hogy mi volt a múltban, mert az nem hirtelen, 1918-ban történt meg, nem ébredtek a románok hirtelen arra, hogy „megcsináljuk Nagy-Romániát”, de sokat számított a háború végeredménye is. Arról is beszélnünk kell, hogy mit jelentett a háború, sok magyarázat verseng a történelemben. Természetesen az azóta eltelt évszázadról is beszélnünk kell, mert ez az évszázad próbára tette, hogy amit 1918-ban létrehoztak, az igazán szilárd vagy sem.
Szégyenletes az Akadémia állásfoglalása
– Megemlít még egy kis aspektust Romániával kapcsolatban: bár iszonyatosan sok kisebbségit veszített, és már talán csak egy ilyen, mondjuk úgy, múzeumi multikulturalizmusa maradt, mégis, más országokkal szemben megőrzött valamennyit a kisebbségek által képviselt tőkéből.
– Igen, persze hogy gazdagabb és változatosabb kisebbségi állományunk van, mint Lengyelországnak, Csehországnak. De Románia a történelem során történt számos habozás, irányváltás miatt nem örvend tökéletes hitelességnek. Tény, hogy Romániának még nem sikerült érvényesülnie az európai köztudatban. Ha megnézzük a történelemkönyveket, az európai történelmi összefoglalókat, a románok szinte teljesen hiányoznak. Norman Davies jelentős brit történész Európára vonatkozó művében például szó sem esik III. (Nagy) Istvánról (Ştefan cel Mare), sem Vitéz Mihályról, sem a román fejedelemségekről. Románia szinte nem is létezik.
– Mi az oka, hogy nem létezik?
– Nehezen tudom megmagyarázni, de ha magyarázatot keresnénk, akkor azt szintén a románoknál kell tennünk. Lehet, hogy a románok által létrehozott történelem nem volt elég hiteles. Nem a tényleges történelemre, a bemutatott történelemre utalok. Egy olyan ország, mely ma nagyon jelen van a világban, a történetírás szintjén is nagyon jelen lesz. A többi nyugati típusú, katolikus ország is jobban kötődött a Nyugathoz, itt Csehországra, Szlovákiára, de még Magyarországra is utaltam.
– Bukarestben is volt egy felhívás az egységre a Román Akadémia vagy legalábbis egy része felől.
– Ez az egységre szólító felhívás kimondottan szégyenletes. Oda jut az Akadémia, hogy intellektuális intoleranciáról prédikál, sőt, büntetést követel azok ellen, akik nem a megfelelő kifejezésekkel illetik a román nemzeti identitást.
– Az utóbbi évben sokat használták a tüntetéseken a nemzeti jelképeket: a himnuszt, a zászlót. Ez egy – mondjuk úgy – reszemantizálási folyamat volt az ezeket a jelképeket kisajátító kommunizmus után?
– Azt hiszem, hogy ezek olyan identitásjelölő jelképek, melyek nagyon is természetesek és szükségesek egy közösségben.
– Rendben, de ha a történészek egy jelennek megfelelő szempontból alakítják a múltat, akkor kiknek felelnek meg ezek a felbukkanó nacionalista tézisek?
– Azt hiszem, hogy ezek az emberek a ceauşiszta korszakban tanulták a történelmet, és alaposan megtanulták. A román térségnek ez a hibátlan, Boirebisztasztól napjainkig tartó egysége egy ceauşiszta hülyeség.
– Végül is mit kell ünnepelni a centenárium alkalmából?
– Azt kell ünnepelni, hogy Nagy-Románia létrehozása után száz évvel Románia egy történelem által igazolt ország. Másrészről ez után a nemzeti siker után ne képzeljük, hogy nincs már semmi teendőnk a nemzeti tirádákon kívül. Végül is a dolgok inkább attól függnek, ami a szélesebben vett európai keretek között történik, és nem annyira a specifikusan román történelmünktől. Iszonyodva gondolok arra, mi történt volna, ha nem lennénk Európában, hogyan nézne ki Románia. Egyeseket frusztrál, sért, hogy a nyugati nagykövetek túlságosan nyíltan beavatkoznak a román ügyekbe, de ha nem avatkoznának be, akkor ki lennénk téve csodálatos politikai osztályunk kényének-kedvének. Köszönöm, nem, inkább a nyugatiakat választom! Amúgy nincs semmilyen olyan veszély, hogy széteshet Románia. Ezt hangoztatják manapság egyesek, de az a gyanúm, hogy más céljuk van.
– Micsoda?
– Valószínűleg van valamilyen politikai projektjük, és megpróbálják ilyenfajta nacionalizmussal vonzani az embereket, nem létező vagy legalábbis a mai Romániában nem sürgető veszélyeket hangoztatva. Én békén hagynám a nacionalistákat, normális, ha létezik egy nacionalista irányvonal is, de ők is hagyják békén a történelmet: „Hagyjátok csak őseinket krónikák porán pihenni: / Mert a nagy múltból bizonnyal gúnyosan tekintenek ki. / Miért nem jössz te, Ţepeş vajda, hogy kemény markodba fogva / Két csoportra oszd e hordát: őrültekre és gazokra?” (Mihai Eminescu: Harmadik levél, Franyó Zoltán fordítása – a szerk.) Magda Grădinaru / News.ro; Főtér.ro; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csóka Szilárd-Zsolt festészeti kiállítása
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet kiemelten foglalkozik a kortárs magyar képzőművészet román közegben történő bemutatásával. A képzőművészet legkülönbözőbb területeit átölelő tárlatok (fotóművészet, grafika, festészet, szobrászat, videoinstalláció) rendszerint az Intézet bukaresti kiállítótereiben valósulnak meg, de kiállításokat szervezünk különböző bukaresti galériákkal együttműködésben, és gyakran más romániai városokban is. Intézetünk fontosnak tartja a szakmai dialógust, így Bukarestben sikeresen valósítottunk meg több kiállítást a bukaresti képzőművészeti egyetemmel, amely lehetővé teszi az egyes alkotók, tanárok, kurátorok és természetesen egyetemi hallgatók közti együttműködést. Minden évben egy-egy fiatal erdélyi magyar képzőművésznek is lehetőséget biztosítunk, hogy kiállítson a Balassi Intézeti bukaresti kiállítótereiben.
Ennek fényében került sor november 22-én, szerdán Csóka Szilárd-Zsolt képzőművész önálló kiállításának megnyitójára. A kiállítást a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet (Gina Patrichi u. 8.) kiállítótereiben láthatja a közönség. Csóka Szilárd-Zsolt a kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetem festészet szakán végzett, ösztöndíjjal egy tanévet a spanyolországi Cuenca Universidad de Castilla – La Manchán tanult. Egyéni kiállításai voltak Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Csíkszeredában és Gödöllőn. Eddig tíz csoportos kiállításon vett részt munkáival.
„Csóka Szilárd-Zsolt munkái a metafizikus festészet és az absztrakt expresszionizmus között helyezkednek el, a művek keletkezési folyamatában pedig nyomokban a gesztusfestészet hatása is érzékelhető. Az alap viszont, amely mindezeket a rétegeket hordozza, a tájkép. Bár a tájkép fogalma nem fedi teljesen az alkotások műfaját, mégis ez a meghatározás áll a legközelebb az igazsághoz – hiszen terek megjelenítéseit tartalmazzák.” (Ungvári-Zrínyi Kata)
A kiállítás december 20-ig tekinthető meg. Népújság (Marosvásárhely)

Kálnoky Tibort, az újjáépítőt díjazták
A XXV. Erdővidéki Közművelődési Napokon gróf Kálnoky Tibort Erdővidék Kultúrájáért díjban részesítették a kistérség „kulturális örökségének védelméért, a vidék hírnevének öregbítéséért”.
A kitüntetett úgy fogalmazott, az elismerés csak részben tekinthető övének, hiszen a sikereket egyedül nem érhette volna el, többtucatnyi dolgos kezű helyi és messziről érkező szakember közös cselekvésére volt szükség ahhoz, hogy az elmúlt években elértek megvalósuljanak, ezért a díjat kész megosztani velük.
A miklósvári Kálnoky-kastély palotatermét színültig megtöltő közönséget Demeter László, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke köszöntötte pénteken este, majd az Erdővidék Kultúrájáért díj tizenhárom esztendővel ezelőtti alapítására tért ki.
Mint mondotta, a díj létrehozásával azt a mondást szerették volna cáfolni, amely szerint senki sem lehet próféta a saját hazájában: meggyőződésük volt, igenis, Erdővidéket szép számban lakják olyanok, akikre felnézhetünk, munkájuk, kiállásuk és erkölcsi nagyságuk miatt pedig példaképként szolgálhatnak.
Ebbe a sorba jól illeszkedik gróf Kálnoky Tibor is – mondotta Demeter –: az évtizedekkel ezelőtt migrációba kényszerített család ifjú tagja nemcsak hazajött szétnézni, de maradt is, családot alapított, felújított, épített, kapcsolatai révén híres embereket hozott közénk – elég csak Károly walesi hercegre gondolni, akinek rendszeres évi látogatásakor a világ szeme Miklósváron és Zalánpatakon van –, akik révén Erdővidék igazi turisztikai célpont lett a külföld számára is, ráadásul egy sikeresen lebonyolított pályázatnak köszönhetően úgy restaurálta ősei fészkét, hogy az ismét igazi ékévé vált a régiónak.
Tüdős S. Kinga művészettörténész Kálnoky Tibort méltatva a szokványosnak nem mondható életpálya jelentősebb állomásait vette számba. Az elüldözött család sarja már gyermekként világpolgárnak mondhatta magát, hiszen lakott és tanult Németországban, Franciaországban és az Amerikai Egyesült Államokban, ősei nyelvét felnőttként Budapesten sajátította el, majd egy vállalat képviselőjeként Bukarestben dolgozott, ám mindezek ellenére, amikor a legtöbben éppen kivándorolni indultak, ő hazatért. Miklósváron régi családtagként, Sepsikőröspatakon némi fenntartással fogadták, de személyiségének és közvetlenségének köszönhetően meglehetősen könnyedén vált a hely emberévé és kezdett munkába.
Éveken keresztül tartó kitartásának köszönhetően jöttek létre a külföldi vendégeket különlegességükkel vonzó vendégházak, nyert támogatást a Norvég Alaptól, általa pedig megújult a miklósvári kastély, s nem utolsósorban hátrányos környezetben élő családokból származó gyermekek számára indított programja.
„Végezetül mit kívánhatunk a kemény munkában és nem a szerencsében bízó embernek, gróf Kálnoky Tibornak, a Máltai Lovagrend diplomatájának, immár az Erdővidék Kultúrájáért díj tulajdonosának? Kívánjuk, hogy németes komolyságával, székelyes konokságával folytassa azt, amihez nagyon ért: életet lehelni a romba dőlt épületekbe, járatlan utakat járhatóvá tenni, lámpást gyújtani a csaknem feledésbe merült falvakban, hadd jöjjenek a nyugalmat, az érintetlen természetet kereső, idegen földi emberek. Csodálják meg a falusi csűrből átlényegült szalont, a szaunával dicsekedő régi parasztházat, a zalánpataki erdők-mezők ritka virágait, a málnási tetőn álló vadlest, az epres csokoládéval édesgetett mackókat, s nem utolsósorban azokat az emberi értékeket, amelyekkel csaknem minden portán találkozhatnak, ha erre járnak” – mondotta a díjazottat laudáló Tüdős S. Kinga.
Kálnoky Tibor feleségének, Annának a szerepét emelte ki, mondván: támogatása nélkül semmire sem ment volna, majd azoknak mondott köszönetet, akik bő húsz évvel ezelőtt befogadták, támogatták és elképzelései megvalósításához hozzájárultak, hosszasan sorolva név szerint is megnevezte őket, majd azt kérte, tekintsék úgy, a közművelődési egyesület elismerését közösen érdemelték ki. A jelen levő érintetteket maga mellé szólította, hogy közös kép készítésével tegyék emlékezetessé az eseményt. Hecser László / Háromszék; Erdély.ma

„Jó érzés románul beszélgetni a magyar irodalomról” – beindították a Fehér Holló küldőkönyvtárat
„Ha egy tartálykocsin azt látom, hogy »a se feri«, nekem Ács Feri jut eszembe, bárhol is járnék” – fogalmazott Horia Picu, a szombaton Kolozsváron megnyílt Fehér Holló román–magyar küldőkönyvtár olvasója.
Horia Picu egyike a magyar irodalmat a román tömegek körében sikerrel népszerűsítő könyvtár elkötelezett olvasóinak. De nemcsak a fizika szakos máramarosszigeti tanár az egyetlen, akit a Fehér Holló román–magyar könyvtár meggyőzött arról, hogy érdemes magyar irodalmat olvasni és hogy a románra fordított magyar irodalom kincs annak a kezében, aki előítéletek nélkül olvassa „Mór Jókai”, „Dezső Kosztolányi”, „Péter Esterházy” és írótársai regényeit. A magyar verseknek is gazdát lelt a könyvtár: a George Barițiu Elméleti Líceum román diáklányai meglepő átérzéssel szavalták Arany János Barzii din Wales és Petőfi Sándor La sfârșit de septembrie című versét, őszinte érdeklődéssel vették tudomásul, hogy a magyar tannyelvű iskolákban a Walesi bárdokat mindenkinek kívülről kell tudni. H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója az általa vezetett intézmény sokéves és sokoldalú fordítói tevékenységéről számolt be, majd ünnepélyesen átadta azokat a dobozokat, amelyek a kiadó román–magyar tematikájú könyveit tartalmazták.
„Jó érzés románul beszélgetni a magyar irodalomról, tapasztalni, hogy a románság körében egyre nagyobb a kereslet Kosztolányira, Tamásira, Szabó Magdára, Jókaira. Fontos azt is megjegyezni, hogy a most felavatott könyvtár nemcsak elrejtett-elfeledett könyveket hoz újra napvilágra, de a fordítókat is rivaldafénybe állítja. Azokat a fordítókat, akikről bizony keveset beszélünk” – részletezte a Kriterion Könyvkiadó igazgatója.
Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub elnöke, a román–magyar könyvtár ötletgazdája röviden felsorolta azokat a városokat, ahonnan könyveket igényelnek: Craiova, Konstanca, Bukarest, Ploiești, Pitești, Slobozia. A legnépszerűbb könyvek eddig Mór Jókaitól az Omul de aur, de nagy sikernek örvend Karinthy és Kosztolányi is. Mint a Médiaklub elnöke kifejtette, a könyveket postán küldik ki azoknak, akik a www.corbiialbi.ro román–magyar portálnak hű olvasói. A kötet náluk marad ajándékban, de cserébe kérnek egy húszsoros beszámolót. Krónika (Kolozsvár)

A polgár tüntet, a jogszabály halad
Negyedik vasárnapja tüntetnek az ország nagyobb városaiban az igazságszolgáltatási törvények módosítása ellen, és hétről hétre növekszik az utcára vonulók száma.
November 26-án este a rossz idő dacára már harmincezren voltak Bukarestben és negyvenezernél többen Romániában, de számos európai városban is kivonultak az ott élő románok.
A tiltakozás – amely lényegében csak folytatása az idén februárban példátlan erővel kitört, az igazságügyi miniszter menesztéséhez vezető elégedetlenségnek – a világsajtó figyelmét is felkeltette, csak a kormánykoalíció vezetői tesznek úgy, mintha mi sem történt volna: tegnap ott folytatták a vitatott jogszabályok átszabását, ahol a múlt héten abbahagyták.
Az csak a nyugati demokráciákban meglepő, hogy a 13-as sürgősségi kormányrendeletbe belebukott Florin Iordache most magasabb tisztségből, a képviselőház alelnökeként folytatja, amit tárcavezetőként elkezdett, és sértődötten magyarázza, hogy ezekre a változtatásokra valóban szükség van, mindenki jobban jár az új törvényekkel. Csakhogy most már akkor sem igen hisznek neki, ha esetleg épp igazat mond – amíg az SZDP és az LDSZ első számú embereinek, Liviu Dragneának és Călin Popescu-Tăriceanunak közvetlen érdeke fűződik az igazságszolgáltatási folyamat leállításához, addig a legártatlanabbnak látszó módosítás is gyanút kelt. Már csak azért is, mert a két pártelnök mögött elég hosszú azoknak a politikusoknak a sora, akik szintén nagyon szeretnék elkerülni az ügyészi kivizsgálásokat. A szociáldemokraták egy része már kezdi látni, hogy ezekkel a vezetőkkel jó irányba nem tudnak fordulni, de ők vannak kevesebben, és ez nemcsak nekik baj, hanem mindannyiunknak, hiszen a közeljövőben semmi esély sem mutatkozik arra, hogy felelősebb kezekbe kerüljön a gyeplő.
Elképesztő, hogy bár az utcai és nemzetközi nemtetszés még növekvőben van, az SZDP képes olajat önteni a tűzre: a békés és civilizált tüntetők ellen kivezényelt lovas csendőrök nem a nyugalmat szolgálják, hanem a feszültséget szítják. Kapóra jönne nekik némi rendbontás – ne felejtsük el, februárban is próbálkoztak provokatőrökkel, csakhogy ráfáztak –, mert a „párhuzamos állam”, azaz Soros György, a multinacionális cégek, bankok, hírszerzés és korrupcióellenes hatóság, illetve Klaus Iohannis államfő aknamunkájára hivatkozni egyre nevetségesebb: ugyan melyik lenne érdekelt abban, hogy átvegyen egy olyan kormányzást, amely a pénzügyi katasztrófa felé tart?
Bármennyire szeretnék másra hárítani a számlát, az államháztartási hiány mélyülésével, a dráguló élettel és gyengülő lejjel azoknak kell megküzdeniük, akik előidézték. Most azonban nem az a kérdés, hogy miért kellett a jogállammal és a demokráciával már hadilábon álló szociálliberális szövetségnek a gazdaságot is a feje tetejére állítania, hanem az, hogy meg lehet-e akadályozni őket az igaz­ságszolgáltatás kilúgozásában.
A kilátások sajnos rosszak … Demeter J. Ildikó / Háromszék; Erdély.ma

Decembertől vízum nélkül Kanadába
Decembertől vízum nélkül utazhatnak Kanadába fél évnél nem hosszabb időre a román turisták – közölte szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
A vízumkötelezettséget péntektől törlik el a Kanadába látogató, bármilyen érvényes román útlevéllel rendelkező utasokkal szemben. A vízummentesen utazó többi külföldihez hasonlóan a repülővel Kanadába utazó román állampolgároknak is előzetesen elektronikus beutazási engedélyt kell beszerezniük.
A szárazföldön vagy tengeren érkező román látogatóknak csak útlevélre van szükségük ahhoz, hogy belépjenek Kanada területére. A vízummentesség csak fél évnél nem hosszabb, turisztikai, üzleti vagy rokonlátogatási tartózkodásra érvényes, a munkavállalási vagy tanulmányi célú beutazás továbbra is engedélyhez kötött.
Kanada két lépcsőben törölte el a vízumkötelezettséget a román állampolgárokkal szemben: azokkal a turistákkal szemben, akik az utóbbi tíz évben rendelkeztek már kanadai vízummal, vagy akiknek volt az Egyesült Államokra érvényes vízumuk (non-immigrant visa), már idén májustól feloldották a vízumkényszert.
Romániának hosszas halogatás után tavaly ősszel sikerült megállapodnia Kanadával a vízumkötelezettség lépcsőzetes eltörléséről. Bukarest akkor Ottawa értésére adta, hogy nem tudja támogatni az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) megkötését, ha Kanada továbbra is fenntartja a román állampolgárok hátrányos megkülönböztetését a térség többi uniós tagállamának állampolgáraihoz képest. Szabadság (Kolozsvár)

A mások ünnepe
Nem feltétlenül kell bekapcsolni a televíziót és a rádiót, fellapozni a nyomtatott sajtót ahhoz, hogy az ember ráérezzen a nemzeti ünnepére készülődő Románia hangulatára. Elég elbeszélgetni román baráttal, ismerőssel, idegennel, és rögtön nyilvánvaló lesz, hogy a többségi társadalom tagjai egyáltalán nincsenek elragadtatva az elmúlt évtizedekben végbement folyamatoktól, elégedetlenek a politikai osztállyal, a gazdaság állapotával. Sőt szerintük nem is haladnak jó irányba a dolgok az országban. Erdély elcsatolása, a jelenkori Románia kialakulása után kilencvenkilenc évvel nem mondható el a román államról, hogy erős, tekintélyt parancsoló és befogadó lenne. Olyan, amellyel az egyén szívesen szerződésre lép. A román társadalom eltévelyedésére vall, hogy most is olyanok gyakorolhatják a hatalmat, akik még gazdasági növekedés közepette sem képesek racionális gazdasági-pénzügyi döntéseket hozni (mi lenne itt válság idején?), az igazságszolgáltatást pedig – részben személyes felmentésük érdekében – kézi vezérléssel irányítanák. Nem csoda, hogy már több hete tüntetések zajlanak országszerte, és a tiltakozó megmozdulások visszatérő szlogenje, hogy a résztvevők visszautasítják, hogy tolvaj nemzetté alakítsák, alacsonyítsák őket. Bár mintegy négymillió román állampolgár él külföldön, Románia nemzetközi megítélése csapnivaló, legfőbb partnere és szövetségese pedig jobbára csatlósként, gyarmatként bánik az országgal. A legfrissebb fejlemények egyértelműen bizonyítják: Washington semmibe veszi és megalázza Bukarestet, amikor előbb megvárja, hogy a román államfő kihirdesse a Patriot-rakéták megvásárlását szentesítő törvényt, majd néhány órával utána a porba döngöli az igazságügyi törvények tervezett módosítása miatt. És persze nekünk, erdélyi magyaroknak a legnyilvánvalóbb a román állam gyengesége, hiszen a többség legtöbbször tőlünk félti ennek az országnak a függetlenségét, önállóságát és szuverenitását. Hát így fest most, a gyulafehérvári nagygyűlés 99. évfordulója küszöbén, az egyesülés centenáriumának közeledtével Románia. Valamennyiünk – beleértve a nemzeti kisebbségeket – érdeke, hogy ez az ország talpra álljon, elkerülje az örökös gazdasági-erkölcsi válságokat, megerősödjék és gyarapodjék. Hiszen csakis egy konszolidált jogállamtól remélhetjük immár három évtizede követelt kisebbségi jogaink tiszteletben tartását. Bármilyen ellenérzésekkel viseltessünk is a közelgő román nemzeti ünnep iránt, nem révedhetünk folyton a múltba, és ha a szülőföldünkön képzeljük el a megmaradásunkat, nem kerülhetjük meg december elsejét, nem menekülhetünk el mások számunkra fájó ünnepe elől. Különösen most, amikor nacionalista körök részéről heves támadások érik azokat, akik kinyilvánítják, hogy számukra ez a nap nem ünnep, ilyenkor „nemzetgyalázásnak” minősül Erdély szívében közszemlére tenni a magyar királyok koronázási érmeit és a Szent Korona másolatát. Ennek ellenére is próbáljunk szembenézni, együtt élni a románok ünnepével. Többek között arra gondolva, hogy ugyanez nekik is sikerülhet. Rostás Szabolcs / Erdély.ma

Szobor is őrzi Tarisznyás Márton múzeumigazgató emlékét Gyergyószentmiklóson
90. életévét töltötte volna be szerdán, november 29-én Tarisznyás Márton. Az évfordulón a tudósnak szobrot avattak az ő nevét viselő gyergyószentmiklósi múzeum udvarán. A tiszteletadás néprajzi konferenciával és könyvbemutatóval folytatódott.
Szimbolikus jelleggel a múzeum egykori vezetőjét, Tarisznyás Mártont a mai utód, Csergő Tibor méltatta, és két korábbi múzeumigazgató, Lukács Mária és Kovács Domokos leplezték le a mellszobrát. Mindkét korábbi igazgatónak is sokat köszönhet a mai intézmény – hangzott el – hiszen a 60-as években Kovács Domokos és Tarisznyás kollégákként dolgoztak azon, hogy az 1952-ben alapított gyergyószentmiklósi múzeumot olyanná építsék, gazdagítsák kultúra és tudomány nevében, hogy egyre több értéket tudjon bemutatni a közösségnek, a vendégeknek. Úgymond ketten voltak a múzeumalapítók, Tarisznyás Márton a tudomány terén dolgozva, Kovács Domokos pedig a vezetés, irányítás terén járult ehhez hozzá – hangzott el. Lukács Máriának pedig – aki 1994 és 2004 között vezette az intézményt – azt köszönheti a múzeum, hogy önállóságát visszakapta, nem csak egy alegysége egy megyei központnak, és az ő érdeme az is, hogy a múzeum Tarisznyás Márton nevét vette fel.
Ő volt a város tudósa
A szoboravatón Csergő Tibor múzeumigazgató foglalta össze néhai elődje életpályáját, tevékenységét. Elhangzott, többszörösen nehéz volt számára a tudományos kutatómunkát folytatni, amire életét tette fel, hiszen kisvárosban (Budapesthez, Bukaresthez vagy akár Kolozsvárhoz képest periférián) kellett ezt végezze, levéltáraktól távol, de hiányzott itt egy olyan értelmiségi réteg is, ami a nagy egyetemi központok velejárója, és amely inspiráló a tudós ember számára. Mégis, ilyen körülmények közt, betegesen is ő volt a második világháború utáni korszak Gyergyószentmiklósában a tudomány úttörője. Ő volt az egyedüli személy, akire tudósként tekinthetett a közösség. Neki köszönhető, hogy Gyergyó néprajzi, történeti értékeit megismertette, bekapcsolta az erdélyi és országos körforgásba. A város építészeti öröksége is sokat köszönhet neki.
Amikor az 1950-es években országosan összeállították a műemlékek listáját, a városban ő volt az, aki ezeket felleltározta, és amelyek neki köszönhetően kapták meg a műemlék minősítést. Lényegében ma is a Tarisznyás-lista a gyergyószentmiklósi műemlékek listája. Munkájának alaposságát, minőségét jelzi, hogy a későbbi évtizedekben alig változott ez a lajstrom, 1989 után, 27 év alatt csak egy épület, a zsinagóga került még fel a listára.
Köztérre helyeznék át
A szerdán leleplezett büszt a magyarországi, dombóvári Varga Gábor keramikus művész pirogránitból készült alkotása. Az adományozója pedig gyergyószentmiklósi születésű, Dombóváron élő orvos, Nagy Miklós. Varga Gábornak ez már a harmadik Gyergyószentmiklóson látható alkotása, a Virág negyedi parkban található Orbán Balázs szobor és a Salamon Ernő Gimnázium homlokzatán látható angyalos magyar címer után. Csergő Tibor javasolta, hogy idővel a Tarisznyás-szobor is kerüljön ki a város egy másik, forgalmasabb pontjára, ahol többen láthatnák, mint a múzeum udvarán. Gergely Imre / Székelyhon.ro

Sorin Mitu történész: megünneplem december elsejét, örülök március 15-ének
Toleráns, európai szemszögből a románok a nemzetépítés momentumaként tekinthetnek 1918-ra, egy jobb jövő megalapozásaként a maguk, valamint Románia és Erdély valamennyi lakója számára – állapította meg a Krónikának adott interjúban Sorin Mitu kolozsvári történész. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára úgy véli, a románoknak meg kell érteniük, hogy a magyaroknak nem jelent örömet 1918-ra vagy Trianonra emlékezni, szerinte ugyanakkor a magyarok részéről is szép volna, ha felfognák, hogy a románok valami olyasmit ünnepelnek december elsején, ami fontos számukra.
– Közeledik Románia nemzeti ünnepe, ennek apropóján arra kérem, idézzük fel kicsit a Románia és Erdély egyesülését kimondó 1918. december elsejei gyulafehérvári román nagygyűlést. Milyen mértékben sikerült teljeskörűen tisztáznia a román történetírásnak a 99 évvel ezelőtt történt eseményt megelőző társadalmi-politikai folyamatokat? Vagy esetleg maradtak „fehér foltok” Románia modern kori történelmében?
– Annak ellenére, hogy ebben az értelemben mindig előrelépésre törekszenek, a történészeknek soha nem áll módjukban tisztázni valamennyi társadalmi-politikai folyamatot egy adott történelmi időszakban. Fehér foltok mindig létezni fognak bármilyen tudományban, hiszen az igazság keresése sohasem szűnik meg. Ami az 1918-as egyesülést illeti, a legjelentősebb tények és események meglehetősen ismertek. Történészek közötti viták elsősorban ezeknek a tényeknek az értelmezése mentén alakulhatnak ki. De léteznek a történelmi ismeretnek olyan területei is, amelyeken még lehetséges igazán fontos előrelépéseket tenni, mint például megérteni az adott korban, az első világháború és az egyesülés idején élő egyszerű emberek gondolkodásmódját, érzelmeit és magatartását. Engem például lenyűgöz az egyéni lelkiismeret szintjén egy forradalmi időszakban végbemenő lojalitásváltás jelenségének megértése. Meg is próbáltam írni arról, vajon miként volt lehetséges, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia idején élő, ahhoz hűséges, a császárért harcoló emberek rövid idő leforgása alatt átruházzák a lojalitásukat az 1918 után született nemzetállamok irányába.
– Miközben a román történészek többsége szerint a románok lakta területek egyesítésének igénye a középkorból eredeztethető, akadnak olyan szakemberek is, akik amondók, hogy az első világháború után az erdélyi románok tulajdonképpen megelégedtek volna a régió autonómiájával is, illetve azzal, ha egyenlő jogokat kapnak Magyarország területén. Ön szerint mi a történelmi igazság?
– Nem hiszem, hogy a komoly történészek többsége képes azt állítani, hogy a románok egyesülésre törekedtek (vajon mivel?) a középkorban. Természetesen a középkorban is léteztek etnikai érzékenységek, ezek azonban politikai viszonylatban kevésbé voltak jelentősek a Moldvát és Havasalföldet irányító bojárok és vajdák számára. Az egyesülés nemzeti projektje csupán a modern korban, a 19. században – a „nemzetiségek századában” – nyilvánult meg, és mindez egyaránt érvényes a románokra, az olaszokra vagy a németekre. Ami az erdélyi románokat illeti, 1918-ig közülük a legtöbben minél szélesebb autonómiát akartak elérni a Habsburg-birodalom keretében, és azért mindössze ennyit, mert egész egyszerűen nem hitték, hogy a birodalom belátható időn belül összeomolhat. 1918 után a helyzet megváltozott. Igaz, hogy az erdélyi románok egy része a két világháború között időnként bírálta Bukarestet, de a nemzeti, a „saját” állam eszméje sokkal jobban vonzotta őket, mintsem hogy ezzel az eszmével szemben komoly kihívást jelentett volna egyfajta erdélyi autonómia. Az az elképzelés, miszerint az új feltételek között a románok „megelégedtek” volna kevesebbel is, magyar illúzió csupán, annak az illuzórikus reménynek a megnyilvánulása, hogy – bizonyos „jóravaló” románok segítségével – meg lehetett volna menteni valamit a történelmi Magyarországból.
– Az utóbbi időben egyre többször elhangzik, hogy Nagy-Románia létrejötte után száz évvel sem sikerült autópályával összekötni Erdélyt az ország többi részével, és hogy a különböző régiók egyenlőtlenül fejlődtek. Ilyen körülmények között miben áll az egyesülés centenáriumának jelentősége, fő üzenete a román társadalom számára napjainkban?
– Egy történelmi esemény jelentőségét mindazok építik, akik felidézik. Minthogy ők meglehetősen különbözőek lehetnek, annak módozata is többféle lehet, ahogy megértik az egyesülés centenáriumát. Egy primitív nacionalista számára (amilyenből elegendőt találni a románok és a magyarok soraiban egyaránt) 1918 konfliktusokkal és nemzeti gőggel terhes időszakként értelmezhető. Olyan pillanatként, amikor „mi, románok” bosszút álltunk az évezredes ellenségen, történelmi elégtételt vettünk, és egy évvel később kitűztük az oláh bocskort a magyar parlament épületére. Toleráns és európai szemszögből a románok a nemzetépítés momentumaként tekinthetnek 1918-ra, egy jobb jövő megalapozásaként a maguk, valamint Románia és Erdély valamennyi lakója számára, legyenek azok románok vagy magyarok. Lehet vitatkozni arról, hogy mennyit sikerült cselekednünk ennek érdekében. De az emberek ilyenkor, ünnep idején különösen szeretnek reménykedni, hinni valami jóban. Kétségtelenül ezt fogják tenni a románok is a századik évfordulón.
– Az amerikaiak büszkék július 4-ei nemzeti ünnepükre, a franciák július 14-ére, a magyarok március 15-ére. Miként jellemezhető a románok nemzeti érzülete, büszkesége, amikor a saját nemzeti ünnepükről van szó, miként tekintenek december elsejére? Véleménye szerint miként zajlik majd a nemzeti ünnep és az egyesülést fémjelző centenáriumi év, vajon többre is futja majd a hagyományos katonai parádénál és a nacionalista töltetű politikai díszbeszédeknél?
– Abban a korban, amelyben élünk, amikor a globalizáció folyamata ellentétes előjelű identitásbeli reakciókat eredményez, nem annyira a nemzeti büszkeség érzése hiányzik mindannyiunknak, főleg, amikor a politikusok szónoklatait hallgatjuk. A nemzeti büszkeség arra ösztönzi a katalánokat és a kurdokat, hogy autonómiáról és elszakadásról álmodjanak, a nemzeti büszkeség mondatja Donald Trumppal, hogy „Amerika ismét nagy lesz”, Vlagyimir Putyin pedig ennek okán annektálja a Krím félszigetet, a nemzeti büszkeség veszi rá Orbán Viktort, hogy ellenálljon Brüsszelnek és Soros konspirációjának, Liviu Dragneát pedig ugyanez ösztönzi arra, hogy megkíséreljen a magyar kollégája nyomdokaiba lépni. Mint bármely más dolog ezen a világon, a nemzeti büszkeség is csak addig jó, amíg mértékkel nyilvánul meg, és amikor a másik iránti tisztelettel, értelemmel és józansággal társul. Az ünnepek – még a nemzetiek is – akkor válnak sikeressé, amikor az utca embere is hitelesen éli meg őket. Sajnos a politikusok nagyon sokszor csak arra használják fel az ünnepeket, hogy némi szavazatra tegyenek szert.
– A romániai magyar közösség alapvető céljait és követeléseit – beleértve az autonómiát – éppen az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári nyilatkozatba foglalt ígéretekre alapozza. A határozat egyik legtöbbet idézett passzusa: „Teljes nemzeti szabadság valamennyi együtt élő népnek.” Viszont a román többség úgy véli, hogy ezeknek a követeléseknek nincs jogalapjuk ennek a történelmi dokumentumnak az alapján. Végül is mit ígértek hát a romániai nemzeti kisebbségeknek 99 évvel ezelőtt?
– Véleményem szerint a románoknak a magyar kisebbséghez fűződő viszonya nem a Gyulafehérvári nyilatkozaton, hanem a jelenkori kisebbségvédelmi irányelveken kellene alapulnia. Ha ad litteram alkalmaznánk mindazt, amit 1918-ban megígértek, egy időben jelentene túl keveset és túl sokat. A világ megváltozott azóta. Márpedig a románok teljes mértékben meg vannak győződve arról, hogy – legalábbis napjainkban – Románia egy paradicsom a magyar kisebbségek számára, miközben a magyarok úgy látják, hogy nemzetiségi jogaikat sohasem tartották kellőképpen tiszteletben. Amit viszont nem ígértek meg a románok és a magyarok 1918-ban, és nem is tehették meg egy évszázadnyi nemzeti összetűzés után, az az, hogy igazából megpróbálják megértetni magukat a másikkal. Nemcsak hogy „tolerálják”, „megóvják”, elfogadják, hogy nekik is jogukban áll élni a föld színén, legfőképpen itt Erdélyben; ezeket a dolgokat jól, rosszul, de képességeink szerint megvalósítottuk. Egy valamit azonban szinte egyáltalán nem sikerült megtennünk: nem teremtettük meg a feltételeit annak, hogy ne nevezzünk fehérnek valamit, amiről a másik azt állítja, hogy fekete; hogy a románok a Duna déli részéről érkeztek, miközben a többiek azt mondják, Decebaltól származnak; hogy december elsején gyászszalagot kell tűznünk, amikor a többiek pezsgőt bontanak, hogy aztán március 15-én felcseréljük a szerepeket. Beszéljük meg ezeket a dolgokat őszintén, de a másik iránti empátiával is, józanul, ugyanakkor jóindulattal, tisztázzuk végre ezeket, és értsük meg egymást civilizált módon. Persze a magyaroknak is, a románoknak is jogukban áll védeni és őrizni identitásukat, ha ezt kívánják ebben az egyre inkább globalizált világban. De legalább ugyanilyen fontos, hogy megértsék egymást emberként vagy európaiként, szomszédként vagy erdélyiként, környezetvédőként vagy liberálisként. Vagy tudom is én, illiberálisként – ha már ennyira dívik manapság ez a politikai identitástudat – az oroszokkal és a szingapúriakkal együtt.
– Ahogy az elmúlt időszakban is megtapasztaltuk, a nemzeti ünnepek problematikája roppant kényes és érzékeny kérdés Romániában. A magyarok a pokolba kívánják Trianont, szerintük nincs mit ünnepeljenek december elsején, eközben a románok erős fenntartásokkal viseltetnek március 15. iránt. Képes lesz megszabadulni valaha a két nép a történelmi előítéletektől? Miként juthatnánk közös nevezőre annak érdekében, hogy a román és a magyar ne váljék – amint egy korábbi értekezésében fogalmazott – rémálomba illő párossá?
– Történészként tudom, miként jutottunk el idáig, de nem tudom, miként lehetne túllépni ezen a helyzeten. Prófétaként és mágusként fognám a varázspálcámat, és addig fenekelném vele a két szomszédos és baráti népet, amíg megtanulnák szeretni és értékelni egymást. A nacionalista politikusok szerencséjére nem rendelkezem ezzel a két tulajdonsággal. Egyszerű erdélyi emberként meg tudom ünnepelni december elsejét, és hasonlóképpen képes vagyok örülni március 15-ének is.
Emlékszem, hogy az első nemzeti ünnep, amelyiken a kommunista augusztus 23-a után 1990-ben részt vettem, az éppen Magyarországon, Ópusztaszeren volt a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. És csodálatosan éreztem magam! Románként miért ne ünnepelhetném meg egy szomszédos, ma szövetséges, az Európai Unió tagállamának számító ország hivatalos ünnepét? Miért ne érzékenyülhetnék el én is egy kicsit, ha megtörténik, hogy egy magyar templom vasárnapi istentiszteletén azt hallom énekelni a hívektől, hogy Isten, áldd meg a magyart! Vajon leszárad a nyelvem, ha velük együtt dúdolok valamit, és én is átélek egyfajta érzést még akkor is, ha nem az én himnuszom, és Isten nem magyarnak teremtett, hanem románnak? A románoknak kétség kívül meg kell érteniük, hogy a magyaroknak nincs okuk ugrabugrálni örömükben, amikor Trianonra vagy akár 1918. december elsejére emlékeznek, hiszen akkor más uralom, más zászló alá került az az ország, amelyet dédapáik örökre magyarnak hittek. Ez nem volt más, mint történelmi tragédia. De a magyarok részéről is szép volna, ha megértenék, hogy romániai szomszédjuk, erdélyi honfitársaik valami olyasmit ünnepelnek december elsején, ami fontos számukra. Ez az ő ünnepük, amit nem szép mellőzni, vagy ami még rosszabb: bojkottálni! Elhangzott néhányszor: nekünk, magyaroknak nincs mit ünnepelnünk december elsején! Ami igaz is, én sem tartom méltányosnak, hogy egy magyar megünnepelje Erdély elvesztését. De nem erről kell megemlékezni ilyenkor, hanem a románok nemzeti ünnepéről, mint ahogy július 4-én vagy 14-én és március 15-én a szomszédok és barátok ünnepére. Nem hallottam arról, hogy az angolok haragosak lennének július 4-én, habár mintha ők is veszteséget szenvedtek volna abból az alkalomból. Mindez viszont nem akadályozza meg őket abban, hogy az amerikaiak legközelebbi szövetségesei legyenek. Ha más nem is, legalább az illendőség arra int, hogy megszorítsd valakinek a kezét, ha kinyújtja feléd, és hogy koccints, ha megkínál egy pohár itallal (annál inkább, ha az nem sör). Ennek megfelelően megkérhetem arra a tisztelt magyar olvasókat, hogy legalább egy pillanat erejéig örvendjenek december elsején, a románok örömének? Itt, a „Kárpát szent bércén”, ahol a magyarok és románok istene együttélésre teremtett bennünket!
Sorin Mitu 1965. április 2-án született Aradon, szülővárosában érettségizett, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán évfolyamelsőként szerzett diplomát 1989-ben, ugyanitt doktorált 1996-ban. Az erdélyi történelem, összehasonlító imagológia és nacionalizmus tanulmányozásának szakértője, a BBTE modernkori történelem tanszékének tanára és igazgatója. Számos kötet, tanulmány, szakcikk, továbbá egyetemi és iskolai tankönyv szerzője. 1998-ban megjelent, a romániai nemzeti kisebbségeket nem jövevényekként, hanem a románsággal egyenrangú sorstársakként bemutató XII. osztályos történelemkönyve rengeteg bírálatot kapott román körökben, többen azzal vádolták, hogy „lábbal tiporja a nemzeti érzelmeket”. Adrian Năstase volt kormányfő a szemére vetette, hogy „a tanulók öntudatát beoltja a magyar revizionizmus eszméivel, amelynek célja Erdély autonómiája és a román állam megcsonkítása”. Sorin Mitu bevallottan büszke arra, hogy egyik felmenője, Oprea Cornea 1628-ban nemesi oklevelet kapott Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől, elismerésül a hadjáratokban szerzett érdemeiért. Felesége, Mitu Melinda a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum muzeológusa. Rostás Szabolcs / kronika.ro

December elseje: katonai parádét tartottak a bukaresti Diadalívnél
Körülbelül 3.500 román és más nemzetiségű katona vonult át a bukaresti Diadalív alatt a december elsejei katonai parádén, amelyet több ezren követtek figyelemmel – írja az Agerpres.
Az ünnepi felvonuláson részt vett Klaus Iohannis elnök, Traian Băsescu és Emil Constantinescu volt államfő, Mihai Tudose kormányfő, Mihai Fifor védelmi miniszter, Carmen Dan belügyminiszter, Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyész, Augustin Lazăr legfőbb ügyész, Valer Dorneanu, az Alkotmánybíróság elnöke, Victor Ciorbea ombudsman, a Bukarestben szolgálatot teljesítő diplomáciai testület tagjai, pártvezetők, a hadsereg és a veteránok képviselői.
A katonai parádét Adrian Tonea altábornagy, vezérkari főnökhelyettes vezette. A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az idegen katonák között Bulgária, Nagy-Britannia és Észak-Írország, Kanada, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, a Moldovai Köztársaság, Lengyelország, Portugália, Szlovákia, az USA, Törökország és Ukrajna hadseregének képviselői vonultak fel, összesen több mint 300-an. Megjelent több, a nyugat-balkáni, iraki és afganisztáni küldetésekben megsérült, valamint a kanadai Invictus 2017 paralimpiai játékokon részt vevő katona is az ünnepségen.
Az ünnepi ceremónia végén Klaus Iohannis kezet fogot Mihai Tudose kormányfővel és a kormány több tagjával, majd a parádét figyelemmel kísérő sokaság néhány tagját is személyesen üdvözölte. maszol.ro

„Hol a bomba?” – két éve tartóztatták le a terrorizmussal vádolt Beke Istvánt
„Köszönés helyett azt kérdezték: hol a bomba?” – idézte fel letartóztatásának kétéves évfordulóján a Maszolnak a 2015. november 30-i házkutatásokat a terrorizmus vádja alól alapfokon felmentett Beke István. A kézdivásárhelyi férfi fellebbezésének újabb tárgyalását december 8-án tartják a legfelsőbb bíróságon.
Kereken két éve, 2015. december elsején attól volt hangos a román sajtó, hogyletartóztatták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi vezetőjét, Beke Istvánt, aki a terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT) szerint házi készítésű bombát akart a román nemzeti ünnepen a városban felrobbantani. Néhány héttel később letartóztatták a HVIM erdélyi elnökét, Szőcs Zoltánt is.
Tavaly májusban állították bíróság elé őket. Az ügyészség Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlettel (terrorizmussal), valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolta (a vádiratot itt ismertettük). A bíróság mindkettejük esetében az első vádpontnál a büntetőjogi besorolást az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérletre (illetve felbujtásra) változtatta.
Melléfogott a DIICOT
Idén áprilisban a Bukaresti Ítélőtábla alapfokon felmentette Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérlet vádja alól. Csupán pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért ítélték 11, illetve 10 hónap és néhány nap letöltendő börtönbüntetésre őket, éppen annyira, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek, így a kiszabott szabadságvesztést letöltöttnek nyilvánították.
Az ítélet ellen a DIICOT és Beke Istvánék is fellebbeztek. A két vádlott a teljes felmentésüket kérte. Beke Istvántól megtudtuk, fellebbezése következő tárgyalását december 8-án tartják. Eddig mindössze egy tárgyalás volt, egy hét múlva várhatóan a tanúk kihallgatása következik. „Szinte mindent nulláról kell kezdeni” – magyarázta a Maszolnak a kézdivásárhelyi HVIM vezetője, aki időközben ügyvédet is váltott.
„Nekik sikerült elkészíteni a médiabombát”
A fellebbezés várható kimeneteléről Beke elmondta: bízik abban, hogy koholt vádak alapján nem ítélhetik el. „Első fokon bebizonyosodott, hogy azért csak működik az igazságszolgáltatás. A fellebbezés vége az lehet, hogy az ügyészség addig húzza a pert, amíg feledésbe merül minden, és amikor jogerős ítéletet hoznak, az már senkit sem fog érdekelni. Nem mi készítettünk bombát, ők készítettek médiabombát két évvel ezelőtt” – jelentette ki.
A két évvel ezelőtt történtekről elmondta: 2015. november 30-án délelőtt a cége székhelyére indult a lakásáról, mert meg akart bütykölni valamit az autóján. „Amikor kiértem az utca végére, meg volt állva egy Duster. Ki volt szállva két maszkos férfi és két civil. Az egyik meglátta, hogy közeledem, rám mutatott, és felkiáltott: El e, prindeti-l! (Ő az, fogjátok meg)” – mesélte.
Beke István felidézte: nyilván nem szaladt el, hanem kezét felemelve közeledett a hatóságiakhoz, és az egyiket mosolyogva figyelmeztette arra, hogy óvatosan mozogjanak, mert megcsúsznak a jeges úton. „Láttam rajtuk a meglepetést, mert gondolom, hogy ők egy kalasnyikovos terroristára számítottak, nem mosolyra” – jegyezte meg.
A tűzszerészt nem érdekelték a petárdák
Ezután Bekét beültették a Dusterbe, és a cégéhez hajtottak. Ott már várta őket a bukaresti hatósági különítmény többi része, összesen legalább negyvenen lehettek. A céghez belépve egy fehér ruhás férfi, aki tűzszerész lehetett, köszönés helyett a következő kérdést szegezte a kézdivásárhelyi HVIM vezetőjéhez: „Unde e bomba?” (Hol a bomba?)
Beke azt válaszolta, hogy nem érti a kérdést. Ekkor azt kérdezte tőle ugyanaz a férfi, hogy milyen robbanószereket birtokol? „Elmondtam, hogy az irodámban, a székem mellett van egy csomag petárda, amit még egy évvel korábban rendeltem szilveszterre és az airsoft-pályámhoz, de amit csak most küldtek el. Szerencsére ezt bizonyítani a bíróságon” – idézte fel a történteket.
A tűzszerészt láthatóan nem érdekelték a petárdák. „Megnézte, majd félretaszította a petárdákat. Majd újra hozzám fordult: add ide a bombát, hol a bomba?” – mesélte Beke. Ezután a bukaresti különítmény kettévált, egyik része a HVIM-elnök lakásán tartott házkutatást. Beke felesége kérte, hogy az eljárás ideje alatt a gyerekek mehessenek át a nagyszülőkhöz, de ezt nem engedték meg. Amikor ott végeztek, a férfi üzletében, majd az esztelneki airsoft-pályán is házkutatást tartottak.
A házkutatások lejárta után Bekével közölték, hogy elviszik Bukarestbe kihallgatásra. „Azt sem mondták el, hogy mivel vádolnak. Úton Bukarestbe győzködtek, hogy nagyon súlyos bűncselekménnyel gyanúsítanak, és jobb, ha beismerő vallomást teszek, mert akkor kisebb lesz a büntetés” – részletezte. Kihallgatása után Bekével közölték, hogy a fővárosi fogdában marad, majd megtudta, hogy elrendelték a 30 napos előzetes letartóztatását. Cseke Péter Tamás / maszol.ro

Tőkés: a politikai versenyre és az összefogásra is szükség van
Az erdélyi magyar politikai pluralizmus tíz évéről tartottak fórumot Sepsiszentgyörgyön szombaton délután, a Székely Nemzeti Múzeumban, melyen azt idézték, hogy tíz évvel ezelőtt szerzett függetlenként európai parlamenti képviselői mandátumot Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Az EMNT által szervezett fórumon Tőkés László mellett azoknak a szervezeteknek a képviselői kaptak szót, amelyek összegyűjtötték a függetlenként történő indulásához szükséges aláírásokat. Az európai parlamenti képviselő a fórum előtt az MTI-nek úgy nyilatkozott: az erdélyi magyar pluralizmust a rendszerváltozás utáni visszarendeződés hívta életre. Tőkés szerint az erdélyi magyarság számára ugyanis ez a visszarendeződés az RMDSZ egypártrendszerében öltött testet.
Mint felidézte: az ellenzék furcsa módon éppen az RMDSZ 1993-as brassói kongresszusán kitűzött célokat akarta megvalósítani, mert úgy érezte, hogy a szövetség letért a vállalt útjáról. Tőkés László úgy vélte, hogy az erdélyi magyar politikai szervezeteknek a versenyre és az összefogásra is szükségük van, és az általa vezetett EMNT mindkettőből példát mutatott: a versenyből a 2007-es, az összefogásból pedig a 2009-es EP-választáson. Második EP-mandátumát ugyanis már az RMDSZ-szel összefogva nyerte el. Tőkés sajnálatosnak tartotta, hogy az együttműködés nem bizonyult időt állónak. Az MTI emlékeztet: az 1989-ben Bukarestben megalakult RMDSZ egy évtizeden át integrálta sikeresen az erdélyi magyarság különböző világnézetű, valamint mérsékelt és radikális megoldásokat szorgalmazó csoportjait. A pluralizmus igényének első jelei Székelyföldön jelentkeztek, ahol a 2000-es önkormányzati választásokon az Udvarhelyért Polgári Egyesület UPE nyolc képviselőt juttatott be a székelyudvarhelyi és négyet a Hargita megyei önkormányzati testületbe. Később a bíróság az egyesület bejegyzésénél történt formai hibára hivatkozva semmisnek mondta ki az UPE bejegyzését. 2003-ban az RMDSZ ellenzéke létrehozta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT), és a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT), amelyek az erdélyi magyar autonómiatörekvések megjelenítői lettek az erdélyi magyar politikában, de nem indultak a választásokon. A 2004-es önkormányzati választásokon a Magyar Polgári Szövetségbe (MPSZ) tömörült az RMDSZ ellenzéke, de a Központi Választási Iroda (BEC) érvénytelennek tekintette a szervezet választási indulásához összegyűjtött 54 ezer támogató aláírást, ezért a szövetség választási indulása ismét meghiúsult. A BEC a támogató aláírások hitelességét megkérdőjelezve az MPSZ parlamenti választásokon való indulását is megakadályozta. A Románia 2007-es EU-csatlakozása után szervezett európai parlamenti választás hozta meg az első sikert az RMDSZ ellenzékének. Ekkor mind az RMDSZ-nek, mind pedig a hat civil szervezet által támogatott, de függetlenként induló Tőkés Lászlónak sikerült mandátumot szerezni. Tőkés a magyar szavazatok több mint 38 százalékát szerezte meg. Az erdélyi magyar pluralizmus 2008-ban a Magyar Polgári Párt (MPP), majd 2011-ben az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzésével nyert új szervezeti keretet. kronika.ro

Az erdélyi magyar politikai pluralizmus tíz évéről tartottak fórumot Sepsiszentgyörgyön
Az erdélyi magyar politikai pluralizmus tíz évéről tartottak fórumot Sepsiszentgyörgyön szombaton délután, a Székely Nemzeti Múzeumban, melyen azt idézték, hogy tíz évvel ezelőtt szerzett függetlenként európai parlamenti képviselői mandátumot Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Az EMNT által szervezett fórumon Tőkés László mellett azoknak a szervezeteknek a képviselői kaptak szót, amelyek összegyűjtötték a függetlenként történő indulásához szükséges aláírásokat.
Az európai parlamenti képviselő a fórum előtt az MTI-nek telefonon elmondta: az erdélyi magyar pluralizmust a rendszerváltozás utáni visszarendeződés hívta életre. Az erdélyi magyarság számára ugyanis ez a visszarendeződés az RMDSZ egypártrendszerében öltött testet. Mint felidézte: az ellenzék furcsa módon éppen az RMDSZ 1993-as brassói kongresszusán kitűzött célokat akarta megvalósítani, mert úgy érezte, hogy a szövetség letért a vállalt útjáról.
Tőkés László úgy vélte, hogy az erdélyi magyar politikai szervezeteknek a versenyre és az összefogásra is szükségük van, és az általa vezetett EMNT mindkettőből példát mutatott. A versenyből a 2007-es, az összefogásból pedig a 2009-es EP-választáson. Második EP-mandátumát ugyanis már az RMDSZ-szel összefogva nyerte el a . Sajnálatosnak tartotta, hogy az együttműködés nem bizonyult időt állónak.
Az 1989-ben Bukarestben megalakult Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egy évtizeden át integrálta sikeresen az erdélyi magyarság különböző világnézetű, valamint mérsékelt és radikális megoldásokat szorgalmazó csoportjait. A pluralizmus igényének első jelei Székelyföldön jelentkeztek, ahol a 2000-es önkormányzati választásokon az Udvarhelyért Polgári Egyesület UPE nyolc képviselőt juttatott be a székelyudvarhelyi és négyet a Hargita megyei önkormányzati testületbe. Később a bíróság az egyesület bejegyzésénél történt formai hibára hivatkozva semmisnek mondta ki az UPE bejegyzését.
2003-ban az RMDSZ ellenzéke létrehozta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT), és a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT), amelyek az erdélyi magyar autonómiatörekvések megjelenítői lettek az erdélyi magyar politikában, de nem indultak a választásokon.
A 2004-es önkormányzati választásokon a Magyar Polgári Szövetségbe (MPSZ) tömörült az RMDSZ ellenzéke, de a Központi Választási Iroda (BEC) érvénytelennek tekintette a szervezet választási indulásához összegyűjtött 54 ezer támogató aláírást, ezért a szövetség választási indulása ismét meghiúsult. A BEC a támogató aláírások hitelességét megkérdőjelezve az MPSZ parlamenti választásokon való indulását is megakadályozta.
A Románia 2007-es EU-csatlakozása után szervezett európai parlamenti választás hozta meg az első sikert az RMDSZ ellenzékének. Ekkor mind az RMDSZ-nek, mind pedig a hat civil szervezet által támogatott, de függetlenként induló Tőkés Lászlónak sikerült mandátumot szerezni. Tőkés a magyar szavazatok több mint 38 százalékát szerezte meg.
Az erdélyi magyar pluralizmus 2008-ban a Magyar Polgári Párt (MPP) bejegyzésével, majd 2011-ben az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzésével nyert új szervezeti keretet. (MTI)

Ma nem lehet azt a színházat játszani, amit ötven évvel ezelőtt
Milyen a kortárs dráma és milyen a modern rendezés? Mire figyeljen, mit gondoljon, hogyan viszonyuljon a mai néző egy olyan előadáshoz, amely eltér a „szokásostól”? Ezekre és az ezekhez hasonló kérdésekre is választ kaphat az, aki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által meghirdetett programban részt vesz.
Sokszor elhangzik az a mondat egy-egy színházi produkcióval kapcsolatban, hogy „ez túl modern, ezt nem értem”. Ezért, hogy érthető legyen, hogy a néző beletekinthessen a kortárs drámákba, a most születő előadásokba, felnőttképzést hirdetett a színház, amelyre szombat délután, illetve hétfőn várta a nézőket, az idős-, vagy a középgeneráció képviselőit főleg, akik szívesen emlegetik a „régi szép időket”, amikor még minden olyan „érthető volt”.
Szombat délelőtt a színház Underground termében tartotta a Tompa Miklós Társulat Jon Fosse: Szép című darabjának felújító próbáját Adi Iclanzean rendezésében. A produkciót a kisteremben játssza a társulat, a próbának viszont ez az alagsori terem adott helyet.
Gáspárik Attila színházigazgató elmondta, a színházi kezdeményezés célja, hogy a nézőt bevezesse a kortárs művészetekbe, azon belül a kortárs színházba.
Ettől nagyon meg szoktak ijedni, de ma nem lehet olyan előadásokat tartani, mint 20–30, vagy 50 évvel ezelőtt. Ötven évvel ezelőtt ugyanúgy nézett ki a színház Bukarestben, Bécsben, és Budapesten is, ma már egy városon belül nem ugyanolyan. Shakespeare-ről annak idején, amikor bemutatták a darabjait, mindenki tudta, mit gondol, ma már nem tudjuk, egyik vagy másik drámaíró mire gondolt, amikor megírta a darabját.
Jon Fosse szövege is eleve már úgy van megírva dramaturgiailag, hogy a nézőnek felvillant bizonyos gondolatokat, amelyeket aztán mindenki a saját tapasztalata, élménye szerint értelmez, vagy illeszt be a történetbe. Brechttel szólva, az előítéleteket a ruhatárban kell hagyni, mikor színházba megyünk – figyelmeztetett Gáspárik. Hiszen a szobor létezik, elkészült és ott áll, mindig ugyanúgy, a vers is, az irodalom is. A színház azonban mindig az éppen jelenlevő nézőnek jön létre.
Fosse szereplői zavartságba, bizonytalanságba, csendes kétségbeesésbe ragadt figurák. Túl sok ki nem mondott dolog, beteljesületlen remény, elszalasztott lehetőség halmozódott fel bennük, ami nem robban, hanem alattomosan felőrli őket. Életüknek azon kiábrándult pillanatában vannak, amikor úgy tűnik, a jövő már semmit nem kínál. Számukra a világ egyre szűkebb lesz, egyre kevesebb lehetőséggel. A távoli múlt az egyetlen hely, ami még az értelmes, örömteli élet illúzióját kelti – olvasható a darabról a színház közleményében.
Az előadás története ezeknek az embereknek a próbálkozásai köré szerveződik: a múlt újraélése által visszatérni egy olyan helyre, korba, ahol és amikor minden szép volt. Ez nem egy tudatos vagy felvállalt folyamat, csupán a megszűnni nem akaró rosszra adott erőltetett reakció. Törekvésük azonban erőtlen és tartalmatlan, nem vezet célra: amaz bizonyos „Szép illúzió” marad.
Gáspárik Attila azt is elmondta, azok a próbák, amelyre a közönséget is meghívták az Éjszaka a színházban elnevezésű rendezvényen, nagyon népszerűnek bizonyultak, az emberek kíváncsiak voltak, hogy hogyan próbálnak a színészek, mi a feladata a rendezőnek, hogyan születik meg az előadás. Remélhetőleg ez a kezdeményezés is ilyen sikeres lesz, hiszen a szombat délelőtti és hétfő délutáni események után folytatni kívánják a képzést. Antal Erika / Székelyhon.ro

Tíz év sikerei és kudarcai (Közéleti Fórum Tőkés Lászlóval)
A tíz évvel ezelőtti történéseket, az odáig vezető utat idézték fel szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közéleti fórumának vendégei, az akkori események főszereplői, az egybecsengő pozitív értékelés mellett néhányan szót ejtettek a későbbi hibákról, tévedésekről is.
A házigazda, az esemény kitalálója és életre hívója, Bálint József a 2007-et megelőző időszakról szólt, amikor sokan érezték úgy, az erdélyi magyar demokrácia nem teljesedhet ki az egypártrendszer miatt, az RMDSZ csak egyesek érdekeit képviseli, eltávolodott a megalakításakor kitűzött céloktól. Tíz esztendővel ezelőtt egyre többen vélték, hogy elérkezett a cselekvés ideje, és hat szervezet (EMNT, SZNT, Magyar Polgári Szövetség, Magyar Polgári Egyesület, Magyar Ifjúsági Tanács és Erdélyi Magyar Ifjak) jutott a felismerésre: egy közös, jó jelölttel van kitörési lehetőség az egypártrendszerből, és komoly kampány, erős verseny, példátlan választási részvétel után sikerült elérniük, hogy a függetlenként megméretkező Tőkés László képviselői mandátumot nyerjen az Európai Parlamentbe. Sándor Krisztina, aki 2007-ben a Tőkést támogató egyik szervezet, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke volt, az események kronológiájára emlékeztetett, az év eleji huzavonára, amikor nyílt levelek, felkérések dacára sem volt hajlandó a Markó Béla vezette RMDSZ befutó helyet biztosítani Tőkésnek, így a hat szervezet elkezdte az aláírásgyűjtést, és március 13-ára összesítettek 138 ezer támogató kézjegyet. Az ezt követő tárgyalások sem vezettek eredményre, így szeptemberre megszületett a döntés: Tőkés függetlenként indul. Sándor Krisztina elemezte az akkor elindult folyamat pozitív és negatív hozadékait egyaránt. Eredményként értékelte, hogy sok, akkor feltűnt ifjúsági vezető később a nemzeti oldalon vállalt politikai szerepet, hogy mára van egy szervezett hálózatuk, intézményrendszerük (Demokrácia Központok), hogy sikerült befolyásolniuk a magyar nemzetpolitikát, nagyon sok javaslatuk, elképzelésük beépült abba. A negatívumok között említette a lemorzsolódás folyamatát, hogy sok értékes közéleti embert elveszítettek ez alatt a tíz év alatt, de ide sorolta a nemzeti oldalt szétforgácsoló belső vitákat, megbocsáthatatlan bűnnek nevezte, hogy nem sikerült kompromisszumot találni az MPP-ben, és ez annak széteséséhez, új párt létrehozásához vezetett. A negatívumok közé sorolta a megnövekedett közömbösséget, az illúzióvesztést: erdélyi magyar rendszerváltást akartak, az eredmény nem kielégítő – mondotta.
Tőke Ervin 2007-ben egyetemistaként kapcsolódott be a Tőkést támogató mozgalomba, akkor siker született, meg kell próbálniuk továbbra is abból építkezni – fogalmazta meg. Gazda Zoltán, aki aktív résztvevője volt a háromszéki aláírásgyűjtésnek, kampánynak, az SZNT nevében is szólt. Mint mondotta, visszaemlékezvén két szélsőség csap össze benne: a sikertörténet öröme, illetve az elkeseredettség, a düh. A 2007-es választás kiemelkedő eredményét követte a 2008-as önkormányzati választáson aratott győzelem, ám az akkor keletkezett jelentős felhajtóerő megszakadt, mert az MPP képtelen volt profi módon politizálni, a lejtmenet pedig folytatódott, amikor Tőkés 2009-ben vállalta, hogy RMDSZ-listán indul a következő EP-választáson. Véleménye szerint ez nagy hiba volt, amely beindította a lavinát, és jelentősen gyengítette a nemzetben gondolkodó politizálást. „Legyünk bölcsek, tanuljunk a múltból, s akkor talán lesz újabb lehetőség” – kívánta felszólalása végén. Szilágyi Zsolt – 2007-ben Tőkés kampányfőnöke volt, ma az EMNP elnöke – felszólalásában kiemelte a Tőkés körül létrejött példamutató összefogást, kifejtette, az általuk képviselt helyzetteremtő politizálás szembenállása a helyzetbe simuló politizálással ma is létezik. „Senki nem akar háborúskodást a többségi román nemzettel, békében akarunk velük élni, de ha harcolnunk kell jogainkért és az autonómiáért, akkor ezt a harcot meg kell vívni” – mondotta. Toró T. Tibor elmondta, 2007-ben első alkalommal kínáltak országosan alternatívát az erdélyi magyarságnak, nagyon szép győzelmet értek el, amelyet azonban számos hiba követett, de az a csoport, amely akkor Tőkés mellett volt, ma is mellette áll, a hat szervezet képviselőinek többsége jelenleg az EMNP-ben politizál. 2007-ben jó döntést hoztak, 2008-ban történelmi sikert értek el, az utána elkövetett hibákért kinek-kinek vállalnia kell a felelősséget. Méltatta Tőkés szerepét, mint fogalmazott: az ilyen személyiségek viszik előre a történelem kerekét.
Tőkés László felszólalásában Háromszék szerepét emelte ki a tíz évvel ezelőtti történésekben, mint fogalmazott: „itt volt az ellenzéki politizálás fellegvára és legerősebb bástyája”. Meglátása szerint a tíz esztendővel ezelőtti győzelem az autonómia, az önrendelkezés, a választás szabadsága miatt volt fontos. Tőkés számba vette az RMDSZ-ben lezajlott változásokat, amelyek a 2007-es történésekhez vezettek, a brassói kongresszustól, a neptuni áruláson át a Markó–Frunda-éráig, mindazt, amely megérlelte bennük, hogy az erdélyi magyar politikában és közéletben rendszerváltásra van szükség. Minden párt – RMDSZ, MPP, EMNP – létrehozásában szerepet vállalt, de ha egy autó rossz irányba tart vagy meghibásodik, és sem az irányváltását, sem a megjavítását nem lehet elérni, akkor le kell cserélni, nem szabad folytatni vele az utat a szakadék felé – magyarázta. Kitért a többször hibaként emlegetett 2009-es RMDSZ-listán indulására is, mint mondotta, nem volt a szövetség alárendeltje, nem tagadta meg elveit, a korábbi értékeket képviselte abban a helyzetben is. A jelenről szólva kifejtette: sajnos, ma is mindenre rátelepszik az egypártrendszer, ez például a pénzek elosztásában is tetten érhető, az RMDSZ a román állam által a magyarság számra kiutalt 5 millió eurót pártépítésre és a mellette állók támogatására használja. Pozitívnak nevezte, hogy a szövetség ma már nemcsak Bukarest felé irányul, hanem nyitott Budapest felé is, reméli, ez nem politikai opportunizmus csupán. Tőkés László pozitívan értékeli tíz évvel ezelőtti indulását és az azóta eltelt időszak eredményeit is, az MPP szerepéről lehet vitatkozni, ő sem látja rózsaszínben vagy fekete-fehérben a helyzetet, vannak érvei, ám az idő hiánya miatt ez a fórum nem alkalmas erre a vitára – vélekedett.
A teremből többen hozzászóltak, volt, aki a tíz évvel ezelőtti nagy pillanatot idézte fel, volt, aki Tőkést méltatta. Kovács István unitárius lelkész fogalmazta meg: van okunk ünnepelni, de tanulni kell a múlt hibáiból. Hangsúlyozta: ő hisz benne, ha kicsit késéssel is, ha vargabetűkkel, de vonatunk célt érhet, ehhez csak kitartás kell. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szigorúan ellenőrzött rendezvény (December 1. Sepsiszentgyörgyön)
Zavargások nélkül zajlott a román nemzeti ünnep tiszteletére szervezett sepsiszentgyörgyi rendezvény, a pénteki belvárosi eseményre azonban rányomta bélyegét az Új Jobboldal Párt (Noua Dreaptă) tagjainak, szimpatizánsainak jelenléte. A szélsőséges nacionalista alakulat érkezése okán igen fokozott rendfenntartói, illetve csendőri jelenlét jellemezte az ünneplést.
Péntek reggel a belvárosi ortodox katedrálisban egyházi ceremóniával kezdődött a megyeszékhelyi rendezvénysorozat, ezzel egy időben pedig sok rendőr és csendőr – egyenruhában és civilben – sorakozott fel a központban, különösen a Székely Mikó Kollégiumtól a katolikus templomig tartó szakaszon. Utóbbi szomszédságában még a parkolót is lezárták, ide várták ugyanis az Új Jobboldal képviselőit, szimpatizánsait. Bár napokkal korábban a közösségi médiában közzétett felhívásukra mintegy 1900-an jelezték, hogy Sepsiszentgyörgyön ünnepelnek, december elsején azonban tíz-tizenkét gépkocsit irányítottak a számukra kijelölt parkolóba, értesülésünk szerint kilenc megyéből – köztük Hunyad, Temes, Argeş, Maros, Konstanca és Bukarest – mintegy hetvenen, zömmel fiatalok érkeztek meg végül. Román nemzeti lobogók és pártzászlók alá sorakoztak fel, magukkal hoztak egy nagy méretű trikolórt is, amelyet kifeszítve vittek végig a város utcáin, menetük élén, hatalmas banneren azt hirdették: Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. Rendfenntartók kíséretében érkeztek, s a rendezvény egész idején, illetve távozásuk pillanatáig figyelték és követték megnyilvánulásaikat a hatóságok, sokan filmezték és fényképezték őket. A Mihai Viteazul-szoborcsoport köré szervezett ünnepséget megelőző felvonulás a katedrálistól indult, az Új Jobboldalnak azonban csak percekkel később, a hivatalos menet után volt lehetősége elindulni, és mondhatni csendesen haladtak a Székely Mikó Kollégiumig, az iskola előtt azonban harsány bekiabálásaiktól lett hangos az utca. Románia nemzetállam!, Hargita és Kovászna román föld!, A román nyelv az egyedüli úr! – skandálták végig a belvároson az évekkel korábban is hangoztatott szlogeneket vezetőjük, Tudor Ionescu ügyvéd buzdítására. Közben hazafias dalokat énekeltek, s még mielőtt a központi rendezvény helyszínére értek volna, a Kónya Ádám Művelődési Háznál azt is kiabálták: Börtönt az autonómiáért! (Autonomie, puşcărie).
Kitartóan szitáló esőben a szoborcsoportnál pár száz ünneplő, köztük több kisgyermekes család fogadta a hivatalos menetet, a díszegyenruhában felsorakozó katonákat és rendfenntartókat, miközben az Új Jobboldal tagjait a tér könyvtár felőli részére kísérték. Az egyházi képviselők imáját és beszédét követően Sebastian Cucu kormánymegbízott szólt az ünneplőkhöz, majd felolvasta Mihai Tudose kormányfő üzenetét, és a védelmi tárca államtitkára, Kovászna megye korábbi prefektusa, Codrin Munteanu is köszöntötte az egybegyűlteket, az egyesülés centenáriuma kapcsán történelmi vonatkozású adatokat elevenítve fel beszédében. Az Új Jobboldal menetéhez tartozók csatlakoztak a koszorúzásokhoz, bekapcsolódtak az ünnepséget követő hórába, majd a hivatalosságok távozását követően kifeszítették nagy lobogójukat a Mihai Viteazul-szoborcsoport előtt és felsorakoztak köré, vezetőjükkel előtérben, hosszú percekig fényképezkedtek, és elénekelték a közismert dalt: Mi románok vagyunk, itt örökké urak (Noi suntem români, aici pe veci stăpâni). A felügyeletükkel megbízott csendőrök az Erzsébet parkon át vezették és kísérték őket vissza járműveikhez. A déli harangszóra kiürült a román nemzeti ünnep helyszíne.
Székelyekkel ünnepeltek volna
Pénteki látogatását megelőzően a párt közleményt juttatott el a médiának, amelynek címében arra utalnak, hogy december elsejét Sepsiszentgyörgyön a székelyekkel ünnepli az Új Jobboldal. Az Evenimentul zilei által közzétett dokumentum elején azonban a szélsőséges politikai alakulat a nemzeti ünnepet évente megelőző és azt beárnyékoló provokációkat teszi szóvá, egyebek mellett azt, hogy egy RMDSZ-képviselő Magyarország zászlóját szerette volna felhúzni Sepsiszentgyörgy központjában, illetve azt, hogy Antal Árpád polgármester és Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke éppen akkor tartózkodott Barcelonában, amikor a katalán függetlenségi népszavazás zajlott. Az Új Jobboldal úgy véli, az ilyesfajta cselekedetek révén „az a céljuk a szeparatistáknak, hogy feszültséget keltsenek a románok és székelyek között a legfontosabb nemzeti ünnepet megelőzően. Ezért az Új Jobboldal Párt arra buzdítja a Hargita és Kovászna megyei románokat, hogy mellőzzék a hasonló üres provokációkat. Ugyanezt tanácsoljuk a székelyeknek is, akik őseit századokon át sanyargatták a magyarok, akik az elmagyarosítás révén akarták felszámolni ezt az etnikumot” – írják. „A székelyek ősei jó viszonyban voltak Moldva és Havasalföld uralkodóival, több alkalommal szövetségesei voltak Ştefan cel Marénak, Petru Rareşnek vagy Mihai Viteazulnak. A székelyeket – akik már nem is tudják, kicsodák valójában, kik nyomták el a történelem során, ahogyan azt sem, kik tettek jót velük – arra emlékeztetjük: nem a románok ölték meg a székely Dózsa Györgyöt, aki Erdély felszabadító lázadást vezetett a magyar iga alól. Nem a románok kínozták meg barbár módra és végezték ki tüzes trónra ültetve! Nem a románok nemzetlenítettek el, ahogyan nemzeti identitásotokat, nyelveteket és ábécéteket sem a románok lopták el! Nem a románok magyarosítottak el!” – olvasható az Új Jobboldal Párt közleményében, amely felhívással zárul: „Gyertek hát december 1-jén Sepsiszentgyörgyre Mihai Viteazul uralkodó – aki mellett őseitek Călugăreni-nél és Sellemberknél harcoltak – szobrához! Gyertek, örvendjünk együtt Erdélynek a román anyaországgal való egyesülése 99. évfordulóján!” Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Katonai parádé Bukarestben
Mintegy 3500 katona, 350 csapatszállító és harci jármű, 50 katonai repülő és helikopter részvételével rendeztek pénteken minden korábbinál nagyobb szabású katonai parádét Bukarestben Románia nemzeti ünnepe alkalmából.
A rendezvényen Bulgária, Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, a Moldovai Köztársaság, Lengyelország, Portugália, Szlovákia, az Egyesült Államok, Törökország és Ukrajna díszegységeinek mintegy háromszáz katonája is felvonult a nemrég felújított bukaresti Diadalív alatt. Az emlékműnél, illetve az ahhoz vezető sugárút mentén többezres közönség sereglett össze, nem csak a fővárosból: a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt például többtucatnyi autóbusszal szállíttatta a bukaresti ünnepségre vidéki szervezeteinek tagjait. A díszemelvény idén is feszültséget tükrözött: miután tavaly Klaus Iohannis államfő meg sem hívta őket, idén az elnöki meghívást elutasítva maradt távol a tribüntől a szociálliberális kormánykoalíció két pártelnöke, Liviu Dragnea képviselőházi és Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök. Elfogadta viszont a meghívást és Iohannis oldalán nézte végig a katonai parádét Mihai Tudose szociáldemokrata miniszterelnök, aki az utóbbi időben több jelét adta annak, hogy nem mindenben ért egyet pártja elnökével. A román nemzeti ünnepre az ellenzéki szervezetek is mozgósították szimpatizánsaikat: A korrupció öl nevű Facebook-csoport, az idei kormányellenes megmozdulások egyik szervezője például a nemzeti ünnep estéjére is a kormány székháza elé szólította híveit, hogy az SZDP és az igazságszolgáltatás átszervezése ellen tüntessenek. maszol.ro

Erdélyi magyar fiatalok kalákája a világ tetejének árnyékában
Sikerült! Közös munka közös sikerélménye a Himalája vidékén
Tíz évvel ezelőtt a budapesti Irimiás Balázs építészmérnök és felesége India észak-nyugati csücskében, Dzsammu és Kasmír Zanszkár tartományának Zangla nevezetű falujában turistáskodott, ahol annakidején Körösi Csoma Sándor két évig élt és dolgozott a helyi királyi palotában. Látva az épület romos állapotát, a magyar házaspár létrehozta a Csoma Szobája Alapítványt, hogy általa támogatások elnyerésével lehetővé váljék az műemlékingatlan restaurálása.
A munkálatok évek óta folynak, de közben a faluban felmerült, hogy iskolát kellene építeni az oktatásra használt fóliasátor helyett. Az alapítvány ezt a munkát is elvállalta, pályázatot hirdetett fiatal önkéntesek számára. A felvett magyarországi, angol és olasz jelentkezők közé három erdélyi magyar került: egy brassói, egy csíki és harmadikként egy szintén csíki születésű, de Kolozsváron élő építőmérnök, Zakariás Botond, aki élményeit most megosztja olvasóinkkal.
Az indulásról
A fiatal építőmérnök ritkaságszámba menő nyárvégi indiai tapasztalatait videófelvételekből összevágott másfél órás mozgóképes műsorban rögzítette. Indul a vetítés, és közben megy a kérdezősködés, meg a magyarázat.
– Tudtad-e előre, hogy milyen kalandra vállalkoztál?
– Csak annyit, hogy nem lesz könnyű. De tetszett a kihívás.
– Hogyan lehet Indiába eljutni?
– Hatvan napos turistavízumot kellett beszerezni, de az ma már interneten is megoldható, nem kell miatta Bukarestet megjárni. Kolozsvárról előbb Münchenbe kellett repülni, mert onnan van járat Delhibe. Láthatod, ez már az éjszakai Delhi Repülőtér. Onnan pedig még két órát repültem Lehbe. Az egész utazás tíz órát tartott, plusz az átszállásos várakozás.
Utazás hegyen-völgyön át
A képernyőn feltűnnek a régió fővárosának, Lehnek az utcái. Tengerszint felett több mint háromezer négyszáz méteren, közel az indiai–pakisztáni–kínai hármashatárhoz. A városkának huszonötezer lakosa van, és ugyanannyi külföldi turistája. Az ottaniak hatvan százaléka buddhista, húsz százaléka muszlim, és húsz százaléka hindu, de békésen megvannak egymással. Az utcán sok a járókelő és a kóbor kutya, imitt-amott szent tehenek fekszenek az emberek útjában, de a nem hinduk is gondosan kikerülik azokat. Sok az utcai kifőzde.
– A lakosság szívesebben eszik ezeken a helyeken, mint otthon, mert igénytelen, és mert az élelmiszer nagyon olcsó. Látod, itt az utcán sütik a kovásztalan kenyeret, a csapatit.
– Mennyit ültél Lehben?
– Három napig, ennyi kellett a magassági aklimatizálódáshoz. A turisták így szokták, ha tovább akarnak kapaszkodni a Himalájában.Vendégházban laktam. Amit most látsz, az egy stupa, a buddhisták világában olyan, mint nálunk a kereszt az út mentén. Nem tipikus a színes festés.
– És ez itt milyen piac?
– Ez a tibeti menekültek piaca, ahol turistáknak árusítják az otthonról elhozott csecsebecséiket. Ladakh tartományt úgy is hívják, hogy kis Tibet, sokak szerint ez minden, ami a legtisztábban megmaradt Tibetből a kínai elfoglalás után.
Változik a kép, buszozás következik. Irány Padum!
– Úgy kell elképzelni, hogy légvonalban nincs messzebb Lehtől, mint hatvan-hetven kilométer, mégis annyi völgyön és kaptatón kell átkacskaringózni, hogy több mint négyszáz kilométer az út a háromezer kilencszáz méter magasban fekvő városkáig.
Az ablakból minden irányban kopár hegyek ágaskodnak, csak a patak mentén akad kevés fű. Megtudom, hogy Kargil teljes egészében muszlim. És hogy az országút mentén igen nagy katonai támaszpontok sorakoznak, nem véletlenül. (Sokszor volt már fegyveres konfliktus a szomszédos Pakisztánnal a terület hovatartozásért – szerk. megj.).
– Ott lenn a völgy alján az Indus találkozik a Zanskard folyóval, amelynek völgyében döcögtem tovább.
Megérkezés Kargilba. Szokásos utcai élet.
Vállvetve jobban megy a munka
– Bárhova mész, a tea kötelező. Háromfélét ismernek: a sóst és a jakvajast, a maszlacsájnak nevezett fűszerest, és a sima fekete teát. Szeszesitalt azonban az egész tartományban csak a turistáknak szolgálnak fel, természetesen jó csípős áron.
– Össze-vissza hány napig tartott ez a buszozásod?
– Három napig, amiből egy éjszakát aludtam, egy hotelben. Itt már Padum kisvárosba zötyögök tovább, úgy rázott a busz, hogy a térdemet be kellett bugyoláljam egy pokrócba, mert mindegyre verődött bele a karosszériába. Itt csak hetente egyszer jár autóbusz, alkalmi terepjárókat csak négy-ötszörös áron lehet felfogadni.
Idézet Botond akkori Facebook-bejegyzéséből: „Öt napra rá, hogy elhagytam a kolozsvári repteret, megérkeztem Padumba. Leh-ből két napot buszoztam, kerülve a turistafuvarokat, csak helyi járatokkal, hegyen-völgyön keresztül. A helyi emberek jóindulatúak, szerethetők és szutykosak. Holnap indulok a célállomásra, így valószínűleg huzamosabb ideig nem lesz internetem. Senki se aggódjon miattam. Jól vagyok. Nagyon jól.”
A videofelvételen továbbra is mindenfelé kopár kősivatag terpeszkedik, a távolban már hatezres hegycsúcsok látszanak. És most egy gumidefektet kell megoldani, ami nem csoda az ilyen úttalan úton. Négyezer négyszázötven méter magasan.
Padumból már a végállomás a cél: a három-négyszáz fős Zangla. Harmincöt kilométerről van szó, amihez két óra szükséges, de busz ide már nem merészkedik el, hanem a faluból reggel bejön egy személyeket fuvaroztató terepjáró, és délután visszamegy.
Célbaérés, rajt a munkában
A Csoma Szobája Alapítvány pályázatának kiírásáról Botond még tavasszal egy barátja révén szerzett tudomást. Négyszeres volt a túljelentkezés, ráadásul tudatosan nagyon széles szakmai változatosságra törekedett a alapítvány: az építőmérnöktől, a tanártól, az alpinistától, a pszichológustól az orvosig sokféle foglalkozás képviseltette magát, vagy egyetemisták, vagy fiatal szakemberek személyében. Egy turnusban húszan dolgozhattak, az alapítvány az ellátási költségeket állta, de a szállítást mindenki saját zsebből fizette. És amíg ment a munka, a csapat egy része a helybéliek tanításával foglalkozott.
– Hol szálltatok meg?
– Családoknál. És reggel három kilométert gyalogoltunk a munkahelyig, mert a szomszéd kisfalunak, Tampónak építettük a 8x8 méteres tantermű és kis előszobájú úgynevezett szolár iskolaépületet. A munkaidő 9 és 12, illetve délután 2 és 5 között volt, déli szünettel. Este pedig visszagyaloglás.
– Az építkezéshez milyen eszközök álltak rendelkezésre? Volt-e építési terv, amit hatóságilag engedélyeztetni kellett?
– Terv volt, de Indiában az elfogadtatással nem bajlódnak, sem a műemlékvédelemmel, az csak elméletileg létezik.
– És a szerszámok?
– A lehető legegyszerűbbekkel dolgoztunk. A téglát mi gyártottuk ott helyben. Agyagszerű, kalaknak nevezett talajuk van, az megformálva két-három nap alatt kiszáradt.
– De itt látok fagerendákat, és az a hosszú létra is fából van. Honnan a nyersanyag?
– Az biza messziről, és nagyon drágán került oda. A fa és az üveg náluk aranyat ér. Zanglában, amikor gyermek születik, fákat ültetnek egy arra kijelölt területen, hogy mire felnő, abból a faanyagból építhessen magának házat. Mert különben megfizethetetlen lenne. És itt az a királyi palota, amelyben Kőrösi Csoma Sándor lakott. A királyság az ő idejében csak erre a falura terjedt ki, és érdekes, hogy az örökös király ma is viseli ezt a címet, de főként hagyományból, „tiszteletbeliként”.
Óvatosan a levegővétellel!
– Érezted-e a magasság miatti oxigénhiányt?
– Hogyne! Fárasztó volt a mozgás, meg kellett tanulni, hogy kerüljük a hirtelen mozdulatokat, mert akkor még nehezebben kaptál levegőt. Amikor visszajövet Kolozsváron kiszálltam a repülőből, nagyon furcsa volt, hogy minden erőlködés nélkül nyugodtan tudok lélegezni.
– Ezeken a képeken azt látom, hogy egészen nyáriasan vagytok öltözve.
– Igen, mert reggel volt. De utána teljesen be kell öltözni, napszemüveget viselni, és az arcot is védőkrémmel bekenni, mert olyan magasságban nagyon erős a napsugárzás. Nyáron pedig a hőingadozás: délre felmegy közel harminc fokra, éjjelre pedig tíz fok alá süllyed. Télen aztán a hó egészen elvágja a külvilágtól a falut, tartósan mínusz húsz-harminc fokot kell átélni. Akkor van náluk az iskolai nagyvakáció.
– Hogyan élnek az ottani családok? Ugye, ők buddhisták?
– Igen, családonként három-négy gyermekkel. Nyáron nagy a szárazság, a házban az emberek a fenti nagy szobákban laknak, de télire leköltöznek a szűk pincébe, ahol fűthetnek. Fűtésre trágyát használnak. Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)

Vállalhatatlan szövetségek
Akárcsak az emberi kapcsolatokban, a politikai szövetségek terén is elérkezhet a pillanat, amikor jobb megszakítani, mint folytatni a fennálló érdekházasságot. Az 1989-es rendszerváltás óta számtalan példa volt már erre Romániában is, az RMDSZ például három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy kilép a Victor Ponta vezette kormányból, miután az erdélyi magyarok túlnyomó többsége Klaus Johannisra és nem a szövetség által támogatott miniszterelnökre szavazott az akkori államfőválasztáson.
Nem is olyan régen, idén júliusban olyannyira elmérgesedett a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) viszonya Sorin Grindeanu akkori kormányfővel, hogy az alakulat arra a következtetésre jutott: annak árán is meg kell szabadulnia saját miniszterelnökétől, hogy vele együtt a kabinetet is meg kell buktatnia. Ami a parlamentben annak rendje és módja szerint be is következett, holott erre korábban még nem volt precedens a demokratikus Romániában.
Nos, a PSD-n belül a bukaresti karácsonyi vásár tervezett helyszíne kapcsán kialakult nézeteltérés nyomán déjà vu érzése támadhat az embernek, mert a nyári kormánybuktatás is hasonló forgatókönyv alapján zajlott. A konfliktus akkor is onnan indult, hogy Gabriela Firea szociáldemokrata főpolgármester megvádolta Grindeanut, miszerint nem támogatja a Bukarest fejlesztését célzó terveket, és a „kormánypárton kívüli erők” támogatását keresi, ami Firea olvasatában a titkosszolgálatokat jelentette.
A televíziós műsorvezetőből politikussá avanzsált, Liviu Dragnea PSD-elnök bizalmasának számító főpolgármester – aki nagy eséllyel a PSD államfőjelöltje lehet a 2019-es megmérettetésen – a jelek szerint ismét miniszterelnök-buktató kedvében van, ami újfent annak a jele, hogy hatalmon lévő alakulaton belül intenzív harcok dúlnak a „post Dragnea-korszakra” való felkészülésre. Egészen pontosan arra, hogy ki veszi át az irányítást a PSD-ben, miután a jelenlegi pártelnököt teljesen félreállítja a szociáldemokrata felfogásban a párhuzamos állam egyik alappillérének számító nyomozó hatóság.
Az elmúlt időszak nyilatkozatai arra utalnak, hogy Tudose kevésbé osztja a PSD jelenlegi kemény magjának téziseit, miszerint minden rossz mögött a mély állam ármánykodása lapul. A PSD – és vele együtt az ország – jövője szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy az alakulatban a Firea-féle korlátolt demagógia kerekedik-e felül, vagy esetleg (Tudoséval vagy anélkül) esély nyílik egy normális baloldali párt kiépítésére.
Ami pedig az RMDSZ-t illeti: miközben a jelenlegi jobbközép román ellenzékkel tényleg nem sok értelme van az együttműködésnek, a szövetségnek igazán el kellene gondolkodnia azon, hogy van-e ráció abban, hogy asszisztáljanak a parlamentben a PSD egyre vállalhatatlanabb intézkedéseihez. Mert ugye, aki korpa közé keveredik. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

Tízéves erdélyi magyar politikai pluralizmus
A múltból tanulni kell
Nézzünk szembe a múlttal, okuljunk a tévedésekből, hangzott el az EMNP által kezdeményezett lakossági fórumon, amelyen számba vették, hogy az erdélyi magyar közösség „nagykorúvá válása óta” mit sikerült elérni, és mit miért nem. A Székely Nemzeti Múzeumban megszervezett rendezvényen felszólaltak azoknak a szervezeteknek a képviselői, akiknek támogatásával 2007-ben független jelöltként jutott be az Európai Parlamentbe Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Többek között Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke megjegyezte, hogy a tíz évvel ezelőtti felhajtó erő egyszer megszakadt azért, mert „nem profi módon politizált az MPP”, és folytatódott azzal, hogy Tőkés László 2009-ben az RMDSZ listáján indult, amit a nemzetben való politizálás igen jelentős hibájának tartott abban a pillanatban. „Tíz év után azt kívánom, hogy legyünk bölcsek és tanuljunk a múltból”, emelte ki Gazda. „A helyzetteremtő politika versus helyzetet elfogadó politika dilemmái mind a mai napig érvényesek”, fogalmazott Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is, aki szerint a neptuni botrány kapcsán merült fel először, hogy szükség van a változásra.
Tőkés László is megerősítette: a neptuni paktum után egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy tarthatatlan a helyzet az RMDSZ-ben, hogy a román kommunista visszarendeződéssel párhuzamosan rendeződik vissza a magyar politika és közélet is. Felidézte, mindhárom erdélyi magyar párt létrehozatalában részt vett, de ha „egy autó rossz útra visz, akkor nyilván egy másikat kell keresni”. Azt is elmondta, hogy meglepte az utóbbi időben a magyar kormánypártok irányváltozása, de azt reméli, hogy sikerülni fog egyesült erővel az egész magyar politikán fordítani. „Pozitívumként könyvelhetjük el, hogy az RMDSZ nem Bukarest felé tájékozódik, hanem inkább Budapest felé.
Ez már egy nemzetpolitikai irányváltozás, csak legyen őszinte. Az is igaz, hogy mivel a román hatalom eltaszítja, rá is kényszerül, hogy gazdát váltson. Reméljük, hogy ez nem csupán egy politikai opportunizmusból fakadó döntés, hanem érlelődik az RMDSZ-ben is egy ilyen változás. Ha összefogunk, és úgy igyekszünk a magyar ügyet előre vinni, hogy az autonómiát visszahozzuk, és ha az RMDSZ ebben partner, akkor azt mondhatjuk, hogy a kompromisszum útján valamit sikerül elérnünk”, hangsúlyozta Tőkés.
„Olyan kegyelmi momentumot nyújtott nekünk a 2007-es esztendő, amit érdemes felmutatni, és érdemes a hullámvölgyeket kibeszélni. Hajszálon múlott, hogy Háromszék nem került egy olyan politikai, nemzeti hatalmi pozícióba, hogy fordítani tudott volna az összerdélyi politizáláson”, emelte ki Kovács István unitárius lelkész is, aki szerint a múlt kritizálásával nem elkeseredni kell, hanem okulni a jövőre nézve. „Hiszem, ha időnként a hófúvások el is havazzák az autonómia vonatjának az érkezését, végül mégis célba ér”, fogalmazott Kovács István. Kiss Edit / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„A szó elszállna, de a szemfülesekhez jut”
Benő Attila új kötetéről
Azt, hogy a múlt évszázad utolsó ötven évében, a romániai kommunista diktatúra idején sorkatonaság volt, mindenki tudja. Szinte szociológiai jelenségnek is beillene az a véresen komolyan gondolt, mégis inkább a Svejk-regények világához igazodó pár hónap, vagy akár év, amelyet a besorozott újoncok – tizen-, illetve huszonéves fiatalok – végigéltek, általában szülőhelyüktől távol, hiányos felszereléssel, mindentudó tisztek és vég nélküli krumpliszedések között. A legtöbben vidáman emlékeznek vissza azokra az évekre, és szinte mindenkinek vannak a többiekéhez hasonlatos történetei, adomái, poénjai, a katonaság ennek ellenére nem volt cserkésztábor, a groteszksége miatt humorosnak ható jelenség mögött számos tragédia is húzódik: megalázott, olykor éhező kiskatonák, akik közül többen – akár apró vétségek miatt is – büntetőszázadban kötöttek ki, avagy az öngyilkosságba menekültek. A legtöbben azonban sikerrel abszolválták a sorkatonaságot, és az emlékek szépítő köde mögé húzódnak, ha azokról az időkről esik szó, és voltak-vannak, akik megírták az akkori élményeiket – általában prózában. De az, hogy valaki verseskötetet írjon a katonaságban eltöltött élményeiről – nos, az ritkaságszámba megy!
A Marosvásárhelyen született, de Kolozsváron élő Benő Attila költő, nyelvész, egyetemi tanár épp ilyen fába vágta azt a bizonyos szimbolikus fejszét, az eredmény pedig egy olyan kötet lett, amelyet többen is a szerző főműveként tartanak számon. Az Egy század arcai című verseskönyvet az idei, 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében mutatták be a vásár csütörtöki napjának délutánján a Bernády Házban. Az Erdélyi Híradó Kiadó, valamint a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában megjelent kötetet Nagy Attila marosvásárhelyi költő méltatta a szerző, valamint a könyv illusztrátora, Székely Géza kolozsvári képzőművész jelenlétében, a beszélgetés a könyvből felolvasott versek mentén zajlott.
– Benő Attila ezúttal a katonasági élményeit írta meg, Bukarestben volt sorkatona. A könyvben azokról az archetípusokról olvashatunk, amelyek mindenhol, minden besorozott életében szerepeltek: a szarházi, a besúgó, a nagyképű káplár, a bunkó tiszt – ezek minden kaszárnyában jelen voltak. Tudtuk, hogy ki fog besúgni, hogy ki az, aki segít, tudtuk, kire lehet számítani és kire nem. A könyvben szereplő huszonhárom vers ezen archetípusok tökéletes bemutatása – mondta ismertetője során Nagy Attila.
– 1987 szeptemberétől 1989 januárjáig voltam Bukarestben katona, nagyon vártuk ’89 januárját, a „szabadulás idejét”. Nem tudtuk, hogy még annál is nagyobb lesz ez a szabadulás – tette hozzá a szerző. – Az a várakozás, amely a kötetben jelen van, a szabadság várása, és én azt próbáltam megírni, hogy a különböző családi és szociális háttérből érkező fiatalemberek hogyan érték meg azt a többszörös diktatúrát, amelyet a kaszárnya világa jelentett. Mindebben benne van a nyolcvanas évek vége, annak hangulata, de a külvilág is. Prózában is meg lehetett volna írni mindezt, de én verset írok, így ezek lírai leírások lettek, arcvázlatok, jellemek. A szövegek egymásra utalnak, és általuk rajzolódik ki egy emberi világ. A kötet felépítése szerint prológusból, előzményekből, emberi arcokból, majd epilógusból áll – az egyik fő kérdése pedig az, hogy találkoznak-e a leszerelt katonák a szabadsággal, amit reméltek? Az első szöveg, a prológus a teljes egész helyzetrajza, az arcokat pedig lírai módon kíséreltem megrajzolni, hiszen az ismert archetípusok mellett különc figurákról is olvashatunk a kötetben. Mindebben ugyanakkor benne van a mai világunk is, a nyelvi türelmetlenség, a más nyelven való szólás.
– A katonaságra és országunkra is nagyon jellemző, hogy „az örök utópia a rend”. Én a legnagyobb rendetlenséget a katonaságban tapasztaltam. Van itt elmebeteg is, öngyilkos is, és az a sokak által megtapasztalt, jellegzetes momentum, amikor magyarul beszélgetsz, és a paranoiás azt hiszi, hogy... Akit elkaptak például egy rosszul értelmezhető mondattal, a Kogălniceanu-büntetőszázadba vitték, ahonnan soha senki ép elmével vissza nem került. Legfőbb a túlélés – írod. Rendkívül megrázó élményekkel is szolgált a katonaság, többen öngyilkosságba menekültek, ugyanakkor voltak, akik mélyen hívő emberként kerültek a kaszárnyába, és az ateista hatalom sem tudott velük mit kezdeni. „Lesz aki megússza ép bőrrel és sérült lélekkel” – ez a sorod telitalálat. Nagyon szerettem ezt a könyvet, mert nagyon sok minden visszajött az emlékező múltból – például a nagy népi román hadseregben rengeteg volt az alkoholista tiszt. „Kötéltáncos billenő világon” – a katonaságban mindenki kötéltáncon is járt, nagyon szép kép ez is. A sötét tónusú grafikai megjelenítés igen jól reflektál a szövegekre, és vissza is adja azt, amiről szólnak. Székely Géza hogyan olvasta ezeket a verseket, hogyan zajlott a közös munkafolyamat? – kérdezte Nagy Attila.
– Nagyon mély értelmű, akár filozofikus gondolatok is vannak a kötetben. – A felszíni arcképrajzolatok mögött emberi sorsok húzódnak meg, és ezt a kettőt a szerző együtt láttatja, nem csak poénra kihegyezett történetek ezek. Aki volt katona, tudja, hogy ott meglehetősen drámai színezetet kaptak ezek a történések, emberek haltak meg például vérmérgezésben egy fél számmal kisebb bakancs miatt. Nagyon tisztán megfogalmazott versekről van szó, amelyek nyitva maradnak. Mindez rendkívüli is, mert manapság a katonaságról a mi tájainkon nemigen írtak poémát. A költészet nyelvére átfordítani a katonaság meglehetősen prózai történéseit, meglehetősen egyedülálló vállalkozás, meglehet, ez lesz a Benő Attila főműve. Sokan kíváncsiak arra, hogy hogyan lehet ezt belülről, költői eszközökkel láttatni. Mindezek bennem kavarogtak, amikor a vázlatokat készítettem. Nem volt túl nehéz munka, mert mindezeket én is tapasztaltam, miután besoroztak. Sikerült egy olyan atmoszférát varázsolni, amely a vers üzenetét, képiségét visszaadja. Arra is törekedtem, hogy ne ismétlődjenek a mozzanatok, hogy a rajzok nagyon karakterisztikusan el is különüljenek – árulta el a képzőművész. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Esély a marosvásárhelyi katolikus iskola újraalapítására
A szenátus elfogadta a tanintézmény újraalapításához szükséges törvénymódosítást
Döntő házként fogadta el a szenátus az RMDSZ tanügyi törvényt módosító javaslatát, amely előírja, hogy ezután törvénnyel is létre lehet hozni kisebbségi oktatási intézményeket – tájékoztatott az RMDSZ hírlevele Cseke Attilát idézve. Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője elmondta: a jogszabály-módosítással jogalapot teremtettek arra, hogy a parlament törvény útján alapíthassa újra a marosvásárhelyi római katolikus iskolát. A szövetség november közepén a katolikus gimnázium létrehozásáról szóló törvénytervezetet iktatott, de ahhoz, hogy ezt a parlament tárgyalhassa és elfogadhassa, az oktatási törvény módosítására volt szükség, ugyanis ennek eddigi formája szerint csak az önkormányzatok hozhattak létre tanintézményeket.
Cseke Attila kifejtette: a 2011-es oktatási törvény módosításával megvalósult a gimnázium újraalapítási folyamatának első lépése. Második lépésben a parlamentnek el kell fogadnia az RMDSZ törvénytervezetét, amely kifejezetten a marosvásárhelyi iskola megalapítására vonatkozik.
„A marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében hiába próbáltunk helyi szinten megoldást találni, minden próbálkozásunkat elgáncsolták. Az anyanyelvi oktatást biztosító intézmények megmaradásunk zálogai, és mint ilyen, elsődleges célkitűzést jelent számunkra védelmük, működésük biztosítása. Ezért a kisebbségi oktatás tekintetében szükségesnek tartjuk egy másodlagos megoldási lehetőség biztosítását arra az esetre, ha azt tapasztaljuk, hogy helyi szinten megpróbálják ellehetetleníti az anyanyelvű oktatást, mint ahogyan a marosvásárhelyi katolikus gimnázium esetében történik”– fogalmazott Cseke Attila.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta: az elmúlt bő egy év során, amióta a marosvásárhelyi katolikus iskola kálváriája tart, bebizonyosodott, hogy csak olyan megoldás jöhet szóba a tanintézmény helyzetének végérvényes rendezésére, amely jogilag támadhatatlan.
„Minden eddigi helyi szintű megoldási javaslatunktól vagy elzárkóztak az illetékesek, vagy megtámadták azokat. Ennek tükrében egyértelművé vált, hogy nem bízhatunk a hatóságok jóhiszeműségében, olyan megoldásra van szükség, amely egyszersmind véget vet a kialakult patthelyzetnek, és a lehető legbiztonságosabb módon valósítja meg a katolikus iskola újbóli létrehozását. A törvény általi iskolaalapítás azért jó megoldás, mert ezt nem lehet közigazgatási perrel megtámadni” – magyarázta Korodi Attila.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta: a törvénytervezet megoldaná a katolikus iskola jogi státuszát, lehetővé tenné az áthelyezett osztályok visszavételét, az új osztályokba való beiratkozást, s rendezné a tanárok és az adminisztratív személyzet helyzetét is.
A katolikus iskola létrehozásáról szóló törvényt első házként a képviselőház tárgyalta sürgősségi eljárással, így hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség.
A marosvásárhelyi gimnázium helyzetének rendezéséhez Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetését követően szeptemberben ígért politikai támogatást Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke. A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején függesztette fel a magyar tannyelvű katolikus iskola működését egy tavaly kezdődött, az iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárásra hivatkozva. Az intézkedés következtében a magyar kormány bejelentette, csak akkor fogja támogatni Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), ha Bukarest megnyugtatóan rendezi a tanintézet jogi státuszát. Szabadság (Kolozsvár)

Ők a leggazdagabb romániai magyarok 2017-ben
A Capital TOP 300-as lista nyomán
Idén is összeállítottuk a leggazdagabb romániai magyarok listáját a Capital top 300-as listája alapján.
Ahogy arról tegnap is beszámoltunk, a Capital 2017-ben immár 15. alkalommal állította össze a leggazdagabb romániaiak top 300-as listáját. Idén a listára 11 romániai magyar fért fel, kettővel kevesebb, mint az elmúlt évben. A leggazdagabb romániai magyar idén is a román sajtó által „arc nélküli milliomosnak” becézett Teszári Zoltán. A nagyváradi üzletember vagyona idén az összesített lista harmadik helyére volt elég.
1. Teszári Zoltán (3. a leggazdagabb romániaiak listáján)
Vagyon: 550–570 millió euró Életkor: 47 év Lakhely: Bihar megye, Budapest
Teszári Zoltán soha nem adott interjút, az egyetlen ismert nyilvános szereplése is 2002-re nyúlik vissza, amikor egy üzleti gálán „Az év reménysége” díjjal tüntették ki. Azóta fotót sem igazán készítettek róla, a 15 éve kapott díjra azonban nagyon rászolgált. A tavalyi listán negyedik volt, idén viszont már felfért a dobogóra is: ő Románia harmadik leggazdagabb embere, és a leggazdagabb romániai magyar.
Teszári 47 éves korára egy valódi vállalatbirodalmat épített fel, valószínűleg ő az a milliomos az idei listáról is, akinek a vállalatai a legtöbb romániai háztartásnak nyújtanak valamilyen szolgáltatást. Az idén a tőzsdére is bevezetett Digi Communications nevű vállalat által ő az egyik legdinamikusabban fejlődő telekommunikációs cég, az RCS&RDS tulajdonosa. A Digi leányvállalatai által Magyarországon, Olaszországban és Spanyolországban is jelen van. A vállalat bevételei 2016-ban elérték a 842,8 millió eurót, a bevételek 72,7%-a Romániából származik.
Teszári médiabirodalma elképesztő növekedést mutatott be az elmúlt 15 évben. Míg 2002-ben 700 ezer ügyfele volt a vállalatnak, az elmúlt év végéről származó adatok szerint az előfizetők száma már meghaladta a 12,4 milliót. Közülük 3,3 millióan kabeltévés, 2,5 millióan internetes, 3,9 millióan mobiltelefonos, 1,7 millióan vezetékes telefonos, míg 900 ezren műholdas tévészolgáltatásokra fizettek elő.
Az üzletember fiatalkorában cselgáncsozott, képviselte Romániát az 1990-es Európa Bajnokságon. Miután abbahagyta a versenysportot, Ludescher Csabával vállalkozni kezdett. Társával kezdetben fagylaltot árusítottak, majd megalapították a fagylaltpor és ostyák előállításával foglalkozó Rubin&King-et. A fagylaltbiznisz után Ovidiu Crișannal karöltve megalapította a Kappa nevű céget, majd nem sokkal később létrehozta saját telekommunikációs cégét, az RCS-t.
2. A Mudura család (58.)
Vagyon: 85–90 millió euró Lakhely: Bihar megye
Az ingatlanszektorban és kereskedelemben tevékenykedő család vagyona enyhén növekedett a tavalyi 83–85 millió euróról 85–90 millió euróra. Muduráék 2017-re tervezték befejezni azt a nagyváradi Înfrăţirea üzem helyébe épített plázát, iroda- és lakóházakat is tartalmazó ingatlanfejlesztést, amelynek becsült értéke a Capital szerint elérheti a 60 millió eurót. A család tulajdonában van Nagyvárad első plázája, a 2002-ben megnyitott a Lotus Center, amelynek tavalyi árbevétele elérte a 8 millió eurót.
A család azt követően vált széles körben ismerté Romániában, hogy a kilencvenes évek elején idősebb Mudura Sándor elsőként kezdte értékesíteni a hazai piacon a Ferrero termékeit, köztük a Kinder tojásokat, és a Tic-Tac cukorkákat. Ifjabb Mudura Sándor édesapja halála után, 2014-ben átvette a család tulajdonában levő vállalatok vezetését.
3. Pálfi Miklós (96.)
Vagyon: 55–60 millió euró Életkor: 59 év Lakhely: Bukarest
A Romaqua csoport alelnöke és kisebbségi részvényesének (a cégcsoport részvényeinek 30,7%-át birtokolja) vagyona a tavalyi 44–46 millió euróról 55–60 millió euróra nőtt. Az iparágában piacvezetőnek számító vállalatcsoport tulajdonában olyan ismert márkák vannak, mint a Giusto üdítő, a Quick Cola, a Stânceni ásványvíz, vagy az Albacher sör, de a portfólió messze leghíresebb brandje a Borszéki ásványvíz.
Pálfiról és a vállalat többségi tulajdonrészét birtokló Creţu családról tavaly is azt írtuk, hogy körülbelül 220 millió eurót fektettek a vállalatcsoport modernizálásába 1998-tól. A vállalat árbevétele 2016-ban elérte a 154 millió eurót. Pálfi Miklós a Progresiv magazinnak adott interjúban elmondta, hogy 2016-ban fordult elő először, hogy a tulajdonosként kapott osztalékot felvette, a korábbi években mindig az osztalék újrabefektetése mellett döntött.
4. Verestóy Attila (115.)
Vagyon: 49–50 millió euró Életkor: 63 év Lakhely: Hargita megye
Az RMDSZ szenátora a Capital szerint feltehetően a leggazdagabb romániai politikus. Verestóy vagyona nem változott az elmúlt évhez viszonyítva, jelentős része továbbra is tőzsdén jegyzett vállalatok részvényeibe van befektetve. Nyáron letett vagyonnyilatkozata szerint Verestóy 1,04 millió euró értékben birtokol Transgaz, 333 ezer euró értékben pedig Romgaz részvényeket. A Capital szerint a szenátor tőzsdei befektetéseinek összértéke eléri a 9,56 millió eurót, különböző számlákon tartott pénzének összértéke pedig a 7,02 millió eurót, emellett 11 ingatlan tulajdonosa is.
5. Gadola István (158.)
Vagyon: 35–37 millió euró Életkor: 64 év Lakhely: Kolozs megye
A Capital szerint nem változott az elmúlt évhez viszonyítva Gadola István vagyona. A kolozsvári üzletember 2011-ben adta el a két társával alapított Energobit nevű vállalat többségi részvénypakettjét, a sajtó szerint Gadola akkor körülbelül 20 millió eurót kapott az eladott tulajdonrészért. Ebben az évben viszont bejelentették, hogy Péter Pállal és Ioan Soceával tőkeinjekciót hajtanak végre a vállalatnál, és szorosabbra fűzik a cégvezetéssel való kapcsolatukat.
Gadola a tőkepiacon is aktív befektetőnek számít, körülbelül 10 millió euró értékben birtokol részvényeket, amelyek saját bevallása szerint 7-8 százalékos hozamot hoznak évente. Gadola emellett tavaly azt is bejelentette, hogy egy ingatlanberuházás részeként lakóházakat és plázát is tartalmazó épületegyüttes felépítését tervezi a kolozsvári Vágóhíd térre (Piața Abator).
6. Pászkány Árpád (183.)
Vagyon: 31–33 millió euró Életkor: 46 év Lakhely: Kolozs megye
Az összesített listán két helyet lépett előre, és vagyona is körülbelül 2 millió euróval nőtt az elmúlt évhez viszonyítva Pászkány Árpádnak. A kolozsvári ingatlanbefektetőt pedig bírósági felügyelet alá is helyezték idén, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Igazgatóság (DIICOT) a Kolozsvári CFR futballklub vagyonának hűtlen kezelésével gyanúsítja.
Az üzletember több ingatlanfejlesztő vállalat, tanácsadó cég, és IT vállalat tulajdonosa is. Az első millióját samponok és dezodorok értékesítéséből megszerző Pászkány Kolozsvár egyik legjelentősebb ingatlanberuházójának számít, emellett médiavállalatokban is érdekelt.
7. Szász testvérek (219.)
Vagyon: 26–28 millió euró Lakhely: Maros megye
Jó évük volt – röviden így foglalja össze a Capital Szász Orlando és Roland 2017-es esztendejét a Capital. A tulajdonukban levő munkavédelmi eszközöket értékesítő Renania árbevétele elérte a 26,2 millió eurót, a vállalat nyeresége pedig 3 millió euró volt 2016-ban. A két évtizedes múlttal rendelkező vállalat piacvezető Romániában a munkavédelmi eszközök értékesítése és a szaktanácsadás terén. A cégnek Bukarestben, Iaşi-ban, Craiován és Temesváron van munkapontja, Magyarországra, Bulgáriába és a Moldvai Köztársaságba exportálnak termékeket.
8. Bara Levente (225.)
Vagyon: 26–28 millió euró Életkor: 41 év Lakhely: Fehér megye
A listára először tavalyelőtt került fel, idén pedig már a 225. helyen van Bara Levente, a Fehér megyei Supremia Grup nevű élelmiszeripari vállalat alapítója. Az előrelépés fő oka, hogy Bara idén márciusban eladta cégét a francia Solina csoportnak. Piaci források szerint az üzletember 30 millió eurót kapott a vállalatért. Arrafele a vállalatoknak úgy tűnik nagy a keletje, a Szászsebes-Torda autópálya közelében levő Supremia a negyedik olyan Fehér megyei vállalat – az Albalact, a Phart Tec és a Alpin 57 Lux után –, amelyet külföldi vállalatcsoport vásárol fel az elmúlt időszakban.
9. Pál Dénes és Melinda (228.)
Vagyon: 26–28 millió euró Lakhely: Hargita megye
A Pál házaspár először szerepel a listán. Pál Melinda és Dénes 23 éve néhány társukkal tették le a Melinda Impex alapjait. Néhány évvel később családi vállalkozást csináltak cégből, miután felvásárolták a tulajdonostársak részesedését. A család tulajdonában jelenleg két vállalat van, a Melinda Impex Steel és a Melinda Impex Instal. A két vállalat üzleti forgalma elérte a 34 millió eurót a Capital szerint, mindkét vállalat 2 millió eurós profitot termelt.
10. Péter Pál (238.)
Vagyon: 25–27 millió euró Lakhely: Kolozs megye
Akárcsak Gadola István, Péter Pál is az Energobit egyik alapítója, 2011-ben a Capital szerint szintén 20 millió euróért adta el részesedését a vállalatban az Innova Capitalsnak. Péter Pál Gadolával és Ioan Soceával közösen tőkeemelést hajtottak végre a vállalatnál, amelynek vezetésével a jövőben szorosabb viszonyt fognak ápolni. Piaci információkra hivatkozva a Capital azt írja az összeállításában, hogy a tőkeinjekció eredményeként újra a három alapító számít az Energobit főrészvényesének.
11. Korponay Ferenc (256.)
Vagyon: 24–25 Életkor: 50 év Lakóhely: Máramaros megye
Enyhén növekedett az állategészségügyi termékeket árusító Maravet alapítójának, Korponay Ferencnek a vagyona. Két éve a Henry Scheni nevű nagyvállalat 50%-át felvásárolta a cég részvényeinek. A vállalat üzleti forgalma a tranzakciót követő évben 15%-kal emelkedett 2015-höz viszonyítva, és elérte a 27 millió eurót. Korponay – aki a tranzakció ellenére maradt a vállalat vezetője – korábban úgy nyilatkozott, hogy továbbra is nyitva tartják a szemüket az új lehetőségek iránt. Transindex.ro