A vadász (Váradi B. Lászlóról)
Hogy ki is volt Váradi B. László, tudok válaszolni: egymásra futó nemzedékeink egyik legkülönösebb írója. Első könyve, A kölyökharcsa, melynek darabjai néhány év alatt egymást követték az Utunkban, általános feltűnést keltve 1972-ben jelent meg.
Még követte néhány, aztán 1974-ben távozott Romániából, Németországba emigrált, itt is természetközelben maradt, állattelepítésekkel foglalkozott a felnémet vadaskert munkatársaként, de írni már nem írt. Hogy miért nem, arra 1984-ben, amikor tíz év után újra találkoztunk (zuhogó esőben ment el a bukaresti repülőtérről, kikísérhettem, s zuhogó esőben jelent meg Sepsiszentgyörgyön, mintha minden ott folytatódott volna, ahol abbamaradt), nem válaszolt. Biztatóan nézve rám, annyit bevallott, hogy vannak tervei.  És itt fel kell tenni a kérdést, amely már tragikusan hirtelen halála előtt is foglalkoztatott: kim volt nekem ő, kije voltam neki én? A barátja voltam. A barátom volt. Egymás életének tanúi voltunk, noha időnként hosszú évekre szem elől tévesztettük egymást. Egymás beavatottjai voltunk? Asszisztáltunk egymás, időnként fárasztóan modoros sztereo-színjátékaihoz? A titkunkat, ha ugyan volt, magával vitte, nekem az emlékek maradtak, és az írásai, melyekben gondosan hallgat titkairól. Visszatérése után egyik mániájáról, a medvéről akart filmet forgatni, két évbe telt körülbelül, amíg megkapta az engedélyt a román hatóságoktól, s több évbe maga a forgatás a legsötétebb években, az aranykorszak fullasztó és sivár Romániájában. De – és azt újabb novellái bizonyítják – a „legjobbkor” került haza, s érzékeny membránként reagált a havasokra, Tusnádra, Bukarestre, Dobrudzsára, novellái egy cigány faluról vagy lepratelepről torokszorítóak. A film furcsa és bizarr kalandok közepette (melyekről egész ciklus olvasható új kötetében Lássuk a medvét! cím alatt) végül is elkészült, és nagy sikert aratott német nyelvterületen, nemcsak az NSZK-ban, de Ausztriában, Svájcban is. A Duna tévé is bemutatta. Utána újra visszatért a természetbe, az volt az élete, s Magyarországra telepedve vidratelepítésekbe kezdett Somogyban. A medve helyét mintha a vidra vette volna át, a kutyák egész életében elkísérték. Erről tanúskodik gyönyörű vidrás könyve is, amelynek részleteit a Cimbora is közölte.
Mert írni kezdett mégis, s az új évezred első éveiben kezdtek feltünedezni elbeszélései, állattörténetei különféle magyar folyóiratokban. Addig német szakfolyóiratokban közölt ökológiai esszéket. Ars poeticáját – noha érzelmességét írásaiban gondosan leplezte – már korán megfogalmazta első könyvének egyik darabjában, A gácsérban. Életeleme a természet, erdők, hegyek, a havas, a vadrét, a patak, a morotva volt. „Mi lenne, ha egyszer nem juthatnék el ide? – kérdezi korai írásában. – Nem bírnám ki! Minden az emberre tartozik: fa, víz, madár és virág. Ezek élnek az emberek háta mögött. Még ha nem is tudnak róluk. Ha az ember egyszer elpusztítja a ráeső részt, befellegzett! Olyanná válik, mint a pénz (…), amelynek nincsen aranyfedezete. Híg lesz, lebegni fog, mint a medúza, és elfelejti, honnan indult.” Ez a nézőpont érvényesül ökológiai, természetvédelmi tanulmányaiban is. Melyekhez világító adalékokat nyújtanak első könyvét negyven év után követő második novelláskötetének írásai.
Második indulása – ahogyan elmondta egyik utolsó találkozásunk alkalmával a zátonyra futott álmok városában, Bú-pesten két sör között az Aranybárány teraszán, miközben negyvenfokos melegben zajlott az Ünnepi Könyvhét – nem várt nehézségekbe ütközött. „Elfelejtettek – fintorgott –, erre azért nem számítottam.” A sors tragikus fintora, hogy miután több évtizedes kalandozások után végre visszatért az irodalomba, és megjelent egymás után három könyve*, hirtelen meghalt. Második írói indulását már nem követhette.
A három kötet közül az első tartalmazza újabb novelláit, van néhány remekmű is (már az első könyvében volt egy, a Borotva). A senki fia például. Döbbenetes erővel idézi fel a nyolcvanas évek Romániájának sivár hangulatát és a közember kiszolgáltatottságát. A hős egy elhajtott magzattal kódorog Tusnádon és környékén, hogy hogyan lesz az ő vagy a más (a szeretője őt nevezte meg apaként, neki kellett gondoskodnia a magzat eltüntetéséről) már soha meg nem születő fiából, a „senki fiából” a kutyák, eszméletlenül elvadult, mégis szánalomra méltó kóbor kutyák messiása, hajmeresztő és egyszerűen elmesélhetetlen. S mutatja, mit vesztettünk tragikusan hirtelen halálával. A Pont Kiadó újabb kötetei megjelenését ígéri, elképzelem, ahogyan egy felhőről nézeget bennünket, vagy a fényvilágból fényként visszajár és elmereng azon, hogy végül mégiscsak igaza volt egyik ellenségének, aki azt híresztelte róla még a balkáni metropolisban a hetvenes évek elején, hogy a szerencse fia, mert neki minden sikerül. Igen, neki, mondhatná az a hajdani kolléga, akivel legfeljebb a másik világon vitatkozhat tovább, ha találkoznak, másodszor is sikerült, ami másoknak egyszer sem. Sokra mentem vele, mondhatná ő.
Számtalan helyen találkozhattam vele a hatvanas évek vége óta, akkor ismerkedtünk meg valamelyik váradi vagy kolozsvári kocsmában, egyszer együtt mentünk el a nárciszrétre, néztük a fényben villódzó fehér mezőt, s váratlanul arról kezdett mesélni, hogy a virágok élnek. S ők is látnak minket, ahogyan mi őket, ha egyáltalán látjuk, mert vannak, akik nem látják, s ezért sem mindegy, hogy hogyan élünk.
* Váradi B. László: Emlős-viselkedéstani jegyzetek. Mentor, Marosvásárhely, 2013; Borotva – régi és új elbeszélések. Pont Kiadó, Budapest, 2014; Luca, a megmentett vidra (egy vidracsalád története), Pont Kiadó, Budapest, 2014.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az utolsó kikötőben
A napokban jelent meg Czegő Zoltán új könyve, Az utolsó kikötőben című, amely válogatott prózai írásait tartalmazza. E kötete sorban a tizennyolcadik, közöttük majdnem ezeroldalas nagyregénye, a Medrében él, és más prózai írások mellett a versek, amelyek költői indulását jelezték.
Czegő Zoltán mind verseivel, mind prózai írásaival mindvégig új utakat keresett. Új utat jár ezen kötetével is, hisz nem a megszokott, hagyományos műfaji sajátságokat őrzi a novellák, elbeszélések, tárcanovellák megírásakor, hanem sajátosan újjáformálja magát a műfajt is. Egy-egy villanással bejárja az egész világot: ír Dél-Afrikáról, Amerikáról, Ázsiáról, Európáról, számos országról. Ír a városokról, Padováról, Bu­dapestről, Bukarestről, de legtöbbet a szülőföldről: a Feketeügyről, az Oltról, a Hargitáról, Bálványosról, a falvak sokaságáról: Torjáról, Csernátonról, Gelencéről, Bükszádról, Lövétéről, Korondról, Szentdemeterről, Homoródremetéről, Kadicsfalváról, Csinódról is.
Ír a gólyákról, sasokról, ricsajkodó kis madarakról, a szarvasról, medvéről, sokszor a lóról. Ír a rétek, mezők tarka virágairól, bódító illatukról. És az itt élő emberekről, városok és falvak lakóiról, színekben pompázó tisztáson áthaladó, harmatos fű között járó szépséges szép leányról, tagbaszakadt legényekről, öregekről és fiatalokról, nagyapóról és unokáiról, mindennapi életünkről. Ír történelmünk nagyjairól: a hunokról, a honfoglalásról, Géza fejedelemről, Szent Istvánról és Lászlóról, a hazát újjáépítő IV. Béláról, a törökverő Hunyadi Jánosról, a fiáért aggódó Szilágyi Örzsébetről, Mátyásról, Dózsa Györgyről, a mohácsi vészről, a kurucokról, 1848–49-ről, két világháború pusztításáról, nagy veszteségeinkről. Aggódva figyeli a szórványban élő magyarság sorsát, napról napra fogyását.
Czegő Zoltán életében mindvégig az igazságot kereste, azért emelt szót, az elébe tornyosuló göröngyök is ennek következményei. Azt is meg kell említenünk, hogy Czegő Zoltán sajátos szépirodalmi nyelvezetet alakított ki. A székely embert, ha megszólaltatja, nem a góbéságot, a céltalan népieskedést keresi, hanem a természetes, hétköznapi beszéd ízét közvetíti. Gyakran idézi a népdalok legszebbjét, amellyel színessé, vonzóvá tudja alakítani írásait. A kötetében közöltek közül idézzük a következőt:
Áldd meg, Isten, áldd meg a szeretőm házát! / Verd meg, Isten, verd meg a benne lakóját! / Azt se mindegyiket, csak az édesanyját, / Mért tiltotta tőlem az ő kedves fiát. / Ha neki fia volt, nekem szeretőm volt, / Ha neki kedves volt, nekem kedvesebb volt.
Albert Ernő
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pecsétes könyv, avagy a szimbólumok ragyogása
Elsőéves korunkban derék tanáraink odafönn a kolozsvári egyetemen megpróbáltak becsalogatni a történelmi segédtudományok erdejébe. Az igazat megvallva, mi, gyarló kezdők eléggé csenevész erdőcskének véltük, hiszen arra számítottunk, hogy menten bevetnek bennünket az emberiség történetének óceánjába.
Lassan be kellett látnunk, ahhoz, hogy valamit is megismerhessünk ebből a múltból, ha valamit fel akarunk fedezni – mondjuk egy tájegység időbeliségét és annak lakóit látni-láttatni akarjuk, miként éltek, miként döntöttek emberpróbáló helyzetekben, s mit vittek véghez száz esztendővel annak előtte vagy öt századdal korábban, bizony szükség van a segédtudományokra. Ezek bizonyultak alkalmas kulcsoknak, amelyek (majdnem) minden ajtót nyitnak. Magunknak kellett rájönnünk arra, hogy egy-egy kutatás során melyek bizonyulnak a leghasználhatóbbnak.
Efféle aranykulcsok voltak a paleográfia, a régi írások kisilabizálásának tudománya és/vagy a középkori latin nyelv ismerete, a kronológia, az időrend, a heraldika, a címerek tana, a szfragisztika, azaz a pecséttan. Nos, itt helyben is vagyunk: Pál-Antal Sándor akadémikus, az örök és örökös levéltáros, a Székelyföld múltjának avatott ismerője, számos könyv, cikk, tanulmány szerzője meglepett bennünket egy újabb könyvvel, melynek címe Történelmi szimbólumaink. Székelyföldi pecsétek.
Rosszul mondom: nem, dehogyis lepett meg, hiszen az utóbbi évtizedben a közigazgatás történetét dolgozta fel több műben is, az intézmények működését elsősorban a székely székekben, azok iratkiadási gyakorlatát tárgyalta, új szempontok szerint világítva meg a hivatalok belső mechanizmusát. A történész számára természetes, hogy ehhez hatástanulmányokat is csatol, nem pusztán a döntéseket írja le és azok mozgatórugóit keresi meg, de a döntések utóéletéről, hatásáról, következményeiről, társadalmi fogadtatásáról, egyszóval a közösségi visszajelzésekről is tudósít. Így lesz kerek egész a múlt valamely választott szelete. Már ha egyáltalán lezárható megnyugtatóan az, ami elmúlt és rekonstruálható a teljesség igényével...
Pál-Antal Sándor ezúttal olyan oldaláról közelít a székelység kérdésköréhez, mint a közigazgatási alá- és mellérendeltségi viszony, a székely székek, székelyföldi városok és települések írásos dokumentumainak külső formai jegyei. Egy levéltáros számára, aki régi peres-poros iratokkal bíbelődik évtizedek óta, szinte természetes, hogy nem csupán a tartalmukat deríti fel, hasznosítja tanulmányokban vagy forrásközlésekben, hanem azt is megnézi, miként hitelesítették, miféle pecsétet vagy bélyegzőt használtak az intézmények, a fő- és középrendű hivatalnokok, iskolák, egyházi közületek, az igazságszolgáltatás és egyáltalán a közigazgatás szervei, fórumai.
Jelen kötete egy hatalmas adattár és album, olyan korpusz, amelyben 850 intézményi pecsét leírása található meg, a lenyomat és a pecsétnyomó képével, rajzával együtt. A teljesség igényével készült mű valamennyi székely széket beemeli a kutatásba, és a fellelhetőket be is mutatja. A királyi, fejedelmi kancelláriák gyakorlatától a kisközségek pecséthitelesítői mindennapjaiig hosszú út vezetett. A székely székekben lassan és viszonylag későn gyökerezett meg a szászokhoz vagy a vármegyei gyakorlathoz képest. De szokvánnyá, kötelezővé vált, kötelezővé tette a Gubernium, a császári közigazgatás, majd a budapesti kormányzatok. Ezt a pecsétszolgáltatást a szerző 1918-ig kíséri figyelemmel.
A szerző arra is sort kerít, hogy a pecséttani kutatások erdélyi múltján is átkalauzolja olvasóit, ugyanis ez a segédtudomány legalább 200 éves történetre tekint vissza, művelői szászok és magyarok, majd újabban a román tudomány is csatlakozott a kutatásokhoz, legyőzve idegenkedését, ami csak árthat a tudománynak, megszabadulva az előítéletektől, elismeri azt, hogy a pecsét- és címerhasználat a Kárpátokon túl viszonylag kései keletű. E tekintetben a kora újkorban Erdély úgymond legkeletibb állomása a nyugat-európai típusú címer- és pecséthasználatnak.
A pecsétek rajzolata rendszerint a címerektől kölcsönzött. És ebben rejlik az átjárhatóság a heraldikához, amaz (a szfragisztika) ugyanis szorosan kapcsolódik a címertanhoz. A pecséthasználati jog a felsőbbség engedelmével történik, olykor királyi kegy, fejedelmi adomány, de a közigazgatás bürokratizálódásával, az egyre sűrűbb ügyintézési teendők közepette az intézmények kötelességévé tétetik alkalmazása. Ezzel a címeres pecséttel hitelesíti a testület az általa kibocsátott iratokat, jegyzőkönyveket, hivatali levelezést. Tetten érhető a könyv lapjain a magánpecsét használatáról (ez ui. a hivatalos iratok hitelesítésének első formája) való áttérés az intézmények rendszeres és lassan kizárólagos saját címeres pecséthasználatára. (A magáncímerek és gyűrűs pecsétek használata jóval megelőzi a hatósági/intézményit, a királyi kancelláriák kivételével.)
A közhiedelemmel ellentétben tehát nem csupán a nemesemberek passziója, nem csupán a megszállott és bogaras családfakutatók játszótere a heraldika. Az intézményi címer és pecsét ad olykor választ a testület által képviselőt alakulatnak, akár eredetére nézve, akár arra, milyen jelképek használatával képezi le azt az ideológiai/mitológiai hátteret, amely az intézményt létrehívta, fenntartja.
Pál-Antal Sándor a székely nemzet címerétől és pecsétváltozataitól eljut a társadalom, a közösségi intézmények legkisebb sejtjéig, odáig, ahol még/már szükséges a hitelesítő pecséthasználat. Választ keres arra, miért éppen ezeket a szimbólumokat választották elődeink, mi okból különböztették meg magukat más közigazgatási egységektől, mettől meddig vannak/voltak használatban a felmutatott és meglelt, kisilabizált szimbólumok, hogyan változtak a jelképeknek választott ábrák, pecsétvésetek, mi indokolja a változást, miként tükrözik a megváltozott körülményeket, politikai változásokat, hatalmi váltásokat, átszervezéseket, pl. a politikai abszolutizmust, milyen fokú a hivatal működési szabadsága, láttatni engedi a viszonyrendszert, aminek keretei között kiépült a hatóság, vagy éppen azt a harcot, amit egyes fiúszékek a saját címer- és pecsétszerzés érdekében vívtak a felettes hatóságokkal.
A könyv talán meg sem születhetett volna, vagy jóval csonkább lenne, ha Pál-Antal Sándor a saját kutatásai és kutatói szerencséje mellett nem támaszkodott volna az utóbbi huszonöt esztendő történeti, címer- és pecséttani kutatásaira, amelyek a székelyföldi intézményekben (múzeum, levéltár, könyvtár, akadémiai kutatóintézet) vagy másutt (MNOL, Nemzeti Múzeum stb.) folynak. Új szakemberek léptek a pástra, egy-egy székelyföldi tájegység, település címeres emlékeinek kutatása közben a pecsétrajzokat is vizsgálódásaik körébe vonták. A pecsétkutatás, a szimbólumok felfejtése, használatának vizsgálata egyszerre intézmény- és helytörténet, közigazgatás- történet és művelődéstörténet, esztétika, tudathistória és nemes passió.
Másfelől, hogy a politikum se maradjon ki – miként erre a könyv előszava is utal –, a székelyföldi autonómia ügyét is előbbre viheti, hiszen az ellenérzések letörésében békés, tudományos eszközként, bizonyíték gyanánt, nem sértő szimbólumként mutatható fel, és arra tanít, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar helynév- és szimbólumhasználat nem a tegnap született, nem valamely politikai csoport vagy szeparatizmus csíráztatta ki melegházi körülmények között, hanem hosszú és valóságos történelmi folyamat eredménye, tanúbizonysága, használatától a helyi kis közösségek otthon érzik magukat a belakott, a kezük által megművelt hazában.
Sebestyén Mihály
Népújság (Marosvásárhely

Jakobovits-kiállítás Budapesten
Jakobovits Miklós (1936–2012) Munkácsy- és Arshile Gorky-díjas festőművész csendéleteiből, városi tájaiból és tárgylenyomataiból nyílt kiállítás pénteken a Forrás Galériában. A tárlat november 23-ig látható.
Szabadság (Kolozsvár)

Egy „százkezű miniszter” élete és munkássága
Nagyvárad – Hegedüs Sándor, a százkezű politikus a címe annak a több mint 600 oldalas kötetnek, melyet péntek délután, a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében mutattak be szerkesztői és írói.
A Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Kersztény Egyetem által szervezett könyvbemutatón Pálfi József lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, majd Tőkéczki László történész, a kötet egyik szerzője szólalt fel. Elmondta: a kötet elsődleges szerzője Kovács László, aki – amint arról a későbbiekben ő maga is beszámolt – egy budai villa pincéjében fedezte fel a több mint fél évszázadon át lezártan álló utazóládákban rejlő családi hagyatékot, mely Hegedüs Sándortól származó, illetve rá vonatkozó dokumentumokat tartalmazott. Ennek alapján körvonalazódott a könyv kiadásának a gondolata, melyet Kövér László házelnök is bátorított, mivel, mint mondta, szándékában áll a magyar politikusok nagyjaival foglalkozni.
Krisztusi eszmék
A könyvben Hegedüs Sándornak a politikai és újságírói pályafutását egyaránt bemutatják és az olvasók dunántúli főgondnoki tevékenységét is megismerhetik. Amint a Kövér László által írt előszóban olvasható, bár képviselőtársai között fiatalnak számított, magas szintű képzettségének és munkabírásának köszönhetően közel negyed évszázadon keresztül a pénzügyi bizottság tagja, majd 1899-től kereskedelemügyi miniszter volt. „Hegedüs Sándor ráadásul úgy volt specialista az általa művelt területeken, hogy párhuzamosan végzett politikai, egyházi, tudományos, társadalmi és pénzintézeti tevékenységei nemhogy hátráltatták egymást, hanem kölcsönös kreatív motivációt jelentettek számára.” – áll az előszóban.
Tőkéczki László az akkori magyar liberalizmus sajátosságaira is kitért, s arra hogy Hegedüs Sándor krisztusi eszmekörben gondolkodott, „biblikus módon krisztusi szociálpolitikai elveket fogalmazott meg”. Magyarország abban az időszakban európai szellemiségű ország volt, Nagyvárad pedig Magyarország egyik élcsapatát jelentette, hangzott el. Hegedüs Sándor mértékadó politikusként volt ismert, a korszak „rossznyelvű” újságírói is becsülték tevékenységét, „százkezű miniszter” volt sajtóbeli jellemzője. Klasszikus házasságban élt, jómódú ember lett, de vagyonát nem úgy szerezte, hogy azért szégyenkeznie kellett volna.
Alkufolyamatok
Szász Zoltán történész, a könyv egyik szerkesztője ismertette a székely eredetű kolozsvári református család gyermekeként született Hegedüs Sándor pályafutását, kitérve arra is: Ausztria és Magyarország együttműködését kemény alkufolyamatok jellemezték, az akkori belpolitikai küzdelmek megismerése pedig napjainkban is tanulságul szolgálhat. Egyúttal bizonyíték arra, hogy szorongatott helyzetekben is keresni lehet a fejlesztés útjait – Hegedüs tevékenysége pedig „tanúság az elvhűség és a rugalmasság felelősséggel teli összeegyeztetzetőségéről.”– írja a bevezetőben a történész. A több mint hatszáz oldalas kötet, melyet 46 lejért lehetett megvásárolni a rendezvényen, a budapesti Argumentum kiadó gondozásában jelent meg, melynek tulajdonosa, Láng József szintén jelen volt. Mint megtudtuk, Nagyvárad után a kötetet Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Kolozsváron is bemutatják.
Neumann Andrea
Kiegészítés: Hegedüs Sándor /Kolozsvár, 1847. ápr. 22. - Budapest, 1906. dec. 28/ kereskedelemügyi miniszter 1899-től 1902-ig.
erdon.ro

Savanyú nemzeti ködben
Figyelem, ahogy emésztik a pirroszi győzelmet, a tét nélküli elnökválasztást a romániai magyarok, főként azok, akik győztesnek tekintik magukat.
Ahhoz a kutyához hasonlítom a tisztviselőkből, önjelölt politikusokból, minden karizma nélküli valakikből valakikké ványadt politikusokat, amely kutya kergeti a saját farkát, eszeveszetten forog önmaga körül, és vakog, amikor azt véli, hogy elérte azt. Nehéz lélegzetvételek, légszomj-állapotok után fogalmazódnak bennem a kérdések, a válaszok; holott teljes világosságban láttam kezdettől, negyedszázada az egész menetet – igen, ez volt a nagy menetelés, nem a tavaly októberi. Akkor megcsillant bennem is, bennünk is, épít szándékú magyarokban is az összefogás lehetősége.
Ez az eleve elátkozott mostani kampány maga volt a tagadás. A tavalyi nagy meneteléskor maga a nagy ellenség, a román pártrendszer is észrevette a lehetőségünket, és komolyan foglalkozott azzal; ellenünkre természetesen. (Nem felejtem azt a behemót „tűzoltóautót”, mely ott kushadt Sepsiszentgyörgy határában, Szépmezőn, a menetelés egyik gócában, és lehetetlenné tette a zsebtelefonos és mindenfajta kapcsolattartást.) A mostani, lecsurgott magyar kampány megtagadta még a lehetőségét is az autonómiának. Ahogyan az elhangzott Sepsiszentgyörgy városi tanácsában nyáron egy román képviselő szájából: az autonómia csak kampányfogás.
A boldog kérdőzők láttán szép csöndesen föltűnik előttem Arisztotelész (i. e. 384 – 322) görög filozófus-tudós arca és megállapítása. „Ha a görögök egyezségre, összefogásra tudtak volna jutni, ers, nagy birodalmuk lehetett volna.” Spárta, Atthén és a többi városállamocska mind a maga javát kereste, pedig nem voltak ostobák. Leonidász vezér szavai ott vannak kőbe vésve a thermopülai csata (i. e. 480) emlékművén: „Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza”.
Mi ezt nem mondhatjuk el. Nem azt végezzük – ezt többek között én mondom, az Erdélyi Magyar Néppárt egyik képviselője –, amit nemzetünk, nemzetrészünk és szülőföldünk, a Székelyföld megkövetel ma is, immár 94 éve. Elmarasztaló képet rögtönöztem karrierista, megélhetési politikusokról. És az igaz képet. Volt, van áldozatos, önzetlen politikusa a romániai magyarságnak, Tőkés László. Elemi erejű gyűlölet övezi bizonyos körökben itthon, éppen azért, amilyen volt, és amit cselekszik ma is a magyar nemzet javára. És itt, vele egy napon említem azt a megfogalmazást, mely szerint egy kapus alkalmazása is attól függ nálunk, tagja-e a nagy győztes pártnak kelme.
Amit cselekedtem 22 és fél esztendő alatt (1988–2010) íróként Magyarországon, publicisztikában, versben meg prózában, mind az egység, a nemzeti összefogás jegyében történt, kéttucatnyi lapban, folyóiratban – amíg tehettem. Több ezer írás. Aztán jött a parancsolat violaszín pecsét alatt: kitörölni a magyar sajtóból! Erre mondhatja azt is akárki, hogy így talán könnyű volt onnan disszidálni haza, Romániába. Na ne higgye... És a pecsét jött velem, érzem, tudom.
Idézek Márai Sándor 1943–44-es naplójából. „Mennyit adtak az írók ennek az országnak, s mennyire megveti, lenézi ez az ország íróit! Hódol nekik, igen, mert tudja, hogy nemzeti hiúságának írókra is van szüksége, mint a parvenünek lakásában képekre és nippekre. De egy földművelésügyi miniszteri tanácsos – aki, mellesleg, az én adómból él pereputtyostul – mindenütt az országban többet számít, mint akármelyik él vagy halott író, akinek köszönheti ez a nemzet, hogy van és magyar. (...) Nem: ha francia vagy angol. Nem: ha cseh, román vagy szerb lennék, egy nemzet szeretete segítene munkámban. Így inkább egy nemzet szándéka és akarata ellenére kell elvégeznem azt.”
Düheim és bizonyítékaim, meggyőző munkám, tekintélyem és tehetségem mind az összefogás érdekében állt szolgálatomba. Ma is. Ám milyen egységre gondolok infantilis, gyermeteg kárörvendezők világában? Nem magamat szánom, hanem azokat, akik emitt is kiebrudalnak és hasonló megfontolásokból, mint 1983-ban, pártparancsra, 1997-ben Budapesten egy törpe kisebbség akaratából. Magam is látom amott, emitt látványos pusztulásom, és bizony nem gyönyörködöm abban. Ahogy vigyorítva mentek halálba kollégáim, barátaim etillel, egyébbel.
Rettenetes, fájdalmas tapasztalnom naponta, hogy nem képesek a pitik felmérni, mennyire időleges mostani uralgásuk; felmérni azt, hogy a maguk nemzedéke az utolsó ebben a tülekedésben! Mert nincs tovább, nem lészen tovább! Felmérni, hogy egység, összefogás nélkül nincs sem anyanyelv, sem szülőföld, sem megképzelt nemzeti jövend.
Annyira sem volt képes a romániai magyarság, hogy visszaszerezze iskoláit, egyetemeit az Európai Unió petyhüdt, lyukas ernyője alatt. De 25 év alatt aztán különösen nem. Arisztotelész, Márai után székely népdalból idézek, stílszerűen:
„Irigyeim sokan vannak. Mint a kutyák, úgy ugatnak...” Hát tegyék!
Én végzem a hivatásom, hivatalnokok ellenére. Lármafákat rakok és gyújtok ebben az országos, savanyú nemzeti ködben, hogy hátha látva látják végre önmagukat enyéim és ellenfeleim.
Czegő Zoltán
A szerző sepsiszentgyörgyi költő, író, újságíró
Krónika (Kolozsvár)

Gaal György: Egy könyvtárigazgató emlékiratai
Gyalui Farkas (1866–1952) neve ma már kevesek számára ismert, pedig legalább egy fél századon át Kolozsvár értelmiségi köreiben fogalomnak számított. Jó tollú újságíró-szerkesztő, a magyar és francia irodalomtudomány doktora, 1891-től az Egyetemi Könyvtár munkatársa volt. Könyvtártudományból – elsőként Magyarországon – magántanári habilitációt szerzett, s a hatalomváltozásig tanította e tárgyat az egyetemen, 1911-ben a rendkívüli tanári címet is megadták neki. 1892–1902 között öt kötetben sajtó alá rendezte a könyvtár szakcímjegyzékét, így nem csoda, hogy 1900-ban – Ferenczi Zoltán Budapestre távozását követően – ő lesz a könyvtár megbízott vezetője, majd Erdélyi Pál főigazgatósága idején 1911-ben igazgatói címet kap, s a könyvtárvezetés nagyrészt rá hárul. A századfordulón őt küldik külföldi tanulmányútra, amelynek tapasztalatai sokban hozzájárulnak az új, 1907-ben emelt könyvtárépület megtervezéséhez, s rá hárul a könyvállomány ide történő átköltöztetése is. A magát minduntalan szabadságoltató Erdélyi helyett Gyaluinak kell átvezetnie a könyvtárat az első világháború megpróbáltatásain, s a hatalomváltozás esztendein. A román egyetem is megtartja műszaki igazgatónak, s így az egyetemi és a múzeum-egyleti könyvtár magyar kincseit meg tudja óvni minden bántódástól. 1926-ban nyugdíjazzák. Utána főleg emlékező publicisztikával, gróf Teleki Sándor és Ujfalvi Sándor életregényének megírásával foglalkozik. Az Erdélyi Irodalmi Társaság oszlopos tagja, tiszteletbeli elnökéül választják, megírja ennek történetét is. A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond és a budapesti Petőfi Társaság szintén tagságával tünteti ki.
Gyalui irodalmi munkásságáról nyomtatásban közzétett bibliográfiát készített (1933, 1942), hagyatékának sorsáról azonban nem tudunk, feltételezhetően szétszóródott. Az sem volt közismert, hogy Gyalui egész élete alatt önéletrajzi feljegyzéseket készített, amelyeket aztán emlékirattá dolgozott fel. Úgy tűnik, hogy három kötetesre tervezte ezt a művét: az első a világháború előtti időkről szólt, a második az 1914–1921 közötti időszakról, s talán egy harmadik a 20-as, 30-as évekről. A középső rész gépirata került Miklósi Sikes Csaba építész és helytörténész kezébe az 1980-as években, s ő azt a Református Gyűjtőlevéltárba helyezte megőrzésre. A gépiratot most Sas Péter sajtó alá rendezte, s előszóval ellátva a Művelődés kiadójánál közzétette Emlékirataim (1914–1921) címmel.
A kötet soha jobbkor nem jelenhetett meg, mint most, a világháború kitörésének centenáriumán. Ha valaki tudni akarja, hogyan élték meg a kolozsváriak a világháború kitörésének hírét, az első sorozásokat, miként értesültek a háborús eseményekről, hogy működhetett a cenzúrázott sajtó, milyen volt a város és a megye vezetése ezekben a hónapokban, azt itt részletes tájékoztatást kap. Gyalui ekkor a Magyar Távirati Iroda helyi tudósítója is volt, úgyhogy állandóan – a gorombának tartott – Bethlen Ödön gróf kormánybiztossal tarthatta a kapcsolatot, s tőle értesült a helyi hírekről. Ekkoriban írja: „Boldog a békében élő ember. Sohasem éreztem azt a rettentő nagy fájdalmat s aggodalmat, amint a háború alatt az ember a hazáját félti. Olyan ez, mintha anyja volna keserves beteg, s még keservesebb”. S Gyaluinak két gyermekéről is kellett gondoskodnia. A lánya ekkoriban végezte az egyetemen a francia szakot, s külföldi nyelvtanulását kellett biztosítania. A fia az orvosi tanulmányok mellett a Janovics Jenő kezdeményezte filmkészítésbe dolgozta bele magát. Állandóan Gyalui vállát nyomta a könyvtár háborús sorsa. Még a frontoktól távol eső Kolozsváron is hol az orosz, hol pedig a román betöréstől és az azzal járó pusztítástól rettegtek. Így 1916 szep­temberében a könyvtár legértékesebb kincseit 11 dobozba csomagolva Budapestre menekítik, s ott egy bank páncélszekrényében őrzik. Utóbb aztán visszaszállítják Kolozsvárra. A könyvtárt pénzhiány miatt gyakran kénytelenek zárva tartani. A hatalomváltást követően Gyaluitól nem követelik a hűségeskü azonnali letételét, úgyhogy megmaradhat a könyvtár élén, s csak a trianoni békeszerződés aláírása után teszi le az esküt. Igyekszik objektív lenni, s elismeréssel ír az új román egyetem professzorairól is, akik becsülik a könyvtárat, s őt meghagyják műszaki igazgatói beosztásában. A könyvtár magyar jellegét elismerik, de természetesen elvárják a román állomány gyors növelését. Román főigazgatóul Eugen Barbult, a Budapestről érkező könyvtárost nevezik ki, aki jól egyezik Gyaluival.
Az emlékiratban jóformán minden kolozsvári társadalmi eseményről hírt kapunk. Maga Gyalui is részese volt ezeknek. Rendszeresen járt a kávéházba, színházba, koncertekre.  Alig élt olyan jelentősebb személyiség a városban, akit ne ismert volna. Természetesen a maga világnézete, élményei alapján ítélte meg az embereket. Volt, akiről csak munkásságuk alapján vélekedett, másokról viszont nagyon negatív erkölcsi képet fest. Irodalmi téren igen konzervatív felfogású. A nyugatosokat csak elítélően emlegeti. Még a fővárosban is nagy port vert fel 1916. januári párbajügye Adyval, mely végül nyilatkozat-aláírással zárult. Különben minden Kolozsvárra látogató személyiségről tud, többen a könyvtárat is felkeresik. Így kalauzolhatja a magyar trónörökös-feleséget, Zita főhercegasszonyt, majd a román királyi párt is.
Az egyetem belső életébe több esemény kapcsán betekintést nyerünk, a rektorokat s az egyetemi tanárok jó néhányát jellemzi, nem különben közvetlen munkatársait a könyvtárból. Az eskümegtagadást 1919-ben nem helyesli, szerinte ez nagymértékben elősegítette az intézmények gyors elrománosítását, s a magyar tisztviselő-értelmiségi réteget földönfutóvá tette. Ismételten rámutat, hogy a békekötés előtt a kolozsvári magyarság elképzelhetetlennek tartotta, hogy a város ne maradjon Magyarország része: „Mindenki valósággal körülburkolta lelkét egy fallal, melyen reményét ki nem engedte, s beengedni a legkomolyabb forrásból jövő híreket sem engedte”. Leírja a román hadsereg bevonulásának mozzanatait, a hatalomátvételt.
Külön vonulata az emlékiratnak Gyalui önigazolása, magyarhűségének bizonyítása. Ő ugyanis Gyaluban Mendel Farkasként született, s csak 1891-ben veszi fel a szülőhelyére utaló családnevet. Izraelita vallásúként tanul a Református Kollégiumban, s ott nyeri élet- és világszemléletét. 1893-ban feleségül veszi egy gazdag fővárosi kereskedő lányát, a művészien hegedülő Brachfeld Gizellát, aki aztán 1914 márciusában nagy visszhangot keltve öngyilkosságot követ el. Feleségének a régi zsidó temetőben ma is álló gyönyörű síremléket készíttet Kolozsvári Szeszák Ferenccel. Gyalui ekkor már felekezeten kívülinek tartja magát, s mikor 1918. november 20-án értesül róla, hogy az addig magukat magyarnak valló izraeliták nemzetiségként lépnek fel, ő másnap Nagy Károly püspök dolgozószobájában (és keresztapaságával) osztálytársa, Barabás Samu lelkész szertartásával belép a református egyházba. Gyalui – bár származása miatt néhányszor mellőztetésben volt része – egyértelműen magyarnak vallotta magát. Legfőbb vágya volt a magyar nemesség megszerzése. Csak igen kései, szomorú alkalommal kapott ezért elismerést: 1944-ben mentesítették a zsidóságra vonatkozó törvények hatálya alól.
Az emlékirat fiának, a tehetséges Gyalui Jenőnek az 1921 májusában elkövetett szerelmi öngyilkosságával zárul. Tulajdonképpen két öngyilkosság, a feleség-édesanya és a rajongva szeretett gyermek halála közötti – világrengető – hét esztendő bontakozik ki a történetből. Utóhangja az 1921 nyárán (itt tévesen februárra datált) Radnaborbereken töltött pihenés, ahol a fürdőtelep villájában „a legnagyobb jelenleg élő magyar poétá”-val, Reményik Sándorral együtt tölthet pár napot, s ennek az ott született verseiből idéz néhányat.
Az emlékirat több száz oldala jóformán tagolatlan szöveg. Látszik, hogy alapját naplószerű feljegyzések képezik, de beleillesztett útleírásokat, családi és hivatalos leveleket, általa írt, vagy éppen róla szóló újságcikkeket, közigazgatási dokumentumokat. Még a kronológiát sem tartja be mindenütt, mert utólagos kiegészítéseket fűz egy-egy levélrészlethez, rábukkan valamilyen adatra, s később illeszti bele a szövegbe. Jó lett volna valamennyire mégis tördelni, alcímekkel tagolni a szövegfolyamot. A Tartalomjegyzék jóformán használhatatlan, hiszen csak a szövegbe iktatott cikkek kiemelt címeit veszi nyilvántartásba. Szerencsés viszont, hogy névmutatóval látták el a szövegrengeteget. Bizonyára Gyaluinak nem egy megállapítását, jellemzését idézi majd a szakirodalom. Gyalui most megjelent munkája Erdély történetének egy személyes élményeken átszűrt fejezete. Felöleli a várostörténetet, az egyetem és könyvtára történetét, s a polgárok életérzését a nagy világváltozás idején.
Gyalui Farkas: Emlékirataim (1914–1921). Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az előszót írta Sas Péter. Művelődés Egyesület, Kolozsvár, 2013.
Helikon (Kolozsvár)

Potápi: újra kell gondolni az oktatási-nevelési támogatásokat
A külhoni magyarság támogatását célzó oktatási-nevelési támogatások újragondolását szorgalmazta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Országgyűlés szakbizottságának hétfői budapesti ülésén.
Potápi Árpád János kiemelte: a támogatások rendszerét meg kell tartani, de szükséges áttekinteni, hogyan lehet átalakítani annak érdekében, hogy a juttatások oda érkezzenek, ahová a magyar kormány és Országgyűlés tagjai szánják.
Az elkövetkező időszak feladatairól szólva jelezte: folytatódnak a tematikus évek, és ha a Magyar Állandó Értekezlet következő heti ülésén jóváhagyja, 2015 a szakoktatás éve lesz.
Megjegyezte: Magyarországon is fontos folyamat a szakképzés megerősítése, és a nemzetpolitikának a gazdaságban is jelen kell lennie. A szülőföldön való boldogulás úgy valósulhat meg, ha az adott régiókban élők számára van munkalehetőség és jelen vannak a magyar nyelvű oktatási intézmények is – mutatott rá.
Az államtitkár fontos feladatnak tartotta a demográfiai trendek megállítását, lehetőség szerinti megfordítását is, és kitért a Kőrösi Csoma Sándor program folytatására is. Jelezte: két év alatt 147 fiatal utazott a diaszpóra területeire, hogy az ottani magyar szervezetek munkáját segítse. A programot tovább kell vinni – jelentette ki, hozzátéve: gondolkodnak annak hatékonyabbá tételén.
Szávay István (Jobbik) üdvözölte az oktatási-nevelési támogatások újragondolását, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy azt jól elkészítetten, mindenkivel egyeztetve tegyék meg.
Amint arról beszámoltunk, idén is 17 200 forintnyi, azaz 235 lejnyi támogatást fizetnek gyerekenként a Szülőföldön magyarul program keretében nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-vásárlási támogatásként a korábban nyújtott 22 ezer forint helyett.
A Szülőföldön magyarul programot lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége tájékoztatása szerint idén összesen 99 055 pályázó szülőnek küldtek értesítést kérelmük elbírálásáról. 96 636 szülőt arról tájékoztattak a levélben, hogy sikeres volt az egy vagy több gyermek támogatására benyújtott pályázatuk, 575 szülővel pedig azt közölték, hogy a szabályos határidő után kapták meg pályázatát. Újabb 1 844 pályázót ugyanakkor arról tájékoztattak, hogy valamilyen ok miatt elkutasították a támogatási kérelmüket.
Azok, akik idén első alkalommal nyújtottak be pályázatot a magyar kormány által működtetett program nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-vásárlási támogatására, később kapják meg az értesítést. A sikeresen pályázók számára előbb el kell készüljön a bankszámla, bankkártya, csak ezután ütemezik be a kifizetéseket, közölték az RMPSZ-nél. Demeter Attila, a támogatások kifizetését végző OTP Bank Románia illetékese szerint mintegy hétezer idén először sikeresen pályázó szülő van. Ők december második felében kapják meg a támogatást.
Székelyhon.ro

Az egyetem arculatfelelőse…
A Partiumi Keresztény Egyetem PR-felelőse egy ideje: Sipos Emőkét mutatjuk be új rovatunkban, amelyik érdekes tevékenységet űz helyi emberek prezentálását tűzte ki célul.
- Honnan indult a pályád?
- Érmihályfalváról származom, és visszagondolva a szüleim biztattak arra, hogy végezzem a középiskolát Nagyváradon, aztán pedig itt ragadtam. Már 15 éve élek Váradon, és évről évre szerelmesebb leszek a városba. Felnőttként teljesen mást jelent számomra, mint kamaszként.
- Milyen előtanulmányaid vannak?
- Az Adyba jártam idegennyelv szakon, majd az egyetemen közgazdaságot végeztem, később pedig beiratkoztam egy humán mesterszakra.
- Akkor igencsak többrétű képzésben részesültél…
- Sokáig nem tudtam eldönteni a szavak, vagy a számok embere vagyok-e, ma már tudom: mindkettő, vagy talán egyik sem igazán. Általában a nyitottság jellemző rám, viszont ugyanannyira vagyok felfedez, mint amennyire konzervatív. Bár régebben sokan illettek azzal a címkével, hogy fekete-fehérben látom a világot (azt hiszem ez igaz volt), mára már ez megváltozott.
- Akkor mi is az, amivel most foglalkozol?
- Jelenleg a Partiumi Keresztény Egyetem PR-felelőseként próbálom érvényesíteni szemléletmódomat. Az emberek általában vagy azt hiszik, tudják ez a munkakör mit takar, vagy elképzelésük sincs, hogy mivel foglalkozom. Lényegében ez egy olyan szakma, amely még Magyarországon is csak bontogatja szárnyait, nálunk, Romániában pedig leginkább csak a sajtószóvivővel azonosítják. Nos egy-két évbe beletellett mire én is ráébredtem mennyire színes ez a paletta, és hogy minek hol van a helye.
- Mennyire vagy már ismert PR-os berkekben?
- Ez egy olyan terület, ahol egyszerre nagyon sok fronton kell helyt állni. Sohasem lehetsz elég jó, mindig van hova fejlődni, és mivel fejlődőképes egyénnek tartom magam, ezzel a lehetőséggel folyamatosan élek is.
Bár még nem tartozom a szakma ismertebb arcai közé – ehhez azért specializálódni is kell egy adott területre – már vannak olyan munkáim, ötleteim, amelyekre büszke vagyok, és amelyek szakmailag is egész vállalhatóak. Egyébként kedvelt közhely, hogy mi lényegében „szürke eminenciásak”, háttéremberek vagyunk, nem mindig mi állunk a rivaldafényben. Persze azért ez utóbbit is jól esik megcáfolni néha.
Én úgy próbálom végezni a munkámat, hogy ez ne csak egy szűk réteg számára nyújtson értéket, és akkor vagyok a legboldogabb, ha sokan érzik pozitív hatását egy-egy ötletemnek vagy megszervezett eseménynek.
- Ennyi tevékenység mellett egyáltalán van szabadidőd?
- Maradék szabadidőmben szívesen olvasok, utazgatok és persze igyekszem folyamatosan képezni is magam. Jelenleg a negyedik szakdolgozatomat írom most épp Budapestre, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola PR kommunikáció végzőseként.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

CAPITAL 300
Íme a 12 leggazdagabb romániai magyar
Idén is az RCS&RDS tulajdonosa a leggazdagabb romániai magyar. A 300 leggazdagabb romániai közé csupán 12 magyar fért be.
1. Teszári Zoltán (5.) 
Vagyon: 530-560 millió euró Kor: 44 éves Szektor: telekommunikáció, energia, egészségügy, média Lakhely: Bihar, Budapest
A leggazdagabb romániai magyar milliomos Teszári Zoltán, vagyona az összesített Capital 300 lista ötödik helyének kivívására volt elég. Az üzletember és az általa irányított RCS&RDS üzletpolitikája leginkább az agresszív terjeszkedésről szólt az elmúlt időszakban, a vállalat 2013-ban indította Digi Online platformját és indított erős reklámkampányt a vállalat mobilszolgáltatásainak terjesztéséhez. Az RCS&RDS az elmúlt évben 475 millió eurós árbevételt jegyzett, a vállalat több mint 1 milliárd eurónyi eszközállománnyal rendelkezik, viszont hatalmas, mintegy 900 millió eurós tartozást halmozott fel.
Teszárit a Capital az “arc nélküli milliomosnak” nevezi, hiszen 2002 óta nem vett részt semmilyen közösségi rendezvényen, azóta pedig csak egy bulvárlap tudott képeket közölni róla. Az üzletember korábban judózott, képviselte Romániát az 1990-es Európa Bajnokságon. Miután abbahagyta a versenysportot, Ludescher Csabával vállalkozni kezdett. Társával kezdetben fagylaltot árusítottak, majd megalapították a fagylaltpor és ostyák elállításával foglalkozó Rubin&King-et. A fagylaltbiznisz után Ovidiu Crișannal karöltve megalapította a Kappa nevű céget, majd nem sokkal később létrehozta saját telekommunikációs cégét, az RCS-t.
Az elmúlt időszakban a sajtó egyre többször szellőztette meg, hogy Teszári esetleg eladná az RCS&RDS-ben levő tulajdonrészét. Tavasszal a szaksajtó arról cikkezett, hogy a Vodafone élénken érdeklődik a vállalat átvétele iránt, de ezeket az információkat egyik fél sem erősítette meg. A Capital szerint egy ilyen tranzakció értéke akár 2 milliárd euró is lehet, ha figyelembe vesszük, hogy a régió többi országában milyen összegekért cseréltek gazdát hasonló méretű vállalatok.
2. A Mudura család (95.)
Vagyon: 58-60 millió euró Szektor: ingatlanszektor, kereskedelem Lakhely: Bihar
Mudura Sándor a nagyváradi Lotus Center tulajdonosa idén tavasszal hunyt el. A vállalkozó onnan vált ismertté, hogy kilencvenes évek elején meghódította a magyarországi édességpiacot, ahol elsőként kezdte forgalmazni a Ferrero termékeit, amelyek közül leginkább a Kinder tojásoknak és a Tic-Tac cukorkáknak volt keletje.
1995-ben a tulajdonában levő vállalat tevékenységét kiterjesztette a romániai piacra, később ingatlanpiaci beruházásokkal hívta fel magára a figyelmet: a Lotus Centert 2002-ben nyitotta meg, amely akkoriban Erdélyben a legnagyobb bevásárlóközpontnak számított.   Az elmúlt években az üzletember vállalatainak irányítását majdnem teljes mértékben fia, ifj. Mudura Sándor vette át. A család vállalatainak struktúrájában idén nem történt nagyobb változás, az elmúlt időszakban a mezgazdaságba és a turizmusba ruháztak be számottevően.
3. Verestóy Attila (107.)
Vagyon: 52-55 millió euró Kor: 60 éves Szektor: tőkepiac, ingatlan Lakhely: Hargita megye
Vagyonnyilatkozata szerint az RMDSZ szenátorának több mint 3 millió eurója van elhelyezve hazai is külföldi bankszámlákon, emellett 5,9 millió eurós kitettséggel rendelkezik különböző befektetési alapokban. Verestóy vagyona jelents részét a Bukaresti Értéktőzsdén jegyzett értékpapírokban tartja, a Capital szerint ezeknek a részvényeknek az összértéke jelenleg 27,8 millió euróra tehet, amelyek 8,5 millió euróval érnek kevesebbet, mint megvásárlásuk pillanatában.
A szenátor és felesége tulajdonában 3 lakás (kettő a fővárosban és egy Székelyudvarhelyen), 2 ház (Székelykeresztúron és Ilfov megyében) és több földterület is van. Vagyonnyilatkozata alapján egy BMW X3 és egy Audi S8 típusú autó tulajdonosa.
4. Pászkány Árpád (150.)
Vagyon: 38-40 millió euró Szektor: építkezések, ingatlan Lakhely: Kolozsvár
Pászkány Árpád ebben az évben több vállalatától is megvált. Januárban túladott a CFR Cluj futballklubon, amelynek részvényeit több vállalat együttesen vásárolta meg azzal az ígérettel, hogy biztosítani fogják az elmúlt tíz év egyik legsikeresebb és legjövedelmezőbb romániai csapatának finanszírozását. Az üzletember idén kilépett a médiaiparból is miután az Intel Sky megvásárolta tőle a Transilvania Live és Transilvania Look csatornákat. 
Pászkány tulajdonában ingatlanvállalatok mellett tanácsadó cég és IT vállalat is található. Az üzletember első millióját samponok és dezodorok értékesítéséből kereste, az elmúlt időszak egyik legfontosabb ingatlanberuházójává vált Kolozsváron.
5. Szigeti Zoltán és társai (165.)
Vagyon: 35-38 millió euró Szektor: reklámipar Lakhely: Bukarest
Szigeti Zoltán és Mihaela Nicola 2005-ben alapították a The Group névre keresztelt vállalatot, amely mára Románia egyik legsikeresebb reklámcégévé nőtte ki magát. Az alapítókhoz később Bogdan Nicola, Mihaela testvére is csatlakozott. Jelenleg a vállalat tíz ügynökséget működtet, és olyan ügyfelekkel rendelkezik, mint a Dacia, a Renault, a Nissan, a McDonald’s vagy a Bosch. Az elmúlt évben a The Group tulajdonrészt szerzett a világ legnagyobb reklámipari holdingjának helyi leányvállalatában, az Omnicorm Media Group-ban.
6. Pálfi Miklós (190.)
Vagyon: 29-30 millió euró Kor: 56 éves Szektor: ásványvíz-, sörgyártás Lakhely: Bukarest
Pálfi Miklós a Romaqua 30,5%-át birtokolja. A vállalat az elmúlt évben még a Coca-Colát és a Heinekent is megelőzte az alkalmazottak számát illetően, tavaly 133 millió eurós árbevételt és 300 ezer eurós profitot tudott felmutatni, annak ellenére is, hogy 2012-ben még jelents veszteségekkel volt kénytelen számolni. A vállalat portfóliójában olyan márkák találhatóak, mint a Borsec, a Giusto, a Quick Cola, a Metropolitan Caffe és az Albacher. A Romaqua palackozási kapacitása évente egy milliárd literre tehet. 
7. Péter Pál (203.)
Vagyon: 25-27 millió euró Kor: 52 éves Szektor: energia, ipar Lakhely: Kolozsvár
Az üzletember 24 éve Ștefan Gadolával és Ioan Soceával közösen alapította Kolozsváron az EnergoBit nevű vállalatot, amelynek 53%-os tulajdonrészét két éve a lengyel Innova Capital vásárolta meg. Péter partnereivel több zöldenergia elállításával foglalkozó vállalatnál is részvényes, de az áramkereskedelemben is megvetették a lábukat az Enex nevű cég által. 8. Szász testvérek (220.)
Vagyon: 20-23 millió euró  Szektor: kereskedelem Lakhely: Marosvásárhely 
Szász Orlando és Roland úgy kerülhettek fel a leggazdagabb romániai magyarokat összesít listánkra, hogy édesapjuk magyar, édesanyjuk pedig román anyanyelvű, de k tökéletesen beszélnek magyarul. Marosvásárhelyen működtetik a Renaniát, amely piacvezető a munkavédelmi berendezések, védruha forgalmazásában, tavalyi forgalma megközelíti a 20 millió eurót, bár enyhe csökkenést mutat az előző évekhez képest. A Renania tavaly 2,4 millió eurós nyereséget ért el. Szász Roland tulajdonosa még a Vertical Engineering cégnek is, amely tavaly 1,9 millió eurós forgalmat ért el.
9. Fodor Zsolt és Szilvia (226.)
Vagyon: 22-25 millió euró Szektor:  telekommunkáció, kereskedelem Lakhely:  Marosvásárhely 
A házaspár az EuroGsm tulajdonosa. 17 éves működésük alatt a hálózat folyamatosan bővült, bekebelezve versenytársait: a Kopiernicust, a Fronterat és a Rurint. A lánc jelenleg 113 üzletből áll, 81 városban vannak jelen, árbevételük tavaly elérte a 18,8 millió eurót, nyereségük az egymillió eurót. Pár hónapja az EuroGsm aláírt egy partnerségi megállapodást a Seamless Romániával, ami egy okostelefonos fizetést lehetővé tevő applikációról szól. A Fodor házaspár a Mobile Distributiont is működteti, amelyik a legnagyobb PrePay-kártya forgalmazó Romániában.
10. Urási Béla (279.)
Vagyon: 15-16 millió euró Szektor:  tkepiac, ingatlanügyek, bankszektor Lakhely:  Kolozsvár 
Urási Béla olyan sikeres erdélyi üzletekben vett részt, mint az Astral Telecom és a Transilvania Bank. Az előbbit 2005-ben megvásárolta az UPC, Urási 16 millió dollárt kaszált a tulajdonrészéért. A Transilvania Bankban 3,95%-részesedéssel rendelkezett, amitől szintén megvált, majd a pénzt ingatlanokba fektette. Urási jelenleg nehéz időszakot él meg: válásával van teli a sajtó, és miután felesége a vagyon felét követeli, elképzelhet, hogy idén utoljára találkoztunk vele a TOP 300-ban. 
11. Szarvadi Lóránd (289.)
Vagyon: 14-16 millió euró Szektor:  kereskedelem, ingatlanügyek, turizmus   Lakhely:  Bukarest 
Szarvadi Lóránd évről évre lejjebb csúszik a vagyonranglistán, 2012-ben még 203. volt. Szarvadi és Hegedüs Ferenc a '90-es évek elején nyitották meg az első elektronikai és informatikai szaküzletüket. A Domo áruházlánc alapítóiként ismertek. A Hegedűs és a Szarvadi család 2007-ben kiszállt a Domóból, eladták tulajdonrészüket, és Szarvadi már semmilyen funkcióval nem rendelkezik a vállalatban. Ő és felesége jelenleg a Toyplex vállalat tulajdonosai, amely 17 üzlettel rendelkezik, de idén áprilisban fizetésképtelenségi eljárás indult ellene. 2013-ban a cégnek 1,2 millió eurós forgalma és 750 ezer eurós vesztesége volt.
12. Hegedüs Ferenc (290.)
Vagyon: 14-16 millió euró Szektor:  kereskedelem, ingatlanügyek, turizmus, építőipar Lakhely:  Kézdivásárhely  
A Domo-társalapító 2007-ben adott túl tulajdonrészén 75 millió euróért. Ezután komoly ingatlanberuházások következtek, említésre méltó ezek közül az Interdomo, az Imperial Hotel Management és a Logistika. Az Interdomo tavaly mindössze 200 ezer eurós forgalmat jelentett. A kézdivásárhelyi Atrium hotel is Hegedüs nevéhez fűződik, társaival közösen megvásárolták és felújították a bálványosi Best Western Grand Hotelt.
Transindex.ro 

Embermentés a vészkorszakban
A budapesti Szent Margit Gimnáziumban rendezett „Embermentés a vészkorszakban”című konferencia megnyitásakor Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa számszerűen, tényekkel alátámasztva is bemutatta azt a hősies küzdelmet, amelyet papok és szerzetesek végeztek zsidó embertársaik megmentése érdekében.
E heroikus munkában százötven pap és szerzetes vett részt, akik sorsa később, a fordulat éve után megkínzatás vagy internálás lett. Becslések szerint rajtuk kívül még háromszázötven-négyszáz egyházi személy volt elkötelezve az ellenállásban, összesen tehát ötszáz pap és lelkész kockáztatta meggyőződésből az életét. Martin Gilbert Atlas of Jewis History című művében (Dorsett Press, 1977) Magyarországon huszonnyolc százalékra teszi a holokauszt idején áldozatul esett zsidók számát, míg a környező országok veszteségeit hetvennégy és nyolcvanöt százalék közé. Ha az általa megadott kétszázezer áldozattal szemben Stark Tamás számítását fogadjuk el – aki az összes forrást újra áttekintve az 1938-tól Magyarországhoz visszacsatolt területek veszteségeit is beszámítva összesen 424 ezerre teszi az áldozatok számát –, még akkor is aránytalanul nagy a különbség a szomszédos országokban és hazánkban áldozatul esett üldözöttek között, ami igen kiterjedt szervezett embermentésre utal. Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa hangsúlyozta: a konferencia célja, hogy feltárják az egyéni helytállások mellett a mentésbe életük kockáztatásával bekapcsolódó szervezetek munkálkodását a Kárpát-medencéből meghívott kutatók segítségével.
Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár megnyitójában hangsúlyozta: „Érdemes volna úgy átformálnunk az emlékezés kultúráját, ahogyan azt ez a mai, az Erdélyi Szövetség által szervezett kiváló konferencia is teszi. Tisztelettel és kegyelettel emlékezve az ártatlan áldozatokra, megnevezve az embertelen és iszonyatos bűnök elkövetőit, figyelmünk középpontjába azonban az igaz embereket állítva. Megbecsüléssel és elismeréssel adózva azoknak, akik mások megmentésén fáradoztak sokszor a saját életük kockáztatásával, vagy éppen feláldozásával.” – Ezt követően felidézte Kriszten Rafael atya életének néhány epizódját, aki 1941–1946 között a Margit körúti ferences rendház házfőnök-plébánosaként, hogy mentse az üldözött zsidókat, megszervezte az üldözöttek átvételét a katolikus egyházba. Több száz kilométert gyalogolt, hogy a nunciatúrán kapott menleveleket a címzettekhez eljuttassa. Az általa vitt iratok segítségével egy teljes vasúti vagont fordítottak vissza, és így az odazsúfolt emberek megszabadultak a haláltól. 
Dr. Gaal György kolozsvári irodalom- és művelődéstörténész „Igaz emberek a Kincses Városban”című előadásában azokat a kolozsvári embermentőket mutatta be, akiknek sok ezren köszönhetik életüket. A kolozsvári téglagyár területén álló kényszerlakhelyre nemcsak a helyi zsidóságot zsúfolták be, hanem idehozták a bánffyhunyadi, hídalmási, kolozsborsai és szamosújvári járási gettók rabjait is. Így egyes vélekedések szerint közel 18 ezer zsidót gyűjtöttek össze a téglagyárban. 1944. május 25. és június 9. között hat szerelvénnyel, lepecsételt marhavagonokban szállították őket Auschwitzba. Mindössze egy 388 tagú csoportot hagytak hátra, akiket június 10-én Budapestre vittek, ott az úgynevezett „Kasztner-csoport” tagjaiként Bergen-Belsenbe, majd Svájcba jutottak és megmenekültek. A kolozsvári születésű Kasztner Rezső ügyvéd mentőakciója utóbb sok vitát váltott ki. Kasztner 1940 végén költözött Budapestre, s ott tagja lett a Zsidómentő Bizottságnak, amely titkos tárgyalásokat folytatva a német hatóságokkal – bizonyára tekintélyes összegekért – elérte, hogy egy külön szerelvénnyel végül 1684 zsidót kijuttasson Svájcba.
Kasztner Rezső mellett még számosan érdemesek arra, hogy tevékenységük emlékét megőrizze az utókor. Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök levelet intézett mind a kolozsvári végrehajtó szervekhez, mind pedig a miniszterelnökhöz és a belügyminiszterhez, melyben felelősségükre figyelmeztette őket, és a zsidókat érintő rendeletek visszavonását szorgalmazta. Járosi Andor, a város evangélikus-lutheránus esperese kiérdemelte a „Szamos-parti város Wallenbergje” címet. A zsidótörvények bevezetése idején rendszeresen zsidók társaságában mutatkozott, prédikációiban az emberek közti egyenlőséget hirdette, és antedatált hamis keresztleveleket állított ki zsidók számára. Lakásába befogadta és rejtegette Kádár Imre színigazgató tizenöt éves lányát, annak ellenére, hogy az épület jó részében német katonák voltak elszállásolva. Bejárt barátaihoz a gettóba, s elérte Róth Marcell orvos és családja mentesítését a deportálástól. 1944 őszén a bevonuló szovjet csapatok letartóztatták, kényszermunka-táborba vitték, december 26-án az Ural vidéki Magnyitogorszk városában lelte halálát. 1999-ben Járosi Andort feleségével együtt a Yad Vashem Intézet az „Igaz keresztény” címmel tüntette ki
Tóth József későbbi közgazdászprofesszor Nagyváradról Kolozsvárra vezényelt hadapród őrmesterként éppen annak a villának az öttagú családját mentette meg – a pincében elfalazott helyiségbe zárva őket –, amelynél elszállásolták. Szabó T. Attila nyelvészprofesszor saját korábbi tanára és kollégája, a Református Kollégium magyar szakos tanára és könyvtárnoka, Brüll Emánuel kiszabadítását érte el. Szabó T. Attila maga hozta ki a gettóból Brüllt. Mikó Imre jogász-politikus osztálytársát, Gyalui Rosenberger Béla műszerészt mentette ki a gettóból. Bánffy József báró saját gépkocsiján vitte Budapestre Róth Hugó közismert ügyvédet, s menekítette meg a gettótól. Péter Lajos baloldali érzelmű cipészmester Neumann Jenő ügyvédet saját műhelyében és házában bújtatta. Rajta kívül még hat politikai üldözöttnek nyújtott menedéket a pincéjében.
Dr. Gaal György külön szólt azokról a kolozsvári orvosprofesszorokról, akik példát mutattak emberségből. Miskolczy Dezső ideggyógyász, akadémikus 1944–45-ben a felsőház tagja, az egyetem rektora volt. Az elmeklinikán tizenhat zsidót tartott beutalva, s így megmentette őket a deportálástól. Vitéz Haynal Imre bel- és szívgyógyász professzor e tanévben éppen a kar dékáni tisztségét töltötte be. Klinikáján több izraelita beteget kezelt fiktív diagnózissal. Haynal elutasította azt a minisztériumi rendeletet is, amely arra kötelezte volna, hogy zsidókat ne avassanak doktorrá. Klimkó Dezső sebészprofesszor szintén több veszélyeztetett személyt utalt be klinikájára. Csőgör Lajos fogorvos, a Bolyai Egyetem későbbi rektora rendelőjében rejtegette Szegő Júlia énekesnőt, Bartók-kutatót.
A mentés egy különös módja volt a gyermekek fiktív örökbefogadása. A kétségbeesett szülők szívesen rábízták gyermekeiket egy-egy keresztény asszonyra, aki azokat sajátjaként tudta a hatóságok előtt feltüntetni. A magyar törvények lehetővé tették, hogy egészen kivételes érdemeket felmutató, a magyarsághoz hű személyeket hivatalból mentesítsenek a zsidótörvények hatálya alól. Kolozsvárt vagy 15-20 ilyen személyt emlegetnek. Köztük van Gyalui Farkas író, volt könyvtárigazgató, Steiner Pál volt sebésztanár, Kovács György színművész, Dobó Ferenc könyvesbolt-tulajdonos. Az átszöktetésre a várostól délre húzódó határvonalon külön személyek, többnyire helyismerettel rendelkező parasztok vállalkoztak.
Dr. Kapronczay Károly professzor, az MTA doktora, egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem) „A lengyel menekültügy szociális és politikai kérdései 1939–1945 között” címmel tartott előadást. A professzor elmondta, hogy a lengyelek gondozását végző két minisztérium – a Belügy- és a Honvédelmi Minisztérium – összehangolt tevékenysége eredményezte, hogy a második világháború poklában magyar földön százezer feletti lengyel emigráció – közülük mintegy öt-húszezer zsidó – valóban nyugodt feltételekre talált. Magyarország olyan intézményekkel rendelkezett, ami abban az időszakban páratlan volt egész Európában. Minden belépőt kereszténynek tekintve menekülttáborba irányítottak. A vallásukhoz ragaszkodó lengyel zsidók esetében annyit módosítottak, hogy valamelyik zsidó hitközség gondjaira bízták őket, nekik adták át a menekülteknek járó pénzügyi és természetbeli ellátást. A magyar–lengyel határ közelében működő menekülteket fogadó és regisztráló bizottságokat dr. Antall József (a néhai miniszterelnök édesapja), a Belügyminisztérium IX. osztályának vezetője irányította.  Kérésére 1939. szeptember végén Budapesten megalakult a Lengyel Lelkészi Hivatal, amely minden lengyel menekültnek keresztény papírokat állított ki, így a hivatalos nyilvántartásokban csak elvétve lehetett zsidó vallásra utaló bejegyzéseket találni. Serédi bíboros is utasította papságát, hogy a hozzájuk forduló lengyel zsidóknak adjanak ki katolikus vallásról szóló igazolást, de óvta őket az erőteljes áttérítési szándéktól. A bíboros utasítására a zsidó értelmiség jeles tagjait Esztergomban helyezték el, olyan házakban, amelyek közel álltak az érseki palotához, és amelynek két kijárata volt, hogy a védett személyek veszély esetén könnyebben menekülhessenek. 1941 után sokuknak segítséget nyújtott a megszállási feladatokat ellátó magyar katonaság, akik vöröskeresztes sebesültszállító vonatokon és katonai szerelvényeken szöktették át a lengyel zsidókat Magyarországra. Baló Zoltán ezredes, a Honvédelmi Minisztérium 21. alosztályának, a hadifoglyokkal és lengyelekkel foglalkozó részlegének vezetője visszaemlékezésében külön szólt ezekről az akciókról, kiemelve Körmendy századost, aki rendszeresen járt át a galíciai területekre lengyel zsidókért. Ebben az időben Hitler határozottan követelte Horthy Miklós kormányzótól Kállay Miklós miniszterelnök leváltását, mivel nem kötelezte a magyarországi zsidókat a sárga csillag viselésére, nem távolította el őket a kulturális és gazdasági életből, és nem állította fel a gettókat.  A sorozatos német tiltakozások miatt új formát kellett keresni a magyar földön tartózkodó lengyel zsidó gyerekek oktatására, mivel jelentős számban voltak olyanok, akik magukra maradtak (például szüleik koncentrációs táborokba tartó vonatokból dobták ki őket, és a magyar vöröskeresztesek mentették át őket magyar földre). Az árva zsidó gyerekek számára Vácott szervezték meg 1943 nyarán a Lengyel Menekült Árvák Otthonát.
Móna Ilona nővér (Szociális Testvérek Társasága), akinek nevét a rendtársairól, Slachta Margitról és Salkaházi Sáráról írott monográfiái révén is ismerhetik olvasói, a konferencia alkalmával az egyszerű emberek – ápolónő, bádogos és vízszerelő, csendőr, festőművész, fogorvosi asszisztens, folyamőrtiszt, földbirtokos, földműves, gépkocsivezető, gyári munkás, házfelügyelő –   hősiességéről beszélt, akik életük kockáztatásával tették keresztényi kötelességüket. Berény Imre újságíró A reggel című lap „Voltak jó emberek is…”  címmel indított sorozatában 1945. április 23-án közölt egy cikket. A „Tündérmesébe illő riport egy munkásember, egy parasztasszony és egy hivatalnok életmentő hőstetteiről” egyik főhőse egy Király utcai ház házmestere, Varga József volt, aki kilenc embert mentett meg szoba-konyhás házmesteri lakásában. A házfelügyelő csőrepedés ürügyén elfalaztatta a lakással szomszédos üzlethelyiség egy részét, majd a lakásából egy „egérlyukat” nyitott, ahová a menekítettek átbújhattak. Varga József az újságíró kérdésére annyit mondott: „Megtettem, amit lehetett. Hozzám menekültek, segítettem rajtuk. Kérem szépen, emberek vagyunk.” A cikksorozat megjelenése után Berény Imre újságírót hivatalos intézkedésre elbocsátották, és mint újságíró sem dolgozhatott tovább. Az osztályharc korszakának eljövetelével először csendben, majd mind erősebben uralta az egyházellenes hang a sajtót. Innentől kezdve semmit sem lehetett arról írni, hogy számosan voltak olyanok, akik helyesen értett hitük parancsára segítettek az üldözötteken.
Matuska Márton vajdasági újságíró „Egy nyomozó mártírhalála” címmel egy vajdasági rendőrtiszt életmentő tevékenységét mutatta be.2005. május 10-én Hegyi Margit budapesti lakos felkereste az újságírót és elmondta, hogy édesapja a frontról hazatérve, 1941 végén szerb és magyar barátaik unszolására belépett a rendőrséghez. A nagyapja is rendőr volt, aki e minőségében sok emberen segített, s a vajdaságiak megőrizték jó emlékezetükben. Az újvidéki razzia alatt teli volt a lakásuk, mert az apja, akiket csak tudott, összeszedett: ismerősöket, szerbeket, zsidókat. A rendőrség egyik teherautójával sikerült egy egész teherautónyi embert kimenteni; még a ruhásszekrényt is a padlóra fektették, hogy abban is tudjanak aludni. Később  Hegyi Margit nagyapját áthelyezték Pestre, ahol az internálótáborból hozott ki embereket. Végül engesztelhetetlen  kommunistaellenessége okozta halálát: 1945-ben a magyar hatóságok kiadták, s a szerbek kivégezték. 
Dr. Szekér Nóra, az Óbudai Egyetem adjunktusa új tudományos eredményeket feltáró előadásában számos konkrét példával illusztrálva részletesen bemutatta a Teleki Munkaközösségből kinövő Magyar Függetlenségi Mozgalom embermentő tevékenységét, amelyet Soós Géza személye kötött össze a katolikus és protestáns szervezetekkel a kormányzóig futó szálakkal. Nélkülük Angelo Rotta pápai nuncius és Raul Wallenberg sem tudta volna sikerrel véghezvinni embermentő tevékenységét. Az 1944-ben külföldre menekülő Soós Gézától a mentés teljes szervezetére, működésére vonatkozó anyag az amerikaiakhoz került, és ma ismeretlen helyen van.
Dr. Csisztay Gizella polonista „Az ellenállástól Auschwitzig” című előadásában Kerényi Grácia életútját mutatta be. A jeles műfordító, a lengyel–magyar kapcsolatok legendás alakja a mai napig sokkal nagyobb megbecsülést kap Lengyelországban, mint idehaza. Kerényi Grácia kora legnagyobb ókortudósa, Kerényi Károly lánya volt. Édesapja mind a fasiszta, mind a kommunista diktatúra elől menekülni kényszerült, s végül Svájcban telepedett le.
Amikor Magyarország 1939-ben befogadta és segítette a lengyel menekülteket, Kerényi Grácia is ott segített, ahol tudott. Ebben a munkában lengyelbarát szülei is támogatták. Így került kapcsolatba a magyarországi lengyel ellenállási mozgalommal és magával a lengyel nyelvvel. Grácia a műveltség terén is továbbvitte apja érdeklődését, 1943-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen latin–magyar–görög szakra jelentkezett. Mivel diáktársai körében egyre nyíltabban kritizálta a nácikat, egy feljelentés következtében 1944-ben a Gestapo letartóztatta. Bebörtönzése után Auschwitz poklába vezetett az út. Kerényi Grácia számára azonban még ez is új távlatokat nyitott: fogolytársnőitől megtanult lengyelül, a Bibliát már lengyelül olvasta. 1945-ben megmenekült a koncentrációs táborból, és négy év múlva már ő kezdeményezte az egyetemen a lengyel tanszék megalapítását.
A kommunista diktatúrában mint Kerényi Károly lánya nemkívánatos személynek minősült (ráadásul nővére 1956-ban Amerikába emigrált), de így is mindent megtett a lengyel irodalom magyarországi megismertetéséért. Joggal nevezhetjük a lengyel kultúra magyar nagykövetének. Olyan kiváló ellenzéki írókat, költőket fordított, akiket a kultúrpolitika, a cenzúra teljesen ellehetetlenített, többek között Wiktor Woroszylski Magyar naplóját. Nemcsak a lengyel irodalmat közvetítette hazánkba, de a magyar kultúrát is Lengyelország felé. 1956-tól tevékenységét a III/III-as ügyosztály rendszeresen megfigyelte, jelentések készültek róla. Saját művei csak igen későn jelenhettek meg, ahogy állást is csak egy lengyel tanszékvezető közbenjárására kaphatott az ELTÉ-n.
Kerényi Grácia a hazai ellenzék egyik vezéralakja volt, alapító tagja a SZETÁ-nak, a Szolidaritás mozgalom támogatója, a szükségállapot bevezetésekor lengyelbarát tüntetést szervezett. Temetéséből is ellenzéki tüntetés lett. Nevét Óbudán őrzi egy emléktábla, ám Lengyelországban sokkal nagyobb kultusz övezi tevékenységét, emlékét.
Dupka György kárpátaljai  író  a vészkorszak kárpátaljai megpróbáltatásait, a zsidóság által 1938 és 1945 között elszenvedett üldöztetéseket mutatta be. Előadásában számos eddig ismeretlen adattal gazdagította a történettudományt, így kitért többek között  a szovjetunióbeli menedékkeresésre, az „önmentés és önvesztés” kérdéseire, és az újrakezdés nehézségeire.
Molnár Imre történész, diplomata Esterházy János gróf és a felvidéki magyarság zsidómentő tevékenységéről beszélt.
Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa történelemtanár, az Erdélyi Szövetség elnöke ismertette a budafoki papok és az ott működő Ferences Szegénygondozó Nővérek, egyszerű emberek zsidómentő tevékenységét. Bemutatta a fehérvári egyházmegye intézkedéseit a keresztény ifjúság Volksbundtól való távoltartására, továbbá a papok bekapcsolódását az egyházmegyén keresztül az embermentő tevékenységbe.
A konferencia szerteágazó témaköreit hozzászólások is gazdagították. Felszólalt Reiner Péter, aki megosztotta a közönséggel, hogy Dupka György meghívására részt vesz és megszólal majd a Beregszászon a november 22-én rendezendő emlékkonferencián, mely a Szolyván létesített bolsevista megsemmisítő- és haláltáborról, és az ott ártatlanul meggyilkolt közel ötvenezer magyar mártírunkról szól majd, a tábor létesítése 70. évfordulóján.
„Amikor előzetes egyeztetés alapján megszólaltam az »Embermentés a vészkorszakban« című konferencián, éppen soha nem tagadott származásom okán nem hallgathattam” – hangsúlyozta Reiner Péter. Véleménye szerint a hazai média által méltatlanul agyonhallgatott konferencia méregként fog hatni vadonatúj feltárt tényeivel a hazai balliberális közvélekedésre. Sajnos sokan, akiknek már rég meg kellett volna szólalniuk, némák maradnak, mert rossz értelemben vett öncenzúrájuk lakatja hallgatásra kényszeríti őket. „Számomra elfogadhatatlan az a beidegződött kettős mérce, hogy aki a balliberális gondolkodással esetleg vitába száll, az antiszemita” – fogalmazott Reiner Péter. Ha létezik ma hazánkban – mert valóban létezik – antiszemitizmus, az nagyrészt a tudatosan származásukat tagadó, hitehagyott zsidóságunknak is köszönhető.
Az előadó kiemelte, kizárólag történelmi tényekre támaszkodó kutatásai közben családja tragédiája is szeme előtt lebeg, akik jórészét a náci koncentrációs táborokban vesztette el, de soha nem felejti el családja azon részét sem, akik a második világháború során munkaszolgálatosként orosz hadifogságba kerülve bolsevik megsemmisítő táborokban haltak mártírhalált. „Tudatosan sértek megszólalásaimmal érdekeket abból a célból, hogy hiteltelenné tegyem a marxista történelemhamisításokat” – emelte ki az előadó, aki szándéka szerint további harcot indít az igazságtételért a belpolitikában.
Meglátása szerint végül elkerülhetetlenül szükséges lesz a hazai zsidóságnak a kommunista rendszerben a náci rémtettek megtorlásaként elkövetett népellenes, háborús bűntetteit elítélni. (Természetesen nem származás alapján.) Erre konszenzusos alapon kell majd törvényeket hozni, bár nem lesz könnyű.
„Kötelességünk a hazánkban otthont találó és többségében magyarként hazájukat szerető zsidóságunk hiteles történelmi tényekre támaszkodó bemutatása, hogy ellensúlyozhassuk a Trianon tragédiáját is okozó baloldali, bolsevista, túlhangsúlyozott zsidóképet” – zárta hozzászólását Reiner Péter.
A konferencia végén hozzászólók között a mikrofonhoz lépett többek között Szent-Iványi Domokos özvegye és hagyatékának gondozója is, aki hangsúlyozta, milyen fontos az új generációkkal is megismertetni azok példáját, akikről itt megemlékeztek a konferencián.
Laik Eszter
 
irodalmijelen.hu

Hegedűs Sándor ébresztése
Szombat délután, ezen a művelődési és tudományos programoktól, megemlékezésektől zsúfolt délutánon a Deus Providebit házban túl kevesen voltunk egy ugyancsak színvonalas könyvbemutatóhoz. A szervezők (Kirsch Attila-Cseh Gábor) Szász Zoltán és Tkéczki László ismert történészeket hívták meg, hogy bemutassák a Katona Tamás és Szász Zoltán által összeállított vaskos és alapos pályakép- és dokumentumkötetet. Főszereplője Hegedűs Sándor (l847–1906), a kolozsvári születésű országgyűlési képviselő, egykor (1899–1902) közlekedési és iparügyi miniszter, "az ezerkezű politikus", ahogyan Mikszáth Kálmán nevezte tehetséges, kedves kartársát, a tevékeny és sok mindenhez ért, az iparosodó ország sorsát szívén visel politikust.
Hegedűs nem tartozik a nagyon ismert, ma úton- útfélen idézett és megidézett történelmi személyiségek közé. Alakját befedte a feledés és a diktált felejtés. A maga korában azonban fontos ember volt, hiszen évtizedeken keresztül mutatta be a Sándor utcai parlamentben Magyarország költségvetését. Azon kevés magyar vezet politikusok közé tartozik, akik értettek a pénzügyekhez, átláttak a liberális kapitalizmus szövevényén, amelynek maguk is hívei voltak. A Széll Kálmánok és Baross Gáborok sorához, korához tartozott.
Aktív újságíróként szerzett nevet, (szak)tekintélyt magának, s innen lépett át a politikai pályára, amely számára nem volt se síkos, se kényelmetlen, természetesen viselkedett minden pontján, hiszen született problémamegoldó, megoldást keres alkat volt. Ez jól kivehet abból a kötetből, melynek címe Hegedűs Sándor, az ezerkezű politikus, s amelynek hat tanulmányából (Kolozsvári József, Újvári Gábor, Nyikos László, Kárbin Ákos, Tkéczki László, Milisits Máté) az életút és a tevékenységi körök, az egyházpolitikus (református főgondnok), a gazdaságirányító, a közlekedést korszerűsít, a hídépítő (Erzsébet és Margit híd), a nagy koncepciójú realista miniszter, a honatya portréja bontakozik ki. A kötethez bő cikkgyűjtemény (Hegedűs több mint 5000 újságcikket, tanulmányt, jegyzetet, vitairatot írt, több könyv szerzője), dokumentumsorozat és fényképalbum csatlakozik. Ez annál is fontosabb, mert a Magyar Országos Levéltár 1956-os veszteségei között van a minisztérium irattárának egy része is.
És itt jön a véletlen, a hihetetlen szerencse. 2011-ben egy budai társasház felújítása során egy lezárt pincerész felnyitására is sort kellett keríteni. Az egy idősebb, 70 fölötti hölgy tulajdonát képezte. Ebben a pincében találtak rá hét nagy utazóládára, melyekben Hegedűs Sándor irat- és képhagyatéka állott elrendezve. Az idős hölgy a dédunokája volt Hegedűsnek, ám az iratokat még a politikus lánya, Hegedűs Loránt (nem rokona a ma él debreceni püspöknek!) pénzügyminiszter húga rendezte el, rakosgatta időrendbe és ragasztotta füzetekbe a Hon állandó munkatársa, az akadémikus, számos gazdasági és tudományos társaság elnökének cikkeit és a róla szóló dokumentumokat. A ládákat az ötvenes évek elején szállította át a család a Hunyadi téri házból, ahol a család élt, Budára, és ötven évig zavartalanul hevertek az ismeretlenségben.
A dokumentumokba először belekukkantó Kovács László mérnök felismerte a lelet értékét, és eljuttatta Katona Tamás ismert had- és Budapest-történészhez, akit csak a halál akadályozott meg abban, hogy befejezze a kötet szerkesztését. Így az Szász Zoltánra, a dualizmus kori történetünk ismert szakemberére, a történetíróra maradt, aki elszavazta is egyúttal.
A kötetet az Argumentum könyvkiadó (az MTA egyik utódkiadója) jelentette meg, a kiadó vezetője, Láng József is elkísérte kötetismertet társait, és a könyv születéséről és jelentségéről beszélt.
Hegedűs ébresztése abba a történészi munkasorba illeszthet be, amely az utóbbi negyedszázadban kezdődött el, s amelyben a magyar politikatörténet és gazdasági história vezéregyéniségeit, a 19. század forradalom és szabadságharc utáni korszakát igyekszik át- és megvilágítani, felszedve a korábbi történetírás "társadalomtörténeti" fedőlapjait, amely csak az osztályharc szempontjából mérlegelte a magyar polgárság, a soknemzetiségű ország történetének egyik legsikeresebb korszakát, és igyekezett azt elfedni, hogy annál hamisabb ragyogásával vakítson a Rákosi–Kádár-korszak.
Sebestyén Mihály
Népújság (Marosvásárhely)

Az EBESZ is felszólalt a rendőrök által megvert Makó István háromszéki újságíró ügyében
Az újságírót Bukarestben verték meg a rendőrök, mert lefilmezte, ahogy egy személyt ütlegeltek.
háromszéki Makó Istvánt hétfőn este verték meg a bukaresti óvárosban a rendőrök, mert lefilmezte, ahogy azok letartóztatás közben ütlegeltek egy állampolgárt az utcán, számol be a Casa Jurnalistului oldalon az újságíró. Miután leigazoltatták, bevitték a rendőrőrsre, ahol megütötték, leköpték, fenyegették. A telefonját elkobozták és letörölték a felvételt, amelyen az volt látható, hogy visszaélnek hatalmukkal.
A letörölt felvételt azonban visszanyerték a telefonról. A felvételen az látható, hogy ütlegelnek egy fiatalt az utcán, majd az, ahogy az újságíró végigkíséri a megbilincselt személyt és a két rendőrt a rendőrőrsig. A felvétel tanúsága szerint Makóra többször is rászólt egy férfi, hogy ne filmezzen, azonban nem engedelmeskedett, arra hivatkozva, hogy joga van a rendőrök munkavégzését dokumentálni. Mint kiderült, az újságírót figyelmeztető férfi Eduard Mardare volt, aki a bukaresti 10-es számú rendőrőrsöt vezeti.
Ezután Makót többször megütötték, leköpték, sőt, nemi erőszakkal fenyegették meg. Makónak még azt is felrótták, hogy Kovászna megyei.
Az újságírót végül semmi probléma nélkül elengedték.
Makó ezután kórházba ment, ahol az orvosi vizsgálat tompa fegyverrel okozott mellkasi sérülést állapított meg. Makó feljelentést tett az ügy miatt.
A rendőrség azt mondta a Gandulnak, hogy hivatalból indított eljárást az ügyben a közzétett videofelvétel miatt. A közlemény szerint a vizsgálatot egy ügyész felügyeli, és a rendőrség a tények ismeretében a törvényeknek megfelelően fog eljárni.
Makó a Transindexnek azt mondta, hogy még semmiféle hivatalos értesítést nem kapott az ügyben, sem a rendőrségtől, sem az ügyészségtől.
Az EBESZ is megszólalt az ügyben
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is megszólalt a bántalmazott újságíró ügyében.
Dunja Mijatović, az EBESZ sajtószabadságért felelős képviselője elfogadhatatlannak nevezte az újságíró bántalmazását, és teljes körű kivizsgálást kért az ügyben.
"Különösen aggasztó esetek azok, amikor a rendőrök újságírókat bántalmaznak, ugyanis a rendőrségnek éppen, hogy a sajtószabadság fölött kellene őrködnie, és azt biztosítania. Az ehhez hasonló incidensek ezzel szemben félelem-hangulatot keltenek, és veszélybe sodorják a sajtószabadságot" - mondta Mijatović Budapesten.
F.J. - S.Z.
Transindex.ro

Negyvenkét év börtön (A Bolyai Tudományegyetem pere, 5.)
Szilágyi Árpád (Gyergyószárhegy, 1932. december 17. ) negyedéves földrajz–geológia szakos hallgató – 1952-ben az erőszakos kollektivizálás ellen plakátokat írt és ragasztott ki szülőfalujában, s két perben negyvenkét év börtönbüntetésre ítélték! – 1956. október 27-én Rab Árpád álnéven levelet írt az Irodalmi Újság szerkesztőségének: „Kolozsvár, 1956. október 27.
Kedves Szerkesztőség!
E levelet egyetemünk egyik hallgatója írja, az egyik évfolyam megbízásából, de benne foglaltatik egész egyetemünk ifjúságának, s az erdélyi magyarság  óhaja. (…) Nagy érdeklődéssel követtük és követjük a magyarországi eseményeket, s örömünket fejezzük ki aziránt, hogy Magyarországon egy olyan egészséges politikai és gazdasági eszme került előtérbe, amely lehetővé teszi gazdasági helyzetének megjavítását és politikai viszonyainak megerősítését. De ugyanakkor mély fájdalom önti el szívünket azért, mert újra magyar vér folyik, az a vér, amely végig áztatja a magyar történelem útját.
Mi, egyetemisták, erdélyi magyarok rokonszenvünket fejezzük ki a budapesti egyetemisták békés tüntetése iránt. Megértjük a magyar nép elkeseredését, amely arra késztette, hogy fegyverrel a kézben kivívja jobb életét és teljes szabadságát... Örömmel vettük tudomásul Nagy Imrének a Minisztertanács elnökévé, Kádár Jánosnak a Magyar Dolgozók Pártja KV elnökévé való választását. Egyben hálánkat fejezzük ki a kormánynak és a pártnak azon rendeletéért, amelynek értelmében amnesztiát ad a fegyvert letevő felkelőknek, ami további vérontástól és egyéb áldozattól menti meg a magyar népet.
Kedves Szerkesztőség, drága testvéreink!
Nehéz napokat élünk, nekünk is hasonló a sorsunk, vagy talán még nehezebb. Bennünk is felgyűlt az elkeseredés, mi is jobb életet akarunk. Hozzátok fordulunk e nehéz napokban és emlékeztetünk arra, hogy mi is magyarok vagyunk, és elég sokan. Nekünk nem szabad szabadon élni hazánkban, nem szabad ősi hagyományainkat gyakorolnunk, nem szabad anyanyelvünkön intézni ügyeinket, nem szabad olyan zászlót lobogtatnunk, amely alatt őseink nagy csatákat vívtak!? Nem szabad!? Hisz mi is magyarok vagyunk, bennünk is él a nemzeti érzés, a magyar nép hazaszeretete. Mit tegyünk?  Korlátok között élünk. Marxista módon beszélnek a magyar–román barátságról, de ha bemegyünk Olténiába, megköveznek, leköpködnek, gyalázatos szavakkal illetnek.  Nem! Ezt nem akarjuk! S ez nem sovinizmus! Rosszabb, mint gyarmati sorsban, rabszolgaságban élnünk, pedig a magyarság egy részének autonómiája van (utalás a Magyar Autonóm Tartományra, ahol a székely humor szerint lehet, hogy az autó magyar volt, de a sofőr biztosan román! – T. Z.). Fáj nekünk mindez, s e fájdalmat előidéző teher, és annak bosszúja forr bennünk, de ki nem törhet, s így saját magunkon pusztít. Így pusztul a romániai magyarság, így leszünk egyre kevesebben. S ezt ti nézitek, hogy testvéretek a Székelyföldön s Erdély többi területein pusztul? Nem fáj ez Nektek, hogy magyarlakta területekről elvisznek mindent: altalajkincset, fát, kenyeret, s a székely nép éhezik és fázik?
Így gondolkozunk mi is, akik a XX. kongresszus szellemében nézzük a dolgokat, és elítéljük a sztálini hibákat, bűnöket. Önkéntelenül vetődik fel Erdély kérdése: vajon, nem volt-e hibás Sztálinnak az a rendelete, amely Erdélyt Romániának ítélte? Mennyivel volt Magyarország bűnösebb a II. világháborúban, mint Románia? Magyarország nem szenvedett eleget a fasiszták által, s nem kényszerhelyzetből harcolt a Szovjetunió ellen? Erre nekünk, itt nálunk, Erdélyben nem adnak választ, vagy ha adnak is, olyant adnak, hogy ép elméjű ember nem érti meg, pedig szerintük marxista módon feleltek a kérdésre. Így tehát Tőletek várunk feleletet: mit tegyünk, vagy egyáltalán ne is tegyünk semmit? Nem  nagyon merünk cselekedni, habár a kolozsvári román egyetemisták október 28-ra tüntetést szerveztek. Ezen a tüntetésen nem veszünk részt, mert a románok azt akarják, hogy mi menjünk elöl a tüntetésen! Tehát azt kérjük, hogy adjatok valamilyen módon útbaigazítást, ha lehet! Éljen a szabad, független, egységes Magyarország! Rab Árpád, álnév”
Mire Szilágyi Árpád  levele megérkezett Budapestre, a forradalmat már leverték, az Irodalmi Újság szerkesztősége befejezte tevékenységét. A szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra került Kádár-rendszer titkos rendőrsége, az ÁVH a maga során  kihalászta az ominózus levelet, és a budapesti Postahivatal 72. számú egységének pecsétjével és három, egyenként 40 filléres bélyeggel, valamint egy levél kíséretében – a kolozsvári posta pecsétje szerint 1957. február 28-án – visszaküldte a „Kolozsvári Rendőr Főparancsnokság”-nak, azaz: a Securitaténak. A bűnvádi eljárást követelő kísérőlevél minden kétséget kizáróan bizonyítja: „a létező államszocializmus” körülményei között bármennyire mélyponton voltak a magyar–román államközi, diplomáciai kapcsolatok, a „belső ellenzék elnémításában, likvidálásában” az állambiztonsági szervek kapcsolata felhőtlen, már-már ideális volt.
A Securitate számára Szilágyi Árpád levele kiváló ürügyet szolgáltatott az „ellenforradalmár” erdélyi magyar egyetemi hallgatók „leleplezésére”, példát statuáló megbüntetésére. Az 1957. május 20-i kolozsvári letartóztatásakor a Bolyai Tudományegyetemre „szakosodott” Harasztosi Pál szekushadnagy előre megfogalmazott vádirattal vette őrizetbe a 150 centiméternél alig valamivel magasabb székely geológushallgatót:
„1956. november 1-jén nyilvánosan uszított, részt vett a Házsongárdi temetőbe szervezett »akcióban«, együtt érzett a magyarországi ellenforradalmárokkal azáltal, hogy 1956. november 1-jén az első előadáson felállt és azt kérte, hogy ötperces csenddel adózzanak az októberi harcok során elesett magyarországi egyetemi hallgatók emlékére, javasolta, hogy a Kádár János vezette kormánynak küldött táviratból maradjanak ki azok a mondatok, amelyek az »ellenforradalomban« részt vett »elemekre« vonatkoztak. 1956. október 27-én levelet írt az Irodalmi Újság szerkesztőségének, amelyben a Román Népköztársaság belső helyzetéről hamis, igazságtalan adatokat közölt, ezáltal rágalmazta és aláásta az RNK népi demokratikus rendszerét.” Szilágyi Árpádot e vádpontok alapján 1957. július 19-én jogerőre emelt ítélettel húsz év kényszermunkára ítélték. Szamosújváron raboskodott. 1958. július 14-én – a Bastille lerombolásának és az 1789-es francia forradalom kirobbanásának napján – részt vett a szamosújvári börtönlázadásban: a politikai foglyok az állandó verésekért, az elviselhetetlen állapotokért, éhezésért, zsúfoltságért fellázadtak, ledobták az ablakokat elzáró rácsokat. Goiciu börtönparancsnok a belügyis egységeket hívta segítségül. Géppuskával belőttek azokba a cellákba, ahol lázadó rabokat sejtettek. Ma sem lehet pontosan tudni: hányan estek a megtorlás áldozatául? Paul Goma neves disszidens író Gherla (Szamosújvár) című visszaemlékezésében részletesen beszámolt a példátlan retorzióról. Szilágyi Árpádot annyira megverték, hogy elájult. Halottnak hitték! Szamosújvárról átszállították a piteşti-i börtönbe, a hírhedt és szadista „átnevelések” szín­helyére, a legszörnyűbb romániai politikai börtönök egyikébe. 1961 tavaszán visszavitték a Securitate marosvásárhelyi börtönébe, ahol az időközben felgöngyölített Fekete Kéz nevű szer­vezkedés, az erőszakos kollektivizálás elleni tiltakozás egyik kezdeményezőjeként vallatták. Ebben a perben – a már jogerős húszévi kényszermunka mellett – huszonkét év szigorított fegyházbüntetésre ítélték. A dési börtönben a tébécés betegek között raboskodott. Súlyos hashártyagyulladása miatt a văcăreşti-i rabkórházba szállították, majd újra Désre került. Innen szabadult 1964. július 27-én. 1989-ben politikai menedékjogot kapott az Amerikai Egyesült Államokban, Saint Louis városban. Ott írta meg és publikálta angol nyelven The Victime (Áldozat) címen visszaemlékezését. A magyar nyelvű változatot a perről megjelenő önálló kötetemben – jegyzetek kíséretében – közlöm.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szórványban is prioritás a szakoktatás
Budapesten, a Magyarság Házában ülésezett csütörtökön, november 13-án a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Szórvány Szakbizottsága Grezsa István miniszteri biztos elnökletével. Napirenden szerepelt a 2014 – A külhoni magyar felsősök éve program eredményeiről szóló beszámoló, valamint tájékoztatás a 2015 – A szakoktatás éve kiemelt programjavaslatról, amelyről a MÁÉRT plenáris ülése dönt jövő héten.
A találkozón Kapitány Balázs, a Központi Statisztikai Hivatal – Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese az Iskolák veszélyben című kutatási programról beszélt, amelynek az RMDSZ partnerszervezete volt.
"Erdélyben célkitűzésünk egy olyan szórványoktatási hálózat kialakítása, amely demográfiailag fenntartható, és amely minél nagyobb mértékben megfelel a munkaerőpiac igényeinek. Ilyen szempontból is jó választás, hogy a 2015-ös év kiemelt programjavaslata a szakoktatást célozza meg. Az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány a szórvány cselekvési terv keretében olyan programokat működtet, amelyek a szórványoktatás területén zajlanak. Kormányzati szerepvállalásunk egyik kiemelt célkitűzése az anyanyelvű oktatás feltételeinek biztosítása a szórványban is, mindezek ellenére a tapasztalat azt mutatja, hogy az igények meghaladják a lehetőségeket, ezért a magyar kormány támogatáspolitikája fontos szerepet játszik a szórványoktatás jövőjében" – emelte ki felszólalásában Winkler Gyula, aki az RMDSZ képviseletében vett részt az ülésen.
Az EP-képviselő a Magyar Szórvány Napjának erdélyi programjairól is tájékoztatta a jelenlevőket, ismertetve a medgyesi és nagyszebeni szórványnapi programokat. "A MÁÉRT Szórvány Szakbizottságának döntése értelmében az egész Kárpát-medencében megünnepeljük a Magyar Szórvány Napját. Igyekeznünk kell minél láthatóbbá tenni ezt az ünnepet a térség összes közösségében, hogy november 15-e alkalmat teremthessen a szórványra való odafigyelésre" – hangsúlyozta Winkler Gyula. Elmondta, Erdélyben a központi rendezvények mellett több közösségben is tartanak szórványnapi ünnepséget, például a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban pénteken délelőtt indítják a Fogadj örökbe egy műemléketprogramot, délután a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum dísztermében szerveznek Hunyad megyei konferenciát. Winkler Gyula ugyanakkor méltatta a Nemzetpolitikai Kutatóintézet csütörtöki budapesti konferenciáját, amelyet a Magyar Nyelv Napja (november 13.) és a Magyar Szórvány Napja (november 15.) alkalmából szerveztek.
Nyugati Jelen (Arad)

A magyar szórvány napja
2011 óta november 15., Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapja a magyar szórvány napja. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagyváradi kongresszusa a Hunyad és a Kovászna megyei tisztségviselők javaslatára 2011. február 27-én határozatot fogadott el, amelyben november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapját a magyar szórvány napjává nyilvánította. Amiatt döntött így, mert az anyaország határain kívül tömbben, kisebbségben és szórványban élő magyarok sajátos gondokkal küszködnek, s közülük is a szórványban élők a legveszélyeztetettebbek.
Első alkalommal 2011. november 12-13-án az erdélyi központi ünnepségek helyszíne a Hunyad megyei Déva volt. Az RMDSZ szórványkonferenciájának központi gondolata az volt: fel kell mérni a szórványban élő romániai magyarság valós helyzetét, hogy megőrizhesse identitását, s hogy fékezni lehessen az asszimilációs folyamatot. A résztvevők megállapították, hogy a szórványkollégiumok létrehozása, működtetésük és fejlesztésük segítése, a magyar diákok ingázását vagy bentlakását lehetővé tevő programok, valamint az ezekhez kapcsolódó, a tanárok ingázását segítő támogatások jelentős mértékben hozzájárulnak az anyanyelvű oktatás beindításához és megerősítéséhez olyan térségekben, ahol a magyar nyelvű oktatás feltételei nem biztosítottak. A dévai megyeháza előtti téren emlékoszlopot avattak Barcsay Ákos erdélyi fejedelem tiszteletére, a kétnapos rendezvénysorozatot kulturális események, színházi és filmelőadások, kiállítások gazdagították.
Az ünnep alkalmából alakult meg Brassóban 2011. november 13-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szórványtanácsa is, amelynek alapjait a 2011. májusi temesvári Szórvány és nemzetépítés című konferencia rakta le. A naphoz kapcsolódóan 2011. november 22-én Budapesten a Parlamentben megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportja is.
A 2012. évi rendezvények során az RMDSZ vezetői emléktáblát avattak Áprily Lajos brassói szülőházán. 15-én Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a magyar szempontból szórványnak minősülő kilenc erdélyi megye képviselőinek és az RMDSZ szakpolitikusainak részvételével rendezett konferencián bejelentette, hogy két évtizedes stratégiaírás után a szórványmentésben eljött a pragmatikus cselekvés ideje. A szövetség szórványmenedzser-szolgálatot indított, 14 szórványkollégium működését támogatja és a Székelyföld - szórvány partnerség kiépítésével próbálja megakadályozni a településeiken tíz százalék alatti arányt képviselő, elszórtan élő magyarok beolvadását a többségi nemzetbe. Az RMDSZ műemlék-örökbefogadási programot is indított az erdélyi magyar kisközösségeknek, elsőként a brassói Áprily Lajos Főgimnázium küldöttsége vehette át Kelemen Hunortól az Örökségünk Őre címet, amiért az iskola jelképesen örökbe fogadta az 1913-ban megsemmisült brassói millenniumi emlékmű megmaradt darabját.
2013-ban a magyar szórvány ünnepe kiterjedt az egész Kárpát-medencére: erről a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága határozott 2013 májusában. A magyarországi központi eseményt november 12-én Budapesten, a Magyarság Házában tartották. A résztvevők szakmai konferencián tekintették át az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai szórványstratégiákat, a szórványban folyó oktatást és nyelvoktatást, az asszimiláció jelenségét és a szórványkollégiumok helyzetét. A Kárpát-medencei magyar szórvány napja gálaműsorral zárult Csángó kultúra - élő értékeink címmel, és a látogatók megtekinthették Az elhagyott idő - 33 év a moldvai csángók között című gyűjteményes fotókiállítást, amelyet Csoma Gergely munkáiból állítottak össze.
Az ünnep alkalmával 2013-ban az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) több mint ötven helyszínen tartott rendezvényt és ültetett fát. Toró T. Tibor EMNP-elnök Kolozsváron kijelentette: a szórvány kérdését távol kell tartani a pártpolitikától, de valamennyi politikai szervezetnek felelőssége a szórvánnyal foglalkozni. Az EMNP szemléletében a szórványközösségek a nemzet határait jelzik. "Évről évre megnézzük majd a nemzethatáron ültetendő fákat, és számba vesszük a 'határőröket', segítünk nekik abban, hogy el tudják végezni a szolgálatot" - mondta.
Az RMDSZ 2013-ban Nagyenyeden bemutatta azt a kiadványát, amely a 2009-ben indított Székelyföld - szórvány partnerség addigi eredményeit összesítette. Elhangzott, hogy Kovászna megye Hunyad, Szeben, Brassó és Fehér megye szórványközösségeit gondozza, Hargita megye Beszterce-Naszód és Temes megye, valamint a Fehér és Kolozs megye határvidékének számító Aranyosszék szórványközösségeibe viszi a programokat. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tartott tanácskozáson Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy "semmiféle ellentét nincsen és nem is lehet a tömb és a szórvány érdeke között. A kettő kiegészíti egymást." Az egymásrautaltság példájaként az Összetartozunk programot említette, amelynek keretében a székelyföldi önkormányzatok a szórványnak szánt programokat támogatnak.
A 2014. évi, negyedik magyar szórvány napja alkalmából - a magyar nyelv napjával összevontan - csütörtökön konferenciát tartottak a budapesti Magyarság Házában. Az előadók a nemzeti identitás sarokköveként említették a nyelvkérdést, az asszimilációt pedig a szórványban élő magyarság legnagyobb ellenségeként, amely ellen közös gondolkodással lehet fellépni. Erdélyben 2014-ben Szeben megye lesz a házigazda, Déva, Brassó és Nagyenyed után most Medgyes és Nagyszeben ad otthont az itteni központi rendezvényeknek. Medgyesen a Városi Művelődési Ház Traube termében tart szórványkonferenciát az RMDSZ, majd a nagyszebeni Thália Színházban gálaműsorral zárul a központi program.
nagykaroly.szatmar.ro

Ars Hungarica: szórvány és tömb találkozása
Hidak, korok, Budapest címmel nyitottak kiállítást a nagyszebeni Ars Hungarica harmadik napján, pénteken kora délután a Thalia Filharmónia alagsorában.
 A most már nagyszebeniek számára is elérhető fotótárlat Pest-Buda, illetve Budapest 200 éves várostörténetét mutatja be a főváros hídjainak történetén keresztül. A javarészt a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának anyagaiból válogatott 30 tablón megjelenő 80–100 kép (korabeli metszet, rajz, dokumentum és művészi fotó) tizenöt csoportra oszlik korszakok szerint. Minden egységnek egy-egy híd, illetve a híddal jól összekapcsolható kép az emblémája. Serfőző Levente, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke megnyitójában elmondta, mennyire örül annak, hogy a fesztivál az elmúlt években nemcsak a térség szórványrégióinak, hanem a tömbmagyarságból és a Magyarországról érkezők találkahelyévé is vált.
Szabadság (Kolozsvár)

Johannis Háromszéken is győzött
Magasabb volt a részvétel a államelnök-választás második fordulójában Háromszéken, mint az első fordulóban. Ugyanakkor Keresztény-Liberális Szövetség elnökjelöltje Klaus Johannis toronymagasan nyert Victor Pontával szemben Háromszéken.
A Központi Választási Iroda összesített eredményei szerint Háromszéken a részvétel 49,87%-os volt a második fordulóban, míg az elsőben 43,12%. November 16-án összesen 91 859 szavazó járult az urnákhoz, 12 390-el több, mint két hete, az első fordulóban. Az RMDSZ háromszéki szervezetének párhuzamos szavazatszámlálása szerint, Kovászna megyében 99,5%-os feldolgozottságnál Victor Ponta 19 997 szavazatot kapott, azaz 22,2%-ot, míg Klaus Johannis 70 683 szavazatot szerzett, vagyis a voksok 77,8 százalékát.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke elmondta: a választásokat megelőző kampány egyik legfontosabb eredménye volt, hogy „mindkét román jelölt megtanult magyarul.” Az elnök reményét fejezte ki, hogy ez a tudás hétfőn is megmarad. „Számunkra – székely emberek számára – az a fontos, hogy olyan helyzeteket teremtsünk, hogy ne csak odafigyeljenek ránk, hanem tudjuk befolyásolni a bukaresti, budapesti és brüsszeli döntéseket” – nyilatkozta.
A voksolás után Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke úgy nyilatkozott: transzilvanistaként azt szeretné, ha olyan helyzet állna elő, ami összekovácsolja Erdély népeit. „Demokrata vagyok, ezért fontosnak tartom, hogy elmenjünk szavazni. Transzilvanista vagyok, tehát az erős Erdélyért szavaztam. Vége van egy tíz éves periódusnak, új korszak kezdődik. Nagyon fontos, hogy világosan és nagy legitimitással kirajzolódjon az, hogy Románia különböző régióiban az emberek hogyan képzelik el a jövőt” – mondta Antal.
Mădălin Guruianu, a Nemzeti liberális Párt (PNL) sepsiszentgyörgyi vezetője történelminek nevezte a háromszéki választási eredményeket, hiszen, mint mondta Romániának kisebbségi elnöke lesz. „Sepsiszentgyörgyön 1989 óta soha, egyetlen jelölt, egyetlen politikai alakulat sem ért el ilyen elsöprő eredményt, mint Klaus Johannis most. Sepsiszentgyörgyön a voksok 82 százalékát kapta meg, megyei szinten pedig 78 százalékot, ami arra utal, hogy idősek és fiatalok, vidékiek és városiak egyaránt összefogtak a jövő érdekében” – nyilatkozta Guruianu.
Bús Ildikó
Székelyhon.ro

„A végeken is megmaradni”
Beszélgetés Raffay Ernő történésszel –
Raffay Ernő történész nemcsak a székelység története iránti érzékenység, hanem Székelyföldről származó felmenői jogán is gyakori vendég Háromszéken. Hiába, hogy magyar állampolgárnak született, felnőtt fejjel megtanult románul is, hiszen az itteni magyarság múltját nem lehet tisztán látni a román nyelvű dokumentumok ismerete nélkül. Nemcsak múltunkról, jövőnk kilátásairól is faggattuk az ismert szakembert.
– Mit jelent önnek magánemberként Erdély, és ezen belül Székelyföld? 
– Számomra Erdély többek közt azt is jelenti, hogy ötvenegy százalékban székely vagyok, mert őseim Csókfalváról költöztek ki Magyarországra, és vallom, hogy az ember származása meghatározza a gondolkodását.
– Különbséget tesz az anyaországi és erdélyi gondolkodásmód közt? 
– 1948 óta olyan szellemi lepusztulás észlelhető Magyarországon a kommunizmus és a liberális eszmék miatt, amely például Háromszékre nem jellemző. Első alkalommal 45 éve jártam itt, de azóta évente többször jövök ide, ahol a fokozott nemzeti érzést átélhetem.
– Történészként is úgy tartja, hogy különböző irányzatok szabják meg a tudományág alakulását?
– Többféle történész létezik. Szegeden, a történelem szakon volt egy öreg, kommunista, zsidó származású, zseniális történészprofesszorom, Mérai Gyula akadémikus. Ő mondta, a történelem olyan tudomány, amelyik visszafelé mindig változik. A Kárpát-medencei történészek közt háromféle eszmetörténeti irány létezik: konzervatív, liberális és szocialista vagy kommunista. Az első szerint az ember a Jóisten kezében van és általa alakítja a történelmet; ezt az utóbbiak nem fogadják el. Ez is az oka, hogy Magyarországon jelenleg nagy küzdelem zajlik a tudományos intézetekben azzal a céllal, hogy a magyar nemzet történetét normálisan írják meg. Ez a törekvés nem mindegy, merre alakul a jövő nemzedékének szempontjából, Székelyföldtől Budapestig, hiszen ez megszabja a történelem oktatását is. Mert mint szaktudomány, a történelem ugyan nem igazán lényeges, de a nemzeti tudat formálásában nagy szerepe van, és ez közvetve kihat a társadalom egészére. Ma a liberális történelemtudat az egyén személyi szabadságát tekinti elsőnek, és nem teszi a hangsúlyt a kollektív gondolkodásra. Amikor Erdélyben tartózkodom, azt látom, hogy az együttes tudat, az istenhit meg a nemzeti gondolkodás hármassága itt még él.
– A magyar történelmi tudatban milyen helyet foglal el a székely történelem?
– Az összmagyarság jelenleg 10 országban él szétszórva. Ezért mindeniknek más történelmi tudata alakult ki, a helyi diktatúra vagy demokrácia létével vagy nemlétével összefüggésben. Ezért időszerű kérdés, hogy igazságos megoldást kell találni az együtt élő népek közt, és utána lehet beszélni a részletekről is. Visszatérve a kérdésre, a székelység múltjának minden korszaka tanulságos. Például a román történészeknek igazuk van, amikor azt emlegetik, hogy a 18. századtól számbelileg többségre jutottak Erdélyben, viszont mélyebbre kellene ásni, s elgondolkodni azon, hogy ez miként alakulhatott így.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hírsaláta
KERESZTELKEDJÉK ÁT! Klaus Johannis megválasztott államfő átkeresztelkedését kérő online petíciót kezdeményezett egy román blogger, költő és újságíró. A mélyen vallásos Marius Ianuş blogján arra hivatkozik: ha a szász politikus nem tér át az ortodox hitre, akkor nem lehet majd emlegetni a nevét az ortodox egyházi liturgiákban. „Az átkeresztelkedést egy ősi törvény írja elő, amelynek korábban Románia idegen uralkodói is alávetették magukat” – érvel. A petíciót eddig 433-an írták alá. (Maszol)
A FACEBOOK HATALMA. Adatsorokkal bizonyítja egy blog, hogy a közösségi média nagymértékben hozzájárult a Klaus Johannis és Victor Ponta közötti erőviszonyok megfordulásához az elnökválasztás második fordulójában. Az adatok azt mutatják, hogyan tört előre a kevésbé ismert szász elnökjelölt a választás napjáig, és hogyan aktivizálta a választókat a Facebook és a többi közösségi oldal. A hvg.hu gyorselemzése szerint egy jó jelölt (Johannis sikeres, de nem túlexponált polgármester) és a haragos nép politikai léptékkel nézve másodpercek alatt le tudja dolgozni a profi, államhatalommal és forrásokkal megtámogatott jelölt fölényét a közösségi médiában, és győzni tud. (Maszol) NEM JOHANNIS NYERT: PONTA VESZTETT. A román nyelvű jobboldali média szerint elsősorban Ponta vesztette el az államelnök-választást, mert nem látta át, mekkora érzelmi hatása lesz annak, hogy a külföldön élő románok egy része nem szavazhat. A Hotnews.ro hírportál azt írja, Ponta újból megalázta saját népét, és ez volt az utolsó „arroganciacsepp”, betelt a pohár. A honlap szerint a közösségi portálok fiatal nemzedéke döntötte el a választás kimenetelét egy kisebb „szavazási forradalommal”. Az Evenimentul zileiben Dan Andronic, az újság igazgatója azt írta: Johannis győzelme lényegében a leköszönő Traian Băsescu államelnök utolsó politikai győzelme, aki Pontáék 2012-es elsöprő parlamenti választási diadala után nem adta fel a harcot a Szociáldemokrata Párttal, utolsó pillanatig küzdött Pontával és az általa képviselt korrupt rendszerrel. PÁNIK SZATMÁRNÉMETIBEN. Múlt vasárnap a színházi bemutatót követő partiról késő este hazatérő Gabriela Dorgai színésznőt a Szamos-parton, a városközpont közvetlen közelében megerőszakolták és meggyilkolták. A hatóságok a tettest még nem kapták el. A Krónika úgy tudja, a szatmári rendőrségnek, valamint a segíteni érkezett bukaresti nyomozóknak már van gyanúsítottjuk, azonban egyelőre nem sikerült bizonyítani bűnösségét, ezért nem hozakodnak elő eredményeikkel. A rendőrség eddig több mint száz személyt hallgatott ki és DNS-vizsgálatot is igénybe vett. Tettes híján a sajtó találgatásokba kezdett, a magyarországi média például úgy véli, ugyanaz a személy ölt Szatmáron, aki tavaly Budapest közelében hasonló módszerrel végzett egy nővel a Duna-parton. A sajtóhírek, valamint a rendőrség eredménytelensége miatt a város lakói félnek az utcán járni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sorsok, emlékek, történetek találkozása
Szőcs Petra volt a Bretter-kör vendége
Nem föltétlenül „akasztható” a kolozsvári jelző Szőcs Petra verseire, bár itteni kapcsolódások is tetten érhetők bennük.
Már a kötet címe is kötődik a városhoz, ahol a szerző tízéves koráig élt, s ahova mostanság is szívesen tér vissza; „életem egyik fontos részét töltöttem Kolozsváron, majd többször filmeztem itt, kellett az, hogy itt történjenek ezek az események” – magyarázta hétfőn este a Bulgakov kávézóban, ahol Horváth Előd Benjáminnal, a Bretter-kör elnökségi tagjával és Nagy Eszterrel, a BBTE magyar szakos mesterképzős hallgatójával beszélgetett. Az apropót a Magvető Kiadónál tavaly megjelent Kétvízköz című könyve szolgáltatta, amelyért a kolozsvári születésű, jelenleg Budapesten élő költő, filmrendező megkapta az elsőköteteseknek járó Makói Medáliák-díjat.
Szabadság (Kolozsvár)

Egy nyughatatlan ember – Bánffy Miklós Emlékkönyv
A Szebeni Zsuzsa szerkesztésében 2013-ban megjelent mű néhány fontos mozzanatot mutat be a XX. század első felének politikai és kulturális erdélyi személyisége, gróf Bánffy Miklós életéből. A könyv 19 fejezetből áll, gazdag visszatekintést ajánl az erdélyi gróf életrajzáról, politikai meglátásairól és meggyőződéseiről, nem utolsósorban kultúraszervező tevékenységéről.
Bánffy Miklós nem csupán tevékeny politikus volt, aki az erdélyi magyarok és románok közös együttéléséért küzdött, hanem olyan személyiség is, aki a maga teljességében értékelte és pártfogolta az erdélyi kultúrát. Sokoldalú tevékenységet fejtett ki mint tehetséges író, rendező, forgatókönyvíró és grafikus.
Drd. Barabás László, Claudia Magda
Bánffy Miklós Emlékkönyv /Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft, Budapest/
Szabadság (Kolozsvár)

Orbán Viktor: azt a kérdést kell feltenni, mi a magyar érdek
Magyarország azt kéri szövetségeseitől, hogy segítsék az országot a magyar érdekek érvényesítésében – mondta csütörtökön a Máért budapesti ülésén Orbán Viktor miniszterelnök, a béke, az energiabiztonság és kereskedelmi lehetőségek hármasában összefoglalva a magyar érdekeket. A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XIII. plenáris tanácskozásán a kormányfő azt mondta, válság idején Magyarország dolga az, hogy meghatározza saját érdekeit, pozícióit. Kommunista kérdésfeltevés az, hogy kinek az oldalára kell állni, azt a kérdést kell feltenni, mi a magyar érdek – fejtette ki, hozzátéve, szeretné, hogy a nemzeti önérdekelvű gondolkodás a magyar külpolitikai gondolkodásban is megjelenjen.
Orbán Viktor közölte, Magyarország gondolkodás nélkül teljesítette mindig a kötelezettségeit: a NATO tagjaként Magyarország elment Afganisztánba, az Egyesült Államok kérésére pedig Irakba. Most itt, Közép-Európában történnek dolgok, és azt várjuk el minden szövetségesünktől, hogy a magyar álláspontot képviseljék – fogalmazott.
A felszín és a mély
A kormányfő szerint akkor sikeres a magyar külpolitika, ha a világ minden jelentős szereplője Magyarország sikerében érdekelt, és ma „ebben a pozícióban vagyunk”. A felszínen zajló politikai lökdösődések ne zavarják meg önöket – mondta a miniszterelnök a résztvevőknek, hozzátéve: a mélyben erős, kölcsönös együttműködések alakultak ki.
Felidézte, hogy az I. világháború kitörésének 100., a II. világháborúénak a 75. évfordulója van, és 25 éve söpörtek végig forradalmi változások Közép-Európán, és azt mondta: Magyarország a 20. század egyik legnagyobb vesztese volt, és a harmadik nagy európai átrendeződésnek, a kommunizmus összeomlásának is – a kezdeti nagy eufória után – úgy tűnt, hogy vesztesei leszünk. A 2010-es választás esélyt adott arra, hogy ezt a harmadik nagy világeseményt ne veszítsük el, 2014-ben ugyanakkor efelől már nem lehetünk biztosak, mert Európa nyakába szakadt a „hidegbéke”: nem világos, ki fogja megnyerni ezt a küzdelmet, kik lesznek a nyertesek és a vesztesek – értékelt Orbán Viktor.
Magyarország és Oroszország között „legyen valami”
Az ukrán háborús helyzetről szólva rögzítette, Magyarország kiáll keleti szomszédja területi szuverenitása mellett. Kifejtette: a nemzetközi jog tisztelete mellett ebben van nemzeti önérdek is, a magyar nemzetstratégia sarkalatos pontja, hogy Magyarország és Oroszország között „legyen valami”, „mondjuk Ukrajna”, amely otthona lehet a 200 ezres kárpátaljai magyarságnak is.
A kormányfő rámutatott, az idei évben a geopolitikai megközelítés vált elsődlegessé, aminek egyetlen racionális kérdése van: ki nyer, és ki veszít. Ami ma történik, azzal Európa, Magyarország és Ukrajna is veszít – mondta, megerősítve: nem szeretnék, ha a változások visszavinnének a hidegháború és hidegbéke korszakába, ennek visszatértét a Kárpát-medencébe Európában és Közép-Európában senki sem akarja.
Erős bizottság, erős elnök
Orbán Viktor kiállt az európai intézmények megerősítésének szükségessége mellett, hogy elkerülhető legyen „a kopogtató” újabb recesszió. Erős, akcióképes bizottságra és erős bizottsági elnökre van szükség – hangsúlyozta, és ezzel összefüggésben az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker támogatása mellett érvelt rámutatva, hogy a magyar gazdaság is súlyos veszteségeket szenvedhet el erős bizottság nélkül.
A szakképzés éve jön
A miniszterelnök szerint a gazdasági kilátások Közép-Európa számára jónak mondhatók. Kiemelte, hogy megindítják Magyarország történetének legnagyobb gazdaságfejlesztési programját, és ha ehhez hozzákapcsolják a teljes foglalkoztatás megvalósítását is, akkor komoly erősödéssel lehet számolni 2018-ig.
Bejelentette, hogy a szakképzés éve lesz 2015 a Kárpát-medencében. Jelenleg mintegy 28-30 ezer diák vesz részt szakképzésben magyar nyelvű oktatási intézményekben, az ő számukat szeretnék jelentősen növelni.
Közölte azt is, hogy a szakmunkásképzésben részt vevő fiatalok számára Kárpát-medencei ösztöndíj-programot indítanak. Orbán Viktor a rendelkezésre álló pénzügyi kereteket elégségesnek nevezte, jelezve: a források nagyobbak, mint tavaly, de kisebbek, mint amire a rákövetkező évben számítani lehet.
Választások a Kárpát-medencében
A miniszterelnök szólt arról, hogy az idei a választások éve volt a Kárpát-medencében, és a magyar érdekképviselet megerősödött. Gratulált a magyar szervezetek képviselőinek, és kitért arra, hogy Délvidéken a Vajdasági Magyar Szövetség ismét országos kormányzati tényezővé nőtte ki magát, a nemzeti tanács megszervezése egy újabb sikertörténet. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének, Brenzovics Lászlónak a személyében „hosszas vajúdás után” ismét „egy olyan barátunk” van az ukrán parlamentben, aki vállára veszi a magyar érdekeket – folytatta. A szlovákiai választások kapcsán a Magyar Közösség Pártja előkelő dobogós helyezését emelte ki Orbán Viktor, a román államfő választásánál pedig a magyar résztvevőknek megköszönte, hogy volt bátorságuk egy ilyen küzdelemben részt venni, és minőséget képviselni a román politikában.
Gratulált az új román elnöknek is, megjegyezve: korai még a változásokból következtetést levonni, hogy ez mit jelent Erdély és Magyarország számára. Jelezte, hogy Áder János államfő a temesvári forradalom 25. évfordulóján találkozót kezdeményezett Klaus Johannissal, és szólt arról, hogy a román elnökkel egy európai pártcsaládhoz tartoznak, ami reményeik szerint sikeres európai keretet ad a román–magyar párbeszédnek is.
A hazai választásokról fontosnak nevezte, hogy azon első ízben a külhoni magyarok is részt vehettek, és a budapesti a teljes magyar nemzet parlamentje.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntőjében azt mondta, az egyetemes magyarság megőrzése feltétele a magyar nemzet fennmaradásának, „azért vagyunk itt, hogy építsük a nemzetünket”. Kiemelte: amikor a magyarság megerősítésén munkálkodnak, azt az egyetemes emberiség érdekében teszik.
mno.hu
Erdély.ma

Világszerte támogatják a honosítást
Nagy támogatottságot élvez a honosítás a diaszpóra magyarlakta területein – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács IV. ülésének szünetében tegnap Budapesten. A 2011 novemberében alakult tanács a világon szétszórtságban élő magyarság szervezeteinek közös fóruma.
A politikus újságírók előtt kiemelte: a külhoni magyarság tekintetében teljes konszenzus tapasztalható a társadalom és a parlamenti pártok részéről a három legfontosabb kérdésben. Ezek között említette, hogy a külhoni magyaroknak jár a magyar állampolgárság és ezzel együtt a szavazati jog, valamint megilleti ezeket a közösségeket az autonómia. Szólt arról, hogy plusz egymilliárd forintot biztosítanak a Kőrösi Csoma Sándor-program folytatásához a jövő évi költségvetésben, így száz fiatal utazhat a diaszpóra közösségeihez. A program az állampolgárság felvételét is segíti – állapította meg Semjén.
A miniszterelnök-helyettes jelezte: a diaszpórában felhalmozott hagyatékok, könyvtárak megmentését előirányzó Mikes-programhoz félmilliárdot tesznek hozzá. Közölte: 13 raktárat hoztak létre, itt lehet leadni ezeket a hagyatékokat, könyveket, amelyeket az Országos Széchényi Könyvtár munkatársai átnéznek, s a különleges értékkel bírók bekerülnek a könyvtárba. Amelyek nem ilyenek, azokat Kárpát-medencei magyar iskolákhoz juttatják el. A politikus hozzátette: a diaszpóra magyarsága által létrehozott értékek dokumentálását célzó Julianus-programot is szeretnék folytatni. Semjén Zsolt emlékeztetett: azért hozták létre a Magyar Diaszpóra Tanácsot, mert a Magyar Állandó Értekezleten a nyugati magyarság szempontjai kicsit elhalványodtak. A tanácskozás egyre nagyobb létszámmal és egyre sikeresebben működik, és tagjai részt vesznek a Máért mai ülésén is – jegyezte meg. A miniszterelnök-helyettes megerősítette: számukra minden magyar egyformán fontos, az az egyetlen lényegi szempont, hogy magyarok, és a magyarságukat meg kívánják őrizni, ezért egyforma nyitottsággal fordul szervezeteik felé a kormány.
A tanácskozás végén a résztvevők zárónyilatkozatot fogadtak el. A dokumentumban leszögezik: a Magyar Diaszpóra Tanács tagjai aggodalmuknak adnak hangot a nyugati sajtóban megjelenő, Magyarországot érő, kettős mércét alkalmazó támadásokkal kapcsolatban. A résztvevők kérik és szívesen fogadják a magyar kormányzat tájékoztatását ezen ügyekben, és kijelentik, hogy együttműködnek a kormánnyal a közvélemény, a sajtó és a politikai szereplők hiteles tájékoztatásában azokban az országokban, ahol élnek. A tagok bíznak abban, hogy együttműködésük sikerrel szolgálja az egyetemes magyarság egységét, valamint a magyar nemzet teljesítőképességének és megbecsültségének növekedését a világban. Üdvözlik a Mikes Kelemen program működését, amely a diaszpórában fennmaradt magyar hagyatékokról és tárgyi örökségekről való gondoskodást tűzte ki célul. Három kontinens (Észak-Amerika, Dél-Amerika, Ausztrália) hét országának tizenhárom gyűjtőpontjára érkeztek meg az adományok 2014. január 1. és szeptember 30. között, amelyek hazaszállítása jelenleg zajlik – jelezték. A másod- és harmadgenerációs fiatalok magyar identitása kulcskérdés az egész nemzetnek – írták, kiemelve: ezért a tagok szorgalmazzák a diaszpórában élő fiatalok anyanyelvi oktatását, az identitást átörökítő foglalkozások megszervezését.
Magyarországnak lojálisnak kell lennie szövetségeseihez, de eközben ki kell állnia gazdasági érdekeiért – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a Magyar Diaszpóra Tanács IV. ülésén Budapesten, ahol hangsúlyozta, hogy a magyaroknak nem érdekük egy újabb hidegháború. A kormányfő azt is elmondta, kulcskérdésnek tartja, hogy Magyarország gazdaságilag sikeres legyen, mert szerinte csak így ellensúlyozható a szellemi viták miatti negatív nemzetközi megítélés. A gazdaságpolitika és a nemzetközi viták összefüggéséről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy ha Magyarország gazdaságilag nem lenne sikeres, akkor a „szellemi frontokat” sem tudná tartani.

Máért: Orbán Viktor szerint a szakképzés éve jön
A szakképzés éve lesz 2015 a Kárpát-medencében – jelentette be Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) 13. plenáris tanácskozásán.
A kormányfő elmondta: jelenleg mintegy 28-30 ezer diák vesz részt szakképzésben magyar nyelvű oktatási intézményekben, az ő számukat szeretnék jelentősen növelni. Közölte azt is, hogy a szakmunkásképzésben részt vevő fiatalok számára Kárpát-medencei ösztöndíj-programot indítanak.
Orbán Viktor a rendelkezésre álló pénzügyi kereteket elégségesnek nevezte, jelezve: a források nagyobbak, mint tavaly, de kisebbek, mint amire a rákövetkező évben számítani lehet.
A miniszterelnök szólt arról, hogy az idei a választások éve volt a Kárpát-medencében, és a magyar érdekképviselet megerősödött. A román államfőválasztás kapcsán megköszönte a magyar résztvevőknek, hogy volt bátorságuk egy ilyen küzdelemben részt venni, és minőséget képviselni a román politikában.
Gratulált az új román elnöknek is, megjegyezve: korai még a változásokból következtetést levonni, hogy ez mit jelent Erdély és Magyarország számára. Jelezte, hogy Áder János államfő a temesvári forradalom 25. évfordulóján találkozót kezdeményezett Klaus Johannissal, és szólt arról, hogy a román elnökkel egy európai pártcsaládhoz tartoznak, ami reményeik szerint sikeres európai keretet ad a román–magyar párbeszédnek is.
A magyarországi választásokról fontosnak nevezte, hogy azon első ízben a külhoni magyarok is részt vehettek és a budapesti a teljes magyar nemzet parlamentje.     
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta, az egyetemes magyarság megőrzése feltétele a magyar nemzet fennmaradásának, „azért vagyunk itt, hogy építsük a nemzetünket”.
Toró: jól döntöttek a magyarok
A Máérton jelen volt Toró T. Tibor, az EMNP elnöke is, aki a romániai államelnök-választás eredményét értékelte. „A magyar választók bölcsen döntöttek, amikor az eddigi politikai rendszer megváltoztatására szavaztak, és Klaus Johannist támogatták voksukkal” – jelentette ki, „menedzser típusú” politikusnak nevezve új államelnököt.
„Konstruktív román-magyar párbeszéd alakulhat ki az új politikai helyzetnek köszönhetően az autonómiaformák témájában. Ehhez azonban egységes autonómiakoncepcióra van szükség” – mondta a néppárt elnöke. Toró T. Tibor véleménye szerint nemzetpolitikai téren a magyar szervezeteket egy jól meghatározott mérce szerint kell értékelni, melynek legfőbb pontja, hogy az adott pártok az autonómia kérdésében hogyan döntenek. 
Székelyhon.ro

A honismeret értelméről
Halász Péter néprajzkutató Hol ér véget a múlt...? Hat évtized a honismeret szolgálatában című kötetét mutatták be a 75 éves szerző jelenlétében csütörtökön este Csíkszeredán, a Kájoni János Megyei Könyvtárban.
Kováts Dániel a könyv hátlapján megjegyzi, hogy a néprajzkutató „a honismereti mozgalom kertészeként termesztett gyümölcseinek válogatott darabjaival ajándékoz meg”. Hozzáteszi, hogy kirajzolódik belőle a néprajzos hat évtizede folytatott kutatásainak keresztmetszete, egyfajta „honismereti életrajz”. Fő hozadéka Halász írásainak szerinte, hogy nemcsak idézi, hanem tovább is tudja gondolni a nagyjaink által megfogalmazott igazi mondatokat. „E könyvből azt tanulhatjuk meg, hogy ha egészséges a nemzet, akkor a kulturális örökség átsugárzik a jelenbe, s a hagyománnyal foglalkozva is a ma emberének szólhat az üzenetünk” – összegez Kováts.
55 éve a honismereti mozgalomban
A tanulmánykötet szerzőjének életrajzát a bemutatón Kelemen Katalin könyvtáros ismertette, amint megtudtuk, Halász Péter az önkéntes néprajzi gyűjtésbe egyetemistaként való bekapcsolódása óta, vagyis 55 esztendeje vesz részt a honismereti mozgalomban. Kezdetben néprajzi pályázatok, kisebb-nagyobb cikkek szerzőjeként, 1974-től a Honismeret folyóirat szerkesztőjeként, majd 1995-től a Honismereti Szövetség elnökeként, 2010-től pedig Gyimesből szolgálja mindazt, amiért addig Budapesten dolgozott. Munkásságának eredményeit számos kötet, tanulmány és cikk őrzi.
A hon ismerete nem öncélú
Az est folyamán Burus János nyugalmazott tanár köszöntötte a szerzőt, akiről kijelentette: igaz, hogy 2010-ben nyugdíjba vonult, de nem vonult nyugalomba. Azt is részletezte, hogy bár Halász Péter városon született, mégis a vidéknek szentelte életét, ott érzi jól magát, most is ott él.
Burus szerint főként a moldvai csángókra vonatkozó kutatásai fontosak. Tanulságos, hogy most is szorosan a székelyekhez tartozóként kezeli írásaiban ezt a népcsoportot. Említette, hogy Halász elsősorban a helyneveket gyűjtötte, majd – talán agrármérnöki végzettsége folytán is – a hagyományos állattenyésztés és gazdálkodás formái kezdték érdekelni, végül eljutott a népszokások és a népi hiedelemvilág leírásához, elemzéséhez.
Burus szerint a kötet egyfajta összegzése ennek a kutatómunkának. „A hont nem öncélúan, hanem a jobbítás szándékával kell megismerni” – emelte ki a méltató a szerző nyomán. Szerinte Halász tartja magát ehhez az elvhez.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro

Átadták a Szervátiusz Jenő-díjakat
A negyvenéves Muzsikás Együttesnek, Kákonyi Csilla festőművésznek és Magyari Lajos sepsiszentgyörgyi költőnek, publicistának ítélte oda idén a Szervátiusz Jenő-díjat a művész nevét viselő alapítvány. A kitüntetéseket szerdán adták át Budapesten.
Az alapítványt Szervátiusz Tibor szobrász és felesége, Szervátiusz Klára hozta létre a művész édesapja, Szervátiusz Jenő születésének 100. évfordulóján, 2003-ban. Emellett létrehozták a Szervátiusz Jenő-díjat azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a Kárpát-medencében alkotó magyar művészek munkáira.
A méltatás szerint a Muzsikás Együttes „az autentikus magyar népzene kiemelkedő színvonalú műveléséért, megismertetéséért”, valamint „a fiatalság példaértékű zenei neveléséért” vehette át az elismerést. Kákonyi Csilla marosvásárhelyi festőművész a „nemzeti kultúra gyökereit felmutató magas színvonalú művészetéért” részesült a díjban, Magyari Lajos költő, publicista pedig „a nemzeti irodalom szép hagyományait követő, magas színvonalú írásművészetéért, kemény, őszinte, nemzetféltő publicisztikájáért” kapta meg a kitüntetést. A díj Szervátiusz Jenő (1903–1983) kolozsvári születésű szobrász nevét viseli. Az ő munkája többek között a Kolozsvári Pietá, Tamási Áron síremléke Farkaslakán, a Jókai-emlékkő Pápán – az utóbbi kettőt fiával, Tiborral közösen készítette –, valamint a Cantata Profana, amely Sopronban, az erdészeti egyetemen áll.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közép-Európa 1989
Konferencia a kommunista diktatúrák bukásáról
A rendszerváltók korosztályának nemcsak az adatott meg, hogy lerombolja a régi rendszert, hanem az is, hogy elkezdje egy jobb világ építését – mutatott rá Lech Walesa Nobel-békedíjas volt lengyel elnök, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője csütörtökön Bukarestben, ahol a kommunista diktatúrák bukásának 25. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencián vett részt.
"Egy jobb világ megteremtéséhez szükség van a vitára, az érzelmekre, a sztrájkokra és tüntetésekre ahhoz, hogy megtaláljuk a helyes megoldásokat, és megfelelő, felelős vezetőket válasszunk" – jelentette ki Walesa.
Hozzátette: a rendszerváltás 25. évfordulóján talán túl sok szó esik a demokráciáról és kevesebb a szabadságról, pedig a szabadság nélkül nem érvényesül a népakarat. A szabadság fontosságáról hajlamosak az emberek megfeledkezni, mert az olyan természetes, mint a levegő: "csak akkor érezzük a hiányát, ha nincs" – vélekedett a lengyel rendszerváltozás meghatározó személyisége.
A Visszatekintés és jövőbe nézés című tanácskozást Emil Constantinescu volt elnök által vezetett alapítvány rendezte. Az eseményre kelet-európai országok első demokrata államfői, a kommunista rendszerrel szembeni ellenállás meghatározó személyiségei kaptak meghívót.
Többek közt Vytautas Landsbergis volt litván elnök, Sali Berisa, Albánia volt köztársasági elnöke, Zselju Zselev volt bolgár elnök és Boris Tadic, Szerbia volt elnöke vett részt a megnyitón.
A kétnapos konferenciára Magyarországról – a 80-as években több szamizdat kiadványt alapító és szerkesztő – Demszky Gábort, Budapest volt főpolgármesterét hívták meg, aki egy csütörtök délutáni fórumon vett részt.
Constantinescu nyitóbeszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik szembeszálltak a "bűnös kommunista rendszerrel", és azoknak, akik 1989-ben hozzájárultak a Ceausescu-diktatúra megdöntéséhez.
A volt államfő úgy vélekedett: semmilyen összeesküvés nem lett volna képes azt a mélyreható változást előidézni Kelet- Európában, ami negyedszázada történt, ha a "végbement csodát" nem táplálta volna a szabadság eszméjéhez életük árán is ragaszkodó emberek eltökéltsége.
A konferenciát I. Mihály király, a 93 éves volt uralkodó levélben üdvözölte, és csütörtökön díszvacsorát adott a Bukarestben összegyűlt volt államfők tiszteletére.
Népújság (Marosvásárhely)

A Máért támogatja az erdélyi magyar jogköveteléseket
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagjai támogatják az erdélyi magyarság azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, a magyar és a székely zászlót szabadon, minden kötöttség nélkül használhassa – áll a Máért 13. plenáris ülésének zárónyilatkozatában, amelyet egyhangúlag fogadtak el Budapesten. Az MTI-hez eljuttatott ötoldalas dokumentumban az áll: a Máért tagjai tiltakoznak a román hatóságok jogkorlátozó tettei ellen a szimbólumhasználat terén, akárcsak azon fellépéseivel szemben, amelyek a megengedő jogszabályi környezet ellenére akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban.
Támogatásukról biztosítják a magyarság azon törekvéseit, hogy településeit, köztereit és intézményeit magyar nevükön illesse. Támogatják az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit, szorgalmazzák az ezzel kapcsolatos konstruktív párbeszéd megvalósulását, a román fél cselekvő részvételével.
A résztvevők aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Tiltakozásukat fejezik ki az egyetem román vezetésének intoleráns és agresszív magatartásával szemben, ugyanakkor támogatásukról biztosítják az önálló magyar tagozat létrehozása mellett kiálló oktatókat és hallgatókat.
Tiltakozásuknak adnak hangot minden olyan kezdeményezéssel szemben, amely a jogerősen visszaszolgáltatott erdélyi egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekszik, ugyanakkor kifejezik reményüket, hogy a romániai restitúciós folyamat mielőbb lezárul, birtokba helyezve és kárpótolva a korábbi tulajdonosokat.
Semjén Zsolt: egységesen a nemzetrészek mögött áll a magyarság
Semjén Zsolt a plenáris ülés után, csütörtök este kijelentette: a magyarság egy és oszthatatlan, a Máért tagjai tanúságot tettek arról, ha bármelyik nemzetrészt sérelem éri, az egyetemes magyarság mögötte áll. 
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes újságírók előtt kiemelte: rendkívüli békességben, a kompromisszumkészség és a konstruktivitás jegyében zajlott a plenáris ülésen az egyes kérdések megvitatása.
A zárónyilatkozatból kiemelte: a résztvevők rögzítették, hogy az áprilisi választás után megalakult parlament össznemzeti Országgyűlés, amely az egész magyar nemzetet képviseli és döntéseivel az egész magyarság jövőjét szolgálja.
A jövőben is arra törekednek, hogy az alaptörvény által deklarált összetartozás és felelősségviselés szellemében folytassák a megkezdett munkát. Rögzítették: a következő év a szakképzés éve lesz a Kárpát-medencében. 
A miniszterelnök-helyettes jelezte: a kormány félmilliárd forinttal járul hozzá a szakképzés támogatásához, hogy még több fiatal tanulhasson szakmát. Egyre hangsúlyosabbak és fontosabbak a gazdasági szempontok, a gazdaság fejlesztése, a magyarság megtartása pedig anyagi kérdés is a szellemi és spirituális szempontok mellett – tette hozzá.
Áder János: nincs bűnös nemzet
Nincs kollektív bűnösség, nincs bűnös nemzet, csak bűnös politikusok vannak – jelentette ki a köztársasági elnök csütörtökön a Sándor-palotában a Máért résztvevői előtt.
Áder János rövid köszöntőjében az idei évet értékelve, a magyarságot érintő fontosabb eseményei között említette, hogy 70 év után – október 30-án – megszületett az a szerbiai rendelet, amely eltörölte a Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt.
Az államfő hozzátette, őszintén reméli, hogy mások is meghallják majd e döntést és okulnak belőle. A köztársasági elnök szerint az idei azért is volt fontos év a magyarságnak, mert a határon túl élő magyarok első alkalommal fejezhették ki politikai akaratukat az anyaországgal kapcsolatban.
Felidézte azt is, hogy 2014-ben, „az évfordulók esztendejében” emlékeztünk meg az első világháború kitörésének századik évfordulójáról, a holokauszt hetvenedik évfordulójáról, a 25 évvel ezelőtti rendszerváltásról, valamint Magyarország NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozásáról.
A rendszerváltásra utalva emlékeztetett arra, hogy 25 éve ilyenkor Magyarország már túl volt a négyigenes népszavazáson és készülődött az első szabad választásra, ekkorra már leomlott a berlini fal, és már Prágában is megtartották az első tüntetést.
Úgy fogalmazott, 25 éve ilyenkor „már erősödött szívünkben a remény”, hogy a politikai változások Romániát is elérik, és hogy a nemzetrészeket elválasztó szöges drótkerítések is végre leomlanak, továbbá azért is, hogy a történelmi bűnökről végre beszélni lehet és mindenki törlesztheti majd történelmi adósságát.
Áder János megjegyezte, volt amire 25 évet kellett várni, és volt amire még mindig várni kell.
Krónika (Kolozsvár

Erdély(i) politika Bukarest-Budapest közt
Nagyvárad- A 2004-es decemberi népszavazás nem rólunk szólt, hanem egy magyarországi belpolitikai vita volt- jelentette ki szerda esti, az Ady líceumban tartott előadásában Bárdi Nándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője.
Szerda este egy aktuális témájú előadással zárult az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia A Kárpát-medence népei elnevezésű idei történelmi modulja. Az egybegyűlteket Szabó Ödön ügyvezető elnök köszöntötte, majd Bárdi Nándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője beszélt arról, hogyan alakult az erdélyi magyarság sorstörténete az elmúlt 90 esztendőben. Arra hívta fel a figyelmet: egy több szereplős játszmáról van szó, az úgynevezett erdélyi kérdést pedig érdemes abból a szempontból vizsgálni, hogy miként alakult Erdély sorsa államigazgatási szempontból, egy adott országon belül milyen pozíciója volt, léteztek-e külön entitások a szakpolitikákon belül, és milyenek voltak az etnikai viszonyok?
Expozéjában onnan indult ki, hogy Erdély ügyének rendezésére a 20. században különböző tervezetek készültek, a határok megváltoztatását feltételezőek, illetve módosítás nélküliek is. Utóbbi kategóriába sorolhatóak a lakosságcserére és kivándoroltatásra vonatkozó ötletek, a homogenizációs, asszimilációs programok, az etnikailag (sem) semleges modernizációs programok, a nemzetiségi/kisebbségjogi törvénytervezetek, politikai határozatok, szerződések, valamint a nemzeti autonómia (személyi, kulturális, területi, székely) tervek. Napjaink fő célja a romániai magyar nemzeti mozgalmon belül egy magyar dominanciájú régió létrehozása, illetve a kettős hatalmi képleteken belül a magyar etnokulturális túlsúlyú önkormányzat(ok) létrejötte, és ezek intézményesülése, belső demokráciája.
Töréspontok
Mindezt a 20. század folyamán különféle töréspontok előzték meg a magyar kisebbségtörténetben- magyarázta. A 1918-1920 közötti időszakra jellemző a kényszerközösségek létrejötte, a szétfejlődés kényszere és a nemzetépítés államtalanítása. 1944-1948 közt, majd a szocializmusban megtörtént a magántulajdon és a jogállamiság megszűnte, homogenizációs kényszerek hatására a teljes tagoltságú kisebbségi társadalomból csonka társadalom lett, a kisebbségi politizálás helyett pedig az adott ország magyarságpolitikáján belüli érdekképviselet merült fel mint lehetőség. 1989 után megjelent a nemzeti autonómia gondolata, mint jövőkép és elvárás, valamint a regionális integráció és a magyar-magyar kapcsolatok rendezése az etnokulturális és politikai közösség viszonylatában. Ugyanakkor a rendszerváltás után mások lettek a kulcskérdések több okból kifolyólag. A magyar kisebbség kimaradt az alkotmányozási folyamatból, ami oda vezetett, hogy politikailag is kénytelen elkülönülni, mint önálló politikai közösség, és párhuzamos társadalomban képzeli el önmagát és a jövőjét; megváltozott a geopolitikai helyzet az euroatlanti integráció következtében; új kisebbségpolitikai elitek (gazdasági regionális érdekcsoportok) és legitimációs minták jelentek meg, melyek a forrásszerzési hatékonyságuk alapján ítéltetnek meg, miközben a magyar- magyar viszony és a nemzetfogalomért folytatott harc egymásba csúszása figyelhető meg. A magyar kisebbségi eliteken belül a kilencvenes évek közepétől az addigi tapasztalatok alapján elkezdődött a magyarországi pártpolitikához való differenciált kapcsolatok kialakítása, és az érdekvédelmi szervezet vezetői felismerték, hogy a saját társadalmi-politikai legitimációjukhoz fontos a lehetőség szerinti mindenkori szerepvállalás, melynek nyomán az addigi kulturális érdekeket képviselő kisebbségpolitikusi szerep helyett a regionális gazdasági érdekcsoportokban gondolkodó, saját választói legitimitását forrásszerzéssel és kijárással biztosító politikus modellje került előtérbe.
Kettős állampolgárság
Bárdi Nándor meglátásában a külhoni magyar állampolgárság megadásának kormányzati „kényszere” öt elemre vezethető vissza: az autonómia törekvések kudarcára, a 2004-es népszavazás utáni Fidesz-kommunikációra, a kisebbségi magyar közösségek megszólíttatás igényére és elvárására, valamint arra, hogy a kisebbségi helyzet hatalmi aszinkronitásával szemben egyfajta azonossági, illetve önszemléleti szerepváltozás kezdődik el, és a magyarországi nemzetesítés és szuverenitás igény új megfogalmazásának része lett a kettős állampolgárság. A Nemzeti Együttműködési Rendszere a belső és külső nemzetegyesítésről szól, így a határon túli magyarok integrációja a magyarországi politikai közösség deficit-kompenzálását is szolgálja. Ugyanakkor a kettős állampolgárság megszerzésének lehetősége számos következménnyel, veszéllyel is járt. Az egzisztenciális gondokkal küszködő, elsősorban szerbiai és ukrajnai magyarság számára a nemzetközi munkaerőpiacra való kilépést jelenti a magyar útlevél; a kisebbségi magyar közösségek számára az egyéni magyarországi emancipáció lehetőségét teremtette meg, ezzel utat nyitva egy új, a kisebbségi azonosságtudattal együtt élő magyar állampolgársági-azonosság előtt; a kisebbségi közösségeken belül az egyéni társadalmi mobilitási pályák sokkal könnyebben kerülnek át Magyarországra, így a kétnyelvűség, és egyéb kisebbségi kompetenciák elsajátításának háttérbe szorulása felerősödik; a kisebbségi elitek legitimizációs válsága elmélyül; a párhuzamos kisebbségi társadalom építésének programja, mint összefoglaló közpolitikai program megreked, és fokozódik a diaszporizáció, amit jól mutat, hogy a legutóbbi államelnök választás második fordulójában mennyivel kevesebb székely ment el szavazni.
Szakértői dilemmák
Bárdi Nándor ugyanakkor azt is kiemelte, hogy több szakértői dilemma is felmerült a budapesti kormányzat nemzetpolitikájával kapcsolatban. Például a külhoni magyar állampolgárság intézménye mennyiben írja felül a kisebbségi társadalomépítést, a szülőföldön való maradást, az önálló kisebbségi magyar politikai közösségek létezését? Miközben az Orbán-kormány Magyarországon államosításra törekszik, hogyan lesz képes a hét országban élő, külön érdekkel bíró kisebbségi magyar közösségekkel kooperálni? A magyarországi nemzetesítés és állami központosítás hátterével hogyan léphet fel decentralizációs, illetve autonómia igényekkel a szomszédos országokban? Lehetséges-e a kisebbségi intézményi alrendszerek szakszerű megerősítése, pártpolitika alóli kivonása a mai magyarországi belpolitikai folyamatokkal partneri módon összehangolva?
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro