Negyven év után ismét Árva Bethlen Kata Szatmáron
A Magyar Kultúra Hete keretében, Meister Éva szolnoki színművésznő előadásában nézhette-hallhatta a szatmárnémeti közönség hétfőn este az Árva Bethlen Katát, Kocsis István monodrámáját. Az erdélyi származású, jelenleg Budapesten élő író darabját 40 évvel ezelőtt ugyanitt, Szatmáron mutatták be először, akkor Nyiredi Piroska előadásában.
maszol.ro

Hitel
Az elmúlt hetekben sokan és sokfelé emlékeztek meg az 1989-es kelet-európai változásokról. A Népújság is közölt írásokat a 25 év előtti események első heteinek-hónapjainak történéseiről, köszönő és köszöntő megnyilatkozásokat a Lap újjászületésének negyedszázados megalakulása alkalmából, és beszámolt több rendezvényről is.
Úgy gondolom, sok marosvásárhelyi, Maros megyei olvasónk érdeklődését is megragadta volna az a rendezvény, amelyre január 14-én a budapesti MOM házban került sor. A házigazda Hitel című folyóirat ugyanis 2014. decemberi és 2015. januári számaiban több szerzőnek adott lehetőséget arra, hogy a romániai forradalom (?) eseményeiről, az akkori érzésekről, emberi kapcsolatokról beszámolhasson.
Kiemelt figyelmet kapott a folyóirat szerkesztőségétől az egykori marosvásárhelyi Király Károly testvérhúga, Király Ibolya nyugalmazott francia szakos tanárnő, akinek a Hitel mindkét említett számában megjelent írása (Emlék-repeszek). Felidézi mind az 1989 előtti évek, mind a fordulat utáni évek – immár Pécsett átélt – drámai eseményeit. Ezeknek az írásoknak az alapját azok az írásos feljegyzések képezik, amelyeket Király Ibolya megőrzött és kiegészített azokkal a titkosszolgálati iratokkal, amelyeket a Király család megfigyelési dossziéiból fordított magyarra. Megjegyzendő, hogy nemcsak Király Károly, de testvérei, családjuk és barátaik, munkatársaik is a megfigyeltek és megfenyegetettek között voltak a hetvenes-nyolcvanas években. Van remény arra, hogy Király Ibolya, Király Károllyal közösen, könyv formájában megjelenteti a több ezer oldalra terjedő iratanyag általuk fontosnak, közérdeklődésre számot tartó és tanulságul szolgáló eseményeit.
A mintegy hatvan megjelent érdeklődő (részben érintett, részben kíváncsi, egykori marosvásárhelyiek, de történészek, levéltárosok, politológusok, emlékírók, budapestiek is) közel két órán át figyelmesen hallgatta azokat a megszólalókat, akiknek alkalmuk volt elmondani a véleményüket az egykori eseményekről. Jelenlétével megtisztelte a rendezvényt a magyar Országgyűlés egykori elnöke, Szili Katalin és Marosvásárhely Pro Urbe-díjas barátja, Kerényi György is. A főszereplő Király Ibolya mellett emlékeit idézte Kincses Előd, valamint e sorok írója is. A Tőkéczki László történész, a folyóirat szerkesztője által moderált előadások során a romániai eseményekről megfogalmazott gondolataikat előadták még Stefano Bottoni és Hámori Péter történészek is, de a hallgatóság soraiból feltett kérdésekre is választ adtak a megszólítottak. Az est során egy kivetítő segítségével bemutatásra kerültek korabeli fényképek is, amelyeket Vajda György, a Népújság szerkesztője bocsátott Király Ibolya rendelkezésére. Bemutatásra került a hat marosvásárhelyi halott fényképe is, név szerint emlékeztünk meg Róluk. Ugyancsak megnézhettük azt a rövidfilmet is a székelyudvarhelyi tömeggyűlésről, amelyet az 1990. március 20-i marosvásárhelyi események után tartottak. Kincses Előd akkor ott arra kérte a helyieket, hogy ne utazzanak Marosvásárhelyre, hiszen ez azt jelentené, hogy a magyar közösség besétál abba a csapdába, amelyet az újjáéleszteni kívánt romániai titkosszolgálat állított. Megjegyzendő, hogy bár a tömeggyűlésről Kincses Előd azzal az indokkal távozik a bejelentettnél korábban, hogy a Marosvásárhelyre érkező Ion Iliescu és Király Károly várják, azokban a napokban Király Károly nem utazott Marosvásárhelyre, hiszen sokkal fontosabb volt, hogy Bukarestben elérje a hadsereg beavatkozását a helyzet normalizálására. Ezt pedig csak és kizárólag a fővárosban, Iliescut folyamatosan nyomás alatt tartva tudta elérni. Bár ez a tény az utólagos történések fényében egyértelmű, sokan mindmáig azt nehezményezik, hogy Király Károly (és persze Ion Iliescu) miért nem "jött le" akkor azonnal Marosvásárhelyre.
Ennyit szigorúan, szárazon a rendezvényről, amelyen alulírottban több gondolat is megfogalmazódott. Nem először.
Az elmúlt 25 évben nagyon sokan voltak azok, akik Király Károly 17 éven át (1972–1989) önként vállalt ellenzékiségét leszólták, az egykori magas rangú pártvezetőt lekommunistázták és előszeretettel emlegették, hogy ő csak hallgasson, mert egykor Ceausescuval vadászott. Tulajdonképpen nem is lenne érdemes szót vesztegetni az ilyen vélekedésekre, ha nem bizonyosodott volna be az elmúlt két és fél évtizedben, hogy ezeket a megjegyzéseket (és még egyéb vádakat) nem is elsősorban a "nép egyszerű fiai", hanem igen fontos közéleti szerepet azóta és esetenként máig viselő személyek hangoztatták.
Akkor hát lássuk a "medvét"! No, nem azt, amit anno a főtitkár levadászott, hanem azt, akit nem sikerült megtörnie!
Király Károly nemhogy nem tagadta, de könyvében (Nyílt kártyákkal, önéletírás és naplójegyzetek, Nap Kiadó, 1995) egyértelmű őszinteséggel beszél arról a tevékenységéről is, amelyet 1972-ig fontos párt- és állami vezetőként folytatott. Ha valakit valóban érdekel, hogy 1972 után miként és milyen kockázatokkal vállalta fel az ellenzéki szerepet, milyen tartalmú leveleket fogalmazott meg és juttatott el a párt legfelső vezetőihez, köztük a főtitkárhoz, az olvassa el ezt a könyvet. Azokban az években többen is azok közül, akik a fent említett vádakat hangoztatják, élték mindennapi életüket, ahogy lehetett. Kétségtelen, a nyilvánosságra került titkosszolgálati anyagokból az is közismertté vált, hogy a magyar közösség számos elismert tagja készségesen vagy zsarolás miatt együttműködött a szekuritátéval. Sokkal kevesebben vannak viszont azok, akik merték vállalni a Király Károllyal való szolidaritást, leveleinek tartalmát esetenként akár aláírásukkal is támogatták. Köztük volt többek között Sütő András, de az egykori román miniszterelnök, Ion Gheorghe Maurer is. Szó sincs tehát arról, hogy egyedüli ellenálló volt Romániában, soha nem is gondolta így. Ugyanakkor, éppen előző ismertsége és a birtokában levő tudás a rendszer működéséről, a megbízható ismerősei, külföldi támogatói által a világ közvéleménye tudomására hozott tevékenysége részben megóvta attól, amire különben számítani lehetett: megkísérelték eltüntetni. Miután az 1978 nyarán végrehajtott, közúti balesetnek álcázni szándékozott gyilkossági kísérlet kudarcot vallott, folyamatos fenyegetettség nehezedett rá és családtagjaira, közeli rokonaira.
Nem is folytatom, hiszen végeredményben a féltékenységből vagy más önös érdekből Király Károlyt lekicsinylőket úgysem fogom tudni meggyőzni arról, hogy ő valóban Saulusból lett Paulus. De az akkori időkben még nem élt generáció, az utókor számára fontosnak tartom, hogy a tényeket Király Károlyról minél alaposabban megismerjék.
Tulajdonképpen ezért is írok most: napi rendszerességgel követem Budapestről is a Marosvásárhelyen, Romániában történteket. Elképedve olvasom, hogy Kincses Elődöt nem hagyták volna megszólalni az RMDSZ megalakulására emlékező ünnepségen, ezért ő nem tett eleget a meghívásnak, nem óhajtott díszletként szerepelni a megemlékezésen. Arról nem olvastam, hogy Király Károlyt, a minden kétséget kizáróan az 1989. decemberi és azt követő időben legfontosabb marosvásárhelyi magyar személyiséget egyáltalán meghívták-e az ünnepségre?! A beszámolókból az sem derül ki, hogy szóba került-e a neve az emlékezés során. Igaz, már egy évtizede Magyarországon, Mezőkovácsházán él, egészségi állapota, fizikai gondjai korához mérten nem súlyosak, de talán akadályozták volna személyes megjelenését Marosvásárhelyen. Szellemi frissessége és emlékiratainak gyarapodó mennyisége viszont azzal a reménnyel tölt el, hogy sor kerülhet még a nem is oly távoli jövőben egy Marosvásárhelyen tartandó könyvbemutatóra. Biztos vagyok benne, hogy mindazok, akik még életben vagyunk az "örök marosvásárhelyiek" közül, legkevesebb ennyivel tartozunk annak az Embernek, akinek nevét 1989. december 22-én, 23-án lelkesen skandáltuk a főtéren. Aki soha nem várt semmilyen anyagi előnnyel vagy kitüntetéssel járó elismerést. Aki 1991 decemberében inkább lemondott szenátori mandátumáról, egyedüliként, mintsem hogy részt vegyen az új román alkotmány megszavazásán, tiltakozásul főleg az első cikkelyben foglaltak miatt. Aki valóban szolgálatként fogta fel a közszereplést, magyar nemzeti közösségünk jogainak biztosításáért.
Az RMDSZ fiatal Maros megyei elnöke az emlékező ünnepségen azt nyilatkozta, hogy vissza kell térni a gyökerekhez. Üzenem, kedves Brassai Zsombor: ha a gyökereket keresitek, semmi esélyetek sincs arra, hogy Király Károlyt "kikerüljétek".
Virág György
Népújság (Marosvásárhely)

Felolvasószínház
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház idén több helyszínen ünnepli a magyar kultúra napját, a magyar nemzeti himnusz megszületésének évfordulóját.
A felolvasó-színpadi sorozat keretében ezúttal Szávai Géza küsmödi születésű, Budapesten élő elismert prózaíró Akit átvisznek a hegyen című első drámája kerül bemutatásra január 22-én este 8 órától a színház Underground termében.
Az erdélyi ősbemutató szereplői: Benedek Botond, Varga Balázs, Györffy András, Berekméri Katalin, Gáspárik Attila és Csíki Szabolcs.
Szávai Géza saját regényéből adaptált színjátéka utazásra hív "Transzilvániában, két világ (Európa- Ázsia), két világrend – és két történelmi korszak – határvidékén" két szekussal és egy, a maradék méltóságához és csepp földjéhez foggal-körömmel ragaszkodó szegényparaszttal, Molnár Vencellel, aki nem hajlandó beállni a kollektívbe, ezért egy éjszaka érte jön a fekete autó...
Az előadás után a szerző, Szávai Géza és Novák Zoltán történész részvételével közönségtalálkozóra kerül sor. A szerző a helyszínen dedikál.
Népújság (Marosvásárhely)

Székely és magyar zászló használatáért bírságolt a Maros megyei prefektúra
Ötezer lejes bírságról szóló jegyzőkönyvet állított ki Csibi Attila Zoltán erdőszentgyörgyi polgármester nevére szerdán délelőtt a Maros megyei prefektúra két munkatársa, miután nem volt hajlandó eltávolítani a székely és a magyar zászlót egy helybéli főtéri épületről.
Elena Cormoș és Sipos Krisztián, a kormányhivatal két munkatársa a városházi irodájában kereste fel Csibi Attila Zoltán polgármestert, az erdőszentgyörgyi RMDSZ-szervezet elnökét, és arra kérték, hogy távolítsa el a szervezet Rhédey Claudia téri épületének homlokzatáról a székely és a nemzetiszínű zászlókat. Mivel Csibi ezt megtagadta, a hivatalnokok ötezer lejes bírságról szóló jegyzőkönyvet állítottak ki a nevére. Ebben az áll, hogy „Székelyföld és a magyarok zászlajának kitűzése” miatt Csibi kihágást követett el, amiért a zászlóhasználatot szabályzó 2001. évi 1157. kormányhatározat 24. cikkelye értelmében 2500 és 5000 lej közötti pénzösszeggel bírságolható. Esetében a legmagasabb pénzhatárt alkalmazták a prefektúra kiküldöttei.
Az erdőszentgyörgyi RMDSZ és a prefektúra közötti nézeteltérés nem új keletű. Csibi Attila, a helyi szervezet elnöke 2009-ben helyezte el a főtéri székház homlokzatán a román, magyar, székely, európai és szervezeti zászlókat, amiért Dan Tanasa feljelentése nyomán a prefektúra vizsgálatot indított az ügyben. A polgármester és Corneliu Grosu volt prefektus többször is tárgyalt a kérdésről, de a szentgyörgyiek a többszöri felszólítás után sem voltak hajlandók levenni a magyar zászlót. A nemzeti jelképek használata elleni eljárásra válaszolva Csibi tiltakozásként tavaly júliusban levett minden zászlót, és egy hónapra fekete gyászlobogót tűzött ki, így üzenve a nagyvilágnak az őket ért sérelem kapcsán. Augusztusban a zászlók visszakerültek helyükre, de hogy ne legyen támadható, a piros-fehér-zöld lobogót címeresre cserélték, amely nemzeti jelkép és nem országzászló.
Megkeresésünkre Csibi Attlia elmondta: a jegyzőkönyvben foglaltakat tizenöt napon belül meg fogják támadni a bíróságon. Ha veszítenek, akkor nem lesz más választásuk, kifizetik az összeget, de a zászlók a helyükön maradnak. Az elnök kiemelte: azon is gondolkodnak, hogy a zászlótörvényt is megtámadják, hisz az nem szabályozza egyértelműen az ország- és térségzászlók, valamint helyi jelképek használatát. Ugyanakkor a budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézetet is értesítik az esetről.
A Maros megyei RMDSZ elnöke, Brassai Zsombor úgy értékeli, hogy a prefektúra lépése sérti a magyar közösséget és a jelképhasználatot, és lehet hogy az egész kérdést diszkriminációs ügyként kell felfogni és kezelni. A jegyzőkönyvben emlegetett paragrafusok más államok zászlajára vonatkoznak, nem jelképekre, tehát jogilag is sántít a kérdés, amelynek megtámadását mindenképp szükséges lépésnek tartja. Brassai megítélése szerint a magyarság szándékos zaklatásaként is értelmezhető a prefektúra mostani lépése, és nem érti, miért kell kovásznai hangulatot teremteni pontosan Maros megyében, ahol még huszonöt év sem volt elég az 1990. évi márciusi emlékek gyógyulásához, ráadásul ismét ugyanabban az időszakban próbálnak ismét szikrát kirobbantani a magyarság elleni piszkálódással.
Maros Megye Tanácsának alelnöke, Kelemen Márton politikai indíttatásúnak érzi a kérdést, és nem tartja normálisnak azt, hogy a jelképhasználatba politikai oldalról próbálnak beleszólni, ezért mindenképp támogatja Csibi Attila és az erdőszentgyörgyiek szándékát, hogy ezt a lépést megfellebbezzék.
Nagy Zsigmond alprefektus többször is kijelentette, hogy szerinte a székely zászló használata nem törvényellenes. Ezúttal arról kérdeztük a jogász végzettségű kormányhivatalnokot, hogyan minősítené a zászlótörvényt. Nagy Zsigmond elmondta: mivel a parlament még nem fogadta el, nem ismeri a készülő új jogszabályt, a még érvényben levőről viszont ő is úgy látja: nem egyértelmű, ezért szerinte a bíróságra kell bízni a kérdésben való döntést, ha hiszünk az igazságszolgáltatás függetlenségében. A zászlótörvénynek lehet érzelmi és jogi megközelítése is, úgy ahogy számos más törvény is van, amivel nem értünk egyet, ettől függetlenül be kell tartani őket – fűzte hozzá az alprefektus.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Közelebb a harangok hangjához
Idén januártól új ügyvezető főgondnoka van az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Dézsi Zoltánnal a diktatúrában tanult filozófiáról, a tanári hivatásról, a harangszóba kapaszkodó lélekről, kivándorlásról és költészetről beszélgettünk.
– „Mit ér az életem, ha másképpen élem, mint amilyennek álmodom?” Évtizedek távlatából visszatekintve, ilyennek gondolta?
– Szerencsés vagyok, olyan dolgok történtek velem, amilyenekről ifjú koromban álmodni sem mertem volna. Bár úgy vélem, a szerencsére is fel kell készülni. Egyke voltam, szerény körülmények között éltünk Jódratosnyán, szórványban. Bár szüleim csupán néhány osztályt végeztek, mégis megérezték: gyereküket taníttatni kell. Több nagyszerű szellemi adottságú gyerek azért kallódott el generációkon át, mert a faluban magyar nyelven csak egy összevont osztály működött, így legtöbbjük jobb esetben szakmát tanult, és a közeli gyárakban helyezkedett el. Én amolyan vándordiák lettem, Gyergyóremete, Galócás, Szováta sok kitűnő pedagógusa egyengette az utam.
– A kommunizmusban nem volt könnyű úgy felnőni, hogy közben az egyházhoz is kötődjék az ember. Hogyan került kapcsolatba az egyházzal?
– Édesanyám katolikus, édesapám református presbiter volt, aki hite miatt a sok győzködés ellenére sem lépett be a pártba, mondván „én az Urat választottam”. Mindketten eljártak istentiszteletre és misére is, utóbbit ugyancsak a reformátusoknál tartották, mivel a katolikusok még nálunk is kevesebben voltak. Mivel nem laktunk messze a templomtól, a kegyszereket nálunk tartották, így gyerekként sokat segédkeztem a miséken. Szüleim hívő emberek voltak, református és katolikus vallási nevelést is kaptam. Református hitemhez azonban kétség sem férhetett, ráadásul nagy műveltségű lelkipásztorunk volt, Bakk Imre, akinek ugyancsak sokat köszönhetek.
– A filozófusokra talán még ma is furcsán néznek, fokozottan érvényes ez azokra, akik a régi rendszerben végeztek. Hogyan lehetett összeegyeztetni a diktatúrát a filozófiával?
– Nem filozófiára készültem. A világháború után sok vándorszínész járta a falvakat, ezért először én is színész szerettem volna lenni, de édesanyám lebeszélt róla. Néptanácsi ösztöndíjrendszer működött akkoriban, elhatároztam, külkereskedelmi szakot végzek, de Bukarestbe kellett volna mennem, így édesanyám arról is lebeszélt. Marosvásárhelyre iratkoztam a magyar–történelem szakra, ám az ösztöndíjat – talán munkás származásomra való tekintettel – áthelyezték a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem filozófia–pedagógia–történelem szakára. Falusi gyermekként így kerültem a nagyvárosba, ahol korábban sohasem jártam. Az első éjszakát a Tanítók Háza előtti parkban, aztán a kolozsvári vasúti állomáson töltöttem, mert még a bentlakást sem találtam meg. Kilencen voltunk a magyar csoportban, olyan közösséggé formálódtunk, amely ma is megtartó erő. Rengeteget kellett tanulnom, hiszen addig azt sem tudtam, mit jelent a filozófia. Bretter György a szemináriumokat tartotta, ott ismerkedtem meg a másképp gondolkodás örömével: jó példa erre, amikor Jean Paul Sartre filozófusnak Roger Garaudy kommunista írónak küldött levele révén „szelídítette meg” számunkra a marxista világnézetet, és elkalauzolt Hegel, Kant, Feuerbach világába. Nagy dolognak számított ez abban az időben.
– Miután végzett, hol sikerült munkahelyet kapnia?
– Három helyet ajánlottak, én Gyergyószentmiklóst választottam, mert édesanyám remetei származású volt. Eszembe jutottak szüleim, akik mindig arra tanítottak, hogy anyanyelvemen tanuljak, de tanítani is így a legszebb dolog a világon. Azóta is sokszor megköszönöm Istennek, hogy így gondolkoztak. Az idegen nyelvűséggel ugyanis a gyökereitől vágják el ma is a magyar gyerekeket Erdély-szerte. 1967-ben kerültem az iskolába, és az évek folyamán sok mindent kellett tanítanom lélektantól politikai gazdaságtanig. Diákjaimmal, régiekkel és újakkal ma is nagyon jó a kapcsolatom. Igaz ugyan, hogy KISZ-irányító is voltam, de a Székelyföldön ez nem politikát, hanem kulturális munkát jelentett. Színjátszó kör, szavalókör, néptánccsoport vezetőjeként sokat forgolódtam a fiatalok között. Író-olvasó találkozókat szerveztem mindazokkal, akikkel egyetemi éveim alatt megismerkedtem, Király László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Molnos Lajos, és még sokan mások minden évben iskolánk vendége volt. Hívtak újsághoz, megyei pártbizottsághoz, de én kitartottam a tanári pálya mellett.
– Aztán „elszegődött” politikusnak is, az RMDSZ színeiben Gyergyószentmiklós polgármestere, Hargita megye prefektusa, államtitkár, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke is volt. Miért vállalta ezt a szerepkört?
– Úgy lettem polgármester, hogy az 1989-es változások alkalmával a helyiek utánam jöttek. Többször telefonáltak december 22-én, hogy menjek, mert kellenek az emberek. A sokadik kísérletre beadtam a derekamat, szükség volt valakire, aki felajzott emberekkel, nagy tömeggel kommunikálni tud. Így kerültem bele aztán abba a forgatagba, amely továbbsodort.
– És miért hagyta abba? Megcsömörlött az RMDSZ politikájától?
– Nem, én inkább belefáradtam. De megmaradtam RMDSZ-tagnak, mert elkötelezettje vagyok a szövetségnek, bár nem mindennel értek egyet. Más vonalat képviseltem, de mindenképp a konszenzus embere voltam.
– Az egyházi tisztségekbe is csak úgy belesodródott?
– Presbiter voltam Gyergyószentmiklóson, aztán Marosfőre kerültem, ahol ugyancsak presbiter lettem. Ott a kis közösségnek templomot építettünk, hajlékot, amely átalakította életünket. Addig magánháznál tartották az istentiszteleteket, a templom megépítése után pedig három-négyszeresére nőtt a templomlátogatottság. A vaslábi románok, a gyergyói katolikusok is segítettek – nagy összefogással épült fel a templom, amelyhez természetesen felhasználtam a megyei kapcsolataimat is. E körülmények is talán a szerencse számlájára írandók.
– A globalizált, liberális világban egyre szűkül az egyház szerepe. Mit gondol, Erdélyben ma is harangszóba kapaszkodik a világ, a lélek?
– Sajnos a világ nem, pedig szüksége lenne rá. Csak néha, amikor vészhelyzetben van. A mai világ egyre távolodik a harangok hangjától ahelyett, hogy közeledne. Az emberek szívesebben mennek egy-egy vallási jellegű rendezvényre, mint istentiszteletre. Az egyháznak viszont igenis szüksége van rájuk, hogy betöltse a feladatát, szolgálja nemzeti közösségünket. Így maradhatunk meg erős közösségnek a hit jegyében. Ha csak a templomba járókat számoljuk, kevesen lennénk, ezért aztán új generációkat, fiatalokat kell felnevelni az egyház közelében.
– Mit tehet főgondnokként?
– Az intézmény feladatait világosan kell ismerni, együtt kell haladni a korral, felismerni az egyházat érő kihívásokat, képviselni a világiakat az egyházi testületek döntéseiben. Bár sok tisztséget töltöttem be, életem legnagyobb ajándéka, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka lehetek. A szabályzat szerint nincsenek konkrét feladataim, ám amikor elfoglalsz egy ilyen felelős tisztséget, tudásodat, tapasztalatodat, emberi alázatodat az egyház, a gyülekezetek, lelkipásztorok segítségére kell felhasználnod. Felekezeti társaid bizalma rendkívüli felelősséget ró rád.
– A három egyházkerületi főgondnok megegyezett, hogy az ügyvezetői főgondnoki tisztséget kétévente felváltva töltik be. Eddig Markó Gábor volt, 2015-től Dézsi Zoltán lesz, a ciklus utolsó két évében pedig Fekete P. P. János. Miért van erre szükség?
– A szándék azt jelenti, hogy a vezetőségben minden emberre szükség van. Jó lenne, ha egy-egy rövidebb periódusban mindhárman aktívabban vennénk részt az egyházi munkában. A három főgondnok rotációs ügyvezetői főgondnoksága különben csak erre a hatéves ciklusra vonatkozik, a megfelelő időben mindannyian lemondunk a következő javára. Különben szabályzatmódosításra lenne szükség.
– Az asszimiláció és a kivándorlás mellett a természetes apadás is nehéz helyzet elé állítja az egyházat. Hogyan látja az erdélyi reformátusság jövőjét?
– A számok kegyetlen valóságot mutatnak. Szívszorító volt kimenni a kilencvenes évek elején az állomásra, amikor beindították a székely gyorsot Budapestre. Rengeteg búcsúzkodó embert lehetett látni, úgy köszöntek el egymástól, mintha katonának mennének. Ma már más a helyzet: nem vonattal és nem Magyarországra, búcsúzkodás nélkül, de ma is mennek az emberek. És ez nem jó, sőt, veszélyes, és a folyamatot, sajnos, nem tudjuk megállítani, míg a közép-kelet-európai helyzet nem javul. Az is szomorú, hogy a közöttünk is egyre több a szétszakadt család: a szülők külföldön, a gyermekek a nagyszülőnél. Az egyháznak a lehetetlent is vállalnia kell, hogy a fogyást valamilyen szinten próbálja megakadályozni. A körülmények javítása érdekében mindenkire szükség van: egyházra, iskolára, kulturális intézményekre.
Dézsi Zoltán
Marosvásárhelyen született 1943. november 13-án. Gyermekkorát Jódratosnyán töltötte, 1961-ben érettségizett Szovátán. 1966-ban végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia-pedagógia-történelem szakán. Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban tanított 1996-ig. 1990–2008 között az RMDSZ színeiben Gyergyószentmiklós polgármestere, Hargita megye prefektusa, államtitkár, valamint az RMDSZ SZKT-nak elnöke. Tizenkilenc éve tanít a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyergyói és sepsiszentgyörgyi kihelyezett karán oktatáselméletet és neveléstudományt, ez utóbbi volt doktorátusi dolgozatának témája is. Költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) és a Romániai Írók Szövetségének tagja, több mint 20 kötet szerzője (Haranggal járnék, A Nap és a Hold mesélte, Amit az angyal itthagyott, Harangszóba kapaszkodik a lélek, Mesekalap, Hargitai medvetánc, Drótostót, Somlyószekerén stb.).
– Nemcsak oktatóként, egykori intézményvezetőként és politikusként vagy főgondnokként tartják számon, hanem költőként is. Hobbi ez, vagy annál több?
– Ha csak hobbi szintjén művelném, nem lehetnék a Romániai Írók Szövetségének tagja. A 22. könyvem megjelenése előtt állok. Számomra a költészet az érzelmeim és gondolataim kifejezésének egyik eszköze, már gyerekkoromban verseltem a magam módján. Egyetemi éveim alatt sok költővel ismerkedtem meg, de Király Lászlóhoz, Farkas Árpádhoz, Magyari Lajoshoz, és a Gaál Gábor irodalmi kör, az első és második Forrás-nemzedék nagyjaihoz képest mindig kicsinek éreztem magam. Ettől függetlenül mindig ott voltam, ahol verset írtak, vagy az irodalomról beszéltek.
– Mit mesél a gyermekeknek a Nap és a Hold?
– Szüleim sokat foglalkoztak nevelésemmel, sokat meséltek. Eleinte a Nap és a Hold nem jelentett szimbólumot, hanem két csodálatos égitestet, amely beragyogta a lelkemet, bejárta az életemet reggeltől reggelig. Lassan tudatosult, hogy erre a pályára fel van fűzve egy sor csodálatos történet, amely hitvilágunkkal és történelmünkkel kapcsolatos, beleégetve a génjeinkbe. Ezért szeretek mesélni a gyermekeknek, mert a mese áldást jelent, ugyanakkor élő, játékos, jótevő anyanyelvet. Hatalmas lehetőség arra, hogy gondolataik szárnyaljanak. És nemcsak mesélni, írni is szeretek nekik a szolgálat jegyében.
Somogyi Botond |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Széchenyi Zsigmondra emlékeztek Nagyváradon
Péntek délután az RMDSZ, a Premontrei Öregdiákok Egyesülete és a Partium Alapítvány szervezésében megkoszorúzták Széchenyi Zsigmond emléktábláját születése 117. évfordulója alkalmából. Az idén sem kedvezett az időjárás a koszorúzási ünnepségnek: zuhogó esőben gyülekeztek az emlékezők annál az emléktáblánál, melynek állítását néhány évvel ezelőtt a most súlyos beteg dr. Földes Béla, a Partium Alapítvány vezetője kezdeményezte. Gróf Széchenyi Zsigmond életéről Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke beszélt, a körülményekre való tekintettel röviden.
Többek közt elhangzott róla: Nagyváradon született 1898. január 23-án és Budapesten halt meg 1967. április 24-én. Tulajdonképpen az édesapja katonatiszt volt, és az itteni laktanyában tevékenykedett, úgyhogy a gyermek itt született, de még mielőtt az elemi iskolába ment volna, elkerült innen a Dunántúlra. Nagy vadász lévén az apja, a kis Zsigmondnak már igen fiatal korában egy Flaubert-puskát vett, s megtanította célba lőni, főleg madarakra. Tizenhat éves korában beíratta a vadászegyesületbe, és kapott egy jobb fegyvert is, melyet nagy lelkesedéssel használt: őzre, szarvasra, vaddisznóra lövöldözött. Tirolban zergére vadászott, majd utána Olaszországban kőszáli kecskére, Skóciában hódra.
1927-ben már felkérték egy afrikai expedíció levezetésére, Szudánban és Abesszíniában, majd Líbiában vadászott szarvasra és elefántra. (Abban az időben az őáltala elejtett elefántnak az agyara világrekord volt). A dzsungelben és a szavannákban oroszlánra, kafferbivalyra, elefántra vadászott, és időközben fényképezett is, a lehetőségekhez mérten az általa készített színes fotók nagy keresletnek örvendtek.
Vadászott és írt
1935-ben Alaszkában vadászott széles agancsú szarvasokra, illetve medvékre. 1937-ben Indiában vett részt tigris- és párducvadászaton, majd 1940-ben Erdélyben, Déda és Beszterce körül vadászott. A második világháború magyarországi vége felé budai villájuk találatot kapott, teljesen kiégett, az összes trófea megsemmisült. Nemesi származása miatt a szocialista időben kitelepítették, csak az ötvenes évek közepe fele került ismét Pestre. Az 56-os események alatt a Nemzeti Múzeum természetrajzi részlege szintén találatot kapott, úgyhogy az a gyűjtemény, amit a harmincas évek közepén ő az intézménynek adományozott, elpusztult. A hatvanas években felkérték, hogy ismét vezessen egy szafarit Afrikában, azonban egészen más tapasztalatokkal gazdagodott, mint néhány évtizeddel korábban.
Széchenyi Zsigmond több mint 14 könyvet is szerkesztett, a szakfolyóiratokban Európa-szerte publikált útleírásokat. Ugyanakkor összesen több mint másfél millió példányban jelentek meg a könyvei. Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
Erdély.ma,

Kölcsey és Vörösmarty a neten – Együtt szavalt a nemzet
Kárpát-medence-szerte számtalan felolvasással, ünnepi műsorral, színházi előadással, díjátadással ünnepelték meg csütörtökön a magyar kultúra napját.
Második alkalommal rendezték meg az Együtt szaval a nemzet elnevezésű programot, amelynek idén az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium volt a házigazdája, de Erdélyből és a Partiumból is bekapcsolódott 58 magyar tanintézet a közös szavalásba, többek között Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról, Brassóból, Kolozsvárról, Temesvárról, Nagyváradról és Szatmárnémetiből. A Magyarország kezdeményezte programban számtalan magyarországi iskolán kívül szerbiai, szlovákiai és ukrajnai oktatási intézetek is jelentkeztek.
Százötven csíki diák is szavalt
Csíkszeredai diákok is együtt szavaltak a nemzettel csütörtökön. A pedagógusházban több mint százötven középiskolás diák mondta el a Himnuszt és a Szózatot ugyanabban az időpontban, amikor világszerte több ezer más diáktársa.
Tavaly több csíkszeredai iskola külön-külön már bekapcsolódott a közös versmondásba, most viszont együttesen képviseltették magukat. A rendezvényen a Himnusz első szakaszán kívül minden évben egy, a nap megünneplésére méltó verset szavalnak el a diákok, idén a második vers Vörösmarty Mihály Szózata volt.
Márai-díj Tompa Andreának Márai Sándor- és Csokonai Vitéz Mihály-díjat, valamint Könyvtári Minőségi Díjat adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtökön, a magyar kultúra napján a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Márai Sándor-díjat Tompa Andrea kolozsvári származású, 1990 óta Budapesten élő író, színházkritikus, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, a Színház című folyóirat szerkesztője vehette át a 20. századi kisebbségi lét kérdéseinek újszerű és hiteles prózai ábrázolásáért. Az írónak két regénye jelent meg eddig: 2010-ben A hóhér háza című, 2013-ban pedig a Fejtől s lábtól címmel a második.
A szervezők sorsolás révén idén az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumot választották ki a házigazda szerepére, az együttes szavalást vezénylő Jordán Tamás színművész innen irányította a rendezvényt.
A YouTube internetes videomegosztó révén a világszerte számos helyszínről bekapcsolódó diák élőben látta a vezénylő művészt, így szavalhattak egyszerre, együtt. A különböző helyszíneken felvétel is készült, ezek szintén a YouTube-on tekinthetők meg. A csíkszeredai együttes szavalás is látható, az internetes oldal keresőjében az Együtt szaval a nemzet és Csíkszereda kulcsszavakkal rá lehet keresni a felvételre.
A pedagógusházban összegyűlt csíkszeredai diákok számára csütörtök délelőtt, a közös szavalat előtt Budaházi Attila dramaturg, rendező tartott főpróbát, és látta el őket hasznos tanácsokkal.
Az élő közvetítés kezdetén Jordán Tamás is gyakoroltatta először kissé a szavalókat, akik számára felidézte azt is, azért ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját, mert Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát.
Végül helyi idő szerint 11 óra 10 perckor világszerte több helyszínen kezdték el szavalni a diákok a Himnusz első szakaszát, majd a Szózatot. A közös versmondás után a csíki diákoknak Túros Endre tanár beszélt a Himnusz jelentőségéről, születésének körülményeiről, a költő életéről.
Farkas Szilvia, az eseményt szervező Nemzeti Kreatív Intézet kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a kezdeményezéshez 718 iskola csatlakozott idén. Hozzátette: több iskola jelezte, hogy ugyan nincs internetkapcsolatuk, így nem tudják feltenni saját videójukat a YouTube-ra, de ők is csatlakoznak a közös versmondáshoz a meghirdetett időben.
A különböző helyszíneken elhangzó valamennyi szavalat rögzítésre kerül, és a YouTube-csatornán visszanézhető. Április 11-éig, a magyar költészet napjáig a részt vevő iskoláknak lehetőségük lesz további szavalatokat is feltölteni, és a legnézettebbeket, illetve a legnagyobb tetszést kiváltókat jutalmazzák. A díjakat a magyar költészet napján adják át.
A programot tavaly indította útjára Szőcs Géza kormánybiztos, miniszterelnöki főtanácsadó Jordán Tamás Kossuth-díjas színész-rendező szakmai irányításával. A kezdeményezés célja a magyar kultúra népszerűsítése és a magyar közösségek összekapcsolása szerte a világon.
Szőcs Géza kormánybiztos a közös szavalat után az MTI-nek elmondta: a kollektivitás új formája alakult ki a projekt révén több százezer diák között. „Ez egy kohéziós erő a következő generációk számára, amelyekről aggódva szokás mondani, hogy gyengül bennük a nemzettudat, hogy sorvad az öszszetartozás élménye. Ez a projekt ezzel ellentétes hatóerőt jelent” – fogalmazott.
Szőcs Géza nem tudta még pontosan megmondani, hogy jövőre melyik verset választja ki, de Berzsenyi vagy Ady egyik verse van a fejében. Az Együtt szaval a nemzet kezdeményezésnek évente újabb és újabb határon belüli és külhoni település ad otthont. A következő házigazdát az idei résztvevők közül sorsolással választják ki április 11-én, a költészet napján.
Olvasással az irodalomért
Marosvásárhelyen a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is nagyszabású vállalkozással, 24 órás felolvasómaratonnal ünnepelték a magyar kultúra napját. Az Olvass fel Marosvásárhelyért! című eseményen a kora délutáni órákban zsúfolásig tele volt a Zanza kávézó. Az egyik asztalnál az Unirea Főgimnázium diákjai és tanárai ültek. Velük volt a tanintézet aligazgatója is, Brandner Emőke, akitől megtudtuk: a magyar tagozat tizedikes, tizenegyedikes és végzős tanulói mellett a harmadikosok is felolvastak.
„Könyvszerető embernek tartom magam, a diákjaimat is erre nevelem. Úgy érzem, hogy a magyar irodalom, a magyar nyelv ezáltal marad fenn, ha megszerettetjük a gyerekekkel az olvasást” – fogalmazott az intézményvezető. Egyik diákja, Bálint Nóra maga is prózát ír, ezúttal azonban egy Reményik-verset olvasott fel.
Idén a felolvasással párhuzamosan beszélgetéseket is szerveztek ismert vásárhelyi személyiségekkel. Ottjártunkkor éppen Boros Zoltán televíziós újságíró Török Viola rendezővel beszélgetett zene és színház kapcsolatáról, az erdélyi színházi világról. Csép Andreával és Brassai Zsomborral is összefutottunk. A megyei tanácsos Tisza Katától, a Maros megyei RMDSZ elnöke Vida Gábortól olvasott fel.
„A felolvasó-maraton olyan rendezvény, amelyet támogatni kell, és a jelenlétünkkel kell felkarolni az ügyet és segíteni a szervezők munkáját” – fogalmazott Csép Andrea. Brassai Zsombor elmondta a rendezvény nevét annak idején többek között Vass Leventével, a rendezvény főszervezőjével találták ki.
„Jobb a hangulat, felnőttebb a hangulat, komolyabb a hangulat. Szépen összekovácsolódik, és évről évre szebb és jobb irányba tágul ennek a rendezvénysorozatnak az ajánlata, amit valamikor négy évvel ezelőtt kezdtünk el. Most már románul is megszervezzük, kerekasztal-beszélgetések is vannak, és egy csésze kávé mellett alkalom nyílik az ismerkedésre: a marosvásárhelyiek megismerhetik a marosvásárhelyieket. Számomra ez a legfontosabb tényező. És az, hogy a csapatom, a partnereink, akikkel közösen szerveztük, örömmel, jókedvvel és egyre nagyobb hozzáértéssel végzik a munkájukat” – fogalmazott Vass Levente, a szervező Stúdium Alapítvány alelnöke.
Saját műsorral is készültek az iskolák
Számos erdélyi iskola is saját ünnepséget szervezett a Himnusz befejezésének évfordulóján. A Hargita megyei Tekerőpatakon a Tarisznyás Márton Általános Iskola diákjai például zenés-verses összeállítással készültek.
„Iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a hétköznapok közül kiemeljük a jeles napokat. A gyermekek nagyon készülnek a rendezvényekre, a fellépők komolyan veszik szerepüket. A mai műsorral kapcsolatban azt vettem észre, hogy nemcsak megjelenésükben igyekeztek »ünnepiek« lenni, hanem lélekben is készültek” – mondta lapunknak Kolumbán Csilla vallástanár, a műsor szervezője.
R. Kiss Edit, Vass Gyopár
Krónika (Kolozsvár)

Elhunyt Gross Arnold erdélyi származású festőművész, grafikus
Életének 86. évében január 22-én, csütörtökön Budapesten meghalt Gross Arnold erdélyi származású, Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus, festőművész, a nemzet művésze – tájékoztatta az MTI-t pénteken a művész családja.
Tordán született, családja a II. világháború vége felé költözött Nagyváradra, Gross innen szökött át 1947-ben Magyarországra. Érettségi nélkül felvették az Iparművészeti Főiskolára.
1949-ben a grafikai tanszék átkerült a Képzőművészeti Főiskolára, itt szerzett diplomát. A főiskolán Hincz Gyula, Kádár György, Konecsni György és Koffán Károly voltak mesterei, de erősen hatott rá Van Eyck, Kondor Béla és Szabó Vladimir művészete is.
Festőnek készült, majd tanulmányozta Rembrandt és Dürer rézkarcait, maga is ilyeneket kezdett készíteni. Folyamatosan dolgozott a rézkarc műfaj teljes megújításán, hogy a korábbi egyhangú, fekete-fehér műveket a szivárvány színeiben pompázó, sodró lendületű, de mégis nyugalmat és harmóniát sugárzó alkotások váltsák fel.
Művein egyetlen apró négyzetmilliméter sem maradhatott szabadon, minden helyet sajátos tündérvilágának városai és lakói, apró lényei, virágai, fái, csodanövényei népesítik be.
Nem titkoltan is mesevilágot ábrázolt, hiszen ars poeticája szerint annyi gond, baj, bánat és szörnyűség vesz körül minket, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni.
Több egyéni kiállítása volt Magyarországon, de neve a külföldi közönség körében is ismerősen cseng, hiszen többször állított ki Rómában, Tokióban, Amszterdamban, Londonban, Los Angelesben, Hamburgban és Bécsben. 1966-ban és 1968-ban a Krakkói Grafikai Nemzetközi Biennálén nemzetközi első díjat kapott, képeit megvásárolta a varsói múzeum.
Munkásságáért 1955-ben és 1967-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott, 1987-ben érdemes művész lett, 1995-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2008-ban a Pro Urbe Budapest díjat vehette át. 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.
Nagyméretű kompozíciói közül a Művészek kertje a Hotel Duna Intercontinentalban, a Kertvárosi álom pedig a Buda Penta Hotelben található. Könyvei is nagy sikert arattak; az Adamis Annával közösen készített Versek és képeket, valamint az 1985-ben megjelent Gross Arnold emlékkönyve szinte pillanatok alatt elfogyott a boltokból.
Utolsó kiállítása 2014 februárjában nyílt meg a budapesti Cultiris Galériában, szeptemberben a XI. kerületi Bartók Béla úton önálló bemutatóhelyet, Gross Arnold Galériát avattak a tiszteletére. A nemzet művésze díjjal tavaly kitüntetett alkotó temetéséről később intézkednek.
Gross Arnold (Torda, 1929. november 25. – Budapest, 2015. január 22.)
Székelyhon.ro

Csángó-est a Magyar Kultúra Napján
A Magyar Kultúra Napja alkalmából fotókiállításnak, könyvbemutatónak és néptáncelőadásnak adott otthont a Maros Művészegyüttes székháza. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Maros Művészegyüttes szervezte ünnepi esemény résztvevői a csángómagyarok életébe nyerhettek betekintést.
A marosvásárhelyi Marx József Fotóklub kiállításmegnyitójával indult az est, ahol Both Gyula, Bálint Károly, Haragos Zoltán és Ábrám Zoltán csángó fotóiból mutattak be egy válogatást. A színes felvételek a csángók népviseletét, tájait, építészetét, ünnep- és mindennapjait mutatja be, azt, hogy azok az emberek a szegénységben is képesek boldogok lenni, örülni az életnek. A kiállítást, amely január végéig látogatható, Both Gyula, a Marx József Fotóklub elnöke, Barabási Csaba Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója és Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei elnöke nyitották meg.
A Művészegyüttes nézőterét megtöltötte a többnyire idősebb generációt képviselő közönség, akiket Kilyén Ilka (képünkön) köszöntött. Lakatos Demeter csángó költő A nap fiai című versét a művésznő Czelecz Jenőnek ajánlotta, aki hosszú éveken át táboroztatta a csángó gyerekeket Erdélyben, hogy magyar szót halljanak, magyarul beszélhessenek. Ezt követte Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök ünnepi szónoklata. A politikus arról beszélt, hogy a Magyar Kultúra Napját reggel a prefektúrán kezdte, ahol arra kért magyarázatot, hogy a kormánymegbízott miért kifogásolja a nemzeti szimbólumainkat, miért akarja levétetni az erdőszentgyörgyi polgármesteri hivatalra kitűzött székely zászlót. Érdembeli választ a prefektus nem adott, a törvény betűi mögé bújva magyarázkodott – számolt be Brassai, aki a magyar identitásról, a kultúráról, annak jelentőségéről beszélt.
Oláh-Gál Elvira csíkszeredai rádiós újságíró A moldvai magyarokról című könyvét Bodolai Gyöngyi ismertette. Ő mutatta be a szerzőt és a szerző mellett ülő Borbáth Erzsébetet is, a csíkszeredai József Attila Iskola egykori igazgatóját, aki elsőként hívta meg a csángómagyar gyerekeket, hogy magyar nyelven tanuljanak. A kötet sok munka, sok terepjárás, beszélgetés eredménye, a szerző a Marosvásárhelyi Rádió, majd 2001-től a Kossuth Rádió munkatársaként készítette a tudósításait, interjúit.
A kötetet három részre tagolta: az elsőbe a tudósításait foglalta össze, amelyeket tömegrendezvényekről, például a csíksomlyói búcsúról, a csomafalvi napokról, a budapesti csángó bálokról készített. A második része a kötetnek azokat a portréinterjúkat tartalmazza, amelyeket csángóföldi útjai során készített a szerző. A harmadik részben azokkal beszélget, akik tanulmányaik befejezése után hazatértek, vagy akik vállalták, hogy ott tanítsanak. Oláh-Gál Elvira Pusztinától Magyarfaluig bejárta szinte az összes csángó falut, rádiós újságíróként kötelességének tartotta foglalkozni a csángók sorsával. Sokszor felmerült benne a kérdés, hogy a nagymama vajon miért nem beszél az unokával magyarul? Érdekességként elmondta, hogy míg a csángó gyerekek gyönyörűen énekelnek, vagy mesélnek a saját dialektusukban, nyelvjárásukban, ha megszólalnak, már nem azt a nyelvet beszélik, hanem amit az iskolában a magyar órán beszélnek, vagy még rosszabb esetben meg sem tudnak szólalni magyarul.
Az ünnepi rendezvényen fellépett még Kásler Magda, az Öves Együttes, a Napsugár táncegyüttes és a Maros Művészegyüttes.
Antal Erika
maszol.ro

A Monturist Kft. ügyében nyomoz az ügyészség
Korrupció és hamisítás gyanújával folytattak házkutatást az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) munkatársai hétfőn a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatalban és másik négy Hargita megyei helyszínen. Este elrendelték Mezei János polgármester 24 órás őrizetbe vételét – értesült az Agerpres.
A DNA marosvásárhelyi ügyészei a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a rendőrség és a csendőrség közreműködésével cégeknél és magánlakásokban vizsgálódtak, többek között Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester otthonában is. A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott, hivatalát 2008 óta betöltő elöljárót kora reggel „látogatták meg” a DNA ügyészei, majd a polgármesteri hivatalba kísérték, ahol folytatódott a vizsgálat.
A városházán kora délután fejeződött be a házkutatás, innen nagy mennyiségű iratot vittek magukkal a nyomozó hatóság munkatársai. Az ügyészek elsősorban a polgármesteri hivatal és Budapest V. kerületének önkormányzata által 1996-ban közösen alapított Monturist cég aktáit foglalták le, valamint más, kisebb beruházásokkal kapcsolatos dokumentumokat. Mezei János polgármestert az ügyészek kihallgatás végett a DNA marosvásárhelyi kirendeltségére szállították. Madaras Szidónia, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal szóvivője hangsúlyozta, az elöljáró ellen nem rendeltek el 24 órás vizsgálati fogságot, csupán a vizsgált iratokkal kapcsolatos nyilatkozattétel miatt kellett a DNA székhelyére mennie. Információink szerint az ügyészség a polgármesternél folytatott házkutatással egy időben egy földmérő iroda vezetőjénél, két vállalkozónál és egy közjegyzőnél is vizsgálódott.
Marosvásárhelyi előállítását megelőzően Mezei János a Székelyhonnak elmondta, feljelentés alapján vizsgálódnak ellene. Közölte, reggel hat órakor a lakásán kezdődött a házkutatás, majd annak végeztével a polgármesteri hivatal épületében folytatódott az iratok átvizsgálása. A polgári párti politikus arról is beszámolt, hogy a lakásán folytatott házkutatás során javainak eredetéről is kérdezték az ügyészek, kitérve az ingatlanjaira és ingóságaira egyaránt. A telefonbeszélgetés során leszögezte, semmivel nem vádolták meg, az ügyészek csak a feljelentések valóságtartalmát vizsgálják.
„Sok »jóakaró« él itt Gyergyószentmiklóson, akik feljelentések tömkelegét küldtek a hatóságoknak, és most a DNA azért van itt, hogy ezek valóságalapját tisztázza” – nyilatkozta az elöljáró. Rámutatott, az ügyészek nem csak egy konkrét kérdésben vizsgálódnak, számos témára kiterjed az ellenőrzés, ezek között a Monturist-ügyet említette. „Sokaknak nem tetszett, hogy felpiszkáltam régi, szőnyeg alá sepert ügyeket, amelyek a városnak hátrányosak voltak. Ezeket a dokumentumokat is vizsgálják. Az sem tetszik sokaknak, hogy látják, az utóbbi időben növekszik a tekintélyem, a befolyásom a politika terén is, és emiatt is megpróbálnak ellehetetleníteni” – nyilatkozta portálunknak Mezei János.
Hozzátette, amint az ügyészek befejezik a munkát, sajtótájékoztatón fog beszámolni a történtekről. Mezei a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az ügyészek lefoglalták valamennyi, a Monturist társasággal kapcsolatos dokumentációt. A DNA akciója kapcsán Virág Zsoltot, a Monturist Kft. igazgatóját is megkerestük, aki elmondta: semmit nem tud arról, hogy milyen ügyben folyik a vizsgálat a polgármesteri hivatalban. Rámutatott, tavaly május óta, amióta feljelentést tett az ügyben, őt senki nem kereste, senki nem kért tőle információkat. Így azt nem tudta megerősíteni, hogy a mostani vizsgálat összefüggésben áll-e a Monturist céggel.
A Monturist Kft. 1996-ban jött létre, a céghez Budapest V. kerületének önkormányzata pénzzel, Gyergyószentmiklós pedig a város gyilkostói ingatlanaival járult hozzá. Közös cél a gyilkostói üdülőtelep turizmusának fellendítése volt, az elképzelések szerint szállodákat, szórakozó-központokat hoztak volna létre. A gyergyószentmiklósi önkormányzat valamennyi gyilkostói területét, ingatlanát a Monturistra ruházta, amelyben 48 százalékos részesedést birtokolt. Egy évvel ezelőtt Mezei János polgármester kijelentette, hogy a Monturist létezése semmiféle előnyt, gazdasági hasznot nem hoz a városnak. Az elöljáró kísérletet tett arra, hogy visszavegye a cégtől a gyilkostói ingatlanokat, de terve meghiúsult.
Ugyancsak tavaly a polgármesteri hivatal felszámolási eljárást is kezdeményezett a céggel szemben. Ebben arra hivatkoztak, hogy a Monturist nagy mennyiségű adóhátralékot halmozott fel. Virág Zsolt igazgató ezzel szemben azt állította, egy belső vizsgálat során kiderült: a város vezetősége jogtalanul eltulajdonított területeket a cég törzstőkéjéből. Virág akkor úgy nyilatkozott, hogy a 4,5 hektáros területből 1,7 hektárt tulajdonítottak el, elsősorban polgármesteri rendelet alapján. Erre vonatkozóan az igazgató tavaly májusban bűnügyi feljelentést tett az ügyészségen.
Őrizetbe vették a polgármestert
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály marosvásárhelyi ügyészei hétfőn este elrendelték Mezei János 24 órás őrizetbe vételét – közölte bírósági forrásokra hivatkozva az Agerpres hírügynökség.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Ünnep a nap fiaival
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra.
A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket.
– Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót.
– Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának.
– A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek.
Arcok a "leszentülő nap" földjéről
A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét.
– Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében.
Taps Czellecz Jenőnek
A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat.
– Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte.
Drágakő és katedrális
A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén.
– Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság.
Régi mulatságok, szerelmek emléke
Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények.
– Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek.
Olvasóközelben a moldvai magyar
A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat.
– Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet.
– Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott.
Székelyek között románokká váltak
A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt.
– Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került.
– Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket.
A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző.
Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok.
Magyarul "gondolkoztak hazafele"
Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa.
2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát.
– A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól.
Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Kiosztották a Méhes György Irodalmi Tehetségkutató Pályázat díjait Kolozsváron
Ünnepélyes keretek közt díjazták a Méhes György Irodalmi Tehetségkutató Pályázat legígéretesebbnek bizonyuló fiatal alkotóit szombaton a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávézóban.
A magyar kultúra napján az Erdélyi Magyar Írók Ligája vers- és prózakategóriában három-három fiatal tehetséget díjazott. Prózában az első helyet és a vele járó 2500 lejes pénzjutalmat Finta Klára Enikő kilencedikes diák nyerte el, második lett, és 1500 lejjel gazdagodott Bartha Veres Klára, míg a képzeletbeli dobogóra felférő harmadik helyezett Jankovics-Izsó Nóra lett.
Verskategóriában kizárólag huszonéves tehetségek futottak be az első helyekre. Győrfi Kata lett a végső győztes, míg a második helyet Benedek Szabolcs, a harmadik díjat a Magyarországról pályázó Horváth Imre Olivér nyerte. A költőként helytálló fiatalok pénzjutalma azonos a prózájukért díjazottakéval, az összeget Nagy Elek, Méhes György fia ajánlotta fel erre a célra.
A pályaműveket Gáll Attila, az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője, Király Zoltán költő és László Noémi költő bírálta el. László Noémi a Krónikának elmondta, összesen mintegy 80-90 pályamű érkezett. Az ország szinte minden szegletéből pályáztak fiatalok – sokan a Székelyföldről, Marosvásárhelyről és Kolozsvárról, de Budapestről, Debrecenből, Pécsről is.
Kérdésünkre hozzáfűzte, a díjazottak nem csak pénzjutalomban részesültek, ugyanis az EMIL bevonja őket nyári irodalmi rendezvényeibe a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával, illetve antológiát szerkesztenek későbbi írásaikból – nem feltétlenül azokból, amelyekkel pályáztak. A pályázat felső korhatára 25 év volt, ehhez képest 13-14 évesek is részt vettek a versenyben, a legtöbb pályázó a 18-20 éves korcsoportból került ki.
„Hangsúlyoznám, hogy a 80-90 beékezett pályázatból legalább 30 rendkívül színvonalas volt, a zsűrinek nem volt könnyű dönteni. Elsősorban nem az egyedi, kiugróan jó szövegeket díjaztuk, hanem azokat, amelyek a mögöttük megbúvó tehetségről tanúskodtak. Azt hiszem, sikerült lappangó tehetségeket is felfedezni, hiszen egy tehetségkutató pályázatnak elsősorban ez a célja” – fejtette ki lapunknak László Noémi.
Kérdésünkre azt is elárulta, hogy a szerelem és a betegség témája foglalkoztatta leginkább a pályázó fiatalokat. „Azt lehet mondani, hogy a szerelem témája sokakat foglalkoztat, elsősorban a fiatal nőket – a versek jelentős százaléka ennek jegyében íródott. A pályázók fiatal kora ellenére sajnos gyakran felbukkan a betegség a témák közt – konkrétan nagyon sok pályamunka szólt a rákról. Fel is vontam a szemöldököm, hogy vajon romantikus betegségtörténetekkel szeretnének a fiatalok betörni az irodalomba?” – avatott be a kulisszatitkokba László Noémi.
Hozzáfűzte, a prózakategória esetében elég kevés pályamunka alapszik történeten: sok volt a szubjektív, elvont, személyes hangvételű, nem narratív írás.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Hiábavalóság felsőfokon
Markó Béla 2014 decemberében részt vett egy, az MSZP–SZDSZ-közeli politikatörténeti intézet szervezésében tartott budapesti konferencián.
Az RMDSZ volt elnöke felszólalásában szót emelt a „nemzeti”, illetve „európai” nacionalizmus ellen, és elmondása szerint a 21. század embere már nem rendelkezhet egyetlen, kizárólagos identitással.
A nemzetben való gondolkodás mellé oda kell tenni az európai és a regionális identitást is – például: erdélyi magyar (vagy román) és európai, dél-tiroli osztrák (vagy olasz) és európai, bajor török (vagy német) és európai stb. A budapesti nemzetszemléletet pedig felül kell vizsgálni és függetleníteni az ideológiáktól meg mindenfajta hovatartozástól. A nemzetek Európája elutasítandó, a jövő Európája politikai unióként képzelendő el.
A Brüsszel égisze alá rendelt régiókat pedig közös európai identitástudattal kell felruházni. Ehhez igazítandók az esetleges autonómiaelképzelések is: „A törekvést, hogy valaki például egy erdélyi magyar autonómiában gondolkodik (...) egy pillanatig sem szabad a közös európai identitással ellentétben elképzelni.” Vagyis nem létezhet kizárólagos identitás, de a közös európai identitás kizárólagosan első...
A nagyhatalmaknak való feltétlen megfelelési vágy Markónak a Tavares-jelentéshez való viszonyulásából is kitűnt, amikor azért kritizálta a magyar kormányt, mert az nem vetette alá magát vakon az EU akaratának. Hogy nem fogadta el a magyar szocialisták által inspirált, hazug vádakkal operáló Tavares-jelentést. Azt a koncepciós perre emlékeztető vádiratot, mely egy volt kommunista EP-képviselő nevét viselte, és látszatokot szolgáltatott az EU-nak arra, hogy a „szövetséges alapszerződések” világából önkényesen átléphessen a „politikai hatalomgyakorlás” világába.
Márpedig egy ilyen jelentés elfogadása óriási hiba lett volna. Sokat ártott volna Magyarországnak és Európának egyaránt. Az önkény támogatása ugyanis nem dicséretes. Nem árt ezeken elgondolkodni. Európát nem azok tisztelik, akik pozitív eredményei mellett szó nélkül lenyelik veszélyes bolondságait is, hanem akik szóvá teszik azokat.
A jelenlegi főáram, a szabadosságot szabadságként promováló muszájcentralizálás Szodoma és Gomora kultúrájává degradálta az európai kultúrát. Ennek feltétlen elfogadása tesz majd jót a magyar kultúrának? Kötve hiszem. A veszélyt egy igazi költőnek látnia kell. Mint ahogy azt is, hogy a nemzetállamot nevetséges dolog egy „100 százalékosan fajtiszta magyar vagy román” jellegű horrorképzettel azonosítani vagy az autonómiatörekvésekkel szembeállítani, amint azt a beszédében Markó tette.
Ami fekete, az nem fehér
Összességében elmondható, hogy egy ilyen, a nemzeti önrendelkezés felett feltétlenül pálcát törő gondolatkonstrukció olyan fantazmagóriára hasonlít, mely a felelősségvállalástól való előremenkülést igyekszik legitimizálni. Egy „nem az ember a hibás, hanem a palást” szemléletű szelektív okfejtés, mely szerint például a magyarokkal szembeni diszkriminációért a nemzetállam a hibás, nem a románok. Ami nyilván komoly sikernek örvendhet a bukaresti irodalmi estéken, de a gyakorlatban megtévesztő, mert csak elkendőzi a valóságot.
Vagy hogy a brüsszeli bürokraták vaskos hatalmi túlkapásai miatt, illetve az abból fakadó ferdehajlamúságokért nem hibásak, sőt felelősségrevonás helyett adjunk nekik sokkal nagyobb mozgásteret! Egyesek szemében lehet, hogy ez ortodox európaiságot jelent, ám valójában komoly eltérés az értéktermő európaiságtól. Akárcsak a „szent semlegesség” elvéből fakadó bornírt általánosítások, melyek a kettős mérce bűvöletében aktiváló újradikálisokra jellemzők.
A lábon alvás számára kedvező magyarázatok a pusztába vezetnek. Ezért a „demokratikus ébredést” vizionáló vitrinpolitizálást jó lenne felcserélni tartalmi megújulással járó felelősségvállalással, ami középtávon reálsegítséget nyújthatna az RMDSZ-nek. Ebben a jelenlegi magyar kormány is példaként szolgálhat számukra. Jelentős hiba volna elzárkózni az attitűdváltástól, és a falra festett ördögök mentsvárában újra felvenni a Gyurcsány-modellel rokon Neptun-kosztümöt.
Sajnos a Magyarországot csőd szélére taszító körökhöz való vonzódás, a szervezet szégyenteljes imázsa, az igazságtól való merev elfordulás és a Friends of The Project on Ethnic Relations által összehívott brassópojánai titkos tanácskozások nem arra utalnak, hogy a korábbi tanulságokat az RMDSZ döntéshozói levonták volna. Ami rendkívül veszélyes az alakulat jövőjére nézve.
Feladni a kishitűséget
Az erdélyi magyarok helyzetén senki nem fog javítani, ha az érdekeinkért nem állunk ki bölcsen és határozottan. Az idő hathatósan bebizonyította a kishitűség hiábavalóságát. Ezért az RMDSZ-nek égető szüksége van a megújulásra, ami elől nem tud többé elrejtőzni. A következményeket fel kell vállalnia, ami a muszájdefenzív szemlélet lecserélését és a feltétlen hatalomszolgálat nászágyának feladását jelenti.
Ide tartozik az új politikai meséktől vagy kényelmes magyarázkodásoktól a magyar néphez és a keresztény értékekhez való visszatérés is. Ha ez nincs, minden hiába. Az autonómia is. A meséket a magyarok megunták. A bizalmunkkal visszaélőkre nincs szükség, a helyzet változásért kiált. A pálya nyílt, a teszt komoly. Hajrá, magyarok!
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)

Ioan és János egyetlen esélye – Beszélgetés Sabin Ghermannal
„Egy erdélyi román közelebb áll magyar szomszédjához, mint a bukaresti románhoz, és szerintem ugyanez érvényes a magyarokra is, akiknek élőbb kapcsolatai vannak a szomszédban élő románnal, mint a budapesti magyarral. Ebből az együttélésből kell kiindulnunk, ha valóban azt akarjuk, hogy Erdély közös földünk legyen” – Beszélgetés Sabin Ghermannal, a transzszilvanista mozgalom vezéralakjával. – A tizenhét évvel ezelőtt egy kolozsvári román nyelvű lapban megjelent kiáltványa révén egycsapásra országos hírnévre tett szert – ön lett a rendszerváltás utáni Románia első nagy hazaárulója. Hogyan élte túl?
– Szörnyű periódus volt, az ötvenes évekre emlékeztetett az ellenem indított hajsza. Meg kellett válnom a Román Televízió kolozsvári szerkesztőségében betöltött szerkesztői állásomtól. Szakszervezeti gyűléseken több kolléga is egyértelműsítette, hogy nem hajlandó többé velem dolgozni. Az ügyészség hazaárulás vádjával indított ellenem többször is bűnvádi eljárást.
Sabin Gherman
A mezőségi Mezőzáhon született 1968. november 22-én. A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végzett román–francia szakon, ezt követően szerkesztőként dolgozott a Román Televízió kolozsvári szerkesztőségében 1992–1999 között. Elegem van Romániából! című kiáltványa 1998-ban jelent meg a Monitorul de Cluj napilapban. A szerkesztőségre nehezedő nyomás miatt elbocsátották a közszolgálati televíziótól: 1999–2000 között budapesti és bécsi egyetemek meghívottjaként tartott előadásokat az erdélyi autonómiatörekvésekről, Románia lehetséges regionalizációjáról. Az ügyészség több kihallgatás után ejtette ellene a hazaárulás vádját. 2000-ben alapítója és elnöke lett az Erdély–Bánság Ligának, amelynek regionális pártként indulását a román hatóságok megakadályozták. A transzszilvanista mozgalmak vezéregyénisége, több kötet szerzője. A Pászkány Árpád üzletember tulajdonában levő Transilvania Live és a Look Tv vezető szerkesztője: a gazdasági önrendelkezésről szóló műsorai igencsak kedveltek.
– Mivel védekezett?
– Az ügyészek arra hivatkoztak, hogy a regionalizáció alkotmányellenes, következésképpen államellenes bűnt követtem el, azaz hazaáruló vagyok. A sajtóban közben elindult a hisztériakeltés, hogy magyarországi kém lehetek, merthogy igazi román ember ilyesmit nem írhat le, ilyesmit nem kérhet.
Elmagyaráztam, amit ilyen esetben el kell magyarázni: a kiáltványomban megfogalmazott elvárások összhangban vannak az európai szubszidiaritás elveivel.
Nem normális dolog, hogy mások helyett dolgozz, hogy elrejtsd a néped elől a valódi történelmet, és egyáltalán nem normális, hogy a nyelvhasználathoz és a nemzeti hagyományaid őrzésére engedélyt kell kérned. Végül ejtették a bűnvádi eljárásokat, de akkor meghurcoltak értük.
– Mi hoz elő egy erdélyi román emberből ilyen kemény hangú kifakadást Bukarest ellen?
– Számomra ez identitáskérdés. Román emberként jól ismertem Erdély történelmét, és nem értettem, miért nem a tényekről írnak a tankönyvek. Miért nem ismerjük meg belőlük az erdélyi kultúrák egymást kiegészítő kölcsönösségét, a helyi közösségek igazi múltját?
1990-ig számomra az volt a természetes, hogy ha románok és magyarok együtt töltöttük az újévet, éjfélkor és egy órakor megbontottunk egy-egy üveg pezsgőt, és koccintottuk. Vagy megültük egymás húsvéti ünnepét.
Már a rendszerváltás előtt így éltem meg az erdélyiségem, ezért volt nagy a döbbenetem 1990 márciusában. Nem értettük, miként válhatott a rózsáiról elhíresült Marosvásárhely az etnikai konfliktusok terepévé. Ezekre a kérdésekre a pártok nem tudtak és nem is akartak válaszolni.
– Ön fellázadt a teljes román politikai elit ellen...
– Marosvásárhely véres márciusa a rendszerváltást követő káosz legfájdalmasabb tapasztalata volt számomra. Rájöttem, hogy a pártok az etnikai konfliktuskeltést is a maguk érdekében használják fel. Tudtam, hogy ebből egyetlen kiút létezik: úgy kell megélnünk Erdély sokszínűségét, hogy ahhoz sem Bukarest, sem Budapest engedélyét ne kérjük. Ehhez önrendelkezés, autonómia kell! Amikor megjelent a kiáltványom, több politikus is megkeresett, és magánbeszélgetéseken elmondták: a regionalizáció a megoldás, de ők ezt nem vállalhatják fel, mert akkor kidobják a pártjukból. Megértettem, hogy politikusokra nem lehet számítani. Igazából mindvégig az egyszerű erdélyi emberek álltak ki mellettem.
– Kiáltványában úgy fogalmaz, hogy nem minden erdélyi román értelmiségi örült 1918-ban Erdély Romániával való egyesülésének. Ha ez így van, vajon miért nem lehetett megakadályozni Erdély teljes beolvasztását abba a Romániába, amely nem akart felemelkedni az új tartomány színvonalára, inkább Erdélyt is a saját szintjére züllesztette?
– E tekintetben több nevet is érdemes megemlíteni. Traian Vuiáét és Iuliu Maniuét, akik az egyesülés után tíz évvel újabb nagygyűlést hívtak össze Gyulafehérvárra, ahol azzal fenyegették meg Bukarestet, hogy felmondják az egyesülést. De ne feledkezzünk el Ion Slavici-ról sem, akit a korabeli hatalom börtönbe vetett, mert Bukaresttől olyan Erdélyt követelt, amilyet manapság mi, autonomisták is szeretnénk. Ezekről a tényekről a román történetírás hallgat.
A szintén elhallgatott bukovinai Iancu Flondor Maniuhoz hasonlóan egyesüléspártiként harcolt Bukovina Romániával történő egyesüléséért. A Brătianu-kormány őt bízta meg Bukovina igazgatásával, és ő volt az első román politikus, aki fellázadt a Bukarest által diktált abszurd centralizmus ellen, és a bukovinai románok élén már 1919. április 24-én sajátos státusú bukovinai terület kialakítását követelte. Válaszul a bukaresti kormány minden tisztségétől megfosztotta.
– Mennyire volt számottevő ez a két világháború közötti román autonomista mozgalom?
– Erős volt. A korabeli erdélyi román értelmiség még tudta, hogy Románia 1915-ben csődbe ment, fizetésképtelenné vált. Túl sok jót nem ígért Erdély csatlakoztatása egy ilyen országhoz. Az 1920-as években például Iuliu Maniu Kifele a regátiakkal Erdélyből! nevű szlogennel nyert választást. Nyilván az erdélyiek nyakára ültetett Kárpátokon túli adminisztrációra célzott.
A korabeli erdélyi román lapokból lesújtó képet kapunk az Erdély és Bukarest közötti „gazdasági kapcsolatokról”: 1927-ben például a román költségvetés 86 százalékban az Erdélyből begyűjtött adókból állt össze, a többi 14 százalékot adta az Ókirályság meg Moldva.
Hogy mennyire volt erős az erdélyi román politikusok körében a Bukaresttől való gazdasági függőség feloldásának szándéka, azt legjobban Romul Boilă példája szemlélteti: ő a Brătianu által 1920-ig tolerált erdélyi kormány tagjaként – Erdély Bukarest általi módszeres kifosztásától megcsömörlötten – 1931-ben részletes föderalista tervet dolgozott ki, elkészítette Románia új föderalista alkotmányát. Ezt akkoriban az erdélyi román értelmiség egy része támogatta, a második világháború, majd az azt követő kommunista hatalomátvétel azonban már nem adott lehetőséget az érdemi vitára.
– Úgy tűnik, a kommunista időszak teljesen megváltoztatta az erdélyi embert, hiszen az ország föderalizációja ma ördögtől való történetnek számít nálunk is...
– Ez nem teljesen így van. Amikor a kétezres évek elején a közvélemény elé tártuk az Erdély–Bánság Liga regionális pártként való megjelenését, egy 2003-as Gallup közvélemény-kutatás szerint országos szinten az emberek 4,6 százaléka szavazott volna ránk. Erdélyben természetesen sokkal nagyobb lett volna a támogatottsága. Nem véletlenül nem indulhatott pártként, a román hatóságok elgáncsolták.
Én akkor is, most is azt hirdetem, hogy a többség nem élhet demokráciában, ha a kisebbség nem teljes jogú tagja ennek a demokráciának. Az erdélyi népek békés egymás mellett élése nem mítosz. A közös erdélyi történelemben igazából egyetlen alkalommal háborúztunk egymás ellen, akkor is Bécs nyomására, 1848-ban. Kérdem én erdélyiként, milyen követendő példát kell választanunk: az 1848-as forradalom öldökléseinek történetét vagy a hosszú évszázadok békés egymás mellett élésének hagyományát?
– Eltelt 25 év, és ebben az együttélésben igazából nem léptünk előre. Ma is éppúgy tűnnek el Erdély pénzei a bukaresti feneketlen kútban, mint 1930-ban. Vajon kialakítható Erdélyben olyan tömegmozgalom, amely képes lenne érdemben változtatni ezen a helyzeten?
– Ez sokban függ a magyarok hozzáállásától is. Az erdélyi magyarság vezéregyéniségei nem tudják feledni a szlovákiai Híd–Most párt történetét, amely tulajdonképpen átverés. Ma leginkább ez akadályozza a román–magyar párbeszédet Erdélyben. Én nem ítélem el ezért a politikusokat, mert lehet, hogy a szlovákiai magyarság ilyen szintű átverése után én is valami hasonlót éreznék. De ezek az előzmények nem befolyásolhatják egy életre a magyarság képviselőit abban, hogy fontos momentumokban össze tudjunk fogni. Igenis, sorsdöntő pillanatokban a románoknak és magyaroknak együtt kellene fellépniük. Ilyen alkalom lehetett volna a 2012-es bukaresti államcsínykísérlet...
– Az erdélyi magyaroknak maholnap százéves kínkeserves tapasztalatuk van arról, hogy a bukaresti hatalom mindig átverte őket, javaikat eltulajdonította, jogaiktól megfosztotta. Nem az erdélyi románok részéről kellene jönnie a kinyújtott kéznek, az összefogást jelentő gesztusnak?
– Induljunk ki abból, hogy Erdélyben önmagában soha nem fog egy nép önrendelkezést kiharcolni. Ez sem a románoknak nem sikerülne magyar segítség nélkül, sem a magyaroknak a románok segítsége nélkül. Azokat a dolgokat kell keresnünk, amelyek összefognak, és nem azokat, amelyek elválasztanak. Egy erdélyi román közelebb áll magyar szomszédjához, mint a bukaresti románhoz, és szerintem ugyanez érvényes a magyarokra is, akiknek élőbb kapcsolatai vannak a szomszédban élő románnal, mint a budapesti magyarral. Ebből az együttélésből kell kiindulnunk, ha valóban azt akarjuk, hogy Erdély közös földünk legyen. Ezért csak akkor lehet eredményes bármilyen transzszilvanista mozgalom, ha a régió egyforma súlyú népének tekinti a románt, a magyart és a szászt.
– Mennyi esélyt lát egy ilyen mozgalom sikerére?
– A sikerhez románnak, magyarnak egyaránt tanulnia kell a történelemből. Kós Károly egyik 1911-es írásában így fogalmazott: „A székelyek kongresszusa Erdélyben szinte minden évben megfogalmaz egy memorandumot a budapesti kormány fele, de kéréseinkre érdemi válasz soha nem érkezik. Valószínűleg, a kormány már unja az erdélyi magyarok gondjait.” Erre rímel Traian Vuiának az 1920-as évek elején kelt egyik írásának részlete: „Ha a bukaresti kormány nem követ el nagyobb hibákat, 20-30 év alatt Erdély teljesen elbalkanizálódik. Rögzíteni kellett volna az egyesülés feltételeit.” Egyértelmű hát, hogy Ioan és János megérdemel egy saját Erdélyt – ha képes tanulni a történelemből.
Makkay József
Krónika (Kolozsvár)

Ferenczes István köszöntése
Csíkszeredában csütörtökön este köszöntötték a 70 éves Ferenczes István költőt, írót, a Székelyföld folyóirat alapító főszerkesztőjét. Az alábbiakban közöljük a Magyar Írószövetség elnökének ez alkalomból írt köszöntőlevelét.
Ferenczes Istvánt még tacskó szerkesztő koromban ismerhettem meg Budapesten, a Magyar Napló irodájában. Már akkor megragadott az ízes beszéde mögötti bölcs nyugalom, amit csipetnyi játékosság fűszerezett.
Lerítt róla, hogy a világról kíméletlen véleménye van, s hogy sokat tett föl annak megjobbításáért, de keserűségét igyekszik humorral oldani, ami nélkül a sokat látott ember is előbb-utóbb örömtelen révedezővé válik.
Akkor a szerkesztőség még a Magyar Írószövetség épületében volt, talán már a vendéglővel egy szinten, sokszor követtem is Pistát, amikor átugrott meginni egy sört, hogy amíg ő leöblíti az út porát, én cigarettafüstjébe burkolózva érdeklődjem hogyléte felől, az otthoni dolgokról.
Akkoriban szerkesztgettük a díjnyertes, Székely apokalipszis című torokszorító riportkönyvének budapesti kiadását.
Aztán nem sokra rá első erdélyi utam következett, hiszen a Székelyföld 5 éves lett, és a születésnapi rendezvényre sokunk meghívást kapott. Együtt örültünk, együtt ünnepeltünk. Ekkor kezdhetett kialakulni a barátság nemzedékembéli munkatársaival is.
Ma már nyugodt szívvel állíthatom, hogy ő volt a híd bennem. És bár félek a képzavartól, de a látcső is ő volt. Híd, amin átsétálva egy ősibb és tisztább magyar közegbe csöppenhettem, amelynek levegője egy életre rabul ejtett, vagy inkább ellenkezőleg: felszabadított. Látcső, amivel bármikor rápillanthattam arra a szerelmetes tájra, csak olvasnom kellett a verseit. Lehet, hogy fura, amit mondok, de kitágult köröttem a világ.
Mert addig jóformán a magam gondjaival voltam elfoglalva, azok nyomasztottak, a saját démonaimmal verekedtem, mint annyian. De azt, amikor Ferenczes kézen fogott minket, a Napló körül akkor még fiatalon forgolódó-nyüzsgő költőcskéket, és bevezetett az erdélyi magyar irodalom sűrűjébe – azt hiszem, így utólag nem lehet eléggé meghálálni.
Ahogy azt sem, amiért Csíkszeredában világra segített egy csodát, amit Székelyföld folyóiratnak hívnak. Virágzik, fejlődik azóta is, népesül tábora, minden, irodalom iránt érdeklődő magyar ember, éljen bárhol e földkerekén, ismeri. És mint olyan kevesen mifelénk, Ferenczes időben (!) kinevelte a saját utánpótlását is, hogy a mű és a szolgálat ne maradjon jövő nélkül. Mindez példaértékű. Az ostobább irigyli, az okosabb tanul belőle.
Nem csupán diákként, majd tanárként, újságíróként, az 1989-es változások egyik alakítójaként járt be nagy utat Ferenczes István – hanem költőként is.
És ez utóbbi esetében alapvetően a lélek tájaira gondolok. Ha Kányádi bátyánk „Szabófalvától San Franciscóig” vándorolt, Ferenczes mester „Csíkpálfalvától az Amazonasig” – játszhatunk el a gondolattal, és nem alaptalanul.
A hosszú út során hol egy hargitai indián bőrébe, hol pedig az örök nyughatatlan kalandor, Zaspi szerepébe bújt – de mindvégig megmaradt bennszülöttnek. Aki hazája földjét, nyelvét, becsületét védi, egészen addig, amíg ki nem irtják.
De nem könnyű legyőzni őt, mert a szavak „templomépítőjének” gyökérzete kitéphetetlen. Hitét még a sok árulás sem törhette meg.
Miközben idővel az olyan versei, mint például a Sekler songs vagy a Minerálnájá pesznyá a kortárs költészet élvonalába emelték őt.
A népköltészet gazdag szó- és képanyagát a posztmodern használható elemeivel ötvözve olyan, egyszerre ősi és modern versnyelvet kísérletezett ki, amely talán a Didergés című kötetétől már teljes fegyverzetében pompázik előttünk.
A számvetéses, nagy versei közül az egyik kedvencem az Úgy jön az ősz című. Olyan, mint egy hegedűszonáta. Már a legelső szónál megszólal bennem, s már a legelső sorban fölér a csúcsra. Majd ott is marad, végig, átszitál rajtunk, átjár. Szikár és lényegre törő mondatai, mint a leveleit hullató fa ágai egymásba kapaszkodnak, s a ritkuló lomb szerkezetében az élet mélyére látni. A díszleteit vesztett ember eredendő magányára:
„Úgy jön az ősz, mint álmodban régi szeretőid, pereg róluk a nyírfalevél sárgán, szürkén lebegnek át az ökörnyálas ligetek fölött, meggyérült hajuk dideregve omlik a földre, fáznak, reszketnek, várják, hogy jöjjön már valami tél, valami hófehér, valami paróka a homlokuk fölé, ágyékuk csupaszon kitárva, ázottan, összeráncosodva vár, egy utolsó ölelésre hív, bár álombélire, amelyből nincsen ébredés...”
Kedves István, köszönöm neked ezt a megrendítő költeményt és a sok többit is! Kívánom, hogy még sokáig legyen kedved, egészséged írni nekünk! Az Isten áldjon meg 70. születésnapod alkalmából (is).
Barátsággal ölel,
Szentmártoni János
Krónika (Kolozsvár)

Álhíreket közöl a bukaresti rádió magyar adása?
Valamennyi érintett fél cáfolta hétfőn a bukaresti rádió magyar adásánának azt a múlt hétvégi hírét, amely szerint a Fidesz és az RMDSZ között tavaly született egy háttéralku: a szövetség kilép a Ponta-kormányból, cserében Budapest nem ad több pénzt az EMNP háttérintézményének számító demokráciaközpont-hálózatnak.
A rádió honlapján megjelent hír a demokrácia központokból származó forrásokra hivatkozik, amelyek szerint a magyar kormány beszüntette a formálisan a magyar állampolgárságot igénylők ügyintézésével foglalkozó intézményhálózat finanszírozását. Név nélkül nyilatkozó RMDSZ-es források ugyanakkor azt közölték a rádióval, hogy az anyagi támogatás megszüntetése a szövetség és a Fidesz megegyezésének a következménye. Ennek a megállapodásnak az értelmében az RMDSZ kilép a kormányból, viszont a Fidesz nem ad több pénzt a szövetség „konkurenciájának”.
Az RMDSZ cáfol
Elsők között az RMDSZ cáfolta a hírt. Debreczeni Hajnal, a szövetségi elnöki hivatal sajtósa már a hétvégén közölte, hogy a bukaresti rádió értesüléseinek „minden szava hazugság”. Kovács Péter főtitkár hétfőn álhírnek nevezte a rádió honlapján megjelenteket.
A politikus a maszol.ro-nak elmondta, hogy rosszindulatú, mindenféle valóságalapot nélkülöző sajtóértesülésről van szó, amelynek egyetlen egy szava sem igaz. Hangsúlyozta, az RMDSZ az elmúlt 25 évben éppen azért tudott talpon maradni, mert senki nem diktált a szervezetnek, Budapestről sem. „Minden döntést úgy hoztunk, hogy a szövetség vezetőit senki nem zsarolta vagy szorította sarokba valamilyen üggyel” – jelentette ki.
Kovács ezért felháborítónak nevezte azt az állítást, hogy az RMDSZ kormányból való kilépése bármiféle magyarországi sugallatra történt meg. Leszögezte: a demokrácia központokhoz az RMDSZ-nek az ég világán semmi köze nincsen. „Az RMDSZ segít a honosításban az erdélyi megyékben, teljes erőnkkel végezzük ezt a munkát anélkül, hogy bárki erre megkért volna. Tudjuk, hogy ez fontos ügy” – magyarázta.
Az RMDSZ főtitkára azt is tudni véli, hogy a hír elindítója Székely Ervin, a bukaresti magyar adás főszerkesztője. „Az az RMDSZ-es politikus, aki képviselőként és államtitkárként semmit nem hagyott maga mögött, most pedig újságíróként próbál domborítani” – mondta Kovács Péter.
„A hír nem tőlem indult, regényeket, könyveket írok, de ilyen fantáziám nincsen” – reagált Kovács Péter szavaira Székely Ervin. A magyar adás főszerkesztője a maszol.ro-nak elmondta, a Fidesz és az RMDSZ háttéralkujáról néhány héttel ezelőtt hallott először egy RMDSZ-es politikustól. A múlt héten azonban egy teljes más – szintén RMDSZ-es – forrás egy másik ügy kapcsán ugyanezt mondta. „Lehet, hogy félrevezettek. De kicsi a valószínűsége, hogy mind a ketten ugyanezt hazudják” – jelentette ki. Megjegyezte: egy olyan rádióműsorban, amelyben lehetőséget adtak Kovács Péternek az RMDSZ álláspontjának ismertetésére, a politikusnak nem a főszerkesztő személyével kellett volna foglalkoznia.
EMNT: nem változott a finanszírozás
A demokrácia központokat működtető Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke határozottan cáfolta, hogy az intézményhálózat finanszírozását megszüntette volna a budapesti kormány. „Irodahálózatunk idén is ugyanúgy várja a magyar állampolgárság iránt érdeklődőket, mint az elmúlt években. Én nem tudok semmilyen változásról” – mondta a maszol.ro-nak Sándor Krisztina. Papp Előd, a székelyföldi demokrácia központok koordinátora a bukaresti rádió hírét megkeresésünkre „szóra sem érdemes rossz viccnek” nevezte.
Soós: nem erősítettem meg semmit
Budapest egyelőre nem reagált hivatalosan a hírre. Soós Zoltán, a nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese azonban a maszol.ro kérdésére határozottan cáfolta, hogy vasárnap egy erdélyi magyar portálnak megerősítette a bukaresti rádió információt.
A kolozsvaros.ro ugyanis azt állította: a magyar kormányzati illetékes a portálnak nyilatkozva „helyesnek” nevezte azt az „értesülésüket”, miszerint háttéralku született az RMDSZ és a Fidesz között a demokrácia központok finanszírozásának megszüntetéséről. A valótlanságokat állító cikket azóta a portál törölte.
Soós Zoltánt arra kértük, közölje lapunkkal is az államtitkárság álláspontját a bukaresti rádió hírével kapcsolatban. A főosztályvezető-helyettestől választ még nem kaptunk.
A Transindex 2013-ban nagy terjedelmű, alaposan dokumentált tényfeltáró cikket közölt az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács magyarországi finanszírozásáról, melynek következtetése az, hogy az EMNP-EMNT projektet közvetett csatornákon keresztül támogatja a magyar kormány. Sipos Zoltán újságíró többek között magyarországi közadatigénylésekkel mutatta ki, hogy az Orbán-kabinet egyrészt az EMNT által működtetett Demokrácia Központ-hálózaton egy sor másodvonalbeli politikusnak biztosít megélhetést, másrészt (valószínűleg meghívásos) pályázatok révén nagyobb pénzösszegeket adományoz nekik.
Cs. P. T
maszol.ro

Feltárja a magyarság életét
Nyírbéltek, Vitoria, Budapest - Miska János író, bibliográfus, a kanadai magyar irodalom „mindenese” hazaköltözött.
Egy negyedéves egyetemista fiatalember 1956. december 20-án útnak indult szülőfalujából. Batyujában szál kolbász, pár szelet kenyér. Azt sem tudta, merre menjen. 2014. december 3-án hazatért, hogy tekintélyes szellemi és anyagi javait szülőhazája szolgálatába helyezze.
Miska János Nyírbélteken született 1932-ben, Hajdúböszörményben érettségizett. Már akkor író, újságíró szeretett volna lenni, ezért beiratkozott az ELTE újságíró szakára. Három év után egy esztendőt Nyíregyházán gyakornokoskodott. – Itt megtanultam, mennyire fontos az információ ellenőrzése. Egy olvasó a tsz zárszámadó közgyűléséről írt csasztuskát, melyből „hírt” faragtam. Másnap kiderült: a zárszámadás el sem készült, a téesz-tagok vasvillával vonultak az iroda elé, hisz abból a sok jóból, amiről a „hír” szólt, ők egy petákot sem láttak.
A gyakorlat után visszatért az egyetemre, ám nemsokára kitört a forradalom, s mint aktivistát, Nyíregyházára küldték. – Részt vettünk egy nagygyűlésen, majd másnap a városháza előtt megjelent két orosz tank. Akkor már tudtam: innen menekülni kell.
Irány Kanada
Kanadában elölről kellett mindent kezdeni. Másfél évig egy kórházban dolgozott segédként, mire megtanult annyira angolul, hogy nekivágjon egyetemi tanulmányainak.
– Eredetileg szépírónak készültem – novelláim, elbeszéléseim jelentek meg külföldi és hazai lapokban –, de rájöttem, hogy a gazdag kanadai magyar szellemi, kulturális és irodalmi élet teljesen feldolgozatlan. Ekkor döntöttem: a szépírás helyett inkább a kanadai magyar szellemi értékek felkutatásával foglalkozom. Tizenöt évi kutatás eredményeként elkészült az első bibliográfiám, a Canadian Studies on Hungarians, aminek a sikere további munkára ösztönzött. Az évek során három kiegészítő kötet követte az eredetit. Később Kanadában megindult a bevándorló nemzetiségiek bibliográfiai kultusza, sorra jelentek meg a magyarhoz hasonló szakbibliográfiák.
– Magyarország is felfigyelt munkásságomra. Tavaly felkeresett az Országos Levéltár főlevéltárosa és történésze, hogy segítsek a kanadai magyar levéltári anyag rendszerezésében. Nyitott kaput döngetett, hiszen ezt a munkát már évekkel ezelőtt elvégeztem. Most azon dolgozunk, hogy az anyagot megőrizzük, s az anyaországba eljuttassuk.
A kapcsolatok egyengetése
– Egyike vagyok azoknak, akik igyekeznek feltárni a külföldön élő magyarság életét. Kanadában tudatosan készültem arra, hogy elősegítsem kortársaim sikeres beilleszkedését anélkül, hogy feladnák nemzeti hagyományaikat és anyanyelvüket.
– Szeretném megírni azokat az életmorzsákat, melyek korábbi írásaimból kimaradtak. Készülő jegyzeteimben hangot kap életünk számos vonása, fiatalkori, kedves bohósága. Tartozom még angol nyelvű életrajzi könyvem magyarra ültetésével. Nem is szólva az itthoni élet számos tapasztalatáról.
Nemrég újraházasodott, Érsekné Orosz Erzsébetet vette feleségül. Eredetileg úgy tervezték, hogy fél évet Kanadában, felet Budapesten töltenek. Tavaly ősszel azonban végleg eldőlt: hazaköltöznek. Csillaghegyen vettek családi házat. – A kettős állampolgárságot megtartva, továbbra is Magyarország és Kanada kapcsolatának egyengetése lesz a fő munkaterületem.
Kötetek, kitüntetések
Több mint 35 könyv terjedelmű munka: bibliográfia, monográfia, tanulmány, esszé, elbeszélés és memoárgyűjtemény jelent meg a neve alatt, Magyarországon öt kötete jelent meg 2011 óta.
Számos kitüntetést kapott, köztük Erzsébet királynő koronázási emlékérmét, Alberta Tartomány Nagydíját, egyetemi díszdoktorátusra való felterjesztést.
KM-GYL
szon.hu

Érdemes volt hazatérni
Számvetés Soós Zoltánnal, a Maros Megyei Múzeum igazgatójával
Pro Cultura Hungarica díjjal ismerték el Soós Zoltánnak, a Maros Megyei Múzeum igazgatójának tevékenységét, aki a térség szellemi és épített örökségének ápolásáért végzett munkájával érdemelte ki a magyar állam elismerését, amelyet a csíkszeredai főkonzulátuson a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett ünnepségen adtak át a marosvásárhelyi történésznek, archeológusnak. Amint érdeklődésünkre bevallotta a középkor szerelmese, ez a téma áll az általa vezetett kutatások középpontjában, s ebből készült doktori dolgozata is (Középkori kolduló rendek Erdélyben). Terveiről, elképzeléseiről szólva kiderült, hogy a múzeum munkájának irányítása és gazdag szakmai, közéleti tevékenysége mellett (a városi képviselőtestületnek, s különböző helyi és országos bizottságoknak a tagja) a magánéletében is jelentőset alkotott, két fiú és két lány után a Soós család az ötödik gyermekét várja. Így hát minden szempontból megilleti az elismerés.
A középkor vonzásában
Kérdésemre, hogy milyen hatások nyomán kötelezte el magát a történelem, a régészet mellett, gyermekkori vonzalmát említette a középkor, a várak, a gótika iránt. A művészetek és a történelem iránti érdeklődést táplálták tanárai is a Művészeti Líceumban, ahol a gimnáziumi osztályokat végezte, majd a Bolyai Farkas középiskolában, ahol 1992-ben érettségizett.
– A rendszerváltás előtt nem volt túlságosan vonzó a történelem szak a tiltások, megszorítások miatt. Ezek hatása 1992-ben érződött-e még?
– Én már egy szerencsés időszakot élhettem át. Bár a romániai múzeumokban még dúlt a szocializmus, egyetemi szinten más szelek fújtak. Akkor jött létre a magyar szak Kolozsváron, ahol volt néhány meghatározó személyiségű tanárunk, Tonk Sándor történész és Kovács András művészettörténész-professzor például.
Az egyetem elvégzése után Budapesten folytattam tanulmányaimat. A Közép-európai Egyetem középkortudományok szakára iratkoztam mesterizni és doktorálni. Ekkor sikerült véglegesíteni a kutatási irányt, amelyen elindultam, s ugyanakkor ráébredtem arra, hogy aki Erdéllyel akar foglalkozni, az nem élhet Magyarországon, ezért hazaköltöztem. Erdély nagyon elhanyagolt területnek számított a középkor, a magyar királyság történetének kutatása szempontjából, sőt korábban jobbára tiltott terület volt. Nyilván nem az volt a célom, hogy a meglévő ideológiákkal szembeszálljak. Ettől függetlenül folyamatosan kritizálom ezeket a tendenciákat, de ahogy román kollégáimnak elmondtam, ezzel ők kell hogy leszámoljanak. Egy román olvasó számára én sajnos nem vagyok hiteles annak kimondására, hogy a kontinuitás vagy más ideológia hibás, amit szakmai körökben tudnak, elismernek, megbeszéljük, de nyilvános kimondása a román történészek feladata. Ahogy a magyar történetírás is lebontotta a romantikus képzeteket, s mai napig folyamatosan bomlanak a különféle elméletek. Legfrissebben a finnugor elmélet lassú, de biztos megszűnésének vagyunk tanúi.
– Milyen eseménytől számítjuk Erdélyben a középkort?
– Gyakorlatilag a keresztény királyság kialakulásától, amely alatt elkezdődik egy nyugati típusú államhatalom kiépítése: várak, adminisztráció, területszervezés. Ezeknek az erdélyi vonatkozásai elég homályosan ismertek. Bár sokat írtak róla, a képet finomítani, árnyalni fogjuk mind az egyházszervezet, mint a középkori gazdaság, fejlődés, kultúra szempontjából. Kisebb-nagyobb magyarországi ásatásokon való inaskodásom után, 1999-ben kezdtük el a marosvásárhelyi Vártemplom körüli feltárásokat, s amit találtunk, a várakozásainkat messze felülmúlta. A katonaság jelenléte miatt az ipari forradalom után a város nem tudott rátelepülni erre a részre, ezért a középkori és kora újkori leletek nagyon jól konzerválódtak, mivel a lelőhely nem sérült. Az ásatások során rengeteg új információ tárult elénk a kolduló rendek középkori erdélyi tevékenységéről és a város fejlődéséről. Erről készül több dolgozat és egy monográfia is, ami a kutatást lezárja.
Érdekes, izgalmas világ
– Milyen leleteket találtak?
– Érdekes, izgalmas volt, ahogy elénk tárul a középkori magyar királyság világa, amiről nem sokat tudtunk, s a kolostorok szerepe gyakorlatilag teljesen más megvilágításba kerül. Nemcsak zarándoklatok célpontjai s az imádkozás helyei voltak, hanem a globalizáció első helyszínei is. Egy olyan középkori világban, ahol az átlagember élete során a 30 kilométert ritkán lépte túl egy vásár erejéig, a kolostorok lakói utaztak, jártak, tanultak, Spanyolországba, Olaszországba, Németországba zarándokoltak, ahonnan tárgyakat hoztak magukkal.
Erdélyben magyar és német nyelvű kolostorok működtek, s köztük is volt egy csere azzal a céllal, hogy megismerjék egymást. A kolduló rendek időnként ipart telepítettek, technológiákat honosítottak meg, sokkal nagyobb volt a jelentőségük, mint ahogy gondolná az ember.
– Mettől meddig terjedt az eredeti várbeli kolostor?
– Maga a Vártemplom 1400-tól a kolostor temploma volt, a legkorábbi valószínűleg a mostani alatt lehetett, de még nem sikerült azonosítani. A mai hatalmas templom a Zsigmond-korban épült, a magyar királyság nagy gazdasági fellendülése idején. Egy hatalmas európai dinasztia sarjaként Zsigmond erős stabilizációt teremtett. Az a gazdasági prosperitás, ami egész Európában az ő személye által valósult meg, páratlan a magyar történelem folyamán. Ebben az időszakban rengeteg királyi beruházás indult, s a vásárhelyi kolostor is ennek a hatására épült. Zsigmondon keresztül Magyarországra, Erdélybe olyan gazdasági szakemberek, tudósok kerültek, akik teljesen megváltoztatták az addigi mentalitást. Olyan tábornokai, katonái voltak, akik egészen új adminisztrációt építettek ki. Izgalmas megnézni, hogy ennek a folyamatnak milyenek a helyi vonatkozásai.
Az épületek négyszög alakban vették körül a templomot, ezekben volt a könyvmásoló műhely, könyvtár, ebédlő, konyha, illetve a szerzetesek cellái. Kulturális jelentősége mellett – hiszen a korabeli időben itt tudtak írni, olvasni – a számolásban is fontos szerepe volt, hiszen sok adásvételi szerződést kellett megkössenek. Sok olyan tárgyat találtunk, ami azt bizonyítja, hogy a kolostor is szerves része volt a kereskedelemnek, műhelyek is működtek, s változatos gazdasági tevékenység zajlott.
Temető a Vártemplom alatt
– A Vásárhelyi Forgatag idején szervezett városnéző sétán láttuk, hogy sok csontváz került elő az ásatások során.
– A kolostorok jelentős jövedelemforrása volt a temetés, elsősorban a szerzeteseket temették oda, s ha a gazdag városlakók a köztemető helyett szerettek volna a kolostorok földjébe temetkezni, adomány fejében megtehették. A kolostorok, a templomok környéke a középkorban szent földnek számított. Sajnos, nem tudjuk pontosan a temető kiterjedését, most kezdjük sejteni a körvonalait, de váratlan helyekről is kerül elő csontváz. Másrészt a déli oldal a 17. századi erődítések és a katonai beruházások miatt nagyon bolygatott, ezért az embercsontok jóval nagyobb szórásban fordulnak elő a feltételezett temetőn kívül is. Mi ezeket összegyűjtjük, s ami tudományos szempontból nem jelentős, egy helyre temetjük, a többit pedig tudományos kutatás céljából a múzeum raktárában tartjuk, s amikor lejárnak a kutatások, visszatemetődnek. Azt tudjuk, hogy zömmel városlakók voltak, akik a kolostor mellett vannak eltemetve. A kolostor 1556-os feloszlatása után nagyon lecsökkent a temetkezések száma, az 1600-as években megnyílik a református temető, de a gazdag polgárok továbbra is a kolostor köré temetkeztek. A templom belsejében valószínűleg több ezer sír van elhelyezve, középkoriak és újkoriak is. Ha a templombelső felújítására sor kerül, akkor érdemes ezeket eltávolítani. Valószínűleg a gyülekezetnek sem jó érzés, hogy több ezer halott van alattuk, még ha nem is tudják, hogy a templombelső valójában egy nagy temető.
– Folytatódnak-e még az ásatások?
– Nagyjából lezártuk, s most arra várunk, hogy bizonyos licitek lejárjanak, s ha a közbeszerzés után odaítélik a munkát, akkor a cégek fejezzék be. Részben betömik, részben felfalazzák, konzerválják. A látogatóknak mindenképpen ki kell alakítani egy biztos útvonalat, s azt feliratozni kell. Számos újdonság, érdekesség lesz a vár területén. Izgalmas történetek fognak feltárulni a látogatók előtt, hiszen nemcsak a kolostor, sok épület, lakóház került elő a 17. századi városból, amelynek két főutcája mentén több tucat lakóház állt. Ezeket az épületeket az osztrák katonaság bontotta le, miután betelepedett a várba. A főépületben a régi városháza sok részlete maradt fenn, a jelentősebb épületeket szeretnénk szabadtéri kiállításon bemutatni. A várbeli város polgárházait az 1600-as évek elején kezdték el építeni, de nem tudott annyira kiteljesedni, mert 100 év után elkezdik kiszorítani a lakókat. Az 1800-as évek kezdetén néhány lakóház még állt, amelyeket valószínűleg már a katonaság használt. Ha ez a terület megmaradt volna városi használatban, valószínűleg nagyon zsúfolt lenne, és a várból is alig látszana valami, mert elbontották volna a falakat, mint például Kolozsváron tették, hogy ne zavarja az urbanizációs fejlődést.
Sétányok, pázsit, virágok – szépül a vár udvara
– Szépen alakul a vár udvara, már sejteni lehet, hogy milyen is lesz az összkép, ha befejeződnek a munkálatok.
– Kezdünk egy folyamat végére érni, amelynek során rendkívül sok szervezési nehézség, hiba adódott. A kivitelezők hozzáállásával sem voltunk mindig elégedettek, de a megrendelő, a városháza nem adott hatalmat a kezünkbe, hogy a munkálatoknál hatékonyabban tudjunk közbeszólni, amivel sok vita elkerülhető lett volna. Ha a folyamat lezárul, s az összkép kellemessé válik, akkor elhal a kritika, s visszatérünk a normális kerékvágásba. Remélem, hogy egy év múlva a felfordulás távoli emlék lesz, s mindenki élvezheti a felújított várudvart.
– A templom felújítására nem sikerült támogatót találni?
– Mivel kimaradt az eredeti pályázatból, az egyház próbál pályázni, amihez segítséget nyújt a múzeum. Az okokat, hogy miért hagyták ki, nem tudom, de az a fontos, hogy az EU-s pályázatok lehetőséget nyújtanak a felújításra, ezért jó eséllyel lehet nyerni.
– Bevallom, nagyon felbosszantott, amikor a kerítést lebontották, a fenyőfákat kivágták, de most olyan szép kilátás nyílik a templomra, amit korábban nem tudtam volna elképzelni.
– A templom udvarán egyméteres szeméttöltés volt, amit a 60-as évek építőtelepéről nem hordtak el, ebben egy idő után előbb-utóbb kiszáradtak volna a fenyők. Most a parkosítás nyomán, remélem, szép lesz az összkép. Korábban vészmentő akció volt körülvenni a templomot, de sajnos magát az épületet is károsította, mert nedvesen tartotta a falakat. Egy sor szempont miatt indokolt volt az eltávolításuk. Ezt az egyházvezetőség megértette, és támogatta, másképpen nem tudtuk volna véghezvinni. A régi angolpark fáit, az óriáskőriseket mentettük meg a várban, a sok apró fát, amit a katonaság ültetett védelmi okokból, eltávolították, így a füves felületek is fényt kapnak.
– Láthatóan beépül minden bástya; mennyit tud ebből a múzeum majd kiállítási felületnek használni, hiszen szerte a világon a vártörténeti múzeum minden jelentős várban megtalálható.
– Jelenleg nem könnyű a polgármesterrel a kommunikáció. A terv előirányoz bizonyos használati lehetőségeket, de konkrétan a tulajdonos, a városháza kell ezeket tisztázza. A pályázatban szerepel a régi istállóból kialakított házasságkötő terem, két vendéglátóipari egység, a fotóklub visszakapja a termeit, s további műtermek, kiállítóhelyek lesznek. A bástyákban kellene a múzeum és a város közösen kiállítást rendezzen, amiről nem hajlandó tárgyalni a polgármester.
– Mi lesz a főépület rendeltetése? Miért festették sárga színűre?
– Ahol lehet, a korabeli színeket adjuk vissza, s mivel megtaláltuk a 19. századi festést, az alapján döntöttünk a monarchia korára jellemző színről. Vidám szín télen-nyáron. Lehet, hogy egy kicsit erősebbre sikerült, de egy-két év alatt sokat fog fakulni.
A központi épületet 2001-ben kormányhatározattal átadták a megyei tanácsnak, amely átadta a múzeumnak, a bár a polgármester szeretné, nagyon kevés esélyt látok arra, hogy a város átvegye. Ennek egyébként nem is látom az értelmét, mert több ezer műtárgyat tárolunk, amelyek sorsáról gondoskodni kellene.
Úgy gondolom, hogy majd kialakul egyféle együttműködés a vár közös hasznosításáról. A múzeumnak kiváló szakemberei vannak, akik segíteni tudnak érdekes kiállítások közös megszervezésében. A vár bemutatása is komoly munkát igényel, hiszen tájékoztató táblákat kell elhelyezni. Nem látom, hogy a város hogyan tudná szakemberek nélkül működtetni a várat, de ameddig nincs hivatalos megkeresés, addig mindenki végzi a maga dolgát.
Bodolai Gyöngyi
(Folytatjuk)
Népújság (Marosvásárhely)

Templom és iskola
Megjelent Tibád Sándor új könyve a helyi közoktatásról
A berecki könyves kultúra újabb kötettel gazdagodott. Tibád Sándor Templom és iskola /Sepsiszentgyörgy, 2014/ című kötete emberi gáncsoskodások miatt a könyvkiadás kálváriáját járta végig az elmúlt évtized során. Végül megjelenéséhez dr. Páll Andor cégvezető nyújtott anyagi támogatást, míg nyomdai előkészítését a sepsiszentgyörgyi Dávid Péter vállalta fel, és a budapesti Pharma Press Nyomdaipari Kft. műhelyében látott napvilágot.
A kiadvány összegyűjtött anyagával felöleli Bereck oktatásának múltját a kezdetektől napjainkig. Tibád Sándor kutató fáradozásának, kötetre terjedő gyűjtésének köszönhetően hiánypótló könyvet vehetünk kézbe.
Levéltári adatok segítségével, dokumentumok tükrében tekinthetünk vissza a berecki oktatási–képzési intézményrendszerre, amely rendeltetése szerint kultúraközvetítő szerepet is betöltött több generáció életében. A könyv lapjain nemcsak a hosszú évek során lepergett közoktatási eseményekről olvashatunk, hanem pedagógusok és egykori diákok kitűnő visszaemlékező írásait lapozhatjuk fel, amelyekben vallomást tesznek arról, hogy az iskolán keresztül hogyan kötődnek mélyen a helyi közösséghez. A könyv soraiból az is kitűnik, hogy a berecki közoktatás mindig magas színvonalú volt, ahol lelkes pedagógusok mindenkori tantestülete igyekezett fokozni a tanulók iskolai teljesítményét, és nemes munkájával szolgálta az iskolai oktatás ügyét.
Könyvismertető soraimat Takáts Gyula költeményének soraival zárom: „Ágyútlan váraink vén iskolák,/ ti vagytok várai jövőnknek.” Ne legyen e könyv csak visszatekintés a múltra, hanem legyen útmutató és eligazító jel is azoknak, akik jövőt akarnak építeni. Segítsen pedagógusoknak abban, hogy jobban közel tudjanak férkőzni az ötletgazdag gondolkodásmóddal rendelkező diákok lelkéhez. A tanulók pedig érezzék, hogy személyes elfogadásukon keresztül tanáraikból törődés és szeretet árad feléjük.
Balogh András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egyre több anyaországi hallgató érkezik Kolozsvárra
Egyre nagyobb a magyarországi diákok érdeklődése a Babeş–Bolyai Tudományegyetem iránt, ugyanis különösen az országhatárhoz közel élő fiataloknak Kolozsváron jobban megéri tanulni, mint Budapesten – számolt be lapunknak a január 22–24-én Budapesten megszervezett Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás tapasztalatairól Makkai Júlia Anna, a BBTE Magyar Tagozatának kommunikációs felelőse.
„Azért is vett részt a BBTE a budapesti oktatási szakvásáron, mert gyakran érdeklődtek telefonon, illetve villámpostán az egyetem kínálatáról a magyarországi diákok” – részletezte kérdésünkre Makkai Júlia Anna.
Hozzáfűzte: jelenleg több mint hatvan elsőéves anyaországi diák tanul a BBTE-n, a szakvásáron pedig mintegy nyolcvanan jelezték, komolyan érdeklődnek a kolozsvári továbbtanulási lehetőségek iránt. A kommunikációs felelős szerint az is szerepet játszik a magyarországi fiatalok növekvő érdeklődésében, hogy Magyarországon februárban zajlanak a beiratkozások az egyetemekre, emiatt számos diákkal előfordul, hogy lekési a határidőt, vagy csak később dönti el, milyen szakra iratkozna be.
Ezért kézenfekvőbb számukra, hogy a BBTE nyári felvételijére jelentkezzenek még úgyis, hogy honosítaniuk kell a diplomáikat. Egyébként a pszichológia, a színművészet és a közgazdaság szakok az általuk leginkább keresettebbek.
A már Kolozsváron tanuló magyarországi diákok beszámolóiból egyébként az derül ki, ennek az az oka, hogy különösen a pszichológia szakra nagyon nehéz bejutni Magyarországon. A leggyakoribb kérdéseiket ugyanakkor a tandíjakkal és a szállásköltségekkel kapcsolatban teszik fel.
Elsősorban az érdekli őket, hogy vannak-e államilag támogatott helyek. Érdekességként megjegyezte, hogy az orvosi képzés iránt is jelentős a magyarországi diákok érdeklődése. Olyan kérdéseik is voltak egyébként, hogy hol lehet enni Kolozsváron, vagy mennyire kell tudni románul. Makkai Júlia Anna ugyanakkor megjegyezte: látszott, hogy tudatosak voltak a diákok, voltak már előzetes ismereteik az egyetemről, de persze akadtak kivándorolt erdélyi szülők is, akiket a nosztalgia terelt a BBTE standjához.
A felsőoktatási intézmény egyébként hatfős küldöttséget delegált Budapestre, Közép-Európa egyik legnagyobb szakvásárára. A 15. alkalommal megszervezett rendezvényen – ahová hozzávetőlegesen 30 ezren látogattak el – a három nap alatt több száz érdeklődő fordult meg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem standjánál, ahol a felvételivel kapcsolatos információk, az oktatási kínálat és kolozsvári egyetemista élet mellett a 2015-ös Európai Ifjúsági Főváros projekt rendezvényeiről is tájékoztatást kaphattak.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Szabadlábon védekezhet a polgármester
Jön haza a polgármester! – közölte Madaras Szidónia, a gyergyószentmiklósi városháza szóvivője kedden este fél tízkor. Több órás törvényszéki tárgyalást követően a bírók szabadlábra helyezték Mezei Jánost, aki ellen hivatali visszaélés és zsarolás gyanújával indított eljárást a DNA.
Elutasította a Maros Megyei Törvényszék a DNA ügyészeinek javaslatát, nem rendel el 30 napos előzetes letartóztatást a polgármester ellen. Mezei János szabadlábon védekezhet. Amint arról beszámoltunk, az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) hivatali visszaéléssel és zsarolással gyanúsítja Gyergyószentmiklós polgármesterét. Emiatt a polgármester harmincnapos letartóztatását kérték a korrupcióellenes ügyészek.
„Nem szeretném semmilyen formában kommentálni a korrupcióellenes ügyészség közleményének tartalmát. Mindössze annyit mondanék, hogy bízom az igazságszolgáltatásban, és hozzáteszem, Mezei Jánost is megilleti az ártatlanság vélelme, azaz, amíg egy végleges bírósági döntés esetlegesen el nem marasztalja, addig ártatlannak tekintendő. Sajnálom, hogy idáig jutott a Monturist ügye” – fogalmazott megkeresésünkre Virág Zsolt, a Monturist ügyvezetője, akit nem nevez meg név szerint, de egyértelműen feljelentőként emlegetett keddi közleményében a DNA. Virág ugyanakkor kérdésünkre válaszolva elmondta, a legutóbbi fejleményekről tájékoztatta a cég többségi tulajdonosát, Budapest V. kerületének önkormányzatát. Virág egyébként nem is olyan régen igen jó viszonyt ápolt a polgármesterrel, a cégvezető a gyergyószentmiklósi MPP és Mezei János kampányfőnöke volt a 2012-es helyhatósági választásokon.
A Monturist többségi tulajdonosa, a Budapest V. kerület, Belváros-Lipótváros is értesült a Gyergyószentmiklóson történtekről. Belváros-Lipótváros önkormányzata többségi tulajdonosa a Monturistnak, azaz annak a cégnek, amelyet a vád szerint megkárosított a polgármester.
Megkeresésünkre a következőket nyilatkozta az önkormányzat sajtóosztálya: „A Monturist Kft.-ben Belváros-Lipótváros Önkormányzata 50,9995%-os tulajdonnal bír. A társaság jelenlegi ügyvezetője, Virág Zsolt 2014-ben jelezte a belvárosi önkormányzat felé azt, hogy a társaság részére bevitt 44634 négyzetméteres ingatlanvagyonból mintegy 16 ezer négyzetméternyi ingatlant a tulajdonostárs, a gyergyószentmiklósi önkormányzat jogellenesen elvont. Az önkormányzat az ügyvezető jelzését követően haladéktalanul intézkedett: jogászokat és igazságügyi könyvszakértőt kértünk fel. A szakértők részben helyszíni vizsgálatot, részben az okiratok áttekintését követően együttesen arra a következtetésre jutottak, hogy haladéktalanul intézkedni kell: pótolni kell az elmaradt telekkönyvezést, továbbá a mintegy 16 ezer négyzetméter tekintetében, mely a társaság tulajdonát képezte, vissza kell állítani az eredeti állapotot. Amennyiben ez nem lehetséges, kártérítést kell kieszközölni a jogellenesen elvont területekért. Az ügyvezető a többségi tulajdonos, azaz belvárosi önkormányzat tudtával és beleegyezésével 2014. március 17-én feljelentést is tett. A vitás területekkel kapcsolatos eljárások folyamatban vannak. Ezen eljárásokban az ügyvezető a fent említett igényt már bejelentette, az eljárások lezárultával derül ki, hogy a mintegy 16 ezer négyzetméteres területet vagy annak ellenértékét kapja-e meg a társaság.”
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Szent királyok nemzetsége a Jelen Házban
Ezerszáz év még a történelem léptékével mérve is egy nép életében igencsak nagy időnek számít. Róma, az európai történelem leghatalmasabb birodalma Augustus császár halála után, durván, úgy nyolc évszázados lét után kezdett haldokolni. A klasszikus műveltség bölcsője, Hellász sem bírta sokkal tovább.
A magyar honfoglalás korában hatalmas birodalmakat és népeket falt fel a történelem. Az apróbb népek, az idegen környezetben anyanyelvüket vesztve, az erősebb népekben feloldódva váltak azok nemzettársaivá.
A honfoglaló magyar az egyetlen nép, amelyet ezerszáz év viszontagságai, a rázúduló vérszomjas ellenségek százezrei, valamint a gyilkos belső testvérharc csapásai sem voltak képesek a történelem süllyesztőjébe terelni. A vitézséggel szerzett Haza, hétfelé szakítva ugyan, de ma is létezik, a kedvezőtlen környezetben is megóvta anyanyelvét, kultúráját, szokásrendjét, befogadott kisebb népeket, megőrizte identitását és nemzetté vált.
Az előtte itt járt testvérei, Atilla hunjai, szinte nyomtalanul elenyésztek egy évszázad lepörgése alatt. Pedig nagyobb népet, erősebbet, győzelmekre győzelmeket halmozót, hozzá mérhetőt alig ismert Európa, míg a minden tekintetben szerényebb túlélő-potenciállal rendelkező magyar honfoglalók gyökeret vertek itt, a huzatos Kárpát-medencében.
A Gondviselés ragadta ki a honfoglalókat az iszlám hitre térő ázsiai türk népek kebeléből, és telepítette le az új hazába, és adott nekik megtartó keresztény hitet, amely megóvta az Európa megtorló bosszújától elvérző hunok sorsától. Olyan vezetőkkel ajándékozta meg ezt a népet, mint a honalapító Szent István apostoli király, a szeplőtelen életű, hitét megvalló Szent Imre herceg, az életszentséget harci hősiességgel párosító Szent László király, vagy a bölcs törvényhozó, kora műveltségét messze felülmúló Könyves Kálmán.
o0o
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete 2015. február 3-án, kedden 17 órakor a Jelen Ház nagytermében a Szent királyok nemzetségerendezvénysorozat keretében SZENT ISTVÁN INTELMEI SZENT IMRE HERCEGHEZ címmel az apostoli honalapító király korát bemutató ismeretterjesztő estet tart.
Meghívott előadó: Szántai Lajos budapesti művelődéstörténész és magyarságkutató. Házigazda: Murvai Róbert Dávid.
Társszervező: a budapesti Két Hollós könyvesbolt.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.
Az előadássorozat fenntartása érdekében adományokat elfogadunk Murvai Miklós
Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés Hadnagy Évával, az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium igazgatójával
„El kell döntsük, mit várunk el Arad megye egyetlen magyar középiskolájától!”
Hadnagy Évával, az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium igazgatójával beszélgettünk az iskola terveiről, tevékenységeiről és általában a mindennapi nehézségekről.
– Hogyan és milyen tervekkel indult a 2014–2015-ös tanév a Csiky Gergely Főgimnáziumban?
– Bizakodóan kezdtük az új tanévet, hiszen az évnyitón többek között 25 előkészítős diákot és 24 ötödikest köszönthettünk, ugyanakkor a tervezett líceumi és szakiskolai osztályok, ha nem is maximális diáklétszámmal, de elindultak. Szeptember 15-re a nyári javítási munkálatok nagy részével elkészültünk, a többit néhány hét elteltével sikerült befejeznünk. Nagy horderejű munkákról beszélünk, a korszerűsítések már két évvel ezelőtt elkezdődtek az iskola épületén, tavaly pedig a folyosók 90 éves ablakainak egy részét sikerült újakra cserélni. Az új nyílászáróknál a hő- és hangszigetelő tulajdonságok mellett arra is ügyeltünk, hogy megfelelően illeszkedjenek az épület stílusához. A tavalyi évben a városi önkormányzat által iskola-felújításokra átirányzott pénzt a vezetőtanács teljes egészében az ablakokra szánta. Így sikerült a folyosók mellett a két homlokzaton is kicserélni a régi, olykor veszélyes ablakokat. Közben a csatornarendszer javítását és a homlokzat festését is megoldotta az iskolát fenntartó városi önkormányzat. Ezekkel a munkálatokkal párhuzamosan folyt az informatikaterem átalakítása és felszerelése az új számítógép-állománnyal. Iskolaidőben ugyan, de decemberig teljesen felújítottuk három turizmusterem, a biológiaterem és a nagy tornaterem padlózatát, a termeket újrafestettük. A tornaterem emlékezetem szerint legalább tíz éve nem volt felújítva, pincehelyiség lévén, a falakon már nagyon erősen látszódtak a beázások. És mert az említett tantermekben a bútorzat is nagyon megviselt volt, egy újabb költségvetés-kiegészítéssel sikerült tíz termet új bútorzattal ellátni.
A Kincskereső Óvoda új szárnyát a tornateremmel, a manzárdon elhelyezkedő módszertani kabinettel és mosodával a múlt tanévben sikerült befejezni.
A kollégiumban évenként fel kell újítanunk a konyha, étkezde, egyes szobák festését, az elmúlt nyáron viszont a csatornázási rendszert kellett javítani, valamint a beázásokat és annak okait megszüntetni.
Idén szeretnénk befejezni az iskolaépület teljes ablakcseréjét, de hogy sikerül-e, az az iskola számára megítélt költségvetéstől függ. Több osztály állapota a szülők lelkes munkájának, segítségének köszönhetően megfelelő, főleg az elemi és gimnáziumi osztályok szintjén. Jó pár példa volt már arra, hogy szülői összefogással sikerült komoly problémákat megoldani. De ezt a segítséget sem akarjuk minden évben kihasználni.
Sportpályák, szabadidős tér kialakítására volna szükség az iskola udvarán, és tovább szeretnénk gazdagítani a diákok kezdeményezése során kialakított játszóteret a hátsó udvaron.
„Reménykedünk, hogy senki nem mond fel, és nem kéri a nyugdíjaztatását”
– A többi tanintézményhez hasonlóan, a magyar főgimnáziumban is állandó probléma a kiegészítő személyzet hiánya. Most mi a helyzet az iskolában?
– A sikerek mellett egy csomó gonddal is szembesültünk tanévkezdéskor, ugyanis nem volt karbantartónk, nem volt takarítószemélyzetünk, a kapus az alacsony fizetés miatt augusztusban lemondott, egyedül az óvodai dadust sikerült meggyőznünk, hogy ne hagyjon cserben minket.
Az iskola négy zárolt állásából 1,5-öt szabadított fel a megyei tanfelügyelőség, így fel tudtunk venni egy karbantartót és egy félmunkaidős takarítónőt. Ez még mindig nem elégséges. Saját bevételből, illetve önkormányzati segítséggel takarító céggel dolgoztatunk... És reménykedünk, hogy senki nem mond fel, és nem kéri a nyugdíjaztatását.
– Hogy állnak az oktatószemélyzettel? Sikerül-e lefedni minden óraszámot? Van-e elég szakemberük?
– Az általános műveltségi tárgyaknál megvannak a megfelelő képesítésű szakembereink, hiány a turizmus szaknál van, itt csak egy magyarul beszélő szakképzett tanár kolléga tanít. A gyakorlati részt román szaktanár oktatja, de a két pedagógus együttműködik azért, hogy a diákok megértsék, ami körülöttük történik. Román szaktanárt is nagyon nehezen találunk, magyart ennél is nehezebben.
– Milyen más nehézségekkel szembesültek idén?
– A diáklétszámnak megfelelő költségvetésbe továbbra sem illeszkedünk be, ezért mindenféle megszorítással kell szembenéznünk. Ha az önkormányzattól nem kapnánk segítséget, nem tudnánk működtetni az intézményt, nem biztosíthatnánk a személyzet fizetését.
Nehezíti a munkánkat a diákok tanév közben történő átiratkozása, az iskolánkba, vagy tőlünk máshová. Természetesen a diák érdekeit tartjuk szem előtt, de az osztályközösség folytonos változása nem tesz jót az oktató-nevelő folyamatnak.
Az iskolapszichológus és fejlesztő pedagógus eddig is sokat foglalkozott egyes tanulási problémákkal küszködő kisdiákok felzárkóztatásával, az idei tanévben viszont valamiért megnőtt az elemi osztályokban a magatartási, fegyelmi gondokkal, beilleszkedési nehézségekkel küszködő kisdiákok száma.
Ezért szerveznek kollégáim még több diákfoglalkozást egyéni, kiscsoportos vagy osztályfoglalkozás keretében, de szülőtalálkozókat is szervez iskolapszichológusunk, és egyéni szülői tanácsadás keretén belül is segítik a szülők és pedagógusok munkáját.
– Milyen fontosabb, iskolán kívüli tevékenységeknek néznek elébe?
– A végzős diákjaink a nagykorúsítási ünnepségre készülnek, a kisebbek a farsangra. Keddenként az elemisektől a középiskolás diákokig 100-120 diák vesz részt a néptáncfoglalkozásokon, de a moderntánc-csoport is készül fellépéssel. Idén többször és több helyen is sikeresen szerepelt az iskola kórusa, de a rajzkör tagjai is bemutatták alkotásaikat.
A helytörténeti szakkör diákjai versenyre készülnek, a Csiky-Csuky szerkesztői jóvoltából havi rendszerességgel jelenik meg a diáklap, a honlapszerkesztők pedig ott vannak minden iskolai eseményen, hogy tudósítsák az olvasókat.
Közeleg az „Iskola másként” hét. Erre a hétre a Sapientia Egyetem előadóit is várjuk, természettudományi előadással, de a Bonus Pastor Alapítvány munkatársai interaktív drogprevenciós tevékenységet tartanak, és szintén arra a hétre fogadta el a meghívást Páva Adorján volt csikys diák, a kolozsvári Krónika napilap szerkesztője, webszerkesztője.
Három testvériskolai pályázaton is részt vesznek a diákok, a tizedikesek a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola diákjaival dolgoznak együtt, a kilencedikesek a Budapesti Arany János Középiskola tanulóival találkoznak. Idén mi látjuk vendégül a lengyelországi testvériskola küldöttségét, velük tíz év óta ápoljuk a testvériskolai kapcsolatot. És még sorolhatnám.
– Összesen hány diák tanul a főgimnáziumban?
– A Kincskereső Óvodában 58, az elemiben 122, gimnáziumi szinten szintén 122, 9–12. osztályokban reál szakon 94 , közgazdaságszakon 88, turizmuson 94, a szakiskolai oktatásban pedig 56 diákunk tanul.
A szakma elsajátításán van a hangsúly
– Évről évre kevesebb a magyar diák. Milyen stratégiát dolgoztak ki annak érdekében, hogy a következő tanévben legalább megtartsák a jelenlegi diáklétszámot és ne keolljen több osztályt diákhiány miatt megszüntetni?
– A jövő tanévi beiskolázási tervben négy líceumi osztályra kaptunk engedélyt, a reál és a két szakközépiskolai osztály mellett szeretnénk újraindítani a filológia szakot, elsősorban azon diákok számára, akik a matematika-érettségi miatt nem merik bevállalni a másik három osztály (tulajdonképpen négy szak) valamelyikét. A szakiskolai osztályon belül is két szakot fogunk felkínálni a diákoknak – a fiúk számára az autómechanika szak harmadik éve működik, és párhuzamosan ezzel a lányoknak a turizmus szakot fogjuk felajánlani. A szakiskolai oktatásról tudni kell, hogy elsősorban a szakma elsajátítására fektetik a hangsúlyt, három év után a diák szakdiplomát kap, és nem elhanyagolható, hogy a diákok állami támogatásban is részesülnek.
Tartjuk a kapcsolatot az Arad megyei magyar iskolák igazgatóival, évenként nyílt napot rendezünk, iskolabemutatót tartunk a nyolcadikos diákoknak és szüleiknek. Sokszor az anyagi lehetőségek határozzák meg, hogy mondjuk Erdőhegyről Aradra jön-e tanulni a gyermek. Az Alma Mater Alapítványon keresztül kihasználunk minden pályázati lehetőséget, hogy pénzt szerezzünk a bentlakók számára.
Az elmúlt tanévben 600 felett volt a diáklétszám, körülbelül 20 diákot veszítettünk el idén. De figyelembe kell venni, hogy eleve kevesebb volt idén a nyolcadikosok száma. Az világos mindannyiunk számára, hogy vannak, akik a román oktatást választják, vagy más megyékben, illetve Magyarországon óhajtanak továbbtanulni. Nagyon nagy létszámban veszítünk gyermekeket például Erdőhegy környékéről, de ennek is megvan az oka, mivel ezek a diákok bentlakásban kellene hogy lakjanak, és nagyon sok szülő ezt anyagi gondok miatt nem engedheti meg magának.
A diákanyag nagyban befolyásolja az iskolában folyó munkát
– Az admiteredeliceu.ro honlapon közzétett adatok szerint az iskolák 2014-es toplistáján Arad megye egyetlen magyar iskolája, a Csiky Gergely Főgimnázium megyei szinten a középiskolák között a 8. helyet foglalja el (első a Moise Nicoară, második a Ţichindeal, harmadik a baptista gimnázium), míg országos szinten a 400. helyre sorolták. Mi a véleményük erről a rangsorolásról és egyáltalán célszerű-e egyazon mutatók alapján összehasonlítani magyar és román iskolákat?
– El kell döntsük, mit is várunk el Arad megye egyetlen magyar középiskolájától. Azt, hogy minden magyar gyermeknek a képességeihez mérten szakot és helyet biztosítson, vagy hogy két osztályba szelekció alapján felvételiztessen.
Mindig összehasonlíthatunk két iskolát, magyart a románnal, székelyföldit a szórvánnyal. De végiggondoltuk-e, hogy miből „válogathat” az egyik, és mi a feladata, kötelessége a másiknak? Az ilyen összehasonlításokkor én a hozzánk hasonló nehézségekkel küszködő, szórványban működő középiskolák eredményeit szoktam megnézni.
Természetesen nem vagyok elégedett a nyolcadik, vagy a négyszázadik hellyel, de azt is tudom, hogy az a gyermek, aki a nyolcadik osztály végén nem írta meg az ötöst matekból, csak nagyon nehezen fogja megírni az átmenő jegyet az érettségin.
Az, hogy milyen diákanyagot kapunk, nagyban befolyásolja az iskolában folyó munkát. Az a nyolcadikos gyermek, aki a nyolcadikos vizsgán matematikából nem írja meg az ötösét, nagyon kis lehetőséggel megy neki a matekérettséginek. Eddig mindig kritizálták a középiskolákat az érettségi eredmények miatt, de hogy tulajdonképpen hol van a baj, vagy hogy mit tud egy középiskola tenni azzal a diákkal, akinek nagyon kicsi volt az átlaga a nyolcadikos vizsgán, eddig senki nem elemezte.
– Miként látja a Csiky Gergely Főgimnázium jövőjét?
– Ez egy nagyon nehéz kérdés. Így akár azt is kérdezhette volna, hogy miként látom az aradi, Arad megyei magyarság jövőjét. Én az iskolát és a templomot tekintem a magyar közösség két alappillérének. De térjünk vissza az iskola jövőjére. A középiskolai osztályokba a megye magyar nyolcadikosait gyűjtjük össze, ezeknek az osztályoknak a léte és jövője a megye magyar iskoláinak diáklétszámától is függ. Egységesen kell gondolkoznunk, mindenkinek érdeke, hogy működjenek a falvakban lévő magyar iskolák és az aradi magyar tagozatok. Az, hogy Aradnak kisebbségi államtitkára, a tanfelügyelőségen kisebbségi képviselete van, valamint az a tény, hogy az önkormányzatban is két tanácsos, illetve Bognár Levente alpolgármester képviseli az érdekeinket, nagy előnyt jelent. Iskolánk szülői közösségére, illetve az aradi magyar közösségre is biztosan számíthatunk.
Mi, pedagógusok pedig tesszük a dolgunkat, hogy abból a gyerekanyagból, amivel rendelkezünk, kihozzuk a legjobbat, a szülők megelégedésére és a társadalom javára.
– Köszönöm a beszélgetést!
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

„Sínen van” a magyar–román koprodukcióban készülő mozdony
Magyarországi mozdonygyártásra hamarosan létrejövő magyar–román vegyes vállalat alapításáról írt alá dokumentumot Horváth László, a magyar LAC Holding elnök-vezérigazgatója és Ionel Ghiţă, a román Softronic mozdonygyár vezérigazgatója kedden a CER Hungary megrendelésére Romániában gyártott Transmontana mozdony átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.
Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára elmondta: a kormány és a tárca minden, jogilag lehetséges és indokolt eszközzel támogatja a magyarországi mozdonygyártás beindítását. Hozzátette: ettől azt remélik, hogy rövid távon 50, hosszú távon 250 új munkahely jön létre, és lehetőséget ad magasan kvalifikált szakemberek foglalkoztatására, a hazai beszállítói arány fokozatos, jelentős bővülésére.
Amint arról beszámoltunk, a magyarországi mozdonygyártás indításáról a felek még december közepén írtak alá szándéknyilatkozatot. A tervek szerint 51 százalékban Softronic és 49 százalékban LAC Holding tulajdonában lévő vegyes vállalatot hoznak létre, 2015 végére felépül az új magyarországi gyár, 2016-ban pedig az első, közös gyártású mozdony is elkészül. Az első évben 2-3 mozdonyt értékesítenének, az azt követő években a termelés akár évi több tucat mozdonyra is felfuthat, több száz alkalmazottnak adva munkát.
Horváth László akkor azt mondta, hogy a LAC Holdinghoz tartozó CER vasúti áruszállító cég mozdonyt vásárolt a Softronictól, ennek kapcsán alakult ki üzleti kapcsolat közöttük. Arra számítanak, hogy a mozdonyok iránt a kelet-európai piacon, illetve Észak-Afrikában jelentős érdeklődés lenne, éppen ezért a jelenlegi 15, illetve 25 kilovolt feszültség alatt közlekedő járműveket 3 kilovolt rendszerre is alkalmassá teszik, így a cseh, a szlovák és a lengyel vasutakon is közlekedhetnek.
Horváth szerint a jó minőségű, kedvező árfekvésű vontatójárművekre igen nagy kereslet mutatkozik. Míg jelenleg mintegy 4-4,5 millió dollárért lehet vásárolni 4 tengelyes mozdonyokat, addig a Softronic minden igényt kielégítő 6 tengelyes gépei jóval olcsóbban elérhetőek. A tervezett mozdony értékesítési ára előreláthatóan 2,5-3 millió dollár körül fog mozogni.
A craiovai Softronic magán-vasúttársaság 15 éve működik Romániában; mozdonyfelújítással, és a Transmontana, főleg áruszállításra használt mozdony gyártásával foglalkozik. A LAC Holding 1996-ban jött létre zártkörű alapítással; több ágazatot képvisel, köztük a vasúti áruszállításban érdekelt.
Krónika (Kolozsvár)

Őszintén a román-magyar együttélésről
Ki nem mondott dolgoktól és hangosan kikiabált igazságoktól volt „fülledt” a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground terme. A Double Bind című előadás után a román-magyar együttélésről szervezett beszélgetést a MagyaRománia/MaghiaRomânia társaság.
„Magyar vagyok, itt születtem, ez az én városom. Bukarestben szeretem a románokat, ott kedvesek, viccesek, ott otthon vannak. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek.” „Román vagyok, itt születtem, ez az én városom. Budapesten szeretem a magyarokat, ott kedvesek hozzám, ott otthon vannak, és én is otthon vagyok náluk. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek.” Ilyen és hasonló mondatok hangzottak el a Double Bind című előadásban, amelyet a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu és a Tompa Miklós Társulat színészei adtak elő.
Alina Nelega rendező, a Liviu Rebreanu Társulat művészeti igazgatója már rég szeretett volna írni egy darabot Marosvásárhelyről, de úgy érezte, a város kultúrájának fele ismeretlen számára, pedig itt él. Így jött az ötlet, hogy felkérje Kincses Réka rendezőt egy közös projektre. Rendkívül közvetlen előadásnak lehetnek tanúi a nézők, helyenként sokkoló, egy-két esetben talán túlzó jelenetek tárulnak elénk, amelyet mindenki természetesen a saját szubjektivitásának tükrében értelmez. Az alkotóknak volt bátorságuk kimondani, a nézők elé tárni például olyan jeleneteket, amikor a Székelyföldről Vásárhelyre költözött lány kimondja, hogy utálja a románokat, a bukaresti, szintén Vásárhelyt választó lány pedig azt, hogy utálja a magyarokat. Botoşani-ból, Szebenből és Bukarestből is ebbe a városba jött tanulni, dolgozni, élni az előadásban szereplő több színész, akik saját tapasztalataikat osztották meg a színpadon.
Egyikük meg akart tanulni magyarul, mert úgy gondolta, ha a város fele magyarul beszél, neki is kell tudnia legalább alapszinten. Mindkét fél részéről elutasításban részesült, természetesen a magyarok felháborodtak, hogy ők márpedig el nem utasítanának egy ilyen kérést. Őszinte vallomások hangzottak el a két rendező részéről is az előadásban. „Réka, te csak a magyarokról írsz” – jegyezte meg Alina Nelega a darabban, akit Elena Purea alakított. „Te pedig azt hiszed, hogy tudod mi zajlik a magyarok fejében” – vágott vissza a Berekméri Katus által játszott Kincses Réka.
A számos különbség láttán, egy dolog nyilvánvalóan átjött a nézőknek: bár óvodásként veszekedünk azon, hogy Marosvásárhely az enyém vagy a tied, valahol mindkettőnknek ez az otthona. Ezzel indult a beszélgetés, amelynek moderátora Mircea Sorin Rusu színikritikus és fordító volt, aki a marosvásárhelyi Gutenberg könyvesboltban talált egy budapesti kiadású könyvet, ennek segítségével románként magyarul tanul.
Az első reakció a közönségből az volt, hogy „fájdalmas”. Fájdalmas volt ezt végignézni – mondta az egyik néző, és erre a gondolatra épült szinte minden hozzászólás. Sokan megköszönték az alkotóknak az előadást, és javasolták, hogy vigyék ennek hírét. Vigyék Bukarestbe, nyílt térre, és hívják meg a parlamenti képviselőket is két ülés között – ötletelt valaki. Abban is egyetértett minden jelenlevő, hogy szükség lenne román nyelvű kiadványokra, amelyekből megtanulhatnak magyarul a román anyanyelvűek is. Mindenekfelett pedig szükség lenne megbocsájtásra. Sok minden elhangzott, voltak, akik magukban tartották gondolataikat. Aki azonban részt vett az előadáson, majd a beszélgetésen, mély benyomással távozott a Nemzeti Színház Underground terméből.
Becze Dalma
Székelyhon.ro

Budapesti beleegyezéssel jelentették fel a gyergyói polgármestert
Budapest V. kerületének vezetése tudott arról, hogy konfliktus alakult ki a cég körül, amelyet a Belváros közösen alapított Gyergyószentmiklóssal. A kerület tudtával jelentette fel a Monturist Kft. a város időközben őrizetbe vett, majd kedd este szabadlábra helyezett polgármesterét még tavasszal – írja a vs.hu.
Az V. kerületi önkormányzat a magyarországi portálnak megerősítette: a Monturist Kft. a többségi tulajdonos, azaz belvárosi önkormányzat tudtával és beleegyezésével 2014. március 17-én jelentették fel a jelenleg hivatali visszaéléssel és zsarolással gyanúsított Mezei Jánost.
Mint ismert, az ügyészség a Monturist Kft. ügyeit vizsgálja, a társaságot Gyergyószentmiklós közösen alapította az V. kerületi önkormányzattal. A Belváros pénzt, az erdélyi önkormányzat a Gyilkos-tó környékén lévő ingatlanjait adta a cégnek.
Az V. kerület közleményében emlékeztetett rá, hogy Belváros-Lipótváros Önkormányzatának 50,9995%-os tulajdona van a cégben. „A társaság jelenlegi ügyvezetője, Virág Zsolt 2014-ben jelezte a belvárosi önkormányzat felé azt, hogy a társaság részére apportként bevitt 44 634 négyzetméter ingatlanvagyonból mintegy 16 000 négyzetméternyi ingatlant a tulajdonostárs, a Gyergyószentmiklósi Önkormányzat jogellenesen elvont” – írták.
Vitás területek
Az önkormányzat ezt követően intézkedett: jogászokat és igazságügyi könyvszakértőt kértek fel. A szakértők a helyszíni vizsgálat és az okiratok áttekintése után arra jutottak: pótolni kell az elmaradt telekkönyvezést, továbbá a mintegy 16 000 négyzetméter esetén, mely a társaság tulajdonát képezte, vissza kell állítani az eredeti állapotot. „Amennyiben ez nem lehetséges, kártérítést kell kieszközölni a jogellenesen elvont területekért” – írták.
A vitás területekkel kapcsolatos eljárások folyamatban vannak. Ezen eljárásokban az ügyvezető a fent említett igényt már bejelentette. Az eljárások lezárultával derül ki, hogy a mintegy 16 000 négyzetméter területet vagy annak ellenértékét kapja-e meg a társaság – közölte az önkormányzat.

Filmtudomány mesteri a Sapientián
Közzétette a 2015/2016-os tanévre érvényes beiskolázási terveket, szakokat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE).
Az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatón kiemelték: idén ősztől filmtudomány mesteri szak indul, amelynek célja a karon zajló alapképzés folytatása, illetve a továbblépésre való lehetőség biztosítása. A 2014 decemberében akkreditált képzés az első ilyen szakirányú mesterképzés a romániai magyar felsőoktatási kínálatban. – A Sapientia EMTE és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem együttműködésével létrehozott mesteri képzés a kortárs mozgóképkultúra legaktuálisabb kérdéseire helyezi a hangsúlyt, és figyelembe véve a kelet-európai filmszakma realitását, elsősorban kisjátékfilmes, dokumentumfilmes vagy a fikciót a dokumentarizmussal ötvöző projektek megvalósítását tűzi ki célul, olyan filmek elkészítését, amelyek bemutathatók a televízióban, vagy esélyesen nevezhetők nemzetközi fesztiválokra – áll az eseményt kísérő sajtóközleményben.
Szabadság (Kolozsvár)

Cégvezetői kötelességből tett feljelentést Virág Zsolt
Nem haragból vagy rosszindulatból, hanem cégvezetői kötelességből tett feljelentést – jelentette ki Virág Zsolt a Mezei János polgármesterrel szemben indult DNA-vizsgálat kapcsán. Ugyanakkor azt állítja, hogy nem tőle származnak a DNA bizonyítékai a zsarolási gyanúval kapcsolatosan.
Virág Zsolt a megzsarolásról nem kívánt részleteket közölni
„Nem vagyok egy DNA-s feljelentő” – mondta Virág Zsolt a gyergyói sajtósoknak. Leszögezte, ő a DNA-nál nem tett feljelentést, hanem a gyergyószentmiklósi ügyészségen nyújtott be kivizsgálási kérelmet, mert a Monturist álláspontja szerint a cég törzstőkéjéből területeket tulajdonítottak el. A Monturist ügyvezetője nem kívánt részleteket közölni a folyamatban lévő kivizsgálást illetően, annyit azonban elmondott, hogy a többségi tulajdonos (Budapest V. kerülete, Belváros-Lipótváros) önkormányzatának utasítására 2013-ban, illetve 2014 elején több jogi és gazdasági átvilágítás is történt a cégnél, különös tekintettel a törzstőkére. Ekkor tapasztalták, hogy 1,7 hektár hiányzik a Gyergyószentmiklós önkormányzata által 1997-ben a cégnek hosszú távra bérbe adott telkekből.
A Monturist szerint ezek jogtalanul voltak „eltulajdonítva” különböző közigazgatási végzésekkel. Ennek kivizsgálása végett nyújtották be a feljelentést a gyergyószentmiklósi ügyészégre. Nem negyven-, hanem nyolcoldalas volt a feljelentésük – szögezte le Virág. Arra a kérdésre, miként lehetséges, hogy a területek „eltulajdonításáról” csak tavaly tavasszal értesültek, Virág Zsolt azt válaszolta, hogy a gyergyószentmiklósi önkormányzat nem tájékoztatta ezekről a Monturistot.
Többször nyomatékosította, ő a DNA-nál nem tett feljelentést, csak a gyergyószentmiklósi ügyészségen, ahonnan az ügy tavaly ősszel átkerült a DNA-hoz. Közölte, a bejelentés kötelessége volt, mert céget vezet, amelynek érdekeit védenie kell. Hozzátette: hisz a hatóságok munkájában.
Felvetődött a kérdés, hogy ha a DNA-nál Virág nem tett feljelentést, miként jutott a korrupcióellenes ügyészséghez a zsarolási ügy. Elmondta, négyszemközt beszélgetett Mezei Jánossal, amikor a zsarolás történt. Kijelentette: ő nem készített hangfelvételt, nem tudja, hogyan szerzett tudomást a DNA erről, de azt igen, hogy van a hatóságnak erre vonatkozó bizonyítékuk. Megjegyezte, fenntartja, hogy Mezei János megzsarolta őt, de nem kívánt erről sem részleteket közölni.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Magyar értéktárba került a kürtőskalács
Egyszerre erdélyi, székely, valamint magyar értékként került a hungarikumok „előszobájának" tekintett Magyar Értéktárba a kürtőskalács. A budapesti Hungarikum Bizottság csütörtöki ülésén született döntés vélhetően enyhíti a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület között a messze földön ismert magyar édesség bejegyzése kapcsán kirobbant konfliktust, amely azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a terméket Románia regisztráltatja.
Három tétellel bővítette a Hungarikumok Gyűjteményét, kilenccel pedig a Magyar Értéktárat a Hungarikum Bizottság – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a választások után újjáalakult testület második ülését követő sajtótájékoztatón.
A hungarikumok sorába került a vizsolyi Biblia – amely az első teljes, magyar nyelvű Biblia –, továbbá a magyar harcosok által a 9. és a 11. század között használt íj, valamint a szegedi fűszerpaprika őrlemény.
A tárcavezető az MTI kérdésére az íj hungarikummá minősítését azzal indokolta, hogy ez az egyedi fegyver fontos szerepet játszott a honfoglalás és az államalapítás során zajló harcokban. A Magyar Értéktárba került többek között az Unicum keserűlikőr, a Piros Arany, az Erős Pista ételízesítő, a szatmári szilvalekvár, a bocskai viselet, nem utolsó sorban pedig a kürtőskalács. A mostani döntéssel a Hungarikumok Gyűjteményébe már 45 tétel tartozik, a Magyar Nemzeti Értéktár pedig mintegy 120 tagúra bővült.
A köztudatba Székelyföldről származó süteményként bevonult kürtőskalács különleges státusáról hosszú ideje vita dúl a Földművelésügyi Minisztérium (FM) keretében működő Hungarikum Bizottság, valamint a Nemzetközi Kürtöskalács Szaktestület (NKSZ) között. Az NKSZ 2013-ban javasolta az édesség hungarikummá, illetve az Európán kívül is tekintéllyel bíró Hagyományos Különleges Termékké nyilvánítását.
A szervezet célja az, hogy pontosan meg lehessen különböztetni a klasszikus, illetve az olcsóbb alapanyagokból készülő vásári kürtőskalácsokat. Például hogy silány termékeket ne lehessen többé kürtőskalácsként forgalmazni, a terméknek tejet vagy legalább tejport mindenképp tartalmaznia kell, ugyanakkor megkülönböztethető legyen a vajjal, tejjel és tojással készített házi és az olajjal készített vásári változat.
A budapesti szaktárca azonban adminisztrációs hiányosságra hivatkozva elutasította az NKSZ mindkét beadványát, többek között azt kifogásolva, hogy hiányzik az idegen nyelvi – például a kínai – leírás, nem készült bemutató kisfilm, és a szükséges két ajánlást sem csatolták a kérelemhez.
Hantz Péter, a kürtőskalács-szaktestület képviselője azonban lapunknak úgy nyilatkozott: beadványuk elutasítása mögött az áll, hogy ők ragaszkodnak a minimális minőségi követelményekhez, miközben a minisztérium szerintük engedett volna a gyenge terméket készítő sütők lobbijának.
Szerinte olyan, mindenki által ismert és elismert terméknek, mint például a kürtőskalács vagy a Rubik-kocka – amelyeket a világon mindenhol a magyarsággal azonosítanak – nincs szüksége ajánlásra, ezért ezt a két dokumentumot elvi alapon nem szerezték be. A kínai leírás ugyanakkor elkészült, az ismertető szórólapok több nyelven hozzáférhetők. Kisfilmre már nem volt pénzük a kezdeményezőknek, mivel a Hungarikum Bizottságtól semmilyen támogatást nem kaptak.
Az NKSZ számára az is felháborodást keltett, hogy a kürtőskalácsot később a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje terjesztette fel hungarikumnak, az összeállított anyagból azonban a szakma más képviselői szerint épp a termék történetének lényeges elemei, például az erdélyi történelmi vonatkozás hiányzik.
Emiatt Sebestyén Csaba, a Hungarikum Bizottság egyik erdélyi tagja – a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke – levelében arra kérte a grémiumot és a minisztériumot: ha már felvesznek egy-egy terméket, szolgáltatást vagy szellemi teljesítményt az értéktárba, akkor a leírásból ne hagyják ki a határon túli vonatkozásokat.
Vélhetően ez is befolyásolhatta a Hungarikum Bizottság tagjait, akik csütörtöki ülésükön egyszerre erdélyi, székely, valamint magyar értékként iktatták a hungarikumok „előszobájának" tekintett Magyar Értéktárba a kürtőskalácsot.
Egyébként a magyarországi huzavona miatt fennál a veszélye, hogy a hagyományos magyar édességet romániai termékként regisztrálják az Európai Unióban. A bukaresti mezőgazdasági tárca már megkörnyékezte a székelyföldi sütőket, hogy „román színekben" jegyeztessék be Hagyományos Különleges Terméknek a forgatott dorongon sütött kürtőst.
Az uniós védjegy azt jelenti, hogy a kürtőskalácsot magyar – vagy román – termékként tartanák számon az EU-ban, azok a sütők pedig, akik betartják a minőségi előírásokat, ingyen használhatnák a tanúsító logót a csomagolásaikon.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)

Aggasztó adatok a hazai gyermekek helyzetéről: három közül egy szegény
Három romániai gyermekből egy hátrányos anyagi körülmények között nevelkedik, bár olyan családból származik, ahol mindkét szülő dolgozik – derül ki abból a Gyermekvédelmi országos stratégiából, melyet 2014 decemberében fogadott el a kormány, majd idén január közepén jelent meg a Hivatalos Közlönyben. A gyerekes családok anyagi jólétét vizsgáló tanulmány rámutat arra is többek között, hogy tíz gyermekből legalább egy olyan háztartásban nő fel, ahol a szülők munkanélküliek. Azokban a családokban, ahol a szülők dolgoznak, a gyermekek szegénységi rátája 29,1-ről (2007) 32,6%-ra (2012), nőtt és ez még tovább fokozódik.
A normál munkaintenzitású háztartások – gyermekes családokról beszélünk – szegénységi kockázata több mint kétszer nagyobb, mint a többi európai államban. A dokumentum szerint, míg az EU-ban az anyagiak hiánya hasonló mértékben érinti a gyermekeket és felnőtteket (a 18 évnél fiatalabb lakosságot 11,7%-ban, a 18–64 éveseket 10,3%-ban), Romániában a gyermekek (37,9%) sokkal többet szenvednek a szegénység miatt, mint a felnőttek (27,9%).
Aggasztó, hogy a romániai gyermekek 52,2%-át fenyegeti a társadalmi kirekesztettség, magas szegénységi kockázatuk szembetűnő. Ebben a tekintetben Románia majdnem listavezető, Bulgária után második helyen áll az EU tagállamai közül. A legveszélyeztetettebb korcsoport a 12–17 éveseké (54,8%) és az 5–11 éveseké (52,5%). A legnehezebb helyzetben a többgyermekes családok, illetve a gyermeküket egyedül nevelő szülők vannak.
A statisztikák azt mutatják, hogy a relatív jövedelmi szegénységben (ún. anyagi deprivációban) élő romániai gyermekek több mint egyharmada méltatlan lakáskörülmények között tengeti életét, míg az EU tagállamaiban ez a helyzet a hátrányos anyagi helyzetű gyermekek negyedénél áll fenn. A szakemberek úgy gondolják, hogy a szegénységi ráta jelentősen magasabb vidéken, de az utóbbi évtizedekben a városokban is kezdtek kialakulni olyan ún. területileg kompakt egységek, melyekben „extrém szegénység” uralkodik. Ezen szegregált lakóterületeken a lakosság több mint 60%-át gyermekek, fiatalok teszik ki (lásd a roma negyedeket), a 60 évesek csupán 10%-ban képviseltetnek. A kormány stratégiájában kitérnek többek között a hátrányos helyzetű családok támogatási lehetőségeire is, ugyanakkor egy minimális „szociális juttatás-csomag” elkülönítésére gyermekek számára. Sólya R. Emília
nyugatijelen.com
Erdély.ma