TDM műhelymunka Gyergyószentmiklóson
Változó összetételben, de egyre több települési és kistérségi turisztikai egyesület, turisztikai információs iroda munkatársai gyűlnek össze havi rendszerességgel, hogy a székelyföldi turizmus problémáit és a szervezetközi együttműködések lehetőségeit megvitassák.
Az őszi fórum óta immár negyedik alkalommal gyűltek össze a Székelyföldi TDM Munkacsoport kezdeményezői. Akárcsak a Csíkszeredában, Korondon és Szovátán tartott korábbi találkozók, úgy a gyergyószentmiklósi Csíky-kertben, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozata épületében, az egyetemi kirendeltség és a Gyergyószentmiklósért Turisztikai Egyesület szervezésében zajló megbeszélésen három fő téma kapcsán folyt az ismertetés és a vita: eddigi szervezeti fejlődés, turisztikai vásárokra való felkészülés és TDM feladatkörök tisztázása.
Felvezetőként dr. Horváth Alpár egyetemi adjunktus ismertette a turisztikai desztináció menedzsment gondolatkörnek a Hargita megyében történő eddigi tematizálását, kiemelten a Hargita Megye Tanácsa által 2009-ben készíttetett megyei turizmusfejlesztési stratégiában szereplő, 3. tengelyt a turisztikai szervezetfejlesztésről, és azon belül is a 3.1-es intézkedést, amely a TDM megalapozásáról szól. Szó esett a magyarországi TDM szervezetfejlesztési folyamatokról, miszerint az 2005–2013-as Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia javaslatai az európai uniós források lehívását szolgáló Regionális Operatív Programokban nem egyszerűen marketingtevékenységre vagy turisztikai információs irodák létesítésére lehetett pályázni, hanem komplex szervezetfejlesztésre, amelynek csak részét képezték a Romániában jellemző támogatástípusok.
A magyarországi tapasztalatok alapján Romániában is meghonosítható egy felülről ösztönzött, de alulról szerveződő professzionális térségi turizmusirányítási rendszer, amely megfelelően felépítve a turisztikai vállalkozók és adott térségek turizmusgazdaságát hozhatja helyzetbe, teheti versenyképesebbé a hazai és nemzetközi piacon. A szakmai fórumok visszatérő témája a vállalkozói érdekvédelem kérdése a hatósági elvárásoknak való megfelelés során, hisz elég gyakran merülnek fel panaszok a hatósági ellenőrzések „stílusa” miatt. E problémára szükségesnek tűnik megfelelő jogsegély-szolgálat megszervezése a megyei önkormányzatok szakapparátusai segítségével.
A másik legégetőbb probléma a turisztikai munkaerő problémaköre, amely nagymértékben befolyásolja a turisztikai szolgáltatások minőségét a székelyföldi térségekben. A vállalkozói oldal elvárása a megfelelően képzett és megfelelő hozzáállású munkaerő megtalálása, ugyanakkor a munkahelyi stabilitás biztosítása.
A turisztikai vásárokra való felkészülést illetően a megbeszélésen részt vevő Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület, a Korondi Turisztikai Egyesület, a Gyergyószentmiklósért Turisztikai Egyesület, gyergyóalfalvi-borzonti vállalkozók képviselője, a gyergyóditrói, a gyergyóremetei és a madéfalvi, turisztikai információs irodák munkatársai javaslatokat fogalmaztak meg az egységes Székelyföld stand helykihasználására, design-megoldásaira és a közvetítendő üzenetek megfogalmazására vonatkozóan. Elhangzott, hogy a budapesti Utazás Vásár és a bukaresti Románia Turisztikai Vására rendezvényekre egyaránt úgy kell felkészülni, hogy a Székelyföld desztináció egységes jellegét, de ugyanakkor belső, kistérségi tagoltságát is meg lehessen jeleníteni, nemcsak a nagyközönséget, hanem az utazásszervező cégek képviselőit is megszólítva.
A tanácskozás keretében Pál Zoltán ismertette a román piacra szánt Székelyföld útikönyv kezdeményezését, amelybe nyolc kisebb desztináció szerinti tagolásba kerülhetnek be a vállalkozók által összeállított programcsomagok (élményígéretek), amely csomagok térségi népszerűsítésében a turisztikai információs irodák is érintettek. Gassner Wolfgang bemutatta azt a szolgáltatás-közvetítési és értékesítési koncepciót, amely jutalékrendszer alapján motiváltabbá teheti a turinfosok munkavégzését, illetve hozzájárulhat a turisztikai egyesületek bevételeinek növeléséhez. Felmerült az európai uniós forrásokból újonnan megnyílt turisztikai információs irodák számára egységes munkaköri leírások és módszertani segédlet, kézikönyv kidolgozása, szakmai továbbképzés szervezése például online-marketingeszközök témakörben. Felmerült az is, hogy be kell kapcsolódni a román többségű vidékeken működő hasonló szerveződések közötti tapasztalatcserékbe is. Mezey Zsolt (Hargita ADI/KFT), Fazakas-Csoma Szidónia és Dombora Lehel (Kovászna MTE) ismertették a Székelyföld-stand előkészületeit, alkalmat adva a két megye ügyintézési folyamatainak különbözősége megismerésére.
A turisztikai egyesületek és turisztikai információs irodák munkájának szakszerűbbé tétele érdekében a Székelyföldi TDM Munkacsoport számít az intézményfenntartók nyitottságára a további együttműködések erősítése terén, amelynek jegyében a következő TDM tanácskozásra március 10-én Sepsiszentgyörgyön, a Kovászna Megyéért Turisztikai Egyesület szervezésében a háromszéki megyeházán kerül sor.
www.adiharghita.ro
Erdély.ma

Szellemi otthonteremtés
Beszélgetés a 70 éves Cseke Péter íróval
Cseke Péter (1945, Recsenyéd) író, szociográfus, irodalom- és eszmetörténész. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar nyelv és irodalom szakot 1968-ban; ezt követően falujáró újságíró volt a bukaresti Falvak Dolgozó Népe című hetilapnál; 1990-től a Korunk szerkesztője s egyszersmind egyetemi oktató; több magyar nyelvű szakirány beindítója, 2003-tól doktori témavezető. Pályáját szociográfiai riportokkal kezdte, művelődés- és irodalomtörténeti tanulmányokkal folytatta. Eddig harminc önálló kötete, illetve eszmetörténeti kiadványa látott napvilágot. Pro Literatura (2004), Szabó Zoltán- (2005) és Aranytoll díjas (2010), a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje (2014).
– A Nagy-Homoród mentén született, de nem Székelykeresztúron végezte a középiskolát, hanem Székelyudvarhelyen, a mostani Tamási Áron Gimnáziumban. A szülei miért döntöttek ekképpen?
– A kérdés vélhetően arra utal, hogy unitárius vidéken láttam meg a napvilágot. Keresztúron akkor még valóban működött az Unitárius Gimnázium, de nem sokáig, mert az 1948-as tanügyi reform megszüntette. Ha nem így történik, akkor gyepesi származású népes családomból minden bizonnyal én lettem volna a második, aki tanévkezdő őszidőkben degeszre tömött szalmazsákjával a kénosi tetőn át Keresztúrra szekerezik. Az "égbe emelő" kapaszkodó előttem is ott állt, Felsőboldogfalvánál azonban Udvarhely irányába fordultunk. Nem szekérrel, hanem – az idők változásának jeleként – a recsenyédi közös gazdaság traktor vontatású utánfutójával. A hetvenes évek elejének átmenetileg szabadabb légkörében Ég és föld között lebegő szalmazsáktutajok című írásomban próbáltam rögzíteni azoknak az időknek a hangulatát…
– Korábbi beszélgetésünk során említette ’56-ot. A magyar forradalom milyen nyomot hagyott egy tizenegy éves legénykében?
– A történelmi távlat rendre helyükre rakja a dolgokat. Az efemer történések is beszédesekké válhatnak, ha meg tudjuk "szólaltatni" azokat. Beszédes szótlanság című "időrobbanásos" esszémben már felvillantottam egy-két epizódot (Időrobbanás. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2003. 237–240.); ami még megírásra vár, azt készülő szülőföld-szociográfiámban szeretném kibontani. Hiszen még nem faggattam ki a szülőfalumban kristálydetektoros rádiót építő Bartha István barátomat, az ’56 októberében Budapesten Molotov-koktélokat készítő és dobáló Néma Pali szentpáli osztálytársamat, nem törlesztettem adósságomat Kozma tanító bácsival szemben, aki a negyvenes évek elején Szabó Gyula útját is egyengette Székelykeresztúr és az írói pálya irányába. És hát arra is emlékszem, hogy 1957 elején dühösen dobta vissza rajoni "irodalmi versenyre" készített irományomat. Miért nem azt írtam meg – dördült rám –, ami velünk történt?! Miért kellett a fél falut tömörítő közösből kiállnunk?! Megírtam. Nagy cirkusz támadt belőle a rajonközpontban. Na de, egy életre megjegyeztem: írni csak a velünk történt dolgokról érdemes, és azokról is lehetőleg úgy, hogy az igazságot fényre deríthessük.
– Miként emlékszik a Szabó Gyulával való első találkozására?
– Az egyik udvarhelyi magyartanárunk, László Béla évfolyamtársa volt Létay Lajosnak, az Utunk 1958 utáni főszerkesztőjének. Akkoriban zajlott az írók egy részének letartóztatása, mások elnémítása, irodalompolitikai vesszőfuttatása. Az '56 utáni "irodalmi frontvonalról" mit sem tudtam, Szabó Gyula ’58-as vesszőfuttatásairól is utólag értesültem, főként azt követően, hogy az udvarhelyi gimnáziumba bekerülve Utunk-olvasó lettem, és 1962. február 10-én ott voltam a művelődési ház irodalmi matinéján. Az Utunk és a Steaua csapatával már előző este megismerkedhettem, mert László Béla felkérésére a vacsora felszolgálásában segédkeztem. Nagy volt az örömöm, csupán azt sajnáltam, hogy Szabó Gyula időközben "hazaszaladt" Almásra. A matinét követően szegődtem melléje, miközben a főtér felé tartottunk. Ma is csodálkozom, hogy volt bátorságom megszólalni. El szerettem volna mondani, hogy Akácos Miska és Gondos Eszti történetében egy kicsit a nagybátyáméra ismertem, és a "menyasszonyszöktetés" sem volt ismeretlen akkoriban mifelénk, a Nagy-Homoród mentén, de közben fölértünk a főtérre, ahonnan az írók a Tompa László lakása felé vették az irányt.
– Cseke Péternek sikerült-e kapcsolatba kerülnie a "székely Athén" neves személyiségeivel…?
– Tompa Lászlóval személyesen nem találkoztam, a költészetével azonban igen. Tomcsa Sándorhoz egyik diáktársam vitt el, aki az író rokonságához tartozott. Ennek a vasárnap délelőttnek az élményével jelentkeztem az iskola irodalmi faliújságján. Amikor bejutottam a gimnáziumba, nagy hatással volt rám, hogy az önképzőköri fórumon az előttem járó "rövidnadrágos" Farkas Árpád, Magyari Lajos, Molnos Lajos, Balázs András költészetéről olvashattam… Egyetemi hallgatóként is állandóan visszajártak, és 1963 őszétől is ők voltak számomra a léptem igazító "péntek esti srácok", ők juttattak szóhoz a Gaál Gáborról elnevezett irodalmi körben.
– És az egyetemi városban kik kalauzolták?
– Kányádi Sándor és Balogh Edgár, később Borbáth Károly. Szabó Gyulával sem szakadt meg a kapcsolatom. A felvételi előtt verssel és prózával jelentkeztem nála Almáson. Később, akárcsak Kányádi, bőven ellátott szerkesztői tanácsokkal. Szükségem is volt ezekre, hiszen mind Kányádi, mind Szabó Gyula édesapja olvasta a lapot. Nekem akkor ők jelentették az újságírói/szerkesztői igények megtestesítőit. "Kár annak a papír – Kányádi apó intelmét örökre megjegyeztem –, aki nem tudja azt megművelni…" Mindent a szántáshoz, a kaszáláshoz, az erdöléshez viszonyított, Kurta Szabó Mózes pedig a Pireneusokon inneni és túli igazságokhoz… Hogy milyen mélyen megragadtak bennem ezek az intelmek, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a múlt évben Torontóban Kányádi apóval indítottam egyik előadásomat.
– Milyen volt ez a huszonkét év, amit – kezdetben Bukarestben, majd Kolozsváron – a lapnál töltött?
– Még nem tudok érdemben válaszolni a kérdésre, nem kaptam vissza a szekuritátés dossziéim "preparált" szövegeit sem. Az 1968 és 1978 közötti "terepjárásokból" nőttek ki első szociográfiai riportjaim, ezekből pedig a riportköteteim. Következett egy periódus, amikor Bukarestben mondatról mondatra átírták a cikkeimet. (Itt szándékosan nem említek nevet, mert nem akarom egy ’56-ban felelőtlenül hőzöngő, később sokaknak ártó, irigy dilettáns utóéletét meghosszabbítani.) 1985-ös, első házkutatásunk után még "átcsúszott" valahogy Hazatérő szavak című – háromkötetnyi kéziratból újjászerkesztett – kis könyvem, de ezt követően sem a Korunkban, sem A Hétben, sem az Igaz Szóban nem publikálhattam. Sőt, a nevemet sem lehetett leírni. A falusiak hetilapjánál pórázra fogtak, de nem rúgtak ki. Ha munkanélkülivé válok, nyomban letartóztathattak volna mint "munka-kerülőt". "Az agrikultúra is kultúra" – jelentette ki a Központi Bizottságnak a magyar sajtóért felelős (Bukarestben ma is élő) teljhatalmú ura. Terheljenek le úgy – adta ki az utasítást a fővárosi Sajtóházban székelő szerkesztőségben –, hogy ne maradjon időm a művelődéstörténet területén bóklászni. Könyv és kenyér című riportkötetem 1991-ben úgy jelent meg a kolozsvári Dacia Könyvkiadónál Kerekes György szerkesztésében, ahogyan azt Létay Lajos 1988-ban és 1989-ben az Utunkban leadta. Még a száműzött magyar helységneveket sem kellett visszaállítani. Irodalmi idézetekkel eleve úgy "kódoltam be" azokat, hogy az olvasó tisztában lehetett azzal, hol járok. Megtehettem, mert a szerkesztőként olyan kiemelkedő kolozsvári személyiségek voltak a mentoraim, mint a nagyvilág mezőgazdaságára kitekintő dr. Nagy Miklós vagy Pap István professzor, a későbbi akadémikus, akik – bárhol is találkoztunk szellemi munkától elbátortalanított gazdamérnökökkel Erdély- szerte – létfilozófiai szinten beszéltek a jobb sorsra érdemes gazdatudományok alapvető kérdéseiről.
Más szempontból is érdemes visszatekintenem arra a korszakra. Egyetemi hallgató koromban a kolozsvári stilisztikai iskolát megteremtő Szabó Zoltán professzor műhelyében sajátítottam el a kutatásmódszertant. Már 1968 őszén be szerettem volna iratkozni a doktori képzésre, de az ’56-os magyar forradalom vérbefojtása idején kinevezett főszerkesztőm nem adta beleegyezését ehhez. Mégis hasznát vettem annak a periódusnak. Mindenik esztendő januárjában – abban a hónapban vettem ki rendszerint a törvényesen járó évi szabadságomat – reggeltől estig a Központi Egyetemi Könyvtárban tartózkodtam, ahol nem értek utol a bukaresti üzenetek (a diktátor házaspár születésnapi ünneplését illetően). Végül 1995-ben doktoráltam, amikor egyetemi oktató voltam. De akkor már felszabadult értékszemlélettel írhattam újra disszertációmat. Abból született meg aztán a budapesti Balassi Kiadónál megjelent Horváth István-monográfiám is 2000-ben.
– A szekuritáté állandóan figyeltette, a három előcenzúrázás után kiadásra előkészített Erdélyi Fiatalok – dokumentumok, viták (1930–1940) című kötetét 1986-ban bezúzásra ítélték. Miként vészelte át a vészkorszakot? Ki volt a mércéje?
– Mindenekelőtt az esszéíró Németh Lászlót említeném. Aztán Kóst, Kuncz Aladárt, Balázs Ferencet, Tamási Áront, Illyés Gyulát, Cs. Szabó Lászlót, a szociográfus Szabó Zoltánt…
– Miért éppen őket…?
– Mert objektív világlátásra s reális helyzetfelismerésre tanítottak, és mert a közjó érdekében cselekvésre késztettek…
– Ha jól emlékszem, az írói indulását meghatározó műfaját eleve a cselekvés költészetének tekintette. Holott a Korunkban, az Utunkban, az Ifjúmunkásban, a Vitorla-ének című antológiában kötetnyi verset tett közzé…
– Szociográfiai riportokat tartalmazó Forrás-kötetem, a Víznyugattól vízkeletig hátlapjára ezt írtam volt 1976-ban: "Hogy miért éppen ehhez az »előnytelen« műfajhoz ragaszkodom? Nem érzékelném eléggé a korlátait? A kérdések nem az enyémek; illő tehát, hogy legalább itt megköszönjem őket. És velük együtt a baráti tanácsot: aki így indul, annak egy életen át kell bizonyítania…" Írtam és fordítottam verset, a karcolatot és az elbeszélést is kedvemre valónak éreztem. Kányádi Sándor prózaírásra biztatott, Szabó Gyula a verset ajánlotta. Írtam annyi verset, hogy megtudjam: nem vagyok vérbeli költő. Későre találtam rá a magam műfajára, a szociográfiára, majd az irodalom- és eszmetörténeti tanulmányra. Időközben összeállítottam jó néhány bibliográfiát, szerkesztettem antológiát (a Tizenegyekről), előkészítettem dokumentumkötetet (az Erdélyi Fiatalokról, a Nem lehet vitáról), írtam mikrofilológiai alapozottságú, tényfeltáró tanulmányokat, jelenség-monográfiákat (a népi irodalomszemlélet kérdéseiről, a magyar szociográfia erdélyi műhelyeiről), írói monográfiát, szerkesztettem kismonográfia-sorozatot (Közelképek címen a Kriterionnak); egyikkel sem volt annyi gondom, mint a közel három évtizede készülő Jancsó Béla-leveleskönyvvel: e levelek háttérvilágában ott feszül a két világháború közötti időszak Kárpát-medencei eszmetörténete, drámai kisebbségtörténete, a Trianon utáni társadalom mélyszerkezete; ezzel is az irodalomtörténeti szintézisek előmunkálatainak nélkülözhetetlenségére akartam rámutatni… Minek következtében sokszor bizony az élet és az irodalom "harmadik helyezettjének" érezhettem magamat. Most látom csak, micsoda előnyt jelentett számomra az, hogy fiatal alkotói korszakomban nem kaptam meg a nekem szánt bukaresti irodalmi díjakat; hogy a nyolcvanas évek második felében a szekuritáté "azon melegében" vitte el még be sem fejezett kisebbségtörténeti kézirataimat; hogy a kilencvenes évek derekán sokan nem értették: újságíróból miként lehet valaki egyetemi tanár? Mit is válaszolhattam volna? Az újságíróból/szerkesztőből minden lehet, ha idejekorán felhagy… a hírlapírással. Így szereztem a tudományműveléshez nélkülözhetetlen interdiszciplináris szemléletet.
– Öt évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy Atosfalván a kakasok, Kolozsváron pedig a megírásra váró kéziratok költik fel… Ez ma is érvényes?
– Bizony. A hazatérő szavak útján a szellemi otthonteremtést szeretném előmozdítani ma is. Amikor például Lakitelekre megyek, azok a kakasok azért kukorékolnak, hogy Makfalván újra megnyithassa kapuját a Wesselényi Népfőiskola. Amikor az Egyesült Államokba repültem, azzal a célkitűzéssel indultam, hogy a szétszórtságban élő nyugati magyarok hazajárásáról Korunk-számot szerkesszek, szülőföld-szociográfiámat pedig újabb fejezettel gazdagítsam.
– Többször kitüntették. Melyikre a legbüszkébb?
– Mikszáth Kálmán jut eszembe: "Még senkit sem dicsértek meg azért, mert szereti az édesanyját."
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Almási István 80 éves
Dr. Almási István erdélyi magyar népzenetudós 1934. december 8-án született Kolozsvárt. Elemi iskolai tanulmányait szülővárosában, a Református Elemi Iskolában végezte 1945-ben. Utána a nagy múltú Református Kollégium diákja, majd a tanügyi reform után a 2. számú Fiúlíceum tanulója volt, ahol 1951-ben érettségizett. Egyetemi tanulmányait 1951 és 1956 között a kolozsvári George Dima Zeneművészeti Főiskolán folytatta, ahol akkor Jagamas János folklórt, Major Ferenc szolfézst és zeneelméletet, Nagy István pedig karvezetést oktatott.
Már diákévei alatt cselekvően bekapcsolódott a Jagamas János által irányított erdélyi terepkutatásokba. A hírneves zenetudós irányításával első ízben, 1953-ban a Nádas menti Türében gyűjtött népdalokat, majd a következő évben közölte első szakcikkét a Művelődési Útmutatóban. Habár már 1956-ban zenetanári és karvezetői oklevelet szerzett, a jól ismert kisebbség- és tudománypolitikai viszonyok miatt végül is csak 1989-ben nyerhette el a zenetudományok doktora címet a kolozsvári zeneművészeti egyetemen. A Romeo Ghircoiaşiu professzor irányításával megvédett disszertáció címe Az erdélyi magyar népzenekutatás kezdeti korszaka (1920-ig).
Almási István fél évszázadon át, 1957-től egészen 2004-es nyugdíjazásáig a Román Akadémia kolozsvári Folklór Intézetében dolgozott. Annak keretében 1957 és 1960 között előbb próbaidős kutató, 1960 és 1969 között szakkutató, majd 35 éven át I. fokozatú tudományos főmunkatárs volt egészen 2004. december 1-ig.
Népzenekutatóként elsősorban olyan tájegységeken gyűjtött, ahol korábban mások kevésbé vagy egyáltalán nem folytattak kutatásokat: például az Érmelléken, a Szilágyságban, a Lápos mentén, Aranyosszéken, a Nyárád mentén, a Kis-Küküllő–Maros közén, a Homoród mentén és Háromszéken. Több mint 130 erdélyi és partiumi faluban végzett rendszeres, szakszerű terepkutatásokat. Összesen 5000 vokális és hangszeres dallamot gyűjtött össze, közülük körülbelül 4000 dallamot és szöveget jegyzett le magnószalagról, azokat pontosan tipologizálta. Szakszerűen összeállított kartotékai a kolozsvári Folklór Intézet aranytartalékát alkotják.
Tudományos kutatásai során elsősorban a népi dallamok osztályozásával, rendszerezésével és tipologizálásával, az etnikai kölcsönhatásokkal, a népdalgyűjtés módszertani problémáival és az erdélyi népzenekutatás történetével foglalkozott. Terepgyűjtéseiből és tudományos kutatásaiból 11 egyéni, részben társszerzőkkel írott könyve jelent meg az Irodalmi, a Kriterion, az Európa Könyvkiadónál, illetve az Európai Tanulmányok Alapítvány kiadójánál. A rendszerváltozás előtt írásait rangos hazai szaklapok (Korunk, Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, Művelődés, Revista de Etnografie şi Folclor) publikálták, majd utána különböző magyarországi és európai tudományos periodikák. Összesen 157 tanulmányt, szakcikket, könyvismertetést közölt elsősorban tudományos és művelődési kiadványokban. Különböző hazai, magyarországi, ausztriai és németországi tudományos, közművelődési és oktatási rendezvényeken 166 előadást tartott a népzenetudomány, a zenetörténet és az egyházi zene kérdéseiről magyar, német, angol és román nyelven. Kiemeljük, hogy idegen nyelvű tanulmányait és előadásait saját maga állította össze, fordította. Különböző folkloristák és muzikológusok 33 tanulmányát és szakcikkét fordította le németből magyarra vagy románra és viszont, illetve magyarból románra és viszont. Az 1989-es rendszerváltozást követő évtizedekben ritka pontossággal és szakmai igényességgel összeállított előadásaival már különböző hazai és külföldi tudományos rendezvényeken is részt vehetett. Számos kiváló népzenei tárgyú műsort készített a kolozsvári és a budapesti rádió hallgatóinak. A kolozsvári bábszínház rendezőinek felkérésére népi dallamok felhasználásával összesen 7 bábjáték kísérőzenéjét állította össze.
Népzenei gyűjtéseit különböző forráskiadványokban adta közre. 1957-ben jelentette meg Szenik Ilonával és Zsizsmann Ilonával közösen A lapádi erdő alatt című nagysikerű gyűjteményét. 1969-ben pedig Olosz Katalinnal együtt adta ki a Magyargyerőmonostori népköltészet című kötetét. Iosif Herţeaval közösen jelentette meg 1970-ben Marosvásárhelyen 245 melodii de joc. 245 népi táncdallam. 245 Tanzmelodien című gyűjteményét. Tudományos igénnyel szerkesztette meg az 1971-ben kiadott Dalosfüzet-ét, valamint az 1972-ben és 1982-ben megjelentetett Tavaszi szél vizet áraszt című nagysikerű népzenei antológiáját. Almási István gondozta a Kányádi Sándor által magyarított Erdélyi jiddis népköltészet (Európa Könyvkiadó, Budapest 1989) című kötet zenei anyagát. Bogdán János 1906-os magyargyerőmonostori gyűjtését Monostori sugár torony című kötetében adta közre 2003-ban, a Kriza János Néprajzi Társaságnál Kolozsvárt.
Nagyfokú igényességgel és szakszerűséggel összeállított tanulmányaiban elsősorban az erdélyi népzenei örökség rendszerezésével, kölcsönhatásaival, gyűjtési módszereivel, valamint a magyar népballadákkal foglalkozott. Almási István egyik kedvelt területe az erdélyi népzenekutatás története. Benkő Andrással és Lakatos Istvánnal együtt készítette kiadásra Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése című nagysikerű kötetet, mely 1974-ben jelent meg. Ő rendezte sajtó alá Jagamas János A népzene mikrokozmoszában című, 1984-ben kiadott tanulmánykötetét. Bartók Béla erdélyi népzenekutatásaival kapcsolatban számos kiváló tanulmányt közölt a Korunkban (1965/10), Zenetudományi írások (1977), valamint a Bartók dolgozatok (1974) című tanulmánykötetekben. A népzene jegyében című, nemrég (2009) kiadott könyvében gyűjtötte, válogatta össze legkiválóbb írásait, tanulmányait és dolgozatait. A magyar népzenekutatás egyik legsikerültebb regionális népzenei szintézisét a Szilágysági magyar népzene (1979) című könyvében valósította meg. Két év múlva, 1981-ben a Román Akadémia a rangos Ciprian Porumbescu-díjjal jutalmazta szakszerű, tudományos monográfiáját.
A rendszerváltozás után Almási István cselekvően bekapcsolódott a hazai, a magyarországi és az európai szakmai életbe. 1990. március 18-án ő is aláírta a Kriza János Néprajzi Társaság alapító okiratát, 1990 és 1992 között annak tiszteletbeli elnöke volt. A Magyar Művészeti Akadémia rendes (2005), a Magyar Kodály Társaság tiszteletbeli (2007), a Magyar Néprajzi Társaság levelező (1989), a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja (2000). Továbbá az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság, a Romániai Zeneszerzők és Muzikológusok Szövetsége, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság cselekvő tagja.
Fiatalabb korában a kolozsvári Kétágú református templom kántora volt, majd éveken át vezette a Farkas utcai református templom dalárdáját. Közvetlenül a hazai rendszerváltozást követő bonyolult években, 1990-1993 között az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka volt.
Almási István három hazai középiskolai zenei tankönyv fordításában működött közre. Az 1990-es években igen jelentős szerepet játszott a Péntek János által alapított néprajzi és magyarságtudományi doktori iskola tevékenységében, melynek keretében számos disszertáció, referátum, vizsga igényes, objektív és szakszerű referense volt. Almási István az 1989-es fordulat után szakszerű előadásokat tartott Nagyváradon, a Partiumi Keresztyén Egyetem Egyházzene, illetve Zenepedagógiai Tanszékén (2001–2005), Kolozsvárt a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Református Teológiai Karának Zenepedagógiai Intézetében (2003–2013), a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén (1993–1994, 2006–2007), valamint Marosvásárhelyen a Színművészeti Egyetem Zeneművészeti Karán (2005–2010). Rendszeres egyetemi előadásaival jelentős szerepet vállalt az erdélyi magyar zenetanári képzésben, egy újabb népzenekutató nemzedék kinevelésében. 2004-ben a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Folklór Tanszékén, 2011-ben pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Intézetében tartott rendszeres egyetemi előadásokat a magyar népzene stílusrétegeiről és a népzenekutatás történetéről. Felkért, hivatalos opponensként összesen 17 véleményezést írt doktori disszertációkról, ugyanakkor 11 végzős egyetemi hallgató diplomadolgozatát irányította. Kivételes szakmai tudását és megbecsültségét tükrözi, hogy ő lektorálta a Magyar Népzene Tára Domokos Mária által szerkesztett XI., valamint a Paksa Katalin által szerkesztett XII. kötetét.
Almási István kórusvezetői tevékenységét 1970-ben Romániában a Kulturális Érdemrenddel jutalmazták. A Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2001-ben Szabolcsi Bence-díjjal tüntette ki zenetudományi munkásságának elismeréseképpen. A Romániai Magyar Dalosszövetség 2004-ben, újraalakulásának 10. évfordulóján, a Jagamas Jánosról elnevezett díjat adományozta Almási Istvánnak. A Magyar Művészetért Díj Kuratóriumának elnökétől 2007-ben, Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulója alkalmával a Kodály Zoltán-emlékdíjat vehette át a budavári Mátyás-templomban. A Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága 2009-ben Arany János-éremmel jutalmazta tudományos eredményeit, munkásságát. A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szenátusa 2010-ben a doctor honoris causa (tiszteletbeli doktor) címet adományozta neki.
Nyolcvanadik születésnapja alkalmával a kolozsvári Folklór Intézet, a Kriza János Néprajzi Társaság, valamint a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék tagjainak nevében Almási Istvánnak jó egészséget, hosszú életet kívánunk.
Művelődés (Kolozsvár)

Szilágyi Zsolt lett az EMNP új elnöke
Az ünnepi, sajtónyilvános része után zárt ajtók mögött zajlott tovább az EMNP marosvásárhelyi küldöttgyűlése. Toró számára egy új tisztséget hoztak létre.
Megvan az alelnökök névsora: Toró T. Tibor, Zakariás Zoltán, Zatykó Gyula, Mátis Jenő, Johann Tajerling, Kolcsár András.
22.47 A küldöttgyűlés akár éjfélig elhúzódhat, alaposan elszámolták magukat a szervezők, amikor úgy gondolták, hogy 18 órára pontot tehetnek az esemény végére. 11 óra előtt 10 perccel a sajtósok továbbra is arra várnak, hogy kiderüljön, kik az új alelnökök. Az alelnökök megválasztása most is zajlik, és egyelőre az sem világos, hogy hány alelnöki tisztség lesz és milyen lesz a területi megoszlása a tisztségeknek. A székelyföldiek két alelnöki helyet kértek, és egy-egy jutott volna a partiumiaknak és a közép-erdélyieknek, azonban a partiumiak az államelnöki választás első fordulóján Szilágyinak begyűjtött magas szavazatszámra hivatkozva két alelnöki tisztséget kértek.
Update: Szilágyi Zsoltot választották az EMNP új elnökévé. Létrehozták a Stratégiai Bizottsági elnöke tisztséget, amelyet a közgyűlés mai döntése értelmében Toró T. Tibor tölt be. Még nem dőlt el, hogy Szilágyi, aki Tőkés EP-képviselői irodavezetője, hazaköltözik-e vagy sem Brüsszelből.
Kiszivárgott információk szerint két alelnök esetében a szavazást meg kell ismételni, mert nem szerezték meg a fele plusz egy szavazatot. Mátis Jenő (Közép-Erdély) és Zatykó Gyula (Partium) már biztos, hogy alelnök.
Tőkés László elmondta, üdvözli a 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ-t, de rögtön hozzátette, hogy a szövetség dicső múltjával akarja igazolni sivár jelenét - éppen ezért ünneplés helyett önvizsgálatot, revíziót javasol számukra.
Az EMNP küldöttgyűlésről elmondta, az EMNP-sek azért jöttek ide, hogy a nemzeti politizálást megújítsák, megerősítsék a néppártot és új erővel próbálják meg egyesíteni a nemzeti oldalt. Klaus Johannistól azt várja, hogy az államelnöki kampányban tett ígéretéhez híven európai útra tereli Romániát. Tőkés ugyanakkor reménykedik abban, hogy a romániai magyarság számára sajátos magyarságpolitika kidolgozásáról sikerül szót érteni az államfővel, hiszen a magyarság igényeit nem lehet a Románia 18 kisebbségre vonatkozó kisebbségpolitikájába belezsúfolni, amint azt az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetében megkísérelte.
„Egyesek azt mondják, az EMNP-ről, hogy lakájpárt, és azt, hogy ejtették Budapesten. Nem kell felülni minden híreszteléseknek, és az sem igaz, hogy meg akarják vonni a magyarországi támogatásokat a Demokrácia Központ hálózattól” - jelentette ki Tőkés László.
Az EMNT elnöke szerint meg kell újítani a Néppártot, a saját lábukon kell megállniuk.
Bejelentette, hogy az EMNT és az SZNT elnökei megegyeztek a stratégiai partnerségben és egy integrált autonómia-politika megalkotása szükségességében.
Az EMNP Küldöttgyűlésen több ízben is megfogalmazódott az az igény, hogy az MPP-vel egyesítse erőit az Erélyi Magyar Néppárt. Tőkés továbbment, szerinte az RMDSZ felé is közeledni kell, de ehhez az RMDSZ-nek előbb erdélyi magyar demokrata szövetséggé kell válnia, hogy a közeledés elkezdődhessen és a magyar egység megvalósulhasson. Szerinte nem szabad lemondani az együttműködésről, az EMEF-be új lelket kell lehelni. Hangsúlyozta, az új magyar összefogásnak nem az RMDSZ ernyője alatt kell létrejönnie.
Felszólította az RMDSZ-t, hogy szüntesse meg a látszat-együttműködését az MPP-vel, aminek egyetlen célja, hogy az EMNP-t és az MPP-t eltávolítsa egymástól.
A választási törvényről elmondta, azt úgy kell módosítani, hogy a szavazatok számát figyelembe vevő arányban juthassanak be képviselők a román parlamentbe.
Az EMNP-nek azt tanácsolta, hogy kérjenek találkozót Klaus Johannis államelnöktől, és terjesszék elő az EMNP-nek a magyarság ügyeivel, magyarságpolitikával kapcsolatos javaslataikat és elképzeléseiket. Németh Zsolt csak levelet küldött
Az eseményre Magyarországi vendégek is érkeztek, például Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete is jelen volt. Németh Zsolt egyéb elfoglaltságokra hivatkozva csak üzenetével köszöntötte az egybegyűlteket.
Wetzel legfontosabb üzenete az volt, hogy továbbra is stratégiai partnernek tekintik a Néppártot és a Demokrácia Központokat – „ezt csak megerősíteni tudom” - mondta, majd köszönetet mondott a Néppártnak a közös munkáért.
Németh Zsolt levelének felolvasása után Izsák Balázs mondott beszédet. Szerinte, ha éjjel felébresztenek, akkor is tudni kell beszélni az autonómia-küzdelem pillanatnyi helyzetéről, majd megerősítette, hogy megkötötték a stratégiai partnerséget Tőkésékkel. 45 önkormányzat fogadott el olyan határozatot, amelyben kimondják, hogy a Székelyföld területi egységhez szeretnének tartozni. Egyelőre 109 önkormányzatban még nem fogadták el ezeket a határozatokat, de bízik abban, hogy hamarosan erre is sor kerül. Izsák szerint is rossz az RMDSZ azon megközelítése, amely révén a 18 romániai kisebbség közé sorolja az erdélyi magyarságot is.
Ezt követően Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke lépett mikrofonhoz, majd felolvasták Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének üzenetét. Toró T. Tibor volt elnök összefoglalta az elmúlt négy év eseményeit. Pozitívumként említette, hogy sikerült megőrizni a stratégiai partnerséget az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal. Ő is hangsúlyozta, a nem a Fidesz lakájpártja az EMNP, amint azt a rosszindulatú hangok állítják, és az sem igaz, hogy a Fidesz levette volna a kezét a Néppártról.
Elmondta, egyrészt a két állítás egymásnak ellentmond, másrészt a stratégiai partnerség létezik, noha nem mindig ért egyet a két párt. Például előfordul az is, hogy az ENMP nem ért egyet a magyar kormány döntéseivel, de ettől még az értékek közösek. Közvetett és közvetlen választásokon is részt vettek, Tőkés például Fidesz-listán került be az Európai Parlamentbe, de ez nem lényeges, mert „Tőkés most is magát képviseli”, ahogy akkor is, amikor az RMDSZ-listáján került be. Igaz, azt is hozzátette, hogy Tőkés az erdélyi magyarokat is képviseli.
A Néppárt nem egy felelősség és következmények nélküli párt - mondta annak kapcsán, hogy nem sikerült olyan léptékben növekedni, gyarapodni, mint ahogy azt eltervezték, és ezért új csapatra van szükség. Negatívumként említette azt is, hogy szerinte nincs megfelelő területi lefedettsége, helyi szintű beágyazottsága az EMNP-nek. Nem sikerült egyesíteni a nemzeti autonómiapárti tábort, ezt személyes kudarcának tekinti, továbbá nem sikerült kellő mélységben és mértékben megértetni a magyar nemzetpolitika szereplőivel azt, hogy mi a Néppárt küldetésének igazi tétje. Mint kiderült, a tét bebizonyítani, hogy úgy is lehet sikeres egy erdélyi magyar párt, hogy a saját értékei szerint cselekszik, anélkül, hogy függne a többségi hatalomtól – utalt az RMDSZ-re.
Kertész Melinda
transindex.ro

Láthatatlan áldozatok
A kommunisták sem kímélték a fogyatékkal élőket
Egy különleges nemzetközi projektet mutattak be a fogyatékkal élő fiatalok nappali foglalkoztatását biztosító baróti Laura Háznál: a pályázatban résztvevők azokra a névtelen áldozatokra emlékeztek, akikre a második világháború során a nácik lecsaptak, csupán azért, mert testi vagy szellemi fogyatékosok voltak, vagy akiket később, a kommunista rendszerben is kíméletlen bánásmódban részesítettek.
A baróti születésű Kolumbán Erika, aki jelenleg a budapesti Örökmozgó Közhasznú Egyesület munkatársa, elmondta, az In Memo nevű projekt célja az volt, hogy felelevenítsék azoknak a fogyatékkal élőknek az emlékezetét, akik a második világégésben és később, a kommunizmusban életüket vesztették. Ők a „láthatatlan áldozatok”. Megemlítette, hogy a náci Németországban, a T4 fedőnevet viselő eutanázia-program keretében hetvenezer fogyatékkal élő személyt gyilkoltak meg, de a világégést követően azokban az országokban, ahol totalitárius rendszerek rendezkedtek be, úgyszintén történtek borzalmas dolgok.
– A fiataloknak meg kell ismerniük, és meg kell érteniük a múltat, hogy ilyen dolgok többé ne fordulhassanak elő – hangsúlyozta.
A Laura Ház fiataljai a program keretében interjúkat készítettek olyan idős emberekkel, akik átélték a világháborút, de a Baróti Szabó Dávid Líceum diákjai is bekapcsolódtak a pályázatba Fazakas Melinda angol szakos tanárnő irányításával. Utóbbiak ellátogattak a földvári fogolytábor helyszínére, meghallgatták Szabó Zoltán visszaemlékezéseit, aki az akkori eseményeket gyermekként élte át, és arról mesélt a diákoknak, hogyan sikerült ételt becsempésznie a táborba, megmentve talán ezáltal többjük életét.
A projekt olasz, magyar, bolgár és erdélyi résztvevőkkel zajlott, nem ez volt az első közös pályázatuk, és közös terveik vannak a jövőre nézve is.
– Az interjúkat, képeket, felvételeket archiváljuk, azokat hozzáférhetővé tesszük a köz számára is az interneten – mondta Kolumbán, hozzáfűzve, hogy egy következő tervük feldolgozni a szocializmus pedagógiáját, módszereit, lehetőségeit, megérteni, akár személyes történetek alapján, hogy mi is történt akkor.
A pályázatban résztvevők közös tanulságként szűrték le az interjúalanyok megállapításaiból azt, hogy bizony, sokszor nem is az számít igazán, hogy milyen rendszerben élünk, hanem az, hogy az emberekben mennyi emberség van.
– A legsötétebb korszakokban is voltak olyanok, akik próbáltak emberségesek maradni, és emberként viselkedni azokkal szemben is, akiket üldözött vagy elnyomott az adott rendszer – állapították meg.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Románia és az ukrán válság
Bár az ukrajnai válság kialakulásának elején a bukaresti külügyminisztériumi állásfoglalásokban rendre szerepelt az Ukrajnában élő román közösségek jogainak védelme, ez mára szinte teljesen eltűnt a hivatalos kommunikációból – állapítja meg a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet alább olvasható, lapunkhoz csütörtökön eljuttatott aktuális elemzése. Az alcímek szerkesztőségünktől származnak.
Románia külpolitikájára erőteljesen rányomja bélyegét az ország stratégiai partnersége az Egyesült Államokkal, ennek megfelelően a román álláspont ellenzi az Oroszország elleni szankciók bármilyen szintű könnyítését és az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok kereteinek megváltoztatását. Az Ukrajnában élő román kisebbség jogainak védelme a konfliktus kezdetén még szerepelt a külügyminisztérumi állásfoglalásokban, mára azonban ez szinte teljesen eltűnt.
Az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese, Victoria Nuland legutóbb január közepén járt Romániában, ahol egyetlen nap alatt találkozott a román állam legfontosabb vezetőivel, köztük Klaus Johannis államfővel, Victor Ponta miniszterelnökkel és Bogdan Aurescu külügyminiszterrel is. A felek a román–amerikai stratégiai partnerség jegyében folytattak egyeztetéseket, kiemelten tárgyalva a 2015-ös év prioritásait és főbb cselekvési irányait.
A külügyminisztérium tájékoztatása nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy a román külügyminiszer és Victoria Nuland találkozóján a két ország kapcsolatainak „kivételes jellege” is a tárgyalások témáját képezte, a román fél pedig kifejezte óhaját a stratégiai partnerség kiterjesztésére és az együttműködés formáinak elmélyítésére vonatkozóan. A tárgyalásokon Victoria Nuland Romániának a régióban betöltött pozitív szerepét emelte ki és nyitottnak mutatkozott a stratégiai partnerség új területekre való kiterjesztésében.
Barátságtalan bukaresti gesztusok
Természetesen nem csupán az Egyesült Államokkal fenntartott stratégiai kapcsolat határozza meg Románia álláspontját az ukrán válság kapcsán, hanem az Oroszországhoz fűződő viszony is. Az elmúlt években a román állam több magas rangú vezetője is kifejezetten barátságtalan megjegyzésekkel és gesztusokkal reagált egyes orosz állami vezetők nyilatkozataira, az is előfordult, hogy az akkor hivatalban lévő román államfő, Traian Băsescu nyíltan a „Luhanszkot és Donyecket elfoglaló terroristák partnerének” nevezte az Orosz Föderációt.
Az Oroszországgal szembeni, sokszor keményvonalasnak nevezhető román külpolitika ugyanakkor kényszerhelyzetben van, hiszen a fekete-tengeri kijárattal rendelkező országot közvetlenül érintik Oroszország lépései. Traian Băsescu államfő több esetben hangot adott abbéli nézetének, hogy Vlagyimir Putyin célja tulajdonképpen befagyott konfliktusok előidézése a Fekete-tenger övezetében.
Az egyik ilyen, már hosszú ideje befagyott konfliktus Transznisztriában, azaz a Moldovai Köztársaság többségében orosz ajkúak által lakott, kvázi szakadár övezetében van. Mivel a román politika egy elvesztett területként, a „második román államként” tekint a többségében román ajkúak által lakott Moldovai Köztáraságra, itt közvetlenül ütközik az orosz és a román érdek.
Románia energetikai helyzete a másik olyan terület, amely a román külpolitikát meghatározza az ukrán válságban elfoglalt pozíciója tekintetében: bár az orosz Gazprom 2014 végére összességében 30 százalékkal csökkentette a Romániának szánt gázszállítások volumenét, ez nem rázza meg különösen a román energiaellátást. Ennek oka, hogy a 12,5 milliárd köbméteres belső földgázfogyasztásból 11 milliárd köbmétert belső termelésből fedez az ország, csupán a különbözetet importálja Oroszországból, ezért akkor sem kellene komolyabb problémákkal szembenéznie a román energetikai rendszernek, ha a Gazprom teljesen leállítaná a szállításokat.
Románia tehát megteheti, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók egyik legerőteljesebb támogatójaként lépjen fel az Európai Unióban, nemzeti érdekei pedig szintén azt diktálják, hogy a geopolitikai felértékelődéséből származó előnyöket maximálisan megpróbálja kihasználni az Egyesült Államokkal folytatott stratégiai partnerség keretében.
Román félelem a szeparatizmustól
Érdekes azonban, hogy bár az ukrajnai válság kialakulásának elején a külügyminisztériumi állásfoglalásokban rendre szerepelt az Ukrajnában élő román közösségek jogainak védelme, ez mára szinte teljesen eltűnt a hivatalos kommunikációból, sőt a román média is alig foglalkozik a témával. A román hivatalos álláspont szerint Ukrajnában a román a harmadik legnépesebb közösség az ukrán és az orosz után, amennyiben „mesterségesen nem osztották volna meg a közösséget”.
A hivatalos adatok szerint ugyanis 151 ezer román nemzetiségű él az országban, ugyanakkor 258 ezren moldovainak vallották magukat, ezért a román értelmezésben 410 ezer román él Ukrajnában. A legnépesebb közösség a Romániával határos Csernyivci megyében él, itt 180 ezren román anyanyelvűnek számítanak, míg Kárpátalján csupán 32 ezer főt számlál a közösség.
Odesszában 724-en vallották magukat románnak, ám 123 ezren moldovainak, így a román hivatalos értelmezésben jelentős román anyanyelvű közösség él a nagyvárosban. Bár nincsenek megbízható információk az Ukrajnában élő románok és moldovaiak román állampolgársága kapcsán, a médiában keringő információk szerint a kárpátaljai románok 70 százalékának van román útlevele.
Míg tavaly februárban a román külügyminiszter kijelentette, Románia „elvárja, hogy az Ukrajnában élő román közösséget ne érjék ellenséges megnyilvánulások”, továbbá kifejezte aggodalmát a nyelvtörvény eltörlése miatt, hangsúlyozva, hogy reményei szerint az eltörölt törvényt hamarosan olyan szabályozás váltja fel, amely megfelel a nemzetközi szabványoknak, köztük a kisebbségvédelmi keretegyezménynek és európai nyelvi chartának, az ezt követő időszakban egyre ritkábban lettek a hasonló megnyilvánulások.
Sőt 2014 májusában Titus Corlăţean külügyminiszter egy kolozsvári választási rendezvényen már egyenesen arról beszélt, hogy „ami országunk keleti határainál oly drámaian történik, az ötletet, késztetést adhat az efféle szeparatista modellek terjedésére, olyan dolgokra, amelyek az ország határainak a megkérdőjelezését jelentik. Ezt nagyon komolyan mondom. Ezért Romániának erős államnak kell lennie”.
Ezzel párhuzamosan Traian Băsescu államfő is számos alkalommal hangsúlyozta a kisebbségi jogok, kiemelten a nyelvhasználat biztosításának fontosságát Ukrajnában, egyszerre azonban látványosan ez is abbamaradt. Az államfő közvetlenül Vlagyimir Putyin Transznisztriára vonatkozó, egyik tavaly áprilisi kijelentésére válaszul arról beszélt, hogy „elfogadhatatlan a nemzetközileg elismert határok megkérdőjelezése.
A kívülről generált revizionista mozgalmak közvetlenül veszélyeztetik az államok területi egységét és szuverenitását, és nem szolgálhatnak megoldásként a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelmére. Az államszervezésről, a föderális és autonomista modellek bevezetéséről szóló viták, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek állampolgárságuk szerinti állammal szembeni felforgató tevékenységekre való felbujtása közvetlen beavatkozást jelent a szuverén államok belügyeibe”.
Lekerült napirendről a kisebbségi kérdés
Legutóbb január 7-én beszélt egymással a román és az ukrán külügyminiszter telefonon a román fél kezdeményezésére. Bogdan Aurescu ekkor teljes támogatásáról biztosította Pavlo Klimkint Ukrajna területi épsége, szuverenitása és függetlensége tekintetében, továbbá kifejezte határozott álláspontját az EU Oroszország elleni szankcióinak fenntartására vonatkozóan is.
A román diplomácia vezetője bukaresti látogatásra hívta ukrán kollégáját, ugyanakkor felajánlotta Románia segítségét az országban szükséges reformok, az EU–Ukrajna társulási megállapodás alkalmazása – amelyet Románia elsőként ratifikált – tekintetében. Emellett tájékoztatta a kijevi külügyért arról, hogy Románia már ratifikálta az ukrán–román határra vonatkozó kishatár-egyezményt, és reményét fejezte ki, hogy ukrán részről is hamarosan megtörténik a ratifikáció.
A külügyminisztériumi tájékoztató végén egyetlen mondat található: „a két tárcavezető tárgyalt továbbá az ukrajnai román kisebbséget érintő kérdésekről is”.
Krónika (Kolozsvár)

Képezték magukat a hitoktatók
Nagyvárad- Január 30-31-én tartották Nagyváradon, az Egyházmegyei Laikus képző Központban a hitoktatók továbbképzését. Ötvenhárom személy vett részt ezen, három budapesti nővér tartott előadást.
Ötvenhárom személy vett részt a továbbképzőn, akik a gyulafehérvári főegyházmegyéből, illetve a temesvári, a szatmári és a nagyváradi egyházmegyékből érkeztek. A rendezvényt Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Katekétikai Központja szervezte meg, a szervezési munka java része Benedek Ramóna tanárnőnek volt köszönhető. A két nap programját, amely magába foglalt ismerkedést, módszertani bemutatókat, gyakorlati szerepjátékokat, imádságot, a Budapestről érkező Jézus Szíve nővérek- Stafford Kriszta, Tóth Adrienn és Michele Bittner- állították össze és bonyolították le.
Üzenethordozók
A péntek délutáni nyitóünnepségen Exc. Böcskei László váradi megyés püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy azok számára, akik valamilyen egyházi támogatású intézményben végeznek áldásos munkát szép eredményekkel, milyen fontos a lelki háttér, hiszen ők nem egyszerűen egy munkahelyen dolgoznak, hanem egy olyan örömüzenet közvetítenek, melynek forrása Krisztus egy olyan világban, mely egyre inkább megpróbálja kiiktatni ezt, és azt állítja például, hogy visszaélést követnek el azok, akik a gyermekeknek hitről akarnak beszélni. Emiatt elengedhetetlen szükség van arra, hogy jobban odafigyeljenek azokra, akiknek a segítségére vannak, és ez a továbbképzés is ezt a célt szolgálta. Hozzátette: ugyanakkor az összejövetel arra is alkalmas, hogy egymást mellé állva bátorítsák és felkarolják egymást.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Megtanultam leszámolni az illúzióimmal
Életműdíjat vett át KÁNTOR LAJOS az RMDSZ létrejöttének negyedszázados évfordulóját ünneplő gálán. A kolozsvári írót, szerkesztőt a huszonöt évvel ezelőtt történtekről, az értelmiség és a politika viszonyáról kérdezte Cseke Péter Tamás.
Egyik megfogalmazója volt 1989 karácsonyakor a Hívó szó című kiáltványnak. Ezt sokan az RMDSZ születési bizonyítványának is nevezik. Helytálló ez a megállapítás?
Közvetlenül a rendszerváltáskor párhuzamosan beindult az erdélyi magyarság szerveződése különböző nagyvárosokban, Bukarestben, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Kolozsváron és Székelyföldön is. Ám tudomásom szerint Kolozsváron született meg az első írásos, átgondolt, programatikus elképzelés a romániai magyar közösség jövőjéről. Ez volt a Hívó szó. Nem tudok arról, hogy a Domokos Géza nevéhez fűződő szervezkedés során a kolozsvárihoz hasonlóan átfogó, a múltra visszatekintő, de inkább a jövőt megcélzó, a romániai magyar közösség elképzeléseit megfogalmazó szöveg született volna. Akkor, a legelső napokban keveset tudtak egymásról ezeknek a szerveződéseknek a kezdeményezői. Hiszen a diktatúra összeomlása mindenkit nagyon váratlanul ért. Talán Silviu Brucanon kívül senki sem számított erre Romániában, romániai magyar biztosan nem. Brucan tudott a legtöbbet, mert ő Washingtonból ment Moszkvába és onnan jött vissza.
Hogyan készült a kiáltvány?
December 22-én Balázs Sándor és Nagy György körbejárt néhány kolozsvári magyar értelmiségit, akiket elhívtak másnapra Gáll Ernő lakására. Erre a megbeszélésére Balogh Edgár hozott egy szöveget, amely a jelenlévők mindegyike szerint használhatatlan volt. Úgy véltük, ez egy „térden állva lázadó” szöveg volt, a régi kísérletek szellemében fogalmazta meg a szerzője. Aki ismeri Balogh Edgár rendszerváltás előtti elképzeléseit arról, hogyan lehetne javítani a romániai magyarság helyzetén, az tudja, mire gondolok. Végül a Gáll Ernő lakására összegyűlt társaság Balázs Sándort és engem jelölt ki arra, hogy fogalmazzuk meg a kiáltványt. Ketten átmentünk a másik szobába, és megírtunk egy szöveget. Ezt aztán megvitattuk, itt-ott módosult, és megszületett a Hívó szó, amelyet tizenöten írtunk alá. A kiáltvány meg is jelent a Szabadság december 24-i számában. Aznap alakult meg a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács is, amelynek elnöke lettem.
Milyen szerepe volt RMDSZ megalakulásában?
A különböző önszerveződések felvették egymással a kapcsolatot. Január 7-én tartottunk egy küldöttgyűlést a kolozsvári színházban, majd 13-án Marosvásárhelyen tartották meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség első országos küldöttértekezletét. Horváth Andort és engem kértek fel, hogy a Vásárhelyen elhangzottak alapján írjuk meg az alapszabály-tervezetet, amelyet később Nagyváradon, az alakuló kongresszus elé terjesztettek. Ezen az országos elnökség tagjává választottak, s az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének az elnöke is voltam a megyei szervezet első tisztújító közgyűléséig. Akkor Balázs Sándor lett az elnök, én egy darabig alelnök maradtam. Inkább a Korunkkal szerettem volna foglalkozni. Az első parlamenti választások előtt rá akartak beszélni, hogy vállaljak képviselői vagy szenátori mandátumot. Nemet mondtam, akárcsak akkor, amikor egy államtitkári tisztség elvállalására kértek fel, mert nem akartam Bukarestbe menni. De azért a politikából egy darabig nem szálltam ki. Legalább egy éven át Budapesten, Bukaresten, Párizsban fontos találkozókon képviseltem az RMDSZ-t. Amikor megtartották az első román-magyar értelmiségi találkozót Budapesten, engem kértek, hogy hívjam meg azokat a kolozsvári románokat, akikről úgy gondoljuk, le lehet ülni velük konstruktívan tárgyalni. Emellett részt vettem az RMDSZ kemény belső vitáiban is. Néhányan nem értettünk egyet azzal, hogy Domokos Géza – aki amúgy nagyon jó barátom volt – Ion Iliescu mellé akarta faroltatni az RMDSZ-t. Voltak személyes ambíciókból fakadó konfliktusok is abban a korszakban. Szőcs Géza magatartása mellett vita lett abból is, hogy Kincses Előd szerette volna, ha Tőkés László mellé Király Károlyt is az RMDSZ tiszteletbeli elnökké választják.
Mikor szállt ki a politikából és miért?
Sokáig választott tagja voltam a Szövetségi Képviselők Tanácsának, akkor még Küldöttek Országos Tanácsának hívták. Az egyik kolozsvári ülésen – talán 1994-ben – bejelentettem, hogy kilépek a testületből, miután Tőkés László megfogalmazta azt, hogy az RMDSZ-nek szakítania kell a románokkal szembeni „kézfogás-politikával”. Ezt éppen akkor tette, amikor a román értelmiségiek részéről volt egy pozitív visszajelzés, ami némi biztatást jelentett. Az ülésen azt kértem, Tőkés álláspontját vitassuk meg, ám ezt a testület – kis szavazatkülönbséggel – leszavazta. Ekkor beadtam írásban a felmondásomat, és erre a mai napig büszke vagyok. Ez jelentette a szakításomat a nagypolitikával. Azóta csak civilként fogalmazom meg a véleményemet, illetve még egy darabig MÚRE-elnökként tagja voltam a Szövetségi Egyeztető Tanácsnak is, amelyet a mai napig sóhivatalnak tartok. Nekem már a rendszerváltás előtt nagyon jók voltak a román kapcsolataim, az irodalmon keresztül. Jó viszonyt ápoltam román csúcsértelmiségiekkel, D. R. Popescuval, Adrian Marinoval, Augustin Buzurával. Sokat beszélgettem annak idején Ioan Aluas szociológia professzorral, többször találkoztam Ana Blandianával is.
2012-ben megfogalmazott a Kolozsvár Társaság nevében egy másik kiáltványt, az Új Hívó szót, amely nevében is utal az 1989-es dokumentumra. Mi késztette arra, hogy közzétegye ezt a szöveget?
Elsősorban az RMDSZ ellenében alakított árnyékszervezetek, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt megalakulása. Ugyanakkor úgy éreztem, az RMDSZ politizálásán is változtatni kellene.
Bár néha bíráltam, egy pillanatig sem fordítottam hátat az RMDSZ-nek. Soha nem gondoltam azt, hogy a szövetségnek van alternatívája Erdélyben az érdekképviseletre.
Dilettánsnak tartom a szervezeteket, amelyek alternatívaként kínálják magukat. Ettől függetlenül néhány ember e szervezetek vezetői közül – például Szilágyi Zsolt – kifejezetten rokonszenves volt számomra, amíg az RMDSZ tagja volt. Szerintem Tőkés László hergelte őket végig, mert nem bírta elviselni, hogy ne ő legyen a megmondóember. Az Új Hívó szó megfogalmazására késztetett az is, hogy azt tapasztaltam: az RMDSZ-ben is egyre nagyobb szerepet kaptak az úgynevezett megélhetési politikusok. Nyilván naivitás volt azt hinni, hogy az RMDSZ sokáig megmarad ernyőszervezetnek. Jómagam soha nem voltam híve a pártosodásnak, de elfogadom, hogy ebben az országos politikai felállásban más lehetőség nem volt.
Az úgynevezett külhoni magyar közösségek politikailag mindenütt megosztottak. Hogyan lehetne összebékíteni egy nagy létszámú nemzeti közösség politikai sokszínűségét az egységes politikai érdekképviselet szükségszerűségével?
Az az érzésem, erre nincs recept.
Nem erdélyi magyar sajátosság, hogy a rendszerváltáskor aktív politikai szerepet vállaló értelmiségiek kivonulnak a politikából, és csak néha hallatják hangjukat. A 2012-es felhívásának kezdeti visszhangja hamar elcsitult. Meghallgatja-e mostanában az RMDSZ az értelmiségiek véleményét?
Én megtanultam leszámolni az illúzióimmal. Persze, ettől még néha úgy érzem, érdemes megszólalnom. Meglepett, amikor megtudtam, hogy életműdíjat kapok az RMDSZ-től. Ebben nem tudom, mekkora súlya volt a rendszerváltás utáni politikai szerepvállalásomnak és mekkora az irodalmi munkásságomnak. Lehet, hogy ez is egy illúzió, de pozitív folyamatnak látom, hogy az RMDSZ – elsősorban néhány fiatal politikusa révén – egyre inkább hallgat a civil társadalomra. Ezt tapasztalom a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa program megszervezése kapcsán. Tamás Gáspár Miklós írta, hogy a pártok erodálásával párhuzamosan a társadalom egyre inkább a civil önszerveződés irányában mozdul el. Az ifjúsági főváros program esetében egy újfajta magatartást láttam az RMDSZ néhány politikusa részéről. Fogalmazhatnék úgy is, hogy bevonták az ügyek intézésébe, a tervezésbe a civileket is. És nagy dolognak tartom, hogy a mai fiatalok természetesnek veszik: beleszólásuk van, lehet saját ügyeikbe, ügyeinkbe. Kolozsvár az övék is, erre nem kell engedélyt kérniük a többségtől.
Milyennek látja most az RMDSZ-t és a szervezet jövőjét?
Sok mindent vállalnak ott, ahol érdemben jelen tudnak lenni. Kolozsváron régóta nem volt tartósan ennyire jó az RMDSZ néhány politikusának megítélése, elsősorban Horváth Annának köszönhetően. Az alpolgármester olyan fiatalokat vett maga mellé, akikkel együtt el tudott érni valamit. A két előző magyar alpolgármester semmit nem tudott elérni. Az RMDSZ hátországát ugyanakkor hiányolom. Annak idején, Kolozsváron, rövid idő alatt 50-60 ezer ember iratkozott be az RMDSZ-be. Nem kellett győzködni őket, sorban álltak a színház pénztáránál és adták le a belépési nyilatkozatukat. Akkor volt tömegalapja az RMDSZ-nek. Hozzám lassan másfél évtizede senki nem jött megkérdezni, hogy nem fizetném be a tagsági díjat? Azt sem tudom, egyáltalán még van-e tagsági díj. Az RMDSZ lassan már csak a kampányban fordul az emberekhez. Ezért is gondolom úgy, hogy a szövetség és a civil szervezetek közötti viszony kulcsfontosságú lehet, a civileken keresztül meg lehet próbálni néhány érdeket érvényesíteni.
Az életműdíj is bizonyítja, hogy van tekintélye az RMDSZ-ben. Elképzelhető, hogy előbbi kifogásait szóvá tegye egy harmadik Új Hívó szóban?
Elképzelhető. De nem szeretnék muníciót szolgáltatni azoknak, akikkel messzemenően nem értek egyet. A kritikát szükségesnek tartom, de nehéz ezeket úgy megfogalmazni, hogy ne az RMDSZ ellenfeleinek malmára hajtsa a vizet. Az egyik RMDSZ-kongresszuson a küldötteknek járó húsz másodperc alatt meg is fogalmaztam azt a kritikámat, hogy a Szövetségi Egyeztető Tanács eljelentéktelenedett. Egy bírálatot meg lehet fogalmazni húsz másodpercben vagy húsz oldalas kiáltványban, én inkább a könyveimben fogom elmondani a véleményemet.
Visszakanyarodnék a 25 évvel ezelőtt történtekre. Az 1989-ben táplált reményekhez képest mi okozta Kántor Lajos számára a legnagyobb csalódást?
A kultúra háttérbe szorulását fájlalom, és nem csak magyar vonatkozásban. A Ceauşescu-időkben tekintélye volt a kultúrát, irodalmat képviselő személyeknek, intézményeknek. Néhány szerencsés helyzet kivételével ezek az emberek, intézmények a háttérbe szorultak. Mondok egy példát: egy év múlva 1200 lej lesz a minimálbér Romániában, ma alig 200 lejjel nagyobb a Korunk főszerkesztőjének a fizetése. Ezt én szégyenletesnek tartom. Csalódtam a magyar-magyar kapcsolatok alakulásában is. Huszonöt éve el nem tudtam volna képzelni ekkora megosztottságot.
Csalódottan veszem tudomásul azt is, hogy a politikai elit és az értelmiség a 25 év alatt mennyire eltávolodott az emberektől.
A Hívó szóban megfogalmazott célkitűzések közül az önálló állami magyar egyetem létrehozásának elmulasztását fájlalom.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Az egymás elleni hadakozást csak abbahagyni lehet (Csoóri Sándor nyolcvanöt esztendős)
Ma már nem ír rendszeresen, de sokat gondolkodik például az elmúlásról és a kultúra helyzetéről Csoóri Sándor, a Nemzet Művésze, aki tegnap ünnepelte 85. születésnapját Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A kétszeres Kossuth-díjas alkotó az MTI-nek adott interjúban beszélt arról, hogy a magas kultúra lassan a népi kultúra sorsára jut: eltűnik, és arról a meggyőződéséről is, hogy nemzeti önképünkhöz nélkülözhetetlen a költészet.
Mint elmondta, a születésnapokat rendszerint felesége, Balogh Júlia szervezi, akinek mindig sikerül meglepetést okoznia. Az Akadémián, „ebben a csodás épületben, 2010-ben, úgy emlegették az elmúlt 80 esztendőmet, hogy teljesen összezavarodtam. Mire ébredtem rá azon a napon? Arra, hogy az elmúlt nyolc évtized alatt nem a lendületes és szikrázó élet forgatagában élhettem, hanem a dac, az ellenállás, az elkeseredés ponyvasátorában, ahol többnyire csak az elégiák vettek körül, nem a küzdelem férfiassága. Azért segítettem mindenkinek, hogy magamon segíthessek. S ezt ma, 85 évesen is így érzem” – fogalmazott Csoóri Sándor.
A 85 esztendő nagy idő! Sokszor azon kapom magam rajta, hogy az elmúláson gondolkodom, pedig tudom, hogy a halált csak a művészet tudja szabadon kezelni – mondta. A korával kapcsolatban megjegyezte: az élet azonnal összezavarodik előtte: fejvesztetten vagy gyáván megadja magát neki. „Bizonyára nem ártana gyakrabban olvasgatnunk Adyt, aki így kezdi egyik versét: Én a halál rokona vagyok”. Arra a kérdésre, hogy valóban dolgozik-e regényes életrajzán, azt felelte, hogy bár régebben valóban volt ilyen terve, már letett róla. „Valóban, nagyon szerettem volna megírni egy olyan könyvet, amelyikben a saját életemen keresztül mutathattam volna be Magyarország nagy politikai kalandjait. De ezzel adós maradok. Pálfy G. István készít egy olyan beszélgetőkönyv-féleséget velem. Hetente-kéthetente meglátogat, akkor kikérdez, közösen emlékezünk. Juli naplóit vesszük elő, s rácsodálkozunk régmúlt időkre” – tette hozzá. Megjegyezte, hogy sajnos, ma már nem ír rendszeresen. „De sokat gondolkodom, például azon is, hogy lassan az úgynevezett magas kultúra olyan sorsra jut, mint a népi kultúra. Fölbomlanak a közösségei, elnémulnak a nótafái. Majd gyűjtenünk kell őket, mint ahogyan Bartók és Kodály gyűjtötték a népdalokat, a népzenét, a siratókat, a balladákat. Csak az a kérdés, hogy lesznek-e új Bartókok és Kodályok? Fölszáll-e újra és újra a páva?” – tette fel a kérdést.
Csoóri Sándor szólt arról is, hogy bár gyorsan ismertté vált verseivel, a pályáját rendszerint megakasztotta valamilyen hiba. Arra a kérdésére, miszerint lát-e bármilyen esélyt, hogy a magyar irodalom olyan egységesen álljon ki fontos ügyek mellett, mint a rendszerváltás előtt, azt felelte: „az egymás elleni hadakozást csak abbahagyni lehet, megreformálni vagy megszelídíteni nem”. Ugyanakkor felidézte, hogy a rendszerváltás előtt még egymást is védték az írók, ha kellett. „Ez valóban így volt mindaddig, amíg csak a fennálló politikai hatalom ellen küzdöttünk, de abban a pillanatban, amikor az értelmiség bizonyos rétegei kerültek hatalmi helyzetbe, ez a »barátság« alábbhagyott. Mindig úgy gondoltam, hogy ott, ahol a társas beszélgetés közben nem vigyáznak az igazságra, abban a társadalomban nincs »közbiztonság«! A közbiztonság megteremtéséhez komoly szellemi életre lenne szükség” – vélekedett.
Az író 2012-ben Már én se volnék címmel adta közre az elmúlt harminc évben írt verseinek legjavát, köztük a Balogh Júliához írt szerelmes versek egy részét. Arra a kérdésre, hogy mostanában melyik műfaj foglalkoztatja a leginkább, azt felelte, hogy a születő gondolat választ műfajt magának. „A hetvenes és a nyolcvanas években nagyon sok előadást tartottam idehaza és külföldön is. Előadásaim közben akkor éreztem jól magam, ha különleges célom is volt a beszéddel. Például amikor az erőszakos téeszesítés rombolásairól beszéltem, sose maradtam meg a politikai kárhoztatás szűk határain belül, hanem előhozakodtam a népdalok, népmesék s a népi bölcsességek tágas világával, amely Balassi, Csokonai, Petőfi, Arany határain túlra is elcsapongott”. Példaként hozta fel erre a Hallod-e te szelídecske... című mezőségi népdal néhány sorát: „kinek nincsen kedve itt lakni, menjen mennyországba lakni, építsen az égre házat, ott nem éri semmi bánat. Építsen az ég szélére, ott nem éri semmiféle”. Mint mondta, ez a módszer nemcsak a közönségre hatott, hanem rá is. „Akkor értettem meg igazán, hogy milyen komoly cselekvés lehet maga a beszéd is, amikor egy szelíd dombvidékről a gondolkodás magas csúcsáig jutunk el. Az írással ugyanígy vagyok. Ez nem annak a kérdése, hogy melyik műfaj áll közelebb hozzám, hanem a gondolaté” – fogalmazott, s elárulta azt is, hogy ma talán az életműből a Nomád napló, a versek vagy a Szétzilált nemzet című kötete áll hozzá legközelebb.
A közéleti költészet jelentőségéről szólva megjegyezte: nemzeti önképünkhöz minden órában nélkülözhetetlen volna a költészet. „Kezdjük egy Ady idézettel: Sose tudott az igazsághoz / Igazunk minket eljuttatni… Folytassuk tovább Adyval, A hőkölés népe két sorával: Sose harcolt még harcot végig / Csak léhán és gyáván kavarta. Olyan érvényű sorok ezek, mint a 18. században Berzsenyi vagy később Kölcsey, Vörösmarty vagy Petőfi sorai. A profetikus hang legelőször Berzsenyiből tör föl, a magányosból. Posztmodern ide vagy oda, a kérdés az, hogy vannak-e még olyan fiatal magyarok, akiket megdöbbentenek az efféle költői üzenetek? De hadd álljon itt az igazság másik fele is: igazi olvasókat csak igazi írók teremthetnek” – fogalmazott Csoóri Sándor.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szent földünk rajza
A Kárpát-medence működésmódja
Meglepetésben volt részük azoknak, akik kedden késő délután a Jelen Házban az Aradi hagyományőrző Polgárok Egyesülete által rendezett előadásra eljöttek, méghozzá igen szép számban: kiderült, hogy a meghívott előadó, a budapesti Szántai Lajos hirtelen megbetegedett, és helyette egy székelyudvarhelyi szakrálisföldrajz-kutató ugrott be. Dicséret illeti a szervezőt, hogy ilyen hirtelen helyettesíteni tudott.
A házigazda, Murvai Róbert Dávid (aki nagyapja helyébe lépett a műsorvezetői poszton, nagyapjának meghagyva a műsorfüzet-szerkesztés és a technika kezelésének feladatát) bemutatta a vendéget, Balla Ede Zsoltot, aki aztán elmondta magáról: 32 éves, két gyermek apja, és 2010-ben kezdett el mesterei, Pap Gábor és Szántai Lajos (ez utóbbinak kellett volna előadást tartania Aradon) hatására megszületett a Szent földünk rajza c. könyve. (Írt egy másikat is, Oltáron az Olt címmel.) Ezzel kapcsolatban kifejtette: a szülőföld szent föld, akárhol is van, majd kutatási területe, a szakrális földrajz „működését” próbálta bemutatni. Megjegyezném mindjárt az elején: előadását nyomon követni, de pláne jegyezni nem bizonyult egyszerű feladatnak, mert egyrészt nagyon tömör, másrészt helyenként szokatlan logikájú és szóhasználatú eszmefuttatásokat hallottunk.
De mi is az a szakrális földrajz? Egybevetve a tudományos földrajzzal, azt mondhatnánk: a kettőnek más a kiindulópontja. A tudományos észak felé tájékozódik, az észak pedig a sötétség és a hűvös minősége (ha csak, mondhatja a kívülálló, nem a déli féltekéről nézzük, mert ott az észak a meleg és fényes Egyenlítőt jelentené), a szakrális a keletet veszi alapul, „a kelet pedig keletkezik”, onnan kapjuk a világ világosságát. A hallgató pedig azon kapta az előadót, hogy játszik a szavakkal, fogalmakkal, hangzás alapján társít különben nem társíthatókat, például így: a mai világ fogyasztói – fagyasztói társadalom, kevés benne a fény; a „legyen világosság” helyett azt is mondhatnánk, hogy „legyen világ” (?); a szablya: szabály, a tőr tör, jegyezte meg egy magyar királyt ábrázoló kép kapcsán; ha van képem a világról, képes vagyok megérteni a világot, ha nem, képtelen vagyok stb.
Az ilyen eszmefuttatások hallatán némelyik ember azt mondja: jé, valóban, én nem is gondoltam volna ilyen összefüggésekre, míg a másik esetleg így reagálna: ez csupa badarság.
Szó volt a továbbiakban a másfél órás előadásban a Keletet és Nyugatot elválasztó Kárpát-medence poláris erőtereiről, a Székelyföld egyik folyójáról, az Oltról (amely az oltani, beoltani fogalmával hozható összefüggésbe), aztán a gátról és gátlásról, a feszültség és harmónia energiájáról, hogy aztán igazán bomba információt halljunk: lesz még magyar király, biztosan lesz, akit – miután Mátyás királyt nagypénteken választották meg – húsvétkor fognak megkoronázni (nem is merem leírni, pontosan hol), de nem messze tőlünk, a Kárpát-medence poláris erőterében.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Gyilkostói „rémtörténet”
Hatvan napra eltiltották a hivatali munkavégzéstől Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét. A város gyilkostói területeit adminisztráló Monturist Kft. vezetőjének feljelentése alapján a városvezető ellen hivatali visszaélés és zsarolás gyanújával indított eljárást az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
A csendőrség és a SRI „maszkosai” szállták meg január 25-én hajnali hatkor Gyergyószentmiklós polgármesterének otthonát. A házkutatás Mezei János, felesége és gyermekei jelenlétében zajlott, az egyenruhások minden olyan iratot magukkal vittek, amiről feltételezték, hogy „nyom” lehet az eljárás során. Ezzel párhuzamosan egy topográfiai irodában és egy vállalkozónál is házkutatás zajlott. Mivel a kisváros főterén nem maradhatott észrevétlen a sok MAI-rendszámú gépkocsi, kisbusz, furgon, az akció híre gyorsan elterjedt a városban.
Sokan összegyűltek kíváncsian, mi történik a polgármesterrel, mit céloz a DNA vizsgálata, s közben számos feltételezés kelt szárnyra a polgármester vélt „bűneiről.” Az akció első óráiban elrendelt teljes információzárlatot követően – egy ideig nem lehetett használni a polgármesteri hivatal telefonjait, számítógépeit – azonban a polgármester állt az utca nyilvánossága elé, miközben az ügyészek dokumentumok sokaságát vizsgálták át. Az elöljáró gyors beszámolója többekben csalódást keltett: „csak” ennyiről van szó?
A DNA szerint Mezei János polgármester alaposan gyanúsítható hivatali visszaéléssel, mivel 2013-ban Gyergyószentmiklós önkormányzata eladott egy 400 négyzetméteres gyilkostói telket Portik Csaba helyi vállalkozó cégének, a Porturist Kft.-nek. Az ügyészek szerint a területet nem lehetett volna eladni, mert ugyan a város tulajdonát képezte, de a Monturist Kft. törzstőkéjének egy részét is. Egy másik bűncselekmény-gyanú szerint 2015. január 17-én Mezei János megzsarolta a Monturist ügyvezetőjét, Virág Zsoltot: „Két napon belül adja be felmondását, ellenkező esetben olyan valós, illetve kreált dolgok kerülnek róla nyilvánosságra, hogy nem lesz többé maradása Gyergyószentmiklóson.” Az ügyészek szerint a polgármester így akarta elérni, hogy az ügyvezető vonja vissza polgári keresetét, illetve feljelentését – a DNA közleménye ugyanis a kft. ügyvezetőjét nevezi meg feljelentőként.
Mezei szerint gyergyószentmiklósi „jóakaróitól” feljelentések tömege érkezett a DNA-hoz annak következtében, hogy tavaly „felpiszkálta” a Gyilkostón működő céggel kapcsolatos régi, szőnyeg alá sepert ügyeket. Valakik, politikai ellenfelei megpróbálják ellehetetleníteni, jelentette ki, a lakásán folytatott házkutatás során ugyanis tulajdonainak eredetéről is kérdezték, ingatlanjaira és ingóságaira egyaránt kitérve.
Árnyékra vetődtek?
A DNA ügyészei nagy mennyiségű iratot vittek magukkal a gyergyószentmiklósi városházáról, gyakorlatilag minden, Monturisttal kapcsolatos dokumentumot, de több, kisebb jelentőségű beruházás aktáit is. Mezeit kihallgatásra rendelték be a DNA marosvásárhelyi székhelyére, ahol 24 órára őrizetbe is vették, majd miután a bíróság elutasította a 30 napos vizsgálati fogság elrendelését célzó kérelmet, az elöljáró kedden este hazatérhetett. Másnap részletesen beszámolt a sajtónak a történtekről.
A tájékoztatón úgy tűnt, hogy a polgármestert nem rendítette meg különösebben a megbilincselés, illetve a fogdában töltött idő. Jóval „keményebb” volt, mondta, amikor hajnali hatkor dörömböltek lakása ajtaján a „maszkosok”, és családtagjai jelenlétében forgatták fel a házát. Az erődemonstrációt leszámítva azonban emberségesen, korrektül viselkedtek – szögezte le ugyanakkor. Mezeit meglepte, hogy épp a gyilkostói telekügy miatt indult eljárás ellene, hiszen amikor a Monturist „elveszítette” a kérdéses ingatlant, ő még nem is volt polgármester. A telek amúgy már régóta, még Pap József polgármesteri mandátumától nincs a Monturist kezelésében. A 400 négyzetméteres területet – amelyen a Gyilkos-tóhoz közeli, úgynevezett Zöld Ház áll – az akkori önkormányzati képviselőtestület 2006-ban kivette a Monturist törzstőkéjéből, és hosszú távra, 49 évre koncessziós szerződéssel bérbe adtaa Porturist Kft.-nek. Ez a cég vásárolta meg később a saját tulajdonú háza alatti területet. „Az én szerepem mindössze annyi volt, hogy 2013-ban aláírtam a terület eladásáról szóló dokumentumot, miután az illetékes szakemberek, a helyi képviselőtestület és a prefektúra sem talált benne kivetnivalót” – mondta Mezei.
A Monturist vezetője, Virág Zsolt ezzel szemben korábban is jelezte, hogy szerinte több területet is jogtalanul vett ki a gyergyószentmiklósi városvezetés a Monturist törzstőkéjéből, összesen 1,7 „eltulajdonított” hektárról beszélt. Mezei szerint az 1997-ben 49 évre bérbe adott, tó körüli területek közül az idők során többet is visszaigényeltek jogos tulajdonosaik, a visszaszolgáltatás meg is történt. Így valóban apadtak a Monturist törzstőkéjéhez tartozó területek, részben a korábbi városvezetések mandátuma idején, részben az elmúlt hat évben. A visszaszolgáltatások mindenesetben az önkormányzati képviselő-testület, az illetékes földosztó bizottság és a prefektúra jóváhagyásával történtek, szögezte le Mezei, s ha ő ezért a bíróság elé került, akkor a korábbi polgármestereknek és prefektusoknak is ott lenne a helyük.
Átvilágított „földhiány”
A Monturist ügyvezetője ugyan nem kívánt részleteket közölni a folyamatban lévő kivizsgálásról, annyit azonban elmondott, hogy a cég többségi tulajdonosa – Budapest V. kerülete, Belváros-Lipótváros – önkormányzatának utasítására 2013-ban, illetve 2014 elején több jogi és gazdasági átvilágítás is történt a cégnél, különös tekintettel a törzstőkére. Ekkor szembesültek az 1,7 hektárnyi hiánnyal. Virág Zsolt szerint ezeket a területeket jogtalanul „tulajdonították el” különböző közigazgatási végzésekkel. A kivizsgálás érdekében tett feljelentést a gyergyószentmiklósi ügyészségen, ő nem „DNA-s feljelentő”. Miután kár érte az általa irányított vállalkozást, cégvezetői kötelességének tett eleget, amikor feljelentette a polgármestert a gyergyószentmiklósi ügyészségen. Hogy csak 2014 tavaszán értesültek a területek „eltulajdonításáról”, arról Virág szerint a gyergyószentmiklósi önkormányzat tehet, nem tájékoztatta megfelelően a Monturistot.
A cégben többségi tulajdonos Budapest, Belváros-Lipótváros önkormányzatától közölték: tudomásuk van a Virág Zsolt által tett feljelentésről, és jelezték, a jogtalanul eltulajdonított telkeket vagy ezek ellenértékét visszaigénylik.
A cég tavalyi közgyűlésén Virág Zsolt ugyanazokat a vádakat fogalmazta meg, amelyekre a DNA-feljelentés is alapoz. Mezei szerint az a baj, hogy a budapesti önkormányzat Virágnak hitt, és nem a gyergyóiaknak, pedig a közgyűlésen a polgármester mellett mind az MPP-, mind az RMDSZ-frakció képviseltette magát, közösen adták elő érveiket, elképzeléseiket. A két önkormányzat között akkor elviekben felmerült, hogy Gyergyószentmiklós visszavenné a gyilkostói telkeket, de érdemi döntés nem született. Februártól azonban elindul a területek közvagyonba való visszahelyezését célzó folyamat, amely fejlesztéseket is lehetővé tesz.
Zsarolási vád, titokzatos hangrögzítés
A telekügynél súlyosabbnak tűnik azonban a zsarolási vád. A polgármester változata szerint január 17-én Virág Zsolt egy általa kezdeményezett vendéglői magánbeszélgetés során arra akarta rávenni őt, tegyen le a területek visszavételének szándékáról. Az elöljáró erre felszólította Virágot, mondjon le a cég vezetéséről, ne akadályozza a hatóságok munkáját, hogy kiderítsék, hová kerül a pénz, amit a Monturist a Gyilkos-tónál tevékenykedő kereskedőktől beszed. Mezei szerint a beszélgetést Virág Zsolt titokban rögzítette, erre alapozza a zsarolás vádját. Virág viszont azt állítja, a „zsarolásról” nem készített hangfelvételt, nem tudja, hogyan szerzett erről tudomást a DNA, de azt igen, hogy a hatóság rendelkezik erre vonatkozó bizonyítékkal.
A táblabíróság január 30-i jogerős döntése értelmében Mezei János két hónapon át nem töltheti be a polgármesteri tisztséget. A gyanúsítottnak megtiltotta, hogy bármilyen kapcsolatot létesítsen a feljelentővel, illetve az ügy más érintettjeitől is távol kell tartania magát, ugyanakkor hatósági felügyelet alá helyezte. Ez idő alatt Mezei köteles jelentkezni a vádhatóságnál vagy a bíróságon ahányszor csak hívják. A rendőrség által elkészített felügyeleti programnak megfelelően vagy igény esetén jelentkeznie kell a gyergyószentmiklósi rendőrségen, az országot nem hagyhatja el.
„Ha bűnösnek találnak, vállalom a következményeket, de addig is hagyjanak dolgozni, mert volna fontosabb tennivaló bőven a városban” – mondta még az ítélet előtt Mezei. Nos, nem dolgozhat. A közigazgatási törvény értelmében a tiltás két hónapjára az alpolgármester veszi át a városvezető döntési és aláírási jogkörét.
Monturist-tükör A céget 1996-ban hozták létre, Gyergyószentmiklós a város gyilkostói ingatlanjaival szállt be. A többségi tulajdonos Belváros-Lipótváros önkormányzata 50,9995 százalékkal. Az akkor megfogalmazott cél Gyilkostó üdülőtelep turizmusának fellendítése mindkét befektető hasznára. Az eredeti elképzelések szállodákról, szórakozóközpontokról szóltak, de ebből semmi sem valósult meg. Miután Mezei János polgármester kijelentette, hogy a Monturist létezése semmiféle gazdasági előnyt nem hoz a városnak, kísérletet tett arra, hogy visszavegye a Monturisttól a gyilkostói ingatlanokat. Több tárgyalás is zajlott Gyergyószentmiklós és az V. kerület között, mindeddig lényeges eredmények nélkül. Tavaly Gyergyószentmiklós felszámolási eljárást is kezdeményezett a céggel szemben a Monturist tetemes adótartozására hivatkozva. A cég tevékenysége gyakorlatilag a tó körüli elárusítóhelyek adminisztrálására szorítkozik, jövedelmét a kereskedők, lacikonyhások, emléktárgy árusok által fizetett bér jelenti. A polgármester korábban többször kijelentette, hogy a városvezetés célja a cég igazgatója, Virág Zsolt menesztése. Mezei szerint nagyon sok a homályos dolog a Monturistnál, amit eddig senki nem mert bolygatni, emiatt sokaknak nem is tetszik az általa elindított kivizsgálás. A gyergyószentmiklósi önkormányzat ugyanis tavaly tavasszal a bíróságon kérte a Monturist vezetőjét, mutassa be az utóbbi évek könyvelését, szerződéseket és egyéb, ügyvitellel kapcsolatos dokumentumokat. A tárgyalás azóta is folyik, az önkormányzat még nem kaphatta meg a kért dokumentumokat.
Gergely Imre
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kényes magyar-kérdések terítéken
Kovács Péter főtitkár értékelője
Ígéretünkhöz híven, külön írásban közöljük az Aradon tartózkodott Kovács Péter szövetségi főtitkár politikai értékelőjét, amit az Arad megyei RMDSZ Küldöttgyűlésén tartott pénteken este. Amint előrebocsátotta, néhány múltbeli, jelenlegi, illetve jövőbeli kihívást kíván közelebbről megvilágítani.
Tavaly márciusban, a szövetség igen nehéz döntést hozott, amikor a baloldali párttal lépett kormánykoalícióra. Az SZDP-vel 2000–2004. között volt egy igen tartalmas és eredményes parlamenti együttműködés, akkor viszont az RMDSZ nem volt közvetlenül kormányon, nem voltak miniszterei, államtitkárai. Végül is belevágtak, de a koalíció eléggé fogcsikorgatva működött. Őszintén megítélve, ebben az időszakban volt az EP, illetve az államfő választás kampánya, de nemzetiségi, vagyis magyar ügyekben nem igazán tudtak előre lépni, eredményeket felmutatni. Más finanszírozási ügyekben kisebb lépéseket tudtak tenni. Jól szerepeltek az EP-választáson, ahol megőrizték a magyar képviseletet, majd előzménytelenül belefutottak egy olyan államfőválasztásba, ahol nem csak az RMDSZ jelöltje volt az egyedüli magyar jelölt. Az első fordulóban látható volt a belső magyar eredmények közötti különbség, hiszen azt az RMDSZ 86:14 arányban nyerte meg. Tehát úgy igazolódott vissza, hogy az aktív magyar szavazók körében a voksok 86%-át sikerült megszerezni, ami nagyon fontos, az eredményhez minden megyei, illetve helyi szervezet hozzájárult. A második fordulóban viszont nem az volt a meglepetés, hogy a magyarok hány százaléka szavazott Iohannisra, hiszen érezhető volt, tudták, hogy a magyarság 75-80%-a rá fog szavazni. A meglepő az volt, hogy megjelent egy 25-35 év közötti társadalmi réteg, amelyről a politikai pártok és szervezetek nem is tudták, hogy elektori szempontból léteznek. Ez a társadalmi réteg ugyanis közvetlenül 1989 előtt vagy után született, számukra teljesen természetes, hogy köztéren van a Szabadság-szobor, akkor kel át az országhatáron, amikor akar. Természetes, hogy anyanyelvén tanulhat az óvodától az egyetemig, természetesek a kétnyelvű feliratok. Tehát nem érzik, mit veszíthetnek az által, ha elveszítjük a magyar képviseletet az önkormányzatokban vagy a parlamentben. Megjelent tehát egy olyan réteg – és itt a magyarokra fókuszálunk –, amivel valamit kezdeni kell. Az elnökválasztás előtt az RMDSZ kilépett a kormányból és annak ellenére, hogy az elnökválasztás második fordulójában nem arról döntöttünk, ki fog kormányozni Romániában, nem az RMDSZ szerepvállalásáról döntöttünk, annak ellenére, hogy a második fordulóban az RMDSZ mindenkinek a belátására bízta, kire szavaz, a magyarság szavazatai által kinyilvánított vélemény alapján a vezetőség eldöntötte: a következő időszakban a szövetség nem marad a kormányban! A rendszerváltás óta eltelt 25 év alatt először lépett úgy ki a kormányból, hogy azt nem buktatták meg, hanem saját döntésük következtében tették. Hogy jó döntés volt-e vagy nem, azt most nem tudják megmondani, de a 2016-os parlamenti választásokon ki fog derülni. Azzal együtt, hogy az RMDSZ az eltelt 25 évben állandóan a politikai párbeszédre alapozva, vagyis a maguk 6-7%-ához sikerült még szerezni 43-44%-ot az eredményességéhez, decemberben azzal kellett szembesülnie, hogy valakik azt próbálják elhitetni róluk, hogy terrorista szervezet. Bizonyára tudják, hogy Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek az SZKT-n elmondott üzenete miatt a Terrorizmus Ellenes Ügyészség elkezdett vizsgálódni, hogy a kijelentése nem hozható-e összhangba a terrorizmussal, az erőszakra történő bujtogatással, ami nagyon veszélyes dolog. Felolvasta a mondatot, ami miatt nem csak Antal Árpádot, hanem az RMDSZ-t is kivizsgálják: „Végül pedig Frunda tanácsos úrnak, Victor Ponta miniszterelnök tanácsos urának szeretném mondani, hogy kérje meg a főnökét, a tanácsoltját, a miniszterelnök urat, hogy utasítsa a helytartóját: ne provokálják az erdélyi magyarokat, mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, minősíti a miniszterelnök urat is. Ha valakinek nem az az érdeke, hogy a románok és a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön megint ugyanolyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 1990-ben, akkor egy minimális tiszteletet nyújtsanak az irányunkban.” Tehát ez az a mondat, ami miatt valakinek érdeke volt, hogy az RMDSZ közé betolja a terrorizmus felhőjét.
Koncepciós perek?
Mindenki számára világos, hogy ebből nem lehet egy bárkit is elítélő törvényszéki döntés, de valakinek érdeke, hogy az RMDSZ kapcsán lebegtesse a terrorizmus felhőjét. Nagy Zsolt esetéből kiindulva azonban, semmiben sem lehetünk biztosak, hiszen Nagy Zsolttal kapcsolatban semmiféle közvetlen bizonyíték nincs. Két ember telefonon, angolul arról beszél, hogy majd megkeresik Nagy Zsoltot, akivel ezt és ezt fogják megbeszélni. Semmiféle bizonyíték nincs, hogy a jelzett beszélgetés Nagy Zsolttal megtörtént volna, vagy az, bármilyen törvénytelenséget tett volna. Ugyanakkor a Román Államot 1 lej kár sem érte, hiszen a Posta privatizációját még nem indították el. Tehát egyetlen lej kár, illetve egyetlen lej csúszópénz átadása sincs bizonyítva, közben a Nagy Zsolt védelmében megszólalni óhajtó tanúkat meg sem hallgatta a román igazságszolgáltatás. A vérlázító per 9 éve folyik, ezalatt Nagy Zsolt minden este azzal a tudattal feküdt le, hogy ártatlan, de lehet, mégis bezárják. A következő 4 évben viszont börtönben fekhet le azzal a tudattal, hogy ártatlan. Ugyanakkor olyan társadalmi kivetítése is van, hogy a romániai közvélemény örül annak, hogy végre, még egy politikust elkaptak, mert ugye, a politikusok csalnak, lopnak, gazemberek, akik a polgárok hátán gazdagodtak meg. Európa tapsol a folyamatnak, hogy végre volt minisztereket is elítélnek, ráadásul nagy számban ítélik el a csúnya, gazember politikusokat. Ha viszont megnézzük Nagy Zsolt és Markó Attila esetét, feltehetjük a kérdést: milyen országban élünk? Valakiknek érdeke, hogy magyar embereket RMDSZ-es politikusokat is elítéljenek. Markó Attilát egy olyan ügyben akarják rácsok mögött kivizsgálni, ahol ott sem volt az ominózus kárpótlás ügyében született döntés meghozatalakor, de be akarják zárni egy bizonyos időre, amíg az ügyet kivizsgálják.
Amikor azt mondjuk, hogy be akarnak feketíteni bennünket, a romániai magyar közszolgálati médiában megjelenik egy olyan hír, miszerint az RMDSZ döntéseit Budapesten hozzák. Gondolkozzunk el, kinek az érdeke ilyen híreknek a terjesztése? Meggyőződésem, hogy ezek nem véletlenek, hanem tudatosan irányított dolgok, csak ne kérdezzék meg, hogy ki áll mögöttük? Nem a kormány vagy a miniszterelnök, mert azok túl gyengék ehhez. Nem véletlen, hogy ezek a dolgok ilyen tervszerűen, rövid határidő alatt követik egymást.
Újratervezni a politizálást
Tehát ilyen környezetben élünk, de a legnagyobb kihívás talán a választási törvény lesz, mert ha az nem biztosít arányos képviseletet, vehetjük a kapunkat, kivonulhatunk a politikából. Tehát csak olyan választási törvényt tudunk elfogadni, amely arányos képviseletet biztosít. Ha az RMDSZ 6%-ot ér el a választásokon, az 6-os képviselet is legyen. Ennek a biztosítására van elképzelésünk is: a mandátumok 65%-a egyéni választókerületekben, míg 35%-a egy országos kompenzációs listán találna gazdára. Tehát minden szavazó kétszer pecsételne: egyszer az országos listára, egyszer az egyéni választókerület jelöltjeire. Ugyanakkor támogatjuk egy kisebb parlament létrehozását a mostani katasztrofális állapot helyett, amikor a képviselők száma ahelyett, hogy csökkent volna, 120-szal növekedett. Támogatjuk a 300 fő plusz a kisebbségek képviselőiből álló képviselőház, illetve a 100 fős szenátus alakulását. A szenátusba minden megye 2-2, továbbá minden bukaresti kerület is 2-2 szenátort küldhetne. Az önkormányzati választások tekintetében támogatjuk az egyetlen fordulóban megválasztandó polgármesterek változatát, hiszen ezzel a szórványban is van esélyünk polgármestert választani. A megyei tanácsok elnökeinek a megválasztása lehet a jelenlegi módszer szerint, vagyis, hogy névre szavazzanak, vagy a megyei tanács válassza meg a saját tagjai közül.
Kelemen Hunor szövetségi elnök decemberben jelentette be a politika, célok megváltoztatása nélküli újratervezésének a szükségességét, ezért a kongresszusig azt kell kitaláljuk: tartalmilag mit jelent az újratervezés? Ez azért is szükséges, mert megjelent egy olyan politikai réteg, amely képes egy választás eredményét eldönteni. Nem tudjuk, milyen elvárásaik vannak, mennyire fontos számukra az etnikai szempont. Azt az államelnök-választáskor láthattuk: az etnikai szempont nem fontos. Tehát új témákat és tartalmakat kell bevonnunk az RMDSZ politikájába. Ha a fiatalokat nem, hát az újgenerációs értelmiségieket sem tudjuk megszólítani. Ha őket nem sikerül megszólítanunk, komoly gondjaink lehetnek a céljaink elérésében. A kongresszus az a nap lesz, amikor strukturális, de tartalmi változtatásokat is hoznunk kell a munkánkba. Ha sikerrel tesszük, nem csak a soron lévő választásokra, hanem akár a következő 20 évre is kihathat. Ami a költségvetést illeti, Bukarestben született egy döntés, hogy hova, mennyi pénzre van szükség. Mivel mi őszintén gondoljuk a decentralizációt, e gyakorlat elvben ellenkezik a felfogásunkkal, mert egy-egy helyi tanács szintjén sokkal jobban tudják, hol mire van szükség. A Bukarestben hozott döntés szorosan összefügg a PSD-ben tervezett tisztújításokkal. Vagyis. oda adnak pénzt, ahol nekik a legelőnyösebb.
Kovács Péter értékelőjét abban a hitben fejezte be, hogy április 17–18-án meghozzák a megfelelő döntéseket, amelyeket majd közösen, sok munkával végrehajtanak, a romániai magyar közösség érdekében.
A hozzá intézett kérdésekre válaszolva, Kovács Péter a veterán tisztségviselőkkel kapcsolatban kifejtette: Frunda Györgynek nincs tisztsége az RMDSZ-ben, de gyakran a nevében nyilatkozik. Markó Béla és Borbély László bejelentették, hogy tovább nem vállalnak tisztséget, míg egy veterán – akit nem óhajtott megnevezni – nem vonul vissza. Az ártatlanul elítélt magyaroknak a legjobb ügyvédeket kereső igényre elmondta: az ország legjobb, román ügyvédeit fogadták meg, de az ítélet nem rajtuk múlott. Természetesen, fellebbeznek az európai fórumokhoz – hangzott el a Kovács Péter RMDSZ-főtitkár által tartott politikai értékelőn.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Külhoni magyar nyelvű képzések is szerepelnek a felsőoktatási felvételi tájékoztatókon
Külhoni magyar nyelvű felsőoktatási intézmények képzéseiről is tájékozódhatnak a jelentkezők a www.felvi.hu oldal pénteken indult új felületének köszönhetően - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Rétvári Bence elmondta: az új felületen a határon túli székhelyű, de magyar nyelvű képzéseket kínáló intézmények felvételi eljárását, vizsgáit, képzési formáit és az esetleges költségeket ismerhetik meg a diákok.
Az államtitkár kiemelte: azt szeretnék, ha a fiatalok teljes Kárpát-medencei oktatási térben gondolkodnának, és nemcsak az országhatárokon belül, hanem a teljes nemzeti közösségben. Ezzel a határon túli és innen intézmények együttműködése is erősödhet, illetve megerősödhetnek a külhoni képzőhelyek, hiszen és bővülhetnek az anyanyelven tanulás lehetőségei. Ez segíthet az esetleges előítéletek lebontásában is, s a magyar diákok pedig szélesebb képzési kínálatból választhatnak - jegyezte meg.
Azt szeretnék, ha nemcsak erdélyiek és felvidékiek érkeznének Magyarországra tanulni, hanem anyaországiak is választanának kinti képzéseket - tette hozzá, megjegyezve: egy felvidéki fiatal a magyarországi tájékoztató segítségével erdélyi képzést is találhatnak magának.
Maruzsa Zoltán felsőoktatási helyettes államtitkár közölte: 21 intézményben több mint 200 alap- és mesterképzés érhető el. Nemcsak külföldi fizetős képzésekre lehet jelentkezni, hanem állami ösztöndíjas finanszírozási képzések igénybevételének lehetőségeire is kitér a tájékoztató - jelezte.
Hozzátette: elkülönítették a képzéseket, országonként, intézményenként csoportosítva azokat, hogy mindez áttekinthető legyen a jelentkezők számára. Bíznak benne, hogy ez a lehetőség növelni fogja a magyar-magyar mobilitást – jegyezte meg.
Jelezte: a külföldön szerzett okleveleket honosítani kell, de ez bevett gyakorlat. Budapest (MTI)

A Neptun-ügy: amiről a dokumentumok beszélnek
Hiánypótló feladatokat kíván ellátni az a kis csapat, amely Átlátszó Erdély címmel oknyomozó internetes oldalt indított. Három újságíró, Sipos Zoltán, Mihály László, Egyed Ufó Zoltán vállalkozott arra, hogy olyan fontos témákat tárnak fel, melyek a „hagyományos” szerkesztőségekben a szokásos hajtás miatt elsikkadnak, ígéretük szerint igyekeznek feltérképezni „a közpénzek elköltését, a közszereplők üzleti érdekeltségeit, vagyonosodását; a környezetre veszélyt jelentő, számos esetben törvényt sértő nagyberuházások tulajdonosi hátterét”.
Indulásukat január közepére időzítették, egy régi botrány, a Neptun-ügy hátterét próbálta feltárni Sipos Zoltán, kihasználván a lehetőséget, hogy tizenöt év elteltével hozzáférhetővé váltak a tárgyalásokat kezdeményező és lebonyolító amerikai Project on Ethnic Relations (PER) dokumentumai. Az amerikai Princeton Egyetem könyvtárában tanulmányozott át és fényképezett le több száz oldalnyi, eddig nem publikált dokumentumot, melyek sok érdekes részletet tartalmaznak az RMDSZ politikusai és a bukaresti hatalom képviselői között lezajlott ún. „Neptun-tárgyalásokról”. A nyolc részben közölt sorozatban a dokumentumok és háttérbeszélgetések alapján kerekedik ki a történet, megismerjük a kezdeményezőket, a PER képviselőit – Allen Kassofot, Livia Plakst és Larry Wattsot –, hátterüket, az utat, amely elvezetett a paktumig. Kitűnik, hogy a román titkosszolgálatokkal is kapcsolatot tartó PER-eseket egyáltalán nem a magyarság helyzetének javítása vezérelte, sokkal inkább politikai, gazdasági érdekeiket akarták érvényesíteni, de az is, miképpen taktikáztak, hogy egy asztalhoz ültessék az 1992-ben még igencsak vonakodó táborokat, no meg hogy az RMDSZ három képviselője tulajdonképpen véletlenül csöppent a történetbe. A szerző következtetése: „Az erdélyi magyar politikusok nem voltak felkészülve arra, hogy ezeken a magas szintű megbeszéléseken sikeresen képviseljék a közösség érdekeit. Nem voltak képesek felmérni a saját mozgásterüket, nem látták át a külpolitikai kontextust, és több olyan hibát is elkövettek, melyek végső soron gyengítették a tárgyalási pozícióikat”.
Közelmúltunk történetének érdekes szelete a Neptun-ügy, amely tulajdonképpen megalapozta az RMDSZ 1996-ot követő, kompromisszumos, folyamatosan kormányzati pozícióra törő, kis lépéses politikáját. Ugyanakkor ez a történet idézte elő az első éles törésvonalat a szövetségben, mely aztán a belső ellenzék kiválásához és a két kis párt megalakulásához vezetett. A http://erdely.atlatszo.hu/ oldalon közölt sorozatból ragadtuk ki az általunk legérdekesebbnek ítélt részeket, aki kíváncsi, ugyanott megtalálja a teljes anyagot fényképekkel és immár felkerült a Princtonban talált dokumentumok 115 oldalának lefényképezett változata is. (-kas)
Nem egy, hanem féltucatnyi találkozó
A közhiedelemmel ellentétben a „Neptun-ügy” nem egy, hanem hat, talán hét nagyobb találkozóból áll. Ezek közül a Ceauşescu neptuni villájában szervezett beszélgetések nem is a legfontosabbak. Az hogy a folyamat végül „Neptun-ügy” néven híresült el, annak köszönhető, hogy a második Neptun-találkozó után, 1993 júliusában robbant ki a botrány.
Az első, „magyar és román személyiségekkel” való találkozóra 1991. január 13. és 17. között kerül sor. Részleteket nem ismerünk, a programból mindenesetre kitűnik, hogy Allen Kassof és Livia Plaks külön-külön találkoznak számos döntéshozóval, köztük a későbbi találkozók résztvevőivel. A program szerint az RMDSZ részéről Domokos Géza akkori elnökkel, Borbély Lászlóval, Tokay Györggyel, Markó Bélával, valamint Pécsi Ferenccel találkoznak. (Pécsi Ferenc és Markó Béla is cáfolta, hogy részt vett volna ezen a találkozón. Markó – saját bevallása szerint – csak később szerzett tudomást a PER által szervezett kerekasztalokról).
A program szerint mindenesetre az RMDSZ képviselői egy asztalhoz ültek a kormány és az elnöki hivatal képviselőivel, többek között Dorel Sandor kisebbségekért felelős államtitkárral, valamint Ioan Talpeşsel, aki akkor még Iliescu nemzetbiztonsági tanácsosa volt. A folyamat fél évvel később, 1991 júniusában „előzetes tárgyalásokkal” folytatódik, ekkor már – saját bevallásuk szerint – a román kormány és az RMDSZ meghívására érkeznek az országba Kassofék. Ezen a találkozón dől el az, hogy a feszültségek csökkentésére leginkább a „csendes”, „konkrét problémák megoldására irányuló” megbeszélések alkalmasak.
Első Neptun: a nagy kibeszélés
Az 1992. június 14. és 16. között Neptunon megrendezett találkozó az első, amiről részletes feljegyzésekkel rendelkezünk. A meghívottak listája szerint itt Domokos Géza RMDSZ-elnök is jelen volt Tokay Györggyel és Borbély Lászlóval együtt. A román felet Dorel Sandor államtitkár és Mircea Pascu elnöki tanácsos képviselte. Jelen vannak még a németek és ukránok képviselői, Klaus Fabritius és Stepan Tcaciuc, a moderátorok között pedig ott van a svájci Peter Sager, egy kommunistaellenességéről ismert jobboldali politikus.
A jegyzetek kötetlen, gyakran csapongó és esetenként feszült beszélgetésekről árulkodnak: a felek a moderátorok által javasolt kérdések mentén őszintén beszélnek addigi sérelmeikről és a jövővel kapcsolatos félelmeikről.
A magyar meghívottak hangsúlyozzák a kollektív jogok, a helyi autonómia, a nyelvhasználat és kétnyelvű helységnévtáblák, valamint az állami magyar egyetem szükségességét. Szó esik még a Har-Kov-jelentésről, sérelmezik azt, hogy 1990 márciusa után csak magyarok és cigányok ellen emeltek vádat. Beszélnek a marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt indulásának a megakadályozásáról, valamint a médiában megjelenő uszításokról.
Román részről szóvá teszik a székelyföldi románság helyzetét. Elhangzik, hogy sosem világos, mi az, amit az RMDSZ, és mi az, amit Budapest kíván. Kiderül, a magyar szeparatizmustól való félelem miatt vonakodnak engedményeket tenni – egy teljesen magyar vagy magyar többségű egyetem és egyetemi bentlakás például a radikalizmus melegágya lehet. Gerzensee: az áttörés
Ha az első neptuni találkozón a résztvevők általánosságban vázolták a problémákat, a fél évvel később, 1993. február 25-én és 26-án Svájcban, az idilli szépségű Gerzensee-ben már konkrétumokról van szó. Sőt, az egyes kisebbségi kérések teljesítésére egyfajta ütemterv, egyezség is körvonalazódik.
Ez a találkozó a legjobban dokumentált: nemcsak az írógéppel írt összefoglaló, hanem egy kézzel írott jegyzet – feltételezzük, hogy Larry Wattsé – is megvan. Mivel ezek belső használatra készültek, nincsen okunk kételkedni ezek hitelességében és pontosságában, bár a jegyzetelő csak a felszólalások lényegét rögzítette pár szóban, a finomabb árnyalatok elmaradtak. Már a meghívottak neveit átfutva érezni lehet, hogy valami nagy dolog készül: a meghívottlistát David Hamburg, valamint Jack Scanlan, a The Carnegie Corporation of New York, illetve az ICN Pharmacauticals elnöke vezeti. Mindkét szervezet (jövendő?) szponzora a PER-projektnek. Magyar részről Tokay György és Borbély László van jelen, ekkor kapcsolódik be Frunda György. A kormányt Viorel Hrebenciuc kormányfőtitkár, az államelnöki hivatalt pedig Traian Chebeleu képviseli. Rövid gondolatébresztő
A találkozó előtt Kassof egy rövid, gondolatébresztés céljával összeállított szöveget is elküld a résztvevőknek, melyben felveti, hogy az elvi kérdések tisztázása helyett a konkrétumokra kellene összpontosítani. Már a kis sikerek is olyan légkört teremthetnek, mely további, kölcsönösen előnyös rendezéshez (accomodation) vezethet, írja.
Eddig három fő kérdéskört sikerült beazonosítani – így Kassof. Ezek a magyar nyelvű oktatás/magyar egyetem kérdésköre, magyar nyelvhasználat a közigazgatásban és igazságügyben, valamint a kétnyelvű helységnévtáblák kérdése.
Az RMDSZ-től azt kéri Kassof, írják le, egy-egy kérésüket konkrétan hogyan lehetne gyakorlatba ültetni egy adott megyében vagy közösségben. Milyen jogszabályok szükségesek ahhoz, hogy be lehessen vezetni a helyi szintű adminisztrációban a kétnyelvűséget? Mennyibe kerülne ez? Milyen kisebbségi számaránynál kellene jóváhagyni? Hogyan lehet a kétnyelvű rendszert integrálni az ország közigazgatásába? Össze lehet állítani egy listát azokról a megyékről és közösségekről, melyeket ez érintene? Ha egy ilyen rendszert kísérleti jelleggel elindítanának, azonban kiderülne, hogy nem működik, hajlandóak lemondani az ötletről? Van hasonló rendszer, precedens Európában? Van alkotmányossági akadálya ennek? Elvárható a romániai kormánypárttól, hogy elfogadja, ha a közvélemény többsége ellenzi? Kassof a román félnek is feltesz néhány kérdést: van olyan az RMDSZ kérései között, ami a kormány számára elfogadhatatlan? Miért? Létezik olyan, visszafogottabb (limited) kérés, amit viszont elfogadhatónak találnak?
Autonómia kihúzva
Érdekesség, hogy ennek a szövegnek az első verziójában még benne van az autonómia mint „egy olyan kérés, amely elvont elvként ésszerűnek tűnik, a romániai kontextusban felerősíti a támadásokat román részről, miközben a szorgalmazói is vitáznak arról, hogy mit is jelentene a gyakorlatban”. Ezt a vázlatot Kassof Larry Wattsnak küldi el véleményezésre. Nem tudni, mit válaszol Watts, az autonómiára vonatkozó bekezdés mindenesetre eltűnik a résztvevőknek kiküldött anyagból. A jegyzetekből úgy tűnik, egészen különösek lehettek a Gerzensee-i beszélgetések: miközben a magyar és a román meghívottak a saját ügyeiket vitatják, a svájci meghívottak az ottani kisebbségek közötti együttélésről beszélnek.
Bár nem világos, pontosan mi vezet áttöréshez, egyértelmű, hogy a beszélgetés pozitív, már-már euforikus hangulatban zajlott. A magyar résztvevők kompromisszumra késznek mutatkoznak: félreteszik a kollektív jogokat („let’s not discuss collective rights but laws that encourage minority rights” – Tokay, „collective rights can be discussed without results” – Borbély), valamint a kizárólag magyar egyetemet („lets not have a university only for Hungarians – Bolyai for all minorities” – Tokay).
Érdemes ugyanakkor óvatosan kezelni ezeket az idézeteket: a vázlatok kiragadott, a jegyzetelő által fontosnak gondolt mondatokból állnak, melyek nem feltétlenül tükrözik a beszélgetés tágabb kontextusát. Nagy kérések helyett szerényebb javaslatok
Borbély László és Frunda György egy sor, szerényebb javaslattal áll elő, melyet, úgy tűnik, a román fél is elfogad. Az etnikumközi viszonyokat javítani hivatott, hét lépésből álló intézkedéssorozat röviden összefoglalva a következő:
1. Nemzeti Kisebbségi Tanács megalakulása;
2. Kormányhatározat elfogadása a kisebbségek nyelvén is történő feliratozásról;
3. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg a marosvásárhelyi Bolyai-líceum helyzetének rendezése érdekében (diákcsere a szomszédos Papiu Ilarian-líceummal úgy, hogy a Bolyai teljesen magyar líceummá válhasson – szerk. megj.);
4. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg annak érdekében, hogy a felsőoktatásban legyenek magyaroknak fenntartott helyek;
5. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg az Audiovizuális Tanácsnak, hogy hozzon létre egy kisebbségi konzultatív tanácsot;
6. Egy nemzeti kisebbségekről szóló törvénytervezet megfogalmazása;
7. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg a parlamenti pártoknak arról, hogy az oktatási törvény vegye figyelembe a kisebbségek igényeit.
A jegyzet tanúsága szerint a résztvevők közül egyedül Traian Chebeleu elnöki tanácsos jelezte, nincsen mandátuma elfogadni ezeket a „megoldásokat”, azonban azokat ő is „ésszerűnek” találta.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szentimrei Pimodán
MOLNÁR GUSZTÁV egyetemi tanárral indult interjút készíteni Hegyközszentimrére Szilágyi Aladár, a gépkocsizó és fotografáló Tasnádi-Sáhy Péter társaságában. A tervezett beszélgetéssel gazdagabban, egy szőlőhegyi riporttal és némi pálinkával a tarsolyukban érkeztek vissza a redakcióba.
Bár járatlan vagyok a bormívesség tudományában, nem ér készületlenül a Berettyó völgyébe igyekeztünkben Guszti gazda maroktelefon-kérelme, miszerint Szalárdon vásároljunk számára egy adag áslogot, azaz kénrudacskát. Ugyanis szerencsés egyezés folytán éppen ma hajnalban csemegéztem Nemes Fábián Jósef Tóth-Vásonyi Prédikátor 1814-ben megjelent, Visgálódó és oktató értekezés a’ szőlő-mívelésről című könyvét, mely külön fejezetben értekezik A’ Borokkal való bánás módjáról, mikor azok már a’ hordókban vagynak.
A bennünket remetelakába váró gazda „per Guszti”-ként való emlegetése részemről nem tolakodó bizalmaskodás, hiszen Molnár Gusztáv politológust, a Partiumi Keresztény Egyetem tanárát már fél évszázada, (poétának menendő Ady-körös diákként) volt szerencsém megismerhetni. Szándékom szerint válogatott írásai legújabb kötetének megjelenése kínál apropót arra, hogy hosszabb interjút készítsek vele folyóiratunk, a Várad számára. De a szimatom nem csal: látogatásunk jó alkalmat kínál arra is, hogy riportba örökítsem nagytudományú partnerem környezetének, annak a kishazának a szellemét, amelyik zavartalan szemlélődésre (M. G. megfogalmazása) készteti őt.
A családi birtok
Mielőtt érdemben elkezdenők a magasabb szellemi régiókban való röpködést, arról faggatom, hogyan emelt magának remetelakot a hegyközszentimrei szőlőhegyen. „Ez a mi családi szőlősünk volt. Az úgynevezett Jeges-féle birtok, anyám részéről. Volt egy öreg pince, egy pajta is, meg elől a szőlő. A kollektivizálás idején mindent elvettek, a pajtát lebontották, a környéken szinte minden pincét leromboltak, de a miénknek megkegyelmeztek. Gondolom, azért, mert elég jó lehetett, akkor is bort tartottak benne. Amikor a 90-es évek elején visszaadták a szőlőst, az első években nem sokat törődtem vele, mással voltam elfoglalva, többek között az Összmagyar alternatívában összegyűjtött »szövegeimet« írtam, és nyakig benne voltam Magyarországon a közéletben, a politikában. A birtokot bérbe adtuk, az utolsó bérlő nem csak a szőlőt pusztította ki, hanem a betonkarókat is kiszedte, úgyhogy semmi nem maradt. Amikor 2006-ban idejöttem főállásban a váradi egyetemre, bár Anikó húgom bent lakott a városban, eldöntöttem, hogy ez az a hely, ahol egy kicsit vissza lehet gyökerezni, és akkor kértem meg Guba Jenő unokatestvéremet, hogy a csapatával (amely most a váradi Várban munkálkodik), építsen nekem a pincére egy házat.”
Ha jól számolom, Guszti barátomnak tizennégy jó éve volt ahhoz, hogy gyermekként élvezhesse ezt a hosszúmezői dűlőben megbúvó kisvilágot. „Persze, hogy sokat jártam, pontosabban szekereztem ide – kapom a megerősítést –, ez egy fiúgyerek számára valóságos paradicsom volt. Engem elsősorban nem Szalárdhoz köt a gyerekkorom, ahol születtem, hanem két másik helyszínhez. Az egyik ez a szentimrei, ahol inkább a szüret az emlékezetes számomra. Jeges nagyapám, meg Apám, amikor valami tennivalója volt, gyakran kihozott magával a hegyre. A másik, bizonyos szempontból még fontosabb helyszín a Berettyó túloldaláról ide látszó Újfegyvernek. Mások észre sem veszik, de én mindig látom, amikor odanézek. Ugyanis ott volt az apai nagyszüleim tanyája. A Molnár-ág Hódmezővásárhely környékéről származik. Ott is tanyasi emberek voltak, kétlakiak, ugyanis a tanyatulajdonosnak általában a legközelebbi településen is volt háza. Nekünk Szalárdon volt a házunk, a nagyapáméké mellett, a Kerek-malom-utcán, és pár kilométerrel odébb, az Újfegyvernek fölötti »dombtetőn« volt a tanya. Gyerekkoromban minden nyarat ott töltöttem.” „Tehát számos gyökér köt ehhez a kistájhoz” – mondom. – „Igen, ez az én Heimatom, az én tájhazám” – bólogat. „Összevissza közel egy hektárnyi terület a családi birtok, ebből körülbelül tíz árnyit újból beültettem vagy 800 tő szőlővel. Hát nem egyedül, szerencsére, van itt a szomszédságban egy segítőm. A pincéje, meg a szőlője itt van az enyém mellett. Kocsis Imrének hívják, az apja korombeli, jó barátom, a fia, Imi, a »fogadott keresztfiam« meg segít nekem a munkálatokban, mert egyedül nem győzném, meg nem is akarom magam nagy szakértőnek kiadni. Van vagy negyven szilvafám is, az államtól »örököltük«, nem a téesztől, mert a termelőszövetkezet ezt a határrészt annak idején átadta az állami borgazdaságnak. Nem az errefelé hagyományos veresszilva, inkább a ringlóhoz hasonlít, de annál keményebb, és később beérő, nagyon finom pálinkát lehet főzni belőle. És van jó pár Stanley is. Ebből minden ősszel igazi, üstben főzött szilvalekvárt készítünk a húgaimmal. Harmincvalahány körtét, meg vagy tíz kajszibarackot már én telepítettem. Azok most fordulnak termőre.”
Házigazdánk elmondja, kezdő szőlőmívesként nem az itt megszokott fajtákat telepítette, hanem a gránátvörös bort adó Cabernet-Sauvignon-t és Merlot-t, a fehér bort adó fajtákból pedig a magasabb cukortartalmú Chardonnay-t és Szürkebarátot. Arra észrevehetően büszke, hogy a Chardonnay-t ő hozta be először Szentimrére.
A háromlaki ember
Alig melegedünk meg a felső traktus könyvekkel kibélelt, kályhaduruzsolásos hangulatában, házigazdánk egy míves kupát kotor elő, A szentimrei borverseny aranyérmes bora, 2014. felirattal. „Ezt az én Chardonnay borom kapta. Háááát nem tudom, hogyan, de sikerült – kérkedik szerényen. – Másoknak – elsősorban a »keresztfiamnak« – is benne van a keze munkája. A kora tavaszi metszés, a permetezés persze az én »gondom«, de nem az én dolgom, az ekézés meg végképp nem. Bár mi lovas népek volnánk. Nagyobb gazdák voltunk, mindig lovak között forgolódtam gyerekkoromban, de lóval bánni, lovagolni nem tanultam meg. Kisebb koromban megtanulhattam volna, de inkább olvastam, elbújtam, amikor kapálni kellett menni.” Amikor a falut elhagyva felkapaszkodtunk a Molnár-portához vezető köves úton, meggyőződhettünk arról, hogy valóban remetelakhoz közeledünk, hiszen nem sok házat láttunk a környéken. „Van itt egy nagyobb gazdaság a szomszédságomban, az Úr Zsigmondé, neki valóságos borászati komplexuma van, pincéi, ő a szentimrei bor fő termelője és forgalmazója, Váradon is van vagy hat üzlete. Zsigmond profi szőlész-borász, EU-s támogatással dolgozik, teljesen gépesített gazdasága van, nagy inoxtartályokban tárolja a borait, és télen-nyáron egy csomó embernek munkát ad a környéken. Tőle is szoktam tanácsot kérni. Az övéhez képest az én borom, akármennyire jónak sikeredett, csak »kézműipari« termék. De hál’Istennek vannak, akik épp az ilyet kedvelik.” Tudomásom van arról, hogy Molnár Gusztáv háromlaki ember, nem fér a fejembe, miként engedheti meg magának azt az időbeni fényűzést, hogy egy-egy esztendejét három helyen múlassa. Mivel a mindenütt egyszerre jelenlevőség képességét nem birtokolja, rá is kérdezek erre a talányra. „Alapvetően a Pest melletti Csömörön lakom családostól, már vagy húsz éve kiköltöztünk a fővárosból. Télen többnyire ott tartózkodom, ide csak olyankor jövök, amikor óráim vannak, vagy a bort kell lefejteni, palackozni. A másik rezidenciám egy Mezőtúr és Gyomaendrőd között megbúvó vízparti faház, a Hármas-Körösnek vannak ott holtágai. Nyáron imádom ott múlatni az időt, emlékeztet az én tanyasi gyerekkorom hangulatára. Az kint van, mindentől távol, a vizes világban. (A pontos „cím”, ha érdekel: »Peres holtág, Vakota-zug«.) Ahhoz képest még a szentimrei hegy is a civilizáció csúcsa, annyira eldugott helyen van. Nem egyetlen meghatározott helyem van, hanem egy Tájhazám, amelyik Mezőtúrtól Szentimréig terjed. Ami az érdekes, hogy az í-ző nyelvjárás odáig terjed nyugat fele. Mezőtúron is íznek. De nem annyira jellegzetesen, mint Biharban, meg nem mondják a lónak, hogy lú, és a diftongusos au-zás is inkább itteni sajátosság. Egyébként – ha már szóba került – tudod-e, hogy hol van a keleti határa az í-ző nyelvjárásnak? Nagyjából egybeesik a hajdani Biharország határaival, Kalotaszegen Magyargyerőmonostor az utolsó még í-ző település. Bunyitay Vincétől tudom, akinek négykötetes nagy művét – amelyet te adtál ki újra – egyetemista koromban Kolozsváron apróra kijegyzeteltem. Lényegében a nyarat Mezőtúr és Szentimre között osztom meg. Persze, tavasszal, ősszel, amikor zajlik az egyetemi félév, akkor Váradon megtartom az óráimat, de amint végzek, jövök ki a hegyre. A városban csak olyankor maradok, amikor valamilyen rendezvény van, amin részt akarok venni, vagy színházba megyek. Egyébként nem élek teljesen remeteéletet, hisz folyton jövök-megyek – jó kis Suzuki Sx4-esem nélkül nem is tudnék létezni –, no meg szoktak látogatóim is jönni. Odakint, a ház mellett van egy grillező meg egy kemence. Az utóbbit a gyimesközéploki Korbuly Laci bácsi építette nekem. Nagy forgalom nincs, van egy szűkebb baráti köröm, ők látogatnak meg.”
Pinceportya
Lazításként szemlére indulunk. Helynévmániás lévén, riporterségem az iránt érdeklődik, hogy kísérőnk milyen határrésznevekkel, dűlőnevekkel ajándékozhat meg? A már hallott Hosszúmező mellé begyűjtöm balkéz felől a Bocskai, odébb a Koppány, túloldalt a Gárdony (helyi kiejtés szerint: Gárdon), lentebb, a faluban a Kulcsár-domb neveket. – Megannyi legenda és valós történelmi esemény hordozói. Vagy elpusztult falvaké, mint a Szalárd határában fekvő Adorján és Latobár. Gusztáv mutogatná is, mi, merre van, de a Berettyó mentén terjengő ködfátyol csak Adorján várának öregtornyát engedi láttatni a tájból. Bizonygatja, hogy bár az itteni dombok csupán két-háromszáz méter magasak, de napfényes időben különlegesen tág perspektívát kínálnak, akár tíz falut is befoghat a tekintet, szemközt, a folyó túlsó oldalán a Hegyköz meg a Rézalja megannyi tornya látható. „Ha a Hosszúmező és a szemben lévő dombvonulat tetején meghúzódó Síter között képzeletbeli vonalat húzunk – mutatja Gusztáv, a ködgomollyal mit sem törődve –, az egyben egyfajta nyelvhatár is. Szentimrétől nyugatra és északra húzódik a színmagyar Érmellék, míg a Berettyó túloldalán, Margitta fele már zömmel románok laknak. Ez az a vidék, ahol jó Szalárdi János, a Siralmas magyar krónika írója elbúcsúzva az Élesden letáborozó fejedelemtől, »sűrű oláh falvak között haladva« átvágott egy másfajta hegyen, hogy a Berettyóhoz kijutva szülőfaluja felé vegye az irányt.”
Aztán a birtok jobb oldalán húzódó elég mély árokra terelődik a szó: „Ez volt a Mélyút. Eredetileg valószínűleg vízmosás volt, ma már jócskán feltöltődött, de gyerekkoromban még ki sem látszottak belőle a szekerek. Ott összetalálkozni nem lehetett, hiszen nem tudták egymást kikerülni. A szekéren ülők messziről kurjongattak – különösen szüretkor –, valahogy jelezték, ha már valaki elindult egy irányba, hogy a másik, szemből érkező várja meg a kereszteződésben.” Amikor Molnár Gusztáv „aranyérmes borász” a pincéjébe invitál bennünket, egy helyi vonatkozású – mint kiderült, általa nem ismert –bortörténeti adalékkal próbálom viszonozni a szíveslátást. „Feljegyeztem magamnak egy ilyet – magyarázom –, Bél Mátyás azt írta 1726-ban, hogy a szentimrei bor »dicsőségben a váradival vetekszik, mindkettő kedves az ivóknak, s a fejnek nem árt, egészséges«. – Ezek alapján feltételezhető, hogy a soktudományú »hungarus« férfiú – aki a saját identitását úgy határozta meg, hogy »lingua Slavus, natione Hungarus, eruditione Germanus«, tehát tót (szlovák) anyanyelvűnek, magyar nemzetűnek és német műveltségűnek vallotta magát –, forgolódhatott itt…”
Ahogy a fehérre meszelt gádorban kezdünk lefelé ereszkedni a pince félhomályába, menten érezni a falakat, a mennyezetet borító, a borászathoz nélkülözhetetlen nemespenész illatát. „Nem minden pincében van ilyen – bizonygatja alvilági kísérőnk
–. Hátul vannak a régi pálinkák. De ezeket különlegesebb alkalmakra tartogatom. Nemrég, Stanik István ex-sógorom – lapotok alapítója – 60. születésnapján te is ihattál belőle. Most a 2014-es évjáratút fogod megkóstolni, nem ült még eleget a hordóban, de szerintem már iható. Ha egyetértesz, kaptok belőle egy kis kóstolót. Számomra ez a pince, Ady után szabadon, a szentimrei Pimodán. Amikor kint elég hideg van, a pince kifejezetten kellemes, olyankor itt szoktam olvasgatni a verseit. Különösen a magyarság katasztrófáját mindenkinél pontosabban látó sorai nyűgöznek le. Foglalkoztat, hogy megcsináljam – legalább e-book formájában – az én válogatott Ady-kötetemet. Egy Kosztolányi vagy egy Babits soha nem engedte meg magának, hogy nagyon rossz verseket is írjon. Ady zseniális dolgai mellett habozás nélkül ontotta az élvezhetetlen verseket is. Úgy érezte, ő ezt is megteheti. Nem szabad a teljes Adyt olvasni, mert akkor elterelődik a figyelmünk arról, amit ő meglátott. A szentimrei Pimodán persze csak távoli, halvány mása az Ady által megélt Magyar Pimodánnak, amely az eredeti, Baudelaire-féle világfájdalomnál is mélyebb, tragikusabb és végzetesebb volt. Mi már nagyon messze vagyunk ettől, bár még mindig »ennek isszuk a levét«. Hogy is jövünk mi ahhoz, hogy a pár év híján száz év óta tartó elkábultságunkat összehasonlítsuk az ő mindezt előre látó transzcendens kábulatával! Mindenestre ennek a pincének van valamelyes Pimodán-hangulata. Néha szükségünk van a lebegésre, amit persze nem szabad túlzásba vinni.
Egy kis szeszszag terjeng, ez attól van, hogy tegnap fejtettük a borokat, ma pedig, miután elmentetek, folytatjuk. Ugyanis Szentimrén mindig február első szombatján van a borverseny. Amikor megnyertem azt a díjat, személyesen nem vehettem részt, és a szomszédom, Kocsis Imi »aratta le a babérokat«. Most már követelik a »céhmesterek«, hogy személyesen jelenjek meg a borászok vetélkedőjén.”
Gusztáv a pince előterében nagy rámolásba kezd Péter kollégám segítségével, akiről kiderül: ő is épp olyan otthonosan mozog a szőlész-borász eszközök körében. Addig rakodnak, amíg az egymásra halmozott darálók, prések mögül előtűnik egy felirat: JEGES PÁL KOVÁCS MARGIT, 1935. „Ő volt az én Jeges dédnagyapám és Kovács leánynevű dédnagyanyám, aki mellesleg hozományba kapta ezt a földet (jó, csak egy részét, a többit kivásárolták a testvérektől). Jeges Pál építette az eredeti pajtát, amelyből csak ez a betonkád maradt meg, amelyen a felirat van. Gyerekkoromban ebbe daráltuk a szőlőt. Aztán itt van ez a régi, különleges, kézi meghajtású prés, az van ráírva, hogy FLEISCHER ÉS TSA. KASSÁN. Nemrég újíttattam fel, és mondhatom, tökéletesen működik. Itt ez a kicsi prés – folyatja a gyűjtemény bemutatását –, ennek is hasznát vesszük, amikor valamelyik fajta szőlőből túl kevés van. Kint van egy nagyon öreg, kovácsolt prés, csak az alja van öntöttvasból, a préskosarán az ANDRÉNYI ÉS TSA NAGYVÁRAD-ARAD felirat olvasható. Ez is monarchiabeli, természetesen.”
Végezetül immár pálinkás butykosokkal felfegyverkezve visszatérünk a felső traktusba, néhány korty ital, és egy mangalicakolbász-kóstoló erejéig. A Monarchia hangulatának idézése tovább folyik: „A Molnárok egyik ősapja vízimolnár volt északon, a Garam mentén, hithű református család. Amikor jött a rekatolizáció, Gyömrőbe mentek, majd onnan is tovább, Hódmezővásárhelyre, ahol ránk ragadt a Gyömrői előnév. Ezért mi Gy. Molnárok vagyunk tulajdonképpen. Nálam már lekopott a Gy. Amikor apám 1948-ban beíratott az anyakönyvbe, nem voltak hajlandóak bejegyezni. A Jegesek nagyon érdekes népség, a Hajdúságból került Szentimrére az üknagyapám kántortanítónak. Őseik marhahajcsárok voltak, lábon hajtották el Spanyolországig a jószágot. Jól megülték a lovat, a puskával is tudtak bánni, a bogrács is ott volt a nyeregben. – Alighanem innen van, hogy szeretek bográcsban főzni…”
A tágas, amerikai konyhás ebédlőben, amely télen dolgozószoba is, alig van szabad fal. Ahol nincs könyv, ott két, díszesen bekeretezett negyvennyolcas poszter van – nem tudom, annak idején hogyan nevezhették –, majd négy, szintén századeleji stílusban bekeretezett nagyalakú fénykép. „Azok a Molnár- és Bende-ági dédszülők – kezdi rá vendéglátónk, amikor látja, hogy a falakat pásztázzuk –, mellette meg a Vasárnapi Újság két melléklete, amelyek eredetileg Molnár dédnagyapám szalontai házában függtek a falon. Ő 1903-ban vásárolt egy százholdas birtokot a Szalonta melletti Madarászon, és erősen függetlenségi párti érzelmű volt. A még ma is igen csinos, közvetlenül az emlékpark melletti egykori házukat pár évvel ezelőtt mutatta meg nekem Dánielisz Endre helytörténész. (A világháború után költözött a család egy része Szalárd környékére.) De ne gondoljátok, hogy becsavarodtam, ez az erős századelő-fíling onnan van, hogy harmadik éve vezetek egy kutatást a Sapientián, amelynek címe A magyar nemzeti hegemónia dilemmái a száz év előtti Magyarországon. Remélem, 2018-ra könyv lesz belőle.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Putyint és Orbánt is bírálta Johannis egy interjúban
A putyini politika összeférhetetlen a 21. század Európájának együttélési alapelveivel – jelentette ki az osztrák Profil című lapnak adott interjúban Klaus Johannis, aki Orbán Viktor magyar kormányfő "kétkulacsos" politikájáról is beszélt.
Az államfő szerint az ukrán válság fejleményei kijózanítóan hatnak az európai döntéshozókra. „Évtizedekig azt hittük, hogy Európában nem lesz többé háború. Sajnos, ez nem így van. Rendkívüli helyzetekben készek kell lennünk megvédenünk országunkat” – jelentette ki.
A lap Budapest és Moszkva közeledéséről is kérdezte Johannist, emlékeztetve arra, hogy Vlagyimir Putyin elnök hamarosan Magyarországra látogat. Az államfő ezt a jelenséget a gazdasági válság „furcsa hatásaival” magyarázta. Hozzátette, hogy ez visszafordítható folyamat. „Nem lehet sokáig kétkulacsos politikát folytatni” – utalt Orbán Viktor magyar kormányfőre.
Johannis felidézte, hogy Romániában konszenzus alakult ki a pártok között a védelmi kiadások növeléséről. Elismerte, hogy a pénzre más területeken is szükség van, ám szerinte az országnak nincs alternatívája. „Egy beláthatatlan kimenetelű háborús konfliktus szomszédságában élünk, nem ülhetünk ölbe tett kézzel” – jelentette ki.
maszol.ro

Áder: a nemzeti összetartozás nem lehet divatjamúlt
A nemzeti összetartozás, a nemzeti kultúra épp úgy nem lehet divatjamúlt, mint ahogy a testvéri szeretet sem lehet az – emelte ki Áder János köztársasági elnök a XIX. Csángó bálon, szombaton Budapesten.
Az államfő megnyitó beszédében úgy fogalmazott: magyarságunkat az anyatejjel szívjuk magunkba. „Magyarnak lenni annyi, mint magyarul gondolkodni, magyarul imádkozni, magyarul vallani szerelmet, magyarul becézni gyermekeinket” – mondta a köztársasági elnök, hozzátéve: ebből fakad érzelmi világunk minden rezdülése, ez ad keretet gazdag és sokszínű kultúránknak. Megjegyezte: sokan mondják, hogy a globalizáció nem kedvez a nemzeti kultúráknak, de – mint mondta – ha körbenéznek itt, könnyen belátható, hogy tévednek, akik így gondolják.
Az államfő köszöntötte a műsorban a gyermekáldáshoz kötődő hagyományok világába elkalauzoló fellépőket, a bálra érkező csángókat és a csángó magyarságot, majd azt kívánta: a most felnövekvő nemzedékek tagjai megőrizve és megújítva adják tovább azt az egyedülálló kulturális kincset, amelyet szüleik is nagyszüleiktől és dédszüleiktől örököltek. Őrizzék meg a táncokban, népszokásokban, hagyományokban rejlő páratlan gazdagságot, a mesék szépségét, mindazt, amit szüleiktől hallottak egykor – kérte Áder János, aki köszöntőbeszédét egy gyimesi mesével zárta.
A rendezvényen megjelent Colleen Bell, új amerikai nagykövet, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke, és jelen voltak a határon túli magyarság képviselői is.
Áder János felidézte, hogy amikor az új nagykövet átadta megbízólevelét, arra biztatta, minél jobban ismerje meg a sokszínű, magyar népi kultúrát is. Köszönetet mondott, hogy a nagykövet ilyen hamar elfogadta a meghívást. Az idén a Csángó bál színpadi műsorán fiatal pusztinai-gyimesfelsőloki pár „babalátóba” invitálta a nézőket, ahol a szereplők saját maguk megélt élménye alapján tárták a közönség elé a csángó „radina” gazdag hagyományát. A „babalátóba” érkezők a gyermekágyas anyát segítendő élelmet, terményt vittek ajándékba, a boldog apa pedig pálinkával, kaláccsal kínálta a vendégeket. A látogatás jókedvű énekléssel és tánccal végződött.
A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség által Budapesten, a Petőfi Csarnokban megrendezett XIX. Csángó bálon Gyimes-völgyi, pusztinai, forrófalvi, magyarfalusi idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek mellett közreműködött Antal Tibor, Hodorog András, Legedi László István, Roman Stefan, Benke Róbert, Benke Viktor, Kovács Krisztián, Nyisztor Ilona és a Zerkula Zenekar. Fellépett Petrás Mária, Herczku Ágnes, Tintér Gabriella, Kacsó Hanga Borbála, valamint a magyarországi csángó muzsikát játszó zenekarok közül a Dresch Quartet, a Fanfara Complexa, a Tázló Együttes, a Mentés Másként Trió, a Somos Együttes, a Szigony Együttes és a Zurgó Együttes.
A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követték. A megrendezett kiállításon Petrás Mária keramikus alkotásait tekinthették meg, valamint bemutatták Oláh-Gál Elvira A moldvai magyarokról című könyvét. A fotókiállításon Takács Judit fotóművész, a csángó magyarok mindennapjait bemutató képeit láthatták a vendégek.
A Csángó bál szervezői évről-évre a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.
MTI
Székelyhon.ro

Misszió a Csángóföldön – Nemzetpolitikai programot indít Budapest
Mintegy 350 millió forintos kerettel hirdet új programot márciusban a budapesti nemzetpolitikai államtitkárság, a kezdeményezés a szórványvidékeken élő magyarság asszimilációjának megállítását célozza. További 500 millió forintot különített el a magyar kormány a külhoni magyar szakképzéssel kapcsolatos feladatokra.
Várhatóan jövő hónap közepén hirdetik meg a nemzetpolitikai államtitkárság 350 millió forintos új programját, amelynek részeként augusztus elsejétől ötven fiatal utazhat hat–kilenc hónapra a Kárpát-medence szórványmagyarságához, hogy az ott élőket segítse identitásuk megőrzésében.
Potápi Árpád János, a budapesti Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a Magyar Nemzetnek elmondta: a sikeres pályázók feladata az lesz, hogy a külhoni magyarok közösségi életét szervezzék, kulturális programokat kínáljanak, tanítsák a magyar nyelvet, a történelmet, sőt a magyar táncokat is.
„Elsősorban a fiatalokat szeretnénk megszólítani, hiszen a jövő és a megmaradás alapvetően a gyermekeinken múlik, de bízunk benne, hogy rajtuk keresztül a szülőket is sikerül megfogni. A kezdeményezéstől azt várjuk, hogy segít a kedvezőtlen demográfiai és asszimilációs folyamatok megállításában, visszafordításában” – fogalmazott az államtitkár, kiemelve: nem a tömbben élő magyarokat, hanem kifejezetten a szórványvidékeken élőket célozzák meg.
A pályázók többek közt Csángóföldre, Csehországba, Bosznia-Hercegovinába, Macedóniába, Dél-Lengyelországba vagy Ausztriába utazhatnak. Potápi a lap szombati számában megjelent cikkben közölte, a pályázati feltételek között szerepelni fog a magyar állampolgárság, ám azt nem várják el, hogy a jelentkezők magyarországi lakhellyel is rendelkezzenek. Kötelező szakmai végzettséget sem írnak elő, a feladatok elvégzéséhez inkább bizonyos kompetenciákra van szükség, mintsem iskolai papírokra. Az államtitkár hozzátette: a 350 milliósra tervezett állami keretből a nyertesek ösztöndíjat kapnak, de segítik a kint tartózkodásukat is, például utazási támogatással.
„A nemzeti összetartozás bizottságának tagjai régóta szorgalmazták a szórványvidékeken élők segítését, és a határon túli szervezetek is többször felvetették ezt. A szórványterületekről ugyanis korábban mindig csak tanulmányok, felmérések születtek, de a konkrét beavatkozások közül ez lesz az első” – magyarázta Potápi, aki megjegyezte: a részletekről már egyeztetnek az érintett külhoni szervezetekkel.
Annak kapcsán, hogy 2015-öt a külhoni magyar szakképzés évének nyilvánították, az államtitkár rámutatott, az elmúlt évben két magyar finanszírozású szakképző intézmény is létrejött a határon túl, egyik a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által fenntartott szakiskola Beregszászon, a másik a kolozsvári Református Kollégium szakképző intézménye.
„Kiemelt célunk, hogy megerősítsük a magyar szakképző intézmények kapcsolatrendszerét, és erősítsük az oktatás duális jellegét, emellett szeretnénk a helyi vállalkozói réteget is felmérni, hogy oktatási együttműködések révén bevonhassuk őket a képzésbe” – hangsúlyozta Potápi, hozzátéve, a külhoni magyar szakképzéssel kapcsolatos feladatokra 500 millió forintot különített el a magyar kormány.
A külhoni magyar szakképzés éve programjai között szerepel egy új ösztöndíjprogram is. Lényege, hogy a külhoni magyar szakképzésben a diákok egy hónapos gyakorlaton vehetnek részt magyarországi szakképző intézményekben. A külhoni magyar felsőoktatást továbbra is támogatja a magyar állam: az államtitkár szerint elsősorban a felvidéki Selye János Egyetem, a II. Rákóczi Ferenc-főiskola, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem képzéseit erősítenék meg.
Potápi kitért arra: a külhoni területek gazdasági fejlesztésére is koncentrálni kell. „Mivel a szülőföldön való boldogulás leginkább gazdaságpolitikai eszközökkel, munkahelyteremtéssel, a helyi beruházások támogatásával segíthető elő, erre a területre is rá kell irányítanunk a figyelmet” – közölte az államtitkár.
Krónika (Kolozsvár)

Fókuszban a csángók
Az anyatejjel szívjuk magunkba magyarságunkat – fogalmazott Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a 19. alkalommal megszervezett Csángó bálon, Budapesten. Áder szerint a kulturális kincset nemcsak megőrizni, hanem újítani is kell. Eközben Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára bejelentette: 350 millió forintot fordítanak a szórványvidékeken élő magyarság asszimilációjának megállítására.
A nemzeti összetartozás, a nemzeti kultúra épp úgy nem lehet divatjamúlt, mint ahogy a testvéri szeretet sem lehet az – emelte ki Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a XIX. Csángó bálon szombaton Budapesten.
Az államfő nyitóbeszédében úgy fogalmazott: magyarságunkat az anyatejjel szívjuk magunkba. „Magyarnak lenni annyi, mint magyarul gondolkodni, magyarul imádkozni, magyarul vallani szerelmet, magyarul becézni gyermekeinket” – fogalmazott a köztársasági elnök, hozzátéve: ebből fakad érzelmi világunk minden rezdülése, ez ad keretet gazdag és sokszínű kultúránknak.
Megjegyezte: sokan mondják, hogy a globalizáció nem kedvez a nemzeti kultúráknak, de „ha körbenéznek itt, könnyen belátható, hogy tévednek, akik így gondolják”.
Az államfő köszöntötte a műsorban a gyermekáldáshoz kötődő hagyományok világába elkalauzoló fellépőket, a bálra érkező csángókat és a csángó magyarságot, majd azt kívánta: a most felnövekvő nemzedékek tagjai megőrizve és megújítva adják tovább azt az egyedülálló kulturális kincset, amelyet szüleik is nagyszüleiktől és dédszüleiktől örököltek.
„Őrizzék meg a táncokban, népszokásokban, hagyományokban rejlő páratlan gazdagságot, a mesék szépségét, mindazt, amit szüleiktől hallottak egykor” – kérte Áder, aki köszöntőbeszédét egy gyimesi mesével zárta.
A rendezvényen részt vett Colleen Bell, Magyarország új amerikai nagykövete, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, és jelen voltak a határon túli magyarság képviselői is.
Áder János felidézte, hogy amikor az új nagykövet átadta megbízólevelét, arra biztatta a diplomatát, minél jobban ismerje meg a sokszínű magyar népi kultúrát is. Köszönetet mondott, hogy a nagykövet ilyen hamar elfogadta az invitálást.
Az idei Csángó bál színpadi műsorában a fiatal pusztinai-gyimesfelsőloki pár „babalátóba” invitálta a nézőket, ahol a szereplők saját maguk megélt élménye alapján tárták a közönség elé a csángó „radina” gazdag hagyományát. A babalátóba érkezők a gyermekágyas anyát segítendő élelmet, terményt vittek ajándékba, a boldog apa pedig pálinkával, kaláccsal kínálta a vendégeket. A látogatás jókedvű énekléssel és tánccal végződött.
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség által Budapesten, a Petőfi Csarnokban megrendezett XIX. Csángó bálon Gyimes-völgyi, pusztinai, forrófalvi, magyarfalusi idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek mellett közreműködött Antal Tibor, Hodorog András, Legedi László István, Roman Stefan, Benke Róbert, Benke Viktor, Kovács Krisztián, Nyisztor Ilona és a Zerkula Zenekar.
Fellépett Petrás Mária, Herczku Ágnes, Tintér Gabriella, Kacsó Hanga Borbála, valamint a magyarországi csángó muzsikát játszó zenekarok közül a Dresch Quartet, a Fanfara Complexa, a Tázló együttes, a Mentés Másként Trió, a Somos együttes, a Szigony együttes és a Zurgó együttes. A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követték.
A rendezvényen bemutatott kiállításon Petrás Mária keramikus alkotásait tekinthették meg a résztvevők, és bemutatták Oláh-Gál Elvira A moldvai magyarokról című könyvét is. A fotókiállításon Takács Judit fotóművésznek a csángó magyarok mindennapjait bemutató képeit láthatták a vendégek.
A Csángó bál szervezői évről évre a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.
Krónika (Kolozsvár)

Szent László fényében
A két esztendeje anyaországához hazatért Nagyvárad lázasan készülődött az 1942 májusában megtartandó Szent László hétre. A város meg szerette volna mutatni odaadását és háláját az anyaországnak, de nem utolsó sorban az idegenforgalom fejlődését is várták az eseménysorozattól. Épp ezért, a különböző szakbizottságok minden erejükkel igyekeztek olyan programokat kidolgozni, amelyek vonzanák a turistákat és a városnak is hasznára válnának.
Az egyik ilyen esemény a helyéről eltávolított Szacsvay szobor ünnepélyes visszahelyezése volt. Az 1907. március idusán felavatott szobor a Szent László napokra tért vissza Nagyváradra, rövid budapesti kirándulásról. Harminc esztendeig állt a méltóságteljes alak a Körös parti korzó fenyőfái között, mígnem 1937-ben az akkori “primár”, dr. Vasile Bledea hangot adott a ténynek, miszerint nem tűri tovább a magyar szimbólumot és elrendeli a lerombolását. Hogy a műalkotás megsemmisülését megakadályozza, Tabéry Géza, a Nagyvárad újságírója beadványt intézett a “domnu’ primárhoz”, adná ki neki a szobrot, hogy ő saját telkén őrizze meg azt. Persze, a beadvány nem talált meghallgatásra, mivel “a szobor közvagyon és nem lehet azt magánszemély őrizetére bízni”!
A rombolókban azért csak volt némi kímélet, mert a szobrot darabjaiban elszállították a város egyik anyagraktárába és ott ledobálták egy sarokba. Óvatosság nem volt a munkájukban, mert a leszerelés, durva szállítás és elhelyezés közben a mű több helyen megsérült. Az előkészületek során a város a régi helyére állítja a szobrot. A talapzat kőkeretét és magát a talapzatot már ’42. április elején elkészítették és a szobrot is elküldték a fővárosba, ahol maga az alkotó, Margó Ede restaurálja azt a Vignalli-féle öntödében.
Egy másik szobor felállítását is a Szent László napokra időzítette a város vezetése. Ez pedig az impozáns Tisza szobor avatása volt.
A Berettyóújfalu főterén felállított hatalmas Tisza Kálmán szobrot, Nagyvárad városa és Bihar vármegye határozata alapján, a megye székhelyére hozzák át, írta a Nagyvárad c. napilap 1942. április 11- én megjelent lapszáma. Mindkét helyszínen folyik a munka. A Széchenyi téren, szemben a Tisza házzal már öntik a talapzatot. A szomszéd városban pedig kezdődnek a szobor szétszedésének munkálatai. Azt a munkát egy nagy budapesti bronzöntő cég végzi, amelyik annak idején a szobrot megöntötte. A hatalmas szobrot és a mellékalakokat április 18-án szállították Nagyváradra.
A Szent László napok rendezvényeinek fényét emelendő, a városatyák elhatározták, hogy kiállítást rendeznek Nagyvárad városi életének emlékeiből. Tudjuk, hogy a kultúrát kereső minden korban megtalálta a szellemi műveltség olyan magas fokát, ami Nagyvárad városát mindig az ország három első városa közé emelte. Királyok egész sora méltán adományozta Váradnak javait az évszázadok során. A város jelentősége egyre nőtt. Vitéz János udvara, híres könyvtára, Fráter György udvara rombolás áldozata lett, nyoma sem maradt a csodás székesegyháznak, a csillogó királyszobroknak. A protestáns emlékeket is szétdúlták a történelem viharai. Írásos emlékek mégis csak a XVIII. század elejéről maradtak fenn. Azonban a városnak privilégiumokat adományozó iratok, a gondos és elővigyázatos tárolás miatt, már a XVI. századtól fellelhetőek a levéltárban. Nos, több más értékes dokumentummal egyetemben, ezeket kívánták kiállítani az ünnepségek idején a Városháza kisebbik gyűléstermében. Láthatóak lesznek a város pecsétjeinek gyűjteménye, a céhes élet emlékei, a város legrégebbi (1600) képi ábrázolása, a tanács üléseinek 1716. óta magyar nyelven vezetett jegyzőkönyvei, megelőzve ezzel más magyar városokat!
(Vajon a dokumentumok napjainkban hol lehetnek?)
Tervben volt és meg is valósult Jósa Jolán nagyváradi írónő hangjátékának közvetítése a Budapesti Rádióban. Az írónő a városi könyvtár tisztviselője, akinek Szent László király című munkája nem az első, ami felhangzik a rádióban. Könyve, amit Jósa Andrásról, a szabolcsi polihisztorról írt, nagy feltűnést keltett megjelenésekor.
Nagyjából ennyit szerettem volna elmesélni az ünnepi lázban égő Nagyvárad hangulatáról. Nem is mesélhetek többet, hisz magáról az ünnepségekről, a lezajlott eseményekről kitűnő közírónk, dr. Jósa Piroska nagyszerű könyvet írt Árpádházi királyok kései találkozója Nagyváradon címmel.
Ami a szervezést, az ünnepi hét nagyszerűségét illeti, a váradi sajtóban felsőfokon írnak mindenről. Lehet, hogy napjainkban is tanulhatnának sokkal kisebb horderejű események szervezői az elődöktől. És erre csak egy példát másolnék ide, szó szerint idézve a Nagyvárad 1942. május 2-i lapszámában megjelent közleményből:
Farkas László, Nagyvárad
Jósa Piroska: Árpádházi királyok kései találkozója Nagyváradon /Nagyvárad, 2009/
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Románia nem alkudozik Markó Attila kiadatásáról
Nem célszerű alkudozni arról, amit a törvények kötelező módon előírnak – jelentette ki kedden Robert Cazanciuc román igazságügyi miniszter azzal kapcsolatban, hogy a román ügyészség látókörébe került Markó Attila romániai parlamenti képviselő Magyarországon tartózkodik.
A miniszter újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: nem tudja, hol van Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, és csak akkor lehet tárgyalni (a kiadatásáról), ha az álláspontok szigorúan a törvényen alapszanak. Hozzátette: bármely európai állam köteles az európai szabványok szerint eljárni, amennyiben egy másik tagállam részéről kérelem fogalmazódik meg.
A minisztert azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Eugen Iordachescu, a Mikó-perben tavaly felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt és egy másik restitúciós ügy miatt az ügyészség látókörébe került Markó Attila ügyvédje hétfőn kijelentette: védence Budapesten tartózkodik, és Orbán Viktor miniszterelnök védelmét élvezi.
MTI
Erdély.ma

Misszió a Csángóföldön – Nemzetpolitikai programot indít Budapest
Mintegy 350 millió forintos kerettel hirdet új programot márciusban a nemzetpolitikai államtitkárság, a kezdeményezés a szórványvidékeken élő magyarság asszimilációjának megállítását célozza – mondta lapunknak Potápi Árpád János. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár beszámolt arról is: 500 millió forintot különített el a kormány a külhoni magyar szakképzéssel kapcsolatos feladatokra.
Várhatóan jövő hónap közepén hirdetik meg a nemzetpolitikai államtitkárság 350 millió forintos új programját, amelynek részeként augusztus elsejétől ötven fiatal utazhat hat–kilenc hónapra a Kárpát-medence szórványmagyarságához, hogy az ott élőket segítse identitásuk megőrzésében. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára lapunknak elmondta: a sikeres pályázók feladata az lesz, hogy a külhoni magyarok közösségi életét szervezzék, kulturális programokat kínáljanak, tanítsák a magyar nyelvet, a történelmet, sőt a magyar táncokat is.
– Elsősorban a fiatalokat szeretnénk megszólítani, hiszen a jövő és a megmaradás alapvetően a gyermekeinken múlik, de bízunk benne, hogy rajtuk keresztül a szülőket is sikerül megfogni. A kezdeményezéstől azt várjuk, hogy segít a kedvezőtlen demográfiai és asszimilációs folyamatok megállításában, visszafordításában – fogalmazott az államtitkár, kiemelve: nem a tömbben élő magyarokat, hanem kifejezetten a szórványvidékeken élőket célozzák meg.
A pályázók többek közt Csángóföldre, Csehországba, Bosznia-Hercegovinába, Macedóniába, Dél-Lengyelországba vagy Ausztriába utazhatnak. – A pályázati feltételek között szerepelni fog a magyar állampolgárság, ám azt nem várjuk el, hogy a jelentkezők magyarországi lakhellyel is rendelkezzenek. Kötelező szakmai végzettséget sem írunk elő, a feladatok elvégzéséhez inkább bizonyos kompetenciákra van szükség, mintsem iskolai papírokra – hangsúlyozta Potápi Árpád János, aki a program koordinálására Grezsa István miniszteri biztost kérte fel. Hozzátette: a 350 milliósra tervezett állami keretből a nyertesek ösztöndíjat kapnak, de segítik a kinttartózkodásukat is, például utazási támogatással.
– A harmadik ciklusnál tartó Kőrösi Csoma Sándor-program népszerűségéből kiindulva optimisták vagyunk az új pályázat sikerét illetően. A nemzeti összetartozás bizottságának tagjai régóta szorgalmazták a szórványvidékeken élők segítését, és a határon túli szervezetek is többször felvetették ezt. A szórványterületekről ugyanis korábban mindig csak tanulmányok, felmérések születtek, de a konkrét beavatkozások közül ez lesz az első – magyarázta az államtitkár, aki megjegyezte: a részletekről már egyeztetnek az érintett külhoni szervezetekkel.
Annak kapcsán, hogy 2015-öt a külhoni magyar szakképzés évének nyilvánították, az államtitkár rámutatott, az elmúlt évben két magyar finanszírozású szakképző intézmény is létrejött a határon túl, egyik a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által fenntartott szakiskola Beregszászon, a másik a kolozsvári Református Kollégium szakképző intézménye. – Kiemelt célunk, hogy megerősítsük a magyar szakképző intézmények kapcsolatrendszerét, és erősítsük az oktatás duális jellegét, emellett szeretnénk a helyi vállalkozói réteget is felmérni, hogy oktatási együttműködések révén bevonhassuk őket a képzésbe – hangsúlyozta.
A külhoni magyar szakképzéssel kapcsolatos feladatokra 500 millió forintot különített el a magyar kormány – ismertette. A külhoni magyar szakképzés éve programjai között szerepel egy új ösztöndíjprogram is. Lényege, hogy a külhoni magyar szakképzésben a diákok egy hónapos gyakorlaton vehetnek részt magyarországi szakképző intézményekben. A külhoni magyar felsőoktatást továbbra is támogatja a magyar állam: az államtitkár szerint elsősorban a Selye János Egyetem, a II. Rákóczi Ferenc Főiskola, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem képzéseit erősítenék meg.
Potápi Árpád János kitért arra: a külhoni területek gazdasági fejlesztésére is koncentrálni kell. – Mivel a szülőföldön való boldogulás leginkább gazdaságpolitikai eszközökkel, munkahelyteremtéssel, a helyi beruházások támogatásával segíthető elő, erre a területre is rá kell irányítanunk a figyelmet – közölte.
mno.hu
Erdély.ma

Akiknek szívügyünk a moldvai magyar oktatás
Hagyománnyá vált, hogy a budapesti Csángó Bál délelőttjén a moldvai magyar oktatók találkoznak a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület tagjaival.
A helyszínen, a Németvölgyi iskolában készült Cservenka Judit riportja.
A mikrofon előtt előbb Pákozdi Judit, az egyesület vezetője szólalt meg. Pákozdi Judit elmondta: a tíz évvel ezelőtt Böjte Csaba ötlete alapján indult keresztszülő-programban többnyire mindenki derekasan kivette a részét, hiszen nem egyszerű dolog 6-8 éven keresztül követni egy kisgyerek sorsát, tartani vele a kapcsolatot, a családdal, a tanítókkal, amihez még anyagiak is járultak. Az elnök arról is beszélt, hogy most fiatal keresztszülőket keresnek, akik ugyanilyen lelkesedéssel és szeretettel fordulnának a gyerekek felé.
Csángóföldön olyan kevés lehetőségük van az ottaniaknak, életben tartani anyanyelvüket, identitásukat, kultúrájukat, hogy minden támogatásra szükség van – hangsúlyozta Pákozdi Judit.
Márton Attila, a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program irányítója elmagyarázta, hogy a 29 oktatási helyszín Moldvában mintegy 200 kilóméteres körzetben szóródik szét és kisebb módszertani körzetekben gyakran találkoznak, de nagyobb programok alkalmával is összegyűlnek.
Minden kollégám a magyarság nagyköveteként közösségszervező is kell legyen a moldvai csángómagyar közösségekben – fejtette ki Márton Attila. Hozzátette: az lenne az igazi siker, úgy lehetne jobb eredményeket elérni az oktatás területén, ha egy-egy jó szakember, egy-egy közösségszervező betudna „betudna gyökerezni”, ha megtalálná a helyét abban a közösségben, a közösség pedig befogadná.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Hiteles 10. századi adatok? – A csíkszentmihályi Sándor család genealógiája
A múlt héten a Kolumbán család 17. században készült genealógiájáról írtunk, most következzen a csíkszentmihályi Sándoroké, 1724-ből. Ez annál is érdekesebb, hogy volt, aki azt tartotta róla, a közvélekedés által hamisnak tartott Csíki székely krónika alapján állították össze, így maga is hamis, mások pedig azt, hogy a krónikát írták a családfa alapján.
1914-ben Sándor Imre kötetben adja ki a csíkszentmihályi Sándor család levéltárát, ebben találunk egy nagyon érdekes dokumentumot, amiről a kötet szerzője így ír: „A XVII. sz. végén, avagy a XVIII. sz. elején ismeretlen feljegyző összeállította a család leszármazását, melyet aztán Bocskor Sámuel csíki assessor 1724. jan. 5-én hitelesített. Ez a leszármazás kétségtelenül egyez a Csíki székely krónikával, tehát csakis annak alapján készülhetett. (…) Minden lehető tévedés elkerülése végett ezt az iratot nemcsak pontos és hű másolatban adom, hanem ezenkívül facsimiléjét is. Dr. Szádeczky Lajos a Csíki székely krónikáról írt munkájában arra az eredményre jut, hogy azt 1796 nyarán Sándor Zsigmond koholta. Állításait ezen egyetlen irat véglegesen megcáfolja, mert látjuk, hogy a krónika már 1724-ben, sőt még előbb is megvolt (...). Nem lehet vita tárgya, hogy a mi készen volt 1724-ben, azt mi szükség sem volt koholni 1796-ban.”
Magának a dokumentumnak is eléggé érdekes utótörténete van. 1797 nyarán Aranka György – a Csíki székely krónika eredetije után nyomozván – eljut a Sándor család egyik tagjához, Sándor Ignáchoz, aki azt mondja neki, hogy „az 1533-ban költ, és 1695-beli kézírás” (a Csíki székely krónika – szerk.) Sándor Zsigmondnál van, ezért nem tudja kiadni neki, viszont egy másik dokumentumra, a Sándor család genealógiájára hívja fel a figyelmet, amit Gyulafehérváron őriz Burján (Burián) Mihály kanonok, 1794-ig csíkrákosi plébános. Aranka hiába kéri az iratot a kanonoktól, az megtagadja annak leküldését a kolozsvári tudóshoz. Az irat után később nem érdeklődik senki, teljesen elfeledve hever először Gyulafehérváron, majd Budapesten, ahová a gyulafehérvári anyagot átszállították. Az 1910-es években Sándor Imre fedezi fel újra, az 1930-as években Endes Miklós még látja. Az 1956-os forradalomkor tűzvész pusztít az országos levéltárban, a Sándor családra vonatkozó anyag megég, szinte teljesen megsemmisül. Amikor két éve kerestem a genealógiát, nem találtam meg, így arra gondoltam, a tűzben ez is tönkrement – szerencsére Csutak Bodroghy Attila történész nagyobb szerencsével járt, és megtalálta.
Az eredeti dokumentum alapján megállapítható, hogy annak 1724-es datálásához nem fér kétség, ugyanis a hitelesítő Bocskor Sámuel kézírása több, az 1720–1730 közötti időből származó okiraton megmaradt, a kézírás ugyanaz.
A családfa egészen Taksony vezér idejéig, a 10. századig megy vissza. A törzsök Sándor Ippolito a Csíki székely krónika Upoletével azonosítható, Zandirhám főrabonbán fiával, nála található az egyetlen mesés elem is, miszerint 136 évig élt. Több követ is van a családban, az egyik a Szent István küldöttje a pápához, a másik Aba Sámuelt képviseli Lengyelországban stb. Vannak benne teljesen reálisnak tűnő részek, amelyek elmondják, az illető leány mennyi pénzt, mit kapott perefernumként (teljesen elképzelhető, hogy a családi levelesládában éppen ilyenfajta dokumentumok maradtak fent, amikből a családfát összeállították). Regényes egy táblázat, az szent, első ránézésre azt mondhatjuk, az 1724-es összeállító nagyon a hasára ütött, kivált, mikor nyolcszáz évvel azelőtti személyekről ír.
Van viszont benne egy mondat, ami megváltoztat mindent. A „truncus”, a „törzsök” Sándor Ipolito, Toxus főkapitánynak (Taksonynak) ítélőmestere volt hadakban, mondja a genealógia, aki nem egyebet csinált, mint a „lopókat, tolvajokat ketté meczette”. Ugyanezt mondja az 1533-ban született, 1796-os másolatból fennmaradt Csíki székely krónika is, miszerint a rabonbán feladata, hogy „a közönség végezéseit kihirdesse, azoknak általhágóit megbüntesse, s ezek az ő lakhelyében előtte ketté vágattassanak” (3. vers).
Ennek a kettémetszésnek viszont nagyon is történelmi alapja van. Erdélyi László – nem ismerve az 1724-es genealógiát – szépen kimutatja, hogy a Csíki székely krónikát azért nem írhatták 1533-ban, sőt 1746 előtt, mert beszél a kettévágásról. A kora középkori krónikákat már rég elfelejtették, mondja Erdélyi, és újrafelfedezésük később történik: „1746-ban adta ki Schwandtner Thuróczy krónikáját, Horányi pedig 1782-ben kétszer nyomatta ki Kézai krónikáját, melyekben megvan az, hogy a hunn község rectort választott főbíróul és kettévágatta azt a hunnt, ki méltatlanul viselkedett”. Azaz Erdélyi szerint – és igaza van – 1746 előtt nem lehetett a kettévágásról beszélni, mert nem tudhatott arról senki.
Nos, az 1724-es genealógia és a Csíki székely krónika mégis szólnak erről – minderre egyetlen lehetséges magyarázat van: az, hogy valamilyen régi, eszerint hiteles irattal rendelkeztek erről. És ha a genealógia egyik, méghozzá legkorábbi, 10. századi adata hiteles, akkor miért ne lehetne valós a többi is? Szerintem semmi okunk a Sándorok családfáját hiteltelennek tekintenünk, mi több, azt akár hasznosítani is lehetne a székelyek történetének kinyomozása közben.
A Sándor család leszármazása
10. század
Truncus [törzsök] Sándor Ipolito. Vixit annos 136 [élt 136 évet]. Ez Toxus [Taksony] főkapitánynak itélőmestere volt hadakban. Lopókat, tolvajokat ketté meczette. Uxor [felesége] Foelicita Ország de Gibárt. Filii [fiai] Sándor István,* Sándor Péter, Sándor Gáspár,** ez a Dunántúl telepedett meg. Filiae [lányai] Sándor Marina, Sándor Apolonia. Ezek apáczák lettek.
** Sándor Gáspár. Ez pogányból megkereszteltetik keresztények első (fejedelme?) Géza, Toxus főkapitánynak fia idejében.
11. század
* Sándor István. Uxor Magyar Victoria. Filii Sándor Mihály. Uxor Catharina, német leány, sine semine deficialt [magtalanul halt el]. Sándor István.*** Sándor Albert Szt. István király követje volt Rómába a pápához. Sándor Sámuel. Filiae Sándor Christina, Sándor Mária. Sándor Magdaléna. Ezek sine semine. [magtalanok]
*** Sándor István. Ez Aba negyedik magyar királytól Lengyelországba követül küldetett a királyhoz Erdély részéről. Lengyelországban házasodván meg, a felesége parafernumába adatott húszezer hatszázhatvan lengyel forintok. Uxor Francisca Mechtilda de llvo ex Polonia. Filius unus Sándor László.
Sándor László. Uxor Kamuti Anna. Filii Sándor Gergely.
(...) 13. század
* Sándor István. Ez volt legelső vicekirálybirája Felcsikszéknek. Addig Udvarhelyszékre jártak ki törvényre. Uxor Ugrón Kata, filius unus Sándor István.
Sándor István. Uxor Apor Anna. Filii Sándor Péter.** Sándor Mihály. Ez egy Franciscanus barátot ölt volt meg Borsua mellett, lakodalmi solemnitasban, beléje garáználkodván a barát. Kinek is Rómába kellett menni a pápához propter excommunicationem [kiátkozás terhe alatt]. Onnan megjővén esztendeig Görgényben raboskodott maga jóakaratjából, pro poenitentia [bűnbánatért]. (…) 15. század
Sándor Péter. Fuit viceiudex regius sedis Siculicalis superioris Csik. [Felcsík alkirálybírája volt] Uxor Nemes Borbála, Nemes Balázs leánya. Filii Sándor István. Ez váltatott meg tatárrabságból 4000 tallérokkal. Sándor Mihály.*** Sándor János *
*** Sándor Mihály. Fuit viceiudex regius sedis Siculicalis superioris Csik [Felcsík alkirálybírája volt] . Uxor sz. miklósi Gurzó Anna. Filius Sándor Mihály +. Filia Sándor Borbála, mely is költ Mihács Miklóshoz.
Sándor Mihály. Uxor Miko Judit, sine semine. Itt leányágra szakadott a szt. mihályi jószágnak fele.
(…) 17. század
** Sándor István. Uxor Imecs Borbála. Filiae Ágnes és Kata. Katát vette ilyefalvi Bialis János.
*** Sándor Péter. Uxor Székely Julia kilyéni. Filii Sándor Ferencz, János, Péter, Pál.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Az autonómia mint konfliktuskezelő eszköz
A területi autonómia mint konfliktuskezelő eszköz – Bosznia-Hercegovina és Irak példája címmel a Fórum Kisebbségkutató Intézet szervezésében február elején Pozsonyban tartott előadást a brit dr. Soeren Keil tanár (fotó), a nemzetközi kapcsolatok szakembere. A Canterbury Christ Church University tanárával Öllős László politológus beszélgetett.
Az előadás előtt bemutatták az Autonómiák Európában: megoldások és kihívások (Autonomies in Europe: Solutions and Challenges) című kötetet is, amelyet a kiadvány szerkesztője, Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója ismertetett. Kántor szerint az autonómia ügye több országban is alapvető kérdés, és a többség és kisebbség közti konfliktus megoldásának kulcsa lehet. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet ezért 2014-ben Területi autonómiák Európában: megoldások és kihívások címmel nemzetközi konferenciát szervezett, amely a Magyarországgal szomszédos országok magyarjai által megfogalmazott autonómiakoncepciókat, azok működésének gyakorlati lehetőségét, továbbá az autonómiatörekvések közben jelentkező akadályokat, illetve a kulcsfontosságú megoldásokat vizsgálta. A kötet tulajdonképpen ezeknek a vizsgálódásoknak az összegzését tartalmazza.Soeren Keil előadásában Bosznia-Hercegovina és Irak példáján mutatta be az autonómia konfliktuskezelő szerepét, mondván: jelentős eredmények mutatkoznak e téren a Nyugat-Balkánon, de másutt is a világon. Az egyes autonómiatörekvések történelmét szemléltetve elmondta, a feltételek nem mindig ugyanolyanok, és nem mindig áll háborús konfliktus sem a területi autonómia mögött. Máig sok az ezzel kapcsolatos kérdés, például hogy milyenek a területi autonómia határai, vagy mely népcsoportok kaphatnak területi autonómiát. Részletesen ismertette Bosznia-Hercegovina és Irak példáját. Keil szerint mindkét esetben az volt a kulcsfontosságú kérdés, hogy az ország területén élő kisebbségek maguk dönthessenek bizonyos őket érintő kérdésekben. Így jött létre Bosznia-Hercegovinában a washingtoni egyezmény részeként a két legnagyobb entitás, a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a Szerb Köztársaság, amivel tulajdonképpen véget ért a boszniai háború. „Persze, Bosznia-Hercegovinában most is állandóak a problémák, az viszont tény, hogy a területi autonómia megakadályozta a további háborút, ami mindenképpen sikernek nevezhető. Annak az oka, hogy az országban nem működnek a dolgok, nem a területi autonómia, hanem hogy a politikusok csődöt mondtak együttműködés terén. Bosznia lakóinak maguknak kell eldönteniük, hogy mit szeretnének a jövőben” – fogalmazott Keil. Az iraki helyzet több szempontból is hasonlított a boszniaihoz – hangsúlyozta az előadó. Irak belső konfliktusainak fő forrásai a vallási és etnikai különbségek, illetve a természeti kincsekért folytatott harc. A 31 millió lakosú ország területén három nagy kisebbség él, a síiták, szunniták és a kurdok, ez utóbbi a történelem során folyamatosan küzdött az őt megillető jogokért és a hatalomban való részvételért. A 2003-as iraki háború és Szaddám Huszein bukása után Észak-Irakban a kurdok átvették az ellenőrzést, és létrehozták Iraki Kurdisztánt, amely Irak autonóm területe. A térségben uralkodó általános válság miatt azonban ez a rendszer sem működik igazán jól, de mindenképpen sikerként könyvelhető el, hogy a kormányban együttműködnek az egyes kisebbségek – ecsetelte az előadó. Persze, nincs két egyforma út, ám a kisebbségek fő célja, a megmaradásuk leghatékonyabban az autonómiában szavatolható, ez lehet a kulcsa a többség és kisebbség közötti konfliktus megoldásának. Egyébként jöhet az asszimiláció vagy az etnikai tisztogatás. Arra a hallgatói kérdésre, hogy véleménye szerint mi lenne a legjobb a szlovákiai magyaroknak, Keil úgy válaszolt, bár nem szakértője a kérdésnek, a legésszerűbbnek azt tartaná, ha lenne autonómiájuk, hogy maguk dönthessenek az őket érintő kérdésekről. „Ez a megoldás nem az elszakadás felé sodorja őket, hiszen a mai Európában a határok már elveszítették jelentőségüket. Ellenkezőleg, el tudom képzelni, hogy egyfajta összekötő híd szerepét töltenék be Szlovákia és Magyarország közt” – mondta az előadó. „Tudatosítani kell, hogy a kisebbség nem jelent veszélyt, az ország nem csak a többségi nemzeté, az államot valamennyi lakosa alkotja. A megoldás kulcsa tehát a párbeszéd, akkor is, ha azt néha ki kell kényszeríteni” – zárta előadását a brit szakember.
Dunajszky Éva (Felvidék.ma)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Aprócska feltámadások
Február 7-én, szombaton tartották a korondi Firtos művelődési egylet Hazanéző című folyóiratának újabb bemutató estjét Marosvásárhelyen. Az eseménynek az Unitárius Egyház Dersi Jánosról, az egyház nagy jótevőjéről elnevezett, Bolyai téri tanácsterme kínált otthont, a házigazda, Nagy László lelkész önzetlen közreműködésével.
A rendszerváltozás hozta szabad szellemi légkörben számos új kiadvány született, a művelődési egyesületek, körök, alapítványok örökérvényűnek szánt névjegyeiként. Az elektronika "győzelmével" a nyomtatott sajtó legkorábban ezekben a körökben múlt ki, és jobbára elenyésztek a működtető szerveződések, és a kiadókra is rájár a rúd.
A korondi Hazanéző dacol az idővel. Ambrus Lajosnak és helyi hazafi társainak köszönhetően fölveti a fejét, mint Tompa László magányos fenyője, és történjék bármi is: megjelenik!
Olvasótábora széles, Budapestig, Vancouverig, Melbourne- ig, sőt Fenyőkútig és Pálpatakáig terjed: tudnak róla, emlegetik, idézik, és nem ritkán a széles világba jelle-gült korondiak büszkén párosítják a portéka mellé, mert van annyira mutatós, mint a pompás népi kerámia.
Jól teszik hát, akik szólnak, hogy jó hazafelé tekinteni, legyen bárhol az otthonod.
Boldog az elme és a szív, mikor azt lükteti s dobogja: szülőföldem, szerelmem.
A lap fennállásának negyedszázados évfordulója alkalmából antológia jelent meg a köréje gyülekező szerzők műveiből. Így éppen huszonöt írás kapott helyet A szülőföld szerelme című gyűjteményben, melyet Ambrus Lajos főszerkesztő ismertetett felvezetőjében. Kedei Zoltán festőművész elkészítette a szerzők portréit, ezeket két hétig tekinthetik meg az érdeklődők a színhelyen. Az antológiát több székelyföldi településen is bemutatták, ezúttal a következő szerzők szólhattak a népes közönséghez: Ráduly János író, néprajzi gyűjtő, Kedei Zoltán festőművész, Demeter Erika korondi unitárius lelkész, író, Józsa János keramikus művész (aki értékes képzőművészeti gyűjteményét adományozta a korondi galériának), Molnos Ferenc korondi születésű szovátai író, festő, újság- és tévészerkesztő, Bölöni Domokos marosvásárhelyi író, szerkesztő, aki 1973-tól tizenhét éven át működött pedagógusként a híres sóvidéki településen.
A mindvégig oldott, kedves hangulatú találkozás jó alkalmat kínált azok számára is, akik egykor elkerültek otthonról, akik hosszú évek óta nem találkozhattak földijeikkel. Hogy csak két kitűnő korondit említsek: öröm volt látni Orzánné Ambrus Erzsébetet, a Székely Népi Együttes egykori táncosát, aki százat tudott fordulni hajdanán; Domokos István koreográfust, táncmestert, aki három évtizedig vezette a tánckart, ő a Bolyai Tudományegyetemet cserélte föl a táncegyüttessel.
Múlnak az idők, de a szülőföld szeretete ott lebeg az emlékezet fölött.
Páll Lajos nélkül nincs Korond. Ha mégis, akkor nem az.
Mint valami szigorú patrónus, figyelte a falról népének ezt a küsded gyülekezetét az ecset és a szó nagy sóvidéki művésze. Végre nem ő alkotta, hanem őt alkották oda fel, a falra. Persze, kissé mindig féljük őt, mint régente, ha szemvillatásával ezért-azért meg- megfeddett.
Damján B. Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Bepillantás a Mura-vidéki magyarság életébe
Újjáéleszteni az Arad–Lendva kapcsolatot
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnökével, Horváth Ferenccel a közelmúltban, Aradon tett látogatása alkalmával beszélgettünk.
– A lendvai Zala György monumentális alkotása, a Szabadság-szobor 10 éve újra köztéren áll Aradon. Ön milyen célból érkezett ide?
– Tulajdonképpen az RMDSZ 25. évfordulója alakalmából, Kolozsváron szervezett ünnepségre tartok, mivel azonban korábban a Lendva és Arad közötti kapcsolat, pontosabban közöttem és Bognár Levente alpolgármester úr között igen jól működött, gondoltam, teszek egy kitérőt Arad felé. Én az elmúlt mandátumban más posztra kerültem, ezért a kapcsolat kissé lankadt. Most viszont Lendva alpolgármestere is vagyok, ezért is gondoltam, hogy a kapcsolatnak vissza kellene nyernie a régi fényét. Vagyis évente legalább egyszer találkozzunk, ezért kapcsoltam össze a kolozsvári utamat az aradival. Tehát az alpolgármester úrral leülünk, megbeszéljük a régi kapcsolat újraélesztésének a lehetőségeit.
– Csak magyar–magyar vagy a két önkormányzat közötti kapcsolatépítésen is gondolkoznak? Zala György ugyanis nemcsak a két magyar közösség, hanem a két város között is kapocs lehet.
– Abban reménykedem, ha a régi kapcsolatot felelevenítjük, nemcsak a két magyar közösségre, hanem a két városra is kiterjeszthetjük azt. Most alpolgármesterként a két város közötti kapcsolat kiszélesítésének is nagyobb löketet adhatok. Ezt megbeszéltem a lendvai polgármester úrral is, aki nyitott az aradiakkal való kapcsolat újrafelvételére, amelynek nemcsak Zala Györgyről kell szólnia, hanem, ha közös pontokat találunk, akár egy gazdasági delegáció látogatásában vagy kultúra, sport jellegű együttműködésekben is gondolkodhatunk. Szerintem Lendva város mindenfajta kapcsolatra nyitott.
– Mennyire ismerik a lendvai magyarok Zala Györgynek az Aradon ápolt emlékét, illetve szoktak-e Aradra látogatni?
– Aradról, illetve az itt álló Szabadság-szoborról nagyon sokan tudnak, hiszen ha lendvai kiránduló csoportok Erdélybe érkeznek, rendszeresen megtekintik a Szabadság-szobrot is. Amint említettem, 4-5 évig a kapcsolat igen intenzív volt, akkor aradiak is rendszeresen jártak hozzánk vendégszerepelni, színdarabot mutattak be, miközben mi Aradon kiállítást szerveztünk. Tehát igen termékeny kapcsolat volt, amit szeretnénk felújítani, lehetőleg kiszélesíteni, hogy minél több ember megismerje azt a nagy sikert, amivel az aradiak újra felállíthatták a Szabadság-szobrot.
Magyar hétköznapok
– Kérném, mutassa be a lendvai, illetve a Mura-vidéki magyarság hétköznapjait.
– A Mura-vidéki magyarság manapság hivatalosan olyan 5-6 ezer főre tehető, tehát viszonylag kis létszámú, szerintem viszont nem hivatalosan a számuk ennek a duplája. Azért van ekkora különbség a két szám között, mert nálunk nagyon sok a vegyes házasság, ezért sokan mindkét nemzetiséghez kötődnek. Ha dönteniük kell ez ügyben, talán sokan nem feltétlenül a magyar nemzetiséget választják. Ha viszont szélesebb értelemben vesszük, beszélik a nyelvet, magyar értékeket hordoznak, a magyar közösséget erősítik.
– Lendvának hány százaléka magyar?
– A lakosság 30-40%-a magyar, de a Mura-vidéken is mintegy 30 településen élnek magyarok, néhány helységen többséget is alkotnak. A vidék nagy részén azonban szlovének élnek, de Jugoszlávia idején nagyon sok délszláv is beköltözött, főként munkavállalás okán. Sokan letelepedtek, családot alapítottak. A járást alkotó öt községben élnek magyarok, magam e településeknek a csúcsszervezetét képviselem, hiszen elektori módon innen kerülnek ki a tanácstagok. A csúcsszervezetnek van két alapított intézete, a Tájékoztatási Intézet, amely kiadja a Népújság nevű hetilapot 24 oldalon, illetve a másik intézet a Magyar Nemzetiségű Művelődési Intézet, amely a kultúra mellett minden olyan tevékenységgel foglalkozik, ami a magyar kultúrát szolgálja, ápolja. Van magyar rádió- és tévéstúdiónk is, amelyek szervezetileg hozzánk tartoznak, de a nagy szlovén rádió- és tévérendszer kereteiben működnek egy Lendván székelő szerkesztőségük jóvoltából. A rádió naponta 18,15 órát működik élő adásban, míg a tévéstúdió napi 30 percet sugároz a szlovén 1-es, illetve 2-es csatorna műsorában. Ami a legfontosabb, teljes mértékben a Szlovén Rádió és a Szlovén Televízió költségvetéséből élnek. Nekünk nincs különálló iskolánk, hiszen nálunk az oktatás kétnyelvű, szlovén és magyar. Ha viszont alaposabban megnézzük, a magyar nincs azonos státusban a szlovénnel. Ha papíron úgy van is, a hétköznapok gyakorlatában ez másképp nyilvánul meg. Ez is egy serkentője az asszimilációs folyamatnak, ráadásul nincs nemzeti egyházunk, ugyanis a papjaink nem magyarok vagy alig van közöttük magyar. Ilyen szempontból komoly gondokkal küszködünk. A teljes kép kialakításához hozzá kell tennem: a négy darab, kétnyelvű általános iskolában, illetve az egy, ugyancsak kétnyelvű középiskolában társalapítói szerepe van a magyar közösségnek. Ez azt jelenti, hogy a tanácsokban, a felügyelő szervezetekben ott vannak a magyarok által delegált képviselők. Véleményt mondunk az igazgatók kinevezéséről és a tanmenetről. Gyakorlatilag minden fontosabb kérdésbe be vagyunk avatva, de mégsem olyan, mintha tiszta magyar iskola lenne.
– A templomban milyen nyelven folyik a szertartás?
– Vasárnap két magyar szentmise van, mivel a Mura-vidéki magyarok 85-90 százaléka római katolikus, viszont csak két olyan papunk van, akik tisztán beszélik a magyar nyelvet. Mivel komoly paphiánnyal küszködünk, egyik 70 év körüli plébánosunk azért szolgál, hogy a magyar hívek ne szenvedjenek hiányt. Egy másik fiatal papunk az anyja révén magyar, tehát jól beszéli a nyelvet. Lendván viszont, ahol a Mura-vidéki magyarság 75-80%-a él, a plébános szlovén anyanyelvű, aki igyekszik megtanulni magyarul, de nem tudja a hitéletet úgy átélni, átadni magyar nyelven, mint az anyanyelvén. Lendván él egy magyar nyelvű evangélikus közösség is, amely részére a püspök nemes gesztust tett, hiszen hosszú idő alatt sikerült kinevelni egy szlovén származású, de Mura-vidéki fiatalt, aki Budapesten végezte el a teológiát, tehát anyanyelvi szinten beszéli a magyart. A továbbiakban helyettesíti az eddigi lelkészt, aki nem beszél magyarul. Van egy 200 lelkes református közösség is, ahova 50-60 év után első alkalommal érkezett magyar lelkész, aki mindent megtesz a közösség újraélesztéséért.
– Hogy történik a magyar hagyományápolás?
– Nagyon sok magyar rendezvényünk van, a magyar ünnepekre mindig szervezünk a falvakon is, de a városban is ünnepséget, ahova a fiatalokat is megpróbáljuk mozgósítani. Olyan programjaink is vannak, amelyek a fiatalokat kifejezetten vonzzák. Ilyenek a Puskás Akadémiával szervezett sportrendezvények. Az Akadémia sportolói hozzánk járnak edzeni, de olyan koncerteket is szervezünk, amelyek a fiatalokat vonzzák. Magyarországról átvettük a Ringató Programot, amely 6 hónapostól 3 éves korig foglalkozik a gyermekekkel, akikkel minél korábban kell elkezdeni a foglalkozásokat. Szinte az anyatejjel együtt kell magukba szívniuk a magyarságtudatot. Szinte minden faluban működik művelődési egyesület, ezek főként magyar érdekeltségűek, azok vezetik, akik évtizedeken keresztül ápolják a nyelvet és a kultúrát. Ez főként az anyaországi Zala és Vas megyéknek köszönhető, ahol már 30 évvel ezelőtt felfigyeltek arra, hogy magyarországi szempontból, a kis lélekszámunk miatt, nem vagyunk fontos tényező, ezért a két megye rendszeresen küldött hozzánk népművelőket, biztosítva az egyesületeink számára szükséges szakmai támogatást. Néhány nappal ezelőtt ünnepeltük a sport együttműködésnek az 50. évfordulóját, ami hatalmas dolog volt a kezdetben, amikor több száz kilométert kellett utazni azért, hogy az országhatár túl oldalán lévő szomszédos faluba el lehessen jutni. Az akkori jeget a sportolók törték meg, ami útmutató volt a további generációk számára.
– A gyorsított honosítás lehetősége mennyire erősítette meg a magyarságtudatot a Mura-vidéki magyarság körében?
– Ha az EU-szempontokat, a nyugati demokráciákban meghonosodott szokásokat vesszük figyelembe, a nemzeti tudat, így a magyarságtudat is kissé kiveszik az emberekből. Az első fázisban nem volt nagy érdeklődés a magyar állampolgárság iránt, viszont sikerült elérnünk Magyarország Kormányánál, hogy egy évvel ezelőtt konzuli irodát nyisson Lendván. Mivel az iroda munkatársai vidékre is rendszeresen kijárnak, jelentősen megnőtt az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt. Hogy azt pontosan hányan igényelték, nem tudom, de arányszámban az megegyezik a többi elszakított területen jegyzett aránnyal.
– A magyar kulturális rendezvényeket a szlovén állam vagy az önkormányzatok támogatják-e?
– A szlovén állam jelentős mértékben támogatja a magyar intézményeket és önkormányzatokat. A magyar önkormányzatok a nagy városi önkormányzatok közvetítésével kapnak támogatást, noha teljes önállósággal rendelkeznek, míg az újság a művelődési intézmények, illetve a rádió- és tévéstúdió közvetlenül az államtól kapnak jelentős támogatást, de az utóbbi időben magyarországi források is megnyíltak.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, amit abban a reményben zárjunk, hogy Arad vezetőségével sikerül újraéleszteni a régi kapcsolatot.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Iordăchescu: Orbán Viktor biztosít védelmet Markó Attilának
Orbán Viktor magyar kormányfő védelmét élvezi Markó Attila RMDSZ-es képviselő, aki két hónapja Budapesten tartózkodik, miután a képviselőház az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérésére jóváhagyta az előzetes letartóztatását – állította Markó ügyvédje, Eugen Iordăchescu a Digi 24 hírcsatornának.
Mint ismeretes, Markót (képünkön) azzal gyanúsítják, hogy 2011-ben a restitúciós testület tagjaként közreműködött abban, hogy egy bukaresti telek után törvénytelenül, valós árának háromszorosát fizessék ki kárpótlásként egy igénylőnek.
Markó már bizonyította, hogy nem is vett részt az ominózus ülésen. Ügyvédje szerint Magyarország azért biztosít számára védelmet, mert úgy értékelik, sérül a méltányos igazságügyi eljáráshoz való joga és a Székely Mikó Kollégium újraállamosítását is felróják Romániának.
Krónika (Kolozsvár)

Markó Attila: kiforgatták ügyvédem szavait Orbán Viktorról
Magyarország nem személy vagy személyek mellett áll ki, hanem egy ügy mellett – jelentette ki kedden a maszol.ro-nak a Budapesten tartózkodó Markó Attila.
A RMDSZ-es képviselőjét ügyvédje hétfő esti nyilatkozatáról kérdeztük, amelynek nagy visszhangja volt a román és az erdélyi magyar sajtóban. Eugen Iordăchescu ugyanis a Digi24 televíziónak kijelentette: a magyar állam és személyesen a magyar miniszterelnök védelme alatt áll Markó Attila.
„Nem én állok Orbán Viktor védelme alatt, hanem Magyarország áll ki a Mikó ügye mellett. Ezt ugyan ki is fejtette az ügyvéd, de kissé szerencsétlenül, ezért kiforgatták a szavait” – magyarázta lapunknak a politikus.
Mint ismert, a képviselő ellen büntetőeljárást folytat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A visszaszolgáltatási bizottság egykori tagjaként gyanúsítják hivatali visszaéléssel egy 2011-ben jóváhagyott – az ügyészség szerint felülértékelt – kárpótlási összeg megítélése kapcsán. A korrupcióellenes ügyészség kérésére a képviselőház tavaly december 3-án felfüggesztette Markó Attila mentelmi jogát, és hozzájárult az előzetes letartóztatásához.
A politikus időközben kiutazott Budapestre, ahol december 5-én részt vett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma ülésén. Azóta a magyar fővárosban tartózkodik. Markó Attila azóta be is bizonyította, hogy nem is vett részt az ominózus, 2011. március 15-i ülésen, amelyen a kárpótlásról szóló döntést meghozták, de hiába kérte három alkalommal is a nyomozás megszüntetését.
maszol.ro

Ügyészi visszaélést gyanít Markó Attila
Nem célszerű alkudozni arról, amit a törvények kötelező módon előírnak – jelentette ki Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter azzal kapcsolatban, hogy az ügyészség látókörébe került Markó Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő Magyarországon tartózkodik.
A miniszter kijelentette: nem tudja, hol van Markó Attila (fotó), és csak akkor lehet tárgyalni a kiadatásáról, ha az álláspontok szigorúan a törvényen alapszanak. Azonban hozzátette: bármely európai állam köteles az európai szabványok szerint eljárni, amennyiben egy másik tagállam részéről kérelem fogalmazódik meg. Markó Attila szerint azonban nem bocsátottak ki ellene sem elfogató-, sem körözőparancsot, nincs érvényes letartóztatási engedély, ezért az igazságügyi miniszter reakciója hamis, amely eltereli a figyelmet a lényegi kérdésről: arról, hogy ő ügyészi visszaélés áldozata.
Robert Cazanciuc minisztert azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Eugen Iordăchescu, Markó Attila ügyvédje hétfőn a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: védence Budapesten tartózkodik, és Orbán Viktor miniszterelnök védelmét élvezi. Az ügyvéd szerint a Markó Attila elleni jogi eljárásokat úgy értékelték, sérült a méltányos igazságügyi eljáráshoz való joga, ezért döntött Budapest úgy, hogy védelmet biztosít számára. Arra a kérdésre, hogy miben áll ez a védelem, Iordăchescu kijelentette: engedélyezik számára, hogy magyar területen tartózkodjon.
Markó Attila tegnap a Transindexnek elmondta, hogy kiforgatták ügyvédje szavait, hiszen nem ő áll Orbán Viktor védelme alatt, hanem Magyarország áll ki a Mikó-ügy mellett. „A magyar kormány nem a személyt (vagy személyeket), hanem az ügyet védi, és ez soha nem volt titok. Arról van ugyanis szó, hogy a magyar kormány minden segítséget megad ahhoz, hogy a Mikó-ügyet sikerre vigyük Strasbourgban; ennyi, és semmi több” – mondta.
Markó Attila őrizetbe vételét tavaly december elején hagyta jóvá a parlament az ügyészek kérésére, akik azzal gyanúsítják, a restitúciós bizottság tagjaként hivatali visszaélést követett el. Az úgynevezett Bica-ügyben a vádhatóság szerint a testület jóváhagyott egy olyan kárpótlást, amelynek összegét úgy állapították meg, hogy a szóban forgó telek értékét a reális árához képest háromszorosára becsülték.
Tegnap Eugen Iordăchescu is helyesbítést adott ki a Digi 24 hírtelevízióban elhangzott nyilatkozatával kapcsolatban, melyben pontosítja, hogy még a vád megfogalmazása előtt a korrupcióellenes ügyészeknek birtokukban voltak a Markó Attila ártatlanságát igazoló bizonyítékok – a politikus nem is vett részt azon a 2011. március 15-i ülésen, amelyen az a bizottsági döntés született, hiszen aznap az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett Brassó megyei ünnepségeken volt –, ennek ellenére „az ügyészek többszörös visszaélést követtek el, egyfelől az előzetes letartóztatást kérve megalapozott gyanú hiányában is, majd abban, hogy két hónapja nem adtak helyet a vád ejtésére vonatkozó kérésének. A két ügyet a jogállam kisiklásának és az emberi jogok, a magántulajdonhoz való jog és a méltányos igazságszolgáltatáshoz való jog súlyos megszegésének tartjuk” – írta nyilatkozatában az ügyvéd. Az ügyészség egyébként a bizottság tagjai ellen – Markó Attila kivételével – vádat emelt még december közepén.
Ugyancsak a Transindexnek nyilatkozta tegnap Markó, hogy nincs a nevére kibocsátva semmilyen elfogató- vagy körözőparancs, nincs is érvényes letartóztatási engedély, sőt, a Bica-dossziétól elkülönítették az ő ügyét, az új dossziéban pedig „az égvilágon semmi nincs a mi irataink és a Bica-ügytől az ügyemet elkülönítő döntésen kívül. Többszöri kérésünkre sem hajlandók ejteni a vádakat, ezzel szemben jogtalanul függőben tartanak egy nem létező ügyet, ez pedig visszaélés” – mondta a képviselő. A miniszter kijelentéseire reagálva Markó elmondta: „Cazanciuc logikája helyes, amennyiben ellenem bármilyen nemzetközi elfogatóparancs létezne, de tárgytalan, mert a miniszter nyilatkozata egy hamis hipotézisre érkezett reakció. Nem Cazanciuckal kell foglalkozni, hanem az érdemi kérdéssel. Az érdemi kérdés pedig az, hogy a magyar kormány nem személyt, hanem ügyet véd és támogat. Továbbá az egész médiacirkuszt ferdítésnek és félrevezetőnek tartom, mert nem a lényegről beszél. A lényeg az én szempontom szerint az, hogy jelen pillanatban egy sorozatos ügyészi visszaéléssel állunk szemben. Egyrészt többszörösen és minden kétséget kizáróan bizonyított az ártatlanságom a Bica-ügyben, ennek ellenére alapos gyanú (emberi jogi terminusban: reasonable suspicion) hiányában kérték az előzetes letartóztatásomat, aztán meg két hónapja jogtalanul nem hajlandóak ejteni az ellenem felhozott vádakat.” Szerinte ez nem más, mint emberek életével való játszadozás.
Arra a kérdésre, hogy meddig szándékozik Magyarországon maradni, Markó úgy nyilatkozott, arra kéri a teljes magyar sajtót, hogy ha képes egy Neptun-ügy típusú mély oknyomozó elemzésre, akkor legyen képes arra is, hogy végre ne azzal foglalkozzon, hol van Markó Attila, és hogy egy téves információra mit reagált Cazanciuc, hanem azzal, hogy miért van joga egy ügyésznek sorozatosan visszaélni a hatáskörével. „Nem menekülök semmi elől. Pusztán a törvénytelenséggel szembeni küzdelmem szabadsága szempontjából van ez az állapot” – idézte a Transindex Markót. Háromszék
Erdély.ma