Az erdélyi hivatásosok táncszínpadán (Fenntartható a sokszínűség)
Az erdélyi hivatásos együttesek az elődeinktől örökölt paraszti kultúra missziósai, akik a magyar népzenét és néptáncot a legkülönbözőbb formában viszik színpadra, mely sokszínűséget a jövőben is meg kell őrizniük — állapította meg Stoller Antal magyarországi koreográfus, táncfolklorista a Sepsiszentgyörgyön tartott VII. Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója zsűrijének elnöke a vasárnapi rendezvényzáró kiértékelőn.
A Maros Művészegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes, az Udvarhely Táncműhely és a házigazda Háromszék Táncegyüttes idei seregszemléje előrelépés volt az előbbi találkozókhoz képest, az előadások és a közönségtalálkozók által sikerült továbbgörgetni az erdélyi táncszínpadi előadó-művészet szekerét — összegzett Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója, aki azt a lehetőséget is felvetette, hogy a hivatásos együttesek következő találkozóját Budapesten tartsák meg, ami annak okán merült fel, hogy a zsűri magyarországi többségű tagjai többször is kiemelték: példaértékű, ahogyan a nézetkülönbségek ellenére is évi rendszerességgel találkoznak az erdélyi hivatásos együttesek, hogy megbeszéljék közös dolgaikat. A négy együttes közös gálaműsorán kilenc díjat osztottak ki. Ez nem a bemutatott produkciók rangsorolását jelentette, hanem annak értékelését, ami az egyes előadók és társulatok erőssége. A Háromszék Táncegyüttes két kitüntetést érdemelt ki: a Furik Rita által rendezett Böjttől böjtig című előadás zenei összeállításáért és a táncjáték lírai előadásáért, valamint Jánó Tibor egyéniben énekes teljesítményéért.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

SZTK-ülés Budapesten
A magyar Országház felsőházi üléstermében tartja november 19-én következő munkaülését a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – jelentette be közleményében Izsák Balázs, a szervezet elnöke. A Krónika érdeklődésére Izsák elmondta, a tervezett tanácskozás keretében a székely autonómiatörekvések és a magyar nemzetpolitika viszonya kerül terítékre.
Az eseményre meghívnák Orbán Viktor miniszterelnököt és Schmitt Pál köztársasági elnököt, valamint a magyar parlamenti pártok képviselőit is. „A helyszínválasztás nemcsak szimbolikus, reményeink szerint már ott a helyszínen választ kapunk arra, hogyan egyeztethetők össze a székely autonómiatörekvések a magyar kormány nemzetpolitikájával.
Azt reméljük, önállósulási törekvéseinkben Magyarország támogat, és olyan oltalmazó szerepet vállal majd, mint Ausztria az autonómmá vált Dél-Tirol esetében” – magyarázta Izsák Balázs. Az SZNT elnöke ugyanakkor hozzáfűzte, az is szempont volt a helyszínválasztásnál, hogy minél nagyobb visszhangot váltson ki az esemény a magyar közvéleményben. „Úgy gondolom, a Székely Nemzeti Tanács minden szempontból a lehető legmegfelelőbb helyszínt választotta” – szögezte le lapunknak Izsák Balázs.
A szervezet elnöke ugyanakkor közölte, az SZNT már az elmúlt évi, december 19-i ülésén eldöntötte, hogy felhatalmazza állandó bizottságát, hogy dolgozza ki azokat a javaslatokat, amelyekben a szervezet megfogalmazza nemzetpolitikai jellegű elvárásait. Mint ismeretes, az SZNT elnöke júliusban találkozott Budapesten Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, aki megerősítette, hogy a magyar kormány támogatja a székelyföldi autonómiatörekvést, és az SZNT-t ebben partnerének tekinti. Izsák Balázs szerint azért kiemelten fontos ez a kérdés, mert az SZNT fennállásának hét éve alatt ez az első magyarországi kormány, amely támogatja a szervezet törekvéseit.
Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)

Egységes nemzetpolitikai stratégián dolgoznak
Az egyes szaktárcák nemzetpolitikai elképzelései és a támogatáspolitika mellett a kormányközi vegyes bizottságok újraindulása kerül napirendre a magyarországi nemzetpolitikai tárcaközi bizottság munkacsoport-ülésén szerdán, a Budapesten – mondta Répás Zsuzsanna az MTI-nek.
Mint a nemzetpolitikai helyettes államtitkár kifejtette: minden tárcától kérték, hogy készítsenek nemzetpolitikai stratégiát, és ezeket vitatják meg első helyen. Megnézik, melyek azok a közös szempontok, amelyeket mindegyikben szerepeltetni kell, s ennek alapján fogják az átfogó, egységes koncepciót kidolgozni várhatóan egy éven belül.
Alaposan kimunkált nemzetstratégiát szeretnének megalkotni, amire évtizedes távlatban is lehet tekinteni – foglalta össze Répás Zsuzsanna.
Kicserélik továbbá az információkat támogatáspolitika kérdéskörében, a cél ugyanis egy egységes nyilvántartási rendszer kialakítása a jövő év elejére. Ekkorra pontosan szeretnék látni melyik tárcánál, milyen összegek mennek határon túli célokra – közölte.
A helyettes államtitkár elmondta: napirendre kerül még a kormányközi vegyes bizottságok munkájának újraindítása is, és áttekintik, hogy az egyes tárcákat melyik vegyes bizottság érinti.
Répás Zsuzsanna felidézte, hogy júliusban előkészítő ülést tartott a bizottság. Mint elmondta, most nem plenáris, hanem munkacsoporti ülést tartanak, amelyre a tárcáktól a nemzetpolitikai ügyekért felelős szakembereket várják.
Kiemelte: az eddigi gyakorlattal szemben nem százas nagyságrendben fognak tárcaközi bizottságok működni, hanem csupán három ilyen testület lesz.
A kormány augusztus 27-i hatállyal hozta létre a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottságot (NPTB) „a kölcsönös felelősség és figyelem elvén nyugvó nemzetpolitikai tevékenység összehangolása érdekében”. A bizottság elnöke Semjén Zsolt, a miniszterelnök általános helyettese, alelnöke pedig Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára
MTI

Az EMI közleménye
A közelmúlt sorozatos botrányai arra kényszerítik az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezetét, hogy a magyarság képviseletére sokszorosan érdemtelenné vált Bíró Rozália nagyváradi alpolgármestert, az RMDSZ-SZKT elnökét a nagy nyilvánosság előtt szólítsa fel, hogy azonnali hatállyal távozzon Nagyvárad város vezetéséből és alpolgármesteri tisztségéről mihamarabb lemondani szíveskedjék.
Miközben alpolgármestersége elmúlt tíz esztendejében közösségünk mindennapjai a számbeli fogyásról, a gazdasági térvesztésről, a meghiúsult lehetőségekről szóltak, Bíró Rozália megyénk egyik legvagyonosabb személyévé vált, a Fekete-tenger partjától a Hegyközig szerzett több tíz hektárnyi értékes földterülettel, számos egyéb ingatlan és cégrésztulajdon megszerzésével. Szégyenletesnek és erkölcsileg elfogadhatatlannak tartjuk ezt az ellentmondást.
Tarthatatlan, hogy közösségünket olyan személy hiteltelenítse, akinek nevével különböző, a sajtóban megjelenő korrupciós listákon találkozhatunk, aki inkompetenciája okán a román nyelvű bulvársajtó közkedvelt célpontja.
Emlékeztetünk arra, hogy nevéhez fűződnek olyan botrányos események, mint a Matica Slovenska szlovák soviniszta szervezet egykori elnöke, Kozacek kanonok mellszobrának, a város polgárainak nevében való zokszó nélküli átvétele, illetve Bíró Rozália volt az, aki fogadta és méltatta a Magyar Állam, illetve Budapest székes főváros tönkretételéért rövidesen a törvény előtt is számot adó Gyurcsány Ferencet és Demszky Gábort.
Továbbá elfogadhatatlan számunkra, hogy olyan személy oktasson ki minket a kisebbségi joggyakorlás kereteiről és lehetőségeiről, akinek az önkormányzatában egyetlen egy magyar nyelvű formanyomtatványt nem találni és ahol a hatályos törvények ellenére a magyar nyelvű ügyintézés lehetetlen.
Tiltakozunk az ellen, hogy olyan személy feleljen városunk magyar nyelvű oktatásáért, akinek tíz esztendőnyi „érdekvédői”, vezetői munkája után a város középiskolai szakoktatásának csupán 7%-a zajlik magyar nyelven.
Tiltakozunk az ellen, hogy a történelmi magyar utcanevek kapcsán, tetézve a nevéhez fűződő botrányos utcanévfordítás (Bánat utca, Pirostó utca, Galaktikon Gála utca stb.) által okozott kárt, Bíró Rozália ismételten azzal a hazugsággal próbálja félrevezetni közösségünket, hogy „jogi szempontból nem elfogadható, ha más, régebben használt utcanevet tüntetnek fel a kétnyelvű táblákon”, ezzel komolyan hátráltatva az Erdély más városaiban folyó hasonló küzdelmeket is.
Visszautasítjuk, hogy olyan személy rendelkezzen közpénzek elköltése felett, aki a sajtóban ilyen és ehhez hasonló költői kérdésekkel borzolja az adófizetők kedélyeit: „de egy elvégzett szolgáltatást, amiért fizetünk, miért is kellene ellenőrizni?”
És végül, de nem utolsó sorban, valamint a felsorolás teljességének lehetősége nélkül, emlékeztetünk arra, hogy Bíró Rozália az RMDSZ SZKT-jának elnöke, mely politikai alakulat kormánypártként, teljes szociális érzéketlenségről adva tanúbizonyságot, ellenállás nélkül szavazta meg a nyugdíjak és közalkalmazotti bérek példátlan mértékű csökkentését, mit sem törődve magyar családok százezreinek megélhetésével.
Méltatlannak tartjuk, hogy Szent László városában továbbra is a hozzá nem értés, a mellébeszélés, a hazudozás, a politikai opportunizmus és a társadalmi érzéketlenség teszik élhetetlenné mindennapjainkat. Reménykedve a közélet mihamarabbi megtisztulásában,
az Erdélyi Magyar Ifjak
nagyváradi szervezetének elnöksége
Az Erdélyi Magyar Ifjak kolozsvári székhelyű országos vezetősége Soós Sándor elnök aláírásával a fentihez hasonló tartalmú közleményt juttatott el szeptember 28-án a sajtóhoz Magyar érdekvédelmet! Mondjanak le a leszerepelt alpolgármesterek! címmel. Ebben általánosabb érvényű megállapítások, helyzetértékelések is találhatók, mint például: „Négyévente, kampány idején, a politikusok a lehetetlent is megígérik, az ezt követő időben pedig mindent megtesznek, hogy megmagyarázzák, miért nem történt előrelépés, miért maradt minden a régiben.” Az EMI szerint a mai magyar politikusok édeskeveset tettek az erdélyi magyar közösségért, annál többet önmagukért. Ebbe a sorba illeszkedik – a név szerint is említett Biró Rozália mellett – a kolozsvári RMDSZ-es polgármester, László Attila is, aki „tevékenysége során elérte, hogy a Mátyás király-szoborcsoport restaurálása körüli hercehurca átláthatatlanná tette a munkálatokat, és így sejtésünk sincs, mikor láthatjuk régi pompájában az alkotást; a Brassai Sámuel Elméleti Líceum épület nélkül maradt, megnehezítve ezáltal több száz magyar diák mindennapjait, megvonva tőlük az emberi körülmények között zajló, minőségi oktatáshoz való jogukat; ugyanakkor a kolozsvári magyar felíratok és helységnévtáblák ügye is kudarcba fulladt, így kreálva az egykor szebb napokat is megélt városból egy olyan multikulturális olvasztótégelyt, melyből lassacskán eltűnnek a magyar vonatkozású emlékek.”
Az EMI végül felszólítja László Attila és Bíró Rozália alpolgármestereket, hogy tegyenek végre valamit választóik érdekeiért: mihamarabb mondjanak le tisztségükről. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Erdélyiek Pártja néven indított mozgalmat Emil Aluaş karmester
Erdély és a Bánság pénzügyi-adminisztratív autonómiáját tűzi ki célul az a mozgalom, amelyet Emil Aluaş karmester, egyetemi tanár kezdett szervezni másfél évvel ezelőtt. Az Amerikai Egyesült Államokból hazatért művész azt ígéri, közeledik a pillanat, amikor az Erdélyiek Pártja létrehozásán dolgozó egész csapat a nyilvánosság elé lép, a párt jelöltjei pedig választásokon is megmérik támogatottságukat. A Krónikának adott interjúban a professzor hangsúlyozta, nem akarják Románia feldarabolását, és csakis törvényes úton kívánnak fellépni az erdélyiek képviseletében.
Olyan tartományt látnak a szemük előtt, amelyben a román mellett a magyar és a német nyelv is hivatalos státussal bír, és amelyet egy román, egy magyar és egy német kormányzó együtt irányít. Emil Aluaş szerint Erdélyt kevésbé érintette volna a gazdasági válság, ha a tartomány sorsát az erdélyiekre bízzák. Felvetésünkre, hogy jelenleg az egész ország kormányát erdélyi miniszterelnök vezeti, megjegyezte, Emil Boc nem ért a gazdasághoz, a döntéseket mások hozzák helyette.
– Sikeres karmesterként, egyetemi tanárként miért érezte, hogy politikával is kell foglalkoznia? A zene nem tölti be már az életét?
– Semmi más személyes indítékom nem volt az Erdélyiek Pártja mozgalom elindításához, mint az, hogy erdélyi vagyok, és hiányérzetem van. Az Erdélyiek Pártja olyan szükségszerűség, ami még nem születhetett meg a kommunizmus bukása után. Ennek csak annyi köze van Wagner, Bartók, Brahms vagy Mozart muzsikájához, hogy én karmesterként egész életemben az emberek egy-egy csoportjának a szervezésével, összehangolásával foglalkoztam. Most is ezt teszem. Az Erdélyiek Pártjának létrehozása egyébként nem új gondolat. Mindig is tudtam, hogy nekünk van egy sajátosságunk, amely megvan az itteni románokban, magyarokban, németekben egyaránt: ez a mi erdélyiségünk. Különbözik a történelmünk, a kultúránk a többi román területétől. Más értékeket vallunk, mint ők. Az utóbbi két évtizedben pedig egyre csak erősödött bennem ez az érzés. Tanulmányaim során megtudtam, a két világháború között Iuliu Maniu, Octavian Goga és Alexandru Vaida Voievod is nekilátott az erdélyiek pártja megalakításának, amikor az egyesülés után látták a bukaresti fejleményeket.
– Nagysármáson született, Kolozsváron, majd Budapesten tanult, karmesterként pedig az Amerikai Egyesült Államokban szerzett hírnevet. Mikor kezdett azon gondolkozni, hogy politikai síkon is tegyen valamit az erdélyiekért?
– Már 1990 nyarán, amikor hazajöttem, megfogalmazódott a baráti beszélgetések során, hogy létre kell hozni az Erdélyiek Pártját. Aktív mozgalomként azonban körülbelül másfél éve kezdtünk dolgozni. Ekkor gyűjtöttük össze azokat, akikről tudtuk, hogy hasonlóképpen gondolkoznak. Ekkor éreztünk rá arra, hogy valódi pártként is megszervezhetnénk magunkat.
– Hogyan juthatnak el oda, hogy valódi pártként jelenjenek meg a romániai politikai porondon?
– Mi csakis törvényesen akarunk fellépni. Tudjuk, hogy nem könnyű elérni egy ilyen párt bejegyzését, ezért egyelőre egy alapítványra bíztuk a szervezési munkát. A Pro West Alapítvány egyebek mellett az Erdélyiek Pártja mozgalom ügyeit is intézi. Tevékenysége azonban nem szorítkozik csak erre. Novemberben például az alapítvány önkéntesei részt vesznek egy akcióban, amely során 10 ezer facsemetét ültetnek el Csürülye község térségében, vagy egy Brahms–Bartók nemzetközi komolyzenei versenyt kívánunk szervezni Kolozsváron.
– Furcsa, hogy csemeteültetést és komolyzenei versenyt említ. Az Erdélyiek Pártja megnevezés arra utal, hogy pártként kívánnak működni, részt akarnak venni a választásokon.
– A Pro West Alapítvány fiókokat készül nyitni Zilahon, Nagybányán, Máramarosszigeten, Nagyszebenben, Sepsiszentgyörgyön, ahol már kialakulnak a mozgalmunk magjai. Az a cél, hogy összehozzuk azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkoznak. Tavasszal már polgármesterjelölteket is kijelölünk ezeken a településeken. Ahhoz, hogy valaki polgármester legyen, nem szükséges, hogy egy párt jelöltjeként induljon el a választásokon. Függetlenként is versenybe szállhat a mozgalmunk támogatásával.
Emil Aluaş
1976-ban szerzett diplomát a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián, nagybőgősként dolgozott a Kolozsvári Román Opera, majd a Kolozsvári Állami Filharmónia zenekarában, 1984-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett karmesteri képesítést. 1986-ban az Amerikai Egyesült Államokba telepedett, ahol a minneapolisi, bloomingtoni, lincolni, michigani állami egyetemek karmestertanára. Jelenleg a Gh. Dima Zeneakadémia szimfonikus zenekarának karmestere.
– Nem gondolja, hogy a jelenlegi romániai hangulatban egy független polgármesterjelölt számára inkább hátrányt, mint előnyt jelent egy efféle támogatás? A transzszilvanista elveket vallókat legtöbbször a nemzet ellenségeként bélyegzik meg.
– Igen, vannak, akik így gondolkoznak, de szerintem ők a kisebbség Erdélyben. Persze, lehet minket szidni Bukarestben. Megjegyzem, 1998-ban különösebb feltűnést sem keltett, hogy megalakult a Moldvaiak Pártja. Az egyenlőség elve alapján mi is hasonlóképpen akarjuk bejegyeztetni magunkat. Úgy gondoljuk például, hogy Erdély és a Bánság egészen másképpen vészelhette volna át a jelenlegi gazdasági válságot.
– Mi az ön politikai víziója Erdéllyel kapcsolatban? Milyennek látja a régiót mondjuk 20–30 év múlva?
– Románia területén belüli autonóm tartománynak látom Erdélyt és a Bánságot, amelyben három hivatalos nyelv létezik: a román, a magyar és a német. Erdély és a Bánság adminisztratív pénzügyi autonómiáját tűzzük ki célul. Programunkban az szerepel, hogy az adóink 7 százalékát továbbra is Bukarestnek fizetnénk, hogy abból tartsák fenn a külpolitikát, a Nemzeti Bankot, stb. Mi nem akarjuk az ország feldarabolását, de úgy gondoljuk, hogy ennek a régiónak az áll érdekében, hogy maga döntsön a saját ügyeiben. Hiszünk a saját erőnkben. Hiszszük, hogy vannak olyan szakembereink, akik képesek Erdély és a Bánság 8 milliós lakosságát kiemelni a válságból. Amint egy volt miniszter kollégánk mondta, ezt módszeresen, alaposan, erdélyiesen kell elérni. Biztosak vagyunk abban, hogy tíz évi önkormányzás után Erdély és a Bánság egészen más helyzetbe kerülne az országon belül, mint jelenleg.
– A bukaresti kormányt is erdélyi miniszterelnök vezeti, és bizony elég lesújtóak az eredmények.
– Emil Boc egyetlen gazdasági döntést nem hozott kormányzása idején. Ezeket mindig mások hozták meg helyette. Ő erdélyi, de nem rendelkezik azzal a képességgel, tudással, hogy átlássa a gazdasági folyamatokat.
– Ön következetesen az Ardeal szót használja, amikor Erdélyről beszél, nem a Transilvaniát. Miért?
– Az Ardeal szóban jobban benne van a régió, amelyre gondolunk. A bihariak is magukénak érzik, pedig ők tiltakoznak, ha a Bihart Transzilvánia részének tekintik. Még tárgyalunk a bánságiakkal, akik azt szeretnék, hogy a párt nevében szerepeljen a Bánság is. Ki kell találnunk, miként lehet számukra is vonzó képletet találni. Ezekben a régiókban az autonómia iránti igény ott van az emberekben.
– Ha békés, demokratikus eszközökkel szeretné elérni Erdély autonómiáját, ehhez a bukaresti törvényhozásban kell többséget szerezni. Hogyan lehet elérni a mentalitás gyökeres megváltoztatását?
– Pontosan nem tudom, de az biztos, hogy tenni kell érte. Természetesen ez csakis bizonyos alkotmányos cikkelyek megváltoztatásával lehetséges. Ebben pedig számítunk az RMDSZ-re, amely a bukaresti politikában, a parlamentben is otthonosan mozog.
– Partnert látnak az RMDSZ-ben? Merthogy az RMDSZ minden bizonnyal abban érdekelt, hogy egyben tartsa a magyarságot, ne engedje elcsámborogni az erdélyiek pártja felé.
– A mi ajánlatunk vonzó lehet az RMDSZ számára is. Mi úgy képzeljük el, hogy az autonóm Erdélyt és Bánságot együtt irányítja egy román, egy magyar és egy német kormányzó, akiket szabad választásokon választanak meg. Ez lenne a sajátossága a tartománynak. A többnyelvűséget az Egyesült Államokban is megtapasztaltam. A déli államokban természetes, ha valaki beidézést kap a polgármesteri hivatalra, az angolul is, spanyolul is meg van fogalmazva. Ez senkit nem zavar.
– Ön beszéli a három erdélyi nyelvet?
– Restellem is, hogy magyarul csak nagyon keveset tudok, a németet pedig inkább csak a zenei szakszövegekből ismerem. Tanulmányaim egy részét ugyan Budapesten végeztem, de ott sajnos angolul tanítottak bennünket, külföldi diákokat. Igyekszem azonban pótolni e hiányosságokat. Éppen vásároltam magyar nyelvkönyveket, és napról napra fejlődöm.
– Hogyan próbálják megmagyarázni a bukarestieknek, az oltyánoknak, a moldvaiaknak, hogy nekik is jó lenne, ha Erdély autonómiát kapna az országon belül?
– Azt kell megérteniük, hogy az országon belüli verseny számukra is fejlődést hoz. Ha ugyanis azt látják, hogy én valamit jól csinálok, megpróbálják majd még jobban csinálni. Azt hiszem, a moldvaiaknak, az olténiaiaknak is meg kell találniuk a saját receptjeiket a boldogulásra. Az utóbbi időben Traian Băsescunak több olyan nyilvános beszédét hallottam, amelyikben arra biztatta az embereket: ne várják, hogy az állam oldja meg a gondjaikat, vegyék a kezükbe a sorsukat, dolgozzanak a boldogulásukért. Én nem gondolkodhatok a moldvaiak helyett. Az ő érdekeiket nekik maguknak kell felismerniük.
– Kit várnak a mozgalomba, a pártba? Kire építenek?
– Érdekes, hogy másfél évvel ezelőtt, amikor elkezdtünk szervezkedni, beszélgetőtársaink eléggé kétkedően fogadták a gondolatainkat. Most azonban nagy nyitottságot érzek mindenütt; elsősorban a vállalkozók, az üzletemberek körében. Ők látják ugyanis a legjobban azt, hogy mennyi pénz csorog el a tartományból Bukarest irányába, és milyen kevés fordul vissza. És számítunk azokra a fiatalokra, akik gondolkodását nem rontotta meg a kommunizmus. Egy ismert bukaresti színész mondta: aki egyszer kommunista csecsből szopott, az míg a világ világ, soha nem fog megváltozni.
– De hát abból szopott ön is, hiszen a diktatúra idején végezte a tanulmányait.
– Én nem érzem, hogy a gondolkodásomat megfertőzte volna a kommunizmus. Aki azt mondja, hogy abban a korban mindenképpen be kellett hódolni a hatalomnak, az nem mond igazat. Rám például óriási nyomás nehezedett, hogy lépjek be a pártba, de ellenálltam. Lehet, hogy ezzel áll az is összefüggésben, hogy számomra Amerika nem jelentett kulturális sokkot, amikor kivándoroltam. Megtaláltam a helyem.
– Kik az ellenségei az Erdélyiek Pártja gondolatának?
– Az árulók.
– Számukra viszont éppen ön az áruló.
– Akkor azt mondanám, hogy a lusták; lehetnek ezek románok, magyarok, németek egyaránt. Mert egy ilyen párt személyes elköteleződést, személyes tenni akarást feltételez.
– Erdély lakossága is eléggé jelentősen átalakult az utóbbi évtizedekben. Vonzó lehet az erdélyi gondolat azok számára is, akik az utóbbi évtizedekben telepedtek itt meg?
– Lehet, hogy nem, de ők mégiscsak kisebbséget képeznek a tősgyökeres erdélyiekhez képest. Nekik alkalmazkodniuk kell az erdélyiek többsége akaratához.
– A jelenlegi román törvények meglehetősen nehezen teljesíthető feltételeket szabnak egy regionális párt bejegyzéséhez. Hogyan lehet teljesíteni ezeket a követelményeket?
– Az Erdélyen kívüli megyékben, Bukarestben is vannak erdélyiek, akiknek rokonszenves lehet az erdélyi gondolat. De az is felmerült, hogy Brüsszelben jegyezzük be az erdélyiek pártját uniós pártként. Nem ellenőriztem még ennek a lehetőségét.
– Mikor vágnak bele a bejegyzésbe?
– A tavasz folyamán. Arra számítunk, hogy a párt a 2012-es parlamenti választásokra már készen áll a versenyben való részvételre. A választásokkal kapcsolatban azonban még túl sok az ismeretlen. Azt sem tudjuk, egykamarás parlamentje lesz-e Romániának, vagy kétkamarás. Várjuk, hogy megtörténjen az alkotmány módosítása. Egyelőre csak azt határoztuk el, hogy az önkormányzati választásokon jelölteket állítunk.
– A román állam hatóságai többször jelezték, hogy nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek minden autonomista mozgalomra. Érezték, hogy a titkosszolgálatok figyelik a szervezkedésüket?
– Nem. Sokan mondták, hogy a telefonomat minden bizonnyal lehallgatják, de én ezzel nem foglalkozom.
– Mennyire kockázatos egy ilyen mozgalom szervezése? Sabin Gherman korábban a kolozsvári televízió munkatársa volt, aztán a kiáltványa megírásával eltűnt a közéletből. Gondolja, hogy önnek is érintheti a karrierjét a politikai szerepvállalása?
– Sabin Gherman a csoportosulásunk egyik aktív tagja. Ő talán abban hibázott annak idején, hogy mindent egyedül akart. Ez pedig lehetetlen. Az én zenei karrierem nem annyira Romániában, hanem inkább Magyarországon és az Amerikai Egyesült Államokban valósul meg. Én ott érzem a legjobban magam karmesterként. Hálás vagyok Kolozsvárnak, de mégis a magyar karmesteriskola sarjának tekintem magam.
– Nem gondolja, hogy a budapesti tanulmányok hangsúlyozása erősíti azt a sztereotípiát önnel szemben, hogy ön politikai téren is Budapest ügynöke?
– Persze, mondanak mindenfélét. Azt is, hogy Budapest ügynöke vagyok, azt is, hogy amerikai ügynök vagyok. Érdekes, éppen a magyar beszélgetőtársaim tanácsolták a leghatározottabban, hogy ne keressem a kapcsolatot a magyarországi politikai pártokkal, hogy ne is adjak táptalajt az efféle gyanúsítgatásoknak. Ezek a dolgok túlságosan nevetségesnek tűnnek ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzam velük.
– Mikor válik láthatóvá az egész csoport? Eddig csak ön vállalta a nyilvános szereplést.
– Remélem, november végéig meghívhatjuk az újságírókat egy sajtótájékoztatóra, amelyen részt veszünk mindannyian. Addig a fundatiapro-west@gmail.com mail-címen várjuk az érdeklődők leveleit.
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)

A Művelődési Ház ad otthont Elekes Gyula igazgató első udvarhelyi tűzzománc-kiállításának. A megnyitóra október 3-án, vasárnap 13 órától kerül sor az intézmény kiállítótermében. Igazgatói irodájában kerestük fel az alkotóművész Elekes Gyulát.
– Milyen alkalomból született a kiállítás ötlete?
– Az egyik ok az, hogy 30 éve tűzzománcozom, a másik pedig, hogy idén töltöm az 50 évet, és Székelyudvarhelyen még nem volt önálló kiállításom. Eddig összesen 42 alkalommal állíthattam ki műveimet Európában, Spanyolországtól Oroszországig. Ezt a kiállítást Pap Gábor művészettörténész nyitja majd meg, aki Budapesten él, és több mint 30 éve az európai tűzzománc nagyon jó ismerője, több évtizede követője és egyfajta értelmezője annak a világnak, amit próbálnak kifejezni az alkotók. Én vallom: függetlenül attól, hogy milyen stílusirányzatot képvisel, vagy milyen módon próbál közvetíteni az alkotó, a tűzzománc egy olyan képírás, ami sokkal ősibb, mint a mechanikus írásmódok. Gondoljunk csak a népi vagy egyházi kultúrában előforduló nagyszerű alkotásokra, amelyek szavak nélkül közvetítenek üzenetet a nézők felé. Ezt próbálom én is elérni munkáimban, kisebb-nagyobb sikerrel. Ezért fontos a képírás, mert itt sokszor nem is szükséges a nyelv: a műre ugyanúgy rá tud csodálkozni a magát keltának valló észak-spanyol, mint az orosz.
– Hogyan fogalmazná meg a kiállítás célját?
– A kiállítással célom egy kicsit szülővárosom felé is nyitni, megmutatni mindazt, amit 30 éven át próbáltam megtanulni. Végül is a tűzzománc egy olyan műfaj, ahol folyamatos a tanulás, a kísérletezgetés. Vannak véletlenek, és az egészben az a csodálatos, amikor az ember ezeket a véletleneket meg tudja ismételni, és akár egy sajátos technikaként, egyéni vonásokkal felruházva tudja megjeleníteni. Bármennyire is furcsa vagy kevéssé ismert is itt felénk a tűzzománc, Nyugat-Európában óriási kultúrája van. Hatalmas központok léteznek, ahol évtizedeken keresztül felépített gyűjtemények vannak, ilyen például Közép-Európa legnagyobb gyűjteménye Kecskeméten, ahol az elmúlt 20 évben, egy év kivételével, én is mindig megfordultam a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben.
– Mi ösztönözte arra, hogy szakkört indítson Székelyudvarhelyen?
– A tűzzománc-készítést most már nyolcadik éve tanítom itt Székelyudvarhelyen. Ez a kultúra, amire oly nagyon büszke az ötvösművesség, és Nyugat-Európában úgy ismert, mint „erdélyi sodronyzománc”, mivel az erdélyi ötvösök, aranyművesek fejlesztették ki, lassan feledésbe merül. Feltett szándékom ezt valamilyen módon visszahonosítani, vagy legalább ismertté tenni. Tehát már nyolc éve műveljük a zománcozást közösen gyerekekkel, diákokkal minden csütörtökön 5 órától 8-ig, és minden pénteken 6-tól 9-ig felnőttekkel. Továbbá negyedik éve már, hogy szervezünk alkotótábort is. Szükségét éreztem a szakkör, illetve az alkotótábor létrehozásának, hiszen a tűzzománcozást én már 15 éve oktatom nyaranta Ausztriában, Spanyolországban, Németországban, és úgy gondoltam, hogy ebből atyámfiait sem szabad kihagyni. Így utólag azt látom, főleg a nagyszámú érdeklődőre tekintettel, hogy megérte a fáradozás.
– Hogyan készül a tűzzománc?
– Magáról a technikáról annyit kell tudni, hogy tulajdonképpen egy nagyon finom kvarcüveget használunk, amely bizonyos oxidokkal van dúsítva. Ez az üveg reakcióba lép az elektromos kemencében történő olvasztás, égetés során a hordozó anyaggal, ami rendszerint vörösréz. Az arany, ezüst, a vörösréz vagy egy speciális, nagy széntartalmú acél zománcozható anyagok. Mi inkább a vörösrezet részesítjük előnyben. – Ennyi év után miért csak most nyílik kiállítása Udvarhelyen?
– Az este egy koncerten meséltem az egyik barátomnak, hogy sorra kerül egy ilyen kiállítás. Ő azt mondta, van annyira fontos Székelyudvarhely, hogy be kellett ennek érnie. Tehát először külföldön kell megmérettetni magad, aztán itthon is eljöhet a bemutatkozás ideje. Nehéz itthon prófétáskodni. Mint intézményvezető, azt tapasztalom, hogy be kell a dolgoknak érniük, különben rengeteg támadás érheti az embert. – Mi lesz látható a kiállításon?
– Két nagy, egy moszkvai és egy spanyolországi kiállítás anyaga lesz megtekinthető, kibővítve a nyár folyamán készített művekkel. Persze a paletta nem lesz teljes, hiszen számos olyan munka hiányzik, amelyeket szerettem volna elkészíteni, de nem volt rá időm. De remélem, nem kell újabb ötven évet várni következő kiállításomra.
A kiállítást Pap Gábor művészettörténész nyitja meg, az eseményen köszöntőt mond Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere. A tárlat október 21-éig lesz megtekinthető, naponta 10 és 12 óra között, szombaton és vasárnap 10-től 13 óráig.
Kovács Eszter. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Erősödik az erdélyi autonómiamozgalom
Erősödik a magyar-magyar együttműködés a különböző erdélyi autonómiamozgalmak kérdésében. Az új magyar kormány már határozottan áll ki a mozgalom mellett. Van okunk optimizmusra, vagy legyünk inkább realisták?
Erősödik a székely-magyar együttműködés
Az elmúlt hetekben több olyan hír látott napvilágot, melyek alapján jogosan következtet arra az ember, hogy az erdélyi (székelyföldi) autonómiatörekvések új lendületet kaphatnak, az új magyar kormány ugyanis több olyan erőfeszítést is tett/tesz, amivel a székely autonómia melletti elkötelezettségét bizonyítja – akár nemzetközi porondon is. Pár hete született például döntés arról, hogy a jövőben az Európa Tanácsban (ET) a magyar delegáció fogja képviselni a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT). Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a legnagyobb európai emberi jogi szervezetben ezentúl – hazánk tolmácsolásában – folyamatosan felszínen lehet tartani a székelyföldi autonómia kérdését.
Az, hogy az Európa Tanácsban ezzel a módszerrel megoldják a székelyek képviseletét, valóban nagy lépést jelenthet az autonómiához vezető igen rögös úton. Ez az a szervezet ugyanis, amelyik számos ajánlásában foglalkozik a nemzeti kisebbségek jogaival és érdekvédelmével, sőt, az ún. Gross jelentésében kiemeli az autonóm régiók pozitív tapasztalatait is. Nem véletlen tehát, hogy az SZNT éppen az ET-t szemelte ki, és kérte fel Magyarországot, hogy saját delegációja révén „jelenítse meg” a Székely Nemzeti Tanács autonómiatörekvéseit a szervezetben.
A strasbourgi képviselet mellett az is szimbolikus jelentőségű, hogy az SZNT következő munkaülését Budapesten, az Országház felsőházi termében tartja. A székelyek meghívják tanácskozásukra Orbán Viktor miniszterelnököt, Schmitt Pál államfőt és a parlamenti pártok képviselőit is, hogy megvitassák a székely törekvések és a magyar nemzetpolitika céljainak összeegyeztethetőségét. Izsák Balázs, az SZNT elnöke az üléssel kapcsolatban úgy nyilatkozott: a helyszín kiválasztásánál szempont volt, hogy minél nagyobb visszhangot váltson ki a magyar közvéleményben. Kifejezte abbéli reményét is, hogy Magyarország olyan patrónusa lesz a székelyföldi autonómiának, mint Ausztria a már autonóm Dél-Tirolnak.
Egész Erdély, sőt, a Partium is!
Ne feledkezzünk el azonban arról, hogy nem csak a Székelyföld törekszik az önrendelkezés elérésére, hanem az egész erdélyi magyarság is. A romániai magyarság autonómiatörekvései hármas célrendszert jelenítenek meg: a Székelyföld területi autonómiáját; az ún. személyi elvű/kulturális autonómiát, amely nem a területet, hanem a magyar lakosságot ruházza fel érdekképviseleti és igazgatási jogosítványokkal bíró intézményrendszerrel; végül az ún. sajátos státusú önkormányzatokat, melyek a magyar többségű települések önkormányzatainak jelentenek önigazgatási jogokat.
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke egy közelmúltban tett nyilatkozatában utalt arra, hogy a területi autonómia a Partiumra is kiterjeszthető lehetne. A kijelentés nagy felháborodást váltott ki a román fél oldaláról, noha Tőkés hangsúlyozta, hogy csakis „a román politikum beleegyezésével, kölcsönös egyezség alapján” szeretné megvalósítani a Partium autonómiáját. Ennek ellenére Corina Creţu román EP-képviselő kérte Tőkés László leváltását a Parlament alelnöki tisztségéről.
Paradox módon azonban Tőkés elképzelései éppen egy román kezdeményezésben találhatnak partnerre. A Krónika.ro hírportál csütörtökön közölt interjút Emil Aluas-szal, aki Erdélyiek Pártja néven indított mozgalmat a közelmúltban, méghozzá nem másért, mint Erdély és a Bánság autonómiájáért. Az autonómiapárti úriember – aki mellesleg foglalkozása szerint karmester és korábban Budapesten is tanult – román-magyar-német igazgatású autonóm régiókká alakítaná az említett országrészeket.
„Mi úgy képzeljük el, hogy az autonóm Erdélyt és Bánságot együtt irányítja egy román, egy magyar és egy német kormányzó, akiket szabad választásokon választanak meg” – mondta Alaus a Krónika riporterének, utalva arra is, hogy az RMDSZ-ben potenciális szövetségest lát. „Programunkban az szerepel, hogy az adóink 7 százalékát továbbra is Bukarestnek fizetnénk, hogy abból tartsák fenn a külpolitikát, a Nemzeti Bankot, stb. Mi nem akarjuk az ország feldarabolását, de úgy gondoljuk, hogy ennek a régiónak az áll érdekében, hogy maga döntsön a saját ügyeiben” – fogalmazta meg érveit a karmester-politikus.
És a valóság…
Az autonómiatörekvések jelenlegi állásának eddigi felvázolásából az ember már-már úgy érezheti, hogy az erdélyi és székelyföldi önrendelkezés megvalósulása pusztán karnyújtásnyira van. A valóság azonban az, hogy a helyzet nem ilyen rózsás, s a folyamat még igencsak gyerekcipőben jár.
A .sic domainnév beindítása, mint a székely autonómia első megnyilvánulási formája valószínűleg sokak számára ismert, hiszen aláírásgyűjtő akció is indult az ügy érdekében. „Székelyföld saját internetes azonosítója lehetővé teszi (tenné – a szerk.), hogy 2010 első negyedévétől a székelyföldi önkormányzatok, intézmények, cégek, magánszemélyek honlapjainak címe Székelyföldre utaló „.sic" végződésű legyen" – olvasható az SZNT 2009. májusi közleményében. Vagyis az SZNT előzetes értesülései szerint az ICANN-nek (az a szervezet, amely az internetes tartománynevek kiosztását intézi) már 2010. első negyedévében ki kellett volna írnia az aktuális pályázatot – ez azonban a mai napig nem történt meg.
Az SZNT elnöke, Izsák Balázs azonban a késedelem ellenére optimista: „sajnos, késik a kiírás, ez nem rajtunk múlik, viszont a mozgalommal tudatosítunk egy új jelképet, amely autonómiatörekvésünk fontos eszköze lehet”. Úgy tűnik tehát, hogy noha az autonómiatörekvések valóban új lendületet vehetnek Budapest (és talán bizonyos erdélyi román csoportosulások) támogatásával, a gyakorlat egyelőre felülírja az optimista várakozásokat... Erdély.ma

Nemzetközi romakonferenciát tartottak Váradon
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a németországi Diakonie RWL (Rajna-vidék–Vesztfália–Lippe Diakónia) 1. Nemzetközi műhely. Hálózatépítés és továbbképzés a Közép- és Kelet-Európában roma projekteket folytatóknak címmel nemzetközi romakonferenciát szervezett az elmúlt hétvégén Nagyváradon.
A KREK részéről Farkas Zsolt lelkipásztor, szervező köszöntötte a konferencián részvevőket, akik Németországból, Szerbiából, Magyarországról és országunkból érkeztek. Elmondta, első alkalommal tartanak ilyen jellegű értekezést Nagyváradon. Ezután Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke német nyelvű áhítatot tartott.
A Diakonie RWL kelet-európai referense, Stepan Werner elmondta, a romániai cigányokról alig van tudományos felmérés. A romáknak két csoportját különböztette meg. Az elsőben kézművesek, kereskedők kapnak helyet, akik beilleszkedtek a társadalomba, a második csoportban vannak azok a romák, akik hátrányos helyzetbe kerültek a második világháborúban. Az utóbbiak gyárakban dolgoztak, nem volt lehetőségük tanulni. A leszármazottaik is viselik ennek a következményeit, oktatás és munka terén hátrányban vannak. A gazdasági válság még inkább megnehezítette a helyzetüket. Azok a cigányok, akik külföldön dolgoztak, haza kellett jöjjenek a krízis okozta leépítések miatt. Hozzátette, az oktatásra, a roma gyerekek nevelésére kellene fektetni a hangsúlyt a közeljövőben. Elmondta, a második szemináriumon a pályázatokat beszélik meg, valamint olyan terveket, elképzeléseket, amelyekkel hozzájárulhatnának a cigányokat érintő problémák megoldásához.
Farkas Zsolt rávilágított, a konferencia többek között arról szól, hogy a megjelent szervezetek partneri kapcsolatot alakítsanak ki egymással, tapasztalatokat cseréljenek, erősítsék az együttműködést. Nagy József Barna, a Nagyváradi Református Cigánymissziós Központ vezetője bemutatta a létesítményt, a szociális napközit, beszélt a gyerekekkel való munkáról, a tanításról. Elmondta, a fő gond a szegénység, és ez nem csak a romákat érinti. Erre kellene valami megoldást kidolgozni. Kijelentette, fontosnak tartja, hogy a cigányok megőrizzék saját kultúrájukat, ám az is lényeges, hogy kötődjenek a magyar hagyományokhoz.
A műhelymunka vasárnap folytatódott. Szó volt többek között a cigányság jogi és szociális helyzetéről Nagyváradon. A következő ilyen jellegű konferencia jövő áprilisban lesz Debrecenben. Ennek előkészítésével foglalkoztak a váradi találkozó utolsó napján. Összeállították a különféle régiókat képviselő csoportokat. A cívisvárosban tartandó megbeszélésen főleg a pályázati lehetőségekkel, a pályázatírási technikákkal foglalatoskodnak majd. A konferenciasorozat utolsó szakasza jövő év szeptemberében lesz Budapesten.
Ladányi Norbert
Tóth Hajnal, Reggeli Újság (Nagyvárad),

Márton Áron szobrát avatják Fenyéden
Fenyéd megszépített temetőkerti domboldalában Márton Áron püspök szobrát avatják vasárnap, majd a templomban kiállításra kerül az 1942-ben Budapestről kapott országzászló hasonmása, és a felújított orgona is megszólal. A szoboravató ünnepség tíz órakor szentmisével kezdődik.
Megszépült az utóbbi időszakban a fenyédi templomhoz, illetve temetőkerthez vezető útszakasz és domboldal. Mint Bokor Botond polgármester a helyszínen magyarázta, helyi forrásokból és Hargita Megye Tanácsa, illetve három helyi vállalkozó támogatásával a meredek útszakaszt kockakővel rakták ki, pattintott kőből járdát készítettek, a domb tövében a ravatalozóba érkezők számára autóparkolót alakítottak ki, illetve a temetőkapu mellett bal oldalt zászlórudakat állítottak fel, jobb oldalt pedig kiképezték azt a helyet, ahol Márton Áron püspök szobra fog állni. „A szoborral együtt egy közel 300 000 lejes beruházásról beszélhetünk, melyet folytatni szeretnénk” – említette a polgármester, aki arra a kérdésünkre, hogy miért épp Márton Áron szobra mellett döntöttek, a következőket válaszolta: „A történetnek családi vonatkozásai is vannak, hiszen nagyapám testvérét Márton Áron szentelte pappá. Sokat olvasgattam róla, tanulmányoztam az életét, és úgy érzem, ő volt a 20. század leghűségesebb magyar, székely embere” – mondta a polgármester, majd azzal folytatta, hogy nagyon beszédes számára a püspök „Nem vonakodom a munkától…” kezdetű, választott jelmondata, melyet életprogrammá is tett. „Bár a kommunista hatalom megpróbálta elhallgattatni, semmilyen veszéllyel nem törődött, kiállt az erdélyi magyarok és a magyarországi románok mellett, sőt a zsidóság elhurcoltatása ellen is küzdött” – magyarázta Bokor. A vasárnap felállításra kerülő szobor Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész alkotása, az andezit talapzatot Dóczy András csíkszeredai szobrászművész készítette, a szobor kiöntését pedig Lázár Imre székelyudvarhelyi műhelye kapta feladatul.
A szoboravató ünnepség tíz órakor szentmisével kezdődik. Az ünnep keretén belül egy rendhagyó, zászlós pillanatra is számítani lehet. A település 1942-ben Budapestről kapott egy három méter magas országzászlót. A kommunizmus évei alatt a zászlót „eltüntették”, szétvágták. „Sikerült találnom egy katonaújságban képet a zászlóról, így Brassóban egy zászlókészítőnél meg is rendeltük. Ez a templom falán fog díszelegni, illetve egy repró változata a bejáratnál található zászlórúdra kerül” – részletezte a polgármester, aki azt is említette, hogy a templom orgonája hosszú időn keresztül nem szólalt meg. Ezt is sikerült restauráltatniuk, így a vasárnapi ünnepség során orgonaszentelésre is sor kerül.
Máthé László Ferenc
www.honline.ro, Erdély.ma

Megújul a Székely Nemzeti Tanács
A helyi, települési székely tanácsok működését szeretné újjáéleszteni a Székely Nemzeti Tanács, jó alkalomnak találják e célra a november 19-re Budapesten a magyar parlamentben összehívott ülés előkészítését. Izsák Balázs, az SZNT elnöke levélben fordult a székely falvak és városok közösségeihez: alakítsák meg a települési tanácsot ott is, ahol eddig nem működött, ahol létezett, tartsanak új küldöttválasztást, hogy megfelelően felkészülve, hiteles felhatalmazással vehessenek részt az eseményen.
Izsák Balázs szerint a Magyar Országgyűlés épületébe, a főrendiház gyűléstermébe összehívott SZNT-ülés rendkívüli jelentőségű: „Fontos leszögezni: előzmény nélküli, hogy az elszakított területek magyar közösségeinek valamelyik közképviselete Magyarország Országházában ülésezzék. Meggyőződésünk, hogy a székely autonómiatörekvés beilleszthető a magyar nemzeti együttműködés rendszerébe, és ennek szellemében le tudjuk tenni az Országházban egy hosszú távú együttműködés alapjait a magyar állam intézményeivel” — írja felhívásában.
Izsák Balázs felhívja a helyi közösségek figyelmét, hogy „a küldöttek megválasztásának nyilvánosan és idejében meghirdetett állampolgári közgyűléseken kell megtörténnie, amelyen az adott település minden polgára részt vehet, választhat és megválasztható”. Az SZNT szabályzata szerint minden székely falu vagy város állíthat legalább egy küldöttet, a nagyobb települések minden újabb 3000 magyar nemzetiségű lakos után egy-egy küldöttet jelölhetnek. Az alakuló, illetve tisztújító gyűléseket tíz nappal korábban meg kell hirdetni, ezeken ismertetni kell a Székely Nemzeti Tanács alapításának dokumentumait.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„A határok felett összetartozik a magyar nemzet"
(MTI) – Magyarország elindult a nemzeti érdekek érvényesítése felé, Arad után 161 évvel már nem csak szabad, hanem egységes is a nemzet – mondta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes az aradi vértanúkra emlékezve a Fiumei úti sírkertben szerdán Budapesten.
A kereszténydemokrata politikus a Batthyány mauzóleumnál tartott megemlékezésen úgy értékelte, Magyarország maga mögött hagyta a nemzeti érdekek elárulásának és feladásának éveit.
Semjén Zsolt úgy fogalmazott: a nemzeti gyásznapon tisztelettel emlékeznek a vértanúkra, és nemcsak az aradi tizenhármakra, hanem százakra, akik között a magyarokon kívül találni lengyelt, horvátot, szerbet, németet, osztrákot. Ami közös bennük, az a hősiesség, amivel nemzeti függetlenségünkért és szabadságunkért harcoltak, mert szabad és egységes nemzetet akartak – mondta.
A kormányfő helyettese szerint a mostani emlékezés azért is felemelő, mert végre, nagy adósságot törlesztve kimondták, "a határok felett összetartozik a magyar nemzet".
"A mi szellemi koszorúnk, amit (...) szimbolikusan elhelyezünk, a nemzeti összetartozás ünnepélyes kimondása és törvénybe iktatása" – fogalmazott.
A KDNP elnöke szerint október 6-a csak március 15- ével és 1867-tel, a kiegyezéssel együtt érthető. Kifejtette: a szabadság kivívásával folytatott küzdelmeink rányomták bélyegüket történelmünk utóbbi fél évezredére. Emlékeznünk kell a tragikus szembenállásokra, örök példájukra és tanulnunk kell a korabeli eseményekből. Helytállásból és árulásból egyaránt le kell vonni a tanulságot – tette hozzá Semjén Zsolt.
A történelem szereplőinek megítélése koronként, szereplőnként változhat, de léteznek olyan erkölcsi hősök, akiknek a megítélésében a történések idején és történelmi távlatból visszatekintve is egységes a nemzet. Ilyen biztos pont, erkölcsi fundamentum az október 6-án kivégzett aradi vértanúk emlékezete – emelte ki. Népújság (Marosvásárhely)

Szobor Márton Áronnak
Márton Áron erdélyi római katolikus püspök szobrát avatják fel vasárnap a Székelyudvarhely melletti Fenyéd község nemrégiben megszépített templomkertjében. Az ünnepség keretében kiállítják az 1942-ben Budapestről kapott országzászló hasonmását is, és megszólal a felújított orgona is
Non recuso laborem”, azaz nem futamodom meg a munkától – Márton Áron, az erdélyi magyarság 20. századi történelmének kiemelkedő alakja ezt a gondolatot választotta jelmondatául, és éppen ezen gondolat miatt döntöttek a fenyédi elöljárók úgy, hogy a csíkszentdomokosi születésű püspök szobrát állítják fel a templomkertben – mesélte a Krónikának Bokor Botond, a község polgármestere, de mint kiderült, a történetnek családi vonatkozásai is vannak, hiszen Bokor nagyapjának testvérét maga Márton Áron szentelte pappá.
Az alkotást Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész, a hozzá illő andezittalapzatot pedig Dóczy András csíkszeredai szobrászművész készítette el – tudtuk meg a polgármestertől. Az emlékmű avatóünnepségére közméltóságokat, parlamentereket is várnak, meghívták a magyar Országgyűlés elnökét is, az avató szentmisét pedig Tamás József püspök celebrálja.
Ezzel egy időben két másik fontos esemény szem- és fültanúi lehetnek majd a jelenlévők, a templom falára helyezik annak a három méter magas országzászlónak az újra elkészített változatát, amelyet a település 1942-ben kapott Budapestről, és amelyet a kommunizmus évei alatt feltehetően szétvágtak és eltüntettek. „Egy katonaújságban találtam képet a zászlóról, és az alapján sikerült egy brassói zászlókészítőnél megrendelnünk” – részletezte az elöljáró. A harmadik kiemelkedő esemény az lesz, hogy végre megszólal a hosszú ideig hallgató orgona is, amit szintén nemrégiben sikerült felújítani.
A polgármester elmondta, a szoborral együtt egy közel 300 ezer lejes beruházásról van szó, amelyet a helyi önkormányzat, Hargita megye tanácsa és helyi vállalkozók is támogatnak. A szoboravató ünnepség vasárnap 10 órakor szentmisével kezdődik, amelynek keretében orgonaszentelésre is sor kerül.
Ebben az időszakban nem ez az egyetlen esemény, amellyel a 30 évvel ezelőtt elhunyt püspök emléke előtt tisztelegnek a hívek. Szülőfalujában, a Hargita megyei Csíkszentdomokoson október 16-án Márton Áron-múzeumot avatnak. Az egyenességéről, akaraterejéről ismert egyházi elöljárónak idén Kolozsváron állítottak szobrot, az emlékművet februárban szentelték fel abból az alkalomból, hogy 70 éve az itteni Szent Mihály-templomban szentelték pappá.
Dénes Emese, Krónika (Kolozsvár)

Az ezeréves gyulafehérvári püspökség tiszteletére
(MTI) – Kiállítást és konferenciát tartanak Budapesten a gyulafehérvári püspökség – később érsekség – ezeréves fennállásának alkalmából – közölte a szervező Teleki László Alapítvány az MTI-vel; a kiállítást Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes és Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek nyitja meg.
A Szent Mihály-székesegyház és érseki palota régészeti és építészettörténeti kutatása és helyreállítása című konferenciát az Országos Széchényi Könyvtárban rendezik hétfőn és kedden. A rendezvényt – ahol egyetemi tanárok, régészek, művészettörténészek, restaurátorok, építészek adnak elő – Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke nyitja meg. Népújság (Marosvásárhely)

Wetzel Tamás kolozsvári tájékoztatója az egyszerűsített honosítási eljárásról – Hogy minden magyar magyar állampolgár lehessen
Az egyszerűsített honosítási eljárásról, közismertebben a kettős állampolgárságról szervezett tájékoztatót Magyarország kolozsvári főkonzulátusa hétfőn este a kincses városban, a Báthory István Líceum dísztermében.
A körülbelül száz érdeklődő részvételével zajlott fórumon Wetzel Tamás, az illetékes magyar kormánybiztos adott kimerítő válaszokat az igényléssel kapcsolatos, az előnyökre, jogokra és kötelezettségekre vonatkozó kérdésekre.
Egyetemi hallgatók, középkorúak és nyugdíjasok egyaránt ültek a hallgatóság soraiban, ekként a kérdések is nagyon sokfélék voltak, a diákkedvezményektől az igénylés anyagi vonzatáig sok minden foglalkoztatta a jelenlévőket. Egyebek mellett megtudhattuk azt is, hogy a Kárpátokon túl, a csángóknak elég valószínűsíteni a magyar felmenőket, vagy hogy azért kérnek olyan személyi adatokat, mint például a házastársi viszony igazolása, mert a honosítással egyidejűleg anyakönyvezik is a kérvényezőt Magyarországon. Volt, aki azt kérdezte, hogy végeztek-e tanulmányt arról, hogy a kettős állampolgárság bevezetésével vajon „megnő”-e a határon túli magyarok száma – utalva arra, hogy a népszámlálásokkor egyesek megtagadták a származásukat, és románnak vallották magukat –, és volt olyan, aki kerek-perec feltette a kérdést: mi haszna származik a magyar állampolgárságból. A magyar kormánybiztos előrebocsátotta, hogy az ehhez hasonló rendezvények tájékoztató jellegűek, és senkire nem erőltetik rá a magyar állampolgárságot.
A Kolozs megyei státusiroda képviselője általános meglepetésre elmondta, hogy az Írországban vagy Spanyolországban munkát vállaló romániaiak egy része arról számolt be, hogy a magyarigazolvánnyal a zsebükben olyan állásokat is megkaphattak, amelyekre „csak” román útlevéllel vagy személyazonosságival esélyük sem lett volna.
Elhárítani az akadályokat
A magyar Országgyűlés május 26-án fogadta el a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot, amely biztosítja a határon túli magyarok számára, hogy egyszerűbben és kedvezményesen szerezhessék meg a magyar állampolgárságot. A törvény augusztus 20-án lépett életbe, és 2011. január elsejétől hatályos, vagyis akkortól lehet igényelni az állampolgárságot. A kolozsvári találkozó végén kiküldött munkatársunk kérte mikrofon elé Wetzel Tamást.
Aki január első munkanapján be szeretné nyújtani az állampolgársági kérelmét, milyen iratokat gyűjtsön össze addigra?
Születési anyakönyvi kivonatot, illetve a házastársi viszonyt igazoló okiratot: házasságlevelet vagy válási határozatot. Nyilván, aki hajadon, vagy nőtlen, annak nem kell ilyesmi. Szükséges a magyar felmenők igazolása, például apa vagy nagyapa anyakönyvi kivonata, hogyha a kérvényező nem, hanem csak az ősei voltak egykor magyar állampolgárok. De bármilyen más iratot is elfogadunk, legyen az lelkészi igazolás, vagy régi magyar időkből megmaradt munka- vagy katonakönyv. Ezenkívül a kitöltött nyomtatványt, egy arcfényképet és egy önéletrajzot kell csatolni, tehát a lehető legkevesebbet kérjük. A törvény szerint a magyar származást és a magyar nyelvtudást kell igazolni a kérelem benyújtásakor.
Ezeknek a feltételeknek egyszerre kell teljesülniük? Ha valaki nem tudja igazolni a magyar állampolgárságú felmenőket, de tökéletesen beszél magyarul, nem elég?
Egyszerre kell bizonyítani a magyar származást és azt, hogy legalább a saját ügyei elintézéséhez elegendő magyar nyelvtudással rendelkezik. Akinek az utóbbi még nem megy, addigra megtanulhat – de nyugalom, nem szavalóversenyt fogunk tartani.
A szükséges okiratok többsége román, szlovák, ukrán vagy szerb nyelvű, amiket le kell fordítani és közjegyző előtt hitelesíteni. Elfogadják a romániai fordítást, vagy Magyarországon kell ezt megtenni?
Hatalmas előrelépés – és mindenkinek sokkal kényelmesebb –, hogy minden Romániában hitelesnek tekintett fordítást elfogadunk. Tudomásom szerint jóval könnyebb és olcsóbb ez, mint Magyarországon. A muzeális értékű dokumentumokat, amelyek családi ereklyéknek számítanak, nem vesszük el, elég a hiteles másolat, valamint az eredeti bemutatása.
Kizáró ok, ha valaki büntetett előéletű, vagy nemzetbiztonsági veszélyt jelent. Ezek szerint kell erkölcsi bizonyítvány is?
Nem kötelező, mert a magyarországi büntetett előéletet nézzük, azt, hogy körözték-e Magyarországon az illetőt, hogy az ottani köz- és nemzetbiztonságra jelent-e veszélyt. De adott esetben, ha gyanú merül fel, a jogszabály lehetővé teszi, hogy a kérvényezőtől kérjünk erkölcsi bizonyítványt.
Ön mit tanácsol a magyar–román határ mentén élő érdeklődőknek: a magyar külképviseletet keressék fel, vagy inkább az egyik közeli magyar település anyakönyvi hivatalát?
Magyarországon nyújtsák be az igényüket valamelyik anyakönyvi hivatalban. Ott van kapacitás, közelebb is van, és valószínűleg sokkal kevesebben lesznek, mint a kolozsvári vagy a csíkszeredai konzulátuson. A belső-erdélyieknek természetesen a külképviseletek vannak közelebb, de ezeken biztosan hónapokkal előre kell majd időpontot kérni a kérelem benyújtásához, és kisebb a kapacitásunk is.
A temesvári tiszteletbeli konzulátuson benyújtható-e a magyar állampolgársági kérelem?
Nem, a tiszteletbeli konzul legfeljebb segítséget nyújthat, átnézheti, hogy helyesen van-e kitöltve a kérvény, megvan-e minden okmány, hogy ne kelljen majd hiánypótlásra várva hónapokig leállni az ügyintézéssel.
A magyar igazolványok kérvényezésére és kibocsátására jól működő hálózatot alakítottak ki. Használni fogják ezt a rendszert az egyszerűsített honosítási eljárás során is?
Nem. A magyar állampolgárság erősen kötődik a magyar állam szuverenitásához. Csak a Magyar Köztársaság területén lehet igényelni (a nagykövetségek, konzulátusok annak számítanak – a szerző),és már a magyarigazolvány – ami egy kedvezményeket megtestesítő okirat – kapcsán is nagy botrányok voltak. Hogy túlnyúljunk a Magyar Köztársaság területén, és irodahálózatot létesítsünk arra, hogy magyar állampolgársági kérvényeket vegyünk be, pláne, hogy utána ezekben az irodákban magyar állampolgársági esküt lehessen letenni, szerintem sok országnak nem tetszene, úgyhogy erre nem is vállalkozunk. Bizonyosfajta irodahálózatra azért szükség lesz, legalább olyanra, ami segít a kérvények átvételében, tanácsokat, információkat ad az igénylőknek.
A legtöbben kettős állampolgárságot mondunk, de a tulajdonképpen egyszerűsített honosítási eljárásról van szó. Mennyivel egyszerűbb, mint például „hagyományos” úton megszerezni a magyar állampolgárságot?
Tegyük fel, hogy egy angolszász ősökkel rendelkező amerikai állampolgárnak megtetszik Magyarország, és úgy dönt, hogy ott szeretne élni. Vízum nélkül beutazhat, szerez egy tartózkodási engedélyt, mert mondjuk Budapesten vállal munkát. Hároméves magyarországi tartózkodás után letelepedhet – a kérelem átfutási idejével együtt ez lehet három és fél év –, utána állandó magyarországi lakhelyet létesít, majd pontosan nyolc évet kell várnia, hogy benyújthassa az állampolgárság iránti kérelmét. Vagyis 12-13 év múlva magyar állampolgár is lehet, közben folyamatosan igazolnia kell, hogy a lakhatása, megélhetése biztosított, az országban életvitelszerűen tartózkodik, illetve állampolgársági vizsgát kell tennie alkotmányos alapismeretekből magyarul. Ezzel szemben az egyszerűsített eljárással – magyar származású emberek esetében –, mondjuk, hogy ennek az amerikainak van egy Erdélyből kivándorolt magyar szomszédja, aki nem magyar állampolgár. Benyújtja a kérelmét a konzulátuson, igazolja, hogy ő vagy a felmenői egykor magyar állampolgárok voltak, és hogy tud magyarul. Nem kell alkotmányossági vizsgát tennie, nem kell a lakhatását igazolnia, és három-négy hónap múlva értesítik, hogy be kellene fáradni, letenni a magyar állampolgársági esküt.
Az állampolgárság mellé jár a magyar útlevél is?
Azt külön kell igényelni, miután az illető megkapta a magyar állampolgárságot, de aztán ugyanolyan feltételekkel utazhat a tulajdonosa vele a világban, mint a magyarországi magyar állampolgárok.
Sok magyar család- vagy személynevet elrománosítottak a hivatalos okmányokban. Ezek hogy fognak szerepelni az állampolgársági levélben?
Tudom, hogy Sándor helyett Alexandru, vagy Tibor helyett Tiberiu van írva, és azt szeretnénk, hogy mindenki – aki ezt kéri, és tudja igazolni, mondjuk fordítói szakvéleménnyel, hogy nem Sabounak, hanem Szabónak hívták – visszakapja a magyar család- vagy személynevét. Ha kívánja, hogy a honosítási okiratában csak magyarul szerepeljen a születési helynek a neve, csak magyarul fog megjelenni. Az esetleges későbbi irataiban, útlevélben, magyar gépkocsivezetői jogosítványában, személyazonosító igazolványában is magyarul fog szerepelni a neve, de a nemzetközi jog értelmében a születési helyének a nevét zárójelben fel kell tüntetni azon a nyelven is, amelyik állam fennhatósága alá tartozott a terület a születésekor; például Nagyvárad, és zárójelben Oradea.
Vegyes házasságban élők közül a nem magyar fél is igényelheti a magyar állampolgárságot?
Ez nem olyan, mint a magyarigazolvány mellé járó hozzátartozói igazolvány. Az Országgyűlés döntése egyértelmű volt: magyar felmenőket és magyar nyelvtudást kell igazolni, ha valaki ezeknek nem felel meg, nem kaphatja meg.
Ezen a lakossági fórumon is elhangzott, és más körökben is felteszik a kérdést: „mi hasznom van a magyar állampolgárságból?” Valóban az előnyöket kellene csak szem előtt tartani? Vagy olyan ne is igényelje, aki nem érzi ezt szívügyének, érzelmileg nem kötődik a magyar nemzethez?
Kennedy mondta azt, hogy „ne kérdezd, mit tesz érted az állam, hanem azt, hogy te mit tehetsz Amerikáért”. Szerintem se kell mindent forintban vagy lejben mérni. Az Országgyűlés döntésének szimbolikus jelentősége volt… Nyilván, van, akinek ez előny, és egy fiatalnak mást jelent, mint egy idős személynek, egy kárpátaljai magyarnak megint mást, mint egy erdélyi magyarnak. A döntés alapja az volt, hogy az összmagyarságnak legyen egy összekötő kapcsa, ami közjogilag a magyar állampolgárság, aminek az útjából minden hátráltató tényezőt el kell takarítani, és nekünk az a feladatunk, hogy januártól semmi se akadályozza azt, hogy minden magyar a szülőföldjétől függetlenül magyar állampolgár lehessen.
Aki többet szeretne megtudni erről, menet közben adódnak kérdései, hol tájékozódhat? Létezik egy internetes oldal, vagy valamilyen fórum?
Tervezzük, sőt már a végső stádiumában van egy honlapnak a beindítása, amelyen az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatos kérdésekre válaszolunk, a kérvényt is le lehet majd tölteni róla, rajta lesznek a tudnivalók és az, hogy milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár a magyar állampolgárság. Reményeim szerint október 20. után beindul ez az internetes oldal.
Pataky Lehel Zsolt, Nyugati Jelen (Arad)

A Magyar Országgyűlés épületében ülésezik a Székely Nemzeti Tanács
A Székely Nemzeti Tanács soron következő ülését a Magyar Országgyűlés épületében, a főrendiház gyűléstermében tartja ez év november 19-én. Előzmény nélküli, hogy az elszakított területek magyar közösségeinek valamelyik közképviselete, Magyarország Országházában ülésezzen.
Meggyőződésünk, hogy a székely autonómiatörekvés beilleszthető a magyar nemzeti együttműködés rendszerébe, és ennek szellemében le tudjuk tenni az Országházban egy hosszú távú együttműködés alapjait a magyar állam intézményeivel.
Megemlékezünk az 1918. november 18-án Budapesten, Jancsó Benedek, Sebes Dénes, Ugron Gábor és Urmánczy Nándor által létrehozott Székely Nemzeti Tanácsról, amely a kor kíméletlen kihívásaira válaszolva nemcsak a székelység, de egész Magyarország számára kereste a Trianoni tragédiát megelőző és elhárító méltányos béke útját.
Ilyen fontos eseményen Marosvásárhelyet méltó képviselettel kell megjeleníteni, az itt élő magyar közösség hiteles felhatalmazásával. Ezért nyilvános állampolgári közgyűlést hirdetek, október 21-re 17 órára a Kultúrpalota kistermébe ahová minél nagyobb számban várjuk az autonómiának elkötelezett magyarokat, hogy megválasszák a Székely Nemzeti Tanács marosvásárhelyi küldötteit. Bod Aladár, Erdély.ma

Márton Áron-szobor Fenyéden
Kiemelt ünnepi rendezvény helyszíne volt vasárnap a székelyföldi Fenyéd község, ahol Erdély nagy püspökének, Márton Áronnak a szobrát leplezték le, valamint felvonták az 1941-ben Budapestről kapott magyar országzászló hasonmását. Népújság (Marosvásárhely)

Erdély ezeréves püspöksége
A gyulafehérvári Szent Mihály székesegyház és érseki palota történetével, helyreállításával és régészeti kutatásának eredményeivel ismerkedhet meg Budapest közönsége az Erdély ezeréves püspöksége című kiállításon.
A gyulafehérvári püspökség – később érsekség – ezer éves fennállásának alkalmából rendezett tárlat megnyitóján Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek azt mondta: a kiállítás bemutatja a fájdalommal, szenvedéssel, de ugyanakkor dicsőséggel teli történelmet. A gyulafehérvári székesegyház és palota ezeréves egyházmegyei történelmük kőbe faragott tanúja, a székesegyház a három Hunyadi és a két Szapolyai kőkoporsójával, valamint az ismeretlen fejedelmi és püspöki sírokkal Erdélyország történelmének a pantheonja is – mutatott rá.
Diószegi László, a Teleki László Alapítvány vezetője, a tárlat egyik szervezőjeként arról beszélt, hogy régi adósságot törlesztenek, hiszen az ezeréves püspökség és székesegyház méltatlanul háttérbe szorult Magyarországon.
A Daniela Marcu Istrate régész vezetésével 2000-2008 között lezajlott ásatások eredményeit és leleteit bemutató tárlat a római kortól a kora újkorig ívelő korszakot tárja az érdeklődők elé Gyulafehérvár történetéből. A római erőd falai között kialakuló középkori város legfontosabb, ma is álló emléke a Szent István alapította püspökség központja: a Szent Mihály székesegyház, a történeti Magyarország egyik legkorábbi, ma is álló épülete. Itt helyezték el Izabella királyné, János Zsigmond, Hunyadi János kormányzó és Martinuzzi Fráter György püspök és régens hamvait.
A mellette felépült püspöki palotát a 16-17. század folyamán az erdélyi fejedelmek állandó rezidenciájukká építették át. A székesegyház és a palota környezetében felszínre került régészeti leletek, falmaradványok, sírok az épületegyüttes múltját és az itt élő emberek mindennapi életét idézik meg. A bemutatott tárgyak közül kiemelkedik Szent Katalin aranyozott ezüstszobrocskája, amely a középkori erdélyi ötvösség magas színvonaláról tanúskodik. A kiállításon láthatók a fejedelmi palota mára elpusztult fogadószobáját díszítő, a 17. században Konstantinápolyból hozatott izniki fajansz csempék most feltárt töredékei is.
Ezt az anyagot egészíti ki egy párhuzamos kiállítás, amely a székesegyháznak és a palotának az erdélyi történelemben játszott szerepét, építéstörténetét és műemléki helyreállításait mutatja be régi és új felmérési rajzok, archív fotók, s a legjelentősebb erdélyi fejedelmek portréinak segítségével.
Több műtárgy igazi újdonságot jelent itt: a székesegyház barokk főszentélyének tervrajzát például a bécsi állami levéltár kölcsönözte a tárlatra. A legértékesebb kiállítási tárgy azonban az a római és bizánci pénzekkel díszített késő gótikus kehely, amelyet a 16. század elején Budai Udalrik gyulafehérvári kanonok készíttetett. Ezt a protestánsok által elűzött Bornemissza Pál püspök vitte magával Nyitrára, ahol ma az Egyházmegyei Múzeumban őrzik. A kehely 1884 óta nem volt látható Budapesten. Az Erdély ezeréves püspöksége című kiállítás január 2-ig látható a Budapesti Történeti Múzeumban. mult-kor.hu, Erdély.ma

A tisztességes polgári sajtó utáni vágyról
Jó egy évi szünet után ismét megjelent a romániai magyarság egyik legkülönösebb sorsú közéleti hetilapja, az Erdélyi Napló. Az 1991-ben napilapként, majd még ugyanazon év őszén hetilapként Nagyváradon indult, pártállami előzményekkel nem rendelkező lap több külső és belső átalakulást, illetve tulajdonosváltást ért meg az évek során, míg 1997-től polgári hetilapként volt jelen a honi sajtóprérin. Nemzeti, autonomista elkötelezettsége, a hatalommal szembeni kritikus hangvétele miatt az utóbbi időben kikerült a Bukarestből és Budapestről egyaránt támogatott lapok sorából, így 2009 nyarán az időközben Kolozsvárra költözött kiadó kénytelen volt átmenetileg beszüntetni a kiadását. A magyarországi fordulatot követő újabb tulajdonosváltás tette lehetővé a feltámadását, a múlt héten jelent meg az új sorozat első, kereskedelmi forgalomba még nem került száma, tegnapelőtt pedig a második, immár a piacon is. Mellékelten azt az írást nyújtjuk át a próbaszámból a Reggeli Újság olvasóinak, amivel az Erdélyi Napló előző (egyben lapunk alapító) főszerkesztője mintegy üdvözölte a hetilap újraindulását.
Amikor e sorokat ütögetem be a számítógépbe, éppen az 51. születésnapomat ünnepelhetném – ha volna rá okom. Nem okoz örömet sem az évek múlása, sem a magánkalendárium pirosló betűje, és legkevésbé az, ami az előző születésnapom óta történt – velem, velünk, Erdéllyel, az országgal, a világgal. (Talán a magyarországi fordulat lehetne ok a jubilálásra, de én például már annyira szkeptikussá váltam a politika kerekének ide-oda- és főleg visszatekeredése láttán, hogy már a kimúlt és lábamnál fekvő medve bőrére sem merek inni.)
Ezért aztán inkább nosztalgiázom az örömködés helyett. Mert még a komputer billentyűzetéről is az jut eszembe, hogy amikor jó húsz évvel ezelőtt felcsaptam firkásznak – mi tagadás, éppen ezen lap alapító főszerkesztője, Stanik István nógatására, bár 1990 tavaszán Erdélyi Napló még nem létezett –, csak hírből vagy esetleg a televízióból ismertük azt a fajta számítógépet, ami ma olyan közhasználati eszköz szinte, mint mondjuk a kenyérpirító. Rejtekhelyekről előszedett ócska Erikákon, külföldről adományként kapott, lepukkant böhöm hivatali írógépeken gyártottuk éjt nappá téve cikkeinket, esti nyomdai szolgálatokon ismerkedtünk az ólombetűkkel, kézi- és gépszedéssel, cinkográfiával, a kutyanyelvvel, kefelevonattal stb., olyan eszközökkel, eljárásokkal, technikákkal, amelyeket alig két évtized alatt olyannyira túlhaladott az idő, hogy korunk újdondásza már nem is találkozik velük. Az elektronikus, digitális érában éhen halt a nyomda ördöge is, sőt sokan ma már az írott és nyomtatott médiát is temetik-temetnék, azokkal az újságírókkal együtt, akik gondolatokat is akartak-akarnak közvetíteni, nem csupán szakmányban gyártani a megrendelt méretű és tartalmú szövegeket...
Húsz év csak egy röpke pillanat a történelemben – pláne a magyar sajtó történetében –, de nekem és kortársaimnak szinte egy fél élet, s ha megborzongok, ha belegondolok: vannak ma is pályatársaim, akik előző fél életüket a lélek- és nemzetromboló kommunista propaganda szolgálatában töltötték el (mondjuk ki: önként és dalolva), hogy 1989 utáni másik felét vagy vezekléssel, vagy – ami borzasztó és megbocsáthatatlan – ugyanolyan szervilis (gy)alázatban éljék meg és át. Erdélyi sajtónk legsötétebb fejezete: ezek a régi és mai bértollnokok sajnos egy olyan utánpótlásgárdát neveltek ki és állítottak maguk mögé, amelyikben nyoma sincs a hivatástudatnak és szakmai igényességnek, mert az ilyesmi egyszerűen nem kifizetődő.
Apropó nosztalgia: amikor 1991 tavaszán, a második RMDSZ-kongresszusra időzítve „piacra dobtuk” az első, nem Bukarestben szerkesztett és nyomtatott „országos magyar napilapot” Erdélyi Napló néven, hamar kiderült: Nagyváradról nem lehet terjeszteni, mert bár piaca még csak-csak lett volna, de a kommunikáció és szállítás akkor még annyira fővárosközpontú volt, s az infrastruktúra annyira harmadik világbeli, hogy a friss reggeli napilap többnyire esti vagy másnapi olvasmányként jutott el az emberekhez. (Húsz év telt el, de ma is decentralizációval és korszerű infrastruktúrával házalnak a választások előtt mindent megígérő politikusaink, magyarok és románok egyként, igaz, az akkori progresszió mára regresszióba csapott át, pedig a külvilág tömérdek pénzt feccölt bele Romániába, hogy Európa hátsó bejárata nézzen ki valahogy. De amíg van mit lopni, addig itt mindenki, aki odafurakodik a közöshöz, az lopni fog. Az RMDSZ nevű egykori magyar egység is szertefoszlott mára, s a lopkodásnak, csalásnak, átverésnek ebben is volt jócskán szerepe.) Tovább emlékezve: még ugyanazon év őszén, szinte ugyanaz a csapat feltámasztotta az Erdélyi Naplót, de már csak hetilapként – még ez a megnyilvánulási forma is a sajátos balkáni állapotokat tükrözte, hiszen egy naplót valójában naponta vezetni kell, de nekünk csak hetente adatott meg az írás-közlés-nyomtatás lehetősége.
A többes számot elhagyva jelzem nyomban: nem fogok a Erdélyi Napló közel két évtizedes történetével előállni, nem is tehetem, mert bár ott voltam az indulásánál, többszöri átalakulásánál, 1997-es polgári hetilappá igazításában is enyém a fő „bűn”. Talán a Kolozsvárra való – nem feltétlenül hátrányos – átköltözésében is közrejátszott 2003-as távozásom a lap éléről, ám onnantól a tavaly őszi kényszerű – és lám, szerencsére átmeneti – megszűnéséig a lap történetét nem nekem kell megírnom, mint ahogy az 1993-96 közöttit sem, amikor különböző más lapoknál próbáltam ki magamat. (Abban az időben igyekeztem kievickélni azokból a sajtóműhelyekből, amelyekben a túlélő szocializmus és a versenypárttá váló RMDSZ dominálni kezdett.)
Egy biztos: boldog időszaka az Erdélyi Naplónak sosem volt abban az értelemben, ahogy a politikai-üzleti klikkek által eltartott romániai magyar médiumok munkásai a boldogságot elképzelik – a hosszú pórázon és óvó tenyéren tartást, a mikrofonállványból politikussá, de legalább irodavezetővé való avanzsálást, a kultúraktivizmust és szinekúrát. Ezért reménylem magam (is), hogy előbb-utóbb mégiscsak létrejön egy olyan konstelláció a magyar nemzetpolitikában, amely a gondolat- és szólásszabadságot a rendigényűséggel, értékfelmutatással, innovatív és invenciózus hagyományápolással párosító, tisztességes polgári sajtónak kedvez. Talán ezen csillagállás előszelének tekinthető az Erdélyi Napló újraindulása is, amit csak üdvözölni tudok, nosztalgiázva is sok értő olvasót kívánva neki. Mert volt idő, amikor ez az olvasótábor nagyobb volt, mint az összes kis honi pártújságé együttvéve. (Egy jelképes főhajtással hadd emlékezzem meg bár zárójelben is azokról az egykori kollégákról és olvasókról, akik ezt az újraindulást már nem érhették meg.)
Lectori salutem!
Dénes László, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bocskairól és nemzetről – határokon átnyúlva
Bár egyes kárpát-medencei hírforrásokból az a valótlan állítás buzogott fel a hétvégén, hogy a partiumi Mezőtelegden alakult meg a Bocskai Társaság, ebből csak annyi igaz, hogy az ezen a néven nemrég létrejött civil szervezet itt – mégpedig a régió egyik legrégebbi református templomában – tartotta meg egyik első nyilvános rendezvényét, azaz idei díjainak átadását. Amúgy a szervezet a Pelbárhidával átellenben, a gúnyhatár túloldalán fekvő Kismarjában szervezte meg alakuló ülését, ezzel is nyomatékosítva a névadó fejedelem itteni kötődését. A társaság elnöke, Sárkány Viola történész amúgy fennen állítja és hirdeti, hogy Bocskai István – aki ezer szállal kötődik régiónkhoz, úgy is mint volt váradi várkapitány, úgy is mint a hajdúk „atyja”, de úgy is mint a reformáció nagy alakja – nem Kolozsvárott látta meg a napvilágot (miként az a történelemkönyvekben áll), hanem Kismarján. S erre nemcsak az előneve utal, hanem számos más körülmény is, bár perdöntő adatok és dokumentumok nem merültek fel ennek igazolására. Azt viszont mindenképpen jelezni illik, hogy nemcsak Bocskai szülőhelyéből van immár „több”, hanem a nevét viselő civil szervezetből is, hiszen Szerencsen is létezik egy – nyilván nem véletlenül, hiszen itt választotta az országgyűlés Magyarország fejedelmévé –, sőt maga Sárkány Viola is az előző években a budapesti Bocskai Szövetségnek volt oszlopos tagja.
Mindez azonban csak mellékzöngéje annak a jelentős eseménynek, aminek a Sebes-Körös-völgyi Telegd adott otthont szombaton. A Bocskai Társaság díjátadó ünnepségét azért időzítették ekkora, mert 1604. októberének idusán zajlott le a nevezetes nyúzóvölgyi csata Bihardiószeg és Álmosd térségében Bocskai csapatai és a császári hadtest között, amikor is a magyar történelem egyetlen győztes szabadságharcát vívó fejedelem felülkerekedett a túlerőben lévő, jobban felszerelt és képzett Basta-zsoldosok fölött. Mezőtelegd meg azért lett kiválasztott helyszín, mert itt nyugszik az ugyanabban az évben elhunyt Bocskainé Hagymássy Kata, aki Sólyomkőről Váradra tartva néhány napra megszállt itteni rokonainál, ahol hirtelen rosszul lett és meghalt. A telegdi templom kriptájában temették el nagy pompával, ma is itt alussza örök álmát, a kertben 2004-ben avatták fel a szobrát. Bocskainé – mint arra Sárkány Viola a szombati ünnepségen mondott történelmi visszatekintésében és méltatásában is hangsúlyozta – hűséges és megértő társként, szövetségesként állt a politikai szerepvállalástól eleinte húzódozó férje mellett, vélhetően neki is köszönhető a férfiúi hezitálás átváltozása hadvezéri elszánássá.
Mint arról tegnap már írtunk, a szombati rendezvénynek illusztris vendége volt Tőkés László volt váradi püspök, erdélyi EP-képviselő, az Európai Parlament egyik alelnöke személyében, aki ezúttal lelkipásztorként érkezett Telegdre igét hirdetni a Bocskai Társaság szíves invitálására. S bár túl sokan nem voltak szombaton délben a templomban, az igehirdetőt ez nem tántorította el attól, hogy széles történelmi és közéleti ölelésű prédikációval demonstrálja a Szentírás példázatos örökérvényűségét. Szoboszlai Gáspár István parókus lelkipásztor ezután többször is felkonferálta a három vendégművészt, Antal Imre és Ágnes énekmondókat, valamint Meleg Vilmos színészt, akik verssel, dallal, csöndes citeramuzsikával szolgáltak az alkalomhoz illően. Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke is jelen volt Grim András szórványügyi alelnök társaságában, előbbi szót is kapott néhány történelmi konzekvenciát és aktuálpolitikai megállapítást téve.
A templomi együttlétet kissé elnyújtotta a díjátadás, pontosabban a két laudáció felolvasása. Bura László szatmárnémeti nyelvész (sőt polihisztor) és Makovecz Imre budapesti építőművész volt a két kitüntetett, előbbi személyesen köszönte meg az elismerést a Bocskai Társaságnak, utóbbi levélben.
A himnusz eléneklése és a kivonulás után szeretetvendégségre várták a meghívottakat – köztük a váradiakat, kismarjaikat és élesdieket – a Mezőtelegd-Sassenheim Gyülekezeti Házba, majd pedig a vendégművészek visszamentek a templomba, ahol műsort adtak azoknak a helybéli érdeklődőknek, akik a déli istentiszteleten és díjátadáson nem tudtak részt venni.
D. L. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Tisztelt Köztársasági Elnök úr! Tisztelt Meghívottak! Kedves barátaim!
Nincs külön magyarországi és külön határon túli magyar ügy. Csak egy magyar ügy.
És ha ez így van, akkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az általunk vallott egységes magyar világ eszménye és valósága a Kárpát-medencében nem csak nyelvi, kulturális, mentális egységen alapul, hanem egyfajta politikai sorsközösségen is, amelyen belül a gondok is azonosak: a népképviselettel való gátlástalan visszaélés és a közösség idegen érdekeknek történő könyörtelen kiszolgáltatása nem pusztán magyarországi politikai jelenség, amely az országhatároknál megáll, hanem kisebbségi magyar politika jelenidejű valósága is. Széplelkűségből fakadó illúzióknak, tájékozatlanságból eredő naivitásoknak és pótcselekvésként használt kettős mércéknek már nincsen tovább helye.
Éppen ezért az egy magyar világ jegyében kérjük, hogy az alkotmányozási folyamatban vegyék figyelembe a határon túli magyarok véleményét is, hiszen az autonómia törekvéseket a magyar alkotmányban szentesíteni kell, az anyaországot, mint oltalmazó hatalmat, ezirányú kötelezettségekkel kell felruházni.
Magyarországnak az így vállalt kötelezettségeinek eleget kell tennie úgy a magyar-magyar, mint a nemzetközi kapcsolatokban.
És így Erdélyben illetve Székelyföldön támogatásra érdemes a hármas szintű autonómiatörekvés, amelyet zászlójára tűzött a választás szabadságát hirdető Magyar Polgári Párt, mely párt Székelyföld regionális státusát a romániai régiók kialakításának folyamatában, lakosságának azon történelmi óhajára alapozva szorgalmazza, hogy az autonómiát több rendben igényelte.
Az állampolgári kérdés kapcsán, a köszönet hangján túlmenően szorgalmazzuk ennek tartalmi kibontását is. Mert az állampolgárság kiterjesztésének legnagyobb hozadéka, egy valamennyi magyar embert számbavevő kataszter felállítása. Szabó Dezső mondja, hogy „Minden magyar felelős minden magyarért“. Így az állampolgárság többek között jelenti a választójogot és a választhatóság jogát is. Tehát szükségesnek tartjuk, hogy mi, erdélyi és székelyföldi magyarok teljes joggal részt vegyünk és részt vállalhassunk a magyarországi általános választásokon. Mi nem a felsőház visszaállítását/életrehívását, hanem a képviselőházban a határon túli magyar közösségek számára fenntartott helyek biztosítását szorgalmazzuk.
És ha állampolgárság, akkor szólnunk kell a munkavállalás és a szociális védőháló kiterjesztéséről is. Ha állampolgárság, akkor az nem csak jogokról, hanem kötelezettségekről is szól. Így például, ha hozzájárulunk a kockázati közösség kiterjesztéséhez és befizetővé válunk, akkor ki kell terjeszteni számunkra az egészségügyi ellátást is. És ha a befizetések során az Országos Egészségügyi Pénztár több tízezer, esetleg százezer ügyféllel bővül, akkor máris aktuális a költségek racionalizálása érdekében egy, az OEP által finanszírozott székelyudvarhelyi kórház felállítása.
Igen, szóltam a védőháló kiterjesztéséről, mert a demográfiai kérdések még súlyosabbak határon túl, mint az anyaországban. Mert Székelyföld addig magyartöbbségű, amíg itt él 700-800 ezer magyar, míg Magyarország akkor is magyar, ha nem tíz millió fölötti, hanem éppen tíz millió alatti a lakósság lélekszáma.
Idehaza is lényegi lépésekre van szükség. Véleményünk szerint a szórványvidék magyar gyerekeit Székelyföldre kell hozni tanulás céljából. Ha itt szocializálódnak, , itt vernek gyökeret, kevésbé veszélyezteti őket az asszimiláció illetve a kivándorlás veszélye. Fel kell állítani a szórványkollégiumokat Székelyföldön és az otthon maradt gyerekek számára egyaránt. Talán ez volna a járható út a csángó gyerekek/fiatalok esetében is. Valamennyi székelyföldi városnak részt kell vállalnia ebben a programban.
Közös erővel tovább kell fejlesztenünk a Sapientia és a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája által működtetett egyetemi hálózatot. Kötelességünk küzdenünk az Állami Magyar egyetem visszaállításáért.
A legsikeresebb erdélyi magyar sportágakat is támogatni kell. Ez erősíti az itt élő emberek hitét, önbecsülését és székelyföld hírét és tekintélyét is segíti. A fiataloknak példát állít. Így törekedni kell arra és minden eszközzel támogatni kell, hogy a mindenkori „román” bajnok például jégkorongban és teremfutballban székely csapat legyen.
Javasolom egy jégkorong- illetve egy futballakadémia felállítását Csíkszeredában illetve Székelyudvarhelyen. Ezek komoly háttérintézményei lehetnek a magyarországi élsportnak. És a székely-magyar válogatott mérkőzésekkel erősíteni tudjuk az együvé tartozás élményét is..
Székelyföld gazdasági törekvéseit erősíti, ha magyar állami tulajdonban lévő vállalat(ok) (pl. MVM) biomassza alapú, zöld energia termelését célzó hőerőműveket telepít Gyergyó-, Udvarhely-, Csík- és Kézdiszék központjaiba. Ezen erőművek hátországát biztosítaná a jóváhagyott üzemtervek szerinti ésszerű erdőgazdálkodás. Sőt, a hulladék fának ma nincs is más piaca. Hargita megye energiaszükséglete 40MW/év. Egy-egy 10 MWattos erőművel számolva elmondhatjuk, hogy komoly lépést teszünk a régió energetikai függőségének lazításában is.
De magyarországi tőkével kellene értékesíteni továbbá a víz-és ásványvíz kincseinkben, illetve a turizmusban rejlő lehetőségeket is.
Repülőteret Székelyföldnek! Erre a legalkalmasabb terület Székelyudvarhely és Csíkszereda közötti 13/A országút mellett fekvő, Cekend-tető. A magyar –magyar kapcsolatok legfontosabb infrastrukturális megvalósítása lenne. A reptérnek kijelölt hely gyakorlatilag Székelyföld mértani közepe és egy órára csökkentené a Budapest-Székelyföld utat. A nagy út, egy rövid utazás és „schengen” után Székelyföld gyakorlatilag a magyar világ részévé válik.
A székelyföldi és erdélyi gazdák megsegítésére, az általuk megtermelt javak értékesítésére érdemes lenne felépíteni egy SZÖVETKEZETI HÁLÓZATOT. A gazdáknak a dolguk a termelés, a szövetkezeté pedig az értékesítés volna.
SZÉKELY PÉNZ; azaz pénzt helyettesítő utalvány bevezetése:
A mai romániai gazdasági helyzetben elengedhetetlen a székelyföldi, erdélyi kis- és középvállalatok megsegítése. Amikor az ország eladósodott, amikor a kereskedelmi bankok kizárólag csak az államot hitelezik, fel kell állítani egy szövetkezeti bankot, amely a nagy erdővagyonokkal rendelkező közbirtokosságok bevonásával (részvényesekké válnának) és a „székely pénz” –pénzt helyettesítő utalvány- kibocsátásával segíteni tud a munkahelyek megtartásának és gyarapításának szempontjából oly fontos vállalkozásoknak.
És, hogy éljünk – tovább éljünk a modern világ eszközeivel javaslom, hogy Székelyföld autonómiatörekvéseit erősítendő, filmesítsük meg a székelység több, mint ezeréves szabadságharcát. A példa kedvéért mondom, hogy kérjünk föl Csaba királyfi szerepére egy Mel Gibson-i szereplőt és egy hollywoodi produkcióval feledtessük „drakulát” és helyezzük a világ szeme elé a székelyek „szabadságharcát”.
Ez és hasonló feladatok (melyeknek további felsorolását az idő rövidsége nem teszi lehetővé) elvégzésére javaslom informálisan egy székelyföldi és egy erdélyi „kormányhivatal” (alapítványi vagy egyesületi formában) felállítását, mellyel érzékelhetővé tesszük az itt élő magyarság számára, hogy a „jövő elkezdődött”.
A nemzeti integráció rajtunk is áll, de Magyarország, mint édes-anyaország nélkül mindez elképzelhetetlen.
Adja a Jó Isten, hogy így legyen!
Szász Jenő a Magyar Polgári Párt elnöke, erdon.ro

Táj- és népismereti tanácskozás Tenkén
Bihar megye – Győrffy István száz évvel ezelőtt kezdte meg a Fekete Körös völgyi magyarság néphagyományainak kutatását és gyűjtését. Ebből az alkalomból a Tenkei Református Egyházközség Művelődési Központjában tanácskozást tartanak Néphagyomány és nemzeti művelődés címmel.
Az október 23-án, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődő esemény programja a következő: 9 óra – regisztráció; 10 – megnyitó, bevezető; előadások: Dukrét Géza (Nagyvárad) – A Fekete Körös völgyi magyarság (könyvismertető); Vetési László (Kolozsvár) – Szórvány Dél-Biharban; Dinnyés József (Budapest) – Tanítók életfái; Miklós Annamária és Miklós János (Belényes) – Temetőink népművészete; Szabó János (Martfű) – Hogyan képzelek el egy Fekete Körös völgyi olvasókönyvet?; Szigeti Ferenc (Magyarremete) – A református templom restaurálása; Szakács Zoltán(Köröstárkány) – Tájszólás és néphagyomány; a Debreceni Egyetem Néprajz Tanszéke képviselőinek előadása; Balla Tibor (Kúnszentmárton) tekerőlenton játszik; ebédszünet, utána együttes ülés, hozzászólások, kiegészítések a hogyan tovább?-szellemében, zárszó. Az esemény támogatója a Megyei Tanács, védnöke Pető Csilla képviselő. Visszajelzéseket október 20-ig várnak szervezők a 0259-310299 (tenkei parókia), illetve a 0741-922044-es (Kiss Gyöngyi) telefonszámokon. erdon.ro

Egyetemfejlesztés államfői részvétellel
Az anyanyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta tegnapi marosvásárhelyi és nagyváradi látogatása során Schmitt Pál. A Magyar Köztársaság elnöke úgy vélte, az anyanyelvű oktatásnak fontos szerepe van abban, hogy az erdélyi magyarság létrehozhassa magának a saját értelmiségét, de abban is, hogy a fiatalok az itthon maradást válasszák a külföldre költözés helyett. Az államfő Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új kollégiumának alapkövét tette le, míg Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem kettős jubileumi ünnepségén vett részt. A két felsőoktatási intézmény vezetői a magyar államfő jelenlétében közös szándéknyilatkozatot írtak alá egy egységes erdélyi magyar felsőoktatási stratégia kidolgozásáról.
Marosvásárhelyen és Nagyváradon folytatta erdélyi látogatását kedden Schmitt Pál. A Magyar Köztársaság elnöke elsőként az erdélyi magyar egyházfőkkel találkozott a Maros-parti városban. A zártkörű munkareggelin a történelmi egyházak szerepét méltatta, mondván, hogy kisebbségi sorsban főként ők és lelkészeik azok, akik a lelket tartják a határon túli magyarságban. A megbeszélés során az egyházfők legfőbb gondjaikat ismertették az államfővel. „Az elnök úr megígérte, hogy tőle telhetően mindent megtesz a romániai restitúciós törvény felgyorsítása és alkalmazása érdekében. Elmondta, hogy gondjainknak különböző fórumokon adott és ad hangot, így már Traian Băsescu államfőnek is felvetette a témát” – számolt be lapunknak a találkozóról Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese. A délelőtt folyamán Schmitt Pál a Magyarok XXI. elnevezésű fórumon vett részt, majd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanáraival és diákjaival találkozott. Elmondta, egy nappal korábban legalább harmincszor ejtette ki a tanintézet nevét, amikor valamennyi vendéglátójától – a román államfőtől a bukaresti szenátus elnökéig – az egyetem akkreditálásának támogatását kérte. „Semmi sem fontosabb a tudás alapú társadalomnál” – hangsúlyozta többször is a diákoknak.
Versenyképes tudást kért
A köztársasági elnök a Sapientia zsúfolásig telt vásárhelyi aulájában kifejtette: a Magyar Köztársaság elnökének az a feladata, hogy összefogja a magyar nemzetet. Emlékeztetett arra a három fogadalomra, amelyet elnöki mandátuma elején hirdetett meg. Eszerint mindent el akar követni, hogy a magyar nyelvet ne hagyjuk veszni, hiszen a nyelv ápolásra, szeretetre és gondozásra szorul. Ahhoz is hozzá akar járulni, hogy a magyar fiatalok mind szellemileg, mind lelkileg, mind fizikailag egészségesek legyenek. Azt is megfogadta, hogy köztársasági elnökként annyi oktatási intézménybe látogat el, amennyibe csak tud. Fontosnak tartotta, hogy az erdélyi egyetemen a tudást magyarul szerzik meg a fiatalok. „De az sem közömbös, hogy az ott kapott tudás hogyan hasznosul, a diploma segítségével el lehet-e helyezkedni, vagyis versenyképes tudásról van-e szó” – mondta a köztársasági elnök. Felhívta a figyelmet a „minőségi tanulás fontosságára”, és a jelen lévő diákokhoz fordulva hozzátette, hogy ehhez „minőségi diákokra” is szükség van. A köztársasági elnök osztotta az intézmény vezetőinek véleményét, miszerint nagyon fontos az egyetem akkreditációja, amely a román állam támogatását is jelentheti.
Dávid László rektor ugyancsak az egyetemen szerzett tudás hasznosulásáról beszélt. Megállapította: egy oktatási intézménynek természeténél fogva semlegesnek kell lennie, Erdélyben egy magyar egyetem mégsem lehet teljesen semleges. Állást kell foglalnia a nemzeti kérdésekben, például az autonómia témájában, hiszen nagyban függ ettől is az egyetem finanszírozásának ügye. Megállapította: „most megvan a politikai szándék arra, hogy ránk is figyeljenek”.
Vizet kapott pezsgő helyett
A Sapientia aulájában megtartott ünnepi beszéde után Schmitt Pál kivonult az egyetem udvarára, ahol egy második épület alapkövét helyezte el. A tanintézet ugyanis rég kinőtte jelenlegi kereteit, ezért a Sapientiát működtető alapítvány kuratóriuma tágas, korszerű bentlakás építésére szánta el magát. A kollégium alapkövét, akárcsak hét évvel ezelőtt a főépületét, ezúttal is zuhogó esőben tették le. A földbe egy időkapszulát is elhelyeztek, melyben a kollégium frissen, a magyar államelnök által is aláírt alapszerződése kapott helyet.
Magyarország álláspontját tolmácsolva Schmitt Pál a diákoknak tartott beszédében fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem országhatárokban gondolkodik; számára a nemzet határa ott húzódik meg, ahová szívével is ellát. Ezzel lényegében megerősítette az egy nappal korábban a Kultúrpalota Tükörtermében megfogalmazottakat. „Az alkotmány értelmében tízmillió magyarnak lehetek az elnöke. De mégis, és még azért is, én tizenötmillió magyar elnökének vallom magam” – mondotta az államfő az állófogadáson, ahol koccintás előtt vette észre, hogy poharába nem pezsgő, hanem víz került. Schmitt Pál viccesen reagálta le a házigazdák bakiját, hátrányos helyzetű elnöknek nevezve önmagát.
Szintén mosolyt fakasztott az államfő egy másik, ezúttal komolyan gondolt kijelentése, mely Marosvásárhely polgármesterére vonatkozott. Az államfőt annyira meghatotta Dorin Florea és mindaz, amit a városért és lakóiért tesz, hogy szerinte az elöljáró „olyan ember és úgy gondolkodik, hogy akár magyar is lehetne”.
Kettős jubileum Nagyváradon
„Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós” – idézte Széchenyi István gondolatát Schmitt Pál köztársasági elnök immár Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) fennállásának kettős jubileumán tartott ünnepi istentiszteleten. Az elnök Tőkés László meghívására érkezett délután a bihari megyeközpontba, hogy részt vegyen azon az ünnepségen, amellyel a PKE tíz-, illetve jogelődje, a Sulyok István Református Főiskola alapításának húszéves évfordulójáról emlékeztek meg alapítói, oktatói és diákjai.
„Erkölcsi tartozás törlesztésének mondható Schmitt Pál marosvásárhelyi és nagyváradi látogatása a sivár december 5.-ék, valamint a Kempinsky-szállodai cinkos koccintgatások és a közmondásos hétről a valóságos nyolcra kiegészülő szűk esztendők fájdalmas korszaka után” – mondta köszöntőjében Tőkés László, aki Schmitt Pált követte az Európai Parlament alelnöki tisztségében. Köszönetet mondott a köztársasági elnöknek azért, hogy a határon túli magyarság ügyeiért Bukarestben is közbenjárt, hiszen, mint fogalmazott, Európába kell megérkeznünk, hogy többé ne érezzük „bozgornak”, hontalannak magunkat, hanem az „idegenség világából kiemelkedve végre honra leljünk e hazában”. Köszöntése végén Tőkés László bejelentette: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem Schmitt Pál jelenlétében közös szándéknyilatkozatot ír alá egy egységes erdélyi magyar felsőoktatási stratégia kidolgozásáról. A két felsőoktatási intézmény által szignált nyilatkozat lényege, hogy „egy akarattal magukénak vallják a nemzeti közösségünket megillető, önálló egyetemi rendszer kiépítésének küldetését”, és ehhez az erdélyi és anyaországi magyar közösség hathatós erkölcsi és szakmai támogatására számítanak. Az erdélyi, magyar nyelvű felsőoktatás stratégiáját a továbbiakban közösen kívánják létrehozni.
Széchenyi számtalanszor idézett kijelentésének gyakorlatba ültetése volt az erdélyi magyarság legegyértelműbb, de nagyon nehezen elérhető célja a huszadik század végén – mondta el beszédében Schmitt Pál. A Sulyok István Református Főiskola megalapításáig pedig vajmi kevés esélye volt arra az itteni magyar fiatalnak, hogy érettségi után is anyanyelvén folytathassa tanulmányait. Tíz esztendővel ezelőtt pedig a főiskola egyetemmé alakult, ezzel a vágy valósággá lett. Az elnök azt hangsúlyozta, mekkora szerepe van az anyanyelvű oktatásnak abban, hogy az erdélyi magyarság létrehozhassa magának a saját értelmiségét, de abban is, hogy a fiatalok az itthon maradást válaszszák a külföldre költözés helyett – főleg akkor, ha az egyetem piacképes szakokat működtet.
Váradi Biblia ajándékba
Schmitt Pál a beszédek után kitüntette a Partiumi Keresztény Egyetem alapításában kulcsszerepet játszó személyeket, majd ő maga is ajándékot vehetett át: Kovács Zoltán, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnoka az 1661-ben nyomtatott Váradi Biblia fakszimile példányát ajándékozta az államfőnek. Schmitt köszönetképpen arra hívta fel a figyelmet, hogy értelmetlen azt keresni, mi választ el bennünket, határon túli és anyaországi magyarokat egymástól, mert valójában semmi: az EU mint közös közigazgatási egység, illetve a keresztény hit is csak összeköti, nem elválasztja a tizenötmillió magyart. Az államfőt, illetve a jubileumát ülő egyetemet Cornel Antal, a Nagyváradi Egyetem rektora, Jávor András, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese és Dávid László, a Sapientia rektora is köszöntötte. Schmitt Pál rövid sajtótájékoztatóján azt mondta, Erdélyben járva az volt az érzése, hogy hazajött. A székelyföldi autonómiát illetően nem kívánt az újságírók kérdéseire válaszolni, azt azonban elmondta, Tőkés Lászlót történelmi személyiségnek tartja, aki éppoly jelentős ebben a térségben, mint Vaclav Hável vagy Lech Walesa a maga hazájában. Azt mondta, nagyra értékeli, hogy az EP-ben mindig az emberi jogok és a kisebbségek védelmében szólal fel. Az államfő felkereste a Római Katolikus Püspöki Palota kertjét, a Petőfi parkban megkoszorúzta Szent László, illetve Bethlen Gábor szobrát, majd visszautazott Budapestre.
Nagy Orsolya, Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Nem (csak) Erdély volt a tét
Nem (csak) Erdély volt a tét. Kései tudósítás a párizsi konferenciáról – áll Koszta István filológus, történész legutóbbi kötetének címlapján, a könyvön, amely hiánypótló és amely szokatlan nézőpontból, Alexandru Vaida-Voevod levelei, az 1918–20-as, párizsi béketárgyalásokról hazaküldött szigorúan bizalmas, a könyv megjelenése előtt nem publikált rejtjeles üzenetei alapján, azokat idézve beszél a békekonferenciáról, történészi pontossággal. A Koszta István által közölt szövegek két részre oszthatók: Alexandru Vaida-Voevod Párizsból Iuliu Maniunak, illetve a kormányzótanácsnak írt levelei átfogják az úgynevezett békekonferencián tanulságosan és eredményesen tevékenykedő román delegáció első munkaévét (1919. január-november). A második rész: feljegyzései és emlékirat-töredékei az 1920. év első negyedévének történéseit és azok összefüggéseit tartalmazzák, a levelek eligazítják az olvasót a párizsi békekonferencia munkálataiban.
A kötetet Marosvásárhelyen a Súrlott Grádics irodalmi kör legutóbbi estjén, teljes teltházas közönség előtt, a szerző jelenlétében mutatták be a Bernády Házban. Bölöni Domokos házigazda és körvezető nyitószavait követően a kiadványt Pál-Antal Sándor akadémikus, ny. főlevéltáros méltatta: – A könyv nagy sikert aratott Budapesten. 1918–19-re vonatkozó része elénk, erdélyi és magyarországi magyarok elé tár sok részletező kérdést a párizsi konferenciáról. A kötethez Raffay Ernő történész írt méltatást, amelyben a következők állnak: „Trianonról és következményeiről szóló, minden szempontból körültekintő elemzést adó történelmi mű még nem született meg, de talán nem is fog hosszú ideig... Íme egy könyv, amely arról szól, hogy korántsem vagyunk minden titkok birtokában, kilencven év után is lehet megdöbbentően újat mondani... Megérthető belőle nemcsak a Magyar Királyság tragédiája, de a különbség is a magyar és a román politikai elit (például gróf Tisza István és Alexandru Vaida-Voevod) szellemi és morális állapota, valamint érdekérvényesítő tehetsége között is.” A fülszöveg gondolatsora szerint „Vaida-Voevod levelei a párizsi békekonferenciáról, olykor beszámoló, összegező tájékoztatói azért fontosak, mert abban a békéről alig szóló, általános zűrzavarban eligazítanak arról, hogy ki, kivel, hányszor, hol és mikor, meg miért, vagy mennyiért...” Ezt Koszta Istvánnak köszönhetjük, de nem csak mi, hanem az erdélyi román történészek is, főleg a kolozsváriak. Köztük sokan jól tudnak magyarul, így kompetensen tudták értelmezni Koszta munkásságát. Meggyőződtem arról, hogy őket is mennyire érdekelte a kötet, amely számukra is újdonságot jelentett. Betekintést nyújt a trianoni eseményekbe és nem csak azok egyoldalú, magyar részről történő ismertetését, hanem a másik szemszög érzékeltetését is nyújtja. Ezek a békekonferenciák nem jelentettek kimondottan fontos ügyet. A nagyhatalmak már felosztották egymás között az érdekszférákat, ez nekik másodrendű kérdés volt. A magyar küldöttség például nem is volt a konferencia hivatalos meghívottja, mert a monarchia akkor bomlott fel, Magyarország pedig még nem létezett. Be sem jutottak a trianoni palotába. Ez olyan tragédia, amelyről kevesen tudunk. Nagyon jól dolgozott viszont a román küldöttség, megtalálták a kiskapukat, megszerezték támogatóiknak a meggyőzhető embereket. A kötet alaposan kitágítja a Trianonnal kapcsolatos szemléletünket, azt hogy hogyan tekintünk mi másokra, de azt is, hogy mások hogyan tekintettek ránk. Ehhez a kötet hozzásegített – hallottuk a méltatótól, majd a szerző beszélt a könyvet megelőző kutatómunkáról, az anyagszerzés szinte hihetetlen egybeesésekkel gazdagított történeteiről. Mint mondta, a legnagyobb próbatétel az volt, hogy kimondottan a forrásanyagra támaszkodjon és erre szorítkozóan megállja, hogy következtetéseket vonjon le. Ez a történészi kutatói fegyelem eredménye.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutató
Kolozsváron a Phoenix Könyvesház Főtér 23. szám alatti bemutató termében, 2010. október 14-én délután 17 órakor mutatták be Koszta István Nem (csak) Erdély volt a tét – kései tudósítás a párizsi konferenciáról. Titkos jelentések, eddig nem publikált dokumentumok című könyvét.
A könyv ötletének kialakulását és keletkezését ismertette Dr. Pál – Antal Sándor levéltáros-történész, az MTA külső tagja, Koszta István publicista-író. A könyvről beszélt Csomafáy Ferenc újságíró. Az alábbiakban az általa elmondott szöveg szerkesztett formáját közöljük. Majd Koszta István ismertette azt a tudományos munkát, amit befektetett a könyv elkészítésébe. Házigazda a Phoenix Könyvesház tulajdonosa, Magyary Eszter volt.
Tisztelt hölgyek és tisztelt urak!
Van egy mondás: A jó könyv eladja magát. De a Budafoki pezsgő és borfesztiválon meggyőződhettem a jó bornak is, kell a reklám. Ezért gyűltünk itt össze.
Engem hírben értesítettek, hogy Koszta István Nem (csak) Erdély volt a tét című könyvét Budapesten 2010. június 4. a Nemzeti Összetartozás Napján, Vörösmarty téren a Püski pavilonnál dedikálja először. Másodszor az Erdélyi Magyar Igazság Klubban mutatják be és dedikál is. Ezután következik az erdélyi körút Csíkszeredai bemutató, majd Nagyszeben, ahol a könyvet, az előszót író Raffay Ernő mutatja be. Ezt követi a Kolozsvárról érkező megtisztelő meghívás nem is akármilyen helyről: a Román Akadémia Kolozsvári Gheorghe Baritiu Történeti Intézetének konferenciatermében (Kolozsvár, Kogălniceanu (Régi nevén Farkas) utca 12-14. I. emelet), ahol nemzetközi konferenciát tartanak. Erre az eseményre voltam meghívva.
Számomra itt az volt az érdekes, ismervén a történészeket, akik között általában két fajta van. Van nagyon jól felkészült és van nagyon, nagyon felkészült, aki végig okoskodja az eseményeket.
Az tűnt fel, hogy ez utóbbival nem találkoztam. A szakma rendkívül jól felkészült egyéniségei voltak ott, akik tényleg jól ismerik ezt a kort, de fogást a szerzőn nem találtak. Ez már sokat jelentett számomra. A rendezvény fővédnöke Nicolae Edroiu, a Román Akadémia levelező tagja, a Román- Magyar Történész Vegyes Bizottság elnöke, az intézet igazgatója volt. A moderátor Lucian Nastasă-Kovacs volt, az Akadémiai Intézet főállású kutatója, a jelenkori történelem munkacsoport vezetője. Ez mindet elmond.De jelen volt Szávay István történész- politológus, a Jobbik Magyarországért párt országgyűlési képviselő, aki szakdolgozatot írt Vajda Sándorról. Az eseményről írásban számoltam be, amelyet a Kolozsváron megjelenő Vasárnapban jelentettem meg. Azért, mert szerettem volna mind azt, ami ott elhangzott egy olyan lapban közölni, amelynek olvasó táborában vannak olyan személyek, akik kisebb vagy nagyobb hivő közösségek élén állanak. Mert maga a könyv üzenete olyan, hogy véleményem szerint föltétlenül el kell jusson azokhoz, akik higgadtan, indulat nélkül tudnak szembenézni azokkal a történelmi eseményekkel, melyek, befolyásolják mindennapi életünket. A terjedelmes anyagot a Vasárnap szerkesztői el helyezték a lapban. Köszönet érte. Ezzel teljesült az, amit Koszta István a kolozsvári könyvbemutató után kérdésemre, ami így szólt „Egy mondatban neked, mit mondott Vaida Voievod? Válasz: Olyan tudatos, népét szerető politikus szeretnék lenni, amilyen ő volt.
Tisztelt hölgyek és urak!
Meg kell, mondjam őszintén egy nagyon csalóka könyvet, vesznek kézbe. Oldalainak száma a fedőlappal együtt 314. De mivel 4 fajta kisbetűkkel nyomtatták, ha rendes megszokott nagyobb betűtípust használtak, volna akkor kb. 800 oldalas lenne a könyv, mely a maga nemében merem állítani a hatalmas könyvtárnyi irodalmat magába foglaló trianoni irodalomban is egyedi. Olvasás közben olyan kulisszatitkokat tudnak meg, melyet csak egy nagyon jó adottságú értelmes egyén, aki részt vett személyesen Párizsban január- november, tehát 11 hónapon keresztül, az úgy mond békekonferencián, melynek fővonala a koncon való osztozkodás volt. Tudatosan ezért robbantották ki az első világháborút. Azért, mert azok az országok, melyeknek nem jutott gyarmat és közben iparilag és gazdaságilag megerősödtek, most területeiket kibővítsék. Az összesen több mint 15 millió ember halálát okozó, négy éven át, tartó öldöklő küzdelem a korabeli gyarmat– és érdekeltségrendszer újrafelosztásáért indult. Területszerzésben elvakult résztvevő nemzet meg volt győződve arról, hogy gyors offenzívával legyőzheti ellenfeleit, s fél év alatt véget érhetnek a hadmozdulatok, a háború végül négyévnyi véres küzdelemmé terebélyesedett. Az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett a háború végére, valamint anémet területszerzés illúziója is szertefoszlott.
A világ életét befolyásoló eseménysorról könyvtárnyi irodalom jelet meg. Levéltári szobák teltek meg dokumentumokkal, melyeknek nagy része titkosítva volt és véleményem szerint most is vannak titkos iratok, melyek elkerülték a kutató gárda figyelmét.
Koszta István könyv egy olyan szegmentumot választott témájául, amely az eddig megjelent irodalomban páratlan. Vajda Sándor az Osztrák- Magyar Monarchiában született. Az egykori Szolnok Doboka megyében, ma Kolozs megyében Alparéten. Magyar iskolában tanult. Kitűnő képességeinek is köszönhetően Bécsben szerez Doktori diplomát. Maga a gyógyítás nem igen érdekli, de a különböző politikai áramlatok annál inkább. Több nyelvet beszél, köztük a franciát anyanyelvi fokon. Rendkívül jó interperszonális képességekkel magáldott ember. Aki hamarosan a magyar országgyűlés tagja, ahol a parlamentben minden alkalmat megragad a Magyarországon élő románok érdekeinek kihangsúlyozására.
Politikai felkészültségét hamarosan Bukarestben is felismerik és ott is jelentős szerepet játszik el egészen oda, hogy a Párizsban tárgyaló román delegáció egyik legfontosabb tagja, aki írásban referált a Delegáció megbízott vezetőjének Ion Brăteanunak és a kormányzótanácsnak. Az általa megírt leveleket rejtjeles formában továbbítják a címzetthez. A könyvben közölt levelek, ebből rendkívül jól őrzött forrásból származnak. Ezért is bizonyos érdeklődésű emberek számára végtelenül értékesen vallanak azokról a tevékenységekről, melyeket a román delegáció egyik legfontosabb tagja megtett Párizsban a XX. szádad 1919-es évben. Ezekből a levelekből, melyekből, az első 1919. február 5. az utolsó 1920. február 23. között íródott kiderülnek, mindazok a cselekedetek, melyek annak érdekében történnek, hogy a háborút vesztes
státusban levő Románia, mely a párizsi tárgyalások kezdetén rosszabb tárgyalási pozícióban volt, mint a nagy ellenség, Magyarország végül is nyerő helyzetbe kerüljön.
A rendkívül nagyszámú Párizsban tárgyaló román delegáció minden erejével és főleg pénzével, ígéreteivel, fondorlatával, néhol gátlástalanságával elérte azt, amit akart. Mindezt messze menőleg bizonyítja azt, amit az eseményeken jelenlevő Vajda Sándor, aki ekkor már felvette új nevét Alexandru Vaida Voevod leveleiben többször is, leír. Az olvasó első kézből tudhatja meg egy néhány ember kivételével a nagyhatalmak képviselőinak fogalmuk sem volt arról, hogy amiről tárgyalnak tulajdonképpen hol is, fekszik a világtérképen. Nem túlzás a közölt anyagokból tökéletesen kiderül az a ragyogó mesterkedés, amivel bizonyos delegációk ki tudták harcolni azokat az előnyöket, melyek számukra fontos volt. Az események nagy része nem a különböző tárgyalásokon dőlt el, hanem a fehér asztalnál, ahol bőven volt mit fogyasztani. Csak a megjelent levelekből látszik milyen hatalmas pénzeket költöttek ilyen célokra. Vajda nem egy levelében pénzt kért a legkevesebb amire én emlékszem, az 800.000 dollár, de nem egy levelében a milliót, milliókat is túllépi. A könyv számomra még azért is érdekes, mert például elmondja, francia sajtó Románia számára, kedvező reklám anyagok közléséért 500.000 frankot kapott 1919-ben. A pénz nagyhatalom. Az ígérgetés manipulációs felhasználása rendkívül eredményes volt a konc, a zsebbe dugható dollár kötegek bárkinek jól jöttek. A könyv számomra egyik csemegéje az, amikor Koszta István egy 1919-ben írt levél, mellé tesz egy Vaida által 20 évvel később írt levelet ugyanarról az eseményről. Még egy csemege, amikor román hölgykoszorút visznek le a királynő vezetésével a Párizsban unatkozó diplomáciai testület szórakoztatására. Ennek a csoportnak még Kolozsvárról is volt tagja. A csemegéket tovább lehetne sorjázni. De benne van a könyvbe. Még van egy számomra nagyon fontos tényező. Dr. Páll- Antal Sándor levéltáros – történész. MTA külső tagja, akinek a munkája nélkül ez a könyv nem lenne olyan, amilyennek elkészült. Ebben az esetben láthatjuk, hogy egy jó levéltáros mennyire segítheti a kutató újságírót. Megmondván neki, mit hol kaphat meg. A többi már a szerzőn múlik, aki ebben a könyvében, ebben a tárgyban csúcsformát fut meg. Mert egy ilyen típusú könyv hozzá segíti az embert ahhoz, hogy egy bizonyos kis, de nagyon fontos szegmentumot tárjon fel egy világot átrendező eseményről.
Csomafáy Ferenc, erdon.ro

Megfenyegették a magyarokat a román papok
Tíz éve indította el a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) azt az oktatási programot, melynek hála ma már 25 moldvai településen tanulhatják a csángó gyermekek anyanyelvüket, népi kultúrájukat. A MCSMSZ mögött óriási munka és – mondhatjuk – sikeres 10 esztendő áll, azonban a program egyik vezetője szerint a fő célt, a csángók asszimilációjának megállítását még nem sikerült elérniük. A Kárpátoktól keletre, a romániai Moldvában él egy közel 250 ezer fős közösség, melynek tagjai hosszú időn keresztül csak úgy nevezték magukat: katolikusok. Ez különböztette meg őket a környezetükben élő (ortodox vallású) románoktól. Ők a moldvai csángók, akik közül 60 ezerre becsülik azok számát, akik beszélik a magyar nyelvet, pontosabban annak „csángó” változatát, amely a magyar és a román sajátos keveréke, sok archaikus magyar kifejezéssel és román jövevényszóval tarkítva. A csángó települések oktatása a 19-20. század fordulóján kezdődött – román nyelven. Egy pár éves intermezzót (ötvenes évek) kivéve egészen 2000-ig nem volt magyar nyelvű oktatás Moldvában, így nem csoda, hogy bekövetkezett a csángók nagymértékű asszimilációja. Az 1990-ben alakult Moldvai Csángómagyarok Szövetsége így valóban a 24. órában lépett közbe, amikor 2000-ben útjára indította a Csángó Oktatási Programot.
Minden kezdet nehéz
2000-ben két helyszínen 70 gyerekkel kezdődtek az eleinte még iskolán kívüli magyar nyelvű foglalkozások. Ahogy a Duna TV riportfilmjéből kiderül, a magyar oktatás népszerűsítése nem volt éppen zökkenőmentes, ugyanis több irányból is támadták a kezdeményezést. A legkeményebb ellenállást az egyház fejtette ki (s gyakran fejti ki ma is): a román anyanyelvű papok gyakran fenyegették meg azokat a szülőket, akik magyarul taníttatták gyereküket, de nem volt ritka a feljelentéstétel és a zsarolás sem. (Az egyik faluban a helyi plébános például nem engedte ministrálni a magyarul tanuló gyerekeket.)
A nehézségek ellenére a tíz év alatt sikerült elvinni a magyar nyelvű oktatást 25 moldvai településre, melynek köszönhetően ma 1600 gyerek tanulhat magyar nyelvet és irodalmat, a szerencsésebb helyeken – 2002 óta – akár iskolai óra keretében is. A számok első hallásra sikertörténetet sejtetnek az olvasóval, azonban ahogy azt az MCSMSZ oktatási felelőse, Ferencz Éva hangsúlyozta: a magyarul beszélő moldvai gyerekek becsült száma 9000, közülük viszont csak 1600-hoz jutottak el eddig.
De kik oktatják a csángó gyermekeket? A Marosvásárhelyi Rádió Jelenlét című műsorában elhangzottak szerint közel száz fiatal és idős, székelyföldi, szórványbéli és magyarországi pedagógus szolgált már Csángóföldön. Meglepetésre a legnagyobb számban magyarországiak jelentkeznek önkéntes magyartanárnak, de pozitív fejlemény, hogy egyre több a csángó származású oktató is.
Lássuk a tíz év eredményeit!
Mára elmondható, hogy az MCSMSZ oktatási tevékenysége átfogja a gyermekek magyar nyelven való tanulásának segítését az óvodától egészen az egyetemig. Az oktatási program egyik kezdeményezője, Hegyeli Attila beszámolója szerint 14 éves korig saját településükön iskolai és iskolán kívüli foglalkozások során tanítják a nyelvet, az írást, olvasást. Később a legügyesebb diákok számára – mivel Moldvában nincs magyar nyelvű iskolaközpont – biztosítják a székelyföldi magyar tannyelvű oktatásban való továbbtanulás lehetőségét (teljes ellátásuk és felzárkóztató programjuk, nevelésük révén). Csíkszeredában egy 76 fős csángó kollégium várja a továbbtanulni vágyó fiatalokat, Székelyudvarhelyen pedig a felsőfokú tanulmányok alatt van mód kollégiumban lakni. A gyerekek Magyarországra mehetnek felsőoktatási intézményekbe (az Oktatási és Kulturális Minisztérium biztosít évente 10 helyet számukra) vagy maradhatnak az MCSMSZ által biztosított ösztöndíjjal valamely romániai magyar egyetemen is.
Az oktatási tevékenység mellett az MCSMSZ nagy hangsúlyt fektet a közösségi programokra és a tanárok szakmai fejlődésére is. Ennek okán rendszeresen sort kerítenek tanári találkozókra, népdalversenyekre, táboroztatásra és más kulturális programokra is.
Pénzügyek
Az MCSMSZ adományok révén szerzi meg a szükséges pénzügyi alapokat az Oktatási Programhoz. A budapesti állami támogatás teszi ki a költségek fedezésének viszonylag nagy részét. Ezt egészíti ki a Keresztszülők a Moldvai Csángókért program keretében befolyt összeg. A KEMCSE egyedülálló kezdeményezés, melyben bárki részt vehet, aki személyesen is szeretne felelősséget vállalni a csángómagyar gyerekekért.
A keresztszülős program lényege, hogy a támogató vállalja egy moldvai magyar gyermek magyarul tanításának finanszírozását. Ez általános iskolások esetében évi 40 ezer, középiskolások esetében 150 ezer Ft. Az anyagiakon túl azonban hangsúlyt fektetnek a személyes kapcsolatra is, így a jelképes keresztszülő levélben tarthatja a kapcsolatot „új családtagjával”, de személyes találkozókra is gyakran sor kerül.
Az érem másik oldala
A szívmelengető eredmények azonban nem fedhetik el azokat a hiányosságokat, melyek pótlása elengedhetetlen a csángók asszimilációjának megakadályozásához. Hegyeli Attila véleménye szerint nem elég a gyermekek oktatása, a moldvai felnőttek számára is programokat kellene indítani, és gazdasági, szociális és kulturális téren is lépéseket kell tenni, hogy ez a magyar közösség fennmaradjon. Ahhoz, hogy a csángómentő akció valóban sikeres legyen, még legalább 30-35 faluban szeretnék bevezetni a magyar oktatást. Dolgoznak továbbá azon is, hogy minden faluban működjön egy „Gyermekek Háza”, amely helyszínéül szolgálhat minden, a magyar kultúrával kapcsolatos iskolán kívüli programnak. Mindemellett pedig szeretnék elérni, hogy a csángóföldi magyar falvakba magyar plébánost küldjön az egyház. Az ugyanis, hogy hitüket milyen nyelven gyakorolják ezek a közösségek, nagymértékben befolyásolja a magyar nyelvhez való ragaszkodásuk mértékét.
A feladat tehát még koránt sincs elvégezve, hiszen a tíz év eredményei csak a kezdeti lépéseket jelentik a hosszú és göröngyös úton. Állhatatos munkájáért minden kétséget kizáróan nagy tiszteletet érdemel a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége. Ahhoz azonban, hogy erőfeszítésük ne váljék szélmalomharccá, s eddigi munkájuk valóban meghozza gyümölcsét, szélesebb körű összefogás szükséges – határon innen és túl.
KovácsEszter kulturpart.hu, Erdély.ma

Új párt, új remény – EMNT-tisztújító közgyűlés
Leginkább az új párt alakítása, céljai foglalkoztatták az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tisztújító ülésére összegyűlteket, sok fiatal, új arc jelent meg, a jelek szerint politikai alakulatok környékén eddig még nem próbálkozó generáció keresi helyét, számosan érdeklődnek a közélet, a politika iránt. A budapesti, brüsszeli szerencsés konstelláció ad reményt az újrakezdéshez — mondta a sepsiszentgyörgyi ülésen Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke.
Jakabos Janka, a háromszéki EMNT elnöke felvezetőjében arra figyelmeztetett: hinni kell a közösség építő erejében, az erdélyi magyarságot ki kell mozdítani jelenlegi állapotából, a kiábrándultságból, meggyőzni, hogy nem járható út a tenni akarástól való eltávolodás. Antal Árpád polgármesterként és az RMDSZ helyi elnökeként köszöntötte szervezete „szövetségesét”, az EMNT-t, „csak együtt tudunk eredményeket elérni” — mondotta, és leszögezte, „függetlenül attól, hogy az EMNT civil szervezet marad, vagy párttá alakul, partnerként fogjuk kezelni”. Toró T. Tibor rögtön felszólalása elején tisztázta, a párt egy külön szervezet lesz, az EMNT továbbra is mozgalom marad, pártpolitikai hovatartozástól függetlenül helye lesz benne mindenkinek, aki az autonómiáért tenni kíván. Kiemelte, Tőkés László támogatja az autonomista párt létrehozatalát, ám nem kíván ennek elnöke lenni, ezt el kell fogadniuk, hisz „nem kellene lehúzni az erdélyi magyar politikai harcok mocsarába”. Az új alakulat létrehozói vállalják a Tőkés által képviselt értékrendet, és azért szánták rá magukat e lépésre, „mert fontos politikai döntéseket csak pártpolitikai eszközökkel lehet kikényszeríteni”.
A jó kétórás ülésen legtöbb szó a bejegyzés előtt álló pártról esett, erre vonatkoztak a teremből érkező kérdések is, némelyek üdvözölték a kezdeményezést, mások az erdélyi magyarság egységét féltették. Akadt, aki az MPP-ért aggódott, és azt ajánlotta, az új párt inkább a Partiumban, Belső-Erdélyben építkezzék, mások az évek óta folyó szócséplést emlegették, az autonómia érdekében tett konkrét lépéseket hiányolták. „Nagyon sok jóindulatú ember próbálta vinni a zászlót, de átvették az irányítást a politikai kalandorok” — idézte fel a korábbi történéseket Sántha Imre református lelkész, aki az autonómia elkötelezettjeként arra kért biztosítékot, hogy nem ismétlődik meg ugyanez. A kételyeket Toró T. Tibor próbálta eloszlatni: az autonómia elkötelezettjeiként próbálnak tevékenykedni, ám ehhez erős bukaresti jelenlétre is szükségük van. Brüsszelben Tőkés László EP-alelnökké választásával jelentős súlyt nyert programjuk és a magyar kormány nemzetegyesítő politikája, Tőkés budapesti hitele új lehetőségeket teremtett. Itthon az RMDSZ és az MPP is bizonyította, érdekből vagy kényelemből nem vállalja az autonómiaharcot, ezért van szükség az új pártra, csak így érhető el áttörés Bukarestben. Toró hangsúlyozta, legutóbb 1990-ben volt ennyire kedvező a politikai helyzet, a „csillagok állása”. Az EMNT ülésének végén megválasztották az elnökséget, maradt az eddigi elnök, alelnökök, és még néhány szakosztállyal bővült is listájuk. Az új párt megalakításáról az EMNT november 27-i országos közgyűlésén hoznak határozatot.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Október csodája
El lehet játszani a gondolattal, mi történt volna, ha másképpen zajlik le minden 1956 véres őszén, de sajnos, csak játszani lehet ezzel a gondolattal, ezzel a meghökkentő ötlettel, mert minden úgy történt, ahogyan történt, pontosan úgy, és most már soha nem tudjuk meg, hogyan történt volna, ha Magyarország terve sikerül, ha az orosz csapatok mégis Szuezbe mennek, ahová különben is irányították őket, ha a Nagy Imre-kormánynak sikerül kivívnia az ország függetlenségét, a szabadságot, ha sikerül kiszakadni a béketáborból, ha kivonulnak a Magyarországon akkor és még azután harmincöt évig ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok, megmaradt volna-e a nemzeti egység, ami az októberi forradalom elvarázsolt napjaiban létrejött, s ami az ország zimankós története során kevésszer, szinte soha nem jöhetett létre, milyen irányba mozdult volna el Magyarország, mi lett volna a munkástanácsokkal, a gazdasággal, a demokráciával, igen, a kérdéseket lehetne folytatni, számtalan kérdés van még, de ugyanakkor megtörtént, ami megtörtént, a Vörös Hadsereg tankjai és hadosztályai Szuez helyet mégiscsak Magyarországra vonultak be, Budapestet lőtték szét tizenkét év után megint, immár másodszor, igen, tudjuk, bevonultak megvédeni a világbékét, és az Egyesült Államok, Nyugat-Európa nem kockáztatott a kicsi Magyarországért. Noha költői, nem véletlenül, ennek a kicsi országnak a hősiességét és mártíriumát harsogták kelettől nyugatig, de mindhiába, a világ akkori nagyhatalmai nem kockáztattak, esetleg, ha segítséget nyújtanak Magyarországnak, amelyről a felkelők egy része naivul annyit ábrándozott, amelyben vakhitű kétellyel ugyan, de annyira reménykedett, talán tényleg a harmadik világháború kitörését kockáztatják, és egészen egyszerűen egy atomháború kockázata a képzeletbeli mérleg serpenyőjében többet nyomott a latban, mint az esetleges segítségnyújtás, ezért aztán a világ hatalmasságai sorsára hagyták Magyarországot, s Hruscsov meg a dühös kínai, a mindenáron megtorlást akaró keletnémet és román vezetés valósággal belehajszolta a megalkuvó Kádárt ezekbe az iszonyú megtorlásokba, sokasodtak az akasztófák, dúlt a terror, dugig teltek a börtönök, aztán elmúlt ez is, forgott a történelem mókuskereke, és jött még harminchárom év, amíg végre megvalósultak az ötvenhatos forradalmárok álmai, bár nem teljesen úgy, ahogyan ők elképzelték, hiszen a nemzet függetlensége megvalósult ugyan, de a nemzeti egység már csak azért sem jöhetett létre, mert a különböző szekértáborok marni kezdték egymást a hatalomért, a nemzeti egység pedig egyszeri csoda maradt, néhány elvarázsolt nap, amikor a magyarok nem egymással vitáztak, nem egymásra acsarkodtak, hanem egyetértettek mindenben, hiszen céljaik közösek voltak, s önös érdekeiket már csak ezért sem helyezték a köz érdeke elé, haza és haladás ismét egybeolvadt, igen, mindenképpen ez ötvenhat októberének igazi csodája, elbűvöl és elvarázsol ma is.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok
Maros megye, Marosvásárhely véráldozata (részletek)
A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – közel 1500 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, hogy 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban, néhány szervezkedési kísérletet leszámítva, valójában nem volt semmi. Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta "a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát". A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé.
Az akkori Magyar Autonóm Tartomány a forradalommal való együttérzésben a legelső helyen állt. Ezt bizonyítják a periratok, a rendkívül súlyos ítéletek. Ahogyan Pál-Antal Sándor történész, akadémikus írja: "A Marosvásárhelyi Katonai Ügyészség iratai alapján – amelynek hatásköre 13 ezer négyzetkilométer területen élő 731 ezer személyre terjedt ki – megállapíthattuk, hogy a Tartományban 1956. október 26-a és 1965 decembere közötti időszakban több mint 1089 személy ellen folytattak politikai jellegű bűnvádi vizsgálatot. Ezek közül a katonai ügyészség 826 személyt állított bíróság elé (akik közül adataink szerint a törvényszék 8-at felmentett, de ez a szám ideiglenesnek tekinthető)."
A 821 bíróság elé állított közül 306 városi (36,5 %) és 520 falusi (63,5 %). Közülük 620 magyar (75,1 %), 184 (22,5 %) román, 18 (2,1 %) német anyanyelvű. Az adatok nem véglegesek, hiszen újabb és újabb elítéltekről szerzünk tudomást.
Külön kategóriát alkotnak a nyom nélkül eltüntetettek. A napokban jelentkezett nálam Holló Kázmér egykori csíkszeredai, majd marosvásárhelyi jégkorongozó, aki a Csíkszeredában 1957. február 8-án letartóztatott, majd minden nyom nélkül eltűnt édesapja, Holló Béla földi maradványainak felkereséséhez kért segítséget. Hátha az egykori elítéltek, túlélők közül valaki emlékszik rá, együtt raboskodott az édesapjával.
Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is! – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia.
Eörsi László történész, az 1956-os Intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel, Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a "társaságában", a Rubicon Könyvek-sorozatban – betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az Olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát.
Saját, 1956-hoz kapcsolódó kutatásaim során, megjelent köteteim rendjén magam is többször leírtam: a szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra segített Kádár-rezsim első kivégzettjei erdélyi származásúak voltak! A Marosvásárhelyen született Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19- én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet. Az is közismert, hogy a Corvin-közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban. Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete "legnagyobb és legmegrázóbb élményének" nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot.
A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan, hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar-román határon tartották fogva. 1956. november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán kékre verték a körmeit.
Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-tól november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel sújtották. A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel "jutalmazta" a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza.
A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Az Eörsi László 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért!
Ezúttal azokat méltatjuk – a forradalom kitörése óta eltelt ötvennégy év során ilyen formában először tisztelgünk az emlékük előtt! –, akik Budapesten, Magyarország különböző településein a forradalmi harcok élvonalában küzdöttek. A 301-es parcellában fel kellene tüntetni a születési helyet is, hogy a látogató pontosan érzékelje: csak egységes 1956-ról beszélhetünk!
1. Balla Pál. 1919. január 5-én született Aradon. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25- én végezték ki.
2. Balogh László csatornatisztító. Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én.
3. Berecz György gépkocsivezető. 1924. május 11- én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten.
4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án.
5. Dudás József technikus, mérnök. 1912. szeptember 22-én Marosvásárhelyen született. Olyan kortársával is találkoztam, aki úgy tudta, hogy Dudás József Gernyeszegen vagy Marossárpatakon született. Gernyeszegen van ugyan Dudás család, de a községi anyakönyvben nincs nyoma annak, hogy a Telekiek egykori fészkében született volna.
A szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélték. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre.
6. Preisz Zoltán szerszámlakatos. 1925. szeptember 27- én született Marosvásárhelyen. 1957. január 2- án tartóztatták le. 1957. május 7-én a Legfelsőbb Bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte.
7. Szabó János gépkocsivezető. 1897. november 17- én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. Eörsi László albumában tévesen Zaruzsény szerepel.
Szabó János a Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője.
1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, a Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza.
Az SZKP Elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották.
8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. 1960. március 2-án végezték ki Budapesten.
Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1- jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki.
Tófalvi Zoltán, Népújság (Marosvásárhely)

STRATÉGIAI ADATOK
Hol tanulnak tovább a romániai magyar érettségizők

Tanulmánykötet az erdélyi magyar oktatásról
Az erdélyi magyar felsőoktatás hátterét feltáró gazdasági-, munkaerőpiaci-, valamint közép- és felsőoktatási elemzéseket tartalmazó tanulmánykötetet mutattak be hétfőn Budapesten. A kolozsvári székhelyű Bolyai Kezdeményező Bizottság másfél évvel ezelőtt kezdeményezte egy tanulmánysorozat elkészíttetését, amely a romániai magyar felsőoktatás távlati fejlesztésének irányvonalait alapozná meg. Ennek a stratégiának az első fejezete a hétfőn bemutatott kötet. A szakmai munka célja, hogy 2011-ben megszülessen az egységes erdélyi magyar felsőoktatási stratégia minden lényeges alapeleme.
A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján elindult az erdélyi magyar felsőoktatás középtávú stratégiai elemeinek kialakítása. A tanulmány ennek a munkának az első lépéseként, a Bolyai Kezdeményező Bizottság indítványára, és az OTP Bank támogatásának köszönhetően készülhetett el. A szakemberek feltérképezték a romániai magyar közép- és felsőfokú oktatást a gazdasági és társadalmi sajátosságok tükrében, s azt látták, hogy egy igen átgondolt összehangolásra van szükség.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kara által készített, 255 oldalas tanulmány többek között kitér arra, hogy a felsőoktatási kínálatnak, ezen belül az erdélyi magyar felsőoktatásnak legalább három követelmény keresztmetszetében kell kialakulnia. Figyelembe kell venni a jelenlegi és jövőben valószínűsíthető munkaerő-piaci igények mellett a felsőoktatási keresletet, amely sok esetben nem igazodik a munkaerő-piaci kereslethez.
Kitérnek arra is, hogy Romániában 144 középfokú magyar nyelven is oktató intézmény működik 9.688 magyar helyet kínálva, továbbá 10 felsőfokú alapképzést biztosító egyetem működik, 5978 magyar helyet hirdetve.
Az állam által oktatásra szánt összeg elmarad az európai átlagtól és diákok és szüleik elvárásaitól is. A középfokú képzés szakirányai és az egyetemi képzési ágak között nincs megegyezés, ám a diákok választási preferenciáit tekintve sem feltétlenül van szoros a kapcsolat aközött, hogy milyen szakon járt középiskolába egy fiatal és hogy milyen profilú egyetemen tanul tovább.
Annak érdekében, hogy az egységes erdélyi magyar felsőoktatási stratégia 2011-ben elkészülhessen, a demográfiai-szociológiai és egyetemszervezési tanulmányok munkálatai töretlenül folytatódnak.
Az MTI nyomán
Erdély.ma