A tavasz mindenkié!
Sokan neveznek majd ünneprontónak bennünket, romániai magyar újságírókat amiatt, hogy március 15-én nem koszorúzunk, nem avatunk kopjafát, nem vonunk fel zászlót, hanem a magyar sajtó szabadságáért tüntetünk a bukaresti magyar nagykövetség előtt.
Hogy tüntetünk a sajtószabadságért – budapesti, berlini, frankfurti, new yorki, debreceni, gyulai társainkkal együtt. Sokan vágják majd a fejünkhöz, hogy a nemzeti ünnepen nem szépről és jóról, hanem búról és bajról beszélünk, hiszen március idusán az örömnek, a büszkeségnek kell a magyar lelkekbe költöznie, és nem az önmarcangoló bűntudatnak.
De hiszen ünneplünk mi is. Mi március 15-ét a Magyar Sajtószabadság napjaként ünnepeljük. Mi azt ünnepeljük, amit a márciusi ifjak 12 pontja közül mindjárt a legelső kimondott: „Kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura eltörlését.” És csak ezután jött a felelős minisztérium, a törvény előtti egyenlőség, a közteherviselés, a jobbágyfelszabadítás követelése, és minden egyéb. Mert az ifjú radikális írók szemében a sajtószabadság volt minden más szabadság alapja, a kiindulópont. Ezért írta a naplójába Petőfi március 14-én este: „A forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót. Holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot.”
Az Új Magyar Szó mai fehér címlapja azt ünnepli, hogy a márciusi ifjak sikerrel jártak. Azt, hogy a magyar nemzet számára a sajtószabadság alapvető értékké vált, mint ahogyan alapvető érték ez ma valamennyi szabad európai nemzet számára.
Az Új Magyar Szó mai fehér címlapja azt ünnepli, hogy a Szabad Európa nem engedi elcsellengeni fiait, nemzeteit a közös értékek talajáról, hanem – ha kell – intézményes eszközökkel, európai parlamenti elítélő állásfoglalással fenyíti meg, és téríti őket vissza a helyes útra. Tette ezt a haideri Ausztriával, és teszi ezt most Magyarországgal is.
Ma Budapesten, Berlinben, Bukarestben, Frankfurtban, New Yorkban, Debrecenben, Gyulán a magyar hősök előtt tisztelgünk. Azok előtt, akik életüket adták a sajtószabadságért, akik életüket adták azért, hogy mi most szabadon beszélhessünk, újságot olvashassunk, tévét nézhessünk, rádiót hallgathassunk, hogy szabadon gyülekezhessünk. Hogy ne mondja meg nekünk egy párt, mit szabad mondanunk és mit nem, ne bírálja el egy politikailag homogén hatalmi fórum, miről beszélhetünk és miről nem.
Kedves olvasó, ezennel elnézést kérünk tőled, hogy ma fehér címlapos újságot adtunk a kezedbe. Te érdekes, színes, információdús Új Magyar Szó-címlapot érdemelsz. Olyant, amilyent igyekszünk szerkeszteni nap mint nap.
Ezt a kis áldozatot hozzuk meg most közösen. Hogy a magyar sajtó ismét szabad legyen.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

„Magyarnak lenni nemcsak állapot, hanem hivatás és felelősség”
Méltóságteljesen és békésen zajlottak a március 15-i rendezvények
Csíkszereda volt az idei március 15-i erdélyi rendezvények központja, de valamennyi magyar lakta városban nagyszabású műsorral tisztelegtek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt. Kolozsváron ökumenikus istentisztelet nyitotta meg az ünnepi rendezvények sorát a Szent Mihály-templomban, ahonnan az ünneplők Kossuth-nótákat énekelve vonultak át a Biasini Szálló elé. A koszorúk elhelyezése előtt magyar és román politikusok tolmácsolták köszöntő beszédüket, majd a Petőfi-emléktáblánál való ünnepség után az előző évekhez képest idén koszorút helyeztek el a Főtér és a Deák Ferenc (Eroilor) utca sarkán álló Bem-háznál is, a lengyel hadvezér tiszteletére. Az esti órákban a Kolozsvári Magyar Opera, valamint a Mátyás-szülőház előtti tér szolgált a rendezvények helyszínéül. Az idei ünneplést nem zavarta meg tüntetésével a Noua Dreaptă szélsőséges jobboldali román szervezet.
A hagyományok szerint felvonulással kezdődtek idén is Kolozsváron a március 15-i ünnepségek. A menet a protestáns teológia elől indult, és zeneszóval vonult fel a Főtérre, a Szent Mihály-templomba, ahol az ökumenikus istentiszteleten mintegy ezer személy vett részt. „Vajon mi, a XXI. századi, Kárpát-medencei magyarok tudjuk-e, mi a küldetésünk?” – tette fel nekik a kérdést Kovács Sándor római katolikus főesperes, aki a magyarság küldetését a következőképpen fogalmazta meg: magyarnak lenni – őseink szellemében, a közjóért, egy cél érdekében élni és dolgozni. „Március 15. főszervezője mindig is az ifjúság volt. Nagy feladat vár most is rátok, fiatalokra, amit az élet és a magyar nép bízott rátok. Magyarnak lenni nem csak állapot, hanem hivatás és felelősség!” – mondta a főesperes, majd Isten áldását kérte a magyar népre.
Bibza István esperes az Erdélyi Református Egyházkerület nevében, Pap Géza püspök megbízásából Pál apostolt idézte. „Isten mindnyájunkat szabadságra teremtett. Az ember joga a szabadság. Aki ezt a jogot el akarja venni, az bűnt követ el. Isten szabadító szeretete érintette meg népünket 1848-ban. Most minket is érintsen meg, és melegítsen a szabadság sugara” – hangoztatta az esperes, majd arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy szabadság csak ott van, ahol egyetértés, összefogás és önfeláldozás van.
Gyerő Dávid, az Erdélyi Unitárius Egyház tanácsosa Bálint Benczédi Ferenc püspök távollétében és kérésére szólt az egybegyűltekhez. „Krisztus szabadsága szabadított meg minket. Álljatok meg szilárdan Jézus Krisztusban” – szólította fel az egybegyűlteket a tanácsos, majd hozzátette: a szabadság mindig tartalommal teljes, lényege a szeretet. „A szabadság nem a valamitől való függetlenséget jelenti, hanem a közös elhívatottságra, a szeretetben való szolgálatra való lehetőséget. Ha szeretettel vagyunk egymás iránt, és nemet mondunk a széthúzásra, akkor az utánunk jövők is hálával gondolnak ránk 163 év távlatából” – összegzett az unitárius egyház képviselője.
Fehér Attila, az Erdélyi Evangélikus-lutheránus Egyház képviselője szintén Pál apostol idézetéből indult ki, majd így folytatta: „Ez az alkalom az isteni hálaadás szent alkalma kell hogy legyen. Magyarnak lenni nem szégyen, hanem dicsőség. Mi most olyan tetteket kell véghezvinnünk, amelyekért utódaink büszkék lesznek ránk: érték- és hagyományteremtőkké, jelenépítőkké kell válnunk. Ünnepeljünk úgy, mint aki tudja: Isten szeret minket, ezért hazát és családot ad nekünk!
Az ökumenikus istentiszteleten fellépett a Kolozsvári Református Kollégium (Székely Árpád), a János Zsigmond Unitárius Kollégium (Majó Julianna) és a Báthory István Elmélet Líceum (Potyó István) énekkara.
Emlékezés megújuló bizalommal
Az egyháziak után világi személyiségek szólaltak fel. Elsőként Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja Orbán Viktor magyar kormányfő üzenetét olvasta fel, majd saját nevében derűt, boldogságot és hitet kívánt az erdélyi magyarságnak.
„A szokáshoz igazodva most is megtöltöttük a templomot. Látszólag ugyanaz a helyzet, de valamiért most jobb magyarnak lenni. Új lehetőséget kaptunk: a magyar állampolgárság most már nem álom, hanem valóság, ez pedig tettvágyat hozhat számunkra. Ma nem a kesergés, hanem a megújuló bizalom hangján emlékezhetünk – mondta Sándor Krisztina, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke, majd arra is figyelmeztetett: ma a kényelem és a hitetlenség ellen kell harcot vívnunk.
László Attila kolozsvári alpolgármester pedig úgy fogalmazott: „Jó és megnyugtató itt lenni, Kolozsvár, sőt Erdély egyik legismertebb templomában. Kolozsvár a miénk, az önöké. Lakjuk be a várost szeretetünkkel!”
A kolozsvári magyar ifjúság üzenete
A Biasini Szálló előtt a Kolozsvári Református Kollégium énekkara Székely Árpád igazgató vezetésével és a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelke fúvószenekara közreműködésével verses-zenés műsort adtak elő. Molnos Lajos kolozsvári városi tanácsos Kelemen Hunor művelődési miniszter üzenetét olvasta fel, ezt követően a március 15-i ünneplésben együttműködő kilenc kolozsvári ifjúsági szervezet üzenetét Dénes Hunor közvetítette: a ’48-as hősök áldozata összekapcsolja a múltat és a jelent, hiszen 1848–49 egyet jelent a szabadságért való küzdelemmel, a szabadságharcos hősök példája pedig évről évre táplálja az emlékezés fáklyáját.
– Nemzetünk értékeiért való közös lelkesedés, az együttműködés alapfeltétele a bizalom, az egységes szellemi, nemzeti alap felismerése, az értéktőke, amelytől akkor sem hajlunk el, ha a közös célok megvalósítását különböző utakon képzeljük el – összegezte Dénes Hunor. Kiemelte: az elmondottak pozitív előképéül szolgálhat az ünnepi nyilatkozatot aláíró kilenc, eltérő tevékenységi körökkel rendelkező szervezet összefogása, akik közös célnak tekintik az önálló magyar egyetem létrehozását, az ifjúság nemzeti öntudatának erősítését, a küszöbön álló népszámlálás ügyében való felvilágosítást, az anyanyelv és a nemzeti jelképek minél szélesebb körben való használatát, az autonómia kivívását, a nemzet egyesítését a magyar állampolgárság megszerzése által. A közös célok megvalósulásának alapfeltétele, hogy az egyének és közösségek a mellettük élőkben ne a vetélytársat, hanem a munka-, és honfitársat lássák – tette hozzá. – Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelegve el kell köteleznünk magunkat közös célunk mellett, meg kell erősödnünk abban a tudatban, hogy csupán együtt tudunk bármit is tenni nemzetünk érdekében – hangsúlyozta.
A szabadsággal nem lehet sáfárkodni
László Attila, Kolozsvár alpolgármestere beszédében kiemelte: a szabadság az, amelynek mindig a legnagyobb ára volt, és amivel nem lehet sáfárkodni. Seneca írására hivatkozott, aki szerint „gyakran annak van a legnagyobb ára, amiért semmit sem kapunk”, illetve: „ha önmagad birtoklod, semmit sem vesztettél el”. Szép és méltóságteljes ünneplést kívánt a közösségnek, hangsúlyozva: a minden korban felbukkanó ünneprontókkal szemben a jót, a nemest, a kedvcsinálót kell egyedi büszkeséggel öveznünk – emelte ki László Attila.
– A lelkes utód eljár ősei sírjához és gyújt régi fénynél új szövétneket – jelentette ki a maga során Csép Sándor, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kolozs megyei szervezetének elnöke, hozzátéve: bár a forradalmi eszmékért a legnagyobb áldozatot meghozó Petőfi Sándornak, Vasvári Pálnak sírja sincs, örök tanyát vertek az utódok lelkében, akik március 15-én megidézik őket, mindazokkal a hősökkel, mártírokkal egyetemben, akik a szabadságért csatatérre vonultak.
Ellenzéki rossz üzenetek…
Traian Băsescu köztársasági elnök köszöntő beszédét Eckstein-Kovács Péter, az államfő kisebbségi ügyekért felelős tanácsosa tolmácsolta. A szöveget – annak ellenére, hogy a hivatalos magyar fordítás is nála volt – románul olvasta fel a tanácsos, majd hozzáfűzte észrevételeit.
„Traian Băsescu azt üzeni, hogy megérti a magyarok március 15-éhez kötődő érzelmeit. Egyik pártelnök – azt hiszem Pontának hívják – azt üzente ezen a héten, hogy nagyon rossz dolog Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Băsescu román államelnök baráti viszonya. Ez is üzenet, amit meg lehet hallgatni, de nem hiszem, hogy jó üzenet volna. És ott van egy másik párt elnöke, Antonescu úr, aki megüzente a magyar parlament elnökének, hogy jó lenne, ha minél hamarabb visszamenne Budapestre. Ez sem volt szerintem jó üzenet” – fejtette ki a politikus.
Az államelnök együttérzését azért tekinti fontos üzenetnek Eckstein, mert március 15. kifejezetten magyar ünnep. „Petőfi azt mondta, hogy talpra magyar. Nem pedig azt, hogy talpra magyar és vele együtt élő népek, vagy talpra, magyar állampolgárok” – mondta a tanácsos.
„Nemcsak a szabadságot, hanem az egyenlőséget és a testvériséget is hirdették a forradalmárok. Ezzel a testvériséggel van egy kis probléma: mások szemében keressük a szálkát, ahelyett, hogy a magunkéba néznénk” – jegyezte meg Eckstein, hozzátéve, hogy számos sebet kell begyógyítania a mai nemzedéknek.
Florin Stamatian, Kolozs megye prefektusa Emil Boc kormányfő üzenetét közvetítette.
Sorin Apostu polgármester üdvözlő beszédében elmondta: március 15-én, az 1848-as forradalom 163. évfordulója alkalmából annak valamennyi résztvevője emléke és bátor tettei előtt tisztelgünk. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jobb közös jövő építésén, illetve Kolozsvár európai színvonalú várossá való fejlesztésén kellene minden polgárnak fáradoznia, együttműködnie.
Kedvező román–magyar távlatok
Máté András Levente RMDSZ-es képviselő, az RMDSZ képviselőházi frakciójának elnöke üdvözlő beszédében kifejtette: a maga szabadságharcát minden nemzedéknek meg kell vívnia, bár mi már nem fegyverekkel, hanem a diplomácia eszközeivel harcolunk, áldozatokat, kompromisszumokat hozunk, nem tévesztve szem elől nemzetünk szabadsághoz és önrendelkezéshez való jogát. Mint elmondta, ily módon sikerült a tanügyi törvényt elfogadtatni, illetve indult meg útján a kisebbségi törvénytervezet, amely a szabad és méltóságteljes élet megvalósulásának lehetőségét hordozza.
Szilágyi Mátyás magyar főkonzul Orbán Viktor magyar miniszterelnök üdvözlő levelét tolmácsolta, majd összegezte: Magyarország és Románia között örvendetesen fennálló és fejlődő stratégiai partnerség kedvező távlatokat nyit az államközi együttműködés számára. – Precedens nélküli módon közel jutottunk az 1848–1849-ben csupán megpróbált, Kossuth és Bălcescu által eltervezett közeledés tényleges megkezdéséhez – mondta. – Ma, amikor közös műemléki projekteket valósítunk meg az egymás országaiban élő nemzeti közösségek érdekében, amikor a kolozsvári képzőművészeti múzeumban a legnevesebb magyar festők sok évtizede raktárban elzárt munkáit tárják szép kiállítás keretében a nagynyilvánosság elé, amikor egymás nemzeti konyháinak napjait szervezzük meg a városnapok keretében, amikor a régóta várt magyar nyelvű feliratok és városnevek kérdésében Erdély számos, magyar kisebbség lakta városában látható előrelépés történik, amikor nemcsak általános oktatási, de nemzeti kisebbségi szempontból is előremutató oktatási törvény került elfogadásra, amikor esély nyílik a magyar közösség szempontjából is elfogadható kisebbségi törvény parlamenti elfogadására, úgy érezzük, hogy esély körvonalazódik a jó irányban való elmozdulásra – összegezte.
Lelkesedéssel a közöny eloszlatásáért
„Vajon ünnepelnénk-e ma ennyien, ha 1848. március 15-én a Pilvax Kávézóban ülők megmosolyogják és cinikusan legyintenek Petőfi első alkalommal felolvasott Nemzeti dalára, majd közönyösen szürcsölgetnék tovább a kávéjukat? – indította ünnepi beszédét Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régióelnöke – A válasz: egyértelműen nem.”
Gergely Balázs a forradalom és az azt megelőző reformkor tanulságának a közöny eloszlatását tekinti. „A közöny a legnagyobb ellenségünk, és ha átitatja a mindennapjainkat, akkor nem jutunk egyről a kettőre. A közöny ellen a lelkesedéssel vehetjük fel a harcot” – mondta az EMNT-elnök, majd hozzátette, hogy ennek a harcnak a gyümölcse például a páratlan lelkesedéssel megszervezett tavalyi Kolozsvári Magyar Napok is.
Az ünnepi beszédeket követően politikai pártok, parlamenti képviselők és civil szervezetek helyeztek el koszorút a Biasini Szálló Petőfi-emléktáblájánál, majd a nemzeti és a székely himnusz eléneklése után valódi premiernek lehetettek tanúi az ünneplők: átvonultak a Főtér Deák Ferenc (Eroilor) utcai sarkához, majd koszorút helyeztek el a saroképületnél, ahol 1848. december 25-ének éjjelén megszállt Bem József. A Bem-háznál Kossuth-nóták éneklése közben két koszorút helyezett el a fiatalság az 1794. március 14-én született tábornok emléktáblájánál, majd a Mátyás-szoborcsoport elé vonult a menet, ahol népviseletbe öltözött zászlóvivők rezesbanda kíséretével további, az 1848–49-es forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó nótákat énekeltek.
Késő délután az Állami Magyar Operában folytatódott az ünnepi rendezvények sora, ahol a társulat a Mária főhadnagy operettel emelte a nemzeti ünnep színvonalát. Az ifjúság ezalatt Mátyás király szülőháza előtt szervezett kulturális estet, késő este pedig a forradalmi kávéházzá alakított Corvinus pubban zárult a rendezvénysorozat. Szabadság (Kolozsvár)

Az autonómia forradalma
Az önrendelkezés fontosságát hangsúlyozták a március 15-i ünnepségek szónokai
„Az erdélyi magyarság számára a következő esztendők az önrendelkezésről, a régiókról, az autonómiáról szólnak, a magyarságnak ma ugyanúgy össze kell fognia, mint az 1848-as forradalom és szabadságharc idején” – jelentette ki tegnapi, március tizenötödikei ünnepi beszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
A székely zászló felvonásával kezdődtek tegnap a csíkszeredai főtéren az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 163. évfordulója alkalmából szervezett erdélyi központi ünnepségek. A megyeháza előtt tartott rendezvényen részt vett többek között Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, valamint a történelmi Székelyföldet alkotó három megye – Hargita, Kovászna és Maros – tanácsának elnöke.
A következő évek az autonómiáról szólnak
Az erdélyi magyarság számára a következő esztendők az önrendelkezésről, a régiókról, az autonómiáról szólnak, a magyarságnak ma ugyanúgy össze kell fognia, mint az 1848-as forradalom és szabadságharc idején – mondta ünnepi beszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
A művelődésügyi miniszteri tisztséget is betöltő politikus hangsúlyozta: ma már természetes, hogy Székelyföldön szabadon lehet ünnepelni március 15-ét, de huszonegy évvel ezelőtt ez nem volt természetes. Felhívta a figyelmet, hogy a magyarságnak folytatnia kell harcát az autonómiáért, nem valaki ellen, hanem saját jövője érdekében. „Nem a vesztesek, hanem a győztesek útját akarjuk választani, hogy mi magunk mondhassuk meg, milyen legyen a jövő” – fogalmazott Kelemen.
„A nemzet iránti hűségben nincs különbség köztünk”
Létezhet számtalan véleménykülönbség, lehetnek személyes ütközéseink, különböző felfogásaink, de a nemzet szolgálatában, a nemzet iránti hűségben nem lehet különbség köztünk – fogalmazott Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes.
Kifejtette, csak akkor van megmaradás, ha a nemzetépítés, az országépítés gondolata a közösségépítéssel együtt jár. „Csak akkor van megmaradás, ha Magyarországon és Erdélyországban is építjük a magyar közösséget, mindazt, amit a magyar élet jelent” – hangoztatta.
Tanácselnöki eskütételek
A három székelyföldi megye vezetői ezután együtt vonultak a főkonzulátushoz, ahol családjukkal együtt letették a magyar állampolgársági esküt. „Azzal, hogy mi, a székelyföldi önkormányzati vezetők egyszerre kértük a magyar állampolgárságot, jelezni akartunk. Az állampolgárság számunkra elsősorban érzelmi kérdés: a magyar himnusz hallatán mindig elszorul az ember torka, ma ez a szorítás kicsit erősebb volt. Mi, székelyek mindig egy kicsit arccal Budapest felé éltünk: ez a kapcsolat most már hivatalos formát is kapott. Az a fontos, hogy magyar állampolgárként is Székelyföldön és Székelyföldért éljünk és dolgozzunk” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna megyei tanácselnök.
Főhajtás Nyerges-tetőn
A déli órákban Nyerges-tetőre vonult az emlékező gyülekezet, hogy az 1849. augusztus elsejei harcokban elhunyt székely forradalomárok tiszteletére felállított kőoszlopnál elhelyezzék a kegyelet koszorúit. „Az összefogás szükségessége és a kishitűség legyőzése az 1848–49-es magyar szabadságharc és forradalom legfontosabb tanulságai” – vont párhuzamot ünnepi beszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Hozzátette: a romániai magyaroknak 1989-ben kezdődött a huszonegy éve tartó szabadságharca. Utalt arra, hogy 1990-ben még elképzelhetetlen volt a románok számára, hogy egy gyógyszertáron magyar felirat jelenjen meg. Hangsúlyozta, hogy azóta természetes a magyar feliratok jelenléte Romániában, akárcsak a szabad nyelvhasználat.
Megvalósult az „Unió”
Délután a csíkszeredai Vár térre költöztek az ünnepségek, melyeken Kelemen Hunor és Semjén Zsolt melett felszólalt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke is. „Egy a múltunk, a jövőnk is egy legyen!” – hangsúlyozta a szónok, aki felszólította a Kárpát-medencei magyarságot, hogy legyen hű önmagához, vállalja sorsát, önazonosságát.
Kifejtette: az anyaország és Erdély egykori „uniója” a nemzeti közakarat révén ismét megvalósulóban van azáltal, hogy „Erdélyország” az Európai Unió része lett, és Magyarországon nemzetpolitikai fordulat következett be.
Felakasztotta Avram Iancut a Székely Gárda alapítója
Sajátosan ünnepelte március 15-ét egy nappal korábban, hétfőn Csíkszeredában a Székely Gárda egyik alapítótagja. Csibi Barna ellen tegnap vizsgálódni kezdett a csendőrség, amiért egy általa tájékoztató jellegűnek nevezett akció keretében Avram Iancu-szalmabábot akasztott fel a városközpontban. Elmondása szerint az erdélyi falvakban elkövetett magyarellenes mészárlások miatt népirtás vádjával „kötél általi halálra ítélte” a móc vezért, majd szimbolikusan végre is hajtotta az ítéletet.
A jelenetet csak néhány járókelő nézte végig, ám mivel gyerekek is voltak köztük, a csendőrség a gyermekvédelmi hatósághoz fordult az ügyben. A Konzervatív Párt tegnap közleményben követelte, hogy a hatóságok indítsanak vizsgálatot Csibi ellen, illetve fosszák meg a köztisztviselői állásától. A Székely Gárda alapítója ugyanis „civilben” az adóhatóság alkalmazottja.
Boc az RMDSZ-t dicséri március 15-i üzenetében
A nemzeti kisebbségek általában, így az erdélyi magyarság is szellemi gazdagság forrását jelentik Románia számára, amit értékesíteni kell az ország kulturális kincsének kiteljesítése érdekében – írta március 15-i köszöntő üzenetében Emil Boc miniszterelnök.
Szerinte a román-magyar kapcsolatoknak az elmúlt években való megerősítése bölcsességről, nyitottságról tanúskodik, és az idén is románok és magyarok együtt fejezik ki közös óhajukat, hogy egyetértésben építsék az európai jövőt. Rámutatott: az RMDSZ megbízható és komoly partnerként járult hozzá romániai szerkezeti reformok elfogadásához és végrehajtásához. Új Magyar Szó (Bukarest)

Hőzöngők és józanok
A magyar állam bukaresti külképviselete elé március 15-ére, a magyarság nemzeti ünnepére tervezett, a magyarországi balliberális média szabadságát féltő demonstrációra senki sem volt kíváncsi azokon kívül, akik szervezték. A mintegy kéttucatnyi piros-fehér-zöld kokárdás sajtós és megélhetési aggódó bekötött szájjal rázogatta az Új Magyar Szó című központi RMDSZ-lap aznapi, fehér címlapos számát. A magyar nagykövetség a nemzeti ünnepre való tekintettel zárva volt, a diplomaták Erdélyben ünnepeltek, az alkalmazottak szabadnaposak voltak, így az egész akció merő öngerjesztő provokációnak tűnt. A nem létező magyar sajtócenzúra eltörlését követelő bukaresti demonstrációra vélhetőleg a magyarországi baloldali ellenzék sugallatára került sor, hiszen ugyanerre a napra időzítettek egyéb hasonló tüntetéseket egyes európai városokban, illetve Budapesten, Romániai Egyesületének támogatását is, ám a marosvásárhelyi székhelyű szakmai szervezet igazgatótanácsa felülbírálta Karácsonyi Zsigmond elnököt, aki a politikai nyomásnak engedve elsőre szolidarizált az akcióval.
Mentségére kell elmondani, hogy hónapok óta érik folyamatos pressziók bukaresti RMDSZ-es és budapesti balliberális körökből a MÚRE-t, hogy álljon be a magyar Országgyűlés által elfogadott médiatörvényt és vele együtt a magyar kormányt szidalmazók sorába.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Tanácstalanul
Állunk, nézünk magunk elé bután: már megint nem értjük. Nem azt nem értjük, hogy miként lehettek többen a sajtószabadságért tüntető „ellenforradalmárok” Budapesten, mint a kormányfő ünnepi orációját megtapsolók (pedig utóbbiak között lefizetett fiatalok is voltak, végre megint egy kis megrontás a puha zsarnokságtól!) – ezt nagyon is értjük.
Állunk, nézünk magunk elé bután: már megint nem értjük.
Nem azt nem értjük, hogy miként lehettek többen a sajtószabadságért tüntető „ellenforradalmárok” Budapesten, mint a kormányfő ünnepi orációját megtapsolók (pedig utóbbiak között lefizetett fiatalok is voltak, végre megint egy kis megrontás a puha zsarnokságtól!) – ezt nagyon is értjük. Hiszen ha mondjuk az 1848-as márciusi ifjak hirtelen feltámadnának, ők is a szabadságért tüntető tömegben és dobogókon lennének. Értjük azok tanácstalanságát is, akik az egyik oldalhoz szégyelltek, a másikhoz féltek csatlakozni; önmarcangolásuk megindító, de felesleges, hiszen – még lehet – mindenki pont oda áll, ahova akar, nem kell magyarázkodni.
Azt nem értjük, mit akart mondani a magyar miniszterelnök március 15-ikén, amikor kijelentette, hogy nem tűr el semmiféle diktátumot Brüsszeltől!? A sértésre, hogy az Európai Uniót párhuzamba állítja a szovjet birodalommal, külpolitikailag Orbán Viktor még nagyon sok választ fog kapni – felesleges azt nekünk minősítenünk. Isten őrizzen attól a szentségtöréstől is, hogy azt gondoljuk, minden magyarok miniszterelnökét annyira elragadta a hév, hogy már nem is tudta, mit beszél.
Ám ha ezt kizárjuk, akkor csak az a feltételezés marad, miszerint O. V. 1988-ban képzeli magát, és mint akkor az oroszokét, most az európaiak kivonulását követeli Magyarországról. Még mélyebbre hatolva forradalmi gondolkodásába: mivel az EU soros elnöke Magyarország és ő maga, ezáltal a saját kivonulását sürgeti. Vagy legalábbis kilátásba helyezi: nem engedi meg saját magának, hogy diktáljon saját magának! Ám félre az alkotáslélektani elemzéssel! Az elfogadott közös játékszabályok alapján az uniós törvények közösek, minden tagországra kötelező érvényüket nem lehet diktátumnak tekinteni. Tehát a legjobb esetben is a macsó kijelentés üres póz, másképpen fogalmazva marhaság.
Itthon az ünnepet régi kedves vendég bölcs szava aranyozta be. Azt értjük, hogy Semjén Zsolt számára a hely szelleme ismét serkentően hatott, és a híres nagyváradi peltzi napiparancsra emlékeztető direktívával összhangban kiadta az RMDSZ-nek, hogy mit kell tennie: fel kell hagynia azzal, hogy minden magyarországi párttal jó, konstruktív viszonyban akar lenni! Értjük, hogy Semjén és társai szerint az RMDSZ-nek csak a Fideszt szabadna elfogadnia. Azt nem értjük, hogy akkor viszont a magyarországi fő kormánypárt miért gáncsolja minduntalan az RMDSZ-t.
„Ha nem szeretsz, hát én szeretlek!” – ez nekünk túl bonyolult... És az ilyen felelőtlen nagyotmondásokból a felfokozott hangulatban még sok baj lehet.
Ágoston Hugó, Új Magyar Szó (Bukarest)

Egymásnak ítélve – Fekete március Marosvásárhelyen
(MTI) – A 21 évvel ezelőtti marosvásárhelyi véres történéseket és az ottani cigányság magyaroknak nyújtott segítségét idézi fel az Egymásnak ítélve – Fekete március Marosvásárhelyen című könyv, az angol és magyar nyelvű köteteket csütörtökön mutatták be Budapesten, a Terror Házában.
Tőkés László európai parlamenti képviselő azt mondta: ritka pillanatai történelmünknek, amikor sikerül helyreállítani a természetes együttérzés és szolidaritás állapotát; a régóta leszakadt, megosztott, egymásnak uszított magyarok és cigányok egymásra találtak Marosvásárhelyen. "Annyira magától értetődően természetes, humánus és emberi volt, hogy éppen ez a varázsa ennek" – fogalmazott.
Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerint a könyv egyik mondanivalója, hogy elhiggyük, rajtunk múlik, hogyan folytatódik a történet.
A könyvben a befogadás, a megaláztatás, az elutasítás egyaránt megjelenik, szép és jó, rossz és igaz történetek egyaránt vannak. Kifejtette: annak a jegyében indult el a fekete március dokumentálása, hogy miközben annyi rossz, de igaz történetünk van, ezekkel szemben azokat a történeteket, amelyek igazak és jók, sorakoztassuk fel. A cigányok, akik akkor kiálltak a magyarok mellett, megakadályoztak egy polgárháborús helyzetet a városban, sok ember életét konkrétan megmentették azzal, hogy a feltüzelt román erőszakot nem engedték eluralkodni – emelte ki az államtitkár.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója azt mondta, szerették volna, hogy ha a rendezvényt a Román Kulturális Intézetben tartják, mert úgy gondolják, azt, ami több mint 20 éve Marosvásárhelyen történt, el kell kezdeni "kibeszélni" a románoknak és a magyaroknak. Az intézet vezetőjével abban maradtak, hogy a könyvbemutatót ne tartsák ott idén, viszont jövő márciusban a Terror Háza Múzeumban tartsanak egy "nagyszabású beszélgetést" román és magyar résztvevőkkel.
"Kezdjük el ennek a nagyon fájó sebnek, ami a két szomszédos nemzetnek egy máig üszkösödő sebe, a kibeszélését" – fogalmazott a főigazgató.
Tavaly a Terror Háza Múzeum és a Polgári Kultúráért Alapítvány közös rendezvényén a magyarok mellett kiálló cigányok közül a Petőfi-emléklap a helytállásért nevű elismeréseket adott át Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottsága elnökeként.
A könyv a díjátadón és emlékünnepségen elhangzott szerkesztett beszédek mellett visszaemlékezéseket és fotókat gyűjt csokorba angol és magyar nyelven. Népújság (Marosvásárhely)

Külföldi hírek
Védeni a kisebbségi nyelvi jogokat
A kisebbségi nyelvi jogok nemzetközi védelmének szükségességét hangsúlyozta Gál Kinga (Fidesz) néppárti európai parlamenti képviselő egy nemzetközi konferencián Budapesten. Gál Kinga a nyelvi jogok védelméről szólva ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy nehézséget okoz a kisebbségek definiálása: mivel sajátos a helyzetük, nem könnyű megteremteni az uniós védelmüket. A képviselő kiemelte: a kisebbségi nyelvek védelmének uniós jogalapját a Lisszaboni Szerződés preambuluma és az alapjogi charta adja, a konkrét problémáknál viszont általában úgy reagál az EU, hogy a megoldás a tagállamok feladata, nem tartozik uniós hatáskörbe. Ez azért van így, mert a tagállamok nem érdekeltek abban, hogy közösségi hatáskörbe adják át ezt a kérdést – tette hozzá. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húszon innen, húszon túl
Jubilált a szászrégeni Kemény János Művelődési Társaság
"Számomra Szászrégen nem a szem, hanem a szellem mértékével lehet méltán híres" – idézte a Kemény János Művelődési Társaság emlékkönyvéből a hétfő esti jubileumi összejövetelen egyik korábbi jeles vendégük, Fodor Sándor író gondolatát az alakulat elnöke és szíve-lelke, Böjte Lídia tanárnő. A KJMT húsz évéből még számos kiválóság emelkedett hangú vagy tréfás, komolykodó vagy meghatott, de mindenképpen elismerő szavait ragadhatnók ki, igazán van miből. Bármilyen kulturális tömörülés dicsőségére válna az a névsor, amely a társaság rendezvényeinek vendégeit fogja egybe, és nyilvánvaló, hogy nem csak a régeni közönség kapott tőlük rendkívüli élményt és értékeket, erősödött mindabból, amit jelenlétükkel, megszólalásaikkal képviseltek, ők is feltöltődtek egy-egy ilyen találkozón és szívesen tértek vissza megszólítani újra meg újra a város magyarságát. Írók, színművészek, zenészek, képzőművészek, tudományos kutatók, könyvkiadók, szerkesztők, tanárok kapcsolódtak be az 1991 februárjában létesült társaság tevékenységébe, és ezek a rendszeresen ismétlődő estek kialakították a törzsközönséget, amelyhez alkalmanként még csatlakoztak sokan mások. Nem a semmiből született a KJMT, irodalmi körként működő és elismerésnek örvendő elődje ugyancsak az író Kemény János nevét viselte. Megszorításokkal, megfélemlítésekkel teletűzdelt diktatórikus időkben is tette azt, amit felvállalt, a régeni magyarok szellemének, identitásának ápolását, tudásának gyarapítását, alkotókészségének fejlesztését. A rendszerváltozás után indult társaság tágabb kitekintésben és más lehetőségek között folytatta a munkát és szélesítette a pászmát, amit az irodalmi kör alakított sok ötlettel, energiával, kitartással, hozzáértéssel. A helyiek lelkesedése elháríthatatlan ajánlólevél volt a különféle feladatokkal elhalmozott meghívottaknak, akik amint tudtak, jöttek Vásárhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Temesvárról, Budapestről, Bukarestből, Nagyenyedről.
Végére nem érnénk, ha mindenkit fel akarnánk sorolni, néhány nevet azért mégis említünk, amint Böjte Lídia is tette ünnepi visszatekintőjében: Oláh Tibor, Kötő József, Erdős Irma és férje, Bartha István Svédországból, Hencz József, Toró Tibor, Sebestyén Spielmann Mihály, Egyed Ákos, Tonk Sándor, Sombori Sándor, Nagy Olga, H. Szabó Gyula, Szekeres Gerő, Kemény Miklós, Adamovits Sándor, Király László, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Barabás László, Illyés Kinga, Kilyén Ilka, Farkas Ibolya, Lohinszky Loránd, Vitályos Ildikó, Bartis Ildikó, Nagy Dezső, Salat Lehel, Boér Ferenc, Albert Júlia, és még sok név szerepelhetne itt. Többen közülük már nem élnek. Hasonlóképpen végleg eltávoztak meghatározó egyéniségek a társaság vezetői, éltetői közül is. Török Béla, Darvas Ignác, Tamás Ibolya személyét, munkásságát méltán övezte elismerés Szászrégenben. Mindig akadtak olyanok, akik a helyükre álltak, hogy megpróbálják betölteni a kiesésük okozta űrt.
És nem is akárhogyan, hiszen a név kötelez. A Kemény János és helikonista barátai teremtette rendkívül gazdag szellemi örökség, amit megőrizni kívánnak, az az eszmeiség, amelynek jegyében tevékenykednek, magasra állította előttük a mércét. Természetesen az igényesség, a minőség mércéjére gondolunk, csakis ilyen magasságokban érdemes, kell folytatniuk a következő évtizedekben is a munkát. Nem könnyű, hiszen megállíthatatlannak tűnik a fogyatkozás folyamata. De hogy szól klasszikus költőnk, a 175 éve elhunyt Berzsenyi Dániel biztatása a Magyarokhoz II című versében? "... Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat." Ha fogyatkozik is, azért még elég népes Szászrégen és környékének magyarsága. Lélekben meg sohasem volt errefelé hiány. A Társaság és mozgatóinak lelkes csapata is meggyőzően bizonyította ezt az eltelt években. Erre a továbbiakban is alapozhatnak a jelenlegiek és azok is, akiknek átadják majd a stafétabotot. Ilyen szellemben járulhatnak maguk is hozzá, hogy ez a szabad nép még nagyon sokáig tehessen valóban csuda dolgokat.
Jó munkát, Kemény János Művelődési Társaság! Sok sikert, újabb léleképítő élményeket a következő évtizedekben! Népújság (Marosvásárhely)

Jubileumi emlékezés egy erdélyi közügyi élharcosra
Száz éve született Mikó Imre, a jogász-politikus-irodalmár
Mikó Imre száz esztendővel ezelőtt neves erdélyi családba született az erdővidéki Bölönben, de javarészt Kolozsváron élt és dolgozott, a közügyeket mindig elsődlegesen szem előtt tartotta jogászként, politikusként, irodalmárként, tanárként. Rá, gazdag és a mai körülmények között is tanulságos, az erdélyi magyarság számára példaértékű életpályájára és életművére emlékeztek tegnap az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság és Társadalomtudományi Szakosztálya, valamint az Erdélyi Unitárius Egyház szervezésében. Az EME székhelyén délelőtt lezajlott, hat előadásnak helyet adó emlékkonferencián megjelent az ünnepi rendezvényt kezdeményező és annak lebonyolítását elősegítő család, valamint a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus képviselője. Délután az unitárius egyház Dávid Ferenc imatermében Mikó Imre A szülőföld szerelmese (Orbán Balázs életregénye) című kötetét mutatták be az érdeklődőknek.
Az emlékkonferencia első előadója Egyed Ákos akadémikus történész volt, aki a bölöni Mikók és a régi székely törvények kapcsolatáról értekezett. Mikó Imre, annak ellenére, hogy Bánffyhunyadon született és Kolozsváron élt, mindig ápolta származását, regényes életrajzot írt az utazó Bölöni Farkas Sándorról, Orbán Balázs pedig számára egyféle „iskolakalauz” volt. Az erdővidéki tájak, színek, zamatok éppúgy beleépültek tudatába, mint azok az ősi székely törvények, amelyek sajátos szabadságjogokat biztosítottak az Erdély keleti felében élőknek, és amelyeknek köszönhetően a Mikó család fokozatosan felemelkedhetett a társadalmi ranglétrán. A székely örökösségi rend a székely autonómia alapjának tekinthető – mondta az előadó.
Csapody Miklós irodalomtörténész a politikus Mikó Imréről beszélt, aki, véleménye szerint, nem volt politikus, csupán hivatásszerűen politizáló közéleti személy. Jó nyelvtudással megáldott képviselőként a román parlamentben megállta helyét, unitárius neveltsége következtében sosem a konfrontációra, a másokra irányuló diktátumra, hanem a megegyezésre, az alkotmányosság betartására törekedett. Bukarestben jó szakpolitikusként ismerték el, Budapesten pedig 1941–44 között azt Erdélyi Párt (EP) főtitkáraként sosem kormánypárti, hanem félellenzéki szerepet vállalt, aki nem szavazta meg a zsidótörvényt.
Az Erdélyi Párt Erdély-politikájával kapcsolatban Tibori Szabó Zoltán újságíró az EP balszárnyát alkotó gróf Teleki Bélára és Vita Sándorra hivatkozva emlékeztetett az 1940–44 közötti észak-erdélyi magyar közigazgatás hibáira: a diadalmas katonai bevonulásra és a katonai adminisztráció bevezetésére, az anyaországi „ejtőernyős” köztisztségviselők kinevezésére, akik gyarmatként viszonyultak Erdélyhez. Mindezek nem szolgálták az itteni sajátos nemzetiségi ellentétek elsimítását. Az EP kisebbségiből többségivé vált tagjainak a többséghez tartozó kisebbségiekként kellett volna megnyilvánulniuk. Az EP-n belüli pluralizmus fontos példa maradt az 1990 utáni erdélyi magyar politika számára.
Az ügyvéd Mikó Imréről Varga Attila jogász, parlamenti képviselő tartott előadást, idézve a nagy elődöt: „Az igazi jogásznak mindenbe bele kell élnie magát. Népszolgálatra vállalkozom”. Az emberi jogokért küzdeni csak legális eszközökkel, a többségiekkel való versenyképesség ápolásával, a paragrafusok rengetegében való tájékozódási képességgel lehet, miközben különbséget tudunk tenni az egyéni és a közösségi jogok között. Az emlékkonferencián Gaal György irodalomtörténész Mikó Imre irodalmi munkásságáról, Cseke Péter egyetemi tanár pedig kisebbségi társadalomkutatási tevékenységéről számolt be.
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Segítenének és segítséget kérnek – A nyugati magyarság megmaradásának három pillére van: a család, az egyház és a magyar szervezetek
Szombaton Budapesten ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet Szórványbizottságának Diaszpóra-albizottsága. Az összejövetel résztvevői tárgyaltak a diaszpórában élő nyugati magyarság helyzetéről, valamint arról, hogy a nyugati magyarság hogyan tud bekapcsolódni a Máért új struktúrájába.
Az ülést követően Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta: a magyar kormányzat nagyon fontosnak tartja, hogy külön szervezet foglalkozzon a nyugati diaszpóra ügyeivel, hiszen az a szórvány teljesen más jellegű, mint a Kárpát-medencében szórványban élő magyarok közösségei. „Jó volt, hogy itt voltak a nyugati magyarság szervezeteinek képviselői, s el tudták mondani, hogy ők milyen gondokkal szembesülnek a mindennapokban” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, aki a szombati tanácskozást nagyon tartalmasnak minősítette.
Bihari Szabolcs, az albizottság társelnöke arra hívta fel a figyelmet: a Máért korábbi tevékenysége során nem létezett ilyen, csak a nyugati magyarság helyzetével foglalkozó testület. „Ezen albizottság létrehozása része annak az ígéretnek, amit a magyar kormány fogalmazott meg, s amely arra vonatkozik, hogy a jövőben Budapest szeretne külön gondot fordítani a nyugati magyarság megmaradására” – mondta Bihari Szabolcs. A társelnök szavai szerint a tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a nyugati magyarság megmaradásának három fontos pillére van: a család, az egyház és a nyugati magyar szervezetek. „E három pillérnek a megerősítése, a magyar nemzet vérkeringésébe való bekapcsolása kulcsfontosságú megmaradásunk szempontjából” – szögezte le Bihari, aki arról is beszámolt: a nyugati magyarság szervezetei amellett, hogy a helyi magyarságot összefogják, olyan feladatokat is ellátnak, amelyek az országimázs szempontjából a magyar nemzet számára rendkívül fontosak. Meglátása szerint a nyugati magyarság egyházi gyülekezetei paphiánnyal küzdenek, szétesőben vannak, s ezért fontos lenne időben megoldást találni erre a problémára.
A nyugati magyarok szervezetei arról is tárgyaltak, hogy ők milyen módon tudnának segíteni az anyaországnak, illetve a Kárpát-medencei magyarságnak. „Arról beszéltünk, hogy tudományos munkatársainkat be lehetne kapcsolni a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységébe, de olyan elképzeléseink is vannak, hogy a segélyszervezeteket és a karitatív munkát az eddiginél is nagyobb mértékben próbáljuk kanalizálni Magyarország, illetve a Kárpát-medence felé” – emelte ki Bihari Szabolcs. Magyar Szó (Újvidék)

Nagyenyed – Besúgói jelentések dr. Borbáth Károly történészről
Szécsi Antal könyvét mutatták be az Áprily-esten
Szécsi Antal, a vargyasi iskola nyugalmazott igazgatója 2008 áprilisában ugyancsak a Magyar Közösségi Házban mutatta be dr. Borbáth Károlyról írott első könyvét („…Maga-felejtő sorsunk halk tudója…” Székelyudvarhely, 2008.). Borbáth kilenc éven át (1968-1977) munkálkodott a Bethlen Dokumentációs Könyvtár könyvtárosaként: nemcsak páratlan emlékező tehetségével, rendkívüli tudásával, a történelmi igazsághoz való feltétlen és következetes ragaszkodásával, hanem emberi, könyvtárosi nyitottságával, segítőkészségével is kitűnt. Egy dologban tudták megakadályozni: nem tudta kiírni magából azt a rendkívüli tudásanyagot, amellyel rendelkezett. Nem olyan idők vannak – mondta.
Itt Nagyenyeden Sütő András szavaival a besúgókat „szolgálatos füleknek” neveztük. Akkoriban nagyrészt sejtettük kilétüket. Voltak köztük tanárok, diákok, egyszerű enyedi polgárok. Akik még élnek, most is itt vannak. Áldozatok, tudatlanok vagy csak gyenge gerincű emberek? A 70-es években valahol keményen, „erős kötéllel” ragadták meg őket, ők pedig nem voltak elég erősek ahhoz, hogy elszakítsák bilincseiket. Jelen találkozón is kiderült, hogy egyik fő célpontjuk éppen a tudós-könyvtáros volt. A 90-es években alkalma nyílt egyikükkel beszélgetni az utcán: félelmeiről számolt be, és intett, vigyázzunk, mit teszünk. Éppen akkor alapítottuk érdekvédelmi szervezetünket. Most a márciusi Áprily-plakát megjelenése után véletlenül csaknem ugyanott találkoztunk. Riadt szemek! Megint fél: „meglátja, bosszút állnak” – mondja. Több mint két évtizeddel szabadulásunk után vajon ők is szabadok? Vagy továbbra is rabok, mert még nem számoltak el saját lelkiismeretükkel?
Sikerült hozzáférni az anyagokhoz
A rendezvényen Józsa Miklós házigazda minőségében üdvözölte a vendéget. Szécsi Antal következetes, türelmes, szerény és kitartó ember. Ilyen szempontból olyan, mint könyveinek főhőse. Második könyvéért is végigjárta a tövises utat. Az első elutasítás után nem torpant meg. Mircea Dinescu személyében komoly támogatója akadt. Az újabb próbálkozásra 3–4 hónap múlva érkezett meg a pozitív válasz: megtalálták a dossziét, és rendelkezésére bocsátják. Antal István parlamenti képviselő közjegyzői felhatalmazással segített abban, hogy az 502 oldalas anyag másolata eljusson az íróhoz. Előkerült még egy 227 oldalas anyag a lehallgatásokról, amit CD-n kapott meg, és ezt is beépítette új könyvébe. A kötetet jórészt saját költségén adta ki, de végül akadtak támogatók. A kiadó (az Udvarhelyszéki Kulturális Egyesület, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont) abban is segítette, hogy 2011. január 13-án, amikor Borbáth Károly 85 éves lett volna, jeles gesztusként 150 példányt időben és előzetesen kinyomtattak a könyvéből. Vargyason, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron nagy érdeklődésnek örvendett a könyvbemutató. Más vidékekről is érkeztek részvevők.
Szécsi Antal csendesen, minden pátosz nélkül beszélt a könyvről. A dosszié átvételének az volt a feltétele, hogy személyek elleni támadásra nem használhatja fel, ez egyébként sem állt szándékában, hiszen, mint mondta, nagyon vitatható, hogy ki milyen következmények miatt válik besúgóvá. Érdekes módon az iratok nem tartalmaznak jelentéseket a kolozsvári éveiről, ahol egyetemi katedrája volt, de az első figyelmeztető átirat 1969-ben Nagyenyedre éppen onnan érkezik. Itt, a kisvárosban aztán bőségesen foglalkoztak a nagy tudású könyvtárossal: 25 fedőneves informátort szerveztek be, továbbá hármat Kolozsvárról, hatot Torockószentgyörgyről, kettőt Aradról és egyet Tordáról. Ők azon dolgoztak, hogy mindent megtudjanak róla. Ehhez hozzájárult még az is, hogy lehallgató készüléket helyeztek el a könyvtárban, lehallgatták telefonbeszélgetéseit, elfogták leveleit. A kollaboránsok, akiknek fedőneveit közli a szerző, sokszor semleges vagy éppen pozitív módon írtak Borbáth Károlyról. Egyik informátor idézi a szavait: „A történelem egy tudomány, de lehet így is, úgy is írni. Biztos forrásokra van szükség és dokumentumokra, sok kutatásra…. A polémiának nincs helye az objektív kutatásban. A dokumentumoknak van szavuk.” A könyv olvasása közben kiderülnek álmai, véleményei, kapcsolatai és állítólagos bűnei. A jelentésekben sok érdekes beszélgetés és látogatás szerepel. Igazából nem támasztják alá a hármas vádat, amelyet megfogalmaztak ellene: nacionalista, soviniszta, irredenta, és nem tartja be a könyvtári szabályzatot. A Szekuritáté egyik tisztje írásban is elismeri, hogy a vádak nem dokumentáltak („nu este documentat”).
Humoros epizódok
A humor sem hiányzott az előadásból. Kutatóként dolgozott Kolozsvárott, s egy alkalommal hazatérőben sajátos történelmi elméletéről elhíresült kollégája, aki fiatal korában a magyar fővárosban tanult, így fogadta: „na, Karcsikám nekem mit hoztál Budapestről?” A válasz nem késett: egy újságot, amely azt írja, hogy D. Szilárd március 15-én Budapesten elszavalta a Talpra, magyar!-t. Szécsi Antal egy kis büszkeséggel említi, hogy igazgatósága idején védőpajzs alatt volt Borbáth Károly, és jelentések sem érkeztek ellene.
Az előadás végén Nagy Miklós Kund hangfelvételét hallhattuk, amelyen Borbáth Károly többek között Apáczai Csere Jánosról is beszél, majd filmvetítés következett. Spontán beszélgetés alakult ki a nagyrészt idős közönség sorai között. A beszélgetésben részvett dr. Csávossy György, valamint Józsa Miklós és Simon János, a kollégium volt igazgatói, akik személyesen is ismerték Borbáthot. Kiderült, hogy csak cetlikre, vonatjegyekre jegyzetelt, aztán másnap reggel az adatokat memorizálta, a „papírkákat” pedig eldobta. Élmény volt vele dolgozni, az volt a bűne, hogy jó magyar ember volt és kitűnő történész – mondták el róla kortársai. Szóba került rejtélyes halála is, amelynek hivatalos verziója, hogy szénmonoxid mérgezésben hunyt el, de többen azt állítják: nem lehet kizárni, hogy ehhez hozzájárultak.
Szécsi Antal könyve most először nyújtott betekintést a 70-es évek nagyenyedi besúgói tevékenységébe. Borbáth Károly ennek és az akkori politikának volt az áldozata. A pozitív vélemény, amely emberi magatartásáról, tudásáról, munkásságáról maradt fenn, azt bizonyítja, ami az Áprily-est egyik pillanatában elhangzott: a közösség elismerése sohasem marad el.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Új trió az RMDSZ élén – Borbély Lászlót javasolja politikai alelnöknek, Kovács Pétert, főtitkárnak Kelemen Hunort
Borbély László környezetvédelmi minisztert javasolja a politikai alelnöki, Kovács Péter területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnököt pedig a főtitkári tisztségre az RMDSZ szövetségi elnöke. Kelemen Hunor javaslatairól a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati, kolozsvári ülésén szavaz.
Interjú Borbély László politikai alelnökjelölttel
Nyílt titoknak számít hónapok óta, hogy ön a politikai alelnöki tisztség várományosa.
– Valóban, Kelemen Hunor szövetségi elnök már akkor felajánlotta a politikai alelnöki tisztséget nekem, amikor eldöntötte, hogy indul az elnöki tisztségért. Nem falrengető újdonság számomra ez a tisztség, kormányzati kapcsolatokért felelős ügyvezető alelnökként eddig is ezt csináltam, ezután is ezt fogom csinálni, ezen felül csak bizonyos külpolitikai feladataim lesznek.
Az ügyvezető elnöki tisztség kettéválasztása politikai alelnöki és főtitkári tisztségre egyébként logikus lépés, így a főtitkárnak több kapacitása marad a szervezési kérdésekkel foglalkozni, míg a politikai alelnök politikai kérdésekben vesz részt a döntéshozatalban.
Ebben a többlépcsős döntéshozatalban új elem a szövetségi elnökség.
– A szövetségi elnökség létrejötte – amely szerintem szintén jó döntés volt – nagyban segíti ezt a többlépcsős döntéshozatalt, hiszen a szövetségi elnökségben jelen van a szövetségi elnök mellett a politikai alelnök, a volt szövetségi elnök, illetve más szervezeti struktúrák is. És nagy nyereség, hogy ezeket a struktúrákat, a területi szervezetek vezetőit, a platformokat jobban bevonjuk a döntéshozatalba, mint ahogyan eddig történt.
- Leendő politikai alelnökként a szövetségi elnök után a politikai kérdésekben a legilletékesebb. Mint ilyent kérdezzük: mi a helyzet a bukaresti kormánykoalícióval?
– Nagyon nehéz időszaknak nézünk elébe. A kormányzati jelenlétet illetően életbevágóan fontos volt a koalíciós protokollum megkötése, és a határidők már ketyegnek, a koalíciós partnereknek ezeket be kell tartaniuk. Itt van máris a nyakunkon az első határidő, a kisebbségi törvényt az ülésszak végéig meg kell szavazni, és következik azután a régióátalakítási törvény is.
- Budapesten, úgy tűnik, az RMDSZ irányában nem oldódott a fagyos légkör.
– Meggyőződésem, hogy ki tudunk alakítani egy modus vivendit a magyar kormánnyal akkor is, ha bizonyos kérdésekben a legmarkánsabban eltér a véleményünk. Ilyen példa az új erdélyi magyar párt megalakulása. A közvéleménykutatások márpedig bennünket igazolnak. Azt, hogy az erdélyi magyarok mélységesen ellene vannak egy új magyar párt megalakulásának.
- Tőkés Lászlót is meg lehet győzni arról, hogy nincs szükség új magyar pártra?
– Tőkés László RMDSZ-színekben megválasztott európai parlamenti képviselő, és neki saját magával kell megbeszélnie elsősorban ezt a tudathasadásos állapotot. De én biztos vagyok abban, hogy megtaláljuk a megegyezés módját vele is, mint ahogyan megtaláltuk két évvel ezelőtt is, az EP-választásokon, a Magyar Összefogás révén.
Interjú Kovács Péter főtitkárjelölttel
- Ön területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnökként az RMDSZ főtitkári posztjának várományosa. Milyen tervekkel vág neki a feladatnak, amennyiben az SZKT megszavazza a jelölését?
– Először is közelebb kell vinni a szervezetet az emberekhez, intenzívebb kommunikációt kell folytatni a közösségekkel, az emberek igényeire kell válaszolni a napi tevékenységben.
- Melyek a fő csapások ebben a tekintetben?
- Az egyik fő irány a területi szervezeteink segítése, hiszen vannak olyan területi szervezeteink, ahol növelni kell a hatékonyságot. A másik csapás: az önkormányzatok – tanácsosainkat, polgármestereinket, alpolgármestereinket jobban be kell kapcsolnunk az RMDSZ szervezeti vérkeringésébe. A harmadik vonulat a társadalomszervezés erősítése, ami erősebb magyar közösségeket eredményezne.
A negyedik irány az ifjúság bevonása a szervezetbe, a fiatalok jelenlétének megerősítése például az önkormányzatokban. És végül, de nem utolsósorban a szervezetkommunikációt kell erősíteni: mind a belső, mind a külső kommunikációt át kívánjuk gondolni, és ez már a választásokra való felkészülés szerves része lesz.
Kelemen Hunor szövetségi elnökké választása után erdélyi konzultációsorozat beindításáról beszélt. Ennek megszervezése, gondolom, a főtitkár feladata is.
– A konzultációsorozat megtervezése folyamatban van, a gyakorlati megvalósítást pedig valahogy úgy kell elképzelni, mint egy nagy közvéleménykutatást, amellyel több százezer emberhez eljutunk. Kapuról kapura menve, a sajtóban, a világhálón és más csatornákon keresztül próbáljuk megtudni, mi az emberek véleménye, hogyan ítélik meg a környezetüket, mit módosítanának mindezen.
A másik nagy projekt idén a népszámlálás, az azzal kapcsolatos tájékoztatás. Vélhetően összekötik a két kampányt.
– Természetesen, hiszen időben is az egyik után azonnal következik a másik. A kettő között az a különbség, hogy a népszámlálási kampányban kiemelt kategóriákat célzunk meg, míg a konzultáció egyformán irányul mind a másfél millió erdélyi magyar felé. A népszámlálási kampányban viszont beazonosítottunk hat olyan kategóriát, amelyeket megpróbálunk megcélozni: a csángókat, a svábokat, a lakótelepi magyarokat, a vegyes házasságokban élő magyarokat, a romákat, akik magyarul beszélnek, valamint szórványtelepüléseken élő magyarokat.
- A főtitkárság leendő munkatársai jórészt vélhetően az ügyvezető elnökség jelenlegi alkalmazottai lesznek. Kikre számít?
– Öt vagy hat főtitkárhelyettessel működik majd a főtitkárság, és az ügyvezető elnökségen jelenleg dolgozó alkalmazottak, osztályvezetők, igazgatók közül mindazoknak a munkájára számítok, akik folytatni akarják az eddig végzett munkát. Formailag az SZKT szavazza meg következő ülésén a főtitkárhelyetteseket, de természetesen nem kell addig várni, hanem a főtitkár javaslata alapján születő ideiglenes szövetségi elnöki kinevezéssel már hétfő reggeltől el lehet kezdeni a munkát.
Új Magyar Szó (Bukarest)

“Újra kell gombolni a kormányzati mellényt”
Lakatos Péter képviselő a kormányzás újragondolását szorgalmazza
A szombati kolozsvári SZKT-ülésen, a szövetségi elnök politikai beszámolóját követő vitában érdekes és rendhagyónak mondható felszólalások is elhangzottak. Egyik ilyen okfejtés Lakatos Péter nagyváradi képviselőé volt, aki felhívta a figyelmet: “újra kell gombolni a kormányzati mellényt, vagy egy másikat felvenni, különben a gatyánk is rámegy”.
A képviselő szerint mostanában a romániai közélet érdeklődését csak a válások és a Wikileaks által közzétett dokumentumok tudják felcsigázni. Azok a jelentések, amelyeket az amerikai nagykövetségek küldtek haza az utóbbi 10 évben és valamilyen titokzatos módon nyilvánosságra kerültek.
Az SZKT-n azonban egy képzelt szcenáriumot mutatott be azokból “a Budapestről illetve Bukarestből a Fehér Háznak küldött jelentésekből, amelyeket a Wikileaks csak 2020-ban fog nyilvánosságra hozni”: Eszerint:
2011. március 17: A bukaresti nagykövetség helyzetelemzése szerint gyorsabban és simábban megoldódott volna a március 15-i, a magyar nemzeti ünneppel kapcsolatos botrány, ha a magyar kormány hazahívja nagykövetét és nem hagyja, hogy a képviselőház külügyi bizottságbeli meghallgatáson belebonyolódjon felesége idézeteinek magyarázgatásába.
2011. március 29., Budapest: Orbán Viktor a holland-magyar focimeccsre sietve elfelejtette megköszönni Kelemen Hunornak, hogy rá tudta venni Victor Pontát, hogy a PSD legalább egy képviselője ne szavazza meg a parlamentben a magyarországi vezetőket nacionalista nyilatkozataik miatt elítélő határozatot, így azt nem fogadta el a képviselőház.
2011. március 30: A budapesti nagykövetség szerint megmagyarázhatatlan, mi baja Tőkés Lászlónak Szőcs Géza kulturális államtitkárral, hogy javasolta Budai Gyula kormánybiztosnak, számoltassa el az RMDSZ-t a Magyarországról kapott támogatásokkal kapcsolatban. Feltehetőleg Tőkés az önfeljelentésnek ezt a különleges módját választotta, hogy tisztázza a 2002-es Református Világtalálkozó, illetve az egyházi földvásárlások elszámolását.
2011. április 1: Romániában hivatalosan véget ért a recesszió, de ezt Traian Basescun és Emil Bocon kívül senki sem vette észre. Mi több, akadt olyan RMDSZ- es képviselő, aki szerint, bár az államelnök minden évben kétszer, tavasszal és ősszel menetrendszerűen bejelenti, hogy látja az alagút végén a remény lángját pislákolni, olyan, mintha egy óráról, amely napjában csak kétszer mutatja a pontos időt, azt állítanánk, hogy az egy pontos, jól járó óra. Pedig nem is működik.
2011. április 2: Nagy nyomásnak van kitéve a nemrég megválasztott RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor. Több megyei szervezet vezetősége is azon a véleményen van, hogy intézményesen kellene tárgyalni az ellenzékkel, főleg ha vezetőik, Antonescu és Ponta ezt hivatalosan is kezdeményezték és vészesen közelednek a helyhatósági választások.
Csapdahelyzetben a kormány
A képviselő ezek után nem folytatta “a Wikileaks- kiszivárogtatások ismertetését”, fontosabbnak nevezte, hogy mit tesz, mit fog tenni az RMDSZ. “Csapdahelyzetben van a kormány, vagy hogy államelnökünk is megértse, egy olyan szűk öbölbe vezetett minket, amiből az erős ellenáramlat és a hajó gyenge motorjai miatt nem tudunk kievickélni. Ráadásul Traian Basescu időhúzásos taktikája sehova sem vezet. Meglebegtette a kormányfőcserét, de nem tudta kivitelezni, előbb az RMDSZ-kongresszus, később a PD-L-beli választások utánra halasztotta a tervezett kormányátalakítást, amitől gyökeres változásokat és társadalmi elfogadottságot remél. Eközben 5,4 milliárd eurós készenléti hitelt jegyzett elő az ország nevében, de ha tovább is így mennek a dolgok, már szeptemberben hozzá is fog nyúlni, előre nem látható okokra hivatkozva” – jelentette ki a képviselő. Rámutatott: “Egyértelmű, hogy időben behatárolt, konkrét, gazdaságélénkítő intézkedéscsomagra van szükség, amit viszont ez a kormány ezzel a kormányfővel nem hajlandó felvállalni, mert nincs mersze az államelnök rögeszméivel szembemenni. Basescu is be kellene lássa, hogy a Nemzetközi Valutaalap csak az egyensúlyteremtést, a túlélést hajlandó finanszírozni, nem érdekelt abban, hogy fenntartható fejlődés legyen, mert akkor kiderülne, hogy nélkülük is lehet boldogulni. Az RMDSZ-nek kormányon kell lenni, viszont újra kell gombolni ezt a kormányzati mellényt, vagy egy másikat felvenni, különben a gatyánk is rámegy”, mondta végül Lakatos Péter.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés László „nyomora”
Nyilvános elszámolásra szólítja fel az RMDSZ-t Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Tőkés tegnapi közleményében kifejti, „a magyarországi szociálliberális kormányzás alatt a Szülőföld Alap Erdélyre jutó támogatás-részét az RMDSZ kézivezérlésű kuratóriumai klientúraépítésre használták fel”.
Az EMNT elnöke „az elmúlt években nyomorba taszított erdélyi magyarok” nevében azt is követeli, hogy „a román költségvetésből a magyar nemzeti közösségnek járó adólejekkel az RMDSZ ne csupán a Román Állami Számvevőszék felé, hanem az erdélyi magyar közösség, saját választóik, vagyis a romániai adófizetők felé is számoljon el”.
Felszólítjuk az RMDSZ új vezetőségét – fogalmaz királyi többesben Tőkés –, hogy tételes formában, összegszerűen és öt évre visszamenőleg tegyék közzé, mennyi közpénzt kapott az RMDSZ, illetve az általa a Kisebbségi Tanácsban megnevezett Communitas Alapítvány, (...) mennyit fordított saját működésére (...), hogyan gazdálkodott az RMDSZ megbízásából (...) a többi hasonló RMDSZ-háttéralapítvány, található-e politikus ezen alapítványok fizetési listáján, és (...) milyen teljesítményért mennyi illetményt vett fel politikusi fizetése mellett?”
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök már korábban visszautasította Tőkés vádjait. „Az RMDSZ soha nem kapott pénzt egyetlen magyar kormánytól sem. Azok az alapítványok pedig, amelyek a magyarországi támogatásokat intézték, a román–magyar kormányközi megállapodás szerint minden évben elszámoltak a pénzzel. Az ilyen rágalmakat visszautasítjuk” – jelentette ki a Szövetségi Képviselők Tanácsa ülésén Kelemen.
Új Magyar Szó-replika
Tőkés ezúttal sem mulasztotta el az alkalmat, hogy lapunkat – a budapesti kormánnyal szembeni kritikus hangneme miatt – minősítgesse. Lapunk visszautasítja a minősítgetéseket, és biztosítja Tőkést: a 2005 és 2009 között számunkra megítélt Szülőföld Alap-támogatásokat – amelyek arányaikban nem érték el költségvetésünk 5%-át sem – rendeltetésszerűen használtuk fel, s azokkal a pályázati szabályzatnak megfelelően elszámoltunk.
Az ÚMSZ reményét fejezi ki, hogy Tőkés hasonló figyelemmel követi a Bethlen Gábor Alap által kiutalandó támogatások sorsát is, és töretlen lendülettel figyelmeztet majd a támogatási összegeket illető aránytalanságokra.
Szintén a hétvégi SZKT-n kérte fel Tőkést Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-képviselő: tisztázza a 2002-es Református Világtalálkozó, illetve az egyházi földvásárlások elszámolását. Ezen tisztázatlan elszámolások kapcsán tegnap az ÚMSZ megkérdezte Toró T. Tibort, az EMNT ügyvezető elnökét, aki viszont azzal hárított, hogy „Tőkés László püspöki minőségét nem kell összekeverni európai parlamenti képviselői minőségével”. „Ahogy én ismerem őt, mindennel elszámolt annak idején, de erről a püspökséget kell megkérdezni” – tette hozzá Toró.
Kovács Péter RMDSZ-főtitkár tegnap este blogbejegyzésben reagált a Tőkés-féle közleményre. Kovács hangsúlyozza, „az RMDSZ és az általa működtetett alapítványok az utolsó baniig, fillérig elszámoltak és elszámolnak. A folyamatos ellenőrzések során soha, semmilyen állami szerv nem talált kivetnivalót az RMDSZ pénzügyvitelében”.
A főtitkár szerint Tőkés alighanem „azért rukkolt elő ezzel az újabb támadásával, hogy elterelje a figyelmet a demokrácia-központokban, a magyarországi adófizetők pénzén folyó pártépítési próbálkozásról”.
„Vajon nem azért ködösít, hogy könnyebben pazaroljon forintszázmilliókat? Vajon van még valaki, aki elhiszi azt a maszlagot, miszerint az EMNT irodáiban boldog önkéntesek hada kizárólag a könnyített honosítással foglalkozik? Senki nem teszi fel azt a kérdést, hogy vajon hány ezer, hány tízezer közpénzből kifizetett forintba került egy párttámogató aláírás? Vajon nem a tolvaj kiállt tolvajt?” – sorolja kérdéseit Kovács.
Iskola Alapítvány helyett RMPSZ?
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ) bízná meg a magyar kormány az oktatási-nevelési támogatások kezelésével – értesült a Krónika. A szervezet elnöke, a kolozsvári lapnak nyilatkozó Burus Siklódi Botond szerint Budapest még nem kereste meg őket ebben az ügyben, ám ha felkérik az RMPSZ-t, el tudnák látni a feladatot.
Mint ismert, egy korábbi román–magyar kormányegyezmény értelmében az oktatási-nevelési támogatásokat jelenleg az Iskola Alapítvány kezeli. Az alapítvány igazgatója, Nagy Zoltán korábban azt nyilatkozta: az államközi egyezmény módosítására van szükség, ha ezen Budapest változtatni akar.

Új Magyar Szó (Bukarest)

Ügyészségi vizsgálat folyik Olosz Gergely ellen
A Krónika megbízható forrásokból szerzett információi szerint több mint fél millió euró csúszópénz elfogadásával gyanúsítja Olosz Gergely parlamenti képviselőt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). Lapunk úgy tudja, az RMDSZ háromszéki honatyája még évekkel ezelőtt az Országos Energiaszabályozó Hatóság elnökeként vette át az összeget annak fejében, hogy közbenjárjon egy dél-romániai cég érdekében, hogy hozzájuttassa a társaságot az elektromos energia forgalmazási jogához. Értesüléseink szerint a kenőpénzt a román cég egy Seychelles-szigeteki számláról utalta át egy Bécsben működő tanácsadói cégnek, majd onnan továbbították az energiaszabályozó hatóság elnökéhez.
Az összeget két tételben: euróban, majd lejben utalták, a csúszópénz összértéke pedig mintegy félmillió euró. A Krónika úgy tudja, Olosz Gergelyt a megvesztegető cég tulajdonosai jelentették fel a nyomozó hatóságnál, amely évek óta gyűjti a bizonyítékokat az ügyben. Lapunk tájékoztatásért fordult az ügyben az ügyészséghez, a DNA-tól azonban azt a választ kaptuk: a 2001/544-es számú, a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférésről szóló törvény értelmében az általunk kért információk nem nyilvánosak.
A Krónika szerette volna megszólaltatni az ellene zajló vizsgálat kapcsán az érintetett is, Olosz Gergelyt azonban csütörtökön többszöri hívásunk ellenére sem sikerült elérnünk, titkárnője nem tudott információval szolgálni a honatya hollétéről. Lapunk megtudta azt is, hogy az ügyészség már elrendelte a politikus-vállalkozó vagyonának zárolását. Az RMDSZ első mandátumát töltő 34 éves, közgazdász-végzettségű parlamenti képviselője egyébként a törvényhozási tevékenység előtt jelentős állami intézményeket irányított. 2005 és 2007 között betöltötte az Országos Urántársaság elnök-vezérigazgatói tisztségét, 2007-ben két hónapig – ugyancsak az RMDSZ kormányzati pozíciójának köszönhetően – vezette az Országos Gázárszabályozó Hatóságot, majd az év májusában átvette az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) irányítását, és ezt a feladatot 2008 novemberéig látta el.
Akkoriban a Gardianul napilap szellőztette meg, hogy a politikus által irányított hatóság vezetői a havibérüket többszörösen meghaladó összegeket vesznek fel prémiumok, pótlékok és egyéb juttatások formájában: az összesen 250 alkalmazottat foglalkoztató kormányügynökség bérkerete 52,1 millió lejre (15 millió euró) rúgott évente. Vagyonbevallása szerint például Olosz Gergely 2007-ben 115 449 lejt keresett az ANRE elnökeként, igazgatótanácsi és szakbizottsági tagként pedig további 21 ezret.
Az ankét nyomán az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vizsgálatot indított Olosz vagyongyarapodása kapcsán. Botrány övezte azt is, hogy az RMDSZ-es honatya nem volt hajlandó feloldani öszszeférhetetlenségét, és egy időben volt parlamenti képviselő és betöltötte az ANRE elnöki tisztségét is; Olosz végül 2008. október 13-án lemondott az energiaszabályozó hatóság éléről. Összeférhetetlenségi nyilatkozata szerint különben Olosz Gergely kilenc kereskedelmi társaságban birtokol részvényeket, ezek közül több cég áll szerződéses viszonyban állami vállalatokkal.
A sepsiszentgyörgyi Cleantech Kft. – amelyben Olosz 25 százalékos részvénycsomagot birtokol – például tavaly augusztusban közel 47 ezer lejes, 24 hónapra szóló megbízást kapott a megyeszékhelyen működő Electrica Rt.-től takarítási szolgáltatások elvégzésére, az Electrica Distribuţie Transilvania Sud Rt.-vel 66 ezer lej, míg egy másik áramszolgáltató céggel 40 ezer lej értékben kötött szerződést. A Kovászna megyei egészségügyi igazgatósággal 25 ezer, míg a szebeni környezetvédelmi őrséggel hatezer lej értékben vállalt takarítási munkálatokat a Cleantech Kft. Tavaly novemberben kiállított vagyonnyilatkozata értelmében a Kovászna megyei politikus több tíz hektár mezőgazdasági, valamint belterület tulajdonosa Háromszéken, ingatlant birtokol Budapesten és Pécsett, lakóházakat és üzlethelyiségeket Sepsiszentgyörgyön, emellett két személygépkocsija van.
OTP-bankfiókján 12 ezer euró kamatozik, testvérének 195 ezer lejt adott kölcsön, különböző pénzintézetektől ugyanakkor 2006-tól kezdődően 13 ezer lejt és 143 ezer eurót vett fel hitelbe, parlamenti képviselőként tavaly 57 ezer lejt keresett. Olosz Gergely neve azután került be a köztudatba, hogy az RMDSZ februári tisztújító kongresszusán megpályázta a szövetségi elnöki tisztséget. A politikus a nagyváradi fórumon a harmadik helyen végzett Kelemen Hunor és Eckstein-Kovács Péter után 47 szavazattal.

Elhunyt Pávai Gyula
Désen született, 1939. január 17-én. A középiskolát szülővárosában végezte, majd a Babeş–Bolyai Egyetemen szerzett gyógypedagógus–magyar szakos tanári oklevelet. 
Bálványosváralján, Árpástón, Enyedszentkirályon, majd Aradon tanító, logopédus, magyartanár. 1990-től az újjáalakult Kölcsey Egyesület elnöke, az úgynevezett Kölcsey-csütörtök rendezvényeire számos hazai és magyarországi irodalmárt hívott meg. Az egyesület Ifjúsági Színpadának és Irodalmi Stúdiójának lelkes szervezője és rendezője.
Első írását az Ifjúmunkás közölte (1964). Helytörténeti írásai, emlékezései, zenekritikái az Új Szó, Előre, Romániai Magyar Szó, a Vörös Lobogó, majd 1989 után a Jelen/Nyugati Jelen hasábjain jelentek meg. 1990-ben Péterfi Árpáddal és Ujj Jánossal közösen szerkesztette az újraindított Havi Szemlét, amely négy szám után a Jelen mellékletévé alakult. 1992-ben elnyerte a Ioan Slavici-díjat, 1997-ben a Márki Sándor-díjat.
Ficzay Dénes irodalmi hagyatékának rendezését végezte.
Szerkesztésében jelent meg Aradon 1997-ben Kató Sándor Megmaradt versek című kötete, Varga Domokossal társszerkesztésben Feltámadunk! címmel az aradi Kölcsey Egyesület antológiája (Budapest 1997), valamint önálló kiadásban két tanulmánya: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc aradi emlékei, emlékhelyei (Arad 1998); Kálvária a halál után (Az aradi vértanúk földi maradványainak hányattatása. Arad 1998).
Több elbeszéléskötet, kisregény, regény szerzője.
Pávai Gyula /Dés, 1939. jan. 17. – Debrecen, 2011. Április

Corlăţean aggódik
Jól megtanulta a leckét Budapesten a Mesterházy Attila MSZP-elnökkel folytatott tárgyaláson Titus Corlăţean, a PSD alelnöke: hibátlanul mondta fel az MSZP és az RMDSZ szövegét arról, hogy a gonosz budapesti kormány meg akarja osztani a romániai magyarságot, hogy az RMDSZ-t kibuktassa a parlamentből.
A konspirációs teória román verziója szerint Orbán Viktor és Traian Băsescu közösen szőtt összeesküvést az RMDSZ ellen azáltal, hogy támogatja az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozatalát. Nehogy elhiggyük azonban, hogy Corlăţean önzetlenül aggódik az RMDSZ-ért: a PSD már megmutatta, hogy felül tudja múlni a szélsőjobboldali pártokat magyarellenességben. Corlăţean szólamai csupán abba a színjátékba illeszkednek, amelynek keretében a balliberális ellenzék a maga oldalára szeretné csábítani a magyar szervezetet, hogy ezzel megbontsa a kormánykoalíciót.
Amúgy persze nem csupán az RMDSZ iránti „szimpátia” kovácsolta egybe a magyar–román szocialista internacionálét: a magyar jobboldallal szembeni ellenszenv is közös vonása az MSZP-nek és a PSD-nek. Mesterházy Attila talán föl sem fogja, mennyire zene a román politikusok füleinek az, ha ő és elvtársai lépten-nyomon kezdődő diktatúrát és kormányszintű szélsőséges nacionalizmust vizionálnak Magyarországon. A PSD ugyanis így már magyar forrásra hivatkozva is támadhatja a kormány határon túli magyarok önazonosságának megőrzése céljával hozott intézkedéseit, és javasolhatja a kettős állampolgárok jogainak korlátozását.
Arról meg, hogy valóban van-e szükség egy új magyar pártra, hadd mondjanak inkább véleményt a romániai magyarok. Az világos, hogy összefogás nélkül minimális az esély a parlamentbe jutásra. Viszont az is egyértelmű, hogy az RMDSZ önmagában már régóta nem képviseli a romániai magyarság egészét. Ha az új rivális valós választói támogatottságot is képes lesz az önkormányzati választásokon felmutatni, annak nyomán létrejöhetne egy plurális, az RMDSZ, a jövendő Néppárt és akár az MPP részvételével megalakított választási szövetség, amely talán jobban mozgósítaná a magyar szavazópolgárokat. Ha meg nem, akkor Corlăţean joggal aggodalmaskodhat, mert az RMDSZ a jelenlegi katasztrófakormányzásban való részvétellel Fidesz-„segítség” nélkül, önerőből is kétségessé tette, hogy bejut-e a parlamentbe a jövő évi választásokon.
Krónika (Kolozsvár)

Író, kamera és szexualitás
A Korunk Akadémia vendége volt Nádas Péter a kincses városban
Kolozsvárra látogatott Nádas Péter Kossuth-díjas író, az egyik legnépszerűbb, Európa-szerte ismert magyar alkotó. A Korunk Akadémia meghívottjaként válaszolt a házigazda Korunk-főszerkesztő, Balázs Imre József és a közönség kérdéseire, részleteket olvasott fel az Egy családregény vége és a Párhuzamos történetek című regényekből, majd a helyszínen megvásárolható műveit dedikálta.
A beszélgetés egyik fontos témája volt az író műveiben megjelenő szexualitás. Sokan vádolják azzal, hogy nyersen szókimondó szövegeket ír, Nádas szerint viszont az helyénvaló, ha mindenről, az erotikáról is, a maga nyelvén beszél. Hogy ki hogyan viszonyul ehhez, az az egyes szereplőket, illetve olvasókat jellemzi.
A szerelemről való beszéd lehetőségét tovább boncolgatva felvázolta, miért nem nevezhetők a romantika idején szerelmes regényekként íródott alkotások szerelmes regényeknek: „ezek inkább társadalmi-szociális és politikai kérdésekről szólnak, nem pedig a szerelem problémáiról. Shakespeare legnagyobb szerelmi drámájáról is elmondható: családi viszályokról, történelemről, korabeli szokásokról igen, de Rómeó és Júlia szerelméről alig tudunk meg belőle valamit.”
A szerelem igazi problémáiról: megvetettségről, anyanyelvi határokról, eltérő szocializációról, kommunikációs görcsökről, a legbanálisabb mozzanatokról folytatott vitáról, arról, hogyan kell a fogkrémet kinyomni a tubusból, nincs szó. „Ezekről az irodalom hallgat, holott másról sem kellene beszélnie” – jelentette ki az író.
Nádas Péter módszeresen él a hallgatással mint művészi eszközzel. „A hallgatás nyelvét a legnehezebb megtalálni” – vezette be a kérdést Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője. A sikeres próbálkozás viszont tetten érhető a Saját halál című Nádas-műben is, amelynek alapjául az 1993-ban három és fél percre bekövetkezett klinikai halála szolgált. Itt a beszédes betűkkel telerótt oldalak közé be-beékelődik egy vadkörtefa képe. A szerző, aki 1961–63-ban a Nők Lapjának fotóriportere volt, egy éven át mindennap lefényképezte a százhúsz éves fát, s az összegyűlt több ezer fotóból olyanokat válogatott ki, amelyeken látszik a változás, s amelyek bizonyítják: „az idő átmenet, s nincs is semmi más a létezésben, csak átmenet.” A képeknek technikai szerepük is van: „a tekintetnek fontos az üresség, meg kell pihennie, ha a szöveg fárasztja.”
Nádas szerint az irodalomnak nemcsak az olvasó, de az író számára is izgalmasnak kell lennie. A regényíró bevallotta: unja a prózaírás bekezdésekre lebontott kötött angolos szabályait, a linearitást, a konvenciókat, ezért szívesen él a költészet elemeivel.
Az utóbbi időben több költeménnyel is előhozakodott: április 4-én egy szabadságról szóló elbeszélő költeménnyel tisztelgett Budapesten a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia emlékestjén a névadó előtt. Drámaíróként már korábban bemutatkozott, a budapesti Katona József Színházban most a Szirének című drámája van műsoron.
Írói szemléletmódját, valamint létfelfogását a szerző egy Gaál István filmrendezőtől kölcsönvett mondattal összegezte: „Tudnom kell, hová teszem le a kamerát.”
Zsigmond Júlia
Új Magyar Szó (Bukarest)

Emléktábla Nagyszalontán Tisza Istvánnak 
A Nagyszalontai Református Egyházközség emléktáblát állított gróf Tisza Istvánnak (1861–1918) a templomban. Vasárnap délelőtt a ceremóniát istentisztelet előzte meg, amelyen Gellért Gyula diószegi lelkész, volt érmelléki esperes hirdetett igét Pál apostolnak Timóteushoz írott levele 5-ik részének 14. versét idézve: „Akarom tehát, hogy a fiatalabbak férjhez menjenek, gyermekeket szüljenek”
Az ige első üzenete így hangzik: akarom. Isten azt akarja, hogy mi itt a földön boldogan éljünk, sokasodjunk. A második akarata, hogy a magyar nemzet el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Az igehirdető példaképül gróf Tisza Istvánt állította, aki önfeláldozóan a magyarok megmaradásáért rendületlenül kiállt. Tisza szerette népét, nemzetét, hazáját. Féltette, óvta a pusztulástól. Emiatt kellett mártírhalált halnia.
Ünnepi gondolataiban Fábián Gyula, a Trianoni Szemle folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke Tisza István méltatásaképpen kifejtette: a grófot igaztalanul az első világháború kirobbantásával vádolták, holott éppen az ellenkezője történt. Tisza nem a nemzet pusztulását akarta, hanem éppen a gyarapodásáért szállt síkra; a valóságban az ő gondolatainak célja: iskolát, kórházat, vasutat építeni; a mezőgazdaság fellendítését tűzte zászlajára, a földművesek életszínvonalának emelését. Tragikus sors jutott neki egy tragikus történelmi momentumban.
A nagyszalontai egyházközség fiataljai szavalatokkal és zeneszámaikkal tették ünnepélyessé a megemlékezést, melynek közepette Berke Sándorné hitoktató „ne áltassuk magunkat” jelszóval tolmácsolta figyelemreméltó gondolatait: nézzünk széjjel az ifjúság köreiben, a helytelen nevelésnek betudhatóan a házasulandó felek csupán egy gyermeket terveznek. Ne áltassuk magunkat: hiába vagyunk templomban, ha Istentől távol vagyunk. Ne áltassuk magunkat, a magyar nép fogyóban, pusztulóban. Hamis felfogásunkkal nézzünk szembe, számolnunk kell pusztulásunk következményeivel. A Himnusz eléneklése után a templomnak a harangláb alatti részében leleplezték Tisza István emléktábláját, majd megkoszorúzták azt. Díszőrséget álltak Bondár Zsolt, Késmárki Árpád József és Benczik Sándor, a helybeli Bocskai hagyományőrző csapat tagjai.
Sára Péter, Reggeli Újság
A NAGYSZALONTAI EGYHÁZMEGYE GONDNOKA 
Dr. szegedi és borosjenői gróf Tisza István 1861. április 22-én született Budapesten, a magyar történelem egyik legnagyobb formátumú politikusa, a Magyar Királyság 20. miniszterelnöke 1913. június 10. és 1917. június 15. között állt a magyar kormány élén két ciklusban. A Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Apja Tisza Kálmán, aki 1875-1890 között szintén Magyarország miniszterelnöke, anyja gróf Degenfeld Schomburg Ilona. A debreceni református gimnáziumban érettségizett, Berlinben és Heidelbergben jogi és közgazdasági tanulmányokat folytatott sikerrel, Budapesten az államtudományok doktorává avattatták. Egyetemi tanulmányai után katonai szolgálatot teljesített. Már fiatalon nagy műveltségre tett szert. 1882-ben hazaköltözött a geszti családi kastélyba, apja kérésére átvette a csegődi és kocsordi családi birtokok vezetését.
1883-ban feleségül vette unokatestvérét, Tisza Ilonát, házasságukból két gyerek született. Geszti birtokosként mintagazdálkodást folytatott, szociális érzékenységgel modernizált és igazgatott, példamutató keresztyéni életet élt, mélyen vallásos ember volt. Haláláig a geszti egyházközségnek volt tagja és presbitere, anyagi támogatója, de elvállalta a kocsordi (Szatmár megye) egyházközség főgondnoki tisztségét is. Az 1883. március 29-i nagyszalontai egyházmegyei közgyűlésen megválasztották aljegyzőnek, illetve tanácsbírónak. 1902-ben, édesapja halálának évében megválasztották a nagyszalontai egyházmegye gondnokává, e tisztséget még akkor is megtartotta, mikor a Dunántúli Egyházkerület főgondnoka lett. Mint Nagyszalontáról küldött egyházmegyei képviselő, részt vett a Tiszántúli Egyházkerület ügyeiben is.
Tisza István barátai lelkére kötötte: „Ha falun lakhattok, járjátok be időként az egész községet, menjetek be minden szegény ember házába, hallgassátok meg a gondokkal küzdők panaszait. Iparkodjatok segíteni. Majd meglátjátok, mire körutatok véget ér mennyire jobban lettetek, mert szégyellni fogjátok, minő csekélységek miatt voltatok elégedetlenek, amikor a falusi magyar ember igazi nagy csapásokat is zúgolódás nélkül visel el. Lehetőleg fokozzuk a falusi, saját gazdaságukban élő, anyagilag, erkölcsileg független erőteljes magyar családok számát. Nekünk a magyar parasztság marad, a világ legkülönb népe és az alföldi naplemente, a természeti szépségek koronája.”
Tiszát 1918. október 31-én budapesti lakásán gyilkolták meg felbérelt vörös katonák, vélhetően politikai vetélytársa, a rossz emlékű Károlyi Mihály, Magyarország egyik szétverője felbujtására.
Erdély.ma

Nacionalista kampány hátráltatja a levéltári anyagok visszaszolgáltatását
Elhalasztotta szerdán a szavazást a román képviselőház kulturális szakbizottsága a kommunizmus idején jogtalanul elkobzott egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról rendelkező törvénytervezet ügyében, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két törvényhozója terjesztett be.
Máté András és Kerekes Károly parlamenti képviselők az 1996-os román levéltári törvény módosítását kezdeményezték. Ennek értelmében a romániai történelmi egyházak visszakérhetnék az 1950-ben és a hetvenes években elkobzott levéltári anyagaikat.
A módosító indítvány tavaly elbukott a szenátusban, most a képviselőháznál van. Március végén a képviselőház kulturális szakbizottsága kedvezően véleményezte az RMDSZ-es képviselők által beterjesztett indítványt, akkor 12 támogató és 2 ellenszavazat, valamint egy tartózkodás mellett a grémium kedvező jelentést fogadott el a törvénytervezetről.
A román sajtóban azonban nacionalista hangvételű kampány indult a visszaszolgáltatás megakadályozása érdekében. Főleg a román levéltárosok országos egyesülete ellenzi a visszaadást, de egyes román történészek is tartanak a „román nemzeti kulturális örökség megcsonkításától”.
Ennek nyomán a román képviselőház egésze visszaküldte a tervezetet a kulturális szakbizottsághoz, amely szerdán ismét megvitatta a tervezetet.
Márton Árpád, a kulturális bizottság RMDSZ-es tagja elmondta, hogy a szerdai bizottsági vitán is „előkerültek a nacionalista szlogenek”. A román ellenzéki pártok képviselői egyebek között amiatt aggódnak, hogy a visszaszolgáltatás nyomán az egyházak tulajdonába kerülő levéltári anyagok esetleg eljutnak a Vatikánba vagy éppen Budapestre.
A bizottság végül a jövő hétre halasztotta az újabb módosító indítványokról és a jelentésről szóló szavazást. Ez utóbbi arról szól majd, hogy a bizottság a törvénytervezet elfogadását vagy elutasítását javasolja-e.
Az egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatásában az erdélyi magyar történelmi egyházak is érdekeltek. A római katolikus, a református, az unitárius és az evangélikus egyház vezetői már régóta szorgalmazzák a tőlük jogtalanul elvett, anyakönyvi iratokat és más értékes dokumentumokat tartalmazó levéltári anyagok visszaszolgáltatását.
hirado.hu 
Erdély.ma

Ki integrálja a magyarokat?
Több jel is utal arra, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztése, a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogának a kérdése kényszeríti rá először a román politikai elitet és talán a román társadalmat is, hogy érdemben kezdjen gondolkozni azon: mihez is kezdjen Románia a területén élő másfél milliós őshonos magyar közösséggel a meglehetősen gyorsan változó világban.
Victor Ponta szociáldemokrata párti elnök kifakadása a magyarországi választójog ellen csak a legfrissebb az idevágó megszólalások közül. A magyarországi politikusok március 15-i üzenetei kapcsán folytatott televíziós vitákban olyan elemzők is érzékelték a szembesülés pillanatát, akiket aligha lehet nacionalista indulatokkal vádolni.
Emil Hurezeanu fejtette ki például, hogy Romániának valamilyen módon fel kell készülnie arra a helyzetre, amikor tömegesen lesznek olyan állampolgárai, akik két ország parancsszavának engedelmeskednek. Ez idézett gondolat is jelzi, mennyire nem szokott hozzá a román elit ahhoz, hogy a magyarkérdést a mélységekig átgondolja. És talán bánni is kezdi, hogy a párbeszéd helyett mindig idegesen söpörte le a témát az asztalról. Mert az elmulasztott párbeszéd világosíthatta volna meg például azt, hogy az állampolgárság és a szavazati jog nem azt jelenti, hogy Budapest szavára hadrendbe áll az erdélyi magyarság. Éppen fordítva: az állampolgársági köteléken keresztül az erdélyi magyarság szava teremt helyzetet a budapesti kormányzat számára.
Tetszik Bukarestnek, vagy nem, a kérdés úgy tevődik fel: az Európai Unió fellazult belső határai között Magyarország vagy Románia integrálja sikeresebben a kettős kötődésű erdélyi magyar közösséget. Az Európai Unióban ugyanis nem bunkósbottal, nem tiltással, hanem inkább az érintettek érdekeltté tételével szokás megoldani a problémákat. Ha Bukarestben érzékelik Budapest integráló igyekezetét, erre csak az lehet az európai szellemű válasz, hogy Románia megpróbál vonzóbb perspektívát festeni a magyar közösség elé. És Románia csakis az autonómiaformák révén integrálhatná hatásosan a magyar közösséget. Azzal tehetné lojális állampolgárokká például a Székelyföld lakóit, ha a román állam keretében teremtené meg számukra az önálló élet lehetőségét
Gazda Árpád Krónika (Kolozsvár)

Magyar művelődési esték Medgyesen
A szórvány élni akar 
Ha nincs is éppen a „végeken” – de Medgyes is szórványsorba jutott. 1990 után felére zsugorodott az itteni magyarság, sokkal többet temetünk, mint amennyit keresztelünk, és a maradék három felekezet között oszlik meg.
Két évtizeden keresztül, a legnehezebb időkben, a 70-es és a 90-es évek között országos hírű népi egyetem működött heti rendszerességgel városunkban lelkes, kitartó, fiatal magyar értelmiségiek (tanárok, orvosok, mérnökök, jogászok) áldozatos munkájával, és jó érzés visszanézni, mert Erdély legjobbjai fordultak meg Medgyesen a tudomány és művészet minden ágát képviselve. Mellettük helyi erőkkel biztosítani tudtuk majdnem felét a rendezvényeknek, és megtapasztalhattuk, mekkora lelki és erkölcsi támasz lehet a művelődés.
A változás új körülményei között lassan kialudt a gyertyaláng. Az elmúlt húsz évben is voltak események, rendezvények, de nem a régi rendszerességgel. Ezen a télen azonban mintha megmozdult volna valami, a régi gyökerek kihajtani készülnek élő és felelős lelkiismeretek munkája nyomán. Egyházaink és az EMKE a „tűz csiholói” – így január hónapban a református parókia vendégeiként részt vehettünk az első rendezvényen: a magyar kultúra napját ünnepeltük. Kölcsey életét, életművét, a Himnusz születését, eddigi sorsát ismerhette meg a népes közönség Csiki Attila magyar szakos tanár előadásában. Népdalok hangzottak el búzásbocsárdi Boros Erzsébet közreműködésével, és ugyanakkor a közöttünk élő Jakab Árpád festőművész tárlatát lehetett megtekinteni, képei között a legújabb monumentális kompozíciót, az Aida című képet. Állófogadás zárta az estét, és az élénk párbeszéd, véleménycsere megmutatta azt, hogy van érdeklődés, van visszhang és befogadás.
Februárban a katolikus plébánia szervezte a következő estét Derzsi Sándor szórványban született (Somogyom, 1919. szeptember 27.) költő emlékére. E tehetséges és tragikus sorsú költő életútját (meghalt Budapesten 1978. január 23-án) és életművét dr. Búzás Árpád nyugalmazott mérnök mutatta be, hangsúlyozva a mélyhitű ember erkölcsi nagyságát és emberségét, aki éppúgy szembeszállt a „barna pestissel”, mint a „vörös rákkal”, ezért járta meg a román és magyar börtönöket, és próbálták elnémítani, megsemmisíteni, a feledés homályába taszítani. Első és egyetlen életében megjelent kötete 1941-ben a Szenvedések mámorában című, a Varázsigék alcímet viseli. Ekkor írta nem kisebb ember, mint Jékely Zoltán: „A költők és apostolok sorából való […] méltó arra, hogy varázsigét mondjon a vergődő emberiségnek” (Magyar Csillag, 1941). Köszönet illeti fiataljainkat – Gazdag Erzsébet, Burján Tünde, János Kinga, János Tímea, Fazakas Attila, Cosa Anita –, akik versmondásukkal tették emlékezetessé az eseményt, valamint Balázs Botondot, aki a műszaki segédletet biztosította Zorán-dalokkal (Apám hitte, Kell ott fenn egy ország, Ki szívét osztja szét), és szép szülőföldi felvételekkel egészítette ki az előadást. Útravaló címen a Hiszek című versét kapta a népes közönség minden tagja, könyvjelző alakban a költő arcképével. Zárszóként id. Patrubány Miklós osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel, és versével köszöntötte a hallgatóságot.
Az est második felében vándorkiállítás szép színes és dokumentált képein ismerkedhettünk meg a történelmi Magyarország vármegye-székházaival. Hatvani Sándor vegyészmérnök munkáját a Dicsőszentmártoni Magyar Ház kölcsönözte. Köszönet az együttműködésért és köszönet a plébánia teljes személyzetének, akik lelkesen ellátták a szervezés minden ügyét-baját; különösen a plébánián kívüli fiataloknak, akik megmutatták, hogy akarnak és tudnak.
Telt ház volt, öröm volt, és a záró állófogadás élénk eszmecseréje megmutatta újra, hogy van igény és van befogadás. Felhívásunk, hogy vigyenek magukkal valamit e történelmi falak közül Szent Ferenc örökségéből: a szerénység, hit, derű, kitartás és újrakezdés szelleméből, hisszük, hogy nem marad visszhang nélkül. És reméljük, hogy lesz folytatás, lesz alkalom, hogy újra jelentkezzünk jó hírekkel, biztató előrelépéssel az élni akarás útján.
Dr. Búzás Árpád
Vasárnap(Kolozsvár)

Erdély legrégibb templomát fedezhették fel Gyulafehérváron
Korai középkori templom maradványaira bukkantak régészek a gyulafehérvári Szent Mihály katolikus székesegyház előtt zajló ásatások során. A kutatók az 1009 körül, Szent István király alapította katolikus érsekség tulajdonát képező területen ásva, véletlenül bukkantak a meglepő és értékes leletre. Szakértők szerint az egykori impozáns, még a keleti keresztény rítusban felhúzott épület akár Erdély legrégebbi keresztény templomának minősülhet. A római katolikus érsekség célja, hogy a konzervált leletet régészeti parkként mutassák be a közönségnek.
Egy valószínűleg 10. századi templom falait fedezték fel a régészek a napokban a gyulafehérvári római katolikus székesegyház bejáratától 24 méterre. A kutatók az 1009 körül, Szent István király alapította katolikus érsekség tulajdonát képező területen ásva, véletlenül bukkantak a meglepő és értékes leletre: egyméteres mélységben megjelentek egy félkörív alakú apszis romjai, amelynek 1,15 méter széles kőtömbökből és kevés tégladarabból készült alapzata van. Daniela Marcu Istrate régész szerint – aki a hétvégén sajtótájékoztatón számolt be a páratlan felfedezésről – a romok valószínűleg Erdély legrégibb keresztény templomából valók, amely Hierotheus püspök székhelye lehetett.
Hierotheus a 950-es években térítési szándékkal érkezett a vidékre, számára építtethette Gyula fejedelem ezt a székhelyet, miután a püspök Konstantinápolyból visszatért. Ugyanakkor a szakember nem zárja ki a Szent István nevéhez köthető alapítást sem, ekkor az 1000. évre datálva a templomépítést. Daniela Marcu Istrate szerint egészen kivételes értékű történelmi műemlékről van szó, amelynek érdekessége, hogy semmilyen módon nincs kapcsolatban, nem érintkezik a mai székesegyházzal, illetve annak elődjeivel, hanem különálló épület.
„E tény magyarázata, hogy ez még keleti keresztény rítusban épült templom lehetett, amelytől elkülönülve, a Nyugat felé orientálódás kifejezéseként nem rá, nem vele egybe, hanem tőle elkülönülve épült fel később az immár Róma irányát választó új püspöki székesegyház” – nyilatkozta a gyulafehérvári szakértő, aki a Szent Mihály-székesegyház és érseki palota régészeti és építészettörténeti kutatásáról és helyreállítási munkálatairól legutóbb márciusban Budapesten is beszámolt. A régész úgy véli, a most feltárt rom kétségkívül a dél-erdélyi város legrégebbi, Róma és Konstantinápoly hivatalos szétválása előtt épült temploma, amelynek megőrzése és nyilvánosságra hozatala növelné a gyulafehérvári vár értékét, vonzerőt gyakorolva a szakértőkre és turistákra egyaránt.
Szász János, a római katolikus érsekség gazdasági igazgatója közölte, az egyház szempontjából a lelet jelentősége abban áll, hogy a lelet a 10. század közepéből, azaz a honfoglalás, a kereszténység felvételének idejéből, a Kelet és Nyugat közti egyházszakadás előtti időből származik. „A magyarság első találkozása a kereszténységgel Bizánc révén történt, azután esett Szent István választása Rómára, a Nyugatra. Az államalapító király dilemmájára, a döntés mikéntjére is választ adhatnak a most felszínre került kövek, amelyek elárulják azt is, hogy amikor a 11–12. században megépült az új gyulafehérvári székesegyház, az már teljesen a nyugati kereszténységhez tartozott” – állapította meg Szász János. Az egyházi illetékes úgy vélekedett, meg kell találni a módját, hogy feltáró archeológiai kutatás történhessen az érsekség területén, a távlati cél ugyanis az, hogy a felkutatott, majd konzervált leletet régészeti parkként mutassák be a közönségnek.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Egy eltékozolt arcú ország
Ez a könyv az európaiak kötelező olvasmánya kellene hogy legyen” – olvasható az egyik nyugati recenzens felkiáltása Paul Lendvai Az eltékozolt ország című könyvének hátsó borítóján.
Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jelentős művet tartok a kezemben, sőt még kezdtem is hitelt adni ennek a harsogó szlogennek, amikor a bevezetőben a szerző eme nemes gondolataira bukkantam: „…a »kudarcok győztesei« számára továbbra is az lesz a tulajdonképpeni sorskérdés, hogy sikerül-e összebékíteni a patriotizmust és a liberalizmust, a nemzeti eszmét és a társadalmi haladás gondolatát.” Ez valóban szép, nemes, ráadásul politikailag távolságtartó perspektíva, amihez illeszkedik az előszó utolsó bekezdése is: „Ebben a könyvemben kísérletet teszek rá, hogy – mint olyan ember, aki fél évszázados bécsi tartózkodása során osztrákká lett, de magyarnak született, ugyanakkor minden érdekcsoport befolyásától tökéletesen függetlenül szemléli az eseményeket – tabuk és előítéletek nélkül világítsam meg szülőhazám két évtizedének, a rendszerváltás óta eltelt időszaknak a változatos, olykor megdöbbenésre is okot adó történetét.”
Meglehetősen hamar kiderült azonban, hogy az egyenlő távolságtartás tekintetében a kísérlet megrekedt a próbálkozás szintjén, mert ha érdekcsoportoktól mentes is a szerző, ideológiai elfogultságtól, mondhatni eltökéltségtől távolról sem az. Sőt a könyv annyira jól leképezi a magyarországi politikai-ideológiai barikád egyik oldalán hangoskodók világképét, hogy szinte nehéz is elhinni azt, hogy Az eltékozolt országot nem egy anyahoni publicista írta. Ebből kifolyólag nem ér váratlanul a felismerés, hogy a patriotizmus és a liberalizmus összepattintásának szólama, ami a rendszerváltás utáni Magyarország politikatörténetét ismerve amúgy is merő utópia, az Lendvai művében sem egyéb, mint egy szellemi ködkép, esetleg vágyálom kétes őszinteségű elvi megfogalmazása.
Hány millió?
De haladjunk sorjában, ahogy teszi azt Lendvai is, aki legújabb kötetében a rendszerváltás utáni Magyarország miniszterelnökeinek emberi és politikai portréját mutatja be közérthető, publicisztikus, tehát meglehetősen felületes módon. A szerző tulajdonképpen Kádár alakjának felvázolásával indít, és részletesebben kitér Grósz Károly, valamint Pozsgay Imre jellemzésére is. Mindeddig nincs különösebb baj az objektív perspektívával, de Antall József politikájának jellemzésekor már egyértelműen megmutatkozik a szerző baloldali elkötelezettsége. Például azáltal, hogy súlyos politikai hibának minősíti azt az 1990. június 3-án elhangzott antalli kijelentést, mely így szól: „mint ennek a 10 milliós országnak a miniszterelnöke, lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke szeretnék lenni.” Lendvai szerint Antall József ezzel a mondatával felhergelte a szomszédos országok nacionalista erőit, ráadásul a kisebbségek képviselőiből is felemás érzéseket váltott ki.
A publicista több alkalommal is előhozakodik azzal az érvvel, hogy egy-egy nemzeti érzelmeket kifejező magyar politikai megnyilvánulás hiba, mert megharagszanak a szomszédok. Megjegyzem, semmiféle antalli megjegyzésre nem volt szükség ahhoz, hogy Marosvásárhelyen 1990 márciusában államilag szervezett magyarellenes pogrom történjen, és Jugoszláviában sem a magyar politikusok robbantották ki a háborút, mely életveszélybe sodorta az ott élő magyarokat is. A további példák sorolása helyett állapítsuk meg azt, hogy az utódállamok politikai világa gyakran a magyarok és Magyarország puszta lététől is fel tud hergelődni, ebben a megvilágításban pedig Lendvai logikáját követve csak az nem lenne politikai baklövés, ha Magyarország felbomlana és elosztódna az utódállamok között.
Gyurcsány és az őszinteség
Noha, mint ahogy a könyv címe is mutatja, itt egy eltékozolt ország történetéről van szó, a tékozlók egy része, egészen pontosan a szocialisták mégis bírják Paul Lendvai szimpátiáját. Bajnai Gordonról például valóságos dicshimnuszt zeng, de Horn Gyula körül is lefutja az obligát hódolatköröket, míg az ellenkező póluson Orbán Viktor helyezkedik el, akit Lendvai jóformán csak a mohácsi csata elvesztése miatt nem kárhoztat. A baloldali miniszterelnökök közül Medgyessyről van a legtöbb rossz szava, bár a híres Kempinski-koccintást még így is sikerült bátor cselekedetként értékelnie. A Gyurcsány-korszak elemzése pedig már tárgyi igazolása annak a pszichológiai tételnek, miszerint ahogy közeledünk a jelen felé, úgy tudunk egyre kevésbé elvonatkoztatni politikai előítéleteinktől, elvárásainktól.
Lendvai ugyanis szinte mindent képes Gyurcsány Ferenc javára írni. Hittel állítja, hogy az az ember, aki a magyar nyelv alapszókincsének részévé tette a böszmeség szót, modern európai szociáldemokrata pártot akart faragni az MSZP-ből, de elbukott a kriptokommunisták ellenállása és persze Orbán machinációi miatt. A levitézlett kormányfő mentegetésében Lendvai odáig megy, hogy a balatonőszödi beszédet úgy aposztrofálja, mint szenvedélyes kiállást az őszinte politizálás mellett (146. o.). Még köti is az ebet a karóhoz, mikor leírja, hogy csak azok értelmezhetik ezt másképp, akik kiragadják kontextusából az őszödi mondatokat. Csakhogy van egy szövegen kívüli, magát a szöveget a valóságba beágyazó kontextus is, amelyről nem szól a könyv, ezért kell nekem írnom róla: egy nappal a botrány kirobbanása után, amikor a miniszterelnöknek a közvélemény előtt kellett volna számot adnia arról, mire is gondolt például a „végighazudtuk az elmúlt másfél évet” kiszólással, akkor Gyurcsány azt találta mondani, hogy ő ezzel tulajdonképpen az elmúlt húsz évre és az egész politikai elitre utalt.
Vagyis Gyurcsánynak esze ágában sem volt leszámolni a hazugság politikájával, egyszerűen csak be akart olvasni párttársainak. Hát kétségtelenül őszinte volt a beolvasás, csakhogy ez a bűnös őszintesége, aki cinkosai előtt nyíltan beszél, de aki a bíróság (értsd: nyilvánosság) előtt következetesen tagad. És ebben a valóban kiragadásoktól mentes kontextusban Balatonőszöd már nem az őszinteség és a hazugsággal való szakítás nyitánya, hanem egyszerű és nyilvánvaló lelepleződés.
Orbán és a szellemek
Amilyen mértékben igyekszik a szerző Gyurcsány Ferenc politikai felelősségét csökkenteni, legalább olyan mértékben hárítja Magyarország összes társadalmi bűnét Orbán Viktorra. A szinte a könyv egészén végigvonuló gondolat – mindenért Orbánt hibáztatni – Gyurcsány bukásának elemzésekor kap főszerepet. Orbán ti. valóságos médiabirodalmat épített ki, és ezt felhasználva uszított az éppen regnáló hatalom ellen és engedte ki a palackból az antiszemitizmus, a romaellenesség és a nacionalizmus szellemét. Itt kell megemlíteni, hogy Lendvai a miniszterelnök-életutak közé ékelve különálló fejezetekben foglalja össze az imént felsorolt, Magyarországon tapasztalható negatív jelenségeket.
A baloldal bűnei nincsenek ilyen módszeresen felgöngyölítve, igaz, a korrupció, a hazudozás és az ideológiai vakság nem feltétlenül baloldali specifikum, ami nem jelenti azt, hogy azok a bűnök nem léteznek, vagy nem lehet azokat észrevenni. Lendvai meglátta, és jelezte is a balos elhajlásokat, de jobbára csak azért, hogy magára ölthesse az objektivitás álcáját, mert különben Az eltékozolt ország mesteri megvalósítása annak, hogyan lehet elmaszatolni azt az egyszerű, de lényegtelennek semmiképpen sem tekinthető tényt, hogy bármiféle médiamachináció és szellempalackból kiengedés mellett meg ellenére 2002 és 2010 között az országot a szociálliberális koalíció vezette. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert normális esetben a kormányzásért a kormányt illik felelőssé tenni, viszont a pártos gondolkodásnak az árok egyik oldalán sem kritériuma a normalitás.
A fentieknek némileg ellentmond a 200. oldalon olvasható megállapítás, miszerint a Fidesz-média által folytatott „megsemmisítési hadművelet, mely a szociálliberális kormány ellen általában, különösképp pedig Gyurcsány mint első számú közellenség ellen folyt, a következménye, nem pedig oka volt a Medgyessy- és Gyurcsány-kormány kudarcának”. De Lendvai szocialistákat érintő kritikája a magyar népmese hagyományait követi, azaz kritika is, meg nem is. Hiszen a fentebb idézett gondolat után nem sokkal ez a megfogalmazás üti meg a szemet: „Tagadhatatlan, hogy a szociális-liberális tábor a 2002–2010 közötti években a nepotizmus, az összefonódás és a politikai züllöttség nyomorúságos és visszataszító képét mutatta” (213. o., kiemelés tőlem.). Vagyis: nem ilyen volt, csak így nézett ki. Ezt az olvasatot erősítik az idézetet követő Gyurcsány-dicséretek, amelyek kicsúcsosodnak abban a bonmot-ban, amelynek jegyében érzésem szerint az egész könyv íródott: „Gyurcsány jót akar, de rosszul csinálja, Orbán viszont rosszat akar, de jól csinálja...”
Hogy a magyar közelmúltnak ez a kis történelemkönyve szerecsenmosdatás is egyben, talán igazolja az, hogy az eredetileg német nyelven kiadott könyvhöz Lendvai kifejezetten az anyaországi publikum számára írt egy utolsó, magyar nyelvű fejezetet is Orbán győzelme – az ország zsákutcában címmel. A fejezet tartalma annak címéből leszűrhető. Ehhez sok hozzáfűznivaló nincs, hacsak az nem, hogy az antiszemitizmus, a romaellenesség, a melldöngető nacionalizmus valóban veszélyes (bár korántsem Orbán számlájára írható) rákfenék, az viszont már rosszhiszeműségre valló beállítás, hogy a 2010-es választások után azért fogadtatta el olyan gyorsan a kormány a szomszédos országokban élő magyaroknak magyar állampolgárságot nyújtó törvényt, hogy kifogja a szelet a Jobbik vitorlájából. Lehet ezt így is interpretálni, de úgy is, mint választási ígéretek teljesítését, mely a határon túli magyarok számára felbecsülhetetlen értékű gesztus és hatalmas elégtétel. Persze csak azok számára, akik ötvenévi ott-tartózkodás után nem váltak románná, szlovákká. Osztrákká.
A torzképek valódisága
Az eltékozolt országot olvasva nekem is eszembe jutott egy bonmot; ha jól tudom, Pessoa sziporkázott azzal, hogy az újságíró akkor sem az igazat írja, ha nem az újságba ír. Ami nem azt jelenti, hogy a zsurnaliszta feltétlenül megátalkodott hazudozó, hanem azt, hogy egy sajátos prizmán keresztül szemléli a világot, és a maga vélt jólértesültségéből fakadó magabiztosságára alapozva szereti a saját meglátásait tényekként tálalni. Ez történik Paul Lendvainál is: az elmúlt húsz év történelmi tényeiből, magas tisztséget betöltött politikusokkal folytatott beszélgetésekből, viccekből, közvélemény-kutatásokból és Debreczeni József könyveiből kiindulva (ezek a Lendvai kötetének legfontosabb forrásai) tár elénk egy felismerhető, de mégis meglehetősen eltorzított Magyarország-képet. Hogy a kép valósághűbb legyen, ahhoz a barikád másik oldalán ágáló elemző könyvét is el kellene olvasni, mert akkor kirajzolódna a legpontosabb Magyarország: egy olyan, objektíven nem, csak két torzkép túlzásainak egymásra vetítéséből szemlélhető képződmény, melynek értékeit még nem teljes mértékben, de arcát tökéletesen eltékozolták.
Pap István
Paul Lendvai: Az eltékozolt ország. Fordította: Liebentritt Katalin. Noran Libro, Budapest, 2011
Krónika (Kolozsvár)

A Húsvéti Alkotmány
Ünnep van, kétszeresen is ünnep: a magyar alkotmányozás ünnepe és a közelgő húsvéti feltámadás ünnepe. A kettő egymásba nőtt, a népszerű megnevezés szerint Magyarország mostani alaptörvénye Húsvéti Alkotmányként írja be magát a köztudatba és az ország történelmének aranykönyvébe.
Én ezúttal sem leszek ünneprontó, és nem állok be azok közé, akik óllá alázták Magyarországot, és most tehetetlen dühükben szedik fel a hídlást. Nem leszek ünneprontó, mert sokadmagammal meg vagyok győződve, hogy ez az alkotmányellenes menetelés arra a sorsra jut, mint a médiatörvény: múlhatatlanul kifullad, lecseng, akárcsak a demokráciaféltés hamis ricsaja, hisz miközben van, aki a nyugdíjkorhatár negyvenéves küszöbéért kiabál, van, aki a korai nyugdíjazás ellen – a magyarországi szabadszájúságnak az új médiatörvény sem szab határt, Orbán Viktor miniszterelnököt nyilvánosan pocskondiázhatja az őszödi rém, szabadon és egyelőre büntetlenül fenyegetőzhetnek –, egy elcsépelt közhelyet újraértelmezve: a kutya ugat, a karaván halad. Az a riogatás pedig, hogy a következő választások után, vagy akár ezeket megelőzően, miután hatalomra kerülnek, mindent “visszacsinálnak”, a rémálmok közé tartozik. Nevetséges. Ehhez kétharmados többségű győzelem kellene. Hogy az új alaptörvény kirekesztő, és egyetlen párt, illetve Orbán Viktor egyszemélyes alkotmánya lenne? Megfeledkeznek arról, hogy az országos konzultáció során a nyolcmillió kérdőívből néhány ezer híján egymillió válasz érkezett vissza. Valószínűsíthető, hogy nem a funkcionális analfabéták küldtek be több mint másfél száz módosító javaslatot. Amennyiben kirekesztésről beszélhetünk, kirekesztette magát az MSZP és az LMP, akiket hiába invitáltak századszor is a parlamenti vitára, mindannyiszor visszautasították azt. Bennünket, mint az elszakított nemzetrészekhez tartozó magyarokat, különösen érdekel az az alkotmányban is szentesített történelmi visszakapcsolás, amely helyreállítja a nemzet múltbéli, jelenlegi és jövőbéli összetartozását, és ezt az együvé tartozást az újra anyaországgá vált Magyarországgal majd minden bizonnyal sarkalatos törvényben rögzített szavazati joggal erősíti meg. Az ellenzék pánikkeltésének gyökereit itt kell kitapogatnunk. A Húsvéti Alkotmány Magyarország feltámadásának alapja és záloga. A köztársaság összeomlásától való félelem egyszerűen megmosolyogtató. Magyarország államformája továbbra is köztársaság. Ha Budapestre utaztunk, eddig is Magyarországra utaztunk. Az alkotmány tulajdonképpen ezt a megnevezést helyezi vissza jogaiba.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sütő András világa
Nagy érdeklődés kísérte a hétfői könyvbemutatót a Bernády Házban. Az est vendége jeles személyiség, Gróf László térképtörténész, a Királyi Földrajzi Társaság (Oxford) tagja volt. Szombathelyen született tősgyökeres “vasi” pedagóguscsaládból, ősei már a 17. század elején Sárvár mezőváros polgárai voltak. Iskoláit Sárváron, Szombathelyen és Budapesten végezte. Katonaéveit a honvéd térképészet kötelékében töltötte. 1956-ban került külföldre. Diplomáját summa cum laude szerezte meg az Oxfordi Egyetemen. Angliában él, nyugalmazott egyetemi professzor. Szenvedélyesen gyűjti a történelmi Magyarország 16-19. századi térképeit, amelyből megalapította a Carta Hungarica térképgyűjteményt. Gróf László jó ideje járja Erdélyt, történelmi és néprajzi múltja után kutatva, erdélyi címerekről és térképekről tart előadásokat. A Bernády Házban viszont Sütő Andrásról beszélt, a budapesti Officina Kiadónál nemrég megjelent Sütő András világa című album marosvásárhelyi bemutatóján. A rendezvényt a Sütő András Baráti Egyesület szervezte, az előadót Nagy Pál elnök mutatta be: “Sütő Andrásnak régi kedves barátja, éleművének egyik kiváló ismerője ugyanakkor. Gyakran találkoztak, gyakran voltak együtt, ezek emlékezetes napok maradtak, olyannyira, hogy Gróf László azóta is gyakran eljön, ellátogat a sírhoz, elhelyezi a virágait, és az emlékezés elevenen él benne.” A Sütő-album ötlete is Gróf Lászlótól való. Nagy Pál aláhúzta, hogy az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő erdélyi képviselője előtt tisztelgő kötet Sütő András életútját, irodalmi pályafutását követi nyomon. Megismerjük a pusztakamarási szülőházban eltöltött gyermekkora, majd nagyenyedi tanulóévei eseményeit, a számos nehézség, akadályoztatás ellenére kibontakozó írói pálya állomásait. Mindez maga az író, Sütő András műveinek idézeteiből, levelezéséből áll össze hiteles életpályaképpé, melyet még közelebb hoz az olvasóhoz a könyvet kísérő mintegy 150 archív fénykép. Szerkesztője Karádi Ilona, előszavát Cs. Nagy Ibolya debreceni irodalomtörténész, kritikus jegyzi. A szövegválogatás Ablonczy László budapesti irodalomtörténész érdeme.
”Sütő Andráshoz baráti kapcsolatok fűztek, és elmondhatom, hogy jól ismerem a Mezőséget, azt a »sáros szegénységet«, ahonnan Ő elindult.” Az íróval az 1970-es években “találkozott”, az Anyám könnyű álmot ígér című könyvének olvasásakor. Rokonszenvük alapja a sok mindenben közös gyermekkori és tájélmény, a sorsvállalás, és persze a páratlan nyelvezet. Sütő néhány magyar szóval a tarisznyájában indult, és hihetetlenül nagy talentummal. És eljutott a csúcsra. Az emlékezőt főleg az ragadta meg, hogy a kollegista Sütő nem felfelé akart “törni”, hanem vissza, azok közé, ahonnan elindult. “És erről az Édesapám jutott eszembe, aki ugyancsak tanító, kántortanító volt, és az volt a vágya, hogy a magyar gyermekeket nevelje.” Amikor aztán személyesen is találkoztak Marosvásárhelyen, életre szóló barátság szövődött közöttük.
Kedves közjátékként Kilyén Ilka színművésznő olvasott fel Sütő Andrástól származó részleteket, és Gali Teréz nagyszalontai énekes dalolt, gitárkísérettel; mintegy zárómomentumként pedig éppen egy Gróf Lászlótól származó balladai hangvételű szöveget adott elő.
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Kolozsvári sportoló edzőjére lőttek rá
Rálőttek egy magyarországi kerékpáros edzőre, akinek egyik versenyzője azt állítja, hogy a támadás azért érte őket, mert magyarul beszéltek – adta hírül kedden a Szatmári Friss Újság.
A napilap beszámol arról, hogy a Szatmár megyei Egri településen született, de Budapesten élő Nagy Enikő kerékpáros (aki egyébként a Kolozsvári MSC élsportolója, és jó eséllyel pályázik az olimpiai részvételre) hétfőn reggel hazalátogatott, elkísérte őt magyarországi edzője, az 59 éves M. Gábor is.
Hajnali öt órakor érkeztek meg a szintén Szatmár megyei Batizra, ahol egy helyi szállodában foglaltak szobát. A sportoló – aki az incidens kapcsán később maga kereste fel a lapot – elmondta: a szálloda parkolójában még egy darabig az autóban maradt edzőjével beszélgetni, amikor rájuk szólt a parkolóőr, hogy menjenek fel a szobájukba, mert ő lefeküdne.
Be is mentek a szálloda előcsarnokába – közölte a sportoló –, hogy ott folytassák a társalgást, akkor viszont a tulajdonos szólt rájuk, menjenek szobájukba, és ne beszélgessenek magyarul. Ekkor kérték a panaszkönyvet, és hívni akarták a rendőrséget, de nem tudták a megfelelő telefonszámot. Erre a tulajdonos lekapcsolta a villanyt, fegyvert rántott elő, és rászegezte az edzőre – állítja a sportoló, aki szerint a szállodatulajdonos el is sütötte a fegyvert, de nem találta el a magyarországi edzőt.
A lap a Szatmár megyei rendőrség közleményéből is idéz, amely szerint egy nézeteltérés miatt két férfi között vita alakult ki, majd az egyik fegyvert rántott és „függőleges” irányban adott le lövést. A rendőrség a kivizsgálás után állapíthatja meg, hogy pontosan mi okozta a konfliktust – olvasható a közleményben.
A lap szerint a szállodatulajdonos állítólag egy gumilövedékes pisztollyal lőtt, és fegyvertartási engedéllyel is rendelkezett.
Szabadság (Kolozsvár)

Bolondítás
Bolondítják az erdélyi magyarságot! S ez még enyhe kifejezés. Hallgatom az MR1-Kossuth Rádiót, amint a határon túli magyarok műsorát ismétli. Elsőnek a Mátyás-szobor (újra)avatásáról készült összeállítást adják le. Heten beszélnek. A legelején, látszólag a legfontosabb, Tőkés László, az EMNT titkos szavazással meg nem méretett elnöke, utoljára Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Holott a valóságban, mint a tévében is láthattuk, éppen fordítva volt. Istenem, hát ennyire megmásítja a tényeket a magyar nemzeti rádió, amely minden másnál hitelesebb kellene hogy legyen?! – füstölgök magamban. Lám, a politika irányította média fittyet hány a valóságra, azt helyezi előtérbe, ami gazdája számára fontosabb. Pedig közismert: a volt püspöknek semmi, de semmi köze a szoborcsoport felújításához, annál több Markónak és Kelemennek!
A pesti kormány gyeplőjével működő közszolgálati média el akarja hitetni velünk, hogy ennek a fordítottja igaz. Vagyis mi, akik itt élünk, vakok vagyunk, nem az történik, ami szemünk előtt zajlik és aminek részesei vagyunk, hanem az, amit ők Budapestről láttatni akarnak.
Számos ilyen esetet idézhetnénk, amikor nem a cselekvőket nyomják előre, hanem azokat, akik szép magyar köpenyt öltenek és Pest szája íze szerint szólnak! Akaratlanul is eszünkbe juttatva a Széchenyi mondást: mert valaki magyar, még nem erényes ember!
Az erdélyi magyarság ügyeibe való nyílt pesti beavatkozást (vele azt a játékot, hogy az ő kedveltjeiken kívül a többi magyar véleménye nulla) immár a szélsőjobboldaliak is kezdik unni. Pár napja idéztük az ÚMSZ-ben Vitus Örsöt, a marosvásárhelyi Jobbik Baráti Kör frissen lemondott elnökét: „Elegem van abból, hogy a magyarországi politikusok megpróbálnak beleszólni a mi sorsunkba!”. Említette Markó Béla kongresszusi beszédét: „Ritka jó, higgadt beszéd volt, okosan érvelt amellett: mi jobban tudjuk, mi van velünk”.
Az a pesti illúziókeltés, amely szerint ők megoldják a határon túli magyarok problémáit, például a kettős állampolgársággal, különösen az egyoldalúan tájékozódó egyszerű embereket bolondítja.
Vannak, akik csakugyan elhiszik, hogy most már minden jó lesz, mert hát Pesthez tartozunk, s nem veszik észre: a politika eszközei vagyunk. De még azt sem, hogy Pestnek sem kellő pénze, sem jogi lehetősége nincs ahhoz, hogy bennünket érezhetően támogasson. Ideje józanodni: tetszik, nem tetszik, a mi sorsunk továbbra is itt dől el, ahol élünk és adót fizetünk! Sajnos, de továbbra is sokkal inkább Bukarestben, mint Budapesten.
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)

Baconschi: helytelen lenne a „nacionalista pánikkeltés”
Az új magyar alkotmánnyal kapcsolatosan helytelen lenne e pillanatban bármiféle „nacionalista pánikkeltés” román részről, hiszen a két ország között nagyon jók a kapcsolatok, Bukarest és Budapest között zavartalan a párbeszéd a magyarországi alaptörvényről is – mondta az Evenimentul Zileinek adott nyilatkozatában Teodor Baconschi külügyminiszter.
„Azt szeretnénk, ha a magyarországi kisebbségi közösségünk képviseltethetné magát a parlamentben. Párbeszédet folytatunk Budapesttel erről a kérdésről, akárcsak az új alkotmányról” – mondta Baconschi. Hangsúlyozta: lehetőség van arra, hogy az új alaptörvény szövegének eurokonform jellegét megvizsgálhassák mind a Velencei Bizottság, mind pedig „közvetlen párbeszéd” révén.
„Nem hiszem, hogy hasznos lenne e pillanatban a nacionalista pánikkeltés, annál is inkább, mivel nagyon jó az együttműködés a magyar féllel az európai uniós elnökség időszakában” –állapította meg a miniszter. Az együttműködés eredményei között említette az AGRI gázvezetéktervét és az Arad-Szeged gázvezetéket.
Hozzáfűzte azonban: Bukarest nyilvánvalóan reagálni fog bármilyen esetben, amikor eltérést lát az egész Európa által vallott demokratikus normáktól és kritériumoktól.
Az Adevărul című liberális napilap másfél újságoldalt szentel a témának, nagy fotókkal. A nagybetűs cím: Orbán császár országa.
A tudósítás leírja az új alkotmány néhány fontos elemét, de eleve kommentáló mondatok kíséretében teszi. „Magyarországnak mostantól ultrakonzervatív alkotmánya lesz” – vezeti be beszámolóját a tudósító, Galambos Éva. A továbbiakban kifejti: Orbán Viktor és pártja olyan kitételeket helyezett el a szövegben, amelyek révén az alaptörvény azután is jelentős mértékű hatalmat biztosít számára, ha esetleg elveszíti a következő választásokat.
A tudósító szerint az ellenzék és a magyar lakosság nagy része bírálta az új alkotmányt. Először is azért – olvasható a lapban –, mert a kormánykoalíció elutasított bármiféle tárgyalást az ellenzékkel, és világos volt, hogy ez utóbbinak minden módosító javaslatát elutasítják. Másrészt azért, mert az Orbán-kormányzat ellenezte a népszavazás kiírását. A tudósító szerint azért is érte bírálat az alkotmányt, mert abban túlságosan nagy hangsúlyt fektetnek a múltra.
A tudósító a továbbiakban elemzőkre hivatkozva jegyzi meg: az alaptörvény olyan előírásokat is tartalmaz, amelyek Magyarországot autokráciává változtatnák. A cikk írója azt is megállapítja: a kisebbségi jogokat érintő fejezet nagy hátralépést jelent. Komoly hiányosság a lap szerint, hogy az nem szavatolja a kisebbségek anyanyelvének ápolását, valamint felszámolja a kisebbségi biztos posztját.
Szabadság (Kolozsvár)

Lehetne más?
Az Országgyűlésbe a tavalyi választásokon szinte a semmiből bejutott Lehet Más a Politika budapesti performanszával egy csapásra megoldotta határon túli ismeretlenségével kapcsolatos dilemmáját. A politikai céljait a részvételi és képviseleti demokrácia minőségének, a társadalmi igazságosságnak, valamint az ökológiai fenntarthatóság megteremtésére alapozó párt képviselői az elmúlt időszakban Kárpát-medencei látogatások keretében igyekeztek ellensúlyozni, hogy alakulatuk neve nemigen cseng ismerősen a külhoniak fülében. Nem véletlenül, hiszen határon túli ügyekben az LMP mindeddig csak kevésszer hallatta a hangját, ellenben sokszor olyankor is árnyékra vetődött. Például amikor élesen bírálta az Orbán-kormány médiatámogatásait, és éppen azt a bukaresti magyar lapot vette védelmébe, amelyik az elmúlt öt évben a baloldali kormányok részrehajló támogatásának haszonélvezője volt.
Vagy amikor megszavazta ugyan a kettős állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvényt, de ellenzi a honosítottak szavazati joggal való felruházását. E téren még elfogadható az az indoklásuk, miszerint egy adott közösségben azoknak kell döntést hozniuk, akik magukon viselik ezeknek a döntéseknek a következményeit, ama érvelésük viszont gyenge lábakon áll, miszerint a szavazójog összeegyeztethetetlen az autonómiatörekvésekkel. (Mintha Bukarest csak a román állampolgárok alkotta Székelyföld önrendelkezését lenne hajlandó elismerni…) No de ez a dilemma is legyen csak az LMP baja.
Az erdélyi magyarok fájdalma ez esetben az, hogy miközben a párt vezetői – például az RMDSZ februári kongresszusán – többször hangoztatták: az anyaországi alakulatoknak nem szabad „Budapestről osztani az észt” a határon túlra, ők tettekben, erdélyi magyar fotósok alkotásainak letakarásával fejezték ki a külhoniak iránti „szimpátiájukat”. Azaz bort isznak és vizet prédikálnak: nem akarják, hogy mi beleszóljunk az anyaországi politikába, viszont éppen ők használták fel belpolitikai céljaikra, jelesül az Orbán-kormány bírálatára a határon túliakat. (Mondjuk, „kordonbontó” akciójukkal azzal is célt tévesztettek, hogy a Kossuth teret még 2009-ben jelölték ki a kiállítás helyszínéül, amikor az Orbán-kormány még sehol se volt – de ebbe meg mi nem szólunk bele.) Reméljük, az LMP is belátja: a külhoniakkal kapcsolatban lehet másképp is politizálni.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)