Magyarok a Regátban – XIX. századi hírlapok tükrében
Románia déli vidékére, az egykor Regátnak nevezett országrészbe kivándorolt erdélyi magyarok élettörténetének igen gazdag irodalma áll az érdeklődő rendelkezésére. A bukaresti magyar református egyház, valamint a magyar nyelvű oktatás 200. évfordulója fontos alkalom arra, hogy ismételten előtérbe kerüljön – ezúttal a korabeli hírlapok adathalmaza alapján – a regáti vidékekre telepedett egykori magyarok tevékenységének sokszínűsége, gazdagsága, változatossága, a sikerekkel, örömökkel s néha kudarcokkal egyetemben.
Egyházról és iskoláról lévén szó, kezdeném a Budapesten megjelenő Ország Tükre című időszaki lappal, amely az 1864. évi 14-es számában, Szokoly Viktor tollából a bukaresti magyar református templom bemutatásával foglalkozik. Már a bevezetőből megtudjuk, hogy „a bukaresti református magyar egyház 1815. május 2-án alapíttatott szőkefalvi Sükei Imre által, ki bemenvén Erdélyből Oláhország fővárosába, darab ideig csak vasárnaponként tarthatott magyar istentiszteletet az ottani német lutheránusok templomában”. Közben bukaresti lakásán magyar iskolát nyit a helybeli gyerekek számára, s 1816-ban telket vásárol a jövendőbeli református templom számára 2650 piaszterért, melynek egy részét Erdélyben és Magyarországon gyűjtötte össze. A kis fatemplom alapját 1821-ben teszi le, a szükséges pénzt Jeremiás István nevű gondnoka segítségével szintén ő maga gyűjtötte össze. „Azonban Sükei – olvassuk tovább – a kis fatemplom tornyára keresztet tétetett, mert az oláhországi lakosok különben nem hitték volna el, hogy az keresztény egyház”.
Közben Sükei tovább munkálkodik. Konstantinápolyba utazik, s ott az angol nagykövetség útján orgonát szerzett hívei számára. 1830 és 1835 között Magyarországon fordul meg több ízben, majd Sziléziát, Württemberget, Németország, Franciaország, Anglia és Hollandia nagy részét járja be a bukaresti egyház megsegítése végett, minek eredményeként 37 111 frank gyűl össze. Munkálkodása teljében, életének 56., pásztorkodásának 34. évében, 1849. január 19-én viszont befejezi földi pályafutását. Sírja az általa alapított templom ajtaja mellett van, hová nejét, a bukaresti Kis Máriát ő maga temette el két évvel előbb.
Halála után két öreg lelkész következett. Az egyik Péterfi Albert nagyenyedi tanár, aki a forradalom elől vonult Bukarestbe, de még egy évet sem működhetett, elhalálozott 1850. március 29-én, 49 éves korában. Halála után az egyház Izsák Ede nagyszebeni lelkészt szerette volna meghívni a megüresedett parókiára, de az osztrák hatóságok politikai okok miatt nem adtak számára útlevelet. A helyzeten a kolozsvári püspökség kívánt segíteni: október 13-án Dimény József felvinci lelkészt küldte Bukarestbe, aki 1854-ig paposkodott, a következő évben viszont gyulafehérvári várfogságban halt meg. 1855 áprilisáig a lutheránus pap látta el a legszükségesebb teendőket. Ekkor Bodola Sámuel püspökhelyettes Székely János kolozsvári segédlelkészt szólította föl a bukaresti állás elfoglalására, de ő visszalépett. Így veszi át a megüresedett lelkészi hivatalt 1855. április 1-jén az erdélyi származású, magyarrégeni születésű (Szászrégen része) Koós Ferenc, aki emlékiratában így eleveníti föl bukaresti lelkészi pályájának első napját:
„Fölvirradt végre az a nagy nap is életemben, hogy beköszöntsek abba az egyházba, melynek felvirágoztatására hajtottam feláldozni életem hátralevő részét” – írta bukaresti szolgálata első napján, 1855. április 1-jén Koós Ferenc.
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár)

A Barabás Miklós Céh fiataljai a Műcsarnokban (II.)
Amint arról lapunk Művelődés oldalán (2015. június 30.) már beszámoltunk, Budapesten, a Műcsarnokban (Mélycsarnok) megnyílt a Barabás Miklós Céh fiataljainak Metamorphosis Transylvaniae című bemutatkozó kiállítása. A Kolozsvár 2015 Európai Ifjúsági Főváros rendezvényeinek keretében Bán András művészettörténész, kurátor irányításával létrejött tárlaton Baász Orsolya, Berze Imre, Éltes Barna, Lini Enikő, Marincaş Mira és Máthé László mutatja be festményeit, szobrait, grafikáit és fotóit.
Az esemény jelentőségének érzékeltetésére megemlíteném, hogy az 1929-ben Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával, az erdélyi magyar képzőművészek érdekvédelmi szervezeteként létrejött, Bánffy Miklós támogatását élvező Barabás Miklós Céh első, történelmi korszakában is mindössze kétszer szerepelhetett a magyar fővárosban: 1937-ben a Csekonics palotában, 1944 márciusában pedig a Nemzeti Szalonban. A Céh 1994-es újjáalakulását követően pedig ez a mostani, budapesti műcsarnokbeli tárlat abszolút premiernek számít, s merjük remélni, hogy egyben egy hosszan tartó, szorosabb kapcsolat előhírnöke is.
N. J.
Szabadság (Kolozsvár)

"Neptun 2": mi történik, ha románok és magyarok egy asztalhoz ülnek?
A tavalyi találkozókon a román félnek nem volt különösebb baja az RMDSZ autonómiatervezetével, a kontextussal annál inkább.
2014. júniusában és októberében Brassó pojánán a Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) civil szervezet közvetítésével román-magyar tárgyalások zajlottak az erdélyi magyar kisebbség helyzetéről. A Neptun 2-ként elhíresült találkozókról részletes blogbejegyzésben számolt be néhány napja Larry Watts biztonságpolitikai szakértő, aki már az 1993-as neptuni találkozókról is részletes jegyzőkönyveket írt. A beszélgetéseket Allen Kassof, a Project on Ethnic Relations (PER) egykori vezetője moderálta.
A júniusi kerekasztalon tíz pontot fogalmazott meg Székelyföld jövőjével kapcsolatban Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, amelyek közül néggyel – székely zászló, gazdasági fejlődés, kétnyelvűség, etnikai arányosság a közintézményekben – kapcsolatban hangzott el, hogy közvetlen aggodalomra adnak okot. Ezekről bővebben is olvasni lehet Watts bejegyzéseiben.
A székely zászló használata az etnikai identitás szimbólumaként rendkívül érzékeny kérdés a magyar politikai vezetők számára, mind végrehajtás és jogalkalmazás, mind pedig a visszaélések megelőzése terén. A bejegyzés szerint a Román Tudományos Akadémia heraldikai bizottsága és a romániai törvények szerint is a székely zászló jogos és elismert jelkép, és megjelenhet a közintézményeken a román lobogó mellett.
A román lakosságot is be kell vonni a vitába
A vita során elhangzott, hogy a székely zászló problémája a két magyar többségű megye közül Kovászna megyében nyilvánult meg, Hargita megyében nincsenek fennakadások ezzel kapcsolatban. A felek egyetértettek abban, hogy a helyi zászlóhasználatra vonatkozó jog alkalmazását a központi hatóságoknak kellene felügyelniük, hogy elejét vegyék az esetleges visszaéléseknek, amelyek negatívan befolyásolhatják az országos szintű magyar-román kapcsolatokat.
Az összefoglaló azért nem említi név szerint a hozzászólókat, mert a kerekasztal-beszélgetések alapszabálya, hogy a résztvevők nem fedhetik fel egyes hozzászólók kilétét, bár idézni lehet tőlük. A szabály lényege, hogy a résztvevők ne érezzenek megfelelési kényszert a választóik elvárásaival szemben.
A megfogalmazott magyar igények jó része gazdasági jellegű: Székelyföld fejlesztési régió létrehozatala; területi és fiskális autonómia; Székelyföld altalaj, ásványi és természeti kincseinek a felügyeleti, kitermelési és koncessziós joga tartozzon a régió kompetenciái közé; Székelyföldön vezessen át autópálya; a kétnyelvűséget az állam finanszírozza. Az egyik román résztvevő azt jósolta, ha a gazdasági elemet sikerül megoldani, akkor az összes többi elem viszonylag gyorsan a helyére kerülhet.
Fontos kérdésként merült fel az autópálya, amelyik összekötné a régiót Románia többi részével és Európával, és amelyiknek építését régóta ígérik, de idáig nem valósult meg. Kiderült, hogy a késedelemnek elsősorban nem etnikai okai vannak - mint hogy attól néhány magyar résztvevő tartott -, hanem az anyagi lehetőségek korlátozottsága. Sőt, elhangzott, hogy már el is készült egy megvalósíthatósági tanulmány, a finanszírozási problémák is megoldódnak, és az építkezés már 2015-ben elkezdődhet.
A kétnyelvűségre vonatkozó kérelem kettős kihívást jelent: egyrészt a kisebbségi nyelv használata biztosítja a nemzeti kisebbség hosszú távú fennmaradását, míg ugyanabban az időben biztosítani kell a többségi nyelven való általános műveltséget, ez a kettő együtt pedig biztosíthatja az integrációt közösségi szinten, és az esélyegyenlőséget egyéni szinten. A bejegyzés szerint ugyanakkor ezeket néha egymásnak ellentmondó céloknak tartják. A résztvevők egyetértettek abban, hogy ezekhez a kihívásokhoz és félelmekhez leginkább érzékenységgel lehet közelíteni, és a párbeszédbe a kisebbségben élő román lakosságot is be kell vonni.
Idegenkednek a magyarok a köztisztviselői állásoktól
A témakör kapcsán konkrét panaszokról is szó esett: hiányzik a finanszírozás a kétnyelvű táblák felszerelésére, nincsenek képzett tolmácsok az igazságszolgáltatásban, valamint hiányoznak a hivatalos kétnyelvű dokumentumok és formanyomtatványok. A központi ellenállásnak és a helyi szeszélyességnek is szerepe lehet abban, hogy a jogalkalmazás komoly hiányosságokat mutat, de a legfőbb probléma ez esetben is az, hogy nem állnak rendelkezésre anyagi források a párhuzamos dokumentáció nyomtatására és a közalkalmazottak kétnyelvű képzésére. A felek egyetértettek abban, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani ezekre a kérdésekre, és gyorsítani kell a végrehajtási folyamatot. Több felszólaló szorgalmazta az etnikai arányosság bevezetését az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben. Míg az etnikai összetétel az állami intézményekben tagadhatatlanul figyelmet érdemel, és az etnikai arányosság nemes eszme és gyakorlati cél is egyben, azonban hibás, de legalábbis leegyszerűsítő megközelítés, hogy a jelenlegi aránytalanságok egyedül a diszkriminatív állami/kormányzati politika következményei. Ahogy az egyik magyar résztvevő megjegyezte, általános idegenkedés tapasztalható a magyarok részéről a köztisztviselői állások iránt, ami szintén egyik oka lehet a közszférában tapasztalható aránytalanságnak. A kérdést mélységeiben kell megvitatni - hangzott el.
Az autonómia tekintetében némi vitára is sor került. Az egyik résztvevő, bár elismerte, hogy az autonómia kapcsán ugyan több a megértés, mint korábban, mégis arra panaszkodott, hogy gyakorlatilag semmilyen előrelépés nem történt az ügyben. A vita során kiviláglott: a magyar politikai vezetők szerint egy sor, a magyar kisebbséget érintő sajátos kérdést kellene ehhez megoldani, és az autonómia feltétele az, hogy ezeknek a konkrét kérdéseknek a megvitatásában és megoldásában egyeztetni lehessen a román tisztviselőkkel. Ha a központi intézmények és tisztségviselők válasz nélkül hagyják ezeket a megkereséseket, a magyar vezetők a saját maguk módján fognak hozzá e kérdések megoldásához – önállóan és elkülönülve –, inkább összhangban az autonómia radikálisabb értelmezéseivel. Bezavar Budapest
Másrészt az autonómia a román elitek számára a végső célt jelenti, és a résztvevők közül többen is megjegyezték, hogy meglehetősen pontatlan kifejezés. Az aggodalmakat az általános precedensek és a történelmi tapasztalat táplálja. A területi autonómia az ország szuverenitása egy részének elvesztését feltételezi, és bármilyen kísérlet az állami szuverenitás korlátozására hagyományos értelemben nemzetbiztonsági fenyegetést jelenthet - hangzott el.
A júniusi találkozón résztvevők és megfigyelők:
- a PSD részéről: Viorel Hrebenciuc, Georgian Pop, Anca Spiridon, Angel Tîlvar, Ionuț Vulpescu, Valeriu Zgonea - a PNL részéről: Marius Obreja Lucian - a PDL részéről: Alexandru Nazare, Andreea Paul - a PMP részéről: Cristian Diaconescu - az FC részéről: Mihai Răzvan Ungureanu - az RMDSZ részéről: Antal Árpád András, Tánczos Barna, Benkő Erika, Borbély László, Frunda György, Tamás Sándor - az Egyesült Államok nagykövetsége részéről: John McLoon, Laurențiu Ștefan - a civil társadalom részéről: Ambrus Attila, Dan Ghibernea, Emil Hurezeanu, Marius Pieleanu - moderátorok: Allen Kassof, Jonathan Rickert
- jelentéstevő: Larry Watts - szervezők: Nicolae Mergeani, Ionas Vladimir
A kérdést még jobban összezavarja Budapest kitartó támogatása a területi autonómia mellett. Egy amerikai résztvevő arra kérdezett rá, hogy az autonómia, mint a magyar célok elérésének gyűjtőfogalma nem-e inkább több riadalmat váltott ki, mint szimpátiát a románok körében, akik közül egyesek számára az autonómia a szeparatizmus egyik szinonimája. Az egyik magyar résztvevő elismerte, hogy vannak pillanatok, amikor Budapest részvétele bonyolítja a dolgokat. Egy román résztvevő ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a Fidesz szerepet játszott két radikális erdélyi magyar párt létrehozásában is, hogy megtámadja az RMDSZ-t. Ugyanezen felszólaló arról is beszélt, hogy a PSD abból indul ki, hogy az RMDSZ-nek jelen kell lennie a parlamentben, részt kell vállalnia a vitákban, mert ha parlamenten kívül marad, kétségtelenül radikalizálódna. A korábbi PER-tárgyalások tapasztalatai azt mutatják, hogy a konkrét, specifikus kérések kezelése könnyebbnek bizonyult, ha azokat leválasztották az autonómia meglehetősen homályos fogalmáról.
Egyszerű a zászlókérdés megoldása
Ugyanakkor az autonómia koncepciónak erőteljes politikai és kulturális vonzereje van, és elismerték, hogy nehéz és hosszú folyamat a márkaátnevezés. A kerekasztal résztvevői nem tudtak konszenzusra jutni az autonómia kapcsán, de úgy gondolták, hasznos lehet arról beszélni, hogy milyen konkrétumok tartoznak ide. Több résztvevő megjegyezte, hogy az 1989 utáni problémákat az etnikai csoportok egymással szemben tanúsított félelme, bizalmatlansága, és a kölcsönös ismeretek hiánya okozta.
Az októberi kerekasztalon jelentős hangsúlyt fektettek a felek álláspontjaik újrafogalmazására, és arra, hogy jobban figyelembe vegyék a másik oldal perspektíváit és álláspontját. A második bogbejegyzés megemlíti, hogy az első kerekasztal óta volt kis előrelépés. Ismét terítékre került a székely zászló ügye, amellyel kapcsolatban az egyik magyar résztvevő amerikai kérdésre elmondta, 2008-ban robbant ki az első vitás ügy, és 2010 óta vált egyre problémásabbá, míg a kétnyelvűség alkalmazása is hasonló cipőben jár. Az egyik magyar résztvevő itt a marosvásárhelyi helyzetre hívta fel a résztvevők figyelmét. Az egyik parlamenti képviselő azt mondta, hogy a zászlókérdés megoldása „egyszerű és egyértelmű”, ha nem is éppen könnyű: Románia minden megyéjének a lobogóját ki lehetne tűzni a parlament épületére. Egy másik képviselő azt javasolta, hogy megoldást jelenthetne, ha törvényileg kötelezővé tennék az önkormányzat, a megye, az EU, a NATO és Románia nemzeti lobogójának kitűzését az összes kormányzati épületre, megyei tanácsi és helyi önkormányzati épületre. A vélekedés szerint ez az intézkedés az ország egész területén megszüntetné a feszültségek forrását az interetnikus kapcsolatokban. Eltérő álláspontok autonómiaügyben
Egy olyan javaslat is elhangzott, miszerint úgy tegyék hivatalos regionális nyelvvé a magyart Székelyföldön, hogy annak jogállása első körben ne legyen egyenlő az államnyelvvel. Ezzel kapcsolatban a román és magyar résztvevők egyetértettek abban, hogy könnyíteni kell az anyanyelvhasználatot a közigazgatási intézményekben és az igazságszolgáltatásban.
A bejegyzés szerint egyedül az autópálya ügyében történt előrelépés a júniusi kerekasztal óta: lezárták a Brassó-Bákó autópálya első szakaszának megvalósíthatósági tanulmányát, a sztráda finanszírozása bekerült az EU közlekedési fejlesztési tervébe, így brüsszeli források is rendelkezésre állnak. Az egyik román képviselő úgy fogalmazott, hogy ez egy win-win helyzet, a pályát pedig 2018-ra tervezik átadni. Míg a kétnyelvűség, a székely zászló, vagy az autópálya ügyében az álláspontok összeegyeztethetőnek tűntek, addig az autonómia kérdése kapcsán eltérő felfogások jelentkeztek. A magyar fél szerint az EU egyik legnagyobb problémáját jelenleg a nemzeti kisebbségek helyzete jelenti. Az egyik magyar résztvevő az európai nemzeti kisebbségek kapcsán az ukrajnai, skóciai és spanyolországi feszültségeket említette, és a „többségi arroganciáról” valamint a „többség részéről mutatkozó empátiahiányról” beszélt. A magyar oldal álláspontja szerint tiszta megoldást további jogok biztosítása és a teljes autonómia jelenthetne. Ezzel szemben a többségi vezetők szerint az autonómia a területi integritást érintő nemzetbiztonsági probléma.
A résztvevők ugyanakkor a romániai nemzetiségek szerkezeti viszonyait meghatározó nemzetközi szereplőkről is beszélgettek. Több magyar hozzászóló is elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy míg a kilencvenes években úgy tűnt, az EU és a NATO kitüntetett figyelemmel kezelte a kérdést, és kiváló standardokat alakított ki, ám ezek betartatásáról és végrehajtásáról nem rendelkezett.
Terminológiai kérdések
A decentralizáció, a szuverenitás és az autonómia újrafogalmazása kapcsán elhangzott, hogy az egyik legmakacsabb akadály a terminológia. Például az autonómia egyet jelent a függetlenséggel, ami kapcsán már szeparatizmust lehet emlegetni. Hasonló probléma merül fel, amikor a politikai hatalom és döntéshozatal decentralizációját tévesen az állami szuverenitásra vonatkoztatják.
A terminológiai problémák akkor váltak nyilvánvalóvá, amikor a kerekasztalon az autonómia bevezetéséről, vagy a részleges autonómia lehetőségeiről kezdtek beszélgetni. Az egyik javaslat szerint a szuverenitás egy részét úgy ruházzák át a kisebbségekre, mint ahogy az IMF és az EU kapcsán a román állam hajlandó szuverenitása egy részét feladni: ez egy szerződést feltételezne, amelyben a felek elfogadnak és vállalnak bizonyos kötelezettségeket.
Egy másik javaslattevő pedig az autonómia korlátozott idejű bevezetését javasolta. E szerint érdemes lenne kipróbálni a fiskális autonómiát, és ha három éven belül nem indulna be a növekedés, öt év múlva meg lehetne szüntetni. Igaz, azt is megemlítették, hogy számos olyan nemzetközi jogi álláspont létezik, amely szerint a már egyszer megítélt autonómiát nem lehet visszavonni nemzetközi jogi következmények nélkül. Ugyanakkor a központi hatóságok gyakran ellenállnak a politikai decentralizációnak, mert attól tartanak, hogy az megkönnyítheti az elszakadást.
Az amerikai moderátor itt úgy fogalmazott, hogy osztozik a többi amerikai résztvevő azon véleményével, hogy az érzelmekkel telített fogalmak és a terminológia hátráltathatja a konkrét problémák megvitatását és megoldását. „Kíváncsi vagyok, vajon az autonómia szó használata milyen mértékben jelent akadályt, és mi történne, ha egy átdolgozott formában az egyenlő jogokra helyeznék a hangsúlyt? Van-e lehetőség mindezt taktikailag új keretbe helyezni a közösség igényeinek feláldozása nélkül?” – kérdezte a moderátor.
Rossz volt az időzítés
Elhangzott, hogy bár a 2014-es autonómiatervezet kifinomultabb, mint a korábbi javaslatok, de a körülmények még messze vannak attól, hogy teljesen komolyan lehessen venni addig, amíg minden elemét nem tárgyalták és nem értették meg, és külön-külön nem határoztak azokról. A magyar felszólalók nem zárkóztak el a másik megközelítéstől, az egyik résztvevő úgy fogalmazott, hogy az autonómia projektnek két eleme van: politikai-gazdasági decentralizáció és kisebbségvédelem. Innen nézve pedig lehetséges, hogy a fő kérdésekhez más terminológia felől közelítsenek.
Az októberi találkozón résztvevők és megfigyelők:
- az RMDSZ részéről: Antal Árpád András, Tánczos Barna, Benkő Erika, Borbély László, Markó Béla, Tamás Sándor, Borboly Csaba - a PSD részéről: Viorel Hrebenciuc, Georgian Pop, Angel Tîlvar, Ionuț Vulpescu, Valeriu Zgonea - a PDL részéről: Alexandru Nazare, Andreea Paul - a PNL részéről: Alina Gheorghiu, Dan Motreanu, George Scutaru - az Elnöki Hivatal részéről: Mihail Sandu - a civil társadalom részéről: Ambrus Attila, Emil Hurezeanu, Marius Pieleanu, Dan Tapalaga - moderátorok: Allen Kassof, Jonathan Rickert - jelentéstevő: Larry Watts - szervezők: Ionas Vladimir
A beszélgetés során egy közvélemény-kutatás eredményeire is hivatkoztak, amely szerint a román lakosság 78 százaléka ellenséges az autonómia-projekttel szemben. Allen Kassof ekkor a román résztvevőkhöz fordult, és megkérdezte, hogy ha az autonómiakoncepciónak más neve lenne, elfogadnák? Az egyik román hozzászóló azt mondta, hogy nem is a tartalommal, inkább a kontextussal van probléma.
Mindenekelőtt az, hogy a projektet a választások előtt dobták be a köztudatba, katasztrofális következményekkel járhat, hisz kampánycélokra fogják felhasználni, ami csökkenti a komoly megvitatás esélyét. Továbbá a projekt tematizálása egy olyan nemzetközi politikai környezetben történik, amikor a nacionalizmus és a szélsőséges irányzatok erősödőben vannak, ezért nehéz a románok számára különbséget tenni az ésszerű magyar igények és a magyar kormány agresszív retorikája között, különösen úgy, hogy ez utóbbival van tele a nemzetközi sajtó. Ezért félő, hogy a projekt elindítása nacionalista diskurzust fog provokálni.
Románia ideges Orbán Viktor miatt
Több magyar résztvevő elismerte, hogy az időzítés nem volt ideális, de hozzátették, hogy külső és belső okok is kényszerítően hatottak. „Időközben új pártok alakultak, amelyek nyomást gyakorolnak a teljesítetlen dolgokra koncentrálva. Mivel nincs más felelősségük, radikalizálódtak. Némileg igazuk van, hisz kudarcot vallottunk ezen dolgok gyakorlatba ültetésében” – hangzott el.
„Ha nem sikerül öt éven belül, akkor sokkal radikálisabb politikusok ülhetnek itt” – fogalmaztak. Egy másik azonosított probléma a túlzott etnicizálódás volt, ami kapcsán az egyik román résztvevő megjegyezte, nem gondolták, hogy ilyen kevéssel a második világháború után ismét erőszakkal rajzolják át Európa határait. A Budapest és Moszkva között egyre nyilvánvalóbb energiaügyi, pénzügyi kapcsolat bel- és külpolitikai idegességet szül. „Amikor Orbán a moszkvai szemléletet kezdi el magáénak vallani a határ közelében élő magyarok miatt, akkor Románia ideges lesz” – mondta. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a kommunikáció folyamatos akadályt képez a megértésben, ezért javasolták egy román-magyar nyelvű hírportál létrehozását.
A kerekasztal végén általános volt az egyetértés abban, hogy pártszinten jóval bonyolultabb ezekről a dolgokról beszélni, hisz a politikai alakulatok különösen a választási kampányokban nacionalista diskurzusokkal is operálnak. Egy résztvevő megjegyezte, hogy míg a lakosság szintjén alig jelent problémát az együttélés, a politikai elit folyamatosan visszatér a nemzeti/etnikai kártya kijátszásához. A következtetés az volt, hogy meg kell oldani ezt a diszfunkcionális visszafejlődést. Továbbá elhangzott, hogy a következő lépés az interetnikus viszonyokban azon teendők kölcsönös azonosítása, amelyeket még nem teljesítettek.
Volt idő, amikor működtek a dolgok
Meg kell határozni a konkrét problémák listáját, amelyekkel a választások után foglalkozni kell. Ahogy az egyik RMDSZ-es résztvevő még az első kerekasztal alkalmával megjegyezte: a jó intézményi együttműködés alapja 1993-ban kezdődött el, és 2004-ben romlott el. Amíg jól működtek ezek a folyamatok, addig a román többség nem cselekedett a magyar közösség akarata ellenére. Az így keletkező tízéves késés során, amikor már a PER-folyamat nem működött, minden érintett hibás volt. A központi román hatóságok abban, hogy a meglévő jogszabályokat nem alkalmazták és nem tartatták be helyi szinten, az RMDSZ képviselői pedig arról tehetnek, hogy nem sikerült ezeket az érdekeket előremozdítani és teljesíteni, valamint a radikalizáció számára motivációt teremtettek.
Az egyik PER-veterán arról beszélt, hogy 2000 és 2004 között a román hatóságok rendszeresen találkoztak minden, magyarok által is lakott megye kisebbségi vezetőivel, képviselőivel, ám 2004 után ezek az egyeztetések abbamaradtak. Hasonlóképpen 2004 előtt volt egy kijelölt csoport, amelyik minden hétfőn a szenátus alelnökével találkozott, hogy megvitassák a magyar kérdést. Most nincs kijelölt csoport, senki sem követi figyelemmel az eseményeket. Az eredmény nem is lehet más: döntések, esetleg megállapodások születhetnek, de semmi egyéb nem történik.
Folytatnák A kiszámítható folyamathoz következetes és gyakori találkozók szükségesek, valamint egy közös munkacsoportot is létre kell hozni a végrehajtás ellenőrzése céljából, első lépésként pedig el kell fogadni egy közös listát a lehetséges célokról. Egy magyar PER-veterán megjegyezte, hogy bár a radikalizmus és a szélsőségesség problémát jelentenek, a résztvevők hálásak lehetnek, hogy a román és magyar nemzetiségű politikusok megmutatták, „bölcsen együtt tudnak működni a parlamentben és a kormányban”. Szerinte a szolidaritás tekintetében nincs nagy különbség a román nemzeti érdek és a romániai magyar nemzeti érdek között. Továbbá a román hatóságoknak és magyar kollégáiknak proaktívan és közösen kell hozzáállniuk a regionalizmus és az anyanyelvhasználat kérdésköréhez.
Allen Kassof szerint Románia nagy előnye, hogy a felek hajlandóak beszélni egymással, és ez alatt a folyamat alatt nagy tapasztalat halmozódott fel. Úgy vélte, további előnynek számít, hogy a két fél közötti problémákat a múltban is megoldották, függetlenül attól, hogy azok mennyire tűntek kezelhetetlennek. „A szomszédos Magyarország mindig is bonyolító tényező lesz, de most különösen kellemetlen, mivel virulens nacionalizmusa hatással van a kétoldalú kapcsolatokra. Bizonyos szempontból a romániai magyaroknak meg kell birkózniuk a budapesti nyomással és azzal az elvárással, hogy felelős román állampolgárként számítanak rájuk” – mondta a narrátor.
Szerinte ugyanakkor a helyi lakosokra is felelősség hárul, hogy saját megközelítéseket és megoldásokat dolgozzanak ki. Budapest hirdetheti a saját érdekeit, de ez még mindig a romániai magyarok problémája, mert ők élnek itt. Kassof hangsúlyozta: ha az eddigi tapasztalatok útmutatóként szolgálnak, akkor adott lehet egy nem tökéletes, de működőképes következtetés, csakúgy, mint korábban, vita és párbeszéd útján. Ők segítenek. A résztvevők mindkét oldalról úgy vélték, épp ideje volt újraindítani hosszú időszak után a párbeszédet, és egyetértettek, hogy a 2016-os választások után a lehető legrövidebb időn belül újabb kerekasztalt kell összehívni.
S.I.
Transindex.ro

Rendhagyó Történelemóra Nógrádi Györggyel
A Regeneráció Egyesület és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa kilencedik alkalommal szervez rendkívüli előadást. Ezek a Rendhagyó Történelemórán követett kronológiától eltérők, mindig egy jeles szakembert hallgathatnak meg a jelenlevők.
úlius 20-án, hétfőn este 6 órától a Sapientia egyetem koronkai kampuszának 114-es földszinti nagyelőadójában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő tart előadást A világpolitika 2015-ben címmel.
Nógrádi György 1949. május 22-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait nemzetközi szakon végezte, 1974-ben írta meg doktori értekezését: Az NSZK gazdaságpolitikája címmel. 1997-ben lett egyetemi tanár A Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, a Közgazdaságtudományi Egyetemen, 1981-ben pedig a Budapesti Műszaki Egyetemen oktatott. A doktori címmel egyébként soha nem kérkedett, a mai napig sem szereti, ha az újságokban a „dr.” előtaggal jelenik meg a neve. 1989-től a Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökségénél dolgozik. 1989-ben jelentette meg Az NSZK biztonságpolitikája a '80-as években című könyvét. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára.
Nógrádi György találkozott már szinte minden európai és észak-amerikai vezető politikussal. Azonban arra a legbüszkébb, hogy a NATO-ba is meghívták, tartson tájékoztatót a szövetség vezetői számára.
Az előadásra a belépés díjtalan. A résztvevőket a szervezők az érkezés sorrendjében tudják fogadni, a terem befogadóképességének határáig, amely 200 fő.
Az egyetemi kampuszhoz Marosvásárhelyről a 26-, 27- és a 44-es buszok közlekednek.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Csíkszentimrei kitüntetett a honvédelemért
Magyarország Honvédelmi Minisztere a HONVÉDELEMÉRT KITÜNTETŐ CÍM II. fokozatát adományozza Csíkszentimrén Lukács Gergely úrnak 2015. július 18-án, szombaton, 11 órától ünnepélyes keretek között.
Lukács Gergely, Gergé bácsi 93 éves, Csíkszentimrén született és 21 évesen, 1943-ban vonult be katonának, a galántai csendőrzászlóaljhoz. 1945. január 2-án az oroszok elfogták Budapesten. Hat évet volt hadifogságban, a Szovjetunióban, összesen 14 lágerben. 1950. december 5-én szabadult, a voronyezsi 3-as lágerből. A sokévi szenvedés és meghurcoltatás után, még három és fél hónapot a Ploiesti melletti Targușori-i börtönben tartották fogva. Innen 1951. március 30-én engedték szabadon. Szülőfalujába, Csíkszentimrére, 1951. március 31-én ért haza, hét és fél év távollét után.
A honvédelem ügye érdekében, Lukács Gergely által huzamos időn át végzett áldozatos munkája elismeréseként, Magyarország honvédelmi minisztere kitüntető címet adományoz Csíkszentimrén. Legyen Ön is részese az ünnepségnek, ami a családi háznál lesz megtartva a Vasút utca 627 szám alatt (Főútról balra, vasút állomás utcája)!
Közlemény
Erdély.ma

39. Unitárius Ifjúsági Konferencia zárónyilatkozata
A magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid FerencIfjúsági Egylet (ODFIE) idén július 10-122. között Homoródalmáson szervezte meg a XXXIX. Unitárius Ifjúsági Konferenciát. A rendezvényen az ODFIE helyi egyleteinek képviseletében, illetve a központi szervező csapat tagjaiként 250 fiatalvett részt. A konferencia istentiszteletekből, áhítatokból, előadásokból, valamint szórakoztató programrészekből állt. A konferencia zárómozzanataként kopjafát avattunk.
A munkálatok összegzéseként az alábbi nyilatkozatot tesszük közzé.
Az 1929–1939 között, majd az 1991 óta évente megszervezett unitárius ifjúsági konferenciák elsősorban egy-egy megadott téma feldolgozását célozzák, többnyire olyan területekről, amelyek az ifjúság életében fontos szereppel bírnak. Az idei rendezvény a körülöttünk rejlő sokféleséget kívánta előtérbe helyezni.
A rendezvény megnyitóján Fekete Levente nagyajtai lelkész tartott ifjúsági istentiszteletet, ezt követte dr. Czire Szabolcs(Kolozsvár) valláserkölcsi-nevelési előadó-tanácsos, teológiai tanár előadása Jancsi és Juliska a laborban – 12 különbség a férfi és nő között címmel. Este Neslie Nure Turan és Melek Aydin (Törökország) bevezette a résztvevőket a török kultúra zenei életébe, szokásaiba és íz világába.
A szombati előadások párhuzamosan zajlottak, és szünet után megismétlődtek, hogy a fiataloknak lehetőségük legyen több tevékenységen is részt venni. Fincziski Andrea (Székelyudvarhely) bevezetett a drámapedagógia alapjaiba, Filer Loránd(Kolozsvár) Milyen színű vagyok? című előadásában az önismeretre fektette a hangsúlyt, Lakatos Sándor (Székelykeresztúr)Szeret Ő? vagy csak szerető címmel tartott előadást, amely a párkapcsolatok témája köré szerveződött. Bardócz-Tódor András(Budapest), Paduraru Vladimir (Homoródalmás), Elekes Zsolt (Brassó) és Magyari Zita (Szentháromság) a Miért lettemunitárius? című előadásnak voltak a szereplői, ezt a beszélgetés Szabó László (Kolozsvár) lelkész vezette.
A szombat délutánt Rácz Norbert (Kolozsvár) A másságról unitárius szemmel című előadása nyitotta, majd rövid szünet után ismét négy program közül lehetett választani. Dr. Zörgő Noémi (Székelyudvarhely-Kolozsvár) testbeszéddel kapcsolatos előadásra hívta a résztvevőket, Antonya Ilus (Székelyudvarhely-Kolozsvár) kézműves-tevékenységeket irányított. Mindeközben az érdeklődő fiatalok Lőrinczi Tamás (Szentábrahám), Fekete Edda (Székelykeresztúr), Jakab Emese (Székelyudvarhely) és Magyari Zita(Szentháromság) vezetésével egyletezhettek és ifjúsági énekeket tanulhattak. A negyedik előadásként a Gondviselés Segélyszervezet és az Erdélyi Mentőcsoport bemutatására került sor. Este is választhattak a fiatalok, hogy tábortűznél gitárszó mellett énekelnek vagy közösen filmet néznek. A napot Fülöp Júlia ifjúsági lelkész éjszakai áhítata zárta.
A vasárnap délelőtti záróistentiszteletet Nagy Adél recsenyédi unitárius lelkész tartotta. Ezt követően a rendezvény emlékére kopjafaavatásra került sor, a kopjafát Márton Edit (Homoródalmás) teológus avatta fel. Délután vetélkedőn tettük próbára az egyletes fiatalok kreativitását és tudását. Ezt követően sporttevékenységek zajlottak, a résztvevők a buborékfociban mérték össze tehetségüket. Este az eredményhirdetés és az oklevelek kiosztása után Zsók Levente erdélyi humorista lépett fel. A rendezvényt bállal zártuk.
További részletek a konferencia.odfie.hu honlapon találhatók.
A konferencia fő támogatói a Magyar Unitárius Egyház, a Homoródalmási Unitárius Egyházközség, a Homoródalmási Önkormányzati Hivatal, a Bethlen Gábor és a Nemzeti Együttműködési Alap voltak.
Isten áldása legyen a konferencia résztvevőin, támogatóin és kivitelezőin egyaránt!
Homoródalmás, 2015. július 13.
Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöksége
Népújság (Marosvásárhely)

Hogy tanuljunk “államnyelven”?
Megy a vita – különösebb előrelépés nélkül – arról, hogy a magyarok, de más nemzeti kisebbségiek is románul tanulják-e a román nyelvet, vagy jobb, ha magyarul. Váradon járt a téma egyik szakértője, őt kérdeztük.
Magyarként románul megtanulni úgy lehet sokkal hatékonyabban és biztosabban, ha – az elmúlt évtizedek gyakorlatát félretéve – idegennyelvként oktatják a románt, mégpedig magyar nyelven. Ez a lényeg, de ennél bővebben is kifejtette lapunk számára a témát dr. Farkas Jenő marosvásárhelyi születésű, Budapesten élő irodalomtörténész, tanár. A román nyelv magyarországi oktatásának elismert szakértője is, ám mivel innen indult pályája, rálátása van a fordított helyzetre is. Kedden egy kötetének bemutatójára érkezett Nagyváradra, a Megyei Könyvtárban tartott esemény előtt beszélgettünk vele.
- Komoly vita van arról, régóta, hogy a román nyelvet románul kell-e oktatni, például a magyaroknak, és román nemzetiségű pedagógusok révén, vagy pedig magyarul, azaz anyanyelven tanítva hatékonyabb-e az idegennyelv elsajátítása. A logika azt diktálja, hogy persze az utóbbi a hathatósabb. Mit mond erről szakemberként?
- Az anyanyelvből való kiindulás híve vagyok. Sőt, 2007-ben írtam is egy könyvet erről, amikor már olvastam a romániai román szakemberek véleményét, miszerint csak román nyelven lehet oktatni. Nem igaz. Van ugyanis a magyar gyerekeknek olyan magyar nyelvi tudása, amelyet az iskolai évek során szereznek meg, és kár lenne kihagyni ezen ismereteket abból a nehéz folyamatból, ami a román nyelv megtanulását illeti.
- Tehát a románt magyar nyelven tanítani a célravezetőbb?
- Abszolút. Édesanyám romántanárnő volt negyven éven át, a székelykeresztúri képzőben, majd a gimnáziumban tanított románt magyar gyerekeknek. Rengeteget foglalkozott a román nyelv oktatásának módszertanával. Ő is kimutatta, hogy eredményesen csak magyar nyelven lehet magyaroknak idegennyelvet oktatni. Két külön kultúráról, nyelvről van szó. Itt nemcsak nyelvről, hanem világnézetről is beszélek. Mások a kifejezések, szólásmondások, sokszor a gondolkodás is. Azt kellene megtanítani hogy amikor a diák egy román mondatot lát, azt gondolja végig, hogy tudja ezt a diót feltörni, és ehhez nem a román nyelv a legfontosabb, hiszen azt kezdetben nem is ismeri, hanem épp a magyar nyelv. Hiszen egy olyan nyelven tud dekódolni, ami számára ismerős. Óriási ostobaságnak tartom, hogy ne használjuk ki az adott nyelv, az anyanyelv erejét a tanulásban, tanításban.
- Márpedig még most is ez van: Romániában a románt románul tanítják a magyaroknak is. Lát-e esélyt arra, hogy ez változzon?
- Már Budapesten élve nem nagyon ismerem a román politikát, pedig ez nagyban politikai kérdés. Viszont tartom a kapcsolatot román nyelvészbarátaimmal is, hiszen régi ismerőseim, és ők a mai napig meg vannak győződve arról, hogy román nyelven kell tanítani ezt.
- Mi több, van egy olyan magyar réteg is, amelyik azt szokta hangsúlyozni, hogy „ó, annak idején mi is nagyszerűen megtanultunk románul, román tanároktól, román nyelven”…
- Tévednek. Ugyanis akkoriban az iskola után volt például kötelező katonaság, illetőleg más pályaíveken más tangencia román közösségekkel. Nos, ott tanultak meg jobban románul. A másik, hogy Ceausescu idején volt egy erőszakos románosítás. Székelyföldön is, de másutt is a magyar iskolákban megjelentek a román tagozatok. Aztán egy idő után egyes magyar szülők is elkezdték romáén tagozatra adni a gyerekeiket, akik ott tanulgattak románul. Manapság nem erről van szól. Én vizsgáztatok Budapesten a Rigó utcai állami nyelvközpontban, vagy huszonhét éve. És azt látom, hogy körülbelül 1995-ig kiválóan tudtak románul az erdélyi gyerekek, azóta viszont egyre kevésbé. Ezt azzal magyarázom, hogy reakció volt a felszabadulásra: hogy a kényszerek után már végre nem kell megtanulni románul. Ami amúgy nagy hiba. Hiszen ha megnézünk más európai nemzeti kisebbségeket, mondjuk Svájcban, vagy Észak-Olaszországban, de sok más helyen is, mindig tudják, hogy meg kell tanulni az állam nyelvét is, és jól teszik. Sőt, még itt azt is látom, hogy a romániai magyar politikusok közül is sokan az anyanyelvüket is akcentussal beszéli, hibásan is, románul ugyancsak. Tehát kiválóan nem tudnak sem az anyanyelvükön, azaz magyarul, sem pedig románul. Ezt valamiféleképp meg kellene oldani.
- Hogyan?
- Én összehasonlító nyelvtankönyveket szorgalmazok. Nagyon erős nyelvtannal, mind a magyar, mind a román esetében. Közös erőfeszítéssel, tehát román és magyar tanároknak együtt kellene megírni ezt. Most nincs magyar diákoknak szóló román nyelvtankönyv sem, eleve. Én például a saját kiadómnál kiadtam egy románnyelv-tankönyvet, amely magyaroknak szól. Sokan meg is köszönik Magyarországon, hogy kiadtam azt, jelezve, hogy abból tanulták meg a magyar kifejezések román megfelelőit. Nos, efelé megy a világ, ezt a megoldást kellene követni.
- Magyarországon a román nyelv tanítása az ottani románoknak persze másként megy, nehéz párhuzamot vonni. De hol tartanak most ott ezzel?
- Igen, teljesen más. Ott egy húszezres kisközösség van, és mindenki anyanyelvi szinten tud magyarul, románul pedig szinte nem is beszélnek az ottani románok. És nem is céljuk, hogy integrálódjanak egy román anyanyelvi közegbe. Hiszen ők általában már beilleszkedtek a magyarságba. Azért mégis most jelenik meg egy olyan tankönyv, amely román nyelvű, és kvázi már magyar gyerekeknek szól. Tehát ebben az elv ugyanaz, mint most is Romániában. Szerintem ez nem helyes. Ugyanakkor az ő tanáraik használják a magyar nyelvet közben, ahhoz, hogy megértessék a román nyelvi fogalmakat.
- Most Váradon mutatja be a Kör négyszögesítése című kötetét. Áttételesen még ez is kapcsolódik a témához. - Ez a könyvem irodalomtörténeti, és azon régi barátaimról szól, akik a nagyszebeni irodalmi kört hozták létre, 1943-ban. Négy fontos képviselőjével beszélgettem, és a lényege az, hogy a román irodalom, a románságtudat hogyan látható magyar szemmel, egy ilyen irodalmi kör tevékenységében, amelyik az egyik legfontosabb avantgárd irodalmi kör volt. A négyek amúgy mind erdélyiek, és érdekes a beszélgetésünk közülük Nicolae Balotával, aki anyanyelvi szinten beszélt magyarul, az édesanyja magyar volt, és vele magyarul készült interjút is közöltem a Magyar Nemzetben. Ő elmondja, hogy Erdély Európának olyan pedagógiai jellegű, erejű része, amely tanítható lenne a világon: itt három nagy nemzet él, élt, három külön kultúra. Közelíteni lehet őket, de az anyanyelviség megtartásával.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Dr. Kovács Levente paradigmái
25 + 25 + 25 = 25
Egy közismert söröző teraszán ülünk a Tanár úrral, és számolunk: 25 + 25 + 25. Még nem adjuk össze. Nincs végeredmény. De a felosztás jó. Olyan, mint egy nagy habos torta, amit születésnapon négyfelé vág az ünnepelt. Hármat elfogyasztunk közösen. Beleharapunk. Milyen az íze az első szeletnek? – kérdem a Mestert.
– Az első szelet az első 25 év, amíg kijártam az iskolát és az egyetemet. Azután következett az az időszak, amikor a Marosvásárhelyi Diákház színjátszó csoportjával foglalkoztam. A második, amikor eljutottam oda, hogy 25 éves koromban megrendezhettem az első darabomat a színművészeti főiskola Stúdió termében. Ez a szakasz a magánéletemben is jelentős. Akkor született a fiam, s akkor találtam rá harmadik feleségemre, Katira, aki mind a mai napig társam, és velem volt a szakmai és magánéleti harcaimban. A harmadik? 50 éves koromban, 1990-ben a Színművészeti Egyetem magyar tagozatának tanszékvezetője lettem. Ekkor alakult újra az oktatás. A '90-es évektől kezdődően én feleltem a színészképzés metodikájáért, az oktatási intézmény átszervezéséért. Akkor indult az új nagy létszámú évfolyam, olyan nyomorúságos évek után, amikor négy, három, majd végül egy-két végzős hallgatónk volt. Ez a 25 év begyűjtötte a termést, azt a tapasztalatot, ami felhalmozódott az egyetem vezetése alatt azokban a pályázatokban, amelyek az egyetem gyarapodását segítették.
– Maradjunk a hármas felosztásnál. Egy ember életét meghatározzák a találkozások, a helyszínek, a történetek...
– Az első 25 év két meghatározó korszaka a gyerekkorom (a 7 – 15 éves kor közötti időszak) volt, amikor sokat betegeskedtem. Az ágyon ülve rengeteget olvastam, s így már abban a zsenge korban 4-5 évvel megelőztem gondolkodásban, tájékozottságban, olvasottságban kortársaimat. Ez mind a mai napig meghatározta az életemet. A másik az egyetemi diákévek helyszíne, Kolozsvár volt. Olyan időszakban jártam a Bolyai egyetemre – mert akkor még megvolt –, amikor a kincses várost különleges hangulat, szellemiség jellemezte. Az egyetem szellemi légköre nagy hatással volt rám. A tanárok közül Szigeti József, Csehi Gyula, az idősebb kollégák közül Szilágyi Domokos, Kántor Lajos voltak rám hatással, olyanok, akiknek nemcsak a gondolkodásmódja, hanem az életsorsa is példaértékű volt. Csoporttársaim között is olyanok voltak, akik azóta sokra vitték: írók, költők. Egy egész életre való szellemi útravalót kaptam a kolozsvári egyetemről. Ami a találkozásokat illeti, gyerekkorban sok benyomás ért. A családom egy része a kommunizmushoz fűződött az orosz hadifogság miatt, a másik fele pedig a Nyugat, a kapitalizmus felé irányult az amerikai hadifogság hatására. Nagy ideológiai viták voltak a családban, amelynek én is tanúja voltam. Például már 10 évesen tudtam, hogy mi a helyzet a kurdokkal, kik a szunniták és a síiták. De az örök város Marosvásárhely maradt. A kolozsvári öt évet leszámítva én vásárhelyi vagyok, voltam és az is maradok. Vásárhely a világ igazi közepe. Ezzel, igaz, nem mindenki ért egyet az utóbbi időszakban, de én már ilyen romlott maradok...
– A második 25?
– Ez az időszak jórészt a diákszínjátszó csoporté. Az a munka, amit ott végeztem, a haladó szellemiséget, az akkori avantgárdot jelentette. A diákszínjátszó mozgalomnak voltam az elkötelezettje, azzal foglalkoztam a legtöbbet. A korabeli kultúrpolitika lehetővé tette egy darabig, hogy a színházi fesztiválok révén a műkedvelő színjátszás csúcsteljesítményei beolvadtak a hivatásos szakma világába. Ezáltal vált lehetővé, hogy a román szakmai elit is a diákszínjátszó csoport által színre vitt előadásaim által ismert meg. Így kerültem kapcsolatban akkori hírneves román rendezőkkel és színházi emberekkel, köztük Ion Cojarral, Gelu Colceaggal, Irina Petrescuval vagy Harag Györggyel, aki az egész csoportot leszerződtette Madách darabjába, Az ember tragédiájába. Úgy éreztem, olyan útra léptem, ami egy kicsit más volt, mint a színházakban dolgozni, és ezt jól fogadták szakmai téren is. Egyes előadásoknak, mint a Luzitán szörny, a Tiszta földet vagy a Mahagonny igazi rockfesztiválokra emlékeztető hangulata volt. Tömegeket vonzottak a nézőtérre, és a szakmai kritikák is borsot törtek a hivatásos színházak orra alá. Akkor a diákszínjátszás és a Stúdió színház repertoárjával megelőzte a hivatásos színházakat. Olyan dolgokat lehetett játszani, amelyekre csak később figyelt fel a szakma, és némiképp ki lehetett cselezni a hatóságokat is. Igaz, később voltak letiltások, kerékbe tört életek, de mindenesetre ebben az időszakban a fiatalság a szellemi frissességért járt előadásainkra vagy az ezt követő beszélgetésekre a Hargita vendéglőben. Visszagondolva erre az időszakra, talán azért voltunk érdekesebbek a hivatásos színházi produkcióknál, mert az általunk színre vitt előadások rólunk szóltak, a fiatalság életérzéseit fejezték ki. Arra vigyáztunk, hogy sose rugaszkodjunk el a valóságtól, és ne szálljon a fejünkbe a dicsőség. Pedig rendkívül jó színjátszók jártak hozzánk, de 90%-uknak eszébe sem jutott, hogy színész legyen, és ezért is felszabadultan játszhattak. A Mahagonny című előadásunkat egy fesztiválon, amelyre a színiakadémia is benevezett egy Aurel Baranga- előadással, a bukaresti akadémia tanára az intézet produkciójának vélte, és megdicsérte a színészképzésünket, szemben a műkedvelőnek vélt színis előadással. S olyanról is tudok mesélni, amikor egy előadásunkat letiltották az egyik fesztiválról, és azért, hogy jelen legyünk, összeültünk pénteken délután, és hétfő reggelig egy új produkciót állítottunk össze, amivel a fesztiválra mehettünk. Azok voltak a szép idők...
– A harmadik 25?
– Nagyon sokat tanultam az előző 25 évben. A diákszínjátszó csoportban sokkal szabadabban tudtam dolgozni, és ott alakítottam ki az improvizáció módszertanát. Később, amikor a 90-es években elindult az első bővített létszámú – a későbbi aranyosztály –, akkor az egyetemen hasznosíthattam, továbbfejleszthettem azokat a gyakorlatokat, amelyeket a diákszínjátszó csoportban alkalmaztam. Majd a későbbiekben következtek azok a találkozók, amelyeknek köszönhetően mi is bekapcsolódhattunk az európai színészmesterség-oktatás vérkeringésébe. Ennek eredményeként dolgozhatta ki Kovács Kati, aki a diákcsoportban is munkatársam volt, az improvizáció tudományos módszertanát.
A diákszínjátszó csoportban zenés előadásokat is színre vittünk, olyan elismert zeneszerzőkkel, zenészekkel dolgoztunk, mint Sárosi Endre, Elekes Csaba, Szőcs János, Sólyom Sándor, akiknek sikerült a zenés előadások kollektív hangulatát megteremteniük, amelyekben a korszerű zene ritmusa, belső energiája odafejlődött, hogy zenével, tánccal fejeztünk ki bizonyos érzelmeket, gondolatokat. Ezeket átvittem az egyetemre is, ahol Hencz Józseffel együtt a főiskolán megrendezhettünk olyan nagy musicaleket, mint a My Fair Lady, a Cabaret vagy a Chicago. Majd később az intézet zene-, táncprofilját is megalakítottuk. Ezzel Bukarestben sem foglalkoztak. És ott volt az egyéni műsorok menedzselése is. Tehát a diákszínjátszás termékeny időszaka nagy hatással volt színészpedagógiai pályámra. Persze rendezőként más forrásokból is "táplálkoztam". Kilenc évig voltam az asszisztense az öreg Tompának, dolgoztam Harag Györggyel is. Új színházi nyelvezettel is kísérleteztem. Voltak programjaim. Öt Brecht-darabot rendeztem, aztán következett az "elvágott dramaturgiai köldökzsinór" összefűzése. Elővettem a kommunizmus idején tilos, elfelejtésre ítélt magyar szerzőket: Szomory Dezsőt, Szép Ernőt, Füst Milánt, Molnár Ferencet és másokat. Az 1980-as években rendezőhiány volt. Tompa Gábor, Kincses Elemér, Parászka Miklós és én rendeztünk az erdélyi magyar színházakban. Ez nehéz időszak volt. Emlékszem arra, amikor próbáltam Szatmárnémetiben, majd onnan "le kellett ugornom" Sepsiszentgyörgyre darabfelújításra, aztán onnan vissza a zsúfolásig telt vagonokban. Dolgoztunk -12 fokos színpadon, ahol a színésznő kezére fagyott a mikrofon, s öltöttünk bundát laza hippi jelmez helyett a fűtetlen téli gyergyószentmiklósi teremben. Olyan hőskor volt ez az 1960 – 1980-as évek közötti, amikor az ideológiai vizionálások kényszere mellett ráadásul a színházak önellátók kellett legyenek. Ilyen körülmények között olyan előadásokat is színre vittünk, amelyekkel 150-200-szor is színpadra léptünk. Az emlékek kávéházának a főpróbája december 26-án volt. A színház köré rendőrkordont húztak, mert mindenki be akart jönni a 600 férőhelyes terembe, ahova úgy is 800-an zsúfolódtak be. A nyilvános főpróba bevételéből kihoztuk a román tagozat egyhavi fizetésalapját. Az előadást 172-szer játszottuk. Nehéz ma már kiemelnem egy előadást a több mint 180 rendezésem közül. A nagy kiugrás 1976-ban volt, amikor a főiskolán színre vittük az Egy fő az egy fő című Brecht-darabot. Aztán jött – szintén a főiskolán – a Szürke délután, a Káin és Ábel, amellyel a sepsiszentgyörgyi kollokviumon két díjat is nyertünk. Megemlíthetném a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabot, amelyet a Stúdióban 50-szer, a Sepsiszentgyörgyön rendezett változatot 100 alkalommal játszottuk el. A marosvásárhelyi színházban volt egy feledhetetlen trió: Az emlékek kávéháza, a Lila ákác és a Kakuk Marci, amelyek összesen több mint 500-szor kerültek közönség elé, és a szakmai siker is jelentős volt. Legnagyobb szakmai sikeremet Nádas Péter Találkozás című darabjával értem el. A kolozsvári rendezéseim közül Paul Foster I. Erzsébetére, Sepsiszentgyörgyön még Csehov Három nővérére, Szatmáron ugyancsak Csehov Platonovjára és Zágoni Hippolyt, a lakáj című darabjára emlékezem szívesen. A diákszínjátszó csoporttal pedig a Luzitán szörny, a Tiszta föld és a Mahagonny volt az abszolút csúcs. Az utóbbi időben pedig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban színre vitt Az emberke tragédiája felnőttelőadásba lophattam be mindazt, amit annak idején a színjátszó csoporttal is kikísérletezgettem. S talán premierként árulom el, hogy rendeztem egy játékfilmet is, aminek a címe Imola mosolya volt. Ezt Huszár Ilona, a producer úgy elvitte Magyarországra, hogy azóta sem kapja a kazettát. Ez tanulságos és érdekes szakmai kísérlet volt.
– A következő 25?
– A színház életcél, hivatás és hobbi is egyben. Az első 25 évben életcél, aztán hivatás lett, most hobbi. Hobbiból dolgozom együtt a Hahota színtársulattal. Nagyon kedves, alázatos és összetartó társaság, akiknek hihetetlen közönségsikerük van, és én ezt nagyon élvezem. Közben írogatok. Már 15 éves koromban írtam novellákat és két regényt is. Az egyikért most "megbűnhődnék", mert egy olyan iszlám államról szól, amelyet arab terroristák hoztak létre. Egyik álmom volt, hogy Kelet- és Szahara-kutató legyek, aztán ebből csak egy tinédzserkori regény lett. De így, 75 évesen meg akarom ajándékozni magam egy regénnyel, amelyet a napokban fejezek be. A története a '60-as évekről szól. Azt hittük, hogy ez a korszak egy történelmi mélypont, de tulajdonképpen csak ezután kezdődtek az igazi megpróbáltatások, mert jött a Ceausescu-féle "arany-korszak". Tulajdonképpen a művészet és politika összefonódásáról szól a regény, amelynek munkacíme: És akkor jött az aranykor, vagy Honduras messze van... Aztán van egy paranormális élményem is, amiből lehet, hogy valamikor sci-fi regény lesz. Ha megérem. A személyazonossági igazolványom 2065-ben jár le. Elgondoltam, milyen jó kabaréjelenet lenne, ha miután lejár, beállítanék a lakosság-nyilvántartóba, hogy cseréljék ki. Ez igen varázslatos esemény lenne, mert jelenleg én vagyok a marosvásárhelyi Gyűrűk ura, ugyanis a kiváló kardiológus Benedek Imre barátom kilenc sztenttel stafírozta a szívemet.
– Lehetett volna más 75?
– Nem. Elég jó labdaérzékem volt. Kiváló labdarúgókapus voltam 12 éves koromig, aztán, miután megbetegedtem, nem mertem többet vetődni. A 46-os lábammal, csavarosan a pálya bal széléről jobb lábbal íveltem be a labdát, mint Czibor az Aranycsapatból... Mégsem lettem focista. Nagyon érdekelt a földrajz, az utazások, a műépítészet és a zene. Hét évig tanultam zongorázni. Ma is felfedezem, ha hamisan szól a dal, de nem tudom reprodukálni a zenét. A sors iróniája, hogy én rendeztem először a Stúdióban zenés darabokat. Az irodalom, az írás mindig jelen volt az életemben. 10 éves koromban saját darabomat mutatták be egy pionírünnepségen. 15 évesen kabarét írtam, amit előadtunk az osztályban. Édesapám orvost akart "csinálni" belőlem, de meglepetésére nem az lettem. Igaz, doktor vagyok. Emlékszem, egy hétfő reggel cseng a telefonunk, egy hölgy van a vonal másik végén, megkérdi: dr. Kovács Leventével beszél? Miután válaszoltam, elmondta, meghívnak a Duna televízióba egy élő beszélgetésbe, fizetik az utat és némi honoráriumot is. Mi a beszélgetés témája? – kérdeztem. Az otthon szülés – jött a válasz. Kiderült, egy címtárban bukkant a nevemre, ahol úgy szerepeltem: doktor Kovács Levente. Nem mentem Budapestre. Utólag megbántam. Ez is kabaréba illő jelenet lett volna, ha elbeszélgetek a témáról, s majd a végén elmondom: színházművészetben vagyok doktor. Ha még egy felkérés jön, elvállalom. De csak a móka kedvéért...
A beszélgetés dr. Kovács Levente közelgő 75. születésnapja alkalmából készült. Az interjú (idő)beosztása a véletlen műve. Az élet rendezte...
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

„Salacz Gyula összeköt bennünket” – Főhajtás a városépítő polgármester emléke előtt
Arad város egykori polgármestere, Salacz Gyula (1832–1915) halálának 100. évfordulójára emlékeztek pénteken délelőtt a Bábszínház közvetlen szomszédságában lévő Salacz-szobornál. Az ünnepségen a helyi önkormányzati, illetve a magyar érdekképviseleti szervezetek vezetői mellett Gyula testvérváros küldöttsége is fejet hajtott a helyi közigazgatást egykoron megreformáló személyiség emléke előtt. Az eseményre leutazott többek között Kónya István gyulai alpolgármester, továbbá az Arad–Gyula Baráti Társaság képviselői.
Bognár Levente aradi alpolgármester – aki a megemlékezést kezdeményezte – a helyszínen felidézte, milyen sokat tett Salacz Arad fejlesztéséért, egyszerű mezővárosból európai szintű nagyvárossá emelve azt. Salacz közismert mottójára – „A városok érdeke mindenek előtt” – hivatkozva, hangsúlyozta, mindannyiunk feladata megtartani, tovább éltetni a városépítő örökségét.
Kónya István gyulai alpolgármester hozzátette: jelenlétük a megemlékezésen több mint baráti gesztus, hiszen már több mint húszéves Arad és Gyula város baráti, jó együttműködési kapcsolata. „Az elmúlt két évtized alatt nagyon sok barátság, nagyon jó kapcsolat és nagyon komoly eredmények születtek a két város vonatkozásában” – mondta. Nemcsak a testvérvárosi kapcsolat köti össze a két várost, hanem Salacz Gyula személye is, hisz a néhai polgármester Gyulán született, életének munkássága azonban Aradhoz kötődik. 2013 decemberében, az Arad–Gyula Kézfogások keretében emléktáblát lepleztek le szülővárosában, egykori szülőházánál. „Salacz Gyula összeköt bennünket” – nyomatékosította Gyula alpolgármestere, aki szerint Salacz személyisége, a közösség iránt végzett áldozatos munkája és gerincessége példaként állítható a mai generáció számára is. A mai városvezetők feladata, hogy minden körülmények között, politikai pártállástól függetlenül emlékezzenek azokra a nagyjaikra, akik meghatározták településük fejlődését.
A beszédek után a hivatalosságok megkoszorúzták a Kocsis Rudolf szobrász által készített mellszobrot, majd a vendégek átvonultak a Városházára – az épületet egyébként maga Salacz adta át anno –, ahol Salacz Gyula mandátumának legfontosabb mozzanatait megörökítő kiállításon vehettek részt. Szintén a Városházán mutatták be a Salacz Gyula monográfia román nyelvű kiadását, melyet Puskel Péter helytörténész állított össze, az aradi önkormányzat támogatásával.
Salacz Gyula 1875–1901 között, 26 évig töltötte be a polgármesteri tisztséget a városban, majd 1901–1906 között országgyűlési képviselő volt Budapesten. 1910-ben Arad díszpolgárává avatták. 1915-ben Világoson hunyt el. Megvalósításai között említhető a Maros-gát és a hozzá tartozó sétány, a Víztorony megépítése, az utcai közvilágítás bevezetése, a város víz- és csatornahálózatának a kiépítése, illetve többek között olyan tanintézmények megnyitása, mint a Látássérültek Iskolája (az első ilyen az országban), a Királyi Főgimnázium, fiú polgári iskola, leányiskola (a jelenlegi Elena Ghiba Birta épületében), felsőkereskedelmi iskola (a Kultúrpalota mellett). A történelmi belváros legértékesebb műemlékházainak megépítésében is döntő szerepet játszott, és még sorolhatnánk. Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Falunap új székely kapuval (Dálnok)
A szombaton tizenegyedik alkalommal megtartott dálnoki falunap két legkiemelkedőbb eseménye a díszpolgár- és székelykapu-avatás volt. Ezenkívül falumonográfia-bemutatót és főzőversenyt is tartottak. Az ünnepen a Balaton nyugati partján fekvő Cserszegtomaj és az Egertől tíz kilométerre található Noszvaj testvértelepülés küldöttsége is részt vett Bartha Gábor és Bóta Géza polgármester vezetésével. Az esemény 6 órakor a gidófalvi fúvószenekar ébresztőjével kezdődött, majd a dálnoki önkormányzat nevében Bartók Ede Ottó polgármester nyitotta meg a rendezvényt, a két magyarországi testvértelepülés lakóinak üdvözletét azok polgármesterei tolmácsolták, és átadták a Cserszegtomajt ábrázoló négy nagyméretű művészfotót, illetve egy címeres magyar lobogót. A két testvértelepülés küldöttsége szokásához híven bort is hozott a faluünnepre.
Az istentisztelet után sor került a díszpolgáravatásra. A községért, az itt élő polgárokért kifejtett kimagasló tevékenységéért a község képviselő-testülete elismerése és tisztelete jeléül díszpolgári címet adományozott Gocz Elvira ny. betegápolónak és Balogh Sándor ny. nyelvtanárnak. A jelenleg Kovásznán élő Gocz Elvira anyai nagyszülei voltak dálnokiak, ezért gyermekkorában sok időt töltött itt. Végleges hazatérése után felkarolta a nehéz sorsú gyermekeket, és jelentős összegekkel segítette hajdani iskoláját, a Darkó Jenő-iskolát, legutóbb 2014-ben az ő adományából sikerült kicserélni az iskola összes nyílászáróját – hangzott el többek között a laudációban. Balogh Sándor betegsége miatt nem lehetett jelen a díszpolgáravatáson, de megüzente, amint felépül és Dálnokba jön, személyesen veszi át az oklevelet. Habár nem született e vidéken, Budapesten él, de ősei révén székely származású, évtizedek óta hazajár Dálnokba, és önzetlenül segíti a faluközösséget. 1991-ben német állampolgárként telepedett vissza Magyarországra, már abban az évben Erdélybe látogatott, és lakást vásárolt magának Sepsiszentgyörgyön, ahonnan hetente többször is Dálnokba látogatott, ahol nemcsak távoli rokonait, hanem szegény sorsban élő dálnoki családokat is messzemenően segített – hangzott el a róla szóló laudációban.
A díszpolgáravatás után a jelenlevők a református műemlék templomba vonultak, ahol a sorozat, illetve a kötet szerkesztői – Nagy Balázs néprajzkutató, Tóth Szabolcs Barnabás történész és Zsigmond Győző néprajzkutató, tanszékvezető egyetemi tanár – bemutatták a Székelyföld települései sorozat ötödik kötetét, a kétszáz példányban megjelent Dálnok falumonográfiáját. A falumonográfia társszerzői: Bara Sándor, Csáki Árpád, Cserey Zoltán, Kicsi Sándor, Pethő Ibolya, Kisgyörgy Zoltán, Kisgyörgy Blanka, Polgár Erzsébet, Székely Zsolt, Zsigmond Győző és Zsigmond Júlia. Ötletként felvetődött, hogy jó lenne, ha a sorozat kötetei digitális formátumban a világhálóra is felkerülnének. Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa, a kötet társszerzője a dálnoki gyógyvizekre hívta fel a jelenlevők figyelmét.
A könyvbemutató és a déli harangszó után a dálnokiak és meghívottjaik, élükön a gidófalvi fúvószenekarral, a falu bejáratához felállított, 9,5 méter széles és 6,5 méter magas székely kapuhoz vonultak. A kapun az Erőt, egészséget, áldást, békességet! köszöntő szöveg olvasható. A falukaput egy XVIII. századi dálnoki székely kapu motívumainak felhasználásával a torjai Pethő Sándor fafaragó készítette. Marti Orsolya tanuló Zádori Gábor A mi székely kapunk című versét szavalta el, majd Bartók Ede Ottó polgármester elmondta: a dálnokiak régi álma teljesült. A kaput Kedves Tibor csernátoni római katolikus plébános, beszolgáló lelkész szentelte meg.
A falunap elmaradhatatlan eseménye a főzőverseny volt, melyre idén hét csapat – a helyi önkormányzat, a Darkó Jenő-iskola, az RMDSZ nőszervezete, Már Sándor és családja, a Vad Természet Vadászegyesület, Cser­­szegtomaj csapata és a dálnoki vadásztársaság – nevezett be. A zsűri elnöke Daragus Attila mesterszakács, Torja község polgármestere volt. A csapatok pityókatokányt, csülkös és zalai babgulyást, székelygulyást, muflonpörköltet, báránypaprikást és vaddisznópörköltet készítettek, amelyeket a zsűrizés után a jelenlevők is megkóstolhattak. Az idei főzőverseny fődíját Cserszegtomaj csapatának ítélték oda. Ezután megkoszorúzták a művelődési központ homlokzatán tavaly felavatott Dózsa-emlékplakettet, majd a nagyteremben megtekintették a helyi asszonyok kézimunka-kiállítását.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Londonig tartó gyalogútra indult Bartha Ernő erdélyi képzőművész
Kísérőkkel indult el szombaton délután magyarfenesi birtokáról a Londonig tartó gyalogos zarándoklatára Bartha Ernő erdélyi képzőművész.
Amint a hátizsákjára rögzített zászlók felirataival is jelezte, a művészetért, a szabadságért és az igazságért indul útnak. A száznaposra tervezett gyalogos zarándoklat célja, hogy rendezze azoknak a nagy méretű szénaszobrainak a sorsát, amelyek a londoni olimpiai játékokkal egy időben tartott kulturális olimpiára kerültek 2012-ben a brit fővárosba.
A Román Kulturális Intézet által meghirdetett pályázat nyerteseként három szénából készült térplasztikáját vihette el Londonba. Az Időspirál című munkáját – melyet az egyik fő művének tekint – a londoni Pleasure Gardenben állította fel, de a park 2012-ben kiesett az olimpiai érdekeltség szférájából, és bezárt. Az alkotás egyáltalán nem került közszemlére. A Felhőkarcoló és a Madár című alkotását a Victoria parkban a tó vizén állították ki. E művek a mai napig is ott állnak, de ezeket sem mutatták be, nem tüntették fel az alkotó nevét, a munkák címét.
Bartha Ernő békalábakkal jelent meg az indulás előtti sajtóbeszélgetésen. Tréfásan jegyezte meg: a La Manche csatornára is gondolnia kellett. Az MTI kérdésére elmondta, 10-12 kilogrammos hátizsákot visz magával, melybe a legszükségesebb dolgait tette. Megjegyezte, mintegy 2025 kilométeres gyalogos útvonalon haladva tíz ország érintésével jut el a brit fővárosba. Hozzátette, nem kívánta túlszervezni az utat. Az indulás napján a 19 kilométerre levő Magyarkapusig kívánt eljutni, de azt sem tudta, hogy este elő kell-e vennie a sátrat a hátizsákból, vagy lesz hol megszállnia. Elmondta, hogy indulásáig tíz éjszakára ajánlottak fel szállást számára olyan településeken, amelyek az útjába esnek. Megjegyezte, útravalóul hamuban sült pogácsát csomagolt.
Bartha Ernővel gyalogol Londonig Bács Ildikó vizuális művész, filmrendező is, útjukról kisfilm készül. A magyarfenesi induláskor még ketten csatlakoztak hozzájuk, akik a túra első szakaszán kísérik el őket. Bartha Ernő elmondta, hogy útjuk során a lehetőségekhez mérten blogot vezetnek, melyen filmezett anyagokban számolnak be élményeikről, hiszen magát a zarándoklatot is egyfajta művészi kifejezőeszköznek tekintik.
A szobrászművész korábban az MTI-nek elmondta, vállalhatónak tartja, hogy a mulandó világban az alkotásai is mulandók legyenek. Szénaszobrai – ha nem mozdítják el arról a helyről, ahová felállította azokat – mintegy tíz évig képesek dacolni az időjárással. Bartha Ernő szénaszobraiból Budapesten is láthatott néhányat a közönség a 2008-as tavaszi fesztivál ideje alatt a Millenáris Parkban.
Népújság (Marosvásárhely)

II. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor
Magyar örökség
Erdővidék Múzeumában, Baróton Magyar örökség címmel másodízben szervezték meg az Erdővidéki Honismereti Szabadegyetemet és tábort. A Székely–Szórvány partnerség során született közvetlen kapcsolatoknak köszönhetően a dévai Renaissance együttes tagjai is részesei lehettek a rendezvénynek. A négy napot felölelő, változatos programot kínáló rendezvényt a két fő szervező, dr. Obrusánszky Borbála történész, néprajzkutató, orientalista és Demeter László, az erdővidéki Múzeum igazgatója nyitotta meg. Utóbbi elmondta: a rendezvénnyel új színfoltot kívántak bevinni az erdélyi szabadegyetemek és táborok életébe. – Vannak a nagy rendezvények, mint Tusványos meg az EMI-tábor, de úgy gondoltuk, hogy más jellegű találkozásnak is helye van itt, Székelyföldön. Jó barátságba kerülve néhány nagy tudományú történésszel, néprajzkutatóval, biztattuk egymást, hogy rendezzünk egy fórumot, tudományt népszerűsítő jelleggel, ahol kutatásai eredményeiket ismertethetnék erdővidékiekkel és távolabbról érkezőkkel. Itt nem kizárólag a „dogmatikus” elméletek bemutatására figyelünk, hanem alkalmat kívánunk biztosítani a hivatalos magyar történetírás által háttérbe szorított, ám jelentős méretű és mélységű tudományos kutatásokra épülő magyarságtörténeti elméletek bemutatására is – fogalmazott Demeter László múzeumigazgató, aki helytörténeti jellegű kiállítással indította a rendezvényt. – Kevesen tudják, hogy Erdővidék olyan szellemóriásokat adott a magyarságnak, mint Apáczai Csere János, Benedek Elek, Kriza János és sorolhatnám, hiszen közel száz olyan személyiség látott napvilágot e vidéken, akik jelentős mértékben alakították a magyar kultúrát és történelmet – mondta a rendezvény házigazdája, a Híres erdővidékiek címen megnyitott kiállításra utalva.
A továbbiakban a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkező előadók osztották meg az érdeklődőkkel a magyarságtörténeti kutatásaik eredményét történelmi, nyelvi, néprajzi, zenei síkon.
Dr. Darkó Jenő budakeszi történész, Jordanes 6. századi gót történetíró két fennmaradt munkájára alapozva a szkíta hun–magyar gyökerekről szólt, szokatlan megvilágításba helyezve a dákok történetét is. A székelyeket említő 6–12. századi bizánci forrásokról Sántha Attila kézdivásárhelyi költő, kutató beszélt.
Nagy érdeklődésre tartott számot dr. Benkő Mihály történész, keletkutató előadása is a kipcsak-magyarokról. – Dr. Benkő Mihály közel húsz alkalommal járt Kazahsztán, Üzbegisztán földjén, ahol rátalált a kipcsak-magyarokra, akikről Julianus-barát annak idején említést tesz, de akikről az a hír járta, hogy a tatárjárások során kipusztultak. Közben kiderült, hogy több tízezres kipcsak-magyar közösség él mai napig e területeken. Nyelvük már jelentős mértékben átalakult, illetve háttérbe szorult, de díszítőmotívumaik, mondaviláguk nagymértékben alátámasztja a közös gyökerekről szóló elméletet. Körükben ma is él a monda miszerint hajdanán két testvér üldözött egy csodálatos szarvast Nyugat felé. Az egyik továbbjött, a másik visszatért. A továbbjövők lennénk mi, a visszatérők a kipcsak-magyarok – mesélte a dr. Benkő Mihály által is fellelt mondát Demeter László.
A szkíta–hun gyökereket, rokonságot támasztotta alá dr. Czeglédi Katalin nyelvész–szlavista turkológus is, akiTársadalmi címnevek a földrajzi nevek tükrében címmel tartott előadást, megkérdőjelezve a 18–19. században felépített nyelvcsalád-rendszer helytállóságát. E rendszer ugyanis a magyar, illetve szkíta–hun nyelveket három különböző (uráli, altáji és indoeurópai) nyelvcsaládba tagolja. A témához szorosan kapcsolódott dr. Obrusánszly Borbála történész, néprajzkutató, orientalista előadása Attila államáról.
A középkori Magyarország határán kiépült tatár államról dr. Alexandar Uzelac, belgrádi történész értekezett, Tóth Zoltán Henrik őstörténész pedig a Kárpát-medencében fellelt honfoglalás kori határsáncok jelentőségéről beszélt.
A magyarság keleti gyökerei kerültek előtérbe dr. Tallós Emilnek a Szent Koronáról tartott értekezése során, illetve Papp Endre kutató előadásában is. Utóbbi távol keleti készítésű mongol és kínai citerákat mutatott be, párhuzamot vonva a magyar és keleti népzenei kultúra között.
Első hallásra ugyan az alaptémától eltérőnek ígérkezett dr. Kovács J. Attila Budapesten oktató, erdélyi származású biológus előadása az özönnövények székelyföldi terjedéséről, de kiderült környezetünkben éppúgy vigyázni kell az őshonos növényekre, mint nyelvünkre, történelmi forrásanyagaink tisztaságára. Hiszen a kertészeti divathullámokkal, illetve a globalizálódó világgal betörő növényfajok némelyike valósággal elözönli térségünket: kertjeinket, legelőinket, szántóinkat. Ezért fontos odafigyelni a hagyományos gazdálkodásra és arra, hogy földjeink ne maradjanak parlagon, hiszen így könnyen válhatnak a káros özönnövények táptalajává.
A rendezvénynek külön színfoltja volt dr. Thiele Ádám budapesti egyetemi adjunktus és kovács előadása a honfoglaló magyarok vaskultúrájáról, nevezetesen a damaszkolt pengékről. A jobb szemléltetés végett a fiatal előadó egy honfoglalás kori kohó másolatát is megépítette a múzeum udvarán és a közeli Katicabányából hozott ércből ki is alakított egy jókora bucavas kockát. A szabadegyetem résztvevői szívesen segédkeztek a fújtatásban. Amúgy a szervezők sokféle kézműves tevékenységbe is bevonták az érdeklődőket. Tordai Iluska bibarcfalvi népművész, Hoffmann Edit baróti muzeológus és Egyed Edit tanítónő vezetésével agyagozásra és nemezelésre is kínálkozott alkalom, amit felnőttek és gyerekek egyaránt kihasználtak. Utóbbiak lelkesen kapcsolódtak be a kőleves főzésbe is, ami szinte akkora sikernek örvendett, mint Bágyok Károlynak a Szabadtűzi Lovagrend főkancellárjának és lovagjainak főztje: a borjúhúsból készült savanyú vetrece.
A muzsika, tánc sem maradhatott el. Ségercz Ferenc sepsiszentgyörgyi népzenész és hangszerkészítő a rendezvény egyik főszereplőjeként vezette be az érdeklődőket a népzene világába, a dévai Renaissance együttes pedig 17. századi táncelőadással szórakoztatta a közönséget.
Tekintettel a szabadegyetem témájára, a rendezvény minden napján alkalom kínálkozott a rovásírás gyakorlására. Rumi Tamás, a budapesti Rovás Alapítvány képviseletében szívesen osztotta meg tudását a különböző korosztálybeli érdeklődőkkel.
Az estéket néprajzi témájú dokumentumfilmek vetítése, táncház és tábortűz zárta.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Erős férfiak kellenek!
Apa–fia kör alakult Kézdivásárhelyen
A kezdeményezők szerint egy, a sarkából kifordult világban szükség van a férfiasság eredeti értékeire, a felelősséget vállaló édesapákra, és a fiúknak is meg kell adni a lehetőséget, hogy ilyen férfiakkal találkozzanak.
A mozgalom megálmodója a csíkszeredai származású, Budapesten élő Bedő Imre, aki úgy véli, napjainkban a férfi szerepe leértékelődött a társadalomban. A kétgyerekes üzletember két éve a férfiak önbecsülése visszaállításának missziójával alapította meg a Férfiak Klubját azzal a céllal, hogy a férfiak életében a tartást ne váltsa fel a puhaság és a tunyaság.
– A klub keretében szerveződnek az apa–fia körök, amelyek arról szólnak, hogy havonta egy szombat délelőtt, amikor az édesanyák az ebédfőzéssel vannak elfoglalva, az apák és fiaik összegyűlnek, és olyan gyakorlati tudásra próbálnak szert tenni, ami az önbizalmukat is növeli. Önbecsülésük attól épül, amit megtesznek – mondta el lapunknak Bedő Imre, a kézdivásárhelyi kör alakuló ülése után.
A vállalkozói inkubátorházban megtartott megbeszélésen arról is döntés született, hogy augusztusban „apás-fiús” sátorozást szerveznek a Szent Anna-tónál, a további tervek között közös favágási akció, barkácsolás és kerékpárjavítás is szerepel.
Kertész Tibor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ráduly Tusványoson: csak magunkra számíthatunk
Csíkiakként már nem biztos, hogy otthon vagyunk Csíkszeredában – jelentette ki a város becsületből lemondott polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán szerdán Tusványoson, az integrált városfejlesztési stratégiákat körüljáró fórumon.
A volt városvezető csípős kritikái nem kímélték sem a központi hatalmat, sem Hargita megye vezetőjét, a Lőrincz Csaba-sátor zsúfolásig meg is telt a felszólalására.
Turizmusra épülő stratégia
Az előadás témájával kapcsolatban először Albert Tibor, Tusnádfürdő jutott szóhoz: mint fogalmazott, az integrált városfejlesztési stratégia – amelynek megléte követelmény az európai uniós pénzek pályázatokon keresztüli lehívásához – egy kistelepülés esetében is „a nagyobbakéval azonos fontossággal bír”. A fürdővárosnak a turizmus a fő gazdasági tevékenysége, így szerinte a stratégiát is erre kell beállítani.
„Munka- és tudásalapú közösséget kell kialakítani. A fiataljainknak a helyi igényeknek megfelelő szakmát kell választaniuk, ha itthon akarnak maradni. Hiába tanulnak harmincan jogásznak, ha csak egy-kettőre van szükség” – húzta alá Albert Tibor. Borboly Csabához, Hargita Megye Tanácsa elnökéhez fordulva azt mondta, „most már ideje, hogy a magyar politikusok jobban lobbizzanak Bukarestben Székelyföld és Csík fejlődése érdekében”. A gazdaságot, civil szférát, városfejlesztési terveket, kultúrát összehangoló integrált stratégia egyik – polgármester szerinti – nagy negatívuma is szóba került: a felnőtt romaképzés. „Kimondom: ez ablakon kidobott pénz. Nem a roma felnőtteket kell képezni, hanem a gyermekeket, hogy idővel meglegyen az átalakulás” – hangsúlyozta.
Társadalmi párbeszéd polgármester nélkül
Jakab Attila székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő meglehetősen kritikusan állt a témához. „Mindenkinek van stratégiája, de ezeket bedobják a fiókba, kevesen használják” – osztotta meg. A képviselő úgy látja, nem a fontossági sorrendet szem előtt tartva történnek „fejlesztések” az egyes településeken, hanem az számít, hogy mire lehet uniós pénzt lehívni. Szerinte így történhet meg, hogy van olyan udvarhelyszéki község, ahol híre-hamva sincs a turizmusnak, mégis felhúztak egy új, kihasználatlanul álló turisztikai információs központot, vagy máshol pályázati pénzből úgy építtettek sporttermet, hogy utána évekig nem vezettette be a községvezetés a vizet. Hozzátette, számos helyen épül uniós pénzből szennyvízhálózat, fektetődnek le a vezetékek – ezek azonban nem csatlakoznak semmire, nincsenek bekötve, „tulajdonképpen se elejük, se végük”, az embereknek semmi hasznuk belőle. Eközben például – egészítette ki – az integrált fejlesztéshez elengedhetetlen, Hargita megye egyik legfőbb turisztikai célpontjának számító, Szent Anna-tó irányába vezető, katasztrofális állapotban lévő megyei úton évek óta nem történt semmilyen javítás.
Az integrált városfejlesztési stratégiák „használhatóságáról” Jakab elmondta, ezek rengeteg községben úgynevezett „copypaste”, betűről betűre lemásolt, csak a település megnevezésében eltérő szövegek. A közönséggel az önkormányzati képviselő ismertette, Székelyudvarhelyen készülőben van egy stratégia, amely társadalmi párbeszéddel, a prioritások feltérképezésével kezdődik – ezeken viszont a polgármester nem vesz részt.
Térségfejlesztésre van szükség
„Nálunk integrált városfejlesztésről nehéz beszélgetni, hiszen itt minden mindennel összefüggésben van. Integrált székelyföldi fejlesztésekben kell gondolkodni” – fejtette ki véleményét Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. „Székelyföld a periférián van, és azt is láthattuk az elmúlt 25 évben, hogy sem Bukarestből, sem Budapestről nem lehetett ezt a térséget fejleszteni. Az látszik egy-egy megoldásnál, hogy a helyi összefogás az, ami működhet” – egészítette ki. Szerinte egy sikerrel működő régió megoldásainak átvétele nem biztos, hogy jó ötlet, mivel „az adott helyhez adott szabályrendszerre van szükség”. A megyei önkormányzat elnöke a románokkal való párbeszéd fontosságát is említette. „Többször elmondtam az elmúlt években, hogy a románsággal való párbeszéd hiányában nem tudunk menni előre. Együtt kell valahogy jövőképet kitaláljunk, amit a sajátjuknak is tudnak érezni” – emelte ki Borboly.
Ráduly: stratégia csak azért van, mert kell
A volt csíkszeredai elöljáró felszólalásában azonnal ellentmondott a mellette ülő Borboly Csabának, mivel szerinte „ezek a szavak, mint Bukarest, Budapest, meg össze kell fogni, jól hangzanak, csakhogy Bukarest nemhogy nem oldja meg a gondjainkat, hanem teljes mellszélességgel Székelyföld ellen dolgozik”. A 2007–2013-as uniós költségvetési ciklusban integrált városfejlesztésre lehívható uniós pénzekkel kapcsolatban elmondta, míg Hargita és Kovászna megyét „kikerülték”, „alanyi jogon” Brassó, Marosvásárhely és Nagyszeben is jelentős eurótízmilliókat kapott, „amit arra költhettek, amire akartak”. A közép-romániai fejlesztési régió további több száz városának összesen mindössze 40 millió jutott, ezért kellett versenyezni, és ebből sikerült Csíkszeredának „egy jó és jól megírt pályázattal nagyobb összeget megszereznie”. Szerinte a jelenlegi védelmi miniszter „nagyon sokat próbált tenni azért, hogy Csíkszereda pályázatát kibuktassa”, de ez végül nem sikerült neki. Ezen a vonalon továbbhaladva Ráduly kifakadt, hogy „Afganisztánban, Irakban sincs annyi rendőr, katona, mint Székelyföldön”. A fejlesztési stratégiáról úgy vélekedik, „az csak azért van, mert kell”.
„Külcsín tekintetében sok minden változott Csíkszeredában, van sportarénánk, uszodánk, de mi csíkiak otthon vagyunk-e benne?” – tette fel a kérdést. „Az volt a legfontosabb feladatunk, hogy a városnak a székely-magyar jellegét tudjuk hangsúlyosabban megjeleníteni, mint korábban. Ez az ellenségeink miatt kezd leépülni. Téved, aki azt gondolja, hogy a románokkal karöltve kell fejlődjünk. Saját magunkra kell támaszkodnunk” – közölte. Kitért arra, hogy Hargita megyében „tehetetlenül végig kell nézzük”, hogy 161 tanügyest leépítenek. „Merénylet zajlik, központilag nélkülünk döntenek, nem tudunk beleszólni” – mondta.
Az integrált városfejlesztési stratégiára térve elismerte, hogy „Csíkszereda önmagában semmit sem ér, csak a térséggel közösen fejlődhet” – ezért hozták létre a regionális vízszolgáltatót és indították el a térségi szemétszolgáltatást is.
Pinti Attila
Székelyhon.ro

Családsegítők Sepsiszentgyörgyön 1.
Több mint húsz éve működik Sepsiszentgyörgyön családsegítő tevékenység. Papp Adolf, a Pro Nobis Egyesület elnöke és felesége, Balázs Réka Step by Step alternatív oktatásban képzett tanítónő, mindketten családterapeuták és mentálhigiénés szakemberek. Az idei Házasság hete rendezvényen több témában is előadást tartottak. Ennek folytatásaként kértem fel őket beszélgetésre.
Minden mindennel összefügg
– Hogyan lesz valaki családterapeuta?
Papp Adolf: Én a családterápia fogalmával 1992-ben találkoztam, akkor olvastam róla egy szaklapban. 1994-ben alkalmam volt részt venni egy családterápiás világkonferencián, amelyet Budapesten szerveztek, s itt találkozhattam Böszörményi-Nagy Ivánnal. Így kezdődött... Már egyetemi éveim alatt foglalkoztatott, vizsgadolgozatom témája az volt, hogyan viszonyulnának a sepsiszentgyörgyiek egy családsegítő központhoz. Van-e erre szükség, s ha igen, akkor hányan, kik vennék inkább igénybe? Egy háttérkutatás eredménye szerint a megkérdezetteknek 95 százaléka igénybe venné, de nem szívesen menne el.
– Ez elbátortalanított?
– Jaj, nem. Én nagyon hittem ebben. Létre is hoztuk a családsegítő szolgálatot, amelyet én kezdeményeztem 1996-ban. Nyilván, több kollégával – nem is tudom pontosan, hányan, de több mint tízen voltunk – és sok közös munkával. A családsegítést a Famterra Alapítvány égisze alatt kezdtük, amit az önkormányzat helyiséggel és morálisan is támogatott, emellett S. O. S. telefonszolgálatot is indítottunk. Nagyon sok emberrel foglalkoztunk annak idején. Aztán úgy éreztem, tovább kellene képeznünk magunk ezen a területen. 1998-ban dr. Székely Ilona és dr. Tarján Emőke indított mentálhigiénés képzést, azt hiszem, az elsőt Erdélyben. A csapat jó néhány tagjával és Rékával, a feleségemmel beiratkoztunk. Mi voltunk az egyedüli házaspár a csoportban. 2000-ben befejeztük, s akkor néhányunkat felkértek, hogy folytassuk a családterápiás képzéssel. Nagyon hálásak vagyunk dr. Székely Ilonának, aki Amerikában végezte tanulmányait, és több mint 40 év családterápiás munka után visszajött Magyarországra és Erdélybe, hogy nagyra becsült tudását megossza, átadja nekünk.
– Mi ragadott meg ebben az irányzatban titeket?
P. A.: Részemről a rendszerelméleti megközelítés: a család egy rendszer, minden mindennel összefügg: minden egyes családtag viselkedése összefügg az egész rendszerrel. Balázs Réka: Engem pedig a mélysége fogott meg, hogy az egyéni fejlődést összefüggésbe hozza a párkapcsolati fejlődéssel és a családi rendszer fejlődésével. Tehát hogy az egyéni fejlődés nagyon meghatározza azt, hogyan viselkedünk egy családban. Beás a gyökerekhez. Ha nem nézzük meg a gyökereinket, elég nehéz a lombkoronát fejleszteni.
P. A.: Ez az egyéni fejlődés ötvözi a családot, a család meghatározza teljes egészében a gyermek egyéni fejlődését. Az, hogy milyen a családi rendszer, eldönti, hogy a gyermek milyen lesz, és milyen családi rendszert fog létrehozni. Továbbá azt is, melyek lesznek azok a rendszerek – munkahelyi, csapat, közösség stb. –, ahol el fog helyezkedni, ahol meg kell állnia a helyét. Ugyanarra a mintára épül... Mind a ketten letettük a záróvizsgát Budapesten, Réka 2005-ben, én 2006-ban. Beosztottuk... 2003-ban létrehoztam a családterápiás központot, és ettől errefelé még komolyabban indult el a munka. – Nehéz volt a kezdet?
P. A.: Nagyon nehéz volt, mert olyan új dolgot, új szolgáltatást hoztunk, amire addig nem volt példa, csak a filmekből ismerték az emberek. Sok volt az ellenállás.
B. R.: Nálunk az a hagyomány, hogy a problémákat a családon belül kell megoldani. Inkább belerokkannak, mint hogy segítséget kérjenek. Igazából ez volt az ellenállás. Minden családot nagy-nagy szeretettel és örömmel fogadtunk, mert éreztük, hogy nagy bajban vannak. Sajnos, nagyon sokan azt választották, hogy inkább elválnak, inkább háborúznak, mintsem segítséget kérjenek. Legtöbb esetben nálunk a családi probléma szégyen. Legyen az alkoholfüggőség, agresszió vagy egyéb…
P. A.: A legtöbb esetben úgy jöttek, hogy „voltunk akupunktúrán, voltunk jósnőnél, voltunk ügyvédnél, a válási papírok már elő vannak készítve, de gondoltuk: egy utolsó lehetőségként kipróbáljuk a családterápiát is”.
– Januárban elhangzott, hogy az esetek 70 százalékában tudtatok segíteni. Mennyire működnek együtt ez emberek ilyen esetben? Beleadnak mindent a helyzet javítására, vagy várják, akár a fuldokló, hogy valaki kimentse őket?
B. R.: Minden család teljesen egyéni eset, külön univerzum... Ez attól is függ, hogy mennyire régi a probléma, amivel érkeznek. Mert minél hamarabb lépnek, annál gyorsabban egyensúlyba lehet hozni a családi rendszerüket. Minél régebbi a gond, annál hosszabb időt vesz igénybe. Vannak családok, ahol 5–10 találkozással már helyreáll a családi rendszer működése. Van olyan eset is, ahol két év kell hozzá. És az is meghatározza, mennyire mélyek a sebeik, milyen fájó pontokkal érkeznek az egyéni fejlődésükből, a párkapcsolatból, hol akadtak el...
P. A.: És milyen erőforrásokkal, milyen mintákkal rendelkeznek.
B. R.: A problémamegoldó képességünk is tulajdonképpen tanult. Azt, amit a szüleink meg tudtak oldani, mi is simán megoldjuk. Ott akadunk el, ahol a szüleink elakadtak.
Kérdezett: Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar Erasmus-programot indít Budapest
A magyarországi és a határon túli magyar egyetemek oktató- és diákcseréjét elősegítő magyar Erasmus program beindítását jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábornak (Tusványos) a felsőoktatásról rendezett szerdai pódiumbeszélgetésén.
Az MTI által idézett miniszter elmondta, a program kidolgozására a minisztérium megkapta a kormány megrendelését, elfogadása szeptemberben várható. A magyar Erasmus munka című program keretében első körben meg kívánják háromszorozni a határon túli egyetemeken tanuló magyarországi hallgatók számát, és eltörlik a magyarországi egyetemeken tanuló határon túli diákok jelenlegi ötezres keretszámát. A tervezett program azt is biztosítja, hogy a magyarországi egyetemek professzorai otthoni oktatói státusuk és fizetésük megtartása mellett mehessenek ki határon túli magyar egyetemekre oktatni. A magyarországi oktatók határon túli szerepvállalása a külhoni magyar felsőoktatási intézmények akkreditálása tekintetében jelenthet hathatós segítséget.
Balog Zoltán elmondta, a határon túli tanintézetekkel folytatott egyeztetések szerint 2016 februárjától 25-30 magyar professzor kezdhetné meg oktatói tevékenységét határon túli egyetemek „akkreditációs hiányterületein”. A miniszter szerint a következő évben 300 millió forintot szánnak erre a programra. Balog azt jelölte meg hosszabb távú célként, hogy 2017-re minden határon túli régióban – ahol létezik magyar nyelvű felsőfokú képzés – minden releváns gazdasági és társadalmi szak elérhető legyen magyar nyelven. Hozzátette, ez a cél részben a Magyarországgal szomszédos országok állami finanszírozású egyetemein, részben a civil vagy egyházi finanszírozású magyar egyetemeken, részben pedig a magyarországi egyetemek kihelyezett tagozatain valósulhat meg.
A miniszter elmondta, megvan a terv arra, hogy miként indíthatják el a magyar egyetemek azokat a kihelyezett tagozatokat, amelyeket ma még a határon túli magyar közösségek helyi kezdeményezései nem tudnak létrehozni. Kijelentette, a nemzetegyesítés alapja a kultúra a történelem és a hit, eszköze az oktatás, a gazdaság, és a politika lehet. Hozzátette, Magyarország számára kiemelten fontos egy egységes magyar oktatási tér kialakítása.
A pódiumbeszélgetésen jelen levő erdélyi és kárpátaljai magyar oktatók üdvözölték a kezdeményezést, és azokról a nehézségekről beszéltek, amelyeket országaikban a kormányzat gördít az anyanyelvi felsőoktatás elé.
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés László európai parlamenti képviselő tusványosi reményei
Szívesen visszavinné a tábort a kezdeti rendszerváltoztató szemlélethez, ugyanakkor félti a hazai magyar politikai pluralizmust az egységteremtési kényszertől. Tőkés László püspökkel, európai parlamenti képviselővel beszélgettünk az idei Tusványoshoz fűzött reményeiről.
– A nevétől nem függetleníthető eseményekre való negyedszázados emlékezések áradatában milyen helyet foglal el önben a Tusványos-élmény? Tekintve, hogy a tábor elmaradhatatlan résztvevői, Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt annak meghatározó felszólalói, tematizálói közé tartozik.
– Mindenekelőtt különbséget kell tenni a tábor bálványosi, illetve tusnádfürdői időszakaszainak szerepe és súlya között. A kezdeményezés kezdetben betöltötte azon célkitűzését, hogy a magyar–román közeledés és az erdélyi, illetve Kárpát-medencei magyarság elsőrendű fontosságú műhelyévé váljon. Utóbb azonban bizonyos mértékig áldozatul esett a különböző politikai változásoknak, változott a jellege, veszített a súlyából – gondolok itt elsősorban magyar–román párbeszéd dimenziójára, amely mára már szinte teljesen kimaradt a tábor életéből –, ezzel párhuzamosan pedig a magyar nemzetpolitika műhelyévé alakult át. Megannyi közismert fontos változás, nemzetpolitikai intézkedés eredője volt, majd Orbán Viktor személye vált a tábor legfőbb márkanevévé, jellemzőjévé. Ez a folyamat tavaly tetőzött, amikor a híres „illiberális” beszéd révén Tusnádfürdő bevonult a nemzetközi politika által is nyilvántartott fontos helyszínek közé. Jelenleg útkeresés stádiumában van a tábor, esély van rá, hogy magára talál, de fennáll annak veszélye is, hogy elveszíti jelentőségét a Kárpát-medencei politikai életben.
– Ön milyen utat szánna a tábornak a jelenlegi aktuálpolitikai-gazdasági-társadalmi körülmények között?
– Jó református módjára visszamennék a kezdetekhez. Ha a reformáció visszanyúlt az őskeresztyén gyökerekhez, annak analógiájára visszatérnék a rendszerváltoztató szellemiséghez, amely lehetővé tette a demokratikus és nemzetpolitikai rendszerváltást. Sajnos jelenleg túl sok az aktuálpolitikai szempont és taktikázás, ezért nehezen tudunk vállalni bizonyos értékeket, amelyekről egészen másképp vagyunk kénytelenek beszélni, ha hatalmon van a Fidesz, és másként, ha ellenzékben. A kormányzati szerepe persze előnyt jelenthet, ha jól használják a rendelkezésre álló eszközöket. A romániai alapítók táboráról beszélve meg kell állapítanunk, hogy meglehetősen gyenge lábon állunk, de önkritikánkat ki kell egészítenünk azzal, hogy a romániai magyar érdek- és közképviseletet kisajátító RMDSZ is dögrováson van, ez pedig egyensúlyhiányt idéz elő a táborban. Akár a hiányával is, hiszen érdemi módon az idei táborban sincsenek jelen. A romániai magyar politikacsinálás és az anyaországi politikum így nagy egyensúlyhiánnyal és fajsúlybeli különbségekkel kénytelen szervezni az idei tábort.
– Az ideálistól elkanyarodó pályaív mentén mi lehet az idei tábor legfontosabb hozadéka, üzenete?
– Az európai politika és a magyar nemzetpolitika viszonylatában egyaránt érdekes és izgalmas fejleménynek ígérkezik, hogy nemzetköziesedett, erőteljes európai dimenziót nyert a politizálásunk, a táborjárásunk. Ma már nem zárkózhatunk be a Kárpát-medencébe, s akár a határok fölötti nemzetegyesítés politikája is partikulárisnak tűnik ahhoz képest, hogy mennyire globalizálódott a politikum. Budapest és Bukarest mellett útkeresésünk meghatározó helyszínévé nőtte ki mára magát Brüsszel. A gazdasági kérdések, a bevándorlás kérdésének kezelése a magyar politikai és nemzetpolitikai gondolkodást és törekvéseket is egyre inkább európai dimenzióba helyezik át. Ezt a vonulatot erősíti Orbán Viktor és a magyar kormány néhány további meghatározó tisztségviselőjének jelenléte is ezt hivatott képviselni és nyomatékosítani a tusnádfürdői táborban.
– Miután a román–magyar és a romániai magyar–magyar viszony tábori párbeszédének ügye zsákutcába került, a magyar kormány legutóbbi nemzetpolitikai lépéseinek egy részét is sokan értetlenkedve figyelik. Hogyan ítéli meg annak az esélyét, hogy ezek az intézkedések és a hozzá fűződő retorika is visszakerüljön a közérthetőség szintjére?
– Valóban nagy elbizonytalanodás uralkodik a nemzetpolitika különböző viszonylataiban – éppen azzal ellentétben, amit 2010-ben reméltünk, miszerint a nemzeti együttműködés rendszere egyazon irányba vonzza és tereli majd a nemzeti erőket. Fennmaradt a külhoni magyar közösségek megosztottsága, nem sikerült érdemi áttörést megvalósítanunk, nem tudtunk úgy összefogni az anyaországi szövetségeseinkkel, ahogy az elvárható lett volna. Reményeim és szándékaim szerint az idei tábornak, a politikai megbeszéléseknek, tárgyalásoknak, találkozásoknak ki kellene mozdítaniuk mindannyiunkat ebből a helyzetből, hogy úrrá tudjunk lenni megosztottságunkon. Szót kell értenünk egymással, s ebben a magyar kormányzattól katalizátori szerepet remélek. Helyesnek tartom, hogy a Fidesz az RMDSZ-szel új lapot kezdett, rendezni akarja a viszonyát, de hiba lenne, ha a hazai magyar politika kínkeservesen kivívott pluralizmusát kellene feláldoznunk az egységteremtés oltárán. Az egységnek plurális egységnek kell lennie, ennek érdekében pedig a hazai politikai és civil szervezeteknek, egyházaknak meg kell találniuk az összefogás és együttműködés útját. Ebbe az irányba kell elmozdulnunk az idei nyári egyetemen.
– Ebben az összefüggésben hogyan ítéli meg Szili Katalin, az Országgyűlés autonómia albizottságának elnöke miniszterelnöki megbízottként tett közelmúltbeli felhívását, hogy a romániai szervezetek sürgősen jussanak megegyezésre a magyar állam által is képviselhető és támogatható autonómiaformák ügyében?
– Erről nekem az jut az eszembe, nehogy a sok bába között elvesszen a gyermek. Ma már ugyan szinte nincs olyan párt vagy közszereplő, aki ne vállalná fel teljes elkötelezettséggel az autonómia kérdését, mégis helyben topogunk. Ide tartozónak vélem az RMDSZ nagy garral bejelentett autonómia-törvénytervezetének szánalmas sorsát, de a Magyar Polgári Párt ebben vállalt cinkosságát is. Szili Katalin mandátuma az autonómia ügyének szintén egyfajta jótékony lekezelését üzeni számomra. Az viszont nem kétséges, hogy a szomszédságpolitikai és nagypolitikai meggondolások és körülmények, valamint a határon túli magyar szervezetek egyet nem értése fokozott óvatosságra inti az Orbán-kormányt, amely tőlünk várja azoknak a lépéseknek a megtételét, amelyekre csak mi vagyunk hivatottak. Kétségtelen, hogy ebben a kérdésben mindenekelőtt nekünk kell egyességre jutnunk.
– Az utóbbi időszak egyre nyíltabb állásfoglalásra kényszerítő kérdései – mint például a migráció ügye – milyen mértékben járultak hozzá a többi hasonló, eddig meglehetősen távolságtartóan kezelt téma „felpuhulásához”? Érzékelhető-e az empátia fokozódása az elsősorban kelet-európaiak számára érzékeny ügyekben?
– Ebben a tekintetben mindennél beszédesebb Orbán Viktor esete, akinek bevándorláspolitikai állásfoglalásait kezdetben teljes elutasítás övezte, menet közben azonban egyre inkább odafigyeltek a magyar álláspontra. Az autonómia kérdése, általában a hagyományos kisebbségi kérdések iránti érdeklődés is megnövekedett, mindenképpen érzékelhető bizonyos mértékű felpuhulás. Jellemző, hogy az Európai Néppárt vállalta a parlamentben egy fontos kisebbségpolitikai konferencia megszervezését. Bátran állíthatom, hogy Székelyföld területi autonómiájának ügye már az Európai Parlament top tízes listáján szerepel Katalónia és Skócia törekvései mellett. Helyesnek tartom a Székely Nemzeti Tanács irányvonalát, tovább kell dolgozni minden lehetséges úton-módon, hogy az autonómiatörekvéseink elérjék a különböző európai intézmények ingerküszöbét. Hátráltatja azonban a dolgunkat, hogy Európában sem vagyunk képesek összefogni, e tekintetben az RMDSZ szinte versenyhelyzetben dolgozik velünk párhuzamosan, minden törekvése arra irányul, hogy kifogja más vitorlájából a szelet, ott is egyedül akarja uralni a terepet. Sokkal többre mennénk, ha megtalálnánk az összefogás és együttműködés módját a felvidékiekkel, erdélyiekkel, a néppárti frakciókkal együtt. Jómagam is nagy erőfeszítéseket teszek e tekintetben, egyelőre azonban nem túlságosan hálás ez a szerep.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Borboly Tusványoson: nem a politikusoktól kell várni a megoldást
„Energiánk 95 százalékát a fejlesztésre kell fordítanunk, a maradék 5 százalékkal rajzoljunk térképeket és írjunk statútumot” – jelentette ki szerdán Borbély Csaba Hargita megyei tanácselnök Tusványos egyik pódiumbeszélgetésén.
Az integrált városfejlesztési stratégiákról beszélgettek Otthon legyünk benne címmel Tusnádfürdőn a XXVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban szerdán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere, Ráduly Róbert, Csíkszereda volt polgármestere, Jakab Attila székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő, Kovács Péter, Budapest XVI. kerületének polgármester, Kovács Sándor országgyűlési képviselő részvételével.
„Fejlesztésben kell gondolkodni”
Borboly Csaba kifejtette: ahhoz, hogy az integrált városfejlesztési stratégiák sikeresek legyenek, székelyföldi fejlesztésben kell gondolkodni. „El kell fogadnunk, hogy nincs fenntartható gazdaság, mezőgazdaság, turizmus stb., hanem egy fenntartható, önerőből gazdálkodni és fejlődni képes székely társadalomban kell gondolkoznunk” – fejtette ki.
A politikus szerint Székelyföld elég periférikus helyzetben van ahhoz, hogy ne lehessen Bukarestből vagy Budapestről fejleszteni, csupán a helyi és a térségi összefogás működhet. Problémaként említette, hogy a jelenlegi autonómiastatútumok átvett minták, jól működő régiók mintái, ezért szükséges, hogy Székelyföld igényeihez és lehetőségeihez legyen igazítva. Tovább kell dolgozni rajta, és szükség lenne a magyar-román párbeszédre, mondta a megyeelnök.
Jövőképet a fiataloknak
Akár Székelyföld integrált fejlesztéséről, akár autonómiastatútumról beszélünk, az elsődleges szempont az ifjúság és az oktatás, folytatta Hargita Megye Tanácsának elnöke. A szakoktatás terén elindult egy folyamat, létrehozták a Duna Régió Szakképzési Klasztert, a másik kiindulópont a Sapientia, amely most már mindhárom székelyföldi megyeközpontban jelen van. Kisebb városokban és nagyobb falvakban létre kell hozni szakosított tangazdaságokat, tanműhelyeket, és szakembereket kell képezni, olyanokat, amelyre a gazdaságnak szüksége van.
Ifjúságpolitikai szempontból is kiemelten fontos Borboly szerint a regionális oktatás, jövőképet, lehetőséget, tisztes megélhetéshez való feltételeket kell biztosítani a fiataloknak, akik még itthon vannak, és azoknak is, akiket haza akarunk hozni. Valószínűleg újra kell gondolni az ifjúsági szervezetek céljait, tevékenységét, mert ebben a formában pusztán politikai pályán elhelyezkedni akaró ifjak tevékenykednek benne, ami jó, de kevés, mert egyféle politikai pálya előszobájának tekinthető.
Nem vonzó Székelyföld a nagybefektetők számára
Hargita megye földrajzilag nem vonzó nagybefektetők számára. Ez nyilvánvalóan gazdaságilag egyfajta hátrány, de számos olyan példa van Európában, figyelve Baszkföldet vagy a franciaországi Vienne megyét, ahol ebből jelentős előnyt tudtak kovácsolni, mondta a gazdaságfejlesztés kapcsán Borboly Csaba. Gondolkozni kell a közbirtokosságok, az állattartók szövetkezeteinek erejében, fejtette ki.
Az európai uniós érdekérvényesítés kapcsán elmondta: Brüsszelből indul a legtöbb folyamat. „Ha ott nem figyelünk, és nem visszük be érdekeinket, akkor itthon már azt a választ kapjuk, hogy az unió nem engedi, erre példa a medvetámadások kérdése” – fogalmazott. Személyes tapasztalatát is említette, hiszen a Régiók Bizottsága már több javaslatát elfogadta. Hasonlóan kell eljárni szerinte a bukaresti törvényhozás ügyében is. Létre kell hozni egy intézményesített konzultációs rendszert, ahol minden törvénytervezetet véleményezni tud majd a civil szférától kezdve, önkormányzati képviselőkön keresztül az utolsó gazdálkodó vidéki polgár is, mondta.
„Az integrált városfejlesztéshez integrált vidékfejlesztés is kell, és a városok vállalják a leader szerepét térségenként. Egy tényleges kétnyelvű régióra kell gondolni, és ennek fejlesztésébe be kell vonni a három megyében elő románságot is. Energiánk 95 százalékát a fejlesztésre kell fordítanunk, a maradék 5 százalékkal rajzoljunk térképeket és írjunk statútumot. És fontos a média számonkérő szerepe. Nem a politikusoktól kell várni a megoldást, mindenkire szükség van” – zárta beszédét Borboly Csaba.
Közlemény
maszol.ro

Tusványos – Potápi: a cél az, hogy a vegyes házasságban született gyerekek is magyarok legyenek
A 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen pénteki délelőtt Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár a magyarság demográfiai gondjaira utalva kijelentette: a cél az, hogy több magyar gyerek szülessen.
A külhoni magyar pártok vezetőinek részvételével rendezett fórumon az államtitkár a magyarság demográfiai gondjaira utalva kijelentette: a cél az, hogy a vegyes házasságban született gyermekek is kötődjenek a magyarsághoz.
A szülőföldön való boldoguláshoz a magyar emberek gazdasági megerősítésére van szükség, ezért a magyar nemzetpolitika figyelmet fordít a magyar gazdasági szereplők megerősítésére is, hogy azok magyar embereket foglalkoztassanak és így is biztosítsanak magyar jövőt a szülőföldön – mutatott rá Potápi Árpád.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke elmondta: az ukrajnai konfliktus, az erőszak megjelenése Kárpátalján, a katonai sorozások súlyos helyzetbe sodorták az ott élő magyarságot, amelynek – becslése szerint – mintegy 15-20 százaléka elhagyta szülőföldjét az elmúlt egy évben. Ebben a helyzetben fontos, a szülőföldön való megmaradást bátorító segítségnek nevezte azt a magyarországi támogatást, amely a magyar pedagógusok bérkiegészítésében, a gyermekélelmezési programban és az önkormányzatok együttműködésében nyilvánul meg.
Úgy vélte, van remény arra, hogy a decentralizációs folyamat során a magyarlakta térségek közös járásba kerüljenek, amely később akár szélesebb jogkörökkel is rendelkezhetne. A kárpátaljai magyarság meg akar maradni közösségként szülőföldjén, és reméli, hogy ez sikerül – zárta beszédét Brenzovics László.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerint „nemzetpolitikai bravúr" volt, amikor a magyarság eljutott odáig, hogy Szerbia megkövette a világháború után kollektív bűnösnek minősített magyarságot és vezetője fejet hajtott az áldozatok emléke előtt.
Rámutatott, a migráció a vajdasági magyarságnak is hatalmas gond, az a 70 ezer ember, aki bejött Magyarországra, a Vajdaságon haladt át. Pásztor István szerint a megoldás szempontjából a magyarság egymaga nem sokat tehet, a problémát nemzetközi szinten kell orvosolni, de a szerb-magyar határon felépülő kerítéstől a vajdasági magyarok azt remélik, hogy a migránsok elkerülik ezt a térséget.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke elmondta, a bevándorlás a felvidéki magyarságot is érinti, mert a hat, menekülteket befogadó szlovákiai intézmény közül ötöt magyarlakta területeken alakítottak ki. Az MKP elnöke szerint Bősben most aláírásgyűjtés folyik ez ellen, mert akár biztonsági kockázatnak tekinthető, hogy 500 bevándorlót akarnak telepíteni az erőmű gátja mellé. Berényi József kifejezte reményét, hogy jövő márciusi parlamenti választások után, a zászlajára tűzött önkormányzati program növekvő támogatottsága nyomán már parlamenti pártként üdvözölhesse a székelyföldi szabadegyetem részvevőit.
Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, illetve Hordósi Dániel, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége alelnöke az általuk képviselt magyar közösségek számbeli sérülékenységét ecsetelte, utóbbi ennek érzékeltetésére ezt mondta: Tusványoson egy nap többen fordulnak meg, mint ahány magyar maradt (mintegy 14 ezer) Horvátországban. A házigazda Erdély képviseletében jelen lévő Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arról beszélt, hogy a közösség megmaradására és fejlődésére az autonómia a megoldás. Kitért a romániai közéletben jelen lévő korrupcióra, amelynek legfőbb ellenszerét az EMNP a föderális államszerkezetben, a regionalizmusban, a döntéshozatal közösségi szintre szállításában látja. Úgy vélte, az erdélyi magyarságnak a korrupcióval szemben kell „kerítést" emelnie. Azt mondta, nem szabad hagyni, hogy egyetlen magyart is ártatlanul hurcoljanak meg, viszont senki se bújjon az etnikai hovatartozása mögé, „amikor elviszi a DNA (a korrupcióellenes ügyészég), mert azért, mert valaki magyar, nem biztos, hogy ártatlan".
A közönség soraiból érkezett kérdésre válaszolva a fórum végén Potápi Árpád elmondta, természetes, hogy a magyar nemzetbiztonsági kabinetet foglalkoztatja az ország szomszédságában zajló háború, amely a magyarságot is érinti. Leszögezte: a magyar közösségnek semmi köze a kelet-ukrajnai háborúhoz és Budapest számára fontos, hogy a kárpátaljai magyarokat ne vigyék be ebbe a konfliktusba. MTI
Erdély.ma

Színházi sátor Tusványoson
Immár ötödik éve van jelen a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban a Magyar Teátrum színházi sátor. Szabó Lászlóval, a Magyar Teátrumi Társaság titkárával (portrénkon) az újdonságokról beszélgettünk.
– Milyen programokkal készültek az idén Tusványosra?
– Több programot próbálunk megvalósítani. Az egyik természetesen a színházi előadás: színházi produkciók rövidített változatát lehet megtekinteni. Újdonság, hogy a programkínálatunkban filmvetítés is szerepel. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója az egyik vendégünk, az ő viszonylag friss filmjét, A szarvassá változott fiút is szerettük volna bemutatni. Szintén újdonság, hogy jelen vannak a cirkuszművészek. Beszélgetések is zajlanak a sátrunkban vendégeinkkel a színházról és általában a kultúráról.
– Milyen programpontokat emelne ki a felhozatalból?
– Vidnyánszky Attila a húzónevünk. Nem volt még Tusványoson soha, és örülünk, hogy idén el tudtuk ide csábítani. Filmjével közönségtalálkozón, beszélgetésen is részt vesz Tusványoson. A szolnoki Szigligeti Színház és a Békéscsabai Jókai Színház egy-egy produkciójából látható egy-egy szűkített változat. És itt van a Talamba együttes, a gödöllői művészetek házának saját zenekara. Izgalmas dolgot művel a négy főből álló ütőscsapat egészen extrém hangszerekkel és hangzásvilággal. Hárman házigazdáskodunk a Magyar Teátrum sátorban: Fekete Péter, aki eddig a békéscsabai Jókai-színház vezetője volt, most pedig a cirkusz ügyvezetője, Németh Kristóf, a Játékszín igazgatója és jómagam. És itt lesz Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese és Rázsi Botond, Eger alpolgármestere, ők beszélnek majd, hogy egy város arculatát miként határozhatja meg a kultúra, hogyan lehet összekötni a város népszerűsítését a kultúra népszerűsítésével. Beszélgetünk az internet és a kultúra kapcsolatáról is, arról, hogy megöli az internet a kultúrát, vagy éppen segíti.
– Teátristák – „nagy játékosok” címmel a magyar színházművészet jelentős alakjairól készült kiállítást is megtekinthetnek a betérők.
– A kiállítást Gajdó Tamás, Tordai Hajnal és Juhász Tibor hozta létre, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósult meg. Itt nem tudunk megfelelő kiállítási körülményeket teremteni, ami akár illene is a dologhoz, ez fesztiválkörnyezet, így a tárlat inkább a hangulat kiteljesítését szolgálja. Azért örültünk a kiállításnak, mert a sátorral az a célunk, hogy megmutassuk: nem lehet eleget tenni a kulturális tradíciók megtartásáért. Úgy gondoljuk, hogy még egy ilyen környezetben is, mint ez a fesztivál – ahol jelen van a popzene, a buli – kell lennie szigetnek, ami a kultúráról és a kulturális elemek megtartásáról szól.
– Esténként bulikat és különböző vetélkedőket is tartanak. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján sok „nem színházi ember” vesz részt ezeken a késő esti vetélkedőkön. – Az emberek szeretnek játszani, egy vetélkedővel pedig nem lehet mellényúlni soha. A részvételhez pedig nem kell kimondottan színházi tudás, csak kis általános műveltség. Próbáljuk humorosan megszervezni. – Akadnak évről évre visszatérő nézőik?
– Igen, a körülbelül száz személyből álló törzsközönségünk. Minden évben visszajönnek, keresnek bennünket, részt vesznek az előadásainkon. Ez is volt a cél, pontosabban ez is cél volt, mert jó az, ha egy hasonló jellegű fesztiválon van egy olyan réteg, amely megtalálja a saját helyét.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)

A „visszavágó birodalom” nem töri meg Ráduly Róbertet
A szerinte „a román társadalom szintjére süllyedt” kérdésekre kifakadt Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda volt polgármestere pénteken Tusványoson. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is elutasított egy RMDSZ ellen irányuló, „politikai szlogennek tűnő” feltételezést.
A prefektusok az autonómia ellen címmel a Kós Károly-sátorban szervezett beszélgetésen a Tusványosra meghívott, de a jelenlétet visszautasító kormánymegbízottak hiányában „egyoldalú véleménynyilvánításnak” lehettek tanúi a résztvevők. Véleményütköztetésből azonban nem volt hiány.
Államhatalom mint „birodalom”
Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) háromszéki elnöke bevezetőjében emlékeztetett: a „birodalom”, a román államhatalom minden eddigi, autonómiára irányuló törekvést megtámadott, elutasított, sőt olyan kijelentések is megfogalmazódtak, miszerint Székelyföld nem is létezik. „Az asztalnál ülők részesei voltak a folyamatnak. Hogyan látták ezeket?” – tette fel a kérdést.
Gyengén muzsikáló önkormányzatok
Két típusú prefektus volt az elmúlt huszonöt évben Hargita megye élén – kezdte a felszólalások sorát Ráduly Róbert Kálmán. „Az egyik, aki meggyőződésből járt úgy el, ahogy. A másik, aki parancsra, központi felszólításra cselekedett. Erre jó példa a mostani prefektusunk, aki annak a lenyomata, amit mi szeretnénk a közösségen belül. Ismeri a nyelvünket, próbál megérteni minket, de közbe leszólnak neki Bukarestből, a belügyminisztériumból, hogy most cirkuszra van szükség, úgyhogy lépnie kell” – részletezte Csíkszereda lemondott polgármestere. Gabriel Opreára utalva arra is kitért, hogy szerinte „a tábornoki múltjára nagyon büszke belügyminiszter az egyik korifeusa a Székelyföld-ellenességnek”.
„Éppen ezért érint engem rosszul, hogy a székelyföldi önkormányzatok nagyon gyengén muzsikáltak az autonómia kérdésében az elmúlt időszakban. Számomra elfogadhatatlan, hogy alig vagyunk néhányan, akik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elképzelt önkormányzati határozatsorozat mögé álltunk. Nem tudom megmagyarázni azoknak a magatartását – a gyávaságon túl –, akik nem léptek ebben a témában” – tért rá az autonómia kérdésére.
„Nincs félnivalóm”
„Amikor otthon ültem »feleségi őrizetben« közel két hónapig, megjelent a komám, Borboly Csaba, és azt kérdezte, mit tehet értem. Azt mondtam, egy dolgot: amíg itthon ülök, az összes csíki önkormányzat fogadja el az autonómia-statútumot. Ez lenne a legnagyobb támogatás, ami engem illet. Senki nem fogadta el azóta. Jól mutatja ez a jelen helyzetben a riadalmat. Nekem nincs félnivalóm. Riadalmat az kell érezzen, akiben benne van a viselt dolgaiért a félelem. Mezei Jánoson és rajtam akarnak ütni. Rajtam hiába akarnak, nem tudnak. De az embereket is meg akarják félemlíteni, és ez látszólag sikerült” – mondta.
Noha Ráduly sajnálta, hogy Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke – objektív okok miatt – nem jelent meg a beszélgetésen, elismerte, hogy „az SZNT sokáig egy nagyon fontos felépítménynek ígérkezett, ezért a kezdetektől pártpolitikai elkötelezettségtől függetlenül elkötelezett híve és katonája” volt az intézményrendszerének.
Nehezen megbocsájtható hiba
„Izsák Balázsnak történelmi küldetése elmondani – a politikai törésvonalakon felül –, hogy autonómiakérdésekben hány óra. De Izsák Balázs elkövetett egy nehezen megbocsátható hibát: az egyik erdélyi magyar mozgalom jelöltje mellé állt nyilvánosan. Abban, hogy néhány RMDSZ többségű önkormányzat nem sorakozik az autonómia-statútuma mögé, lehet súlya annak is, hogy az SZNT elnöke eltévesztette akkor a pályát. Remélem ezen túltesszük magunkat” – jelentette ki.
Borboly Csabától Washingtonig
„Vannak még olyan intézmények, amelyek a két világháború közötti kultúrzónának a szellemiségét úgy próbálják a gyakorlatba ültetni, hogy közben a székelyföldi megyéket magyar ajkú emberek vezetik. Hogy lesz-e autonómia? Azt mondom, lesz” – adott hangot álláspontjának Ráduly. Bár név szerint nem említette, Csíkszereda volt városvezetője egyértelmű utalásokat tett Hargita Megye Tanácsa elnökének, Borboly Csabának az „úttévesztéséről”. Mint fogalmazott, „fájdalommal tapasztalta, hogy a két – Kovászna és Hargita – megyebeli legfontosabb vezető közül az egyiket két éve letérítették a normális útról”. „Nehéz együttműködni, amikor az egyik fontos hang egészen ellentétes, vagy merőben destruktív megfogalmazásokat sulykol nap mint nap. Például, hogy a székelyföldi autonómia konszenzusát a román közösséggel együtt kellene megtalálnunk. Ez lehetetlen küldetés” – fejtette ki.
Az autonómia külügyi kérdését illetően elmondta, meglátása szerint Románia elhitette Washingtonnal, hogy a székelyek destabilizáló helyzetet jelentenek. „Pedig pontosan azt kell megértetni az Amerikai Egyesült Államokkal, hogy Székelyföld autonómiájának ügye a térség egyetlen stabilizációs lehetősége. Ha ez ott sikerül, akkor sok minden változik” – vélekedett.
Kell-e kormányzati szerepvállalás?
Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásairól szólva Ráduly feltette a kérdést, hogy „egyszerűen kell-e nekünk kormányzati pozíciót keresni – csak úgy?”. Mint mondta, az autonómia igényének ügyében „ne várjuk el, hogy Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt, Kelemen Hunor vagy Biró Zsolt fogalmazza meg ezeket helyettünk”. „Nekünk, székelyföldieknek kell egyértelműen hallatni a hangunkat. Huszonöt évet ott voltunk a parlamentben, és elgondolkodtató, hogy minden kormányban csak úgy voltunk, anélkül hogy a nagy kérdéseket megoldottuk volna. Nem Izsák Balázsnak, Kovács Péternek vagy Kelemen Hunornak kell eldöntenie, hogy az autonómia-statútumok közül melyik válasszuk. Ezt az időhúzást mihamarabb be kell fejezni. Akár úgy, hogy őket kihagyjuk, és megfogalmazzuk helyettük mi – székelyföldiek. Én megszabadultam a városvezetői teher alól, remélem, hogy több energiát tudok mozgósítani ezen síkokon is. Mert igény volna rá” – közölte.
Megoldásként egy „radikális” változatot is felvázolt: „2016-ban ott, ahol nem fogadták el az önkormányzatok az autonómia-határozatot, söprünk. Söpréssel oldjuk meg a problémát. Azok az emberek az élet nagy kérdéseivel kapcsolatban levizsgáztak, jöjjenek helyettük mások. Elegen vagyunk Székelyföldön. Nem csak a polgármesterek, alpolgármesterek és tanácsosok élnek és virulnak, hanem vannak még néhányan, vannak olyan fiatalok, akik helyükbe tudnak lépni” – részletezte elképzeléseit.
„Az idei EU-táborban, Marosfőn azt kérdezték tőlem a fiatalok, mit tanácsolok nekik most, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerültem. Azt mondtam, meg kell nézni, hogy hol van rés a gáton, és oda kell állni, be kell azt tömni. Nem azon kell töprengeni, hogy megéri-e vagy sem, mi lesz velem. Ma a gátakon elég sok tennivaló van” – zárta első felszólalását Ráduly.
Pinti Attila „Segítő” prefektusok
A volt polgármestert követő Árus Zsolt, a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának tagja beszámolt arról, hogy eddig 54 önkormányzat döntött az autonómiahatározatról. „A prefektusok az összeset megtámadták. Teszik azt, amit a felettesük diktál. Kérdés, hogy ezzel ártanak vagy segítenek az ügynek? Ők úgy gondolják, a román nemzet érdekeit képviselik. Csakhogy ez Európában igencsak furcsán néz ki. Amikor egy kormányképviselő azt mondja, a helyi közösségnek nincs joga véleményt mondani, kérést megfogalmazni, nagyot néznek Brüsszelben és Strasbourgban is. A prefektusok ilyen tekintetben nekünk játszanak” – emelte ki Árus.
Ismertette, létezik egy olyan kategóriájú dokumentum, amit nem lehet a bíróságon megtámadni. „Ez van a közigazgatási törvény 5. cikkelyében: nem megtámadhatók bíróságon azok a határozatok, amelyek az illető hatóság és a parlament viszonyáról szólnak. Márpedig ezek mind-mind a kormányhoz és a parlamenthez intézett petíciók. A bíróság dolga az lenne, hogy elmondja, neki nincs ebben illetékessége dönteni, és elutasítja a keresetet. Eddig erre nem volt példa. De ez az igazság előbb-utóbb valamelyik bíróságon kiderül. És akkor azzal szembesül a világ, hogy Romániában az állam képviselői sem ismerik a törvényeket. Sem a prefektus, sem az ügyészség, sem a bíróság. Milyen jogállamról beszélünk?” – tette fel a költői kérdést.
Csak együtt lehet előrelépni
A panel harmadik felszólalója, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke visszautalt arra, amit Ráduly Róbert Kálmán is említett. „Az SZNT politikán felüli szerepe felbecsülhetetlen erőt jelentett, és remélem, hogy fog is még jelenteni. Izsák Balázs »háta mögött« azt mondom, amit csütörtökön személyesen is elmondtam neki: hibát követett el, hogy szerződést kötött az egyik erdélyi magyar politikai párttal. Nem tartom helyes dolognak. Bántás szándékkal jelzem az EMNP irányába, hogy az autonómia-statútumot ötvennégyen fogadták el, míg a két Erdélyi Magyar Néppártos önkormányzat nem. Elfogadták az RMDSZ és MPP többségűek. Erre rátevődik, hogy Izsák Balázs éppen az EMNP-vel kötött megállapodást. Rendszertani szempontból nincs jól a dolog. Csak együtt lehet előrelépni” – hangsúlyozta.
„Nem mindenkit lehet megtörni”
Mezei János, Ráduly Róbert és Markó Attila ügye bizonyítja, hogy az államhatalmi szervek akkor visznek el valakit, amikor csak akarnak – vélekedett Tamás Sándor. „A hatalom továbbra is meg fogja ezt tenni. Bárkinél, aki akár egy évet is a közigazgatásban dolgozott, biztosan találnak valamit. Ha nem valós ügyet, akkor csinálnak egyet. Elviszik bilincsben az embereket. A birodalom a székelyföldi megyékben erőteljesebben vág vissza, mint a többi megyékben. A következő célpont Háromszék és Sepsiszentgyörgy lesz” – vázolta. „Az elmúlt három évben sikerült elfogyasztanunk három prefektust. Cseberből vederbe estünk minden egyes alkalommal, azt hittük, nem lehet rosszabb – de lett. Ebben a három évben Háromszéken 154 olyan közigazgatási eljárást indítottak a prefektusok, amelyek kizárólag a szimbólumok, a kétnyelvű feliratok, a székely zászló ügyében születtek. Három év alatt minden hétre jutott egy” – számolt be.
„Meg akarnak törni, de Ráduly Róbert példája azt mutatja, hogy mindenkit nem lehet. A »birodalom« részéről nem véletlenül van ilyen nyers hatalmi gőg, mert tudják, amit mi: Székelyföld ügye a következő tíz évben Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben fontos ügy lesz. Csak rajtunk múlik, és a minket szerető Székelyföldön kívülieken, illetve néhány román értelmiségin, hogy ezt a következő tíz évet tudjuk-e gyümölcsöztetni. Most van alkalom, olyan uniós példa, amire lehet hivatkozni” – mondta. Hozzátette, Székelyföldön az RMDSZ felelősséggel tartozik azért, hogy milyen a viszony az MPP-vel és az EMNP-vel. „Nem könnyű az együttműködés, de szükséges, csak ez vezet sikerre” – ismerte el Tamás Sándor.
Benedek Erika moderátor a felszólalások után „kényelmetlen” feltevéssel fordult a meghívottakhoz: „Vannak, akik azt mondják, hogy a viszály az önkormányzatok és a tisztségben lévő prefektusok között csupán egyfajta színjáték arra, hogy eljátsszák a jó magyar–csúnya, gonosz román, illetve a jó román és csúnya magyar játékát, elvonva a figyelmet a reális problémákról – időhúzás az egész, míg elfogy annyira a magyarság, hogy ne akarjon magának autonómiát, kiemelt jogokat. Mit mondhatunk azoknak, akik ezeket valósnak érzik?” – intézett kérdést a panel előadóihoz.
„Ez politikai szlogennek jó”
„Óvatosabban kell bánni ezekkel a politikainak ható kérdésekkel” – válaszolt Tamás Sándor. Szerinte meg kell kérdezni Ráduly Róbertet: ő kivel kacsintott össze, hogy elvigyék otthonról a „símaszkosok”? „Nem tudom, hogy reális-e ez a felvetés. Politikai szlogennek jó egy másik párt részéről. Ismétlem, százötvennégy ügyet görgetünk magunk előtt. Egy volt kormányképviselő fogalmazta így meg: ők azért vannak, hogy kézifékei legyenek a megyében lévő történéseknek” – tette hozzá, majd elmondta, „oda lehet jönni, helyet cserélni velünk, hogy lássák, milyen az élőben, amikor ilyen szinten fogják le az alkotói energiát”. „Elismerem: sokat mulasztottunk az elmúlt 25 évben, de akkor meg kell kérdezni Szilágyi Zsoltot is. Ő a román parlamentben RMDSZ-es képviselőként annyi időt volt, mint én és Ráduly Róbert összesen. Ha becsületesek vagyunk, tessék idehívni. Szívesen vitatkozunk, csak annyi a kérésem, hogy egészében lássuk a dolgokat” – egészítette ki válaszát.
Az erdélyi magyar pártok közötti összefogási szándékkal kapcsolatban Benedek Erika újabb kérdést tett fel: „Van-e valóban összefogási szándék? Mert valami miatt a társadalom ezt megkérdőjelezi, nem érzékeli így.”
„Szokjunk le erről a retorikáról”
Tamás Sándor előző kérdésre adott válaszát követően Ráduly Róbert Kálmán kifakadt az újabb kérdés miatt. „Van egy jó barátom, mostanában sorstársak is vagyunk: Szőke Domokos. Ő ilyenkor, amikor »valaki valamit megkérdőjelez«, mindig visszakérdez: kik azok? Szokjunk le erről a retorikáról, hogy »egyesek azt mondják, hogy...«, »úgy hallottam, hogy...«. Az egyik feljelentőm azt írta le, »úgy hallottam az egyik áruházban az elárusító nőtől, hogy a polgármester kapott 200 ezer lejt a Dedemantól«. És ez alapján azóta is vizsgálódnak a semmirekellők. Fejezzük be ezeket a történeteket” – fordult a moderátorhoz Ráduly. „Vagy a másik: »vannak, akik megkérdőjelezik azt, hogy...«. Kik azok? Ne süllyedjünk oda, ahol egész román társadalom van, hogy reggel bekapcsoljuk a rádiót, kíváncsian arra, aznap éppen kit vittek el. Felelős emberekként ne játsszuk ezt az erdélyi magyar közösségen belül. Mondjuk el, hogy például »Tőkés László, Kelemen Hunor vagy Toró T. Tibor azt mondta, hogy...«, és akkor tudjuk, ki volt. Csak felháborodni tudok. Ha nem mérvadó, aki mondta, akkor lapozzunk, ne vicceljünk” – mondta.
Székelyhon.ro

Tusványos
Magyarország nemzetközi megítéléséért a baloldal a felelős
Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke szerint Magyarország jelenlegi nemzetközi megítéléséért a baloldal a felelős. Erről Gulyás Gergely a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Tábor pénteki fórumán beszélt. Schiffer András, az LMP társelnöke szerint viszont nem lehet teljesen az ellenzékre hárítani a felelősséget.
Gulyás Gergely - mint mondta - egyetért azzal, hogy Magyarország nemzetközi megítélése nem megfelelő, ezért az elsődleges felelősség a magyar baloldalé. Az ország alkupozícióit az rontja, hogy egészen alapvető nemzeti kérdésekben sem lehet közösen fellépni - tette hozzá. Szavai szerint iszonyatos energiát vont el, hogy "a saját országunk baloldala által ránk szórt mocskokból valamit külföldön le lehessen mosni". Ezt be kellene fejezni, rögzíteni kell, hogy vannak alapvető nemzeti érdekek, és attól, hogy Magyarországon vannak viták a magyar jogállam minőségével összefüggésben, még nem kell külföldre futni és a demokrácia hiányáról beszélni. Ha egyszer Magyarországon lesz nemzeti baloldal, ezt biztosan nem fogja majd eltűrni, s e téren akár a kormány szövetségese is lesz - jegyezte meg.
Schiffer András szerint fontos lenne alapvető sorskérdésekben megegyezni, de a Fidesz a parlamenti kétharmad birtokában egyetlen ötpárti egyeztetést nem tartott fontosnak, s ez nem segíti a nemzeti minimum létrejöttét. A konszenzusos álláspontok kialakulásában a mindenkori hatalomé az elsődleges felelősség – közölte.
A bevándorlás kérdéséről a fideszes politikus azt mondta: ez Európa egésze, így Magyarország számára a 21. század egyik fontos és nagy kérdése lesz. A politikai menedékjog biztosítása nemzetközi kötelezettség, de semmilyen gazdasági bevándorlása nincs szükség – rögzítette. Schiffer András szerint viszont a bevándorlási krízis globális problémákból fakad. Hozzátette, hogy ma is osztja Orbán Viktor kormányfő még 2007-ben elhangzott gondolatát, azaz: nincsen külön nemzetállami út, csak európai szinten lehet megoldani ezt a kérdést.
Az LMP-s politikus szerint a globális világrend a kríziseket újra fogja termelni, az egyenlőtlenségek folyamatosan nőnek majd. Úgy vélekedett: az elmúlt hetek törvényhozási lépései nem abba az irányba mutatnak, hogy az érintetteknek meg kívánják adni a politikai menedékjogot. Gulyás Gergely úgy reagált: az unió intézményrendszeréből fakadóan nem alkalmas arra, hogy egységes választ adjon erre a problémára. Magyarország nemzeti érdeke, hogy ne a magyar határra érkezzenek a bevándorlók, s gazdasági bevándorlásra Európában nincs szükség. Egyetértett az LMP-s politikus azon gondolatmenetével, hogy a katonailag támogatott, erőszakolt demokrácia-export megbukott. Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy a nemzet egységének megteremtése érdekében nagyon fontos lépések történtek, ezek közül az állampolgárság, a választójog biztosítása mellett a nemzeti összetartozás napját és az alaptörvény külhoni magyarokra vonatkozó passzusát emelte ki. Eddig már 750 ezren igényelték a magyar állampolgárságot és mintegy 700 ezren már meg is kapták azt. Schiffer András szerint viszont ha csak a nemzetpolitikát, a határon túli magyarság sorsát nézik, közte az autonómiatörekvéseket, akkor nagyon kevés, ha ötéves kormányzás után csak a kettős állampolgárságot és a választójogot kiterjesztését tudják sikerként felmutatni. Egyre inkább szembetalálkozik a külhoni magyarság azzal, hogy amikor Magyarország alkupozícióit és nemzeti érdekérvényesítő képességét a kormány „lenullázza” Brüsszelben, akkor az visszaveti az autonómiatörekvéseket. Ma Erdélynek és Székelyföldnek arra lenne szüksége, hogy Budapesten olyan kormány legyen, amely hatékonyan tudja befolyásolni a brüsszeli döntéshozatalt. Azonban az LMP-s politikus szerint jelenleg olyan "kalmárkodás" folyik külpolitika címén Magyarország részéről, amely lehetetlenné teszi, hogy elismertessék legalább Brüsszellel az autonómiatörekvéseket és a kollektív jogok érvényesítése tekintetében „több Európát” érjen el.
A két politikus eltérően látta a gazdasági helyzetet és a kormány gazdaságpolitikáját is. Schiffer András szerint önmagában a szektorális adók ötlete nem ördögtől való, de tévedés lenne azt gondolni, hogy ezek volumenét, szerkezetét tekintve a gazdaságpolitika tengelyét alkotnák. Erre nem lehet gazdaságpolitikát építeni. A fideszes gazdaságpolitika lényege szerinte az egykulcsos adó és a „perverz újraelosztás” a gazdagok javára, ami öt éve folyik, aminek következtében Magyarország első a jövedelemkülönbségeket tekintve az unióban. Szerinte olyan gazdaságpolitikai pályán rohan Orbán Viktor miniszterelnök, amelyről már a 2000-es évek elején kiderült, hogy téves. Ennek lényege, minél alacsonyabbak a bérek, minél kiszolgáltatottabbak munkaerő, annál versenyképesebb Magyarország. Az egykulcsos adó következtében pedig egy államtitkár havi 10 ezer, egy ápolónő ezer forinttal visz haza többet – tette hozzá.
Gulyás Gergely kiemelte: 2010 után alapvető gazdasági fordulat történt. Magyarországnak érdeke, hogy a nagyvállalatok befektessenek, s például az Audi vagy a Mercedes nem csak segédmunkát hoz, sok diplomás fejlesztő mérnök is dolgozik e cégeknél. Azzal egyetértett, hogy nem szabad csak erre alapozni a magyar gazdaságot. Hozzátette, hogy az egykulcsos adó bevált, hozzájárult a magyar gazdasági növekedéshez, de hibának tartja a minimálbér adómentességét. 2010-ben alig egy millióan fizettek személyi jövedelemadót, s másfél millióan voltak minimálbéren, akik viszont semmit nem fizettek. A szocialisták ahelyett, hogy emelték volna a minimálbért, adómentessé tették – fűzte hozzá. Szerinte minél magasabb bérekre van szükség és a személyi jövedelemadó szintjét alacsonyan kell tartani.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)

Hét vezér – hány irány? (Tusványos – magyar nemzetpolitika)
A kérdőjelekkel megtűzdelt című nemzetpolitikai kerekasztal – Hét vezér, egy irány? Merre visszük végzetünk? – résztvevői, bár a kérdésekre egyértelmű választ nem adtak, abban átfogó helyzetértékeléseikből leszűrhető volt, hogy a magyar nemzetpolitikában van egy fősodor, amelynek egyik fő rendezői elvét Budapesten határozzák meg. Mindazonáltal nemhogy megoldódna vagy javulna helyzetük, hanem – a geopolitikai helyzet alakulása miatt is – egyre nehezebb sorba kerülnek az elszakított területek magyar közösségei.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai szakértő moderálása mellett Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár az elmúlt esztendő törekvéseit, fő irányvonalait, illetve megvalósításait vázolta. „Árpád vezér”, ahogy a résztvevők némelyike utalt a kerekasztal címére, az egyszerűsített honosítást nevezte a nemzetpolitika alapjának – friss hír, hogy 750 ezren kérték, 700 ezren már meg is kapták a magyar állampolgárságot –, de a történelmünk nagyjairól elnevezett programok is – mint a Kőrösi Csoma Sándor-, a Mikes Kelemen- vagy a most induló Petőfi-program – az identitás erősítését, a Kárpát-medencei magyar–magyar kapcsolatok létrejöttét célozzák. Hogy ne végezzen senki középiskolát Magyarországon úgy, hogy nem volt legalább egyszer egy külhoni magyar közösségben – emelt ki egy példát az államtitkár. De fontosak a meghirdetett tematikus évek – a napokban épp a külhoni szakképzés évének előkészületei zárultak, hamarosan elindul a tényleges megvalósítása, s ez jelzi is a gazdasági megerősödés felé irányuló szemléletváltást –, és a politikai párbeszéd intézményeinek hatékony működtetése – Magyar Állandó Értekezlet, Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, Magyar Diaszpóra Tanács –, illetve a társadalmi szervezetek megerősítése is fontos törekvés. Potápi Árpád a legnagyobb problémának a magyarság számbeli fogyását nevezte, így a nemzetpolitika célja röviden úgy fogalmazható meg: minél több magyar gyermek szülessen és járjon magyar iskolába. Háború és megbékélés
Brenzovics László (elnök, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség), mintha ezt kívánta volna illusztrálni, az ukrajnai „furcsa háború”, illetve „befagyott konfliktus” egyenes következményeként szögezte le, hogy a kárpátaljai magyarság 15–20 százaléka hagyta el otthonát. A politikus röviden vázolta a magánhadseregeket még mindig toleráló ukrajnai helyzetet, majd szólt azokról a politikai törekvésekről (alkotmányos reform, októberi helyhatósági választások), amelyek során, bár nem sok eséllyel, de érvényt kívánnak szerezni a magyar közösség érdekeinek.
Megvalósításokban kissé gazdagabb helyzetképet vázolt fel Pásztor István (elnök, Vajdasági Magyar Szövetség), aki a korábban elképzelhetetlennek tűnő szerb–magyar megbékélést emelte ki, amely eltörölte a három vajdasági falu kollektív bűnösségét, olyan civilizációs lépés történt meg, amelyre más elszakított területeken is elengedhetetlenül szükség volna. Ez nem csupán a második világháború végén történt események általános feltárását tette lehetővé (ami befejezéséhez közeledik), hanem közös kormányülésekben és a két ország általános közeledésében is megnyilvánult. Sőt, a magyar határzár felállítása sem okozott különösebb politikai feszültséget a két ország között. Ami a bevándorlási hullám fizikai megfékezését szolgáló kerítést illeti, a politikus szerint a vajdasági magyar közösség érdeke, hogy megépüljön.
Végvári harcosok
Végvári harcosok vagyunk a nyelvi határ megőrzéséért – fogalmazott Horváth Ferenc (elnök, Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség), aki a szlovéniai magyar közösség legnagyobb gondjának a húsz százalék fölötti munkanélküliséget (elvándorlás), a magyar iskolák hiányát nevezte (a kétnyelvű iskolai modell az asszimiláció melegágya lett, önálló magyar iskolák működtetésére pedig már nincs elegendő erő). Legnagyobb tervük ezért egy tan- és mintagazdaság megteremtése, amelyre, úgy néz ki, először a közösség történetében a szlovén regionális fejlesztési program is juttat forrást, de a magyarországi támogatásra is nagy szükség van. A megbékélés tekintetében itt is történt előrelépés, az 1945-ben elhurcolt magyarok emlékére állított kopjafát a két ország magas állami vezetői közösen leplezték le.
Hasonló gondokkal küzdenek a horvátországi magyarok is – derült ki Hordósi Dániel (alelnök, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége) beszámolójából. A 14 ezer főre tehető közösség (a szabadegyetemen két nap alatt fordult meg ennyi résztvevő) a Gyurcsány-érához hasonló politikai közegben (ott is „elkurták”) vesztésre áll. Az oktatás támogatása mellett magyar befektetőket várnak a horvátországi magyarok. Legalább egy kerítésgyárat építsenek, hogy ötven család megélhetéshez jusson a magyarok lakta térség magas munkanélkülisége közepette – mondta az előadó, utalva arra is, hogy a magyar–szerb határzár várhatóan arra irányítja majd a menekültáradatot.
Önkormányzatiság és/vagy autonómia
Berényi József (elnök, Magyar Közösség Pártja) a Felvidéket is érintő bevándorlási hullám következményeit taglalta. Ott nem az átvonuló, hanem a bővülő menekülttáborok keltik a feszültséget, hiszen a hat szlovákiai intézményből négy a magyarok lakta területen fekszik. Most éppen Bősön akarnak egyet nyitni, ott, ahol a nagy dunai vízi erőmű bármikor terroristafenyegetés áldozata lehet. De Szlovákiát sújtotta a görög válság is, ugyanis az állam mintegy hárommilliárd euróért vállalt kezességet. A magyarságot közvetlenül érintő kérdések közül Berényi a magyar iskolák megmentését emelte ki elsőként, hiszen a 260 intézményből már tavaly 110-et fenntarthatósági okok miatt be kellett volna zárni, de sikerült egy év haladékot nyerni. A helyhatósági választásokat sikerként könyvelte el az MKP elnöke, a jövő évi parlamenti választásokra pedig nyitott listával, de önállóan készülnek, a cél a bejutás a szlovák parlamentbe, de fontos a jelenlegi kormány leváltása is. Végre elkészült a felvidéki autonómiát – azaz a helyi önkormányzatok nagyobb önállóságát biztosító koncepció, illetve törvénytervezet, hiszen Szlovákiában az autonómiával kezdődő tervezeteknek nincs esélyük. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke aktuális bejelentést tett a fórum sorrendben utolsó felszólalójaként. Szilágyi Zsolt kijelentette, hogy pártja az Országos Választmány döntése nyomán önállóan indul a jövő évi helyhatósági választásokon. A szervezet törekvéseit három pontba sűrítette: első az autonómia, illetve az új, az államfőválasztáson bemutatott, Románia föderatív állammá való átalakítását célzó program (stratégiai partnerség több szervezettel), a második az állami közigazgatás részévé vált korrupció elleni küzdelem, hiszen a jelenség biztonságpolitikai kockázatot is jelent (amelyben egyes magyar politikusok is benne vannak), a harmadik az erősebb magyar képviselet megteremtése (összefogás, párbeszéd, egymás elfogadása).
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kinyilatkoztatások helyett
Hiába várta ugrásra készen az európai és a magyar baloldal Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét, hogy a tavalyi esethez hasonlóan kiragadják a kontextusból valamely meredekebb állítását, és aztán hónapokig diktátorozhassák, gerjesszék a kormány- és magyarellenes hangulatot Nyugaton – Magyarország miniszterelnökének a menekültügyi helyzetre és Európa jövőjére fókuszáló előadása ezúttal visszafogottabb, elemző beszéd volt.
Amit pedig a magyar baloldalról mondott, azt aligha teszik ki az ablakba vagy ragozzák hetekig: azt ugyanis igencsak nehéz lesz megmagyarázniuk, hogy tíz évvel korábban miért riogatták a magyarországiakat a külhoni magyarokkal, most meg tárt karokkal várnák az embercsempész-hálózatok segítségével Európát elözönlő migránsokat. Persze, mindez nem akadályozta meg a magyar baloldalt, hogy már szombaton válogatott jelzőkkel – hajmeresztő, uszító, gyűlöletkeltő, megalkuvó – illesse Orbán szavait, csak éppen érveik fogyatkoznak egyre látványosabban.
De csalódniuk kellett a gyűlöletkeltésből hasznot húzni akaró román szélsőséges nacionalistáknak is, a magyar miniszterelnök igen higgadtan nyilatkozott a magyar-román viszonyról, megismételve Budapest eltökéltségét, hogy újra kimozdítsák a holtpontról a 2012-es kormányváltás után befagyott kapcsolatot. A román külügy erre nem reagált, azon viszont érdemesnek tartotta felháborodni, hogy a magyar miniszterelnök közösségi oldalán megosztott 26 tusványosi hangulatkép közül az egyik a jelvényeket, kitűzőket árusító standot ábrázolja, a kínálatban pedig székely zászló és Nagy-Magyarország térképe is szerepelt.
A kinyilatkoztatások hiánya jellemezte egyébként Orbán Viktornak a külhoni magyarság gondjairól, törekvéseiről szóló mondatait is: a harcias szavak, érzelmi töltetű kijelentések, szimbolikus gesztusok helyett a nemzetpolitikában egyre inkább a pragmatikus megközelítés érvényesül. A rajt után, a hajrá előtt az építkezés ideje jött el a nemzetpolitikában – mondta Orbán Viktor –, és akarva-akaratlanul kicsit ehhez igazodott Tusványos is.
Az erdélyi magyar kórház, a magyar nyelvű orvosi képzés kérdése, a szakoktatás támogatása, a magyar Erasmus-program beindítása, a magyar sportcsatorna ügye – megannyi olyan konkrét feladat, amelyre megoldást kerestek, amelyet megvitattak, vagy amelyről éppen megállapodást írtak alá az elmúlt héten Tusnádfürdőn. És ezek bizony – a baloldal válogatott jelzőivel ellentétben – maradandó eredményt hozhatnak, gyakorlati haszonnal járnak, mindennapjainkat befolyásolják.
Úgy tűnik tehát, a kinyilatkoztatások után a tettek ideje érkezett el a magyar nemzetpolitikában. Csak legyen elég időnk az építkezésre ama hajrá előtt.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tusványos
Magyarország nemzetközi megítéléséért a baloldal a felelős
Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős Fideszes alelnöke szerint Magyarország jelenlegi nemzetközi megítéléséért a baloldal a felelős. Erről Gulyás Gergely a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Tábor pénteki fórumán beszélt. Schiffer András, az LMP társelnöke szerint viszont nem lehet teljesen az ellenzékre hárítani a felelősséget.
Gulyás Gergely - mint mondta - egyetért azzal, hogy Magyarország nemzetközi megítélése nem megfelelő, ezért az elsődleges felelősség a magyar baloldalé. Az ország alkupozícióit az rontja, hogy egészen alapvető nemzeti kérdésekben sem lehet közösen fellépni - tette hozzá. Szavai szerint iszonyatos energiát vont el, hogy "a saját országunk baloldala által ránk szórt mocskokból valamit külföldön le lehessen mosni". Ezt be kellene fejezni, rögzíteni kell, hogy vannak alapvető nemzeti érdekek, és attól, hogy Magyarországon vannak viták a magyar jogállam minőségével összefüggésben, még nem kell külföldre futni és a demokrácia hiányáról beszélni. Ha egyszer Magyarországon lesz nemzeti baloldal, ezt biztosan nem fogja majd eltűrni, s e téren akár a kormány szövetségese is lesz - jegyezte meg. Schiffer András szerint fontos lenne alapvető sorskérdésekben megegyezni, de a Fidesz a parlamenti kétharmad birtokában egyetlen ötpárti egyeztetést nem tartott fontosnak, s ez nem segíti a nemzeti minimum létrejöttét. A konszenzusos álláspontok kialakulásában a mindenkori hatalomé az elsődleges felelősség – közölte. A bevándorlás kérdéséről a fideszes politikus azt mondta: ez Európa egésze, így Magyarország számára a 21. század egyik fontos és nagy kérdése lesz. A politikai menedékjog biztosítása nemzetközi kötelezettség, de semmilyen gazdasági bevándorlása nincs szükség – rögzítette. Schiffer András szerint viszont a bevándorlási krízis globális problémákból fakad. Hozzátette, hogy ma is osztja Orbán Viktor kormányfő még 2007-ben elhangzott gondolatát, azaz: nincsen külön nemzetállami út, csak európai szinten lehet megoldani ezt a kérdést. Az LMP-s politikus szerint a globális világrend a kríziseket újra fogja termelni, az egyenlőtlenségek folyamatosan nőnek majd. Úgy vélekedett: az elmúlt hetek törvényhozási lépései nem abba az irányba mutatnak, hogy az érintetteknek meg kívánják adni a politikai menedékjogot. Gulyás Gergely úgy reagált: az unió intézményrendszeréből fakadóan nem alkalmas arra, hogy egységes választ adjon erre a problémára. Magyarország nemzeti érdeke, hogy ne a magyar határra érkezzenek a bevándorlók, s gazdasági bevándorlásra Európában nincs szükség. Egyetértett az LMP-s politikus azon gondolatmenetével, hogy a katonailag támogatott, erőszakolt demokrácia-export megbukott. Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy a nemzet egységének megteremtése érdekében nagyon fontos lépések történtek, ezek közül az állampolgárság, a választójog biztosítása mellett a nemzeti összetartozás napját és az alaptörvény külhoni magyarokra vonatkozó passzusát emelte ki. Eddig már 750 ezren igényelték a magyar állampolgárságot és mintegy 700 ezren már meg is kapták azt. Schiffer András szerint viszont ha csak a nemzetpolitikát, a határon túli magyarság sorsát nézik, közte az autonómiatörekvéseket, akkor nagyon kevés, ha ötéves kormányzás után csak a kettős állampolgárságot és a választójogot kiterjesztését tudják sikerként felmutatni. Egyre inkább szembetalálkozik a külhoni magyarság azzal, hogy amikor Magyarország alkupozícióit és nemzeti érdekérvényesítő képességét a kormány „lenullázza” Brüsszelben, akkor az visszaveti az autonómiatörekvéseket. Ma Erdélynek és Székelyföldnek arra lenne szüksége, hogy Budapesten olyan kormány legyen, amely hatékonyan tudja befolyásolni a brüsszeli döntéshozatalt. Azonban az LMP-s politikus szerint jelenleg olyan "kalmárkodás" folyik külpolitika címén Magyarország részéről, amely lehetetlenné teszi, hogy elismertessék legalább Brüsszellel az autonómiatörekvéseket és a kollektív jogok érvényesítése tekintetében „több Európát” érjen el. A két politikus eltérően látta a gazdasági helyzetet és a kormány gazdaságpolitikáját is. Schiffer András szerint önmagában a szektorális adók ötlete nem ördögtől való, de tévedés lenne azt gondolni, hogy ezek volumenét, szerkezetét tekintve a gazdaságpolitika tengelyét alkotnák. Erre nem lehet gazdaságpolitikát építeni. A fideszes gazdaságpolitika lényege szerinte az egykulcsos adó és a „perverz újraelosztás” a gazdagok javára, ami öt éve folyik, aminek következtében Magyarország első a jövedelemkülönbségeket tekintve az unióban. Szerinte olyan gazdaságpolitikai pályán rohan Orbán Viktor miniszterelnök, amelyről már a 2000-es évek elején kiderült, hogy téves. Ennek lényege, minél alacsonyabbak a bérek, minél kiszolgáltatottabbak munkaerő, annál versenyképesebb Magyarország. Az egykulcsos adó következtében pedig egy államtitkár havi 10 ezer, egy ápolónő ezer forinttal visz haza többet – tette hozzá. Gulyás Gergely kiemelte: 2010 után alapvető gazdasági fordulat történt. Magyarországnak érdeke, hogy a nagyvállalatok befektessenek, s például az Audi vagy a Mercedes nem csak segédmunkát hoz, sok diplomás fejlesztő mérnök is dolgozik e cégeknél. Azzal egyetértett, hogy nem szabad csak erre alapozni a magyar gazdaságot. Hozzátette, hogy az egykulcsos adó bevált, hozzájárult a magyar gazdasági növekedéshez, de hibának tartja a minimálbér adómentességét. 2010-ben alig egy millióan fizettek személyi jövedelemadót, s másfél millióan voltak minimálbéren, akik viszont semmit nem fizettek. A szocialisták ahelyett, hogy emelték volna a minimálbért, adómentessé tették – fűzte hozzá. Szerinte minél magasabb bérekre van szükség és a személyi jövedelemadó szintjét alacsonyan kell tartani.
(MTI)
Népújság (Marosvásárhely)

Lényeges kérdések
Csalódniuk kellett azoknak, akik arra számítottak, az illiberális demokráciáról tett tavalyi értekezésére rátromfolva Orbán Viktor a tusnádfürdői szabadegyetemen idén is mond valami hasonló „egetrengetőt”.
Várható volt, hogy a 25 éve hagyományossá vált, a táborlakók által előszeretettel Orbán-koncertként emlegetett tusványosi beszédet ezúttal a bevándorlás kérdése tematizálja, e téren pedig a miniszterelnök gyakorlatilag megerősítette kormánya eddigi markáns álláspontját. Azt, hogy Budapest határozottan elkötelezett az újkori népvándorlás megállítása mellett, és ebből nem hajlandó engedni. Nem számít meglepetésnek a témában lezajlott nemzeti konzultáció szintén Tusnádfürdőn ismertetett eredménye sem, amely még ha nem is tükrözi teljes mértékben az anyaországi társadalom viszonyulását, jelentős hátszelet biztosít a kormány szigorú bevándorláspolitikájának. Amelyről egyre többször kiderül, hogy Európa nyugati felében is egyetértenek vele, csak a szókimondó orbáni retorikához képest sokan óvatosabban mernek rátapintani a lényegre. Mindemellett a migrációs hullámnak egyelőre kevésbé kitett Románia hatóságainak már most jó lenne felkészülniük arra, hogy a magyar–szerb határon felépülő kerítést elkerülve a bevándorlók egy része valószínűleg az országon keresztül lép majd be az EU-ba. A kontinens egészét sújtó menekültkérdésen túlmenően a külhoni, ezen belül az erdélyi magyarok számára fontos hír, hogy a tusnádfürdői szabadegyetemen megerősítést nyert, miszerint a magyar kormány prioritásként tekint a nemzetpolitikai építkezésre. A határon túli magyar közösségek megtartását erősítő projektek közül kiemelendő a Kárpát-medencére kiterjesztendő egységes egészségügyi ellátás ügye, amely ugyancsak kiemelt helyen szerepel az Orbán-kormány stratégiájában. Úgy tűnik viszont, hogy az Erdélybe tervezett „állami magyar kórház” megvalósításának jelenleg a partiumi és a székelyföldi magyar közösségek körében zajló versengés, intenzív lobbi a legnagyobb akadálya. Vagyis mielőtt benyújtaná a számlát a budapesti kormánynak, az erdélyi magyarságnak kellene eldöntenie, hol működhetne a leghasznosabban és a -hatékonyabban az egészségügyi intézmény.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Autonómiaharc ellenszélben
A székelyföldi autonómiatörekvésekről, az eddig megtett útról, az elhibázott lépésekről, a román hatalom akadékoskodásai okozta energiaelszívásról is szó esett Tusványoson A birodalom visszavág című beszélgetésen. Az érintettek, a „birodalom” képviselői, Kovászna és Hargita megye prefektusai nem fogadták el a meghívást, és szószólót sem küldtek maguk helyett, így volt és jelenlegi önkormányzati vezetők, valamint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselője válaszolt a moderátor, Benedek Erika kérdéseire.
Csíkszereda ügyészség által meghurcolt és a vádak miatt lemondott polgármestere, Ráduly Róbert szerint kétféle kormánybiztos regnált, regnál a két székelyföldi megyében: aki meggyőződésből jár el, akadékoskodik, illetve aki parancsot teljesít. Véleménye szerint Hargita megye jelenlegi prefektusa ez utóbbi kategóriába tartozik, „tulajdonképpen nem rossz ember”, de felső utasításra kénytelen végrehajtani a magyarság által el­lenségesnek tartott lépéseket. Ráduly szerint már nemcsak Mircea Duşă, de a jelenlegi belügyminiszter, Gabriel Oprea is egyik fontos korifeusa a Székelyföld-ellenességnek. Ilyen összefüggésben úgy látja, a székelyföldi önkormányzatok „nagyon gyengén muzsikálnak” az autonómia ügyében, alig néhányan fogadták el az SZNT által javasolt határozatot, és erre más magyarázatot nem talál, mint gyávaságukat. Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester úgy véli, az ő meghurcolásának is az a célja, hogy megfélemlítsék az itt élőket, és úgy tűnik, eredményes akció volt, mert az utóbbi időben nagyon elhalkult az autonómiáról szóló közbeszéd. Kitért az SZNT-re is, amely „nagyon fontos felépítménynek ígérkezett”, és amelyre nagy szükség is van, mert „egy nem politikai szervezet megteheti, elmondhatja mindazt, amit a politikusok nem tudnak, nem akarnak”. Ám meglátása szerint Izsák Balázs elnök nagyot hibázott, éppen a politika fölöttiséget, a pártatlanságot adta fel, amikor tavaly az elnökválasztási kampány során lecsatlakozott az egyik párt jelöltje mellett. Az autonómiáról szólva kifejtette: nem lesz jobb az élet, sokkal többet és fegyelmezettebben kell dolgozni, csak éppen nem mindegy, hogy az ember magáért vagy másért munkálkodik. Ráduly Róbert szerint lesz autonómia, és ez elsősorban rajtunk múlik, az itt élőknek kell „elsöpörniük” a jövő évi választáson azokat – polgármestereket, önkormányzati képviselőket –, akik addig nem fogadják el a székelyföldi autonóm régióhoz tartozásról szóló szándéknyilatkozatot. „Elég sok rés van a pajzson, meg kell találni, és be kell tömni azokat, ez a következő feladat” – mondotta. Az SZNT képviseletében felszólaló Árus Zsolt szerint egy számbeli kisebbségben élő népcsoport akkor lehet sikeres, ha „megtalálja a rést a pajzson, illetve, ha képes innovatív módon úgy megközelíteni a kérdéseket, ahogy nem számít rá az ellenség”. Ebbe a kategóriába tartozik a két sikertelen népszavazási kezdeményezés után a tavaly javasolt, autonómiáról szóló határozatok elfogadása, ki kellett zárni annak lehetőségét, hogy a prefektus érdemben meg tudja akadályozni. Ezért találták ki, hogy petíció formájában nyilvánítják ki a képviselők az őket megválasztók akaratát. 55 önkormányzat elfogadta, ezeket a dokumentumokat eljuttatták különböző külföldi fórumokra, és elérték azt, hogy most már az Európa Tanács titkára is pontosan tudja, miről van szó, mi a helyzet Székelyföldön. A prefektusok megtámadták ezeket a határozatokat, de Európában ugyancsak furcsán néz ki, hogy egy közösségnek nincsen joga még véleményt nyilvánítani sem. „Az igazság az, hogy ebben a kérdésben a prefektusok a mi pályánkon, nekünk játszanak” – vélekedett Árus Zsolt, aki azt is hozzáfűzte, látszik tehát az eredmény, ennek kellene meggyőznie a maradék 98 székelyföldi önkormányzatot, hogy ők is fogadják el a határozatot.
Székelyföldön szabadságharc folyik, a birodalom pedig azt szeretné, ha ez csupán személyes szabadságunk védelmére korlátozódna – utalt a Ráduly Róbert által is említett letartóztatásokra Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke. A birodalom ellenreakciója a székelyek nagy menetelése után erősödött fel, 2013 őszén, a szervezés során is jól érzékelték, hol lendült át a tiltás engedékenységbe: amikor látták, hogy megvan a kritikus tömeg, amelyet erővel nem tudnak legyőzni, így utolsó pillanatban rábólintottak a megmozdulásra. Tamás Sándor szerint az összefogás hozhat eredményt, ez a menetelés során is bebizonyosodott, „másképp egyenként fognak ledarálni, erre minden eszközük és erejük megvan”. Felidézte, hogy Háromszéken az elmúlt három évben a prefektúra 154 pert indított az önkormányzatok ellen kimondottan magyar ügyekben (zászló, kétnyelvű felirat, anyanyelvhasználat), „meg akarnak törni és van, akit sikerült” – mondotta. Ő is hangsúlyozta, hogy Székelyföld autonómiája a következő években fontos ügy lesz Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben egyaránt, „csak rajtunk, múlik, hogy ki tudjuk-e használni ezt az időszakot”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A testvérvárosi kapcsolat felbontását kérik Gyergyószentmiklóson
A Gyergyószentmiklós és a Budapest V. kerülete között fennálló testvértelepülési kapcsolat felbontását kérvényezi több gyergyószentmiklósi Árus Zsolt kezdeményezésére, Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalától.
„Tekintettel arra, hogy a Monturist Kft. kapcsán felmerült problémák kezelése során Budapest V. kerülete testvérvároshoz méltatlan módon járt el, ennek következtében súlyos károkat szenvedett Gyergyószentmiklós városa, illetve Mezei János, a város polgármestere, alulírottak azzal a kéréssel fordulunk a város képviselő-testületéhez, hogy haladéktalanul szüntesse meg a testvérvárosi viszonyt Gyergyószentmiklós és az V. kerület között” – áll azon az aláírásgyűjtő íven, melyen huszonhat szentmiklósi személy kézjegye szerepel. A dokumentumot Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalában július 23-án iktatták. A szerkesztőségünkbe eljuttatott másolatból kitűnik, az aláírók között van több vállalkozó, közintézményben dolgozó, helyi döntéshozó és nyugdíjas, köztiszteletben álló személy. A lap alján pedig a kapcsolattartó személyeként Árus Zsolt neve, telefonszáma áll.
„Tekinthetjük az én kezdeményezésemnek” – válaszolt az indítványozó kilétére vonatkozó kérdésünkre Árus, aki leszögezte, mint gyergyószentmiklósi polgár fogalmazta meg a kérést, majd íratta alá huszonöt emberrel: „Egy bizonyos társaságban, akik ott voltak, azok írták alá, nem házalok, nem szórok szét nyomtatványokat, mert a cél nem az aláírások mennyisége. Gondolkodjon el az V. kerület is ezen és Gyergyószentmiklós is, hogy mit tesz válaszként a lakossági igényre.”
A kérdésre, hogy mit ért a súlyos károk alatt, amelyeket Gyergyószentmiklósnak kellett elszenvednie, Árus kijelentette, a történtek miatt negatívan változott a város megítélése, illetve a Monturist-ügy révén számos esetben hátráltatták a városháza tevékenységét. „Nem kell többre gondolni, csak arra, hogy a polgármester jelenléte nélkül kell haladni a munkálatokkal úgy, hogy még telefonon sem hívhatják fel Mezei Jánost” – fogalmazott az aláírásgyűjtés kezdeményezője. Meggyőződése, hogy az V. kerülettel kötött testvérvárosi kapcsolat már nem szolgálja azt a célt, amiért létrejött, tehát kár fenntartani. A szerződésbontás pedig nem árthat a Monturist-kérdésben. „Ha lett volna akarat, eddig már megoldják a problémákat. Ha nem akarják megoldani, akkor azon a testvérvárosi kapcsolat léte nem segít” – összegzett Árus Zsolt.
Gyergyószentmiklós honlapján tíz testvérváros szerepel, köztük természetesen Budapest V. kerülete, Belváros-Lipótváros is. Erre kattintva Belváros-Lipótváros honlapjára érkezünk, ahol szintén olvashatunk a testvéri kapcsolatról, bár a bejegyzés immár tizenéves. „Belváros-Lipótváros jelentős eredményeket tudhat maga mögött a határon túli, magyarlakta településekkel folytatott együttműködésen belül. A kapcsolat kiterjesztése és fejlesztése nemzeti érdekünk. 1994 óta, tehát már 10 éve testvérvárosunk Gyergyószentmiklós”. Szintén a honlapon szerepel a két település önkormányzatainak közös cége, a Monturist, melynek egyik területe kapcsán jelentette fel Mezei János polgármestert az ügyvezető, Virág Zsolt.
Nem ismeri annak módját Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós alpolgármestere sem, hogyan kell eljárni ilyenfajta szerződések felbontásánál, de mint mondja, egyelőre nem is látja e tudásszerzés szükségességét. „A lakossági kezdeményezés, az aláírásgyűjtés egy jelzés felénk is, az V. kerület felé is. Kell véleményezzük, állást kell foglaljunk. A döntéshozó testület tudomására hoztuk már, de további megvitatásra időt kell szánjunk. Jól meg kell gondoljuk, mit teszünk” – közölte Nagy Zoltán. Az alpolgármester abban reménykedik, hogy a szeptemberben, a Gyilkos-tóhoz tervezett Monturist-közgyűlésen alkalom lesz több vitás kérdés tisztázására a társtulajdonosokkal, az V. kerületi kollégákkal. „Sürgető a kapcsolatrendezés” – foglalta össze meglátását az alpolgármester.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Alpári minősítést engedett meg magának egy felvidéki magyar politikus a rádióban
Prostituálódottnak nevezte az Erdélyi Nemzeti Tanács elnökét, Tőkés László volt református püspököt egy szlovákiai magyar liberális politikus és vállalatvezető a pozsonyi rádióban.
A Pátria Rádió az állami Szlovák Rádió ötödik, nemzetiségi adója. Reggel 6 és este 18 óra között kizárólag magyar nyelvű műsorokat sugároz. A magyar adás befejeztével éjszaka más szlovák nyelvű közszolgálati rádió műsora hallható.
Az adó 2015. július 4-i, Délidő című műsorában egy közel egyórás interjú hangzott el, Miklósi Péter szerkesztő egy bizonyos Zászlós Gáborral beszélgetett annak apropóján, hogy június 27-én volt napra pontosan negyedszázada annak, hogy az akkori Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége kinevezte a '89-es rendszerváltás utáni első szabad választások eredményeként alakult új szlovák kormányt. E kabinetnek a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom és a Független Magyar Kezdeményezés nevű liberális alakulat közös jelöltjeként magyar miniszterelnök-helyettese is volt nevezett Zászlós Gábor személyében. Az erdészből lett pozsonyi jogász, politikus előbb a csehszlovák kommunista államban futott be vállalati karriert, majd 1990 februárjától júniusig a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője és alelnöke volt, azt követőn két esztendeig a szlovák kormány alelnöke. Csehszlovákia kettéválása után Prágában, illetve Budapesten élt, 1995-től a magyarországi TriGránit részvénytársaság szlovákiai elnöke, az újgazdag posztkommunista nómenklatúra prominense.
Az említett rádióműsor beharangozójában ez állt Zászlósról: „bár régen felhagyott a gyakorlati politizálással, nyilván véleménye van a hazai kormányok és ellenzékeik stílusáról s teljesítményéről. Mi több, a szlovákiai magyar közélet hétköznapjairól is.” Az interjúalany azonban nem szorítkozott csupán a szlovákiai belpolitikára, hanem a romániai politikatörténetbe is beleártotta magát, noha bebizonyosodott az interjú meghallgatása során: járatlan a témában, tájékozatlan és elfogult. A szlovákiai magyar pártok közötti együttműködés hiányát kárhoztatva egy adott pillanatban a korábbi erdélyi egypártrendszert hozta fel követendő, üdvös példaként: „Romániában, míg Markó Béla vezette a pártot, azért ott volt egy egységes, szinte egységes tömb.” Majd rögtön hozzátette: „Később az urambocsá’ prostituálódott püspök úr is hozott létre ugye egy pártot, egy másik párt ösztökélésére, motivációjára. S még a Szász, vagy hogy is hívták, igen, Szász Jenő, az is hozott létre egy pártot…”
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája közleményben szögezte le: „A romániai kommunista diktatúra bukásában elévülhetetlen, történelmi érdemeket szerzett Tőkés László református lelkészre, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület élén két évtizedig álló püspökre, az RMDSZ korábbi tiszteletbeli elnökére, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács elnökére, az Európai Parlamentben harmadik mandátumát töltő erdélyi képviselőre tett gusztustalan megjegyzés megítélésünk szerint nem a célzott személyt minősíti, hanem magát Zászlós Gábort, az őt rendreutasítani vagy legalább indoklásra késztetni képtelen szerkesztőt, valamint az ilyen modortalanságoknak teret adó szlovák állami rádiót.”
itthon.ma

Kemény Zsigmond naplója
Apor Károly gazdag munkásságából kézirat- és könyvgyűjtő tevékenysége bizonyult a legmaradandóbbnak. Apor Károly személyes kézirati hagyatékából került elő Kemény Zsigmond naplója is. Apor Károly legtöbb könyve a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban található, mert Apor Károly unokaöccsének özvegye a Székely Nemzeti Múzeumban helyezte el örökletétbe. Kéziratainak legnagyobb része a Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltárban található, mert az államosítás után a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumból az Állami Levéltárba vitték. De könyvei és kéziratai gyűjteményéből került a MOL, az OSZK, a Kolozsvári Állami Levéltárba, a Kolozsvári Egyetemi (Lucian Blaga) Könyvtárba stb. is.
Talán akkor tudjuk igazán megérteni és értékelni Apor Károly szenvedélyes kéziratgyűjtő tevékenységét, ha kezünkbe vesszük Apor Károly kézzel lemásolt Sepsi Laczkó Máthé-krónikáját, mely a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban található1:
"Sepsi Laczkó Máthé Lorandffi Mihály udvari loncionatora Kronikája, és emlékezetre méltó hazai dolgoknak rövid meg-jegyzései. 1521–1624.
Est Autor hujus libri Mathuz Laczko Szepsi loncionator Hulicus Michaelis Lorandffi in Hunagia
A Gróf Teleki Marosvásárhelyi Könyvtárában lévő eredeti kézirat után írta le B. Apor Károly."
Szádeczky Lajos Apor Péter verses művei és levelei című kétkötetes művének előszavában leírja az Apor-könyvtár és levéltár egy részének vándorlását:
"Br. Apor István úrnál Abosfalván (Kisküküllő vármegyében) megtaláltam az Apor-levéltár és könyvtár egy részét, melyet ő br. Apor Károlytól, a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla elnökétől örökölt volt. Apor Pétertől ott keveset találtam. A régi Apor- levéltár zöme az 1885-ben elhunyt br. Apor Károlytól br. Apor Gábor, Ő Felsége személye körüli miniszteri államtitkár birtokába ment át, ki a családi levéltárt egy ideig a háromszéki kőröspataki [Sepsiköröspatak (románul Valea Crisului)] birtokán tartotta, s méltó utódja kívánván lenni a történelemíró Apor Péternek, a levéltárt nemcsak megbecsülte, hanem rendeztette is, szakértő (Barabás Sámuel) által. Az emberi végzet kegyetlensége azonban Apor Gábor bárót férfikora javában elszólítá nemes törekvései és sokoldalú munkássága színteréről (1898. aug. 19.): s az elárvult levéltárat ládákban szögezve elvitték az Aporok ősi fészkébe, Altorjára, Bálványos vára vadregényes vidékére, hogy ott pihenjenek az ősök hamvai közelében, míg az utódok, vagy a történelembúvárok meg nem zavarják ott a komor csendet s meg nem szólaltatják a néma betűket.
Ott találtam én rá a leszögezett ládákban Apor Péter irataira, leveleire s annak a kincsnek legnagyobb részére, mely ebben a két kötetben foglaltatik."2
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 1910–1911. évi jelentéséből megtudhatjuk, hogy hogyan kerültek a múzeum tulajdonába az Apor-féle könyvek és iratok.
"Múzeumunk 1911-ik évi krónikájába azonban külön kell feljegyeznünk s ezzel évlapjainkon megörökítenünk az özvegy báró Apor Gábor, szül. gróf Pállfy Fidéle őméltósága nevét, a ki mindnyájunk igaz elismerésére, és őszinte köszönetére érdemesítette magát azzal a szép s különösen a Székelyföldön követésre méltó hazafias tettével, hogy néhai nemes emlékűférjének, báró Apor Gábor államtitkárnak hagyatékából származó könyvtárát és levéltárát, mint családi letétet a Székely Nemzeti Múzeum gondozására bízta, annak használatára felajánlotta s így valóságos közkincsé tette.
A könyvtár kb. 4200 darabból áll s úgy látszik, hogy tekintélyes részét báró Apor Károly, a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla és a Kemény Zsigmond irodalmi társaság elnöke hagyományozta báró Apor Gábornak, a ki az értékes gyűjteményt újabb vásárlásokkal tovább fejlesztette.
A báró Apor-család e két kiváló tagjának ismert élethivatásánál fogva a könyvtárban főleg jogi és történelmi, de széleskörűműveltségénél fogva ezen kívül szépirodalmi, természettudományi és különböző gazdasági stb. műveket egyaránt találunk.
Nagy kár, hogy az Apor-család régebbi szereplő tagjainak, s különösen az írói tehetségével mindnyájunk közül kimagasló Apor Péternek könyvtárát csak alig egy pár mű képviseli a múzeum gondozásába juttatott letétben. Kár továbbá, hogy a sorozatos művek néha feltűnő hiányokat mutatnak s különösen, hogy csak egy kis töredéke jutott hozzánk a br. Apor Károly 1848-49-ből származó s újságokból, röpiratokból, rendeletekből, hirdetésekből s más apróbb nyomtatványokból álló gyűjteményének, mely hosszú időn át a maga nemében szinte páratlan volt az egész országban s mely tudomásunk szerint a nemes báró áldozatkész hazafiságából a gr. Mikó Imre közbenjárásával a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Múzeum tulajdonába került."3
Kemény Zsigmond naplója is Apor Károly kézirati hagyatékából került elő. Illés Endre (Csütörtökhely, 1902. június 4 – Budapest, 1986. július 22.), a neves író, megemlékezett Kemény Zsigmond naplójának előkerüléséről, és nagyon elmarasztalóan említi Apor Károly nevét: "Kemény Zsigmond ismeretlen naplója nyolcvanévi lappangás után került elő. Erről a naplóról eddig csak azt tudtuk, hogy van. A szabadságharc bukása után Kemény a naplót jó barátnéjára Kenessey Idára bízza, aki híven őrzi, majd harminc év múlva, már Kemény halála után, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságnak ajándékozza. Tolnai Lajos, a társaság titkára, még hírt ad az érdekes ajándékról, néhány mondatot idéz is belőle, megígéri, hogy a naplót hamarosanközlik.
De Kemény naplóját többé senki nem láthatja, egyszerű halandó ezentúl nem olvashatja. A társaság elnöke, Apor Károly báró magához veszi, otthoni levéltárába süllyeszti, s hiába keresik írók, irodalomtörténészek, nem árulja el, hogy nála van. Nyilván úgy ítéli meg egy másik erdélyi báró bizalmas vallomásait: nem való plebejus szemek elé. És csak amikor az Apor-levéltár végre a sepsiszentgyörgyi múzeumba kerül, majd az állami levéltárba, a hatalmas anyag feldolgozása során fedezi fel a levéltár őre, Árvay József, a naplót tartalmazó kötetet."4
Illés Endrének egyáltalán nincs igaza. Mégpedig azért nincs, mert 1884-ben Kemény Zsigmond naplója még Tolnai Lajosnál volt. Köztudott, hogy Tolnai Lajost lényegében elűzték Marosvásárhelyről, és akkor a Kemény Zsigmond Társaság iratai fölött természetesen annak elnöke rendelkezett. A társaság Tolnai Lajos Vásárhelyről való távozása után megbénult. Szerintem Apor érdeme, hogy megmentette a Társaság iratait, úgy, hogy magánlevéltárába szállítatta. De Apor Károly (Altorja, 1815. december 11 – Marosvásárhely, 1885. október 31.) Tolnainak Marosvásárhelyről való elköltözése után tíz hónappal elhunyt. Tehát Illés Endrének az az állítása is tévedés, hogy az irodalomtörténészek hiába keresték, Apor Károly nem mondta meg senkinek, hogy nála van. Valóban nem mondta meg senkinek, mert mikor keresni kezdték, Apor Károly már halott volt, és a halottak csak igen ritka esetben szoktak beszélgetni.
Idézem a Kemény Zsigmond naplója című könyv jegyzetét [Kemény Zsigmond naplója. Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi: Benkő Samu, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1966. Jegyzetek a naplóhoz pp. 208–209.]
»A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság 1879. december 7-én tartott rendes havi gyűlésén Tolnai Lajos társasági titkár az alábbi érdekes levelet olvasta fel: "Alsó-Körtvélyes. 1879. nov. 30- án. Tekintetes Társaság! Néhai báró Kemény Zsigmondot a negyvenes években szerencsénk volt barátaink sorába számíthatni: e napló-töredéket nekem, mint emléket hagyta vissza a 49-ki catastropha alkalmával. Értésemre esvén, hogy a boldogult emlékének fenntartására egylet alakult: emlékiratainak elhelyezésére méltóbb helyet nem találtunk, mint midőn azokat a nevezett társaságnak annál is inkább felajánlom, mert a napló nem bír oly magánjelleggel, hogy az tartalmának közlését tiltaná. Tisztelettel Décsey Lajosné, sz. Kenessey Ida." A "tagok nagy örömmel fogadták a becses ajándékot", s nyomban megbízták az elnökséget, hogy "köszönő iratot" küldjön Décseynének, és példája követésére hívta fel azokat, akiknek Kemény-levelek vagy éppen kéziratok volnának birtokukban – Mindezt Tolnai Lajos írta meg a Társaság Erdélyi Figyelő című közlönyében (I. évf. 15 sz.). Ugyancsak ott ígérte meg, hogy a felette érdekes tartalmú Naplót a lapban ismertetni fogja. Erre azonban nem került sor, sőt maga a kézirat is eltűnt. 1884-ben Tolnai még kiírt néhány mondatot belőle Tóth Sándor részére, aki a Magyar Helikon című gyűjteményes kötetben megírta Kemény életrajzát. Ennek alapján emlékezett meg az ismeretlen munkáról egyetemi előadásaiban Gyulai Pál is, majd a nyomába lépő irodalomtörténész nemzedék.«
Véleményem szerint szerencse, hogy Apor Károlyhoz került, mert így megőrződött az utókor számára. (Gondoljunk csak arra, hogy Bolyai Farkas és Bolyai János kézirataiból is sok eltűnt, de tűntek el értékes darabok Benkő Károly kézirataiból vagy a Kultúrpalota építési irataiból stb. is.) Apor Károly és jogutódai igen sokra értékelték a kéziratokat, ősnyomtatványokat, levéltári dokumentumokat. Tehát, ezer szerencse, hogy Kemény Zsigmond naplója Apor Károlyhoz került!
1Köszönetet mondok Boér Hunornak, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusának ezekért az információiért ésútbaigazításaiért. Ugyancsak köszönettel tartozom Gyenge Gabriellának, a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosának.
2Apor Péter verses művei és levelei: 1676-1752; szerk. Szádeczky Lajos. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1903.
3Jelentés a Székely Nemzeti Múzeum 1910–1911. évi állapotáról. Sepsiszentgyörgy Jókai – Nyomda – Részvény – Társulat,1912.
Székely Oklevéltár, kiadja a Székely Történelmi Pályadíj-alap felügyelő bizottsága, Szerkesztette: dDr. Szádeczky Lajos. V.kötet 1296–1603. Kolozsvárt, Ajtai M. Albert Könyvnyomdája 1896.
4Illés Endre: Zsigó Báró, Kemény Zsigmond, A naplóíró című írása, in Mestereim, barátaim, szerelmeim I. kötet. Budapest(1972)
Oláh-Gál Róbert
Népújság (Marosvásárhely)