Trend és bajok: mind több az autista nálunk is
Hatalmassá kezd válni az autizmusban szenvedők aránya a világon, de növekszik nálunk az országban, sőt, a megyében is. Romániában öt éve van törvény, amely legalább segítséget garantálna nekik, de nem alkalmazzák, mert azóta sincsenek meg a végrehajtási utasítások.
Nem az a lényeg, hogy ma van az Autizmus Világnapja (bár persze ezt a világnapot is az ENSZ jelölte ki, azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmus zavarra, amely tízmilliókat érint a Földön), hanem az, hogy egészen megdöbbentő mértékben növekszik azok száma, akiket sújt ez az állapot. Globálisan 160 emberből egy volt autista még három éve, ami önmagában is óriási szám, illetve durva arány – ráadásul ez mára villámgyorsan súlyosbodott is: ma már 80 személyből küzd egy ezzel az állapottal. Romániában persze erről sincs pontos, országos kimutatás. Biró Rozália szenátor tegnap csütörtöki tájékoztatóján tért ki a témára, és jelezte: Bihar megyében 100–150 nyilvántartott autista van jelenleg. Tegnap az ő, illetve a Down-kórosok egyesületeivel, szervezeteivel egyeztetett Biró – az ilyen találkozók évente ismétlődnek. A felek kifogásolták az állami segítség hiányát, a politikus pedig jelezte: 2010-ben alkották meg a 151-es számú törvényt, amelynek alapján programok indíthatóak és anyagi segítség nyújtható az e két tünetegyüttesben szenvedőknek – ám nem alkalmazzák, mert azóta sincsenek meg a vérgehajtási utasítások. Azaz a jogszabály öt éve stagnál.
A lényegről
És, hogy mi az autizmus? Az Autisták Országos Szövetsége meghatározása szerint „Olyan állapot vagy másképpen fogyatékosság, mely eltérő fejlődéshez vezet. A napjainkban használt hivatalos kifejezés: autizmus spektrumzavar. A kifejezésben a spektrum szó arra utal, hogy az autizmusnak számtalan megjelenési formája van. Az autista emberek agya másképpen dolgozza fel a külvilágból érkező hatásokat, mint a többieké. Ez az eltérő fejlődés az oka annak, hogy érzékszerveik sokszor túlságosan kifinomultak, vagy éppen ellenkezőleg: nem elég érzékenyek, hogy befogadják a környezet ingereit. Ez az eltérő működés ráadásul megnehezíti a társas kapcsolataikat is. Gyakran előfordul, hogy egy autista ember olyannyira érzékeny a hangokra, hogy számára a nagyvárosi közlekedés elviselhetetlen. Előfordulhat az is, hogy bőre fokozottan reagál az érintésre, ezért neki egy ölelés, vagy akár egy szimpla kézfogás is kellemetlen lehet. Ugyanakkor vannak olyan autizmussal élők is, akik olyan ízeket is megéreznek, amiket mi nem, vagy olyan részletekre is felfigyelnek, melyek fölött az átlagos szem elsiklik. Egy autista emberre az is jellemző lehet, hogy leplezetlenül kimutatja érzelmeit, vagy hogy őszintén megmondja a véleményét másokról”.
Mi van most?
Nos, mivel a vonatkozó, fennebb említett törvényt máig sem lehet alkalmazni, Biró többször kérte, hogy dolgozzák már ki a végrehajtási utasításokat – mindeddig eredménytelenül. Pedig sürgős lenne. Mivel ha 5 éves korig észreveszik az autizmust, és elkezdik a terápiát, akkor 50%, hogy az érintett teljesen meggyógyul. A nagyváradi Pași Spre Cunoaştere Egyesület Nagyvárad majdnem összes óvodájában megfigyelte a gyermekeket, 13 intézményben 400 gyereknél végezték el az úgynevezett screeninget, és arra jutottak, hogy közülük 70 autizmusgyanús, és további orvosi megfigyelés szükséges, netán terápia elindítása is. Biró Rozália szerint épp ez is mutatja, hogy az önkormányzatnak pénzzel is támogatnia kellene az ilyen szűréseket. Később már csökken a gyógyíthatóság esélye, de amúgy az autistákat nem speciális iskolába kell íratni, hanem pont, hogy normálba, ahol viszont nagyobb odafigyelés szükséges. Biharban még nem működik, de például Nagybányán már van olyan iskola, ahol minden autista gyereket folyamatosan egy-egy mellé rendelt felnőtt felügyel, tanórák alatt és a szünetekben is. Felnőttként aztán javallott folyamatos foglalkozást, rendszeres munkát biztosítani nekik. E tekintetben már nálunk is van valami: Nagyváradon a Wilhelmina központ fogadja őket, munkanapokon 8–16 óra között. Egy autista megfelelő ellátása, kezelése havonta legalább 1000 lejbe kerül egy érintett családnak, és ezt a pluszkiadást jelenleg ők maguk kénytelenek megfizetni. Ezért is sürgős lenne a törvényi keret alkalmazhatóvá tétele és az állami programok elindítása – már öt éve. És az Autizmus Világnapján külön sürgetni is szokták ezt. Mindeddig a vázolt „eredménnyel”…
Gyenge védelem
A tájékoztató más témái között Biró Rozália elmondta: szeptember óta végre – sok unszolás után – a kormány megteremtette annak keretét, hogy megpróbálják visszaszorítani a börtönökben, menhelyeken, nevelési központokban, menekülttáborokban és egyéb kötelező ott-tartózkodásra épülő intézményekben zajló erőszakot. Márpedig az EU-ban épp Románia harmadik helyezett, ami az ilyen helyeken zajló erőszakos cselekmény, kínzás gyakoriságát illeti. Csakhogy végül nem külön felügyeleti szervet hoztak létre, hanem az ombudsman hivatala bővült egy ilyen ügyekkel foglalkozó részleggel. Victor Ciorbea ombudsman pár napja egy konferencián mutatta be, mit végzetek eddig, és ott volt Biró is. Utóbbi elmondta: az ügyosztály ellenőrzéseket végez, ám sajnos csak ajánlásokat fogalmazhat meg, azaz „a javaslatainak mondjuk 10%-át ha gyakorlatba fogják ültetni az intézményekben”. További gond, hogy a területi kirendeltségeiken még fel sem vették az alkalmazottakat eddig. Minden esetre jó tudniuk az érintetteknek, hogy Bihar megye a Fehér megyében működő területi kirendeltséghez tartozik, ott lehet panaszt tenni. A politikus további témaként elmondta: az RMDSZ nőszervezetének képviseletében pár napja Budapesten vett részt a Robert Schumann Intézet konferenciáján, amelynek célja a nők politikai képviseletének erősítése. Ott a Fidesz nőszervezetével, illetve az EPP nőszervezetének alelnökével erősítették kapcsolataikat, illetve kaptak tanácsokat. Biró elmondta: minden romániai pártban nagyobb szerepet kapnak a nők a döntéshozatalban, mint az RMDSZ-ben, úgyhogy sok még a munkájuk. Nem akarnak az RMDSZ-en belül kötelező kvótát a nőknek, viszont úgy véli, pár év alatt nőni fog a képviseletük. Az ő nőszervezetük a következő időszakban arra helyezi a hangsúlyt, hogy képzéseket biztosítson a közéleti szerepet vállaló hölgyeknek.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Minimálbéren tengődik Udvarhely, Csík, Gyergyó
Szilágy és Hargita megyében az országos átlag másfélszeresét, kb.45 százalékot tesz ki azoknak az alkalmazottaknak az aránya, akik havi bruttó 975 lejt keresnek. Más magyarlakta megyékben is az országos átlagnál rosszabb a helyzet a minimálbérek arányának tekintetében. Az Országos Munkaügyi Hivatal adatai szerint a romániai munkavállalók 83 százaléka a 2415 lejes bruttó átlagbérnél kevesebbet keres. A legrosszabbul keresők, akik a 975 lejes minimálbért kapják, országos szinten az alkalmazottak 29 százalékát teszik ki. Valós arányuk valószínűleg kisebb, hiszen közismert az a munkáltatói gyakorlat, hogy az alkalmazottat minimálbérrel jelentik be, ám a valóságban annál többet fizetnek neki.  
A dolgozók 54 százaléka a minimálbér és az átlagbér közötti összeget keres. A bruttó fizetések 13 százaléka az átlagbérnél magasabb és 5.000 lejnél kisebb. 195 ezer azok száma akik havi 5.000 lejnél többet keresnek, ők a munkavállalók 4 százalékát teszik ki. A bérsávok területi megoszlása hatalmas eltéréseket mutat, s az adatok nem túl kedvezőek a magyarlakta vidékek esetében. A minimálbéresek aránya két erdélyi megyében a legmagasabb. Az országos elsőség szomorú dicsősége Szilágy megyének jut, ahol a munkaszerződéssel dolgozók 45,5 százaléka, az országos átlag másfélszerese, minimálbért keres, legalábbis papíron. A második helyen Hargita megye áll, ahol a munkavállalók 43,6 százalékát, 26.442 embert fizetnek minimálbérrel. A bérezés tekintetében Hargita olyan, gazdaságilag elmaradott megyéknél is rosszabbul áll, mint Giurgiu, Călărași vagy Mehedinți, melyekben a minimálbérek aránya 43,45 és 40 százalék között változik. A másik két székely megye helyzete jóval kedvezőbb: Kovásznában 33,6, Marosban pedig 31,3 százalék a minimálbéresek aránya. Más magyarlakta megyékben is az országos átlagnál rosszabb a helyzet a minimálbérek arányának tekintetében. Biharban a munkavállalók 37,44, Szatmárban pedig 32,2 százaléka viszi haza a törvényben előírt minimális összeget.
Kolozs megye nem panaszkodhat
Erdélyben a Kolozs megyei alkalmazottak lehetnek a legelégedettebbek, ugyanis csak 22,5 százalékukat fizetik minimálbérrel, ellenben 4,91 százalékuk 5.000 lejnél többet keres, ami magasabb az országos átlagnál. Kolozsban 10.408-an tartoznak a legmagasabb bérsávba, többen mint Hargita, Kovászna, Szilágy, Szatmár, Bihar, Máramaros, Maros, Beszterce-Naszód, Hunyad és Fehér megyékben együttvéve.
Kolozshoz hasonlóan jó a bérezés Temesben is. Ilfov mellett ebben a két erdélyi megyében van csak 10 ezernél több személy a legmagasabb bérsávban, az utánuk következő Brassóban már csak 5.825-en keresnek 5.000 lej fölött. Hargitában 466, Háromszéken pedig 333 személy keres többet havi bruttó 5.000 lejnél.  
A minimálbérek aránya Bukarestben a legkisebb, csupán 18,4 százalék, ugyanakkor itt vannak a legtöbben olyanok, akik 5.000 lejnél többet keresnek, ők a munkavállalók 10,9 százalékát teszik ki.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Nagyvárad Széchenyije volt…
Vasárnap délelőtt egy hálaadó ünnepi istentisztelet keretében Sándorffi József (Hegyközújlak, Bihar megye, 1767. április 20. – Nagyvárad, 1824. november 30.) élő hitű presbiterre, kiváló hazafira, művelődésszervezőre emlékeztek a várad-olaszi református templomban.
Hálát adva Istennek, úgymond valamikori önmagukat is ünnepelték az elmúlt vasárnap délelőtti istentiszteleten a nagyvárad-olaszi református gyülekezet tagjai azáltal, hogy az élő hitű presbiterre, kiváló hazafira, vármegyei orvosra és művelődésszervezőre, Sándorffi Józsefre emlékeztek. Az ünnepi alkalmon szószékcsere révén Ráksi Lajos egyetemi lelkész, hegyközújlaki helyettesítő lelkész hirdette Isten megtartó igéjét, hogy elhozza Sándorffi szülőhelyének üzenetét Váradra. Pál apostol korinthusbeliekhez írt I. levele 10. részének 31. versére támaszkodó prédikációjában azt nyomatékosította, miért kell és fontos Isten dicsőségére élni. Hangsúlyozta: a keresztény ember nem csupán örülni szeret a vasárnapnak, és megszentelni akarja e napot, hanem azért is jár templomba, mert tisztában van azzal: Isten közelében, illetve közösségben lenni jó és áldásos dolog. A szinte napra pontosan 250 évvel ezelőtt született, méltatlanul elfeledett Sándorffi Lajos is olyan ember volt, aki életében időt, fáradságot, pénzt és még ki tudja mit áldozott arra, hogy másokon segítsen és szolgáljon, mert tudta, hogy soli deo gloria. Őhozzá hasonlóan a mi kötelességünk, hivatásunk és életcélunk középpontjában is Isten kell legyen, bármilyen területen munkálkodunk, a baj azonban, hogy sokszor kizárjuk és nem igényeljük az Ő hatóerejét, holott ezt a két-központú (szakrális és profán) életet nem lehet sokáig gyakorolni lelki sérülések nélkül. „Lepjük meg a világot azzal, hogy nem a korszellem által elvárt módon cselekszünk, hanem a hétköznapokban is megmutatjuk, Krisztus követői vagyunk!” – tanácsolta a tiszteletes.
Ökumenikus szellemben
Az igehirdetés után Veres-Kovács Attila várad-olaszi lelkész azon meggyőződésének adott hangot: a megemlékezésnek egy mennyei ötlet volt az oka, amikor a presbitérium az egyházközség múltját kutatva rátalált Sándorffi Józsefre, aki nem csupán az egyháznak, a városnak vagy a Partiumnak, hanem az egész magyarság dicsőségére vált Isten áldotta emberként. Úgy fogalmazott: Várad Széchenyije volt, aki annak ellenére hordozta egész életében váradiságát, hogy tulajdonképpen Újlakon született. Enciklopédikus műveltségű személyiségként ökumenikus szellemben ötvözte a lakosság összetételét, és nem kirekesztő, hanem befogadó karakter volt. Sokszínű egyéniségként lefolytatott életét tanítani kellene az iskolákban, hogy a ránk hagyott öröksége által is tovább fejlődjön a város és a református anyaszentegyház.
Emlékműavatás
A templomi rész után a kertben folytatódott az ünnepség, ahol Veres-Kovács Attila és Stretea András főgondnok leleplezték Sándorffi József emlékművét, ezt megelőzően azonban dr. Ritli László igazgató-főorvos és Kardos M. Róbert Jászai Mari díjas-színművész emlékezett vármegyei orvosi, valamint színházszervezői munkásságára. Többek közt elhangzott vele kapcsolatban: kitűnő gyakorlóorvos is volt, nem félt a járványoktól, és az oltásokkal is foglalkozott. Bécsben végzett esettanulmányait hazaküldte, de érdekelték az orvosi technikák is, a nőgyógyászat és a halandóság problémája is. Magyar nyelvű orvosi és gazdasági folyóiratot indított, fogékony volt a szociális munka iránt is, mint mecénás és művelődésszervező pedig a színháztörténet emblematikus alakjaként is meg kell maradjon az utókor emlékezetében.
Ünnepi műsor
A rendezvényen orgonajátékával közreműködött Bódi Mátyás-László, a Művészeti Líceum VI. osztályos tanulója, Popescu Enikő tanítványa. Fellépett a gyülekezet énekara Kiss Huba Ernő kántor vezényletével, Hajdú Géza színművész pedig elszavalta Csokonai Vitéz Mihály Tüdőgyúladásomról című versét, melyet a költő az őt ápoló Sándorffi József tiszteletére írt. Huszár István alpolgármester, illetve az önkormányzat képviseletében Ritli László Csongor RMDSZ-es frakcióvezető volt jelen.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Kollégáit is magával rántja Péter Tünde
Kiterjedt hálózattal dolgozott a csúszópénz elfogadása miatt alapfokon két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Péter Tünde. A volt Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettest vallomása szerint Bihar, Brassó és Szilágy megyei kollégái is megkeresték egy-egy ügyben – derül ki az Evenimentul Zilei napilapnak a bírósági dokumentumok alapján írt beszámolójából.
A csúszópénz elfogadásán tetten ért tisztségviselő többek között beismerte, 2500 eurót fogadott el egy pedagógustól, akit a Bihar megyei tanfelügyelő-helyettes irányított hozzá, hogy jobb jegyet szerezzen a véglegesítő tanári vizsgán.
Péter Tünde vallomása szerint Szabó Gábor tanfelügyelő kollégáját kérte meg, hogy segítsen az ügyben. „Belegyezett a kedvező osztályzat megadásába, mert Vigh Zita átment a vizsgán. Egy kis idő múlva 300 eurót adtam Szabó Gábornak a segítségért" – részletezte Péter Tünde.
Szabó Gábor tanfelügyelő – akit kihallgattak az ügyben – elismerte, hogy segített Péter Tündének, de mint mondta, azt nem pénzért tette, hanem azért, mert ezt kérte tőle a közvetlen felettese. „Péter Tünde megkeresett, és azt kérte, hogy ellenőrizem az egyik Bihar megyei tanítójelölt dolgozatát, amelyről elmondta, hogyan lehet azonosítani. Megtaláltam a dolgozatot, amikor a javítást végző tanárok nem voltak az asztalnál. Emlékszem, hogy egy adott pillanatban felhívott és megkérdezte, hogy „mekkora", én meg azt feleltem, hogy valahol hét és nyolc méter között. A méter szót használtam, erre tanított Péter Tünde" – nyilatkozta a tanfelügyelő.
Péter Tünde vallomásában azt is állította, hogy Brassó és Szilágy megyei főtanfelügyelő-helyettesek is lobbiztak nála különböző személyek ügyében kedvező osztályzatokért. „Felhívott Szabó Mária Brassó megyei főtanfelügyelő-helyettes, hogy a segítségemet kérje, hogy a végleges tanítói állásra pályázó Rákosi nevű jelöltnek óvását kedvezően elbírálva emeljük meg a jegyét. Beszéltem a dolgozatot javító tanárral, Coroiu Tündével, aki hetesre emelte az eredetileg 6,50-es osztályzatot" – vallotta Péter Tünde.
Lapunk elérte telefonon Szabó Máriát. A Brassó megyei főtanfelügyelő-helyettes tőlünk értesült Péter Tünde nyilatkozatáról, és határozottan cáfolta azt. Kijelentette, nem tud az ügyről, ugyanis nem kérte erre Péter Tündét.
„Valószínű, hogy emeltek az óvást benyújtók jegyein, abban az esetben, ha ezt megérdemelték, de nem kértem erre Péter Tündét" – hangsúlyozta a Krónikának Szabó Mária. Péter Tünde egyébként arról is beszélt, hogy Szilágy megyei kollégájának már nem mert segíteni, ugyanis akkor már tartott az ellene folyó korrupcióellenes nyomozástól.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) az ügyben kihallgatta Kerekes Adelhaida Kolozs megyei tanfelügyelőt is, aki azt nyilatkozta, hogy volt felettese egyetlen alkalommal próbálta rávenni arra, hogy nagyobb jegyet adjon a megérdemeltnél egy dolgozatra, azonban nem tett eleget a kérésnek.
Az Evz.ro szerint a DNA több tucat dolgozatjavító tanárt is kihallgatott. Egyikük, Ioana Haitonic, a kolozsvári Nicolae Bălcescu Gimnázium oktatója elmesélte: „Péter Tünde elment az asztal mellett, ahol javítottam a dolgozatokat. Nem mondott semmit, de azt a benyomást keltette bennem, hogy érdekli, milyen osztályzatot kapnak bizonyos dolgozatok. Láttam, hogy ezek valahol az átmenő jegy határán, 4,80 és 5,20 között vannak, és hát a diákok javára adtam a jegyet".
Teodor Bara földrajztanár azt állította, hogy javítótanárként 7,80-as osztályzatot adott olyan érettségizőknek, akik csúszópénzt fizettek a főtanfelügyelő-helyettesnek. „Péter Tünde személyesen keresett meg, hogy legyek figyelmes két dolgozatra. Azt mondta, hogy ne tegyek fel kérdéseket, csak tegyem azt, amit mondott" – nyilatkozta.
Mint arról beszámoltunk, Péter Tündét januárban alapfokon két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Kolozs Megyei Törvényszék, a DNA szerint közel tízezer euró csúcsópénzt fogadott el különböző személyektől érettségiző diákok kedvező előmenetele fejében. A szakpolitikust kenőpénz elfogadása közben érték tetten.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Előretör a szakoktatás
A szakoktatásra helyezik a hangsúlyt a szeptemberben kezdődő 2015/2016-os tanévben egyes erdélyi megyékben: több iskolában az eddigiekhez képest növekszik a gyakorlati képzést nyújtó osztályok száma, illetve bővül a kínálat.
Háromszéken évek óta először fordul elő, hogy a beiskolázási terv a szakiskolák javára billen el, miután az oktatási minisztérium módosítás nélkül hagyta jóvá a Kovászna megyei tanfelügyelőség tervét.
Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta: a meghirdetett helyek 56,9 százaléka a szakiskolai képzés része, míg az elméleti, művészeti és felekezeti osztályok helyei 43,05 százalékot tesznek ki. Újdonságnak számít emellett, hogy a következő tanévtől nyolc olyan szakiskolai osztályt is indítanak, amely kettős képesítést nyújt: az iskolák közösen oktatják a rokon szakmákat, például a kőművességet és az ácsképzést.
A főtanfelügyelő emlékeztetett: ősszel készítettek egy felmérést a nyolcadik osztályos tanulók körében, a válaszaikból pedig kiderült, hogy 51,9 százalékuk folytatná tanulmányait elméleti vonalon, és csak 48 százalék választotta a szakoktatás valamelyik formáját. Kiss Imre hangsúlyozta, ennek ellenére nem lehet csak a fiatalok óhaja alapján kidolgozni a megye oktatási stratégiáját.
Kovászna megyében 72 osztályban összesen 2016 kilencedik osztályos helyet hirdetnek meg – ugyan jelenleg nyolcadikban 2075 gyermek tanul, a sokéves tapasztalat szerint viszont többen megbuknak, illetve abbahagyják tanulmányaikat, így nem telik be minden jóváhagyott hely.
Kolozsváron ugyancsak nagy az érdeklődés a szakiskolák iránt, tudtuk meg Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettestől. Mint rámutatott, noha a 2015/2016-os tanévben nem változik a szakosztályok száma, viszont a Református Kollégium bővíti kínálatát: míg eddig három osztályban négy szakmát tanultak a diákok, szeptembertől már hat mesterségre képezik ki a fiatalokat. Az első és ötödik osztályok esetében minden marad a régiben, Kolozs megye mindegyik városában biztosítják a magyar tannyelvű oktatást.
Ugyanakkor eggyel több magyar felkészítő osztály indul, ugyanis a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumba 73 gyerek jelentkezett, ezért a tanintézet vezetői egy pluszosztály elindítását kérték a tanfelügyelőségtől, amely ezt jóvá is hagyta. Török elmondta: ezzel szemben elképzelhető, hogy eggyel csökken a kilencedikes csoportok száma, Szamosújváron ugyanis a két magyar tannyelvű osztály közül egy veszélybe került, de a szülők már aláírásgyűjtésbe kezdtek ennek elkerülése érdekében. Kolozs megyében egyébként a magyar tannyelvű nyolcadikos osztályokban 600 diák tanul, ez 23 kilencedik elindítására elég a tavalyi 24-hez képest.
Bihar megyében szeptemberben ugyanannyi magyar tannyelvű osztály indul, mint a 2014/2015-ös tanévben – közölte a Krónikával Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes. Rámutatott: az előkészítő és első osztályosok esetében kötelezően fogadniuk kell minden gyermeket akkor is, ha utólag iratkoznak be. Kilencedik osztályból negyvenegy, egyenként 28-as létszámú magyar osztály indítását kérték. „Több mint 1100 helyünk van, amely elegendő az összes végzős magyar nyolcadikos felvételére” – szögezte le Kéry Hajnal.
Szatmár megyében ugyan szintén nő az érdeklődés a szakiskolák iránt, ezzel szemben az idei 39-hez képest szeptembertől csak 36 szakmunkásképző osztályt indítanak – mondta el lapunknak Adriana Dinga szakoktatásért felelős tanfelügyelő. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott beiskolázási terv szerint ugyanakkor a jelenlegi 21-ről 28-ra emelkedik a gimnáziumi, elméleti oktatást nyújtó osztályok száma. Szatmár megyében jelenleg 3389 diák jár nyolcadikba, és ugyanennyi diáknak biztosítanak helyet szeptembertől a kilencedikes osztályokban.
Krónika (Kolozsvár)

A VÁLASZTÁSI TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL – PÁR HARGITA MEGYEI MEGJEGYZÉS
A polgármester egy fordulóban való megválasztása, a megyei tanács elnökének közvetett módon való megválasztása és nagy valószínűség szerint a parlamenti képviselők és szenátorok megyei listákon való megválasztása – ezek lesznek a választási törvény legfontosabb módosításai.
A polgármester egy fordulóban való megválasztása, a megyei tanács elnökének közvetett módon való megválasztása és nagy valószínűség szerint a parlamenti képviselők és szenátorok megyei listákon való megválasztása – ezek lesznek a választási törvény legfontosabb módosításai. Szem előtt tartva, hogy e módosítások tekintetében a döntő szó a képviselőházé – ahol a kormánykoalíció kényelmes többséggel rendelkezik, és a vázolt módosítások választási szempontból megfelelnek a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeinek – nem bocsátkoznék fejtegetésekbe, ugyanis a jelek szerint már eldöntött tényekről van szó. Ha RMDSZ-es politikusként – és nem közvetlen módon megválasztott megyeitanács-elnökként – vizsgálom e javaslatokat, megállapíthatom, hogy ezek megfelelnek az RMDSZ politikai érdekeinek is. 
Ha a polgármester-választást vizsgáljuk például, vidéki környezetben nem mérvadó az RMDSZ szempontjából a választási fordulók száma, ugyanis mindeddig jelöltjeink döntő többsége már az első fordulóban megszerezte a leadott érvényes szavazatoknak több mint felét. Emellett a Hargita és Kovászna megyei városokban is a szövetség polgármesterjelöltjei már az első fordulóban megszerezték a mandátumot. Erdély nagyvárosaiban esélytelen az RMDSZ a polgármester-választás tekintetében, a kétfordulós rendszer azonban kedvez a második forduló előtti alkuk megkötésének. Így kijelenthetem, hogy az RMDSZ számára kedvező lenne a kétfordulós rendszer, de ha az egyfordulós mellett döntenek, az sem kedvezőtlen számunkra, mindkét rendszerhez könnyedén alkalmazkodni tudunk. 
Ami a megyeitanács-elnökök közvetett módon való megválasztását illeti, nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy ez a módszer az RMDSZ javát szolgálná, ugyanis legkevesebb hat megyében – Maros, Kolozs, Szilágy, Bihar, Szatmár és Máramaros – az események szemlélőjéből többé-kevésbé fontos szereplőjévé lépne elő. Természetesen, a tervezett módosítás nem erősítené az RMDSZ amúgy is domináns szerepét Hargita és Kovászna megyében, de ebben a két megyében eddig is az a politikus lett az RMDSZ jelöltje, majd nyerte el a tisztséget, akinek sikerült a megyei szervezetben megszereznie a legnagyobb mértékű támogatást. Ezek a belső mozgások olykor emlékeztetnek a „te is, fiam, Brutus”-féle meglepetésekre, s akinek a bőre jobban elviseli a testvérharcot, az lesz a jelölt. 
A jelenlegi egyéni választókerületeket a PNL–RMDSZ-kormányzat idején, 2007–2008-ban jelölték ki, tehát nagymértékben megfelelnek az RMDSZ választási érdekeinek. Ezeknek a kerületeknek a megváltoztatása bizonyára kedvezőtlenül befolyásolta volna azoknak a választókerületeknek a számát, amelyekben az RMDSZ nagy eséllyel indulhatott. Mindezt figyelembe véve a régi, megyei listás rendszerre való visszatérés választási szempontból kedvezőbb az RMDSZ számára, a jelenlegi rendszer fenntartása veszélyeket rejt magában. Mindenki nyerne rajta, ha a megyei listás módszer mellett bevezetnék a Szlovákiában alkalmazott eljárást is, miszerint a választópolgárok állapítják meg a listán lévő nevek sorrendjét, ugyanis az egyéni választókerületek előnye – miszerint a választópolgár nemcsak szavaz, hanem választ – beépülne a listás választási rendszerbe. Teszem azt, ha a választópolgár a listán szereplő nevek egyikére tehetné a pecsétet, a kapott szavazatok alapján lehetne rangsorolni a neveket – ami mindenképpen óriási előrelépést jelentene a korábbi gyakorlathoz képest, amikor a listákon a nevek sorrendjét a pártszékházakban határozták meg. 
Úgy vélem, hogy a törvény megváltoztatása és a változások tartalma leszögezett tény, ennek ellenére remélem, hogy lehetőség nyílik az eredeti javaslat kiigazítására a parlamenti vita során is. A következőkben felvázolom, milyen kérdésekben tartom szükségesnek a tervezet módosítását: 
1.) A megyei tanács elnöke tisztségéből való felfüggesztésének kérdésével kezdeném. A parlamenti bizottság által kidolgozott tervezet értelmében a megyei tanács elnökét és alelnökeit a hivatalban lévő megyei tanácsosok kétharmadának szavazatával lehet felmenteni tisztségéből, a hivatalban lévő tanácsosok legkevesebb egyharmadának megalapozott javaslatára. Most tegyük félre azt a tényt, hogy a ’megalapozott’ jelző az államelnök tisztségéből való elmozdítására kiírt referendumok esetében tartalom nélküli fogalomnak bizonyult, felhívom a javaslattevők figyelmét arra, hogy a jelenlegi jogszabályok rendelkeznek a polgármester vagy a megyei tanács elnöke tisztségéből való felfüggesztésének módjáról, ez a módszer pedig a referendum. A népszavazás demokratikus eljárás, s nem látom, miért kellene más módszert alkalmazni a tisztségből való visszahívásra. A javaslat szerint nemcsak a választópolgárok kezdeményezhetik a visszahívást, hanem a megyei tanácsosok is, azaz olyan személyek, akiket a maguk rendjén a pártok vezetői is bármikor visszahívhatnak. Itt felvetődik a kérdés, melyik a demokratikusabb, nagyobb legitimitással bíró eljárás: amelyet a főnökök vagy amelyet a választópolgárok kezdeményeztek. 
És mi történik abban az esetben, ha a választópolgárok széles körű támogatását élvező megyeitanács-elnököt pártfőnökei visszahívnak tisztségéből, az meg helyi népszavazást kezdeményez, azon pedig elbukik a tanácsosok által, felsőbb politikai utasításra újonnan megválasztott tisztségviselő?  És mi lesz, ha a referendum leváltja a politikai vezetők jelöltjét? Azok újabb jelöltet választatnak meg a megyei tanácsosokkal? 
Mi lenne ebben az esetben a választópolgárok reakciója? 
S ezzel el is érkeztük a legitimitás és a demokrácia egyik alapvető kérdéséhez: elfogadható-e egy olyan rendszer, amelyben a politikai vezetők megvétózhatják a választópolgárok döntését? 
Meggyőződésem, hogy ennek nem szabad bekövetkeznie, a tervezetből ki kell küszöbölni a megyeitanács-elnök politikai okokból való visszahívásának lehetőségét. Megjegyzem, hogy a jelenleg hatályos szabályozást is úgy kellene módosítani, hogy a polgármester vagy a megyei tanács elnöke tisztségéből való visszahívása egyúttal a helyi vagy a megyei tanács visszahívását is jelentse. Nem értem, hogy a közvetett módon megválasztott megyeitanács-elnök mandátumának referendumon való megvonása esetén miért maradnának tisztségben azok, akik megválasztották. 
2.) A fentiekből kitűnik, hogy nem értek egyet a választott tisztségviselők tisztségükből való visszahívásának lehetőségével – amennyiben elveszítették a politikai támogatottságot. Véleményem szerint – bár hangzatosan a politikai migráció elleni intézkedésnek nevezték ezt a kikötést – mélységesen antidemokratikus jellegű, gúnyt űz a választópolgárból és a választás demokratikus intézményéből egyaránt: „Egyetértenék ezzel a kezdeményezéssel, mert a közjót szolgálja, de nem szavazhatom meg, mert pártom vezetői visszahívnak tisztségemből!” A választott tisztségviselőnek a politikai vezetők általi visszahívásának lehetősége a kommunista időszakból maradt öncenzúrára emlékeztet, amelyről tudjuk, hogy nagyobb kárt okozott a társadalomban, mint az intézményesített pártállami cenzúra. A politikai migráció nem üdvözlendő jelenség, de a politikai kultúra függvénye; nem törvényi előírásokkal kell megakadályozni. Ha a jelenleg kormányon lévők nem mellőzik a szabályozásból az erre vonatkozó részeket, véleményem szerint számtalan kellemetlen meglepetésben lehet részük a jövő esztendőben, amikor több – jelenleg politikailag elkötelezett – polgármestertől lesznek kénytelenek megválni. A „politikai jobbágy” állapotának vállalása helyett sok polgármester választja majd a függetlenként vagy az újonnan alakult pártok színeiben való indulás lehetőségét, ez utóbbi pártok biztosítják majd a tanácsokban a polgármester elképzeléseinek fenntartását. A függetlenként való indulás vagy új, a régi pártokhoz – és az ország jelenlegi helyzetéhez – nem kötődő új pártok képviseletében való indulás lehetősége növeli az esélyt a választási versenyben, s nagyon sok tisztségben lévő választott személy választja majd ezt az utat, ha érvényben maradnak az eddigi migrációellenes intézkedések. 
3.) Ami az 5 százalékos választási küszöböt illeti, helyénvalónak tartom ennek megtartását, ugyanis korlátot kell szabni a parlament elaprózásának, másként nem lehet biztosítani a stabil kormányzást. A helyi választások esetében nem tartom indokoltnak a választási küszöb megtartását, ugyanis az kirekesztő jellegű a független jelöltekkel és a kis pártokkal szemben. A választási küszöbnek a helyi választásokon való felszámolásának szükségessége mellett felteszem a kérdést: amennyiben három személynek is joga lesz pártot alapítani – ami egyébként üdvözlendő kezdeményezés –, a helyi választásokon miért csak a pártokat illetné meg a jelöltlista-állítás joga, s nem élhetnek ezzel a lehetőséggel a civilszervezetek, egyesületek, amelyeknek jóval több alapító tagjuk van? Miért ne állíthatna polgármesterjelöltet és tanácsosjelölt-listát, teszem azt, a Csíkszentgyörgyi Ifjúsági Szervezet? Miért kellene a pártok „öregjeinél” udvarolják ki maguknak, hogy legalább egy tagjuk esélyes helyre kerüljön a listán? S miért köteleznénk ezeket a fiatalokat, hogy bejegyeztessék a Csíkszentgyörgyi Ifjak Pártját, mikor nem akarnak mást, mint megméretkezni a helyi választásokon, megkapni annak a lehetőségét, hogy beleszóljanak a dolgaiba annak a településnek, amelyben élnek? Kevésbé érdekli őket az országos politika, sokan közülük libabőrösek lesznek, amikor meghallják a ’párt’ fogalmat. S miért is kellene pártot alakítaniuk, amikor már rendelkeznek egy jól működő szervezettel, amely megteremhetné számukra a választásokon való indulás hátterét? Ezt a gondolatsort lehetne alkalmazni bármilyen társadalmi, foglalkozási, korosztályi, stb. csoport esetében. Vagy akár azt a kérdést is feltehetnénk, hogy például Csíkszeredában nem volna szerencsés, ha a Csíki Anyák Egyesülete jelölteket állíthatna? Véleményem szerint csak nyerne rajta mindenki, és pozitív irányba terelné a döntéshozó folyamatot a helyi tanácsban. A pártoknak vannak ifjúsági meg nőszervezeteik, s olyan is van, amelyik nyugdíjasszervezettel rendelkezik, de ezek csak kismértékben tudták befolyásolni, megújítani a politikát, gyakran csak a kipipálandó kérdések között szerepelnek, abból a megfontolásból, hogy „ha másnak van ilyen szervezete, nekünk miért ne lenne”. Nos, ezért is fontos lenne a nyitás, a romániai politikai élet megújulásának a helyi közélet tud kedvező táptalajt biztosítani. 
4.) A levélben szavazás is a romániai választási rendszer része lesz. Nemrégiben olvastam a sajtóban egy tervezetről, amelyet, ha emlékezetem nem csal, a PNL készített. Ismerve a magyar választási rendszert, javasolnám a liberálisoknak, hogy néhány ponton módosítsák kezdeményezésüket.  Összehasonlítva a magyar gyakorlatot a PNL javaslatával, megállapíthatjuk, hogy a lényeges különbség, hogy a magyarországi rendszerben az állampolgár regisztrációja tíz évig érvényes. A PNL tervezete szerint az állampolgárnak minden választás előtt regisztráltatnia kellene magát, azaz tíz év leforgása alatt legalább 7-8 alkalommal regisztrálnia kellene, amennyiben szeretne részt venni valamennyi választáson. 
Másik lényeges különbség: míg Magyarországon a regisztráció 15 nappal a választás előtt lezárul, a PNL tervezetében a kampány megkezdésekor érne véget a regisztrálási határidő, ami nem logikus, ugyanis a kampánynak nagy szerepe van a választópolgárok mozgósításában. Jó volna tehát tágabb határidőt alkalmazni. 
A harmadik különbség pedig az, hogy a magyar rendszerben online is lehet regisztrálni. A PNL által javasolt rendszerben az állampolgár és a hatóság közötti kommunikáció tértivevényes levél révén történik, ami bonyolítja az eljárást és nagymértékben növeli a költségeket. 
A levélben szavazás esetén a siker kulcsa a regisztrációs eljárás. Ez megmutatkozott a tavalyi magyarországi parlamenti választások alkalmával: a regisztráltak 80 százaléka élt is szavazati jogával. Az érdeklődők figyelmébe ajánlom a regisztrációs űrlapot (angol, német,francia), amelyből következtetni lehet a minimális bürokráciát feltételező magyar rendszer logikájára. 
Tisztában vagyok azzal, hogy sokan félnek ettől a választási rendszertől, annak újszerűségétől, no meg attól, hogy ki tudja, mi történhet közben, de a gyakorlat azt mutatja, hogy alaptalanok ezek a félelmek. Remélem, az RMDSZ-ben nincsenek ilyen irányú félelmek, ugyanis a rendszerváltás után legkevesebb 300 ezer magyar hagyta el Romániát, nagy része Magyarországon él, megőrizve román állampolgárságát. Számukra a levélben szavazás megoldás lenne arra, hogy részt vehessenek a romániai parlamenti választásokon, így például a választási küszöb sem lenne továbbra kérdés. 
Végezetül meg hadd csodálkozzak el a kampányfinanszírozásra szánt költségvetési összegek csillagászati nagyságán. Egy, a Google-ön elhelyezett 5 eurós hirdetéssel megtízszerezhető egy adott tartalom olvasottsága, tehát egy 2-3 ezres olvasottságú tartalom gyakorlatilag erőfeszítés nélkül 20-30 ezres olvasottságúvá tehető egy olyan megyében, amelyben a választójoggal rendelkezők száma 100-120 ezerre tehető. Két-három alkalommal magam is megpróbálkoztam ezzel a hirdetési lehetőséggel pár – amúgy szárazra sikeredett – szöveggel, olvasottságuk pedig felülmúlta elvárásaimat. Emellett az e-mail ingyenes, az internet széles körben hozzáférhető, az okostelefonok használata mindennapivá vált, így a választási kampányok költségei is jelentős mértékben csökkennek. 
Meggyőződésem, hogy nem a választási kampányok miatt kellene költségvetési forrásokkal támogatni a pártokat, a finanszírozás a kínált politikák alkalmazásának, életbeültetésének függvénye kellene legyen, szakértői vizsgálatokkal és elemzésekkel alátámasztva – mint teszik azt például Németországban a CDU vagy az SPD háza táján. Ez az intézményi háttér teljes mértékben hiányzik a hazai politikai életből, ideje lenne már megteremteni. 
Borboly Csaba, 
Hargita Megye Tanácsának elnöke 
Transindex.ro

Nekik szabad: megnyílt a móc képviselet Brüsszelben
Megnyitották Erdély képviseleti irodáját és a Mócvidék kirendeltségét szombaton Brüsszelben. Négy évvel ezelőtt a román hatóságok hisztérikusan reagáltak a Székelyföld brüsszeli irodájának felavatására.
A Románia nyugati régiója, ezen belül pedig az öt megyében – Bihar, Arad, Hunyad, Fehér és Kolozs – elterülő Mócvidék népszerűsítésére hivatott brüsszeli képviselet létrehozását a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) két európai parlamenti képviselője kezdeményezte.
A Mediafax hírügynökség tudósítása szerint a szombati irodaavatón Victor Negrescu és Emilian Pavel elmondta, a „móc nagykövetség" és az erdélyi képviselet támogatást nyújt az érintett önkormányzatok és a régióban működő cégek számára a román márkák, a román identitás európai szintű bemutatása terén.
A képviseletek népszerűsíteni kívánják az EU fővárosában a régió gazdasági potenciálját és idegenforgalmát. Negrescu szerint első körben arra akarnak hangsúlyt fektetni, hogy a romániai helyszíneket is népszerűsítő európai utazási irodák kínálatában megjelenjenek az Erdélyi-Szigethegység hegyvidéki üdülőtelepei is.
„Rendkívül büszke vagyok arra, hogy az általam Románia parlamentjében képviselt Mócvidék képviseleti irodával rendelkezik Európa fővárosában. Ennek a projektnek a gyümölcsei hamarosan beérnek, ehhez azonban mihamarabb a kirendeltségnek mihamarabb be kell bizonyítania életképességét" – jelentette ki az eseményen az ötletgazda Ioan Dârzu, a PSD Fehér megyei parlamenti képviselője.
A mostani román kezdeményezés pikantériája, hogy a Székelyföld brüsszeli képviseleti irodájának négy évvel ezelőtti megnyitásakor Bukarest diplomáciai botrányt gerjesztett. A kirendeltséget Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében avatták fel 2011. június elsején a brüsszeli Magyar Régiók Házában.
Néhány nappal az esemény előtt a bukaresti külügyminisztérium bekérette a magyar nagykövetet, akivel közölte: Románia a két ország stratégiai partnerségére való tekintettel elvárja, hogy egyetlen magyarországi hivatalos személy se vegyen részt a megnyitón.
A tárca sajnálatosnak nevezte, hogy Brüsszelben „egy nem létező, mindenféle alkotmányos és törvényes alap nélküli" közigazgatási-területi egység számára hoznak létre képviseletet. Traian Băsescu államfő úgy vélekedett, Székelyföld brüsszeli képviseletének megnyitása nem jár politikai következményekkel, de az alkotmány és a románság „semmibevételének" minősül.
Az irodanyitás miatt Puiu Haşotti, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi frakcióvezetője az akkor az EP alelnöki tisztségét betöltő Tőkés László román állampolgárságának megvonását követelte.
Horia Grama parlamenti képviselő, a PSD Kovászna megyei szervezetének elnöke úgy vélte, a székelyföldi képviselet megnyitása és az autonómiaigény révén az RMDSZ „semmibe veszi a román népet és az államot.” Sőt Mircea Geoană, a román szenátus akkori elnöke „törvénytelen, alkotmányellenes és európaiatlan" jelzőkkel illette a kezdeményezést, azzal érvelve, hogy csupán azon régiók nyithatnak törvényesen képviseletet, amelyeket saját országuk alkotmánya elismer.
Krónika (Kolozsvár)

Az űrlap alja
Megújuló templomokról a LEK-ben
A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban (LEK) csütörtök délután zajlott konferencia, illetve nyílt kiállítás a Középkori templomok útja című program keretében, mely mintegy öt esztendeje indult el azzal a céllal, hogy megújítsa és bekapcsolja a turizmus körforgásába a Felső-Tisza vidékének, Kárpátaljának és a Partiumnak az egyedülálló templomépítészeti, vallási és kulturális középkori örökségét.
A programhoz a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség (SZSZBMFÜ) mellett csatlakozott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is. A program eddigi eredményeiről és további lehetőségeiről számoltak be a konferencia előadói.
Megnyitójában Csűry István püspök mondott igei köszöntőt, kiemelve a program lehetőségeinek értékét, mely által elveszett örökségünket foglalhatjuk vissza méltó módon. Szabó Ödön parlamenti képviselő kiemelte a határon átívelő projekt lehetőségeit, amelyben két ország kormányzata és nyolc szomszédos megye vett részt, és amely által az egyházi turizmus fellendülését is várják és annak megerősítését, hogy a határvidék ne periféria legyen, hanem összekössön bennünket. Hozzá tette még, hogy a most lezáruló pályázati szakaszt követően úgy tűnik a felhasználható anyagi források sajnos csekélyebbek lesznek, mint az elmúlt években.
Kondra Laura a SZSZBMFÜ ügyvezetője egy misszióvá vált programról beszélt, majd szintén az ügynökség részéről Deák Attila tartott szakmai előadást a Kárpát-medence északkeleti részének műemléktemplomairól, melyek turizmusba csomagolt megismertetése az egyházzal, idegenforgalommal és műemlékvédelemmel karöltve hosszú távon tudatos nemzetpolitikai eszközzé is válhat. Kollár Tibor tudományos szakértő előadása következett, amely betekintést nyújtott számos (köztük három szilágysági) templom megújulásának folyamatába a tudományos kutatásoktól a restaurálásig és a megújult templomokról készült tájékoztató kiadványokig.
Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója a Kárpát-medencei örökségvédelmi program 2011–2014 közötti időszakának lezárult eredményeit, illetve még folyamatban lévő tevékenységét foglalta össze a Tiszától a Kárpátokig. Végül Emődi Tamás építész a Biharban rejlő lehetőségekről beszélt, röviden visszatekintve a műemlékvédelem múlt rendszerben történt szándékos hátráltatására, a kilencvenes évek kezdeti nehézségeire, de kiemelve többek között a Siteri templom sikeres helyreállításának történetét, hozzátéve, hogy még sokhelyütt nagyon sok a teendő.
Ezután a SZSZBMFÜ Örökségtúra a Kárpát-medencében című kisfilmje került levetítésre, majd megnyitották a kiállítást, mely három hétig lesz megtekinthető a LEK-ben.
Tóth Gábor
Reggeli Újság (Nagyvárad)

„Diákelszívó” belvárosi iskolák
A bezárás veszélye fenyegeti a vidéki, valamint a városi lakónegyedekben található általános iskolákat több erdélyi megyében is, ugyanis egyre több szülő íratja gyermekét a belvárosi, népszerű tanintézetekbe. Az illetékesek úgy vélik: a körzeti iskolákat addig kell működtetni, amíg csak lehet, a cél pedig minden esetben a minőségi oktatás biztosítása minden gyermek számára.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő rámutatott: a beiskolázási tervet nagyban meghatározza a szülők magatartása, hozzáállása is, hiszen ha többségük a belvárosi iskolákat részesíti előnyben, a lakónegyedi és vidéki tanintézetek elnéptelenednek, gyermekek és megfelelő számú osztály hiányában nem lesznek fenntarthatók.
Háromszéken Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen működnek körzeti iskolák, a két városban pedig a 2015/2016-os tanévre vonatkozóan összesen 162 gyermeket írattak be ideiglenes lakcím alapján a nem lakóhelye szerinti iskolába. A kisdiákok többsége belvárosi, nagynevű tanintézetben kezdi az új tanévet, emiatt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban és a Mihai Viteazul Főgimnáziumban is egy-egy előkészítő osztállyal többet kell indítani a tervezettnél.
A lakónegyedi iskolák sem maradnak üresen, de például a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskolába csak 15, az Ady Endre Általános Iskolába pedig 18 gyermeket írattak be, így létszám alatti osztályokat tudnak csak indítani.
Sok helyen összevont osztályok működnek
Kiss Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy a vidéki tanintézetek is veszélyben vannak: a gyermekhiány miatt sok helyen már régóta összevont osztályokat működtetnek, ez pedig még inkább elriasztja a szülőket. Megyeszerte hatvanöt településen összesen 324 nulladik osztályos kisdiák kénytelen ebben a tanévben nagyobbakkal együtt tanulni.
A főtanfelügyelő szerint egyetlen falusi iskolát sem kellene bezárni, hanem épphogy segíteni kellene ezeket a minőségi oktatás megvalósításában. Kifejtette: képzéseket kellene indítani az összevont osztályokban tanító pedagógusoknak, hogy a többletmunka ellenére egyenlő esélyt tudjanak biztosítani a közösen tanuló diákoknak. „A szülőket csak úgy lehet meggyőzni, hogy ne vigyék el a diákokat a falusi iskolából, ha a gyermekek annak ellenére tudnak eredményeket felmutatni, hogy felsőbb osztályos társaikkal kell osztozniuk a tanító figyelmén” – magyarázta Kiss Imre.
„Nem kell feltalálni a spanyolviaszt”
Hasonlóan vélekedik Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere, aki a Krónikának elmondta: amíg csak lehet, működtetni kell minden iskolát a szórványközösségekben, és biztosítani kell ezekben a minőségi oktatást.
Az alpolgármester ugyanakkor Facebook-oldalán rámutatott: „nem kell sem nekünk, sem másnak »feltalálnia a spanyolviaszt«: mindannyiunk számára kézenfekvő, hogy a Monostor negyedben élő fiatal magyar család számára – magyar identitása és kötődésének megőrzése céljából – a legfontosabb, hogy legyen a lakóhelyéhez minél közelebbi magyar bölcsőde, óvoda, iskola, ahol gyermeke jó minőségű, magyar identitását és kötődését megerősítő oktatásban részesül, s hasonló a megoldás az erdélyi szórványközösségek esetében is”.
Horváth Anna az elmúlt napokban Kolozsváron megrendezett Média-tér konferencián arról is beszámolt, hogy ha a kincses városban megszűnnek a lakótelepi tanintézetek magyar tagozatai, az oda járó gyermekek fele román iskolában fogja folytatni tanulmányait.
Az RMDSZ-es politikus hangsúlyozta, egyetlen olyan megoldást sem talált elfogadhatónak, amely a szórványban születő magyar gyermekeknek a tömbben való iskoláztatását célozza. Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt idézve kijelentette: „nekünk itt, a szórványban kell megvetnünk a lábunkat, hogy a tömb ne szórványosodjon el”.
Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes korábban a Krónikának elmondta: a 2015/2016-os tanévben nem változik a külvárosi beiskolázási arány, mindenhol ugyanannyi magyar osztály indul, mint a megelőző években.
Kevesebb magyar osztályt indítanak
Szatmárnémetiben is veszélyben vannak a lakótelepi iskolák magyar tagozatai: egyrészt évente megyei szinten mintegy ezer fővel csökken a gyermeklétszám, ugyanakkor a belvárosi magyar tanintézetek is óriási konkurenciát jelentenek a kevésbé neves körzeti általános iskoláknak.
Szász Piroska Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes lapunknak kifejtette: ugyan még nem volt példa arra, hogy egy egész magyar tagozat megszűnjön, de a korábbi két-három párhuzamos csoporthoz képest sok lakónegyedi iskolában csak egy magyar tannyelvű osztály fog indulni ősszel.
Megtudtuk: az Avram Iancu, a Bălcescu–Petőfi és a Mircea Eliade Általános Iskolában diákhiány miatt kénytelenek kevesebb magyar előkészítőt indítani, míg a kispiac közelében lévő Vasile Lucaciu (volt 21-es) iskolában elképzelhető, hogy ősztől egyáltalán nem indul magyar tannyelvű osztály. A beiratkozási időszak ugyanakkor még nem zárult le, így a helyzet változhat.
Ezzel szemben a belvárosi neves tanintézetekben – a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban és a Református Gimnáziumban – túljelentkezés van. Szász Piroska rámutatott: csak az ide beíratott gyermekek harmadának van a városközpontban állandó lakhelye, így feltételezhető, hogy sokan ideiglenes lakhellyel érik el, hogy gyermekük az áhított tanintézetbe kerüljön.
Bihar megyében nincs gond
Bihar megyében ezzel ellentétben még nem fenyegeti a megszűnés veszélye a lakótelepi magyar tagozatokat: ugyan egyes iskolákban meglehetősen alacsony a diáklétszám, de mindegyik tervezett előkészítő osztályt el tudják indítani – tudtuk meg Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettestől.
A szakember azt is elmondta: Nagyváradon nem jellemző, hogy a belvárosi iskolák „elszívják” a gyermekeket a körzeti tanintézetektől, beiratkozásnál ugyanis elsődleges szempont, hogy ki lesz a gyermek tanítója, ugyanakkor az óvoda is fontos, sok szülő ugyanis nem akarja elválasztani csemetéjét a megszokott közösségtől, így a közeli iskolába íratja őt.
Kéry Hajnal szerint a kérdés összetett, nehéz általánosítani, mert minden eset egyedi és helyzetfüggő. Tapasztalatai szerint a kistelepülésekről legtöbbször azért viszik be a városba a kicsiket, mert a szülők munkahelye ezt indokolja, de olyan esetről is tud, amikor egy tanintézet hírnevétől függetlenül, pusztán az ismerősök véleménye alapján született meg a döntés.
„Ötödik osztálytól ugyan a belvárosi iskolák elszívnak bizonyos számú diákot, de egyik körzetben sem tapasztaltunk tömeges elvándorlást. Az elmúlt három évben biztosan nem fordult elő, hogy emiatt Nagyvárad lakótelepi tanintézeteiben osztályt, tagozatokat kellett volna megszüntetni” – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes.
Hozzátette: vidéki iskolákban előfordul, hogy nem tudnak ötödik osztályt indítani, mert a gyermekek többsége a városban folytatja tanulmányait, de nem gyakori, hogy a diákok román iskolába iratkoznak. „Elenyésző, két-három százalék azon magyar tanulók aránya, akik román tagozaton tanulnak ötödik osztálytól” – tudtuk meg.
Krónika (Kolozsvár)

Szent Lászlóról nevezik el a belvárosi hidat Váradon
Dacára annak, hogy korábban a névadásokat elbíráló Bihar megyei bizottság nemet mondott a véleményezésre elküldött tanácsi határozatban szereplő Szent László híd elnevezésre, a nagyváradi önkormányzat keddi ülésén az eredeti elképzelés szerint terjesztették elő és szavazták meg a belvárosi Bémer (ma Ferdinánd) teret és a Szent László (ma Egyesülés) teret összekötő híd hivatalos nevét. A helyi képviselők közül csupán három szociáldemokrata (PSD) tanácsos tartózkodott. 
Egyik tanácsosuk, Ioan Bonchiş ugyanis nem tartotta elfogadhatónak, hogy a városalapító királyról kereszteljék el az átkelőt. Felvetésére azonban épp a nemzeti-liberális polgármester, Ilie Bolojan válaszolt, leszögezve, hogy „Nagyváradon két fontos közösség él, és mindkét közösség tagjainak meg kell találniuk a helyüket, akár a város közterületein is”.
Érdekesség, hogy az elmúlt időszakban az önkormányzat épp ezt az érvet hagyta többször is figyelmen kívül, amikor a magyar közösség azt szerette volna, hogy a főtérre visszakerüljön a Szent László-szobor. Utóbbi elhelyezését nemrég petícióban kérték helyi civilek, rámutatva, hogy bár a hídelnevezést örömmel fogadják, ezzel az emlékműre megfogalmazott igényüket nem lehet kiváltani.
A kedden jóváhagyott határozattervezet különben a város többi átkelőjének is nevet ad. Ez alapján iktatják a már használatban lévő Decebal (a városnegyed alapján), Dacia (a korábbi szálloda neve alapján) és a Densuşianu (az utca alapján) neveket, miközben az Őssi negyedbeli új építésű hidat I. Károly királyról, míg a Szilvásban szerdán átadásra kerülő átkelőt Constantin Prezan marsallról nevezik el.
Bonchiş szerint utóbbit a városrészről kellett volna elnevezni, miközben Huszár István alpolgármester Szilvási hidat javasolt. Hogy a határozat hatályba lépjen, a prefektúrának is rá kell bólintania.
Vásárhelyi-Nyemec Réka 
Krónika (Kolozsvár)

A Bihari Református Egyházmegye képviselői Kárpátalján
Csűry István, a Királyhágói Református Egyházkerület püspöke, Mikló Ferenc, a Bihari Református Egyházmegye esperese, Mikló István Boldizsár, az egyházmegye katekétikiai előadója Kárpátalján jártak, ahol 10 ezer 200 eurót adtak át a Beregi Református Egyházmegye esperesének.
Hétfőn a reggeli órákban indultunk el Nagyváradról Kárpátaljára, a Bihari Református Egyházmegye képviselőivel. Annak érdekáben küldöttség tagjai, személyesen Mikló Ferenc esperes átadja, az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli adományát, a Beregi Református Egyházmegye képviselőinek, mely lejben 45.168 lejt tesz ki, ezt váltották be 10 ezer 200 euróra. Mikló Ferenc még Váradon egy listát nyújtott át, melyben lejben van feltüntetve az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli hozzájárulása. Ezek szerint: Ant-300; Árpád-800; Belényes-960; B-Sonkolyos-500; B-újlak; Bihar-1500; Félegyháza-1230; Vajda-500; Bors-150; Erdőgyarak-350; Feketerdő-400; Fugyi-300; Fugyvásárhely-600; Gyanta-500; H. Csatár 500; H. Kovácsi 700; H. Pályi 300; H-Száldobágy-750; H. Szentimre 450; Jákóhodos 700; Kisnyégerfalva-1740; Kisszántó 150; Köröskisjenő-500; Tárkány-4100; Kövesegháza-50; Kügypuszta-50; Magyarkakucs 100; Remete-1500; Mezőbaj-1100; Telegd 150; Telki-400; Szalonta-3000; Nagyszántó-300; Várad-Püspöki- 2500; V- Csillagváros-450; V. Hegyalja-50; V. Olaszi-1170; V. Őssi-1500; V. Rét-1300; V. Szőlős—720; V. Újváros-1200; V. Velence-800; Nyüved-300; Örvénd-100; Tamási 300; Pelbárthida-300; Pósalaka-555; Biharszentjános- 1033; Pusztaújlak-130; Síter-100; Szalárd-1450; Tamáshida-615; Tenke-900; Toldinagyfalu-1080; Fenes-1550; ROLRESZ-550; Kórházlelkész- 485 – lejjel járultak hozzá az egyházmegye adományához.
Beregi Egyházmegye
Kárpátaljára, a Csanálos-Vállalj közötti országhatáron átkelve értünk Magyarországra, majd folytatva az utat értünk el a magyar-ukrán határhoz, Beregsurány térségében. Mindkét határállomáson ellenőrizték útlevelünket és mindkét helyen övid idő alatt értünk az a határ másik oldalára, még akkor is, ha az ukránok által ellenőrzött határrészen több ellenőrző ponton is át kellett kelni. Beregszász városát átszelve érkeztünk meg a Kárpátaljai Református Egyházkerülethez tartozó Beregi Református Egyházmegye székházhoz, mely Beregszászhoz közel, Balazséron található, a Bethel Konferencia Központban. Ott már vártak ránk Zsukovszky Miklós az egyházmegye esperese, valamint az egyházmegye több tisztségviselője. Mikló Ferenc a Bihari Református Egyházmegye esperese, miután bemutatta az egyházmegyét ahonnan érkezett beszélt arról, hogy úgy döntöttek, hogy személyesen adják át a bihari egyházközségek által összegyűjtött pénzadományt egy Kárpátaljai Református Egyházmegye képviselőinek. Arról is az egyházmegye vezetősége döntött, hogy ez a Beregi Református Egyházmegye legyen. „Mi arra gondoltunk, hogy ezt a pénzt nagyobb lelkész családok és a gyülekezetek támogatására használják fel, de természetesen ezekről önök döntenek, erre a célra 10 ezer 200 eurót hoztunk. Ez az összeg a bihari egyházmegyei gyülekeztek adománya, ezt természetesen lejbe gyűjtöttük össze de beváltottuk euróra, talán így jobban tudnak gazdálkodni a pénzzel. Személyesen kértem meg Csűry Istvánt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökét – aki ugyancsak az egyházmegye egyik gyülekezetánek lelkipásztora –, hogy tiszteljen meg bennünket és kisérjen el erre a találkozóra és íme a püspökünk is van köztünk”, mondta többek között Mikló Ferenc esperes. Csűry István püspök, megköszönte a lehetőséget, hogy találkozhat a Beregi Református Egyházmegye képviselőivel. Majd szólta arról , hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – melynek ő a püspöke – is csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, hogy támogassuk a nehéz sorsra jutott kárpátaljai református magyarságot. Mi magunk egyházkerületi színten – mely kilenc egyházmegyét foglal magába – húsvéttal bezárólag rendeztük meg ezt a gyűjtést és az egyházmegyéink döntöttek arról, hogy kiknek viszik el pénzügyi adományaikat. Vannak olyan esetek is, hogy a kerület egyházközségei tartanak közvetlen kapcsolatot kárpátaljai egyházközségekkel, ezeknek a gyülekezeteknek ők adták át az általuk össze gyűjtött pénzbeli adományokat”, mondta Csűry István püspök. Majd bejelentette, hogy egyházkerületi szinten mintegy 40 ezer eurót sikerült össze gyűjteniük.
Átadták az összeget
Zsukovszky Miklós a Beregi Református Egyházmegye esperese elmondta, hogy kellemes meglepetés volt számukra amikor megtudták, hogy a Bihari Református Egyházmegye képviselői rájuk gondoltak és nekik ajánlják fel az egyházközségek által összegyűjtött pénzbeli adományt. Arról is beszélt, hogy nagyon súlyos „idők járnak” Kárpátalján, nagyon nehéz helyzetben vannak, mindenkit érintő problémákkal kell szembenézniük. „A 45. évemet taposom, őszintén mondom nem gondoltam volna soha arra, hogy az én életembe előfordulhat az, hogy megmaradásunk veszélyben legyen. Nekünk soha sem volt könnyű itt élni, a Szovjetúnió idejében sem, Ukrajna megalakulása után sem. Az egyházainknak, pozitív mutató arányok voltak, a születési arányokban is, de másokban is. Amióta a háború kitört, az emberek menekülnek, és ez ellen nincs mit tegyünk, nem tudjuk motiválni, hogy ne tegyék ezt. A férfi népség elmegy, nem akarnak katonák lenni, az emberek nem érzik magukénak azt a háborút ami itt zajik, a magyarok közül senki. Nagyon félő, hogy elmennek a lelkészek, de a pedagógusok is ezen gondolkodnak. Mi lesz akkor az egyház összetartó erejével, a magyar oktatással?”- mondta többek között az esperes. A két esperes beszéde után Mikló Ferenc átadta a pénzadományt, – a 10 ezer 200 eurót – Zsukovszky Miklós esperesnek, aki ezt szívélyesen megköszönte. „Jól eső érzés számunkra, hogy az erdélyi, a partiumi magyarság, az ottani református gyülekezetek együtt éreznek velünk és támogatják a kárpátaljai magyarságot, az itteni reformátusokat”, mondta záróként az esperes.
A kárpátaljai püspök
Közben a helyszínre megérkezett a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Zán Fábián Sándor, aki egy általános képet mutatott be a Kárpátalján élők, de általában Ukrajnában élők népek helyzetéről, kiemelkedően az itt élő magyarság gondjait. Szólt arról, hogy próbálják megállítani az elvándorlást, de ezt csak nehezen tudják megetenni. „Ezt csak akkor lehetne, ha látnák, ha tudnának az itt élőknek arról beszélni, a boldogulás lehetősége itt is biztosított. Ezt nem tehetik, mivel, mivel még perspektivikusan sem lehet látni kimenetelt ebből a váltságból”. Beszélt az ukrán pénz el értékteleneségéről, az árak ugrásszerű növekedéséről, a teljesen leértékelődött ukrán fizetőeszközről. „Az Ukrajnában kialakult helyzet veszélyezteti a családokat, nagy a bizonytalanság, a lelkészcsaládok a fizetéseikből amit kapnak képtelenek családjukat fenntartani. Sajnos olyan eset is van már, hogy lelkészek akarják elhagyni az országot, ha ez folyamatos lesz, nem tudom mi történik a továbbiakban”, mondta a püspök. Egyébként a tőle szerzett információk szerint, Kárpátalján 120 ezer magyar nemzetiségű lakos él, ezek közül mintegy 70 ezren reformátusok. A Kárpátaljai Református Egyházkerülethez, három egyházmegye tartozik: a beregi, a máramaros-ugocsi és ungi.
Ukrán és magyar zászlók
A találkozó után, a helybeliek szeretetet vendégségre invitálták a bihariakat. Egy közös ebéd elfogyasztása után, egy csoportkép készítéséhez is jutott idő. Az esperesi hivatalban tartott események után Zsukovszky Miklós esperes szolgálati helyét, Dercen helységet is felkerestük. Bepillantást nyertünk az egyházközség néhány megvalósítésába, megtekintettük az általuk működtett tűzoltó állomást, megtekintettük az ottani iskolát. Maga Dercen község a munkácsi járás azon települése, ahol mintegy 2800 lakos él, közülük majdnem mindenki magyar nemzetiségű, 96 százalékuk református. Az kellemes meglepetés volt számunkra, hogy az állami, vagy magán intézmények épületeinek homlokzatán szinte mindenütt két – ukrán és magyar – zászlót láthattunk – köztük Dercenben is.
Dérer Ferenc

erdon.ro

Kultúra, történelem és szórakozás a Festum Varadinumon
A Nagyváradon már harmadik napja zajló Festum Varadinum ünnepségsorozatban számos olyan rendezvény kapott helyet, amely a legszélesebb érdeklődési körűek igényeihez is igazodik. A nagyváradi kulturális fesztivál szerda–péntek közötti időszakában hangsúlyosan megjelenik kultúránk, művészetünk és történelmünk is, ugyanakkor több különleges szórakoztató programra lehet készülni. Alább a fesztivál május 6–8. közötti rendezvényeit foglaltuk össze.
Kristófi János emlékkiállítás
Május 6-án, szerdán 14 órakor Kristófi János világhírű nagyváradi festőművész (1925–2014) munkáiból nyílik kiállítás a nagyváradi városháza dísztermében.
Kristófi János (Monospetri, 1925. december 15. – Nagyvárad, 2014. január 5.) világszinten elismert festőművész. Középiskoláit Kolozsváron végezte, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári oklevelet (1954). A Népi Művészeti Iskola tanára Nagyváradon nyugalomba vonulásáig (1955-88). Feleségével, Hoványi Judit szobrász-keramikus művésznővel rendezett első közös kiállítása (1958) óta tevékeny részt vett a város művészeti életében. Tájképein Nagyváradot örökítette meg. Elkészítette Bartók Béla, a nagyváradi Bihari Sándor zeneszerző s a közművelődés mecénásaként ismert Nicolae Jiga arcképét. Feleségével közös „családi kiállítása” volt Bécsben és Leidenben (1988), Miskolcon (1990), Győrben , Budapesten (1991) és Szolnokon (1995).
Kristófi János világszerte ismert festőművész 1954 óta élt Nagyváradon, ahol harminc éven át a Városi, majd a Művészeti Népiskolában nemzedékeket oktatott. Tíz gyermeke született. Mindegyiküket a katolikus hit szerint nevelte az életre, van köztük festő, énekes, fotós, orgonista, jogász, mérnök és orvos is. „Igazi nagyváradi festő lett, a klasszikus váradi festők (Baráth Móric, Balogh István, Tibor Ernő, Leon Alex, Mottl Román, Miklóssy Gábor, Tompa Mihály stb.) utóda és kortársa, a város hűséges polgára és krónikása egy személyben” – írta róla Banner Zoltán Békéscsabán élő művészettörténész. 2011-ben Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
Kiállítások, könyvbemutatók, istentisztelet
16.30-kor Wagner Péter képzőművész egyéni kiállítását nyitják meg a Kanonok sori Tibor Ernő Galériában, 17.00 órától emlékműsor Mécs László premontrei kanonok, költő, lapszerkesztő, előadó születésének 120 évfordulója alkalmából a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. 17.45-kor Szilágyi Aladár: Mit akartak ezek a magyarok?- Beszélgetések kortárs történészekkel Holnap /Kulturális Egyesület, Nagyvárad, 2015/ – könyvbemutató az Ady Endre Líceum dísztermében, Szilágyi Aladár beszélgetései a Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozatának 2014-es előadóival, bemutatja Szűcs László, a kötet szerkesztője és az Erdélyi Riport, valamint a Várad művelődési folyóirat főszerkesztője.
18.00 órától ünnepi istentisztelet a nagyváradi evangélikus templomban, igét hirdet Szabó Szilárd dombóvári evangélikus lelkész, előadást tart Balczó András evangélikus olimpikon; közreműködnek az evangélikus óvoda gyermekei, valamint Lucian Malița hegedűművész és Thurzó Sándor József brácsaművész. Az Ady Endre-gimnázium dísztermében 18.30-kor kezdődik a Szacsvay Akadémia történelmi előadása A török kiűzése Magyarországról (1683-1718) és az ország jövőjének tervezésecímmel, előadó: Gebei Sándor egyetemi tanár (Eger), az MTA doktora.
19.00 órától Operett express – Bozsó József és Teremi Trixi budapesti színészek előadása. Elhangzanak világhírű operett melódiák Kálmán, Eisemann, Huszka, Fényes, Szenes, Lehár operettjeiből. Helyszín: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának díszterme (Partium Keresztény Egyetem)
Történelmi konferencia: „Várad, Erdély kapuja...”
Május 7-én, csütörtökön 10 órakor „Várad, Erdély kapuja...” Nagyvárad történelmi szerepe a fejedelemség korában címmel történelmi konferencia kezdődik nagyváradi városháza dísztermében.
A Festum Varadinum tavalyi rendezvénysorozatába beillesztett történelmi konferencia nagy sikert aratott, hiszen olyan, nemzetközileg is elismert szakemberek jöttek el előadni, akik kétségtelenül a történész szakma elitjéhez tartoznak. Nincs ez másképp idén sem, értékes és várhatóan rendkívül tartalmas értekezések hangzanak el, melyeknek középpontjában Nagyvárad, illetve a város középkori szerepének fontossága áll.
A konferencia részvevői és előadásaik címei: Oborni Teréz tud. főmunkatárs, kora újkori témacsoport vezető, MTA BTK, Történettudományi Intézet: Szapolyai János és a váradi béke; Gálfi Emőke tud. kutató (EME Kolozsvár): Izabella királyné várospolitikája: Gyulafehérvár és Várad; Bogdándi Zsolt tud. kutató (EME Kolozsvár): A váradi hiteleshelyek 16. század második felében; Mátyás-Rausch Petra tud. munkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A belényesi rézbányászat helye az Erdélyi Fejedelemség ércbányászatában 1571 és 1613 között; Emődi Tamás műemlékvédelmi szakmérnök, Nagyvárad: Az erdélyi fejedelmek nagyváradi palotája; Jeney-Tóth Annamária egyetemi docens, Debreceni Egyetem: Ifj. Rákóczi György váradi udvartartásának kezdetei (1638-1640-1642), Sudár Balázs tud. főmunkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A váradi török tartomány első évei (1660–1665).
Szent László öröksége
Ugyancsak 10 órakor kezdődik az a program, melynek keretében Bihar megye magyar szociális intézményeiben nevelkedő gyermekek ismerkednek Nagyváraddal és Szent László királlyal a római katolikus székesegyházban, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban és a nagyváradi várban. 11 órától Nyitott kapuk – iskolanap a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban, 13 órakor Varadinum Junior: „Sötét és semmi voltak...” – világosság és sötétség ellentéte a művészetben – irodalmi műhely a Mihai Eminescu Főgimnázium dísztermében, ugyanitt 14 órától: „Aki fényt hagyott maga után...” – magyarok a fény történetében. 17 órakor Ólomkatona címmel díjkiosztóval egybekötött kiállítás nyílik a Gyermekpalotában. 18 órától ünnepi istentisztelet nagyváradi unitárius templomban, igét hirdet Nt. Gyerő Dávid lelkész, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője, fellép a nagyváradi Kántorok Kórusa, majd szeretetvendégség következik.
19 órakor kezdődik Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes művész Gyorsvonat című önálló estje a a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.
A Kossuth-díjas színész-rendező kedvenc költőitől, íróitól válogat verseket, novellákat, részleteket életszemlélete bemutatására. Hitet tesz az igaz emberség, a humánus együttélés és a munka, a teljesítmény elismerése mellett. Persze mindezt remek írások tükrében, a rá jellemző őszinteséggel, vonzó férfiassággal teszi.
Történelem és irodalom
Május 8-án, pénteken 16 órakor tartják meg a Varadinum történelmi verseny megnyitóját. Az Ady Endre Elméleti Líceum dísztermében zajló vetélkedő címe: Nemzetközi kapcsolatok a XIX. század végén a XX. század elején. Az első világháború. A megmérettetés 9-én, szombaton 9 órakor folytatódik ugyanott.
18 órakor Dukrét Géza helytörténész, a Partiumi Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke új kötetét, mely az Adalékok Siter történetéhez címet kapta. Helyszín: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi központ múzeumterme. 19 órától Szabó T. Anna költő, műfordító szerzői estjére kerül sor teleki (ma Primăriei) utcai Illyés Gyula Könyvesboltban.
A Lotus Centerben 19.30-kor kezdődik a közismert magyarországi együttes, a HoneyBeast koncertje.
A Honeybeast egy magyar, elektronikus pop-rock zenét játszó együttes, mely ezen a néven 2011-től működik, bár történetét – némileg eltérő formációban és néven – 2005-ig vezeti vissza. Első nagy sikereit az együttes 2010-ben érte el, majd a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának szereplőiként szereztek országos ismertséget.
Metropol koncert pénteken
A Festum Varadinum egyik kiemelt programja a Nagyváradi Állami Filharmóniában 20.30 órakor kezdődő Metropol koncert.
A nagyváradi rockegyüttes 1968-ban alakult és legendás karriert futott be. Mind a váradiak, mind az erdélyi rockkedvelők kellemes nosztalgiával gondolnak vissza a Metropol koncertjeire, ezért a mai napig nagy népszerűségnek örvendő csapat fellépései garantált felüdülésnek, felhőtlen szórakozásnak számítanak.
maszol.ro

Levéltári dokumentumok tárlata
Nagyvárad – 1944 előtti levéltári anyagok fénymásolata tekinthető meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának aulájában. 150 ezer felvétel közül választották ki a tárlat anyagát.
A kedd esti megnyitó során Csűry István református püspök bevezető beszédében arra tért ki: hálát kell adnunk azoknak, akik e kiállítás létrejöttében közreműködtek. Érezzük hogy ezek a régi dokumentumok sokat jelentenek, hiszen ahogy a Kolossébeliekhez írt levél alapján, felekezettől függetlenül megfogalmazódik, a szentek közösségéhez ugyanúgy hozzátartoznak azok is, akik voltak, és azok is, akik lesznek. Azok, akiknek az életéről sokat tudunk, kiegészítik a mi életünket és remélhetően a mi korunk dokumentumait is ilyen féltően gondozzák majd azok, akik utánunk jönnek.
Digitalizálás
Emődi András levéltáros elmondta: a kiállított felvételek egy tavaly elkezdődött és folyamatban lévő digitalizálási program során készültek. Már a 90-es évek elején felmerült, hogy a parókiák levéltárának anyaga még feltáratlan, s a debreceni kollégák ötlete volt, hogy a kint lévő dokumentumokat le kellene fotózni. Teljes egészében a Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi levéltár támogatja a kezdeményezést, melynek során a bihari, az érmelléki és a nagyszalontai egyházmegyék összes 1944-előtt keltezett levéltári dokumentumot lefotózzák – azért is, mivel ebben az időszakban ezek a Tiszántúli Református Egyházkerületnek a részét képezték. A huszadik századi politikai változások a parókiák levéltári anyagára is kihatással volt, például 1974-ben az Állami Levéltár képviselői elvitték a nemzeti közvagyon részének minősített darabokat. Amint az a tárlat ismertető anyagában áll, ennek nyomán egyes parókiák elvesztették teljes levéltárukat, másoknak pedig szinte teljes archívuma átvészelte az állam beavatkozási kísérleteit – és ez nagyrészt az egyes esperesek, lelkészek bátorságának, illetve opportunizmusának függvénye volt. Mint megtudtuk, eddig Emődi András mintegy másfél ezer fotót készített különböző Bihar megyei települések parókiáin – például Tamáshidán, Tenkén, Mezőtelkin, Szalacson, Ottományban, Nyűveden, s év végéig további százezer fotó készül még, a tervek szerint. A kiállításra a vizuálisan élvezhető kópiák egy részét nagyították ki, ezek a legkülönfélébb dokumentumok: egyebek mellett templomépítésről, toronyjavításról, fizetési meghagyásról szólnak. A Festum Varadinum keretében megszervezett kiállítás egy héten át tekinthető meg.
Neumann Andrea
erdon.ro

Várad Erdélynek volt a kapuja
Nagyvárad- Csütörtökön a XXIV. Festum Varadinum keretében a Tanoda Egyesület és a megyei RMDSZ alapította Szacsvay Akadémia egész napos történelmi konferenciát szervezett a városháza dísztermében.
„Várad, Erdély kapuja…” Nagyvárad történelmi szerepe a fejedelemség korában volt a címe annak a rangos történelmi konferenciának, melyet az RMDSZ és a Tanoda Egyesület szervezett közösen a városházán. A rendezvény tulajdonképpen egy tavaly indított sorozat részét képezte, melynek célja, hogy az érdeklődőkkel jobban megismertesse Biharország történelmét, az elhangzott tanulmányokról pedig minden évben egy-egy kiadvány jelenik meg az Europrint jóvoltából, melyhez ingyen juthatnak hozzá a résztvevők.
Az egybegyűlteket köszöntő Huszár István váradi alpolgármester örömének adott hangot, hogy egy ilyen rangos magyar szimpóziumnak lehet helyszíne a Polgármesteri Hivatal díszterme. Komolay Szabolcs debreceni alpolgármester felidézte, hogy a történelem folyamán szomszéd vármegyeközpontként a két város kapcsolatát úgymond egészségesen rivalizálás jellemezte. Úgy fogalmazott: a közös hagyomány összetart bennünket, és fontos ismernünk a gyökereinket, mert aki nincs tisztában a múltjával, az azt se tudhatja, hogy a jelenből hova tart.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a konferenciasorozat szakmai komolyságát emelte ki. Bejelentette: készülnek a tanulmánykötetek román nyelvű fordításai, jövőre pedig egy olyan 700 oldalas könyvet szeretnének megjelentetni Várad krónikájáról, melyen nyolc éve dolgozik Kormányos László történelemtanár.
Kiemelkedő szerep
Az idei találkozó másik főszervezője, Oborni Teréz, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa- aki szintén tartott prezentációt Szapolyai János és a váradi béke címmel-, hangsúlyozta: Nagyvárad az évszázadok során örökre beírta nevét a magyarság történetébe, tehát már a középkorban kiemelkedett a térség települései közül, és mint egyházkormányzati, kulturális központ is jelentős szerepet töltött be. A Mohácsot követő zavaros esztendőkben, majd az Erdélyi Fejedelemség korában mindenekelőtt az a nagy horderejű békekötés juthat eszünkbe róla, melynek aláírására 1538. március 24-én itt került sor. A város egyúttal az 1570-re kialakult Erdélyi Fejedelemséghez tartozó magyarországi vármegyék, a Partiumnak nevezett részek fővárosa, az óriási kiterjedésű Bihar vármegye központja, és a térség legnagyobb végvára, az Erdély felé vezető utak védőbástyája és állomása volt évszázadokon át. Ahogy a korabeli többször nevezték: Erdély kapuja…
Az előadók
Gálfi Emőke, a kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos kutatója Izabella királyné várospolitikája: Gyulafehérvár és Várad, Bogdándi Zsolt, szintén az EME tudományos kutatója A váradi hiteleshelyek a 16. század második felében, Mátyás-Rausch Petra, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa A belényesi rézbányászat helye az Erdélyi Fejedelemség ércbányászatában 1571 és 1613 között, Jeney-Tóth Annamária, a Debreceni Egyetem docense Ifjabb Rákóczy György váradi udvartartásának kezdetei (1638-1640-1642), Sudár Balázs, az MTA BTK tudományos főmunkatársa pedig A váradi török tartomány első évei (1660-1665) címmel tartott előadást.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Teltház és szép idő az idei majálison
A Pro Rogériusz Kulturális és Közösségi Egyesület a Bihar Megyei Tanács támogatásával szombaton az idén is megszervezte Minden magyar majálisát a vársáncban. A XXIV. Festum Varadinum részét képező rendezvény sztárvendége a magyarországi Neoton együttes volt.
Az előző évektől eltérően az idén végre ideálisak voltak az időjárási körülmények – nem esett az eső, fújt erős szél vagy volt kora tavaszi hideg, ehelyett inkább gyönyörűen sütött a nap –, s ez meg is látszott a rendezvény látogatottságán, hiszen valljuk be, a színes programkavalkád mellett ez is fontos szempont minden szabadtéri összejövetelen. Az egész nap folyamán folyamatosan érkeztek az érdeklődők: voltak akik végig maradtak, míg mások vissza-visszatértek kis megszakításokkal a „tett helyszínére”. Úgy is fogalmazhatnánk: telt ház volt, hiszen egy adott pillanatban a színpadról lenézve a szélrózsa minden irányában együtt ünneplő magyar embertömeget konstatáltunk. Szokás szerint a déli órákban finom és ínycsiklandozó illatok terjengtek, annak bizonyítékául, hogy a Gulyások Királya főzőverseny résztvevői évről-évre jobban teljesítenek. Az idei győztes a várad-velencei RMDSZ-körzet lett. Valamit nagyon tudhat Cservák Miklós és csapata, hiszen ha jól számoljuk, talán már a negyedik alkalom, hogy ők birtokolhatják a vándorserleget és a faszobrocskát. És hogy az ételt még nagyobb étvággyal lehessen fogyasztani, Molnár Júlia színművésznő, Szőcs Lőrincz prímás és Báró Ádám harmonikás jóvoltából jó ebédhez szólt a nóta.
„A vár a miénk”
A délutáni fellépők sorát egy Bihar megyei ifjú tehetség, Mohácsi Brigitta nyitotta. A fiatal hölgy a térségbeli falunapok rendszeres résztvevője, s hogy énektudását sokan értékelték, leginkább azt támasztotta alá: több tucatnyian kértek tőle autogramot és közös szelfit. A nagydarab testőrrel érkező LL Junior és két táncosa frenetikus hangulatot okozott hallgatósága körében: a koncertje után főként a roma kisebbséghez tartozó rajongói hosszú perceken keresztül ostromolták őt aláírás vagy fotó reményében. Az Eurovíziós dalfesztiválon megismert ByeAlex (és zenekara), amellett, hogy szimpatikus volt és sztárallűröktől mentes, fülbemászó akusztikus popzenéjével is kellemes meglepetést okozott. Természetesen nem csupán a Kedvesem csendült fel, hanem más számok is, mint például Az én rózsám, vagy A szívem fekete. A székely származású Baricz Gergő ezután Chris Isaak Wicked Game című szerzeményét is elénekelte, mellyel annak idején feltűnést keltett a tehetségkutató műsorban.
Lendületes, emlékezetes, pörgő koncertet adott az est zárásaképpen (ha a tűzijátékot nem vesszük számításba) a Neoton együttes. Volt csápolás, közös éneklés, csillogó szemű publikum, miközben Csepregi Évának és Végvári Ádámnak köszönhetően a magyar poptörténet olyan slágerei hangzottak el, mint a Szeret vagy nem szeret, a Holnap hajnalig, a Sandokan, a Don Quijote, a Santa Maria, a 220 felett vagy a Kell, hogy várj.
A majálison tombolát is lehetett vásárolni, a befolyt 2000 lejt Huszár István alpolgármester adta át a Védd a gyermekeket Egyesület képviselőjének, a gyűjtés pedig a Városi Kórház gyermekonkológiai részlegének javát szolgálta. A rendezvény végén Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra utalva, hogy a jelenlegi helyszín is rendbe lesz téve, úgy fogalmazott: nem marad más hátra, minthogy beköltözzenek a várba, „visszafoglaljuk, mert a vár a miénk, jól érezzük ott magunkat” – mondta.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Több mint egy emlékkönyv…
Nagyvárad- Vasárnap a Festum Varadinum keretében bemutatták a Fehér Dezső által szerkesztett Biharvármegye-Nagyvárad kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve 1933-1937 reprint kiadását.
Az Ady Endre Emlékmúzeumban vasárnap délután zajlott esemény programfelelőse a házigazda intézmény mellett- melynek vezetője, Imre Zoltán röviden köszöntötte az érdeklődőket-, a Várad kulturális folyóirat és az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia volt. A rendezvény első felében Szűcs László főszerkesztő és Szilágyi Aladár közíró díjazta azokat a szerzőket, akik helyezéseket értek el a Várad folyóirat utóbbi által kezdeményezett, A tudományok kertje címmel meghirdetett pályázatán.
Szabó Ödön, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette: korábban ő maga egy antikváriumban bukkant rá a Fehér Dezső által szerkesztett Biharvármegye-Nagyvárad kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve 1933-1937 című vaskos kötetre, a most megjelentett reprint kiadvány pedig a Varga Gábor és Tavaszi Hajnal tulajdonában levő eredeti példány alapján készült. Egy olyan korszak – a két világháború közötti, harmincas évekbeli Várad- hangulatát, társadalmi, kulturális, gazdasági stb. életét tükrözi vissza, amikor kezdett véget érni a hivatalos cenzúra, de erre ráerősített az öncenzúra. A pontos és hiteles adatok hasznosságán túl a sorok közt is lehet olvasni, azok számára pedig, akik Váradon élnek, vagy valamilyen módon kötődnek a városhoz, kötelező olvasmány kellene legyen, ott kéne legyen a könyvtárukban, beleértve a kutatóműhelyek román nemzetiségű történészeit is.
Magyarok és zsidók
A tárgyalt korszakról a reprint kiadás előszavát jegyző Kormányos László történelemtanár beszélt. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: a kötetben Fehér Dezső által leírtak tulajdonképpen tükörképei annak, hogy milyen változásokat hozott Trianon a váradi magyarság és zsidóság életében, hogyan viszonyultak és alkalmazkodtak a kialakult új helyzethez. A kép nem volt annyira negatív a monarchiabeli állapotokhoz képest, mint ahogy azt hangoztatni szokás. Természetesen megváltoztak az etnikai arányok, de a román állam szerepe, illetve a románság pozíciója az intézményi átszervezéseknek betudhatóan általában csak a közszférában erősödött meg, illetve kialakult az addig nem létező román középosztály, és egy sikeres értelmiségi réteg erőteljesen hallatta a hangját. Ennél több azonban nem történt, a gazdasági és egyházi életben, a mecenatúrában, illetve a hagyományos struktúrákban továbbra is meghatározó maradt a magyarság befolyása, így végül is mindkét oldalon torzult társadalmak működtek. Nem szabad megfeledkezni az identitásuk szempontjából válaszúthoz érkezett, jelentős szereppel bíró zsidókról sem, hiszen Erdély területén akkoriban a legnagyobb volt a váradi neológ zsidó közösség, melynek szimpatikus és kiemelkedő közéleti alakja volt Kecskeméti Lipót főrabbi. Jellemző, hogy a zsidók a magyar közösség részének tekintették magukat, a magyarokat támogatták tőkéjükkel és szavazataikkal, erős volt köztük a szimbiózis. Bár a könyvben erről már nem esik szó, tragikus vonása a város 20. századi történelmének, hogy ennek ellenére az említett zsidó származású személyiségek több mint 60 százaléka Auschwitzban halt meg 1944-ben. A könyvbemutató végén az Europrint kiadó és nyomda vezetője, Derzsi Ákos beszélt a nyomtatás érdekes kihívásairól.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Elkezdődtek a múzeumi napok
Nagyvárad- Szerda délben a Barokk Palotában szervezett nyitóünnepséggel megkezdődtek a május 13-18. között zajló XIX. Körösvidéki Múzeumi Napok. Több könyvet, valamint katalógust is bemutattak.
Az érdeklődőket dr. Aurel Chiriac, az intézmény igazgatója köszöntötte, aki úgy fogalmazott: a rendezvény tulajdonképpen tükre annak a reményeik szerint pozitív hatású tevékenységnek, mely a Körösvidéki Múzeum falain belül zajlik, és azzal a fő céllal bonyolítják le évről-évre, hogy ismertebbé tegyék magukat. Amúgy pedig ezzel két évtizede nem csupán egy országos, hanem egy nemzetközi kezdeményezéshez csatlakoztak, hiszen közel 70 éve az akkor megalakult Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) javasolta egy ilyen jellegű kulturális-művészeti ünnepségsorozatnak a megszervezését, mely akkora sikernek örvendett, hogy napjainkban már 145 ország több mint 35 ezer múzeuma vesz részt benne.
Az idei váradi programok közül kettőre hívta fel a figyelmet: A ruha teszi az embert. Hat évszázados divattörténet című kiállításra, melyet szombaton 11.30 órakor nyitnak meg a Barokk Palotában, valamint az ezt követő, 19-01 óra között zajló XI. Múzeumok éjszakájára, aminek keretében a római katolikus egyházmegye és a református egyházkerület közgyűjteményét is meg lehet tekinteni a Székesegyházban, illetve a Lorántffy-központban.
Ezt követően Cornel Popa megyei tanácselnök fejezte ki elismerését a szervezőknek, majd Maurizio Passerotti, Románia trentoi (Olaszország) tiszteletbeli konzulja, a múzeum barátja is ugyanezt tette.
Kiadványok
Ezután olyan kiadványokat ismertettek, melyek szerkesztői vagy (társ)szerzői a Körösvidéki Múzeum munkatársai. A természettudományi részleg részéről Venczel Márton a Nymphea című, a történelem és archeológiai osztály részéről pedig Gabriel Moisa a Crisia című, évente megjelenő tanulmánykötetet mutatta be.
A továbbiakban ismertetett kiadványok igen változatos témákat vonultattak fel, kezdve Olcsa község monográfiájával és a Bihar megyei kulákok vegzálásával, és folytatva a sort egyebek mellett a történészek kortárs szerepével, Közép-Kelet-Európa fejlődésével az ókortól napjainkig, a román sajtó történetével, valamint a perifériára szorultak sanyarú sorsával.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Kitermelés vagy erdőirtás?
Hatezer futballpályának megfelelő nagyságú erdőt vágtak ki hat év alatt Hargita megyében – számolt be az ErdélyFM a fővárosi Mezőgazdasági és Erdészeti Kutatóintézet adatairól. Az intézet műholdfelvételek alapján vizsgálta, hogy 2000 és 2006 között miként alakult a térség erdőállománya. Méréseik szerint ebben az időszakban 4300 hektár erdőt irtottak ki a székelyföldi megyében, ebből 246 esetben három hektárnál nagyobb területről tűnt el az erdő – azt feltételezik, hogy ott illegálisan végeztek tarvágást.
KORRUPT RENDŐRÖK. Munkaerő nélkül maradt a brăilai közlekedésrendészet, miután tizenegy alkalmazottját őrizetbe vették, további tíz esetében pedig bírói felügyeletet rendeltek el. A rendőrök ellen csúszópénz elfogadása miatt indult vizsgálat, azzal gyanúsítják őket, hogy a szabálysértő járművezetőktől kapott összeg ellenében szemet hunytak a kihágások felett. Helyükre a közrendészet kötelékében tevékenykedő rendőröket csoportosítanak át, bár a közlekedés terén adódó feladatok ellátásához nem rendelkeznek kellő felkészültséggel. A munkaerőhiány időszakos pótlását a galaci rendőrök bevonásával is próbálják orvosolni a hatóságok. (Digi24)
LASSAN HALAD A SZTRÁDAÉPÍTÉS. Nyolcévnyi szünet után visszatérnek a munkások az észak-erdélyi autópálya Bors–Berettyószéplak szakaszára. Az országos útügyi vállalat Nagyváradon írta alá az építkezés újrakezdésére vonatkozó szerződést egy spanyol és román cégek alkotta konzorciummal. A munkadíj – 2,5 millió euró kilométerenként – fele annak, amit korábban az amerikai Bechtel kért a kivitelezésért. Az RMDSZ az érintett szakasz megépítésére vonatkozó ütemterv felülvizsgálatát kéri – ismertette Cseke Attila képviselő. Az Európai Bizottságnak is elküldött dokumentum, Románia közlekedésfejlesztési stratégiája szerint a Bihar megyei autópálya-szakasz folytatását 2017-ben kezdenék el és 2019-ben fejeznék be. (Digi24)
EGY NAP AZ EGÉSZSÉGÉRT. Gyermekeik egészségi állapotának felmérésére évente egy szabadnapot kaphatnak a szülők vagy a kiskorúak jogi képviselői – erről rendelkezik az a tervezet, melyet az egészségügyi minisztérium honlapján hoztak nyilvánosságra. A rendelkezés szerint a munkaadók nem kötelesek erre a napra javadalmazást biztosítani az alkalmazottaknak. Az egy vagy két gyermeket nevelő szülők, családok egy szabadnapra lennének jogosultak, a három vagy több gyermeket nevelők pedig két napot kérhetnek az általános egészségfelmérés elvégzése érdekében. A szükséges vizsgálatokért az állami egészségügyi rendszerben és a magánszférában tevékenykedő orvosokhoz fordulhatnak a családok. (Agerpres)
NEM KELL PECSÉT? Július elsejétől sem az adóhatóságnak, sem pedig cégeknek nem kell majd lepecsételniük a kiállított számlát – nyilatkozta Eugen Teodorovici. A Marosvásárhelyi Rádió által idézett pénzügyminiszter szerint az új adótörvénykönyvvel sikerül mindenkit bevonni az adózók körébe, ugyanakkor egyszerűsödik az ügyintézés is, melyhez hozzájárulhat például a pecsét eltűnése. Az Európai Unió sok tagállamában már nem is tudják, mire való a pecsét, e tekintetben Moldova Köztársaság Románia előtt jár, ott ugyanis három hónappal ezelőtt kivonták a forgalomból cégek esetében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Eltávolították a magyar feliratot
Egy nap múlva eltávolították a Sebes-Körös egyik nagyváradi hídjánál felszerelt magyar nyelvű táblát, melyet polgári engedetlenségi akció során helyezett ki az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete.
Csomortányi István, a párt Bihar megyei elnöke maga is újságíróktól értesült arról, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottjai leszerelték a táblát, arra hivatkozva, hogy engedély nélkül helyezték ki. Az elnököt nem érte váratlanul az intézkedés, hiszen egy másik Körös-hídhoz korábban kihelyezett táblájuk ugyanerre a sorsra jutott. Ennek ellenére nem tartotta fölöslegesnek az akciót, mert a figyelemfelkeltés szerinte sikeres volt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Biró Rozália szenátor: mérlegen fél évszázad
Édesanya és politikus: a héten ünnepelte 50. születésnapját Biró Rozália, aki Várad alpolgármesternője, és a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke is volt, jelenleg pedig szenátor, illetve az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke.
- Ha elemzi és mérlegeli eddigi életét és munkásságát, mi az első gondolata?
- Isten gondviselő szeretetét érzem életem 50 évén. Gyermekkorom, kamaszkorom Marosvásárhelyen zajlott: gyermekkórus, balett és zeneiskola töltötte ki, mindentől óvott egyke voltam. 1984-1989 között egyetemi évek következtek Kolozsváron a Babeş-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági szakán. 1990. május 14-én érkeztem Nagyváradra férjemmel együtt, vállalkozás indítási szándékkal, bízva Szent László városának nyitottságában, sokszínűségében és felpezsdülő életében. Itt születtek és vállnak lassan kamasszá gyermekeink, Barna és Bernadett.
- Milyen elképzelésekkel érkezett Nagyváradra?
- 1990-2000 között cégtársammal együtt vállalkozásaink felépítésén, fejlesztésén dolgoztunk. 2000-től RMDSZ-es városi tanácsosként, majd 2001 novemberétől 2012 májusáig Nagyvárad magyar alpolgármestereként tevékenykedtem. Megtiszteltetés volt számomra ez az időszak, amikor az emberek bizalmának köszönhetően tudásom, tehetségem és erőm javát nyújtva, tehettem a magyar közösségért. Óriási felelősségtudattal és alázattal kell azért a közösségért dolgozni, amelyik méltónak tart arra, hogy szavazata által lehetőséget teremtsen az érdek-képviseleti és érdek-megvalósítási feladatokra.
- Melyek azok az események amelyek meghatározták ezt az időszakot ?
- Sok-sok munkával teli hétköznapok közül kiemelkednek azok a történések, amelyeknek fénye világítja a további utat. Emlékezetes: a 100 éves a városháza-rendezvény 2004-ben, a vár felújítási összegének elnyerése és a munkálatok elindítása 2007-ben, József Attila-szobrának felállítása a Petőfi parkban, a Szent László-iskola épületének visszaszolgáltatása és átadása jogos tulajdonosának, a nyári színház megépítése, minden második osztályos gyerekek úszás oktatási programjának beindítása, az első és ötödikes gyerekek önkormányzat által finanszírozott egészségügyi szűrési programjának beindítása, emléktáblák felállítása, magyar közösségünk kiváló személyiségeivel való együttgondolkodás és cselekvés nagyszerűsége. Természetesen a mérleg másik felébe odakerültek a visszahúzó, próbára tevő nehézségek, különösképpen a közösségünk megosztására, belső feszültségek kialakítására vonatkozó szándékok és cselekedetek, alaptalan vádaskodások, építő, összetartó igyekezet helyett. A román politikai alakulatok szavatartást csak ritkán ismerő sajátossága miatt velük sem könnyű eredményes partnerséget kiépíteni. Az RMDSZ-frakció nagyszerű, lelkes csapatával, a civil élet aktív képviselőivel együtt azonban jelentős eredményeket sikerült elérni.
Parlamenti tevékenység
- 2012 decemberétől Románia Parlamentjében tevékenykedik, az RMDSZ szenátoraként, az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi szakbizottság elnökeként. Hogyan éli meg ezt a feladatkört?
- A családom számára és magam számára is új helyzet, új kihívások, új lehetőségek ideje következett. Az első fél évben, az akkor 10 éves lányom, vasárnap esténként becsomagolt saját bőröndjébe, mondva, hogy hétfő reggel jön velem Bukarestbe… Nekem pedig azzal a gondolattal kellett indulni, hogy több, mint 30 ezer ember bízta rám és két képviselő kollégámra azt a feladatot, hogy a Parlamentben érvényesítsük elvárásaikat, érdekeit. Ennek az elvárásnak csak sok munkával, kapcsolati hálózat kiépítésével, a parlamenti eszközök leleményes használatával lehet eleget tenni, miközben állandóan jelen kell lenni a döntéshozatalban és itthon is a közösségben. Igencsak nehezen megvalósítható e kettős, ellentmondásos feladat. Az eddigi parlamenti tevékenységem mintegy 33 országos konferencia és kerekasztal-beszélgetés szervezésében, 17 törvénymódosító javaslat kezdeményezésében, 30 politikai nyilatkozatban, 61 minisztereknek intézett írásos kérdésekben és interpellációkban konkretizálódik. S bár szívem szerint többet szerettem volna a Bihar megyei magyar közösség életében részt venni, a mintegy 290 rendezvényen való részvétel sem mondható kevésnek.
- Pályafutása, karrierje lépésről-lépésre előbbre vitte. Az RMDSZ Bihar megyei választmányának elnöke, szenátor, az RMDSZ Nőszervezetének elnöke, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke. Hogyan lehet párhuzamosan ellátni ezeket a feladatokat ?
- Meggyőződésem, hogy a siker sohasem egyetlen ember érdeme. Kell hozzá elkötelezettség, kemény munka, de kell hozzá támogató család, és itt a helye, hogy megköszönjem férjem önzetlen szeretetét, gyermekeim megértését, mely szerint „Anya más, mint a többi anyaˮ- ennek minden jó és rossz vetületével. Szükséges egy nagyszerű csapat, és az RMDSZ Bihar megyei szervezete a legfiatalabbtól a legidősebbig, a polgármesterektől az önkormányzati tanácsosokig része ennek a csapatnak. Kellenek azok a „nagy öregek”, akik a nagyváradi, Bihar megyei civil életben példaértékű munkásságukkal köteleznek a pontos, eredményes, következetes cselekedetre. Építeni és szilárdítani kell, együtt a magyar egyházaink lelkészeivel, a pedagógusainkkal. Köszönöm, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek.
Díjak
- Ön megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, az RMDSZ Ezüst fenyő és Ezüst tulipán díjat, Varadinum-díjat. A mintegy 15 évnyi közösségi vezetői munkásságából mit könyvel el igazi sikernek?
- A közösségünk sikere az én sikerem is, amennyiben részfeladatom volt a megvalósításában. A mának és a holnapnak a formálása, ha általam élhetőbb jelent és jövőt biztosíthatunk a szülőföldjükön élő magyaroknak közös siker, melynek jó részese lenni. Egy olyan országban, mely az Európai Unióban a „nemzeti kisebbségek jogainak példaértékű tiszteletben tartásávalˮ dicsekszik, mely állítás igen távol áll a valóságtól, összefogásra, felelősségteljes magatartásra, átgondolt stratégiára és annak következetes gyakorlatba ültetésére van szükség ahhoz, hogy megvédjük közösségünket, megőrizzük elért eredményeinket és újabbakat vívjunk ki magunknak.
- Mit üzen az olvasóknak?
- Arra bátorítok mindenkit, hogy tudásához és tehetségéhez mérten járuljon hozzá közösségi életünk gyarapításához, szőjük együtt azt a hálót, mely összetartja családjainkat, településeink közösségeit, romániai magyarságunk egészét.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Felszentelt kollektíva
Az utolsó parasztforradalom – Ezerkilencszázötvenhat partiumi előszele
Az 1949-es év hallatán a legtöbb olvasóban Mindszenty bíboros elítélése, az NDK, a KGST megalakulása sejlik fel a történelemből. Ám ötvenhat évvel ezelőtt keserű napokat értek meg az erdélyi falvak is. Romániában ekkor kezdődött meg a hagyományőrző falusi közösségek tudatos szétverése, a kulákok likvidálása, a szovjet mintájú kollektivizálás: a téeszesítés megvalósítása. Ennek következtében kommunistaellenes megmozdulások törtek ki szervezetlenül, egymástól elszigetelten, amelyeket sok helyütt csak fegyverrel tudtak leverni.
Újkori magyar történetünk e fekete erdélyi, partiumi fejezetéről a történészszakma és a romániai sajtó is keveset szólt eddig. Tavaly tört meg a jég, amikor Kupán Árpád nagyváradi történész bogozni kezdte az események Bihar megyei szálait a váradi Reggeli Újság hasábjain. A román történetírás mélyen hallgat az akkori eseményekről, és a levéltárak is némák. Eddig azt sikerült hivatalosan bizonyítani, hogy a zendülések után csak Bihar megyéből közel kétszáz családot deportáltak Dobrudzsába, a Fekete-tenger mellé.
A Fekete-Köröshöz közeli magyar faluban, Bélfenyéren (románul Belfir) is parasztlázadás tört ki 1949-ben. A dél-bihari település egy a Partium „túlélő falvai” közül. A középkor megpróbáltatásait átvészelt magyar szigetnek állít emléket a neves geográfus, Fodor Ferenc Az el nem sodort falu című, 1940-ben kiadott könyve. (A Bélfenyér melletti Búzás-domb máig őrzi egy pestisjárványban kihalt szomszédos falu emlékét.)
A bélfenyéri római katolikus egyház által őrzött historia domusban, a „ház történetében” aranybányára akadtam a helyi plébános, Márton atya jóvoltából. A hajdani papok által írt és rejtegetett krónika a település történetének dokumentálásán túl megrázó korrajzot ad a háború utáni partiumi magyar világról.
„A demokratikus irányzat föltartóztathatatlanul megy előre. Június közepén államosították a gyárakat, malmokat, nagyobb üzemeket. Nagyon sok az ingyenes közmunka, bár el kell ismerni, hogy sok jót akarnak: útjavítást, öntözést. A nép azonban nagyon terhesnek érzi ezt. Július 26-án hirtelen államosították az egyházi iskolákat, épületeket, földeket, felszereléseket. Így elvesztettük a legdrágább kincsünket, a gyermekeket. Nem lesz több hittanóra az iskolában. Teljesen misztériummentes lesz a tanítás. […]
Szeptemberben (1948) megszüntették hivatalosan a gör. katolikus vallást. A gör. katolikus püspököket és a hozzájuk hű papokat elfogták. Sok és sajnálatos a hitehagyás köztük. A néptömeg hűségesebb, mint papjaik. Időközben comprimálták a róm. katolikus püspököket is. Csak az erdélyi – Márton Áron – és a iasi-i püspök urak maradtak elismerten. A többi, köztük a szatmár–nagyváradi is, nem vezethetik egyházmegyéjüket. […]
Egyházközösségünk életében fájdalmas eseménynyel kezdődött az 1949. év. A helybéli kommunista párt vezetősége kultúrház céljaira a zárda épületét szemelte ki. Január 12-én a tanfelügyelő utasította a kedves nővéreket, hogy azonnal hagyják el az épületet. 1902 óta laktak ott, imádkoztak, dolgoztak a szegényekért, gyógyították betegeiket. Tanították, nevelték a gyermekeket, vezették az ifjúságot. A faluban nagy megdöbbenést keltett, de tenni ellene nem lehetett semmit. A kedves nővérek a plébánián húzódtak meg, és nagyon visszavonultan élnek. Csak a betegeket látogatják szorgalmasan. A nép lelkében érezte magát megbántva. Fájdalmas hatást gyakorolt rájuk az is, hogy az épület tetejéről a kőkeresztet egy éjjel eltávolították. A fáma úgy tudja, hogy a kereszt levevője hasrepedést kapott…
16-án már táncmulatsággal, előadással nyitották meg a kultúrház működését. A hívek lelke kezd belefásulni a dologba.
1949. március 25-én a főhatóság táviratilag engedélyt adott, hogy a plébániai, kántori földekről lemondhassunk. Ennek értelmében – mivel csak magánművelésben munkálhatja meg mindenki a földjét – lemondtunk az állam javára. Az egyházi földekből állami mintagazdaságokat létesítenek. […] A komm. párt vezetősége úgy látja, hogy addig nem tudják a népet beszervezni, míg a pap vezeti őket. Ezért most mindent elkövetnek, hogy a jelen lelkészt is elődjeinek sorsára juttassák. Ha nem mennek a gyűlésekre az emberek, a pap a hibás, miért nem vezeti őket. Ha nem mennek az emberek közmunkára, a pap az oka, miért nem győzi meg az embereket. Ha a templom megtelik, ha a körmenetek felejthetetlenek, szinte a fogukat vicsorgatják. A közeljövőben valószínűleg fognak keresni valami ügyet vagy ürügyet, ami alapján eltávolítsanak a falu életéből és a hívek éléről.” A lazarista atya előre látta sorsát. 1952 márciusában menesztették a kis vidéki egyháztól. Helyére az akkori szinérváraljai plébánost nevezték ki, akit kezdeti tiltakozása miatt megfenyegettek, hogy a Bélfenyérig tartó 240 kilométeres utat gyalog fogja megtenni. Egyik papnak sem volt választása. Kőrösi Károly személyében Szatmár egyházmegyei áldozópap lett Mészáros Antal utóda. Az egyelőre néma levéltárak helyett az egyetlen hiteles leírást szintén a historia domus nyújtja a felkelésről: „Kis falunk népe a település fennállása óta alig élt át keservesebb, fájdalmasabb napokat, mint 1949. július vége és augusztus eleje. A baj nem nálunk kezdődött, és csak inkább szenvedő, mint cselekvő alanyai voltunk a lázadásszerű megmozdulásnak. A baj a csépléssel kapcsolatban alakult ki. Miniszteri rendelet értelmében a cséplőgépnél dolgozó munkások az eddigi szokástól eltérően bérüket nem búzában, árpában kapták, hanem pénzben. Azonban a pénzfizetés még csak távolról sem közelíti meg a szokásos részesedést. A munkásság a környező román falvak dolgozóinak példáján felbátorodva és velük egyetértve itt is megtagadta a munkába állást. Sőt karhatalommal megakadályozták azt is, hogy a gazdák összeállva csépeljenek. Talán két hétre is megakadt a munka: a parasztság a természetbeni részesedéséért, a gazdák a meglehetősen magas kvóta – állami beszolgáltatás – enyhítéséért harcoltak. Környékünkön a lázadás, amit sohasem lehetne megállapítani, hogy végeredményben hány megyére terjedt ki, Feketetóton kezdődött, ahol állítólag a kivezényelt katonasággal is megütköztek. […] 28-án éjjel a feketegyőrösi munkások rendszerellenes énekekkel és fölkiáltásokkal átjöttek hozzánk. Falunk lakosságát megfenyegették, hogy ha nem tartunk velük, akkor fölégetik a házainkat, s azt követelték, hogy szombaton éjjel közös tüntetésben vonuljunk át Kocsubára. Éjjel félreverték a harangokat, és villával, kapákkal többen futottak a szomszéd faluba. Azonban – mint az előre látható volt – a kivezényelt katonaság elől hazatértek. Közben egy kocsubai fiút agyonlőttek.
Vasárnap reggel beköszöntött a szomorúság, a szenvedés. Heteken keresztül jajjal keltünk és feküdtünk. Megszámlálhatatlan katonaság lepte el a falunkat. Harangozni sem volt szabad egy hétig. A katonaság kettesével kezdte összeszedni a Kocsubára átmenő férfiakat. Úgy 60–70 embert vittek az őrsre. Természetesen a környező falvakból is hasonlóan ugyanezt tették, mert keresték a mozgalom forrását. Ezt állítólag a több éve keresett, letartóztatása elől elmenekült Sârbu Silviu volt jegyzőben találták meg. Állítólag vele politikai kapcsolatot tartott fenn Csák László és Bíró József. Ezért őket augusztus 3-án hajnalban, egyiket a templom mellett, az utóbbit a községháza előtt, agyonlőtte a katonaság, hogy a lakosságot megfélemlítse. Kevéssel a kivégzés után hat családot, a legjobb módúakat Constanta melletti falvakba deportálták. A hat család vagyonát »állami kezelés« alá rendezték. Ők azóta is a munkájukból és az itthon maradottak támogatásából tengetik életüket. A kivégzetteket teljesen csendben – hatósági engedéllyel – egyházi szertartással temettük el közös sírba. […] A történelem tanúsága megint beigazolódott: a parasztforradalom nem győzhet!” Ismerős a forgatókönyv, ugye?
Nagyváradiként többször megfordultam a vidéken, apai ágon bélfenyéri vér csörgedezik bennem, de a helybéliek mind ez ideig nem beszéltek a történtekről. Felkerestem Fenesi Györgyöt, a nyolcvanas éveiben járó veteránt, aki 1949-ben (ismét) szembe találta magát a puskacsővel. Édesapám bélfenyéri nagybátyja szemtanúja és szenvedő alanya volt az eseményeknek. Történt ugyanis, hogy az egész falut megszállta az „új népi rendőrség”, a milícia és a Securitate. Fenesi elmondása szerint a szekusok éjjel jártak, és lesben álló nehézgéppuskás őrszemeket állítottak fel a faluba vezető utakhoz, akik potenciális ellenséget láttak a határból vasvillával hazafelé igyekvő emberekben is.
Száznyolcvanegy családot deportáltak az egykori Bihar vármegye Romániához került negyvennyolc településéről. Bélfenyérről hat famíliát költöztettek marhavagonokban dobrudzsai kényszerlakhelyre, így kiváló alkalom kínálkozott arra, hogy elkobzott földjeikből kialakítsák a falusi kollektívák csíráit.
– A dobrudzsai állami gazdaságokhoz telepített emberek helyére senkiháziakat, kommunistákat dugtak. A deportáltak földjein kezdték meg a kollektivizálást. Bélfenyéren augusztus elsején szentelték fel a kollektívát, de én nem mentem be, csak ötvennyolcban – árulta el Fenesi György. A már idézett váradi történész kutatásai azt bizonyítják, hogy erre az időszakra létrehoztak egy olyan speciális egységet, amelynek az volt a feladata, hogy a helyszínen kivégezze „a felkelésre uszítókat”. Bélfenyéren állítólag két napig haldokoltak a szerencsétlen áldozatok vízért könyörögve, de az emberek nem mertek kilépni az utcára, mert féltek a Securitatétól és a katonaságtól. Az idős szemtanú állítása szerint jobbára csak a környék magyar lakosságát vonták felelősségre. A közeli Tenkén a csendőrőrs tökéletesen megfelelt a válogatott kínzásoknak: – Akiket Tenkére vittek, azokat vagy agyon-, vagy félholtra verték. Sârbut is a csendőrségen tartották láncra verve, majd az összeszedett emberek előtt nyilvánosan főbe lőtték. Kocsobáról mégsem vittek el senkit, pedig azok rálőttek a szekusokra is, mikor be akartak menni a falujukba. Főként a magyarokon torolták meg a lázadást, mintha ők szították volna a zendülést. A románok különben sem vallottak egymás ellen.
– Akkoriban tisztelték egymást a dél-bihari magyarok és az ottani románok?
– Mindig ellenségek voltak. Harminchatban, amikor a bátyámnak tizenkettedmagával be kellett volna rukkolnia román katonának, társaival együtt lemaradt a Nagyváradra igyekvő vonatról a tolongás miatt. Tenkén megtorlásként levetkőztették, és összevissza rugdosták, majd elvitték őket. 1913-as születésű fiúk voltak. A második bécsi döntés után átmentem Váradra, onnan Kolozsvárra, majd francia hadifogságba kerültem. Bátyáim meghaltak. Nem akartam a román hadsereg katonája lenni. 1950-ben a Securitate központi igazgatósága formális kivizsgálásának konklúziói a következők voltak: „A helyi szerveknek a jövőben kérniük kell a központ támogatását és véleményét a kritikus helyzetek megoldására vonatkozólag. Fel kell hívni az intézkedő személyek figyelmét, hogy a mi rendszerünk nem fogadja el a terrort, elutasítja a balos akciókat, amelyek eltávolítják a parasztságot a rendszerünktől.”
Vagyis senkit sem kell felelősségre vonni a gyilkosságokért, a minden előzetes tárgyalás és ítélet nélküli kivégzésekért…
A kommunizmus e korai partiumi áldozatainak mind ez ideig nem állítottak emléket köztéren. Pedig ez nem bátorság kérdése, ugyanis az 1944 őszén tisztán etnikai indíttatásból elkövetett köröstárkányi és gyantai vérengzéseknek már van méltó emlékművük. Tárkányban egyenesen siratófal hirdeti, hogy a „felszabadító” román különítményesek hány embert mészároltak le a visszavonuló magyar honvédség nyomában.
A feltehetően Árpád-kori alapítású Bélfenyér ma a partiumi, szórványmagyar falvak mindennapos, békésnek mondható életét éli. A magyarok lassan fogyatkoznak, és új honfoglalók szeretnék befészkelni magukat a Csereság-patak menti faluba. Ezt ellensúlyozandó dévai mintára gyermekotthont és kollégiumot létesítettek Márton atyáék a katolikus templom melletti szépen felújított zárdában, amelyre visszakerült a kereszt és a felirat is: Istenünknek és fajunknak – 1902. A Böjte Csaba útját járó fiatal plébános elárulta, hogy ha rajtuk múlik, most már sosem fog lekerülni az épületről a kereszt, de az írás sem!
BALÁZS D. ATTILA
Magyar Nemzet

Ilyenek a körülmények az erdélyi börtönökben
A képviselőház visszaélésekkel foglalkozó szakbizottságának több tagja az elmúlt napokban ellátogatott az erdélyi börtönökbe kivizsgálni az elítéltektől levélben kapott panaszokat. Lesújtó tapasztalataikat – túlzsúfoltság, személyzethiány – jelentésbe foglalták.
13 ezer hellyel kevesebb
Körútjuk első állomása a szatmárnémeti börtön volt. A négyszintes épületet 1896-ban emelték, összterülete valamivel több, mint 4000 négyzetméter. A parlamenti szakbizottság tagjai között valószínűleg műépítészek is lehettek, hiszen legelső megállapításuk az épület struktúrájára vonatkozott, amelyet „általában jónak” mondtak. Igaz, 2000 és 2002 között főjavításokat végeztek a börtönépületen.
Ugyanekkor újították fel teljes mértékben a börtön hőközpontját is. Az épület műszaki állapotát, az épület korához viszonyítva kielégítőnek minősítették, bár – mint megállapították – ráférne a javítás a sokfelé megrepedezett mozaikpadlóra, továbbá vízálló szigetelés is ráférne az épületre, mindenekelőtt a fürdőkben.
A szatmárnémeti börtön viszont túlzsúfolt. Az 508 férőhelyes börtön kihasználtsága meghaladta a 110 százalékot. A túlzsúfoltság egyébként általános jellemzője a romániai börtönviszonyoknak. Az ország börtöneiben 13 ezer hellyel kevesebb van a jelenleg szükségesnél. ily módon nem biztosított az európai normák szerinti, foglyonkénti hat köbméteres térség sem.
Harminc ember egy cellában
A férőhelyek tekintetében nagyjából hasonló volt a helyzet a nagybányai fegyintézetben is, amelyben a nyitott és félig nyitott börtönrendszerre ítélt foglyok tartózkodnak. A létesítmény igazgatósága több alkalommal kérte az illetékes hatóságoktól a börtön új épületszárnnyal történő kibővítését továbbá a volt ügyészség és az ügyészség nagysomkuti egysége épületének átvételét, ám mindeddig mindhiába kilincseltek.
A nagybányai börtönt 1976-ban adták át, és mindeddig nem végeztek rajta főjavítást, ami azért már ráférne az épületre. Természetesen ez a fegyház is túlzsúfoltsággal küzd, ami nem csak a foglyok életét keseríti meg – egy-egy nagyobb cellába harminc embert is bezsúfolnak –, de a kis létszámú személyzetnek is gondot okoz, hiszen képtelen ellátni feladatát.
A nagyváradi börtön 1865 óta működik ugyanabban az épületben. Pillanatnyilag a Bihar, Szatmár és Szilágy megyéből származó foglyokat tartják itt. Öt részlegből áll, a foglyokat maximális biztonsági, zárt és nyitott börtönrendszerre ítélték, de külön részleg van az előzetes letartóztatásban lévők számára is. A nagybányai börtönben igen sok a visszaeső bűnös – az állomány több mint 46 százalékát jelentik.
A leghíresebb börtönök egyike
A szamosújvári börtön – a nagyenyedi mellett – talán az egyik leghíresebb-leghírhedtebb romániai büntetésvégrehajtási intézmények egyike. Tulajdonképpen két börtönből áll, az egyik a szamosújvári, a másik a kolozsvári részleg. Szamosújváron csupán férfiak vannak, akiket maximális biztonsági, zárt illetve nyitott börtönrendszerre ítéltek. Ide kerül a maximális biztonsági és zárt rendszerre ítélt fiatalok egy része is.
A kolozsvári részlegen előzetes letartóztatásba helyezett kiskorúak, illetve előzetesen letartóztatott vagy pedig jogerősen elítélt nők vannak. A szamosújvári létesítmény kapacitása 1216, a kolozsvári részlegé pedig 241 személy. A szamosújvári börtön egyébként az Északnyugati Regionális Csoport része, és innen koordinálják a nagyváradi, szatmárnémeti, nagybányai, besztercei börtönöket valamint a dési börtönkórházat is.
A szamosújvári börtönben a legnagyobb gondot a személyzethiány okozza. A pszichoszociális részlegen például mindössze két pszichológus dolgozik, egyikük ráadásul hosszabb betegszabadságon tartózkodik, tovább négy szociális asszisztenst foglalkoztatnak – közül az egyik a pszichoszociális részleg vezetője, aki a megfelelő programokat irányítja. A személyzethiányon csak nehezítenek a sűrű áthelyezések, az újabb feladatok, amelyek még inkább megterhelik a börtön alkalmazottait.
Ugyanakkor nincs kellő felszereltsége a börtönnek a sport- és másfajta, hobby-, művészi tevékenységekhez. Szintén az anyagiak hiánya miatt nem sikerült gyakorlatba ültetni sem Szamosújváron, sem pedig Kolozsvárott a visszaesés kockázatát csökkentő programokat.
Megyei kórház rangjára emelték
A dési börtönkórházat 1997-ben hozták létre, 158 személy befogadására képes. Kihasználtsága egyelőre csupán 86 százalékos. A börtönkórház épülete Dés központjában van, részét képezi az 1893-ban átadott dési igazságügyi palotának.
Az épület struktúrája megfelel a követelményeknek, jóllehet a falakon és az alapzaton apróbb repedések láthatók. Igaz, az átadását követő időszakban a börtönkórház épületén nem végeztek javításokat. A víz- és csatornahálózat a városi hálózatokhoz csatlakozik, az épület saját hőközponttal rendelkezik. A víz- és csatornahálózatot, a hő- és elektromos központot 1996-ban helyzeték üzembe, és mivel 17 éven át nem javították, látszanak rajtuk az elhasználtság nyomai.
A dési börtönkórházban a zárt börtönrendszerre ítélt rabok tartózkodnak, kivételt csak a kiszolgálásban alkalmazott foglyok képeznek, akik esetében a félig nyitott vagy nyitott rendszert alkalmazzák. A dési börtönkórház egyébként az Országos Börtönhatósághoz tartozó egyetlen intézmény, amelynek műszaki felszereltsége, a gyógykezelés minősége alkalmassá tett arra, hogy az egészségügyi tárca, a kórházakkreditálási bizottság ajánlása alapján megyei kórház rangra emelt, vagyis megfelel az európai uniós elvárásoknak is.
B. T.
maszol.ro

XXIII. Nyíló Akác Napok – A pénteki események
Tucatnyi, de nem tucattal mért programmal várta az érdeklődőket pénteken az érmihályfalvi XXIII. Nyíló Akác Napok fesztivál. A legnagyobb tömeget az esti Edda koncert vonzotta.
Péntek délelőtt második alkalommal tartották a kultúrházban a református egyházközség szervezésében a “Tiszán innen, Dunán túl” című népdaltalálkozót. A nézőteret megtöltő gyereksereget, illetve az őket elkísérő tanítókat, szülőket Balázsné Kiss Csilla lelkész köszöntötte. “Nyílik az akác, illatával együtt elönti szívünket a szülőföld iránti szeretet. (…) Ahogyan anyanyelvünket, úgy zenei anyanyelvünket is ápolni kell, hogy ne legyünk gyökértelenek” – mondta egyebek mellett a lelkész, köszönetet mondva a tanítóknak, édesanyáknak, nagymamáknak, akik énekre, népdalra tanítják a gyerekeket. Karászi Éva tanítónő főszervezőként hozzátette: Mint ahogyan az ékszer is holt kincs a láda fenekén, életet akkor kap, ha viselik, a népdal is, mennél többeké lesz, annál nagyobb lesz világító és melegítő ereje. Elsőként mindenki együtt énekelte a “Tavaszi szél vizet áraszt…” című népdalt, majd a gyerekek egyenként vagy osztályonként álltak színpadra, hogy énekeljenek, vagy éppen hangszeren játsszanak.
Szociális találkozó
A vendéglátók mellett öt településről érkezett vendégek vettek részt pénteken délben a szociális intézmények “Derűs őszért” című találkozóján. A programot ezúttal egy helyi panzió nagytermében tartották, mivel az Egészségügyi-Szociális Központban bővítési munkák zajlanak. A megjelenteket Csűri József igazgató, Nyakó József polgármester, Karsai Attila alpolgármester, illetve dr.Turucz Mária megyei tanácsos is köszöntötte. A továbbiakban a helyi Egészségügyi-Szociális Központ “mutatkozott be” elsőként a hallgatóságnak, majd Bradács Aliz, a Margittai Dr.Pop Mircea Városi Kórház menedzsere – melyhez tartozik a helyi Egészségügyi Központ is – mondott köszönetet a város vezetőinek a mindig gyors és hatékony együttműködésért, majd bemutatta az általa menedzselt intézményt. Következtek hasonló bemutatkozással a Balmazújvárosból, Hajdúnánásról, Papfalváról és Gálospetriből érkezett vendégek.
Területfejlesztési munkaülés
Az Észak-Nyugati Területfejlesztési Társulás résztvevő településeinek találkozóját tartották meg délben a Gödör rendezvényházban. Az eseményen gyakorlatilag egy munkaülés volt, 22 magyarok (is) lakta Bihar megyei község és város polgármestere és/vagy alpolgármestere volt jelen, továbbá Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta nevezési igazgatója, a tavaly először megrendezett Partiumi Vágtát szervező Kiss Lajos és Ferencz István, továbbá Dr.Skelecz György kolozsvári konzul. Nyakó József polgármester örömének adott hangot, hogy ilyen népes vendégsereget láthat vendégül, majd sorban szót adott a gyakorlati tudnivalókat közlőknek. Szabó Ödön képviselő elmondta: a jellemzően a megye északi részét felölelő fejlesztési társulás pillanatnyilag 96 ezer lakost képvisel, a cél ezt mintegy 120 ezerre gyarapítani. Következő témaként az idei Nemzeti Vágta partiumi előfutamáról egyeztettek. Mint arról beszámoltunk, ezt valószínűleg Érmihályfalva rendezheti meg, úgy, hogy tervben van egy úgynevezett Érmelléki Futam is, melyen bárki részt vehet, ám onnan a budapesti versenyre nem lehet kijutni. A Partiumi Vágta része lehet a hosszútávú térségi fejlesztési stratégiának, mondta Szabó Ödön, és az a javaslat is elhangzott, hogy állandó helyszín legyen Érmihályfalva, a vágta pedig képezze a Nyíló Akác Napok állandó részét. Bendes Csaba elmondta: az idei a nyolcadik nemzeti vágta lesz, a 19 helyszín közül 4 lesz határon túli. Technikai okok miatt több dátum is szóba került a partiumit illetően, így a már közölt június 14. mellett augusztus 9. is – végső döntést később hoznak. A továbbiakban Szabó Ödön és Cseke Attila képviselők a törvényhozási munkával kapcsolatban osztottak meg információkat, például a választási-, a közigazgatási-, a zászló- és címer törvényekkel, a könnyített honosítás ügyintézésével, pályázatokkal kapcsolatban.
Megnyitó
A XXIII. Nyíló Akác Napok megnyitója a hagyományoknak megfelelően zajlott: gyerekek és előadócsoportok színpompás felvonulásával kezdődött, a sokadalom a Széchenyi tér túlsó végétől a színpadig vonult, melyen a Syluette menettánccsoport mutatott be egy koreográfiát. A fesztivál hivatalos megnyitása a polgármester feladata volt. Nyakó József újra elmondhatta, amit tavaly is, ám újabb aktualitásként: soha ennyi támogatója még nem volt a mintegy 150 fős gárda által szervezett fesztiválnak. Ugyanakkor ennyi vendéget sem üdvözölhetett még a megnyitón, hiszen amellett, hogy minden testvértelepülés küldöttsége megérkezett, Bihar megye 22 magyarok (is) lakta községéből, városából volt jelen polgármester vagy alpolgármester. Az idei fesztivál is szolgáljon mindenki örömére – mondta Nyakó József. Cseke Attila képviselő saját, margittaiként Érmihályfalvához fűződő emlékeiből válogatott, megjegyezve, hogy mindig barátként érkezik a városba. A testvértelepülések közül Bagdi Sándor nyírbélteki polgármester, Bódi Attila tornaljai alpolgármester és Lázár-Kiss Barna baróti polgármester köszöntötte az érmihályfalviakat, mindannyian meghívták a helyi küldöttséget saját fesztiváljaikra. Sokan vannak a Nyíló Akác Napokon, és ennek okát Szabó Ödön képviselő, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke “elemezte”. A politikus szerint aki már volt itt, az visszajár, aki nem, az jó hírét vette és azért jött el. Szerinte a sokaság bizonyítéka annak, hogy egységesek és sokan vagyunk, ahol pedig sokan vannak, ott mindig lehet segítséget találni akkor is, ha támaszra van szükség. A beszédek itt véget is értek, következett a helyi előadócsoportokat felvonultató színpadi program.
Koncertek
A megnyitót követően a program szerint két koncert kezdődött azonos időben, 18 órakor. Az egyik a római katolikus templomban volt, az egyházközség orgonáján Józsa Domokos, a nagyvárad-szőllősi plébániatemplom kántor-orgonistája játszott, mintegy egy órás koncerttel örvendeztetve meg a 45-50 fős hallgatóságot. A műsoron J. E. Kindermann, J. S. Bach, J. B. Bach, G. F. Händel, J. Stanley és C. A. Frank művek szerepeltek, melyek felhangzása előtt az orgonaművész mutatta be a felcsendült zeneműveket. Ugyanabban az időben a főtéri színpadon a No Cable együttes főleg közismert rock-slágereket adott elő, utánuk a budapesti Utcazenekar tartott lemezbemutató koncertet. Az est sztárvendége az Edda együttes volt. “40 év rock” – hirdette a zenészek hátához kifüggesztett óriásplakát: négy évtizede hogy a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatóiból verbuválódott zenekar első fellépéseit tartotta. Az azóta változott összeállítású banda péntek esti koncertjére úgy megtelt közönséggel a Széchenyi tér, ahogyan az egy “nyílóakácos” nagykoncerthez illik, a sokezres tömegben pedig minden korosztály megtalálható volt. A legnagyobb sikert még mindig a régi nagy slágerek aratták, melyeket azok a fiatalok is énekeltek, kiknek a szülei álltak a kör közepén annak idején.
A két órás buli után a sörsátrak alatt folytatódott a szórakozás, mások a retro bulihoz, vagy az erdei zsibongóba készülődtek.
Rencz Csaba
erdon.ro

Átadták a Dr. Mózes Károly-díjakat Nagyváradon
Három Bihar megyei, két nagyváradi és egy élesdi műtősnő és egy Szilágy megyei műtős kapta idén ünnepélyes keretek között a Cseke Attila volt egészségügyi miniszter által alapított, Dr. Mózes Károlyról, a nagyváradi asszisztensképző iskola alapítójáról elnevezett díjat szombaton, Nagyváradon. A városháza dísztermében megtartott díjátadáson jelen volt annak alapítója, Cseke Attila, Dr. Mózes Gábor, az iskolaalapító orvos fia és annak családja, Dr. Földes Béla, az Egészségért Alapítvány elnöke, Iuliana Busuiog, az Ápolók és Bábák Kollégiumának Bihar megyei vezetője, Camelia Păşcui az Egészséged Alapítvány vezetője, Mircea Mălan nagyváradi alpolgármester, Claudia Timofte, a prefektúra kancelláriaigazgatója, akik elsőként köszöntötték az egybegyűlteket. A díjátadáson a Stadler Klarinétkvartett is fellépett.
Évente valamely szakterületen díjaznak, idén a műtősöket és műtősnőket választották, mondták Cseke Attila. A díjalapító az is hozzátette, megtartották a hagyományt, és a három Bihar megyei kiválasztott mellett egy, Biharral szomszédos megyében dolgozó ápoló is elismerésben részesül, tavaly Szatmár megyébe, idén Szilágy megyébe kerül a Dr. Mózes Károly-díj. Az orvos és iskolaalapító hagyott maga után az utókorra is valamit, az 1948-ban alapított ápolóképzőt, és A betegápolás módszertana című, több kiadást megért kötetet (ez magával is hozta), mely máig a szakmabeliek bibliájának számít, mondta Cseke. A díjátadóra hazatér Dr. Mózes Gábor édesapja életének utolsó tíz évéből idézett fel pillanatokat, beszélt a betegségéről és arról is, hogy Dr. Mózes Károly, bár beilleszkedett az izraeli életbe, míg ereje engedte, évente hazatért Váradra. Még megírta a nagyváradi egészségügyi oktatás történetét, ez 2003-ben, a Partiumi Füzetek sorozatban jelent meg magyarul, 2007-ben pedig románul is kiadták. Az orvos 203-ban lett Nagyvárad díszpolgára. Dr. Földes Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy az ápolók is értelmiség sorába tartoznak, és aktívabb politikai-közéleti szerepvállalásra buzdította őket, mondván, hogy jövőre választások lesznek, és a városi és megyei önkormányzatban, de a parlamentben is szívesen látna szakmabelieket. Az európai szakemberhiányra is kitért, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben az ápolókra jobban figyel majd az állam is. A díjazottak Cseke Attilától és Dr. Mózes Gábortól vehették át az elismerést. Elsőként Dr. Mircea Pop, az 1. sebészet vezetője olvasta fel Legmann Ilona laudációját, majd Dr. Gheorghe Bumbu, az urológia főorvosa méltatta Daniela Ligi Gherle munkáját. Harmadikként Dr. Kovács Ferenc beszélt Felicia Florica Costin élesdi műtősnő érdemeiről, majd Dr. Mihai Pop tolmácsolta Dr. Nagy László laudációját, mellyel Barta Attila, a zilahi kórház munkatársa pályáját értékelte.
maszol.ro

Egy megye, egy város, egy kor emlékezete
Erdélyben-Partiumban példátlan, jellegében unikális, egy, a két világháború között napvilágot látott, várostörténeti munka hasonmás kiadása jelent meg a Várad folyóirat égisze alatt. A több mint 850 oldalas Bihor-Bihar megye, Oradea-Nagyvárad Kultúrtörténete és Öregdiákjainak EMLÉKKÖNYVE 1933-37 című kiadvány hetven intézményt, több mint hétszáz Biharországban született, vagy itt tevékenykedett jeles személyiség életrajzát, pályáját prezentáló monumentális mű kimeríthetetlen forrást és élvezetes olvasmányt kínál. Szilágyi Aladár ismertetője.
Gyerekkoromban akárhányszor Diószegen nyaraltam Imre nagyapáméknál – apám nevelőszüleinél – mindig nagy érdeklődéssel lapozgattam az Öreg Biblia mellé helyezett Emlékkönyvet. Örömmel töltött el, amikor fölfedeztem, hogy a nagybibliányi, vaskos kötet 683. oldalán Imre nagyapó neve is szerepel. Mivel még iskolás korom előtt jártasságra tettem szert a betűk világában, büszkeséggel silabizáltam a képmása körüli – számomra akkor még nehezen érthető – szöveget, mely szerint „azok között az iparosok között, akik valóban magas művészi nívóra emelték ebben a megyében az asztalos ipart, minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a legelsők sorában foglal helyet Végh Imre diosigi (sic!) műasztalos.” Keblem tovább dagadozott, midőn tudomásomra jutott, hogy „Oradeán (!) Országh Antal orgonakészítőnél dolgozott, ahol teljesen elsajátította az orgonaépítést. (…) Pécsre ment és ott az európai hírű Angster gyárban kapott alkalmazást. Egyike volt azoknak, akiket a gyár 1905-ben a budapesti Bazilika orgonájának megépítésével bíztak meg.”
A Végh Imre érdemeit taglaló szócikk egyike annak a több mint 1700 (!) életrajznak, pályaképnek, amit a Bihor-Bihar megye, Oradea-Nagyvárad Kultúrtörténete és Öregdiákjainak EMLÉKKÖNYVE 1933-37 (továbbiakban: Emlékkönyv) tartalmaz… A kötetet megálmodó, szerkesztését irányító Fehér Dezső, a Nagyváradi Napló főszerkesztője imígyen vallott a példátlan méretű kiadói vállalkozásról: „Ebben a könyvben akartam összehozni ennek a városnak és ennek a vármegyének minden olyan fiát, amelyik ezért a városért és ezért a vármegyéért dolgozott. (…) Talán ebbe a könyvbe sikerül összehozni őket. (…) Igyekeztem egész életemen keresztül megteremteni az összhangot együttműködést, kultúrközeledést az itt élő nemzetek fiai között. Tollal, szóval, cselekedettel propagáltam és hirdettem ennek szükségességét.”
Ha csupán ennyit tartalmazna a Sonnenfeld Adolf könyvműhelyéből 1937-ben „Oradeán” kikerült Emlékkönyv, akkor is indokolt lehetett, hogy annak idején minden magára adó nagyváradi polgár otthonában kegyelettel böngésszék és őrizzék. De az Emlékkönyv nem hagyományos lexikon, sokkal több annál. A kiadvány fentebb idézet teljes címe, azon belül maga az „Öregdiák-Emlékkönyv” műfaji minősítés talán az 1929 óta enyhébb (hivatalosan „eltörölt”) cenzúra éberségének altatását szolgálta, viszont az azt megelőző „Kultúrtörténet” besorolás nyílt bevallása annak, hogy mennyivel többre törekedett a Fehér Dezső vezette szerzőgárda, minthogy egy hagyományos városenciklopédiát írjon-szerkesszen.
A kötet bevezető fejezete Nagyvárad történetét vázolja fel a város alapításától – a következő századok Váraddal kapcsolatos legfontosabb történéseinek ismertetését követően – az Emlékkönyv jelenidejéig, a Trianont követő impériumváltás utáni másfél évtized eseményeivel bezárólag. A Nagyvárad és Biharmegye kiváló szülöttei című alfejezet a teljesség igénye nélkül mutat be betűrendben tizenkilenc személyiséget, olyanokat, akik a politika, a közélet, a kultúra, az egyházi élet terén öregbítették Biharország hírét s nevét. A következő alfejezet, a Nagyvárad kultúrtörténete az itt született, illetve itt tevékenykedett múltbeli irodalmárok, tudósok seregszemléje. „A századelő világának részletes bemutatásával – mindenekelőtt a város régi tiszti karának és főleg Bulyovszki József és Rimler Károly polgármesterek munkájának külön méltatásával – más mondanivaló is megfogalmazódik – mutat rá a kötet élén olvasható szövegében Kormányos László történész. „A századelő világa ugyanis nemcsak polgárságának lokálpatriotizmusából táplálkozott, hanem elöljáróinak, városépítészeinek, várospolitikusainak szakszerűségéből, hozzáértéséből, odaadásából. E várospolitikusok azonban nemcsak tehetségesek voltak, de minden rendelkezésükre álló eszközzel felkarolták és ösztönözték ennek a városnak a gerincét adó kereskedő-iparos polgárságát. E kettő – a városvezetés és a polgárság szoros kapcsolata, egysége és együttgondolkodása nemcsak a sikeres fejlődés záloga, de egyben követendő példa minden kor számára.”
A Várad folyóirat égisze alatt, az Europrint nyomda műhelyében készült reprint kiadvány értékét jelentős mértékben gazdagítja kortársunk, Kormányos László átfogó jellegű, alaposan dokumentált előtanulmánya, mely Város a béke árnyékában – Nagyváradi korrajz két világháború korszakából címmel került a kötet élére. „Az Emlékkönyv ezen része ugyanis nem kifejezetten várostörténet – írja Kormányos az első fejezetről –, hiszen nem egyforma súllyal és jelentőséggel mutatják be a város múltjának egyes korszakait. Kifejezetten azoknak a várostörténeti korszakoknak a kiemelésére törekszik, amelyek a meglévő város felvirágzását mutatják be. Azok az eredmények és azok a személyek – nemzetiségtől és felekezeti hovatartozástól függetlenül – jelennek meg, amelyek és akik naggyá, és virágzóvá tették ezt a várost, illetve a hatalomváltást követően meghatározták akkori helyzetét.”
Az Emlékkönyv kultúrtörténeti része az egyházi élettel kezdődik, az egyházak mutatják be önmagukat. Felekezeti életük rövid történetét, intézményeik ismertetését követően a város kulturális életében, a nemzeti közösségek megtartásában, az oktatásban betöltött szerepük részletes bemutatása következik, az egyházak legjelesebb vezetőinek rövid méltatásával egyetemben. A következő nagy fejezetek kérdésköre az iskolák, az egészségügy, a sajtó, a képzőművészet, a kulturális intézmények, a sportélet, az ipar, kereskedelem, a pártok történetét taglalja, természetesen az adott terület élenjáróinak elmaradhatatlan prezentálásával. Jelentős spáciumot kapott a megye, a vidék hasonló, témák szerinti bemutatása is.
A monumetális munka külön „pikantériája” a Magyarországra került öregdiákok című fejezet. Ugyanis a „nemlétező” cenzúra miatt, pótlólag dolgozták fel a város Magyarországra szakadt vagy repatriált szülötteit. Ezt a tekintélyes anyagot végül római oldalszámokkal ellátva „csempészték be” a könyv közepébe. – Ha majd valamelyik ifjú történészünk érdeklődését felkelti a mű keletkezéstörténete, érdemes lesz utánajárnia: Fehér Dezsőnek vagy inkább az ő elhalálozása után az érdemi munkát befejező Hőnig Sándornak miként sikerült elérnie, hogy efölött a „veszélyes” személyiségeket felsorakoztató lajstrom fölött az illetékesek szemet hunyjanak…
Egyébiránt az Emlékkönyv szerkesztői, szerzői tudatosan törekedtek arra, hogy kötetükben nagyvonalú gesztussal, becsülendő tárgyilagosságal – nem kis stratégiai, aktuálpolitikai érzékről téve tanuságot –, terjedelmes spáciumot biztosítottak a város, a megye életében a magyarságot fokozatosan kiszorító, az impériumváltás után felpörgött román „jelenlét” következményeinek, a románság egyre dominánsabb politikai, adminisztratív, városvezetői szerepének.
Kormányos László imígyen foglalja össze az Emlékkönyv jelentőségét: „Az 1933-ban elkezdett gyűjtőmunka eredményeként összességében a két világháború közötti Nagyvárad egyik legfontosabb magyar kulturális eredménye született meg, amely azonban közel sem csak a magyarság érdemeit, várostörténeti szerepét kívánta kiemelni. A kultúrközeledés legfontosabb alapját, eszközét ugyanis a lokálpatriotizmusban találták meg az alkotók. Abban a lokálpatriotizmusban, amely a városhoz és nem kifejezetten a nemzethez kapcsolódó tudat, és mint ilyen hajlandó és képes mindenkit integrálni, mindenkinek az érdemét, a városért végzett munkáját elismerni.”

Erdélyi Riport (Nagyvárad)

A magyar nyelvű felirat soha nem jóindulat kérdése
Beszélgetés Kelemen Hunor szövetségi elnökkel az épített örökségről, ingatlan-visszaszolgáltatásról
Tizenhat magyarlakta megyében közel 3000 magyar műemlék feliratozását kéri az RMDSZ a helyi önkormányzatoktól megyei és területi szervezetei révén. A Kelemen Hunor minisztersége idején kidolgozott, hatályos rendelet szerint több nyelven – így magyarul is – fel kell tüntetni a megnevezésüket. A rendelet előírásait országszerte gyakorlatba kell ültetniük a polgármestereknek. Erre hívja fel a figyelmük az RMDSZ azzal a román és magyar nyelvű listával, amely megyénként tartalmaz valamennyi országos jelentőségű (A kategóriás) magyar műemléket, illetve a helyi jelentőségű (B kategóriás) magyar műemlékek egy részét. A miniszteri rendelet atyját kérdeztük a feliratozás jelentőségéről, és ezzel összefüggésben, az ingatlan-visszaszolgáltatás jelenlegi állásáról.
– Milyen jelentősége van a közösség számára ennek az újabb felirat-elhelyezésnek? Gondolok itt arra, hogy a nagy áttörést tulajdonképpen a kétnyelvű helységnévtáblák jelentették 2001-ben. Miért fontos ez az RMDSZ-nek?
– Az anyanyelvhasználat tekintetében egyformán fontos lépés mindkettő. És fontos párhuzam is: a 2001-es kormányrendelet hatályba lépése után is bőven akadt település, ahol az RMDSZ-nek külön kellett kérnie alkalmazását. Most nem csak kérünk, de segítünk is: a jelenleg érvényes országos műemléklista alapján előkészítettük a magyar műemlékek megnevezésének magyar és román nyelvű listáját.
A helységnévtábla magyar felirata azt jelzi, hogy ott magyar közösség is lakik. A műemlékek magyar felirata viszont kettős jelentéssel bír. Jelzi azokat az értékeket, amelyek létrehozásához köze volt a magyarságnak, másfelől azt mutatja, hogy ezek jelenleg is a magyar kulturális örökség részét képezik. Olyan tények ezek, amelyeket sem megkerülni, sem véka alá rejteni nem lehet. Bár a kisebbségekre vonatkozó jogszabályok alkalmazása akadozik, ez nem bátortalanít el minket. Azt is tapasztaltuk már számtalanszor, hogy kétnyelvű helységnévtáblát arra való hivatkozással nem függesztettek ki, miszerint a törvény csak 20 százalék fölötti számarányú kisebbségi közösség esetében teszi azt kötelezővé. Kisebb létszám esetén sem tiltja, csak akarat kell hozzá – egészíteném ki. De nálunk így szokás olvasni a törvényeket… A műemlék-feliratozás nincs ilyen meghatározott százalékhoz kötve, ugyanakkor a megyei, illetve helyi tanács is kérheti a kisebbségek nyelvén való feliratozást.
– Hol tartanak jelenleg ezzel a munkával? Kinek mi a dolga, és milyen eredményre számítanak?
– Az RMDSZ kulturális főosztályát bíztam meg a munka koordinálásával. Arad, Beszterce, Bihar, Fehér, Szatmár és Szeben megyében már el is készült az összesen 715 műemléket tartalmazó magyar és román nyelvű lista végleges változata. A többi megyébe is első lépésként mi küldjük ki a feliratozásra javasolt műemléklistát, amelyet átnéznek és ellenőriznek az RMDSZ megyei szervezetei által javasolt helyi szakértők, a véglegesítés után pedig, levél kíséretében, kérik a települések polgármesteritől azt, hogy magyarul is feliratozzák az illető magyar műemlékeket. Nagy munka ez, amelyet önkéntesen vállaltak a helyi szakértők, ugyanakkor fontos szerep hárul a megyei és területi szervezeteinkre a kapcsolatfelvételt, illetve az eredmény nyomon követését illetően. Az eredmény döntően a helyieken múlik. Az országos szervezet elvégzi a munka rá eső részét, de ez nem helyettesíti a helyismeretet, a helyiek kapcsolati hálóját. Ráadásul, itt a legfontosabb az, hogy ténylegesen meg is valósuljon a feliratozás, illetve tudjunk azokról az esetekről, amelyekben ezt megpróbálják elodázni valamilyen ürüggyel.
Hozzátenném, hogy valamennyi megye esetében ez a lista bővül majd további helyi jelentőségű műemlékekkel, terveink szerint pedig május végére, június elejére valamennyi magyarlakta megyében sikerül véglegesítenünk azt az első lajstromot, amelyet a későbbiekben bővíteni is tudunk.
Bartha Réka
Szabadság (Kolozsvár)

Verseny nélkül
Fellélegezhetnek az RMDSZ vezetői. Ha ugyanis a román pártok betartják a választási törvény módosításáról a héten kötött megállapodást, a szövetség parlamenti jelenléte „bebetonozódik”, hiszen az egyezmény értelmében a négy megyében a szavazatok legalább húsz százalékát megszerző párt akkor is bejut a törvényhozásba, ha országosan nem kapja meg a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékot.
A módosítást nyugodtan nevezhetjük lex RMDSZ-nek is. Nem csupán azért, mert a szövetség javasolta, hanem azért is, mert teljes mértékben az RMDSZ-re szabták. Jelen állás szerint ugyanis kis túlzással az a helyzet, hogy elegendő, ha Hargita, Kovászna, Maros, Bihar és Szatmár megyében a szövetség helyi politikusai, valamint családtagjaik a tulipánra voksolnak, és máris megvan a parlamenti képviselet.
Ez ugyanakkor kérdéseket is fölvet azzal kapcsolatban, mennyire politizál felelősen, a polgárok érdekében egy olyan szervezet, amelynek igazából nem kell megmérettetnie magát a választási versenyben, hiszen jóformán automatikusan tagja a parlamentnek. Az RMDSZ javaslatának – legalábbis a szövetség szempontjából – nagyon is megvan a rációja.
A rivális magyar pártok ugyan nem kerültek a parlamentbe jutás közelébe, de annyi szavazatot bármikor összegyűjthetnek, hogy az RMDSZ-nek már ne maradjon elég a parlamentbe jutáshoz. (Ismeretes, hogy a felmérések szerint valahol az 5 százalékos küszöb környékén egyensúlyoz). Mindemellett az RMDSZ-ből, és egyáltalán a politikából kiábrándult polgárok egyre nagyobb száma is arra ösztönözte a szövetséget, hogy megpróbálja kiiktatni a versenyt.
Pedig az RMDSZ parlamenti jelenléte nem öncél. Az átlag romániai magyar polgárnak nem az az érdeke, hogy például Verestóy Attila örök életére szenátor legyen, hanem az, hogy a romániai magyar politikai szférában olyan pezsgés, verseny, és a versenyből fakadó teljesítmény- és cselekvéskényszer legyen, amely nyomán a legrátermettebb, és a magyar érdekekért leginkább tenni képes személyek kerülnek a parlamentbe a magyarok képviseletében. Nem akarunk vészmadárkodni, de attól tartunk, ez a módosítás nem ebbe az irányba mutat.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

A magyar nyelvű felirat soha nem jóindulat kérdése
– Beszélgetés Kelemen Hunor szövetségi elnökkel –
Tizenhat magyarlakta megyében közel 3000 magyar műemlék feliratozását kéri az RMDSZ a helyi önkormányzatoktól megyei és területi szervezetei révén. A Kelemen Hunor minisztersége idején kidolgozott hatályos rendelet szerint több nyelven – így magyarul is – fel kell tüntetni a megnevezést. A rendelet előírásait országszerte gyakorlatba kell ültetniük a polgármestereknek. Erre hívja fel a figyelmüket az RMDSZ azzal a román és magyar nyelvű listával, amely megyénként tartalmaz valamennyi országos jelentőségű (A kategóriás) magyar műemléket, illetve a helyi jelentőségű (B kategóriás) magyar műemlékek egy részét. A miniszteri rendelet "atyját" kérdeztük a feliratozás jelentőségéről és ezzel összefüggésben az ingatlan- visszaszolgáltatás jelenlegi állásáról.
– Milyen jelentősége van a közösség számára ennek az újabb felirat-elhelyezésnek? Gondolok itt arra, hogy a nagy áttörést tulajdonképpen a kétnyelvű helységnévtáblák jelentették 2001-ben. Miért fontos ez az RMDSZ-nek?
– Az anyanyelvhasználat tekintetében egyformán fontos lépés mindkettő. És fontos párhuzam is: a 2001-es kormányrendelet hatályba lépése után is bőven akadt település, ahol az RMDSZ-nek külön kellett kérnie az alkalmazását. Most nemcsak kérünk, de segítünk is: a jelenleg érvényes országos műemléklista alapján előkészítettük a magyar műemlékek megnevezésének magyar és román nyelvű jegyzékét.
A helységnévtábla magyar felirata azt jelzi, hogy ott magyar közösség is lakik. A műemlékek magyar felirata viszont kettős jelentéssel bír: jelzi azokat az értékeket, amelyek létrehozásához köze volt a magyarságnak, másfelől azt mutatja, hogy ezek jelenleg is a magyar kulturális örökség részét képezik. Olyan tények ezek, amelyeket sem megkerülni, sem véka alá rejteni nem lehet. Bár a kisebbségekre vonatkozó jogszabályok alkalmazása akadozik, ez nem bátortalanít el minket. Azt is tapasztaltuk már számtalanszor, hogy kétnyelvű helységnévtáblát arra való hivatkozással nem függesztettek ki, miszerint a törvény csak 20 százalék fölötti számarányú kisebbségi közösség esetében teszi azt kötelezővé. Kisebb létszám esetén sem tiltja, csak akarat kell hozzá – egészíteném ki. De nálunk így szokás olvasni a törvényeket… A műemlék-feliratozás nincs ilyen meghatározott százalékhoz kötve, ugyanakkor a megyei, illetve helyi tanács is kérheti a kisebbségek nyelvén való feliratozást.
– Hol tartanak jelenleg ezzel a munkával? Kinek mi a dolga, és milyen eredményre számítanak?
– Az RMDSZ kulturális főosztályát bíztam meg a munka koordinálásával. Arad, Beszterce, Bihar, Fehér, Szatmár és Szeben megyében már el is készült az összesen 715 műemléket tartalmazó magyar és román nyelvű lista végleges változata. A többi megyébe is első lépésként mi küldjük ki a feliratozásra javasolt műemlékek listáját, amelyet átnéznek és ellenőriznek az RMDSZ megyei szervezetei által javasolt helyi szakértők, a véglegesítés után pedig, levél kíséretében, kérik a települések polgármestereitől, hogy magyarul is feliratozzák az illető magyar műemlékeket. Nagy munka ez, amelyet önkéntesen vállaltak a helyi szakértők, ugyanakkor fontos szerep hárul a megyei és területi szervezeteinkre a kapcsolatfelvételt, illetve az eredmény nyomon követését illetően. Az eredmény döntően a helyieken múlik. Az országos szervezet elvégzi a munka rá eső részét, de ez nem helyettesíti a helyismeretet, a helyiek kapcsolati hálóját. Ráadásul itt a legfontosabb az, hogy ténylegesen meg is valósuljon a feliratozás, illetve tudjunk azokról az esetekről, amelyekben ezt megpróbálják elodázni valamilyen ürüggyel.
Hozzátenném, hogy valamennyi megye esetében ez a lista bővül majd további helyi jelentőségű műemlékekkel, terveink szerint pedig május végére, június elejére valamennyi magyarlakta megyében sikerül véglegesítenünk azt az első lajstromot, amelyet a későbbiekben bővíteni is tudunk.
– Hogy áll jelenleg az ország a műemlékek feliratozása tekintetében? Kevésbé érthető, hogy a helyi önkormányza-tok miért nem látják hasznát annak, hogy a várost vagy községet látogató turisták több nyelven ismerkedjenek meg a helyi látványosságokkal… Ez nem éppen szokatlan gyakorlat Európában. Kell erre külön törvény, miniszteri rendelet?
– Valóban fontos szempont az idegenforgalom, de nem ez volt számunkra a kiindulópont. Ha jól belegondolunk, a többnyelvűségnek természetesnek kellene lennie nálunk is. Bizonyos mértékben ez működik is Temesváron, Nagyszebenben vagy Brassóban. De ez még mindig csak a helyi önkormányzat jóindulatának a szintje, és nem érvényesül minden tekintetben. Székelyföldön teljesen természetes, hogy mindenütt látunk magyar feliratot, de Marosvásárhelyen például a polgármestert a rosszullét környékezi a kétnyelvű utcanévtáblák láttán. Ráadásul egy olyan ember részéről, aki azt mondja, hogy a Vár sétány fáit mindenki vigye haza és tegye vázába, további, hasonlóan felháborító intézkedéseket is feltételezni lehet.
A műemlék-feliratozást szabályozó miniszteri rendelet tulajdonképpen szavatolja, illetve bizonyos körülmények között kötelezővé teszi ezt az európai gyakorlatot az épített örökségre vonatkozóan. De vannak korábbi jó példák, amelyek bizonyítják, hogy megfelelő értelmezés esetén a jogszabályi keretek eddig sem gátolták az ilyen jellegű intézkedéseket. Kolozsváron és Szatmárnémetiben is van ötnyelvű felirat – köztük magyar – a város számos magyar vonatkozású műemlékén. Az RMDSZ alpolgármestere, Horváth Anna, a másik esetben pedig egykori polgármestere, Illyés Gyula kezdeményezésére helyezték el ezeket a feliratokat még a rendelet megszületése előtt. Kolozsváron az ötnyelvű felirat mellett ugyanennyi nyelven rövid leírás is olvasható az illető műemlékről, ha a látogatók telefonjuk használatával többet szeretnének megtudni a műemlékről. Szatmárnémetiben pedig a törvény által akkoriban előírt román, angol és francia mellé felkerült – az egykori polgármester kezdeményezésére – a magyar és a német felirat és műemlékleírás. Most már konkrét törvényi keret is van erre, mi pedig azon leszünk, hogy ezt tiszteletben tartsák.
– A turisztikai látványosságoknak csak egy része van állami tulajdonban. A másik részét visszaszolgáltatták azoknak, akiktől a kommunizmus idején elkobozták. Hányadán állunk ma ezzel? Ehhez tegyük még hozzá azt is, hogy a korrupcióellenes intézkedések ezt a folyamatot is górcső alá vették, és vannak a társadalomban olyan hangok is, amelyek kifogásolják, hogy országos jelentőségű muzeális értékek, műtárgyak is visszakerültek tulajdonosaikhoz.
– Nézze, a tulajdonjog szent. Akkor sem lehet kétségbe vonni, amikor jelentős értékek kerülnek vissza magántulajdonba. A kommunizmus idején nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy az elkobozott javaknak mi az értékük, jelentőségük. Egyszerűen csak elvették, és kész. Ezeket vissza kell szolgáltatni azoknak, akiket megfosztottak tőlük. Ez társadalmi kötelesség, a jogállamiság alaptétele. Azon túl meg vannak a mindenféle, nem éppen szalonképes vélemények arról, hogy a római katolikus egyház "impériumot" épít a saját jogos tulajdonából, illetve az államnak vissza kell-e szolgáltatnia olyan muzeális értékeket vagy műtárgyakat, amelyek soha nem voltak az övéi. Ilyen körülmények között, persze, a populizmus lelassíthatja a visszaszolgáltatást. De a tények akkor is tények. Ahogy az is tény, hogy 2014-ig a visszaszolgáltatással foglalkozó bizottság 1100 ingatlant adott vissza a kisebbségi közösségek egyházainak. Ez a szám az összes elkobozott ingatlan 60 százalékát jelenti. A folyamat leállt azóta, hogy meghurcolták az illetékes köztisztviselőket, akiknek egyetlen feladatuk a törvény alkalmazása volt. A tulajdonjog kétségbevonásával a jogállamiság alapvető értékei is veszélybe kerülnek. Ezt nem felejthetjük el akkor, amikor a témában bármilyen álláspontot kialakítunk. Az RMDSZ a továbbiakban is kiáll – itthon és az európai, illetve nemzetközi fórumokon is – e történelmi jóvátétel mellett, továbbra is maradéktalanul támogatja a restitúció folyamatát, ellenzi a tulajdonjog korlátozását és minden olyan intézkedést, amely javaiktól megfosztja az illető értékek jogos tulajdonosait.
Bartha Réka

Népújság (Marosvásárhely)

Mártírfalu lett Mezőbikács
Nagyvárad- Csütörtök délután az RMDSZ székházában sajtótájékoztatót tartott Szabó Ödön parlamenti képviselő. Négy olyan, a nevéhez fűződő kezdeményezést ismertetett, amely törvényerőre emelkedik.
Négy olyan törvénykezdeményezést ismertetett legutóbbi sajtótájékoztatóján Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő, melyekhez szerkesztőként vagy indítványozóként köze volt, és amelyek közül kettő már törvényerőre emelkedett, kettő pedig várhatóan hamarosan szintén megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Az első a 215. számú közigazgatási törvény 66. és 105. számú cikkelyeinek módosítására vonatkozik. Ezek a polgármesterek, illetve megyei tanácselnökök kabinetjei taglétszámát érintik, s eddig a bukaresti főpolgármester előnyt élvezett a többiekkel szemben amiatt, hogy a két cikkelyben úgy szerepelt: a kabinetjében egy adott számú poszt van, míg a többiek esetében maximális számú személyzetről szólt a jogszabály. A poszt és a személyszám pedig nem azonos, hiszen egy adott posztra több személy is alkalmazható, fél- vagy negyednormával például- magyarázta a honatya. A május 21-én elfogadott 119. számú törvénnyel azonban sikerült ezt a diszkriminációt kiküszöbölni azáltal, hogy most már mindkét szövegben a poszt szó található. A második sikerrel véghezvitt kezdeményezés a Bihar megyei Mezőbikácsot mártírfaluvá nyilvánította. Ezen a településen ugyanis 1949. augusztus 2-án a helyiek fellázadtak a kommunista hatóságok ellen, a felkelést azonban vérbe fojtották. Négyen az életükkel fizettek - a román nemzetiségű Turcuţ Petru és Bejan Petru -, illetve a magyar nemzetiségű Bucskó István és Iványi György. Utóbbi volt a helyi római katolikus plébános, akinek a holttestét elrettentésképpen három napig nem engedtek eltemetni. Emellett 15 családot kitelepítettek Konstanca környékére.
A másik kettő
A harmadik törvénnyé lett kezdeményezés arra vonatkozott, hogy a középiskolásoknak ismét legyen képviselete a tanintézmények igazgatótanácsában. Végül úgy sikerült módosítani a 2011/1. számú tanügyi törvény 96. számú cikkelyét június 1-jei hatállyal, hogy az iskolák igazgatótanácsában a szülők számára fenntartott helyek között egyet szavazati joggal biztosítani kell egy olyan diáknak, aki betöltötte 18. életévét.
A negyedik kezdeményezés ugyancsak a tanügyi törvényt érintette, de a 18. cikkelyének 2. bekezdését, melyet úgy változtattak meg, hogy írásban kell kérni úgy a hittanórákon való részvételt, mint ennek a döntésnek a megváltoztatását.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Történelmi emlékek lépten-nyomon (Magyarnak lenni Hunyad megyében - 2.)
Hunyad megye református esperese, Zsargó János vajdahunyadi lelkipásztor szerint a szórványban az egyháznak a magyarság megmaradásáért is sokat kell tennie, a legtöbb településen a templom az egyetlen gyülekezőhelye a magyar közösségnek. A Hunyad megyei, közel tizenötezer – kétharmad részben római katolikus – magyar ajkú lakosságból négyezerhatszáz vallja magát reformátusnak tizenhat önálló gyülekezetben, ebből háromezren városon élnek, ahol sok a bevándorló, körükben az összetartás sokkal kisebb, mint a falvakon, ahol igyekeznek a hagyományokat megőrizni.
Zsargó János: Városon mindenki hozta a maga vidékéről a saját szokásait, sokan jöttek Székelyföldről, de Szilágyságból, Bihar megyéből, a Nyárád mentéről is, azonban azt tapasztalom, hogy falun és városon is igény van az egyház iránt. A lelki megerősödést várják tőle, hogy megmaradhassanak. Igyekszünk lelki- és nemzetmegtartás szempontjából is eleget tenni. Ha a statisztikai adatokra tekintünk, akkor látjuk, hogy két-három nemzedéken belül esetleg néhány templomot be kell zárni, de tudjuk és továbbadjuk hitmegtartó erőként, hogy a jövendő az Úristen kezében van. Vajdahunyadon száz évvel ezelőtt Gál Sámuel lelkipásztor leírja, hogy az 1614-ben a Bethlen család által épített ősi templomban pünkösd első napján hatan vannak és vesznek úrvacsorát egy százlelkes gyülekezetből. Jelenleg kilencszázan vagyunk Vajdahunyadon, vasárnaponként százhúszan-százharmincan hallgatják Isten igéjét. A Maros mentén és a Cserna völgyében csak Vajdahunyad és Déva nagyobb gyülekezet, egy másik erősebb vidék a Zsíl völgye, de az elmúlt húsz év alatt ezeknek a gyülekezeteknek a fele eltűnt. Vajdahunyadon, ahol jelenleg az ötvenezres lakosság csupán öt százaléka beszél magyarul, fele református, fele katolikus, idén nyolc konfirmandusunk volt, ez elég szép szám, a tavalyi egyhez képest, azelőtt három, előtte meg egy sem volt. Ez viszonyítás kérdése, mert amikor én 1980-ban konfirmáltam, több mint negyvenen voltunk, és azután hatvanig, hetvenig is felment a konfirmandusok száma évente. Sajnos, általános jelenség más gyülekezetekben is. A hatvanas években indult fejlődésnek a vaskohászat, ezért arra az időre tehető a bevándorlás, akik akkor jöttek, azok most hatvan-hetven évesek, a következő generáció már keveset fogott ki a vasgyár életéből. Annak idején húsz-harmincezer ember dolgozott ott, de a gyár összeomlott, munkalehetőség nincs, sokan elmennek külföldre. Falvainkban kis lélekszámúak a gyülekezetek, több helyen nincs lelkész, a közeli városból szolgál be a lelkipásztor. Ilyen Lozsád is, közel tizenöt éve nincs a gyülekezetnek saját lelkésze. Lozsád olyan helyen épült, ahol időnként csúszik a föld, sok családi házban hatalmas károk keletkeztek, a talajmozgás érintette a templomot is, de az RMDSZ segítségével sikerült pályázni, így a templomot nagyrészt megmentették. A faluban száz lelkes a gyülekezet, a parókiája lakhatatlan.
Lozsád Piskin, a Sztrigy felett átnyúló hídról, ahol Bem tábornok megvívta dicső csatáját 1849 februárjában a császári csapatokat vezető Puchner ellen, és megvédte Erdély déli kapuját, látni a romos állapotban éktelenkedő egykori csárdát, amelynek kertjében több száz honvéd lelte nyughelyét. Erdély történelmének emlékei lépten-nyomon megszólítják az arra utazót, Déva száz-százötven km-es körzetében nemesi kastélyok, kúriák, templomtornyok őrzik a Hunyadi, Bethlen, Apafi, Bornemissza, Gyulay, Ocskay, Kún, Barcsay, Kendeffy családok emlékét, a névsor mögött az elmúlt fél évezred történése, építkezés, rombolás, újraépítés húzódik. Piskitől Szászváros irányában Tordosnál kell letérni Lozsád felé, a faluról a szájhagyomány többféle emléket őriz: talán nem is ott alakult, ahol ma található, s tán a török betörések után kapták székely katonák vitézségük jutalmául. Lozsád Mărtineşti községhez tartozik, a föléje magasodó Măgura-domb a helyi románság szent hegye, ahol az Úr színeváltozása-kolostorban ottjártunkkor, május 9-én Szent Miklós ünnepét ülték. A vegyes házasságban élő Bökös Árpád is éppen oda készült feleségével és két gyermekével, Alexia Máriával és Chiril Árpáddal. A kapuban röviden csak annyit tudtunk meg tőle, a fiatalok sokan elmentek a faluból, ő otthon maradt, azt pedig nem tudja, mikor van református istentisztelet, mert ő az ortodox templomba jár. Magyar iskola már nem volt, amikor ő kezdte, román is csak elemi, azóta az is megszűnt. „Húzzuk egyik napról a másikra, gazdálkodunk, így élünk.” Csuka Irénnel már jobban megy az ismerkedés, ő nem készül a Măgurára. Kéthetente, amikor a százvárosi lelkész Lozsádra jön, elmegy az istentiszteletre, ő az egyik a hat-hét templomba járó helyi reformátusból. A családban lozsádiasan beszélnek, ha kérdik tőle, evél tojást?, válaszol, ráér, mert már megdagasztá a kenyeret, de velünk átvált „a máshonnan jövőnek kijáró beszédre”, azt mondja, csak egymás között tartják a régi nyelvet. Csuka Irén 1954-ben született, kifogta a magyar elemi iskola utolsó éveit, ötödikben Szászvárosban folytatta az iskolát románul, majd Ploieşti-en tanulta a műanyag-feldolgozó szakmát. Meséli, a templom nyolc évig be volt zárva, aztán felújították. „Az istentiszteleten, ha ünnep van, harmincötön, negyvenen gyűlünk össze, máskor, vasárnap ötön-haton, tízen nagyon ritkán. Összesen lehetünk kilencvenen reformátusok a faluban, sok a vegyes házasság, a három lányom is mind vegyes házasságban él. Egy unokámmal magyarul beszélek, a többiekkel nem tudok. A férjem harói volt, ott valamikor volt magyar iskola, de az ő idejében már nem. A Csuka úgy volt beírva, Ciuca, ott meg kellett változtatni a neveket, nálunk nem.”
Andrásfalva messze van
A Dévához közeli Csernakeresztúron a magyar lakosság 99 százaléka bukovinai székely, mind az öt faluból származtak ide, de a többség andrásfalvi, kevesebben vannak Istensegítsről, Fogadjistenről, Hadikfalváról, Józseffalváról. Amióta 1910 körül ide telepítették, mindig működött itt hagyományőrző csoport, énekkar, színjátszó csapat, dalárda, a leányegyletekben táncoltak. A kommunizmus alatt megszűntek ezek, de a kilencvenes évek elején újra fellendült a néptánc és az ének. A csernakeresztúri hagyományőrző néptánccsoport vezetőjével, Szabó Juliannával a csernakeresztúri magyarok életéről beszélgettünk.
Szabó Julianna: Csernakeresztúr Árpád-kori település volt, ami nagyon elrománosodott. A bukovinaiak idetelepülésétől változott az arány, jelenleg 1400 lakosa van a falunak, 65 százaléka magyar. Nyolc-kilencszáz magyar katolikus van, laknak itt még reformátusok is a régi időkből. Nagyanyám andrásfalvi, nagyapám hadikfalvi, leányul, legényül kerültek Dévára, itt házasodtak össze. Déván hamarabb történt a kitelepülés, később váltottak telepeket Csernakeresztúron. Nagyszüleim sokat meséltek, miként jöttek szekerekkel Bukovinából. Azért kellett eljönni, mert nem volt megélhetőségük. Nagy családok voltak, tíz-tizenkét gyermekkel, és akik eljöttek Dévára, szívesen fogadta az akkori bíró, jó föld volt a Maros mentén, és ment a hír hazafelé, hogy itt meg lehet élni belőle, és jöttek a többiek is. Van egy táncunk, amit hétfélésnek neveznek, édesanyám azt mondta, ezzel borozdolták ki (mérték ki a barázdákat – szerk. megj.) Csernakeresztúrt. Ez nagyon régi tánc, hét féle tánc van benne. Bukovinában többféle nemzetiséggel éltek együtt, mindeniktől átvettek valamit, és sajátjuknak tekintik. 1994-ben jött hozzánk Kóka Rozália, bukovinai gyökerű néprajzkutató, ő volt a mentorunk, azt mondta, annyi kincs van itt, össze kellene gyűjteni, csoportot alakítani. Az ő segítségével írtuk meg az első pályázatot, így vettük meg a tájházat. Az öregek összegyűjtötték a Bukovinából hozott tárgyakat, ott vannak kiállítva. A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület a ház tulajdonosa, melyet sokan látogatnak. Csernakeresztúron működik magyar óvoda és elemi iskola, a nagyobbak Dévára ingáznak a Téglás Gábor iskolába, aki ötödikben magyarul folytatja, az úgy is érettségizik. Sokáig mondták nekünk, hogy csángók vagyunk, még a Tatros Forrásánál Fesztiválra is meghívtak, aztán rájöttek, nem is vagyunk csángók, és nem mentünk többet. Eljárunk a Bukovinai Nemzetközi Néptánctalálkozóra. Olyankor van, aki hazalátogat az ősei falujába, de ott már nincs senki, utolsóként Szemcsuk István bácsi halt meg két éve, az ő gyermekei már nem tudnak magyarul.
Böjte atya gyermekei
Szászvárosban az iskolaépítő Kún Kocsárd, az EMKE alapító tagja emléktáblája megtekintése után utunk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által 1999-ben indított Szent Erzsébet Gyermekvédelmi Központba vezetett. Az egykori ferences rendházban működő bentlakásotthonban jelenleg nyolcvan nehéz sorsú óvodás és elemista mindennapjait teszik szerethetőbbé a nevelők, köztük a csíkszentdomokosi Fazakas Rozália, aki egy életében bekövetkezett változás után döntött úgy, hogy hivatásszerűen foglalkozzék gyermekneveléssel, oktatással.
Fazakas Rozália: Tíz évvel ezelőtt láttam egy műsort a Duna Televízióban Csaba testvérről, és az nagyon meghatott. Írtam egy levelet Dévára, amiben jeleztem Böjte atyának, hogy szeretnék nevelőként dolgozni valamelyik házban. Két hét múlva érkezett a válasz, hogy elmehetek megnézni a tevékenységet. Szászvárosban nevelőhiány volt, így kerültem ide, ahol nem ismertem senkit, semmit. Nagyon megszerettem a munkámat, a gyermekeket.
A szászvárosi gyermekvédelmi központ gyermekei többségében román anyanyelvűek, akik magyar óvodában és elemi iskolában tanulnak, ötödiktől a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban folytatják tanulmányaikat. Olyan családokból származnak, ahol éheznének, esetleg bántalmaznák őket, ez az egyetlen esélyük, hogy táplálkozzanak, ruházkodjanak, tanuljanak – mondják a nevelők. Ünnepeken, amikor a szülők közül is többen eljönnek, két nyelven miséznek a templomban, magyarul és románul. A kert áldásaiból jut zöldség és gyümölcs az asztalra, jó szóból és szeretetből pedig annyi, amennyit ezek a gyermekek eddig soha nem tapasztaltak. Minden bizonnyal így van a Dévai Szent Ferenc Alapítvány mind a hetvenkét iskolaházában, napközijében, bentlakásotthonában, ahol Erdély-szerte több mint kétezerháromszáz gyermek menekül meg a nélkülözéstől és szeretet hiányától. Egyetlen református Kitiden
Kun Árpád nyugalmazott református lelkésszel a vajdahunyadi magyar házban találkoztunk. Miután megmutatta a szász erődtemplomokról készített fotóiból állított kiállítást, a gyülekezetek fogyásáról beszélt, és arról, hogy ezelőtt kétszáz évvel huszonkilenc lelkész nevét jegyezték fel Hunyad megyében, most tízen szolgálnak. Kun Árpád 1969–2007 között szolgált Kiskujonban, Melegföldváron, Székelykövesden, Magyarkájánban, Lozsádon, Bácsiban, 1987-től él Vajdahunyadon. Kun Árpád: A szórványban élő meg akarja tartani az anyanyelvét, de keveset beszél magyarul. Egyfajta kevert identitással rendelkeznek, nem is csoda, hisz vannak települések, ahol ötven-hatvan éve nincs magyar iskola. Van egy falu, Kitid, ahol egyetlen református asszony él, az 1928-ban született Ravisaniné Farkas Piroska, akit évente egyszer-kétszer meglátogatok, Bibliát olvasunk. Kun Árpád gondolataival, a kevert identitás valóságtartalmának megtapasztalt tudatával, kissé szomorúan, de sok szép emlékkel tértünk haza Sepsiszentgyörgyre. Kitid templomát lebontották 1960-ban, köveiből téeszistállót építettek, már csak a templom vázlatrajza maradt fenn Debreceni László albumában. A többi Piroska néni emlékezetében él. Rajtunk, tömbben élő magyarságon is múlik, hogy a szórványlét ne váljék csupán emlékezetté, hogy a Dél-erdélyi magyarság, ha nem is gyarapszik, de legalább megmaradjon.
Fekete Réka
Előző: Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2015. máj. 23.
Hétköznap és ünnep (Magyarnak lenni Hunyad megyében - 1.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)