Hegedüs: nem volt örömfakasztó, amit a kulturális minisztériumban találtunk
„Történelmet írtunk Bukarestben, a kulturális tárcánál, hiszen a magyarságnak először van egyszerre minisztere és örökségvédelmi államtitkára. Nem volt örömfakasztó az, amit találtunk ott márciusi visszatértünkkor. Az előző miniszterek egyfelől leállították az általunk helyreállításra felterjesztett magyar műemlékek munkálatainak finanszírozását, másfelől meg olyan Országos Műemlék Helyreállítási Tervet állítottak össze, amelyben kevés magyar műemlék szerepel. Ez történik akkor, amikor mi magunk nem gondoskodhatunk ezekről, amikor az RMDSZ nincs ott, ahol megvédheti a magyar örökséget” – mondta Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár Nagyváradon, a középkori várban megtartott, műemlékvédelemről szóló beszélgetésen, amelyen Pásztor Sándor államtitkárral közösen vett részt.
Az EP-képviselőjelölt azt is hangsúlyozta, Nagyváradon az uniós tagság pozitív hozadékait, a műemlékvédelemre lehívható európai uniós források hasznát éppen a középkori várban jelenleg folyamatban lévő munkálatok szemléltetik. Azért fontos a magyarság brüsszeli jelenléte, hogy szakemberei folyamatosan tudjanak az ilyen lehetőségekről.
„Az előző RMDSZ-kormányzás idején igyekeztünk a műemlékvédelem támogatási rendszerén javítani és száz magyar műemlék került fel a tárca helyreállítási listájára. Kelemen Hunor első kulturális miniszteri mandátuma idején 55 millió lejt szánt a helyreállításokra. Ehhez képest, visszatértünkkor kiderült, hogy évente legföljebb 13 millió lejt költenek az épített örökség felújítására és elhanyagolták a magyar műemlékeket. Ezen a helyzeten szeretnénk javítani a jelenlegi mandátumban” – tette hozzá az örökségvédelmi államtitkár és azt is hangsúlyozta, hogy nemrég még olyan emberek is döntöttek az épített örökség helyreállításáról, akik csupán hallomásból ismerik a szakterületet, az országos szaktestületekből pedig hiányoztak a magyar szakemberek. „Azért kérjük az önök bizalmát, szakvéleményét és bátorítását, hogy folytathassuk az érdekvédelmi munkát itthon és Brüsszelben. Május 25-én szavazatunkkal azt is elmondjuk: nem hagyjuk, hogy elhanyagolják a mi ügyeinket” – összegzett az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, aki a szakmai beszélgetést megelőzően a Bihar megyei Réven Biró Rozália szenátorral, országos nőszervezeti elnökkel együtt köszöntötte a szavalóverseny résztvevőit, majd a nagyváradi Minden magyar majálisán beszélgetett a választókkal. (rmdsz tájékoztató) Transindex.ro

Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár, EP-képviselőjelölt Bihar megyei műemlékvédő szakemberekkel találkozott
Elhanyagolják épített örökségünk, ha nem vagyunk ott, ahol megvédhetjük
„Történelmet írtunk Bukarestben, a kulturális tárcánál, hiszen a magyarságnak először van egyszerre minisztere és örökségvédelmi államtitkára. Nem volt örömfakasztó az, amit találtunk ott márciusi visszatértünkkor. Az előző miniszterek egyfelől leállították az általunk helyreálltásra felterjesztett magyar műemlékek munkálatainak finanszírozását, másfelől meg olyan Országos Műemlék Helyreállítási Tervet állítottak össze, amelyben kevés magyar műemlék szerepel. Ez történik akkor, amikor mi magunk nem gondoskodhatunk ezekről, amikor az RMDSZ nincs ott, ahol megvédheti a magyar örökséget” – mondta Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár Nagyváradon, a középkori várban megtartott, műemlékvédelemről szóló beszélgetésen, amelyen Pásztor Sándor államtitkárral közösen vett részt.
Az EP-képviselőjelölt azt is hangsúlyozta, Nagyváradon az uniós tagság pozitív hozadékait, a műemlékvédelemre lehívható európai uniós források hasznát éppen a középkori várban jelenleg folyamatban lévő munkálatok szemléltetik. Azért fontos a magyarság brüsszeli jelenléte, hogy szakemberei folyamatosan tudjanak az ilyen lehetőségekről. „Az előző RMDSZ-kormányzás idején igyekeztünk a műemlékvédelem támogatási rendszerén javítani és száz magyar műemlék került fel a tárca helyreállítási listájára. Kelemen Hunor első kulturális miniszteri mandátuma idején 55 millió lejt szánt a helyreállításokra. Ehhez képest, visszatértünkkor kiderült, hogy évente legföljebb 13 millió lejt költenek az épített örökség felújítására és elhanyagolták a magyar műemlékeket. Ezen a helyzeten szeretnénk javítani a jelenlegi mandátumban” – tette hozzá az örökségvédelmi államtitkár és azt is hangsúlyozta, hogy nemrég még olyan emberek is döntöttek az épített örökség helyreállításáról, akik csupán hallomásból ismerik a szakterületet, az országos szaktestületekből pedig hiányoztak a magyar szakemberek. „Azért kérjük az önök bizalmát, szakvéleményét és bátorítását, hogy folytathassuk az érdekvédelmi munkát itthon és Brüsszelben. Május 25-én szavazatunkkal azt is elmondjuk: nem hagyjuk, hogy elhanyagolják a mi ügyeinket” – összegzett az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, aki a szakmai beszélgetést megelőzően a Bihar megyei Réven Biró Rozália szenátorral, országos nőszervezeti elnökkel együtt köszöntötte a szavalóverseny résztvevőit, majd a nagyváradi Minden magyar majálisán beszélgetett a választókkal. Nyugati Jelen (Arad)

Hírsaláta
ORTODOX EGYHÁZFŐ ÜZLETE. Daniel pátriárka nem hazudtolja meg találékony üzletember voltát. Legújabban piacra dobtak egy JesusChips nevű terméket, melyen a Megváltó képe látható, de csak három napig, hisz a hívő ember olyan táplálékot, melyen Krisztus képe látható, nem fogyaszt el. De miután eltűnik a krumpliszelet-ropogósról, szívesen elfogyasztja, így a piac él, a vásárlók száma nem csökken, ami nagy örömmel tölti el az ortodox egyház fejét, mert a bevétel folyamatos. (Adevărul)
NINCS PÉNZ VÍZI MENTŐKRE. A kormány bejelentette, hogy a tengerparti vízimentő-szolgálat költségeit ezentúl a helyi városi tanácsok fizetik. A vízi mentők fizetése, a figyelőtornyok és az elsősegély pontok karbantartása közel 4 millió lejbe kerülne, ám erre sem a megyei tanácsnak, sem a helyi önkormányzatoknak nincs elkülönített keretük. A Konstanca megyei polgármesteri hivatalok szerint, ha a kormány nem utal ki pénzt, vízimentő-szolgálat nélkül maradhat a román tengerpart a nyáron. (Nagyvarad.ro) JÓL VAN AZ ÚGY. A Román Vasúti Társaság elutasította a Brassói Polgármesteri Hivatal kérését, hogy korszerűsítés céljából átvehesse a nagyállomás épületét. Azt állítják, 2007-ben uniós alapokból felújították már, és helyiségeit vasutasok, külső vállalkozók használják, bérlik. Ennek dacára Brassó vezetői nem mondanak le arról, hogy a nagyállomásból korszerű, európai normák szerint működő városkaput létesítsenek. (Marosvásárhelyi rádió)
AZ ELNÖKI PALOTÁBA VÁGYIK A BOHÓC. Az Antena 3 igazgatója bejelentette, hogy kérni fogják az elnöki hivataltól Mircea Badea akkreditálását az Cotroceni Palotába. A bohóckodásáról és erős Băsescu-ellenességéről ismert sajtós azt nyilatkozta: első alkalommal azt megkérdezné az államelnöktől: „Ismerve az Ön nagy külpolitikai tapasztalatát, véleménye szerint hány üveg vodkát fogyasztott el Rogozin nyilatkozata előtt?” (Jurnalul naţional)
FOGY A ROMÁN. Románia lakossága 2050-ben várhatóan nem éri el a 16 milliót sem. A Ceauşescu-féle „népesedési politikát” követően, 1989 után a lakosság létszáma jelentősen megcsappant. 25 évvel ezelőtt évente csaknem 315 ezer gyermek született, húsz évvel később számuk közel a felére esett vissza – derül ki a Gândul összeállításából. Szociológusok felmérései szerint a romániai családok egyre nehezebben szánják el magukat a gyermekvállalásra. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint például 2014 januárjában 1360-nal kevesebb gyermek született, mint a megelőző esztendő hasonló időszakában. A hivatalos kimutatások szerint Románia lakossága havonta 5000 személlyel csökken, miközben a nyugdíjasok száma eléri az 5,4 millió főt. Romániában ugyan óránként 21 gyermek születik, ami soknak tűnhet, ám az ország ezzel világszinten a kullogók között helyezkedik el.
NÁLUNK NE KUTASSANAK! Harminc alkalmazottját már elbocsátotta, és a folyamatos tiltakozások miatt a többit sem tudja foglalkoztatni a Bihar megyei Tótiban talajkutatásokkal megbízott magyarországi Acoustic Geophysical Services (AGS) vállalat – írja a Krónika. A cég tavaly érkezett a Partiumba, hogy feltérképezze a kőolaj-, illetve földgázlelőhelyeket. A talajmérést úgynevezett vibrációs technikával, szerkezetmegbontás nélkül végzik, amelyre végül a környezetvédelmi engedélyt is megkapták, és néhány helyi önkormányzat is rábólintott a kutatásra. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az űrlap alja
A civil szervezetek együttműködése és szerepe napjainkban
A Civil társadalom napja elnevezésű rendezvényt kedden délután tartották meg a nagyváradi Ady Endre Líceum könyvtártermében, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) és a Nagyváradi Civil Kerekasztalnak (NCK) a szervezésében. Az esemény témája volt: a civil szervezetek együttműködése és szerepe napjainkban, s arról is szó volt, miként telepszik rá a politika a civil szférára.
A résztvevőket dr. Fleisz János történész, egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke köszöntötte. Elmondta: 14. alkalommal szervezték meg a Civil társadalom napját, 2001 óta a Varadinum keretében. A 15. rendezvényt idén decemberben fogják megtartani, a BINCISZ 15. és az NCK 5. születésnapja alkalmából. Fleisz János elmondta: 12 alkalommal Pomogáts Béla irodalomtörténész volta meghívottjuk, aki évről évre mind pesszimistábban látta a civil társadalom helyzetét.
A felvezető után Meleg Vilmos színművész előadását tekinthették meg az érdeklődők. A színész Nagyváradhoz kötődő poéták verseiből állította össze műsorát.
Ezután Fleisz János tartotta meg Civil szervezetek a politika uszályában. Kormányzunk értetek, de nélkületek! című előadását. Szó volt arról, hogy a romániai magyarságot illetően a ’90-es években reménykeltő helyzet volt. Ám az utóbbi időszakban a magyar (plurális) többpárti politikai tér megjelenése számos negatív, a kisebbségi társadalom fejlődésére egyenesen káros jelenséget produkál. Kifejtette: Az utóbbi időben gyakran hallottunk ’civilbe öltözött pártaktivistákról’. És valóban, a civil értékrendet feladva, egyes civil szervezeti vezetők és tagok a politikai csatározás és kampányok főszereplőivé válnak. Ez nálunk is terjedőben van. Kihasználva, hogy a támogatási rendszer teljesen a pártalkuktól függ, az álcivilek minden civilnek álcázott pártrendezvényükön igyekeznek azt sugallni, hogy minden eredmény, amit csak a társadalom az utóbbi időben elért, csakis az illető párt támogatásának köszönhető, és nélkülük a civil társadalom teljes válságra, sőt pusztulásra lenne ítélve. A komoly legitimációs válsággal küzdő pártok, elvesztve tagjaik többségét, szívesen veszik, ha az álcivilek tolják tovább a kátyúban mind jobban zötykölődő szekerüket.” A dolog erkölcstelensége mellett is ez nálunk nehezen lesz kiküszöbölhető mindaddig, míg például a lassan elenyésző tagsággal rendelkező magyar érdekvédelmi szervezet kezeli a, mintegy 1.250.000 magyar számára államilag szánt költségtámogatást. Hangsúlyozta: mindaddig, amíg a civilek (de lehetne említeni az egyházakat vagy a kultúrát is) csak a pártok közvetítésével juthatnak anyagi erőforrásokhoz, addig a civil szféra nem lesz más, mint a politika szolgálólánya. A politika a társadalmi cselekvés része, de kihasználva a polgári társadalom jóhiszeműségét, az utóbbi évtizedekben káros módon teljesen rátelepedett az egész társadalomra. Egyes politikai tényezők úgy állítják be, hogy mindent a társadalomért tesznek. Mint elhangzott: „Sajnos a balkáni típusú demokrácia receptje egyoldalú: ígérj fűté-fát, hajtsd be szavazni bármi áron, akit lehet, gondoskodj, hogy a szavazatokat számodra kedvezően számolják, és jelentkezz be kormányozni. Négy évig aztán gyakorlatilag azt szavaznak meg, amit csak akarnak, hiszen a civilek hangja ekkor már nem érdekel senkit, a pártalkuk nyugodtan folyhatnak…” Politikai túlsúly van az életünkben. Ezután Fleisz János arról értekezett, hogy emberhez méltó-e manapság a kisebbségi sors. Idézett Makkai Sándor írónak, református püspöknek – aki 1937-ben lemondott püspöki székéről és Erdélyből Debrecenbe távozott a Láthatár című folyóiratban megjelent vitairatából is. A kisebbségi létet erkölcsi lehetetlenségnek tartotta, hiszen helyezkedés, megalázkodás, alakoskodás, színjátszás és kísértő korrupció kíséri. Később megállapította: Azt az ábrándot, melyet a liberális szellem táplált e kérdés megoldását illetően, „önmagában véve a legnagyobb hazugságnak” látja.
A magyarság mostanság jobban szétaprózódott, mint bármikor. A BINCISZ-elnök idézte Michael Waltzer amerikai politikai gondolkodót is, aki szerint: „Csak a demokratikus állam hozhat létre demokratikus civil társadalmat, és csak demokratikus civil társadalom tarthat fenn demokratikus államot.” Hozzáfűzte: Ahogy ademokratizálódó államok folyamatosan megteremtik a civil társadalom kibontakozásának lehetőségét, úgy ez utóbbi – mintegy visszahatva – maga is erősíti az ország demokratikus fejlődését. Sajnos Románia, ahol soha nem volt valódi demokrácia, még nagyon távol áll attól, hogy egy egészséges civil társadalmat tudjon létrehozni.
Ezt követően Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület debreceni elnöke szól a határ menti együttműködések jelentőségéről. Hangsúlyozta: csak úgy tudunk együttműködni, ha ismerjük egymást és értékeinket. Beszélt arról, hogy a kettészakadt Biharban együtt próbáltak különféle civil szervezeteket fejleszteni, s hozzátette: persze azért van még pótolnivalójuk.
Ezután dr. Szathmári Ibolya, a debreceni Déri Múzeum nyugalmazott igazgatója tartott előadást Szűcs Sándor néprajztudós életéről és munkásságáról. Szűcs Sándornak tavaly volt születése 110. évfordulója. A néprajzos a Sárrét szülötte, sohasem hagyta el biharnagybajomi otthonát, még akkor sem, amikor a karcagi Györffy István Nagykun Múzeumnál tevékenykedett. Szűcs Sándort Háromföld tudósának is nevezték, hiszen elsősorban a Sárrétet, Nagykunságot és a Hortobágyt, Hajdúságot kutatta. A tájra és az emberekre figyelt. Néprajzi gyűjtéseit egyedül végezte. Tudomáyos írásaira jellemző a szépirodalmi stílus, az ízes tájszólás és az olvasmányosság. A Sárrét kutatása nélküle elképzelhetetlen.
Végezetül Harasztosi Sándor, a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület elnöke mutatta be a Népfőiskolák együttműködése Európában című kiadványt. A kötetben szerepel a hasonló elnevezésű európai uniós projekt leírása, továbbá a BINCISZ-ről és néhány váradi tanintézetről is lehet olvasni. Az eseményen mindenki kapott egy-egy példányt a kötetből.
Tóth Hajnal. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bihar a korai középkorban
Nagyvárad- Csütörtökön a XXIII. Festum Varadinum keretében neves történészek részvételével konferenciát szervezett a RMDSZ Szacsvay Akadémia és a Tanoda Egyesület a Polgármesteri Hivatal dísztermében.
A Szabó Ödön történész, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke és Zsoldos Attila akadémikus főszervezésében zajlott, Nagyvárad és Bihar a korai középkorban elnevezésű konferencián a meghívott neves magyarországi szakemberek, kutatók (Zsoldos Attila, Koszta László, Weisz Boglárka, Szende Katalin, Körmendi Tamás, Szovák Kornél és Klaniczay Gábor) a korai magyar történelem néhány, Váradon és Bihar megyében különös érdeklődésre számot tartó kérdésével kapcsolatban fejtették ki a néha egymástól eltérő álláspontjaikat úgy, hogy különféle szemszögekből- világi kormányzat, egyházi szerveződés vagy gazdaságtörténet- közelítették meg a tényeket.
Az előadások középpontjában tehát a régió korai története, valamint Szent László király alakja állt, amiből szükségképpen következett, hogy az elhangzottak messze túlléptek a térség földrajzi és történelmi határain, s hű tükreként annak a szerepnek, amelyet Várad a magyar történelemben betöltött és betölt, országos jelentőségű folyamatokat is tárgyaltak, széles ívű kitekintéssel, ha az eset úgy kívánta. Az expozék ugyanakkor a környék korai történetének egy-egy nagyobb fejezetét foglalták össze a várostörténettől a Szent László-kultusz kialakulásáig, a váradi irodalmi hagyomány legkorábbi emlékeitől a bihari püspökség kezdeteinek vizsgálatáig, a gazdaságtörténettől a magyar-horvát államközösség kezdeti szakaszáig.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Árvák könnyeit letörölni - Báró Szentkereszty Stefánia, a székelyek Nagyasszonya (1842. február 5.–1906. május 26.)
1842 februárjában az égiek bizonyosan jókedvükben voltak, amikor báró Szentkereszty Istvánt és feleségét, vargyasi Daniel Annát kolozsvári házukban leánygyermekkel ajándékozták meg.
A család meglehet, jobban örvendett volna egy címet-rangot, hagyományt továbbvivő fiúnak, de belenyugodva Isten akaratába, keresztvíz alá tartva leánygyermeküket, Szent Istvántól kölcsönözve a nevét, Stefánia keresztnévvel illették.
A szülők leányuknak, valószínű, csendes családi tűzhelyet kívántak, ahol férje árnyékában, gyarapodó családja körében biztonságban élheti majd életét. De ember tervez, Isten végez. A gyermeknek más utat kellett járnia. Nem követte a hagyományos etikettek irányította úri életmódot, ahol még a szórakozásnak módját is előírták.
Születésekor nem is sejtették, hogy e kis csecsemő majd Szent István-i szellemben éli életét, s egykoron a szegények gyámolítójaként az „árvák könnyeit letörlő” Nagyasszonyaik közé sorolják a székelyek. Hogy vezér lesz belőle, aki maga köré gyűjti a szunnyadó tehetségeket, irányt és célt ad minden adakozó szívű embernek, kézfogásra bírja a közösség elheverő erőit. Előkelő, módos házba született, de kisgyermekkora és ifjúsága „édes örömek, de leginkább égető fájdalmak” között telt. Édesanyja korán elhunyt. Nemsokára szeretett jó apja, akinek mindent köszönhetett, szintén a fellegajtó nyitogatók közé szólíttatott. Ezek után sokan belerokkantak volna az élet nyomorába, de nem Ő. Nagy családot alapított: anyja lett a leányárváknak, és viselte gondjukat felnőtt korukig. Mivel szüleit nem támogathatta, hiszen azok korán elhunytak, kárpótlásként sok idős embernek nyújtott gyermeki gondoskodást. Andor testvérének élete, aki szomorú megpróbáltatásban, egy svájci intézetben éldegélte napjait, nem hagyta érzéketlenül a Nagyasszonyt. Az elesettek iránti érzületét a város szegényeire és elhagyott, magára maradt betegeire testálta, azoknak öregotthont, kórházat létesítve. Otthont az elesetteknek
Eszes, művelt emberhez méltóan mérlegelni és dönteni számára pillanat műve volt. Első ízben 1872 októberében emeli fel szavát egy megyei árvaház alapítása érdekében Sepsiszentgyörgy vagy Kézdivásárhely központtal. A két város közötti versengésre sok idő nem maradt. Kézdivásárhely telket ajánlott fel e nemes ügy érdekében, a városi polgárok pedig az első tíz árva gondozását vállalták magukra. A legfontosabb még hátra volt: az anyagi háttér megteremtése épp azokban az esztendőkben, amikor a nagy gazdasági válság egy évtizedre megbénítja az országot. A bárónő viszont útnak indult postakocsin, váltott lovakkal, hiszen akkor még errefelé nem vezetett vasútvonal. Személyes varázsával, szívhez szóló szavaival kérte és bírta adakozásra, akikhez bekopogott, Erdély és Magyarország törvényhatóságait. Egy esztendő leforgása alatt annyi pénzt sikerült egybegyűjtenie, hogy megnyithatta kapuját az Erzsébet királyné nevét viselő Háromszék Megyei Erzsébet Árvaleány Nevelő Intézet 1873. október 12-én.
A bárónő saját adománya, valamint a város nagylelkű pártfogása mellé sorakoztatta fel Széchényi Pál ipari és kereskedelmi, Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi, Bethlen András földművelés- és iparügyi minisztereket, Budapest városát, Bihar, Nyitra és Gömör vármegyét. Itthon pedig Isten tudja, hányszor hangoztak el segélykérő szavai: „Felkérem ezen gyűlést és nemes Háromszék lakosait”, karolják fel e szent ügyet. A háromszékiek nem késlekedtek, hiszen maradt még egy tál étel minden asztalnál, egy váltás fehérnemű, egy rend ruha vagy egy pár lábbeli egy árva gyermek részére. De perdült táncra a város és a környék lakossága bál idején, nyitottak tárlatot, hallgattak úgymond hangversenyt, helyeztek perselyt a templomokba, szántak árverésre vitrinből kivett dísztárgyakat, almáriumból kiemelt értékes tárgyakat, amelyek követték útját a bárónő ama gyönyörű antik művű legyezőjének, melynek bevétele az árvaleány intézetet támogatta. Ezúton vált hasznossá minden jóindulatú gondolat, tettrekészség, tánclépés és dísztárgy, s vált hasznára a közösségnek, de főképpen a 19 év alatt felnevelt 110 árva leánynak. Az intézetnek rendszere, célja volt: értelmet művelni, kézügyességet fejleszteni, hogy a munkában az ott nevelkedők örömüket megtalálják. Ezáltal vált a szülők nélküli, vagyontalan árvából szakácsnő, tanítónő, gondozó, szobaleány vagy önbizalmát visszanyerő, székely lelkiségét, szellemiségét továbbadó anyja gyermekeinek. Öregeknek menedék
Egy alkalommal Pap András kézdivásárhelyi városi tanácsos neje, Nagy Karolina a bárónő jelenlétében felvetette: szánandóbbak azok az emberek, akik család nélkül maradva öregségben, gyógyíthatatlan betegségben nyomorognak, s még koldulni sem tudnak. A bárónő azonnal felkarolta az ügyet, s 1874 őszén a városi képviselő bizottság elé írásbeli indítványt terjesztett egy menedékház létrehozására. A város támogatta. Megfelelő helyiséget biztosított örök időre annak létesítéséhez. Két hónap elteltével már tudott erről a vállalkozásról is Erdély és Magyarország, s nyílt meg a szíve császári és apostoli királyi fenségnek, Rudolf főherceg trónörökösnek, aki magánpénztárából jelentős összeget utalt a Stefánia Menedékház számlájára.
Azt azonban szükséges hangsúlyozni, hogy királyi fenség ide, főherceg oda, a város polgárai, a környékbeli községek lakói támogatása nélkül aligha működhetett volna bármelyik báró Szentkereszty Stefánia-intézet. A város elöljárósága ismét vállalkozott, biztosítva 12 szegény beteg egy-egy heti élelmezését, s gyűjtöttek össze kegyes adakozásból csaknem 5000 forintot. Jancsó Géza gyógyszerész pedig megígérte, míg ő Kézdivásárhely polgára, ingyenes gyógyszerellátást biztosít az intézetben lakóknak. Jól szervezett, részleteiben is kidolgozott menet szerint gyűlt a vegyes adomány a menedékház részére. A megnyitáskor rendezett bál alkalmával a kegyes adományok közé írtak szalonnát, bélhúst, csirke- és pulykahúst, skatulya szardíniát, kenyeret, befőttet, bort és borvizet, skatulya bonbont, süteményt, „lemonadet”. Felszerelésére adakoztak „laskaserítőt”, guzsalyt, ágylepedőt, rokolyát és levesmerőt, imakönyvet és tormástálat, keszkenőt, herbateát és számos más hasznos dolgot. A menedékházban lévő öregeknek reggeli, ebéd és vacsora is kitellett a jóakaratú emberek konyhájáról. Ezek mellett a kézdivásárhelyi asszonyok külön gyűjtést is felvállaltak. Így gyarapodott a menedékház éléstára több véka pityókával, kupa fuszulykával, köböl búzával, rakás murokkal, számos koszorú hagymával, különböző bútorokkal, lábbelikkel, ruhaneművel s egyéb hasznos dologgal.
Betegeknek kórház
Elképzelhető, ennyi vállalkozás, adakozás után a város és környéke már jócskán kimerült, de a bárónő tovább vitte a fáklyát. 1877 ősszén megalakította Kézdivásárhely városi és vidéki Rudolf Kórházát akkor, amikor még alig működött ilyen intézmény, s az egészségügy fejlettségét is szinte csak a nagyvárosok lakói élvezhették. Az újabb alaptőke előteremtése újabb nehézségekbe ütközött. A bárónő ismét útnak indult, s „a trón zsámolyától a kunyhókig mindenütt” hallatta hangját. A ház védnökségét a trónörökös Rudolf főherceg vállalta, aki a bárónő kérésére magánpénztárából 200 forintot adományozott.
Igaz, ezúttal hosszabb időbe telt, míg kapuit az intézmény megnyithatta, de 1884-ben ennek is eljött az ideje. Örvendetes tény: szaporodott a tőke, de sajnos, ugyanakkor a betegek száma is. 1892-ig összesen 2056 beteget ápoltak az intézetben. S ne feledjük, egy esztendő múltán is Erdély-szerte még igen kevés kórházat, pontosabban 29 működő egységet tartottak nyilván. Amikor a nehézségek mellé a közösség részéről lassacskán az unalom, a megszokás is felzárkózott, és lanyhult az adakozás népszerűsége, a jó barátok ismét az ügy mellé álltak. Ezúttal gróf Mikes Benedekné Moser Sofie rendezett zabolai kastélyában fényes estélyt, ahová annyian érkeztek, hogy adakozásukkal ismét kihúzták a kátyúba ragadt szekeret.
Templom és nőegylet
A ország szükségére az Úrnak szolgálatát teljesítő „földön megtestesült angyal, Zágoni báró Szentkereszty Stephanie úrhölgy”, ahogyan kortársai nevezték, már mindenre odafigyelt. Látván, hogy Székelyföld templomai, mint egyedüli s igazi őrtornyai a keresztényi gondolatnak és művelődésnek, mily szegények, az általa eddig létrehozott intézetek áldásos tevékenységének köszöneteként maga köré gyűjtötte a kézdivásárhelyi-kantai római katolikus iskolába a papokat és híveiket, s „az úrnak 1876-ik évében létrehozták a »kézdi-vásárhelyi Oltáregyletet« november hó 19-én árpádházi szent Erzsébet napján, Erzsébet felséges királyné dicső névünnepén”. A bárónő kedvenc évszaka kezdeményező készségét illetően az ősz lehetett, ugyanis 1871 szeptemberében felhívására megalakult a 16 tagból álló Zágoni Jótékony Nőegylet. Ezen újabb alapítvány már követte útját a jól bejáratott rituáléknak: dalra fakadtak a kórusok, megszólaltak a hegedűk egy-egy háromszéki udvarház vastag falai mögött tartott koncerten. Hat esztendő múltán, 1878-ban, amikor befejeződött Bosznia elfoglalása, a Monarchiából származó halottak száma meghaladta a 7000 főt, s ki tudja, hányan maradtak árván, család nélkül vagy sebesülten. A falu akkor is gyűjtést rendezett. A megsebesült katonák s az árvák segélyezésére a pénz mellett 7 kiló tépést és sebkötőt, 7 láda húskivonatot küldtek az arra szorultaknak. Éberen figyelték a világ eseményeit, nemzettársaik sorsát. 1879 tavaszán, amikor a megáradt Tisza egyik éjjelen átszakította a gátat, romba döntve Szeged városát, annak hírét véve, a zágoniak máris útnak indították a segélyt. Más alkalommal a bárónő arra kérte embertársait, hogy akik családjukban örömteljes eseményt ünnepelnek, gondoljanak a szegényekre, elesettekre, az őket felkaroló intézetre is, és küldjenek élelmet számukra. Jó példával ismét ő járt az élen, minden év augusztus 20-án édesapja és az ő neve napján egyheti élelmet küldött intézete részére.
Működött is megszakítás nélkül e szeretet lánca hosszú időkig. Hatékonyságát a szabad kezdeményezés biztosította abban a korban, amikor az egyik dualista vezető politikus arról szólt, hogy „olyan messze vannak innét a jó székelyek, hogy mire óhajtásuk idáig” ,azaz Budapestig ér, akkorra már idejét veszíti a kérelem, megbukik az eszme és javaslat. Végezetül: ennyi munka láttán kinek van bátorsága nagyságát mérlegelni báró Szentkereszty Stefániának? Hiszen ő egyike volt azoknak a géniuszoknak, akik jól tudták, a fennkölt eszmék, a veretes szavak elszállnak, mint a pillanat, ha nem fogja szolgálatra őket az ember. Halálának évfordulójához kapcsolódóan csupán egy rövid idézetet emelünk ki gyászjelentéséből: „zágoni br. Szentkereszty Stefánia úrhölgy az Erzsébet-rend és a koronás arany érdemkereszt tulajdonosa, tiszteletbeli alapítványi hölgy, Kézdivásárhely díszpolgára stb. stb. f. hó 26-án este 10 órakor, Budapesten, hosszú ideig tartó súlyos szenvedések után, angyali lelkét visszaadta Teremtőjének”. A gyászjelentő pontosan fogalmaz, hiszen a Nagyasszony a lelkét adta vissza Teremtőjének, de szellemiségét örökre nekünk hagyta, amikor 64 éves korában eltávozott az élők sorából. Örök mécsest hagyott számunkra, hogy világítson utunkon a nehéz időkben. Megemlékező sorainkat végezetül zárja Nagyasszonyunk gondolata: „Noha ezennel távozom körükből, de szememmel hű kísérőjük leszek ezentúl is.”
Úgy legyen.
Tüdős S. Kinga. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kinevezik a magyar államtitkárokat
Kinevezik a magyar államtitkárokat, alprefektusokat és Maros megye prefektusát, amint lejár az europarlamenti választás.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke elmondta: múlt héten terjesztette elő a miniszterelnöknek az egészségügyi és a munkaügyi államtitkár kinevezését.
Ugyanígy a Bihar és Szilágy megyei alprefektusok személyére is javaslatot tett az RMDSZ, így már jövő szerdán beiktathatják az új tisztségviselőket.
Hargita megye alprefektusának kinevezését a héten terjesztik a kormányfő elé, Maros megyében pedig valószínű, csak a választás után dől el, kit javasol az RMDSZ kormánybiztosnak.
Az RMDSz jelölheti ezenkívül a Környezetvédelmi Ügynökség vezetőjét is.
marosvasarhelyiradio.ro. Erdély.ma

Május 25-én minél nagyobb számban menjünk el szavazni! – Kelemen Hunor és Orbán Viktor üzenete a magyarokhoz
Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes csütörtökön délelőtt Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével, Magyarország miniszterelnökével találkozott Szatmárnémetiben. A zártkörű tárgyalásokat követő sajtónyilatkozatban a két politikus leszögezte: „A mai nap közös üzenete az, hogy a magyar emberek menjenek el minél nagyobb számban szavazni május 25-én”.
„Az európai parlamenti választások fontosságáról nem győztünk eleget beszélni, hiszen az elkövetkező időszakban változások következnek az Európai Unióban, és nem mindegy, hogy ezeket a változásokat egyrészt kik generálják, másrészt azt szeretnénk, ha mi is jelen lehetnénk akkor, amikor változnak a dolgok. Az európai parlamenti választásokon élni kell a szavazati joggal azért is, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetének a rendezése is váljon uniós hatáskörré” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes a megbeszéléseket követően. Orbán Viktor miniszterelnök elmondta: „Több oka is van annak, hogy ma itt találkoztunk, a legnyilvánvalóbb a vasárnapi európai parlamenti választások, hiszen ezen az RMDSZ és a Fidesz–KDNP egymást kölcsönösen támogatják, hiszen túl azon, hogy magyarok vagyunk, ugyanahhoz az európai politikai családhoz is tartozunk. Kiélezett küzdelem körvonalazódik az európai néppárt és az európai szocialisták között, éppen ezért a Fidesz, a KDNP és az RMDSZ azért dolgozik, hogy erős Európai Néppárti frakció legyen a következő 5 évben is. Ez csak akkor sikerülhet, ha mind a Fidesz, mind az RMDSZ jó eredményeket ér el, ehhez, pedig arra van szükség, hogy a magyar emberek menjenek el szavazni”.
A megbeszélésen a felek az RMDSZ és a Magyar kormány közti együttműködés folytatásáról, a román-magyar kormányközi kapcsolatok erősítéséről is tárgyaltak. A felek leszögezték: közös érdek az, hogy stabil és erős kapcsolat legyen Magyarország és Románia között.
A kétoldalú találkozón az RMDSZ küldöttségét Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes vezette, jelen volt Bíró Rozália, az SZKT elnöke, az RMDSZ Bihar megyei szenátora, Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezetének elnöke, Szatmár megyei szenátor, Nagy Szabolcs, az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke, a szatmári 2-es körzet parlamenti képviselőjelöltje, valamint Nagy Zoltán, a szövetségi elnök kabinetigazgatója. A magyarországi küldöttséget Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Magyarország kormányfője vezette, jelen volt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Hídvégi Balázs, külgazdaságért és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár, Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint Nagy János, a miniszterelnök kabinetigazgatója.
RMDSZ közlemény. Erdély.ma

Aggasztó a magyar lakosság távolmaradása az urnáktól
„A magyar lakosság részvétele 10 százalékkal alacsonyabbra becsülhető az országos átlaghoz képest” – mutatott rá Barna Gergő szociológus. Hozzátette: ez az eredmény két szempontból is aggasztónak tekinthető. A magyar részvétel abszolút értékben is alatta marad az országos részvételnek, de a különbség sokkal jelentősebb, ha figyelembe vesszük, hogy mind 2007-ben, mind pedig 2009-ben a magyar lakosság jelentősen mobilizáltabb volt a románokhoz képest. A legnagyobb gond Székelyföldön tapasztalható, mind Hargita, Maros és Kovászna megye jelentősen alacsonyabb a részvétel, mint a korábbi években.
Míg 2009-ben Hargita megyében 10 órakor a lakosság 5,7 százaléka szavazott, addig idén csupán 4,5 százalék. Kovászna megyében 2009-ben 5,1 százalékos volt a részvétel a reggeli órákban, most vasárnap alig 3,9 százalék.
Maros megyében is nagyobb volt az érdeklődés az EP-választások iránt 2009-ben, akkor 4,7 százalékos volt a részvétel 10 órakor, idén ez csupán 4,1 százalék.
Az erdélyi megyékben alacsony a részvételi arány, derült ki a Központi Választási Iroda jelentéséből, amelyben a tíz óráig összesített adatokról számoltak be. Ugyanakkor fél százalékkal nagyobb arányban járulnak az urnákhoz Románia állampolgárai, mint 2009-ben.
Az országos összesítés szerint a szavazati joggal rendelkező állampolgárok 4,61 százaléka ment el szavazni, viszont Hargita, Maros, Szatmár, Szilágy, Bihar, Kolozs és Kovászna megyékben a választásokon való részvétel az országos átlag alatt van. rmdsz.eu/hirek/

Winkler Gyula és Sógor Csaba újrázott
A leadott voksok 99,99 százalékának összesítése alapján az RMDSZ a szavazatok 6,30 százalékát gyűjtötte be a vasárnapi európai parlamenti választásokon, így biztosra vehető, hogy két képviselőt küldhet Brüsszelbe. A mandátumok elosztása azonban az ötszázalékos küszöböt át nem lépő pártok és független jelöltek szavazatainak újraosztása nyomán válik véglegessé.
Egy ideig úgy tűnt, hogy az RMDSZ három képviselőt is delegálhat Brüsszelbe, ahol a Fidesz–KDNP-listáról bejutott Tőkés Lászlóval összesen négyen képviselhették volna az erdélyi magyarságot. A közel százszázalékos feldolgozottság alapján azonban a szövetségnek be kell érnie két mandátummal.
Az RMDSZ jelöltlistáján Winkler Gyula és Sógor Csaba jelenlegi EP-képviselők foglalják el az első két helyet, harmadik Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke.
A hétfő kora estig beérkezett adatok alapján az RMDSZ országos szinten 350 659 szavazatot kapott, 81 080 vokssal kevesebbet, mint az öt évvel korábban megszervezett EP-választáson.
A megyei választási irodák által közölt végleges adatok azt mutatják, az RMDSZ öt megyében szerezte meg a voksok többségét. Hargita megyében a szövetség jelöltlistája a szavazatok 87 százalékát kapta meg, Kovászna megyében pedig az urnához járuló választópolgárok 76 százaléka voksolt a tulipánra.
A szövetség emellett Maros (40 százalékkal), Szatmár (35,5) és Szilágy megyében (27) is győzni tudott. Az RMDSZ 21,5, illetve 16,4 százalékkal a második helyen végzett Bihar és Kolozs megyében. Brassó megyében a végeredmény alapján az RMDSZ a negyedik legjobb teljesítményt tudta felmutatni, miután a voksok 6,8 százalékát kapta meg.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök urnazárás után jónak ítélte az RMDSZ választási szereplését; úgy vélte, az megfelelt a várakozásoknak. Szerinte az erdélyi magyar szavazók ezúton is megerősítették, hogy az RMDSZ mind az önkormányzatokban, mind a parlamentben, mind pedig az Európai Parlamentben hiteles képviselője az erdélyi magyarságnak.
Külön köszönetet mondott az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek, valamint „magyarországi barátainknak”, mindenekelőtt Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a megmérettetés előtt néhány nappal szavazásra buzdították a romániai magyarokat. Kelemen úgy értékelte, hasznosnak bizonyult a Magyar Polgári Párttal korábban kötött megállapodás, hozzátéve: a további együttműködés garantált a polgári alakulattal.
Winkler Gyula szerint ezen a megmérettetésen is bebizonyosodott, hogy az RMDSZ bírja az erdélyi magyar, a székely emberek bizalmát, szavazataik pedig visszaigazolták az alakulatnak az elmúlt 25 évben végzett munkáját. Sógor Csaba ugyancsak megköszönte a magyar közösség támogatását, a „felelős szavazatokat”.
Borboly: jobb lett volna összefogni
Az RMDSZ elsöprő győzelmet aratott Hargita megyében, a 2009-es eurovoksoláshoz viszonyítva azonban a szövetség kevesebb szavazatot kapott: míg vasárnap 80 708-an pecsételtek az RMDSZ-re, öt évvel ezelőtt 97 164 választópolgár támogatta a szövetség jelöltlistáját.
A székelyföldi megyében gyengébb volt a részvételi arány is, mint 2009-ben: vasárnap a szavazásra jogosultak 35,6 százaléka élt állampolgári kötelezettségével, öt évvel ezelőtt ez az arány 40 százalékos volt. A megyei választási iroda által közölt adatok szerint Hargita megyében a PSD–UNPR–PC választási szövetség 3553, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) pedig 1385 voksot kapott.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke hétfőn arra mutatott rá, hogy az RMDSZ szavazatainak több mint felét a székelyföldi megyékből kapta. Ezzel együtt gondnak nevezte, hogy nem tudtak az etnikai arányt meghaladó eredményt elérni, és azt is, hogy összefogásra irányuló javaslatait a szövetségen belül nem támogatták. Szerinte a „jajveszékelés” nem lehet kampányeszköz, a szavazást pedig nem lehet „alamizsnaként kérni”.
„A politikus ne könyörögjön, hanem sugározzon erőt, ne a félelemre, hanem a jó hangulatra, bizalomra, párbeszédre alapozzunk. Nem a választók a hibásak, ha nem mennek el szavazni, hanem a politikus, akinek nincs hitele” – jelentette ki az RMDSZ-es politikus, aki új irányt sürgetett a politikai diskurzusban, amelyben szerinte a választók mindennapi gondjai, ügyei is helyet kell kapjanak.
Kérdésünkre, hogy mivel magyarázható Hargita megyében a 2009-es EP-választásokhoz viszonyítva a mostani alacsonyabb részvétel, és az RMDSZ-re leadott kevesebb szavazat, Borboly azt mondta, ezúttal hiányoztak az Erdélyi Magyar Néppárt szavazói, akik akkor Tőkés Lászlót támogatták.
Az előző EP-választásokhoz képest jóval kisebb volt a részvételi arány Kovászna megyében is: 2009-ben a háromszéki választópolgárok 36,9 százaléka szavazott, míg vasárnap csupán 29 százalékot mértek.
Az RMDSZ-listát Háromszéken 39 700 választó támogatta, míg a korábbi EP-választáson a szövetség 13 615 szavazattal kapott többet. Második helyen itt is a szociáldemokraták végeztek 4075 vokssal, a demokrata-liberálisok pedig 1616 szavazatot kaptak.
Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszéki elnöke a Krónikának elmondta, bár jóval nagyobb részvételi arányra számítottak Háromszéken, az eredmény a magyarok számarányának megfelelően alakult. A sepsiszentgyörgyi polgármester rámutatott: bár az erdélyi magyarság ilyen szempontból felülteljesített, 2007-ben az RMDSZ és Tőkés László közötti verseny, majd 2009-ben az összefogás listája eredményesebben mozgósított.
Dicséret és bírálat Maros megyében
Az öt évvel ezelőtti eredményekhez képest kevesebb szavazatot kapott az RMDSZ Maros megyében is: vasárnap 57 082 választó támogatta a szövetség listáját, míg 2009-ben a szervezet 75 516 szavazatot kapott.
A május 25-én mért részvételi arány 30 százalékos volt, míg 2009-ben a szavazatra jogosultak valamivel több, mint 32 százaléka járult urnákhoz – közölte a megyei választási iroda. Maros megyében egyébként a PSD–UNPR–PC szövetség végzett az RMDSZ mögött 20,7 százalékkal, a liberálisok a voksok 11 százalékát kapták meg.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke úgy értékelte, a megyében sikerült az érdekvédelem minden egyes láncszemét összekapcsolni, és ezáltal megerősíteni a magyarság társadalmi is politikai tekintélyét.
Az RMDSZ-es Vass Levente azonban a szövetségi listára leadott szavazatok drasztikus csökkenésére mutatott rá hétfői Facebook-bejegyzésében. A leendő államtitkár szerint az 55 ezer potenciális marosvásárhelyi szavazó kétharmadának távolmaradása többféleképpen is magyarázható: a szövetség helyi szervezetének a vezetői tapasztalatlanok, kirekesztették a belső ellenzéket, és elmaradt a valós megújulás a szervezeten belül.
Győzni tudott a szövetség Szatmár megyében is: a tulipános jelöltlista 35 754 szavazatot, míg a PSD–UNPR–PC 28 642 voksot kapott (a szavazatok 28 százalékát). Itt a részvételi arány 33 százalékos volt.
Pataki Csaba szatmári RMDSZ-es szenátor a Krónikának elmondta, elégedett a vasárnapi eredménnyel. „A népesség fogyását is figyelembe véve elmondható, a szervezet lényegében 2 százalékkal több szavazatot kapott, mint amekkora a magyarság aránya a megyében, ennek függvényében bátran kijelenthetjük, hogy hasonló eredményt értünk el, mint 2009-ben” – kommentálta a végeredményt a szatmári politikus.
A Winkler Gyula vezette lista kapta a legtöbb szavazatot Szilágy megyében is, ahol 66 242 szavazóból 18 173-an támogatták az RMDSZ listáját. Második helyre itt is a PSD–UNPR–PC futott be a szavazatok 26 százalékával. A Szilágy megyei választási iroda által közölt adatok szerint a részvételi arány meghaladta a 33 százalékot.
Mozgósítás az utolsó száz méteren
Az RMDSZ-nek a választás napján „apait-anyait” bele kellett adnia ahhoz, hogy az erdélyi magyarlakta megyékben a részvétel elérje az országos átlagot. Amikor a szövetség vezetői azt tapasztalták, hogy a magyar választópolgárok szavazókedve elmarad a románokétól, a helyi és megyei szervezetek által terepre küldött aktivisták felmérés készítése ürügyén házról házra járva buzdították a magyarokat arra, hogy járuljanak urnák elé.
Hasonlóan agresszív kampány zajlott az interneten is. Kora délután az RMDSZ hírlevélben, valamint a közösségi oldalakon figyelmeztetett, hogy aggasztó a magyarok távolmaradása az urnáktól. Az alakulat híveinek szavazókedvét követő Barna Gergő szociológus adott pillanatban megkongatta a vészharangot, miszerint a magyar lakosság részvétele 10 százalékkal alacsonyabbra becsülhető az országos átlagnál.
A szakértő szerint ez az eredmény azért tekinthető aggasztónak, mert a magyar részvétel abszolút értékben is alatta maradt az országos részvételnek, de a különbség ennél is jelentősebb, ha figyelembe vesszük, hogy a 2007-ben és 2009-ben rendezett EP-választáson a magyar lakosság jelentősen mobilizáltabb volt a románokhoz képest.
Barna Gergő értékelése szerint a legnagyobb gond a nap első felében a Székelyföldön mutatkozott, ekkor Hargita, Maros és Kovászna megyében egyaránt sokkal alacsonyabb részvételt mértek, mint a korábbi megmérettetéseken. Két órával az urnazárás előtt ugyancsak olyan vészjelzést küldött szét az RMDSZ, miszerint a székelyföldi megyék idén rosszul teljesítenek, a régióban gyenge a választási részvétel, leginkább Kovászna és Maros megyében tapasztalható visszaesés e téren.
„Még vissza tudjuk fordítani a lemaradást! Az utolsó néhány órán nagyon sok minden múlhat! Számítunk Rád! Kérünk, tegyél meg te is mindent az erdélyi magyarság európai képviseletéért! Néhány szavazaton múlhat a választások sikere!” – hangzott a szövetség szavazásra buzdító felhívása.
Vasárnap egyébként Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke több Facebook-bejegyzésben is élesen bírta az RMDSZ honlapján napközben közzétett mozgósító anyagokat, melyek szerint a választásokon való részvétel tekintetében a székelyföldi megyék rosszul teljesítenek.
A csíkszéki RMDSZ-elnök szerint „az ilyen irományok azok hangját erősítik fel, akik azt mondják az RMDSZ-ben, hogy a főtitkárság, úgy ahogy van fölösleges pénzkidobás.” A Hargita és Kovászna megyében mért alacsony részvételi arányra vonatkozó másik hír kapcsán Borboly megjegyezte: „Aki az alábbit írta, az RMDSZ honlapjára, annak kár a továbbiakban a magyarságnak szánt, állami költségvetési forrásból fedezni a fizetését.”
Egy újabb bejegyzésben Borboly úgy fogalmazott, ha minden megyei RMDSZ-szervezet „úgy muzsikált volna”, mint a Hargita megyei területi szervezetek, az RMDSZ három mandátumot is szerezhetett volna.
RMDSZ-es EP-szereplés: beszédes számok
Romániában először 2007. november 25-én rendeztek európai parlamenti választást, az akkor eurohonatyává választott képviselők még csak kétéves „csonka” mandátumot szereztek. Az RMDSZ Frunda György vezette listájára 282 929-en szavaztak, ami a leadott voksok 5,52 százalékát jelentette, és két mandátumra volt elegendő.
Frunda a megmérettetés után lemondott brüsszeli mandátumáról, így a listán őt követő Sógor Csaba és Winkler Gyula kezdhette meg európai parlamenti pályafutását. A hét évvel ezelőtt függetlenként indult Tőkés László 176 533 szavazatot gyűjtött be (a voksok 3,44 százalékát), ezzel egyedüli romániai párton kívüliként bejutott az EP-be.
A 2007-es megmérettetésen 29,46 százalékos volt a részvétel. Két évvel később, 2009. június 7-én rendezték az első, „teljes értékű” EP-választást, ekkor szereztek Romániában először teljes, ötéves mandátumot az eurohonatyák, számszerint 33-an.
A 2007-es euromegmérettetéshez képest öt évvel ezelőtt létrejött a választási megállapodás a szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között, ennek megfelelően a Tőkés László vezette tulipános lista 431 739 voksot kapott, ami a leadott szavazatok 8,92 százalékát jelentette. Második és harmadik helyen Sógor és Winkler újrázott.
Az együttműködéssel nem sikerült maximalizálni az erdélyi magyar szavazatokat, hiszen közel 28 ezerrel kevesebb magyar voksolt 2009-ben az összefogás listájára, mint két évvel korábban Tőkésre és az RMDSZ-re együttvéve. Akkor országos szinten a szavazásra jogosultak 27,67 százaléka (5 035 297 szavazó) járult urnák elé. Krónika (Kolozsvár)

Öt megyében az RMDSZ szerezte meg a legtöbb szavazatot
Öt megyében vezet az RMDSZ a Hotnews interaktív térképén közölt adatok szerint: Hargita (87,21%), Kovászna (76,11%) és Maros megye (40,25%) mellett Szatmár (35,54%) és Szilágy megyében (27,43%) is megszerezte a szavazatok többségét.
A szövetség Kolozs megyében a második helyen végzett. Brassó megyében 6,89%-ot szerzett. Bihar megyéből még nincsenek adatok. (hírszerk.) Transindex.ro

Mégsem olyan szegény Székelyföld
Alaposan rácáfol a kormány által a székelyföldi autonómia ellen oly sokszor felhozott érvre az Economica.net portálnak az állami költségvetésbe utalt pénzösszegeket megyénként górcső alá vevő térképe.
Kiderül ugyanis, hogy Hargita és Maros megye 1 milliárd lejnél is nagyobb összeget utal évente az államkasszába, Kovászna megyében pedig – ami egyébként az ország egyik legkisebb megyéje – ez az összeg ugyan alig 680 millió lej, de még így is nyolc megyét tudhat maga mögött.
Erdély – a Partiummal és a Bánsággal együttvéve – összességében igen jól teljesít, Kovászna megyén kívül csak Beszterce-Naszód és Szilágy megye került az 1 milliárdos küszöb alá.
A listavezető természetesen Bukarest, a főváros adja a büdzsé 17,5 százalékát akkor is, ha megtisztítjuk az összeget azoknak a nagyvállalatoknak a hozzájárulásától, amelyek kénytelenek Bukarestben fizetni adóikat.
Ebben az esetben 30 milliárd lejről van szó, és ha a legnagyobb hozzájárulókkal együtt számolunk, akkor közösen a költségvetés bevételeinek 60 százalékát biztosítják, ez az összeg 2013-ban elérte a 173,55 milliárd lejt. A különböző megyék által befizetett összegek messze elmaradtnak Bukaresttől, a második helyen található Konstanca megye 5,9 milliárd lejjel járult hozzá tavaly az államkasszához.
Erdélyből a legjobb helyezést Kolozs megye érte el a maga 4,3 milliárdjával, majd Ilfov (3,96 milliárd) és Temes megye (3,86 milliárd) következik. Az utolsó helyen eközben Călăraşi megyét találjuk, ahol a megyei adóhatóságnak alig sikerül félmilliárdot meghaladó összeget begyűjtenie. A Szilágy megye által befizetett 600 millió lejnél is kevesebbel járult hozzá az ország költségvetéséhez Tulcea (579 millió), Teleorman (575 millió) és Mehedinţi megye (520 millió).
Az első tizenötbe Erdélyből még Brassó (2,68 milliárd), Bihar (2,27 milliárd), Maros (2 milliárd), Szeben (1,88 milliárd), valamint Arad megye (1,8 milliárd) fért bele. Máramaros megyét a 20. helyen találjuk közel 1,3 milliárd lejes hozzájárulással, Fehér megye 1,1 milliárddal a 21., Szatmár megye 1,06 milliárddal a 22., Hargita megye pedig 1,05 milliárddal a 24. helyen áll a költségvetésbe befizetett összegek tekintetében.
Beszterce-Naszód megyében eközben 708 millió lejt sikerült az adóhatóságnak begyűjtenie, ami a 34. helyhez volt elegendő, közvetlenül utána pedig Kovászna megyét találjuk a maga 680 milliójával. Krassó-Szörény megye következik 654 millió lejjel, Szilágy megye 600 millió leje viszont csak a 39. pozícióhoz volt elegendő.
Bálint Eszter. Székelyhon.ro

Tíz magyar nyelvű szakosztály indul Bihar megyében
Bihar megyében a 2014/15-ös tanévben tíz magyar nyelvű szakképzést nyújtó osztályt indítanak - tájékoztatta a maszol.ro-t Kéry Hajnal főtanfelügyelő helyettes, akitől azt is megtudtuk, hogy Érmihályfalván már túljelentkezés is van.
A tíz kilencedik osztályra osztályonként 28 helyet hagytak jóvá, ez tehát 280 gyermeknek jelenthet szakképzést. Nagyváradon a Mihai Vitezul Műszaki Kollégiumban egy magyar osztály indul, ott szakácsokat képeznek, az Andrei Şaguna Műszaki Kollégiumban két osztály indul, az egyikben autószerelői, a másikban villanyszerelői szakképzést nyújtanak – ez utóbbit kisfeszültségű hálózat karbantartására.
Az érmihályfalvi 1. Számú Mezőgazdasági Kollégiumban három szakosztály indul, azokban mezőgazdasági gépészeket, kertészeket illetve elárusítókat képeznek. A nagykágyai 1. számú Szakközépiskola két magyar tannyelvű osztálya közül az egyikben szintén mezőgazdasági gépészeket, míg a másikban kőműveseket, kőfaragókat és vakolókat oktatnak majd.
A borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Szakközépiskolában egy osztályban kertésznek, a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum egy osztályában pedig víz- és gázvezeték-szerelőnek tanulhatnak a fiatalok.
F. N. L. maszol.ro

Megyénkénti RMDSZ-eredmények, meglepetésekkel

Egy újratemetés hullámai
Szövegértési problémák vannak a magyar sajtóban a marosvásárhelyi bíróság múlt heti döntése kapcsán. Az egyik erdélyi orgánum ezzel a címmel közölt írást: Jogerős: nem temethetik újra Nyirő Józsefet, a Népszabadság világhálós oldalán pedig Nyirő újratemetve márpedig nem lesz címmel foglalkoztak a témával. Pedig mindössze annyi történt, hogy másodfokon is jóváhagyták a Hargita megyei törvényszék két évvel ezelőtti ítéletét, semmisnek nyilvánítva a székelyudvarhelyi hivatal által kibocsátott, a Nyirő József nevére szóló temetkezési engedélyt.
Aki nem ismerné a történetet: a Magyar Országgyűlés Hivatala másfél évnyi, a román féllel is folyamatos egyeztetés után 2012. május 27-én meg akarta szervezni a Madridban nyugvó erdélyi író újratemetését. A kihantolás rendben megtörtént az Almuneda temetőben, de időközben megbukott a román jobbközép kormány, és a helyükbe érkező baloldali Victor Ponta és csapata kiváló lehetőséget látott (ebben is) a magyarellenesség felélesztésére, és különféle adminisztrációs eszközökkel ellehetetlenítette az újratemetést. A formai ok: az RMDSZ vezetésű székelyudvarhelyi városvezetés – szándékosan vagy véletlenül – hibás temetkezési engedélyt állított ki, ezt a megyei prefektúra azonnal észrevette és megtámadta a bíróságon.
A jogi megoldás már akkor, a két évvel ezelőtti újratemetési kísérlet napján is látszott: nem fellebbezni kellene, hanem kiállítani egy új, hibátlan engedélyt. A polgármester akkor nem volt elérhető – szolgálatait és az RMDSZ segítségét nem véletlenül köszönte meg egy közleményben a Ponta-kormány egy nappal a meghiúsult újratemetés után. A porhintés ráadásul folytatódik: pár napja a polgármester egy közleményben arról írt, hogy a polgármesteri hivatal részéről nem szükséges igazolás kiadása a hamvak temetése esetén, ezért semmi sem áll az újratemetés útjában.
Ehhez képest furcsa, hogy pénzt és időt nem kímélve másodfokon is pereskedtek a hibás igazolás miatt – Viorela Bejan, a táblabíróság szóvivője az Agerpres hírügynökségnek arról beszélt, az ítélőtábla elutasította az udvarhelyi önkormányzat jogi képviselőjének az alapfokú ítélet eltörlésére vonatkozó javaslatát, így a másodfokú verdikt végleges és megfellebbezhetetlen.
A történet legszomorúbb része, hogy nem ezen a jogi csűrés-csavaráson múlik az újratemetés. A jelenlegi román hatalom mindent megtesz, hogy megakadályozza a folyamatot, és árgus szemekkel figyelnek mindenkit, akinek szerepe volt az újratemetés előkészítésében.
Ha én Székelyudvarhelyen járok (jelen írás szerzője volt az eseménysorozat kommunikációs megbízottja, és az újratemetés tervezett időpontja előtti napon a román hatóságok órákra feltartóztatták, átkutatták, és a csomagjában talált – üres – urnát felnyitották – a szerk.), és kimegyek a temetőbe a barátom sírjához, percek alatt sportos testalkatú „látogatók” érkeznek a közelembe. Egy udvarhelyi származású, de Budapesten élő operatőr (ő szintén részt vett a Nyirő újratemetés folyamatában) az édesapja sírjához látogatott ki decemberben, és két egyenruhás csendőrt kapott kíséretül.
Tavaly év végén Fráter Olviér, a Magyar Országgyűlés megbízottja levélben érdeklődött a székelyudvarhelyi katolikus egyháznál, hogy elhárultak-e a jogi akadályai az újratemetésnek. Levelét a címzetteken kívül mások is olvasták: december tizedikén egy bukaresti parlamenti képviselő feljelentette a magyar állampolgárt a román ügyészségen azzal, hogy „háborús bűnöst” akar újratemetni!
Vainer Aurel nemcsak politikus, hanem a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének a vezetője is, és a feljelentésében arról ír: a magyar író újratemetése sérti a román kormány 31/2002-es sürgősségi rendeletét, amelyben megtiltják az béke és az emberiség elleni bűnök elkövetőinek kultuszát. A székelyudvarhelyi bíróság mellett működő ügyészség komoly vizsgálatot indított, és május ötödikén keltezett határozatában megszüntette a nyomozást Fráter Olivér ellen. A részletes indoklásban kifejtik: bekérték a román akadémiától, a Hargita, Maros, Kolozs, Szeben, Brassó és Bihar megyei állami archívumokból a bizonyítékokat arra, hogy Nyirő József népszerűsítette-e a fasiszta, a rasszista, a xenofób ideológiát, de a válasz minden esetben negatív volt. A sürgősségi kormányrendelet előírja, hogy háborús bűnösnek csak az nevezhető, aki ellen jogerős bírósági végzést hoztak. Nyirő esetében ilyet sem találtak sem Romániában, sem külföldön, és ezt az információt az Elie Wiesel Romániai Holokausztkutató Nemzeti Intézet is megerősítette az ügyészségnek. Mindezek értelmében a feljelentés nem volt jogos, az eljárást megszüntették.
Az elmúlt napokban többször is megkerestem levélben és más módon Vainer Aurelt, hogy milyen bizonyítékokra alapozta a feljelentését. ő különben is notórius feljelentő: egy másik akciója nyomán meghurcoltak két gyergyószentmiklósi személyt, akik a helyi kultúrotthonban két székelyudvarhelyi alkotó, Tompa László és Nyirő József munkásságára emlékeztek, írásaikból olvastak fel. A januári kulturális esemény után ügyészségi eljárás indult Vainer feljelentésére, aki a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége nevében arról írt: „Bár nem volt tagja az 1944. októberi hatalomra kerülése után a budapesti zsidók ezreit halálba küldő szélsőséges és fasiszta Nyilaskeresztes Pártnak, Nyirő József a rezsim ideológiája propagandistájának számított”.
Vainer szerint az író a múlt század negyvenes éveiben „a kolozsvári Tűzharcosok magyar félkatonai alakulat tagjaként részt vett a kincses város környéki román lakosság terrorizálásában”. Ez egyébként új elem a Nyirővel szemben felhozott vádak között, és minden bizonnyal légből kapott nettó hazugság.
Amikor az első levelet írtam Vainernek (aki egyébként egyikre sem válaszolt), épp azt olvastam a hírekben, hogy Mircea Duşa jelenlegi bukaresti hadügyminiszter éppen Miron Cristea román pátriárkát dicsérte és állította az utókor elé követendő példaként a hősök napja alkalmával rendezett eseményen. Dusa – még maroshévízi polgármesterként – kezdeményezte a pátriárka szobrának a felállítását, amely azóta megtörtént. Ez azért érdekes, mert Miron Cristea kormányfőként 1938-ban 225.222 zsidó származású román állampolgárt fosztott meg az állampolgárságától és tett földönfutóvá – közülük sokan éppen Magyarországon kaptak menedéket. A politikus közben rendszeresen publikált antiszemita írásokat az akkori lapokba, egyebek között így fogalmazva: „nem lépni fel a zsidók ellen annyit tesz, hogy élve tartunk a pusztulás fele”.
A zsidó vezetőt arról is megkérdeztem, tervez-e feljelentést tenni az aktuális román hadügyminiszter ellen háborús bűnösök kultuszának propagálása ügyében. Erre a levelemre sem válaszolt.
Romániában nincs erő és akarat a holokauszttal való szembenézésre – a bukaresti politikusok minden eszközzel azt próbálják bizonyítani, hogy az ország mai területéről csak és kizárólag Észak-Erdélyben voltak zsidóellenes megmozdulások, így kizárólag a magyarok antiszemiták. A napokban avattak fel tizenkét táblát az erdélyi nagyvárosok vasútállomásain (erről majd szombaton, a Magyar Nemzet hétvégi Magazin mellékletében olvashatnak bővebben), amelyekből az derül ki, hogy a holokausztért a „horthysta fasiszta” magyarok a hibásak.
1967-ben Anthony Quinn főszereplésével készült egy film A huszonötödik óra címmel, amely egy román parasztember történetét beszéli el, akit zsidónak néznek, ezért koncentrációs táborba küldenének, és ő családjával Magyarországra menekült, mert ott érezte biztonságban magát. Bizonyára nem ez a bukaresti politikusok kedvenc mozija.
Lukács Csaba
Megjelent a Magyar Nemzet 2014. június 4-ei számában. Székelyhon.ro

Megkerülték a magyar egyházakat
Érthetetlen az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői számára, hogy a korábbi tárgyalások ellenére az oktatási tárca miért csak az ortodox egyházzal kötött megállapodást az iskolai vallásoktatásról. A magyar egyházi illetékesek közös fellépést sürgetnek.
Meglepetéssel fogadták az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői, hogy az oktatási minisztérium és a vallásügyi államtitkárság csupán az ortodox egyházzal kötött megállapodást az iskolai vallásoktatásról, a hitoktatók kinevezéséről. A napokban nyilvánosságra került protokollum kimondja, hogy az ortodox vallástanárok kinevezése az egyház írásos beleegyezésével történik, ez meg is vétózhatja a pedagógusok állásba helyezését, azonban meg kell indokolnia, miért nem ért egyet a kinevezéssel.
Az ortodox egyházzal kötött egyezmény az állami iskolákban való vallástanításra, az ezen belüli teológiai szakokra vonatkozik. „Hiánypótló dokumentum, hasonló megállapodásra a magyar történelmi egyházak esetében is szükség van” – mondta lapunknak Bustya János lelkipásztor-vallástanár, az Erdélyi Református Pedagógiai Intézet munkatársa.
Rámutatott, az oktatási minisztérium legutóbb 2000-ben kötött hasonló megállapodást az egyházakkal, a 2011-ben elfogadott új oktatási törvény is erre hivatkozik. Azonban, amikor a felekezetek érvényesíteni szeretnék ennek tartalmát, a minisztérium visszautasítja, arra hivatkozva, hogy már nem érvényes, ugyanis a régi tanügyi törvény alapján köttetett.
„A régi nem jó, új nincs, ez egy faramuci helyzet, és már rég orvosolni kellett volna, azonban eddig a minisztérium nem állt szóba az egyházakkal” – szögezte le Bustya János. A lelkipásztor emlékeztetett, hogy az elmúlt három évben valamennyi szabályozásnál, többek között a vallástanárok kinevezésénél is, az érvénytelennek mondott protokollra hivatkozott a minisztérium.
„Az ortodox egyházzal kötött megállapodás rendet teremt, szabályozza a vallásoktatásban az egyházi jóváhagyás kérdését, eddig ugyanis előfordult, hogy a helyi lelkész, az esperes vagy a tanfelügyelőség adta ki, most viszont leszögezik, hogy ez kizárólag a püspök hatásköre” – magyarázta Bustya János.
A lelkész-tanár arra is felhívta a figyelmet, hogy a minisztérium még mindig nem rendezte a felekezeti iskolák alapításának kérdését, holott a lehetőség benne van az új oktatási törvényben – mint mondta, a félig állami, félig egyházi tanintézetek felekezeti iskolává alakítását kormányhatározattal kellene szabályozni.
KREK: közös volt az ügy
Meglepetéssel fogadta az ortodox egyházzal kötött külön megállapodás hírét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) is, mivel régen már létezett együttműködés a szaktárca és a különböző felekezetek között. „Közös volt az ügy, ezért azt előzetes konszenzus után együtt tárgyaltunk a minisztériummal” – mutatott rá lapunknak Szűcs Éva.
A KREK oktatásért felelős munkatársa elmondta, hogy az 1990-es évek elején az egyházak közös egyeztetés után kötöttek protokollumot az oktatási minisztériummal. „Mind nagy lelkesedéssel vágtunk neki, hogy visszaállítsuk a felekezeti iskoláinkat és a vallásoktatást. Rögzítettük és szabályoztuk a viszonyt, de azóta sok idő eltelt, számos törvény megváltozott, és úgy tűnik, a régi protokollum már nem tekinthető érvényesnek” – állapította meg.
Csűry István, az egyházkerület püspöke is „lejártnak” tartja a régi megállapodást, és újat szorgalmaz a jogi háttér rendezéséhez. Szűcs elmagyarázta: egyelőre még jól működik a tárcával a közös munka, az oktatást a felekezeti szakemberek megkérdezésével szervezik meg, még a tankönyvek előlektorálására is lehetőségük van, és vallástanári állásra sem pályázhat senki egyházi jóváhagyás nélkül.
A reformátusok amúgy jelenleg heti egy órában többnyire bibliaismeretet oktatnak az állami iskolákban, míg a felekezeti tanintézetek vokacionális osztályaiban egyháztörténettel, dogmatikával, egyházi zenével kapcsolatos, bővebb ismereteket kínálnak. Utóbbi iskolák különben az egyéb profilú osztályok számára is előszeretettel kínálják az opcionális plusz egy vallásórát az országos kerettantervben előírt mellett.
Bár az iskolai vallásoktatás elviekben kötelező, a szülő kérheti a kiskorú tanuló felmentését a heti egy óra alól. Szűcs elmondta, arra is van lehetőség, hogy a kissebségben lévő felekezetek képviselői helyi szinten kössenek megállapodást a tanfelügyelőséggel, miszerint a diák az iskolán kívüli vallásóráról „visz jegyet”. Ez opciót jelent azon fiatalok számára, akiknek egyházi oktatását a kis létszám miatt nem tudják az iskolában biztosítani.
„Jó rendben tudni a dolgainkat”
A nagyváradi római katolikus püspökség illetékese, Kiss Albert arról is beszámolt, hogy az egyházmegyéhez tartozó Bihar és Szilágy megyében magyarul, szlovákul, németül és románul is zajlik a vallásoktatás, a tanárok jelentkezését a püspök hagyja jóvá. „Régen templomi hitoktatás volt. Most minden tanévnek megvan a tanrendje, tantárgyversenyt is rendeznek” – magyarázta.
A törvényi háttér rendezése azonban továbbra is téma, holott az érvényes jogszabályok is előirányozzák a felekezeti iskolák sorsának tisztázását. Mint kiderült, már az ortodox egyház „partizánakciója” előtt felmerült a minisztériumi együttműködést szabályozó paktum újratárgyalása, és erről a reformátusok egyeztettek is a római katolikus egyházzal. „Jó rendben tudni a dolgainkat, hogy ne kerüljenek veszélybe az iskoláink. Mindenképp tisztázni kell a helyzetet, és törekedni is fogunk rá” – szögezte le Szűcs Éva.
„Az ortodox egyházzal kötött protokollum irányadó lehet egyházunk, az unitárius egyház és akár az erdélyi magyar történelmi egyházak számára is” – értékelte Andrási Benedek, a magyar unitárius egyház oktatási előadó-tanácsosa. „Jómagam szomorúan állapítottam meg, hogy a szövegben egyetlen utalás sem történik az alkotmány és a tanügyi törvény által garantált felekezeti oktatásra vonatkozóan” – fogalmazott az illetékes.
Rámutatott, az unitárius vallás tárgyat elsősorban a lelkészek vagy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem református karán végzett vallástanárok tanítják. Ugyanakkor az egyház szervezeti és működési szabályzata szerint a helyi lelkész feladata megszervezni egyházközségében a valláserkölcsi oktatást és nevelést. Az előadó-tanácsos emlékeztet, hogy a 2011/1-es számú oktatási törvény megjelenését követően az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői közösen kidolgoztak egy-egy protokollumtervezetet, melyet el is küldtek a minisztérium illetékes szerveihez, azonban azóta sem kaptak rá választ.
„Ezért volt részben meglepő, hogy a minisztérium és a vallásügyi államtitkárság csak az ortodox egyház képviselőivel kötötte meg a törvény által előírt protokollumot” – mutatott rá Andrási Benedek. Hozzátette, tekintettel arra, hogy ennek szövege csak nemrég várt ismertté, egyelőre még nem történt hivatalos egyeztetés az erdélyi magyar történelmi egyházak oktatási tanácsosai között, csupán magánlevelezés szintjén tárgyalták az esetet. „Remélem, nemsokára közösen fogunk fellépni saját érdekeink érvényesítésében” – teszi hozzá az unitárius egyház oktatási előadó-tanácsosa.
Református–evangélikus együttműködés
Az evangélikus egyház szórványegyházjellege miatt többnyire a reformátusokkal együttműködve szervezi meg a vallásoktatást – tudtuk meg Fehér Olivértől, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöki titkárától. Elmondta, mivel az iskolai oktatás magyar nyelven zajlik, általában az egyház dönt az oktatók személyéről. Lelkészek vagy vallástanárok oktathatják a gyerekeket az iskolákban, de Erdélyben nincs vallástanárképzője az evangélikus egyháznak, csak Budapesten képeznek vallástanárokat.
„Mivel szórványegyház vagyunk, ezért a reformátusokkal közösen tartjuk a vallásórákat, hiszen dogmatikailag nincs lényegesebb különbség a két felekezet között” – részletezte a püspöki titkár. Így Kolozsváron reformátusok tartják az iskolai vallásórákat az evangélikus gyerekek számára is, az evangélikus egyháznak emellett gyülekezeti hittanórája is van az evangélikus identitás ápolására. Evangélikus vallástanárok egyébként a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumban tanítanak, de itt is közösen szervezik a vallásoktatást a reformátusokkal.
„Nem éppen barátságos gesztus”
Hiba lenne az egyház mellőzésével szervezni az iskolai vallásoktatást, véli dr. Gál László, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum, úgynevezett Kisszeminárium igazgatója, főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettes. „Elgondolkodtató, nem éppen barátságos gesztus az, hogy az ortodoxok a többi felekezet, köztük az erdélyi történelmi magyar egyházak nélkül léptek. Tény, hogy a régi protokollumot már az új tanügyi törvény megjelenése után meg kellett volna újítani” – fejtette ki a Krónikának a gyulafehérvári tisztségviselő.
Gál László szerint az érvényben lévő régi, bizonyos szempontokból elavult egyezség is megfelelőképpen biztosította az egyház beleszólását az iskolai hitoktatásba. Tanári versenyvizsgára például mindmáig csak az állhat, aki az egyházi jóváhagyást megszerzi a helybéli plébános ajánlása alapján, és vallástankönyvet is csak főhatósági láttamoztatással lehet kiadni. A főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettes nem emlékszik olyan esetre, amikor valamelyik megyei tanfelügyelőség az egyház szándékos megkerülésével intézkedett volna.
„Ha viszont tájékozatlanságból formai hibák történtek, orvosolták a mulasztást” – tette hozzá. Az sem fordult elő, hogy valamelyik hitoktatótól az egyház megvonta volna a támogatást, és a menesztését kérte volna. Gál László úgy látja, a katedrák fogyatkozását főként a gyermeklétszám-csökkenés okozza.
Világos határok kellenek
Pásztori-Kupán István, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektorhelyettese a Krónikának elmondta, a felsőoktatási intézmény legnagyobb gondja, hogy az állam, bár elismeri az intézetet, egyformán kezeli a lényegesen nagyobb bevétellel rendelkező magánegyetemekkel.
Kérdésünkre, a rektorhelyettes szomorúnak nevezte, hogy az ortodox egyház és az oktatási tárca között megkötött protokollum az ortodox egyháznak úgy biztosít tanfelügyeleti jogot, hogy nem írja le, az pontosan mire is vonatkozik. „A 21. században el kellene jussunk oda, hogy az állam és egyház viszonylatában világosak legyenek a határok. Ez azért fontos, mert minden összefonódás a korrupció és az önös érdekérvényesítés melegágya” – fogalmazott a rektorhelyettes.
Hasonló kritikát fogalmazott meg egyébként Toma Pătraşcu, a Romániai Szekuláris-Humanista Egyesület alelnöke is, aki szerint a protokollum értelmében az ortodox papok akár a történelem- vagy biológiaoktatásba is beleszólhatnak.
Király: a magyarok is sorra kerülnek
Az ortodox egyházzal május végén kötött megállapodás nem kizárólagos jellegű, csupán az oktatási törvény által előírt folyamat egy állomása – jelentette ki lapunknak Király András. Az oktatási államtitkár meg van győződve, hogy hamarosan a magyar történelmi egyházak vezetőivel is újrakezdi a minisztérium az egyeztetést, és megkötik az új egyezményt.
Mint magyarázta, az oktatási törvény előírja, hogy hat hónappal az érvénybe lépése után meg kell kötni a vallásoktatásra vonatkozó protokollumot az egyházakkal. Az RMDSZ még Markó Béla miniszterelnök-helyettessége idején több alkalommal is egyeztetett erről a magyar történelmi egyházak képviselőivel, és eljutottak egy megállapodástervezethez, ám azt a tanügyminiszterek mindig félretették, arra hivatkozva, hogy nekik is le kell ülni tárgyalni az ortodox egyház vezetőivel. Innen származik a csúszás, mutatott rá a szakpolitikus.
A magyar történelmi egyházakkal kötendő egyezményre mindenképpen szükség van, hiszen a felekezeti oktatás nem egységes, szögezte le Király András.
Bíró Blanka, Szucher Ervin, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Történelmi zagyvaságok
Jóval túllépve a helyi érdekességek szintjén, az országos hírcsatornáknak egész napos kínálatára lett méltó az a Bihar megyei esemény, amit úgy harangoztak be, hogy már sokadszorra kerül rá sor, és egy nyolcszáz évnél is régebbi szokást idéz fel.
Szép, dicséretes kezdeményezés, hogy egy ilyen nagy hagyományt elevenítenek fel, sőt kilépnek vele az országos nyilvánosság elé. Egyáltalán: mindenféle hagyomány ébresztgetése és ápolgatása üdvözlendő, egyetlen feltétellel.
Hozzátenném, hogy ez ugyan az én saját szempontú feltételem, de titkon remélem, többen is osztoznak majd nézetemmel. Vagyis nem csupán óhajtom, de egyenesen elvárom, hogy a megidézett esemény vagy eseménysor IGAZ legyen. És nemcsak részben, hanem egészében is. Anélkül ugyanis semmi értelme a nagy hajcihőnek.
A most felelevenített történés forgatókönyvébe (is) akkora csúsztatások és valótlanságok kerültek be, hogy méltán kiérdemelték a zagyvaság megnevezést. Na de miről is volt szó? A só útjáról. Senki előtt nem titok, hogy Erdély közepe táján van a sóban különösen gazdag vidék, amit mai napig Sóvidéknek emlegetünk. A Szováta helynév is a sóból fakad (Sóvárda lehetett kezdetben), a közelében lévő Parajd sóbányája pedig mai napig tömegével vonzza a látogatókat.
A nyolcszáz év emlegetése – véletlenül?! – többé-kevésbé pontos, ugyanis valamikor akkortájt kezdődött meg a só kitermelése és a sóhiányos vidékek felé szállítása. Vízi úton. Eddig tehát nincs is gond a hírközléssel. Az viszont, hogy a sóbányák és a sót átvevő helyek annak idején egy országon belül voltak, a múltsminkelők számára nemcsak elfogadhatatlan, de ki sem mondható. Ilyenkor lép a tudomány helyére a határokat se szó szerint, se átvitt értelemben nem ismerő fantázia, és szüli sorra a szörnyeket.
Miközben tehát a vízi közlekedéshez nem igazán alkalmas lobogó gatyában evezgettek, egymás után többször elhangzott, hogy az önálló ügyvitelű erdélyi fejedelemségből vitték a sót a váradi török pasalikba. Nyolcszáz éve már!
Az egyik megkérdezett tutajos próbálkozott ugyan kis módosítással, mondván, hogy a Pannón-síkság felé vitték a sót, de ezt elnyomta a pasalik folyamatos emlegetése. Nem is lett volna egyetlen szavam se, ha az egészet úgy nevezik, hogy időutazásos álom, hisz álomban se korlát, se határ. De ez a zagyvaságáradat? Legalább egy csöpp tiszteletet a nyolcszáz évvel szemben!
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)

Vár legyen a Cetății sétány!
A kétnyelvű utcanév-táblák kihelyezéséért szervezett villámcsődületet szerdán délelőtt egy kezdeményező csoport Marosvásárhelyen, sokatmondóan éppen a „B-dul Cetății sétány” feliratú tábla alatt. Üzenetük: valós kétnyelvűséget kérnek, hiszen ez csak szándék kérdése, a törvényes keret adott.
Marosvásárhelyi magyar ajkú lakosok, a Kétnyelvű utcanév-táblákat Marosvásárhelyen civil érdekérvényesítő ügy kezdeményezői szerveztek villámcsődületet, azaz flashmobot szerda délelőtt a Vár sétány alsó részén, a Rákóczi szobornál. Nyakukban a Plătitor de taxe, Protecția minorităților és Votant UDMR, illetve Adófizető, Kisebbségvédelem és RMDSZ-szavazó feliratú táblákkal elmondták: adófizetők, de csak ennyit kapnak a pénzükért; anyanyelvükön nem szerepel az utcanév; itt nem alkalmazzák a romániai példaértékű kisebbségvédelmet. Ezután molinón hirdették az RMDSZ Minden magyar számít szlogenjét, illetve Dorin Florea polgármester Marosvásárhely, a harmónia városa jelmondatát.
A csoport szóvivője, Barabás Miklós a Székelyhon.ro-nak elmondta, az 1989-es politikai fordulat óta, vagyis huszonöt éve még mindig nincs valós kétnyelvűség Marosvásárhelyen, ráadásul az elmúlt egy hónapban – amióta a kezdeményező csoport létrejött – sem történt előrelépés az ügyben. „Az érintett politikusok hárítanak, a sajtón keresztül üzengetnek, de semmi változás nem történt. Az ügynek két vetülete van: a magyar érdekvédelmi szervezet marosvásárhelyi vezetője azt nyilatkozta, hogy a probléma meg van oldva, holott mindenki láthatja a szomorú valóságot, ebből azt következtetjük, hogy ez számukra nem prioritás. Másrészt a polgármester úgy állítja be magát a nyilvánosság előtt, hogy a magyar közösséget is képviseli, de a kétnyelvű utcanévtáblák esetében arra hivatkozik, hogy kihelyezésükre nincs törvényes lehetőség, márpedig van. A közigazgatási törvény és a Románia által ratifikált, 2008. május elsejétől kötelező Európai Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartája is szabályozza ezt a kérdést” – ismertette Barabás Miklós.
A csoport álláspontja szerint Marosvásárhelyen egyfajta „ál-kétnyelvűséget” ültettek gyakorlatba, amelyben az utca, a tér, a sétány felirat ugyan megjelenik magyar nyelven, a köztér neve viszont nincs lefordítva. Marosvásárhely környékén is több településen megoldották ezt a kérdést a hatóságok, Marosszentgyörgyön, Marosszentkirályon, Marosszentannán, Nyárádszeredában, Bihar megyében Élesden, Kolozs megyében Bánffyhunyadon és Kisbácson, de még Hunyad megyében is Csernakeresztúron.
Megkerestük az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnökét, Marosvásárhely alpolgármesterét, Peti Andrást is, aki elmondta: amikor azt mondta, hogy a kétnyelvűség el van intézve, arra célzott, hogy a helyi önkormányzat minden törvényes lépést megtett ezért. „A kétnyelvűségre megvan a törvényes keret. Mai napig érvényes a 2001-es határozat, és 2007-ben hivatalosan is elfogadta a testület a kétnyelvű utcanév-jegyzéket. Azóta mintegy 45 utcának adtunk nevet, és a helyi tanácsi határozatokba mindenik románul és magyarul is bekerült. A kivitelezés az más kérdés, de azon leszek, hogy jövő héttől kikerüljenek a valós kétnyelvű utcanév-táblák” – mondta a Székelyhon.ronak Peti András. Hozzátette, alpolgármesterként ez a kérdés is kiemelten fontos, és az anyanyelvhasználat terén több siker is született: tanulmányi oklevelek, víkendtelepi rádió, tanintézmények kétnyelvű táblái, a 7. és 8. osztályosok felmérése magyar nyelvű kérdőíven, vagy a biztonságos és civilizált közlekedés ismertetői magyar nyelven.
Gáspár Botond. Székelyhon.ro

Kétszáz év, nulla fő növekedés
Az egri Eszterházy Károly Főiskola professzora, DR. GEBEI SÁNDOR A török hódoltság demográfiai következményei címmel tartotta meg előadását a nagyváradi Szacsvay Akadémián. A népesedési, elnéptelenedési folyamatok mellett Szilágyi Aladár a fejedelmi Erdély státusára, helyzetére vonatkozó véleményéről is faggatta a jeles történészt.
A törökök még jóval Mohács előtt, a 14. század vége felé be-bekaptak a történelmi Magyarország területére. Később Mátyás alatt Váradot is feldúlták. Nem beszélve arról, hogy Mohács után a déli végvárakat mind elfoglalták…
A 14. századtól fokozódik a nyomás a déli határokra. Az oszmán-törökök megjelenése évről évre ismétlődik. Nem véletlen, hogy Luxemburgi Zsigmond idején komoly építkezések indulnak a déli határvidék biztosítása érdekében. Végvárak, mégpedig kővárak épülnek, a déli határok biztonságát kell garantálniuk. De Mátyás Szerbia, Bosznia és Horvátország irányába még egy külső végvárrendszert is létrehozott. Ez jól működött addig, míg a legfontosabb elemét meg nem hódítja a török. Ez pedig Nándorfehérvár. A 15. században többször próbálkoztak vele, 1521. augusztus 29-én Szulejmán szultánnak sikerült elfoglalnia ezt a fontos végvárat. Attól kezdve nincs megállás 1521 és 26 között. A mohácsi csatáig a déli vármegyéket, a Szerémséget is elfoglalják. 1526-ban Mohács egy olyan vesztes csata, amely még nem jelentett helyrehozhatatlan vereséget. Hiszen Mohács után is maradt katonai, gazdasági ereje, sőt, európai támogatottsága Magyarországnak, csakhogy a megbomlott egység miatt nem lehetett kihasználni e támogatásokat. A régebbi magyar történetírás, az újabb is kronológiai határként mégis 1526. augusztus 29-et, Mohácsot jelöli meg a közép- és koraújkor elválasztó dátumaként. Talán helyesebb lenne Nándorfehérvár elestét tekinteni ilyen korszakelválasztó dátumnak.
Mohács után az előbb két, majd három részre szakadt Magyarország szinte állandó hadszíntérré vált…
Az én felfogásom talán meghökkentő: ugyanis kétségbe vonom, hogy valóban „három részre szakadt” ez az ország. Arra gondolok, hogy 1526 után Szulejmán szultán bevonult Budára, hadai kirabolták a várost. Amit lehetett, fölpakoltak a gályákra, és elhagyták az országot. 1529-ben, egész más szituációban, de újra Magyarországon van, Bécs ellen vonul, iszlám fölfogás szerint az úgynevezett kizil elmát, az aranyalmát le kell szakítani, vagyis Bécset el kell foglalni. Hiábavaló próbálkozásnak bizonyult. 1532-ben ismét behatol Magyarországra, majd kivonul. Ez az állandó ki- és bevonulás belpolitikai egyenetlenségekkel magyarázható, a Ferdinánd és János hívei közötti küzdelemmel. Nem nevezném testvérharcnak, inkább polgárháború. Ennek a következménye az is, hogy Szapolyait senki nem fogadja el Magyarország királyának, függetlenül attól, hogy őt megválasztották és megkoronázták Székesfehérváron. Az ő legitimitása a töröktől függött, ma úgy mondanánk: a fegyverek erején nyugodott, ami kitaszítottságot jelentett Európában. Szapolyainak hiába voltak komoly kapcsolatai a Jagello dinasztiával, mégsem sikerült Lengyelországot bevonnia a maga oldalán szövetségesnek Ferdinánd ellen. Ennek egyszerű az oka: 1515-ben a Jagello dinasztia és a Habsburg dinasztia családi és államszerződést kötött. Ily módon valamelyik dinasztia kihalása után egymásnak ígérték országaikat, területeiket. Ezt egy keresztházassággal is megpecsételték, tehát a két dinasztia szoros rokonságba került egymással. Szapolyai Borbálán keresztül a Jagello dinasztia Szapolyaival szintén rokonságban van. Tehát a „sógorok háborújába” nem hajlandó beavatkozni a Jagello ház. Éppen ezért Jagello Zsigmond, akit „Öreg Zsigmondnak” neveznek a lengyel történészek, nem avatkozik be egyik oldalon sem. Ez a semlegesség Ferdinánd javára billenti a mérleg nyelvét. A törökök magyarországi ki-bevonulása gyakori maradt 1541-ig, amikor Szulejmán meggondolja magát, hiszen ez a jövés-menés nincs ínyére a töröknek sem. A küzdő feleket el lehet választani, a küzdő felektől el kell venni Budát, sem egyik, sem másik kezére nem adni. Ilyen értelemben egy elválasztó korridort hoz létre a felek között, ami nem jelentette azt, hogy lecsendesedtek volna az indulatok.
Ettől a „korridortól” keletre később mégis létrejött egy harmadik, önállónak tekinthető államalakulat, az Erdélyi Fejedelemség.
Tudjuk, hogy a testamentumos urak, elsősorban Martinuzzi Fráter György az, aki esküt tesz arra, hogy Szapolyai János és Jagello Izabella csecsemő fiának, János Zsigmondnak fogja biztosítani a trónt. Magától értetődő az is, hogy a törökkel való kapcsolat, előbb Szapolyai, majd halála után János Zsigmond és Szulejmán között él és hat, a szultán a fiává nyilvánította. És ettől a pillanattól a gyámfia hatalmát, uralmát törekszik elismertetni. Ez egy furcsa szituáció, mert a királyság nem szűnt meg: keleti és nyugati félre osztódott. 1541-ben nincs még hódoltság, Buda elfoglalása még nem jelentette az első közigazgatási egység megszervezését Magyarországon. Az csak 1547-ben következik be. A budai vilajet megszületése jelenti a részekre történő bomlást. A kérdésben emlegette, hány részre is szakadt az ország. Hogy is állunk ezzel? A keleti térség mindig a Magyar Királyság részének tartotta magát, függetlenül attól, hogy Szulejmán hogyan rendelkezett, tízezer arannyal hogyan kötelezte el a maga számára e térség fölötti uralmat. Ez egy formális uralom a keleti térség fölött, mégpedig szerződésben, athnáméban rögzített formulában írták le. Hogy ez katonai megszállást jelentett volna, vagy durva beavatkozást a térség belügyeibe, erről nem beszélhetünk. Hogy a keleti térség különleges jogállását, ezt a bizonyos királysághoz való tartozást, de közben Ferdinándtól, majd Miksától való különállását megtartotta, az igenis a töröknek magyarországi jelenlétéhez kötődött. Az 1551-52-es nagy várháborúk kiváltó oka éppenséggel Fráter Györgynek a meggyilkolásával hozható összefüggésbe, aki mindvégig lelkiismeret-furdalást érzett amiatt, hogy Budát a török az ő hibája miatt foglalta el. Hisz ő mozgósította annak idején Szulejmánt Buda védelmére, és a szultán a bevonulás-kivonulás helyett az állandó ott-tartózkodást választotta. Az 1551-52-es várháború azért fontos, mert a budai vilajet mellett Szulejmán a temesvári vilajet megszervezésére is parancsot adott. Ezzel visszafordíthatatlanná váltak a folyamatok. Amit 1547-ben még lehetett esetlegesnek, egyedinek tartani, az is bizonytalan volt, hogy lesz-e folytatása, vagy nem. De 1552-ben bebizonyosodott: szó nincs arról, hogy a török ideiglenesen rendezkedett volna be. Ez már a tudatos kiépítés, a Balkánhoz való szorosabb kapcsolat, mely a Duna vonalának az ellenőrzését jelentette. A temesvári vilajetet a Maroshoz, a Tiszához, a Dunához kötődően fontos stratégiai régiónak fogja átalakítani. Ám a keleti térség jogi státuszának a keresztény világban való rendezése még nem történik meg. Nem lehet azt mondani, hogy a térségnek a királysághoz való kötődése már rendezett lett volna. Ellenkezőleg, 1556-ban, amikor János Zsigmond Izabellával Lengyelországból visszatér a török parancsára, és a 16 éves ifjút uralkodásra szólítja föl, ő a rex electus címet viseli. Ez a bizonyos „választott király”, nem koronázott, de igényt, jogosultságot fog feltételezni. Az igényjogosultság veszélyt jelent az uralkodóra. 1564-ig Ferdinánd uralkodott, őt Miksa követte. Egyelőre János Zsigmond igénye Ferdinándra jelenti a veszélyt. 1556-ról kijelenteni, hogy az Erdélyi Fejedelemség ekkor született, helytelen. Nem született meg. Miért? Mert a fejedelem címet a király nem adományozta, hanem kompromisszumként ennek a koronázatlan államfőnek átadja a jogokat, amelyek őt illették meg korábbról, az egész királyi Magyarország területén. Ez az 1570-es speyeri egyezményt jelenti. Ez János Zsigmondnak biztosítja a princeps titulust, amit mi fejedelemnek fordítunk. Erre a hosszú bevezetőre azért volt szükség, hogy rámutassak: hogyan is állunk ezzel a két vagy három részre szakadással.
A fő hadszíntér a két nagyhatalom között szinte mindig Magyarország területe volt. Ráadásul az úgynevezett békeidőkben sem volt „béke”. Akár a határok menti, végvári csatározásokra gondolunk, akár a zsákmányszerző portyákra, a kétoldali adóbehajtásokra, számos olyan dolog történt, ami pusztította, vagy menekülésre késztette a lakosságot…
A tizenöt éves háború (1591-1606), amit nagy háborúnak szokott nevezni a nyugati történetírás, komoly pusztításokat eredményezett Magyarországon, az azt megelőző török portyák mellett. Mint említettem, az első vilajet megalakulása egy rohamtempóban kialakított végvárvonal felállítását hozta magával. Léteztek komolyabb várak, ezeket meg kellett erősíteni, Kanizsa, Veszprém, Komárom, később Érsekújvár, Kassa, majd Szatmár zárta a sort. A huszárvárakkal vagy palánkvárakkal együtt a számuk meghaladta a százötvenet. Volt, amelyikben csak néhány fős őrség volt, volt, ahol néhány tucatos, és voltak néhány száz fős állandó katonasággal rendelkező erősségek is. Ez a végvárvonal jelentette a török hódoltsággal való közvetlen érintkezést. Ez a mindennapos összetűzések időszaka és színtere. Kisháborúnak is nevezhetjük: ebbe a kisháborúba beletartoztak a néhány száz fővel indított portyázások, beletartoztak az erőszakos adóbehajtások is, mindkét oldalról, mindkét fél részéről.
Egyébként a török szandzsákbég vagy beglerbég gyakran jó viszonyt ápolt a szomszédos vármegyék főembereivel, egyikük Isztambulból virágmagvakat, tulipánhagymákat hozatott Kanizsai Orsolyának. Ez az egyik véglet. A másik a pusztulást, a falvak eltűnését eredményezi. Az Alföld több ezer falujából alig marad valamennyi.
És az egész településszerkezet szinte teljesen összeomlott…
Abszolút összeomlott. De azért tegyünk hozzá valamit. Mint említettem, sokan bemenekültek a török fennhatóság alá. Ekkor keletkeztek az igazi nagy mezővárosok. Egy Ceglédnek, egy Nagykőrösnek, egy Kecskemétnek, egy Szolnoknak a lakossága ekkor duzzad föl. Gyöngyöst, Hatvant, Szegedet vagy Gyulát is említhetem.
E korszakra visszatekintve alkothatunk megbízható demográfiai képet a magyarság helyzetéről?
A demográfiai kép gyökeresen átalakult, de nem mondhatjuk azt, hogy elnéptelenedett az ország. Egész más volt a törökök stratégiája a vilajetek megszületése után, azok adózó központokat is jelentenek. Az élükön álló bégek felelősek azért, hogy a defterbe, adólajstromba fölvett keresztények évről évre befizessék az állami adót. Ezt az adónemet öt évre határozták meg, és ami az adófizetőket illeti: akár elköltöztek, akár nem, akár elszöktek vagy elhaltak, az előre megállapított összeg akkor is érvényes maradt, a visszamaradottakra jutott nagyobb adóteher. De a török adózásnak volt egy könnyebben teljesíthető feltétele: a török általában a naturáliákhoz ragaszkodott. A török földesúrnak, aki lehetett tímár-birtokos vagy ziamet-birtokos (közigazgatási alkalmazott vagy katona), az volt az érdeke például, hogy a mustból részesedjen – nem a borból, természetesen –, részesedjen a gyümölcsből, a juhállományból, a marhából, az erdőnek, mezőnek minden begyűjtött terményéből és termékéből részesedjen. Ha ezeket külön adótételnek fogjuk föl, több mint harmincféle járulékkal, illetékkel tartozott egy magyar jobbágy a töröknek. Ebben benne volt a tűzifa is, amit a rituális fürdőnek kellett biztosítani.
Az, hogy viszonylag nem csökkent Magyarország lakossága a pusztító háborúk következtében – mialatt nyugaton népességrobbanás következett be –, nem a természetes szaporulatnak volt köszönhető, hanem a már akkor elkezdődött bevándorlásoknak, betelepítéseknek. A törökvilág alatt, után a magyarság legnagyobb vesztesége az áldozatok mellett a nemzetiségi arányok visszafordíthatatlan eltorzulása volt.
A természetes szaporodás megakadt, mert a háborúk, az éhínség és az azok következtében föllépő járványok elvitték. És addig, míg a szerencsésebb helyen fekvő országok, háborúk által kevésbé sújtott területek negyven-hatvan ezrelékes természetes szaporulattal gazdagították a népességüket, ez Magyarországon nem következett be. Az első tizenötéves háború, a „második tizenötéves háború” (1683-99-es felszabadító háború) is óriási veszteségeket okoztak, de a gyakori járványok is legalább annyi áldozattal jártak. A Rákóczi-féle szabadságharc időszakában 80-85 ezer emberre tehető az áldozatok száma. Ebben benne van az Erdélyi Fejedelemség területe is. Ugyanakkor az 1709-10-es pestisjárvány 3-500 ezer emberi életet követelt. Bercsényi egyik levelében azt írta: „nem a császár győzött le bennünket, hanem a pestis kényszerített térdre”. Kubinyi András az 1490-es évek konskripciójának alapján – Mátyás uralkodásának utolsó időszakában – 3,5-4 millióra becsülte Magyarország lakosságát. Ugyanezt a számot tudjuk kimutatni egy évszázad múltán. És még egy évszázaddal később is. Tegyünk kétszer száz évet a négymillióhoz – mintha semmi sem történt volna demográfiailag Magyarországon…
A háborúk befejezése, a Rákóczi szabadságharc lezárása után Bécsnek nagy fejtörést okozott a lakatlan területek revitalizálása. Döntés született arról, hogy magánföldesurak is hozhatnak telepeseket, biztosíthatnak kedvezményeket a betelepülőknek. Ezt azért fontos kiemelni, mert a magyar jobbágyokat nem illette meg ez a kedvezmény. A váradi püspök vagy Károlyi Sándor telepítései mind ilyen nem magyar, Biharban román, Szatmárban főleg sváb kedvezményezetteknek az érkezését fogja jelenteni. A mindenkori váradi püspök – korábban is – főleg Havasalföldről szerzett magának munkaerőt. Az 1720-as, 40-es, 60-as években folyamatos a bevándorlás. Nyárádi R. Károly erdélyi demográfus tanulmányt írt a bevándorlás dinamikájáról. A nemzetiségi, illetve a felekezeti összetétel következetes tanulmányozásával földolgozta az Erdélyi Fejedelemség demográfiai arculatát. A 18. század végére már kétmillió Erdély lakossága, a Partiumot is beleértve, ez komoly betelepítési akciókat, a folyamatos bevándorlások sokaságát jelentette. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Apró lépés a katolikus gimnázium újraindítása felé
Van esély a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ősztől való újraindítására – jelentette ki Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke azt követően, hogy tegnap Dorin Florea polgármesterrel és Ştefan Someşan főtanfelügyelővel is tárgyalt az ügyben.
A megbeszélésen Brassai ismételten hangsúlyozta, az államosítás áldozatául esett nagy múltú iskola újraindítása nem vonja maga után az Unirea Főgimnázium „utcára pakolását", mint ahogy egyes nemzetféltő román politikusok és sajtótermékek próbálták eddig beállítani a helyzetet.
A hangulatkeltők munkája mindeddig eredményesnek bizonyult: egyetlen felelős beosztásban lévő marosvásárhelyi román politikus sem vállalta fel az iskolaalapítás elengedhetetlen támogatását. Az egyház álláspontját tolmácsolva Brassai úgy vélte, a jelenlegi és a létesítendő tanintézet megférhet a katolikus egyház által visszaszerzett Klastrom (Mihai Viteazul) utcai épületegyüttesben.
Politikai alkuk tárgyát képezi a Rákóczi-iskola
A kommunista rendszer által felszámolt felekezeti iskola újraindításához mind a városi önkormányzat, mind a tanfelügyelőség jóváhagyására szükség van. Amikor az RMDSZ tavasszal hozzájárult Ionela Ciotlăuş liberális alpolgármester leváltásához és a demokrata-liberális Claudiu Maior kinevezéséhez, feltételként szabta az iskolaalapítás támogatását.
A kérdésről egyezség született központi szinten is, ahol Victor Ponta kormányfő biztosította a magyar alakulatot a szociáldemokraták segítségéről. Ennek ellenére Ştefan Someşan főtanfelügyelő korábban elutasította az Erdélyi Római Katolikus Státus és a szülők kérését, hosszas huzavona után azonban álláspontot váltott.
Értesüléseink szerint Someşan csak azok után tért jobb belátásra, miután pártvonalon maga a miniszterelnök, szakmai vonalon pedig az oktatási tárcavezető is a leváltását helyezte kilátásba. „Ha a helyi tanács kéri az iskolahálózat módosítását és a katolikus iskola létrehozását, a tanfelügyelőség beleegyezik" – nyilatkozta lapunknak a főtanfelügyelő, hozzátéve: ő csak véletlenszerűen csöppent be a tegnapi tárgyalásra, melyre Dorin Florea polgármester irodájában került sor. Someşan ezért nem is akart további részletekkel szolgálni.
Brassai Zsombor számításai szerint a július eleji önkormányzati ülésen két román pártnak is az RMDSZ kezdeményezése mellé kellene állnia. A főtanfelügyelő egyébként a helyi PSD elnöke, melynek az egyik képviselője éppen a felesége. Brassai elmondta továbbá, tegnap Dorin Florea PDL-s polgármester is pozitív hozzáállást tanúsított.
„Elvárjuk, hogy a két román párt helyi, illetve megyei elnökének álláspontját a többi tanácsos is tartsa tiszteletbe és szavazza meg az iskolaalapításról szóló határozattervezetet" – nyilatkozta a Krónikának Brassai Zsombor.
Amennyiben a helyi önkormányzat is áldását adja az iskolaalapítási tervre, egy végső jóváhagyásra lenne szükség, amit az oktatásügyi tárcától várnak, erre viszont a koalíció keretében már korábban ígéret született. „Tudjuk, hogy kifutottunk az időből, de ehhez hasonló késői jóváhagyások még érkeztek a tavalyi nyári vakációban is, Arad és Bihar megyében" – mondta el lapunknak Tamási Zsolt, a katolikus státus vásárhelyi képviselője.
A bolyais osztályokra alapoznak
A státus helyi képviselője úgy tudja, a leendő iskola az első tanévben csak a bolyais diákokra és pedagógusokra alapozhat. „A Rákóczi egyelőre 104 diákkal indulna, hisz a katolikus státus nem kérheti az unireás szülőktől, hogy váljanak ki a főgimnáziumból. Ez egy következő lépés lenne. Majd, ha a létesítendő iskola jogi személyiséggel fog rendelkezni, akár előkészítő osztályt is indíthat" – vetítette elő a forgatókönyvet Tamási. Az új tanintézet igazán akkor erősödne meg, ha az Unireában működő tizennégy magyar osztály testületileg csatlakozna a Rákóczihoz.
Kérdésünkre, hogy melyik épületet vennék igénybe, Tamási Zsolt elmondta, a döntést a későbbiekben hozzák meg, ugyanakkor nyomatékosítani kívánta, hogy mindkét ingatlan – mind a kicsi, mind a nagy – az egyház visszaszerzett tulajdonát képezi. A huzamos ideje elmaradt házbér miatt a státus nem hosszabbított szerződést az önkormányzattal, így gyakorlatilag az Unirea Főgimnázium ingyen és bérmentve, ugyanakkor bármiféle jogi alap nélkül használja az egyházi ingatlant.
A városháza nem zárkózik el az adósságok törlesztésétől, azonban Dorin Florea polgármester azt szeretné, ha az egyház és az önkormányzat között egy újabb, hosszú távú megállapodás születne, hogy uniós alapokra pályázva renoválják az épületet. Az elkövetkező napokban, az egyház bevonásával, a felek erről és az iskolaalapítás kérdéséről szeretnének egyeztetni.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Elszámolás után amnesztia a tsz-nyugdíjasoknak
Pénzügyi amnesztiát kaphatnak a tsz-nyugdíjasok egy, az RMDSZ által előterjesztett és a parlament alsóháza által kedden megszavazott törvénytervezet értelmében.
Mint arról beszámoltunk, nagyjából egy évvel ezelőtt az állam több ezer volt termelőszövetkezeti alkalmazottat szólított fel arra, hogy fizessék vissza az önhibájukon kívül számukra jogtalanul folyósított nyugdíjtöbbletet.
Az ügy hátterében az áll, hogy 1990 után több egykori termelőszövetkezeti alkalmazott betegnyugdíjba vonult – járandóságukat két forrás alapján, a termelőszövetkezetnél ledolgozott évek és a betegnyugdíj alapján határozták meg. A kormány 2003-ban, majd 2007-ben megduplázta a tsz-nyugdíjakat, csakhogy a végösszeg kiszámításakor nem vették figyelembe az összetevőket, így a juttatás teljes összegét emelték meg, majd a 2010-es nyugdíjtörvény alapján három évre visszamenőleg vissza akarták igényelni a különbözetet.
„Csakhogy ezek az emberek nem kérték jövedelmük újraszámítását, semmilyen hamis iratot nem adtak le azért, hogy több pénzük legyen, most meg arra ébrednek, hogy egy közalkalmazott vagy egy számítógépes program tévedése miatt akár a házukat is elveszíthetik a fejük felől” – háborgott egy évvel ezelőtt Szabó Ödön, az amnesztiát kezdeményező Bihar megyei képviselő. Később az országos nyugdíjpénztár vezetője is elismerte a hibát, de előrelépés mostanáig nem történt.
„Kevesen gondolták volna, hogy ez a tervezetünk átmegy” – vallotta be szerdán a Krónika megkeresésére Szabó, emlékeztetve, hogy amikor tavaly, ellenzéki frakcióként még sürgősségi kormányrendelettel akarták orvosolni a problémát, épp az a nemzeti liberális párti Mariana Câmpeanu volt a munkaügyi miniszter, aki 2007-ben a nyugdíjpénztárt vezette.
Bár az amnesztiatörvény jogossága már akkor egyöntetűen meggyőzte a szakbizottságot, a tárcavezetőnek a plénumban tett felszólalását követően a szenátus elutasította a nyugdíjasok amnesztiáját.
„Miután koalíciós partnerek lettünk, sikerült politikai egyezséget kötni ebben a kérdésben is, és végre a képviselőház megszavazta a törvénytervezetet, amit az államelnöknek 20 napon belül ki kell hirdetnie. Ezt követően a törvényt kötelező módon alkalmazni kell, bízunk abban, hogy az érintett nyugdíjasok már augusztustól megszabadulnak a pénzügyi teher alól” – fogalmazott a Bihar megyei képviselő.
Kérdésünkre ugyanakkor emlékeztetett, mivel amnesztiáról van szó, a már kifizetett, vagy a nyugdíjakból visszatartott összegek visszaigénylésére nincs lehetőség. Azonban – tette hozzá – a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően már senkit sem vonhatnak felelősségre az állami tévedés miatt, és az ügyben indított bírósági perek is megszűnhetnek.
A már lezárult eljárásokban egyébként a bírák döntése megoszlott, és többen vannak, akiktől már hónapok óta részletekben vonták le a „tartozást”. Hogy időközben mennyi összeget tartottak vissza emiatt a nyugdíjakból vagy hogy mennyit fizettek vissza, azt nem tudni, csupán annyi ismert, hogy a tavalyi év végén nagyjából 1,2 millió euró hátralékot tartott számon a nyugdíjpénztár.
Az amnesztia-törvény Romániában megközelítőleg 4000 személyt érint, akik a korábbi téves számítást korrigáló nyugdíj-újraszámolás óta havi alig pár száz lejt kapnak.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Székelyhon.ro

A szenátus elfogadta az RMDSZ-nek a deviza-hitelesek segítésére vonatkozó törvényjavaslatát
Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei képviselője a devizahitelesek helyzetének könnyítésére vonatkozó törvénytervezet fejleményeit ismertette tegnapi, nagyváradi sajtótájékoztatóján. Az RMDSZ parlamenti képviselete 2013 novemberében iktatta azt a törvényjavaslatot, amely a devizahitelesekre vonatkozik, és amelynek legfontosabb rendelkezése, hogy a szerződés megkötésekor érvényes valutaárfolyamon számolnák tovább a törlesztendő hitelrészleteket. "Az RMDSZ javaslata megoldást kínál a devizahitellel rendelkező személyeknek. Azt kérjük, hogy a valuta alapú jelzáloghitelek átváltása lej alapú hitelre ne az átváltás napján érvényes árfolyam alapján történjen, hanem a hitelszerződés megkötésének hónapjában érvényes árfolyam szerint. Ezáltal segítenénk a hiteleseket abban, hogy továbbra is fizetni tudják a törlesztőrészletet, amely által csökkenne a jelzálogba adott ingatlan elvesztésének veszélye. A hitelező intézmények – a bankok, amelyek már jelentős nyereséget kaptak az eddigi törlesztőrészletekből – továbbra is megkapnák a kisebb, de így is elégséges törlesztőrészleteket és a jelzálogba foglalt ingatlan végrehajtása is elkerülhető lenne. A szenátus elfogadta ezt a törvénytervezetet, a továbbiakban a képviselőház kell meghozza a végső döntést" – nyilatkozta Cseke Attila. Népújság (Marosvásárhely)

Felfelé ívelő pályán a Szent László Napok
Úgy érzem, hogy jó úton járunk – szögezte le a hétvégi nagyváradi Szent László Napok kiértékelésekor kedden este Zatykó Gyula.
A főszervező az egybegyűlt több tucat „segítőjének” köszönetet mondva hangsúlyozta, hogy „nagy rendezvény mögé nagy szervezőcsapat kell”, márpedig az idei második magyar napok nem csak programkínálatában bővült, hanem 14 társszervezőjével és 23 partnerszervezőjével is túlszárnyalta a tavalyit.
Az eseményhez jelentős anyagi támogatással hozzájáruló magyarországi Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kulturális Alap mellett a váradi önkormányzat által nyújtott segítséget is kiemelte, hiszen a hivatal ezzel azt is elismerte, hogy a „váradi magyar közösségnek joga van egy ilyen ünnepséget tartani”. Zatykó rámutatott arra is, hogy a kapott pénzért cserébe a városvezetésnek nem voltak megkötései, sem elvárásai, honlapjukon pedig meg is köszönték nekik a fesztivál előtt tartott takarítóakciójukat.
Ennek kapcsán a főszervező emlékeztetett, hogy a magyar napok alkalmával népszerűsíteni akarták az önkéntességet, a mozgáskultúrát, a környezetvédelmet és a karitatív tevékenységet is. Ennek szellemében mintegy 400 lej gyűlt össze a fesztiválnak otthont adó Rhédey-kertben (ma Bălcescu) elhelyezett urnában a Micskei Gyermekotthon javára, míg az általuk kigondolt Rhédey-szoborra már közel 650 lejt adományoztak a civilek.
Utóbbi kivitelezéséhez egész évben folytatják a gyűjtést az Erdélyi Magyar Néppárt váradi irodájában, de pályázatokkal is ki tudják majd egészíteni a büdzsét, hogy a park adományozójának, gróf Rhédey Lajosnak az emlékműve visszakerüljön egykori birtokára. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei vezetője, Török Sándor ugyanis emlékeztetett arra, hogy a mai Bălcescu-szobor helyén valamikor a gróf mellszobra állhatott, és most szeretnék megtudni, hogy mi lett vele. Felhívást intéztek mindazokhoz, akik ebben segíteni tudnak, és azok jelentkezését is várják, akiknek régi fényképe vagy képeslapja van a régi büsztről.
Zatykó rámutatott arra, hogy a fesztivál idei látogatottsága ismét a tavalyihoz hasonló volt, és büszke arra, hogy a polgári Várad jelent meg a rendezvényükön. „A Rhédey-kertben három napig szerettük egymást, kicsit woodstockos hangulat volt” – emlékezett vissza. Mint kiderült, a legfiatalabb részvevő egy két hónapos baba volt, a legidősebb fesztiválozó pedig 95 évesen jött a parkba.
Noha felmerült, hogy túlzsúfolt lett az idei programkínálat, a főszervező jelezte, igyekeztek úgy összeállítani, hogy a hasonló típusú események „ne üssék” egymást. „A fesztivál gerincén és a helyszínén nem igazán kell változtatni, az bevált, mint ahogy a tematizált koncertnapok is” – magyarázta.
Szóba került ugyan, hogy jövőre esetleg minden programot a parkba vigyenek ki, de ha befejeződik a várfelújítás, akár már ott is lehet majd eseményt rendezni a városalapító lovagkirály emlékére. A következő magyar napokon akár még a partnerszervezők száma is bővülhet, de nagyobb teret akarnak adni a fiatal helyi zenekarok bemutatkozásának is. Őszességében viszont elégedettek az elmúlt napok alakulásával, annak sikeréből pedig tovább építkezik majd a „nagy csapat”.
Vásárhelyi-Nyemec Réka, Krónika (Kolozsvár)

Magyar tagozatosok eredményei
Viszonylag sok Bihar megyei, magyar tagozaton végzett fatal bizonyult elégedetlennek az érettségin elért átlagával, azon belül is a románból írt dolgozat eredményével. Megtudtunk néhány adatot.
A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban hétfőn tizenegy óra körül függesztették ki az itt vizsgázók eredményeit, és délben még egymásnak adták át a helyet a fiatalok és szüleik a falra ragasztott papírlapok előtt. Elégedett és kevésbé elégedett diákokkal egyaránt találkoztunk. A legtöbben arról számoltak be, hogy román nyelvből és irodalomból kisebb jegyet kaptak, mint amire számítottak, de voltak, akik a magyarból elért jeggyel nem voltak kibékülve. Az egyik érettségiző elmondta: már harmadjára próbálkozott, ezúttal is románból bukott meg. „Mindenképp óvni fogok, mert csak egy kevés hiányzik. És ha megkapom azt a 0,95 pontot, mehetek egyetemre, jó lesz minden…”
Megint mások a történelem eredmény miatt voltak szomorúak, vagy épp felháborodottak – olyan frissen végzett fiatallal is beszéltünk, aki a történelemtanárát hibáztatta, miközben kifejezetten elismerően szólt a magyar, illetve a romántanáráról. Többségük viszont azon a véleményen volt: aki tanult, az tudott is… A Bihar Megyei Tanfelügyelőség honlapján közzétett adatok szerint a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium 29 végzőse érettségizett, közülük nyolcnak a vizsgája sikerült; szintén 29-en érettségiztek a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumból, itt tizenöten mentek át. Az Ady Endre líceumban végzett 187 érettségiző közül pedig 133 vizsgázott sikeresen.
Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettestől kaptuk meg a Bihar megyei magyar tagozatosokra vonatkozó adatokat: 774 fiatal iratkozott fel az érettégire, közülük 361-en mentek át, 375-en megbuktak, 33-an nem jelentek meg, öten pedig ki lettek zárva a vizsgáról. Az idén is többnyire a román nyelvből és irodalomból elért eredmények rontották az átlagokat. „Országos szinten viszonylag jó eredményt értünk el, hiszen vannak megyék, ahol a promovabilitás húsz százalék körüli. De ha nem is vagyunk a leggyengébbek, elégedettek sem lehetünk. Meg kell próbálnunk javítani az eredményeket” – fűzte hozzá a főtanfelügyelő helyettes. Hétfő 16 óráig nyújthattak be óvásokat az érettségizők, a végső eredményeket pedig pénteken, július 11-én teszik közzé.
erdon.ro

Érettségi: Erdély jobban teljesít, de mi van Biharban?
A székelyföldi diákokhoz hasonlóan a többi magyarok lakta megye érettségizői is a tavalyinál jobb eredményeket értek el az idei vizsgákon. Az országos átlag 59,25 százalék, 3 százalékponttal jobb a tavalyi teljesítménynél.
Maros megyében 58,44 százalékos az átmenési arány az óvások elbírálása előtt, ez négy százalékponttal jobb a múlt évi adatnál. Idén két színtiszta tízes vizsgázó is akadt, mindkettő a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium végzőse. A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban a diákok 95,15 százaléka jogosult diplomára.
Kolozs megyében 73,96 százalékos az átmenési arány, 3 százalékponttal nagyobb a tavalyinál. Három iskolában értek el 100 százalékos sikerarányt az érettségizők, az egyik a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium. A Brassai Sámuel Líceumban a diákok 98 százalékának sikerült az érettségije. Tíz diáknak sikerült színtiszta tízesre vizsgáznia.
Szatmár megyében a diákok 63,8 százaléka szerzett érettségi diplomát, közel 6 százalékponttal többen, mint tavaly. A megyében két érettségiző vizsgázott tízesre. A legjobban a német tannyelvű Johann Ettinger Elméleti Líceum végzősei teljesítettek, 97,5 százalékos arányban sikerült a vizsgájuk.
A román nyelv valóban problémát okoz a diákoknak, de néhány éven belül jó eséllyel változik a rendszer – nyilatkozta a maszol.ro-nak Király András. Az oktatási államtitkárt azzal szembesítettük, hogy az idei érettségin is a román nyelv és irodalom vizsga osztályzata húzta le a székelyföldi magyar diákok átlagát.
Bihar megye meglepetést hozott Erdély többi régiójához képest: az átmenési arány 57,85 százalék az óvások elbírálása előtt, ez pedig 11 százalékponttal kisebb a tavalyi eredménynél. Idén a megyében 39 diákot zártak ki a vizsgákról csalási kísérlet miatt, és senkinek sem sikerült tiszta tízesre vizsgáznia.
Így alakultak az országos adatok
Országosan az átmenési arány 59,25 százalék az óvások elbírálása előtt. Tavaly a végleges átmenési arány 56,44 százalék volt. Brăila megyében teljesítettek a legjobban a diákok, 77,82 százalékuknak sikerült idén az érettségije. A másik pólus Ilfov megye, ahol a vizsgázóknak mindössze 27 százaléka szerzett diplomát.
maszol.ro

Nagyrészt beteltek a helyek
A szakiskolai helyekre vonatkozó első számítógépes elosztás már lezajlott, a líceumi helyek első elosztása július 15-én lesz. Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettest kérdeztük a részletekről.
Tavalyhoz képest újdonság, hogy bevezették a kilencedik osztálytól kezdődő szakiskolai képzést, s ezeknek a helyeknek az elektronikus elosztása a líceumi helyekétől külön zajlik, az első elosztás már megvolt, tudtuk meg Kéry Hajnal főtanfelügyelő helyettestől. A tíz Bihar megyei magyar tannyelvű szakiskolai kilencedik osztály nagyrészt betelt: a Mihai Viteazul iskolán belül működő magyar tagozatos szakácsképző osztályban már nincsenek helyek, a mihályfalvi három szakiskolai osztály összes helyét elfoglalták, az Andrei Şaguna két magyar osztályának is teljes a létszáma.
Szakmát akarnak
A borsi iskola magyar szakosztályába szintén szép számmal jelentkeztek, de ott még akadnak helyek, akárcsak Szalontán, illetve a kágyai két szakosztályban. Azok, akik meggondolják magukat és mégis líceumban szeretnének továbbtanulni, megtehetik, hogy a líceumi helyek elosztására jelentkeznek, azonban ebben az esetben le kell mondaniuk a szakiskolai helyükről, tette hozzá a főtanfelügyelő helyettes. Az, hogy már az első évben betelt a legtöbb magyar tannyelvű szakiskolai hely, azt bizonyítja, hogy a nyolcadikot végzettek egy jelentős része inkább szakmát akar tanulni, minthogy érettségi és egyetem felé orientálódjon – és esetleg ne találjon állást. Ez egy új tendencia, hiszen még nem is olyan rég szinte mindenki egyetemet akart végezni. Kéry Hajnal azt is hozzátette: megvan a lehetőség arra, hogy minden magyar tagozatra járó diák kilencediktől is magyar tagozaton folytassa tanulmányait.
Elosztás
Ami pedig a líceumi helyek elosztását illeti: tegnap zárul le az az ötnapos időszak, melynek folyamán a jelentkezők és a szülők ellenőrizhették a számítógépbe betáplált jelentkezési adatokat, ma a tanintézetek a megyei adatbázisba töltik fel ezeket, holnap pedig a megyei adatbázist az Országos Felvételi Központ felé továbbítják. A következő napokban zajlik az adatok országos ellenőrzése, s legkésőbb július 15-ig szervezik meg a helyek első számítógépes elosztását. Az első elosztás eredményeit július 16-án teszik közzé, s július 17 és 25 között az érintett nyolcadikot végzetteknek fel kell iratkozniuk azokba a tanintézetekbe, ahová felvételt nyertek.
Neumann Andrea, erdon.ro

Balkáni káderpolitika magyarul
A kormányból való kilépési-maradási hercehurca, az ennek okán kialakult helyzet az RMDSZ régi-új arcát mutatta meg: minden eddiginél szembeötlőbben nyilvánulnak meg a belső harcok, elő-előbukkan a különböző erő- és érdekcsoportok közötti viszály.
Új kinevezésekről kell dönteni, hisz Kelemen Hunor távozásával megürült a művelődési minisztérium vezető állása, no meg a kormányfő-helyettesi tisztség is. Mozgolódnak a klikkek, hisz egy-egy megyei szervezet, platform erejét is bizonyítja, ha sikerül keresztülvinnie akaratát. A Bihar megyeiek szövetségen belüli rendkívüli befolyása eddig is ismert volt, s úgy tűnik, ez töretlen annak dacára, hogy a korrupciós vádak újra és újra utolérik a csoportosulás vezetőit: Kiss Sándor egykori megyeitanács-elnök, jelenlegi alelnök ellen nemrég csúszópénz elfogadása, pénzmosás és hatalommal való visszaélés gyanújával indult bűnvádi eljárás, de Bíró Rozália szenátor, SZKT-elnök és Szabó Ödön képviselő neve is gyakorta elhangzott a Mecénás Alapítvány és az érmindszenti Ady-központ körüli botrány kapcsán is, Tőkés László pár hónapja kérte számon 800 ezer eurónyi magyarországi támogatás sorsát. Egy szó, mint száz, lenne bőséggel tisztázni valójuk. Ennek ellenére most mégis úgy tűnik, Bíró Rozália lesz Kelemen Hunor utódja a művelődési tárca élén. Mint kiderült, remek gazdasági szakember mivolta, no meg egykori nagyváradi alpolgármesteri ténykedése predesztinálja e nemes feladatra. És bizonyára az is, hogy nevéhez fűződnek a botrányosra sikeredett váradi utcanévfordítások (Piros-tó utca, Galaktikon Gála utca stb.), vagy a Matica Slovenska szlovák soviniszta szervezet egykori elnöke, Kozacsek kanonok mellszobrának a város polgárai nevében való átvétele. Őt akarják miniszternek felkenni, pedig ott lenne Hegedűs Csilla, aki államtitkár jelenleg is e tárcánál, érti a dolgát és eligazodik a minisztérium ügyeiben is. Csak hát úgy tűnik, háttere nincs elegendő. Minden bizonnyal erős belviszályok tarkítják az RMDSZ vezetőinek életét mostanság. Kelemen Hunor Verestóy Attilát leültette ugyan – igaz, késve és halványan, hiszen csak a koalíciós tárgyalásokon nem tart igényt szolgálataira –, ám az erős csapat – Markó Béla, Borbély László, Máthé András –, mely ott áll a háta mögött, amikor egyeztetni ül le Pontáékkal, ugyancsak megkérdőjelezhető. Máthé András kolozsvári képviselőt nemrég ítélték el alapfokon összeférhetetlenségért, Borbély Lászlót pedig csak a parlament mentette meg a korrupciós vizsgálattól. Ismét bebizonyosodik hát, a magyar érdekvédelmi szövetség káderpolitikája egyre jobban idomul a bukaresti balkáni politizáláshoz: nem a tudás, a tehetség, a hozzáértés a döntő, hanem a pénz és az ezáltal biztosított hatalom.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Határok, szuverenitások, titkosságok
A premontreiek peres ügyei és a bikszádi görögkatolikus bazilita rend kolostorának visszaigénylési peréhez mutatott román hajlandóság egyképpen azt sugallja, hogy egy határmenti „biztonsági” övezet kreálása húzódik meg a jogi civódások hátterében és a közvélemény hangolásában is. Varga Andrea történész írása.
Mindeddig halogatást elszenvedő, de épp a közgondolkodás mérlegelő hajlandóságára és a tisztánlátás felelősségére váró kérdéskört kívánok érinteni – avagy inkább nyilvánossá tenni. Korunk uralmi politikája és közjogi gyakorlata a tét, ugyanakkor ezek mechanizmusai, trükkjei, nehezen belátható dilemmái teszik átláthatatlanná a körülményeket. Mindezek teljesség értékű megvilágítása ugyanakkor nem egy cikk, hanem alapos és kiadós tanulmány részletei lehetnének – ebből szükségképpen csak szubjektív elbeszélés lehet alább. Szubjektív annyiban is, mert érdekelt, érintett is vagyok, de még inkább azért, mert magamra kell vennem annak kényszerét, hogy kibeszéljem, amit sokan némán belátnak, hallgatva eltűrnek, kényszerűen elszenvednek.
Nem szükséges hosszan körvonalazni, ami zajlik. Sőt, alig akad Biharban, aki ne tudna a folyó egyházi vagyonjogi vitákról, hangadó személyek és igazságügyi képviselők viselt dolgairól, politikai nyomásgyakorlásról és kisebbség elleni megkülönböztetésekről. Amikor az életteljes szocializmus vagy a korábbi nemzetépítő gyakorlat egyházi vagyonok elorzására vállalkozott, kisebb morgolódás lehetett csupán a válaszreakció. Amikor a változás évei jöttek, ésszerűen fölmerült a visszaszolgáltatás jogszerűsége – ez lehetővé is tette, hogy eljárások, perújrafelvételek, történeti értékű dokumentáció felszínre kerülése kövesse, majd román állami elutasítás, majd európai uniós jogérvényesítésre felszólítás. Mindez mintegy hatástalanul zajlott, a jogtalanul „einstandolt” (azaz: elkobzott, lenyúlt, jogtalanul átvett, kisajátított) tulajdonokkal mindmáig folyik a cserebere, zajlik a cselezés, dúl a jogtiprás. Visszaszolgáltatás nélkül.
Mindeközben készek (avagy meggyőződéssel hívők) lehetünk: ha a román állam demokratikus jogelveken nyugvó berendezkedés, csakis az egyezkedni képtelen vagyonbirtokosok okozhatják a fennakadást, a másfél ezernyi vagyonjogi per kétharmadának eredménytelenségét. Mivel Románia demokratikus jogállam, elismerem és respektálom, hogy mint ilyennek, működésének egyik legfontosabb feltétele a független, pártatlan, hatékony és szakszerű bírói munka. Mivel amikor a köztársasági elnöktől a bírák átveszik a kinevezési okiratot, ezzel - továbbá esküjükkel - arra kötelezik magukat, hogy munkájuk során kizárólag az Román Alkotmánynak és a törvényeknek alárendelve, a legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint járnak el, úgyszintén meg kell adjam a bizalmat működésüknek és önállóságuknak.
Vagyis (elvben) nem lehetséges, hogy külső, politikai, gazdasági, esetleg vallási intézményi vagy privát érdekeket rejtő nyomásnak kívánjanak megfelelni. De mi történik, ha mégis így alakulna…? Országos sajtót bejáró mindennapos hír a befolyásoltság révén szakszerűtlen és jogilag kétes döntést hozó bírák perbe vonása, elítélése.
Persze, közben jól tudjuk: a bírák, a bírói önállóság és a bírósági eljárás jogi feltételrendszere nem lehet kiszolgáltatottja az elektronikus média, a napi harsányságú publicisztika vagy a nyílt politikai nyomásgyakorlás művelőinek. Ha mégis kiszolgáltatottak, s ha mégsem hat rájuk megfelelő időben az igazságszolgáltatás önkontrollja, akkor mi lehet a háttérben? Lehet, talán semmi, nincs is háttér. Lehet, hogy a politika érdeke, a mindenkorié, a haszonelvűé, a kiszorítóé vagy autoriteré. S lehet, egyik sem, csak a privát érdek, a haszonkulcs a meghatározó. Nem vádaskodunk… Olvasunk, feltárunk, értelmezünk.
Adott tehát egy párhuzam, hasonlatos ügyek zajlása, éppen Nagyváradon, a határ mentén. Egyszerre „a zónában”, hogy ne túl távoli analógiával éljek: a mi saját kis „Sinistra körzetünkben”, s mellette a „felsőbb” politika homályában is.
Utóbbiról viszont jól tudjuk (Carl Schmitt a megmondhatója) az állam értéke a széthúzás és egység, a politikai uralom kérdése és a „barát/ellenség” közötti különbségtételhez kötődik. Schmitt hangsúlyozza azt is: az állam lehetősége, hogy adandó esetben akár saját döntése, jogi alapelvei révén győzzék le, akkor is, ha „mint mértékadó politikai egység rendkívüli jogosultságot összpontosított magánál: a lehetőséget, hogy háborút folytasson és ezzel nyíltan emberek élete felett rendelkezzen”.
A kortárs Hans Kelsen államtanában is feltételül szabatott a 20. század húszas éveiben, hogy a pártok ne befolyásolhassák a bírákat, a „létező” és a „legyen” parancsolata ne befolyásoltathassék idegen erők által…, és más szerzők is elkülönítik a „politikai tényezőktől” a „tiszta államtan” rendszeréig ívelő utakat, Max Weber pedig egyenesen az erőszak-alkalmazás külső és belső formáinak monopolizálójaként jellemzi magát az államot.
Hogyan is jön ide a főpolitika és a főhatalom elismert, legitim volta, vagy épp vitathatósága, meg a határmentiség? Az alábbi „levezetésben” ki fog derülni, ehhez azonban az Olvasó szíves türelmét és érdeklődését kell igényeljem. Adott tehát két ügymenet, jogi és egyházdiplomáciai, presztízs övezte és haszonelvű…, hátterében emberek, hitek, intézmények, hagyományok értékeivel, elveivel, reménytelenné váló sorsokkal, meghurcolt igazság-képviselőkkel.
Hogy ne vádoljanak „általánosítással”, legyek konkrét: adott ugyanis két eset, mindkettő Váradon és a határ mentén zajlik: Tőkés László ügye, a becsületbíróságosdi, az elhangzott vád és a méltánytalanságra ítélt (romániai és európai) közszereplő meghurcoltatása, valamint a Premontrei Rend és annak vezetője (továbbá jogi képviselője, azaz személyem) elleni ügylet, közpolitikai hőbörgésektől direkt noszogatásig, burkolt vádaktól személyiségjogok sértéséig ható érvénnyel. Kisebbség, egyházi tulajdon, szakrális képviselet, etnikai szféra, társadalmi lelkiismereti szabadság és társadalmi nem (gender) elleni megkülönböztetés. A szóbanforgó ügyeket pedig az állami hatóság verdiktjei, illetőleg a nyomozóhatóság elodázó—halogató stratégiái veszik körül.
Tőkés László egyetlen (bár tendenciózusan rosszul fordított és kipécézett) mondatáért szinte vendettát követeltek a harsányak, másik esetben akár egy álló évig tartó folyamatos sajtótámadás is zajlik, mert a váradi román újságírót nincs ki rendreutasítsa, s ő maga is jól tudja, valahol zsebben lapul a „kilövési” engedély, bármit és bárhányszor írhat vádaskodó hangnemben, felelősségre vonása kétségkívül elmarad.
A két, látszólag távoli, s a maga nemében nem könnyen összehasonlítható ügyet nem pusztán a neves személyek, magyar egyháziak, közpolitikai szereplők vagy fontos döntésekben érdekelt aktorok teszik párhuzamossá, hanem egyfelől a tendenciózus történések, másfelől az egyházak és hitek közötti/fölötti hitvita, de még inkább a román állami hozzáállás, melyhez akarva-akaratlanul (lásd konzulátus ügye) a magyar külügyi játszótársak is hozzájárulnak.
Ami mindezt – ezeknél sokkal meghatározóbban, vagy legalább gondolkodásra és összevetésre késztetően – körülveszi, az a régi beidegződés, amely már az 1923-as román alkotmányban is megjelenik, jelesül abban, hogy csakis román nemzetiségű állampolgár rendelkezhet vidéki földtulajdonnal, illetőleg a határmenti földekre érvényesen is megújulni látszanak a tiltó rendelkezések.
A premontreiek peres ügyei és a bikszádi (Szatmár megyei) görögkatolikus bazilita rend kolostorának visszaigénylési peréhez mutatott román hajlandóság egyképpen azt sugallja, hogy egy határmenti „biztonsági” övezet kreálása, katonai—nemzetbiztonsági kérdésként értelmezése húzódik meg a jogi civódások hátterében és a közvélemény hangolásában is.
Ahol az állam a megyei tanács révén avatkozik bele a perbe az ítélet végrehajtási szakaszában, ahol 2013. november 6.–7.-én a hatóságok hathatós asszisztálása mellett a végrehajtóval, és a rendőrség különleges készenléti alakulatával egyetemben próbálja birtokba venni a román bíróságok által neki jogerősen visszaszolgáltatott épületet, de ellene az ortodoxok révén odakerült mintegy száz főnyi tüntető harsog katolikus-ellenes jelszavakat, a hatóságok pedig tétlenül szemlélődnek, ott ugyanolyan harsány elorzás indul meg, hiába is volt a kolostortemplom 1700-ban alapított együttese a görög katolikusoké.
Ez ugyan állami szintű beavatkozással már korántsem folytonos háromszáz év, hisz 1948-ban a görögkatolikus egyház betiltásával a bikszádi monostort is bezárták és a bazilita szerzeteseket elűzték, de ez ugyanolyan felekezeti szabadság elleni erőszak, amilyen a római katolikusok csíksomlyói kegyhelyének vagy a magyarországi görögkatolikus Máriapócs búcsúhelyének fenyegetése lenne, s ettől még nem válik jogszerűvé is.
Nem mondható biztosra, hogy csupán az egyetlen érvényesnek tekinthető magyarázat a bukaresti kormányzat hozzáállásáról a határmenti (Bihar és Szatmár megyei) római katolikus/görögkatolikus perekkel kapcsolatosan, de erősen úgy tűnik, ismét a régi, beidegződésekre építő állampolitikai magatartás mintázata érvényesül: előkúsznak a két világháború közötti, a határmenti katonai övezet kialakításával kapcsolatos jogi normatívák, reflexek, félszek és gyanakvások vagy vádak, formálódnak az Angelescu-féle határmenti megyék elrománosítási tervekkel ékes víziói is.
Kiütközik ez a „székely kérdéssel” szemben zajló zászló-diskurzusban, a szimbolikus térfoglalás tényleges, fizikai jelenléttel társuló programosságában is. „Valahol” a politikai térben és az államközi párbeszédekben az állam szuverenitásából fakadó ius ad bellum (a háborúindítás természetes joga) alapján formálódik mindez, miképpen az orosz—ukrán kortárs események ezt kiválóan jelzik is térségünkben.
Nem más ez, mint az állam szuverenitásának elve révén kimódolt eljárásmód, mely abból következik, hogy az államok egyetlen náluk magasabb hatalomnak sincsenek alárendelve, ezért szabadságot élveznek politikai rendszerük megválasztásában, és belügyeikről egyetlen más külső hatalomnak sem tartoznak elszámolni, hisz a szuverén államok egymással egyenjogúak, függetlenül nagyságuktól és hatalmi erejüktől.
A nemzetközi (így európai) jog előírásai és szerződései pedig az önkéntesség elvén alapulnak, a diplomáciai kapcsolatok sem korlátozhatják a ius ad bellumot, mint az államérdek megőrzésének végső eszközét. Az erőszak-alkalmazás külső és belső formáinak megoldásai pedig az állam sikeresen monopolizált gyakorlatát legalizálják: „Valamely folyamatosan üzemelő, kényszerítő erejű politikai szervezetet (politischer Anstaltsbetrieb) akkor hívunk ’államnak’, amennyiben adminisztratív kara sikeresen érvényt szerez az arra vonatkozó igényének, hogy monopóliumot gyakoroljon a fizikai erőszak legitim használatára e rend kikényszerítésének során ill. Érdekében.”
Korábban Max Weber úgy határozta meg az „uralmi—uralkodó szervezetet” (Herrschaftsverband), mint amely annyiban politikus, „amennyiben adott területen létét és az általa megvalósuló rendet folyamatosan biztosítja fizikai erőszakon alapuló fenyegetéssel és fizikai erő alkalmazásával az adminisztratív kar részéről” (Weber 1992). (http://tarstudszotar.adatbank.transindex.ro/?szo=102) A weberi alapképlet itt és most kiegészül a (poszt?)modern kor antidemokratikus demokratizmusainak önkényével.
Az egyházi peres ügyek esetében sincs szó másról, mint a legitim kiváltság önkényes és feltételes alkalmazásáról. Talán pontosan arról, amit a román közpolitika a „magyar beavatkozások” elleni uszításokkal serkent, s pontosan arról, amit a román politikai osztály hangadói cselekszenek, barátok és ellenségek kettősére osztva a környező világot, látszólag nem is élve (vissza) a korlátlan uralom eszköztárával. Tudják ugyanis, hogy a politika küzdelem valakiért (és nem valaki ellen), nem pedig valamiért és valami ellen.
Az egyházi vagyonok visszaosztásáért úgy küzdeni hatékonyabb, hogy a legalitás (jogszerűség) és legitimitás (elfogadottság) eszköztárából az erőszakos megoldásokat kiolvasó törekvés egykönnyen rátalál az erőszak privatizálását, önkényét kiépítő szereplőkre, s ez a magánerőszakra épülő szervezett bűnözésnek kedvez – amit Szatmár és Bihar megyében is könnyedén meg lehet lelni.
Amikor pedig az állam erőszak-monopóliumát privatizálja az alulról jövő erőszak, esetenként a rendőri erők is a helyi bűnöző bandákat segítik vagy megtűrik, akkor a határmenti légkörben még esélyesebb az emberi jogok tömeges vagy következetes megsértése és mindennek megtorlatlansága, jogiasítása is.
Ugyanis a román politikai elit magatartásának indítékait az állam közjogi funkciójából bármikor erre: a civil csoportok konfliktusára, „háborús” övezet kialakulására vezetheti vissza. Nem maradhatna máskülönben puszta „üres beszéd” a román alkotmány normája a bihari és szatmári bíróságokon, hiszen az alkotmány fogalma alatt mindig is az államhatalom gyakorlásának legfontosabb viszonyrendszerét, továbbá az alapvető emberi és állampolgári jogokat szavatoló normákat, egyszerűbben szólva állam és társadalom viszonyát szabályozó alapelveket, melyeket az adott állam legmagasabb fokú akaratának kinyilvánításaként kell tisztelnünk.
Ezt, és mindezeket éppen az alulról jövő erőszak hatásának, a hatalmi monopólium privatizációjának kitenni olyan példákkal jár, mint amikor Adrian Ştef szatmár megyei tanácselnök saját nevében kérte a Negreşti—Oaş-i bíróságon a román (nemzeti) jogerős bírósági ítélet végrehajtásának felfüggesztését.
De hasonló eset a váradi premontreieké, ahol a folyamatban lévő peres eljárás alatt lehetett kiérdemelt építkezési engedéllyel épületet bontani, lehetett erdőt elzálogosítani, lehet jogerősen a legfelsőbb bíróságon a prépostság által megnyert ingatlanra banki hitelt felvenni, s mindeközben az ügyészség tétován nem tesz semmit a jogtalan „jogérvényesítés” ellen, de halogat a bíróság is, hiteles „alapító okiratot” kér be az 1130-ban alapított rendtől, eltűri a bírák elfogult döntéseit, elvitatja a történeti levéltári dokumentumokat sajtóközlemények vagy könyvekben formált ideologikus értelmezések alapján stb.
Ugyanebbe a kérdéskörbe tartozik a múlt héten nagy sajtócsinnadrattával elutasított magyar konzulátosok ügye is, hisz a legkevésbé sem lehet mondani, hogy a határ mentét mindkét oldalon speciális zónaként kezelik, a szimbolikus határátjárás (az egyszerűsített honosítási eljárás intézménye) révén erőteljesen kialakul a román gyanakvás is, miszerint ez intézmények a magyar hírszerzés rezidentúrái lehetnek… Ezzel aztán a legtermészetesebb módon jelzik, hogy a nemzetközi szerződések és a shengeni csatlakozás előtt a nemzetbiztonság és határőrizet kérdései – közrendi kérdésekbe csomagolva is – minden egyebet felülírnak.
Persze, a hatalom természetrajzához szorosan tartozik, s a mindenkori államéhoz még inkább, hogy kerülgeti a határokat, átírja ezeket, újradefiniálja őket, rugalmasan értékeli és használja a fogalmat, korlátozni próbálja érvényességüket. A nemzetek közötti határok hasonló kezelése, ideológiák, félelmek, védelmi eszmék ennél sokkal inkább kitettek minden ilyesminek.
Korlátozása pedig (lényegében kizárólagosan) a nemzetpolitikák intézményi kezelőinek és a lakósok vagy állampolgárok szavazói közösségének függésrendjében lehetséges. Ott és akkor, ahol és amikor még megvannak a jogok képzelt vagy deklarált határai, még érzékelhetőek és kimondhatók a határátjárások, szabályszegések tényei. Cikkem ezt az érzékenységet kívánná elősegíteni – annyira, amennyire még az állampolgári szabadságjogok, a normák és jogelvek, az összehasonlítható tényanyagok ezt lehetővé teszik. Utána már késő lesz…
maszol.ro

Oligarchák útja
A megszokott úton halad tovább az RMDSZ. Ezt nem volt nehéz megjósolni azt követően, hogy a párt befolyásos, régi, jelentős üzleti háttérrel rendelkező politikusainak – hívhatjuk őket oligarcháknak is – érdeke és akarata érvényesült, és a szövetség annak ellenére sem lépett ki a kormányból, hogy koalíciós partnere jelezte: nem enged a nemzetállami mítoszból, és csupán szünetelteti, de be nem szünteti a kisebbségi jogbővítés megtorpedózására irányuló akcióit.
Kelemen Hunor államfőjelöltként történő indítása révén az RMDSZ szokás szerint arra számít, hogy az első fordulóban elért eredmény ismeretében a második fordulóba jutott jelöltek majd egymást félrelökve versengenek a kegyeiért.
Ez most különösképpen nagy téttel bírhat, mivel az előrejelzések szerint ha a baloldal Victor Pontát, a jobboldal pedig Klaus Johannist indítja, pont a magyarok jelenthetik a mérleg nyelvét. Csakhogy az már több ízben is bebizonyosodott, hogy a magyar szavazópolgárok nem szavaznak baloldali jelöltre, még akkor sem, ha az RMDSZ erre buzdítja őket. Johannis pedig kisebbségiként még úgy is nagyobb eséllyel pályázhat a magyarok voksaira, hogy nem vállal fel kisebbségjogi ügyeket, és az autonómiát is ellenzi.
Biró Rozália jelölése a kormányfő-helyettesi tisztségre szintén azt jelzi, hogy a szövetségben rendkívül erős az oligarchák befolyása. Mentora és üzlettársa a Bihar megyei RMDSZ elnöke, Kiss Sándor üzletember, aki ellen a korrupcióellenes ügyészség vizsgálódik olyan ügyletek miatt, amelyeket még a Bihar megyei közgyűlés elnökeként bonyolított.
Biró jelölésére már ez is árnyékot vet, az meg pláne, hogy összeférhetetlenség-gyanús ügyei miatt ellene is feljelentést tett a feddhetetlenségi ügynökség. Az ártatlanság vélelme persze mindenkit megillet, de sem az RMDSZ-re, sem általában véve a romániai magyar közösségre nem vet jó fényt, ha miniszterelnök-helyettesére a gyanú árnyéka vetül – igaz, hogy, hogy nem, az ügyészség történetesen éppen alig több mint egy hete ejtette az ügyet.
Végső soron a jelöléssel legalább a román polgárok magyarokkal szembeni gyanúját eloszlathatják. Hiszen ezáltal is bizonyítják, hogy az RMDSZ tényleg nem más, mint a többi, hasonló ügyekben érintett román párt.
Balogh Levente,
Krónika (Kolozsvár)

Hétköznapok a hátországban (Sepsiszentgyörgy az első világháború idején - 4.)
A román betörés
Románia – közelinek ítélve a központi hatalmak vereségét, s hogy az igényelt területrészeket megszerezze – augusztus 17-én Bukarestben titkos szerződéssel csatlakozott az antanthoz. A hadba lépésért cserébe Romániának ígérték részben Bukovinát és a Bánságot, a történeti Erdélyt s az attól nyugatabbra lévő területeket, nagyjából a Tisza vonaláig, mely térségnek akkor a románság mellett jelentős magyar, német, ukrán, szlovák és szerb lakossága is volt.
E titkos paktumban a román fél kötelezte magát, hogy megszakítja gazdasági kapcsolatait Németországgal, és augusztus végéig támadást intéz addigi szövetségese, a Monarchia ellen. Romániának orosz részről is katonai támogatást ígértek. A románok 1916. augusztus 27-én Bécsben átadták a hadüzenetet a Monarchiának, a három román hadsereg több mint 300 ezer katonával azonnal átkelt a Kárpátok valójában őrizetlenül hagyott hágóin. A támadás az egész határvonalon, minden erre használható szoroson egyszerre történt.
A menekülés
A hatóságok az első napon hozzákezdtek a veszélyeztetett zóna kiürítéséhez, felszólították a lakosságot a Maroson túli területek elhagyására, ez pedig elsősorban a magyar és szász városi népességet és Székelyföldet érintette. Az országutak megteltek szekerekkel és állatcsordákkal, a szülőföldje elhagyására kényszerített lakosság tömegeivel. Az arányaiban szűk területekre vonatkozó megszállás a korabeli társadalmat mélyen megrázta. A sérelmek egyik forrása a vidék lehető legrosszabb módon irányított és lebonyolított kiürítése volt. A kormány nem értett egyet a hadvezetéssel a kiürítés mértékét tekintve. A katonaság minél nagyobb területről, minél több embert kívánt kitelepíttetni, hogy a hadműveleteket ne zavarják a helyben maradt civilek. Közben kompromisszum született arról, hogy csak a hadra fogható lakosságot, illetve a hadianyagot szükséges a megszállás előtt álló területekről kivonni. Csakhogy a támadás hírére az érintett megyék lakosságának nagy többsége pánikszerűen menekülni kezdett, s a hatóságoknak nem sikerült úrrá lenniük a helyzeten. A menekülés torlódást, fennakadást okozott az országutakon, mert a vasutat csak nagyon kevés menekülő és csak az első napokban vehette igénybe. Az emberek szerették volna minél több ingóságukat magukkal vinni, háziállataikat is beleértve. A továbbiakban a jószág ellátása nagy nehézséget okozott, a legtöbben arra kényszerültek, hogy megszabaduljanak tőlük, ezért jóval áron alul eltékozolták takarmány nélkül maradt állataikat. Nehéz kérdés a menekültek számának megbecsülése. Különféle számadatok láttak napvilágot, száz-kétszázezer személytől egészen millióig terjedtek a becslések. Az Est című központi újság beszámolója szerint Sepsiszentgyörgy körülbelül 11 ezer lakosából alig több mint ötszázan maradtak vissza. Ugyanakkor sok település teljes lakossága otthon maradt, vagy rövid menekülés után magát meggondolva hazatért. A Sepsi Református Egyházmegyéhez tartozó, károkat összegző esperesi jelentés szerint az itteni harminckilenc település közül harmincból menekült el a lakosság nagy többsége, hatba a menekülők nagy része még a megszállás előtt visszatért, illetve háromból nem menekültek el nagy számban. A lakosság menekülésével kapcsolatosan két kérdés merül fel: életkörülményeik figyelemmel követése, majd később visszatelepülésükről is szót ejteni, annak ellenére, hogy erre vonatkozó forrásokban nem bővelkedünk. A témával szorosan összefügg a rövid román megszállás és annak hatása a helyben maradt lakosság életének mindennapjaira, valamint a megszállott területeken okozott anyagi károk mértéke. Mindezekről, valamint a menekülés problematikájával kapcsolatosan Bálint Dénes 1916. december 23-i polgármesteri jelentéséből tájékozódhatunk, ennél kevésbé részletes, de néhány érdekes adattal szolgál dr. Király Aladár, Háromszék vármegye alispánja 1917. január 30-án a vármegyei közgyűlésen elhangzott beszámolója is. A háborús viszonyokkal és az 1916-os harctéri kudarcokkal, a várható román megszállással és annak következményeivel a kormány túl keveset és csak felszínesen foglalkozott. Erre utal többek között a menekülők vasúton való kitelepítésének szükségessége és az ezzel kapcsolatos bonyodalmak. A Háromszék vármegyei lakosság részére körülbelül ezer vasúti kocsit ígért a belügyminisztérium, amiből a valóságban semmi sem lett. Így indult meg a népáradat Udvarhely vármegye irányába. Az alispán erről a szomorú eseményről így emlékezett: „Reményvesztett keserű csüggedéssel voltak tele a szívek. Ment a székelység gyalog, kocsin, szekéren a bizonytalan jövő felé, alig-alig mentve meg valamit, s hátrahagyva minden vagyonát, termését, házát, temetőit.” Bálint Dénes állítása szerint Sepsiszentgyörgy lakosságából a kiürítés alkalmával a menházat és a kórházat is beleszámítva körülbelül 150-en maradtak helyben. A menekülés közben viszont sokan meggondolták magukat és visszatértek, így a város lakosságának számát a rövid román uralom alatt 600–700-ra teszi. Ez a számadat jórészt egyezik az Est című újságban közöltekkel.
Homályban a végcél
A kormány felkészületlenségére utal az a fejetlenség is, ami a menekülők végcéljának kijelölését illette. Több kelet-magyarországi vármegyét is megjelöltek befogadó közegként, az útra kelők viszont indulásuk idején még nem ismerték végállomásuk helyét. Az alispáni jelentésből mindez kitűnik. Elmondása szerint ő személy szerint augusztus 28-án délután 6-kor hagyta el a várost. A homoródoklándi járás főszolgabírójától úgy értesült, hogy Hajdú megye a végállomás, Udvarhely vármegye alispáni hivatala pedig Bihar megyét jelölte letelepedésük helyéül. Balavásáron a kormánybiztossággal távbeszélő összeköttetés eredményeként tisztázódott, hogy Békés megyét jelölték ki számukra utazásuk végcéljául. A következő települések fogadták a menekülőket: Gyula, Vésztő, Gyoma, Szarvas, Orosháza és Békés. A háromszéki menekültek közül némelyek úgy határoztak, hogy nem térnek haza, ezek számára az államsegély folyósítását megszüntették. A menekülés idején, de Békés megyébe érkezésük után is a közigazgatási elöljárók elsőrendű kötelességüknek tekintették az emberek érdekeinek képviseletét: segélyeket osztottak szét, útbaigazításokkal látták el a rászorulókat. A Háromszék megyei különítmény őszinte támogatóra lelt Dósa Endre székely származású Kolozs vármegyei alispán személyében, akinek külön érdeme az állatállomány kedvező elhelyezése.
(folytatjuk)
Cserey Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)