Tessék, kérem! Nagyváradon
Tessék, kérem! címmel debütál pénteken, a magyar nyelv napján az az ingyenes nagyváradi közösségi havilap, amely a kolozsvári Igen, tessék! projektből kiindulva a kétnyelvű, román–magyar ügyfélszolgálatot egyaránt biztosító helyi vállalatok számára akar pluszreklámfelületet biztosítani.
A tízezer példányszámban nyomtatott nulladik lapszám kiadását az RMDSZ kezdeményezésére a Varadinum Alapítvány vállalta fel, ezúttal kizárólag a Szacsvay-szobor felújítását támogató cégek kaptak benne reklámhelyet. A tartalmat önkéntesek ingyen állították össze.
Szabó Ödön, a szövetség Bihar megyei ügyvezető elnöke szerint a 24 oldalas, magazin jellegű kiadvány nem akar a helyi lapok konkurenciája lenni. Az újság mellett jövőre egy kisokos megjelentetését is tervezik, amelyben a magyar nyelvű ügyfélfogadást is biztosító kisiparosokat, szolgáltatókat, vállalkozókat gyűjtik össze. Ez utóbbiban való megjelenés várhatóan ingyenes lesz, miközben a lapban való hirdetési felület díjszabásait a későbbiekben határozzák meg.
„Nem szabad militáns pártlap legyen. Nem is úgy szerepel benne a szövetség. Arra a célra lesz kampánylapunk” – közölte Szabó. Ennek ellenére a Tessék, kérem! nulladik száma például Cseke Attila képviselőt mutatja be családapaként, és leközli a szövetség által kezdeményezett konzultációs kérdőívet is.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Sajtótájékoztatót tartottak aktuális politikai kérdésekről
November 13-án magyar és román nyelvű sajtótájékoztatónak volt a helyszíne Tőkés László európai parlamenti képviselő nagyváradi központi irodája. Képviselőnk, aki egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Csomortányi Istvánnal, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnökével együtt tájékoztatta a médiát az EMNT és az EMNP stratégiai együttműködésének irányelveiről és pászmáiról, a két szervezet legutóbbi országos küldöttgyűlésein elfogadott határozatok nyomán.
A civil és a politikai szféra partnerségének egyre hangsúlyosabbá kell válnia a nemzeti-polgári oldalon a lassan közeledő választások fényében, mind Erdélyben, mind Partiumban – fogalmazta meg Tőkés László, majd bemutatta az EMNT kézdivásárhelyi küldöttgyűlésén elfogadott cselekvési-intézkedési terv programpontjait. Ezek legtöbbje valamilyen módon az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseinek keretei közé illeszkedik, de olyan is van, amely a Nemzeti Együttműködési Rendszerbe.
A továbbiakban erdélyi EP-képviselőnk az aktuális romániai politikai helyzetet tekintette át, szerinte a kialakult válság legfontosabb üzenetét Klaus Johannis államelnök fogalmazta meg, amikor is egyértelműen fellépett a korrupcióellen, tisztulásra, sőt „nagytakarításra” szólítva fel a pártokat. Ezzel egyetértve Tőkés László felhívta a figyelmet: a korrumpálódott, lezüllött, utálatossá vált, a közbizalmat eljátszott politikai osztálynak sajnos része az az RMDSZ is, amely az erdélyi magyarság fölött inkább uralkodni akar, semmint azt szolgálni. A Csomortányi Istvánnal közösen kiadott Nyilatkozat jórészt azt az álságos helyzetet világítja meg, amelyben az RMDSZ megpróbálja kívül helyezni magát azon a belpolitikai válságon, amelynek ő maga is egyik okozója. Az EMNT elnöke, a Néppárt védnöke külön kiemelte: a jövő évi választásokra készülve mind a tanács, mind a párt harcot hirdet az általános korrupció ellen, de az erdélyi magyar közélet és politika megtisztulásáért is küzdeni fog. Partiumban, illetve Biharban ezen a téren különösképpen sok a tennivaló – húzta alá Tőkés László.
A Néppárt megyei elnöke több példával is illusztrálta, hogy az RMDSZ mind országos, mind helyi szinten többször kezdeményezett vagy támogatott olyan akciókat, amelyek a polgári demokratikus fejlődést gátolták és a jogállamiságot sértették, vagy olykor „csak” a jóérzést és tisztességet. Az EMNT elnökével egyetértve szólította fel maga is az RMDSZ-t, hogy a szervezet belső megtisztulása révén tegye lehetővé a választási összefogást ott, ahol a magyar érdek ezt megköveteli majd.
Az összefogás és szolidaritás szép példájaként idézték fel a sajtótájékoztatón az október 24-i őrtűzgyújtást, amely ugyan Székelyföld határainak kivilágítását célozta, de a partiumi és a határon túli helyszíneken azonos időpontban fellobbant őrtüzek a nemzeti együvé tartozást is sikeresen demonstrálták.
A migrációs válság várható eszkalációja kapcsán ismételten leszögezték: meg kell védeni Európát, országainkat és nemzeteinket azon veszélyektől, amelyek ezzel a jelenséggel együtt járnak. Románia számára is követendő példát mutat az intézkedések tekintetében Magyarország – mondta Csomortányi István, míg Tőkés László ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodahálózatában bárki aláírhatja azt a petíciót, melyben a Fidesz kezdeményezéséhez csatlakozva határozottan elutasítja az illegálisan bevándoroltaknak az uniós tagállamokra való ráerőltetését egy kvótarendszer alapján. Mind a magyar, mind a román állampolgársággal rendelkezők leadhatják kézjegyeiket a lakhelyükhöz legközelebb eső EMNT-irodában. A szervezők ugyanakkor remélik, hogy önkéntesek is segíteni fogják az aláírásgyűjtést.
tokeslaszlo.eu/cikk

Ünnep mesével, balladával
Ennél szebb ünnepet a magyar nyelv napján el sem tudok képzelni, mint hogy a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében, Kossuth Lajos, Cserey Jánosné arcképe alatt összegyűlnek népviseletbe öltözött fiatalok, akik meséket, balladákat szólaltatnak meg – köszöntötte tegnap a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny résztvevőit Tapodi Zsuzsa egyetemi tanár, a zsűri elnöke.
Bihartól Bákóig, Temesvártól Szatmárig, Kolozsvártól Bukarestig tizenöt megyéből érkezett száznyolcvan versenyző Sepsiszentgyörgyre, kicsik és nagyok, akik a mesék és balladák világában jól érzik magukat, bátrak és tehetségesek, szeretik a szépet, az igazságosat. Fúdd el, jó szél, fúdd el...; Szegedi Mariska; Eladott lány; Kerekes Izsák; Sárig mérges kígyó – megannyi jól ismert balladánk általános és középiskolás diákok előadásában és sok-sok mese kicsiktől és nagyoktól többek között a kis egérkéről, a rózsát nevető királykisasszonyról, Bolondos Gyurkáról, a kis gömböcről, a szegény ember igazságáról.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége tizenöt esztendővel ezelőtt szervezett balladaversenyt, 2009-től a magyar nyelv napján tartják a mesemondók vetélkedőjét, amelyhez később a balladamondás és balladaéneklés is csatlakozott – elevenítette fel a verseny történetét Szekeres Jolán, az oktatási minisztérium tanácsosa. A verseny társszervezője a Napsugár gyermekirodalmi lap, a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség és a Kós Károly Szakközépiskola, fő támogató az oktatási szaktárca.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdélyi magyar médiafogyasztásról – MÚRE-konferencia Vajdahunyadon
Érdekes médiafogyasztási mutatókra derült fény hétvégén a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) Vajdahunyadon megtartott konferenciáján. A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban címet viselő rendezvényen hét szórványmegye, illetve a bukaresti, Kolozs, Maros és Bihar megyei magyar sajtó képviseltette magát. A rendezvény házigazdája a Corvin Savaria Társaság volt, támogatója pedig az Etnikumközti Kapcsolatok Hivatala.
Rácz Éva MÚRE elnök, illetve Winkler Gyula EP képviselő köszöntőjét követően egyfajta vitaindító előadásaként mutatta be Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szociológusa a 2015-ös Erdélyi Magyar médiafelmérést. A Barna Gergő szociológus kollégájával közösen idén ősszel elkészített felmérés során Erdély-szerte mintegy másfélezer személyt kérdeztek meg médiafogyasztási szokásairól. A rétegzett, többlépcsős, véletlenszerű mintavétel nyomán egészen érdekes jelenségekre derült fény, annál is inkább, hogy a friss-ropogós adatokat egy 2007-es felmérés mutatóival is összehasonlították. Így nem csupán a jelenlegi helyzet, de a hosszabb távú tendenciák is nyomon követhetők.
– Elsősorban a magyar médiafogyasztás tört elő, ami főleg a televíziózásban érzékelhető. Ebben a periódusban ugyanis Közép-Erdélyben, illetve a Székelyföldön a magyar nyelvű televízióknak nagyon széles skálája vált elérhetővé. Ez teljesen átalakította a székelyföldi vagy kolozsvári magyaroknak a médiafogyasztási szokásait és a magyarországi média felé tolta el – összegzett a bemutatót követően Kiss Tamás. A felmérés számadataiból ugyanis kiderült: a megkérdezetteknek 93,3%-a néz tévét, a legnézettebbek a hírműsorok (64%), második helyen szerepelnek a játékfilmek, majd ismeretterjesztők, humoros műsorok, romantikus játékfilmek stb.
Feltűnő volt, hogy 2007 óta jelentősen visszaesett a beszélgetős műsorok (talk show-k) nézettsége, ami a nézők egyfajta kiábrándulására utal. A magyarországi közszolgálati és kereskedelmi adók messze listavezetők a nézettség terén, míg a román közszolgálati televíziók csak a 8. helyen jelennek meg. A Román Televízió magyar nyelvű adásait (kolozsvári, marosvásárhelyi, temesvári, bukaresti) a megkérdezetteknek alig 12%-a követi legalább havi rendszerességgel.
Rádiózás terén az erdélyi magyar kereskedelmi rádiók hódítanak egyre inkább teret, a közszolgálati regionális adók körében pedig a meglehetősen tágas adáskörzettel rendelkező Marosvásárhelyi Rádió viszi a prímet.
Az írott sajtó terén egyértelműen az erdélyi magyar helyi lapok a kedvencek. A megkérdezetteknek ugyan csak 40 százaléka olvas újságot, de az újságolvasóknak 85,4 százaléka részesíti előnyben a helyi magyar lapokat. Ezeket követik a magyarországi lapok, majd a helyi román lapok, melyeknek az olvasottsága már csak 3,3 százalék. Bár a szóban forgó felmérés adatgyűjtése főleg a tömbvidéken, illetve Közép-Erdélyben folyt, mégis számunkra biztató adatként tűnt fel benne, hogy a Nyugati Jelen napilap a hetedik legolvasottabb lap Erdélyben, csíki, háromszéki, marosvásárhelyi, illetve bihari lapok nyomába lépve.
Az internetes médiafogyasztás kapcsán számos probléma vetődött fel, lévén, hogy az elmúlt esztendőkben sok sajtótermék teljes tartalmát ingyen kínálta a világhálón, eltorzítva a médiapiacot.
Ami az online médiát illeti, meglepően alacsony olvasottságról számoltak be az adatok. A listavezető a szekelyhon.ro, 8,2%-os napi rendszerességű olvasottsággal. – A transindex.ro, illetve a maszol.ro réteg-specifikus médiának számítanak, melyeknek szintén lehetne magasabb az olvasottságuk, az erdély.ma illetve a főtér.ro pedig inkább gyűjtőportálnak minősíthetők – fogalmazott Kiss Tamás.
A MÚRE felkérésére készített felmérés bizonyos adatai még feldolgozás alatt állnak. A hétvégi konferencián ismertetett mutatókat szakmai megbeszélésen értékelték ki a résztvevők. A konferencia további mozzanatairól következő lapszámunkban tudósítunk.
Gáspár-Barra Réka
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Rendhagyó történészkonferencia zajlik Gyergyószentmiklóson
„A Magyar Tudomány Napja fontos ünnepség, hisz ezzel tudjuk magyarságunkat erősíteni” – jelentette ki a főszervező, Garda Dezső történész a szerdán kezdődött, kétnapos Nemzetközi történészkonferencia megnyitóján.
Az Erdélyi Múzeum Egyesület gyergyói fiókszervezete és a Gyergyói Népfőiskolai Társaság hagyományos gyergyószentmiklósi rendezvényét rendhagyóként említette Garda, hiszen ez alkalommal régészek és történészek osztották meg tapasztalataikat, és a székelység múltjának részletezése mellett teret kapott az előadásokban Gyergyószentmiklós egyik legfontosabb családja, a Blénessyek története is.
„Az igazság egy olyan dolog, hogyha hegyet hordanak rá, akkor is kibújik alóla” – idézte a nagyapjától hallott népi bölcsességet Lukács Bence Ákos konzul, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának, a rendezvény támogatójának képviselője. A székelység történelmére sokan próbáltak hegyet hordani, a szakértők feladata az, hogy a halom alól napvilágra hozzák az igazságot – fejtette ki üdvözlő beszédében.
A székelység 12-17. századi története és a Blénessy család címet viselő konferencia első napján a régészeké volt a főszerep. A Korona vendéglő nagytermében a sepsiszentgyörgyi Székely Zsolt egyetemi tanár édesapja kutatásait folytatva osztotta meg következtetéseit. Felhívta a figyelmet, hogy a bizonyítási kényszerből származó elméletek nem állják ki az idő próbáját. Tény, hogy a hun eredet fogalma a székelységnél él a legerősebben, de azt is el kell fogadni a kutatások eredményeként, hogy a székelyek nem őshonosak Erdélyben. Az édesapa, Székely Zoltán munkájának nyomán azt is kijelentette: Erdély – a székelyek betelepítése előtt (11-12. század) – a magyarok által lakott volt nagy valószínűség szerint a 8-9. századtól. Hozzátette, a régészeti anyagok között nincs olyan, amelyik a 12. század előttre, illetve pogány temetkezési szokásokra utalna.
A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum régésze, Demjén Andrea a szentmiklósi és alfalvi feltárásokról beszélt. A Both-váránál végzett ásatások, valamint a Debreceni Atomkutató Intézetbe küldött csontminták vizsgálata arra szolgálnak bizonyítékként, hogy Gyergyószentmiklós területén már a 13. században volt vár és templom. Hasonló eredményt várnak az alfalvi templom esetében is. A halotti sírokból küldött csontmintákat még elemzik Debrecenben. A válasz közelebb vihetné az embereket annak megválaszolásához is, hogy a templomtornyon látható 1213-as felirat eredeti-e.
Botár István régész, a Csíki Székely Múzeum munkatársa a Csíkszéken munkálkodó régészet nehézségeiről is említést tett. Itt nagy értékkel bír egy maréknyi Árpád-kori cserép, és nagyon óvatosan kell bánni a bizonyítéknak vélt leletekkel. Nem elég, hogy a régész hisz valamiben, az sem, hogy vannak hozzá adatok, mert azok még nem biztos, hogy szilárd alapjai a teljes igazságnak. A cserepek kapcsán jelentette ki: lehet, hogy bizonyos darabok honfoglalás koriak, de készítői etnikai hovatartozásáról nem beszélnek. „A cserépnek nincs nyelve” – szögezte le, kitérve a település névadásának „divatjára” is a Régészeti adatok a Csíki-medence Árpád-kori történetéhez című előadásában.
Zsoldos Attila, a Magyar Tudományos Akadémia tagja Székelyek Biharban címmel értekezett. Kifejtette, a székelyudvarhelyi székelyek közül sokak ideérkezési útvonala Baranyavalkóból Biharon át történt Erdélybe. A 11. században Biharba érkező székelyek a 12. század végén kerültek Udvarhelyszékre. A helyváltoztatásuk a határőri feladataikkal van összefüggésben, és szorosan összefonódik a dukátus, azaz a hercegségek történelmével is.
A történelmi konferencia előadásai csütörtökön 9 órától folytatódnak, a Blénessy családról Garda Dezső tart előadást, a családfát Illyés Kincső, a család tagja mutatja be.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Valóságos időutazásnak lehetett szem- és fültanúja a nagyváradi Kiss Stúdió Színház közönsége kedden, amikor is Kiss Törék Ildikó színművésznő, több mint egy évtizedes kihagyás után ismét magára öltötte emblematikus szerepét Kocsis István Árva Bethlen Kata című monodrámájában, melyet először 1978-ben mutatott be a nagyváradi színházban, majd kirobbanó sikerrel játszott negyed évszázadon át. Az egyszemélyes produkció mintegy 130 előadást ért meg és bemutatásra került számos Kárpát-medencei templomban is.
Ennek szellemében Veres Kovács Attila váradolaszi református lelkipásztor köszöntötte a közönséget, s bevezetőjében azokat az éveket idézte fel, amikor Kiss Törék Ildikóval körbejárták Szilágy, Szatmár és Bihar megyék református templomait, ahol Kocsis István sziklaszilárd hittel áthatott sorai a felolvasott igerész alátámasztásaként hangzottak fel a művésznő előadásában. Ugyancsak az Árva Bethlen Kata egyik emlékezetes jelenetét elevenítette meg Tőkés László 1990-es püspökké avatásán.
A keddi előadást követően határozottan kijelenthetjük, hogy Kiss Törék Ildikó alakítása ugyanolyan hiteles és erőteljes volt, mint valaha. A művésznő egy órán át szinte rabul ejtette a közönséget, melynek tagjai nyomon követhették Bethlen Kata sorscsapásoktól sújtott életének legjelentősebb mozzanatait – kezdve attól, hogy tizenhét évesen katolikus férjez kényszerítették, megözvegyülésén és gyermekeinek haláláig, melyeknek nyomán magára öltötte az „árva” jelzőt, egészen élete alkonyáig.
A Varga Vilmos rendezte előadásban minimális díszletet használtak, a művésznő mindössze egy-egy miniatűr kopjafa felállításával jelezte az elvesztett személyeket. Kiss Törék Ildikó az 55 perces előadás alatt szinte gyilkos iramot diktált nemcsak önmaga, hanem a közönség számára is, hiszen a különböző jelenetek között alig néhány másodperc alatt váltott át a legmélyebb gyászból és reményvesztettségből, a legtisztább gyermeki boldogságra és bizakodásra, feledhetetlen érzelmi hullámvasútra invitálva ezzel a hálás közönséget, amely az előadás végén hosszas vastapssal ünnepelte őt.
A keddi előadást a darab szerzőjének, Kocsis Istvánnak tiszteletére mutatták be, aki idén ünnepelte 75-ik születésnapját. Mint azonban megtudtuk, nem egyszeri előadásról volt szó. Kiss Törék Ildikó Bethlen Katája ezzel újjáéledt, és hamarosan több református templomban is bemutatásra kerül majd, illetve igény nyomán középiskolások is megtekinthetik majd.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Romániában ennyi jogod van, ha magyar vagy
Vagyis semmi. Sajnos még van ilyen, 2015-ben, az Európai Unióban. Igaz, a mioritikus változatról van szó.
Csaknem 100 évvel az összes etnikai kisebbségnek egyenlő jogokat ígérő Gyulafehérvári Kiáltvány után, no meg azután, hogy Románia kisebbségi elnököt választott magának, hazánk távol áll attól, hogy minden polgárának biztosítsa ezeket a jogokat. Exempli gratia: Liszkay Piroska asszony esete, akitől, miután a román kommunista állam megtagadta az oktatáshoz való jogot, ugyanezen állam, a Nagyváradi Bíróságon keresztül, megtagadja az anyanyelvhez fűződő jogát!
Fel szoktuk panaszolni, hogy a világba szétszéledt románokat üldözik az ottaniak és nem bánnak velük tisztelettel, de a sovinizmus és a fasizmus ma jobban dagasztja a román kebleket, mint Ceauşescu idejében (mely korszakból, különben, a nemzeti-kommunizmus vészterhes ideológiája is származik, melytől még jó sokíg nem fogunk megszabadulni). Ez főleg Erdélyben érzékelhető, ahol a három együtt élő nemzetiség érintkezése sok súrlódáshoz vezet, a hivatalosságok pedig, természetesen, mindig a többségiek pártját fogják, ahogy ahhoz 1918 óta hozzászoktak. (Annak ellenére, hogy önök állandóan mást hallanak egyes igazság manipulálására és torzítására szakosodott tévéktől és médiatrösztöktől, ezektől a sokszor bűzös nacionalizmusú instanciáktól.)
Az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Kiáltványban, melynek éppen a 100. évfordulóját készülünk megünnepelni, a Romániával való Egyesülést (így! – a szerk.) eldöntők ígéretet tettek arra, hogy egyenlő jogokat biztosítanak a megnövelt területű állam minden polgárának, de úgy tűnik, hogy ez – néha – üres szó, megvalósíthatatlan ideál maradt. Sőt, egy kisebbségi, nevezetesen szász elnök megválasztása e téren is reményeket keltett, de akárcsak más területeken, ezek is meddőknek bizonyultak. Hallatszik, Klaus Johannis?
Egy semmit sem bizonyító ítélet
És van még valami azzal kapcsolatosan, amit a továbbiakban be szeretnénk mutatni. Csaknem 9 év telt el a Románia Parlamentjében elhangzott nyilatkozat óta, melyben az ország akkori elnöke, Traian Băsescu hivatalosan is elítélte a hazánkban létezett kommunista rezsimet (2006. december 18.), magáévá téve egy Vladimir Tismăneanu vezette, a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Bizottság (sic!) nevet viselő testület által összeállított „Végleges” (?!) Jelentést. Milyen következményekkel járt ez az elítélés, mi történt konkrétan e csaknem egy évtizedes időszak alatt?
Megjelent néhány dokumentumokat és elemzéseket tartalmazó kötet, szintézisek és tankönyvek a kommunizmus történelméről, lépések történtek kommunizmusról szóló múzeumok létrehozásáért, bűnvádi nyomozás indult és bíróság elé került a Securitate néhány pribékje – sőt, közülük az egyiket, aki még nem halt meg, első fokon börtönbüntetésre is ítéltek – és sokat beszéltek a volt kommunistaellenes politikai foglyok életkörülményeinek javításáról, megnövelve a juttatásaikat, de ezek közül kevés dolog valósult meg.
Miközben sok különböző irányultságú és politikai befolyásnak engedelmeskedő, különböző pártokkal szimpatizáló, vagy éppenséggel azok tagságával rendelkező történész az áldozatok hátára kapaszkodva jutott előre, pénzért, tisztségekért, kitüntetésekért és ösztöndíjakért és/vagy könyveket írva és jelentetve meg azután, hogy részt vettek Traian Băsescu elnöki bizottságaiban, a kommunizmus áldozatai közül sokaknak nem nagyon változott a helyzete. Egy olyan országban, ahol a kommunizmust unalmas hivatalos diskurzusokban, nagy csinnadrattával (és elég sok pénzért) elítélték, az áldozatok, illetve a politikusok és közhatóságok mentalitása és viselkedése miatti kétségbeesésben újra utcára vonult széles közvélemény soraiban a megdöbbenés, a felháborodás, a frusztráció és a manipulálás az általános érzés, hiszen még mindig a korrupció, a visszaélés, az igazságtalanság és a felületességgel és az etnocentrikus nacionalizmus előítéleteivel keveredő rosszindulat uralkodik.
A politikai osztály összessége a kommunista „bűnös totalitárius rezsim” elítélése óta eltelt 9 év alatt képtelen volt kidolgozni és elfogadni legalább egy egyszerű törvényt a politikai ítéletek megsemmisítéséről, mely törvényhozási és jogi normával Románia adós volt és erkölcsileg maradt is a polgáraival szemben, és melyet más volt kommunista állam már rég elfogadott.
Igazság, kisírt szemek…
E helyzet ábrázolására a továbbiakban röviden bemutatunk egy esetet, mely nemcsak a politikusok és a tanácsadóik, az egész társadalmi-közigazgatási rendszer tisztviselői többségének közömbösségét és alkalmatlanságát mutatja be tökéletesen, hanem a romániai igazságszolgáltatás visszaéléseit és maliciózusságát 2015-ben, 8 évvel azután, hogy az országot felvették az EU-ba és annak ellenére, hogy még mindig érvényben van az Egyetértési és Ellenőrzési Mechanizmus (EEM).
Egy egyszerű asszony történetéről van szó, aki a román politikai elit által látszólag elítélt kommunista totalitárius bűnös rezsim áldozata lett, és akitől nemcsak az igazságot és a kommunizmus áldozata (politikai fogoly) minőséget tagadják meg, hanem a Románia alkotmánya és az Emberi Jogok Európai Egyezménye által szavatolt elemi jogait is, sőt még egy emberséges bánásmódot és egy normális polgári hozzáállást is.
Liszkay Piroska (románul Paraschiva) egy Bihar megyei magyar családból származik. Apja 1961-ben halt meg a Poarta Albă börtönben, a Gheorghe Gheorghiu-Dej által vezetett román kommunista rezsim politikai ítélete nyomán.
Néhány évvel ezelőtt, amikor Liszkay asszony megpróbált igazságot tenni a politikai rabságban meghalt apjának, olyan bírók vakságába és elkeseredett ellenállásába ütközött, akiket nem tarthatunk másnak, mint túlzottan nacionalistáknak, ha nem éppenséggel sovéneknek. Ezáltal bebizonyosodott – és semmi sem tud az ellenkezőjéről meggyőzni –, hogy ha Romániában egy meghalt ember magyar volt, még akkor is, ha Poartă Albă-n, tehát a kommunizmus áldozataként halt meg, kétszer is börtönbe kerülve a kommunizmus itthoni bevezetése után, akkor minimális figyelmet és elismerést sem érdemel, vagy másképp mondva, Romániában semmit sem ér egy magyar élete, még akkor sem, ha antikommunista harcos volt. Miért mondom ezt? Éppen azért a diszkriminatív bánásmódért, amiben ez az öregasszony részesült a bíróságokra járó többi felpereshez képest.
Az állam elvett, és folytatja
Maga Liszkay asszony is közvetlenül megszenvedte a kommunista üldözést, ugyanis 15 évesen egy évet töltött a nagyváradi börtönben. Két évvel ezelőtt szintén megpróbált némi igazságtételt kapni azért, mert a román kommunista totalitárius elnyomó rezsim áldozata volt, de újra a jogi obskurantizmusba, egy olyan igazságszolgáltatás abszurd és csökönyös elutasításába ütközött, melyet a nyilvánvaló tények könyörtelennek és igazságtalannak, gondatlannak, erkölcstelennek és korruptnak mutatnak.
A román törvények szerint Liszkai asszony, egy volt politikai fogoly lányaként, a 118/1990. számú törvény alapján bizonyos díjmentességekre lenne jogosult, de megpróbálta közvetlenül a saját nevében, közigazgatási úton kérni ezeket a kárpótlásokat, éppen azért, mert a kommunista román állam miatt tudta csak az elemi iskolát elvégezni. Az eredmény: a Nagyváradi Nyugdíjpénztár szégyentelenül és túl sok magyarázat nélkül elutasította a kérvényét, de a döntés, természetesen, megtámadható volt a Bihar Megyei Törvényszéken. A Bihar Megyei Törvényszék tavaly, 2014-ben elutasította a kérését, arra hivatkozva, hogy nem tett előzetes panaszt, ami azt bizonyítja, hogy a bírók vagy nem olvassák el a peranyagokat, vagy teljes mértékben rosszindulatúak, vagy tudatlanok.
Az előrehaladott korú Liszkay asszony nem tud túl jól románul (nem is tanulhatott meg, hiszen a román állam, annak kommunista változata, tönkretette ifjúságát, börtönbe vetve és megfosztva őt a tanulási lehetőségtől) és még kevésbé járatos a jogban, de Nagyváradon, a törvény szerint joga lett volna magyarul szólni a bírósághoz, hogy legalább megérthesse a bíróság elvárásait és a tennivalóit. De a bíróság semmilyen segítséget nem nyújtott neki és nem teljesítette aktív szerepét, valójában mélységes és – joggal hihetjük, hogy éppen – etnikai származása miatt (de talán társadalmi, vagy vallási eredete miatt is) teljes lenézést és közömbösséget tanúsítva e peres féllel szemben.
Az egyik hős, a másik nyomorúságban
Reméljük, hogy legalább szerdán, 2015. november 18-án, a Nagyváradi Táblabíróságon zajló másodfokú tárgyaláson tisztességesebb bánásmódban, több emberségben és kevesebb gondatlanságban, előítéletbe, vak és értelmetlen nacionalizmusban lesz része.
Rendkívül relevánsnak tartjuk megemlíteni, hogy Liszkay Piroska asszonyt ugyanazon büntető törvénykönyvi cikkely alapján ítélték el, mint Petre Mihai Băcanu urat. Ennek ellenére óriási különbség volt abban, hogy milyen bánásmódban volt részük: Băcanu urat ma nemzeti hősnek tartják Romániában, Liszkay asszony viszont csak egy egyszerű, alig-alig írástudó magyar vénasszony, akinek az apját a Poartă Albă-i tömlöcben gyilkolták meg és aki nem érdemel semmit, még azt sem, hogy a bírók részéről megkapja a minimális figyelmet és segítséget ahhoz, hogy megértse, miért nem kap abszolút semmit az általa és a családja által a kommunizmus éveiben elszenvedett összes kín után.
Doinel Tronaru
Adevarul
foter.ro/cikk

Élő hagyományai vannak az újságírásnak Nagyváradon
Irodalmi beszélgetéssel egybekötött, retrospektív Ady-kiállítás nyílt a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban vasárnap délután. Ezt megelőzően átadták a Bihar megyei Sajtódíjakat: a Bokor András Szakmai Díjat lapunk munkatársa, Ciucur Losonczi Antonius kapta.
A 2012-ben alapított Bihar megyei sajtódíjak 2015. évi átadására került sor vasárnap délután a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban. Házigazdai minőségében Imre Zoltán múzeumigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd adta át a szót Rácz Évának, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) elnökének, aki köszöntőjében azt emelte ki: Nagyváradon – Ady-kötődése révén – valóban élő hagyományai vannak az újságírásnak. Méltatta az idei díjazottakat, majd megfogalmazta: a MÚRE-nek ünnep minden olyan pillanat, amikor az újságírók kerülnek a középpontba, és reményét fejezte ki, hogy a díjazottak arra fogják buzdítani a jövendő újságírókat, hogy érdemes dolgozni, ezt a munkát végezni.
A köszöntők után következett az ünnepi díjátadás. Az Iványi Ödön Pályakezdő Díjban idén egy fiatal, és fiatalokból álló csapat, az Ér hangja részesült. Munkájukat Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke méltatta, kiemelve annak újszerűséget: az Ér TV révén a digitális médiában is helyt állnak, ugyanakkor havilapot is megjelentetnek, így több formában is értesülhetnek a közelben és távolban élők arról, hogy mi történik az Érmelléken. Ez pedig fontos azért, hogy az elszármazottak se szakadjanak el teljesen a szülőhelyüktől, fogalmazott az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke.
Szakmai alázat
A Bokor András Szakmai Díjban idén a Bihari Napló munkatársa, Ciucur Losonczi Antonius részesült. Laudációt Rais W. István, a Bihari Napló főszerkesztője mondott, kiemelve: olyan munkatársunk kapta idén az elismerést, „aki az elmúlt évek alatt számtalanszor bizonyította megbízhatóságát, munkabírását, rátermettségét. Legyen szó híranyagokról, tudósításokról vagy interjúkról, közös ismérvük mindenkor a precizitás, a tájékozottság. Lelkiismeretességét talán csak egy dolog múlja fölül: szakmája iránti szeretete és alázata. Igen, alázata, mert manapság is nagy szükség van a szakmai alázatra, ezt azonban sajnos egyre kevesebben gyakorolják. Egyre több a felkészületlen, olvasatlan, önimádó «sztárújságíró, sztárriporter», akik nem öregbítik e sokat megélt szakma presztízsét… Ezért is emelem ki Tóni mindenkori hozzáállását, lelkiismeretességét, aki sztárallűröktől mentesen végzi a munkáját nap mint nap. Olyan zsurnaliszta ő, aki az adatújságírást veszi alapul, a tényekre, adatokra fókuszál. A magam részéről nagyon lényegesnek tartom ezt a törekvést, egy olyan környezetben, amikor sok sajtóterméknél a vélemények fontosabbak a tényeknél” – hangzott el a méltatásban.
Életműdíj
A harmadik elismerést, a Fehér Dezső Életműdíjat Simon Judit vehette át. Laudációt Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője mondott, melyből kiderült: egy igen tevékeny életpályát méltathatunk. Simon Judit alapítója és munkatársa volt a Bihari Naplónak, a Krónikának, az Erdélyi Riportnak, a Brassói Lapoknak, bizonyított politikai újságíróként, és „akit nem interjúvolt meg, az nem is számít”. Emlékezetesek ugyanakkor portréanyagai, színházi kritikái is, és bár nem kötődik szorosan az újságíráshoz, de mindenképp említésre méltó, hogy társfőszervezője a Nagyváradi Könyvmaratonnak, illetve alapítója A Holnap Kulturális Egyesületnek.
A díjazottak az oklevelek mellett egy Deák Árpád munkáját dicsérő szobrocskát vehettek át, illetve a MÚRE által kiadott Nem magyarul magyarok című riportkötetet kapták ajándékba
Ady-kiállítás
Az est második felében Ady Endre alakját idézte meg – természetesen Nagyvárad vonatkozásában – kötetlen beszélgetés formájában Péter I. Zoltán helytörténész és Imre Zoltán múzeumigazgató. Egyben ez volt a nyitó alkalma a retrospektív Ady-kiállításnak is, amely, mint megtudtuk, sok olyan kincset tartalmaz, amelyek eddig úgymond „a padláson porosodtak”, és amelyeket a budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum munkatársainak segítségével sikerült „feltérképezni”. Ilyen például Tabéry Géza egyik rajza, amelyet Emőd Tamásnak ajánlott, és amely azt az utcafrontot örökíti meg, ahol az Európa szálló is volt (amelyben Ady Endre köztudottan rendszeresen megszállt), illetve Léda egyik gyermekkori fényképe. Péter I. Zoltán kiemelte: a kiállítás anyagát újabban havonta cserélik, így érdemes rendszeresen eljönni, és megnézni az újdonságokat.
„Héjanász-viszony”
A kötetlen beszélgetés során főleg Adynak a nőkhöz, illetve Lédához fűződő kapcsolatáról esett szó, arról a „héjanász-viszonyról”, amelyet így jellemezhetnénk: amikor együtt voltak, nem bírták egymást, amikor pedig külön, nem bírták egymás nélkül. Mint megtudtuk, megismerkedésükben nemcsak a sors, hanem egy asszony, Fehér Dezsőné is szerepet játszott, Léda pedig nem csupán a szerelme és a múzsája volt Adynak, hanem a jobbkeze is a mindennapokban. A fiatal újságíró, aki kezdetben igen komplexusos volt az úrinőkkel szemben, és többnyire „nőcskéi” voltak, általa ismerte meg a „nőt”, hangzott el a beszélgetés során. Szó esett a párizsi évekről is, amikor Adyt főleg „az élet, az emberek, a pezsgés érdekelte”, illetve arról: a nagy költő tulajdonképpen szállodákban, szanatóriumokban élte le az életét, szülőházán kívül nem volt otthona addig, míg Boncza Bertával össze nem házasodtak. Egy, a költőnek a szabadkőművesekhez kapcsolódó viszonyát firtató kérdésre válaszolva Péter I. Zoltán megfogalmazta: Ady Endrét nem lehet „bekategorizálni”, kisajátítani. Egy zseni volt, tulajdonképpen maga a mindenség.
A beszélgetést követően koszorúzással zárult az est a Széchenyi téri (Traian park) Ady-szobor előtt.
Tököli Magdolna
erdon.ro

Schengen helyett szigorú határellenőrzés
Ha előre tudta volna, hogy Románia schengeni csatlakozása helyett szigorúbb határellenőrzéssel kell pár év múlva számolnia, olvasónk nem költözött volna Nagyváradról a határ túloldalán lévő Biharkeresztesre. Az ingázóknak nem tetszik a szigor.
Múltidéző vesztegléssel, autóik átvizsgálásával és okirataik tüzetes ellenőrzésével és szkennelésével kell számolniuk azoknak, akik a Bihar megyei borsi határátkelőnél próbálnak átjutni Magyarországra.
A román határrendőrség ideiglenes hatállyal bevezetett szigorításai egyelőre az ingázókat érintik a legrosszabbul, de hosszú távon akár messzemenőbb hatásai is lehetnek a vámnál jelentősen megnövekedett várakozási időnek. Arról ugyanis már többször beszámoltunk, hogy Románia uniós csatlakozását követően sokan költöztek el Nagyváradról alig pár kilométerre fekvő magyarországi településekre, de munkahelyük változatlanul a partiumi megyeszékhelyhez köti őket.
Így van ezzel a Krónika által megkérdezett Reni is, aki családjával nyolc évvel ezelőtt vásárolt házat a Váradtól 17 kilométerre fekvő Biharkeresztesen. Bevallása szerint ha előre tudta volna, hogy a schengeni övezeti csatlakozás helyett viszszatérnek a kilométeres sorok a borsi határátkelőnél, nem vállalkozott volna az ingázásra.
„Eddig öt perc alatt átértünk, most egy órát, másfelet várakozunk" – panaszolta. Elmondása szerint belépéskor gyorsabban haladnak, de visszafelé már időigényes. „Amikor naponta kétszer jössz-mész Keresztesre, akkor gondot jelent ez a megszigorított határellenőrzés. Főleg az iskolából hazafelé a fáradt gyerekkel" – ecsetelte. Mint azt ugyanis lapunkkal megosztotta, nemcsak jómaga jár be Nagyváradra dolgozni, hanem fia is ott jár iskolába. Reggelente romániai idő szerint negyed hétkor költi, hogy beérjenek.
Szerencséjükre a váradi iskolákban a pedagógusok többsége megértő, Teutsch Tünde tanárnő például hangsúlyozta: késés bármilyen ingázónál előfordulhat. Az osztályfőnök feladata, hogy ellenőrizze az okokat, és ha az valóban objektív – mint amilyen a határon való vesztegelés is –, akkor igazoltnak tekinthető.
Emlékezetes az is, hogy a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) nemrég indította újra a partiumi város és Biharkeresztes között közlekedő autóbuszjáratát, amelyet épp a folyamatos átjárás tette indokolttá, pár hete pedig a nagyváradi multinacionális cégek toboroztak alkalmazottakat a határ menti településen rendezett állásbörzén. A megkérdezettek ugyanis egyöntetűen jelezték: a határ nem jelent akadályt.
A menetrendszerű autóbuszjáratnak különben eddig pozitív volt a fogadtatása, az üzemeltető elmondása szerint ezer felett van az eladott jegyek száma. „Még nincsenek tapasztalataim azzal kapcsolatban, hogy a megszigorított határellenőrzés milyen hatással van a járatra, de ha valóban sokat kell majd a vámnál vesztegelni, akkor hosszú távon a járat nem lesz fenntartható. Senkinek sem fogja megérni az egyórás várakozás" – mutatott rá Labancz László, az NHKV illetékese.
Szerinte amúgy a szigorítást semmi sem indokolja a román–magyar határon. „Nem normális, hogy egy órát álljak a vámnál, mégiscsak az Európai Unióban vagyunk" – hangsúlyozta. A határrendőrség, mint ismert, pénteki hatállyal vezette be a szigorított ellenőrzést – a cél, hogy megelőzzék olyan személyek határátlépését, akik háborús övezetből érkezhetnek, és esetleges tevékenységük fenyegetheti Románia és a többi uniós tagállam biztonságát.
Azt nem tudni, hogy a jelenlegi helyzet mennyi ideig tart majd, így Lévay Enikő, Hajdúszoboszló önkormányzatának nemzetközi referense is csak abban bízik, hogy nem lesz rosszabb. Amikor ő hétvégén Romániából visszatért a magyarországi üdülővárosba, nem érezte túl hosszadalmasnak a várakozást.
„Ha valaki több napra utazik valahova, akkor bevállalja a megnövekedett ideig tartó ellenőrzést. Az idegenforgalom terén egyelőre nem is érződik, nem volt kevesebb az érdeklődés a szolgáltatásaink iránt, de ha a mostaninál rosszabb lesz a helyzet, akkor már nemcsak az ingázóknak okozhat problémát" – állapította meg.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Figyelemfelkeltő akció Románia nemzeti ünnepén Nagyváradon
Két magyar férfi tartott figyelemfelkeltő akciót Románia nemzeti ünnepén a nagyváradi városháza előtti téren.
December 1-jén, Románia nemzeti ünnepén a magyarországi Jobbik párt Bihar megyei szimpatizáns csoportjának tagjai, Kéki Imre Krisztián és Molnár Csongor egy rövid akcióra készültek délután négy órakor a váradi városháza előtt. Az akció során kifeszítettek egy molinót, melyre az 1918. december 1-jén elfogadott Gyulafehérvári Nyilatkozat 3. cikkelyének két pontja volt felírva román és magyar nyelven. A magyar nyelvű szöveg ez volt: „Az új román állam megalakításának alapelveiként a Nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1.) A teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással.
Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2.) Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezetének”. Kéki Imre Krisztián az akció kapcsán lapunknak a helyszínen elmondta: „A Gyulafehérvári Nyilatkozat harmadik cikkelyének két alpontja a kisebbségi jogokról szól, és ezzel teljes mértékben egyet is értenénk, ha betartanák, de mivel nem tartják be, ezért úgy gondoltuk, hogy egy molinóra ezt felírjuk, és kifeszítjük december 1-jén a városháza előtt, ezzel is mutatva, hogy erre kéne figyeljenek”.
Hatósági fellépés
Érdekes, hogy az akciózók éppen hogy csak megálltak a városháza előtt, és még el sem kezdték kitekerni a molinót, amikor felbukkant legalább féltucatnyi csendőr és néhány rendőr, akiket nyilván nem az akció szervezői értesítettek, és az egyik csendőr már messziről odakiáltott nekik: „Ne tekerjék azt ki, mert nincs semmi értelme”. Ezt követően a csendőrök körbeállták a molinót mégis kifeszítő két férfit, akiket igazoltattak jelen sorok írójával együtt.
A csendőrök tanulmányozták a molinót, azt kérdezgették, mit tartalmaz a magyar nyelvű felirat, amire az akciózók azt válaszolták, hogy az nem más, mint az alatta román nyelven olvasható szöveg magyar változata. A csendőrök a molinót összetekertették, majd néhány perc elteltével, miután lefordíttatták a magyar szöveget, és elvégezték a személyi kártyák ellenőrzését, elengedték a két fiatalt, de még ezt megelőzően az egyik csendőr elmondta nekik: amennyiben a jövőben bármilyen köztéri akciót kívánnak tartani, azt előzőleg be kell jelenteniük a csendőrségen.
Pap István
erdon.ro
Erdély.ma

Két kisvárosnyi lakossal csökkent Románia népessége tavaly
Két kisvárosnyi lakossal, mintegy 80 ezer fővel csökkent Románia népessége tavaly – közölte csütörtökön Tudorel Andrei, a román statisztikai intézet (INS) elnöke a 2014-es esztendő demográfiai évkönyvét bemutató sajtóértekezletén.
Románia lakossága az 1990-ben regisztrált 23,2 milliós csúcsról az utóbbi negyed évszázadban az 1966-os év szintjére, 19,9 millióra csökkent, és jelentős mértékben elöregedett. Kevesebb mint fél évszázad alatt csaknem megduplázódott, az összlakosság több mint 15 százalékára emelkedett a 65 évnél idősebbek aránya. A 15 év alatti gyerekek 1970-ben még a lakosság több mint 25 százalékát tették ki, ma pedig arányuk nem éri el a 15 százalékot – tájékoztatott az INS elnöke.
Elmondása szerint 2013-ig a fogyáshoz a kivándorlás járult hozzá a legnagyobb, 70-80 százalékos mértékben, azóta viszont inkább ennek következményei okoznak gondot.
Romániából az elmúlt negyed században – de főleg az ország uniós csatlakozása, 2007 óta – vendégmunkások milliói költöztek Nyugatra, elsősorban Olaszországba és Spanyolországba. Bár ez a migrációs folyamat leállt – nem távoznak már lényegesen többen, mint ahányan visszatérnek Romániába – a jelenség továbbra is hozzájárul a népesség fogyásához, mivel a kivándorlók főleg a gyermekvállalás szempontjából fontos 25-45 év közötti korosztályból kerültek ki – emelte ki a szakember.
A Hotnews.ro hírportál további adatokat is közölt csütörtökön a demográfiai évkönyvből. Ezek szerint Romániában tavaly ezer lakosra 8,3 élve születés jutott. Magasabb, 9 feletti születési rátát a fővárost övező Ilfov, illetve Bihar, Besztece-Naszód, Brassó, Konstanca, Kovászna, Hargita, Iasi és Maros megyében regisztráltak, a legalacsonyabb arányt (6,1) Braila megyében jegyezték fel. A romániai nőknél a termékenységi ráta 1,3 gyermekre csökkent. A falun élők átlagosan 24,2 éves korukban, a városiak pedig csak 28,3 éves korukban szülték meg első gyermeküket.
MTI
Erdély.ma

Nem akar zászlóőrző polgármestereket az RMDSZ
„Nem zászlóőrző polgármesterekre és megyei tanácselnökökre van szüksége Románia lakosságának.
Az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja és határozottan elutasítja azt a szociáldemokrata törvénykezdeményezést, amely értelmében a polgármesterek és a megyei tanácselnökök hivatalból elveszítenék mandátumukat, amennyiben nem hordják a háromszínű román nemzeti díszsálat, illetve ha a jogszabályban előírt helyeken nincs kifüggesztve Románia zászlaja” – ismertette Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei törvényhozója azt követően, hogy a képviselőház közigazgatási szakbizottságában a szociáldemokrata törvénykezdeményezést ezen a héten megszavazták.
Az RMDSZ hírlevele szerint Cseke Attila felhívta a figyelmet arra, hogy az említett törvénykezdeményezés több szempontból is torzítja a helyi önkormányzatok autonómiáját, valamint ellentmond annak az elvnek is, amely a választott tisztségekre vonatkozik.
Szabadság (Kolozsvár)

Hírsaláta
PERSONA NON GRATA? Kitiltatná Romániából egy moldovai liberális honatya azon képviselőtársát, aki csütörtökön a parlamentben tépett össze egy 1930-as Nagy-Románia-térképet, amely a mai Moldova területét is magában foglalta. Alina Zotea Klaus Johannis államfőnek írt levelében úgy véli: a szocialista Vlad Bătrîncea gesztusa súlyos sértés „a Prut mindkét partján élő románokkal szemben”, és az ilyen akciók mind az állam, mind polgárainak imázsát súlyosan károsítják.
Ezért arra kéri a román államfőt, hogy kezdeményezze Bătrîncea nemkívánatos személlyé nyilvánítását Romániában. Marius Lazurca, Románia chişinăui nagykövete ugyanakkor higgadtabban állt az ügyhöz: szerinte a térkép széttépése nem érinti Romániát, az egyszerűen a moldovai belpolitikához kapcsolódik. (Főtér)
ZÁSZLÓŐRZŐK NEM KELLENEK. Az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja és határozottan elutasítja azt a szociáldemokrata törvénykezdeményezést, amely értelmében a polgármesterek és a megyeitanács-elnökök hivatalból elveszítenék mandátumukat, ha nem hordják a háromszínű román nemzeti díszsálat, illetve ha a jogszabályban előírt helyeken nincs kifüggesztve Románia zászlaja – mondta el Cseke Attila szerdán. Az RMDSZ Bihar megyei törvényhozója azt követően nyilatkozott, hogy a képviselőház közigazgatási szakbizottságában a szociáldemokrata törvénykezdeményezést ezen a héten megszavazták. Mint fogalmazott, nem zászlóőrző polgármesterekre és megyei tanácselnökökre van szüksége Románia lakosságának. Cseke felhívta a figyelmet arra, hogy az említett törvénykezdeményezés több szempontból is torzítja a helyi önkormányzatok autonómiáját, valamint ellentmond annak az elvnek is, amely a választott tisztségekre vonatkozik. (Maszol)
UNALOM ELLEN. Vélhetőleg unalmasnak találta képviselőtársa hozzászólását Pataki Csaba Szatmár megyei RMDSZ-es szenátor, ezért döntött úgy, hogy kereken egy órán keresztül telefonjára koncentrálva, egy játékkal „birkózzon” meg. Az épületes honatyai cselekedetet a Digi24 operatőre rögzítette, majd rákérdezett a szenátorra, aki előre tagadni akarta az egészet, majd belegabalyodott a magyarázatba. Végül elismerte, hogy játszott, de egy logikai játékot, memóriajátékot, nem háborús izét, s azt is csak az utolsó napirendi pontnál, mivel már ismerte a kolléga véleményét. „Mit kellett volna tennem, nézzem, amint beszél?” – fűzte hozzá. Végül azt is hozzátette: nem tartja elfogadhatónak, amit tett, és többé nem fordul elő. Jaj, és hogy eddig ilyen nem fordult elő vele.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ingyenes érettségi felkészítőket szervez az NSKI
Ingyenes érettségi felkészítőket indítanak román nyelv és irodalomból, valamint matematikából a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központban. A kurzusokra, melyeket a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) finanszíroz, még lehet jelentkezni.
Noha a matematika tantárgy oktatási tervében nem történtek nagyobb változtatások, román nyelv és irodalomból idéntől nagyobb hangsúlyt fognak fektetni a tananyag nehezebb fejezeteire, valamint a tanulásmódszertani órák számát is növelik – nyilatkozta az Udvarhelyi Híradónak Ilyés Ferenc, a MÜTF Oktatási Központ igazgatója, hozzátéve, hogy a kurzusok a korábbiaknál interaktívabbak lesznek. A felkészítőkre ezen a héten péntekig, illetve január 4. és 8. között bárki jelentkezhet, aki jövőre érettségizne. Ez még nem jelent felvételt a képzésre: mivel a helyek száma korlátozott, januárban szintfelmérőt tartanak.
Tavalyhoz képest két új településen indítják el az ingyenes képzéseket: a Bihar megyei Nagyszalontán, valamint a Maros megyei Szovátán – tudtuk meg Göthér Orsolya projektfelelőstől, aki hozzátette, utóbbi kisvárosban csak románból szerveznek tanfolyamot. A képzésekről érdeklődni Udvarhely, Szentegyháza, Székelykeresztúr és Szováta esetében a 0266-219760-as, Csíkszeredában a 0266-312111-es, Gyergyóalfaluban, Gyergyószentmiklóson a 0741-081604-es, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Baróton, Kovásznán a 0267-351959-es, Nagyszalontán pedig a 0745-624519-es telefonszámon lehet.
Az említett településeken összesen hétszáz diák nyerhet felvételt a programba. Kiss Mária, a nagyszalontai Pro Lyceum Alapítvány vezetője lapunknak elmondta, különösen örültek, hogy bevonták őket az ingyenes felkészítők megszervezésébe, hiszen náluk is hatalmas gondokat jelent például a román érettségire való felkészülés.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Átadták az idei Rimanóczy-díjat
Vasárnap délután a Szigligeti Színház átadták a megyei RMDSZ által alapított Rimanóczy-díjat. Idén a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság tevékenységét ismerték el.
Minden évben a Rimanóczy-családhoz köthető egy-egy helyszínen adják a 2013-ban alapított díjat, idén ez a Szigligeti Színház volt. A vasárnap délután zajlott rövid ünnepségen jelen volt id. Rimanóczy Kálmán ükunokája, Péter a feleségével, Edittel, illetve a lányával, Dórával együtt, valamint a sógornője, Szomor Márta. A bátyja, aki szintén a Kálmán nevet kapta a keresztségben, sajnos halaszthatatlan elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen, akárcsak Rimanóczy Jenő Ybl-díjas építészmérnök, a család utolsó egyenes ági férfi leszármazottja, aki továbbvitte a nagy előd, ifj. Rimanóczy Kálmán hivatását, és aki idős kora miatt nem vállalta az utazást. Az egybegyűlteket Meleg Vilmos színművész köszöntötte, majd Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke olvasta fel a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság laudációját, mely a közösségünkért tett maradandó értékmentő munkássága elismeréseként részesült az elismerésben. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: immár 22 éve annak, hogy Dukrét Géza tanár kezdeményezésére létrejött egy olyan civil szervezet, melynek fő célja a helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezése, műemlékeink felmérése és gondozása, emlékhelyek létesítése és ápolása, honismereti tevékenység, az ifjúság honismereti nevelése, dokumentációs alap létrehozása, kiadói tevékenység. Több mint két évtized elteltével bebizonyosodott, hogy e társasággá alakult bizottság megvalósításai maradéktalanul megfelelnek az eredeti szándéknak, és jogos elismerést vívtak ki maguknak úgy a hazai, mint a magyarországi szakmai körökben.
Főbb tevékenységek
A PBMET eredményes munkásságát kiterjesztette az egész Partium területére, a megyék élén egy-egy szakirányítóval. Jelentősebb megvalósításai: emléktáblák avatása; a Bihar megyei emlékművek, emléktáblák összeírása, felmérése, majd könyvben való megjelentetése Dukrét Géza munkája nyomán; minden tavasszal Nagyváradon partiumi honismereti találkozók megszervezése, ősszel pedig más-más helységben szakmai kirándulásokkal fűszerezett honismereti konferenciák lebonyolítása. Emellett az ifjúság nevelését szolgálták a hosszú éveken keresztül megrendezett honismereti táborok, melyek keretében a fiatalok a műemlékek állagának megőrzésével foglalatoskodtak, és szakemberek előadásait hallgatták meg. Kiemelt fontosságot tulajdonítanak a hasonló célkitűzésű hazai és Kárpát-medencei szervezetekkel való jó kapcsolatok ápolásának, illetve ugyanakkor a társaság talán legmaradandóbb két megvalósítása egy honismereti lap és a könyvkiadás. A PBMET megálmodója, megvalósítója és a kezdetektől fogva igen aktív, sokoldalú elnöke Dukrét Géza, aki a hatékony szervezés mellett jelentősen kivette a részét a tudományos munkából is. Maradandót alkotott a műemlékvédelem és a néprajz terén is, az ő személye és irányító tehetsége volt a garanciája annak, hogy e sokoldalú érdeklődésű tagság az egyéni eredményeken kívül csapatként is fontosat alkotott, kiváltva ezzel a Rimanóczy-díj kuratóriumának is őszinte elismerését.
Köszönet
A díjért meghatódva mondott köszöntet Dukrét Géza, külön kiemelve Péter I. Zoltán helytörténész munkásságát, aki Várad főműemlékvédőjének nevezett. Rimanóczy Péter azt mondta: büszke arra, hogy egy olyan városban lehet, melynek utcáin az ősei is letették a névjegyüket.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

In memoriam – dr. Hints Miklós emlékére
„Halnak, halnak, / Egyre halnak, / Színe, lángja a magyarnak. / Itt is egy név, / Ott is egy név, /
Hányat elvisz minden egy év.
S aki még él, / Minden névnél / Összerezzen, búsan, árván: / Mint a néma / Lomblevél, ha / Egy-egy társa hull le sárgán.” (Arany János: Néma bú)
Hetvenévesen távozott közülünk Hints Miklós marosvásárhelyi nyugalmazott vegyészmérnök /Marosvásárhely, 1945. máj. 16. - Marosvásárhely, 2015. dec. 18./
az Erdélyi Kárpát Egyesület tagja. Polihisztornak tartottam, minden érdekelte, mindennel foglalkozott. Iskoláskorában lencsét csiszolt távcsőhöz, nagy türelemmel, hosszú hónapokon át. Édesapjával motorbiciklin bebarangolta egész Erdélyt. Később a vegyészettel kötelezte el magát.
A változások után, a kétes módú privatizációt követően profilt kellett változtatnia; a világ végén, szeretett hegyei között oktatta a móc gyerekeket mindenre, ami a tantervben volt, de azon túl is. Ott, a hegy tetején szerény szobát bérelt, ahol télen megfagyott a víz a lavórban. Nyaranta helynévgyűjtő utakat tett biciklivel, gyalogosan, hogy megmentse a magyar falvak még ismert helyneveit az enyészettől. Az Erdélyi Kárpát Egyesület aktív tagja volt.
Az Erdélyi Gyopár hasábjain érdekfeszítő beszámolókat írt a Törökországban, Iránban, Indiában és más országokban megtett útjairól, ahol a helyi lakosság életmódját, kultúráját tanulmányozta, és ahová – akárcsak Kőrösi Csoma Sándor – alkalmi szállítóeszközökkel, szerény körülmények között utazott, példát mutatva, hogyan lehet kevés pénzzel, nyelvtudás nélkül is nagy távolságokat bejárni.
Természetet és kirándulásokat népszerűsítő előadásokat tartott többek között a Kolozsvári Rádióban – nagy érdeklődéstől övezve. Optimizmussal, bizakodva viselte alattomos betegségét. Azt hittük győztes lesz. Nem így történt. Végső akarata szerint szülei mellett, Marosvásárhelyen fogja égi turistaútjait járni. Volt osztálytársa és kiránduló cimborája búcsúzik tőle. Isten veled, Miki!
Fodor András
Emlékeztető:
Művelődés (Kolozsvár). 1995. 11. sz.
Hints Miklós: A romániai magyar helynévkutatás
1. Nem kell bizonygatnom, hogy a modern, korszerű magyar helynévkutatás bölcsője Kolozsvár. Kezdete Szabó T. Attila nevéhez fűződik, és az 1930-as évekre nyúlik vissza. Ezekben az években lát napvilágot Szabó T. Attila gyűjtésében és feldolgozásában néhány erdélyi kisváros: Nagyenyed (ETF. 58. sz.), Zilah (ETF. 86. sz.), Dés (ETF. 101. sz. ) helynévanyaga, valamint egy többnemzetiségű település, Szásznyíres helynévtörténeti adatainak a feldolgozása. Ebben az időben írja meg, dolgozza ki Szabó T. Attila a helynévkutatás módszerét a már klasszikussá vált tanulmányában: Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? (Népművelési Füzetek 4. sz.). Az 1940-es években, részint az Erdélyi Tudományos Intézet keretében meginduló tervszerű gyűjtés eredményeként néhány olyan mintaszerű kiadvány látott napvilágot, mint a Szabó T. Attila szerkesztette Kalotaszeg helynevei (1942), Árvai Józsefnek A barcasági Hétfalu helynevei (1943) című könyve, ez talán mindmáig a legrészletesebb helynévgyűjtés, továbbá Gergely Béla és Szabó T. Attila három kiadványa a szolnokdobokai Tőki völgy (1945), a Dobokai völgy (1946) és a Kolozs megyei Borsa völgy (1945) helyneveiről. Néhány, csupán egy-egy falu helyneveit feldolgozó tanulmány is született. Gazda Ferenc Csomakőrös, Imreh Barna Mezőbánd, Márton Gyula Nagymon, Ördöngösfüzes és Árpástó helyneveit tette közzé. És ki kell emelnünk Benkő Lorándnak a későbbiekben több vonatkozásban is mintául szolgáló feldolgozását az Alsó-Nyárádmente földrajzi neveiről (1947), de ez már nem Erdélyben, hanem Magyarországon látott napvilágot.
2. S míg a háború utáni években, némi változtatással és finomítással, de lényegében a Szabó T. Attila kidolgozta módszer alapján Magyarországon a helynévkutatás lendületet vett — a megyei kiadványok sora látott napvilágot —, addig Erdélyben a helynévkutatás teljesen szünetelt. De nem azért, mintha a kolozsvári nyelvészek körében lanyhult volna a földrajzi nevek iránti érdeklődés, hanem mert az akkori hatalom és szerve: a cenzúra szemében a helynévkutatás a nacionalizmus gyanújába keveredett. Érthető: a helynév mint a népiségtörténet fontos forrása, nem azt a történelmi felfogást példázta, amely a korabeli román ideológiába beágyazható lett volna. Jóval később, két évtized elmúltával gondolt arra az 1957-ben meginduló Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztősége, az öncenzúra feladásával is, hogy próbálkozzon helynévanyag közlésével. Így jelent meg a lapban 1967-ben elsőként Csák László, Bélfenyér jelenkori helynevei című közleménye. S minthogy a cenzúra a továbbiakban sem gördített akadályt — bár itt-ott, egy-egy helynév kapcsán akadékoskodott — a NyIrK. a további számaiban is helyt adott a helynévközléseknek, s 1967-től 1994-ig bezárólag 124 település helyneveit tette közzé. Itt jelentették meg dolgozataikat nemcsak az elkötelezett helynévgyűjtők (Janitsek Jenő, Csomortáni Magdolna, Burus János, Hints Miklós stb.), hanem az „egyfalus” gyűjtők is, azok a végzős egyetemi hallgatók meg vidékre kihelyezett tanárok, akik államvizsga- vagy szakdolgozatként szülőfalujuk helynévanyagát gyűjtötték össze és dogozták fel. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszékén ugyanis előbb Márton Gyula, majd B. Gergely Piroska mindig is ösztönözte e témaválasztást. Valamennyi ilyen dolgozat — ellenőrző gyűjtés után — máig sem kerülhetett kiadásra. Az erdélyi helynevek közzétételében időközben besegített a Sepsiszentgyörgyi Történelmi és Néprajzi Múzeum évkönyve, az Aluta is, hasábjain több háromszéki település — közöttük Sepsiszentgyörgy — helynévanyaga látott napvilágot. A továbbiakban spontánul, minden szervezeti keret nélkül — de talán a NyIrK. adta lehetőségek hatására — lendületet vett erdélyi helynévgyűjtés anyagának közlését, a kilencvenes évektől az ELTE kiadványa, a Magyar Névtani Dolgozatok szerkesztője, Hajdú Mihály is pártolta. A MND. egy-egy számaként több kiadvány is megjelenhetett: az erdélyi Sajó völgye (MND. 94. sz.), az erdélyi Melles-völgy (MND. 102. sz.), Torockó és Torockószentgyörgy (MND. 106. sz.), Közép-Mezőség (MND. 110. sz.), Bardocszék (MND. 118. sz.), továbbá Mezőségi magyar falvak (MND. 121. sz.) és a máramarosi Hosszumező helyneveiről.
3. A kilencvenes évektől az erdélyi helynévkutatás ösztönzésének halvány keretei is mutatkoznak. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszéke azon túl, hogy támogatja a helynévkutatással kapcsolatos témákat államvizsga- és szakdolgozatokként, helynévkutatást és -feldolgozást doktori értekezések témájául is felvett és felvesz. Ilyen volt Tibád Levente értekezése a Nyikó mente és Csomortáni Magdolna készülő disszertációja a csíki székelység földrajzi neveiről. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület anyagilag is támogatja — igaz szimbolikus összeggel — a csíki meg a gyergyói gyűjtést és Murádin László szervezésében a háromszéki és aranyosszéki gyűjtést. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi pályázataira is több, egy-egy falu helyneveit bemutató pályázat érkezik. Itt kell említenünk a budapesti Néprajzi Múzeum pályázataira beérkezett pályamunkákat is. A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények továbbra is vállalja a lehetőségeihez mérten, ösztönzésül, főleg a még „ismeretlen” szerzők dolgozatainak közlését.
4. Bízva a hallgatóság földrajzi ismereteiben, mielőtt röviden áttekintenők a közölt és még kéziratos anyag alapján az erdélyi helynévkutatás eredményeit és hiányait, előre kell bocsátanunk: nem lehet célunk valamennyi erdélyi település, Erdély egész területe földrajzi neveinek összegyűjtése — függetlenül a lakosság etnikai összetételétől. Gyakorlatilag pusztán rövidebb távú céljaink lehetnek: s ez a magyar vagy magyarok is lakta tájak és vidékek, jól körülhatárolható magyar etnikai csoportok földrajzi neveinek összegyűjtése és kiadványsorozatokban való közzététele. Nem lehet feladatunk a csak román lakosságú települések helynévanyagának a felmérése, annak ellenére, hogy bizonyos esetekben a román helynevek, például a Mezőség területén, a magyar népiségtörténet szempontjából is sokatmondóak. A feladat így sem kevés, Erdély mintegy 3 800 településéből legalább 1 500 magyarok is lakta helység földrajzinév-anyagára lenne szükségünk.
A moldovai csángó települések helynévanyagának gyűjtéséről már beszélt az előttem szóló előadó, Halász Péter. Mindenekelőtt a Székelyföld helynevei tarthatnak az érdeklődésre számot. E területet tájegységekre tagolva, Csík helyneveinek gyűjtése — Csomortáni Magdolna révén — befejezéséhez közeledik. Gyűjtőt igényel ugyanakkor a Gyimesi-szoros és a Kászoni-medence. A gyergyói települések helyneveit az EME megbízásából Janitsek Jenő gyűjti. Háromszék több mint 100 helységéből befejeződőtt a gyűjtés 54 faluban, még 48 település van hátra. Főleg Kézdiszék területe hiányos, innen csupán 3 falu anyaga gyűlt egybe. A megjelent Hétfalu mellett, kéziratos anyaggal rendelkezünk a Brassó melletti királyföld területéről. A régi Udvarhely vármegyét tekintve gyűjtés folyt az Erdővidék ideeső részén, a Nyikó mentén és a megye nyugati felében, a székely Párciumban. Egy-egy gyűjtőre lenne szükség a két Homoród vidékére és a Hargita-Hegyalja falvaira. Összegyűlt a Sóvidék helynévanyaga, de innen a Kis-Küküllő mentén egészen Balázsfalváig mindössze 6 falu anyagával rendelkezünk. A Felső-Maros mentén Magyarótól Székelykocsárdig mindössze 14 faluban folyt gyűjtés, de közzé kellene tenni a nemrég elhunyt Vígh Károly remek dolgozatát Marosvásárhely helyneveiről. Folytatni kellene Benkő Loránd Nyárád menti gyűjtését, Felső-Nyárádmente területéről mindössze 2 falu anyaga gyűlt egybe. Igen nagy terület az erdélyi Mezőség. E területről a már régebben közzétett Tőki-, Dobokai-völgy, Borsa völgye, továbbá egy tucatnyi településen végzett gyűjtésen túl, magam eddig 50 település helynévanyagát tettem közzé, s alighanem, magyar szempontból e szórványvidéken még 100 olyan magyarok is lakta település van, ahol szükségszerű gyűjtést végezni. Aranyosszék, továbbá Kolozsvár környéke helyneveinek gyűjtése befejeződött, s a már említett kalotaszegi gyűjtés vált közismertté.
A Királyhágótól nyugatra eső települések közül a Szilágyság mintegy 60 falujából csupán 12-ben folyt gyűjtés. Míg Máramarosban Janitsek Jenő munkájaként a gyűjtés befejeződött, Szatmár vidéke, Bihar és a Bánság területéről csupán szórványos gyűjtéseket említhetünk, ilyen falvakból, mint Mezőfény, Albis, Érbogyoszló, Berettyószéplak, Érmihályfalva, Ottomány, Bélfenyér, Köröstárkány, Kis- és Nagyiratos, Szentpál. Tudomásunk van Bura László és tanítványainak gyűjtőmunkájáról, de a pontos terület számomra ismeretlen.
5. E futólagos áttekintés után megállapítható, hogy Erdély területéről a kívánatos 1 500 településből mindössze kb. 400–450 helység földrajzinév-anyaga gyűlt egybe. Ezek egy része nyomtatásban is megjelent, más részük még kéziratos anyag. A fentiekből következően a még hosszú évekig, évtizedekig elnyúló gyűjtőmunka eredményessége érdekében néhány közvetlenül elvégzendő feladatunk lenne:
a) Bár készült már kimutatás a közzétett erdélyi helynevekről (vö. NyIrK. 36: 113), szükségünk lenne egy átfogóbb kimutatásra, amely tájegységenként számba venné a már publikált, de a kéziratos anyagot is, főleg a Néprajzi Múzeum, az EME, a kolozsvári magyar tanszék archívumaiból, valamint az iskolák és a különböző magánszemélyek birtokában lévőket. (Ezeket újsághirdetések révén kellene felkutatni.) Csak ez esetben lennének elkerülhetőek a gyűjtési átfedések. Kapott már gyűjtési pályázaton díjat olyan személy is, akinek beküldött anyagát más gyűjtő már rég publikálta, egy magyarországi főiskola diákjai e nyáron például olyan faluban is gyűjtöttek, ahonnan már két másik, alapos gyűjtésünk is van.
b) Szerveznünk kell önkéntes gyűjtőket a pedagógusok köréből, esetleg a megyei Tanfelügyelőségek segítségével. Munkájukat a történelmi helynevek és a szükséges térképek beszerzésével segíthetjük elő.
c) Meg kellene indítanunk egy kiadványsorozatot, folyamatosan egy-egy tájegység földrajzinév-anyagának a bemutatására.
Mindehhez, persze, anyagi támogatás szükségeltetik.
-
Kiegészítés
Hints Miklós gyűjtései:
Hints Miklós: Az erdélyi Sajó völgye nyolc településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),1991
Hints Miklós: Közép-Mezőség hét településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1992
Hints Miklós: Mezőségi magyar falvak helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1993
HINTS Miklós: A mezőségi Lúc völgye helynevei.
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1995
HINTS Miklós: A Bodoki-hegység hét településének család- és helynevei. (Sepsibükszád, Mikóújfalu, Málnás, Málnásfürdő, Oltszem, torja, Futásfalva, Ikafalva.)
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1997
Hints MiklósA Maros-Küküllő köze tizenkét településének jelenkori és történeti helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 1999
Hints Miklós Kászon jelenkori és történeti család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Gyimesi helynevek
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Marosvécs és környéke család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),2002
Hints Miklós: A Komlód völgye hét településének család- és helynevei ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2004
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Aranyosgerend helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 1. sz. 84–90. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Magyarpalatka és Visa helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 2. sz. 182–187. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Székelykocsárd helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXV. évf. (1991) 1. sz. 174–177 1991
Krónika (Kolozsvár)

Cellát rendeznek be a vár alagsorában
Ellenállás és megtorlás Bihar megyében a címe annak annak az állandó jellegű kiállításnak, mely a kommunizmus elítéltjeinek kíván emléket állítani. Kedden ünnepélyes megnyitó volt.
Dumitru Sim, a polgármesteri hivatalnak a várt adminisztráló hivatalának vezetője elmondta: a jelenlegi kiállítás egy első lépés a Vármúzeum megalakításában, a félig rehabilitált alagsori helyiségeknek az eredeti projekt szerint lerakatnak kellene helyet adniuk, de mivel ezek hosszú időn keresztül börtöncellákként, átmeneti lágerként voltak használva, nem is lehetett volna jobb helyet találni a kommunizmus áldozatait bemutató tárlatnak.
Vigyük a hírét
Huszár István alpolgármester arról szólt: egy parlamenti felszólalást hallgatott, melyben arról volt szó, hogy nem engedhető meg a forradalom dossziéjának a lezárása és hogy nincs egy múzeum, mely emléket állítana a kommunizmus áldozatainak. Ennek alapján úgy tűnik, a felavatás híre nem jutott el oda, ahová kellett volna, pedig fontos lenne, hogy elvigyük a hírét, hiszen nagy jelentősége van annak, hogy Nagyvárad teret biztosított ennek a kiállításnak, s köszönet illeti azokat, akik ilyen irányú erőfeszítéseket tettek. Lucian Silaghi, a Bihar megyei Művelődési Igazgatóság vezetője kihangsúlyozta: a vár felújításáról mintát lehetne venni, nagy hozzáértéssel végezték el, s fontos, hogy a volt politikai foglyok egyesületének is itt lesz a székhelye, ez további tárlatok megszervezésének kedvez, hogy ne vesszen el azoknak az időknek az emléke. Nem tudni, véletlen-e vagy sem, hogy a volt politikai elítéltek napja pont az a nap, amikor leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal. Mindez egyúttal a reményre is utal, hiszen mostantól a fény lassan átveszi a hatalmat a sötétség fölött, közeledik a tavasz.
Cellák
Alin Mureşan, a Kommunizmus Bűncselekményeit Feltáró Intézet (IICCMER) igazgatója elmondta: boldog, hogy mindez pont szülővárosában, Nagyváradon vette kezdetét és hogy van helyi kezdeményező készség – a fővárosból nagyon nehéz lehet koordinálni egy helyi létesítményt. Ez csak egy első lépés, sok még a tennivaló, a belső berendezések terén is. Mint megjegyezte, az államnak kellene főszerepet vállalnia az ilyen jellegű múzeumok létesítésében. Cristina Puşcaş történész, újságíró, aki az IICCMER-rel közösen szervezte a kiállítást, arról szólt: ezt a tárlatot elismerésként szánták a volt politikai foglyok tiszteletére, hogy amíg a Jóisten életben tartja őket, örülhessenek neki. A helyszínt Dumitru Sim segítségével kapták meg, s a tárlat anyaga nagyon jól illik ebbe a környezetbe, mely sokak szerint meglepően hasonlít a Jilava-i börtönhöz. A tíz cella egyike az általános történelmi kontextust mutatja be, egy másik a politikai megtorlások Bihar megyei történelmi hátterét, a harmadik a várnak a szerepét mutatja be a megtorlások időszakában, a negyedik a Securitate intézményének van dedikálva, az ötödik a Nagyváradi Börtönnek, a többi pedig volt politikai foglyok arcképeiből áll. Az ünnepélyes megnyitón megjelentek között egyébként volt politikai foglyok is voltak, akik saját arcképüket is megtekinthették. A szervezők tervei közé tartozik, hogy az egyik cellát úgy rendezzék be, mint azok egyikét, ahová egykor a politikai foglyokat helyezték.
Két tárlat
A felszólalásokat követően a jelenlévők megtekintették a tíz kis alagsori helyiségben berendezett kiállítást. A már említett tárlat mellett egy hasonló témájú kiállítás is helyet kapott itt, ez utóbbinak a címe A szenvedés emléke, s a Jelenkori Történelem Kutatóközpontja a Hanns Seidel alapítvánnyal közösen hozta létre. A vár alagsorában lévő két tárlat az ünnepek után lesz ismét látogatható, a nyitva tartással kapcsolatos részletek még nincsenek megállapítva.
Neumann Andrea
erdon.ro

A luxusnyugdíjat megszavazó magyar szenátorok listája
Az önkormányzati vezetőknek - polgármestereknek és helyetteseiknek, valamint megyei tanácselnököknek és helyetteseiknek - extra nyugdíjat szavazott meg a román szenátus. Nézze meg melyik magyar voksolt a törvényt mellett.
Az adevarul.ro a teljes listát közölte mind a 86 szenátorral, akik megszavazták hétfőn a vitatott törvényt.
Az RMDSZ-ből a Bihar megyei Biró Rozália, a Kovászna megyei Klárik László-Attila, a Hargita megyei Tánczos Barna és Verestóy Attila, a Szilágy megyei Végh Sándor, a Szatmár megyei Pataki Csaba, a Kolozs megyei László Attila szavazott extra nyugdíjat az önkormányzati vezetőknek.
A szégyentáblán a PSD, az UNPR, az ALDE, és az RMDSZ szenátorai szerepelnek, a nemzeti liberálisok kivonultak az ülésről. Mivel a szenátus volt a döntő ház, a törvény hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség.
itthon.ma/erdelyorszag

Továbbra is Székelyföldön a legalacsonyabb az átlagbér
A korábbi évekhez hasonlóan a Bukarestben, Kolozsváron és Temesváron dolgozó alkalmazottak fognak 2016-ban is a legtöbbet keresni, a bérek tekintetében ugyanakkor ebben az évben is a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna lesz a sereghajtó. 
A Ziarul Financiar pénzügyi napilap az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság adataira hivatkozva számolt be arról, hogy idén a fővárosban biztosított átlagfizetések meghaladják majd a nettó 2800 lejt, ezzel a bukaresti bérek jelentősen, 65 százalékkal haladják meg az országos átlagbért, illetve 7 százalékkal lesznek magasabbak, mint a tavaly Bukarestben mért adatok.
Nem panaszkodhatnak a Kolozs megyében dolgozók sem, a becslések szerint ugyanis ebben az évben átlagosan 2166 lejt fognak keresni, 7,8 százalékkal többet, mint 2015-ben, míg Temes megyében a bővülés mértéke 7,5 százalékos lesz, ez idén 2050 lejes átlagjuttatásokat jelent.
Az Adecco meglátása szerint ebben az évben is Bukarestben, Kolozsváron és Temesváron lesz a legnagyobb a kereslet, de Brassóban is körvonalazódnak fontosabb beruházások, bővítések. A fejvadász cég szakértői szerint ezek a térségek még kiaknázatlanok a humántőke szempontjából.
A számottevő fejlődés ezzel szemben továbbra is elkerüli a székelyföldi megyéket: a gazdasági előrejelzési bizottság szerint ebben az évben Hargita megyében lesz a legkisebb, mindössze nettó 1317 lejes az átlagfizetés. Nem áll sokkal jobban Kovászna megye sem, ahol a becslések alapján az alkalmazottak átlagosan 1398 lejes juttatásokra számíthatnak. Erdélyi viszonylatban a negatív listán Beszterce-Naszód megye következik 1472 lejjel, és Bihar megyében is alig 1490 lej lesz az átlagbér.
Jó hír viszont a kiskeresetűeknek, hogy májustól bruttó 1250 lejre (nettó 917 lej) emelkedik a minimálbér – az intézkedés több mint 1,1 millió alkalmazottat fog érinteni. A Victor Ponta vezette kormány még azt tervezte, hogy a jelenleg bruttó 1050 lejes minimális munkabért már január elsejétől 1200 lejre növelik, Dacian Cioloş szakértői kabinetje azonban úgy döntött: később, de nagyobb mértékben bővítik a minimálbért, mindezt pedig azzal indokolták, hogy az intézkedés gyakorlatba ültetéséhez hatástanulmányra van szükség.
Kőrössy Andrea. Székelyhon.ro

Fátyol borul a 25 évvel ezelőtti történésekre
„Huszonöt évvel ezelőtt megtörtént egy nagy lépés, a civil kurázsi bizonyítéka: újraindult, sőt Kolozsváron szinte a semmiből megalakult a magyar közmédia. Ami akkor létrejött, úgy hittük, hogy csak a kezdet. Sajnos, azóta csak kis lépések történtek, nem jött létre a nagy áttörés, a létező szétszórt adások helyett egy egész napos műsor” – beszélgetés a Csép Sándor-díjjal kitüntetett Boros Zoltán tévéssel, zenésszel.
– 1971-ben szerződött a nem sokkal korábban megalakult országos magyar tévéműsor szerkesztőségéhez, de ezzel párhuzamosan dzsesszzongoristaként, zeneszerzőként is aktív volt. Hogyan tudta összeegyeztetni a pályafutása során ezt a két komplex és időigényes területet?
– Már érettségi előtt dilemma volt számomra, hogy milyen egyetemre felvételizzek. Anyám zenetanár volt, zeneiskolába is járatott, apám irodalmár, rendszeresen elém tette az életkoromhoz illő olvasmányokat. Magyartanárom és osztályfőnököm, dr. András Ágoston pedig a magyarórákon arról tudott meggyőzni bennünket, hogy az irodalom a legfontosabb dolog a világon. Tulajdonképpen zeneakadémiára szerettem volna menni, de a Bartók-tanítvány Fischer Stefánia, Nagyvárad leghitelesebb zenetanára szerint még legalább egy évig kellett volna készülnöm, hogy zongora szakra egyáltalán felvételizhessek. Így a bölcsészkar felé vettem az utam. A Bolyai Egyetemen, a magyar szakon évfolyamtársaim többek között Nagy Kálmán, Lászlóffy Csaba, Szilágyi Domokos voltak.
A magyar szakról negyedéven, 1958-ban hat társammal együtt kizártak, mert egy kari gyűlésen tiltakoztunk a diktatórikus ülésvezetés és a kiszólított diákoknak feltett provokatív kérdések ellen. Az előre megírt forgatókönyv szerint ugyanis meg kellett félemlíteni a diákokat, hogy ne legyen tiltakozás a néhány hónap után bekövetkezendő Babeş–Bolyai egyetemegyesítés ellen.
– Ekkor kezdődött a zenei pálya.
– Négy év múlva sikerült ismét egyetemre kerülnöm, immáron zeneakadémiára, amit Iaşi-ban kezdtem, és Kolozsváron fejeztem be. Nyaranta zenekarommal a román tengerparton muzsikáltunk, ebből tartottuk el magunkat. Dzsesszegyüttesemmel a kolozsvári rádióban és a bukaresti tévében is felléptünk.
A fővárosban megrendezett álláselosztáson médiám szerint a zenetanári szakok diplomásai közül elsőként választhattam, de hiába, mert a rádiós zenei szerkesztői állást – amit választottam volna – a bizottság bukaresti állandó lakhelyhez kötötte, tehát nem kaphattam meg.
Így történt, hogy abban a kötöttségekkel teli, agyonszervezett társadalomban elmentem szabadúszónak. Zenekarommal bárokban, vendéglőkben és hajón muzsikáltunk, ’69-ben pedig elszerződtem karmesternek a nagyváradi színházhoz.
Később kiderült, hogy a két terület, illetve a három: zene, irodalom, színház egy olyan színes, sokrétű pályán, mint a televíziózás, kiválóan hasznosítható. A román televízió mindössze két évvel korábban alakult magyar adásához Bodor Pál főszerkesztő zenei szerkesztőnek vett fel.
Itt mindenekelőtt az erdélyi magyar könnyűzene felélesztésén kezdtem dolgozni, de a régizene is hivatásom és hobbim lett. A Csíkszeredai Régizene Fesztivált Pávai Istvánnal, Miklóssy Vilmossal együtt kezdeményeztük, emellett a Kriterion kérésére egy 16–18. századi énekgyűjteményt szerkesztettem Énekben hallottam címmel, amit máig forgatnak a régizene szerelmesei.
– A 70-es évek közepétől készülő műsoraira azt szokták mondani, hogy metakommunikációs eszközökkel bátorították, ösztönözték megmaradásra az erdélyi magyarságot. Ma már sokan nem ismerik azt az időszakot. Milyen lehetőségei voltak akkor egy újságírónak a burkolt üzenetek eljuttatására?
– Én kissé csodálkozva észlelem, hogy a 25 évvel ezelőtti erdélyi történésekre szinte fátyol borult. A sajtó főleg az üldöztetésekre emlékeztet, itt-ott előfordul egy-két anekdota is, de a valós történések dokumentumkötetek lapjain maradnak, ezeket elsősorban történész szakemberek és egy szűk érdeklődő-kör olvassa. Így is magyarázható, hogy nagy sikere lehet egy-egy színdarabnak vagy regénynek, amely eltúlzottan, nagy ecsetvonásokkal, túlzásokkal ad elő 40–50 éves történeteket a szocializmus korszakából, amin lehet szörnyülködni vagy röhögni, csak éppen aki akkor élt, az nem ismer rá sem a korra, sem az akkori emberekre.
Ugyanis akkor is volt élet. Akkor is volt gondolkodó értelmiség, a Sétatéren este összebújtak a párok, szombaton szólt a zene a döcikben, és nagyokat tudtunk kacagni a naponta támadt vicceken. Közben persze tudtuk-sejtettük, hogy Koczka Gyuri évfolyamtársunk valahol egy börtön mélyén senyved, hogy a Duna-csatornánál meghalt egy családi ismerősünk, de az önfenntartási reflexünk ezeket az ismereteket mintegy zárójelbe tette. Aztán amnesztiakor azt hittük, hogy vége a lázálom-kommunizmusnak, és jön az emberarcú. Ebben többször is tévedtünk.
Megszoktuk, hogy a gondolatainkat csak egymásnak, valós vagy vélt barátoknak mondjuk el, a nyilvánosság előtt vigyázni kell, hogy mit beszélünk. De voltak szentélyek. Például a színházak, a templomok. Voltak szimbólumemberek, akik megszólaltak mindenki által érthető metaforákkal, történelmi példázatokkal beszéltek a máról. Voltak zeneszerzők, akik a könyvek lapjairól eljuttatták dalban a szélesebb közönséghez azoknak a költőknek a verseit, akikre hallgattunk. Farkas Árpád, Kányádi Sándor, Sütő András, Szilágyi Domokos szavai visszhangoztak bennünk.
Mi, tévések a magunk eszközeivel úgy válogattuk, állítottuk össze a műsorainkat, hogy magára ismerjen bennük az erdélyi ember. Hogy érezni kezdje a saját városán, megyéjén túl az erdélyiség ízét, Áprily szavaival „a titokzatos szót: Erdély”. Ha éppen sikerült kijátszani a cenzúrát, még betiltott versek is adásba kerültek, mint amilyen a trianoni összeomlásról szóló A tetőn (Áprily Lajos) megzenésített változata. Nagyszámú közönséget vonzó nyilvános tévéfelvételeket rendeztünk, ilyen volt a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdő domboldalán az egyik Zenés Karaván, amelyre több mint 7000 néző váltott jegyet.
A tévéadásokban kötelezővé tett hazafias nevelést a magunk módján értelmezve Kányádi, Farkas Árpád, Czegő Zoltán a szülőföld, azaz a Székelyföld szeretetéről mondták a verseiket, a műsorban felléptek legjobb rockegyütteseink, ugyanakkor a színiakadémia diákjai középkori magyar iskoladrámát adtak elő. Az adás üzenetét leegyszerűsítve így fogalmazhatnám meg: még sokan vagyunk, itt a helyünk, a szülőföldünkön, amit nem vehet el tőlünk senki, amíg itt élünk. Akkor már nagyon sokan fontolgatták az elvándorlást.
Erdély valódi történelméről nem lehetett a médiában beszélni. És mégis, a helytörténeti vonatkozásokat vagy a művelődéstörténetieket nem gyomlálták ki. Váradon a várról és a barokk (püspöki) palotáról, a váradi sajtó történetéről, Vásárhelyen a Bolyaiakról, Bernádyról, a Kultúrpalotáról, a Székely Színházról, Kolozsváron a színház történetéről szólt a Klubdélután című műsorunk. Ma is nézhetők lennének ezek a műsorok, ha színesben készültek volna, mai technikával.
A magyar adás szerepet vállalt erdélyi rendezvények működtetésében is. A helyiekkel együtt szerveztük, sőt részben finanszíroztuk az udvarhelyi Siculus táncdalfesztivált, a Csíkszeredai Régizene Fesztivált, önálló rockkoncerteket, versenyfesztivált hoztunk létre. Azt az érzést próbáltuk sugározni, hogy vagyunk, sokan vagyunk, itthon vagyunk. Az „itthon vagyunk” érzése súlyosan sérült, amikor egy telefonon kiadott parancs következtében egyszerre szűnt meg a kolozsvári, a marosvásárhelyi rádióadás és a televízió egyetlen magyar nyelvű műsora 1986. január első napjaiban.
– A magyar adás megszüntetésével a zenei karrierje lendült fel, sokat koncertezett dzsesszzenekarával. Milyen volt akkoriban a romániai zenei élet?
– A dzsessz érdekes módon nem tartozott a tiltott műfajok közé, pedig lett volna rá ideológiai ürügy: a halódó imperializmus dekadens terméke stb. És mégsem. A szebeni dzsesszfesztivál szünet nélkül működött. A kötöttségekkel és hazugságokkal tele kommunista világban ez a szabad, rögtönzésen alapuló zene a hallgatókban és a muzsikusokban az ország általános hangulatától merőben elütő felszabadultság érzését keltette. Hetekre feltöltődve távoztunk, és csak lassan illeszkedtünk vissza a mindennapok ritmusába. 1983-tól kezdve én is felléptem zenekarommal minden szebeni dzsesszfesztiválon egészen 91-ig.
A magyar adás megszűnte után zenei képzettségemnek köszönhetően aránylag könnyű dolgom volt, mert átigazoltam a tévénél zenei rendezőnek. Hobbiként a magyar adás zenei felvételeit addig is én készítettem rendezőként is, 86-tól a közrádió és a tévé zenei stúdiójában dolgoztam minden műfajban, a szimfonikustól a dzsesszig, operától a könnyűzenéig. Ugyanakkor maradt időm és energiám zenélni, együttesemmel felléptünk szinte minden romániai dzsesszfesztiválon, koncerteztünk országszerte, lemezt készítettünk. A kommunizmus legsötétebb öt évében paradox módon a zene segítségével felszabadult, kellemes koncertélményekkel teli életet éltem.
Aztán jött a forradalom. A bukaresti Északi pályaudvar közelében, ahol laktam, szinte egész nap ropogtak a fegyverek. Nem lehetett tudni, hogy ki lő és honnan, azt sem, hogy kire. A zenei felvételek szüneteltek, mégis valami belső kényszer hatására felöltöztem, megpusziltam a fiacskám és a feleségem, a blokk kijáratánál megvártam, amíg a gépfegyverropogásban egy kis szünet támadt, beültem a Trabantomba és a televízióhoz hajtottam. A máskor szigorúan őrzött épület udvara tömve volt emberekkel. A toronyblokk és a stúdió között, egy mikrobusz tetején egy férfi mikrofonba beszélt a tömeghez, mintha Caramitru lett volna. Alig hallatszott, mert a tömeg skandálta a „Jos Ceauşescu”-t és énekelt. Úgy éreztem, hogy nekem is kell mondanom valamit.
Felmásztam a mikrobusz tetejére és lelkesen elkiabáltam, hogy a magyarok is mennyire együtt örülnek a románokkal a forradalomnak, hogy itt az ideje, felejtsük el a magyarellenes sajtókampányokkal felszított bizalmatlanságot, szeressük egymást... vagy valami ilyesmit. Azt hiszem, senki nem hallotta, a tízezres tömeg hangja töltötte meg a teret.
– Ekkor az egykori magyar tévések, köztük ön, hivatalos felkérés nélkül, „saját szakállra” újraalapította a magyar adást.
– Kiderült, hogy nemcsak én éreztem úgy, hogy a tévében van a helyem, hanem odajött néhány volt szerkesztőségi kolléga is, akik már rég nem dolgoztak a televízióban. A négyes stúdióban, ahonnan akkor szinte éjjel-nappal folyt a közvetítés, Simonffy Katival egy héten át váltottuk egymást, hogy próbáljuk valamilyen módon a magyarságnak a forradalomban való részvételét jelezni. Magyar karácsonyi dalokat is bejátszottunk, a képernyőn öt év után először jelent meg magyar felirat: Kellemes karácsonyi ünnepeket! A stúdióban eldadogtuk a nézőknek, hogy mi magyarok is... hogy Temesváron egy magyar lelkész... hogy ezután így, együtt... és a Mondod-e még című filmünkből idéztük „a hajdani és a majdani alma materről” Sütő András szövegét. Másnap vidékről kerestek telefonon, hogy ugye újraindult a magyar adás. Mindez az addig évtizedeken át nem létezőnek tekintett karácsony idején.
Azóta karácsonykor gyakran végiggondolom tisztább fejjel, hogyha akkor Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron a korábbi rádiósok, televíziósok egyszerű polgárokként nem éreznek elemi késztetést, hogy felvállalják az akkor még bizonytalan kimenetelű, véres, sok helyen manipulált forradalom fegyverropogása közepette, hogy a magyar szót ismét hallhatóvá tegyék, talán máig sem jöttek volna létre az immáron közel huszonhat éve működő közszolgálati szerkesztőségek. De az is eszembe jut, hogy akár a mi nevünk is ott lehetne, azon az emlékkereszten „troiţán”, amire Bukarestben a televízió udvarán lelőtt emberek nevét rótták. A mi – szerencsére vértelen – médiaforradalmunk zajlott le ’90 januárjában. Az azt követő első években magánéletre, családra, gyermekekre csak nagyon kevés időt szánva dolgoztak rádiósaink, tévéseink a hazai magyar közmédia megteremtésén.
Engem a kollégáim megválasztottak főszerkesztőnek, mert akkor még azt hittük, hogy ez után ez így fog működni. De felmerült bennem a kérdés, hogy mi legyen a zenével. A marosvásárhelyi ’90-es véres napok utáni áprilisban román zenésztársaim nagyon akarták, hogy legyen egy koncertünk a városban, mert el akarták mondani, hogy nem minden román gyűlöli a magyarokat. A Kultúrpalotában megtelt a terem, a levegőben még érezni lehetett a szörnyű napok feszültségének utórezgéseit, hiszen az épület közelében nemrég még kőzáport zúdítottak egymásra románok és magyarok. Román zenésztársaimmal együtt valahogy azt próbáltuk sugallni, közölni – a zongora mellől szóban is elmondtam –, hogy egy mesterséges konfliktuskeltés áldozatai voltunk, vegyék tudomásul, hogy számtalan dolog köt össze bennünket, és főleg a zene nyelvét egyformán értjük és beszéljük, s ezt nem veheti el tőlünk senki.
– A rendszerváltozás után az ön vezetésével a magyar adás a szókimondó, világos beszédet választotta, ugyanakkor pártatlanságra törekedett. A mai magyar adás, illetve a romániai magyar sajtó általában milyen ebből a szempontból?
– Közvetlenül a nyolcvankilences események után, a kereskedelmi adások megindulása előtt még körülbelül három évig a leghatásosabb médium a köztelevízió volt. A képernyő legnézettebb műsora, a híradó az első években egyértelműen a hatalomban elhelyezkedett korábbi nómenklatúra érdekeit szolgálta. A tájékoztatás manipulálása már a forradalom napjaiban elkezdődött, akkor azt sikerült egy időre elhitetni az emberekkel, hogy a nép akarata helyezte vezető pozícióba a volt kommunista vezetők második vonalát. Folytatódott a félretájékoztatás az etnikai konfliktus létrehozására irányuló februári, márciusi magyarellenes kampányban, majd az Egyetem téri, hetekig tartó tüntetésről és a bányászok beözönléséről kidolgozott hamis kép elhitetésével.
Az országos televízió magyar adása a közszolgálati televízióban felvállalta mindezekről az eseményekről a tárgyszerű, valós tájékoztatást, adásainkból meg lehetett tudni, hogy márciusban Marosvásárhelyen nem spontán, hanem lélektanilag előkészített és felülről szervezett atrocitássorozat zajlott, amibe a rendfenntartó erőknek nem volt szabad beavatkozni, vagy hogy a bányászjárás egyszerűen Iliescu parancsára történt. Amikor először felmérték az országos adás nézettségét, kiderült, hogy a televíziótulajdonosok 34 százaléka nézte rendszeresen.
A mi adásunkkal szinte egy időben létrejött kolozsvári magyar televízióműsor Csép Sándor vezetésével szintén felvállalta a valós tájékoztatást, csak sajnos az adáskörzete sokkal szűkebb volt. Közben Csép Sándort is, engem is értek fenyegetések, az újra megalakult Vasgárda a családom kiirtását helyezte kilátásba. Sokat gondolkoztam azon, hogy a gondosan ellenőrzött esti híradó mellett, ugyanabban az épületben hogyan működhetett egy azzal sokszor ellenkező mondanivalót hordozó adás is? Talán mert minden beavatkozási kísérletet nyilvánosságra hoztunk, nemcsak az adásban, hanem nemzetközi fórumokon is (Helsinki Bizottság, Európa Tanács, Szabad Európa stb.).
Visszatérve a kérdésre, a mai magyar közszolgálati adások szakmailag és műszakilag általában meghaladják a kilencvenes évek elején sokszor hazulról hozott amatőr eszközökkel és nagyon kevés személyzettel készült műsorok színvonalát, ugyanakkor a köztévé adásaiban a szerkesztők nagy többsége ma sem vállalna fel olyan tartalmat, amiről tudja, hogy nem felel meg a valóságnak. Hogy a kényes vagy vitatott témák – például a magyar korrupciós esetek – alig jelennek meg, az igaz. Az is igaz, hogy rendkívül ritka a tényfeltáró ankét, ahol a sajtónyilvánosság végül is ki tudja kényszeríteni az igazságszolgáltatás fellépését is. Pedig ma is vannak az erdélyi magyarságot érintő hatalmi túlkapások, törvénytelenül kirótt büntetések, koncepciós perekre emlékeztető eljárások. Hiányzik a valós tévévita, amelyben két, más-más koncepciót valló közéleti személyiség ismertetné, védené szemtől szemben a saját álláspontját. Ehelyett gyakoriak az egyszemélyes interjúk, nyilatkozatok, kinyilatkoztatások.
Mindennek az lehet az oka, hogy a szerkesztőségek, a köztévés, közrádiós újságírók helyzete megváltozott, a közmédiát érintő törvénykezés stabilizálódásával kialakult egy új hatásmechanizmus. Korábban az is megesett, hogy egy politikai párt vezetője felhívta és leteremtette a szerkesztőségek vezetőit, munkatársait, ha valami nem tetszett az adásban. Volt, aki megijedt tőle, volt, aki egy kis iróniával nézői visszajelzésnek tekintette. Ma is érvényben van ugyan az a médiatörvény, amely szerint a szerkesztőre tilos bármilyen nyomást gyakorolni valamely politikai, gazdasági csoportosulásnak vagy személyiségnek, de a láthatatlan nyomások így is hatnak.
Bár a közmédiát szabályozó törvénycikkelyek megtiltják a pártok küldötteinek részvételével működő vezetőtanácsok tagjainak, hogy személyzeti kérdésekbe beavatkozzanak, vezetőváltáskor rendszeresen eltávozik egy-egy szerkesztőség éléről a befolyásos párt számára kényelmetlenné vált főszerkesztő. És utána néma csend. Ezeket az eseteket bátrabban meg kellene szellőztetni a sajtóban, meg kellene vitatni. Ha nyilvánosságra kerülne egy-egy túlkapás vagy beavatkozás, máskor meggondolná a nyomást gyakorló, hogy megismételje-e. Magyarán, van, akinek csak a nyilvánosság a fegyvere, de az erős is tud lenni.
Egyáltalán jobban meg kellene becsülni a közmédia embereit, hiszen sokat tehetnek az erdélyi magyarságért. Ők értékeink rögzítésének és megőrzésének letéteményesei. Ne feledjük: a közmédia van a legkevésbé kitéve a reklámhajsza hátulütőjének, az olcsó, alpári kereskedelmi műsorok gyártási kényszerének. Huszonöt évvel ezelőtt megtörtént egy nagy lépés, a civil kurázsi bizonyítéka: újraindult, sőt Kolozsváron szinte a semmiből megalakult a magyar közmédia. Ami akkor létrejött, úgy hittük, hogy csak a kezdet. Sajnos, azóta csak kis lépések történtek, nem jött létre a nagy áttörés, a létező szétszórt adások helyett egy egész napos műsor. Azt is felháborítónak tartom, hogy az immár negyedszázados múltra visszatekintő kolozsvári magyar televízióadást sem lehet egész Erdélyben látni, a marosvásárhelyi is csak ott nézhető, ahol a kábeltulajdonos méltóztatik befogadni.
– Decemberben a Kolozsvári Televízió Magyar Szerkesztősége 25 éves jubileumát ünnepelte, amelynek keretében elsőként ön vehette át a Csép Sándor-emlékdíjat. Mit jelent önnek ez az elismerés?
– Az életműdíj, amelynek a megjelenítője egy Vetró András által készített Csép Sándor-emlékplakett, különösen megtisztelő és kedves nekem. Kedves, mert egy régi barátomra, küzdőtársamra emlékeztet, akivel a hetvenes években kollégák voltunk, kilencven után pedig párhuzamos pályán, ő Kolozsváron, én Bukarestben, feszültséggel terhes időkben vezettük a kollégáinkkal együtt létrehozott magyar audiovizuális média két fontos műhelyét. Megtisztelő, mert a szakmától, a kolozsvári kollégáktól kaptam, akik felvállalták Csép Sándor médiaetikáját, azt, hogy a közszolgálat számunkra közösségünk szolgálatát jelenti, követendő példaképnek tekintik az alapító főszerkesztő erkölcsi tartását és a meggyőződéseihez való hűséget. Köszönet érte.
Boros Zoltán
1939-ben született a Bihar megyei Gyantán. A Bolyai Tudományegyetem filológia fakultásán is tanult, de diplomát a kolozsvári zeneakadémia tanár és karmester szakán szerzett 1967-ben. Színházi zenét komponált az állami színház számára, majd 1971-ben került az országos magyar tévéadáshoz, ahol előbb zenei műsorokat, majd több műfajú nyilvános adásokat készített. A nyolcvanas évek közepétől, amikor a magyar adást megszüntették, zenei rendezőként működött tovább a tévénél, emellett dzsesszzenekarával országszerte koncertezett, lemezeket készített. 1989. december 22-én az elsők között szólalt meg magyarul a „Szabad Román Televízió képernyőjén”, majd 90-ben néhány régi kollégájával újraindította a magyar adást, amelynek 2002-es nyugdíjazásáig főszerkesztője volt. Számos egyéb elismerés mellett tavaly decemberben elsőként vehette át a Csép Sándor-emlékdíjat a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztőségének 25 éves évfordulóján.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Újabb törvényjavaslatok a nagycsaládosokért
Három új törvénytervezetet nyújt be ebben a parlamenti ülésszakban, mondta pénteken Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es képviselő. Mint arról már röviden hírt adtunk, a képviselő beszámolt parlamenti tevékenységéről is, és azt is elmondta: ebben az ülésszakban újra benyújtja a közszolgáltatások áfájának csökkentéséről szóló, korábban ebben a formában elutasított, de felemás módon az áfacsökkentés során mégis felhasznált törvénykezdeményezését
Az elmúlt évben 21 törvénykezdeményezést és 33 kérdést nyújtott be Szabó Ödön, kezdeményezései nyomán kilenc új törvény született, négy másik kihirdetésre vár, és három kapott kedvező véleményezést.
Az újra benyújtandó „rezsicsökkentő” kezdeményezés kapcsán Szabó Ödön elmondta: közszolgáltatások (víz-, gáz-, áram-, távhő-, szemétdíj) áfájának csökkentéséről az RMDSZ tavalyi kongresszusán fogadtak el dokumentumot, ezt követően nyújtotta be a törvénykezdeményezést, melyet elutasítottak ugyan, azonban az ötlet visszaköszön a víz áfájának 9 százalékra való csökkentésében – azonban a csatornadíj áfája 20 százalékos lett.
Ugyanakkor három új törvénykezdeményezésében is a nagycsaládosokat támogatná a képviselő. Javasolni fogja, hogy a család harmadik gyermekének (gyermekeiket egyedül nevelő szülők esetén a második gyermeknek) már ingyen járjon például könyvtár- vagy színházbérlet és a tömegközlekedései eszközök használata.
Egy másik törvénykezdeményezése szerint a gyermeknevelési szabadságon lévő nők egy nyugdíjpontot kapnának erre az időszakra. Jelenleg a gyermeknevelésin lévő nők fizetésük 85 százalékát kapják és egy fél nyugdíjpontot mellé, ennek értékét emelné a képviselő.
A harmadik törvénykezdeményezéssel a roncsautó-programhoz hasonló programot indítana a képviselő, melynek keretében a használt mosógépeket (és esetleg hűtőszekrényeket) cserélhetnének ki új háztartási készülékre a családok.
A sikeres kezdeményezések között említette Szabó Ödön a november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánító törvényt, illetve Mezőbikácsnak mint mártírtelepülésnek a jogszabályi elismerését. Többször kezdeményezte a tanügyi törvény módosítását, kihirdetés előtt például ama változtatás, amelynek értemében a diszlexiás gyermekek mellé speciálisan képzett segítőket alkalmazhatnak majd az iskolák, hogy megkönnyítsék az ezzel a problémával küzdő gyermekek képzését. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Marad Kiss Sándorék bírósági felügyelete 
Meghosszabbította a Bihar megyei törvényszék Kiss Sándor, a megyei tanács alelnöke és öt feltételezett bűntársa bírósági felügyeletét a hét hónapja tartó büntetőper keretében – adja hírül Rostás Szabolcs a kronika.ro-n.
A törvényszék keddi tájékoztatása szerint elutasították az RMDSZ bihari elnöki tisztségét is betöltő Kissnek és Beneamin Rus vállalkozónak a bírósági felügyelet feloldására vonatkozó kérését, sőt Rusnak azt is megtiltották, hogy elhagyja az országot.
Kiss ellen tavaly júniusban négyrendbeli pénzmosás, hivatali visszaélés, csúszópénz elfogadása és befolyással üzérkedés, míg Bojtor Vilmos László, Miklóssy Ferenc László, Miklóssy Ferenc, Gheorghe Ioan Roatiş és Beneamin Rus üzletemberek ellen korrupciós bűncselekményekkel összefüggésben emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Az ügyben érintett többek között a debreceni Keviép Kft., illetve a nagyváradi Selina cégcsoport is.
Bár a törvényszék tavaly júniusi, egynapos őrizetbe vételét követően eltiltotta hivatala gyakorlásától Kiss Sándort, a táblabíróság jogerős ítélete alapján az RMDSZ-es politikus visszatérhetett a megyei önkormányzathoz, ahol a büntetőper idején is ellátja feladatát. A szövetség Bihar megyei elnökének és öt feltételezett bűntársának büntetőperében februárra tűzte ki a következő tárgyalást a váradi törvényszék, ahol akár alapfokú ítélet is születhet az ügyben – írja a kronika.ro. Erdély.ma

Hargita és Kovászna megye lesz az átlagbérlista alján
Az Országos Előrejelzési Bizottság (CNP) várakozásai szerint idén is Hargita és Kovászna megyében lesz a legkisebb az átlagkereset, míg a legkönnyebben továbbra is a fővárosban lehet majd munkát találni.
Az előrejelzési bizottság szerint a sereghajtó Hargita megyében 1317 lej lesz idén az átlagbér, míg az ebből a szempontból utolsó előtti helyet elfoglaló Kovászna megyében átlagosan 1398 lejt vihetnek haza az alkalmazottak havonta. A két székely megye mellett a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyék közül még Bihar megye foglal helyet a sereghajtók között, ahol  2016-ra 1490 lejes átlagbért prognosztizálnak a szakértők. Szabadság (Kolozsvár)

Nagyváradi színészek a Magyar Kultúra Lovagjai között
Az a megtiszteltetés érte nagyváradi magyar közösségünket, hogy a város ismert és elismert két színészét, Kiss Törék Ildikót és Varga Vilmost előterjesztették a Magyar Kultúra Lovagjai közzé. A rangos elismerést a Falvak Kultúrájáért Alapítvány 1998.  szeptemberében hívta életre a kultúra különböző területein huzamos ideje tevékenykedők elismerésére. A díj átadására évente kerül sor a magyar kultúra napja alkalmából.
Az elmúlt esztendőben a nagyváradi színész házaspárt is jelölték, majd megkeresték Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselőit, hogy megerősítsék a jelölés helyességét. Az EMNT nagyváradi képviselői természetesen nagy örömmel segítettek abban, hogy a jelöltek megkaphassák a díjat.
A jelöltségről szóló értesítést január 6-án adták át az EMNT nagyváradi irodájában. Nagy József Barna irodavezető köszöntötte a színész házaspárt. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke régi jó barátként köszöntötte és méltatta a színész házaspárt.
A díjátadásra január 22-én Budapesten kerül sor a Stefánia Palotában.
Ezúton is gratulálunk a nagyváradi színészeknek a rangos elismeréshez!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Justitia váradi malmai lassan őrölnek
Továbbra is bírósági felügyelet alatt marad Kiss Sándor. De miért húzódik el az őt érintő büntetőper előkészítési szakasza?
Több mint hat hónapja indított csúszópénz elfogadása, pénzmosás és hatalommal való visszaélés gyanújával bűnvádi eljárást Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei elnöke ellen a korrupcióellenes ügyészség, az ügy azonban azóta is stagnál. Kiss és egyik vádlott társa, Beniamin Rus üzletember kérvényezte a bírósági felügyelet felfüggesztését, de a törvényszék kedden elutasította azt. Rajtuk kívül még négy személy gyanúsított a dossziében: Bojtor Vilmos László, Miklóssy Ferenc László, Miklóssy Ferenc és Gheorghe Ioan Roatiş üzletemberek.
A bíróság és az ügyvédek azzal magyarázzák a per elhúzódását, hogy túl összetett az ügy, sok a vádlott, akik közül többen külföldön tartózkodnak, és hiányos a nyomozati dosszié. Legutóbb hétfőn kérte a tárgyalás megkezdésének elhalasztását a bíró. Az eljárásnak ebben a szakaszában egyébként a tárgyalás előkészítése zajlik, mely során ellenőrzik a kompetenciákat, a bizonyítékok törvényességét. A büntetőeljárás menetét szabályozó törvénykönyv szerint ez az időszak legfeljebb 60 napig tart.
Említésre érdemes, hogy bár a törvényszék eltiltotta hivatala gyakorlásától Kiss Sándort, a táblabíróság jogerős ítélete alapján az RMDSZ-es politikus visszatérhetett a megyei tanácsnál végzett alelnöki teendőihez.
Legközelebb február 12-én tűzi napirendre Kiss Sándorék ügyét a váradi törvényszék. foter.ro

Élő lapbemutatót is terveznek a Várad szerkesztői
Gazdag évet tudhat maga mögött a Várad kulturális folyóirat, számolt be Szűcs László szerkesztő. Mind a Várad, mind a Biharország 12-12 száma megjelent (utóbbi weboldala már megújult, előbbiének átalakítását szintén tavaszra tervezik), szerveztek Berettyóújfaluban Biharország-esteket és tíz Törzsasztal-estet tartottak. Ezek egyébként idén is folytatódnak, január 15-én, pénteken Györe Balázs a meghívott, február 12-én Térey Jánost, március 5-én Tóth Krisztinát várják a váradi Törzsasztalhoz. Április 15-én Csaplár Vilmos lesz a Törzsasztal vendége, májusban, a Varadinum idején Darvasi László jön a rendezvényre, ugyancsak májusban, 15-én Gács Anna (a Törzsasztal társszervezőjének, a Szépírók Társaságának az elnöke) és Csuhai István, június 10-én pedig Schein Gábor látható-hallható Nagyváradon.
A tavalyi Varadinum alatt Makk Károly estjét, illetve a Szabó T. Annával való találkozást szervezték meg, megrendezték a Könyvmaratont, melyen két saját kiadvánnyal, Fábián Sándor válogatott verseivel, illetve Tóth Ágnes gyermekverseivel jelentkeztek. A Holnapfeszt elmaradását sajnálja, mondta Szűcs László, de idén ismét megszerveznék ezt a fesztivált is. Terveik között szerepel továbbra is a Kinde Annamáriáról elnevezett díj megalapítása, azonban nem szeretnének egy átlagos díjat alapítani.
Élő Várad címmel élő lapszámbemutatóra várják majd a közönséget február 5-én, mondta Tasnádi-Sáhy Péter, a folyóirat irodalmi rovatának szerkesztője. Mint mondta, beszédes cím ez, hiszen szeretnék élőbbé, mozgalmasabbá tenni a bemutatót, ezért négy szerző, Ozsváth Zsuzsi, Kemenes Henriett, Mátyás Zsolt és Mihók Tamás lesz majd jelen az esten. Velük többek között arról beszélgetnek, mennyire inspiráló (vagy nem) számukra Várad, a „rejtett irodalmi centrum”. A szerkesztő azt is elmondta, szeretnék, ha a helyiek mellett Bihar és Szilágy megyei, illetve Magyarországról Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szerzők is bemutatkozhatnának a lapban.
Frid Noémi Lujza. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Tőkés: az RMDSZ-re is ki kell terjednie a megtisztulásnak
Az európai parlamenti képviselő pénteken Nagyváradon beszélt erről. Tőkés László úgy vélte, a tavalyi év végén az utca népe okkal mondott ítéletet a teljes romániai politikai elit fölött, mert „a politikai osztály megbukott a rendszerváltás vizsgáján”, és az elmúlt 26 év romániai változásai olyanok voltak, mint a romániai autópálya-építés: „alig fogtak bele, hosszú idő alatt, sok pénzért szinte semmit nem sikerült megvalósítani”.
Tőkés szerint hiába tesz úgy az RMDSZ, mintha kivételt képezne, mert „a posztkommunista pártok minden bűnét magán viseli”. Példaként a szövetség Bihar megyei szervezetét hozta fel, melynek három meghatározó személyisége, Kiss Sándor elnök, Szabó Ödön ügyvezető elnök és Biró Rozália szenátor is „roskadoznak a korrupció vádja alatt”. Úgy vélte: ha elmarad a megtisztulás, a magyar választók számának további apadására kell számítani a 2016-os önkormányzati, majd parlamenti választásokon.
Tőkés László ismét kezdeményezte az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek egyeztető fórumának összehívását és az autonómiakoncepciók összehangolását, hogy ezeket az erdélyi magyarság képviselői egy román-magyar kerekasztal-beszélgetés során egységesen tudják képviselni a román társadalom felé. Az EP-képviselő azt is sérelmezte, hogy az RMDSZ egyedül rendelkezik azon támogatás fölött, amelyet a román költségvetésből az erdélyi magyarságnak utalnak ki, és az összeget szerinte átláthatatlan módon klientúra építésére használja.
A sajtótájékoztató után az MTI kérdésére válaszolva Tőkés László elmondta: helyesli az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csütörtöki javaslatát, hogy egy választási párt keretében egyesítsék erőiket az erdélyi magyar politikai szervezetek. „Ez az a kérdés, amiben kötelező megegyezni” – tette hozzá Tőkés László, aki szerint Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízottnak az autonómiakoncepciók összehangolásában tett erőfeszítései is ebbe az irányba mutatnak.
MTI. Székelyhon.ro

Nem indul Kiss Sándor a választásokon
Nagyvárad- Hétfő este a városháza dísztermében választmányi gyűlést tartott az RMDSZ Bihar megyei szervezete. Kiss Sándor bejelentette: nem szándékozik jelöltetni magát a megyei tanácsosi listán.
A választmányi gyűlésen ugyanakkor Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet: a jelenlegi politikai egyeztetés alapján úgy tűnik, hogy június 5-én, vasárnap lesznek az egyfordulós önkormányzati választások. Politikai tájékoztatójában Kiss Sándor megyei elnök úgy fogalmazott: nehéz megállapítani azt, hogy most éppen ki van a hatalmon, és ki van ellenzékben. Úgy fogalmazott: gyarmatosítás folyik, és a „rossz nyelvek” szerint ez Romániáról szól. Feszültséget kell teremteni, és oda jutottunk, hogy napjainkban szégyellnie kell magát annak, aki politikus. A parlamentben senki se vállalja a bátorságot, hogy megfelelő törvényeket hozzon, attól tartva, hogy majd oportunistának vagy korruptnak nevezik. A megyei elnök külön felhívta a figyelmet az új pártfinanszírozási törvényre, mert megítélésében kedvez az RMDSZ-nek, hiszen más politikai alakulatokkal ellentétben, soha sem arról volt híres, hogy sok a pénze. Azon meggyőződésének adott hangot: az a jó, ha a helyi RMDSZ-szervezetek döntenek többek közt arról is, hogy kiket jelöljenek a helyhatósági választásokon, s legfeljebb ezt felülbírálja majd kétharmados többséggel az RMDSZ Megyei Állandó Tanácsa, de erre még nem volt példa. Azt is megjegyezte: Nagyváradon nem a győzelem felé haladnak, mert valószínűleg Ilie Bolojan ismét nyerni fog. Változtatniuk kellene talán a támadó taktikájukon, és a Piszkos Fred-módszert kéne alkalmazniuk. „Úgyhogy én most szeretem Bolojan urat”- mondta.
Vita
Kiss Sándorral vitázva, Szabó Ödön azon meggyőződésének adott hangot: a politikai felelősség a megyei szervezet vezetőségét kell illesse, és élnie is kell ezzel, mert „nem minden esetben a helyi vezetők érdeke azonos a magyarság érdekével”. Szerinte négy évvel ezelőtt is az önkormányzati választások alkalmával együtt alakították ki a stratégiát, amikor és ahol kellett, a megyei vezetés közbelépett, és ez sikerhez vezetett. Ahol kellett előválasztást tartottak, máshol pedig nem. A parlamenti képviselő ugyanakkor azon meggyőződésének is hangot adott: a júniusi lesz az eddigi legkonfruntatívabb választás, mert az EMNP beszorult Bihar megyébe, és épp ezért, a legmarkánsabban fog küzdeni a túléléséért. Az RMDSZ ezért, ha megakarja őrizni a pozícióit, a lehető legjobb formáját kell hozza, keményen kell szorítsa a gyeplőt. Úgy fogalmazott: senkinek se legyenek kételyei afelől, hogy mocskos és erkölcstelen lesz a Néppárt kampánya, hiszen olyan emberekkel állnak szemben, akikről szerinte nem lehet tudni, hogy éppen mikor hazudnak és mikor mondanak igazat, hiszen „amikor kitántorogtak” az RMDSZ-ből a választás szabadságát hangsúlyozták, most pedig, mikor vissza akarnak tántorogni, egy pártról beszélnek, és azt állítják, hogy ennek van mozgósító ereje. A politikus emellett az új pártfinanszírozási törvényre is felhívta a helyi vezetők figyelmét, és úgy vélte, azokon a településeken, ahol a magyarok aránya nem éri el az 50 százalékot, és ezért választási szövetségekre van szükség, fontos, hogy ilyen esetekben az érintettek megyei szervezetének garanciája is meglegyen.
Kérdések
Török László nagyszalontai polgármester arról érdeklődött, hogy az előválasztás egy nap lesz-e megszervezve, vagy több időpont közül lehet-e választani, valamint az javasolta, hogy a jelöltek úgynevezett jelöltségi értékrendjébe kerüljön ismét vissza az Isten engem úgy segéljen! mondat, amit a jelenlevők megszavaztak. Nyakó József érmihályfalvi polgármestert az érdekelte, hogy a fiatalok hogy juthatnak majd szóhoz az előválasztási, illetve jelölési folyamat során.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Tágmagyar politika a MÁÉRT XIV. ülésének tükrében

Szalacson tanácskoztak a cserkészvezetők
Hagyományosan minden év elején Szalacson gyűlnek össze a Bihar Megyei Cserkész Ifjúsági Szövetség elöljárói, hogy átbeszéljék a szervezet ügyeit. Január 16-án, szombaton, a helyi Zöld Házban tartották az ez évi megbeszélést, ahol házigazdaként és a szervezet megyei alelnökeként Horváth Béla polgármester köszöntötte a megjelent cserkészparancsnokokat. A találkozó során a cserkészek a megbeszélések és műhelymunkák keretén belül, sikerült kidolgozniuk a 2016-os eseménynaptárukat, illetve lehetőség nyílt tapasztalatcserére is.
A tanácskozáson döntés született a szövetség bővítéséről is, amely újabb csapatok felépítését eredményezi Bihar megyében. Borsi Imre Lóránt, a cserkészek megyei elnöke elmondása szerint a végső cél egy olyan erős megyei szervezet felépítése, amely hálóként szövi be Bihart. „Az, hogy ma Érkörtvélyestől egészen Köröstárkányig vannak csapataink, azt bizonyítja, hogy jó úton járunk e tekintetben” – nyilatkozta az elöljáró.
A közös munka szeretetvendégséggel folytatódott a helyi szervezők jóvoltából, mely kötetlen beszélgetéssel ért véget. Zárszóként Horváth Béla köszönte meg mindenkinek a jelenlétet és egyben meg is hívott mindenkit Szalacsra a jövő évi újabb januári találkozóra. Reggeli Újság (Nagyvárad)