Prágától Phnompenig egyben közös volt a kommunista diktatúra, a módszeres és sokszor kegyetlen elnyomásban. Ennek állítanak emléket több volt kommunista országban a diktatúrák múzeumai. Kambodzsában nincs olyan család, amelyik ne gyászolná valamelyik rokonát. Három évtizeddel ezelőtt, az akkor hétmilliós országban kétmillió embert megöltek a maoista vörös khmerek. Eddig 380 kivégzőhelyről tudnak, és 19 ezer tömegsírt találtak. A meggyilkoltak emlékére 80 helyen állítottak emlékművet. Tuol Szleng vagy más néven a 21-es számú biztonsági börtön Phnompenben, Kambodzsa fővárosában valaha középiskola volt. A vörös khmerek rémuralma idején, 1975-től 79-ig a kínzások és a tömeggyilkosságok egyik színhelye. A vietnami hadsereg szabadította fel a Tuol Szlenget 1979-ben. Hatezer fotót találtak. A vörös khmerek előszeretettel fényképezték áldozataikat. Kínzás előtt és kínzás után. Dokumentálták a vallatások „eredményeit” is. A Tuol Szleng ma múzeum. Egy évvel a vörös khmerek hatalmának megdöntése után, 1980-ban nyitották meg. Minden úgy maradt, mint amikor a vörösök elhagyták az épületet. A gyilkosokat és irányítóikat azóta sem vonták felelősségre, a vörös khmer utódpárt ma kormányképes erő Kambodzsában. Phnompentől 15 km-re 18 emeletes sztúpa állít emléket annak a 15-20 ezer embernek, akiket ott kivégeztek. Minden tartományban volt „gyilkos mező”, kivégzőhely. A vörös khmereknek mindenki gyanús volt. Elég volt például szemüvegesnek lenni, hogy valakit kivégezzenek. Romániában nem a fővárosban áll az emlékezés központja. Az ukrán határon, Máramarossziget egykori börtönében működik a „helyi Terror Háza”. Még 1993-ban határozták el, hogy létrehozzák a múzeumot, itt, a kommunista Románia 230 „gulágjának” egyikében. Itt halt meg a magyar szempontból dicstelen, a románok számára demokrata Iuliu Maniu 1953-ban. Cellája épp úgy nyitva áll a látogatók előtt, mint az egyik legjelentősebb román történészé, Bratianué. Ő szintén itt, szintén fogságban halt meg. Az első és második emeleten kínzókamrák, mindenfelé a megtorlások, kitelepítések emlékei, tárgyai. Évtizedekig elhallgatott eseményekre csodálkozhat rá a látogató. Ki hallott a Kárpátokban hosszú évekig működő 20-40 fős ellenálló csoportokról? A női internálótáborokról? A kronologikus rendben megemlékeznek a 80-as évek műemlékrombolásairól és a vérbe fojtott eseményekről. Az 1977-es zsil-völgyi és az 1987-es brassói munkáslázadásról. Külön termet szenteltek az 1956-os magyar forradalomnak. Az 1944-es Varsói Felkelés Múzeuma is egy százéves épületben kapott otthont. A lengyelek fő témája a nácik elleni, de a szovjetek által cserbenhagyott felkelés, néhány szoba pedig bemutatja a szocialista Lengyelország életét is. Az elesett ezreké a múzeum Szabadság Parkja. A 156 méter hosszú Emlékezés Falán már több mint hatezer név sorakozik. A múzeumon belül működik a náci támadás idején Varsót vezető Stefan Starzynskiről elnevezett intézet, ahol az oktatási-kutatási munka folyik. Prága belvárosában, néhány lépésre a Vencel tértől 2001-ben nyílt meg a Kommunizmus Múzeuma. Az 1948-as kommunista hatalomátvételtől az 1989-es bársonyos forradalomig, a Lenin-szobroktól a berlini falig látható Csehszlovákia és a szovjet blokk II. világháború utáni vörös korszaka. (Forrás: Heti Válasz) /Múzeumba zárt kommunizmus. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./

A második világháború sötét időszakával kapcsolatos két kötetet mutattak be a Kolozsváron, két különböző rendezvény keretében: az egyik az erdélyi szász SS-katonákkal kapcsolatos, és a Német Kulturális Központban ismertették, a másik pedig az erdélyi zsidóság holokauszt utáni identitásválságát járja körbe, a Tranzit Alapítvány által szervezett beszélgetéssorozat részeként. Bemutatták Paul Milata romániai születésű, berlini történész a Hitler, Sztálin és Antonescu között. Romániai németek az SS-csapatokban című német nyelvű könyvét. „A romániai németek indítékainak megértéséhez figyelembe kell vennünk a másik két nagy hatalom létezését. Az erővonalakat három személyiség: Hitler, Sztálin és Antonescu határozták meg. ” A romániai németek azért léptek be – a professzor fejtegetése szerint – az SS soraiba, mert féltek Sztálintól, és mert volt jó pár negatív tapasztalatuk Antonescu politikájával kapcsolatban, valamint bizonyos módon imponált is nekik a nemzetiszocialista Németország. A szerző könyvének román fordítását szorgalmazza. Tibori Szabó Zoltán újságíró legutóbbi kötete, az Árnyékos oldal /Koinónia Kiadó, Kolozsvár/ volt a másik kiadvány. „Az erdélyi zsidóság történetének legizgalmasabb témája az identitáskeresés, és ez a könyv pontosan azt a témát járja körül” – indította a bemutatót Gidó Attila, a romániai Kisebbségkutató Intézet munkatársa. /Darvas Beáta, Fleischer Hilda: Sötét múlt nyomában. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 2./

Kéthetes európai koncertkörútra indult a hét végén Kelemen Antal vezetésével a rétyi Kovács András Fúvószenekar. A negyvenhét rétyi fúvós az augusztus 15-i brüsszeli szabadtéri hangversenyt várja a legnagyobb izgalommal, melyet a romániai megyei önkormányzatok egyesülete támogatásával szerveztek. Útban a belga főváros felé meglátogatták a magyarországi Inárcs testvértelepülést, majd Prágát, Fuldában koncerteznek, azután Párizs érintésével érkeznek Brüsszelbe, ahol Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Márton Árpád RMDSZ-képviselő támogatásával tartózkodnak. Augusztus 20-án a svédországi Göteborgban mutatják be műsorukat, az ottani magyar egyház vendégeiként. Útban hazafelé megállnak Berlinben, az utolsó koncertállomás pedig Siófok lesz. /(fekete): Rétyi fúvósok Európa fővárosában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 14./

Hét volt kommunista ország egykori politikai rendőrségének archívumait kezelő szervezetei december 16-án Berlinben bejelentették, hogy „hálózatba” tömörülnek az együttműködés javítása és a történelmi kutatás megkönnyítése érdekében. A hálózat, amelyben a német (volt NDK-s), lengyel, cseh, szlovák, magyar, bolgár és román intézetek vesznek részt, hallhatóbbá teszi majd Európában azoknak a hangját, akik országukban ezzel a kérdéssel foglalkoznak – mondta újságíróknak Marianne Birthler, a Stasi archívumát kezelő német intézet illetékese. A Titkosszolgálati Levéltárakkal Foglalkozó Hivatalos Szervek Európai Hálózata nevű új képződménynek koordinációs csoportja lesz, amelynek feladata, hogy évente konferenciát szervezzen. A hálózaton belül információcsere folyik majd a levéltárak, a jogi szabályozások, a történelmi-politikai oktatás és a kutatás területén. A hálózatban részt vevő országok eddig különbözőképpen kezelték az archívumokat, de remélik, hogy kölcsönösen hasznos lesz a területen folytatandó tapasztalatcsere. A kelet-európai diktatúrák maguk is igen szorosan együttműködtek egymással, tapasztalatot, módszert és kapcsolatot cserélve, jelezte a tanácskozás magyar résztvevője, Cseh Gergő Bendegúz /Budapest/, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára egyik vezető munkatársa. A hálózat célul tűzte ki, hogy azok az állampolgárok, akiket több kommunista országban megfigyeltek, egyazon eljárás keretében jussanak hozzá valamennyi aktához. Ez jelenleg még nem lehetséges. /Összefognak a kommunizmus politikai rendőrségének archívumait kezelő intézetek. = Transindex. ro, dec. 18./

A tavalyi TIFF-en (Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivál) világpremierként bemutatott, és a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésznőjének, Péter Hildának, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagjának, Pálffy Tibornak, valamint a szentegyházi, 12 éves Tankó Norbertnek a szereplésével forgatott Katalin Varga című film a február 5–15-ig tartó berlini nemzetközi filmfesztiválon mérettetik meg. A román-magyar-brit dráma négyszáz film mellett száll versenybe a Berlinálé Arany Medve díjáért. /Hazai sikerfilm a Berlinálén. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./

Az 1989-es forradalom kitörésének huszadik évfordulójára, 2009. december 15-re tervezik a bemutatóját annak a dokumentumfilmnek, amely a temesvári események mögé próbál bepillantást nyerni, egy kanadai–német–magyar stáb révén. A Drakula árnyéka – A romániai forradalom kitörésének valódi története című film – az interneten máris futó szöveg szerint – „hátborzongató hidegháborús történet a véres romániai forradalom 1989. december 15-i kitöréséről, amikor Tőkés László akkori temesvári lelkész hívei a templom köré csoportosultak, hogy védelmet nyújtsanak számára a katonaság és a román titkosrendőrség, a Securitate ellen”. Mint azt a film producere-forgatókönyvírója-rendezője, Szőczi Árpád Berlinben dolgozó kanadai újságíró elmondta, az 1989-es események óta első ízben sikerül megszólaltatni a romániai forradalmat kiváltó titkos küldetés valamennyi szereplőjét. A dokumentumfilmet többek között a Deutsche Welle és a Duna Televízió sugározza; a dokumentumfilm hosszabb, 80 perces, magyar nyelvű verziójának bemutatója december 15-én lesz a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az események sorozata egy Montrealból irányított titkos küldetéssel indult, 1989. márciusában. Két francia-kanadai Temesvárra utaztak, hogy titokban tévéinterjút készítsenek Tőkés Lászlóval. A teljes történet: hogy hogyan csempészték ki a felvételeket, hogyan kerültek azok adásba, és végül hogyan kényszerítették Ceausescut Tőkés László kilakoltatására, most kerül először napvilágra. Két évvel ezelőtt, a Szekuritate-archívumok megnyitása kapcsán született meg a döntés a filmről. /Salamon Márton László: Megfilmesített Temesvár. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./

Március 17-én kezdődik a Reflex Nemzetközi Színházi Biennále, amellyel hatvanadik évadját ünnepli a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A március 17–29. között zajló fesztiválon olyan előadások vesznek részt, amelyek saját színházi kultúrájukon belül a legrangosabb szakmai díjakat nyerték el az elmúlt két évadban. A Lengyelországból, Csehországból, Magyarországról és Romániából meghívott produkciók mellett a világhírű berlini Deutsches Theatert is vendégül látja a rendezvény. /Ma kezdődik a REFLEX. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./

Véget ért a Sepsiszentgyörgyön első alkalommal megrendezett színházi seregszemle. A fesztivál csúcspontja a berlini Deutsches Theater Oreszteia előadása volt. /Musca Szabolcs: Színházi tükrök 3. – Reflex Fesztivál Sepsiszentgyörgy. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./

Új életre kel Brezsnyev és Honecker csókja: a berlini fal ledöntésének 20. évfordulója közeledtével ugyanis restaurálják a fal egy megmaradt szakaszának világhírű graffiti-galériáját. Felújítják a kommunista politikai rendszer gyűlölt szimbólumának 1,3 kilométeren fennmaradt szakaszán látható graffitiket, amelyek 1990-ben kerültek a falra. A vasfüggöny leomlását követően 21 ország 118 művésze kapott lehetőséget, hogy falra fesse véleményét a politikai helyzetről. Az 1992 óta műemlékvédelem alatt álló, East Side Gallery néven ismertté vált falszakasz világhírű rajzait azonban nem kímélte a környezet. A kommunista kelet-berlini hatóságok által épített fal 28 éven át osztotta két részre a várost, szökés közben nagyon sok embert agyonlőttek a kommunista hatóságok. /Restaurált graffitik. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 17./

„Sajnos, a román alkotmány szövege kétértelmű, és lehetőséget ad a különböző értelmezésekre, ami árt a demokráciának” – jelentette ki Borbély László június 17-én Berlinben, ahol Parlamentáris rendszerek az egyesült Európában: Románia és Németország összehasonlítása elnevezésű konferencián vett részt. Módosítani kellene az alkotmányt abban az értelemben, hogy világosabb legyen az államelnök hatásköre, az alkotmány ne adjon lehetőséget az elnöknek hatásköre túllépésére – fejtette ki Borbély László. /Borbély: Módosítani kellene az Alkotmányt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

A brassói származású fotóművészre, a Brassai művésznéven ismertté vált Halász Gyulára emlékeznek szeptember 9-én Brassóban; a helyi Szépművészeti Múzeumban ma nyílik meg a világhírű fotográfusról szóló kiállítás. A megnyitó előtt emléktáblát lepleznek le a fotós szülőházánál, a Gács Major utca 6-os számú háznál, majd a nap folyamán nemzetközi szimpóziumot tartanak. Halász Gyula 1899. szeptember 9-én született Brassóban. Berlinben festészetet és szobrászatot tanult. 1924-ben Párizsban telepedett le és ott élt élete végéig, 1984. július 8-ig. Az éjszakai Párizs címet viselő első fotóalbuma megjelenésekor vált ismertté, 1933-ban. /Brassaira emlékeznek Brassóban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./

Nemcsak Európa, hanem az egész világ Németországgal ünnepli november 9-án a hírhedt, 1961-ben épült, 28 éven keresztül megosztó berlini fal leomlásának 20. évfordulóját. A fal leomlásában döntő szerepe volt az akkori keletnémet ellenzéki mozgalmaknak, az 1989-ben rendszeressé vált hétfői tüntetéseknek, a lipcseieknek, a drezdaiaknak és a berlinieknek, meghátrálásra kényszerítették az egykori kommunista rezsimet, Erich Honeckert, Egon Krenzt és a többieket. Mindehhez szükség volt az akkori Szovjetunió és az Egyesült Államok támogatására, Mihail Gorbacsov híres „glasznoszty és peresztrojka” politikájára, és szükség volt a lengyel Szolidaritásra, Lech Walesára, továbbá a vasfüggöny magyarországi lebontására és a szeptemberi, keletnémetek tízezreinek Nyugatra történő kiutazását lehetővé tévő határnyitásra. Ugyanúgy szükség volt Helmut Kohl kamcellárra és Hans-Dietrich Genscherre, akik felismerték, hogy a fal leomlása történelmi lehetőséget nyitott a német egység helyreállítására, ami 1990. október 3-án valósult meg. Helytálló az egykori NDK-ban felnőtt első keletnémet kancellár, Angela Merkel azon kijelentése, amely szerint 1989. november 9-e az újkori német történelem legboldogabb napja volt. /Berlini fal: Németországgal ünnepel a világ. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 9./

„Ne minősítsen engem magyarnak” – jelentette ki Kertész Imre a Die Welt lapnak nyilatkozva. „Magyarországon az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. Szélsőjobboldaliak és antiszemiták váltak hangadóvá” – jelentette ki a Die Welt című lapnak adott, az újság hétvégi számában megjelent interjújában Kertész Imre. A német konzervatív napilap abból az alkalomból kérdezte az irodalmi Nobel-díjas magyar írót, hogy Kertész Imre november 9-én tölti be 80. életévét. Az újság arról faggatta a német fővárosban élő írót, hogy berlininek vagy budapestinek érzi magát. Kertész kijelentette: „nagyvárosi ember vagyok, és mindig az is voltam. Egy nagyvárosi ember nem budapestinek vallja magát. A város ugyanis teljes mértékben balkanizálódott. Egy nagyvárosi ember Berlinhez kötődik. ” Az újságíró arra emlékeztetett, hogy amikor tíz évvel ezelőtt Kertész megmutatta neki a várost, az színesnek és boldognak is tűnt. Az író szerint ezt a benyomást Krause csak turistaként szerezte. „Ez azonban csak a látszat volt” – tette hozzá Kertész. „Az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. Szélsőjobboldaliak és az antiszemiták váltak hangadóvá. A magyarok régi káros szenvedélyei – a hazugság, a dolgok elfojtására való hajlam – jobban jellemzők, mint valaha. Magyarország a háborúban, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: semmi nem kerül feldolgozásra, mindent csak megszépítenek” – jelentette ki. „Nincs az Ön, az irodalom terén rendkívül gazdag országában semmi olyan, amihez kötődne?” – kérdezte az újságíró. „Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne minősítsen engem magyarnak” – jelentette ki Kertész. „Elég, hogy az Ön honfitársai zsidóvá tettek engem. A faji, nemzeti hovatartozás rám nem vonatkozik. Ami pedig az Ön által említett gazdag magyar irodalmi tájat illeti, elárulok valamit: a szocialista évek alatt egyetlenegy államilag engedélyezett könyvet sem olvastam. Ízlésemnek ugyanis mindaz egyáltalán nem felelt meg. Mindig felfordult a gyomrom, amikor megpróbáltam” – hangoztatta Kertész, hozzátéve, hogy természetesen van néhány olyan magyar író, akiket nagyon tisztel, és közülük Krúdyt, Szomoryt és Márait említette. Saját irodalmi munkásságáról szólva kijelentette, hogy a holokausztról írt, mert – mint fogalmazott – át kellett élnie és át tudta élni a 20. századnak ezt az egyedülálló tapasztalatát, volt Auschwitzban és volt Buchenwaldban. „De nem holokausztirodalmat írtam, hanem regényeket” – tette hozzá. A totalitarizmus a náci uralom megszűnésével nem ért véget. „És egy olyan országon, mint Magyarország, ezenkívül még az is észrevehető, hogy a nácik bukásával az antiszemitizmus sem szűnt meg” – fogalmazott Kertész Imre. /A gyökerek nélküli Kertész Imre. = Krónika (Kolozsvár), nov. 9./

Húsz esztendővel ezelőtt a németek mindkét oldalon vésőkkel és csákányokkal tódultak az Európa megosztottságának gyalázatos szimbólumává lett berlini falhoz, hogy annak lerombolásával a hidegháborúnak is véget vessenek. A berliniek sírnak, tombolnak, sokan a puszta kezükkel döngölik a falat, igazi forradalmi hangulatban. Mennyivel igazabbak e képsorok, mint Alois Mock és Horn Gyula vasfüggöny-szabdalása, amelyhez a rossz nyelvek szerint az osztrák–magyar határon már hetekkel korábban elbontott műszaki határzár egy részét kellett újraépíteni, hogy a sajtó nyilvánossága előtt is megejthessék a szögesdrót szimbolikus átvágását, némi reformkommunista mosolydiplomáciával fűszerezve. A berlini fal történetéhez súlyos tragédiák sorozata tartozik. Családok szakadnak szét, a közeli viszontlátás reménye nélkül. Egy francia történész, Georges Desbons állapította meg az 1930-as évek elején, hogy az első világháborút követő trianoni „határrendezéssel” több, mint kétszáz magyar települést szakítottak ketté, másik százat pedig megfosztottak alapvető közlekedési és vízgazdálkodási lehetőségeitől. Desbons úgy fogalmazott, hogy a nagyhatalmak „esztelen önkénye szétnyirbált mezőket, elválasztott házakat, útvonalakat, városokat. ” A legszomorúbb példa Kárpátalján van. A történelmi Szelmencen a hajdani Szovjetuniót a hajdani Csehszlovákiától, napjainkban pedig Ukrajnát Szlovákiától elválasztó határ a falu közepén, két házhelyen húzódik. Nagyszelmenc és Kisszelmec lakóinak 61 évet kellett várniuk arra, hogy legalább egy átkelőhely nyíljon a ketté csonkolt község alvége és felvége között. A berlini falat igazából akkor kezdték el bontani, mikor az még föl sem épült. Az antikommunista, szovjetellenes megmozdulások tekintetében ugyanis a berlinieké az elsőség. 1953 júniusában százak tüntettek, százezrek sztrájkoltak a berendezkedő szovjet mintájú rendszer ellen. Akkor azonban a rendszer még elfojtott minden elégedetlen hangot, akárcsak 1956-ban Budapesten, 1968-ban Prágában és 1981-ben Lengyelországban. A berlini fal történetének egyik utolsó, groteszk mozzanata, hogy 1988-ban a nyugat-berlini rendőrség elől a nyugati törvényekkel szembekerülő szélsőbalos aktivisták elvtársaikhoz, az NDK-ba másztak át. Onnan azonban pár órán belül visszatoloncolták őket. Az elvtársi hű(tlen)ség jegyében... ! /Laczkó Vass Róbert: Történetük, történetünk. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./

Húsz éve, 1989. november 9-én leomlott a berlini fal. A keletnémet területekről 1949 és 1961 között több mint 1,6 millió ember menekült Berlin nyugati szektorába. 1961. augusztus 13-án a keletnémet hadsereg és a rendőrség egységei szögesdróttal és drótakadályokkal lezárták a két Berlint elválasztó zónát, majd falat építettek a határ mentén. A 155 kilométer hosszú, egész Nyugat-Berlint körülvevő betonfal-rendszer vonalán 300 figyelőtorony és 43 földalatti bunker volt. A két városrész közti 80 átkelőhely közül csak 12 maradt nyitva, elvágták a városi gyorsvasút és a metró összeköttetéseit is, csak a friedrichstrassei megálló működött tovább, ahol határállomást rendeztek be. A szigorú biztosítás dacára a fal építése alatt 85 keletnémet katona és 800 polgári személy szökött nyugatra. A fal fennállása alatt mintegy ötezer embernek sikerült az NDK-ból Nyugat-Berlinbe menekülnie, körülbelül ugyanennyit fogtak el szökés közben, 136 embert agyonlőttek. Az utolsó halálos áldozat egy 22 éves fiatal volt, akit 1989. február 6-án lőttek agyon. Magyarország 1989 augusztusában-szeptemberében megnyitotta a nyugatra vezető utat a menekülők előtt. Az NDK-ban 1989 őszén kibontakozó tíz- és százezres megmozdulások megingatták a párt- és állami vezetést. 1990. július 1-jén a határőrség hivatalosan is beszüntette tevékenységét a belnémet határ berlini szakaszán. (MTI) /Leomlott a berlini fal. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./

„Ne címkézzen engem Magyarországhoz” – ez az az ominózus mondat, amely a Nobel-díjas Kertész Imrétől hangzott el, éles vitákat váltva ki Magyarországon, az író szerint azonban szavai meghamisításáról van szó. A magyar származású, Németországban élő Kertésszel nyolcvanadik születésnapja alkalmából Tilman Krause, a német Die Welt című napilap riportere készített interjút az író Berlinhez fűződő viszonyáról, a holokauszt irodalmi feldolgozásáról, írói példaképeiről és a mai Magyarországhoz fűződő „feszült viszonyáról”. A fordítást a Magyar Távirati Iroda közölte először, majd több internetes portál. Kertész szavai meghamisításáról beszélt, november 10-én Gusztus Péter SZDSZ-es politikus „védte meg” az írót napirend előtti felszólalásában, a Die Welt pedig újabb Kertész-interjút közölt „Az egyik internetes portálon teljesen meghamisították a Die Welt című lapnak adott interjúm szövegét” – jelentette ki Kertész Imre a Duna Televízió Híradójának. Az író szerint a magyar nyelvű cikkben az szerepelt, hogy megtagadta Magyarországot, és gyökértelennek is nevezte magát. A Népszabadság és a Magyar Nemzet napilapok, illetve a 168 Óra című hetilap internetes változatáról van szó. „Természetesen voltak kritikus mondataim, de azok általában nem sértik sem a nemzetet, sem a népet, sem az embereket. Ezeket építő szándékkal mondtam, akármennyire is haragszanak rám egyesek. De az, hogy egy cikket meghamisítanak, és az ellenkezőjére fordítják, az felháborító” – mondta Kertész Imre. „Voltak már ilyen rágalomhadjáratok ellenem. Évekig tartott egy bizonyos kofferügy, amiről kiderült, hogy egy agyrém. Kitalálta valaki, és rám húzták azért, hogy rossz színben tüntessenek fel. A kritikáimat mindig nemzetellenes megnyilatkozásoknak veszik, ami nem igaz. Nagyon örülnék, ha valóban a javára lehetnék Magyarországnak, a hazámnak, mégpedig olyan módon, hogy az igazságot közlik, és nem hazudoznak rólam” – fogalmazott Kertész. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: „Elfordították” Kertész Imrét. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./ Magyarország a Die Weltben megjelent Kertész-interjúról vitázik címmel közölt újabb beszélgetést az irodalmi Nobel-díjas magyar íróval november 10-i számában a német konzervatív napilap. Az íróval ezúttal is az a Tilman Krause beszélgetett, aki az újság november 7-i számában megjelent interjút készítette. „A Nobel-díjas író élesen bírálta országát” – emelte ki a beszélgetés alcímében Krause. Arra a felvetésre válaszolva, vajon a magyarok nem viselnek-e el semmiféle kritikát, az író kijelentette: „vezető magyar médiumok, mint a Népszabadság és a Magyar Nemzet napilapok vagy a 168 Óra című hetilap internetes kiadásukban meghamisítva adták vissza beszélgetésünket. Abból a megfogalmazásomból, hogy a szélsőjobboldal és az antiszemiták a hangadók az lett, hogy Magyarországon a szélsőjobboldal és az antiszemiták uralkodnak. Vagy azt a megállapításomat, hogy a magyarok régi káros szenvedélyei, a hazugság, a dolgok elfojtására irányuló hajlamuk ugyanúgy jelen vannak, mint korábban, úgy rövidítették le, hogy Magyarország a hazugok országa. Ezek természetesen olyan kritikus pontok, amelyekre a magyarok érzékenyen reagálnak, a fordítások azonban apodiktikusabban csengenek, mint ahogy fogalmaztam. ” Kertész igennel válaszolt a Die Welt újságírójának arra a kérdésére, vajon az a gúny, amellyel újra és újra kollektív identitásokról beszél, egy tabu megdöntését jelenti-e honfitársai számára? „A magyarok nem ismerik az iróniát – a képzetteket kivéve” – tette hozzá az író. A Die Welt munkatársa a továbbiakban azt állította, hogy Kertész Imre polémiájával egy Németországban és Ausztriában erősen elterjedt irodalmi hagyományt követ, amely Thomas Mann vagy Karl Kraus és Thomas Bernhard alapján „a nemzeti önszidalmazáshoz való kedvnek” nevezhető. Kertész szerint „nem csak hogy nem létezik ez a hagyomány, Magyarországon nem is ismert, hogy más országok rendelkeznek ezzel a hagyománnyal”. „Thomas Mann és Karl Kraus a magyar polgárság körében egykor sokat olvasott szerzők voltak. A magyar polgárság azonban megszűnt. Megmaradtak a nemzeti örökség humortalan védelmezői, akik minden kritikát a saját fészekbe való piszkításként akarnak megtiltani” – mondta Kertész, aki arra is kitért, hogy „nem szabad megfeledkezni arról, hogy Magyarországon van egy olyan hű közönségem is, amely érti ezt az iróniát. Ez a közönség azonban nem rendelkezik a nagy internetplatformokkal. ” Krause azt is kérdezte, vajon az író a jövőben nagyobb tekintettel lesz-e a magyarok érzékeny pontjaira? „80 éves vagyok. Megvan a magam stílusa, és meg is fogom azt tartani. És remélem, hogy a jó szándékú emberek a jövőben is megértenek engem. Azzal is együtt kell azonban élnem, hogy továbbra is vannak olyan befolyásos magyarok, akik félre akarnak érteni és meghamisítanak” – jelentette ki válaszában Kertész Imre. /Újabb interjú Kertész Imrével: „Humortalan” magyarok? = Krónika (Kolozsvár), nov. 11./

A Nobel-díjas Kertész Imre arra a kérdésre, hogy berlininek vagy budapestinek érzi-e magát, a Die Welt lapnak azt válaszolta, hogy Budapesten ,,A helyzet az elmúlt tíz évben folyamatosan romlott. Szava a jobboldali szélsőségeseknek, illetve az antiszemitáknak van. A magyarság régi terhei, »a hazugság és az elfojtásra való hajlam« jobban érvényesül, mint eddig bármikor. Magyarország háborús szerepe, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: mindez nincs feldolgozva, mindezt csak kozmetikázzák és szépítgetik. ” Továbbá: ,,én az európai kultúra terméke vagyok. Egy dekadens, ha így akarja. Egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz. Elég az, hogy engem az ön honfitársai zsidóvá tettek. A faji és a nemzeti hovatartozás számomra nem érvényes, és hogy rátérjek az Ön által említett gazdag magyar irodalmi örökségre, elárulnék önnek valamit: a szocializmus évei alatt egyetlen, államilag engedélyezett könyvet sem olvastam el. Az én ízlésemnek ez nem felelt meg. Ha ezzel időnként meg is próbálkoztam, mindig kifordult a gyomrom. Természetesen van néhány magyar szerző, akiket én igen tisztelek. Ők a nyelv csodálatos művészei, dekadens játékos alakok, akiknek a neve önöknek itt, Németországban nem sokat fog mondani: például Krúdy Gyula, aki 1878 és 1933 között élt, vagy Szomory Dezső, a Krúdy kortársa volt. Mindketten ugyanakkor nagyszerű esszéírók is voltak”. A Népszabadságban Takács Ferenc írta ,,Nincs, aminek örülni és nincs, mit ünnepelni”, felköszöntő örvén pedig bocsánatot kellene kérnünk tőle, mármint Kertész Imrétől ostobaságunkért, gyávaságunkért és rosszhiszeműségünkért. Esterházy Péter még nem olvashatta a Die Welt-interjút, amikor az Élet és Irodalomban közölt jegyzetét lezárta: ,,Elvégzett egy munkát a magyar nyelvben, a magyar gondolkodásban, a nagy magyar irodalomban, a világirodalomban, amit senki más nem végzett el, igaz, nem is végezhetett. Munkánk személyes; hogy ez így legyen, azért kevesen tettek többet, mint Kertész Imre. ” Herta Müller bánáti születésű idei német és német nyelven író Nobel-díjas írónő és Kertész Imre között annyi hasonlóság van, hogy mindketten egykori életterük – szándékosan kerülöm a ,,hazájuk” szót – saját bűneivel és egyéb mulasztásaival való szembenézését hiányolják, és a mérhetetlen különbség köztük az, ami velük személyesen és felmenőik révén megesett: egyikük megjárta Auschwitzot, másikuk édesanyja németként a szovjet gulágot. Egyikük a Szekuritáté és a Ceausescu-diktatúra elől menekült Németországba, másikuk önként választotta a megtagadott Budapest helyett Berlint. /Sylvester Lajos: A magyarokhoz nem kötődő, magyarul író Nobel-díjas író. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 11./

Berlin szovjet megszállásától a berlini fal lebontásáig terjedő időszakot öleli fel az a bukaresti fényképkiállítás, melynek anyagát Varga Andrea magyarországi történész állította össze. A Történet a szabadságról című tárlat az Európai Bizottság bukaresti kirendeltségének felkérésére és támogatásával készült. A magyarországi történész korabeli fényképek és újságcikkek segítségével idézte fel a kelet-közép-európai országokban 20 évvel ezelőtt történt rendszerváltás kulcsfontosságú eseményeit. A kiállítás nemcsak a romániai rendszerváltásnak kíván emléket állítani, hanem Kelet-Közép-Európa többi államában a szabadságért vívott harc főbb eseményeit dokumentálja. „A kelet-közép-európai kommunista diktatúrák olyanok voltak, mint egy nagy talapzat, amely nem tudta elkerülni összeomlását, miután megjelentek rajta az első repedések” – mondta a történész. A tárlat Berlinnek a szovjet megszállásával kezdődik, az 1953-as berlini munkástüntetéssel, az 1956-os magyar forradalommal, az 1968-as prágai megmozdulással, a lengyel Szolidaritás tíz éven át tartó ellenállásával folytatódik, majd a berlini fal lebontását, Nagy Imre újratemetését, a temesvári felkelést és a balti államokban történt változásokat dokumentáló képekkel, szövegekkel ér véget. /Az európai rendszerváltásról nyílt tárlat Bukarestben. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./

Trianon-emlékévet hirdetett a 2010-es esztendőre Tőkés László az Egy a nemzet című december 5-én tartott nagyváradi eseményen, amelyen a 2004. december 5-i magyarországi népszavazásra emlékeztek. „Az öt évvel ezelőtti advent este második Trianon volt, amely nem fizikailag, hanem lelki értelemben szakította szét a Kárpát-medence magyarságát, olyan sebeket ejtve, amelyeket nagyon nehéz begyógyítani” – jelentette ki Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében számos erdélyi és magyarországi politikus és közéleti személyiség jelent meg. „A nemzeti tragédiákat nem elsősorban idegen erőkkel kell magyarázni, hiszen azokhoz mindig a politikai elit nemzetidegensége vezetett” – jelentette ki az eseményen Szűrös Mátyás, aki 1989. október 23-ától 1990 májusáig Magyarország megbízott köztársasági elnöke volt. A politikus úgy látja, a magyar alkotmányba bele kellene foglalni a konferencia címére rímelő nemzeti egységet, illetve a magyarok hazafias kötelességeit, amelyek távolról sem egyenlőek a nacionalizmussal. „Nem szélsőségekre van szükség, hanem nemzeti radikalizmusra. A magyarság önfeladásának véget kell vetni” – jelentette ki Szűrös Mátyás. Tőkés László a megemlékezésen jelentette be, hogy 2010. Trianon-emlékév lesz, „hogy a berlini fal leomlása után húsz évvel a magyar nemzetet többfelé osztó falak is eltűnjenek”. Az EP-képviselő rövid beszédében kifejtette: a széthúzás gyökere, hogy az anyaországi magyaroknak szinte semmilyen ismeretük nincs a határon túliakról. Tőkés úgy vélte, éppen ezért hasznos lenne mindnyájuknak legalább életükben egyszer ellátogatni valamelyik elszakított vidékre, „hogy eltűnjenek a tévképzeteik, amelyeket velünk kapcsolatban táplálnak”. Az esten bemutatták Tőkés László Egy kifejezés, és ami mögötte van – második, bővített kiadás címet viselő tanulmánykötetét. Az eredeti 1993-ban jelent meg, és az akkori népszámlálási adatokat tartalmazta, átfogó képet nyújtva az erdélyi magyarság ellen folytatott vértelen etnikai tisztogatás mértékéről. „Az új kiadás, amely aktuális helyzetképet közöl, vészharang: Trianon sebeit be kell végre gyógyítani” – emelte ki méltatásában Antal János. /Nagy Orsolya: Az állampolgársági népszavazásra emlékeztek Váradon: „A második Trianon” tanulságai. = Krónika (Kolozsvár), dec. 7./ Az öt esztendővel ezelőtt Magyarországon megtartott népszavazásra azzal a céllal emlékeztek, hogy közösen megtalálják azt a megoldást, amely a trianoni, soha nem gyógyuló és 2004-ben felszakított sebeket begyógyítsa. Az est moderátora Nagy József Barna, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnökségi tagja volt. Éhn József, a Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért elnöke kifejtette, hogy a magyarországi politikában tapasztalható erkölcsi hanyatlás kihat a határokon kívül rekedt magyar közösségekre is, és ezt a folyamatot sürgősen meg kell állítani. Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke rámutatott, hogy a szerbiai magyarok hivatalos érdekképviselete nem igazán áll a helyzet magaslatán olyan esetekben, amikor közönséges háborús bűnösöktől kellene megvédenie a felvidéki magyarokat. Antal János, az EMNT figyelőszolgálatának vezetője bemutatta az Egy kifejezés – és ami mögötte van című kiadványt. Tőkés kezdeményezte, hogy hirdessenek meg egy olyan össznépi zarándoklatot, amelynek során minden magyarországinak legalább egyszer el kellene jönnie Erdélybe, hiszen az egymás életének, múltjának, jelenének megismerése az egyetlen lehetőség arra, hogy közös jövője lehessen a Kárpát-medencei magyarságnak. /Szőke Mária: „Ahogy szavaztál, úgy bánjanak veled!” – Megemlékezés a „lelki Trianonról” Nagyváradon. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 7./

Először Jász-Nagykun-Szolnok lépett ki a Duna–Körös–Maros–Tisza (DKMT) eurorégióból, majd következett Békés megye, most pedig Hunyad önkormányzata intett búcsút az 1997-ben nagy tervekkel létrehozott eurorégiónak. A lap munkatársai utánanézett, mi a helyzet az eredeti funkcióját lassan elveszítő DKMT-vel. A magyarországi Csongrád és Bács-Kiskun, a romániai Arad, Temes és Krassó-Szörény megyékből, valamint a szerbiai Vajdaság autonóm tartományból állt a DKMT. Hunyad megye és a nyugat-magyarországi Vas megye évek óta testvérmegyei kapcsolatot épített ki. Noha az sem túl szoros, e téren lényegesen több konkrét együttműködés történt, mint az eurorégiós viszonyban. Az 1997. november 21-én létrehozott Duna–Körös–Maros–Tisza regionális együttműködés fő kezdeményezői és éltetői magyar részről Csongrád megye, román részről Temes megye, illetve a Vajdaság Autonóm Tartomány. A DKMT eurorégió napja alkalmából idén tizenkettedik alkalommal nyílt meg a román–magyar–szerb hármas határ. A Triplex Confinium határkőnél megtartott hagyományos határnyitó ünnepségen évente részt vesz a DKMT eurorégió elnöksége, a Csongrád, Temes megyei, illetve vajdasági elöljárók, a három országból érkezett polgárok. A folyamatban levő közös DKMT-projektek közül érdemes kiemelni az ERIC Információs Központot, amely négynyelvű – magyar, szerb, román, angol – folyamatosan frissülő online hírszolgálat. Az www.ericinfo.eu címen elérhető portál friss hírekkel, riportokkal, háttérelemzésekkel segíti a térség lakóinak tájékoztatását A DKMT eurorégió kronológiája: 1992 – együttműködési megállapodás Temes és Csongrád megyék között; 1992 – együttműködési megállapodás Arad és Békés megyék között; 1994 – javaslattervezet egy háromoldalú interregionális együttműködésre Arad, Temes, Bács-Kiskun, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok megyék és a Vajdaság között; 1994–1997– az együttműködés intézményi kereteinek létrehozását célzó folyamatos háromoldalú erőfeszítések történtek; 1997. november 21. – az együttműködés hivatalos alapokmányának aláírása Szegeden; 1997. december – megállapodás a DKMT szakszervezeteinek együttműködéséről; 1997– 1. soros elnök Lehmann István, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke; 1998. február – Kamarai Nyilatkozat a DKMT gazdasági kamaráinak együttműködéséről; 1998. május 30. – DKMT Napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a hármashatár-kőnél; 1998. nyara – DKMT Ifjúsági tábor Kishomokon; 1998 – 2. soros elnök Viorel Coifan, a Temes Megyei Tanács elnöke; 1999 – Az EURO-TRIO eurorégiós újság első számának megjelenése; 1999. március – Elnökök Fóruma temesvári ülésének döntése a közös pénzalap és a DKMT irodájának létrehozásáról; 1999 – 3. soros elnök Dan Ivan, az Arad Megyei Tanács elnöke; 2000. május 27. – a DKMT Napja, Hármashatár-találkozó, a DKMT irodájának ünnepélyes megnyitása; 2000. – 4. soros elnök Caius Parpala, az Arad Megyei Tanács elnöke; 2000. – A DKMT Gazdaságfejlesztési koncepciója elkészül; 2000. – Az EuroRégió című magazin első megjelenése PHARE-támogatással; 2000. – A DKMT Stratégiai koncepciójának elkészülte PHARE Credo- támogatással; 2000. október – A Kiszombor–Csanád határátkelőhely megnyitása PHARE-támogatással; 2001 – 5. soros elnök Gyorgye Dukics, a Vajdaság Autonóm Tartomány Végrehajtó Bizottságának elnöke; 2002. november 21. – A DKMT ötéves évfordulójának megünneplése Temesváron; 2002 – 6. soros elnök Dan Ioan Tipos, a Temes Megyei Tanács elnöke; 2002 – Megjelent az Eurorégió számokban című statisztikai kiadvány; 2002 – A DKMT elhatározza, hogy egy közös tulajdonú közhasznú társaságot hoz létre; 2003. május 24. – Megalakult a DKMT Fejlesztési Ügynökség Kht. Átalakul a Regionális Együttműködés, az Elnökök Fórumát felváltja a kibővült közgyűlés, melyhez csatlakoznak a kamarák, a civilszervezetek, az egyetemek, a szakszervezetek és az ifjúsági szervezetek is, valamint taggá válnak a városok (Békéscsaba, Szabadka, Szeged); 2004. május 22. – DKMT Napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2004 – 7. soros elnök Varga Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke; 2004. november – A DKMT eurorégió bemutatkozik Berlinben; 2005 – Első magyar–román közös kormányülés; 2005. május 28. – Dr. Somogyi Ferenc magyar külügyminiszter, Mihai-Razvan Ungureanu román és Vuk Draskovics Szerbia és Montenegró külügyminiszterének találkozója; A DKMT stratégiai tervének elfogadása; 2005 – 8. soros elnök Bojan Pajtic, Vajdaság Autonóm Tartomány Végrehajtó Tanácsának elnöke; 2006 – 9. soros elnök Constantin Ostaficiuc, a Temes Megyei Tanács elnöke; 2006. április 19. – Második külügyminiszteri találkozó Újvidéken; 2006. május 27. – DKMT napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2007. június 2. – DKMT napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2007 – Harmadik magyar–román közös kormányülés; 2007. június 1. – Békés megye kilép a DKMT-ből; 2007. június 2. – DKMT napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2007 – 10. soros elnök Magyar Anna, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke; 2007. november 21. – A DKMT tízéves évfordulójának megünneplése Temesváron; 2008 – a 11. soros elnök Bojan Pajtics, Vajdaság Autonóm Tartomány; 2009. május – A DKMT Kht. DKMT Nonprofit Közhasznú kft. -ként működik tovább; 2009. november – Hunyad megye kilép a DKMT-ből. /Pataki Zoltán, Chirmiciu András, Irházi János: Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió. Bomlás határok nélkül. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 7./

Fehér megye legészakibb, a Maros bal partján fekvő falujában, Maroscsúcson Gáspár János, a nagyenyedi tanítóképző alapító igazgatója, jeles pedagógus, tankönyv- és pedagógiai író, tanfelügyelő, a modern magyar gyermekirodalom megalapítója emlékére december 27-én emléktáblát lepleztek le az új parókia falán. Gáspár János 1816. október 27-én született Torockószentgyörgyön, tizennégy évig volt a nagyenyedi kollégium kiváló tanulója. Egy ideig Kemény Zsigmond szolgadiákja, majd tizenkét éven át a Zeyk család házitanítója. Tanítványaival bejárta az akkori Magyarországot és Nyugat-Európa nagyobb városait. Egyetemi tanulmányait Berlinben végezte. Kolozsvárt az ő kezdeményezésére alapították meg a Kolozsvári Nevelői Kört, Gáspár János úttörő szerepet vállal a hazai tankönyvírásban. 1858 szeptemberében megválasztották az újonnan alakult nagyenyedi tanítóképző igazgatójának, majd egy évtized múlva Alsó-Fehér és Küküllő vármegyék „első osztályú tanfelügyelője” és királyi tanácsos lesz. Gáspár irodalmi munkásságának legkimagaslóbb alkotása a három kiadást megért (1848, 1855 és 1863), olvasni még nem tudó gyermekek számára összeállított Csemegék című gyűjteménye, amellyel megalapozta a modern magyar gyermekirodalmat. Gáspár János 1892. március 6-án halt meg Nagyenyeden. Földi maradványait maroscsúcsi udvarházának közelében helyezték a családi sírboltba. /Józsa Miklós: Gáspár Jánosra emlékeztek Maroscsúcson. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 31./

Trianon-konferencia
– A trianoni békeszerződés mellett a közép-európai egységtörekvésekről és a nacionalizmusról is beszéltek az előadók szerdán a magyar, francia, osztrák, román és szlovák történészek részvételével tartott budapesti konferencia első napján.
Az 1920 utáni Kárpát-medencei államkoncepciókról szóló rendezvényen Francois Laquieze, a budapesti francia nagykövetség tanácsosa kifejtette: tudja, hogy a trianoni békeszerződés 90 év elteltével is fájdalmas a magyarok számára. Hozzátette, minél szélesebb körben kell megvitatni minden történelmi eseményt, így az igazságtalannak ítélteket is, mert ez segíthet a konfliktusok feloldásában.
Ormos Mária történész az első világháborút követő integrációs törekvésekről és elhalásukról beszélt, felidézve, hogy ekkor jelent meg újra a közgondolkodásban az egységes Közép- Európa. A térségben élő nemzetek céljai azonban összeegyeztethetetlennek bizonyultak, a nagyhatalmak – Németország és Oroszország – befolyását erősíteni szándékozó elképzelések pedig ellenállást váltottak ki.
Emlékeztetett, hogy 1918-ban Berlin az Ausztriával és Magyarországgal kötendő vámszövetséget, valamint közös hadsereg felállítását fontolgatta. Németország azonban elveszítette a háborút, "és miután a két nagy rivális elvérzett, Közép-Európa senki földje lett, kiürült" – folytatta.
A történész arra is kitért, hogy – miközben az átalakulásnak nagy vesztesei is voltak – több kis nemzet lehetőséget kapott az államszervezésre. Az etnikai ellentétek azonban nem szűntek meg.
A békeszerződés után Magyarország szinte minden szomszédjával szembekerült, s a politikai élet összes szereplője a trianoni békeszerződés revíziójára törekedett – fejtette ki Ormos Mária, hangsúlyozva, hogy a baloldali és liberális politikusok az etnikai alapú, míg a kormány az optimális – vagyis az elérhető legszélesebb – revíziót szorgalmazta, a szélsőjobb pedig a "mindent vissza" követelésével élt.
Az eltérő elképzelések és a gazdasági válság hatására azonban az egységtörekvések elhaltak. A végső csapást az adta meg, hogy Németország új vezetője, Adolf Hitler csupán nyersanyag- és élelmiszerszállítóként tekintett Közép-Európára, valamint "fel-vonulási területet" látott a régióban. A föderatív tervek így csak az újabb világháborút követően kerültek ismét elő – mutatott rá Ormos Mária.
Horst Haselsteiner, az MTA tiszteletbeli tagja, a Bécsi Egyetem oktatója előadásában azt mondta: az első világháborút lezáró békeszerződések megkötésekor gyakran nem a józanság, a méltányosság, hanem a revansvágy, a "jaj a legyőzöttöknek" szemlélet érvényesült. Azonban, mint mondta, a francia, a brit, az olasz és a legtöbb közép- európai nemzet más megoldást nem fogadott volna el. Ezért a történész a trianoni békeszerződést a győztesek elkerülhetetlen tévedésének nevezte.
Dusan Kovac, a Szlovák Tudományos Akadémia tagja kifejtette, hogy a soknemzetiségű Magyar Királyság nemzetállammá alakításának XIX. századi terve konfliktust okozott a többségi nemzet és a kisebbségek között. Mint mondta, ez hozzájárult ahhoz, hogy a szlovákok a magyarok helyett egyre inkább a csehekkel kerestek együttműködést.
A Koncepciók államról és nemzetről a Kárpát-medencében Trianon óta című kétnapos konferenciát a Budapesti Francia Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szervezte, a Budapesti Szlovák Intézet részvételével.
MTI

Hungarikum
Úgy döntöttem, hogy szerény ismereteimmel magam is gyarapítom a megkülönböztetett jelzővel, piros-fehér-zöld szalaggal forgalomba hozandó magyar nemzeti termékek számát.
Az első általam javasolt hungarikumot, más régi magyar falusi játékokkal együtt, augusztus végén, a szatmári Partiumi Magyar Napok gyermekműsorán mutatom be.
A jól hangzó név miatt egyelőre magyar vuvuzelának hívom, de a bejegyezésnél már a régi magyar nevét használom. Garantálom: totál csődbe viszi a dél-afrikai vuvuzelát, s fellendíti Magyarországot, mivel az én vuvuzelám olyan egyszerű, hogy mindössze három nyesés a bugylibicskával és kész. S ezzel elárultam, hogy az anyaga is könnyen fellelhető, pláne nyáron.
Kölyökként, ha egy kis lármát akartunk csapni (például, ha a bakter részegségében elfelejtette a dobolás szövegét, Lika néni megint káromkodva ment haza a kocsmából, netán megelégeltük, hogy a tiszteletes úr sok zsoltárt magoltat be velünk), vettük a bicskát, lementünk a kertbe, nyestünk pár szál izét (mert ez még titok) aztán volt olyan sípolás, tülkölés, hogy anyánk is kiszaladt a seprűvel.
Javasolnám továbbá, hogy hungarikum legyen több olyan egyszerű étel, mint a sült krumpli, sültalma, nudli (másként angyalbögyörő), hagymaleves, lekváros derelye, tökkáposzta. Annyira egyszerű étkek ezek, hogy megválthatnák a világot az éhezéstől, fényesítve a magyar nevet.
A jó borok közül is csak azokat nevezném hungarikumnak, amelyek vidám nótákat csalnak elő és derűsebb életszemléletet adnak a káromkodásra és öngyilkosságra fölöttébb hajlamos magyarnak. Azokat, amelyek nem Mohácsot, Világost, Trianont, s még csak nem is a magyarfaló Ficót, Slotát juttatják eszünkbe, hanem elsősorban és inkább azt: miként verte be Botond buzogányával Bizánc kapuját, sétált be Mátyás Bécsbe, sarcolta meg Hadik András Berlint, s miként lett a magyar anyanyelvűek gyülekezete az amerikai atombomba kidolgozásában fő szerepet játszó tudósok csapata. Mert, ha sokat emlegetjük, hogy mi sikertelen, sőt tragikus nép vagyunk, sokan el is hiszik, még akkor is, ha történetesen a Kanári-szigeteken nyaralnak, szarvasgombát vacsoráznak egy előkelő párizsi vendéglőben, Kemény Dénes vízilabdázói zsinórban negyedszer is megnyerik az olimpiát, az OTP pedig nem az EU második, hanem a világ első bankja.
Csak ne legyen a remek kezdeményezés a kormánypárti brancsszellem eszköze, hogy csupán a színe miatt még a gatyamadzagot is hungarikumnak nyilvánítsák. Mert semmi nem lehet ártalmasabb hírünknek, mint az olcsó, giccses, banális magyarkodás.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Hetvenéves a bécsi döntés
A bécsi döntések Magyarország két világháború közötti revíziós politikájának eredményeként született politikai megállapodások; ezek nyomán melyek révén az ország visszakapta a trianoni béke értelmében elvesztett területeinek többségi magyar lakosságú területeit. A második világháborút lezáró béketárgyalások során a győztes hatalmak ezeket semmisnek nyilvánították.
Magyarország az első világháború után nem törődött bele az 1920. június 4-én aláírt trianoni béke rendelkezéseibe, ezért a két világháború között folytatott magyar külpolitika legfőbb célkitűzése az elszakított magyarlakta területek visszaszerzése volt.
A revíziós célok megvalósítását egyrészt az tette lehetővé, hogy a hitleri Németország elkezdte a versailles-i békeszerződés felülvizsgálatát, Franciaország és Nagy-Britannia pedig feladta kelet-európai ambícióit.
Etnikai revízió
Mindkét bécsi döntést Németország és Olaszország képviselői hozták a bécsi Belvedere palotában. A békeidőben született első bécsi döntést az európai nagyhatalmak ekkor még nemzetközi jogi érvényűnek ismerték el, csak a II. világháború folyamán változtatták meg álláspontjukat.
Berlinben 1938. augusztus 20–26. között zajlottak az egyeztetések. A müncheni egyezmény záradékába olasz javaslatra bevették, hogy Csehszlovákiának Lengyelországgal és Magyarországgal fennálló területi vitáit is rendeznie kell. 1938. október 9–13. között került sor a magyar–csehszlovák tárgyalásokra Komáromban.
Kölcsönös megállapodás híján a két ország október 29-én kérte a müncheni egyezményt aláíró nagyhatalmak döntőbíráskodását. Mivel Nagy-Britannia és Franciaország érdektelenségre hivatkozva kivonta magát a döntéshozatalból, a döntőbírók Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszterek lettek.
Az 1938. november 2-án született I. bécsi döntés lényegében az etnikai revíziót valósította meg. Magyarország, az I. világháborút lezáró trianoni béke által elvett területeiből 11 927 négyzetkilométert kapott vissza, az akkor már autonóm Szlovákia és Kárpátalja déli részét. Az 1941-es magyar népszámlálás szerint az itt élő 1 millió 62 ezer lakos 84 százaléka volt magyar és 10 százaléka szlovák. 85 391 szlovák került át a magyar oldalra és 67 ezer magyar maradt a szlovák oldalon, de a Szlovákiánál maradt 89 ezer zsidó többsége is magyar anyanyelvűnek vallotta magát.
Miután 1939. március 14-én a Tiso vezette Szlovákia önállóvá vált, és másnap Hitler bevonult Prágába, létrehozva a Cseh-Morva Protektorátust, Magyarország megszállta Kárpátalja fennmaradó, saját önállóságát március 14-15-én kikiáltó részét is.
Megvalósult célok
Miután a romániai Szörényváron 1940. augusztus 16–24. között folytatott román–magyar tárgyalások nem vezettek eredményre, a tengelyhatalmak mindenképp el akarták kerülni a fegyveres konfliktus kirobbanását. A német és az olasz kormány a magyar és román kormányok képviselőit Bécsbe rendelte, és területi vitájukat döntőbíráskodás révén rendezte. A második bécsi döntés 1940. augusztus 30-án született, a román kormány a döntőbíráskodást elfogadta.
A második bécsi döntéssel Magyarország 43 492 négyzetkilométernyi területet kapott vissza, benne a Székelyfölddel. Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint a visszacsatolt Észak-Erdélyben 1 344 000 magyar, 1 069 000 román és 47 000 német lakos élt. A Romániának meghagyott Dél-Erdélyben 400 ezer magyar maradt.
A Jugoszlávia elleni német támadás után, 1941. áprilisában, a magyar csapatok, német hozzájárulással, megszállták a Muraközt, a Muravidéket, a baranyai háromszöget és Bácskát. A visszafoglalt délvidéki terület nagysága 11 475 négyzetkilométert tett ki, 1 030 000 lakosából 401 ezer – 39 százalék – vallotta magát magyarnak. Így a magyar revizionizmus céljai lényegében teljesültek, és ha Csonka-Magyarország nem is lett akkora, mint Trianon előtt, de magába foglalta a magyar etnikumúak többségét.
A győztes mindent vitt
A maguk korában a bécsi döntéseket a magyar közvélemény jelentős része a trianoni békeszerződés igazságos felülvizsgálatának tekintette. A II. világháború utáni békeszerződésekben a győztes hatalmak a két bécsi döntésben foglaltakat azonban nem ismerték el. A térséget akkor katonailag ellenőrzése alatt tartó Szovjetunió érdekeinek a trianoni határok visszaállítása jobban megfelelt, ezért Magyarországgal szemben a béketárgyalásokon a hozzá etnikailag és kulturálisan közelebb álló országoknak kedvezett.
Az 1947-es párizsi békeszerződés visszaállította az 1937-es határokat, de három Pozsonnyal szemben lévő falu, Oroszvár, Horvátjárfalu és Dunacsún, a „pozsonyi hídfő” átkerült Csehszlovákiához, hivatalosan azért, hogy Pozsony további fejlődéséhez, elég terület legyen a Duna déli oldalán. A II. világháborút lezáró szerződésekhez nem társultak kisebbségvédelmi jegyzékek. Csehszlovákiában a magyar ajkú lakosságot a kollektív bűnösség elve alapján kezelték.
A párizsi békeszerződés óta a bécsi döntések többé nemzetközi politikai kérdésként nem merültek fel és azokra egyetlen magyar kormányzat sem hivatkozott.
B. T. Új Magyar Szó (Bukarest)

Besúgó volt az erdélyi származású Heltai Péter újságíró?
A Szekuritáté besúgója lehetett Heltai Péter, a Kolozsvárott született, majd a 80-as években Magyarországra áttelepedett televíziós újságíró a Népszava című budapesti napilap birtokába került dokumentumok szerint.
Népszava által idézett dokumentum szerint a filozófus-újságíró Hegel fedőnéven a román pártállami titkosszolgálat, a Szekuritáté ügynöke volt. A dokumentumot a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) állította ki.
A Népszava szerint a CNSAS elnöke, Dragoş Petrescu által aláírt iratot Gáll Tibor Berlinben élő erdélyi magyar képzőművész megkeresésére adták ki. A néhány soros szövegben az olvasható, hogy azonosították a Hegel fedőnevű ügynököt; az iratban szereplő személyes adatok megegyeznek Heltai Péter médiaszemélyiség személyes adataival.
A lap megkereste Heltai Pétert, aki tudott a dokumentum létezéséről, de állítása szerint nem látta azt. Mint elmondta, semmilyen alapja nincs annak, hogy ő besúgó volt és jelentéseket írt volna. Úgy vélte, ez egy időzített támadás ellene, hiszen pénteken volt a Prima Primissima díj átadója, amelynek ő az egyik jelöltje volt a magyar sajtó kategóriában. Hozzátette, fontolgatja, hogy pert indít a bizottság ellen.
A november 25-i keltezésű iratot néhány napja kézhez kapó Gáll Tibort is megkérdezte a Népszava. A képzőművész a lapnak elmondta, két évvel ezelőtt Bukarestben valóban kikérte a róla szóló jelentéseket. Mint mondta, több tucat dokumentumot kapott, amelyekben azonban a róla jelentést adó személyek fedőnévvel szerepeltek. A román törvény szerint Gáll kérhette, hogy a fedőneveket a bizottság oldja fel, vagyis azonosítsa a besúgókat.
Ezt ő meg is tette, s a két év alatt öt személyt azonosított a CNSAS a róla jelentést adók közül. Közülük az egyik, időben utolsóként azonosított volt Heltai Péter, alias Hegel, akinek két jelentése van Gáll birtokában, az egyik 1985 januárjából, a másik decemberéből származik. Gáll szerint biztos, hogy Heltai készítette a jelentéseket, aki annak idején az ismerőse volt. Krónika (Kolozsvár)

Honosítási eskütételek
A nemzeti ünnephez kapcsolódva Magyarországon és több külhoni helyszínen tesznek állampolgársági esküt az egyszerűsített honosítás első kérelmezői. Az eljárás első tíz hetében több mint 41 ezren adtak be állampolgársági kérelmet, amelyeket március 16-tól a kormányablakoknál is fogadnak.
Ma délután Kolozsvárott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében teszi lesz az állampolgársági esküt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a Magyar Ifjúsági Tanács és bálványosi szabadegyetem 25 tagú csapata.
A Budavári Önkormányzat tájékoztatása szerint a fővárosban március 15-én csángómagyarok teszik le állampolgársági esküjüket a Budai Várban, az önkormányzat székleyén.
Eskütétel lesz Csíkszeredán és Szabadkán, majd március 16-án Berlinben és Londonban is.
A honosított magyar állampolgárok az eskütétel során egy díszes, Szent Istvánt ábrázoló dossziéban kapják meg a honosítási okiratot, amelyen a kérelmező választása szerint születési helyként vagy csak a helység történelmi magyar neve szerepel, vagy pedig a magyar elnevezés és zárójelben a mostani, idegen nyelvű elnevezés. Minden más okiraton születési helyként a történelmi magyar elnevezés és zárójelben a mostani áll majd. Kapnak továbbá az érintettek egy állampolgárságot igazoló kártyát is a későbbiekben, amelyen szerepel a személyi számuk. Ez az irat teljes mértékben megegyezik azzal, amelyet a Magyarországon élők kapnak.
A további eskütételekre április közepén fog sor kerülni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szabad sajtóért fehér lap
Szolidaritástüntetést szervez a budapesti, március 15-i demonstrációval holnap Bukarestben, a Magyar Nagykövetség épülete előtt több civil szervezet, köztük a Free Press Románia, az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség és a Médiaszervezetek Konvenciója a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) révén.
Szolidaritástüntetést szervez a budapesti, március 15-i demonstrációval holnap Bukarestben, a Magyar Nagykövetség épülete előtt több civil szervezet, köztük a Free Press Románia, az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség és a Médiaszervezetek Konvenciója a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) révén.
A világ több pontján – Budapesten, Bukarestben, Berlinben, Frankfurtban, New Yorkban, Debrecenben és Gyulán – egyidőben tartandó, romániai idő szerint 17 órára tervezett akció a magyarországi médiatörvény ellen irányul. A sajtoszabadsagert.blog.hu portálon és a Facebook közösségi oldalon meghirdetett demonstrációsorozat szervezői azt írják: a tömeg erejével akarnak nyomást gyakorolni a magyar kormányra, hogy vonja vissza a január 1-jétől hatályos médiatörvényt, és garantálja a sajtószabadságot Magyarországon.
A román fővárosban tervezett tüntetés szervezőinek sajtókommünikéja szerint az akciót indokolja, hogy a magyar médiatörvény a totalitárius rezsimekre jellemző politikai kontroll alá helyezi az írott, audiovizuális és elektronikus sajtót. A szervezők hivatkoznak az Európai Parlamentnek a napokban megszavazott állásfoglalására, amely elégtelennek tartja a jogszabály múlt hét elején, a Magyar Országgyűlésben megejtett módosításait, és a törvény eltörlését kérik.
A budapesti tüntetésen a magyar és nemzetközi civil társadalom ismert képviselői szólalnak fel meghívottként, köztük Adam Michnik lengyel újságíró, a Gazeta Wyborcza publicistája. A tüntetés honlapjára magyar színészek, képzőművészek, újságírók videóüzeneteit töltötték fel a szervezők; a bukaresti tüntetésen résztvevők közül Salamon Márton László, az Új Magyar Szó főszerkesztője indokolja a román fővárosban szervezett akció létjogosultságát.
Salamon úgy értékeli, a magyar politikai osztály szerepzavarban van, hiszen az újságíró feladata ellenőrizni a politikát, elszámoltatni a politikusokat, és nem fordítva. Lapunk egyébként holnap fehér címoldallal jelenik meg, az Új Magyar Szónak ezt a lapszámát emelik majd magasba a bukaresti tüntetés résztvevői – erdélyi magyar sajtósok, a román média képviselői, civilek.
A szervezők felhívásában társszervezőként megjelenő MÚRE szerepéről Karácsonyi Zsigmond elnök tegnap lapunknak elmondta, a Médiaszervezetek Konvenciója gyorsreagálási bizottságának tagjaként személyesen döntött a magyar újságírószervezet implikálása mellett. „Bár fenntartásaim vannak a március 15-i dátum miatt, úgy gondoltam, felvállalom az ügyet mint szigorúan politikamentes, szakmai kérdést. Holnap (ma – szerk. megj.) egyeztetünk az igazgatótanács tagjaival, és megtörténhet, hogy fejemmel kell fizetnem a döntésemért” – fogalmazott plasztikusan a MÚRE-elnök.
Új Magyar Szó (Bukarest)

A tavasz mindenkié!
Sokan neveznek majd ünneprontónak bennünket, romániai magyar újságírókat amiatt, hogy március 15-én nem koszorúzunk, nem avatunk kopjafát, nem vonunk fel zászlót, hanem a magyar sajtó szabadságáért tüntetünk a bukaresti magyar nagykövetség előtt.
Hogy tüntetünk a sajtószabadságért – budapesti, berlini, frankfurti, new yorki, debreceni, gyulai társainkkal együtt. Sokan vágják majd a fejünkhöz, hogy a nemzeti ünnepen nem szépről és jóról, hanem búról és bajról beszélünk, hiszen március idusán az örömnek, a büszkeségnek kell a magyar lelkekbe költöznie, és nem az önmarcangoló bűntudatnak.
De hiszen ünneplünk mi is. Mi március 15-ét a Magyar Sajtószabadság napjaként ünnepeljük. Mi azt ünnepeljük, amit a márciusi ifjak 12 pontja közül mindjárt a legelső kimondott: „Kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura eltörlését.” És csak ezután jött a felelős minisztérium, a törvény előtti egyenlőség, a közteherviselés, a jobbágyfelszabadítás követelése, és minden egyéb. Mert az ifjú radikális írók szemében a sajtószabadság volt minden más szabadság alapja, a kiindulópont. Ezért írta a naplójába Petőfi március 14-én este: „A forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót. Holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot.”
Az Új Magyar Szó mai fehér címlapja azt ünnepli, hogy a márciusi ifjak sikerrel jártak. Azt, hogy a magyar nemzet számára a sajtószabadság alapvető értékké vált, mint ahogyan alapvető érték ez ma valamennyi szabad európai nemzet számára.
Az Új Magyar Szó mai fehér címlapja azt ünnepli, hogy a Szabad Európa nem engedi elcsellengeni fiait, nemzeteit a közös értékek talajáról, hanem – ha kell – intézményes eszközökkel, európai parlamenti elítélő állásfoglalással fenyíti meg, és téríti őket vissza a helyes útra. Tette ezt a haideri Ausztriával, és teszi ezt most Magyarországgal is.
Ma Budapesten, Berlinben, Bukarestben, Frankfurtban, New Yorkban, Debrecenben, Gyulán a magyar hősök előtt tisztelgünk. Azok előtt, akik életüket adták a sajtószabadságért, akik életüket adták azért, hogy mi most szabadon beszélhessünk, újságot olvashassunk, tévét nézhessünk, rádiót hallgathassunk, hogy szabadon gyülekezhessünk. Hogy ne mondja meg nekünk egy párt, mit szabad mondanunk és mit nem, ne bírálja el egy politikailag homogén hatalmi fórum, miről beszélhetünk és miről nem.
Kedves olvasó, ezennel elnézést kérünk tőled, hogy ma fehér címlapos újságot adtunk a kezedbe. Te érdekes, színes, információdús Új Magyar Szó-címlapot érdemelsz. Olyant, amilyent igyekszünk szerkeszteni nap mint nap.
Ezt a kis áldozatot hozzuk meg most közösen. Hogy a magyar sajtó ismét szabad legyen.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Emléktábla Nagyszalontán Tisza Istvánnak 
A Nagyszalontai Református Egyházközség emléktáblát állított gróf Tisza Istvánnak (1861–1918) a templomban. Vasárnap délelőtt a ceremóniát istentisztelet előzte meg, amelyen Gellért Gyula diószegi lelkész, volt érmelléki esperes hirdetett igét Pál apostolnak Timóteushoz írott levele 5-ik részének 14. versét idézve: „Akarom tehát, hogy a fiatalabbak férjhez menjenek, gyermekeket szüljenek”
Az ige első üzenete így hangzik: akarom. Isten azt akarja, hogy mi itt a földön boldogan éljünk, sokasodjunk. A második akarata, hogy a magyar nemzet el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Az igehirdető példaképül gróf Tisza Istvánt állította, aki önfeláldozóan a magyarok megmaradásáért rendületlenül kiállt. Tisza szerette népét, nemzetét, hazáját. Féltette, óvta a pusztulástól. Emiatt kellett mártírhalált halnia.
Ünnepi gondolataiban Fábián Gyula, a Trianoni Szemle folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke Tisza István méltatásaképpen kifejtette: a grófot igaztalanul az első világháború kirobbantásával vádolták, holott éppen az ellenkezője történt. Tisza nem a nemzet pusztulását akarta, hanem éppen a gyarapodásáért szállt síkra; a valóságban az ő gondolatainak célja: iskolát, kórházat, vasutat építeni; a mezőgazdaság fellendítését tűzte zászlajára, a földművesek életszínvonalának emelését. Tragikus sors jutott neki egy tragikus történelmi momentumban.
A nagyszalontai egyházközség fiataljai szavalatokkal és zeneszámaikkal tették ünnepélyessé a megemlékezést, melynek közepette Berke Sándorné hitoktató „ne áltassuk magunkat” jelszóval tolmácsolta figyelemreméltó gondolatait: nézzünk széjjel az ifjúság köreiben, a helytelen nevelésnek betudhatóan a házasulandó felek csupán egy gyermeket terveznek. Ne áltassuk magunkat: hiába vagyunk templomban, ha Istentől távol vagyunk. Ne áltassuk magunkat, a magyar nép fogyóban, pusztulóban. Hamis felfogásunkkal nézzünk szembe, számolnunk kell pusztulásunk következményeivel. A Himnusz eléneklése után a templomnak a harangláb alatti részében leleplezték Tisza István emléktábláját, majd megkoszorúzták azt. Díszőrséget álltak Bondár Zsolt, Késmárki Árpád József és Benczik Sándor, a helybeli Bocskai hagyományőrző csapat tagjai.
Sára Péter, Reggeli Újság
A NAGYSZALONTAI EGYHÁZMEGYE GONDNOKA 
Dr. szegedi és borosjenői gróf Tisza István 1861. április 22-én született Budapesten, a magyar történelem egyik legnagyobb formátumú politikusa, a Magyar Királyság 20. miniszterelnöke 1913. június 10. és 1917. június 15. között állt a magyar kormány élén két ciklusban. A Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Apja Tisza Kálmán, aki 1875-1890 között szintén Magyarország miniszterelnöke, anyja gróf Degenfeld Schomburg Ilona. A debreceni református gimnáziumban érettségizett, Berlinben és Heidelbergben jogi és közgazdasági tanulmányokat folytatott sikerrel, Budapesten az államtudományok doktorává avattatták. Egyetemi tanulmányai után katonai szolgálatot teljesített. Már fiatalon nagy műveltségre tett szert. 1882-ben hazaköltözött a geszti családi kastélyba, apja kérésére átvette a csegődi és kocsordi családi birtokok vezetését.
1883-ban feleségül vette unokatestvérét, Tisza Ilonát, házasságukból két gyerek született. Geszti birtokosként mintagazdálkodást folytatott, szociális érzékenységgel modernizált és igazgatott, példamutató keresztyéni életet élt, mélyen vallásos ember volt. Haláláig a geszti egyházközségnek volt tagja és presbitere, anyagi támogatója, de elvállalta a kocsordi (Szatmár megye) egyházközség főgondnoki tisztségét is. Az 1883. március 29-i nagyszalontai egyházmegyei közgyűlésen megválasztották aljegyzőnek, illetve tanácsbírónak. 1902-ben, édesapja halálának évében megválasztották a nagyszalontai egyházmegye gondnokává, e tisztséget még akkor is megtartotta, mikor a Dunántúli Egyházkerület főgondnoka lett. Mint Nagyszalontáról küldött egyházmegyei képviselő, részt vett a Tiszántúli Egyházkerület ügyeiben is.
Tisza István barátai lelkére kötötte: „Ha falun lakhattok, járjátok be időként az egész községet, menjetek be minden szegény ember házába, hallgassátok meg a gondokkal küzdők panaszait. Iparkodjatok segíteni. Majd meglátjátok, mire körutatok véget ér mennyire jobban lettetek, mert szégyellni fogjátok, minő csekélységek miatt voltatok elégedetlenek, amikor a falusi magyar ember igazi nagy csapásokat is zúgolódás nélkül visel el. Lehetőleg fokozzuk a falusi, saját gazdaságukban élő, anyagilag, erkölcsileg független erőteljes magyar családok számát. Nekünk a magyar parasztság marad, a világ legkülönb népe és az alföldi naplemente, a természeti szépségek koronája.”
Tiszát 1918. október 31-én budapesti lakásán gyilkolták meg felbérelt vörös katonák, vélhetően politikai vetélytársa, a rossz emlékű Károlyi Mihály, Magyarország egyik szétverője felbujtására.
Erdély.ma

Holnap lenne ötven éves a berlini fal
Európa megosztottsága, két világrendszer egymásnak feszülése: ennek volt jelképe a Berlint huszonnyolc esztendőn át ketté-, pontosabban megosztó fal. Leomlását egy egész világ ünnepelte
Fél évszázaddal ezelőtt, 1961. június 15-én a keletnémet kommunista állam hajdani államfője, a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) akkori főtitkára, Walter Ulbricht sajtótájékoztatót tartott. A négy nagyhatalom által megszállt Berlinben akkor már rendkívüli módon kiéleződött a feszültség a keleti és a nyugati övezet között, a szovjet ellenőrzés alatt álló keleti zónából egyre többen menekültek a szövetségesek által ellenőrzött nyugati övezetbe.
Szürke sajtóértekezlet
Ilyen körülmények között a sajtóértekezletet maga Walter Ulbricht kezdeményezte, a krónikák szerint több mint háromszáz újságíró vett rajta részt. Mindenki azt várta, hogy a kommunista vezető konkrét javaslatokkal áll elő, egy nyugat-berlini újságíró visszaemlékezése szerint azonban Ulbricht „egy óránál is hosszabban beszélt, de semmi újat nem mondott”.
Legfőbb követelése az volt, hogy a nyugat-berlini hatóságok zárják be azt a menekülttábort, amely kelet-berliniek ezrei számára jelentett menedéket, továbbá sürgette, hogy a kelet-berlini hatóságok a Nyugat-Berlinbe tartó, illetve onnan induló légi közlekedést is ellenőrizhessék, hasonlóan a vasúti és a közúti közlekedés számukra engedélyezett ellenőrzéséhez. Sürgette azt is, hogy szüntessék meg a három nyugati szektor általa tisztázatlannak tartott státusát, és önálló „szabad várost” hozzanak létre.
Az első nyugati újságíró már el is hagyta a termet, amikor a kommunista kormány sajtófőnöke kérdéseket engedélyezett. A Frankfurter Rundschau berlini tudósítója pedig azt kérdezte Ulbrichttól: vajon az általa javasolt „szabad város” azt jelentené-e, hogy az államhatárt a Brandenburgi kapunál hoznák létre? A krónikák szerint a kommunista állam vezetője válaszában kijelentette: a kérdést annak jeleként értelmezi, hogy Nyugat-Németországban sokan vannak olyanok, akik azt szeretnék, ha az NDK fővárosában falat hoznának létre.
A főváros építőmunkásai azonban lakásépítéssel vannak elfoglalva, munkaerejüket erre használják – folytatta Ulbricht, majd rövid gondolkodás után hozzátette: „Senkinek sem áll szándékában falat emelni” (azaz eredetiben: „Niemand hat die Absicht, eine Mauer zu errichten”). Két hónap sem telt bele, és 1961. augusztus 13-án a keletnémet hatóságok előbb szögesdrótokkal, majd betonelemekkel hozzákezdtek a berlini fal felépítéséhez.
„Freudi elszólás”
Történészek ma is vitáznak azon, hogy nyelvbotlás történt-e vagy tudatos „elszólás”. Az újságírók nem is figyeltek fel az elhangzottakra. Senkinek nem tűnt fel, hogy Walter Ulbricht a „legnagyobb titkát” fecsegte ki. A keletnémet kommunista vezető ugyanis már hónapokkal korábban „házalt” az akkori Varsói Szerződés vezetőinél azzal a tervével, hogy Berlin két részét mesterséges határral válasszák el, és így fékezzék meg a menekültek áradatát. Csakhogy június 15-én még nem volt meg mindehhez az akkori szovjet vezető, Hruscsov jóváhagyása.
A Berlinben is elismert amerikai Németország-kutató, Hope Harrison a közelmúltban megjelent, Ulbricht fala című könyvében azt fejtegette, hogy a sajtóértekezleten Ulbricht részéről egyfajta „freudi elszólás” történt, és akaratlanul is elárulta dédelgetett álmát. Egy tekintélyes berlini politológus, Hannes Adomeit szerint Ulbricht szándékosan hazudott a sajtóértekezleten. Egymással szögesen ellentétben álló két indítéka is lehetett.
Az egyik az, hogy a keletnémet lakosságot igyekezett megnyugtatni a kategorikus cáfolattal. Ez egyébként nem sikerült neki, mert júliusban tovább növekedett az NDK-ból menekülők száma. Adomeit szerint ugyanakkor nem zárható ki az sem, hogy Ulbricht épp az ellenkezőjét akarta elérni. Mégpedig azt, hogy elősegítse a menekültáradat további növelését, és ezáltal nyomást gyakoroljon Hruscsovra a határzárhoz szükséges engedély érdekében.
„Ezer év múlva is”
A fal végül is megépült, hogy csaknem három évtizeden át a világpolitika egyik neuralgikus pontja legyen. Kevéssel a megépülte után John F. Kennedy amerikai elnök Nyugat-Berlinbe látogatott, s a fal tövében hangzott el szállóigévé vált híres – és tökéletes németséggel elmondott – mondata: „Ich bin ein Berliner”, azaz: „Berlini vagyok”.
Ugyancsak emlékezetessé vált a Fehér Ház egy másik lakójának nyugat-berlini útja: Ronald Reagan a Brandenburgi kapunál szólította föl Mihail Gorbacsov szovjet államfőt és pártfőtitkárt, ezekkel a szavakkal: „Mr. Gorbacsov, bontsa le ezt a falat.”
Gorbacsov ekkor még nem reagált. Sőt: részt vett az NDK megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából 1989. október 7-én megtartott ünnepségen és katonai parádén, amelyen az akkori államfő, Erich Honecker (1961-ben a fal megépítésének felügyelője) bátorkodott kijelenteni: „A fal ezer év múlva is állni fog”.
Az ezer év csupán egyetlen hónapra korlátozódott. A szocialista országokban kibontakozó rendszerváltozás nyomán a berliniekben hatalmas feszültség gyűlt össze, amely végül is kikényszeríttette az elkövetkező napok történéseit. November 9-én megindult a kelet-berlini tömeg, hogy átmenjen a nyugati városrészbe, s a keletnémet hatóságok tehetetlenül álltak a megmozdulás láttán. Igaz, lőhettek volna, hiszen a falnál általános tűzparancs volt életben, de szerencsére nem tették. A berlini fal sorsa ezzel megpecsételődött
Gy. Z. Új Magyar Szó (Bukarest)