Angela Merkelt aggasztják a román kormány tervei
Angela Merkel német kancellár egy telefonbeszélgetés során aggodalmát fejezte ki Klaus Johannis elnöknek a romániai korrupcióellenes harcot gyengítő bizonyos kezdeményezések miatt – közölte pénteken a bukaresti elnöki hivatal.
A német kancellár pénteken beszélt Johannisszal, akinek kifejtette, hogy teljes mértékben támogatja a romániai korrupcióellenes harcot. A bukaresti elnöki hivatal közleménye szerint a megbeszélést a német kancellár kezdeményezte.
A felek európai témákról is egyeztettek, főként a február 3-i máltai informális EU-csúcsról, valamint a római szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából tervezett március végi ünnepségről. „A felek megállapították, hogy az Európai Unió jövőjét illetően Berlin és Bukarest azonos nézeteket vall" – idézte a dokumentumot az MTI.
Johannis arról biztosította Merkelt, hogy Románia megbízható partner és a térség stabilitásának egyik legfontosabb pillére marad. Megállapította, a román–német kapcsolatok dinamikussá váltak a nemzetközi válsághelyzetek következtében, és a jövőben is fejleszteni akarják a kapcsolatokat. A román elnök leszögezte, eltökélt szándéka folytatni a romániai korrupcióellenes harcot egy erős és érett román demokrácia kiépítése érdekében. A német kancellár ebben az összefüggésben biztosította teljes támogatásáról Iohannist.
A Sorin Grindeanu vezette balliberális román kormány a büntetőjog módosítását kezdeményezte egy közkegyelmi, valamint a büntető törvénykönyv módosítására irányuló másik tervezettel, amelyekről Klaus Johannis úgy vélekedett, hogy korrupt politikusok „tisztára mosását" célozzák. A két rendelet elfogadása ellen több tízezer ember tüntetett Romániában.
A közfelháborodást követően a kormány társadalmi vitára bocsátotta a tervezeteket, és várhatóan a jövő héten fogadja el őket a kabinet. Klaus Johannis a héten népszavazást kezdeményezett a romániai korrupcióellenes harc folytatásáról.
Krónika (Kolozsvár)

Románián a világ szeme
Brüsszel, Berlin, Washington – az Európai Bizottság, Németország és Amerika is figyelemmel és aggodalommal követi a bukaresti kormány intézkedéseit, magyarázatot kérnek, és a korrupció elleni harc folytatására szólítják fel Romániát. A német kormány választ vár Bukaresttől a büntető törvénykönyv és a perrendtartás módosításáról, az Európai Bizottság pedig figyelmeztet: a korrupció elleni harc folytatása alapvetően fontos. Hans Klemm, Amerika bukaresti nagykövete találkozóra hívta Sorin Grindeanu kormányfőt.
Romániának előre kell haladnia a korrupció elleni harcban, nem szabad visszalépnie – szögezte le Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tegnapi nyilatkozatában. Azt is nyomatékosította, hogy az Európai Bizottság komoly aggodalommal figyeli a korrupció helyzetének romániai alakulását. Úgy fogalmazott: a korrupció elleni harcban elért eredmények visszafordíthatatlansága alapvetően fontos az Európai Bizottságnak ahhoz, hogy lezárhassa az úgynevezett együttműködési és értékelési mechanizmus (CVM) részeként figyelemmel követett reformfolyamatok vizsgálatát.
Juncker utalt az uniós bizottság Romániáról múlt héten közzétett országjelentésére, amely elismerte a korrupció elleni küzdelem területén elért eredményeket. A jelentéstevők ugyanakkor nyilvánvalóvá tették azt is, hogy minden olyan lépés, amely aláássa ezt a folyamatot, gyengíti az eddigi intézkedések hatásait, vagy szűkíti a korrupcióval kapcsolatos bűncselekmények körét, és hatással lesz a jövőbeli jelentésekre is – emlékeztetett a bizottsági elnök. Mint ismert, Románia a 2007-es európai uniós csatlakozásakor vállalta, hogy az igazságszolgáltatásában tapasztalható hiányosságokat felszámolja, a reformfolyamatot pedig az Európai Bizottság az együttműködési és értékelési mechanizmus keretében követi figyelemmel, és következtetéseiről rendszeresen országjelentéseket tesz közzé. Románia számára azért is fontos a CVM lezárása, mert több uniós tagállam ettől tette függővé felvételét a schengeni térségbe. Az eredeti menetrend szerint Romániának 2011-ben kellett volna csatlakoznia a belső határellenőrzés nélküli övezethez.
Hasonló szellemű állásfoglalás érkezett Berlinből, Európa legerősebb államának fővárosából. A német kormány aggodalommal fogadta a román kormány rendeletét a büntető törvénykönyv (Btk.) és a perrendtartás módosításáról, és választ vár Bukaresttől arra a kérdésre, hogy a rendelet révén megváltozó környezetben miként lehet folytatni a korrupció elleni küzdelmet – hangzott el tegnap Berlinben a német kormányszóvivői tájékoztatón. Martin Schäfer külügyi szóvivő szerint a román kormány döntése nem jó és nem helyes jelzés, a német szövetségi kormány pedig világos válaszokat vár a bukaresti vezetéstől arra, „miként képzeli el a korrupció elleni elkötelezett harc folytatását a megváltozott jogi keretfeltételek között, és hogyan szeretné erősíteni a jogállamot”.
Angela Merkel kancellár szóvivője, Steffen Seibert felidézte, hogy a kancellár a napokban telefonbeszélgetést folytatott az ügyről Klaus Iohannis államfővel, teljes támogatásáról biztosítva őt az erős és érett román demokrácia kiépítése érdekében a korrupció ellen folytatott küzdelmében. Angela Merkel a román elnök előtt világossá tette, hogy „Berlin szerint nagyon rossz jelzés lenne a korrupció elleni küzdelem felpuhítása, és a jogállamiság, illetve a reformpolitika relativizálása Romániában”.
Amerika is érdeklődést tanúsít a Bukarestben történtek iránt. Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete találkozóra hívta Sorin Grindeanu kormányfőt tegnap délelőtt. Marian Neacşu, a miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadója megerősítette az erről szóló hírt, de részleteket nem árult el. Annyit közölt még, hogy információi szerint a találkozót az amerikai diplomata kezdeményezte.
Ugyancsak tegnap este Románia hat partnere: Belgium, Kanada, Franciaország, Németország, Hollandia és az Amerikai Egyesült Államok közös levélben kérte Románia kormányát, hogy ne akadályoztassa a korrupció elleni harcot. „Mi, Románia nemzetközi partnerei és szövetségesei mélységes aggodalmunkat fejezzük ki Románia kormányának 2017. január 31-e éjszakai akciójával kapcsolatban, amely aláásta Románia tízévi, jogállamiságra törekvő és korrupcióellenes előrelépéseit” – olvasható az angol nyelvű közleményben. Az idézett dokumentum szerint a vitatott lépések Románia partnerségi viszonyait veszélyeztetik. Az aláírók szerint a kormány akciója szembement az igazságszolgáltató testületek, a civil társadalom hiteles szereplői és a román állampolgárok egyhangúlag megfogalmazott véleményével, és „nem tesz mást, mint súlyosan csorbítja Románia pozícióját a nemzetközi közösségben, kockáztatva a közös, az Európai Unió és a NATO alapelvein nyugvó partneri viszonyokat”. „Reméljük, hogy Románia kormánya visszafordítja ezt a szerencsétlen folyamatot” – írják a közleményben, amely szerint, ha valóban szükség van a vitatott törvénymódosításokra, ezeket csakis az összes érintett fél meghallgatásával, hiteles és megalapozott folyamat eredményeképpen lehet meghozni. 
Az aláírók között levő uniós országok képviselői az Európai Bizottság Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmusára figyelmeztetnek, amelynek keretében a közelmúltban újabb jelentés látott napvilágot. A nyilatkozat EU-tagságú aláírói remélik, hogy Románia olyan utat fog bejárni, amely lehetővé teszi az Európai Bizottságnak, hogy a mechanizmus lezárása irányában tudjon a továbbiakban intézkedni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mi, gyönyörű és szabad fiatalok
Nincs mit osztani ezen: Románia világrengető példát statuál demokráciából annak legnagyobb sebzettségében. Olyan nagy és erős, napi három-négyszázezer ember szájából üvöltő, sikoltó, menetelő és pezsgő példát, amelyhez még az Örömóda karajani szólamai sem hasonlíthatóak. Feldobja a dekadenciájába már-már beletörődő, kettészakadt Európát, pezsgést hoz emberek ezreinek mindennapjaiba, összehozza a politikai, ideológiai és generációbeli különbségektől zilált román társadalmat. Ha az Európai Demokráciát egy betegeskedő nőként képzeljük el, akkor ma itt, Romániában gyógyítják ennek a megerőszakolt nőnek a sebeit.
A tüntető tömeg ereje ugyan még aligha hozott valódi változást egy ilyen súlyos szindrómákkal küszködő társadalomban, de mindenképp, a gyógyulás, a nagy népi kollektív gyógyulás egyik első jele. A nemzetközi sajtóban bár a világ minden tájára vezető hírként jutott el a lelkes, 1989 óta nem látott tömeg lelkesedése és dühe, kevés részletes és a jelenség mélységére rávilágító cikk jelent meg. Ilyet leginkább a német sajtóban olvashattunk, ahol néhányan, így a neves írónő, Carmen-Francesca Banciu is rátapintott a lényegre. Le merte írni, a jelenleg Európa utolsó liberális fellegvárának számító Németországban, hogy az új jövő, az új remény olyan társadalmakban születik, mint a jelenlegi Románia. Egy olyan társadalomról van ugyanis mifelénk szó, amely még nem tudta gyökeresen, teljesen magáévá tenni a demokrácia legalapvetőbb intézményeit, de már érzi, tudja, ismeri annak izét és Pavlov-effektusként nyálazza azt, akarja azt, mintegy tantaloszi kínokként utcára viszi vágyát. Egy olyan ország vagyunk, ahol – sajnos, vagy talán most már szerencsére – írmagja sincs klasszikus jobb vagy baloldalnak, ahol ezek a Nyugaton olyannyira egyértelmű vagy legalábbis egyértelműnek bemutatott fogalmak itt csak tankönyvi teorémák. Olyan ország vagyunk, ahol a baloldal az a megkövesedett kommunizmus szellemeként kering körülöttünk és távol áll a dekadensként bemutatott Nyugat mentsváraként mutatkozni akaró baloldaliságtól. De mázlinkra, nagyban hiányzik már felénk a szélsőséges nacionalizmus is, annak utolsó szónokai vagy elhunytak, vagy az elmebetegség útvesztőiben funárkodnak. Nem utolsó sorban pedig egy olyan ország vagyunk, melynek most felnövő és aktív társadalmi életet élő fiataljai már gyerekkoruk óta tanulják, és naponta ismétlik: nem, a kommunizmus nem jó, a diktatúra nem jó, Ceauşescu nem jó! Nem tudom, hogy a jelenkortörténeti oktatásnak, a kommunizmus emlékezetét bemutató oktatóanyagoknak vagy csupán az internetnek köszönhető ez, de bátran elmondhatjuk: Románia fiataljai tudják, érzik, hogy nem jó a kommunizmus és nem, nem szép a Ceauşescu éra emléke és annak bármilyen élő vagy fogható, látható hagyatéka. Ez a generáció már világot is látott eleget ahhoz, hogy tudja: milyen jól is élnek bizonyos részein Európának, milyen lehetőségeket tudnak kihasználni az Erasmus áthallgatásokkal és ezernyi más mobilitási programmal, ám mégis, ez a generáció jól tudja, hogy itthon távolról sem valósult meg az, amit odakint látnak. Ez a generáció látja, érzi a legjobban az odakint és idebent legnagyobb különbségeit és pontosan emiatt a kettős, se itt, se ott állapota miatt tud olyan vehemens, kirobbanó, már-már delacroix-i festménybe illően romantikus lenni, mint most a román tüntető tömeg. Székelyföldtől a forradalom fővárosáig, Temesvárig, Londontól Berlinig, Szatmárnémetitől Bukarestig mindenhol kivonultak a románok a korrupció, a lopás, csalás, hazudás, szembeköpés, megalázás és arrogancia ellen.
A vezető PSD politikusok és annak néhány csatlós szervezetei által ironikusan „szép és liberális” fiataloknak titulált tömeg megmutatta Európának az ideált, amit elveszteni látszik: van remény még abban a sokak számára illúziónak nevezett európaiságban, amit Beethoven vallásos Örömódájának átköltésébe próbáltunk beleképzelni. Hogy megnyugtassam a PSD politikusait: aki az elmúlt napok tüntetéseire kiment – kutyával, Soros pénzével vagy anélkül – a több ezres, több tízezres tömegben annyi gyönyörű, átszellemült, mosolygó és erőtől, eufóriától duzzadó embert látott, hogy valóban azt érezte, ez az ország a gyönyörű, fiatalok országa!
Mi, gyönyörű és szabad fiatalok fogjuk tehát végigvinni a harcot, amit 1989, Verespatak és a Colectiv mozgalom szelleme érlelt idáig és fogja remélhetőleg Romániát érett, európai állammá tenni előbb, utóbb.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

„Nem voltam csodagyerek”
Demény Balázs 1989-ben született Kolozsváron. Tanulmányait szülővárosában kezdte, 2004-től pedig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban Eckhardt Gábor tanítványa volt. 2009-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, Erasmus-ösztöndíjjal pedig a berlini Hochschule für Musikban is tanult. Később párhuzamosan végezte a budapesti és a berlini egyetemek zongora-mesterszakát.
Demény Balázs rangos koncerttermek és fesztiválok meghívottja és számos nemzetközi verseny díjazottja volt már. A múlt csütörtöki szimfonikus hangversenyen a váradi közönség vastapssal fogadta, és búcsúztatta a zongoraművészt, és amint megtudtuk tőle, ő maga is szeret „hazajárni” Váradra koncertezni. A hangverseny előtt beszélgettünk vele életéről és szerelméről, a zenéről.
 Koncertezik, versenyzik, tanít
Demény zenész családba született: édesapja zeneszerző, nagyanyja pedig népdalgyűjtő volt, aki Kodály Zoltánnal is dolgozott. Elmondása szerint nem volt rajta szülői nyomás, természetesen őt is irányítgatták tanulmányai megkezdésekor, mert – ahogy fogalmazott – nem volt „csodagyerek”. Úgy emlékszik, kamasz korában, 12–13 évesen döntötte el, hogy zenével szeretne foglalkozni hivatásszerűen. Bevallása szerint az ő életében a mai napig is vannak hullámvölgyek, kételyek szakmaválasztásával kapcsolatban, de ezeket az előadó a művészet természetes velejárójának tartja.
Elmondása szerint a művészszakmában teljesen normális, hogy az ember olyan mentorokat keres, akiktől a legtöbbet tanulhat, így került ő Berlinbe. Természetesen Budapesten és Kolozsváron is egy életre meghatározó zenei útravalót kapott. Demény Balázs minden évben szívesen hazajár, mint mondta, Váradon már sokadik alkalommal koncertezett múlt héten, Szebenben három héttel ezelőtt játszott, de tavasszal tervez egy lemezbemutató koncertkörutat Erdélyben. Egyébként mindenhol szívesen játszik, Európa-szerte gyakran fellép különböző műsorokkal.
Demény Balázs a koncertezés és versenyzés mellett a budapesti Zeneakadémián tanít is, egészen fiatalokkal is foglalkozott már, de most a doktorálás és témája, Veress Sándor, a kolozsvári zeneszerző, teljesen lekötik az idejét.
Nincs kedvenc közönsége
Demény Balázs szívesen játszik külföldön és otthoni közönség előtt egyaránt, de „kedvenc” közönsége nincsen, mint mondta, oda megy koncertezni, ahova hívják, ugyanakkor ő inkább az előadandó művekkel szeret foglalkozni. Természetesen nagyon szívesen játszott olyan külföldi, rangos eseményeken és helyszíneken, mint például a Gasteig München, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Művészetek Palotája vagy a Berlini Filharmónia Nagyterme. Számára már önmagában élményt jelent egy ilyen helyen fellépni, „de ilyenkor is a mű a fontos, és nem a helyszín” – tette hozzá. Egyébként szerencsésnek tartja magát, novemberben például játszhatott Japánban az International Piano Concert Series-ben, ami az ország legrangosabb, fiatalokat bemutató sorozata, ahová a világ minden tájáról csupán négy zongoristát hívnak meg.
Kamarazenészként és szólistaként is szívesen játszik, legutóbb például Váradon Lászlóffy Zsolttal együtt tartottak egy Bartók–Mozart négykezes zongoraestet a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében a Mozart–Bartók-fesztivál keretében. Nem szereti szétválasztani a kamarazenét a szólózástól, számára egy zene létezik. Ebből következik, hogy a zenekari játékot is egyenrangú kamarazenének tartja.
Demény Balázst elmondása szerint a művek foglalkoztatják, és a horizontját is úgy próbálja tágítani 27 éves létére, hogy „minden beleférjen”: versenyezni szeretne, ameddig a korhatár megengedi, ugyanakkor érdekli a zenetudomány és a művészetek. Bár szerinte szubjektív szakma lévén megkérdőjelezhető a versenyek értéke, úgy gondolja, hogy egy versenyre való felkészülés művészi fejlődési lehetőségeket is magában hordoz.
A szív és a lélek összhangja
A zene miértjét pályára lépésétől kezdve próbálja magának megfogalmazni. A zenei gesztusok a legfontosobbak számára, ami – mint mondta – könnyen félreérthető szóhasználat, ugyanis nem a színpadi mozgásról van szó. Egy billentyűt akár egy kanállal is le lehet ütni, ez semmiféle előképzettséget nem igényel. De már mindenképpen nehezebb, komolyabb feladatot jelent két egymás utáni hang eljátszása. Természetesen nem azért, amiért fizikailag nagyobb erőfeszítés leütni két hangot, hanem azért, mert két hangot már csak eljátszani lehet: az első hanghoz képest rögtön létrejön egy viszonyítási pont és akarva-akaratlanul egyfajta viszonyrendszer jön létre. Ebben pedig számára az csodálatos, hogy amint megszületik a viszonyrendszer, úgy az ösztöneink és tudatunk működésbe lépnek, fontossági sorrendet állítanak fel, és kapcsolatokat teremtenek a hangok közötti űrben, miközben a szív és a lélek összhangban áll egymással. Ez az összhang határozza meg, hogy milyen lesz a két hang közti fizikai kapcsolat, ettől függ, hogy az előadás jó vagy rossz, hiteles, meggyőző vagy mű. Ennek a kutatását érzi Demény az előadó-művészet lényegének.
Kiss Erzsébet Janka
Reggeli Újság (Nagyvárad)

„Erdélyt képviseljük” – a Tokos zenekar tagjaival beszélgettünk
Ha addig nem is, de 2014-ben – a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájának erdélyi győzteseként – a Tokos zenekar végképp beépült a köztudatba. Táncházak, fesztiválok állandó fellépői, de évente zenélnek Hannoverben, Berlinben, Dortmundban is.
2011-es megalakulásuk óta idén jelent meg az első nagylemezük, a Hallgassátok meg, magyarim című gyűjtést turné keretében Kolozsváron, Debrecenben, Szegeden, Budapesten mutatták be. Ennek apropóján kérdeztük a Tokos két zenészét, Vajas Albertet és Szép Gyula Bálintot Kolozsváron, akik a zenekar művészi és adminisztrációs függetlenségéről és a mai táncházmozgalomról is beszéltek.
- Az első nagylemez mérföldkő lehet egy zenekar életében. Számotokra milyen jelentősége van annak, hogy megjelent az első lemezetek?
- Vajas Albert: Ez egy nagy vállalkozás volt. Nagyon féltünk az első lemeztől, mert az első mindig nagyon jó kell legyen, az emberek nagyon sokat várnak el, főleg egy Fölszállott a páva után, ahol fölraktuk a mércét. Az alatt nem szabad teljesíteni. Ezért is volt nagyon sokáig kérdés, hogy legyen-e lemez, illetve az, hogy mit játszanánk fel szívesen a lemezre. Abban a pillanatban, amikor eldöntöttük, hogy a lemezt ebben a formában kiadjuk, akkor nagyon sokat dolgoztunk rajta. Mi úgy érezzük, hogy sikerült egy csomagot adni abból, amit mi állandóan csinálunk. Ez egy „zip” (tömörített, sűrített – szerk. megj.) változata annak, hogy miket szoktunk táncházakban játszani. Egy „névjegykártya”, olyan lelki kielégülés számunkra, hogy van valami, ami megörökíti az elmúlt öt év munkáját.
- Milyen dallamok kerültek fel a lemezre?
- Albert: A zenekar kedvence határozottan a kalotaszegi népzene. Ebből került fel a lemezre három összeállítás: van györgyfalvi népzene, egy román kalotaszegi forgatós és cigány szapora, és egy magyar rendet is játszottunk. Ezen kívül válogattunk olyan Fölszállott a pávás produkcióinkból is, amelyekről úgy éreztük, hogy eléggé sikeresek voltak, és nekünk nagyon tetszettek: az ördöngösfüzesi összeállításunk egy picit megváltoztatva felkerült a lemezre, és a szászcsávási többszólamú énekekből is lett egy szám.
Amikor a döntőbe kerültünk, egy hirtelen megoldásból került először palettára a többszólamú ének. Ez megtetszett nekünk, azóta többet foglalkoztunk vele, kerestünk még más énekeket is. Így lett a lemez címe a Hallgassátok meg, magyarim, ami egy szászcsávási ének első sorából származik. Ugyanakkor lett egy csávási rend is – ami ugyanacsak a páva döntőjében volt –, amit szintén egy picit megváltoztattunk.
Még felkerült egy szatmári összeállítás is, amit egy koncert keretében kaptunk koreográfiaként, elküldte egy tánccsoport, hogy el kéne játszani, és nekünk annyira megtetszett, hogy úgy döntöttünk, külön zenekari számot csinálunk belőle. Egy picit megváltoztattuk, hozzátettük még az egyik kedvenc dallamunkat, és így különlegességként szatmári népzene is szerepel a lemezünkön. Egyelőre nem játszottunk sok kis-magyarországi népzenét, de próbálunk nyitni az egész Kárpát-medencei népzene felé, ezért lett első próbálkozásként a szatmári népzene.
- Ha már szóba hoztad a Fölszállott a pávát, akkor megemlíteném, hogy a kolozsvári lemezbemutató koncerten Porteleki László prímás volt az egyik meghívott előadóművész, aki mentorotok volt a magyarországi tehetségkutató versenyben. Ebből arra következtethetünk, hogy az ott szerzett szakmai és baráti kapcsolataitok azóta is élnek, vagy már lezárult a „pávás korszakotok”?
- Albert: Szerintem ez a történet csak akkor kezdődött el. A páván megismerkedtünk, ezek a barátságok pedig megmaradtak, azóta is igényt tartunk azoknak a segítségére, akik ott mellettünk voltak. Rengeteg ilyen kapcsolat alakult ki a páván keresztül, tánccsoportokkal, táncosokkal, énekesekkel dolgoztunk azóta együtt.
Ugyanezt elmondhatom Porteleki Lászlóról is, aki azóta is figyelemmel követi a zenekar munkáját. A lemezzel kapcsolatosan is átküldtük neki azt, amit itthon próbáltunk, ő meghallgatta, elmondta a véleményét, de jelen volt a stúdiófelvételen, és ott is mondott véleményt. Sokszor találkoztunk itthon vagy Magyarországon, a múltkor elhívtuk Kolozsvárra és tartott egy előadást, ahol ugyancsak közösen muzsikáltunk. Azt pedig nem hagyhattuk ki, hogy Kolozsváron a lemezbemutatón együtt muzsikáljunk, és nagyon örültünk, hogy elvállalta a meghívásunkat.
- Hogyan fogadta a közönség a turnén bemutatott produkciót itthon és Magyarországon?
- Albert: Lehet, hogy azért, mert itthon voltunk, de nagyon sok ismerős volt a lelátón. Egyrészt ez önbizalmat adott az egész zenekarnak, másrészt pedig nagyon izgultunk is emiatt, mert tudtuk, hogy olyan emberek ülnek bent, akik ismernek minket, akikkel napi szinten találkozunk. Kolozsváron egy nagyobb szabású rendezvény volt, 850–900 ember ülhetett a teremben (a Kolozsvári Magyar Operában – szerk. megj.), ez nagyszerű érzés volt. Mindig érződik, ha nagy közönség van, egy hatalmas tapsban, vagy akár egy biztató felkacagásban a konferáló szövegek közben.
Ugyanezt a szintet szerintem sikerült Magyarországon is teljesíteni, ott sem először fordultunk meg. Debrecen, Szeged, Budapest olyan városok, ahová mi rendszeresen, évente egyszer-kétszer megpróbálunk eljutni, úgyhogy ott is rengeteg ismerős volt. Ezek kisebb előadások voltak, 100–200 fős, kisebb termekben volt az előadás, de úgy érezzük, hogy mindegyik nagy siker volt, örömmel fogadták az emberek azt a muzsikát, amit játszottunk.
Kolozsváron a vendégszereplőknek is köszönhetően volt pörgős a koncert, ez volt az utóhangja (közreműködött: Porteleki László, Varga István "Kiscsipás", a Debreceni Népi Együttes, valamint györgyfalvi és kolozsvári táncosok – szerk. megj).
Szép Gyula Bálint: A meghívottak nagyot dobtak a koncert hangulatán. Nagy szerencsénk van azzal kapcsolatban is, hogy a zenekar tagjai színpadi emberek. Nagyon hamar és praktikusan tudtunk dolgozni, színpadra tenni egy ilyen jellegű előadást. Nemcsak az volt a lényege, hogy felállunk és egyet muzsikálunk, hanem figyeltünk a fényekre, a színpadi rendezésre is. Hála Istennek, hogy ilyen sok rétű a zenekar, és a tagok különböző dolgokhoz értenek, mert ki tudjuk egészíteni egymást. A szakmai haladás mellett ezzel is segíteni tudjuk egymást abban, hogy előrelépjünk.
- Mennyit dolgoztatok a lemezen és a színpadi produkción?
- Albert: 2016-ban kezdődött a lemez szerkesztése, és tavaly február, március környékén elkezdtük a stúdióban feljátszani. Utána egy hosszabb szerkesztési időszak következett, amikor a stúdió meg a mastering történt, majd a nyár alatt egy picit hagytuk pihenni. Ez addig elhúzódott, hogy nem kaptunk termet, időpontot, ezért végül év elejére került a lemezbemutató. Az előadáshoz voltak ötleteink, tudtuk azt, hogy kit akarunk meghívni, majd amikor mindenki elfogadta a meghívást, akkor elkezdtünk azon gondolkozni, hogy ezt hogyan állítjuk színpadra. Maga a produkció az utolsó két hétben állt össze a fejünkben, akkor kaptunk színpadot próbára.
Bálint: Magyarul: két órával a koncert előtt láttuk azt, hogy mi lesz a színpadon. Akkor egy gyors „fast forward” próbát csináltunk. Láttuk, hogy működik. Az volt a legfontosabb, hogy a színpadon mindenki megkapja a helyét.
Albert: Meg volt adva egy keret, hogy mi az, amit szeretnénk látni a színpadon a vendégeinktől, de persze volt benne improvizációs rész is.
- Miből tudtátok finanszírozni a lemezzel járó költségeket?
- Bálint: Manapság nem olcsó lemezt kiadni.
Albert: A lemezfelvételt a Kolozsvári Városi Tanács támogatta, ahová tavaly pályáztunk, ennek köszönhetően mi választottuk ki a stúdiót. További szerkesztések finanszírozásában – nyomtatás, kiadás, borító szerkesztése – kolozsvári vállalkozók voltak a segítségünkre, akik egy bizonyos anyagi hátteret tudtak biztosítani ahhoz, hogy kiadhassuk a lemezt. Tényleg nem olcsó és nem nyereséges ma lemezt kiadni. Ezt mi tudtuk előre is, időközben meg is tapasztaltuk a saját bőrünkön, hogy manapság már nem azt jelenti egy lemez, hogy hosszú távú megélhetést, anyagi biztonságot adna egy zenekarnak.
- Az adminisztrációs, szervezési, művészeti kérdésekben menedzserrel dolgoztok?
- Bálint: Művészeti és adminisztratív szempontból mindenképpen függetlenek vagyunk mindenkitől, és önmagunknak a szakállára, saját felelősségre vállalunk mindent. Egyelőre úgy látom, hogy ez működik. Pár évvel ezelőtt – azt hiszem a páva után – jött egy-két ajánlat, hogy szeretnének velünk foglalkozni, és szerintem egy jó döntést hoztunk azáltal, hogy igyekeztünk a saját lábunkon megállni.
Albert: Azóta van egy egyesület, amit 2015 óta a zenekar tagjai működtetnek, ennek az adminisztrációjával foglalkozunk még pluszba ami a zenekart illeti. Itt próbálunk pályázni, anyagi hátteret szerezni a programjainknak. Kitűzünk magunknak előre megbeszélt terveket, amelyeket próbálunk megpályázni, és amennyiben nyernek, akkor továbbgondoljuk és véghez visszük. Voltak olyanok, amelyek jól sikerültek, de voltak olyanok is, amelyekre nem kaptunk támogatókat – azok az előadások elmaradtak vagy elhalasztottuk a következő évekre.
Ilyen a tavaly bemutatott Varázslatos hangszerek című, ami egy nagysikerű előadásnak nézett ki, viszont nem akartuk pénzért vinni, mi ezt a szórványnak terveztük, hogy oda is eljusson a magyar népzene és Erdély kultúrája, amelyet minél több hangszerrel, minél színesebben próbáltunk bemutatni. Sajnos nem találtunk olyan támogatót, aki szívesen mellé állt volna, úgyhogy az előadást jelenleg szüneteltetjük, és reméljük, hogy az idei évben sikerül még több előadást megpályázni.
Az is volt az előadás mottója, hogy ne jelentsen anyagi erőfeszítést sem a gyerekeknek, sem az iskolának, sem a szülőknek. Ez egy kis szerethető előadás, amit mindenki karitatív szempontból csinált, de vannak azért költségei: 16 hangszerről van szó, hangosítást, fénytechnikát, díszletet igényel az előadás. Van, amit anyagi feltételek nélkül nem tudunk megvalósítani.
Vannak még előadások, amiket szervezünk, például a Bulgakovban megrendezett beszélgetős estek, ahová olyan nagy mestereket hívunk el, akik valamilyen tájegységgel, zenész dinasztiával különösen foglalkoztak, könyvet írtak vagy adtak ki, vagy saját tapasztalatokat mesélnek el. Ezt szeptemberben indítottuk el, azóta három előadás volt, reméljük, hogy az idei évben is lesz legalább öt-hat. Szerencsénk van a Bulgakov Irodalmi Kávéházzal, akik már öt éve mindig hívnak minket, ott, meg a Heltai folk-kocsmában állandó zenekar vagyunk. Nekünk ez ad egy biztonságot, hogy havi rendszerességel – amennyire az időnk engedi – ott vagyunk. Kolozsváron, a Bulgakov Irodalmi Kávéházban.
Ami a menedzsmentet illeti, megvan mindenkinek a zenekarban az a része, amivel foglalkozik. Cuba (Tókos Csongor-Attila), a prímásunk, a művészeti vezető, ő vezeti a rendet, ő a főnök a zenekarban.
Bálint: Mindig a prímás a főnök, abban a pillanatban, ahogy a kezébe veszi a hangszert. Az adminisztratív rész inkább az Albi (Vajas Albert – szerk. megj.) feladata, ellenben mindenki a saját kapcsolatait úgy használja ki, hogy az a zenekar hasznára legyen.
- Szakma vagy hobbi a Tokos zenekar?
- Albert: Még szakmának nem nevezem, de már hobbinak sem.
Bálint: Már hobbinál több, ez olyan, hogy már nem közönség, de még nem zenész. Szerintem mostmár egy átmenet van. Megint a pávához térhetünk vissza: az változtatta meg radikálisan a zenekarnak a szemléletét. Rájöttünk arra, hogy ezt lehet komolyan csinálni, népszerűsíteni, és olyan lehetőségeket adott nekünk, hogy már nem csak úgy vettük, hogy „gyertek, egyet menjünk muzsikálni”. Ezzel egy komolyság és egy felelősség is jár az illető közösséged iránt. Ha mi elmentünk Erdélyt képviselni, akkor meg kell mutatnunk az erdélyieknek, hogy igenis képviseljük őket. Olyan szinten szeretnénk muzsikálni, hogy méltóak legyünk a szűkebb pátriánkhoz.
Albert: A páván sok segítséget kaptunk, olyan szakmai véleményeket, amelyek fejlesztenek, olyan kritikákat, amelyek építő jellegűek. Valaki elmondta, hogy ezt nem így játszák, ez és ez a példa van rá, a gyűjtéseket egyből az orrunk elé tették, és azokon a felvételeken feketén fehéren hallatszik, hogy nem úgy van, ahogy mi tudtuk, vagy ahogy tanultuk táncházakban. Kérdés, hogy táncházakban mennyire lehet megtanulni zenélni.
Lopjuk ezt a szakmát, ez így van, viszont ha a szakma mélyére megyünk, ott már vannak bizonyos szabályok, amiket meg kell tanulni, amiket nem szabad összetéveszteni, és ettől különbözik például egyik prímás a másiktól.
Bálint: Ez egy olyan szakma, amit el kell lesni. Tanulni lehet, orrvérzésig gyakorolni is lehet. Sokszor mondták, hogy ez ugyanolyan, mint a sport: mindennap edzeni, gyakorolni, koncentrálni kell, ugyanúgy, mint az úszónak vagy a műkorcsolyázónak. Ugyanakkor művészet is, a tudomány és az ösztön mezsgyéjén megy párhuzamosan a dolog.
- Vannak olyan alkalmak, amikor lehetőségetek van találkozni, kapcsolatot építeni, együtt muzsikálni más erdélyi zenészekkel?
- Albert: Igen, rendszeresen találkozunk velük. Kolozsváron is rengeteg zenész él, akik egyetemi éveiket töltik itt.
Évente szervezik az Erdélyi Táncházzenészek Találkozóját, ami május második-harmadik hétvégéjén szokott lenni Székelyföldön – idén május 13-án lesz Borospatakán. Amennyiben lehet, ide minden évben megpróbálunk ellátogatni. Ez egy olyan találkozó, ahol szakmai dolgokat is megbeszélünk, de egyéb problémákat is – kerekasztal-beszélgetések vannak arról, hogy milyen problémáik vannak a zenészeknek, mire kell megoldásokat találni. Ez egy olyan alkalom, ahol zenekartól függetlenül mindenki összeáll és zenélget, megismerkedhet fiatal zenészekkel, akik időközben elkezdtek muzsikálni és egyre ügyesebbek. Nagyon ügyes zenészek nevelődnek ki.
Bálint: Úgy érzem, hogy jól áll a táncházzenészeknek a csillagzata. Ahhoz képest, hogy tíz-tizenöt évvel ezelőtt milyen kilátások voltak, ami az ifjú táncházzenészeket illeti, meg kell mondanom: többen és egyre jobbak vagyunk.
Albert: Sőt, jelenleg én úgy látom itt Kolozsváron, hogy a táncházakban aktívabbak a zenészek, mint a táncosok, ami egy elég nagy problémája a kolozsvári táncházmozgalomnak.
Bálint: És a táncosok is elkezdtek muzsikálni. Elmondták az idősebb táncházasok is a hetvenes-nyolcvanas években, hogy zene nélkül nincs tánc, régebben is a zenészek voltak a kiindulópontjai minden táncháznak. Most sajnos azt kell szomorúan látnunk, hogy meghirdetnek egy táncházat egy illető időben, megjelenik tíz zenész, elkezdenek muzsikálni, és a táncosokra kell várni legalább két órát. Sokszor van olyan, hogy nem gyűlnek be, és akkor a zenészek muzsikálnak maguknak, de mi úgy is elvagyunk.
Albert: ... mert tánc nélkül van zene.
- Mire számíthatunk a Tokos zenekartól a közeljövőben? Van új lemez kilátásban?
- Albert: Azt szokták mondani, hogy az első lemez után rögtön kell egy második, ami kijavítja az elsőnek a hibáit, de ilyen formában lemezt már nem adunk ki többet. Nem azért, mert csalódtunk az elsőben, hanem azért, mert ennek az ideje kezd lejárni. De hogy lesznek-e felvételek és valamilyen más felületen ki fogjuk-e adni, az lehetséges. Rengeteg olyan összeállításunk van a repertoárban, amit szívesen feljátszanánk.
Bálint: Azon is gondolkodunk, hogy a lemeznek egy erdélyi turnét szervezzünk, ha már Magyarországon bemutattuk, Erdélyben is illene és szeretnénk is. A zenekar Tusványoson. Fotó: Facebook.com/tokoszenekar 6.jpg
Albert: Egyelőre előadásokat tervezünk a továbbiakban, meséltem például a gyerekelőadásról, de a Bulgakovos sorozatot is szeretnénk folytatni. Emellett készülünk a nyárra – rengeteg felkérésünk van, próbálunk ezeknek megfelelni, a július-augusztus mindig húzós időszak.
Bálint: Azt hinné az ember, hogy nyáron egy kicsit lenyugodhat, de nálunk a nyár is ugyanolyan intenzív, nálunk a nyár a szezon.
Albert: A nyár a szezon és év közben is tart. Az elmúlt két évben szinte nem volt olyan, hogy ne legyen semmi dolgunk, ezért az éveket nem tudjuk könnyen lezárni, kicsit összemosódnak.
Tasi Annabella
maszol.ro

Ponta: Romániának a visegrádi csoporthoz kellene csatlakoznia
Victor Ponta volt román kormányfő szerint egyesült Európáról beszélni ma már "butaság", Romániának a visegrádi országcsoporthoz kellene csatlakoznia - közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.
A pártja jelenlegi vezetésével feszült viszonyban álló szociáldemokrata politikus a parlamentben újságírók előtt élesen bírálta a jelenlegi bukaresti vezetésnek az Európai Unióval kapcsolatos álláspontját.
"Mit csinál Grindeanu (kormányfő)? Támogatja az egyesült Európát, amely már nem létezik. Én inkább már holnap kérném, hogy Románia csatlakozhasson a visegrádi országokhoz. Az egyedüli esélyünk az, ha azok mellé a szomszédaink mellé állunk, akikben van egy kis bátorság és méltóság. Ha egyfolytában térden állunk, és Iohannis úr mindig úgy szavaz, ahogy faxon megüzenik neki Berlinből, nincs miről beszélnünk, csak az időt vesztegetjük" - idézte Pontát a román közszolgálati hírügynökség.
A volt kormányfő hozzátette: Románia egyedüli reménye az, hogy a visegrádi országcsoporthoz (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország) csatlakozzon, de szerinte ez nem fog bekövetkezni, mert Romániának "gyáva vezetői" vannak.
Ponta - akinek miniszterelnöki mandátuma idején több évtizedes mélypontra süllyedt a magyar-román viszony - most több jelét is adta annak, hogy méltányolja a budapesti kormány politikáját. Legutóbb hétfőn, amikor terjedelmes Facebook-bejegyzésben gratulált Orbán Viktornak, amiért az Európai Bizottság jóváhagyta a paksi atomerőmű bővítésének állami támogatását és így Magyarország olcsó energiát termelhet.
Ponta szerdán a sajtó előtt is elismerte, hogy utódjával, Liviu Dragnea jelenlegi szociáldemokrata pártelnökkel roppant feszült a viszonya. A volt kormányfő azt mondta: elküldi Dragneának "biankó lemondását" a Szociáldemokrata Párt tagságáról (PSD). Ponta elmagyarázta: a pártelnök így bármikor megszabadulhat tőle, ha valamilyen kijelentésével felbosszantja, mert ő inkább kilép a PSD-ből, de nem hajlandó lemondani a véleménynyilvánítási szabadságáról.
Dragnea erre azt mondta: nem ért egyet azzal, hogy Ponta elhagyja a pártot, mint ahogy hibának tartja a PSD korábbi elnökének, Mircea Geoanának (Ponta elnöksége idején megszavazott) eltávolítását is a PSD-ből.
szatmár. ro

Nemzeti Színház: Kolozsváron is remekelt a Tóth Ilonka
A szovjet elvtársaknak természetesen nem kell felállniuk – hangzik el többször is Tóth Ilonka kirakatperének tárgyalása során a budapesti Nemzeti Színház előadásában. Aki részt vett bírósági tárgyalásokon vagy filmekben látott ilyent, talán hihetetlennek tartja, hogy ez megtörténhetett. Pedig nem fikció ez, hanem valóság: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának néhány epizódja elevenedik meg Szilágyi Andor művében Vidnyászky Attila rendezésében.
Nehéz erről az előadásról elfogulatlanul írni, hiszen rég nem látott színházi ünnep volt Kolozsváron. 2016 októberében hasonló fergeteges siker övezte a darab ősbemutatóját Varsóban, a Teatr Polskiban, a Magyar–Lengyel Szolidaritás Évében. A számos méltató lengyel kritika közül álljon itt egy rövid mondat: „a politikai gyilkosság áldozatává lett fiatal, mélyen hívő, ártatlan Tóth Ilona a magyarok számára a megalázás, majd az elhallgattatás évei után újra felfedezett hősnő”.
A főszerepet játszó Waskovics Andrea maga is utolsóéves budapesti színis hallgató, akárcsak a 24 éves Tóth Ilonka, akit orvostanhallgatóként egy fővárosi kórház részlegvezetőjévé neveznek ki. A darab alaphangulatából és a forgószínpadnak megépített díszletből már az előadás első perceiben kiderül, hogy rendhagyó koncepciós per kellős közepébe csöppen a néző. Tökéletes korrajz ez a kommunizmusról, olyannyira hogy Moszkvától Berlinig bármelyik volt kelet-európai fővárosban játszódhatna. A szovjet elvtársak árgus szemei alatt készülődő perirat tartozékai – vallatás, jegyzőkönyvek és zsarolás céljából a hozzátartozó családtagok fogvatartása – annyira emberellenes körülmények között születnek, hogy még a magyar vallatótiszteknek is van némi lelkiismeret-furdalása, de ezen a rendszer kegyetlensége és abszurditása hamar átsegíti őket. Tóth Ilonkának, a 24 éves medikának az alapbűne az, hogy részt vett a forradalomban, gyógyítja a sebesülteket, majd később menedéket nyújt a felkelőknek azzal, hogy a kórházba utalja be őket. Erre épült tehát a koncepciós per, amely azt „bizonyítja”, hogy a fiatal orvosnő embert ölt a rendszer egyik felderítő tisztjének személyében. Innen már egyenes út vezet a megtorló Kádár-rendszer közismert tézisének kimondásához, hogy Budapest utcáin nem ártatlan és lelkes fiatalok harcoltak az ország szabadságáért, hanem köztörvényes bűnözök gyilkoltak kommunistákat. Nemcsak a karrierjét, hanem az életét is kockáztató védőügyvéd gigászi harca ellenére Tóth Ilonkát végül felakasztják.
A tömegjelenetekben dúskáló, a történelmi hűséget óraműpontossággal bemutató darab végkifejleteként a nézők a vártnál is többet kapnak. A Nemzeti Színház nagy öregjei – Bodrogi Gyula, Csurka László, Dózsa László, Mécs Károly és Voith Ági – nem csak a színészi mivoltukban alakítanak maradandót, hanem néhány gondolat erejéig megosztják a nézővel 1956-os élményeiket is. A legtöbben személyesen is részesei voltak a magyar szabadságharcnak, Voith Ági pedig színész édesanyjáról mesélt, aki 10 év hallgatással tiltakozott a Kádár-rendszer megtorlásai ellen.
Az előadás létrejöttét támogató Magyarország kormánya nevében Trócsányi László igazságügyi miniszter köszöntötte a kolozsvári közönséget.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Síppal, dobbal, nádi hegedűvel?
Több ezren tüntettek a kormány politikája ellen nagyszombaton a budapesti Szabadság téren. A résztvevők sípot, kereplőt és különböző zajkeltésre alkalmas dolgokat vittek magukkal. Azt mondták, ezzel szeretnék jelezni, hogy nem maradnak csendben, és nem lehet elhallgattatni őket. Virágvasárnap óta ez már a hatodik tüntetés volt a fővárosban. A Szabadság téri demonstráción csak rövid beszédek voltak. A résztvevők a politikai üzeneteiket táblákra írták, ezúttal a zenéé és a táncé volt a főszerep. Nagyszombaton, míg Urunk a sírban feküdt...
– A Nem maradunk csendben szervezői úgy hirdették meg ezt a demonstrációt, mint Magyarország leghangosabb tüntetését. Kétségkívül ez a legfelszabadultabb, legvidámabb hangulatú demonstráció a kormányellenes megmozdulások sorában – jelentette a helyszínről Shenouda Nóra, az Euronews tudósítója.
– A városban mindenhol lehet találkozni a kormánypropagandával, a metróállomásokon és a buszokon is. Ez nem intelligens, hanem buta viselkedés, mert manipulálja az embereket, és ezt meg kell állítani – mondta egy Budapesten tanuló német diák.
Nos, neki mi köze hozzá? Hazamehet, ha nem tetszik!
A szervező Nem maradunk csendben Facebook-csoport az esemény meghívójában azt írta, azért tüntetnek, mert „a kormány módszeresen próbál meg elhallgattatni minden kritikus hangot és szervezetet”, és meg akarják mutatni, hogy „egy országot nem lehet elhallgattatni”.
Nos, álljunk meg egy pillanatra, kedves olvasó, és gondoljunk bele: ki és mi is az „ország”? A nagyszombati megváltás-várás csöndjébe durván belerondító pár ezer – többnyire külföldi – diák, vagy mi, húsvét vigíliáján áhítatos imával várakozó milliók?
Ugyanazon a napon Röszkére utaztatott buszokkal úgy kétszáz tüntetőt a MigSzol (Migráns Szolidaritás) nevű csoport is, akiknek, a szem- és fültanúk szerint, 60-70%-a nem is tudott magyarul. Ők a bevándorlási törvény szigorítása ellen tüntettek, és a kormány lemondását is követelték, akárcsak a budapesti randalírozók. A sajtóhírek szerint angol, német, francia, belga és holland fiatalok voltak közöttük. A világ szégyene pedig az, hogy közéjük állt, és beszédet tartott – egyetlen röszkeiként – a helyi plébános is. Nagyszombaton!
Elgondolom, mi volna, ha Ön meg én, kedves olvasó, hívnánk még néhány román, szerb, vagy szlovák polgárt, és elmennénk együtt, mondjuk Franciaországba vagy Németországba a kormány ellen tüntetni, esetleg megdobálnánk festékkel a Reichstagot, vagy elégetnénk egy Angela Merkel-bábut? És mi lenne, ha Berlin központi utcáin leállítanánk a forgalmat, vagy megbénítanánk Párizs tömegközlekedésének egy részét, ki-ki anyanyelvén ordítozna, hogy le a kormánnyal? Hiszen pontosan ezt tette Budapesten az európaiság nevében a külföldiekből verbuválódott tömeg... Nos, azt hiszem, igen hamar kattanna rajtunk a bilincs, és nem csak figyelnének a rendőrök, mint ahogy ezt itt Magyarországon teszik, de egykettőre a rács mögött találnánk magunkat.
Ismerősöm meséli: nagycsütörtökön este hazafelé igyekezett a munkából, de szerencsétlenségére az Oktogonon át kellett volna mennie a villamosnak. És nem ment. Mert a síneken tüntetők ültek. Az utasok közül valaki így szólt nekik: „Legalább a húsvétot tartsátok tiszteletben!” Mire ezt a választ kapta, előbb magyarul, majd üvöltő kórus skandálta tört magyarsággal: „Lesz...juk a húsvétot!”
A rendőrök álltak, nézték, hallgatták őket, látni lehetett: csak a parancs tartja vissza őket attól, hogy jól eltángálják a szemtanúk szerint félrészeg, bedrogozott randalírozókat. Nyilvánvaló, hogy provokáció zajlik Budapesten, hasonló azokhoz, amelyek az ukrajnai zavargásokat, az arab tavaszt és a szír polgárháborút is kirobbantották. Rég nincs szó itt a CEU megszüntetéséről, vagy a felsőoktatási törvényről, sokkal inkább a migránspolitika megváltoztatását szeretnék kikényszeríteni a Soros-szervezetek, lemondatni a nemzeti kormányt... és megszüntetni a nemzetállamot.
Nos, aki nézett híradót, tudja, Soros György hazájában, Amerikában hogy rendezik az efféle dolgokat. Ha az amerikai rendőrt üvegekkel, kövekkel dobálná meg egy tüntető, bizony indításnak nagy verést kapna, és menne a börtönbe. De akár golyót is kaphatna. Akárcsak a mexikói „nagy falon” átmászni próbálkozók... Magyarország kormányának ki kell tartania, nekünk, polgároknak támogatnunk kell ebben, akkor is, ha nem mindenben értünk egyet politikájával. Mert egy sikeres provokáció Magyarország és vele együtt a kelet-közép európai nemzetek halálát jelentheti.
Réthy Emese / Nyugati Jelen (Arad)

Line Ildikó: a koncertmesterségre „születni kell”
Múlt, jelen és jövő egyaránt „terítékre került” a ZeneSzó áprilisi rendezvényén, ahol az erdélyi származású, ám közel három évtizede Magyarországon élő Line Ildikó hegedűművész válaszolt egykori kollégája, Márkos Albert, a kolozsvári filharmónia volt koncertmestere kérdéseire a Györkös-házban megtartott rendezvény során. Természetesen nem hiányzott a zene sem: Line Ildikó hegedűművészt Szokolayné Szőke Diána kísérte zongorán.
Nem volt véletlen, hogy a beszélgetőest ismert zenemű előadásával, Maria Theresa von Paradis (1759–1824) Siciliano című darabjával kezdődött. Ezt a művet szívesen játszotta Ruha István (1931–2004) világhírű erdélyi hegedűművészünk, aki a kolozsvári zeneakadémián Line Ildikó tanára is volt.
Gyerekkorával kapcsolatosan Line Ildikó elmondta: édesapja tudott hegedülni, de nem volt hivatásos zenész. Nővérei zongorázni, Line Ildikó pedig hegedülni tanult a brassói zenelíceumban pár éven át, majd az ottani népművészeti iskolában folytatta hegedűtanulmányait Victor Tereanunál, aki a világhírű Flesch Károly (Carl Flesch) hegedűművésznél tanult egykor Berlinben. A hegedűsök által jól ismert Flesch-skálák képezték hangszertechnikájának alapját. Hetedikesen már Mozart A-dúr hegedűversenyét játszotta a brassói kamarazenekar kíséretével.
Kolozsvári éveiről szólva elmondta: nagyon jól fel kellett készülnie a hegedűórákra. – Ruha István átsugározta növendékeinek mindazt, amit tudott, de el is kellett lesni tőle a hegedülés fortélyait – emlékezett szeretett tanárára Line Ildikó, aki később Ágoston András és id. Balogh Ferenc növendéke lett, amikor Ruha István hegedűművész egy bürokratikus intézkedés miatt már nem taníthatott a kolozsvári intézményben.
A konzervatórium elvégzése után a fiatal hegedűs a nagyváradi filharmóniához került, és a zenekari teendők mellett kamarazenészként is tevékenykedett – ez a zenei műfaj végigkísérte egész életében.
Ezt követően a kolozsvári filharmónia tagja lett, erről Márkos Albert árult el egy titkot. – Az 1970-es évek végén történt, hogy pártutasítás alapján nem vehettünk fel magyar nemzetiségű zenészt a zenekarba azzal az indokkal, hogy „túl sok a magyar zenész” a kolozsvári filharmóniában. Az akkori igazgató egy ismerősét akarta felvétetni, ám Szövérdi Márton oboaművész, aki akkor szakszervezeti elnök volt, határozottan kijelentette: csak akkor írja alá az igazgató által támogatott jelölt felvételére vonatkozó dokumentumot, ha ugyanakkor felveszik a legjobb jelöltet, azaz téged – emlékezett vissza a moderátor. Line Ildikó hozzátette: akkor Ruha István és a filharmónia akkori koncertmestere, Horváth László is kiállt mellette. Line Ildikó a kamarazenélést Kolozsváron is folytatta a Pro Camera vonósnégyes keretében, amelynek Botár Gerő (hegedű), Bányai Miklós (brácsa) és Török Béla (gordonka) volt a tagja. Két lányával és férjével, Bányai Miklóssal, aki a kolozsvári Magyar Opera hegedűse volt, 1989-ben települtek át Magyarországra, ahol Line először a Budapesti Operaházban, majd a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában hegedült; ez utóbbi intézménynek 1992-től kezdődően 23 éven át volt a hangversenymestere, és továbbra is aktív kamarazenész maradt.
– A koncertmesterségre egyrészt születni kell, másrészt pedig meg kell tapasztalni. Tudni kell bánni az emberekkel. Szerettem koncertmester lenni, kihívásként éltem meg, ami szakmai elégtételt is hozott – magyarázta Line Ildikó.
Megtudtuk: Line Ildikót háromszor tüntették ki Artisjus-díjjal, a Magyar Rádió Nívó-díjat adományozott neki 1999-ben, 2015-ös nyugdíjazásakor pedig a Magyar Rádió Zenei Együtteseihez tartozó művészek titkos szavazással neki ítélték oda az Év muzsikusa címet és az ezzel járó Dohnányi Ernő-díjat.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Merkel megköszönte Johannisnak, amit a jogállam megerősítéséért tett
Románia stabil ország, működőképes gazdasággal - jelentette ki Klaus Johannis hétfőn Berlinben, az Angela Merkel német szövetségi kancellárral folytatott megbeszélésén.
„Azt hiszem, hogy sikerült azt az üzenetet közvetítenem, hogy a kormánykoalíció egy belső válsággal szembesült, de Románia egy stabil ország, működőképes gazdasággal. Kértem az érdekelteket, hogy mielőbb találjanak megoldást a kialakult helyzetre és ez minden bizonnyal meg is fog történni’ - nyilatkozta a román államfő a kancellárral közös sajtóértekezleten.
A német újságírók kérdésére, hogy a politikai válság befolyásolja-e az ország külpolitikáját, Johannis nemmel válaszolt. „Párton belül kialakult válsághelyzetről van szó. Ez a válság semmilyen módon nem befolyásolja az ország külpolitikáját” - szögezte le Johannis.
A német kancellár a német kisebbség híd szerepéről
Angela Merkel arról beszélt, hogy a romániai német kisebbségnek híd szerepe van a két ország közötti kapcsolatban, és erre a román államfő a legjobb példa. Közlése szerint egyeztetéseik a két ország közötti gazdasági kapcsolatokra is kiterjedt, különös tekintettel a digitális technikára. Tárgyaltak továbbá az Európai Tanács e heti brüsszeli üléséről, valamint a romániai reformfolyamatokról, amellyel kapcsolatban a német kancellár köszönetét fejezte ki Klaus Johannisnak „mindazért, amit a román jogállam megerősítéséért tett”.
A német kancellár nem kívánt állást foglalni a romániai politikai helyzettel kapcsolatban. „Mi azt szeretnénk, hogy megerősödjön a jogállam Romániában. A kialakult helyzettel kapcsolatban nem szeretnék állást foglalni, ez Románia belügye” - nyilatkozta Angela Merkel.
A kancellár arról is beszélt, hogy a kétsebességes Európa elvét néha helytelenül úgy értelmezik, hogy egyes országok nem vehetnek részt bizonyos projektekben. „Minden ország részt vehet az összes projektben, amennyiben teljesülnek a kellő feltételek, tehát nincs szó arról, hogy bármely államot kizárnánk” - szögezte le a német kancellár. maszol.ro

Merkel erősítene a romániai jogállamiságon
Románia stabil ország, és belpolitikai válságának nincs hatása a kül-, és Európa-politikájára – jelentette ki Klaus Johannis államfő hétfőn Berlinben az Angela Merkellel folytatott megbeszélése után. A német kancellár közölte, Románia belügyéről lévén szó, érdemben nem kommentálja a fejleményeket, a válságtól függetlenül azonban kiemelte, hogy Bukarestnek tovább kell erősíteni a jogállamiságot, a demokráciát és a korrupció elleni küzdelmet.
Újabb jelentős diplomáciai fegyvertényt könyvelhetett el Klaus Johannis, aki a Washingtonban Donald Trump amerikai elnökkel június 9-én folytatott megbeszélése után hétfőn Berlinben kezdett kétnapos hivatalos látogatást. A román államfőt egyaránt fogadta Angela Merkel német kancellár és Frank Walter Steinmeier államfő.
Trump elmélyítené az amerikai–román kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnök a Klaus Johannis román államfővel Washingtonban tartott közös pénteki sajtótájékoztatóján az amerikai–román viszonyt dicsérte, s reményét fejezte ki, hogy a kétoldalú kapcsolatokat tovább mélyítik. 
A Merkellel közös sajtóértekezleten óhatatlanul szóba került a bukaresti kormányválság, amelynek kapcsán Johannis igyekezett megnyugtatni berlini vendéglátóját, hogy Románia stabil ország, és a belpolitikai perpatvarnak nincs hatása a kül-, és Európa-politikájára.
A román államfő kérdésre válaszolva kiemelte, a „kormánykoalíció belső válsága” nem érinti Románia stabilitását és gazdaságának működőképességét sem. „A válság a külpolitikát és az Európa-politikát sem érinti, mert valamennyi számottevő politikai erő egyetért abban, hogy az eddigi irányvonalat követve megbízható és megfontolt politikát kell folytatni” – idézte az MTI Johannist.
Angela Merkel azt mondta, hogy nem kommentálja a fejleményeket, mert Románia belső ügyeiről van szó. A válságtól függetlenül kiemelte, tovább kell erősíteni a jogállamiságot, a demokráciát és a korrupció elleni küzdelmet, mert az eddigi vívmányok esetleges fellazítása azzal a következménnyel járna, hogy meg kellene kérdőjelezni más területeken elért eredményeket, ezért nagyon fontos a reformok folytatása. Krónika (Kolozsvár)

Johannis: nem alku tárgya az etnikai alapú autonómia
Klaus Johannis államfő az RMDSZ és a román balliberális koalíció közötti tárgyalásokra utalva kijelentette: nem lehet alkudozni az etnikai alapú autonómiáról, ez ugyanis szerinte „nemkívánatos dolog” Romániában.
A németországi hivatalos látogatáson tartózkodó államfő kedden este román újságíróknak nyilatkozott a bukaresti kormányválságról. Klaus Johannis felszólította a kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy „ne iktasson be a tárgyalócsomagba olyan dolgokat, amelyek nem képezhetik alku tárgyát”.
„Arra gondolok, hogy nem lehet tárgyalásokba bocsátkozni az etnikai alapú autonómiáról. Ez nemkívánatos dolog Romániában, nem lehet róla különleges helyzetek jelentette nyomás alatt egyezkedni” – idézte az államelnököt a Digi 24 hírtelevízió.
Klaus Johannis elmondta, abban érdekelt, hogy mihamarabb véget érjenek a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta koalíción belüli nézeteltérések. A román médiumok egy része arra következtetett a rejtélyes elnöki üzenetből: Johannis „többet tud”, mint a közvélemény, amely nem értesült arról, hogy a PSD autonómiáról is tárgyalt volna az RMDSZ-szel. Hétfőn azonban több román is médium is arra figyelmeztetett, hogy az RMDSZ a 12 éve beterjesztett, azóta is parlamenti szavazásra váró kisebbségi törvénytervezetet is megpróbálta elfogadtatni, amely kulturális autonómiát – vagyis iskolák, színházak és más kulturális intézmények feletti döntési jogot – irányzott elő az arra igényt tartó nemzeti kisebbségeknek.
A román államfő Berlinben úgy vélekedett, Romániának stabil kormányra van szüksége, a miniszterelnöki tisztséget pedig feddhetetlen személynek kell betöltenie. „Nem adtam fel a politikai elveimet, továbbra is ragaszkodom ahhoz, hogy feddhetetlen legyen, aki kinevezek valamilyen tisztségbe. Eszemben sincs eltekinteni azoktól a feltételektől, amelyeket tavaly ősszel fogalmaztam meg. Romániának stabil kormányra és feddhetetlen miniszterelnökre van szüksége” – szögezte le Klaus Johannis, aki úgy vélekedett: nincsenek arra utaló jelek, hogy hosszan tartó politikai patthelyzet alakul ki Bukarestben. Krónika (Kolozsvár)

Egységes magyarellenesség
Az elmúlt napok magyarellenes nyilatkozatait, gyűlölettel telített szónoklatait, valamint soviniszta, fasiszta kirohanásait lehetetlen egyenként elemezni és megválaszolni. 
Elég azonban közülük kettőt, a volt és jelenlegi államfőét kiragadni annak érzékeltetésére, miként viszonyul a román politikum az erdélyi magyarsághoz, de az ilyenkor elengedhetetlen tanulságok is levonhatók belőlük.
Băsescu exelnök keddi Facebook-bejegyzésében például többek között azt állította, hogy 1848-ban a magyar grófok hadseregei Erdélyben tízezer számra gyilkolták a románokat, falvakat törültek el a föld felszínéről, és románok százezreit kényszerítették szülőföldjük elhagyására. 
Felháborító és mélyen elítélendő ez a nyilatkozat, ugyanis durván meghamisítja a magyar múltat, és gyűlöletet szít két egymás mellett élő nép között. Ráadásul ezt olyan történelmi pillanatban teszi, mikor az összefogás nyújtja az egyetlen esélyt a túlélésre és megmaradásra. 
A helyzetet pedig csak súlyosbítja, hogy politikai ellenfelei lehengerlése érdekében nem csak az erdélyi magyarság torkának ugrott neki, hanem képes volt felrúgni saját nemzete és országa érdekeit is.
I(J)ohannis jelenlegi elnök sem marad el azonban mögötte magyarellenességben és az ország érdekeinek felrúgásában, ha saját hatalma megtartása, netalán kiszélesítése a tét. 
Ezt ékesen bizonyítja a kedden Berlinben elhangzott üzenete is, melyben arra figyelmezteti a jelenleg kormányzó szociáldemokrata párt vezetőit, hogy vannak dolgok, melyek nem lehetnek politikai alku tárgyai. Szerinte pedig az erdélyi magyarság Romániában nemkívánatos autonómiaigénye is ezek közé tartozik. 
Ez világos beszéd, mint ahogy a Băsescu vagy a többi ellenünk csaholó román politikus szándéka is. Látszatengedményekkel a szekértolóikká tenni minket, ha pedig ez mégsem lehetséges, egységesen és összehangoltan a torkunknak esni, hiszen a fő cél a tőlünk való végleges megszabadulás. 
Éppen ezért reméljük, hogy az eltelt néhány nap történései saját vezetőink előtt is világossá tették, hogy fordulatra van szükség az erdélyi magyar politikában. Az elnyomó hatalom részeseként ugyanis nem lehet az elnyomottakat képviselni. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó Erdély.ma

Kelemen Hunor: ritka farizeus a román társadalom
Kelemen Hunor meggyőződése, hogy akkor is nacionalista hangulatkeltésbe torkollnak a román koalícióval folytatott tárgyalások, ha rövidebb az RMDSZ igénylistája. A szövetségi elnök a Krónikának adott interjúban elmondta, az alakulat nem mondott le a magyar közösség számára kedvező javaslatokról, amelyek egy részére szerinte ősszel vissza fognak térni. A politikus a parlamenti pártok közül a PSD–ALDE-koalíciót tartja párbeszédképesnek, és az RMDSZ a jövő héten dönt az új kormány esetleges támogatásáról.
Adott pillanatban úgy tűnt, hogy sínen vannak a román balliberális koalícióval folytatott tárgyalások, és sikerül elfogadtatni számos, a magyar közösségnek kedvező törvényjavaslatot. Milyen RMDSZ-es indítványokat volt hajlandó támogatni a hatalmon lévő két párt elnöke? – Kezdtük a parlamentben még a Tăriceanu-kormány idején beterjesztett kisebbségi törvénnyel, amelynek elfogadtatása érdekében jóformán valamennyi párttal tárgyaltunk 2005 óta. Ez nagyon régi célja az RMDSZ-nek, nincs benne semmi újdonság, jobbról-balról szétszedték már. A tavaszi ülésszak kezdete óta iktatott többi tervezet is szerepelt pár hónapja a szakbizottságok asztalán, ezekről a közvéleményt tájékoztattuk, a partnerek is ismerték.
Azt mondtuk, próbáljuk meg a június végén befejeződő ülésszak végéig elfogadtatni ezeket. Amikor mindezekről hétfőn reggel egyeztettünk, a koalíciós pártok vezetői a legnagyobb nyitottsággal, mindenféle fenntartások nélkül, a kényes pontokról is hajlandóak voltak tárgyalni.
A március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítását célzó tervezet például még a korábbi parlamenti ciklusban elkészült, csak most nyújtottuk be, és nagyjából azokat a törvényeket követi, amelyek a romák, tatárok számára egy-egy ünnepnapot megjelölve már elfogadott a parlament, és éppen Traian Băsescu hirdette ki elnökként.
A közigazgatási törvény anyanyelvhasználatról szóló cikkelyeit módosító javaslatok is a képviselőház napirendjére kerültek, sőt a minisztériumok és a törvényhozói tanács is véleményezte, és mindössze technikai javaslattal élt, de alapvetően nem utasította el. Tehát ezek a kezdeményezések mind benne voltak a körforgásban.
A március 15-ével kapcsolatos törvénytervezettel volt a legkevesebb problémájuk, itt egyedül azt javasolták, hogy a hivatalos ünnepen járó szabadnap ne legyen kötelező, hanem a munkaadóra bízzák. A nyelvhasználati törvény esetében ugye mi azt javasoljuk, hogy a jelenlegi húsz százalékról tíz százalékra csökkenjen a küszöbérték, amely fölött egy kisebbség tagjait anyanyelvhasználati jog illeti meg a helyi közigazgatásban.
Ők tizenöt százalékot támogattak, mire mi elfogadtuk ezt a kompromisszumot, ugyanakkor beiktattunk egy alternatív küszöböt is, ami azt jelentené, hogy Temes, Arad és Brassó magyar közösségei számára is biztosítva lennének az anyanyelvhasználati jogok. Újra beemeltük a tervezetbe, hogy a későbbi demográfiai változás nem befolyásolja a nyelvhasználati jogokat, az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve pedig felsoroltuk a prefektúrákat, dekoncentrált intézményeket, utcanévtáblákat és útjelző táblákat is. Még a kisebbségi törvényt is elfogadták, mindössze más javaslatot tettek a kulturális autonómia megnevezésére, mert nem bírták elfogadni az autonómia szót, de a hatásköre maradt. Egyedül a nyelvhasználat megtagadása esetén járó szankciók témaköre maradt nyitva, mi ugyanis azt javasoltuk, hogy ezek a büntetési tételek ne kormányhatározatban szerepeljenek, mint eddig, hanem magában a jogszabályban.
A tárgyalásokról kiszivárgott hírekre viszont beindult a nacionalista hangulatkeltés. Erre hivatkozva visszakozott Liviu Dragnea PSD- és Călin Popescu-Tări­ceanu ALDE-elnök? – A hétfőn délután elkezdődött hisztériakeltés nyomán a koalíció erdélyi képviselői ültek farhámba. Talán ott hibázott a két román párt, hogy a velünk folytatott tárgyalásokra nem hozták el az erdélyi képviselőiket. Miközben a déli megyék politikusaival nem volt semmi baj, az erdélyi román képviselőket agresszíven, hatékonyan manipulálták a sajtóban, Facebookon. Emiatt kedden reggel a koalíció vezetői már azt mondták, nagy a kockázata annak, hogy a saját pártjukon belül kialakul egy olyan viszonyulás, ami a tervezetek végszavazásánál már problémát okozhat, ezért most nem vállalják mindezt. Nem vesztünk össze velük, nem alakult ki olyan helyzet, hogy letépjük egymásról a zakót, egyszerűen megijedtek, megtorpantak a hihetetlenül erős nacionalista manipulációtól. Ekkor mindenki visszalépett egyet. A türelem is nagy kvalitás a politikában, ezért azt mondtuk, semmi baj nincs, ha most ezt nem tudják vállalni. Már csak azért is, mert aritmetikailag megvan a többségük, tehát a történet nem arról szól, ahogy a román média beállította, hogy adok-kapok folyt volna. Mi nem üzleteltünk, hanem nagyon tisztességesen tárgyaltunk.
Sokan úgy látják, sok volt egyszerre a kisebbségeknek, de elsősorban persze a magyaroknak tett engedményekből, és ez verte ki a román médiában, a politikusok körében a biztosítékot. Erről mi a véleménye?
Én is feltettem a kérdést, sok volt-e, hogy három dolgot próbáltunk egyszerre megoldani, vagy esetleg lehetett volna kisebb csomagban adagolni. Meggyőződésem, hogy bármivel állunk elő, ugyanez a hangulatkeltés lett volna. Ha a szenátus szakbizottsága hétfőn nem fogadja el a március 15-i hivatalos ünnepet, akkor a nyelvhasználatnak mennek neki, mindössze ürügy kellett. Bár sokan nem látják be, most is az volt a fontos, hogy megmutassák ugyanazt a manipulációs technikát, amit januárban már lefolytattak: ha megnyomják a gombot, pillanatok alatt olyan helyzetet lehet teremteni, hogy a politikusok egy része megtorpan. Ennek ellenére nekünk nincs miért lemondanunk ezekről a dolgokról, ők pedig megoldják maguk a saját kormányuk megbuktatását.
Ön szerint az elmúlt napok hisztérikus magyarellenes kirohanásai ismeretében terítékre kerülhetnek-e még a közeljövőben kisebbségi jogok bővítését célzó kezdeményezések? Már csak azért is, mivel a román egyesülés centenáriumának közeledtével ez a hangulatkeltés várhatóan csak fokozódni fog.
Azt gondolom, hogy a közigazgatási törvény módosítása mindenképpen napirendre fog kerülni szeptemberben, ha okosan dolgozunk, akkor át is fogjuk tudni vinni. Dragnea és Tăriceanu sem gondolja, hogy ezt el kell felejteni és le kell venni napirendről. Viszont mindannyian úgy gondoljuk, hogy a nyár folyamán meg kell próbálni intenzívebbre venni a párbeszédet a román emberekkel annak érdekében, hogy a mostani hangulatkeltés ne forduljon át egy teljesen más logikát követő pályára. Ez közös felelősségünk. A kisebbségi törvényről is hasonlóképpen vélekedem, de hát erre tizenkét éve várunk, tehát esetünkben a türelem a politikában még erősebb kvalitás, mint egy normális országban. Az nem megoldás, hogy mi sündisznóállásba bújunk. Másrészt vannak legalább ilyen súlyú, a jogállamra és a hatalmi ágak szétválasztására vonatkozó kérdések, amelyeket ennek a koalíciónak meg kell tudni oldani. Hogy a politikai döntéseket a politikusok hozzák meg, ne ellenőrizhetetlen helyeken, a sajtónak, nacionalista hőzöngéseknek kitéve. Ha nem sikerül rendezni a jogállamiság kérdését, akkor minden egyéb kérdés, beleértve a kisebbségiekét is, veszélybe kerülhet. Nem hiába javasoltam az államelnöknek 2015-ben a többség-kisebbség közötti megállapodást, tudtuk, hogy közeleg 2018, ami sok problémát fog jelenteni. Megáll az eszem, hogy az ország egyik legjobb egyetemének, a kolozsvári BBTE-nek a rektora azzal fenyegeti a románokat és a magyarokat, hogy a puliszka mindjárt felrobban. Valakit nem azért választanak rektornak, még ha fasiszta történész is, hogy fenyegesse a társadalmat, a politikusokat. Európában nem nagyon látni ilyen farizeus társadalmat, mint amilyen a román. Miközben itthon üvölt az elképesztő magyarellenes, nacionalista hangulatkeltés, az államfő Berlinben kijelenti, hogy Romániában példaértékűen meg van oldva a kisebbségi kérdés. És a két vonat nem csattan össze a fejükben hatalmas robajjal.
Említette, hogy nem vesztek össze a koalícióval. Ezek szerint a parlamenti együttműködésről szóló megállapodás érvényes a most következő kormányalakításra is? Vagy további alku tárgya, hogy az RMDSZ támogatja-e az új kabinetet?
Nem azért küldtek bennünket a parlamentbe, hogy összevesszünk valakivel, ez a politikában nem lehet cél. Ha valakivel össze kellene veszni, akkor az végképp nem a koalíció, hanem például Orbán Lajos PNL-elnök és Traian Băsescu. A megállapodásunk négy évre szól a PSD–ALDE-koalícióval, azzal a kitétellel, hogy minden parlamenti ciklus után kielemezzük, és eldöntjük, miként megyünk tovább. Bizonyára lesznek tárgyalásaink, mindig a kontextusában kell elemezni valamit. A kérdés mindig az, mire vagyunk képesek a hat és fél százalékunkkal, illetve kivel tudunk normális párbeszédet folytatni, márpedig e téren sok lehetőség nincs a jelenlegi parlamentben. Van az ellenzék Traian Băsescuval, akiről most is az a véleményem, mint volt mondjuk 1997-ben; senki nem gondolhatja, hogy vele konstruktív, előretekintő együttműködést lehetne folytatni. Láttuk azt is, hogy Orban Ludovic hogyan gondolkodik, ő ugyanaz az ember, akiről Emil Cioran mondta a Párizsi füzetekben, hogy jó román lehet egy római katolikus, egy protestáns is, de román, minden jelző nélkül csak egy igazi ortodox lehet. A félmagyar, unitárius vallásban megkeresztelt Orban is folyamatosan azt bizonygatja, hogy jó román, tőle nagy áttörésre nem számítok. A Mentsétek meg Romániáról (USR) nem tudjuk, jön vagy megy, fiú vagy lány. Ezen kívül pedig ott van a PSD–ALDE. Ha nem akarunk beszorulni valahová a hat és fél százalékunkkal, akkor valakivel párbeszédet kell tudni folytatni. A jó persze az lenne, ha mindenkivel sikerülne, de falusiasan fogalmazva ezek a borkánok sorakoznak a polcon. A következő időszakban arra kell koncentrálnunk, hogy ne engedjük fokozni a magyarellenes hangulatot, mert a közösségünk nagyon megsínyli, főleg interetnikus környezetben. Másrészt úgy kell előrébb mozdítani a dolgokat, hogy ne adjunk fel semmit a közösség célkitűzéseiből.
Tekintve, hogy csak a kisebbségi frakció tagjainak szavazatával tudta megbuktatni a Grindeanu-kormányt, a koalíciónak szüksége van az RMDSZ-re. Afelé hajlik tehát az RMDSZ, hogy támogassa az új kormányt?
Erről a jövő héten, a frakciókban fogunk dönteni, ez teljesen racionális, korrekt megközelítése lehet a döntésnek. Mindenki spekulál ugyan arról, hogy a koalíciónak kivel sikerült megbuktatnia a kormányát, de azt nehéz lenne megmondani, hogy a nem magyar kisebbségi frakció tagjai miként szavaztak, miközben biztos, hogy most nem volt meg az a többségük, amellyel januárban indultak. Ennek ellenére ahogy eddig is, ezután is szükségük lesz a mi szavazatainkra, ilyen szempontból nem vagyunk se jobb, se rosszabb helyzetben, mint egy héttel ezelőtt. A politikai válság kirobbanása előtt, például az egységes bértörvény megszavazásakor is egyértelmű volt, hogy nélkülünk nem ment volna át a jogszabály, ami annak tudható be, hogy nem elég fegyelmezettek. Tehát szükség lesz ránk, és úgy látom, hogy ők sok szempontból – beleértve a többség és kisebbség viszonyát – a parlamenti együttműködést kérik, ajánlják a következő időszakra.
Miként látja, a mostani belpolitikai zűrzavar közepette lehet-e áttörést elérni a magyar–román államközi viszony terén?
Nem tudom ezt ma megjósolni, de bízom benne, hogy igen. Vannak próbálkozások, főleg magyar oldalról, de román részről sem látom azt a fajta elzárkózást, amit egy-két évvel ezelőtt tapasztaltunk. Nem egykönnyen lehet előrelépni, a következő fél év ilyen szempontból bizonyára sok mindent előrevetít, Teodor Meleșcanu februári budapesti látogatásának a viszonzásaképp ősszel lesz egy bukaresti külügyminiszteri találkozó. Vannak különböző szintű egyeztetések a tárcák között, tárgyalnak határ menti együttműködésről, energetikai, védelmi, határőrizeti kérdésekről, hiszen számos olyan ügy van, ami nem etnikai, és ezeket a két országnak vinnie kell. Még messze vagyunk az áttöréstől, de figyelembe kell venni azt is, hogy Romániában a külpolitikát nemcsak a kormány alakítja, az alkotmány szerint az államelnöknek is nagy szerepe, feladata van, tehát ez nem kizárólag kormányfüggő.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)

Kik vezetik Romániát?
Romániában nagyon nehéz miniszterelnök-jelöltet találni. Pedig elég sok olyan politikus szaladgál a közéletben, aki megfelel egy jó miniszterelnök robotképének. Az elvárások szerint  a kormányfőnek belevaló Dâmbovița-parti politikusnak kell lennie. És eljövendő miniszterelnökünk, Mihai Tudose majdnem minden szempontból megfelel a követelményeknek.
Mint minden vérbeli politikusnak, neki is volt része plágiumbotrányban. Sajnos, nem tudta jövedelmezően hasznosítani magasztos doktori címét, és ráadásul végül le is mondott róla. Ez a lemondás nagyon jó módszer, alkalmazni lehetne más bűncselekmények estén is. Például, ha valakit rajtakapnak egy lopáson, visszaadja a lopott holmit, és élhet tovább, mint Marci Hevesen. Gazdasági miniszterként szép eredményeket ért el felesége révén, aki 2015–2017 között többmilliós szerződéseket kötött az állammal. Miért ne dolgozna az ember saját országa építésén, gyakran annak kárára, de mindenképp saját zsebére? Így, ha kiesik is a miniszteri székből, nem kopik fel az álla. (Esetleg az állam álla.) Aztán egy ilyen fontos beosztáshoz, mint a kormányfőség, szükséges, hogy az illető jó hazafi legyen. Patriótaságát pallérozandó, ő is részt vett némi titkosszolgálati kiképzésen. Párttársai egy része persze most azzal gyanúsítja, hogy a kelleténél (vajon mennyi a kellet?) is szorosabb a kapcsolata a Román Hírszerző Szolgálattal. No és? Romániában különben sem lehet tudni, hogy hány felelős beosztásban levő személy fedett titkosszolgálati ügynök is ugyanakkor, így kettős vezérlet alatt működik. Lehet, hogy Dragnea és Iohannis gyors döntésébe, Mihai Tudose elfogadásába besegített a hírszerzés is, amely mindent megtesz az ország stabilitásáért?  Dragnea szerint egy kormányfőnek nagyon, nagyon, nagyon, bolondulásig szorgalmasnak kell lennie. Hogy az új kormányfő szorgalmas-e, azt nem tudni, de bolondnak mindenképpen bolond, ha elvállalta, mert most már biztosan nem csak saját felmondását kellett letétbe helyeznie. Elődje, Grindeanu is azt tette, mégsem volt hajlandó lemondani, ebből aztán tanult Dragnea, és a biztonság kedvéért bizonyosan megkövetelte tőle, hogy engedjen magába ültetni egy szupertitkos távirányításos szerkentyűt, amely két elektródát rejt a szíve mellett, és  távkapcsolója a pártvezérnél. Így ha netán megkutyálná magát, nem azt teszi, amit pártelnöke mond, és hiába kérné tőle, nem mondana le, akkor Dragnea csak megnyomna egy gombot, és azzal máris úgy szíven ütné a kormányfőt, hogy rögtön beadja a (miniszterelnöki) kulcsot. A miniszterelnökséggel megkínáltak még másik négy személyt is, de azok megtudhattak valamit a gyilkos feltételekről, nem álltak kötélnek. Szerencsére a régi, kiszuperált miniszterek közül többen is újrafelhasználásra kerültek, és tovább miniszterkedhetnek. (És az unió is büntet  rossz hulladékgazdálkodás miatt!) A kormányalakítás körüli hercehurcában jöttem rá, hogy baj van a memóriámmal, mind a távolival, mind a közelivel. Másokkal is konzultáltam agyügyben, és nagyon sokan szenvednek ilyen tünetektől. Lehet, hogy Románia összlakosságát elmevizsgálatnak kellene alávetni?  Úgy emlékszem (és vagyunk néhányan még ilyenek), bizonyára rosszul, hogy egy héttel ezelőtt Iohannis azt mondta Berlinben, hogy: nálunk „a kormánykoalíció belső válsága” nem érinti az ország belső stabilitását és gazdaságának működőképességét. Vidám voltam, mert arra gondoltam, hogy kormánytalanul élhetjük tovább gondtalan életünket. Errefel most mit hallok? Az elnök épp közli: „A jelenlegi válság súlyosan árt a hazai gazdaságnak és az ország külföldi megítélésének. Ennek a válságnak mielőbb véget kell vetni.” Rémlik az is, hogy a régi kormányt azért kellett megbuktatni, mert gyengén teljesített. A szépreményű miniszterelnök, Mihai Tudose gazdasági miniszterként nulla teljesítményt mutatott fel. Nem volt jó miniszternek, majd jó lesz miniszterelnöknek? Biztosan arra is rosszul emlékszem, hogy Iohannis 2014-ben kijelentette: ha egy politikust csak három sor másoláson érnek, vissza kell vonulnia a politikától. Tudosét is másoláson kapták, Iohannis mégis egyetértett miniszterelnökké jelölésével.  Aztán megvilágosodtam. Ő dolgozatának harminc százalékát másolta össze, ami ugyebár nem három sor, és ez egészen más.
Kuti János Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Élet/Tér Atyhában
Múlt szombattól újra pezseg az élet a Kakasülő Galériában. A kiállítótér is bővült valamelyest. Sosem tétlen a gazda, Vinczeffy László Munkácsy-díjas festőművész. Akik ismerik, tudják, hogy portáján mindig van újdonság. Épül, szépül a bennvaló, gazdagszik a kertben a modern szoboregyüttes. És ami a legfontosabb, érdeklődők százait vonzza ide a nyárról nyárra közönség elé vitt atyhai képzőművészeti kiállítás. Tavaly több mint másfél ezren látták, idén sem lesz kevesebb látogató. Ez nyugodtan megjósolható. A tárlat növekvő hírneve s a hegyi faluba vezető feljavított út is garantálja. A június 24-i megnyitón nagyon sokan voltak. És nem kellett csalódniuk. Az egykori pajtából különleges hangulatú galériává alakított Homloktörő is elvarázsolta a belépőket, a Kakasülő látványkínálata is lenyűgöző ismét.
Budapesten, Bukarestben, Berlinben, bárhol elismerés övezné a tárlatot, de a tizennégy kiállító munkái itt, a világtól látszólag eldugott, távoli településen nyernek igazi értelmet, telítődnek olyan érzelmi, hangulati többlettel, amit a hely szelleme táplál. Erről a feltöltődésről beszélt a művészek egyike-másika is, amikor mostani műveikről faggattam őket. Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese is célzott rá méltató beszédében az avatón. És az igényes kivitelezésű, háromnyelvű katalógus ajánló soraiban Kuti Dénes festőművész is utal rá, miközben a negyedszer megrendezett, jelenlegi kiállítás központi gondolatát, az Élet/Tér témáját igyekszik körülhatárolni. „Atyhában a Föld összeér az Éggel, és azon túl nincsen semmi – idéződnek fel bennem oly gyakran felsősófalvi nagyapám szavai egy néhai korondi öregasszonyról, aki ebben a hitben élt és halt meg, ugyanis sohasem járt távolabb Korond határánál – ám kis háza, kertje, Korond vidéke a sajátja volt és otthon érezte magát benne” – olvashatjuk a líraisággal átszőtt írásban. Azóta sok minden változott, a korondiak és mások is keresztül-kasul bejárják a nagyvilágot, kitágult a környékbeliek élettere, igazán otthon azonban a szülőföldön, ezeken a tájakon érzik magukat. Az atyhaiak otthonosságérzete immár ezzel a galériával és a tárlataival is teljesebb lehet. Kuti erről így vall: „E kiállítássorozaton a részt vevő művészek konkrét és elvont, valós és álomszerű, szeretetet, együttérzést kifejező, eget és földet összekötő belső élettereik festett, rajzolt és faragott »képeit« vonultatják fel, így próbálván üzenni Atyha, a Sóvidék, Erdély, a Kárpát-medence és a nagyvilág magyarságának: »Emberek, szántsatok, vessetek, arassatok! – mert íme, valahol a világon, egy elveszni látszó kis hely is válhat élhető életteretekké, otthonotokká, ahol egy templom a földeteket az egetekkel összekötheti, és amelyből továbbra is a szépnek, a jónak, a hitnek dallama zenghet.«”
A Sóvidékhez kapcsolódó alaptagok, akik három évvel ezelőtt, induláskor a kezdeményező Vinczeffy Lászlóhoz csatlakoztak, minden nyáron elhozzák ide alkotásaikat. Évente egy-egy társukat is meghívják kiállítani, így áll össze a galéria csoportos tárlatának anyaga. Bocskay Vince (Szováta), Kuti Botond (Szováta), Kuti Dénes (Szováta), Sánta Csaba (Szováta), a nemrég fiatalon elhunyt Siklódi Zsolt (Szováta), Vargha Mihály (Sepsiszentgyörgy) és Vinczeffy László (Sepsiszentgyörgy) ezúttal Bartos Jenőt (Jászvásár), Berze Imrét (Székelyudvarhely), Éltes Barnát (Feldoboly), Jakabos Olsefszky Imolát (Brassó), Madaras Pétert (Zalán), Kolozsi Tibort (Kolozsvár) és Zsombori Bélát (Székelyudvarhely) kérte fel az együttműködésre. Életkor, műfaj, művészi látásmód tekintetében változatos csapat. Ami közös bennük, az mindenekelőtt a művészi minőség iránti elkötelezettség, mindannyian az igényesség jegyében dolgoznak. Idén több a szobor, mint a festmény, Bartos, a két Kuti és Vinczeffy olajfestményei mellett Berze, Kolozsi, Sánta bronz kisplasztikái, Bocskay, Éltes, Madaras, Varga, Zsombori fába faragott szobrai, Jakabos kerámiája, a fametszettel is reprezentált Siklódi bronz-, kőkompozíciója és Zsombori mészkő munkája teremt magának életteret a Kakasülő lenti, illetve fenti szintjein. Ahány mű, annyiféleképpen vall alkotója egyéniségéről. De találkozhattunk Atyhában egy nagy ígérettel is. Vinczeffy László tizennégy éves unokája, a sepsiszentgyörgyi Csáki Apor mutatkozott be a frissen felavatott Homloktörő galériában. A nagyapa hagyta, hogy a gyerek tehetsége önmagától bontakozzék ki, nem avatkozott be oktatással a fejlődési folyamatba. Az eredmény egy érdekes, rajzos fantáziavilág, amely Bogárvirág címen sorakoztat fel szürreális és szecessziós jegyeket ötvöző fekete-fehér és színes rajzokat. Immár bizonyos, hogy Apor módszeres művészeti képzését érdemes elkezdeni.
A 4. atyhai kiállítás augusztus 7-ig látogatható. Népújság (Marosvásárhely)

Az összefogás szükségességéről
A magyarlakta megyékben, városokban, településeken nem először vesszük tudomásul a többségi nemzet irántunk érzett „őszinte” szeretetét, megbecsülését. Brüsszel, Berlin, Párizs, akár Washington felé úgy mutatják, mintha a tenyerükön hordoznának minket, mintha a világ összes nemzetei közül minket részesítenének előnyben az emberi és kisebbségi jogok megadása, tiszteletben tartása terén.
Szerintem ilyen szánalmas csődület a világ egyetlen országában sem létezik, mint a román parlamentben. Ország-világ láthatja, hallhatja, hogy az 1918. december 1-jén megígért jogainkat nem teljesítették, hanem különböző fondorlatokkal csonkították.
A nyilvános magyarellenes uszításokat azok között is terjesztik, akikkel megválasztatták magukat, akiket tudatosan a szegénységbe, nyomorba, tudatlanságba süllyesztettek. Akiket annyira lezüllesztettek a tudatlanságba, hogy elhiszik: Adám és Éva román volt, hogy a Fekete-tenger kiszáradhat stb. Ilyen szánalmas, korrupt csőcselék, törvényszegő politikusok haza vezetik az országot.
Minden választási ciklus között eltelik 4 év, amely alatt szidják, mocskolják egymást. Minden magyar párt tudja, hogy milyen eséllyel indulhat a választásokon. Fogjanak össze, és biztassák szavazásra a híveiket. Ha ezt tették volna, most a 2–3. politikai erő volna a magyarok képviselete.
Kusztos András, Sepsiszentgyörgy
Ha az EU nem kér belőlük
Tisztelt környezetvédők, talán kéne tudni, hogy azok a nyeszlett, mezőn károkat okozó macik valójában bocsos anyamedvék, akiket kiszorítottak az erdőből a nagy, erőteljes hímek, tehát csak azokat kilőni nem igazi megoldás. Nem vitatom a lobbielméletet, de ha az EU nem kér medvét, akkor túl sok megoldást nem látok, már pedig megoldást kell keresni, mert kezd túl sok ártatlan ember szenvedni, nem csak ártatlan medve. (Honlapunk Véleményfaláról) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Érzelem a mozgásban, mozgás az érzelemben
Évadindító mozgásművészeti műhely a temesvári színházban
A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén is meghirdeti hagyományos évadindító mozgásművészeti workshopját, melyre augusztus 28. és szeptember 2. között kerül sor Temesváron. Az idei műhelymunka vezetője Adamovich Ferenc.
Adamovich Ferenc 1984-ben született Budapesten, 6 éves kora óta foglalkozik tánccal. A budapesti Magyar Táncművészeti Egyetemen végezte tanulmányait, majd 2014-ben felvételt nyert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem doktori képzésére, ahol saját mozgáspedagógiai módszer kidolgozásával foglalkozik. Pályafutása során több magyarországi és romániai magyar színházban is dolgozott már koreográfusként, illetve táncosként, de munkái során betekintést nyert a cirkusz és a zeneipar mozgásvilágába is. 2007-ben alakult HuNKuN DaNce nevű csapatával Magyarország számos városa mellett, New York-ban, Párizsban és Berlinben is fellépett már.
Saját mozgáspedagógiai módszerének alapja a néptánc és a Lecoq-technika ötvözéséből ered. Jacques Lecoq módszere olyan képzési eszközöket kínál, melyek az alkotók egyéni készségeinek fejlesztését célozzák, ugyanakkor teret biztosítanak új színházi formákkal való kísérletezéshez is.
„A színészeknek szóló tréning célja a fizikai és mentális fejlesztés mellett, a hozzájuk kapcsolódó érzelmi állapotváltozások megtapasztalása. A jógagyakorlatok segítségével testünk erősítése és nyújtása mellett mentálisan is felkészülünk az órára. Gondolataink és érzelmeink lecsendesítésének előnyeit improvizatív, játékos feladatokkal használjuk ki Jacques Lecoq technikája segítségével. Végül egy szövegre épülő ritmusgyakorlattal zárjuk a délelőtti részt. Délután a mozgáskoordináció és a koncentráció fejlesztése a cél, az intenzív mozgásokra épülő koreográfia elsajátításával.” (Adamovich Ferenc)
A szervezők szállást biztosítanak a résztvevők számára. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal augusztus 15-ig lehet a pr@tm-t.ro e-mail címen.
Pataki Zoltán/ Nyugati Jelen (Arad)

Orosz Endre, a „papa”: apahidai tanító, régész, etnográfus
Nyelveket tanult, népeket kutatott, kelta sírmezőt talált
Orosz Endre – tanító, régész, helytörténész a 19. század végén, a 20. század első felében élt és szenvedéllyel munkálkodott. Az iskolai vakációkat régészeti és néprajzi kutatásokkal töltötte, autodidakta módon nyelveket tanult, antropológiai-etnográfiai megfigyeléseket is végzett például a sátoros cigányok körében. Több tucatnyi ládára rúgó felbecsülhetetlen értékű gyűjteményéből több szekérnyi jutott a Mátyás király szülőházában alapított EKE-féle néprajzi múzeumnak, később a kolozsvári Néprajzi Múzeumnak, másik része – az első világháborúban még a földbe is elrejtett apahidai kelta leletek – hányatott sorsot élt meg, amikor a kolozsvári városi tanács 13 év után letett annak feldolgozásáról, és az 1970-es években hiányosan visszaadta a családnak. Orosz Endre unokáinak – dr. Flora Orosz Katalin és Maier Orosz Judit – sikerült megőrizniük a több ládányi gyűjteményt, majd 2015-ben a Maros Megyei Múzeumnak adományozták.
Marosvásárhelyen néhány hete állandó kiállítás nyílt Orosz Endre hagyatékából, amelyet dr. Berecki Sándor régész rendszerezett, katalógusban dokumentált (Horti Emese, Kacsó Károly és Nyulas Dorottya segítségével). Orosz Endre apja korai halála után öt gyermeket nevelő özvegy édesanyja támasza lett. Későbbi élete során soha nem vetette fel a pénz, de annál több kötelezettsége volt, mégis csodálatraméltó szenvedélyességgel vetette bele magát a föld rejtett titkainak kutatásába, amihez feleségében bámulatos segítőtársra lelt. Orosz Endrére az alábbiakban unokája, Orosz Judit emlékezik.
Nagyapánk 1871. július 4-én született Kolozsváron, hat testvér közül elsőként. 1875-ig a Széchenyi tér 20. szám alatti Berde-házban laktak, ezután Szamosújvárra költöztek, ahol dédnagyapánk állást kapott. Nagyapánk, Orosz Endre itt végezte alap- és középfokú tanulmányait a Szamosújvári Örmény-Katolikus Fiúiskolában, majd 1888-tól a kolozsvári Magyar Királyi Állami Tanítóképzőben, ahova gyalog ment Szamosújvárról (!) személyesen egyeztetni az intézet igazgatójával, hogy felvegyék.
Mentorok: a tanár és a bujdosó őrnagy
Kutató szenvedélyének felkeltésében két személy játszott döntő szerepet: dr. Mártonfi Lajos, szamosújvári természetrajztanára és Orstein József nyugalmazott őrnagy. Mártonfi Lajos 1888 júniusában a teljes létszámú osztályt elvitte egy tanulmányi kirándulásra Torockó, Torda és Tordatúr környékére, ahol nagyapánk első ízben találkozott a szorosok őskorban is lakott barlangjaival, ahol később számos kutatást végzett. Orstein József nevéhez kötődik a szamosújvári római segédcsapattábor (Castellum) korát meghazudtoló pontosságú kutatása. Nagyapánknak tulajdonképpen mintaképe volt Orstein, akinek élete regénybe illő. 1829-ben született a felső-sziléziai Raciborzban (ma lengyel terület), Simon Pappenheim néven. Amikor 1849-ben az orosz hadsereg átvonult városán a magyar szabadságharcot leverni, ő Pestre ment a lelkes lengyel fiatalokkal, és beállt a magyar hadseregbe, majd honvédtüzérként Erdélybe került. A szabadságharc leverése után, hogy elrejtse valódi származását és elkerülje a haditörvényszéket, nevét Orstein Józsefre változtatta és budapesti lakhelyet vallott. Ezáltal észrevétlenül a császári hadseregben maradhatott, ahol egészen az őrnagyi rangig jutott el. 1881-ben nyugdíjazták és Szamosújvárra költözött, családja amúgy sem lévén, már kimondottan csak régészeti jellegű kutatásainak élt (főképp a város római múltja érdekelte).
Közte és nagyapánk között olyan mester-tanítványféle kapcsolat alakult ki, melyet mi sem mutat jobban, minthogy 1912 januárjában halálos ágyán egyedül Orosz Endrének vallotta be igazi identitását és kérte, hogy értesítse családját, akik évtizedekig nem tudtak róla. Nem sokkal később nagyapánk felvette a kapcsolatot a Berlinben élő Pappenheim hozzátartozókkal és értesítette őket rokonuk haláláról. Örökös híján szerény vagyonát nagyapánkra hagyta, aki őt mindvégig példaképének tartotta és azt vallotta, hogy az őrnagy meghatározó jelenség volt életében. Nekrológot írt róla az Erdély folyóiratban és a Szamosújvári Hírlapban.
A tanítóképző elvégzése után 1892-ben a Torontál vármegyei Nagykőcsére kerül nevelőnek, Alsó-Lukaveczi Mixich Ottó földbirtokos három fia mellé. Itt is folytat terepkutatásokat és felfedezi Kőcsétől délkeletre a Kurjácska Gréda őstelepet, amelynek eredményeiről 1896-ban az Erdélyi Múzeum kiadványának különnyomatában megjelent tanulmányában számolt be.
1891-től az EME Orvosi és Természettudományi szakosztályának tagja, ahova dr. Koch Antal geológus ajánlására vették fel. Még Kőcsén él, amikor tagja lesz a Magyar Földtani Intézetnek (csodálatos épület, érdemes meglátogatni) és ebben az időben tartja első előadását a Dél-magyarországi Történelmi és Régészeti Társulat választmányi ülésén, Temesváron. Munkásságában Kuun Géza és dr. Hermann Antal támogatták.
1898-tól az Országos Régészeti és Embertani Társulat rendes tagjává választja. 1895–1920 között az apahidai állami iskola igazgatója. Rendkívül nehéz időszak ez az életében, mert apja korán bekövetkezett halála után özvegy édesanyját és öt ifjabb testvérét részben neki kellett eltartania.
1899 nyarán részt vesz egy régészeti tanfolyamon Budapesten, s ezután önszorgalomból ősrégésznek képezi ki magát. Ugyanebben az évben részt vesz dr. Primics György, az EME ásvány- és földtani őrsegédje vezetésével a Magyar Földtani Intézet indítványozására kezdeményezett tudományos kiránduláson a Vlegyásza hegyvonulat geológiai felmérésére. Erről az útról különösen érdekes útinaplót vezet. 29 évesen tagja lesz a Magyar Földtani Intézetnek, amelynek gyönyörű diplomáját a Sapientia tudományegyetemnek adományoztuk.
1889-ben a közoktatási miniszter a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyeletének ajánlására 300 forint állami segélyt juttat neki a Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos és Kolozs vármegyék őstelepeinek kutatására. Ebből az összegből még ugyanazon év nyarán és őszén felásatta a Tordai-hasadék barlangját, a Dóm ásatásánál előkerült ősemberi koponyákat és egyéb csontokat a budapesti Embertani Múzeumban helyezték el.
Élet Apahidán iskola és kutatás között
1901. július 4-én házasságot köt Hübner Ilona 7 diplomás tanárnővel, és e frigyből négy gyermek születik. Együtt tanítanak Apahidán, ahol nagyanyánknak sokszor kell őt helyettesítenie, amikor tudományos munkássága máshova szólítja el. Rajztanári diplomával is rendelkező felesége sokszor dokumentálta a begyűjtött régészeti vagy etnográfiai tárgyakat rendkívül szép rajzokkal és művészi írással.
Apahida a régi Apáthídja helyén, a Szamos és a Garla patak mentén húzódik, vegyes, négy nemzetiségű község, román, magyar, zsidó és cigány lakossággal. Mindenki tudta, hogy az igazgató igazságszeretete nem tűrt meg semmiféle nemzetiségi, vallási vagy társadalmi megkülönböztetést. Apahidán a tanév fénypontja az év végi vizsga, és az ezt követő záróünnepély volt, rajz- és kézimunka kiállítással, valamint nagy tornabemutatóval egybekötve. A szünidőnek egyaránt örültek a diákok és a szülők is, de legjobban a tanító, aki kezében csákánnyal, hátán hátizsákkal bekóborolhatta a szabad természetet, a Fogarasi-, Radnai-havasokat, a Ciblest, a Gyalui-havasokat. Itt heteket, sőt hónapokat töltött el a pásztorokkal az esztenában, akárcsak jó barátja, Hermann Antal, aki képes volt hónapokig a sátoros cigányokkal kóborolni. Mindketten elsajátították a cigány nyelvet, hogy jobban elnyerjék a népség bizalmát és behatóbban tanulmányozhassák nomád életmódjukat az ősember életének megvilágítása céljából. Nagyapánk ezenkívül autodidakta módon megtanult latinul, görögül és németül is.
Itt idéznék nagyanyánk emlékiratából, akinek a sok gyermek ellátása, nevelése, a nagy háztartás vezetése, a tanári teendők ellátása mellett csodálatos módon jutott arra is ideje, hogy mindvégig segítőtársa legyen nagyapánknak kutatótevékenységében.
„Csodálatos volt az égő, önzetlen lelkesedés, mellyel a tudomány szolgálatába szegődött s minden anyagi segítség nélkül, mindent megvonva magától küzdött és áldozott a nemes cél érdekében. Mivel szótlan, magába zárkózott volt, a köznapi un. társasági életet folytató emberek közül kevesen értették meg s excentrikus bolondnak tartották, aki amint csak tehette menekült közülük ki a mezőre, hegyekbe, erdőkbe.”
Legjobb önfegyelmezés a napirend pontos betartása, írja Apahidán 1900-ban, s az alábbi napirendet állapítja meg magának: Felkelés 6-kor; Öltözködés 6:30; Apródolgok, reggelizés 7-ig; Nyelvtanulás 7–8-ig; Iskolai tanítás 8–11-ig; Olvasás 11–12-ig; Ebéd, apródolgok 12–1-ig; Olvasás: 1–2-ig; Tanítás 2–4-ig; Séta 4–6-ig; Vacsora stb. 6–7-ig; Irodalom 7–10-ig; Lefekvés: 10-kor. Amint napirendet és tízparancsolatot állapított meg magának, úgy volt bevételi és kiadási rendszere és minden hóra költségvetése. Kiszámította, hogyha csak a legcsekélyebb összeget költené is el cigarettára vagy más fölösleges kiadásra, az éveken keresztül mily összeget tenne ki. Így volt csak lehetséges, hogy az így megtakarított pénzből értékes, nagy tudományos könyvtárat szerzett magának, s könyveinek megbecsülését jellemzi, hogy mindent gyönyörűen beköttetett. Könyvtárában annyira otthon volt, hogy a vaksötétben is megtalálta ott, amit keresett. Könyvtárán olvasható jelmondata: „Ein gutes Buch der beste Freund” (Egy jó könyv a legjobb barát). Dicséretére legyen mondva, hogy az önmagának előírt szabályokat egész életén keresztül szigorúan betartotta.
Múzeumteremtés Mátyás szülőházában
Gyakori terepi sétái alkalmával a régészeti és geológiai leletek mellett különös figyelmet fordított az adott tájegység néprajzi jellegzetességeire, tekintélyes gyűjteményt halmozott fel. Később az I. Mihály Király Kulturális Alapítvány (Fundaţia Culturală Regele Mihai I) átvesz 5500 tárgyat etnográfiai magángyűjteményéből, amely tulajdonképpen az alapját képezhette az 1923-tól működő, Romániában elsőként megalakuló Erdélyi Néprajzi Múzeumnak. Ezt megelőzően számos kiállítás alkalmával is bemutatta néprajzi gyűjteményét. 1900 áprilisában a város Mátyás király szülőházát az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) rendelkezésére bocsátotta egy néprajzi kiállítás és múzeum megrendezése végett. Nagyapánk a héttagú csapat résztvevője, amelyet a múzeum anyagának összegyűjtésével bíztak meg, és amelynek az akkor 20 éves Roska Márton is tagja volt, később a Szegedről visszaköltöztetett kolozsvári magyar egyetem tanára, az Érmészeti Intézet, illetve az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának igazgatója, aki többek között Orosz Endrének dedikálta az 1942-ben megjelent Erdély régészeti repertóriumát.
1902-ben sikerül megnyitni az EKE Múzeumot, nagyapánk jól megrakott ökrösszekérrel szállította Apahidáról a Mátyás király szülőházába az 1300 darab magyar, román és cigány etnográf tárgyat tartalmazó gyűjteményét.
Itt állandó jelleggel EKE székhely és kiállítás volt, amíg 1935-ben a városi tanács döntése folytán az EKE kiköltözni kényszerül, mely alkalommal egy szekrény alatt talált régi fegyverek kapcsán nagyapánkat, mint EKE-főtitkárt és Szathmáry Ferenc szolgát titkos fegyverrejtegetéssel törvény elé idéznek, de végül sikerül tisztáznia helyzetét.
Kereles Edit
FOLYTATJUK Szabadság (Kolozsvár)

Hová, meddig süllyedünk, magyarjaim?
Még mindig folyik, sőt, erősödik a magyar-magyar harc. Mi van itt emberek??? Mit akarunk elérni? Mit fogunk elérni? Ki és miért vezetett meg bennünket így? Tudom a választ, nyugalom… Költői a kérdés. Mióta vezethető a magyar az orránál fogva? Mióta öljük egymást, tudván tudva, hogy az uszítók röhögnek a markukba, s elveszejtésünk sikerrel fog járni, ha így folytatjuk? A hírek is gyilkosok, az alatta kialakuló „párbeszéd” is az. Egyetlen idegen sem kell közénk jöjjön, egyetlen egy sem! Azok ülnek a fotelben, hátradőlnek, és jó esetben szörnyülködnek, de többen vannak akik kárörvendenek azon, mint pusztítja magát belülről a magyarság. Az egyik védi a provokátort, a másik védi az erőszakot, az Anyaországból fröcsögnek a székelyekre, ismételten, sűrűbben lerománozva bennünket, a székely táposozik ismét.
Mindeközben Berlinben a „nagyasszony” szoknyája mögé menekülve, sunyi patkányok módjára, volt lmp-sek (szándékos a kisbetű!), állítólagos magyarok, Szabad Magyar Nagykövetségnek kiáltják ki magukat, s nyilvános harcot indítanak Magyarország ellen. Azt állítják, az itt élő magyarokat képviselik. Ideiglenesen bár, de itt élek, és én ezt kategorikusan visszautasítom, kikérem magamnak! Ezek nem a kormány, nem Orbán Viktor ellen harcolnak, ezek Magyarország ellen indultak meg!
Nem, nem vagyok sem Orbán-párti, sem más politikus-párti. Magyar-párti vagyok! Ez legyen világos! És nem tudom már nézni, mit művelünk saját magunkkal! Elviselhetetlen! A folyamat annyira beindult volna, hogy azoknak, akiknek ez érdeke, már a kisujjukat sem kell mozdítsák, mert megtesszük mi azt amire vágynak? Hát vakok, ostobák vagyunk mi? Hagyjuk már abba! Forduljunk már egymás fele, ne egymás ellen, s zárjuk már egy cseppet a sorainkat a külső ellenséggel szemben!
Mert különben ki tudja, meddig süllyedünk, magyarjaim… ki tudja? Lakó Péterfi Tünde / Erdély.ma

Nyári beszélgetés Kocsik József mezőgazdásszal
„Mindent szívből tettem. A magyarságomért!”
– Az én életem egészen más volt, mint egy átlagemberé. Így hozta a sors.
– Éppen ezért érdekel. S ha engem érdekel, akkor valószínűleg érdekli az olvasókat is.
– A háború után láttam azt a két katonát is – gyerekek voltak –, akik felrobbantották a Várhidat. És nem tudtak elmenekülni… Láttam kint, a tanyán, nem messze a várostól, ahogy kivégezték onnan azt a két embert; a gyerekek megmaradtak… Kuláklistára tettek bennünket, aztán el akartak vinni a Bărăganba. Attól megmentett Rangheț Jóska, az, akiről elnevezték a szerszámgépgyárat. Ő fazekasvarsándi volt, felesége, Éva temesvári. A húga szemben lakott velünk. Josif Ranghețnek volt egy velem egyidős fia. Elsőben ugyanabba az osztályba jártunk. Ezek illegalisták voltak. Elvitték őket. A gyereket is. A háború alatt anyámék bújtatták Évát.
– Milyen nemzetiségű volt Rangheț?
– Magyar. Éva is, meg ő is magyar iskolába jártak. Anyámék nem is tudták, hogy illegalisták. Csak azt, hogy magyarok, és Évát el kell rejteni.
– Hogy szabadultatok meg a Bărăgantól?
– Sógora, aki szomszédunk volt, felhívta telefonon Rangheț miniszter elvtársat. Lejött Aradra, a Mosóczy-telepi piactéren felállt egy ládára, magyarul szólt az emberekhez… És intézkedett. Megszabadultunk. „Egy padban ültem Csép Sanyival”
– Hányban születtél?
– Harminchétben. Betöltöttem a nyolcvanat.
– Hol láttad meg a napvilágot?
– Itt, Aradon, a Mosóczy-telepen. A Katolikus Gimnáziumban kezdtem az első osztályt. Utána különböző épületekbe fogadtak be minket, háború volt. Negyedik osztályban már a Vegyes Líceumba jártunk. Egy darabig Návrádi Ágoston, az igazgató is tanított. Aztán egy új törvény nyomán kihelyeztek a Mosóczy-telepi iskolába. Nyolcadikban újra bejöttünk. Czédly Károly volt az osztályfőnökünk. Szerettem iskolába járni, mert ott nem kellett dolgozni. Tíz osztály után érettségiztünk, 1954-ben… Egy padban ültem Csép Sanyival, aki később neves újságíró lett.
– Kire emlékszel középiskolai tanáraid közül?
– Legkellemesebb emlékeim Ficzay Dénessel kapcsolatosak.
– Ezt sokan állítják… Mi következett az érettségi után?
– Mivel kuláklistán voltunk, szó sem lehetett egyetemről. De hát én fociztam jó ideje. Betettek az AMTE első csapatába.
„Hatéves koromtól volt pónilovam”
– Mióta rúgtad?
– Először kilencéves koromban jelentkeztem az ITA mezítlábas törpecsapatába.
– Mitől volt mezítlábas az a csapat?
– Akkoriban minden törpecsapatban mezítlábasan játszottak a gyerekek. A háború után nem volt pénz, és a gyerekcsapatokban senkit sem engedtek cipőben pályára lépni, nehogy letapossa azt, akinek nincs csuka a lábán.
– Eszembe jut, hogy nemrég, amikor még működött a sportüzletem, egy ismerősöm elhozta tízéves focista fiát, hogy vásároljon neki egy pár jó futballcipőt. A 70 eurós Nike-cipők közül egyet sem választott ki magának a gyerek, mert elmúlt évi modellek voltak… Lehet, hogy azok a mezítlábas gyerekek jobban tudtak gólt rúgni, mint a maiak?!
– Az ITA-ban azt mondták, jöjjek vissza két év után. Felvettek viszont az AMTE törpecsapatába. Rá három napra balszélsőt játszottam. Tizenhét évesen bekerültem a nagycsapatba. ’54-ben, amikor érettségiztem, megnyertük a bajnokságot.
– Mi történt veled az érettségi után?
– Felfigyelt rám a kolozsvári egyetem. Felvettek az agronómiára. Az egyetem csapatába viszont nem kerültem be. Így aztán elkerültem Iași-ba. Onnan elküldtek Konstancára, a Dinamóhoz.
– Végül elvégezted az agronómiát?
– Hogyne, megkaptam a diplomát. És Konstancán kijártam egy elektromechanikai technikumot is. Hazajöttem Aradra. És elkezdtem dolgozni a Vagongyár szerszámműhelyében.
– Mezőgazdasággal nem foglalkoztál?
– A tanyán nőttem fel. Hatéves koromtól volt pónilovam. Gyakran az istállóban aludtam a béresekkel. Mindenem volt a tanya.
– Szüleid ott laktak?
– Szüleim egy percet sem töltöttek a tanyán.
– Ők mivel foglalkoztak?
– Édesapám nagyon intelligens ember volt. Rengeteg könyve sorakozott a polcokon. Kereskedelmi felsőiskolába járt, és mezőgazdasági akadémiát végzett Budapesten… Dédnagyapám szerezte a vagyont, pécskai parasztemberként. Tizenegy fia volt. Lócsiszárként is tevékenykedett; a Monarchiának hozta a lovakat abban az időben. Tizenegy fia közül mindössze három jött haza az első világháborúból. Így a föld egyben maradt.
– Jól érezted magad a szerszámműhelyben?
– Voltak nézeteltéréseim a főnökömmel… Aztán átkerültem a hegesztő-laboratóriumba. Közben elvégeztem az edzőiskolát. Nem jött be. Aztán kijártam a bírói iskolát. Az nagyon bevált. Tizenhárom évet bíráskodtam a megyében. A hegesztéstől mentem nyugdíjba.
„Több ezer tagunk van. Nem csak magyar, román gazdák is”
– Nem értem, mi a köze a hegesztésnek a mezőgazdasághoz! Hogy kerültél a Romániai Magyar Gazdák udvarába?
– A forradalom után hívtak az RMDSZ-hez. Azelőtt, amikor politikáról hallottam, elszaladtam. Akkor odamentem. Mindent elvállaltam. Én voltam az első ügyvezető titkár, a „kultúros” Kocsik József csicskása lettem; mindenhova küldött, tettem-vettem. Amikor március végén Cziszter Kálmán lett az elnök, megkért, hogy menjek el Kolozsvárra mint mezőgazdász. Ott feladatként kitűzték, hogy alapítsam meg Aradon a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét. Találtam két nagyszerű társat Fazekas István, a barackai borgazdaság vezérigazgatója és a kisiratosi Almási Béla doktor személyében. Egy év után megválasztottak elnöknek.
– Gondolom, nem bántad meg, hogy elvállaltad.
– A mezőgazdaságban rengeteg csodálatos dolgot láttam: például azt, hogy egy hektáron több mint egy vagon búza terem, kukoricából több mint másfél vagon… Láttam egy gazdaságban 150 hektáros mákültetvényt, amit drónokkal tartanak megfigyelés alatt. Bármelyik magyarországi mezőgazdasági kutatóintézetbe nyílt utam van.
– Említenél valami különlegeset, amit elértél az Egyesület élén?
– Az országban nincs még egy olyan egyesület, mint a mienk. Több ezer tagunk van. Nemcsak magyar, hanem román gazdák is… Egyszer, amikor kiöntött a Körös, 2500 hektárra hoztunk kukorica-vetőmagot ingyen Magyarországról. S ezt még többször megismételtük.
„Nagy csoda történt… Isten keze biztosan benne volt!”
– Hiszel Istenben?
– Nem hiszek. Meg vagyok győződve létezéséről… A Katolikus Gimnáziumban, első osztályban, a Zárdában egy délután Grúber tisztelendő „bácsi” bejött az osztályba, és megkérdezte: „Hány Isten van, kisfiam?” Rávágtam: „Egy Isten, tisztelendő bácsi.” Olyan hatalmas frászt kaptam, hogy ma sem hallok jól az egyik fülemre. Állítólag azt kellett volna mondanom, hogy: „Csak egy Isten van.” Én azóta nem léptem be a templomba.
– Végül is, milyen a viszonyod Istennel?
– Egyáltalán nem hittem benne. Addig, míg nem találkoztam vele…
– Vannak ellenségeid?
– Inkább irigyeim. Pedig nincs semmim. Engem a környék összes polgármestere a tenyerén tart. Nem tudják, hogy hova tegyenek.
– Félnek a szádtól? Attól, hogy szókimondó vagy?
– Én sohasem bántok senkit. De ha helyzetbe kerülök, akár tíz év után is, megkapja.
– Egészséges vagy?
– 75 éves koromban olyan beteg lettem, hogy alig kaptam levegőt, két lépést sem tudtam szaladni. Elmentem az orvoshoz. Azt mondta, ha három héten belül nem operáltatom meg magam, nagy baj lesz. Egy nap kisétálok a kertbe. Egy tizedmásodperc alatt valami különösen titokzatos dolog történik velem. Ma sem tudom, mi. Attól a pillanattól kezdve úgy kapok levegőt, mint régen. Utána legalább tíz négyzetmétert felástam a kertben. Attól kezdve kilométereket tudok futni.
– Mit gondolsz, mi történhetett veled akkor?
– Nagy csoda történt… Isten keze biztosan benne volt.
„Életem legszebb időszakát élem”
– Értek nagy veszteségek életed során?
– Egyik legnagyobb veszteségem a fiam tragikus halála volt. A másik az, hogy elvesztettem azt a nőt, akit a legjobban szerettem. Halála előtt arra kért, vigyek be hozzá a kórházba három szál vörös rózsát.
– Nyolcvanévesen megfordulsz még néha egy-egy csinos nő után?
– A szép mindig tetszett. Azt hiszem, mai napig több barátnőm van, mint barátom.
– Félsz az öregségtől?
– Nem. Mert nincs öregkor… A betegségtől félek, de tudom, hogy nem leszek beteg. Naponta négyszer meditálok. És légzési gyakorlatokat végzek.
– Boldog vagy most?
– Igen, úgy érzem, hogy most vagyok a legboldogabb. Bár a munkám sosem volt megfelelően elismerve, olyat csináltam, ami egyáltalán nem volt ebben az országban. Semmit sem teszek tudatosan, de mostanában minden sikerül nekem. Életem legszebb időszakát élem. A jelenem nagyszerű. Büszke vagyok a múltamra… És elmondhatom, hogy az életemben még sohasem fordult elő, hogy leüljek valakivel egy asztalhoz – mint most veled –, és elmondjam intim dolgaimat.
– Semmiféle elismerést nem kaptál tevékenységedért?
– Nem éppen. Amikor Brüsszel felfigyelt ránk, kaptam az Aradi Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Ipari Kamarától egy oklevelet, amelyben elismerik az Agromalim Vásár megszervezéséért végzett munkámat, meg a román mezőgazdaság fejlesztéséért kifejtett tevékenységemet. Legértékesebbnek tartom az Ezüstfenyő-díjat, amit Markó Bélától kaptam 2005-ben. Megemlíteném, hogy Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgárává választottak. És még van néhány… „Nem ijedek meg semmitől”
– Szeretsz utazni?
– Szeretek.
– Merre jártál?
– Az országon kívül voltam Párizsban, Bécsben, Berlinben, Krakkóban, Magyarország mindegyik tanyáját ismerem, az egész Szovjetuniót bejártam… És nemrégen Brüsszelbe is meghívtak.
– Hivatalos úton jártál Brüsszelben?
– Igen. Az Egyesületnek van 4-5 ezer román tagja. Amikor meghívtak, azt kérdezték, hogy lehet az, hogy egy magyar egyesületnek ennyi román tagja van?
– Sok olyan embert ismersz, akit fontosnak tartasz?
– Fontosnak tartok sok nagyszerű embert, akik a kutatóintézetben dolgoznak Szegeden, akikben annyi emberség van, hogy az ritkaság. Következnek akadémikusok, politikusok, köztük Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége) elnöke, aki 20 éve segíti önzetlenül egyesületünk munkáját.
– Milyen politikai beállítottságú vagy?
– Rossz politika nincs, csak rosszul lehet csinálni.
– Hibáztál sokat az életben?
– Igen, hibáztam. Vannak dolgok, amelyeket egyáltalán nem csináltam meg. Magamért nem tettem semmit. Mindent megkaptam az élettől. Most rendkívül biztos vagyok magamban. Nem ijedek meg semmitől.
„Láttam a miniszterelnök házát”
– Hallottam, hogy idén Felcsúton is jártál.
– Láttam a miniszterelnök házát. Öt méterre van a stadiontól. Az a stadion egy műemlék.
– Makovecz Imre tervezte… Orbán Viktorral nem találkoztál ott?
– Többször találkoztam már vele. Remekül tud társalogni. Egyből letegezett. De most ott nem láttam… A Puskás Akadémia hoteljében szálltunk meg. Három napot töltöttünk ott. Minden komfortot biztosítottak. Amikor megérkeztünk, rögtön mindegyikünk mellett megjelent egy ember. Kettőnkkel ketten jártak. Minden lépésünket irányították.
– Milyen rendezvényen vettél részt?
– Háromnapos szimpóziumon voltunk, nyolc ország képviselői. Nagy Zsolttal, ifjú falugazdánkkal szerepeltünk az Egyeztető Fórum mezőgazdasági témájú gyűlésén.
– Tetszett Felcsút?
– Nagyon szép a terület. Takaros parasztházak. Az Orbáné is az.
– Hogy érezted magad ott?
– Azt láttam, hogy azok az emberek szeretnek engem.
„Brüsszelben naponta háromszor esett az eső”
– Kimaradt-e valami fontos kis csevegésünkből?
– A 2016 decemberi, brüsszeli látogatásom az Európai Parlamentben. És főleg az, hogy én ott szót kaptam. Egész Romániát képviseltem.
– Milyen nyelven szólaltál fel?
– Magyarul. Ott mindenki azon a nyelven hallgat meg, amelyiken akar.
– Miről beszéltél?
– Elmondtam, hogy Aradról érkeztem, kisebbségi csoporthoz tartozom, magyar vagyok, egy mezőgazdasággal foglalkozó egyesület tagja…
– Tetszett a város?
– Brüsszelben naponta háromszor esett az eső…
– Élvezted a látogatást?
– Nagyon emberségesen bántak velem. Én itthon nem szoktam az ilyesmihez. Már vártak, pedig nem is ismertek. Csak a reggelire felszolgált kagylókat és egyéb tengeri herkentyűket nem tudtam megkedvelni.
***
– Hozzátennél még valamit?
– Amikor megszerkeszted ezt az interjút, kérlek, arra ügyelj, hogy véletlenül se legyek benne istenítve. Add vissza azt, amit én tényleg végeztem ez alatt a 27 év alatt. Mindent szívből tettem. A magyarságomért! Annyi mindent lehetne csinálni, ha az ember EMBER lenne… – Az én életem egészen más volt, mint egy átlagemberé. Így hozta a sors.
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Románia csak felvevőpiacnak kell Pár hónappal ezelőtt bukaresti szakértők és véleményformálók, sőt a jobbközép államfőt nem túlságosan kedvelő kormánypárti politikusok is dicshimnuszokat zengedeztek Románia geopolitikai súlyának látványos megerősödéséről.
Az eufóriának, az ország külpolitikai téren elért sikereinek kétségkívül megvolt, és ma is megvan az alapja. Donald Trump amerikai elnök megválasztását követően – júniusban – Klaus Johannist fogadta a kelet-közép-európai országok vezetői közül elsőként a Fehér Házban, ugyanabban a hónapban a román államfő Berlinben tett hivatalos látogatást. A múlt héten pedig Johannis látta vendégül Franciaország nemrég megválasztott államfőjét a Cotroceni-ben.
A világ bármelyik országa megirigyelné a hasonló diplomáciai teljesítményt, elvégre mindenki szeretne szoros, és ami a legfontosabb: saját politikai, gazdasági érdekeit előremozdító kapcsolatot kialakítani a világ nagyhatalmaival. És itt el is érkeztünk a probléma lényegéhez, néhány hónap távlatából ugyanis elmondható, hogy Bukarest diplomáciai babérjai a valóságban nem, vagy csak nagyon kis mértékben szolgálják az ország érdekeit.
Eddig sem volt titok, hogy Amerika egyszerű hídfőállásként tekint Romániára (is) a világhatalmi játszmák színterén, ezért létesített nálunk rakétavédelmi pajzsot. Ám ezen túlmenően sem az amerikai vízumkötelezettség évek óta lebegtetett eltörlése, sem az új befektetések idecsalogatása terén nem sikerült áttörést elérnie Bukarestnek. Ugyanez a helyzet Francia- és Németország esetében, amelynek vezetői például nyilatkozatok szintjén teljes mellszélességgel támogatják Románia schengeni csatlakozását, ám pillanatig sem képesek lobbizni érte.
A magyarázat egyre nyilvánvalóbb: valamennyi nagyhatalom nem egyenrangú partnernek, mindössze felvevőpiacnak tekinti Romániát. Washington is, Berlin is és Párizs is egyformán azért igyekszik magához édesgetni és fontos szövetségesként láttatni Bukarestet, hogy a román kormány minél többet költsön el nála a nagyszabású haderőfejlesztésre szánt eurómilliárdokból, kihasználva, hogy Románia összterméke két százalékát fordítja ezentúl védelemre.
Ennek az irdatlan költekezésnek a hasztalanságáról már cikkeztünk, ráirányítva a figyelmet többek közt, hogy luxus közel félszáz F-16-os vadászgépet és megannyi rakétát vásárolni, amikor a kórházaknak nincs pénzük kötszerre, az állam pedig maholnap nem tudja előteremteni a nyugdíjra valót. Az amerikaiak, a németek és a franciák szó szerint versengenek azért, hogy a román hadsereg tőlük vásároljon haditechnikát, ez lapul Johannis washingtoni és berlini fogadtatása, illetve Macron nemrégi bukaresti látogatása mögött.
Ugyanakkor paradoxon, de Románia maga alatt is vágja a fát a nagyhatalmakhoz való dörgölőzésben. Nem titok, hogy a nyugat-európai országok féltékenyek, és nem nézik jó szemmel, hogy a bukaresti hatóságok több mint két évtizede teljesen szervilisek Washingtonnal (lásd például a CIA-börtönök ügyét) szemben, ráadásul most is többnyire tengerentúli fegyverekre költik a pénzt, ahelyett, hogy az uniós piacot (hadiipart) helyeznék előtérbe.
Az igazán szomorú viszont az, hogy Románia a saját hadiiparát is semmibe veszi, ahelyett ugyanis, hogy a Vidombákon létesített (és nem mellékesen Francois Hollande volt francia államfő jelenlétében tavaly ősszel felavatott) Airbus helikoptergyártól rendelt volna gépmadarakat, az amerikai Bellnek tett ajánlatot. Mi ez, ha nem a nemzetgazdasági érdekek aláásása? Ha tehát ezentúl bárki Romániának a világpolitikában learatott fergeteges sikereiről hozsannázik, ne feledjük, az nem más, mint drága pénzen vásárolt buksisimogatás.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Mint egy tömegkatasztrófa túlélői, olyanok voltak a határon túli magyarok
Hatásos-e a magyar nemzetpolitika, a szimbólumokon túl működik-e a gyakorlatban is a támogatási rendszer? Az ukrán oktatási törvény ügye és az egyre-másra Erdélyben is előforduló, a magyar nyelv használata és az alapvető jogok ellen irányuló fellépések azt mutatják, a valódi kisebbségvédelem terén egyes szomszédainktól Európa még túl messze van.
Soha annyi pénzt nem költött a magyar állam az anyaországon kívül élő nemzettársainkra, mint mostanában, és ez a tény szinte kötelezővé teszi, hogy a közelgő kampányban balliberális oldalról előjöjjön a már ismert „túlszerették a határon túliakat” érvelés, valamint a támogatás átszámolása lélegeztetőgépekre. Ha viszont egy másik szempontból vizsgáljuk a kérdést, a 18 000 milliárdos magyar költségvetésből a tavaly erre a célra elköltött 90-100 milliárd csak csepp a tengerben. Az éves magyar büdzsé alig több mint öt ezreléke, vagyis minden ezer befizetett adóforintból öt. Ettől viszont még jogos a kérdés: van-e nemzetstratégiánk?
Két fő forrásból csordogál (néha pedig valósággal ömlik, hiszen például tavaly decemberben két nap alatt 36,7 milliárd forintot osztottak szét, de erről később) a támogatás a határon túlra: a Miniszterelnökséghez tartozó Nemzetpolitikai Államtitkárság pénzosztó szervezetén, a Bethlen Gábor Alapon (BGA) keresztül, újabban pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium csatornáin is.
Rossz néven veszik
Kezdjük az utóbbival: Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára 2015 decemberében jelentette be, hogy a kormány ötvenmilliárdos gazdaságfejlesztési programot indít a Vajdaságban. A keret nagy részét hitelprogram teszi ki, közel harmincmilliárdos összeggel, a maradék húszmilliárd vissza nem térítendő állami támogatás. A program elsődleges célja, szólt az MTI-hír, hogy a világ legjobb termőföldjeit magáénak tudó Vajdaságot és az ottani gazdákat segítsék termékeik távoli piacokra való eljuttatásában. A programmal a turizmust is akarták támogatni, valamint a helyi kis- és középvállalkozásokat, utóbbiakat főként kedvezményes hitelekkel.
A jó hírek az Ukrajnában élő nemzettársainkat sem kerülték el: idén március tizenötödikén a beregszászi Petőfi-szobornál tartott ünnepségen Magyar Levente arról beszélt, hogy 2017 aranybetűkkel íródhat be a kárpátaljai magyarság történelmébe, ugyanis ebben az évben a magyar állam húszmilliárd forintos támogatást utal ki a megye gazdaságának felvirágoztatására (tavaly kétmilliárd jutott ugyanerre a célra). A borostyánkői mezőgazdászról és kultúrpolitikusról, Egán Edéről elnevezett gazdaságfejlesztési programban eddig főként egyéni gazdálkodók földprivatizációs költségeit fedezték, de ezentúl jut hitel vállalkozásfejlesztésre is.
Ám a külügyesek által vitt program nem mindenütt fáklyásmenet, és ezt jól jelzi a romániai példa. Idén májusban Marosvásárhelyen az államtitkár arról beszélt, hogy az erdélyi magyarság számára is beindul a másik két régióban már működő támogatási rendszer, és ki is hirdette, hogy kezdésnek a Mezőség Maros megyei részén élő magyar gazdák pályázhatnak összesen egymilliárd forintra. Információink szerint a román kormány ráborította az asztalt a magyarra, és azt mondta: ha etnikai alapon osztanak pénz, ötvenszázalékos adót vetnek ki a támogatásokra. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ugyan már százmilliárdos támogatást vizionált Erdélyben, mi biztos forrásból úgy tudjuk, a program teljesen leállt. Szlovákiában pedig információink szerint egyenesen Bugár Béla torpedózta meg a hasonló elképzelést – a vegyes pártjával kormányon lévő magyar politikus nincs jóban a Fidesszel, és nem vette jó néven, hogy kihagyták a buliból, ezért meggyőzte Fico kormányfőt, hogy Szlovákia ne engedélyezze a felvidéki magyarok efféle támogatását.
Egyházi intézmények
A határon túli oktatási, szociális és kulturális támogatásokat kezelő Bethlen Gábor Alap költségvetési támogatása látványosan emelkedett a 2010-es választási győzelem óta. Egyik forrásunk úgy fogalmazott: sokáig erős határon túli politikusok mondták meg, mire mehet pénz (Erdély esetében a szocialista kormányok alatt Markó Béla akkori RMDSZ-elnök, a második Fidesz-kormányzás elején pedig főként Tőkés László), de ez most már nincs így. A százmillió forint fölötti támogatásokról Orbán Viktor miniszterelnök dönt, az annál kisebb összegeknél van esélye tulajdonképpen bárkinek, ha jó a pályázat, és az érintett személyre vagy szervezetre nem haragszanak a Fideszben. Információink szerint a magyar kormányfő két szempontot preferál: egyházi kezelésben lévő intézményt támogassanak, mert attól még az időnként ellenséges kormányok sem tudják elvenni a vagyont (így például határon túli iskolaépület felújítására csak akkor lehet sikerrel pályázni Budapesten, ha egyházi tulajdonban működik, akár állami intézményként is); a másik szempont pedig az, hogy fenntartható legyen, tehát húsz év múlva is működjön az intézmény, amely jelentősebb összeget kapott.
Szóval Orbán Viktoron kívül most már nincsenek erős emberek, akik tollba mondják, mi történjen a pénzzel – pontosabban a legtöbb régió esetében nincsenek, Kárpátalja kivételével. Ez a régió ugyanis külön kormánybiztost is kapott, és Grezsa István joggal indulhatna a leghosszabb titulust viselő közszolgák versenyén, mivel „Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja (Закарпатська область) együttműködési és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjával” bízták meg 2015 decemberében. Lázár János kancelláriaminiszter egykori háziorvosa kívülről csöppent a nemzetpolitikába (rossz nyelvek szerint azért kapott határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatot, mert nagyon szeretett Erdélybe járni), de annál vehemensebben vetette bele magát a munkába. Olyan beregszászi forrásunk is akad, aki azt mondta: a támogatás fejében még arra is kapott jóindulatú javaslatot, kinél vásárolja meg a téglát. Ez a többi térségben nincs így – erdélyi forrásaink azt mondták, nem jellemző a magyar közbeszerzéseken tapasztalható állapot, hogy a nagy összegű támogatások elnyerőinél hamar kopogtatnak a kijelölt kivitelezők. A nagyváradi római katolikus püspöki palota rekonstrukciójára például 2 milliárdnyi adóforint megy, de könnyen elképzelhető, hogy a munkát nem valamelyik Mészáros-érdekeltség, hanem helyi vállalkozók végzik el.
Ha van időnk alaposan végigböngészni a BGA nem túl jól kereshető honlapját, semmiféle logikát nem találunk a támogatásokban. A stratégia hiányát forrásaink is elismerték – egyikük egy nagyon érzékletes példát is mondott.
Mint egy tömegkatasztrófa túlélői
2010-ben a Fidesz úgy vette át a kormányrudat, fogalmazott riportalanyunk, hogy a határon túli magyarság olyan állapotban volt, mint egy tömegkatasztrófa túlélői. Az egészségügyben ilyenkor úgynevezett sürgősségi triázsolást végeznek: eldöntik, kinél kell kezdeni a beavatkozást, ki várhat még, és kit hagynak meghalni, mert az élettel össze nem egyeztethető sérülései vannak. Ennek pontos szakmai kritériumai vannak, de a magyar adminisztrációban nem volt meg ehhez a „nemzetpolitikai triázshoz” a kellő szakértelem, és a kétharmad ellenére talán a politikai bátorság sem. Ami súlyosabb, hogy az ehhez szükséges tárgyi tudással a határon túli közösségek vezetői sem rendelkeznek, így a kormányzás hét esztendeje alatt sok múlt az esetlegességen: ki találkozott jó időben és helyen Orbán Viktorral, vagy kinek voltak kiváló pályázatírói és lobbistái. Vagy csak egyszerűen szerencséje volt, és épp jó fiókban, felül volt egy elfekvő pályázata: a nemzetpolitikai államtitkárság munkatársainak rémálmaiban jön elő tavaly december, amikor négy nap alatt kellett egy ad hoc ötlet nyomán Kárpát-medencei óvodai és bölcsődei támogatási koncepciót kitalálni és beindítani, mert a költségvetés valamely bugyrából hirtelen el kellett költeni – és csak erre lehetett elkölteni – 9 milliárdot. Ez volt december 21-én, másnap, december 22-én újabb 27,7 milliárd sorsa dőlt el, főként egyházi nyertesekkel. Majdnem 8 milliárd jutott az Erdélyi Református Egyházkerületnek ingatlanberuházásra, 1,75 milliárdot kaptak a felvidéki reformátusok is ugyanerre a célra, és sok más mellett jutott erdélyi katolikus plébániáknak is nagyjából két és fél milliárd. A HVG úgy tudja, hogy más kalapból ugyan, de egy-egy milliárd ment eszéki, munkácsi, dunaszerdahelyi, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi sportkluboknak is.
Az erdélyi Átlátszó oknyomozó portál munkatársa, miután több hónapot töltött a határon túli támogatások böngészésével és összeadogatásával, úgy fogalmazott: az államapparátus egymással versengő szereplői látszólag ötletszerűen döntenek a rendelkezésükre álló forrásokról, és senki sem tudja pontosan megmondani, összesen mennyi támogatás megy a határon túlra.
A fura helyzet ellenére forrásaink egybehangzóan azt mondták, hogy a támogatásokban nincs hátsó szándék, és meggyőződésük, hogy a pénzt hatékonyabban költik el a határon túl annál, mint ahogyan itthon például az európai uniós források lehívásánál történik. Az viszont elismerik, hogy a támogatások elosztásához szerkezetváltásra, a helyzet pontos ismeretén alapuló, rendszerszintű gondolkodásra és főképp tudatos tervezésre volna szükség.
Sokan – az ellenzéken kívül még a Fideszből is – úgy látják, hogy az Orbán-kormány nemzetpolitikáját egyre erősödő mértékben a belpolitikai célok határozzák meg. Röviden: minél több határon túli voksot begyűjteni. Ennek viszont némileg ellentmond, hogy a Fidesz holdudvarában van ugyan egy erőteljes erdélyi sajtóportfólió, de hiába lapoztuk fel ezeket a lapokat, egyetlen szem, választási regisztrációra buzdító hirdetést sem találtunk bennük. Pedig a kampány elkezdődött – a közterületekre kikerült plakátokon Székelyföldön arra buzdítják a honosított magyar állampolgárokat (áprilisra minden bizonnyal elérjük az egymilliós számot), hogy regisztráljanak a levélbeli szavazáshoz.
Mindez azért is furcsa, mert mint korábban megírtuk, miniszteri biztosa is lesz a környező országokban lebonyolított választásoknak, mivel a kvótanépszavazáson feltűnően sokan szavaztak érvénytelenül a jogszabályok hiányos ismerete miatt. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója fejtágítást tartott augusztus végén a magyar nagykövetek szokásos éves értekezletén, és a kormány maga is küldött levelet a magyar állampolgárságot is szerzett határon túliaknak, amelyben a választáson való részvételre buzdít. A „stratégia” – ha lehet ezt annak nevezni – kiagyalója és irányítója természetesen maga a miniszterelnök, ezt egy külügyekkel foglalkozó fideszes forrásunk mondta. Az idei tusnádfürdői szabadegyetem politikai programjai között is hangsúlyosan szerepeltek olyanok, amelyekben kiemelt téma volt a választási regisztráció.
Érdekes és aktuális kérdés az ukrán oktatási törvény ügye is. Szijjártó Péter most „hátba szúrásról”, „cinikus időzítésről” beszél, miközben már hónapok óta ismert, hogy valamilyen, a magyarokat nem feltétlenül kedvezően érintő változásra készül az ukrán kormány. Olyannyira, hogy a nyár elején a budapesti ukrán nagykövetség sajtóbeszélgetést is szervezett a témában, amelyen Ljubov Nepop nagykövet azzal indokolta a tervezett változtatásokat, hogy a kárpátaljai magyarok között nagyon kevesen beszélnek ukránul, ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy normálisan ügyeket tudjanak intézni például. Szintén még a nyár elején került lapunk birtokába egy olyan minisztériumi belső feljegyzés, amely már akkor arra figyelmeztetett: Petro Porosenko kompromisszumokra kényszerülhet a törvényhozásban a nacionalista pártok támogatásáért cserébe.
Hallgatólagos megállapodás
Ukrajnával ugyanakkor információink szerint kötöttünk egy nagyon érzékeny hallgatólagos megállapodást: az ukrán hatóságok nem firtatják, hány kárpátaljai magyar szerezhetett már állampolgárságot (az ukrán törvények tiltják a kettős állampolgárságot), cserébe a magyar kormány fejlesztéseket hajt végre a régióban, és nemzetközi fórumokon támogatja például az ukrán vízumkönnyítést. A határon túli szavazatmaximalizálásra törekvő Orbán-kabinetnek ebből a szempontból nem érdeke a helyzet túlzott elmérgesítése.
Mindez illeszkedik abba magyar nemzetpolitikai stratégiába, amely lehetőség szerint kerüli az éles konfliktust szomszédainkkal nemzetiségi-kisebbségvédelmi ügyekben. Cserébe viszont az olyan nagypolitikai kérdésekben, mint a migráció vagy az energetika, számít a közép-európai együttműködésre. Mint akár a kvótaper körüli huzavonából is látszik, ez a modell működik is, meg nem is. Hosszú távon a Kárpát-medencei magyarság szempontjából kétségtelenül vannak kockázatai annak, ha Magyarország az állandó gazdasági növekedésben, európai befolyása erősödésében bízva úgy gondolja, pozíciójánál fogva el tudja simítani a kisebbségvédelem terén jelentkező problémákat, miközben a nemzeti ügyekben csökkentett hangerőn szólal meg.
A magyar kormányt biztosan nem érte váratlanul a kijevi Rada döntése, arról viszont nincs tudomásunk, hogy az elmúlt hónapokban diplomáciai úton bármilyen tárgyalást kezdeményezett volna a magyar fél valamilyen kompromisszumos megoldás elérésére. „Ha tudtak róla, de nem tettek semmit, az nagyon súlyos hiba. Ha próbáltak valamit elérni, akkor pedig az derült ki, hogy ezek a lépések teljesen eredménytelenek maradtak” – mondta az esettel kapcsolatban egy korábban az Orbán-kormányokban több poszton is fontos diplomáciai küldetést teljesítő forrásunk. Ő szintén úgy látja, hogy a határon túli magyarok ügye kizárólag belpolitikai szempontból fontos a kormánynak. Szerinte ezt mutatja, hogy a Fidesznek állandó törekvése volt a környező országokban a párthoz feltétel nélkül lojális politikai erők mesterséges kreálása pénzt, energiát nem kímélve.
– A Fidesz 2010-es győzelmével megszűntek a magyar–román közös kormányülések, pedig ha valami, az jó fórum lett volna arra, hogy bármilyen közös problémát megvitassanak – mondta forrásunk.
Szerinte a belpolitikai célok érdekében a kormány feladta a mindenkori magyar nemzetpolitikai érdekérvényesítés egyik fontos eszközét is: mégpedig azt, hogy a lehető legjobb viszonyt ápoljon azokkal a befolyásos országokkal, amelyek egy-egy vitás ügyben esetleg valamelyik szomszédos kormányra is nyomást tudnának gyakorolni.
– Teljesen egyértelmű, hogy a magyar kormány egyedül nem mindig tud hatékonyan fellépni Romániával, Szlovákiával vagy éppen most Ukrajnával szemben. De ha ehhez meg tudnánk nyerni az amerikai vagy a német kormány támogatását, már más lenne a helyzet. Ez diplomáciai alaptétel, a kormányban mégsem foglalkozott vele senki. Most egyszerre vagyunk rosszban Berlinnel és Washingtonnal, talán nem véletlen, hogy az amerikai kormány pozitívan nyilatkozott az ukrán nyelvtörvényről” – összegzett forrásunk.
A kijevi amerikai nagykövetség elismerő szavait – vagyis hogy gratuláltak Ukrajnának az oktatási reform „továbblendítéséhez” – a nagy nemzetközi jogvédő szervezetek is elhibázottnak tartják.
Elhalkult a bírálat
A legtisztábban persze Szlovákia esetében látszik, mik a magyar kormány mozgatórugói a határon túli kisebbségeket illetően. Még ellenzékben a Fidesz rendszeresen azzal bírálta a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányt, hogy nem áll ki elég keményen a magyarellenes Fico-kabinettel szemben. Aztán 2010 után kiderült, hogy Orbán Viktor kormányfőként nagyon is jól megtalálja a hangot Ficóval (az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szlovák kormányfőnek időközben sikerült megszabadulnia a vállalhatatlanul szélsőjobbos Szlovák Nemzeti Párttól, így ő is változtatott a politikáján), a menekültválságban pedig gyakorlatilag stratégiai partnerek lettek. Ezzel együtt minden bírálat elhalkult Budapesten a felvidéki magyarok helyzetét illetően. A Fidesz által támogatott Magyar Koalíció Pártja ugyan időközben kiesett a szlovák törvényhozásból, és vissza sem sikerült kerülnie, az elvben a magyar ügyeket is képviselő Híd–Most magyar-szlovák vegyes pártot mégsem tekinti partnerének a kormány, pedig ők még a kormánykoalíciónak is tagjai. „Alig néhány fős, megkérdőjelezhető támogatottságú egyesületek rendszeresen ott ülnek a Magyar Állandó Értekezleteken, Bugár Béláék pedig nem, ez is jellemző a kormány szemléletére” – mondta a már idézett volt diplomata.
A fentieket az sem menti különösebben, hogy egy határon túli ügyekben is aktív fideszes képviselő szerint arra számítottak, hosszabb távon minden környező országban folyamatosan javulni fog a magyar kisebbség helyzete, és ez egyre kevésbé „ad munkát” a politikának. Tény, hogy – elsősorban az uniós integráció miatt – Szlovákiában, Romániában, Horvátországban és a még csatlakozási fázisban lévő Szerbiában is jobb a nemzetiségi kisebbségek helyzete, mint a 90-es években vagy a 2000-es évek elején volt, de a tendencia akkor sem egyértelmű. Jó példa erre a román belpolitika, ahol azért még ma is rendszeresen előkerül a „magyar kártya”.
– Az a furcsa, hogy Ukrajnát illetően éppen fordított a helyzet. Ott – bár a szegénység nagy volt – a 90-es években Kárpátalján nem tudtál úgy bemenni egy iskolába egy magyarok által is lakott településen, hogy az ukrán mellett ne legyen kitéve a magyar zászló is. Mindenki számára egyértelműen fontos volt, hogy a kisebbségek jogait biztosítsák – mondta a képviselő. Persze az is igaz, hogy az ukrán nemzeti törekvéseket elsősorban az oroszellenes érzelmek motiválják, a magyar kisebbség ettől függetlenül egy olyan geopolitikai játszma túszává válhat, amelyben egyelőre nem éppen jók az esélyeink.
KÓSA ANDRÁS, LUKÁCS CSABA / Magyar Nemzet

Szolgáló vezető a tanuló vállalkozásban
Ezt a címet viseli az a könyv, amit hétfő késő délután mutattak be a Partiumi Keresztény Egyetemen. Kiss Ulrich szerzővel dr. Szabó Árpád, az egyetem oktatója beszélgetett.
Kiss Ulrich bemutatása több szempontból sem egyszerű vállalkozás – és akkor már itt is a könyv egyik kulcsszava: a jelenleg Marosvásárhelyen élő, de budapesti lakcímmel is rendelkező jezsuita szerzetes és közgazdász 1945-ben Berlinben született, édesanyja német, édesapja magyar volt, önmagát a beszélgetésen ugyanakkor európaiként határozta meg, ugyanis belgiumi tanulmányai mellett élt Svájcban és Franciaországban, Párizsban is. Anyanyelvi szinten beszéli a német és magyar nyelvet, Leuven-ben végezte közgazdasági tanulmányait, többek között dolgozott a L’Oréal-nál, a luxusórákkal foglalkozó Cartiernél, a 80-as években piacra dobta saját parfümjét Opus anni néven, 1988-ban pedig belépett a jezsuita szerzetes rendbe. Jelenleg vezetőképző szemináriumokat tart.
Az evangélium tükrében
A Szolgáló vezető a tanuló vállalkozásban három részből épül fel, mindegyik rész végén elmélkedések találhatóak, amelyek a Szent Ignác-i lelkigyakorlatokat követik. A könyv felépítésében hasonló Szent Márk evangéliumához, ami szűkszavúságában rendkívül szerkesztett, csak a legfontosabb információkat mondja el. A közgazdaság felől megközelítve Jézus mint startup vállalkozó jelenik meg, aki meghirdeti küldetését, illetve összeállítja csapatát – vallja a szerző. Épp ezért az evangélium tekinthető a vállalkozások egyfajta kézikönyvének is.
Milyen a jó vezető?
A beszélgetés során felmerült a többek között az a kérdés is, hogy milyen egy jó vezető? A profitorientált vállalkozások világában ritkán helyezik az embert a középpontba, pedig a szolgáló vezető egyik ismérve az emberközpontúság. Olyan vezető ő, akinek tekintélye van, ugyanakkor mernek hozzáfordulni a problémákkal. A vállalkozásokban, de a mindennapi életben is fontos a reflexió – ebben is megjelenik a jezsuita szemlélet, akik napi két alkalommal visszapillantanak az elmúlt eseményekre. A vállalkozások vezetésében a szerző továbbá egy rombusz segítségével ábrázolta a szükséges lelki tulajdonságokat: hiteles önismeret, leleményesség, hősiesség, ugyanakkor alázat, lojalitás, kitartás és nem utolsósorban szeretet. Olyan ismérvek ezek, amelyek a keresztény értékrendben is megtalálhatóak, de Kiss Ulrich elmondása szerint szemináriumai olyanokat is megszólítanak és meggyőznek, akik önmagukat nem tartják hívőknek. Fontos emellett a „radar” szem előtt tartása is, azaz a célkitűzés elsőbbsége, ugyanis a szerző hitvallása szerint „nem a siker elérése a cél, hanem a cél elérése a siker.”
János Piroska / erdon.ro

Mi a helyzet a katalánok, székelyek és mások önrendelkezési jogával?
A véres katalóniai népszavazással elindult egy folyamat. Európának fel van adva a lecke.
Nagy szimpátiával viszonyulok a népeknek azon jogához, hogy maguk döntsenek a sorsukról. Ezt nem kevésbé tisztelem, mint az egyének önrendelkezési jogát. De milyen körülmények között lehet azt jogosan követelni? És mikor nem?
Nem emlékszem olyan esetre, amikor nem viszonyultam komolyan a nemzetek önrendelkezési jogához, vagy nem viszonyultam ahhoz szeretettel. A katalánok pedig nemzet. A kurdokhoz hasonlóan akkor is azok lennének, ha nem rendelkeznének világosan kijelölt területtel. Amivel viszont rendelkeznek. Mint ahogy saját nyelvvel és történelemmel is.
Tehát, joguk van önrendelkezésre? Nyilvánvalóan. És függetlenségre?
A katalánok erről akarnak október 1-én népszavazást tartani annak ellenére, hogy ezt Spanyolország politikai és igazságügyi hatóságai megtiltották nekik, melyek a népszavazás megakadályozása érdekében megtorló lépésekre, letartóztatásokra és elkobzásokra tértek át. Miért ne lenne?
Végül is milyen jogon sajátítják ki maguknak az „idegenek” a jogot arra, hogy mennyire engedik meg nekik, hogy önmaguk legyenek? Hogy magukért dolgozzanak? Hogy adók és járulékok formájában maguk arassák le e munka gyümölcsét? Hogy a saját értékeiknek megfelelően neveljék gyermekeiket? Hogy anyanyelvükön oktassák őket? Hogy – együtt – valódi autonómiának örvendjenek? Vagy igazi függetlenségnek?
Vajon életképtelennek bizonyult John Locke tézise, mely szerint
egy társadalom csak akkor lehet igazságos, ha a saját érdek vállalásán alapul?
Nem a katalánok és a politikai elemzők az egyedüliek, akik ilyenfajta kérdéseket tesznek fel maguknak. Ez már régóta foglalkoztatja a skótokat, a belgiumi flamandokat, Velence és más észak-olaszországi térségek olaszait, valamint – természetesen – a szlovákiai, ukrajnai és romániai magyarokat is. Ez utóbbiakon belül a székelyek külön, zömmel két megyében kompakt módon élő csoportot alkotnak. Ultranacionalista módon nekik támadni, ahogy az többször is megtörtént, többek között a miccses álhír esetében, nem fogja a lojalitást felerősíteni bennük azon állam iránt, melyben kisebbséget alkotnak.
Európa más térségeiben is hasonló kérdések merülnek fel. A katalánokhoz hasonlóan a többi némethez viszonyítva jobban élő bajorok is sok évtizede több milliárdot fizetnek a poroszoknak, szászoknak és rajnaiaknak, akik gazdaságilag egyértelműen rosszabbul élnek. Bár a szegényebb, sőt kimondottan csóró tartományok javára táplálják a szövetségi költségvetést, az ország fővárosa pedig nem Münchenben van, hanem Bonnból a rajnai térségbe, Berlinbe helyeződött át, nem tudok arról, hogy a világháború óta a Szövetségi Köztársaság déli részén élők bármikor is kérték volna a Németország többi részével szembeni függetlenségüket.
Azt jelentené ez az önmegtartóztatás, hogy a bajorokat nem érdeklik a jogaik és a jólétük?
Dehogy nem. A bajorok a baden-württembergi svábokkal és a hessai kormánnyal együtt kitartóan követelték és jelentős könnyítéseket értek el a szövetségi költségvetésbe befizetett pénzek regionális újraosztásának mechanizmusa terén és ezért visszavonták a német igazságszolgáltatásnak benyújtott panaszaikat. De miért ne lenne joguk a bajoroknak függetlenné válni?
Nem világos. De egy megfontolt válasz számításba fogja venni, hogy nem élnek totalitárius rezsimben, mely – akárcsak a tibeti kínai, vagy a moldovai, ukrajnai, baltikumi és mennyi más helyen létezett szovjet – elnyomná, valamint kitenné őket a gyarmatosításnak és az erőszakos elnemzetlenítésnek. Hanem jogállamban és liberális demokráciában élnek, mely szabadságot és a többi polgárokéval egyenlő jogokat biztosít nekik. A katalánok helyzete sem különb.
Akik már nagyon sok évtizede nem szenvednek francóista csizma alatt.
Helyzetük pont az ellentéte annak, amelyben a koszovói albánok a 90-es évek végén voltak,
akiket a szerb többség, a tekintélyelvű szocialista-fasiszta Milosevity alatt, minden eszközzel üldözött.
Állapotuk a kurdokétól is nagyon különbözik, akiket vérre menően elnyomtak az oszmánok, irániak és szírek, valamint Szaddám Huszein megbuktatása után az irakiak is, amikor aztán az üldözöttek a saját kezükbe vették a sorsukat és – német és amerikai fegyverekkel – még Európát is megmentették az iszlám államtól.
Mindezek azt jelentenék, hogy a katalánok követelései nem örvendenek szimpátiának?
Hogy ne lenne joguk széles körű autonómiára? A legkevésbé sem. Végső soron miért rendelkeznek a baszkok nagyobb autonómiával, mint a katalánok? Mert éveken keresztül fegyverrel a kezükben harcoltak a függetlenségért? Mert a baszk szélsőségesek – a katalánokkal ellentétben – évtizedeken keresztül terrorizmusra és aljas vérontásokra vetemedtek?
Bármelyik underdog szimpátiának örvend. Annál inkább, ha teljes mértékben élvezheti a legálnokabb és leghatékonyabb orosz propaganda támogatását. Mely mindent elkövet, hogy zavart keltsen nyugaton és akadályokat gördítsen az EU és az atlanti struktúrák elé. És annál inkább, hogy a spanyol kormány és az azt vezető Marian Rajoy konzervatívjai, az Alkotmánybíróság bíráival egyetemben, megbocsáthatatlan hibákat követtek el ismételten.
Miután Zapatero szocialista kormánya a 2000-es évek közepén hozott vitatott döntésével megadta a katalánoknak az autonómiát, a konzervatívok megharagudtak és a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak, mely 2010-ben a kérdéses törvény nem kevesebb, mint 14 cikkelyét törölte el. Felesleges kihangsúlyozni, hogy ez nagyon feldühítette az elszakadáspártiakat.
Újabban ahelyett, hogy tanultak volna az angolok nyugodtságából, akik engedélyeztek egy elszakadásról szóló skót népszavazást, amit aztán az elszakadáspártiak siralmasan elvesztettek, a madridi központi kormány újra bakanccsal taposott bele Barcelona lelkébe, számolatlan letartóztatásokat hajtva végre. És szavazólapokat elkobozva.
Márpedig nem Guardia Civil-lel és katonai lerohanásokkal, szavazóhelyiségek kapujába állított rendőrökkel és elnyomó lépésekkel lehet leküzdeni az ilyenfajta mozgalmakat. Hanem megfelelő törvénnyel, de ezzel egyidejűleg szép szóval, tárgyalásokkal és engedményekkel, végső esetben akár adózási és kulturális jellegűekkel, valamint valódi autonómiával és a kisebbségek képviselőinek a közügyekbe való valódi bevonásával, valamint racionális érvelésekkel, melyek megértethetik velük, hogy mit veszítenek, ha elszakadnak.
Az EU-hoz tartozást és az ezzel járó előnyöket, például, amiről a katalánoknak a nulláról indulva kellene újra tárgyalniuk, miközben a csatlakozás kérdésében számíthatnak a spanyol vétóra.
Lehet még valamit tenni a katalán–spanyol konfliktus elsimításáért? Fogalmam sincs. Azt azonban tudom, hogy Európa számára nem lehet jó hír az október 1-i népszavazás. foter.ro/cikk

(N)ők is hősök (A Balassi Intézet vándorkiállítása Kézdivásárhelyen)
(N)ők is hősök – Magyar női sorsok az I. világháborúban címmel nyílt kiállítás Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház galériájában csütörtökön. A november 12-ig látható tárlat a nők I. világháborús küzdelmes helytállását és áldozathozatalát mutatja be archív felvételek és tárgyak segítségével. A Balassi Intézet vándortárlatának kurátorai ifj. Bertényi Iván történész és két fotótörténész, Bodnár Zita és Kincses Károly. A tárlatot Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke nyitotta meg, az anyagot Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus méltatta. Az esemény házigazdája Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetője volt.
Az I. világháború volt az első modern háború. Abban az értelemben is, hogy nem csupán a hadseregeknek kellett megküzdeniük egymással, hanem a hadviselő felek igyekeztek az egész társadalmukat mozgósítani a győzelem érdekében. Ezért a háború Magyarország számára sem csak a hadköteles korú férfiak részvételével zajlott, hanem részt vett benne az akkori országban élt mintegy 11 millió nő is. Ha a fegyveres harcokban – néhány érdekes, de nagyon csekély számú kivételtől eltekintve – csak a férfiak vettek részt, a nőkre is fontos feladatok hárultak. A férfiak lelkesítése, a sebesültek ápolása a hagyományos elvárások közé tartozott, de ezt most kiegészítette, hogy a milliószámra a frontra került férfiak helyét is zömmel a nőknek kellett betölteni a gazdaságban. Az elhúzódó háborúban a termelés fenntartásának nagy szerepe volt, s mivel a megtermelt javakból elsősorban a harcoló hadseregek részesültek, a hátországban maradtak ellátása egyre romlott. Ennek kárvallottjai közé tartoztak a sok esetben családfenntartói szerepre kényszerült nők is. A nők háborús áldozathozatala ugyan egészen más jellegű volt, mint a hazájukért véráldozatot hozó férfiaké, de a háború jellegéből fakadóan szintén nélkülözhetetlennek bizonyult. A Balassi Intézet kiállítása az ő küzdelmes helytállásukat kívánja néhány jellemző részlet, számos, korábban sosem láthatott archív felvétel és tárgy segítségével bemutatni – olvasható a tárlatot népszerűsítő anyagban. Dimény-Haszmann Orsolya rávilágított, a kiállítás alulnézetből, a nők szemszögéből, a nőt állítva középpontba mutatja meg, hogyan élték át az egyes emberek az első világégést, milyen volt a hátország élete, miközben a fronton dúltak a harcok. A történelemkönyvek adatait emberközelbe hozza, megmutatva mindazt a borzalmat, amit a háború következtében átéltek. A háború végkimenetele nemcsak a hadseregek harci teljesítményétől függött, hanem a hátország teljesítőképességétől is. Mivel egyik hadviselő fél sem volt felkészülve egy hosszan elhúzódó háborúra, ez óriási terhet rótt mindenkire. A munkaerőhiányt a nők korábbinál jóval szélesebb körű munkába állításával próbálták megoldani. Magyarországon már az első világháború előtt is nemcsak a paraszti gazdaságokban dolgoztak a nők, hanem cselédként, gyári munkásként, tanító- és óvónőként, a modern nagyvárosokban pl. telefonos kisasszonyként. Tudjuk azt is, hogy a háború előtti Magyarországon a nők társadalmi szerepe korlátozott volt. Elsődleges feladatuknak a férfiak segítését tartották, s a háború elején az elitek által irányított sajtó is ezt várta el a magyar nőktől. Új szerepekkel találkozunk, megjelenik például a női utcaseprő, női villamoskalauz. A háború hatására az addig meglehetősen zárt paraszti világkép jelentős módosuláson ment át. Társadalomtörténeti szempontból is fontos változást hozott a nők tömeges bevonása a háborús eseményekbe. Az első világháború során alkalmaztak először tömegméretben nőket férfiak ápolására, nemcsak Nyugat-Európában, de a Monarchiában is. A kor felfogása szerint a női lélekhez leginkább az ápolónői munka illett. A háború elején a legelőkelőbb családok asszonyai és leányai szinte versengtek egymással, hogy valamelyik kórházban önkéntes ápolónői munkát kapjanak. A harctereken sínylődő katonák utolsó fogódzója, a szeretet kétféleképpen jelentkezett: a lelki, szerelmi kötődésben és a testi vágyakozásban. A háború ezeket a természetes érzéseket előbb gyötrelmekké változtatta, azután szétzúzta. Előfordult az is, hogy a vőlegény helyett, annak megbízásából szabadságra hazautazó bajtárs vezette oltár elé a menyasszonyt, de tudunk példát távházasságokra is. A nőktől a kor elvárása szerint jobban megkövetelték a hűséget, a közösség ellenőrző tekintete vigyázta a nők erkölcseit. Akadtak példák arra is, hogy az orosz hadifogoly összeházasodott a magyar lánnyal, és a háború után is együtt maradtak. Ha a világháború alatt írt leveleket olvassuk, többféle nőalakot látunk. Elsőként az édesanya, majd a testvér, kedves, feleség jelenik meg, mint megtartó erő, akiért érdemes kibírni a háború borzalmait, akinek léte ösztönzi a katonát a harcra is, a hazatérés remé­nyében – mondotta Dimény-Haszmann Orsolya. Szebeni Zsuzsa lapunknak elmondta: nagyon sikeres a tárlat, kiállították Bécsben, Berlinben, Szófiában, Kézdivásárhely után Moszkvában, majd Tallinban lesz látható. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Székelyföld nem Katalónia – Bukarest szándékosan összemossa az autonómiát és a függetlenséget
A Székelyföld nem Katalónia – Bukarest szándékosan összemossa az autonómia- és a függetlenségi törekvéseket Romániai magyar politikusok szerint nem lehet egy lapon emlegetni a katalánok függetlenségi, valamint az erdélyi, székelyföldi magyarok autonómiatörekvéseit. A katalóniai népszavazás kapcsán számos bukaresti véleményformáló azzal riogat, hogy a Székelyföld autonómiája a függetlenség „előszobája” lenne.
Aki olvasott életében, az tudja, hogy a Székelyföld esetében nem függetlenségről, hanem területi autonómiáról van szó, aminek semmi köze például a határmódosításhoz – szögezte le a Krónikának Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő. A politikust annak apropóján kérdeztük a spanyol tartomány függetlenségi, illetve a Székelyföld autonómiatörekvésének összefüggéseiről, hogy számos román politikus és véleményformáló előszeretettel összemossa a kettőt.
A bukaresti hírtelevíziók beszélgetőműsoraiban rendszeresen szerepeltetett Bogdan Chirieac külpolitikai elemző például a minap a Dcnews.ro portál hasábjain megjelent vezércikkében – párhuzamot vonva a katalán népszavazás és a székely autonómiaigény között nem kevesebbet állít, mint hogy a „Berlin–Budapest–Moszkva-tengely mentén politizáló” Orbán Viktor miniszterelnök befolyása révén 2018-ban népszavazásra kerül majd sor Romániában a Székelyföld autonómiájáról, de az is lehet, hogy a függetlenségéről. Miközben Chirieac szerint „tudományos szempontból” a Székelyföld nem létezik, az általa vizionált referendum időpontját március 15-ére, az összmagyarság ünnepére tűzhetik ki.
Hasonló eszmefuttatás látott napvilágot az Adevărul napilap honlapján Lulea Marius Dorin tollából. Az egyébként építőmérnökként tevékenykedő publicista szerint az autonómia – ahogy azt szerinte éppen Katalónia esete bizonyítja – az első lépést jelenti a függetlenség kinyilvánítása felé.
A katalán helyzet világosan mutatja, hogy Romániában miért nem fogadható el semmilyen autonómiakövetelés, mert az végül alkotmánysértéshez fog vezetni” – vonja le a következtetést az egyébként Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését szorgalmazó aktivistaként ismert Dorin.
Idézve az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglaltakat, Kulcsár-Terza József szerint egyetlen vonatkozásban lehet párhuzamot vonni Katalónia és a Székelyföld között: hogy minden népnek joga van szabadon élni és szabadon dönteni a sorsáról. A Magyar Polgári Párt (MPP) RMDSZ-színekben parlamenti mandátumot szerzett alelnöke valótlanságnak nevezte, hogy a székely önrendelkezés a függetlenség „előszobája” lenne.
„A románok ürügyként állítják ezt a hazugságot, hogy ne is tárgyaljanak az autonómiáról, mivel nem akarják megadni a Székelyföldnek ezt a jogot.
Szeretik megmondani nekünk Bukarestből miként éljünk, mit cselekedjünk, és hogy milyen jó nekünk itthon. Holott hadd döntsünk mi magunk ezekben a kérdésekben!” – nyilatkozta lapunknak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sepsiszéki küldötteként is tevékenykedő politikus.
A képviselő szerint a székelyeknek a Katalóniában zajló eseményektől függetlenül harcolniuk kell a jogaikért, egyedül azt kell figyelembe venniük, hogy az önrendelkezés jár a tömbmagyar régiónak, és nem szabad hagyniuk, hogy egyesek arról győzködjék őket, miszerint a katalán helyzet miatt „csendben kell maradniuk”. „Nekünk nem szabad visszalépnünk, mennünk kell a saját utunkon: ők függetlenséget, mi autonómiát kérünk” – szögezte le Kulcsár-Terza.
A politikus hozzátette: a magyarok nem kérnek mást, mint az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlésen elfogadott, többek között az összes együtt élő népnek teljes nemzeti szabadságot ígérő nyilatkozat betartását, ami szerinte a Székelyföld viszonylatában területi autonómiát jelent.
„Román testvéreink a centenárium megünneplése kapcsán gyakran beszélnek a még nagyobb egyesülésről, Románia és a Moldovai Köztársaság uniójáról. Márpedig ha ez megtörténne, akkor a moldovai gagauzok által élvezett önrendelkezés révén precedens teremtődne az új ország területén egy területi autonómiára. Kérdem én: ha szabad a gagauzoknak, akkor nekünk, székelyeknek miért ne lenne az?” – tette fel a kérdést a parlamenti képviselő.
Kulcsár-Terza kérdésünkre elmondta, az MPP választmánya szeptember 9-ei ülésén született döntésnek megfelelően idén be fogják terjeszteni a bukaresti parlamentben az RMDSZ-szel közösen kidolgozott, a székelyföldi területi autonómiát célzó törvénytervezetet, erről azonban még ezután tárgyalnak a szövetség vezetőivel.
A politikus nyomatékosította, a lépéssel nem szabad megvárni 2018-at, az egyesülés centenáriumának apropóján ugyanis a románok provokációnak tekinthetik a kezdeményezést.
Korodi Attila, az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője úgy véli: a katalóniai válság éppen azért árt az erdélyi magyarságnak, mert a román politika és a nacionalista sajtó arra törekszik, hogy az autonómiát összekeverje az elszakadási törekvésekkel.
A politikus a Heti Válasz magyarországi hetilapnak úgy nyilatkozott, Katalónia és a Székelyföld helyzete egyáltalán nem hasonlít, többek között ez az oka annak is, hogy a székelyföldi autonómiatervezet mintája nem a spanyolországi tartomány, hanem Dél-Tirol.
Arra a kérdésre, hogy a Székelyföld nem lehetne-e független, Korodi leszögezte: ez a lehetőség fel se merül, „öngyilkosság lenne Románia kellős közepén”. Izsák Balázs SZNT-elnök ugyanakkor nemrég úgy nyilatkozott: a katalánok és a székelyek között a legszembeötlőbb különbség az, hogy a Székelyföld autonómiát akar, ami épp ellentéte a függetlenségnek.
Őrtüzek a székely autonómiáért
Őrtüzek gyújtásával hívja fel a figyelmet a székely autonómiatörekvésekre október 29-én, vasárnap 18.30-kor az SZNT. Izsák Balázs elnök szerdai közleményében mindenkit arra ösztönöz, hogy „hittel, belső meggyőződéssel” vegyen részt ezeken a rendezvényeken.
„Ne hallgassunk azokra, akik megkérdőjelezik az ima erejét, akik a tűzgyújtást pótcselekvésnek nevezik. Gondolkozzunk el inkább azon, miféle belső láng készteti cselekvésre a katalánokat, hogy együtt és külön-külön kiálljanak népük érdekeiért. A küzdelem, amit ők felvállaltak, sokak szemében tűnhet reménytelennek. A katalánok szemében azonban nem. Nekik van igazuk” – állapította meg Izsák.
Az SZNT-elnök korábban a katalán népszavazás kapcsán közölte, a katalánok szabadsága az európai demokrácia ügye, és arra kérte a székelyeket, lobogjon minél több katalán zászló is az október végi őrtűzgyújtáson. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Dicsőszentmárton és környéke
Barangoló – Maros megyei turisztikai ajánló
A megye délkeleti sarkába kalauzoljuk el olvasóinkat. Dicsőszentmárton a Kis-Küküllő régió „fővárosa”. Régi kereskedőváros volt, ahol évszázadokkal ezelőtt valószínűleg a kézműves és gazdálkodó szászok, a bortermelő magyarok (székelyek) és a pásztorkodó románok árui cseréltek gazdát, s a kereskedelmet a XIX. században betelepült zsidók tartották a kezükben. A város fejlődését a ma már csődbe jutott két vegyipari kombinátjának köszönhette, ahol gyakorlatilag a város lakosságának több mint fele dolgozott, vagy valamiképpen érintett volt. A kombinát bezárása után a város nehezen talált magára, egykori dicsőségét csak a főtéri nagy épületek őrzik, amelyek közül a jelentősebbek történetét leírtuk.
Küküllőkirályfalva az egyik legismertebb borfajtához, a királyleánykához kötődik, mert úgy tartja a fáma, hogy ezen a vidéken terem meg az a szőlő, amelyből itt tudják a legjobb bort készíteni. Akinek több ideje van barangolni a környéken, annak érdemes átruccanni Herepére is. Olyan az a falu, mintha legalább 200 évet utaznánk vissza az időben. S bár Küküllővár nem tartozik a megyéhez, érdemes megállni előtte, hiszen az Erdély múltjához kötődő egyik legjelentősebb történelmi épület.
Dicsőszentmárton
A Kis-Küküllő mente központi települése az egykori Kis-Küküllő vármegye székhelye volt. Nevét a „Dicsőséges Szent Márton” tiszteletére emelt templomáról kapta. Dicsőszentmárton turisztikai látványosságai közé tartozik XIII. századi, gótikus stílusú unitárius temploma, a helység egyetlen középkori műemléke, amelyet 1599-ben felújítottak. Megmaradt egy 1636-ban készített aranyozott ezüstpohár és egy ezüsttál 1678-ból, valamint az 1678-ban öntött harang. Ugyancsak a főtéren áll a görögkatolikus, a református, a római katolikus és az evangélikus templom.
A Pekry-kastély
1590-ben dicsőszentmártoni birtokot adományoz Báthory Zsigmond fejedelem Pekri Lajosnak. A család két, dicsői és magyarózdi ága 1700-ban birtokokat cserélt, ettől kezdve a dicsői kastély a nemesi ág tulajdonába került, és maradt is 250 éven át. Legjelentősebb tulajdonosa Pekri Sándor (1855-1928) volt, aki többek között a dicsőszentmártoni római katolikus egyház gondnoka, a Takarékpénztár igazgatója, az Olvasó- és Társaskör elnöke, a Tűzoltóegylet megalapítója, valamint a Kis-Küküllő vármegyei Országos Magyar Párt elnöke volt. A kastély földszintes épület, amelynek főhomlokzata középtengelyében egy, a hatalmas tető alatt valósággal roskadozó tetőt emeltek. A négy toszkán féloszloppal díszített árkádos bejárathoz egyszerű lépcsősor vezet. A félköríves záródású ajtónyílás kétoldalán nagyméretű, ugyancsak félköríves ablakok nyílnak, alattuk bábos mellvéd húzódik. A portikusz főpárkánya fölé attikafal készült, egykor itt lehetett elhelyezve a család címere. A portikusz aránytalanul nagy, barokkos tetőzetet kapott. A nyugati oldalon az épület tömbjéből kétemeletes saroktorony emelkedik ki. A hatszögű tornyok minden második oldalán egyenes záródású, dísztelen ablakokat alakítottak ki. Mindkét torony a portikusz tetőzetével harmonizáló, barokkos sisakot kapott. Az államosítás után a kastélyban vendéglő nyílt, ma is az működik benne.
Béldi-ház
A kúria a XIX. század második felében épült Béldi Gergely gróf lakásaként. Az államosítás után a helyi katonai bizottság székhelye lett, majd 1968-tól a Városi Múzeum működik benne.
A zsinagóga
Bár egykor a főtér képéhez tartozott, elejébe tömbházakat építettek, így a Pekry-kastéllyal szembeni tömbház alatti bejárón kell átmenni a zsinagógához, amely a XIX. század végén és a XX. század elején épült mór stílusban. Felirata szerint száz évig, 1902 és 2002 között a zsidó hitközség rendeltetése szerint használta, azóta a Kis-Küküllő Alapítvány béreli az épületet, és kulturális rendezvényeknek adnak helyet benne, Magyar Házként működik. A zsidók száma megfogyatkozott a városban, bár az 1930-as években több mint 500 zsidó személyt tartottak számon, mára tíznél is kevesebben vannak.
Ligeti György szülőháza
Dicsőszentmártonban született 1923. május 28-án Ligeti György világhírű zeneszerző (2006. június 12-én, 82 éves korában Bécsben hunyt el), akinek a szülőházán 2016-ban emléktáblát avattak. Ligeti György a kortárs komolyzene egyik legjelentősebb személyisége, a zenei Nobel-díjként is emlegetett Polar Music Prize kitüntetettje, a város post mortem díszpolgára. Ligeti György olyan művekkel lett világhírű, mint az Atmosfere, Lux Aeterna, Volumina, Requiem, Lontano, Ramification, String Quartet no. 2 vagy a Le grand macabre. Számos zeneművét filmekben is felhasználták, többek között a 2001: Űrodüsszeia, a Ragyogás, a Viharsziget című filmekben csendülnek fel a számos díjjal kitüntetett zeneszerző alkotásai. Ligeti György a kolozsvári konzervatóriumban, majd a budapesti zeneakadémián tanult, utána népzenekutatással foglalkozott. Romániában több száz erdélyi magyar népdalt gyűjtött. 1950-től a budapesti zeneművészeti főiskolán tanított. Az 1956-os forradalom leverése után menekülni kényszerült, a kölni rádió külső munkatársa lett. 1959-ben Bécsben telepedett le. Állandó résztvevője volt a darmstadti nyári mesterkurzusoknak, vendégtanárként oktatott a stockholmi zeneművészeti főiskolán. Tanított Berlinben és a kaliforniai Stanford Egyetemen is. 1973-ban Hamburgban telepedett le, ahol a helyi zeneművészeti főiskolán zeneszerzéstanári állást vállalt.
Ádámos – Küküllődombó, Sövényfalva, Küküllővár, Magyarherepe, Szásznagyvesszős, Kincses
A XV. században említik először, ekkor még Adamus néven. Az unitárius műemlék templom 1518-ban épült, festett kazettás mennyezetét 1526-ban készítették. 1618 és 1695 között tíz zsinat színhelye volt. 1659. március 30-án az unitárius papság itt tett hűségesküt Barcsay Ákos fejedelemnek. 1663. október 21-én itt választották püspökké Koncz Boldizsárt. A templom több tárgyát, például szentszékét és mennyezetfestményeit – a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtára felvásárolta. Első ortodox temploma 1692-ben épült.
Magyarkirályfalva
Magyarkirályfalváról az első hivatalos dokumentumok 1332-ből maradtak fenn, ekkor a pápai tizedjegyzék királyi birtokként jegyezte fel, Villa Regis néven. 1412-ben a Szentléleki, Dicsőszentmártoni Sándor, Keszi és Tarnóczi Székely családoké, később pedig a Somkeréki Erdélyi, Gerendi, Bánffy és Szapolyai családok birtoka volt. 1492-ben Keszi Székely László Kyralfalwa birtokbeli részét elcserélte. 1502-ben Kyralfalwa egész birtoka Kizdi Jánosé, 1517-ben pedig Somkeréki Erdélyi Márton volt itt a birtokos. 1546-ban Tarnóczi Sebestyén testvéri szeretetből Susalit-Horváth Jánosné Romhányi Zsófiának ajándékozta Kyralffalwan azt a jobbágytelket, amelyen Tóháti Antal lakott. 1638-ban Kiralyfalva I. Rákóczi György birtoka volt. Magyarkirályfalva református gyülekezete körülbelül 1568-ban alakult. Az első írásos feljegyzések 1570-beliek a levéltárban.
Királyfalván érdemes felkeresni a két régi temetőt. A legrégibb a templom körüli magaslaton fekszik, itt nyugszik Ilyés Géza (1883-1950) történész-lelkipásztor, esperes is, aki ennek a magára hagyott vidéknek elkötelezett írástudója volt. A temetők fejfái, emlékfái néprajzi, faragászati szempontból is érdekesek. Értékes XVI–XVII. századi kegytárgyak találhatók a református egyház birtokában.
Küküllővár
Nem Maros megyében van ugyan, de aki Dicsőszentmárton környékén jár, keresse fel a Küküllővárat is. A Küküllő mocsaras árterületén fekvő településen épült a Mocsárvár, amely a tatárjáráskor elpusztult. Ennek a várnak az utódját 1321-ben említik először. Mátyás király 1462-ben Pongrácz János erdélyi vajdának adományozta, az ő halála után, 1476-ban hűbérbe adta Ştefan cel Marénak, Moldva fejedelmének. 1507-ben Ştefan fiának, Bogdan vajdának a kezén volt a vár, de a soron következő vajda, Petru Rareş, I. Ferdinánd támogatójaként 1538-ban elvesztette, és az erdélyi országgyűlés határozata alapján 1565-ben lerombolták. 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem öccse, iktári Bethlen István építtette a ma álló, négyszögletes, sarkain hengeres saroktornyos kastélyt egy régi udvarház helyére. Több tulajdonos után 1758-ban Bethlen Gábor udvari kancellár vásárolta meg a birtokot a kincstártól. Tőle 1764-ben csere útján testvéréhez, Miklóshoz került, aki lépcsőházat emelt, a külső várfalat lebontatta, kápolnát, lóistállót és egy kaputornyot építtetett (1972-ben leomlott). Ezekre a munkálatokra emlékeztet az épület mögötti emléktábla az 1773-as évszámmal, hátán egy görbe lábú huszárral. 1884-ben a birtok gróf Haller Jenő birtokába került, aki kártyán nyerte el Bethlen Márktól. Az 1944-es harcokban a kastély falai megsérültek. Hasznát vették magtárként, irodaházként, majd a 70-es évektől a Zsidvei pezsgőgyár használta a várkastély tágas pincéit. Az örökösök visszakapták az épületet, és a Zsidvei gyár tulajdonosa megvásárolta a kastélyt, amelyet felújítottak. Sajnos a magyar történelmi és kulturális örökség nem látogatható. Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)

Katalónia ürügyén riogatnak a románok Székelyfölddel
Miközben erdélyi magyar politikusok szerint semmi összefüggés nincs a két mozgalom között, román politikusok és véleményformálók jól megfontoltan összemossák a katalánok függetlenségi, valamint a székelyek autonómiatörekvéseit. A katalóniai népszavazás, majd az azt követő válság kapcsán számos bukaresti elemző azzal riogat, hogy Székelyföld önrendelkezése a függetlenség „előszobája” lenne.
Bogdan Chirieac külpolitikai elemző a bukaresti Dcnews.ro portál hasábjain megjelent vezércikkében – párhuzamot vonva a katalán népszavazás és a székely autonómiaigény között – nem kevesebbet állít, mint hogy a „Berlin–Budapest–Moszkva-tengely mentén politizáló” Orbán Viktor magyar miniszterelnök befolyása révén 2018-ban népszavazást fognak rendezni Romániában Székelyföld autonómiájáról. De a szerző szerint az is megtörténhet, hogy a tömbmagyar régió függetlenségéről tartanak majd referendumot. Miközben Chirieac szerint „tudományos szempontból” Székelyföld nem létezik, az általa vizionált referendum időpontját március 15-ére, az összmagyarság ünnepére tűzhetik ki. Hasonló eszmefuttatás látott napvilágot a legnagyobb példányszámban megjelenő központi napilap, az Adevărul honlapján Lulea Marius Dorin tollából. Az építőmérnökként tevékenykedő publicista szerint az autonómia – ahogy azt szerinte éppen Katalónia esete bizonyítja – az első lépést jelenti a függetlenség kinyilvánítása felé. „A katalán helyzet világosan mutatja, hogy Romániában miért nem fogadható el semmilyen autonómiakövetelés, mert az végül alkotmánysértéshez fog vezetni” – vonja le a következtetést a nem mellesleg Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését szorgalmazó aktivistaként ismert Dorin. Amúgy a román kormány képviselői – a magyar hatóságokhoz hasonlóan – csupán arra szorítkoznak a katalán helyzet kapcsán, hogy spanyol belügynek nevezik a történteket.
Miközben elismerik, hogy Székelyföld számára nagy vonalakban azt az autonómiát akarják, amivel Katalónia jelenleg rendelkezik, romániai magyar politikusok szerint kizárólag egyetlen vonatkozásban, az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglaltak mentén lehet párhuzamot vonni a két régió között: hogy minden népnek joga van szabadon élni és szabadon dönteni a sorsáról. – Aki olvasott életében, az tudja, hogy Székelyföld esetében nem függetlenségről, hanem területi autonómiáról van szó, aminek semmi köze például a határmódosításhoz – szögezte le kérdésünkre Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő. Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) alelnöke – aki a tavalyi választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség listáján szerzett törvényhozói mandátumot – valótlanságnak nevezte, hogy a székely önrendelkezés a függetlenség „előszobája” lenne. Szerinte a románok ürügyként állítják ezt a valótlanságot, hogy ne is tárgyaljanak az autonómiáról, mivel nem akarják megadni Székelyföldnek ezt a jogot. A székelyföldi politikus úgy véli, a székelyeknek a Katalóniában zajló eseményektől függetlenül harcolniuk kell a jogaikért, egyedül azt kell figyelembe venniük, hogy az önrendelkezés jár a tömbmagyar régiónak, és nem szabad hagyniuk, hogy egyesek arról győzködjék őket, miszerint a katalán helyzet miatt „csendben kell maradniuk”. Kulcsár-Terza hozzátette: a magyarok nem kérnek mást, mint az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlésen elfogadott, az összes együtt élő népnek teljes nemzeti szabadságot ígérő nyilatkozat betartását, ami szerinte Székelyföld viszonylatában területi autonómiát jelent. A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy ha bekövetkezne a bukaresti és chisinaui revizionisták álma, Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülése, akkor a moldovai gagauzok önrendelkezése révén precedens teremtődne Románia területén egy területi autonómiára. Kulcsár-Terza kérdésünkre elmondta, alakulata még ebben az évben be fogja terjeszteni a bukaresti parlamentben az RMDSZ-szel közösen kidolgozott, a székelyföldi területi autonómiát célzó törvénytervezetet, amely nem mellesleg nem Katalóniát, hanem a dél-tiroli autonómiát veszi mintának. A politikus szerint a statútum előterjesztésével nem szabad megvárni 2018-at, az egyesülés centenáriumának apropóján ugyanis a románok provokációnak tekinthetik a kezdeményezést.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke nemrég úgy nyilatkozott: a katalánok és a székelyek között a legszembeötlőbb különbség az, hogy Székelyföld autonómiát akar, ami épp ellentéte a függetlenségnek. Hasonlóképpen vélekedett Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is, leszögezve: nincs semmilyen hasonlóság a két régió között, az erdélyi magyarok nem akarnak elszakadni Romániától. Rostás Szabolcs / Magyar Nemzet; Erdély.ma

Tüntetések országszerte
Az ország több nagyvárosában, illetve több külföldi fővárosban is tüntettek tegnap este az igazságügyi törvényeket módosító tervezetek ellen.
Bukarestben a parlament elé vonultak a résztvevők, mintegy húszezren tiltakoztak a kormánypártok módosító javaslatai ellen. A mozgósítás a Facebook közösségi portálon zajlott.
„A törvénycsomag elfogadása katasztrofális következményekkel járna Romániára és lakosaira nézve. Búcsút mondhatunk a független igazságszolgáltatásnak. Nem vagyunk magunkra az e törvények elleni harcban. A bíráktól és ügyészektől kezdve az Európai Bizottság elnökségéig mindenki a jogszabálytervezetek ellen foglalt állást. Itt az idő, hogy valamennyien tegyünk az ügy érdekében, ne legitimáljuk a korruptaknak az igazságszolgáltatás ellenőrzés alá vonására irányuló kísérletét” – áll a Nem akarunk tolvaj nemzet lenni mottójú felvonulást népszerűsítő Facebook-oldalakon.
Hasonló megmozdulásokat hirdettek vasárnap estére Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Nagyváradra, Temesvárra, Nagyszebenbe, Brassóba, Craiovára, Galacra, Jászvásárra, Focşani-ba, Suceavára, illetve Párizsba, Berlinbe, Rómába és Zürichbe is.
A Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és Dacian Cioloş volt miniszterelnök Románia 100 nevet viselő platformja bejelentette, hogy csatlakozik a tiltakozásokhoz. Háromszék; Erdély.ma