"Szept. 29-én Bécsben elhunyt Szalay Miklós zeneszerző. Alig pár év telt el azóta, hogy Kolozsváron a Magyar Opera szerzői est keretében ünnepelte a zeneszerző Szalay Miklós, a kolozsvári G. Dima Zeneakadémia egykori tanára 70. születésnapját. Gyógyíthatatlan kórral küzdött, halála mégis döbbenetet okozott barátai, egykori tanítványai körében. Tájfutóként hódolt természetszeretetének, még önként vállalt bécsi emigrációja után is. Csellóversenye mellett a már Bécsben komponált vonósnégyesét sikerrel mutattak be mind Ausztriában, mind Magyarországon, énekkari műveit a Magyar Opera énekkara adta elő. /Laskay Adrienne: Szalay Miklós (1930-2003). = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./"

"A nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör megalakulásának 45. évfordulóját október elején ünnepelték. Az 1958-as esztendő, amelyet a színjátszó kör megalakulása évének tekint, egyben a nagy névadó, id. Lendvay Márton színész halálának századik évfordulója. Az 1958-ban alakult társulat elsőként Bródy Sándor: A medikus című színművét mutatta be, nagy sikerrel. A sikeren felbuzdulva már a következő előadást és kiszállásokat tervezték, amikor közölték velük, nem kértek engedélyt a hivatalos szervektől, így az előadást le kell állítani. Három évig tartott a némaság, míg a régi tagok együttműködésével, sikerült újraindítani a csoportot. Újabb három év elteltével azonban ismét megálljt parancsoltak számukra. Csak 1970-től működhetett folyamatosan a színjátszó kör, amely ma már Lendvay Márton nevét viseli. A megemlékezés során a Lendvay-szobrot megkoszorúzták a csoport tagjai és az érdeklődők. Kiss Kornél beszédében kitért arra, hogy a szobroknak nem csak történetük, de életük is van, az esetleges megcsonkítást, lefestést és ledöntést is mozdulatlanul, némán kell tűrniük. A Lendvay-szobor több mint száz éves élete sem mondható felhőtlennek. A művész szülőházának falán 1881-ben állítottak emléktáblát. Ezen a következő szöveg volt olvasható: "Márványlap hirdesd nagyságát tiszteletünknek, nagy színművészünk Lendvay itt született 1807. nov. 11." A táblát az 1980-as években, az épület tatarozásakor levették, az emléklap jelenleg az RMDSZ-székházában várja, hogy a főtér jövőre befejeződő felújítása végeztével visszakerülhessen eredeti helyére. 1900-ban Nagybányán leleplezték Lendvay Márton szobrát, a nagykőrösi Verő Hauer László szobrászművészt alkotását. 1936-ban kormányrendelet írta elő, hogy a helységnevek, utcanevek, cégtáblák és postai címzések csakis román nyelven használhatók. Ennek esett áldozatául a Lendvay-tér és a Lendvay-utca, s a szobrot is eltávolították talapzatáról, amelyet a városi múzeum raktárába zártak. 1940-ben a második bécsi döntés nyomán Nagybánya ismét Magyarország része lett. Ekkor újra felállították a szobrot. 1945 után ismét eltávolították, az Állami Levéltár udvarára vitték. 1958-ban, halálának századik évfordulóján a városi néptanács újabb felállításáról hozott határozatot. A 60-as években azonban a fősétány jobboldalán román nemzeti nagyságoknak állítottak pantheont, amelyből már "kilógott" a Lendvay-szobor. Ezért 1962-ben áthelyezték a fősétány jobboldalára, jelenlegi helyére. De itt sincs mindig nyugodalma. Volt már rá eset, hogy bemocskolták, vagy - mint a mostani évforduló tiszteletére is - trágár szavakat írtak rá. /Kis Kornél Iván: Negyvenöt év a színpadon. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 17./"

"Szemináriumi formában 1753 óta, azaz 250 éve folyik papképzés Gyulafehérváron. Okt. 23-ától a Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő háromnapos ünnepségsorozattal emlékezett. A rektora, Oláh Zoltán Legyetek hálásak című előadásával kezdődött az emlékezés. Dr. Márton József teológiatanár a gyulafehérvári papnevelő intézet történetéről szólva egyebek között a 70-es, 80-as, 90-es és 2000-es évek restauráló munkáiról beszélt. Dr. Vencser László (Linz-Bécs) elmondta: a nehéz gazdasági körülmények között az intézmény képes volt önmagát fenntartani és ma, amikor az osztrák, német egyházak is anyagi gondokkal küzdenek, egy alapítvány létrejötte itt is üdvös lenne. A Pázmány Péter katolikus egyetem rektor-helyettese a két intézmény közötti kapcsolat fontosságát hangsúlyozta. A három nap alatt még Tamás József püspök A szolgálat lelkisége, dr. Vencser László A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért, dr. Tempfli Imre tanár (Königstein) pedig Papság a 21. század számára című előadásai hangzanak el. /N. T.: 250 éves a gyulafehérvári papnevelde. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 24./"

"A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sepsiszentgyörgyi alakuló ülése sikeres volt. A meghívott RMDSZ-tisztségviselők közül a csúcsvezetőség nem jött el, a hazai törvényhozásból Vekov Károly és Szilágyi Zsolt vett részt az alakuló ülésen. A székelyföldi fórumot külföldről többek között Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök, a Fidesz-MPSZ elnöke, Éva Maria Barki bécsi emberjogi aktivista és Ágoston András, a vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke üdvözölte. Az SZNT elnökévé dr. Csapó I. József volt RMDSZ-szenátort választották, aki a vele készült beszélgetésben elmondta: személyi elvű autonómia-statútumomát az SZKT 1996 nyaráig vitatta meg, és egyetlen szavazásra lett volna szükség ahhoz, hogy végleges szöveggé váljon, amit a törvényhozás elé lehetett volna terjeszteni. Erre azonban nem került sor. A székelyföldi autonómia-statútum az 1996 nyaráig még működő Székelyföldi Egyeztető Tanács napirendjén szerepelt többször, és ebben az esetben is végső szavazásra lett volna szükség ahhoz, hogy az RMDSZ hivatalos dokumentumaként a parlament elé jusson, de erre sem kerülhetett sor. 1996 óta egyetlen RMDSZ-fórum sem foglalkozott többé az autonómia-statútumokkal. Az SZNT határozata értelmében Csapó autonómia-statútuma munkadokumentum, amelynek véglegesítésére a SZNT az állandó bizottságot, a szakbizottságokat, valamint a székely székeknek a tanácsait hatalmazta fel. Az autonómia-tervezetet a román törvényhozáshoz történő eljuttatásával párhuzamosan továbbítják az Európai Unió (EU) parlamentjének, illetve az Európa Tanácsnak (ET) is. Az ET nemrég hozott 1334-es határozata megfogalmazza azt, hogy a régió sajátos hatáskörrel való felruházása a demokratikus eszköze annak, hogy az ott élő nemzeti közösség önazonosságát megőrizhesse, hogy a teljes és tényleges egyenlőséget élvezze. A SZNT által megfogalmazott igény az EU tagországaiban is honos. A Regionális Európai Autonómia-charta előírásai szerint a régió autonómiájának kiépítésére több szomszédos vidék is társulhat. A legutóbbi Szilágysomlyói Fórumon nyilatkozat született a partiumi magyarság autonómia igényéről a regionális és a személyi elvű autonómia elnyerésére. A Partiumban, illetve Kolozsvár környékén Csapó öt olyan régiót említett, amelyek polgárai jogosak lennének ilyen önkormányzás megfogalmazására: a Nagyszalonta környéki Erdőhát, a nagyváradi és a Várad melletti Hegyköz, az Érmellék, a Szilágyság és Kalotaszeg. Mindezek önrendelkezési törekvése szervesen illeszkedik az Európa-szerte érvényes jogszabályokhoz. /Makkay József: Csapó: Napirenden Kalotaszeg autonómiája is. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./"

"Szatmár megyéből kb. 5000 német etnikumú román állampolgárt 1945 januárjában a volt Szovjetunióba deportáltak, ez már ismert történelmi eseménynek számít. Az ott elhunytak emlékére mostanáig az érintett szatmári települések szinte mindegyikében állítottak már emlékművet. Egészen más a helyzet egy másik tragikus deportálás áldozataival. Szatmár megyéből - akárcsak Észak-Erdély más részeiről - 1945 januárja előtt, 1944 novemberében is deportáltak embereket. Ezt a deportálást a román (és nem a szovjet!) közigazgatás képviselői hajtották végre. 1944 októberében Szatmár megye községeibe visszaérkezett azoknak a román csendőröknek a nagy része, akik 1940-ben, a bécsi döntés után hagyták el Észak-Erdélyt. Elsősorban ezek a csendőrök megyénkből több száz magyar, illetve sváb férfit gyűjtöttek össze Szatmár megyéből, és vittek a hírhedt földvári haláltáborba. Ezeknek a deportáltaknak a sorsa a történészek előtt is alig ismert. Az RMDSZ által 1995-ben megjelentetett Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról című kiadvány Szilágy és Szatmár vármegye című, nyúlfarknyi fejezete a következő mondattal kezdődik: "Észak-Erdély eddig nem említett megyéire szórványos adataink miatt nem térhetünk ki." Boros Ernő, az emlékező cikk írója sorra járta valamennyi olyan Szatmár megyei települést - Bere, Börvely, Csanálos, Csomaköz, Domahida, Érkőrös, Gencs, Kaplony, Kálmánd, Kismajtény, Lele, Nagymajtény, Krasznaszentmiklós, Mezőpetri, Mezőterem, Nagyszokond, Szaniszló, Tasnád, Túrterebes, Szatmárudvari -, ahonnan a román csendőrök embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből válogatott. A román csendőrök a katonaviselt férfiakat Csanálosra vitték. A Csanálosra érkezőkről kísérőiratot fogalmaztak, miszerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Ezt követően fegyveres kísérettel vitték őket Földvárra vagy Focsaniba. Útjuk során ennivalót legfeljebb csak jószívű civilektől kaptak. Ha egy fogoly valamilyen gyümölcsöt fedezett fel a közelben, és éhségében kilépett érte a sorból, azt lelőtték. A katonák azokra az asszonyokra is rálőttek, akik ennivalót hoztak, közülük, kettő meg is halt. A láger egy szögesdrót kerítéssel körülvett marhalegelőn volt. A román csendőrök az orosz tisztnek elmondták, hogy ezek partizánok. Az oroszok ugyanis a partizánokra haragudtak a legjobban. A magyarok közül a fiatalabbakat, erősebbeket kiválogatták és továbbvitték Oroszországba, kényszermunkára. Azért fogdosták össze őket, hogy Erdélyből kipucolják a magyarokat. Az egész földvári tábor is azért volt, hogy minél több magyar elpusztuljon. És Földváron nagyon sokan meghaltak. A táborban a földön aludtak, takarójuk sem volt. A székelyföldiekkel együtt eredetileg 32 ezer magyart gyűjtöttek össze, de 1945 januárjában a többieket elvitték Oroszországba, 8500-an maradtak Földváron, olyanok, akik munkára már nem voltak alkalmasak. A Földváron maradottaknak legalább a fele sohasem tért haza. Földváron éheztették, ütötték-verték, megalázták az embereket. /Boros Ernő: 1944 novembere: indulás Földvárra. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 6./"

"A nyugatra emigráltak általában nem térnek vissza szülőföldjükre. Márkos András képzőművész - aki itthoni üldöztetései miatt 1980-ban nyugatra emigrált, először Bécsben, 1982-től pedig Németországban élt, 2000-ben, a szárhegyi alkotótábor jubileumi évfordulójára hazatért, és anélkül, hogy fölszámolta volna németországi illetőségeit, egyszerűen itthonmaradt. Szárhegyen települt meg, és a szokványostól eltérő képzőművészeti kiállításokat, akciókat szervez. Márkos András /sz. Csíkszereda, 1950/ 1973-ban fejezte be tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. /Gál Éva Emese: Márkos András hazatért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), Színkép melléklet, nov. 8./"

"Incze Ferenc /Gyergyószentmiklós, 1910. aug. 5.- Kolozsvár, 1988. aug. 21./ festőművész halálának 15. évfordulója alkalmából figyelemre méltó kiállítás nyílt meg Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Galériában. Incze Ferenc művészi tanulmányait Budapesten, majd Bécsben folytatta, 1934-ben visszatért Nagyszebenbe, ahonnan 1939-ben végleg átköltözött Kolozsvárra, itt élt hivatásának egészen haláláig. 1973-ban, a Francia Képzőművészek Szalonja háromszázadik évfordulója tárlatán önarcképét ezüstéremmel tüntették ki. 1973-tól a Francia Képzőművészek Társaságának örökös tagja. Munkái egy része nagyszebeni, gyergyószentmiklósi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi, székelykeresztúri múzeumokban, másik része műgyűjtőknél található Romániában és külföldön. /Csomafáy Ferenc: Démonikusan nagy festő. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./"

"Vandalizmusnak, disznóságnak, a város szellemiségétől idegen cselekedetnek nevezte a Szabadság téri "szoborfirkálást" Gheorghe Ciuhandu, Temesvár polgármestere nov. 11-i sajtótájékoztatóján. A második pestisjárvány áldozatai emlékére a 18. század második felében Bécsből hozatott szoborcsoport talapzatára festett Románia-ellenes és autonómia-párti jelszavak szerinte az alkotmányt is sértik. "Tetszik, nem tetszik, az alkotmány kimondja, hogy Románia egységes nemzetállam. Ez a város 1919 óta Romániához tartozik, és ezt tudomásul kell venni. Mi is a decentralizáció, az önrendelkezés hívei vagyunk, de a szeparatizmust nem támogatjuk, s az autonómia nem lehet etnikai alapú" - mondta Ciuhandu. A feliratot lefestették, így a szobor most ismét "tiszta". /P. L. Zs./L. T.: Az "egységes nemzetállamot" sérti a szoborfirkálás. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 12./"

"Nyilvános vitára bocsátják a Csapó I. József-féle autonómia-statútumot - határozta el nov. 13-i sepsiszentgyörgyi munkaülésén a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) állandó bizottsága. Az esetleges módosító javaslatokat dec. 10-éig várják, majd dec. 12-éig véglegesítik a tervezetet. A dokumentumot legkésőbb jan. 6-áig el kell fogadnia az SZNT-nek, ezt követően terjesztik - a képviselők és a szenátorok segítségével - a parlament elé. Lefordították román, angol és német nyelvre a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által alapokmányként kezelt autonómia-statútum-tervezet szövegét. Itthon a román sajtóval igyekeznek megismertetni a statútum tartalmát, jövő héten pedig sajtótájékoztatót tartanak Budapesten és Bécsben is. Ügyészségi eljárás egyelőre senki ellen nem indult. Tulit Attila SZNT-alelnök reagált az alsó-háromszéki RMDSZ Operatív Tanácsának nov. 12-i állásfoglalására. Az Operatív Tanács úgy értékelte, hogy Horia Grama, Kovászna megye prefektusa és Adrian Casunean-Vlad PSD-képviselő cselekedeteivel és nyilatkozataival alkotmányos jogokat sértett, és a 89 előtti szekuritátés eljáráshoz hasonlították az SZNT ellen indított kivizsgálást. Az RMDSZ közleményét egyfajta állásfoglalásnak tekintjük, bár nem teljesen egyértelmű - fogalmazott Tulit. Szomorú, hogy a székelyföldi autonómiáról most sem ejtenek egyetlen szót sem, megpróbálják összemosni a székelyföldi regionális fejlesztési tervekkel." /Farkas Réka: Külföldre készül a Székely Tanács. = Krónika (Kolozsvár), nov. 14./"

"Az első magyar iskola a pannonhalmi bencés kolostor mellett született. A magyar keresztény egyházak a legkisebb faluban is iskolát építettek a templom mellé. Az egyházi iskolában a nép legegyszerűbb fia is tanulhatott, és felemelkedhetett. Az anyanyelvi műveltség egybekapcsolódott a latinnal, a tudományok alapjait hordozó nyelvvel. Szántó Arató István jezsuita szerzetes fáradozása nyomán XIII. Gergely 1578-ban megalapította a Collegium Hungaricumot Rómában, 1581-ben Báthory István alapította Kolozsváron az első erdélyi egyetemet, amelyet 1603-ban Székely Mózes hadai leromboltak, Bethlen Gábor 1622-ben Gyulafehérvárott alapított kollégiumot, mely később Nagyenyedre költözött. Az anyanyelvi műveltség egyik forrása a Szentírás. Árpád-házi Szent Margit a legenda szerint négy-öt éves korában könnyezve hallgatta Jézus szenvedéstörténetét, amelyet az evangéliumból - nyilván magyar nyelven - Olimpiádesz nővér olvasott fel neki. Ez az első tudósítás, hogy a Szentírásnak van már magyar nyelvű fordítása vagy fordításrészlete. A Szentírás összefüggő szövegének első magyar nyelvű fordítása a XV. század harmincas éveiben keletkezett bécsi, müncheni és az Apor-kódexben maradt ránk. A katolikus liturgia céljára készült, az ünnepi perikópák misebeosztását veszi alapul. Katolikus szerzetesek készítették. Huszita bibliának is mondják, tévesen. A XVI. század második tizedében másolták a Jordánszky-kódexet, mely az Ószövetség néhány könyvét és a teljes Újszövetséget adja magyarul. Mátyás király kortársának, Báthory László pálos szerzetesnek tulajdonították sokan e fordítást. A Halabori Bertalan egri egyházmegyés pap által másolt Döbrentei-kódexekben (1508) nagyobb szentírási szövegrészek vannak magyar fordításban. A Nyújtódi András székely ferences szerzetes által készített fordítás Judit könyvéről (Judit húgának) a Székelyudvarhelyi kódexekben található (1526). A korai zsoltárfordítások közül a legtöbb zsoltárt az Apor- (XV. század), Festetich- (XVI. század eleje), Döbrentei- (1508), Keszthelyi- (1522), Kulcsár- (1539) kódexek tartalmazzák. A XVI. század elején az erasmusi szellem hatása alatt készült Szent Pál leveleinek fordítása Komjáti Benedektől (1533) és az evangéliumok fordítása Pesti Mizsér Gábortól 1536-ban. Szántó Arató István római tartózkodása idején Báthory István erdélyi fejedelem ösztönzésére lefordította a héber, görög és latin szöveget, figyelembe véve az egész Ószövetséget, és megkezdte az Újszövetséget is. Báthory István 1579-ben jezsuita társaival Szántó Arató Istvánt Rómából hazahívta Erdélybe, és rájuk bízta az első erdélyi egyetemet Kolozsvárott. Amikor 1588-ban a medgyesi országgyűlés kiutasította a jezsuitákat Erdélyből, Szántó Arató István Znióváraljára került. E várat Bocskai hadai felégették, valószínűleg itt égett el Szántó kéziratos szentírásfordítása is. Töredékes másolatát később Káldi György jezsuita atya felhasználta a maga teljes bibliafordításához, mely 1626-ban jelent meg. Protestáns részről az első teljes bibliafordítást Károli Gáspár végezte, melyet Vizsolyon adott ki 1590-ben.A Szentírás fordításai jelentős hatást gyakoroltak a magyar nyelv fejlődésére. Nem kisebb szerepe volt a magyar nyelv fejlődésére az igehirdetésnek. A Halotti beszéd tanúsítja, hogy bár a liturgia latinul folyt, a beszédeket magyarul tartották. Az Apor-kódex pedig - mely a liturgián felolvasott szentírásszakaszokat hozza - bizonyítja, hogy a szentírásrészeket magyarul olvasták fel. Az egységes fordítás a különböző vidékek sajátos tájszólásait egy közös irodalmi nyelv kialakulására vezette. A liturgiákon, még ha latinul volt is a mise alapszövege, magyarul énekeltek. Már a középkorban kialakult az egyházi népénekek gazdag gyűjteménye.Az Ómagyar Mária-siralom tanúsítja, hogy a középkorban már magas szinten szólal meg az egyházi költészet csengő rímekkel, alliterációkkal ékesen: "Világnak világa, virágnak virága, keserűen kínzatol, vasszögekkel veretel." Miért mondtam el mindezeket? Hogy a kedves olvasók maguk döntsék el, 400 éve szólalt-e meg először magyarul az Isten a zabolai református templomban, vagy pedig 600 évvel ezelőtt. Vagy talán ez a templom nem a magyaroké volt 1603 előtt? /Bartalus Jakab Zoltán zabolai plébános: A katolikus egyház az anyanyelv és a művelődés szolgálatában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 15./"

"A Capital című bukaresti gazdasági hetilap tavaly még csak százas, idén már háromszázas listát állított össze a leggazdagabb romániaiakról. 80 millió dollárosra saccolt vagyonával továbbra is a kommunikációs szolgáltatóiparban utazó Teszári Zoltán a legtehetősebb magyar, ám a tavalyi második Verestóy Attila a harmadik helyre csúszott le. Megelőzte őt a marosvásárhelyi-bécsi illetőségű Prosszer kereskedő házaspár, de utolérte a kétes eredetű magyarországi pénzeket forgató Mudura Sándor is. Az RMDSZ szenátorát idén már csak 25 milliósra taksálta a bukaresti lap, ám még ez is több csekély ötmillióval, mint amennyit tavaly jeleztek. Verestóy egyébként csupán 172 ezer dollárt írt be a 25 millióból, amikor nemrég a honatyákat vagyonbevallásra kötelezték... /Szegény Verestóy. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 18./"

"Márkus Barbarossa János előbb egyszemélyes gitáros-énekes produkcióival, slágerszövegeivel vívott ki magának tiszteletet s rangot Erdély-szerte a hetvenes-nyolcvanas években. Először Nagyváradon folyt az elszigetelése, később elűzték Sepsiszentgyörgyről. Bécsbe települt át a diktatúra legsötétebb évei elől. Ausztriában neves hangszerkészítővé-restaurátorrá képezte magát. 1990 utáni hazaruccanásai és Szent Anna-tavi nyári táborozásai, no meg a bálványosi-tusványosi jelenései eseményszámba mentek, beszállt a hazai irodalomszervezésbe, könyvkiadásba, végül pedig az ő szervezése is segített abban, hogy megalakult az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL). Sokat jelent számár a szülőföld, Szilágyzovány, harminc éve minden önéletrajzának alapszövege: 1955-ben születtem Szilágyzoványban, Európában. Életének valamennyi állomása példaképekhez is kötődik. Elsőnek Wanek Wilhelm Franzot, valamikori rajztanárát említette (Wanek Ferencként ismert, jelenleg épp Kolozsvárott tanár), ő tanította meg látni, odafigyelni, megtanította a türelemre s a másság tiszteletére. Néhai Visky Árpád színművésztől kitartást és igényességet tanult, Bajor Andortól humorosan elviselni az elviselhetetlent, de még sorolhatná tovább. Amikor el kellett hagynia Erdélyt, először New Yorkba ment, ahol barátja várta műteremmel, lakással. Azonban szó szerint azzal utasította vissza az akkori bécsi amerikai nagykövet, hogy az Államoknak semmi szüksége hozzá hasonló izgató és elégedetlen elemekre. Így aztán egy idő után Bécs mellett döntött feleségével. Azért kellett létrehozni Erdélyi Magyar Írók Ligáját, mert intézményesített formákra van szükség, hogy a közösség érvényesíteni tudja elvárásait, óhajait, igényeit. /Hevesi Mónár József: A magányos farkasok ideje lejárt. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 2./"

"Ungvári Barna András, Hídvég falu akkori református lelkésze 1998-ban határozta el egy sziklatömbemlékmű Földváron való felállítását. Ioan Cioaca földvári polgármester 1999 júliusában a sziklatömbnek a hajdani fogolytemető helyére való szállítását akadályozta meg, majd 2000 júliusában, amikor a mártíremlékművet mégis a helyszínre szállították és talapzatra állították, ugyancsak Cioaca ledönttette azt. Az 1944 novemberében Földvárra elhurcolt személyeket román csendőrök gyűjtötték össze, román katonák őrizték egy a lágerben. A Földváron történteket nem lehet a szovjetek nyakába varrni, be kellene ismerni, hogy mindenért, ami itt történt, az akkori román hatóságokat terheli a felelősség. 2001 augusztusában sikerült mégis emlékművet avatni Földváron. Boros Ernő 1997-2001-ben sorra járta a 20 Szatmár megyei települést, ahonnan a román csendőrök 1944 novemberében embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből közölt néhány emlékezést. A szaniszlói római katolikus templom Historia Domusából: A román hadsereg előrenyomulásával egyidejűleg román csendőrség jött a faluba. Felszólították a lakosságot, hogy aki 1940-től bármilyen formában katonai szolgálatot teljesített, katonai helyzetének tisztázása céljából jelentkezzen előbb a helybeli csendőrőrsön, majd vegyen magához három napra való élelmet, és menjen Csanálosra. A Csanálosra érkezőket ott egy csűrbe zárták, olyan - állítólag az akkori községi elöljárók által is aláírt - kísérőiratot fogalmaztak róluk, amely szerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Más szóval magyar partizánoknak lettek beállítva. Ezt követően többnapi fogva tartás után fegyveres kísérettel Zilahra lettek irányítva, és aki útközben megszökni nem tudott, a hírhedt Brassó melletti Földvárra vagy Focsani-ba jutott. Az 1944. szept. 12-én Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezményben Erdéllyel kapcsolatban az állt: "A szövetséges kormányok a bécsi döntésnek Erdélyre vonatkozó határozatát semmisnek tekintik, és egyetértenek azzal, hogy a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak nagyobb része) adassék vissza Romániának." A román kormány mindenáron egész Erdélyt akarta, ezért elhatározták: nem maradnak tétlenül, a biztonság kedvéért lépéseket tesznek az ügy előmozdítása érdekében. Észak-Erdély hovatartozása az itt élő lakosság etnikai összetételén is múlhat, elhatározták, hogy sebtében, amennyire lehetséges, "javítanak" ezen az összetételen. A gyakorlati kivitelezésre a következő módszereket eszelték ki:a nem román lakosságnak a trianoni határon kívülre juttatása, illetve a már eltávozottak távolmaradásra bírása (Maniu-gárdisták garázdálkodása, németek, svábok Ukrajnába való deportálása stb.); leplezett formában történő etnikai tisztogatás.Földvár az utóbbi célt szolgálta. Ebben a Dél-Erdély területén létrehozott lágerben nem közvetlenül lelőtték, felakasztották stb., hanem olyan körülmények között tartották a foglyokat, hogy ilyen eszközök alkalmazása nélkül pusztuljanak el közülük minél többen. /Boros Ernő: "Mindennap eljött a halál". = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 2./"

"Benkő Levente a vele készült beszélgetésben elmondta, hogy nagypapája sokat mesélt neki a második világháborúról, a fogságról, ő pedig már tizenévesként mindezt feljegyezte. Benkő Levente 1991 júniusában lett a Háromszék erdővidéki tudósítója. Elvégezte a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumot. Első könyvében /Szárazajta, H-Press Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 1995/ a szárazajtai tragédiának állított emléket. 1944. szept. 26-án az úgynevezett Maniu-gárdák vérengzést hajtottak végre Szárazajtán, tíz magyart agyonlőttek, kettőt lefejeztek, fejszével, középkori stílusban. A második könyve 1998-ban jelent meg, Volt egyszer egy 56 címmel, az 1956-os erdélyi elítéltek kálváriájáról szólt. Következő könyvében a földvári fogolytáborba, továbbá Foksányban, Tîrgu Jiuban, Tighinában vagy Szibériába elhurcoltaknak állított emléket. Ez Fogolykönyv címmel jelent meg 1999-ben. Könyvritkaság, mivel a kiadója szó szerint belebukott, és a szerződött ezer példányból csak 250 darabot nyomott ki. Jó lenne újranyomni, hogy minél több emberhez eljusson. - Erdővidéken a szénbányászat a kilencvenes évek elején összeomlott, az alkalmazottak nagy részét elbocsátották. Összegyűjtöttem az erről szóló írásait, Hová mennek a bányászok? címmel. Ezek a szocioriportok hiányoznak a mai erdélyi magyar sajtóból. Ez a kis könyvecske egyfajta fényképet jelent az erdővidéki társadalom 90-es évekbeli állapotáról. Közben tovább gyűjtöttem az anyagot a földvári táborba hurcoltakról. Munkája Muszáj volt élni valahogy címmel jelent meg, amelyben 12 magyar ember mesél arról, hogy a második bécsi döntés után milyen volt az élet Észak- és Dél-Erdélyben, a háborús körülmények között. Hatodik kötete: Bűn volt a szó, olyan embernek a tragédiájáról szól, aki zseni volt, atomfizikától elkezdve a magas szintű matematikáig, folklórkutatástól találmányokig mindennel foglalkozott. Bezárták, ellehetetlenítették, halálba kergették. Ő volt Moyses Márton, aki Brassóban a Kommunista Párt székháza előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát. Benkő Levente adósságot törlesztett hetedik könyvével /Székely golgota/. Tartozott ezzel az előtte járóknak, akiknek nem adatott meg, hogy saját kezűleg papírra vessék a velük történteket. Ez a földvári fogolytáborról szóló kötet. Ezek az emberek huszonévesként a fronton harcoltak, majd hazamentek, tehát nem hadifoglyokról van szó, hanem otthonukból elhurcolt észak-erdélyi magyar civilekről. Boros Ernő, a Szatmári Friss Újság munkatársa szintén összegyűjtötte a Szatmár megyéből Földvárra hurcolt magyar férfiak és asszonyok visszaemlékezéseit. Az ő kötete Minden nap eljött a halál címmel 2002-ben jelent meg. Néhai kollégája, Daróczi Ferenc pedig Maros megyében gyűjtött össze sok visszaemlékezést. Egyszer ezt a három gyűjtést egy kötetben érdemes lenne kiadni, hogy érzékelhetővé váljon, mi is történt Észak-Erdélyben a magyarokkal. /Sándor Boglárka Ágnes: Ideje van a szólásnak - vallja Benkő Levente újságíró. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./"

"Ausztriában olyan magasak a román állampolgárságú elítéltek fogva tartásának a költségei, hogy Bécs kész lenne egy börtön építését is finanszírozni Romániában, mert az olcsóbb megoldást jelentene számára. Duplájára nőtt az Ausztriában elítélt román állampolgárok száma azóta, hogy az EU megszüntette a vízumkényszert Romániával szemben. Jelenleg 370 román elítéltet tartanak fogva Ausztriában. /Bécs börtönt építtetne Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./"

A Magyarok Világszövetségének Sajtószolgálata közleménye szerint botrányosra sikeredett a Siculicidium 240. évfordulóján, a Madéfalván szervezett megemlékezés. A helybeli polgármester 240 évvel korábbi elődjét Bécs, magát pedig Bukarest képviselőjének nevezte. A magyar kormány hivatalos képviselője, Bálint-Pataki József , a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke előre megírt beszédében történelmi tényeket másított meg. A 200 székely életét kioltó és ezreket hontalanná tevő vérengzésért magukat az ősi jogaikat petíció átadásával megvédeni készülő áldozatokat tette felelőssé. Az előzetes megegyezés ellenére a Magyarok Világszövetségének elnöke nem mondhatta el beszédét. Blága Béni polgármester közölte, hogy a nagy hideg miatt változott a műsor, és a szabadtéren egyetlen beszéd hangzik majd el, a magyar kormány képviselőjének köszöntője. Az MVSZ elnökének beszédére ezt követően, a művelődési házban folytatódó ünnepség keretében kerül sor. Ennek ellenére a polgármester is mondott beszédet, majd Bálint-Pataki József következett, majd további három beszéd hangzott el, és a szabadtéri megemlékezés több mint két órát tartott. A Magyarok Világszövetsége vezetői nem beszélhettek. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke szerint emögött politikai szándékok vannak. /Bizarr megemlékezés Madéfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 10./

Iliescu elnök Ausztriába látogatott, január 17-én Bécsben találkozott az osztrák kancellárral, akivel a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról, belbiztonsági és európai politikai kérdésekről tárgyalt. Wolfgang Schüssel kijelentette, hogy a román állampolgárságú fogva tartottak hazaszállításáról készülő román–osztrák megállapodás nagyon fontos a két ország biztonságának javítása érdekében. /Nyugati Jelen (Arad), jan. 19./ Ion Iliescu jelenlétében avatták fel január 18-án Bécsben a Román Kulturális Intézet új székházát /Iliescu Bécsben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./

Felnőtt egy nemzedék, amely aligha tud valamit Nagy Istvánról. Sokak számára egyszerűen egy író, mások magyar Makszim Gorkijnak, ismét mások a letűnt rendszer kiszolgálójának, haszonélvezőjének tartják. Mi hát az igazság? – tette fel a kérdést Nagy Károly, az író fia. Termékeny alkotó volt, több mint 30 kötete (regények, novellák, gyűjtemények, színdarabok, szociográfiák) látott napvilágot, publicisztikai írásait pedig még senki sem vette számba. Talán az egyetlen olyan kelet-európai író, akit mind a három rendszer cenzúrázott, s időnként üldözött. A királyi Romániában a sziguranca a szó szoros értelmében, majdnem agyonverte első kisregényéért, a bécsi döntés után a szamosfalvi börtönbe került. Nagy István a szocialistának induló társadalmi rendszer fegyelmezett katonája volt. Ahogy szaporodtak az aggasztó jelek, úgy vált a magatartása mindinkább kritikussá. Először 1952 januárjában került szembe a hivatalos pártvonallal. Arra próbálták rávenni, hogy mint a Bolyai Tudományegyetem akkori rektora, kezdeményezze a Bolyai és a Babes egyetemek egyesítését. Ezt elutasította, ezért úgynevezett "jobboldali elhajlás" címén leleplezték, mint jobboldali nacionalistát, s leváltották rektori tisztségéről (amelyet csak pártutasításra vállalt). Egy hónapig kényszerlakhelyen volt Bukarestben, s azzal vádolták, hogy Balogh Edgárral, Jordáky Lajossal s Teleki Béla gróffal együtt összeesküvést szőtt Észak-Erdély elszakítására. Szabadlábra helyezték, de titokban kizárták a pártból. Nagy István élete végéig megőrizte marxista meggyőződését. A hetvenes évekre már szilárd meggyőződése volt, hogy Kelet-Európában lényegileg letértek a marxi útról. /Nagy Károly: Ki is volt Nagy István? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./

A kolozsvári ünnepek között hagyományossá vált Mátyás-napok idei rendezvénysorozata az első napján, február 21-én a Mátyás-házban megtartott megnyitón az alig maroknyi közönség színvonalas előadást hallgathatott meg. A főszervező, László Bakk Anikó kiemelte: a tizenkettedik Mátyás-napok alkalmával számban ugyan kevesen, ám lélekben annál többen töltik meg igaz szellemiséggel a házat. Dr. Gaal György tartott előadást a nagy király szülőháza sorsának alakulásáról. Kolozsvár legrégebbi lakóháza gótikus stílusú épület. 1889-ben felavatták a ma is látható emléktáblát, amelyet Pákey Lajos építész tervének alapján Zala György szobrász készített. Az Erdélyi Kárpát Egyesület múzeuma volt a ház, 1934-ben azonban a múzeum anyagát egyszerűen kiszórták az utcára. Néhány évvel később az emléktáblát is eltávolították, ez a lépés azonban olyan hatalmas tiltakozást váltott ki, hogy a város akkori polgármestere kénytelen volt bukaresti parancsra visszahelyeztetni azt az eredeti helyére. A szülőház mai formája Kós Károlynak köszönhető: a bécsi döntés után őt kérték fel tervezőnek, Kós pedig szinte korhű módon állította helyre az épületet. Jelenleg a Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia épülete. 1996. január 15-én még egy tábla került a ház falára, ezúttal két nyelven, és a valóságnak megfelelő tartalommal. /Sándor Boglárka Ágnes: Tizenkettedik Mátyás-napok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./

A tizenöt éve Budapesten élő Beke György író tanulmányokat, interjúkat, portrékat tartalmazó kötete /Makacs realizmus – Tanulmányok, interjúk, portrék, I–II. kötet, Közdok, Budapest, 2003/ széles sávot fog át az időben, közel hatvan évet ölelnek fel, az Új Székely Népben 1946-ban megjelent írástól napjainkig. A kisebbség ügyeinek szószólójaként munkálkodik – ez Beke György írói munkásságának legsajátosabb, legjellemzőbb vonása. A sorskérdéseinkhez való viszonyulást jelzi, hogy kik kerülnek vizsgálódásai középpontjába: Veres Péter és Móricz Zsigmond, Illyés Gyula és Féja Géza, Tamási Áron és Czine Mihály, továbbá Nyirő József és Kós Károly, Bánffy Miklós és Molter Károly, Horváth Imre és Szabédi László, Páll Árpád és Lakatos Demeter, Veress Dániel és Sütő András, Kántor Lajos és Cseke Péter, az anyaországi Pomogáts Béla, a vajdasági Hornyik Miklós, a felvidéki Duba Gyula, a müncheni Juhász László és Borbándi Gyula, az amszterdami Kibédi Varga Áron, a bécsi Szépfalusi István, a cambridge-i Gömöri György… /Máriás József: Beke György: Makacs realizmus = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 26/

Fordulatnak kell bekövetkeznie a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek lakta területekkel tartott gazdasági kapcsolatoknak – állapította meg az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítványa befejezés előtt álló tanulmánya. A kutatók a kormány megbízásából vizsgálták, milyen, eddig kihasználatlan regionális együttműködési lehetőségek adódnak, miként ösztönözhető a térségbe irányuló magyar tőkekivitel, illetve élénkíthető a kölcsönös külkereskedelem. Réti Tamás, a tanulmány egyik szerzője-szerkesztője a közalapítvány minapi, a témáról tartott műhelykonferenciáján azt hangsúlyozta, hogy a magyarok részéről hiba volt kimaradni a magyarok lakta területeken zajló és mostanában felgyorsuló privatizációból. Az elszalasztott lehetőségek különösen fájdalmasak a Vajdaságban, illetve Romániában, ahol már megjelentek a német és olasz befektetők. A magyar kis- és középvállalkozók uniós forrásokkal felvértezve kell, hogy meginduljanak a határon túli területekre, ahol egyre több ipari parkban van mód a „beköltözésre". Különösen vonzónak tűnik ebből a szempontból a Felvidék. Az azonos iparágakban működő társaságok laza szövetségeinek, a klasztereknek akad terepe a Győr-Bécs-Pozsony háromszögben. Délen a Bihar, Kolozsvár, Temesvár övezte régió kecsegtet sikerekkel. Itt már számos magyar vállalkozás találta meg együttműködő partnerét például a nyomdaiparban, autóalkatrészek gyártásában, építőiparban, kereskedelemben és szolgáltatásokban. (Megjelent a Népszava márc. 24-i számában). /Kihasználatlan határon túli gazdasági kapcsolatok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./

Visszhangos sikerű bécsi vendégjátékon vett részt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Túl az Óperencián című zenés kabaréval. A fellépésre az Európa Club-Bécsi Magyar Kultúregyesület meghívására került sor, melynek alkalmával a marosvásárhelyi művészek bemutatták A Súrlott Grádics emlékei alcímmel jegyzett vidám jeleneteket, sanzonokat és slágereket. /Bécsi vendégjáték után búcsúelőadás. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 8./

Miközben a bosnyák hozzátartozók 1 milliárd euró várományosai, a romániai haláltábor túlélői és az áldozatok hozzátartozói még mindig hiába várnak méltányos kárpótlásra. A hágai Nemzetközi Törvényszék néhány nappal ezelőtt népirtásnak minősítette az 1995–ös srebrenicai mészárlást, és ezzel legalább bizonyos értelemben a genocídium fogalmát is átértelmezte. Az 1944 végén sok ezer, Észak–Erdély különböző településeiről a földvári haláltáborba elhurcolt férfiak tragédiája is népirtás. Srebrenicát 1995 júliusában elfoglalta Radiszláv Krsztics tábornok serege, ami után néhány nap alatt a szerbek több mint 7000 muzulmán férfit végeztek ki. 1944. augusztus 23–án, amikor már nyilvánvaló volt, hogy Németország elveszti a háborút, Románia a leendő győztesek oldalára állt át. Ezzel ismét terítékre került Észak–Erdély hovatartozásának a kérdése. A román kormány egész Erdélyt akarta. Akkor úgy nézett ki, hogy Észak–Erdély legalább egy részének a hovatartozása az itt élő lakosság etnikai összetételén is múlhat, elhatározták, hogy amennyire lehetséges, "javítanak" ezen az összetételen. Elhatározták a nem román lakosságnak a trianoni határon kívülre juttatását, a leplezett formában történő etnikai tisztogatást. Földvár az utóbbi célt szolgálta. A lágerben olyan körülmények között tartották a foglyokat, hogy minél többen elpusztuljanak. A "földváriak" közül a szívósabbak végül négy hónapi raboskodás után, 1945 áprilisában borzalmasan leromlott állapotban ugyan, de élve hagyhatták el a haláltábort. Azonban a túlélőknek több mint fél évszázadig még beszélniük sem volt szabad arról, ami velük történt. A ’89–es fordulat után megszólalhattak ugyan, de Bukarestben nem akarták meghallani a panaszukat. 1999–ben végül Romániában megjelent egy kormányrendelet, amely az 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. közötti időszakban etnikai alapon üldözött személyeknek nyújtandó kárpótlásról intézkedik. A haláltábor Szatmár megyei túlélői közül már csak hatan–heten voltak életben, és nagyon kis összegű kárpótlást kaphattak volna. A Hivatalos Közlöny 2002. nov. 7–i számában az 1940. etnikai okokból üldözött személyeknek nyújtott jogokra vonatkozóan olyan módosítás jelent meg, aminek lényege az, hogy a jogosultak kategóriáját kiterjeszti az említett periódusban Észak–Erdélyből elmenekült, kiutasított vagy kitelepített személyekre is. Ez azt jelenti, hogy a Trianon után idetelepített román kolonisták kapnak kárpótlást. Ezeket a telepeseket a második bécsi döntés után, 1940 októberében a magyar hatóságok hazaküldték, majd a háború visszatértek újra. Miközben a közvetlenül Trianon után románosítási céllal betelepített kolonisták markát havonta szép summa üti, a földvári haláltábor túlélői, semmilyen kárpótlásban nem részesülnek. Most ismét módosították az etnikai alapon üldözött személyek jogairól szóló törvényt, Kerekes Károly képviselő javaslatára. A kedvezményezettek köre kiegészül a kilakoltatott személyekkel, valamint a kisebbségek ellen irányuló erőszak áldozataival. /Boros Ernő: Nem csak Srebrenicán, Földváron is genocídium történt. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 29./

Jecza Péter /Temesvár/ szobrászművész csomagolja 39 alkotását. Máj. 18-án ugyanis Bécsben lesz tárlata. Jecza Péter elmondta, hogy bronzszobrait viszi a kiállításra. /Szekernyés Irén: Jecza-szobrok “indulnak” Bécsbe. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 4./

Szilágy megyei költők, képzőművészek mutatkoztak be a Román Kulturális Intézetben a bécsi közönségnek. Bemutatták a Caiete Silvane és a Hepehupa című művelődési folyóiratokat, valamint a június végén megjelent három nyelvű Poeme/ Versek/Gedichte című versantológiát. A jelen levő szerzők között voltak magyarok is /Kiss Lehel, Simonfi István/, továbbá magyarországiak, akiket több szál fűzi a Szilágysághoz. Három zilahi képzőművész: Ilea Gheorghe, valamint Szabó Vilmos és Szabó Attila (apa és fia) munkáiból nyílt tárlat. /Fejér László: Szilágysági szerzők Bécsben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./

2006. dec. 31–ig nyújthatják be kárpótlási igényeiket az 1940. szept. 6. – 1945. márc. 6. között etnikai alapon meghurcolt személyek. Szatmár megyében a hatóságok a Trianon után idetelepített, illetve a II. bécsi döntés után a korábbi falvaikba visszaküldött román kolonistákat sorolják ebbe a kategóriába, de természetesen ide tartoznak az 1944 novemberében a földvári haláltáborba elhurcolt magyar és sváb férfiak is. Az idei törvény a kérések benyújtási határidejét meghosszabbította 2006–ig. Újdonság az is, hogy a megyei nyugdíjpénztárak kötelesek véleményezést kérni a kisebbségi érdekvédelmi szervezetektől a kérvényező személyekről. Ez a véleményezés azért szükséges, hogy bizonyítható legyen: az érintettet valóban etnikai alapon hurcolták el. /(boros): Az etnikai alapon meghurcoltak 2006 végéig igényelhetnek kárpótlást. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 17./

Zajzoni Rab István (1832–1862), a Brassó környéki csángóság bálványa, az önkényuralom éveiben súlyos börtönbüntetést szenvedett, ezért többen e népcsoport mártírjának tekintik. Zaklatott élete, állandó barangolása máig nehezíti szétszóródott műveinek összegyűjtését. Bencze Mihály, Négyfaluban élő matematikatanár huszonöt éven át Zajzoni Rab István műveinek összegyűjtésével, népszerűsítésével foglalkozott. Felkutatta a bécsi, budapesti és az itthoni archívumokat. Mára készen áll a hiánypótló mű: három kötetben Zajzoni Rab István versei, prózai munkái, naplójegyzetei és levelei, valamint a róla szóló tanulmányok gyűjteménye, 900 oldalon: Összegyűjtött írások (Fulgur Kiadó, Brassó, 2004). /Gál István, Brassó: Zajzoni Rab István életművéről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 29./

Lakatos István /Sárvásár, 1904. szeptember 14. –Kolozsvár, 1993. szeptember 3./ a romániai magyarság jelentős közéleti személyisége, politikusa volt. 1950. febr. 17-én letartóztatták, 25 év kényszermunkára ítélték, 1964-ben szabadult tizenöt év börtön letöltése után. A demokráciáról, a nemzetiségi jogok maradéktalan megvalósításáról – bár tettek neki ajánlatokat – a legsúlyosabb börtönkörülmények között sem alkudozott. Ő volt az elsőrendű vádlottja annak a pernek, amelyben Márton Áron püspököt, akihez személyes barátság is fűzte, Kurkó Gyárfást, Venczel József professzort és másokat elítéltek. Az volt a bűnük, hogy védelmezték a romániai magyarság saját gazdasági alapjait jelentő szövetkezeti hálózatot, a közbirtokossági javakat, az egyházi iskolákat és egyházi javakat, teljes magyar állami egyetemi és főiskolai hálózatot követeltek. Lakatos István, Márton Áron, Venczel József professzor és mások az 1946 évi párizsi béketárgyalások előtt alapos dokumentációt készítettek a romániai magyarság demográfiai, iskoláztatási, vallási és gazdasági állapotáról és intézményeiről, és ennek megfelelő javaslatokat tettek a határok méltányos megállapításáért. Lakatos István a kolozsvári Lepage nyomdába szegődött nyomdásztanulónak, és elvégezte a nyomdaipari szakiskolát. 1933-ban megírta a nyomdász szakszervezet történetét. 1934-től az Előre című hetilap főszerkesztője és ugyancsak főszerkesztője a három nyelven (románul, magyarul és németül) megjelenő Tipograph című hetilapnak. A Romániai Szociáldemokrata Párt magyar tagozatának országos titkára, majd elnöke. 1938-tól a gróf Bánffy Miklós vezetésével létrehozott Magyar Népközösség alelnöke. A bécsi döntés után – 1940 őszén – Bukarestből hazaköltözött Kolozsvárra, a Minerva nyomda mestere lett és a budapesti Népszava munkatársa. Később a református egyházi részvénytöbbségű Minerva nyomda igazgatója. 1946-tól országgyűlési képviselő. A romániai magyar szövetkezeti mozgalom vezetője közel egy évtizeden át. Alapítója és irányítója a Kolozsváron szerkesztett Erdély című szociáldemokrata országos napilapnak és elnöke a Szociáldemokrata Párt Országos Magyar Bizottságának. Következetes ellenzője a kommunista és a szociáldemokrata pártok egyesítésének. Börtönéveinek megrázó történetét egy hatalmas, több száz oldalas emlékiratban, a Szekuritáté elől rejtegetve megírta és sikerrel külföldre juttatta. Az emlékirat nyomdakész állapotban van. /Dáné Tibor: Egy igazi demokrata emlékezete. Lakatos István (Sárvásár 1904. szeptember 14–Kolozsvár 1993. szeptember 3.). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./

Okt. 16-24. között Nagybánya egy kicsit a világ magyar cserkészetének központjává válik, itt tartja ugyanis harmadik cserkésztiszti tanfolyamát, azaz legfelsőbb fokú vezetőképzését a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma. A szervezet őszi ülése – amelyen minden magyar cserkészszövetség elnöksége jelen lesz Magyarország, Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja és Erdély mellett Nyugat-Európából és a tengeren-túlról – ugyancsak Nagybányán zajlik. A változó helyszínekkel azt szeretnék elérni, hogy a jelöltek otthonosan mozogjanak a Kárpát-medencében és átfogó képet kapjanak a magyarságról, a magyar cserkészetről. A megelőző két cserkésztiszti tanfolyam helyszínei a Felvidék (2002) és a Vajdaság (2003) voltak. A tábor parancsnoka Szemerédi Tibor (Bécs) lesz, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség részéről, aki a korábbi két tanfolyamot is vezette. Okt. 21-24. között zajlik Nagybányán a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának őszi ülése. Ezen a világszerte működő összes magyar cserkészszövetség – a magyarországi, romániai, kárpátaljai, szlovákiai, vajdasági szervezetek, valamint a Magyar Cserkészlány Szövetség, a Horvátországi Magyarok Cserkészcsapata és a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (Nyugat-Európa és a tengerentúl) – elnöksége jelen lesz. Hasonló Fórum-ülés kettő van egy évben. A tavaszit mindig Budapesten tartják. /(-helyi): Összmagyar cserkészfórum Nagybányán. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 8./

Nemrég ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a Teodidaktos Humanitárius Alapítvány, amelynek célkitűzése megfelelő tanulási és életkörülményt, valamint vallásos, erkölcsi nevelést biztosítani azoknak a vidéki diákoknak, akik Kolozsváron magyar tannyelvű gimnáziumi osztályba járnak. Az egy évtized alatt harmincegy férőhelyes lánybennlakást és huszonhét férőhelyes fiúbennlakást építtettek, a bennlakók pedig ösztöndíjban részesültek. Legfőbb támogatójuk a bécsi Szent István Egylet. A Kárpát-medencében évente összesen kétszázötven, fejenként 208 eurós ösztöndíjat nyújtanak. Az egylet elnöke Ternovai báró Stipsicz Károlyné (szül. Bethleheni gróf Bethlen Katalin). A titkár pedig Stipsicz Péter, aki részt vett az október 16-i kolozsvári emlékünnepségen. A Teodidaktos Humanitárius Alapítvány elnöke Vizi Imre, a Báthory-líceum nyugdíjas aligazgatója. Az évfordulós ünnepségre jelent meg a Teodidaktos Humanitárius Alapítvány Emlékkönyve, amelynek felcímeként ezt választották: Legyen itthon az otthonunk! A kiadvány felöleli a 1994 és 2004 között lezajlott alapítványi eseményeket. /Ördög I. Béla: "Legyen itthon az otthonunk!" Tízéves a Teodidaktos Humanitárius Alapítvány. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./