Kétszáz év elevenedik meg László János dévai telepes gazda írásában – értékelte a kolozsvári Kriterion Kiadó gondozásában megjelent, elsőként Déván, március 2-án bemutatott könyvet H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója. A Bukovinában élt magyarság és kirajzásának története 1762–1914-ig, az első világháború kitöréséig címet viselő könyv szerzője végigvezeti olvasóját a madéfalvi veszedelem előzményein, a Moldvába, majd Bukovinába való menekülésen át a századforduló tájékán elkezdődött hazatelepítésekig. A könyv alapos dokumentációját László János a bécsi levéltárból, illetve a bukovinai falvak irataiból állította össze. Teljes kimutatás van a könyvben az 1883-ban elkezdődött és 1910-ig tartó áttelepedésekről, a telepesek név szerinti felsorolásával. László Jánosnak még számos feldolgozatlan emléke lapul családi hagyatékokban. /Gáspár-Barra Réka: Bukovinai székely lélek. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 7./

A Székely Nagygyűlés Kiáltványa Mi, a 2006. március 15-i székelyudvarhelyi Székely Nagygyűlés résztvevői, gyermekeinkkel és unokáinkkal szembeni történelmi felelősségünk tudatában fordulunk a Román Államhoz, az Európai Parlamenthez, az Európai Unióhoz, az ENSZ-hez, a világ népeihez. Mi, a székely települések, a történelmi Székelyföld lakói megállapítjuk: – Az 1919-es Párizsi Kisebbségi Szerződésben Románia és a Szövetséges és Társult Hatalmak autonómiajogot garantáltak a székelységnek – az alkotmányra hivatkozva ma még népszuverenitásunk gyakorlásától, a helyi népszavazástól is eltiltanak! – Az Egyesült Nemzetek 1993-ban szervezett Konferenciájának Bécsi Deklarációja szerint az önrendelkezés minden népnek joga – így a székelységnek is! – Az Európai Parlament az önkormányzás és a szubszidiaritás elveinek megfelelő védelmi intézkedéseket ír elő az erdélyi magyarság, a székelység számára, de a romániai hatóságok ennek figyelembevételére sem hajlandók! Mi, a székely települések, a történelmi Székelyföld lakói kijelentjük: – Nem akarunk továbbra is kiszolgáltatottságban, alárendeltségben élni! – A történelmi hagyományok alapján területi önkormányzásunk ősi jussunk, enélkül szülőföldünkön meg nem maradhatunk, és erről soha le nem mondunk! – Alapvető emberi közösségi jogainkért a demokrácia eszközeivel küzdünk, és erre azonnali, demokratikus megoldásokat várunk! Mi, a székely települések, a történelmi Székelyföld lakói követeljük: – Autonómiát Székelyföldnek – szabadságot a székelységnek! – 1918. december 1-jén a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés Határozatában teljes nemzeti szabadságot hirdettek az összes együtt élő nép számára – tartsák tehát be ígéretüket! – Románia parlamentje és kormánya tartsa be a vállalt nemzetközi kötelezettségeket, és garantáljon a szülőföldjén őshonos székely közösség számára teljes és tényleges egyenlőséget! – Románia parlamentje hagyja jóvá Székelyföld autonómia-statútumát! – Az Európa Tanács 2003/1334. számú határozata szerint az alkotmányba foglalt nemzetállami minősítés túlhaladott értelmezés, ezért nem lehet akadálya a területi autonómiának – az illetékes hatóságok mégis a nemzetállami tételre hivatkozva utasítják vissza Székelyföld újralétesítését és autonómiáját! Ebben az esetben töröljék az alkotmányból a ,,nemzetállam” kifejezést! – Az Európai Unió orvosolja a 86 évvel ezelőtt elkövetett jogfosztást, és tegye Románia csatlakozási feltételévé Székelyföld autonóm közigazgatási régió létrehozását! – Az Egyesült Nemzetek Szervezete gyakoroljon felügyeletet Székelyföld autonóm státusának rendezése felett! Székelyudvarhely, 2006. március 15. /A Székely Nagygyűlés. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 16./

Március 28-án Sepsiszentgyörgyön bemutatták a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó háromszázötvenedik köteteként Hegedűs Imre János Benedek Elek-monográfia című könyvét. Hegedűs Imre János magyar emigránsként határozta meg önmagát, akinek lakhelye Bécsben van, lehetőség szerint a budapesti Széchényi Könyvtárban tartózkodik, és amint ideje engedi, rohan haza, a Székelyföldre, azért is, ,,mert nagyon rossz a lelkiismerete”. Benedek Eleket ,,hűségszimbólumnak” nevezte, illetve utalt az előszót jegyző Pomogáts Béla definíciójára is, aki Elek apót Erdély apostolaként emlegette. A monográfia írója az Édes anyaföldem című remekművét tartja a legfontosabbnak, amelyben Benedek Elek azt írta, hogy ,,mi alanyi jogon birtokoljuk a szülőföldet”, továbbá, szerinte ő volt az első, aki szóba hozta a határok kiigazítása nélküli nemzetegyesítés fontosságát. Benedek Elek azért telepedett haza, mert elkötelezettsége olyan mértékű volt, hogy nem cselekedhetett másként, illetve azért is, mert az elárvult erdélyi gyermekseregnek szüksége volt olyan írástudóra, aki nem tartja rangon alulinak a gyermekirodalmat. /(mózes):   Pestről nézvést a Murgó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 29./

Az Előretolt Helyőrség alkotói műhely vezéregyéniségét, Orbán János Dénes Kolozsváron élő József Attila-díjas, Herder-ösztöndíjas költőt választotta közgyűlésén elnökéül az Erdélyi Magyar Írók Ligája /E-MIL/. Az új elnök a közgyűlésen legfontosabb feladatokként alkotói ösztöndíjak létrehozását, vidéki irodalmi rendezvények szervezését, valamint az Európai Írók Kongresszusa (European Writers' Congress) tagsági státusával járó lehetőségek kihasználását jelölte meg. Márkus-Barbarossa János, az előző elnök lemondott. Elmondta, hogy aktívabb tagságot kívánt. Sok ötlete volt, de azokat nem tudta megvalósítani. Botrányosnak tartja az E-MIL-honlap helyzetét: fizettek a honlapért az Erdélyi Terasznak, ennek ellenére nem voltak hajlandók feltölteni azt. Az irodalom.org honlap feltöltésére partnerséget vállaló Erdélyi Terasz főszerkesztője, Szabó Géza úgy magyarázta, hogy a honlapnak bizonyos technikai hibái voltak, ezért nem lehetett rá adatokat feltölteni. Az utóbbi időben az Erdélyi Terasz szerkesztősége más honlapon /erte.freeblog.hu/ frissül naponta. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) 2002. február 9-én alakult meg. Az alakuló ülés jegyzőkönyvét 21 szerző írta alá, azóta a tagok száma 150 fölé duzzadt – az erdélyi magyar írótársadalmat az E-MIL alakulásakor 170-180 főre becsülték. Az E-MIL az egyetlen erdélyi magyar írószervezet. A Liga első elnöke Fodor Sándor volt, akit Sántha Attila váltott fel e feladatkörben. Visszavonulása után Fodor Sándort az E-MIL tiszteletbeli elnökévé választották. Márkus Barbarossa János – Bécsben élő E-MIL-alapító és korábbi mecénás – harmadik elnökként a Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, László Noémi, Sántha Attila alkotta választmánnyal dolgozott együtt. /Debreczeni Hajnal: „Botrányos az E-MIL honlapja”. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 11./

Jancsó Benedek A székelyek című, 1921-ben megjelent munkáját adta ki újból az udvarhelyi Litera-Veres Kiadó Az Emberért, Holnapunkért Alapítvánnyal közösen. A magyar és francia nyelvű szöveg e kiadásban román nyelven is olvasható, Murányi János fordításában. Előszót Demény Lajos történész írt hozzá. Az alcímében történelminek és néprajzinak nevezett tanulmány szerzője kevésbé ismert a nagyközönség számára. Jancsó Benedek /Gelence, 1854. nov. 19. – Budapest, 1930. jún. 27./ Kolozsváron és Bécsben járt egyetemre, Kolozsváron doktorált. Munkái közül a Román politikai történelmi tanulmányok, Szabadságharcunk és a dákoromán törekvések, illetve A román nemzeti törekvések története címűeket emelte ki Demény Lajos előszavában. Jancsó Benedek könyvében A székelyek mint a népek szabadságának harcosai című fejezet zárta a kötetet, ebből kiderült, hogy a magyarság védelme mellett a két román fejedelemségben, sőt török, lengyel, olasz, amerikai földön is omlott a székely vér a zsarnokok elleni csatákban. E részből egyetlen mondat: „E nép története azonban megtanít arra is, hogy a székely nemcsak Magyarországért és a székely szabadságért harcolt, hanem idegen nyelvű és fajú népekért is, ha azt hitte, hogy egyúttal az emberiség egyetemes érdekeiért és a népek szabadságáért, lelkének az eszményképéért harcol.” /P. Buzogány Árpád: A székelyekről, több nyelven. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 22./

A bécsi Die Presse főmunkatársa, Paul Lendvay és Lengyel László politológus szerint Orbán Viktornak egy időre vissza kellene vonulnia, hiszen ,,árnyéka” pártjára vetül. Orbán viszont kifejtette, hogy továbbra is a gáton marad. El kell gondolkodni azon, hogy a Fidesz hol hibázta el. A negatív kampánynem érte el a célját, a Gyurcsány-kormány katasztrofális teljesítménye – a széteső költségvetés, a növekvő államháztartási hiány, a forint instabilitása – nem tudta befolyásolni a választókat. Egyszerűen nem hitték el, hogy baj van. /Bogdán László: Magyar tükör. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./

Mihai Razvan Ungureanu külügyminiszternek a Realitatea TV-ben ismét meg kellett magyaráznia Bécsben tett megjegyzését: osztrák üzletemberek úgy jöjjenek Romániába, mintha egy otthoni tartományba akarnának befektetni. Ezt a román sajtó úgy tálalta, hogy Ungureanu eladta az országot Ausztriának, következésképpen hazaáruló, amit az is bizonyít, hogy európai fórumokon kiáll a kisebbségi törvény és a Gozsdu Közalapítvány mellett. Márciusban Corneliu Vadim Tudor, a szélsőséges Nagy-Románia Párt elnöke a külügyminiszter lemondását követelte. Miért támadják ennyire Ungureanut? Válaszként Barabás István idézte a Lettre Internationale román kiadásának 1998/26-os számát, melyben Ungureanu – akkor a iasi-i Tudományegyetem tanára és külügyi államtitkár – tanulmányt közölt a következő címmel: Milyen jövőjük van a jelenkori román történelmi mítoszoknak? Néhány gondolata már merényletnek hathatott a szélsőséges nacionalizmus számára, talán ezért van az iránta tanúsított ellenszenv. Tanulmányában azt írta: „A történelmi mítoszoknak nagyon jól meghatározott helyük van a historiográfiában: olyan formában szabják át a történelmet, hogy a múlt kényelmessé és elviselhetővé váljék, hogy feloldjanak a vétkek alól, megszabadítsanak a lelkiismeret-furdalástól. És ugyancsak a mítoszok segítenek egy nemzetnek megbékülni saját bűneivel. Stephen Fischer Galati professzor 1979-ben a témának szentelt New York-i konferencián tételesen kimondta: a történelmi mitológia arra hivatott, hogy a 19. és 20. század román államának vezetői számára biztosítsa a legitimitást. Ebből a tételből kiindulva, a mítoszok két fajtáját határozta meg úgy, ahogy azok a romantikus román történészek laboratóriumaiban klónozással megszülettek. Kifelé arra hivatottak, hogy igazolják a románok történelmi jogát Besszarábia, Bukovina, az egész Bánát és Dobrudzsa területéhez. Befelé pedig megfigyelhető politikusoknak az a törekvése, hogy érveiket a román nemzet forradalmi és nemzeti hagyományaival támasszák alá. A történelmi jogok ugyanis szerintük az ősöktől (trákok, dákok, dák-rómaiak) származnak, ezért minden területnek, amelyet ők is laktak, Románia határain belül kellene lennie – így született meg az első világháború után Nagy-Románia. Ez a momentum a nemzeti történelem csúcsa, mert föltette a koronát a sok évszázados harcokra, amelyeket a románok szüntelenül vívtak rosszindulatú szomszédaikkal... A román történészek számára a nacionalizmus egyet jelent a nemzeti öntudattal. A román nacionalizmus egész sor mítoszt szült. Ilyen például az a tétel, miszerint a román nacionalizmus gyökerei a dák-római ősökig nyúlnak vissza, hogy Mihai Viteazul nacionalista beállítottságú volt, és hogy tudatosan vallotta a románok jogát Erdélyhez. A román történészek pátosszal beszélnek a múlt nagy személyiségeiről, sokuk számára a román múlt egyet jelent a román öntudattól áthatott elődök életrajzával.” /Barabás István: Balkáni bosszú. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 6./

A Rákosi-érában és az 1956-os forradalomban való részvétel miatt másodszor is börtönbüntetésre ítélt jogászdoktornak, a fel­sőcsernátoni dr. Rákossy Árpádnak szobrot állító igyekezet többször is elakadt, most újra van remény. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke, dr. Bodóczky László, a sepsiszentgyörgyi származású Péter Zoltán kecskeméti vállalkozó közvetítésével lebonyolított megkeresés nyomán újabb adatokat közölt dr. Rákossy Árpád 1951. és 1958. évi elítélésével kapcsolatosan. Ugyanő közölte dr. Zinner Tibor Megfogyva és megtörve című, 2006-ban megjelent könyvének dr. Rákossy Árpádra vonatkozó oldalait. Kezdeményezés történt az ítélet semmissé nyilvánítása érdekében. Az eljárás a Legfelsőbb Bíróságon folyamatban van. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság emléktábla állítását tervezi dr. Rákossy Árpád és több bíró kollégája emlékére, akik részben társai voltak az első, 1951-es ügyben, valamint az 1956-os forradalomban vezető szerepet vállaló bírók emlékére. A Chicagóban élő, felsőcsernátoni származású Demeter (Dezső) Edit dollár adományt juttatott el a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület folyószámlájára a szoborállítás tervének kivitelezésére. Az összeg a chicagói Szabad Magyar Református Egyháztól származik. Dr. Rákossy Árpád életútját és bírói ténykedését, példaértékű emberségét szülőföldjén nem ismerik. Ez nem csoda, hisz az ifjú Rákossy Árpád 1919-ben menekült Debrecenbe, majd Budapestre, ahol a megszálló román csapatok ,,utolérték” és letartóztatták, szabadulása után Budapesten telepedett le. Nélkülözések között a szegedi egyetemen két jogi diplomát szerzett.   Dr. Rákossy Árpád 1940-ben, a második bécsi döntés után a sepsiszentgyörgyi megyei bíróságra kapott kinevezést. A román átállás után Kézdivá­sárhelyre költözött, itt a szovjet hadsereg parancsnokától főszolgabírói megbízatást kapott, ezt a tisztet három hónapig látta el, majd a lakosság újabb három hónapra megválasztotta.  1945 nyarán visszaköltözött Sepsiszentgyörgyre. 1948-ban a román hatóságok sok társával együtt kiutasították szülőföldjéről (illetve az országból) azzal az ürüggyel, hogy az 1940-es bécsi döntés után magyar ejtőernyős tisztségviselőként érkezett Háromszékre, holott ő a szülőföldjére tért vissza. Rövidesen a kecskeméti bíróság élére került, és itt 1951-ben először azért ítélték el, mert a bírói tanács elnökeként kezdeményezte egy tanyasi gazda és szomszédja felmentését a háborús bűn elkövetésének vádja alól, bizonyítottnak látván azt, hogy a Kovács Balázs nevű vádlott önvédelemből szúrta le a tanyáján őt bántalmazó és megalázó részeg orosz katonát, aki feleségére és lányára szemet vetve őt akarta kivégezni.  Dr. Rákossy Árpádot és több társát az ÁVO letartóztatta. Kovács Balázst kivégezték, társát, aki segített neki a tetemet eltüntetni, tizenöt évi börtönbüntetésre ítélték. Rákossy és társainak koncepciós elítélése egyben a magyar jogászok általános megfélemlítésének, az állásukból való eltávolításának a pere is volt. (Több mint ezer jogászt ítéltek el vagy kényszerítettek arra, hogy állását elhagyja.) Dr. Rákossy Árpád 1956 februárjában szabadult. 1956-os forradalomban való részvétele miatt újabb pert akasztottak a nyakába. Cser­nátonnak, ahová hamvait végakarata szerint hazahozták, emlékeznie kell, munkásságát és emberi tartását Sepsiszentgyörgynek és Kézdivásár­helynek, Székelyföld egészének méltányolnia kell, írta Sylvester Lajos. Az Ikafalváról Budapestre áttelepedett Fetés András sokat tett     Dr. Rákossy Árpád emlékének megőrzéséért.   /Sylvester Lajos: Rákossy Árpád jogászdoktor szobortalapzatára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 9./

Nem bízott a romániai egészségügyi rendszerben Traian Basescu elnök, ezért úgy döntött, hogy Bécsben műtteti meg magát. A porckorongsérvvel bajlódó 55 éves államfő a Bécsben történt orvosi beavatkozás után jól érzi magát. /Övön aluli ütést kapott a román egészségügy. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./

Május 13–14–én Szatmárnémetiben megtartották a Jakabffy Elemér kisebbségpolitikai napokat. „Első hallásra talán úgy tűnhet, hogy az autonómia és az integráció kizárja egymást, számunkra viszont a kettő közt nemhogy nincs ellentét, de nagyon is összefüggnek egymással” – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes előadásában. A két világháború közti neves erdélyi kisebbségi politikusra rangos előadók emlékeztek születésének 125. évfordulóján. „A rendszerváltáskor azt hittük, hogy a szomszédos országok új politikusai nem zárkóznak el a nemzetiségek autonómiájától. Lám, legtöbben szembefordultak vele, amihez minden bizonnyal az is hozzájárul, hogy az EU sem következetes a nemzetiségi gondok megoldásában. Ennek ellenére folytatni kell a párbeszédet, minden lehetséges fórumon következetesen kiállni az autonómiáért” – mondta Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter, aki kitért a kisebbségben élő magyarság összefogásának, együttes fellépésének szükségességére is. Törzsök Erika budapesti szociológus szerint a problémák súlyosságának egyik oka, hogy miközben Magyarország egyre nyitottabbá válik, a kisebbségben élő magyar közösségek mind zártabbak lesznek. „Korszerű kisebbségi politikára, közösen kidolgozott hosszú távú stratégiára van szükség, s akkor az EU-ban is jobban érvényesíthetjük a kisebbségvédelmet” – hangsúlyozta Törzsök Erika, a HTMH volt elnöke. Bárdi Nándor budapesti tudományos kutató, Kötő József, Pomogáts Béla és más előadók szerint is elérkezett a kisebbségi politika újragondolásának ideje. A két napos rendezvénysorozat keretében emléktáblát avattak a néhai parlamenti képviselő egykori lakóházán, illetve síremlékét is megkoszorúzták Szatmáron. Lugoson, Jakabffy Elemér szülővárosában Kisebbségi törvények Jakabffytól napjainkig címmel szerveztek kerekasztal-beszélgetést. A lugosi Jakabffy Napokat a Balázs Sándor szerkesztette Kisebbségi sorskérdések című Jakabffy-kötet bemutatója és H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó igazgatójának előadása zárta. /Sike Lajos: Jakabffytól napjainkig. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./ Komlós Attila, a HTMH új elnöke mondta el a megnyitó beszédet. Bárdi Nándor budapesti tudományos kutató Az Országos Magyar Párt nemzetpolitikai programja és a párhuzamos kisebbségpolitikai stratégiák a két világháború között címmel tartott előadást. Arról sorolt példákat, hogy egy életképes nemzet bármilyen csapás után „újra termeli magát”. Józsa László, a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Göncz László szlovéniai történész, valamint Deák Ernő bécsi kutató arról beszéltek, hogyan működik náluk a magyar kisebbség jogainak védelme. Szekernyés János temesvári helytörténész a bánsági magyarság történetéről beszélt. Bakk Miklós lugosi tudományos kutató Az RMDSZ és a román politikai rendszer címen tartott előadásában választ adott a nap folyamán addig nyitva maradt kérdésekre. Mindezzel párhuzamosan az épület földszinti termében Tamás Edit sárospataki történész, Székely István kolozsvári lapszerkesztő, Kereskényi Sándor közíró, Bottoni Stefano bolognai és Novák Zoltán Csaba marosvásárhelyi tudományos kutatók tartottak előadást a kisebbségpolitika különböző vetületeiről. /Báthory Éva: Jakabffy Napok – nyolcadszor. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 15./

Rendszeres Kárpát-medencei magyar vállalkozói fórumot javasolt május 15-én Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, aki az első ilyen jellegű szimpózium egyik védnökeként szólalt fel Bécsben, az Osztrák Gazdasági Kamara (WKÖ) épületében rendezett tanácskozáson. A Kaláka-Club, az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége az Országgyűlés elnökét és Andreas Khol osztrák parlamenti elnököt kérte fel arra, hogy vállaljanak védnökséget az ausztriai, magyarországi, szlovákiai, romániai, szlovéniai, vajdasági, horvátországi és kárpátaljai magyar vállalkozók képviselőinek szervezett tanácskozáson. /Kárpát-medencei magyar vállalkozói fórum Bécsben. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 16./

Traian Basescu államfő arra kérte Radu Timoftét, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatóját, hogy ellenőrizze, miért „sétáltatták” egyik kórházból a másikba, mielőtt elment volna Bécsbe, hogy megoperálják. Radu Timofte szerint az, ami az államfő Bécsbe távozása előtt történt, „összevisszaság”. Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter és Sorin Oprescu igazgató üdvözölte a döntését, hogy kivizsgálást végeznek az elnök „sétáltatása” ügyében. /Basescu arra kérte Timoftét, hogy tudja meg, miért „sétáltatták” a kórházak között. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 20./

Amikor a repülőgép-eltérítés világszerte gyermekcipőben járt, 1971. május 27-én szenzációs hír járta be a világsajtót: látványos, kommandószerű akcióval hat erdélyi fiatalember a nagyváradi repülőtéren felszállásra kényszerítette, majd Bécsbe térítette a bukaresti járatot. Mindez hat margittai magyar fiatalember nevéhez fűződik. A kommunista rendszer csak az egész ügy kigondolójának és vezérének, Moka Bélának vágott vissza. Moka Béla Margittán él. A sors távolról sem volt kegyes hozzá. Még be se töltötte 18. évét, amikor súlyos traktor-balesetet szenvedett. A nagyváradi orvosok szinte lemondtak róla. Az fiatalember mégis felépült. Bal lábát azonban térd fölött amputálni kellett. Moka Béla nem adta föl. Előbb megtanult műlábbal járni, aztán megnősült, s egy margittai gyárban dolgozott esztergályosként. Megbízható barátait megnyerte merész tervének, melyről még feleségének sem szólt. Moka megtudta, hogy az utasok között egy fegyveres szekus is van, ami azt jelentette: szerezni kell fegyvert. Ez is sikerült. Idegességükben lövöldözni kezdtek a felszállásnál, a fedélzeti szekustól elvették a fegyvert. A másodpilótát kényszerítették a felszállásra. Sikerült Bécsbe jutniuk. A szenzációs hír futótűzként járta be a világot. A Szabad Európa, az Amerika Hangja részletesen beszámolt a gépeltérítésről, Az egész Bihar megyei Securitatét szinte teljes egészében leváltották, a milícián is sokan vesztették el állásukat. Bécsben két év börtönbüntetésre ítélték a fiúkat, Moka, mint főszervező két és fél évet kapott. A börtön kápolnájában külön magyar nyelvű istentiszteletet rendeztek számukra. Gróf Teleki Béla, a kanadai erdélyi magyarok szövetségének elnöke élelmiszer- és könyvcsomagokat küldött, a szabadulás után lakás- és elhelyezkedési támogatásáról biztosította őket Kanada bécsi nagykövetségén keresztül. Segítettek a New York-i magyar szervezetek, leginkább azonban Mindszenty bíboros. Szabadulás után Moka rendszeresen járt a bíboros szentmiséire, gyakran beszélgetett Mindszentyvel. Idehaza távollétükben egyenként 23 év börtönbüntetésre ítélték őket, családjukat meghurcolták. Szabadulása után Moka Béla Bécsben maradt. Megtanult németül, géplakatosként dolgozott, szép fizetéssel szabadon élt. Hiányzott azonban Irénke, a felesége. Úgy döntött: kihozatja valahogy Jugoszláviába, s ott találkoznak. Társai próbálták lebeszélni a jugoszláviai kiruccanásról, Moka azonban hajthatatlan maradt. 1975 augusztusában a jugoszláv hatóságok letartóztatták Mokát és néhány nap múlva átadták a román hatóságoknak. A Securitate sokat tudott róla, mindenütt voltak beépített emberei. Mokát négy hónapig a Securitate bukaresti székhelyén, föld alatti cellában tartották, majd 1975 decemberében a szamosújvári börtönbe helyezték át, 23 éves büntetése letöltésére. Később, amikor 1987 nyarán áthelyeztek Craiovára, a veszélyesek börtönébe, fürödni, a klubba, orvosi ellenőrzésre, mindenüvé megbilincselve vitték. Raboskodása élete legsötétebb korszaka volt. Pedig időnként a családja meglátogathatta, könyveket rendelhetett, sőt az Előrét, Neuer Weg-et és a Romania Liberat is járatta. A hatóságok óriási nyomást gyakoroltak feleségére, s végül válásra kényszeríttették. Szintén ez idő alatt vesztette el édesapját, és nem vehetett részt temetésén. A börtönben megpróbálták beszervezni, erre megverte a cellába beépített besúgót. Látogatások alkalmával miatta kellett magyar nyelvű tolmácsot alkalmazniuk. Az őrök sokszor mondogatták, hogy többé nem látja meg a napvilágot. 1988. január 26-án, Ceausescu 70. születésnapja alkalmával az általános amnesztia során a kis büntetésűek, valamint a nagy büntetésűek közül a büntetésük felét leültek is szabadulhattak. Moka Béla több mint 12 évet ült, így bekerült az utóbbi kategóriába. Hazatért Margittára. Hetente kellett jelentkeznie a milícián, nem hagyhatta el a várost. Munkahelyén, a textilgyárban elkülönítették a többiektől, még munkakollégáival sem érintkezhetett személyesen. Irénkét azonban újból feleségül vette. /Chirmiciu András: Moka Béla, a megtörhetetlen gépeltérítő kalandos élete. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 27./

Rövid hír az egyik erdélyi napilapban, május 29-én: „Erdélyi táncház-muzsikusok találkozóját szervezték meg a hétvégén a Gyimesközéplokhoz tartozó Borospatakon. A rendezvényen a zenészek kerekasztal-beszélgetést tartottak, népdalokat oktattak, esténként táncház várta az érdeklődőket”. Csupán ennyit írtak a mi bolondulásig gyönyörűséges ünnepünkről, tette hozzá Panek Kati. Valóban népzenész-találkozó volt, előadást tartott dr. Pávai István és Könczei Csongor az erdélyi táncház kezdeteiről. Deák Gyula, a Néptánc Szövetség elnöke a népzenész szövetség létrehozásának szükségességéről és mikéntjéről beszélt. Közel 50 zenész muzsikált együtt. A zenészek népdalokat oktattak, ez túlzás. Ő például sms-t kapott: „Itt a helyed az erdélyi zenészek között Panek Kati, itt a helyed mellettünk-velünk. Igyál, mulass, ahogy csak te tudsz, ereszd ki erős bátor hangodat, hadd töltse be az egész tájat s mindannyiunk szívét...” Borospatakán szüntelen muzsikálnak, soha nem kevesebb zenész mint mondjuk 17. Pávai István a zenetudományok doktora, 6 gyerek édesapja, mégsem restellte elővenni a brácsáját. Ezen a találkozón beérni látszott a fiatalkori álmuk: az utánuk jövök is olyan megszállottan akarják – szeretik a népzenét. És folyt az erdélyi népzene frissen csobogva napokon át, nőttön nőtt a zenészek tábora, ahogy sorra érkeztek Bécsből, majd Budapestről, Nagyváradról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Csíkból, Gyergyóból, Sepsiszentgyörgyről vagy Máréfalváról. /Panek Kati: Erdélyi táncház-zenészek találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./

Parti Nagy Lajos Hősöm tere című regényét az a soproni születésű Mora Terézia fordította németre, aki Németország ünnepelt írójaként látogatott vissza szülőhazájába. Esterházy Péter Harmonia caelestis-ét is Mora Terézia ültette át németre, az ő regényeit viszont Nádori Lídia és Rácz Erzsébet fordította magyarra, mert az 1971-ben született, de 1990 óta Berlinben élő hölgy anyanyelvéről csak fordít, de szépirodalmat németül alkot. Nagyjából minden harmadik magyar hazánk határain kívül él. Közülük a tollforgatók vagy nyelvet váltottak idegenben (mint például Arthur Koestler, Arnóthy Kriszta, Mikes György, Ephraim Kishont, azaz Kishont Ferenc vagy Sebestyén György, aki a Magyar Nemzet cikkírójából lett az osztrákok legolvasottabb írója s a bécsi PEN főtitkára), avagy megőrizték anyanyelvüket s magyarul alkottak, mint Márai Sándor, Cs. Szabó László, Kabdebó Tamás, Határ Győző, Gömöri György és még annyian mások. Lénárd Sándor csak nyolc esztendőt élt Magyarországon (latinra fordította a Micimackót), németül írott verseit Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor, a római konyháról írott szakácskönyvét pedig Tandori Dezső és Tandori Ágnes terelte vissza a fogantató anyanyelvhez. Az oslói Sulyok Vince norvégra fordította többek között Csoóri Sándor írásait Mennesker, grener (Emberek, ágak) címmel. A legutóbb Széchenyiről írott könyvével feltűnt Oplatka András németül írja cikkeit (Andreas Oplatka néven) a Neue Züricher Zeitung hasábjain, akárcsak Georg Paul Hefty (Hefty György) a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, de ha egy sajtótájékoztatón találkoznak, anyanyelvükön érintkeznek egymással. /Juhani Nagy János: Magyar fordít magyart. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése által kiadott, Tőkés László püspök és Kovács Zoltán főgondnok által aláírt körlevél a nándorfehérvári diadal (1456) és a Bécsi Béke (1606) megünneplése kapcsán fordul a református egyházközségekhez. “Június 4-én a Trianoni Békediktátumra (1920) emlékeztünk. Gyászos évfordulóink sorát ez alkalommal hadd váltsa fel az öröm és a hálaadás ünnepe. Június 29-én lesz az 550. évfordulója annak, hogy III. Callixtus pápa az Imádságok Bullájában (Bulla Oratorium) közzétette a déli harangszóra való felhívását. A törökök feletti győzelemért szóló imádságokat meghallgatta az Isten, és az 1456. július 22-i, győztes nándorfehérvári csata nyomán a déli harangszó az Istenbe vetett hit és a hálaadás jelképévé vált nemzetünk életében. Június 23-án 400 éve annak, hogy a Habsburg-hatalom elleni győztes szabadságharc lezárásaképpen megkötötték a Bécsi Békét. Ezen a jeles évfordulón, amikor a déli harangszó megkondul, szava nemzeti és vallásszabadságunk ügyének győzelmét is fennen hirdesse!” A körlevél kérte, hogy június 25-én, vasárnap a délelőtti istentiszteletek keretében valamennyi gyülekezetben tartsanak hálaadást, a jövendőre nézve pedig – a nemzeti ökumenikus imaév keretében – tartsanak könyörgéseket a nemzet lelki megújulásáért. /Nándorfehérvár, Bécsi Béke. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 24./

Jancsó Benedek /Gelence, 1854. nov. 19. – Budapest, 1930. június 27./ egyetemi képesítést az 1872-ben felállított kolozsvári, majd a bécsi tudományegyetemen szerzett. Volt főreáliskolai tanár Pancsován, Aradon, nevéhez fűződik az 1882-ben elindított Középiskolai Szemle című tanügy-politikai folyóirat létrehozása és szerkesztése 1893-ig. Közben Budapestre került, 1892-ben pedig fél évig Bukarestben élt, tanulmányozta a román tanügyi és közművelődési viszonyokat is, ezeket a magyar kormány közoktatási miniszterének figyelmébe ajánlotta, A Daco-Romanizmus és a magyar külpolitika címmel. Elsőként hívta fel a magyar politika figyelmét a román politikai törekvésekre, a dák-román elmélet térhódítására, a vele kapcsolatos román propaganda befolyására a nemzetközi köztudatban. Figyelmeztette a korabeli magyar külpolitikát és közvéleményt, hogy mennyire ártalmas lehet a román politikai törekvések lebecsülése. Jelezte ezt 1894-ben kiadott Román politikai történelmi tanulmányok című könyve Szabadságharcok és a dákoromán törekvések, valamint A román nemzetiségi törekvések története című tanulmányaiban. 1896 és 1900 között jelentek meg legfontosabb művei, köztük A román nemzeti törekvések története című összefoglaló munkája. 1900-ban tette közzé a Századokban tanulmányát az erdélyi románság legrégebbi hiteles statisztikájáról, melyet a román szakemberek is méltányoltak és felhasználtak. Pozitív visszhangja volt Bánffy Dezső miniszterelnök nemzetiségi politikáját elemző, 1899-ben kiadott könyvének is. Jancsó halála után a Jancsó Benedek emlékkönyvben (1931) elemezték és egyértelműen pozitívan értékelték munkásságát. A székelyekről írt tanulmánya 1921-ben jelent meg Budapesten, egyidejűleg magyar és francia nyelven (bizonyára a szerző fordításában). A szerző előszavában kiemelte, hogy a munka születését a békediktátum igazságtalanságai által kiváltott elkeseredés, felháborodás határozta meg. Ezt a kötetet új, nem éppen hasonmás kötetben a magyar eredeti és a francia szöveg mellett román nyelven is kiadták. (Jancsó Benedek: A székelyek. Történeti és néprajzi tanulmány. Secuii. Studiu istoric si etnografic de Benedict Jancsó. Les Sicules. Étude historique et ethnographique par Benoit de Jancsó. Felelős szerkesztő Murányi János, előszó és lektorálás dr. Demény Lajos, románra fordította Murányi János, Litera-Veres Kiadó, Székelyudvarhely, 2006) /B.D.: Könyv a székelyekről– három nyelven. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 24./

Sorin Mitu történész, kolozsvári egyetemi tanár legújabb könyvében /Transilvania mea (Az én Erdélyem), Polirom Kiadó, Iasi/ részrehajlás nélkül, csak írott forrásokra támaszkodva, azt bizonyítja, hogy Erdély azoké, akik lakják, ahogy őseik is együtt éltek e tájakon. A Barátok és ellenségek című fejezet példákkal mutatja be, románok és magyarok hogyan vélekedtek egymásról a múltban. A román és magyar nemzetkép-kutatásnak hatalmas irodalma van, a szerző állításait Makkai László, Köpeczi Béla, Lucian Boia, Alina Mungiu, Mitu Melinda, Makó Mária, Miskolczy Ambrus, Magyari-Vincze Enikő és mások munkáira alapozza. Bemutatta, hogy a sovinizmus mérge nem erdélyi találmány, hanem jelen van egész Európa múltjában: török és görög, orosz és lengyel, német és francia, angol és ír épp úgy szapulta egymást az idők folyamán, mint román és magyar. A maga idején magyargyűlöletben senki sem múlta felül Alexandru Papiu-Ilariant (Marosvásárhelyen líceum viseli nevét). A mai Vatra Romaneasca egyesület ideológiája alighanem az ő munkáiból ihletődött, ugyanis ilyeneket írt le: igazi román hazafi csak magyarellenes lehet; a magyarok barbárságának az az oka, hogy jövevények Erdélyben, tehát nem európaiak, mint a románok, hanem mongol leszármazottak, míg a románokban tiszta római vér csörgedez. Az 1830-as években, tehát béke idején magyar szerzők műveiben a románok barbár jövevények voltak, akik juhaikkal a Balkán-félszigetről szivárogtak be Erdélybe, hogy itt a magyarok európai civilizációjának jótéteményeiben részesüljenek. Dóczy József 1830-ban egy bécsi tanulmányában megállapította, hogy a vlachok lusták, babonásak, műveletlenek. 1848 tavaszán, amikor a Habsburg-ház ellen szükség volna az erdélyi románok segítségére, Pálffy Albert a Márczius Tizenötödike hasábjain már így lelkesedett a románokért: „Csendes, békés, szelíd, hálás nép... Zöme a hegyekben él, a magyarság iránt semmifajta ellenséges érzelmeket nem táplál.” /Barabás István: Egymásra mutatva. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 8./

Új folyóirat jelent meg ME.dok címen, Média – Történet – Kommunikáció alcímen Kolozsváron. Első, júniusi számában Cseke Péter főszerkesztő Beköszöntő című írásában jelezte, médiatudományi szakfolyóiratot indítanak. „Az önálló Médiatudományi Tanszék kiépítésének reménységével. Egy majdani Sajtótudományi Kutatóközpont megteremtésének igényével.” A kiadvány egyik szerkesztője, Botházi Mária elmondta: A ME.dok című médiatudományi folyóiratot a BBTE újságíró szakának doktorandusai hozták létre a kutatómunkát irányító Cseke Péter professzor segítségével. A szakon működő Medea Egyesület szakkollégiumának kiadványa várhatóan egy tanévben kétszer jelenik majd meg. Céljuk a jelenkori romániai magyar újságírás helyzetének feltérképezése, a sajtótörténeti kutatások bemutatása. Az Aula rovat egy elismert professzor, médiaszemélyiség aktuális jelenségeket magyarázó előadásának szövegét hozza, a Szóközök a kommunikáció problémáira reflektál, a ME.diárium sajtótörténeti írásokat közöl, a Kamera a vizuális világot vizsgálja, a ME.teória a médiaelméleté, a Hátlap a legújabb, sajtóval, kommunikációval, médiával kapcsolatos kiadványokat recenzálja. A ME.dok szerkesztőbizottsága: Bernáth László (Budapest), Bodor Pál (Budapest), Marian Petcu (Bukarest), Reinhold Stipsits (Bécs), Szabó Zsolt (Kolozsvár), Tudor Vlad (USA). Főszerkesztő: Cseke Péter. Szerkesztő: Botházi Mária, Győrffy Gábor. Olvasószerkesztő: Buzogány Klára. Borítóterv, tipográfia: Könczey Elemér. /Köllő Katalin: ME.dok – új sajtókiadvány a piacon. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 12./

Július 28-án nyílt meg a magyarországi származású, 44 éves Bogdán Zoltán amatőr művész kiállítása. A cigány családból származó Bogdán Zoltán felesége osztrák nő, jelenleg Bécsben élnek. Bécsben megismerkedett Balog István nagyenyedi művésszel, aki meghívta, így történt, hogy ez az első kiállítása. Maga a művész megvilágította munkájának célját, azt, hogy az emberek ne felejtsék el a gyökereiket. Ő csak a magyar cigányok életét festi. /Bakó Botond:”Szélirányban” a cigányművész (Bogdán Zoltán kiállítása Nagyenyeden). = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./

Augusztus 9-14-e között rendezik meg a II. EMI-tábort. A nemzeti ifjúság táborát az Erdélyi Magyar Ifjak és az Egyesült Magyar Ifjúság szervezi a Gyergyószentmiklós melletti 4-es kilométernél. A fő témakörök: 1956 Belső-Magyarországon és Erdélyben (előadók Wittner Mária halálraítélt szabadságharcos, Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke, Lay Imre egykori EMISZ-es, Vekov Károly történész), Dél-Tirol autonómiájának kivívása (Eva Maria Barki bécsi nemzetközi jogász), nemzetpolitika (Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke, Mikola István, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke, Gergely István csíksomlyói esperes-plébános és Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke), egyeztető autonómia-kerekasztal (Ferencz Csaba SZNT, Gazda Zoltán MPSZ, Kónya-Hamar Sándor RMDSZ, Sógor Csaba RMDSZ, Szilágyi Zsolt EMNT-MPE, Toró T. Tibor EMNT-RMDSZ). További előadások is lesznek, például a békási-szorosi román betörésről Raffay Ernő, a délvidéki magyarság mindennapjairól Maurer Oszkár, a Szoboszlay-perről Vekov Károly és Ervin atya, a nagycsaládosok kérdéséről Csíki Sándor, az erdélyi ’56-ról Lay Imre, a ’70-es és ’80-as évek román-magyar kapcsolatáról Vincze Gábor, Wass Albertről Bartha József, az önálló állami magyar egyetemről Hantz Péter és Kovács Lehel, az 1940 és 1944-es honvédő harcokról Illésfalvi Péter, a felvidéki magyar életről Duray Miklós, Székelyföld etnikai térképéről Boér Hunor, a magyarság jogvédelmi harcáról Gaudi-Nagy Tamás. /(Ferencz): Nemzetpolitika, íjászat és nemzeti rock (EMI-tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 5./

Az utóbbi években ismét fellendülőben van az orgonaépítő, restauráló szakma. Ezt bizonyítja az is, hogy létrejött a jelenleg tizenkét erdélyi műhelyt tömörítő egyesületük, melynek tagjai között ismert orgonaművészeket is találni. Tavalyelőtt Brassó megyében svájci támogatással orgonaépítő iskolát is nyitottak. A jövőben az itt képzett szakemberekből alakuló bizottság fog dönteni a nagyobb szabású javítási munkálatok módozatairól – jelezte a Kolozsvárról elszármazott, Budapesten élő Barta Tibor. A „civilben” idegsebész orgonaművész nemrég székelyföldi turnéra indult, és több Hargita megyei orgonát is megszólaltatott. A 19. századi, erdélyi, ezen belül székelyföldi orgonák szakértője elmondta: a rendszerváltozás előtti években a székelyföldi és Maros menti orgonákat a marosvásárhelyi Mesnyi János tartotta karban. Az időközben elhunyt restaurátor és orgonaépítő főként a vásárhelyi Kultúrpalota orgonáját gondozta. Feladatát a nagyszebeni volt fizikatanár, Wieder Hermann vette át, aki napjainkban is széles körű tevékenységet folytat a régióban. A székelyföldi orgonák zöme nem koncertorgona, ezeket többnyire azzal a céllal építették Kolonics István műhelyében (Kolonics 1851-ben telepedett le Kézdivásárhelyen, és több mint 200 orgonát készített), hogy a liturgiákat kísérjék. Ennek ellenére vannak kivételek, ilyen a csíksomlyói kegytemplomban lévő hangszer is. A gyergyóditrói orgona szerényebb kivitelezésű. A restaurált orgonák közül szakértelem hiányában vagy a szűkös anyagiak miatt sok hangszert „elrontottak” az évek során. Kolonics legnagyobb orgonája a gyulafehérvári katedrálisban található. Barta külön felhívta a figyelmet a csíkbánkfalvi, a csíkszentgyörgyi és a tusnádi orgonák egyediségére: az itt játszó orgonistáknak nincs szükségük segédekre ahhoz, hogy előadás közben hangszínt vagy regisztert váltsanak. Hasonló mechanikai megoldást, Bécs kivételével, sehol nem alkalmaztak Nyugat-Európában. /Jakab Lőrinc: Székelyföldi orgonák és építők. = Krónika (Kolozsvár), aug. 8./

Székely Szabó Zoltán szerkesztésében megjelent a bécsi Europa-Club 13. évkönyve Közszolgálatban címmel. A kötet törzsanyagát Teleki Pál emlékezete és a Csokonai Vitéz Mihály halálának 200. évfordulójára szervezett előadóműsor anyaga alkotja. A Teleki-tanulmányok szerzői: Bakos István (Teleki Pál, a nemzetnevelő államférfi élete és utóélete) és dr. Kubassek János (Teleki Pál, a földrajztudós). Ezeket a műveket az teszi izgalmassá, hogy Teleki Pál Budapestről való száműzetésének eredményeként, miután a magyar fővárosból kitiltott szobrát csak Balatonbogláron lehetett felállítani, Bécsben kell a 20. század egyik legjelentősebb magyar személyiségének érdemeiről szólni, írta Sylvester Lajos. Kubassek János Teleki Pált, a tudóst a politikai földrajz nemzetközileg is jelentős művelőjét idézi, aki az első világháborút lezáró párizsi béketárgyalások bebizonyította a Kárpát-medence földrajzi, vízrajzi egységét, nemzetiségeinek egymásra utaltságát, ,,hiszen Európa szívében a Kárpátok koszorújától övezett Magyarország olyan táj, amelynek megbontása ezernyi új keletű problémát zúdíthat az ott élő emberekre”. Teleki Pál elkészíttette európai hírű ,,vörös térképét”, amelynek fő érdeme, hogy ,,a nemzetiségeket úgy ábrázolta, hogy azok arányban voltak az általuk lakott területekkel és a nemzetiségek lélekszámával”. A román térképek ugyanis félrevezető ábrázolásokat közöltek. A ritkán lakott hegyvidéki területeket túlsúlyban lévő nemzetiségi területekként tüntették fel, s így a sűrűbben lakott magyar települések kis foltokká zsugorodtak a nagy román népességi tengerhez képest. Teleki térképe reálisan ábrázolta a nemzetiségi arányokat, térképének és tanulmányainak döntő szerepük volt az első és a második bécsi döntés előkészítésében, amely a túlsúlyban magyarok által lakott területek visszacsatolásával enyhítette a magyarság trianoni traumáját. Bakos István Teleki Pált a 20. század nemzetnevelő államférfijaként mutatta be, akinek emberi jellemvonásai, szellemisége a korabeli magyar társadalomra rendkívüli hatással volt, s akit ,,a liberál-bolsevik politikai erők által generált médiahadjárat következtében” mélyen megalázva mellőznek hazájában, amelynek becsületéért és tisztességéért életét áldozta. Bakos ízekre szedte a Teleki ellen felhozott vádakat, és J. F. Montgomery, az egykori magyarországi amerikai nagykövet szavait idézi: ,,Magyarországon a zsidók biztonsága nagymértékben annak volt köszönhető, hogy milyen törvényeket hoztak korlátozásukra. Ezek a törvények ugyanis azt a látszatot keltették, hogy Magyarország eleget tesz a zsarnok követeléseinek, de valójában ezeknek a törvényeknek a segítségével tudott fennmaradni mint menedéket nyújtó oázis. Ha megtagadta volna, hogy bármilyen törvényt is hozzon a zsidók ellen, a zsidók tényleges biztonságának időszaka kétségtelenül sokkal gyorsabban véget ért volna, mint a valóságban”. A szerző Teleki Pál érdemei melletti érvelésébe bevonja a külföldi, elsősorban a lengyel értékeléseket, akik saját hősüknek tekintik, s akik, a mai Magyarország örök szégyenére, azt is felajánlották, hogy ha nem kell a Teleki-szobor Budapestnek, akkor menekítsék lengyel földre azt. Az ,,Europa-Club évkönyvének Teleki-tanulmányai becses módon egészítik ki A Bethlen Gábor Alapítvány negyedszázada című, ugyancsak Bakos István által összeállított kötet (Püski Kiadó, 2005) Teleki Pál-tanulmányát. /Sylvester Lajos: Egy magyar évkönyv Európában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 12./

Augusztus 12-én Kolozsváron tartották a Magyar Reformátusok V. Világtalálkozójának nyitóünnepségét. A világtalálkozón a Bocskai szabadságharcról és a bécsi béke 400., valamint az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról is megemlékeznek, az egész Kárpát-medencére kiterjedő rendezvényeken. Az augusztus 12-22. között zajló ünnepségsorozat a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tartott Bocskai-emlékünnepéllyel kezdődött, az intézet udvarán felavatták Bocskai István mellszobrát. Tonk Sándor, az Református Egyházkerület ügyvezető főgondnoka Ady Endre sorait idézte, amelyek szerint Bocskai „elődje az igazi európai magyarnak”. Dr. Pap Géza püspök a jövő építésére hívta fel a figyelmet. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke Bocskai örökségét méltatva emlékeztetett: a fejedelem felszólította az erdélyieket, hogy ne szakadjanak el Magyarországtól, és a magyarországiakat, hogy az „erdélyieket el ne taszítsátok”. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a magyar reformátusok köszöntését adta át az erdélyieknek, kiemelve, hogy az anyaországbeli magyarok is ugyanannak az örökségnek az őrizői. Felvetette a két évvel ezelőtti népszavazás kérdését, és a magyarországi református egyház nevében bocsánatot kért az erdélyiektől. A világtalálkozó több helyszínen folytatódik, Nagyváradon Református Ifjúsági Világtalálkozó zajlott, rendezvények lesznek Péterfalván (Kárpátalja), Bácsfeketehegyen (Délvidék), Kassán, valamint Sárospatakon. /Vincze Judit: „Tedd maradandóvá”. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 14./ A világ minden részéből érkezett református magyarok Bocskai István erdélyi fejedelem szobrát avatták a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet udvarán. A református egyház vezetői emlékeztettek, hogy a magyarországi református egyház 2005. évi májusi zsinati ülésén meghozott törvénymódosítása értelmében „tagjának tekinti a világ bármely részén élő, magát magyar reformátusnak valló és ezt kinyilvánító egyháztagot”. Az 1996-ban a Bihar megyébe tervezett megnyitóünnepséget a román vallásügyi államtitkárság akkori vezetősége be akarta tiltani. Éppen ezért Csiha Kálmán és Tőkés László akkori református püspökök Nicolae Vacaroiu miniszterelnököt is megkeresték nyílt levélben, hogy tiltakozzanak a rendezvény megakadályozására irányuló hatósági szándék ellen. Az idei rendezvény zökkenőmentesen zajlott. A Protestáns Teológiai Intézetben tudományos előadások hangzottak el Bocskai István erdélyi fejedelem történelmi jelentőségéről. Délután a sportcsarnokban a nyitóünnepségen közel háromezren vettek részt. Többek között a kolozsvári Református Kollégium vegyes kara lépett fel. Tőkés László püspök kifejtette, a kommunizmus öröksége mellett azok is hibások a népszavazás végkifejletéért, akik a kettős állampolgárság ellen kampányoltak. A 2004-es magyarországi népszavazás eredményére utalva leszögezte: vannak olyanok, akik Bocskai örökségét megtagadták. Tőkés szerint a 45 év kommunizmus a vétkes, amely „az osztályharc jegyében árkot ásott ember és ember közé”, és „történelmi feledékenységbe süllyesztette az ország népét”. /Borbély Tamás: Az összefogás jegyében találkoztak a világ reformátusai. Kolozsváron rendezték az V. Magyar Református Világtalálkozót. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./ A határon túli politikai és társadalmi szervezetek mellett az egyházak teljes mértékben indokoltan vallják, hogy a Gyurcsány-kormány a népszavazás idején homlokegyenest mást képviselt, mint a többség. A református püspökök kijelentései rávilágítanak arra a szakadékra, amely a jelenlegi magyar kormány és a magyar egyházak között húzódik. Bölcskei Gusztáv bocsánatot kért a magyarországiak nevében a referendum eredménye miatt, másrészt pedig bevallotta, hogy a világtalálkozó szervezői nem álltak oda a magyar kormány elé pénzt kérni. A viszonyt jelzi, hogy a mostani magyar hatalom új nemzetpolitikai koncepciójában egyetlen szó sem hangzik el az egyházról, írta a Krónika. /Rostás Szabolcs: Félrevert harangok. = Krónika (Kolozsvár), aug. 14./

Két hét alatt tizenegy koncert, 2400 kilométer utazás, 144 gyerek és mindössze hat kísérő – augusztus 16-án kezdődik a Szentegyházi Gyermekfilharmónia idei, magyarországi koncertturnéja. Haáz Sándor zenetanár, az együttes vezetője rámutatott, a filharmónia idei legnagyobb megvalósítása, hogy meg tudta őrizni a létszámát, sőt, a minőség is megmaradt. Ebben az évben most lépik át először az országhatárt. Budapestre most nem mennek, oda télen úgyis hivatalosak. Az idei turné színfoltja az egynapos ausztriai kirándulás, amely alatt Bécsbe mennek a gyerekek. /Kozán István: Turnéra indul a gyermekfilharmónia. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 15./

Az idei augusztus 20-i ünnepség az államalapítóról szóló megemlékezésen túl tisztelgés volt az erdélyi múlt emlékei és romos műemlékei előtt. A Fehér megyei RMDSZ Alvincra hívta ünnepelni a megye magyarságát. Alvinc történelmünk neves színtere: itt gyilkolták meg 1551-ben Martinuzzi Fráter Györgyöt, itt született 1814-ben Kemény Zsigmond, itt győzte le Bem serege 1849 februárjában az osztrák csapatokat. XIII. századi református temploma, melyben 50 évvel ezelőtt hangzott el az utolsó istentisztelet, augusztus 20-án újra megtelt. Sándor Botond unitárius lelkész a templom pusztulása fölött érzett szomorúságáról beszélt. Rácz Levente Fehér megyei RMDSZ-elnök szerint az ünnepnek a magyar szabadságról, függetlenségről, az újrakezdés kényszeréről kell szólnia. Keleti származásunkat nem tagadtuk meg a végzetes XX. századig, amikor el akarjuk már tüntetni emlékműveinkről a turulmadarat, és erőltetett európaiságunkban elveszítjük önazonosságunkat. Az egybegyűltek Szőts István, a magyar filmművészet európai rangú rendezőjének emléktábláját koszorúzták meg. Az Emberek a havason vagy a Forró mezők felejthetetlen alkotója Alvincen, apai nagyszüleinél töltötte gyermekkorát. Koszorút helyeztek el Pataky László festőművész síremlékére is. Munkácsy egyik kedvenc tanítványa bécsi, párizsi majd budapesti pályafutása után Alvincre költözött haza. Sírköve előtt Kilyén Ilka Wass Albert Üzenet haza című versével figyelmeztetett ismét az álló fundamentumra. Az ünneplők a Martinuzzi-kastély romjai mellett elhaladva a XII. században épült, ma már homokba süllyedt borbereki református templomot látogatták meg. /A Szent István-i fundamentum. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 22./

Hosszan tartó betegség után elhunyt Acél Ervin /Temesvár, 1935. jún. 3. – 2006. aug. 24./, a Nagyváradi Állami Filharmónia állandó karmestere. 1971 óta volt szereplője a nemzetközi koncertéletnek Európa számos országában, de Japánban, Észak- és Dél-Amerikában is. Karmesteri művészetét több mint 40 lemez örökítette meg. Számos mesterkurzust tartott Nagyváradon, Rómában, Assisiben, Bécsben és Szegeden. 1996-tól a Bécsi Zeneakadémia karmesterképző szakának docense volt, 1997-től az akadémia tanára. 1999 őszétől ismét a Nagyváradi Állami Filharmónia állandó karmestere lett. /Meghalt Acél Ervin. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 26./

Az 1940. évi bécsi döntés augusztus 30-i évfordulóján a román médiában kötelező módon feltámad halottaiból Dücső Csaba, hogy megtestesítője legyen a vérszomjas magyarnak, aki Észak-Erdély megszállása után az itt rekedt egymillió főnyi román közösség jogfosztásával, mi több, véres „rendcsinálással” igyekezett a Trianon óta elszenvedett sérelmeket megtorolni. Dücső Csaba neve az elkövetkező napokban biztosan újólag feltűnik a román sajtóban. Ezelőtt nyolc évvel, 1998 decemberében történt, hogy bizonyos Traian Golea, az amerikai román emigráció floridai egyletének élharcosa levélben hívta fel Románia elnökének figyelmét a veszélyre: Dés város magyarjai emléktáblát akarnak állítani Dücső Csabának, annak az írónak, aki hatvan évvel azelőtt Nincs kegyelem című regényében az erdélyi románok kiirtására buzdította olvasóit. Valójában a dési tervből egy szó sem igaz. Dücső Csabát Ion Lancranjan hírhedt, 1982-ben Bukarestben megjelent meg könyve, a Cuvant despre Transilvania mentette ki a megérdemelt feledésből. Lancranjan magyarellenes vádaskodásait tartalmazó könyvét valószínűleg Nicolae Ceausescu hagyta jóvá. A budapesti ellenvéleményt Száraz György fogalmazta meg Válasz egy furcsa könyvre címmel (Valóság, 1982/10): lapról lapra mutatta ki légből kapott adatait, sorolta fel románellenes „idézeteit” Illyés Gyulától, Méliusz Józseftől, sőt Kádár Jánostól, mely „idézetek” soha, sehol nem hangzottak el. Lancranjan könyve Ceausescu 1978. évi amerikai látogatása után, az annak nyomán elszabadult ádáz magyarellenes kampány része volt, azzal a céllal, hogy kimutassa: a Ceausescu ellen New York-ban szervezett, emlékezetes tüntetéssorozatot horthysta háborús bűnösök, vagyis a bécsi döntés után Észak-Erdélyben ártatlan románokat gyilkoló magyar hóhérok szervezték. Ion Lancranjan ezek ideológusává avatta Dücső Csabát, aki aztán 1989 után a román extrémizmusnak is fő érve maradt a magyarság kollektív bűnösségének bizonygatására. Varga János irodalomtörténész felkutatta és a Mozgó Világ 1987/6-os számában közzétette, mi az igazság Dücső Csabával kapcsolatosan. Létezett ugyan, de egész életében ismeretlen, dilettáns író maradt. Nincs kegyelem címmel 1939-ben adta ki kisregényét. Regény volt, nem pedig mozgósító tettekre serkentő röplap, mint ahogy azt Lancranjan állította. Hőse, Torday Levente valóban arról álmodozik, hogy megöl minden útjába kerülő románt, miután elborzadva olvasott a Horea-felkelés magyarellenes atrocitásairól, amelyek egyébként valóban megestek, lásd David Prodan akadémikus monográfiáját. Dücső Csabát bizonyára Eminescu Geniu pustiu című regénye ihlette meg: ebben az 1848–1849-es események során a főhős, egy erdélyi román tanító arról ábrándozik, hogy kiirtja a magyarokat. Lancranjan nem tudott magyarul, adatait, „idézeteit” tálcán kapta a párttól. Ilyen fedezettel a háta mögött nem jött zavarba, mikor Száraz György cáfolata nevetséges helyzetbe hozta, hanem Vocatie constructiva című, sebtében összecsapott cikkgyűjteményében válaszolt. Forrásait most sem jelölte meg. Ion Lancranjan 1991. március 4-én meghalt, de magyarellenes műveinek köszönhetően megérte, hogy az Iliescu-rendszertől és az 1989 után színre lépő sovén-nacionalista pártoktól minden kitüntető címet, díjat megkapott. Azután könyveivel együtt feledésbe merült, ami azonban Dücső Csabáról nem mondható el. /Barabás István: Az élet fonákja. Ismerkedjünk Dücsővel. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./

„Szeretnénk, ha együttműködésünkben a gazdaságpolitika, a gazdaságfejlesztés lenne a következő időszak egyik fő motívuma” – jelentette ki szeptember 28-án Marosvásárhelyen Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. A politikus részt vett a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozók Fórumán. „Négy éve működik a Kárpát-medencei képviselők fóruma, ennek szatellit rendezvényeként hoztuk létre a Kárpát-medencei gazdasági és vállalkozói fórumot, melynek előző ülésére Bécsben került sor” – magyarázta Szili Katalin. A fórumon elhangzott, hogy 590 vállalkozás van Erdélyben, amely magyar-román vegyes vállalkozásként működik, s márciusban létrejött egy közös gazdasági-kereskedelmi kamara is. A munkaerő szabad mozgására vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva a magyar házelnök reményét fejezte ki, hogy főként gazdaságpolitikai megfontolások lesznek azok, amik megalapozzák az erre vonatkozó magyar döntést. Az ÚMSZ munkatársai felvetették, hogy romániai magyar szónoka is volt a Kossuth-téri tüntetésnek. Tőkés László püspök azt mondta az emelvényen: „aki kurvának nevezi édes hazánkat, az nem maradhat hatalomban”. Szili Katalin hangsúlyozta, nem kívánja kommentálni Tőkés püspök Kossuth téri szereplését. Annyit elmondott, hogy a püspök román állampolgár, ezért nem írhatta volna alá a petíciót. /Bögözi Attila, Lokodi Imre: Szili: hamarosan kiderül az igazság. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./

Magyarország számára is fontos fejlemény az Európai Bizottság országjelentése, amely zöld utat biztosít Románia januári csatlakozásának – fejtette ki a múlt héten Marosvásárhelyen Szili Katalin, a magyar országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Vállalkozók Fórumán. A házelnök emlékeztetett arra, hogy az összejövetel egy május 15-i bécsi konferenciának a folytatása, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának a szatellit-rendezvénye. Fontosnak nevezte a magyar–magyar kapcsolatok korszerű fejlődését, akárcsak az olyan együttműködést, amely elősegíti a kis- és középvállalatok életképességének javulását. Borbély László, a román kormány közmunkaügyi és területrendezési minisztere hangsúlyozta: Románia uniós csatlakozása után várhatóan élénkebb lesz a gazdasági együttműködés a két szomszédos ország között. /Kárpát-medencei Vállalkozók Fóruma. Magyarország üdvözli a kedvező országjelentést. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./