Székely Nagy Menetelés: kialakult a menetoszlop, véget ért a menetelés –
Kialakult a Székelyek nagy menetelésének 53 kilométeres menetoszlopa – tájékoztatta az MTI-t Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kommunikációért felelős alelnöke.
A menetelés kiáltványának felolvasása után a tüntetők közösen énekelték el a magyar és székely himnuszt, majd elindultak vissza a gyülekezési pontok felé.
Ferencz Csaba az MTI-nek elmondta, hogy a helyszínekről befutott legutolsó jelentés alapján 120 ezerre becsülik a résztvevők számát.
Békésen zajlott a Székelyek nagy menetelése, a tömegrendezvény incidensek nélkül fejeződött be – jelentette ki az MTI-nek Petronela Corodeanu, a Kovászna megyei csendőrség szóvivője.
A szóvivő elmondta, hogy a csendőrség 15 ezerre becsülte a résztvevők számát. A számot a csendőrség a rendőrség és a katasztrófavédelem által kiadott közös közlemény is tartalmazza.
A résztvevők a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 14 gyülekezési pontban találkoztak, ökumenikus istentiszteleteket hallgattak meg, majd 26 menetoszlopot alkotva egymással szembe indultak. A menetoszlopok összetalálkozásával 53 kilométeres összefüggő oszlop alakult ki az országúton.
A felvonulók székely és magyar zászlókat lobogtattak, a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kérésének megfelelően pártzászlókat nem vittek magukkal. A menetelés négy pontján egy-egy 250 méter hosszú székely zászlót is kifeszítettek.
A menetelők rádiókészülékeken hallgatták a rendezvény szónokait, az erdélyi magyar politikai szervezetek vezetőit. A menetelés kiáltványát Izsák Balázs, az SZNT elnöke olvasta fel. A magyar és a székely himnusz eléneklése után hazaindult a tömeg.
A felvonulók elsősorban román nyelvű feliratokat vittek magukkal, ezeken azt tudatták: „Autonómiát akarunk nem függetlenséget!" „Románia a mi országunk is!". A demonstráció nem bénította meg a forgalmat az országúton. A demonstrálók biztonságát nagy erőkkel biztosította a csendőrség.
Ferencz Csaba, az SZNT kommunikációs alelnöke sikeresnek ítélte az akciót, és úgy vélte, a román hatóságok a résztvevők számának alábecslésével bagatellizálni próbálják a megmozdulás jelentőségét.
MTI;;;?Erdély.ma

Izsák: előbb-utóbb figyelembe kell venni az emberek akaratát
A Maros megyei Makkfalváról csütörtökön indult el az a szekér- karaván, amely 36 településen áthaladva, csaknem 150 kilométert megtéve érkezett meg a Székelyek Nagy Menetelésének egyik helyszínére. A székelyek nagy menetelésén a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 15 pontból indultak el székely zászlós menetoszlopok a szomszé- dos települések felé, amelyek – egymással találkozva – több mint 50 kilométeres összefüggő oszlopot alakítottak ki. A Székely Nemzeti Tanács által meghirdetett, az autonómiát népszerűsítő felvonulás szervezésében valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet részt vett.
Izsák Balázs, az Székely Nemzeti Tanács elnöke az M1 A Lényeg című műsorában azt mondta: Romániában nincsen diktatúra, az ország az Európai Unió tagállama, egy demokratikus jogállam, ahol előbb-utóbb az állampolgárok akaratát, véleményét figyelembe kell venni. Mint mondta, bízik abban, hogy ez megtörténik, még akkor is, ha márciusi beadványukra nyolc hónapja késik a válasz. Az Európai Unióban a statisztikai régiók kijelöléséről szóló uniós rendelet kimondja, hogy a NUTS 2. régióknak – amely Romániában a fejlesztési régióknak felel meg – figyelembe kell venni a történelmi, kulturális körülményeket is; ezt Európában Romániát kivéve mindenhol figyelembe vették, így született Dél-Tirol, Baszkföld vagy Katalónia is. Romániában a középfejlesztési régióba belekényszerítették Székelyföldet, ezen változtatni kell – szögezte le Izsák Balázs, hozzátéve, hogy már a szervezés is közelebb hozta az erdélyi magyar pártokat.
hirado.hu / M1 A Lényeg
Erdély.ma

Egymás mellett az autonómiáért
Összeért! – adták szájról szájra vasárnap a tüntetők, miután megvalósult a Székelyek Nagy Menetelése, az 54 kilométeres élőlánc Bereck és Kökös között. „Amit célként kitűztünk, elértük!” – jelentette ki a Krónikának Izsák Balázs, a szervező Székely Nemzeti Tanács elnöke miután felolvasta a rendezvény kiáltványát, és az élőlánc résztvevői közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt. A szervezők a gyülekezési pontokra befutott jelentések alapján 120 ezerre, a csendőrség csupán 15 ezerre becsülte a résztvevők számát. A román politikusok elutasítóan nyilatkoztak és hatósági fellépést kértek az ügyben.
Megvan? Összeért? – kérdezték egymástól a székely zászlókat, autonómiát szorgalmazó feliratokat magasba tartó menetelők, akik a helyszínen csak azt tudták, hogy az ő szakaszukon megvan az élőlánc, és aggódva lesték a híreket, hogy vajon mind az 54 kilométeren kialakult-e. Még a Himnusz felcsendülése előtt, futótűzként terjedt az örömhír: Megvan! Összeért!
A Székelyek Nagy Menetelésének résztvevői vasárnap kiáltványt fogadtak el, kijelentve, hogy élni akarnak az önrendelkezés jogával. A petíciót Izsák Balázs, a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a rétyi keresztútnál olvasta fel, a tüntetők a többi helyszínen rádión hallgatták. A kiáltványban leszögezték: ragaszkodnak a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföldnek a Gyergyóditrói Nemzetgyűlés által kijelölt ideiglenes határaihoz, és követelik, hogy a helyi közösségek népszavazással véglegesítsék azokat. „Székelyföld minden lakójának közös hazája, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától, ezért a területi autonómia Székelyföld minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciája lesz” – fogalmaztak a petícióban. Emlékeztettek, hogy március 10-én, a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi Postaréten összegyűltek beadvánnyal fordultak Románia kormányához, amelyben követelik, hogy a Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót, és szavatolja törvény annak autonómiáját. Mivel a beadványra nyolc hónap után sem érkezett válasz, arra kérik Románia kormányát, ne vegye semmibe 700 ezer polgárának akaratát. „Felhívjuk a kormány figyelmét, hogy a párbeszéd lebecsülése, a székelyek akaratának mellőzése, a székely jelképek folyamatos üldözése nem fogja sem elfárasztani, sem megtörni a székely autonómiatörekvést. A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel, a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is” – áll a kiáltványban, mely felszólítja Magyarország kormányát, hogy kérje Romániától a két ország közötti alapszerződés tiszteletben tartását.
„Csak azért is megmutatjuk!”
A nagy menetelésre indulókat vasárnap reggel sokkolta a hír, miszerint elromlott annak a vonatnak mozdonya, amelyik a csíkszéki tüntetőket szállította volna a menetelésre. A hír hallatán az RMDSZ háromszéki és sepsiszentgyörgyi szervezete felhívást intézett a sepsiszentgyörgyiekhez, kérve, hogy minél nagyobb számban vonuljanak Kökösbe, ahova a különvonatot várták. Borboly Csaba, az RMDSZ csíki szervezetének elnöke közleményben kérte az autósokat, vegyék fel a vasútállomások környékén várakozókat, és aki teheti, üljön autóba vagy kérezkedjen fel a buszokra. „Valóban elromlott-e a szerelvény, vagy sokkal inkább a román hatóságok egy újabb olyan intézkedésével állunk szemben, amely megakadályozza magyar, székely közösségünket jogai gyakorlásában?” – tette fel a kérdést Borboly, rámutatva, hogy még csütörtökön kifizették a szerelvény bérleti díját a Regiotrans magán vasúti társaságnak.
Az 54 kilométeres útvonal 14 pontján gyülekezők felháborodottan adták szájról szájra a hírt, a tömegen eluralkodott a „csak azért is megmutatjuk” hangulat. A gyülekezőhelyeken 11 órakor kezdődtek az ökumenikus istentiszteletek, de már tíz órakor érkezni kezdtek a buszok, gépkocsik. Sepsiszentgyörgyről kerékpárral, sőt gyalog is indultak tüntetők. A buszokban, az út szélén osztogatták a székely zászlót, az angol és román feliratú táblákat. „Kér-e lelkem egy kicsike székely zászlót?” – nyújtotta egy székely ruhás bácsi a kék-arany színű lobogót. A táblákat fiatalok cipelték, osztogatták, az igényesebbek ki is válogatták, milyen feliratot emelnének szívesen a magasba. Autonómiát akarunk, nem függetlenséget! Székelyföld Románia másik arca, Vessetek véget az etnikai asszimilációnak, az etnikai diszkriminációnak! Igazságot Székelyföldnek! Székelyföld létezik! Az autonómia nem függetlenséget, hatékonyságot jelent! Hivatalos magyar nyelvet a román mellett! Használhassuk a szimbólumainkat! – hirdették a táblák.
A gyülekezőpontokon derűs volt a hangulat, baráti társaságok, nagycsaládok érkeztek együtt, örömmel fedezték fel ismerőseiket a tömegben. Felröppent a hír, hogy az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szélsőséges román alakulat autós felvonulást tervez a menetelés útvonalán, majd azt beszélték, hogy a csendőrök Kökösnél leállították a román autós karavánt. Petronela Corodeanu, a csendőrség szóvivője nem erősítette meg a hírt.
Böjte: a megbékélés hangját kell keresni
Tizenegy órakor a 14 gyülekezőhelyen egyszerre kezdődtek meg az ökumenikus istentiszteletek, a rétyi keresztútnál Deák Botond rétyi református lelkész rámutatott: imádkozunk, mielőtt elindulunk, ez a nap egyik alapgondolata. „Innen a háromszéki rónáról üzenjünk hadat az érdektelenségnek, a közönynek, az eltiprásnak és a jogfosztásnak” – hangzott el az igehirdetésen. Böjte Csaba ferences szerzetes Bethlen Gábor lángnyelves zászlóját vitte el Rétyre, beszédében a nagy erdélyi fejedelemre emlékezett, aki belátta, hogy az acsarkodás, veszekedés nem vezet semmire. „Amit együtt rontottunk el, együtt kell helyrehozzuk. A párbeszéd, a megbékélés hangját kell keresni. Erdély aranykora a párbeszédből fakadt” – hangsúlyozta Böjte, aki szerint meg kell értetni román testvéreinkkel, hogy külön-külön nem, csak együtt tehetjük tündérkertté Erdélyt. Böjte Csaba Erdély legidősebb ferences szerzetesét is meghívta Rétyre, Antal atya saját versével bíztatta kitartásra, összefogásra az egybegyűlteket.
Az istentiszteletek után Bereck, Lemhény, Nyújtód, Sárfalva, Kézdivásárhely, Ikafalva, Csernáton, Dálnok, Maksa, Eresztevény, rétyi keresztút, Szentivánlaborfalva, Uzon és Kökös gyülekezőpontjainál 26 menetoszlop indult el a szomszédos település felé. A menetelők több ezer székely zászlót lobogtattak, a négy darab 250 méter hosszú, két méter széles és 50 kilogramm súlyú lobogót Kökösnél, a rétyi keresztútnál, Kézdivásárhelyen és Berecknél bontották ki. A Brassót Bákóval összekötő 11-es országút 54 kilométeres székelyföldi szakaszán a menetoszlopok két-három kilométer után találkoztak. Az SZNT hírszolgálata szerint az istentiszteleteket mintegy 60 ezren hallgatták végig, de közben is folyamatosan érkeztek a tüntetők, így amire ki kellett alakítani az élőláncot, a szervezők szerint mintegy 120 ezer székely, erdélyi, magyarországi és kárpát-medencei magyar állt az országúton. A csendőrég, a rendőrség és a Kovászna megyei prefektúra közös közleményben 15 ezerre becsülte a résztvevők számát. Ferencz Csaba, az SZNT kommunikációs alelnöke úgy vélte, a román hatóságok a résztvevők számának alábecslésével bagatellizálni próbálják a megmozdulás jelentőségét.
Közösen az autonómiáért
Az erdélyi magyar pártok, szervezetek elnökeinek beszédét a háromszéki rádiók közvetítették, a tüntetők mobiltelefonokon, a gépkocsik kihangosított rádióin hallgatták az üzeneteket. Izsák Balázs, a Székelyek Nagy Menetelésére hívó SZNT elnöke rámutatott, hogy az idén tízéves szervezet megkerülhetetlen kérdéssé tette a román és magyar politikai vezetők számára a székelyföldi autonómia ügyét, az autonómia küzdelem mozgalmi háttereként kidolgozta Székelyföld autonómia statútumát, és a székely zászlóval jelképet teremtett, amely alá föl lehet sorakozni. „Hétszázezer székely akarata olyan erő, amely meg tudja teremteni előbb vagy utóbb Székelyföld területi autonómiáját. Bízzunk mindannyian, hogy Székelyföld autonómiája a közeljövőnek nemcsak ígérete, de megvalósulása is lesz” – hangsúlyozta Izsák.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzet Tanács (EMNT) elnöke az erdélyi magyar politikai szervezetek együttműködését üdvözölte. Rámutatott, hogy az erdélyi magyarság olyan önrendelkezési jogokért kénytelen saját hazájában demonstrálni, amilyeneket elődei biztosítottak a románoknak, szászoknak és székelyeknek. „Gábor Áron kései utódaiként mi nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért” – hangoztatta Tőkés. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a székelység, az erdélyi magyarság nem kíván másokat megfosztani semmitől, de maga akar dönteni saját dolgairól. „A közösségi akaratot kívánjuk fölmutatni, azt, hogy Székelyföldért, Székelyföld jövőjéért egységesen tudunk dolgozni, egységesen tudunk föllépni, és egységesen tudjuk építeni a mi otthonunkat, a mi szülőföldünket” – jelentette ki a szövetség elnöke. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arra figyelmeztette a román hatóságokat, hogy nem lesz béke és nyugalom, amíg az erdélyi magyarság el nem nyeri közösségi jogait, és közülük a legfontosabbat, Székelyföld autonómiáját. „Nemet kiáltani Bukarest álnok szándékára, hogy életidegen és számunkra előnytelen közigazgatási keretbe akar minket terelni, hogy aztán uralkodhasson rajtunk és szétprédálja unokáink jussát. És igent kiáltani saját kipróbált és hasznos rendünkre, az autonóm Székelyföldre. Mert tudjuk, az autonómia a megoldás” – fogalmazott Toró.
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette, hogy a székelység nem akar kiszolgáltatottságban és alárendeltségben élni, és soha nem mond le „ősi jussáról”, az autonómiáról. Kifejtette: Trianon óta a székelységnek folyamatos román asszimilációs törekvéssel kell szembenéznie, megmaradása érdekében ezt a folyamatot meg kell állítani. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének és a demonstráció helyszínéül szolgáló Kovászna megye önkormányzatának elnöke Székelyföld és Bukarest számára fogalmazott meg üzenetet. „Mi, székelyek szeretnénk tisztelni azt az országot, ahol élünk, szeretnénk számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletreméltónak kell lennie. És Romániának is tisztelnie kell a székely közösséget” – mutatott rá a tanácselnök.
Nem akarnak „enklávét” Elutasítóan nyilatkoztak és hatósági fellépést kértek a Székelyek Nagy Menetelése kapcsán a román politikusok. Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke tegnap Focşaniban hangsúlyozta: Románia egységes nemzetállam, ahol az „enklávénak még csak a szimulációja is elfogadhatatlan”. A szenátusi elnök szerint a hatóságoknak bölcsen, de szigorúan kell fellépniük az autonómia-megmozdulás kapcsán. Úgy vélte, Románia egyike azon európai államoknak, amelyeknek a legfejlettebb a nemzeti kisebbségekre vonatkozó jogrendszere. Jóval vehemensebbnek bizonyult Bogdan Diaconu Szociáldemokrata Párti (PSD) képviselő, aki felszólította a parlamenti pártokat, hogy törvényben tiltsák be a Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló megmozdulásokat, mivel, mint rámutatott, államellenes és a románság ellen irányuló akciókról van szó. Anca Boagiu, a Demokrata–Liberális Párt (PDL) első alelnöke szerint a tegnapi székelyföldi megmozdulás Victor Ponta kormányfő azon, az Egyesült Államokban tett kijelentésének következménye, miszerint Románia megváltoztathatja a Koszovóval szembeni eddigi elutasító álláspontját.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Kékbe és aranyba borult a háromszéki országút
Százezres élőlánc a székely autonómiatörekvésért
Több mint százezer ember alkotott élő láncot vasárnap a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán – a demonstrációt megszervező Székely Nemzeti Tanács szerint. Ezzel szemben a hatóságok mindössze 15 ezerre becsülték a székelyek nagy menetelésének résztvevői számát. A tiltakozó felvonulás Bereck és Kökös, Gábor Áron szülőfaluja és hősi halálának helyszíne között békésen, rendbontás nélkül valósult meg. A résztvevők kiáltványban nyilvánították ki: élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld államon belüli önkormányzását. A kiáltványnak szövegét Izsák Balázs, az SZNT elnöke olvasta fel a menetelés rádióadásában. Ebben arra hívták fel a román kormány figyelmét, hogy a párbeszéd lebecsülése, a székelység akaratának mellőzése, a székely jelképek folyamatos üldözése nem fogja sem megtörni, sem elfárasztani a székely autonómiatörekvést.
Szabadság

Menetelés Bukarestig?
A Székelyek Nagy Menetelése bebizonyította, Bukarest többé nem mondhatja, hogy a székelyföldi autonómiatörekvés nem tükrözi az ott élők igényét, tárgyalnia kell erről a székelység képviselőivel – jelentette ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke eközben bejelentette: a szövetség két hónap alatt befejezi a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó új törvénytervezetét – jelenetette ki Izsák Balázs, a vasárnapi megmozdulást szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke tegnap. Elmondta, a szervezet elérte célját: 54 kilométeres összefüggő menetoszlop alakult ki Bereck és Kökös között, 150 ezer résztvevővel. „Ha ide számoljuk, hogy további 30 helyszínen szimpátiatüntetéseket szerveztek, akkor 200 ezren voltunk. Ekkora tömeget nem lehet nem észre venni, ezért bízom benne, hogy elkezdődhet a párbeszéd a kormánnyal a Székelyföld jövőjéről” – húzta alá a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő szervezet vezetője Marosvásárhelyen. Izsák úgy érzi, a sikeres vasárnapi megmozdulás óta a közösség önbizalma is megnőtt, megerősödött a belső kohézió, az autonómiaküzdelemhez szükséges erkölcsi és szellemi kapacitás. Elmondta továbbá: az SZNT két napon belül levélben tájékoztatja a kormányt tárgyalási szándékáról.
Victor Ponta román miniszterelnök egyébként hétfőn az MTI-nek úgy nyilatkozott: a kormány Románia alkotmányának és az európai gyakorlatnak megfelelő módon fog válaszolni a székelység autonómiaigényére.
A menetelés szóba került a magyar országgyűlés hétfői ülésén is. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, a demonstráción résztvevők világossá tették azt, hogy a Székelyföld létezik. Közölte: az elmúlt hónapokban azt tapasztalták, hogy ezt, sőt a székelyek létezését is megkérdőjelezték. Úgy fogalmazott: ott állunk a székelyföldi igények mögött, Magyarország támogatást, hátteret, biztos támasztékot jelent a számukra. A kormány a maga eszközeivel támogatja a konkrét célkitűzéseket is – tette hozzá.
Borbély: készül az új autonómia-törvénytervezet
Ezzel egy időben Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Radio France Internationale (RFI) francia rádióállomás román nyelvű adásának nyilatkozva bejelentette: a szövetség két hónap alatt befejezi a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó új törvénytervezetét. „Dél-Tirolban és Finnországban pozitív példák vannak, amelyeket át lehet venni, de mindez a többség politikai akaratától függ" – mondta Borbély László. Az RMDSZ alelnöke szerint a magyar közösség üzenete az, hogy „nem lehet figyelmen kívül hagyni Románia 1,3 millió lakosának akaratát”. A riporter kérdésére, hogy felkészült-e a román társadalom a székelyföldi autonómia elfogadására, Borbély László azokra a korábbi küzdelmekre utalt, amelyeket olyan jogokért folytatott a magyar közösség, amelyeket ma már senki nem kérdőjelez meg. Felidézte, hogy az 1990-es években a kisebbségi anyanyelvhasználat elleni tüntetésekkel kellett szembenézni. Hozzátette, arra is több mint két évtizedet kellett várnia a magyar közösségnek, hogy megfelelő tanügyi törvénye legyen. „Mi türelmesek vagyunk, nem mondjuk, hogy máról holnapra minden megoldódik” – tette hozzá Borbély László.
Amint arról beszámoltunk, az SZNT által elkészített autonómia-statútumot 2005-ben két RMDSZ-es képviselő, Sógor Csaba és Becsek Garda Dezső terjesztette a parlament elé. A képviselőház még abban az évben vita nélkül visszautasította azt, majd 2012-ben a szenátus is érdemi vita nélkül, a szakbizottságok jelentésére hivatkozva szavazta le a javaslatot. A szövetség idei, májusi kongresszusán Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester jelentette be, a szövetség „az eddigi tervezeteknél részletesebb, reális és kivitelezhető autonómia-statútumot” akar benyújtani.
Rendőrségi túlkapás a csíki állomáson
Hétfőn egyébként a Csíkszéki Székely Tanács közleményben tiltakozott a csíkszeredai vasútállomáson vasárnap reggel 9 óra után történt „rendőrségi-titkosszolgálati, a múltat idéző, félelmet keltő, nyilvánvalóan provokációs” ténykedés ellen. A szervezet rámutat: miután kiderült, hogy a csíkszéki tüntetők szállítására kibérelt vonat nem indulhatott el az állomásról, „a szolgálatos vagy berendelt rendőr a saját kis noteszébe egyenként feljegyezte a különvonat utasait felvevő, elszállító autóbuszok és gépkocsik rendszámát.” A közlemény szerint az állomáson jelen levő Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila parlamenti képviselő határozott fellépését követően „a rendőrségi notesz összecsukódott.” A Csíkszéki Székely Tanács továbbá arra kéri a két politikust, hogy tájékoztassa az ország belügyminiszterét arról, hogy a helyi magyar közösséget megfélemlítő, súlyos provokáció történt Csíkszeredában.
Amint arról beszámoltunk, a szervezők becslése szerint több mint 100 ezren, a hatóságok állítása szerint 15 ezren vettek részt vasárnap a Székelyek Nagy Menetelésén, amelyen a résztvevők kinyilvánították: élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik a Székelyföld államon belüli önkormányzását. A résztvevők a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút háromszéki szakaszán 14 gyülekezési pontban találkoztak, ökumenikus istentiszteleteket hallgattak meg, majd 26 menetoszlopot alkotva egymással szembe indultak. A menetoszlopok összetalálkozásával 53 kilométeres összefüggő oszlop alakult ki az országúton.
Székelyföldi románok: ellenséges erődemonstráció
Romániával és a román nemzettel szembeni ellenséges politikai erődemonstrációnak minősítette a székelyföldi románok nevében fellépő egyik civil szervezet a vasárnapi megmozdulást. A Maros, Hargita és Kovászna megyei románok civil fóruma nevű szervezet tegnapi közleménye szerint valamennyi felszólalásból kitűnt, hogy a résztvevők nem csak a központi román politikai hatalmat tekintik ellenségnek, hanem „mindent, ami román”, szerintük ezt bizonyítja, hogy a megmozdulás nélkülözött valamennyi román elemet és jelképet, a rendezvényen így csak székely és magyar zászlók lobogtak. A civil szervezet szerint ilyen körülmények között a szervezők ne számítsanak a román és a nemzetközi közvélemény szimpátiájára. Emlékeztetnek arra, hogy egyetlen román szervezet, párt, a tudományos szféra képviselője sem támogatta egy székelyföldi régió létrehozását. Rámutatnak: a menetelés szervezőinek nyilatkozataiból és magatartásából is kitűnik, az autonómia valódi célja az, hogy a régiót megtisztítsák a románoktól. Leszögezik: a románok soha nem fogják elfogadni, hogy Románia szívében egy enklávé jöjjön létre. Aggasztónak tartják, hogy a valójában „politikai és államellenes„ megmozdulások immár nyíltan Budapest irányítása alatt zajlanak és aggasztónak tartják azt is, hogy a megmozdulás fő „népszerűsítői és bujtogatói” az erdélyi magyar történelmi egyházak papjai, akik híveiket ilyen ellenséges politikai megnyilvánulásokra buzdítják – olvasható a közleményben.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

A kommunizmusnál is rosszabb az új demokrácia (Fogyatkozó jogainkról)
A Román Népköztársaság 1952-ben módosított alkotmányából tallóztam a következőket: Bevezető fejezet. A Román Népköztársaság a városi és falusi dolgozók állama, megteremti a népi demokratikus államot, amely teljesen megfelel a romániai néptömegek érdekeinek és törekvéseinek. A Román Népköztársaság a Szovjetunió német fasizmus felett aratott történelmi győzelme eredményeként jött létre.
A Román Népköztársaság nemzeti kisebbségei teljesen egyenjogúak a román néppel. A Román Népköztársaság közigazgatási-területi autonómiát biztosít a magyar lakosságnak a székely rajonokban, ahol ez a lakosság összefüggő tömeget alkot. A társadalmi rend. 1. szakasz: A Román Népköztársaság a városi és falusi dolgozók állama. 4. szakasz: A Román Népköztársaságban a hatalom a városi és falusi dolgozóké, akik ezt a Nagy Nemzetgyűlés és a néptanácsok révén gyakorolják. A néptanácsok a Román Népköztársaság politikai alapja. 16. szakasz: A Román Népköztársaság államrendszere a népi demokrácia rendszere, amely a dolgozók hatalmát képviseli. 18. szakasz: A Román Népköztársaság közigazgatási-területi beosztása a következő: Arad, Bákó, Bîrlad, Bukarest, Konstanca, Craiova, Kolozsvár, Galac, Hunyad, Iaşi, Nagybánya, Nagyvárad, Piteşti, Ploieşti, Suceava, Sztálin, Temes tartomány, a Magyar Autonóm Tartomány. 19. szakasz: A Román Népköztársaság Magyar Autonóm Tartományát a székely-magyar lakosság lakta terület alkotja. A Magyar Autonóm Tartománynak autonóm közigazgatási vezetése van, amelyet a lakosság választ. A következő rajonokat foglalja magában: Csík, Erdőszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Régen, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely. A Magyar Autonóm Tartomány közigazgatási központja Marosvásárhely városa. 20. szakasz: A Román Népköztársaság törvényei, az állam központi szerveinek határozatai és rendelkezései kötelezőek a tartomány területén. 21. szakasz: A Magyar Autonóm Tartomány szabályzatát az autonóm tartomány Néptanácsa dolgozza ki, és jóváhagyás végett a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése elé terjeszti. Az államhatalom helyi szervei. 51. szakasz: A tartomány rajoni, városi és községi dolgozók Néptanácsai. 57. szakasz: A Magyar Autonóm Tartomány Néptanácsának végrehajtó szerve az általa választott végrehajtó bizottság. 58. szakasz: Az autonóm tartomány néptanácsát a Román Népköztársaság állampolgárai választják két évre, a törvényben előírt szabályok szerint. Bírósági fórumok és ügyészségek. 68. szakasz: A Román Népköztársaságban a bírósági eljárás román nyelven történik, biztosítva a nem román nemzetiségű lakosság által lakott tartományokban és rajonokban az illető lakosság anyanyelvhasználatát. Azoknak a feleknek, akik nem beszélik azt a nyelvet, amelyen a bírósági eljárás folyik, lehetőséget nyújtanak, hogy fordítók segítségével megismerkedjenek a perirat tartalmával, és hogy a fórumok előtt anyanyelvükön beszéljenek és fejtsék ki álláspontjukat. Az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei. 77. szakasz: A népköztársaság biztosítja a munkához való jogot és javadalmazást. 78. szakasz: Biztosítják a munka utáni pihenés jogát, fizetéses szabadságot. 79. szakasz: Az állampolgároknak öregségükre, betegség vagy munkaképtelenség esetén anyagi biztosításhoz, az állam költségén a dolgozók ingyenes orvosi kezeléshez és ellátáshoz van joguk, üdülő- és fürdőhelyek állnak rendelkezésükre. 82. szakasz: A Román Népköztársaság biztosítja a nemzeti kisebbségeknek az anyanyelv szabad használatát, az anyanyelven való oktatást minden oktatási fokon. Azokban a kerületekben, amelyekben nem román nemzetiségű lakosság is él, minden szerv és intézmény szóban és írásban az illető nemzetiségek nyelvét is használja, és tisztviselőket nevez ki az illető nemzetiségek soraiból vagy azok közül a helyi lakosok közül, akik ismerik a helyi lakosság nyelvét és életmódját. Mindez magáért beszél, de mai tönkreverőink számára kiemelném a 79. szakaszt, mert ezzel kapcsolatban nemcsak nekem van meg a véleményem róluk, hanem mindenkinek, akivel találkoztam, se vége, se hossza a panaszáradatnak. A lerombolt szociális ellátás legsötétebb pontja az egészségügy, amit addig reformáltak, amíg teljesen szétverték. Eltorzult agyszülemények eredménye, a hozzá nem értők bestiális emberölő intézkedései vezettek ide. Nem egyedül az egészségügyi miniszter a hibás, hanem az egész törvényhozó testület. Nem bízzák az orvosokra a betegellátást, hanem megszabják nekik, hogy meddig szabad vizsgálni, mennyi idő a várólista, a félig sürgősnél három hónapig is várakozhat a beteg, a tüdőrákos három vizsgálatra jogosult, a betegség követésére hat vizsgálat jár évente. Nem sorolom fel a többi rémes rendelkezést, amit tapasztalunk. Kiállunk az orvosok felháborodása mellett. Ők nem hibásak, végeznék lelkiismeretesen a munkájukat, de nem hagyják, hogy esküjüknek eleget tegyenek. Volt magyar minisztere is az egészségügynek, ő sem oldotta meg a gondokat. Hol volt és hol van a mindenképpen hatalmat akaró RMDSZ? Elnémultak a bársonyszékekben, mert hallgatni arany, és halogatni, beleegyezni minden gyalázatos intézkedésbe – ebben jó partnerei a mindenkori kormánynak. Ők tehetnek arról, hogy más pártok is alakultak, mert nem tudtak a kihívásoknak megfelelni. Hogy tegyenek valamit, létrehozták a nők szövetségét. Nem rossz gondolat, hátha gatyába tudják rázni elbambult férjeiket, és egységbe hozni a magyarságot. J. Á., Felsőrákos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Forgalomlassító megmozdulások Székelyföld autonómiájáért
A Brassót Bákóval összekötő 11-es országúton, öt helyszínen, a gyalogátjárón sétált fel s alá mintegy nyolcvan székelyföldi fiatal Székelyföld autonómiáját hirdető román és magyar nyelvű feliratokkal, hétfőn délután.
A „villámcsődület” ideje alatta fiatalok három kézdivásárhelyi, egy szentivánlaborfalvi és egy uzoni gyalogátkelőn sétálgattak, akadályozva a gépkocsik közlekedését az országúton. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke portálunknak elmondta, hogy a legutóbb három hete szerveztek hasonló megmozdulást Szentivánlaborfalván, akkor 15 személy sétált az átjárón, 60 csendőr felügyelete alatt.
Ezúttal valószínű, hogy a rendfenntartók nem szereztek idejében tudomást a szervezkedésről, mert csendőr egyáltalán nem volt, ráadásul a rendőrök is csak késve érkeztek meg, így háborítatlanul lassíthatták a forgalmat a fiatalok.
Gazda Zoltán beszámolója szerint az első negyedórában torlódások alakultak ki a tiltakozások környékén, ám valamennyi helyszínen megjelentek a közlekedésrendészet emberei, és a továbbiakban irányították a forgalmat, de ezenkívül nem avatkoztak be a tiltakozásba. Az előrehaladásban akadályozott autósok véleménye megoszlott: egyesek nekitolattak az átkelőknek, de voltak olyan sofőrök is akik a rokonszenvüket fejezték ki a megmozdulás iránt.
Gazda Zoltán leszögezte: a megmozdulással az ellen tiltakoztak, hogy a kormány mindeddig válasz nélkül hagyta a márciusi és októberi beadványaikat. Hozzátette, ha továbbra sem kezdődik meg a párbeszéd az autonómiáról, a mostaniaknál sokkal hatásosabb polgári engedetlenségi akciókkal próbálják felhívni a figyelmet a székelyföldi autonómiakövetelésre.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro

Idén láthatóbbá váltak a magyar autonómiatörekvések
Láthatóbbá váltak a 2013-as évben az erdélyi magyar közösség autonómiatörekvései. A székelyföldi önkormányzatoknak egész évben küzdeniük kellett a helyi jelképek használatáért. E küzdelem meghonosította és az autonómiaharc szimbólumává tette a székely zászlót.
A 2013-as évet már február elején az autonómia évének nyilvánította az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), ám alighanem e kinyilvánításon túli tényezők eredményezték, hogy a szándék nagy mértékben megvalósult. Az autonómiatörekvéseknek az adott lendületet, hogy a 2012 karácsonyán hivatalba lépett Victor Ponta-kormány egy korábbi egyezséget megszegve nem vonta be a hatalomba az RMDSZ, és székelyföldi képviselőin keresztül általános támadást indított a magyar szimbólumok ellen.
Amint Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke egy októberi sajtótájékoztatón elmondta, a székelyföldi megyében a kormányt képviselő prefektusok 55 pert indítottak az önkormányzatok ellen, amelyekben a közösségi szimbólumok használatát, vagy az anyanyelvhasználatot támadták.
Hargita megyében nem készült statisztika, de ott is megannyi polgármesternek, intézményvezetőnek kellett a rendőrségen nyilatkoznia, vagy a bírósági tárgyalótermeket járnia amiatt, hogy középületre tűzte ki a székely zászlót, vagy a magyarság jelképének tekintett piros-fehér-zöld-lobogót. E zaklatások dacreakciót váltottak ki a székelység soraiban. Izsák Balázs, a Székelyföld autonómiájáért küzdő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke egy októberi sajtótájékoztatón köszönetet is nyilvánított a prefektusoknak a székely közösségi tudat megerősítésében játszott szerepükért.
E megerősödött közösségi tudat első fontos megnyilvánulása volt a március 10-én Marosvásárhelyen megtartott Székely szabadság napja, melyen a szervezők becslése szerint 30 ezren vettek részt. A népakarat azonban az október 27-i, székelyek menetén vált még nyilvánvalóbbá. A Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán a szervezők becslése szerint 120 ezer ember alakított ki 53 kilométeres összefüggő menetoszlopot. Míg a marosvásárhelyi rendezvényről még távol maradt az RMDSZ, a menetelés szervezésébe immár valamennyi magyar politikai szervezet bekapcsolódott.
Az RMDSZ igazodását jelezte az is, hogy a szövetség május 25-én tartott csíkszeredai kongresszusán Kelemen Hunor elnök bejelentette, törvénytervezetet nyújtanak be a parlamentben a Székelyföld területi autonómiájáról. A kongresszusi határozattal is megerősített szándék a későbbi bejelentések szerint a 2014-es év elején valósul meg. Mindez annak a tükrében jelez változást, hogy korábban csak az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó képviselők nyújtottak be hasonló tervezeteket a törvényhozásban, ezeket a szövetség vezetése nem támogatta.
Az erdélyi magyar szervezetek az Európai Unió eszközeivel is megpróbáltak nyomatékot adni a kisebbségi jogköveteléseknek. Három párhuzamos tervezet is készült, amelyeket az európai polgári kezdeményezés eszközével kívántak az uniós jogba beilleszteni. Az Európai Bizottság azonban mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az EMNT, mind az SZNT, mind pedig az RMDSZ kezdeményezésének a bejegyzését elutasította. Brüsszelben úgy vélték, a kisebbségi jog nem uniós kompetencia. Így egyik kezdeményezés mellett sem lehetett elkezdeni az aláírásgyűjtést.
Széleskörű aláírásgyűjtést kezdett azonban az EMNP a bukaresti régiósítási tervek elutasítására és a székelyföldi, valamint a partiumi autonómia támogatására. A párt több mint 100 településen tartott július 20-án autonómiapárti megmozdulásokat, amelyeken az aláírási íveket is útjukra indították. Amint Toró T. Tibor pártelnök bejelentette, az akció 2014-ben folytatódik.
Lezárult viszont az RMDSZ aláírásgyűjtése. A szövetség kezdeményezésére az ősz folyamán több mint 200 ezren kérték aláírásukkal, hogy a székelyföldi Hargita, Kovászna és Maros megyében, valamint a partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében írjanak ki megyei népszavazást a gazdasági fejlesztési régiók átalakításáról. Végül csak Kovászna és Hargita megyében született önkormányzati határozat a népszavazásról, de a polgárok itt sem járulhattak urnákhoz, hiszen a prefektusok mindkét határozatot megtámadták a közigazgatási bíróságon.
Az év végére derült ki, hogy az erdélyi magyar pártoknak a Székelyek nagy menetelése szervezésében mutatott együttműködése csak afféle akcióegység volt. Az EMNP és a Magyar Polgári Párt (MPP) ismételt kezdeményezései ellenére az RMDSZ úgy döntött, nem vállalja koalíciós lista állítását, és egyedül vág neki a 2014-es európai parlamenti (EP) választásoknak. A kérdés jelentős mértékben Tőkés László EP-mandátumáról szól, aki 2007-ben az RMDSZ-szel szemben induló független jelöltként, 2009-ben pedig az összefogás listáján, az RMDSZ színeiben szerzett brüsszeli mandátumot.
Az EMNP többször is leszögezte, mindent megtesz azért, hogy Tőkés László folytathassa a Brüsszelben elkezdett munkát, de Toró T. Tibor pártelnök elismerte, azzal a lehetőséggel is számolnak, hogy a volt püspök a Fidesz jelöltjeként szálljon versenybe egy újabb mandátumért.
Jót tett Tőkés László népszerűségének, hogy egy - románra rosszul lefordított - kijelentése miatt Victor Ponta miniszterelnök kezdeményezte az állami kitüntetése megvonását. A Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága meg is állapította, hogy méltatlan a kitüntetésre, amelyet az 1989-es forradalom kirobbantásában játszott szerepéért adományozott neki 2009-ben Traian Basescu elnök. Mielőtt azonban az államfő visszavonhatta volna a kitüntetést, Tőkés László az egykori temesvári bajtársaiból alakult forradalmi emlékbizottságnak adományozta azt.
Szabadság (Kolozsvár)

Születésnapi jókívánságok
Mai nap töltöm be 89. életévemet és lépek be a 90.-be. Ezelőtt egy évvel megjelent könyvemben sok mindent leírtam, nemcsak a múlt emlékeit, hanem a jelenhez is szóltam. Említettem, hogy a Kárpát-medencében nagy magyarellenesség dúl, Székelyföldön nem tudjuk elérni, hogy magyar nyelvünk legalább itt hivatalos legyen, nem lépünk fel határozottan jogainkért, emlékműveinkért, utcáink elnevezéséért, autonómiánkért, a bukaresti irányítás ellen.
Most, amikor pénzügyeinket és az elektromos áramot Brassóból, a telefont Bákóból, a gázszolgáltatást Bukarestből irányítják, kőbányánkat Ploiești-re, erdeink fáját ki tudja, hová viszik, zászlóinkat levetetik, reálbéreink alacsonyak, munkanélküliségünk magas, most, amikor egy tévútra terelődött, elüzletiesedett világban, elidegenített emberi környezetben, globalizált, képmutató, balliberális-szocialista, kommunizmust, nacionalizmust tápláló társadalomban élünk – félre kell tennem eddigi ars poeticámat: „politikai aktivizmus helyett intellektuális cselekvést gyakorolni!” Valóban mindent meg kell tennünk, hogy minden magyar szülő magyar iskolába járassa gyermekét. Minden magyar tanárnak és tanítónak erejét, tehetségét arra kell fordítania, hogy minél kevesebb diák bukjon meg a vizsgákon, és ne hagyják, hogy oktatási hálózatunk fokozatosan felszámolódjék. Sok értékes polgármesterünk van – például a sepsiszentgyörgyi, uzoni, mikóújfalusi –, de mindegyik városunkban és községünkben nekik kell kierőszakolniuk, hogy helységeink minden intézményében magyar feliratok is legyenek, magyarul is szolgáljanak ki, szabadon használhassuk köz- és magánterületen a nyelvi, etnikai, kulturális és felekezeti identitásunkat megjelenítő nemzeti szimbólumainkat. Fokozni kell a Székelyföld feldarabolása, a beolvasztás minden formája elleni és az erdélyi magyarság autonómiája melletti harcot.
Nem tűnik fel senkinek, hogy Kovászna város legfőbb útja, a több kilométer hosszú út Ștefan cel Mare és Mihai Eminescu nevét viseli? Sepsiszentgyörgyön a három leghosszabb, legforgalmasabb utca az 1 Decembrie 1918, Grigore Bălan és Nicolae Iorga – ugyanakkor Arany János egy zsákutcában, Orbán Balázs, Irinyi János, Márton Áron, Jókai Mór, Bolyai János valahol a város peremén található?
Figyelemmel kell lenni a sepsiszentgyörgyi hősök temetője rendezésével. Tudjuk, hogy egy Romániában felállított emlékművel nem lehet bármit tenni, csak azt, amit a törvény megenged. Azt is tudjuk, hogy az I. világháborús emlékmű nemcsak Sepsiszentgyörgy város magyar hőseinek emlékműve, hanem az I. világháborúban harcoló magyar, román, orosz, német, olasz és osztrák–magyar hadseregben harcoló elesettek emlékét őrzi. Azt is tudjuk, hogy akkor a város és a megye nagyobb része magyar volt, az itt élő azon családok is magyarnak vallották magukat, akiknek nevei nem magyar eredetűek: Opra, Lepedus, Nyáguly, Urszuly, Váncsa, Ráduly, Sztolyka, Krausz – mai leszármazottaik is becsületes jó magyar emberek! Látjuk azt is, hogy Kisből Chișu, Keresztesből Cheresteșiu, Szabóból Sabău, Lakatosból Lăcătușu stb. lett.
Az egykori írások szerint az első emlékművet 1921-ben a román hatóságok állították fel, egyszerűen, felírás nélkül állt (Szekeres Attila: Évtizedek viharaiban – Háromszék, 2014. január 23.). Ma a felújított mű is hasonló, sivár, hibás felirattal. Reméljük, lesz erő, mely ellentmond a bukaresti kegyeleti hivatal előírásainak. Kíváncsian várjuk, hogy fog „kinézni” a német, 1917-ben felállított emlékoszlop, az átszállított „szovjet emlékoszlop” (eredetijén vörös csillag állt), valamint a rendezésre kerülő sírkert. E sírkert rendezésében, vagyis a hősök temetőjének széppé alakításában ki kell kérni a város polgárainak véleményét is. Itt kell elhelyezni a belvárosi református templom kertjében a II. világháború történelmi hűséggel összeírt sepsiszentgyörgyi áldozatainak nevét feltüntető, 2008-ban felszentelt emlékművet. Szomszédságában lesz helye a II. világháború mikóújfalusi andezitsziklájának és a három székely kopjafának, melyeket a szőrösdombi, Úz-völgyi és görgényüvegcsűri harcokban elesett sepsiszentgyörgyi hősök emlékére állítottak. Bízom abban, hogy a sepsiszentgyörgyi hősök temetője az itt élők és idelátogatók kegyeleti helye lesz. A születésnapi jókívánságokat nem kell megköszönni – de elfogadni és megszívlelni igen.
Dr. Szőts Dániel
A Háromszék szerkesztősége egészséget, további tevékeny éveket kíván Szőts Dánielnek születésnapja alkalmából.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Beszélgetés Sógor Csaba EP-képviselővel
Nem fegyverrel, szavazópecséttel a jogainkért
Sógor Csaba EP-képviselő, képviselőjelölt az arad-gáji református gyülekezet egykori lelkipásztora, Sógor Gyula fiaként itt töltötte gyermekkorának egy részét, ezért a templomban, vasárnap délután megtartott ökumenikus istentiszteleten végzett igei szolgálatához, az édesapja által 50 évvel korábban megtartott igehirdetés alapgondolatából ihletődött. Az ökumenikus istentisztelet után beszélgettünk az EP-képviselővel.
– Milyen érzés volt az ön számára gyermekkorának a helyszínén, az édesapja igehirdetése alapján szolgálatot tenni?
– Édesapám 1958–72 között szolgálta a helybeli gyülekezetet. Mivel itt még nem került sor a január–február folyamán szokásos imaheti alkalmakra, ezért megkerestem az édesapámnak 1964. január 26-án megtartott imahét-záró istentisztelet igehirdetésének az anyagát, amit nagy élmény volt felidézni. Most, amikor a gyermekkorom helyszínén járok, megrohannak az akkori emlékek, hiszen ide, a szomszédba jártam iskolába, még az akkori tanító néni, illetve a padtársnőm nevére is emlékszem. Életem első 8 évét töltöttem itt, 1964–72 között.
– Mondhatnánk hazaérkezve, hogyan értékeli a partiumi és bánsági villámlátogatásának a tapasztalatait?
– Szombaton este érkeztem a Temes megyei Igazfalvára, ahova Molnár Zsolt képviselő úr hívott meg. A látogatást az elmúlt évre terveztük, csakhogy valami állandóan közbejött, hiszen az elmúlt hat és fél évben nagyon sokfelé jártam, Aradon és Temesváron is. Mivel az EP-képviselőknek ez a dolguk, magam szívesen teszek eleget az ilyen felkéréseknek, hiszen 103 ezer négyzetkilométer, vagyis egész Erdély a választókerületünk. Winkler kollégám Bukarestbe, magam viszont Bákóba járok ki. A találkozókon rendszeresen elmondjuk, miért fontos számunkra az Európai Unió. Ahogy Brüsszelben az itthoni, e találkozókon a brüsszeli gondokról is beszélünk. Azt szeretnénk érzékeltetni, hogy gyakran egy-két szavazaton is múlik a jövőnk, az életünk minősége, hogy mit és mennyiért eszünk, milyen biztonságos világban élünk. Mindezt Igazfalván, Temesváron, Végváron, Nagyszentmiklóson, illetve Arad-Gájban is elmondtuk. Az itteni, 2005-ös templomszentelésen az édesanyám és a testvéreim vettek részt. Mi a régi imaházat ismerjük, ott tartottuk az istentiszteleteket. Minden látogatás bizonyos mértékben villámlátogatásnak minősül, hiszen ha az ember itthon van, egy napot a családjával is igyekszik eltölteni. Csíkszeredában a négy gyermekünk közül még három otthon van, egy egyetemista, miközben magam hetente Brüsszel és Csíkszereda között ingázom, ami kétszer 8 óra autóval és repülővel. Molnár Zsolt, az egykori munkatársam most parlamenti képviselő, ő a bukaresti törvényhozásban teszi azt, amit én a brüsszeliben, illetve a választókörzetben.
– Hány szavazatra számítanak a szórványban?
– Mindig szeretek maximalista lenni. Abból szoktam kiindulni: ha minden magyar elmenne szavazni, a brüsszeli parlamentbe nem 2-3, hanem akár 5-6 képviselőt is küldhetnénk. Vannak olyan kis országok, mint Észtország vagy Ciprus, amelyeknek hozzávetőleg 6 képviselőjük van az Európai Parlamentben. Ezt csak azért mondtam el, hogy érzékeltessem, mekkora lenne a súlyunk, ha mindnyájan elmennénk szavazni. Sajnos, 90% körüli részvételt csak a rendszerváltás utáni első években tudtunk felmutatni. Egy képviselőnek viszont akkora ereje van, amekkora tömegbázissal rendelkezik. Számokat nem mondhatok, de lelkészként tudom: a kisebb gyülekezetekben mindig nagyobb a szavazáson való részvételi arány, mert ott jobban átérzik a súlyát, a fontosságát, hogy ma nem karddal vagy puskával, hanem szavazópecséttel lehet 4 vagy 5 évente, vagy akár sűrűbben is kivívnunk a jogainkat. Igen fontos a civil társadalomnak a dolgok menetéhez való hozzáállása. Amikor a civilek látják, hogy rossz irányba mennek a dolgok, tüntetésekkel, illetve más eszközökkel nyilvánítsák ki az elégedetlenségüket. Az erdélyi magyarság számára elemi fontosságú, hogy 4-5 évente pecsételéssel döntse el, hogy milyen irányba menjen az ország, a társadalom.
Elemi fontosságú az EP képviselet
– A szórványközösségekben tett körútja során milyen gondokkal találkozott?
– Azért megyek szívesen Molnár Zsolttal, mert sok olyan kérdés van, amelyekre ő tud válaszolni. Nyilvánvaló, hogy a legtöbb helyen az anyanyelv, az iskola, illetve az anyanyelvű iskolába járó gyermekeknek a csökkenő számát fájlalják. A nagyszentmiklósiak Bartók-központ, a buziásfürdői közösség egy idősek otthonának a szükségességét, az igazfalviaknak a mezőgazdasági termékek értékesítési lehetőségét vetik fel. Ilyenkor el szoktam mondani, amit a témával kapcsolatban máshol láttam. Nagyon fontos viszont, hogy mi 14 éve oktatunk középiskolás diákokat vállalkozásfejlesztésre, ami manapság uniós dokumentumnak a része, és pontosan tudjuk: ahol ezt komolyan vették, középiskolás diákokat tanítottak vállalkozni, ott kisebb a munkanélküliség. Természetesen, az Unió, illetve az EP működésére vonatkozó kérdések is elhangzanak, amelyekre válaszolunk.
– Ön az RMDSZ EP-választási listájának a II., tehát befutónak számító helyéről indul. Hogyan látja, Tőkés László nélkül az RMDSZ-lista veszíthet-e szavazatokat?
– Mint említettem, én egy olyan elméleti lehetőségről szoktam beszélni, hogy akár 5-6 képviselőnk is bejuthatna. Számomra a nagyobb kihívást annak a bizonyos 58% magyarnak a megszólítása képezi, akik otthon maradtak. Ők jelentenek nagy veszélyt arra, hogy az érdektelenségük következtében képviselet nélkül maradunk. Új fejlemény, hogy a Néppárt vezetősége felkérte az egykori listavezetőnket, hogy ne függetlenként, hanem a FIDESZ-listáján induljon.
– Ön szerint ez hogyan fogja befolyásolni az erdélyi magyarok választókedvét?
– Megismétlem: azokat kell leginkább megszólítanunk, akik úgy érzik, hogy számukra az EU-tagság semmi jót nem hozott. Mi a választási kampányban nem azt ígértük és ígérjük, amit meg tudunk csinálni, hanem azt, amit meg szeretnénk valósítani. De hát az Európai parlament is olyan, mint a bukaresti, vagy talán még annál is hátrányosabb számunkra, hiszen míg a bukaresti parlamentben 7-8%, addig a brüsszeli parlamentben 4% alatti a magyar jelenlét akkor is, ha mindenkit beleszámolok. A politika mindig arról szól, hány ember megy el pecséttel megerősíteni a képviseletet, illetve arról, hogy a saját képviselők mellett még hányat lehet megszólítani a parlament fele, plusz 1 szavazatnak a biztosításához. Mivel a brüsszeli parlament az új mandátumban 751 képviselőből fog állni, a számunkra kedvező döntéshez 375 plusz 1 szavazatra lesz szükségünk. Ilyen szempontból a román kollégák is láthatják, hogy nem csak ránk, hanem egész Kelet-Európa képviselőire, sőt a franciákra is szükségük van, hogy a mezőgazdasági támogatások kérdésében nekünk kedvező döntések születhessenek. Ezzel csak azt akarom mondani: aki nem akar az RMDSZ-re szavazni, én azzal nem töltöm az időmet, őt sem fárasztom a meggyőzéssel. Azokat szeretném meggyőzni, akik úgy érzik, nincs miért szavazni, mert úgy sem tudják befolyásolni az életüket. Rengeteg olyan helyzet volt, van és lesz, amikor egy-két szavazaton múlott, hogy egy erdélyi magyar gazda kicsivel több támogatást kaphasson, az Erasmus-program is arról szól, hogy amikor letettük a módosító javaslatainkat, az Unión még kívül lévő Kárpát-medencei diákokra is gondoltunk, és még sorolhatnám a hasonló eseteket. A mezőgazdaságban a brit trónörökös videoüzenetével lobbiztunk a hegyvidéki, hátrányos környezetben gazdálkodó emberek érdekében, de a sík vidéken tevékenykedő fiatal gazdákért is. Mi tudjuk a legjobban, mennyire fontos, hogy helyettünk ne mások mondják el a mi gondjainkat, hogy mit tehetünk az Erdélyen kívüli magyarokért, gondolok itt a csángókra. Az új kampány mindig a választás másnapján kezdődik, éppen ezért azokkal is beszélnünk, vitatkoznunk, érvelnünk kell, akik nem akarnak velünk szavazni. Az érdekünk, hogy minél több embert megszólítsunk, felhívjuk a figyelmet az EP-választásokon való részvétel fontosságára.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Moldvai csángókat tanító pedagógusok Lakiteleken
Másodszor tartanak a moldvai csángók magyar falvaiban élő és dolgozó pedagógusoknak továbbképzést a Lakiteleki Népfőiskolán.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön a népfőiskolán tartott köszöntőjében hangsúlyozta: rendkívül nagy felelősség, de egyúttal óriási lehetőség is a moldvai csángó magyarok gyermekeinek magyar nyelvre tanítása. Az ott élő magyar családok éppen csak megértik a magyar szót, a történelmi múlttal, a vallással kell felébreszteni bennük, hogy hova is tartoznak – fogalmazott. Az Országgyűlés alelnöke szerint a moldvai magyar többségű falvakban a történelmi múlttal, a mai nehézségekkel szembesülve, bizonytalanságban élnek a csángó magyar családok. A pedagógusokat arra kérte, hogy segítsenek a helyi értéktár felmérésében. Szólt arról, hogy a Lakiteleki Népfőiskola ebben az évben a moldvai, a gyimesi és a szórványban élő csángók részére kollégiumot szervez. Lezsák fontos előrelépésnek nevezte, hogy a moldvai Bákó településen népfőiskola alapítását tervezik a Kárpát-medencei hálózat keretében.
A vendégek Bahána, Bogdánfalva, Buda, Csík, Diószén, Dumbravény, Ferdinándújfalu, Forrófalva, Gajdár, Kostelek, Külsőrekecsin, Lábnik, Lészped, Lujzikalagor, Magyarfalu, Nagypatak, Pokolpatak, Pusztina, Somoska, Szitás, Trunk, Tyúkszer, Újfalu és Szőlőhegy településről érkeztek a kedden záruló rendezvényre.
A Lészpedről érkezett Márton Attila programkoordinátor elmondta: 27 helyszínen 43 tanító mintegy 2200 gyerekkel foglalkozik. Fontosnak nevezte, hogy 2013 után idén is tart továbbképzést a Lakiteleki Népfőiskola számukra. Hozzátette: a nagyszülők egymás között az archaikus magyar nyelvet használják, sőt, gyermekeikkel is magyarul beszélnek, az unokák azonban többnyire románul beszélnek egymás között. A magyartanítás hatására egyre több fiatal magyarul beszél a másikkal, sőt, lehetőségük van Csíkszeredában magyarul továbbtanulni – tette hozzá. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Romániai Magyar Üzleti Egyesület konferenciája
A román–magyar–szerb gazdasági kapcsolatok erősítéséért
Az elmúlt hét végén Temesváron tartotta meg második idei konferenciáját a Romániai Magyar Üzleti Egyesület. A konferencia moderátora volt Diósi László, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület elnöke, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, a meghívottak között volt Marossy Zoltán Temes megyei alprefektus, Sebők Tibor, a Kikindai Regionális Gazdasági Kamara elnöke és Rák János Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar–Román Tagozatának titkára. A RMÜE konferenciáján először vett részt a magyar Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének népes küldöttsége, Lőrincze Péter VOSZ elnöki tanácsadó vezetésével.
A rendezvény első részében a szerb–román gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok alakulásáról, a kétoldalú magyar–román gazdasági kapcsolatok erősítéséről, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének együttműködési ajánlatáról hallgathattak meg előadást a konferencia résztvevői. Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója ismertette a válságból kilábalni látszó román gazdaság legfontosabb mutatóit és a romániai befektetési lehetőségeket. Diósi László kiemelte a romániai infrastruktúra-fejlesztésekben és ingatlanpiacban rejlő lehetőségeket, a jó pénzügyi stabilitást és a hitelek árának folyamatos csökkenését.
A konferencia második részében magyarországi, szerbiai és romániai magyar üzletemberek mutatták be jól működő vállalkozásaikat, a beszélgetést Daradics Kinga, a MOL Románia vezérigazgatója moderálta. Hogyan tovább, magyar fiatalok? – ez volt a címe a különböző európai országokban tanuló magyarországi, szerbiai és romániai diákok részvételével sorra került beszélgetésnek, amelynek moderátora Nagy-György Tamás egyetemi docens (Temesvári Műszaki Egyetem) volt.
Első alkalommal képviseltette magát a RMÜE konferenciáján a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, amelynek céljairól Lőrincze Péter VOSZ elnöki tanácsadó nyilatkozott a Nyugati Jelennek:
„A Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) Magyarországon döntően a kis- és középvállalkozásokat képviseli, 11 000 tagunk van és első alkalommal veszünk részt a RMÜE konferenciáján. Három megyéből, Fejérből, Csongrádból és Békésből 15 magyar vállalkozás képviselője jött el Temesvárra, hogy a vállalatok közötti kapcsolatépítések segítségével megpróbáljon munkahelyeket teremteni a határ két oldalán. Szeretnénk, ha olyan formák is elterjednének, mint a megyei Prima díjak, amelyeket itt Erdélyben is meg lehetne honosítani. Azt is vállaljuk, hogy amikor novemberben nagy kínai delegáció érkezik Csongrádba, akkor meghívjuk a Temes megyei magyar vállalkozókat is.
– A VOSZ küldöttségének temesvári jelenléte a román piac iránti érdeklődés növekedését tükrözi?
– Tagságunk érdeklődik a román piac iránt, a számok is mutatják, hogy ma már Románia az egyik legjelentősebb gazdasági partnere Magyarországnak. Természetesen a határ menti megyék elsősorban a román határ túloldalán található megyék iránt fognak érdeklődni, de az érdeklődés Románia egész területére kiterjed, amit az is igazol, hogy RMÜE-nek van már Bákóból is tagja. Arra gondolok, hogy egy nagyon jó kezdet volt ez a mostani tanácskozás és mindenképpen várjuk, hogy jöjjenek a romániai magyar és romániai román vállalkozók is gyakrabban Békésbe, Csongrádba illetve Fejér megyébe is.”
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Kostelek, a falu, amely a néptánc által marad meg magyarnak
Kóstelek a Gyimesi csángó vidékhez tartozik, kb. 1100-1200 méter magasan fekszik, a lakosai száma megközelítőleg 700, az összetétele szinte 100 százalékban magyar, 3-4 román család él a faluban, akik ugyanúgy beszélik a magyart, mint a többiek.
Mivel román közigazgatás alá helyezték, ezért évtizedek óta az általános iskolai oktatás román nyelven, az állami iskolában folyik. Ezt követően a gyerekek java része Csíkba megy továbbtanulni döntően magyar nyelven, de sokan Bákóban tanulnak románul.
Kóstelek abba a szerencsés helyzetbe került, hogy már 11 éve tanít ott egy házaspár, Ferencz András és Imre Éva. Ők csíki székelyek egyébként, de vállalták, hogy csángó részen tanítanak. Az általános iskolások száma 50-60 fő. Mindegyik általános iskolás beiratkozott magyar oktatásra, és járnak is rendszeresen foglalkozásokra. Ezen kívül van táncóra, és ma már nem csak az általános iskolások vesznek ezen részt, hanem 20-25 éves fiatalok, lányok-fiúk vegyesen. Ezek a fiatal felnőttek még évekkel ezelőtt a szórakozásként csak a kocsmát tudták elképzelni.
Kostelek néprajzilag, földrajzilag a gyimesi vidék izgalmas patakvölgyeinek világát idézi, sajátos kultúrája, néptánca, népdalai, népviselete a gyimesi csángó kultúrkör érdekes színfoltja. 2005-ben a fiatalok, a huszonévesek generációja már nem ismerte szülei, nagyszülei táncait. Azonban, még nem volt nagy szakadás azon generációk között, akik még ismerték, illetve azok között, akiknek már nem adódott át ez a tudás, így hamarosan magukra találtak a táncpróbákon tanultakban.
A tánc iránti szeretet lassan kezdett csapatot kovácsolni az alkalmanként összegyűlt fiatalokból, újabb és újabb tartalmakkal telítődtek az esték, nemsokára eldöntöttük, hogy szeretnénk megmutatni is, hogy mit tanultunk. Így esett meg első fellépése a csapatnak, húsvét vasárnapján kis műsorral örvendeztettük meg az egybegyűlteket, hagyományos viseletben, hagyományos zenére táncoltunk, hirdetve, hogy ebben, így azért még jól érezzük magunkat. A szoboszloihirek.hu nyomán
Erdély.ma

A kegyeletsértés nem hazafias tett
Kit zavarhatott a magyar nyelvű tábla Gyimesbükkön? A moldvai Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükk lakossága kegyelettel őrzi a történelmi Magyarország határán zajló háborús események áldozatainak kegyhelyeit.
Kivételékek azonban mindig vannak. Néhány napja egy tarhavasi magyar táblát meggyaláztak, felgyújtottak, tönkretettek. Itt készült Oláh-Gál Elvira beszámolója.
A mikrofon előtt előbb Bánkúti Ákos, a Budakeszi Kultúra Alapítvány képviselője idézte fel részletesen a 70 évvel ezelőtt történt eseményeket. Majd Dr. Pap István, a 32-es határvadász-emléktúra kezdeményezője elmondta, hogy többnyelvű táblán tüntették fel az elesettek nevét és haláluk körülményeit, most pedig két nap után megdöbbenéssel látják, hogy a magyar nyelvű tábla eltűnt. Deáky András, aki a gyimesi csángók között élte le életét, elmondta, hogy tudnak ezekről a sírokról és próbálják is azokat gondozni, a magyar tábla meggyalázásáról azonban mégis nehéz beszélnie. Deáky szerint a gyimesi csángókban kettős identitástudat van, és bár sokan közülük tökéletesen beszélik a magyar nyelvet, mégis román érzelműek. Ha ők románok, az rendben is van, legyenek románok, de tiszteljék azt, hogy mi magyarként akarunk élni a szülőföldünkön – jelentette ki Deáky.
Kossuth Rádió, Erdély.ma

Ponta: fontos, hogy a gyerekek jól megtanulják anyanyelvüket
Négy Hargita megyei – Csíkkozmás, Gyimesfelsőlok, Csíkszentmárton, Csíkmadaras – és három Kovászna megyei – Szentkatolna, Előpatak és Nagybacon – településnek adtak át iskolabuszokat Csíkkozmáson szeptember 11-én, csütörtökön. Az átadóünnepségen részt vett Victor Ponta miniszterelnök, Kelemen Hunor és Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettesek, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, a két megyéből számos polgármester, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, továbbá Antal István és Moldován József parlamenti képviselők.
A látogatás előtt Kelemen Hunor jelenlétében a polgármesterek aláírták az Országos Településfejlesztési Programból (PNDL) kiutalt pénzösszegekről szóló szerződéseket – a közel hetven település iskolák, óvodák, utak, ivóvíz- és csatornahálózat korszerűsítésére kap támogatást, új munkálatok elkezdésére és a már folyamatban lévők befejezésére, Hargita és Kovászna megye egyaránt több mint hat-hat millió lejben. A Kovászna megye által kapott hat mikrobuszból a fent említett három község vezetője vehette át személyesen Victor Ponta miniszterelnöktől csütörtökön, Csíkkozmáson az új iskolabuszok kulcsát. Utak felújítására Uzon, Szentlélek, Nagybacon, Bárkány, Bereck, Gelence, Zágon, Ozsdola, Kézdivásárhely, míg ivóvíz- és csatornahálózat korszerűsítésére Kökös, Hídvég, Bodzaforduló kapnak támogatást a kormány alapjaiból, új munkálatok elkezdésére és a már folyamatban lévők befejezésére is.
A miniszterelnököt és helyetteseit a Boga Alajos V–VIII. osztályos iskolában fogadták, ahol Bodó Dávid polgármester üdvözölte őket házigazdaként. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszönetet mondott az iskolabuszokért, és fontosnak nevezte a PNDL-szerződések aláírását, megjegyezve, örömmel értesült arról, hogy további támogatásra kaptak ígéretet a program keretében. A Hargita megyei elnök átadta Victor Pontának azt az oktatási segédanyagot, amely nem román anyanyelvű középiskolások romántanulását segíti, a kommunikációra helyezve a hangsúlyt, és amelyet Hargita megyei romántanárok szerkesztettek Maria Sturzu irányításával. „Azt hiszem, mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy hiányos a magyar tanulók nyelvtudása, ami általában negatív értelmezést kapott, pedig tudjuk, hogy a legtöbb esetben ezt a problémát a nem megfelelő módszertan okozza. A most megjelenő könyv fontos előrelépést jelent ezen a téren, és más megyék iskolái számára is elérhető lesz” – jelentette ki Borboly Csaba. Az elöljáró ismertette a vendégekkel a Hargita és Bákó megye közti határvitát is, amelynek megoldásához a segítségüket kérte, hiszen az Úz-völgyi ifjúsági tábor is kihasználatlanul áll az egyetértés hiánya miatt.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint a kormányfő mai jelenléte a térség, a két megye, Székelyföld fejlesztése szempontjából fontos momentum. „Egy hónappal ezelőtt a miniszterelnök úr az RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor meghívására érkezett Nyergestetőre, az akkor egy politikailag fontos momentum volt. Első jele a normalitásnak. Akkor ígéretet tett, hogy gyakrabban jár majd hozzánk. Íme, ma is itt van, a miniszterelnök-helyettes társaságában” – mondta köszöntőbeszédében. Victor Ponta magyarul is köszöntötte a jelenlévőket, és a román tankönyvekre utalva azt mondta, fontos, hogy a gyerekek jól megtanulják anyanyelvüket, ugyanígy a román nyelvet, akárcsak az angolt, hiszen nemcsak Románia, hanem Európa polgárai is vagyunk. „A felvetett problémáról már tárgyaltam és még tárgyalni fogok az oktatási miniszterrel, hiszen mindannyiunk érdeke a minőségi oktatás” – jelentette ki a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztési programok Románia minden polgárának szólnak, és minden gyermeknek szüksége van iskolabuszra, korszerű tanintézetekre, régiótól függetlenül. A kormányfő úgy vélte, emellett a szimbolikus gesztusokra is szükség van, példaként említette Gábor Áron ágyújának a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tulajdonába való helyezését. Ezek a gesztusok Victor Ponta szerint egyre gyakoribbak, és a normalitás irányába mutatnak.
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes szintén magyarul köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy a Hargita megyének szánt iskolabuszok egy részét már átadták Bukarestben, a kormány székhelyén, és a Kozmáson átadottak után újabb kisbuszok érkeznek majd. Olyképp módosították a törvényt, hogy ezentúl városi oktatási intézmények is kaphassanak iskolabuszt. „Minden állampolgárnak, etnikai hovatartozástól függetlenül, joga van a civilizált életkörülményekhez: aszfaltozott úthoz, ivóvízhez, csatornarendszerhez, modern iskolához. A kozmásiaknak ugyanúgy, mint a bukarestieknek” – jelentette ki a kormányfő-helyettes. Mint mondta, a jelenlegi kormány egyik fontos intézkedése, hogy ne politikai alapon, hanem a fenntartható fejlődés szempontjait figyelembe véve osszák el a forrásokat, elsősorban a hátrányos helyzetű térségeket segítve.
Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes szerint hosszú távú tervezés az, ha az oktatási rendszert, az iskolás gyermekek biztonságát egy felelős kormányzás prioritásának tekinti. „Az RMDSZ azért része ennek a kormánynak, hogy minden olyan helyi igényt támogasson, ami a közösséget szolgálja. Ezeknek az iskolabuszoknak az átadása és a ma aláírt településfejlesztési szerződések azt bizonyítják, hogy jól döntöttünk” – mondta.
Közlemény
Erdély.ma

Teljesített feladat
Háromszéken 31 418 aláírás Szilágyinak
Több mint 31 ezer aláírást gyűjtött Szilágyi Zsolt elnökjelölt támogatására az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) háromszéki szervezete. Az alakulat önkéntesei további nyolcezer támogatót vontak be Csángóföldről és Brassó megyéből.
Benedek Erika megbízott háromszéki elnök lapunknak elmondta: rendkívüli sikernek értékeli, hogy teljesítették az elvállalt feladatot. A háromszéki EMNP 30–32 ezer aláírás összegyűjtését tűzte ki célul. A 130 önkéntes egy része házról házra járt, mások köztereken szólították meg az embereket, hogy elnökjelöltjük támogatását kérjék.
– Az erdélyi magyar közéletben példátlan módon két magyar szervezet is támogatókat keresett és talált. Bebizonyítottuk, igenis vannak olyan emberek, akik megszólíthatók azokon kívül, akik az RMDSZ-szel szimpatizálnak – értékelt Benedek Erika.
A megbízott elnök szerint az EMNP Erdővidéken kapta a legnagyobb támogatást, de olyan településeken is szép számmal gyűlt aláírás, ahol gyakorlatilag nincs kiépített szervezetük. A párt önkéntesei Brassó és Bákó megyékbe is „besegítettek”: Barcaságban és Csángóföldön további, több mint nyolcezer aláírást gyűjtöttek. Ezt is hozzáadva, a háromszéki megbízottak a támogató aláírások csaknem húsz százalékát gyűjtötték össze.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vérnyomok között, csatazajban
Hogyan lehet a szórványban hosszútávon megtartani a református lelkipásztori állásokat, fenntartani a gyülekezeteket? Szórványokat és missziós egyházközségeket gondozó lelkipásztorok tárgyaltak Algyógyon a témáról, amelyben az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége is program kidolgozására készül.
A szórványlelkész-találkozó hagyományai immár több mint húsz évre nyúlnak vissza: 1993-tól 2005-ig évente találkoztak a lelkipásztorok. Támogatás hiányában 2013-ig szünetelt a folyamat, a tavalyi találkozó sikerességén felbuzdulva viszont Erdélyből és Moldvából idén már több mint hatvan lelkipásztor gyűlt össze Algyógyon. Kiértékelték az elmúlt év eseményeit, munkáját, megosztották egymással a gondokat, megbeszélték az elvárásokat.
Az Erdélyi Református Egyházkerület vezetőinek beszámolójában Kató Béla püspök ismertette a kerület szórványlelkészeket is érintő döntéseit. „Fontos, hogy biztosítva legyen a lelkipásztorok anyagi biztonsága, különben hamar otthagyják a gyülekezetet. Ahol lehet, meg kell tartani a lelkészi állást, de tudni kell, hogy az egyházkerület nem a lelkipásztort akarja eltartani, hanem a gyülekezetet akarja megerősíteni, hogy képes legyen a lelkipásztorát eltartani” – fogalmazott a püspök.
Hogy mit jelent ez? Kató Béla szerint azt, hogy nem a lelkipásztornak kell segítséget nyújtani, az egyház nem a lelkész családját akarja eltartani, a lelkipásztorok ugyanis képzettségüknél fogva máshol is szerezhetnének állást. A gyülekezetet kell segíteni a megerősödésben, hogy képes legyen fenntartói járulékot fizetni, kigazdálkodni a lelkipásztori állás fenntarthatóságát biztosító pénzt. „Kiszámoltuk: ha egy közösség nem tud évente legalább 8000 eurónyi összeget befizetni, veszélybe kerül a lelkészi állás. Persze vannak olyan kicsi gyülekezetek is, ahol ingatlanok bérbeadásából, egyéb jövedelmi forrásokból sikerül előteremteni a szükséges pénzt” – magyarázza a püspök. Ha nincs meg az említett összeg, ki kell egészíteni. Úgy tűnik, a magyarországi kormánnyal sikerült megértetni: ha az utolsó magyar adminisztrátor is kivonul egy településről, a közösség menthetetlenül a pusztulásba tart. A püspök által vázolt tervek szerint a magyar állami támogatást pályázati formában osztják el, a támogatásnak ugyanis vannak teljesítendő kritériumai.
Más helyzet, ha egy gyülekezetből elfogynak az emberek. Ezért az egyházkerület vezetősége a gyülekezeti központokat szeretné megerősíteni – a parókia felújításával, szolgálati autó biztosításával –, ahonnan a lelkipásztor öt-hat, akár tíz kisebb szórványba is el tud járni.
Felvetésünkre, miszerint nem kínálkozik-e megoldásként hogy a nagyobb, tehetősebb gyülekezetek felvállalják a kisebbek gondjait, segítsék őket nemcsak imádságban, de anyagilag is, Kató Béla kijelentette: ahogy a társadalomban sem, úgy az egyházban sem működik a javak egyenlő elosztásának elve. Léteznek ugyan Erdélyben hasonló jellegű, esetenként példaértékű kezdeményezések, kényszeríteni azonban nem lehet senkit sem. És ez a fajta emberi szolidaritás egyre kevésbé működik.
 Zsúfolt imaház vagy üres templom?
Kétségbevonhatatlan tény, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület híveinek lélekszáma drasztikusan csökken. Míg Szász Domokos püspöksége idején, az 1800-as évek utolsó tizedében készült jelentések arról szóltak, hogy évente hatezerrel nőtt a lélekszám, addig az elmúlt években az erdélyi püspökök ennek az ellenkezőjéről számolhattak be a gyűléseken. „Hiába harcolunk sokszor az ingatlanjainkért, ha nem tudjuk élettel megtölteni azokat. A legutolsó kicsi imaház, amely megtelik, sokkal értékesebb számomra, mint az őraljaboldogfalvi templom, amely már régóta üresen áll. Őraljaboldogfalván már nincsenek magyarok. A lélekszámcsökkenés az egyház legnagyobb gondja. Ha nincs ember, nincs közösség sem” – állítja Kató Béla.
Márpedig ez elsősorban nem pénz kérdése. Ezért jó, hogy az átlaghoz képest Erdélyben a református lelkipásztoroknak van a legtöbb gyermekük. Így amikor a nagycsaládról beszélnek, saját életükkel állíthatnak példát. Ez azonban nem elegendő: rengeteget kell foglalkozni a fiatalokkal, beszélni, megértetni velük az élet értelmét, célját, megismertetni velük a keresztyén értékrendet, a nagycsalád boldogságának titkát. Mindezeket pedig nemcsak az igehirdetés révén, sokkal inkább a velük való állandó foglakozások, táborozások során.
 Ifjak: jönnek, mennek, maradnak
Az algyógyihoz hasonló találkozók során elsősorban egymás beszámolóit hallgatják meg a jelenlevők, eszme- és tapasztalatcsere folyik, újabb ás újabb ötletek bukkannak fel. Beszélgetések zajlanak, hogy melyik gyülekezetben mit kell tenni annak érdekében, hogy jobban menjen a munka. „Egész napot szántunk arra, hogy mindenki elmondhassa panaszát, amelyet az egyházkerületi vezetők természetesen meghallgattak. Az együttlétek alkalmával előadásokra is sor kerül. Nem dogmatikai jellegű fejtegetések, hanem a szolgálati munkával kapcsolatos előadások, ezekre a szórványban levők egyszerűen ki vannak éhezve” – magyarázza Vetési László szórványügyi előadó, a találkozók ötletgazdája. Úgy tartja, 15-20 évvel ezelőtt sokkal nehezebb volt a helyzet, mint most, a lakhatási és életkörülmények ugyanis ma már lényegesen jobbak, a szolgálati autókkal, az egyre modernebb kommunikációs technikával egyszerűbb a kapcsolattartás.
Pozitív diszkrimináció
„Korábban nyolc éven át a mezőségi Melegföldváron és Feketelakon szolgáltam, de csak most van lehetőségem részt venni az algyógyi találkozón” – meséli Barticel Kiss Krisztián, a maroshévízi gyülekezet lelkipásztora. Szerinte több szempontból is hasznos ez a találkozó, éjszakába nyúlóan beszélgettek a „hasonló cipőben járó szórványkollégákkal”, problémákra kerestek közös megoldásokat. Maroshévízhez tíz kisebb szórvány tartozik, egy részük ortodox tömbben, másik része katolikus vidéken él. A két legközelebbi kollégához, Ratosnyára és Gyergyószentmiklósra rengeteget kell utazni, a helyettesítés kérdése ugyanis nem volt megoldott. Az algyógyi beszélgetések során körvonalazódott, hogy az esperesi segédlelkész tudna bizonyos esetekben segíteni. „Most úgy érzem, nem vagyunk magunkra hagyva, pozitív hozzáállást tapasztaltam az egyház vezetősége részéről. Feltöltekezve jöttem el Algyógyról” – mondja Barticel Kiss Krisztián. „Mintha pozitív diszkriminációban részesültünk volna” – teszi hozzá mosolyogva.
Vetési szerint a szórványban nagy problémát okoz a lelkipásztor családtagjainak sorsa: a feleségnek nincs munkahelye, a gyerekeket nem lehet magyar iskolába íratni. Ezért aztán nagy volt a mozgás e területen, akadt rá példa, hogy fél év alatt három lelkipásztor is váltotta egymást egy missziós gyülekezetben. Uzdiszentpéteren 20 év alatt 32 lelkipásztor szolgált, Bákóban valamivel jobb a helyzet: ott az elmúlt 40 évben 17 pap fordult meg. A gyülekezetekben többnyire elvárják, hogy a papnak legyen tapasztalata, de a fiatalnak is örülnek, aki nagy lendülettel veti bele magát a munkába. Sok helyen tapasztalható, hogy ha egy fiatalabb lelkész több időt marad egy gyülekezetben, ott nagyobb a pezsgés: bibliaórákat tart, gyülekezeti találkozókat szervez, foglalkozik a fiatalokkal, kirándulni viszi őket, amire az idősebb korosztály már ritkábban vállalkozik. Elgondolkodtató viszont, hogy sok esetben olyanok kerülnek gyülekezetbe, akik a vegyes vidékeken nem tudnak vagy egyenesen nem akarnak elmondani néhány szót románul is – például temetés alkalmával.
A céltalanság magányossága
További problémát jelent a lelkipásztorok hiányos felkészültsége a szórványmunkára. Megszokott életterükből kiszakadva, speciális kihívások elé kerülve sokan kiégnek, leépülnek, elmagányosodnak. Az idősebbeknél ez sok esetben alkoholizmushoz vezetett, a fiataloknál inkább a számítógépfüggéshez. „Ez a lelkészi kategória nagyon leterhelt életformát folytat, hiszen a szórvány nagy csatatér, ahol vérnyomok látszanak, csatazaj hallatszik” – fogalmaz Vetési. A lelkipásztoroknak tisztában kell lenniük saját, illetve az intézményes távlati és közelebbi céljaikkal, saját mindennapi programjukkal. Úgy nem lehet szórványban szolgálni, mondja Vetési, hogy az ember sodródik az árral, és csak a holnapot nézi. „Nem csak szólam szintjén kell hinni és vallani, hogy azon a helyen Jézus Krisztus jó vitéze vagyok. Stratégiát kell kidolgozni minden területen, az a regenerálódásban is segít. Például az oktatás területén: van-e iskola, kell-e iskolabusz, hova mennek a gyerekek továbbtanulni, tudok-e segíteni a tanítónőnek pályázni az ingázásra, és hasonlók” – sorolja szórványügyi előadó.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nyelv és Tudomány
Magyar aranykor Moldvában
A csángók életéről beszámoló írások régebben és ma is inkább a szegénységről, kiszolgáltatottságról, kirekesztettségről szólnak – nem alaptalanul. De nem volt mindig így: a moldvai magyarok a 14–16. században befolyásosak voltak a vajda udvarában, és viszonylagos jómódban éltek. Erről keveset hallunk – itt az ideje pótolni!
Arról többféle – bár nem egyformán alátámasztható – nézet létezik, hogy mikor kerültek a csángók ősei Moldvába, erről volt már szó korábban. A leginkább alátámasztható nézetet szerint, akár éltek magyarok a mongol fennhatóság előtt a Kárpátoktól keletre, akár nem, a csángók elődei nemigen lehettek köztük, nagyobb tömegben semmiképp sem élték volna túl a nomád inváziót. A 14. századi érkezés mellett többféle tudományág tanúskodik, és megjelennek a moldvai magyarok életéről szóló írott források is.
14. század: a moldvai megtelepedés
A Moldvai Fejedelemség megalapítása a magyar király, Nagy Lajos (1342–1382) támogatásával történt: miután 1345-ben Lackfi András legyőzte a tatárokat, a Magyar Királyság birtokába került a Kárpátoktól a Dnyeszterig terjedő terület, s itt határvédelmi sávot hoztak létre. A terület uralkodójává Nagy Lajos Dragoş máramarosi (román) vajdát tette meg, a csángók elődeinek első csoportjai minden valószínűség szerint szintén vele érkeztek. A Moldvába települők között más magyarországi csoportok tagjai, jászok és szászok is voltak, az előbbiek alapíthatták Jászvásárt (Iaşi), róluk későbbi adataink nemigen vannak. A szászokról annál inkább: Észak-Moldvában egészen a 17. század végéig jelen voltak, és jelentős szerepük volt a városi életben, például Moldvabányán, Kutnárban, Szucsáván, Szeretvásáron, Németvásáron.
A nyelvjárástörténeti megfontolások arra mutatnak, hogy a magyar csoportok Erdély északi részéről, a Mezőségből, illetve az ezzel összefüggő Szamos-völgyi területekről érkeztek Moldvába. Néprajzi kapcsolataik – viseletük, eszközeik, szokásaik, építkezési módjuk stb. – is ehhez a területhez kötik őket. A Moldvába település a Kárpátok északkeleti hágóin, a Radnai és a Borgói hágón keresztül, a Beszterce és a Moldva folyók mentén át történhetett. Első telepeiket is itt, Észak-Moldvában hozták létre, valószínűleg első betelepülőként – erre utal, hogy nemcsak a településnevek, hanem a hegy- és folyónevek is magyar eredetűek ezen a vidéken.
Nem sokkal később, még a 14. század folyamán, tovább terjeszkedtek dél felé is, falvaik zárt láncot alkottak Szucsávától a Tatros folyó torkolatáig. A települések jórészét a 14. századi helynévadási szokásoknak megfelelően a -falva utótaggal képezték.
15. század: az aranykor
A Moldvai Fejedelemség nagyon korán, alapítása után alig egy évtizeddel ténylegesen függetlenedett Magyarországtól, de a névleges függőség egy ideig még fennállt. Az 1370-es években vert első moldvai pénzen az Anjou címer (Nagy Lajos címere) is látható, és a magyar befolyás még sokáig erős maradt. Ezzel lehet összefüggésben az is, hogy a 14–15. században több moldvai vajdának is magyar felesége volt. A fejedelmi udvar belső emberei között a korabeli oklevelek sok magyart említenek, s rajtuk kívül számos birtokost is.
A Moldvai Fejedelemség katonailag továbbra is a magyar érdekszférába tartozott, keleti határait a 15. században a magyar királyok erősítették meg, most már nem a mongolok, hanem az Oszmán Birodalom ellen. De magyar irányítás alatt álltak a moldvai katolikusok is. Az 1370-ben alapított szeretvásári, az 1382-ben alapított argyesi és az 1423-ban alapított moldvabányai püspökség egyaránt az esztergomi érsek fennhatósága alá tartozott, püspökeiket a magyar király nevezte ki. Szorosan kötődött anyakolostorához az erdélyi csíksomlyói ferences kolostor filiáléjaként 1412-ben létrejött bákói ferences kolostor. A 14–15. században a moldvai (magyar és szász) katolikusok nemcsak szabadon gyakorolhatták vallásukat, hanem a vajdák kifejezett támogatását is élvezték.
A magyaroknak és a szászoknak egyébként fontos szerepük volt a városi élet kialakításában: a kézművesipar és a kereskedelem szinte kizárólag az ő kezükben volt. A 15. században megalakultak az első moldvai céhek (pl. ácsok, fazekasok, szabók céhei), és kereskedelmi kapcsolatok alakultak ki az erdélyi és a galíciai városokkal. A magyar alapítású Bákó ebben az időben vált fontos kereskedelmi központtá, szerepét a ferences kolostor tovább növelte. A kereskedelem virágzására utal az is, hogy a területen sok -vásár utótagú helynév van, s ezek jórészt lefedik Moldva egész területét (például Jászvásár, Aknavásár, Németvásár, Tatrosvásár, Románvásár stb.). A történeti adatok szerint a moldvai vásárok messze földön híresek voltak. A magyar hatást mutatják azok a kölcsönszavak, amelyek ebben az időben kerültek a magyarból a románba. Ezek többsége az állami élettel, a közigazgatással, a katonasággal, a városi élettel kapcsolatos, pl. ’vitéz’, ’kard’, ’apród’, ’zsold’, ’ispán’, ’bíró’, ’deák’, ’polgár’, ’(kézműves) mester’ stb.
A legkorábbi telepesek zöme azonban földműves volt, s tulajdonképpen a mezőgazdaságból éltek a kézművesiparral foglalkozók és a kereskedők is. Ezeknek a földműveseknek a jó része valószínűleg a jobb lehetőségek reményében, s az erdélyi nehéz körülmények miatt – ekkortájt háborúskodás dúlt és járvány pusztított Erdélyben – települt át a Kárpátok keleti oldalára. A gazdálkodásra kiválóan alkalmas föld jól termett, az állattenyésztés is jelentős volt: különösen a moldvai lovak voltak híresek, de számottevő volt az ökörkivitel is. Különösen a Szeret északi részén volt fontos a bortermelés: a híres kotnári szőlőket művelői, a magyar telepesek a 15. század végén adták el a vajdának; de termesztettek szőlőt Bákó és Tatros vidékén is. A falvak folyók mentén épültek, s a területen ekkor még nagy erdőségek is voltak, így halban, vadban sem volt hiány.
A faluközösségek nagy önállósággal bírtak: lakosaik szabadparaszti sorban éltek, földesúr alá nem tartoztak, hanem ún. răzăşok, azaz részesek voltak: a falu birtokában lévő közös földön gazdálkodtak, egymás között fölosztva a határt. Szükség esetén peres ügyeikkel közvetlenül a vajdához fordulhattak, s neki fizettek adót is; a falu ügyeit önrendelkezéssel irányították: maguknak választották bíráikat és az esküdteket, maguk szerződtették a papot és a tanítót.
16. század: gazdasági stabilitás, népességnövekedés
A 14–15. században a Moldva és a Beszterce fölső és középső folyásának lakossága még javarészt magyar lehetett, összeköttetéseik eredeti kirajzási területükkel, a Szamos-völgyi–mezőségi magyarsággal ebben a korban folytonosak voltak. A kapcsolatok a 16. század folyamán szakadtak meg, amikor ezeknek az északnyugati telepeknek nagy része elrománosodott; ezzel a magyar települések súlypontja fokozatosan Románvásár vidékére tolódott el.
A nem székely magyarsággal egy időben – bár náluk jóval kisebb létszámban – már a 14–15. században is érkeztek székelyek Moldvába, nyugati irányból. Telepeiket a Kárpátokhoz közelebb, a Tatros völgyében és a Tázló, az Ojtoz és a Tatros összefolyásának vidékén hozták létre, a helynévi adatokból következtethetően első betelepülőként. A terület a 14. században csak földrajzilag tartozott Moldvához: néprajzilag Székelyföld része volt, s az Ojtozi és a Gyimesi szoroson át földrajzilag is szoros kapcsolatban állt Erdéllyel. Ez Moldva egyetlen sóvidéke, és a sóbányák első művelői székelyek voltak: erre utal a magyar helynévi anyagon kívül az is, hogy az itteni sókitermeléssel kapcsolatos román terminusok magyar eredetűek, pl. a ’sóvágó munkás’ jelentésű şaugău (< magyar sóvágó), céhük első embere a birău (< magyar bíró), a bányák felügyelője a cămăraş (< magyar kamarás), és Tatrosnak még a 17. században is katolikus magyar şoltuza, azaz soltésza (városbírája) volt.
Tatros vidékére a folyamatos székely betelepülés mellett 1436-tól mintegy fél évszázadon át viszonylag nagy tömegben érkeztek huszita menekültek a Szerémségből és Dél-Erdélyből, később Pozsony környékéről is – Németi György 1566-ban Tatrosban fejezte be a Huszita bibliát.
A 16. század nem hozott sok változást a gazdasági és a társadalmi vonatkozásokban: a moldvai magyarság továbbra is megtartotta szerepét a vajdai udvarban, a kereskedelemben, a városi életben: Moldva húsz kerületéből 1591-ben kilenc magyar vagy német domináns mezőváros volt. Változatlan maradt a falvak önállósága is, és fenntartották az élénk a kapcsolatot az erdélyi városokkal.
A moldvai magyarok lélekszáma a 16. század végéig folytonosan növekedett. Az északi területeken megszakadt ugyan az összeköttetés a Szamos-völgyi magyarsággal, mert a Szeret és a Moldva felső folyása körül lévő korábbi magyar települések elrománosodtak, és a városokban már mindenhol, sőt északon helyenként a falvakban is vegyes román–magyar települések jöttek létre, bár megtartva a különállást, azaz elkülönült város- vagy falurészekben települve. A Románvásár vidéki magyarság gyarapodása miatt újabb kirajzásokkal falvakat alapítottak a Szerettől keletre, és kapott innen utánpótlást a Bákó vidéki, déli terület is.
A 16. században egyre nagyobb tömegekben érkeztek székelyek Moldvába, főként a jobb életlehetőségek reményében. Az 1560-as években a székely kivándorlás tömegessé vált, a század végén pedig már őriztették a hágókat az erdélyi fejedelmek, hogy megakadályozzák a Moldvába költözést. E székely áttelepülők egy része minden bizonnyal olyan Bákó környéki falvakba települt be, ahol már élt korábbi, nem székely eredetű magyar lakosság.
Egy 1591-ben készült részletes adóösszeírás alapján Moldva összlakossága a 16. század végére kb. 200 000 főre tehető. Ebből mintegy 15000–20000 volt katolikus, nagyobbik részük, 11000–15000 magyar, a többi szász. Ez azt jelenti, hogy Moldva lakosságának kb. 6–8 százaléka volt magyar a 16. század végén. A század végére kialakult a később – egészen a 20. századig – fennmaradó helyzet, nevezetesen hogy a moldvai magyarság két központ körül helyezkedik el: északon Románvásár, délen pedig Bákó környékén.
Sötét felhők
Moldva katonai és politikai helyzetében időközben nagy változások következtek be. Magyarország 1526-ban elszenvedett veresége után az oszmán seregek elfoglalták az ország középső részét, s az ország három részre szakadt. A Magyar Királyság összeroppanása azzal is járt, hogy Moldvában is elvesztette katonai jelentőségét: a Dnyeszternél korábban emelt védelmi vonal megsemmisült, így 1538-tól krími tatár és oszmán hadak portyáztak Moldvában, s bár a vajdaság adót fizetett a szultánnak, tényleges megszállására – ahogyan például a Balkánon történt – nem került sor.
A katolikus egyházi életben történt változások nem voltak ennyire drasztikusak, de a 16. században kezdődtek azok a gondok, amelyek az elkövetkező évszázadokban nemcsak sok keserűséget okoztak a moldvai magyarságnak, hanem asszimilálódásukat is nagy mértékben elősegítették. Bár a moldvai vajdák közül kettő, Nyúzó István (Stefan Rares Belicine) 1551–1552-ben, illetve Rettenetes János (Ioan-Vodă cel Cumplit) 1572-ben üldözte a katolikusokat, a vajdák többsége továbbra is türelmet mutatott irányukban, vagy egyenesen támogatta őket.
A bajok egyik forrása ismét a magyarországi helyzet megváltozása volt: a 16. századra Magyarország nagy része protestánssá vált, jelentősen csökkent a katolikus papok száma, így Moldvába nemigen tudtak többé lelkészt küldeni. Az addig folyamatos magyar kapcsolatok megszakadtak: 1574-ben leégett a csíksomlyói obszerváns ferenceseknek helyet adó bákói kolostor, s területüket elfoglalva 1580-ban a rendház újjáépítésébe már a minoriták kezdtek. Ennek a későbbiekben azért volt nagy jelentősége, mert a katolikus élet központja 1597-től évszázadokra Bákó lett – ekkor helyezték ide a moldvai püspökséget. Magyarország egyházjogilag is elvesztette Moldvát, mert a területet a szófiai érsekség fennhatósága alá helyezték. A Vatikánnal szimpatizáló Sánta Péter vajda a protestantizmus moldvai térhódítását megakadályozandó 1588-ban jezsuitákat hívott Moldvába, s mivel a missziót a lengyel rendfőnök küldte, ezzel a lengyel katolikus egyház is megjelent Moldvában. A század végére így négy, különböző érdekeltségű katolikus szervezet volt itt jelen: a püspökség által felügyelt világi papság mellett a jezsuiták és a ferences rend mindkét ága. A következő időkben ezek egymás közötti torzsalkodása határozta meg a moldvai katolikus magyarság sorsát.
Sándor Klára
Irodalom
Baker, Robin 1997. On the origin of the Moldavian Csángós. The Slavonic and East European Review 75.
Benda Kálmán 1989. Moldvai csángó-magyar okmánytár 1467—1706. I—II.
Benkő Loránd 1989. A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögéből. Magyar Nyelv 85.
Kiss Lajos 1987. Magyar helységnevek a Keleti-Kárpátokon túl. Magyar Nyelvőr 111.
Lükő Gábor 1935. Havaselve és Moldva népei a X–XII. században. Ethnographia 46.
Mikecs László (1941/1989). Csángók.
nyest.hu/hirek/magyar-aranykor-moldvaban

Zaklatják a csángókat
A csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának ellehetetlenítésére törekszenek moldvai önkormányzati tisztségviselők és szervezetek, ráadásul a magyarellenes hadjárathoz a Norvég Alap támogatását is felhasználják.
Dragoş Benea, a Bákó megyei önkormányzat elnöke nemrég csángóföldi iskolákból összválogatott gyerekek csoportját fogadta, és arra figyelmeztette őket, hogy sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelven tanuló diákoknak nyújtott oktatási-nevelési támogatás.
Lapunknak több forrásból is megerősítették, hogy a megyei képviselő-testület szociáldemokrata vezetője október 23-án látogatás ürügyén a bákói Történelmi Múzeumba gyűjtötte a helyi Szent József Katolikus Főgimnázium számos diákját. Benea a találkozón arról beszélt, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.
A történtekről Nyisztor Tinka pusztinai néprajzkutató számolt be egy közösségi oldalon, felháborodásának adva hangot a gyerekek megfélemlítése miatt, akik közül egyébként többen magyar állampolgársággal is rendelkeznek.
„Hát hogy jön ahhoz a megyei tanácselnök, hogy rusnyának, haszontalannak nevezze a csángó nyelvet? Amelyről ráadásul nem is mondta ki, hogy magyar, hiszen az tabunak számít Moldvában, viszont a magyar állam támogatását megalázónak nevezte a románok szempontjából” – nyilatkozta lapunknak a magyar nyelvű misézésért kitartó küzdelmet folytató pusztinai Szent István Egyesület elnöke, aki az egyik diák édesanyjától szerzett tudomást a tanácselnök megnyilvánulásáról.
Márton Attila, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) keretében zajló moldvai magyar oktatási program koordinátora és Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke érdeklődésünkre közölte, ők is értesültek az incidensről, de mivel a megbeszélésen csak gyerekek voltak jelen, nehéz kideríteni, pontosan mi hangzott el.
„Moldvában mindennapos jelenség, hogy nem látják szívesen a magyar nyelvet” – állapította meg Duma András. Hozzátette, három olyan csángó diákról is tud, aki korábbi érdeklődése ellenére végül elállt a bákói magyarórák látogatásától, és Duma mindezt a hatósági fellépéssel magyarázta. Különben jelenleg huszonkilenc csángó településen több mint kétezer gyerek tanul magyarul iskolai, illetve délutáni foglalkozások keretében.
A csángó közösség képviselői szerint a megyei tanácselnök fellépése azzal a kísérleti programmal állhat összefüggésben, amelyet a román és a norvég kormány képviselői nemrég indítottak Bákóban. A helyi közösségek társadalmi felzárkóztatását célzó projekt keretében a moldvai megye 85 településén nyújtanak szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatást 54 ezer, hátrányos helyzetben élő gyermek számára.
A Victor Ponta kormányfő és Tove Bruvik Westberg, Norvégia bukaresti nagykövete részvételével rendezett október 10-ei projektismertetőn kiderült, a Norvég Alap 3,3 millió, a UNICEF pedig kétmillió euróval támogatja az országban egyedül Bákó megyében útjára indított programot.
Egyébként a projektért felelős megyei önkormányzat néhány hónappal ezelőtt olyan programot is elindított csángó falvakban, amely bevallottan a magyar oktatást kívánja ellensúlyozni. A képviselő-testület és a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Mărtinaş Katolikus Egyesület társulása nyomán idén tavasszal fiataloknak szánt képzési központokat létesítettek a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angol nyelvtanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára.
Gheorghe Bejan megyei tanácsos, a Dumitru Mărtinaş-egyesület elnöke a közgyűlés jegyzőkönyve szerint a program elindításáról döntő februári ülésen kerek-perec kijelentette: szerinte semmi hasznukra nem válik a csángó diákoknak a magyar oktatás.
„Miközben egyesületünk a moldvai római katolikusok román származását vallja és hirdeti, sajnos nálunk több magyarbarát szervezet is működik. Nem mondjuk, hogy nincs szükség a magyar nyelvre, hiszen mindenki olyan nyelvet tanul, amilyet akar, viszont figyelembe véve, hogy mit képviselő Románia az EU-ban, fiataljaink ennek semmi hasznát nem látják” – szögezte le Bejan. A programot a megyei tanács 87 ezer lejjel támogatta.
Iulian Bucur, a bákói múzeum néprajzi részlegének csángó származású vezetője lapunknak leszögezte: az intézmény keretében nem történt semmilyen incidens a tanácselnök és a katolikus gyerekek között. „Téves az információ, nálunk nem volt ilyesmi. Esetleg máshol...” – jegyezte meg az etnográfus.
Pogár László, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke, az RMDSZ Bákó megyei vezetője viszont értesült arról, hogy Dragoş Benea „lehordta” a csángó gyerekeket. „Tudomásom szerint nem a magyar állami támogatás ellen emelt szót, és nem is a magyar oktatást bírálta, hanem azokat, akik csángó nyelven tanulnak” – nyilatkozta kérdésünkre Pogár, hozzátéve: az államfő-választási kampány miatt még nem tudott magyarázatot kérni a szövetség bukaresti koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Bákó megyei szervezetét is irányító tanácselnöktől.
A Krónika ugyancsak állásfoglalásra kérte az önkormányzati vezetőt, aki viszont titkárnője ígérete ellenére nem hívta vissza munkatársunkat. Különben a szociáldemokrata politikus az idei tanévkezdéskor nagy visszatetszést keltett azzal, hogy Bákó megye mintegy 40 ezer kisdiákját olyan iskolatáskákkal látta el – természetesen közpénzből –, amelyen a finanszírozó önkormányzatén kívül az ő neve is szerepel. Dragoş Beneát ugyanakkor idén augusztusban többször is kihallgatta a korrupcióellenes ügyészség egy közbeszerzésekkel kapcsolatos bűnvádi eljárás keretében.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

„A csángó gyerekek tényleg tanulnak magyarul?”
Határozottan tagadta a maszol.ro-nak a Bákó megyei önkormányzat elnöke, Dragoș Benea, hogy a magyarnyelv-oktatás megszűntetésével fenyegette meg a csángó gyerekeket. A csángószövetség elnöke, Pogár László inkább a diákoknak hisz.
„Ha valaki bizonyítani tudja, hogy csángó gyermekeket fenyegettem meg a magyarnyelv-oktatás megszűntetésével, azonnal lemondok tisztségemből. Ez égbekiáltó hazugság” – jelentette ki a maszol.ro-nak a Bákó megyei önkormányzat elnöke.
Dragoș Beneát azért kerestük meg, mert a Krónika korábban arról cikkezett, hogy a Szociáldemokrata Párti (PSD) politikus a bákói Történelmi Múzeumba gyűjtötte a helyi Szent József Római Katolikus Főgimnázium számos diákját, és arról beszélt nekik, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.
A politikus lapunknak elmondta, október 23-án valóban jelen volt a bákói Iulian Antonescu Történelmi Múzeumban, de „nem gyűjtött oda senkit”, hanem egy nyilvános eseményen, a „Román hadsereg a második világháborúban” című tárlat megnyitóján vett részt. Benea azt állítja, a rendezvényen még csak fel sem szólalt.
A magyaroktatásról sem tud?
„Ha valakinek van fotója arról, hogy a mikrofonnál állok vagy hangfelvétele a beszédemről, én azonnal önként távozok az hivatalomból. A szervezők meg is sértődtek, hogy nem tartottam beszédet” – mondta Benea. Határozottan cáfolta azt a felvetésünket is, hogy nem nyilvánosan hangzottak el a szavai, hanem odament a tárlaton részt vevő gyerekekhez, és fenyegetőzni kezdett. „Nem beszéltem egyetlen gyerekkel sem a rendezvényen” – nyomatékosította.
A megyei tanácselnök határozottan cáfolta, hogy megszűntetné a magyar oktatási programot Bákó megyében. Sőt azt állította: most hallja először, hogy a csángó gyerekeknek évek óta szervezett formában zajlik már a magyar nyelv oktatása. Cáfolta azt a neki tulajdonított állítást is, miszerint sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelvet is tanuló diákoknak nyújtott oktatási-nevelési támogatás. „Erről a támogatásról sem tudtam” – jelentette ki.
Pogár: én a gyerekeknek hiszek
A Krónika arról írt, hogy a Moldvában működő csángó civil szervezetek vezetői valamennyien értesültek Dragoș Benea fenyegetőzéseiről, de mivel a megbeszélésen csak gyerekek voltak jelen, csak közvetett forrásból tudják, hogy mi hangzott el a múzeumlátogatás idején.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke is hallotta a történteket. „Több diákkal és az MCSMSZ kulturális felelősével, a pusztinai Nyisztor Ilonával is beszéltem. Én nekik hiszek, nem a tanácselnöknek” – mondta a maszol.ro-nak Pogár. Emlékeztetett arra, hogy a bákói katolikus oktatási intézményt az ortodox egyház is rossz szemmel nézi. „Tehát el tudom képzelni, hogy Dragoș Benea kampányolt egyet az elnökválasztás első fordulója előtt” – magyarázta.
Az MCSMSZ elnöke megosztotta velünk azt a levelet, amelyben Nyisztor Ilona beszámolt a szövetségnek a történtekről. A pusztinai pedagógus úgy tudja, hogy a Norvég Alap és az UNICEF támogatásával 50 bákói faluban indul program hátrányos helyzetű gyermekek számára, ám ennek hátterében a moldvai csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának az ellehetetlenítésére irányuló hatósági törekvések állnak.
A moldvai Bákó megyében jelenleg huszonkilenc csángó településen több mint kétezer gyerek tanulja a magyar nyelvet és irodalmat iskolai, illetve délutáni foglalkozások keretében. A gyermekek a magyar állam részéről oktatási nevelési támogatásban részesülnek. Többen közülük a magyar állampolgárságot is igényelték.
Olasz nyelv a magyar helyett?
A Krónika ezzel szemben úgy tudja, hogy a helyi közösségek társadalmi felzárkóztatását célzó projekt keretében a moldvai megye 85 településén nyújtanak szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatást 54 ezer, hátrányos helyzetben élő gyermek számára. A Victor Ponta kormányfő és Tove Bruvik Westberg, Norvégia bukaresti nagykövete részvételével rendezett október 10-ei projektismertetőn kiderült, a Norvég Alap 3,3 millió euróval, az UNICEF pedig kétmillió euróval támogatja a Bákó megyei programot.
 A lap szerint a Bákó megyei önkormányzat néhány hónappal ezelőtt olyan programot is elindított csángó falvakban, amely bevallottan a magyar oktatást kívánja ellensúlyozni. A képviselő-testület és a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Martinas Katolikus Egyesület társulása nyomán tavasszal fiataloknak szánt képzési központokat létesítettek a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angol nyelvtanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára.
Gheorghe Bejan megyei tanácsos, a Martinas-egyesület elnöke a közgyűlés jegyzőkönyve szerint a program elindításáról döntő önkormányzati ülésen kijelentette: nem válik hasznukra a csángó diákoknak a magyar nyelv oktatása. A programot a megyei tanács 87 ezer lejjel támogatta.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Sehol nem keresnek olyan keveset, mint Hargita megyében
A fejletlen ipar, a feketemunka, a hiányos infrastruktúra, de a rövidlátó vállalkozói mentalitás is hozzájárul ahhoz, hogy a hazai megyék közül Hargitában a legkisebb az átlagkereset.    
Valószínűleg nem a Székelyföld jut eszünkbe, ha a szegénységre gondolunk romániai viszonylatban, ugyanakkor sajnálatos tény, hogy a nettó átlagbér tekintetében Hargita utolsó helyen áll a megyék rangsorában.
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint júniusban 1075 lej volt az átlagfizetés Hargita megyében, ami 36 százalékkal alacsonyabb az országos átlagnál. Tavaly még Vaslui szerénykedett az utolsó helyen, Hargita pedig utolsó előtti volt, ám egy év leforgása alatt a moldvai megyében több mint 100 lejjel nőtt az átlagkereset, aminek köszönhetően a 42.-ről a 39. helyre ugrott a rangsorban.
Nincs sztráda, nincs befektetés
Az alacsony bérek elsősorban a külföldi befektetések hiányának tudható be, ami pedig az infrastruktúra fejletlenségének a következménye, véli Balási Csaba, a Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. „Az infrastruktúra kiépítésében legalább 5-6 éves lemaradásban vagyunk a környező nagyvárosokhoz, Marosvásárhelyhez, Brassóhoz vagy Bákóhoz képest. A legközelebbi autópálya 120-130 kilométerre van, a legközelebbi repülőtér úgyszintén. Bukarestből négy-öt órás autózással lehet eljutni hozzánk. Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni azon, hogy nem nagyon jönnek a befektetők” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Balási Csaba. Véleménye szerint annak, hogy a bérezés tekintetében még Háromszék is jobban áll - 1.195 lejes nettó átlagkeresettel - Brassó közelsége az oka, ami miatt egy sor jelentős befektetésre került sor Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen.
 Több oka van a megye lemaradásának a bérezés tekintetében, állítja Szabó Károly, a Csíki Vállalkozók Egyesületének elnöke. „Egyrészt fejletlen az ipar, másrészt magas azon munkavállalók aránya, akik a fizetés mellett feketén is kapnak juttatást. Azt se felejtsük el, hogy a fűtési időszakot leszámítva alacsony a megélhetési költség, hiszen az emeberek jelentős részének van háztáji gazdasága” – mondja az üzletember.
Fejlesztés helyett paloták
A térségben kicsi a hozzáadott értéktermelés, a vállalatok profitrátája alacsony, ami meghatározza a bérezés színvonalát, mondja Kolumbán Gábor közgazdász, a Hargita Megyei Önkormányzat volt elnöke, a Sapientia Egyetem adjunktusa. A szakember szerint azonban van egy, a kultúrában gyökerező oka is az áldatlan helyzetnek. „Nálunk a vállalkozói mentalitásban nagyon fontos szerepük van a presztízsberuházásoknak. Míg egy svájci vállalkozó a nyereséget visszaforgatja a termelésbe, addig nálunk krőzusok jelennek meg, akik hivalkodó gazdagságban élnek, mely mögött nincs jövőkép, nem fektetnek be hatékonyságnövelő technológiába vagy a munkaerő képzésébe. Ez a vadkapitalizmus gyermekbetegsége” – nyilatkozta Kolumbán Gábor. Véleménye szerint a munkáltatók azért is igyekeznek minél alacsonyabb béreket fizetni, mivel a magas adóteher miatt sok pénzt tudnak így megspórolni.
Más szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy Hargita megyében nagyon magas a néhány embert foglalkoztató kisvállalkozások aránya, melyeknél a fizetések elmaradnak az átlagtól, míg az átlagosnál jobban fizető nehézipar és informatikai ágazat szinte nem léteznek a megyében. 
Idehaza Bukarestben a legmagasabb az átlagfizetés, 2.364 lej, ami nem meglepő, lévén, hogy a fővárosban működik a legtöbb multinacionális vállalat. Erdélyben és a Partiumban jobban keresnek a munkavállalók mint az Ókirályságban. A rangsorban Temes megye áll a harmadik helyen, 1.810 lejes nettó átlagbérrel, a negyedik Kolozs 1.784 lejjel, Szeben a hatodik 1.714, Brassó a nyolcadik 1.602, Arad pedig a tizedik 1.543 lejjel. Hargitát még a semmiképp sem a szárnyaló gazdaságáról híres Szilágy megye is megelőzi, mintegy 150 lejjel.    
Pengő Zoltán
maszol.ro

SZNT-évértékelő: idén az önkormányzatok „meneteltek”
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) értékelése szerint 2014 a székelyföldi önkormányzatok „nagy menetelésének” éve volt.
Izsák Balázs SZNT-elnök keddi marosvásárhelyi évértékelő sajtótájékoztatóján elmondta, az SZNT kezdeményezésére 44 székelyföldi önkormányzat fogadott el olyan autonómiapárti határozatot, amelyben kinyilvánította, hogy a Székelyföld nevű egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akar tartozni, amelynek sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett a magyar is hivatalos nyelv.
A nagy menetelés kifejezéssel arra a 2013 októberében szervezett megmozdulásra utalt, amelyben a szervezők becslése szerint 120 ezren alakítottak ki 53 kilométeres összefüggő menetoszlopot a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán, a Székelyföld területi autonómiáját követelve.
Az Európai Unió (EU), és az Európa Tanács (ET) különböző hivatalaiba is eljuttatott autonómiapárti önkormányzati határozatok – mint Izsák Balázs fogalmazott – „elérték az Európa Tanács ingerküszöbét”, az ET keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusában napirenden marad a székelyföldi önkormányzatok által jelzett kérés.
Izsák Balázs elmondta, az SZNT 2015-ös tevékenységét egyfelől a helyi közösség akaratára, hagyományaira és érdekeire, másodrészt a többségi közösséggel folytatott párbeszédre, harmadrészt pedig a nemzetközi jogra és a nemzetközi fórumok keretében történő együttműködésre kívánják alapozni.
Az SZNT elnöke úgy vélte, hogy 2015-ben be kell nyújtani a román parlamentben a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet. Hozzátette, hogy a többségi közösséggel folytatott párbeszéd helyszíne is a román parlament kell hogy legyen. Kinyilvánította, hogy az SZNT tovább kívánja építeni a baszkokkal és katalánokkal kialakított kapcsolatait.
Újságírói kérdésre elmondta: újabb kísérletet tesznek annak érdekében, hogy az erdélyi magyar szervezetek közös nevezőre jussanak a Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetéről. „Elsősorban a magyar közösségen belül keressük a kompromisszumot, hogy egy összehangolt tervezetünk legyen. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy amikor a román közösséggel akarunk párbeszédet folytatni, azt vágják a fejünkhöz, hogy ti sem tudjátok, mit akartok” – jelentette ki.
Az MTI kérdésére Izsák Balázs elmondta: nem lehet a megegyezés kiindulópontja a Dél-Tirol autonómiáját biztosító 1972-es statútumnak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által elkészített magyar fordítása, hiszen ezt már Dél-Tirolban is túlhaladottnak tekintik. „Meg fogjuk nézni, hogy az RMDSZ tervezetéből mit lehetne beépíteni az általunk készített tervezetbe, hogy egy kompromisszumos szöveg alakulhasson ki” – nyilatkozott Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke sajtótájékoztatóján a román és magyar értelmiségiek (köztük Antall József, Csoóri Sándor, Jeszenszky Géza, illetve Stelian Tănase, Mihnea Berinei, Dinu Zamfirescu és mások) 1989. június 16-án elfogadott Budapesti nyilatkozatát idézte, mely szerint Erdély az egymást kiegészítő kultúrák hazája kell hogy legyen.
Úgy vélte, az SZNT-nek sokkal inkább ez a dokumentum jelenti a kiindulási pontot, mint az 1989 után megfogalmazottak, amelyek a Ceaușescu-féle retorikát használva a románokról és a 18 romániai nemzetiségről szólnak.
MTI
Székelyhon.ro

A "nagy menetelések" és perek éve
Mindenki a rendszerváltás 25. évfordulójáról beszél. Azóta számos esemény évfordulóját tartották meg, de egy fontos esemény, a Budapesti nyilatkozat kimaradt, amelyet román és magyar értelmiségiek 1989. június 16-án írtak alá – jelentette ki év végi összegző sajtótájékoztatóján Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki szerint ez az alig egyoldalas nyilatkozat pontosan tartalmazza azt, hogy hogyan képzelik el román és magyar értelmiségiek közösen a jövőt.
Az akkor megkezdett párbeszédről az aláírók úgy gondolták, hogy a jó kapcsolat alapjává válik a két nemzet számára. Azt mondták, Erdély egymást kiegészítő kultúrák hazája, a kulturális és vallási pluralizmus hazája kell legyen.
Erdélynek ezt a sokszínűségét meg kell tartania, ez a román nemzetnek is érdeke. A nyilatkozatot, amely kitér a kolozsvári magyar egyetem visszaállítására is, olyan személyiségek írták alá, mint Antall József, Csoóri Sándor, Für Lajos, Jeszenszky Géza, Stelian Tanase, Mihnea Berindei, Dinu Zamfirescu, Vladimir Tismaneanu és mások.
Izsák Balázs szerint a nyilatkozat körüli csend azzal is magyarázható, hogy az aláírók közül senki sem található meg a ’89 utáni időszak közszereplői között, a romániai magyarság képviselete pedig visszatért a ’89 előtti trendhez: nem a román és a magyar nemzet történelmi megbékéléséből indult ki, nem abból, hogy egyenrangú társnemzetek, egymást kiegészítő kultúrák Erdélyben, hanem abból, hogy – ahogyan azt a Román Kommunista Párt kisebbségi politikája is tartotta – Romániában van egy többségi nemzet, és van 18 kisebbség, és ennek a 18-nak egyike a magyar.
A továbbiakban arról beszélt, hogy a közelmúlt legfontosabb eseménye az önkormányzatok 2013. októberi nagy menetelése volt, amelyen a szervezők becslése szerint több mint 100 ezren alakítottak ki 53 kilométeres összefüggő menetoszlopot a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán, Székelyföld területi autonómiáját követelve.
Az SZNT kezdeményezésére 44 székelyföldi önkormányzat fogadott el olyan határozatot, amely szerint egy közigazgatási egységbe kívánnak tartozni, és amelynek sarkalatos törvény szavatolja a különleges státust. Ezek a határozatok eljutottak az Európai Unió és az Európa Tanács különböző hivatalaiba is, túllépték a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának ingerküszöbét, így napirenden marad a székelyföldi önkormányzatok által jelzett kérés, amint kivétel nélkül napirenden lesznek és az SZNT vezetői által indított perek is, a luxemburgi per, amelyre 2015-ben lehet ítéletet várni – mondta az SZNT elnöke.
Elmondta, hogy a bukaresti bíróságon alapfokon elveszítették azt a pert, amelyet Traian Basescu, Victor Ponta, Liviu Dragnea és Crin Antonescu indítottak, de letették a fellebbezést, és a pert folytatják. Az SZNT kezdeményezésére a kovásznai Fenyő szálló ügyében indított pert 2014. október 13-án felfüggesztette a bíróság, és az alkotmánybírósághoz fordult, hogy vizsgálja meg a 114/2013. számú kormányrendelet alkotmányosságát, amely az ortodox egyháznak juttatta a szállodát. Jelenleg az alkotmánybíróság döntésére várnak. De nem zárult le a március 10-i csendőrségi büntetés ügyében indított per sem, ennek újabb határideje január 29.
Izsák Balázs kijelentette: az SZNT 2015. évi tevékenységét egyfelől a helyi közösség akaratára, hagyományaira és érdekeire, másrészt a többségi közösséggel folytatott párbeszédre, harmadrészt pedig a nemzetközi jogra és a nemzetközi fórumok keretében történő együttműködésre kívánják alapozni.
Az SZNT elnöke úgy vélte, 2015-ben be kell nyújtani a parlamentbe a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet. Mint mondta, a többségi közösséggel folytatott párbeszéd helyszíne is a parlament kell hogy legyen. Arról is beszélt, hogy az SZNT tovább kívánja építeni a baszkokkal és katalánokkal kialakított kapcsolatait, illetve, hogy az idén újabb kísérletet tesznek arra, hogy az erdélyi magyar szervezetek közös nevezőre jussanak Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetéről.
– Elsősorban a magyar közösségen belül keressük a kompromisszumot, hogy egy összehangolt tervezetünk legyen. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy amikor a román közösséggel akarunk párbeszédet folytatni, azt vágják a fejünkhöz, hogy ti sem tudjátok, mit akartok – jelentette ki.
Izsák Balázs szerint a megegyezés kiindulópontja nem lehet a Dél-Tirol autonómiáját biztosító 1972-es statútumnak az RMDSZ által készített magyar fordítása, hiszen azt már Dél-Tirolban is túlhaladottnak tekintik. Ezért meg fogják nézni, hogy az RMDSZ tervezetéből mit lehet beépíteni az SZNT által készített tervezetbe, hogy egy kompromisszumos szöveg alakulhasson ki.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Vádat emeltek Hrebenciucék ellen
Az űrlap alja
Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Viorel Hrebenciuc volt szociáldemokrata képviselő, fia, Andrei, Tudor Chiuariu nemzeti liberális párti szenátor, Ioan Adam PSD-s képviselő és további 13 személy ellen az illegális erdő-visszaszolgáltatások ügyében.
A tavaly kirobbant ügy az egyik legnagyobb restitúciós-korrupciós botrány a rendszerváltás óta, amelynek magas rangú politikusok, bírák, ügyvédek az érintettjei. Az ügyészség szerint a Ghica nemesi család leszármazottjaként Gheorghe Paltin Sturdza Hrebenciucék segítségével illegálisan kapott vissza 43 ezer hektár erdőt Bákóban.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Belföldi hírek
Holokauszt-túlélőket tüntettek ki
Átadta tegnap Klaus Johannis azokat az állami kitüntetéseket, amelyeket holokauszt-túlélőknek adományozott az auschwitzi koncentrációs táborban átélt szenvedésük előtti mély tisztelete jeléül. Az elnök a Hűséges Szolgálat Érdemrend lovagi fokozatát adományozta Asztalos Erzsébetnek, Mármor Mártának, Székely Lászlónak, Tusa Etelkának, Bóné Gabriellának, Braun Viorának, és Diamantstein Zsuzsannának.
Az utóbbi három kitüntetett személyesen vette át az elismerést az elnöki hivatalban rendezett szertartáson. Klaus Johannis rámutatott: a román nemzet nem ódzkodik attól, hogy nyíltan beszéljen a felelősség, a bűnrészesség kérdéséről, és megértette, hogy fel kell lépnie a feledés, valamint az intolerancia minden formája ellen. Mint mondta: a hallgatás, a gyilkosságok elfogadása, a gyűlölettel szembeni érzéketlenség is hozzájárult ahhoz, hogy lehetővé vált a népirtás. Az államfő szent kötelességének nevezte, hogy Románia elnökeként megvédje a holokauszt áldozatainak emlékét és érvényt szerezzen a történelmi igazságnak. Elhúzódó vizsgálat, jelentős kártérítés
Közel 323 ezer euró kártérítést ítélt meg az 1989-es forradalom 81 áldozatának az Emberi Jogok Európai Bírósága amiatt, hogy a román igazságszolgáltatás mindmáig nem vizsgálta ki megfelelően ügyüket. A testület elismerte az ügy összetettségét, de szerinte ez nem indokolja a vizsgálat elhúzódását, mivel az idő múlása árt a történtek tisztázásának, és meghiúsíthatja a vizsgálat sikeres lefolytatását. A strasbourgi bírósághoz fordulók között elhunytak hozzátartozói, valamint az akkori események alatt megsebesített vagy megvert áldozatok találhatók. A bíróság ítélete szerint a 81 áldozat közül harminc 15 ezer euró kártérítést kapott, a többi ötvenegynek 7500 eurót ítéltek meg fejenként. Az áldozatok a bukaresti, a nagyváradi, a konstancai, a craiovai, a bákói, a marosvásárhelyi és a kolozsvári tüntetések megtorlásával kapcsolatos vizsgálat elhúzódása miatt tettek feljelentést. Eddig csak a temesvári felkelés vérbe fojtása ügyében született jogerős ítélet, amelyben két volt tábornokot ítéltek jogerősen 15 év börtönbüntetésre. Korábban már legalább hat hasonló ügyben ítélte el Romániát a strasbourgi bíróság. A hivatalos adatok szerint a forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket, 3138-an megsebesültek és 760 embert őrizetbe vettek. Lassan épül az észak-erdélyi autópálya
Kiválasztotta az országos útügyi vállalat azokat a cégeket, amelyek megépítik az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakaszát. Az 56,5 kilométer hosszú részt öt szakaszra bontva, öt különböző konzorcium építheti meg. Ezek között található a Strabag-Straco Grup, a Straco Grup-Specialist Consulting-Total Road, a Lemacons-Vega 93-Arcada Company és a Geiger Transilvania-Wilhelm Geiger konzorcium. A pályaszakasz építési költsége 1,2 milliárd lej, a munkálatokat vissza nem térítendő európai uniós alapokból finanszírozzák. A versenytárgyaláson részt vett cégek tíz napon belül fellebbezést nyújthatnak be, ha ezt nem teszik meg, az eredmény véglegessé válik, és az útügyi vállalat aláírhatja a megbízási szerződést a konzorciumokkal. Az autópálya-szakasznak a szerződés aláírásától számítva 16 hónap alatt kell megépülnie. Ismét Bukarestben a valutaalap
Megkezdte romániai látogatását a Nemzetközi Valutaalap, amely a frankhitelesek megsegítéséről tervezett intézkedésekről és az állami vállalatok helyzetéről folytat megbeszéléseket a bukaresti hatóságokkal. Hétfőn a küldöttség a Román Nemzeti Banknál kezdte el a február 10-ig tartó találkozósorozatot, amelynek keretében a kormánnyal, az államelnökkel, munkáltatókkal, szakszervezetekkel és pártok képviselőivel is megbeszéléseket folytatnak. A frankhitelesek problémájának felmerülése előtt az eredeti tervek szerint a tárgyalások fő napirendi témája állami vállalatok magánosítási folyamata lett volna, illetve annak megvizsgálása, hogy mennyire volt sikeres több olyan stratégiai fontosságú állami társaság hatékonnyá tétele, amelyeket nem terveznek privatizálni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lehallgatták és megfigyelték Korodi Attilát
Lehallgatta és megfigyelte az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérésére a hírszerzés Korodi Attila akkori környezetvédelmi minisztert a Viorel Hrebenciuc volt vezető PSD-s politikus nevéhez kapcsolódó illegális erdő-visszaszolgáltatási ügyben – tudta meg vasárnap a Mediafax ügyészségi forrásokból.
Mint kiderült, a DNA azért kért és kapott bírói engedélyt tavaly szeptemberben az RMDSZ-es politikus megfigyelésére, mert a visszaszolgáltatási ügy egyik vádlottja, egy Kádas József nevű férfi – aki az RMDSZ csúcsvezetésének számos tagját ismerte – többször is megkereste, hogy hozza össze őt Pásztor Sándor volt környezetvédelmi államtitkárral, akin keresztül a Romsilva vezetőjéhez próbáltak meg eljutni.
A hírügynökség a Kádas és Korodi közötti beszélgetések jegyzőkönyvét is közzétette. A találkozóra ugyanakkor végül nem került sor. Mint kiderült, Korodi tanúként szerepel az ügyben, a DNA már kihallgatta, és a tárgyalás során is beidézik majd tanúvallomást tenni.
A tavaly kirobbant Sturdza-ügy az egyik legnagyobb restitúciós-korrupciós botrány a rendszerváltás óta, amelynek magas rangú politikusok, bírák, ügyvédek az érintettjei. Az ügyészség szerint a Ghica nemesi család leszármazottjaként Gheorghe Paltin Sturdza illegálisan, fehérgalléros bűnszervezet segítségével kapott vissza 43 ezer hektár erdőt Bákóban.
Az ügyben tavaly október óta előzetes letartóztatásba vagy házi őrizetbe került Sturdza, Ioan Adam és Viorel Hrebenciuc PSD-s parlamenti képviselő és utóbbi fia, Andrei, valamint Ördög Loránd András és Gabriel Uţă, a Kovászna megyei törvényszék két bírája, akik ellen már a vádemelés is megtörtént.
Emellett vádat emeltek Tudor Chiuariu liberális szenátor, volt igazságügy-miniszter ellen is. A DNA szerint a bűnszervezet 304 millió eurós kárt okozott a román államnak.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Csángók – Magyar aranykor Moldvában
A csángók életéről beszámoló írások régebben és ma is inkább a szegénységről, kiszolgáltatottságról, kirekesztettségről szólnak – nem alaptalanul. De nem volt mindig így: a moldvai magyarok a 14–16. században befolyásosak voltak a vajda udvarában, és viszonylagos jómódban éltek. Erről keveset hallunk – itt az ideje pótolni!
Arról többféle – bár nem egyformán alátámasztható – nézet létezik, hogy mikor kerültek a csángók ősei Moldvába, erről volt már szó korábban. A leginkább alátámasztható nézetet szerint, akár éltek magyarok a mongol fennhatóság előtt a Kárpátoktól keletre, akár nem, a csángók elődei nemigen lehettek köztük, nagyobb tömegben semmiképp sem élték volna túl a nomád inváziót. A 14. századi érkezés mellett többféle tudományág tanúskodik, és megjelennek a moldvai magyarok életéről szóló írott források is.
14. század: a moldvai megtelepedés
A Moldvai Fejedelemség megalapítása a magyar király, Nagy Lajos (1342–1382) támogatásával történt: miután 1345-ben Lackfi András legyőzte a tatárokat, a Magyar Királyság birtokába került a Kárpátoktól a Dnyeszterig terjedő terület, s itt határvédelmi sávot hoztak létre. A terület uralkodójává Nagy Lajos Dragoş máramarosi (román) vajdát tette meg, a csángók elődeinek első csoportjai minden valószínűség szerint szintén vele érkeztek. A Moldvába települők között más magyarországi csoportok tagjai, jászok és szászok is voltak, az előbbiek alapíthatták Jászvásárt (Iaşi), róluk későbbi adataink nemigen vannak. A szászokról annál inkább: Észak-Moldvában egészen a 17. század végéig jelen voltak, és jelentős szerepük volt a városi életben, például Moldvabányán, Kutnárban, Szucsáván, Szeretvásáron, Németvásáron.
A nyelvjárástörténeti megfontolások arra mutatnak, hogy a magyar csoportok Erdély északi részéről, a Mezőségből, illetve az ezzel összefüggő Szamos-völgyi területekről érkeztek Moldvába. Néprajzi kapcsolataik – viseletük, eszközeik, szokásaik, építkezési módjuk stb. – is ehhez a területhez kötik őket. A Moldvába település a Kárpátok északkeleti hágóin, a Radnai és a Borgói hágón keresztül, a Beszterce és a Moldva folyók mentén át történhetett. Első telepeiket is itt, Észak-Moldvában hozták létre, valószínűleg első betelepülőként – erre utal, hogy nemcsak a településnevek, hanem a hegy- és folyónevek is magyar eredetűek ezen a vidéken.
Nem sokkal később, még a 14. század folyamán, tovább terjeszkedtek dél felé is, falvaik zárt láncot alkottak Szucsávától a Tatros folyó torkolatáig. A települések jórészét a 14. századi helynévadási szokásoknak megfelelően a -falva utótaggal képezték.
15. század: az aranykor
A Moldvai Fejedelemség nagyon korán, alapítása után alig egy évtizeddel ténylegesen függetlenedett Magyarországtól, de a névleges függőség egy ideig még fennállt. Az 1370-es években vert első moldvai pénzen az Anjou címer (Nagy Lajos címere) is látható, és a magyar befolyás még sokáig erős maradt. Ezzel lehet összefüggésben az is, hogy a 14–15. században több moldvai vajdának is magyar felesége volt. A fejedelmi udvar belső emberei között a korabeli oklevelek sok magyart említenek, s rajtuk kívül számos birtokost is.
A Moldvai Fejedelemség katonailag továbbra is a magyar érdekszférába tartozott, keleti határait a 15. században a magyar királyok erősítették meg, most már nem a mongolok, hanem az Oszmán Birodalom ellen. De magyar irányítás alatt álltak a moldvai katolikusok is. Az 1370-ben alapított szeretvásári, az 1382-ben alapított argyesi és az 1423-ban alapított moldvabányai püspökség egyaránt az esztergomi érsek fennhatósága alá tartozott, püspökeiket a magyar király nevezte ki. Szorosan kötődött anyakolostorához az erdélyi csíksomlyói ferences kolostor filiáléjaként 1412-ben létrejött bákói ferences kolostor. A 14–15. században a moldvai (magyar és szász) katolikusok nemcsak szabadon gyakorolhatták vallásukat, hanem a vajdák kifejezett támogatását is élvezték.
A magyaroknak és a szászoknak egyébként fontos szerepük volt a városi élet kialakításában: a kézművesipar és a kereskedelem szinte kizárólag az ő kezükben volt. A 15. században megalakultak az első moldvai céhek (pl. ácsok, fazekasok, szabók céhei), és kereskedelmi kapcsolatok alakultak ki az erdélyi és a galíciai városokkal. A magyar alapítású Bákó ebben az időben vált fontos kereskedelmi központtá, szerepét a ferences kolostor tovább növelte. A kereskedelem virágzására utal az is, hogy a területen sok -vásár utótagú helynév van, s ezek jórészt lefedik Moldva egész területét (például Jászvásár, Aknavásár, Németvásár, Tatrosvásár, Románvásár stb.). A történeti adatok szerint a moldvai vásárok messze földön híresek voltak. A magyar hatást mutatják azok a kölcsönszavak, amelyek ebben az időben kerültek a magyarból a románba. Ezek többsége az állami élettel, a közigazgatással, a katonasággal, a városi élettel kapcsolatos, pl. ’vitéz’, ’kard’, ’apród’, ’zsold’, ’ispán’, ’bíró’, ’deák’, ’polgár’, ’(kézműves) mester’ stb.
A legkorábbi telepesek zöme azonban földműves volt, s tulajdonképpen a mezőgazdaságból éltek a kézművesiparral foglalkozók és a kereskedők is. Ezeknek a földműveseknek a jó része valószínűleg a jobb lehetőségek reményében, s az erdélyi nehéz körülmények miatt – ekkortájt háborúskodás dúlt és járvány pusztított Erdélyben – települt át a Kárpátok keleti oldalára. A gazdálkodásra kiválóan alkalmas föld jól termett, az állattenyésztés is jelentős volt: különösen a moldvai lovak voltak híresek, de számottevő volt az ökörkivitel is. Különösen a Szeret északi részén volt fontos a bortermelés: a híres kotnári szőlőket művelői, a magyar telepesek a 15. század végén adták el a vajdának; de termesztettek szőlőt Bákó és Tatros vidékén is. A falvak folyók mentén épültek, s a területen ekkor még nagy erdőségek is voltak, így halban, vadban sem volt hiány.
A faluközösségek nagy önállósággal bírtak: lakosaik szabadparaszti sorban éltek, földesúr alá nem tartoztak, hanem ún. răzăşok, azaz részesek voltak: a falu birtokában lévő közös földön gazdálkodtak, egymás között fölosztva a határt. Szükség esetén peres ügyeikkel közvetlenül a vajdához fordulhattak, s neki fizettek adót is; a falu ügyeit önrendelkezéssel irányították: maguknak választották bíráikat és az esküdteket, maguk szerződtették a papot és a tanítót.
16. század: gazdasági stabilitás, népességnövekedés
A 14–15. században a Moldva és a Beszterce fölső és középső folyásának lakossága még javarészt magyar lehetett, összeköttetéseik eredeti kirajzási területükkel, a Szamos-völgyi–mezőségi magyarsággal ebben a korban folytonosak voltak. A kapcsolatok a 16. század folyamán szakadtak meg, amikor ezeknek az északnyugati telepeknek nagy része elrománosodott; ezzel a magyar települések súlypontja fokozatosan Románvásár vidékére tolódott el.
A nem székely magyarsággal egy időben – bár náluk jóval kisebb létszámban – már a 14–15. században is érkeztek székelyek Moldvába, nyugati irányból. Telepeiket a Kárpátokhoz közelebb, a Tatros völgyében és a Tázló, az Ojtoz és a Tatros összefolyásának vidékén hozták létre, a helynévi adatokból következtethetően első betelepülőként. A terület a 14. században csak földrajzilag tartozott Moldvához: néprajzilag Székelyföld része volt, s az Ojtozi és a Gyimesi szoroson át földrajzilag is szoros kapcsolatban állt Erdéllyel. Ez Moldva egyetlen sóvidéke, és a sóbányák első művelői székelyek voltak: erre utal a magyar helynévi anyagon kívül az is, hogy az itteni sókitermeléssel kapcsolatos román terminusok magyar eredetűek, pl. a ’sóvágó munkás’ jelentésű şaugău (< magyar sóvágó), céhük első embere a birău (< magyar bíró), a bányák felügyelője a cămăraş (< magyar kamarás), és Tatrosnak még a 17. században is katolikus magyar şoltuza, azaz soltésza (városbírája) volt.
Tatros vidékére a folyamatos székely betelepülés mellett 1436-tól mintegy fél évszázadon át viszonylag nagy tömegben érkeztek huszita menekültek a Szerémségből és Dél-Erdélyből, később Pozsony környékéről is – Németi György 1566-ban Tatrosban fejezte be a Huszita bibliát.
A 16. század nem hozott sok változást a gazdasági és a társadalmi vonatkozásokban: a moldvai magyarság továbbra is megtartotta szerepét a vajdai udvarban, a kereskedelemben, a városi életben: Moldva húsz kerületéből 1591-ben kilenc magyar vagy német domináns mezőváros volt. Változatlan maradt a falvak önállósága is, és fenntartották az élénk a kapcsolatot az erdélyi városokkal. A moldvai magyarok lélekszáma a 16. század végéig folytonosan növekedett. Az északi területeken megszakadt ugyan az összeköttetés a Szamos-völgyi magyarsággal, mert a Szeret és a Moldva felső folyása körül lévő korábbi magyar települések elrománosodtak, és a városokban már mindenhol, sőt északon helyenként a falvakban is vegyes román–magyar települések jöttek létre, bár megtartva a különállást, azaz elkülönült város- vagy falurészekben települve. A Románvásár vidéki magyarság gyarapodása miatt újabb kirajzásokkal falvakat alapítottak a Szerettől keletre, és kapott innen utánpótlást a Bákó vidéki, déli terület is.
A 16. században egyre nagyobb tömegekben érkeztek székelyek Moldvába, főként a jobb életlehetőségek reményében. Az 1560-as években a székely kivándorlás tömegessé vált, a század végén pedig már őriztették a hágókat az erdélyi fejedelmek, hogy megakadályozzák a Moldvába költözést. E székely áttelepülők egy része minden bizonnyal olyan Bákó környéki falvakba települt be, ahol már élt korábbi, nem székely eredetű magyar lakosság.
Egy 1591-ben készült részletes adóösszeírás alapján Moldva összlakossága a 16. század végére kb. 200 000 főre tehető. Ebből mintegy 15000–20000 volt katolikus, nagyobbik részük, 11000–15000 magyar, a többi szász. Ez azt jelenti, hogy Moldva lakosságának kb. 6–8 százaléka volt magyar a 16. század végén. A század végére kialakult a később – egészen a 20. századig – fennmaradó helyzet, nevezetesen hogy a moldvai magyarság két központ körül helyezkedik el: északon Románvásár, délen pedig Bákó környékén.
Sötét felhők
Moldva katonai és politikai helyzetében időközben nagy változások következtek be. Magyarország 1526-ban elszenvedett veresége után az oszmán seregek elfoglalták az ország középső részét, s az ország három részre szakadt. A Magyar Királyság összeroppanása azzal is járt, hogy Moldvában is elvesztette katonai jelentőségét: a Dnyeszternél korábban emelt védelmi vonal megsemmisült, így 1538-tól krími tatár és oszmán hadak portyáztak Moldvában, s bár a vajdaság adót fizetett a szultánnak, tényleges megszállására – ahogyan például a Balkánon történt – nem került sor.
A katolikus egyházi életben történt változások nem voltak ennyire drasztikusak, de a 16. században kezdődtek azok a gondok, amelyek az elkövetkező évszázadokban nemcsak sok keserűséget okoztak a moldvai magyarságnak, hanem asszimilálódásukat is nagy mértékben elősegítették. Bár a moldvai vajdák közül kettő, Nyúzó István (Stefan Rares Belicine) 1551–1552-ben, illetve Rettenetes János (Ioan-Vodă cel Cumplit) 1572-ben üldözte a katolikusokat, a vajdák többsége továbbra is türelmet mutatott irányukban, vagy egyenesen támogatta őket.
A bajok egyik forrása ismét a magyarországi helyzet megváltozása volt: a 16. századra Magyarország nagy része protestánssá vált, jelentősen csökkent a katolikus papok száma, így Moldvába nemigen tudtak többé lelkészt küldeni. Az addig folyamatos magyar kapcsolatok megszakadtak: 1574-ben leégett a csíksomlyói obszerváns ferenceseknek helyet adó bákói kolostor, s területüket elfoglalva 1580-ban a rendház újjáépítésébe már a minoriták kezdtek. Ennek a későbbiekben azért volt nagy jelentősége, mert a katolikus élet központja 1597-től évszázadokra Bákó lett – ekkor helyezték ide a moldvai püspökséget. Magyarország egyházjogilag is elvesztette Moldvát, mert a területet a szófiai érsekség fennhatósága alá helyezték. A Vatikánnal szimpatizáló Sánta Péter vajda a protestantizmus moldvai térhódítását megakadályozandó 1588-ban jezsuitákat hívott Moldvába, s mivel a missziót a lengyel rendfőnök küldte, ezzel a lengyel katolikus egyház is megjelent Moldvában. A század végére így négy, különböző érdekeltségű katolikus szervezet volt itt jelen: a püspökség által felügyelt világi papság mellett a jezsuiták és a ferences rend mindkét ága. A következő időkben ezek egymás közötti torzsalkodása határozta meg a moldvai katolikus magyarság sorsát.
Sándor Klára
nyest.hu /Nyelv és Tudomány folyóirat/
Erdély.ma

Hírsaláta
KUSS AZ AUTONOMISTÁNAK. Letiltotta a Facebook Tudor Duică erdélyi autonomistát. A Demokrata Erdély Liga egyik alapítója igen aktív volt a Facebookon, mind saját, mind pedig a liga oldalán. Posztjai szinte kivétel nélkül a több kultúrájú és többnyelvű Erdély értékeinek bemutatásával, Erdély autonómiájával foglalkoznak. A Facebook általában a felhasználók feljelentése nyomán tilt le véglegesen vagy ideiglenesen oldalakat. (Főtér)
TÖBB AUTÓPÁLYA ÉPÜL. Az eredetileg tervezettnél kétszer több, összesen 1300 km autópálya épülne a következő tizenöt évben Romániában a több hónapos közvita után véglegesített infrastruktúra-fejlesztési terv szerint. Emellett 1900 km új gyorsforgalmi út és 2800 km transzregionális út építését tervezik 2030-ig. A tervezett munkálatok összköltsége meghaladja a 26 milliárd eurót, ám Ioan Rus miniszter nem részletezte, hogy ezt a pénzt milyen forrásokból teremti elő a kormány. Arra hivatkozott: az még nem dőlt el, hogy mely útszakaszok élveznek elsőbbséget. Az eredeti tervhez képest gyorsforgalmi utak helyett autópálya épülne a Nagyszeben–Piteşti (118 km), Marosvásárhely–Târgu Neamţ (184 km), Târgu Neamţ–Iaşi-Ungheni (135 km), Bákó–Paşcani (81 km) szakaszon. A körgyűrűt kapó városok száma is gyarapodott eggyel, ezen a listán szerepel Sepsiszentgyörgy is. (Maszol) NEM KÉRNEK AZ ORTODOX TEMPLOMBÓL. Nem szeretnék, ha Marosvásárhely újabb lakónegyedi ortodox templommal gazdagodna: a Kárpátok sétány lakói összefogtak, többek között Facebook-csoportot hoztak létre, s az elmúlt napokban szórólapok kiosztásával hívták fel a lakók figyelmét, vigyázzanak, mit írnak alá. Ugyanis az ortodox egyház támogató aláírások gyűjtésébe kezdett, hogy a templom felépítését kezdeményezhessék. Kali István, a templomépítést ellenző csoport kezdeményezője a Krónikának leszögezte, „ennek a történetnek nincs etnikai vagy felekezeti vetülete, arról van szó, hogy egyszerű emberek nem szeretnék, ha új templom épülne a környéken”. Mint mondta, attól tartanak, hogy az építkezéssel felszámolnák a zöldövezet egy részét, ami hátrányosan érintené a kisgyermekes családokat. Ezenkívül, ismerve a szokást, hogy az ortodox misét kihangosítják, a lakosok nemcsak az életterük beszűkülésétől, hanem az állandó zajtól is féltik nyugalmukat. Ráadásul a lakótelep – parkolóhelyek hiányában – nem bírná meg a növekvő autósforgalmat, és az sem elhanyagolandó szempont Kali szerint, hogy a templom felépültével az ingatlanárak is csökkenhetnek.
CSIKOROG MÉG. Mínusz 26,7 Celsius-fokot mért szerda reggel a bodzafordulói meteorológiai állomás hőmérője – közölte az Agerpres hírügynökség. Az idei év legalacsonyabb hőmérsékletét, mínusz 34,6 Celsius-fokot január 8-án mérték, szintén Bodzafordulón. Az utóbbi ötven évben Kovászna megyében tíz éve, 2005 február 8-án volt a leghidegebb: akkor mínusz 35,8 Celsius-fokot mértek Bodzafordulón. Ezt a negatív hőmérsékleti rekordot jegyezték a településen 1939-ben is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csángók – Szűk esztendők – Moldva a 17-18. században
Moldva 16. századi aranykora után sötét évszázadok következtek: háborúk, nélkülözés, járványok. A moldvai magyarok elveszítették városi rétegüket és befolyásukat a fejedelmi udvarban. Annak ellenére elszigetelődtek a Kárpát-medencei magyarságtól, hogy a mai csángók őseinek nagyobbik része a 18. században telepedett Moldvába.
A csángókról szóló sorozat előző részéből kiderült: egyáltalán nem mindig voltak olyan sanyarú helyzetben, amilyennek sorsukat a kutatók a 19–20. században megismerték. A 15–16. században polgárok, módos gazdák is szép számmal voltak közöttük, és többen jelentős befolyással bírtak a moldvai vajdák udvarában. A 16. század történeti változásai azonban már előrevetítették azokat a bajokat, amelyek később gyökeresen megváltoztatták a moldvai magyarság életét: a háborúk, a nyomukban járó ínség és betegség és a magyar történelem szerencsétlen fordulatai, és ekkor kezdődött elszigetelődésük is a Kárpát-medencei magyarságtól.
A sötét 17. század
A moldvai fejedelem ugyan már a 16. században adózott az Oszmán Birodalomnak, de ez nem mentette meg attól, hogy területét a törökök többször is földúlják. A 17. században vált viszont igazán tragikussá a fejedelemség sorsa: a század közepén nemcsak krími, hanem havasalföldi, orosz és erdélyi seregek felvonulási területe volt. A Bécs ellen fölvonuló tatárok elől 1682-ben a fejedelemség népének kétharmada menekült el Lengyelországba vagy Erdélybe, közülük nem mindenki tért később vissza, amikor a karlócai béke (1699) után békésebb időszak következett el Moldva történetében. Mindez természetesen Moldva minden népét egyformán érintette.
A moldvai magyarság életében azonban ettől eltekintve is változás történt. Moldván belül kialakult egy korábban nem jellemző kelet–nyugati irányú migráció: az emberek a tatár betörésektől többet szenvedő síkságról a Kárpátok keleti lábaihoz költöztek.
A 17. század közepétől egyre kevesebb magyar előkelőt találunk a fejedelmi udvarban, s az is különösen a magyarokat és a szászokat érintette érzékenyen, hogy a tatárok leginkább a mezővárosokat pusztították el, hiszen ezek lakói elsősorban ők voltak. Nemcsak a mező-, hanem a bányavárosok magyar és szász lakossága is kipusztult a háborúk és a járványok következtében, ezzel eltűnt a moldvai magyar városi polgárság, az iparosok, kereskedők és bányászok. A városok pusztulásának az ipar és a kereskedelem látta kárát, s a moldvai magyarok gazdálkodása szinte kizárólagosan a mezőgazdaságra szűkült. De a földművelés és az állattenyésztés is visszaesett, az emberek a háborús időkben nem mertek vetni, a nép nemcsak elszegényedett, hanem éhínség is dúlt, s gyakoriak voltak a járványok.
A század közepén, 1646-ban Marcus Bandinus marcianopolisi érsek, Moldva egyházi felügyelője készített részletes jelentést moldvai egyházlátogatásától. Jelentéséből kikövetkeztethetően a katolikus lakosság falvainak korábban összefüggő láncolata a század közepére megszakadt, két tömbben éltek Románvásár, illetve Bákó vidékén. A század második felében aztán még ez a katolikus népesség is tovább fogyott: előfordult, hogy a tatárok elől egész falvak menekültek Erdélybe. A moldvai katolikusok száma az 1690-es évekre 3000 főre esett vissza. A szászok asszimilációja miatt ez a szám gyakorlatilag azonos Moldva magyar nyelvű népességével, s kb. az összlakosság 2–2,5 százaléka.
A moldvai magyarság önazonosságának, etnikai tudatának legfontosabb összetevője a 17. században már egyértelműen vallása volt. Ez nemcsak abban mutatkozott meg, hogy ortodoxokkal közös településen csakis elkülönült falurészekben éltek, hanem abban is, hogy nem házasodtak velük. Gyerekeiket inkább hagyták megkereszteletlenül, mint hogy pópával kereszteltessék meg. A szászok a század végére gyakorlatilag asszimilálódtak a magyarsághoz vagy a románsághoz, s ezzel Moldva egyetlen katolikus népessége a magyar maradt. Ebben az időben vált szinonimává a magyar és a katolikus: azaz a katolikus papot akkor is magyar papnak nevezték, ha lengyel vagy olasz volt. Éppen ebből a tényből – azaz hogy az etnikai identitás legfontosabb komponensévé a vallás vált – fakadóan kaptak különös jelentőséget azok a kedvezőtlen folyamatok, amelyek a moldvai magyarság egyházi életében már a 16. században megkezdődtek, s a 17. században tovább erősödtek – a sorozat egy későbbi részében visszatérünk majd erre.
A 17. század tehát fordulópont a moldvai magyarság életében: ekkor alakult ki az a szinte a 20. század végéig jellemző állapot, hogy a moldvai magyar gazdasági élet színtere csaknem kizárólag a mezőgazdaság. Ekkor kezdődött a lakosság nélkülözése, ekkor kezdett konzerválódni a népi kultúra. Ebben a korszakban kereshetjük a csángók 20. századi identitásának gyökereit; ekkor vált az asszimiláció legfőbb színterévé a hivatalos egyházi élet. S mindez nem kis mértekben annak következményeképpen alakult így, hogy ekkor szakadt meg szinte teljesen a moldvai magyarság kapcsolata Magyarországgal.
A második nagy betelepedési hullám
Az elszigetelődés az egykori anyaországtól annak ellenére erősödött, hogy – mint korábban volt szó róla – székelyek folyamatosan telepedtek át Moldvába, s ez a 17. században folytatódott, sőt Erdélyben több ízben is rendelettel tiltották meg a Kárpátokon túlra települést. A korábban is folyamatos székely kivándorlás az erdélyi járványok, éhínség és a korábban kollektív nemességet birtokló székelység belső társadalmi struktúrájának megváltozása miatt a 18. század elején tovább erősödött. A század utolsó harmadában viszont olyan nagy tömegben érkeztek székelyek Moldvába, hogy teljesen átrajzolták a moldvai magyarság települési, nyelvi, néprajzi térképét. Ezzel a kitelepedési hullámmal érkezett Moldvába a mai csángók őseinek – a 14. században idetelepült mezőségeiek mellett – másik nagy csoportja. A kivándorlás legfőbb oka a székelység egy részének elszegényedése mellett a székelység korábbi jogainak csorbítása volt.
Egyik közvetlen kiváltó oka pedig az a vérengzés, amelyet az osztrák hadsereg hajtott végre 1764. január 7-én: a „madéfalvi veszedelem” néven hírhedtté vált tömegmészárlás. Mária Terézia 1762-ben székely határőrség szervezését rendelte el, de a szabad székelyek nem vállalták a sorozást, közülük sokan vándoroltak Moldvába már 1762-ben és 1763-ban. 1763 decemberében a rekrutálást szervező Siskovics altábornagy elől a férfiak elmenekültek, és Madéfalva környékén gyűltek össze. 1764. január 7-én hajnalban azonban a császári csapatok megtámadták őket, és több százat lelőttek közülük. Ezt az öldöklést emlegetik az évszámot is magában rejtő SICULICIDIUM néven.
Ezt követően ezrek menekültek a Kárpátok túloldalára: a kivándorlók jelentős része önálló falvakban telepedett le – ekkor keletkeztek a ma székelyes csángó falvakként számon tartott települések –, többnyire a mezőgazdasági művelésre kevéssé alkalmas, de állattartásra, erdőgazdálkodásra is megfelelő vidékeken. Más részük viszont Bákó környékén, már meglévő magyar falvakban telepedett le. Erre a területre, főképpen a Szerettől keletre lévő falvakba nemcsak nyugatról, a székelységtől, hanem északról, a Románvásár környéki moldvai magyarságtól is érkeztek telepesek ebben az időben. Kisebbik részben az északi csoport népszaporulatának, túlnyomórészt pedig a székely megtelepedésnek a következménye, hogy a moldvai katolikusok száma a 18. század közepén följegyzett 5500-ról a 19. század elejére 21000-re szökött föl.
A 18. század végén még egy, a moldvai magyarokat közvetlenül érintő átrendeződés történt: a madéfalvi vérengzés után Moldvába menekült székelyek egy részét a Habsburgok Hadik András gróf javaslatára a törököktől frissen megszerzett Bukovinába költöztették, így jöttek létre az 1770-es, 1780-as években a bukovinai székely falvak, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Istensegíts és Fogadjisten. A 18. századi székely migrációval lezárult a mai moldvai csángó etnikai csoport előzményének kialakulása. Dialektusában és kultúrájában ekkor még világosan elkülönült egymástól a két komponens, a nem-székely és a székely, a Bákó környéki vegyes falvakban azonban hamarosan egyfajta kiegyenlítődés kezdődött a két nyelvjárás és a két kultúra között, úgy, hogy a folyamatban a székely elem játszott és játszik domináns szerepet.
A ködös 18. század
A székely migráción túl nem is nagyon tudunk mást a moldvai magyarok 18. századi történetéről. Jelentős változások sem gazdasági, sem társadalmi, sem egyházi vonatkozásban nem történtek a csángók életében. Ettől az időszaktól kezdve érvényesnek mondható Mikecs Lászlónak az a megállapítása, hogy ennek az etnikai csoportnak azért nincs tovább története, mert nincsenek olyan „életeseményeik”, amelyekből a későbbi történetírók a történelmet írni szokták: nincsenek csatáik, de még uraik vagy a krónikaírók figyelmét fölkeltő vezetőik sem, a történész itt, mint Mikecs fogalmazott, a „külső események nélküli csupasz néppel került szembe”. Ebből adódik, hogy a moldvai magyarságról ettől kezdve nem is igen tudunk az egyházi följegyzéseken kívül más forrásból semmit, mindaddig, amíg a „csupasz nép” nem kerül a történelemalkotók érdeklődésének homlokterébe: az 1930-as évekig.
Nem tudjuk például, hogy a Moldva történetében a 18. században bekövetkezett nagyon jelentős változások – az ismétlődő orosz–török háborúk, a fanarióta fejedelmek uralkodása – hogyan érintették a moldvai magyarságot. Pedig ezek az események húsba vágóan érintették Moldvát. Dimitrie Cantemir (1710–1711), a tudós moldvai fejedelem – akinek egyébként a moldvai magyarok falvainak igen részletes leírását köszönhetjük – az orosz–török viszálykodás során Nagy Péter cárral kötött szövetséget, s miután a háborút a törökök nyerték, a szultán ettől az időszaktól kezdve igyekezett a portához hű fejedelmeket találni Moldva irányítására. Ezek Isztambulból, görög tisztviselők közül kerültek ki, nevüket isztambuli lakónegyedükről, Fanarról kapták, fanariótáknak nevezték őket. Uralkodásuk alatt Moldva sokat veszített korábbi viszonylagos függetlenségéből.
A 19. század első harmadában Magyarországon következtek be olyan meghatározó események, amelyek véglegesen elszakították még az újonnan érkezett székely csoportokat is a Kárpátok nyugati oldalán élő székelyektől, és persze a Kárpát-medencei magyarság többi részétől is. Ez a két, egymással szoros összefüggésben lévő meghatározó változás a reformkori magyar nemzeti identitásnak, s a nemzeti identitás egyik legfontosabb szimbólumának, a sztenderd nyelvváltozatnak (korabeli szóval: a nemzeti nyelvnek) a kialakulása volt.
Irodalom Benda Kálmán 1989. Moldvai csángó-magyar okmánytár 1467–1706. I–II.
Domokos Pál Péter. 1987. A moldvai magyarság.
Lükő Gábor 1935. Havaselve és Moldva népei a X–XII. században. Ethnographia 46.
Mikecs László (1941/1989). Csángók.
Sándor Klára
nyest.hu
Erdély.ma

Kamaszközpont – hogy ne legyünk elsők lógásban
Időszerűségek kamaszok számára címmel indítottak útjára programot Kolozsváron a helyi önkormányzat, az UNICEF, az ALIAT Egyesület, valamint az Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásával azzal a rendeltetéssel, hogy segítse a változó életkorukban sok bizonytalanságnak, veszélynek és kísértésnek kitett fiatal nemzedékeket.
A három évre szóló modell 10–18 esztendős fiataloknak kíván segíteni, akik a legutóbbi népszámlálás szerint az ország lakosságának kb. 9 százalékát teszik ki. A program Bukarestben, Kolozsváron, Jászvásáron, Konstancán és Bákóban zajlik. Ez a kincses városban egybecseng annak Európa Ifjúsági Fővárosa címével, ami külön jelentőséggel ruházza fel. Szerda délelőtt ismertették a programot, majd a Király/Brătianu utca 45. szám alatt felavatták az azt kiszolgáló ifjúsági központot
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár)