Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. november 9.
Ervin atya életszilánkjai
Nyár volt, amikor a csíksomlyói kolostorban utoljára készítettünk interjút vele. Fürgén jött szembe, bekapcsolta hallókészülékét is, mert most éppen meg akarta hallani azt is, amit mondanak neki. Márton Áronról kérdeztük, így kerekedett ki a történetből az ő életének is számos eseménye. Beszéd közben el-elakadt a hangja, mondta, egy pohár bor jól jönne. Kár, hogy még nem érkezett meg a tokaji. 600 litert rendelt. Hosszú távra tervez, mondta. Temetése napján az ő szavait idézzük.
Regénybe illő életútjáról beszélt Ervin atya. Arról, hogy a szárhegyi „gyermeket” Gyulafehérváron, a teológián érte az 1943. október elsején megjelent törvény, hogy az összes papnövendéket, akik nem voltak felszentelve, behívják katonának a román hadseregbe. „A filozófia tanárunk éppen Kolozsváron volt látogatóban, és elpanaszolta a házfőnöknek, hogy minket behívtak katonának. Egyelőre volt pálinkánk, és Dode őrmester mindig alul tette a behívónkat, de intézkedni kellett. Megtudtuk, hogy a görög katolikusok a másodéves teológusokat már mind pappá szentelték” – magyarázza, hogyan kerülhetett sor az előrehozott felszentelésre, 1943. június 20-án.
Nehéz idők jöttek
Hiába volt meg a felszentelés, vissza kellett menni a teológiára, befejezni az iskolát. A diplomaosztó napján már indult is Ervin atya a fogarasi rendházba. Ő volt ott a legfiatalabb kapitányi rangban. Román katonákat kellett az SS-be felesketnie. „Most nem hiszik el, de arra számítottak, hogy az SS-ben csokoládét adnak reggelire, és a románoknál puliszkát. Nekem pedig föl kellett esketnem őket.”
Nehéz idők jöttek. „Augusztus 30-án jöttek a sziguránca emberei, az egész társaságot összefogták, és börtönbe vittek. Az összes értelmiségi, tanítókat, tanárokat... Akkor volt az átállás, augusztus 23-án. Hallgattam Mihály királynak is a beszédét. Kevesen vannak, akik ezt hallhatták. Mint ahogy Magyarországon ma senki sincs, aki a Mindszenti beszédét hallotta volna kívülem. Ezért kaptam én a kitüntetést is. Ott voltam, Budapesten, megszenteltem a helyet.”
Az értelmiséget Targu Jiuba vitték, a kolostorba orosz katonák érkeztek. Németül tudót kerestek, de mivel az öregebb szerzetesek „rizegtek”, Ervin atya jelentkezett. Tolmácsnak vitték. „Aztán nagy tekintélyem lett nekem, természetesen, beálltam a MANOSZ-ba. Tudja mi az? Hát mi nagy urak voltunk akkor Erdélyben. Madosz volt az igazi neve, azt titkolták, és MANOSZ-nak nevezték. Hát kérem, mi vezettük a várost 45-ben.”
„Le kell lőni!”
Egy székelyudvarhelyi búcsú történéseiről is megemlékezett Ervin atya. „Öt év alatt öt vagy hat helyezést kaptam Márton Áron püspök atyától. Az utolsó 49-ben volt, a fehérlovas bevonulás után, amikor az én kollégám, a zetelaki plébános elmenekült, és engem odatettek a helyettesítésére. Márton Áron püspökatya eljött Somlyóról udvarhelyre az Úrnapi búcsúra. Én káplán voltam, s ezer embert bevittem Udvarhelyre. A környéknek a papjai, mindegyik bejött a búcsús körmenetre, és az akkori esperes, miért, miért nem, én lepődtem meg a legjobban, engem kért fel az ünnepi prédikálásra. Nehezen vállaltam el, de mindenféleképpen ragaszkodott hozzám. Lehet, tudtam valamit akkor. De nem ez az érdekes. A püspöki miséken mindig áldást kell kérni a püspöktől. A püspök atya misézett, odamentem, letérdeltem előtte: benedictionem, kérek áldást. Összehúzza a szemöldökét: te, miről beszélsz? Megijedtem, átfutott rajtam a hideg, olyan szigorúan nézett rám. Hirtelen elmondom a három pontot. Te, én már nem tudlak téged megmenteni, súgta vissza. Még jobban kezdtem rizegni, de aztán a szószéken, nem tudom, mi történt, beszéltem. És az ajtónál két szekus azt mondta egymásnak: le kell lőni. Mármint engemet. Szárhegyről ott volt a főgondnok, aki országgyűlési képviselő volt valamikor, ő hallotta ezt a saját fülével: le kell lőni. Állítólag a beszéd volt a veszedelmes a kereszténység középkori üldöztetéséről, hogy az oltáriszentség volt az erőt adó. De a püspök tudta, miről van szó, nagyon jól tudta. Csak most tudtam meg, egy hónappal ezelőtt, hogy ez az egész le van írva. Megkaptam Bukarestből. A szekuritaté megőrizte. Az újságcikkeket is ezzel kapcsolatban, és a többit is. 861 oldal van rólam. Nem tudom, ki voltam, ki nem voltam. Tőkés Pista bácsinak 4000 oldala van. Kilóra mérik a papokat.”
A vatikáni kémek
„Az udvarhelyi mise után Márton Áron összegyűjtötte a papokat, „világosan rendelkezett, hogyha ő börtönbe kerül, mihez kell tartsák magukat. Két hét múlva Fehérváron lefogták, és megkezdődött az ő pere.”
Kezdődött a harc az állam és a katolikus egyház között, minden katolikus pap vatikáni kém volt. Megkezdődtek a sorozatos letartóztatások. A ferencesek is tudták, deportálni fogják, a kezdeményezésekre a hívek ellenállása volt a válasz. „Udvarhelyen például 50-ben, amikor el akartak vinni minket, akkor három napig gyertyás körmenet volt a kolostor körül, és ellenálltak. 1951-ben Szent István napján szedtek össze egy éjszaka, és loptak el a kolostorokból. Vittek Máriaradnára” – emlékszik vissza, és arra is, hogy 130-140-en kerültek egy helyre, majd egy rendelet alapján kerültek Esztelnekre, Dézsre és Körösbányára. Ervin atya Máriaradnán maradt.
Az üzenetvivő
Élete legkalandosabb hat esztendejének nevezte az ekkortól kezdődő időszakot, beszélt a békepártiak és a titkos kripto-római katolikus egyház, a „föld alattiak” működéséről, a kripto-teológiáról. Arról is, hogy 1955. február közepén hogyan vitt üzenetet Bukarestbe Márton Áronnak. Akkor, amikor még senki sem tudhatta, hogy kiengedték őt a börtönből.
A március 23-án, Márton Áron Gyulafehérvárra való hazajövetelét megelőző éjszaka az összes ellenálló papot elfogták, pert indítottak ellenük. Tizenöten voltak, Ervin atya szabadon maradt. „Mozoghattam, s mivel a püspök atya tudta, hogy én tudok mindenről, behívott Fehérvárra, és mondta, ne per lesz, le vannak fogva, a titkárom is ott van, ügyvédeket kellene fogadni. A titkárom részére próbáld megfogadni ezt meg ezt, és próbáld felvilágosítani arról, ami nélkül nem tudja védeni” – emlékszik vissza a szerzetes, majd a per napján vele történt eseményekre is kitér.
Kirúgták „testvére” peréről
„Reggel megyünk a katonai törvényszék felé. Az ügyvédek természetesen mehetnek, és az elsőfokú rokonság mehetett be. Én, mint a püspök titkárának, Ferenc Béninek a gyámja odaadom a buletint az őrző katonának. Mondom, Ferenc Bénihez megyek, nézi a buletint, s látja, Ferenc Béla vagyok. Ez a világi nevem. Tessék, mondta. Tíz órakor kezdődött a nagy per. Figyeltem, nekem jelentést kell tennem a püspöknél. Este nyolc órakor, még folyt a per, jön a szekurista főhadnagy: maga kihez jött be? Mondom, Ferencz Bénihez. Hát kicsoda magának? Mondom, a testvérem. A hideg végigfutott a hátamon. A szekurista felment a színpadra. Ott voltak, mert színpad volt az egész. Odamegy Ferencz Bénihez, tudtam, nem lesz jó. Jön is vissza hozzám: magának kicsoda Ferencz Béni? Mondom testvérem. Milyen testvére? – csikorgott a foga. Mondom: paptestvérem. Az apját az anyját, azt a nem tudom mi, ha mégegyszer a szemünk elé kerül, maga soha többet napot nem fog látni. Ha megtudja a Szabad Európa Rádió, hogy itt per volt, magát eltüntetjük. Takarodjon, mert úgy rúgom, hogy... Kirúgtak. Futok haza, a sógornőmnél volt a szállásom. Lépek be az aktatáskámért, gondoltam, jobb, ha eltűnök, s azt mondja: Béla, hallottad-e a Szabad Európa rádió most mondta be, hogy valami nagy papi per van Kolozsváron.”
A rendszer fortélyai
A közismert Szoboszlay-per kapcsán is személyes élményeket osztott meg Ervin atya. „1957 nyarán a nagyfőnökömet, Szoboszlay Aladárt, a Duna Konföderáció elnökét lefogták. Mi miatt? Törvénytelen orvosi gyakorlat miatt. Természetgyógyászattal foglalkozott. Örvendtem, hogy a természetgyógyászattal hozták összefüggésbe a lefogását. Mert égett alattam is a talaj. Már benne voltam nyakig a többpártrendszerben.”
Eljött annak is az ideje, amikor Ervin atya bekerült a szekuritátéhoz. „Engem nem kínoztak. Minden be volt adva aprólékosan. Minek tagadjak? Azt mondtam, én mindig a kommunizmus ellen voltam, már itt, Somlyón, gimnazista koromban előadásokat tartottam. Nem tagadom, hogy nem tartom jó rendszernek. Gazdaságilag elsősorban. Az más, hogy Isten, s ateizmus, de én gazdaságilag sem tartom jónak. Akasszanak fel!” „ emlékszik vissza szavaira. És hogy leginkább arról faggatták, mit tárgyalt Márton Áronnal a kommunizmusról. Tagadott, ekkor közölték vele: „Itt van Márton Áron, le van fogva. Tegye oda a fülét a falhoz! A túlsó szobában beszél Márton Áron. Összerogytam. Összerogytam.”
A történtekről tudni kell, hogy magnószalagról szólt akkor a püspök hangja, a szekusok célja pedig az volt, hogy a vallomások alapként szolgáljanak Márton Áron újabb bebörtönzéséhez.
Az állambiztonságot fenyegető társaság tagjaként volt börtönben már öt hónapja Ervin atya úgy, hogy a vádat, illetve az ítéletet nem hozták tudomására. „Hogy az öt hónap alatt mi történt, annak a vége őrületbe való hajszolás volt. Miután elvittek Aradra, betettek egy cellába. Azt mondja nekem a volt madéfalvi plébános: te, mennyire ítéltek el? Mondom, három hónapra. Bolond vagy, Ervin. Mondom, nem hirdették ki, de azt mondták nekem, három hónap. Bolond vagy, Ervin. Lehet, hogy három évre, mondom. Meg van állapítva, hogy bolond vagy. Itt vagy közöttünk. Mi mind életfogytiglan vagyunk.”
„Reméltük, de nem hittük, hogy kiszabadulunk”
A történtek másnapján újabb hír érkezett: „megjött a kegyelem visszautasítása, kivégzés előtt álltak Szoboszlayék. A falon keresztül beszélnem kellett Szoboszlayval s a tízzel, akik halálra voltak ítélve. Hagyatkoztak nekem. Szoboszlay a receptre vonatkozólag is. Rákgyógyító receptje volt. Elmondta nekem, hová dugta el, s ha kikerülök a börtönből, akkor menjek, kutassam ki, s mentsem meg a becsületét. Hogy lehet életfogytiglan kényszermunkára ítélten megmenteni a becsületét? Elképzelhetetlen. Aztán jöttek az évek, sok minden történt, minden nap vártuk, hogy kiszabadulunk. De hogy kiszabadulunk, azt nem hittük. Reméltük, de nem hittük. Hét esztendeig bent voltunk. Miután kiszabadultunk, mentem, hogy megkeressem a receptet, de egy hétemeletes palota volt rá építve. Aradon. Úgyhogy a mai napig a rákkutatás nélküle ott tart, ahol.”
Szabadon az utolsó faluban
1964. augusztus 2-án szabadult ki a börtönből Ervin atya. Hazament Szárhegyre, de az őrmester „kirúgta” onnan, Radnán a kolostorba nem mehetett be, de tanárnak felfogadták volna, elutasította: „Mondom, én a papságot nem akarom otthagyni. Ha már megszabadultam a haláltól, akkor valahogy megoldjuk a dolgot.”
A püspöktől kérte, kapjon valahol helyet számára, de egyik próbálkozását sem fogadta el az akkori hatalom. Mert a püspök helyezhette a papot, de az nem kapott fizetést és tartózkodási engedélyt. Végül 1965. április elsejétől a provinciális Temesvárra küldte, a Németországba ment sváb papok helyére. „Végül az ország legutolsó falujában, Tornyán kaptam plébániát, és ott megkezdtem életem egyik legszebb időszakát, 12 évet. Javításokkal, lelkipásztori örömmel.”
Sok az áruló, mégis kevés a magyar
Az élettörténet azzal folytatódik, hogy a tizenkét éves szolgálat végén jött a hír: Kolozsvárra szól az új kinevezése. 1977 novembere volt ekkor. „Azt sem tudták a kolozsváriak, hogy csókolják a Szent Antal oltárnál a csuhámat. Borzasztó feltűnést keltett, hogy odakerültem. Mondták a hívek, hogy Erzsike még él. Ki az az Erzsike? Hát az, aki meg van bénulva. Huszonhat évvel ezelőtt, amikor elvitték a barátokat innen, Kolozsvárról, megfogadta, addig akar élni és vállalja a bénaságot, amíg a barátokat vissza nem hozzák. Meghallotta, hogy visszahoztak, első pénteken gyónni akart. Megyek hozza, összecsapja a kezeit: Jézusom, bocsáss el most már, bocsáss el, engedj el. Egy hét múlva temettük.”
A templomjavítás nem ment akadálymentesen. Szomorúan mesélt arról Ervin atya, hogy éppen magyar ember volt, aki át akarta verni. Ezt a tényt Márton Áron püspök előtt sem hallgatta el akkoriban. Amikor azt akarta elhitetni vele a mester, hogy az állványozással kimerültek az anyagi keretek, gyergyói ismerősével számoltatta újra a költségeket. Így alapos gyanú volt arra, hogy hétszázezer lejjel akarták átverni, a templom további munkálatait pedig felfüggesztetni. „Szagot fogtam, megyek be a püspök atyához, s mondom neki, nagy baj van, kellene tovább folytatni a javításokat, de ez történt, mit csináljunk? Én azt ajánlom, püspök atya, hogy akasszuk fel a mérnököt. Akasszuk fel! Elmosolyodott, s azt mondja: te, annyi fa az erdőben nincs, mint ahány áruló magyart fel kellene húzni. De tudod-e, olyan kevesen vagyunk.” Igaza volt a püspöknek, a problémát meg lehetett oldani, az építkezést pedig tovább folytatni.
A „rózsafüzérgyáros”
Úgy tűnhet, jó irányba fordult Ervin atya élete. De nem volt sokáig így. „Én keddenként ideológiai beszédeket tartottam a Hiszekegyről. Mindenki már négy órakor jött, széket is hozott, hogy beférjen valahogy. Igen sok volt már a persely, az egyikre kiírtam: kérdezz, felelek. Kezdtek kérdezni. Rázós kérdések jöttek be. Nehezebb volt nekem a mise utáni feleleteket előállítani, mint a prédikációt összeállítani. Szörnyű nehéz volt a felelet. Azonban elfogytak a kérdések. Mit csináljunk, a hívek azért jönnek, hogy a feleleteket hallgassák meg. Ha nincs kérdés, nincs felelet, nincs pénz. Fogtam magam, s én kezdtem bedugdosni a kérdéseket. S ez olyan botrányt okozott... rámléptek.
Rózsafüzérgyárosnak neveztek ki, s öt magyar bíró Kolozsváron elítélt két évre. Jakab Antal jött a tárgyalásra: megmondták, nem lehet megmenteni. Éspedig a gazemberek közé tettek be. Borzalmas volt.”
A valódi ok, a kérdések nem is jöttek szóba a tárgyalásokon. A rózsafüzér volt a fedőszöveg. „Megfogták az asszonyt, aki a rózsafüzért árulta az ajtóban, és tanúnak állították oda, hogy én adtam. És, tudják, törököt fogtak, s a török megfogott engemet. Nem is tudták azt, hogy nekem rózsafüzér-gyáram volt Tornyán. Tempfli püspök úrral is kapcsolatos ez. Mikor még plébános volt, nem volt, miből élnie, tőlem vette a rózsafüzér-hozzávalókat, s ő is csinálta a rózsafüzéreket. Később aztán Amerikából hozott nekem ezer rózsafüzért, s megköszönte, hogy nem jelentettem be a szekuritáténak.”
Amitől még Ervin atya is kicsit meghunyászkodott
1980-ban született meg az ítélet. Ekkoriban történt, hogy bevitték Bukarestbe. „Jött egy Volga, gyönyörű szép kocsi, két ezredessel. Kivettek a börtönből, a piszkosok közül, s megmutatták Bukarestet, mit építettünk. Tetszik? Mondtam, hát hogyne. A Drumul Taberei, az a legdicsőségesebb. Megállunk egy nagy palota előtt. Betuszkoltak, föl, nem tudom a hányadik emeletre. Kérdezi az ottani úr, miért jöttél ide? Mondom, nem én jöttem, hoztak. Fogalmam sincs, miért. Halálra vagy ítélve, közölte. Mondom, nézze, ezelőtt negyven évvel halálra ítéltek, s még élek. Azt mondja, ne ugrálj, mert bizonyítékaink vannak, halálra vagy ítélve. Kém vagy, Szabad Európa kéme vagy. Kicsit meghunyászkodtam. Köhögni kezdtem, s hallom, hogy az egyik cellából visszaköhög valaki. Hát ez Godó, ez Godó Mihály! Visszatelefonálok neki. Erre megkérdik: mi van a torkával? Mondom, tizenhat éves korom óta nekem torokbajom van. Hamar az orvost ide! A szájamat tátsam ki, lenyomtak valamit, elment a kedvem nekem a morzézástól.”
Ervin atya élete végén is úgy gondolta, csodálatos módon, Szent Antal s Godó segítségével szabadult meg a haláltól és a börtöntől. Kolozsvárra viszont már nem mehetett vissza, Vásárhelyre kapott kinevezést. „Jöttek Bukarestből, a kultusztól, hogy adnak ilyen előkelő helyet egy gazember banditának? Egy vásárhelyi püspök, egy bukaresti főinspektorral volt ott, s én elővettem a legjobb szilvapálinkát, s a végén az egyik beesett az asztal alá. Véletlenül.”
Azt védte, aki őt halálra ítélte
Aki ismerte Ervin atyát, tudja, a humor nála mindig keze ügyében volt. Élete további részleteit most nem boncolgatjuk annak, akin két halálos ítélet sem tudott kifogni. Sosem fogadta el a földiek alkotta szabályokat, a halál órájának megválasztásában is csak teremtőjének engedelmeskedett. Emlékének idézését zárjuk most egy olyan történettel, amelynek helyszíne a ravatal, és rávilágít a világ visszásságaira, Ervin atya lelkületére. Ezt is a nyáron mesélte el utoljára.
„Amikor Kolozsvárra kerültem, telefonál Bánffy Pista, hogy te, olvastad-e az újságot? Elolvastam, nem kaptam ott sem semmit. De a sarokban nézd meg! Nézem a sarkot, hát a katonai törvényszék elnökét délután temetik. Azt, aki engem elítélt. Veszem a telefont: Pista, fel a díszmagyart! Megyünk temetésre! Bolond vagy Ervin, megbolondultál. Most kerülsz Kolozsvárra, s megint be akarsz kerülni a börtönbe?” A díszmagyarban való temetésről le lehetett beszélni Ervin atyát, az utolsó találkozásról viszont nem. „Felöltöztem papi civilbe, s kimegyek a temetőbe, a morgába. Nyolc koporsó. Itt kell legyen az ezredesem is. S kezdem a koporsófedeleket emelgetni. Hol vagy? Hol vagy, Pali? S hát az egyiknek a mellén látom a kék sapkát. Mondom, megvagy. Bíróság előtt vagy. Van-e ügyvéd? Hivatalból adtál nekem ügyvédet, hol az ügyvéded? Azt mondja, nincsen. Hát azért jöttem ide, hogy hivatalból ügyvéded legyek. Társalogtunk. Aztán a végén elmondom a Miatyánkot vele együtt. És az Úristennek irgalmába ajánlottam.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
Nyár volt, amikor a csíksomlyói kolostorban utoljára készítettünk interjút vele. Fürgén jött szembe, bekapcsolta hallókészülékét is, mert most éppen meg akarta hallani azt is, amit mondanak neki. Márton Áronról kérdeztük, így kerekedett ki a történetből az ő életének is számos eseménye. Beszéd közben el-elakadt a hangja, mondta, egy pohár bor jól jönne. Kár, hogy még nem érkezett meg a tokaji. 600 litert rendelt. Hosszú távra tervez, mondta. Temetése napján az ő szavait idézzük.
Regénybe illő életútjáról beszélt Ervin atya. Arról, hogy a szárhegyi „gyermeket” Gyulafehérváron, a teológián érte az 1943. október elsején megjelent törvény, hogy az összes papnövendéket, akik nem voltak felszentelve, behívják katonának a román hadseregbe. „A filozófia tanárunk éppen Kolozsváron volt látogatóban, és elpanaszolta a házfőnöknek, hogy minket behívtak katonának. Egyelőre volt pálinkánk, és Dode őrmester mindig alul tette a behívónkat, de intézkedni kellett. Megtudtuk, hogy a görög katolikusok a másodéves teológusokat már mind pappá szentelték” – magyarázza, hogyan kerülhetett sor az előrehozott felszentelésre, 1943. június 20-án.
Nehéz idők jöttek
Hiába volt meg a felszentelés, vissza kellett menni a teológiára, befejezni az iskolát. A diplomaosztó napján már indult is Ervin atya a fogarasi rendházba. Ő volt ott a legfiatalabb kapitányi rangban. Román katonákat kellett az SS-be felesketnie. „Most nem hiszik el, de arra számítottak, hogy az SS-ben csokoládét adnak reggelire, és a románoknál puliszkát. Nekem pedig föl kellett esketnem őket.”
Nehéz idők jöttek. „Augusztus 30-án jöttek a sziguránca emberei, az egész társaságot összefogták, és börtönbe vittek. Az összes értelmiségi, tanítókat, tanárokat... Akkor volt az átállás, augusztus 23-án. Hallgattam Mihály királynak is a beszédét. Kevesen vannak, akik ezt hallhatták. Mint ahogy Magyarországon ma senki sincs, aki a Mindszenti beszédét hallotta volna kívülem. Ezért kaptam én a kitüntetést is. Ott voltam, Budapesten, megszenteltem a helyet.”
Az értelmiséget Targu Jiuba vitték, a kolostorba orosz katonák érkeztek. Németül tudót kerestek, de mivel az öregebb szerzetesek „rizegtek”, Ervin atya jelentkezett. Tolmácsnak vitték. „Aztán nagy tekintélyem lett nekem, természetesen, beálltam a MANOSZ-ba. Tudja mi az? Hát mi nagy urak voltunk akkor Erdélyben. Madosz volt az igazi neve, azt titkolták, és MANOSZ-nak nevezték. Hát kérem, mi vezettük a várost 45-ben.”
„Le kell lőni!”
Egy székelyudvarhelyi búcsú történéseiről is megemlékezett Ervin atya. „Öt év alatt öt vagy hat helyezést kaptam Márton Áron püspök atyától. Az utolsó 49-ben volt, a fehérlovas bevonulás után, amikor az én kollégám, a zetelaki plébános elmenekült, és engem odatettek a helyettesítésére. Márton Áron püspökatya eljött Somlyóról udvarhelyre az Úrnapi búcsúra. Én káplán voltam, s ezer embert bevittem Udvarhelyre. A környéknek a papjai, mindegyik bejött a búcsús körmenetre, és az akkori esperes, miért, miért nem, én lepődtem meg a legjobban, engem kért fel az ünnepi prédikálásra. Nehezen vállaltam el, de mindenféleképpen ragaszkodott hozzám. Lehet, tudtam valamit akkor. De nem ez az érdekes. A püspöki miséken mindig áldást kell kérni a püspöktől. A püspök atya misézett, odamentem, letérdeltem előtte: benedictionem, kérek áldást. Összehúzza a szemöldökét: te, miről beszélsz? Megijedtem, átfutott rajtam a hideg, olyan szigorúan nézett rám. Hirtelen elmondom a három pontot. Te, én már nem tudlak téged megmenteni, súgta vissza. Még jobban kezdtem rizegni, de aztán a szószéken, nem tudom, mi történt, beszéltem. És az ajtónál két szekus azt mondta egymásnak: le kell lőni. Mármint engemet. Szárhegyről ott volt a főgondnok, aki országgyűlési képviselő volt valamikor, ő hallotta ezt a saját fülével: le kell lőni. Állítólag a beszéd volt a veszedelmes a kereszténység középkori üldöztetéséről, hogy az oltáriszentség volt az erőt adó. De a püspök tudta, miről van szó, nagyon jól tudta. Csak most tudtam meg, egy hónappal ezelőtt, hogy ez az egész le van írva. Megkaptam Bukarestből. A szekuritaté megőrizte. Az újságcikkeket is ezzel kapcsolatban, és a többit is. 861 oldal van rólam. Nem tudom, ki voltam, ki nem voltam. Tőkés Pista bácsinak 4000 oldala van. Kilóra mérik a papokat.”
A vatikáni kémek
„Az udvarhelyi mise után Márton Áron összegyűjtötte a papokat, „világosan rendelkezett, hogyha ő börtönbe kerül, mihez kell tartsák magukat. Két hét múlva Fehérváron lefogták, és megkezdődött az ő pere.”
Kezdődött a harc az állam és a katolikus egyház között, minden katolikus pap vatikáni kém volt. Megkezdődtek a sorozatos letartóztatások. A ferencesek is tudták, deportálni fogják, a kezdeményezésekre a hívek ellenállása volt a válasz. „Udvarhelyen például 50-ben, amikor el akartak vinni minket, akkor három napig gyertyás körmenet volt a kolostor körül, és ellenálltak. 1951-ben Szent István napján szedtek össze egy éjszaka, és loptak el a kolostorokból. Vittek Máriaradnára” – emlékszik vissza, és arra is, hogy 130-140-en kerültek egy helyre, majd egy rendelet alapján kerültek Esztelnekre, Dézsre és Körösbányára. Ervin atya Máriaradnán maradt.
Az üzenetvivő
Élete legkalandosabb hat esztendejének nevezte az ekkortól kezdődő időszakot, beszélt a békepártiak és a titkos kripto-római katolikus egyház, a „föld alattiak” működéséről, a kripto-teológiáról. Arról is, hogy 1955. február közepén hogyan vitt üzenetet Bukarestbe Márton Áronnak. Akkor, amikor még senki sem tudhatta, hogy kiengedték őt a börtönből.
A március 23-án, Márton Áron Gyulafehérvárra való hazajövetelét megelőző éjszaka az összes ellenálló papot elfogták, pert indítottak ellenük. Tizenöten voltak, Ervin atya szabadon maradt. „Mozoghattam, s mivel a püspök atya tudta, hogy én tudok mindenről, behívott Fehérvárra, és mondta, ne per lesz, le vannak fogva, a titkárom is ott van, ügyvédeket kellene fogadni. A titkárom részére próbáld megfogadni ezt meg ezt, és próbáld felvilágosítani arról, ami nélkül nem tudja védeni” – emlékszik vissza a szerzetes, majd a per napján vele történt eseményekre is kitér.
Kirúgták „testvére” peréről
„Reggel megyünk a katonai törvényszék felé. Az ügyvédek természetesen mehetnek, és az elsőfokú rokonság mehetett be. Én, mint a püspök titkárának, Ferenc Béninek a gyámja odaadom a buletint az őrző katonának. Mondom, Ferenc Bénihez megyek, nézi a buletint, s látja, Ferenc Béla vagyok. Ez a világi nevem. Tessék, mondta. Tíz órakor kezdődött a nagy per. Figyeltem, nekem jelentést kell tennem a püspöknél. Este nyolc órakor, még folyt a per, jön a szekurista főhadnagy: maga kihez jött be? Mondom, Ferencz Bénihez. Hát kicsoda magának? Mondom, a testvérem. A hideg végigfutott a hátamon. A szekurista felment a színpadra. Ott voltak, mert színpad volt az egész. Odamegy Ferencz Bénihez, tudtam, nem lesz jó. Jön is vissza hozzám: magának kicsoda Ferencz Béni? Mondom testvérem. Milyen testvére? – csikorgott a foga. Mondom: paptestvérem. Az apját az anyját, azt a nem tudom mi, ha mégegyszer a szemünk elé kerül, maga soha többet napot nem fog látni. Ha megtudja a Szabad Európa Rádió, hogy itt per volt, magát eltüntetjük. Takarodjon, mert úgy rúgom, hogy... Kirúgtak. Futok haza, a sógornőmnél volt a szállásom. Lépek be az aktatáskámért, gondoltam, jobb, ha eltűnök, s azt mondja: Béla, hallottad-e a Szabad Európa rádió most mondta be, hogy valami nagy papi per van Kolozsváron.”
A rendszer fortélyai
A közismert Szoboszlay-per kapcsán is személyes élményeket osztott meg Ervin atya. „1957 nyarán a nagyfőnökömet, Szoboszlay Aladárt, a Duna Konföderáció elnökét lefogták. Mi miatt? Törvénytelen orvosi gyakorlat miatt. Természetgyógyászattal foglalkozott. Örvendtem, hogy a természetgyógyászattal hozták összefüggésbe a lefogását. Mert égett alattam is a talaj. Már benne voltam nyakig a többpártrendszerben.”
Eljött annak is az ideje, amikor Ervin atya bekerült a szekuritátéhoz. „Engem nem kínoztak. Minden be volt adva aprólékosan. Minek tagadjak? Azt mondtam, én mindig a kommunizmus ellen voltam, már itt, Somlyón, gimnazista koromban előadásokat tartottam. Nem tagadom, hogy nem tartom jó rendszernek. Gazdaságilag elsősorban. Az más, hogy Isten, s ateizmus, de én gazdaságilag sem tartom jónak. Akasszanak fel!” „ emlékszik vissza szavaira. És hogy leginkább arról faggatták, mit tárgyalt Márton Áronnal a kommunizmusról. Tagadott, ekkor közölték vele: „Itt van Márton Áron, le van fogva. Tegye oda a fülét a falhoz! A túlsó szobában beszél Márton Áron. Összerogytam. Összerogytam.”
A történtekről tudni kell, hogy magnószalagról szólt akkor a püspök hangja, a szekusok célja pedig az volt, hogy a vallomások alapként szolgáljanak Márton Áron újabb bebörtönzéséhez.
Az állambiztonságot fenyegető társaság tagjaként volt börtönben már öt hónapja Ervin atya úgy, hogy a vádat, illetve az ítéletet nem hozták tudomására. „Hogy az öt hónap alatt mi történt, annak a vége őrületbe való hajszolás volt. Miután elvittek Aradra, betettek egy cellába. Azt mondja nekem a volt madéfalvi plébános: te, mennyire ítéltek el? Mondom, három hónapra. Bolond vagy, Ervin. Mondom, nem hirdették ki, de azt mondták nekem, három hónap. Bolond vagy, Ervin. Lehet, hogy három évre, mondom. Meg van állapítva, hogy bolond vagy. Itt vagy közöttünk. Mi mind életfogytiglan vagyunk.”
„Reméltük, de nem hittük, hogy kiszabadulunk”
A történtek másnapján újabb hír érkezett: „megjött a kegyelem visszautasítása, kivégzés előtt álltak Szoboszlayék. A falon keresztül beszélnem kellett Szoboszlayval s a tízzel, akik halálra voltak ítélve. Hagyatkoztak nekem. Szoboszlay a receptre vonatkozólag is. Rákgyógyító receptje volt. Elmondta nekem, hová dugta el, s ha kikerülök a börtönből, akkor menjek, kutassam ki, s mentsem meg a becsületét. Hogy lehet életfogytiglan kényszermunkára ítélten megmenteni a becsületét? Elképzelhetetlen. Aztán jöttek az évek, sok minden történt, minden nap vártuk, hogy kiszabadulunk. De hogy kiszabadulunk, azt nem hittük. Reméltük, de nem hittük. Hét esztendeig bent voltunk. Miután kiszabadultunk, mentem, hogy megkeressem a receptet, de egy hétemeletes palota volt rá építve. Aradon. Úgyhogy a mai napig a rákkutatás nélküle ott tart, ahol.”
Szabadon az utolsó faluban
1964. augusztus 2-án szabadult ki a börtönből Ervin atya. Hazament Szárhegyre, de az őrmester „kirúgta” onnan, Radnán a kolostorba nem mehetett be, de tanárnak felfogadták volna, elutasította: „Mondom, én a papságot nem akarom otthagyni. Ha már megszabadultam a haláltól, akkor valahogy megoldjuk a dolgot.”
A püspöktől kérte, kapjon valahol helyet számára, de egyik próbálkozását sem fogadta el az akkori hatalom. Mert a püspök helyezhette a papot, de az nem kapott fizetést és tartózkodási engedélyt. Végül 1965. április elsejétől a provinciális Temesvárra küldte, a Németországba ment sváb papok helyére. „Végül az ország legutolsó falujában, Tornyán kaptam plébániát, és ott megkezdtem életem egyik legszebb időszakát, 12 évet. Javításokkal, lelkipásztori örömmel.”
Sok az áruló, mégis kevés a magyar
Az élettörténet azzal folytatódik, hogy a tizenkét éves szolgálat végén jött a hír: Kolozsvárra szól az új kinevezése. 1977 novembere volt ekkor. „Azt sem tudták a kolozsváriak, hogy csókolják a Szent Antal oltárnál a csuhámat. Borzasztó feltűnést keltett, hogy odakerültem. Mondták a hívek, hogy Erzsike még él. Ki az az Erzsike? Hát az, aki meg van bénulva. Huszonhat évvel ezelőtt, amikor elvitték a barátokat innen, Kolozsvárról, megfogadta, addig akar élni és vállalja a bénaságot, amíg a barátokat vissza nem hozzák. Meghallotta, hogy visszahoztak, első pénteken gyónni akart. Megyek hozza, összecsapja a kezeit: Jézusom, bocsáss el most már, bocsáss el, engedj el. Egy hét múlva temettük.”
A templomjavítás nem ment akadálymentesen. Szomorúan mesélt arról Ervin atya, hogy éppen magyar ember volt, aki át akarta verni. Ezt a tényt Márton Áron püspök előtt sem hallgatta el akkoriban. Amikor azt akarta elhitetni vele a mester, hogy az állványozással kimerültek az anyagi keretek, gyergyói ismerősével számoltatta újra a költségeket. Így alapos gyanú volt arra, hogy hétszázezer lejjel akarták átverni, a templom további munkálatait pedig felfüggesztetni. „Szagot fogtam, megyek be a püspök atyához, s mondom neki, nagy baj van, kellene tovább folytatni a javításokat, de ez történt, mit csináljunk? Én azt ajánlom, püspök atya, hogy akasszuk fel a mérnököt. Akasszuk fel! Elmosolyodott, s azt mondja: te, annyi fa az erdőben nincs, mint ahány áruló magyart fel kellene húzni. De tudod-e, olyan kevesen vagyunk.” Igaza volt a püspöknek, a problémát meg lehetett oldani, az építkezést pedig tovább folytatni.
A „rózsafüzérgyáros”
Úgy tűnhet, jó irányba fordult Ervin atya élete. De nem volt sokáig így. „Én keddenként ideológiai beszédeket tartottam a Hiszekegyről. Mindenki már négy órakor jött, széket is hozott, hogy beférjen valahogy. Igen sok volt már a persely, az egyikre kiírtam: kérdezz, felelek. Kezdtek kérdezni. Rázós kérdések jöttek be. Nehezebb volt nekem a mise utáni feleleteket előállítani, mint a prédikációt összeállítani. Szörnyű nehéz volt a felelet. Azonban elfogytak a kérdések. Mit csináljunk, a hívek azért jönnek, hogy a feleleteket hallgassák meg. Ha nincs kérdés, nincs felelet, nincs pénz. Fogtam magam, s én kezdtem bedugdosni a kérdéseket. S ez olyan botrányt okozott... rámléptek.
Rózsafüzérgyárosnak neveztek ki, s öt magyar bíró Kolozsváron elítélt két évre. Jakab Antal jött a tárgyalásra: megmondták, nem lehet megmenteni. Éspedig a gazemberek közé tettek be. Borzalmas volt.”
A valódi ok, a kérdések nem is jöttek szóba a tárgyalásokon. A rózsafüzér volt a fedőszöveg. „Megfogták az asszonyt, aki a rózsafüzért árulta az ajtóban, és tanúnak állították oda, hogy én adtam. És, tudják, törököt fogtak, s a török megfogott engemet. Nem is tudták azt, hogy nekem rózsafüzér-gyáram volt Tornyán. Tempfli püspök úrral is kapcsolatos ez. Mikor még plébános volt, nem volt, miből élnie, tőlem vette a rózsafüzér-hozzávalókat, s ő is csinálta a rózsafüzéreket. Később aztán Amerikából hozott nekem ezer rózsafüzért, s megköszönte, hogy nem jelentettem be a szekuritáténak.”
Amitől még Ervin atya is kicsit meghunyászkodott
1980-ban született meg az ítélet. Ekkoriban történt, hogy bevitték Bukarestbe. „Jött egy Volga, gyönyörű szép kocsi, két ezredessel. Kivettek a börtönből, a piszkosok közül, s megmutatták Bukarestet, mit építettünk. Tetszik? Mondtam, hát hogyne. A Drumul Taberei, az a legdicsőségesebb. Megállunk egy nagy palota előtt. Betuszkoltak, föl, nem tudom a hányadik emeletre. Kérdezi az ottani úr, miért jöttél ide? Mondom, nem én jöttem, hoztak. Fogalmam sincs, miért. Halálra vagy ítélve, közölte. Mondom, nézze, ezelőtt negyven évvel halálra ítéltek, s még élek. Azt mondja, ne ugrálj, mert bizonyítékaink vannak, halálra vagy ítélve. Kém vagy, Szabad Európa kéme vagy. Kicsit meghunyászkodtam. Köhögni kezdtem, s hallom, hogy az egyik cellából visszaköhög valaki. Hát ez Godó, ez Godó Mihály! Visszatelefonálok neki. Erre megkérdik: mi van a torkával? Mondom, tizenhat éves korom óta nekem torokbajom van. Hamar az orvost ide! A szájamat tátsam ki, lenyomtak valamit, elment a kedvem nekem a morzézástól.”
Ervin atya élete végén is úgy gondolta, csodálatos módon, Szent Antal s Godó segítségével szabadult meg a haláltól és a börtöntől. Kolozsvárra viszont már nem mehetett vissza, Vásárhelyre kapott kinevezést. „Jöttek Bukarestből, a kultusztól, hogy adnak ilyen előkelő helyet egy gazember banditának? Egy vásárhelyi püspök, egy bukaresti főinspektorral volt ott, s én elővettem a legjobb szilvapálinkát, s a végén az egyik beesett az asztal alá. Véletlenül.”
Azt védte, aki őt halálra ítélte
Aki ismerte Ervin atyát, tudja, a humor nála mindig keze ügyében volt. Élete további részleteit most nem boncolgatjuk annak, akin két halálos ítélet sem tudott kifogni. Sosem fogadta el a földiek alkotta szabályokat, a halál órájának megválasztásában is csak teremtőjének engedelmeskedett. Emlékének idézését zárjuk most egy olyan történettel, amelynek helyszíne a ravatal, és rávilágít a világ visszásságaira, Ervin atya lelkületére. Ezt is a nyáron mesélte el utoljára.
„Amikor Kolozsvárra kerültem, telefonál Bánffy Pista, hogy te, olvastad-e az újságot? Elolvastam, nem kaptam ott sem semmit. De a sarokban nézd meg! Nézem a sarkot, hát a katonai törvényszék elnökét délután temetik. Azt, aki engem elítélt. Veszem a telefont: Pista, fel a díszmagyart! Megyünk temetésre! Bolond vagy Ervin, megbolondultál. Most kerülsz Kolozsvárra, s megint be akarsz kerülni a börtönbe?” A díszmagyarban való temetésről le lehetett beszélni Ervin atyát, az utolsó találkozásról viszont nem. „Felöltöztem papi civilbe, s kimegyek a temetőbe, a morgába. Nyolc koporsó. Itt kell legyen az ezredesem is. S kezdem a koporsófedeleket emelgetni. Hol vagy? Hol vagy, Pali? S hát az egyiknek a mellén látom a kék sapkát. Mondom, megvagy. Bíróság előtt vagy. Van-e ügyvéd? Hivatalból adtál nekem ügyvédet, hol az ügyvéded? Azt mondja, nincsen. Hát azért jöttem ide, hogy hivatalból ügyvéded legyek. Társalogtunk. Aztán a végén elmondom a Miatyánkot vele együtt. És az Úristennek irgalmába ajánlottam.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2016. november 11.
RMDSZ-választási kampányindító Aradon
Annyian vagyunk, ahányan magyarként szavazunk
Ma 17 órától a Jelen Ház zsúfolásig megtelt nagytermében tartotta választási kampányindító rendezvényét az RMDSZ Arad megyei szervezete. Nemzeti imánk közös megszólaltatását követően Fekete Károly műsorvezető köszöntötte az egybegyűlteket, házigazdaként Bognár Levente aradi alpolgármester mondott köszöntőt, vette számba az RMDSZ-csapat eddigi aradi eredményeit, majd Éder Enikő, a temesvári Csiky Gergely Magyar Színház színművésze egy Markó Béla-költeménnyel adta meg a rendezvény alaphangját. Utána Kovács Péter, az RMDSZ országos ügyvezető elnöke ismertette a szövetség választási programját, majd Király András, az Arad megyei szenátorjelölt lista vezetője vette számba az erdélyi magyarságra váró legfontosabb teendőket.
Utána Molnos András Csaba, a Temesvári Csiky Gergely Magyar Színház művésze szavalta el Márai Sándor Halotti beszéd című költeményét.
Ezt követően Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, képviselőjelölt listavezető tartotta meg programbeszédét, aminek lényege, annyian vagyunk, ahányan magyarként élünk, illetve ahányan elmegyünk szavazni, az RMDSZ-re.
A kampányindítót Éder Enikő és Molnos András Csaba nagy sikerű dalestje zárta. Az ügyvezető elnök, illetve a listavezetők beszédeire visszatérünk.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Annyian vagyunk, ahányan magyarként szavazunk
Ma 17 órától a Jelen Ház zsúfolásig megtelt nagytermében tartotta választási kampányindító rendezvényét az RMDSZ Arad megyei szervezete. Nemzeti imánk közös megszólaltatását követően Fekete Károly műsorvezető köszöntötte az egybegyűlteket, házigazdaként Bognár Levente aradi alpolgármester mondott köszöntőt, vette számba az RMDSZ-csapat eddigi aradi eredményeit, majd Éder Enikő, a temesvári Csiky Gergely Magyar Színház színművésze egy Markó Béla-költeménnyel adta meg a rendezvény alaphangját. Utána Kovács Péter, az RMDSZ országos ügyvezető elnöke ismertette a szövetség választási programját, majd Király András, az Arad megyei szenátorjelölt lista vezetője vette számba az erdélyi magyarságra váró legfontosabb teendőket.
Utána Molnos András Csaba, a Temesvári Csiky Gergely Magyar Színház művésze szavalta el Márai Sándor Halotti beszéd című költeményét.
Ezt követően Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, képviselőjelölt listavezető tartotta meg programbeszédét, aminek lényege, annyian vagyunk, ahányan magyarként élünk, illetve ahányan elmegyünk szavazni, az RMDSZ-re.
A kampányindítót Éder Enikő és Molnos András Csaba nagy sikerű dalestje zárta. Az ügyvezető elnök, illetve a listavezetők beszédeire visszatérünk.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. november 11.
Telt ház fogadta Juhász Béla új kötetének bemutatását
Azokról, akik tettek valamit ezért a városért
Juhász Béla (1950) ny. fizika tanár, a Csiky Gergely Főgimnázium egykori igazgatójának legújabb kötetét mutatták be szerda este a Jelen Ház dísztermében. Az eseményt nagy érdeklődés övezte, példa erre, hogy az ülőhelyeket hamar elfoglalták. Nem csoda, hiszen a szerző könyvében olyan kortárs közéleti személyiségeket szólaltat meg, akiket már nem kell bemutatni kis magyar közösségünkben, akik az elmúlt évtizedek során bizony nagyon sokat tettek le az asztalra, öregbítve a város hírnevét, tovább éltetve annak szellemiségét, értékeit.
Az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában, az aradi önkormányzat és az Arad Municípiumi Kulturális Központ támogatásával megjelent kötetet – két év alatt ez a harmadik a Legyőztük a rákot és a Száraz köd című könyvei után – Jámbor Gyula újságíró (a könyv szerkesztője) méltatta. A közel kétszáz oldalas Aradi személyiségek c. könyvben tizenhét közéleti személyiség – kilenc képzőművész, világbajnok sportoló, lelkész, politikus, mérnök stb. – válaszol a szerző olykor baráti, személyes hangvételű kérdéseire, mesél életútjáról, sikereiről, kudarcairól, karrierről, családról stb. A megszólaltatott személyiségek fényképei egyébként mind megtalálhatók a könyv borítóján.
A könyvbemutatón az interjúalanyok nagy része – közülük nagyon kevésnek nem sikerült eljutnia a rendezvényre – is megszólalt Juhász Béla felkérésére és dióhéjban elmondta, mivel tölti ki mindennapjait mostanában és mit jelent számára a kötetben való szereplés. A megkérdezettek közül bizony olyan is akadt, aki szerényen bevallotta: vért izzadt a kérdések sortüzében, a könyvet újraolvasva talán jobban meggondolt volna egy-két választ, talán nem kellett volna ennyire megnyílnia. Az interjúalanyok válaszaiból az olvasó nemcsak a kifaggatott személyiségek életébe, múltjába, hanem azok közvetlen ismeretségi körébe is betekintést nyer, sőt, mint utólag bevallották, maguk a szereplők is olyan érdekes dolgokat tudtak meg egymásról, melyekre nem is gondoltak volna.
Juhász Béla elárulta, az interjú-sorozatot szeretné folytatni, össze is állt már egy körülbelül 60 fős lista, melyből már 5 interjú elkészült. Reményei szerint jövőre sikerül napvilágot látnia az új kötetnek.
A könyvbemutató dedikálással és baráti beszélgetésekkel zárult.
„Ajánlom ezt a kötetet mindazoknak, akik éreznek vonzódást, érdeklődést Maros-parti városunk iránt. És azok iránt, akik megszólalnak ebben a kötetben, azok közül, akik tettek valamit – és nem keveset – ezért a városért, a hírnevéért, a benne lakó emberekért” – írja a szerző az előszóban.
A könyv a Jelen Ház könyvesboltjából ingyenesen elvihető, ameddig a készlet tart.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)
Azokról, akik tettek valamit ezért a városért
Juhász Béla (1950) ny. fizika tanár, a Csiky Gergely Főgimnázium egykori igazgatójának legújabb kötetét mutatták be szerda este a Jelen Ház dísztermében. Az eseményt nagy érdeklődés övezte, példa erre, hogy az ülőhelyeket hamar elfoglalták. Nem csoda, hiszen a szerző könyvében olyan kortárs közéleti személyiségeket szólaltat meg, akiket már nem kell bemutatni kis magyar közösségünkben, akik az elmúlt évtizedek során bizony nagyon sokat tettek le az asztalra, öregbítve a város hírnevét, tovább éltetve annak szellemiségét, értékeit.
Az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában, az aradi önkormányzat és az Arad Municípiumi Kulturális Központ támogatásával megjelent kötetet – két év alatt ez a harmadik a Legyőztük a rákot és a Száraz köd című könyvei után – Jámbor Gyula újságíró (a könyv szerkesztője) méltatta. A közel kétszáz oldalas Aradi személyiségek c. könyvben tizenhét közéleti személyiség – kilenc képzőművész, világbajnok sportoló, lelkész, politikus, mérnök stb. – válaszol a szerző olykor baráti, személyes hangvételű kérdéseire, mesél életútjáról, sikereiről, kudarcairól, karrierről, családról stb. A megszólaltatott személyiségek fényképei egyébként mind megtalálhatók a könyv borítóján.
A könyvbemutatón az interjúalanyok nagy része – közülük nagyon kevésnek nem sikerült eljutnia a rendezvényre – is megszólalt Juhász Béla felkérésére és dióhéjban elmondta, mivel tölti ki mindennapjait mostanában és mit jelent számára a kötetben való szereplés. A megkérdezettek közül bizony olyan is akadt, aki szerényen bevallotta: vért izzadt a kérdések sortüzében, a könyvet újraolvasva talán jobban meggondolt volna egy-két választ, talán nem kellett volna ennyire megnyílnia. Az interjúalanyok válaszaiból az olvasó nemcsak a kifaggatott személyiségek életébe, múltjába, hanem azok közvetlen ismeretségi körébe is betekintést nyer, sőt, mint utólag bevallották, maguk a szereplők is olyan érdekes dolgokat tudtak meg egymásról, melyekre nem is gondoltak volna.
Juhász Béla elárulta, az interjú-sorozatot szeretné folytatni, össze is állt már egy körülbelül 60 fős lista, melyből már 5 interjú elkészült. Reményei szerint jövőre sikerül napvilágot látnia az új kötetnek.
A könyvbemutató dedikálással és baráti beszélgetésekkel zárult.
„Ajánlom ezt a kötetet mindazoknak, akik éreznek vonzódást, érdeklődést Maros-parti városunk iránt. És azok iránt, akik megszólalnak ebben a kötetben, azok közül, akik tettek valamit – és nem keveset – ezért a városért, a hírnevéért, a benne lakó emberekért” – írja a szerző az előszóban.
A könyv a Jelen Ház könyvesboltjából ingyenesen elvihető, ameddig a készlet tart.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)
2016. november 13.
Zárónyilatkozat a Magyar Szórvány Napján: cselekvő szolidaritás biztosíthatja a jövőt Erdélyben
Besztercén ünnepelték a Magyar Szórvány Napját, ahol Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce-Naszód Megyei Szervezetének elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. „Történelmünk többször is bizonyította, hogy amikor népünk egységes, legyőzhetetlen. Nekünk erdélyi magyaroknak tanulnunk kell ebből, egységesnek kell lennünk, hiszen ettől az egységtől függhet a jövőnk” – fogalmazott Décsei Attila. A megyei szervezet elnöke rámutatott: régen külső ellenségtől kellett az erdélyi magyaroknak tartaniuk, most a beolvadás, a kivándorlás, széthúzás, közömbösség az ellenség. „A szórványban a legértékesebb befektetés a magyar tannyelvű iskola. Mi itt, Besztercén gyermekeinkért harcolunk, a minőségi magyar oktatásért. De erre önerőből képtelenek vagyunk. Szükségünk van a leendő parlamenti képviselőinkre és szenátorainkra, hogy utat mutassanak a bürokrácia rengetegében, mellettünk álljanak” – fogalmazott Décsei Attila. Utalva arra, hogy november 13-a a magyar nyelv napja is, az összetartozás, összefogás, szolidaritás hármasának fontosságát emelte ki a Magyar Szórvány Napján Winkler Gyula, aki úgy fogalmazott, a szórványközösségek jövője szempontjából meghatározó ez a három szó és a legszebb tartalmat közvetíti. „Mindennapi életünk újból és újból bizonyítja a közösségi szolidaritás erejét. A szórványban, az interetnikus környezetben és a tömbben élő magyar közösségek csak egymásra támaszkodva, egymást erősítve tudják céljaikat megvalósítani. A belső szolidaritás létszükséglet nemzeti közösségünk számára” – hangsúlyozta az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki szerint nem véletlen az sem, hogy az Összetartozunk nevet viseli a székely-szórvány együttműködés, amelyet a belső szolidaritás kiemelkedő példájának tart. Idén választásra készülve ünneplik a Magyar Szórvány Napját, az RMDSZ pedig megértve a magyar közösség kívánságát, megvalósította a magyar összefogást, együtt sikeresen tudnak szerepelni a december 11-ei megmérettetésen, vélte Winkler Gyula, kiemelve, itt volt az ideje, hogy politikai értelemben is megerősítsék a közösségi szolidaritást. Benedek Zakariás Hargita megyei képviselőjelölt, a szórványmegyék jelöltje az elkövetkező mandátumban 400 ezer szórványban élő erdélyi magyar nevében és érdekében kíván eljárni, hiszen ismeri, saját életében is tapasztalja gondjaikat. „Sajnos nem tudjuk megállítani az asszimilációt, a szórványban élő magyarok számának csökkenését. Ahhoz, hogy a magyar identitásra leselkedő veszélyeket elhárítsuk, szükségünk van a Szövetség segítségére, a székely-szórvány szolidaritásra, és a szórvány cselekvési tervre, amelyet minden olyan vidéken alkalmazni kell, ahol a magyar nyelvet beszélik” – mutatott rá a képviselőjelölt. Hozzátette: úgy látja, a Szövetség a horgony, amely a szórványt a tömbmagyarsághoz köti, és ott is tartja. Az RMDSZ önkormányzati képviselői mandátumuk első fél évében bebizonyították, hogy méltók voltak a közösség bizalmára – véli Antal Attila Beszterce-Naszód megyei képviselőjelölt, aki helyi tanácsosként napról napra részese az önkormányzatokban dolgozók tevékenységének. „Annak érdekében, hogy az önkormányzatok munkája a továbbiakban is hatékony legyen, erős parlamenti képviseletre van szükségünk. Akkor tudunk jól dolgozni, akkor tudunk hatékonyan a magyar érdeket képviselni, ha erős parlamenti frakciónk van. Ezt kell elmagyaráznunk szavazóinknak, ezt kell megértenie minden helyi közösségnek” – szögezte le a képviselőjelölt. Lőrincz Helga Fehér megyei szenátorjelölt, Nagyenyed alpolgármestere a szórványban történő magyar oktatás fontosságára és a fenntartását fenyegető veszélyekre hívta fel a figyelmet: „a következő öt évben számos erdélyi településen szűnhet meg a magyar oktatás. Sürgősen kell cselekednünk.” A szamosújvári szórványkollégium létrehozása vagy a nagyenyedi kollégium felújítása, amire személyesen is nagyon büszke, jól mutatja azt a kiemelt figyelmet, amelyet az RMDSZ a szórványbeli oktatásra fordít. Hozzátette: „az a célunk, hogy 2020-ra befejezzük, amit elkezdtünk, és minden magyar gyermek korszerű, jól felszerelt iskolában magyar nyelven tanulhasson, függetlenül attól, hogy Erdély melyik településén él.” Széll Lőrincz Hunyad megyei képviselőjelölt, a Hunyad Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság tanácsosa szerint Erdélynek akkor van jövője, ha az erdélyi magyar fiatalok látnak benne jövőt, és elvándorlás helyett inkább itthon maradnak vagy visszatérnek. „Ha a fiatalok Erdélyben tervezik jövőjüket, itt találnak tanulmányaik befejezése után munkát, itt alapítanak családot, az az erdélyi magyarság egészének javára válik. Olyan programot alkottunk, mely jövőt biztosít a fiataloknak. Erdély általuk lesz erősebb, közösségünk általuk gyarapodik” – hangsúlyozta a képviselőjelölt. „A szórvány megyék képviselőinek fontos közösségépítő szerepe is van. A templomjavításoktól az ifjúsági kirándulásokig, az önkormányzatok gondjaitól a március 15-i koszorúk szalagjáig mindennel kell foglalkozni. Ezért a mi munkánk nem kiváltság, hanem a közösség megmaradásáért végzett szolgálat.” – jelentette ki Molnár Zsolt Temes megyei képviselőjelölt. A 4 éves mandátum munkájáról elmondta: a Parlamentben lehettek volna még jobb szakértői egy-egy témának, lehettek volna még aktívabbak, még szemfülesebbek, még határozottabbak. Bukarestben nincsenek minden nap nagy mutatványok és látványos győzelmek, de a kitartó munka meghozza a gyümölcsét. „Mindnyájan azért dolgoztunk és dolgozunk ma is, hogy jó legyen Erdélyben, a Bánságban és Partiumban magyarnak lenni”- szögezte le Molnár Zsolt. Apjok Norbert Máramaros megyei képviselőjelölt, a Szövetség legfiatalabb, befutó helyen induló jelöltje fiatal vállalkozóként is hangsúlyozta: „a román állam megnehezíti az induló vállalkozások dolgát, pedig a sikeres vállalkozások megélhetést biztosítanak és munkahelyeket teremtenek. Minden kezdet nehéz. Segítenünk kell a fiatal vállalkozókat. Kezdeményezzük, hogy a kezdő fiatal vállalkozók három évig csak jövedelemadót fizessenek, emellett támogatjuk, hogy egy nap alatt lehessen ingyenesen céget alapítani.” Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere, az RMDSZ Brassó megyei képviselőjelöltjének, Ambrus Izabellának üzenetét tolmácsolta, a Szövetség kisebbségi és nyelvi jogokért folytatott harcának aktuális célkitűzéseit ismertetve. „Az nyelvi jogok terén tovább akarunk lépni: azt kezdeményezzük, hogy szállítsák le az anyanyelv-használati küszöböt a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra, vagyis ahol a lakosság egytizede magyar, ott lehessen magyarul ügyet intézni” – jelentette ki, majd hozzáfűzte: „azt kérjük, hogy Románia 100 éves évfordulójára végre tartsák be, amit Gyulafehérváron ígértek nekünk. Új etnikum-közi szerződést kell kötni a román néppel, amely tartósan biztosítja az együttélés kereteit, és lehetővé teszi, hogy magyarként méltósággal élhessünk Romániában, emellett új alkotmányt akarunk, amely államalkotó tényezőként ismeri el a magyar kisebbséget.” „Aradról a 300 kilométerre lévő Budapestre autópályán 3 órát utazunk. Aradról Besztercéig az út alig 100 kilométerrel hosszabb, mégis 8 órát jöttünk. Az erdélyi magyarság négyötöde nem élvezheti az autópálya előnyeit” – mutatott rá Faragó Péter Arad megyei képviselőjelölt. Az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke olyan Erdély építéséért dolgozik a Szövetség színeiben, ahol normálisan lehet közlekedni autóval és vonaton is, hiszen egy modern társadalomban a közlekedés többet jelent, mint helyváltoztatást: virágzó kereskedelmet, esélyegyenlőséget, társadalmi mobilitást biztosít. „Bármilyen pártszínű is a leendő kormány, támogatásunknak egyik feltétele az lesz, hogy befejezze az Észak-Erdélyi és Dél-Erdélyi autópályákat, és kiemelten támogassa a vasútfejlesztést is” – összegzett a képviselőjelölt. Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke az RMDSZ szórványról alkotott meghatározását ismertette: „az a közösség, amely segítségre szorul. Kívülről kell erőforrásokat, programokat bevinni ahhoz, hogy a közösség megmaradjon magyarnak, etnikai identitását tovább tudja adni. Ehhez a partnerek a szórványkollégiumok, a magyar házak, amelyek köre gyakran egybeesik az RMDSZ-szel, a történelmi egyházak, hiszen sok szórványtelepülésen az egyház az egyetlen intézmény.” Az erőforrásokat biztosító csatornaként a Communitas Alapítványt említette, valamint a székely megyék nagyvonalú pályázati felajánlásait. Fontosnak tartja, hogy a magyar házakat a magyarországi támogatási rendszer kiemelten finanszírozza, hiszen itt elkötelezett, lelkes emberek dolgoznak, akik szem előtt tartják a szórványban élő magyarok érdekeit. „A politikai képviseletnek kiemelt jelentősége van a szórványban is. Az arányos képviselet elvének megőrzése a mindenkori választási törvényekben a szórvány számára létkérdés, ezért szorgalmazzuk, hogy az RMDSZ parlamenti csoportja ezt az elvet következetesen képviselje és megvédje a törvényhozásban. Csak az arányos képviselet elve szerint megalkotott választási rendszer teszi elérhetővé a parlamenti mandátumot a szórvány megyékben” − hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, aki bemutatta a konferencián elfogadott zárónyilatkozatot is "Mi, a besztercei szórványkonferencia résztvevői, a Magyar Szórvány Napján meggyőződésünknek adunk hangot, hogy jövőnket Erdélyben csak a tömbben, az interetnikus környezetben és a szórványban élő magyar közösségek cselekvő szolidaritásával biztosíthatjuk" - áll a zárónyilatkozatban. (rmdsz-tájékoztató)
Transindex.ro
Besztercén ünnepelték a Magyar Szórvány Napját, ahol Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce-Naszód Megyei Szervezetének elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. „Történelmünk többször is bizonyította, hogy amikor népünk egységes, legyőzhetetlen. Nekünk erdélyi magyaroknak tanulnunk kell ebből, egységesnek kell lennünk, hiszen ettől az egységtől függhet a jövőnk” – fogalmazott Décsei Attila. A megyei szervezet elnöke rámutatott: régen külső ellenségtől kellett az erdélyi magyaroknak tartaniuk, most a beolvadás, a kivándorlás, széthúzás, közömbösség az ellenség. „A szórványban a legértékesebb befektetés a magyar tannyelvű iskola. Mi itt, Besztercén gyermekeinkért harcolunk, a minőségi magyar oktatásért. De erre önerőből képtelenek vagyunk. Szükségünk van a leendő parlamenti képviselőinkre és szenátorainkra, hogy utat mutassanak a bürokrácia rengetegében, mellettünk álljanak” – fogalmazott Décsei Attila. Utalva arra, hogy november 13-a a magyar nyelv napja is, az összetartozás, összefogás, szolidaritás hármasának fontosságát emelte ki a Magyar Szórvány Napján Winkler Gyula, aki úgy fogalmazott, a szórványközösségek jövője szempontjából meghatározó ez a három szó és a legszebb tartalmat közvetíti. „Mindennapi életünk újból és újból bizonyítja a közösségi szolidaritás erejét. A szórványban, az interetnikus környezetben és a tömbben élő magyar közösségek csak egymásra támaszkodva, egymást erősítve tudják céljaikat megvalósítani. A belső szolidaritás létszükséglet nemzeti közösségünk számára” – hangsúlyozta az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki szerint nem véletlen az sem, hogy az Összetartozunk nevet viseli a székely-szórvány együttműködés, amelyet a belső szolidaritás kiemelkedő példájának tart. Idén választásra készülve ünneplik a Magyar Szórvány Napját, az RMDSZ pedig megértve a magyar közösség kívánságát, megvalósította a magyar összefogást, együtt sikeresen tudnak szerepelni a december 11-ei megmérettetésen, vélte Winkler Gyula, kiemelve, itt volt az ideje, hogy politikai értelemben is megerősítsék a közösségi szolidaritást. Benedek Zakariás Hargita megyei képviselőjelölt, a szórványmegyék jelöltje az elkövetkező mandátumban 400 ezer szórványban élő erdélyi magyar nevében és érdekében kíván eljárni, hiszen ismeri, saját életében is tapasztalja gondjaikat. „Sajnos nem tudjuk megállítani az asszimilációt, a szórványban élő magyarok számának csökkenését. Ahhoz, hogy a magyar identitásra leselkedő veszélyeket elhárítsuk, szükségünk van a Szövetség segítségére, a székely-szórvány szolidaritásra, és a szórvány cselekvési tervre, amelyet minden olyan vidéken alkalmazni kell, ahol a magyar nyelvet beszélik” – mutatott rá a képviselőjelölt. Hozzátette: úgy látja, a Szövetség a horgony, amely a szórványt a tömbmagyarsághoz köti, és ott is tartja. Az RMDSZ önkormányzati képviselői mandátumuk első fél évében bebizonyították, hogy méltók voltak a közösség bizalmára – véli Antal Attila Beszterce-Naszód megyei képviselőjelölt, aki helyi tanácsosként napról napra részese az önkormányzatokban dolgozók tevékenységének. „Annak érdekében, hogy az önkormányzatok munkája a továbbiakban is hatékony legyen, erős parlamenti képviseletre van szükségünk. Akkor tudunk jól dolgozni, akkor tudunk hatékonyan a magyar érdeket képviselni, ha erős parlamenti frakciónk van. Ezt kell elmagyaráznunk szavazóinknak, ezt kell megértenie minden helyi közösségnek” – szögezte le a képviselőjelölt. Lőrincz Helga Fehér megyei szenátorjelölt, Nagyenyed alpolgármestere a szórványban történő magyar oktatás fontosságára és a fenntartását fenyegető veszélyekre hívta fel a figyelmet: „a következő öt évben számos erdélyi településen szűnhet meg a magyar oktatás. Sürgősen kell cselekednünk.” A szamosújvári szórványkollégium létrehozása vagy a nagyenyedi kollégium felújítása, amire személyesen is nagyon büszke, jól mutatja azt a kiemelt figyelmet, amelyet az RMDSZ a szórványbeli oktatásra fordít. Hozzátette: „az a célunk, hogy 2020-ra befejezzük, amit elkezdtünk, és minden magyar gyermek korszerű, jól felszerelt iskolában magyar nyelven tanulhasson, függetlenül attól, hogy Erdély melyik településén él.” Széll Lőrincz Hunyad megyei képviselőjelölt, a Hunyad Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság tanácsosa szerint Erdélynek akkor van jövője, ha az erdélyi magyar fiatalok látnak benne jövőt, és elvándorlás helyett inkább itthon maradnak vagy visszatérnek. „Ha a fiatalok Erdélyben tervezik jövőjüket, itt találnak tanulmányaik befejezése után munkát, itt alapítanak családot, az az erdélyi magyarság egészének javára válik. Olyan programot alkottunk, mely jövőt biztosít a fiataloknak. Erdély általuk lesz erősebb, közösségünk általuk gyarapodik” – hangsúlyozta a képviselőjelölt. „A szórvány megyék képviselőinek fontos közösségépítő szerepe is van. A templomjavításoktól az ifjúsági kirándulásokig, az önkormányzatok gondjaitól a március 15-i koszorúk szalagjáig mindennel kell foglalkozni. Ezért a mi munkánk nem kiváltság, hanem a közösség megmaradásáért végzett szolgálat.” – jelentette ki Molnár Zsolt Temes megyei képviselőjelölt. A 4 éves mandátum munkájáról elmondta: a Parlamentben lehettek volna még jobb szakértői egy-egy témának, lehettek volna még aktívabbak, még szemfülesebbek, még határozottabbak. Bukarestben nincsenek minden nap nagy mutatványok és látványos győzelmek, de a kitartó munka meghozza a gyümölcsét. „Mindnyájan azért dolgoztunk és dolgozunk ma is, hogy jó legyen Erdélyben, a Bánságban és Partiumban magyarnak lenni”- szögezte le Molnár Zsolt. Apjok Norbert Máramaros megyei képviselőjelölt, a Szövetség legfiatalabb, befutó helyen induló jelöltje fiatal vállalkozóként is hangsúlyozta: „a román állam megnehezíti az induló vállalkozások dolgát, pedig a sikeres vállalkozások megélhetést biztosítanak és munkahelyeket teremtenek. Minden kezdet nehéz. Segítenünk kell a fiatal vállalkozókat. Kezdeményezzük, hogy a kezdő fiatal vállalkozók három évig csak jövedelemadót fizessenek, emellett támogatjuk, hogy egy nap alatt lehessen ingyenesen céget alapítani.” Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere, az RMDSZ Brassó megyei képviselőjelöltjének, Ambrus Izabellának üzenetét tolmácsolta, a Szövetség kisebbségi és nyelvi jogokért folytatott harcának aktuális célkitűzéseit ismertetve. „Az nyelvi jogok terén tovább akarunk lépni: azt kezdeményezzük, hogy szállítsák le az anyanyelv-használati küszöböt a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra, vagyis ahol a lakosság egytizede magyar, ott lehessen magyarul ügyet intézni” – jelentette ki, majd hozzáfűzte: „azt kérjük, hogy Románia 100 éves évfordulójára végre tartsák be, amit Gyulafehérváron ígértek nekünk. Új etnikum-közi szerződést kell kötni a román néppel, amely tartósan biztosítja az együttélés kereteit, és lehetővé teszi, hogy magyarként méltósággal élhessünk Romániában, emellett új alkotmányt akarunk, amely államalkotó tényezőként ismeri el a magyar kisebbséget.” „Aradról a 300 kilométerre lévő Budapestre autópályán 3 órát utazunk. Aradról Besztercéig az út alig 100 kilométerrel hosszabb, mégis 8 órát jöttünk. Az erdélyi magyarság négyötöde nem élvezheti az autópálya előnyeit” – mutatott rá Faragó Péter Arad megyei képviselőjelölt. Az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke olyan Erdély építéséért dolgozik a Szövetség színeiben, ahol normálisan lehet közlekedni autóval és vonaton is, hiszen egy modern társadalomban a közlekedés többet jelent, mint helyváltoztatást: virágzó kereskedelmet, esélyegyenlőséget, társadalmi mobilitást biztosít. „Bármilyen pártszínű is a leendő kormány, támogatásunknak egyik feltétele az lesz, hogy befejezze az Észak-Erdélyi és Dél-Erdélyi autópályákat, és kiemelten támogassa a vasútfejlesztést is” – összegzett a képviselőjelölt. Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke az RMDSZ szórványról alkotott meghatározását ismertette: „az a közösség, amely segítségre szorul. Kívülről kell erőforrásokat, programokat bevinni ahhoz, hogy a közösség megmaradjon magyarnak, etnikai identitását tovább tudja adni. Ehhez a partnerek a szórványkollégiumok, a magyar házak, amelyek köre gyakran egybeesik az RMDSZ-szel, a történelmi egyházak, hiszen sok szórványtelepülésen az egyház az egyetlen intézmény.” Az erőforrásokat biztosító csatornaként a Communitas Alapítványt említette, valamint a székely megyék nagyvonalú pályázati felajánlásait. Fontosnak tartja, hogy a magyar házakat a magyarországi támogatási rendszer kiemelten finanszírozza, hiszen itt elkötelezett, lelkes emberek dolgoznak, akik szem előtt tartják a szórványban élő magyarok érdekeit. „A politikai képviseletnek kiemelt jelentősége van a szórványban is. Az arányos képviselet elvének megőrzése a mindenkori választási törvényekben a szórvány számára létkérdés, ezért szorgalmazzuk, hogy az RMDSZ parlamenti csoportja ezt az elvet következetesen képviselje és megvédje a törvényhozásban. Csak az arányos képviselet elve szerint megalkotott választási rendszer teszi elérhetővé a parlamenti mandátumot a szórvány megyékben” − hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, aki bemutatta a konferencián elfogadott zárónyilatkozatot is "Mi, a besztercei szórványkonferencia résztvevői, a Magyar Szórvány Napján meggyőződésünknek adunk hangot, hogy jövőnket Erdélyben csak a tömbben, az interetnikus környezetben és a szórványban élő magyar közösségek cselekvő szolidaritásával biztosíthatjuk" - áll a zárónyilatkozatban. (rmdsz-tájékoztató)
Transindex.ro
2016. november 14.
Arad megyei az új ügyvezető elnök
Tizenegyedik RMGE-kongresszus
November 11-én, pénteken Székelyudvarhelyen tartotta tizenegyedik, beszámoló és tisztújító kongresszusát a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete.
Közel 200 küldött, vendég és érdeklődő jelenlétében történő megállapodás aláírásával kezdte munkálatait a 172 éve bejegyzett, az Erdélyi Gazdasági Egylet szellemét és munkáját tovább vivő országos érdekvédelmi egyesület, az RMGE.
Az Összefogás az Erdélyi Vidékért nevű dokumentum aláírásával állapodott meg a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) abban, hogy együttműködnek egymással, és minden csatlakozni kívánó szervezettel, egyesülettel vagy intézménnyel, amely felelősen gondolkodik az erdélyi vidék jövőjéről, általában a vidékről, mint a nemzet fennmaradásának biztos zálogáról. Az RMDSZ részéről Kelemen Hunor Szövetségi elnök, az RMGE részéről Sebestyén Csaba elnök által aláírt dokumentum megalapozza ez erdélyi vidékért, Erdély jövőéért történő összefogást és az erdélyi vidékfejlesztési stratégia megalkotása és kivitelezése érdekében történő együttműködést, az önkormányzatok, szakmai-civil szervezetek és intézmények vidékfejlesztési tevékenységeinek összehangolását.
A tíz megyei szervezet küldöttei az országos RMGE vezetőjeként újraválasztották Sebestyén Csabát, az egyesület 2000-ben megválasztott elnökét. Ügyvezető elnökként Zágoni Szabó Andrást – Aradról, alelnököknek Bodó Gézát – az Udvarhelyszéki egyesület elnökét és Szentmiklósi Zoltánt, Bihar megye jelöltjét választották.
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete a továbbiakban is a családi kis- és középgazdaságok képviseletét vállalja; hisz abban, hogy a nemzet fennmaradása a vidék, a falu túlélésén múlik; hogy a föld nemzeti erőforrásunk legdrágább kincse és mindent meg kell tenni, annak érdekében, hogy ez a helyi közösségek tulajdonában maradjon; hogy a vidék problémája nemcsak a falu, nemcsak a vidéki lakósság problémája, hanem az egész társadalom felelőssége is és megmaradása érdekében az egész társadalmat mozgósítani kell. Az RMGE vállalja múltját és hisz az erdélyi magyar gazdálkodás, az erdélyi magyar vidék jövőjében.
(rmge)
Nyugati Jelen (Arad)
Tizenegyedik RMGE-kongresszus
November 11-én, pénteken Székelyudvarhelyen tartotta tizenegyedik, beszámoló és tisztújító kongresszusát a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete.
Közel 200 küldött, vendég és érdeklődő jelenlétében történő megállapodás aláírásával kezdte munkálatait a 172 éve bejegyzett, az Erdélyi Gazdasági Egylet szellemét és munkáját tovább vivő országos érdekvédelmi egyesület, az RMGE.
Az Összefogás az Erdélyi Vidékért nevű dokumentum aláírásával állapodott meg a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) abban, hogy együttműködnek egymással, és minden csatlakozni kívánó szervezettel, egyesülettel vagy intézménnyel, amely felelősen gondolkodik az erdélyi vidék jövőjéről, általában a vidékről, mint a nemzet fennmaradásának biztos zálogáról. Az RMDSZ részéről Kelemen Hunor Szövetségi elnök, az RMGE részéről Sebestyén Csaba elnök által aláírt dokumentum megalapozza ez erdélyi vidékért, Erdély jövőéért történő összefogást és az erdélyi vidékfejlesztési stratégia megalkotása és kivitelezése érdekében történő együttműködést, az önkormányzatok, szakmai-civil szervezetek és intézmények vidékfejlesztési tevékenységeinek összehangolását.
A tíz megyei szervezet küldöttei az országos RMGE vezetőjeként újraválasztották Sebestyén Csabát, az egyesület 2000-ben megválasztott elnökét. Ügyvezető elnökként Zágoni Szabó Andrást – Aradról, alelnököknek Bodó Gézát – az Udvarhelyszéki egyesület elnökét és Szentmiklósi Zoltánt, Bihar megye jelöltjét választották.
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete a továbbiakban is a családi kis- és középgazdaságok képviseletét vállalja; hisz abban, hogy a nemzet fennmaradása a vidék, a falu túlélésén múlik; hogy a föld nemzeti erőforrásunk legdrágább kincse és mindent meg kell tenni, annak érdekében, hogy ez a helyi közösségek tulajdonában maradjon; hogy a vidék problémája nemcsak a falu, nemcsak a vidéki lakósság problémája, hanem az egész társadalom felelőssége is és megmaradása érdekében az egész társadalmat mozgósítani kell. Az RMGE vállalja múltját és hisz az erdélyi magyar gazdálkodás, az erdélyi magyar vidék jövőjében.
(rmge)
Nyugati Jelen (Arad)
2016. november 18.
A kommunizmus szentjobbi áldozatai
„Ismerjük a múltadat és a jövődre is gondunk lesz, ha nem vigyázol.” A párttitkárokat, a rendszer sötétlelkű janicsárjait egyetlen cél vezérelte: a megfélemlítés, bármilyen eszközzel. A visszaemlékezéseken és leírt forrásokon alapuló összeállításunkat tisztelgésnek szánjuk Szentjobb kommunista időkbeli áldozatainak, egyúttal bátorságot kívánva a ma élőknek, sorsuk alakításához.
„Csak egy kis munka” (1945)
„Malenykaja rabota”, azaz: „csak egy kis munka”. Ezzel a hazugsággal hurcolták el a szovjet katonák a szentjobbi svábokat is. Alexandr Szolzsenyicin szavai kivánkoznak ide: „Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana.” Kálmándi Papp László, a későbbi szentjobbi „tanító bácsi”, Nagykároly és környéke sváb lakosságának elhurcolását írja le a Svábok a paradicsomban című kötetében. Ő maga is, ifjú gimnazistaként, azzal biztatta aggódó szüleit: három hét nem a világ. A beígért három hetes kényszermunka aztán évekre elhúzódott, nem véletlenül jegyzi meg a mű egyik szereplője az első, indulás előtti fogolyszámlálás alkalmával: „Te, ezek nem tudnak számolni!” Szentjobbról 33 német és egy magyar nevű lakost hajtott el 1945. január 5-én a Vörös Hadsereg. László Sándor és Erdélyi Etelka 2004-ben megjelent kismonográfiája szerint a legtöbben majdnem öt évet töltöttek a messzi idegenben. Kilencen azonban nem élték túl az embertelen körülményeket. A település minden évben, Szent István ünnepén emlékezik az elhurcoltakra, akiknek emlékezetét egy 2002. augusztus 20-án felavatott Sváb utcai feszület őrzi, neveik felsorolásával.
Ellenállási mozgalmak (1949)
A legkevesebb adatunk arról a mintegy 15 szentjobbi személyről van, akiket államellenes tevékenység vádjával börtönöztek be. Egyik bajtársuktól, a nagyváradi Kelemen Bélától tudjuk, hogy vele együtt, az Aradról indult, majd Váradon a Körös-völgyi ezredes néven ismert ellenállási mozgalomba szervezték be őket 1949-ben. Utóbbinak a szentjobbi Iván József Nagyváradon élő nagybátyja volt a vezetője, akinek gépgyárát államosították. Céljuk a hatalommal szembeni ellenállás volt, akár fegyveres harc által is. Szentjobbon a Szitkók: József, Gera (Gergely) és László voltak a fő kezdeményezők. Ők szervezték be a környékbeli poklostelkieket is. Mellettük további hat nevet sikerült eddig összegyűjtenünk: Dzsindzsa József, Dzsindzsa László, Nagy Gábor, Ludvig Emil, Matiz Károly, Iván József. A csoportokat rövid időn belül, 1950-ben felszámolták. A szentjobbi sejt tagjait egy érolaszi ház padlásáról vezették el, miután fegyveres ellenállást tanúsítottak. 1951-ben 15 évi börtönbüntetésre ítélték őket. A váradiak közül Kelement államellenes szervezkedés vádjával 20 évre ítélték. Három társukat halálra ítélték és ki is végezték. A szentjobbi Iván Józsefet végig Szamosújváron tartották. Ő is 64-ben, az országos amnesztiával szabadult, de a fogságban annyira legyengült a szervezete, hogy egy évvel később meghalt. Kelemen először Felsőbányára került, ahol bányában dolgoztatták, majd onnan 1951-ben a Duna-deltába vitték. Ott találkozott egyik volt szentjobbi bajtársával, Szitkó Józseffel, aki nem sokkal később tüdőgyulladásban elhunyt. Kelemen visszaemlékezésből az is kiderül, hogy az első 56-tal összefüggésbe hozott elítéltek 60-61-ben jelentek meg a Duna-deltában.
Szintén 1949-ben, a székely származású Takács János szentjobbi plébánost hittanóráról hurcolták el a hatóságok. A felháborodott hívek a Sváb utcán feltartóztatták a szekeret és a papot kimenekítették. Az esetet Csilik József is közli 2011-ben megjelent monográfiájában. A bosszúhadjárat során három asszonyt letartóztattak és két-két éves, Jilavan letöltendő börtönbüntetésre ítélték őket. A 19 éves Musák László volt az, aki megragadta a papot szállító fogat gyeplőjét. Már másnap éjjel, a tisztelendővel együtt őt is Margittára vitték. A fiatalembert félholtra verték, hamarosan belehalt a sérüléseibe. A papot pedig koholt vádak alapján börtönbüntetésre ítélték.
Kitelepítés (1952)
Csilik Erzsébet kötetbe foglalta családja kálváriáját (Az Isonzótól a Duna-csatornáig. Magánkiadás, Budapest, 2013), így a legtöbb adattal a Kis család hat tagjának 1952-ben történt kitelepítéséről rendelkezünk. Az elfelejtett váradi költő, Katona Mihály Szacsvayról írt megállapítását parafrazálva: egy tollvonásnyi sem volt a bűnük. A család katonai szolgálatát végző tagja (a könyv írójának testvérbátyja) több társával együtt átszökött Jugoszláviába. A kollektív bűnösségben gondolkodó hatalom a család többi tagján állt bosszút: mindannyiukat felpakolták és a baragani Fetestre szállították. A könyv szerzője 6 évesen élte meg mindezt, testvéreivel, szüleivel és 77 éves nagymamájával egyetemben. Egy 800 viskóból kialakított telepre kerültek, ahol első lakhelyük egy sással fedett kis földkunyhó volt, amelyben az előző lakók korábban disznókat tartottak. A család ebben, a kitelepítettek számára kialakított rabfaluban vészelte át a következő éveket. Isteni kegyelem, hogy a szörnyű körülmények ellenére mindannyian életben maradtak. Három évvel később, 1955 őszén térhettek haza, de az osztályellenség bélyege mindvégig, a rendszerváltás bekövetkeztéig rajtuk maradt. Még három évtizeddel később, 1987-ben is megfigyelés alatt tartották őket. Jellemző a helyi párttitkár magatartása, aki e szavakkal igyekezett megfélemlíteni az akkor 15 éves Csilik Erzsébetet: „ismerjük a múltadat és a jövődre is gondunk lesz, ha nem vigyázol.”
A szentjobbi református egyház parkjában 2016. október 23-án felavatott emlékjel a kommunizmus összes szentjobbi és nem szentjobbi áldozatára emlékeztet, méltó kegyeleti helyszínt biztosítva mindazoknak, akik tisztelegni kívánnak a diktatúra által derékba tört életek előtt. Végül hadd álljon itt Csilik Erzsébet Baragani dal című verse, mely betekintést enged a nagy román pusztaságba internáltak mindennapjaiba.
Fábián Tibor
Csilik Erzsébet: Baragani dal
Nem volt kutunk sem vizünk, Szomjaztunk és éheztünk, Nem volt kapunk kerítésünk, De már nem volt mitől félnünk. Nagyon vigyáztak most ránk Milicisták, katonák. Traktor húzott barázdákat, Így jelölték az utcákat. Itt egyforma gazdag volt Paraszt, tanár és doktor. A nagy Sztálin tanácsára Csajkás rendszert a világra! Hoztak levest hordókba, Nem volt benne csak uborka, Az is igen savanyú, Még a kutyának sem jó. Meg is lett az eredménye: Mindenkinek hasmenése, Tífusz, vérhas, kolera, Szaporodott Buliga. Nem volt orvos, nem volt pap, A menet csendben haladt Ki a birkalegelőre, Könnycsepp hullott a gödörbe. Sűrűn haltak öregek, Fiatalok s gyerekek; A buligai temetőbe’, Sírok számokkal jelölve, Már nem tudni kit takar, Itt ér véget ez a dal.
erdon.ro
„Ismerjük a múltadat és a jövődre is gondunk lesz, ha nem vigyázol.” A párttitkárokat, a rendszer sötétlelkű janicsárjait egyetlen cél vezérelte: a megfélemlítés, bármilyen eszközzel. A visszaemlékezéseken és leírt forrásokon alapuló összeállításunkat tisztelgésnek szánjuk Szentjobb kommunista időkbeli áldozatainak, egyúttal bátorságot kívánva a ma élőknek, sorsuk alakításához.
„Csak egy kis munka” (1945)
„Malenykaja rabota”, azaz: „csak egy kis munka”. Ezzel a hazugsággal hurcolták el a szovjet katonák a szentjobbi svábokat is. Alexandr Szolzsenyicin szavai kivánkoznak ide: „Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana.” Kálmándi Papp László, a későbbi szentjobbi „tanító bácsi”, Nagykároly és környéke sváb lakosságának elhurcolását írja le a Svábok a paradicsomban című kötetében. Ő maga is, ifjú gimnazistaként, azzal biztatta aggódó szüleit: három hét nem a világ. A beígért három hetes kényszermunka aztán évekre elhúzódott, nem véletlenül jegyzi meg a mű egyik szereplője az első, indulás előtti fogolyszámlálás alkalmával: „Te, ezek nem tudnak számolni!” Szentjobbról 33 német és egy magyar nevű lakost hajtott el 1945. január 5-én a Vörös Hadsereg. László Sándor és Erdélyi Etelka 2004-ben megjelent kismonográfiája szerint a legtöbben majdnem öt évet töltöttek a messzi idegenben. Kilencen azonban nem élték túl az embertelen körülményeket. A település minden évben, Szent István ünnepén emlékezik az elhurcoltakra, akiknek emlékezetét egy 2002. augusztus 20-án felavatott Sváb utcai feszület őrzi, neveik felsorolásával.
Ellenállási mozgalmak (1949)
A legkevesebb adatunk arról a mintegy 15 szentjobbi személyről van, akiket államellenes tevékenység vádjával börtönöztek be. Egyik bajtársuktól, a nagyváradi Kelemen Bélától tudjuk, hogy vele együtt, az Aradról indult, majd Váradon a Körös-völgyi ezredes néven ismert ellenállási mozgalomba szervezték be őket 1949-ben. Utóbbinak a szentjobbi Iván József Nagyváradon élő nagybátyja volt a vezetője, akinek gépgyárát államosították. Céljuk a hatalommal szembeni ellenállás volt, akár fegyveres harc által is. Szentjobbon a Szitkók: József, Gera (Gergely) és László voltak a fő kezdeményezők. Ők szervezték be a környékbeli poklostelkieket is. Mellettük további hat nevet sikerült eddig összegyűjtenünk: Dzsindzsa József, Dzsindzsa László, Nagy Gábor, Ludvig Emil, Matiz Károly, Iván József. A csoportokat rövid időn belül, 1950-ben felszámolták. A szentjobbi sejt tagjait egy érolaszi ház padlásáról vezették el, miután fegyveres ellenállást tanúsítottak. 1951-ben 15 évi börtönbüntetésre ítélték őket. A váradiak közül Kelement államellenes szervezkedés vádjával 20 évre ítélték. Három társukat halálra ítélték és ki is végezték. A szentjobbi Iván Józsefet végig Szamosújváron tartották. Ő is 64-ben, az országos amnesztiával szabadult, de a fogságban annyira legyengült a szervezete, hogy egy évvel később meghalt. Kelemen először Felsőbányára került, ahol bányában dolgoztatták, majd onnan 1951-ben a Duna-deltába vitték. Ott találkozott egyik volt szentjobbi bajtársával, Szitkó Józseffel, aki nem sokkal később tüdőgyulladásban elhunyt. Kelemen visszaemlékezésből az is kiderül, hogy az első 56-tal összefüggésbe hozott elítéltek 60-61-ben jelentek meg a Duna-deltában.
Szintén 1949-ben, a székely származású Takács János szentjobbi plébánost hittanóráról hurcolták el a hatóságok. A felháborodott hívek a Sváb utcán feltartóztatták a szekeret és a papot kimenekítették. Az esetet Csilik József is közli 2011-ben megjelent monográfiájában. A bosszúhadjárat során három asszonyt letartóztattak és két-két éves, Jilavan letöltendő börtönbüntetésre ítélték őket. A 19 éves Musák László volt az, aki megragadta a papot szállító fogat gyeplőjét. Már másnap éjjel, a tisztelendővel együtt őt is Margittára vitték. A fiatalembert félholtra verték, hamarosan belehalt a sérüléseibe. A papot pedig koholt vádak alapján börtönbüntetésre ítélték.
Kitelepítés (1952)
Csilik Erzsébet kötetbe foglalta családja kálváriáját (Az Isonzótól a Duna-csatornáig. Magánkiadás, Budapest, 2013), így a legtöbb adattal a Kis család hat tagjának 1952-ben történt kitelepítéséről rendelkezünk. Az elfelejtett váradi költő, Katona Mihály Szacsvayról írt megállapítását parafrazálva: egy tollvonásnyi sem volt a bűnük. A család katonai szolgálatát végző tagja (a könyv írójának testvérbátyja) több társával együtt átszökött Jugoszláviába. A kollektív bűnösségben gondolkodó hatalom a család többi tagján állt bosszút: mindannyiukat felpakolták és a baragani Fetestre szállították. A könyv szerzője 6 évesen élte meg mindezt, testvéreivel, szüleivel és 77 éves nagymamájával egyetemben. Egy 800 viskóból kialakított telepre kerültek, ahol első lakhelyük egy sással fedett kis földkunyhó volt, amelyben az előző lakók korábban disznókat tartottak. A család ebben, a kitelepítettek számára kialakított rabfaluban vészelte át a következő éveket. Isteni kegyelem, hogy a szörnyű körülmények ellenére mindannyian életben maradtak. Három évvel később, 1955 őszén térhettek haza, de az osztályellenség bélyege mindvégig, a rendszerváltás bekövetkeztéig rajtuk maradt. Még három évtizeddel később, 1987-ben is megfigyelés alatt tartották őket. Jellemző a helyi párttitkár magatartása, aki e szavakkal igyekezett megfélemlíteni az akkor 15 éves Csilik Erzsébetet: „ismerjük a múltadat és a jövődre is gondunk lesz, ha nem vigyázol.”
A szentjobbi református egyház parkjában 2016. október 23-án felavatott emlékjel a kommunizmus összes szentjobbi és nem szentjobbi áldozatára emlékeztet, méltó kegyeleti helyszínt biztosítva mindazoknak, akik tisztelegni kívánnak a diktatúra által derékba tört életek előtt. Végül hadd álljon itt Csilik Erzsébet Baragani dal című verse, mely betekintést enged a nagy román pusztaságba internáltak mindennapjaiba.
Fábián Tibor
Csilik Erzsébet: Baragani dal
Nem volt kutunk sem vizünk, Szomjaztunk és éheztünk, Nem volt kapunk kerítésünk, De már nem volt mitől félnünk. Nagyon vigyáztak most ránk Milicisták, katonák. Traktor húzott barázdákat, Így jelölték az utcákat. Itt egyforma gazdag volt Paraszt, tanár és doktor. A nagy Sztálin tanácsára Csajkás rendszert a világra! Hoztak levest hordókba, Nem volt benne csak uborka, Az is igen savanyú, Még a kutyának sem jó. Meg is lett az eredménye: Mindenkinek hasmenése, Tífusz, vérhas, kolera, Szaporodott Buliga. Nem volt orvos, nem volt pap, A menet csendben haladt Ki a birkalegelőre, Könnycsepp hullott a gödörbe. Sűrűn haltak öregek, Fiatalok s gyerekek; A buligai temetőbe’, Sírok számokkal jelölve, Már nem tudni kit takar, Itt ér véget ez a dal.
erdon.ro
2016. november 18.
„Fejetlenség” van az erdélyi magyar iskolákban az igazgatói versenyvizsgák után
Nagy a bizonytalanság azokban a magyar és vegyes tannyelvű iskolákban is országszerte, ahol senki sem jelentkezett az iskolavezetői tisztségekre kiírt versenyvizsgára. Olyan nagymúltú magyar intézmények vannak ilyen helyzetben, mint a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium, a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium. A főtanfelügyelők egybehangzóan állítják: a versenyvizsgát nem év közben kellett volna lebonyolítani, amikor fennáll a veszélye, hogy vezetők nélkül maradnak oktatási intézmények.
Az iskolavezetői tisztségekre kiírt versenyvizsgák jelenleg is zajlanak, jövő héten bírálják el az óvásokat. Hogy ezt követően mi lesz az üresen maradt helyekkel, még nem tudni, a minisztérium december elejére ígért erre vonatkozóan pontos tájékoztatást. Összeállításunkból kiderül, a vizsga feltételeit sokan saját hibájukon kívül sokan nem tudták teljesíteni.
Hargita megye: 62 százalék vizsgázott sikeresen
Hargita megyében közel 62 százalékos arányban vizsgáztak sikeresen az igazgatói valamint aligazgatói állásokra a tanintézményekben. 48 iskolában és óvodában nem teltek be a helyek. "Sajnálatos módon vannak olyan óvodák és iskolák, amelyekben senki nem jelentkezett a korábban meghirdetett igazgatói állásokra" – tájékoztatta a Maszolt Görbe Péter, Hargita megyei főtanfelügyelő.
Összesen 134 igazgatói és 66 aligazgatói helyet hirdettek meg a megyében. A főtanfelügyelő közlése szerint 24 igazgatói és 36 aligazgatói posztra senki sem jelentkezett. Mindössze tíz iskolában alakulhatott ki valós verseny az igazgatói tisztségre azzal, hogy legalább ketten jelentkeztek egy helyre, az aligazgatók esetében 34-en voltak 30 helyre.
A vizsgaeredményekből kiderül, hogy 89 igazgató és 24 aligazgató kapott átmenő jegyet. Azokban az iskolákban, ahol ugyanarra a posztra ketten is jelentkeztek, és mindkettejüknek sikerült a vizsgája, a közeljövőben dől el, hogy ki kapja meg a munkát.
„Országos viszonylatban nem rosszak a Hargita megyei eredmények, ebben köszönettel tartozunk az önkormányzatoknak is, mivel itt, más megyékkel ellentétben, nem kerültük abba a nehéz helyzetbe, hogy a vizsgáztató bizottság nem működhetett, mert a polgármesteri hivatal nem delegált tagot. Tehát minden vizsga a szabályoknak megfelelően zajlott” – ismertette a főtanfelügyelő. A be nem töltött állásokra valószínűleg jövő év tavaszán, március és május között újabb vizsgát hirdetnek meg.
Csíkszeredában jelenleg a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Nagy István Művészeti Líceumban, a Szent Anna Speciális Szakképző Líceumban, valamint két további óvodában nincs betöltve az igazgatói hely. Székelyudvarhelyen ugyanez a helyzet a Marin Preda Elméleti Líceumban, a Móra Ferenc Általános Iskolában, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban, valamint az Eötvös József Szakközépiskolában. Székelyudvarhelyen két óvodában maradt üresen a meghirdetett poszt.
Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban sem az igazgatói, sem az aligazgatói állást nem foglalták el, a Kós Károly Általános Iskolában az igazgatói állás maradt üresen. Székelykeresztúron a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban nem vizsgáztak sikeresen, és egy óvodában nem jelentkezett senki. Maroshévízen minden iskolában és óvodában beteltek a helyek.
Kolozsváron a Brassai is bajban van
Kolozs megyében 16 igazgatói állást hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű oktatási intézményekben. Összesen 16-an jelentkeztek, 14-nek pedig sikerült a versenyvizsgája - tájékoztatott Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatói tisztségére versenyvizsgázó nem vette sikeresen az akadályokat, a körösfői Kós Károly iskolában pedig a még állásában lévő igazgató nem jelentkezhetett a megmérettetésre, mert nem tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek.
Szintén 16 aligazgatói tisztséget hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű intézményekben, amelyre összesen tízen jelentkeztek. Egyetlen iskolát, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumot leszámítva, a fennmaradó öt iskolában azért nem versenyvizsgázott senki, mert a jelenlegi vezetők nem tudták teljesíteni a jelentkezési feltételeket - hívta fel a figyelmet Török Zoltán. Az érintett iskolák: a Kolozsvári Református Kollégium, a bánffyhunyadi szakközépiskola, a magyarkapusi iskola, a dési általános iskola és a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája.
A feltételek között szerepelt például, hogy a pályázó tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek; hogy címzetes tanár a közoktatási rendszerben és legalább kettes fokozati vizsgával vagy doktori címmel rendelkezik. A legtöbben amiatt kerültek hátrányba, hogy nem tagjai az oktatásért felelős szakértői testületnek. Török Zoltán tájékoztatása szerint esélyük sem volt, hogy a versenyvizsga előtt az érintettek bekerüljenek a testületbe, hiszen oda legutoljára felvételt júliusban hirdettek, a versenyvizsgáról pedig szeptemberben szereztek tudomást az iskolák.
Az olyan vidéki iskoláknál, mint a körősfői vagy a magyarkapusi, a jelenlegi igazgatóhelyettes azért nem teljesíthette a feltételeket, mert nem címzetes tanár. Címzetes pedagógus csak az lehet, aki az adott iskolában heti 18 szakorát ad, az említett iskolákban viszont gyakorlatilag nem jön ki ennyi óraszám.
A Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes megítélése szerint a minisztériumban nem gondolták át alaposan a versenyvizsgát, annak következményeit, egyelőre ugyanis nem tudni, mi lesz a betöltetlen tisztségekkel maradt iskolákkal. Kérdés az is, mi lesz azokkal az oktatókkal, akik az igazgatót helyettesítik a katedrán. Török Zoltán szerint a versenyvizsgát ráért volna 2017. júniusában megtartani, amikor vakáción vannak a gyermekek.
"Kéréssel fordultunk a minisztériumhoz, azt szeretnénk, hogy azok a kollegák, akik nem jelentkezhettek, és ki voltak nevezve szeptember elsejétől, maradhassanak, ameddig megszervezik újra a versenyvizsgát. Az több mint valószínű, hogy akiknek nem sikerült a megmérettetés, nem maradhatnak tovább, és azok sem, akik jelentkezhettek volna, de nem tették meg. Hogy ezekre a helyekre kik kerülnek, még talány" - magyarázta a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Szatmár megyében Bogdándon van gond
Szatmár megyében összesen 162-en jelentkeztek az iskolavazetői versenyvizsgára, ebből 137-en sikeresen teljesítették az írásbeli szakaszt. Egy személy nem jelent meg. A második szakaszon, ahol már a jelentkezőknek önéletrajzzal, illetve fejlesztési és stratégiai elképzeléseik bemutatásával kellett jelentkezniük, a 137 vizsgázóból 12 személy bukott meg.
A Szatmár megyei vizsgázók összesen 178 tisztséget pályázhattak meg. Gnandt Zoltán főtanfelügyelő-helyettes a Maszol megkeresésére elmondta, hogy 44 igazgatói és 25 aligazgató tisztség maradt betöltetlenül. Többek között két magyar és egy vegyes tannyelvű iskola is igazgató nélkül maradt, mivel a jelentkező nem vette sikeresen az akadályokat.
Szatmár megyében szintén ugyanazok a nehézségek merültek fel, mint Kolozs megyében: a nehezen talált igazgató nem jelentkezhetett a versenyvizsgára, mert nem teljesítette a feltételeket. Ilyen például a magyar tannyelvű bogdándi általános iskola helyzete, ahol a jelenlegi vezetőnek nincs kettes fokozati vizsgája. Kérdéses, hogy kit találnak a helyébe - mondta Grand. Tájékoztatása szerint tanfelügyelőségnek kell majd megoldási javaslattal jönniük, amelyet a minisztérium vagy elfogad, vagy nem.
„Minisztériumi jóváhagyással a tanfelügyelőségek meghosszabbíthatnák ezen igazgatóknak a mandátumát, akár az év végéig, akár a következő versenyvizsgáig. Viszont ezzel még várnunk kell decemberig, amikor megkapjuk az útmutatót” - mondta Gnandt Zoltán, aki nehezményezi, hogy konkrétumokról még nem lehet beszélni. Szerinte a helyes megoldás az lenne, ha a tantestületeket kérnék fel, hogy jelöljenek valakit. „Amennyiben kapnánk egy nevet a tantestülettől, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, mivel mindenki tudná, hogy az adott intézmény tanárai is hallgatnak a jelöltre. Ezeket a meglátásokat szeretnénk eljuttatni a minisztériumhoz, amelyeket nagyon remélünk, hogy figyelembe is fognak venni” - mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Biharban a vidéki iskolák vannak gondban
Bihar megyében 180 igazgatói, illetve aligazgatói tisztségére lehetett versenyvizsgázni, 19 iskolában viszont nem voltak jelöltek - tudtuk meg Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettestől. Mint mondta, jó lenne, ha a szakminisztérium mihamarabb kiírná a következő versenyvizsgát. Az újabb versenyvizsga előtt azonban lehetővé kellene tenni az oktatásért felelős szakértői testületbe történő beiratkozást - hangsúlyozta.
Bihar megyében 32 igazgatói és 31 aligazgatói álláshoz kellett egy kisebbségi szervezet ajánlása. Összesen 29 magyar vagy vegyes tanintézetben van már magyar igazgató és/vagy aligazgató, összesen 22 igazgatói és 12 aligazgatói állásra versenyvizsgáztak sikeresen. A három nagyváradi magyar tannyelvű líceumban – Ady Endre Líceum, Szent László Római Katolikus Teológia Líceum és Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium – betöltötték mindkét tisztséget, a Szacsvay Imre Általános Iskolába igazgató van, de nincs aligazgató - tájékoztatott a főtanfelügyelő-helyettes.
A nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban, a művészeti líceumban, a Lucreţia Suciu-iskolában, a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Műszaki Líceumban, a tenkei líceumban, a belényesi Nicolae Popovicu-iskolában, Telegden, Fenesen és Bályokon senki sem jelentkezett az aligazgatói állásra. A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum igazgatói posztjára nem volt jelentkező, az aligazgatói állást elfoglalták. A margittai Horváth János Elméleti Líceumban van igazgató, de nincs aligazgató, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban egy aligazgatói tisztség maradt betöltetlenül.
A szalacsi, a kereki, a tarcsai, a bogyoszlói, a szőllősi és a diószegi iskolában senki sem jelentkezett az igazgatói versenyvizsgára. Váradon a Dimitrie Cantemir és a Ioan Slavici nevét viselő iskolákban, a 11-es iskolában és az alsólugasi iskolában az aligazgatók, Körtvényesen, Biharon és Köröstárkányban pedig az igazgatók versenyvizsgája nem sikerült. „A legnagyobb gond jelenleg a Zelk Zoltán nevét viselő érmihályfalvi iskolánál van, ahol sem igazgatói, sem aligazgatói állásra nincs senkinek érvényes versenyvizsgája” – zárta a felsorolást Kéry Hajnal.
Arad megyében drámai a helyzet
Az Arad megyei magyar iskolákban nem tolongtak az igazgatói székekért. A megyében 21 oktatási intézményben folyik magyarul (is) a tanítás. Ebből 12 önálló magyar tannyelvű, vagy legalábbis nagyobb létszámú a magyar tagozat – mondta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Hozzátette, hogy sajnos kevés az olyan iskola, ahol vállalták a versenyvizsgát, az intézmények többségében senki sem pályázott az igazgatói vagy aligazgatói tisztségre.
„Várhatóan februártól, vagyis a második félévtől nevezik ki az új igazgatókat. Azokban az iskolákban, amelyekben a hivatalban lévő igazgató nem pályázott, vagy nem sikerült a versenyvizsgája, szinte biztos, hogy nem hosszabbítható meg a kinevezése, vagyis új személyt kell találnunk. Az viszont nem egyértelmű, hogy máshova kinevezhető-e az illető, vagy csak abba az iskolába nem. Kértük a tanügyminisztériumot, hogy pontosítsa ezt, de még nem kaptunk választ. Egyelőre keressük azokat a pedagógusokat, akik megfelelnek a feltételeknek, és – ami fontos – vállalják is a megbízatást. A tantestületekre bíztuk, hogy tegyenek javaslatokat, ha pedig több személy kerül szóba, szavazzanak róluk” - tájékoztatott Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes néhány példát emelt ki. A majláthfalvi általános iskolában lenne megfelelő személy, aki vállalná is a feladatot, ellenben a simonyifalvi általános iskolában – amelyben a jelenlegi igazgatónak nem sikerült a vizsgája – nem vállalja senki. Arad megye egyetlen magyar iskolaközpontjában, amelyben az óvodától az érettségiig anyanyelven folyik a tanítás, a Csiky Gergely Főgimnázium „vannak nevek”, de Pellegrini Miklós szerint korai lenne nyilvánosságra hozni, kik is azok. Hasonló a helyzet a kisiratosi, nagyzeréndi, erdőhegyi és a kisperegi iskolákban is.
A megyei tanfelügyelőségnek december közepéig kell előkészítenie a kinevezéseket, akkor válnak véglegessé az októberi versenyvizsgák eredményei. Pellegrini Miklós nem tartja szerencsésnek, hogy tanév közben kerül sor az intézményvezetői cserékre.
A vizsgaeredményekből kiderül, hogy 89 igazgató és 24 aligazgató kapott átmenő jegyet. Azokban az iskolákban, ahol ugyanarra a posztra ketten is jelentkeztek, és mindkettejüknek sikerült a vizsgája, a közeljövőben dől el, hogy ki kapja meg a munkát.
„Országos viszonylatban nem rosszak a Hargita megyei eredmények, ebben köszönettel tartozunk az önkormányzatoknak is, mivel itt, más megyékkel ellentétben, nem kerültük abba a nehéz helyzetbe, hogy a vizsgáztató bizottság nem működhetett, mert a polgármesteri hivatal nem delegált tagot. Tehát minden vizsga a szabályoknak megfelelően zajlott” – ismertette a főtanfelügyelő. A be nem töltött állásokra valószínűleg jövő év tavaszán, március és május között újabb vizsgát hirdetnek meg.
Csíkszeredában jelenleg a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Nagy István Művészeti Líceumban, a Szent Anna Speciális Szakképző Líceumban, valamint két további óvodában nincs betöltve az igazgatói hely. Székelyudvarhelyen ugyanez a helyzet a Marin Preda Elméleti Líceumban, a Móra Ferenc Általános Iskolában, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban, valamint az Eötvös József Szakközépiskolában. Székelyudvarhelyen két óvodában maradt üresen a meghirdetett poszt.
Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban sem az igazgatói, sem az aligazgatói állást nem foglalták el, a Kós Károly Általános Iskolában az igazgatói állás maradt üresen. Székelykeresztúron a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban nem vizsgáztak sikeresen, és egy óvodában nem jelentkezett senki. Maroshévízen minden iskolában és óvodában beteltek a helyek.
Kolozsváron a Brassai is bajban van
Kolozs megyében 16 igazgatói állást hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű oktatási intézményekben. Összesen 16-an jelentkeztek, 14-nek pedig sikerült a versenyvizsgája - tájékoztatott Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatói tisztségére versenyvizsgázó nem vette sikeresen az akadályokat, a körösfői Kós Károly iskolában pedig a még állásában lévő igazgató nem jelentkezhetett a megmérettetésre, mert nem tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek.
Szintén 16 aligazgatói tisztséget hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű intézményekben, amelyre összesen tízen jelentkeztek. Egyetlen iskolát, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumot leszámítva, a fennmaradó öt iskolában azért nem versenyvizsgázott senki, mert a jelenlegi vezetők nem tudták teljesíteni a jelentkezési feltételeket - hívta fel a figyelmet Török Zoltán. Az érintett iskolák: a Kolozsvári Református Kollégium, a bánffyhunyadi szakközépiskola, a magyarkapusi iskola, a dési általános iskola és a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája.
A feltételek között szerepelt például, hogy a pályázó tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek; hogy címzetes tanár a közoktatási rendszerben és legalább kettes fokozati vizsgával vagy doktori címmel rendelkezik. A legtöbben amiatt kerültek hátrányba, hogy nem tagjai az oktatásért felelős szakértői testületnek. Török Zoltán tájékoztatása szerint esélyük sem volt, hogy a versenyvizsga előtt az érintettek bekerüljenek a testületbe, hiszen oda legutoljára felvételt júliusban hirdettek, a versenyvizsgáról pedig szeptemberben szereztek tudomást az iskolák.
Az olyan vidéki iskoláknál, mint a körősfői vagy a magyarkapusi, a jelenlegi igazgatóhelyettes azért nem teljesíthette a feltételeket, mert nem címzetes tanár. Címzetes pedagógus csak az lehet, aki az adott iskolában heti 18 szakórát ad, az említett iskolákban viszont gyakorlatilag nem jön ki ennyi óraszám.
A Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes megítélése szerint a minisztériumban nem gondolták át alaposan a versenyvizsgát, annak következményeit, egyelőre ugyanis nem tudni, mi lesz a betöltetlen tisztségekkel maradt iskolákkal. Kérdés az is, mi lesz azokkal az oktatókkal, akik az igazgatót helyettesítik a katedrán. Török Zoltán szerint a versenyvizsgát ráért volna 2017. júniusában megtartani, amikor vakáción vannak a gyermekek.
"Kéréssel fordultunk a minisztériumhoz, azt szeretnénk, hogy azok a kollegák, akik nem jelentkezhettek, és ki voltak nevezve szeptember elsejétől, maradhassanak, ameddig megszervezik újra a versenyvizsgát. Az több mint valószínű, hogy akiknek nem sikerült a megmérettetés, nem maradhatnak tovább, és azok sem, akik jelentkezhettek volna, de nem tették meg. Hogy ezekre a helyekre kik kerülnek, még talány" - magyarázta a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Szatmár megyében Bogdándon van gond
Szatmár megyében összesen 162-en jelentkeztek az iskolavazetői versenyvizsgára, ebből 137-en sikeresen teljesítették az írásbeli szakaszt. Egy személy nem jelent meg. A második szakaszon, ahol már a jelentkezőknek önéletrajzzal, illetve fejlesztési és stratégiai elképzeléseik bemutatásával kellett jelentkezniük, a 137 vizsgázóból 12 személy bukott meg.
A Szatmár megyei vizsgázók összesen 178 tisztséget pályázhattak meg. Gnandt Zoltán főtanfelügyelő-helyettes a Maszol megkeresésére elmondta, hogy 44 igazgatói és 25 aligazgató tisztség maradt betöltetlenül. Többek között két magyar és egy vegyes tannyelvű iskola is igazgató nélkül maradt, mivel a jelentkező nem vette sikeresen az akadályokat.
Szatmár megyében szintén ugyanazok a nehézségek merültek fel, mint Kolozs megyében: a nehezen talált igazgató nem jelentkezhetett a versenyvizsgára, mert nem teljesítette a feltételeket. Ilyen például a magyar tannyelvű bogdándi általános iskola helyzete, ahol a jelenlegi vezetőnek nincs kettes fokozati vizsgája. Kérdéses, hogy kit találnak a helyébe - mondta Grand. Tájékoztatása szerint tanfelügyelőségnek kell majd megoldási javaslattal jönniük, amelyet a minisztérium vagy elfogad, vagy nem.
„Minisztériumi jóváhagyással a tanfelügyelőségek meghosszabbíthatnák ezen igazgatóknak a mandátumát, akár az év végéig, akár a következő versenyvizsgáig. Viszont ezzel még várnunk kell decemberig, amikor megkapjuk az útmutatót” - mondta Gnandt Zoltán, aki nehezményezi, hogy konkrétumokról még nem lehet beszélni. Szerinte a helyes megoldás az lenne, ha a tantestületeket kérnék fel, hogy jelöljenek valakit. „Amennyiben kapnánk egy nevet a tantestülettől, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, mivel mindenki tudná, hogy az adott intézmény tanárai is hallgatnak a jelöltre. Ezeket a meglátásokat szeretnénk eljuttatni a minisztériumhoz, amelyeket nagyon remélünk, hogy figyelembe is fognak venni” - mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Biharban a vidéki iskolák vannak gondban
Bihar megyében 180 igazgatói, illetve aligazgatói tisztségére lehetett versenyvizsgázni, 19 iskolában viszont nem voltak jelöltek - tudtuk meg Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettestől. Mint mondta, jó lenne, ha a szakminisztérium mihamarabb kiírná a következő versenyvizsgát. Az újabb versenyvizsga előtt azonban lehetővé kellene tenni az oktatásért felelős szakértői testületbe történő beiratkozást - hangsúlyozta.
Bihar megyében 32 igazgatói és 31 aligazgatói álláshoz kellett egy kisebbségi szervezet ajánlása. Összesen 29 magyar vagy vegyes tanintézetben van már magyar igazgató és/vagy aligazgató, összesen 22 igazgatói és 12 aligazgatói állásra versenyvizsgáztak sikeresen. A három nagyváradi magyar tannyelvű líceumban – Ady Endre Líceum, Szent László Római Katolikus Teológia Líceum és Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium – betöltötték mindkét tisztséget, a Szacsvay Imre Általános Iskolába igazgató van, de nincs aligazgató - tájékoztatott a főtanfelügyelő-helyettes.
A nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban, a művészeti líceumban, a Lucreţia Suciu-iskolában, a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Műszaki Líceumban, a tenkei líceumban, a belényesi Nicolae Popovicu-iskolában, Telegden, Fenesen és Bályokon senki sem jelentkezett az aligazgatói állásra. A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum igazgatói posztjára nem volt jelentkező, az aligazgatói állást elfoglalták. A margittai Horváth János Elméleti Líceumban van igazgató, de nincs aligazgató, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban egy aligazgatói tisztség maradt betöltetlenül.
A szalacsi, a kereki, a tarcsai, a bogyoszlói, a szőllősi és a diószegi iskolában senki sem jelentkezett az igazgatói versenyvizsgára. Váradon a Dimitrie Cantemir és a Ioan Slavici nevét viselő iskolákban, a 11-es iskolában és az alsólugasi iskolában az aligazgatók, Körtvényesen, Biharon és Köröstárkányban pedig az igazgatók versenyvizsgája nem sikerült. „A legnagyobb gond jelenleg a Zelk Zoltán nevét viselő érmihályfalvi iskolánál van, ahol sem igazgatói, sem aligazgatói állásra nincs senkinek érvényes versenyvizsgája” – zárta a felsorolást Kéry Hajnal.
Arad megyében drámai a helyzet
Az Arad megyei magyar iskolákban nem tolongtak az igazgatói székekért. A megyében 21 oktatási intézményben folyik magyarul (is) a tanítás. Ebből 12 önálló magyar tannyelvű, vagy legalábbis nagyobb létszámú a magyar tagozat – mondta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Hozzátette, hogy sajnos kevés az olyan iskola, ahol vállalták a versenyvizsgát, az intézmények többségében senki sem pályázott az igazgatói vagy aligazgatói tisztségre.
„Várhatóan februártól, vagyis a második félévtől nevezik ki az új igazgatókat. Azokban az iskolákban, amelyekben a hivatalban lévő igazgató nem pályázott, vagy nem sikerült a versenyvizsgája, szinte biztos, hogy nem hosszabbítható meg a kinevezése, vagyis új személyt kell találnunk. Az viszont nem egyértelmű, hogy máshova kinevezhető-e az illető, vagy csak abba az iskolába nem. Kértük a tanügyminisztériumot, hogy pontosítsa ezt, de még nem kaptunk választ. Egyelőre keressük azokat a pedagógusokat, akik megfelelnek a feltételeknek, és – ami fontos – vállalják is a megbízatást. A tantestületekre bíztuk, hogy tegyenek javaslatokat, ha pedig több személy kerül szóba, szavazzanak róluk” - tájékoztatott Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes néhány példát emelt ki. A majláthfalvi általános iskolában lenne megfelelő személy, aki vállalná is a feladatot, ellenben a simonyifalvi általános iskolában – amelyben a jelenlegi igazgatónak nem sikerült a vizsgája – nem vállalja senki. Arad megye egyetlen magyar iskolaközpontjában, amelyben az óvodától az érettségiig anyanyelven folyik a tanítás, a Csiky Gergely Főgimnázium „vannak nevek”, de Pellegrini Miklós szerint korai lenne nyilvánosságra hozni, kik is azok. Hasonló a helyzet a kisiratosi, nagyzeréndi, erdőhegyi és a kisperegi iskolákban is.
A megyei tanfelügyelőségnek december közepéig kell előkészítenie a kinevezéseket, akkor válnak véglegessé az októberi versenyvizsgák eredményei. Pellegrini Miklós nem tartja szerencsésnek, hogy tanév közben kerül sor az intézményvezetői cserékre.
maszol.hu
Nagy a bizonytalanság azokban a magyar és vegyes tannyelvű iskolákban is országszerte, ahol senki sem jelentkezett az iskolavezetői tisztségekre kiírt versenyvizsgára. Olyan nagymúltú magyar intézmények vannak ilyen helyzetben, mint a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium, a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium. A főtanfelügyelők egybehangzóan állítják: a versenyvizsgát nem év közben kellett volna lebonyolítani, amikor fennáll a veszélye, hogy vezetők nélkül maradnak oktatási intézmények.
Az iskolavezetői tisztségekre kiírt versenyvizsgák jelenleg is zajlanak, jövő héten bírálják el az óvásokat. Hogy ezt követően mi lesz az üresen maradt helyekkel, még nem tudni, a minisztérium december elejére ígért erre vonatkozóan pontos tájékoztatást. Összeállításunkból kiderül, a vizsga feltételeit sokan saját hibájukon kívül sokan nem tudták teljesíteni.
Hargita megye: 62 százalék vizsgázott sikeresen
Hargita megyében közel 62 százalékos arányban vizsgáztak sikeresen az igazgatói valamint aligazgatói állásokra a tanintézményekben. 48 iskolában és óvodában nem teltek be a helyek. "Sajnálatos módon vannak olyan óvodák és iskolák, amelyekben senki nem jelentkezett a korábban meghirdetett igazgatói állásokra" – tájékoztatta a Maszolt Görbe Péter, Hargita megyei főtanfelügyelő.
Összesen 134 igazgatói és 66 aligazgatói helyet hirdettek meg a megyében. A főtanfelügyelő közlése szerint 24 igazgatói és 36 aligazgatói posztra senki sem jelentkezett. Mindössze tíz iskolában alakulhatott ki valós verseny az igazgatói tisztségre azzal, hogy legalább ketten jelentkeztek egy helyre, az aligazgatók esetében 34-en voltak 30 helyre.
A vizsgaeredményekből kiderül, hogy 89 igazgató és 24 aligazgató kapott átmenő jegyet. Azokban az iskolákban, ahol ugyanarra a posztra ketten is jelentkeztek, és mindkettejüknek sikerült a vizsgája, a közeljövőben dől el, hogy ki kapja meg a munkát.
„Országos viszonylatban nem rosszak a Hargita megyei eredmények, ebben köszönettel tartozunk az önkormányzatoknak is, mivel itt, más megyékkel ellentétben, nem kerültük abba a nehéz helyzetbe, hogy a vizsgáztató bizottság nem működhetett, mert a polgármesteri hivatal nem delegált tagot. Tehát minden vizsga a szabályoknak megfelelően zajlott” – ismertette a főtanfelügyelő. A be nem töltött állásokra valószínűleg jövő év tavaszán, március és május között újabb vizsgát hirdetnek meg.
Csíkszeredában jelenleg a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Nagy István Művészeti Líceumban, a Szent Anna Speciális Szakképző Líceumban, valamint két további óvodában nincs betöltve az igazgatói hely. Székelyudvarhelyen ugyanez a helyzet a Marin Preda Elméleti Líceumban, a Móra Ferenc Általános Iskolában, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban, valamint az Eötvös József Szakközépiskolában. Székelyudvarhelyen két óvodában maradt üresen a meghirdetett poszt.
Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban sem az igazgatói, sem az aligazgatói állást nem foglalták el, a Kós Károly Általános Iskolában az igazgatói állás maradt üresen. Székelykeresztúron a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban nem vizsgáztak sikeresen, és egy óvodában nem jelentkezett senki. Maroshévízen minden iskolában és óvodában beteltek a helyek.
Kolozsváron a Brassai is bajban van
Kolozs megyében 16 igazgatói állást hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű oktatási intézményekben. Összesen 16-an jelentkeztek, 14-nek pedig sikerült a versenyvizsgája - tájékoztatott Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatói tisztségére versenyvizsgázó nem vette sikeresen az akadályokat, a körösfői Kós Károly iskolában pedig a még állásában lévő igazgató nem jelentkezhetett a megmérettetésre, mert nem tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek.
Szintén 16 aligazgatói tisztséget hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű intézményekben, amelyre összesen tízen jelentkeztek. Egyetlen iskolát, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumot leszámítva, a fennmaradó öt iskolában azért nem versenyvizsgázott senki, mert a jelenlegi vezetők nem tudták teljesíteni a jelentkezési feltételeket - hívta fel a figyelmet Török Zoltán. Az érintett iskolák: a Kolozsvári Református Kollégium, a bánffyhunyadi szakközépiskola, a magyarkapusi iskola, a dési általános iskola és a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája.
A feltételek között szerepelt például, hogy a pályázó tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek; hogy címzetes tanár a közoktatási rendszerben és legalább kettes fokozati vizsgával vagy doktori címmel rendelkezik. A legtöbben amiatt kerültek hátrányba, hogy nem tagjai az oktatásért felelős szakértői testületnek. Török Zoltán tájékoztatása szerint esélyük sem volt, hogy a versenyvizsga előtt az érintettek bekerüljenek a testületbe, hiszen oda legutoljára felvételt júliusban hirdettek, a versenyvizsgáról pedig szeptemberben szereztek tudomást az iskolák.
Az olyan vidéki iskoláknál, mint a körősfői vagy a magyarkapusi, a jelenlegi igazgatóhelyettes azért nem teljesíthette a feltételeket, mert nem címzetes tanár. Címzetes pedagógus csak az lehet, aki az adott iskolában heti 18 szakorát ad, az említett iskolákban viszont gyakorlatilag nem jön ki ennyi óraszám.
A Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes megítélése szerint a minisztériumban nem gondolták át alaposan a versenyvizsgát, annak következményeit, egyelőre ugyanis nem tudni, mi lesz a betöltetlen tisztségekkel maradt iskolákkal. Kérdés az is, mi lesz azokkal az oktatókkal, akik az igazgatót helyettesítik a katedrán. Török Zoltán szerint a versenyvizsgát ráért volna 2017. júniusában megtartani, amikor vakáción vannak a gyermekek.
"Kéréssel fordultunk a minisztériumhoz, azt szeretnénk, hogy azok a kollegák, akik nem jelentkezhettek, és ki voltak nevezve szeptember elsejétől, maradhassanak, ameddig megszervezik újra a versenyvizsgát. Az több mint valószínű, hogy akiknek nem sikerült a megmérettetés, nem maradhatnak tovább, és azok sem, akik jelentkezhettek volna, de nem tették meg. Hogy ezekre a helyekre kik kerülnek, még talány" - magyarázta a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Szatmár megyében Bogdándon van gond
Szatmár megyében összesen 162-en jelentkeztek az iskolavazetői versenyvizsgára, ebből 137-en sikeresen teljesítették az írásbeli szakaszt. Egy személy nem jelent meg. A második szakaszon, ahol már a jelentkezőknek önéletrajzzal, illetve fejlesztési és stratégiai elképzeléseik bemutatásával kellett jelentkezniük, a 137 vizsgázóból 12 személy bukott meg.
A Szatmár megyei vizsgázók összesen 178 tisztséget pályázhattak meg. Gnandt Zoltán főtanfelügyelő-helyettes a Maszol megkeresésére elmondta, hogy 44 igazgatói és 25 aligazgató tisztség maradt betöltetlenül. Többek között két magyar és egy vegyes tannyelvű iskola is igazgató nélkül maradt, mivel a jelentkező nem vette sikeresen az akadályokat.
Szatmár megyében szintén ugyanazok a nehézségek merültek fel, mint Kolozs megyében: a nehezen talált igazgató nem jelentkezhetett a versenyvizsgára, mert nem teljesítette a feltételeket. Ilyen például a magyar tannyelvű bogdándi általános iskola helyzete, ahol a jelenlegi vezetőnek nincs kettes fokozati vizsgája. Kérdéses, hogy kit találnak a helyébe - mondta Grand. Tájékoztatása szerint tanfelügyelőségnek kell majd megoldási javaslattal jönniük, amelyet a minisztérium vagy elfogad, vagy nem.
„Minisztériumi jóváhagyással a tanfelügyelőségek meghosszabbíthatnák ezen igazgatóknak a mandátumát, akár az év végéig, akár a következő versenyvizsgáig. Viszont ezzel még várnunk kell decemberig, amikor megkapjuk az útmutatót” - mondta Gnandt Zoltán, aki nehezményezi, hogy konkrétumokról még nem lehet beszélni. Szerinte a helyes megoldás az lenne, ha a tantestületeket kérnék fel, hogy jelöljenek valakit. „Amennyiben kapnánk egy nevet a tantestülettől, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, mivel mindenki tudná, hogy az adott intézmény tanárai is hallgatnak a jelöltre. Ezeket a meglátásokat szeretnénk eljuttatni a minisztériumhoz, amelyeket nagyon remélünk, hogy figyelembe is fognak venni” - mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Biharban a vidéki iskolák vannak gondban
Bihar megyében 180 igazgatói, illetve aligazgatói tisztségére lehetett versenyvizsgázni, 19 iskolában viszont nem voltak jelöltek - tudtuk meg Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettestől. Mint mondta, jó lenne, ha a szakminisztérium mihamarabb kiírná a következő versenyvizsgát. Az újabb versenyvizsga előtt azonban lehetővé kellene tenni az oktatásért felelős szakértői testületbe történő beiratkozást - hangsúlyozta.
Bihar megyében 32 igazgatói és 31 aligazgatói álláshoz kellett egy kisebbségi szervezet ajánlása. Összesen 29 magyar vagy vegyes tanintézetben van már magyar igazgató és/vagy aligazgató, összesen 22 igazgatói és 12 aligazgatói állásra versenyvizsgáztak sikeresen. A három nagyváradi magyar tannyelvű líceumban – Ady Endre Líceum, Szent László Római Katolikus Teológia Líceum és Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium – betöltötték mindkét tisztséget, a Szacsvay Imre Általános Iskolába igazgató van, de nincs aligazgató - tájékoztatott a főtanfelügyelő-helyettes.
A nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban, a művészeti líceumban, a Lucreţia Suciu-iskolában, a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Műszaki Líceumban, a tenkei líceumban, a belényesi Nicolae Popovicu-iskolában, Telegden, Fenesen és Bályokon senki sem jelentkezett az aligazgatói állásra. A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum igazgatói posztjára nem volt jelentkező, az aligazgatói állást elfoglalták. A margittai Horváth János Elméleti Líceumban van igazgató, de nincs aligazgató, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban egy aligazgatói tisztség maradt betöltetlenül.
A szalacsi, a kereki, a tarcsai, a bogyoszlói, a szőllősi és a diószegi iskolában senki sem jelentkezett az igazgatói versenyvizsgára. Váradon a Dimitrie Cantemir és a Ioan Slavici nevét viselő iskolákban, a 11-es iskolában és az alsólugasi iskolában az aligazgatók, Körtvényesen, Biharon és Köröstárkányban pedig az igazgatók versenyvizsgája nem sikerült. „A legnagyobb gond jelenleg a Zelk Zoltán nevét viselő érmihályfalvi iskolánál van, ahol sem igazgatói, sem aligazgatói állásra nincs senkinek érvényes versenyvizsgája” – zárta a felsorolást Kéry Hajnal.
Arad megyében drámai a helyzet
Az Arad megyei magyar iskolákban nem tolongtak az igazgatói székekért. A megyében 21 oktatási intézményben folyik magyarul (is) a tanítás. Ebből 12 önálló magyar tannyelvű, vagy legalábbis nagyobb létszámú a magyar tagozat – mondta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Hozzátette, hogy sajnos kevés az olyan iskola, ahol vállalták a versenyvizsgát, az intézmények többségében senki sem pályázott az igazgatói vagy aligazgatói tisztségre.
„Várhatóan februártól, vagyis a második félévtől nevezik ki az új igazgatókat. Azokban az iskolákban, amelyekben a hivatalban lévő igazgató nem pályázott, vagy nem sikerült a versenyvizsgája, szinte biztos, hogy nem hosszabbítható meg a kinevezése, vagyis új személyt kell találnunk. Az viszont nem egyértelmű, hogy máshova kinevezhető-e az illető, vagy csak abba az iskolába nem. Kértük a tanügyminisztériumot, hogy pontosítsa ezt, de még nem kaptunk választ. Egyelőre keressük azokat a pedagógusokat, akik megfelelnek a feltételeknek, és – ami fontos – vállalják is a megbízatást. A tantestületekre bíztuk, hogy tegyenek javaslatokat, ha pedig több személy kerül szóba, szavazzanak róluk” - tájékoztatott Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes néhány példát emelt ki. A majláthfalvi általános iskolában lenne megfelelő személy, aki vállalná is a feladatot, ellenben a simonyifalvi általános iskolában – amelyben a jelenlegi igazgatónak nem sikerült a vizsgája – nem vállalja senki. Arad megye egyetlen magyar iskolaközpontjában, amelyben az óvodától az érettségiig anyanyelven folyik a tanítás, a Csiky Gergely Főgimnázium „vannak nevek”, de Pellegrini Miklós szerint korai lenne nyilvánosságra hozni, kik is azok. Hasonló a helyzet a kisiratosi, nagyzeréndi, erdőhegyi és a kisperegi iskolákban is.
A megyei tanfelügyelőségnek december közepéig kell előkészítenie a kinevezéseket, akkor válnak véglegessé az októberi versenyvizsgák eredményei. Pellegrini Miklós nem tartja szerencsésnek, hogy tanév közben kerül sor az intézményvezetői cserékre.
A vizsgaeredményekből kiderül, hogy 89 igazgató és 24 aligazgató kapott átmenő jegyet. Azokban az iskolákban, ahol ugyanarra a posztra ketten is jelentkeztek, és mindkettejüknek sikerült a vizsgája, a közeljövőben dől el, hogy ki kapja meg a munkát.
„Országos viszonylatban nem rosszak a Hargita megyei eredmények, ebben köszönettel tartozunk az önkormányzatoknak is, mivel itt, más megyékkel ellentétben, nem kerültük abba a nehéz helyzetbe, hogy a vizsgáztató bizottság nem működhetett, mert a polgármesteri hivatal nem delegált tagot. Tehát minden vizsga a szabályoknak megfelelően zajlott” – ismertette a főtanfelügyelő. A be nem töltött állásokra valószínűleg jövő év tavaszán, március és május között újabb vizsgát hirdetnek meg.
Csíkszeredában jelenleg a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Nagy István Művészeti Líceumban, a Szent Anna Speciális Szakképző Líceumban, valamint két további óvodában nincs betöltve az igazgatói hely. Székelyudvarhelyen ugyanez a helyzet a Marin Preda Elméleti Líceumban, a Móra Ferenc Általános Iskolában, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban, valamint az Eötvös József Szakközépiskolában. Székelyudvarhelyen két óvodában maradt üresen a meghirdetett poszt.
Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban sem az igazgatói, sem az aligazgatói állást nem foglalták el, a Kós Károly Általános Iskolában az igazgatói állás maradt üresen. Székelykeresztúron a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban nem vizsgáztak sikeresen, és egy óvodában nem jelentkezett senki. Maroshévízen minden iskolában és óvodában beteltek a helyek.
Kolozsváron a Brassai is bajban van
Kolozs megyében 16 igazgatói állást hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű oktatási intézményekben. Összesen 16-an jelentkeztek, 14-nek pedig sikerült a versenyvizsgája - tájékoztatott Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatói tisztségére versenyvizsgázó nem vette sikeresen az akadályokat, a körösfői Kós Károly iskolában pedig a még állásában lévő igazgató nem jelentkezhetett a megmérettetésre, mert nem tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek.
Szintén 16 aligazgatói tisztséget hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű intézményekben, amelyre összesen tízen jelentkeztek. Egyetlen iskolát, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumot leszámítva, a fennmaradó öt iskolában azért nem versenyvizsgázott senki, mert a jelenlegi vezetők nem tudták teljesíteni a jelentkezési feltételeket - hívta fel a figyelmet Török Zoltán. Az érintett iskolák: a Kolozsvári Református Kollégium, a bánffyhunyadi szakközépiskola, a magyarkapusi iskola, a dési általános iskola és a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája.
A feltételek között szerepelt például, hogy a pályázó tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek; hogy címzetes tanár a közoktatási rendszerben és legalább kettes fokozati vizsgával vagy doktori címmel rendelkezik. A legtöbben amiatt kerültek hátrányba, hogy nem tagjai az oktatásért felelős szakértői testületnek. Török Zoltán tájékoztatása szerint esélyük sem volt, hogy a versenyvizsga előtt az érintettek bekerüljenek a testületbe, hiszen oda legutoljára felvételt júliusban hirdettek, a versenyvizsgáról pedig szeptemberben szereztek tudomást az iskolák.
Az olyan vidéki iskoláknál, mint a körősfői vagy a magyarkapusi, a jelenlegi igazgatóhelyettes azért nem teljesíthette a feltételeket, mert nem címzetes tanár. Címzetes pedagógus csak az lehet, aki az adott iskolában heti 18 szakórát ad, az említett iskolákban viszont gyakorlatilag nem jön ki ennyi óraszám.
A Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes megítélése szerint a minisztériumban nem gondolták át alaposan a versenyvizsgát, annak következményeit, egyelőre ugyanis nem tudni, mi lesz a betöltetlen tisztségekkel maradt iskolákkal. Kérdés az is, mi lesz azokkal az oktatókkal, akik az igazgatót helyettesítik a katedrán. Török Zoltán szerint a versenyvizsgát ráért volna 2017. júniusában megtartani, amikor vakáción vannak a gyermekek.
"Kéréssel fordultunk a minisztériumhoz, azt szeretnénk, hogy azok a kollegák, akik nem jelentkezhettek, és ki voltak nevezve szeptember elsejétől, maradhassanak, ameddig megszervezik újra a versenyvizsgát. Az több mint valószínű, hogy akiknek nem sikerült a megmérettetés, nem maradhatnak tovább, és azok sem, akik jelentkezhettek volna, de nem tették meg. Hogy ezekre a helyekre kik kerülnek, még talány" - magyarázta a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Szatmár megyében Bogdándon van gond
Szatmár megyében összesen 162-en jelentkeztek az iskolavazetői versenyvizsgára, ebből 137-en sikeresen teljesítették az írásbeli szakaszt. Egy személy nem jelent meg. A második szakaszon, ahol már a jelentkezőknek önéletrajzzal, illetve fejlesztési és stratégiai elképzeléseik bemutatásával kellett jelentkezniük, a 137 vizsgázóból 12 személy bukott meg.
A Szatmár megyei vizsgázók összesen 178 tisztséget pályázhattak meg. Gnandt Zoltán főtanfelügyelő-helyettes a Maszol megkeresésére elmondta, hogy 44 igazgatói és 25 aligazgató tisztség maradt betöltetlenül. Többek között két magyar és egy vegyes tannyelvű iskola is igazgató nélkül maradt, mivel a jelentkező nem vette sikeresen az akadályokat.
Szatmár megyében szintén ugyanazok a nehézségek merültek fel, mint Kolozs megyében: a nehezen talált igazgató nem jelentkezhetett a versenyvizsgára, mert nem teljesítette a feltételeket. Ilyen például a magyar tannyelvű bogdándi általános iskola helyzete, ahol a jelenlegi vezetőnek nincs kettes fokozati vizsgája. Kérdéses, hogy kit találnak a helyébe - mondta Grand. Tájékoztatása szerint tanfelügyelőségnek kell majd megoldási javaslattal jönniük, amelyet a minisztérium vagy elfogad, vagy nem.
„Minisztériumi jóváhagyással a tanfelügyelőségek meghosszabbíthatnák ezen igazgatóknak a mandátumát, akár az év végéig, akár a következő versenyvizsgáig. Viszont ezzel még várnunk kell decemberig, amikor megkapjuk az útmutatót” - mondta Gnandt Zoltán, aki nehezményezi, hogy konkrétumokról még nem lehet beszélni. Szerinte a helyes megoldás az lenne, ha a tantestületeket kérnék fel, hogy jelöljenek valakit. „Amennyiben kapnánk egy nevet a tantestülettől, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, mivel mindenki tudná, hogy az adott intézmény tanárai is hallgatnak a jelöltre. Ezeket a meglátásokat szeretnénk eljuttatni a minisztériumhoz, amelyeket nagyon remélünk, hogy figyelembe is fognak venni” - mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Biharban a vidéki iskolák vannak gondban
Bihar megyében 180 igazgatói, illetve aligazgatói tisztségére lehetett versenyvizsgázni, 19 iskolában viszont nem voltak jelöltek - tudtuk meg Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettestől. Mint mondta, jó lenne, ha a szakminisztérium mihamarabb kiírná a következő versenyvizsgát. Az újabb versenyvizsga előtt azonban lehetővé kellene tenni az oktatásért felelős szakértői testületbe történő beiratkozást - hangsúlyozta.
Bihar megyében 32 igazgatói és 31 aligazgatói álláshoz kellett egy kisebbségi szervezet ajánlása. Összesen 29 magyar vagy vegyes tanintézetben van már magyar igazgató és/vagy aligazgató, összesen 22 igazgatói és 12 aligazgatói állásra versenyvizsgáztak sikeresen. A három nagyváradi magyar tannyelvű líceumban – Ady Endre Líceum, Szent László Római Katolikus Teológia Líceum és Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium – betöltötték mindkét tisztséget, a Szacsvay Imre Általános Iskolába igazgató van, de nincs aligazgató - tájékoztatott a főtanfelügyelő-helyettes.
A nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban, a művészeti líceumban, a Lucreţia Suciu-iskolában, a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Műszaki Líceumban, a tenkei líceumban, a belényesi Nicolae Popovicu-iskolában, Telegden, Fenesen és Bályokon senki sem jelentkezett az aligazgatói állásra. A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum igazgatói posztjára nem volt jelentkező, az aligazgatói állást elfoglalták. A margittai Horváth János Elméleti Líceumban van igazgató, de nincs aligazgató, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban egy aligazgatói tisztség maradt betöltetlenül.
A szalacsi, a kereki, a tarcsai, a bogyoszlói, a szőllősi és a diószegi iskolában senki sem jelentkezett az igazgatói versenyvizsgára. Váradon a Dimitrie Cantemir és a Ioan Slavici nevét viselő iskolákban, a 11-es iskolában és az alsólugasi iskolában az aligazgatók, Körtvényesen, Biharon és Köröstárkányban pedig az igazgatók versenyvizsgája nem sikerült. „A legnagyobb gond jelenleg a Zelk Zoltán nevét viselő érmihályfalvi iskolánál van, ahol sem igazgatói, sem aligazgatói állásra nincs senkinek érvényes versenyvizsgája” – zárta a felsorolást Kéry Hajnal.
Arad megyében drámai a helyzet
Az Arad megyei magyar iskolákban nem tolongtak az igazgatói székekért. A megyében 21 oktatási intézményben folyik magyarul (is) a tanítás. Ebből 12 önálló magyar tannyelvű, vagy legalábbis nagyobb létszámú a magyar tagozat – mondta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Hozzátette, hogy sajnos kevés az olyan iskola, ahol vállalták a versenyvizsgát, az intézmények többségében senki sem pályázott az igazgatói vagy aligazgatói tisztségre.
„Várhatóan februártól, vagyis a második félévtől nevezik ki az új igazgatókat. Azokban az iskolákban, amelyekben a hivatalban lévő igazgató nem pályázott, vagy nem sikerült a versenyvizsgája, szinte biztos, hogy nem hosszabbítható meg a kinevezése, vagyis új személyt kell találnunk. Az viszont nem egyértelmű, hogy máshova kinevezhető-e az illető, vagy csak abba az iskolába nem. Kértük a tanügyminisztériumot, hogy pontosítsa ezt, de még nem kaptunk választ. Egyelőre keressük azokat a pedagógusokat, akik megfelelnek a feltételeknek, és – ami fontos – vállalják is a megbízatást. A tantestületekre bíztuk, hogy tegyenek javaslatokat, ha pedig több személy kerül szóba, szavazzanak róluk” - tájékoztatott Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes néhány példát emelt ki. A majláthfalvi általános iskolában lenne megfelelő személy, aki vállalná is a feladatot, ellenben a simonyifalvi általános iskolában – amelyben a jelenlegi igazgatónak nem sikerült a vizsgája – nem vállalja senki. Arad megye egyetlen magyar iskolaközpontjában, amelyben az óvodától az érettségiig anyanyelven folyik a tanítás, a Csiky Gergely Főgimnázium „vannak nevek”, de Pellegrini Miklós szerint korai lenne nyilvánosságra hozni, kik is azok. Hasonló a helyzet a kisiratosi, nagyzeréndi, erdőhegyi és a kisperegi iskolákban is.
A megyei tanfelügyelőségnek december közepéig kell előkészítenie a kinevezéseket, akkor válnak véglegessé az októberi versenyvizsgák eredményei. Pellegrini Miklós nem tartja szerencsésnek, hogy tanév közben kerül sor az intézményvezetői cserékre.
maszol.hu
2016. november 21.
Szórványkonferencián vettek részt a szatmári unitáriusok
Az Északnyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség szatmárnémeti gyülekezete képviseletében, Sándor Gyula gondnok, a Gergely házaspár (Ilona és Sándor, nyugalmazott tanárok) és Pálffy Anna-Mária lelkésznő vettek részt a Magyar Unitárius Egyház által szervezett szórványkonferencián, melyre e hónap 18-19-én került sor Déván. A Kolozsvárról küldött meghívó „a szórványegyházközségek és szórványban levő anyaegyházközségek lelkészeit és világi vezetőit" szólította meg. Pálffy Tamás Szabolcs beszámolója.
Folyó év október 18-án keltezett körlevelükben, a Főhatósági Hivatal illetékesei megfogalmazták, hogy „a szórványkonferencia témája a szórványegyházközségek és a nemzeti, illetve vallási szórványban tevékenykedő gyülekezetek helyzetének számbavétele, erőforrásaik és szükségleteik azonosítása, illetve a szolgálat jobb feltételeinek megvalósítására közös cselekvési terv kidolgozása."
A konferencia helyszínére, a dévai Dávid Ferenc zarándok- és szórványközpontba igyekvő szatmárnémeti csapat Szilágysomlyó városban tartott megállót, nem véletlenül. Lakásán keresték meg Szegedi Tünde unitárius szórványgondnokot, átadva az 56-os magyar forradalom és szabadságharc unitárius áldozatainak leszármazottai részére a Főtanács részéről küldött emléklapot.
A Déván találkozó unitárius szórványképviselők palettája színes virágcsokor, melyen a következő települések láthatóak: Szatmárnémeti, Nagybánya, Máramarossziget, Zilah, Szilágysomlyó (Északnyugat-Erdély), Déva, Vajdahunyad, Arad, Temesvár (Délnyugat-Erdély), Fogaras- Bukarest- Szeben (Dél-Erdély), Petrozsény, Lupény, Nagyenyed, Medgyes, Segesvár, Kőhalom-Homoród, Brassó-Óváros, Brassó-Újváros, Nagyvárad és Gyergyószentmiklós.
Helyzetkép jellegű előadások után, 18-án este unitárius lelkészjelölt teológushallgatók zenei szolgálata gazdagította a szórványkonferenciát.
19-én, az egyházközségi küldötteknek tíz perc idő állt rendelkezésre a szórványban élő hívek lelki életének alakulása, a vallási és nemzeti önazonosság-tudat éltetése és erősítése tevékenységek szemléltetésére. A szatmárnémeti helyzetről Gergely Ilona tanárnő beszélt, ezt követte Pálffy Anna-Mária lelkésznő vetítettképes beszámolója (Gyülekezeti nap; Unitárius konfirmáció; Részvétel a Tordai-hasadéki találkozó egyházköri rendezvényen; Együtt őszi hálaadás ünnepén; Férfiak Klubja jellegű, közös sport tevékenység terv).
A dévai unitárius imaház udvarán alig két hete felavatott-, fában megformázott Dávid Ferenc szobrot most tekinthették meg a szatmári küldöttek.
Szombat este, a háromszáztíz kilométeres visszaút (Déva-Szatmárnémeti) során, Sándor Gyula tavirózsához hasonlította a Szatmárnémetiben élő unitáriusok és más felekezetű családtagok helyzetét. „A mi gyülekezetünk tavirózsa életű. Most gazdagon virágzik, köszönhetően az elegendő napsütésnek. Van gyökerünk, rügyeink is vannak. Akárcsak a tavirózsa a tápanyagot, úgy mi is, gyökereinkkel szívjuk magunkba a lelki eledelt. Figyelnünk kell arra, hogy a töveket úgy teleltessük, hogy jövő évben is virágozzon a tavirózsánk."
szatmar.ro
Az Északnyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség szatmárnémeti gyülekezete képviseletében, Sándor Gyula gondnok, a Gergely házaspár (Ilona és Sándor, nyugalmazott tanárok) és Pálffy Anna-Mária lelkésznő vettek részt a Magyar Unitárius Egyház által szervezett szórványkonferencián, melyre e hónap 18-19-én került sor Déván. A Kolozsvárról küldött meghívó „a szórványegyházközségek és szórványban levő anyaegyházközségek lelkészeit és világi vezetőit" szólította meg. Pálffy Tamás Szabolcs beszámolója.
Folyó év október 18-án keltezett körlevelükben, a Főhatósági Hivatal illetékesei megfogalmazták, hogy „a szórványkonferencia témája a szórványegyházközségek és a nemzeti, illetve vallási szórványban tevékenykedő gyülekezetek helyzetének számbavétele, erőforrásaik és szükségleteik azonosítása, illetve a szolgálat jobb feltételeinek megvalósítására közös cselekvési terv kidolgozása."
A konferencia helyszínére, a dévai Dávid Ferenc zarándok- és szórványközpontba igyekvő szatmárnémeti csapat Szilágysomlyó városban tartott megállót, nem véletlenül. Lakásán keresték meg Szegedi Tünde unitárius szórványgondnokot, átadva az 56-os magyar forradalom és szabadságharc unitárius áldozatainak leszármazottai részére a Főtanács részéről küldött emléklapot.
A Déván találkozó unitárius szórványképviselők palettája színes virágcsokor, melyen a következő települések láthatóak: Szatmárnémeti, Nagybánya, Máramarossziget, Zilah, Szilágysomlyó (Északnyugat-Erdély), Déva, Vajdahunyad, Arad, Temesvár (Délnyugat-Erdély), Fogaras- Bukarest- Szeben (Dél-Erdély), Petrozsény, Lupény, Nagyenyed, Medgyes, Segesvár, Kőhalom-Homoród, Brassó-Óváros, Brassó-Újváros, Nagyvárad és Gyergyószentmiklós.
Helyzetkép jellegű előadások után, 18-án este unitárius lelkészjelölt teológushallgatók zenei szolgálata gazdagította a szórványkonferenciát.
19-én, az egyházközségi küldötteknek tíz perc idő állt rendelkezésre a szórványban élő hívek lelki életének alakulása, a vallási és nemzeti önazonosság-tudat éltetése és erősítése tevékenységek szemléltetésére. A szatmárnémeti helyzetről Gergely Ilona tanárnő beszélt, ezt követte Pálffy Anna-Mária lelkésznő vetítettképes beszámolója (Gyülekezeti nap; Unitárius konfirmáció; Részvétel a Tordai-hasadéki találkozó egyházköri rendezvényen; Együtt őszi hálaadás ünnepén; Férfiak Klubja jellegű, közös sport tevékenység terv).
A dévai unitárius imaház udvarán alig két hete felavatott-, fában megformázott Dávid Ferenc szobrot most tekinthették meg a szatmári küldöttek.
Szombat este, a háromszáztíz kilométeres visszaút (Déva-Szatmárnémeti) során, Sándor Gyula tavirózsához hasonlította a Szatmárnémetiben élő unitáriusok és más felekezetű családtagok helyzetét. „A mi gyülekezetünk tavirózsa életű. Most gazdagon virágzik, köszönhetően az elegendő napsütésnek. Van gyökerünk, rügyeink is vannak. Akárcsak a tavirózsa a tápanyagot, úgy mi is, gyökereinkkel szívjuk magunkba a lelki eledelt. Figyelnünk kell arra, hogy a töveket úgy teleltessük, hogy jövő évben is virágozzon a tavirózsánk."
szatmar.ro
2016. november 22.
Történész a gyulafehérvári határozatról: kell rá hivatkozni!
Az 1918-as gyulafehérvári határozatot soha nem iktatták törvénybe, máig csak ígéret maradt. Ma az állam és kisebbség viszonyát már nem kiáltvány, hanem nemzetközi egyezmények és uniós ajánlások határozzák meg. Ennek ellenére, mint a román fél által önként tett ígéretre, továbbra is kell hivatkozni a gyulafehérvári kiáltványra – véli Novák Csaba Zoltán. A marosvásárhelyi történészt az 1918-as román nemzetgyűlés részleteiről és következményeiről kérdeztük.
román nemzeti ünnep, a nagy egyesülés századik évfordulójához közeledve egyre többször kerül szóba a gyulafehérvári határozat. Kik fogalmazták meg ezt a dokumentumot? Melyek voltak az érdekességei?
A gyulafehérvári határozat vagy kiáltvány megfogalmazását megelőzően a Román Nemzeti Tanács 1918. november 9-én Aradról már intézett egy ultimátumot a magyar kormányhoz, amiben kérték a közigazgatás átadását. A magyar kormány ezt elutasította, majd november 13–14-i aradi tárgyalások is kudarccal végződtek. Ezt követően fogalmazódott meg egy román nemzetgyűlés összehívásának gondolata a Wilson amerikai elnök által meghirdetett önrendelkezési elv alapján.
Mivel az akkori magyar kormány is ezt az álláspontot képviselte, nem ellenezte a gyűlés összehívását, sőt annak megszervezéséhez ingyenes MÁV járatokat biztosítottak. A dokumentum megfogalmazásában a Román Nemzeti Tanács tagjai és azon belül a magyar parlamentben is tevékenykedő Román Nemzeti Párt képviselői vettek részt, elsősorban Iuliu Maniu, Alexandru Vaida-Voevod, Vasile Goldis, illetve a két román püspök Iuliu Hossu és Miron Cristea.
Az egyesülésre vonatkozóan a román kormány is elküldött egy tervezetet, azonban a nagygyűlést megelőzően erről hosszas vita bontakozott ki, s végül is nem ezt fogadták el, hanem egy újat fogalmaztak meg. Így a Gyulafehérvári Kiáltvány szövege egy kompromisszum eredményekét született meg: az egyesülés kimondása mellett – a korábbiakkal ellentétben nem kötötték ki Románia demokratizálódását előfeltételként, illetve ennek bekövetkeztéig Erdély autonómiáját – de ajánlásként szerepelnek benne a demokratikus alapelvek például az általános választójog, a gyülekezési szabadság, az agrárreform stb. A határozat szövegét a december 1-jei nagygyűlésen Iuliu Hossu püspök olvasta fel, majd másnap a Vaida-Voevod vezette küldöttség Bukarestbe utazott és átadta azt Ferdinánd román királynak.
A kiáltvánnyal kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a román király december 24-én csak az első pontját – vagyis Erdély egyesülését Romániával – iktatta a törvényben, a többi részét nem.
A mostani viszonyokat ismerve az 1918-as ígéretek egyenesen nagylelkűségnek tűnnek. Honnan eredt ez a „nagylelkűség”?
A gyulafehérvári határozat kapcsán fontos kiemelni a megszületés körülményeit. Románia győztesen, a Monarchia és benne Magyarország pedig vesztesen került ki az első világháborúból. Romániának az 1916-os szerződésben területi nyereséget ígértek, ha az Antant oldalán lép be a világháborúba. Az köztudott volt, hogy a vesztes államok sorsáról a béketárgyalásokon fognak dönteni, a terület nagysága, illetve hogy ezt végül is megkapja-e a román állam viszont nem volt világos. Az erdélyi románok képviselői tisztában voltak azzal, hogy ebben a bizonytalan helyzetben kisebbségbarát nyilatkozatokat kell tenni. Mivel ők maguk utasították vissza 1918 novemberében Aradon Jászi Oszkár kantonális elképzelését Erdély területének igazgatására vonatkozóan, ezért a román fél ígéretének ezt meg kellett haladnia, vagyis „nagyvonalúbbnak” kellett lennie. Mindezeket figyelembe véve kell értékelni a gyulafehérvári kiáltvány kisebbségekre vonatkozó tartalmát, bár az, hogy ez mennyire volt „nagyvonalú”, az relatív.
Miként reagáltak a nagygyűlésen történtekre az erdélyi magyarok, illetve a szászok?
A gyulafehérvári nagygyűlésen sem a magyar, sem a szász lakosság képviselői nem voltak jelen. Ez csak a román lakosság szándékának kinyilvánítása volt, így természetesnek vehető, hogy azon nem vett részt más nemzetrész képviselője. Az erdélyi szászok képviselői 1919. január 8-án a medgyesi gyűlésen elfogadták Erdély egyesülését Romániával, azonban a szász területek autonómiájához ragaszkodtak.
Ennek megértéséhez tudni kell, hogy 1918-ig a szászok képviselői – habár számszerűleg kisebbségben éltek Erdélyben – magukat nem tekintették kisebbségnek, hanem a német lakosság részének. Ugyanakkor a szász területek autonómiájának megvédése érdekében mindig is a kormányt támogató politikát folytattak, ami megmaradt 1918-at követően is. Vagyis a szászok ez által remélték autonómiájuk és pozíciójuk megőrzését.
Kevésbé ismert tény, hogy a gyulafehérvári nagygyűlésre és a román lakosság elszakadási törekvésére válaszként a Magyar- és Székely Nemzeti Tanács 1918. december 22-én Kolozsvárra hívott össze nagygyűlést, ahol ugyancsak több tízezer ember vett részt. A résztvevők itt is elfogadtak egy határozatot, amiben – a románokhoz hasonlóan – ugyancsak az önrendelkezésre hivatkozva Erdély autonómiája mellett foglaltak állást, amit természetesen Magyarországon belül képzeltek el. Vagyis 1918 végére mind a magyar, mind a román lakosság ugyanazon wilsoni elvekre hivatkozva kinyilvánította szándékát, ami természetesen egymásnak ellentmondott.
Az, hogy a kolozsvári nagygyűlés csak egy elfeledett esemény lett, míg a hozzá hasonló gyulafehérvárira, mint az egyesülés alapkövére hivatkoznak mutatja, hogy Erdély hovatartozását illetően nem a wilsoni elvek voltak a döntőek, hanem a világháborús vereség, illetve az ezt követőn trianoni békeszerződés.
Milyen volt a közhangulat, hogy érezték magukat 1918 előtt Erdélyben a románok? Milyen volt az etnikumok közötti viszony?
A román történészek előszeretettel hivatkoznak a Monarchiára, mint a „népek börtönére” azonban a kép nem ennyire negatív. A dualizmus időszaka a térség történelmében az egyik legdinamikusabb időszak, amikor hatalmas változások mentek végbe mind gazdasági, mint társadalmi értelemben. Ez, habár különböző mértékben, de érintette az egész térség lakosságát, beleértve mind a magyar, mind a román lakosságot. Az 1868-as nemzetiségi törvény elfogadásakor haladó szellemiségű és a maga módján egyedülálló jogszabály volt, ami sok tekintetben megfelelt a román lakosság akkori kívánalmainak. 1918-ra azonban a törvény sok tekintetben meghaladottnak számított, másrészt a törvény egyes részei soha nem mentek át a gyakorlatba.
A korabeli magyar politikai elit számára is világos volt Erdély korabeli etnikai összetétele – hogy ott a román lakosság van többségben – így a megoldást egyféle előremenekülésben látták: a polgári jogegyenlőség kimondásával, illetve a gazdasági fejlődés révén lehetőséget biztosítottak a kisebbségi lakosságnak is az érvényesülésre, cserébe lojalitást, illetve asszimilációt vártak el a kisebbségektől. Ugyanakkor az 1870-es évektől egy új generáció jelent meg a magyar politikai életben, akik egyre inkább az egységes állam kiépítésében látják a dualista állam fennmaradásának esélyeit, s mivel elégedetlenek voltak az elért asszimilációs sikerekkel különböző törvényekkel igyekezték azt gyorsítani. Ez óhatatlanul elégedetlenséget váltott ki a kisebbségi elitből, ami feszültségekhez vezetett, ami egyre jobban kiéleződött a 20. század elejére. Ez azonban messze volt a fentebb említett „népek börtönétől.”
Egy korábbi sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott: „a nagy egyesülés 100 éves évfordulóján az akkori ígéretek betartását kérjük”. Közel 100 év után számon lehet-e még kérni ezeket az ígéreteket? Vagy közjogilag már elévültek?
A gyulafehérvári határozatot, mint említettem, soha nem iktatták törvénybe, így az csak egy ígéret maradt. Ettől eltekintve a két világháború közötti időszakban hivatkoztak erre is, mint jogforrásra, de ettől sokkal fontosabb volt a trianoni békeszerződéshez csatolt úgynevezett kisebbségi szerződés – amit a kényszernek engedve – de a román kormány is elfogadott és aláírt. Ez egyrészt lehetőséget biztosított, hogy sérelem esetén, a Nemzetek Szövetségéhez – az ENSZ elődje – panasszal forduljanak a kisebbségek, másrészt ígéretet tett a székely és szász lakosság vallási és tanügyi autonómiájára. A román kormány ezt sem tartotta be, azonban a két világháború között a magyar kisebbség végig erre hivatkozott, illetve ennek alapján dolgozták ki a különböző autonómia koncepciókat.
Azonban mind a trianoni békeszerződést, mind a kisebbségi szerződést felülírta az 1947-es párizsi békeszerződés, így jelenleg ez van érvényben. Így napjainkban az állam és kisebbség viszonyát nem a gyulafehérvári kiáltványban foglaltak, hanem a Románia által azóta aláírt különböző nemzetközi egyezmények, illetve európai uniós ajánlások határozzák meg. Mindezzel együtt, mint a román fél által önként tett ígéretre, továbbra is kell hivatkozni a gyulafehérvári határozatra. A régi rossz helyett egy új alaptörvény szükségeltetne, amely rögzítené, beváltaná az 1918-ban Gyulafehérváron a nemzeti kisebbségeknek tett ígéreteket.
Ez egy száz éves adósság, amelynek törlesztésére most alkalom nyílna. Az új alkotmánynak rögzítenie kellene például azt is, hogy a magyar hivatalos nyelv legyen ott, ahol a magyarok többségben élnek, és írja elő a magyar nyelvű ügyintézést is ott, ahol legalább 10 százalékos közösségünk részaránya, valamint az új alaptörvény államalkotó tényezőként ismerje el a romániai, erdélyi magyarságot.
Egy etnikumközi szerződés szükségességét emlegette, ez konkrétan mit jelent?
Az etnikumközi szerződés szükségességéről Kelemen Hunor szövetségi elnök már 2015-ben az államelnöki kampánya során beszélt. A 100. évforduló kapcsán fel kell tennünk a kérdést, hogy Románia közép és hosszú távra tervezett jövőképében számol-e a romániai magyarsággal vagy a szászok és a zsidók eltűnéséhez hasonló folyamatban gondolkodik. Amennyiben a válasz igen, közösen válaszokat kell találni arra, hogy mi a legmegfelelőbb intézményes berendezkedési rendszer erre.
A romániai magyarság 1918-tól kezdődően erre több megoldási lehetőséget, javaslatot is felkínált, amelyek többségét nem fogadták el. A probléma megoldásának egyik alappillérét jelentő kisebbségi statútum például csupán kétszer került részleges és rövid ideig tartó elfogadásra, mindkét esetben (a királyi diktatúra időszaka és 1945) olyan helyzetben, amikor az országra külpolitikai nyomás nehezült.
Véleményem szerint egy etnikumközi szerződés azért lenne fontos, mert rögzítené a többség és kisebbség közötti viszonyrendszert, az együttélés mindkét fél számára vonatkozó és mindkét fél által elfogadott feltételeit. Ennek a kisebbségek és a román állam között kellene létrejönnie, szem előtt tartva mindkét nép érdekeit, függetlenül a román politikai pártoktól. Ez a megállapodás szavatolná a kisebbségek jogait függetlenül attól, hogy pont milyen politikai színezetű kormány van hatalmon az országban.
L. L.
maszol.ro
Az 1918-as gyulafehérvári határozatot soha nem iktatták törvénybe, máig csak ígéret maradt. Ma az állam és kisebbség viszonyát már nem kiáltvány, hanem nemzetközi egyezmények és uniós ajánlások határozzák meg. Ennek ellenére, mint a román fél által önként tett ígéretre, továbbra is kell hivatkozni a gyulafehérvári kiáltványra – véli Novák Csaba Zoltán. A marosvásárhelyi történészt az 1918-as román nemzetgyűlés részleteiről és következményeiről kérdeztük.
román nemzeti ünnep, a nagy egyesülés századik évfordulójához közeledve egyre többször kerül szóba a gyulafehérvári határozat. Kik fogalmazták meg ezt a dokumentumot? Melyek voltak az érdekességei?
A gyulafehérvári határozat vagy kiáltvány megfogalmazását megelőzően a Román Nemzeti Tanács 1918. november 9-én Aradról már intézett egy ultimátumot a magyar kormányhoz, amiben kérték a közigazgatás átadását. A magyar kormány ezt elutasította, majd november 13–14-i aradi tárgyalások is kudarccal végződtek. Ezt követően fogalmazódott meg egy román nemzetgyűlés összehívásának gondolata a Wilson amerikai elnök által meghirdetett önrendelkezési elv alapján.
Mivel az akkori magyar kormány is ezt az álláspontot képviselte, nem ellenezte a gyűlés összehívását, sőt annak megszervezéséhez ingyenes MÁV járatokat biztosítottak. A dokumentum megfogalmazásában a Román Nemzeti Tanács tagjai és azon belül a magyar parlamentben is tevékenykedő Román Nemzeti Párt képviselői vettek részt, elsősorban Iuliu Maniu, Alexandru Vaida-Voevod, Vasile Goldis, illetve a két román püspök Iuliu Hossu és Miron Cristea.
Az egyesülésre vonatkozóan a román kormány is elküldött egy tervezetet, azonban a nagygyűlést megelőzően erről hosszas vita bontakozott ki, s végül is nem ezt fogadták el, hanem egy újat fogalmaztak meg. Így a Gyulafehérvári Kiáltvány szövege egy kompromisszum eredményekét született meg: az egyesülés kimondása mellett – a korábbiakkal ellentétben nem kötötték ki Románia demokratizálódását előfeltételként, illetve ennek bekövetkeztéig Erdély autonómiáját – de ajánlásként szerepelnek benne a demokratikus alapelvek például az általános választójog, a gyülekezési szabadság, az agrárreform stb. A határozat szövegét a december 1-jei nagygyűlésen Iuliu Hossu püspök olvasta fel, majd másnap a Vaida-Voevod vezette küldöttség Bukarestbe utazott és átadta azt Ferdinánd román királynak.
A kiáltvánnyal kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a román király december 24-én csak az első pontját – vagyis Erdély egyesülését Romániával – iktatta a törvényben, a többi részét nem.
A mostani viszonyokat ismerve az 1918-as ígéretek egyenesen nagylelkűségnek tűnnek. Honnan eredt ez a „nagylelkűség”?
A gyulafehérvári határozat kapcsán fontos kiemelni a megszületés körülményeit. Románia győztesen, a Monarchia és benne Magyarország pedig vesztesen került ki az első világháborúból. Romániának az 1916-os szerződésben területi nyereséget ígértek, ha az Antant oldalán lép be a világháborúba. Az köztudott volt, hogy a vesztes államok sorsáról a béketárgyalásokon fognak dönteni, a terület nagysága, illetve hogy ezt végül is megkapja-e a román állam viszont nem volt világos. Az erdélyi románok képviselői tisztában voltak azzal, hogy ebben a bizonytalan helyzetben kisebbségbarát nyilatkozatokat kell tenni. Mivel ők maguk utasították vissza 1918 novemberében Aradon Jászi Oszkár kantonális elképzelését Erdély területének igazgatására vonatkozóan, ezért a román fél ígéretének ezt meg kellett haladnia, vagyis „nagyvonalúbbnak” kellett lennie. Mindezeket figyelembe véve kell értékelni a gyulafehérvári kiáltvány kisebbségekre vonatkozó tartalmát, bár az, hogy ez mennyire volt „nagyvonalú”, az relatív.
Miként reagáltak a nagygyűlésen történtekre az erdélyi magyarok, illetve a szászok?
A gyulafehérvári nagygyűlésen sem a magyar, sem a szász lakosság képviselői nem voltak jelen. Ez csak a román lakosság szándékának kinyilvánítása volt, így természetesnek vehető, hogy azon nem vett részt más nemzetrész képviselője. Az erdélyi szászok képviselői 1919. január 8-án a medgyesi gyűlésen elfogadták Erdély egyesülését Romániával, azonban a szász területek autonómiájához ragaszkodtak.
Ennek megértéséhez tudni kell, hogy 1918-ig a szászok képviselői – habár számszerűleg kisebbségben éltek Erdélyben – magukat nem tekintették kisebbségnek, hanem a német lakosság részének. Ugyanakkor a szász területek autonómiájának megvédése érdekében mindig is a kormányt támogató politikát folytattak, ami megmaradt 1918-at követően is. Vagyis a szászok ez által remélték autonómiájuk és pozíciójuk megőrzését.
Kevésbé ismert tény, hogy a gyulafehérvári nagygyűlésre és a román lakosság elszakadási törekvésére válaszként a Magyar- és Székely Nemzeti Tanács 1918. december 22-én Kolozsvárra hívott össze nagygyűlést, ahol ugyancsak több tízezer ember vett részt. A résztvevők itt is elfogadtak egy határozatot, amiben – a románokhoz hasonlóan – ugyancsak az önrendelkezésre hivatkozva Erdély autonómiája mellett foglaltak állást, amit természetesen Magyarországon belül képzeltek el. Vagyis 1918 végére mind a magyar, mind a román lakosság ugyanazon wilsoni elvekre hivatkozva kinyilvánította szándékát, ami természetesen egymásnak ellentmondott.
Az, hogy a kolozsvári nagygyűlés csak egy elfeledett esemény lett, míg a hozzá hasonló gyulafehérvárira, mint az egyesülés alapkövére hivatkoznak mutatja, hogy Erdély hovatartozását illetően nem a wilsoni elvek voltak a döntőek, hanem a világháborús vereség, illetve az ezt követőn trianoni békeszerződés.
Milyen volt a közhangulat, hogy érezték magukat 1918 előtt Erdélyben a románok? Milyen volt az etnikumok közötti viszony?
A román történészek előszeretettel hivatkoznak a Monarchiára, mint a „népek börtönére” azonban a kép nem ennyire negatív. A dualizmus időszaka a térség történelmében az egyik legdinamikusabb időszak, amikor hatalmas változások mentek végbe mind gazdasági, mint társadalmi értelemben. Ez, habár különböző mértékben, de érintette az egész térség lakosságát, beleértve mind a magyar, mind a román lakosságot. Az 1868-as nemzetiségi törvény elfogadásakor haladó szellemiségű és a maga módján egyedülálló jogszabály volt, ami sok tekintetben megfelelt a román lakosság akkori kívánalmainak. 1918-ra azonban a törvény sok tekintetben meghaladottnak számított, másrészt a törvény egyes részei soha nem mentek át a gyakorlatba.
A korabeli magyar politikai elit számára is világos volt Erdély korabeli etnikai összetétele – hogy ott a román lakosság van többségben – így a megoldást egyféle előremenekülésben látták: a polgári jogegyenlőség kimondásával, illetve a gazdasági fejlődés révén lehetőséget biztosítottak a kisebbségi lakosságnak is az érvényesülésre, cserébe lojalitást, illetve asszimilációt vártak el a kisebbségektől. Ugyanakkor az 1870-es évektől egy új generáció jelent meg a magyar politikai életben, akik egyre inkább az egységes állam kiépítésében látják a dualista állam fennmaradásának esélyeit, s mivel elégedetlenek voltak az elért asszimilációs sikerekkel különböző törvényekkel igyekezték azt gyorsítani. Ez óhatatlanul elégedetlenséget váltott ki a kisebbségi elitből, ami feszültségekhez vezetett, ami egyre jobban kiéleződött a 20. század elejére. Ez azonban messze volt a fentebb említett „népek börtönétől.”
Egy korábbi sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott: „a nagy egyesülés 100 éves évfordulóján az akkori ígéretek betartását kérjük”. Közel 100 év után számon lehet-e még kérni ezeket az ígéreteket? Vagy közjogilag már elévültek?
A gyulafehérvári határozatot, mint említettem, soha nem iktatták törvénybe, így az csak egy ígéret maradt. Ettől eltekintve a két világháború közötti időszakban hivatkoztak erre is, mint jogforrásra, de ettől sokkal fontosabb volt a trianoni békeszerződéshez csatolt úgynevezett kisebbségi szerződés – amit a kényszernek engedve – de a román kormány is elfogadott és aláírt. Ez egyrészt lehetőséget biztosított, hogy sérelem esetén, a Nemzetek Szövetségéhez – az ENSZ elődje – panasszal forduljanak a kisebbségek, másrészt ígéretet tett a székely és szász lakosság vallási és tanügyi autonómiájára. A román kormány ezt sem tartotta be, azonban a két világháború között a magyar kisebbség végig erre hivatkozott, illetve ennek alapján dolgozták ki a különböző autonómia koncepciókat.
Azonban mind a trianoni békeszerződést, mind a kisebbségi szerződést felülírta az 1947-es párizsi békeszerződés, így jelenleg ez van érvényben. Így napjainkban az állam és kisebbség viszonyát nem a gyulafehérvári kiáltványban foglaltak, hanem a Románia által azóta aláírt különböző nemzetközi egyezmények, illetve európai uniós ajánlások határozzák meg. Mindezzel együtt, mint a román fél által önként tett ígéretre, továbbra is kell hivatkozni a gyulafehérvári határozatra. A régi rossz helyett egy új alaptörvény szükségeltetne, amely rögzítené, beváltaná az 1918-ban Gyulafehérváron a nemzeti kisebbségeknek tett ígéreteket.
Ez egy száz éves adósság, amelynek törlesztésére most alkalom nyílna. Az új alkotmánynak rögzítenie kellene például azt is, hogy a magyar hivatalos nyelv legyen ott, ahol a magyarok többségben élnek, és írja elő a magyar nyelvű ügyintézést is ott, ahol legalább 10 százalékos közösségünk részaránya, valamint az új alaptörvény államalkotó tényezőként ismerje el a romániai, erdélyi magyarságot.
Egy etnikumközi szerződés szükségességét emlegette, ez konkrétan mit jelent?
Az etnikumközi szerződés szükségességéről Kelemen Hunor szövetségi elnök már 2015-ben az államelnöki kampánya során beszélt. A 100. évforduló kapcsán fel kell tennünk a kérdést, hogy Románia közép és hosszú távra tervezett jövőképében számol-e a romániai magyarsággal vagy a szászok és a zsidók eltűnéséhez hasonló folyamatban gondolkodik. Amennyiben a válasz igen, közösen válaszokat kell találni arra, hogy mi a legmegfelelőbb intézményes berendezkedési rendszer erre.
A romániai magyarság 1918-tól kezdődően erre több megoldási lehetőséget, javaslatot is felkínált, amelyek többségét nem fogadták el. A probléma megoldásának egyik alappillérét jelentő kisebbségi statútum például csupán kétszer került részleges és rövid ideig tartó elfogadásra, mindkét esetben (a királyi diktatúra időszaka és 1945) olyan helyzetben, amikor az országra külpolitikai nyomás nehezült.
Véleményem szerint egy etnikumközi szerződés azért lenne fontos, mert rögzítené a többség és kisebbség közötti viszonyrendszert, az együttélés mindkét fél számára vonatkozó és mindkét fél által elfogadott feltételeit. Ennek a kisebbségek és a román állam között kellene létrejönnie, szem előtt tartva mindkét nép érdekeit, függetlenül a román politikai pártoktól. Ez a megállapodás szavatolná a kisebbségek jogait függetlenül attól, hogy pont milyen politikai színezetű kormány van hatalmon az országban.
L. L.
maszol.ro
2016. november 24.
„Nagyon sok a tehetséges fiatal kritikus. Nem is tudom, miből élnek”
2016. november 29.
A Kölcsey Egyesület adventi rendezvénye
Hangverseny, kórustalálkozó és a legújabb 3Havi Szemle
A Kölcsey Egyesület immár negyedik adventi hangversenyét és kórustalálkozóját rendezi advent második vasárnapjának előestéjén, szombaton, december 3-án délután 6 órakor az arad-belvárosi minorita templomban. Reménykeltő ez, hiszen azt jelenti, hogy keresztény és magyar közösségünk bár megfogyva, de a szebb jövő és a megmaradás reményével él és várja a Megváltó eljövetelét. Gazdag műsorral készültek a szervezők és résztvevők erre a hangversenyre is. Mindannyiukat a zene szeretete vezérli s az, hogy ezen a közösen eltöltött adventi estén elmerüljünk a Krisztus-várás gondolataiban. Több mint 100 éve annak, hogy Rieger Ottó budapesti orgonaépítő 1762. Opus számmal ellátva megépítette az arad-belvárosi, Páduai Szent Antalról nevezett minorita templom híveinek szolgálatában álló orgonát. A pneumatikus rendszerű, két játszóasztalos, háromregiszteres, több mint 2000 síppal rendelkező csodálatos hangszert, a környék egyetlen ilyen nagyméretű romantikus hangversenyorgonáját ezen az estén dr. Garay Zsolt egyetemi adjunktus, orgonaművész és Tankó László, a minorita templom kántor-karnagya fogja megszólaltatni. Duffner Melinda aradi származású, kolozsvári és Szabó Csilla aradi énekművész fognak nekünk énekelni. És lesz kamarazene a Vox Angelicus vonósnégyes (tagjai: Tóthpál Béla első hegedű, Miscovici Tibor második hegedű, Kászoni László mélyhegedű és Pataky Károly gordonka) előadásában, fúvószenekar és gitáros éneklő gyermekek. S persze a kórusok, kicsik és nagyok, amatőrök és profik. Közreműködnek: a Schola Minorita Aradiensis és Tankó László kántor-karnagy, A kispacsirták, Khell Jolán vezetésével, a Csiky Gergely Főgimnázium kórusa és Szabó Csilla karvezető, az Arad-belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet kórusa, Gál Gyula klarinétművész, a Kisszentmiklósi Baptista Gyülekezet fúvószenekara, a simonyifalvi, vadászi és nagyzerindi gitáros gyermekek Deák Andrea vezetésével és idei vendégük a kolozsvári Guttman Mihály Pedagógus Kórus Bedő Ágnes vezényletével. Az est vendége lesz Tóth Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke is. Novemberben van évfordulója, hogy templomunk egykori karnagya, P. Karácsonyi István minorita atya mártírhalált halt a román kommunizmus poklában. A hangverseny alatt – mint minden évben – rá is emlékezünk, s elhelyezzük emléktáblájánál a kegyelet virágait. December 3-án jelenik meg a 3Havi Szemle adventi száma. A lapban a hangverseny közreműködői is bemutatkoznak, vallanak zenéről, közösségi életről, munkáról. Tankó László a minorita templom XX. századi zenei vezetőiről közöl rövid tanulmányt. Matekovits Mihály Guttman Mihálynak az erdélyi kórusmozgalomban betöltött legendás szerepéről értekezik. De olvashatunk szépirodalmat és tanulmányokat is. Csak szemezgetve a sok olvasnivaló között említem meg, hogy pl. Komádi Sándor a 120 éves aradi Víztoronyról ír, Piroska Katalin aradi színháztörténeti érdekességeket közöl, Olasz Angéla tollából Széchenyi István életéről és történelmi szerepéről olvashatunk. A minorita templomi hangverseny minden közreműködője és résztvevője a Kölcsey Egyesület karácsonyi ajándékaként ingyen juthat az igen tartalmas, 90 oldalas laphoz. A rendezvény támogatói: Arad Város Kulturális Központja, az Arad-belvárosi Minorita Rendház és Plébánia, valamint Tatár Etelka (Chicago) és Fekete Károly. A belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők és a közreműködők! (F. K.)
Nyugati Jelen (Arad)
Hangverseny, kórustalálkozó és a legújabb 3Havi Szemle
A Kölcsey Egyesület immár negyedik adventi hangversenyét és kórustalálkozóját rendezi advent második vasárnapjának előestéjén, szombaton, december 3-án délután 6 órakor az arad-belvárosi minorita templomban. Reménykeltő ez, hiszen azt jelenti, hogy keresztény és magyar közösségünk bár megfogyva, de a szebb jövő és a megmaradás reményével él és várja a Megváltó eljövetelét. Gazdag műsorral készültek a szervezők és résztvevők erre a hangversenyre is. Mindannyiukat a zene szeretete vezérli s az, hogy ezen a közösen eltöltött adventi estén elmerüljünk a Krisztus-várás gondolataiban. Több mint 100 éve annak, hogy Rieger Ottó budapesti orgonaépítő 1762. Opus számmal ellátva megépítette az arad-belvárosi, Páduai Szent Antalról nevezett minorita templom híveinek szolgálatában álló orgonát. A pneumatikus rendszerű, két játszóasztalos, háromregiszteres, több mint 2000 síppal rendelkező csodálatos hangszert, a környék egyetlen ilyen nagyméretű romantikus hangversenyorgonáját ezen az estén dr. Garay Zsolt egyetemi adjunktus, orgonaművész és Tankó László, a minorita templom kántor-karnagya fogja megszólaltatni. Duffner Melinda aradi származású, kolozsvári és Szabó Csilla aradi énekművész fognak nekünk énekelni. És lesz kamarazene a Vox Angelicus vonósnégyes (tagjai: Tóthpál Béla első hegedű, Miscovici Tibor második hegedű, Kászoni László mélyhegedű és Pataky Károly gordonka) előadásában, fúvószenekar és gitáros éneklő gyermekek. S persze a kórusok, kicsik és nagyok, amatőrök és profik. Közreműködnek: a Schola Minorita Aradiensis és Tankó László kántor-karnagy, A kispacsirták, Khell Jolán vezetésével, a Csiky Gergely Főgimnázium kórusa és Szabó Csilla karvezető, az Arad-belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet kórusa, Gál Gyula klarinétművész, a Kisszentmiklósi Baptista Gyülekezet fúvószenekara, a simonyifalvi, vadászi és nagyzerindi gitáros gyermekek Deák Andrea vezetésével és idei vendégük a kolozsvári Guttman Mihály Pedagógus Kórus Bedő Ágnes vezényletével. Az est vendége lesz Tóth Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke is. Novemberben van évfordulója, hogy templomunk egykori karnagya, P. Karácsonyi István minorita atya mártírhalált halt a román kommunizmus poklában. A hangverseny alatt – mint minden évben – rá is emlékezünk, s elhelyezzük emléktáblájánál a kegyelet virágait. December 3-án jelenik meg a 3Havi Szemle adventi száma. A lapban a hangverseny közreműködői is bemutatkoznak, vallanak zenéről, közösségi életről, munkáról. Tankó László a minorita templom XX. századi zenei vezetőiről közöl rövid tanulmányt. Matekovits Mihály Guttman Mihálynak az erdélyi kórusmozgalomban betöltött legendás szerepéről értekezik. De olvashatunk szépirodalmat és tanulmányokat is. Csak szemezgetve a sok olvasnivaló között említem meg, hogy pl. Komádi Sándor a 120 éves aradi Víztoronyról ír, Piroska Katalin aradi színháztörténeti érdekességeket közöl, Olasz Angéla tollából Széchenyi István életéről és történelmi szerepéről olvashatunk. A minorita templomi hangverseny minden közreműködője és résztvevője a Kölcsey Egyesület karácsonyi ajándékaként ingyen juthat az igen tartalmas, 90 oldalas laphoz. A rendezvény támogatói: Arad Város Kulturális Központja, az Arad-belvárosi Minorita Rendház és Plébánia, valamint Tatár Etelka (Chicago) és Fekete Károly. A belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők és a közreműködők! (F. K.)
Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 2.
Réhon József könyvének bemutatója
Volt „igazi” szerenád is
A napokban jelent meg Aradon az Occident Media Kiadó Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában Réhon József Diákszerenád c. könyve, amelynek bemutatójára hétfőn délután a Jelen Ház nagytermében zsúfolt terem előtt került sor.
Diákokról, tanárokról írott könyvről lévén szó, a szerző egy gyakorló tanárt (Ilona János, Aradi Csiky Gergely Főgimnázium) és egy diákot (Csomós Roland, ugyancsak Csiky, XII. A osztály) kért fel legújabb (Fritz Mihály borítólapjával és illusztrációjával megjelent) könyvének bemutatására, arra, hogy elmondják: milyennek látszik ez a könyv egy mostani oktató és tanuló szemszögéből.
A rendezvényt Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője nyitotta meg, emlékeztetve arra, hogy Réhon tanár úr előbbi, tavaly megjelent könyvének bemutatásakor azt ígérte: az lesz az utolsó... Ilona János azzal kezdte, hogy az ígéretet már nyolc évvel ezelőtt se vette komolyan, amikor az első, diákokról, tanárokról szóló történeteket tartalmazó könyvét olvasta. A mostani azonban más, állapította meg, a jelenlegi egy összefüggő történet, a forma és a stílus jelentősen változott, és érdekes párhuzamot vont Mikszáth Új Zrínyiásza és Réhon tanár úr könyve között.
Ez utóbbi kötet szereplőit, mint maga a szerző vallja, három iskola diákjaiból, tanáraiból, egykori kollégáiból „varrta össze”, és „minden leírt esemény megtörtént. Pontosan úgy, vagy egy kicsit másképpen”. A legtöbben felismerhetők, ha más néven is szerepelnek, egy részük ma is él.
A történet, mondta a méltató, szokatlan helyzeteket mesél el – a szereplők „Madách- és József Attila-idézeteket vagdosnak egymáshoz”, sportolnak, nyáron lelkesen vesznek részt közös munkatáborban –, hogy aztán a megkeresett pénzt önzetlenül egyik osztálytársuk gyógyítására ajánlják fel. Közben védik bajba került társukat, „szóbaállnak” szüleikkel, nagyszüleikkel, feltűnően okosak, bátrak, rendesek...
Mitől bizarr, hogy így viselkednek, és mitől lenne bizarr, ha így viselkednének a maiak? – tette fel Ilona János a költői kérdést.
A szerző így látta, szerette volna és szeretné látni a diákokat – rendesnek, jól neveltnek, becsületesnek.
Meglepetés és igen érdekes volt egy mai diák fellépése. Csomós Roland többek között ezt mondta: nehéz elképzelni, hogy a mai diákok és tanárok együtt ülnek le, mondjuk, a tábortűz mellé és civilizáltan bort kortyolgatnak... (A fiatalembernek – a cikkíró megjegyzése –, nem volt szerencséje a könyv egyik szereplőjét, a szép emlékezetű dr. Kovách Gézát, Gazsit ismernie.) Az érettségi előtt álló fiatalember felemlítette: az osztálytársaknak, valamikor, volt idejük és indíttatásuk egymással foglalkozni – a maiak nagyrészt önzők, csak magukkal törődnek, a mai iskola statisztikákra épül stb.
Alulírott ehhez annyit tenne hozzá: a (lejárt) múlt gyakorta – olykor elég furcsa módon – szebbnek, vonzóbbnak, emberibbnek tűnik a mánál. (Sebaj: húsz-ötven év múltán ugyanígy lesz – szerk. megj.)
Réhon József „végszóként” nem kommentálta az elhangzottakat, inkább egykori iskoláiról, tanárairól beszélt, leszögezve (a híres shakespeare-i idézet nyomán): se dicsérni, se temetni nem akarta a régi iskolát, csak felidézni.
A hétfői esemény igazi meglepetéssel ért véget: az aradi könyvbemutatókon már „otthon lévő” Miscovici Tibor és Miltaller Lajos zenészpáros a könyvben szereplő zeneszámok (köztük a Tosseli-szerenád) megszólaltatásával kedveskedett a nézőknek, akik aztán szeretetvendégségen kommentálhatták a történteket.
Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)
Volt „igazi” szerenád is
A napokban jelent meg Aradon az Occident Media Kiadó Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában Réhon József Diákszerenád c. könyve, amelynek bemutatójára hétfőn délután a Jelen Ház nagytermében zsúfolt terem előtt került sor.
Diákokról, tanárokról írott könyvről lévén szó, a szerző egy gyakorló tanárt (Ilona János, Aradi Csiky Gergely Főgimnázium) és egy diákot (Csomós Roland, ugyancsak Csiky, XII. A osztály) kért fel legújabb (Fritz Mihály borítólapjával és illusztrációjával megjelent) könyvének bemutatására, arra, hogy elmondják: milyennek látszik ez a könyv egy mostani oktató és tanuló szemszögéből.
A rendezvényt Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője nyitotta meg, emlékeztetve arra, hogy Réhon tanár úr előbbi, tavaly megjelent könyvének bemutatásakor azt ígérte: az lesz az utolsó... Ilona János azzal kezdte, hogy az ígéretet már nyolc évvel ezelőtt se vette komolyan, amikor az első, diákokról, tanárokról szóló történeteket tartalmazó könyvét olvasta. A mostani azonban más, állapította meg, a jelenlegi egy összefüggő történet, a forma és a stílus jelentősen változott, és érdekes párhuzamot vont Mikszáth Új Zrínyiásza és Réhon tanár úr könyve között.
Ez utóbbi kötet szereplőit, mint maga a szerző vallja, három iskola diákjaiból, tanáraiból, egykori kollégáiból „varrta össze”, és „minden leírt esemény megtörtént. Pontosan úgy, vagy egy kicsit másképpen”. A legtöbben felismerhetők, ha más néven is szerepelnek, egy részük ma is él.
A történet, mondta a méltató, szokatlan helyzeteket mesél el – a szereplők „Madách- és József Attila-idézeteket vagdosnak egymáshoz”, sportolnak, nyáron lelkesen vesznek részt közös munkatáborban –, hogy aztán a megkeresett pénzt önzetlenül egyik osztálytársuk gyógyítására ajánlják fel. Közben védik bajba került társukat, „szóbaállnak” szüleikkel, nagyszüleikkel, feltűnően okosak, bátrak, rendesek...
Mitől bizarr, hogy így viselkednek, és mitől lenne bizarr, ha így viselkednének a maiak? – tette fel Ilona János a költői kérdést.
A szerző így látta, szerette volna és szeretné látni a diákokat – rendesnek, jól neveltnek, becsületesnek.
Meglepetés és igen érdekes volt egy mai diák fellépése. Csomós Roland többek között ezt mondta: nehéz elképzelni, hogy a mai diákok és tanárok együtt ülnek le, mondjuk, a tábortűz mellé és civilizáltan bort kortyolgatnak... (A fiatalembernek – a cikkíró megjegyzése –, nem volt szerencséje a könyv egyik szereplőjét, a szép emlékezetű dr. Kovách Gézát, Gazsit ismernie.) Az érettségi előtt álló fiatalember felemlítette: az osztálytársaknak, valamikor, volt idejük és indíttatásuk egymással foglalkozni – a maiak nagyrészt önzők, csak magukkal törődnek, a mai iskola statisztikákra épül stb.
Alulírott ehhez annyit tenne hozzá: a (lejárt) múlt gyakorta – olykor elég furcsa módon – szebbnek, vonzóbbnak, emberibbnek tűnik a mánál. (Sebaj: húsz-ötven év múltán ugyanígy lesz – szerk. megj.)
Réhon József „végszóként” nem kommentálta az elhangzottakat, inkább egykori iskoláiról, tanárairól beszélt, leszögezve (a híres shakespeare-i idézet nyomán): se dicsérni, se temetni nem akarta a régi iskolát, csak felidézni.
A hétfői esemény igazi meglepetéssel ért véget: az aradi könyvbemutatókon már „otthon lévő” Miscovici Tibor és Miltaller Lajos zenészpáros a könyvben szereplő zeneszámok (köztük a Tosseli-szerenád) megszólaltatásával kedveskedett a nézőknek, akik aztán szeretetvendégségen kommentálhatták a történteket.
Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 8.
Csiky-nap
„Ez a ti ünnepetek, a mi ünnepünk!”
A fenti szavak Bognár Levente alpolgármester szájából hangzottak el december 7-én reggel az iskola első emeletén, a Csiky Gergely mellszobra előtt összegyűlt ünneplő tömeg előtt.
„Minden év decemberében összegyűlünk, hogy emlékezzünk és megtiszteljük azt a múltat, amely biztosította számunkra a jelent (…) A több mint 90 éves falak sok vihart túléltek, az itt tanuló diákok és tanár nemzedék sok akadályt leküzdött és mindig haladt a maga útján. Legyenek ők példaképeink, az itt kapott tudás, az iskola szellemisége, pedig legyen a szilárd alap, amire építeni lehet” – így köszöntötte Hadnagy Éva igazgató a Csiky-nap alkalmával az iskolába érkezett hazai és külföldi vendégeket.
A megye egyetlen magyar tannyelvű iskolájának névadóját, Csiky Gergely pankotai születésű drámaírót, műfordítót ünnepelték december 7-én, szerdán az Aradi Városi Tanács, a Municípiumi Kulturális Központ és az aradi Szabadság-szobor Egyesület támogatásával.
Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Király András oktatási államtitkár, Bognár Levente alpolgármester, Pellegrini Miklós megyei főtanfelügyelő helyettes, Cziszter Kálmán, a Szabadság-szobor Egyesület kuratóriumának tagja, Baracsi Levente református lelkipásztor, Bíró Emese, a Csiky Gergely Főgimnázium szülőbizottságának alelnöke, valamint számos külföldi és belföldi partnerintézmények diákjai és pedagógusai is képviseltették magukat.
E neves nap alkalmából Aradra érkeztek a főgimnázium testvériskoláinak küldöttségei: a Pécsi Református Kollégium és Általános Iskola, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium, a hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakképző Iskolája, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnázium és Szakközépiskola, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium és a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum pedagógusai és diákjai.
Ha már a vendégek felsorolásánál tartunk, nem maradhatnak ki az Arad megyei magyar tannyelvű általános iskolákból érkezettek: Ágyáról, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolából, Erdőhegyről, Kisiratosról, Majlátalváról, Simonyifalváról, Zerindről és Zimándújfaluból is ellátogattak a Csiky-napra.
Az ünnepi hangulatot adventi dalcsokorral vezette fel az iskola kórusa Szabó Csilla karnagy vezényletével.
A felszólalások, köszöntő beszédek sorát egy-egy szavalat, dalcsokor szakította félbe, ugyanakkor tarkította: a karácsonyvárás hangulatát Köteles Nikolett, X. A osztályos tanuló fokozta Visky András Advent című versével, a második osztályos dalos pacsirták pedig gyermekdalokkal kedveskedtek az egybegyűlteknek.
Király András egykori Csikys diákként szólalt fel, és büszkén mondta el, hogy az útravaló, amit a Csikyben kapott, gyakorlatilag egész életét, hovatartozását meghatározta. „Nem véletlen azoknak a személyeknek a jelenléte, akik ma itt vannak: alpolgármester, főtanfelügyelő helyettes, a belvárosi református egyházközösség lelkésze, és nem véletlen Cziszter Kálmán jelenléte sem, aki velem együtt a Szabadság-szobor Egyesületet képviseli. Mi mindannyian hosszú évek óta az iskola jelenét és jövőjét igyekszünk egyre biztosabbá tenni. (…) Azt szeretnénk, hogy ez az iskola, ez a közösség maradjon meg az aradi magyarság fellegvárának” – tette hozzá az államtitkár.
Bognár Levente többek között a diákokhoz intézte szavait: „A mai nap rólatok, a ti jövőtökről szól, hiszen az iskola azért van, hogy itt jól érezzétek magatokat. Nagy öröm számunkra, amikor jó eredményeitekről hallunk. Ugyanígy örülünk mi, tisztségviselők annak is, amikor valamiben tudunk segíteni, hogy az iskola jobban nézzen ki, jobb feltételek legyenek számotokra. (…) Ezek azok az örömök, amelyekért érdemes dolgozni, tanulni, együtt lenni. Ez a ti ünnepetek, a mi ünnepünk!”
Az alpolgármestert követően Pellegrini Miklós a tőle már megszokott nyugodt, spontán, és közvetlen stílusával szólította meg a diákokat.
„Ebben a majdnem virtuális világban nagyon fontos, hogy együtt lehessünk, és közösen érezzük át, hogy advent szelleme áthat ezen a mai csodálatos ünnepen. (…) Szeretném, ha a mai napon egy pillanatra megállnánk, emlékeinkben felidéznénk tanárainkat, azokat, akik ezt a sok-sok téglát – metaforaként – ide tették ebbe az épületbe. Biztassuk magunkat, hogy most rajtunk a sor, hogy újabb téglákat hozzunk az iskolába hittel, szeretettel és reménnyel” – biztatta a diákokat (is) a megyei főtanfelügyelő helyettes.
Csiky-díjasok és koszorúzás
A Csiky-nap egyik nagy hagyománya, hogy Csiky-díjban részesítik a közösséget tevékenyen és eredményesen szolgáló tanulókat, akik a Szabadság-szobor Egyesület jóvoltából kis figyelmességet is kapnak. A 2016-os Csiky-díjasok: Ilona Judit, Csomós Roland, Búza Róbert.
A kitüntetett diákokat Spier Tünde, az iskola aligazgatója méltatta.
…
Az ünnepélyes megnyitó záróakkordja minden évben Csiky Gergely mellszobrának a megkoszorúzása: az iskola koszorúját Hadnagy Éva igazgató és Spier Tünde aligazgató helyezte el, az RMDSZ nevében Bognár Levente alpolgármester, a Szabadság-szobor Egyesület nevében Király András és Cziszter Kálmán koszorúzott, az Aradi Magyar Pedagógusszövetség nevében Pellegrini Miklós és Matekovits Mihály, az iskola diákjainak nevében a diáktanács két tagja, Sáfár Kinga és Búza Róbert koszorúztak.
Baracsi Levente református lelkipásztor áldása után elhangzott Kölcsey Ferenc költeménye, a Himnusz, majd az összegyűlt tömeg lassan feloszlott.
Az V–VIII. osztályos diákok számára Kalandozás a természettudományok világában címmel az iskola Tóth Árpád Termében kezdődött egy érdekes vetélkedő. A középiskolások ugyanakkor az immár hagyományos Tóth Árpád Versmondó Versenyre siettek a Jelen Ház nagytermébe.
Örömteli egybeesés, hogy éppen Aradon –Tóth Árpád szülővárosában – és éppen a költő születésének 130. évfordulója alkalmából sikerült a Csiky-nap keretében megszervezni a Tóth Árpád Középiskolai Versmondó Versenyt.
A szavalók IX–X., illetve XI–XII. osztályos kategóriában versenyeztek, összesen 13-an. Első körben a kötelező verseket adták elő a diákok, ez a IX–X.-nek Tóth Árpád Arad, míg a XI–XII-nek Hej, Debrecen című költemény volt.
A második fordulóban a versenyzők egy szabadon választott Tóth Árpád-szonettet adtak elő. Mindkét fordulóban a háromtagú zsűri 1-től 10-ig értékelték az elhangzott produkciókat.
…
Kalandozás a természettudományok világában
A VI–VIII. osztályosokból alkotott 4 fős csapatok – összesen 13 csapat – vetélkedőjén mindenki nyert. Az aradi és Arad megyei diákokon kívül részt vettek még temesvári, pécsi és szegedi tanulók, akik tíz versenyszámban a matematika, kémia, fizika, biológia és földrajz témákban kellett bizonyítsanak. A csapatok kellett még készüljenek az iskolájuk biológiai és földrajzi környezetének bemutatásával egy 2 perces vetítéssel, valamint újrahasznosítható anyagokból készíteniük kellett karácsonyi díszeket, dekorációkat.
A szervezők megköszönték a Nyugati Jelen segítségét, hiszen Böszörményi Zoltán járult hozzá, hogy minden szavalónak és magyarországi vendégpedagógusnak a csomagjába egy-egy Böszörményi-kötet kerülhessen.
Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad)
„Ez a ti ünnepetek, a mi ünnepünk!”
A fenti szavak Bognár Levente alpolgármester szájából hangzottak el december 7-én reggel az iskola első emeletén, a Csiky Gergely mellszobra előtt összegyűlt ünneplő tömeg előtt.
„Minden év decemberében összegyűlünk, hogy emlékezzünk és megtiszteljük azt a múltat, amely biztosította számunkra a jelent (…) A több mint 90 éves falak sok vihart túléltek, az itt tanuló diákok és tanár nemzedék sok akadályt leküzdött és mindig haladt a maga útján. Legyenek ők példaképeink, az itt kapott tudás, az iskola szellemisége, pedig legyen a szilárd alap, amire építeni lehet” – így köszöntötte Hadnagy Éva igazgató a Csiky-nap alkalmával az iskolába érkezett hazai és külföldi vendégeket.
A megye egyetlen magyar tannyelvű iskolájának névadóját, Csiky Gergely pankotai születésű drámaírót, műfordítót ünnepelték december 7-én, szerdán az Aradi Városi Tanács, a Municípiumi Kulturális Központ és az aradi Szabadság-szobor Egyesület támogatásával.
Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Király András oktatási államtitkár, Bognár Levente alpolgármester, Pellegrini Miklós megyei főtanfelügyelő helyettes, Cziszter Kálmán, a Szabadság-szobor Egyesület kuratóriumának tagja, Baracsi Levente református lelkipásztor, Bíró Emese, a Csiky Gergely Főgimnázium szülőbizottságának alelnöke, valamint számos külföldi és belföldi partnerintézmények diákjai és pedagógusai is képviseltették magukat.
E neves nap alkalmából Aradra érkeztek a főgimnázium testvériskoláinak küldöttségei: a Pécsi Református Kollégium és Általános Iskola, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium, a hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakképző Iskolája, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnázium és Szakközépiskola, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium és a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum pedagógusai és diákjai.
Ha már a vendégek felsorolásánál tartunk, nem maradhatnak ki az Arad megyei magyar tannyelvű általános iskolákból érkezettek: Ágyáról, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolából, Erdőhegyről, Kisiratosról, Majlátalváról, Simonyifalváról, Zerindről és Zimándújfaluból is ellátogattak a Csiky-napra.
Az ünnepi hangulatot adventi dalcsokorral vezette fel az iskola kórusa Szabó Csilla karnagy vezényletével.
A felszólalások, köszöntő beszédek sorát egy-egy szavalat, dalcsokor szakította félbe, ugyanakkor tarkította: a karácsonyvárás hangulatát Köteles Nikolett, X. A osztályos tanuló fokozta Visky András Advent című versével, a második osztályos dalos pacsirták pedig gyermekdalokkal kedveskedtek az egybegyűlteknek.
Király András egykori Csikys diákként szólalt fel, és büszkén mondta el, hogy az útravaló, amit a Csikyben kapott, gyakorlatilag egész életét, hovatartozását meghatározta. „Nem véletlen azoknak a személyeknek a jelenléte, akik ma itt vannak: alpolgármester, főtanfelügyelő helyettes, a belvárosi református egyházközösség lelkésze, és nem véletlen Cziszter Kálmán jelenléte sem, aki velem együtt a Szabadság-szobor Egyesületet képviseli. Mi mindannyian hosszú évek óta az iskola jelenét és jövőjét igyekszünk egyre biztosabbá tenni. (…) Azt szeretnénk, hogy ez az iskola, ez a közösség maradjon meg az aradi magyarság fellegvárának” – tette hozzá az államtitkár.
Bognár Levente többek között a diákokhoz intézte szavait: „A mai nap rólatok, a ti jövőtökről szól, hiszen az iskola azért van, hogy itt jól érezzétek magatokat. Nagy öröm számunkra, amikor jó eredményeitekről hallunk. Ugyanígy örülünk mi, tisztségviselők annak is, amikor valamiben tudunk segíteni, hogy az iskola jobban nézzen ki, jobb feltételek legyenek számotokra. (…) Ezek azok az örömök, amelyekért érdemes dolgozni, tanulni, együtt lenni. Ez a ti ünnepetek, a mi ünnepünk!”
Az alpolgármestert követően Pellegrini Miklós a tőle már megszokott nyugodt, spontán, és közvetlen stílusával szólította meg a diákokat.
„Ebben a majdnem virtuális világban nagyon fontos, hogy együtt lehessünk, és közösen érezzük át, hogy advent szelleme áthat ezen a mai csodálatos ünnepen. (…) Szeretném, ha a mai napon egy pillanatra megállnánk, emlékeinkben felidéznénk tanárainkat, azokat, akik ezt a sok-sok téglát – metaforaként – ide tették ebbe az épületbe. Biztassuk magunkat, hogy most rajtunk a sor, hogy újabb téglákat hozzunk az iskolába hittel, szeretettel és reménnyel” – biztatta a diákokat (is) a megyei főtanfelügyelő helyettes.
Csiky-díjasok és koszorúzás
A Csiky-nap egyik nagy hagyománya, hogy Csiky-díjban részesítik a közösséget tevékenyen és eredményesen szolgáló tanulókat, akik a Szabadság-szobor Egyesület jóvoltából kis figyelmességet is kapnak. A 2016-os Csiky-díjasok: Ilona Judit, Csomós Roland, Búza Róbert.
A kitüntetett diákokat Spier Tünde, az iskola aligazgatója méltatta.
…
Az ünnepélyes megnyitó záróakkordja minden évben Csiky Gergely mellszobrának a megkoszorúzása: az iskola koszorúját Hadnagy Éva igazgató és Spier Tünde aligazgató helyezte el, az RMDSZ nevében Bognár Levente alpolgármester, a Szabadság-szobor Egyesület nevében Király András és Cziszter Kálmán koszorúzott, az Aradi Magyar Pedagógusszövetség nevében Pellegrini Miklós és Matekovits Mihály, az iskola diákjainak nevében a diáktanács két tagja, Sáfár Kinga és Búza Róbert koszorúztak.
Baracsi Levente református lelkipásztor áldása után elhangzott Kölcsey Ferenc költeménye, a Himnusz, majd az összegyűlt tömeg lassan feloszlott.
Az V–VIII. osztályos diákok számára Kalandozás a természettudományok világában címmel az iskola Tóth Árpád Termében kezdődött egy érdekes vetélkedő. A középiskolások ugyanakkor az immár hagyományos Tóth Árpád Versmondó Versenyre siettek a Jelen Ház nagytermébe.
Örömteli egybeesés, hogy éppen Aradon –Tóth Árpád szülővárosában – és éppen a költő születésének 130. évfordulója alkalmából sikerült a Csiky-nap keretében megszervezni a Tóth Árpád Középiskolai Versmondó Versenyt.
A szavalók IX–X., illetve XI–XII. osztályos kategóriában versenyeztek, összesen 13-an. Első körben a kötelező verseket adták elő a diákok, ez a IX–X.-nek Tóth Árpád Arad, míg a XI–XII-nek Hej, Debrecen című költemény volt.
A második fordulóban a versenyzők egy szabadon választott Tóth Árpád-szonettet adtak elő. Mindkét fordulóban a háromtagú zsűri 1-től 10-ig értékelték az elhangzott produkciókat.
…
Kalandozás a természettudományok világában
A VI–VIII. osztályosokból alkotott 4 fős csapatok – összesen 13 csapat – vetélkedőjén mindenki nyert. Az aradi és Arad megyei diákokon kívül részt vettek még temesvári, pécsi és szegedi tanulók, akik tíz versenyszámban a matematika, kémia, fizika, biológia és földrajz témákban kellett bizonyítsanak. A csapatok kellett még készüljenek az iskolájuk biológiai és földrajzi környezetének bemutatásával egy 2 perces vetítéssel, valamint újrahasznosítható anyagokból készíteniük kellett karácsonyi díszeket, dekorációkat.
A szervezők megköszönték a Nyugati Jelen segítségét, hiszen Böszörményi Zoltán járult hozzá, hogy minden szavalónak és magyarországi vendégpedagógusnak a csomagjába egy-egy Böszörményi-kötet kerülhessen.
Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 10.
Kultúrán át vezető út a nyelvismerethez
Magyarné Pápai Sarolta erdélyi származású hungarológus a magyar nyelv és kultúra külföldi népszerűsítéséről, elhivatottságáról, munkájáról beszélt a Krónikának.
– Erdélyből indultál külföldre a magyar nyelv és kultúra népszerűsítése felé: a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végeztél angol–magyar szakon, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen hungarológia szakon. Hogyan vezetett az utad oda, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzetközi Magyar Nyelvi Képzésekért és Oktatásért Felelős Főosztálya munkatársaként, magyar lektorként több európai országban népszerűsítsd, tanítsd nyelvünket, kultúránkat?
– A magyarságomat és a kultúra szeretetét szüleimnek és nagyszüleimnek köszönhetem. Zilahi lány vagyok, aki a város legrégebbi magyar utcájának, a Kraszna utcának a hangulatát, lakóinak emberségét és büszkeségét szívta magába. Itt töltöttem nagyszüleimnél a vakációkat, itt értettem meg, mit üzen nekem az Ady-gimnázium, miért csodálatos Fadrusz János Wesselényi-szobra, milyen összetartó erő lakozik azokban az emberekben, akik büszkék a kultúrájukra. Gyerekkoromat Aradon töltöttem, ahol a szüleim rendszeresen vittek klasszikus zenei koncertekre, színházbérletünk volt a hozzánk érkező erdélyi társulatok előadásaira, múzeumokba jártunk minden utazásunk alkalmával, zongorázni tanultam – szóval a kultúra személyiségemnek szerves részévé vált. Tanári vénámat pedig nagymamáimtól örököltem. Kezdetben angol nyelvet tanítottam, majd a hungarológia szak elvégzése után egyértelművé vált számomra, hogy a magyar nyelv és kultúra megismertetése és terjesztése az én utam.
– Macedóniai, bolgár vagy olasz tanítványaidat az angol nyelven keresztül vezetted, vezeted a magyar kultúra felé, vagy közvetlenebb utakat keresel?
– Az angol közvetítőnyelvként segítség, de a tanításban nem mindig veszem hasznát, mert a hallgatóim kevésbé beszélik, így legtöbbször magyarul tanítom a magyart, amit igen hatékonynak tartok. Kultúránk megismertetését pedig leginkább magyar rendezvények szervezésével oldom meg: ilyen a magyar kultúra hete, magyar táncesték, magyar filmhét, gasztronómiai napok, képzőművészeti kiállítások, kortárstánc-előadások, komolyzenei koncertek és még sorolhatnám. Azt gondolom, hogy a kulturális élmények maradandó nyomot hagynak minden emberben. Igyekszem mindig olyan művészeket meghívni, akik nemcsak tehetségükkel és alkotásaikkal kápráztatják el a közönséget, hanem emberként is példát mutatnak mindenki számára.
– Biztosan találkoztál már olyan külföldiekkel, akik nem sokat tudnak nyelvünkről és kultúránkról, elsőként te tanítottad őket magyarul, te ismertetted meg velük a magyar kultúra elemeit. A közvélekedés szerint a magyar hangzása, nyelvtana miatt is rendkívül nehezen sajátítható el. Mi a tapasztalatod, tanítványaid megriadnak ezektől a nehézségektől? Milyen eszközökkel próbálod megkönnyíteni a folyamatot?
– Az a tapasztalatom, hogy minden országban máshogy tekintenek a nyelvünkre, kultúránkra. Ez részben attól is függ, hogy milyen az adott nép viszonya Magyarországhoz. Az olaszoknak például az Aranycsapat és Puskás Öcsi jut eszükbe rólunk, a macedónok szerint mi nagyon „cisto" ( = tiszta) ország vagyunk, a bolgárok pedig leginkább a bátorságunkat méltatják. A nyelvvel kapcsolatosan mindenhol ugyanaz az előítélet uralkodik: nagyon nehéz. Ezért, ha az adott egyetemen a magyar nem kötelező nyelvként szerepel a tantervben, akkor csak erős motivációval lehet eredményeket elérni: magyar elődök, szerelem, barátok, utazási élmények „segítségével".
Az ilyen hallgatókból ugyan kevés akad, de őket élvezet tanítani. Az alapot kapják meg tőlem, utána pedig ösztöndíjjal lehetőségük nyílik továbbtanulni Magyarország különböző egyetemein. Például egyik tanítványom, akinek a nagymamája vajdasági magyar, angol–német szakon végzett a szkopjei egyetemen, de végül a magyar nyelv hozta meg számára a boldogságot, és teremtett számára munkalehetőséget. Egy török hallgatóm Afrikába költözött, hogy az ottani gyerekeket tanítsa. Addig nem is akart a pedagógusi szakmáról hallani, amíg velem nem találkozott; aztán eljárt az óráimra, és valami megváltozott benne. Számomra a magyar nyelv tanítása a legfontosabb, élvezem minden percét, és mindent megteszek azért, hogy a tanítványaim megértsék és megérezzék, ennek a nyelvnek az elsajátításával milyen kincs kerül a birtokukba.
– Számos országban laktál már, és amiként te a magyar kultúrát odavitted, úgy más kultúrákba, szokásrendekbe belekóstoltál. Ha lehet röviden jellemezni, mit mondanál például a bolgárokról (most éppen Sumenben élsz), a macedónokról? Kialakult benned egy összegző „fantomkép" róluk?
– Mindig izgalommal költözöm ki néhány évre egy számomra ismeretlen országba. Alig várom, hogy megismerjem az ottani emberek gondolkodását, világnézetét, kultúráját és nyelvét. Ez is a munkám varázsa, hisz minden ország alakít rajtam is, kicsit más emberré válok, és ezért nagyon hálás vagyok. A macedónok például rugalmasságra tanítottak. Ők egy nagyon fiatal ország lakói, akik nemzeti öntudatukat most alakítják ki, és mindenre büszkék, amivel ezt bizonyíthatják. Nagyon izgalmas multikulturális közeg az övék, ahol a macedón, albán, török, aromán és roma kisebbség békében él együtt. Mediterrán nép, szeretnek élni, a család és barátok mindennél fontosabbak számukra, a munkánál is. Ráérnek elüldögélni egy kávé mellett akár órákig is, ha a szeretteik körében lehetnek, ilyenkor megfeledkeznek az idő múlásáról. A bolgárok mindenhova pontosan érkeznek, „csendesebb" nép, érzelmileg is zárkózottabbak és nyugodtabbak, de szeretnek ők is mulatni, és lehet számítani rájuk.
– Amellett, hogy nyelvtanárként és a magyar kultúra „követeként" dolgozol, számos más területen kipróbáltad már magadat, hiszen voltál már angol nyelvű színtársulat vezetője és rendezője, szerveztél színházi fesztiválokat, de tanítottál hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalokat is. Mi a közös ezekben a munkákban, ami miatt vonzanak, vonzottak téged?
– Talán „a másság" közös mindegyikben. Mindig olyasmi vonzott, ami eltért a megszokottól, és ami kihívást jelentett számomra. Persze a siker szintén fontos volt. Aztán, ahogy teltek az évek és gyűltek a tapasztalataim, tudatosult bennem, hogy a másság megértése, elfogadása és ennek a közvetítése egyik életfeladatom. Most a lektori munkám erre is lehetőséget ad, ami külön öröm számomra.
– Bár régóta Magyarországon élsz, és onnan vezetnek hosszabb utaid külföldre, erdélyiként ismerteted meg a magyar kultúrát külföldiekkel. Szoktál nekik mesélni Erdélyről is?
– Igen. A hepehupás vén Szilágyság szívem és lelkem része, erdélyi származásom pedig mindig büszkeséggel tölt el. Bárhol élek a világban, sok helyen érzem magam otthon, mégis egyedül Erdély bizseregteti meg a szívemet, a zsigereimben érzem, hogy oda tartozom. Ezért már bemutatkozáskor, az első két mondat után mindenki számára kiderül, hogy én honnan jöttem, és miért is vagyok büszke magyarságomra.
– Bulgáriában például megesett, hogy nem sikerült pályázaton támogatást kapni különféle, a magyar kultúrát népszerűsítő rendezvényekhez, ezért egyéni finanszírozással szerveztél programokat (mézeskalácssütés, húsvétitojás-festés). Ez azt jelenti, hogy ennyire szívügyednek, küldetésnek tekinted a munkádat? És ha küldetésnek, akkor hogyan fogalmaznád meg a lényegét?
– A munkámat hivatásomnak tekintem, ezért mindent megteszek azért, hogy ne az anyagiak határozzák meg sikerességét. Természetesen egy rendezvény pályázati finanszírozása jelentősen megkönnyíti annak megszervezését, de mégis mindig azok a programok a sikeresebbek, amelyek szerény körülmények között, és inkább a helyi közösségekkel összefogva szerveződnek. Abban hiszek, hogy az emberek tulajdonképpen mindenhol jók és boldogok szeretnének lenni, a közös nyelv pedig a szeretet. Én ezt a személyiségemmel, az erdélyiségemmel, a magyar nyelv tanításával közvetítem, bárhol élek a világon.
Magyarné Pápai Sarolta
Magyarné Pápai Sarolta Zilahon született, gyerekkora nagy részét ott töltötte. Tanulmányait Aradon, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végezte. A szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett diplomát angol nyelv és irodalom szakon, később hungarológia szakon is. Kezdetben angolt tanított, a SceneHouse angol nyelvű színtársulatot mendzselte, kortárs angol és amerikai szerzők műveit állította színpadra, közben népművelőként is dolgozott Magyarországon. Tíz éve dolgozik a magyar nyelv oktatójaként, lektorként, ez vált hivatásává. A Balassi Intézet vendégoktatójaként a szkopjei Szent Cirill és Metód Egyetemen tanított 4 évig, ahol több magyar kulturális rendezvényt is szervezett. Oktatói tevékenységét 2015 óta a Sumeni Egyetemen, Bulgáriában folytatja.
Kiss Judit | Krónika (Kolozsvár)
Magyarné Pápai Sarolta erdélyi származású hungarológus a magyar nyelv és kultúra külföldi népszerűsítéséről, elhivatottságáról, munkájáról beszélt a Krónikának.
– Erdélyből indultál külföldre a magyar nyelv és kultúra népszerűsítése felé: a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végeztél angol–magyar szakon, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen hungarológia szakon. Hogyan vezetett az utad oda, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzetközi Magyar Nyelvi Képzésekért és Oktatásért Felelős Főosztálya munkatársaként, magyar lektorként több európai országban népszerűsítsd, tanítsd nyelvünket, kultúránkat?
– A magyarságomat és a kultúra szeretetét szüleimnek és nagyszüleimnek köszönhetem. Zilahi lány vagyok, aki a város legrégebbi magyar utcájának, a Kraszna utcának a hangulatát, lakóinak emberségét és büszkeségét szívta magába. Itt töltöttem nagyszüleimnél a vakációkat, itt értettem meg, mit üzen nekem az Ady-gimnázium, miért csodálatos Fadrusz János Wesselényi-szobra, milyen összetartó erő lakozik azokban az emberekben, akik büszkék a kultúrájukra. Gyerekkoromat Aradon töltöttem, ahol a szüleim rendszeresen vittek klasszikus zenei koncertekre, színházbérletünk volt a hozzánk érkező erdélyi társulatok előadásaira, múzeumokba jártunk minden utazásunk alkalmával, zongorázni tanultam – szóval a kultúra személyiségemnek szerves részévé vált. Tanári vénámat pedig nagymamáimtól örököltem. Kezdetben angol nyelvet tanítottam, majd a hungarológia szak elvégzése után egyértelművé vált számomra, hogy a magyar nyelv és kultúra megismertetése és terjesztése az én utam.
– Macedóniai, bolgár vagy olasz tanítványaidat az angol nyelven keresztül vezetted, vezeted a magyar kultúra felé, vagy közvetlenebb utakat keresel?
– Az angol közvetítőnyelvként segítség, de a tanításban nem mindig veszem hasznát, mert a hallgatóim kevésbé beszélik, így legtöbbször magyarul tanítom a magyart, amit igen hatékonynak tartok. Kultúránk megismertetését pedig leginkább magyar rendezvények szervezésével oldom meg: ilyen a magyar kultúra hete, magyar táncesték, magyar filmhét, gasztronómiai napok, képzőművészeti kiállítások, kortárstánc-előadások, komolyzenei koncertek és még sorolhatnám. Azt gondolom, hogy a kulturális élmények maradandó nyomot hagynak minden emberben. Igyekszem mindig olyan művészeket meghívni, akik nemcsak tehetségükkel és alkotásaikkal kápráztatják el a közönséget, hanem emberként is példát mutatnak mindenki számára.
– Biztosan találkoztál már olyan külföldiekkel, akik nem sokat tudnak nyelvünkről és kultúránkról, elsőként te tanítottad őket magyarul, te ismertetted meg velük a magyar kultúra elemeit. A közvélekedés szerint a magyar hangzása, nyelvtana miatt is rendkívül nehezen sajátítható el. Mi a tapasztalatod, tanítványaid megriadnak ezektől a nehézségektől? Milyen eszközökkel próbálod megkönnyíteni a folyamatot?
– Az a tapasztalatom, hogy minden országban máshogy tekintenek a nyelvünkre, kultúránkra. Ez részben attól is függ, hogy milyen az adott nép viszonya Magyarországhoz. Az olaszoknak például az Aranycsapat és Puskás Öcsi jut eszükbe rólunk, a macedónok szerint mi nagyon „cisto" ( = tiszta) ország vagyunk, a bolgárok pedig leginkább a bátorságunkat méltatják. A nyelvvel kapcsolatosan mindenhol ugyanaz az előítélet uralkodik: nagyon nehéz. Ezért, ha az adott egyetemen a magyar nem kötelező nyelvként szerepel a tantervben, akkor csak erős motivációval lehet eredményeket elérni: magyar elődök, szerelem, barátok, utazási élmények „segítségével".
Az ilyen hallgatókból ugyan kevés akad, de őket élvezet tanítani. Az alapot kapják meg tőlem, utána pedig ösztöndíjjal lehetőségük nyílik továbbtanulni Magyarország különböző egyetemein. Például egyik tanítványom, akinek a nagymamája vajdasági magyar, angol–német szakon végzett a szkopjei egyetemen, de végül a magyar nyelv hozta meg számára a boldogságot, és teremtett számára munkalehetőséget. Egy török hallgatóm Afrikába költözött, hogy az ottani gyerekeket tanítsa. Addig nem is akart a pedagógusi szakmáról hallani, amíg velem nem találkozott; aztán eljárt az óráimra, és valami megváltozott benne. Számomra a magyar nyelv tanítása a legfontosabb, élvezem minden percét, és mindent megteszek azért, hogy a tanítványaim megértsék és megérezzék, ennek a nyelvnek az elsajátításával milyen kincs kerül a birtokukba.
– Számos országban laktál már, és amiként te a magyar kultúrát odavitted, úgy más kultúrákba, szokásrendekbe belekóstoltál. Ha lehet röviden jellemezni, mit mondanál például a bolgárokról (most éppen Sumenben élsz), a macedónokról? Kialakult benned egy összegző „fantomkép" róluk?
– Mindig izgalommal költözöm ki néhány évre egy számomra ismeretlen országba. Alig várom, hogy megismerjem az ottani emberek gondolkodását, világnézetét, kultúráját és nyelvét. Ez is a munkám varázsa, hisz minden ország alakít rajtam is, kicsit más emberré válok, és ezért nagyon hálás vagyok. A macedónok például rugalmasságra tanítottak. Ők egy nagyon fiatal ország lakói, akik nemzeti öntudatukat most alakítják ki, és mindenre büszkék, amivel ezt bizonyíthatják. Nagyon izgalmas multikulturális közeg az övék, ahol a macedón, albán, török, aromán és roma kisebbség békében él együtt. Mediterrán nép, szeretnek élni, a család és barátok mindennél fontosabbak számukra, a munkánál is. Ráérnek elüldögélni egy kávé mellett akár órákig is, ha a szeretteik körében lehetnek, ilyenkor megfeledkeznek az idő múlásáról. A bolgárok mindenhova pontosan érkeznek, „csendesebb" nép, érzelmileg is zárkózottabbak és nyugodtabbak, de szeretnek ők is mulatni, és lehet számítani rájuk.
– Amellett, hogy nyelvtanárként és a magyar kultúra „követeként" dolgozol, számos más területen kipróbáltad már magadat, hiszen voltál már angol nyelvű színtársulat vezetője és rendezője, szerveztél színházi fesztiválokat, de tanítottál hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalokat is. Mi a közös ezekben a munkákban, ami miatt vonzanak, vonzottak téged?
– Talán „a másság" közös mindegyikben. Mindig olyasmi vonzott, ami eltért a megszokottól, és ami kihívást jelentett számomra. Persze a siker szintén fontos volt. Aztán, ahogy teltek az évek és gyűltek a tapasztalataim, tudatosult bennem, hogy a másság megértése, elfogadása és ennek a közvetítése egyik életfeladatom. Most a lektori munkám erre is lehetőséget ad, ami külön öröm számomra.
– Bár régóta Magyarországon élsz, és onnan vezetnek hosszabb utaid külföldre, erdélyiként ismerteted meg a magyar kultúrát külföldiekkel. Szoktál nekik mesélni Erdélyről is?
– Igen. A hepehupás vén Szilágyság szívem és lelkem része, erdélyi származásom pedig mindig büszkeséggel tölt el. Bárhol élek a világban, sok helyen érzem magam otthon, mégis egyedül Erdély bizseregteti meg a szívemet, a zsigereimben érzem, hogy oda tartozom. Ezért már bemutatkozáskor, az első két mondat után mindenki számára kiderül, hogy én honnan jöttem, és miért is vagyok büszke magyarságomra.
– Bulgáriában például megesett, hogy nem sikerült pályázaton támogatást kapni különféle, a magyar kultúrát népszerűsítő rendezvényekhez, ezért egyéni finanszírozással szerveztél programokat (mézeskalácssütés, húsvétitojás-festés). Ez azt jelenti, hogy ennyire szívügyednek, küldetésnek tekinted a munkádat? És ha küldetésnek, akkor hogyan fogalmaznád meg a lényegét?
– A munkámat hivatásomnak tekintem, ezért mindent megteszek azért, hogy ne az anyagiak határozzák meg sikerességét. Természetesen egy rendezvény pályázati finanszírozása jelentősen megkönnyíti annak megszervezését, de mégis mindig azok a programok a sikeresebbek, amelyek szerény körülmények között, és inkább a helyi közösségekkel összefogva szerveződnek. Abban hiszek, hogy az emberek tulajdonképpen mindenhol jók és boldogok szeretnének lenni, a közös nyelv pedig a szeretet. Én ezt a személyiségemmel, az erdélyiségemmel, a magyar nyelv tanításával közvetítem, bárhol élek a világon.
Magyarné Pápai Sarolta
Magyarné Pápai Sarolta Zilahon született, gyerekkora nagy részét ott töltötte. Tanulmányait Aradon, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végezte. A szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett diplomát angol nyelv és irodalom szakon, később hungarológia szakon is. Kezdetben angolt tanított, a SceneHouse angol nyelvű színtársulatot mendzselte, kortárs angol és amerikai szerzők műveit állította színpadra, közben népművelőként is dolgozott Magyarországon. Tíz éve dolgozik a magyar nyelv oktatójaként, lektorként, ez vált hivatásává. A Balassi Intézet vendégoktatójaként a szkopjei Szent Cirill és Metód Egyetemen tanított 4 évig, ahol több magyar kulturális rendezvényt is szervezett. Oktatói tevékenységét 2015 óta a Sumeni Egyetemen, Bulgáriában folytatja.
Kiss Judit | Krónika (Kolozsvár)
2016. december 10.
Új közgyűlése lett KREK-nek
Pénteken az élesdi egyházközség templomában tartotta alakuló közgyűlését a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Az ünnepségen lelkészeket szenteltek fel, és díjakat adtak át.
Az ünnepség kezdetén Csűry István királyhágómelléki református püspök hirdette Isten megtartó igéjét a Zsoltárok könyve 11 fejezetének 1-től 4-ig terjedő versei, ma is időszerű mondatai alapján. Párhuzamot vonva a bibliai idők és napjaink történései között, szószéki beszédében azt nyomatékosította: bármilyen nehéz helyzetben vagyunk, a megpróbáltatások közepette is a bizalom emberei kell legyünk, és az élet minden területén olyan döntéseket szükséges hoznunk, ami az Úr irányába indít, és amelyeknek alapja Isten szeretete. Úgy fogalmazott: egy olyan világban, amikor az ellenség titkon és a sötétségben már készíti a nyílvesszőit, hogy kilője ránk, nekünk nem szabad félnünk, vagy meghátrálnunk, hanem bátran ki kell állnunk azzal a feladattal, hogy mindenkinek elmondjuk: a hit alapfalai még mindig állnak, és nekünk nyert ügyünk van, mivel Krisztus a mi sarokkövünk, a fundamentumunk.
Az istentisztelet után Farkas Zsolt közigazgatási előadótanácsos üdvözölte a jelenlevő egyházi és világi vezetőket, méltóságokat. A tulajdonképpeni alakuló közgyűlést Bara Lajos megválasztott főgondnok nyitotta meg. Arról beszélt: milyen kihívást jelent Isten meghívása és támogatása a szolgálatra, és fontos a tőle kapott erő abból a szempontból, hogy a szolgálatot végzők a legjobbat és a legtöbbet tudják kihozni magukból annak fényében, hogy Isten békességének engedelmes eszközei lehessenek abban a munkában, melyet az ő hívására fejtenek ki az üdvterv megvalósítása céljából.
Az egyházkerületi választói bizottság jelentését Kánya Zsolt Attila ismertette, majd Csűry István letette a püspöki esküjét Módi József aradi esperes előtt. Ezt követően az egyházkerületi tisztségviselők és zsinatok tagok esküjét vette be az egyházfő, majd a kántorok kórusa szolgált.
Lelkészszentelés
A köszöntések rendjén először Varga Attila leköszönt főgondnok, a Szatmárnémeti-Németi Református Gyülekezet presbitere szólt az egybegyűltekhez. Háláját fejezte ki az elmúlt hat esztendőért, mely szerinte az életének leggazdagabb időszaka volt a szellemi és lelki feltöltődés szempontjából. Szintén a személyes hangvétel lelkületével szólt Lukács József korábbi püspökhelyettes, felidézve a szép időket. Mikrofonhoz szólították a továbbiakban még Kántor Csabát, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzőjét, dr. Kállay Dezsőt, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektorát, Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, Fülöp Attilát, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) helyettes államtitkárát, Szász Jenőt, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökét, valamint Cseke Attilát, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetőjét.
Forró László püspökhelyettes lelkészszentelést hirdetett ki, a szertartás után pedig Bozsoky Jonathán Benjámin székelyhídi gyakornok lelkész mondta el a felszentelt lelkészek köszöntőjét.
Az alakuló közgyűlés nyilvános része tizenegy díjnak az átadásával zárult. Pro Partium Díjat érdemelt Németi János régész, kutató, a hollandiai Hulp Oost Europa Alapítvány, a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma és Csanádi János tanár, folklórgyűjtő. Pro Ecclesia Díjat vehetett át Zsigmond József nyugalmazott várad-újvárosi tiszteletes, Kalous Jaroslav cseh lévita lelkész, az SLB Segítsünk Lelének Baráti Társaság, a kisnyégerfalvi egyházközség, a várad-csillagvárosi gyülekezet és a kémeri egyházközség. Az M. Nagy Ottó Díjban Bordás Mária margittai vallástanár részesült.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
Pénteken az élesdi egyházközség templomában tartotta alakuló közgyűlését a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Az ünnepségen lelkészeket szenteltek fel, és díjakat adtak át.
Az ünnepség kezdetén Csűry István királyhágómelléki református püspök hirdette Isten megtartó igéjét a Zsoltárok könyve 11 fejezetének 1-től 4-ig terjedő versei, ma is időszerű mondatai alapján. Párhuzamot vonva a bibliai idők és napjaink történései között, szószéki beszédében azt nyomatékosította: bármilyen nehéz helyzetben vagyunk, a megpróbáltatások közepette is a bizalom emberei kell legyünk, és az élet minden területén olyan döntéseket szükséges hoznunk, ami az Úr irányába indít, és amelyeknek alapja Isten szeretete. Úgy fogalmazott: egy olyan világban, amikor az ellenség titkon és a sötétségben már készíti a nyílvesszőit, hogy kilője ránk, nekünk nem szabad félnünk, vagy meghátrálnunk, hanem bátran ki kell állnunk azzal a feladattal, hogy mindenkinek elmondjuk: a hit alapfalai még mindig állnak, és nekünk nyert ügyünk van, mivel Krisztus a mi sarokkövünk, a fundamentumunk.
Az istentisztelet után Farkas Zsolt közigazgatási előadótanácsos üdvözölte a jelenlevő egyházi és világi vezetőket, méltóságokat. A tulajdonképpeni alakuló közgyűlést Bara Lajos megválasztott főgondnok nyitotta meg. Arról beszélt: milyen kihívást jelent Isten meghívása és támogatása a szolgálatra, és fontos a tőle kapott erő abból a szempontból, hogy a szolgálatot végzők a legjobbat és a legtöbbet tudják kihozni magukból annak fényében, hogy Isten békességének engedelmes eszközei lehessenek abban a munkában, melyet az ő hívására fejtenek ki az üdvterv megvalósítása céljából.
Az egyházkerületi választói bizottság jelentését Kánya Zsolt Attila ismertette, majd Csűry István letette a püspöki esküjét Módi József aradi esperes előtt. Ezt követően az egyházkerületi tisztségviselők és zsinatok tagok esküjét vette be az egyházfő, majd a kántorok kórusa szolgált.
Lelkészszentelés
A köszöntések rendjén először Varga Attila leköszönt főgondnok, a Szatmárnémeti-Németi Református Gyülekezet presbitere szólt az egybegyűltekhez. Háláját fejezte ki az elmúlt hat esztendőért, mely szerinte az életének leggazdagabb időszaka volt a szellemi és lelki feltöltődés szempontjából. Szintén a személyes hangvétel lelkületével szólt Lukács József korábbi püspökhelyettes, felidézve a szép időket. Mikrofonhoz szólították a továbbiakban még Kántor Csabát, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzőjét, dr. Kállay Dezsőt, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektorát, Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, Fülöp Attilát, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) helyettes államtitkárát, Szász Jenőt, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökét, valamint Cseke Attilát, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetőjét.
Forró László püspökhelyettes lelkészszentelést hirdetett ki, a szertartás után pedig Bozsoky Jonathán Benjámin székelyhídi gyakornok lelkész mondta el a felszentelt lelkészek köszöntőjét.
Az alakuló közgyűlés nyilvános része tizenegy díjnak az átadásával zárult. Pro Partium Díjat érdemelt Németi János régész, kutató, a hollandiai Hulp Oost Europa Alapítvány, a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma és Csanádi János tanár, folklórgyűjtő. Pro Ecclesia Díjat vehetett át Zsigmond József nyugalmazott várad-újvárosi tiszteletes, Kalous Jaroslav cseh lévita lelkész, az SLB Segítsünk Lelének Baráti Társaság, a kisnyégerfalvi egyházközség, a várad-csillagvárosi gyülekezet és a kémeri egyházközség. Az M. Nagy Ottó Díjban Bordás Mária margittai vallástanár részesült.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
2016. december 12.
Búcsú Bárányi Ferenctől
Megrendülten fogadtuk a hírt: elhunyt dr. Bárányi Ferenc temesvári aneszteziológus, író, az RMDSZ parlamenti képviselője (1990–2000), a Szövetségi Operatív Tanács tagja (1995–1997), a Szövetség első egészségügyi minisztere.
Dr. Bárányi Ferenc Nagyszentmiklóson született 1936. május 13-án. 1959-ben végezte el a marosvásárhelyi orvosi egyetemet, de kommunistaellenes tevékenysége miatt két évig nem államvizsgázhatott. Moldva és a Bánság különböző vidékein dolgozott gyakornokként és szakorvosként, majd Temesváron volt főorvos. Az 1989-es rendszerváltás után az RMDSZ temesvári parlamenti képviselőjeként tevékenykedett, 1996 és 1998 között Románia egészségügyi minisztere is volt. Íróként az 1974-ben megjelent Mindenki háziorvosa több kiadást is megért, legutóbbi kötete, a Boldogság délibábja Aradon jelent meg.
Azzal a reménnyel hajtunk most fejet gazdag életpályája előtt, hogy közösségi elkötelezettségét méltó módon át tudjuk örökíteni az új nemzedékekre.
Kelemen Hunor szövetségi elnök Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Megrendülten fogadtuk a hírt: elhunyt dr. Bárányi Ferenc temesvári aneszteziológus, író, az RMDSZ parlamenti képviselője (1990–2000), a Szövetségi Operatív Tanács tagja (1995–1997), a Szövetség első egészségügyi minisztere.
Dr. Bárányi Ferenc Nagyszentmiklóson született 1936. május 13-án. 1959-ben végezte el a marosvásárhelyi orvosi egyetemet, de kommunistaellenes tevékenysége miatt két évig nem államvizsgázhatott. Moldva és a Bánság különböző vidékein dolgozott gyakornokként és szakorvosként, majd Temesváron volt főorvos. Az 1989-es rendszerváltás után az RMDSZ temesvári parlamenti képviselőjeként tevékenykedett, 1996 és 1998 között Románia egészségügyi minisztere is volt. Íróként az 1974-ben megjelent Mindenki háziorvosa több kiadást is megért, legutóbbi kötete, a Boldogság délibábja Aradon jelent meg.
Azzal a reménnyel hajtunk most fejet gazdag életpályája előtt, hogy közösségi elkötelezettségét méltó módon át tudjuk örökíteni az új nemzedékekre.
Kelemen Hunor szövetségi elnök Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 13.
Könyvbemutató Aradon
Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015
Szerte a nagyvilágban egyre több a fesztivál, nálunk is, ahol a társadalom természetes rendje még mindig nem állt be. A fesztivál-jelenség végigkíséri az emberiség történetét. Kezdetben kultikus jellegűek voltak, a mai értelemben vett első fesztiválok a kultúra és a művészet ünnepei voltak, és megjelenésük a 19. század végére, a 20. elejére tehető. Tájainkon a fesztivál egy helyi közösség ünnepe. Évente megrendezett, jellegükben hasonló vagy eltérő rendezvények sorozata. A legtöbb fesztivál előzményeként valamilyen helyi ünnepség, karnevál, ünnepi mulatság, vagyis hagyomány nevezhető meg. Fő szerepe a helyi közösség, az összetartozás tudatának az erősítése.A fesztiválok szervezői többnyire a helyhatóság (Városnapok), illetve civilszervezetek (Magyar Napok). A jelenség 25 éves nálunk, de igazi felfutása az utóbbi évtizedben történt meg.Ezért szentelte a Magyar Civilszervezetek Erdélyi Szövetsége a Magyar Napok jelenségkörének a 2015-ös Erdélyi Magyar Civil Évkönyvet. Erdély 35 jelentős fesztiválját mutatjuk be bő fotóanyaggal illusztrált tanulmányokban, illetve sajtóösszeállításban. Természetesen, minden jelentős székely település fesztiválja szerepel az évkönyvben.Az Aradi Magyar Napokat Ujj János mutatja be egy szépen illusztrált sorozatban. A kötetet szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta Bodó Barna, a kötetet bemutatja Nagy István 2016. december 15-én, csütörtökön a Csiky G. Főgimnázium könyvtárában.
A Kölcsey Egyesület Nyugati Jelen (Arad)
Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015
Szerte a nagyvilágban egyre több a fesztivál, nálunk is, ahol a társadalom természetes rendje még mindig nem állt be. A fesztivál-jelenség végigkíséri az emberiség történetét. Kezdetben kultikus jellegűek voltak, a mai értelemben vett első fesztiválok a kultúra és a művészet ünnepei voltak, és megjelenésük a 19. század végére, a 20. elejére tehető. Tájainkon a fesztivál egy helyi közösség ünnepe. Évente megrendezett, jellegükben hasonló vagy eltérő rendezvények sorozata. A legtöbb fesztivál előzményeként valamilyen helyi ünnepség, karnevál, ünnepi mulatság, vagyis hagyomány nevezhető meg. Fő szerepe a helyi közösség, az összetartozás tudatának az erősítése.A fesztiválok szervezői többnyire a helyhatóság (Városnapok), illetve civilszervezetek (Magyar Napok). A jelenség 25 éves nálunk, de igazi felfutása az utóbbi évtizedben történt meg.Ezért szentelte a Magyar Civilszervezetek Erdélyi Szövetsége a Magyar Napok jelenségkörének a 2015-ös Erdélyi Magyar Civil Évkönyvet. Erdély 35 jelentős fesztiválját mutatjuk be bő fotóanyaggal illusztrált tanulmányokban, illetve sajtóösszeállításban. Természetesen, minden jelentős székely település fesztiválja szerepel az évkönyvben.Az Aradi Magyar Napokat Ujj János mutatja be egy szépen illusztrált sorozatban. A kötetet szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta Bodó Barna, a kötetet bemutatja Nagy István 2016. december 15-én, csütörtökön a Csiky G. Főgimnázium könyvtárában.
A Kölcsey Egyesület Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 13.
Egyházzenei, lelki-szakmai nap a minorita parókián
Összetartó közösséggé tenni a belvárosi katolikusokat
Ahogyan azt előzetesen hírül adtuk, az arad-belvárosi római katolikus plébánia egyházzenei lelki-szakmai napot szervezett december 10-én, szombaton 10 órától. A nap témája, az Egyház hivatalos istentiszteleti formája a zsolozsma volt, amelynek a bevezetésében elvégezték a Laudest, vagyis a reggeli imát. A továbbiakban a zsolozsmának a részletekre menő ismertetésében Tankó László karnagy-kántor lenyűgöző egyházzenei, de egyházelméleti ismeretekről is tanúbizonyságot tett. Ennek során, a Magyar Értelmező Szótárt is igénybe véve, a mintegy 30 főnyi hallgatóságát bevezette a zsolozsma (szláv eredetű magyar szó) elnevezéseibe. Megismerhettük az Officium divinum (isteni szolgálat), a Horare canonicae (kánoni hórák), Liturgia Horarum (az órák liturgiája) és a Breviárium (rövidített papi imakönyv) elnevezések részleteit. Ugyanakkor megismerhettük a zsolozsma keleti (bizánci, szír, örmény stb., illetve a nyugati (abrozián, beneventán, mozarab stb., a római monasztikus (bencés és ciszterci), a római szekuláris (órómai, egyházmegyék és tridenti) jelentését. Az egyházmegyék kategóriájában a mainzi, a kölni, a salisbury, a prágai és az esztergomi zsolozsma-fajtákat. Ugyanitt megtudhattuk, hogy a szerzeteseknek naponta hányszor illik zsolozsmaórát tartaniuk a Laedus (hajnali), a Prima (munkakezdő 6 órai), Tertia (9 órai), Sexta (déli 12 órai), Nona (3 órai), a Vesperas (alkonyati), a Completitorium (elalvás előtti), illetve a Vigília (Matutinum, éjszakai) alkalmak között.
Zsoltáréneklés, elemzés
A továbbiakban, ugyancsak az értelmező szótárra alapozva kielemezték a legszebb karácsonyi zsoltároknak az értelmét, a megfogalmazott üzeneteit, himnuszokat énekeltek. A kávészünet után p. Blénesi Róbert plébános, minorita házfőnök is kifejtette az elhangzottakkal, illetve a maga szerzetesi tapasztalataival kiegészített véleményét: szerinte nem az a fontos, mi vitt rá egy fiatalt a szerzetesi fogadalomtételre, hanem az állhatatosság, amivel megmarad a rendnek a szolgálatában. Vagyis nem az a fontos, ami a kolostorba hozza, hanem az, ami ott megtartja. Az Istennek ajánlott életet csakis csendben elvonulva, elmélkedésben elmerülve lehet megélni, a legfelsőbb lény, Isten dicsőítésében.
A közös ebéd után a szeptember óta, hetente énekelt zsoltároknak a vetített filmek alapján történő értelmezését, magyarázatát végezték.
Amint érdeklődésünkre Tankó László karnagy-kántor elmondta, tavaly, adventben kezdték el a zsolozsma tanulmányozását, amikor is nagyváradi előadót hívtak. Ezúttal is hívtak egy előadót, az viszont objektív okok miatt nem tudott eljönni, ezért maga volt kénytelen beugrani. A zsolozsmázásnak van egy adventi, illetve egy nagyböjti lelki tartalma. Miután az adventi lelki részen túl voltak, délután a gyakorlati rész következett, amikor zsoltárokat énekelve, elemezték azokat. Ugyanakkor megmagyarázták, hogy az éjféli misén miért éppen az a kezdőének, ami? Azért, hogy a hívek megérthessék: ezek nem a kántor kénye-kedve szerint, hanem egy régi hagyomány alapján történnek.
A szombati egyházzenei, lelki-szakmai nap zárásaként 17 órától gyertyagyújtással egybekötött énekes vesperást végeztek a templomban.
A szervezők a második alkalommal megtartott egyházzenei, lelki-szakmai nap megszervezésével adventi hagyományt kívánnak teremteni, ahova minél több hívet várnak. A magyar egyházzenei, egyházelméleti ismertetéssel, elemzéssel fűszerezett, gyakorlati énekléssel, imádkozással egybekötött program nem titkolt célja erős, összetartó közösségé kovácsolni az arad-belvárosi római katolikus magyarságot.
Az összefogás szép példái máris megmutatkoznak, hiszen a jövő nyár elején esedékes első szentáldozás felkészítőjére eddig nem kevesebb, mint 20 magyar gyermeket írattak be. Hihetetlen haladás ez a 8-10 évvel ezelőtti állapotokhoz viszonyítva, amikor is János atyának a magyar közösség tudatos rombolására kifejtett missziója következtében egyetlen magyar első szentáldozó sem került Arad-belvárosban. Isteni szerencse, hogy akkor akadtak olyan emberek, akik nemcsak keseregtek, hanem tettek is e romboló misszió meggátolása érdekében. A valódi érdem azonban a mostani plébános-házfőnök és mindenes, Róbert atyáé és a Tankó László kiváló tudású és tehetségű karnagy-kántor által fémjelzett csapaté. Ők ugyanis rengeteg munkával, önzetlen szolgálattal és minőségi egyházzenével újra össze tudták fogni az arad-belvárosi magyar katolikus közösséget. További áldozatos munkájukon legyen Isten bőséges áldása és segedelme!
Balta János Nyugati Jelen (Arad)
Összetartó közösséggé tenni a belvárosi katolikusokat
Ahogyan azt előzetesen hírül adtuk, az arad-belvárosi római katolikus plébánia egyházzenei lelki-szakmai napot szervezett december 10-én, szombaton 10 órától. A nap témája, az Egyház hivatalos istentiszteleti formája a zsolozsma volt, amelynek a bevezetésében elvégezték a Laudest, vagyis a reggeli imát. A továbbiakban a zsolozsmának a részletekre menő ismertetésében Tankó László karnagy-kántor lenyűgöző egyházzenei, de egyházelméleti ismeretekről is tanúbizonyságot tett. Ennek során, a Magyar Értelmező Szótárt is igénybe véve, a mintegy 30 főnyi hallgatóságát bevezette a zsolozsma (szláv eredetű magyar szó) elnevezéseibe. Megismerhettük az Officium divinum (isteni szolgálat), a Horare canonicae (kánoni hórák), Liturgia Horarum (az órák liturgiája) és a Breviárium (rövidített papi imakönyv) elnevezések részleteit. Ugyanakkor megismerhettük a zsolozsma keleti (bizánci, szír, örmény stb., illetve a nyugati (abrozián, beneventán, mozarab stb., a római monasztikus (bencés és ciszterci), a római szekuláris (órómai, egyházmegyék és tridenti) jelentését. Az egyházmegyék kategóriájában a mainzi, a kölni, a salisbury, a prágai és az esztergomi zsolozsma-fajtákat. Ugyanitt megtudhattuk, hogy a szerzeteseknek naponta hányszor illik zsolozsmaórát tartaniuk a Laedus (hajnali), a Prima (munkakezdő 6 órai), Tertia (9 órai), Sexta (déli 12 órai), Nona (3 órai), a Vesperas (alkonyati), a Completitorium (elalvás előtti), illetve a Vigília (Matutinum, éjszakai) alkalmak között.
Zsoltáréneklés, elemzés
A továbbiakban, ugyancsak az értelmező szótárra alapozva kielemezték a legszebb karácsonyi zsoltároknak az értelmét, a megfogalmazott üzeneteit, himnuszokat énekeltek. A kávészünet után p. Blénesi Róbert plébános, minorita házfőnök is kifejtette az elhangzottakkal, illetve a maga szerzetesi tapasztalataival kiegészített véleményét: szerinte nem az a fontos, mi vitt rá egy fiatalt a szerzetesi fogadalomtételre, hanem az állhatatosság, amivel megmarad a rendnek a szolgálatában. Vagyis nem az a fontos, ami a kolostorba hozza, hanem az, ami ott megtartja. Az Istennek ajánlott életet csakis csendben elvonulva, elmélkedésben elmerülve lehet megélni, a legfelsőbb lény, Isten dicsőítésében.
A közös ebéd után a szeptember óta, hetente énekelt zsoltároknak a vetített filmek alapján történő értelmezését, magyarázatát végezték.
Amint érdeklődésünkre Tankó László karnagy-kántor elmondta, tavaly, adventben kezdték el a zsolozsma tanulmányozását, amikor is nagyváradi előadót hívtak. Ezúttal is hívtak egy előadót, az viszont objektív okok miatt nem tudott eljönni, ezért maga volt kénytelen beugrani. A zsolozsmázásnak van egy adventi, illetve egy nagyböjti lelki tartalma. Miután az adventi lelki részen túl voltak, délután a gyakorlati rész következett, amikor zsoltárokat énekelve, elemezték azokat. Ugyanakkor megmagyarázták, hogy az éjféli misén miért éppen az a kezdőének, ami? Azért, hogy a hívek megérthessék: ezek nem a kántor kénye-kedve szerint, hanem egy régi hagyomány alapján történnek.
A szombati egyházzenei, lelki-szakmai nap zárásaként 17 órától gyertyagyújtással egybekötött énekes vesperást végeztek a templomban.
A szervezők a második alkalommal megtartott egyházzenei, lelki-szakmai nap megszervezésével adventi hagyományt kívánnak teremteni, ahova minél több hívet várnak. A magyar egyházzenei, egyházelméleti ismertetéssel, elemzéssel fűszerezett, gyakorlati énekléssel, imádkozással egybekötött program nem titkolt célja erős, összetartó közösségé kovácsolni az arad-belvárosi római katolikus magyarságot.
Az összefogás szép példái máris megmutatkoznak, hiszen a jövő nyár elején esedékes első szentáldozás felkészítőjére eddig nem kevesebb, mint 20 magyar gyermeket írattak be. Hihetetlen haladás ez a 8-10 évvel ezelőtti állapotokhoz viszonyítva, amikor is János atyának a magyar közösség tudatos rombolására kifejtett missziója következtében egyetlen magyar első szentáldozó sem került Arad-belvárosban. Isteni szerencse, hogy akkor akadtak olyan emberek, akik nemcsak keseregtek, hanem tettek is e romboló misszió meggátolása érdekében. A valódi érdem azonban a mostani plébános-házfőnök és mindenes, Róbert atyáé és a Tankó László kiváló tudású és tehetségű karnagy-kántor által fémjelzett csapaté. Ők ugyanis rengeteg munkával, önzetlen szolgálattal és minőségi egyházzenével újra össze tudták fogni az arad-belvárosi magyar katolikus közösséget. További áldozatos munkájukon legyen Isten bőséges áldása és segedelme!
Balta János Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 15.
Az emigráció egyirányú utca
Kató Béla püspök Ausztráliában járt nemrég, ahol a református gyülekezetek lelkipásztoraival, gondnokaival találkozott. Az ott tapasztalt élményeiről, a kontinensen élő magyarokról, a szórványban élők mindennapjairól kérdeztük.
– Hegedűs Lóránt, Tőkés László, Csiha Kálmán és Bölcskei Gusztáv után Kató Béla püspök is Ausztráliába látogatott. Milyen céllal utazott a világ másik felébe?
– Régóta hívnak az ott szolgáló lelkipásztorok, s mivel korábban szinte hagyományos módon a Kárpát-medencéből egy-egy püspök ellátogatott a déli kontinensre, úgy éreztem, mandátumom alatt nekem is kötelességem eljutnom oda. Egyrészt azért, mert mind a négy lelkipásztor erdélyi, másrészt, mert nincs egyházszervezetük, négy egymástól külön gyülekezetben élnek. Ez részben szabadságot jelent számukra, de a forrástól, a Kárpát-medencétől távol kerülve akár veszélyeket is rejthet magában.
– Milyen gyülekezeteket látogatott meg?
– Rövid volt az idő, ezért csak Sydney-ben, valamint a brisbane-i és a Gold Cost-i közösségben szolgáltam egy-egy vasárnap.
– Hány magyar él Ausztráliában, mekkorák a gyülekezetek?
– Mintegy százezer magyar él a kontinensen, de csupán kétezer címet tartanak számon: nagyjából ennyi családdal, személlyel tartják fent valamilyen szinten a kapcsolatot. Ez nagyon kevés. Brisbane-ben és Gold Coston különben – ahol nincs más magyar nyelvű szolgálat – nagyon vegyes a közösség. Az utóbbi helyen például istentisztelet alkalmával egy Aradról elszármazott pünkösdista család énekelt a hét gyermekével angol nyelven. Úgy érezték, hogy a közösséghez tartoznak. A katolikusok is elmondták az Üdvözlégy Máriát. Egy átlagos vasárnapi istentiszteleten amúgy 50–60, különleges alkalmakkor 100 személy vesz részt. Ezekre hárul az egyház és a lelkipásztor fenntartása, mert az állam nem támogatja az egyházakat. Brisbane-ben jobb a helyzet, ugyanis Kovács Lőrinc lelkipásztor egyúttal tiszteletbeli konzul is, így rengeteg adat birtokában van, és sok magyarral tud kapcsolatba lépni.
– Milyen kérdések merültek fel a találkozások alkalmával, miben kérték a püspök úr tanácsát, segítségét?
– Elsősorban arról beszéltünk, milyen formában tudnának a magyar református egyházhoz tartozni. A Generális Konvent a Kárpát-medencére vonatkozik, ezért az ausztráliaiak úgy tudnának csatlakozni, ha a konventet alkotó egyháztestek közül egyesek lemondanának egy vagy két helyről az ő javukra. Javasoltam, hogy az erdélyi egyház az ausztráliai javára átadna egy helyet. Ezt viszont csak abban az esetben lehet megtenni, ha az ottani négy gyülekezet létrehoz egy szervezetet, amely képviselheti a gyülekezeteket a konventben. Közös múltunkat, akár hitvallási szempontból is – vallásos irodalom, missziós iratok –, csak úgy lehet fenntartani, ha kapcsolatot ápolnak a Kárpát-medencei reformátussággal. Jelen pillanatban a helyzetük bizonytalan, mert a lelkészutánpótlás nem megoldott. Nyitottabbak voltak azonban egy másik kérdésben: a román ortodox egyház mintájára a reformátusnak is lehet kiküldött missziós lelkipásztora. Ez azt jelentené, hogy – amennyiben hozzánk, Erdélyhez tartoznának – a fizetést a román államnak kellene biztosítania számukra. A külföldön szolgáló missziós munkát végző ortodox papok ugyanis nem kis összeget kapnak. A beszélgetéseken elhangzott: nagy szükség volna ifjúsági munkát végző személyekre, vallástanárra, illetve léteznek olyan jelentős magyar lakossággal rendelkező városok, ahol új gyülekezeteket is lehetne alakítani.
– Másfél évtizeddel ezelőtt lelkészhiányról beszéltünk. Ma már négyen szolgálnak Ausztráliában. Minek tulajdonítható, hogy mind a négy lelkipásztor erdélyi?
– A százezer magyar jelentős része nem erdélyi származású. Az, hogy mind a négy szolgálattevő erdélyi, egyrészt Csiha Kálmán püspöknek köszönhető, aki először járt ott, és ő próbálta megszervezni a gyülekezeteket, Dézsi Csabát be is iktatta Melbourne-ben. Másrészt annak, hogy mi itt Erdélyben másként gyakoroljuk a szolgálatunkat, másképp viszonyulunk az emberekhez. Ezt pedig mindenhol látják és érzik. Ezért is mondták nekem ottlétem alkalmával, hogy ha valami történik, akkor is Erdélyből küldjünk lelkipásztort, mert azokat ismerik és szeretik.
– Ausztráliába több hullámban érkeztek magyarok, ezért nehéz őket összefogni. Milyen a kulturális életük, mennyire jellemző az asszimiláció?
– A földrészre elsősorban a második világháborút követően érkeztek magyarok, de ott főleg klubokban és egyesületekben (pl. délvidékiek, 56-osok, budapestiek stb.) élték meg a közösséget, egyház csak évekkel, évtizedekkel később alakult. Az egyházra is sok esetben klubként tekintettek, mint egyfajta alternatívára. A később kitelepedett magyaroknak már idegen volt a klubélet és a kiöregedő generáció, a most érkező, főleg magyarországi fiatalok pedig már az anyaországban sem éltek egyházi, közösségi életet, ezért nagyon nehéz dolgozni a rendkívül heterogén közösséggel.
– Most is tart a magyar kivándorlás?
– Igen, elsősorban Magyarországról. Ausztráliában magas az életszínvonal, jó pénzt lehet keresni. A napjainkban kitelepedő fiatalok azonban hamar szeretnének integrálódni, mert ők nem háború elől menekültek, hanem anyagi jólét miatt hagyták el szülőföldjüket. Nem keresik a kapcsolatot az egyházzal, ők azok, akik azt mondják, nem kell magyarkodni.
– Az istentiszteleten kívül milyen más közösségmegtartó rendezvényeket szerveznek a gyülekezetek?
– Az egyházi alkalmakon kívül megtartják a nemzeti ünnepeket, éves találkozókat szerveznek, a lelkipásztorok meglátogatják a családokat. Sydney-ben és Melbourne-ben is működik egy alapítvány által létrehozott 100–120 főt befogadó ökumenikus idősek otthona, ahol rendszeresen tartanak bibliaórákat. Az épületben berendeztek egy kis múzeumot is azokkal a tárgyakkal, amelyeket az óhazából vittek ki (pl. láttam vérfoltos ’56-os zászlót is), többnyire a Duna Tévé adásait nézik, egyre kevesebbet használják az angol nyelvet, inkább a magyart, és soknak van honvágya. Kérdés, hogy mi lesz a hagyatékaikkal, könyveikkel, hiszen az unokákat – akik már nem tudnak magyarul – mindez már nem érdekli.
– Ausztráliából kevesen telepednek haza…
– A repülőtéren az egyik eladó szólított meg minket, amikor hallotta, hogy magyarul beszélünk. Elmesélte, hogy ’56 után telepedtek ki, ám a kilencvenes években szüleivel visszaköltözött Magyarországra, ő azonban nem tudta megszokni a környezetet, és visszament Ausztráliába. Ez is jelzi, hogy aki ott nő fel, nehezen tud beilleszkedni az erdélyi vagy anyaországi közegbe, az emigráció ugyanis egyirányú utca. Rendkívül megható volt számomra az, amikor a sydney-i öregotthonban egy idős bácsi odajött mellém, és azt mondta, velem jön. Nem mérte fel reálisan a helyzetét, de annyira erős honvágy tört fel belőle a találkozás miatt, hogy fel akart ülni a repülőre – hazajönni. Valószínűleg nem is lett már volna hova. Elgondolkoztam, hogy adott történelmi pillanatban mindenki meghoz egy döntést, s annak jó, de rossz oldalait, következményeit is viselnie kell – mindvégig.
– A két vasárnap tartott három istentiszteleten kívül milyen más programon vett részt?
– Melbourne-be és Adelaide-ba nem jutottam el, de jó volt, hogy mind a négy gyülekezet lelkipásztorai és gondnokai összegyűltek, és három napon keresztül együtt tudtunk beszélgetni egy Gold Cost-i szállodában. Látogatásom egybeesett Áder János köztársasági elnök látogatásával, aki az ´56-os forradalom jubileumi éve kapcsán utazott Ausztráliába, több oklevelet adott át az ottani magyaroknak. Jóleső érzés volt látni Sydney-ben Józsa Erikát, a 80-as évek bukaresti tévé magyar adásának egyik szerkesztőjét, aki a helyi magyarság megmaradásáért tett erőfeszítéseiért kitüntetést vett át Áder Jánostól. Brisbane-hez közel a pálos rend által létrehozott parkba látogattunk el, ahol a földrészen lakó 129 nemzetből 52 felépített egy-egy kis kápolnát, mi a magyarokét néztük meg.
– Az európai ember számára a kontinens furcsa és rendkívül távol van, nem csak földrajzi szempontból. Milyen különlegességet tapasztalt a másfél hét alatt?
– Furcsa, hogy nincs tél, az innen kitelepültek is nehezen szokják meg a különleges időjárást. November végén készülődtek a karácsonyra rövidnadrágban. 35 fokos melegben fürödtem a tengerben úgy, hogy fölöttünk cápafigyelő helikopterek köröztek. Az Európánál is nagyobb földrész egyúttal egy ország is, de csak 21 millióan élnek ezen a területen, városokba tömörülve a tengerparton. Amerikához képest nem a zsúfoltság érzetét kelti. A parton felhőkarcolókat építenek, de a városok a földrész belseje felé több száz kilométeren terülnek el. Hely bőven van, a családi házak ezért nagyrészt egyszintesek, sokan erdőben építenek maguknak lakást, ezért szoktuk látni, hogy erdőtüzek alkalmával ki kell őket telepíteni. Az erdőtűz amúgy regenerációs folyamat. A földrész belsejében óriási kiterjedésű lakatlan területek vannak, ahol számos – számunkra különleges – állatfaj él. Ám érdekes és egyben szomorú, hogy az ember miként tud beavatkozni a természetbe. A kontinensre kivándorolt telepesek több állatot is magukkal vittek, azok pedig ott elszaporodtak. A nyulak milliós nagyságrendben élnek, mindent megrágnak, permetezéssel próbálják irtani százezres nagyságrendben. Hasonló a helyzet a kecskékkel is, egy azokat pusztító betegséget is kifejlesztettek, sokáig kérdés volt, hogy bevessék-e az állatok ellen. Ennél még különlegesebb, hogy elszaporodott vadtevecsordák száguldoznak a kontinensen, s ma már onnan exportálják Arábiába a tevéket.
Somogyi Botond Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Kató Béla püspök Ausztráliában járt nemrég, ahol a református gyülekezetek lelkipásztoraival, gondnokaival találkozott. Az ott tapasztalt élményeiről, a kontinensen élő magyarokról, a szórványban élők mindennapjairól kérdeztük.
– Hegedűs Lóránt, Tőkés László, Csiha Kálmán és Bölcskei Gusztáv után Kató Béla püspök is Ausztráliába látogatott. Milyen céllal utazott a világ másik felébe?
– Régóta hívnak az ott szolgáló lelkipásztorok, s mivel korábban szinte hagyományos módon a Kárpát-medencéből egy-egy püspök ellátogatott a déli kontinensre, úgy éreztem, mandátumom alatt nekem is kötelességem eljutnom oda. Egyrészt azért, mert mind a négy lelkipásztor erdélyi, másrészt, mert nincs egyházszervezetük, négy egymástól külön gyülekezetben élnek. Ez részben szabadságot jelent számukra, de a forrástól, a Kárpát-medencétől távol kerülve akár veszélyeket is rejthet magában.
– Milyen gyülekezeteket látogatott meg?
– Rövid volt az idő, ezért csak Sydney-ben, valamint a brisbane-i és a Gold Cost-i közösségben szolgáltam egy-egy vasárnap.
– Hány magyar él Ausztráliában, mekkorák a gyülekezetek?
– Mintegy százezer magyar él a kontinensen, de csupán kétezer címet tartanak számon: nagyjából ennyi családdal, személlyel tartják fent valamilyen szinten a kapcsolatot. Ez nagyon kevés. Brisbane-ben és Gold Coston különben – ahol nincs más magyar nyelvű szolgálat – nagyon vegyes a közösség. Az utóbbi helyen például istentisztelet alkalmával egy Aradról elszármazott pünkösdista család énekelt a hét gyermekével angol nyelven. Úgy érezték, hogy a közösséghez tartoznak. A katolikusok is elmondták az Üdvözlégy Máriát. Egy átlagos vasárnapi istentiszteleten amúgy 50–60, különleges alkalmakkor 100 személy vesz részt. Ezekre hárul az egyház és a lelkipásztor fenntartása, mert az állam nem támogatja az egyházakat. Brisbane-ben jobb a helyzet, ugyanis Kovács Lőrinc lelkipásztor egyúttal tiszteletbeli konzul is, így rengeteg adat birtokában van, és sok magyarral tud kapcsolatba lépni.
– Milyen kérdések merültek fel a találkozások alkalmával, miben kérték a püspök úr tanácsát, segítségét?
– Elsősorban arról beszéltünk, milyen formában tudnának a magyar református egyházhoz tartozni. A Generális Konvent a Kárpát-medencére vonatkozik, ezért az ausztráliaiak úgy tudnának csatlakozni, ha a konventet alkotó egyháztestek közül egyesek lemondanának egy vagy két helyről az ő javukra. Javasoltam, hogy az erdélyi egyház az ausztráliai javára átadna egy helyet. Ezt viszont csak abban az esetben lehet megtenni, ha az ottani négy gyülekezet létrehoz egy szervezetet, amely képviselheti a gyülekezeteket a konventben. Közös múltunkat, akár hitvallási szempontból is – vallásos irodalom, missziós iratok –, csak úgy lehet fenntartani, ha kapcsolatot ápolnak a Kárpát-medencei reformátussággal. Jelen pillanatban a helyzetük bizonytalan, mert a lelkészutánpótlás nem megoldott. Nyitottabbak voltak azonban egy másik kérdésben: a román ortodox egyház mintájára a reformátusnak is lehet kiküldött missziós lelkipásztora. Ez azt jelentené, hogy – amennyiben hozzánk, Erdélyhez tartoznának – a fizetést a román államnak kellene biztosítania számukra. A külföldön szolgáló missziós munkát végző ortodox papok ugyanis nem kis összeget kapnak. A beszélgetéseken elhangzott: nagy szükség volna ifjúsági munkát végző személyekre, vallástanárra, illetve léteznek olyan jelentős magyar lakossággal rendelkező városok, ahol új gyülekezeteket is lehetne alakítani.
– Másfél évtizeddel ezelőtt lelkészhiányról beszéltünk. Ma már négyen szolgálnak Ausztráliában. Minek tulajdonítható, hogy mind a négy lelkipásztor erdélyi?
– A százezer magyar jelentős része nem erdélyi származású. Az, hogy mind a négy szolgálattevő erdélyi, egyrészt Csiha Kálmán püspöknek köszönhető, aki először járt ott, és ő próbálta megszervezni a gyülekezeteket, Dézsi Csabát be is iktatta Melbourne-ben. Másrészt annak, hogy mi itt Erdélyben másként gyakoroljuk a szolgálatunkat, másképp viszonyulunk az emberekhez. Ezt pedig mindenhol látják és érzik. Ezért is mondták nekem ottlétem alkalmával, hogy ha valami történik, akkor is Erdélyből küldjünk lelkipásztort, mert azokat ismerik és szeretik.
– Ausztráliába több hullámban érkeztek magyarok, ezért nehéz őket összefogni. Milyen a kulturális életük, mennyire jellemző az asszimiláció?
– A földrészre elsősorban a második világháborút követően érkeztek magyarok, de ott főleg klubokban és egyesületekben (pl. délvidékiek, 56-osok, budapestiek stb.) élték meg a közösséget, egyház csak évekkel, évtizedekkel később alakult. Az egyházra is sok esetben klubként tekintettek, mint egyfajta alternatívára. A később kitelepedett magyaroknak már idegen volt a klubélet és a kiöregedő generáció, a most érkező, főleg magyarországi fiatalok pedig már az anyaországban sem éltek egyházi, közösségi életet, ezért nagyon nehéz dolgozni a rendkívül heterogén közösséggel.
– Most is tart a magyar kivándorlás?
– Igen, elsősorban Magyarországról. Ausztráliában magas az életszínvonal, jó pénzt lehet keresni. A napjainkban kitelepedő fiatalok azonban hamar szeretnének integrálódni, mert ők nem háború elől menekültek, hanem anyagi jólét miatt hagyták el szülőföldjüket. Nem keresik a kapcsolatot az egyházzal, ők azok, akik azt mondják, nem kell magyarkodni.
– Az istentiszteleten kívül milyen más közösségmegtartó rendezvényeket szerveznek a gyülekezetek?
– Az egyházi alkalmakon kívül megtartják a nemzeti ünnepeket, éves találkozókat szerveznek, a lelkipásztorok meglátogatják a családokat. Sydney-ben és Melbourne-ben is működik egy alapítvány által létrehozott 100–120 főt befogadó ökumenikus idősek otthona, ahol rendszeresen tartanak bibliaórákat. Az épületben berendeztek egy kis múzeumot is azokkal a tárgyakkal, amelyeket az óhazából vittek ki (pl. láttam vérfoltos ’56-os zászlót is), többnyire a Duna Tévé adásait nézik, egyre kevesebbet használják az angol nyelvet, inkább a magyart, és soknak van honvágya. Kérdés, hogy mi lesz a hagyatékaikkal, könyveikkel, hiszen az unokákat – akik már nem tudnak magyarul – mindez már nem érdekli.
– Ausztráliából kevesen telepednek haza…
– A repülőtéren az egyik eladó szólított meg minket, amikor hallotta, hogy magyarul beszélünk. Elmesélte, hogy ’56 után telepedtek ki, ám a kilencvenes években szüleivel visszaköltözött Magyarországra, ő azonban nem tudta megszokni a környezetet, és visszament Ausztráliába. Ez is jelzi, hogy aki ott nő fel, nehezen tud beilleszkedni az erdélyi vagy anyaországi közegbe, az emigráció ugyanis egyirányú utca. Rendkívül megható volt számomra az, amikor a sydney-i öregotthonban egy idős bácsi odajött mellém, és azt mondta, velem jön. Nem mérte fel reálisan a helyzetét, de annyira erős honvágy tört fel belőle a találkozás miatt, hogy fel akart ülni a repülőre – hazajönni. Valószínűleg nem is lett már volna hova. Elgondolkoztam, hogy adott történelmi pillanatban mindenki meghoz egy döntést, s annak jó, de rossz oldalait, következményeit is viselnie kell – mindvégig.
– A két vasárnap tartott három istentiszteleten kívül milyen más programon vett részt?
– Melbourne-be és Adelaide-ba nem jutottam el, de jó volt, hogy mind a négy gyülekezet lelkipásztorai és gondnokai összegyűltek, és három napon keresztül együtt tudtunk beszélgetni egy Gold Cost-i szállodában. Látogatásom egybeesett Áder János köztársasági elnök látogatásával, aki az ´56-os forradalom jubileumi éve kapcsán utazott Ausztráliába, több oklevelet adott át az ottani magyaroknak. Jóleső érzés volt látni Sydney-ben Józsa Erikát, a 80-as évek bukaresti tévé magyar adásának egyik szerkesztőjét, aki a helyi magyarság megmaradásáért tett erőfeszítéseiért kitüntetést vett át Áder Jánostól. Brisbane-hez közel a pálos rend által létrehozott parkba látogattunk el, ahol a földrészen lakó 129 nemzetből 52 felépített egy-egy kis kápolnát, mi a magyarokét néztük meg.
– Az európai ember számára a kontinens furcsa és rendkívül távol van, nem csak földrajzi szempontból. Milyen különlegességet tapasztalt a másfél hét alatt?
– Furcsa, hogy nincs tél, az innen kitelepültek is nehezen szokják meg a különleges időjárást. November végén készülődtek a karácsonyra rövidnadrágban. 35 fokos melegben fürödtem a tengerben úgy, hogy fölöttünk cápafigyelő helikopterek köröztek. Az Európánál is nagyobb földrész egyúttal egy ország is, de csak 21 millióan élnek ezen a területen, városokba tömörülve a tengerparton. Amerikához képest nem a zsúfoltság érzetét kelti. A parton felhőkarcolókat építenek, de a városok a földrész belseje felé több száz kilométeren terülnek el. Hely bőven van, a családi házak ezért nagyrészt egyszintesek, sokan erdőben építenek maguknak lakást, ezért szoktuk látni, hogy erdőtüzek alkalmával ki kell őket telepíteni. Az erdőtűz amúgy regenerációs folyamat. A földrész belsejében óriási kiterjedésű lakatlan területek vannak, ahol számos – számunkra különleges – állatfaj él. Ám érdekes és egyben szomorú, hogy az ember miként tud beavatkozni a természetbe. A kontinensre kivándorolt telepesek több állatot is magukkal vittek, azok pedig ott elszaporodtak. A nyulak milliós nagyságrendben élnek, mindent megrágnak, permetezéssel próbálják irtani százezres nagyságrendben. Hasonló a helyzet a kecskékkel is, egy azokat pusztító betegséget is kifejlesztettek, sokáig kérdés volt, hogy bevessék-e az állatok ellen. Ennél még különlegesebb, hogy elszaporodott vadtevecsordák száguldoznak a kontinensen, s ma már onnan exportálják Arábiába a tevéket.
Somogyi Botond Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. december 19.
Decemberi Szövétnek
A karácsonyfa alá
Érkezik a decemberi Szövétnek /aradi folyóirat/ – a karácsonyfa alá. Már a címlap (Mennyei fény – Allerhand István felvétele) utal az égből küldött ajándékra, amely bearanyozza szívünket. Kitör a felhők közül, és csillogó köntösbe öltözteti a havas tájat.
Az első oldal sorai: felhívás a szeretetre. „Szeressük emlékeinket, mert ők az igazi társaink! Emlékeink töltik fel testünket újfajta erővel.”
Az IRODALOM, MŰVÉSZET rovat az alkalomhoz illő verscsokorral indul: Böszörményi Zoltán (Karácsony), Szabó Péter (…és újból…), Radnai István (Jövendölések), Gál Z. Csaba (Még tisztán) a lap állandó szerzői, Bencze Mihály nemzetközi hírű matematikus, szerkesztő viszont először szerepel a Szövétnekben (Szülőföld).
Ismét levelet küldött Chicagóból Tatár Etelka (Az ’56-os emlékév nálunk). Sorai bepillantást engednek a tengeren túli magyarság néhány kulturális rendezvényébe. Nem hiányzik ebből a számból sem Nótáros Lajos Arad marad című folytatásos regényének soron következő epizódja. Folytatódik Jámborné Péterszabó Ilona dokumentumjátékának (Eszméktől a vérpadig) közlése a 2. résszel.
Karácsonyos István rendhagyó, mesés elemeket felhasználó témát kifejtő rövid prózája (Angyal szállt el felettünk) melegséggel tölti fel minden olvasó lelkét.
Nagy örömmel indítunk új rovatot PIHETOLLAK A CSIKYBŐL címmel, amelyben a Csiky Gergely Főgimnázium ifjú tollforgatóinak (Köteles Nikolett, Simpf Angelika), illetve képzőművész jelöltjeinek (Czernák Dorottya, Pattus Dorottya) biztosítunk lehetőséget a sikeres bemutatkozásra.
Juhász Béla egyperces novellái (Zseni, A rendkívüliülés, Egyedül) három érdekes témát érintenek.
Pataky Lehel Zsolt beszámol Juhász Béla Aradi személyiségek című interjúkötetének nagysikerű bemutatójáról (Egy ízig-vérig aradi könyv).
A HITÉLET rovatban két lelkipásztor, egy római katolikus (Szilvágyi Zsolt) és egy baptista (Bátkai Sándor) üzen az olvasóknak karácsony előestéjén (Emberré válás, Menjünk el egészen Betlehemig!). Dr. Vajda Sándor a borosjenői török mecsetnek állít jól dokumentált emléket (Volt egyszer egy török mecset Borosjenőben), Ódry Mária a költő érzékenységével pillant az ünnepre (Csupasz ágakon át). A rovatot Jankó András elmélkedése zárja (Zarándoklat).
Aradi és kaliforniai karácsonyokra emlékezik MEMOÁR rovatunkban Koreck Aladár, gyermekkora meghitt, családi körben eltöltött ünnepeire gondol nosztalgiázva Móré-Sághi Annamária Régi karácsonyok című írásában. Regéczy Szabina Perle 1989-es iskolás eseményeket idéz Szemek tüzében című sorozata következő részében (Együtt a szeretetben).
A HELYTÖRTÉNET rovat színvonalát emeli Piroska Katalin aradi vonatkozású, érdekes színháztörténeti cikke (Egy merész vállalkozás), Sarusi Mihály kisiratosi ősei után kutató, dokumentum értékű tanulmánya (És mégis Kissarusi) és Siska-Szabó Zoltán fotósorozatának 5. darabja (Régi és új Arad).
A SPORT rovatban Piros Dénes befejezi Emlékeim az olimpiákról című kétrészes visszaemlékezését, miközben arról ábrándozik, hátha lesz 2024-ben budapesti olimpia.
Brittich Erzsébet KERESZTREJTVÉNYe sokak örömére a Szövétnek decemberi számából sem hiányzik (55 évvel ezelőtt halt meg…).
Az új évet köszöntő, szilveszteri hangulatot idéző HUMOR rovatot Puskel Péter mosolyra késztető anekdotái (Anekdoták a művészetek világából) indítják. Kövér Péter szellemes, vidám pillanatokat keltő írását (Kalandorok kíméljenek!) bizonyára sokan várták már. Grosz László vicces bökversei jelzik: Durranhat a pezsgő!
A 115. Szövétnek hátsó borítóján Kurunczi Ferenc művészi háttérképére (Téli pillanat) Dutka Ákos érzelmes verssorai (Karácsony) vetítődnek, szép emlékeket idézve.
Az első belső borítón az elmúlt hetek aradi, kulturális eseményeiből kapunk ízelítőt, míg a hátsó belső borítón Brittich Erzsébet köszönti az ünnepet karácsonyi linómetszeteivel.
Ezt a lapszámot is díszítik Kett Groza János míves grafikái, karikatúrái.
Boldog, békés karácsonyt és egészségben eltöltött, sikerekben gazdag új évet kíván a Szövétnek munkatársai nevében a főszerkesztő,
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)
A karácsonyfa alá
Érkezik a decemberi Szövétnek /aradi folyóirat/ – a karácsonyfa alá. Már a címlap (Mennyei fény – Allerhand István felvétele) utal az égből küldött ajándékra, amely bearanyozza szívünket. Kitör a felhők közül, és csillogó köntösbe öltözteti a havas tájat.
Az első oldal sorai: felhívás a szeretetre. „Szeressük emlékeinket, mert ők az igazi társaink! Emlékeink töltik fel testünket újfajta erővel.”
Az IRODALOM, MŰVÉSZET rovat az alkalomhoz illő verscsokorral indul: Böszörményi Zoltán (Karácsony), Szabó Péter (…és újból…), Radnai István (Jövendölések), Gál Z. Csaba (Még tisztán) a lap állandó szerzői, Bencze Mihály nemzetközi hírű matematikus, szerkesztő viszont először szerepel a Szövétnekben (Szülőföld).
Ismét levelet küldött Chicagóból Tatár Etelka (Az ’56-os emlékév nálunk). Sorai bepillantást engednek a tengeren túli magyarság néhány kulturális rendezvényébe. Nem hiányzik ebből a számból sem Nótáros Lajos Arad marad című folytatásos regényének soron következő epizódja. Folytatódik Jámborné Péterszabó Ilona dokumentumjátékának (Eszméktől a vérpadig) közlése a 2. résszel.
Karácsonyos István rendhagyó, mesés elemeket felhasználó témát kifejtő rövid prózája (Angyal szállt el felettünk) melegséggel tölti fel minden olvasó lelkét.
Nagy örömmel indítunk új rovatot PIHETOLLAK A CSIKYBŐL címmel, amelyben a Csiky Gergely Főgimnázium ifjú tollforgatóinak (Köteles Nikolett, Simpf Angelika), illetve képzőművész jelöltjeinek (Czernák Dorottya, Pattus Dorottya) biztosítunk lehetőséget a sikeres bemutatkozásra.
Juhász Béla egyperces novellái (Zseni, A rendkívüliülés, Egyedül) három érdekes témát érintenek.
Pataky Lehel Zsolt beszámol Juhász Béla Aradi személyiségek című interjúkötetének nagysikerű bemutatójáról (Egy ízig-vérig aradi könyv).
A HITÉLET rovatban két lelkipásztor, egy római katolikus (Szilvágyi Zsolt) és egy baptista (Bátkai Sándor) üzen az olvasóknak karácsony előestéjén (Emberré válás, Menjünk el egészen Betlehemig!). Dr. Vajda Sándor a borosjenői török mecsetnek állít jól dokumentált emléket (Volt egyszer egy török mecset Borosjenőben), Ódry Mária a költő érzékenységével pillant az ünnepre (Csupasz ágakon át). A rovatot Jankó András elmélkedése zárja (Zarándoklat).
Aradi és kaliforniai karácsonyokra emlékezik MEMOÁR rovatunkban Koreck Aladár, gyermekkora meghitt, családi körben eltöltött ünnepeire gondol nosztalgiázva Móré-Sághi Annamária Régi karácsonyok című írásában. Regéczy Szabina Perle 1989-es iskolás eseményeket idéz Szemek tüzében című sorozata következő részében (Együtt a szeretetben).
A HELYTÖRTÉNET rovat színvonalát emeli Piroska Katalin aradi vonatkozású, érdekes színháztörténeti cikke (Egy merész vállalkozás), Sarusi Mihály kisiratosi ősei után kutató, dokumentum értékű tanulmánya (És mégis Kissarusi) és Siska-Szabó Zoltán fotósorozatának 5. darabja (Régi és új Arad).
A SPORT rovatban Piros Dénes befejezi Emlékeim az olimpiákról című kétrészes visszaemlékezését, miközben arról ábrándozik, hátha lesz 2024-ben budapesti olimpia.
Brittich Erzsébet KERESZTREJTVÉNYe sokak örömére a Szövétnek decemberi számából sem hiányzik (55 évvel ezelőtt halt meg…).
Az új évet köszöntő, szilveszteri hangulatot idéző HUMOR rovatot Puskel Péter mosolyra késztető anekdotái (Anekdoták a művészetek világából) indítják. Kövér Péter szellemes, vidám pillanatokat keltő írását (Kalandorok kíméljenek!) bizonyára sokan várták már. Grosz László vicces bökversei jelzik: Durranhat a pezsgő!
A 115. Szövétnek hátsó borítóján Kurunczi Ferenc művészi háttérképére (Téli pillanat) Dutka Ákos érzelmes verssorai (Karácsony) vetítődnek, szép emlékeket idézve.
Az első belső borítón az elmúlt hetek aradi, kulturális eseményeiből kapunk ízelítőt, míg a hátsó belső borítón Brittich Erzsébet köszönti az ünnepet karácsonyi linómetszeteivel.
Ezt a lapszámot is díszítik Kett Groza János míves grafikái, karikatúrái.
Boldog, békés karácsonyt és egészségben eltöltött, sikerekben gazdag új évet kíván a Szövétnek munkatársai nevében a főszerkesztő,
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 20.
Decemberi beszélgetés Hosszú Zoltán, egykori RMDSZ-szenátorral
„Mindenki remélte, hogy minden jobb lesz. De valahogy elcsúszott…” (I.)
– Tudom, hogy nem Aradon születtél.
– Désen jöttem a világra. Akkor, 1944-ben Magyarországhoz tartozott. Születésem előtt apám elment a frontra, úgyhogy engem csak akkor látott, amikor visszatért. Bejöttek az oroszok. Nagymamám és anyám két évvel idősebb bátyámmal együtt elvittek Budapestre. Menekültünk. Következett Budapest ostroma. A bombázás idején lent a pincében kereszteltek meg.
– Hogyhogy nem mentetek onnan tovább?
– Ajánlották a németek, hogy menjünk. De nagyanyám, aki szász származású volt, kijelentette, hogy ő erdélyi, szereti Erdélyt, lesz, ami lesz, ő visszamegy oda. Úgy is történt.
– Megvárt a családi ház?
– Teljesen kirabolták. Átvonultak az oroszok, bejöttek a románok Észak-Erdélybe. El kellett mennünk a Szilágy megyei Hídalmásra. Ott befogadott minket édesanyámnak egy földbirtokos unokatestvére. Aztán jött az államosítás. Összeszedték, deportálták őket. Minket kirúgtak a kúriából.
– Ott kezdted tanulmányaidat?
– Hídalmáson kezdtem óvodába járni, és ott végeztem el az elemi iskolát is. Inkább román falu volt, kevés magyar és zsidó. De az értelmiségi réteg magyar volt meg zsidó. Az óvodát és az első négy osztályt magyarul végeztem. Ötödiktől átírattak a román tagozatra, mert magyar szekció nem volt.
– Édesapád mivel foglalkozott?
– Miután visszajött a frontról, jogászként kérte felvételét az ügyvédek közé – elutasították. Viszont felvették ügyésznek, és kihelyezték a Beszterce-Naszód megyei Bethlenbe. Oda jártam líceumba román tagozaton. A megyésítés során megszüntették a bethleni ügyészséget, és apámat elhelyezték Nagyenyedre.
– Voltak az iskolában kedvenc tantárgyaid?
– Minden tantárgyat szerettem. Fiatalkoromban sok könyvet olvastam, és megszerettem a történelmet meg a földrajzot.
– Szeretted az iskolát? Szoros volt a kapcsolatotok?
– Nem túl szoros. Sokat sportoltam. Az iskola kézilabdacsapatával megnyertük a tartományi bajnokságot.
– Érettségi után mi lett veled?
– Gépészmérnökire akartam felvételizni. Abban az időben a vizsgán nagyon hátrányos helyzetben voltak azok, akik nem jogosultak ösztöndíjra; minden szakon kevés hely maradt részükre. Nem vettek fel. De szerencsére nem vittek el katonának, mert még nem töltöttem be a 18-at. Dolgoztam egy évet Nagyenyeden. Utána elmentem Kolozsvárra a testnevelési tanárképző főiskolára. És sikerült elvégeznem.
– Milyen sportban jeleskedtél?
– Minden sportot szerettem, de fő szakom a kézilabda volt. Játszottam is a főiskola csapatában.
– Hogyan kerültél Aradra?
– Kolozsváron megismerkedtem egy lánnyal, a mostani feleségemmel, aki Aradra csábított. A kihelyezés előtt összeházasodtunk, hátha előnyünk származik belőle. Tévedtünk. De végül mindketten a Világostól nem messze fekvő Szőllősre kerültünk.
– Feleséged is pedagógus volt?
– Igen, matematika szakos.
– Sokáig maradtatok ott?
– Lehúztunk jó pár évet. Ott születtek meg a gyerekeink is. Közben beiratkoztam a jogra, és elvégeztem a Kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetemen, levelezési szakon. Utána kértem felvételemet az ügyvédi kamarába. Vizsgázni küldtek Bukarestbe, és elnyertem az egyetlen meghirdetett helyet Aradon. Erre feleségem is kérte áthelyezését Aradra, és megkapta a gáji általános iskolában a számtantanári állást. Akkor beköltöztünk feleségem családjához, Pernyávába.
***
– Hogy éreztétek magatokat Szőllősön?
– Amíg végeztem a jogot, tanároskodtam Szőllősön. Kultúrigazgató is voltam. Versenyekre készültünk. Néptáncra tanítottam a fiatalokat. Futballcsapatot szerveztem, rendbe hoztam a futballpályát. Egyszer összeszámoltam: Szőllősön 17 tisztségem volt. A falusi párttitkár helyettese is lettem, meg tanácsi alelnök.
– Szóval zajlott az élet Szőllősön… És Aradon?
– A diplomám megszerzése után elkezdtem ügyvédeskedni. Kevesen voltunk. Most dolgozik Aradon kb. 450 ügyvéd, akkor az egész megyében 65-en voltunk.
– Nem volt szükség több ügyvédre? Jobbak voltak az emberek? Vagy enyhébbek a törvények?
– Nem léteztek kereskedelmi társaságok. Voltak örökösödési, polgári perek – veszekedések, vagyonelosztás, válások – és büntetőperek. Egy ideig alelnöke is voltam a megyei ügyvédi kamarának. Aztán kitettek. Az elnök elárulta, elővették, hogy lehet a kamarának magyar alelnöke? Különben nem volt rossz a hangulat a kamarában. Megvoltak még a régi ügyvédek. Nagyon sokat meséltek. Elmondták, milyen volt Aradon a társasági élet a háború előtt. Szép emlékeket őriztek ezek az emberek.
– Hogy kerültél kapcsolatba a politikával?
– Avval kezdődött, hogy Szöllősön muszáj volt beiratkoznom a pártba. Emlékszem, hogy a falusi párttitkár, egy traktorista, nem szeretett sem fogalmazni, sem írni. Minden jegyzőkönyvet én írtam meg. Nyolcvan százalékukat hasból. Mert nem jöttek el az emberek a gyűlésekre. Kiáltottunk a kocsma felé siető férfiak után. Hiába… Ilyen volt Szőllősön a pártélet.
***
– Hogy élted meg az „úgynevezett” forradalmat?
– Hallottunk a temesvári eseményekről. December 20-án már megjelentek Aradon a diktatúraellenes falfirkák. Mentek az aktivisták, és törölték le a falakat. 21-én jött a hír, hogy elindultak a gyárakból a munkások. Tokay Györggyel beültünk Titu Gheorghiof kollégánk kocsijába, és kimentünk a térre. Már előtte láttuk a törvényszék balkonjáról, ahogy hozták a katonákat. Osztogattak nekik töltényeket és a főnökeik pálinkával itatták szegény fiúkat. Reszkettek a félelemtől azok a gyerekek. Biztosan újoncok voltak.
– Sokáig maradtál kint a téren?
– Hazamentem aludni egy kicsit. Másnap visszamentem, és tovább tüntettünk. Elterjedt a hír, hogy Ceaușescu megbukott, elszállt egy helikopterrel – bömbölte a rádió a híreket. A városházáról eltűntek az aktivisták, és bementek a forradalmárok. Én akkor telefonáltam Matekovits Mihálynak. Mondtam neki, össze kéne ülnünk, meg kéne alakítanunk az aradi magyarok szervezetét. Ő sok embert ismert, én kevesebbet. Összehívott párat. Másnap, 23-án elmentünk Ujj János lakására. Kovách Géza jött még el, Nagy Sándor ügyvéd kollégám és a kultúrfelelős, Kocsik József. Megfogalmaztunk egy 12 pontos kiáltványt. Elküldtük a sajtónak a hírt arról, hogy megalakítottuk az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának Bizottságát. Útközben a nyomda felé megállított egy magyarországi forgatócsoport. Elmondtam, hogy létrehoztuk szervezetünket, és felolvastam a 12 pontot. A riportot még aznap este leadták a magyar tévében. Hívtak telefonon ismerőseim Szatmárról meg Nagykárolyból, ahol látni lehetett a magyar tévé műsorait… Akkor még senki sem tudta, hogy szervezetünket RMDSZ-nek fogják nevezni.
– Szóval ti szórtátok el a magot, amiből kinőtt az RMDSZ.
– Felhívásunk megjelent a már Jelennek nevezett napilapunkban. És onnan tudtuk meg, hogy Bukarestben Domokos Géza vezetésével megalakult az Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Erre átneveztük szervezetünket az RMDSZ Arad Megyei Bizottságának. Közben elmentünk Cziszter Kálmánnal Valentin Voicilához, a Nemzeti Megmentési Front vezetőjéhez, hogy beszámoljunk új szerveződésünkről. Rögtön összehívtak egy gyűlést, és megválasztották Cziszter Kálmánt alelnöknek, engem pedig titkárnak. Ott töltöttem a karácsonyt és az új év első napjait is. Feleltem a jegyzőkönyvekért, az új pártok beiktatásáért. Nem kevesebb, mint 30 pártot jegyeztünk be néhány hét alatt. Közben jelentkeztek az aradi magyarok is. Nyolcezren lettünk. A segélyekkel is sokat foglalkoztunk. Hódmezővásárhelyen részt vettünk Voicilával Tóth Sándor temetésén.
– Jó véleményed volt Voiciláról?
– Járt Bukarestben, Iliescut is megismerte. Mesélte, mennyire jó ember… Aztán nagyon hamar kiábrándult belőle. Akkor, amikor bejelentette, hogy a Nemzeti Megmentési Front is részt vesz a választásokon. Rájöttünk akkor, hogy vége a kezdetleges demokráciánknak. Azt ígérte, hogy a választások előtt feloszlik a Front. Iliescu azonban párttá változtatta – teljhatalmat szerzett, és meg akarta őrizni a hatalmát.
– Úgy tudom, te voltál az RMDSZ első Arad megyei elnöke.
– Igen, megválasztottak januárban. Voltunk vagy nyolcan a vezetőségben. Cziszter Kálmán lett az alelnök.
– Mit szólsz a márciusi marosvásárhelyi eseményekhez?
– Akkor épp Bukarestben tartózkodtam. Domokos Géza összehívta a megyei vezetőket… Egyfolytában szóltak a telefonok, jelentették percről percre, hogy mi történik. Király Károly beszélt Iliescuval. Mondta, ki kell küldeni valakit, hogy ne legyen vérengzés. Végül mégiscsak lett…
– Áprilisban jöttek az első parlamenti választások.
– Készültünk. Engem szenátorjelöltnek választottak, Tokay György képviselőjelölt lett. Kampányoltunk, jártuk a falvakat, mindenhol megalakítottuk az RMDSZ helyi szervezeteit. Közben a Nemzeti Egység Tanácsának (CPUN) megyei titkára is voltam. Rengeteget dolgoztunk. Nagy fejetlenség volt. Ki kellett nevezni az új igazgatókat, mert a régieket elűzték. Sokat veszekedtek a segélyek elosztásán is… Áprilisban azután megválasztottak szenátornak, Tokay Györgyöt pedig parlamenti képviselőnek. Arad megyének nem volt magyar szenátora 1927 óta. Előttem Barabás Béla volt az utolsó.
– Mi volt sikered titka?
– Akkor sokan szavaztak az RMDSZ-re, és több magyar ment el szavazni, mint román. Így kerültem be az első fordulóban. Csak kétéves parlamenti ciklus volt, míg megalkottuk az új alkotmányt. A ’92-es újabb választáson megint sikerült szenátori tisztséget nyernem az RMDSZ részéről. Ez annak is köszönhető volt, hogy Voicilă függetlenként indult, nem kapta meg a szükséges 80 ezer szavazatot (csak 70 ezret), de elvitte a többi párttól a román szavazatokat.
– Most már négy évre választottak meg.
– 1996-ig voltam Bukarestben.
– Mi volt akkoriban egy szenátor dolga?
– Az első két évben meg kellett szerkesztenünk Románia új alkotmányát. Én nem voltam benne az alkotmánybizottságban, annak ellenére, hogy jogász voltam. A szenátus mandátumvalidáló és petíciós bizottságának elnöke lettem. A magyar szenátorok közül Hajdú Gábort delegáltuk. Jómagam a forradalmi eseményeket kivizsgáló bizottságba is bekerültem. Ennek először egy parasztpárti elnöke volt, majd két év után Sergiu Nicolaescu, színész-rendező került az élére.
– Mi volt a dolga ennek a bizottságnak?
– Kihallgattuk a forradalomban részt vevőket, illetve a politikusokat, a volt kommunista párt vezetőségét, egykori tábornokokat, központi bizottsági tagokat.
– Mi célból?
– Hogy megtudjuk, mi történt a forradalomban… Én különvéleményt írtam, mert nem voltam meggyőződve, hogy az az igazság, amit Sergiu Nicolaescu és tábornok társai be akartak sulykolni az emberekbe. Terroristák, külföldi beavatkozás…, ez mind hülyeség! Nem voltak terroristák! Volt egy rettenetes nagy diverzió, amelyet a szekuritáté rendezett. Fenntartottak egy olyan látszatot, mintha az ország bajban lenne. Az első fázisban a nép nyomására Iliescu megszüntette a szekuritátét. Erre a sok szekus elkezdett mozgolódni. Ők rendezték meg a márciusi marosvásárhelyi eseményeket. Hogy bizonyítsák a szekuritáté létének szükségességét. El akarták tussolni szerepüket a forradalomban, a katonákra akarták hárítani a felelősséget, a katonák pedig a volt szekusokra.
– A Ceaușescu házaspár kivégzésének körülményeit nem vizsgáltátok?
– Próbáltuk tisztázni, hogyan haltak meg, miért haltak meg, ki a felelős halálukért. Senki sem vállalta... Végeredményben Iliescu volt a felelős, mert ő utasította Gelu Voican Voiculescut, hogy nyírják ki őket.
– Érdekes információk ezek.
– A kihallgatások összes dokumentumát 50 évre titkosították. Mostanában tervezik a titkosítás feloldását, hogy újra vizsgálhassák a forradalmat. Nekem megvan a kivonatuk... Én írtam meg az aradi forradalmi eseményeket, jórészt a temesváriakat is. A konklúziókkal nem értettem egyet. Készítettem egy különvéleményt.
– Mesélnél valami konkrétumot evvel kapcsolatban?
– Például Tőkés László szerepét minimalizálni akarták, külföldi hatást, beavatkozást próbáltak bemagyarázni az embereknek.
– Próbáljuk összefoglalni, mit jelent szenátornak lenni? Tulajdonképpen, mi a dolga egy szenátornak?
– A szenátorok végeredményben törvényeket alkotnak. Ez a fő foglalkozásuk. Alkottunk is sokat. Részt kell venniük az üléseken, ahol megvitatják ezeket a törvényeket, utána megszavazzák őket. Ez előtt a törvényeknek át kell menniük a bizottságokon. Egy-egy szenátor több bizottságban is részt vehet. Aztán voltak a vizsgáló bizottságok. Mint például a bányászlátogatást vizsgálóbizottság. Abba is beválasztottak. Elvittek a Zsil völgyébe. Ott a bányászok levittek minket egy 700 méter mélyen levő aknába, hogy lássuk, milyen nehéz munkát végeznek ők.
– Kiderült, hogyan kerültek Bukarestbe? Ki irányította őket?
– Miron Cozma vezette őket, egy volt szekus, aki tulajdonképpen fedett ügynök volt.
– Maradt időd, hogy tarthasd a kapcsolatot a választóiddal?
– Péntek–szombat–vasárnap jártuk a megye falvait, részt vettünk gyűléseken.
– Volt lakásod Bukarestben?
– Szállodában laktunk. Bukarest legelegánsabb negyedében, egy egykori pártszállóban helyeztek el minket.
– Vendéglőben ettetek?
– Az ebédet a szenátus alagsorában levő vendéglőben kaptuk. Vacsorára összeültünk a szállodában, akik ott laktunk. Mindenki hozott hazulról. Például Kozsokár Gábor mindig hozott egy láda sört, én vittem egy-egy liter pálinkát. Verestóy nem lakott velünk, neki volt saját lakása. De ott volt még Szőcs Géza, Tóth tiszteletes úr Szilágy megyéből, Szabó Károly, a szatmári szenátor, Magyari Lajos, a költő... Vacsora közben megbeszéltük a napi eseményeket.
– Itthon kaptál irodát?
– Volt szenátori irodám, kaptam gépkocsit Bukarestből. Volt sofőröm, titkárnőm és egy irodavezetőm: Bognár Levente.
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)
„Mindenki remélte, hogy minden jobb lesz. De valahogy elcsúszott…” (I.)
– Tudom, hogy nem Aradon születtél.
– Désen jöttem a világra. Akkor, 1944-ben Magyarországhoz tartozott. Születésem előtt apám elment a frontra, úgyhogy engem csak akkor látott, amikor visszatért. Bejöttek az oroszok. Nagymamám és anyám két évvel idősebb bátyámmal együtt elvittek Budapestre. Menekültünk. Következett Budapest ostroma. A bombázás idején lent a pincében kereszteltek meg.
– Hogyhogy nem mentetek onnan tovább?
– Ajánlották a németek, hogy menjünk. De nagyanyám, aki szász származású volt, kijelentette, hogy ő erdélyi, szereti Erdélyt, lesz, ami lesz, ő visszamegy oda. Úgy is történt.
– Megvárt a családi ház?
– Teljesen kirabolták. Átvonultak az oroszok, bejöttek a románok Észak-Erdélybe. El kellett mennünk a Szilágy megyei Hídalmásra. Ott befogadott minket édesanyámnak egy földbirtokos unokatestvére. Aztán jött az államosítás. Összeszedték, deportálták őket. Minket kirúgtak a kúriából.
– Ott kezdted tanulmányaidat?
– Hídalmáson kezdtem óvodába járni, és ott végeztem el az elemi iskolát is. Inkább román falu volt, kevés magyar és zsidó. De az értelmiségi réteg magyar volt meg zsidó. Az óvodát és az első négy osztályt magyarul végeztem. Ötödiktől átírattak a román tagozatra, mert magyar szekció nem volt.
– Édesapád mivel foglalkozott?
– Miután visszajött a frontról, jogászként kérte felvételét az ügyvédek közé – elutasították. Viszont felvették ügyésznek, és kihelyezték a Beszterce-Naszód megyei Bethlenbe. Oda jártam líceumba román tagozaton. A megyésítés során megszüntették a bethleni ügyészséget, és apámat elhelyezték Nagyenyedre.
– Voltak az iskolában kedvenc tantárgyaid?
– Minden tantárgyat szerettem. Fiatalkoromban sok könyvet olvastam, és megszerettem a történelmet meg a földrajzot.
– Szeretted az iskolát? Szoros volt a kapcsolatotok?
– Nem túl szoros. Sokat sportoltam. Az iskola kézilabdacsapatával megnyertük a tartományi bajnokságot.
– Érettségi után mi lett veled?
– Gépészmérnökire akartam felvételizni. Abban az időben a vizsgán nagyon hátrányos helyzetben voltak azok, akik nem jogosultak ösztöndíjra; minden szakon kevés hely maradt részükre. Nem vettek fel. De szerencsére nem vittek el katonának, mert még nem töltöttem be a 18-at. Dolgoztam egy évet Nagyenyeden. Utána elmentem Kolozsvárra a testnevelési tanárképző főiskolára. És sikerült elvégeznem.
– Milyen sportban jeleskedtél?
– Minden sportot szerettem, de fő szakom a kézilabda volt. Játszottam is a főiskola csapatában.
– Hogyan kerültél Aradra?
– Kolozsváron megismerkedtem egy lánnyal, a mostani feleségemmel, aki Aradra csábított. A kihelyezés előtt összeházasodtunk, hátha előnyünk származik belőle. Tévedtünk. De végül mindketten a Világostól nem messze fekvő Szőllősre kerültünk.
– Feleséged is pedagógus volt?
– Igen, matematika szakos.
– Sokáig maradtatok ott?
– Lehúztunk jó pár évet. Ott születtek meg a gyerekeink is. Közben beiratkoztam a jogra, és elvégeztem a Kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetemen, levelezési szakon. Utána kértem felvételemet az ügyvédi kamarába. Vizsgázni küldtek Bukarestbe, és elnyertem az egyetlen meghirdetett helyet Aradon. Erre feleségem is kérte áthelyezését Aradra, és megkapta a gáji általános iskolában a számtantanári állást. Akkor beköltöztünk feleségem családjához, Pernyávába.
***
– Hogy éreztétek magatokat Szőllősön?
– Amíg végeztem a jogot, tanároskodtam Szőllősön. Kultúrigazgató is voltam. Versenyekre készültünk. Néptáncra tanítottam a fiatalokat. Futballcsapatot szerveztem, rendbe hoztam a futballpályát. Egyszer összeszámoltam: Szőllősön 17 tisztségem volt. A falusi párttitkár helyettese is lettem, meg tanácsi alelnök.
– Szóval zajlott az élet Szőllősön… És Aradon?
– A diplomám megszerzése után elkezdtem ügyvédeskedni. Kevesen voltunk. Most dolgozik Aradon kb. 450 ügyvéd, akkor az egész megyében 65-en voltunk.
– Nem volt szükség több ügyvédre? Jobbak voltak az emberek? Vagy enyhébbek a törvények?
– Nem léteztek kereskedelmi társaságok. Voltak örökösödési, polgári perek – veszekedések, vagyonelosztás, válások – és büntetőperek. Egy ideig alelnöke is voltam a megyei ügyvédi kamarának. Aztán kitettek. Az elnök elárulta, elővették, hogy lehet a kamarának magyar alelnöke? Különben nem volt rossz a hangulat a kamarában. Megvoltak még a régi ügyvédek. Nagyon sokat meséltek. Elmondták, milyen volt Aradon a társasági élet a háború előtt. Szép emlékeket őriztek ezek az emberek.
– Hogy kerültél kapcsolatba a politikával?
– Avval kezdődött, hogy Szöllősön muszáj volt beiratkoznom a pártba. Emlékszem, hogy a falusi párttitkár, egy traktorista, nem szeretett sem fogalmazni, sem írni. Minden jegyzőkönyvet én írtam meg. Nyolcvan százalékukat hasból. Mert nem jöttek el az emberek a gyűlésekre. Kiáltottunk a kocsma felé siető férfiak után. Hiába… Ilyen volt Szőllősön a pártélet.
***
– Hogy élted meg az „úgynevezett” forradalmat?
– Hallottunk a temesvári eseményekről. December 20-án már megjelentek Aradon a diktatúraellenes falfirkák. Mentek az aktivisták, és törölték le a falakat. 21-én jött a hír, hogy elindultak a gyárakból a munkások. Tokay Györggyel beültünk Titu Gheorghiof kollégánk kocsijába, és kimentünk a térre. Már előtte láttuk a törvényszék balkonjáról, ahogy hozták a katonákat. Osztogattak nekik töltényeket és a főnökeik pálinkával itatták szegény fiúkat. Reszkettek a félelemtől azok a gyerekek. Biztosan újoncok voltak.
– Sokáig maradtál kint a téren?
– Hazamentem aludni egy kicsit. Másnap visszamentem, és tovább tüntettünk. Elterjedt a hír, hogy Ceaușescu megbukott, elszállt egy helikopterrel – bömbölte a rádió a híreket. A városházáról eltűntek az aktivisták, és bementek a forradalmárok. Én akkor telefonáltam Matekovits Mihálynak. Mondtam neki, össze kéne ülnünk, meg kéne alakítanunk az aradi magyarok szervezetét. Ő sok embert ismert, én kevesebbet. Összehívott párat. Másnap, 23-án elmentünk Ujj János lakására. Kovách Géza jött még el, Nagy Sándor ügyvéd kollégám és a kultúrfelelős, Kocsik József. Megfogalmaztunk egy 12 pontos kiáltványt. Elküldtük a sajtónak a hírt arról, hogy megalakítottuk az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának Bizottságát. Útközben a nyomda felé megállított egy magyarországi forgatócsoport. Elmondtam, hogy létrehoztuk szervezetünket, és felolvastam a 12 pontot. A riportot még aznap este leadták a magyar tévében. Hívtak telefonon ismerőseim Szatmárról meg Nagykárolyból, ahol látni lehetett a magyar tévé műsorait… Akkor még senki sem tudta, hogy szervezetünket RMDSZ-nek fogják nevezni.
– Szóval ti szórtátok el a magot, amiből kinőtt az RMDSZ.
– Felhívásunk megjelent a már Jelennek nevezett napilapunkban. És onnan tudtuk meg, hogy Bukarestben Domokos Géza vezetésével megalakult az Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Erre átneveztük szervezetünket az RMDSZ Arad Megyei Bizottságának. Közben elmentünk Cziszter Kálmánnal Valentin Voicilához, a Nemzeti Megmentési Front vezetőjéhez, hogy beszámoljunk új szerveződésünkről. Rögtön összehívtak egy gyűlést, és megválasztották Cziszter Kálmánt alelnöknek, engem pedig titkárnak. Ott töltöttem a karácsonyt és az új év első napjait is. Feleltem a jegyzőkönyvekért, az új pártok beiktatásáért. Nem kevesebb, mint 30 pártot jegyeztünk be néhány hét alatt. Közben jelentkeztek az aradi magyarok is. Nyolcezren lettünk. A segélyekkel is sokat foglalkoztunk. Hódmezővásárhelyen részt vettünk Voicilával Tóth Sándor temetésén.
– Jó véleményed volt Voiciláról?
– Járt Bukarestben, Iliescut is megismerte. Mesélte, mennyire jó ember… Aztán nagyon hamar kiábrándult belőle. Akkor, amikor bejelentette, hogy a Nemzeti Megmentési Front is részt vesz a választásokon. Rájöttünk akkor, hogy vége a kezdetleges demokráciánknak. Azt ígérte, hogy a választások előtt feloszlik a Front. Iliescu azonban párttá változtatta – teljhatalmat szerzett, és meg akarta őrizni a hatalmát.
– Úgy tudom, te voltál az RMDSZ első Arad megyei elnöke.
– Igen, megválasztottak januárban. Voltunk vagy nyolcan a vezetőségben. Cziszter Kálmán lett az alelnök.
– Mit szólsz a márciusi marosvásárhelyi eseményekhez?
– Akkor épp Bukarestben tartózkodtam. Domokos Géza összehívta a megyei vezetőket… Egyfolytában szóltak a telefonok, jelentették percről percre, hogy mi történik. Király Károly beszélt Iliescuval. Mondta, ki kell küldeni valakit, hogy ne legyen vérengzés. Végül mégiscsak lett…
– Áprilisban jöttek az első parlamenti választások.
– Készültünk. Engem szenátorjelöltnek választottak, Tokay György képviselőjelölt lett. Kampányoltunk, jártuk a falvakat, mindenhol megalakítottuk az RMDSZ helyi szervezeteit. Közben a Nemzeti Egység Tanácsának (CPUN) megyei titkára is voltam. Rengeteget dolgoztunk. Nagy fejetlenség volt. Ki kellett nevezni az új igazgatókat, mert a régieket elűzték. Sokat veszekedtek a segélyek elosztásán is… Áprilisban azután megválasztottak szenátornak, Tokay Györgyöt pedig parlamenti képviselőnek. Arad megyének nem volt magyar szenátora 1927 óta. Előttem Barabás Béla volt az utolsó.
– Mi volt sikered titka?
– Akkor sokan szavaztak az RMDSZ-re, és több magyar ment el szavazni, mint román. Így kerültem be az első fordulóban. Csak kétéves parlamenti ciklus volt, míg megalkottuk az új alkotmányt. A ’92-es újabb választáson megint sikerült szenátori tisztséget nyernem az RMDSZ részéről. Ez annak is köszönhető volt, hogy Voicilă függetlenként indult, nem kapta meg a szükséges 80 ezer szavazatot (csak 70 ezret), de elvitte a többi párttól a román szavazatokat.
– Most már négy évre választottak meg.
– 1996-ig voltam Bukarestben.
– Mi volt akkoriban egy szenátor dolga?
– Az első két évben meg kellett szerkesztenünk Románia új alkotmányát. Én nem voltam benne az alkotmánybizottságban, annak ellenére, hogy jogász voltam. A szenátus mandátumvalidáló és petíciós bizottságának elnöke lettem. A magyar szenátorok közül Hajdú Gábort delegáltuk. Jómagam a forradalmi eseményeket kivizsgáló bizottságba is bekerültem. Ennek először egy parasztpárti elnöke volt, majd két év után Sergiu Nicolaescu, színész-rendező került az élére.
– Mi volt a dolga ennek a bizottságnak?
– Kihallgattuk a forradalomban részt vevőket, illetve a politikusokat, a volt kommunista párt vezetőségét, egykori tábornokokat, központi bizottsági tagokat.
– Mi célból?
– Hogy megtudjuk, mi történt a forradalomban… Én különvéleményt írtam, mert nem voltam meggyőződve, hogy az az igazság, amit Sergiu Nicolaescu és tábornok társai be akartak sulykolni az emberekbe. Terroristák, külföldi beavatkozás…, ez mind hülyeség! Nem voltak terroristák! Volt egy rettenetes nagy diverzió, amelyet a szekuritáté rendezett. Fenntartottak egy olyan látszatot, mintha az ország bajban lenne. Az első fázisban a nép nyomására Iliescu megszüntette a szekuritátét. Erre a sok szekus elkezdett mozgolódni. Ők rendezték meg a márciusi marosvásárhelyi eseményeket. Hogy bizonyítsák a szekuritáté létének szükségességét. El akarták tussolni szerepüket a forradalomban, a katonákra akarták hárítani a felelősséget, a katonák pedig a volt szekusokra.
– A Ceaușescu házaspár kivégzésének körülményeit nem vizsgáltátok?
– Próbáltuk tisztázni, hogyan haltak meg, miért haltak meg, ki a felelős halálukért. Senki sem vállalta... Végeredményben Iliescu volt a felelős, mert ő utasította Gelu Voican Voiculescut, hogy nyírják ki őket.
– Érdekes információk ezek.
– A kihallgatások összes dokumentumát 50 évre titkosították. Mostanában tervezik a titkosítás feloldását, hogy újra vizsgálhassák a forradalmat. Nekem megvan a kivonatuk... Én írtam meg az aradi forradalmi eseményeket, jórészt a temesváriakat is. A konklúziókkal nem értettem egyet. Készítettem egy különvéleményt.
– Mesélnél valami konkrétumot evvel kapcsolatban?
– Például Tőkés László szerepét minimalizálni akarták, külföldi hatást, beavatkozást próbáltak bemagyarázni az embereknek.
– Próbáljuk összefoglalni, mit jelent szenátornak lenni? Tulajdonképpen, mi a dolga egy szenátornak?
– A szenátorok végeredményben törvényeket alkotnak. Ez a fő foglalkozásuk. Alkottunk is sokat. Részt kell venniük az üléseken, ahol megvitatják ezeket a törvényeket, utána megszavazzák őket. Ez előtt a törvényeknek át kell menniük a bizottságokon. Egy-egy szenátor több bizottságban is részt vehet. Aztán voltak a vizsgáló bizottságok. Mint például a bányászlátogatást vizsgálóbizottság. Abba is beválasztottak. Elvittek a Zsil völgyébe. Ott a bányászok levittek minket egy 700 méter mélyen levő aknába, hogy lássuk, milyen nehéz munkát végeznek ők.
– Kiderült, hogyan kerültek Bukarestbe? Ki irányította őket?
– Miron Cozma vezette őket, egy volt szekus, aki tulajdonképpen fedett ügynök volt.
– Maradt időd, hogy tarthasd a kapcsolatot a választóiddal?
– Péntek–szombat–vasárnap jártuk a megye falvait, részt vettünk gyűléseken.
– Volt lakásod Bukarestben?
– Szállodában laktunk. Bukarest legelegánsabb negyedében, egy egykori pártszállóban helyeztek el minket.
– Vendéglőben ettetek?
– Az ebédet a szenátus alagsorában levő vendéglőben kaptuk. Vacsorára összeültünk a szállodában, akik ott laktunk. Mindenki hozott hazulról. Például Kozsokár Gábor mindig hozott egy láda sört, én vittem egy-egy liter pálinkát. Verestóy nem lakott velünk, neki volt saját lakása. De ott volt még Szőcs Géza, Tóth tiszteletes úr Szilágy megyéből, Szabó Károly, a szatmári szenátor, Magyari Lajos, a költő... Vacsora közben megbeszéltük a napi eseményeket.
– Itthon kaptál irodát?
– Volt szenátori irodám, kaptam gépkocsit Bukarestből. Volt sofőröm, titkárnőm és egy irodavezetőm: Bognár Levente.
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 21.
Decemberi beszélgetés Hosszú Zoltán, egykori RMDSZ-szenátorral
„Mindenki remélte, hogy minden jobb lesz. De valahogy elcsúszott…” (II.)
1996 után mi történt veled?
– Jelentkeztem újból, de már nem volt elég szavazóm. Akkor visszamentem ügyvédnek. Magánirodát nyitottam, odavettem a fiamat is. Most nyugdíjas vagyok, de még bejárok az irodámba. Rengeteg külföldi ügyfelem van ingatlan visszaszolgáltatási ügyekben Németországból, Izraelből... Sok dosszié ott porosodik nálam. Bukarestben a bizottság nem nagyon aktivál, nincs pénz a kártérítésre.
– Nem akarnak dolgozni?
– Akik ott voltak, mindet letartóztatták, mert saját zsebükre dolgoztak. Szerencsére, én nem keveredtem bele ilyesmibe. Jöttek Bukarestből, ajánlottak 10-20%-ot a sikeres dossziéért...
– Tudják az aradiak, mi mindent tettél a városért, a megyéért, mint politikus?
– A fiatalok nem ismernek, de úgy érzem, hogy azok, akik annak idején éltek, megbecsülik, elismerik a munkámat.
– Nem itt születtél. Mi az, ami mégis Aradhoz köt?
– 1965-ben kerültem ide, több mint 50 éve. Aradinak tartom magam. Ide köt a család, az ismerősök, barátaim, a munkám, az események, emlékeim.
– Szereted Aradot?
– Jobban szerettem volna azt az Aradot, amiről meséltek az öregek... Tulajdonképpen azért jöttem Aradra, mert lehetett fogni a magyar tévét. Amikor idekerültünk a feleségemmel, első fizetésünkből vettünk egy televíziót, felszereltettünk egy hatalmas antennát, és Szentes felé fordítottuk.
– Az aradiakat jellemzi a lokálpatriotizmus?
– A magyarokat inkább. A románok között nagyon sok a betelepített.
– Milyen volt a viszonyod az emberekkel? Tiszteltek?
– Tiszteltek, mert én is tiszteltem őket. Mindig kerültem a konfliktusokat, és meg tudtam ütni egy barátságos hangot. Akár román, akár magyar, akár értelmiségi, akár nem.
– Vannak politikus példaképeid?
– Domokos Géza elég megfontolt volt, jó politikus. Összeveszett Tőkéssel és Szőcs Gézával is, akik radikálisabb politizálást akartak.
– Nem lett volna jobb azon az úton menni?
– Konfliktusosabb lett volna, de lehet, hogy eredményesebb. Nem tudom megítélni. Én nem ítéltem el Tőkést, de a „neptunosokat” sem. Mindegyik a magyarság érdekeit akarta szolgálni, különböző módszerekkel.
***
– Politikai beállítottságod ma?
– Inkább konzervatív vagyok, mint szocialista.
– Van erre magyarázat?
– Azt hiszem, hogy ez a korral jár. Van egy mondás: „Aki nem forradalmár, nem szocialista fiatal korában, annak nincs szíve. Aki nem válik konzervatívvá öregkorában, annak nincs esze.” Azt gondolom, hogy a multikulturalizmus, a globalizáció, a nyílt társadalom nem vezet sehova. Zárjuk be egy kicsit a társadalmat, ha meg akarjuk őrizni értékeinket!
– Váltsunk témát!... Elárulnál-e valamit családodról?
– Szüleim erdélyi értelmiségiek voltak, mind anyai, mind apai részről. Nagymamám szász származású volt, apja Szászrégen polgármestere. Barátja volt Brukenthalnak, adományozott egy csomó pénzt, hogy megnyissák a szász múzeumot, etnológus volt, bogarakat fedezett fel. Nagymamám egyik nagybátyja, Meltzl Húgó, a kolozsvári egyetem német professzora volt. Ő fordította le Petőfit németre. Egy fényképemen együtt pipázik Brassai Sámuellel. Apai részről Hosszúné Szentkirályi Erzsébet nagymamám egyik rokona Szentkirályi Móric, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja és országgyűlési képviselője volt. Buda és Pest egyesítése előtt az utolsó pesti főpolgármester, majd az egyesített Budapest első polgármestere volt. Apám, nagyapám és dédapám mind jogászok voltak. Így aztán én is jogász lettem.
– Egyik fiad is jogász, ugye?
– Igen. A másik közgazdász.
– Emlékszem egy magyar bálra, amelyen 8-10 év körüli fiú unokád társasági táncbemutatót tartott.
– A kisfiú ma 190 cm magas. Angliában él. Öccse jövőre érettségizik. Kisebbik fiam fiúgyereke most ötödikes.
– Hogy áll egészséged?
– A bajokat leszámítva megvagyok. Kicsit magas a vérnyomásom, kis szívritmus-zavart fedeztek fel mostanában. De nincs komolyabb gondom.
– Vannak terveid?
– Össze szeretném szedni a jegyzeteimet, írni egy tanulmányt. Összefoglalni valamilyen formában, hogyan látom én ezt a forradalmat, amely immár 27 éve rázta meg az országot. Bele foglalnám a bányászjárást is.
– Ennyi idővel a forradalom kirobbanása után, elégedett vagy mindavval, amit sikerült elérnünk?
– Akkor óriási volt a lelkesedés. Mindenki remélte, hogy minden jobb lesz. De valahogy elcsúszott. Rájöttünk, hogy ez nem éppen államcsíny volt, egy profitáló réteg, a volt kommunista párt második, harmadik garnitúrája, akik valamiért félre voltak állítva, Iliescu és társai, kerültek előtérbe. Átvették a hatalmat. A mostani PSD az ő utódpártjuk. Igazi rendszerváltás nem jött létre. Történtek pozitív változások, beléptünk az Európai Unióba, mi is haladunk a korral.
***
– Vannak megvalósulatlan álmaid?
– Régi álmom, hogy egyszer én is eljussak egy olimpiára. Hátha elnyeri Budapest a pályázatot... És akkor 2024-ben átugrunk.
– Mivel töltöd legszívesebben szabadidődet?
– Sakkozom a számítógéppel, sudokukat fejtek, olvasok, tévét nézek.
– Szereted a sportot?
– Hogyne! Évekig rendszeresen teniszeztem. Aztán abbamaradt... Van a pincében egy pingpongasztalunk. Szoktam játszani az unokáimmal.
– Mit szeretsz olvasni?
– Bármit, ami a kezembe kerül. Minden korban az akkor divatos könyveket olvastam. Gyerekkoromban Verne Gyula, May Károly könyveit, később a detektívregényeket, szerettem az útleírásokat is.
– Utaztál sokat?
– Szenátorként egyszer kiküldtek egy hónapra Amerikába, hogy tanuljuk a demokráciát. Nagyon szép volt az az egy hónap. Amikor a SIF-nél, a regionális Pénzügyi Befektetési Társaságnál voltam igazgatótanácsi tag, elmentünk Cuzmannal, az elnökkel Japánba. Egy hét alatt megnéztük Japánt, Hong Kongot és Tajvant. Európában pedig sokat jártunk feleségemmel társasutazásokon.
– A tévét szereted nézni?
– Háttérzajnak használom, olvasás közben. Ha van valami érdekes, felnézek.
– Melyik adókat szereted?
– A pestieket.
– Melyik híradót követed?
– Délben megnézem a román köztévé híradóját, hogy tudjam meg, mi történt az országban, este meg az M1 Híradót követem. Néha odafigyelek az RTL KLUB híreire, hogy megtudjam a másik fél véleményét is, olykor az ATV-re is átkapcsolok. Utána kihámozom magamnak, hol van az igazság. Biztosan valahol a középúton.
– Milyen a hangulatod mostanában?
– Mindig optimista voltam. Lehet, hogy túlságosan is. Mondja a feleségem, hogy túl jóhiszemű vagyok, túlságosan megbízom az emberekben. Nem hiszem, hogy ebből valaha hátrányom lett volna. Mindenesetre elővigyázatos is vagyok.
– Azt hallottam, hogy érdekel a kozmosz meg a fekete lyukak. Hiszel a földönkívüliek létezésében?
– Olvastam Daniken könyveit... Biztosan nem vagyunk egyedül a világűrben. Csak nem tudjuk felvenni a kapcsolatot az idegenekkel. Nem hiszem, hogy egyedüli értelmes lények lennénk a világűrben. Kellene, hogy jöjjenek a földönkívüliek, hogy megmentsék a Földet... az emberektől.
– Van hiányérzeted?
– Egy optimistának nem lehet hiányérzete.
***
– A forradalom után ennyi évvel, hogy gondolod, mit kellett volna másként tenni?
– Azt gondolom, nem lehetett másképpen csinálni. Valahogy össze kellett szedni a magyarságot. Akkor, ’89-ben úgy találtuk, hogy erre a legjobb módszer, ha beíratjuk őket egy szervezetbe. Sajnos sokan lemorzsolódtak. Akkoriban hatalmas optimizmus uralkodott a magyarság köreiben. Ugyanis kétszeres elnyomástól szenvedett. Először is a kommunista diktatúra sújtotta, de Romániában kialakult a nacionál-kommunizmus is. A Ceaușescu-éra utolsó éveiben minket másodrendű állampolgároknak tekintettek.
– Most már nem vagyunk másodrendű állampolgárok?
– Amikor az RMDSZ-nek erős parlamenti képviselete van, akkor jobban érezzük magunkat. Most, hogy nem vagyunk kormányon, piszkálgatnak. Szerintem, jobb, ha elvállalunk kormányfeladatokat.
– Mi a véleményed arról, hogy mi, magyarok egyre kevesebben vagyunk?
– Fő ok a kivándorlás… Ha összegyűlünk egy osztálytalálkozóra a régi diákok, azt látjuk, hogy az egykori kollégáknak legalább a fele külföldön él. Rengetegen kimentek.
– Mit tehetnénk, hogy megállítsuk a romániai magyarság létszámának csökkenését, hogy megmaradjunk?
– Ne keveredjünk! Az asszimiláció azt jelenti, hogy a magyar fiúk megszeretik a román vagy a cigány lányokat, összeházasodnak. Abban a családban biztosan a többség nyelve fog győzni. Az a család biztosan nem marad meg a magyar kultúra hordozójának. Gyerekeiket román iskolába adják… Ezt a folyamatot nem lehet megállítani. A kivándorlás mértéke csökkenthető az életszínvonal növelésével. Én bíztam az Európai Únióban, hogy megszűnnek a határok, és részben megoldódnak problémáink. Viszont, ha nincsenek is határok, akkor is az a nép fog győzni, amelyik tud szaporodni. A magyar átok az, hogy az anyák nem szülnek elég gyereket.
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)
„Mindenki remélte, hogy minden jobb lesz. De valahogy elcsúszott…” (II.)
1996 után mi történt veled?
– Jelentkeztem újból, de már nem volt elég szavazóm. Akkor visszamentem ügyvédnek. Magánirodát nyitottam, odavettem a fiamat is. Most nyugdíjas vagyok, de még bejárok az irodámba. Rengeteg külföldi ügyfelem van ingatlan visszaszolgáltatási ügyekben Németországból, Izraelből... Sok dosszié ott porosodik nálam. Bukarestben a bizottság nem nagyon aktivál, nincs pénz a kártérítésre.
– Nem akarnak dolgozni?
– Akik ott voltak, mindet letartóztatták, mert saját zsebükre dolgoztak. Szerencsére, én nem keveredtem bele ilyesmibe. Jöttek Bukarestből, ajánlottak 10-20%-ot a sikeres dossziéért...
– Tudják az aradiak, mi mindent tettél a városért, a megyéért, mint politikus?
– A fiatalok nem ismernek, de úgy érzem, hogy azok, akik annak idején éltek, megbecsülik, elismerik a munkámat.
– Nem itt születtél. Mi az, ami mégis Aradhoz köt?
– 1965-ben kerültem ide, több mint 50 éve. Aradinak tartom magam. Ide köt a család, az ismerősök, barátaim, a munkám, az események, emlékeim.
– Szereted Aradot?
– Jobban szerettem volna azt az Aradot, amiről meséltek az öregek... Tulajdonképpen azért jöttem Aradra, mert lehetett fogni a magyar tévét. Amikor idekerültünk a feleségemmel, első fizetésünkből vettünk egy televíziót, felszereltettünk egy hatalmas antennát, és Szentes felé fordítottuk.
– Az aradiakat jellemzi a lokálpatriotizmus?
– A magyarokat inkább. A románok között nagyon sok a betelepített.
– Milyen volt a viszonyod az emberekkel? Tiszteltek?
– Tiszteltek, mert én is tiszteltem őket. Mindig kerültem a konfliktusokat, és meg tudtam ütni egy barátságos hangot. Akár román, akár magyar, akár értelmiségi, akár nem.
– Vannak politikus példaképeid?
– Domokos Géza elég megfontolt volt, jó politikus. Összeveszett Tőkéssel és Szőcs Gézával is, akik radikálisabb politizálást akartak.
– Nem lett volna jobb azon az úton menni?
– Konfliktusosabb lett volna, de lehet, hogy eredményesebb. Nem tudom megítélni. Én nem ítéltem el Tőkést, de a „neptunosokat” sem. Mindegyik a magyarság érdekeit akarta szolgálni, különböző módszerekkel.
***
– Politikai beállítottságod ma?
– Inkább konzervatív vagyok, mint szocialista.
– Van erre magyarázat?
– Azt hiszem, hogy ez a korral jár. Van egy mondás: „Aki nem forradalmár, nem szocialista fiatal korában, annak nincs szíve. Aki nem válik konzervatívvá öregkorában, annak nincs esze.” Azt gondolom, hogy a multikulturalizmus, a globalizáció, a nyílt társadalom nem vezet sehova. Zárjuk be egy kicsit a társadalmat, ha meg akarjuk őrizni értékeinket!
– Váltsunk témát!... Elárulnál-e valamit családodról?
– Szüleim erdélyi értelmiségiek voltak, mind anyai, mind apai részről. Nagymamám szász származású volt, apja Szászrégen polgármestere. Barátja volt Brukenthalnak, adományozott egy csomó pénzt, hogy megnyissák a szász múzeumot, etnológus volt, bogarakat fedezett fel. Nagymamám egyik nagybátyja, Meltzl Húgó, a kolozsvári egyetem német professzora volt. Ő fordította le Petőfit németre. Egy fényképemen együtt pipázik Brassai Sámuellel. Apai részről Hosszúné Szentkirályi Erzsébet nagymamám egyik rokona Szentkirályi Móric, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja és országgyűlési képviselője volt. Buda és Pest egyesítése előtt az utolsó pesti főpolgármester, majd az egyesített Budapest első polgármestere volt. Apám, nagyapám és dédapám mind jogászok voltak. Így aztán én is jogász lettem.
– Egyik fiad is jogász, ugye?
– Igen. A másik közgazdász.
– Emlékszem egy magyar bálra, amelyen 8-10 év körüli fiú unokád társasági táncbemutatót tartott.
– A kisfiú ma 190 cm magas. Angliában él. Öccse jövőre érettségizik. Kisebbik fiam fiúgyereke most ötödikes.
– Hogy áll egészséged?
– A bajokat leszámítva megvagyok. Kicsit magas a vérnyomásom, kis szívritmus-zavart fedeztek fel mostanában. De nincs komolyabb gondom.
– Vannak terveid?
– Össze szeretném szedni a jegyzeteimet, írni egy tanulmányt. Összefoglalni valamilyen formában, hogyan látom én ezt a forradalmat, amely immár 27 éve rázta meg az országot. Bele foglalnám a bányászjárást is.
– Ennyi idővel a forradalom kirobbanása után, elégedett vagy mindavval, amit sikerült elérnünk?
– Akkor óriási volt a lelkesedés. Mindenki remélte, hogy minden jobb lesz. De valahogy elcsúszott. Rájöttünk, hogy ez nem éppen államcsíny volt, egy profitáló réteg, a volt kommunista párt második, harmadik garnitúrája, akik valamiért félre voltak állítva, Iliescu és társai, kerültek előtérbe. Átvették a hatalmat. A mostani PSD az ő utódpártjuk. Igazi rendszerváltás nem jött létre. Történtek pozitív változások, beléptünk az Európai Unióba, mi is haladunk a korral.
***
– Vannak megvalósulatlan álmaid?
– Régi álmom, hogy egyszer én is eljussak egy olimpiára. Hátha elnyeri Budapest a pályázatot... És akkor 2024-ben átugrunk.
– Mivel töltöd legszívesebben szabadidődet?
– Sakkozom a számítógéppel, sudokukat fejtek, olvasok, tévét nézek.
– Szereted a sportot?
– Hogyne! Évekig rendszeresen teniszeztem. Aztán abbamaradt... Van a pincében egy pingpongasztalunk. Szoktam játszani az unokáimmal.
– Mit szeretsz olvasni?
– Bármit, ami a kezembe kerül. Minden korban az akkor divatos könyveket olvastam. Gyerekkoromban Verne Gyula, May Károly könyveit, később a detektívregényeket, szerettem az útleírásokat is.
– Utaztál sokat?
– Szenátorként egyszer kiküldtek egy hónapra Amerikába, hogy tanuljuk a demokráciát. Nagyon szép volt az az egy hónap. Amikor a SIF-nél, a regionális Pénzügyi Befektetési Társaságnál voltam igazgatótanácsi tag, elmentünk Cuzmannal, az elnökkel Japánba. Egy hét alatt megnéztük Japánt, Hong Kongot és Tajvant. Európában pedig sokat jártunk feleségemmel társasutazásokon.
– A tévét szereted nézni?
– Háttérzajnak használom, olvasás közben. Ha van valami érdekes, felnézek.
– Melyik adókat szereted?
– A pestieket.
– Melyik híradót követed?
– Délben megnézem a román köztévé híradóját, hogy tudjam meg, mi történt az országban, este meg az M1 Híradót követem. Néha odafigyelek az RTL KLUB híreire, hogy megtudjam a másik fél véleményét is, olykor az ATV-re is átkapcsolok. Utána kihámozom magamnak, hol van az igazság. Biztosan valahol a középúton.
– Milyen a hangulatod mostanában?
– Mindig optimista voltam. Lehet, hogy túlságosan is. Mondja a feleségem, hogy túl jóhiszemű vagyok, túlságosan megbízom az emberekben. Nem hiszem, hogy ebből valaha hátrányom lett volna. Mindenesetre elővigyázatos is vagyok.
– Azt hallottam, hogy érdekel a kozmosz meg a fekete lyukak. Hiszel a földönkívüliek létezésében?
– Olvastam Daniken könyveit... Biztosan nem vagyunk egyedül a világűrben. Csak nem tudjuk felvenni a kapcsolatot az idegenekkel. Nem hiszem, hogy egyedüli értelmes lények lennénk a világűrben. Kellene, hogy jöjjenek a földönkívüliek, hogy megmentsék a Földet... az emberektől.
– Van hiányérzeted?
– Egy optimistának nem lehet hiányérzete.
***
– A forradalom után ennyi évvel, hogy gondolod, mit kellett volna másként tenni?
– Azt gondolom, nem lehetett másképpen csinálni. Valahogy össze kellett szedni a magyarságot. Akkor, ’89-ben úgy találtuk, hogy erre a legjobb módszer, ha beíratjuk őket egy szervezetbe. Sajnos sokan lemorzsolódtak. Akkoriban hatalmas optimizmus uralkodott a magyarság köreiben. Ugyanis kétszeres elnyomástól szenvedett. Először is a kommunista diktatúra sújtotta, de Romániában kialakult a nacionál-kommunizmus is. A Ceaușescu-éra utolsó éveiben minket másodrendű állampolgároknak tekintettek.
– Most már nem vagyunk másodrendű állampolgárok?
– Amikor az RMDSZ-nek erős parlamenti képviselete van, akkor jobban érezzük magunkat. Most, hogy nem vagyunk kormányon, piszkálgatnak. Szerintem, jobb, ha elvállalunk kormányfeladatokat.
– Mi a véleményed arról, hogy mi, magyarok egyre kevesebben vagyunk?
– Fő ok a kivándorlás… Ha összegyűlünk egy osztálytalálkozóra a régi diákok, azt látjuk, hogy az egykori kollégáknak legalább a fele külföldön él. Rengetegen kimentek.
– Mit tehetnénk, hogy megállítsuk a romániai magyarság létszámának csökkenését, hogy megmaradjunk?
– Ne keveredjünk! Az asszimiláció azt jelenti, hogy a magyar fiúk megszeretik a román vagy a cigány lányokat, összeházasodnak. Abban a családban biztosan a többség nyelve fog győzni. Az a család biztosan nem marad meg a magyar kultúra hordozójának. Gyerekeiket román iskolába adják… Ezt a folyamatot nem lehet megállítani. A kivándorlás mértéke csökkenthető az életszínvonal növelésével. Én bíztam az Európai Únióban, hogy megszűnnek a határok, és részben megoldódnak problémáink. Viszont, ha nincsenek is határok, akkor is az a nép fog győzni, amelyik tud szaporodni. A magyar átok az, hogy az anyák nem szülnek elég gyereket.
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 24.
Főhajtás Tóth Sándor kopjafájánál
December 23-án, immár 26 esztendeje az Aradon mártírhalált halt Tóth Sándor Maros-parti kopjafájánál emlékeznek meg arról a hódmezővársáhelyi gépkocsivezető-vállalkozóról, aki 1989. december 22-én élelmiszerrel, gyógyszerekkel megrakott gépkocsijával érkezett Aradra a román forradalmárok megsegítésére, és aki a december 23-ra forduló éjszakán kapta a halálos lövést a várba vezető híd közvetlen közelében. Hogy a gyilkos golyókat a Parc Szállóba befészkelődött, Temesvárról menekülő szekuritátés főtisztek különítménye, vagy a várat védő katonaság lőtte-e ki, nem tudni biztosan, csak az biztos, hogy a kétgyermekes családapa már csak koporsóban térhetett haza, a romániai forradalom egyetlen külföldi áldozataként.
Kopjafája – amelyet két példányban faragtak ki még 1990 kora tavaszán székelyudvarhelyi mesterek –, halálának színhelyétől néhány tíz méterre áll, párját Hódmezővásáhelyen állították fel.
Pénteken délben a forradalmárok, intézmények képviselői, aradi magyarok vettek részt a koszorúzási ünnepségen. Amelyet szokás szerint Bognár Levente aradi alpolgármester nyitott meg, emlékeztetve arra, hogy 27 évvel ezelőtt az aradiak a forradalmak általános követeléseiért, a szabadságért, egyenlőségért, testvériségért álltak ki a diktatúrával szemben. 1989. december 21–22. rendkívül szép pillanatokként maradnak meg a forradalomban résztvevők emlékezetében, de figyelmeztetett: azokat az eszményeket ma is meg kell őrizni.
Valentin Voicilă, az aradi forradalom vezéralakja – aki valamennyi megemlékezésen, annak idején Tóth Sándor hódmezővásárhelyi temetésén is jelen volt – egy Caragiale-idézetből kiindulva, meleg szavakkal emlékezett meg a harcostársának tekintett mártír nemes tettéről, hangsúlyozva: mint egykoron az aradi főtéren, hadiállapotban, amikor életüket kockáztatták, hiszen, mint másutt is, lőhettek volna rájuk, ma is együtt, teljes és testvéri egyetértésben kell fellépniük románoknak, magyaroknak, németeknek, szerbeknek, cigányoknak az egykori eszmék érvényre juttatásáért. S minthogy a pénteki megemlékezésen fiatalok egy csoportja is jelen volt (a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai, a koszorúzás közben, Vékony Zsolt református lelkipásztor gitárkíséretével, az alkalomhoz illő zenét szolgáltattak, karácsonyi dallal fejezve be műsorukat) főleg azokhoz intézve szavait, a szokásosnál részletesebben ismertette a román forradalom aradi eseményeit.
Az aradi román ortodox egyház feje, az immár érseki rangú Timotei Seviciu (a legnagyobb elismeréssel mondom, egy vagy két kivétellel valamennyi, Tóth Sándor emlékére tartott megemlékezésen találkozhattunk vele) a megemlékezés végén románul, ft. Király Árpád marosi főesperes vezetésével magyarul hangzott el a Miatyánk. Tóth Sándor lelki üdvéért, de a mienkért is karácsony, a Megváltó születése előtt.
Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)
December 23-án, immár 26 esztendeje az Aradon mártírhalált halt Tóth Sándor Maros-parti kopjafájánál emlékeznek meg arról a hódmezővársáhelyi gépkocsivezető-vállalkozóról, aki 1989. december 22-én élelmiszerrel, gyógyszerekkel megrakott gépkocsijával érkezett Aradra a román forradalmárok megsegítésére, és aki a december 23-ra forduló éjszakán kapta a halálos lövést a várba vezető híd közvetlen közelében. Hogy a gyilkos golyókat a Parc Szállóba befészkelődött, Temesvárról menekülő szekuritátés főtisztek különítménye, vagy a várat védő katonaság lőtte-e ki, nem tudni biztosan, csak az biztos, hogy a kétgyermekes családapa már csak koporsóban térhetett haza, a romániai forradalom egyetlen külföldi áldozataként.
Kopjafája – amelyet két példányban faragtak ki még 1990 kora tavaszán székelyudvarhelyi mesterek –, halálának színhelyétől néhány tíz méterre áll, párját Hódmezővásáhelyen állították fel.
Pénteken délben a forradalmárok, intézmények képviselői, aradi magyarok vettek részt a koszorúzási ünnepségen. Amelyet szokás szerint Bognár Levente aradi alpolgármester nyitott meg, emlékeztetve arra, hogy 27 évvel ezelőtt az aradiak a forradalmak általános követeléseiért, a szabadságért, egyenlőségért, testvériségért álltak ki a diktatúrával szemben. 1989. december 21–22. rendkívül szép pillanatokként maradnak meg a forradalomban résztvevők emlékezetében, de figyelmeztetett: azokat az eszményeket ma is meg kell őrizni.
Valentin Voicilă, az aradi forradalom vezéralakja – aki valamennyi megemlékezésen, annak idején Tóth Sándor hódmezővásárhelyi temetésén is jelen volt – egy Caragiale-idézetből kiindulva, meleg szavakkal emlékezett meg a harcostársának tekintett mártír nemes tettéről, hangsúlyozva: mint egykoron az aradi főtéren, hadiállapotban, amikor életüket kockáztatták, hiszen, mint másutt is, lőhettek volna rájuk, ma is együtt, teljes és testvéri egyetértésben kell fellépniük románoknak, magyaroknak, németeknek, szerbeknek, cigányoknak az egykori eszmék érvényre juttatásáért. S minthogy a pénteki megemlékezésen fiatalok egy csoportja is jelen volt (a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai, a koszorúzás közben, Vékony Zsolt református lelkipásztor gitárkíséretével, az alkalomhoz illő zenét szolgáltattak, karácsonyi dallal fejezve be műsorukat) főleg azokhoz intézve szavait, a szokásosnál részletesebben ismertette a román forradalom aradi eseményeit.
Az aradi román ortodox egyház feje, az immár érseki rangú Timotei Seviciu (a legnagyobb elismeréssel mondom, egy vagy két kivétellel valamennyi, Tóth Sándor emlékére tartott megemlékezésen találkozhattunk vele) a megemlékezés végén románul, ft. Király Árpád marosi főesperes vezetésével magyarul hangzott el a Miatyánk. Tóth Sándor lelki üdvéért, de a mienkért is karácsony, a Megváltó születése előtt.
Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 30.
Nagycsaládok karácsonya
Köszönjük, hogy együtt segíthettünk
Karácsony előtt a Katalin Egyesület munkatársai ismét felkerestek Aradon és a megyében 22 olyan hátrányos helyzetű magyar nagycsaládot, ahol összesen 116 kiskorú gyermek él.
A begyűlt pénzadományokból, illetve az Egyesület pénzéből vásárolt tartós élelmiszereket kiegészítve a felajánlott tartós élelmiszerekkel, minden nagycsaládnak egy-egy 14 kilós tartósélelmiszer-csomagot és édességet, egy-egy banánosdoboz használt ruhát, továbbá a Csiky Gergely Főgimnáziumban a diákok által gyűjtött ajándékcsomagokból is vihettek egyet-egyet minden gyermeknek.
A Csermák család anyagi biztonságban ünnepelt
Örömünkre szolgált, hogy Aradon a 9 gyermekes Csermák család továbbra is rendezett körülmények között várhatta a szeretet ünnepét, amikor karácsonyfát állítottak, minden gyermek számíthatott valamilyen ajándékra, illetve ünnepi menüre. Amint a családfőtől, Csermák Istvántól megtudtuk, a család legkisebb tagja, a tavaly karácsonykor érkezett Ferenc Jenő is szépen fejlődik, ő mindenkinek a kedvence.
A Gurobics gyerekek nem járnak iskolába
Nem mondható mindez el a zimándközi, 6 gyermekes Gurobics Angéláról és családjáról, hiszen nem sokkal az ünnepek előtt a férjét baleset érte, műtétre szorult. A bajt tetézi, hogy jó ideig nem tud dolgozni, vagyis hiányozni fog a keresete. Még akkor is, ha a nagyobb gyermekek alkalmi munkákat már vállalnak. Mindez a tanulás rovására megy, hiszen a két legkisebb gyermek kivételével, akik a kisiratosi Pió Atya Gyermekotthonban laknak, mindnyájan kimaradtak az iskolából. Hogy milyen jövő várhat a tanulatlanul felnövő gyermekekre, sem azok, sem az anyjuk nem tudott válaszolni.
Nem dúskálnak, de megvannak
Kisjenő-Erdőhegyen, a 6 gyermekes Zleocki családnál csak Dánt, a fiatalabb családapát találtuk otthon. Amint elmondta, maga is, Zleocki Feri is, sőt már a nagykorúvá vált Ferike is dolgozik, nem dúskálnak a javakban, de megvannak. A háziasszony, Csiger Ibolya éppen a karácsonyi bevásárlást végezte, vele kapcsolatban Dán elégedettségének adott hangot, hiszen gondoskodik a gyermekekről, tisztán tartja a lakást.
Nem várt a karácsonytól semmit
Simonyifalván Netz Jolánt és unokáit nem találtuk a lakatlannak tűnő házukban, mivel azonban több környékbelinél érdeklődtünk a sorsuk felől, a helybeli evangélikus-lutheránus parókián megkeresett, átadhattuk neki a segélycsomagokat. Amint Netz Jolántól megtudtuk, a 6 gyermek közül csupán 2 lakik vele, a többiek a Seprősőn élő apjuknál, illetve a Simonyifalván párkapcsolatban élő anyjuknál tartózkodnak. Amikor Netz Jolánnál a karácsonyi előkészületekről érdeklődtünk, bánatosan legyintett: nem vár ő már a karácsonytól semmit, csak azt, hogy a gyermekek felnőjenek, dolgozzanak, mentesüljenek az ínségtől.
Gazsóék felújítják a házukat
Ugyancsak Simonyifalván, a 8 gyermekes Gazsó Imre és élettársa, Mészáros Mária azon bosszankodtak, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt a felújítás alatt lévő házukon tavaszig leálltak a munkálatok. Éppen ezért, a házigazda fedél alá hordta a cementtel, illetve mésszel telt zsákokat. Az anyagi helyzetük javulását jelzik a házukon elkezdett bővítési, korszerűsítési munkálatok is. Mindketten, sőt már a nagylányuk is dolgozik a nadabi kábelgyárban, tehát karácsonykor nem láttak szűkséget.
Horváth József megtanult főzni
Nagyiratoson a 8 gyermekes Horváth Józsefet a sógorával együtt találtuk otthon. Amint elmondta, mostanában is a legbiztosabb jövedelme a fanyesésből származik, ami kettős haszonnal jár: kap érte némi pénzt is, ráadásul hazahozhatja a levágott gallyakat is, amelyekkel fűti a kemencét. A legnagyobb, már gyermekes lánya nem lakik otthon, két gyermeke a kisiratosi Pio Atya Gyermekotthonban él. Amióta a felesége meghalt, kénytelen volt főzni tanulni. Amikor nála jártunk, éppen a karácsonyi menüt tervezte, amiből nem maradhatott ki a töltött káposzta.
Köszönet az adakozóknak, a segítőknek
Segélyező utunk végén elmondhatjuk, hogy az Egyesület által támogatott, hátrányos helyzetű nagycsaládok életkörülményei ha nem is javultak látványosan, de nem is romlottak tovább. A csomagoknak Majláthfalvára juttatásáért köszönettel tartozunk Andresz József vingai alpolgármesternek, míg a gyoroki 4 családnak szánt kiadós segélycsomagok célba juttatásáért köszönettel tartozunk Varga Enikő óvónőnek, aki Bálint Magdolna tanítónő közreműködésével a saját autójával vitte ki a jelzett csomagokat.
A Katalin Egyesület vezetőtanácsa ezúttal is köszönetet mond minden adakozónak, akik tartós élelmiszerrel vagy egy bizonyos pénzösszeggel járultak hozzá ahhoz, hogy a szeretet ünnepe a megyebeli magyar nagycsaládok számára se múljon el szürke hétköznapként. Az adakozóknak az örömszerzésre való törekvését példázza, hogy egyikük egy fél kiló pörkölt kávét is felajánlott. Mivel eddig ilyen adományok nem kerültek, a mostani kávét az aradi Csermák családnak adtuk, hiszen ők a példás gyermeknevelési magatartásukkal bőven rászolgáltak. Köszönjük, amiért együtt segíthettünk.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)
Köszönjük, hogy együtt segíthettünk
Karácsony előtt a Katalin Egyesület munkatársai ismét felkerestek Aradon és a megyében 22 olyan hátrányos helyzetű magyar nagycsaládot, ahol összesen 116 kiskorú gyermek él.
A begyűlt pénzadományokból, illetve az Egyesület pénzéből vásárolt tartós élelmiszereket kiegészítve a felajánlott tartós élelmiszerekkel, minden nagycsaládnak egy-egy 14 kilós tartósélelmiszer-csomagot és édességet, egy-egy banánosdoboz használt ruhát, továbbá a Csiky Gergely Főgimnáziumban a diákok által gyűjtött ajándékcsomagokból is vihettek egyet-egyet minden gyermeknek.
A Csermák család anyagi biztonságban ünnepelt
Örömünkre szolgált, hogy Aradon a 9 gyermekes Csermák család továbbra is rendezett körülmények között várhatta a szeretet ünnepét, amikor karácsonyfát állítottak, minden gyermek számíthatott valamilyen ajándékra, illetve ünnepi menüre. Amint a családfőtől, Csermák Istvántól megtudtuk, a család legkisebb tagja, a tavaly karácsonykor érkezett Ferenc Jenő is szépen fejlődik, ő mindenkinek a kedvence.
A Gurobics gyerekek nem járnak iskolába
Nem mondható mindez el a zimándközi, 6 gyermekes Gurobics Angéláról és családjáról, hiszen nem sokkal az ünnepek előtt a férjét baleset érte, műtétre szorult. A bajt tetézi, hogy jó ideig nem tud dolgozni, vagyis hiányozni fog a keresete. Még akkor is, ha a nagyobb gyermekek alkalmi munkákat már vállalnak. Mindez a tanulás rovására megy, hiszen a két legkisebb gyermek kivételével, akik a kisiratosi Pió Atya Gyermekotthonban laknak, mindnyájan kimaradtak az iskolából. Hogy milyen jövő várhat a tanulatlanul felnövő gyermekekre, sem azok, sem az anyjuk nem tudott válaszolni.
Nem dúskálnak, de megvannak
Kisjenő-Erdőhegyen, a 6 gyermekes Zleocki családnál csak Dánt, a fiatalabb családapát találtuk otthon. Amint elmondta, maga is, Zleocki Feri is, sőt már a nagykorúvá vált Ferike is dolgozik, nem dúskálnak a javakban, de megvannak. A háziasszony, Csiger Ibolya éppen a karácsonyi bevásárlást végezte, vele kapcsolatban Dán elégedettségének adott hangot, hiszen gondoskodik a gyermekekről, tisztán tartja a lakást.
Nem várt a karácsonytól semmit
Simonyifalván Netz Jolánt és unokáit nem találtuk a lakatlannak tűnő házukban, mivel azonban több környékbelinél érdeklődtünk a sorsuk felől, a helybeli evangélikus-lutheránus parókián megkeresett, átadhattuk neki a segélycsomagokat. Amint Netz Jolántól megtudtuk, a 6 gyermek közül csupán 2 lakik vele, a többiek a Seprősőn élő apjuknál, illetve a Simonyifalván párkapcsolatban élő anyjuknál tartózkodnak. Amikor Netz Jolánnál a karácsonyi előkészületekről érdeklődtünk, bánatosan legyintett: nem vár ő már a karácsonytól semmit, csak azt, hogy a gyermekek felnőjenek, dolgozzanak, mentesüljenek az ínségtől.
Gazsóék felújítják a házukat
Ugyancsak Simonyifalván, a 8 gyermekes Gazsó Imre és élettársa, Mészáros Mária azon bosszankodtak, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt a felújítás alatt lévő házukon tavaszig leálltak a munkálatok. Éppen ezért, a házigazda fedél alá hordta a cementtel, illetve mésszel telt zsákokat. Az anyagi helyzetük javulását jelzik a házukon elkezdett bővítési, korszerűsítési munkálatok is. Mindketten, sőt már a nagylányuk is dolgozik a nadabi kábelgyárban, tehát karácsonykor nem láttak szűkséget.
Horváth József megtanult főzni
Nagyiratoson a 8 gyermekes Horváth Józsefet a sógorával együtt találtuk otthon. Amint elmondta, mostanában is a legbiztosabb jövedelme a fanyesésből származik, ami kettős haszonnal jár: kap érte némi pénzt is, ráadásul hazahozhatja a levágott gallyakat is, amelyekkel fűti a kemencét. A legnagyobb, már gyermekes lánya nem lakik otthon, két gyermeke a kisiratosi Pio Atya Gyermekotthonban él. Amióta a felesége meghalt, kénytelen volt főzni tanulni. Amikor nála jártunk, éppen a karácsonyi menüt tervezte, amiből nem maradhatott ki a töltött káposzta.
Köszönet az adakozóknak, a segítőknek
Segélyező utunk végén elmondhatjuk, hogy az Egyesület által támogatott, hátrányos helyzetű nagycsaládok életkörülményei ha nem is javultak látványosan, de nem is romlottak tovább. A csomagoknak Majláthfalvára juttatásáért köszönettel tartozunk Andresz József vingai alpolgármesternek, míg a gyoroki 4 családnak szánt kiadós segélycsomagok célba juttatásáért köszönettel tartozunk Varga Enikő óvónőnek, aki Bálint Magdolna tanítónő közreműködésével a saját autójával vitte ki a jelzett csomagokat.
A Katalin Egyesület vezetőtanácsa ezúttal is köszönetet mond minden adakozónak, akik tartós élelmiszerrel vagy egy bizonyos pénzösszeggel járultak hozzá ahhoz, hogy a szeretet ünnepe a megyebeli magyar nagycsaládok számára se múljon el szürke hétköznapként. Az adakozóknak az örömszerzésre való törekvését példázza, hogy egyikük egy fél kiló pörkölt kávét is felajánlott. Mivel eddig ilyen adományok nem kerültek, a mostani kávét az aradi Csermák családnak adtuk, hiszen ők a példás gyermeknevelési magatartásukkal bőven rászolgáltak. Köszönjük, amiért együtt segíthettünk.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 7.
Recenzió - Látlelet az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről
Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség
Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és a 2011. romániai népszámlások tükrében
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem gondozásában jelent meg Veres Valér szociológus Erdély népességszerkezetét és főbb demográfiai folyamatait az 1992 és 2011 közötti romániai népszámlálások alapján elemző kötete.
/Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség. Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és 2011. évi romániai népszámlálások tükrében. Kolozsvár, Kolozsvári Egyetemi Kiadó, 2015, 263. p./
Demográfia, de miért is?
A népszámlálás előzetes eredményeit Kiss Tamás és Barna Gergő korábban már közétették[1], de ez nem teszi fölöslegessé a végleges eredmények újabb szakszerű, a tágabb kontextust is szem előtt tartó munka elkészítését. A népszámlálás végleges adataival a szerző az előzetes adatközlésekhez képest új szempontok alapján vizsgálhatta Románia és azon belül a magyarság demográfiai helyzetét.[2] Ez adja az ismertetendő kötet aktualitását. A jelenlegi erdélyi magyarság demográfiai helyzetének megértése nélkül nem tudunk egy sor más, például etnoszociális, oktatási, gazdasági, politikai vagy más társadalmi problémát sem megérteni, sem helyesen értelmezni. Veres Valér a népességszám változását (nemzetiség és anyanyelv tekintetében), szerkezeti rétegződését (korszerkezet, iskolázottság, foglalkoztatottság), természetes népmozgalmát (születés, halálozás, termékenység stb.), családi állapotát, illetve a magyarságot érintő migrációs folyamatokat a romániai keretbe ágyazva vizsgálja. A nemzetiség adatsorait elsősorban magyar vonatkozásban elemzi.
Egy „félre síklott” népszámlálás
A könyv elején a szerző rávilágít a 2011. évi népszámlálás sajátosságaira. Ez volt Románia első Európai Uniós követelmények szerint végrehajtott népességösszeírása. Az Eurostat ajánlása alapján az egy évnél hosszabb ideje külföldön tartózkodókat nem számították be az ország állandó népességébe. Ugyanakkor az egész módszertant és az eredményeket elbizonytalanítja, hogy a stabil népességszámot utólag 1 183 000 fővel megnövelték.[3] Románia népességét ez alapján 20 121 541 főben határozták meg. De ebből csak 18 884 800 fő esetében ismert a nemzetiségi és a vallási hovatartozás, valamint az anyanyelv. Ez egyfelől annak a következménye, hogy az említett három adat közlése önkéntes bevallás alapján történt, másfelől, hogy a népszámlálás során összeírt közzel 1,2 millió fő esetében az említett három kritérium nem ismert. A hivatalos álláspont szerint – melyet a szerző is közöl – a következő okok vezettek a népszámlálás kiegészítéséhez: a népszámlálás előkészítésében és lebonyolítása során problémák adódtak, amelyek előre jelezték a népesség alulszámolását, illetve hogy erkölcsi kérdés az ország népességének korrekt megismerése. Kiss Tamás ezt némileg árnyalja: a hivatalos népességelőrejelzések 2011 elejére 21 413 000 lakosságot jósoltak, de ebben gyakorlatilag csak a természetes népmozgalmi veszteséggel számoltak. A szakértők nem kalkuláltak azzal, hogy 2,5-3 millió román állampolgár él és dolgozik majd külföldön.[4] A hiányt pedig valahonnan pótolni kellett. Ez felveti az adatkettőződés lehetőségét és megkérdőjelezi a népszámlálás hitelességét.
Veres a továbbiakban ismerteti a népszámlálás megszervezése és lebonyolítása körül felmerült problémákat. A 2011 és 2013 között publikált újságcikkek (Krónika, Új Magyar Szó, Szabadság, Transindex) kapcsán kitér a közzétett eredmények társadalmi fogadtatásának értékelésére is. A sajtó folyamatosan beszámolt a Statisztikai Intézet által kiadott közleményekről, az RMDSZ népszámlálási karavánjáról és az EMNT kampánygyűléseiről. Az RMDSZ „Minden magyar számít!” kampányát három stratégia mentén kívánta megvalósítani: sajtókommunikáció, médiaklipp és tájékoztató anyagok terjesztése, illetve karaván a szórványtelepüléseken. A szerző a megjelent fontosabb médiaközlemények számbavétele és a politikai alakulatnak a népszámlálás kapcsán felmerülő diskurzusainak bemutatásán túl éppen csak megemlíti az összeírás során felmerült rendellenességeket. Holott „A népszámlálás lebonyolításával kapcsolatos rendellenességek, >kapkodás<” (22-23.) című alfejezetnek elméletileg ezt a célt kellett volna szolgálnia. Tekintettel a terjedelmi korlátokra, a továbbiakban eltekintünk minden egyes fejezet részletekbe menő bemutatásától helyette néhány módszertani és szemléletbeli kérdésre hívnánk fel a figyelmet.
A kötet felépítése és módszertana
Mind a hét fejezet egy-egy népességszerkezeti aspektust, népesedési eseményt vizsgál.[5] Veres Valér a korábban már említett demográfiai jelenségeket először országos szinten tanulmányozza, majd pedig regionálisan és a magyarságra fókuszálva. A magyar nemzetiségű népesség főbb jellemzőit és sajátosságait a fejlesztési régiók szintjén és megyénként vizsgálja a szerző. A hangsúly minden esetben az aktuális 2011. évi népszámláláson van. A statikus adatoknak a folyamatokban való értelmezése érdekében az összeírás eredményeit korábbi népszámlálásokéval vetette össze. Az egyes fejezetek végén mellékletként közölt értékes táblázatok más munkák kiindulópontjául szolgálhatnak.
A vizsgálatok lehatárolásaként használt léptékek közül problémásnak tartjuk a fejlesztési régió használatát. A demográfiai esemény vizsgálatakor, főleg ha az egy adott nemzetiség szempontjából közelít a problémához, nem hagyhatók figyelmen kívül Erdélynek a hosszú évszázadok alatt kialakult etnikai-földrajzi sajátosságai. Mint ismeretes, ezek a nagyobb régiók (történeti Erdély, Partium, Bánság) eltérő etnikai, gazdasági, társadalmi jellemzőkkel bírnak. A kohéziós erő demográfiai helyzetéből adódóan egyelőre nagyobb a történeti régióknak, illetve a megyéknek, semmint a fejlesztési régióknak a szintjén. A fejlesztési régiók a történeti tájegységek mellőzésével önkényesen rajzolják át Erdély, illetve az azon kívüli területek térképét. Az így kapott eredmény nem mindig felel meg a napi gyakorlati felhasználásnak, és ilyenkor vélt és/vagy manipulált következtetéshez vezet. Ezért járhatóbb útnak tartjuk Kiss Tamás és Barna Gergő megközelítését. A szerzőpáros az erdélyi magyarok demográfiai helyzetének vizsgálatakor hat régiót alakítottak ki, amelyek a megyéket tömörítik.
Ez alól csak közép-Erdély és a székelyföldi régió képez kivételt, amely Maros megye különböző részeit tartalmazza.[6] Például sokkal reálisabb képet kapunk a partiumi magyarságról ha azt határain belül vizsgáljuk (Bihar, Szatmár és Szilágy megye), mintha ugyanezt a mesterségesen kialakított Északnyugati régió keretében (Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye) tennénk. Ha csak az utóbbit vesszük, az így kapott eredmények a valós arányok torzításához vezetnek. Kiss Tamás és Barna Gergő a hat régió kialakításakor nem a történeti szempontokat vették figyelembe, hanem Erdély valós demográfiai helyzetéből indultak ki. Ha a történeti szempont lett volna a meghatározó, akkor a Partiumi régióba kellett volna sorolják Arad megyét is. Akkor is ezen elv mentén jártak el, amikor Maros megye egyes részeit leválasztották a székelyföldi régiótól. Kiss Tamás szavával élve: a jelenkori Erdélyben „demográfiai szétfejlődés” ment végbe.[7] De a folyamat nem zárult le.
Székelyföld etnikai tömb, nincs konkrét határa, de elsősorban a történeti Székelyföldre értendő. Itt él az erdélyi magyarság 33-40%-a. Az itt élők célja, hogy egyetlen közös egységbe szerveződjenek. Az önkormányzat és a megyei intézmények – mivel magyar irányítás alatt vannak – elősegítik a magyar identitás újratermelését.
Partium, Bihar, Szatmár és Szilágy megyékkel együtt alkotott határ menti sáv. Itt él a teljes romániai magyar népesség 23-35%-a. De amennyiben csak a magyarok által lakott megyerészekre fókuszálnánk, akkor 50% körüli arányhoz jutnánk. Ezt Kiss Tamás egyfajta paritásos kisebbségként írja le: a mindennapokban a magyar-román viszony kevésbé aszimmetrikus. Kiegyensúlyozott a nyelvhasználat, az önkormányzatok szintjén egyfajta intézményesedés figyelhető meg a román-magyar hatalommegosztásban.
Tág és széles interetnikus zónát találunk Máramarostól Kolozs megyén és Maros megye nem székelyföldi részein keresztül egészen Dél-Erdélyig és a Bánságig. Itt a magyarok tényleges kisebbségben, illetve szórványban vannak. De ezen belüli arányuk igen széles skálán mozog.
Veres Valér saját hermeneutikai megközelítése kapcsán rögzíti: „[…] terjedelmi korlátok miatt, nem minden 2011, vagy a. évi népszámlálási adat, rétegződési vagy demográfiai mutató mentén tudtuk a regionális vagy megyei tendenciákat is megvizsgálni. Esetenként vagy a regionális megyei szintű elemzéstől eltekintettünk, a redundanciát elkerülendő, vagy amikor a regionális átlagok elfedték az eltéréseket, csupán a megyei tendenciák voltak relevánsak.” (8.)
A demográfiai jelenségek etnikailag lehatárolt közösségekben történő vizsgálata kapcsán két alapvető szemléletbeli problémára szeretnénk rávilágítani. (1.) Erdélyi vagy romániai magyarság? (2.) Demográfiai értelemben a romániai / erdélyi magyarságra mint önálló entitásra kell-e tekintenünk vagy sem? A kötet szerzője a romániai és erdélyi magyarság fogalmakat rokon értelműként használja, „mivel demográfiai értelemben a magyar nemzetiségűek 99%-ban Románián belül a tág értelemben vett Erdély területén éltek a 2002. és 2011. évi népszámlálás szerint is.” (9.) A második kérdés ennél már összetettebb. Veres sorra veszi az egyes tudományterületeknek az e kérdésre adott válaszait. Antropológiai megközelítésben a romániai magyarság „társadalomként működik”, és olyan magatartáshalmazt feltételez, ami kollektív identitást termel.
Történetileg 1920 után beszélhetünk „önálló” kisebbségi (erdélyi) magyar társadalomról. A szerző e tekintetben Bárdi Nándor és Szarka László munkáira támaszkodik. Az ő elgondolásukat Kántor Zoltán elméletével egészíti ki. Miszerint egy nemzeti kisebbség is hasonló politikai és közéleti keretek között szervezkedik, mint egy állam. Hangsúlyozza a nemzeti elvet, amely meghatározza és egyben behatárolja azokat az eszközöket, amely mentén egy adott kisebbség szerveződik. Kántor szerint ez adja az erdélyi magyarság összetartó és szervező erejét, ez védi az asszimilációtól, és magyarázza, hogy miért törekszik a kisebbség a többségivel párhuzamos intézményrendszer és tágabban vett társadalom kialakítására.[8] Kiss Tamás Erdély etnikai rétegződését történeti léptékben is vizsgáló tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy a jelenlegi erdélyi magyar társadalom megléte a mobilitási csatornák függvénye. Enélkül az önálló kisebbségi magyar társadalom vagy entitás már nem fenntartható, tehát előbb vagy utóbb megszűnik létezni.[9]
Az említett referenciapontok bemutatása után Veres arra a megállapításra jut, hogy a magyar kisebbségi közösségek sajátosságai nemcsak a többségi társadalommal való összehasonlításban érhetőek tetten, hanem a „belső szerkezetből, a területi-regionális eloszlásból származó sajátosságokon” (10.) keresztül is megragadhatóak. Ha a területi-regionális eloszlás alatt esetleg településszintű megközelítést ért, akkor egyet is értünk vele. A regionális, fejlesztési régió szerinti megközelítéssel kapcsolatos aggályainkat már kifejtettük. Szerinte, ha a kisebbségi magyar társadalom és a többségi román társadalom demográfiai jellemzői között nincs szignifikáns eltérés „az nem jelenti azt, hogy ne lennének az illető etnikai-nemzeti közösségnek a többségtől eltérő reprodukciós vagy strukturális sajátosságai, amennyiben a jelenséget a közösség belső szerkezeti sajátosságai szerint is megvizsgáljuk és longitudinálisan is elemezzük”. (10.) Véleményünk szerint Veres Valér saját álláspontja igazolásakor önellentmondásba keveredik. Egyfelől leszögezi: lehet olyan, hogy egy adott demográfiai jellemző azonos a magyar és román nemzetiségű esetében. De ha különbség van magyar és magyar etnikumú demográfiai jellemzője között, akkor magyar és román között is adódhat különbség, holott egyikből nem következik a másik. Azzal viszont egyetértünk, hogy a magyar etnikumú közösségek, a kisebb és nagyobb régiók közötti különbségek és hasonlóságok vizsgálata is ugyanolyan fontos, mint a magyaroknak a románokkal vagy más etnikai csoportokkal történő összehasonlítása.
A továbbiakban a magyarok és románok demográfiai eltéréseire kívánunk reflektálni. Ezzel is rávilágítva, a kisebbségi létből adódó demográfiai sajátosságokra, amelyek a magyarok belső viszonyainak elemzéséből nem derülnek ki. Az erdélyi magyarság demográfiai és társadalmi szétfejlődése ellenére sok hasonlóság figyelhető meg egyaránt a kisebbség és a többség népességszerkezetében. Az erdélyi magyar népesség belső szerkezetének és sajátosságainak a rövid ismertetésétől, illetve más nemzetiségűekkel történő összehasonlítástól, például mint a cigányok, most eltekintünk.
Elöregedő (erdélyi) magyar társadalom
Az erdélyi magyarok öregedési indexe (143,7%) jóval magasabb, mint a románoké (116,8%). Mivel a nők tovább élnek, ezért az ő elöregedési mutatójuk jóval magasabb. Ami a korösszetételét illeti, Veres Valér felhívja a figyelmet arra, hogy a magyarok korstruktúrája már 1992-ben elöregedőbb volt, mint a románoké. Ez azzal magyarázható, hogy 1990 után megszűnt az abortusztilalom, ami csökkenést okozott a születésszámokban, végső soron termékenységcsökkenéshez vezetett. A másik magyarázóelv a kivándorlás, amiből elsősorban az aktív korosztály vette ki a részét.
A fiatalok demográfiai lehetőségei és az oktatás
A népesség iskolázottsága és iskolázottság szerinti rétegződésének vizsgálata érdekes eredményekre hívja fel a figyelmet. 2011-ben a felsőfokú végzettséggel rendelkező magyarok aránya mindössze 10,2.[10] Ez 4 százalékpontal marad el az országos átlagtól és 4,5 százalékponttal a románokétól. Az elmúlt évtizedben megváltozott strukturális háló ellenére továbbra is megmaradt Budapest vonzereje. Ezzel szemben a Bukarest mint főváros iránti érdeklődés a magyar népesség körében elenyésző. Bizonyosan van alapja Veres Valér ezen megállapításának, de problémát jelent, hogy nem szolgáltat semmilyen statisztikai adattal arra vonatkozóan, hogy hány erdélyi magyar egyetemista jár Budapestre vagy Bukarestbe, vagy máshová. (78.)
A 2013-ban végzett Kárpát-medencei magyar doktorandusz-életpálya vizsgálata szerint Romániában összesen 225 magyar nemzetiségű doktorandusz hallgató van. Ebből öt hallgató tanul Bukarestben, Magyarországon pedig 210 erdélyi származású doktoranduszt számoltak össze.[11] Kiss Tamás 2011-ben végzett survey vizsgálata során kitér az iskolázottság különbségeire is. Ennek keretében azt vizsgálta, hogy bizonyos tényezők (születési hely, etnikum, apa iskolázottsága, a nem és a születés ideje) menyire befolyásolják az egyetemi diploma megszerzésének esélyét Romániában.[12] Bukaresttől eltekintve a születési hely magyarázó ereje a legkisebb. Ha ezt összekapcsoljuk a település típusával, már értelmezhető: egy városi nagyobb eséllyel végez egyetemet, mint egy falusi. Az etnikai hovatartozás is befolyásolja az egyetem elvégzésének lehetőségét, ha a társadalmi hátterükben megnyilvánuló egyéb különbségeket is figyelembe vesszük. A változók közül a legnagyobb befolyással az apa iskolai végzettsége bír. E szerint a kevésbé iskolázott apával rendelkezők esetében a magyar származás komoly hátrányként jelenik meg. De az egyetemet végzett magyar és román szülők gyermekei szinte ugyanolyan eséllyel szereznek diplomát.
A felsőoktatás alatti szinteken a román és magyar nemzetiségűek trendjei fej-fej mellett haladnak. Kivételt csak a szakoktatás képez, ahol a magyarok aránya 2,5%-kal magasabb, illetve az általános iskola, ahol alacsonyabb. Erre vonatkozóan sem kapunk egyértelmű magyarázatot a szerzőtől. Szerintünk a válasz az erdélyi magyarság rétegstruktúrájában keresendő, amely szoros korrelációban van az urbanizációs és gazdasági folyamatokkal. Az ún. szocializmus alatt végrehajtott erőltetett iparosítás következtében Romániában gyors urbanizáció ment végbe. A faluról városba való beköltözésből a románok nagyobb arányban részesültek, mint a magyarok. Ezzel párhuzamosan a városok magyar lakossága (főleg a nyolcvanas évektől) a folyamatos elvándorlás miatt megcsappant. Ezért napjainkban a magyar etnikumú urbánus népesség alatta marad a románokénál. Kiss Tamás is rámutat, hog
Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség
Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és a 2011. romániai népszámlások tükrében
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem gondozásában jelent meg Veres Valér szociológus Erdély népességszerkezetét és főbb demográfiai folyamatait az 1992 és 2011 közötti romániai népszámlálások alapján elemző kötete.
/Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség. Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és 2011. évi romániai népszámlálások tükrében. Kolozsvár, Kolozsvári Egyetemi Kiadó, 2015, 263. p./
Demográfia, de miért is?
A népszámlálás előzetes eredményeit Kiss Tamás és Barna Gergő korábban már közétették[1], de ez nem teszi fölöslegessé a végleges eredmények újabb szakszerű, a tágabb kontextust is szem előtt tartó munka elkészítését. A népszámlálás végleges adataival a szerző az előzetes adatközlésekhez képest új szempontok alapján vizsgálhatta Románia és azon belül a magyarság demográfiai helyzetét.[2] Ez adja az ismertetendő kötet aktualitását. A jelenlegi erdélyi magyarság demográfiai helyzetének megértése nélkül nem tudunk egy sor más, például etnoszociális, oktatási, gazdasági, politikai vagy más társadalmi problémát sem megérteni, sem helyesen értelmezni. Veres Valér a népességszám változását (nemzetiség és anyanyelv tekintetében), szerkezeti rétegződését (korszerkezet, iskolázottság, foglalkoztatottság), természetes népmozgalmát (születés, halálozás, termékenység stb.), családi állapotát, illetve a magyarságot érintő migrációs folyamatokat a romániai keretbe ágyazva vizsgálja. A nemzetiség adatsorait elsősorban magyar vonatkozásban elemzi.
Egy „félre síklott” népszámlálás
A könyv elején a szerző rávilágít a 2011. évi népszámlálás sajátosságaira. Ez volt Románia első Európai Uniós követelmények szerint végrehajtott népességösszeírása. Az Eurostat ajánlása alapján az egy évnél hosszabb ideje külföldön tartózkodókat nem számították be az ország állandó népességébe. Ugyanakkor az egész módszertant és az eredményeket elbizonytalanítja, hogy a stabil népességszámot utólag 1 183 000 fővel megnövelték.[3] Románia népességét ez alapján 20 121 541 főben határozták meg. De ebből csak 18 884 800 fő esetében ismert a nemzetiségi és a vallási hovatartozás, valamint az anyanyelv. Ez egyfelől annak a következménye, hogy az említett három adat közlése önkéntes bevallás alapján történt, másfelől, hogy a népszámlálás során összeírt közzel 1,2 millió fő esetében az említett három kritérium nem ismert. A hivatalos álláspont szerint – melyet a szerző is közöl – a következő okok vezettek a népszámlálás kiegészítéséhez: a népszámlálás előkészítésében és lebonyolítása során problémák adódtak, amelyek előre jelezték a népesség alulszámolását, illetve hogy erkölcsi kérdés az ország népességének korrekt megismerése. Kiss Tamás ezt némileg árnyalja: a hivatalos népességelőrejelzések 2011 elejére 21 413 000 lakosságot jósoltak, de ebben gyakorlatilag csak a természetes népmozgalmi veszteséggel számoltak. A szakértők nem kalkuláltak azzal, hogy 2,5-3 millió román állampolgár él és dolgozik majd külföldön.[4] A hiányt pedig valahonnan pótolni kellett. Ez felveti az adatkettőződés lehetőségét és megkérdőjelezi a népszámlálás hitelességét.
Veres a továbbiakban ismerteti a népszámlálás megszervezése és lebonyolítása körül felmerült problémákat. A 2011 és 2013 között publikált újságcikkek (Krónika, Új Magyar Szó, Szabadság, Transindex) kapcsán kitér a közzétett eredmények társadalmi fogadtatásának értékelésére is. A sajtó folyamatosan beszámolt a Statisztikai Intézet által kiadott közleményekről, az RMDSZ népszámlálási karavánjáról és az EMNT kampánygyűléseiről. Az RMDSZ „Minden magyar számít!” kampányát három stratégia mentén kívánta megvalósítani: sajtókommunikáció, médiaklipp és tájékoztató anyagok terjesztése, illetve karaván a szórványtelepüléseken. A szerző a megjelent fontosabb médiaközlemények számbavétele és a politikai alakulatnak a népszámlálás kapcsán felmerülő diskurzusainak bemutatásán túl éppen csak megemlíti az összeírás során felmerült rendellenességeket. Holott „A népszámlálás lebonyolításával kapcsolatos rendellenességek, >kapkodás<” (22-23.) című alfejezetnek elméletileg ezt a célt kellett volna szolgálnia. Tekintettel a terjedelmi korlátokra, a továbbiakban eltekintünk minden egyes fejezet részletekbe menő bemutatásától helyette néhány módszertani és szemléletbeli kérdésre hívnánk fel a figyelmet.
A kötet felépítése és módszertana
Mind a hét fejezet egy-egy népességszerkezeti aspektust, népesedési eseményt vizsgál.[5] Veres Valér a korábban már említett demográfiai jelenségeket először országos szinten tanulmányozza, majd pedig regionálisan és a magyarságra fókuszálva. A magyar nemzetiségű népesség főbb jellemzőit és sajátosságait a fejlesztési régiók szintjén és megyénként vizsgálja a szerző. A hangsúly minden esetben az aktuális 2011. évi népszámláláson van. A statikus adatoknak a folyamatokban való értelmezése érdekében az összeírás eredményeit korábbi népszámlálásokéval vetette össze. Az egyes fejezetek végén mellékletként közölt értékes táblázatok más munkák kiindulópontjául szolgálhatnak.
A vizsgálatok lehatárolásaként használt léptékek közül problémásnak tartjuk a fejlesztési régió használatát. A demográfiai esemény vizsgálatakor, főleg ha az egy adott nemzetiség szempontjából közelít a problémához, nem hagyhatók figyelmen kívül Erdélynek a hosszú évszázadok alatt kialakult etnikai-földrajzi sajátosságai. Mint ismeretes, ezek a nagyobb régiók (történeti Erdély, Partium, Bánság) eltérő etnikai, gazdasági, társadalmi jellemzőkkel bírnak. A kohéziós erő demográfiai helyzetéből adódóan egyelőre nagyobb a történeti régióknak, illetve a megyéknek, semmint a fejlesztési régióknak a szintjén. A fejlesztési régiók a történeti tájegységek mellőzésével önkényesen rajzolják át Erdély, illetve az azon kívüli területek térképét. Az így kapott eredmény nem mindig felel meg a napi gyakorlati felhasználásnak, és ilyenkor vélt és/vagy manipulált következtetéshez vezet. Ezért járhatóbb útnak tartjuk Kiss Tamás és Barna Gergő megközelítését. A szerzőpáros az erdélyi magyarok demográfiai helyzetének vizsgálatakor hat régiót alakítottak ki, amelyek a megyéket tömörítik.
Ez alól csak közép-Erdély és a székelyföldi régió képez kivételt, amely Maros megye különböző részeit tartalmazza.[6] Például sokkal reálisabb képet kapunk a partiumi magyarságról ha azt határain belül vizsgáljuk (Bihar, Szatmár és Szilágy megye), mintha ugyanezt a mesterségesen kialakított Északnyugati régió keretében (Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye) tennénk. Ha csak az utóbbit vesszük, az így kapott eredmények a valós arányok torzításához vezetnek. Kiss Tamás és Barna Gergő a hat régió kialakításakor nem a történeti szempontokat vették figyelembe, hanem Erdély valós demográfiai helyzetéből indultak ki. Ha a történeti szempont lett volna a meghatározó, akkor a Partiumi régióba kellett volna sorolják Arad megyét is. Akkor is ezen elv mentén jártak el, amikor Maros megye egyes részeit leválasztották a székelyföldi régiótól. Kiss Tamás szavával élve: a jelenkori Erdélyben „demográfiai szétfejlődés” ment végbe.[7] De a folyamat nem zárult le.
Székelyföld etnikai tömb, nincs konkrét határa, de elsősorban a történeti Székelyföldre értendő. Itt él az erdélyi magyarság 33-40%-a. Az itt élők célja, hogy egyetlen közös egységbe szerveződjenek. Az önkormányzat és a megyei intézmények – mivel magyar irányítás alatt vannak – elősegítik a magyar identitás újratermelését.
Partium, Bihar, Szatmár és Szilágy megyékkel együtt alkotott határ menti sáv. Itt él a teljes romániai magyar népesség 23-35%-a. De amennyiben csak a magyarok által lakott megyerészekre fókuszálnánk, akkor 50% körüli arányhoz jutnánk. Ezt Kiss Tamás egyfajta paritásos kisebbségként írja le: a mindennapokban a magyar-román viszony kevésbé aszimmetrikus. Kiegyensúlyozott a nyelvhasználat, az önkormányzatok szintjén egyfajta intézményesedés figyelhető meg a román-magyar hatalommegosztásban.
Tág és széles interetnikus zónát találunk Máramarostól Kolozs megyén és Maros megye nem székelyföldi részein keresztül egészen Dél-Erdélyig és a Bánságig. Itt a magyarok tényleges kisebbségben, illetve szórványban vannak. De ezen belüli arányuk igen széles skálán mozog.
Veres Valér saját hermeneutikai megközelítése kapcsán rögzíti: „[…] terjedelmi korlátok miatt, nem minden 2011, vagy a. évi népszámlálási adat, rétegződési vagy demográfiai mutató mentén tudtuk a regionális vagy megyei tendenciákat is megvizsgálni. Esetenként vagy a regionális megyei szintű elemzéstől eltekintettünk, a redundanciát elkerülendő, vagy amikor a regionális átlagok elfedték az eltéréseket, csupán a megyei tendenciák voltak relevánsak.” (8.)
A demográfiai jelenségek etnikailag lehatárolt közösségekben történő vizsgálata kapcsán két alapvető szemléletbeli problémára szeretnénk rávilágítani. (1.) Erdélyi vagy romániai magyarság? (2.) Demográfiai értelemben a romániai / erdélyi magyarságra mint önálló entitásra kell-e tekintenünk vagy sem? A kötet szerzője a romániai és erdélyi magyarság fogalmakat rokon értelműként használja, „mivel demográfiai értelemben a magyar nemzetiségűek 99%-ban Románián belül a tág értelemben vett Erdély területén éltek a 2002. és 2011. évi népszámlálás szerint is.” (9.) A második kérdés ennél már összetettebb. Veres sorra veszi az egyes tudományterületeknek az e kérdésre adott válaszait. Antropológiai megközelítésben a romániai magyarság „társadalomként működik”, és olyan magatartáshalmazt feltételez, ami kollektív identitást termel.
Történetileg 1920 után beszélhetünk „önálló” kisebbségi (erdélyi) magyar társadalomról. A szerző e tekintetben Bárdi Nándor és Szarka László munkáira támaszkodik. Az ő elgondolásukat Kántor Zoltán elméletével egészíti ki. Miszerint egy nemzeti kisebbség is hasonló politikai és közéleti keretek között szervezkedik, mint egy állam. Hangsúlyozza a nemzeti elvet, amely meghatározza és egyben behatárolja azokat az eszközöket, amely mentén egy adott kisebbség szerveződik. Kántor szerint ez adja az erdélyi magyarság összetartó és szervező erejét, ez védi az asszimilációtól, és magyarázza, hogy miért törekszik a kisebbség a többségivel párhuzamos intézményrendszer és tágabban vett társadalom kialakítására.[8] Kiss Tamás Erdély etnikai rétegződését történeti léptékben is vizsgáló tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy a jelenlegi erdélyi magyar társadalom megléte a mobilitási csatornák függvénye. Enélkül az önálló kisebbségi magyar társadalom vagy entitás már nem fenntartható, tehát előbb vagy utóbb megszűnik létezni.[9]
Az említett referenciapontok bemutatása után Veres arra a megállapításra jut, hogy a magyar kisebbségi közösségek sajátosságai nemcsak a többségi társadalommal való összehasonlításban érhetőek tetten, hanem a „belső szerkezetből, a területi-regionális eloszlásból származó sajátosságokon” (10.) keresztül is megragadhatóak. Ha a területi-regionális eloszlás alatt esetleg településszintű megközelítést ért, akkor egyet is értünk vele. A regionális, fejlesztési régió szerinti megközelítéssel kapcsolatos aggályainkat már kifejtettük. Szerinte, ha a kisebbségi magyar társadalom és a többségi román társadalom demográfiai jellemzői között nincs szignifikáns eltérés „az nem jelenti azt, hogy ne lennének az illető etnikai-nemzeti közösségnek a többségtől eltérő reprodukciós vagy strukturális sajátosságai, amennyiben a jelenséget a közösség belső szerkezeti sajátosságai szerint is megvizsgáljuk és longitudinálisan is elemezzük”. (10.) Véleményünk szerint Veres Valér saját álláspontja igazolásakor önellentmondásba keveredik. Egyfelől leszögezi: lehet olyan, hogy egy adott demográfiai jellemző azonos a magyar és román nemzetiségű esetében. De ha különbség van magyar és magyar etnikumú demográfiai jellemzője között, akkor magyar és román között is adódhat különbség, holott egyikből nem következik a másik. Azzal viszont egyetértünk, hogy a magyar etnikumú közösségek, a kisebb és nagyobb régiók közötti különbségek és hasonlóságok vizsgálata is ugyanolyan fontos, mint a magyaroknak a románokkal vagy más etnikai csoportokkal történő összehasonlítása.
A továbbiakban a magyarok és románok demográfiai eltéréseire kívánunk reflektálni. Ezzel is rávilágítva, a kisebbségi létből adódó demográfiai sajátosságokra, amelyek a magyarok belső viszonyainak elemzéséből nem derülnek ki. Az erdélyi magyarság demográfiai és társadalmi szétfejlődése ellenére sok hasonlóság figyelhető meg egyaránt a kisebbség és a többség népességszerkezetében. Az erdélyi magyar népesség belső szerkezetének és sajátosságainak a rövid ismertetésétől, illetve más nemzetiségűekkel történő összehasonlítástól, például mint a cigányok, most eltekintünk.
Elöregedő (erdélyi) magyar társadalom
Az erdélyi magyarok öregedési indexe (143,7%) jóval magasabb, mint a románoké (116,8%). Mivel a nők tovább élnek, ezért az ő elöregedési mutatójuk jóval magasabb. Ami a korösszetételét illeti, Veres Valér felhívja a figyelmet arra, hogy a magyarok korstruktúrája már 1992-ben elöregedőbb volt, mint a románoké. Ez azzal magyarázható, hogy 1990 után megszűnt az abortusztilalom, ami csökkenést okozott a születésszámokban, végső soron termékenységcsökkenéshez vezetett. A másik magyarázóelv a kivándorlás, amiből elsősorban az aktív korosztály vette ki a részét.
A fiatalok demográfiai lehetőségei és az oktatás
A népesség iskolázottsága és iskolázottság szerinti rétegződésének vizsgálata érdekes eredményekre hívja fel a figyelmet. 2011-ben a felsőfokú végzettséggel rendelkező magyarok aránya mindössze 10,2.[10] Ez 4 százalékpontal marad el az országos átlagtól és 4,5 százalékponttal a románokétól. Az elmúlt évtizedben megváltozott strukturális háló ellenére továbbra is megmaradt Budapest vonzereje. Ezzel szemben a Bukarest mint főváros iránti érdeklődés a magyar népesség körében elenyésző. Bizonyosan van alapja Veres Valér ezen megállapításának, de problémát jelent, hogy nem szolgáltat semmilyen statisztikai adattal arra vonatkozóan, hogy hány erdélyi magyar egyetemista jár Budapestre vagy Bukarestbe, vagy máshová. (78.)
A 2013-ban végzett Kárpát-medencei magyar doktorandusz-életpálya vizsgálata szerint Romániában összesen 225 magyar nemzetiségű doktorandusz hallgató van. Ebből öt hallgató tanul Bukarestben, Magyarországon pedig 210 erdélyi származású doktoranduszt számoltak össze.[11] Kiss Tamás 2011-ben végzett survey vizsgálata során kitér az iskolázottság különbségeire is. Ennek keretében azt vizsgálta, hogy bizonyos tényezők (születési hely, etnikum, apa iskolázottsága, a nem és a születés ideje) menyire befolyásolják az egyetemi diploma megszerzésének esélyét Romániában.[12] Bukaresttől eltekintve a születési hely magyarázó ereje a legkisebb. Ha ezt összekapcsoljuk a település típusával, már értelmezhető: egy városi nagyobb eséllyel végez egyetemet, mint egy falusi. Az etnikai hovatartozás is befolyásolja az egyetem elvégzésének lehetőségét, ha a társadalmi hátterükben megnyilvánuló egyéb különbségeket is figyelembe vesszük. A változók közül a legnagyobb befolyással az apa iskolai végzettsége bír. E szerint a kevésbé iskolázott apával rendelkezők esetében a magyar származás komoly hátrányként jelenik meg. De az egyetemet végzett magyar és román szülők gyermekei szinte ugyanolyan eséllyel szereznek diplomát.
A felsőoktatás alatti szinteken a román és magyar nemzetiségűek trendjei fej-fej mellett haladnak. Kivételt csak a szakoktatás képez, ahol a magyarok aránya 2,5%-kal magasabb, illetve az általános iskola, ahol alacsonyabb. Erre vonatkozóan sem kapunk egyértelmű magyarázatot a szerzőtől. Szerintünk a válasz az erdélyi magyarság rétegstruktúrájában keresendő, amely szoros korrelációban van az urbanizációs és gazdasági folyamatokkal. Az ún. szocializmus alatt végrehajtott erőltetett iparosítás következtében Romániában gyors urbanizáció ment végbe. A faluról városba való beköltözésből a románok nagyobb arányban részesültek, mint a magyarok. Ezzel párhuzamosan a városok magyar lakossága (főleg a nyolcvanas évektől) a folyamatos elvándorlás miatt megcsappant. Ezért napjainkban a magyar etnikumú urbánus népesség alatta marad a románokénál. Kiss Tamás is rámutat, hog
2017. január 11.
Az Arad megyei Szabadhelyen is kigyulladt az iskola épülete
Kedden tűz ütött ki az Aradtól alig húsz kilométerre fekvő Szabadhely általános iskolájában.George Pleșca százados, az arad Megyei Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének sajtószóvivője szerint a nagy hideg miatt többet fűtöttek az iskolában az elmúlt napokban, ezért izzott át a kémény, amit az építés során valószínűleg nem megfelelően szigeteltek, emiatt gyulladhatott meg a tetőszerkezet.
aradihirek.ro
Erdély.ma
Kedden tűz ütött ki az Aradtól alig húsz kilométerre fekvő Szabadhely általános iskolájában.George Pleșca százados, az arad Megyei Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének sajtószóvivője szerint a nagy hideg miatt többet fűtöttek az iskolában az elmúlt napokban, ezért izzott át a kémény, amit az építés során valószínűleg nem megfelelően szigeteltek, emiatt gyulladhatott meg a tetőszerkezet.
aradihirek.ro
Erdély.ma
2017. január 11.
Évértékelő Kocsik József AMMGE-elnökkel
Folyamatos fejlődés a gazda érdekképviseletben
Kocsik Józseffel, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnökével a gazdaszervezet elmúlt évi tevékenységét értékeljük, illetve az idei terveit vesszük számba.
–Elnök úr, ha egyetlen mondatba kellene sűrítenie az elmúlt évi tevékenység értékelését, milyen jelzőt használna?
– Sokkal jobb volt a 2015-ös évnél, miközben az sikeresebb volt a 2014-es esztendőnél. Vagyis, amióta megalakult a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma, folyamatos fejlődésről beszélhetünk. Ebben az a legörvendetesebb, hogy a folyamatos evolúció nem véletlenszerű, hanem a Magyar Földművelésügyi Minisztérium támogatásának a jóvoltából, tudományos alapokra helyezett, törvényszerű folyamat 2012. óta.
– Megemlítene néhányat a tavalyi programjaik közül?
– Hogyne, hiszen tavaly, január 23-án az Újaradi gazdaszervezet, az RMDSZ ottani szervezetével közösen, az AMMGE más szervezeteinek a részvételével évnyitó farsangi gazdabált szervezett. Nem sokkal később, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózataradi Regionális Irodája 2016. február 17-én, a Jelen Házban, az AMMGE részvételével. Lehetőségek az építőiparban címmel nagyszabású fórumot szervezett, ahol támogatási programokat is bemutattak. Ugyancsak az elmúlt évben június 18-án Majláthfalván az AMMGE anyagi támogatásával ismét megszervezték a hagyományos gazdatalálkozót és -bált. Azzal a céllal történt, hogy a határon túli, illetve a megyebeli települések gazdaszervezeteinek a tagjai, szakemberek társaságában megvitathassák a mezőgazdaságban felmerülő gondokat, amelyekre közösen keressenek megoldásokat. Június 24-én, a Pécskai Gazdakör közreműködésévelvAz ipari kender termesztési és értékesítési lehetőségei témakörben nagyszabású nemzetközi szakmai fórumot szerveztünk Pécskán, ahol neves hazai és anyaországi szakemberek tartottak előadást e fontos ipari növény termesztési, értékesítési lehetőségeiről. Augusztusban az AMMGE kisiratosi fiókszervezete XV. alkalommal szervezte meg a hagyományos Kisiratosi Gazdanapot. 2016. szeptember 8–11. között az AGROMALIM nemzetközi kiállítás és vásár alkalmával az Egyesületünk is megszervezte a XVII. Magyar–magyar Gazdanapot és Találkozót, ahol anyaországi, Arad megyei, de a környékbeli megyékből is számos gazdálkodó, illetve szakember jelent meg, tartott figyelemre méltó előadást. Közülük csupán Sebestyén Csaba RMGE-országos elnököt és Tánczos Barna szenátort említeném, akik a hazai mezőgazdaság számos kérdésében tudtak hasznos tanácsokkal szolgálni. Ugyancsak 2016 novemberében, az AMMGE újra megszervezte a Fűszerpaprika-fórumot, ahol anyaországi szakemberek részvételével a megyebeli fűszerpaprika-termelők is bemutatták az őrleményeiket, felvetették a termesztés, a feldolgozás, illetve az értékesítés területén tapasztalt gondjaikat, amelyekre hazai és anyaországi szakemberek próbáltak megoldásokat találni.
Jövőbeli tervek
– Valóban tartalmas tavalyi program áll az Egyesület mögött. Az idei terveiket vázolná-e?
– Az Egyesületünk munkáját magas fokú szakmai színvonal jellemzi, az hivatalosan is belekerült abba az országos hálózatba, amely véleményt mondhat a mezőgazdasági magánvállalkozók és termelők munkájáról, vagyis a jóváhagyásával lehetőség nyílik számukra a szabadpiacokon való megjelenésre, értékesítésre. E lehetőség nagyban hozzájárult tagságunk számának a növeléséhez, az érdekképviseletünk hatékonyságának a fokozásához. Az általunk kibocsátott bizonylatok, miszerint az igénylők egy EU szinten is elismert szakmai szervezetnek a tagjai, biztosítják a tagságunk számára a piaci lehetőségek kiaknázását. Az országos gazdaszervezetben megnőtt súlyunk nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a régióban elsőként, mi alkalmazhattunk falugazdászt. Ezenkívül 5 alkalmazottal is rendelkezünk, akik tevékenyen közreműködnek a gazdálkodók számára kiírt pályázati lehetőségeknek a lehívásában. E lehetőség megnyílik mindazon régióbeli gazdaszervezetek számára is, amelyek elérik a mi fejlettségi színvonalunkat.
Fontos szempont, hogy a jogi személyiségű mezőgazdasági társulások vagy magángazdák is a mi szakmai segítségünkkel, illetve logisztikánkkal érvényesülhetnek. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy Arad megyében mi vagyunk az egyetlen olyan, a legmagasabb színvonalon elismert szakmai szervezet, amely csupán szimbolikus tagsági díj ellenében biztosítja a szolgáltatásait. Az sem elhanyagolandó, hogy jelenleg az AMMGE mellett működő Fiatal Gazdák Szervezetének az elnöke, ifj. Zágoni Szabó András az RMGE-országos ügyvezető elnöke. A jelzett eredmények elérésének nagyon fontos előfeltétele volt az Aradon rendszeresen megszervezett magyar–magyar gazdatalálkozók és különféle nemzetközi gazdafórumok. A nemzetközi kapcsolatainkat az a 85 együttműködési szerződés bizonyítja leginkább, amelyek határon átnyúló kapcsolatok révén kutatóközpontokkal, egyetemekkel, gazdakörökkel, mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetekkel működnek. Mert tagja vagyunk ugyan a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének, de jogi személyiségű szakmai fórumként, igen szerteágazó nemzetközi kapcsolatokat ápolunk, olyannyira, hogy Brüsszelben is számon tartanak bennünket.
– Mit jelent a gazdaszervezet tevékenységének a hatékonyságában a tény, hogy az RMGE elnöke, Sebestyén Csaba parlamenti képviselő lett?
– Óriási előny, hiszen a továbbiakban a magyar gazdálkodók jellegzetes gondjait, közvetlenül az országos elnök közvetítésével jutnak a törvényhozás elé. Éppen ezért, annak is örvendünk, sőt kitüntetésnek tartjuk, hogy ifj. Zágoni Szabó András ügyvezető elnöki tisztséget kapott. Mert mi már nagyban gondolkodunk annak érdekében, hogy az Arad megyei, illetve az erdélyi magyar gazdatársadalmat minél magasabb fórumon, minél nagyobb hatékonysággal képviseljük. Mindehhez hozzájárulnak mindazok a már működő együttműködési kapcsolatok, amelyeket az anyaországi kutatóintézetekkel, egyetemekkel kiépítettünk. A lehetőségeink ugyanis annyira megnőttek, hogy intézményesítenünk kell a mezőgazdaság területén megnyilvánuló érdekszféráinkat. Örvendetes, hogy olyan fiatal szakemberek jelentkeznek munkára, akikre számíthatunk. Nagyon remélem, hogy az elkezdett adatbázis-építést idén sikerül véglegesítenünk, ami nagyban emelheti munkánknak a hatékonyságát. Hatalmas munka van mögöttünk, de szinte még ugyanannyi áll előttünk az EU-követelményekhez való teljes felzárkózásig. Ehhez komoly előrelépést jelenthet a
Magyar Árualapnak az MNKH Közép-európai Kereskedelemfejlesztési, Aradi Regionális Iroda közreműködésével tervezett létrehozása. Mindez az Egyesület tagjai által termelt, illetve feldolgozott árualapra vonatkozik, ami új lendületet adhat a tevékenységünknek.
– Köszönöm a beszélgetést, további sok sikert kívánok a munkájukhoz!
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Folyamatos fejlődés a gazda érdekképviseletben
Kocsik Józseffel, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnökével a gazdaszervezet elmúlt évi tevékenységét értékeljük, illetve az idei terveit vesszük számba.
–Elnök úr, ha egyetlen mondatba kellene sűrítenie az elmúlt évi tevékenység értékelését, milyen jelzőt használna?
– Sokkal jobb volt a 2015-ös évnél, miközben az sikeresebb volt a 2014-es esztendőnél. Vagyis, amióta megalakult a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma, folyamatos fejlődésről beszélhetünk. Ebben az a legörvendetesebb, hogy a folyamatos evolúció nem véletlenszerű, hanem a Magyar Földművelésügyi Minisztérium támogatásának a jóvoltából, tudományos alapokra helyezett, törvényszerű folyamat 2012. óta.
– Megemlítene néhányat a tavalyi programjaik közül?
– Hogyne, hiszen tavaly, január 23-án az Újaradi gazdaszervezet, az RMDSZ ottani szervezetével közösen, az AMMGE más szervezeteinek a részvételével évnyitó farsangi gazdabált szervezett. Nem sokkal később, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózataradi Regionális Irodája 2016. február 17-én, a Jelen Házban, az AMMGE részvételével. Lehetőségek az építőiparban címmel nagyszabású fórumot szervezett, ahol támogatási programokat is bemutattak. Ugyancsak az elmúlt évben június 18-án Majláthfalván az AMMGE anyagi támogatásával ismét megszervezték a hagyományos gazdatalálkozót és -bált. Azzal a céllal történt, hogy a határon túli, illetve a megyebeli települések gazdaszervezeteinek a tagjai, szakemberek társaságában megvitathassák a mezőgazdaságban felmerülő gondokat, amelyekre közösen keressenek megoldásokat. Június 24-én, a Pécskai Gazdakör közreműködésévelvAz ipari kender termesztési és értékesítési lehetőségei témakörben nagyszabású nemzetközi szakmai fórumot szerveztünk Pécskán, ahol neves hazai és anyaországi szakemberek tartottak előadást e fontos ipari növény termesztési, értékesítési lehetőségeiről. Augusztusban az AMMGE kisiratosi fiókszervezete XV. alkalommal szervezte meg a hagyományos Kisiratosi Gazdanapot. 2016. szeptember 8–11. között az AGROMALIM nemzetközi kiállítás és vásár alkalmával az Egyesületünk is megszervezte a XVII. Magyar–magyar Gazdanapot és Találkozót, ahol anyaországi, Arad megyei, de a környékbeli megyékből is számos gazdálkodó, illetve szakember jelent meg, tartott figyelemre méltó előadást. Közülük csupán Sebestyén Csaba RMGE-országos elnököt és Tánczos Barna szenátort említeném, akik a hazai mezőgazdaság számos kérdésében tudtak hasznos tanácsokkal szolgálni. Ugyancsak 2016 novemberében, az AMMGE újra megszervezte a Fűszerpaprika-fórumot, ahol anyaországi szakemberek részvételével a megyebeli fűszerpaprika-termelők is bemutatták az őrleményeiket, felvetették a termesztés, a feldolgozás, illetve az értékesítés területén tapasztalt gondjaikat, amelyekre hazai és anyaországi szakemberek próbáltak megoldásokat találni.
Jövőbeli tervek
– Valóban tartalmas tavalyi program áll az Egyesület mögött. Az idei terveiket vázolná-e?
– Az Egyesületünk munkáját magas fokú szakmai színvonal jellemzi, az hivatalosan is belekerült abba az országos hálózatba, amely véleményt mondhat a mezőgazdasági magánvállalkozók és termelők munkájáról, vagyis a jóváhagyásával lehetőség nyílik számukra a szabadpiacokon való megjelenésre, értékesítésre. E lehetőség nagyban hozzájárult tagságunk számának a növeléséhez, az érdekképviseletünk hatékonyságának a fokozásához. Az általunk kibocsátott bizonylatok, miszerint az igénylők egy EU szinten is elismert szakmai szervezetnek a tagjai, biztosítják a tagságunk számára a piaci lehetőségek kiaknázását. Az országos gazdaszervezetben megnőtt súlyunk nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a régióban elsőként, mi alkalmazhattunk falugazdászt. Ezenkívül 5 alkalmazottal is rendelkezünk, akik tevékenyen közreműködnek a gazdálkodók számára kiírt pályázati lehetőségeknek a lehívásában. E lehetőség megnyílik mindazon régióbeli gazdaszervezetek számára is, amelyek elérik a mi fejlettségi színvonalunkat.
Fontos szempont, hogy a jogi személyiségű mezőgazdasági társulások vagy magángazdák is a mi szakmai segítségünkkel, illetve logisztikánkkal érvényesülhetnek. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy Arad megyében mi vagyunk az egyetlen olyan, a legmagasabb színvonalon elismert szakmai szervezet, amely csupán szimbolikus tagsági díj ellenében biztosítja a szolgáltatásait. Az sem elhanyagolandó, hogy jelenleg az AMMGE mellett működő Fiatal Gazdák Szervezetének az elnöke, ifj. Zágoni Szabó András az RMGE-országos ügyvezető elnöke. A jelzett eredmények elérésének nagyon fontos előfeltétele volt az Aradon rendszeresen megszervezett magyar–magyar gazdatalálkozók és különféle nemzetközi gazdafórumok. A nemzetközi kapcsolatainkat az a 85 együttműködési szerződés bizonyítja leginkább, amelyek határon átnyúló kapcsolatok révén kutatóközpontokkal, egyetemekkel, gazdakörökkel, mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetekkel működnek. Mert tagja vagyunk ugyan a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének, de jogi személyiségű szakmai fórumként, igen szerteágazó nemzetközi kapcsolatokat ápolunk, olyannyira, hogy Brüsszelben is számon tartanak bennünket.
– Mit jelent a gazdaszervezet tevékenységének a hatékonyságában a tény, hogy az RMGE elnöke, Sebestyén Csaba parlamenti képviselő lett?
– Óriási előny, hiszen a továbbiakban a magyar gazdálkodók jellegzetes gondjait, közvetlenül az országos elnök közvetítésével jutnak a törvényhozás elé. Éppen ezért, annak is örvendünk, sőt kitüntetésnek tartjuk, hogy ifj. Zágoni Szabó András ügyvezető elnöki tisztséget kapott. Mert mi már nagyban gondolkodunk annak érdekében, hogy az Arad megyei, illetve az erdélyi magyar gazdatársadalmat minél magasabb fórumon, minél nagyobb hatékonysággal képviseljük. Mindehhez hozzájárulnak mindazok a már működő együttműködési kapcsolatok, amelyeket az anyaországi kutatóintézetekkel, egyetemekkel kiépítettünk. A lehetőségeink ugyanis annyira megnőttek, hogy intézményesítenünk kell a mezőgazdaság területén megnyilvánuló érdekszféráinkat. Örvendetes, hogy olyan fiatal szakemberek jelentkeznek munkára, akikre számíthatunk. Nagyon remélem, hogy az elkezdett adatbázis-építést idén sikerül véglegesítenünk, ami nagyban emelheti munkánknak a hatékonyságát. Hatalmas munka van mögöttünk, de szinte még ugyanannyi áll előttünk az EU-követelményekhez való teljes felzárkózásig. Ehhez komoly előrelépést jelenthet a
Magyar Árualapnak az MNKH Közép-európai Kereskedelemfejlesztési, Aradi Regionális Iroda közreműködésével tervezett létrehozása. Mindez az Egyesület tagjai által termelt, illetve feldolgozott árualapra vonatkozik, ami új lendületet adhat a tevékenységünknek.
– Köszönöm a beszélgetést, további sok sikert kívánok a munkájukhoz!
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 14.
Kolozsvári tanulságok
Erdély és az erdélyi magyar városok az 1918–1920-as, az 1940-es és az 1944–1947-es nagy átalakulások után egy újabb „metamorphosis Transilvaniae” korszakát élték meg az elmúlt húsz évben, és ez a változás radikálisan átalakította az erdélyi városok magyarságának helyzetét, amely amúgy ennél is radikálisabban alakult át az ötvenes évek közepén, a beinduló etnopolitikai „gőzhenger” következtében, amely egy évtized leforgása alatt nagyjából felszámolta az erdélyi városok hagyományosan magyar és kisebb mértékben német etnikai karakterét.
A mögöttünk lévő közel két évtizedben, a romániai rendszerváltozás után, mondhatni, havi rendszerességgel fordultam meg Erdély városaiban: irodalmi és tudományos tanácskozásokon, könyvbemutatókon, kulturális és egyházi összejöveteleken. Nagyjából egy kerek esztendőt töltöttem (néhány napos adagokban) Erdélyben. Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Aradon, Nagyenyeden, Brassóban, Marosvásárhelyen, a székely városokban. Igen sok tapasztalatot szereztem, vannak közöttük elkeserítők és felemelők, kiábrándítók és reményt adók.
A magyarság fogyatkozása
Az erdélyi magyarság etnikai ereje számottevően csökkent a mögöttünk lévő évtizedekben. A kivándorlás megnyíló lehetősége, a Magyarországra történő átköltözés, és kisebb mértékben a többségi nemzet asszimilációs törekvései több százezerrel csökkentették az erdélyi magyarság létszámát. A hivatalos népszámlálások tükrében ez a fogyatkozás nagyjából negyedmillió embert jelent, de ha arra gondolunk, hogy a nyolcvanas évek közepén a demográfusok különböző számításokra, mindenekelőtt az egyházi anyakönyvek adataira alapozva közel kétmillióra tették a romániai magyarság létszámát, akkor a veszteség, figyelembe véve a jelenlegi alig másfél milliós lélekszámot, még fájdalmasabbnak tetszik.
A magyar etnikai erő hanyatlása mindenekelőtt a városokban érhető tetten, és ez nemcsak az erdélyi magyarság számára jelent igen szomorú, de reméljük, egyszersmind elgondolkoztató és ellenállásra mozgósító tapasztalatot, hanem a nemzet egésze, és így a magyarországi társadalom számára is. Az erdélyi magyar városok ugyanis a magyarság több mint ezeréves történelme során mindig is a nemzeti élet otthonai, műhelyei és erőközpontjai voltak, az erdélyi városok etnikai átalakulását, kulturális hagyományainak sérülését az egész magyarság veszteségének kell tekintenünk. Ezért az erdélyi városok magyarságának és történelmi tradícióinak védelmét abban a szellemi, illetve politikai térben kellene elhelyezni, amelyben a magyar nemzeti stratégia és nemzetpolitika alakításának kellene működnie.
Voltak idők, nem is olyan régen, még a huszadik század elején, midőn a mértékadó hazai közvélemény a magyar és az erdélyi városokban látta a Kárpát-medencei magyar jövő zálogát, és a történelmi ország fennmaradásának ügyét olyan városokra kívánta bízni, mint Kolozsvár, Nagyvárad, Arad, Marosvásárhely, Szabadka, Kassa és Pozsony. Hadd idézzem itt fel Ady Endre 1911-es Városos Magyarország című írásának a jövő iránt érzett bizalomtól áthatott szavait: „Ma Magyarország a városok, a készek és a leendők, ők a kultúra, ők a magyarság, sőt a nemzetiségi kérdést is csak ők jogosultak és nobilisak megoldani. A városos Magyarország, talán utolsó lehetősége és kerete egy lehető Magyarországnak, ébredjen, eszméljen egy kicsit.[…] A magyar városok lássák meg, hogy ellenük nincs szervezhető mezei had, s már a legkulturálatlanabb, pópás nemzetiségi tömegekkel akarnak az ő fejlődésükre, életükre, szóval a lehetséges kultur-Magyarországra törni. A városos Magyarország döntse el, mert csak ő döntheti el, a demokrácia, a kultúra s – ha úgy tetszik – a magyarság sorsát.”
Etnopolitikai erőszak
A vesztes első világháború után ennek a „városos Magyarországnak” adott végzetes döfést a trianoni diktátum. Az elszakított területek magyar városainak etnikai aránya radikális módon megváltozott, ez a változás mindazonáltal, legalábbis a két világháború között, mi több, még a háborút követő egy-két évtizedben sem számolta fel igazán a hagyományosan magyar erdélyi városok etnikai karakterét. Az utolsó, 1910-es magyar (osztrák–magyar) és az első hivatalosnak és hitelesnek tekinthető, 1930-as román népszámlálás tanúsága szerint az Erdély területén városi státust élvező negyvenkilenc település lakosságának mérlege a következőképpen alakult: 1910-ben a városi lakosság 62,7 százaléka magyar, 18,9 százaléka román, 1930-ban ugyanennek a lakosságnak 39 százaléka magyar, 31,1 százaléka román volt. Mellettük erős volt a németek, 1920 után pedig a magyarságról rendeleti úton leválasztott zsidók arányszáma, ez utóbbiak különben döntő többségükben magyar anyanyelvűeknek tartották magukat, és a magyar kultúra körében fejezték ki identitásukat.
Jóllehet a két világháború közötti korszakban a magyarság igen sokat veszített etnikai erejéből, és a mérleg másik serpenyőjében a románság számottevő gyarapodást könyvelhetett el, az erdélyi nagyvárosokban egészen az ötvenes évek végéig a magyarság etnikai fölénye érvényesült.
Ezt az etnikai fölényt rombolta le az ötvenes évek közepén kibontakozó románosítási politika, amely igen alaposan végiggondolt és következetesen érvényesített nemzetpolitikai stratégia nyomán látott hozzá az erdélyi városok etnikai jellegének és szerkezetének átalakításához. Ennek a stratégiának több eszköze is volt. Először is nagyarányú betelepítésekkel, hatalmas tömbháztelepek építésével változtatta meg a városok etnikai szerkezetét, ennek keretében sok százezer, az adatok szerint több mint egymillió Kárpátokon túlról érkezett románt telepített le az erdélyi városokban. Másodszor, ezzel egyidejűleg, igyekezett felszámolni vagy legalább hatásuktól megfosztani az erdélyi városok magyar intézményeit; ez utóbbi politikai akaratnak esett áldozatául a kolozsvári magyar egyetem (és később a marosvásárhelyi magyar orvosi egyetem), veszítette el nemzeti (nemzetiségi) szerepét számos magyar kulturális intézmény, iskola, sajtótermék, és váltak kiszolgáltatottakká és üldözöttekké az erdélyi magyar egyházak, amelyek a történelem során mindig - és különösen Trianon óta - a magyar nemzeti identitás védelmezői voltak.
Ki lehet jelenteni, hogy a kommunista diktatúra, amely különben mindenütt a közép-európai térségben lerombolta a nyugati mintákat követő polgárosulás értékeit és vívmányait, és erőszakosan felszámolta a térség társadalmainak nyugati karakterét, Romániában egyszersmind az erőszakos elnemzetlenítés és beolvasztás eszköze volt. Vagyis két irányból is támadta az erdélyi magyar városokat: egyrészt mint a polgárosulás kereteit és intézményeit, másrészt mint a magyar népesség településeit.
Kolozsvár példája
Csupán egyetlen népességstatisztikai adatsort idéznék fel itt: Kolozsvár etnikai szerkezetének arra az adatsorára gondolok, amelyet az erdélyi népességstatisztikai szakirodalom eddigi (és bizonyára ez utáni) legnagyobb korpusza, a Varga E. Árpád által összeállított Erdély etnikai és felekezeti statisztikája című munka 2001-ben közreadott negyedik kötete tartalmaz. Ezek szerint Kolozsvár összlakossága 1850-ben 19 612 volt, ebből magyar 12 317, román 4116, német 1587; 1910-ben 62 733, ebből magyar 51 192, román 8886, német 1678; 1920-ban 85 509, ebből magyar 42 168, román 29 644, német 2075, zsidó 10 638; 1941-ben 114 984, ebből magyar 100 172, román 11 523, német 1842, zsidó 832; 1956-ban 154 723, ebből magyar 74 155, román 74 033, német 990, zsidó 4530; 1992-ben 328 602, ebből magyar 74 871, román 258 572, német 1149, zsidó 344.
Ezek a számsorok jól szemléltetik a város etnikai képének igen radikális átalakítását, és hasonló számsorokkal lehetne szemléltetni a többi erdélyi nagyváros etnikai átformálását is. Mindez valóban egy minden korábbinál hatalmasabb és végzetesebb „metamorphosis Transilvaniae” képét vetíti elénk, azt a képet, amely különben a második világháború után – gondoljunk a német Danzig (Gdansk) és Breslau (Wroclaw) vagy a lengyel Lwów (Lemberg) és Wilno (Vilnius) sorsára – korántsem volt ritkaság, és korántsem csupán a magyarság veszteségeit mutatta.
Az erdélyi városok magyarságának számaránya, láthattuk, mindenütt igen kedvezőtlenül alakult, és a Trianon után még nagyjából négy évtizeden át tartó magyar számbeli fölény az ezt követő négy évtizedben radikálisan csökkent, néhány városban, például Aradon, Temesváron és Brassóban szinte összeomlott. A városlakó magyarság abszolút száma ugyan szinte mindenütt megmaradt, számaránya viszont a nagyarányú lakótelep-építkezés és a betelepítés következtében mégis a korábbiakhoz képest drámai módon megfogyatkozott.
A fogyatkozás ma is tart: Kolozsváron, mindenekelőtt a szélsőségesen soviniszta és magyargyűlölő korábbi polgármester erőszakoskodása következtében, a magyarság igen nagy teret veszített, Marosvásárhelyen az etnikai arányok veszedelmes megváltozása – és persze az ottani magyar politikai tényezők hibás taktikája miatt – több alkalommal is román polgármestert választottak (részben a magyarok szavazataival).
Van remény
Mindez, amit idáig elmondtam a mérleg egyik serpenyőjében található, és a mára kialakult helyzet egyik „dimenzióját” világítja meg. Szerencsére azonban van a helyzetnek egy másik oldala, a mérlegnek egy másik serpenyője is. Az elmúlt másfél évtizedben egy budapesti irodalmár gyakorlatához képest igen sok időt töltöttem Erdélyben, éspedig éppen olyan összejöveteleken, amelyek némi biztatással szolgálnak az imént vázolt drámai fejleményekkel szemben, és az erdélyi városok egy másik, most kibontakozóban lévő magyar életét és arculatát mutatják fel. Azokra a reményt keltő szerveződésekre gondolok, amelyek azt ígérik, hogy az „erdélyi magyar város” történelmi képzetének a jelenben is van és a jövőben is lehet valóságos értelme.
Egyetlen város, Kolozsvár példájával szeretném megvilágítani ezeket a biztató tapasztalataimat. A mögöttünk lévő nehéz évtizedek során talán a kolozsvári magyar közösség veszítette a legtöbbet: a kommunista diktatúra időszakában megfosztották intézményeinek egész sorától, közéletét és művelődését beolvasztották a zsarnokság mindent maga alá gyűrő rendszerébe, múltját meghamisították, etnikai jellegét megváltoztatták, történelmi épületeit, emlékeit kiszolgáltatták az enyészetnek, még hagyományos nevét, hagyományos román nevét is félig megváltoztatták. A rendszerváltozás után mindazonáltal lassanként magára talált, annak ellenére, hogy a rossz emlékű polgármester: Funar nevéhez fűződő korszak igencsak mostohán bánt a város magyarságával. A városi struktúra - az épületek, az útvonalak, a közlekedés - drámai módon bekövetkezett romlásával szemben nem adhattak kárpótlást a többnyire minden ízlés nélkül felhalmozott köztéri emlékművek, amelyek amúgy sem azért kerültek a helyükre, hogy gazdagítsák a város karakterét, hanem azért, hogy nagyromán soviniszta tömegérzelmeket keltsenek!
Nos, a „magyar Kolozsvár” mindezek ellenére mintha magára talált volna: igen hamar új életre keltek a város hagyományos kulturális intézményei és szervezetei, közöttük az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és az Erdélyi Múzeum-Egyesület, színvonalas sajtótermékek jelennek meg, közöttük a Korunk, a Helikon, a Művelődés és a Szabadság, a kolozsvári magyarságnak mára értékes színházi és képzőművészeti kultúrája, televíziós stúdiója és rádiója van. Szabédi László egykori lakóházában ígéretes irodalmi múzeum létesült, tevékeny könyvkiadók szolgálják az egyetemes magyar kultúra ügyét, részben újjászületett a magyar iskolarendszer, tartalmas oktatómunka színhelye a kolozsvári egyetem, és főként mozgalmas kulturális élet, közélet ad szinte hetente több alkalommal is szellemi táplálékot nemcsak a kolozsváriaknak, hanem a más vidékekről, akár Magyarországról, Szlovákiából, Szerbiából és a nyugati világból érkező magyaroknak.
Remélhetőleg a város magyar szellemiségének és hagyományainak teljesebb kibontakozását fogja hozni a néhány esztendeje (elsősorban Kántor Lajosnak, a Korunk korábbi főszerkesztőjének kezdeményezésére) létrejött Kolozsvár Társaság. Ennek éppen az lesz a küldetése, hogy a város magyarságának szervezőereje, egy kulturális „új honfoglalás” kezdeményezője legyen.
Személyes felelősségvállalás
Felidézhetném nagyváradi, szatmári, aradi, brassói és természetesen székelyföldi tapasztalataimat is. Mindenütt személyes áldozatokat vállaló, küldetést teljesítő magyar értelmiségiekkel: tanárokkal, újságírókkal, lelkészekkel, mérnökökkel találkoztam. A személyes vállalkozásról, felelősségről és kezdeményezésről beszélek, Erdélyben mindenütt azt tapasztaltam, hogy ez a személyes feladatvállalás lehet az erdélyi városok magyar jövőjének záloga. Minden városban és minden kisebb településen a nemzeti felelősségük tudatában, elkötelezetten tevékenykedő értelmiségiek - írók, szerkesztők, tanárok, tudósok, művészek, zenészek, lelkészek kezében van ez a jövő – sok esetben kellő pénzügyi támogatás és intézményes háttér nélkül.
Ahogy ez a magyar történelemben nemegyszer volt tapasztalható, az emberi minőség tarthatja meg az erdélyi városok történelmi magyarságát. Erdélyben ma, hogy Németh László találó kifejezését vegyem kölcsön, valóban a „minőség forradalma” zajlik, és ennek a szellemi újrakezdésnek és mozgalmasságnak lehet az eredménye, hogy valami, minél több, megmaradjon abból a történelmi, művelődéstörténeti fogalomkörből, amelyet az erdélyi magyar városok hagyománya jelent.
Ennek az áldozatos alkotó- és szervezőmunkának az eredményeként erősödhet meg az erdélyi magyarság belső demokráciája, mi több, a romániai demokrácia, gyorsulhat fel az erdélyi magyarság nemzeti integrációja az egyetemes magyarságon belül és európai integrációja az Európai Unión belül. Ahogy Ady Endre imént idézett vallomása mondotta volt közel egy évszázada, a „városos Magyarország”, azaz a mi esetünkben a „városos Erdély” döntheti el az erdélyi magyarság sorsát. Az erdélyi városok magyar életének, kultúrájának, intézményrendszerének védelmében és kiteljesítésében következésképp mindannyiunknak össze kell fognunk, éljünk Erdélyben vagy Magyarországon, Kolozsváron vagy Budapesten.
Pomogáts Béla
Népszava
Erdély és az erdélyi magyar városok az 1918–1920-as, az 1940-es és az 1944–1947-es nagy átalakulások után egy újabb „metamorphosis Transilvaniae” korszakát élték meg az elmúlt húsz évben, és ez a változás radikálisan átalakította az erdélyi városok magyarságának helyzetét, amely amúgy ennél is radikálisabban alakult át az ötvenes évek közepén, a beinduló etnopolitikai „gőzhenger” következtében, amely egy évtized leforgása alatt nagyjából felszámolta az erdélyi városok hagyományosan magyar és kisebb mértékben német etnikai karakterét.
A mögöttünk lévő közel két évtizedben, a romániai rendszerváltozás után, mondhatni, havi rendszerességgel fordultam meg Erdély városaiban: irodalmi és tudományos tanácskozásokon, könyvbemutatókon, kulturális és egyházi összejöveteleken. Nagyjából egy kerek esztendőt töltöttem (néhány napos adagokban) Erdélyben. Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Aradon, Nagyenyeden, Brassóban, Marosvásárhelyen, a székely városokban. Igen sok tapasztalatot szereztem, vannak közöttük elkeserítők és felemelők, kiábrándítók és reményt adók.
A magyarság fogyatkozása
Az erdélyi magyarság etnikai ereje számottevően csökkent a mögöttünk lévő évtizedekben. A kivándorlás megnyíló lehetősége, a Magyarországra történő átköltözés, és kisebb mértékben a többségi nemzet asszimilációs törekvései több százezerrel csökkentették az erdélyi magyarság létszámát. A hivatalos népszámlálások tükrében ez a fogyatkozás nagyjából negyedmillió embert jelent, de ha arra gondolunk, hogy a nyolcvanas évek közepén a demográfusok különböző számításokra, mindenekelőtt az egyházi anyakönyvek adataira alapozva közel kétmillióra tették a romániai magyarság létszámát, akkor a veszteség, figyelembe véve a jelenlegi alig másfél milliós lélekszámot, még fájdalmasabbnak tetszik.
A magyar etnikai erő hanyatlása mindenekelőtt a városokban érhető tetten, és ez nemcsak az erdélyi magyarság számára jelent igen szomorú, de reméljük, egyszersmind elgondolkoztató és ellenállásra mozgósító tapasztalatot, hanem a nemzet egésze, és így a magyarországi társadalom számára is. Az erdélyi magyar városok ugyanis a magyarság több mint ezeréves történelme során mindig is a nemzeti élet otthonai, műhelyei és erőközpontjai voltak, az erdélyi városok etnikai átalakulását, kulturális hagyományainak sérülését az egész magyarság veszteségének kell tekintenünk. Ezért az erdélyi városok magyarságának és történelmi tradícióinak védelmét abban a szellemi, illetve politikai térben kellene elhelyezni, amelyben a magyar nemzeti stratégia és nemzetpolitika alakításának kellene működnie.
Voltak idők, nem is olyan régen, még a huszadik század elején, midőn a mértékadó hazai közvélemény a magyar és az erdélyi városokban látta a Kárpát-medencei magyar jövő zálogát, és a történelmi ország fennmaradásának ügyét olyan városokra kívánta bízni, mint Kolozsvár, Nagyvárad, Arad, Marosvásárhely, Szabadka, Kassa és Pozsony. Hadd idézzem itt fel Ady Endre 1911-es Városos Magyarország című írásának a jövő iránt érzett bizalomtól áthatott szavait: „Ma Magyarország a városok, a készek és a leendők, ők a kultúra, ők a magyarság, sőt a nemzetiségi kérdést is csak ők jogosultak és nobilisak megoldani. A városos Magyarország, talán utolsó lehetősége és kerete egy lehető Magyarországnak, ébredjen, eszméljen egy kicsit.[…] A magyar városok lássák meg, hogy ellenük nincs szervezhető mezei had, s már a legkulturálatlanabb, pópás nemzetiségi tömegekkel akarnak az ő fejlődésükre, életükre, szóval a lehetséges kultur-Magyarországra törni. A városos Magyarország döntse el, mert csak ő döntheti el, a demokrácia, a kultúra s – ha úgy tetszik – a magyarság sorsát.”
Etnopolitikai erőszak
A vesztes első világháború után ennek a „városos Magyarországnak” adott végzetes döfést a trianoni diktátum. Az elszakított területek magyar városainak etnikai aránya radikális módon megváltozott, ez a változás mindazonáltal, legalábbis a két világháború között, mi több, még a háborút követő egy-két évtizedben sem számolta fel igazán a hagyományosan magyar erdélyi városok etnikai karakterét. Az utolsó, 1910-es magyar (osztrák–magyar) és az első hivatalosnak és hitelesnek tekinthető, 1930-as román népszámlálás tanúsága szerint az Erdély területén városi státust élvező negyvenkilenc település lakosságának mérlege a következőképpen alakult: 1910-ben a városi lakosság 62,7 százaléka magyar, 18,9 százaléka román, 1930-ban ugyanennek a lakosságnak 39 százaléka magyar, 31,1 százaléka román volt. Mellettük erős volt a németek, 1920 után pedig a magyarságról rendeleti úton leválasztott zsidók arányszáma, ez utóbbiak különben döntő többségükben magyar anyanyelvűeknek tartották magukat, és a magyar kultúra körében fejezték ki identitásukat.
Jóllehet a két világháború közötti korszakban a magyarság igen sokat veszített etnikai erejéből, és a mérleg másik serpenyőjében a románság számottevő gyarapodást könyvelhetett el, az erdélyi nagyvárosokban egészen az ötvenes évek végéig a magyarság etnikai fölénye érvényesült.
Ezt az etnikai fölényt rombolta le az ötvenes évek közepén kibontakozó románosítási politika, amely igen alaposan végiggondolt és következetesen érvényesített nemzetpolitikai stratégia nyomán látott hozzá az erdélyi városok etnikai jellegének és szerkezetének átalakításához. Ennek a stratégiának több eszköze is volt. Először is nagyarányú betelepítésekkel, hatalmas tömbháztelepek építésével változtatta meg a városok etnikai szerkezetét, ennek keretében sok százezer, az adatok szerint több mint egymillió Kárpátokon túlról érkezett románt telepített le az erdélyi városokban. Másodszor, ezzel egyidejűleg, igyekezett felszámolni vagy legalább hatásuktól megfosztani az erdélyi városok magyar intézményeit; ez utóbbi politikai akaratnak esett áldozatául a kolozsvári magyar egyetem (és később a marosvásárhelyi magyar orvosi egyetem), veszítette el nemzeti (nemzetiségi) szerepét számos magyar kulturális intézmény, iskola, sajtótermék, és váltak kiszolgáltatottakká és üldözöttekké az erdélyi magyar egyházak, amelyek a történelem során mindig - és különösen Trianon óta - a magyar nemzeti identitás védelmezői voltak.
Ki lehet jelenteni, hogy a kommunista diktatúra, amely különben mindenütt a közép-európai térségben lerombolta a nyugati mintákat követő polgárosulás értékeit és vívmányait, és erőszakosan felszámolta a térség társadalmainak nyugati karakterét, Romániában egyszersmind az erőszakos elnemzetlenítés és beolvasztás eszköze volt. Vagyis két irányból is támadta az erdélyi magyar városokat: egyrészt mint a polgárosulás kereteit és intézményeit, másrészt mint a magyar népesség településeit.
Kolozsvár példája
Csupán egyetlen népességstatisztikai adatsort idéznék fel itt: Kolozsvár etnikai szerkezetének arra az adatsorára gondolok, amelyet az erdélyi népességstatisztikai szakirodalom eddigi (és bizonyára ez utáni) legnagyobb korpusza, a Varga E. Árpád által összeállított Erdély etnikai és felekezeti statisztikája című munka 2001-ben közreadott negyedik kötete tartalmaz. Ezek szerint Kolozsvár összlakossága 1850-ben 19 612 volt, ebből magyar 12 317, román 4116, német 1587; 1910-ben 62 733, ebből magyar 51 192, román 8886, német 1678; 1920-ban 85 509, ebből magyar 42 168, román 29 644, német 2075, zsidó 10 638; 1941-ben 114 984, ebből magyar 100 172, román 11 523, német 1842, zsidó 832; 1956-ban 154 723, ebből magyar 74 155, román 74 033, német 990, zsidó 4530; 1992-ben 328 602, ebből magyar 74 871, román 258 572, német 1149, zsidó 344.
Ezek a számsorok jól szemléltetik a város etnikai képének igen radikális átalakítását, és hasonló számsorokkal lehetne szemléltetni a többi erdélyi nagyváros etnikai átformálását is. Mindez valóban egy minden korábbinál hatalmasabb és végzetesebb „metamorphosis Transilvaniae” képét vetíti elénk, azt a képet, amely különben a második világháború után – gondoljunk a német Danzig (Gdansk) és Breslau (Wroclaw) vagy a lengyel Lwów (Lemberg) és Wilno (Vilnius) sorsára – korántsem volt ritkaság, és korántsem csupán a magyarság veszteségeit mutatta.
Az erdélyi városok magyarságának számaránya, láthattuk, mindenütt igen kedvezőtlenül alakult, és a Trianon után még nagyjából négy évtizeden át tartó magyar számbeli fölény az ezt követő négy évtizedben radikálisan csökkent, néhány városban, például Aradon, Temesváron és Brassóban szinte összeomlott. A városlakó magyarság abszolút száma ugyan szinte mindenütt megmaradt, számaránya viszont a nagyarányú lakótelep-építkezés és a betelepítés következtében mégis a korábbiakhoz képest drámai módon megfogyatkozott.
A fogyatkozás ma is tart: Kolozsváron, mindenekelőtt a szélsőségesen soviniszta és magyargyűlölő korábbi polgármester erőszakoskodása következtében, a magyarság igen nagy teret veszített, Marosvásárhelyen az etnikai arányok veszedelmes megváltozása – és persze az ottani magyar politikai tényezők hibás taktikája miatt – több alkalommal is román polgármestert választottak (részben a magyarok szavazataival).
Van remény
Mindez, amit idáig elmondtam a mérleg egyik serpenyőjében található, és a mára kialakult helyzet egyik „dimenzióját” világítja meg. Szerencsére azonban van a helyzetnek egy másik oldala, a mérlegnek egy másik serpenyője is. Az elmúlt másfél évtizedben egy budapesti irodalmár gyakorlatához képest igen sok időt töltöttem Erdélyben, éspedig éppen olyan összejöveteleken, amelyek némi biztatással szolgálnak az imént vázolt drámai fejleményekkel szemben, és az erdélyi városok egy másik, most kibontakozóban lévő magyar életét és arculatát mutatják fel. Azokra a reményt keltő szerveződésekre gondolok, amelyek azt ígérik, hogy az „erdélyi magyar város” történelmi képzetének a jelenben is van és a jövőben is lehet valóságos értelme.
Egyetlen város, Kolozsvár példájával szeretném megvilágítani ezeket a biztató tapasztalataimat. A mögöttünk lévő nehéz évtizedek során talán a kolozsvári magyar közösség veszítette a legtöbbet: a kommunista diktatúra időszakában megfosztották intézményeinek egész sorától, közéletét és művelődését beolvasztották a zsarnokság mindent maga alá gyűrő rendszerébe, múltját meghamisították, etnikai jellegét megváltoztatták, történelmi épületeit, emlékeit kiszolgáltatták az enyészetnek, még hagyományos nevét, hagyományos román nevét is félig megváltoztatták. A rendszerváltozás után mindazonáltal lassanként magára talált, annak ellenére, hogy a rossz emlékű polgármester: Funar nevéhez fűződő korszak igencsak mostohán bánt a város magyarságával. A városi struktúra - az épületek, az útvonalak, a közlekedés - drámai módon bekövetkezett romlásával szemben nem adhattak kárpótlást a többnyire minden ízlés nélkül felhalmozott köztéri emlékművek, amelyek amúgy sem azért kerültek a helyükre, hogy gazdagítsák a város karakterét, hanem azért, hogy nagyromán soviniszta tömegérzelmeket keltsenek!
Nos, a „magyar Kolozsvár” mindezek ellenére mintha magára talált volna: igen hamar új életre keltek a város hagyományos kulturális intézményei és szervezetei, közöttük az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és az Erdélyi Múzeum-Egyesület, színvonalas sajtótermékek jelennek meg, közöttük a Korunk, a Helikon, a Művelődés és a Szabadság, a kolozsvári magyarságnak mára értékes színházi és képzőművészeti kultúrája, televíziós stúdiója és rádiója van. Szabédi László egykori lakóházában ígéretes irodalmi múzeum létesült, tevékeny könyvkiadók szolgálják az egyetemes magyar kultúra ügyét, részben újjászületett a magyar iskolarendszer, tartalmas oktatómunka színhelye a kolozsvári egyetem, és főként mozgalmas kulturális élet, közélet ad szinte hetente több alkalommal is szellemi táplálékot nemcsak a kolozsváriaknak, hanem a más vidékekről, akár Magyarországról, Szlovákiából, Szerbiából és a nyugati világból érkező magyaroknak.
Remélhetőleg a város magyar szellemiségének és hagyományainak teljesebb kibontakozását fogja hozni a néhány esztendeje (elsősorban Kántor Lajosnak, a Korunk korábbi főszerkesztőjének kezdeményezésére) létrejött Kolozsvár Társaság. Ennek éppen az lesz a küldetése, hogy a város magyarságának szervezőereje, egy kulturális „új honfoglalás” kezdeményezője legyen.
Személyes felelősségvállalás
Felidézhetném nagyváradi, szatmári, aradi, brassói és természetesen székelyföldi tapasztalataimat is. Mindenütt személyes áldozatokat vállaló, küldetést teljesítő magyar értelmiségiekkel: tanárokkal, újságírókkal, lelkészekkel, mérnökökkel találkoztam. A személyes vállalkozásról, felelősségről és kezdeményezésről beszélek, Erdélyben mindenütt azt tapasztaltam, hogy ez a személyes feladatvállalás lehet az erdélyi városok magyar jövőjének záloga. Minden városban és minden kisebb településen a nemzeti felelősségük tudatában, elkötelezetten tevékenykedő értelmiségiek - írók, szerkesztők, tanárok, tudósok, művészek, zenészek, lelkészek kezében van ez a jövő – sok esetben kellő pénzügyi támogatás és intézményes háttér nélkül.
Ahogy ez a magyar történelemben nemegyszer volt tapasztalható, az emberi minőség tarthatja meg az erdélyi városok történelmi magyarságát. Erdélyben ma, hogy Németh László találó kifejezését vegyem kölcsön, valóban a „minőség forradalma” zajlik, és ennek a szellemi újrakezdésnek és mozgalmasságnak lehet az eredménye, hogy valami, minél több, megmaradjon abból a történelmi, művelődéstörténeti fogalomkörből, amelyet az erdélyi magyar városok hagyománya jelent.
Ennek az áldozatos alkotó- és szervezőmunkának az eredményeként erősödhet meg az erdélyi magyarság belső demokráciája, mi több, a romániai demokrácia, gyorsulhat fel az erdélyi magyarság nemzeti integrációja az egyetemes magyarságon belül és európai integrációja az Európai Unión belül. Ahogy Ady Endre imént idézett vallomása mondotta volt közel egy évszázada, a „városos Magyarország”, azaz a mi esetünkben a „városos Erdély” döntheti el az erdélyi magyarság sorsát. Az erdélyi városok magyar életének, kultúrájának, intézményrendszerének védelmében és kiteljesítésében következésképp mindannyiunknak össze kell fognunk, éljünk Erdélyben vagy Magyarországon, Kolozsváron vagy Budapesten.
Pomogáts Béla
Népszava
2017. január 18.
A Magyar Kultúra Napja
A Kölcsey Egyesület idei díjazottjai: Cziszter Kálmán és a Piroska házaspár
A magyar kultúra napját1989 óta ünnepeljük meg január 22-én.
1823-ban Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Ezen a napon szakadt fel lelkéből az a fohász, a nemzet megmaradásáért, melyet végül is a nemzet akarata tett nemzeti himnuszunkká, nemzeti imánkká.
Aradon immár sokadik alkalommal e napot az aradi Kölcsey Egyesület és az Arad megyeiRMDSZ közös rendezvényével ünnepeljük meg.
Az évfordulóval kapcsolatos ünnepségek alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredeshagyományainknak, gyökereinknek, nemzetitudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
A kultúra napja akkor válik igazi ünneppé, ha ilyenkor számvetést készítünk, hogy milyen módon őrizzük a ránk hagyott kulturális örökségünket, melyet tovább kell adnunk az utánunk következő nemzedéknek. Ez a kultúra nemcsak tudást, műveltséget hordoz, hanem erkölcsöt is. Ilyenkor főhajtással emlékezhetünk meg legfontosabb közös kincsünkről, amely egy kicsit megkülönböztet bennünket más népektől. Nem különb és nem több mint más nemzetek kultúrája, de mégis különös töltettel bír: Nemzetmegtartó erővel, amely összeköt bennünket SoprontólBrassóig, BudapesttőlPozsonyig, Európa szívétől a különböző földrészeken át szerte a nagyvilágban.
2004 óta az aradi Kölcsey Egyesület ezen a napon adja át díjait, amit olyan személyek vagy intézmények kaphatnak, akik tevékenységükkel hozzájárulnak az aradi magyarság identitásának megőrzéséhez, gyarapításához, szellemi és épített örökségének megőrzéséhez, kisközösségek építéséhez, illetve, akik az egyesületet támogatják ebbéli munkájában.
Az idei ünnepség és díjátadás vasárnap, 2017. január 22-én 18 órakor lesz a Kamaraszínház termében, az aradi Bábszínházban.
Az aradi Kölcsey Egyesület elnökségének határozata értelmében Kölcsey-díjban részesülnek:
• Cziszter Kálmán műépítész Arad épített örökségének védelmében és a Kölcsey Egyesület támogatásában kifejtett szerepéért és
• a Piroska házaspár (Katalin és István) Arad színháztörténetének kutatásában kifejtett munkájukért (melynek igen értékes eredménye az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában jelent meg).
A díjazottak laudációit Ujj János, illetve Réhon József tartja. Az esten közreműködik a Vox Angelicusvonósnégyes.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A belépés díjtalan.
Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke
Nyugati Jelen (Arad)
A Kölcsey Egyesület idei díjazottjai: Cziszter Kálmán és a Piroska házaspár
A magyar kultúra napját1989 óta ünnepeljük meg január 22-én.
1823-ban Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Ezen a napon szakadt fel lelkéből az a fohász, a nemzet megmaradásáért, melyet végül is a nemzet akarata tett nemzeti himnuszunkká, nemzeti imánkká.
Aradon immár sokadik alkalommal e napot az aradi Kölcsey Egyesület és az Arad megyeiRMDSZ közös rendezvényével ünnepeljük meg.
Az évfordulóval kapcsolatos ünnepségek alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredeshagyományainknak, gyökereinknek, nemzetitudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
A kultúra napja akkor válik igazi ünneppé, ha ilyenkor számvetést készítünk, hogy milyen módon őrizzük a ránk hagyott kulturális örökségünket, melyet tovább kell adnunk az utánunk következő nemzedéknek. Ez a kultúra nemcsak tudást, műveltséget hordoz, hanem erkölcsöt is. Ilyenkor főhajtással emlékezhetünk meg legfontosabb közös kincsünkről, amely egy kicsit megkülönböztet bennünket más népektől. Nem különb és nem több mint más nemzetek kultúrája, de mégis különös töltettel bír: Nemzetmegtartó erővel, amely összeköt bennünket SoprontólBrassóig, BudapesttőlPozsonyig, Európa szívétől a különböző földrészeken át szerte a nagyvilágban.
2004 óta az aradi Kölcsey Egyesület ezen a napon adja át díjait, amit olyan személyek vagy intézmények kaphatnak, akik tevékenységükkel hozzájárulnak az aradi magyarság identitásának megőrzéséhez, gyarapításához, szellemi és épített örökségének megőrzéséhez, kisközösségek építéséhez, illetve, akik az egyesületet támogatják ebbéli munkájában.
Az idei ünnepség és díjátadás vasárnap, 2017. január 22-én 18 órakor lesz a Kamaraszínház termében, az aradi Bábszínházban.
Az aradi Kölcsey Egyesület elnökségének határozata értelmében Kölcsey-díjban részesülnek:
• Cziszter Kálmán műépítész Arad épített örökségének védelmében és a Kölcsey Egyesület támogatásában kifejtett szerepéért és
• a Piroska házaspár (Katalin és István) Arad színháztörténetének kutatásában kifejtett munkájukért (melynek igen értékes eredménye az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában jelent meg).
A díjazottak laudációit Ujj János, illetve Réhon József tartja. Az esten közreműködik a Vox Angelicusvonósnégyes.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A belépés díjtalan.
Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke
Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 20.
„Több mint erdélyi, több mint magyar”
Erdély- és Partium-szerte kiállításmegnyitókkal, díjátadókkal, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal ünneplik a magyar kultúra napját, amelyet 1989 óta tartanak január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Gazdag kulturális felhozatallal: kiállításmegnyitókkal, díjátadókkal, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal ünneplik Erdély- és Partium-szerte a magyar kultúra napját, amelyet 1989 óta tartanak január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Vasárnap adják át Kolozsváron az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, a magyar kultúra napja alkalmából az RMDSZ évente jutalmazza azokat a művészeket, akik az erdélyi magyar kultúra átörökítéséhez, megismertetéséhez megkülönböztetett módon hozzájárulnak. Vasárnap 17 órától a sétatéri Kaszinó épületében tartandó díjátadó gálán az RMDSZ idén is három jeles erdélyi magyar művészt méltat. Az eseményen ünnepi beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök, a gálát Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista előadóestje zárja.
Irodalmi estek és Szoborerdő Háromszéken
Háromszéken is gazdag kulturális kínálat várja az érdeklődőket. A román kultúra napja és a magyar kultúra napja között, pénteken 18 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban a Bod Péter Megyei Könyvtár társszervezésében arra a közönségtalálkozóra és felolvasóestre, amelynek meghívottjai Andrei Dósa és Robert G. Elekes brassói költők. Beszélgetőtársaik a rendezvényen Adrian Lăcătuş irodalomkritikus és Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. A rendezvényen a nyelvek és kultúrák egymás mellett éléséről, azok egybehangol(ód)ásáról, identitásról és alkotói énről is szó lesz.
Szintén pénteken, 13 órától a Kovásznai Művelődési Központban a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes és a kovásznai HANGfoglalás együttes közös koncertjére kerül sor, közreműködnek a Kőrösi Csoma Sándor- gimnázium diákjai. Alkalmi Szélhárfa címmel a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban a Székely Nemzeti Múzeum társszervezésében kerül sor Fekete Vince és Lövétei Lázár László költők irodalmi estjére szombaton 18 órától.
Kézdivásárhelyen tárlatnyitóval ünnepelnek: Ilés-Muszka Rudolf és Vargha Mihály, a helyi Nagy Mózes-gimnázium rajztagozatának első-, illetve második generációs növendékei, a Kosztándi és Vetró házaspár tanítványai negyven évvel első iskolai kiállításuk után közös tárlatot mutatnak be Szoborerdő címmel. A kiállítás szombaton 18 órától nyílik a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban. A közös iskolai évek óta életútjaik elváltak: Ilés-Muszka Rudolf Veresegyházán él, Vargha Mihály a sepsiszentgyörgyi múzeum igazgatója. Bár mindketten egyéni útjukat járják, művészetükben ennyi év távlatából is felfedezhetők hasonlóságok.
Ignácz Rózsa írónő emlékezete
A Balassi Intézet, Magyarország kulturális központja a szentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házzal január 22-én 18 órakor vetítéssel egybekötött szakmai beszélgetést tart Oláh Katalin filmrendezővel, valamint Csukás Sándor operatőrrel, az Ignácz Rózsáról, valamint az Erdős Renééről szóló dokumentumfilmek alkotóival. Ignácz Rózsa életének és munkásságának megismerésével bepillanthatunk az irodalmi élet mellett a színház világába is. Ignácz Rózsa könyvei elsősorban az erdélyi magyarság történelmi viszontagságairól és színháztörténetünk nagy alakjairól szólnak. Már első írásainak megjelenését követően a magyar prózaírás egyéni stílusú folytatójaként üdvözölték méltatói. Kodolányi János így jellemezte: „Több mint erdélyi, több mint magyar, több mint református, több mint asszony, mint anya és feleség. A teljes ember jelent meg.”
Bányatemetések Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen színházi előadásokkal is ünneplik a kultúra napját: a nemzeti színház közölte, sikersorozatuk utolsó állomásához érkeztek a „Bányák”, azaz Székely Csaba Bányavirág és Bányavakság című színműveinek előadásai a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió színrevitelében.
A Bányavirág című színművet Sebestyén Aba rendezésében 2011. október 9-én mutatta be a Tompa Miklós Társulat. A premier előtt a szerző így írt ajánló soraiban: „Székelyföldön kétszer nagyobb az öngyilkosságok aránya, mint egész Romániában. Senki nem tudja, miért. Egyesek a zord időjárással, a hegyvidék ridegségével magyarázzák. Mások azzal, hogy a bicskához gyakran nyúló falusi székelyek számára más az emberi élet értéke. Az ő világukban a Nap hamarabb nyugszik le. Minél hamarabb, annál jobb. (...) A szerencsétlen sorsok és a sok lemondás ellenére a Bányavirág nem egy komor darab.”
A Bányavakság premierjére szintén a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió koprodukciójában került sor 2012. szeptember 23-án. Az előadás ismertetője szerint a korrupció és a nacionalizmus két olyan probléma, ami Székelyföldön markánsan jelen van, de erről nem illik beszélni. A Bányavakság nem azért beszél róluk, mert nem illik, hanem mert ezek a problémák léteznek, fertőznek, és képesek veszélyes méreteket ölteni. A két előadásnak összesen 130 alkalommal tapsolhatott a közel 20 ezer néző Bukaresttől Pécsig 23 különböző városban. A Bányavakság „előadás-temetésére” szombaton 20 órától, a Bányavirágéra vasárnap 20 órától várják a nagyérdeműt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében.
Gittai István költőt köszöntik Nagyváradon
Nagyváradon is több kultúranapi rendezvény várja a közönséget. Gittai István költőt legújabb kötetének bemutatójával köszöntik 70. születésnapja alkalmából. A Bihar megyei Tóti községben született költő Budapesten él. A Várad folyóirat egyik alapítóját a kerek évfordulón Létesszencia című, a Várad és a Holnap Kulturális Egyesület közös gondozásában megjelent kötetével ünneplik. A hetven számozott példányban is elkészült könyv bemutatóját – a magyar kultúra hete részeként – január 20-án, pénteken 18 órától tartják a Teleki utcai Illyés Gyula Könyvesboltban. A szerzőt Szűcs László méltatja, közreműködik Szabó Eduárd színművész.
Sebestyén Márta és Andrejszki Judit kultúranapi koncertjét vasárnap 18 órától láthatja-hallhatja a közönség a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) székhelyén. Szintén a PKE ad otthont Szabó Réka képzőművész egyéni tárlatának, amely a vasárnap 17 órától nyílik meg, a kiállítást dr. Onucsán Miklós képzőművész, a PKE docense méltatja. Szabó Réka az egyetem képzőművészeti szakának végzettje, munkáiban mindig igyekszik valamilyen eszmét is megjeleníteni, soha nem elégszik meg a látvánnyal. Betű és kép között elmosódnak a határok, a jelentés a betűkből álló képből és a képnek alárendelődő betűkből áll össze.
Kölcsey-díjakat adnak át Aradon
Hagyományosan a magyar kultúra napján, január 22-én adják át az aradi Kölcsey Egyesület Kölcsey-díjait, amelyekkel olyan személyiségek tevékenységét ismerik el, akik az Arad megyei magyar közösségért, kultúrájáért tettek érdemlegeset. A Kölcsey Egyesület a legrégebbi aradi magyar civil szervezet, a Kölcsey-díjat pedig 2004 óta adják át. Idén a Pro Urbe-díjas Cziszter Kálmán építésznek, aradi szaktekintélynek, az RMDSZ volt megyei és helyi önkormányzati képviselőjének a város épített örökségének védelmében és a Kölcsey Egyesület támogatásában kifejtett szerepéért, valamint az aradi származású Piroska házaspárnak, Katalinnak és Istvánnak, a város színháztörténetének kutatásában kifejtett munkájáért adják át az elismerést.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
Erdély- és Partium-szerte kiállításmegnyitókkal, díjátadókkal, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal ünneplik a magyar kultúra napját, amelyet 1989 óta tartanak január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Gazdag kulturális felhozatallal: kiállításmegnyitókkal, díjátadókkal, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal ünneplik Erdély- és Partium-szerte a magyar kultúra napját, amelyet 1989 óta tartanak január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Vasárnap adják át Kolozsváron az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, a magyar kultúra napja alkalmából az RMDSZ évente jutalmazza azokat a művészeket, akik az erdélyi magyar kultúra átörökítéséhez, megismertetéséhez megkülönböztetett módon hozzájárulnak. Vasárnap 17 órától a sétatéri Kaszinó épületében tartandó díjátadó gálán az RMDSZ idén is három jeles erdélyi magyar művészt méltat. Az eseményen ünnepi beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök, a gálát Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista előadóestje zárja.
Irodalmi estek és Szoborerdő Háromszéken
Háromszéken is gazdag kulturális kínálat várja az érdeklődőket. A román kultúra napja és a magyar kultúra napja között, pénteken 18 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban a Bod Péter Megyei Könyvtár társszervezésében arra a közönségtalálkozóra és felolvasóestre, amelynek meghívottjai Andrei Dósa és Robert G. Elekes brassói költők. Beszélgetőtársaik a rendezvényen Adrian Lăcătuş irodalomkritikus és Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. A rendezvényen a nyelvek és kultúrák egymás mellett éléséről, azok egybehangol(ód)ásáról, identitásról és alkotói énről is szó lesz.
Szintén pénteken, 13 órától a Kovásznai Művelődési Központban a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes és a kovásznai HANGfoglalás együttes közös koncertjére kerül sor, közreműködnek a Kőrösi Csoma Sándor- gimnázium diákjai. Alkalmi Szélhárfa címmel a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban a Székely Nemzeti Múzeum társszervezésében kerül sor Fekete Vince és Lövétei Lázár László költők irodalmi estjére szombaton 18 órától.
Kézdivásárhelyen tárlatnyitóval ünnepelnek: Ilés-Muszka Rudolf és Vargha Mihály, a helyi Nagy Mózes-gimnázium rajztagozatának első-, illetve második generációs növendékei, a Kosztándi és Vetró házaspár tanítványai negyven évvel első iskolai kiállításuk után közös tárlatot mutatnak be Szoborerdő címmel. A kiállítás szombaton 18 órától nyílik a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban. A közös iskolai évek óta életútjaik elváltak: Ilés-Muszka Rudolf Veresegyházán él, Vargha Mihály a sepsiszentgyörgyi múzeum igazgatója. Bár mindketten egyéni útjukat járják, művészetükben ennyi év távlatából is felfedezhetők hasonlóságok.
Ignácz Rózsa írónő emlékezete
A Balassi Intézet, Magyarország kulturális központja a szentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házzal január 22-én 18 órakor vetítéssel egybekötött szakmai beszélgetést tart Oláh Katalin filmrendezővel, valamint Csukás Sándor operatőrrel, az Ignácz Rózsáról, valamint az Erdős Renééről szóló dokumentumfilmek alkotóival. Ignácz Rózsa életének és munkásságának megismerésével bepillanthatunk az irodalmi élet mellett a színház világába is. Ignácz Rózsa könyvei elsősorban az erdélyi magyarság történelmi viszontagságairól és színháztörténetünk nagy alakjairól szólnak. Már első írásainak megjelenését követően a magyar prózaírás egyéni stílusú folytatójaként üdvözölték méltatói. Kodolányi János így jellemezte: „Több mint erdélyi, több mint magyar, több mint református, több mint asszony, mint anya és feleség. A teljes ember jelent meg.”
Bányatemetések Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen színházi előadásokkal is ünneplik a kultúra napját: a nemzeti színház közölte, sikersorozatuk utolsó állomásához érkeztek a „Bányák”, azaz Székely Csaba Bányavirág és Bányavakság című színműveinek előadásai a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió színrevitelében.
A Bányavirág című színművet Sebestyén Aba rendezésében 2011. október 9-én mutatta be a Tompa Miklós Társulat. A premier előtt a szerző így írt ajánló soraiban: „Székelyföldön kétszer nagyobb az öngyilkosságok aránya, mint egész Romániában. Senki nem tudja, miért. Egyesek a zord időjárással, a hegyvidék ridegségével magyarázzák. Mások azzal, hogy a bicskához gyakran nyúló falusi székelyek számára más az emberi élet értéke. Az ő világukban a Nap hamarabb nyugszik le. Minél hamarabb, annál jobb. (...) A szerencsétlen sorsok és a sok lemondás ellenére a Bányavirág nem egy komor darab.”
A Bányavakság premierjére szintén a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió koprodukciójában került sor 2012. szeptember 23-án. Az előadás ismertetője szerint a korrupció és a nacionalizmus két olyan probléma, ami Székelyföldön markánsan jelen van, de erről nem illik beszélni. A Bányavakság nem azért beszél róluk, mert nem illik, hanem mert ezek a problémák léteznek, fertőznek, és képesek veszélyes méreteket ölteni. A két előadásnak összesen 130 alkalommal tapsolhatott a közel 20 ezer néző Bukaresttől Pécsig 23 különböző városban. A Bányavakság „előadás-temetésére” szombaton 20 órától, a Bányavirágéra vasárnap 20 órától várják a nagyérdeműt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében.
Gittai István költőt köszöntik Nagyváradon
Nagyváradon is több kultúranapi rendezvény várja a közönséget. Gittai István költőt legújabb kötetének bemutatójával köszöntik 70. születésnapja alkalmából. A Bihar megyei Tóti községben született költő Budapesten él. A Várad folyóirat egyik alapítóját a kerek évfordulón Létesszencia című, a Várad és a Holnap Kulturális Egyesület közös gondozásában megjelent kötetével ünneplik. A hetven számozott példányban is elkészült könyv bemutatóját – a magyar kultúra hete részeként – január 20-án, pénteken 18 órától tartják a Teleki utcai Illyés Gyula Könyvesboltban. A szerzőt Szűcs László méltatja, közreműködik Szabó Eduárd színművész.
Sebestyén Márta és Andrejszki Judit kultúranapi koncertjét vasárnap 18 órától láthatja-hallhatja a közönség a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) székhelyén. Szintén a PKE ad otthont Szabó Réka képzőművész egyéni tárlatának, amely a vasárnap 17 órától nyílik meg, a kiállítást dr. Onucsán Miklós képzőművész, a PKE docense méltatja. Szabó Réka az egyetem képzőművészeti szakának végzettje, munkáiban mindig igyekszik valamilyen eszmét is megjeleníteni, soha nem elégszik meg a látvánnyal. Betű és kép között elmosódnak a határok, a jelentés a betűkből álló képből és a képnek alárendelődő betűkből áll össze.
Kölcsey-díjakat adnak át Aradon
Hagyományosan a magyar kultúra napján, január 22-én adják át az aradi Kölcsey Egyesület Kölcsey-díjait, amelyekkel olyan személyiségek tevékenységét ismerik el, akik az Arad megyei magyar közösségért, kultúrájáért tettek érdemlegeset. A Kölcsey Egyesület a legrégebbi aradi magyar civil szervezet, a Kölcsey-díjat pedig 2004 óta adják át. Idén a Pro Urbe-díjas Cziszter Kálmán építésznek, aradi szaktekintélynek, az RMDSZ volt megyei és helyi önkormányzati képviselőjének a város épített örökségének védelmében és a Kölcsey Egyesület támogatásában kifejtett szerepéért, valamint az aradi származású Piroska házaspárnak, Katalinnak és Istvánnak, a város színháztörténetének kutatásában kifejtett munkájáért adják át az elismerést.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)