Szőllős és Világos között
Az október hatodikát megelőző szombaton – ezúttal az Aradi Magyar Napok programjába is felvett eseményként – idén is megszerveztük a „rendhagyó történelemórát”. Elzarándokoltunk az aradi magyar iskolák VI. osztályos diákjaival az 1849-es fegyverletétel helyszínére, a szőllősi síkságra, immár XVII. alkalommal.
A nap különleges premierrel indult, ugyanis a gyoroki Nyugdíjas Egylet tagjai – Lőrincz Matild vezetésével, közel kéttucatnyian – csatlakoztak hozzánk. A szőllősi malomárok partján találkoztunk. Megható volt a korosztályok találkozója a történelmi idők helyszínén.
Először Khell Levente ismertette a napi műsort, beszélt október 6. jelentőségéről, múltunk ismeretének, hagyományaink megőrzésének fontosságáról. Majd a résztvevőket végigvezette a szőllősi malom – valaha kereskedelmi központ – még létező romjai között.
Homolka Ervin figyelmeztetett, legyünk büszkék és méltók arra, hogy annak a városnak szülöttei, lakói vagyunk, amelynek neve minden évben és a világ minden táján elhangzik ott, ahol magyarok élnek.
Muntean Tibor – a Csiky Gergely Főgimnázium történelem szakos tanára –színesen ecsetelte és mutatta be egy korabeli puska „társaságában” a XIX. századi haditechnika eszközeit. Beszélt a csatastratégiákról, korabeli támadási taktikákról, önvédelmi technikákról. 
Erdélyi István az 1849-es augusztusi hadi eseményekről beszélt: az osztrák és magyar tisztek közötti presztízsellentételekről, a fegyverletétel körülményeiről, annak kulisszatitkairól. Végül pedig a fegyverletétel után fogságba esett magyar  tiszteknek a szőllősi síktól az aradi  várbörtönig megtett, másfél hónapig tartó viszontagságos útjáról.
Ezúttal az idő is velünk tartott, a kék eget nem zavarták fellegek. 
A pankotai Csiky Gergely Emlékház előtti főhajtás után a Bohus-kastélyt látogattuk meg. Megostromoltuk a világosi várat – amely fölött sárkányrepülők köröztek. A szokásos kolbász- és szalonnasütést – köszönet a parázsért Péter Vilmos és Jázbinszki Ferenc „tűzmestereknek” – követően indultunk vissza Aradra.
LeEr Nyugati Jelen (Arad)

Tizenöt éves az Irodalmi Jelen
Alapításának tizenötödik évfordulóját ünnepelte az Irodalmi Jelen folyóirat tegnap este a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A lap tulajdonos-főszerkesztője az évforduló kapcsán az MTI-nek elmondta: az irodalomban a minőség az egyedüli hatalom. Böszörményi Zoltán szerint a lap fennállása óta megőrizte higgadtságát, egyensúlyát és politikai pártatlanságát, ami annak köszönhető, hogy egzisztenciálisan független tudott maradni.
„A biztos egzisztencia miatt nem fenyegettek minket a politikai változások, de ettől függetlenül a lapot soha nem használtuk politikai platformként, nem szidtunk, de nem is dicsértünk senkit, mert egy irodalmi lapnak nem ez a hivatása” – húzta alá.
Az Irodalmi Jelen első száma 2001 novemberében jelent meg az Aradon kiadott Nyugati Jelen napilap mellékleteként. Az első évben kisebb méretben, 16 oldalon, később nagyobb méretben és egyre növekvő oldalszámmal, fokozatosan önállósodva közölte anyagait. Egy idő után már nemcsak a Nyugati Jelen előfizetői kapták meg, hanem egész Erdélyben és Magyarországon is terjesztették. Az online kiadás 2008-tól indult el.
Böszörményi Zoltán felidézte, hogy a lap műhelyébe az évek során olyan irodalmárok és szerkesztők tartoztak, vagy tartoznak a mai napig, mint Bege Magda, Boldog Zoltán, Elek Tibor, Faludy György, Gáll Attila, Hudy Árpád, Laik Eszter, Karácsonyi Zsolt, Kukorelly Endre, Mányoki Endre, Makkai Ádám, Méhes György, Molnár H. Magor, Onagy Zoltán, Orbán János Dénes, Pécsi Györgyi, Pongrácz Mária, Prágai Tamás, Tarján Tamás, Szőcs Géza, Varga Melinda vagy Weiner-Sennyey Tibor. Fennállása óta a lap számos irodalmi pályázatot hirdetett meg, és ennek eredményeként több antológiát is kiadott. 2004-ben kiírt nagyszabású regénypályázatára tizenkét országból 283 mű érkezett be, 2009-ben novella-, 2010-ben vers- és újabb novellapályázatot hirdettek, Szó-Net címmel 2011-ben diákok számára indítottak versenyt. Moral History pályázatuk 2012-ben zárult, de ezzel párhuzamosan futott miniesszé versenyük is. A Slam School Poetry elnevezésű, középiskolásoknak kiírt előadói versenyük 2013-ban zajlott le, majd pályázatot indítottak Az ember fáj a földnek címmel, erre novellákat, verseket, festményeket és grafikákat, fotót, illetve filmeket vártak. A következő évben Lezáratlan holokauszt címmel tettek közzé kiírást, amelyet tavaly novellapályázat követett. A nevezett munkákból négy antológiát adtak ki Kenguruk a Körúton, Nyitott ajtók, A Gregorina-kanyar, Életszilánkok címmel. Az irodalomtörténeti jelentőségű, Mányoki Endre szerkesztette Verstörténés-antológiájuk 2014-ben látott napvilágot. Márai Sándor Hallgatni akartam című esszéregényéről az Irodalmi Jelen és a Magyar PEN Club közösen szervezett kerekasztal-beszélgetést 2014-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol történészek és irodalmárok mondták el véleményüket a Horthy-korszakkal kapcsolatos vitás kérdésekről.
A lap kezdetektől fogva segíti és népszerűsíti a fiatal írókat. Böszörményi Zoltán felidézte, hogy a fiatal alkotókat bemutató, népszerű Debüt rovatot annak indulásakor Orbán János Dénes szerkesztette, ma pedig tízezrek követik figyelemmel hónapról hónapra. „Mindezeken túl Mányoki Endre rendszeres irodalmi esteket rendezett Pesten, tehetséggondozó műhelyt vezetett, nyitott a képzőművészetek felé, Varga Melinda pedig Kolozsváron gyűjti maga köré a fiatalokat. Ő szerkeszti a Nézőtér című rovatot is, amely a magyar színházak előadásairól számol be” – fűzte hozzá. Megjegyezte, hogy a képszerkesztésre, a fotókra és a képzőművészetre is jelentős hangsúlyt fektetnek, portáljukon évről évre növekszik állandó képgalériájuk anyaga, tudósítóik pedig egész évben jelen vannak a történelmi Magyarország területén zajló irodalmi rendezvényeken, táborokban, szimpóziumokon. A lap jelenleg három formában jelenik meg: az egyik a naponta frissülő internetes portál, a másik az ennek anyagából összeálló havi 120–140 oldalas nyomtatott folyóirat, a harmadik pedig az erdélyi szórványvidék öt tájegységének lakóit, Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megye magyarságát anyanyelvén tájékoztató napilap, a Nyugati Jelen havi nyolcoldalas melléklete. Az Irodalmi Jelen Könyvek 2003-tól jelennek meg, máig 159 kötet látott napvilágot, és az elmúlt tizenöt évben több mint 2000, a történelmi Magyarország területén élő szerző válogatott írását közölte az Irodalmi Jelen.
„Mindez azt mutatja, hogy mélyen beépültünk a magyar irodalom szövetébe. A legyintők és fanyalgók kezdetben oly nagy tábora megfogyatkozott, a bennünket ismerők, kedvelők és becsülők száma évről évre nő. Ma már megkerülhetetlenek vagyunk” – vélekedett a főszerkesztő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mártír, mártírság
Mert megvagyok győződve, hogy sem halál, sem élet...
     nem szakithat el minket az Isten szeretetétől,
             amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
 Róm. 8,38.
 Október 6-a közeledtével gondolataim a mártírok, a mártírság körül forognak. Mit jelent a mártír név? Mit jelent ez a fogalom? Valószínű, hogy sokan nem is sejtik, hogy a „mártír” bibliai fogalom. Görög szó, melyet az Újszövetségből vettünk. Jelentése: tanú, vértanú. Igei alakja: tanúskodni valakiről, vagy valamiről, tanúbizonyságot tenni szóval és tettekkel, de ha Isten akarja,  a vérünkkel, az életünkkel is. Ebből adódik a vértanú, a vértanúság. Jézus a hű és élő tanúbizonyság. A Szentírásból tudjuk, hogy az első vértanú István volt. Őt követték  az apostolok,  az első keresztények közül nagyon sokan, valamint akik hitükért, az evangélium prédikálásáért, Krisztus mellett való kiállásukért, hűségükért börtönt, bilincseket és halált szenvedtek. Vértanuk azok is, akik hittel, egy cél érdekében kötelezték el magukat, mint az Aradi Tizenhárom. Ők a szabadságért, egy  jobb és szebb életért  harcoltak, aminek ők már nem lehettek élvezői.
Az Aradi Tizenháromról örömmel nyugtáztam, hogy mind hívő emberek voltak. Nemzetileg és vallásilag többfélék,  de  hitben, ugyanabban az Istenben és Eszmében egyek voltak. Egyek az életben és egyek maradtak a halálban is. Mindannyiukat ugyanannak a Krisztusnak és Eszmének a szeretete tette emberfeletti módon határozottá és erőssé. Mindegyikük élő hittel tette le életét a Mindenható Isten kezébe. Mindegyik úgy érzett és imádkozott, mint István a kövek zápora alatt: Uram, ne tulajdonítsd nekik e bűnt.  Pál apostol, aki szintén vértanú halált halt, arról tesz bizonyságot,  ...hogy sem élet, sem halál... nem szakíthat el minket az Istennek szerelmétől, mely van a mi Urunk Jézus Krisztusban. (Róm 8,38) Győztesek voltak életükben és győztesek lettek halálukban is. Azokhoz tartoznak ők, akikről azt olvassuk a Szentírásban „... nem volt rájuk méltó a világ” Zsid 11,38. Kivégzésük előestéjén lelkipásztorokat hívtak, fogadtak magukhoz, akikkel gyóntak, bűnt vallottak, és szeretteiknek leveleket, üzeneteket küldtek. Schweidel József kezében egy feszületet szorongatva így szólt lelki vigasztalójához: „Tisztelendő úr, íme ez a feszület, melyet mindenkor, még a harcok zajában is magammal hordoztam. Kérem, adja át fiamnak... kezem között akarom tartani, úgy vele meghalni, s miután meghaltam, ne írtózzék kezemből kivenni és fiamnak átadni.” (W. Bruno- m.sz. Visszaemlékezése) Erőssége a megfeszített, feltámadott és megdicsőült Úr Jézus Krisztus volt. Ki is lehetett volna más?!
Leiningen Westerburg Károly kedves és hőn szeretett Lizájának hittel és teljes meggyőződéssel írja: „Csak bátorság! Isten nem hagyhatja el az igaz ügyét.”
A horvát Knezich Károly nagyon vallásos volt – írják róla a beszámolók. Látva a kor politikai erkölcstelenségét és a nemesség esztelen könyörtelenségét, „színről-színre látva lelkiismeretem felzúdult, s lelkemben egy jobb kor utáni vágy ébredt” (Knezich: Vallomások).
A rác Damjanich János Istene és imája előtt meghajtom fejemet. A szív imádsága ez. Csodálatos az az alázat, ahogy megszólítja Istent: Mindenség Ura... Legfőbb Jó...majd ...Atyám. Szóval, és  majd később vérével tanuskodik Róla: Te erősítettél... Te vezettél... Te engedted, hogy azokat kiállhassam... a Te védelmező karod segített.... Ezek után nem is következhetett más, mint a dicsőítés: Dicsértessék a Te Neved mindörökké. Jönnek a kérések. Nagyon figyelemre méltó a sorrend: először hazájáért könyörög: Oltalmazd meg a további veszedelemtől. Aztán az uralkodóért  emeli szavát Istenhez: Hajlítsad szívét kegyességre bajtársaim iránt, és vezéreld akaratát a népek javára. Csak harmadjára kéri az Úr erejét felesége számára: Adj neki erőt, hogy megtarthassa hitvesi igéretét, és hitet, hogy tudja elviselni a reá váró gondokat, feladatokat. Imájából, kéréseiből nem maradhatott ki szeretett városa Arad sem: Áldd meg Aradot. Áldd meg Arad népét a várával együtt. Nem felejthette a benne töltött időt. Még egyszer megemlíti hazáját, Magyarországot, mely nyomorúságban szenved: Isten, áldd meg a magyart! Imádsága végén önmagáért könyörög. Számára, önmaga a legkevésbé fontos. Teljesen kitárja lelkét az Úr előtt, aki előtt semmi sincs rejtve, aki mindent tud róla, rólunk. „Ismered, Uram a szívemet és minden lépésemet. Tudod, ki vagyok, hogy éltem, mit tettem. Azok szerint ítélj fölöttem kegyesen. Tudja, hogy kivégzésük órája a számonkérésé és ítéleté is. Kéri atyját, hogy a túlvilágon kegyes elfogadást találjon. Az Ámen azt jelenti, hogy úgy legyen, amint Te megígérted és én kértem, Atyám. Magyar Testvéreim! Áldjuk Istent, hogy adott olyan embereket, akik egy célért tudtak élni és meghalni. Jegyezzük meg, hogy mindig az ilyen hősök  által győzött, és győz ma is Jézus a világ felett. „A keresztyének vére mag”, amint Urunké, Jézus Krisztusé is, aki a legnagyobb mártír, a legnagyobb hős, „aki tegnap, és ma, és mindörökké ugyanaz.” Hőseinkben, vértanúinkban az Ő élete újult meg folytonosan, ezért méltó, hogy szüntelenül megemlékezzünk róluk, és „figyelmezvén az ő életük végére, kövessük hitüket” (Zsid 13,7-8)
Arad, 2016.
Józsa Ferencz
lelkipásztor Nyugati Jelen (Arad)

Lendván vendégszerepel az Aradi Kamaraszínház
Az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a szabadkai Juhász Zenekar 13 című táncjátékát október 6-án a szlovéniai Lendván láthatják az érdeklődők. 
Az élő zenével kísért, kortárs táncjátékot 2015. október 5-én Aradon, ünnepi díszelőadás keretében mutatták be, azóta számos erdélyi és magyarországi helyszínen vendégszerepelt. Az előadás az Aradon kivégzett tábornokoknak állít emléket, az alkotók megfogalmazásában: arra a ma is aktuális problémára hívja fel a figyelmet, hogy miként éli meg az egyén és a közösség a halál tragédiáját, hogyan tud egyetlen hatalommal bíró személy halálba táncoltatni másokat. Az előadást Tapasztó Ernő és Farkas Tamás rendezte, koreográfus Farkas Tamás, Haynau szerepében Móricz Bencét láthatják.
A 7 óra 7 című kritikai portál így ír az előadásról, amelyet beválogatott a 2015. év negyven legfontosabb előadása közé: „Rengeteg elvetélt és néhány biztató kísérlet mellett a 13 végre egy olyan kortárs táncelőadás, amelyben sem a néptánc nem puszta kultúrkellék, sem a kortárs mozgáselemek nem kínos adalékok. A néptánc itt valóban játszik – mégpedig egy darabot és nem kortárs táncot játszik. Ami egyben azt is jelenti, hogy az előadás a legkevésbé sem a táncról szól – az aradi vértanúk történetére néz rá egy olyan nézőpontból, amiből nem szokásunk ránézni. Ha már fontos ügyekről beszélünk. Innovatív, erős és gondolkodó előadás – megkerülhetetlen.” Nyugati Jelen (Arad)

Október 6-án emlékezés az aradi vértanúkra
Az aradi vértanúk emlékére ökumenikus istentiszteletet és ünnepi előadást szervez az RMDSZ Kolozs megyei szervezete és a Belvárosi Református Egyházközség október 6-án, 18 órától Kolozsváron a Farkas utcai református templomban. Szabadság (Kolozsvár)

„Erősítenünk kell a szabadság kultúráját!”
Erdély-szerte megemlékezéseket tartottak csütörtökön az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc véres megtorlása és a 13 aradi vértanú kivégzésének 167. évfordulója alkalmából.
A központi rendezvényt – mint minden évben – Aradon tartották, ahol a program a hagyomány szerint szentmisével kezdődött a belvárosi római katolikus templomban, melyet Kovács Péter gyulai esperes-plébános, általános püspöki helynök celebrált. Ezt követően a megemlékezők a Szabadság-szoborhoz vonultak.
A megemlékezésen elsőként felszólaló Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra mutatott rá, hogy egyetlen európai nemzetet sem kímélt meg a történelem attól, hogy meg kelljen vívnia a maga szabadságharcát. „A nemzetté válás és a szabadság iránti vágy, valamint az abból fakadó szabadságharc párost alkotott a népek történelmében, különösen a francia forradalomtól kezdődően. Ez alól nem voltunk, nem is lehettünk kivételek mi, magyarok sem” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Hangsúlyozta, az aradi 13 vértanú áldozatkészségének és mártírhalálának példája ma is aktuális a kisebbségi sorban élő erdélyi magyarság számára. Kelemen Hunor szerint arra kötelez bennünket a 13 aradi vértanú áldozata és emléke, hogy minden választásunkkal, minden cselekedetünkkel, nap mint nap, nemzedékről nemzedékre a szabadság kultúráját, a szabadság feltétel nélküli szeretetét erősítsük.
Az Aradi Hírek portál tudósítása szerint Gheorghe Falcă, Arad polgármestere is köszöntötte a megemlékezés résztvevőit. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy míg 20 évvel ezelőtt a '49-es mártírok megemlékezésén való részvétel a megosztást jelentette a románság számára, ma már az összetartozás jeleként értékelik.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos beszédében azt emelte ki: a 21. századi kihívásokkal csak összefogással tudhat szembenézni Közép-Európa. „Nemcsak gazdasági, hanem látjuk a migrációs kérdést is, amelyekre nem lehet megfelelő választ adni egyenként, hanem feltétlenül szükséges az összefogás, minimum a térségbeli összefogás” – idézte a politikust az aradi hírportál. A Zala György alkotta emlékműnél megtartott megemlékezést követően 16 órakor a Vesztőhelyen tisztelegtek a vértanúk előtt, a program szerint pedig 18 órától az aradi állami színházban Tóth-Máthé Miklós A nagyrahivatott című darabját mutatták be.
„Meg kell tanítani: emlékezni kötelesség!”
Sepsiszentgyörgyön mintegy 200 résztvevő jelenlétében tisztelegtek a nemzeti gyásznapon a megyei könyvtár mögötti emlékparkban, ahol megkoszorúzták a vértanúk emlékére állított 13 kopjafát, Balázs Antal alkotásait. Elsőként a fafaragó mester – az emlékpark létrehozásának ötletgazdája – szólt az egybegyűltekhez, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „csak egy maroknyi polgár” érezte úgy, hogy részt kell vennie a megemlékezésen, „holott emlékeznünk kell azokra, akik a harcolni akarásban példát mutattak nekünk”. Balázs Antal arra kérte a pedagógusokat, hogy tanítsák meg a diákoknak, hogy emlékezni kötelesség. A megemlékezés díszvendége, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke az identitásunk megőrzéséért folytatott, közel 170 éve tartó harcról beszélt. Hangsúlyozta, míg a 19. századi forradalom idején az osztrák elnyomás ellen kellett küzdeni, ma a kozmopolita gondolkodás veszélyezteti a magyarságot. 
A nyárádszeredai magyarság a hagyománytól eltérő módon emlékeztek meg a kivégzett aradi vértanúkról csütörtökön délelőtt. A főtéri Bocskai-szobor előtt háromszögű pannót állítottak fel, így emlékeztették az arra járó helybelieket a nap fontosságára. A pannó oldalain a tizenhárom aradi vértanút, Batthyány Lajos első felelős magyar miniszterelnököt és az aradi Szabadság-szobrot ábrázoló kép áll.
Szűcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) országos szervezet alelnöke a Krónikának elmondta: szívügyüknek és feladatuknak tekintik a nemzeti hősökről való megemlékezést. Céljuk, hogy interaktív módon hívják fel az emberek figyelmét az aradi vértanúkra, akik a szabad hazáért harcoltak 1848-49-ben, mint 1956-ban a pesti ifjak. A délelőtt felállított pannónál sokan elidőztek, nézegették a képeket, olvasták a neveket és idézeteket, érdeklődtek és elbeszélgettek a szervezőkkel, majd további hasonló kezdeményezésekre biztatták őket. A nap folyamán mindig állt ott valaki és fogadta a megálló járókelőket, este pedig gyertyákat gyújtottak a helyszínen.
„Spekulánsok helyett Petőfikre van szükség!”
„Ma is az asztalra felpattanó, az igazságot kimondó és értékeinket megvédő, talpra magyar Petőfikre van szükségünk, nem pedig az áldemokrácia eszméi mögött megbújó spekulánsokra” – hangzott el a Maros megyei EMNT szerda esti megemlékezésén. A Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Mihály termében megtartott rendezvényen Balla József római katolikus lelkész felolvasta Damjanich János vértanú-vezérőrnagy 1849. október 6-án hajnalban írt imáját.
A Rendhagyó történelemóra rendezvénysorozat egyik szervezője, Kocsis Lóránt Zsombor a történelmi tényeket ismertette. „167 évvel ezelőtt egy nemzet úgy döntött, kifordítja sarkaiból a világot és meg is tette, mint ahogy a történelem folyamán oly sokszor, ha a zsarnokság, az önkényes hatalom az igazság és a szabadság fölé szándékozott emelkedni, és ma is megteszi, ha kell” – fogalmazott. Rámutatott, a magyar nép mindig békeszerető, befogadó nép volt, viszont mindig felismerte, ha szabadságát, kultúráját és keresztény értékeit veszély fenyegette, ezt teszi ma is „az egész Európa helyett”. A rendezvény végén Kali Margit népdalokat énekelt, majd közölték a résztvevőkkel, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának méltó emléket állít az EMNT országos rendezvénye, amelyet október 17-én, hétfőn 18 órától tartanak a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében.
kronika.ro Erdély.ma

A magyar Golgota
Magyar Golgotának nevezte Kossuth Lajos Aradot, ahol 1849. október 6-án kivégezték a levert szabadságharc vezetőit, tizenkét tábornokot és egy ezredest. Ugyanaznap Batthyány Lajos, az első magyar polgári kormány miniszterelnöke is mártírhalált halt Pesten.
Az osztrák megtorlás akkor már zajlott, a továbbiakban is folytatódott, és október 6-án Aradon csúcsosodott. Jelképes a Habsburg hatalom gesztusa, a teljes magyar nemzeten bosszulta meg, hogy szabadságot akart. Ezért is volt találó az új magyar polgári kormány döntése, amellyel október 6-át nemzeti gyásznappá minősítette.
Persze, jobb ünnepelni, mint megemlékezni. Jobb a szabadságharc kitörésének évfordulóját felidézni, mint annak véres megtorlását – de erre is szükség van. És az emlékezésen túl hitet is kell meríteni a jövő harcaihoz, hisz állandóan küzdenünk kell szabadságunkért, jogainkért. Régebb karddal, majd puskával is – újabban békésen, politikai síkon bátor kiállással, egyenes gerinccel. Mint ahogyan a puskák előtt vagy a bitófa alatt utolsó leheletükig bátran, egyenesen viselték a megtorlást az aradi vértanúk, akiknek zöme nem is volt magyar, mégis a magyar szabadság oltárán váltak mártírokká. És harcolnunk kell létünkért Magyarország határain kívül rekedtekként Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, Délvidéken egyaránt. Itt, Székelyföldön is, ahol bár többségben vagyunk, de lábbal tiporják jogainkat, büntetnek, ha elénekeljük himnuszunkat, bírságolnak, ha kitűzzük zászlainkat, használjuk jelképeinket, közintézményeinkről leveretik az évszázados magyar feliratokat. Mai szabadságharcunk békés, jogainkért küzdünk. Nem kívánunk többet, mint amit 98 éve megígértek – de kevesebbel nem elégszünk meg. Ám ehhez összefogás kell, a széthúzás mások malmára hajtja a vizet.
A Golgota a bibliai történet egyik igen fontos állomása, hisz ott megölték Jézust, a Megváltót, aki harmadnapon halottaiból feltámadott, felment a Mennybe, és elküldte a Szentlelket. Hasonlóképpen Arad is fontos állomása a magyar történelemnek. Ott lefejezték a magyar nép szabadságmozgalmát – de nem tudták megtörni szabadságvágyát. Sarkára állt a magyar, amikor tizennyolc év múlva a császár kiegyezésre kényszerült, és talpon volt akkor is, amikor 1956-ban az idegen elnyomás és a diktatúra ellen lázadt. Azt a szabadságharcot is leverték, a véres megtorlásra szintén nemzeti gyásznappal emlékezünk. De a szabadságvágyat kiirtani akkor sem sikerült, és él ma is bennünk, erdélyi, székelyföldi magyarokban.
A magyar Golgota ezért nem a vég szimbóluma, inkább a feltámadás, a folytatás jelképévé kell válnia. 
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az aradi vártemplom kálváriája
Átfogó monográfia a ma napig sem látott nyomdafestéket az aradi várról. Ez annál meglepőbb, mivel évek óta időszerű téma hadmentesítése, és „átigazolása” a civil szférába, azaz a város tulajdonába. Mindmáig azonban újabb és újabb akadályok merülnek fel, és így a várva várt esemény is szüntelenül elnapolt, mind távolabbi határidőkhöz kötődik.
A váron belüli, egykori ferences rendi templomról még kevesebb adat áll a rendelkezésünkre. (Ezek a Temesvári Püspökség, az aradi minorita egyház, a megyei múzeum és a levéltár, illetve Ion Dumbrăveanu kutató forrásanyagai. Részleges támpontot nyújt Swante Volkmann, a 18. századi bánsági építkezésekről írt, a Heidelbergi Egyetemen megvédett doktori disszertációja.)
Az „A” besorolású, azaz országos jelentőségű műemlék a késői barokk kor egyik ritka szakrális építménye a régióban.
A templom és a klastrom napjainkban már annyira romos, hogy a lehető leggyorsabban lépni kellene megmentése érdekében. Visszafordíthatatlan megkárosodása, történelmi jelentősége miatt is, pótolhatatlan veszteséget jelentene.
Egész röviden a történetéről.
A ferencesek Szent Józsefről elnevezett aradi vártemploma valamelyest „öregebb” az építményt övező erődítménynél. A hadsereg megbízásából és költségeiből 1775–1781 között épült. Az elkészülés évében, május 2-án szentelte fel Chrestovics Imre püspök.
Számos hasonlóság alapján jogos a feltételezés, hogy ugyanazok a kőművesek és ácsok építették, mint a máriaradnai kegytemplomot. Egy 1782-ben készült térkép csupán az erődítmény templomát („Kirche aus der Festung”) ábrázolja, még a vár nélkül, hiszen ennek az építése csak 1783-ban fejeződött be.
A templom külső méretei: 36x16x22 m. Az ikertornyokkal 35 m magas. (Pont ilyen magas volt az 1751-ben épített és 1902-ben lebontott főutcai minorita templom tornya!) Az 1782-ben festett és J. Cimbalinti névvel jegyzett főoltár mérete 11x8 m, de négy mellékoltár is díszítette a templomot.  
A ferences vártemplom és a vele egybeépült monostor lakóiról, életmódjukról nagyon kevés adatunk van. Tudjuk azt, hogy a monostor melletti veteményes gondozója 1807-ben Baron de Vauguey volt.
A kert részben a ferencesek, részben a várban állandó jelleggel állomásozó katonák ellátására szolgált. A forrásmunkákból kiderül az is, hogyan változott az évek során a kert (veteményes és 315 gyümölcsfa, illetve 4000 szőlőtőke!) gondozóinak névsora. Az viszont egyelőre rejtély, hogy a kertészek a bent lakó szerzetesek sorából kerültek-e ki, vagy külsősként végezték el a munkát. Pontos kimutatás készült egy korabeli térkép szélére írva arról, hogy a jogosultak milyen értékben részesültek a termésből.
Az Arad Megyei Múzeum dokumentumai között található egy olyan levél, amelyben Magyari Alajos szerzetes kimutatást közöl azokról a kegytárgyakról, amelyeket 1849 júliusában, az új várparancsnok, Damjanich János tábornok parancsára, a hadsereg céljaira „beszolgáltattak”.
A rendelkezésemre álló forrásanyag tanulmányozásakor meglepő volt, hogy nem tudtam meg semmi újat a várbeli ferencesek szerepéről a szabadságharc, a hónapokig tartó várostrom alatt, október 6-a környékén, holott az események történelmi és szépirodalmi megjelenítése rendkívül gazdag. Feltételezhetően – de ez pusztán csak spekuláció – e vérzivataros napokban üresen hagyták a monostort, és a városba menekültek. (Az említett időszakból csupán a monostorban tartózkodó egyetlen szerzetes – Eduard Marchot – nevét ismerjük.)
Ezzel magyarázható, hogy Howiger osztrák várparancsnok a városban letelepedett minorita egyház papjait kérte fel arra, hogy az elítélteket lelki gondozásban részesítsék, és a gyászos napon, 1849. október 6-án hajnalban kísérjék el őket utolsó útjukra. Említésre méltó, hogy a 18. században még parázs vita folyt arról, hogy a régi palánkvárban (a mai Teba gyár környéke) szolgáló ferences templom szerzeteseinek meddig terjed ki a hatásköre. Csak az óvárra vagy azon kívül, a városban élő hívőkre is?
A disputa rendezésére bizottság alakult, és felosztották maguk közt a „hatásköröket.” A városban élő római katolikusok lelki gondozásáról a minoriták gondoskodtak.
A vita forrása a régi megerősített palánkvár és temploma lebontásakor végleg megszűnt.
A Világos utáni események, a halálos ítéletek, a várba bebörtönzött sok száz fogoly sorsát megírták a történészek, ismert az irodalomból is.
Annyit azonban tudunk, hogy 1854-ben, a Kossuth-bankók (dollárok) terjesztése miatt letartóztatott minorita szerzetesekkel való szolidaritás jeléül a ferencesek kitűzték a gyászlobogót a vártemplomra. Három minorita a fogságban életét vesztette, hármat 14–18 évi rabságra ítéltek. (A szabadságharc alatt egyébként 11 óaradi minorita szerzetes vállalt fegyveres szolgálatot a nemzetőrségben.)
A ferencesek temploma és a monostor eredeti rendeltetése még a kiegyezés előtti évtizedben eldőlt. 1862-ben az épületegyüttest elhagyta az utolsó négy szerzetes is. De akkoriban már ők is a városban laktak.
Az elhagyott templomot és monostort 15 ezer forintért eladták, és a továbbiakban katonakórházként használták.
A kiegyezés után a várban 1918-ig a magyar hadsereg 33. gyalogezredének néhány alakulata állomásozott. A katonakórház is őket szolgálta.
Az első világháború idején a várban szerbiai és bosnyák internáltak ezreit higiéniai szempontból roppant mostoha körülmények között tartották fogságban. Közülük nagyon sokan a járványos betegségek áldozatai lettek. Ekkoriban a katonakórház már szűkösnek bizonyult a betegek kezelésére.
A háború utolsó időszakában a román hadsereg 93-as gyalogezrede, majd néhány hónapig a „rendfenntartó” céllal az antant által Aradra küldött francia gyarmati légió állomásozott a várban, és „használta” a ferencesek elhagyott templomát és a monostort. Ezt követően a román hadsereg 6-os Hegyivadász Regimentjének székhelye volt a vár.
A ferences vártemplom és a melléképületek sorsát nem is annyira katonakórházzá alakítása, hanem maga a román hadsereg és az ortodox egyház pecsételte meg 1921-ben. Ekkor döntötték el, hogy a ferences templomot átalakítják román ortodox (!) katonai templommá. Az erdélyi templomfestésben jártas Dimitrie Cabadief és egy Busuioc nevezetű belső szobrász segítségével pár év alatt ez meg is történt. Néhány értékes szentképet azonban a helyén hagytak.
A Szent Antalról elnevezett (átkeresztelt?) katonai ortodox templomot 1928. december 6-án szentelték fel.
Az épületegyüttes újabb nagy hanyatlása a világháború után, a szovjet megszállás idején következett be. Ekkorra már teljesen elvesztette kultikus jellegét. Felhasználási skálája egyenesen megdöbbentő: hol hálóhelye a seregnek, hol mosdó, hol katonai sofőriskola, végezetül pedig raktár. Ablakait bedeszkázták, orgonájának nyoma veszett.
Harmadik kálváriája 1989 után kezdődött és napjainkig tart. Azóta ismét a román hadsereg birtokolja. A várudvaron rendezett három szabadtéri előadás, illetve a templom és épületegyüttese állapotát bemutató kiállítás, no meg az évente egyszeri „látogatási nap” idején az aradiak is láthatták (kívülről) a barokk építészet e végletekig lepusztult emlékét.
Láthatták és elgondolkozhattak azon, hogy vajon nekünk miért nem sikerült az, amiről Gyulafehérváron, Nagyváradon már rég múlt időben beszélnek.
Az egykori várbeli ferences templom sorsa, megmaradása attól függ, mikor jön el a „nagy nap”, mikor veheti birtokába Arad városa a térség legnagyobb várát, s benne a történelmileg és építészetileg rendkívül értékes templomot és monostort.
Ha nem lesz már túl késő…
Puskel Péter Nyugati Jelen (Arad)

Nagy Andrea parádés orgonakoncertje Aradon
Amint azt előre jeleztük az Aradi Magyar Napok programjában, kedden 19 órától az arad-belvárosi katolikus (minorita) templomban orgonakoncertet adott az aradi származású, Bécsben élő Nagy Andrea orgonaművész.
A hangversenyre egybegyűlt mintegy 80 érdeklődőt a rendezvény házigazdája, Matekovits Mihály nyugalmazott minisztériumi vezérigazgató, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének tiszteletbeli elnöke köszöntötte, majd ismertette Nagy Andrea eddigi pályáját. Elemi iskoláit magyar nyelven, az 1-es Számú Általános Iskolában kezdte, ahol maga is tanította, majd a Sabin Drăgoi Művészeti Líceumban folytatta. A Bécsi Konzervatóriumon tanult orgonálni, jelenleg a Bécsi Német Lovagrend templomában orgonál, de más templomokban is rendszeresen koncertezik. Szülővárosában, Aradon első alkalommal lép fel, ezért fogadjuk nagy szeretettel – fejezte be felvezetőjét Matekovits Mihály.
A hangversenyen, magas színvonalú tolmácsolásban hallhattuk: Georg Muffat Toccata prima az „Apparatus musico-organisticusból”; Johann Sebastian Bach „Schmücke dich, o liebe Sele”, BWV 654; Dietrich Buxtehude g-moll Preludium, BuxWV 149; Camille Saint-Saens Fantasie Nr.3, Op.157; Liszt Ferenc Nun danket alle Gott (Most jertek, áldjuk Őt!) Théodore Dubois Cantiléne religieuse és César Franc Choral a-moll című darabjait.
A koncert végén Fekete Károly, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete Művelődési Szakbizottságának az elnöke, a Kölcsey Egyesület alelnöke lehívta a művésznőt, akinek megköszönte a parádés koncertet, majd az érdekvédelmi szövetség nevében, virágcsokorral kedveskedett neki.
Nagy Andreának a barátai – köztük Demian Silvia, a Sabin Drăgoi Művészeti Lízeum nyugalmazott igazgatója – és a hozzátartozói is gratuláltak, nagy szeretettel vették körül. A művésznő rövid köszönet után megkérte őket, hogy várjanak egy kicsit, majd boldogan rohant fel újra az orgonához, hogy ráadással, méghozzá egy közismert slágerrel, Johann Sebastian Bach d-moll Preludium és Fuga című darabját játszhassa el nekik. Azok vastapssal ünnepelték első aradi koncertjén Nagy Andreát. Nagy kár, hogy egy ilyen kaliberű művésznek a produkciójára csupán mintegy 80 aradi volt kíváncsi!
Balta János Nyugati Jelen (Arad)

Olosz-verseskötet a költő születésének 125. évfordulója alkalmából
Az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozat értékes programjai közé ékelve a Kölcsey Egyesület Fecskés sorozatának 35. kötetét mutatták be kedden délután az RMDSZ Arad megyei székházában. Az Aradi Kölcsey Egyesület és a Kisjenői Körösmente Irodalmi Kör közös gondozásában megjelent kétnyelvű (magyar–román) kiadvány az ágyai származású Olosz Lajos (1891–1977) húsz versét gyűjti egy csokorba, Csanádi János tanár, helytörténész, néprajzkutató válogatásában – az előszót is ő írta – és Berecz Gábor, a Kölcsey titkárának a szerkesztésében.
A kötet román előszavaként Ioan Leric, a kisjenői líceum egykori romántanárának egy, még 1991-ben megjelent (ARCA) írása olvasható. A költeményeket Iuliu Lucaciu, a zerindi iskola hajdani romántanára, illetve Constantin Negulescu, a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár egykori igazgatója fordította le románra. „E szerény kis kétnyelvű könyvecske legyen ezúttal a tiszteletadás és nagyrabecsülés jele az egykori Olosz-csodáló és román nyelvre fordító irodalombarátok iránt…” – írja az előszóban Csanádi.
Csanádi János sokak sajnálatára nem lehetett jelen az eseményen, ugyanis az elhangzottak értelmében hamarosan Magyarországra költözik, fiához. A kötetet Berecz Gábor mutatta be az egybegyűlteknek, előbb azonban, felvezetésként, néhány adatot osztott meg Csanádiról, annak a költőhöz fűződő kapcsolatáról, Olosz Lajos munkásságáról, műveiről, a magyar kulturális életben folytatott szerepvállalásukról. A költő születésének egyébként augusztusban volt a 125. évfordulója.
Brittich Erzsébet aradi képzőművész-költő felolvasott a versekből, ami még jobban emelte a délután hangulatát.
Sólya Emília Nyugati Jelen (Arad)

Tizenötödik születésnapját ünnepelte Budapesten az Irodalmi Jelen
„Megkerülhetetlenek vagyunk!”
Tizenöt évvel ezelőtt, 2001 novemberében jelent meg Aradon az Irodalmi Jelen (IJ) első lapszáma. Azóta sok változáson ment át. A 16 oldalas, A3 formátumban a Nyugati Jelen napilap havi mellékleteként indult folyóirat a tizenöt év alatt szépen felcseperedett, előbb nagyformátumú, 32 oldalas, az egész magyar nyelvterületet felvállaló irodalmi lappá fejlődött, majd felköltözött az internetre. 2011 óta a kezdettől folyamatosan megjelenő melléklettől függetlenül havonta napvilágot lát 120-140 oldalon az önálló arculatú, Magyarországon és Erdélyben is terjesztett, könyvecske formájú Irodalmi Jelen.  Ugyanakkor 2003-tól közel másfélszáz kötet is megjelent az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában.
Az Irodalmi Jelen csapata kedden, október 4-én este ünnepelte tizenötödik születésnapját a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). Közel 140-en vettek részt a rendezvényen, egykori és jelenlegi munkatársak, szerzők, irodalmárok, az Irodalmi Jelen barátai. Böszörményi Zoltán főszerkesztő köszöntője után – melyet az alábbiakban olvashatnak – a folyóirat néhány szerzője olvasta fel egy-egy versét. Az est egyik érdekessége volt, hogy a szövegek kézzel írott változata ott rögtön bekerült egy időkapszulába, amely a PIM-ben kerül elhelyezésre és megőrzésre, és 2066-ban bontható fel. A felolvasások sorát – Boldog Zoltán remek moderálásával és frappáns felvezető szövegeinek, illetve a kivetítőn egymást váltó, a szerkesztőség életébe betekintést nyújtó képsorok kíséretében – Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas író, költő nyitotta meg, következett Szőcs Géza költő, politikus, majd (ha nem is ebben a sorrendben) Acsai Roland, André Ferenc, Ármos Lóránd, Dimény H. Árpád, Farkas Wellmann Endre, Fenyvesi Ottó, Horváth Benji,  Jász Attila, Kemény Gabriella, Muszka Sándor, Noszlopi Botond, Orbán János Dénes, Pál Dániel Levente, Rónai-Balázs Zoltán, Vörös István.
Közben kiosztották az est másik meglepetésének számító, játékos IJ-kvíz (teszteltük, ki tud többet a folyóiratról) kérdéseit tartalmazó nyomtatványokat. Az est végén a játék résztvevői között 10 pólót sorsoltak ki. A pólókat az IJ 15. szülinapjára kiírt logópályázat nyertes munkája, Kónya Albert Attila alkotása díszíti. A koccintást és falatozást követő második részben Sohár Pál olvasott fel egy Kányádi-verset, majd a derű és kacagás pillanatai következtek André Ferenc, Horváth Benji, Muszka Sándor és Orbán János Dénes ezúttal humoros írásai révén.
És akkor most következzen Böszörményi Zoltán köszöntője, amely mindazokhoz szól, akik szeretik, olvassák az Irodalmi Jelent, illetve alkotásaikkal, munkájukkal járulnak hozzá a folyóirat megjelenéséhez:
„Ma benneteket ünneplünk, az olvasókat, a szerzőket, a szerkesztőket, benneteket, akik az elmúlt tizenöt évben az Irodalmi Jelen műhelyének hűséges tagjai vagytok.
Nehéz manapság irodalmi lapot úgy életben tartani, hogy közben elvonatkoztatunk a valóságtól, megfeledkezzünk arról, az irodalom is küzdőtér, ahol a csatákat nem vadászgépekkel, tankokkal, ágyúkkal, géppuskával, hanem a betű fegyverével vívják. A polarizált egyesült Európában, polarizált országban élünk. A transzcendenciákból is képesek vagyunk barikádot építeni, az előttünk álló hegyek helyett tavakat látni. Valami vörös idegesség, tántorgó nyugtalanság üli meg szellemünket, s hajlandóak vagyunk a humanista eszmék mögé bújva, a józan észt megkerülve kígyót- békát kiáltani egymásra. A populizmus soha nem volt egyenlő a racionalitással. Magától adódik tehát a kérdés: Mikor fogunk mi megnyugodni, magyarok és nem magyarok?
Az Irodalmi Jelennek eddig sikerült ezt a néha észtveszejtő örvénylést kikerülnie, szelíd vizeken hajóznia. Fennállásának tizenöt éve alatt sikerült megőriznie higgadtságát, egyensúlyát, szellemiségének pozitív indulatosságát. Hiszen indulatok nélkül nincs irodalom. Indulatok nélkül nem lehet alkotni, írni, egyáltalán lenni.
Nem oly rég Márai Sándor egyik naplóbejegyzésében olvastam, hogy Fenyő Miksa állításával ellentétben Ignotus nem vezette be (Márai) írásait a Nyugathoz, nem volt a lap egyik megbecsült munkatársa, s nem találkozhatott vele (Miksával) a Nyugat munkatársainak körében a Bristol Szállodában. Márai megjegyzi, Fenyő Miksával csak egyszer találkoztak, Budapest ostroma után, a Lukács fürdőben. „Minderről megfeledkezett – valószínűleg úgy hitte, a GYOSZ (Gyárosok Országos Szövetsége) nélkül senki sem lehetett író Magyarországon. De a magyar irodalom sokágú síp volt. Nyugat egyik legszebben szóló hangja volt ennek a sípnak, de nem az egyetlen” – vallja Márai.
A fenti megállapítás több irányba is elviszi a gondolat-gályát. A jó irodalomnak nem kell feltétlenül a feltupírozott figyelem előterében lennie. Nem a kánoncsinálóké a végső hatalom, hiszen ők sem tévedhetetlenek. A támogatott irodalom is éppen olyan esendő, mint bármelyik más. Ami fontos viszont: az irodalomban is a minőség az egyedüli hatalom. A rangot, az elismerést, a végső dicsőséget a mindenkori olvasó adja meg. Úgy vélem, az Irodalmi Jelen műhelye is elfoglalja majd méltó helyét a magyar irodalomban, s már ma része a Márai említette sokágú sípnak, mely a világ egyik legszebben szóló hangszere.
Alkotó nép a magyar. Szeret mesélni, látni és láttatni, mély allegóriákban gondolkodni, az élet szálait történetekbe szőni. Hangja a kontinensen és a világban kristálytisztán cseng. Ennek a hangnak ad teret az Irodalmi Jelen is. Műhelyébe olyan irodalmárok és szerkesztők tartoztak és tartoznak, mint Bege Magda, Boldog Zoltán, Elek Tibor, Faludy György, Gáll Attila, Hudy Árpád, Laik Eszter, Karácsonyi Zsolt, Kukorelly Endre, Mányoki Endre, Makkai Ádám, Méhes György, Molnár H. Magor, Onagy Zoltán, Orbán János Dénes, Pécsi Györgyi, Pongrácz Mária, Prágai Tamás, Tarján Tamás, Szőcs Géza, Varga Melinda, Weiner-Sennyey Tibor.
Fennállásának tizenöt éve alatt lapunk számos irodalmi pályázatot hirdetett meg, s ennek eredményeként több antológiát jelentetett meg.
Kétezer-négyben a huszonegyedik század legnagyobb magyar regénypályázatát írtuk ki, amelyre tizenkét országból 283 mű érkezett be. A díjak értéke 48 000 dollárt tett ki. 2009-ben novella-, 2010-ben vers- és újabb novellapályázatot hirdettünk meg. SZÓ-NETcímmel 2011-ben diákok számára indítottunk versenyt. Moral History pályázatunk 2012-ben zárult. Ezzel párhuzamosan futott miniesszé-versenyünk. A Slam School Poetry – az Irodalmi Jelen előadói versenye középiskolásoknak – 2013-ban zajlott le. Az ember fáj a földnek címmel novella, vers, festészet-grafika, fotó, film kategóriában indítottunk pályázatot. A következő évben, 2014-ben Lezáratlan holokausztvolt kiírásunk témája, s ezt követte a 2015-ben lezajlott novellapályázatunk. A pályázatok nyerteseinek munkáiból négy antológiát adtunk ki: Kenguruk a Körúton, Nyitott ajtók, A Gregorina-kanyar, Életszilánkok címmel. Az irodalomtörténeti szempontból is fontos, Mányoki Endre szerkesztette Verstörténés-antológia 2014-ben látott napvilágot.
Az Irodalmi Jelen és a Magyar PEN Club 2014. június 3-án kerekasztal-beszélgetést szervezett a Petőfi Irodalmi Múzeumban Márai Sándor Hallgatni akartam című esszéregényéről. A műről történészek és irodalmárok mondták el véleményüket a Horthy-korszakkal kapcsolatos vitás kérdéseket érintve. Bartha Ákos, Frank Tibor, Ignácz Károly, Kiss Zsuzsa, Rab Virág, Pihurik Judit, Ungváry Krisztián, Hudy Árpád tanulmánya hangzott el.
Népszerű Debüt rovatunkat indulásunk kezdetén Orbán János Dénes szerkesztette, ma pedig tízezrek követik hónapról hónapra figyelemmel. Ez a siker annak is tudható be, hogy szerkesztőségünk minden tagja nagy figyelmet fordít a fiatal tollforgatókra, írásaikkal először jelentkezőkre. Varga Melindáé a munka oroszlánrésze – tulajdonképpen három évvel ezelőtt az ő javaslatára André Ferenc verseivel indult újra a rovat –, de Hudy Árpád és jómagam is besegítünk neki. Ezért lapunkban a fiatal írók egyre több figyelmet kapnak, külön sajátos erőteret, holdudvart teremtenek.
A képszerkesztésre is jelentős hangsúlyt fektetünk, fotókra és képzőművészetre egyaránt. Portálunkon évről évre növekszik állandó képgalériánk anyaga. Mányoki Endre rendszeres irodalmi esteket rendezett Pesten, tehetséggondozó műhelyt vezetett, nyitott a képzőművészetek felé, Varga Melinda pedig Kolozsváron gyűjti maga köré a fiatalokat. Ő szerkeszti a Nézőtér című rovatot is, amely a magyar színházak előadásairól számol be.
Laik Eszter, Varga Melinda és tudósítóink egész évben jelen vannak a történelmi Magyarország területén zajló irodalmi rendezvényeken, táborokban, szimpóziumokon. Külső munkatársaink:André Ferenc, Ayhan Gökhan, Csanda Mária, Csepcsányi Éva, Branczeiz Anna, Balog Zetas Péter, Döme Barbara, Deák  Csillag, Fülöp Gábor, Jász Attila, Juhász Kristóf, Kadlót Nikolett, Kiss Júlia, Kölüs Lajos, Toroczkay András, Rónai-Balázs Zoltán, Payer Imre, Sárkány Tímea, Simon Adri, Szarka Károly pedig éveken keresztül hűségesen tudósítottak, segítették munkánkat.
Folytatva a gondolatmenetet, azt is el kell mondanom, hogy az elmúlt tizenöt évben több mint 2000, a történelmi Magyarország területén élő szerző érték szerint válogatott írását közölte az Irodalmi Jelen.
Meg kell említenem azt is, hogy az Irodalmi Jelen három formában jelenik meg. Az első az internetes portál, amely naponta frissül; a második az ennek anyagából összeálló havi 120-140 oldalas nyomtatott folyóirat; a harmadik az erdélyi szórványvidék öt tájegységének lakóit, Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megye magyarságát anyanyelvén tájékoztató napilap, a Nyugati Jelen havi nyolcoldalas melléklete.
Az Irodalmi Jelen Könyvek 2003-tól jelennek meg. Máig 159 kötet látott napvilágot.
Mindez azt mutatja, hogy mélyen beépültünk a magyar irodalom szövetébe. A legyintők és fanyalgók kezdetben oly nagy tábora megfogyatkozott, a bennünket ismerők, kedvelők és becsülők száma évről évre nő.
Ma már megkerülhetetlenek vagyunk.” Nyugati Jelen (Arad)

Megrázó előadással emlékeztek az aradi vértanúkra
A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban X. osztályos diákok előadásával emlékeztek az évfordulóra.
Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban is megemlékeztek a diákok és a tanárok az 1848-49-es szabadságharc vérbe fojtását követően kivégzett tábornokokról.
A X. F, a X. B. diákjai, az iskola kórusa, Szilágyi Kinga, Dobos Írisz és Miklovics Anna közös produkciója mindenkit megérintett. A diákok a vértanúk feleségeitől, szüleitől búcsúzó leveleiből olvastak fel részleteket, illetve elhangzott Damjanich János imája is. A feketébe öltözött diákok gyertyát gyújtottak a megidézett tábornokokért, az előadást Ady Endre Október 6 című költeményének szavalata illetve egy rövid balett-betét színesítette. Az előadás összeállításában Nevezi Dobosi Csilla, Fórizs Enikő és Fisár Erika voltak a diákok segítségére.
"Szeretném, ha azt üzenné ez a műsor, illetve minden műsor, ami történelmünk pillanatait eleveníti fel, hogy a magyar történelem minden egyes mozzanata mi magunk vagyunk. Többek vagyunk általa és azok vagyunk, akikké rendeltetett minket a sors. Attól vagyunk ebben a nagy világban azok, akiknek születtünk és akiknek szeretnénk megmaradni, hogy megőrizzük az ünnepeinket, tiszteljük a történelmünket. Így tudunk ebben az eléggé bizonytalan világban gyökereket találni magunknak. Ezért kell fejet hajtanunk, mindig, minden pillanatban az őseink előtt. Ragaszkodni ahhoz ami a miénk és amit nem hagyunk soha, hogy elvegyenek tőlünk" - mondta az előadást követően Pataki Enikő, az iskola igazgatója. szatmar.ro

Zord időben emlékeztek az aradi vértanúkra a Szabadság-szobornál
Fagyos hidegben kezdődtek meg kora délután az október hatodikai megemlékezések Aradon, a Szabadság-szobornál.
Gheroghe Falcă polgármester köszöntötte a hideg és a reggel óta kitartóan szitáló, de a koszorúzásra elállt esős idő ellenére is szép számban megjelenteket. Az aradi elöljáró emlékeztetett arra, hogy míg 20 évvel ezelőtt a '49-es mártírok megemlékezésén való részvétel a megosztást jelentette a románság számára, ma már az összetartozás jeleként fogják fel.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédében úgy fogalmazott, hogy minden szabadságharc az emberi méltóságért folytatott harc is egyben. „Így volt ez 1848–1849-ben, 1956-ban és 1989-ben. Arra kötelez bennünket a 13 aradi vértanú áldozatkészsége és mártírhalála, hogy nap mint nap, nemzedékről nemzedékre a szabadság feltétel nélküli szeretetét népszerűsítsük” – fogalmazott. Hozzátette, amikor az erdélyi magyarság azt kéri a román többségtől, hogy úgy tekintsenek ránk az 1918-as nagy román egyesülés után száz évvel mint államalkotó nemzeti közösségre, „akkor nem ellenünk akarunk bennünket, hanem csupán az egyenlő jogok, a szabadság és az emberi méltóság feltétel nélküli tisztelete vezet bennünket.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos szerint a 21. századi új kihívásokkal csak közösen lehet szembenézni, és „ne csak egymással, hanem egymásért legyünk itt, Közép-Európában”. Mint mondta: „A gyűlölet még sehol sem teremtett értékeket. A sokszínűség viszont érték. Bár napjainkban néhány ország az etnikai sokszínűséget inkább nemzetbiztonsági kockázatként kezeli. De nem a nemzeti kisebbségek léte a kockázat, hanem a kisebbségi jogok eltiprása, visszaszorítása.” Kalmár Ferenc emlékeztetett arra is, hogy az idei október az 1956-os forradalom jubileuma is egyben.
Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök megjegyezte, hogy „az utóbbi években sosem vagyunk itt annyian a téren, ahányan lehetnénk, ahányan képviselhetnénk Arad és a megye magyarságát, ahányunk főhajtása elegendő kegyeletet sugallana a kivégzett tábornokok felé”, de a jelenlévő aradi magyarokat a „hétköznapok hőseinek” nevezte, „akiknek szíve-lelke piros, fehér és zöld, akik a nap huszonnégy órájában magyarok, akkor is, ha ez még most, huszonöt évvel a demokratikus rendszer megteremtését követően sem egyszerű feladat”.
Az ünnepi beszédek végén elhelyezték koszorúikat a magyarországi parlamenti pártok, a romániai magyar politikai, egyházi és civil szervezetek, a különböző közületek képviselői. Délután a vesztőhelyen folytatódik a megemlékezés.
Pataky Lehel Zsolt maszol.ro

Így is lehet emlékezni október 6-án
A főtéri Bocskai-szobor előtt háromszögű pannót állítottak fel Nyárádszeredában, így emlékeztették az arra járókat október 6. fontosságára.
Szűcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezetének vezetője, az országos szervezet alelnöke lapunknak elmondta, szívügyüknek és feladatuknak tekintik a nemzeti hősökről való megemlékezést. A pannó oldalain a tizenhárom aradi vértanút, Batthyány Lajos első felelős magyar miniszterelnököt és az aradi Szabadság-szobrot ábrázoló kép áll. Céljuk, hogy interaktív módon hívják fel az emberek figyelmét az aradi vértanúkra, akik a szabad hazáért harcoltak 1848–49-ben, akárcsak 1956-ban a pesti ifjak.
A délelőtt felállított pannónál délig már több tucatnyi felnőtt és ifjú megállt, nézegették a képeket, olvasták a neveket és idézeteket, érdeklődtek és elbeszélgettek a szervezőkkel, majd további hasonló kezdeményezésekre biztatták őket. A nap folyamán mindig állt ott valaki és fogadta a megálló járókelőket, este pedig gyertyákat terveznek gyújtani a helyszínen.
Szűcs Péter azt is elmondta, az eddigi években mindig szerveztek valamilyen megemlékező rendezvényt október 6. alkalmával, de igyekeznek minden évben valami újjal előállni. Az EMI már hetedik éve működik Nyárádszeredában, de már megalakulásuk előtt is rendeztek megemlékezést a főtéri kopjafánál.
Gligor Róbert László Székelyhon.ro 

Két helyszínen emlékeztek Csíkszeredában az aradi vértanúkra
Az aradi vértanúk kivégzésének évfordulója alkalmából tartottak rövid megemlékezést csütörtökön délelőtt a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában, késő délután pedig a Mikó-vár előtt.
A tanulók az aradi vértanúk utolsó napjait idézték fel, majd mécseseket gyújtottak a vértanúk fényképei előtt. A rendezvény végén az Ismerős Arcok Nélküled című számát énekelték el közösen. Szabó Csaba, az iskola történelem szakos tanára, az esemény szervezője elmondta, a megemlékezés célja, hogy a gyerek számára közelebb hozzák az aradi vértanúk hőstetteit, és azok utóéletét biztosítsák a tanulók részére. „Nagy hagyománya van a rendezvénynek, évről évre egyre közvetlenebbé tesszük” – fogalmazott a pedagógus.
Koraeste a Mikó-vár előtt szervezett gyertyagyújtást a tizenhárom aradi vértanú emlékére Korodi Attila parlamenti képviselő, az RMDSZ Csíki Területi Szervezete és a Székely Nemzeti Tanács. A szervezők arra hívták fel a figyelmet, hogy az évente ismétlődő megemlékezés ellenére keveset tudunk azokról, akik 1849 októberében életüket adták a szabadságért. Az alkalomra a szervezők kihelyezték a vértanúk portréit is, amelyek előtt gyertyát gyújthattak a jelenlevők.
A megemlékezésen mintegy százan vettek részt. A gyertyagyújtás a vértanúk lelki üdvéért való imádkozással, majd a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Molnár Rajmond Székelyhon.ro

Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson is
„A szabadság olyan, mind halnak a víz, madárnak a levegő, vadnak a rengeteg. Legyetek inkább halni készek véle, mint élni nélküle” – idézte egy 1848-as szabadságharcos szavait Portik Zsolt történelemtanár a gyergyószentmiklósi temetőben.
Kiss Antal honvédszázados kopjafájánál zajlott csütörtökön az 1849 október 6-i gyásznapra való megemlékezés. Mint elhangzott, a forradalmárokra példaképként kell tekintenünk, erőt merítenünk elszántságukból, kitartásukból, hiszen ma sem könnyű magyarként élni és fontos, hogy unokáink is magyarként emlékezhessenek meg a nagy elődökről.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere beszédében hangsúlyozta, a gyásznapon emlékezünk arra az 1849 őszén az egész nemzeten úrrá lett csalódottságra, reményvesztettségre is, amiből nem látszott kiút. A letörtség mellett azonban mi az ami felemelhet? – tette fel a kérdést. A halálraítéltek sorsvállalása ebben is példa lehet. Feljegyezték róluk, ki Horatiust, ki várak megerősítéséről szóló könyvet olvasott, dolgoztak, terveztek  kivégzésük előtti estén, nem hagyták el magukat. Üzenet, ami mára is érvényes lehet: sose hagyjuk a csüggedést eluralkodni magunk felett, főleg ne olyankor, amikor egy egész közösséget próbálnak megfélemlíteni.
A megemlékezésen Gergely Péter kilencedikes diák szavalata hangzott még el, és az alkalomhoz illő dalokat adott elő az Ipartestület Férfikórusa. Az eseményen megjelentekre a magyar történelmi egyházak lelkészei mondtak áldást, majd koszorúzással és a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.
Gergely Imre Székelyhon.ro

Tisztelgés a bátrak előtt (Sepsiszentgyörgy)
A tizenhárom aradi vértanú előtt tisztelgő kopjafapark idén is benépesült a sepsiszentgyörgyi megemlékezőkkel. A 167 évvel ezelőtti történelmi eseményeket idézte a Székely Mikó Kollégium diákjainak előadása (fotó), a hősök mártírhalálának mához szóló üzenetét tolmácsolták a szónokok. Nem mozgatott nagy tömeget a megemlékezés, de méltóságteljesen, szépen rótták le kegyeletüket idén is a sepsiszentgyörgyiek.
A Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren 2011-ben állították fel a tizenhárom kopjafát, Balázs Antal fafaragó ötletének és kivitelezésének köszönhetően új kegyhellyel gyarapodott Sepsiszentgyörgy, és azóta minden esztendőben október 6-án itt gyülekeznek a főhajtók. Hagyománnyá vált immár a Székely Mikó Kollégium diákjainak fellépése is, évről évre ők állnak díszőrséget, mondanak verset, prózát, énekelnek a megemlékezésen. Idén Szemből, halál volt a címe irodalmi összeállításuknak, majd beszédet mondott Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője, megyei tanácstag és Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnöke. Jó lenne, ha ünnepeink nem gyászos eseményekhez kapcsolódnának, de a viharos magyar történelemnek előnye is van, megerősített bennünket – hangsúlyozta beszédében Benkő Erika. Az aradi tizenhármak példát mutattak a magyarok méltóságából és szabadságvágyából, korai haláluk nem volt értelmetlen, hisz „nem az a fontos, hogy mennyit élünk, sokkal fontosabb, hogyan élünk, mit teszünk, milyen ügyek mellett állunk ki. A tartalmas és értékes élet lényege nem szűnik meg a halál után, aki alkotó, tevékeny életet él a közösség érdekében, annak csak a teste enyészik el, a szelleme addig nem, amíg vannak olyanok, akik hisznek az eszmében, amelyért dolgozott” – mondotta. „Bármilyen szörnyű volt is a történelem, nekünk mindig azt kell keresnünk benne, ami biztató, ami megerősít bennünket. A tizenhárom aradi vértanú halálában hagyatékuk a biztató, a bátran élt, teljes élet példája, amely mindannyiunk számára követendő út. Nekünk vannak még beteljesületlen álmaink, vannak céljaink, a mi időnk csak ezután jön el. Tudjuk, kik vagyunk, tudjuk, mit akarunk, mi a célunk a földön, és azt is, hogy mindezért dolgoznunk kell, és dolgozni is fogunk” – zárta beszédét Benkő Erika.
Latorcai János a reformkor nemzeti öntudatot élesztő, szellemi nagyságokat teremtő időszakát idézte fel. Beszélt a kivégzett tizenhármak bátorságáról, nagyságáról, és október 6. egyik legfontosabb üzeneteként fogalmazta meg: a halál nemcsak ölni, de éltetni is tud egy egész nemzetet, „vértanúink azért vállalták a halált, hogy elvezessenek bennünket a győzelemhez, hogy elhiggyük, véráldozatuk nem volt hiábavaló. Megtanították számunkra, hogy a nemzeti sorscsapásokban ne a könnyebbik utat keressük, hanem azt, amelyik, ha nekünk nem is hoz jót, de a nemzet javát szolgálja.” Mint fogalmazott, ez itt, Erdélyben nem szorul különösebb magyarázatra, hisz az itt élők ezt tapasztalják nap mint nap, generációról generációra. „167 éve a nemzet nagyjainak titka éppen abban rejlett, hogy a létkérdésekben világosan látták a megoldás útját, megértették, hogy itt, Nyugat és Kelet határán jövőnk csak akkor lehet, ha Európa irányába haladunk, de megtartjuk, ápoljuk saját különleges gyökereinket, kultúránkat.” Latorcai János szerint nemzeti identitásunk megőrzése ma éppen olyan fontos, mint 167 éve volt, akkor az osztrák elnyomás, ma a nemzetek létjogosultságát tagadó kozmopolitizmus jelenti a legnagyobb veszélyt, megmaradásunk csak akkor biztosított, ha nem tévesztjük szem elől, hogy minden magyar – a csonka Magyarországon, az elszakított részeken, az öt világrész bármely táján élő – egy nemzet. 
Balázs Antal nyugalmazott tanító szomorúan állapította meg, hogy kevesen tartották fontosnak a tisztelgést az aradi hősök előtt, elsősorban az idősebb korosztály tagjai jelentek meg a sepsiszentgyörgyi főhajtáson. Pedagógustársaihoz szólt: próbálják megtanítani a gyermekeknek, hogy emlékezni kötelességünk. Szabó Lajos római katolikus kanonok áldásában arra kérte az Urat, hogy „az aradi tizenhármak istenhite, család- és nemzetszeretete a miénk is legyen, így épüljön, szépüljön a magyar jövendő. Ne engedd, Uram, hogy az áldozatos életük árán megszerzett szabadságot szabadosságba kergessük, hanem engedd, hogy a hősök szeretetével, kitartásával és hitével bízzunk mi is a te atyai szeretetedben, általad, veled és benned épüljön újra a magyar nép.” A felszólalások és a kopjafák megkoszorúzása után himnuszaink csendültek fel, majd az egybegyűltek az Erzsébet park oroszlános emlékművénél is lerótták kegyeletüket.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A tizenhármak emléke
Tegnap arra emlékeztünk, hogy 167 esztendeje haltak vértanúhalált Aradon a magyar szabadságharc honvédtábornokai. Az első felelős magyar kormány miniszterelnökét is ezen a napon végezték ki, nem volt véletlen, hogy a szabadságharc leverését követő osztrák megtorlás éppen az egy évvel korábbi, második bécsi forradalom kitörésének évfordulójára időzítette a vérengzést. Azóta már tudjuk, hogy bár a szabadságharc elbukott, az áldozat nem volt hiábavaló, a nemzet küzdelmének társadalmi vívmányait, a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést és a törvény előtti egyenlőséget már nem lehetett elvenni. És a már haláluk napján mártírrá vált tizenhármak kiállása kellett a későbbi kiegyezést kikényszerítő passzív ellenállás magvainak elvetéséhez is.
Példaadásuk az igaz ügybe vetett megtörhetetlen hit, az összefogás és a hazaszeretet máig élő üzenete. Hiszen a magyar forradalom ügye mellett a kivégzőosztag sortüzéig vagy a hóhér köteléig kitartó tisztek között csak öt volt magyar származású, mellettük három német, két örmény és egy-egy osztrák, szerb és horvát férfi vállalta a halált is a magyar és az egyetemes szabadságért. Az alig két évtizede lezajlott délszláv háborúkra vagy a közelebbi fejleményekre gondolva, vajon hol álltak volna, vagy épp állnának, milyen oldalon ebben a világban? Mert az a haza, amely mellett a végsőkig kitartottak, ma több országba van szétszakítva, ahol a kisebbségi sorban élők még mindig csak amolyan megtűrt, másodrangú polgároknak számítanak, úgy is, hogy a román impérium alatt élőknek szűk százada egészen mást ígértek. Jóhiszemű egymás felé közelítés nélkül kevés az esély a tizenhármak szimbolizálta nemzetiségek közti egyetértésre, ami igencsak elkelne a vén földrész e tájékán ilyen zavaros időkben.
Az öt magyar vértanú pedig vajon hogyan vélekedne egy olyan hazáról, ahol az állítólagos demokraták az egyik legalapvetőbb demokratikus jogtól való tartózkodás mellett álltak ki egy olyan referendum kapcsán, amilyenhez hasonlót a kontinens többi országában is illett volna tartani a vén földrész utóbbi időkbeli egyik legnagyobb kihívásának kérdésében? A néhai tábornokok vélhetően kardot rántanának a hazájukat a brüsszeli harctereken hátba támadó, a hatalomért minden elvet megtagadó utódok láttán. Már ha nem Tamási novellahőseihez hasonlóan húznák ismét magukra a hantot egy ilyen világra ébredve, melyből kiveszett már a nyoma is annak a tartásnak, ami az ő példamutatásukhoz elengedhetetlen volt. Ma a szabadnak csak becézett, közterheket számlálatlanul nyögő, de a törvény előtt az utódállamok polgáraival egyenrangúságot csak néha tapasztaló magyaron nem önkényeskedő császárok, "csak" kalandor politikusok uralkodnak.
Benedek István Népújság (Marosvásárhely)

Megemlékezés a Megbékélési parkban
„Szabadság nélkül nincs emberi méltóság”
Nem zavarta meg az eső az aradi Megbékélési parkban a csütörtökön délben összegyűlt megemlékezőket, bár az október 6-i rendezvény záró momentumaiban, a koszorúk elhelyezésekor már csepergett.
A Szabadság-szobor előtti műsort, az elmúlt évek hagyományainak megfelelően, idén is a két (magyar és román) himnusz és az Örömóda lejátszásával kezdték, majd Fekete Károly (a Kölcsey Egyesület alelnöke) felkonferálásával Gheorghe Falcă aradi polgármester szólt pár szót az egybegyűltekhez. A város vezetője szerint az aradi vértanúk emléke egyesítő erővel bír az itt élőkre nézve. „Ha húsz évvel ezelőtt a 13 tábornokra való emlékezés szétválasztotta a nemzeteket, napjainkban a megemlékezés közelebb hozza őket, hogy együtt ünnepeljék a szabadságot. Arad érezhetően egy szabad város egy szép történelemmel, melyből kiderül, hogyan harcoltak annak idején a szabadságért. (…) Gratulálok, hogy önök ezeket az értékeket megőrzik és ezen értékek által a társadalom tagjai ma együtt lehetnek”.
Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke az egybegyűltek előtt a kollektív emlékezetekben őrzött harcokra utalva, a nemzeti felemelkedés hajtómotorjának és üzemanyagának nevezte a magyar szabadságharcot.„Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az 1848-as szabadságharc és a 13 aradi vértanú emléke életben tartotta, erősítette a magyar nemzet immunrendszerét a legnagyobb kihívások idején is. És azért lehetett ez így, mert egy forradalmat túlerővel, fegyverrel, cselszövéssel, ármánykodással és árulással el lehet tiporni, de a szabadság iránti vágyat, a szabadság szeretetét, az igazságosság és az emberi méltóság természetes óhaját nem tudja elpusztítani semmilyen fegyver, semmilyen tiltás. Ez pedig tanulságul szolgálhat ma is mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy egy nemzeti közösség jogos igényeit és jogait semmibe lehet venni, közigazgatási és igazságszolgáltatási eszközökkel azokat meg lehet tiltani. Minden szabadságharc az emberi méltóságért folytatott harc is egyben” – mondta a szövetségi elnök, aki szerint a vértanúk emléke a szabadság kultúrájának és feltétel nélküli szeretetének az üdvözítésére kellene buzdítson mindenkit.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa beszédében kihangsúlyozta, hogy Arad a helytállás és a megtestesült szolidaritás, a nemzetek közötti békés együttélés szimbóluma. A miniszteri biztos a régiók közötti összefogás szükségességére hívta fel a figyelmet, hiszen „egymásra vagyunk utalva”, „a mai világ kihívásaival szemben csak együtt tudunk sikeres válaszokat adni és kapni”. Ehhez az egymás elfogadása szükséges és nem az egymás feletti uralkodás.
Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök arra próbálta ráirányítani az egybegyűltek figyelmét, hogy a megemlékezéseken sosem vannak annyian, ahányan lehetnének. „Kiégett volna október 6. szellemisége?” – tette fel a kérdést. „Még a rendszerváltás előtt Önök közül sokan október 6-án kabátjuk alá rejtett szál virággal igyekeztek átsurranni a figyelő szemek előtt a várhídon vagy az újaradi hídon, hogy eljussanak a Vesztőhelyre. Hogy főt hajtsanak, emlékezzenek, fújják gyásznapunk szellemiségének parazsát. Mert annak forrósága sosem lanyhulhat. Ezért arra kérem önöket, hogy miután elhelyezték Szabadság-szobrunkra a kegyelet virágait, vagy egyszerűen csak főt hajtottak kivégzett hőseinknek az emlékére, távozáskor rejtsenek kabátjuk alá egy fuvallatnyi szellemiséget. Vigyék haza, tárják fel a családban, ismerőseik, vagy szomszédjaik, barátaik előtt. Majd hintsék szét a fuvallatot, hogy újabb egy esztendeig tartsa életben a 13 aradi hős vértanú emlékének parazsát. Isten minket úgy segéljen!”
A magyarországi vendégek között köszönthették az aradi házigazdák többek között Zákonyi Botondot, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, Kiss László ezredest, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének véderő attaséját, Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, dr. Szinyei Katalint, dr. Görgényi Ernőt, Gyula testvérváros polgármesterét és még sok más hivatalosságot.
A beszédek után a magyarországi vendégek, az aradi és Arad megyei politikusok, a magyar érdekképviseleti szervezetek, az egyházvezetők, az iskolák és közintézmények képviselői koszorúkat helyeztek el a Szabadság-szobornál. Az aradi és Arad megyei vezetők közül jelen volt még Bognár Levente aradi alpolgármester, Iustin Cionca megyei önkormányzati elnök, Claudia Boghicevici megyei alelnök, Călin Bibarț alpolgármester stb.
Idén szélsőséges megnyilvánulások nem zavarták meg a megemlékezést.
Sólya Emília Nyugati Jelen (Arad)

„Köszönjük meg, hogy ilyen példaképeink lehetnek”
A szabadságnak ára
Szemerkélő esőben került sor az aradi vesztőhelyen tegnap délután a megemlékezésre. Az az 1990-es évek legelején történt ünnepség jutott eszembe, amikor – a mostaninál sokkal sűrűbb esőben – a teret megtöltő aradiak az első szabad október hatodikák egyikét ünnepelték esernyőik alatt. Tegnap távolról sem voltak annyian, mint húszegynéhány éve, meglepően sokan voltak viszont az anyaországiak, de szlovákiaiak is – köztük számos diák.
Az ünnepséget Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, az RMDSZ Megyei Szervezete kulturális bizottságának elnöke nyitotta meg a nap jelentőségét, a 13 vértanú hősiességének mai kihatásait méltatva. Az egyházak képviseletében nt. Módi József református esperes mondott beszédet, többek között kijelentve: a szabadságnak ára van, amelyet a vértanúk megfizettek – ma az a kérdés, hogy a kor embere hajlandó-e megfizetni a szabadság árát. Illendő mindenesetre megköszönnünk, hogy ilyen példaképeink lehetnek.
A három nyelven elhangzott Miatyánk után a koszorúzás következett. Elsőként a Knézich és Damjanics család leszármazottai helyezték el a kegyelet virágait a 13 vértanú emlékoszlopánál, majd az RMDSZ Országos Szervezete, a bukaresti magyar nagykövetség, az Aradi Polgármesteri Hivatal, az RMDSZ Megyei Szervezete, a magyar külügyminisztérium, a honvédelmi minisztérium, a kolozsvári magyar főkonzulátus, az aradi Szabadság-szobor Egyesület, nagyon sok aradi és Arad megyei RMDSZ- és civilszervezet, egyház, iskola koszorúzott. És rengeteg anyaországi megye, város, vitézi rend, iskola, pedagógusszövetség – a kecskeméti diákok, például 240 kilométert kerékpárral tettek meg Aradig, hogy a megemlékezésen részt vehessenek, s a vértanúk örök nyughelyére tehessék koszorújukat.
-r –a Nyugati Jelen (Arad)

Szobrot kapott Kiss Ernő honvéd tábornok a vajdasági Eleméren
Mellszobrot állítottak a vajdasági Eleméren csütörtökön Kiss Ernő honvédtábornoknak, az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 167 évvel ezelőtt Aradon kivégzett vértanújának.
A délvidéki központi megemlékezést minden évben a közép-bánsági Eleméren tartják, ezen a településen nyugszik ugyanis Kiss Ernő. 
A megemlékezés ezúttal is a 4300 fős település templomában tartott szentmisével kezdődött. Itt havonta csak egyszer tartanak katolikus misét, a helyi magyar lakosság száma ugyanis két százalék alatt van. Kiss Ernő mellszobra a templomkertben kapott helyet. A vértanúnak eddig nem volt szobra a Vajdaságban. Kiss Ernőnek ugyan 1906-ban Nagybecskereken szobrot emeltek, ám azt 1918-ban, az első világháború után a szerbek összetörték. A szobor feje azonban megmaradt, így arról mintázták a mostani emlékművet. A templom felújítását és a szoborállítást a magyar kormány támogatta. Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke ünnepi beszédét követően az MTI-nek nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy az emléknap üzenete nem más, mint hogy sok helyről jövő, különféle emberek is tudnak olyan közös értéket, közös erőt találni, amely a magyarságban, a magyar szabadságszeretetben hozza össze őket. Ez a közös akarat a jövő szempontjából is meghatározó – szögezte le. „Az aradi vértanúk egy közös akaratért tudtak harcolni, és ez a közös erő a múlt vasárnap, a kvótareferendum alkalmával is megfogalmazódott a Kárpát-medence és a világ magyarságában”, amikor nemmel szavazott a népszavazáson – tette hozzá az MNT elnöke.
Kishegyesen a szabadságharc utolsó győztes csatájára emlékeztek, amelyet 1849. július 14-én vívott a magyar sereg, amikor visszaszorította Jellasics horvát bán csapatait. A tizenhárom aradi vértanú közül hat kötődik valamilyen módon a Délvidékhez vagy a volt Jugoszláviához, így számos településen tartanak megemlékezéseket minden évben. A rendezvények már szerdán megkezdődtek. 
Nagybecskereken a Lázár Vilmos emlékére állított domborműnél rendezték meg a Légy híve rendületlenül című hangversenyt. Lázár Vilmost a domborműnek otthont adó székesegyházban keresztelték meg. 
Zomborban, Schweidel József szülővárosában a Szent Rókus temetőben koszorúzták meg az 1848–1849-es emlékobeliszket, majd a Magyar Polgári Kaszinóban megkoszorúzták a 220 éve született honvédtábornok emléktábláját.
Törökbecsén Leiningen-Westerburg Károlyra emlékeztek a katolikus templom kertjében hét éve felállított mellszobornál. 
Csütörtök délután Adán megkoszorúzzák Damjanich János domborművét. A helyi magyar közösségnek az emlékmű öt évvel ezelőtti felállításakor komoly harcot kellett vívnia azért, hogy megmaradhasson az emlékmű, ugyanis szerb kezdeményezésre el akarták távolítani. A szerbek a szerb születésű Damjanichot árulónak tartják, amiért a magyar szabadságért harcolt velük szemben. (MTI) Nyugati Jelen (Arad) 

Kelemen: vissza kell adni a parlament „súlyát”
Fontos, hogy Romániának politikai kormánya legyen a parlamenti választások után – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön Aradon. A szövetségi elnök szerint a jelenlegi törvényhozói testület semmiféleképpen nem gyakorol ellenőrzést a kormány felett.
Úgy vélekedett, ha egy kormánynak nincs politikai támogatottsága, ahogyan ez jelen esetében is történik, akkor nem tud eredményesen dolgozni. Hozzátette: a parlament jelenleg nem a törvényhozással foglalkozik, hanem többnyire a kormány által kiadott rendeletekkel. „Úgy vélem, parlamentáris demokráciában a kormánynak a parlament ellenőrzése alatt kell állnia, akárcsak a vezető intézményeknek” – mondta Kelemen Hunor, hangsúlyozva: vissza kell adni a parlamentnek az őt megillető súlyát, ami egyrészt a politikum, másrészt pedig a választók feladata, „másképp nehéz lesz jogállamról és demokratikus döntésekről beszélni”. Szabadság (Kolozsvár)

Évforduló – Tamás András alezredes emlékoszlopánál a történelmi háttérről
Tamás Andrásnak, az 1848–49-es szabadságharc csíkszéki nemzetőr alezredesének, mártírjának jelképes sírhelye a kolozsvári magyarok kiemelkedő jelentőségű emlékhelye lett.
Amikor e helyen évenként megállunk, Tamás András szerepe és mártírhalála mellett gondolunk az 1848-as szabadságharcra, annak hőseire. Arra, hogy akkor a magyarság Európa legnagyobb szabadságharcát vívta, melyben bizonyosan minden magyar család áldozatot hozott. És arról sem szoktunk megfeledkezni, hogy a nagy szabadságharcban együtt volt Magyarország és Erdély, s ebben a Székelyföld. Ezért emlékezhetünk egyszerre, október 6-án, az aradi tizenháromra, Batthyány Lajos miniszterelnökre és a székely vértanúkra. Szabadság (Kolozsvár)

Tisztelgés forradalmi hőseink emléke előtt
Az aradi vértanúkra emlékező nemzeti gyásznap jegyében tegnap délután a Házsongárdi temetőben az RMDSZ és a Pro Juventute Egyesület szervezésében koszorúzást tartottak a forradalom és szabadságharc leverése után megtorlásként az osztrákok által 1849. október 18-án Szamosfalván Sándor László kormánybiztossal együtt kivégzett Tamás András honvéd alezredes emlékművénél.
A vértanú tiszteletére Egyed Ákos akadémikus a történész szemével villantotta fel az akkori politikai körülményeket (ünnepi beszédét lapunk harmadik oldalán közöljük). Rajta kívül felszólalt Geréd Imre az RMDSZ belmonostori szervezetének elnöke, Hegedűs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, Albertné Simon Edina konzul, Enyedi Tamás megyei tanácsos, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum elnöke.
(Ö. I. B.) Szabadság (Kolozsvár)

„Erősítenünk kell a szabadság kultúráját!”
Erdély-szerte megemlékezéseket tartottak csütörtökön az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc véres megtorlása és a 13 aradi vértanú kivégzésének 167. évfordulója alkalmából.
A központi rendezvényt – mint minden évben – Aradon tartották, ahol a program a hagyomány szerint szentmisével kezdődött a belvárosi római katolikus templomban, melyet Kovács Péter gyulai esperes-plébános, általános püspöki helynök celebrált. Ezt követően a megemlékezők a Szabadság-szoborhoz vonultak.
A megemlékezésen elsőként felszólaló Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra mutatott rá, hogy egyetlen európai nemzetet sem kímélt meg a történelem attól, hogy meg kelljen vívnia a maga szabadságharcát. „A nemzetté válás és a szabadság iránti vágy, valamint az abból fakadó szabadságharc párost alkotott a népek történelmében, különösen a francia forradalomtól kezdődően. Ez alól nem voltunk, nem is lehettünk kivételek mi, magyarok sem” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Hangsúlyozta, az aradi 13 vértanú áldozatkészségének és mártírhalálának példája ma is aktuális a kisebbségi sorban élő erdélyi magyarság számára. Kelemen Hunor szerint arra kötelez bennünket a 13 aradi vértanú áldozata és emléke, hogy minden választásunkkal, minden cselekedetünkkel, nap mint nap, nemzedékről nemzedékre a szabadság kultúráját, a szabadság feltétel nélküli szeretetét erősítsük.
Az Aradi Hírek portál tudósítása szerint Gheorghe Falcă, Arad polgármestere is köszöntötte a megemlékezés résztvevőit. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy míg 20 évvel ezelőtt a '49-es mártírok megemlékezésén való részvétel a megosztást jelentette a románság számára, ma már az összetartozás jeleként értékelik.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos beszédében azt emelte ki: a 21. századi kihívásokkal csak összefogással tudhat szembenézni Közép-Európa. „Nemcsak gazdasági, hanem látjuk a migrációs kérdést is, amelyekre nem lehet megfelelő választ adni egyenként, hanem feltétlenül szükséges az összefogás, minimum a térségbeli összefogás” – idézte a politikust az aradi hírportál. A Zala György alkotta emlékműnél megtartott megemlékezést követően 16 órakor a Vesztőhelyen tisztelegtek a vértanúk előtt, a program szerint pedig 18 órától az aradi állami színházban Tóth-Máthé Miklós A nagyrahivatott című darabját mutatták be.
„Meg kell tanítani: emlékezni kötelesség!”
Sepsiszentgyörgyön mintegy 200 résztvevő jelenlétében tisztelegtek a nemzeti gyásznapon a megyei könyvtár mögötti emlékparkban, ahol megkoszorúzták a vértanúk emlékére állított 13 kopjafát, Balázs Antal alkotásait. Elsőként a fafaragó mester – az emlékpark létrehozásának ötletgazdája – szólt az egybegyűltekhez, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „csak egy maroknyi polgár” érezte úgy, hogy részt kell vennie a megemlékezésen, „holott emlékeznünk kell azokra, akik a harcolni akarásban példát mutattak nekünk”. Balázs Antal arra kérte a pedagógusokat, hogy tanítsák meg a diákoknak, hogy emlékezni kötelesség.  A megemlékezés díszvendége, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke az identitásunk megőrzéséért folytatott, közel 170 éve tartó harcról beszélt. Hangsúlyozta, míg a 19. századi forradalom idején az osztrák elnyomás ellen kellett küzdeni, ma a kozmopolita gondolkodás veszélyezteti a magyarságot. 
A nyárádszeredai magyarság a hagyománytól eltérő módon emlékeztek meg a kivégzett aradi vértanúkról csütörtökön délelőtt. A főtéri Bocskai-szobor előtt háromszögű pannót állítottak fel, így emlékeztették az arra járó helybelieket a nap fontosságára. A pannó oldalain a tizenhárom aradi vértanút, Batthyány Lajos első felelős magyar miniszterelnököt és az aradi Szabadság-szobrot ábrázoló kép áll.
Szűcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) országos szervezet alelnöke lapunknak elmondta: szívügyüknek és feladatuknak tekintik a nemzeti hősökről való megemlékezést. Céljuk, hogy interaktív módon hívják fel az emberek figyelmét az aradi vértanúkra, akik a szabad hazáért harcoltak 1848-49-ben, mint 1956-ban a pesti ifjak. A délelőtt felállított pannónál sokan elidőztek, nézegették a képeket, olvasták a neveket és idézeteket, érdeklődtek és elbeszélgettek a szervezőkkel, majd további hasonló kezdeményezésekre biztatták őket. A nap folyamán mindig állt ott valaki és fogadta a megálló járókelőket, este pedig gyertyákat gyújtottak a helyszínen.
„Spekulánsok helyett Petőfikre van szükség!”
„Ma is az asztalra felpattanó, az igazságot kimondó és értékeinket megvédő, talpra magyar Petőfikre van szükségünk, nem pedig az áldemokrácia eszméi mögött megbújó spekulánsokra” – hangzott el a Maros megyei EMNT szerda esti megemlékezésén. A Deus Providebit Taulmányi Ház Szent Mihály termében megtartott rendezvényen Balla József római katolikus lelkész felolvasta Damjanich János vértanú-vezérőrnagy 1849. október 6-án hajnalban írt imáját.
A Rendhagyó történelemóra rendezvénysorozat egyik szervezője, Kocsis Lóránt Zsombor a történelmi tényeket ismertette. „167 évvel ezelőtt egy nemzet úgy döntött, kifordítja sarkaiból a világot és meg is tette, mint ahogy a történelem folyamán oly sokszor, ha a zsarnokság, az önkényes hatalom az igazság és a szabadság fölé szándékozott emelkedni, és ma is megteszi, ha kell” – fogalmazott. Rámutatott, a magyar nép mindig békeszerető, befogadó nép volt, viszont mindig felismerte, ha szabadságát, kultúráját és keresztény értékeit veszély fenyegette, ezt teszi ma is „az egész Európa helyett”. A rendezvény végén Kali Margit népdalokat énekelt, majd közölték a résztvevőkkel, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának méltó emléket állít az EMNT országos rendezvénye, amelyet október 17-én, hétfőn 18 órától tartanak a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. Krónika (Kolozsvár)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 30. (részletek)
Demény Lajos az új korszak bukaresti magyar elitjét számba vevő, válogatott és vitatható listájáról méltánytalanul hiányzik dr. Laky Dezső egyetemi tanár, az 1921-ben Bukarestben született patológus-immunológus, aki 40 évig volt a Victor Babeş Intézet kutatója, és akit a New-York-i Tudományos Akadémia rendes tagjának választott, s több száz tudományos cikk és tanulmány szerzője. Gazdovits Miklós (szül. 1931) mérnök is megérdemelte volna, hogy megemlékezzenek róla: a hadsereg vezérkari ezredese, távközlési szakember, de ugyanakkor az erdélyi magyar örmények történelmének szakértője volt, aki a közösség felkérésére egy könyvet és számtalan cikket írt.
A bukaresti magyarságnak mindig is voltak és vannak műépítész-szaktekintélyei, ám őket Demény teljesen mellőzte. A Ion Mincu Műépítészeti Egyetemen tanított a Sebestyén testvérpáros, Victor és Gheorghe. Dr. Sebestyén Gheorghe műépítész (1920–?), a fenti intézet végzettje, egy interdiszciplináris csoportot alakított, 1963-ban egyetemi docens lett. 1987-ben jelent meg Egy lap Románia építészetében. A reneszánsz című könyve. Később kivándorolt Németországba. Egy másik építész, dr. Takács Zoltán (1934) egyetemi tanár, négy éven át volt asszisztense az akadémikus Octav Doicescunak, később Cezar Lăzărescu építész csapatában az otopeni-i repülőtér, a Sala Polivalentă csarnok, a kínai követség épülete, a Postăvăria Română szövetgyár stb. tervezésében társszerző. 2002-ben a Románia Csillaga lovagkeresztjével tüntették ki, 2011-ben pedig a Romániai Építészek Rendje az Omnia-díjat adományozta számára.
Demény könyvecskéjében néhány művészt is megemlített: zeneszerzőket és karmestereket: Oláh Tibort, Bács Lajost, Csire Józsefet és Winkler Józsefet, az első három egyetemi tanár is volt, illetve szobrászokat: Balogh Pétert és Kocsis Elődöt és festőket: Balogh Lászlót, Labancz Lászlót és Drócsay Imrét. Ennél természetesen sokkal többen voltak, hisz elég, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a Képzőművészeti Egyetemen mindig voltak és most is vannak magyar tanárok. Illő megemlítenünk néhány átlagosnál híresebbé vált művészt: Lydia Csató Gasman képzőművészt vagy Kőrössy János és Kerestély Zsolt zeneszerzőt, akkor is, ha ők nem vállaltak szerepet a bukaresti magyar közéletben. A rendkívül tehetséges, de sajnos Romániában gyakorlatilag ismeretlen Lydia Csató Gasman értelmiségi családban született 1925-ben Foksányban, és a bukaresti Képzőművészeti Főiskolán tanult 1949–1953 között, Drócsay évfolyamtársaként. Itthon pártvonalas mozgalmi műveket festett, de már korán, 1961-ben elhagyta Romániát. Rövid izraeli tartózkodás után Franciaországba, majd az Egyesült Államokba költözött, ahol Picasso értelmezései és a Virginiai Egyetemen tartott művészettörténeti előadásai révén vált híressé. 2010-ben hunyt el.
Kőrössy Jánost (1926–2013) az etnodzsessz kezdeményezőjeként, a legértékesebb romániai dzsesszzenészként tartják számon. Bukarestben alapította nemzetközi sikerű együttesét, a Jancsi Körössy Triót, amelyben Johnny Răducanu is játszott. 1969-es nyugati koncertkörútján az Egyesült Államokba disszidált. Emiatt az 1976-ban megjelenő román dzsesszlexikonból a rá vonatkozó cikket egyszerűen kihagyták. 2006-ban, 80. születésnapja alkalmából koncertezett a Román Atheneumban, ekkor vehette át a Kulturális Érdemrend parancsnoki fokozatát.
Kerestély Zsolt (1934) székely származású, a kolozsvári konzervatóriumban végzett; az egyik legismertebb és legtermékenyebb könnyűzeneszerző, háromszor is elnyerte a Román Zeneszerzők Szövetségének Díját. 1964-ben költözött Bukarestbe, a Román Rádió és Televízióhoz került zenei szerkesztőként, itt dolgozott 30 éven át. Párhuzamosan filmzenéket, revüzenét, musicaleket szerzett. Nyugdíjazása után saját zenestúdiót nyitott, fiával, a zeneszerző és hangmérnök Andrei-jel.  Vannak esetek, amikor a művész vagy író magyar származásáról nem árulkodik a név. Ludovic Spiess (1938–2006), a Román Opera tenorja anyja révén félig magyar volt. Látványos nemzetközi karriert futott be, később, 1991–1992 között kulturális miniszter, majd 2000–2005 között a Román Opera igazgatója. Az 1925-ös bukaresti születésű Carmen Stănescu színésznőnek ugyancsak magyar volt az anyja. 64 évig játszott a Nemzeti Színházban rangos szerepeket. Habár közzétette emlékiratait, nem tudni mégsem, hogy családjában valaki még beszélte-e a magyar nyelvet, miképp azt sem, hogyan kerültek dédnagyanyjának, a híres budapesti revüszínész Gál Annának leszármazottjai Bukarestbe.  Egy másik színész, Ludovic Antal (1924–1970) csángó származású, Miklósfalván  született, a papi pályát hagyta ott, hogy kora legnagyobb Eminescu-szavalójává váljék. Róla sincs információ, hogy tudott volna magyarul. 
Az író Petru Dumitriu (1924–2002), a Családi krónika (Cronică de familie) szerzője anyai ágon magyar származású, anyja, Debreczy Teréz Budapesten született, nemesi család sarja. Nem tudjuk, hogy az író egyáltalán tudott-e magyarul, a családban franciául beszéltek. A kommunista hatalom pártfogoltjaként irigylésre méltó karriert futott be, 1960-ban mégis emigrált. 1994-ben krónikájának A saláta (Salata) című fejezetéből Lucian Pintilie forgatott filmet Egy felejthetetlen nyár (O vară de neuitat) címmel; ebben az egyik mellékszerepet egy anyai ágon szintén magyar színész, a botrányos körülmények között nemrég elhunyt  Ioan Gyuri Pascu játszotta.
Magyar anyja volt továbbá Francisc Munteanu (1924–1993) és Francisc Păcurariu (1920–1998) írónak is; ez utóbbi inkább a diplomácia terén tevékenykedett, Budapesten tanácsadóként, argentínai és uruguayi követként, az UNESCO-nál Románia képviselőjeként.
Az értelmiségieknél sokkal ismertebbek azonban a sportolók, Balázs Jolán (Iolanda Balaş, 1936–2016), atlétikai olimpiai bajnok vagy Birtalan István (szül. 1948), akit három évben is a világ legjobb kézilabdázójának választottak meg. Ugyancsak sikeres kézilabdázó volt Radó Ilona (Elena Jianu – szül. 1928), aki később a Testnevelési Egyetem tanára lett. De a legismertebb sportoló, a labdarúgás népszerűsége miatt, Jenei Imre (szül. 1937) marad. Egy aradi csapatnál kezdett focizni, ahonnan 1957-ben a hadügyminisztérium csapatához, a bukaresti Steauához igazolt. Kiemelkedő eredményeket edzőként ért el, amikor 1986-ban a Steaua megnyerte a Bajnokok Európai Kupáját, ez azóta is a román labdarúgás legnagyobb eredménye. 1998-ban dandártábornoki rangot kapott, 2008-ban a román állam a Sport Érdemrenddel tüntette ki. 
Látványos karriert futott be a Csíkszeredából származó Cseh Szabolcs (1942) is. A bukaresti testnevelési egyetemen végzett, 1967-ben megalakította az első hivatásos kaszkadőrcsoportot, amely körülbelül 200 román és külföldi film forgatásán vett részt. 1985-ben a német Bunte lap Európa legjobb kaszkadőrének nyilvánította, azonban bevallása szerint ezzel itthon egy vasat sem keresett. 1980-tól a színiakadémián elméleti és gyakorlati előadásokat tartott a színpadi mozgásról és az akciójelenetek kidolgozásáról. 
A művészek és értelmiségiek új nemzedéke mellett Bukarestbe érkezett egy viszonylag kisszámú munkásság is, akik elsősorban az építkezéseknél tudtak elhelyezkedni. Az erdélyi nők mindig nagyon keresettek voltak azok között, akik még megengedhették maguknak, hogy szolgálót vagy dajkát tartsanak: a becsületesség, szorgalom és komolyság jelképei voltak. Ennek ellenére az 1956-os népszámlálás szerint a bukaresti magyarság létszáma alacsony, csak 11 716 fő. A székelyföldi városok következő évtizedben beinduló iparosítása pedig gyakorlatilag leállította az erdélyi magyarok fővárosba irányuló migrációját. 
Nagyon hamar beindult az új generációs magyarság asszimilációja is. Az 50-es években érkező családok gyermekei román iskolákba jártak, és nemcsak azért, mert ez „jó pont volt” a személyi dossziéjukban, hanem a rossz tömegközlekedés miatt valóságos kaland lett volna a különböző negyedekből a magyar líceumba eljutni a tanulóknak. A német líceum sokkal elérhetőbb helyen, a Palota téren volt; 1973-ban új székhelyet is kapott 24 osztályteremmel a Romană tér közelében, nagyon sok magyar értelmiségi választotta tehát inkább ezt az iskolát, amely egy európai rangú idegen nyelv elsajátítását is lehetővé tette. Jelentős része a magyar családok gyermekeinek már nem is beszélt magyarul, ezt Rostás Zoltán is megállapította a 80-as évek Bukarestjének multikulturalitása tanulmányozása közben: a főváros egy óriási olvasztókemence volt, amelyben minden kisebbség beolvadt. Az e téren folytatott kutatásainak anyaga sajnos elveszett, a kommunista korszakban  nem jelenhetett meg. Az 1979–1980-as iskolai statisztikák igazolják a magyarok asszimilációját. Romániában az alsó- és középfokú oktatásban 212 767 tanuló járt magyar tannyelvű osztályba, további 83 885 magyar tanult román osztályban. Nem áll rendelkezésünkre külön bukaresti statisztika.  A sajtónak mint propagandaeszköznek jelentős szerepe volt az új demokrácia megerősítésében és hatalmon tartásában. Rá hárult a népi demokrácia győzelmeinek népszerűsítése, a pártvezérek magasztalása, a nép ellenségeinek, a reakciós és fasiszta elemeknek a leleplezése, a Szovjetunió és a szocialista társadalmi rend felsőbbrendűségének hangoztatása és a háborús uszító imperialista hatalom gyalázása. A kommunista kiadványok manipuláló hatása rendkívüli volt, bárki életét tönkretehette, ha a nép ellenségeként bélyegezték meg, ugyanakkor hatalmas presztízsre tehetett szert az, akit a párt ügyében hasznosként ítéltek meg.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Október 6. a Pécskai 2-es Számú Általános Iskolában
Emlékműsor gyertyákkal, harangszóval
Több évtizedes hagyományt követve, csütörtökön délelőtt 11 órakor a magyar iskola 33 diákja előadta emlékműsorát az aradi 13 vértanú tiszteletére iskolatársak, pedagógusok és néhány családtag előtt.
Dicséretükre váljék a részvételi szándék és kitartás a felkészülésben, hiszen nem emlékszünk rá, hogy valaha ennyi gyermek vállalkozott volna iskolai előadásra. A pedagógusok számára Istennek hála, bizakodásra ad okot a sok ügyes gyermek.
A felvezetőben kihangsúlyoztuk, ez a nap gyásznap, hiszen az 1848–49-es magyar szabadságharc leverésének szégyenteljes, véres záróakkordja volt ezelőtt 167 évvel. Olyan emberek vállalták a hősi, mártírhalált, akik közül többen nem is magyarok voltak, de csatlakoztak a szabadság nevében a magyar forradalomhoz. A 13 aradi vértanú példaképül áll minden magyar előtt áldozatkészségükkel, kitartásukkal.
A jelenlévők tanúi lehettek a hadbíróság igazságtalan ítéletének, a vértanúk méltóságteljes, utolsó szavainak, a feleségeknek írt utolsó leveleikbe foglalt gondolatoknak. Gyertyákkal, harangszóval és magyar himnusszal tettük magasztossá, átélhetőbbé a komoly témát.
Mindenki élményekkel gazdagodva, néhányan meghatódva távoztak.
 Nyugati Jelen (Arad)

Hiányoztak az október 6-i megemlékezésről az RMDSZ nagyjai
Aki részt vett az október 6-i marosvásárhelyi megemlékezésen, könnyen észrevehette, hogy a Székely Vértanúk emlékoszlopánál felsorakozó politikusok közül hiányoztak az RMDSZ vezetői és régi nagyjai.
Noha az aradi vértanúkra való megemlékező eseményt az RMDSZ Maros megyei szervezete hirdette meg, az obeliszk mellől éppen az elnök és a politikai alelnök hiányzott. De nem volt ott egyetlen parlamenti képviselő sem, mint ahogy a Területi Képviselők Tanácsából is sokan hiányoztak. Az általános érdektelenség nem csak a politikai osztályt jellemezte, a hallgatóság is elmaradt. A szép, napsütéses idő ellenére mintegy háromszázan látogattak ki a Postarétre.
Lapunk érdeklődésére Brassai Zsombor, a főszervező megyei RMDSZ elnöke sajnálatának adott hangot, mondván, hogy személyes ügyben aznap reggel Sepsiszentgyörgyre kellett utaznia, és bármennyire is szeretett volna délután 5 óráig hazaérni, nem sikerült. Mint megjegyezte, a megyei vezetést az ügyvezető elnök, Kovács Levente képviselte.
Hiányzott Balogh József politikai alelnök is, aki viszont szándékosan maradt távol. „Nem mentem el, mert azt tapasztalom, hogy az RMDSZ megyei vezetőségének nincs helye az efféle eseményeken. Ott volt viszont a fiatal gárda, amely félig-meddig már átvette a helyünket. Nekik jól is jött a rendezvény, mert megmutathatták és hallathatták magukat, elvégre választási kampányban vannak” – nyilatkozta Balogh.
Kérdésünkre, hogy a távolmaradásával és álláspontjával nagyjából a visszavonulását vetíti előre, az alelnök kifejtette, hogy ő csak akkor vonul vissza, amikor Brassai Zsombor. „Együtt jöttünk, együtt megyünk. Két és fél évvel ezelőtt, amikor minket megválasztottak, volt egy közös projektünk, amelyet, úgy érzem, nagyrészt sikerült megvalósítanunk. Az idei helyhatósági választásokat megnyertük, több megyei tanácsosunk, több polgármesterünk van, mint négy évvel korábban. Egyeseknek így sem vagyunk elég jók” – tette hozzá. Utóbbi állításával a szeptember 19-i rangsoroló gyűlés eredményeireutalt.
Az aradi tizenháromra való megemlékezésen az RMDSZ részéről két jelölt, a szenátusi széket megpályázó Novák Zoltán és az alsóházba készülő Csép Andrea mondott ünnepi beszédet.
Szucher Ervin Székelyhon.ro 

Szőcs Petra Csoszogj úgy című rövidfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp fődíját
Szőcs Petra Csoszogj úgy című alkotása nyerte el a  Filmgalopp erdélyi rövidfilmes verseny fődíját – közölték a szervezők vasárnap.
A vasárnap ért véget a 16. Filmtettfeszt erdélyi magyar filmszemle, amelynek keretében második alkalommal rendezték meg a Filmgalopp rövidfilmes versenyt. A fődíjas Csoszogj úgy című kisfilmben egy anya felbérel egy színészt elhunyt férje helyettesítésére, hogy megvigasztalja gyászoló lányukat. A 14 perces alkotás egymillió forintos pénzjutalmat kapott, amelyet idén is a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa ajánlott fel.
A szakmai zsűri tagjai Osváth Gábor producer, Hegedűs Bálint forgatókönyvíró, valamint Kárpáti György filmesztéta voltak.
A versenyprogram közönségdíját Püsök Botond Kendeffy című rövidfilmjének ítélték oda a nézők. A 12 perces, történelmi ihletésű, kosztümös film 1833-ban, Erdélyben játszódik. Főszereplője egy szegény származású fiú, aki gróf Kendeffy Ádám támogatásával ösztöndíjat nyer az első magyar viadalintézetbe. A Filmgalopp közönségdíjasa 1000 lej pénzjutalomban részesült a Nobila Casa felajánlása révén.
A rövidfilmes versenymezőnyben idén hét kisjátékfilmet és egy animációs filmet vetítettek. Az alkotásokat a fesztivál valamennyi helyszínén bemutatták. A szekció filmjeire a fesztivál 11 városában – Kolozsváron, Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Szatmárnémetiben – szavazhatott a közönség. Aradon jövő héten láthatják a produkciókat a nézők.
A szervezők hangsúlyozták, hogy az erdélyi magyar filmek versenyével a helyi, fiatal tehetségeket szeretnék alkotásra ösztönözni.
(MTI) erdon.ro

Szőcs Petra nyerte a Filmgalopp fődíját
Átadták a 16. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyprogramjának díjait. A fődíjat Szőcs Petra Csoszogj úgy című alkotása nyerte el, a közönségdíjas Püsök Botond Kendeffyje.
A Csoszogj úgy története szerint egy anya felbérel egy színészt, hogy helyettesítse elhunyt férjét, és így megvigasztalja gyászoló lányukat. A múltat hangok, szagok, gesztusok által idézik meg, az eleinte fiatal, életerős színész is egyre jobban azonosul a beteg apa szerepével. Kérdés marad, hogy az újrajátszás közelebb hozza-e az anyát és lányát a trauma feldolgozásához vagy képtelenek elengedni a múltat, amely mintha fogva tartaná őket a polgári életmódot idéző régi bérházban.
A 14 perces rövidfilm elnyerte a 2. Filmgalopp fődíját. A díj pénzjutalom, értéke 1 millió forint, felajánlója az NMHH Médiatanácsa.
Szőcs Petra, a film rendezője Kolozsváron született, Budapesten él. Az ELTE magyar–német, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakán végzett. 2013-ban Kétvízközcímmel verseskötete jelent meg a Magvető Kiadónál. Kivégzés című, 2014-ben készült rövidfilmje bekerült a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába.
A versenyszekció filmjeire a fesztivál 11 helyszínén szavazhatott a közönség (a 12. város, Arad közönsége jövő héten láthatja a „galoppos” rövideket). A legnépszerűbbnek idén Püsök Botond Kendeffy című, történelmi ihletésű, kosztümös filmje bizonyult. A Filmgalopp közönségdíjasa 1000 lej pénzjutalomban részesült a Nobila Casa felajánlásával.
A 12 perces alkotás a 1833-ban, Erdélyben játszódik. Főszereplője egy szegény származású fiú, aki gróf Kendeffy Ádám támogatásával ösztöndíjat nyer az első magyar viadalintézetbe. A fiú monológján keresztül, amit korhű kosztümökben, remekül megválasztott helyszíneken eljátszott jelenetek illusztrálnak, megismerjük a gróf élettörténetét és jellemét. Egy színes ismeretterjesztő filmről van szó, amely konfliktusokkal teli rövid történettel tesz élvezhetővé és könnyen megjegyezhetővé néhány információt, amin egy történelemkönyvben esetleg könnyen átsiklottunk volna.
Püsök Botond a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Fotóművészet, Filmművészet, Média szakán végzett. Angéla című dokumentumfilmje kapta a legjobb film díját a Mediawave Úton online filmfesztiválján 2016-ban és az október 2-án véget ért București Docuart Fest legjobb rendezésért járó díját is elhozta.
A Filmgalopp második kiadásán 7 kisjátékfilm és 1 animációs film versenyzett. A Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle keretében megszervezett erdélyi magyar filmek versenyének célja alkotásra ösztönözni a helyi, fiatal tehetségeket. A szakmai zsűri tagjai idén Osváth Gábor producer, Hegedűs Bálint forgatókönyvíró, valamint Kárpáti György filmesztéta voltak. A fesztivál szervezői korábban elmondták, hogy 2017-ben dokumentumfilmeket várnak majd a Filmgaloppra.
Bogdán Tibor maszol.ro